Most már, úgy tűnik, a helovén beépült a magyar köztudatba – viszont a farsang megmaradt, úgyhogy nekünk akkor két ilyen „ünnepünk” is van. Csütörtök este választhattam volna a legújabb-kori Halloweenek első részét, de aztán úgy gondoltam, inkább megnézem azt a filmet, amit az elmúlt mondjuk 5-7 évben először akartam látni a mozik kínálatából.

Az első Agymanók egy aranyos, szórakoztató és vicces mozgókép, amibe azért igen nagy mennyiségű drámát nyomorgattak bele. Legalább kétszer láttam eddig, sose okozott csalódást. Amikor megtudtam, hogy készítenek hozzá folytatást, rögtön rossz érzésem lett: Mi van, ha elrontják? Mert ez egyáltalán nem nehéz, főleg az animációs filmeknél, ahol a karakterek megvannak, a számítógépen keresztül pedig parancsokat lehet nekik osztogatni – azt csinálják, amit mondanak nekik, ellenvetés nélkül. Magyarul egy ilyen típusú mozgókép esetén a készítőknek gyakorlatilag nincsen semmiféle fékező mechanizmusa, egyedül a pénzeszsákok szólhatnak (és szólnak) bele a tartalomba. A végeredmény pedig valami olyan lesz, mint a Lightyear, amit nem ok nélkül utálnak. Szóval ezzel az előzetes félelemmel vágtam bele az Agymanók második kalandjába – bizonyos szinten a félelmeim beigazolódtak, viszont mégis kitűnően szórakoztam. Hogy lehet ez? Megtudhatjátok a történet felvázolása után:

Két évvel az első rész után visszatérünk a Fejhadiszállásra, Riley (hangja ezúttal Kensington Tallman) Elméjébe, ahol Derű (Amy Poehler), Bánat (Phyllis Smith), Harag (Lewis Black), Majré (Tony Hale) és Undor (Liza Lapira) nagy eseményre készülnek. „Otthonuk” ugyanis lehetőséget kap a középiskola menő hokicsapatától, mindössze bizonyítania kell egy három napos edzőtáborban. Azonban a katasztrófa ismét beüt a pubertás indulásával, aminek következménye négy új Fő Érzelem megjelenése: Pánik (Maya Hawke), Irigység (Ayo Edebiri), Unalom (Adéle Exarchopuolos) és Szégyen (Paul Walter Hauser) teljesen felforgatják a korábbi manók világát, nem beszélve a veszélyről, amit hordoznak. Riley-nak ugyanis mostanra kialakultak a Meggyőződései, amely a Személyiségét alkotja, ám a vezéri babérokra törő Pánik ezt és korábbi hőseinket is kidobja az Elme Hátuljába. Szerinte újabb Meggyőződésekre van szükség, mert ezek biztosítják a 13 éves lány jövőjét. Derű és csapata így ismét kénytelen bejárni a Tudat különböző zugait, hogy megpróbálják visszaállítani a régi rendet. De vajon lehetséges-e ez egyáltalán?

Ha röviden akarom összefoglalni az Inside Out 2-t, akkor olyan, mintha valaki megnézte volna az elsőt, utána a Kerge kacsák-trilógiát, majd arra gondolt, hogy ezek tök jól illenének egymáshoz, de a Demóna 2. alkotóit kérte volna fel az egyesítésre…

SZPOJLEREK INNENTŐL

Először muszáj beszélni a multikultiról… Egyszerűen nevetséges, hogy a hét elején mentem az utcán, balról jött három 40-es nő, jobbról egy autóba szállt be egy fiatal pár, pici gyerekkel. A jobb oldaliak cigányok, a bal oldaliak ukránok voltak. Október 23-án a Parlamentnél az egyik őr azt mondta, örül, ha magyar szót hall; a sorban közvetlenül előttünk három olasz állt, előttük egy igen barna fiatal asszony nála jóval világosabb bőrű párjával és tejeskávé-színű kislányukkal, őelőttük 8 mongol-tatár, akik oroszul beszéltek. Az ’56-os emlékműnél a várakozókhoz odalépő, angolul megszólaló 60 körüli asszonynak az előttünk álldogáló 45-50 éves külföldiek őszintén bevallották, fogalmuk sincs, mi ez az emlékhely, nem is tudták, mi az, amit meg akartak nézni. Odalent fekete fiatalember sétált, egy-két másodpercet töltött az angolul is olvasható szövegek előtt, látható volt rajta, hogy egyáltalán nem fogja meg, mi történt itt 68 éve. A Parlament folyosóján nem lehetett elférni az önmagukat fotózó, főként közel-keleti és indiai turistáktól. Aztán hazaérve szembejött egy echte néger család, apa, anya babakocsival, mellettük bongyorhajú kislány…

Értem, hogy a világ efelé tart és sokan azt gondolják, elkerülhetetlenül nagy népi olvasztótégely lesz Európa, ahogy az USA és Kanada már régen az, de nem tudom elfogadni, hogy egyszerűen MUSZÁJ egy GYEREKEKNEK készülő filmet ilyen szinten telerakni reprezentációval. A történet szempontjából SEMMILYEN jelentősége nincs, csakhogy a „helyszínt” adó szőke, kék szemű, fehér apától és fehér anyától született Riley-t nem lehet lecserélni. Ezért körbe rakták „kisebbségiekkel”, viszont olyan elviselhetetlen mértékig, hogy ténylegesen keresni kell a fehér embereket körülötte. Vágjunk bele a részletezésbe:

Lehetne kötözködni azzal, hogy miért éppen jéghokit játszik e leányzó, de Minnesotából jött, ott pedig ez „nemzeti” sport, úgyhogy elfogadom. Na most, képzeljünk magunk elé egy hokijátékost, szerintem nem én vagyok az egyetlen, akinek Wayne Gretzky ugrik be, aztán egy edzőt, szülővárosom csapatánál például egy kopasz, szakállas, szemüveges pali van, aki tök fehér és vagy amerikai vagy valamelyik északi államból jött. Itt mit látunk? Időrendi sorrendben ezt tárják elénk: Lány hokicsapat. A bíró néger, az ellenfélnél van egy néger játékos, még egy néger játékos a saját csapatban (a „nagyon segítőkész” jelenetnél); újabb néger, ez már lány, gondolom hősnőnk legjobb barátnőinek egyike lesz – így van, a másik csaj meg valami indián lehet vagy ázsiai. 5 percnél járunk… Aztán: Bree a kapus, ő ugye néger, van még legalább 4 néger a csapatban, és már az edző is egy néger nő rövid hajjal. Az álom-hokicsapatban is van 2 néger, a kapitány latin-amerikai. Eddig nekem az se volt egyértelmű, hogy Riley lány-ligában játszik, lásd a már említett Kerge kacsákat, ahol vegyes csapat volt.

18. perc: a középiskola. Balra egy kerekesszékes, jobbra egy hidzsábot viselő lány. Ezek egyáltalán nem lényegesek a sztori szempontjából, de mégis direkt beletették őket, nem véletlenül vannak ott, időt és energiát áldoztak rá, hogy benne legyenek! A kerekesszékes különösen idegesítő, mert tudatosan nem látod meg, csak ha éppen akkor megállítod a lejátszást. De legalább nem tették be a hokicsapatba, ellentétben A Lármás-családdal, ahol az örökké törött lábú, bottal menő leány egyike a futballistáknak, sőt, pályára is lép minden meccsen. A diverzitás jegyében a három új segéd (róluk később lesz szó) közül Bloofy-t fekete színész, Lance-et egy ázsiai, a Legsötétebb Titkot fehér ember játssza; a négy új Érzelem (őket is később tárgyalom) közül három nő, a háromból egy fekete.

Val, a szupermenő latin-amerikai lány nagyon kedves Riley-val, felajánlja neki, hogy beviszi a barátnői körébe. Kikből áll ez a kör? Az említett latin-amerikai mellett van a hidzsábos, egy leszbikusnak tűnő fehér, egy néger és egy ázsiai. A telefon-elkobzásnál pedig ott ül egy kiköpött indiai lány is. A fehéreket egy alapvetően fehérek által játszott sportban KERESNI KELL, Riley mellett csak a hol eltűnő, hol újra megjelenő „leszbi” meg egy, a háttérben egyetlen jelenetig látszódó szemüveges csaj van, mindenki más fekete vagy barna. De ez nem elég, ugyanis most már az Elmében dolgozó munkások között is rengeteg nő van, akad, akinek nagy, boglyas afrofrizurát rajzoltak, mert hát az egységesen kék, kitalált figurák között is kell lennie négernek… Az abszolút mélypont pedig az, hogy a nyilvánvalóan tehetséges, fehér, kék szemű kislányt beválogatják a menő suli menő csapatába, miközben a kevésbé tehetséges fekete és ázsiai barátnői másik suliba, másik csapatba mennek; ezt ellensúlyozandó a sztori vége felé a kék szemű, szőke, fehér lány bocsánatot kér a két barna szemű, barna bőrű kisebbségitől, akiket „elnyomott” a saját önző érdekéből. Szerintem nincs olyan érv, ami mindezt elengedhetetlennek tüntetné fel, ami meg tudná magyarázni, miért MUSZÁJ ez ide. „Kit érdekel?” „Nem számít.” De, igenis számít, mert MINDENHOVÁ odateszik és nincs semmi szerepe, azon felül, hogy propaganda legyen!

Másodszor, a Disney-nek itt ez a jó kis trilógiája, a Mighty Ducks, amely gyerekkorom egyik meghatározó filmélménye és az ugyanilyen multikulti, „felvilágosult”. Van belőle három rész, plusz egy sorozat, amit valószínűleg senki se nézett, tehát miért kell még egy ilyen film? Az Inside Out 2 annyi mindent tartalmaz, ami benne volt a Kerge kacsákban, hogy csak na: 1. A hős be akar kerülni a menő csapatba, ezért faképnél hagyja a vesztesnek ítélt barátait (3. rész). 2. A szedett-vedett srácok képviselik az értékeket, a menő csapat pedig végülis nem ér annyit, mint ezek az értékek (mindhárom rész). 3. Az edző túl szigorú (3. rész) – ezt azonban nem bontják ki, semmi se lesz belőle, a figura is elfelejtődik a cselekmény végére (a mór szó szerint megtette a dolgát, úgyhogy mehet). 4. "A hobbim lesz a munkám, túl komolyan veszem, elfelejtem, hogy ez szórakozás kellene legyen" (2. rész). 5. Charlie büntetőjének mozdulatai az 1. részből benne vannak Riley víziójában és az utána következő szekvenciában. 6. Val azt a trükköt csinálja a koronggal, mint a cowboy srác a 2. részben. 7. Az edzés előtti edzés szintén jelen van a Mighty Ducks-nál.

Van viszont pár klisé, ami kimarad: A menő gyerekek valójában seggfejek (mindhárom rész) – ebbe az irányba a készítők nem mertek elmenni, mert ha már reprezentálunk, akkor azt csakis pozitívan lehet.  A vágyott menő példakép gonosszá válik – ez egy bejáratott Disney-klisé, ám Val egyszerűen túlzottan tökéletes, ami különösen ellenszenvessé válik annak tükrében, amiken Riley-nak keresztül kell mennie. A puska-a-falon a vörös füzet, egy 2000-ben vagy azelőtt készült filmben ezt a menő lányok nyomására szerezné meg a hősnő, itt saját elhatározásból. És mivel a normális családot jelképező Anyu meg Apu ici-pici fél perces jelenetekben látható csak, így a valóság síkján zajló eseménysort össze lehetne foglalni úgy, mintha a Kerge kacsák 4-et néznénk, ahol Charlie lány, a fehér ember pedig valószínűleg kisebbségbe került.

Oké, DE és ez egy nagyon fontos DE, a készítők azt a módszert használták, mint az An Adventure in Space and Time alkotói: A kötelező „felvilágosult” mocskot 90%-ban összesűrítették a felvezetésbe, így a néző kikerülhetetlenül, nagy adagban kapja a propagandát; viszont, ha lemegy a torkunkon, akkor az elkövetkezendő kb. 1 órában semmi ilyesmi nem lesz!

SZPOJLEREK VÉGE

Merthogy átlépünk az Elme síkjára, ahol már a nyitány nagyon jó, dinamikus rockzene szól, az ismert figurák egy-egy kis részlete jelzi, visszatértek a kedves manók. A 8. percig az alkotók ellőttek mindent, ami az előző részben volt: Minden manó kapott egy-egy jellemző pillanatot, megvolt a felvezetés, a majom-utánzás, a „most minden tök jó” és a néző várhatja, amikor minden tökre megy majd. Mindezek kötelező körök egy folytatásnál – és most megint jöhetne egy de, de egyelőre nem jön.

Mert először elmondom inkább, hogy az Agymanók 2. nagyon vicces. A 10. percig már kétszer tudtam felnőtt fejjel röhögni, de később jöttek még sokkal jobb poénok is („Elnyomott érzelmek vagyunk!”, Lance megpróbál kijönni a páncélteremből, a szarkazmus hatása vagy az a vicc, amire nem számítasz, de mégis számítasz). A humor-források 95%-a tényleg vicces, ha akarom, akkor is csak a stáblista utáni legvégső jelenetet tudom megnevezni, ami számomra nem működött. Ez már óriási pozitívum!

A következő jó pont az új Érzelmekért jár, ők négyen vannak: Pánik, aki csak elnagyoltan antropomorf, azt se lehet megmondani, lány vagy fiú, amíg meg nem szólal; Irigység, aki nagyon aranyos; Szégyen, aki igazán szeretetre méltó és Unalom, aki… hát, nem túl érdekes. A négyből számomra kettő kedvelhető, kettő pedig semleges. (Kis megjegyzés a nevekhez: Mivel angolul néztem, nem tudom, mi a hivatalos magyar nevük.) 

ÚJABB SZPOJLEREK

Megint felmerült bennem ugyanaz, mint az első résznél: Mi a manók tényleges szerepe? Ki vagy mi irányítja Riley-t? Mert nagyon úgy látszik, hogy tök jól elvan magában is, az Elme-dolgozók meg a Fejhadiszálláson kívülről származó parancsokat követnek. Ki vagy mi adja ezeket a parancsokat? Ha ez az Elme, akkor a test adja a parancsokat? Az első részben még a Személyiség-szigetektől származtathattuk ezeket, ám itt a szigetek teljesen lényegtelenné válnak, csak a 8 perces bevezetőben láthatóak, utána soha többet, helyüket átveszi a Meggyőződés-rendszer, ami eddig nem volt. Tehát elvileg mindig akad egy a manóknál hatalmasabb erőnek számító dolog, csakhogy a személyiség előtt nincs semmi. Lehet, hogy Derű és kompániája igazán csak addig kellenek, amíg a nagyobb erők kialakulnak?

Azon szintén lehet agyalni kicsit, hogy mikor és miért veszik át a manók az irányítást? Majré és Harag az egész játékidő során egyetlen alkalommal érhetnek a konzolhoz, Undor és Bánat kétszer vagy háromszor, Szégyen talán négyszer, Irigység egyszer. Az összes többi időben Pánik „vezet” és ő egy percre se hagyja ott a „parancsnoki széket”. Vajon lehetséges, hogy a test megtagadja a parancsot?

Harmadik gondolat-mag pedig a manók rangja, ugyanis az építőmunkások, a rendőrök és a Memóriában dolgozók láthatóan ignorálják őket, semmit se tudnak róluk; míg például Pánik úgy mutatkozik be Derűnek, mint annak „nagy rajongója”, a „Párnavárban” pedig az ottaniak izgalommal vegyes csodálattal bámulják Derűt. Akkor híresek vagy nem? Ők a főnökök vagy nem? Vagy csak Derű híres, a többiek meg az alárendeltjei, akikről a kutya se tudja, kicsodák? Sajnos az utóbbi tűnik valószínűnek, amire a film rájátszik azzal, hogy az előző epizódban igen fontos Bánattól elveszi a képességét, majd a figurát teljesen háttérbe állítja; Harag feje csak az átépítésig lángol párszor, a játékidő többi részében meglepően nyugodt, megfontolt és kedves; viszont, ha a jellemének megfelelően cselekszik, akkor a vele lévő két nő folyton leugatja. Majré szerepe kimerül annyiba, hogy ugyanazt a becsmérlő mondatot ismételgeti, valamint egyszer megmenti a csapatot; Undor pedig inkább vonzalmat jelképez (tehát ugyanazt csinálja, mint a Fejhadiszálláson maradt Irigység).

Az újabb négyes ugyancsak kiegyensúlyozatlan. A fókusz egyértelműen Pánikra kerül, ő a legjobban kidolgozott személyiség; Irigység meg mindössze a segédje, akivel megbeszélheti a dolgokat, ám a döntés jogát sose adja át neki, ő meg nem is akar dönteni. Unalom tökéletesen beolvad a háttérbe, kétszer lényeges szerepe van, egyébként viszont csak poénforrásként használják. Szégyen a második legfontosabb az újak közül, nála a mozdulatok, szem- és arcjáték adják ki az alakját, mivel sosem szólal meg. Számomra ő volt a legkiemelkedőbb a „jövevények” közül, a sztori szempontjából is kiemelten fontos. Kérdés, hogy egy amerikai lány fejében az Unalom miért francia, nos erre magyarázat az eredeti neve az "Ennui", amely franciául az unalom és a fáradtság sajátos elegyét jelentő, nehezen lefordítható állapot. Ennek folyománya, hogy Irigység angolul Envy (envi), az Ennuit pedig úgy mondják, hogy en-vhji, ami nagyon hasonlít rá, ezért én egy darabig meg is voltam győződve róla, hogy ugyanúgy hívják őket, csak Unalom franciásan ejti ki a nevét. A játékidő normális hossza (másfél óra) miatt a négy új központi alakra nem jut elég idő, ha külön-külön jöttek volna, sokkal jobban be lehetett volna mutatni a hatásukat. Ezen felül hiányolom, hogy az új beosztottak közül igazából csak Szégyen tesz valamit, mikor úgy hiszi, hogy a főnöke túlmegy bizonyos határokon, a másik kettő ráhagyja.

Miközben néztem a filmet, mindig volt, amiért izgulni lehetett: Mi lesz az új Meggyőződés-halom, amit Pánik kreál? Riley-ból tényleg szuper-hokis válik? Vajon újdonsült „barátai” ellene fordulnak majd? Mi a Legsötétebb Titok? Ezen kívül Derűt valahogy nem lehet utálni és bár Majré meg Undor közömbösek számomra, Haragot meg a partvonalra állították, mégis szurkoltam nekik, hogy megtalálják, amit keresnek, aztán visszaérjenek vele épségben.

Utólag azonban elmondhatom, hogy pontosan ugyanaz történik itt, mint a szintén Disney-tulajdon Az Ébredő Erőben: Fogták a régi, nagy sikerű első rész sztoriját, kicserélték benne a neveket, beletettek pár új mellékszereplőt, aztán lejátszották nekünk újra. Az Inside Outban eltűnik a Fejhadiszállásról Riley Legfőbb Emlékeinek gyűjteménye, Derűnek el kell hagynia munkahelyét, hogy az általa ismert, de igazából sosem látott „vidéken” megkeresse őket, a kénytelen-kelletlen társává váló kollégája, Bánat, pedig csak púp a hátán. Minden egyes út, ami látszólag visszaviszi őket a célhoz, újabb akadályt gördít eléjük, mialatt az Elme veszélyeit kell átvészelniük egy nem-Érzelem, de mégis számukra ismerős segítő, Bing Bong közreműködésével. A segítő erőfeszítéseinek hála Derű és társa visszajut a Fejhadiszállásba, ahol kiderül, hogy a korábban általa alkalmazott gyakorlat helytelen, helyet kell adnia a kollégái befolyásának is. A végén még van egy jó poén és ennyi.

Az Inside Out 2-ben eltűnik a Fejhadiszállásról Riley Meggyőződéseinek halmaza, Derűnek pedig el kell hagynia munkahelyét, hogy az általa ismertnek hitt „vidéken” megkeresse azt, miközben a kényszerből mellette lévő kollégái csak púpok a hátán. Minden egyes út, ami látszólag eljuttattatja őket a célhoz, újabb akadályt hoz, mialatt Pánik ellenük dolgozik és a visszaút sem biztosított. Szerencséjükre ezúttal több nem-Érzelem, de általuk ismert karakter is segítségükre siet, így kiszabadulnak a fogságból, visszajutnak a Fejhadiszállásra, ahol kiderül, hogy mindkét „főnök” tévedett, és a korábban általuk alkalmazott módszer helytelen, oda kell engedniük egymást meg a beosztottjaikat a konzolhoz. Aztán van még két poén és ennyi. Ehhez jön, hogy Riley álmai ugyanúgy összetörni látszanak, mint 2 évvel ezelőtt, ismét megsemmisül a korábbi önmaga, ha csak egy rövid időre is, Derű pedig újfent önkényesen szelektál az emlékek közt, mialatt parancsolgat a többieknek.

A cselekmény lényegében ugyanaz: adott a főhős, akinek a messzeségből kell megszereznie valamit, amit vissza kell vinnie a kiindulópontra, ahol olyanok vannak, akik inkompetensek. Egy helyett most három segítője akad, de ők együtt teszik ki Bánatot komplexitásban, aki éppen azért került háttérbe, mert az előző részben a másodlagos főszereplő volt. A régi figurákat félreállítják az újak miatt, ahogy a régi alkotó Pete Doctert is; az egészet mégis az eredeti főhős oldja meg és mozgatja, a végén azért ő nyer.

Az egész Meggyőződés-rendszer érdekes ötlet, mert végső soron a fő-manó által kiválasztott Emlékekből alakul ki, pont ahogy a Személyiség-szigetek a Fő Emlékekből – valószínűleg minden, ami Meggyőződéssé válik, Fő Emlék is egyben. Lehetett volna elmenni többféle irányba az indító Meggyőződés-rendszerrel, azonban (szerencsére) ezt nem tették meg. A „változz, ha győztes akarsz lenni” ősi klisé, ami általában úgy végződik, hogy az illető, aki eldobja korábbi önmagát, végül visszatér ahhoz, jelen esetben azonban mégsem egészen ez történik. A sport-eredményért végzett megerőltető munkát szerintem jól mutatják be, ugyanakkor Riley-nak sokkal fáradtabbnak kellene lennie. Megfogalmazódhat az a kérdés is bennünk, hogy milyen a jó ember és megéri-e feladni az elveinket a sikerért? Az új Személyiséget viszont a szorongás uralja, ez pedig tönkretesz mindent – a végső üzenet tehát pozitívnak tekinthető (ne aggódj annyit!).

Az új mellékszereplők nem tudják pótolni Bing Bongot, de közülük mindenképpen kiemelkedik Lance Slashblade (Yong Yea), akit a Final Fantasy főszereplőjéről mintáztak. Jópofa a kissé elnagyolt, régi stílusú animációja, a túldramatizált beszédmódja és gesztikulációi, a Metroidot és Sonic-ot idéző „speciális támadása”, illetve a már korábban említett poén, amikor ki akar jönni a „zárkából”, hát ott hosszasan röhögtem:D Őt a felnőtt közönségnek csinálták. A Legsötétebb Titoknál tudtam, hogy ez valami humorra kihegyezett alak, ám a végén, amikor „leleplezik”, az már korántsem ütött akkorát. A harmadik alak a piciknek rajzolt 2D-s tévés figurák paródiája, Bloofy (az egyik inspirálójának neve Bluey, aki szintén kutya), őt a megjelenítési módja meg a görbe tükör-jellege miatt tudtam értékelni. Hozzá tartozik a beszélő Övtáska, aki végülis a tényleges segítség lesz. Kicsi, visszatérő alak Nosztalgia, egy Fő Érzelem, aki túl korán jelenik meg – nagyon aranyos és jópofa, sajnáltam, hogy nem állhatott be a többiek közé, de tudtam, hogy fogjuk még látni!

Amint a korábbi epizódban, most újfent van egy szekvencia, amiben új animációs stílust láthatunk, ezen kívül Bloofy és az Övtáska 2D-sként léteznek a körülöttük lévő 3D-s világban, amit érdekes volt látni. Feltűnt, hogy Derű és Szomorúság haja ugyanolyan, valamint észrevettem a két első részbeli cameo-hang helyét, ők a Muppets-es Frank Oz és Dave Goelz, akik ezúttal is két Elme-rendőrt játszanak, felcserélt keresztnevekkel (Frank játssza a Dave nevűt, Dave a Frank nevűt). Ezek a jelenetek az elmében tényleg szórakoztatóak, de a való világban lévők már hagynak kívánnivalót maguk után…

A befejezés nyitott, nem tudjuk pontosan, hogy mi lett végül, odaképzelhetjük, mi az, aminek Riley örül – de talán nem is ez a fontos, hanem hogy miken mentünk keresztül a címszereplőkkel együtt. A stáblista elején van egy jópofa kis jelenetsor, illetve utána jön a Legsötétebb Titok titka. Ez a tényleges befejezés kicsit olyan, mint az egész film…

Néhány furcsaság (saját gyűjtés): Amikor bekerülnek a páncélterembe, minek a zseblámpa? Derű folyamatosan világít… A Fejhadiszállásba besurranó „ügynöknek” miért nem Majrét küldik? Tele van cuccokkal, mindenre felkészült, vékony és könnyen elbújik. Helyette a nagydarab, lassú, könnyen demoralizálódó és ügyetlen Bánat megy… Pánik honnan tudja, hogy az „emlék-ledobó” létezik? Amikor Derű megépítette, még nem volt ott, tehát nem láthatta és ez egy újítás, ezért leírást se olvashatott róla. Majré valamiért nem izgul a robbantás előtt, pedig ez lenne a dolga. Derű visszatartja a levegőt a „víz” alatt, de minek? Ő egy absztrakt létező, nem hinném, hogy levegőre van szüksége. A nagy meccs alatt miért van sötét az elmében, ha Riley ébren van? Ez a játszma leáll addig, amíg Grace és Bree vigasztalják Riley-t, utána meg mindenki úgy tesz, mintha semmi se történt volna. Elhangzik az alábbi mondat: „Mi nem dönthetjük el, kicsoda Riley…” Hát eddig nagyon úgy tűnt, hogy mégis. Vajon a sárga boldogság-górénak mennyi krízis kell még a változáshoz? A többiek úgy látszik, gyorsabban tanulnak nála. Érdekes, hogy az eredetiben Derű azonnal felismeri Bing Bongot, míg a trezorban lévő hármas közül csak Bloofy-t ismeri, Lance-re Undornak kell emlékeztetnie a többieket (pedig az ő feladata a gyűlölt dolgok megjegyzése lenne), a Legsötétebb Titkot pedig egyikük se ismeri.

SZPOJLEREK VÉGE 

Lássuk most az alkotói gárdát! A történet egyik kitalálója és a rendező a korábban storyboard (egyfajta rajzolt forgatókönyv, a beállításokat, a jeleneteket tartalmazza) rajzolóként és kreatív konzultánsként dolgozó Kelsey Mann (mivel számomra nem volt egyértelmű, így elárulom: ez egy igen ronda pasas), akihez pár animációs tv-sorozat epizódjai (pl. Megas XLR) és két propagandisztikus egész estés alkotás (Lightyear, Pirula panda) köthető. A másik sztori-kovács és a forgatókönyv első írója Meg LeFauve, aki dolgozott az Agymanókon, meg a Marvel Kapitányon (innen jön a „görl páör”). Viszont itt egy harmadik pofa, aki egyáltalán nem illik ide, a forgatókönyv másik készítője, Dave Holstein. Neki semmiféle animációs munkája nem volt korábban, semmilyen gyerekeknek szóló dologban sem vett részt. Az egyértelmű, miért vették fel, és szerintem neki köszönhetjük az első szpojlerekben leírt mocskot… Az első részt tető alá hozó Pete Doctert száműzték a társproducer székébe, ahonnan aligha lehetett sok befolyása a végeredményre, illetve meghagyták neki az egyetlen jelenetben hallható Apu Haragja szerepet.

Érdekességek: Az eredeti öt manó hangjai közül Mindy Kaling (Undor) és Bill Hader (Majré) nem vállalták a felkérést, mert Amy Poehler Derűként elképesztően nagy összeget, 5 millió dollárt plusz a bevételek százalékát kapta, míg az összes többieknek mindössze 100.000 dollárt ajánlottak fel. Phyllis Smith (Bánat) már nyugdíjba vonult, de mégis vállalta a visszatérést, azonban nem volt hajlandó Los Angeles-be utazni, ezért csak neki kibéreltek egy stúdiót Missouriban, ahol felmondhatta a szövegét, rajta kívül Lewis Black, Diane Lane és Kyle MacLachlan maradtak meg az első moziból, utóbbi kettő alig szerepel.  

A sztori és az új karakterek felépítéséhez a stúdió igénybe vette Lisa Damour klinikai pszichológus segítségét, aki három könyvet írt a tinilányok pszichéjéről; valamint Dacher Keltner pszichológia-professzorét, aki elvileg az első részben is segítséget nyújtott. Mellettük egy kilenc tinilányból álló csapat („Riley Brigádja”) szintén segített (róluk nincs kép sehol, pedig nagyon érdekelt volna, hogy néznek ki). Pete Docter eredetileg összesen 27 Érzelmet álmodott meg, itt pedig 9 új alakot terveztek bemutatni, de ezt leszűkítették 4-re. Keltner érdeme, hogy például a szintén Szégyenként fordítható „Shame” nem került be, a lányok pedig együtt találták ki Nosztalgiát. Egy rövid pillanatra bepillanthatunk a manók hálótermébe, itt Harag polcán káromkodás-üveg van (az Egyesült Államokból eredő szokás, ha káromkodsz, bele kell dobnod egy érmét, viszont itt a pénz mint olyan, nem létezik), Derűén pedig egy agyagból készült Bing Bong-szobor.

SZPOJLEREK ITT

Amikor bezárják az eredeti ötöst a nagy befőttes-üvegbe, akkor Harag simán tudná a lángoló fejét használni, hogy kijuttassa őket, de ez valamiért egyiküknek se jut eszébe. A szülők elméjébe tett utolsó betekintés alapján a Pánik felnőttként is megmarad, de a többi Érzelem kordában tudja tartani; míg a másik három már nincs ott, tehát a jelentőségük az idő előrehaladtával elenyészik. Az, ahogyan az egyes manók a saját Érzelmeiktől eltérőket élnek át (Derű dühös, Harag empatikus, Undor szenvedélyes, Majré bátor) azt mutatja be, miszerint ők is együtt nőnek fel Riley-val. Felröppentek hírek arról, hogy az elsődleges elképzelés szerint Riley leszbikus lett volna és szerelmes lesz Valbe, ebből a rajongásból még mindig nagyon sok érezhető, de a Lightyearbe erőltetett homoszexuális propaganda utáni erős negatív visszhangok miatt ezt megváltoztatták. Hogy ez igaz-e vagy sem, azt mindenki döntse el maga, én elhiszem.

A nép hangjai-rovat

kareshu írja a port.hu fórumán: „Az első tíz másodpercben megnyomták a vészcsengőt a mi agymanóink, hogy rossz mozira ültünk be. Az első rész klassz volt, de a második nem az 50+-osoknak készült. A mai idők jegyében ez a második rész inkább az összes kötelező píszi tartalmat kínálja. Eleve tinik a szereplők. Abból is csak a (szupiképességes) lányka neműek. (Kiráz a hideg a kamaszfilmektől, plusz a csaj-dominanciától.) Természetesen kőkemény férfisportot űznek: jéghokit éltre-halálra. (Kiráz a hideg a sportfilmektől is.) Alap, hogy csajszinknak afro ill. latin öri-barija van. És jön finoman a mostanság trendi "girl lamour" vonal is: hisztikrisztink belezúg a costaricai/kubai kinézetű mentor csajába. Szíve jaj vadul ver, míg a kezét foghatja! Na, ilyesmi feelingje van az elejének. Fél óráig tudom ezt bizton állítani. Mert ott én már nekikészülődtem egy kellemes szunyának. De nőm végleg megunta nézni, és kiparancsolt bennünket a napvilágra... Szemüveggel 5800 Ft volt a két jegy - hát inkább ettük volna el egy vendéglőben! :( Ja, 3D varázs aztán semmi, nem tudnék egyetlen wau effektet sem felidézni. Ja 2, poén sincs nagyon benne. Ettől függetlenül egyszer majd megnézem tévén, de hogy moziba nem áldoznék rá pénzt, az tuti. Legyen 5/10. De mégse, mert nyomtak rá 10-et, és nekem kompenzálni kell a valóság felé, ezért csak 1. [A humor tekintetében nem értünk egyet, de mivel ő csak az elejét látta, így nem tudhatja, miről maradt le. Sajnos tény, hogy a filmek/sorozatok így készülnek, vagy az elejét nyomják tele „píszivel” vagy hirtelen a közepére teszik be, vagy apránként szórják el, de mindig ott van. A látványvilágról korábban nem beszéltem, nekem megfelelt, Lance és Bloofy animációja kifejezetten tetszett.]

pajo68 véleményéből: „Pedig nekem nem is jött be az elsö!” [De azért a másodikat megnézted, moziban, pénzért. És annyi ilyen ember van! „Befizettem a sztríming szörvisz-díját, a sorozat első három része szar volt, de azért végignéztem, a többi is szar volt, de azért megnéztem a második évadot és azt is végig. Az is szar.”]

Az imdbről, angolból fordítva, elsőkén Ryoma_Nagare írásából: „Az első részben még az Érzelmek valamennyire befolyásolták Riley-t, itt inkább olyanok, mint a Power Rangers egy beszélő Megazordban. (…) A film valami olyasmit próbál belénk magyarázni, hogy Pánik ’attól védi meg Riley-t, amit nem láthat’, de Majré pont ezt csinálta az első részben.” [Valami hasonló nekem is eszembe jutott, a különbség az, hogy Majré a felkészülés mellett az utolsó pillanatban mindig közbelép; Pánik pedig teljesen a felkészülésre fókuszál, de amúgy Ryomának van igaza.]

Imalena írja: „Unalomnak és Irigységnek semmi értelme. Ezek az érzelmek nem így működnek. Az unalom a túl alacsony stimuláció eredménye és Unalom mindig a nagyon magas stimulációs helyzetben lép akcióba. Irigység meg inkább csodálat.”  

strawberrymills hosszabban kifejti a problémáit: „Az új ’érzelmek’ valójában a régiek toldalékai, mert akkor szorongsz, ha félsz valamitől, szégyenünkben megint csak félünk vagy undorodunk önmagunktól, irigynek lenni pedig düh, szomorúság vagy önutálat, a szituációtól függően. [Itt érdekes belegondolni, hogy a visszahúzódó Szégyen akkor vajon miért éppen Bánattal azonosul?] A nosztalgia a bánat és az öröm sajátos elegye, talán az Enhui [ő így írta le] eredeti? De ő meg semmit se csinál. Amúgy meg ezeket az érzelmeket minden korosztály átéli, Riley tényleg nem unatkozott, szorongott vagy irigykedett 13 éves koráig? Komolyan? Mondhatjuk, hogy átélte ezeket korábban, de nem olyan intenzitással, hogy megjelenjenek a Fejhadiszállásban, de az unalom meg az irigység irtó gyakori a kicsiknél… Lehetetlen, hogy ne érezte volna magát baromira unottnak vagy irigynek legalább egyszer… (…) Irigység, Unalom és Szégyen [érdekes, az angol nevük mind E-vel kezdődik, és az Anxiety-t, vagyis a pánikot is engzájetinek kell mondani] olyan kevés szöveggel rendelkeznek, hogy ha kivennénk őket a cselekményből, ennek semmilyen hatása nem lenne. [Azért Szégyennek fontos szerepe van, bár tényleg nem a beszélt részekben.] Az egyetlen új Érzelem, aki tényleg csinál valamit, az Pánik. Ahogy egy másik értékelő írta előttem, egyszer se láthatjuk az irigység sötét, féltékeny, megkeseredett oldalát, csak a ’jaj, olyan menő vagy!’ oldalát. [És a fehér lány fejében a fekete nő által megszólaltatott érzelem a latin-amerikaiért rajong.] Emiatt inkább csodálat, mint irigység és Enhui meg csak akkor csinál bármit, amikor nagyon erős stimulációs helyzet adódik Riley számára, miközben az unalom akkor lép működésbe, ha alacsony a stimulációs szint.” [Ez utóbbi nekem és valószínűleg a legtöbb egyéb nézőnek se tűnt fel, pedig milyen igaz, itt már másodszor olvastam!]

Végül craigmills-02167 billentyűzetéről: „De hogy egy olyan folytatást csináljanak, ami a Ruby Gillman, tinikráken elemeiből építkezik, az rossz döntés volt. Az animáció nagyon fura, a tinédzser élet sztoriját pedig a Ruby Gillman ötletei közül vették. Az emeryville-i srácok [a Pixar] megfigyelték, mit csinált Kirk és Faryn [Kirk DeMicco és Faryn Pearl, a Ruby Gillman alkotói] Ruby-ért, majd azzal válaszoltak rá, hogy folytatták egy korábbi sikerüket.” [Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, az említett másik animáció mozit szerintem alig látta valaki.]

Pár utólagos megfigyelés a képválogatás során: A felvezetésben látható szivárványos pólóról is hallottam, hogy azt tervezték, Riley ezt fogja viselni majd, de az, hogy kinőtt belőle, talán jelzés, hogy legalább az LBGBTLMNOP-t vissza fogják fogni a jövőben az animációs mozikban. A hegyen lévő négy arc közül az egyik fekete, ezt valahogy félig-meddig megjegyeztem, pedig csak Lance arcára fókuszáltam - erről beszéltem a hatásról írtam feljebb, látod, de mégse látod, a tudatalattidra hat. Az utolsó robbantásnál a detonátor 2D-s, de a 3D-s figurák aktiválják, az egy egészen Roger nyúl a pácban-szerű részlet. Pánik haja talán nem is haj, mert reagál a mozdulataira/hangulatára. Az interneten olvastam, hogy a "Párnavár"-jelenet az 1984-re reflektál, valamint hogy sokan nem találták elég hitelesnek a pánikroham megjelenítését, főleg mivel Riley egy olyan, az érzékekre ható gyakorlatot hajt végre a legyőzésére, amit csak tanulni lehet.

SZPOJLEREK VÉGE

Az Agymanók 2 200 millió dolláros költségvetéséből 1 milliárd 696 millió dolláros bevételt produkált, ezzel jelen pillanatban minden idők legnagyobb bevételt hozó animációs mozijává vált; vezeti 2024 legmagasabb összeget fialó filmjeinek listáját és most éppen minden idők 8. legnagyobb bevételű filmje. A kritikusoktól szinte egyöntetű pozitív megítélésben részesült.

Én úgy gondolom, van miért szeretni az Inside Out 2-t, ahogy elődjét is volt miért; de azzal ellentétben itt már van ok a fanyalgásra és az utálatra. Az „üzenet” szerencsére háttérbe szorul, de olyan erős, hogy nem lehet mellette elmenni, reménykedem benne, hogy a többség inkább azt szűri le belőle, hogy az idegeskedéssel, szorongással, pánikolással nem megyünk semmire és – ahogy korábban már hallhattuk – érdemes minden érzelmet teljességében átélnünk!

Pontozás:

imdb: 7.6 (Az eredeti 8.1.)

port.hu: 8.1 (Az első 8.4.)

Szerintem: 4/5 (A hibái megbocsáthatóak, ám a bele ültetett propaganda már nem.)

Hírek:

- Azt hiszem, eddig csak Merida kerülte el, hogy sorozat készüljön belőle, ennek szellemében jön a Dream Productions című mini-sorozat (ez annyit tesz, hogy egy évadot terveznek belőle), amelyben „A sikeres rendező Paula Persimmon összeáll egy feltörekvő elkalandozás-rendezővel, hogy megalkossák Riley következő nagy álmát az Álom-gyárban.” Nos, a Paula Persimmon az egy Elme-lakó, aki szintén Riley fejében van. Gondolom, a manók csak mellékszereplők lesznek, vagy az sem, a politikai korrektség pedig garantált. Ha legalább a humor-színvonalat tudják tartani, akkor viszont megnézném…