A történelemkönyvet a győztesek írják – nem saját gondolat, azt sem tudom, kitől származik, de jól mondta. A győztesek mindig azok, akik éppen a gyeplőt tartják, és akkor az ország szekere arra megy, amerre ők akarják. Közben pedig megmondják, miről mit és hogyan gondoljunk. Most például szülővárosomban, Székesfehérváron, újra akarjuk temetni Hunyadi Mátyást. Megérdemelné? Meg. Jót tenne a városnak? Sőt, az országnak is. De a kezdeményezésben azért érezni lehet a politikai felhangot… Mindenesetre azok, akik pillanatnyilag Matthias Rex mellett kardoskodnak, ők a győztesek. Most. De nem volt ez mindig így…
Ha azt mondom, Adolf Hitler, mindenkinek beugrik a jellegzetesen félrefésült haj, a kis kefebajusz, az egyenruha. Szerintem még a hangját is fel tudjuk idézni. Azt már kevesen tudják, hogy a szeme színe kék volt, nem minden alkalommal ordított, ha beszédet mondott és szerette a süteményeket. Ha azt mondom, Lenin, akkor mindenkinek beugrik a kopasz fej, a bajusz, a kissé összehúzott szem, a karakteres sapka, az egyszerű öltöny. Vlagyimir Iljics Uljanov élt, él és élni fog, aki nem hiszi, az ellátogathat Moszkvába, ahol a halála után majdnem 100 évvel még mindig piedesztálra emelve, üvegkoporsóban alussza az örökké tartó álmot. Tőle nem messze, úgy 100 méterre, a Kreml fala mellett egy méretes mellszobor alatt van eltemetve Sztálin. Látjátok magatok előtt a nagy bajuszt, a jóságosnak szánt mosolyt, az integető kezet? Tudtátok, hogy Sztálin egyik keze rövidebb volt a másiknál, kicsit sántított és rettenetesen csúnya arcbőrrel bírt? (Leninről most nem jut szembe semmi.)
Emlékezünk rájuk, ismerjük őket. Induljunk most el velük egy kis utazásra, kezdjünk 1917-ből, amikor az Uljanov nevű felbérelt provokátor hamis útlevéllel Svájcból érkezik „hazájába”, ahol kis kompániájával (köztük egy Joszif Visszarionovics Dzsugasvili nevű grúzzal) sikeresen megbuktatja II. Miklós cárt, aztán elindítja a nagy forradalmat, ami végigsöpör az egész világon – az Orosz Birodalomból Szovjet-Oroszország, Szovjetunió válik… Közben dúl a Nagy Háború, amiben nyakig benne volt a Magyar Királyság is, mint az osztrák-Magyar Monarchia része. Miközben II. Miklóst és családját lemészárolják, itthon a Vörös Gróf, Károlyi Mihály és csapata lemondatja IV. Károlyt, a Monarchia pedig már csak papíron létezik, amikor felbukkannak azok a gazemberek, akik cikkem tárgyának főszereplői:
A halál népbiztosa Szamuely Tiborról, az 1919-es Tanácsköztársaság (bolsevik diktatúra) egyik legikonikusabb figurájáról szól, rajta keresztül pedig az egész 133 napos vörös rémuralomról. Ez az 53 perces fél-dokumentumfilm három szinten mutatja be a témát: A középpontban Szamuely életének legfőbb pillanatait láthatjuk dramatizálva; közben korabeli képeket és filmrészleteket tárnak elénk; ezalatt egy narrátor (az ő nevét sajnos elfelejtettem) egy levéltárban sétálva beszéli el azt, amit nem láthatunk. A valóság, a valóság lenyomata és a valósághoz igen közel álló fikció keveredik így igen sajátosan (pont mint A király halála – II. Lajos élete és rejtélyes halála esetében).
„Az ellenséget meg kell semmisíteni!”
Nézzünk akkor pár dolgot erről a moziról, elvonatkoztatva a témától: A játékidő csupán 53 perc, ami mindenképpen baráti. (Jó kérdés, hogy miért csak 12-es besorolást kapott?) A nyitány az egyetlen tömegjelenet, ahol mondjuk hétnél több embert mozgatnak, érdemes jól megnézni, mi történik, miről beszélgetnek a hóhérok, nagyon érzékletes bemutatása annak, ami 1919-ben történt. Ez a jelenetsor egyfajta keretként még kétszer visszaköszön, másodszorra már fekete-fehér emlékképként.
Utána ugrálunk az időben ide-oda, 1909 és 1918 között, megnézhetjük, amint Szamuely és Kun Béla újságírókként beszélgetnek egy nagyváradi kávéházban; amint a későbbi népbiztosok az elvtársaik vendégszeretetét élvezik egy hadifogoly-táborban, majd amikor (Leninhez hasonlóan) jól megtömött bukszával érkeznek meg egymás után Magyarországra. Innentől kronológiai sorrendben történnek az események. A dramatizálást sokban segíti a két rikkancs, akik maguk is egyfajta narrátorai az eseményeknek: Népszavát, Vörös Ujságot, stb. árulnak, kihirdetik a rendeleteket, elmondják, amit tudni kell. A szereplők gyakran dohányoznak, amint ez akkoriban szokás volt, pláne a frontot megjártak között. Láthatjuk magát Lenin elvtársat, hallhatjuk egy rövid telefonbeszélgetésben Károlyi Mihályt (akit a cselekmény tanúsága szerint lefizetnek, hogy lemondjon), valamint kisebb főszereplővé lép elő a híres terrorista, Cserny József.
„A templomokból legyenek mozik.”
Számomra újdonság volt Szilágyi Jolán története, aki tényleg létezett, ő volt Szamuely felesége. Miatta kapunk valamiféle „szerelmi szálat”, amely azonban igen gyorsan átmegy egy pszichológiai profilba, amint Tibornak az idő előrehaladtával már szó szerint semmit se jelent a felesége: „Kell a hatalom, kell a fényűzés. A te szereteted nélkül megleszek.” Kiemelkedő jelenet a Lenin-fiúk akciója, mikor vezérük parancsára kimennek egy házhoz, ahol apát és fiát, egykori államtitkárokat összevernek, majd a Duna partjára szállítják őket, ahol gyakorlatilag a folyóba lövik mindkettőt. (Ismerős? Nos, ezúttal a szerepek felcserélődtek, csak erről ugye nem szabad beszélni…) Az erőszak egyébként minden esetben nagyon érzékletes, az elkövetők bemutatása szintén emlékezetes élmény, a szenvedést hangsúlyozó maszkok elkészítői igazán jó munkát végeztek (bár az egy kicsit fura, hogy a hadifogságban a csupa kosz és izzadtság Kun mellett Szamuely-t mintha skatulyából húzták volna elő).
A történet feszültséggel teli és bár a nyilvánvalóan sokkoló erőszakos részek kivételével a többi jelenetben csupán beszéddel teli szekvenciákat láthatunk, a hangulat mégis visszaadja, milyen lehetett akkoriban a húsos fazék közelében (Kun Béla irodája), kint az utcán (a rikkancs a ház előtt) vagy bent a házakban (Jolán). Érdekes, hogy a fiktív Szamuely és a fiktív Kun mellett megjelennek a valódiak is, ezen kívül mind a három „idősík” másféle színekkel operál. A régmúlt, az igazi filmfelvételeken fekete-fehér (ilyenné válik a keret utolsó darabja, ahogy feljebb írtam), a levéltáras részek kicsit homályosabbak, erős fénnyel vagy erős árnyékokkal, a fikcióban játszódó jelen pedig színes. Mivel az események jelentős részét a narrátor vagy a szereplők mesélik el, így a készítőknek nagyban rájuk kellett hagyatkozniuk a hangulat kialakítása végett, szerintem ez összejött – más kérdés, hogy ha több pénz lett volna, akkor lettek-e volna a kommunizmusra oly jellemző hatalmas tömegjelenetek vagy megjelentek-e volna a többiek a Kormányzótanácsból (pl. Garbai, Landler, Rákosi).
A stáblistából nem írtam fel minden nevet, de a port.hun Nótárius nevű hozzászóló révén tudható, hogy a forgatókönyvet Csurka Dóra írta (nem találtam, hogy vajon van-e köze Csurka Istvánhoz?), az operatőr Győri Márk volt, a rendezéssel hárman foglalkoztak: Holicska Ádám (technikai rendező), Huth Gergely és Stefka István (kreatív játékfilmes rendező) – ő az ismert újságíró Stefka, egyébként a nyitánynál egyedül áll a direktori megnevezés alatt. A szereplők egy kivételével teljesen ismeretlenek voltak számomra, ez az egyetlen ismerős pofa Geiler Csaba, aki az Argoban volt Matyi, itt a vonaton lévő egyik viccmesélőként látható (az egyébként az egyetlen humoros jelenet). A két legfőbb szereplőt a valódi személyekhez való hasonlatosságuk alapján választották ki, és mind a ketten nagyon emlékeztetnek eredetijeikre: Szamuely-ként Resetár Dánielt, Kunként Sorbán Csabát figyelhetjük. Előbbinél kiemelkedő, ahogy az 1906-os jelenetben még félszeg fiatalemberből félelmetes szörnyeteggé válik – a halál népbiztosában az az ijesztő, hogy külsőleg talán nem rémülnénk meg tőle, ezért még sokkolóbbak a tettei; illetve kitűnően jeleníti meg a nyilvánvaló hatalommániát. Utóbbiban benne van a Tanácsköztársaság tényleges vezetőjének hideg, számító, mindent lerombolni akaró szellemisége, és mikor beszélt, arra gondoltam, az igazi Kunnak is hasonló hangja lehetett (amennyire tudom, hangfelvétel sosem készült róla). Szilágyi Jolánt a nála kétségtelenül sokkal szebb Réti Nóra alakítja, ez a figura önmagában is megérne egy misét, például tök jó, ahogy a csecsebecsékért rajongó nőt megjelenítik általa, ugyanakkor abban a jelenetben, mikor a koffert bontja ki, érdemes nézni az arcát a férje bejelentései közben – fel se veszi, miket hall.
„a Rotchildok is minket támogatnak”
Cikkem tárgyának nagy érdeme a pártállamok gyökerének bemutatása, ami oroszul el is hangzik: „Pénz, pénz, pénz.” A Leninek, Kun Bélák és Adolf Hitlerek nem a semmiből csináltak diktatúrákat, hanem gyárosok, tőkések, „burzsujok” támogatták őket, a cél a monarchiák, a régi berendezkedések lerombolása volt. A duna-parti részlet és Resetár úr külseje az egyik filmbevágással együtt eszembe juttatta, hogy Szamuely bizony egy személyben volt Goebbels és Himmler: az előbbire hasonlított, az utóbbinak a tetteihez hajaztak a sajátjai. És erről az emberről, amint ezt a végefőcím alatt megtudhatjuk, 1958 és 1990 között számos utcát és közintézményt neveztek el itthon… Még egy különleges részlet Szamuely halála, ami ismét Himmlert idézi, aki szintén elfogói előtt, a kihallgatásán vetett véget az életének, csak ő ciánkapszulával csinálta.
Történelmi arcképcsarnok-rovat
Szilágyi Jolán (1895-1971)
Festő, grafikus, karikaturista, Kernstok Károly és Rippl-Rónai József tanítványa. A Tanácsköztársaság alatt a Művelődési Népbiztosság titkára (ez a filmből kimarad), a bukás után emigrált. Ausztria, Olaszország, Moszkva majd Berlin lesznek otthonai. Berlinben a Németország Kommunista Pártja Központi Bizottságának agitációs és propagandaosztályán rajzoló. Német lapoknak volt munkatársa, 1933-ban el kellett hagynia Németországot, a következő évtől a Szovjetunióban élt, szovjet lapoknak dolgozott. 1948-ban tért vissza Magyarországra. 1955-ig az Új Világ című lapnak rajzolt és írt művészeti cikkeket. 1949-ben, 1956-ban és 1969-ben volt önálló kiállítása Budapesten, 1971-ben Kelet-Berlinben. 1950-ben Munkácsy-díjat kapott. (A képek közt felhasznált plakát Szilágyi munkája.)
Akit bővebben érdekel a rendező személye: Stefka István [https://azoreg.pestisracok.hu/rolam-eloszor-es-utoljara/]
Különböző forrásokból Szamuely Tiborról (1890-1919):
A Magyar Történelem Nagy Alakjai 13. rész (Kende János és Sipos Péter, Reflektor Kiadó, 1989) 20-21. oldal: „Kevés olyan személyisége volt a forradalmaknak, akit annyira ellentétesen ítélt meg kora és utókora, mint őt. Látták életet és halált egyaránt megvető, kérlelhetetlen harcosnak, s látták irgalmatlan gyilkosnak. Vélték a forradalom szimbólumának, egy XX. századi magyar Saint-Justnek, sokan összeesküvőnek tartották, aki az 1919. március 21-én létrejött hatalmi viszonyok megváltoztatására törekszik, s egy radikális, „tiszta” proletárdiktatúra érdekében még Kun Bélát is kész megbuktatni. (…) A család liberális szelleme lehetővé tette számára a találkozást a századelőn a (…) radikális eszmékkel.”
A Népszava külsős tudósítója (az a Népszava, aminek megszűnése nemrég nagy felháborodást keltett…). „A fővárosba a klerikális Magyar Kurír munkatársaként kerülhetett, s közben az egyház kárhozatos gazdasági, szellemi befolyásáról készült könyvet írni.” (Ismerős? Beülünk a padba, elfogadjuk a pénzt, de közben a munkaadóink ellen dolgozunk.) Hadifogság: „Nyughatatlan természete szembefordította a fogoly osztrák-magyar tisztekkel csakúgy, mint orosz őreivel. Szocialista meggyőződését nyíltan vállalta, többször kísérelt meg szökést, (…) – ehhez hozzájön, hogy „nehezen kezelhető kamasz” is volt. Tehát mindig mindenki ellen lázadt. „A polgárháború kirobbanásakor, 1918 nyarán maga is fegyvert ragadott. Közreműködött a baloldali eszerek lázadásának leverésében, és harcolt a lázadó cseh légiók ellen is.” (Aki nincs velünk, az ellenünk van.) „Svájcba utazott (…) 1918. november közepén kiutasították” – érdekes, Svájcban nem lett szocializmus. Meg más se… 1919 január: „Szülővárosában ellenforradalmárok merényletet kíséreltek meg ellene, majd letartóztatták.” Egyébiránt szinte bármelyik kommunista vezető életében találunk legalább 1-2 börtönben töltött évet, akkoriban még a hatalom rájött, hogy az ilyen provokátorokat el kell távolítani. Persze mindig mindegyiket kiengedték… „1919. március 21-én a kora esti órákban egy nyilvános gyűlésen ő jelentette be a Tanácsköztársaság kikiáltását (…)”
„A Forradalmi Kormányzótanácsnak a megalakulásakor tagja lett mint helyettes hadügyi népbiztos. Itt kiéleződtek ellentétei a népbiztosságot irányító Pogány Józseffel, és valószínűleg része volt a Pogányt eltávolító akció szervezésében (…) távoznia kellett a hadügyből, s a közoktatásügyben (!) lett helyettes népbiztos, majd rábízták a rokkant-, illetve a lakásügy irányítását.” Legalább annyira érthetett hozzá, mint Gyurcsány Ferenc a sportminiszterséghez. „(…) ő irányította az impozáns fővárosi május elsejei ünnepségek munkálatait is. (…) személyesen vett részt az abonyi, majd a szolnoki ellenforradalom leverésében. (…) találkozott Leninnel és magával hozta Lenin híres üdvözletét.” ’19-ben Lenin szavakat küldött katonák helyett, ’56-ban a nyugati világ szavakat küldött katonák helyett. „(…) leverte a nyugat-dunántúli és a Duna-Tisza közi ellenforradalmi lázadásokat. Kemény fellépései, Kunnal folytatott vitája, valamint az olyan hírek, hogy 1919. június végén egy állítólagos baloldali puccs benne látta volna a Kun Bélát is félreállító diktátorát, megnehezítette helyzetét a forradalom vezérkarában. A Tanácsköztársaság utolsó heteiben, visszatérve tárcája szabta ügyköréhez, a gyermeknyaraltatási akcióval foglalkozott.” Milyen kedves, nem? A befejezés annyi, hogy Bécsújhelyen (amit a német nevén említenek) 1919. augusztus 2-án öngyilkos lett.
Kik árulták el 1918-ban Magyarországot? (Marschalkó Lajos, Hasonmás kiadása az 1944-ben a Stádiumnál megjelentnek, Gede Testvérek Bt., 2000) [Ami itt következik, az nem az én véleményem, hanem idézet.] 7. oldal: „A Bujdosó könyv-ben később Tormay Cecile állapította meg, hogy a függetlenség jelszavával vitték bele a forradalomba a gyanútlan magyar társadalmat. Kalózlobogónak használva a területi integritást, később Kun Béláék bolsevizmusát csempészték magyar földre. Egyelőre azonban még nem célszerű levetni a bolsevista sátánra húzott álarcot, nem célszerű még megmutatni a vérszomjas judeai Samuelli Tibor és Korvin-Klein ördögi profilját.” 18. oldal: „Mikor később megalakul a Nemzeti Tanács, tagjai között kilenc zsidó hírlapíró foglal helyet. Később ugyanilyen arányban szerepelnek a proletárdiktatúra tanácsában: Samuelli Tibor, aki a Katolikus Kurír munkatársa volt (…)” 40. oldal: „A tömegben már ott vannak Pogány-Schwartz beugrató ügynökei, a Galileli-Kör által kiküldött agent provocateurök, akik piros-fehér-zöld jelmezük alatt ott rejtegetik már azt a revolvert, melyet később Samuelli Tibor legényei sütnek rá a magyar parasztra.”
Magyarország 1918-1919 Események, képek, dokumentumok (Siklós András, Kossuth Könyvkiadó/Magyar Helikon, 1978) 191. oldal, a Kommunisták Magyarországi Pártjáról: „A központi vezetőségbe Szamuely Tibort is beválasztották, aki azonban csak január elején érkezett Berlinen keresztül Magyarországra (Szamuely Berlinben Karl Liebknechttel és Rosa Luxemburggal tárgyalt).” 257. oldal, az első Forradalmi Kormányzótanács összetételéről: (…) hadügyi népbiztos: Pogány József, helyettesei: Szántó Béla, Szamuely Tibor (…)”. 331-332. oldal: „Az intervenció megindulásáról érkező riasztó hírek hatására a Budapesti Munkás és Katonatanács, április 19-én, izgatott hangulatban gyűlt össze a Városi Színházban. Az ülés szónokai: Kunfi, Kun, Böhm, Pogány, Szamuely a proletár haza védelmére szólították, fegyverbe hívták a munkásokat és szigorú rendszabályokat követeltek a támadás hírére feléledő, az ellenséggel összejátszó ellenforradalom letörésére. (..) Ugyane napon (húsvét vasárnapján) a népbiztosok és az egyesült párt vezetői vidékre utaztak. Az egykorú tudósítás szerint (…) Szamuely Győrben (…) tartott lelkesítő beszédet.” 337. oldal: „A hadsereg mögöttes területén a rend és a fegyelem fenntartásával, az ellenforradalmi megmozdulások elfojtásával a Forradalmi Kormányzótanács Szamuely Tibort bízta meg, felhatalmazást adva, hogy e célra „bárminemű eszközt igénybe vegyen”.” Na, ezt tényleg jól bemutatta a film, bár nem az erőszakos részét, hanem az oda vezető utat. 340. oldal: Május elseje – „A munkákat politikai síkon Szamuely Tibor, művészi vonalon Biró Mihály Irányította.”
A 351. oldalon „Kun Béla és Szamuely Tibor a millenniumi emlékműnél” – itt látható, hogy a filmes hasonmásaikkal szemben Kun és Szamuely kb. ugyanolyan magasak voltak. 359. oldal: „A kormányzótanács kibővített ülésén a szociáldemokrata centrum és a jobboldal képviselői (…) újólag a diktatúra felszámolása mellett foglalt állást, de a jelenlévő kommunisták és baloldali szociáldemokraták (Landler, Szamuely, Szántó) részéről éles visszautasításra találtak.” 362. oldal: „Május 3-án a Vörös Hadsereg egységei, jórészt budapesti katonák – Szamuely Tibor, Steinbrück Ottó és Seidler Ernő vezetésével – Ceglédről kiindulva szétverték az Abonyt és Szolnokot megszállva tartó ellenforradalmárokat.” 380. oldal: „Május 18-án Szamuely, a kormányzótanács megbízásából, repülőgépen – vállalva az 1100 km-es repülőút kockázatát – Kijevbe indult, kölcsönös tájékoztatás, a magyar és az ukrán Vörös Hadsereg hadműveleteinek jobb egybehangolása céljából. Szamuely Kijevben Podvojszkijjal, az ukrán hadügyi népbiztossal és Anton Ovszejenkóval, az ukrán hadsereg főparancsnokával tárgyalt, majd vonaton folytatta útját Moszkvába. Megérkezésekor (május 25-én) részt vett a főváros felfegyverzett munkásainak szemléjén, majd több ízben is tájékoztatta Lenint a magyarországi helyzetről. Szamuely 8 órai repülőút után május 31-én érkezett vissza Magyarországra. A leszállás után azonnal a Budapesti Munkástanács ülésére sietett, ahol beszámolt tapasztalatairól (…).” 388. oldal: „Május végén Kun Béla, látva a szociáldemokraták ingadozását, szikratávíró útján kérte Lenint: foglaljon állást nyílt levél formájában. E felkérésre írta Lenin (Szamuely moszkvai tartózkodása idején) nevezetes üdvözletét, mely „Üdvözlet a magyar munkásoknak” címmel a Pravdában május 29-én jelent meg. A magyar munkásokhoz szóló felhívást Szamuely hazatértekor magával hozta és az június elején a Népszavában magyar fordításban is megjelent.” 396. oldal: „A szociáldemokrata centrum kapituláns álláspontját Kunfi Zsigmond képviselte. Vele szemben a felszólalók többsége, különösképpen éles hangú beszédében Szamuely Tibor és Pogány József, az antant ultimátumának visszautasítását javasolta.”
Rubicon 2017/10. szám „Forradalmak” (Rubicon-Ház Kft. 2017.) 42. oldaltól Révész Tamás cikke 1919 A magyarországi Tanácsköztársaság kérdőjelei. 45. oldal „Ellenforradalmi propagandaplakát a Horthy-korszakból”, felirat: Amit a népbiztosok maszlagoltak, jobb oldalon „Számúely: A fölmentő orosz hadsereg a Kárpátokban áll…” 47. oldal, kis adalék a film nyitányához: „Az 1919 májusában kezdődő vörösterror és az elsősorban az ipari munkásság jobb ellátása miatt szükséges ismétlődő rekvirálások tovább csökkentették a rezsim népszerűségét. Ez elsősorban az erőszakos terménybegyűjtésnek leginkább kitett Duna-Tisza közében volt jellemző, ahol júliusban már számos helyen komoly lázadásokra került sor. Az ezek leverésére bevetett Lenin-fiúk kegyetlenkedései pedig még jobban elidegenítették a Tanácsköztársaságot a vidéki lakosságtól.”
50. oldaltól Bödők Gergely cikke A nagy vörös május A proletárdiktatúra erődemonstrációja. Az 56. oldalon újabb adalék a vörös hóhérokhoz: „Szinte a társadalom egészének megütközését kiváltották a vörösterror hazai megnyilvánulásai: az erőszakos akciók, a Lenin-fiúkkal és más terrorlegényekkel foganatosított gyilkosságok, kivégzések és rekvirálások, valamint a tanácskormány túszszedő gyakorlata.” 57. oldal, vissza a központi alakhoz: „A nagyszabású rendezvény megszervezésével az előző évi oroszországi május elsejei ünnepség vizuális propagandájáról közvetlen tapasztalatokkal rendelkező hadügyi népbiztoshelyettest, Szamuely Tibort bízták meg. A Forradalmi Kormányzótanács április 14-ei ülésén tárgyalt először a szervezés anyagi költségeiről. Ekkor Landler Jenő belügyi népbiztos előterjesztésére a rendezvények lebonyolítására 250 ezer koronát irányoztak elő. Ezt négy nappal később – aligha függetlenül az április idusán bekövetkező román támadástól – Szamuely Tibor javaslatára négymillió koronára növelték (…) Szamuely Tibor az előkészítő művészi munkálatok irányításával a díszlet- és pavilontervezőként működő Falus Eleket, valamint Bíró Mihályt, a vörös kalapácsos embert ábrázoló „Népszava-plakát” révén ismertté vált grafikust bízta meg.”
Múlt-kor 2019. Tavasz (Múlt-kor Kulturális Alapítvány, 2019.) 46. oldaltól A vörösterror 133 napja. 48. oldaltól Hatos Pál írása: Rosszfiúk világforradalma Az 1919-es magyarországi Tanácsköztársaság kialakítása. 50-51. oldal: „[Kun Bélának] Gátlástalan alvezérekre – mint Szamuely Tibor – és a háborús alvilág nem sokat töprengő közkatonáira egyaránt szüksége volt (…)” 55. oldal: „A Munkástanács ülése után a szocdemek Erzsébet körúti titkárságán sor került az új párt első közös értekezletére is. Kun Béla szertartásos orosz csókkal köszöntötte az érkezőket, az ulánus egyenruhában feszítő Szamuely Tibort és a milliomosfiú Lukács Györgyöt is.” 62. oldaltól Takács Tibor műve: Gátlások nélkül Szamuely Tibor 1919-ben. 62. oldal: „Szervez, agitál, ha kell, fegyvert ragad, de megmarad újságírónak is. 1918 áprilisától írja cikkeit a kommunista Szociális Forradalom című lapba, amelyekben rendre előfordul a szó: vér.” 64. oldal: „Több tucat magyar hadifogoly, elsősorban tiszt lemészárlásáról szóltak a mendemondák, akiket azért lövetett halomra, mert nem voltak hajlandóak belépni a Vörös Hadseregbe. (…) a legszélsőségesebb bolsevikok között tartották számon, amelyet csak megerősített a Vörös Újságba írt cikkeinek tartalma és militáns hangvétele. Szamuely elkerülte a kommunista vezetők február végi letartóztatását és a Fehérvári úti rokkantkórházban bujkálva szerkesztette tovább a párt lapját. Itt érte a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülésének és a Tanácsköztársaság kikiáltásának a híre. (…) tagja lett a budapesti központi munkás- és katonatanács 80-as bizottságának is. Fő feladata a hadsereg szervezése és a toborzás, illetve a hadipropaganda irányítása lett. [Újabb közös vonás Goebbels-szel.] (…) jelentős mértékben megemelte a hadirokkantak járadékát. (…) Szamuely Tibor április 20-án Győrött tartott beszédet, amelyben nem tett különbséget a külső és a belső ellenség között: mindkettő ellen kíméletlen harcot hirdetett.”
„Másnap a [itt már a 65. oldalon vagyunk] kormányzótanács megbízta, hogy minden lehetséges eszköz igénybevételével biztosítsa a rendet a front mögötti területen. Feladatának a Frontmögötti Bizottság vezetőjeként, illetve a keleti hadsereg rögtönítélő törvényszékének elnökeként tett eleget. A Szolnokon kiadott parancsában mindenkit biztosított arról, hogy ha szükséges, nem fog visszarettenni a rendelkezésére álló eszközök használatától. Elsősorban a burzsoáziát fenyegette meg (…) Szamuelynek nem volt saját, állandó „terrorcsapata” küldetéseihez – ekkor és később is -, hol a Korvin Ottó vezette politikai rendőrségtől, hol Cserny József különböző néven működő különítményétől, hol a Vörös Hadseregtől kapott embereket. Személyesen előbb Püspökladányban és Hajdúszoboszlón jelent meg, majd a román támadás elől Ceglédre vonult vissza. (…) [Május 3-án Ceglédre] megérkezett Szamuely, aki legkevesebb 20 embert végeztetett ki az ellenforradalomban való részvétel vádjával, de inkább elrettentő példaként. (…) Váry Albert államügyésznek a vörös uralom áldozatait összegyűjtő munkája alapján Szamuely április végén és május elején a keleti front mögötti területen több mint 50 személyt ítélt halálra. (…) A teljes képhez hozzátartozik, hogy Szamuely Tibor Szolnokon, majd Cegléden fosztogató vöröskatonákra is halálbüntetést szabott ki. A rendteremtés közepette Szamuely közoktatási népbiztosként szervezte Budapesten a május 1-jei ünnepségeket, s még arra is volt ideje, hogy írókkal találkozzon. A kommün válságos időszakában a [áttérünk a 66. oldalra] végsőkig való kitartásra és harcra buzdított, ám a május első felében megindult északi hadjárat sikereinek nem volt részese, idejét ugyanis moszkvai útjának előkészületei kötötték le. (…) tárgyalt Leninnel, és egy népgyűlésen fel is szólalt. (…) A Forradalmi Kormányzótanács június 4-én (…) Szamuely Tibor vezetésével egy háromfős – forradalmi törvényszékeket megillető jogkörrel is felruházott – bizottságot küld ki a rend helyreállítására [a Dunántúlra]. Június 6-án (…) Kőszegen, két nap múlva Kapuváron, majd június 9-én Csornán a rögtönítélő törvényszék elnökeként több embert is halálra ítélt. Kapuvárra emellett jelentős hadisarcot is kivetett, amelyet a helyieknek részben élőállat, részben készpénz formájában kellett beszolgáltatniuk. Váry Albert összeállítása alapján Szamuely 18 embert akasztatott fel Sopron és Vas megyében, elsősorban gazdákat és polgárokat, vasutast azonban egyet sem. (…)
„A Clemenceau-jegyzék kapcsán azonban szembekerült Kun Bélával is (…) Befolyásának csökkenését jelzi, hogy kikerült a június 24-én újjászervezett Forradalmi Kormányzótanácsból, csupán a tanácskongresszus ülései között annak jogait gyakorló Szövetséges Központi Intéző Bizottságba választották be. Szamuely Tibor leváltásához nagyban hozzájárultak a Duna mentén kirobbant ellenforradalmi lázadás leverése után a parancsnoksága alatt álló Lenin-fiúkkal elkövetett kegyetlenkedésekről szóló hírek. (..) június 18-a után pár nap alatt a Duna-Tisza köze nyugati felében (és Tolna megye keleti részén) gyakorlatilag felszámolták a Tanácsköztársaságot.” 67. oldal: „A központból ez esetben is Szamuely Tibor sietett a helyszínre, ám most (…) a Vörös Hadsereg főparancsnoksága megbízásából. (…) Június 21-24. között Szamuely rögtönítélő törvényszéke Váry Albert összesítése szerint 46 – Romsics Ignác adati szerint 52 – halálos ítéletet szabott ki, legtöbbet Kalocsán, Dunapatajon és Solton.”
„Június 24-e után Szamuely Tibor teljesen háttérbe szorult. (…) a proletárdiktatúra szigorítását szorgalmazta, (…) egy magyar Cseka felállítását javasolta, (…) egy „megalkuvásmentes” kommunista lap indítását tervezte. (…) augusztus 1-jén már ő is kilátástalannak ítélte a kommün helyzetét. Miután Ausztria neki nem adott politikai menedékjogot, volt népbiztostársaitól külön indult Nyugatra, autóval. Éjjel Savanyúkútnál lépte át a határt, ám nem sokkal később osztrák csendőrök tartóztatták fel, és Lichtenwörth községbe kísérték. Szamuely az őrszobán öngyilkosságot követett el. A bécsújhelyi kórházba szállították, ám életét már nem tudták megmenteni. Holttestét az akkor még (innentől 69. oldal) Magyarországhoz tartozó Savanyúkúton először a temetőben, majd a falu határában, jeltelen sírba temették.”
„A mindig elegánsan öltözködő, színésznők körül forgolódó, dzsentri-allűröktől sem mentes, párbajbotrányokba keveredő, ezzel együtt radikális, a társadalmi igazságtalanságokat bátran leleplező, ma úgy mondanánk, oknyomozó újságíróból a háború, a hadifogság és az orosz forradalom alatt egy bőrkabátot hordó, végletekig leegyszerűsített sémákban gondolkodó katona lett. A bolsevik Szamuely világában kizárólag proletár és burzsoá, kizárólag proletárdiktatúra és régi, kizsákmányoló tőkés rend létezett. A kettő közötti harc természetesen véráldozatokkal jár, és ha már így van – hirdette Szamuely -, akkor sokkal inkább a burzsoá vére folyjon, mint a proletáré. Kétely nélkül hitte, hogy ebben a harcban az igaz oldalon áll, és hogy a proletárhatalom megvédése érdekében minden eszköz megengedett. Ezzel persze akkoriban nem volt egyedül: nem „fanatizmusa” különböztette meg őt a Tanácsköztársaság többi vezetőjétől, hanem gátlástalansága. Sosem habozott élni a rendelkezésére álló erővel, ha úgy hitte, az a proletárforradalom érdekeit szolgálja. (…)”
„Szamuely Tibor a kommün idején közel száz vagy talán még több halálos ítéletet rendelt el gyorsított eljárásban, szinte pillanatok alatt, hivatalos felhatalmazás birtokában a rögtönítélő törvényszék elnökeként, a Tanácsköztársaság érvényes jogszabályainak megfelelően. (Egyetlen esetet kivéve: köze lehetett két, állítólag baloldali puccsot tervező ukrán vörös tiszt június 19-ei meggyilkolásához.) Ezért – áldozatainak számát előszeretettel felnagyítva – hol vérszomjas vadállatnak, hol – áldozatainak számáról jobbára hallgatva – a forradalom rettenthetetlen harcosának tartották.” 76. oldal, Varga Krisztián cikke Korvin Ottóról: „A több száz halálos áldozatot követelő Cserny- és Szamuely-féle szigorú megtorlás”.
Rubicon 2019/4. szám „Proletárdiktatúra 1919 Szovjetköztársaság Magyarországon” (Rubicon-Ház Kft., 2019.) 7. oldal, Ligeti Dávid Kitört a proletárdiktatúra! Március 20-21. krónikája című cikkéből: „1919 februárjában Károlyi börtönbe vetette Kun Béla körét, ezzel azonban csak lassítani tudta a bolsevik agitációt. Számos bolsevik tovább működött illegalitásban, kivált a néhány hónap múlva valódi ördöggé változó Szamuely Tibor dolgozott a világforradalom ügyén.” 11. oldal: „Március 21-én (…) az illegalitásból hirtelen feltűnő Szamuely már kész tényként közölte: a két párt egyesül és a proletariátus átveszi a hatalmat. A mai napig nem tudjuk, miként volt ilyen jól értesült az újságíró – a kormányülés valamelyik szociáldemokrata tagja pletykálhatott. A vörösterror jövendőbeli arkangyala eképp fejezte be szónoklatát: „Éljen a magyar munkások, parasztok és katonák szovjetköztársasága! Éljenek orosz testvéreink!” Érdemes megfigyelni, hogy Szamuely expressis verbis [félreérthetetlenül] a szovjet fogalmat használja.” 24. oldal, a Vörös Hadsereg mozgósításáról szóló cikk mellékleteként egy Szamuely-beszédből idéznek, ahol a népbiztos ezt mondta: „Csak két út állhat előtte (a Vörös Hadsereg katonájának), győzni vagy elpusztulni!” Hitler is ezt mondta…
A 33. oldalon Kerepeszki Róbert A vörösterror című cikkének egyik betétje Szamuely rövid életrajza: „A vörösterror egyik legvéreskezűbb irányítója volt, a nevéhez fűződő egyik leghírhedtebb megtorlás 1919. május 3-án Szolnokon történt.” Ugyaninnen, a cikk Halálvonat című bekezdéséből: „A vörösterror egyik rettegett szimbóluma Szamuely Tibor páncélvonata volt, amellyel ő és a „Lenin-fiúk” a vidéket járták. Más helyszínek mellett ez a szerelvény futott be Szolnokra 1919 májusában, illetve másfél hónappal később a Duna-Tisza közén lévő településekre az ott kialakult „parasztforradalom” leverésére, illetve megtorlására. Egyes források szerint a „Halálvonat” felszereltsége félelmetes volt: az arra kivezényelt „Lenin-fiúk” fegyverzete kézigránátokat, legalább két tábori ágyút és három gépfegyvert tartalmazott. De a kényelmükről is gondoskodtak: a szerelvény egy poggyász-, két szalon-, egy étkező- és négy első osztályú (amerikai típusú, hosszú, kényelmes és nagy belső térrel rendelkező) Pullman-kocsiból állt.” Az 52. oldalon Gali Máté idézi Szekfű Gyulát: „A kommün a terrorra alapozódott, melynek feje, a népbiztos Szamuely Tibor „minden formaságtól mentesen” hajtotta végre a kegyetlenkedéseit.”
Utólagos szerkesztés – Részletek Zalka Miklós Mindenkihez! című könyvéből (az eredeti szöveg 1969-es, ez pedig a negyedik kiadása, 1988-ból, kiadó: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest)
60-61. oldal: "A bolsevista probléma német receptre történő megoldása [megölésük] kísértetiesen előrevetítette árnyékát. A nyíregyházi polgármester jelentésben számolt be róla: ,,1919. év január hó 4-én megjelent nálam Szamuely László nyíregyházi lakos, s bejelentette, hogy bátyja, Szamuely Tibor 1919. év január hó 5-én délelőtt 11 órakor a Városi Színházban a kommunizmusról akar előadást tartani egy népgyűlés keretében, s kérte a Városi Színháznak az átengedését. (…) jelentést tettünk a Belügyminisztériumnak, s a további intézkedésre utasítást kértünk. (…) Este 8 és fél 9 között a Belügyminisztérium távbeszélőn fölhívott, s… a következő utasítást kaptam:
- Szamuelyt okvetlenül tegyék ártalmatlanná!
Ezen utasítás rendkívül szokatlan volta engem igen meglepett, nyomban a beszélő nevét kérdeztem, ki a következőket mondotta:
- Mellettem áll Nagy Vince miniszter s a rendeletet leadó fél: Szilárd államtitkár.
Az utasítás homályos és szokatlan voltánál fogva a következő kérdést intéztem az államtitkárhoz:
- Tehát elrendeli a miniszter úr Szamuely Tibor letartóztatását?
Ezen kérdésemre a következő választ kaptam:
- Értsen meg, polgármester úr, bennünket, a miniszter úr azt kívánja, hogy Szamuely Tibor ártalmatlanná tétessék, s helyezzen bennünket megmásíthatatlan tények elé…''
(…) Nem a polgármesteren és nem a nyíregyházi rendőrkapitányon múlott, hogy a belügyminiszter úr mégsem helyeztetett ,,megmásíthatatlan tények'' elé. Szamuely Tibor ugyanis időközben elhagyta Nyíregyházát. Az ellenforradalmár tisztek, akikre az akció végrehajtását bízták, Szamuely Tibor helyett a testvéreire lőttek, s azokra is ,,ügyetlenül'': nem ölték meg, csak megsebesítették őket…
99-100. oldal: "Szolnok előtt, a nyílt vasúti sínpályán már ott vesztegelt a Magyar Tanácsköztársaság rendkívüli rögtönítélő törvényszékének különvonata. A bíróság elnöke Szamuely Tibor – egyben a budapesti hadseregcsoport politikai megbízottja. (…) Szamuely sietősen rendbe szedte a sebtében föllelhető csapatokat, és még az éjszaka folyamán parancsot adott a támadásra. A szolnoki eseményekről Böhm Vilmos hadseregparancsnok így számolt be a Vörös Ujság hasábjain: Csapataink ma (1919. május 3.) visszafoglalták Szolnokot. (…) A csapatok élén a fáradhatatlan Szamuely Tibor irányította a támadást. (…)
Szamuelynek a hadseregparancsnokhoz fűződő viszonya tovább romlott. A győzelem után Böhm Vilmos repülőgépen utazott Szolnokra, hogy beszédet intézzen a harcokban diadalmas csapatokhoz. Mielőtt a felsorakozott alakulatok elé állt volna, benézett egy percre Szamuely Tiborhoz, aki a katonák hősiességéről beszélt neki. Böhm türelmesen végighallgatta, majd kifejtette, hogy ez nagyon szép, azonban kár az egészért, mert a helyzet reménytelen. Szamuely alaposan leteremtette Böhmöt, amiért defetista nézetekkel kívánja traktálni a katonákat." [Kérdés, hogy ezt az esetet ki mesélte el és kinek?]
106-tól a moszkvai repülőútról van szó: "Az utas, aki a hátsó ülésen ült, Szamuely Tibor hadügyi népbiztos, a rendkívüli rögtönítélő törvényszék elnöke. (…) A startnál megjelentek a repülőtér munkástanácsának tagjai (..) Szamuely Tibor elé álltak a repülőtér személyzetének követelésével: vesse alá magát motozásnak, mert olyan értesüléseik vannak, hogy hatalmas kincset akar külföldre csempészni, s ehhez a repülőtér személyzete nem nyújt segítséget. Motozás nélkül nem állítják starthoz a gépet. Szamuely meghökkent, némi habozás után helyesebbnek látta, ha nem utasítja el a személyzet követelését, viszont ragaszkodott hozzá, hogy a motozás eredményéről készítsenek jegyzőkönyvet. Az emberek már a motozás közben rájöttek, hogy ostoba rémhírnek dőltek be. Szégyenkeztek, abba akarták hagyni a vizsgálatot. Ebbe azonban Szamuely Tibor nem egyezett bele, követelte, hogy ha már elkezdték, fejezzék is be a motozási eljárást, és készítsenek róla szabályos jegyzőkönyvet, amelyben tüntessék föl, mit találtak az átvizsgált repülőgépen, és mit találtak nála meg a pilótánál. Így történt." [Hogy ennek a sztorinak mennyi a valóságalapja, azt csak úgy lehetne eldönteni, ha ez a bizonyos jegyzőkönyv még meglenne.]
"A vendég délután Kijev mellett, a zsmerinkai repülőtérre szállt le. Ott már várták: magyar internacionalisták, akiket Lenin küldött a fogadására. Kijevbe autóztatták Szamuely Tibort, Ukrajna hadügyi népbiztosához, Nyikolaj Iljics Podvojszkijhoz, majd vonaton vitték tovább Moszkvába. Nem akármilyen vonaton: II. Miklós, a volt cár különvonatán…
Mire Szamuely Tibor Moszkvába ért, az albertfalvai repülőtér munkástanácsának tagjai előtt is világossá vált, hogy a népbiztos egyáltalán nem különc, amiért jegyzőkönyv felvételét kérte a motozásról, ezzel szemben kitűnően ismeri az ellenség módszereit. Budapesten ugyanis háromféle hír terjedt el Szamuely utazásával kapcsolatban. Az első: Szamuely megszökött, és magával vitte a nemzet vagyonát, rengeteg aranyat, több mázsa ékszert és különösen sok gyémántot. A második: Szamuely Tibor tevékenysége az örökös akadékoskodásával, az állandó ellenséghajhászásával immár terhes lett a Forradalmi Kormányzótanács számára, egyenesen akadályozójává vált a szociáldemokraták és a kommunisták egységének, zavarja a békülékenyebb kommunisták és a szociáldemokraták egymáshoz való közeledését – ezért ezzel a szép küldetéssel távolították el a közélet porondjáról. A harmadik: A tanácskormány békét akar kötni, és a túlontúl harcias Szamuely kiküldése Moszkvába tulajdonképpen barátságos gesztus az antant felé… Ahogy múltak a napok, a háromféle kósza hír lassacskán összefonódott, új és új változatokban jelentkezett az ellenforradalom suttogó propagandájában.
A moszkvai pályaudvaron Boncs-Brujevics, Lenin közvetlen munkatársa fogadta Szamuely Tibort, s közölte vele, hogy Lenin várja. Gépkocsiba ültek. (…) Amikor a vendég a Vörös Térre érkezett, Vlagyimir Iljics Lenin éppen egy teherautó platóján állt, és a munkásosztagokhoz beszélt. (…) Lenin befejezte a beszédét, megölelte Szamuelyt, s visszafordult a tömegekhez.
- Az imént érkezett hozzánk, átrepülve a Kárpátokon, a Komintern egyik legbátrabb harcosa, a mi testvérünknek, a magyar tanácskormánynak egyik népbiztosa, Szamuely Tibor elvtárs.
A moszkvai munkások örömujjongva üdvözölték a Magyar Tanácsköztársaság küldöttét. Lenin nem vette le kezét a vendég válláról, hol őt nézte, hol a tömeget, s mosolygott. Szamuely a teherautó szélére lépett, és beszélni kezdett. Szavait félbe-félbeszakította a tömeg. Éltették Tanács-Magyarországot, a Magyar Vörös Hadsereget. A teherautó továbbhajtott a téren, s távolabb ismét megállt. Újra Lenin beszélt a néphez, majd átadta a szót Szamuelynek. Ez többször megismétlődött, aztán a kocsi a Kremlbe ment. (..)
A tárgyalások befejezése után a Magyar Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosa vonatra ült, és Kijevbe utazott, ahol ismét találkozott Ukrajna hadügyi népbiztosával, Nyikolaj Podvojszkijjal, (…) Sem a Leninnel, sem a Podvojszkijjal folytatott megbeszélésekről nem jelent meg semmiféle hivatalos közlemény. (…) Búcsúzóul Nyikolaj Podvojszkij egy kijevi laktanyába invitálta vendégét, amelyben a besszarábiai frontra tartó I. internacionalista gyalogezred katonáit szállásolták el. A magyar népbiztos hosszasan beszélgetett az ezred legénységével – anyanyelvükön, magyarul. (…)"
A visszaérkezésről: "A Budapesti Központi 500-as Forradalmi Munkás- és Katonatanács (…) ezen a napon éppen ülésezett. Szamuely Tibor azonnal odasietett, s jelentést tett az útjáról: (…) beszéde után felolvasták Lenin üdvözletét a magyar munkásokhoz. (…) Az egybegyűlt tanácstagok többsége lelkesen ünnepelte Szamuelyt és Dobos pilótát. Voltak azonban olyanok is – furcsa véletlen: kizárólag szociáldemokraták -, akik félrehúzták a szájukat, és az egész repülőutat vagy egyszerű blöffnek tartották, vagy pedig egy feltűnési viszketegségben szenvedő fiatal titán bravúroskodásának. Sőt, akadt egy olyan is, Kunfi Zsigmond, aki kereken kijelentette, nem ért egyet Leninnel. A hadsereg-főparancsnok [elvileg Landler Jenő] külön parancsot adott ki, amelyet ki kellett hirdetni a Vörös Hadsereg minden katonája előtt: dicséretben részesítette Szamuely Tibort és Dobos István pilótát, amiért minden szempontból fényes sikerrel hajtották végre feladatukat, és megteremtették az összeköttetést ,,… fontos hadműveleti ügyekben az orosz tanácsköztársaság vezérkarához" …
115. oldal: "A rendkívüli rögtönítélő törvényszék elnökének a megerőltető moszkvai utazás után nem sok ideje maradt kipihenni fáradalmait. A törvényszék különvonata június második napján kifutott a budapesti Nyugati pályaudvarról. Irány: a Dunántúl. (…) A rendkívüli rögtönítélő törvényszék megfelelő eréllyel járt el: a sztrájk értelmi szerzőit kutatta fel, és állította bíróság elé. Néhányat kivégeztetett közülük, többeket súlyos börtönbüntetésre ítéltek, és biztosították a vasút működését. Ám abban a pillanatban, amikor az első halálos ítéleteket végrehajtották, megjelentek a színen a ,,jó emberek''. Elvégre rágondolni is borzasztó: Szamuely legényei, a Lenin fiúk derék, tisztességes honpolgárokat állítanak falhoz egy sztrájk miatt… (…) a Forradalmi Kormányzótanács utasította Szamuelyt, hogy azokat, akiket a sztrájk megszervezéséért, a vasutasok bujtogatásáért elítéltek ugyan, de az ítéletet még nem hajtották végre rajtuk, részesítse kegyelemben. (…) A vasutak működését üggyel-bajjal biztosították, bár Szamuely Tibor neve a Tanácsköztársaság minden rendű és rangú ellenlábasa szemében még gyűlöltebb és félelmetesebb lett.
123. oldal, idézet "hősünktől": "Ugyanakkor, mikor az elvtársak a proletárdiktatúrának enyhébb alkalmazásáról beszélnek Budapesten, akkor Sopron és Vas megyében az ellenforradalom a proletárdiktatúra enyhébb alkalmazása mellett foglal állást olyan formában, hogy a kommunistákat agyon kell ütni: éljenek a szociáldemokraták… (…) nekünk egy pillanatra sem szabad még csak gondolni sem arra, hogy a diktatúra módszerein bármilyen tekintetben is változtassunk, hacsak nem olyan értelemben, hogy még erélyesebben, még kérlelhetetlenebbül járjunk el a proletariátus minden ellenségével szemben…"
126. oldalon újabb ellenőrizhetetlen forrású anekdota jön: "A Tanácsok Országos Gyűlése június 23-án befejeződött. Délután izgatott férfihang kereste telefonon Szamuely Tibort a szovjetházbeli szobájában. (…) Szamuely felesége véletlenül otthon tartózkodott: beteg volt. Közölte az ismeretlen telefonálóval, hogy Szamuely Tibor nincs a szobában. Az ismeretlen azonban váltig erősködött, hogy neki feltétlenül, azonnal és személyesen kell beszélnie a népbiztossal. Az asszony, ha nem is pontosan, de tudta, hol tartózkodik Szamuely Tibor, s azt is, hogy milyen céllal utazott el hazulról. A rendkívüli rögtönítélő törvényszék különvonata ezekben az órákban Dunapataj, Solt, Kalocsa környékén robogott. (…) Az ismeretlen telefonáló minden követelés, erősködés ellenére újra meg újra csak azt a választ kapta, ami egyébként megfelelt a valóságnak: ,,Szamuely Tibor nem elérhető…". Végül is az ismeretlen, némi töprengés után, megelégedett a népbiztos feleségével:
- Nem nevezhetem meg magamat. Ellenforradalmi felkelés készül, sürgősen értesítse Kun Béla elvtársat…
Mielőtt az asszony bármit is kérdezhetett volna, az ismeretlen letette a kagylót."
140. oldal: "A Clemenceau-jegyzékkel kapcsolatos álláspontja miatt az egyik népbiztos még korábban megvált a hivatalától: Szamuely Tibort a Tanácsok Országos Gyűlésén elhangzott felszólalása után nem választották be a kormány tagjai közé, s ezután csupán a rendkívüli rögtönítélő törvényszék elnökeként működött."
148-149. oldal: "A gépkocsi, amely annak idején Soltra robogott Szamuely Tiborral, most az osztrák határ felé száguldott vele s két Lenin-fiúval, a kísérőivel. Savanyúkúton Szamuely kiszállt az autóból, elbúcsúzott elvtársaitól. ,,A száguldó riporter", Egon Erwin Kisch így tudósította a világot:
,,… Védtelen, magányos ember – de az egész világon ismerik a nevét… Szamuely Tibor most egyedül és lassan mendegél, távozik hazájából. Azért küzdött, hogy Magyarország proletariátusa felszabaduljon úgy, amint azt Oroszországban látta. Mindent feláldozott ezért, békéjét, nyugalmát, nevét, népszerűségét azok körében, akikkel együtt dolgozott és küzdött, feláldozta forrón szeretett anyját és fiatal feleségét is, akivel csak pár hónapja kelt egybe… A haláltól nem fél. Elégszer találkozott vele. Valamikor népszerű, kedvelt újságíró – a forradalomban kíméletlenül kellett fellépnie a proletariátus véres kezű ellenségeivel szemben, az árulókkal, a fizetett kártevő ügynökökkel szemben… Könyörtelenül kellett lecsapnia, hogy féljenek tőle. Az volt a szerepe, hogy mint madárijesztő sakkban tartsa az ellenforradalmat. Tudta, hogy neve mint Damoklész-kard függ az összeesküvők feje fölött. Elég alkalmat nyújtottak neki ahhoz, hogy megcáfolja a külföldön terjesztett rágalmakat a >>Tanács-Magyarországon tomboló rémuralomról<<, elmondhatta volna, hogy ő távolról sem vérengző ember, egyáltalán nem szadista. Nem tette. Bár milliószorta jobban szerette volna, ha szeretik, bíznak benne, de nem szólt, hallgatott. >>Hadd gyűlöljenek az emberek, fő dolog, hogy féljenek tőlem<< - mondotta. Ez a félelem a forradalom ügyét szolgálta. Szamuely Tibor, az önfeláldozás mintaképe, egyedül ballag a tarlókon, mezőkön végig a határ felé…"
Az osztrák határőrök feltartóztatták. Fel is ismerték. Halálának körülményei ma is ismeretlenek. Föltevések szerint egyszerűen meggyilkolták. Ez mindenesetre valószínűbbnek látszik, mint az osztrák rendőrség hivatalos közleménye, hogy Szamuely Tibor öngyilkos lett: a határátlépés miatt történt letartóztatása után ,,egy őrizetlen pillanatban pisztolyával agyonlőtte magát". A rendőri gyakorlat ellentmond a rendőri jelentésnek: akit határátlépés közben letartóztatnak, azt nyomban megmotozzák, s ha fegyvere van, elveszik tőle… A Wiener Neustadt-i hatóságok nem engedték meg, hogy Szamuely Tibor holttestét a temetőben helyezzék nyugalomra. A holttestet titokban Magyarországra csempészték. Itt sem kapott helyet temetőben. Elföldelték valahol. Augusztus 5-én pedig napvilágot látott a Kommunista Internacionálé határozata, amely levonta a Magyar Tanácsköztársaság bukásának leglényegesebb tanulságait:
,,Rettenetes árulás történt. A magyar tanácskormány megbukott az imperialista rablótámadások s a szociáldemokraták aljas árulása következtében… A Kommunista Internacionálé, elsiratva a Magyar Tanácsköztársaság bukását, derék vezérének, Szamuely Tibornak halálát, a világ proletárjait arra hívja fel, hogy még szilárdabban álljanak a kommunista zászló alá, s annál jobban döngessék a tőke erődítményeit…" Több mint huszonöt esztendővel később, a felszabadulás után megpróbálták felkutatni Szamuely Tibor sírját. Sikertelenül. Aztán a kutatás abbamaradt."
Dr. Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon
Előszó: "Egymaga Szamuelly Tibor száznál több ártatlan polgárt gyilkoltatott le."
Előszó a III. kiadáshoz: "Kecelen nem grófokat és földbirtokosokat, hanem két tucat magyar parasztot lőttek agyon a ,,néphatalom'' bőrkabátos képviselői. Dunapatajon sem a ,,felső tízezer'' tagjait akasztatta fel Szamuely Tibor, hanem magyar parasztok himbálóztak az útszéli fákon. (…) Kun Bélát, Korvin Ottót, Szamuely Tibort és társaikat a hazai rezsim ma hősökként, a nemzet mártírjaiként ünnepli. Utcákat, tereket, középületeket, létesítményeket neveznek el róluk, s követendő példaként állítják őket az ifjúság elé." Ez a szöveg 1980-ban keletkezett, Amerikában.
A teljes 590 fős névsorból 157-nél szerepel, hogy "A gyilkosságot elrendelte: Szamuelly Tibor". Szemelvények a tetteiből: Budapesten kivégeztek két ukrán tisztet, akiket a leírás alapján Szamuely parancsára vízbe fojtottak ("Nehogy lőjjetek, kössetek követ a nyakukra s ugy dobjátok a Dunába!"). 41. oldal: "Az ellenforradalom leverése után mindenütt megjelent Szamuelly Tibor terroristáival s egy kézlegyintéssel halálra ítélte s fölakasztatta az eléje állított s az ellenforradalomban részt vett derék magyar embereket. (…) Dunapatajon a községházára behoztak Szamuelly elé két budapesti fiatalembert, kik élelmiszer vásárlásra mentek le. Szamuelly elrendelte fölakasztásukat. Az egyik fel is akasztatott, de a másik elmenekült. A terroristák azonban utolérték s agyonlőtték és agyonverték. (…) alig pár percnyi kihallgatás után meghozta az ítéletet. ,,Felkötni!'', szólt az ítélet, vagy ,,Húzzátok fel!'' s intett kezével, mire a terrorcsapat a legnagyobb kíméletlenséggel végrehajtotta az ítéletet." 43. oldal: "Dunapataj község előtt volt a zászlóalj kötözőhelye. Ide hozták ugy a fehérek, mint a vörösök részéről a sebesülteket. Míg az orvos kötözte a sebesülteket, odament Szamuelly és néhány terrorista autóval, mikor meglátták a kötözőhelyen lévő sebesülteket, Szamuelly parancsára a terroristák le akarták lőni őket, amit az orvos csak erélyes fellépéssel tudott megakadályozni. Azután Szamuelly megparancsolta, hogy élve temessék el őket, de parancsát az orvos nem teljesítette. (…) Dunavecsén történt, hogy Szamuelly Tibor a községházán halálra ítélte az ellenforradalmár Csukás László 19 éves pénzügyőri vigyázót. Mikor ez kötéllel a nyakában felállott a székre, azt kérte, hogy engedjék meg, hogy kivégzése előtt egy cigarettát elszívhasson. Megengedték, rágyujtott s nyugodtan szívta a cigarettát. Meglátta ezt Szamuelly, odakiáltott a hóhérnak ,,kitartás'', mire Csukást leléptették a székről s megszabadult a felakasztástól. Szamuelly maga mellé vette autójába s magával vitte." Ez az egyetlen eset a könyvben, amikor Szamuely önszántából kegyelmet gyakorolt, de a fáma nem szól arról, hogy vajon mi lett Csukás Lászlóval…
Az 55. oldal arról tanúskodik, hogy Hajdúszoboszlón a nép véleményét kérdezte a három elfogott "ellenforradalmárról", majd mivel azok negatívan nyilatkoztak róluk, felakasztatta őket. 71. oldal: "Amelyik faluba bementek, a földművelő magyar népet hihetetlen kegyetlenséggel kínozták, gyilkolták és rabolták. (…) Dunapataj után Kalocsára ment Szamuelly 1919. junius 24-én kedden és két nap alatt 16 embert akasztatott fel és 3 embert lövetett főbe. A halálra ítéltektől minden értéket elraboltak." 73. oldal: "Akiket Szamuelly elé állítottak, azokat a terroristák ütötték-verték. Szamuelly egy-két kérdés után ,,Szeget neki!'' kijelentéssel átadta őket a terroristáknak, kik nyomban felakasztották." 75. oldal: " Szamuelly Tibor a neki átadott jegyzékben felsorolt egyéneket homlokra szegzett pisztollyal történt kihallgatás után halálra ítélte." A 89. oldal tanúsága szerint Kőszegen megbízhatónak ítélt elvtársak bemondása alapján, mindenféle kihallgatás vagy tárgyalás nélkül ítélt halálra, majd végeztetett ki két embert.
A 114. oldalon található leírás külön kiemelést érdemel: "Solt előtt az ellenforradalmárok a sineket felszedték s így Szamuelly és terroristái autókon mentek be Soltra. Solt alatt egy parasztszekérrel találkoztak, melyen két paraszt volt. Szamuelly kérdésére kijelentették, hogy ,,terepet vizsgálnak, fehérek.'' Erre az egyiket Szamuelly, a másikat Kámán nevű terrorista főbelőtte, Sturz terrorista pedig az árokba gurította őket. Egy másik parasztot, ki Szamuelly autója előtt átszaladt, Szamuelly azonnal agyonlövetett. (…) A jegyző felesége kilenc hónapos más állapotban volt, könyörgött Szamuellynek, kegyelmezzen urának. Szamuelly azt ígérte, hogy levéteti urát a kötélről, ha a felesége kihuzza alóla a zsámolyt. Szegény asszony hitt neki, kihuzta férje alól a zsámolyt s könyörgött, hogy vágják le férjét a kötélről. Szamuelly kinevette, mire az asszony csaknem őrülten összeesett."
121. oldal: "Kun Béla 1919. junius 6-án a következő sürgönyt küldte utána Szombathelyre: ,,Használjon fel minden eszközt, hogy az ellenforradalom elfojtassék. Járjon el minden kímélet nélkül, ingadozás csak árt az ügynek!''" A 135. oldalon ismét az van, hogy Szolnokon átengedett egy "ellenforradalmárt" a nép dühének, akit a vöröskatonák agyonlőttek. Összesítésben kettő olyan eset akad a 157-ből, ahol nem teljesen egyértelmű, hogy tényleg Szamuely adta a parancsot a kivégzésre. Amennyiben elfogadjuk Dr. Váry Albert néhol erősen elfogultnak tűnő leírásait, akkor a Mindenkihez!-ben említett "egyáltalán nem vérengző" Szamuely csak szép, szocialista mesealak. Márpedig mivel minden egyes halottnál megjelöli az adatok pontos forrását, így akár ma is utána lehet olvasni, tehát szerintem megbízható.
Visszatérve a filmhez: Sok hasonló „elfeledett” alakja van 1100 évnyi vérzivataros történelmünknek, akikről a töriórákon aligha hallhatunk, szóval remélem, lesz még pár A halál népbiztosához hasonló alkotás a jövőben! Nekem tetszett, minden benne volt, aminek benne kellett lennie és még újat is tudtak mutatni számomra Szilágyi Jolánnal.
Pontozás:
port: 6.2 (Amikor elkezdtem írni a cikket, még 6.3 volt - 2024-re 02.-t emelkedett.)
Szerintem: 5/5
Befejezésül még két dolog: Az első idézet a port.huról, ahonnan az utcanévtáblás kép is szerepel, Tiberio nevű hozzászólótól: „Szamuely utca: most már rohadtul itt az ideje végérvényesen kikeveredni ebből az utcából; ha még nem késő egyáltalán.” Másodszor pedig kövessük tovább a bevezetésben elkezdett kis utazásunkat, amely 1918-ban ért véget! Szóval ’19-ben jöttek a kommunisták, akik 133 napra átvették a hatalmat, aztán mikor a rendszerük a fejükre omlott, szaladtak ki az országból. Volt, aki nagy karriert csinált kint (Varga Jenő), volt, aki ideiglenesen megtalálta a helyét, aztán csúnya véget ért (Kun Béla, Kunfi Zsigmond), mások emigrációban haltak meg (Garbai Sándor), megint mások viszont el se mentek, itthon csináltak karriert (Böhm Vilmos). És volt egy, aki 26 évvel később ismét megragadhatta a gyeplőt: Rákosi Mátyás, az egykori szociális termelési népbiztos lett az ország első embere, a Párt nagy vezére. Az ’56-os forradalom kapcsán viszont saját haverjai üldözték el az országból és már csak holtában térhetett vissza Budapestre – a helyét Kádár János vette át. Az a Kádár, aki gyakorlatilag a halála előtti utolsó napokig tagadta, hogy bármiféle bűnt követett volna el, az a Kádár, akinek a rendszere alatt felvett hiteleket még most is fizetjük vissza, és az a Kádár, akinek sírját feldúlták, csontjait (köztük a koponyáját) ismeretlenek elrabolták. Kádár János és Rákosi Mátyás sírja ma is látogatható a fővárosban, ahogy Moszkvában Leniné és Sztáliné.
Kádár rendszerének kiszolgálásában vettek részt azok a politikusok, akik később átmentették a rendszert, akik a Kommunista Párt utódjából, az MSZMP-ből MSZP-t csináltak, például Horn Gyula, akinek szobra van Brüsszelben. Ezzel a párttal nyert választásokat Medgyessy Péter, az egykori III/II-es tiszt, akinek kormányában sportminiszterként bukkant fel a korábbi KISZ-aktivista Gyurcsány Ferenc. Az a Gyurcsány Ferenc, aki a Rákosi-rendszerben, majd Kádár alatt is magas rangban szolgáló Apró Antal unokáját vette el feleségül, Dobrev Klárát, akivel azóta is egy, még a kemény kommunista időkben rekvirált villában laknak a Rózsadombon. Ezt a Dobrevet megválasztottátok EP-képviselőnek, ezt a Gyurcsányt pedig beválasztottátok a parlamentbe, és mind a ketten a mai napig folytatják ország- és nemzetellenes tevékenységüket. Úgyhogy ha majd szavazásra kerül sor, gondoljátok végig, hova teszitek az X-eteket: aki Gyurcsányra szavaz, az Horn Gyulára, Kádár Jánosra, Rákosi Mátyásra, Kun Bélára és Szamuely Tiborra szavaz…
(A Memento Parkban készült két képen a Tanácsköztársaság Emlékműve és egy tripla emlékmű látható, ahol a bal oldali alak Szamuely, a középső Kun Béla, a jobb pedig Landler Jenő. Ezeket a fotókat mi csináltuk Mozsárágyúval, de nyugodtan le lehet nyúlni őket:))
