Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: tomzameth@gmail.com

Kategóriák

akció (152) áldokumentum (7) animációs (73) bekategorizálhatatlan (6) dokumentum (16) dráma (355) fantasy (146) háborús (20) hill (20) hírek (95) horror (204) kaland (81) katasztrófa (4) krimi (73) magyar (95) musical (11) néma (11) paródia (36) regényem (12) rövidfilm (14) sci fi (150) spencer (28) sport (41) szatíra (12) szuperhős (108) thriller (64) történelmi (43) vígjáték (499) western (12) zene (64)

Kék Szemek és A lány a tűzesőben Facebook Oldal

Friss topikok

2015.02.27. 18:06 Tévésámán

Kegyetlen játékok 3. (Cruel Intentions 3, 2004)

sncrsrcippfnrtmhvzdw8vmybxv.jpg

Még anno a volt barátnőm nézette meg velem a Cruel Intentions-t, amit magamtól biztosan elkerültem volna, ám meglepően jó volt. Csupa remek fiatal színész (Sarah Michelle Gellar, Reese Witherspoon, Selma Blair és Ryan Philippe), egy csavaros sztori tele erotikával és szemétkedéssel, majd egy mellbevágó lezárás – szóval tetszett, na. Ezek után érdekelt a második része, ami szintén jó volt, ismét tele fordulatokkal, jó csajokkal (fura módon Amy Adams nem maradt meg belőle, csak a vörös hajú lány), bár felidézni alig tudnék belőle valamit. Szóval ezek után úgy gondoltam, időm van, motivációm is, megnézem a harmadik részt. De azért idézném Mozsárágyú hozzászólását: „biztos nagyon jó film volt, ha már a harmadik rész” – igen, általában a harmadik felvonásnál a szériák ki szoktak fújni, de találhatunk ellenpéldákat (Darkman III, A Jedi visszatér). Itt viszont nincs mit szépíteni a dolgon, az egyenesen videóra kiadott Kegyetlen játékok 3. inkább a rosszul sikerült folytatások listáját gyarapítja, bár korántsem élvezhetetlen

Az első részben szereplő Kathryn unokahúga, Cassidy (Kristina Anapau) és két fiú, a jóképű Jason (Kerr Smith) és az átlagos külsejű, ám ördögi aggyal megáldott Patrick (Nathan Wetherington) alkotják a triót, amely környezete manipulálásával tölti idejét egy bentlakásos elit főiskolán. A cél mindig a leginkább elérhetetlennek tűnő diáktárs lefektetése/tönkretétele, mert hát miért ne, és ahogy egyre keményebbek lesznek a kihívások, úgy lesz egyre nagyobb a tét is. A fiúk azonban igazából ugyanarra a díjra pályáznak: Cassidy-re. Vajon ki nevet majd utoljára ebben a kegyetlen játékban és mit kap a vesztes?

cruel-intentions-3-2.jpg

Az első 15 percet nézve fontolgattam, hogy lekapcsolom és otthagyom a francba. A fordulatok itt még eléggé kitalálhatóak és a főszereplő hölgy nem az esetem, viszont a két srácot szimpatikusnak találtam, pláne miután kibasznak az említett leányzóval. Az első nagy csavarnál sikerült megnevettetniük a készítőknek, úgyhogy arra gondoltam, mégiscsak végignézem. A korábbi két epizódhoz az vonzott, hogy mindig akadt néhány ténylegesen ártatlan játékos, akiket a velejéig romlott banda manipulál, lealjasít, stb. és volt olyan figura, aki még a néző előtt is titkolta valódi énjét. Vagyis a folyamatos megalázási hadjáratok közben felbukkanó tényleges szerelmek, a szép főszereplők és a nagy leleplezések érdekessé, izgalmassá tették a megtekintést. Itt mindebből már nem sok marad, mindössze két alkalommal jött olyan fordulat, amit nem vártam és egyetlen dolgon gondolkodtam el, a pirulán, amit Patrick szed – elárulom, ennek a végén lesz nagy jelentősége. 

Egyetlen kifogásom van a Cruel Intentions 3 ellen (az unalmas kezdés és a számomra nem túl vonzó főszereplő hölgyike mellett), ez pedig a gyorsasága. Egyes események túl gyorsan történnek, pl. Jason és Cassidy szerelme, de van még egy csomó fura dolog. Mondjuk a Michael nevű karakter abszolút életidegen; a kiránduláson senkinek sem tűnik fel, hogy Jason több órára eltűnik; a főiskola, mint olyan meg mindössze egyetlen jelenetből található ki, mert egyébként semmi sem utal rá, hogy ott játszódik a történet. Cassidy elég nagy klisé-figura, egyedül a tengerparton fekvős részen tűnik igazi embernek és azt sem értem, hogy Patrick hirtelen kigyógyulását a köhögésből és a „lúzerségből” miért nem tartja senki furának? Persze ebben a filmben ezek mind lényegtelen apróságok, de annyi van belőlük, hogy egyszerűen elrontják az összképet. Azért párszor lehet röhögni, van néhány jó csaj, kellemes átlag-popzene szól végig és a befejezés elmegy, ám összességében se az izgalmas, se az erotikus része nem működik.

kerr-smith-colour-2-kerr-smith-6977525-912-1216.jpg

Néhány szót a készítőkről/szereplőkről: A rendező Scott Ziehl nevéhez az általam nem látott B-kategóriás szörnyes horror, az Embertelen pók köthető, ez már sok mindent elmond; ám még különösebb, hogy az író Rhett Reese szintén egy hasonló borzongatós művel alapozta meg a hírnevét, de ez nem más, mint a nagy sikerű Zombieland! Vagyis egy horrorból érkezett páros próbált szexszel átitatott thrillert csinálni. Kerr Smith sorozatszínész, leginkább a Dawson és a haverokból ismert, Kristina Anapau pedig benne volt Wes Craven balsikerű Cursedjében; Nathan Wetherington adatlapján semmi érdekes nincs. Két kis extra infómorzsát találtam: Az első, hogy ennek a felvonásnak az előzményekhez Cassidy Kathrynhez való rokoni kötődésétől eltekintve szinte semmi köze; a második meg annyi, hogy a videós premier után egy évvel még készült néhány jelenet hozzá a kábeltévés bemutatóhoz - amit én láttam, abból ezek kimaradtak.  

Összességében egy közepes, viszonylag szórakoztató filmecske ez, ami mindössze címében hasonló a Kegyetlen játékok 1-2-höz, tartalmában messze alulmarad velük szemben. Unalmas éjszakákra ajánlom, vagy esetleg hogy barátnővel/pasival együtt nézzétek, különben alig van értelme… 

Pontozás: 

imdb: 4.7 (2 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 3/5 

Hírek: 

- Rhett Reese írja a Deadpool és a Zombieland 2 forgatókönyveit. Előbbitől egyre jobban tartok, szinte biztos, hogy pocsék lesz, pedig megnézném… 

Valamint lezárásul jöjjön a cikkhez nem kötődő, de mindenképpen érdekes hír Bánhegyi Bélától, az Interkozmosz című rövidfilm bemutatójával kapcsolatban, amiről már többször beszámoltam nektek ezeken a hasábokon: 

Idén 25. alkalommal kerül megrendezésre a MEDIAWAVE Film és Zenei Fesztivál.

A fesztiválra 1494 nevezés érkezett 78 országból, és örömmel tudatjuk, hogy az Interkozmoszt beválogatták a Magyar filmprogramba! A vetítés pontos időpontja még nem ismert, de amint tudomásunkra jut közzétesszük a weboldalon és Facebook-on is.

A fesztivál helyszíne: Komárom, Monostori Erőd, időpontja: április 28 - május 2. Bővebb infók róla itt.

Az Interkozmosz megtekinthető lesz Zalaegerszegen és Veszprémben is az Időutazók című 5 órás program keretein belül, melynek különlegessége, hogy a film kellékeinek felhasználásával, egyedi díszletben zajlik. A vetítés után előadás, kötetlen beszélgetés, szabadfoglalkozás (forgathatóak és kipróbálhatóak a film kellékei: könyvek, újságok, tv-játék, analóg szinti…) és zárásként DJ-szett várja az érdeklődőket.

Az időpontok tárgyalás alatt, addig is egy kis hallgatnivaló a filmzenéből: https://www.youtube.com/watch?v=xGirqxbqe1M

Szólj hozzá!

Címkék: dráma


2015.02.25. 22:40 Tévésámán

Whiplash (2014)

159419008_6f1764.jpg

Vannak esetek, amikor a magyar fordítók nagyszerű munkát végeznek egy-egy film címének honosításával (pl.: Jöttünk, láttunk, visszamennénk; Nincs kettő négy nélkül), néha maguk sem tudják, mit akarnak (lásd a Mazes & Monsters címmizériát), valamikor meg egyszerűen elbaltázzák (Újrakezdők – Szerelmes szingli szittert keres; minden, aminek címében az „újratöltve” szó szerepel). Pár esetben azonban egyszerűen megtartják az angol megnevezést, ami jól hangzik és még csak ostoba alcímet se adnak neki (Frequency, és jelen cikkem tárgya). A whiplash szó szerint korbácsütést jelent, itt konkrétabban pedig egy jazz-stílust jelöl (erről még lesz szó), de ez egyszerűen király és figyelemfelkeltő. (Mivel sokan nem tudnak angolul, úgy kell kiejteni, hogy „viples”). Engem már a címnél megvettek, de pláne érdekelt a kész mű, mikor kiderült, hogy a „főgonoszt” a remek J. K. Simmons hívja életre. Pedig a történet egészen egyszerű… 

Adott Andrew (Miles Teller), aki kiskora óta jazzdobos akar lenni. Az ország legjobb zenei sulijába jár és leghőbb vágya, hogy bekerüljön a félelmetes hírű tanár, Fletcher (Simmons) zenekarába. Ám ide csak a leges legjobbak kerülhetnek, és akkor még mindig bent kell maradni, ráadásul Fletchernek nem elég a maximum, többet akar. Andrew pedig úgy dönt, semmi sem állhat az útjába, megmutatja az erőszakos tanerőnek, hogy mire képes! 

noxsquare.jpg

Zeneileg teljesen képzetlen vagyok, bár remek hallásom van, az ízlésem viszont borzasztó, így a film muzikális részéről való értekezést inkább meghagyom a nálam hozzáértőbbeknek. Ellenben mint mozgóképről, bőven tudok nyilatkozni róla! 

Már a nyitás elképesztően hatásos (erről lesz szó bővebben később), itt következik Andrew első találkozása Fletcherrel és ez megadja az alaphelyzetet, ami csak durvulni fog. Miközben a szó szerint véres próbák, gyakorlások és fellépések között járunk, bepillantást nyerhetünk ifjú hősünk mindennapjaiba is és úgy tűnik, hogy amint feláll a dobok mögül, hirtelen semmivé válik. Az apjával rossz a kapcsolata, a barátnőjével való viszonyából alig láthatunk valamit, barátai nincsenek és a családja körében úgy érzi, elnyomják, lekicsinylik. Amint viszont leül a hangszere mögé és szembenéz tanárával, minden alkalommal hihetetlen feszültségű párbaj kezdődik, ami egyszerűen magával ragadja a nézőt. 

„Ha nem vagy elég jó, egy rockzenekarban végzed.” 

Miles Teller és a rendező Damien Chazelle elérik, hogy érzelmileg teljesen átéljük azt, amit Andrew, az egészben a legbrutálisabb viszont az, hogy egyetlen pillanatra sem jutott eszembe, hogy amit Fletcher vagy a főhős tesz, az rossz, pedig gondoljunk csak bele! A fiú mindent felad és ezt most szó szerint kell venni: szabadidőt, testi épséget, emberi kapcsolatokat, pénzt, és ami még eszedbe jut. Semmi sem drága neki, ha a sikerről van szó, Fletcher sikeréről, ami milliószorosa a szimplának! És miközben szól a jazz, ez a felszabadult, csupa ritmusból, csupa pergő ütemből álló muzsika, szinte letaglózza a nézőt, hogy mennyi minden kell, hogy ezt így lehessen játszani, milyen magas szintű tökéletesség szükséges egyes darabok előadásához. Ám a rendkívül durva oktató szerint „célja van annak, hogy itt vagy” – a potenciál ott rejtőzik valahol, valakiben, csak elő kell csalni belőle. Vajon Andrew a „kiválasztott”? 

whiplash-6.jpg

Bár egy ilyen mű esetében elsősorban a dobok hangja és a színészek játéka fontos, a Whiplash-ben nagyon jó a látvány is, főleg úgy, hogy az előző két dologgal kombinálódik, amik már magukban fantasztikusak. Még el se kezdődik a film, amikor már beszippant minket a rém egyszerű, de ettől hatásos nyitás, ahol a sötét képernyőt látjuk, halljuk a lassú, majd egyre gyorsuló ütéseket, közben pár másodpercre feltűnik a cím, és amint a dobolás elhal, hirtelen megjelenik egy hosszú folyosó, aminek végén ott ül Andrew a felszerelésével, aki ezután újból rákezdi, a kamera meg elindul felé. Chazelle kitűnő érzékkel használ lassításokat, plusz sok közelképet, valamint jól adagolja a csöndet és a fülbemászó jazzt. Persze hiába lenne mindez, ha nem támogatná őt Teller és Simmons, valamint az őket körülvevő valódi muzsikusok és zenész-tanoncok csapata. 

whiplash7.jpg

Teller számomra teljesen ismeretlen volt, lévén korábbi megkérdőjelezhető minőségű munkáit (Project X, A beavatott) kihagytam, ellenben itt abszolút pozitív hatást kelt. Nála elsősorban azt kell elismerni, hogy tényleg egy csomót dobolt, amiket látunk, azok jelentős részét ő csinálta és sokszor a sebei is valódiak. Hétköznapi külseje van; a karakterét érintő problémák mind olyanok, amikkel sokan találkoztunk már; és még a képességei sem kiemelkedőek, mindent gyakorlással, tanulással sajátít el; ezért nagyon könnyű vele azonosulni. Ahogy korábban említettem, egyetlen pillanatra se gondolkodtam el rajta, hogy mi van akkor, ha Andrew rossz célokért küzd? Ő saját maga ezt mondja: „Inkább meghalok szegényen és drogosan 34 évesen, ha utána vacsoraasztaloknál beszélnek rólam, mint hogy gazdagon és egészségesen éljek 90 éves koromig, de aztán elfelejtenek.” 

1416938897_4a2c0efa43.jpg

A Whiplash-t az USA-ban már hónapokkal ezelőtt bemutatták, itthon viszont csak néhány nagy mozi játssza – speciel Székesfehérváron mindössze a Barátság Klubmoziban lehet megnézni, de ez fokozza különleges mivoltát. Ezt most azért szúrtam ide, mert azóta túl vagyunk a 87. Oscar-díjátadáson, ahol J. K. Simmons megkapta a Legjobb Férfi Mellékszereplőnek járó aranyszobrocskát. Az a Simmons, akit korábban Juno MacGuff apukájaként, Peter Parker főnökeként, vagy egy szerencsétlen férfiként láthattunk, akit George Clooney és Anna Kendrick kirúg az állásából. Itt viszont egy korábbi alakításaitól totálisan eltérő figura bőrébe bújik, erőt, hatalmat áraszt magából, félelmetes kisugárzása van, és valahogy felnézünk rá. A moziban ülve ugyanazt a rémülettel vegyes tiszteletet érezzük, amint teljesen fekete ruháiban belép a tanterembe, mint a diákok, akik szembenéznek vele. Ám akinek van egy csöpp esze, az azonnal rájön, hogy miért teszi azt, amit, és innentől fogva képtelenség gyűlölni Fletchert. Plusz ugyanúgy, mint ifjú „ellenfelénél”, nála sem jutott eszembe, hogy rossz az, amit tesz. 

De kinek van igaza? A tanárnak, aki egyedi módszerével a következő Buddy Rich-et (legendás jazzdobos és zenekarvezető) keresi? A tanulónak, aki azért akar tökéletes lenni, hogy elnyerje ennek az embernek a megbecsülését, pedig az semmilyen módon nem szolgált rá erre? Vagy annak a nézőnek, aki úgy gondolja, hogy Andrew-nak abba kellene hagynia, Fletchert pedig agyon kéne csapni egy pár dobverővel? Én nem ítélkezem, de az utolsó jelenet magáért beszél. Annál a résznél a készítők nyilvánvaló szándéka volt, hogy egyszerűen megmutatják azt, ami történik, majd arra késztetik a tanúkat (minket), hogy gondolkodjanak el a látottakon. 

Még pár szót a készítőkről/mellékszereplőkről: Damien Chazelle írta a forgatókönyvet, ami saját 2013-as rövidfilmjéből alakult ki, a producerek egyike pedig Jason Reitman (Juno, Egek ura – talán nem véletlen, hogy ő és Simmons ismét együtt dolgoztak). A mellékalakok közt találjuk Paul Reisert (Andrew apja - Aliens, Megőrülök érted), Melissa Benoist-t (Nicole - Glee) és Chris Mulkey-t (Frank bácsi - Hank a Twin Peaks-ből).

jk-simmons-miles-teller-whiplash-london-film-festival.jpg

Érdekességek: A whiplash egy olyan jazzdarabot jelent, aminek szokatlan idő-megjelölése (ritmusa?) van, idő-térképnek is nevezik. A filmben hallható darabot Hank Levy komponálta, akihez több hasonlóan különös mű köthető. A sztori alapját a rendező saját élményei adták, amiket a Princeton Középiskola zenekarában élt át, ahol egy Fletcherhez hasonló, rémisztő tanár vezette a muzsikusokat. A forgatókönyv már 2012-ben készen állt, ám Chazelle nem tudott elegendő pénzt előteremteni a munkálatokhoz, így némi segítséggel elkészítette szintén Whiplash című 18 perces rövidfilmjét, amiben J. K. Simmons volt az oktató, a diákot Johnny Simmons játszotta (csak névrokonok). Az elkészült alkotás a 2013-as Sundance Filmfesztiválon díjat nyert és rengeteg dicsértet kapott, ezek után könnyebben sikerült támogatókat szerezni az egész estés változathoz. 

Miles Teller 26 évesen játszott egy 19 évest. Már tinédzserkora óta dobolt, egy együttesben is játszott, de a szerepére való felkészüléshez sokat gyakorolt, négy órát heti három napon át. Bár a képeken gyakran valaki más kezét láthatjuk, az, amit hallunk, Teller dobolása, amit előre felvettek, a kísérőzenék jelentős részében szintén felhasználták a produktumát. A vér, ami a hangszereken látszik, több esetben tényleg az övé. A legdurvább gyakorlási jeleneteknél a rendező direkt nem állíttatta le a kamerákat, így a fiú addig dobolt, amíg csak bírt. Chazelle azt az instrukciót adta J. K. Simmons-nak, hogy felejtse el, hogy embert játszik, legyen „szörnyeteg, vízköpő, vadállat”. Mivel a zenekar nagy része valódi muzsikusokból állt, így az arcukra kiülő félelem néha igazi, bár Simmons a forgatási szünetekben mindenkivel kedves volt, így ellensúlyozva rémisztő figuráját. A pofozós szekvenciát sokszor felvették, az idősebb színész minden alkalommal csak imitálta a taslikat, ám az utolsó alkalommal - közös megegyezésre – tényleg megütötte Tellert, ezt láthatjuk a végső változatban. Mikor felvették azt, ahogy Andrew nekimegy Fletchernek, J. K.-nek két bordája megrepedt. Az író autóbalesetet szenvedett a munkálatok során – ha megnézed a filmet, megérted, hogy ez miért érdekes. A tulajdonképpeni női főszereplő Melissa Benoit kevesebb, mint tízpercnyit szerepel. 

simmons2.jpg

Többször visszatér a történet, amely elmeséli, hogy miért kapta a legendás jazztrombitás, Charlie Parker a Bird (Madár) becenevet, a valóságban azonban nem úgy történt, ahogy itt hallhatjuk, hanem elvileg ő és társa egy koncertkörút során véletlenül elütöttek egy csirkét, amit aztán Parker hazavitt, hogy megsüttesse a főbérlőjével. Mind ez, mind egyéb jazztörténeti eltérések a valósággal, plusz a filmben ábrázolt fejlődés kiváltotta a valódi jazz-zenészek és rajongók ellenszenvét. A Whiplash 3 300 000 dollárból lett, eddig 12,2 milliót hozott vissza. A kritikusoktól egyöntetű pozitív visszajelzéseket kapott, elsősorban Simmons teljesítményét magasztalták. Ez a film egyike a valaha készült legalacsonyabb költségvetésű mozgóképeknek, amiket a Legjobb Film Oscarjára jelöltek, és bár ezt nem kapta meg, neki ítélték a Legjobb Hangkeverés és a Legjobb Vágás díját, valamint, ahogy már említettem J. K. Simmons-t választották a Legjobb Férfi Mellékszereplőnek. Ezen a három elismerésen kívül a Whiplash még 55 hasonló kitüntetést kapott! 

Attól tartok, hogy aligha sikerült igazán visszaadnom, mitől ennyire jó ez a mozi. Egyszerűen fantasztikus ÉLMÉNY, a hatását lehetetlen szavakkal érzékeltetni, csak úgy érthető, ha az ember maga is megnézi. Nem kell hozzá jazz-rajongónak, zenésznek vagy dráma-kedvelőnek lenni, csak egy nyitott, tiszta és fogékony agy szükséges hozzá. Aki teheti, nézze meg, ugyanis ez 2015. eddigi legjobb filmje! 

Pontozás: 

imdb: 8.5 (2 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 6/5 

Hírek: 

- Miles Teller A beavatott következő epizódját fogja erősíteni, valamint ő lesz az új Reed Richards, vagyis Mr. Fantastic az új Fantasztikus Négyesben. (Utóbbit megnéztem, kár, hogy eltolták...)

- J. K. Simmons az eddig érdekesnek tűnő ötödik Terminátorban, a Genisys-ben, valamint a King Kong előzményében, a Kong: Skull Islandben bukkan fel legközelebb. (Itt meg az előbbit néztem meg, egész jó volt.)

- Melissa Benoist szintén szuperhőssé avanzsál az egyenesen tévére készülő Supergirl címszerepében. (Tévére készülő, mert sorozat:))

Ja és még valami: Örülök a Birdman győzelmének Legjobb Film kategóriában, de utólag már azt mondom, hogy a Whiplash lekörözi. Az előbbin látszik, hogy „mesterséges”, megjátszott dolog és elsősorban a technikai megoldások meg a fantasztikus színészi játék teszik felejthetetlenné; míg utóbbi az Adéle életéhez hasonlóan olyan, mintha a valóság egy szelete lenne, ami éppenséggel a szemünk előtt zajlik, úgy, mintha mi ülnénk a dobok mögött. A hangulatuk össze sem hasonlítható, de azt hiszem, még pár évtizednek el kell telnie, mire megtudhatjuk, melyik volt közülük az időtállóbb… 

Várható írások: Kegyetlen játékok 3

Szólj hozzá!

Címkék: zene dráma


2015.02.19. 16:15 Mozsárágyú

Illatos út a semmibe (1973)

p5916035696625.jpg

És semmi alatt nem a Gyáli út értendő, haha.

Rendkívüli film, minden értelemben. Először is; egy filmben Bárdy György, Sinkovits Imre és Kállai Ferenc. Három legenda. Aztán itt a tény, hogy maga az alaptörténet nem különösebben érdekfeszítő, viszont a három, remekül kidolgozott figurának köszönhetően nagyon érdekessé, viccessé és majdhogynem kiszámíthatatlanná válik a sztori. És megfejthetetlen a valódi műfaj, hiszen kriminek néz ki az induláskor, a későbbiekben egyfajta pszichodráma lesz – már ha létezik ez a szó –, többször úgy érezni, hogy szatírával van dolgunk... Szóval emlékezetes.

Az egyesek számára szép emlékű szocializmus építése közben 3 teljesen eltérő karakterű fickó elsikkaszt egy kisebb vagyont egy építőipari KSZ-nél. Ami természetesen kisszövetkezetet jelent. Ernő (B.GY.), Guszti (S.I.) és Zoltán (K.F.) az ellenőr (Pongrácz Imre) felbukkanásakor még nem aggódik a lebukás miatt, de amikor az tényleg véletlenül magával viszi a sikkasztás adatszerű megvalósulását egy dossziéban, kezdenek rosszul lenni. Egyre újabb és újabb ötleteket gyártanak, amivel 2 résztvevő megúszná a balhét, egyvalaki pedig ráfázik. A beismerő vallomást és a börtönt végül elvetik így csak egy lehetőség marad; valamelyikőjük öngyilkos lesz.

Óriási megvalósítás következik innentől. Már önmagában fantasztikus, hogy a színészekétől mennyire eltérőek a karakterek tulajdonságai; Bárdy figurája agresszív, manipulatív és hazug; Sinkovits egy igazán buta és félénk pasast játszik; Kállai pedig gyenge és szánalmas bácsikát alakít. De ha már ahhoz volt eszük, hogy elsikkasszák a lóvét, ahhoz is lesz bőven, hogy miként vágják át, gyanúsítsák meg és kergessék őrületbe a másik 2-t a cél érdekében. Miközben néztem, többször átfutott az agyamon, hogy de jó, hogy ezt megnézem, de jó! Oltári izgalmas és fordulatos a történet - azt hozzátenném, hogy nem a mai, „3D-s akciómozi”-értelemben –, öröm nézni az alakításokat és nagyon sokat lehet röhögni.

Észrevettem például egy, A Tanúra (1969) való célzást Kállai úrtól; amikor felébresztik egy jelenetben, elkezd hablatyolni és egyszer csak azt mondja; "Mit sütsz, kis szűcs?" Na én itt leborultam a székről:D Aztán van egy jelenet, aminél konkrétan folytak a könnyeim a nevetéstől; Kállai, Sinkovits tök részeg, vagy inkább másnapos, és ott ül velük egy asztalnál Zenthe Ferenc figurája, aki meg rajtuk vihog, de nem lövöm le a poént, egyszerűen zseniálisak! Szomorú, de ebben a korban már megnevettető önmagában az is, hogy egy, valójában nem túl nagy összeg sikkasztása miatt három egyszerű ember komoly lelki válságba kerül, és szinte érzi a nyakán a kötelet – ma meg csak legyintünk egy ilyen bűncselekmény hallatán...

Bárdy igazán ellenszenves, Sinkovits már-már nevetségesen együgyű, Kállai meg hebeg-habog. Ritkán látni tőlük ilyesmit, már ezért megéri megnézni. A mellékszereplők közt megemlíteném a férfi olvasók figyelmébe ajánlván Esztergályos Cecíliát, aki többször megmutatja a kamerának balerinaalakját. Zenthe Feri bácsiról már beszéltem, ő is jól nézett ki egyébként:) A főiskolai hallgató Szakácsi Sándoré a nyitójelenet, és Bánhidy László jutalomjátékát is megtekinthetjük a filmben.

A cím különben egy méreg elnevezése, amelyet valakinek meg kell innia a történet vége felé, természetesen. A feszültség végig érezhető, el tudom képzelni, milyen sikoltozások hallatszódhattak a nézőtéren 40 éve a moziban egy-egy jelenetnél. Nemcsak az alapsztori elgondolkodtató, hanem az is, miként vehet 180 fokos fordulatot egy ember viselkedése, ha az életéről van szó. A megvalósítás egész könnyed, a szereplők viszont elég nagy lelki teherrel közlekednek; van-e különbség élet és élet közt? Van-e jogom elvenni esetleg más életét, a sajátomért cserébe? 

Szólj hozzá!

Címkék: magyar bekategorizálhatatlan


2015.02.16. 22:53 Tévésámán

A Jó, a Rossz és a Csúf (Il buono, il brutto, il cattivo – The Good, The Bad and The Ugly, 1966)

poster_01.jpg

Az igazi westernért sosem rajongtam, valahogy nehezen tudok azonosulni a bennük szereplő komor, erőszakos, durva fickókkal, ráadásul engem valószínűleg abban a korban elég gyorsan lepuffantott volna valaki, vagy folyton kiraboltak volna… Sokkal jobban a szívembe zártam a ’60-as évek legvégétől olasz filmesek által készített, egy egészen másfajta Vadnyugatot bemutató mozgóképek sorát, amikben a fegyverek mellett már poénok is durrogtak. Ezek csúcsa a Spencer-Hill-páros őrületes filmjeinek kavalkádja (Az ördög jobb és bal keze 1-2, Bunyó karácsonyig, Bunyó húsvétig, Aranyeső Yuccában, Nevem: Senki), ám még mielőtt ezek kijöttek volna, készült egy legendás trilógia, amely remekül vegyítette a westernek izgalmait a minden résszel egyre fokozódó humorral. Persze ettől még a rendező Sergio Leone Dollár-mozijai (Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért és végül cikkem alanya) mégsem aposztrofálható vígjáték-szériaként. Na, de elég ebből, ideje megtölteni a pisztolyokat és nyeregbe szállni, irány az Egyesült Államok polgárháborújának csatatere! 

the-good-the-bad-and-the-ugly-by-kevin-keele-kanyn-contactsheet.jpg

Javában dúl a harc Észak és Dél államai között. A Jó (Szőke - Eastwood), vagyis a névtelen, gyors kezű pisztolyhős; a Rossz (Angyalszem – Lee Van Cleef), a kegyetlen bérgyilkos; és a Csúf (Tuco – Eli Wallach), a ravasz útonálló; mind egyetlen célért küzd, egy nagy rakás aranyért! 200 ezer dollár várja a becstelen megtalálót, ám csak együtt tudnak rálelni, mivel a pontos lelőhelynek mindnyájan csupán egy-egy részletét ismerik. Csatákon, fogolytáborokon, szellemvárosokon át vezet az útjuk, miközben hol egymás ellen fordulnak, hol kénytelenek szövetségeket kötni. A zsákmány egyre közelebb kerül, de vajon kié lesz? 

Leírva ez talán nem hangzik annyira izgalmasnak, de a címben szereplő urak mindegyike nagyszerűen megalkotott karakter, akik egy igazán valóságos, borzasztó korban néznek szembe a Halállal minden egyes utcasarkon és sziklatömb mögött, a mesés gazdagság reményében. Bár jelen filmünk összetartozik az Egy maréknyi dollárérttel és a Pár dollárral többérttel, valójában nincs köztük tényleges összefüggés, sőt, időrendben ez az első, a többiek később játszódnak. Az összekötő elem (Leone és a zeneszerző Ennio Morricone mellett) a főhős, a névtelen, aki a maga módján szolgáltat igazságot, persze nem ingyen. Azonban ő sem ugyanaz a figura háromszor, csak ugyanaz az archetípus. Szintén érdemes megjegyezni, hogy Van Cleef a Pár dollárral többértben még pozitív alakot kelt életre, és ha egymás után nézzük a két filmet, feltámadhat bennünk az a különös érzés, hogy Angyalszem és Szőke még a korábbi részből ismerik egymást, pedig tévedünk. Az abszolút főszereplő ebben az esetben azonban az új arc, Tuco Ramírez, akinél talán a külseje helyett inkább a lelki világára értendő a címbeli ragadványneve. Ő az egyetlen a három közül, akinek kidolgozott története és személyisége van, a néző viszont azért fog vele igazán azonosulni, mert érzelmekben dús, folyton vigyorog, és remek szövegeket mond.

il_buono_il_brutto_e_il_cattivo_paginestrappate.jpg

„Ha lőni akarsz, lőj, ne a szádat jártasd!” 

Aki látta a Volt egyszer egy Vadnyugatot, az tudja, hogy Sergio Leone imádta a kevés beszéddel operáló, hosszú jeleneteket, amelyekben a mozdulatok, a szemek, az arcok beszélnek; ez itt is felfedezhető, főleg a nyitáskor, plusz a végső párbajnál. A rendező kiválóan alkalmazta Morricone mester csodás dallamait: amikor szükséges, akkor mindig szól a zene, ellentétben ezzel néhányszor a csöndben hallható környezeti hangok alapozzák meg a hangulatot. A sztori lényege a kincsvadászat, de közben igen erősen érezhető az alkotók felszólalása a háború ellen, ami a hídnál és a fogolytáborban tűnik ki leginkább. A direktor anno elmondta, ténylegesen be akarta mutatni a harcok értelmetlenségét és a borzalmakat, amiket az egyszerű katonák élnek át - Szőke esetében észrevehető, hogy mélyen együtt érez velük, próbálja segíteni őket, miközben ebből tényleges haszna nem mindig származik. Mind a három főszereplő - és a mellékalakok közül többen - bűnöző, de mind különböző utakon járnak. Érdemes például elgondolkodni azon, vajon miként lehet Angyalszemből kapitány a hadseregben, és hogyan zülleszti a morált korrupt, kegyetlen akcióival, amiben akadnak segítőtársai is; vagy Tuco bátyjának egyetlen jelenetén, ahol megelevenedik a nincstelenek még mindig aktuális, sötét jövőképe. De lehetetlenség elfelejteni, hogy az izgalmas, vicces és elgondolkodtató mozzanatok mellett rengeteg a kendőzetlen erőszak, mint mondjuk Tuco vallatása, vagy a bérgyilkos első megbízatása. Hiába, az emberi faj kegyetlen… 

Belekötni elég kevés dologba lehet. Ami talán kissé hátrányára válik e műnek, az a hossza, ugyanis két és fél órás, ami kereskedelmi csatornákon hárommá válik a reklámokkal együtt; valamint vannak olyan részei, amik a cselekményt tulajdonképpen nem viszik előbbre, és aligha szórakoztatóak, mondjuk Tuco találkozása a bátyjával meg a hidas rész. (Jó, rendben, elismerem, a hidat fel kell robbantaniuk, különben sehogy se bírnak átjutni a folyón a két sereg között, de ezt a teljes szekvenciát eredetileg kivágták és csak később toldották vissza. Ha belegondoltok, onnantól, hogy elérik a partot, simán folytatódhat az egész a másik oldalon, az elhagyatott csatatéren, mintha mi sem történt volna.) Az események láncolata, a lövöldözés és a könnyedebb részek váltakozása, a jelmezek meg a díszletek viszont mind megállják a helyüket kis híján 50 év távlatából is; és ez nagyban köszönhető a Tuco-Szőke-páros működésének, akik gondoskodnak róla, hogy a néző párszor felszabadultnak érezhesse magát az egyébként komor történések közepette. (Mellékesen éppen ezért időtálló ez a mű, míg a Volt egyszer egy Vadnyugat már kevésbé.) És ami a lényeg, aki egyszer is látta ezt, biztosan sosem felejti majd el a temetőben lezajló legendás párbajt, ami a teljes alkotás legikonikusabb része.

eli-wallach-e-clint-eastwood.jpg

A színészek közül szerintem Wallach kiemelkedik, ha ezen kívül egyetlen másik szerepet se játszott volna el, akkor is bekerült volna a filmtörténet aranykönyvébe. Lee Van Cleef szintén emlékezetes, csak úgy árad belőle a gonoszság és a rosszindulat. Eastwood oké, de neki itt már rutinból ment a dolog, hiszen harmadszor bújt bele a ponchojába (szó szerint, mert mindháromszor ugyanazt a ruhadarabot viselte). Leone (C’era una volta il West) a rendezés mellett író is volt, az utóbbi minőségben még néhányan részt vettek a forgatásban: Luciano Vincenzoni (Szuperhekusok), az Agenore Incrocci-Furio Scarpelli-páros (vígjáték-írók, mindig együtt dolgoztak) és Sergio Donati (Aranyeső Yuccában). A mellékalakok közül ki kell emelnem John Barthát (a sheriff, aki átveszi Tucot), hazánk szülöttét - láthattuk őt a Vigyázat, Vadnyugat!-ban is. A címszereplők közül már csak Clint Eastwood él, Lee Van Cleef 1989-ben halt meg, Eli Wallach pedig tavaly, 98 évesen! 

14a59d5377244fa8bf0d49f3b6d8bd0b.jpg

Érdekességek: Vincenzoni írta a Pár dollárral többértet, és az övé ennek a filmnek az ötlete, szintén ő találta ki a címet. Leone és Donati dolgozták ki a forgatókönyvet, Incrocci és Scarpelli munkájából alig használtak fel valamit, állítólag baromi rossz volt. Vincenzoni később felmondott, miután összevesztek a rendezővel. A Jó, a Rossz és a Csúf 1862-ben játszódik, olasz-spanyol-nyugat-német-amerikai koprodukcióban készült. A helyszínt Spanyolország adta, a helyi katonaság részt vett a készítésben 1500 statisztával. A leghosszabb változata állítólag 186 perces, a korabeli Olaszországban bemutatott kópia 177 percnyi, de rengeteg kivágott jelenet létezik belőle. Az olasz filmesek hagyományosan utószinkronnal dolgoztak, mivel akkoriban még nagyon rossz hangfelvételi eljárások voltak, és a bámészkodókat meg a stábot nehezen lehetett volna lecsendesíteni, ezért a helyszíneken a színészek igazából bármit mondhattak; mindenki az anyanyelvén beszélt, csak a három főhős szólalt meg eredetileg is angolul. Leone Terry Gilliamhez hasonlóan rendívül aprólékosan dolgozott, minden jelenetet többször felvetetett különböző szemszögekből, ami nagyon elfárasztotta a karakterek alakítóit. A Dollár-trilógia összes részét ugyanabban az évben mutatták be az USA-ban, az utolsó darab Norvégiában pedig 15 évig be volt tiltva és csak 1982-ben vetíthették le. 

Az említett spanyol katonák építették fel a temetőt és a hidat. A sírkert két nap alatt készült el, egy része még ma is megvan, ám a kör alakú belső tér már eltűnt. (Egy másik forrás szerint pirotechnikusok építették.) A híd tényleges építmény volt, nem makett, így a megsemmisítéséhez valódi, igen erős robbanóanyagokat használtak. A jelenetet kétszer kellett felvenni, mert elsőre egy véletlen folytán az egyik stábtag rosszkor mondta be rádión a robbantást indító kulcsszót, és egyetlen kamera sem forgott. Az illetőt kirúgták, a katonák parancsnoka viszont felajánlotta, hogy embereivel ismét felépíti és levegőbe röpíti a vízi átjárót, de csak akkor, ha a vétkes visszakapja a munkáját. Ez megtörtént és másodszorra már minden rendben ment. Elvileg az első alkalommal a felvevőgépek is megsemmisültek a robbanásban. Ennio Morricone főcímzenéjét mára a világ egyik legjobbjának választották a kategóriáján belül. A zeneszerző mindegyik főszereplőhöz másik motívumot használt: Szőkénél furulyát, Angyalszemnél okarinát (fúvós hangszer), Tuconál emberi hangokat. A film címe bekerült az angol nyelvbe, mint kifejezés, olyankor szokták használni, mikor valamit nagyon részletesen akarnak leírni, külön kiemelve a pozitív, a negatív és az elrontott részeit. A Jó, a Rossz és a Csúf 1967-ben megjelent regény formájában.

2072lox.png

A Jót a forgatókönyvben Joe-nak nevezték, a Rosszat Sentenzának (ítélet), a Csúf teljes neve Tuco Benedicto Pacífico Juan María Ramírez. Az Angyalszem nevet Clint Eastwood találta ki Van Cleef számára, utóbbi jellegzetesen álló szeme miatt és mert a karaktere úgy csap le, mint egy bosszúálló angyal. A rendező nehéz természetű ember volt, több munkatársával összeveszett, Sergio Donati például azért rúgta össze vele a port, mert nem tüntették fel a nevét a stáblistán. Leone sosem tanult meg angolul, tolmács segítette az USA-beli színészekkel való munkájában, kivéve Eli Wallach-nál, aki franciául tudott vele kommunikálni. Morricone-nak előre meg kellett csinálnia a zene jelentős részét, amit a direktor a forgatásokon bejátszott a színészeinek, hogy segítse őket karaktereik megformálásában. A legendás főtémában az üvöltő prérifarkas/a nyüszítő hiéna hangját utánozzák a zenészek. A kiásott sírban egy igazi csontváz feküdt, mégpedig egy spanyol színésznőé, aki végakarata szerint halála után is szerepelni akart:D

stasera-in-tv-su-rete-4-il-buono-il-brutto-il-cattivo-con-clint-eastwood-3.jpg

Clint Eastwood ponchoját a három film alatt egyszer se mosták ki. Mikor a Dollár-trilógia utolsó része is elkészült, a színész odaajándékozta a ruhadarabot egy barátjának, aki egy Kaliforniában lévő étteremben állította ki. Leone személyesen elutazott Amerikába, hogy meggyőzze Eastwoodot a szereplésről, végül fizetésként megállapodtak számára 250 ezer dollárban és az észak-amerikai bevételek 10%-ában. A híd felrobbantásakor egy súlyos kődarab kis híján eltrafálta Clintet, a jelenetben látható ez a szikla, ami éppen a feje mellett csapódik be. Bár Szőkét nevezik a Jónak, mégis ő öli meg a legtöbb embert a játékidő alatt és ironikus módon éppen a Rossz öl a legkevesebbet.

il-buono-il-brutto-il-cattivo_tuco.png

Eli Wallach majdnem háromszor is fűbe harapott a forgatáson. Az akasztásos jelenetben kis híján nyakát törte, mikor a lova megvadult, és csak nagy üggyel-bajjal tudott nyeregben maradni, mivel a keze össze volt kötözve a háta mögött. A vonatnál, amelyet Tuco a bilincs elvágására használt fel, csak egy picit kellett volna megemelnie a fejét és a gőzös egyik vagonjának lépcsője lenyakazta volna! A rendezőt azonban hidegen hagyta a dolog és újból felvetette a szcénát. Végül a temetőnél Eli véletlenül az aranyat tartalmazó zsákok kezelésére használt savba ivott bele, amit üdítős dobozba töltöttek. De szerencsére maradandó károsodás nélkül megúszta, és mivel a hangját úgysem kellett használnia, így a végeredményen nem látszik, hogy csupa seb volt belül a szája. Leone megengedte neki, hogy módosítsa a figurája ruháit és gesztusait, például Wallach a gyerekkorában látott olasz-amerikaiak jellegzetes kereszt-vetési mozdulatát utánozta Tucoként.

A fegyverboltos rész teljesen improvizált volt. Mind a három főhős másként hordja a fegyverét: A mexikói útonálló a nadrágja övébe teszi a zsinórra fűzött pisztolyát, egyrészt azért, mert Wallach bevallotta, hogy képtelen úgy visszatenni a stukkert a tokjába, hogy közben nem néz rá; másrészt meg a rendező fejében egy egészen érdekes ötlet fogalmazódott meg a zsinórral kapcsolatban. Azt találta ki, hogy a nyaka mozgatásával lendíti meg a fegyvert, ami aztán a kezében landol. A színész megkérte Sergio bácsit, hogy demonstrálja neki az elképzelést, ő pedig kapásból tökön vágta magát a nyakában függő pisztollyal:D Ezek után megegyeztek, hogy elég, ha az övébe teszi. Clint és Eli között igen nagy volt a magasságkülönbség, így néha az operatőrnek nehezére esett őket egy beállításban mutatni. A munkálatok kezdetén Madridban az összes szálloda tele volt, így Eastwood egy barátjánál húzta meg magát és felajánlotta Wallach-nak, hogy ott töltheti az éjszakáit, így is lett, ám helyhiány miatt közös ágyban aludtak. Ezt meghallva Elinak később azt mondta a felesége, felvághat azzal, hogy ő az egyetlen férfi, aki együtt aludt Clint Eastwooddal:) 

A wikipedián találtam egy érdekes észrevételt Roger Eberttől: „Sergio Leone lefektetett egy szabályt, amelyet végig követ A Jó, a Rossz és a Csúfban. A szabály szerint a látóteret behatárolja maga a filmkocka. Fontos pillanatok vannak a filmben, mikor az, amit a kamera nem lát, a szereplők számára ugyanúgy láthatatlan, és ez megadja Leonénak azt a szabadságot, hogy meglepjen minket olyan felbukkanásokkal, amiket nem lehet [másképpen megmagyarázni]. Például van egy pillanat, amikor a szereplők csak akkor veszik észre a hatalmas Szövetségi tábort, amikor már beleérnek; egyszer egy ember megjelenik a puszta légből egy temetőben, mikor a többieknek már sokkal korábban észre kellett volna venniük; vagy amikor a férfiak nyílt színen sétálnak végig az üres utcán, de mégsem tudják őket lelőni (talán mert nincsenek velük egy képkockában).” Ez tök fura, de ha belegondoltok, teljesen igaz. Nekem még az a momentum ugrott be, mikor Szőke megjelenik a három bandita mögött, akik el akarják kapni Tucot - hogy nem veszik észre, hogy jön?

eli-wallach.jpg

Il buono, il brutto, il cattivo n. 2, avagy az el nem készült folytatás. 

Vincenzoni írt egy forgatókönyvet, amiből lehetett volna egy következő részt csinálni. A történet ismét Tucot állította a középpontba, aki (feltehetőleg immár meglett emberként) Szőke unokáját üldözte volna az aranyért. Eli Wallach elvállalta a főszerepet, Eastwood pedig narrátorként szállt be, a rendezéssel-producerkedéssel Joe Dantét és magát Sergio Leonét is megbízták, utóbbi azonban végül megvétózta a filmet, mert nem akarta, hogy a címet vagy a karaktereket ismét felhasználják. Valószínűleg mindenki jobban járt így… 

c99fc188743651d93cee7e5d2b43ccbc_large.jpeg

Na, de vissza a fősodorhoz: A Jó, a Rossz és a Csúf megközelítőleg 1 600 000 dollárból készült és több mint 25 milliót hozott vissza. Saját korában idejétmúlt műfaja és erőszakossága miatt sok negatív kritikát kapott, de aztán az eltelt évek során megkapta a neki járó elismerést. A western egyik legmeghatározóbb darabjaként tartják számon és a műfajon belül kikiáltották a legjobb európai alkotásnak. 

lee_van_cleef.jpg

Ez egy olyan örök érvényű film, amit már nálam sokkal jobban hozzáértők is számtalanszor leírtak, a Vadnyugati mozik gyöngyszeme, amit tényleg érdemes látni. Bármikor szívesen leülök elé, hiszen legendás mű, fantasztikus színészekkel, amely témáján túl emléket állít az olasz filmgyártás aranykorának is. Mindenkinek ajánlom! 

Pontozás: 

imdb: 8.9 (Magáért beszél.) 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Clint Eastwood legutóbbi rendezését, a mozikban most is futó Amerikai mesterlövészt Oscar-díjra jelölték több kategóriában, és már csak hazafias témája miatt is biztosan kap egy-két aranyszobrocskát. 

- Eastwood rendezését Ennio Morricone zenéje festi alá, és még két olyan film jön ebben az évben, aminek ő szerezte a zenéjét. 

Várható írások: Whiplash

Ja és még valami: Bud Spencer és Terence Hill valamelyik filmjében benne van az innen származó kötél-ellövős motívum, csak nem jut eszembe, melyikben, aki tudja, írjon kommentet!

4 komment

Címkék: western


2015.02.14. 20:26 Tévésámán

Péntek 13. V. rész: Az újrakezdés (Friday the 13th: A New Beginning, 1985)

part5_video_poster.jpg

Íme, elérkezett az idő, amikor a hivatalos Péntek 13-sorozat utolsó filmjét is megörökítem az utókor számára ezeken a hasábokon. 2008 óta mindössze egyszer volt, amikor egy vérgőzös táborozás helyett ilyen alkalommal mást néztem, azelőtt mindig a Jason X-szel ünnepeltem e jeles napokat és azt hiszem innentől visszatérhetek majd ehhez a szokáshoz, hiszen immár minden részt láttam legalább kétszer és írtam is róluk. Most pedig jöjjön a szokásos időbeli áttekintés, avagy hogyan érkezünk el az 1985-ös A New Beginninghez: 

Az 1980-as Friday the 13th a korábbi Halloween által keltett hullámokat lovagolta meg és pénzügyileg olyan sikeres lett, hogy megszületett a folytatása, pedig önálló filmnek készült. A Part II-ban az előző epizódban lefejezett Mrs. Voorhees fia, a mindössze látomásokban megjelenő, elvileg vízbe fulladt, csúnya és szellemileg visszamaradott Jason öltött testet, hogy folytassa anyukája véres munkáját; és bár elbántak vele, újból fölkelt, hogy riogasson a Véres kirándulásban. Végül aztán a kritikailag erős támadásoknak kitett, a cenzorokkal folyamatos harcban álló trilógia kapott egy lezárást, a The Final Chaptert, amelyben a gyilkos olyan súlyos sérüléseket szerez, amik ténylegesen a halálát okozzák, és ezután egyetlen ember sem lehet képes ismét életre kelteni őt. Ám jelen esetben a logika alulmarad a dollárral szemben, a Paramount-stúdió rájött, hogy bizony van még mit kaszálni, ezért aztán alig egy évvel Az utolsó fejezet után újból előkerült a machete és a hokimaszk, egy egészen érdekes, másfajta megközelítésben… 

friday-the-13th-a-new-beginning-friday-the-13th-20996313-900-506.jpg

Évekkel a szörnyűséges megpróbáltatásai után Tommy Jarvis (John Shepard) életerős, ám hallgatag, furcsa ifjúként egy különleges szanatóriumba kerül, ahol már az érkezése napján borzasztó gyilkosság történik. A fiúnak igazából esélye sincs beilleszkedni a problémás fiatalok közé és nem csak az őt kínzó látomások miatt, hanem mert valaki hirtelen elkezdi lemészárolni a környéken lakókat, majd a szanatóriumban kezelteket is. A helyi sheriff azzal az elképesztő ötlettel áll elő, hogy a gyilkos Jason Voorhees, az, aki anno pokollá tette Tommy életét; ám a maszkos őrült halott. Vagy mégsem? Lehet, hogy Jarvis-nak ismét szembe kell néznie a rémmel, vagy valami még szörnyűségesebb igazság lapul a háttérben? 

Kérdés, hogy van-e értelme egy 30 éves moziról szpojler-figyelmeztetéssel írni? Egyes kollégáim szerint „ami ennyi idős, azt csak az nem látta, aki nem akarta”, ennél fogva értelmetlennek tartják, én viszont maradok a megszokott módszeremnél, vagyis aki látta, az olvassa el, aki meg akarja nézni, az innentől ne olvasson tovább!

Tehát SZPOJLEREK JÖNNEK

Akárki akármit mond, nekem nagyon bejött a Halloween III – Boszorkányos időszak. (De csak elsőre...) Hogy hogy jön ez most ide? Hát úgy, hogy a Péntek-filmek alkotógárdája ugyanazt a módszert alkalmazta, ugyanazzal a végeredménnyel, mint az említett példát összehozó csapat, vagyis megpróbálták újraindítani a szériát úgy, hogy a címet megtartják, de a tartalmat megváltoztatják. Míg a Halloween III-ban Michael Myers csak egy aprócska beugró-szerepben látható, addig itt a rendező-író Danny Steinmann (összesen 3 másik hírhedten erőszakos és szexszel teli filmet készített) meg az író David Cohen (3 felejthető filmen dolgozott) egyenesen megpróbálták a Part IV. pozitív hősét, a szabadidejében szörny-maszkokat készítő Tommy Jarvis-t megtenni az új gonosznak. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy elkezdi leöldösni a többi srácot, hanem úgy, hogy egy megjelenő ál-Jason ámokfutása miatt annyira bekattan, hogy belőle válik (vált volna) az új hokimaszkos mészáros. Oké, látom, mi volt a szándékuk ezzel, de elvették a nézőtől az egyetlen ismerős, pozitív karaktert, akiért izgulni lehetne. 

78405-6836.jpg

Mivel első nézésre fogalmunk sincs, hogy a tettes a mindenki által halottnak hitt Jason-e, és ha igen, akkor hogy a túróba támadt fel, így könnyen terelődhet a gyanúnk a redneckekre, vagy a tanyájukra betévedő marcona fickóra, de még akár Tommy-ra is. A végén persze lelepleződik az igazi gyilkos, aki (a Rémségek könyvében használt nagyszerű ötlethez hasonlóan) az egyik totál lényegtelen mellékalak, fura motivációval. Tehát a gyilkos nem Jason, viszont előáll az a rendkívül különös helyzet, hogy az igazi Voorhees mégis benne van a filmben, mégpedig a főszereplő látomásaiban. 

Feltűnt, hogy Tommy az előző részben szinte végig szemüveget visel, itt a nyitáskor szintén és később is, elég sokáig, aztán ez fokozatosan elmarad, míg végül a VI.-ban már egyáltalán nincs neki. (Ez nem hiba, csak érdekesség.) A sztori már ott sántít, hogy a helyszín elvileg egy „bolondok háza”, de a teljes brigádból egyedül a dagadt Joey, a dadogós srác, meg némileg az első gyilkosság elkövetője tűnik ténylegesen mentális problémákkal küszködőnek, a többiek közül senki sem. Ellenben a szereplőgárda roskadozik a tahó férfiaktól: a folyton dugni akaró Eddie, a redneck pasas, a szanatórium mentő-sofőrje, a két bőrkabátos fiú; sőt, még a kissrácot is képtelen voltam megkedvelni. A felnőttek közül egyedül a nagypapa szimpatikus, viszont ő marhára keveset szerepel. A nőknek egyáltalán nincs személyisége - jó, egy ilyen alkotásban ezt ki várja el, de legalább akkor tudtam volna valakiért szorítani, ugyanis gyakorlatilag az áldozatok 90%-a híján van bármiféle pozitív tulajdonságnak. Tommy igazából nem is főhős és őt se lehet szeretni, tehát nincs kivel azonosulni. Még talán „Jasonnel” lehet, ha a lelepleződés után a néző annyiban hagyja és elfogadja a dolgot, de, csak a poén kedvéért, nézzük meg őt egy kicsit jobban!

anewbeginning18.jpg

Felületesen vizsgálva a kész művet, sosem gyanakodnánk Roy-ra, pedig Steinmann belecsempészett két pici, teljesen fölösleges pillanatot, csak hogy őt mutathassa, erre pedig azért volt szükség, mert alapvetően ki jegyezné meg? Viszont itt jön a számomra leghülyébb dolog. Roy foglalkozása ugyanis mentőtiszt, a kérdés pedig adott: A mentősnek sose kell dolgoznia? Oké, hogy kisváros, de ügyelet meg ilyesmi nincs, pláne ha csak ketten vannak? Jó, rendben van, mondjuk, hogy az egészségügyeseknek szinte soha nincs dolga, akkor viszont mivel magyarázzuk azt, hogy ennyire jól ismer minden házat kívülről és belülről is? A végén a sheriff azt mondja, nem nagyon beszélgetett senkivel, zárkózott volt, stb, tehát nyilván elég kevés vacsorameghívást kapott, ennek dacára azt lehet feltételezni, hogy munkája során járt ezekben az épületekben. Elfogadom, hogy a megtermett Roy kemény fickó, de hogy emel fel fél kézzel egy embert? Az ajtót is simán betöri és túléli a dózeres elgázolást meg a többi sérülést – de nem Jason, tehát mégse kellene ilyen erősnek lennie! A gyakorlott rajongók megfigyelhetnek két dolgot, amik elárulják, hogy az álarc mögött ezúttal egy ál-Voorhees bújik meg: Az első, hogy a maszkon a szokásos három piros háromszög helyett kék díszítés látható; a második pedig a kisfiúval szemben tanúsított viselkedése, az igazi ugyanis sosem bánt gyerekeket. (Különben fura módon a tényleges Jasonről is hiányzik az alsó két dísz-elem, de ez magyarázható azzal, hogy ő csak Tommy képzeletében él és gyerekként csak a felső, nagy piros háromszöget jegyezte meg.) 

Érdekes elgondolkodni azon, hogy a mentős vajon miért választja bosszúja eszközének egy halott sorozatgyilkos megszemélyesítését, és hogy a sheriff mindenfajta konkrét bizonyíték nélkül mire alapozza a vádat az említett elhunyttal szemben? A kérdés első felére többrétű válasz adható. A legkézenfekvőbb, hogy a machetés a környéken tevékenykedett, és hírhedt legenda lett, akiben elhunyta után is hisznek és a helyiek képzeletében a halál megtestesüléseként él tovább. Lehet, hogy nincs bizonyíték a tényleges pusztulásával kapcsolatban, de melyik a hihetőbb: Az, hogy egy hulla kikel a sírjából és öldöklésbe kezd, vagy, hogy a gyerekkori traumája miatt mentálisan instabil, erőszakos és kiszámíthatatlan fiatalnak megy agyára a Jason-mánia? A fiú folyton eltűnik, senki sem felügyeli, a motivációja adott, de nincs, aki megvádolná. Miért nem? A VI.-ban egyből rászállnak… (Apró megjegyzés: Ha a helyszín egy elmegyógyintézet-szerűség, minek hagyják a bentlakókat olyan eszközök közelében, amivel ölni lehet, lásd balta, kés, stb.?) Az újabb bökkenő ismét elég triviális: Ha ez egy bosszúhadjárat a fiáért, akkor a redneckeknek, a tahó sofőrnek, az étkezdés lánynak, a négereknek, meg a két bőrkabátosnak miért kell meghalnia? Vagy az van, hogy Roy egyszerűen begőzölt és mindenkit lekaszabol; vagy azokat intézi el, akik akár csak közvetve is kapcsolatban voltak a fia haláláért felelősnek tartott emberekkel. Azonban az utóbbi teljességgel kizárható, mivel a két bőrkabátost sehogy se lehet hozzákötni Joey-hoz vagy a szanatóriumhoz; és azt se magyarázza, hogy miért vadássza le őket egyenként, kínos részletességgel és kegyetlenséggel.

42502-6836.jpg

Különös módon Roy a valódi Voorhees értékrendjét követi a célpontjai kiválasztásánál, hiszen elintézi a szarházi, rosszindulatú, barom karaktereket, de az olyan nyilvánvalóan jó fejekkel is leszámol, mint a nagypapa. Bosszújának kivitelezése sokkal egyszerűbb és gyorsabb lenne, ha lőfegyvereket használna - végülis nem limitálja ebben semmi, de úgy látszik valami miatt Jasonre akarja kenni a rémes tetteket és/vagy vissza akarja adni a kölcsönt, hiszen Joey-val egy balta csapásai végeztek. Az már hab a Torgyán, hogy évekkel az internetes kereskedelem előtt derék mentősünk nem csak hogy szerez egy, az igazira majdnem megszólalásig hasonlító, idejétmúlt hokimaszkot, de még egy hatalmas gumifejet is feltesz a hitelesség kedvéért… Azonban még ha túltesszük magunkat a hiteltelen alapokon, akkor se elégítik ki vér iránti vágyunkat; és a látványos leszámolásokat az elkövető puszta halandó léte miatt sokszor nehéz elfogadni. A fás gyilkosságnál mi van, ha a srác nem megy neki a fának, akkor hogy végzett volna vele? Ethel halálakor miként lehetséges, hogy halljuk, amint a bejárati ajtó kinyílik, aztán viszont a csapás szemből és a konyhaablakon át jön, de a nő mégsem lát/hall semmit? Az intézetvezető fejébe belevert sínszeg ugyanez a kategória, hogyan kivitelezhető az áldozat ellenállása nélkül? (Közben persze a válasz is megvan: Bárhogy máshogy. Gyorsan végigsettenkedik a tornácon. Először megkötözi.) 

Ironikus módon a film maga sem tudja, Roy miért hagyja gyermekét egyik intézetből a másikba vándorolni, ahelyett, hogy gondoskodna róla, pedig nyilván szereti. Majd amíg a szőke nő a kisfiúval elmegy meglátogatni a gyerkőc bátyját, addig két pasas halálát leli, amit természetesen nem láthatunk. De aztán valamiért a gyilkos megtudja, hogy hol lakik a bátyó és oda indul, ott pedig, ahelyett, hogy meggyilkolná az összevert Juniort, a totál egyedül lévő Jarvis-t vagy a másik kettő után menne, valamiért inkább a néger pasit és a csaját belezi ki. De miért? Ugyanilyen érthetetlen, hogy akkor miért hagyja életben a többieket a lakóparkban? Vagy ez valami aljas csapás a kissrác ellen? Ez akkor se magyarázza, hogy mi végre engedi elmenekülni Tommy-t és Juniort, vagy, hogy miként van ideje elintézni a szanatórium vezetőjét meg a nagypapát és aztán utánuk menni.

friday_the_13th_pt_5.jpg

Még számos inkonzisztens eseményt le kell gyűrnünk a torkunkon a játékidő alatt: Az álom-jelenetben a koporsó a földdel egy szintben van – oké, ez csak egy álom, de nem hiszem, hogy a fiú még sosem látott temetést, főleg mivel az anyját és a nővérét elvesztette… A fogyatékos, idegesítő, kövér srácot bárki lecsapta volna, a pusztulása szinte pozitívum. Az egyik bőrkabátos jó ötven méternyit megy az erdőben, csak hogy szarhasson, de nem tűnik úgy, hogy nagyon sietne vele, visszafelé meg pláne, pedig korábban azzal piszkálta a társát, hogy várják őket a csajok, siessen. Két kocsi is lerobban, majd a megoldást jelentő láncfűrész ezekhez hasonlóan szintén bemondja az unalmast; a főszereplőt kétszer klisészerűen provokálják a semmiért; a redneckek meg 3 nap alatt nem öltöztek át egyszer se. A pofa azt a motoros-szemüveget viselte alváshoz… Mikor Pam és Reggie elmennek Demonhoz, az autóút alatt végig idegtépő horrorzene szól, de semmi se történik. Tommy állapota elképesztően nagyot javul a hatodik részben, erőszakos természetének és a látomásoknak nyoma sincs – biztos valami csodagyógyszert kap. Itt viszont olyan kemény legény, hogy hagyja magát megkéselni, de utána úgy kel föl a 30 centis vágással a mellkasán, mintha mi sem történt volna. Önreklámként a vöröske Paramount filmet néz; a szőke képtelen felállni egy alig sáros úton és két percig csúszik-mászik a földön; „Jasonünk” pedig túl ostoba, hogy felismerje a nagy, hangosan zúgó, fényes valamit, ami szembe jön és el fogja csapni…

jasonvoorhees_tommorga.jpg

A lakókocsiparkban történő részek egyszerűen a ZS-kategória legalsó bugyraiba valóak. Az egy dolog, hogy Roy kihagyja a ziccert és a négy potenciális áldozatából mindet elszalasztja; de azt magyarázza már el nekem valaki, hogy melyik normális ember viselkedne így egy adott helyzetben: Tehát Pam, kilépve Demon otthonából, azt látja, hogy Tommy összeveri Juniort. Rászól, mire a fiatalember elszalad, a nő pedig Reggie-vel együtt bepattan a furgonba és… Visszamegy az intézetbe?! Jó, rendben, mondjuk utálja Juniort és ezért otthagyja, vagy az is lehet, hogy az említett felpattan és felül a motorjára, mielőtt segíthetnének neki, de mi a jó francért nem mennek Tommy után? A srác zavarodott és veszélyes, a nőnek kell, hogy legyen tapasztalata ilyenekkel, miért hagyja futni? Miért gondolja, hogy Jarvis egyáltalán visszamegy az intézetbe? (2024-es megjegyzés: Vagy szólhatnának a zsaruknak is...)

De emberek, ez még semmi! Az abszolút csúcsjelenetben ugyanis Demonnak hasmenése van a mexikói kajától, ezért rohan a budira (!), aztán a barátnője odamegy és zargatja, miközben szarik, majd kisvártatva együtt énekelni kezdnek. Itt már kezdtem a józan eszem végére érni, ám Steinmann és Cohen urak még egy utolsót rúgtak padlón heverő agyamba, amikor Tommy a kórházi szobájában kinyitja a fiókját és ott benne van Roy maszkja. Kész, vége, a semmiből megjelenő kés már fel se tűnik… 

A rendezőt egyébként azzal bízták meg, hogy 7-8 percenként produkáljon egy sokkoló/ijesztő momentumot, valamint alakítsa át Tommy Jarvis-t gyilkossá. Elvileg a mai értelmezés szerint mikor Tommy Pam ellen fordul, az csak egy álom (dupla álom?), de valójában igazinak tervezték, és ha a rajongók jobban fogadták volna ezt, akkor egy új trilógia indult volna, aminek Jarvis vált volna az ikonikus gonoszává. 

SZPOJLEREK VÉGE

newbeginningjason.jpg

„Ha engem kérdezel, mindegyik gyagyást ki kellene nyírni, egytől egyig!” 

Utoljára 2003-ban láttam ezt, úgyhogy most, 7 évnyi mozis elemző írással a hátam mögött lehetetlen volt másképp nézni, mint hogy 5 percenként megállítottam és feljegyeztem valamit. Ez a „már annyira rossz, hogy jó” kategória gyöngyszeme, tele ostoba, logikátlan és értelmetlen dolgokkal, amik mellett képtelen vagyok elsétálni – ám éppen ezektől lesz olyan jó! Azért vannak kifejezetten király dolgok is az ötös rajtszámú Friday the 13th-ben. A kísérő rockzene nagyon tetszett, és Harry Manfredini muzsikájával se akad probléma; a férfinézőket elkényeztetik félmeztelen nőkkel és akad pár igen borzongató pillanat. Utóbbira példa a tükörben megjelenő Jason; amikor az öregember hulláját a gyilkos bedobja az ablakon; Tina és Eddie végzete; vagy a kórházban vívott utolsó „párbaj”. És az a jó benne, attól olyan szórakoztató, hogy mennyire gagyi! Gond viszont, hogy a cenzorok ténykedése miatt egyetlen gyilkosságot se láthatunk élesben, az ijesztgetések jelentős része pedig az úgynevezett jumpscare kategóriába tartozik, amikor egy hirtelen megjelenő szereplővel/állattal és az őket kísérő hanghatással próbálják a frászt hozni a nézőre. 

Az alkotók közül ki kell emelnem Martin Kitrossert, aki a III. és a IV. epizód forgatókönyvét írta, az ő ötletén alapszik az ötödik felvonás, ám a végeredmény már inkább David Cohent és Danny Steinmannt dicséri (?). A korábbi Tommy, Corey Feldman visszatér a nyitó álom-jelenetben; és hihetetlen módon az abszolút ismeretlen színészek között mégis sikerült felfedeznem valakit, akit már láttam korábban valahol, ő Miguel E. Nunez Jr. (Demon) az Életfogytig Keksze. A Tinát alakító Deborah Voorhees külön említést érdemel, egyrészt mivel tényleg ez a neve, másrészt szerintem ő volt a legjobb a felbukkanó csajok közül:P

friday-the-13th-part5-tina.jpg

Néhány valódi érdekesség: A Paramount ténylegesen le akarta zárni a szériát az előző epizóddal, de a pénz szaga megcsapta őket és ezért a The Final Chapter végén lévő egyik apró részletre alapozták az új filmet. A producer Frank Mancuso Jr. addigra kiábrándult a szériából, így szabad kezet adott a rendezőnek meg az írónak, mindössze annyit kötött ki, hogy találjanak egy hihető megoldást Jason visszahozására. Martin Kitrosser eredeti elképzelése a II. felvonás hősnőjét, Ginny-t helyezte volna egy elmegyógyintézetbe a III.-hoz, de ezt a stúdió elvetette, viszont 1984-ben ismét elővették. Az átdolgozott forgatókönyvről Mancuso már előre megmondta, hogy túl erőszakos és a cenzorok majd jelentősen megnyirbálják – ez bejött, kilenc alkalommal kellett nekifutniuk, mire végül megadták rá a 18-as besorolást. 

A gonoszt Dick Wieand keltette életre, ám a maszk alatt valójában Tom Morga kaszkadőr bújt meg; a Part II. esetében is ugyanilyen szituáció állt fent. Morga gyakori szereplő Star Trek-produkciókban, kaszkadőrként A Karib-tenger kalózainak minden részében benne volt és később A texasi láncfűrészes mészárlás 2-ben meg a Halloween 4-ben is szerepet vállalt. John Shepard erősen vallásos, így fenntartásokkal kezelte, hogy horrorban fog játszani. A „hivatalos” Péntek 13. weboldal szerint az utolsó pillanatban alkalmazták egy másik színész helyett, az imdb viszont azt mondja, hogy felkészülésül a szerephez egy valódi elme-szanatóriumban dolgozott kisegítőként, tehát mégse spontán vették fel. Hogy melyik az igazság, azt nem tudom… Shepardnek felajánlották, hogy játssza el Tommy-t a VI.-ban, de ő visszautasította a felkérést. A VII. részben aztán megemlékeztek róla egy karakterrel, aki a nevét viseli. Elsőként Corey Feldmant akarták a hős szerepére, de neki addigra beindult a karrierje, és elkötelezte magát a Kincsvadászok felé, így megjelenése csak beugrás lett, amit egy vasárnap vettek fel Feldmanék hátsó kertjében. Amikor a sofőrt alakító Bob DeSimone karaktere drogot szippant fel, az valójában csecsemőknek való hashajtó por:D DeSimone mindkét jelenetében improvizálta a szövegét. Idézet Deborah Voorhees-től: „Mikor elmentem a meghallgatásra, és megnézték a fotómat, az, ami felkeltette a figyelmüket, a nevem volt, ami megegyezik Jasonével. Manapság már nem nagyon ismernek rám, de néhányan így is megrémülnek, ha meglátják a nevemet. Nekik azt mondom, hogy Jason Voorhees a férjem és hogy marha nehéz kimosni a ruháiból azt a sok vért.”

jasonpalooza8_1.jpg

Demon mögött a budi falán lévő firkák között látható a „Victor Faden” felirat, így hívják a srácot, aki az elején baltát ragad és ezzel az alkotók azt akarták sugallni, hogy talán kiszabadult és folytatta az öldöklést… Peter Bracke könyve, a Crystal Lake Memories: The Complete History of Friday the 13th azt állítja, hogy a forgatást kemény drogok használata hátráltatta. Három különböző maszk van a filmben: a kék mintás, a vörös mintás és a plakáton látható sima fehér, ami egyébként egyszer se jelenik meg (nekem itthon olyan maszkom van, mint ami a plakáton szerepel). A Péntek 13. V. rész: Az újrakezdés 2 200 000 dollárból lett és kis híján megtízszerezte a költségvetését, ám így is a második legkisebb bevételt produkálta a széria történetében. A kritikusoktól csak negatív értékeléseket kapott, Steinmann karrierje belebukott ebbe a moziba, ám a későbbiek során az A New Beginning kultfilmmé avanzsált.

Lényegében nem tudok haragudni erre a filmre, mert hiába bűnrossz és ostoba, benne van minden, ami egy Péntek 13-moziba kell: kaszabolás, rockzene, és jó (pucér) csajok. Díjazom az újítási szándékát is, így mindössze egy jelképes pontlevonást kap. 

Pontozás: 

imdb: 4.8/10

Péntek 13-filmként: 5/5

Átlagos filmként: 4/5 

Ha minden jól megy, hamarosan láthatom moziban a Whiplash-t, továbbá a jövő hétre várható A Jó, a Rossz és a Csúfról szóló írás. 

Szólj hozzá!

Címkék: horror


2015.02.11. 16:34 Tévésámán

Hét éves ünnepi bejegyzés

Boldog Születésnapot a Filmrajongónak!

Ahogy tavaly, most is inkább videót készítettem, amiben ezúttal megmutatom az arcomat, ráadásul a téma egészen új, mert egyetlen konkrét film helyett az élő mozis legenda, Bud Spencer könyvéről beszélek. (Eredetileg azt akartam bemutatni, hogyan készül egy cikkem, ha érdekel benneteket, csinálhatok egy olyan videót is!)

Várható írások: Péntek 13. V. rész; A Jó, a Rossz és a Csúf.

Szólj hozzá!

Címkék: spencer


2015.02.11. 10:59 Tévésámán

Hét éves a Filmrajongó

red_05.jpg

Megint elérkezett a blog indulásának évfordulója, így ideje számot vetni a tavalyi évvel. 2014. a moziba járást tekintve jó volt, ám minden eddiginél kevesebb új bejegyzés született – ez elsősorban a munkámnak köszönhető, meg annak, hogy egyre inkább rászoktam az éjszakai olvasásra. Már hosszú ideje gyűlnek az elolvasandók az asztalomon, ezért elkezdtem intenzívebben olvasni, de a könyvek így is csak szaporodnak... No, de hogy visszatérjek az eredeti témámhoz: Egy másik dolog szintén hátráltatott a filmnézésben, amiről egyelőre többet nem árulok el; de azért a lassulás ellenére történet két pozitív esemény: Az első a csatlakozásom a FilmO nevű oldalhoz, ami tulajdonképpen egy csapat lelkes mozgókép-mániás által létrehozott magyar imdb - ez segített számos új olvasóhoz jutni. A második pedig Mozsárágyú visszatérése, aki egyelőre még csak egyetlen cikket készített, de neki sajnos még sokkal kevesebb ideje van, mint nekem… 

2014. számokban:

-          67 bejegyzés készült az évben.

-          Az oldalon található összes bejegyzés száma megközelítőleg 1150.

-          A legaktívabb hét (amikor a legtöbbet írtam) a 18. hét lett, májusban, amikor 4 cikk készült.

-          A legjobb nap október 3. volt, ekkor 1593 látogató 1851 letöltést produkált. (A Galaxis Őrzői miatt?)

-          Az utóbbi egy hónapban napi átlagban 130 látogató és 150 letöltés volt.

-          2008-as indulása óta a Filmrajongó 493 167 letöltést generált. (2015.02.03-as adat)

-          A legtöbb katt az elmúlt hónapban a Különvéleményre érkezett (990).

-          A tavalyi év leglátogatottabb írása Az átok (2330 letöltés), ezen kívül még négy bejegyzés (John a végén padlót fog, Az elveszett világ: Jurassic Park, A Galaxis Őrzői, Sin City: Ölni tudnál érte) produkált 2000 fölötti letöltést.

-          A legnépesebb kategória változatlanul a vígjáték (429), ez valószínűleg így is marad.

okay_maisie5.jpeg

A 2014-ben általam látott legjobb filmek: Az Igazság Ligája: A Villám-paradoxon, Adéle élete, Knights of Badassdom, A Lego-kaland

A 2014-ben általam látott legrosszabb filmek: Vámpírcsajok (nem írtam róla, mert 20 percet se bírtam ki belőle), Misztikus játék, Elég a Vadnyugatból!, Drunken Master Strikes Back, Az Acélember 

A 2014-ben látott legfurább filmek: A vesszőből font ember, Up on the Roof

Ebben az évben mindenképpen meg fogom nézni az alábbi alkotásokat: Avengers 2, Star Wars VII. Más még nem biztos, azonban azt kijelenthetem, hogy a Filmrajongó továbbra is életben marad! (Ez a kettő elég szar volt...)

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2015.01.30. 19:26 Tévésámán

Különvélemény (Minority Report, 2002)

5e3217ea2192259651f96269165ad84a.jpg

Tom Cruise-t elég sokan utálják. Van, aki a sikereire meg a pénzére irigykedik; akad, akit szcientológusi mivolta és az ebből fakadó dolgai irritálják; és vannak azok, mint én, akiket egyszerűen hidegen hagynak az úriember által sorozatban gyártott, nagyjából egy kaptafára menő akciófilmjei. Pedig ott van Az Esőember, az általam sosem látott Top Gun és még lehetne sorolni pár alkotást, amik elvitathatatlanul Cruise miatt (is) lettek sikeresek. Ám, hogyha jelen cikkem tárgyáról elárulom, hogy a sci-fi nagymester Philip K. Dick sztoriján alapszik, Steven Spielberg rendezte és a zenéjét John Williams szerezte, akkor Tom papa ide vagy oda, mégiscsak érdemes leülni elé. Ez minden tekintetben igaz, már elöljáróban kijelenthetem, hogy a Minority Report Tom Cruise legjobb filmje – és ha már előttem van kétlemezes extra kiadásban 100 Ft-ért, akkor nem fogom otthagyni! Háromujjú világító kesztyűket fel, izzítsuk be a jetpackeket és a mágneses szuperautókat, irány a jövő! 

A 2050-es évekre szolgálatba állítják a meglepően hatékony Bűnmegelőzési Csoportot, akik egy különleges módszer segítségével képesek megállítani a gyilkosságokat, még mielőtt azok megtörténnének. A Bűnmegelőzés alapját a három „PreCog” jelenti, akik különleges képességű emberek, látják a jövőt, és ők jelzik előre, ki a gyilkos, meg ki az áldozat; a kommandósoknak már csak a helyet kell megtalálniuk. A vezetőjük John Anderton (T.C.), aki munkába temetkezik tönkrement magánélete miatt. A PreCog-rendszer készen áll, hogy az egész Egyesült Államok területét rákapcsolják, de ekkor érkezik az ügyészség fiatal, ambiciózus nyomozója, Danny (Colin Farrell), aki mindent megtesz, hogy ráleljen a Bűnmegelőzés módszereiben rejlő hibára – ami elvileg nem létezik. Ennek tetejébe Andertonnak egy még nagyobb problémával kell szembenéznie, ugyanis kiderül, hogy a következő gyilkosságot ő maga fogja elkövetni! Egyetlen lehetősége van, hogy bebizonyítsa ártatlanságát: meg kell találnia a különvéleményt, az egyik jövőlátó vízióját, amely különbözik a többiekétől, hogy ezzel igazolja, többféle lehetséges jövője van. Ha sikerrel jár, biztosítja saját szabadságát, de romba dönti mindazt, amiért addig dolgozott. Az idő vészesen fogy, és a férfinak meg kell tudnia, hogy vajon a jövő tényleg előre megírt forgatókönyv, amit képtelenség megváltoztatni, vagy van értelme küzdeni a látszólag elkerülhetetlen ellen?

minorityreport-cruise-farrell.jpg

Erről a filmről rengeteget lehet pofázni, úgyhogy kezdjük a lényeggel! Tom papa hazai vizeken mozog, hiszen a Különvélemény elsősorban izgalmas akciómozi: A főhős egy rendfenntartó, akit csapdába akarnak csalni, ő meg ki akarja deríteni, hogy ki és miért szándékozik őt félreállítani. Mivel mindez a jövőben történik, így igazi hi-tech cuccok segítik vagy hátráltatják Johnt a küldetése végrehajtásában: autópályák a házak oldalán, repülő zsaruk, impulzuspuskák és mindezeket követhető, pörgős összecsapásokban láthatjuk. Külön érdemes kiemelni, hogy a Bűnmegelőzésnek nincsenek halálos fegyverei, bár Andertonnak van egy valódi pisztolya, de ezt csak egyetlen alkalommal használja, tehát Spielberg családbarát megközelítése többé-kevésbé érezhető. A legemlékezetesebb mindenképpen az autógyáras szekvencia, ahol Farrell és Cruise közelharcot vívnak, miután utóbbi harcképtelenné tesz egy maroknyi ellene küldött ügynököt. (Érdekesség, hogy ez elvileg Alfred Hitchcock egy meg nem valósult ötletén alapszik, és a közelmúltban láthattunk egy hozzá kísértetiesen hasonló jelenetsort a Star Wars II. epizódjában.) 

„Ha vájkál a múltban, azzal csak magát sározza be.” 

Másodsorban, mivel Steven Spielberg a rendező, ezért biztosak lehetünk abban, hogy a véres eseménysorok közben néhol lesz alkalom a kacagásra: A Peter Stormare által alakított orvos és a szemműtét tartogat néhány jó poént a nézőnek; de a nevetés mellett el is érzékenyülhetünk, mert Anderton folyamatosan szembesül a fia elvesztésével, ami egyben a házassága végét jelentette. Ám nem csak a főszereplő az egyetlen, aki az elveszett boldogságát keresi, de erről semmi többet, mert az már szpojler lenne. Mialatt azon izgulunk, hogy John meglelje a puzzle újabb darabjait, elgondolkodhatunk magán a PreCog-rendszeren – az író eredeti szándéka nyilván ez volt; a vászonra adaptálók pedig a több mint kétórás játékidő alatt jó néhány fordulattal gondoskodnak róla, hogy a néző mindenképpen kezdjen el agyalni.

samantha_mo66708333.jpg

SZPOJLEREK ITT

Én már legalább egyszer láttam ezt, mielőtt most újra megtekintettem, ezért feltűnt két dolog: Az első az, hogy ha ilyen erőkkel indulnak Anderton nyomában, akkor hogy lehet, hogy a biztonsági hozzáféréseit nem veszik el már rögtön az elején? De hogy Agatha kicsempészése után a felesége még mindig be tud jutni a férje kódjával, az már nonszensz, pláne úgy, hogy közben esélye sem volt megszerezni John szemét. Erről még lesz szó…

SZPOJLER VÉGE 

Néhány szót az alkotókról/szereplőkről: Ahogy már említettem, a történet Philip K. Dick 1956-ban megjelent The Minority Report című novelláján alapszik; a forgatókönyvet a szintén író Jon Cohen (három regénye jelent meg, munkái itthon ismeretlenek, ezen kívül Hollywood számára semmi egyebet nem csinált) és Scott Frank (Szóljatok a köpcösnek!, A Főnix útja, Farkas [X-Men]) készítették. Frank látható is, mint az egyik becsomagolt vásárló a virtuális valóságban. A zenét John Williams szerezte, a producerek közt megtalálhatjuk Jan de Bont (Az átok) nevét. Cruise, Farrell és Stormare mellett felbukkan még Max von Sydow, valamint pár valószínűleg csak számomra ismert színész. Ők: Tim Blake Nelson (Gideon - Óh, testvér, merre visz az utad?), Neal McDonough (Fletcher – Kismadarak), Daniel London (Wally - Totál káosz), Lois Smith (Dr. Hineman - True Blood) és Jessica Harper (Anne Lively - A Paradicsom Fantomja). Amikor Anderton a metrón utazik, a körülötte lévő utasok között ott van Cameron Diaz, Cameron Crowe (a Majdnem híres rendezője), Paul Thomas Anderson (szintén rendező) és William Mapother (Cruise unokatestvére). Diaz, Crowe és Anderson mind dolgoztak együtt Tom papával korábban (Vanília égbolt, Magnólia, Jerry Maguire). Ki kell emelni a női főszereplőt, Samantha Mortont (Agatha), akit különös vonásai csak még hitelesebbé tesznek a jövőt látó „mutáns” szerepében; valamint a mindössze egyetlen kis jelenettel rendelkező David Stifelt – ő a szem nélküli pasi, akinek felbukkanása szerintem rendkívül emlékezetes.

1.jpg

Érdekességek: A különvélemény eredetileg egy jogi kifejezés, arra utal, amikor egy jogalkotási procedúra során az ezzel megbízott bizottság néhány tagja (ők a kisebbség = minority) felkínál egy legális alternatívát a többséggel szemben. Ez általában nagyon ritkán kerül érvényre. Még 1992-ben felmerült, hogy Dick novelláját megfilmesítsék, ám akkor az 1990-es Az emlékmás folytatásának szánták, ami szintén az író sztorijára épült. Ebből a változatból mindössze az autógyáras rész került bele a műbe. Dick írását számos ponton megváltoztatták, például a jövőt sokkal részletesebben és kidolgozottabban mutatják be, mint a novellában. Spielberg erre külön hangsúlyt fektetett és felállított egy „jövő-szakértőkből” álló csapatot, akik három éven át dolgoztak, hogy megteremtsék a Minority Report világát. (Akit ez részletesebben érdekel és tud angolul az ezen a linken elolvashatja az információkat a filmben megjelenő 2054-ről, én magam ezzel nem fogok részletesebben foglalkozni.) 

Ez volt az első alkalom, amikor Spielberg a 20th Century Foxnak dolgozott. Cruise és ő már 1983 óta szerettek volna egy közös filmet és hogy elkerüljék a költségvetés túlzott emelkedését, mindketten lemondtak a fizetésükről azzal a kitétellel, hogy fejenként 15% a haszonból az övék lesz. Cruise mindössze pár nappal a Vanília égbolt befejezése után kezdett dolgozni ezen. A fürdőkádas jelenetben az orrából felszálló apró légbuborékot ő maga csinálta. A rendező szerint Jan de Bont valójában egyáltalán nem vett részt a munkálatokban, ezért a stáblistában való kiemelés se járna neki. Bár pénzügyileg sikerült a megszabott kereten belül maradni, idő tekintetében túllépték a határokat, ám ennek, mint később kiderült, pozitív hatása lett. Mind az A.I. – Mesterséges értelem, mind a Mission Impossible II hátráltatta a kezdést, de a csúszás alatt Jon Cohen szkriptjét Scott Frank és John August ráért átdolgozni. Frank korábbi munkáiból átemelt két mozzanatot: A nyitó szekvenciában lévő ollóval elkövetett gyilkosság az 1991-es Dead Againből; az elbújó férj, aki tudomást szerez a felesége hűtlenségéről pedig az 1993-as Malice-ből származik. A PreCogok híres krimiszerzők neveit kapták: Agatha Christie, Dashiell Hammett és Arthur Conan Doyle. A mágneses autók hangját a hangeffekt-mester Gary Rydstrom a mosógépének zajaiból állította össze. 

Spielberg nem vett részt a forgatókönyv-írásban, de volt egyfajta vétójoga, hogy eldöntse, a végeredmény készen áll-e a megfilmesítésre. Az emlékmás-folytatáshoz készült első történet-vázlatot Gary Goldman és Ronald Schusett írták, viszont a kész változat már teljesen eltért ettől. Azonban sikerült az amerikai Írószövetség segítségével bebizonyítaniuk, hogy számos elem benne maradt az ő változatukból, így ha íróként nem, társproducerként mégiscsak feltüntették a neveiket. A Minority Report kaszkadőr-csapata ugyanaz volt, mint akik a Mission Impossible II-n dolgoztak. Storyboardok helyett digitális animációval tervezték meg a teljes filmet. A repülő zsarus részt egy felépített díszletben vették fel. A direktor korábbi tradícióját megtörve ezúttal beengedett egy dokumentumfilmes stábot a kulisszák mögé, hogy megörökíthessék a forgatást. Néhány jelenetet és pár káromkodós részt ki kellett vágni, hogy beférjenek a PG-13 (13 éven aluliaknak csak szülői felügyelettel) kategóriába. Mivel a korábbi Spielberg-sci-fi, az A.I. megbukott, így a Különvéleményt csak Tom Cruise nevével forgalmazták. Mind az imdbn, mind a wikipedián kiemelik a különleges vizuális stílust. Személy szerint nekem ez nem tűnt fel, számomra lényegtelen volt, de pár szót azért érdemel: Az utómunkálatok során a direkt túl erős fényben felvett képsorok fehérítését kihagyták, hogy a színek teltebbek legyen. Az egyetlen jelenet, ami a megszokott színekkel operál, az Anderton víziója, amiben újra megéli a fia elvesztését. Pár vicces név a mellékszereplők közül: Severin Wunderman (síelő vendég), Catfish Bates (besúgó), Dude Walker (riporter) és Dollar Tan (elfogott bűnöző).

minority_report_9.jpg

Értelmezési lehetőségek szpojlerekkel 

Saját értelmezésem az, hogy az emberi természetet nem lehet megváltoztatni – ez és a tiltott kísérletek a sci-fi környezettel együtt a Serenity-re emlékeztettek. A továbbiakban az interneten talált értelmezési lehetőségek közül mutatok be néhányat. 

A film központi mondanivalója a szabad akarat és a kőbe vésett jövő egymással való szembeállítása. Vajon létezik-e szabad akarat, ha a jövőt már előre eldöntötte egy felsőbb hatalom? A kulcsjelenet az, amikor Anderton elgurítja a golyót és Danny megfogja, mielőtt leesne. Az 1700-as években David Hume filozófus azt állította, hogy ehhez hasonló biliárdgolyók megfigyelésével egyértelműen kijelenthető, hogy a tett és a következmény valójában nem léteznek, csak az agyunk állítja elő őket. Agatha azt mondja Johnnak, hogy mivel tudja, mi fog következni, dönthet másképpen és megakadályozhatja azt – ám tulajdonképpen éppen ez a tudás okozza, hogy John beteljesíti a jóslatot és végez Leo Crow-val, mert ha nem üldöznék és tekintenék gyilkosnak, akkor ő sem kerülne ebbe a helyzetbe. Michael Huemer filozófia-professzor szerint „egyetlen esély van, hogy a mindenképpen bekövetkező jövő, amit a PreCogok látnak, megváltozzék, ez pedig az, hogy maguk a PreCogok avatkoznak bele” és hogy Anderton kizárólag azért lenne képes megváltoztatni a jövőjét, mert tudja, hogyan fog alakulni. Fontos dolog még a megelőzésre szakosodott kormány bemutatása, amely próbálja védeni a polgárait; a média elképesztő fejlődése meg az ebből fakadó reklám-offenzíva felvázolása; és egy elviekben tévedhetetlen döntéshozónak a társadalomra mért hatásának megjelenítése. A reklám-hadjárat és a filmben látható, feltehetőleg direkt tolakodó hirdetések (pl. John Bvlgari órája) a közönségnek elég nyomasztóak voltak – de nyilván ez a készítők célja. A tévedhetetlen bíróság, amely Andertonból és két, mindössze videohíváson keresztül jelenlévő jogászból áll, úgy ítélkezik, hogy a vádlott nincs jelen, lehetőséget se kap a védekezésre és fogalma sincs róla, hogy ítélkeznek felette. Spielberg azt mondta, személy szerint nem támogatná a PreCog-rendszert, mert a vezetői nyilvánvalóan visszaélnének vele. 

A filmekkel foglalkozó akadémikus Warren Buckland kiemelte, hogy a Minority Reportban megjelenő tragikus szülő-gyermek kapcsolatok (Sean és John, Agatha és Anne) közös eleme a víz. Agatha vízbe merül, mikor látomásai vannak; Anne-t vízbe fojtják; John víz alatt van, amikor Sean eltűnik; a házkutatási szekvenciában pedig ugyanabban a pózban fekszik, mint a két nő korábban. A folyékony lételem Scott Frank ötlete volt, ő találta ki Anne és Agatha háttértörténetét meg a fürdőkádba merülő főhőst is. 

SZPOJLEREK VÉGE

2002_minority_report_063.jpg

A Különvélemény 102 millió dollárból lett és majdnem 360 milliót hozott vissza; 2002 egyik legjobb filmjének tartották a kritikusok, bár kapott néhány negatív értékelést a sok pozitív mellé. A forgatókönyv, a mondanivaló és a látványvilág mindenkinek tetszett, ám a befejezést, ami sokak szerint nagymértékben elüt a többi részétől, már kevesebben tartották jónak. A Saturn Awardon elnyerte a Legjobb Tudományos-Fantasztikus Film, a Legjobb Rendezés, a Legjobb Forgatókönyv (Scott Frank és Jon Cohen), valamint a Legjobb Női Mellékszereplő (Samantha Morton) díjait. Morton megkapta az Internetes Filmkritikusok Szövetéségétől ugyanezt az elismerést, valamint még az Empire Awards-tól a Legjobb Brit Színésznőnek járó kitüntetést. A BMI díjazta John Williams zenéjét, a már említett Empire Awards pedig még Spielberget és Cruise-t is kitüntette (Legjobb Rendező, Legjobb Főszereplő). 

SZPOJLEREK ÚJBÓL, avagy mit jelent a befejezés? 

Mivel a lezárás sokkal pozitívabb, szinte már-már oda nem illő, a cselekmény többi részéhez viszonyítva, ezért a nézők elkezdtek spekulálni, hogy a vége valójában mindössze John képzeletében játszódik le. Vagyis onnantól, hogy ráteszik a „glóriát”, lehetséges, hogy minden, amit átél, csak vízió. A direktor ezt nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Sean Weitner szerint a Minority Report vége a Braziléhoz hasonlít, de amíg Terry Gilliam megmutatja, hogy hőse csak hallucinál, addig Spielberg próbára tesz minket, hogy vajon észrevesszük-e ezt? Nigel Morris és Jason P. Vest film-akadémikusok azt mondják, a Tim Blake Nelson karakterének szájából elhangzó mondat az álmokról, amikor beteszi Johnt a börtönbe, ennek bizonyítéka, ám ha tényleg csak álmodik, vajon miért halott a fia? Én erre azt mondom, hogy ha egyszer Agatha megmondja, hogy a fiú halott, akkor nem térhet vissza. John egyszerűen elfogadta a tényt. A már említett Warren Buckland szerint az igazi happy end az lett volna, ha Anderton örökbe fogadja Agathát, mivel egyikük a gyermekét, másikuk a szüleit vesztette el, ezzel mindketten elnyernék méltó jutalmukat. Még egy dolog van, ami alátámasztja az álom-elméletet, ez pedig a befejezéskor hallható narráció, ami azt mondja, hogy a PreCog-rendszer összeomlásával megint elkezdődtek a gyilkosságok. Ez a szöveg azonban a 2002 után megjelent dvd-kiadásokból (így az enyémből is) már hiányzik… 

SZPOJLER VÉGE 

Összesítésben: Ebben a moziban az akció-sci-fik kedvelői megtalálhatnak mindent, ami szemük-szájuk ingere, Tom Cruise ide vagy oda. Ez egy Spielbergtől egészen szokatlanul sötét hangulatú mű, ami viszont izgalmas, leköti a figyelmet és a néző biztosan nem fog unatkozni alatta! Philip K. Dick rajongói számára azonban valószínűleg csalódás lesz, mert annyira megváltoztatták a novellát… 

Pontozás:

imdb: 7.7 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Jön a Különvélemény folytatása, ami valójában egy spinoff. A Minority Report tv-sorozat tíz évvel a film után játszódik és egy PreCog férfiról szól, aki egy nyomozónővel társul, hogy megismerje, kiaknázza képességét. 

- Philip K. Dick adatlapján mindössze a készülő Szárnyas fejvadász második része/újraértelmezése szerepel, mint újdonság. 

- Steven Spielberg rendezi az ötödik Indiana Jones-t (remélem, ez már Shia LeBeouf nélkül készül el). Producerként az alábbi művek készítésében vesz részt: Jurassic World, Halo tv-sorozat, harmadik és negyedik Tintin (ez is minek), Vasököl 2, Szörnyecskék-újra (no comment), Transformers 5 (remélem, Unikron nélkül) és A talizmán tv-sorozat. (Ezek nagy része, hála Istennek, nem készült el.)

- Tom Cruise producerként és főszereplőként tér vissza a Mission Impossible és a Jack Reacher-szériákhoz, de érkezik a Top Gun 2 és egy Van Helsing című mozgókép is, amiről egyelőre alig lehet tudni valamit (ám mivel az írói Alex Kurtzman és Roberto Orci lesznek, így valószínűleg baromság…). (Utóbbiból lett a 2017-es, megbukott Múmia.)

- Max von Sydow a Star Wars: Az ébredő Erőben tér vissza hamarosan a mozikba. (Hú, de szar volt...)

- Neal McDonough szerepet kapott az emberiség elleni legújabb bűntett, A pláza ásza 2 névre hallgató izében… 

- Colin Farrell Léa Seydoux és John C. Reilly oldalán játszik a The Lobsterben, ami egyre érdekesebbnek tűnik. (Sajnos mégse lett túl jó.)

- Tim Blake Nelson a nagy hírveréssel készülő A Fantasztikus Négyesben fog szerepelni. (Ez se...)

Közeledik a blog születésnapja, addig valószínűleg új cikk nem lesz, de akkor várható majd a szokásos ünnepi összefoglalás és egy különleges bejegyzés! Ezt az írást pedig hamarosan kiegészítem, ha végignéztem a Különvélemény második korongját az extrákkal. 

2 komment

Címkék: akció thriller sci fi


2015.01.22. 15:25 Tévésámán

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) [Birdman or (The Unexpected Virtue of Ignorance), 2014]

birdman-poster.jpg

Van ez a hatodik érzékem, amivel egyetlen címből vagy képből meg tudom mondani, hogy egy film jó lesz-e vagy sem, a sztori/alkotók ismerete nélkül is. Pár hónapja így voltam a Birdmannel, ami már kijött külföldön, aztán elképesztő diadalmenetben vonult végig a mozikon és ezúttal nem egy Avatar-szerű kasszarobbantásról beszélünk, hanem filmművészetről. 

Riggan Thompson (Michael Keaton) idősödő színész, aki hosszú ideje semmi lényegeset nem csinált. Az átlagember húsz évvel korábbi elképesztő sikeréhez, a Birdman-szériához köti a nevét, melyben egy szárnyas szuperhőst keltett életre; ám Riggan ennél többre vágyik. Így aztán a Broadway-en lévő St. James Színház színpadára álmodja Raymond Carver „Miről beszélünk, ha szerelemről beszélünk” című darabját, aminek nemcsak főszereplője, de rendezője és írója is. A premier három nap múlva lesz, ám a gondok csőstül jönnek: Fogy a pénz, Thompson ügynökének/ügyvédjének (Zach Galifianakis) fogy a türelme, az új szereplővel (Edward Norton) rengeteg baj van és a bemutatásban részt vevő hölgyek (Emma Stone, Naomi Watts, meg Andrea Riseborough) tovább nehezítik Riggan dolgát. Ehhez már csak hab a tortán maga Birdman, aki folyton beszél a férfihoz és különleges, telekinetikus erőt kölcsönöz neki – legalábbis ő ezt hiszi. Minden ellene van, az egykori hollywoodi nagyágyú viszont kitart, eldönti, hogy mindenkit le fog nyűgözni és azért is sikerre viszi az adaptációját! Ám a valóságban nem szuperhős, „csak” egy színész…

242tgwebn5zqe.jpg

„Maga nem színész. Maga híresség.” 

Vannak azok a témák, amik egyszerűen hidegen hagynak, és a rendező-író-producer Alejandro González Iñárritu (Bábel, 21 gramm, Biutiful) korábbi munkái ilyenek. Ugyanígy nem vagyok oda Emma Stone-ért, és mindössze mostanában kezdem megkedvelni Edward Nortont, szóval felmerül a kérdés, hogy miért izgatott ez az egész? Az első válasz a történetben keresendő: Szeretem az olyan sztorikat, amelyekben egy átlagembernek saját emberfeletti énjével/alteregójával kell szembenéznie (pl. Franklyn) és maga a szuperhősfilm körüljárása szintén lehet rendkívül érdekes. Láthattunk már hősöket, akik nem is annyira szuperek (Kick-Ass 1-2, SUPER); olyanokat, akik erejüket nem mindig jóra használják (Watchmen) és az első Vasember óta gyakorlatilag évi 5-6 képregényen alapuló mozi érkezik hozzánk, amikkel lassan tele lesz a hócipőm, pedig én még a „többséghez” hasonlóan kedvelem ezeket. (2017-es megjegyzés: Azóta túllépem ezen az egyszerű népbutításon.) Most viszont megnézhetjük, hogy milyen hatással van a színészre a hős, mit tesz vele a beskatulyázás és hogyan próbál kitörni belőle. Ezen kívül láthatjuk egy idős sztár újjászületését, miközben szinte az arcunkba vágják, hogy attól, hogy valaki iszonyatos pénzeket hozó filmekben játszik, még korántsem lesz tehetséges – sőt, talán színésznek se nevezhető?

237fbd4500000578-2849293-image-10_1416944703106.jpg

Ezt a központi kérdést pedig számtalan kis mellékszál fonja körbe: Itt az apa, aki elhanyagolta lányát, belőle meg gondokkal küszködő felnőtt lett. A színész, akinek tehetsége vitathatatlan, ám emberként elviselhetetlen. A színésznő, akinek teljesül az álma, de nem úgy, ahogy várta. Közben meg egyetlen visszaemlékezés vagy múltban játszódó jelenet nélkül kirajzolódik előttünk Riggan addigi élete, sőt, megismerjük, Samet, a lányát, meg a volt feleségét is. Külön érdekesek azok a részek, amikor a főhős egyedül van és kísérti őt Birdman, vagy amikor a szupererejét használja: ebben mi lehet a valóság és mi a képzelgés? Vajon Thompson őrült?Az egészre a koronát a hihetetlen megvalósítás teszi fel: A mellőzés meglepő ereje olyan, mintha egyetlen végtelen jelenetből állna, a néző szinte észre sem veszi a vágást. Már csak azért sem, mert lefoglalja, hogy röhögjön a poénokon, elcsodálkozzon a valódi színjátszás legszebb példáin, elgondolkodjon a karakterek szituációin és sodródjon az eseményekkel.

bird_article_story_large.jpg

A történet alapvetően véresen komoly, hiszen egy ember kétségbeesett próbálkozásáról szól, ami arra irányul, hogy elismerjék, ám a különös megvalósítási mód meg a rendkívül valóságos szereplők csupa olyan szituációt teremtenek, ami nagyon vicces. Az egyik ilyen csúcsjelenet az utcai futás – ennél többet nem akarok elárulni róla, mert én magam belefutottam a szpojlerbe, mondjuk a poén így is működött. Akik pedig hozzám hasonlóan a Batman-filmek rajongói, azok figyelhetnek arra a rengeteg párhuzamra, ami Riggan és az őt játszó Michael életében vannak. Bár Keaton mindenütt azt nyilatkozta, hogy kettejük közt ég és föld a különbség, mégis a Birdman értelmezhető úgy, mint „életrajzi” alkotás az első modern kori Denevéremberről. Mindezeken túl Iñárritu bevisz minket a híres Broadway kulisszái mögé és megmutatja, hogyan készül egy színdarab – vagyis immár „dokumentumfilm”, amit nézünk. Ebbe az elegybe nagyon fontos a megmagyarázhatatlan finom belehintése, mert ez adja meg az allegorikus hangvételt, ez az, ami az Álomgyárban készülő mozgóképek rajongóinak a legfontosabb mondanivalót adja: Ameddig egy színészt azonosítunk a figurájával, addig bezárjuk őt. Engedjük szabadon szárnyalni! (Persze vannak olyanok, mint Robert Englund vagy Kane Hodder, akik direkt élvezik a beskatulyázást és meg se próbálnak tenni ellene; ám az alapvetően komikus Keatonnek meg például pont a Batman volt a kiugrás a megszokottból.) Egy ennyire furcsa filmhez furcsa zene dukál, ezt alátámasztandó a megállás nélküli eseménysort szinte kizárólag egy igen szokatlan dobolás festi alá, a néha megszólaló komolyzenét meg a helyszíneken játsszák. Ám van két pillanat, amikor a néző hirtelen rájön, hogy lehetséges, hogy a dobok Riggan fejében dübörögnek!

img_4931bmetouched.jpg

A színészekről: Először is, ki kell emelnem, hogy Iñárritu nagy szolgálatot tett nekem abban, hogy megmutatta, Emma Stone tud játszani, és nem csak egy cuki pofi. Mivel felirattal adták a filmet, így megtapasztalhattam, hogy a hölgynek milyen kellemes, mély hangja van és tetszett, mert megkedveltette a figuráját, ezáltal önmagát is velem. Másodszorra: Edward Nortonnak szintén sikerült lenyűgöznie. Mike annyira tenyérbemászó, mégis Isten adta tehetség, öntörvényű, zabolátlan, igazi seggfej, de nagyon érdekes alak és azt hiszem keresve se találhattak volna nála jobb embert a megformálására. Hasonló cipőben járt Zach „Harmadnapos” Galifianakis, aki eddig csupa számomra irritáló ökörségben vállalta a főkolompos szerepét, de itt most egy komoly alakítást kapunk tőle. Ráadásul az általa megformált Jake az egyetlen, akivel talán tényleg összefuthatnánk a valóságban. Kellemes meglepetés volt még az általam eddig nem ismert Andrea Riseborough, aki vonzó, érdekes nőt alakít és meg kell mondanom, hogy a Naomi Watts-szal közös jelenetük rendkívül forróra sikeredett:P Watts különben most egyfajta második virágkorát éli, sorra szerepel a jobbnál-jobb független filmekben.

ae4fad93-8a08-4b21-914c-36b881a66de8.jpg

És akkor Michael Keaton. Nyilván mindenki vele kezdte volna, de minek? Hiszen egyértelmű, hogy ez az ő filmje, ez róla szól. A nagy visszatérés, mert mostanában csak mellékszereplőként láthattuk itt-ott, pedig a ’80-as évek végén meg a ’90-es évek első felében a legnagyobbak között tartották számon. Bemutatja a szuperhőst alakító, figurájával azonosított, sőt, agyi szinten azonosuló embert; a színházi rendezőt, aki mindent megtesz a sikerért; a színészt, aki a pénzzel mért eredmények után szembesül a ténnyel, hogy itt nem elég az, amit korábban nyújtott; az apát, akinek fel kell ismernie a gyermekében rejlő csodát; és az őrültet, akit csakis egy hatalmas győzelem gyógyíthat meg. Fokozatosan tudjuk meg, mi mindent élt át ez a fickó, azt, hogy mennyi múlik a darab sikerén és hogy tulajdonképpen az egyetlen dolog, ami tényleg sikerült neki az életben éppen az, amitől szabadulni akar: a Birdman-trilógia. Benne találkozik a valóság a lehetetlennel, elszabadul nála a képzelet, hogy feledtesse a mocskot, ami lassan ellepi őt az igazi életben. A filmben benne van Riggan egész élete, benne van a színdarab; és mindezen túl még ott a Birdmannel vívott természetfeletti „párbaj” – és a Michael Keaton-allegória. Aki ezt megnézi, az úgyis miatta fogja, szóval nem kell ennél többet mondanom róla.

emma-stone.jpg

Érdekességek: A rendező-producert az írásban hárman segítették: Nicolás Giacobone és Armando Bo már korábban együtt dolgoztak vele a Biutifulon; Alexander Dinelaris-nak pedig ez az első munkája. A film elején látható idézet a Riggan által rendezett darabot jegyző Raymond Carver sírfelirata. A különleges forgatási módszer miatt a színészeknek néha tizenöt oldalnyi szöveget kellett egyszerre felmondaniuk, és nagyon pontosan kellett előre megjelölt helyekre érkezniük. Bár ezt minden helyen leírták már, de azért mégis ide tartozik: Keaton és Norton naplót vezettek arról, ki bakizott a legtöbbet, a győztes Emma Stone lett, utolsó helyen pedig Zach Galifianakis végzett. Míg a főszereplő alakja reflektál az őt játszó Michael bácsi szuperhősi múltjára, addig Mike alakja utalás Edward Norton hollywoodi hírére, mely szerint igencsak rámenős és nehéz vele együtt dolgozni. Norton szintúgy alakított már képregény-karaktert, hiszen ő volt A hihetetlen Hulk Bruce Bannerje; Stone kisasszony pedig Pókember szerelmét játszotta.

A Times Square-en végigrohanást éjszaka vették fel, mivel nem kaptak engedélyt a teljes tér lezárására, így ezzel a módszerrel minimálisra csökkenthették az éppen megjelenő járókelők számát. A tömeg nagy részét statiszták alkották. A bár valójában elég messze van a színháztól, de komputer-animációval elérték, hogy úgy tűnjön, mintha éppen mellette lenne. A most következő információ két ellentmondó forrástól származik, így nem tudom, melyik állítás igaz: Amikor Riggan a tetőn áll, a szemben lévő ház tetején egy ruhákat teregető asszony odakiabál neki, hogy ez most valóságos vagy megint csak egy filmet forgatnak-e? A VOX Magazin szerint ez a nő nem volt beavatva és Keaton improvizált a válasszal, az imdb szerint egy Jackie Hoffman nevű színésznő az. Valószínűleg a második információ a helyes, mert a kamerának nagyon közel kellett lennie Keatonhoz, vagyis nyilván látható volt, hogy filmet forgatnak. 

Egy bizonyos értelmezés A mellőzés meglepő erejét Shakespeare Macbeth-jének modern feldolgozásának tartja: Riggan Macbeth és Birdman Lady Macbeth, aki manipulálja őt. A címszereplő Shakespeare művében egy boszorkányok által mondott jóslat ellen dolgozik; Thompson pedig a kritikus asszony jóslatát próbálja semmissé tenni, pénzt és időt nem kímélve. A táncoló fák szintén a klasszikus műre utalnak, ahogy az is, amikor a főhős bemegy abba a nagyon színesen kivilágított italboltba és az utcán az őrült vagy részeg pasas a Macbeth-ből ordítja azt a részt, amikor a Lady meghal.

0.jpg

A Madár a Denevér ellen rovat 

A látomásokban megjelenő Birdmant Benjamin Kanes kelti életre. Arról nem találtam adatokat, hogy a hang, amit a főszereplő hall, az is az övé-e, de ha igen, akkor baromijó hangja van! Utalások Batmanre: A sajtótájékoztatón az öltözőben Riggan azt mondja, 1992 óta nem öltötte magára a jelmezt – Keaton abban az évben alakította másodszor és utoljára a Denevért. Amikor Thompson a feleségének mesél arról a repülőútról, ahol George Clooney is a gépen volt, szintén a Sötét Lovagra utal, hiszen Clooney játszotta őt a Batman & Robinban. Amennyit Birdmanről megtudhatunk a filmből, az alapján valószínűleg egy másik világ szülötte, mint Superman; ugyanúgy zuhan le ide és madarak között ér földet; szárnyai valódiak, tud repülni, legfőbb fegyvere a telekinézis; és vijjog is. Michael Keaton azt nyilatkozta, hogy ez volt élete legnehezebb szerepe, a legnagyobb kihívás és hogy a karrierjükben lévő hasonlóságok ellenére ő meg Riggan emberekként rendkívül eltérőek. 

SZPOJLEREK, ismét 

A darab premierjénél a rendező óriási csavart tartogat – érdemes elgondolkodni rajta, hogy jó lett-e ez így? A végén lévő montázsban a színpadon táncolók között van egy Űrdongónak meg egy Pókembernek öltözött alak. A lezárás rendkívül furcsa, érthetetlen, de elvileg azt jeleneti, hogy Riggannek sikerül túllépnie Birdman árnyékán és innentől már egyedül is boldogulni fog. 

SZPOJLEREK VÉGE

naomi-watts--birdman-or-the-unexpected-virtue-of-ignorance-ny-special-luncheon--42.jpg

A Birdman 18 millió dollárból készült, eddig majdnem 42 milliót hozott vissza. A kritikusok mindenütt egyhangúan elismerték, több helyen 2014 egyik legjobb filmjeként nevezték meg. Mind a szokatlan, egyjelenetes megjelenítést, mind a színészeket magasztalták, főleg Keatont, aki Legjobb Színész-kategóriában Golden Globe-ot nyert. A The Unexpected Virtue of Ignorance A Grand Budapest Hotellel együtt kilenc Oscar-jelölést kapott: végre egyszer eljött az az év, amikor olyan filmeket jelölnek, amik tényleg jók és érdekesek, nem pedig csak kisebbségekről szólnak. Bármelyik nyer a kettő közül, én elégedett leszek! 

Röviden úgy tudnám összefoglalni ezt az alkotást, mintha az Adéle élete találkozna a Belphégorral, beülnének egy szórakozóhelyre és megnéznék Michael Keaton magánszámát. Benne van az Adéle realizmusa, a Belphégor természetfeletti aspektusa, és ahogy utóbbiban benézhettünk a Louvre színfalai mögé, itt most beengednek bennünket a Broadway függönye mögé. Igazán egyedi, szokatlan élmény, valami különleges és egyedi. Fontos leszögezni, hogy ez NEM szuperhősfilm, hanem egy fekete humorral operáló dráma a színészetről, a művészetről, a pénz és a valódi értékek összeütközéséről. Bemutatja, hogy a tehetséggel megáldottak nem feltétlenül jó emberek; szembesít minket azzal, hogy komoly áldozatok nélkül nincs komoly siker, és hogy igenis bennünk van a lehetőség arra, hogy változtassunk az életünkön! 

Pontozás: 

imdb: 7.8 (2 év alatt 0.6-ot csökkent.)

Szerintem: 5/5 (Szívesen megnézném még egyszer!) 

Hírek: 

- Michael Keaton a már két részt megért Gru spin-offjában, a Minyonokban szinkronizál; ezen kívül látható is lesz a Kong: Skull Islandben, ami a King Kong (totál felesleges) előzménye. Ekkor már talán úgy fogják bemutatni őt, mint „az Oscar-díjas Michael Keatont”… 

- Emma Stone szintén hangját adja egy animált szereplőnek a Croodék 2-ben (most komolyan, minden animációs filmből csinálnak folytatást?); ezen kívül úgy tűnik, ő lett Woody Allen új múzsája, mert a Mester következő filmjében szintén benne lesz, feltehetőleg főszereplőként. 

- Naomi Watts a kritikailag rendkívül nagyot bukó A beavatott 3 (!) folytatásában szerepel. Minek kellene történnie, hogy Hollywood abbahagyja ezeknek az idióta „young adult” regényeknek a megfilmesítését? 

- A kritikusnőt játszó Lindsay Duncan visszatér mellékszereplőként az Alice Csodaországban 2-ben. Az első epizódban is benne volt, valamelyik valóságos szereplőt alakította Alice családjában. Megint egy folytatás, aminek semmi értelme, pláne úgy, hogy már nem Tim Burton rendezi… 

Ma este talán nézek valami filmet még, februártól viszont átállok majd egy másik projektre, és elsősorban azzal fogok foglalkozni. Azért a nagy szülinapi ünneplést még megtartom:)

Szólj hozzá!

Címkék: fantasy vígjáték dráma


2015.01.18. 12:39 Tévésámán

Cyberbully (Az internetes zaklató, 2015)

03cbb7382132655.jpg

Angol filmkedvelő kollégáim igen gyorsak és hatékonyak voltak, ennek köszönhetően a 15-én a Channel 4 csatornán debütáló Cyberbully másnap már elérhetővé vált a világ azon részének, ahol nem fogható ez az állomás. A Gold után bizakodóan vártam Maisie Williams következő filmjét, és ezúttal, ahogy a 100%-ig Sophie Turnerre épülő Another Me-nél is, teljesen elégedett voltam. Lássuk, miről van szó:

A cyber bully szó jelentése „internetes piszkálódó”, és azokra használják ezt a kifejezést, akik álnéven, a közösségi médiák felületein intéznek támadást identitásukat vállaló embertársaik ellen. Főhősünk a 17 éves Casey (M.W.), aki egy napon elég gonosz megjegyzést olvas saját magáról, amit az exe írt ki a twitterre. Szeretne visszavágni, és éppen kapóra jön egyik osztálytársa, aki feltöri neki egykori szerelme profilját és segít neki bosszút állni. Ám hamarosan kiderül, hogy a segítő valójában csak kiadta magát ennek az osztálytársnak és igazából egy ismeretlen kódtörő, aki pillanatok alatt hatalmába keríti a hősnő internetes oldalait. A névtelen támadó saját szobájában ejti foglyul Casey-t, akit azzal fenyeget, hogy közzéteszi róla a legféltettebb, legkompromittálóbb felvételeket, kivéve, ha együttműködik. De vajon mit akarhat és miért éppen őt szemelte ki? 

574308382133062.jpg

Manapság a 30 év alatti generáció túlnyomó többsége a világhálón tölti ideje nagy részét, profilokat hoz létre a Facebookon, a Twitteren, az Instagramon, a Tumblrön és így tovább, chatel, képeket oszt meg, játszik, vásárol és a pénzügyeit is ezen a felületen intézi. Éppen ezért, aki képes visszaélni ezekkel az adatokkal, az súlyos károkat tud okozni másoknak – nem csak anyagi értelemben véve. A „köznép” szemében az Anonymous-mozgalom és a 4chan közössége testesíti meg ezeket a hackereket, valamint az angol doxxing (adatok feltörése/ellopása/nyilvánosságra hozatala) szleng-kifejezés. 

"Egyszerűbb, ha senki sem tudja, hogy mi vagyunk azok. Bármit mondhatunk!" 

A Cyberbully ezt a témakört járja körül a tinik szemszögéből, izgalmas fordulatokat tartogatva a néző számára. Egy igazi klasszikus kamaradráma elevenedik meg, egyetlen személy, egyetlen szobában; és a cselekmény is valós időben történik. A legérdekesebb központi kérdés az, hogy az interneten ki a piszkálódó, ki az áldozat és hogy ezek a szerepek milyen gyorsan fel tudnak cserélődni. Elgondolkodhatunk, beleképzelve magunkat Casey szituációjába, hogy mi az, amit fel tudnának használni ellenünk, miért kellene felelnünk, és hogy meddig lennénk képesek elmenni, hogy megvédjük önmagunkat meg a szeretteinket? 

5c4c32382132844.jpg

SZPOJLER ITT 

Az első húsz-harminc perc környékén jön a fordulat, amikor a hacker kijelenti, hogy Casey nem áldozat, hanem piszkálódó, akinek felelnie kell a tettéért. Ezek után fokozatosan, tapogatózva tudjuk meg a lánnyal együtt, mi is az ő hatalmas bűne, hová fajult egy gonoszkodó, névtelen megjegyzése, és hirtelen rádöbbenünk, hogy mennyire komplex hálózatot alkot ez a sok profil és milyen gyorsan tönkre lehet tenni bárkinek a jó hírét rajtuk keresztül. Amikor pedig a világhálós hecckampány már a valódi életet fenyegeti, akkor bizony kiderül, hogy a névtelen kommenteknek is brutális súlya lehet, főleg egy instabil személyiség számára. 

SZPOJLER VÉGE 

Ez az egy órás alkotás a fenyegető atmoszféra és a hitelesen bemutatott kiber-támadás mellett teljes egészében Maisie fenomenális alakítására épít. Ő a valóságban is híres arról, hogy előszeretettel használja az Instagram képfeltöltő oldalt, a vine nevű telefonos videó-rögzítőt, a Twitter meg a Facebook közösségi oldalakat, szóval biztosan könnyen bele tudta élni magát a szerepbe, pláne mivel pontosan abban a korban van, mint a karaktere. Csodásan éli meg a helyzeteket, reakciói természetesek és semmiféle mesterkéltség nincs benne – külön jó, hogy káromkodik, a szövege ettől csak még hitelesebbé teszi. Mellette akad még egy szereplő, akit már láthatott a magyar közönség is itt-ott, a Casey legjobb barátnőjét alakító Ella Purnell (Demóna, Kick-Ass 2). Kiemelném még Wilson Haagens-t, ő a hacker hangja. A rendező-író a főként tv-filmeket, sorozatokat és dokumentumfilmeket készítő Ben Chanan, a másik író a nagy moziknál asszisztensként dolgozó David Lobatto (A titánok haragja, Casino Royale) volt. 

190a4b382132799.jpg

Érdekességek: Állítólag a történet csupa valós eseményen alapul. Egyedül Casey jelenik meg teljes fizikai valójában, hozzá legközelebb az apja van, akinek csak a hangját halljuk és az árnyékát látjuk. A többi szereplő a laptop képernyőjén tűnik fel, őket webkamerával vagy telefonnal vették fel. Ahhoz, hogy a hősnő a lehető legvalóságosabb legyen, a rendező saját lányával és Maisie-vel is konzultált a forgatókönyvről. 

Filipa Jodelka, a The Guardian újságírónője ezt írja: „… a Cyberbully készítői (…) belenyúltak a tutiba, de ez csak akkor látható, ha nem úgy nézzük a filmet, mint az internetes piszkálódás realista bemutatását, hanem mint egy kétezres-évekbeli szellem-a-gépezetben rémisztgetést, ami hagyományos horror-elemekkel (fausti egyezség, névtelen ghoulok, a moralitás tesztjei), finoman adagolt veszéllyel és sikamlós szálakkal dolgozik. (…) Ügyesen megoldották, hogy sosem egyértelmű, hogy Casey az áldozat vagy az elkövető. De az arctalan behatoló keresztes hadjárata folytatódik, tovább üldözi Casey-t minden online felületen, és végül ráveszi, hogy nézzen szembe a benne lakozó szörnyeteggel – ez pedig a viktoriánus gótikus irodalom egyik kedvenc témája. (…) A Cyberbully néha olyan, mintha a történet ügyetlen moralitása harcban állna magával Williams-szel, aki viszont mindig idejében töri meg azt, még mielőtt az egész nevetségessé válna, könnyedén navigálva az allegorikus kibontakozások közt, ahol mások – hogy finoman fejezzem ki magam – seggre ülnének a digitális cicik láttán. Ha a cél a nézők internetezési szokásainak megváltoztatása, akkor a készítők gyakorlatilag semmire nem mennek; hiszen mind szemétládák vagyunk, csak különböző szinteken és gyakorisággal, és a saját mocskos szokásaink csak alátámasztják ezt. De ha a cél egy egyórás dráma volt, ami garantáltan megborzongatja a nézőt, akkor le a kalappal.” 

Szintén a The Guardiannek író Lucy Mangan szerint a film részben gótikus horror, részben Váratlan vendég (1954-es film) a digitális korszak számára. A szerző úgy érezte, hogy Williams tényleg jó volt, de a legnehezebb feladat a Jennifer Lit megszemélyesítő Haruka Abe-ra hárult – tovább nem idézem a cikket, mert az már szpojler lenne. 

e451f0382132919.jpg

A költségeiről nem találtam adatokat, de szerintem igen olcsó lehetett, a kritikusoktól pozitív értékeléseket kapott. Nekem nagyon tetszett, hiszen egyrészt egy órányi tömény Maisie Williams, másrészt érdekes, izgalmas és a mai világban bármelyikünk számára ijesztő távlatokat feltáró alkotás a Cyberbully – megtekintése után sokáig gondolkoztam, hogy leragasztom a laptopom webkameráját… Aki jól tud angolul, annak csak ajánlani tudom, hogy nézze meg, nem fog benne csalódni! 

Pontozás: 

imdb: 7.0 (2 év alatt 0.9-et esett vissza...)

Szerintem: 6/5 

Megjegyzés 2017-ből: Míg a Cinemax megelégedett az eredeti címmel, a Filmbox Extra HD már Az internetes zaklató néven mutatja be ezt az alkotást. Valamennyire lefedi az igazi megnevezést, de elvesz a hangulatából. Ezen kívül különös módon nemrég felbukkantak az interneten valódi fotók Ms. Williams-ről, amiket valószínűleg sosem szeretett volna nyilvánosan viszontlátni - ez eléggé elgondolkodtató, mert azt feltételezi, hogy akkor hiába volt az a forgatás, semmit sem okult belőle...

Hírek: 

- Közeledik a Trónok Harcának ötödik évadja, melyben Maisie Williams újból Arya Starkká válik. Állítólag az új évad rengeteg változást hoz majd a gyilkos Stark-lány számára és sok időt szentelnek majd neki. 

- Ella Purnell fogja játszani a Tarzanban a fiatal Jane-t. Lehet, hogy csak annyi szerepe lesz, mint a Demónában, ahol mindössze egyetlen jelenetben egy árny-alak… 

Várható írások: Birdman.

Szólj hozzá!

Címkék: thriller dráma


2015.01.16. 12:29 Tévésámán

Csak semmi pánik (1982)

www_tvn_hu_a1761c5895de584abe5a5eeb3857f196.jpg

Még évekkel ezelőtt írtam A pogány madonnáról, ami igazi klasszikus a magyar akciófilmek között, és a múlt héten láttam, hogy lesz ez, aztán gondoltam, megnézem, hátha ez a másik Ötvös Csöpi-film, amit már korábban láttam, de nem. Viszont legalább jól szórakoztam, mert beváltotta a reményeimet: szerettem volna röhögni, és egy gyors cikket összehozni – mindkét vágyam teljesült! 

Kardos doktor (Kern András) ismét a Balaton körül működő szuperzsaru, a mindenkit ismerő, kemény öklű Ötvös Csöpi (Bujtor István) segítségét kéri, mikor híre megy, hogy találtak egy második világháborús repülőgép-roncsot a magyar tengerben, amin állítólag anno kincseket szállítottak. Ám ami a bombázóból megmaradt, abban semmiféle kincs nincs, de a leleteket szállító matrózt mégis azonnal agyonlövik. Németországból ideutazik a repülőt vezető pilóta lánya, akire az apja utolsó missziója előtt egy levelet és egy térképet hagyott a kincs lelőhelyéről, ám a hölgyet komoly veszély fenyegeti, mert egy csapatnyi gazember is feni a fogát a szajréra. A rendőrség csúcs-nyomozói sorra csődöt mondanak, de szerencsére Csöpi, a fineszes Matuska (Bánhidi László) és Matuska unokája (Kossovits Mónika) együtt verhetetlen csapatot alkotnak, amivel még a profi gazfickók se tudják felvenni a versenyt! Már csak az a kérdés, hol van a zsákmány, kié lesz, és ki lehet a rejtélyes megbízó? 

Az összesen hét részből álló Csöpi-filmek második darabja ez, ami sok dologban hasonlít elődjére, A pogány madonnára, de mégsem teljesen ugyanolyan. Visszaköszön a segítő kisgyermek (ezúttal lány), az ostoba társ (ezúttal Bodrogi Gyula, Kern inkább csak mellékszereplő), az idős, vicces segéd (Bánhidi) és a „Tűz, Csucsu!”-vezényszó. Utóbbi egyébként igen fura, mert mindenkinek mondják, én az első részben még azt hittem, annak a konkrét Ladának a sofőrjét hívták Csucsunak, de ezek szerint ez inkább valamiféle divatos parancs. A sztori maga a Columbohoz hasonlóan megmutatja, kik a tettesek, de a gyilkost és a megbízót nem, így azért lehet izgulni, bár a gyilkos nemére elég gyorsan rá lehet jönni. A bunyók elég jól koreografáltak, viccesek és a kaszkadőrök elismerésre méltó munkát végeztek (köztük van a világhírű Piroch Csaba). Külön tetszettek az autós üldözések, ahol lerepül a dísztárcsa, a kocsik ide-oda csúsznak a földúton, mindezt a Skorpió együttes muzsikája kíséri. Ez a zene végig marhajó és fel lehet ismerni, hogy egy régi, magyar zenekart hallunk, még akkor is, ha a neve nem ugrik be. A poénok ütnek, akadnak jó csajok (pl. Rák Kati) és rengeteg ismert arc bukkan fel, néhányan csupán rövid időre.

Az említett színészek mellett láthatjuk Koncz Gábort (a rosszfiúk vezére), Dzsoko Roszicsot (a francia milliomos, Szomjas György műveinek visszatérő alakja), Reviczky Gábort (őt lövik le az elején), Kibédi Ervint (két mondata van, épp csak áthalad a háttérben), Kozák Lászlót (a gondnok, A tizedes meg a többiekben ő a bajuszos katona, aki Szabó Gyula mellett van mindig), Farkas Antalt (a nagy hasú gengszter, egyike a csendőröknek az Indul a bakterházban), valamint Medveczky Ilonát (Éva) és Temessy Hédit (a milliomos felesége). Ezen kívül felvonul egy csomó Szomszédok-alak: Zenthe Ferenc (Csöpi felettese – Taki bácsi), Csányi János (a lángvágós gengszter – Góliát), Sunyovszky Szilvia (a gengszterfőnök társnője – a szép röntgenasszisztens és Julcsi tanárnője), Székhelyi József (a dadogós – Farkas úr), Miklósy György (a térképész – a gyermekorvos) és Kiss Jenő (szállodaigazgató – Bakonyi elvtárs). Bujtor a főszerep eljátszása mellett forgatókönyvet írt és rendezett, utóbbiban társa Szőnyi G. Sándor (Jó estét nyár, jó estét szerelem) volt. A zenét a már emlegetett Skorpió együttes feje, Frenreisz Károly írta. 

Néhány saját észrevétel: Több, mint 10 évvel A szomszéd nője mindig zöldebb előtt itt már megjelenik az autóval kukákat felborító poén. A kislány egyszer kiszáll a kocsiból a nádasban és anélkül, hogy visszaszállna, onnan valahogy eljut a művésznő házához, aztán a következő akció színhelyére és Bodrogi meg közben felszívódik. A film címe háromszor hangzik el a szereplők szájából. 

capture-20131226-084451.png

Vélemények/észrevételek/érdekességek a port.hu komment-szekciójából: 

szinészbob írja:

„Bujtor István a nyolcvanas években büszkén nyilatkozta, hogy több országban is hatalmas mozisiker, és ott Bud Spencert nem is ismerik. Az IPM-ben jelent meg a cikk. Persze a magyarázat egyszerű, a keleti blokk nálunk is begyepesedett agyu cenzorai nem engedték az olasz filmek vetítését, az Ötvös-filmek meg megfeleltek a szocialista közerkölcsnek. Sokáig őríztem a képeket a kínai moziplakátjairól.” 

DjMcMaster hozzászólása:

„Akkoriban Székhelyit szinte csak dadogós szerepben láttam, akármiben is játszott. Hogy ez innen jött-e vagy régebbről azt nem tudom.” 

Végül egy negatív értékelés Sorozatfüggőtől:

„Nagyon gyenge film. Ez különösen annak fényében mutatkozik meg, hogy közvetlenül /5 perc múlva / adták a Pogány Madonna után, így összehasonlításkor nem igazán lehet a megkopott emberi emlékezetre hivatkozni. Nekem kicsit úgy tűnt, mintha a Pogány Madonna nagy sikere után most hirtelen nagyon sok régi-új népszerű színész szeretett volna kisebb-nagyobb szerepecskék erejéig megfürdőzni az újabb film sikerében Pl. Medveczky Ilona, Bodrogi, Koncz,Temessy Hédi, Székhelyi, Dózsa. Székhelyi egyenesen szánalmas volt, Bodrogi meg önmaga paródiája. Nem nézem meg mégegyszer.” 

Egyéb érdekességek a magyar nyelvű wikipédiáról: A gondnok leírásából készített fantomképek közül az egyik feltűnik Dobray György 1979-es Áldozat című filmjében. A később Matuska bácsit felváltó Purci úr megformálója, Kozák László ebben a filmben is megjelenik egy remek epizódszerepben, a sárkányrepülős klub gondnokaként. A filmet két alkalommal újították fel, először 2006-ban, majd ezt a felújított változatot 2012-ben a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet újra digitalizálta. 

Összesítésben: Kellemes esti szórakozás volt, olyan film, ami tényleg csak kikapcsolni akar. Érdemes megnézni, nem csak Bud Spencer-rajongóknak! 

Pontozás: 

Port.hu: 9.2 (2 év alatt 0.1-et emelkedett.) 

imdb: 7.4 (Itt is.)

Szerintem: 5/5 (Végülis egyel felhúztam a végső pontszámot, mert az a pár apróság lényegtelen, hibának nem nevezhető.) 

Várható írások: Cyberbully és még néhány egyéb dolog!

4 komment

Címkék: magyar akció vígjáték


2015.01.12. 14:23 Tévésámán

Amerika Kapitány: A Tél Katonája (Captain America: The Winter Soldier, 2014)

captain-america-the-winter-soldier.png

Anno maximális pontszámot adtam az Amerika Kapitányra, ám amikor másodszorra megnéztem, egyetlen poént találtam benne, ami miatt érdekes volt, meg Hayley Atwellt, ezen kívül viszont unalmas, hosszú és egyetlen karakterét se lehet kedvelni. Éppen ezért voltam igencsak meglepődve, mikor tavaly mindenütt a folytatásról beszéltek, hogy hűdejó, mennyivel lekörözi az elsőt, az év filmje és így tovább. Annyira nem izgatott, hogy megnézzem a moziban, letölteni se akartam, de most az HBO nézhető időpontban adta, úgyhogy leültem elé. Azzal egyetértek, hogy sokkal jobb, mint az első, de az összes többi dicséretet és hype-ot azért vitatnám. Hogy miért? Olvassatok tovább és kiderül! 

Múlnak az évek és Steve Rogers (Chris Evans) lassan kezdi úgy érezni, hogy nem találja a helyét a S.H.I.E.L.D.-nél. Fogalma sincs, kiben bízhat igazán, és találkozása az afganisztáni veterán kommandós Sammel (Anthony Mackie) rádöbbenti, hogy talán más irányba kellene mennie, mint amerre addig haladt. Azonban sorra történnek körülötte a különös események és egy napon arra ér haza, hogy lakásában ott ül a súlyosan sérült Nick Fury (Samuel L. Jackson), aki átad neki egy pendrive-ot és az üzenetet, hogy ne bízzon senkiben! Hamarosan Rogers és társa, Natasha Romanoff (Scarlett Johansson) üldözöttekké válnak, akiket ráadásul a saját cégük akar levadászni. De vajon miért? Az akciót irányító Alexander Pierce-t (Robert Redford) mi motiválhatja? És ha még nem lenne elég a rejtély meg a veszély, felbukkan az elképesztő erejű, félelmetes Tél Katonája (Sebastian Stan), aki úgy látszik, képes lekörözni Amerika Kapitányt…

902185-winter-soldier-010.jpg

Ténylegesen két dolog miatt néztem meg ezt a mozit: Hogy felkészüljek az Avengers 2-re, meg hogy lássam, miért kerítettek ekkora felhajtást köré. Az előbbire gyakorlatilag semmi szükség nem volt, mert mindössze olyan információkat kaptam, amiket az Ultron koráról már mindenütt elharsogtak; az utóbbi esetében pedig erőteljes túlzásnak érzem azt, amit 2014. elején láthattunk/hallhattunk. A The Winter Soldier egyáltalán nem rossz, de amennyi elismerést kapott, ahhoz képest elég sok barmó jelenetsor van benne. 

SZPOJLEREK INNENTŐL 

A nyitó szekvencia nem túl érdekes, az első akció viszont egészen izgalmas. Ezután jön egy olyan súlyosan idióta rész, amit leginkább egy Steven Seagal-filmben tudnék elképzelni, ez Nick Fury szuperkocsija. A félszemű vezér autója megszégyeníti K.I.T.T.-et, de még az Enterprise űrhajót vagy némelyik Transformert is. Gondolkodik, beszél, pajzsa van, fegyverek rejtőznek benne mindenütt, képes lenne repülni, 5000 golyó és 19 ütközés se árt neki túlzottan és így tovább. Azt még hozzáteszem, hogy a rosszfiúk képtelenek sorozatlövő fegyverekkel betalálni a nyitott ablakon, senkinél nincs rakétavető, de ha lenne, akkor jönne a következő menüpont: 

A teljesen súlytalan ál-haláloké. Beszélgettem külföldi ismerőseimmel, akik nézik az Amerika Kapitányból meg az Avengersből alakult A S.H.I.E.L.D. ügynökeit, és ők mondták, hogy a Bosszúállókban hősies halálával a teljes csapatot összefogó Coulson egy nevetséges, gyerekmesébe illő módon feltámad, azonban mindez semmi ahhoz képest, amit itt látunk. Ha beleszámoljuk Arnim Zolát, akkor összesen 4 karakter jön vissza a túlvilágról, akik közül a Kapitányt leszámítva valójában egyikért se lehet szorítani. A főszereplő, akiről nyilvánvaló, hogy benne van az Age of Ultronban, és kap egy újabb önálló mozit, úgyse halhat meg; Nick Fury-t egyszerűen lehetetlenség kedvelni, semmi olyasmi nincs benne, ami miatt szorítanánk érte, plusz ugye Jackson kilenc filmes szerződése még nem járt le; Bucky Barnes – most őszintén, ki emlékszik rá? Zolával sajnos ugyanez a probléma, de az ő visszahozása az egyik legjobb ötlet a sztoriban, különben úgysem tudjuk meg, mi lett vele, miután Rogers jeges álomba merült az előző moziban. 

De ezeket még mindig el lehet fogadni, hiszen Superman vagy Batman se hal meg ténylegesen soha. Viszont azt, hogy mint valami rajzfilmben, minden halálos szituációból úgy menekülnek meg, hogy valami kék izével lyukat vágnak a kocsijukba és kimásznak belőle, mindezt 3 másodperc alatt, úgy, hogy már árkon-bokron túl járnak, mikorra az ellenfél kinyitja a járgányt? Vagy amikor a Steve vs. vadászgép-rész van: hogy nem találják el egy akkora kaliberű gépágyúval? És ami utána jön, az szintén picit túlzás… A végső dolog, ami nem tetszett, az Falcon, mert igazából semmit sem tud, csak adtak neki egy ilyen szárnyas vackot és ettől máris szuperhős lesz. Plusz ugye, ő a klisé amerikai világmentő katona, aki feddhetetlen, tele az élete tragédiákkal, abszolút jó, stb. és az emberfeletti erejű főszereplőnek csakis ő tud segíteni. Az Amerika Kapitány második része elvileg arról szól, hogyan próbál Steve beilleszkedni a modern világba, de ezt én egyáltalán nem éreztem, gyakorlatilag alig utalnak arra, hogy 90 éves lenne. És ha a Tél Katonáját a nácik csinálták, hogy került a szovjetekhez? Ha állandóan ki- meg lefagyasztják, közben folyton elektrosokkolják, mi akadályozza meg, hogy súlyos agysérülés vagy egyéb testi ártalom érje? 

SZPOJLER VÉGE

captain-america-the-winter-soldier-scarlett-johansson-jacket-hd-images.jpg

Aki elolvasta az előző fejezetet, az joggal érezheti úgy, hogy most leszólom a Captain America 2-t, pedig dehogy szólom le! Mindössze az a gondom, hogy ha reálisak akarunk lenni, sztori ide vagy oda, ez sehol nincs az olyanokhoz képest, mint mondjuk A Villám-paradoxon vagy a Watchmen Rendezői Változata. De még így is szórakoztató és legfőképpen humoros volt, amit az elődjéről nem mondhatok el. Szinte az összes akciójelenet, amiben a címszereplők valamelyike harcol, nagyon látványos, a kamera stabilan áll és mindent lehet követni, az összes ütést meg rúgást, ez például marhajó. A plázás rész kifejezetten poénos és izgalmas, nem beszélve arról, hogy mi (vagy inkább ki) várja őket a régi katonai létesítményben. A hab a tortán Scarlett „Fekete Özvegy” Johansson, akit órákig tudnék figyelni, pláne úgy, hogy közben egy csomó tahónak rúgja szét a seggét. Az önálló Fekete Özvegy-mozit már csak ezért is szívesen megnézném. 

„Az igazság szubjektív dolog, folyton változik, mindenkinek mást jelent.” 

Az embereknek azért tetszett annyira ez a mű, mert igazából egy politikai thriller, ami mellesleg olyan, mintha szuperhősfilm lenne, ezt az egészet Robert Redford testesíti meg, aki a ’70-es évek óta elég sok ilyen műfajú mozit erősített. Magát Captain Americát Joe Simon és Jack Kirby alkotta meg, a főszálat Ed Brubaker képregényeinek cselekménye adta, az írással pedig a Christopher Markus-Stephen McFeely-párost (Narnia-trilógia, Thor: Sötét világ, Pain & Gain) bízták meg. A rendezői széket egy testvérpár osztotta meg, Anthony és Joe Russo (Széftörők; Én, a nő, és plusz egy fő). Markus és McFeely megjelennek a képernyőn, ők az elfogott francia kalózt vallató ügynökök, Brubaker pedig a Tél Katonáján dolgozó egyik tudós. A már másik Marvel-mozgóképekben látott alakok (Evans, Johannson, Jackson, Cobie Smoulders, Sebastian Stan, Toby Jones, Hayley Atwell, Garry Shandling és az elmaradhatatlan Stan Lee) meg a korábban említettek mellett akad még néhány ismert színész a stábban. Ők: Gary Sinise (narrátor a Smithsonianben), Thomas Kretschmann (Wolfgang von Strucker báró), Aaron Taylor-Johnson (Pietro Maximoff) és Elizabeth Olsen (Wanda Maximoff).

captain-america-the-winter-soldier.jpg

Érdekességek: A történetet híres ’70-es évekbeli kémfilmek ihlették, leginkább A keselyű három napja, aminek a szerkezetét is felhasználták (valamint mindkettőben fontos szerepet játszik Robert Redford). Ed Brubaker Winter Soldier-sztorijai, valamint a The Ultimates-képregények szolgáltatták a cselekmény fontosabb elemeit. A forgatókönyvet még az első rész bemutatása előtt elkezdték írni; az ezzel megbízott Markus és McFeely urak azt mondták, a többi Bosszúálló azért marad távol, mert az egész eseménysor három nap alatt zajlik le, és a Kapitány nem érzi úgy, hogy segítséget kéne hívni. A Russo-testvéreket a Marvel-főnök Kevin Feige a Balfékek című sorozathoz készített két epizódjuk megtekintése után kérte fel rendezőnek. 

Chris Evans a felkészüléshez kipróbálta magát parkourben, brazil jiu-jitsuban, karatézott, boxolt és gimnasztikázott is. Ő és Scarlett Johansson együtt írták a szöveget több közös jelenetükhöz. Sebastian Stant 9 filmre szerződtették, a Tél Katonájának életre keltéséhez 5 hónapon át edzett és alaposan felkészült a hidegháborúból, a KGB-ből, az agymosásból és megnézett egy csomó kémmozit. Karakterének mesteri késforgató technikájának elsajátításához minden nap gyakorolt egy műanyag késsel. Anthony Mackie hosszú ideig lobbizott a Marvelnél, hogy kaphasson egy szerepet valamelyik szuper-produkcióban, végül sikerrel járt. Azt nyilatkozta, hogy örült, amiért adhatott egy új néger szuperhőst a fekete srácoknak War Machine mellé, ám jobban szerette volna, ha Falcon a képregényekben látható ruhájában jelenhetett volna meg. Robert Redford az unokái kedvéért vállalta a szerepet, akik látni akarták nagyapjukat egy szuperhősös moziban. Nick Fury-ként Samuel L. Jackson elmeséli liftkezelő nagyapja történetét – a valóságban Jackson apja volt liftkezelő. Hayley Atwellt számítógépes grafikával öregítették meg, a végeredmény egészen lenyűgöző. A Smithsonian-múzeumban láthatjuk Joss Whedont egy Amerika Kapitányos pólóban, a Fekete Özvegyet és Steve Rogers-t vizsgáló orvos pedig Joe Russo. A kalóz Batroc-ot a mixed martial arts-bajnok Georges St-Pierre játssza, párbaja a Kapitánnyal az egyik legjobb verekedős jelenet.

captain-america-2-photos-art-winter-soldier.jpg

Falcon felszerelésén látható a Stark Industries logója. Az új repülő anyahajók motorját Tony Stark áttervezte – mondja Nick Fury, és ezzel utal a Bosszúállók jelenetére, amiben Vasembernek egyedül kell újraindítania a megbénult forgólapátos meghajtást, ami rendkívül bonyolult és veszélyes mutatvány. A Lemuria Csillaga hajó nevét egy bolygóról kapta, amit Jack Kirby talált ki és csupa emberfeletti lény népesíti be. A forgatást a Chevrolet szponzorálta, ezért jár mindenki ilyen kocsikkal a szereplő közül. A Tél Katonájának maszkja pontosan a fordítottja a Kapitányénak: a szemét meg az arcát takarja el, míg a jófiúé a feje felső részét védi és szabadon hagyja a szemet meg az arcot. A kommandós-csapatot vezető Brock (Frank Grillo) csúnyán megég, de túléli, belőle lehet a Crossbones nevű szupergonosz. Steve elvileg soha nem hazudik: amikor az inspiráló beszédet tartja a S.H.I.E.L.D.-nél, azt mondja „they had Nick Fury shot”, ami annyit tesz, hogy lelövették őt, ezt lehet úgy is érteni, hogy megölették, de a magyar szinkronban egyértelműen az utóbbi megfogalmazás szerepel, ami miatt nálunk Amerika Kapitányból mégis hazug lett:) Amikor Sam és Steve először találkoznak, utóbbinál van egy kis jegyzetfüzet, amibe leírja, hogy mi az, aminek utána kell néznie a modern korból. Az itt olvasható bejegyzések minden országban különbözőek – nekünk valószínűleg nem csináltak semmit, meg olyan kevés ideig mutatják, hogy el se lehet olvasni. A kész műnek 350 különböző változata van, amiket mind a bemutató országok mozis formátumához szabtak. A stáblista alatt két jelenet is látható, az elsőt Whedon rendezte – egyébként most, csupán fél évnyire az Avengers 2-től már egyik sem olyan izgalmas. A People's Choice Awards-on Chris Evans megkapta a Kedvenc Akciófilm-Szereplő díját; a Golden Trailer Awards-on (azt se tudtam, hogy van ilyen) pedig a Legjobb Tv-Spotnak járó elismeréssel díjazták a The Winter Soldiert. Az Amerika Kapitány második része 170 millió dollárból lett és 714 milliót hozott vissza, a kritikusoktól csupa pozitív értékelést kapott.

gg_blackwidow18statue.jpg

Határozottan jobb, mint az első rész, érdekes és izgalmas, a régi-új gonoszok nagyon jók benne és a verekedéses jelenetek meg Scarlett Johansson is tetszettek, plusz ezúttal tényleg meg lehet kedvelni Steve-et, ami szerintem az előző felvonásban nem jött össze. De mindazt a határtalan elismerést, amit kapott, szerintem korántsem szolgálta meg és ami baromság, az baromság, lásd a szpojler-részt. Az érzéseim vegyesek, ám lehetséges, hogy a következő Avengers-nél még jól jön, hogy láttam ezt – azonban a harmadik részt is maximum csak így fogom megtekinteni, ha az HBO adja… 

Pontozás: 

imdb: 7.8 

Szerintem: 4/5 

A folytatásról: Captain America – Civil War 

A Civil War a Marvel egyik leghíresebb képregény-folyama, melynek során az emberek törvénybe foglalják, hogy a szuperhősöknek fel kell fedniük a személyazonosságukat, ám sokan közülük erre nem hajlandóak, így a hősök két csapatra szakadnak: a törvény ellenzőire és a támogatókra, aztán összecsapnak. A rendezéssel ismét Anthony és Joe Russot bízták meg, az írók maradnak ugyanazok, Chris Evans mellett Sebastian Stan is visszatér, valamint állítólag újra láthatjuk Anthony Mackie-t és a Crossbones-szá avanzsáló Frank Grillot. Melléjük érkezik még Robert Downey Jr. Vasemberként és Chadwick Boseman, mint a Fekete Párduc, valamint Daniel Brühl, egy egyelőre titokban tartott alakként. A képregényekben fontos szerephez jutó Pókember több mint valószínű, hogy nem bukkanhat fel, mivel a Sony mást tartogat a karakter számára a jövőben… (Aztán bekerült, engem viszont már ez a rész hidegen hagyott...)

Hírek: 

- Jack Kirby imdbs adatlapja szerint a Bosszúállókat lezáró Infinity Wars két részben készül el… Így viszont valószínűleg nem fogom megnézni. 

- Samuel L. Jackson a legújabb Tarzanban játszik legközelebb – vajon a John Carter, a Zöld Darázs meg a legutóbbi Herkules bukása után miért hiszik azt, hogy ezek az ósdi hősök kellenek a népnek?

- Scarlett Johanssont kérték fel a legendás Ghost in the Shell anime élőszereplős verziójának főszerepére, valamint egy szintén klasszikus, de irodalmi alkotás, A dzsungel könyve 101. élőszereplős verziójában ő lesz Ká, az óriáskígyó hangja. És ugye érkezik a már emlegetett Black Widow-mozi, amiben a hölgy gondolom, majd egyszemélyes hadseregként vág rendet a rosszfiúk között. (Utóbbi sosem lesz kész, a legelső elkészült, aztán eltűnt, az anime rajongói utálták, a középsővel mittudoménmi lett...)

- Anthony Mackie állítólag ismét szárnyra kap az Ultron korában, ahol Cobie Smulders és Hayley Atwell szintén megjelenik. 

- Hayley Atwell nemrég kapott saját sorozatot, az Amerika Kapitányból meg az Agents of S.H.I.E.L.D.-ből lett Agent Cartert, amiről külföldi ismerőseim azt mondják, hogy egészen jó. A hölgy még egy szuperhősös mozit, a Hangyát erősíti ebben az évben. 

- Toby Jones csupa folytatásban érkezik majd a hazai mozikba: Az Éhezők Viadalának fináléjában meg a szerintem totál felesleges Alice Csodaországban 2-ben. (A feleslegességét mi sem mutatja jobban, mint hogy teljes érdektelenség fogadta.)

- Stan Lee rezüméjén láttam, hogy a kismillió, elsősorban harcművész hősökkel operáló mozik között jön a Farkas folytatása, a már évek óta ide-oda tologatott Deadpool, meg a nagy sikerű A Galaxis Őrzőinek animációs tv-sorozat-változata. 

A legfrissebb Cinemánia szerint Magyarországon is bemutatják a Birdmant, ám 100%-ig biztos vagyok benne, hogy Székesfehérváron nem fogják játszani. (Ebben szerencsére nem lett igazam.) Következő írásomként biztosra egyelőre csak a Különvéleményt ígérhetem, ha minden jól megy, akkor ezen a héten megnézem.

Szólj hozzá!

Címkék: szuperhős


2015.01.05. 16:14 Tévésámán

Jurassic Park III (2001)

jurassic_park_3_poster_by_tomcyberfire-d55h201.jpg

Tavaly a Viasat3-on lement a teljes Jurassic Park-trilógia, plusz az első epizódot ismét bemutatták a mozikban térhatással. 3D ide vagy oda, a széria nyitó darabja szélesvásznon még akkor is marhajó, ha már sokszor láttad korábban, szóval megérte megnézni. A Jurassic Parkban egy szigeten játszódik a cselekmény nagy része, majd a második epizódban, Az elveszett világban a félelmetes Tyrannosaurus Rex rászabadul egy modern nagyvárosra. Ezekhez korábban már volt szerencsém, a folytatás azonban eddig kimaradt, de most bepótoltam. Annyi értelmet fedeztem fel benne, hogy most legalább teljes felkészültségben várhatom a még el sem készült, de már kifogásolt negyedik darabot… 

Egy milliomos házaspár (William H. Macy és Tea Leoni) ráveszik Dr. Alan Grantet (Sam Neill), hogy ismét a klónozott dinoszauruszok közé merészkedjen velük. A kutató a nagy pénz reményében, erős kételyek közt rááll a dologra, ám igen hamar rájön, hogy rosszul döntött: A házaspár egyrészt már elvált, másrészt átlagemberek, harmadrészt pedig dínó-néző sétarepülés helyett a hónapokkal korábban itt eltűnt kisfiuk után nyomoznak. Miután a repcsi lezuhan, a túlélők magukra maradnak egy teljesen ismeretlen vidéken. Ahhoz, hogy kijuthassanak, le kell menniük a partra, ám közben ott van még az eltűnt fiú, akit meg kellene találni. És a nyomukban jár egy csapat intelligens raptor meg az új gigászi főszörny, a Spinosaurus! Vajon milyen sors vár Alanre és társaira?

jurassicpark3.jpg

Igazából a történet csak egy váz, amire sok futkosást és dinoszaurusz-támadást aggattak fel. Míg az első részben benne volt az író Michael Crichton tényleges mondanivalója az istent játszó emberekről, a kapzsiságról, a természet erejéről; addig a második részben inkább az akcióra került a hangsúly, az viszont rendkívülire sikerült! A harmadik felvonásra a sorozat kifújt: a sztori és a karakterek érdektelenek, az akcióból pedig igazán csak a Spinosaurus-os részek izgalmasak, a többi túlzás, meg rengeteg az ostobaság/nyilvánvaló hiba. Igen feltűnő, hogy a rendező Joe Johnston és a három író (róluk még lesz szó) innen-onnan lopkodott össze ötleteket, amiket főhajtásnak szántak más művek előtt, de ezek nem működnek; sokszor csak az első részben bevált formulákat ismétlik; de a legjobban az elpuskázott nagy párbaj fáj. Míg a nyitó epizódban a T-Rexet elég sokáig nem mutatták meg, csak részleteiben, addig itt már a 10. perc környékén teljes valójában megcsodálhatjuk az új főgonoszt, ami különben kurvajó, de sokat veszít a félelmetességéből azzal, hogy rögtön ott van és kész. Ha ez kevés lenne, a 20. perc környékén máris összecsap a Rex-szel, és az egész harc kb. 15 másodperc alatt lezajlik. Ez lehetett volna a csúcsjelenet, ha megfelelő helyen és időben alkalmazzák, kellő energia-ráfordítással. Talán a valóságban sem lett volna sokkal hosszabb e két gigász csatája, de akkor is! Innentől gyakorlatilag semmi nem marad…

must-img_horner.jpg

Külön idegesítő, hogy legalább négyszer elhangzik a „Hallod ezt?”-kérdés, ám a néző nem hallhatja, amit a szereplők, mert a magyar szinkronból egyszerűen hiányoznak ezek a hangok! Nézzünk pár példát az összelopkodásra: Indiana Jones (a kalap), Pán Péter (csörgő gonosz állat), Jurassic Park (dínó-utód meglovasítása, szarban turkálás, fán ragadó jármű, stb.). A Pterarodonok biztosan nem voltak ennyire agresszívek, mivel elsősorban halat ettek, és a csontjaik törékenyek voltak, így azt se hiszem, hogy rátámadtak volna egy emberszerű lényre vagy hogy képesek lettek volna felemelni. (Nyugodtan meg lehet cáfolni.) De felfoghatjuk a JPIII-at a régi mobiltelefonok dicsőítéseként is, hiszen Mr. Kirby mobilja túléli a monszun-szerű esőzést, a folyóba merülést, az ideiglenes gazdájának dinoszaurusz-eledellé válását, a Spinosaurus emésztő-csatornájában tett kirándulást és még az onnan való távozást is anélkül, hogy tönkremenne. Melyik ájfón tudja ugyanezt?:D Itt érdemes megemlékezni a fő alkotókról: a rendező Joe Johnston nevéhez fűződik a Jumanji, az első Amerika Kapitány és a Farkasember (mindegyik jobb ennél); az első író Peter Buchman készítette a süllyesztőben jó gyorsan eltűnő Eragon forgatókönyvét, a vele együtt dolgozó Alexander Payne-Jim Taylor-párosnak pedig olyan mozikat köszönhetünk, mint a Férj és férj (úgy emlékszem, tűrhető) vagy a Schmidt története (ami nagyon unalmas). Steven Spielberg ezúttal mindössze társproducerként működött közre. A színészek közül meg kell említenem Trevor Morgant (ő az elveszett fiú), a visszatérő Laura Dernt (csak mellékszereplő, nincs ott a szigeten) és a csúnya véget érő Michael Jetert (Halálsoron, A Halászkirály legendája).

spinosaurus.jpg

Érdekességek: Ez az első darabja a sorozatnak, amit nem Spielberg rendezett és nem egy Michael Crichton-könyv az alapja (bár megtalálhatóak benne elemek a szerző két dínós művéből). Crichton beszállt az írási folyamatba, ám csak néhány napig dolgozott a III. részen, aztán otthagyta őket, mert semmilyen újdonsággal se bírt szolgálni. A forgatás még azelőtt elkezdődött, hogy a szkriptet befejezték volna. Néhány jelenetsor az előzményekből kihagyott ötletek megvalósítása, pl. a hajós rész. A dínókat a kor legújabb paleontológiai tényei szerint alakították át, ez leginkább a tollas fejű raptorokon látható. 

Jeff Goldblum megerősítette, hogy az előző kettő után egyszerűen nem hívták vissza ehhez a filmhez. Billy, Dr. Grant segédje, eredetileg meghalt volna, ám az őt játszó színész megkérte Johnstont, hogy hadd maradhasson életben. A nyitó jelenetsor egy valódi ásatáson készült, ahol Jack Horner kutatott, rá utal Laura Dern karaktere is, amikor azt mondja „a Horner-idézethez ragaszkodom”. (Jack Hornerről bővebb információkat az első Jurassic Parkról szóló írásomban találhattok.) A csont-lelőhelyen használt gyors-formázó gép tényleg létezik, olyasmi, mint a marógép. A zárójelenetben repülő Pterarodonok az első film végén jelentek volna meg, de az utolsó pillanatban lecserélték őket pelikánokra. (Azt valaki megmagyarázhatná, hogy ezeket a veszélyes lényeket miért nem lövik le, miért hagyják, hogy simán elhúzzanak a szigetről?) Amikor a „milliomos” pár vacsorázni hívja Alant, a bárban látható egy Jurassic Park flippergép. Ehhez a filmhez hét videojáték és legalább három könyv készült, nem beszélve az akciófigurákról meg a többi játékról. A zeneszerző Don Davis és a korábbi részek muzsikáját jegyző John Williams elnyerték a BMI Film Awards Legjobb Zenei díját, valamint a Sierra Awards-on a Jurassic Park III dvd-kiadása is eredményesen szerepelt (Legjobb DVD).

spinosaurusinfobox.png

Spinosaurus aegyptiacus-rovat 

Amíg az új főszörnyet eltitkolták a nézők elől, addig csak a poszteren lévő árnyéka látszódott. A rajongók a premier előtt sokáig találgatták, hogy egy Suchomimus vagy egy Baryonyx az, de végül mind tévedtek – erre reflektál Alan és Billy párbeszéde, mikor az idősebb tudós megkérdezi a fiatalabbat, hogy tudja-e azonosítani az állatot. A Spinosaurus modellje volt a valaha készített legnagyobb mechanikus báb: 12 tonnát nyomott és egy 1000 lóerős motor mozgatta hidraulikák segítségével, így még vízben is lehetett vele forgatni. A hatalmas ragadozó ürüléke valójában zabkása. Don Davis szerint a nagy párbaj hosszabb volt, de 20 másodpercet kivágtak belőle, ahol a két fél csupán bömbölve méregette egymást. 

A Jurassic Park III 93 millió dollárból lett és kis híján 370 milliót hozott vissza, ezzel világszinten mérve 2001 nyolcadik legjobban teljesítő mozgóképe lett, ám még ezzel sem bírt felérni az elődeihez. Vegyes értékeléseket kapott, a kritikusoknak tetszettek a dínók, az akció-jelenetek és a látvány-effektek, ám a sztoriba szinte mindegyik belekötött. 

Meg tudom érteni őket. A harmadik őslényes kaland valójában semmiről nem szól, a konfliktusai érdektelenek, az egyetlen lényeges újításként megjelenő repülő hüllők pedig számomra hiteltelenek voltak. A végeredményt a fantasztikusan megcsinált Spinosaurus és a remekül teljesítő William H. Macy sem képes megmenteni a középszerűségtől. A befejezésről meg ne is beszéljünk… 

Pontozás: 

imdb: 5.9 

Szerintem: 3/5 

Hírek: 

- Ezév nyarán érkezik a következő epizód, a Jurassic World, amiben Chris Prattet üldözik majd a rémisztő klónok. Egyelőre komolyabban nem foglalkoztam vele, így csak találgathatok, hogy ez most folytatás vagy előzmény lesz-e, aki tájékozottabb nálam, az nyugodtan kommenteljen! Különben mindegy, mert úgyis megnézzük majd a moziban Mozsárágyúval, ha ideér, mert mindketten szeretjük a dinoszauruszokat. (Végül kihagytuk, az HBO azóta se sugározta, szóval nem láttuk...)

- Sam Neillnél két érdekes projektet találtam az imdb rezüméjén. Az első a Backtrack (horror/thriller): „A pszichológus Peter Bowers élete fenekestül felfordul, mikor rájön, hogy a betegei valójában kísértetek, akik mind húsz évvel ezelőtt haltak meg. Peter visszatér a szülővárosába, ahol rémületes igazságra derül fény – a helyzeten csakis ő változtathat.” A főszerepben Adrien Brody-t láthatjuk, ennek fényében már annyira mégsem érdekel:S A másodikat meg csak azért említem meg, mert amerikai-magyar koprodukcióban készül, ez a Freedom Flight, amiben Neill egy magyart alakít. A sztori a világ első repülőgép-eltérítését örökíti meg, még a korai szocializmus időszakából. 

Erre a hétre két alkotást szemeltem ki magamnak a tévéből, valamint ma megvettem a Különvéleményt eredeti dvdn, úgyhogy még legalább egy cikket ígérhetek az elkövetkezendő hét napra.

Szólj hozzá!

Címkék: kaland sci fi


2015.01.02. 14:33 Tévésámán

A tizedes meg a többiek (1965)

xxiv.jpg

Boldog, sikerekben és jó filmekben gazdag 2015-öt minden kedves olvasómnak!:)

Úgy 2012 táján eldöntöttem, hogy végignézem az összes olyan filmet, ami videokazettán van meg itthon, ám aztán eléggé beleuntam a dologba. Végül maradt három cím, amit nem vállaltam: Bean – Az igazi katasztrófafilm, Eszelős szívatás, meg ez. Az említett műveket kiadtam Mozsárágyúnak, hogy nézze meg őket és írjon róluk, de ebből aztán nem lett semmi. Most viszont láttam a műsorújságban, hogy lesz A tizedes meg a többiek, amit egyébként legalább kétszer sugároztak 2014-ben, csak se kedvem, se időm nem volt rá. Most, az újév első napján viszont kitűnő szórakozást biztosított az egész családunknak, ráadásul garanciát jelent arra, hogy az első mozi, amit ebben az évben virtuálisan papírra vetek, az valami minőségi alkotás lesz – és még magyar is!

128523_galeria_a_tizedes_meg_a_tobbiek_02.jpg

A II. Világháború utolsó évében járunk. Molnár Ferenc tizedes (Sinkovits Imre) leleményességét kihasználva kijut a körbezárt Budáról, nyakában egy füzérnyi gránáttal, ami korábbi egysége zsoldját rejti. Útja egy kastélyhoz vezeti, ahonnan éppen távozik a magyar rohamparancsnokság. A hatalmas épület látszólag egyetlen lakója a korábbi tulajdonos inasa, Albert (Major Tamás), ám hamarosan kiderül, hogy ott bujkál még egy szétvert zászlóalj utolsó három harcosa (Darvas Iván, Szabó Gyula, Kozák László), majd csatlakozik hozzájuk egy munkaszolgálatra ítélt kommunista (Pálos György) és egy sebesült orosz katona (Cs. Németh Lajos) is. A kis kompánia az eszes Molnár vezetésével minden rendelkezésére álló eszközt bevet, hogy megmeneküljenek a folyamatosan érkező rossznál rosszabb kastély-foglalók elől: hol a németek, hol az oroszok, hol pedig a nyilasok előtt kell megjátszaniuk magukat. De a dolgok egyre nehezebbé válnak és mialatt a tizedes mindenkinek segít, felmerül a kérdés, hogy vajon ki fog segíteni őrajta, amikor eljön az idő?

a_tizedes_meg_a_tobbiek_filmkocka.jpg

Ez az alkotás elsődleges szempontból azért nagyszerű, mert szórakoztató. A főhős minden helyzetből megpróbálja a magyar furmányosság jegyében kivágni magát, mindig tudja, kinek mit kell mondani, segít másokon és őt is megsegítik – közben viszont ezek a helyzetek nagyon vicces szituációkat teremtenek. Elég csak a spájzban lévő oroszokra, a német főtiszt kajájában landoló csikkekre vagy az átöltözésekre gondolni. A veszélyérzet valós, ám az ellenségek a legtöbbször rendkívül ostobák, ezen kívül a régi, úri világot képviselő Albert és a nép egyszerű fiainak interakciói szintén mosolyt csalnak az arcunkra. 

Másodsorban felvonulnak benne a régi idők legnagyobb magyar színészei, hiszen a rendező Keleti Márton (Beszterce ostroma, Hattyúdal, A csodacsatár) még a legkisebb szerepekre is legendás embereket szerződtetett, konkrétan őket: Márkus László (a német főtiszt), Agárdi Gábor (leventeparancsnok), Bánhidi László (Suhajda), Szendrő József (Dunyhás testvér), Gobbi Hilda (falusi néni). Két régi, híres szinkronhangot láthatunk: Cs. Németh Lajos (pl. a Harry Potter-filmekben Lupin professzor hangja) a sérült orosz katona, Fülöp Zsigmond (Dr. Hayward a Twin Peaks-ben) pedig egy hadnagy, fényképezőgéppel a nyakában. Ezen kívül megfigyelhetünk (bár csak rövid ideig) három szereplőt a Szomszédokból, ők: Kautzky József - tábori csendőr (Veres úr), Horváth Gyula - báró Hétházy (Ócskás Gyula) és Raksányi Gellért - nyilas pártszolgálatos (Kutya úr).

49049_800x600.jpg

A harmadik vonása A tizedes meg a többieknek, ami miatt érdemes látni, az a ’60-as években megszokottól eltérően bemutatott háború és a finom utalások sora a korabeli politikai helyzetre. Az összes központi szereplő kisember, akik éppen rosszkor vannak rossz helyen. Mindenki meg akarja mondani nekik, mit és hogyan csináljanak, fel akarják őket használni, közben egyikük sem kér a háborúból, csak szeretnék túlélni az egészet. A németek, mint egy sáskahad, jönnek előre és mindent felesznek/elvisznek; ám a cselekmény szerint a nyilasok a valódi gonoszok, akik a pusztulásba akarják küldeni mindazt, ami megmaradt; az oroszok pedig még a fogolytáborban is emberségesnek, jóakaratúnak tűnnek. A sakkozós jelenet szerintem rendkívül jelentős, mert bemutatja, hogy nem vagyunk annyira különbözőek. A dalocska, amit Grísa énekel, itthon szintén ismert, csak más szöveggel; Darvas azt mondja „bezárt minket ide a végzet ebbe a szobába”, ami utalás a megszállásra és a karakterek képtelenek szót érteni egymással, pedig milyen jó lenne! Az egyszerű kiskatona mit sem ért a politikához, nem akar ő megszálló lenni, de fentről irányítják, ugyanúgy, ahogy az elfoglalt ország lakosságát. Viszont szemtől szemben a magyar meg az orosz harcosok ugyanolyan hétköznapiak, lehetnek szolidárisak, segítőkészek egymással, akár még össze is barátkozhatnak. Tehát A tizedes meg a többiek egy szórakoztató, több rétegű kordokumentum, ami amellett, hogy bemutat egy „fiktív” 1944-45-öt, reflektál a valós 1965-re.

128522_galeria_a_tizedes_meg_a_tobbiek_01.jpg

Következzék néhány érdekesség a magyar nyelvű Wikipédiáról, ezeket kimásoltam és átfogalmaztam, nem saját gondolatok: "Az eredeti terv szerint egy kemény és szinte a hihetetlenségig sematikus partizánfilm készült volna a szovjetekhez átálló magyar katonákról. Címnek a Nyílt parancsot választották, Dobozy Imre írta a forgatókönyvet. Az egyik mellékszereplő lett volna egy a zsoldot kézigránátokba rejtő katona. Herskó János javasolta, hogy a történet erről a karakterről szóljon, valamint elsőként ne dráma, hanem vígjáték készüljön a háborúról. Az új forgatókönyvet Szász Imre készítette. Sinkovics Imre említette, hogy 1944-ben, 16 éves fiatalként Molnár tizedeshez hasonló trükköket kellett bevetnie a túlélésért és szabadságért, ezért a figurával könnyen tudott azonosulni. Ez volt az első film, amelyben nem teljesen pozitív és feddhetetlen karaktert alakított, de ez népszerűségét csak tovább növelte.

Pálos György tényleg volt hadifogoly, ez az utolsó alkotása. A filmben elhangzó „Az oroszok már a spájzban vannak!”, ”Dokument jeszty!” és „Grísa, azt a jó moszkvai nénikédet” mondatok azóta szállóigévé váltak. A kastélyt mutató külső felvételek a tóalmási Andrássy-kastélynál készültek. A játékidő utolsó negyedórájában van egy jelenet, amikor a fogságba esett többiek várják a szovjet kapitánnyal tárgyaló kommunista Szíjjártót. A mindig optimista Molnár tizedes megjegyzi: - Sínen vagyunk! A moziban vetített változatban ekkor megszólal Fekete közlegény: - És mindjárt jön a vonat! A későbbi változatokban ezt a mondatot elnémították, a tévés és DVD-változaton sem hallható, de Szabó Gyula szájáról tisztán le lehet olvasni. A világháborút hősiesnek ábrázoló sok szovjet (és amerikai) „háborús hőseposz” után felüdülést jelentett egy olyan mű, ahol a főhősök csetlő-botló kisemberek („Mi még megadni sem tudjuk magunkat”), akik tudnak nevetni a háború okozta visszásságokon, és akiknek még a hősiessége is hiábavaló („Ide lőjetek” amikor a tehenekkel találkoznak). A tizedes meg a többiek bekerült a budapesti tizenkettő, az 1945 után készített tizenkét legjobbnak ítélt film közé, 2012-ben pedig a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé is. Az 1966-os Magyar Filmszemlén megkapta a Szemle fődíját, Keleti Mártonnak ítélték a legjobb rendezőnek járó elismerést, Sinkovits Imrét meg a legjobb színész díjával tüntették ki. A hatalmas sikerű filmet a Szikra moziban egy évig folyamatosan vetítették. 1990 után terveztek egy el nem készült folytatást, mely 1945-től 1990-ig folytatta volna a tizedes élettörténetét.

a_tizedes_meg_a_tobbiek_az_oroszok_mar_a_spajzban_vannak.jpg

Végül egy saját gondolat: Mind Gáspár, mind Fekete honvéd két különböző nevet használ. Erről azt hittem először, hogy hiba, de úgy tűnik, hogy a keresztneveik megváltoztatásával már el tudtak bújni, tehát ez nem a készítők figyelmetlensége, hanem álca. 

Ez az egyik legjobb magyar vígjáték és bár a költségekről/bevételről nincs adat, ha egy éven keresztül játszották és ennyi díjat nyert, egyértelmű, hogy saját korában is tetszett mind a nézőknek, mind a kritikusoknak. Csak ajánlani tudom, végülis ez a magyar Kelly hősei!

Pontozás: 

A port.hu-n valamiért eltűntek a pontszámok, legalábbis bármennyire kerestem, nem találtam semmit az adatlapon, így most a FilmO-t fogom használni helyette, mert ha már hazai alkotásról van szó, akkor legyen egy hazai értékelés is, tehát: 

FilmO: 4.6/5 (2 év alatt 0.1-et csökkent.)

imdb: 8.7 

Szerintem: 6/5

Port.hu: 9.6

Ezen a héten még adnak majd néhány mozit a tévében, amit meg akarok nézni, úgyhogy hamarosan várható pár újabb cikk. A jövőbeli terveimről majd februárban számolok be a blog születésnapján, amire ismét valami különlegességgel készülök! 

Szólj hozzá!

Címkék: magyar vígjáték háborús


2014.12.16. 18:11 Tévésámán

A fantasztikus Burt Wonderstone (The Incredible Burt Wonderstone, 2013)

1364402090_burtwonderstone_competition_atye.jpg

2013. nyarának végén, amikor a Kick-Ass 2 ment a mozikban, akkor figyeltem fel erre a filmre, amit ugyanekkor vetítettek. Nem mentem el megnézni, de a tévében szinte minden héten sugározzák, és hétfőn végre sikerült időt szakítani rá. A poszterek alapján nagyon érdekelt, mi lehet benne, plusz arra a kérdésre is választ akartam kapni, hogy miért tartják olyan rossznak A fantasztikus Burt Wonderstone-t… 

A kis Albert élete nem túl boldog, a többi gyerek csúfolja, piszkálja, édesanyja folyton dolgozik, és barátai sincsenek, ám minden egy csapásra megváltozik, amikor szülinapjára kap egy bűvészdobozt. Ezután összehaverkodik a hozzá hasonló szituációban lévő Antonnal és ketten együtt elkezdenek bűvészkedni, amivel egészen Las Vegas-ig jutnak, ahol ők lesznek a legnagyobbak: A fantasztikus Burt (Steve Carell) és Anton (Steve Buscemi). Tíz éven át ők a legnagyobb attrakció, ám akkor megjelenik a karizmatikus, sokkoló és lenyűgöző Steve Gray (Jim Carrey), az utcai mágus, aki hihetetlen sebességgel tör a csúcsra. A páros egy utolsó kísérlettel megpróbál valami újat, ám Burt arroganciája miatt a szám meghiúsul, a barátságnak vége szakad, és a címszereplő egyszer csak egy motelban ébred, üres zsebbel, munka és társak nélkül. Az egyetlen ember, akire még számíthat, az a korábbi egyik asszisztense, a csinos és tehetséges Jane (Olivia Wilde), aki bűvészi ambíciókat dédelget. De Burtnek sokat kell még tanulnia, hogy új esélyt kapjon – nem csak, mint előadó-művész, hanem mint ember is. Szerencsére a véletlen összehozza egykori példaképével, a visszavonult, magányos és beteg Rance Holloway-jel (Alan Arkin), az első igazi show-bűvésszel, aki végül rááll, hogy segítsen neki. Ám Steve Gray emberfeletti mutatványait nehéz lesz überelni, vajon sikerül, vagy a fantasztikus Burt Wonderstone örökre eltűnik a süllyesztőben?

f14948fc05c23c01_burt_xxxlarge_1.jpeg

Számomra rejtély, miért nem tetszett az embereknek ez a film. (Most majd jönnek a kommentek…) Nálam Jim Carrey és Steve Carell neve még azt jelenti, hogy legalább egyszer a játékidő során biztosan lehet nevetni és ehhez most asszisztál még Buscemi, Arkin, James Gandolfini meg a gyönyörű Wilde is. A poénok javarészt szóbeliek, ha Carelltől jönnek, Carrey az Ace Venturához hasonlítható testi humort prezentál, ám ez nem az a szokásos gusztustalankodás, inkább kicsit valóságosabb és élvezhetőbb vicceskedés. Külön szórakozást jelentenek a trükkök, amik nagy részét tényleg végrehajtják és csak a legszükségesebb esetekben használtak komputer-animációt hozzájuk. Persze, a történet nem új, de jól adják elő, csupa tehetséges színész dolgozik itt a nézőért, az egyetlen igazi gond talán csak a hangulat-ingadozással van. A szentimentalizmusra és a nevettetésre kihegyezett szekvenciák túl hirtelen váltakoznak, néha egy kissé erőltetett drámát kapunk, máskor meg egy őrült vígjátékot, és ha jobban belegondolunk, nehéz azt mondani, hogy a Burt Wonderstone csak simán vígjáték.

olivia-wilde-056.jpg

Lehet, hogy igazából nincs benne semmi ilyesmi, de nekem az jött le, hogy a megbukott, majd újjászülető páros története az emberiséggel egyidős szórakoztatóipar allegóriája. Gondoljunk csak a mai kor filmjeire, zenéjére, tévéműsoraira – tavaly meg tavalyelőtt még mind újnak számított, mostanra viszont sokan unjuk már őket, de egy jó kis régi alkotás elé még mindig szívesen ülünk le. Ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy megyünk visszafelé az alapokhoz: Burt és Anton látványos, hatalmas showja után jönnek Grey kisebb, de félelmetesebb trükkjei, míg végül eljutunk Rance-hez, ahol az igazi bűvészet gyökerezik. Mert egy idő után kiderül, hogy a legrégebbi a leghatásosabb, a legjobb, mert ott még a szándék volt a fontos, nem az eredmény (hogy filmes példát mondjak, George Meliés, aki maga is bűvész volt, elkápráztatni, szórakoztatni akart a filmecskéivel, közben megalapozta a sci-fi meg a fantasy műfaját). És amikor az új zsánertől a közönség besokall, és a lelkes, nem csupán pénz hajtotta alkotók megérzik, hogy itt az idő, akkor visszanyúlnak a kezdetekhez és ezekből igazán nagyszerű művek jönnek létre (lásd például A némafilmes óriási sikerét). Vagy szintén Rance példázza, hogy a rég elfelejtett nagyságok visszatérése ugyanilyen vonzóerőt jelenthet. 

A rendező Don Scardino, aki elsősorban sorozatok rendezésével, pénzelésével és ezekben való szerepléssel foglalkozik; a sztori meg a forgatókönyv pedig a Jonathan M. Goldstein-John Francis Daley-páros (Förtelmes főnökök 1-2) munkája. Mindkét író felbukkan a filmben, Goldstein a Burt & Anton Színpadon lévő segéd, Daley meg az Izzasztónál megjelenő mentősök egyike. A színészek közül mindenki nagyon jó, de a legjobb egyértelműen Alan Arkin, mellette alig marad le Jim Carrey, aki érdekes módon valójában nem főszereplő és talán ez a titka annak, hogy miért tud ennyire király lenni. Steve Carell nevét megtalálhatjuk a producerek listáján és egy rövid jelenetig felbukkan a trükkök végrehajtásában segédkező David Copperfield, persze saját magaként. 

jim.jpg

Érdekességek: A Burt Wonderstone készítése 2006-ban indult, az eredeti forgatókönyv átírásán túl több mint 15 féle változat készült a történetből, négy különböző befejezéssel. Burt és Anton a híres Siegfried és Roy-pároson alapszik, ők is egy baleset miatt hagyták abba a közös munkát végül, szintén rájuk utal a két vesztes varázslóból az egyik, akit mindig megharapnak a tigrisei. Steve Gray ugyancsak egy valós mágus, Criss Angel paródiája – Angel szintén segédkezett a filmben. David Copperfield néhány titkot csak úgy árult el, hogy a készítőknek alá kellett írniuk egy szerződést, hogy soha, senkinek se adják tovább, amit megtudtak. A gyerek Burtöt Mason Cook játssza, aki több egyszerű trükköt megtanult egy valódi bűvésztől a szerepéhez. Carrey komoly diétát folytatott, hogy elérje az itt látható remek fizikumát, valamint egészen átformálta a karaktert ahhoz képest, amit a forgatókönyvben írtak neki.

the-incredible-burt-wonderston-poster-010.jpg

A fiatal főhőst inspiráló varázs-videókazetta az író John Francis Daley saját gyerekkori élményére épül. Az egyik producer, Chris Bender azt nyilatkozta, hogy direkt nincs több híres mágus a filmben, mert ezzel azt akarták sugallni, hogy a mozi nem a valóságban játszódik. Amikor a szereplőknek csak a kezét látjuk, akkor azok általában a tanácsadó praktizáló bűvészekhez tartoznak. Burt Wonderstone igazi neve Albert Weinselstein, Olivia Wilde második neve meg tényleg Jane. Van még két érdekes név a stábban: Tate Hanyok (ez egy hölgy, ő volt az első Nicole) és Freedom (ez pedig egy férfi, ő a második számú mentős, a freedom szabadságot jelent). A fantasztikus Burt Wonderstone 30 millió dollárból készült, de csak 22 és félmilliót tudott visszahozni. Vegyes értékeléseket kapott a hozzáértőktől. Wilde, Carrey és Arkin teljesítményét mindenhol kiemelték, a cselekményt viszont szétesőnek, kitalálhatónak és ódivatúnak titulálták. 

Nekem tetszett, mert más, mint a megszokott; csupa remek színésszel, pár kacagtató poénnal és izgalmas bűvész-trükkökkel operál, ráadásul a hibáit se találtam zavarónak. 

Pontozás: 

imdb: 5.9 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Steve Carell írja és pénzeli a Get Smart 2-t, aminek nyilván főszereplője is lesz; valamint Ellen Page és Julianne Moore oldalán játszik a megtörtént esetet feldolgozó leszbikusos drámában, a Freeheldben. 

- Steve Buscemi ugyanígy egy folytatáson, a Hotel Transylvania 2-n dolgozik. (Láttam, egész jó volt.)

- Olivia Wilde a The Lazarus Effectben Evan Peters-szel holtakat hoz vissza az életbe; játszik az HBO nagy durranásnak ígérkező rock ’n roll sorozatában, amit Martin Scorsese rendez és Mick Jagger támogat, a szereplők közt Juno Temple-lel; valamint állítólag készül egy újabb Tron, amiben megint Quorra lehet… (Az említett sorozat lett a Bakelit, amit végignéztem, a jobb oldali linkek közt a Juno Temple Rajongói Oldalon kiveséztem az egészet.)

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték dráma


2014.12.12. 15:20 Tévésámán

Gold (Az érem két oldala, 2014)

gold-nlb.jpg

Pár hónapja a Heatstroke című opus nem nagyon váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, de mégse adtam fel, mert a The Secret of Crickley Hall bizonyította, hogy Maisie Williams remekel, ha normális sztorit írnak neki. A tavaly készült Gold névre hallgató munkájának trailere egy szórakoztató filmecskére utalt, ezért megörültem, mikor ausztrál barátom talált belőle egy kópiát a neten. Megnéztem és elöljáróban annyit, hogy az afrikai orvvadászosdinál jobban tetszett, részletek a történet ismertetése után, vagyis futócipőt és rövidgatyát fel, cél az arany(érem)! 

Adott egy kis család: Abbie (M.W.), az anyukája, Alice (Kerry Condon) és a mostohaapa, Frank (James Nesbitt). Van egy jó nagy házuk, boldogok és mindhárman teljes erőbedobással készülnek egy nagy versenyre, Abbie ugyanis tehetséges tájfutó, Frank pedig hosszú ideje dolgozik egy új edzésprogramon, amit nevelt lánya eredményeivel próbál alátámasztani. Ebbe az idillbe gurul be öreg autóján Ray (David Wilmot), a valódi apa, akit már több mint tíz éve egyikük sem látott. A hajléktalan, tehetségtelen, ám csupa szív férfi megpróbál beilleszkedni a családba, aminek igazából sosem volt tagja, közben azonban több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt, ezzel feje tetejére állítva az addigi megszokott nyugalmat. De vajon mi lesz ebből? Sikerül Abbie-nek megnyernie a versenyt és Ray-nek elfogadtatnia magát a többiekkel vagy mindketten kudarcot vallanak – talán éppen a másik miatt?

00098fc0-630.jpg

Már az első 5-6 perc után kiderült, hogy a Gold olyan, mintha a Juno alkotói csináltak volna egy ír családi drámát, de képtelenek lettek volna komolyak maradni. Annyi dologban hasonlít rá, hogy csak na: mindkettőben jelen van egy jó nagy ülő-alkalmatosság, ami a nyitáskor meg a végén játszik szerepet; a vidám zene, az életszerűség, az apa-szerep kérdése meg a befejezés előtt történő negatív fordulat mind Ellen Page legendás szereplésére emlékeztettek, de van itt valami nagyon más, valami abszolút európai, az abszurdum. Már az alaphelyzet is ilyen, mert ha az USA-ban készül a Gold, akkor Abbie nem ismeri az apját, Frankről kiderül, hogy rossz ember és a rózsaszín, habos befejezéskor mindenki boldog lenne.

A valóságban Ray-ről mindenki tudja, hogy kicsoda, alapvetően se a lánya, se a mostohaapa nem kedveli, és csupa olyan dolog történik, amivel egy hollywoodi alkotásban lehetetlenség lenne a szereplőknek továbblépni. Sokszor vannak klisék, de ezek inkább csak klisének indulnak, csak hogy később abszurd csavarral végződjenek – példának lehet említeni Alice és Ray görbe estéjét vagy a nagypapához tett látogatást. A karakterek a jó és rossz közötti köztes zónában vannak, éppen úgy, ahogy a Trónok Harcában (ha már Maisie, akkor Game of Thrones), vagy a valóságban, és a konfliktusok tulajdonképpen nem oldódnak meg. A néző eldöntheti, hogy ez pozitív változtatás-e, vagy pedig hiányolhatja a megszokott lezárási módszereket. Az viszont tetszett, hogy egyértelműnek tűnik, mi lesz Ray sorsa, de aztán mégis kicsit másképpen alakul és a befejezés úgy lesz happy end, hogy közben talán nem teljesen az.

gold_still04.jpg

Aki nem érti, miről ugatok, annak megpróbálom körülírni a cselekményt anélkül, hogy lelőném a poénokat. Utóbbit lehet szó szerint venni, mert több humoros pillanat is akad, ugyanakkor meg kell említeni a „művészkedést”. Az oldalra mozgó kamera, a falak elválasztó hatása és Frank edzés-videójának részletei megalkotnak egy érdekes képi világot, amit gyakran a szereplők által hallgatott muzsikának filmzenévé való átlényegülése támogat. Tulajdonképpen nincs szerelmi szál, csak esetlenül alakuló emberi kapcsolatokat láthatunk, majd jön a fordulat, és akkor én személy szerint nagyon szurkoltam, hogy jó vége legyen az eseményeknek, aztán jön a befejezés és, ahogy már említettem, valójában a konfliktusok nem oldódnak meg, vagyis igazán vége sincs a sztorinak. Akad egy alig észrevehető gondolatsor, ami végigvonul a Goldon, ez pedig az apa személye, az apaság kérdésköre. Ray apját sosem láthatjuk, mégis nagy hatással van a történetre (az elveszített szülő); maga Ray talán rádöbbentheti saját gyermekét, hogy addig rosszul élte az életét (a „tékozló” apa); Frank pedig saját képére próbálja formálni a gyereket, de elbukik, ám korántsem egy klisé-karakter (a „hamis” szülő). Azonban a meglepő fordulatok hiánya és a sztori egyszerűsége a kész mű kárára válnak – a Junoban legalább az alaphelyzet különleges volt, itt viszont ez hiányzik. 

1405670110657.jpg

Pár szót a színészekről: Maisie előtt le a kalappal, már csak a sok futkosás és az ír akcentus tökéletes elsajátítása miatt is; a felnőttek közül Kerry Condon alakítása tetszett a legjobban. James Nesbitt (Bofur A hobbit-szériából) olyan, mint egy George Clooney-hasonmás ezzel a bajusszal, David Wilmotról (A guardista) meg nem tudok nyilatkozni – vagy ennyire átlagos, vagy fantasztikusan alakít egy átlagos pasast, de ezt nehéz eldönteni. Az egyetlen ismertebb arc Maisie mellett Steven Mackintosh, a segédedző, akit az Underworld-sorozatban láthattunk a krónikásként. Az író-rendező Niall Heery ez előtt egy itthon ismeretlen egész estés és két rövidfilmet készített, a másik író Brendan Heery, aki valószínűleg Niall tesója. Mivel ezt a mozit még alig mutatták be filmfesztiválokon kívül, így csak annyi érdekességet tudok mondani, amennyit magam vettem észre: Az utolsó fél órában van egy jelenet, amikor Abbie körbenéz a lakásban, ekkor a bútorokon lévő képek közt láthatunk egy fényképet egy kislányról, nos, az tényleg Ms. Williams-et ábrázolja kiskorában. A készítési költségekről és a többiről nem találtam adatokat. 

i_don_t_like_you4.jpg

Összefoglalva: A Gold egyszer simán nézhető, keserédes mozi, ami nagyon európai, valóságos, ám éppen ettől – legalábbis számomra – nem annyira érdekes. Akik szeretik Arya Starkot a Trónok Harcában, azok nézzék meg! 

Pontozás: 

imdb: 7.4 (3 év alatt 0.9-et emelkedett!)

Szerintem: 4/5 

Utólagos szerkesztés: Érthetetlen ez a magas pontszám-emelkedés, ugyanis a másodszori megtekintés után elmondhatom, hogy ez a film attól rossz, hogy a főszereplő pasas egyszerűen kibírhatatlan. Mindenki más tök jó benne, de ő elviselhetetlen...

Hírek: 

- Maisie Williams-nek két filmje készen van, már csak a bemutatást várják. Az egyik a The Falling, ami műfaját tekintve dráma és egy bentlakásos lányiskolában „pusztító” különös kórról szól, ami miatt a lányok sorra ájulnak el teljesen véletlenszerűen – tudom, marhaságnak hangzik, de eddig az összes bentlakásos iskolában játszódó film tetszett, amit láttam. A második Maisie-mozi a Cyber Bully, ami pedig a manapság igencsak aktuálisnak számító internetes basztatásról mesél. Ezek valószínűleg csak jövőre lesznek elérhetőek, de már előre bejelenthetem, hogy olvashattok róluk itt! (Így is lett, előbbi magyar címe Eszmélet, utóbbié Az internetes zaklató.)

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték dráma


2014.11.20. 15:15 Tévésámán

Another Me (2013)

another-me.32426.jpg

Aki nézi a Trónok Harcát, az biztosan könnyen felidézi Sansa Starkot. Az első pár évadban nem nagyon izgatott a karakter, az elején aranyos volt, aztán olyan naiv, semmilyen, mostanra viszont átment valami sötétbe és „gonoszba”, ahogy a kishúga, Arya is. Ezen a vonalon elindulva úgy gondoltam, adok egy esélyt a Sansát játszó Sophie Turnernek, kíváncsi voltam, hogy jól teljesít-e egy teljesen más világban. Annyit már előre elmondhatok, hogy a sorozatbeli tesóját alakító Maisie Williams Heatstroke-jánál jobb az Another Me, a többit pedig a sztori ismertetése után! 

A középsuliba járó Fay (S.T.) boldog fiatalkora egy csapásra derékba törik, mikor kiderül, hogy az apja (Rhys Ifans) sclerosis multiplexben szenved. Édesanyja (Claire Forlani) eközben szeretőt tart, az apuka állapota csak romlik, szóval a lány élete nem egyszerű. Ám egyik napról a másikra kezd úgy tűnni, hogy minden még rosszabb lesz, mert folyton úgy érzi, mintha üldöznék és többen a környezetéből számon kérnek rajta olyasmiket, amiket nem is tett meg. Egyre biztosabb lesz abban, hogy valaki utánozza őt, megpróbálja ellopni a személyiségét. De ki lehet az, és miért tenne ilyet?

3zd6JRD.png

Mielőtt tovább lépünk, le kell szögeznem, hogy nem nézek már annyi horrort, mint korábban, ezért nekem még lehet újat mutatni. Tudom, hogy ez a film eléggé negatív hírnévvel „büszkélkedhet”, de ennek ellenére tudtam élvezni és lehet, hogy neked, aki ezt most olvasod, egy unalmas kliséhalom lenne, ha megnéznéd; nekem mégse volt az. Tehát ennek tudatában olvass tovább, így vedd garanciának a szavaimat! 

Ez nem egy amerikai alkotás, hanem spanyol-angol koprodukció. A főbb szereplőket csupa számomra ismerős színész játszotta, és a hangulat gyorsan magával ragadott. Az alapötlet korántsem új, sőt, amikor kiderül, hogy mi van a háttérben, akkor senki se fog meglepődni, de úgy érzem, itt inkább az egyedi látványvilág, a sötétség és a nyomasztó atmoszféra az, ami kiemeli az Another Me-t a társai közül. Valahogy a cselekmény kevésbé számít, a fontos az, hogy egy nagyon szép lányt követhetünk, aki körül összeomlik a világ. Ha eltekintünk a természetfeletti motívumtól, akkor pedig egy tinédzser küzdelmét mutatja be, aki megpróbál kitartani a családjára és rá nehezedő terhek dacára. Tetszett, hogy a helyszín egy társasház, ami kicsit emlékeztet arra, amiben lakom; a visszatérő jellegzetességek (üres hinta, tükröződő felületek, berepedő üveg) szintén működtek, a gond (?) csak az, hogy kitaláltam, mi a megoldás. 

Szpojler 

A bevezető narrációban Layla már az elején elmondja, hogy mi fog történni, aztán tényleg az történik, magyarul nincs meglepetés, legalábbis a főszálban. Az jó, hogy elterelték a gondolataimat és bár rájöttem, mi lesz, elhitették velem, hogy talán mégis tévedek. 

Szpojler vége

Nv1em1Z.png

Külön érdekes az apa és az anya szála. Mindkettőben csak a képek mesélnek, és igazából ezekben sincs újdonság, de mind Forlani, mind Ifans nagyon jól teljesítenek, ezért át lehet érezni a karaktereik helyzetét, a motivációikat, és könnyű megérteni őket. A szerető-szálban lévő fordulatok jók, kárpótolnak azért, hogy a fő vonal kevésbé csavaros, Sophie vadítóan néz ki rövid hajjal, szóval a látványra nem lehet panasz:P A legkomolyabb gond a lezárással van, ami korántsem kielégítő. Egyrészt semmi meglepő nincs, másrészt viszont egyetlen lassú jelenettel mutatják be Fay végzetét. Lehetetlenség elmenni amellett, hogy az egész mű nagyon emlékeztet a Fekete Hattyúra és amellett, hogy az író-rendező Isabel Coixet (Elégia, Az élet nélkülem) úgy mutat be dolgokat, hogy azok nincsenek is ott. Például sosem tudjuk meg, miket beszél az anya a szeretővel, nem hallhatjuk az apát veszekedni a feleségével, és számos olyan apróság akad, amire visszautalnak, de mégse mutatják meg. Vagyis az, aminek ott kellene lennie, az nincs ott, és azzal, hogy rákényszerít, hogy odaképzeljük, elintézi az egészet. Ez egy egyedi megoldás, de lehet puszta lustaság/tehetségtelenség is, ennek megítélése mindenkinek a maga dolga, engem személy szerint nem zavart, de azért a végét jobban ki lehetett volna dolgozni.

1403751233529.jpg

Érdekességek: A cselekmény Cathy MacPhail 2003-as, azonos című regényén alapul, az írónő társproducerként részt vett a mozi készítésében. A munka két éven át tartott, Sophie Turnert még a Trónok Harca bemutatása előtt szerződtették. A fiatal színésznő védjegyévé vált hosszú haját nem vágatta le a szerep kedvéért, hanem parókát viselt. A szomszéd nénit alakító Geraldine Chaplin Charlie Chaplin lánya. A rendezőnő azt nyilatkozta, hogy nagyon nehéz volt együtt dolgozni a drámatanárt életre keltő Jonathan Rhys Meyers-szel, aki mindenki más számára is megnehezítette a dolgát. Készítési költségről nincs infóm, viszont a legtöbb nézőnek a végeredmény nem tetszett. 

Pedig az Another Me korántsem olyan rossz, mint amilyennek mondják! Ha szereted Sophie Turnert, akkor kötelező darab, egyébként viszont csak olyanoknak ajánlom, akik ritkán néznek horrort. 

Pontozás: 

imdb: 4.7 (3 év alatt 0.3-at csökkent.)

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Sophie Turner egy ránézésre ehhez igen hasonló műben játszik legközelebb. A Mary Shelley’s Monsterben ő alakítja a főszereplőt, aki saját sötét énjével köt alkut, hogy megírhassa legendás regényét. Érdekes, de Elle Fanning szintén Mary Shelley lesz egy másik filmben, úgy tűnik, miután a szörnyet már kivesézték, jöhet az alkotója… 

- Rhys Ifans benne lesz a teljesen fölösleges Alice Csodaországban 2-ben, valamint a Len and Company-ben kedvenc színésznőmmel, Juno Temple-lel. (Előbbi megérdemelten elbukott, utóbbi elsőre nagyon tetszett, másodjára már kevésbé...)

- Geraldine Chaplin az érdekesnek hangzó Remember It című thrillert erősíti, ez a múltban lappangó titokról szól, ami megváltoztatja egy család életét.

Szólj hozzá!

Címkék: horror thriller dráma


2014.11.08. 15:26 Tévésámán

Az Igazság Ligája: A Villám-paradoxon (Justice League: The Flashpoint Paradox, 2013)

JUSTICE_LEAGUE_THE_FLASHPOINT_PARADOX.jpg

Mindig megnézem azokat a DC-animációs filmeket, amiket az HBO ad, ennél viszont abszurd helyzet állt elő: Csak olyan napon sugározták, amikor dolgoznom kellett… Pénteken végre elérkezett az idő és ráértem, most pedig áldom az Istent, amiért láthattam ezt. Lenyűgöző élmény volt, de erről majd később, először jöjjön a sztori! 

Barry Allen (Justin Chambers hangján szólal meg) gyerekként átélt egy súlyos tragédiát, az anyját meggyilkolta valaki. Az eltelt évek alatt Barry-ből a szuperhős Villám lett, de bármennyi hősies tettet hajtott végre, sosem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy megmenthette volna szülőjét, ha gyorsabban ér haza aznap az iskolából… Ám az élet nem áll meg és Central City védelmezőjének rögtön egy csapat szupergonosszal kell szembenéznie! A harc kis híján a bukásával ér véget, de szerencséjére a Liga többi tagja a segítségére siet. Ám még mielőtt hosszú időre hűvösre tehetnék, a jövőből érkezett főellenfél, Zoom Professzor (C. Thomas Howell) újfent emlékezteti Barry-t élete legnagyobb kudarcára. Ez pedig végzetes események láncolatát indítja be, ugyanis a fiatalember másnap egy olyan Central City-ben ébred, ami nem ismeri Villámot; elveszti a képességeit és szembesül azzal, hogy valamiféle alternatív valóságba jutott! Ezen a Földön nincs Igazság Ligája, Supermanről senki sem hallott, Batman (Kevin McKidd) pedig egy pisztollyal lövöldöző, öregedő alkoholista. A szimpla halandóvá vált Allennek viszont még ezeknél is nagyobb gonddal kell szembenéznie, hiszen a harmadik világháború zajlik éppen, amit a Wonder Woman (Vanessa Marshall) vezette amazonok vívnak Aquaman (Cary Elwes) atlantiszi népe ellen, mialatt az emberiség fokozatosan pusztul. Vajon mi történhetett itt, miért változott meg ennyire minden és hogyan tudja Villám helyrehozni a dolgokat? 

flashpoint-batman-barry.jpg

Aki anno nézte a Justice League-sorozatot a Cartoon Networkön, az láthatta azt a részt, amiben hasonló dolog történik. Flash akkor is valamilyen módon elhagyta a jelenkort, és egy másik idősíkra került, ahol a Ligából gonosz elnyomó hatalom lett nélküle. Azt a kettébontott epizódot nagyon szeretem, mert izgalmas és a „Sötét Liga” tagjai elképesztően jól néznek ki benne! Ami itt jött, arra viszont nem voltam felkészülve. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a The Flashpoint Paradox az egyik legjobb szuperhősös film, amit valaha láttam! Az új valóságban mindenki nagyon más, vagy torz karikatúrája önmagának; talán soha nem sorakozott még fel ennyi DC-hős egyetlen alkotásban és ehhez még hozzájön a fordulatokban meg fantasztikus harcokban bővelkedő, véres, komor történet, ami odaszegezett a képernyő elé. A legtöbb szereplő rejteget valamilyen titkot, és akiről megszokhattuk, hogy a rossz oldalon áll, az az új jelenben lehet pozitív szereplő és ez fordítva is megtörténhet…

Thawne.jpg

Már a nyitó csata érdekes és Zoom Professzort sikerült úgy megcsinálni, hogy az ember elkezdjen érdeklődni utána. Ki ő, honnan jött, hogy szerezte az erejét? Kevés negatív szereplő akad, akivel ezt meg tudják csinálni. Utána meg az átmenet nélküli váltás sokkja jön, mert minden, amit Barry átél, számunkra ugyanolyan váratlan és lehengerlő. Majd felbukkan még egy elsőrangúan összehozott karakter, az alternatív Batman. Nagyon királyul néz ki, a háttértörténete, a cinikussága és a dumája óriási, egyszerűen kurvajó. A számos mellékalak közül még kifejezetten tetszett Villám Kapitány (alias Captain Marvel/Shazam, hangja Steve Blum), akit korábban sosem láttam még; és megjelenik többek közt pár régi kedvencem, pl. Gyurmaarc, Deathstroke (Ron Perlman) és Lex Luthor (szintén Steve Blum). A jófiúk szimpatikusak, a tét magas, senki se golyóálló (kivéve persze Supermant [Sam Daly], akinek nem sok szerepe van), és miközben egyre durvábban elfajulnak az események, Villám agya alkalmazkodik, ettől megjelennek benne az új idősík emlékei. Mindenre fény derül, a nézőt folyamatosan ejtik ámulatba az újabb csavarok a sztoriban és közben úgy tűnik, a vég mindenképpen elkerülhetetlen. 

Szpojler 

Talán nem lövöm le a poént, ha elmondom, hogy persze minden jóra fordul, a kérdés csak az, hogy milyen áron? Aki tudni akarja a választ, az várja meg a stáblista végét! 

Szpojler vége 

Flashpoint-Paradox-first-image-fix.jpg

Néhány mondat az alkotókról: A rendezéssel azt a Jay Olivát bízták meg, aki a szintén nagyszerű két részes A Sötét Lovag visszatért dirigálta; a történet alapját Geoff Johns (A Zöld Íjász és A Villám-tévésorozatok) és Andy Kubert 2011-es képregénye, a Flashpoint adta. A karakterek megalkotásáért Bill Finger kapta a stáblistás kiemelést, hozzá köthető például a Zöld Lámpás. Az említett hangok mellett hallhatjuk még Michael B. Jordant (Kiborg), Kevin Conroy-t (a fiatal Batman, ő a Denevérember hangja a ’90-es évek óta), Dee Bradley Bakert (Ertigan/Canterbury Tücsök), Dana Delany-t (Lois Lane hangja, már hosszú ideje), Nathan Filliont (ismét Green Lanternként) és Danny Hustont (Lane tábornok). 

Érdekességek: A képregényekben a Flash által létrehozott idő-zavar okozza a DC-univerzum újraindulását a New 52-szériával. Bár ez az animációs kontinuumban nem történik meg, mind Villám, mind Batman a New 52-beli jelmezeiket viselik az utolsó közös jelenetükben. (Utólagos megjegyzés: Mégiscsak megtörtént.) A stáblista utáni rövid szekvencia előrevetíti a közvetlen folytatás, a Justice League: War cselekményét. A Supermant megszólaltató Sam Daly a karaktert hosszú ideig szinkronizáló Tim Daly fia. Mind Justin Chambers, mind Kevin McKidd A Grace Klinika oszlopos tagjai. A Justice League: The Flashpoint Paradox 3 és félmillió dollárból lett, bevétele több mint 4 millió volt, egyből dvdre készült. Egyértelmű pozitív fogadtatásban részesült, a hozzáértők dicsérték, amiért a lehető leginkább hű maradt az alapul szolgáló képregényhez, tetszett nekik a kiforrott, felnőtteknek szóló cselekmény is; ám kritikákat kapott erőszakossága miatt. Különös módon ez a feldolgozás véresebb, mint az eredeti, többen megkérdőjelezték a besorolását, mondván a 12-es karika túl kevés neki. 

Nekem nagyon tetszett. Aki szereti/ismeri a DC szuperhőseit, rajong Villámért vagy a Liga többi tagjáért, annak ez kötelező darab! Úgy érzem, képtelen vagyok visszaadni, mennyire jó volt, tényleg ajánlom, hogy nézzétek meg, nem fogtok csalódni benne! 

Pontozás: 

imdb: 8.1 (3 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 6/5 

Hírek: 

- Jay Oliva készíti a Batman v Superman: Dawn of Justice storyboardját. 

- Bill Finger karakterei a jövőben az alábbi mozikban fognak feltűnni: The Batman – kétrészes animációs film, The Justice League Part One – 2017-ben érkező élőszereplős feldolgozás, Green Lantern – a zöld szuperhős újrázása, 2020-ban mutatják be, valamint az érdekesnek tűnő Caped Crusader: The Dark Hours. Ez a kisebb költségvetésű Denevéremberes mozi arról a Bruce Wayne-ről szól, aki meg van győződve róla, hogy Gotham a védelme alatt áll, ám szembesülnie kell a letaglózó valósággal. Vajon mi lehet az?

- Geoff Johns társproducerként vesz részt Batman v Superman: Dawn of Justice-ban, valamint írja és pénzeli a 2018-ban érkező Flash-t, és szintén íróként működik közre a 2019-es Shazam!-nél.

- C. Thomas Howell rezüméjén 12 új film várakozik bemutatásra.

- Michael B. Jordan lesz az új Johnny Storm, vagyis A Fáklya az új Fantasztikus Négyesben, ami mindjárt két részesnek készül; valamint egy különös ötletből fogant sportfilmben, a Creedben játssza a címszereplőt. És hogy ki lesz benne? A Rocky-szériából ismert Apollo Creed unokája… (Előbbi végül csak egy részes lett, láttam, nagyon fura; utóbbi viszonylag sikeres lett.)

- Kevin Conroy egy egyelőre kevés konkrétummal bíró animációs sorozatban, a Relatively Superben kamatoztatja tehetségét legközelebb. Ha jól sejtem, ez a Ha/Ver és a Mystery Men vonalán haladó, éppen csak szuper hősökről szól majd…

- Ron Perlman nagy valószínűséggel visszatér a mozivászonra Pokolfajzatként a sokak által várt Hellboy 3-ban! 

Ja és még valami: Bár konkrétan nem jelenik meg, figyeljetek és megtudhatjátok, ki az alternatív Joker! Garantált borzongást okoz majd, ha rájöttök!

Szólj hozzá!

Címkék: szuperhős animációs


2014.11.05. 17:15 Tévésámán

Superman visszatér (Superman Returns, 2006)

superman_returns_2006_film_poster.jpg

Ennyi Supermanes rajzfilm és élőszereplős alkotás megnézése után már mégse mondhatom, hogy nem szeretem Supermant, viszont azt kijelenthetem, hogy Bryan Singer rendezéseit kedvelem. Szóval utóbbi hozta tető alá előbbi kalandjait, ráadásul ez egy legendásan rossz hírű mozi, ami még egy ok volt, hogy megnézzem. 8 évvel a premier után már szinte mindent elfelejtettem vele kapcsolatban, csak az maradt meg, hogy bukásnak tartották, de nagy meglepetésemre egészen jó volt, valójában pedig még csak azt se lehet mondani, hogy tényleg megbukott. Akkor mi is ez az egész, kérdezhetitek most? Elmondom, miről szól, aztán megmagyarázom ezt a kissé kaotikus bevezetőt! 

A legendás kryptoni hős (ezúttal Brandon Routh) öt évvel ezelőtt elhagyta a Földet, mert utána akart járni a csillagászok felfedezésének, akik azt állították, hogy megtalálták szülőbolygóját, ami mégsem pusztult el. Mostanra a világ nagyot változott, a visszatérő Kal-El azonban gyorsan megtalálja a helyét, hiszen segítő kezekre mindig szükség van, pláne ha ezek a kezek képesek felemelni egy egész utasszállító repülőgépet. Azonban éppen ekkor indul be Lex Luthor (Kevin Spacey) ördögi terve, ami az egész amerikai kontinenst pusztulással fenyegeti! Ha ez nem volna elég kihívás, Supermannek szembesülnie kell azzal, hogy Lois Lane (Kate Bosworth) időközben feleségül ment a Daily Planet jóképű munkatársához (James Marsden) és született egy kisfia (Tristan Lake Leabu). Ennek a négy nem mindennapi embernek végül egyesítenie kell erőit, hogy megállíthassák Luthort, ám a gonosz zseni látszólag mindenre felkészült. Vagy mégsem? 

Az első félórában eléggé szkeptikusan álltam ehhez a mozihoz, mivel az volt bennem, hogy a közvélemény szerint rossz, megbukott, stb. és itt még alig akadt valami, ami alátámasztotta volna ennek az ellenkezőjét. Aztán szép sorban jöttek az apró pozitívumok, amik miatt végül sikerült átadnom magam az élménynek. Tény, hogy szörnyen sok a kitalálható fordulat, van olyan eset, amikor a forgatókönyv direkt késlelteti ezeket, elhiteti, hogy „neeeem, úgyse az lesz”, aztán mégis; ráadásul maga a sztori se érdekes. A probléma gyökere abban van, hogy Singer megpróbálta ugyanazt, amit Richard Donner ’78-ban: megtette főellenségnek Lex Luthort. És hiába Kevin Spacey, hiába a jobban megalkotott gonosz, Luthor élő szereplőként egyszerűen nem működik. Aki látott már egyetlen epizódot az Igazság Ligája-rajzfilmből, amiben felbukkan a kopasz géniusz, az biztosan ugyanezt érezheti. Se Gene Hackman, se Spacey Lexét nem tudom komolyan venni, és mindkét alkalommal valami baromsággal akarja elpusztítani a világot (Amerikát). A Lois Lane-mellékszál viszont jó, mert egyrészt Kate Bosworth meglepően remek a szerepben, másrészt ott van vele James Marsden, harmadrészt meg a kisfiukat játszó Tristan Lake Leabu nagyon aranyos. Itt a konfliktus kevésbé látványos, ám annál érdekfeszítőbb: Lois nem tudja, hogy Clark Kent Superman és előbbit csak ügyetlen havernak tekinti, míg az utóbbi iránt még mindig vannak érzései, amiket talán magának se vall be. Kal-Elnek szembe kell néznie azzal, hogy szerelme új életet kezdett, ám jön még egy meglepetés számára és a néző számára is – bevallom, ez már egy kissé túlzásnak tűnik.

Superman-TagAutavia.jpg

Vissza egy picit a negatív szereplőkhöz: A hajón játszódó rész, amikor Luthor ismerteti a tervét Lois-szal, na az odavág, akkor tényleg látható egy pici ideig a valódi Lex! Ugyanakkor a rosszfiúknál annyi marhaság van, hogy csak na! Sok az erőltetett poénjuk, ténylegesen csak némelyik vicces; a múzeumban lévő jelenetsor igencsak elrugaszkodott a valóságtól; és Parker Posey elég idegesítő. De a csúcs mindenképpen Kal Penn szerepeltetése: akinek ez a név nem mond semmit, azzal nincs gond, elárulom, ő játszotta Dr. House egyik segédjét, aki megmagyarázhatatlan okokból öngyilkos lett. Bryan Singer a House egyik producere volt és ezért beletette az akkoriban ismert Pennt ebbe a filmbe, de a figurájának semmiféle szerepe nincs, még csak szöveget se kapott és ez egyszerűen zavart. A játékidő majdnem egésze alatt jelen van, egyszer se szólal meg, semmiféle jellegzetessége nincs és totál felcserélhető BÁRKIRE. Talán az szól mellette, hogy ő az egyetlen így vagy úgy központban lévő, nem fehér szereplő – ez is baromi fura, sehol egy néger, sehol egy ázsiai. Nem mintha hiányoznának, de mostanra már megszoktam, hogy mindig van legalább egy ezekből a nagy szuperprodukciókban… 

„A Pulitzer-díj olyan, minta az Oscar-díj. Hamar elfelejtik, miért kaptad, az a lényeg, hogy van.”

A pozitív alakok közt már kevesebb irritáló dologgal találkoztam. Nagy örömömre itt van Sam Huntington, akit a Detroit Rock City óta kedvelek és sajnálom, hogy alig láthatom; Brandon Routh pedig nagyon jó Clark Kentként, igencsak hasonlít Christopher Reeve-re és Supermanként is oké. Az Acélember különleges képességeinek bemutatása szintén üdítőleg hat: eddig is tudtuk, hogy röntgenlátása és szuperhallása van, de még sosem nézhettük meg ezeket az ő szemszögéből. Végül itt van még a remek Frank Langella, aki Perry White-ot kelti életre – szerintem hiteles főszerkesztő, hiszen ezek a valóságban is mindig csak egy dologra koncentrálnak, az eladhatóságra. 

Pici szpojler 

A rendező azért betett nekünk két dolgot, ami mellett nehéz elmenni. Az első az „asztmás gyerek a fújókájával”-klisé, ami egyrészt teljesen jelentéktelen, másrészt meg álságos is, hiszen csak azért van, hogy elfedje Lois titkát. A másik dolog az azóta elhíresült jelenet, amiben a címszereplő szemgolyójáról lepattan egy pisztolyból kilőtt lövedék. Ez teljesen elfogadható, de annyira abszurd pillanat… 

Szpojler vége

superman_returns_2006_1163_poster.jpg

Ahogy előre haladt a történet, rádöbbentem, hogy a kitalálhatóság nem azért van, mert a készítők híján voltak a fantáziának, hanem mert méltóképpen akartak tisztelegni a Superman és a Superman II előtt. Az a sok kis ismerős pillanat onnan származik, onnan van John Williams nagyszerű főcímzenéje, és még a befejezésben is visszahozták a legendás pillanatot, mikor a hős körberepül a bolygó körül. Mikor ezeket megértettem, rájöttem, hogy nem szabad haragudni a kiszámítható pillanatok miatt, sőt, utólag szinte ezek váltak a legjobb momentumokká! [Megjegyzés: Az élményt jelentősen csökkenti az a tény, hogy a Film+-on néztem, ahol egy ideje már mindig adott percnél adják a reklámot. Mindegy, mikor kezdődik vagy ér véget egy jelenet, ők annál a percnél elvágják a mozit, ezzel gyakran olyan helyzetet teremtve, hogy az ember már nem tudja, hogy kezdődött a jelenet, esetleg mi volt annak a mondatnak az eleje, amit kettéharaptak neki… Ez elég nagyfokú érzéketlenség a nézővel szemben!] 

Zölden világító kő rovat, avagy még egy kis szpojlerezés 

Megint itt a kryptonit-probléma. Ez az összes Supermanes alkotásban felmerül, hiszen a karakter egyik jellegzetessége, az egyetlen gyenge pontja ez a zöld kristály, ami a megsemmisült szülőbolygójából származik és elveszi földöntúli erejét, ha kapcsolatba kerül vele. Sajnos nincs egy univerzális szabály arra nézve, hogy a kő mérete és a Kal-Eltől számított távolsága mennyire befolyásolják ezt a jelenséget, de a józan paraszti ész azt diktálja, hogy minél nagyobb a kryptonit és minél közelebb van hozzá, annál pusztítóbb a hatása. Hát nem. A kristály úgy viselkedik, ahogy a forgatókönyvírónak leginkább megfelel. Hősünk nyugodtan tud repülni egy szigetnyi méretű kryptonit-tömb felett, sőt, ugyanezt később az óceán aljáról leszakítja és felemeli, majd miközben gyakorlatilag kis híján kiszúrják a szemét a combnyi vastagságú kryptonit-rudak, felviszi az egész szigetet az űrbe és elhajítja. Amikor Lex leböki egy ilyen kődarabbal, akkor kis híján meghal, de a víz alá süllyedve azért nem fullad meg, mert hát… Miért is nem? Ezen kívül poén, hogy a jelmezének ugyanez az anyag a gyengéje: kibírja az űrből a Földre visszatérés hőjét, a magmába csapódást, a golyókat, de a kryptonit átszakítja!:) 

Szpojlerek vége

936full-kate-bosworth.jpg

„Azt írtad, a világnak nem kell megmentő, de én minden nap hallom, ahogy érte kiáltanak.” 

Érdekességek: A Reeve-féle Superman-mozik negyedik installációja után a ’90-es évek elején elindult a hercehurca egy újabb Acélember-mozgókép elkészítésének érdekében. Aki jól tud angolul, az erre a linkre kattintva elolvashatja a meg nem valósult Superman-projektek izgalmas történetét, a többieknek pedig kiemelném a két legjobbat: Keith Giffen képregény-író ötlete lett volna a 2000-es években egy olyan Superman-film, ahol az ellenfél a legendás Lobo (lásd: Superman-Lobo képregény). Kevin Smith szintén egy fantasztikus ötletet álmodott meg. A Superman Lives-ben a félelmetes gép, Braniac lenne volna a főellenség, aki elküldené hírnökét, Doomsday-t a Földre, ahol Superman a vele való összecsapásban meghalna (lásd: Superman halála). Braniac elfedné a Napot, így megfosztva a hőst az erejétől, Lex Luthor pedig segítené azt az ördögi tervet. Ám Superman mégis feléledne a The Eradicator nevű kryptoni robot segítségével. Ez az új figura át tudna alakulni repülőgéppé és egy erő-páncéllá is, ami ideiglenesen visszaadná az Acélembernek elvesztett erejét, aki végül így bontaná le a Nap-blokádot és győzné le Braniac-et. Sajnálom, hogy ezekből nem lett semmi, mert mind Lobo, mind Braniac nagy kedvenceim! 

Ezt a Smith-féle forgatókönyvet kidobták és másikat csináltattak, aztán elkezdődtek a Superman Lives munkálatai, a rendező Tim Burton, a főszereplő pedig Nicolas Cage (!) lett volna, tartottak ruhapróbát, nyomtattak előzetes posztert, a bemutató dátumát 1998-ra tűzték ki, de aztán a projekt elpusztult. Az új szkriptet J.J. Abrams írta és elképesztő módon elrugaszkodott a már meglévő mítosztól, ám az ekkor a fedélzetre lépő új kapitány, Bryan Singer baromságnak tartotta ezt az írást és újat készíttetett. Abrams helyére Michael Dougherty és Dan Harris (Adsz vagy kapsz) jöttek, akik egyetemi hallgatókként láthatóak a múzeumos résznél, őket tessékeli ki a biztonsági ember. Dougherty korábban dolgozott együtt Singerrel az X-Men 2-n. A főszerepet felajánlották Will Smith-nek, aki viszont azzal hárította el a felkérést, hogy nem akarja „összerondítani a fehérek hősét”. A Superman Returns remake, de egyben folytatás, elvileg a Richard Donner-féle Superman II. után játszódik, de kapcsolható a negyedik epizódhoz és a későbbi Supergirl-filmhez is. Christopher Reeve-nek lett volna egy pici szerepe, de pont a forgatás megkezdése előtt hunyt el. Özvegye, Dana még láthatta a felvételek megkezdését, és azt mondta, Brandon Routh hihetetlenül hasonlít eltávozott férjére. Sajnos a premiert már ő sem érte meg, mert gyógyíthatatlan rákkal küzdött. A filmet kettejük emlékének szentelték.   

A rendező-producer biztos volt benne, hogy csakis egy ismeretlen játszhatja Supermant. Mikor ő és Routh először találkoztak egy kávézóban, a színész véletlenül kiöntötte az italát és elárasztotta vele az asztalukat, aztán pánikolni kezdett és ez meggyőzte Singert arról, hogy jó lesz Clarknak. Routh 10 kilónyi izmot szedett fel a szerepéhez. A készítők a kezdetektől fogva Kevin Spacey-t akarták Lex Luthornak, ennek érdekében a felvételek idejét úgy módosították, hogy az éppen színházigazgatói feladatokat ellátó Spacey csatlakozni tudjon hozzájuk. A forgatás alatt a színész egy golfkocsin közlekedett, amivel egy Superman babát húzott maga után és egy megafonba kiabálta, hogy „Supermannak meg kell halnia!”. Kevin bácsi javasolta Kate Bosworth-öt a direktornak. Kate Katharine Hepburn és Julia Roberts alakításait tanulmányozta a felkészüléshez. Kal Pennek eredetileg fontosabb szerepe volt. Frank Langella azt az instrukciót kapta, hogy legyen nyugis, megfontolt, ellentétben a karakter korábbi megformálóival, annak érdekében, nehogy a mozinézők azt mondják, Perry az akkoriban bankot robbantó Pókember J. Jonah Jamesonjának klónja. Vicces módon a valóságban utóbbi ténylegesen az előbbi figura másolata.

A Magány Erődjében játszódó első jelenetben a kristályokon megjelenő Jor-El, akit később többször hallhatunk, az Marlon Brando, aki a ’78-as eredetiben alakította Kal-El apját. Brando a második részhez több jelenetet is eljátszott, azonban később beperelte a stúdiót, mondván nem kapta meg a jussát, ezért azokat a felvételeket nem használhatták 1980-ban, de 26 évvel később már igen. A karakter alig látszódik, de egyébként számítógépes animációt használtak a megjelenítéséhez – a 2004-ben elhunyt színészóriás örökösei hozzájárultak ehhez. A bárban, ahol Clark és Jimmy isznak, a csapos az a Jack Larson, aki az 1952-es Superman-sorozatban volt Jimmy Olsen, majd a ’96-os Lois és Clarkban az idős Jimmy. Larson legutolsó filmje ez előtt 1957-ben került a mozikba, vagyis 49 év után tért vissza az ezüst vászonra! A haldokló milliomosnő Noel Neill, aki az 1948-as Superman-filmben és a már említett ’52-es sorozatban Lois Lane-t keltette életre. A Daily Planet egyik újságírója a földrengéskor Guy Hendrix Dyas, a látványtervező.

2006_superman_returns_069.jpg

A korábbi utolsó Acélember-mozi, az 1987-es A sötétség határán utolsó mondataként Kal-El azt mondja Luthornak: „Húsz év múlva találkozunk!” Ezt a jelenetet 1986-ban vették fel, és pont 20 év múlva, 2006-ban Lex és Superman tényleg újból találkoztak a mozikban! Számos utalás látható a hős képregényes kalandjaira, például megelevenedik az Action Comics első számának borítója, amin Superman egy autót emel fel; az űrrepülős szekvencia az 1986-os Man of Steel mini-sorozatból van; de utalnak vele az 1996-os és az 1942-es Superman-rajzfilmekre is. A kezdő stáblista alatt a megsemmisülő Kryptonról utazunk a Földre, ahogy a ’78-as nyitórészben. Martha Kent kisteherautója pontosan ugyanaz az autó, amit a figura az első epizódban vezet. Metropolis látképe Manhattanéből lett. A Kent-farm eredetileg egy stúdióban épült fel, de aztán a díszletet szétszedték és újraépítették Ausztráliában. A stáb 7 kilométernyi utat és egy 15 hektáros kukoricaföldet hozott létre a helyszínen, utóbbi azért is elképesztő teljesítmény, mert a kontinensnyi országot éppen 7 éves aszály sújtotta. A kukoricát 12 hét alatt sikerült eléggé megnöveszteni. Ezen a helyen, Új Dél Wales-ben a helyi munkások alkalmazásával több, mint 100 millió dollárnyi bevételt generáltak a gazdaságnak. 

A forgatást jelentősen hátráltatta, hogy egy ízben ellopták néhány stábtag adóvevőjét, majd a tolvajok a felvételek közben „cut” és „action” (vége a felvételnek, kezdjük a felvételt) parancsokat kiabáltak a rádiókba, ezzel káoszt teremtve. Az elszabaduló autós résznél ez kis híján balesetet okozott. A hős ruhája egy milliskin nevű anyagból készült, ami új korában akadályozza a mozgást, viselés után viszont megereszkedik, így rengeteg darabot kellett készíteni belőle. A hatalmas vasútmodell-hálózatot a legendás német Märklin-cég szakértői építették fel 14 hét alatt, a teljes sínpálya hossza 280 méterre rúgott. A Superman Returns-höz készült egy négyrészes előzmény-képregény, egy feldolgozás-képregény, egy regény-változat és egy videojáték.

Superman-1938-272x300.jpg

Bryan Singer a 2006-os Comic Conon azt nyilatkozta, hogy elégedetlen a művét reklámozó marketinggel. A rendező 15 percnyi anyagot kivágott a filmből, privát tesztvetítésekre hivatkozva, köztük az önmagában 10 millió dollárba kerülő „Visszatérés a Kryptonra”-részt, ami csak IMAX 3D-ben létezett, így azt még dvd-extraként sem tudták felhasználni. A szimpla kétdimenziós verzió mellett az említett szélesvásznú változatban 20 percnyi jelenet térhatásúnak készült, ez volt az első alkalom, hogy egy egész estés élőszereplős film ezzel a kevert formátummal kerüljön a filmszínházakba. Bryan bácsi azt mondta Larry King műsorában, hogy ha nem kapja meg a jogokat John Williams ’78-as főcímdalához, akkor el se kezdi a munkát. A legendás zeneszerzőt felkérték a filmhez, de idő hiányában kénytelen volt visszautasítani a lehetőséget, ám ő javasolta maga helyett John Ottmant és végül két szerzeményt mégis megcsinált a műhöz. Brandon Routh húga, Sara egyike a kórusban hallható énekeseknek. 

A Superman visszatér 209 millió dollárból lett és 391 milliót hozott vissza, a kritikusoktól pozitív elismerésben részesült. Dicsérték a látványt, a speciális effekteket és a stílust, megszavazták neki a Legjobb Fantasy-nek járó díjat a Saturn Awards-on. És most jön az érdekes rész, a magyarázat, hogy miért hittem azt, hogy ez egy bukott film: Az 1990-es évektől számított elpocsékolt pénz a meg nem valósult projektekre kb. 54 millió dollárt emésztett fel, a világméretű reklámhadjárat pedig még 100 milliót, ezzel a teljes költség a stúdió szempontjából megközelítőleg 363 millió lett. A Warner akkori elnöke kijelentette, hogy „legalább 500 milliót kellett volna visszahoznia”, de mivel ez nem sikerült, így dacára annak, hogy papíron majdnem megduplázta a költségvetését, mégis bukásnak könyvelték el. Jópofa, nem? Éppen ezért a 2009-re tervezett folytatásból nem lett semmi… 

Számomra pozitív csalódás volt a Superman Returns, bár el kell ismernem, hogy vannak hibái és az eleje elég unalmas. Ám azoknak az újráknak a sorába tartozik, amik képesek ek maradni az elődjükhöz, miközben újdonságokat visznek bele a már ismert sztoriba. Aki kedveli az 1978-as és az 1980-as Supermaneket, az ne hagyja ki ezt se, viszont a Man of Steel rajongóinak nem ajánlom! 

Pontozás: 

imdb: 6.1 

Szerintem: 4/5 

2017-es megjegyzés: Érdekes módon Brandon Routh-ból mégiscsak sikeres szuperhős lett, ugyanis két tévésorozatban is ő alakítja az Atom nevű héroszt.

Hírek: 

- Bryan Singer ezen a nyáron nagyot kaszált az X-Men:Az eljövendő múlt napjaival, aminek jön a következő epizódja, az X-Men: Apokalipszis; amit rendezőként, íróként és producerként jegyez. (Láttam, tetszett, írtam róla.)

- Michael Dougherty rendezi a Trick ’r Treat 2-t, emellett Dan Harris-szel együtt írják az X-Men: Apokalipszis forgatókönyvét. (Előbbi még mindig nem készült el.)

- Az elsősorban sorozatokban felbukkanó Brandon Routh jövőre egy izgalmas sci-fiben bukkan fel. A 400 Days „négy asztronautáról szól, akik egy 400 napos szimulációban vesznek részt. Ennek során elküldik őket egy idegen bolygóra, ám út közben elvesztik a kapcsolatot a külvilággal és lassan kezdenek megőrülni, majd amikor kénytelenek elhagyni a hajójukat, kiderül, hogy a szimuláció valóság…” 

- Kate Bosworth kisebb horrorokban kapott női főszerepet. 

- Kevin Spacey a Förtelmes főnökök 2-t erősíti (ez tényleg kell?), valamint egy a Nicsak, ki beszél!-t idéző borzalmas über-baromságban, a Boss Baby-ben is felbukkan. Nem hiszem el, hogy erre valaki pénzt ad és tényleg azt gondolja, hogy jó ötlet! (Ebben tévedtem, a Bébi úrnak nevezett izé ugyanis nagy sikert aratott.)

- Parker Posey szerepet kapott Woody Allen új, még cím nélküli filmjében.

Várható írások: Az Igazság Ligája - A Villám-paradoxon

2 komment

Címkék: szuperhős


2014.11.01. 13:42 Tévésámán

St. Vincent (2014)

St.Vincent_FinalPoster.jpg

Egyre inkább úgy érezem, hogy jobban járok, ha az „átlagos” filmekre szakítok időt, mert az utóbbi néhány esetnél kiderült, hogy azok a művek, amik se nem természetfelettiek, se nem látványosak, felüdítőbben hatnak és jobban elérik a céljukat, mint "nagy testvéreik". Kivétel ez alól a John a végén padlót fog, ám az pedig arra mutat, hogy a nagy stúdiók CGI-szörnyetegei helyett érdemes a kisebb produkciók felé fordulni. A St. Vincent mellett az is szólt, hogy már amikor először megláttam a címét, jött a megérzés, hogy „ez jó lesz”, úgyhogy feljegyeztem magamnak a bemutató dátumát, megnéztem egy trailert, pedig nem szokásom és aztán csütörtök este Mozsárágyúval közösen megtekinthettem a szóban forgó alkotást. Hogy bejött-e a jóslatom, azt majd a sztori ismertetése után!

279ff3845d008705d730ab87836cb6da1f55f03a.jpg

Első ránézésre minden adott, hogy az ember utálja Vincent MacKennát (Bill Murray). A fickó öreg, zsémbes, szarkasztikus, iszákos, rendetlen, adósságai vannak és még csúnyán is beszél. Ám a sors úgy hozza, hogy a közvetlen szomszédságába költöző anyuka (Melissa McCarthy) túl sokat dolgozik, így kisfia, Oliver (Jaeden Lieberher) a „mogorva öreg pasinál” keres menedéket, mikor a többi gyerek elbánik vele. Vincent rájön, hogy a pesztrálással akár pénzt is kereshet, ezért elvállalja a bébiszitterkedést, miközben magával viszi a kissrácot a lóversenyre, a kocsmába és egyéb hasonló helyekre. Egy idő után a különös páros mindkét tagja rettentően élvezni kezdi a másik társaságát, de az anyuka és annak volt férje, na meg a pénzbehajtók állandóan beleszólnak az életükbe. Az egyre növekvő gondok közepette az idős férfi mindent megtesz, hogy elidegenítse magától a körülötte lévőket, de a tiszta szívű kisfiú átlát rajta. Szerinte ugyanis Mr. MacKennában minden megvan ahhoz, hogy akár szentté is avathatnák!

st_vincent_off.d0b45094624.original.jpg

Ha elolvassátok a történetet, láthatjátok, hogy az alap nem újdonság: a mogorva öregember, akit a felnőttek utálnak, összebarátkozik egy nála sokkal fiatalabb illetővel és kiderül, mitől lett olyan, amilyen; meg hogy valójában jó ember, stb. Amiért mégis megéri megnézni a St. Vincentet, az elsősorban Bill Murray jelenléte, mert fantasztikusan alakít és hát ki az, aki utálja őt? A figurát mintha csak rá szabták volna és jó, hogy a sztoriban a tragédiák, meg a miértek csupán árnyalva jelennek meg, a hangsúly inkább a főszereplő kapcsolatain van. A kisfiút alakító Jaeden Liberher aranyos, könnyen megkedvelhető, viszont a Vincent párjául rendelt Dakát alakító Naomi Watts kiválasztása előtt értetlenül állok. Korához képest jó nő és remek színész, de ha a karakter orosz, akkor miért nem kértek fel egy orosz színésznőt? Úgyis Murray a húzónév, az, hogy ki van mellette, „sztársági” szempontból lényegtelen. (Lásd pl.: Heatstroke, ami hasonlóan kis költségvetésű, és mégis tudtak egy orosz színésznőt keríteni a ruszki szerepre.) Melissa McCarthy szerepeltetése viszont jó választás volt, mert itt legalább bebizonyíthatja, hogy nem csak ugyanazt az egyféle „vicces” figurát tudja eljátszani. A mellékalakok közt ott van még Chris O’Dowd (a tanár-pap-osztályfőnök), aki Dr. Csótány hangja a Szörnyek az Űrlények ellen sorozatban, valamint Terrence Howard (a bukméker). Az író-rendező-producer Theodore Melfinek ez az első nagyobb kaliberű alkotása, korábban csupa rövidfilmet készített; a producerek közt pedig megtalálhatjuk Don Cheadle-t. 

Pici szpojler 

Mozsárágyúval mindketten észrevettük, hogy a címszereplőt ért agyvérzés után a mozi kicsit elindul lefelé a lejtőn, ami végül a nagyon érzelgős, de ezért felemelő „szentté avatásban” csúcsosodik ki. Ezen kívül a cselekményben elsikkadnak mellékszálak, hiszen például nem derül ki egyértelműen, hogy mi lesz a 2700 dollárral vagy miként sikerül a bukmékert kifizetni, és bár ezek tényleg lényegtelen dolgok, nekem azért feltűntek. 

Szpojler vége

bill-murray-bob-dylan.jpg

Érdekességek: Bill Murray-t nem könnyű megnyerni egy filmhez, ugyanis nincs ügynöke. Állítólag fel kell hívni és több üzenetet hagyni neki, aztán, ha tetszik neki a rendező dumája, meg amit ajánl, akkor hajlandó találkozni vele. Ebben az esetben Murray levélben válaszolt Melfinek, akivel aztán egy repülőtéren találkoztak, ahol egy gyorsétteremben grillezett sajtos szendvicset ettek. A színészt a megbeszélés és a korábban Melfi által írt válaszlevél győzte meg, hogy elolvassa a forgatókönyvet és elvállalja a szerepet. Mivel más érdekes adatot nem találtam, elmesélem nektek, hogy itt a székesfehérvári moziban a vetítés úgy kezdődött, hogy a mozigépész elméretezte a képet és a felirat lelógott - bár ez nekünk nem jelentett gondot a megértésben, a többi nézőnek igen, úgyhogy egy hatvanhoz közelítő úr kiment és szólt, hogy gond van, ezért aztán a második jelenetnél megszakították az előadást, aztán újrakezdték. (Ami mellesleg nem baj, mert a vicc, amivel a film kezdődik, angolul és magyarul teljesen máshogy szól, így mindkét nyelven élvezhettük.)  A St. Vincent 13 millió dollárból lett, eddig már több mint 10 milliót hozott vissza, de még nincs egy hete a mozikban, szóval ez a szám biztosan nőni fog. A kritikusoktól csupa pozitív visszajelzést kapott, a Rotten Tomatoes-on ezt írták róla: „A St. Vincent azzal kecsegtet, hogy újra láthatjuk benne a vicces Bill Murray-t, de út közben a szentimentalizmus tekintetében kicsit átesik a ló túloldalára.” 

Végülis egyetértek velük. Ez a film szórakoztató és jópofa, de néha elfeledkezik önmagáról és megpróbál átmenni drámába. Ezek a részletek viszont olyan gyorsan elsikkadnak, mintha meg sem történtek volna, ezért a végeredmény kicsit olyan, mintha kacskaringósan haladnánk egy nyílegyenes úton. Ettől függetlenül ajánlom azoknak, akik akarnak egy jót röhögni és nem bánják az érzelmesebb pillanatokat sem! 

Pontozás:

imdb: 7.3 (3 év alatt 0.3-at csökkent.)

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Bill Murray szinkronhangként hallható majd az animációs B.O.O.: Bureau of Otherworldly Operations-ben, ahol egy szellemnek vissza kell térnie a szellem-iskolába. Erősen Szörny Rt. klónnak tűnik, itt Bill újból együtt játszik Melissa McCarthy-val. 

- Jaeden Lieberher következő munkája egy egyelőre cím nélküli Cameron Crowe-projekt, amiben ismét Bill Murray-vel dolgozik majd, bár lehet, hogy ezúttal nem lesz közös jelenetük… 

- Melissa McCarthy ismét zsarubőrbe bújik a Női szervek 2-ben. (Szerencsére ez 2017-ig csak ötlet maradt...)

- Naomi Watts-ot sikerült berántani az ifjúsági fantasy-feldolgozások hullámai közé, ugyanis A beavatott mindhárom folytatásában felbukkan – ez ugye igazából kettő, de az utolsó két részes lesz, jó szokás szerint… 

- Don Cheadle pénzelés helyett harcolni fog az Avengers – Age of Ultronban. (Ez meg egy közepes, felejthető izé lett.)

Ja és még valami: Maradjatok a stáblista alatt!

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték


2014.10.30. 18:51 Tévésámán

Adéle élete (La vie d'Adèle – Chapitres 1 & 2, Blue Is The Warmest Colour, 2013)

posters.jpg

Ha hiszitek, ha nem, ezt Adéle Exarchopoulos miatt akartam látni. Már az Elhúztak a felnőttek, miénk a pálya!-ban felfigyeltem rá, és kíváncsi voltam, hogy felnőttként is olyan remek teljesítményt tud-e nyújtani, mint gyerekként. Ugyanakkor persze érdekelt a sztori, én se vagyok fából és szerintem elég sokan hallottátok a híreszteléseket a látnivalókról és ez tényleg kell. Kell, mert máskülönben ez a fantasztikus alkotás eltűnt volna a süllyesztőben, ami nagyon nagy kár lenne! Akkor kezdjünk is neki, mint egy nagy tál finom spagettinek!

FIGYELEM: Ez a film csak 18 éven felülieknek szól!

A középiskolás Adéle (A.E.) mindennapjai átlagosan telnek, úgy, mint bárki másé. Tanul, a barátaival beszélget, unatkozik a suliban, stb. Aztán miután a többi lány felvilágosítja, hogy az egyik jóképű srácnak tetszik, összejönnek, ám boldogtalan ebben a kapcsolatban. Szétmennek a fiúval és közben Adéle érzi, hogy valami nagyon hiányzik az életéből, míg egy nap rájön, hogy a lányokhoz vonzódik. Esetlen próbálkozásai közben összeismerkedik a magabiztos, csábító és idősebb Emmával (Léa Seydoux), akivel lassan egymásba szeretnek. Életük boldognak tűnik, de közben a hősnőnek még mindig el kell elfogadnia önmagát és úgy érzi, a környezete előtt képtelen felvállalni leszbikusságát, ezért eltitkolja, és ebből kifolyólag a férfiak udvarolnak neki. Közben Emma oldalán úgy érzi, mindene megvan, de vajon meddig tarthat a felhőtlen idill?

maxresdefault_1.jpg

Mielőtt elkaszálnánk cikkem tárgyát, mint egy újabb, divatos leszbi-filmet, le kell szögeznem, hogy ez csak részben szól a másságról. Inkább egy mai fiatal nő útkeresését, önmaga megismerését, az első szerelmet, a testi örömök felfedezését, a megtört szívet, a szálló lelket mutatja be. Közben pedig szó esik ételekről, borokról, filozófiáról, művészetről, munkáról, gyerekekről, családról, filmekről, zenéről, szóval mindenféléről, amiről a valódi emberek beszélgetnek. Ez itt a kulcsszó: VALÓDI. A La vie d’Adéle annyira reális, mintha csak dokumentumfilm lenne. Nincsenek benne tökéletes fogsorok és kockahasak, senki sem ébred lenyűgöző sminkben és belőtt hajjal. Ledönti a tabukat és közben mégse mutat olyat, ami távol állna bárkitől is. Persze most lehetne hőbörögni, hogy a homoszexuálisok így meg úgy, de a film kb. negyedétől már teljesen lényegtelen, hogy a párt két azonos nemű alkotja. Heteroknak ugyanúgy vannak problémáik a főnökeikkel; féltékenykedhetnek, ha egy vonzó személy közelében érdeklődőnek látják a párjukat; vannak vágyaik, félelmeik, mindennapi örömeik vagy bosszúságaik.

tumblr_mnbvc8UxMJ1rbpxaxo1_500.jpg

A homoszexualitás persze lényeges motívum, de a Blue Is The Warmest Colour nem küzd az elfogadásért, vagy jogokért, hanem a szerelmet tárja fel, ami jelen esetben éppen két lény szerelme. Szerintem ez annyiban mindenképpen nagyon jó, hogy a nők alapvetően érzelmesebbek, mint a férfiak, ezért két nő kétszer annyi érzelmet tud közvetíteni, pláne ha ilyen jó színészek is, de erről majd később. Az „élete” megjelölés igen helytálló a címben, mert annyi mindent láthatunk: Adéle hazamegy, elindul, órán van, alszik, eszik, a körmét lakkozza, tanul, főz, busz után szalad, randizik, éppen csak az amerikai filmekben megszokott zuhanyozós jelenet marad ki. A címszereplő szenved, amíg rá nem jön, mi van vele; egyedül marad, dühös, értetlen és még miután tisztába kerül önmagával, akkor is valahogy szégyelli a másságát, zavarba jön tőle. A szex szintén fontos elem, van három rendkívül nyílt szerelmeskedési rész, plusz Adéle erotikus álma – ezeknél lehet viszolyogni, lehet élvezkedni, de ha már az életet mutatják be, akkor ez az egyik legfontosabb dolog benne. Amit látunk, az egyébként mindig olyan, amit a főhős él meg, vagy valahol hozzá közel történik és ő is látja, ám sokszor direkt elfednek részleteket előlünk. Érdekes módon a sztorit úgy állítják be, hogy azt érezzük, Adéle-nek van igaza, útja a helyes út, megértjük a motivációit, ám ha belegondolunk, sokszor ösztönök vezérlik, nem használja a fejét.

Adele+Exarchopoulos+La+Vie+Adele+Press+Conference+IIvxKCJTqGYl.jpg

Exarchopoulos beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, hiszen egyrészt vonzó fiatal nővé érett, másrészt pedig elképesztően játszik, 100%-ig azonosult a szerepével. Léa Seydoux-ból süt a szexualitás, még amikor meg sem próbálkozik azzal, hogy szép legyen, akkor is szinte lehetetlennek éreztem levenni róla a szemem. A kettejük közti összhang bámulatos, elérik, hogy minden egyes érzelmet átéljünk velük, átérezzük a kapcsolat alakulását szinte percről-percre és elfelejtkezzünk róla, hogy amit látunk, az „csak egy mozi”. Ez a színészet magasabb foka, amikor a karakter és az életre keltője totálisan egyé válnak a vásznon – legutoljára ezt Heath Ledgertől láthattuk a The Dark Knightban. Na, olyan szintű alakítás van itt, mindjárt kettő. 

Érdekességek: A történet alapját Julie Maroh 2010-es grafikus novellája, a Le Bleu est une couleur chaude adta; a forgatókönyvíró-rendező Abdellatif Kechiche, a másik író és a vágó az állandó társa, Ghalia Lacroix volt. A direktor eredetileg egy francia tanárnőről akart filmet forgatni, ám aztán ráakadt Maroh alkotására és a kettőt összekötötte.

Lea-Seydoux-In-Dolce-Gabbana-La-Vie-DAdele-Cannes-Film-Festival-Photocall.jpg

Exarchopoulos és Seydoux között 8 év különbség van. A forgatókönyvet csak egyszer olvasták el, a rendező ugyanis ösztönözte őket, hogy improvizáljanak, ne ragaszkodjanak a szöveghez, reagáljanak és cselekedjenek minél természetesebben. Nem voltak sminkesek, a két nőt a játékidő nagy részében make-up nélkül láthatjuk, ez fokozza a realitást. A kamerák általában akkor is forogtak, mikor Exarchopoulos hivatalosan nem dolgozott, sok felvétel ezek közül olyan jó lett, hogy bekerült a kész műbe, ám mivel ezekben a valódi nevén szólították a többiek, ezért végül a karakter nevét Clementine-ről Adéle-re változtatták. A változtatásról egyesek feltételezik, hogy a társadalmi al-mondanivaló miatt történt, révén az Adéle arabul igazságot jelent, ez elhangzik a sztoriban. A főhősnő alakítója amiatt kapta meg a szerepet, ahogyan evett:) A színésznők elmondták, hogy a köztük lévő fiktív kapcsolat bizonyos szinten valóssá vált és azóta nagyon szoros barátság fűzi össze őket.

large.jpg

Léa és a rendező több mint egy évet töltöttek Emma karakterének megalkotásával a forgatás előtt. Seydoux a felkészüléshez festészeti és szobrászati leckéket vett, művészeti és filozófiai könyveket olvasott, múzeumokba járt, valamint a férfiasabb megjelenés érdekében edzett és tanulmányozta James Dean meg Marlon Brando filmjeit. A haját minden nap újra kellett kékíteni, néha maga a rendező csinálta meg neki. Mikor a szőke lány kilöki a barnát a folyosóra, hallhatjuk az eltörő üveg csörömpölését – ez úgy megvágta Exarchopoulos-t, hogy mindent összevérzett, de a direktor mégsem volt hajlandó leállítani a forgatást. A színésznő később azt nyilatkozta, hogy ezt a részt volt a legnehezebb leforgatni. Adéle meghallgatása két hónapon át tartott: improvizálnia kellett, vagy hosszas beszélgetéseket folytatni a rendezővel, de olyan is volt, hogy ültek egy kávézóban és a férfi csak figyelte őt. 

A kezdésnél a sztori szerint Adéle 15 éves. Az evés visszatérő motívum, és nincs nyitó főcím; se zene, csak ha a szereplők hallják, kivéve az utolsó jelenet végét. A játékidő három óra, de két részesnek készült. Az egyik szex-szcéna felvétele tíz napig tartott, az erotikus részeknél a lányok vagina-protéziseket viseltek. Megközelítőleg 750-800 órányi felvételt rögzítettek a készítés közben. Az egymás mellett elsétálós részt százszor vették fel. Szintén többször felbukkanó motívum a szerelem és a szabadság felfedezése, valamint a társadalmi osztálykülönbségek bemutatása. Utóbbi egyértelműen a két családi ebédnél jelenik meg: Emma tehetős, felső középosztálybeli famíliája művészetről, szenvedélyről beszélget, miközben osztrigát esznek; a másik család pedig egyszerű spagettit fogyaszt és közben nehéz anyagi helyzetről, tanulásról folyik a szó. Egy másik érdekes észrevétel az Adéle nézeteinek változását bemutató két felvonulás. Az elsőn vegyes közösség, csupa fiatal vonul, együtt énekelve a francia kommunista párt himnuszát, több pénzt követelve az oktatásba; majd később jön a túl színes, dübörgő techno-zenével kísért meleg-felvonulás. (Különben ha megnézitek, látható, hogy az elsőn a lány jobban érzi magát, felszabadultabb.) Az angol címben szereplő kék szín folyton visszatér: ilyen a meleg-bárban a fény, Emma haja és szeme, a ruhák, valamint a beszélgetéseikben szereplő Picassonak volt egy híres kék korszaka. Majd lassan a szín eltűnik/a jelentése átalakul, ahogy a kapcsolat megváltozik. 

Lea-Seydoux-Adele-Exarchopoulos-Miu-Miu-Resort-2014.png

Kechiche munkamódszerét több forrásból érte kritika, és a stábtagok meg a színészek megerősítették, hogy rendkívül kemény, már-már embertelen tempót diktált. A legkisebb jeleneteket is százszor felvetette, hogy minél reálisabb legyen, a két hősnőt a végletekig hajszolta. A stábtagokat állítólag vegzálta, akadályozta a munkájukat, túlóráztatta őket és visszatartotta a fizetéseket. A forgatás alatt többen otthagyták a munkát, Adéle és Léa szintén elismerték, hogy nagyon nehéz körülményeik voltak, nem szívesen dolgoznának együtt Kechiche-csel a jövőben. A sok negatív reklám miatt a rendező úgy érezte, a bemutatónak nincs értelme – szerencsére tévedett. 

A grafikus novelláról 

Julie Maroh 19 évesen kezdett el dolgozni a Le Bleu est une couleur chaude-on és öt éven át készítette. Az első kétharmada a filmnek hasonlít a képregényre, de a befejezés teljesen más. A művésznőnek tetszett a mozgóképes változat, de a szexjelenetek nem: „a heterok azért nevetnek rajta, mert nem értik, a melegek meg azért, mert nem elég meggyőző”. 

lea-seydoux-adele-exarchopoulos-interview-5.jpg

Vissza a mozgóképhez: Az Adéle élete 4 millió euróból lett, kis híján 15 és félmilliót hozott vissza. A kritikusok imádták, sokan közülük 2013. legjobb filmjének kiáltották ki. Cannes-ban megkapta az Arany Pálmát, ráadásul először úgy, hogy a rendezőnek és a főszereplő színészeknek ítélték oda. Szintén ez volt az első alkalom, hogy az Arany Pálmát képregény-feldolgozás kapta. Emellett a Nemzetközi Filmkritikus Szövetség is elismerte egy trófeával. Ugyanakkor a hosszú és részletes szexjelenetek sokkot okoztak - valószínűleg ezek miatt nem került bemutatásra itthon (se). A 39. Cézár-díjátadón Adéle Exarchopoulos elnyerte a Legígéretesebb Színésznőnek járó kitüntetést. Végül idéznék egy kritikát, ami fontos, hogy megértsük ezt az alkotást. A Movie Room Reviews weboldalon ezt írták róla: „Ez a film nem a homoszexuálisokkal szembeni intoleranciáról szól, vagy arról, hogy milyen leszbikusnak lenni. Inkább arról, hogy milyen, ha szeretnéd felfedezni magadban ezt a dolgot, amiről tudod, hogy benned van, miközben a fiatalság furcsaságával is szembe kell nézned.” 

Összefoglalva a véleményem: Az igazi filmművészet remeke, ki merem jelenteni, hogy tökéletes alkotás. 

Pontozás: 

imdb: 7.8 (3 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 6/5 

Hírek: 

- Várható a film Speciális Kiadása. 

- Adéle Exarchopoulos következő munkája a The Last Face című dráma, amit Sean Penn rendez, a főbb szereplők közt Charlize Theront és Javier Bardemet láthatjuk majd. 

- Léa Seydoux szerepelni fog a közelgő Bond 24-ben, nem lennék meglepve, ha ő alakítaná a 007-es legújabb halálos szépségű ellenfelét; valamint az igen érdekesnek hangzó romantikus sci-fit, a The Lobstert erősíti. Utóbbira idézőjelben rákeresve oldalt kijön az a cikk, ahol leírtam, miről szól. (A homárt láttam, nagyon más volt, mint amire számítottam...)

Ma lesz Bill Murray új filmjének, a St. Vincentnek a bemutatója, ezt mindenképpen meg fogom nézni, ha nem is ma, de valamikor a hónap folyamán, egyebet egyelőre nem ígérhetek biztosra. 

Szólj hozzá!

Címkék: dráma


2014.10.27. 13:37 Tévésámán

Részeges karatemester 2 (Jui kuen II. – The Legend of Drunken Master, 1994)

Jui-kuen-II-14866-112.jpg

Pár hónapja írtam egy cikket egy olyan filmről, amit az 1978-as, általam imádott Részeges karatemester folytatásának hittem – hiába, egy furmányos marketing-átverés áldozata lettem. Azóta kiderült, hogy ennek a filmnek tényleg volt egy következő része 1979-ben, ami a mester, Sam Seed útját követte, aztán 15 évvel később a fiatal főhős, Freddy (vagyis Wong-fei) szálát folytatva jött a valódi második rész. Ez a mozi itt minden tekintetben az előzőből nőtt ki, ám korántsem lett olyan jó, mint az. Hogy miért? Olvassatok tovább és kiderül!

Wong-fei (Jackie Chan) véletlenek sorozata révén hozzájut egy ősi császári pecséthez, csakhogy elveszti orvos apja egyik fontos gyógynövényét. Miközben a fiú és mostohaanyja (Anita Mui) mindent megpróbálnak elkövetni, hogy a ház ura ne szerezzen tudomást e ballépésről, egy titkos műkincs-csempész hálózatra bukkannak, ami értékes kínai relikviákat akar engedély nélkül kijuttatni az országból. Hogy a gazfickókat megbüntesse és visszaszerezze az ökörködése által elvesztett becsületét, Wong-fei-nek a hírhedt „részeges bokszhoz” (így mondják a szinkronban) kell folyamodnia. Ám a rosszfiúk sem most kezdték a bűnözést és apuka sem nézi jó szemmel, hogy a fia vedel a harchoz. Vajon mi lesz ebből és kihez kerülnek majd a műkincsek?

07c0614e1a48.jpg

Mivel a bevezetőben említett Drunken Master Strikes Back irtó béna volt, ezért arra számítottam, hogy cikkem tárgya annál jobb lesz. Ebben nem volt hiba, bár ez önmagában aligha mondható kiemelkedő eredménynek. El kell mondanom, hogy a tévében sugárzott verzió az USA-beli megvágott, átszinkronizált, új zenével bíró változat, ami az eredeti Jui kuen II.-nél sokkal rosszabb. Leginkább az tűnt fel, hogy a történet lezárását teljesen kivágták: Míg itt a végső nagy csata után hirtelen azonnal véget ér a film, a vágatlan esetében még két jelenet jön, amik ténylegesen befejezést adnak a cselekménynek. Hogy jobban értsétek: Az amerikai terjesztőnek, a Dimension Films elnökének nem tetszett a vége, ezért kivágatta. Tény, hogy mint anno a Rémálom az Elm utcában asszem 5. részénél, amiből szintén egy teljesen szétszabdalt darabot láttam, itt is kénytelen vagyok ezt értékelni, mivel ezt tárták elém. 

Most páran biztosan azt gondoljátok, hogy „egy ilyen filmnél nem a történet a lényeg, hanem a harc” – ez igaz, de számomra a harci részek se jelentettek igazi szórakozást. Míg a Részeges karatemesterben ott volt Thunderleg, aki egy karakteres, veszélyes és könnyen utálható főgonosz, addig itt az egész játékidő alatt nehéz eldönteni, hogy ki a rosszfiú. Különös módon az angolok az antagonisták, ami egészen szokatlan, hiszen a rendes, bevett szokás szerint vagy az oroszok, vagy a németek vagy az amerikaiak szoktak megjelenni ebben a szerepben, esetleg a jakuza. Viszont a ködös Albion népének kiválasztásával beletettek egy kulturális üzenetet, miszerint ami az ősi Kínáé volt, az a mai Kínát illeti, ám ez valószínűleg a legtöbbek számára elsikkad. Ugyanakkor Wong-fei ellenfelei mind kínaiak, hiszen Jackie Chan kaszkadőrcsapatának tagjai, de azért ez mégis picit bután jön ki. Oké, meg lehet magyarázni, de nem is fáradnak vele, hogy megtegyék. Ezen kívül lehetetlenség figyelmen kívül hagyni, hogy az alapvetően vígjátéki hangulat dacára a cselekmény teljesen váratlanul sötét tónusúba megy át, először a mester halálakor, aztán az apa-fiú konfliktusnál, és a kínzásról sem szabad elfeledkezni, bár ezt legalább elfedik előlünk. 

Azért vannak jó dolgok: Az elején a vonatos rész érdekes és vicces, aztán jön az otthoni ökörködés a gyógynövénnyel, szóval lehet nevetni. Kétszer is megszólal az ikonikus betétdal a ’78-as eredetiből, ám mindig csak az eleje megy le, ami nagy kár. Bár Sam Seedet lehetetlen pótolni, azért a főhőssel együtt harcoló/hülyéskedő mostohaanya kedvelhető alak és az új mester, aki valójában nem tanítja Wong-fei-t, szintén figyelmet érdemel. Persze van egy elmaradhatatlan ügyetlen szereplő; egy, aki féltékeny a „részeges boksz”-tudásra; ott a felbérelt gazfickó, és így tovább. Tetszett, hogy bár az apát egy másik színész játssza, de a hasonlóság olyan nagy, hogy megkülönböztethetetlen a régitől. Chan ekkor már 40 éves volt, ezt alig lehet rajta észrevenni, bár azért aki többször látta az első epizódot, az megfigyelheti az arcán az idő nyomait – de a lendületéből mit sem vesztett! És minden kis negatívumért kárpótol az utolsó harc, ahol Wong-fei a szemüveges diplomatával száll szembe (puska a falon effektus, aki szemfüles volt, az a vaskohós jelenetnél, mikor a munkások tiltakoznak, már kiszúrhatta, mi lesz a srác titkos fegyvere).

9.jpg

Érdekességek: A Jui kuen első közvetlen folytatása a Dance of the Drunk Mantis, majd cikkem tárgyát követte még egy epizód, a Drunken Master III. (szintén 1994-ben), ami azonban már szinte semmilyen egyezést nem mutat a korábbi részekkel, így a rajongók inkább utánzatként tekintenek rá. A hős, Wong Fei-hung tényleg létezett, a XX. század elején élt, harcművész mester és akupunktúra-gyakorló gyógyító volt, akiből később népi hős/legenda lett. A részeges boksz valóban létező stílus, valódi neve Zui Quan vagy Zuijuquan, azonban tilos ténylegesen ittas állapotban gyakorolni. 

Jackie és az apját alakító Lung Ti között mindössze 8 év korkülönbség van; az eredetileg popénekes Anita Mui pedig 13 évvel fiatalabb volt nála. Chan irányította a kaszkadőröket és ő találta ki a harcokat. Közte és a rendező Chia-Liang Liu között erős ellentét feszült a forgatás során, gyakran összekülönböztek. Mindketten kitaláltak harcjeleneteket, ám különböző stílusban, a főszereplőt alakító színésznek nem tetszett a rendező forgatási módszere és abba se egyezett bele, hogy drótköteleket használjanak a kaszkadőr-jelenetekhez. Liunak végül elege lett és otthagyta a produkciót, így a befejezést már maga Chan rendezte. Egyébként a direktort láthatjuk a mester szerepében. A diplomatát alakító Ken Lo Jackie korábbi testőre volt. Kettejük párbaját négy hónapon át vették fel, állítólag egy napi munkával 3 másodpercnyi használható jelenetet tudtak csak csinálni. A vágatlan változat befejezése szerint Wong-fei megvakul és elbutul az említett titkos fegyver miatt, aztán egy kínai tábornok megjutalmazza a Wong-családot, amiért segítettek megmenteni a műkincseket – pénzjutalomban részesülnek, majd a doktor visszakapja a házát meg a telkét. A kereskedelmi televíziózás átkaként a vége-stáblistát se láthattam, pedig közben bakiparádé megy. 

images_2.jpg

Ahogy már említettem, az Egyesült Államokban mindig megvágták a beérkező távol-keleti alkotásokat. A végén kívül lerövidítették a részegen éneklős jelenetet, valamint mivel átszinkronizálták, ezért a teljes hangsávot is újra kellett csinálni, beleértve a zenét. Az eredeti képminőséggel és audio-sávval rendelkező, vágatlan verzió óriási kincsnek számít a rajongók körében. Chan önmagát szinkronizálta angolul. A The Legend of Drunken Master kb. 2 millió USA-dollárnak megfelelő hongkongi dollárból lett, az Egyesült Államokban 11 és félmilliót, hazájában több mint 40 milliót hozott vissza. Dacára a forgatáson felmerült nehézségeknek és annak, hogy a bemutatókor a harcművészeti mozik már kimentek a divatból, mégis sikeres lett, a kritikusok elismerően nyilatkoztak róla. Három díjat kapott: Legjobb Ázsiai Film, Legjobb Harcjelenet, Legjobb Harc-rendezés. (Hogy milyen gálán, azt elfelejtettem felírni...)

Nem tagadhatom, hogy összesítésben szórakoztató volt, de biztos vagyok benne, hogy a vágatlan változat sokkal jobb!

Pontozás: 

imdb: 7.6 

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Jackie Chan csupa értelmetlen folytatáson dolgozik mostanában. Az egyik a Will Smith tehetségtelen fiát nyomató A karate kölyök következő epizódja, a másik meg a már eléggé lejárt Csúcsformában negyedik (!) része… Mondjuk még mindig jobb, mintha a Jui kuent forgatnák újra! (Asszem ezekből egyik se készült el.)

Szólj hozzá!

Címkék: akció vígjáték


2014.10.26. 12:13 Tévésámán

Memento (2000)

tumblr_liv84pbEaE1qzamioo1_500.jpg

Újabban az szokott lenni, hogy a hét közben a tévében sugárzott filmek közül mindig bejelölök magamnak párat, de aztán sose nézem meg őket. Pénteken viszont tanulmányoztam a műsorújságot és aztán 3 alkotást választottam ki (Adéle élete, Boszorkányvadászat, Memento), majd külföldi ismerőseimnek egy fórumon szavazásra bocsátottam a dolgot, megkérdeztem, ők melyiket néznék a helyemben? Az egyöntetű válasz a harmadik volt, így annak ellenére, hogy igen nagy a felhajtás körülötte és ez taszító, mégis leültem éjjel a Memento elé. Mit tudtam? A rendező az a Christopher Nolan, aki a nekem nagyon tetsző Sötét Lovag-trilógiát, az Eredetet és A tökéletes trükköt dirigálta; a főszerepben a tehetséges Guy Pearce, és egy pofáról szól, aki elvesztette az emlékezetét. Vagy valami ilyesmi. Utólag azt hiszem, jól döntöttem, hogy hallgattam a srácokra, de a véleményemet majd a történet ismertetése után fejtem ki! (2017-es megjegyzés: Azóta a másik két filmet is láttam, az Adéle szerintem egy remekmű, a Season of the Witch sajnos nem az...)

Volt már úgy, hogy bementél egy szobába, de elfelejtetted, miért; vagy valaki rád köszönt az utcán, de nem tudtad, ki az? Leonard (G.P.) állandóan ilyesmivel szembesül, mivel egy trauma következtében elvesztette a rövidtávú emlékezőképességét. Polaroid-képekkel és az ezekre írt kis feljegyzésekkel üzen önmagának, de nem csak a ruhájában, hanem a testén is nyomokat helyez el. Amellett, hogy ezek segítenek neki abban, hogy megismerje a lakóhelyét, az autóját meg az ismerőseit, előbbre viszik a kutatását is. Leonard ugyanis keres valakit. Azt a férfit, aki megerőszakolta és megölte a feleségét. Ez a feladat viszont még egy teljes értékű ember számára sem könnyű, pláne nem neki. Vajon sikerrel jár – és ha igen, emlékszik-e majd rá?

memento-2000-07-g.jpg

„Attól, hogy nem emlékszem rá, még nem jelenti azt, hogy nincs értelme. A világ se tűnik el, ha behunyod a szemed.” 

Ebben az esetben, ahogy azt a bevezetőben írtam, több oldalról be voltam biztosítva, ezért meg se lepődtem, hogy a film tetszett. Nolanben, mint rendezőben, eddig sosem kellett csalódnom, az egyetlen alkotás, amiben részt vállalt, de nekem mégse tetszett, Az Acélember volt (sajnálatos, hogy nyilvánvalóan ezen a vonalon halad majd tovább a folytatásnak készülő Superman v Batman is). Guy Pearce-ért a felújított Az időgép és a Priscilla, a Sivatag Királynője kezeskedett, bár talán többen ismerik őt a Prometheus-ból meg a Vasember 3-ból. Tehát úgy ültem neki, hogy „csak jó lesz”, aztán elindult a cselekmény és magával ragadott. Végig lekötött, pedig két órás, és dacára a hajnali 2 körül lefutó végefőcímnek, az agyam olyan fokozaton dolgozott utána, hogy még hosszú ideig nem tudtam elaludni. Végigpörgettem magamban a cselekményt, megvizsgáltam a szereplőket, a motivációikat, azt, hogy ki hogyan/honnan került bele Leonard sztorijába, és így tovább… 

Nyilván megint késve érkeztem a buliba, lévén egy 14 éves filmről dumálok most, amit már mindenki látott rajtam kívül, ezért újdonsággal aligha szolgálhatok. Biztosan voltak, akik már nálam jobban kivesézték ezt az alkotást, de azért megteszem, ami tőlem telik:)

tumblr_n02vkvfuQY1st665to1_400.jpg

SZPOJLEREK ITT 

Bár a cselekmény összefoglalható lenne egy mondatban, az a módszer, amivel elkészült, igazi élménnyé teszi a Mementot, hiszen nem csak a főszereplő, hanem a néző számára is egy kirakós játék. A cél, hogy megfejtsük, mi történt azon a végzetes éjszakán, mikor Leonard elvesztette a memóriáját; és közben rájöjjünk, hogy miként került emberünk a nyitójelenetbe. A játékidő felénél aztán Nolan szokásához híven csavarint egyet a szálakon és hirtelen felmerül a kérdés, hogy vajon a gyilkos tényleg az-e, akivel a hős végzett? Ha igen, akkor kik ezek az új szereplők, Jimmy és Dodd, meg mi közük van a végeredményhez? Ha rossz célpontot likvidál, akkor ki az igazi tettes és ki a szerencsétlen, aki golyót kap a fejébe? 

Az eseménysor hátrafelé pörög le, mindegyik jelenet után következik az előzmény és ugyanúgy, ahogy Leonard, a néző sem tudja, mi történt korábban. Tehát, miközben előre haladunk, valójában visszamegyünk az időben és ezt még tovább fokozza a fekete-fehér közjáték, ami sorozatosan beékelődik a színesben haladó főszálba. És mindkét esemény-folyamban jelen vannak a főszereplő régi emlékei, ezek fokozatosan értelmet nyernek; végül elérünk az utolsó részhez, ahol a tragédia előtti képek, a visszafelé lejátszott cselekmény és a monokróm előzmény találkoznak. Ekkor minden világossá válik és ez nagyon király, de aztán, ha az ember végiggondolja, amit látott és magában megfordítja a jeleneteket, akkor tényleg nem annyira bonyolult az egész. 

Viszont így is van néhány dolog, amit nem értettem. Az első: Hogy kerül Dodd a képbe? Nyilvánvalóan Natalie uszítja rá Leonardot, de miért? Amiket a csaj mond róla, abból semmi se igaz, tehát mi lehet a valódi ok? Következő: Ha Teddy igazat mond a végén, a leleplezéskor, akkor hogy lehet, hogy már korábban találkoztak, de a hősnek nincs róla fényképe? Talán maga Teddy tüntette el azt? Még egy pici érdekesség, amit észrevettem: A kép, amit az elején ráz, az előző gyilkosságot ábrázolja. 

SZPOJLER VÉGE

memento-2.png

„Leonard Shelby vagyok, San Franciscoból!”

„Az voltál! De azt nem tudod, hogy most ki vagy!” 

Érdekességek: A történet alapját a rendező tesójának, Jonathan Nolannek az ötlete adta, aki pszichológia-kurzust látogatott az egyetemen és közben jutott eszébe ez az idea. Christophernek nagyon tetszett és rábírta a testvérét, hogy írjon belőle egy novellát, mialatt ő maga nekiült egy ugyanerre az elképzelésre épülő forgatókönyvnek. Segítették egymást a folyamat során, ám a végül a Memento Mori címet kapó írás csak a film bemutatója után jelent meg, ezért a szkript eredeti ötletnek tekintendő. Jonathan produkciós asszisztensként segítette bátyját a forgatáson.  

A női főszereplő Carrie-Anne Moss a Mátrixban nyújtott teljesítményével érdemelte ki a szerepet. Mellette érdekes még Joe Pantoliano (Teddy), akinek védjegye a kalap, de most nincs rajta; Steven Tobolowsky (Sammy), aki a biztosítós Nedet keltette életre az Idétlen időkigben; és Mark Boone Junior (Burt, a portás), aki rendhagyó fizimiskája miatt került be, majd a későbbiek folyamán Nolan mindegyik alkotásában kapott egy kis szerepet (például ő a korrupt zsaru a Batman: Kezdődik!-ben). Leonard megformálására elsőként Brad Pittet kérték fel, de ő szoros időbeosztása miatt nem tudta vállalni, ezért utána már inkább egy olyan színészt kezdtek keresni, aki még messze járt a sztár-státusztól. Guy Pearce-nél ez a faktor is fontos volt a kiválasztásánál, illetve elég nagy lelkesedést mutatott a film irányába. A fekete-fehér jelenetek során Pearce improvizálhatott, hogy valóság-szagúbb legyen a végeredmény. Pantolianot Moss javasolta a rendezőnek. 

A motelnél a parkolóban a főszereplő Jaguarja mellett álló Honda Civic a direktoré. A magyar szinkronon sajnos többször áthallatszik az eredeti… Mikor Teddy azt mondja „Nem tudsz semmit, te barom!” vagy valami ilyesmit, akkor az angol hangsávban az utolsó két szó Nolan szájából hangzik el, mivel a vágásnál úgy érezte, máshogy kellett volna előadni a szöveget, mint ahogy a színész tette, ezért maga mondta fel.

memento-2000-1080p-bluray-x264-anoxmous-mp4_snapshot_00-16-47_2013-03-28_03-38-55.jpg

„emlékezz sammy jenkisre” 

Leonard problémáját úgy hívják, hogy anterográd amnézia, ennek során a beteg képtelen új emlékeket alkotni, mert az agya hippocampus-része megsérült. A figura nem tudja, merre nyílik egy adott ajtó, ahol korábban már bement és még sok ilyen kis apróság teszi hitelessé az állapotát. Több orvos elismerően nyilatkozott az amnézia eme fajtájának ábrázolásáról, mondván sokkal valósághűbb lett, mint a szokásos korábbi hollywoodi klisé-memóriavesztések. 

Pici szpojlerek 

A jelenetek során, főleg a fekete-fehér részekben és akkor, mikor a főszereplő a feleségére emlékszik vissza, vannak utalások, amik bemutatják, hogy valójában mi történt. Nem baj, ha ezek felett elsiklunk, mert a végén Teddy úgyis felvilágosít minket. A dvd-kiadások legtöbbjén meg lehet nézni időrendben a történéseket, bár ezt személy szerint hülyeségnek tartom. A darabokra szakadó, visszafelé haladó cselekmény azt a célt szolgálja, hogy a néző együtt érezhessen Leonarddal, betekintést nyerjen abba, hogy milyen az állapota. 

Szpojlerek vége 

A film fesztiválokon debütált, mindenütt nagy sikert aratott és a közönség szájról-szájra terjesztette a jó hírét. A nagy stúdiók az USA-ban mindenütt megijedtek a forgalmazásától, mert bár elismerték, hogy remek a végeredmény és Nolan tehetségét sem vitatták, de féltek, hogy műve összezavarná és taszítaná a közönséget – nagyon bírom, hogy ami az átlagos, totál szimpla, szájbarágós izéktől eltérő, azt visszautasítják, ezzel hülyének nézve a saját országuk polgárait. A relatíve ismeretlen Newmarket viszont beállt Nolan mögé és ezzel igencsak jól jártak. A trailert a kis költségvetés miatt maga a rendező vágta össze, a marketing-kampány részeként pedig elküldték a Teddy által Leonardról készített fotót véletlenszerűen kiválasztott embereknek.

christopher_nolan06.jpg

„Az emlék nem biztos. Nem tény, nem adat.” 

A Memento 9 millió dollárból lett és majdnem 40 milliót hozott vissza, a kritikusoktól szinte egyöntetű pozitív értékelést kapott. A 2000-es évek legjobb mozijai közé került több értékelő listáján, 13 Legjobb Forgatókönyv- és 5 Legjobb Film-díjat nyert el. Csak hogy megemlítsem a másik oldalt, a Chicago Readernek író Jonathan Rosenbaum azt állította, hogy „ravasz és költőietlen utánzata” az 1968-as, Alain Resnais által rendezett Je t'aime, je t'aime-nek. (Valószínűleg ezt rajta kívül senki se látta még, szóval kétlem, hogy bárki alá tudná támasztani, hogy igaza van-e…)

Összesítésben: Aki képes figyelni a cselekményre, szeret gondolkodni a látottakon és kedveli a csavaros történeteket, az ne hagyja ki a Mementot! 

Pontozás: 

imdb: 8.5 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Christopher és Jonathan Nolan újabb közös munkája, a Csillagok közt november elején kerül a hazai mozikba. Lehet, hogy jó, de a trailere alapján nagy baromságnak tűnik… 

- Carrie-Anne Moss benne lesz a legújabb Frankensteinben, ami illusztris szereplőgárdával bír, és ha hűek maradnak a könyvhöz, akkor tök király lehet! (Mégse lett az.)

Szólj hozzá!

Címkék: thriller bekategorizálhatatlan


2014.10.24. 13:59 Tévésámán

Elkészült az Interkozmosz

interkozmosz_official_placard_1414151864.jpg_543x768

Korábban már adtam hírt párszor Bánhegyi Béla és Szőke András közös sci-fijéről, amely mostanra elkészült. Lényegében egy magyar tudományos-fantasztikus rövidfilmről van szó, aki bővebben szeretne tudni róla, az itt oldalt a Keresőbe írja be idézőjelbe, hogy Interkozmosz, vagy ellátogathat a hivatalos honlapra is.

Itt megtekinthetitek a műhöz készült bemutatót, ezen a linken pedig egy, a kész alkotásból kimaradt betétdalt hallgathattok meg. 

Ahogy Béla írta: "A film terjesztés előtt áll, forgalmazásról és vetítésekről még korai lenne beszélni"

Mindenesetre én már nagyon várom, hogy láthassam! (Azóta elkészült és írtam is róla!)

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2014.10.22. 18:48 Tévésámán

Rosencrantz és Guildenstern halott (Rosencrantz and Guildenstern Are Dead, 1990)

bXgw5FP.png

Amikor az ember az 500. Rómeó és Júlia-feldolgozás elkészültéről, vagy a 2323. Üvöltő szelekről hall, azt gondolhatja, megint minek ez? Tény, hogy ennyi előzmény után a klasszikus történetek újrázását vagy az legitimizálhatja, hogy az előző nagyon unalmas volt/tehetségtelen filmesek csinálták vagy, hogy egy újfajta megközelítést tudnak találni hozzá. Az író Tom Stoppard (pl. a Brazil forgatókönyve) a ’60-as években kitalált egy óriási újdonságot, amivel fel tudta frissíteni William Shakespeare több mint 300 éves Hamletjét: megtette főszereplőnek Rosencrantz-ot és Guildensternt. Most talán azon agyaltok, kik is ők ebben a drámában – éppen ez itt a lényeg! Két totál érdektelen mellékalak, akikre senki sem emlékszik (példának okáért a Reneszánsz emberben, ahol a katonák a dán királyfi történetét tanulják meg, szóba sem kerülnek), éppen ezért fantasztikus látni, ahogy életre kelnek, megtudni, mit csináltak addig, amíg nem léptek a színre, és ahogy a cím is sugallja, vajon miért kell végül meghalniuk? 

Rosencrantz (Gary Oldman) és Guildenstern (Tim Roth) elindulnak hosszú útjukra, ám ők maguk is nehezen jönnek rá, minek kezdtek bele az utazásba. Később ráeszmélnek, hogy maga a dán király hívatta őket. Megérkeznek az udvarba, ahol szembesülnek gyerekkori barátjuk és iskolatársuk, Hamlet herceg (Ian Glen) őrületével. A gaz Claudius (Donald Sumpter) azt a feladatot adja nekik, hogy szedjék ki mostohafiából, miért viselkedik ily félkegyelműen? Ám a misszió végrehajtása nehezebb, mint amilyennek látszik, pláne mivel a címszereplők eléggé buta, együgyű emberek, ráadásul minden újabb nap elteltével egyre inkább úgy érzik, képtelenek befolyásolni saját sorsukat. Körülöttük zajlanak az események, ők azonban nem értik meg a helyzet komolyságát és miközben sodródnak az árral, a lét nagy kérdéseire próbálnak választ találni. A herceg szórakoztatására érkezett vándorszínészek vezetője (Richard Dreyfuss) látszólag a világ minden tudásának birtokosa, ám hőseink szerint direkt visszatartja előlük az információkat. Vajon sikerül teljesíteniük a rájuk bízott feladatot, vagy valami szörnyűség történik majd Rosencrantz-cal és Guildensternnel?

rosencrantz and guildenstern are dead kattomnic energy.jpg

„Az, aki magában értelmes dolgokat beszél, nem őrültebb, mint az, aki másoknak mond értelmetlenségeket.” 

Ez a film abba a ritka fajtába tartozik, ahol pusztán a főszereplőket alakító színészek elviszik a hátukon az egész sztorit, de emellé még hozzájön az az egyedi és nagyon ötletes alaptétel, miszerint a mellékszereplő is ember. Azonban az életük rendkívül furcsa, mivel bele vannak kényszerítve egy szerepbe, végig kell járniuk az utat, amit a Sors kijelölt számukra és még amikor lehetőségük lenne, hogy változtassanak, akkor sem képesek rá. Vagy csak nem akarják megtenni. A két figura olyannyira felcserélhető és azonos, hogy még maguk sem tudják, melyik név melyiküket jelöli, ám közben különálló, érdekes személyiségek is. Rosencrantz egyfajta modern gondolkodó, aki a középkorban rekedt, ám túl buta ahhoz, hogy jelentőséget tulajdonítson saját felfedezéseinek vagy, hogy egyáltalán megértse őket (lásd például a gravitáció vagy a Big Mac „feltalálása”). Gondolatai gyakran forognak a halál körül, ám közben élvezi az életet, érdeklődő és kíváncsi. Guildenstern dühösebb, komolyabb, szótlanabb alak, szinte érthetetlen, hogy kettejüket mi tartja együtt. Nagy dolgokon jár az agya, filozofikus szemléletű, de önmagának és a gondolatainak túlzott jelentőséget tulajdonít, azt hiszi, hogy mindent ért, közben pedig semmit sem.

A harmadik főszereplő a névtelen Színész (Dreyfuss), aki színpadias, harsány, de egyben tiszteletet keltő, tekintélyt parancsoló figura. Olyan, mintha maga a szerző, vagy Isten lenne emberi alakban, ijesztő módon mindent ért és tud, miközben őt magát a legtöbben, köztük a címszereplők is, semmibe veszik. Hármójuk közt furcsa kapcsolat alakul ki, Guildensternt dühíti, Rosencrantz-ot lenyűgözi a Színész, ám a hősök képtelenek megérti, amit művészetével mondani próbál nekik. A vándortársulat egyébként még a főszereplőknél is fontosabb, és bár személy szerint egyikük sem kiemelkedő, együtt a sztori hajtómotorját alkotják. Van köztük egy férfi, aki a női szerepekre specializálódott és ezt nagyon érdekes látni, mert tényleg rendkívül sokáig nem léteztek színésznők, ám a mai ember nehezen tudja elképzelni, milyen volt egy nőket játszó férfi. Nos, itt a példa rá. Ezen kívül a társulathoz kapcsolódik a két csúcsjelenet, a színpadi előadások. Az elsőben egy fogadóban játszanak a parasztoknak, magát a Hamletet adják elő leegyszerűsítve, a következő fellépés pedig a királynak szól, ahol a herceg velük fedi fel, hogy tudja mostohaapja titkát. Az utóbbi jelenet tényleg rendkívüli hatású és hihetetlenül összetett: A film maga is egy előadás, ebben láthatjuk a próbát, amit Rosencrantz és Guildenstern néz, majd Hamlet félbeszakít, ám aztán a próba folytatódik és eljátsszák, ahogy a darabban a király egy bábelőadást néz, amiben tulajdonképpen az történik, amiről maga a darab szól. Majd ekkor jön egy fenomenális vágás és hirtelen a valóságban találjuk magunkat, ahol a tényleges király rádöbben, hogy mit lát, majd kíséretével együtt kiviharzik a teremből.

RGD_RD.jpg

Furcsa ellentét van a címszereplők látszólag eseménytelen, mindennapi élete és Shakespeare műve között, mivel előbbi az utóbbi farvizén játszódik. Néhányszor az események keresztezik egymást, ám a legtöbbször mi is ugyanúgy csak szemtanúi vagyunk az eseményeknek, ahogy Guildenstern és Rosencrantz, lemaradva a leglényegesebb részletekről. Igazából nem baj, ha ismeretlen számunkra a darab története, mert itt tényleg csak háttéresemény, sőt, igazából az sem fontos, hogy mi történik a két főhőssel. Inkább az érdekes, amit gondolnak és mondanak, meg amit átélnek. A két fő alak a lét értelmére keresi a választ, ezt erősíti meg, hogy Hamlet ikonikus mondatát csupán tátogja, és nem mondja ki, mert ezen a helyen erről agyalni nem az ő dolga. Bár Rosencrantz számára az egész csak valamiféle játék, Guildenstern végül megérzi a helyzet komolyságát – vagyis inkább túlságosan nagy súlyt rak saját vállára és egyfolytában azon töpreng, hogy mi a megoldás, amivel végre megszabadulhatna a felelősségtől. Ám ez valójában csak képzelődés, mert a dolgok nélkülük is mennek tovább – annyira nincs beleszólásuk semmibe, hogy még azt sem tudják befolyásolni, hogy hová kerülnek. Az előre megírt Sorsot még sosem mutatták be ennyire abszurd módon: a két férfi emlékezete hiányos, nincsenek tisztában azzal, miként jutnak el egyik helyről a másikra, vagy, hogy egyáltalán miért, ennek legjobb példája a hajós jelenet, amikor teljes sötétség fogadja őket és csak némi gyors megfigyelés után jönnek rá, hogy egy hajón vannak. 

„Szókratész szerint mivel nem tudjuk, milyen a halál, nincs értelme félnünk tőle.” 

És itt jön a kérdés: miért kell nekik meghalniuk? Végiggondoltam a dolgot és több variáció lehetséges. A Színész azt mondja, az élet olyan, mint egy tragédia, az út végén mindenképpen a halál vár, ennél fogva a hősöknek a célhoz érve meg kell halniuk. Ugyanakkor Hamlet árulónak hiszi barátait, akik ténylegesen Claudius parancsait hajtják végre, ám nem akarják, hogy a hercegnek baja essen, de mégsem próbálják őt megmenteni. Tehát hátráltató tényezők, akadályok, akiket le kell küzdeni. Viszont úgy érzem, Hamlet valódi ok nélkül küldi őket a bitófára… (Erről még lesz szó.) Ugyanakkor az sem elhanyagolható tény, hogy Guildenstern és Rosencrantz céltalan életet él, mindketten lényegtelenek és ennél fogva a hiányuk senkinek se fog feltűnni, eltűnésükkel a világ nem lesz szegényebb – de, ahogy egyikük a színészeket kérdezi, ki dönti el, ki hal meg és miért? A legvalószínűbb azonban az, hogy haláluk értelmetlen, pont ahogy az életük, porszemek, amik még ahhoz is túl kicsik, hogy megakasszák a gépezetet. Félelmetes belegondolni, hogy mi az értelme a létnek, ha valaki más a darab főszereplője? Mi van, ha csak mellékalaknak jelöltek ki és egyáltalán nem vagy fontos?

letöltés.jpg

Remek jelenet a Kérdések-játék, ami a teniszpályán kérdés-tenisszé válik, valamint fontos visszatérő momentumok a szálló könyvlapok. Ezek egy latin nyelvű Bibliából származnak, Rosencrantz legtöbbször felhasználja őket a találmányaiban, de ugyanakkor ott vannak Hamlet szobájában, a társulat fogatán, az előadáson és el lehet gondolkozni, hogy mit jelölhetnek. Fontos megjegyezni, hogy egy pillanatra sem szakadunk el a hőseinktől – bár láthatunk olyat, amit ők nem, de mindig mellettük maradva, sosem kerülünk pár méternél távolabb tőlük. A koronát az egész cselekményre a befejezés teszi fel, ahol korántsem biztos, hogy amit látunk, az úgy is van. Vajon mi az igazi lezárás, ha létezik ilyen? 

A legjobb alakítást Gary Oldman nyújtja, de Richard Dreyfuss csak alig marad le mögötte. Oldman Rosencrantz-ában felfedezni véltem Jack Sparrow kapitány és a Magyar Vándor Előd vezérének előképét, nagyon tetszik benne, hogy mennyire nyugodt és laza, nem vesz tudomást semmiről és vicces, ahogy manapság megszokott dolgokat csinál az 1100-as években, például füldugót és szemtakarót tesz fel alváshoz, papírrepülőt hajtogat és így tovább. Dreyfuss-nál leginkább a hangja tetszett, amit még korábban sosem hallottam, valamint a figurája olyan, mintha csak egy színpadi előadásban játszana végig, mintha nem is a filmben lenne, hanem a világot jelentő deszkákon. Szerintem ez a legjobb alakítás, amit valaha láttam tőle. Igazából Tim Roth-ra sem lehet panasz, nála mindössze maga a karaktere az, aki miatt képtelen teljesen kibontakozni, de a Guildensternben lévő dühöt remekül adja vissza. A mellékszereplők közül a jugoszláv színtársulat tagjait és Ian „Jorah Mormont” Glent emelném ki. Tom Stoppard egy személyben volt az alapanyag meg a forgatókönyv írója, és a rendező. Ahogy ő maga fogalmazott: „Úgy tűnt, én vagyok az egyetlen, aki kellő tiszteletlenséggel tud állni az alaphoz.” Hozzátette, hogy mivel ő írta a darabot és ő is rendez, nem áll fent annak a veszélye, hogy a direktor félreérti, mit akart közölni az író.

tumblr_mksfdvy0Lb1rthy6ko4_250.gif

A karakterekről 

Shakespeare drámájában Rosencrantz és Guildenstern a királyfi régi barátai és iskolatársai, nemesi származásúak. A királyi udvarhoz tartoznak, az uralkodó pedig a régi ismeretséget felhasználva megbízza őket, hogy férkőzzenek Hamlet bizalmába, jöjjenek rá, mit forral a herceg és segítsenek azt meghiúsítani. A címszereplő azonban túljár az eszükön, direkt az orruknál fogva vezeti őket, és amikor megtudja, hogy Rosencrantz és Guildenstern egy olyan levél birtokában van, ami az angol királyt felszólítja, hogy Dánia és saját népe érdekében végeztesse ki Hamletet, kicseréli a levelet. Az újban már az áll, hogy végezzék ki a két nemest, akik kézbesítik… Ha az ő szemszögükből nézzük, akkor tényleg érthetetlen, hogy mi történik a darabban, hiszen nem látnak bele a herceg tervébe és fogalmuk sincs Claudius titkáról sem. [Megjegyzés: Míg Shakespeare írásában talán személyes haszon hajtja őket, itt a filmben mégse, legalábbis úgy tűnik, hogy Rosencrantz egyáltalán nem érti, miért jó ez neki, Guildensternnek van valami halvány fogalma, miszerint a végén akár jól is kijöhetnek a dologból, de nagyon hamar eljut arra a pontra, hogy csak túl akar esni az egészen. Vagyis végrehajtják a parancsokat, de ötletük sincs, hogy mi végre és azzal sincsenek tisztában, hogy a rossz oldalon állnak. Semmiképp sem lehet őket negatív alakokként aposztrofálni.] Az író valódi dán neveket választott a két nemes figurához: a Rosencrantz rózsafüzért, a Guildenstern (eredeti írásban Gyldenstjerne/Gyllenstierna) pedig aranycsillagot jelent. A mű keletkezésének idején a dán királyi udvar tagjainak megközelítőleg 10%-a viselte valamelyiket a két név közül, és pont akkoriban járt két ilyen nevű követ Angliában. 

Tom Stoppard darabja 

Műfaji besorolás szerint a Rosencrantz and Guildenstern Are Dead abszurd, egzisztencialista tragikomédia. Első bemutatója 1966-ban volt Edinburgh-ben, a film alapját pedig a Broadway-feldolgozás adja, amit 1967-ben állítottak színpadra, 420 előadást élt meg és 1968-ban a rangos Tony-díjjal jutalmazták. A darab fő motívumai: a lét értelméről való elmélkedés, a szabad akarat és a determinizmus ellentétbe állítása, értékek keresése, a bizonyosság lehetetlenségének bemutatása, a művészet és a valóság szembenállásának feltárása, valamint az abszurditás és a jelentéktelenség kihangsúlyozása. 

rosen.png

A két központi alak gyakran mély értelmű filozófiai mondanivalót közöl, de amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan távoznak is tőlük ezek a gondolatok. Néha úgy tűnik, hogy Guildenstern jobban felfogja, mi zajlik körülötte, de az esetek nagy többségében ugyanannyira tanácstalan, mint társa. Amikor a parasztoknak tartott előadás végén az áldozatok száma hirtelen hatról nyolcra emelkedik, a nézők közt helyet foglaló címszereplők nem jönnek rá, hogy a két utolsó áldozat a saját tükörképük, elsiklanak az egyetlen pillanat felett, amikor betekintést nyerhetnek a jövőjükbe. Ők az ideális közönség a színészeknek, mert mindig elhiszik, amit mutatnak nekik, ám az író hirtelen görbe tükröt tart a közönség elé a befejezéskor, amikor mi ugyanúgy elhisszük, hogy bekövetkezett, amit már a kezdetektől várunk, de ezt mégsem mutatja meg! 

Szpojler 

Az olvasónak/nézőnek nem csak, hogy nem szabad elhinnie, hogy Rosencrantz és Guildenstern halott, hanem egyenesen arra kellene gondolnia, hogy még ma is élnek, hiszen halhatatlan irodalmi alakok. 

Szpojler vége 

Stoppard művét sokan állították párhuzamba Samuel Beckett híres Godot-ra várvájával, ami aligha véletlen: A két főszereplő olyan, mintha egy karakter lennének, csak éppen kettévágva; valamint a viselkedésük is hasonló Beckett csavargóiéhoz. Mindkét páros a Kérdések játékát játssza, megszemélyesítenek más figurákat, félbeszakítják egymást és sokszor hosszú ideig csöndben vannak.

39966-rosencrantz_amp_guildenstern_dead.jpg

Érdekességek a filmről: A cím a Shakespeare-mű fináléjában olvasható egyik mondatra épül: „(…) parancsa teljesült, hogy Rosencrantz és Guildenstern halott.” (Arany János fordítása) Az MGM már 1968-ban megvásárolta a megfilmesítési jogot, ám több mint 20 évnek kellett eltelnie, hogy végül a mozi megvalósuljon. A forgatás az akkori Jugoszláviában zajlott, a mellékalakok nagy része innen való. A kész mű a Trónok Harcához köthető Ian Glen és Donald Sumpter lévén, a Brazilhoz pedig nem csak Stoppard, hanem a Polonius-t életre keltő Ian Richards miatt is kapcsolható (ő volt benne Mr. Warrenn). Az Ophéliát játszó Joanna Roth tényleg dán. Ez az egyetlen alkotás, amit Tom Stoppard rendezett. A mű elején és végén hallható dal a Pink Floyd Seamus-ének instrumentális verziója, a parasztoknak tartott előadás során pedig egy másik Floyd-dal, az Echoes nyitó kardcsörgése hallható. A Rosencrantz and Guildenstern Are Dead készítési költségéről nem találtam adatot, Egyesült Államokbeli bevétele 739 ezer dollár volt, ám a kritikusoktól csupa pozitív értékelést kapott. A 47. Velencei Filmfesztiválon elnyerte a Legjobb Filmnek járó Arany Oroszlánt, valamint a Fantasporto Rendezői Hetek díját is odaítélték neki. A megítélése azonban mégse volt egyöntetűen pozitív, néhány hozzáértő azt rótta fel neki, hogy az alapanyag jobban illik a színpadra, mint a vászonra. A The New York Times-nak író Vincent Canby azt vettette papírra, hogy Stoppard módszere a rengeteg beszéddel és nyelvi fordulattal túl sok: „ennyi szó megsüketíti a fület és elnehezíti a szemhéjat”.  Különös, de én az eredeti magyar kiadást néztem, amihez viszont nincs magyar szinkron és felirat nélkül néha tényleg igen nehéz követni, hogy a rendkívül gyors és bonyolult dialógusok miről szólnak, de ezt nem vetném fel negatívumként. 

Bár fogalmam sem volt, mit fogok látni, az alapötlet, miszerint két teljesen marginális alakon keresztül láthatok egy klasszikus történetet, valamint a figyelemfelkeltő cím megragadott és nem sajnálom, hogy kiadtam azt a pár száz Forintot erre a korongra. A remekbe szabott alakítások mellett a humoros pillanatok és az érdekes gondolatok együttesen igazi élménnyé teszik ezt a filmet, bár azért korántsem tökéletes alkotás, hiszen például nagyon nehéz azonosulni a főszereplőkkel. Aki jól tud angolul és szereti az érdekes történeteket vagy netán Shakespeare-rajongó, az mindenképp nézze meg! 

Pontozás: 

imdb: 7.6 (3 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- William Shakespeare műveiből jelenleg 19 hosszabb-rövidebb film készül, az imdb szerint pedig már több mint 1000 mozit inspirált az írásaival! 

- Gary Oldman következő nagyobb lélegzetű munkája a Flying Horse, ami Eadweard Muybridge, a híres fotográfus életéről szól, ezt Oldman írja, rendezi, sőt, még szerepel is benne. (Ha minden igaz, ebből Eadweard néven lett film.)

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték dráma


süti beállítások módosítása
Mobil