Tavaly ismét munkanélküli lettem, ezúttal életemben először úgy, hogy megszűnt az állásom. A hirtelen a nyakamba szakadt időben gondolkodtam, milyen mozikat kellene nézni, ám az utóbbi években semmi olyan élményem nem volt, ami visszaadta volna a kedvem a hollywoodi szennyhez. Amik 2024-ben mégis sorra kerültek, azok elé elsősorban valamiféle korábbi rajongásom miatt ültem le. Sajnos a legtöbbjük így is csalódást okozott… Mozsárágyú viszont továbbra is rengeteg tévét néz, de csak arról ír, amiről kedve tartja, ezért találkozhattok a cikkeivel ritkábban.
Tavaly 16 új bejegyzés született, ebből 3 hírek-jellegű, 1 olyan moziról szól, amiről már korábban született cikk, így újdonságként 12 írást listázhatok, ebből 3-at szerzőtársam írt, a maradék 9 az enyém.
A blog.hu szerkesztőségének köszönhetően a főoldalra került – és ezáltal olvasottságot kapott – a Térdvédő vagy flitter, a Garfield és a Zűr Kommandó, a The Iron Giant Signature Edition, a Csontváry, a Bevégezetlen ragozás, a Fél lábbal a Paradicsomban és az Agymanók 2 tőlem; valamint Mozsárágyútól a Ház a sziklák alatt és az Ékezet. Hálásan köszönjük a kiemelést! Az abszolút győztes 357 megtekintéssel a Ház a sziklák alatt.
Viszont kiemelés híján gyakorlatilag senkit se érdekelt A zsoldos, A szél fiai és az újdonságként készült szilveszteri dupla cikk, amibe mindketten írtunk, a Lavinacápa. Az év vesztese A szél fiai, ami pedig Bud Spencer-mozi, mégsem harapott rá senki se, csupán 10 embert érdekelt.
Az egyik örök kedvencem a The Iron Giant, ami ebben az évben is óriási élményt adott, mert már hosszú ideje nem láttam; viszont a teljesen újdonságok közül azt hiszem, a Térdvédő vagy flittert választanám 2024 filmjének.
Mozsárágyú kedvence (talán nem meglepő) a Ház a sziklák alatt lett.
Objektíven nézve az általam látott legrosszabb a Garfield és a Zűr Kommandó volt, ám ennél egyértelműen károsabb, ennél fogva rosszabb az Agymanók 2. Szerzőtársam a Lavinacápára szavazott, mint az év legrosszabbjára.
A legolvasottabb cikkeim közül A remény rabjainak véletlenül elkészített második verziója mostanra átlépte a 10.000 letöltést. 2024-ben kb. 40.000 összesített oldalletöltést produkáltunk, ez durván 110 letöltés egy napon.
Érdekes módon 2 db hivatkozás a magyar wikipédiáról mutat az oldalra, de nem tudom, honnan és hová; a legtöbb hivatkozás a Google-ön keresztül történik, második helyen a blog.hu főoldala van.
A legkiemelkedőbb nap 08.06. volt, amikor 769 látogató 924 letöltést produkált. A legtöbb látogató viszont két nappal korábban, 08.04.-én volt, 873-an néztek be hozzánk aznap. Érdekes módon e két dátum idején semmilyen új cikk nem került ki, szóval nem tudom, minek köszönhető az eredmény…
Az adataink szerint 10.27.-én mindössze 2 látogató volt, akik 3 oldalletöltést produkáltak, ez ránézésre valamilyen rendszerhiba lehetett.
Követőink száma egyel nőtt, immár 61-en vannak, üdv a követőinknek:)
Az év projektje a The Iron Giant bluray volt, amit több napon át néztem és a cikk elkészítése is elég sokáig tartott. A leggyorsabb munkám pedig a Lavinacápa lett, ezt néhány óra alatt összedobtam.
2025-re egyelőre nem tudok ígérni semmit. Már kinéztem egy új bluray-t és ha végre lesz munkám, akkor megveszem. Addig is a havi minimum egy cikket szeretném tartani, eddig egészen jól állok a tervvel. Köszönet mindenkinek, aki olvassa az írásainkat és főleg azoknak, akik kommentelnek, valamint terjesztik a cikkeinket!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2025.02.09. 20:23:23
Sok sikert az állásvadászathoz :)
Tévésámán · http://transfesser.blog.hu/ 2025.02.09. 22:55:40