Hasonlóan a nemrég tárgyalt Mágnás Miska c. filmhez, ez szintén szándékosan tartalmaz propagandaszerű elemeket, sőt, történelemhamisítással is találkozhatunk, ám ennek ellenére mégis hazafias alkotásról van szó, ami ugyanúgy kiállta az idők próbáját.

1708-ban járunk, a Rákóczi-féle szabadságharc „felénél”, Réte lakóinak mindennapos életébe pillanthatunk be már a film elején; a labancok feldúlják a parasztházakat, mindent visznek, ami mozdítható, a leányokat, jószágokat próbálják bújtatni előlük, de nem mindenkit sikerül; Bíró Anna (Vass Éva) is tömlöcbe kerül, amiért megpróbált szembe szállni a betolakodókkal – csak a fiatalok csinálnak ilyesmit, a falu többsége már belefáradt az ellenállásba. Anna öccse, Matyi (Gyárfás Endre) például félreveri a harangot a labancok jövetelekor. A hangulatot jól festik le számunkra, Rákóczi emberei máshol vitézkednek, ezért az emberek csak saját magukra számíthatnak. Mégis, a fejedelem (Deák Sándor) személye köré valóságos legenda szövődött, mindenki bízik benne, hogy nem volt hiábavaló az eddigi áldozat, a megszállókat ő tudja egyedül kizavarni az országból.

Hű emberei közt van Bornemissza János (Bitskey Tibor) is, akinek szívét a magyar hazán kívül csak Anna tölti ki. Amikor kiderül, hogy Anna bajban van, nem tud azonnal segítségére sietni, hiszen máshol van szükség helytállására, ezért sokáig nem tudja, mi várja, ha majd hazatér Rétére. A sors összehozza őt Fekete Miskával (Zenthe Ferenc), aki szabadon portyázva harcol a szabadságért, ő annak a harcmodornak a képviselője, amit romantikusan képzelünk, ha erről a korszakról olvasunk; fülig érő szájjal kaszabolja az ellenséget, soha meg nem hátrál, mindig kihúzza önmagát és bárkit a slamasztikából. Sok időbe telik, míg végül ő is szervezett keretek közt segíti a felkelést, nem akárki, hanem Vak Bottyán (Mádi Szabó Gábor) szolgálatába áll, János barátjával együtt. Sok nehéz helyzetben kell feltalálniuk önmagukat, belső ellenségekkel is le kell számolniuk, Jánosnak meg még ott van a kétség is, vajon mi lett mátkájával? Rákóczi sem tétlenkedik, szövetkezne a francia királlyal, ám annak követei (köztük a nagyon fiatal Sinkovits Imre) közlik, hogy gyakorlatilag cserben hagyja Magyarországot a királyuk... Úgy tűnik minden összeesküdött hőseink ellen… 

A trencséni csatát a filmben megnyerjük... Itt a történelemhamisítás, mely a kommunisták kedvelt elfoglaltságai közé tartozott. Sok győzelmünk nem lévén, ennél a résznél egy kicsit csalt tehát a forgatókönyvíró, Barabás Tibor. Az egész filmet körbe lengi a kor fontos mondanivalója, miszerint az egyszerű paraszt (munkás) bármit el tud érni, bármilyen nemest földre tud kényszeríteni. Anna és Matyi figurái mindketten ezt szimbolizálják, Anna ráadásul a szenvedést, rabságot is bátran viseli, Matyi inkább a furmányos, népmesebeli legkisebb fiút jeleníti meg, aki elnyeri méltó jutalmát. Aki nem jártas a magyar történelemben az szerintem ezeket észre se veszi, annyira nem hangsúlyosak – bár az meg nem néz meg ilyen filmeket manapság…

Mai szemmel nézve azt hiszem, hogy lassúnak mondható ez a mozi, néhol nehezebben érthető, mit mondanak a szereplők – de a felújítás ellenére is 70 éves filmről van szó, így ez belefér. Az viszont lenyűgöző, mekkora tömeget voltak képesek akkoriban megmozgatni a filmesek (rendező Bán Frigyes)! Lovasokból annyi volt, hogy a hálivúdi számítógépesek nem tudnak ennyit belezsúfolni ma egy képernyőnyi területbe. Ebben a korban meg a '60-as években ebben verhetetlen volt a magyar filmgyártás. No meg a színészekben! Nem olyan nehéz szerepek ezek, azt hiszem, hiszen sarkítottan jó és rossz figurák jelennek meg, de mégis olyan könnyed játékot látunk, amit nem lehet tanítani. Egyedül Vass Évát mondanám egy picit erőltetettnek, de itt még csak kb. 20 éves volt. Bitskey egy olyan alakot játszik, akit csak szeretnénk, ha létezne, mégis nagyon hihetően keltette életre ezt a hőslelkű Jánost, aki vezérét, Vak Bottyánt még talán Rákóczinál is jobban tiszteli! Mádi Szabó pedig maga a megtestesült nemzeti hős, az igazság bajnoka, aki viselkedésével azt mutatja, ő csak egy a többi kuruc közül, se több, se kevesebb. Mindkettejüknek olyan hangja volt, amit ma már nem hallunk; egyszerűen filmszalagra, színpadra termett hangok voltak ezek, nagyon szépen zengő, bizalmat keltő, finom orgánumokról beszélhetünk mindkettő esetében. Sokan bele se gondolnak, mennyire fontos szerepet játszik egy ember megítélésben az, hogy mennyire tetszik nekünk a hangja, márpedig ők olyan alakokat játszottak, akiket az emberek azonnal a szívükbe zárhattak a valóságban is, nem kis mértékben a meggyőzőképességük, személyiségük vonzereje miatt. Ebben pedig nagy szerepe van a hangnak. Én mindig füllel is „nézek” egy filmet, bennem nagyon megmaradt, ahogy beszéltek. Ha már fül, a zeneszerző Farkas Ferenc, akinek számos más film zenéjét is köszönhetjük, pl. Két félidő a pokolban, Egy magyar nábob, Egri csillagok. Olyan a zene szerintem, mint a jó futballbíró; nem nagyon észrevehető, de kell, hogy jelen legyen. 

Amint a Mágnás Miska, ez is nagyon jól eltalálta, hogyan kell a magyar néplélekhez szólni, bár ebben az esetben komolyabb hangvételben. Az egész film hazafias, tele bátor alakokkal, akik készek bármikor meghalni a hazáért, nagy bennük az összetartás, megdolgoznak és megharcolnak az életben maradásért. Ezek mind ma is fontos értékek, hát még akkor. Azt hiszem, hogy ma nem ez kell a moziba járóknak, hanem a fröcsögő vér, szuperképességek és nihil. A Rákóczi hadnagya viszont egy egyszerűségében is nagyszerű film. A csatajelenetek sokszor megmosolyogtatóak, a hangzás az akkori technikai adottságok miatt nem olyan fantasztikus, mint egy akárhány D moziélményben, de igazi férfiak, igazi nők, igazi érzelmek vonulnak föl, a magyar történelem iránt pedig mindenképpen felkelti az érdeklődést. Mi lett volna, ha „Rákóczi világot hódít”? Miért nem történt ez meg, vajon nem hasonló-e ma is, vagy hasonló volt akár 1000 éve is az ország sorsa? Nekünk itt mindig helyt kellett állni és sokszor úgy, hogy csakis magunkra számíthattunk. A nagyhatalmak mellett nekünk mindig alárendelt szerep jutott, a Rákóczi-szabadságharc kudarccal végződött, a szatmári béke ellenére is. Rákóczi emigrációban halt meg, dolgavégezetlenül, a nép mégis fejedelemként tekintett rá. Ma is így van ez, például az 500-asról ő néz ránk.

A szokásosnak mondható Szomszédok-rovat: Zenthe (Taki bácsi) mellett feltűnik Raksányi Gellért (Kutya) és Szabó Sándor (építész volt, Taki ismerőse). Sok érdekes, korabeli jelmezt látunk, a kihagyhatatlan rizsporos parókával, a kurucok díszes öltözékei nagyon szépek, nagy hangsúlyt fektettek a látványra a készítők, csodás, tágas mezőket találtak a harci jelentekhez – van egy rész, amit egészen magasból mutat a kamera, amint sok-sok lovas halad, ezt nem is tudom, hogyan oldották meg, olyan volt, mintha drónnal csinálták volna!

Szerintem ez egy lenyűgöző alkotás.