Mint láthattátok, nem tudtam kipréselni magamból egy hét alatt azt a beígért két cikket, de mentségemre legyen szólva, hogy hétfő kivételével minden nap melózni kellett, és ez jelentősen elfárasztott... Ráadásul mostanában elég sokat olvasok, elsősorban könyveket, ami szintén elveszi a filmnézésre szánható időt. Ebben az évben már 27 könyvvel végeztem, ennek okán eszembe jutott, hogy megkérdezlek titeket:

Különben ezen a héten lesz öt szabadnapom, úgyhogy most majd nekiállok a munkának rendesen!

Ritkán szoktam reagálni arra, amit filmekkel kapcsolatban olvasok, de mivel csúsznak a beígért cikkek, ezért gondoltam, elmondom a véleményem valamiről, amit akárki elolvashatott kis hazánkban. Ugyanis már az újságárusoknál van az ehavi Mozimánia magazin. Aki nem ismerné, ez a VOX kistesója, ugyanaz a kiadójuk, csak más emberek dolgoznak a két kiadványon. A Mozimánia feladata elsősorban az, hogy kedvet csináljon az aktuális hónapban érkező új filmekhez; véleményeket nagyon ritkán közölnek, ezt meghagyják a nagy tesónak. Nézzük hát, miért érdekes ez a kiadvány! 

Címlapon a Batman Superman ellen – ami csak jövőre, fél év múlva kerül a mozikba. Miért kell akkor éppen most éppen erről írni a címlapsztoriban? Ez van a poszter egyik felén, a másikon meg Az útvesztő című izé második része. Ez nyilvánvalóan fizetett reklám, amit már megszokhattak a rendszeres olvasók, mert végülis a lapnak ez a dolga, de most több okból is idegesítő. 

1. Ebben a hónapban bemutatásra kerül a papíron igen jónak tűnő Víkend, egy ritkaságszámba menő új magyar thriller. Akit érdekel, olvasson utána, elég az hozzá, hogy nekem - akinek nem igazán szíve csücske a honi filmipar – felkeltette az érdeklődésemet, s itt most potenciált érzek. Úgy gondolom, lehetett volna kicsit jobban fókuszálni erre a műre a Batman v Superman helyett. Vagy valami másra, ami releváns 2015. szeptemberéhez. (2017-es megjegyzés: A Víkend nagyszerű film, ajánlom.)

2. Még most is egyik kedvenc rendezőmnek tartom Zack Snydert, akiről azonban manapság az egyhangú kritika nem tudja eldönteni, hogy támadják-e vagy sem? A Marvel képregényhős-dömpingje miatt a DC Comics iszonyatos pénzeket öl a kibontakozóban lévő Igazság Ligája filmuniverzum reklámozásába, és ennek egyik legfőbb szószólója Snyder úr, akit most hirtelen kedvelnek. Vagy csak nem utálnak. Számomra pedig ez egy kifejezetten rossz dolog, mert ő tényleg „látnok-rendező” volt, de már nem az. És miért nem? Azért, mert a földbe döngölték. 

Arról az emberről beszélünk, aki a legtökéletesebb képregényfilmet, a Watchmen Ultimate Editiont rendezte. Arról, aki milliókat kápráztatott el a 300-zal, és arról a férfiról, aki megalkotta „generációnk Brazilját”, a Sucker Punch-ot. A Hollywoodot irányító tőkések és fizetett bér-billentyű-koptatóik együttesen már a 2004-es Holtak Hajnala óta ütötték-vágták Snydert és műveit. „Fúúúj, miért futnak a zombik?”, aztán „Fúúj, a 300 miért nem történelmileg hiteles?”, majd „Fúúj, a Watchmen túl bonyolult!”, végül „Fúúúj, az Álomháború a világ legrosszabb filmje!”. Zack papa helyében bárki cudarul érezte volna magát, ráadásul a pénzügyi sikerek is elmaradtak (erről még lesz szó), ezért nyilvánvalóvá vált, hogy másként kell folytatnia azt, amit csinál. Illetve nem kellene, de rákényszerül. Mert mindegy, hogy összetett és agyalásra késztetőt vagy üres, de látványos, csak szórakoztatni akaró munkát csinált, mindig belekötöttek. 

És ekkor jött Az Acélember, amit mindenki várt. Egyrészt, mivel 2006 óta a rajongók szerettek volna egy új, rendesebb Superman filmet (nem mintha a Superman visszatér rossz lenne, sőt, bár ez az egyéni véleményem); másrészt mivel Snyder azért piszok jól ért a mutatós akciófilmekhez. Harmadrészt, mert a forgatókönyvet A Sötét Lovag-trilógiás Christopher Nolan írta. Tehát minden adott volt, hogy egy újabb mestermű kerüljön ki a szóban forgó direktor kezei közül. Ám a végeredmény egy 12-es karikás, űrlény megszállásos, ostoba módon a tökéletes jót képviselő isteni erejű lényt realisztikussá tenni próbáló unalmas, érdektelen és béna mozi lett. Amiből végleg kiöltek mindent, ami addig Snyder védjegye volt. Ezt a filmet akárki más meg tudta volna ugyanígy rendezni, szinte semmi köze a „valódi” Supermanhez, és annyira buta, hogy még nyomokban sem lehet ráismerni benne Nolanre. Nekem nagyon nem tetszett, de mégse ez a lényeg, hanem hogy rákényszerítettek egy egyedi látásmódú, különleges embert, hogy hagyjon fel mindennel, amit addig tett és álljon be a sorba. Ez pedig szerintem megbocsáthatatlan bűn. 

Lehet, hogy Snyder ezek után halálra keresi magát, de könnyen elképzelhető, hogy továbbra is közutálat tárgya lesz, mert az igazi Superman-rajongóktól már megkapta a magáét a Man of Steelért, és a túlzott szuperhős-felhozatal egyszer úgyis mindenkinek az agyára megy majd, azt pedig egy felől ő képviseli teljes mellszélességgel. Meg tudom érteni a döntését, de csak reménykedhetek, hogy az iszonyatos költségvetésű, csilivili látványfilmek közben visszatér majd a gyökereihez, és forgat néhány olyan remekművet, mint a Watchmen Ultimate Edition vagy az Álomháború Rendezői Változata… 

3. Maga a cikk a Batman v Supermanről. A szerző Nagy Dánieltől következnek idézetek: 

„Bár Az acélemberben is inkább a színészi játék volt erős, mintsem a történet, a közönség ’megbocsátott’ a direktornak.” Valóban? Az Acélembert éppen csakis akkor lehet élvezni, ha a néző egyáltalán nem gondolkodik rajta; míg a korábbi műveinél ez pont fordítva volt. Megbocsátott a közönség? Inkább mindenki örült, hogy olyat kap, amit jól meghirdetnek, szépen a szájukba rágnak, és aztán mindenki örül. Ki nem örült? Az, aki gondolkodott (én), meg az, aki egy Supermanről szóló Superman filmet akart látni. És kit érdekel a színészi játék, ha a sztori ennyire ostoba – gondolok itt bármire, ami a jégben talált hajó fedélzetén történik; a Superman-ruha eredetére vagy Jor-El digitális szellemére. 

„A 2011-es Álomháborúval ugyanis nem aratott túl nagy sikert, és sokan meglepődtek azon, hogy a Watchmen – Az őrzők, valamint a 2006-ban még újszerű képi világúnak számító 300 után egy meglehetősen pocsék módon megírt alkotással rukkolt elő.” Mi benne a pocsék? Bárkinek meg tudom mutatni, hogy van egy kb. 30 Word oldalt kitevő gyűjtésem félig magyar, félig angol nyelven, ami 80%-ban arról szól, hogy miként értelmezhetőek a Sucker Punch képsorai. 30 oldal, rengeteg ember számos nagyszerű és kevésbé nagyszerű gondolatával. Ez mégiscsak jelent valamit, nem? Ha ennyit lehet agyalni, ennyit lehet elemezgetni, akkor ez mégiscsak jól van megírva, nem? És még valami: A szimpla, mozis Álomháború sehol nincsen a Rendezői Változathoz képest. Aki véleményt akar formálni erről a filmről, az nézze meg a Rendezőit, mert az olyan, ahogyan eredetileg a mozikba szánták, csak a stúdió beleugatott. Már a tripla álomszintek, a valóság és az irrealitás egybemosódása, a karakterek valódi személyazonossága és a ténylegesen végbemenő események taglalása elegendő három másik filmhez. Nem fogadom el, hogy rosszul van megírva. 

Végül egy személyes megjegyzés: „Amikor rebootolnak egy szuperhősös franchise-t, rengeteg kérdés merül fel a rajongókban a karaktereket illetően. Batman esetében is sok olyan van, amire választ szeretnének kapni a fanok, például, hogy lesz-e eredettörténet?” Egy csak Magyarországon, csak magyar nyelven megjelenő újságba miért nem lehet használni a szinonimáinkat, a szép magyar kifejezéseket? Miért nem lehet azt írni, hogy „Amikor újraindítanak egy szuperhősös szériát” vagy „Amikor elölről kezdenek egy szuperhősös sorozatot”, a rajongók helyett pedig lehetne az imádókat vagy a kedvelőket használni, illetve a két mondat egybe forrasztása esetén elkerülhető lenne a rajongók kétszeres használata. Néha én is használok kintről vett szavakat, de csak akkor, amikor már tényleg indokolt, és magyarosítva (szkript, szpojler).

4. Ez megint félig személyes, félig objektív dolog. A 36-37. oldalon lévő Comicbukták (itt se lehetett képregényt írni) cikkben található egy táblázat – bár maga a cikk is elemezhető lenne, de a lényeg ugyanaz, hogy összesítik a Top 10 legnagyobb képregényből készült pénzügyi bukásokat. A dollárban mért veszteség áll a középpontban, de amikor megpillantottam a kilencedik helyen a minden tekintetben óriási és számomra örök kedvenc Pokolfajzatot, akkor mégiscsak úgy érzetem, hogy itt megint részrehajlás történik. Az író A.Gy. figyelembe sem veszi, hogy a listán szereplő alkotásokból ténylegesen mi az, ami jó és csak a tudatosan gerjesztett negatív szóbeszéd és/vagy a nézők meg nem értése miatt hasalt el; illetve, hogy mi az, ami ténylegesen rossz. A Pokolfajzatot, a Watchment és a Superman visszatért nem venném egy kalap alá a Macskanővel vagy a Zöld Lámpással. Legalább annyit megérdemeltek volna ezek a filmek, hogy egy zárójeles megjegyzést kapjanak, miszerint alapvetően nem rosszak, csak pénzügyileg képtelenek voltak teljesíteni a számukra előírtakat. 

Hát igen. Könnyen ugatok én, akit nem szorítanak határidők, főnökök és egyéb korlátok. Csak egy vagyok a több száz vagy több ezer blogger közül. Viszont a blog egyik legfontosabb értéke a véleménynyilvánítás, úgyhogy ezt a lehetőséget mégse hagyom ki. Aki nem ért egyet velem, az nyugodtan szóljon hozzá, legalább beszélgetünk egy kicsit!

Újabb hozzátoldás 2017-ből: A Dawn of Justice az utóbbi idők egyik legtöbbet szidott filmje lett. Gyakorlatilag senkinek se tetszett, elvileg sok pénzt hozott vissza, de hihetetlenül gyorsan eltűnt a süllyesztőben és azóta senkit se érdekel, mert már mindenki az oly csodás Wonder Womanre élvezkedik. És még valami: Ami belül üres, ami szar, azt nyomják a legnagyobb fokozaton minden csatornán. Ha valamit ennyire reklámoznak, akkor az a legjobb, ha feléje se nézel - lásd Transformers 5. Szóval igazam volt.

Kalandos úton ismertem meg a francia Léa Seydoux-t: Anno az HBO adta az Elhúztak a felnőttek, miénk a pálya! című filmet, ami nagyon tetszett; és ott figyeltem fel a cuki és remekül játszó Adéle Exarchopoulos-ra, akinek aztán világhírt hozott a fantasztikus Adéle élete, amelyben Seydoux volt a partnere. Ezzel az alkotással mindkettejüket megszerettem, szépek és tehetségesek, csak azt sajnálom, hogy nem tudok franciául, így képtelen vagyok eredetiben élvezni a munkáikat – sajnos nagy részüket nem szinkronizálták… Jelen írásom tárgyára a Media Markt dvd-leárazásán figyeltem fel, ám bizonytalan voltam vele kapcsolatban, és sajnáltam rá azt a 990 Ft-ot, ezért otthagytam. Szerencsére közben az elég egyhangú műsorral bíró FilmBox elkezdte sugározni, úgyhogy csak ki kellett fognom a megfelelő időpontot. A mozizáshoz csatlakozott szerzőtársam, Mozsárágyú, aki remek gondolatokkal gazdagította ezt a cikket, amit így közös művünknek is tekinthettek. 

A szépséges, fekete hajú Junie (L.S.) anyja halála után új iskolába kerül, ahol kezdetben csak az unokatestvérét ismeri. Ám hiába csöndes és visszahúzódó, külseje hamar feltűnést kelt. Hamarosan felbukkan első udvarlója, a kedves, érzelmes Otto (Grégoire Leprince-Ringuet); és felfigyel rá a fiatal, jóképű olasznyelv-tanár, Nemours (Louis Garrel) is. Az érzelmek örvényleni kezdenek Junie körül, ám a boldogságot elnyeli a széttört szívek tengere. Vajon ki kit választ végül és lesz-e olyan, aki elnyeri igazi választottját?

„Nem ismerjük az embereket, még azokat se, akiket szeretünk.” 

Mozsárágyúnak már a film közben mondtam, hogy bajban leszek ezzel a cikkel, mert szinte lehetetlenség visszaadni, hogy mitől lesz jó a Francia szépség. Márpedig jó, és úgy jó, hogy alig van benne valami, miközben sokkal többet nyújt, mint egy átlagos amerikai mozifilm hasonló témában. Mi a téma? A fiatalok érzelmi élete, a Szerelem, a szépség, a vágy, a suli meg a fiatalság. De ez mégsem romantikus film és nem is vígjáték, hanem vegytiszta dráma, szinte az ókori alapokig visszamenően. A középpontban néhány fiatal férfi meg nő szerepel, és azt láthatjuk, miként kavarognak bennük és körülöttük az érzelmek. Nemours-nak például van egy nála fiatalabb diák szeretője, miközben az egyik idősebb tanár kollégájával is jár; Junie unokatesójáról meg kiderül, hogy meleg és miközben szeretne együtt lenni szerelmével, a korábbi fiúja még mindig bele van esve, így hármuk közül egyik sem lehet boldog.

Egyszerű? Leírva annak tűnik, de ha hozzátesszük a sötét színeket, a párizsi ősz hangulatát, az édes-bús dalokat meg a gyönyörű képeket, akkor máris egy tömény elegyet kapunk, ami vizuálisan megragad a néző agyában. Sokszor csak az arcok beszélnek, nincsen szöveg, csupán a pillantások árulkodnak az érzelmek viharáról – érdemes például kiemelni az első olaszórát, ahol Maria Callas-t hallgatják. Ismétlődnek a helyszínek, pár jelenet szinte ugyanolyan, közben mégis más; sok szereplő van, de igazán csak néhány fontos; a férfiak közül egyedül Otto külseje igazán jellegzetes, a többiek nagy vonalakban ugyanolyanok; végül pedig még azt se lehet teljes mértékben kijelenteni, hogy Junie a főhős. Többször is érezhető, hogy nem mutatnak meg dolgokat nekünk, de azok mégis megtörténhettek – a kevesebb ugyebár néha több. Azon is lehet agyalni, hogy a cím mire utal („A szépséges [személy]”), konkrét személyre, esetleg magára a Szerelemre?

SZPOJLEREK JÖNNEK 

Ha nagyon figyelünk, az említett Callas-dal előtt a srác, aki a lemezt felteszi, elmeséli az opera történetét, ez pedig előrevetíti a teljes cselekményt. Van egy pillanat, amikor a lány az osztályterem előtt görnyed, teljesen csöndben van és bentről biztosan nem látható. Halljuk, ahogy Nemours magyaráz, aztán hirtelen feltépi az ajtót, kiront a folyosóra és odalép hozzá. Honnan tudta, hogy Junie ott van? Átlát az ajtón? Hatodik érzék? Végezetül aztán az jön ki az egészből, hogy a két meleg srác egymásra talál és boldogok lesznek; a heterok közül viszont mindenki összetört szívvel vagy még rosszabb állapotban jön ki ebből az egészből. Hogy ez direkt van-e így, azt nem tudom, és abban se vagyok biztos, hogy az alkotók mit akartak ezzel üzenni, de valahogy fura. Na és az utolsó jelenetnél jöttem rá, hogy az egy évvel későbbi Merülések mennyire hasonlít a La belle personne-ra: Mindkettőben új, nagyon szép diáklány érkezik a suliba, a puszta jelenlétével bekavar egy csomó más diák életébe; aztán egy tanár beleszeret. Van egy másik tanuló, aki féltékeny erre a lányra; ő közben megpróbál az apjától segítséget kérni, de nem jár sikerrel. Végül aztán egy tanuló meghal, és a hősnő egy hajón hagyja maga mögött a sulit meg a tanárt, aki valószínűleg elveszíti az állását. És mindkettő európai alkotás. Persze közben nagyon különböznek egymástól, se időben, se térben nincsenek közel és még a szereplőik is eltérőek, de mégis, vajon ez több mint puszta véletlen? 

SZPOJLEREK VÉGE

Pár mondat az alkotókról: A forgatókönyvet Gilles Taurand és Christoph Honoré írták, utóbbi volt a rendező. A történet alapját az 1678-ban megjelent, Madame de La Fayette-nek tulajdonított La Princesse de Clèves című novella adta. A zenét Alex Beaupain szerezte. 

Érdekességek: A La Princesse de Clèves a szerző neve nélkül jelent meg, így nem biztos, hogy a fentebb említett hölgy tollából származik. 2006-ban, még elnökké választása előtt Nicolas Sárközy negatív megjegyzésekkel illette ezt a művet, ami a francia felsőoktatásban a kötelező tananyag részét képezte. Miután kijelentései elhangzottak (többek közt azt mondta, hogy nevetséges, hogy a köztisztviselői vizsgán ebből tesznek fel kérdést), az egyetemi oktatók úgy értelmezték szavait, mintha az irodalom-oktatás ellen szólalna fel, így hosszas kampányba kezdtek Sárközy ellen. 2009-ben nyilvános felolvasásokat tartottak egész Franciaországban a novellából, amelynek ezt követően az eladott példányszáma jelentősen megugrott. Christophe Honoré azzal a szándékkal csinálta meg a La belle personne-t, hogy maga is kifejezze ellenszenvét az elnök véleményével szemben. A cselekményt áthelyezte egy modern francia iskolába, miközben az alapjait megtartotta, így egyszerre idézi meg az írást és azt, hogy miért lett olyan híres. A Francia szépség tévéfilm. Az alapját adó novellát eddig emellett összesen öt alakommal vitték filmre; Grégoire Leprince-Ringuet és a kávézóban Junie-re mosolygó szép nőt játszó Chiara Mastroianni (aki mellesleg Marcello Mastroianni és Catherine Denueve lánya) mindketten játszottak ezekben (az úr a 2010-es, a hölgy az 1999-es változatban). Seydoux és Louis Garrel között csak két év korkülönbség van. A rendező felajánlotta Garrelnek, hogy kiválaszthassa, mit tanítson a karaktere, ő pedig az olasz nyelv mellett tette le a voksát. Honoré emiatt úgy gondolta, hogy a színész remekül tud olaszul, pláne mivel a menyasszonya is Itáliából származik; így eléggé meglepődött, mikor kiderült, hogy Nemours életre keltője alig tud pár szót ezen a nyelven. A tévéfilm jellegből adódóan a Francia szépség készítési költsége és bevétele ismeretlen. 

Örülök, hogy megnéztem ezt a filmet, sokkal több volt benne, mint amire számítottam és végre egyszer találtam valami olyat, ami Mozsárágyúnak is tetszett! Szép, tragikus és olyan „francia” – ha ezek alapján megtetszett, akkor ne hagyd ki! 

Pontozás: 

imdb: 6.8 

Szerintem: 5/5 (Kétségtelen, hogy csigaevő felebarátaink nagyon értenek a művészi mozgóképekhez, és itt egy újabb példa, hogy kis pénzből, de hozzáértők által összehozott alkotás lekörözi a nagy pénzből csinált csilivili szeméthegyeket.) 

Hírek:

- Léa Seydoux lesz az új Bond-lány, a közelgő Spectre című újabb 007-es filmben. 

Ezen a héten más cikk már nem jön, de legalább két írásnak már megvan az alanya: az egyik egy réginek nevezhető, szintén francia alkotás bemutatása lesz, a másik meg egy kötetlenebb, elgondolkodó értekezés egy már korábban ismertetett angol műről.

Bírom Jude Law-t, bár nem sok helyen láttam eddig, de még sosem okozott csalódást. Mikor anno felröppent a Dom Hemingway híre, valahogy éreztem, hogy na, ez jó lesz, majd lehet röhögni rajta. Plusz ugye Emilia Clarke is benne van, az még jobbá teszi. Vasárnap éjjel pedig pont jó időben adták, egy unalmas munkanap és weboldal-szerkesztgetés után tökéletes volt. No, de mi is ez? 

Dom (J.L.) tizenkét év után szabadul a börtönből. Elindul, hogy bevasalja a tartozásokat az adósaitól; megkapja a jutalmát, amire már túl régóta várt és ismét közel kerülhessen a lányához (E.C.). Azonban semmi se jön össze neki, úton-útfélen keresztbe tesznek neki és úgy látszik, hiába a nagy önbizalom meg a nagy arc, a nagy lóvé valaki másé lesz. De talán vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a pénz… 

Mindenki látott már legalább egy brit gengszteres filmet, ezeket főleg Guy Ritchie-vel azonosítjuk, de a műfaj nem csak belőle áll. Mindenesetre ezúttal egyfajta kifordítását nézhetjük meg ennek az egésznek, hiszen a főszerepben ezúttal 20 és 30 közötti pasasok helyett az ötödik X-en túljutott, idősödő „nehézfiúk” vannak; a címszereplő pedig úgy viselkedik, mintha még mindig csak feleannyi éves lenne. Rögtön az első jelenetben van egy durva poén, és már ekkor hallhatjuk, hogy Dom igazán nagyon mocskosan beszél – ehhez még hozzájön az erőszak meg pár félpucér hölgy is, a karika viszont csak 16-os mert a vér nem fröcsög. Ameddig kijön a börtönből, addig kissé erőltetettnek tűnik a mozi, onnantól viszont beindul; ám amikor már azt hisszük, minden oké, a rendező-író Richard Shepard olyan csavart csinál, ami nem csak a hőseinek fájdalmas. Domra viszont még egy csúnya meglepetés vár a sztori vége felé, ami szintén eléggé váratlanul jön – ez a két esemény határozza meg az egész filmet, de mivel annyira eltérnek az alaphangulattól, így sajnos a Dom Hemingway eléggé hullámzó alkotás lett. De legalább a befejezés pozitív. 

Emellett viszont egy kiváló vígjáték, hiszen izgalmas történetét remek zene kíséri, sokszor lehet jókat röhögni a főhős tahó magatartásán meg az elképesztő szövegein, és dacára, hogy ez a figura mentes szinte mindenfajta pozitív tulajdonságtól, mégis szurkolni fogunk neki, mert csak azért harcol, ami jár neki. Persze van egy rendkívül fontos dolog, amit a nézőnek el kell fogadnia, mégpedig hogy a címszereplőt alakító színész jóval fiatalabb, mint a karakter maga. Ám ugye a színészet lényege abban rejlik, hogy egy fiatal is el tud játszani egy időset, Jude Law pedig remekel itt – külön poén, hogy a börtönviselt alaknak a börtönviselt Stohl András a magyar hangja, bár valószínűleg nem emiatt választották őt. Ha elfogadjuk, hogy Law itt 50 felett van, akkor semmi gondunk nem lesz, de ha ezen képtelenek vagyunk túljutni, akkor inkább válasszunk más mozit! Persze ha továbblépünk, akkor is akad némi gond, mert legalább két alkalommal (az első jelenetnél meg az Ivana-monológnál) maga a karakter válik túlerőltetetté, és azt hiszem, Law meg Shepard nem igazán érezték, hogy mikor kellene egy picit visszavenni, vagy pedig direkt hagyták, hogy Dom elszabaduljon, hogy még inkább taszítóvá váljék a néző számára. Ez viszont visszafelé sül el, mert ugyan eléri a célját, de a film színvonalát rontja. 

Három színészt emelnék még ki a már említett kettőn túl: Az első Richard E. Grant, aki Dickie-t, Dom legjobb barátját alakítja. Bár a fókusz nem rajta van, a karakterén érződik, hogy mennyire sokrétű, hány titkot rejteget magában, ő Dom lelkiismerete és a jelenléte hitelesebbé teszi a főszereplőt. A második Demian Bichir, aki a megbízó Ivant alakítja – nagyon hasonlít egy fiatalabb Brian Coxra, és remekül játszik. A harmadik meg Kerry Condon, aki Melody-t kelti életre, és nagyon cuki:) Az említett rendező és író Richard Shepard mostanában főleg sorozatokon dolgozik, régebben azonban több filmet is készített; a zenét Rolfe Kent szerezte. 

Érdekességek: A történet fejezetekre van bontva, mint egy könyv, mindegyik fejezet külön címmel bír. Visszatérő elem a vörös szín, a vörös falfelület/ajtó/stb. Az egyetlen dolog, ami hülyeségként feltűnt, az volt, hogy a nagyhatalmú, szupergazdag maffiafőnök Ivan villájában egyetlen testőr sincs, de még a környéken sincsenek emberei. Ez valahogy életszerűtlen. Jude Law 14 kiló hájat szedett magára a szerephez, ezt úgy érte el, hogy napi 10 doboz Coca-Colát ivott. Evelyn énekhangja tényleg Emilia Clarke-é. A Dom Hemingway készítési költségéről nem találtam adatot, viszont USA-beli bevétele mindössze 1 300 000 dollár lett. A kritikusoktól vegyes fogadtatásban részesült, a Rotten Tomatoes szerint „Jude Law-n látszik, hogy mennyire élvezi a Dom Hemingway címszerepét, de a nézők számára ez a direkt rámenős gengszter dramedy kevésbé szórakoztató a vászon túloldaláról nézve.” 

Nekem tetszett, bár a hullámzó hangulata és a néha túlerőltetett központi alakja nem válnak a hasznára. Megnézése után meglepődtem, hogy vajon miért tűnt el ez a mozi ennyire gyorsan a süllyesztőben, hiszen korántsem annyira rossz; sőt, a műfaján belül üdítően hat. Talán egy hozzá hasonló, de a karakterrel ténylegesen egyidős főszereplővel operáló eszmei folytatás megérdemelné, hogy létrejöjjön! 

Pontozás: 

imdb: 6.2 

Szerintem: 4/5 (Lehet, hogy angolul mondjuk jobb…) 

Hírek:  

- Jude Law állítólag visszatér Dr. Watsonként a mozivásznakra a Sherlock Holmes 3-ban, valamint újból Guy Ritchie-vel dolgozik egy történelmi kalandfilmen, a Knights of the Roundtable: King Arthuron, ami a Kerekasztal Lovagjainak legújabb feldolgozása lesz. (Utóbbi lett a King Arthur, ami csúnyán megbukott.)

- Demian Bichir bejutott Quentin Tarantino The Hateful Eightjébe. (Ez nagy siker lett.)

- Emilia Clarke a nem túl jó eredményt produkáló ötödik Terminátor után más vizekre evez: következő munkája, a Voice from the Stone „egy hitchcocki tündérmese az 1950-es évek Toszkánájából”. 

Várható írások: Francia szépség.

Ahogy azt a The Moth Diaries bevezetőjében említettem, van valami a bentlakásos lányiskolákban játszódó filmekben, ami azonnal megfog. Legyen szó horrorról, mint az előbb említett mű; vígjátékról, mint a Vadócka vagy drámáról, mint a Merülések; már maga a környezet tartogat egy csomó lehetőséget. Az elszigeteltségben mindenféle rejtély meglapulhat, a szigorú szabályok ideális céltáblái a lázadásnak és a hosszú ideig összezártságban élő fiatal nők között mindig akadnak érdekes karakterek, szép arcok és tragikus háttértörténetek. Éppen ezért nagyon vártam a The Fallingot, ahol ezúttal a Trónok Harcából ismert Maisie Williams mellett járhatjuk végig egy ilyen szigorú leánynevelő intézet folyosóit (igaz, ő és társnői ezúttal nem laknak bent, de a lényeg ugyanaz). A jó kritikák és az általam észlelt pozitív visszhang alapján azonban nem ezt vártam…

A filmről készült mélyreható elemzésem itt olvasható.

1969. A tizenéves Lydia (M.W.) és Abbie (Florence Pugh) a legjobb barátnők, előbbi furcsa, szeretetre éhes, meg nem értett; utóbbi pedig szépséges, kreatív és vonzó. A végzet hamarosan eléri Abbie-t, mikor váratlanul teherbe esik, komplikációk lépnek fel nála és meghal. Lydia egyedül marad, közben körülötte és benne is egyre több furcsa folyamat veszi kezdetét. Hamarosan a helyszínül szolgáló suliba járó lányok között terjedni kezd egy ijesztő betegség, amitől folyton elájulnak; mindenkinek fokozatosan tönkremennek az idegei; közben pedig a lassan megőrülő hősnőnknek meg kell küzdenie hőn szeretett barátnőjének elvesztésével, az anyja iránt érzett gyűlöletével, a tanárai ellenszenvével és az egyre jobban elhatalmasodó, beteges vágyaival. Az ájulási kórt meg kellene állítani, de a veszélyre figyelmeztető diákot senki se veszi komolyan, pedig halála előtt Abbie is produkálta a tüneteit. Vajon mi lesz a szerencsétlen fertőzöttekkel és Lydia megbomló elméjével?

Hol kezdjem… Sajnos belefutottam egy súlyos szpojlerbe egy külföldi weboldalon és bár már volt némi elképzelésem arról, mit fogok látni, mert olvastam egy interjút Maisie-vel a Dazed & Confused magazinban, mégis emiatt már az elején rájöttem, mi fog történni a végén. Mármint nem a befejezéskor, hanem az előtte lévő kulcsjelenetben. Ez eléggé elrontotta az élményemet, de hát ez van.

A The Fallingot 3 részre lehetne felosztani: Lydia problémái, az ájulás-kór és Abbie. Ameddig Abbie él, a dolgok viszonylag normálisan folynak, de van egy csomó apró jel, ami utal rá, hogy baj lesz. Mindenkinek vannak fura kis megmozdulásai, aztán jön a nagy bejelentés, hogy a lány terhes, és megkezdődnek nála az ájulások. Az, hogy meghal, végülis nem annyira szpojler, mert ebből indul ki minden. Az események középpontjában Lydia áll, ő ugyanis szinte eggyé akart válni Abbie-vel, akinek a nemléte annyira megviseli, hogy szó szerint beleőrül, ám az őrülete ragályos – ebből lesz a betegség. A film azon része, ami a betegséggel foglalkozik, egyértelműen a legjobb és legérdekesebb. Mi lehet ez a kórság? Hogyhogy nem mindenki kapja el? Miként terjed? Mi a végstádiuma? Gyógyítható? Viszont már a cselekmény elején ott a válasz a kérdésekre, ami azonban mégsem igazol semmit.

„Mindenki három ember: Az, akinek hiszi magát; az, akinek mások hiszik és az, aki valójában.” 

NAGY SZPOJLER ITT 

A lényeg a testi szerelem: Abbie elveszti a szüzességét, terhes lesz, és az alapvető tünetek ennek tudhatóak be. A halála után a belé szinte szerelmes Lydia ugyanazokat a tüneteket kezdi produkálni, ám a körülötte lévő lányok közül van, aki egyenesen immúnis a kórra, ennek pedig van egy nagyon egyszerű (nem hivatalos) magyarázata: Ők mind szüzek még, ahogy Lydia is. Tehát aki már szexelt, az nem kapja meg a betegséget. De van ennél egy sokkal mélyebb magyarázat… 

SZPOJLER VÉGE 

Lydia alapvető problémája az, hogy nem tudja, kicsoda; valójában csak Abbie közelében érzi valakinek magát, és amikor ezt elragadja tőle a Sors, akkor összeomlik. De már korábban is tele volt gondokkal, hiszen nem ismeri a saját apját és az anyjával (Maxine Peake) való szörnyű viszonyát sem képes megmagyarázni. Barátnője halála után minden, ami rá emlékezteti, kinccsé válik, olyan dologgá, amit meg kell szereznie, és itt indul a szerintem elég beteges mellékszál, aminek főszereplője Kenneth (Joe Cole), hősnőnk bátyja… 

ÚJABB SÚLYOS SZPOJLER 

Abbie lefekszik Kenneth-tel, miközben Lydia kint várakozik rájuk. Ez súlyos törést okoz a kisebbik lányban, aki, miután Abbie meghal, természetellenes vágyat kezd érezni a saját testvére iránt. A durva az, hogy ezt ő is viszonozza; végül lefekszenek egymással, ám az anyjuk megszakítja az aktust. A film megnézése után nem értettem, miért éppen vele szexel Lydia, de másnap megkérdeztem a twitteren az író-rendező Carol Morley-t, aki pár órával később válaszolt: „Szia! Hogy közelebb kerüljön Abbie-hez – mert ő (Kenneth) közel volt hozzá – és ezzel megpróbálja visszaszerezni, visszahozni őt.” Ez mindjárt más megvilágításba helyezi az eseményeket, viszont nem magyarázza, hogy a fiú miért megy bele a játékba. Mindesetre a Trónok Harcával közös vonás ez a vérfertőző kapcsolat.

SZPOJLER VÉGE

Figyelemre méltóak még a tanárok karakterei: Az igazgatónő (Monica Dolan) megpróbál tudomást sem venni a kórról, azt hiszi, hogy kitaláció; az egyik idősebb tanárnő (Greta Scacchi) súlyos titkot rejteget és érzi, hogy a betegség valódi probléma, de szembeszáll a fertőzöttek igazával, közben lassan felmorzsolódik; a fiatal művészettanárnő (a különös nevű Morfydd Clark) pedig áldozatául esik a kórnak. Miért nem akarják elfogadni, hogy a veszély valós, még akkor se, amikor egyikük megbetegszik? Vagy talán tudják, amit tudnak és bíznak benne, hogy előbb-utóbb a lányok abbahagyják egymás utánzását? De lehet-e ilyesmit megjátszani?

ÚJABB SZPOJLER 

A The Fallingban végig ott van egy nagyon elegánsan érzékeltetett alig valós természetfeletti aspektus, egészen pontosan Abbie szelleme, jelenléte. Talán ő szabadítja fel és őrjíti meg Lydiát meg a többieket, ebből lesz az ájulósdi. Persze a felnőttek nem hiszik el, a lányok meg nincsenek teljesen tudatában az egésznek, ám az utolsó jelenetsorban Lydia anyja „találkozik” Abbie jelenlétével – vagyis az tényleg létezik! Erre utal az is, amikor a fiú, aki rájuk ordít a fánál, elesik a biciklijével, látszólag a semmibe ütközve. Amikor az orvosok megmagyarázzák, hogy az egész csak hisztéria („a rendetlenkedő méh” okozta) volt, az még nem vet véget Lydia kálváriájának, egészen addig, amíg meg nem tudja az igazságot az apjáról, és aztán egy „öngyilkossági kísérlet” után talán végleg elengedi halott barátnőjét. Az anyja viselkedése teljesen érthetővé válik, miután elárulja, ki volt Lydia apja és ez utólag visszagondolva csak fele olyan betegessé teszi a szexjelenetet. 

SZPOJLER VÉGE

A film elején lévő szupergyors montázs-pillanat meg a végén előtörő horror-hangulat egyfajta ismétlődő motívum, és míg az első arra figyelmeztet, hogy a laza felvezetés ellenére ez nem egy könnyű kis akármi lesz, addig az utolsóban kiteljesedik a mondanivaló egyik fele: Az élet megy tovább, az embereket el kell fogadni olyannak, amilyenek, és nem mindenki hibás azért, amilyen állapotban van. Amellett persze nem lehet elmenni, hogy az egész központjában a testi szerelem áll. Már a 11. percnél szóba kerül a szex, több jelenetnek egyértelmű szexuális felhangjai vannak, és azt hiszem, hogy az előbb leírtak mellett a The Falling azt is üzeni nekünk, hogy a szex kell az élethez, jó, fontos és mindenki számára szabad dolog. (Éppen ezért gondolom, hogy Magyarországra valószínűleg sosem fog eljutni. - Ebben tévedtem.) Vannak visszatérő képek: a tó, a falevelek a tavon, a hattyú, de mintha ezek egy idő után eltűnnének. A képek, amiket láthatunk, lenyűgözőek, a természet és a fiatalság szépségének emlékművei; az ájulások egy része nagyon vicces, sokszor váratlan és meglepő; az alaphangulat komor, a végén kifejezetten rémisztő, de aztán minden megoldódik.

„…every orgasm is like a small death… a black out…” 

Az író-rendező egy személyben Carol Morley, aki eddig két dokumentumfilmet, két rövidfilmet és egy Edge című nagyjátékfilmet csinált. Florence Pugh énekesnő és dalszerző, nekem már a beszédhangja is tetszik, de a játékidő alatt hallhatjuk énekelni és az se rossz; ez az első filmje. Kiemelném még a hosszú, vörös hajú Susant alakító Anna Burnettet, aki cuki és tetszett a játéka. A cselekményhez remekül passzoló, szokatlanul megvágott zenét Tracey Thorn szerezte, a muzsikát csak a forgatás befejezése után kezdték el felvenni. 

A The Falling 750 ezer angol fontból készült, hazájában 359 ezret hozott vissza, az USA-ban a múlt héten mutatták be, valamint most vált elérhetővé VOD-n. A kritikusoknak mindenütt tetszett, bár nem tartják tökéletesnek. A The Independent brit weboldalnak író Geoffrey Macnab ezt írta róla: „Carol Morley The Fallingja csábító és felkavaró, csodálatosan megcsinált és nagyon finom dolog, ami igazán érdekfeszítő módon egyesíti magában a melodrámát, a beavatási rítusokat (a felnőtté válást) és a természetfeletti elemeket.” 

Meg kell hagyni, ehhez hasonló filmmel még sohasem találkoztam. A sztorija nagyon jó, a karakterei hús-vér emberek, a hangulata leírhatatlan és bár vannak benne dolgok, amik nem tetszettek, tény, hogy elképesztő alkotás. Nem tudom, kinek lehetne ajánlani, mindenesetre az angolul jól tudó, szokatlan drámákat és/vagy Maisie Williams-et kedvelők nézzék meg! 

Pontozás: 

imdb: 5.5 (Úgy látszik a nép tetszését nem sikerült megnyernie.)(2 év alatt 0.3-at csökkent.)

Szerintem: 5/5 (Biztosan megnézem újra valamikor.) 

Hírek: 

- Maisie Williams következő filmje a jövőre érkező The Devil and the Deep Blue Sea, amiben egy hajléktalan lányt alakít, aki hajót épít, hogy eljusson egy szigetre; de még ez előtt újfent találkozhatunk vele a Ki vagy, Doki? két részében is, ahol egy titokzatos karaktert játszik. (Ezeket mind láttam, előbbiről írtam is.)

- Greta Scacchi a The White King című sci-fiben szerepel majd, ami Dragomán György regényéből készül. 

Ezen a héten még valamit megnézek majd, de még nem biztos, hogy mi lesz az.

Ha egy film sok pénzt hoz be, folytatása készül. Nem akkor, ha sikeres, nem akkor, ha szeretik, és nem akkor, ha jó, hanem akkor, ha kaszál. Persze, a mozi-ipar üzlet – de a filmművészet önmagában mégsem az… Mindenesetre adott nekünk a 2007-es 300, ami világhírűvé tette Gerard Butlert és Zack Snydert, és mivel szép summát termelt, a producerek gondolták, hogy csinálnak neki második részt. Egy teljesen lezárt, önmagában tökéletes történetnek, aminek ráadásul a főszereplője meghal… Ha ehhez hozzátesszük, hogy az egyedi látásmódját a (szerintem teljesen megalapozatlan) negatív visszajelzések hatására feladó Snyder visszautasította a rendezői pozíciót a következő epizódnál, és Butler sem tért vissza; helyükre pedig két totál tehetségtelen fickót szerződtettek, akkor várható volt, hogy a végeredmény enyhén szólva rossz lesz… Nézzük, hogy tényleg így van-e: 

Ha a 300 nézése közben felmerült benned, hogy Xerxész (Rodrigo Santoro) vajon miért lett olyan, amilyen és hogy miért pont a görög városállamokat pécézte ki magának; akkor örülhetsz, mert ebben a részben kiderül, hogy az egész világhódító háborút egy görög király, Themisztoklész (Sullivan Stapleton) indította el, tudtán kívül a szépséges, de romlott Artemisia parancsnok (Eva Green) kezére játszva. A manapság leginkább a gazdasági csődjéről ismert állam ókori megfelelője azonban széthúz és nem hajlandó összefogni, úgy látszik, hiábavaló volt a spártai Háromszázak áldozata; Themisztoklész mégis úgy dönt, megkísérli megállítani Xerxész gigászi hajóhadát, még mielőtt az partot érhetne, így elejét véve az inváziónak. Ám küldetése öngyilkosságnak látszik és látszólag hűséges alattvalóin kívül senki sem hajlandó követni őt a forrongó tengerre. Vajon végül sikerül győznie, vagy követheti Leonidászt a sírba?

Aki már unja a szövegáradatot, amit rendszerint produkálok, annak egy gyors felvezetés a lényegről: Ebben a filmben szinte semmi sem működik, az egész idejétmúlt, értelmetlen és unalmas. Lássuk kicsit bővebben, miért írom ezt: 

Az oké, hogy a 300 az amerikai Frank Miller képregényén alapul, az viszont megtörtént, valóságos történelmi tényekre építkezik. Itt meg az a helyzet áll elő, hogy a görög történelemre alapuló, de még meg sem jelent amerikai képregényt egy izraeli rendező álmodja filmre egy ausztrál és egy francia főszereplésével, amerikai pénzből. Nevetségesen hangzik, nem? A direktor Noam Murro korábban a sokak által utált Zseni az apámat rendezte eddig, egyébként pedig reklámokat készített; és finoman fogalmazok, amikor azt mondom, hogy helytelen döntés volt őt alkalmazni Snyder helyett. Utóbbi persze nem ért rá, mert éppen Christopher Nolannel karöltve eladta magát Az Acélemberrel Hollywood urainak; de azért íróként és producerként részt vett A birodalom hajnalában. Ez a tény egyébként nem látszik a végeredményen. Miller szintén befektette pénzét ebbe a produkcióba, és névlegesen kapott írói megjelölést (erről még szót ejtek). A forgatókönyv másik elkövetője a 300-at is író Kurt Johnstad - ki tudja, mi az, amit neki és mi az, amit Snydernek köszönhetünk a szkriptből. 

De ha félretesszük az inkompetens rendezőt meg a sztorit (amivel még nem végeztem), akkor se lenne gond, amennyiben lenne egy Gerard Butler-kaliberű színész a főszerepben, de ez sincs meg, helyette ugyanis megkapjuk Sullivan Stapletont, akit az általam teljesen ismeretlen Válaszcsapás című sorozatban és az elrontott A Sötétség Leplében láthatott a magyar közönség. Azt, hogy mennyire jóképű, állapítsák meg a hölgyek, de az tuti, hogy a játéka marhára egysíkú és unalmas. Themisztoklész totál érdektelen, és a mellé adott bajuszos pofa, a veterán meg annak túlbuzgó fia se érdekesek. Velük szemben ott van a szépséges Eva Green, aki ezúttal mintha visszafogná magát, meg Rodrigo Santoro, aki sajnos háttérbe szorul. Az egész film két legérdekesebb karaktere Xerxész (akinek az eredettörténetét megoldották annyival, hogy besétál egy medencébe normális férfiként, aztán kijön onnan a már ismert szado-mazo-piercinges óriásként) és a szintén visszatérő perzsa követ (Peter Mensah), akiről megtudjuk, hogy a legkiválóbb kardforgató, meg Artemisia nevelője is volt, mielőtt küldöttnek állt volna; és ez elég szar, ha hozzávesszük, hogy mennyi új karaktert vonultatnak fel előttünk. De nem kell pánikba esni, mert visszatér néhány kisebb szereplő az első részből! A már említett követ és az istenkirály mellett újból itt van Gorgó királynő (Lena „Cersei Lannister” Heady), a félszemű Dilios (David Wenham), meg a torzszülött „spártai”, akinek viszont még a nevét se tudom. Ők azonban nem tesznek hozzá túl sokat a filmhez – önhibájukon kívül. Ugyanis a sztori unalmas.

Szpojlerek itt 

Az, amit leírtam korábban kedvcsinálónak, nem lenne rossz, ha: 1. Lenne egyetlen karakter, akiért szoríthatnánk - a számomra érdekes uralkodó távol marad a csatáktól, a követ végzetét meg mindenki ismeri. 2. Ha nem mutatnák, hogy Leonidász erkölcsi győzelme hosszú távon szart se ért. 3. Ha nem tudnánk, hogy Themisztoklész okozta mindezt a pusztítást. 4. Ha nem látnánk, hogy Athén romba dől, miközben emberünk még mindig a víznél harcol. 5. Ha a befejezés katarzist okozna. Ezekből sajnos semmit se adnak meg nekünk. 

Szpojlerek vége 

Ehhez még hozzá kell tenni, hogy az előzményt akkora sikerre vivő látványvilág a Sin City 2-höz hasonlóan itt se működik, mert már láttuk; a lassítások öncélúak és az esetek 60%-ában indokolatlanok; plusz az erőszak egyetlen alkalommal üti meg egy átlagos Trónok Harca-epizód színvonalát (ez alatt azt értem, hogy egyetlen halál van, ahol felszisszentem, az összes többi brutalitást rezzenéstelen arccal néztem végig). A 2 órás játékidő dacára az első fél óra hihetetlenül elsietett, és mivel számomra a végső csata a pocsék karakterek miatt érdektelen maradt, így szubjektíven azt mondhatom, hogy az utolsó fél órában meg nem történik semmi. A nyitó harc és az első jelenben játszódó között 10 év telik el, de mindenki ugyanúgy néz ki, mint korábban; nincsenek szörnyek (amik vannak, azok sincsenek), minden harcos mesterlövész és az összes szereplő végig egyféle arcot mutat. Az se tetszett, hogy a CGI annyira erőteljes, hogy a teljesen valóságos elemek, pl. a szereplők, sokszor rajzoltnak, szimulációnak tűnnek. Tegyük hozzá, hogy a Rise of an Empire folytatás; de egy része ugyanakkor játszódik, mint a 300 és még előzmény is! Három az egyben, kár, hogy harmadannyira jó, mint az első rész. (Megjegyzés: A magyar szinkronban az Artemisiát megszólaltató színésznő olyan, mintha tinilány lenne, és ez zavaró, oda nem illő…) 

De azért vannak itt jó dolgok: Amikor először megyünk ki a tengerre, olyan, mintha ott lennénk a görögökkel a tajtékzó hullámok között; a valóságosan patakzó vér felüdítően hat a sok PG-13-kategóriás izé után; Junkie XL zenéje nagyon hangulatos és odaillő és jó az ősi becsület bemutatása, a „tankhajó”, meg az „öngyilkos merénylő búvárosztag”. No meg két részre osztva, de ismét láthatjuk azt a legendás pillanatot, ami memeként immár 8 éve kísérti az internetet.

Pár dolog, amit nem értettem: Úgy tűnik, a jófiúk csak azért félmeztelenek, hogy jól nézzenek ki, meg hogy meg lehessen őket különböztetni a talpig páncélba és feketébe öltözött megszállóktól. De ha már feláldozzák a védelmet a mozgékonyság meg a menőség érdekében, akkor Artemisia rohamánál miért nincs egyiküknél se ott az egyetlen védőfelszerelésük, a pajzs? Ha már védőfelszerelés: A perzsák páncélzata papírból van? Aztán: miért a legjobb kardforgató lesz a követ? Xerxész helyében én megtartottam volna ezt az embert, hogy tanítsa/vezesse a katonáimat… Végül egy naiv kérdés: Történelmileg mennyire hiteles a faltörőkos-akció a görög hajók részéről? Lehetséges volt ez az ókorban, tényleg használták ezt a technikát a hajózó népek? 

Érdekességek: Mint már említettem, a film elvileg Frank Miller Xerxes című képregényén alapszik, ám a gyakorlat mást mutat. A két mű nagyjából egy időben keletkezett, az 5 részesre tervezett olvasnivalóból viszont elvileg eddig csak 2 szám van meg, de még azokat se adták ki. A cselekmény történelmi magvát az artemisiumi és a szalamiszi tengeri csaták adják. A forgatókönyv első változatában Xerxészre és harci cselekedeteire koncentrált volna, ám később több változtatáson esett át, míg végül Themisztoklészra hegyeződött ki. (Ha van egy ilyen elképesztő karakterük, akkor miért kellett a róla szóló mesét lehúzni a wcn?) Bár az események jelentős része a vízen vagy a víz közvetlen közelében megy végbe, a forgatás szárazon zajlott le, a rendező szerint ez nagy szabadságot nyújtott. Az egész filmet stúdióban vették fel, zöld háttér előtt, Bulgáriában. A görög hajó megtöltött egy egész stúdiót, a perzsa gálya viszont háromfelé vágva, három különböző helyen fért csak el (a hajók közül egyetlen egy sem látszik valóságosnak, szóval kár volt az erőfeszítésért).

Gerard Butler Leonidásza benne lett volna A birodalom hajnalában, ám a színész nem vállalta a felkérést, mondván „ez nem neki való” – vajon a meme-mé változás miatt döntött így vagy a béna alapanyag okán? Az egyik producer azt nyilatkozta, hogy egy csomó ismert színész jelentkezett Themisztoklész szerepére, ám ők elhajtották ezeket a jóembereket, mondván az első részhez hasonlóan egy relatíve ismeretlen arcból akarnak sztárt csinálni (ez a húzás se jött be). Noam Murro elmesélte, hogy amint Sullivan Stapleton besétált a válogatásra, tudta, hogy csakis ő lehet a főszereplő és kijelentette, hogy senki mást nem hajlandó alkalmazni (nagy ötlet volt). Stapleton elsőre elbizonytalanodott, hogy vajon sikerül-e neki összehoznia a „300 külsőt”, de mint látható, sikerrel járt. A rengeteg edzés mellett a felvételek ideje alatt szinte kizárólag joghurtot fogyasztott, hogy ne hízzon egy grammot sem. Artemisia szerepére ugyanígy egyetlen lehetséges jelölt volt, Eva Green – a kezdetektől csakis őt akarták, és a készítők szerencséjére a hölgy éppen ráért. Eva saját bevallása szerint régi álmát válthatta valóra ezzel a szereppel, ami az első akcióhősi munkája lett és ő is elég sokat gyakorolta a kardforgatást, mivel nagyon lelkes volt a szereppel kapcsolatban. Rodrigo Santoro napi 6 órát töltött a sminkeseknél, mire feltették rá a szerepéhez szükséges komplikált jelmezt; ám a sok ékszer és piercing eléggé törékeny volt, így vigyáznia kellett rájuk, ez pedig akadályozta a mozgásban. A hosszas sminkelés alatt Hérodotoszt olvasott, ami állítólag sokat segített neki a karaktere megformálásában. Mivel Xerxész több mint két méteres, így a „mindössze” 189 cm magas Santorot számítógépes effektekkel nagyobbították meg, ennek viszont az lett az ára, hogy a színész minden jelenetében egyedül állt a greenscreen előtt és szinte semmiféle interakció nincs közte és kollégái között; ám utólag azt mondta, hogy már az első résznél megszokta ezt a módszert, szóval tudott alkalmazkodni. 

Néhány történelmi tévedés Paul Cartledge-től, a Cambridge-i Egyetem görög kultúra szakos professzorától: Sem Dareiosz, sem Xerxész nem volt jelen a marathóni csatánál (ez a nyitó harc), ebből következik, hogy előbbi nem ott halt meg. Artemisia tényleg élt, ám hadvezér helyett királynő volt; nem jutott árvaságra; ellenezte a tengerszorosokba való behajózást és túlélte a görög-perzsa háborút. A spártai flotta mindössze 16 csatahajót küldött a görög hajóhadba, ellentétben azzal a több százzal, amit a film végén láthatunk. 

A 300: A birodalom hajnala 110 millió dollárt emésztett fel, majd 337 milliót hozott vissza. A kritikusok kedvelték az akciójeleneteket és Eva Green játékát, de a cselekményt meg a túlerőltetetten fröcsögő vért már nem. 

Nekem nem tetszett. A rossz rendező képtelen irányítani a jó színészeit, a sok tehetségtelen központi karaktert megformáló új arc se segít; emiatt a sztori unalomba fullad, amin a hosszú játékidő csak tovább ront. Fölösleges, pénzhajhászó folytatás, nem éri meg megnézni… 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (2 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 2/5 

Hírek: 

- Sullivan Stapleton még egy filmre szerződött és Noam Murro azt mondta, hogy lát lehetőséget a folytatásra, úgyhogy attól tartok, lehetséges, hogy jön még egy 300… (2017-ig mégse jött.)

- Jövőre landol Zack Snyder eddigi legnagyobb dobása, a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala. Zack bácsi ezzel, valamint a Wonder Woman és az Aquaman filmek pénzelésével készíti elő a két részesre tervezett Justice League mozit, amiben íróként is részt vesz. Emellett még a még be sem mutatott, de már vegyes megítélése Suicide Squadban producerkedik. (Behozta a pénzt, siker lett, még nincs kész, még nincs kész, megbukott.)

- Kurt Johnstad írja az Aquaman forgatókönyvét, a címszereplő Jason Momoa lesz.

- Eva Greent Tim Burton követekező filmjében, a Miss Peregrine's Home for Peculiar Childrenben láthatjuk legközelebb. (Kb. senkit se izgatott.)

- Lena Heady a könyv formában már hírhedtté vált Pride and Prejudice and Zombies című opust erősíti. (Minden héten adja a tévé, mégse bírom rávenni magam, hogy megnézzem...)

- Rodrigo Santoro felbukkan a legnagyobb brazil focista, Pelé életrajzi filmjében, valamint a (tök fölösleges) új Ben Hurban, ahol Jézust alakítja. Istenkirály, aztán Isten fia, a következőkben Santoro már biztos teljes értékű isten lesz! 

- David Wenham bekerült a viszonylag érdektelenségben készülő A Karib-tenger kalózai 5-be; valamint szinkronhangként szerepet kapott a Blinky Bill The Movie-ban. A velem egyidős generáció biztosan emlékszik erre a koalás rajzfilmre, ami Ausztráliában játszódott, vajon hogyhogy most elővették? Talán akkor lesz egyszer Tazmánia-film is? (Jack Sparrow 5. kalandja méltán hasalt el minden tekintetben...)

Nagy előrelépés történt nálam, ugyanis szereztem egy UPC-boxot, így immár tudom fogni az összes csatornát, amit a szolgáltató kínál, így a jövőben jóval több filmet tudok majd megnézni. Különben rohadtul késő van és a képszerkesztőm is szórakozik velem, szóval, ha valami hiba van a cikkben, az ezért van… 

Várható írások: The Falling. 

Ja és még valami: A cím nem Perzsiára utal, a befejezéskor, ha figyelmes vagy, megtudhatod, hogy valójában mi is az a „birodalom”. 

Muzsika rovat – A Black Sabbath örök érvényű War Pigs-e egy érdekes remixben hangzik el a stáblista elején, amit itt meghallgathattok:

Woody Allen megosztó filmes, az emberek általában imádják vagy gyűlölik a munkáit. Az utóbbi években nem nagyon alkotott maradandót, ám a múltban remek alkotások kerültek ki a keze alól, saját kedvencem tőle A Jáde Skorpió átka. Egyik korai, kis híján 40 éves mozija az Annie Hall, aminek az a különlegessége, hogy a mai napig ez az egyetlen vígjáték, amely megkapta a legjobb filmnek járó Oscart. Akkor ez vajon azt jelenti, hogy ez a világ egyik legjobb vígjátéka? Nos, a történet ismertetése után elmondom, hogy mit gondolok erről… 

Alvy Singer (W.A.) egy new yorki stand up comedy-előadó, aki keresi a helyét a világban. Elérkezik a 40. születésnapja és ekkor visszatekint élete nagy szerelmére, Annie Hallra (Diane Keaton), és megpróbál rájönni, miért mentek szét végül. Közben bemutatja nekünk az életét, meg a nagy kérdéseket, amik foglalkoztatják, mialatt azon tanakodik, hogy vajon mi a szerelem lényege, mi az értelme, és hogy egyáltalán minek az?

Ha lényegre törően akarom összefoglalni, akkor ebben a filmben szinte semmi nem történik 2 órán keresztül, csupán a szereplők beszélgetnek, de Allen olyan nagyszerű technikai ötleteket vitt bele, amik még ma is tök jók, ráadásul sok remek zsidóvicc van benne – neki szerintem megbocsáthatjuk, ha kifigurázza a zsidókat -, ám a hangulata hamar megváltozik. Az első fele kétségtelenül egyedi, humoros és úgy-ahogy érdekes, ám a második felére mindez kiveszik belőle. Persze ehhez hozzájárul, hogy az elején a kapcsolat kialakulását és virágzását mutatja be, utána meg azt, ahogyan tönkremegy, ezekből pedig egyértelműen következik, hogy az első része kellemesebb élmény a néző számára.

Számomra leginkább az egyedi, szokatlan megoldások tetszettek. Alvy a narrátor szerepét is betölti, de sokszor kilép az adott jelenetből, ahol éppen van és elkezd közvetlenül a nézőhöz beszélni. (Az angolban ezt „breaking the 4th wall”-nak hívják, de a magyar szakkifejezés számomra ismeretlen.) Emlékezetes példa erre a mozis sorban állási jelenet, és mivel az egész cselekmény Alvy fejében játszódik, így az ehhez hasonló dolgok nem meglepőek. Két szekvencia akad, mikor a beszélgetőpartnerek nincsenek a képen, csak a hangjukat halljuk, később meg jön egy olyan rész, mikor belehallgathatunk Annie és Alvy gondolataiba. Különleges még az a néhány részlet, mikor hősünk másokkal és a nézővel együtt utazik a saját múltjába; sőt, még van egy rövid rajzfilm-betét is. A legjobb viszont az, hogy Alvy véletlenszerűen odalép járókelőkhöz az utcán és velük beszéli meg a gondjait, ráadásul ezek az illetők, mintha csak a saját gondolatainak/belső énjének kivetülései lennének, mindig őszintén válaszolnak és tisztában vannak emberünk problémáival, pedig most találkoztak először. Ugyanígy van, amikor a járókelők hirtelen megszólítják őt és tanácsot adnak neki, a csúcspont viszont az iskolapadba való visszautazás, ahol a gyermek Alvy a táblához megy, miközben a felnőtt önmaga megjelenik a helyén és dumálni kezd a gyerekekkel meg a tanárral, de csupa felnőtt témáról. 

Woody bácsi a szokásos figuráját adja elő (emellett író és rendező volt), aki kedveli, az most se csalódik majd benne. Diane Keaton cuki és Annie olyan fura, érdekes lány, szerintem bárki szívesen megismerkedne/összebarátkozna vele. Kisebb szerepben felbukkan néhány ma már igen ismert, de akkor még kezdő színész: Jeff Goldblum (vendég a partin), Christopher Walken (Duane), Shelley Duvall (Pam), Beverly D’Angelo (színésznő a tévében) és Sigourney Weaver (Alvy párja a mozi előtt, csak messziről látszik, nincsen szövege). Három híres, de nem színészettel foglalkozó ember szintén felbukkan a képeken: Marshall MacLuhan (filozófus, önmagát játssza), Truman Capote (író, önmaga hasonmását kelti életre) és Paul Simon (Tony-t, a híres producert alakítja). A történet megírásában Allent szerzőtársa, Marshall Brickman (Rejtélyes manhattani haláleset, Hétalvó) segítette.

Érdekességek: Az alapötlet szerint gyilkosság lett volna a középpontban, aminek az elkövetőjét keresik, a szerelmi szél pedig ezzel párhuzamosan futott volna. Ez végül nem került be ide, de később átalakult a Rejtélyes manhattani halálesetté. A két író Manhattan utcáin sétálgatva találta ki a sztorit. Brickman szerint Allenre azok a dolgok hatottak a legjobban, amiket Alvy is átél: betöltötte a negyvenet és elkezdett félni a saját halálától; ezek mellett pedig direkt döntött úgy, hogy a humort háttérbe szorítja „az emberekről szóló történet” javára. Számos dologban egyezik a fiktív karakter megalkotójával: Mindketten stand up comedy-előadóként keresték a kenyerüket (és ugyanazokat a poénokat mondják); Allen járt Diane Keatonnel, aki Alvy barátnőjét játssza (Keaton megerősítette, hogy legalább részben a tényleges kapcsolatukon alapul a fiktív románcuk), pl. az iskolai időutazásnál a táblára felírt december 1. Woody bácsi szülinapja, és a konkrétan megjelenő 1942. december 1.-én 7 éves volt, vagyis éppen iskolás-korú. Szóval még egyidősek is. Ennek ellenére a rendező tagadja, hogy tényleg önmagáról mintázta volna hősét: „Az emberek a fejükbe vették, hogy az Annie Hall önéletrajzi volt, és nem tudom meggyőzni őket, hogy nem volt az.” Diane Keatonnak szintén sok közös vonása akadt saját karakterével: A figurát egyenesen neki írták, a két nő ugyanazokat a ruhákat viselte és még a nevük is egyezik (Keatont eredetileg Diane Hallnak hívták, a beceneve pedig Annie volt). Diane azt nyilatkozta, hogy ez a kedvenc szerepe, nagyon sokat jelentett számára és hogy még ma sem zavarja, ha azonosítják vele. Annie külseje meghatározó divathullámot teremtett a ’70-es évek végén – állítólag maga a színésznő találta ki az összeállításokat, de a jelmeztervező Ruth Morley-nak biztosan volt beleszólása a dologba, sőt, a híres divattervező Ralph Lauren is magáénak vallotta az „Annie Hall külső” megteremtését. 

Kezdetben 3 millió dollárt szántak a forgatásra, de a költségek végül 4 millióra rúgtak. A hullámvasút alatt álló ház tényleg létezett, Coney Islanden állt és Kensington Hotelnek hívták, a felette ívelő vidámparki látványosságot pedig Villámcsapásnak. 2000-ben mindkettőt lebontották. A stáb tagjai közül többen állították, hogy a rendező rosszul bánt velük, köztük például MacLuhannel is. Talán ezt támasztja alá az a tény, hogy Allen 200 statisztát trombitáltatott össze Coney Islandre, akik órákig álltak készenlétben a kedvéért, ő azonban egész nap nem dolgozott semmit. A sorban állós részt egyetlen hosszú snittben vették fel. A kokainos poén teljesen véletlenül történt, ám a tesztvetítésen a közönségnek annyira tetszett, hogy benne hagyták a végső változatban, és forgattak hozzá némi körítést, hogy jobban beleilljen a cselekménybe. Hasonlóan spontán pillanat volt, mikor a Robot alakító Tony Roberts a kocsiban ülve a fejére tette a kapucniját, amin egy zöld szemvédő éktelenkedett. Amit Woody bácsi ekkor kérdez, az nincs a forgatókönyvben. Sok jelenet nem került be a filmbe, így például az sem, amikor egy közlekedési lámpa „utasítja” Alvy-t, hogy szerezze vissza Annie-t; ezt viszont a direktor annyira giccsesnek találta, hogy le se forgatta, ám évekkel később visszaköszönt az L.A. Story – Az őrült városban.

Annie-t biztosan Diane Keatonről mintázták, de az, hogy Chippewa Falls-ban született, az Allen egy korábbi barátnőjére, a népdalénekes Judy Henske-re utal. A forgatáson a rendező összejött a csak egyetlen jelenetben szereplő Stacey Nelkinnel. A cselekményhez keretet ad a két vicc, amit Alvy narrátorként mesél el. A stáblista és a főcím alatt egyáltalán nincs zene, de a játékidő többi részében se nagyon van – ez Ingmar Bergman hatása. A pszichiáteres duplajelenet technikai bravúrja, hogy nem osztott képernyőt látunk, hanem egy szobát, amiben a két szettet felépítették egymás mellé és egy vékony fallal elválasztották őket. A mozis sorban állás előtt két pofa elkezdi „zaklatni” Alvy-t, és mikor Annie végre megjön, az eredeti szövegben a hős azt mondja szíve hölgyének, hogy „Itt állok a Keresztapa szereplőivel.” A két pacák közül az egyik, Rick Petrucelli, tényleg szerepelt az említett Godfatherben, de a poén az, hogy Diane Keaton is. 

Megfigyelhető, hogy helyszíntől függően hogyan változik a látványvilág: Manhattanben felhős ég, szürkeség; Los Angeles-ben forró napfény; az álomszerű időutazásos jeleneteknél pedig ragyogó színpaletta figyelhető meg. David Halle szociológus szerint a film intellektuális téren szembeállítja egymással LA-t és NY-ot, előbbit negatívabban ábrázolva. Manhattan filmszínháza klasszikus és külföldi filmeket vetít, míg a kaliforniai B-mozikat; ugyanakkor Alvy hazai terepe olyan, mint ő maga („borús, klausztrofóbiás, szociálisan elhidegült, de ugyanakkor intellektuális menedék is, tele feszültséggel”), míg LA Annie számára a szabadság jelképe. Rob saját műsora alá műröhögést kever – ennek bemutatása Hollywood kritikája. Az író Christopher Knight szerint az egész cselekményt Alvy tapasztalatai határozzák meg: „Általánosságban azt, amit megtudunk Annie-ről és a kapcsolatukról, azt mind Alvy-n keresztül láthatjuk, aki tolakodó módon képes megállítani a cselekményt és kilépni belőle, hogy könyörögjön a néző jóindulatáért [magyarul hogy a saját oldalára állítsa a nézőket].” Pszichoanalitikus, zsidó-centrikus és modernista szemlélettel még tovább lehetne cikkem tárgyát elemezni, de én megelégszem ennyivel.

Az Annie Hall, mint már említettem, 4 millió dollárt emésztett fel, de több mint 39 milliót hozott vissza. A kritikusok saját korában és ma is odavannak érte: négy Oscart kapott (Legjobb Film, Legjobb Rendező, Legjobb Eredeti Forgatókönyv, Legjobb Színésznő) és ugyanennyi BAFTÁt (ugyanazokban a kategóriákban). Diane Keaton ezek mellé még elnyerte a Legjobb Színésznőnek járó Golden Globe-ot. Az Amerikai Filmintézet a Top 10 legjobb romantikus film közül a 2.-nak választotta, a 4. legjobb vígjátéknak és minden idők 31. legjobb amerikai filmjének. 1992-ben bekerült az USA Nemzeti Filmarchívumába, meg benne van az 1001 film amit látnod kell mielőtt meghalsz című könyvben. 

Woody Allen viszont nem tartja kiemelkedőnek saját művét. Azt mondja, nagyon messze van attól, amit elképzelt: „A filmnek arról kéne szólnia, mi zajlik egy pasas agyában… Senki sem értette meg, mi megy végbe ott. Mindenkit csak a köztem és Diane Keaton közti kapcsolat érdekelt. De engem nem ez izgatott… Végül le kellett egyszerűsítenem a filmet magamra és Diane Keatonre, és erre a kapcsolatra, szóval igen elégedetlen voltam vele.” A rendező többször visszautasította a folytatás elkészítését, mondván „Ha folytatást akarnak csinálni, az csak a pénzéhség miatt van, szóval nekem nem nagyon tetszik ez a dolog.” 

Ez egy érdekes és vicces film, de korántsem tökéletes. A különleges megoldásai és a központi témája miatt örökérvényű, ugyanakkor mai szemmel nézve kissé lassú, eseménytelen, plusz minél közelebb kerülünk a végéhez, annál unalmasabb lesz. Viszont Alvy Singer azt üzeni nekünk, hogy a szerelem „irracionális és őrült és abszurd”, de mégis kell az Élethez, és ezt fontos megjegyeznünk! 

Pontozás: 

imdb: 8.1 

Szerintem: 4/5 

Hírek:

- Woody Allen jelenleg egy még cím nélküli 6 részes miniszérián és egy ugyanígy név nélküli egész estés filmen dolgozik. 

- Diane Keaton szinkronhang lesz a Némó nyomában folytatásában. Kedves magyar forgalmazók! Hogyan lett a Finding Dory-ból, ami Megtalálni Dórit jelent Szenilla nyomában?! És MIÉRT? 

- Sigourney Weaver újból megjelenik James Cameron dübörgő Avatar-dömpingjében, de ami sokkal izgalmasabb, hogy elvállalta az új Alient is. Kár, hogy azt Neill Blomkamp fogja rendezni… (Ezekből semmi se lett.)

- Christopher Walken valamelyik A dzsungel könyvében lesz asszem szinkronhang? 

- Jeff Goldblum visszatér az új Függetlenség Napjában, ami Independence Day: Resurgence névre hallgat. Kérdés, hogy erre ki kíváncsi? (Válasz: Senki. El is tűnt, olyan gyorsan, ahogy jött.)

Vannak legendás párosok a filmtörténetben, mint mondjuk Jack Lemmon és Walter Matthau, Gene Wilder és Richard Pryor vagy Terence Hill és Bud Spencer. Nekünk, magyaroknak is vannak ilyen legendáink, mint Scherer Péter és Mucsi Zoltán vagy Szőke András és Badár Sándor. Ugyanakkor ebbe a kategóriába sorolhatjuk a Kern András-Garas Dezső-párost is, pedig ők nem dolgoztak olyan sokszor együtt, főszereplőként pedig még ritkábban alkottak párt. Mi végre hát a legendás hír? Nézzük meg… 

András (Kern András) és Ede (Garas Dezső) évek óta lépnek fel zenés bohóckodásukkal a budapesti éjszakában, ám egy napon előbbi úgy dönt, hogy kiteszi társát a produkcióból, helyére pedig egy fiatal, vonzó színésznőt (Udvaros Dorottya) állít be. Ede, szembesülve a tényekkel, már-már túlzott nyugalommal távozik a helyszínről, de aztán megkezdődik a huzavona, a harc az egykori partnerek között. Minduntalan egymásba botlanak, folyton a másikat kajtatják, miközben elvileg gyűlölik egymást és mindkettejük élete fokozatosan darabokra hullik. Közben a tévé beválogatja közös produkciójukat a nagy szilveszteri műsorba. De ki fogja előadni – és kivel?

„Egyedül nem megy…” 

Egyszer nagyon régen már láttam ezt a filmet, a visszatérő motívumként újra meg újra felhangzó betétdala ugyanis marhajó, ezért kíváncsi voltam, vajon milyen a mű, amiben elhangzik. Anno nagyon nem tetszett, de most, idősebben, tapasztaltabban már láttam, mi a jó benne.  

Először is ugye a dal, az Egyedül nem megy. Ez egy vidám, vicces szám, nagyszerű szöveggel, és érdemes megnézni a jelenetet is, amit Ede és András, majd András és Bogárka (a színésznő) adnak elő rá. Ahányszor elhangzik a dal, mindig más a szövege, de a lényege ugyanaz; és amellett, hogy az első felállásnál barátságról, a másodiknál „barátság extrákkal”-ról szól, elmondja a Ripacsok lényegét, folyton emlékezteti a nézőt a központi dilemmára: Egyedül nem megy… 

A második a látvány és a hangulat. Ragályi Elemér, a nagyszerű operatőr, fantasztikus fény és árnyék kontrasztokkal mutatja be az éjszakai Budapestet, ami a Ripacsok legfőbb helyszíne. Neonfények és utcai lámpák sugarai vetülnek a részeges, furcsa és őrült karakterekre; árnyak ostromolják az éjjel erődítményeit, melyekben együtt mulat az elmeorvos és a lecsúszott színész, az amerikai western-sztár és a fiát ünneplő nyugdíjas munkásnő. Valahol elhangzik egy „elvtárs” és hirtelen a néző rájön, hogy mégiscsak 30 év telt már el, pedig az éjszaka nem sokat változott Budapesten… A főváros mocskos utcáinak ismerős hangulata azonnal megragad bárkit, aki magyarnak született, és úgy érezzük, mintha ott ülnénk a söntésben András mellett, mintha a piszoárnál éppen mellettünk tántorogna Ede, vagy mintha a kislány a mi fejünkhöz csapkodná a pöttyös labdát.

Itt meg kell említenem, hogy a Ripacsok rendkívül hullámzó, már-már kaotikus alkotás. A jeleneteket mintha csak a véletlen rendezte volna egymás mellé, szerintem simán felcserélhető lenne a sorrend, semmit se veszítenénk el a történetből. Van egy csomó értelmetlen, abszolút káoszba fulladó, fura pillanat; például a rendkívül idegesítő zongoratanárnős rész; a tévéfelvételnél, mikor az asszisztensnő végigsodródik az egész stúdión a kavalkádban; vagy amikor Ede a gyerekeivel öltözik. Meg lehet bennük találni az értelmet, vagy, hogy a rendező mit akarhatott velük mondani, de miközben néztem, arra gondoltam, hogy „ez most mi a franc volt?” Az említett három szekvencia kivágása semmit se rontana a végső produktum színvonalán, és szerintem a mondanivalót sem kurtítanánk meg – bár, az öltöztetős jelenetet személy szerint benne hagynám. 

Na, de vissza a fősodorba! A harmadik dolog maga a történet, ami látszólag tök egyszerű, de közben nagyon mélyen szántó, ha a néző belegondol. Izgalmas, ahogy fokról fokra, párbeszédeken keresztül ismerjük meg a két főhős viszonyát: gyerekkoruk óta ismerik egymást, legalább három éve dolgoznak együtt, ismerik a másik családját, gondjukat-bajukat megosztják, ahogy az öltözőt és a nadrágot is; ám a felszín alatt problémák vannak. És ezt mindketten tudják, de egyikük sem tett még semmit – egészen a második jelenetig, amikor megtörténik Ede kipaterolása. 

Szpojler 

A történetet keretbe foglalja a produkció, ami mintha visszafelé zajlana le: Először látjuk a sikeres, jól működő, élőben zajló előadást; végül meg az improvizált, playbackelt, felkészületlen és széteső próbát. Végigjárjuk a budapesti éjszakákat, és közben megtudjuk, honnan kerültünk a kiindulópontra, és amikor már teljes a kép, akkor jön a kudarcba fulladó próba, ami mintha az előadás valódi arca lenne. Miközben szól a dal, és visszagondolunk a nyitó szekvenciára, rájövünk, hogy amit eddig láttunk, amögött az zajlott, amit most tárnak elénk! 

Szpojler vége 

Miközben ment a film, folyton azon spekuláltam, hogy mi lehetett a casus belli, ki és mi okból robbantotta szét a duót? András a hibás, aki meggyűlölte/megunta barátját? A művészi előretörés érdekében teszi, amit tesz, vagy csak be akar jutni Bogárka szoknyája alá? Esetleg Ede miatt történik minden, mert csapnivaló és tehetségtelen? Direkt nem hajlandó tovább lépni egy új projekt felé, szánt szándékkal akadályozza Andrást? Vagy neki minden jó így, ahogy van? De mi a helyzet a címmel, mi van, ha embereink tényleg csak ripacsok?

„Nekem ez a nadrág a munkahelyem.” 

No és itt jön egy újabb érdekes kérdés: Mi a vendetta célja, értelme? Ede alapvetően semmit se akar megbosszulni, csak továbbállna, de András kiprovokálja a balhét, ahányszor csak lehet. Aztán már Ede is belemegy a „játékba” és elkezdik űzni, hajtani a másikat. Garas karakterének nincs vesztenivalója, Kern figurája ezért fél tőle, de talán ez az, ami vonzza őt hozzá. Mindkettejüket így vagy úgy, de elhagyta a felesége, és vitte a gyerekeket is – papíron a két férfi házasember, de igazából már rég nem azok; talán emiatt akarnak bosszút állni valakin, de csak a másik van „kéznél”? Fokozatosan elérkeznek arra a pontra, amikorra egymáson kívül semmire se figyelnek, közben mindent és mindenkit elvesztenek. A kocsmai nagy találkozáskor aztán részegen mintha próbálnának valamiféle egyezségre jutni, de már egyiküknek se fontos, hogy ki van mellettük a nadrágban, vagy van-e egyáltalán rajtuk nadrág. Egymás legnagyobb ellenségei, de közben a legjobb barátok, mert hát egyedül nem megy…

Még egy szpojler 

Ha megnézzük a befejezést, és a nyitányt, rájöhetünk, hogy a konfliktusnak semmi értelme nem volt, mert a szám bukásra ítéltetett az előadóival együtt, és mindketten ugyanoda jutottak vissza, ahonnan elindultak: a „légnadrágba”… 

Szpojler vége 

Pár szót az alkotókról: Az író-rendező az a Sándor Pál, aki a remek Régi idők fociját is dirigálta, írótársa a vele gyakran együttműködő Tóth Zsuzsa volt. Kisebb-nagyobb szerepekben felbukkannak az alábbi ismert arcok: Major Tamás – dr. Molnár, Bárdy György – a főnök, Bujtor István – a rendező, Máriáss József – Gyula (a Szomszédok Bőhm bácsija), Pécsi Ildikó – a zongoratanárnő, Temessy Hédi – Róza (ő nem tudom, ki volt), Hlatky László és Kibédi Ervin (Hacsek és Sajó legendás megtestesítői), William Berger (amerikai színész volt), Aradszky László, Komár László, Zorán, Kudlik Juli és Antal Imre. A zenét Presser Gábor szerezte.

Érdekességek: Ez Garas Dezső második legendás Edéje, az első a Régi idők focijában Minarik Ede. A fura, fekete ruhás fiatal nő, aki körbemegy a stúdió kavalkádjában, az Máriáss Melinda, Máriáss József lánya. A vágónak elég vicces neve van, úgy hívják, hogy Kármentő Andrásné:) Hacsek és Sajó talán a beskatulyázás jelképei, mert amint megláttam őket, az ugrott be, hogy ez Hacsek és Sajó, pedig felismertem Kibédit. Ő és Hlatky látszólag karakterben maradnak kint a büfében is, és ez szerintem arra utal, hogy Edét és Andrást ugyanígy látják az emberek (ők a „légnadrágosok”). Az éjszakai utcák képei és a gyakori taxizás a Taxisofőrt juttatta eszembe, a történet pedig A tökéletes trükköt, de ez csak az én kis megjegyzésem. Meglepő módon ezúttal a magyar wikipédián szinte semmi sincs cikkem tárgyáról, pedig a korábban tárgyalt hazai alkotásoknál mindig találtam ott egy-két plusz információt. 

Ezúttal a port.hus kollégák sem erőltették meg magukat, de azért idéznék két kommentet az oldal fórumáról. perry írja: ’Édes - bús magyar 80'-s évek, és természetesen a "légnadrág". A korszak szlogenje "...egyedül nem megy, ha ha ha ha....." Bizony, egyedül nem megy, csak egymásra számíthatunk szerelmeinkben, csalásinkban. Varieté a világunk, színes álmokkal életünk tükördarabjainak torz visszfényeivel. Mi vagyunk az éjszakai Pest, ez az áldott és szidott metropolis, vagyunk lakói, amint azt barátaim Cseh Tamás és Bereményi Géza volt szíves mondani. Átsétálunk hidakon, bárokon, életeken, és mi marad nekünk? A légnadrág.’ F E B kommentjét pedig azért idézem, mert teljesen egyetértek vele: „A jelenet az énektanárnőnél nagyon nem illett a filmbe.” 

Örülök, hogy volt időm/kedvem megnézni újból a Ripacsokat, így ugyanis kijelenthetem, hogy egyáltalán nem rossz film ez, csak olyan nagyon magyar. Súlyos dolgokról beszél, a komédia álarcát viselő tragédiáról, az élet sokszor értelmetlennek tűnő mivoltáról, a törékeny emberi kapcsolatokról, de mindezt inkább a felszín alatt teszi meg. Ha ránézünk, csak a neonfényt látjuk, a piaszagot érezzük és a marhaságokat halljuk, de közben ott van minden, csak meg kell tanulni belátni az álarcok mögé… 

Pontozás: 

imdb: 7.1 (2 év alatt 0.2-t csökkent.)

port.hu: 8.5 (Ez is 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 4/5 (Vannak dolgok, amik azért nem tetszettek benne.) 

Hírek: 

- Sándor Pál következő filmjének címe Vándorszínészek, a történetről eddig nem került napvilágra semmi. Sándor író, rendező és producer lesz. (Főszerepben Rudolf Péter.)

- Kern András újból rendez, alkotása a Gondolj rám! címet viseli. Ő írja a forgatókönyvet és szereplőként tovább erősíti a művet. (Ez csúnyán megbukott.)

- Udvaros Dorottya a Kút névre hallgató drámában bukkan fel legközelebb. (Most vetítik a mozik.)

Várható írások: Annie Hall. 

Muzsika-rovat – ez a szám kétszer is elindul a filmben, de egyszer se megy le, most viszont mindenki meghallgathatja:

Nem is emlékszem, mikor találtam ezt a filmet, amit aztán felírtam a listámra. Tegnap letöltöttem és megnéztem, de ezúttal kellemes csalódásban volt részem, nem úgy, mint a Sparks esetében. Itt az egyik kedvenc kombinációm működik: kedvelt színésznő bentlakásos iskolában. Ez mindig bejön!

Rebecca (Sarah Bolger) utolsó évét tölti a Brangwyn bentlakásos lányiskolában. Barátok veszik körül és nagy reményekkel vág neki a tanulmányoknak, hiszen oldalán tudhatja legjobb barátnőjét, Lucy-t (Sarah Gadon). Ám érkezik egy új diák, a furcsa Ernessa (Lily Cole), aki hihetetlenül művelt, számos dologban tehetséges, de különös dolgok történnek körülötte. Rebecca azon kapja magát, hogy az új lány teljesen elveszi tőle Lucy-t, aki megmagyarázhatatlan módon vonzódik hozzá. Hősnőnk azonban nem hagyja magát és megpróbálja kideríteni Ernessa titkát, de közben az iskolai közösséget halálesetek és fegyelmi vétségek korbácsolják fel – mind Rebecca közvetlen közelében. Ő pedig tudja, hogy ki a felelős mindezért, de senki sem hisz neki; ráadásul meg kell küzdenie apja halálának árnyékával és a jóképű új irodalomtanár (Scott Speedman) iránta táplált vonzalmával is. Vajon a lánynak igaza van és tényleg az új tanuló minden rossz okozója vagy valami más áll a háttérben?

Az angol lányiskolákban játszódó filmeknek műfajtól függetlenül mindig van egy alaphangulata, ami elkap. Ez itt is megvolt, már rögtön az elején; aztán mikor Lily Cole feltűnt fekete hajjal, rögtön gondoltam, hogy „na, itt lesz valami”. Bár Sarah Bolger karaktere első blikkre antipatikus, a játékidő folyamán mégis megkedveltem, ahogy a barátnőit is – bár, hogy mi olyan nagy szám Lucy-ban, azt megmondhatná valaki! A történet első szintje egy dráma, ami a barátság felbomlásáról szól. Ez számomra azért nem működött igazán, mert Becca és Lucy kezdetben érdektelenek, és az expozíció, ami felvázolja kettejük kapcsolatát, elég gyenge. A néző kénytelen elfogadni, hogy milyen szoros a kettejük közti kötelék, bár ennek csupán néhány jelét láthatjuk. Az viszont tény, hogy Becca nem tud meglenni Lucy nélkül, és a többi barátnő is hiányolja a szőke lányt, mikor amaz inkább Ernessával lóg helyettük. A második szint a hősnő személyes kálváriája. Nem csak azzal kell szembesülnie, hogy az egyetlen biztos pontot nyújtó barátnője „elveszik”, hanem kísérti a múltja és fél attól, hogy örökölte az apja „depresszióját”. (Ez a dolog ott sántít, hogy mintha egyszer azt mondaná, hogy 3 éve történt, hogy elvesztette az apját, és szerintem ez kicsit túl hosszú idő. Azért teszem zárójelbe, mert lehet, hogy félreértettem.) Ezen a szinten jelenik meg Mr. Davies, az irodalomtanár, az egyetlen férfi ebben a nők lakta kis világban. A jóképű, idősebb úriemberrel éppen elvesztett szülőjének művészete, az írás köti össze – Becca pedig maga is ír, egy naplót, ami narrációként szolgál. Mr. Davies az egyetlen, akiben a központi alak talán megbízhat, de a férfi érdeklődése több mint barátságosság. 

Pici szpojler 

Az imdbn írta valaki, hogy ez a szál nem vezet sehová. Képtelen vagyok eldönteni, hogy ez jó vagy rossz-e, ugyanis ha a szokásos tanár-diák tiltott szerelem következett volna belőle, az klisé és felesleges lett volna, de ugyanakkor a pasas se nem segít, se nem hátráltat igazán, vagyis valóban súlytalan a jelenléte. Ez mégsem igazi „szerelem”, még csak flörtnek se nevezhető, maximum annyit lehetne kihozni belőle, hogy a lánynak szüksége van egy bizalmasra, a férfi pedig visszaél ezzel. Ennek azonban igazán súlyos következményei nincsenek, tehát kérdéses, hogy ez a szál mennyire kellett; illetve, hogy szükséges-e egyáltalán a történetben egy szerelmi mellék-vonulat? 

Szpojler vége 

A harmadik szint pedig a rejtély, a misztikum. Ezt testesíti meg Ernessa, ő az ismeretlen, aki katalizátorként beindít minden rosszat. A The Moth Diaries remekül operál a bizonytalansággal e karakter kapcsán: Sosem tudhatjuk, hogy amit Becca lát, az tényleg valóság-e. Persze annak tűnik, de ahogy haladunk előre a sztoriban, a látomások, rossz álmok és az apja szenvedésének feltérképezése közben megkérdőjelezzük majd, hogy a hősnő épelméjű-e, ennél fogva visszamenőleg minden, amit lát, ugyanígy megkérdőjeleződik. Ám aztán egyre több jel mutat afelé, hogy Ernessa jóval több, mint egy furcsa lány, és innentől indul a gótikus horror. Lily Cole tökéletes választás volt erre a szerepre, földöntúli arca egyszerre lenyűgözően szép és taszítóan embertelen tud lenni; minden más szereplőnél magasabb, hosszú ujjai és végtagjai csak tovább erősítik az érzést, hogy karaktere valami félelmetes, természetfeletti lény. Szerintem ezt senki más nem tudta volna ennyire hitelesen előadni.

Szpojlerek innentől

A The Moth Diaries a Drakula újraértelmezése. Ugyanaz a gótikus horror, a film maga is foglalkozik az irodalomóra keretein belül ezzel a műfajjal, sőt, Becca kötelező olvasmányként elolvassa Bram Stoker regényének előfutárát, Joseph Sheridan Le Fanu Carmilláját, ami meglepően hasonlít a cselekményhez. Hasonlóságok a film és a Drakula között: Mindkettő napló formátumú; mindkettőben van egy Lucy nevű lány, aki a vámpír első áldozata lesz és közel áll a hősnőhöz; egyikben sincs magyarázat a szörny létrejöttére; valamint ott van a földdel teli láda, amiben a gonosz alszik. 

Szpojlerek vége 

Maga a film különben nagyon hangulatos és feszültséggel teli. A képeket a szürke szín uralja, mintha hamuréteg fedné az egész világot, amiben világít a lányok kék szeme és a fehér hálóingek sora; az álom-jelenetek erősebb színekkel operálnak, éjszaka meg minden olyan ijesztően sötét. A horror-részek elég erőteljesek, van valami megfoghatatlan szexualitás a levegőben, mint a Merülésekben, és a zene szintén jó, megfelelően festi alá az eseményeket. Ugyanakkor van pár elég rosszul megoldott húzás is…

Újfent szpojlerek 

A suli 100 éve hotel volt és Ernessa ott járt, aztán megölte magát éééééés… És nem tudjuk meg, hogyan lett vámpír, miért jött vissza, miért nem előbb, stb. Dora halála teljesen kitalálható, és megtörténte után már sejteni lehet, hogy a többiek majd így vagy úgy, de szintén eltűnnek Becca mellől. Ezzel pedig könnyen rá lehet jönni a „csavarra”, miszerint Ernessa célja Becca becserkészése, de ebből semmi se valósul meg, mert igazából a vámpír és a lány között szinte semmiféle interakció nincs. Utóbbi csak követi és figyeli előbbit, aki meg mindössze látomásokban és álmokban beszélget vele, ezért aztán a végső „nagy leszámolás” erőtlenné, megalapozatlanná válik, bár kétségkívül elég sokkoló. Nem értettem azt se, hogy az uszodás jelenetnek mi az értelme? Az, hogy a vámpír fél a víztől? Az, hogy nem tud úszni? Az, hogy mutassuk meg a híres modellt fürdőruhában? Ezt meg követi a második érthetetlen rész, a tornatanárnő halála. Most komolyan, pár hónapon belül ketten is meghalnak „balesetben” és senkit se izgat?! 

A cím magyarázata: A moly naplók - A napló egyrészt Becca, másrészt Ernessa naplójára utal, a moly pedig előbbi legkedvesebb emlékére és az utóbbit követő állatokra. Ja és ez itt az igazi vámpírnapló:P 

Szpojlerek vége 

A történetet Rachel Klein 2002-es regénye ihlette, a forgatókönyvet a rendezéssel is megbízott Mary Harron (Amerikai Psycho) készítette. Sarah Bolgert korábban A Spiderwick-krónikákban és a Tudorok-sorozatban láthattuk. Kiemelném Valerie Tiant, aki Charley-t kelti életre, mert szerintem ő volt a legcukibb a lányok közül, kár, hogy csak az első fél órában szerepelt…

Érdekességek: A film kanadai-ír koprodukcióban készült. Az alapjául szolgáló könyvtől a legnagyobb eltérés a narrátor nevesítése volt, eredetileg ugyanis nem tudjuk meg, hogy hívják a lányt, aki az egészet elmeséli. A Guitar Hero-szerű játékos első bulinál ugyanazt a snittet kétszer is felhasználták Lily Cole-ról. Lily-nek ez volt a második bentlakásos iskolában játszódó filmje, az első a St. Trinian’s. A The Moth Diaries készítési költségéről nem találtam adatokat, de a bevétele az USA-ban elég marginális, mindössze 3838 dollár volt. 

A megérzésem ezzel a művel kapcsolatban végülis bejött: A hangulata és a képi világa nagyon jó, a cselekménye már kevésbé, de megszerettette velem az alapvetően érdektelen hősnőt, akiért egyre inkább szorítottam a befejezésig, ami viszont lagymatag lett. Tetszett, de kevés kellett volna hozzá, hogy még sokkal jobb lehessen. (Az Alkonyathoz való hasonlítását egyébként baromságnak tartom, szerintem semmi köze a kettőnek egymáshoz…) 

Pontozás: 

imdb: 4.9 (Azért ennél többet érdemelt volna.) 

Szerintem: 4/5

Utólagos szerkesztés: Azóta olvastam a Carmillát és nem tetszett. Vannak benne teljesen érthetetlen részek, a lezárás marhaság, viszont legalább gyorsan a végére lehet érni és olcsón beszerezhető. 

Hírek: 

- Lily Cole most várja első gyermekét, idejét pedig leginkább a környezetvédelemmel és jótékonykodással foglalkozó Impossible nevű weboldalának szenteli, de közben nem hagyott fel a színészettel sem. Következő érdekesnek tűnő munkája a Gravy című vígjáték, ami ha jól veszem ki, Halloween idején kannibálkodó jóemberekről szól… 

Hamarosan újra jelentkezem valamivel, de még nem tudom, mi lesz az…

Tegnap volt kedvenc színésznőm, Juno Temple 26. szülinapja, ennek okán megnéztem tőle két filmet, amit még nem láttam. Az első a Swerve, ami egy ritka, nehezen fellelhető rövidfilm 2010-ből, ezt egy brazil ismerősömnek hála találtam meg még januárban, de direkt vártam vele eddig a napig, mert arra gondoltam, hogy ha semmi új alkotás nem lesz hozzáférhető Ms. Temple-től, akkor mégiscsak legyen valami, amit megnézhetek e jeles alkalomra. Lássuk, mi is ez!

Swerve (2010) 

Daniel (Shiloh Fernandez) egy roncs kocsiban ébred, körülötte mindenütt pusztulás. Nagy nehezen kimászik, és a baleset egyetlen túlélőjeként megindul a közeli benzinkút felé, ahol hirtelen elkezdenek visszafelé pörögni az események és láthatjuk, ahogy barátnőjével (J.T.) kirabolja a helyet, majd elszáguldanak és megtörténik a baleset. Daniel talán kap egy új esélyt a Sorstól, hogy helyrehozza, amit elrontott, amikor ismét ott találja magát a rablás előtti pillanatokban - vajon sikerül neki megváltoztatnia a jövőt?

Ebben a 15 perces filmecskében több eredetiség és jó ötlet van, mint bármelyik manapság hatalmasat kaszáló hollywoodi gigamoziban. Rövidsége miatt nehéz róla szpojlerek nélkül írni, ezért csak annyit mondok, hogy elképesztő, és váratlan fordulatokkal teli. Érdemes figyelni az apró részleteket, ahogyan egyre többet megtudunk a helyszínről és a szereplőkről, vagy ott van a nyúl az autó mellett, ami a határt jelképezi a valóság és a képzelgés között. Az utolsó pillanat pedig bebizonyítja, hogy sosem szabad készpénznek venni, amit a Swerve mutat. 

SZPOJLER 

A történet felfogható egyfajta sötét Idétlen időkignek is. 

SZPOJLER VÉGE 

Érdekességek: Az író-rendező-vágó és producer egy személyben Brendan Gabriel Murphy volt. Shiloh Fernandezt A Keletben és az új Gonosz halottban láthattuk, Juno és ő a valóságban is egy párt alkottak egy ideig. Ez a második (időrendben az első) mozi, amiben Ms. Temple meghal. A zenét egyik kedvenc előadóm, Moby szolgáltatta. 

Ez a kisfilm nekem marhára tetszett, és nem csak azért, mert a fekete hajú Juno nagyon jól néz ki benne, hanem mert izgalmas, váratlan fordulatokkal teli és mindig tartogat egy újabb csavart a nézőnek! Csak ajánlani tudom! 

Pontozás: 

imdb: 7.7 (Két év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 6/5

Safelight (Jelzőfény, 2015) 

Még amikor Truck Stop néven először hallottam erről a filmről, már akkor tudtam, hogy tetszeni fog. Evan Peters remek színész, ezt mindenki tudhatja, aki látta az X-Men: Az eljövendő múlt napjait; Junonak pedig specialitása a problémás fiatal nők életre keltése, és ha ők ketten a főszereplők, a sztori és a helyzet pedig a Dirty Girlt idézi, akkor biztos, hogy a Safelight csak jó lehet! Filmet a fényképezőgépekbe és irány a ’70-es évek! 

Charles (E.P.) egy poros kisvárosban élő 17 éves fiú. Születésétől fogva dongalába van, így nehezen tud járni, emiatt sokat piszkálják őt a „normális” srácok; az apja súlyos betegséggel küzd, a melója a helyi kamion-megállóban pedig aligha álommunka. Itt ismeri meg a hasonló korú, szép és kedves Vickit (J.T.), aki prostituáltként dolgozik, ügyfelei pedig a kamionosok. Charles halott bátyja emlékére úgy dönt, hogy végigjárja otthona, Kalifornia állam összes világítótornyát, majd az azokról készített fotókkal indul a suli fotós versenyén, már csak egy sofőrre lenne szüksége; és Vicki - akiért a fiú láthatóan oda van – jelentkezik a feladatra. Hétvégenként elmennek és megkeresnek egy-egy világítótornyot, közben megismerik egymás szörnyű múltját meg sivár jelenét, de közben legbelül ugyanazt érzik: a másik segítségével talán képesek lennének változtatni mindezen. Ám a világ, úgy tűnik, nem akarja, hogy ez a két hányattatott sorsú fiatal boldog legyen… 

Tényleg van itt egy kis Dirty Girl, de ezúttal a helyzet humoros megközelítése helyett színtiszta drámát kapunk. A főszereplő fiú a rossz lábától eltekintve éppen olyan, mint bárki más, sőt! Összehasonlítva a többi férfi karakterrel, akik megjelennek, sokkal rendesebb, kedvesebb és érzékenyebb, ugyanakkor teljesen magába zárkózott. A lányt a körülményei tették olyanná, amilyen, sajnos beletörődik ebbe. Charles mellett normálisnak érzi magát, annak dacára, hogy egyikük sem az, viszont fel sem merül nála, hogy az élet másmilyen is lehetne, egészen a legutolsó pillanatig elvan így, még amikor már rosszul érzi magát, akkor se tesz lépéseket a helyzete megoldására. Érdekes mellékszál a két fiatal családjának megismerése, hiszen mindkettejük problémái innen indulnak ki, de erről egyelőre ennyit. A negatív szereplő Skid (Kevin Alejandro, A zöld íjász Sebastian Bloodja), aki feltehetőleg őrült, iszik és dohányzik, ám bántó szavai ellenére korántsem gonosz a főhőssel. Ironikus módon ő ugyanolyan elcseszett, mint a neki dolgozó Vicki; és mint Charles, ám míg ők ketten megmaradtak szívükben tisztának, Skid lesüllyedt az erkölcsi posvány mélyére. Hármuk közt igen érdekes kapcsolat alakul ki…

A sztorival igazából egyetlen gond van: Ha kivesszük belőle a hős testi fogyatékosságát és a lány tényleges kurva helyett csak „dirty girl” lenne, Skid meg mondjuk a szemét apja, a dolog akkor is működne, vagyis ezekre a kellékekre igazából nincs szükség. Charles a meg nem értett, művészi ambíciókat dédelgető fiú, akit gyenge fizikuma miatt a többiek folyton piszkálnak; Vicki meg a szép lány, akivel mindenki csak egyéjszakás kalandra vágyik. Mindketten testileg/lelkileg megtörtek, de együtt van esélyük a boldogságra. Ez a két remek ifjú színész elég jó ahhoz, hogy megkedveltesse a nézővel a figurákat; a hátrányos, direkt szánalomkeltő tulajdonságok fölöslegesek. Mégis nagyon fontos leszögezni, hogy ezek jelenlététől még a Safelight nem válik rossz filmmé! Az üzenet világos, és a két kulcsszereplőt könnyű megszeretni, végső soron az egész pedig az Életről szól, a nehézségeiről meg a szép pillanatokról. 

SZPOJLEREK ITT 

Két dolgot nem értek, az első a befejezés: A srác tényleg elveszíti mindenét, a lány gyilkossá válik, aztán hirtelen mintha minden rendben lenne. Még csak nem is jönnek össze. A másik a jelenet a stáblista végén. Ezek most mit jelentenek? 

SZPOJLER VÉGE

A mellékszereplők közül szeretném kiemelni Christine Lahtit, aki Charles mostohaanyját játssza remekül, valamint Vicki egyik kishúgát, Ariel Wintert, mint érdekességet, mivel ő számos népszerű (de ostoba) sorozat szereplője (pl. Modern család). A Safelight írója, rendezője és producere Tony Aloupis volt, akinek még egy Menekülés című film köthető a nevéhez, 2013-ból. A zene hangulatos, a keverése különösen tetszett (pl. amit hallunk, az átmegy utána a kocsiba, amivel mennek, stb.), ezeket Joel P. West zeneszerző alakította ki. 

Érdekességek: Amikor a két fiatal srác bemegy az üzletbe és azt mondja, „Adj nekünk Marlborot!”, akkor homályosan látható, hogy Charles mögött ott egy kartonnal az említett cigiből. Viszont pár jelenettel később tisztán kivehető, hogy a kartonra az van írva, Morley:) A mostohaanya egyik barátnőjét alakító színésznő neve Roma Maffia:D A Safelight eddig csak filmfesztiválokon került bemutatásra, valamint e hónapban néhány USA-beli moziban játszották, valamint 17.-étől letölthető VOD-n.

Magyarországi tévépremierje éppen ma, 2017. április 29-én volt, a Cinemax 2-n, sajnos lemaradtam róla...

Összesítésben: Egy szokatlan barátság története, egy különleges „romantikus” sztori a felnőtté válásról két nagyszerű ifjú tehetség tolmácsolásában. Megéri megnézni, de csak az ilyen beállítottságú drámák kedvelőinek ajánlom! 

Utólagos szerkesztés 2021-ből: A mostani Juno-napra ezt választottam és 6 év távlatából azt kell mondjam, ez a film elképesztően jó! A színészi játék majdnem minden szereplőnél tökéletes, talán csak Vicki családjának tagjainál lehetne kifogásolnivalót találni. Kevin Alejandrot ismét elismerés illeti, mert ezt a szerepet nagyon nehéz volt úgy eljátszani, hogy ne váljon nevetségessé. Skid az igazi, kiszámíthatatlan őrült, aki ettől rendkívül veszélyes, a néző minden alkalommal, mikor felbukkan, azt várja, mikor fog robbanni... Christine Lahti elbűvölő és igazán vicces, a haldoklót alakító Jason Behge szintén baromijó. Egyik pillanatban örömöt, a következőben szívszorító szomorúságot éreztem, ezt viszont egy nagy költségvetésű film esetében lehetetlenség felfedezni. A Safelight nem jutott el a mozikba, a szenny azonban igen. Sajnálatos... Lényeg a lényeg: Ez egy méltatlanul kevéssé ismert mozgókép, amit érdemes látni, akkor is, ha valaki nem Juno Temple-rajongó:P

Pontozás: 

imdb: 5.9 (Nem tudom, miért kapott ilyen keveset…) (Két év alatt 0.1-et növekedett.)

Szerintem: 5/5 (Szívesen megnézném újra, bár a befejezése sántít, mint a főszereplő:P) 

Hírek: 

- Juno Temple-t jelenleg a kiválasztott művészmozikban itthon is vetített Távol a világ zajátólban láthatjuk. Ősszel várhatóan hozzánk is megérkezik másik munkája, a Fekete mise, amiben Benedict Cumberbatch és Johnny Depp a főszereplők; télen pedig elkészül az Away, ami a Safelighthoz hasonlóan egy szokatlan barátság kialakulását mutatja be, ebben Juno partnere Timothy Spall. (Az első kettőről azóta írtam is, a harmadikról még ebben az évben [2017.] fogok!) [Utóbbi is megtörtént.]

- Evan Peters ismét ezüst hajjal fog száguldozni az X-Men: Apokalipszisben, amit még én is várok! (Erről szintén értekeztem a Filmrajongó hasábjain.)

Elvileg van még pár film Junotól, ami talán már elérhető, ezeknek utánajárok, és ha megtalálom, megnézem őket. Mást egyelőre nem tudok ígérni.

Aki a ’90-es években nőtt fel, mint én, az biztosan kedveli Walter Matthaut. Az öreg mindig remek vígjátékokban tűnt fel, de volt egy csomó komoly szerepe is, ezek viszont nem örvendenek akkora népszerűségnek. A Kalózok átmenet a vicces és a komoly között - korábban csak egyszer láttam, még nagyon régen, de úgy emlékeztem, hogy jó, ezért amikor megláttam egy boltban 1000 Ft-ért, úgy döntöttem, megveszem. (Erről még lesz szó.) Nagy meglepetésemre kiderült, hogy Roman Polanski írta és rendezte ezt a művet, így ez lett a második munkája, amit láttam (az első a Rosemary gyermeke). Na, de ennyi bevezető elég, inkább csatoljuk fel a kardunkat, töltsük meg a muskétánkat és induljunk útnak! 

Red kapitány (W.M.) a Hét Tenger egyik legrettegettebb kalóza, ám most inkább hajótöröttnek tűnik, ahogy szánalmas tutaján lubickol a hullámok hátán segédjével Jean-Baptiste-tal, a Békával (Cris Campion). Szerencséjükre éppen arra jár egy spanyol gálya, a Neptun, amire fel tudnak szállni, ám ott rabszolgamunkára fogják őket. Hamarosan viszont kiderül, hogy a pökhendi Don Alfonso (Damien Thomas) hajója többféle kincset is rejt: egy színarany azték trónszéket és a kormányzó gyönyörű unokahúgát, Dolores-t (Charlotte Lewis). A vén kalóznak előbbire, ifjú apródjának az utóbbira fáj a foga, ám a jogos tulajdonosok egyiket sem adják szépszerével. Elindul a nagy harc – vajon melyik kincs kié lesz végül? 

Hogy jó film-e a Kalózok? Nehéz megválaszolni. Rossznak semmiképp nem nevezném, ám rendkívül furcsa. A sztori eléggé szétforgácsolt, a főhősért lehetetlenség szorítani, és még akad jó pár dolog, ami miatt a Pirates minősége megkérdőjelezhető. Most ezeket fogom ismertetni, aki meg akarja nézni, az ne olvasson tovább!

SZPOJLEREK ITT 

Induljunk ki abból, hogy ez a film csúfos pénzügyi bukás lett – ezt még kifejtem később -, ám több okot is látok, ami miatt ez érthető. Az első a játékidő, kis híján 2 óra, szóval hosszúnak számít. Aztán egészen olyan, mintha két filmet gyúrtak volna egybe: Az első akkor kezdődik, amikor Red kapitány meglátja a hajót és ott van vége, amikor elfoglalja. Ezután indul a második történet, amikor a kalózszigeten Don Alfonso kiszabadul és visszaszerzi a Neptunt, a befejezés meg az, hogy Red megkaparintja a trónust. A gond az, hogy a két, megközelítőleg 50 és 60 perces rész közül önmagában egyik sem tesz ki egy komplett filmet, de együtt meg túl hosszúak és körülményesek. Jean-Baptiste-nak semmiféle motivációja nincs, hogy kitartson Red mellett és feláldozza érte mindenét, miközben ő kutyába se veszi – itt az írók nagy hibát vétettek azzal, hogy a legszimpatikusabb szereplőnek nem adtak háttértörténetet, vagy okot arra, hogy miért tart ki a „hős” mellett. Ennél is súlyosabb hiba azonban, hogy a befejezéskor nincs katarzis: a kapitány megszerzi a kincset, de Béka hoppon marad, a gonosz szintén túléli, sőt, megszerzi magának a nőt! Sehol nem olvastam, hogy folytatni akarták volna a Pirates-et, ennél fogva érthetetlen, hogy miért  ilyen negatív kicsengésű lezárást kapott. Persze elképzelhető, hogy a civilizációt és a rendet képviselő spanyolok erkölcsi győzelme a martalóc Red felett a végső mondanivaló, de akkor meg miért építették fel Don Alonsot olyan gonosznak? Ja és ha már szpojlerek, aki látta, az meg tudná nekem mondani, honnan lesz az a 632 arany, amiből a bárkát veszik? Sajnos azt ott nem tudtam megnézni, mert a dvdm hibás… (Erről is ejtek még szót.) 

SZPOJLEREK VÉGE 

Egy igazi kalózos film mit sem ér a korhű, lenyűgöző jelmezek és a hatalmas hajók nélkül, nos, ebben legalább jól teljesít cikkem tárgya. A Neptun, bár nem annyira lenyűgöző, mégis jól mutat, Red kapitány bárkája sem rossz; a csúcsot viszont a spanyolok ruhái jelentik. Fantasztikusan túldíszített, csupa csipke és selyem uniformisok, hozzájuk eltúlzott méretű kalapokkal és parókákkal – érdemes figyelni Don Alonso álhaját, ami két kis szarvszerű tinccsel bír legfölül, ezzel is utalva rá, hogy viselője a gonosz. Ugyanakkor szintén hihetetlen bravúr Matthau falába, amiről el se tudom képzelni, hogyan csinálták meg számítógépes animáció nélkül ennyire valóságosra. Ki kell emelnem Charlotte Lewis szépségét, ami sokat dob a látványvilágon, valamint a párbajok, csaták erőszakosságát – bár vér nincs, rengetegen meghalnak. Polanski élethűen ábrázolta a kor kegyetlen természetét, elég csak a visszataszító ebédjelenetre gondolni. Az eddigiek után leszögezhetjük, hogy a kalandfilm-jelleg igen jól sikerült. A gond inkább az erőltetettnek ható (vagy talán csak túlságosan idejétmúlt?) vígjátéki aspektussal van, valamint a szerelmi szál miatt fölöslegesen bekerülő drámával. Azért párszor lehet nevetni, a sztori nem túl fantáziadús, de érdekes, szóval a maga módján az egész film mégis szórakoztató.

Nézzük a készítőket és az érdekesebb mellékszereplőket! A rendező az írásban is részt vett, társai a sokszor vele együtt dolgozó Gerard Brach (A rózsa neve, Iszonyat) és a vicces nevű John Brownjohn (jelentése Barnajános János – szintén A rózsa neve) voltak. A fedélzeti orvost az a David Kelly alakította, aki a Charlie és a csokigyárban volt a nagypapa; a mellékalakok közt pedig ott van Ian Dury, az Ian Dury and The Blockheads énekese (én nem ismertem fel, de ő a szivarozó kalóz, akit az ostromnál lelőnek). 

Mielőtt rátérnék az érdekességekre, hadd panaszkodjak egy kicsit! A nagy stúdiók kampányolnak, hogy ne töltsünk le filmeket, mert az lopás; ám egy csomó mozgóképet hazánkba el se juttatnak, ha meg mégis, akkor szar, de drága kiadásban jelennek meg, vagy csak kiválasztott művészmozik vetítik őket. Most valahol a kettő közötti helyzetben vagyunk, ugyanis a Pirates eljutott hozzánk anno, hiszen először én is a tévében láttam, viszont a dvdje, amit teljesen újként vásároltam a Sparban, hibás. Lehet, hogy csak nekem volt balszerencsém, de el kell mondanom, hogy az Ariel International által megjelentetett, 1000 Ft-os korongról van szó, aminél a film pontosan a közepén, 51 percnél egyszerűen lefagy. Többszöri próbálkozás után kijelenthetem, hogy 51.26-tól kb. 54.00-ig nem lehet lejátszani, legalábbis laptopon, és ez azért elég kellemetlen. Ha olcsóbb kiadásról vagy használt lemezről lenne szó, elfogadnám, hogy ez van (pl. A szörny dvdm is elakadt egyetlen alkalommal, de az tele van karccal), viszont egy bontatlan, friss kiadástól nem várnám… No, de lépjünk túl ezen, hiszen könnyen lehet, hogy ez egyéni probléma!

Tehát jöhetnek az érdekességek: Francia-tunéziai koprodukcióról van szó. A Kalózok ötlete még a ’70-es évek elején fogalmazódott meg a rendező fejében. Eredetileg Jack Nicholsont akarta Red kapitánynak, Békát meg ő maga játszotta volna, ám Nicholson túl sokat kért a szereplésért, így a munkálatok megtorpantak. Újabb csúszást eredményezett Polanski hírhedt tette, egy kiskorú lány megrontása, amiért elmenekült az USA-ból. Végül megközelítőleg 12 év kellett, hogy a filmet tető alá lehessen hozni. A Neptunt direkt ehhez építették, bár külsőre egy 1700-as évekbeli hajónak néz ki, az alapja fém és 400 lóerős motor hajtja. A mai napig megvan, Tunéziában jegyezték be, mostanság pedig múzeumként működik Genova kikötőjében. A Pirates-nek többféle verziója létezik, ezt-azt kiollóztak belőle az évek során, a legkülönösebb viszont a német verzió, amiből 20 percnyit vágtak ki, érthetetlen okokból. (Az én változatom 113 perces, míg az imdb szerint 121-nek kellene lennie… Az extrák között öt felé vágva ott van egy kb. 6 perces jelenet, de 2 perc még akkor is eltűnt belőle.) Ez Cris Campion és Charlotte Lewis számára is az első film, amiben szerepeltek. Lewis 2010-ben feljelentette Polanskit, azt állítva, hogy 16 évesen megrontotta őt, valamint a szereplésért cserébe azt kérte tőle, hogy feküdjön le vele. Ez viszont ellentmondásban van a színésznő korábbi nyilatkozataival, ugyanis 1999-ben azt mondta, hogy fél évig együtt jártak a forgatás után. És az is gyanús, hogy Lewis miért vállalta volna, hogy együtt dolgozzon azzal az emberrel, aki akarata ellenére a magáévá tette?

A Kalózok 15 millió dollárosra tervezett költségvetése végül túllépte a 40 milliós határt, ám világviszonylatban alig több mint 6 milliót hozott vissza. Pénzügyi sikertelensége ellenére Oscarra jelölték legjobb jelmez kategóriában (teljesen jogosan). Kritikai megítéléséről nem találtam adatokat. 

Összességében nem rossz film ez, de átgondolatlannak, elsietettnek tűnik. Szép és érdekes, de belül üres, hiányzik belőle a lélek. Mindenesetre Walter Matthau-rajongóknak kötelező darab! 

Pontozás: 

imdb: 6.1 

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Roman Polanski újabb kalózos valamit készít. A Captain Jokes Parrot's Adventures: Disaster of the Caribbean tv-film lesz, amiben íróként működik közre és az említett társai, Gerard Brach valamint John Brownjohn is írói megjelölést kapnak benne, habár előbbi már meghalt, szóval egyértelmű, hogy nem vehet részt a munkálatokban. A cím semmi jót sem ígér, a sztoriról egyelőre semmit se lehet tudni, mindenesetre én biztosan kihagyom majd. 

Várható írások: Swerve.

Tegnap éjjel úgy gondoltam, megnézek valami filmet és elővettem az aktuális listámat, ami viszont tele van horrorral, de ahogy végigszaladtam rajta, megakadt a szemem ezen. Felmentem az imdbre és még azután se jöttem rá, honnan vagy miért került a megnézendőim közé, de aztán gondoltam, üsse kő, ez legalább nem valami mészárlásos, nézzük meg! Aztán rögtön az elején rájöttem, hol találtam, a nézése közben meg azon tanakodtam, hogy vajon milyen kategóriába lehetne betuszkolni? A Sparks ugyanis minden, csak nem az, aminek első blikkre tűnik… 

1920: Amerikában meteorit talál el egy kisvárost. A katasztrófát túlélők radioaktív mutáció miatt sorra pusztulnak el, de 13-an mégis megmaradnak közülük… Ezalatt, távol innen, egy vasúti balesetben meghal egy házaspár, a szerencsétlenséget azonban túléli hatéves fiuk, Ian, akit egy rendőr ment ki a roncsból…

1948: A felnőtt Ian Sparks (Chase Williamson) immár 28 éve harcol a gazemberek ellen, akik miatt a szülei meghaltak a balesetben. Karrierje csúcspontjára ér, mikor társul a szép és rendkívül erős Lady Heavenly-vel (Ashley Bell), majd együtt veszik fel a harcot a rosszfiúkkal. Szépen lassan összemelegednek, ám ekkor jön a sosem látott brutalitással gyilkoló, titokzatos Matanza, akit nem sikerül megállítaniuk. A végzetes éjszakán, mikor a két hős szembenéz a szörnyeteggel, Ian elveszti az eszméletét és képtelen megakadályozni, hogy Heavenly-nek baja essen… Szerencsére a város harmadik „supere”, Sledge (Jake Busey) épp időben érkezik ahhoz, hogy végezzen a gyilkossal, mielőtt az elvehetné a Lady életét.

Ian körül összeomlik a világ, miközben szerelme otthagyja. Felhagy a hősködéssel, de a múltja minden alkalommal utoléri. Aztán felbukkan a mindenre kész Archer (Clancy Brown), a rendőr, aki annak idején megmentette és felajánlja neki, hogy csatlakozzon „superekből” álló csapatához, hogy bosszút álljanak az igazi bűnösökön. Sparks elfogadja az ajánlatot, de nem tudja, mibe keveredik ezáltal: hamarosan sorozatgyilkosnak kiáltják ki, és a zsaruk üldözőbe veszik. Utolsó mentsvárként egy újság szerkesztőségébe menekül, ahol egy fiatal zsurnalisztának magnószalagra kezdi diktálni az életét, és hogy miként jutott idáig. De vajon tényleg ő a rém, akit keresnek, és ha nem, akkor ki áll az események mögött?

Marhanehéz megmondani, hogy a Sparks tulajdonképpen micsoda. Kicsit Watchmen, kicsit Sin City, miközben igazából egyik sem. A szuperhős-vonal nem a központi elem, elég gyorsan eltűnik a történetből, de ez adja meg a keretet; inkább lehetne egy izgalmas és fordulatos nyomozásnak tekinteni. A sztori folyamatosan újul meg, miközben a néző ráébred, hogy amiket eddig láttunk, azok miért voltak lényegesek, de a nagy kérdés, amire az összes szereplő keresi a választ, az a közismert „ki a gyilkos?”. Bár vannak figurák, akik már a legelső felbukkanásuktól kezdve gyanúsak, a remek fordulatoknak hála mégis meglepetés lesz, hogy ki áll a háttérben. Ez a Sparks legjobb tulajdonsága, a kitűnő történetvezetés. Az emberfeletti erőket minimálisan beleszőtték a cselekménybe, de ha átgondoljuk, az egész enélkül is működhetne, és egy klasszikus detektív/bosszú-történetet kapnánk. 

Amikor pedig ilyen jó eseménysor bontakozik ki, akkor nem fogok fennakadni az „olcsó” vizuális effekteken vagy a ronda maszkokon. A különbség eközött és mondjuk a Bosszúállók között az, hogy míg utóbbi elképesztően látványos, a hihetetlent is reálissá tevő, de üres mese, addig ez egy elgondolkodtató és izgalmas sztori, amit nem a külsőségekkel akarnak eladni. Sajnos viszont az összelopkodott motívumok/látványelemek könnyen felismerhetőek, és van egy csomó dolog, ami érdektelen. Például érthetetlen, hogy Ian miért nem elégszik meg az alakváltó Dawnnal, aki alapból sokkal szebb és érdekesebb, mint Heavenly? Jó-jó, szerelem meg minden, de Heavenly-ben mi akkora nagy szám, hogy minden pasi őt akarja? Sparks magánélete különben unalmas, a Matanza-eset után jó fél órán keresztül gyakorlatilag nem történik semmi érdekes, majd jön a nagy akció Archerrel. Itt bukkan fel ez a Jason Driver nevű ürge, aki 28 évvel ezelőtt ugyanígy nézett ki és ugyanezt a ruhát hordta, ami még a film végén is megvan (aki megnézi, érti, hogy ez miért nevetséges). A sokszor újból felhasznált, nagyon béna hangeffektek (pl. ugyanaz a klisé női sikoly háromszor) rontanak az összképen, viszont a zene legalább jó – a visszatérő Nat King Cole-szám azonban még tovább növeli a Watchmen-hasonlatosságot. 

Szpojler itt 

Folyton megjelenik a Red G nevű vörös folyadék, amiről már az elején nyilvánvaló, hogy valamiképpen hatással van Ianre. Ez Rozsomák/Deadpool-szerű regenerációt ad a használójának. A vicc az, hogy van egy alkalom, amikor a hős nem adja be magának ezt a szert, de mégis feléled, ez pedig az akasztás, tehát ténylegesen van szuperereje, de valamiért mégis szüksége van a Red G-re minden alkalommal. Viszont érthetetlen, hogy ha ez a katyvasz ennyire erős és tényleg működik, akkor hogyhogy ilyen könnyű hozzájutni? Archer zsaru, oké, neki könnyebb egy fokkal, de Sparks nem az, akkor hogy kerül hozzá? Még egy dolog van, amire utólag jöttem rá: Dawn azt mondja, az apjától örökölte a képességét, aki egyike a 13-aknak, de az anyja normális ember. Ez viszont lehetetlen, mert ha visszagondolunk a nyitójelenetre, Dawn akkor már ott van az anyja hasában, a mama meg látta, mikor becsapódott a meteor, tehát vagy meg kellett volna halnia, vagy meg kellett volna kapnia az erőt. És apuka akkor még nem is volt mutáns, amikor a leányzó megfogant… Ugyanakkor az se teljesen világos, hogy mi Sledge hatalma? Az meg kissé nevetséges, ahogyan a címszereplőt kivéve már mindenki tudja, hogy mi a saját szuperereje, ő pedig csak a legvégén jön rá. 

Szpojler vége

Pár szót a készítőkről: A Sparks az író-rendező-producer Christopher Folino és William Katt (szintén producer és ő játszotta Matanzát) 2008-as grafikus novelláján alapul, ami teljesen eredeti ötlet volt. [Azért sejthető, mit honnan szedtek össze.] A másik rendező az emellett semmi egyebet nem csináló Todd Burrows. A társproducer és címszereplő Chase Williamson a John Dies At The End központi alakja volt, nála találtam meg anno ezt a filmet. Clancy Brown mellett ismert arc még Clint Howard (a főszerkesztő, pl. A Grincs), Jake Busey meg a Kapcsolatban volt a fura pasi, aki merényletet követett el. Ki kell emelnem Marina Squerciatit, aki Dawn bőrébe bújt, szerintem nagyon szép és remekül alakított – erősen hasonlít Rebecca Hallra. 

Érdekességek: Folino és Katt a Mythology Wars című képregényen dolgoztak együtt, mikor megismerkedtek egymással, ezután együtt ötölték ki a Sparks-ot. A wikipedia szerint a szuperhős noir kategóriába tartozik ez a film. Ring Master Jesus-t Emerson Katt alakította, aki William Katt fia. A stáblista alatt paneleket láthatunk a képregényből. A 13-ból csak négy embert ismerünk meg, szóval még akár a folytatás lehetősége is benne van a sztoriban. Költségekről/bevételről nem találtam semmit. 

Összesítésben: Szuperhős is, meg nem is; új is, meg nem is; jó is, meg nem is. Különleges mozi a Sparks, de egyelőre még én sem tudok mit kezdeni vele, ezért pontszám nélkül marad. 

Az imdbn 6.1-et kapott. 

Hírek: 

- Clancy Brown benne lesz a nyilvánvalóan elképesztő sikerre számítható Warcraftban. (Nahát, és tévedtem! Ez a baromság megbukott és csak a kínai piac húzta ki a szarból.)

Ma este talán megnézek még valamit a listámról.

Nemrég újból végignéztem A Sötét Lovag-trilógiát, ami felkészített a közelgő Batman fiára. Meglepett, amit láttam, de ne szaladjunk ennyire előre, először inkább lássuk, miről van szó benne: 

Aki emlékszik Christopher Nolan trilógiájára, az maga elé tudja idézni Ra’s al Ghult és Az Árnyak Ligáját. Történetünk kezdetén a Liga központjára csapást mér egy belső ellenség, Deathstroke, aki elvesztette kegyelt pozícióját, és ezért bosszút áll egykori mesterén. Talia al Ghul, Ra’s lánya, látva a pusztítást és érezve a mindenre elszánt gazfickó erejét, úgy dönt, biztonságba helyezi fiát, Damiant, mégpedig annak apjánál, Bruce Wayne-nél. Batman azonban még azt sem tudta, hogy van egy fia, ráadásul éppen egy nyomozás kellős közepén tart, mikor nyakába varrják a gyereket, aki jóval erőszakosabb, okosabb és kegyetlenebb egy átlagos korabeli társánál. Jobb választás híján Gotham Sötét Lovagja maga mellé veszi Damiant Robinként, és a korábbi Robin, a Nightwinggé avanzsált Dick Grayson segítségével elindul, hogy megtalálja és megállítsa Deathstroke-ot, mielőtt az felállíthatná és bevethetné szörnyű mutáns seregét a világ ellen…

Már rögtön az elején elképedtem az erőszak-ábrázolás láttán: Kb. a második percben hátba lőnek valakit, ezek után egy igen durva csata van, ahol rendesen folyik a vér, és a későbbiekben szintén rég nem látott szintű brutalitással találkozhattam. A néznivaló viszont durvasága mellett szép is, a pl. a Szuper haverben látható hagyományos + CGI animáció keverése realisztikusabbá teszi a filmet, és hallva az itt-ott elejtett szexuális poénokat immár biztosan állíthatom, hogy minimum 16-os karikával kellene ezt vetíteni. Már csak a káromkodás hiányzott a tökéletességhez, de azt hiszem, arra még várhatok… Nos, tehát a külsőségekkel minden rendben. 

Ez azonban korántsem elég. Most először áll elő az a helyzet, hogy a sztori unalmas. Kicsit nehéz eldönteni, hogy Batman miképp áll hozzá Az Árnyak Ligájához, Ra’s al Ghulhoz és Taliához, bár lehet, hogy ha nem néztem volna meg korábban a Batman: Kezdődik!-et és két folytatását, kevésbé lettem volna zavarban. Az viszont végképp homályos, hogy ha Deathstroke nem kezd magánháborúba, akkor mi lett volna a konfliktus? A sereg ugyanis mindenképpen elkészül, de hol került volna bevetésre? Azt se értettem, hogy Damian és Ubu, majd Damian és Nightwing párbajakor, ami legalább 10 percig zajlik a nyílt utcán, a zsaruk hol a fenében vannak? A tényleges cselekmény azért érdektelen, mert Batman úgyse halhat meg, Talia iránt a nézőben semmiféle komolyabb érzelem nem alakulhat ki, a legfőbb gond azonban maga a címszereplő, Damian. A srác leginkább a Ha/Ver Hit-Girljére emlékeztet, csak éppen fiúban: túl erős, túl okos, túl bunkó, de míg a lilahajú gyilkos lánykát imádtuk, Batman fiát megkedvelni már nehéz feladat.

A gyerkőcnek gyakorlatilag nincsenek gyenge pontjai, de szimpatikus tulajdonságai se, úgyhogy nem fogunk szorítani érte. Ha nagy szarban van, akkor a papa, a mama, vagy a néző érzéseivel egyetértő Nightwing úgyis megmenti őt, tehát még csak elpatkolni se fog. A végére meg még benyomtak egy totál megalapozatlan pálfordulást is a gyerek számára. Itt már csak az segített volna, ha legalább az ellenfelek érdekesek, de ezzel úgyszintén sikerült melléfogni. Killer Croc egy random izomagyú gonosz, Deathstroke pedig jól néz ki, de semmi érdekes nincs benne. Komolyan, a Zöld Íjász Deathstroke-ja sokkal jobb volt, pedig az a sorozat azért hagy némi kívánnivalót maga után. Sajnos az érdekesebb rosszfiúk (Joker és Kétarc) csak apró, pár másodperces háttérszerepet kaptak… Szóval összességében az „új” karakterek érdektelenek, emiatt a sztori unalmas, viszont legalább a látvány és az akció nagyon jó lett – pont, mintha egy átlagos, élőszereplős szuperhősfilmről lenne szó…

Pár szót a készítőkről: A rendező Az Arkham ostromának társrendezője, Ethan Spaulding volt, a történetet meg a forgatókönyvet James Robinson (A Szövetség) és Joe R. Lansdale (’92-es Batman-rajzfilmsorozat, Bubba Ho-Tep) írták Grant Morrison (Superman és a Nap-expedíció) meg Andy Kubert (A Villám-paradoxon) 2006-ban indult képregény-szériája alapján. A szereplőket az alábbi színészek szólaltatták meg: Batman – Jason O’Mara, Damian – Stuart Allan, Deathstroke – Thomas Gibson, Talia al Ghul – Morena Baccarin, Ra’s al Ghul – Giancarlo Esposito, Nightwing – Sean Maher és Killer Croc – Fred Tatasciore. 

Érdekességek: A Son of Batman egyből dvdre jött ki és bár nem közvetlen folytatása, de egyből Az Igazság Ligája: Háborút követi, és mint ilyen, szintén a New 52-univerzumban játszódik. Ez a film nagyban eltér az alapjául szolgáló képregényektől, amiben Deathstroke, Ra's al Ghul, Killer Croc és Nightwing egyáltalán nincsenek benne. A stáblista alatt pillanatképeket láthatunk Nightwing és Damian harcából. A Batman fia több mint 6 millió dollárt hozott be, a készítési költségéről nem találtam adatot. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott. A collider.comnak író Tommy Cook lényegében azt állította róla, hogy egyszerre akar mind a felnőtt-, mind a gyerekközönséghez szólni, ám éppen emiatt egyikhez sem tud eljutni… 

Ezzel pedig egyet kell értenem. A véres, brutális erőszak és a szépen megrajzolt világ tetszett, de az érdektelen történet és az unalmas új szereplők már nem. Kijelenthető, hogy cselekmény szempontjából ez az utóbbi évek legrosszabb DC-rajzfilmje, de akció tekintetében sok társát lekörözi, így csak egy pontot vonok le tőle. 

Pontozás: 

imdb: 6.7 (2 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Már elkészült ennek a történetnek a folytatása, a Batman vs. Robin, amit majd megnézek, ha az HBO sugározza. (Láttam, írtam is róla, az se tetszett...)

- Morena Baccarin hamarosan nem csak szinkronként próbálja ki magát szuperhős-bőrben, hanem élőben is, ám ezúttal a Marvelnél, mégpedig a Deadpoolban, ahol a Copycat nevű mutánsnőt alakítja. (Vagy mégse, ugyanis ő a címszereplő csaja, aki nem mutáns.)

Korántsem új, de még mindig működőképes ötlet az, ha egy ismert, általában középpontban álló hőst mellékszereplőnek teszünk meg egy filmben. Ez a módszer közel se bombabiztos, de vannak remek példák (pl. Rosencrantz és Guildenstern halott), amikor az ötlet bejött, ám az ritkább, hogy a hős, aki nagysága ellenére mellékszereplő, egy olyan moziban legyen háttéralak, ami a nevét viseli. Ezúttal ez a felállás, ami nem baj, hiszen Batmanről már alig lehet újabb bőrt lenyúzni (de azért sűrűn próbálkoznak, lásd a felvázolthoz rendkívül hasonló alapötletű Gotham című sorozatot), de szerencsére rengeteg dolog szól amellett, hogy nézd meg Az Arkham ostromát, még akkor is, ha nincs benne túl sok a Denevéremberből… 

Aki nézte anno Az Igazság Ligája-rajzfilmsorozatot, az emlékezhet Amanda Wallerre, aki a kormány titkos megbízatásait irányítja, és gyakran használ fel szuperhősöket a céljaira. Waller ezúttal a képregények legendás öngyilkos különítményét hívja össze, életfogytiglanis szupergonoszokból, hogy hajtsanak végre egy veszélyes akciót. Deadshot, Harley Quinn, King Shark, Killer Frost, Bumeráng Kapitány és Black Spider azt a megbízatást kapják, hogy törjenek be az Arkham Elmegyógyintézetbe, és szerezzék meg a Rébusz botjába rejtett értékes adatokat. A küldetésnél csak a társaság durvább, de azért a rossz fiúk és a rossz lányok hamar összecsiszolódnak, ám a helyszínre érkezve egyre több nem várt problémával kell szembenézniük, például Jokerrel és Batmannel. Vajon sikerül az akció, és ha igen, kik lesznek a szerencsés kevesek, akiknek jutalmul lerövidítik a büntetését?

Mint látható, egy hat (eredetileg hét) tagból álló bűnöző-csapat áll a középpontban most, akik közül viszont mindössze Deadshotot (a Zöld Íjászból) és Harley Quinnt (a régi Batman-rajzfilmsorozatból) ismertem, ám a többiekről gyorsan kiderül, kicsodák. King Shark egy nagyon király szupererős dög, aki vicces is, plusz igazán brutális; a mellé szegődő Killer Frost meg egy hölgy, aki az X-Men Jégemberéhez hasonló, csak nem annyira erős képességekkel bír. Bumeráng Kapitány különös tehetséggel bír a visszatérő-dobáshoz, legyen szó bármilyen tárgyról, ami a kezébe akad; de lényegesebb tulajdonsága, hogy ő az elégedetlenkedő, a klisészerű rosszfiú. Black Spider meg egy haszontalan, verekedős karakter, akihez később egy elég nyilvánvaló fordulatot kapcsolnak. A csapat vezetője és a tulajdonképpeni főhős Deadshot, akit szimpatikus, karizmatikus szereplővé varázsoltak, hozzá hasonlóan (Spideren kívül) mindenki másnak van személyisége, érthetőek a motivációik, az meg külön tetszett, hogyan viszonyulnak egymáshoz. Mellékalakként felbukkan még néhány ismertebb arc a Batman-univerzumból: a már említett Joker, Gordon főfelügyelő, a Pingvinember, Kétarc, Méregcsók, Bane és a Madárijesztő (utóbbit nehéz felismerni).

A cselekmény izgalmas, mert a csúnya tetteik ellenére megkedveljük a középpontban álló figurákat, ezért szorítunk majd nekik; ők viszonzásképpen sok jó poént és látványos akciót kínálnak. A realisztikus képi világ és az események arra utalnak, hogy ez elsősorban a felnőtt közönségnek készült, hiszen láthatunk több halálesetet (ezúttal az öngyilkos küldetés kifejezés tényleg jelent valamit), folydogáló vért és szexjelenetet (!) is. Mindezt király zene festi alá. Negatívumként csak néhány kis dologba tudnék belekötni, de ezek annyira lényegtelenek, hogy hagyom őket a fenébe. 

Nézzük az alkotókat! Két rendező volt, egyikük az ezen az oldalon már sokat emlegetett Jay Oliva (legutóbb Az Igazság Ligája: Háború kapcsán került szóba), a másik Ethan Spaulding (Avatar – Az utolsó léghajlító). A sztorit Heath Corson (Az Igazság Ligája: Háború) írta, a meglepően jó zenét meg Robert J. Kral szerezte. A figurákat az alábbi színészek szólaltatták meg: Deadshot - Neal McDonough, Harley Quinn - Hynden Walch, King Shark - John DiMaggio, Bumeráng Kapitány - Greg Ellis, Killer Frost - Jennifer Hale, Black Spider - Giancarlo Esposito, Waller - CCH Pounder, Batman - Kevin Conroy, Joker - Troy Baker, Rébusz - Matthew Gray Gubler és Pingvinember - Nolan North.

Érdekességek: A film eredetileg a nagy sikerű Batman: Arkham Asylum videojátékon alapult volna, de aztán megváltoztatták, és az azóta már több részessé bővült játék-széria harmadik epizódjának, az Arkham Origins-nek lett a folytatása. Jay Oliva szerint a cselekmény két évvel az Arkham Asylum előtt játszódik. Számos utalást láthatunk/hallhatunk korábbi Denevérember-történetekre: A Pingvin, az utcán megmentett lány és Harley arca az üvegen a Batman visszatérre hajaz. Killer Frost jég-szóvicce a Batman & Robinra utal, Joker pedig felismeri Deadshotot, mégpedig az említett Arkham Origins-ből, ahol tényleg együtt dolgoztak. Ezeken kívül érdemes figyelni, amikor Harley feltúrja a mestere cuccait tartalmazó dobozt az elmegyógyintézetben, itt ugyanis felbukkan a maszk, amit Joker A Sötét Lovag nyitó bankrablásakor visel és egy vigyorgó hal a ’92-es Batman-rajzfilmsorozatból. Az Assault on Arkham készítési költségéről nem találtam adatokat, testvéreihez hasonlóan egyből dvdre jött ki, bevétele több mint 4 és félmillió dollár lett.

Összefoglalva az eddigieket: Senkit ne tévesszen meg a cím, mert ez gyakorlatilag nem Batman-film, azonban teljesíti mindazt, amiért a DC-univerzum egész estés rajzfilmjei méltán népszerűek. Látványos, humoros, izgalmas és érdekes, plusz még tényleges felnőtt-tematikával is bír. Nekem nagyon tetszett, szívesen megnéznék egy folytatást új arcokkal! 

Pontozás: 

imdb: 7.5 (2 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Jó hír (?), hogy most készül az élőszereplős Suicide Squad-film, kérdéses azonban, hogy ez mennyire lesz brutális, vicces és mégis komoly. Ha sikerül minimum azt a szintet teljesíteni, amit itt az Arkham ostromában, akkor kurvajó lesz, de ha nem, akkor ki tudja… (Szar lett.)

- Matthew Gray Gubler adatlapján láttam, hogy jön az immár harmadik Alvin és a mókusok. Tényleg kell ez? 

Ezen a héten legalább egy filmet biztosan megnézek majd, de legkésőbb egy hét múlva biztosan jelentkezem új írással!

Szégyen, nem szégyen, engem meg lehet venni olcsó trükkökkel. Jelen esetben adott Amy Adams, akit a Tiszta napfény óta nagyon kedvelek, és Jennifer Lawrence, aki szintén jó nő; és még meg is csókolják egymást ebben a filmben. Gondoltam, oké, vágjunk bele, de ekkor még nem sejtettem, hogy mire vállalkozom… 

1978, USA. Irving (Christian Bale) fineszes svindler egy problémás feleséggel (J.L.) és egy kisfiúval a hátországban. Kicsiben utazik, de biztosra megy, az üzlete pedig felpörög, mikor társul a gyönyörű és az átverésben tehetséges Sydney-vel (A.A.). Ám a jól menő munka/szerelmi kapcsolatba beleszól az élet Richie, az FBI-ügynök (Bradley Cooper) képében, aki bekasztlizza a nőt és leleplezi kettejüket. De mivel Richie nagy halakra pályázik, így alkut ajánl Irvingnek: ha ő és csodás partnere segítenek neki elkapni négy másik hasonló kaliberű svindlert, akkor szabadon távozhatnak. Más választás híján hőseink kénytelenek elfogadni az ajánlatot, de a küldetés a forrófejű ügynök miatt hamar váratlan fordulatot vesz, a tét pedig minden nappal egyre nagyobbá válik. Már csak az a kérdés, hogy sikerül-e kicselezni a korrupt politikusokat, az FBI-t és a maffiát, meg hogy kié lesz a pénz meg a Nő? 

Ennyiből akár vígjátéknak is beillene az Amerikai botrány, de ez igazából egy beépített emberekkel operáló dráma – viszont a műfaj nem zárja ki a vicces pillanatokat. Mielőtt belemerülnék, egy kérdés a magyar forgalmazókhoz: Mi az értelme annak, hogy egy olyan mozit, amiben állandóan káromkodnak és az egyik hősnő mellei szinte teljesen kilátszanak az összes ruhájából, 12-es karikával látják el; és ezzel együtt csak 23 óra után vetítik? Akkor legyen már 16-os, bár ez csak az én megjegyzésem, mert a végeredményen a besorolás - ezúttal legalábbis - nem változtat. A sztori valós eseményeken alapul, de mindössze nagy vonalakban követi a valós eseményeket, így erről annyit, hogy aki jól tud angolul, az keressen rá a wikipedián az „Abscam” szóra. Most pedig, Hofi után szabadon „jön az én hülye agyam”: 

SZPOJLEREK 

Szerintem tök fura, hogy két szereplőnek teljesen normális, európai neve van, de olyan furán ejtik ki, hogy lehetetlen rájönni: Az egyik a polgármester, akit Carmine-nek hívnak (ezt az olaszok, ha jól tudom, úgy ejtik, hogy Kármine), őt úgy nevezik, hogy Kármájn; a másik meg Sydney álneve az Edith, amit Idinek ejtenek. Jó, oké, ezeket tényleg így kell mondani amerikai akcentussal, csak szokatlan. Viszont az már feltűnőbb, hogy a hiteles dologgal hogy nem buknak le? Úgy értem, hogy azt mondják, elvesznek 5000 dollárt a delikvensektől, de nem adnak nekik semmit – vagy csak nem figyeltem? Az se esett le, hogy Irving szívbetegségének mi a jelentősége, merthogy sose kap szívrohamot, nem kerül kórházba az állapota miatt, stb., szóval minek kellett? 

SZPOJLEREK VÉGE 

Alapvetően ritkán nézek ilyen filmeket, mivel ebben a műfajban semmi olyasmi nincs, ami a valóságban ne történhetne meg, ráadásul egy amolyan „kémkedős” dolog áll a középpontban, és ez általában hidegen hagy. Viszont van egy csomó jó dolog: Bale, Adams és Jeremy Renner karakterei szimpatikusak, a zene remek (az a Delilah-jelenet óriási:D), de akad három valami, ami miatt mégsem lehet felhőtlenül élvezni az egész sztorit. Az első Bradley Cooper, aki társproducer is volt – a fickó egyszerűen seggfej, annyira tenyérbemászó… Azért van egy hatalmas jelenete, amikor felmegy Sydney-hez a szobájába és a nő ott elmondja neki az igazat, na, akkor megmutatja, hogy igazából jó színész, csak irritáló figurákat kap. A második maga az átverés, ami egyszerűen kellemetlen - a nézése közben pont úgy éreztem magam, mint Irving… A harmadik a rendkívül hosszú játékidő, hiszen több mint 2 és fél órás… 

„Nem szabad igazat mondani egy nőnek.” 

Jennifer Lawrence valahogy ide nem illőnek érződik. Számomra hiteltelen, hogy egy ilyen szép, fiatal nő összeálljon a dagadt, simlis főhőssel, aki még csak nem is milliomos. Az, hogy jó csaj, jelen esetben mellékes, mert Amy Adams ugyanúgy jó csaj és nagyszerű színésznő, mellette Jennifer eléggé elsikkad. Az már csak tovább ront az összképen, hogy a leszbikus csók teljesen felesleges kampányfogás, semmi jelentősége, semmi értelme, szóval Lawrence csalódást okozott. A már említett Jeremy Renner viszont marhajól alakít és tetszett a stand upos Louis C.K. komoly játéka is. A mellékszereplők közt ott van Said Taghmaoui (Balhé, G.I. Joe: A Kobra árnyéka) és nehezen felismerhetően, a stáblistában fel sem tüntetve a nagy Robert De Niro. Az író-rendező David O. Russell (Napos oldal, Sivatagi cápák) volt, írótársa pedig Eric Warren Singer (A bűn árfolyama), aki emellett pénzével támogatta a produkciót. A zenét Danny Elfman szerezte. 

 „tokától bokáig” 

Érdekességek: Ahogy írtam, az Abscam tényleg lezajlott, azonban a készítők számos ponton változtattak a szereplőkön/eseményeken, de legalább a lényeg megmaradt belőle, ez a korrupt politikusok lebuktatása. A ’80-as évek elején már tervbe vették a történet megfilmesítését, a Moon Over Miami című mozival, amit a francia Louis Malle rendezett volna, a svindlert John Belushi, az FBI-ost Dan Aykroyd keltette volna életre, ám előbbi 1982-es halála miatt ez a mű sosem készült el. David O. Russell jelentős mértékben átírta Eric Warren Singer forgatókönyvét, elsősorban a karaktereket változtatta meg. Az eredeti címben található hustle szót sok nyelvben lehetetlen lefordítani, így lett belőle botrány, álom, blöff vagy éppen átverés néhány országban, természetesen a stúdió jóváhagyásával. A forgatás szünetelt, miután a helyszínt adó Bostonban elkövették a maratoni futók elleni bombamerényletet 2013 áprilisában. A főszereplők meglátogatták a kórházban fekvő túlélőket. A néző nem gondolná, de több mint 200 számítógépes trükk van az Amerikai botrányban, ezek arra szolgálnak, hogy az 1978-ban még nem létező épületeket/autókat eltüntessék. 

A dialógusok jelentős része improvizáció volt. Christian Bale megközelítőleg 18 kilót szedett fel a szerepéhez. A hosszú, átfésült haj tényleg az övé, a fejét leborotváltatta, és direkt görnyedten járt, ettől és a súlyfeleslegtől viszont gerincsérve lett. Buddha-szerű pocakja miatt kollégái és a stáb egyes tagjai szerencsehozó rituáléként megdörzsölték a hasát egy-egy jelenet előtt:) Christian átalakulása olyan jól sikerült, hogy Robert De Niro nem ismerte fel, még akkor sem, amikor név szerint bemutatták neki. A hájréteg miatt azonban Bale kis híján elvesztette Mózes szerepét az Exodus-ban. Bradley Cooper találta ki, hogy Richie göndöríti a haját és az ő ötlete volt a csavarók berakása is, ami különben elég vicces. Amy Adams ötlötte ki a leszbikus csókot. Jennifer Lawrence imádja a Doritos nevű chipset, ám sokszor összekente kedvenc rágcsájával a ruháit, így ilyen esetekre a jelmeztervezők kénytelenek voltak extra kosztümöket gyártani számára.

Visszatérő momentum, hogy Stoddard, Richie főnöke, megpróbál elmesélni egy gyerekkori lékhorgász-történetet a beosztottjának, aki azonban rendkívül bunkó módon állandóan félbeszakítja őt, a sztori végét nem is halljuk. Az egész improvizáció volt, és a főnököt életre keltő Louis C.K. azt nyilatkozta, hogy felvették a mese befejezését, de az végül a vágószoba padlóján végezte. A kisbaba, akit Jeremy Renner megpuszil, az a saját kislánya, Ava Berlin Renner, az őt tartó asszony pedig az anyukája, Jeremy barátnője, Sonni Pacheco. Rennert külön méltatták a figurájának inspirációul szolgáló valódi személy, Angelo Errichetti egykori barátai és munkatársai, mondván szinte tökéletesen lemásolta az igazi korrupt polgármester viselkedését és szokásait, főleg a drámai jelenetekben. A főszereplők mindegyike részt vett valamilyen szuperhős-mozi készítésében: Adams Lois Lane-t, Lawrence Mystique-et, Bale Batmant, Renner Sólyomszemet, Cooper pedig Mordályt alakította. Az American Hustle kb. 40 millió dollárból készült, bevétele meghaladta a 251 milliót; ráadásul még a kritikusok tetszését is elnyerte. 36 különböző díjat kapott, köztük Golden Globe-ot, BAFTÁt és Satellite Awardot. 

Azt mondom, hogy érdemes megnézni, ugyanis a ’70-es évek végének hangulatát iszonyat jól éleszti fel, csupa híres és tehetséges színészt vonultat fel, plusz igencsak valóságosnak hat – viszont korántsem hibátlan. Azt hiszem, ami nekem hibának számít, az talán másoknak fel se tűnik, de egy pontot azért mégis levonok tőle.

Pontozás: 

imdb: 7.3 

Szerintem: 4/5 

Hírek:

- Christian Bale a Jungle Book: Origins-ben, ami A dzsungel könyvének előzménye, Bagirát szólaltatja meg. Újabb tök fölösleges film. 

- Jeremy Renner ismét íjat ragad az Amerika Kapitány 3. részében; valamint jön egy új Bourne-mozi és ha jól számolom, akkor az 5. Mission: Impossible, amikben szintén felbukkan. 

- Jennifer Lawrence-szel szintén folytatásokban találkozhatunk legközelebb, az egyik a végre a fináléjához érő Az éhezők viadala; a másik az X-Men: Apokalipszis, az egyetlen szuperhősfilm, amit várok. De ezek mellett főszerepet kapott egy érdekes sci-fi/drámában, a Passengers-ben: „Egy űrhajón, ami több ezer embert szállít egy messzi kolóniára, meghibásodik a hibernáló-rendszer és az egyik utas 90 évvel korábban ébred fel, mint kellene. A férfi, félve a magányos öregedéstől és haláltól úgy dönt, hogy felébreszt egy másik utast…” Ebben látok potenciált. (Az Apokalipszist láttam, írtam róla, nem rossz; a Passengers viszont megbukott.)

- Amy Adams még legalább kétszer bújik Lois Lane bőrébe, először a Batman v Superman: Dawn of Justice-ben, utána a The Justice League Part One-ban. 

- Danny Elfman szerzi az immár Tim Burton nélkül megvalósuló Alice Csodaországban 2 zenéjét, valamint egy jónak tűnő horror, a Before I Wake muzsikájáért is ő felel. A sztori szerint „egy fiatal pár örökbe fogad egy gyermeket, akinek álmai és rémálmai valósággá válnak, miközben alszik.” Fordított Rémálom az Elm utcában? 

Holnap Múzeumok Éjszakája, úgyhogy tessék kicsit kulturálódni! Ezen a héten még egy újabb DC-rajzfilm jön vasárnap, de asszem azt csak jövő hét hétfőre fogom tudni megírni.

A negatív reklám is reklám, tartja a mondás és milyen igaz ez – nézzünk csak meg néhány poliptikust, „celebet” és így tovább, akik erre építenek. Edward D. Wood Jr.-t a világ legrosszabb rendezőjének tartják, pedig nagyra törő tervei voltak, hatalmas történeteket akart elmesélni, de senki sem engedte őt érvényesülni. Ahelyett, hogy tollat fogott volna, vagy írógép elé ül, mindenképpen mozgóképekben akarta megörökíteni grandiózus álmait, és így születtek az olyan, mára már klasszikus ZS-kategóriás filmek, mint a 9-es terv az űrből vagy A szörny menyasszonya… 

Rejtélyes viharok, villámlások és eltűnések övezik a mocsárban álló ódon Willow-házat. Az emberek egy szörnyről pusmognak, ám a rendőrség – nyomok és bizonyítékok hiányában – elveti e kreatúra létezésének lehetőségét. A bátor újságírónő, Janet (Loretta King) azonban elindul e titokzatos és halálos vidékre, hogy felfedje az igazságot! Hamarosan kiderül, hogy a háttérben a különc tudós, Dr. Vornoff (Lugosi Béla) és segédje, a néma, de elképesztően erős Lobo (Tor Johnson) áll. De vajon miért csinálják, amit csinálnak, és ki a valódi szörnyeteg a Willow-házban?

Szerintem, ha anno Tim Burton nem forgatja le az Ed Woodot, akkor e „jeles” rendező élete és munkássága csupán egy kis réteg előtt lenne ismert ma. Elképzelhető, hogy ha Wood saját korában annyi pénzt kapott volna, mint évtizedekkel később Burton, ma senkit sem érdekelnének az alkotásai, de szerencsére (?) másként alakult a sorsa… Aki látta az Ed Woodot, az emlékezhet belőle, hogy micsoda elképesztő körülmények között készült a Bride of the Monster, és a vicc az, hogy szinte minden igaz abból, amit Tim bácsi elmesélt nekünk ebben a témában. De akkor vegyük is sorra, hogy miként jött létre a cikk tárgya! 1953-ban a forgatókönyvíró Alex Gordon írt egy The Atomic Monster (Az Atom-Szörny) névre hallgató szkriptet, ebből azonban sosem született mozi. Wood egy évvel később nekiállt megcsinálni a művet, de közben új sztorit írt hozzá – a stáblistában Gordon annak ellenére íróként szerepel, hogy valójában semmit se tett hozzá a forgatókönyvhöz. Az eredetileg Bride of the Atom (Az Atom Arája) névre keresztelt alkotás forgatása 1954 októberében kezdődött, de három nap alatt kiürült a kassza, így a munkálatok leálltak, amíg a rendező szponzorok után kutatott. A támogató meg is lett egy húsfeldolgozó üzem tulajdonosában, aki Donald E. McCoy volt. Az úriember mindössze két feltételt szabott a pénzéért: legyen a fia a főszereplő, és a végén legyen egy atomrobbanás, ami a nukleáris fegyverek veszélyére hívja fel a figyelmet. Wood eleget tett a feltételeknek és a többi már történelem… 

Azok az elvetemültek, akik hozzám hasonlóan látták a Plan 9 From Outer Space-t, meg sem lepődnek, amikor ismét a mi Bélánkat és Tor Johnsont látják gonoszokként, érdekesség azonban hogy Wood ismeretlen okokból barátnője és múzsája, Dolores Fuller helyett Loretta Kinget tette meg a főhősnőnek. Fuller egyetlen pici jelenetben mégis látható a szőke Margie-ként – a színésznő később azt állította, amit az Ed Wood is megerősít, hogy Kinget a pénze miatt vették be a produkcióba, ám a szóban forgó hölgy ezt a vádat elutasította, a direktor pedig nem hagyott hátra magyarázatot, így ez a rejtély örökre megfejtetlen marad. Hasonlóan titokzatos annak a kaszkadőrnek a személyazonossága, aki Lugosit helyettesítette az akciójelenetekben, valamint a nyitó szekvenciában lévő ház „holléte”. Az imdb szerint Wood író és rendező volt, a wikipedia azt mondja, hogy producerkedett is – az viszont tuti, hogy Donald E. McCoy fia, a „főhőst” alakító Tony McCoy társproduceri megjelölést kapott.

De, mielőtt még továbbhaladhatnánk, tegyük fel a legfontosabb kérdést: rossz-e A szörny menyasszonya? A válasz: igen, rossz. Ám nem csak attól rossz, hogy a legtöbb színész (élükön McCoy-jal) pocsék, vagy amiért aprópénzből kellett forgatniuk, hanem azért, mert unalmas, alig történik benne valami. Legtöbbször két ember áll/ül valahol és beszélgetnek, Vornoff kísérletének meg a „szörnynek” alig van értelme, ráadásul a karakterek motivációi sokszor értelmetlenek. A rendező védjegyévé vált stock footage (mások által felvett képsorok) alkalmazása mellett csupán néhány villogó fény jelképezi a „látványeffekteket”, a „rendkívül izgalmas” cselekményt pedig a rendőr százados papagájának meg az idióta beosztottjának totál elütő mellékszálai színesítik. Pozitívum viszont, hogy a játékidő alig több egy óránál, szóval legalább gyorsan vége van.

Szpojlerek itt 

Vornoff a következőket csinálja: Valamiféle szerkezettel atomenergiával sugározza be az embereket, így akarván megteremteni a felsőbbrendű „atomembert”, aki erősebb, hatalmasabb a Homo sapiens sapiens-nél, de ha egy picit elgondolkodunk a látottakon, erősen megkérdőjelezhető az egész kísérlet. 1. Mit profitál ebből Vornoff maga? Ha ugyanis egyszer sikerrel járna, a létrejövő szuperember felett nem lenne hatalma és még az sem biztos, hogy Lobo meg tudná őt védeni, ha a teremtmény ellenük fordulna. Márpedig mi akadályozná meg ebben? Az alanynak már az elrablása és a kísérlet is elég trauma, utána nyilván amint tehetné, bosszút állna vagy elmenekülne; tehát ha sikerrel jár, a dokinak akkor se lesz ebből semmiféle haszna. Hacsak nem az a szándék vezérli, hogy teremtményeivel kipusztítja az átlagos földieket; de őt magát még ekkor se védi meg semmi a haragjuktól. 2. Ha a szörnyek nyomán halad az őrült tudós után kajtató professzor, akkor felmerül a kérdés, hogy Vornoff hogy viszi magával a bestiáját, mikor utazik; vagy ha mindenütt csinál egy szörnyet, akkor hol a többi? Azokkal mi lett? 3. A végső érthetetlenség meg maga a robbanás: A doktor és a teremtménye robban fel együtt vagy valami más? És mitől? Az a magyarázat elképzelhető, hogy a nukleáris erővel feltöltött kutató halálakor így semmisül meg, de akkor a zsaruk meg a nő hogyhogy olyan nyugisan nézik végig az egészet? 

Szpojler vége

Azért minden rosszban van valami jó, hogy a klisés bölcsességek számát gyarapítsam, itt ez maga Lugosi. A 9-es tervben már csak archív felvételek vannak róla, a Fehér zombiban meg valahogy nem jó, de itt remekel, bár erőteljes artikulációja manapság viccesnek tűnik. Ha már White Zombie, a hipnotizálós mozdulatok szinte egy az egyben onnan kerültek át, ahogy a szemre tartott közeli is, ám az Ed Woodban bemutatott polippal verekedős jelenetet nem Béla csinálta végig, hanem az említett rejtélyes kaszkadőr. Ez volt egyébként Lugosi utolsó előtti munkája és az utolsó szöveges szerepe, amiért fizetésként 1000 dollárt kapott. Legemlékezetesebb pillanata a nagymonológja („Haza? Nekem nincs hazám…”), amit hajlott kora ellenére kívülről megtanult és súgó használata nélkül mondott el. Sajnos Tony McCoy viszont igencsak lerontja a színvonalat. Az általa megformált „hőst” nem nagyon izgatja, hogy a csaja ott akarja hagyni; az se, hogy a nő egyedül megy a mocsárba, ahol már 12 ember tűnt el; de még az se, hogy Janet eltűnik és egy napon át senki sem hall róla. Ezen felül elvileg ő lenne a férfi főszereplő, de még a nyögésekből álló szöveggel rendelkező Johnson is lemossa a színről… 

Érdekességek: Az eredeti cím elhangzik, amikor Dr. Vornoff leszíjazza Janetet. A filmnek létezik fekete-fehér és utólag színezett verziója, én az utóbbit láttam, ez 2008-ban „készült”. Az Ed Woodban megelevenedik az a mendemonda, hogy az óriás gumipolipot a stáb elcsórta egy lezárt raktárból, de valószínűbb, hogy Wood ténylegesen kibérelte, ahogy pár kocsit is. A szörny menyasszonya értelmezhető hidegháborús propagandafilmként, amiben az óhazából érkező külső fenyegetés tör az „igazságos” USA-ra. A doktor ugyanis valamelyik európai országból származik, amit nem neveznek meg, ám a professzorral folytatott beszélgetésből kiderül, hogy hatalomra törő államról van szó, sőt, elhangzik a felsőbbrendű faj szókapcsolat, így valószínűsíthető, hogy Vornoff hazája a náci Németország. Az ’50-es években gyakori volt az ilyen gonoszok alkalmazása a mozikban. A cím a 20 évvel korábbi nagy sikerű Frankenstein menyasszonyára hajaz, korántsem véletlenül. A rendező három filmjét közösen Kelton-trilógiának nevezte, ezek a 9-es terv az űrből, A szörny menyasszonya és ennek többé-kevésbé folytatása, a 4 évvel későbbi Night of the Ghouls. Az elnevezést a mindhárom részben felbukkanó Kelton járőr nevű karakter miatt kapta, akit Paul Marco keltett életre mindháromszor. A Night of the Ghouls érdekessége, hogy csak jóval Wood halála után, 1987-ben mutatták be, pénzügyi problémák miatt.

A Bride of the Monster megközelítőleg 70 ezer dollárból jött létre, ezzel a legmagasabb (!) gyártási költségű Edward D. Wood Jr.-film lett, valamint az egyetlen, ami saját idejében visszahozta az árát. Hogy pontosan mennyit, azt ma már nem lehet tudni, ugyanis a producer Samuel Z. Arkoff eltette a bevétel nagy részét, emiatt a direktor képtelen volt kifizetni a szponzorait és a végeredmény mégis bukás lett. 

Míg a rendkívül különös Korán keltem aznap, mikor meghaltam és a korántsem annyira rossz 9-es terv az űrből azt a nézetet erősítették, amit a bevezetőben is írtam, A szörny menyasszonya sajnos inkább afelé mutat, hogy Ed bácsi talán tényleg tehetségtelen filmes volt… Azonban öröksége tovább él, gyakorlatilag kétévente jön ki egy-egy újrázása valamelyik klasszikusának, így például tavaly meg idén is készül egy-egy 9-es terv-remake. 

Pontozás: 

imdb: 4.1 

Szerintem: 3/5 (Béla miatt nem húzom lejjebb a pontot, pedig lehetne…) 

A múlt héten ígértem még egy bejegyzést, amiből semmi se lett, így most inkább nem ígérek, aztán meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok…

Bud Spencer filmjei két szempontból is jók: egyrészt szórakoztatóak, másrészt nincs hozzájuk 50 oldalnyi érdekesség a világhálón, így gyorsan lehet róluk cikkeket készíteni. Jelen írásom alanyát már kinéztem egy ideje magamnak, de csak most értem rá megnézni. Ez volt az első alkalom, hogy láttam, ami tök fura, mert a legtöbb Spencer-mozit már legalább egyszer biztosan megtekintettem, csak néha nem emlékszem rájuk. Na, de vágjunk inkább bele, lássuk, hogy lett Budból Vadnyugati Casanova! 

Coburn (B.S.) lótolvajlással keresné a kenyerét, ha nem fognák el. Ám szerencséjére egy arra járó öregúr és az unokaöccse kimentik a pácból, de mit sem tudnak arról, hogy valójában emberünk még korántsincs kint a vízből, hiszen a nyomában van a kissé eszelős Sonny (Jack Palance), aki azonban nem megölni, csak elkapni akarja. És hogy miért? Mert szerinte Coburn hírbe hozta a húgát, akit ezért büntetésből el kell vennie feleségül. Amikor az öregúr meghal, a lótolvaj az egyetlen, akire rábízhatja a kisfiút, Chipet (Renato Cestié), és meghagyja nekik, hogy menjenek a Westland nevű kisvárosba, ahol egy tanya és a meggazdagodás várja őket. Westland viszont igen különös hely: a pap, a bíró és a sheriff ugyanaz az ember (Francisco Rabal), a tanya igen lepukkant, a kút iszapos, és még egy földet evő, látszólag elmeroggyant pasas is rontja az összképet. De hogy lehet itt megtollasodni, pláne úgy, ha az ember nyomában van egy feldühödött báty meg a hugica, egy csapat bankrabló és még a lovát se hagyhatja magára az utcán?

Ezzel a filmmel egyetlen gond van, mégpedig hogy rendkívül hasonlít az Aranyeső Yuccábanra, de az sokkal jobb nála.  

Szpojlerek itt  

Mindkettőben ugyanúgy egy városszéli, nagy tanyán húzza meg magát a főhős. Közös pont a gazember sheriff, a kútban rejlő kincs és a társ, aki Spencer karakterét kíséri. Mindkettőben van egy fényes pisztolyú ürge, aki Budot üldözi egy múltbéli sérelem miatt, a végén meg mindkettőben ugyanúgy egy óriási vigasságot/verekedést láthatunk. 

Szpojlerek vége

De azért a Si puo fare… amigo önmagában egész jó, bár van benne néhány elég unalmas rész. A sztori rendkívüli, hiszen nem egy vérszomjas bérgyilkos üldözi a hőst, és a kincsvadászat csak mellékszál, ezen kívül a gyerek meg a „rosszfiú” (itt Sonny-ra gondolok) is eltérnek a megszokottól. Jack Palance remek ebben a szerepben, a kiskölyök aranyos és az szintén pozitívum, hogy nem csak úgy van és meg kell védeni, hanem agyafúrt, talpraesett kis fickó, aki többször kihúzza a nagydarab szakállast a pácból éles elméje révén – magyarul: szükség van rá. A történetben rögtön két fordulat akad: az a pillanat, amikor kiderül, miért követi Sonny Coburnt, és az, mikor a gazdagság forrása felszínre kerül (szó szerint). Ezek közül az egyiket lelőttem, de a második viszont nem az, aminek mindenki gondolja. Külön érdemes megemlíteni a szemüveg motívumot: Budról köztudott, hogy erős rövidlátó, itt viszont azt mondja, csak azért veszi fel a szemüveget, mert jobban tud vele gondolkodni. És mikor teszi fel az okulárét? Hát akkor, amikor bunyózni kell. (Ha amerikai film lenne, biztos ellőtték volna a „meg akarsz ütni egy szemüveges embert?”-poént, de az olaszok ettől szerencsére eltekintettek.)

„A nagybátyám sosem tévedett!”  

Érdekességek: A rendező Maurizio Lucidi volt, az írók Rafael Azcona és Ernesto Gastaldi, utóbbi készítette a szintén elég szokatlan Egy zseni, két haver, egy balek című Terence Hill-film forgatókönyvét. Láthatunk három ismerős arcot az …és megint dühbe jövünk!-ből a  rosszfiúk között: James-t Luciano Catenacci, vagyis Paragulis játssza; az egyik sheriff-helyettes Salvatore Borghese, vagyis Nynfus; valamint felbukkan az elmaradhatatlan Riccardo Pizzuti, a „fogas” is. A Vadnyugati Casanovának három különböző angol címe van: It can be done… amigo (Meg lehet csinálni… amigo, ez az eredeti cím lefordítva), Saddle Tramps (Csavargók a nyeregben), valamint Buldozer Goes West Again Amigo (Bulldózer ismét nyugatra megy, amigo). A magyar fordítók pedig fura módon a Hiram Coburnnek nevezett főhőst átkeresztelték Coburn Thompsonná, ezzel a vezetéknevéből keresztnevet csináltak.

Ha jobban belegondolunk, akkor Spencer figurája temetetlenül, úgy, ahogy van, otthagyja a halott öregurat a sivatagban… A ház, amit Chip örököl ugyanaz, mint a Volt egyszer egy Vadnyugatban látható McBain-farm. A svéd Bert Fridlund doktori disszertációját a spegettiwestern műfajáról írta, és ő jegyzi meg, hogy párhuzam vonható a Vadnyugati Casanova és Az ördög jobb és bal keze 1-2 között: Coburn és Bambino eléggé hasonlítanak személyiségükben, Trinity azonban kettéosztódik Sonny-ra és Chipre. Valamint a vallásos figura szerepe pont az ellenkezője annak, mint amit Az ördög…-ben láthattunk. A Si puo fare… amigo készítési költségéről nem találtam adatot, viszont Spanyolországban kis híján 65 és félmillió pesetát hozott vissza, szóval a maga korában biztosan sikeres volt. 

Önmagában egészen jó, bár a poénjainak egy része mára már kevésbé vicces; ám az én szememben az Aranyeső Yuccában puszta léte árnyékot vet rá. Emiatt és a néhol unalmas történések miatt levonok egy pontot, de még így is azt mondom, hogy Bud Spencer-rajongóként érdemes megnézni! 

Pontozás: 

imdb: 5.8 

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Bud Spencernek lesz egy új filmje, ez pedig a Keoma Unchained című western, amiben Franco Neroval játszik együtt. (2017-ig még nem készült el, új címe Keoma Rises és hát szegény Bud már képtelen szerepelni benne...)

Pont ma láttam egy Budos pólót, amin az …és megint dühbe jövünk!-ből volt látható, mikor fagyiárus, a kezében egy tölcsérnyi nyalánksággal, alá meg oda volt írva, hogy „A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt”:D Erre a hétre még egy írást ígérhetek, meglátjuk, hogy lesz-e ebből valami.

Pünkösdvasárnap és Pünkösdhétfőn két csatorna is adott DC-univerzum rajzfilmet, így mindkettőt megnéztem és most egy közös cikkben írok róluk.

Az Igazság Ligája: Időcsapda (JLA Adventures: Trapped in Time, 2014) 

Az HBO-ra mindig lehet számítani DC-rajzfilmek sugárzása terén, és ebben a hónapban két olyant is adtak, amit még nem láttam, ráadásul ezek egészen friss alkotások. Lássuk, miért és hogyan kerül a Liga időcsapdába! 

A Kárhozat Légiója (Lex Luthor, Gorilla Grodd, Fekete Rája, Solomon Grundy, Bizarro, Játékmester, Fagy Kapitány és Gepárd) megpróbál végzetes katasztrófát előidézni a Földön a sarki jégsapkák tovább fagyasztásával, ám az Igazság Ligája (Superman, Batman, Csodanő, Villám, Aquaman, Kiborg és Robin) megállítják őket. Lex a félresikerült terror-akcióban megfagy és eltűnik… A távoli jövőben, a XXXI. században aztán két ifjú, feltörekvő hős, Hajnalcsillag és Karate Kölyök véletlenül kiszabadítják a majdnem egy évezrede jégbe fagyott Luthort, aki múzeumi kiállítási tárgyból hirtelen ismét a világ legmegátalkodottabb lángelméjévé válik. A kiállítás többi tárgyai közül megszerez egy ijesztő külsejű homokórát, amiből kiszabadítja az idő felett korlátlan hatalommal bíró Idővadászt és visszamegy a múltba, hogy ismét összetoborozza a Légiót és megakadályozza a Liga megszületését. Hajnalcsillag és Karate Kölyök azonban követik őt és megpróbálnak gátat vetni a gonosz tervnek – vajon sikerrel járnak, vagy ezúttal a rosszfiúk nyernek?

A Liga idő/térutazásos kalandjai mindig a legjobbak közé tartoznak, elég csak arra a két epizódból álló történetre gondolni, amikor Villám a jövőbe kerül, ahol ő halott és a többiek gonosszá váltak, vagy A Villám-paradoxonra, és ebben ezúttal sem kell csalódnunk. Luthor oké, Bizarro meg Grundy viccesek, azt viszont nem értem, hogy kerül ide Robin. Sajnálatos, hogy J’onn J’onzz ismét kimaradt ebből a sztoriból, de az új szereplők közül Hajnalcsillag kifejezetten tetszett, Karate Kölyök gyengepont-kereső képessége szintén király volt; a koronát az egészre pedig a rohadtjól kinéző és félelmetes Idővadász teszi fel. A poénok egy része eléggé gyerekes, a múltbeli babakocsis üldözésről nem is beszélve, de hát a célközönség ezúttal tényleg a fiatal korosztály. A korábbi véres és komoly, felnőtteknek szóló szintről visszatértünk a hétvégi reggeli rajzfilm-matiné szintjére, amivel semmi gond nincs, de azért akad pár klisé és a végén a főgonosz újfent legyőzetik; ám utána jön még egy kis csavar – ami azért talán túlzás. A látványvilág szép, a figurák kissé cukisított verzióban láthatóak, de azért a legtöbbjük szépen kidolgozott, ezen felül érdekes, hogy a sztoriban a Liga tényleges tagjai szinte mellékszereplők, a fő fókusz a két fiatal hősön és a Luthor-Idővadász-pároson van. Tény viszont, hogy a cselekmény izgalmas, a konfliktus folyton megújul, ám nehéz volt eldönteni, hogy kinek szurkoljak, mert mindenki olyan csúcs:)

Lássuk most a karaktereket megszólaltató színészeket! A jófiúk/lányok: Hajnalcsillag - Laura Bailey, Karate Kölyök - Dante Basco, Superman - Peter Jessop, Batman - Diedrich Bader, Csodanő - Grey Griffin, Villám - Jason Spisak, Kiborg - Avery Kidd Waddell, Aquaman - Liam O’Brien és Robin - Jack De Sena. A negatív szereplők pedig: Lex Luthor- Fred Tatasciore, Idővadász/Fagy Kapitány - Corey Burton, Gorilla Grodd - Travis Willingham, Fekete Rája/Solomon Grundy - Kevin Michael Richardson, Bizarro - Michael Donovan, Játékmester - Tom Gibis és Gepárd - Erica Lutrell. A rendező-producer Giancarlo Volpe nevéhez elsősorban az Avatar – Az utolsó léghajlító és a Star Wars: A Klónok Háborúja animációs sorozatok köthetőek; az író Michael Ryan pedig gyerekkorom kedvenc rajzfilmjein dolgozott anno, többek közt a Boci és Pipin, az Én vagyok Menyuson, Dexter Laboratóriumán, a Johnny Bravon és a Pindúr Pandúrokon. Természetesen a nagy öregek is kiemelést kaptak, Bob Kane Batmanért, Jerry Siegel és Joe Shuster Supermanért. 

Érdekességek: Az Időcsapdában egyből dvdre jött ki, és csak 52 perc hosszú. Játékmester magyarul női, angolul férfihangon szólal meg. A wikipedia szerint az Idővadász nem tudja megváltoztatni a jelen eseményeit, de szerintem itt felrúgták ezt a szabályt. Hajnalcsillag és Karate Kölyök a faji sokszínűség jegyeként került be, előbbi arab-szerű vonásokkal bír, utóbbi egyértelműen ázsiai. Karate Kölyök külsejét a korábbi DC-univerzum mozikat rendező Jay Oliva ihlette. Robin valójában sosem volt tagja a Ligának, kivéve amikor Bruce Wayne meghal és Dick Grayson átveszi Batman szerepét, de ekkor sem Robinként lép be. A karakter-tervező Lynell Forestall és kollégája, Danny Kimanyean belerajzolták magukat a filmbe: Előbbi a kezeslábast viselő eladó a boltban, ahová Gepárd, Grundy és Bizarro betörnek; utóbbi pedig a szétdőlő Golden Gate hídon az egyik sofőr, aki baseballsapkát visel, rajta egy K-betűvel. Martha és Jonathan Kent kocsijában a rádióból a rendező mandolin-játéka hallatszik. A Trapped in Time készítési költségéről és bevételéről nem találtam adatokat, de a kritikusoknak tetszett. 

És nekem is! Hasonlít a régi Justice League-rajzfilmekre, nem olyan brutális, de szórakoztató. Elsősorban a fiatalabb szuperhős-rajongóknak ajánlom! 

Pontozás: 

imdb: 5.9 (2 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5

Superman és Batman (Superman/Batman: Apocalypse, 2010) 

Nagy meglepetésemre az HBO-s vetítés után rögtön másnap jött egy újabb DC-rajzfilm, csak ezúttal az RTL Klubon. Jó korán adták, de megérte felkelni, hogy lássam! 

Gotham kikötőjébe meteorit-szerű tárgy zuhan. Batman utánajár a dolognak és hamarosan kiderül, hogy a tárgy egy űrhajó, amiben egy fiatal nő rejtőzött. A hölgy elképesztő képességekkel bír, szinte sebezhetetlen, rendkívül erős, repül és lézersugarat lő a szeméből – pont, mint Superman… Kal-El hamarosan meg is érkezik a helyszínre és kiderül, hogy a lány szintén a Kryptonról származik és a neve Kara. Az Acélember szárnyai alá veszi az új jövevényt, aztán Wonder Woman szintén kiképzésnek veti őt alá, a Denevérember pedig folyamatosan gyanakszik a látogatóra, de közben egyikük sem kérdezi meg Karát, hogy ő maga vajon mit szeretne? Ezalatt a galaxis túlsó részén az isteni erejű Darkseid szemet vet a kryptoni nőre, és megbízza csatlósait, hogy hozzák elé. Vajon Superman és Batman meg tudják állítani a gonosz nagyurat, vagy Kara a karmai közé kerül, és végleg elveszik?

Az Időcsapda után jó volt ismét egy alapvetően felnőtteknek készült részt látni, de éppen emiatt olyan fura, hogy az RTL Klub adta és ráadásul a reggeli matinéban. Az Apocalypse jobban illett volna az HBO-ra. Ha már Apocalypse: a cím eléggé félrevezető, hiszen semmiféle világvége nincs, pedig megjelenik Végítélet; a magyarok meg okosan Superman és Batmannek nevezték el, pedig nagyrészt Supergirlről szól. Viszont a felnőttes jelleg egyértelmű, hiszen van benne káromkodás, gyilkosság és egy vicces szex-poén, ráadásul a látványvilág is durvább, kidolgozottabb, mint a Trapped in Time-nál. Maga a rajzstílus nagyon tetszett, a figurák külsejében van valami emberi, valóságos. Újabb plusz pont Darkseid szerepeltetése, mert azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ő az egyik legkirályabb DC-s főgonosz, most is rendesen odacsap hőseinknek, és végülis ezúttal sem tudják lenyomni. Ellentétben Doomsday-jel, aki Superman gyilkosából egyszerű, két ütéssel elintézhető gyalogossá válik – ez mondjuk negatívum, de legalább felbukkant. 

A történet érdekes, Kara szimpatikus alak, így tudunk szurkolni érte, de ismét az a helyzet, hogy szinte sérthetetlen figurák vívnak egymással, és az egyetlen, aki ténylegesen életveszélyben van, az Batman - persze Gotham Sötét Lovagját nem kell féltenünk. Akadt két apró részlet, ami homályos maradt előttem: Az egyik, hogy Kara hogyan tud fülbevalót viselni? Hacsak a szülőbolygóján nem lyukasztották ki a fülét, akkor a Földön szerintem ő maga se tudná ezt megtenni, maximum a lézerszemével, de az meg elég feltűnő lenne egy áruház közepén. A másik ez a Nagyi nevű karakter, aki egyértelműen nő, de mind az eredeti, mind a magyar szinkronban férfi szólaltatja meg. Miért? Továbbá meg kell említeni, hogy van egy bizonyos képkocka, ahol Superman igen különös arckifejezéssel néz unokahúgára, ebből pedig külföldön meme lett, az alap arcból számtalan másik figurát készítettek – itt van néhány példa rá.

A rendező-producer az a Lauren Montgomery, aki Az Igazság Ligája: Két földi válságot és a Superman: Ítéletnapot is dirigálta. A karakterek megalkotói: Bob Kane (Batman) Jerry Siegel és Joe Shuster (Superman), Jack Kirby (Darkseid) és William M. Marston (Wonder Woman). A történet alapját Jeph Loeb (Superman/Batman: Közellenségek) és Michael Turner (Boszorkánykard) képregénye, a The Supergirl from Krypton adta; a forgatókönyvet Tab Murphy (Tarzan, A Notre Dame-i toronyőr) írta. A főszereplőket az alábbi színészek szólaltatják meg: Kevin Conroy – Batman, Tim Daly – Superman, Summer Glau – Kara, Susan Eisenberg – Wonder Woman, plusz Andre Braugher – Darkseid. 

Érdekességek: Az Időcsapdához hasonlóan ez is egyből dvdre jött ki, és a Közellenségek közvetlen folytatása. A rajzok Michael Turner stílusát imitálják. Darkseid bolygójának neve Apokolips. Kara és Kal-El kpyptoni nyelve valójában eszperantó. Smallville határjelző táblája és a Kent farm a Smallville-szériában látható másaikra hasonlítanak. Supergirl itt megelevenedő származás-története mára már nem egyezik a képregény-univerzumban szereplő másáéval, mert mióta a New 52-éra beköszöntött, új eredetsztorit kapott. Az Apocalypse 3 és félmillió dollárból készült, bevétele kis híján 8 millió lett. A kritikusoknak nem igazán tetszett, bár Summer Glau teljesítményét kiemelték, mondván lélekkel töltötte meg, valódivá tette a tulajdonképpeni főszereplőt; ám Andre Braugher felkérését Darkseid megszólaltatására elhibázott döntésnek tartották. 

Nekem tetszett ez a film, és a legújabb epizódokat látva kezdem sajnálni, hogy a New 52-univerzummal visszatértünk a gyerekes színvonalra. Ez nem baj, de a felnőttes, komorabb részek azért jobbak. 

Pontozás: 

imdb: 7.2 (Úgy tűnik, a közönség osztja a véleményemet, hasonlítsátok össze ezt a pontszámot az Időcsapdáéval!) (2 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 

Ezen a héten elég elfoglalt leszek, de még legalább egy filmet megpróbálok megnézni.

Nincs új a Nap alatt, ahogy a mondás tartja, és ez hatványozottan igaz Hollywoodra. Vannak olyan esetek, amikor a technikai fejlődés miatt kifejezetten jó dolog, ha elővesznek egy régi történetet, amit anno saját kora korlátok közé szorított, de akadnak példák, ahol a sztori maga a fontos és a néznivaló mindössze egy eszköz, amivel elmesélik. Az 1987-es Robotzsaru mérföldkőnek számít, hiszen egyrészt vérben tocsogó, durva akciófilm, másrészt elgondolkodtató sci-fi a nagyvállalati monopóliumok uralmáról meg „az ember a gép ellen”-helyzetről; közben pedig egy fantasztikus hős első filmre lépése is. Sajnos a későbbi folytatások jelentős mértékben rontották a kiborg rendőr hírnevét, éppen ezért sokakban felmerült a kétely, mikor bejelentették, hogy hamarosan itt az újabb újrázás. Engem azért érdekelt, hogy vajon mit tudnak kihozni a legújabb korban a velem egyidős „bádogemberből”, és most végre az HBO alkalmas időpontban sugározta e művet, szóval láthattam. Biztosítsuk ki 50 ezer voltos elektrosokk-fegyverünket és aktiváljuk a vizorunkat, ideje rendet vágni a rosszfiúk között!

Alex Murphy nyomozó (Joel Kinnaman) a közeli jövő Detroitjának utcáin vadászik egy veszélyes és nagyon bebiztosított fegyverkereskedőre. Sejti, hogy a gazembernek besúgói vannak a rendőrségen belül, sőt, tippje is van, kik azok, de mielőtt összegyűjthetné a megfelelő bizonyítékokat, pokolgép robban a kocsijában és egy életre megnyomorodik… Vagyis megnyomorodna, ha nem jönne a képbe a mindenható Omnicorp, akik éppen egy ilyen állapotú zsarut keresnek legújabb kísérletükhöz: az embert akarják ötvözni a legmodernebb robottesttel. Alex felesége (Abbie Cornish) belemegy az operációba, és hősünk hamarosan újjászületik: gyorsabb, erősebb és intelligensebb lesz, mint valaha, a fejében egész adatbázisok vannak, de közben csak arra vágyik, hogy újra láthassa az asszonyát, a gyermekét és hogy bosszút állhasson a férfin, aki ebbe a helyzetbe jutatta. Ám új gazdái (Michael Keaton és Gary Oldman) más feladatot szánnak neki: a kirakatbábúét, akinek meg kell győznie a vásárlókat a RobotZsaru-program hatásosságáról. Ennek érdekében protokoll-programokkal, korlátozásokkal és mindenféle felülírásokkal tömik tele Murphy nyomozó új processzor-agyát, de nem számolnak azzal, hogy a nyugtatóanyagok és blokkoló alkalmazások mögött még mindig ott lapul az ember, aki nem hajlandó behódolni… 

Íme a pénzügyi siker receptje: Vegyél egy bejáratott címet, teljesen mindegy, mi az; adj hozzá egy kezdő forgatókönyvírót meg egy rendezőt, utóbbi mindegy, hogy tapasztalt-e vagy sem; garantáld, hogy PG-13 (12 éven aluliaknak…) besorolást kapjon; aztán profitálj! Az író Joshua Zetumerről a wikipedia annyit mond, hogy „feltörekvő forgatókönyvíró, aki több leállított vagy éppen szüneteltetett projektben vett részt eddig, valamint dolgozott A Quantum csendjén is”, az imdb adatlapján viszont csak a RoboCop szerepel. Mondanom sem kell, hogy átírták a művét, de ezúttal legalább profik, ugyanis (többek között) az eredeti film alkotópárosa, Edward Neumeier és Michael Miner dolgozta meg Zetumer írását. A rendezésre a brazil José Padilhát választották, aki a nekem semmitmondó Elit halálosztók 1-2-t készítette, ám neki meg nem adtak semmiféle kreatív szabadságot (erről még lesz szó). Persze sikerült megnyerni néhány nagy nevet, mint Keaton, Oldman és Samuel L. Jackson; valamint pár ismertebb arcot, mint Abbie Cornish vagy Jackie Earle Haley; ám a kész mű sikere egyetlen fickón múlott, Joel Kinnamanen. Őt korábban A tetovált lány amcsi verziójában, A legsötétebb órában és nemrég A 44. gyermekben láthattuk, ám nekem ezzel együtt ismeretlen. Valahogy azt éreztem, hogy Peter Weller anno sokkal hitelesebben alakította a gürcölő zsarut, mert se nem 190 cm magas, se nem jóképű; átlagos, de karakteres fickó. Joel alapvetően egy szépfiú, a feladata pedig nagyrészt abban merült ki, hogy ne mutasson érzelmeket, ráadásul a játékidő jelentős részében alszik, vagy a sisakja eltakarja az arca felső részét. Szóval ez nem volt egy nagy feladat mimika terén, azt meg ugye ki tudja, hogy ténylegesen mikor láthatjuk őt és mikor valamelyik kaszkadőrét a fekete páncélban lövöldözni? 

„Mi lehet fontosabb az amerikai nép biztonságánál?” 

Ez a kérdés sajnos újabb problémákat vet fel, mert a ’87-es RoboCopból nem szivárgott ilyen erősen az USA-patriotizmus. Jackson már-már eltúlzottan szélsőséges Amerika-imádó showműsor-vezetője, a nyitó békefenntartó-akció, meg a tulajdonképpeni központi kérdés, miszerint a szenátus megszavazza-e a kiborg rendőrök bevetését az Egyesült Államokban, mind olyan részletek, amik unalmasak és szájbarágósak. Ezt már jó lenne kiölni a nemzetközi piacra tervezett alkotásokból, mert szép dolog, ha saját hazánk fiainak és lányainak azt tanítjuk, hogy legyenek büszke hazafiak/honleányok, de a többi országban ilyenkor ez inkább a visszájára sül el. Én legalábbis már nagyon unom…

Néhány szpojler-szerűség 

Érthetetlen, hogy ha a hős testének 80%-a megég, akkor a biztonsági kamera felvételein hogyhogy nincs égésnyom a ruháján, vagy egy kis korom, esetleg lángok? Hasonlóan kérdéses, hogy ha megvakult, akkor az arcának is sérülnie kellett, de az mégis ép, ha pedig az egész bionikus, akkor ezt miért nem mutatják be? A tervezőkben fura módon az fel sem merül, hogy a tarkóján világító ledek meg a vizorja kitűnő célpontot nyújtanak sötétben az ellenfeleinek. Azt se tudom, hogy a szája vajon hogy nem szárad ki, ha nem ihat és mi történik akkor ha folyni kezd az orra?:D A játékidő alatt olyan ökörségek vannak, mint hogy a 6 éve bujkáló gyilkos odamegy a szuperzsaru bemutatására; a drogbáró pont éppen akkor ott van a droglaborban, mikor Alex érte megy; a végső konfrontációnál pedig a kommandós a főnöke mögött állva simán végignézi a leszámolást a tetőn, meg se mozdul. Ugyanebbe a kategóriába tartozik, hogy a maffiózó kiadja a parancsot, miszerint „50-es kalibert használjatok és a fejére lőjetek”, de mindenki kisebb kaliberrel és csak a mellkasára lő; hogy az óriás lépegetők 10 ezer golyót lőnek ki rá, ameddig nem nyújt tiszta célpontot, nyílt terepen viszont megelégednek 2-3 lövedékkel és persze véletlenül se fejre céloznak; Murphy társa meg persze a szokásos néger, és még a főrosszfiú is egy kliséfigura. Ezeken felül kicsit túlzás a nyitány, ahol egymás után tíz perc alatt két akciójelenet van, amit szex követ; valamint a harmadik beépített ember kiléte meg valahogy sejthető volt. 

De azért akadnak jó dolgok, például hogy a lépéseinek majdnem ugyanolyan a hangja, mint az elődjéé; a régi páncél megjelenik egy jelenetben; a gyár Kínában van, ahol összerakják; valamint a Nagy Testvér-effektus – Robotzsaru a köztéri kamerákat és a mobiltelefonokat használja szemnek és fülnek – szintén remek megoldás. A modern, áramvonalas külsőhöz pöpec motor jár, valamint megmutatják, hogy néz ki Alex a „ruhája” nélkül és azt is, hogy miként táplálják. Bár ugyanígy dicsérhetném a befejezést! De az sajna elég unalmas lett…

Szpojlerek vége 

 „Ez egy gép, ami azt hiszi, hogy ő Murphy.”

Érdekességek: A remake ötlete egészen 2005-ig nyúlik vissza. A Zetumer-forgatókönyv átírásában Nick Schenk és James Vanderbilt is részt vállalt. A forgatás alatt José Padilha felhívta honfitársát és barátját, a szintén rendező Fernando Meirelles-t és elpanaszolta neki, hogy „ez itt maga a pokol”, 10 ötletéből a stúdió 9-et visszautasít, és hogy ez élete legrosszabb élménye. Amikor e beszélgetés nyilvánosságra került, nem győzött sűrűn elnézést kérni és nyilatkozatokat tenni, hogy nem úgy gondolta:D A direktor és Joel Kinnaman sokat hadakoztak, hogy elérjék az R (18-as) besorolást, de mivel az eredetileg 60 milliós költségvetés végül 130 millióra rúgott, így a producerek erős kontroll alá vették Padilhát, és befolyásolták minden döntését. 

Az egyik mocskos zsarut, Lake-et játszó Daniel Kash visszatérő szereplője volt az 1994-es Robotzsaru-sorozatnak, a polgármestert alakító Douglas Urbanski pedig valójában nem igazi színész, hanem Gary Oldman barátja és produkciós társa. Murphy egyik keze megmarad a robbantás után, ez utalás az eredetire, ahol a doktor az épen maradt kezet is levágatja – valamint és ez már saját gondolat, így ténylegesen az ember húzza meg a ravaszt. A merénylet során a bomba erejének a valóságban jelentős kárt kellett volna okoznia a házban. A befejezéskor Jackson karaktere azt mondja, hogy az Omnicorp anyacége az OCP, és a ’87-es változatban az OCP az, aki megépítteti a Robotzsarut. A nyitó akciószekvenciát erősen kritizálták, mondván Irán-ellenes USA-propaganda, ráadásul az ellenállókat öngyilkos merénylőként mutatja be. Ugyanígy kritika érte a címszereplő új külsejét, amit egyesek Batman jelmezéhez hasonlítottak; a The Guardian pedig azt írta róla, hogy „bűnüldöző gépezet, aki nem is annyira kiborg, mint inkább egy vékony pali mattfekete testpáncélban”. Detroit egyébként acélkohóiról híres, ezért még inkább ellenszenves volt a rajongóknak és a méltatóknak, hogy a felújított külső nem utal a detroiti acélra. A filmhez kiadtak többféle akciófigurát, távirányítós motoron ülő RoboCopot, a hős sisakját és mellkas-páncélját, valamint négy, egy-egy részes képregényt is, amiket a RoboCop: The Human Element nevű gyűjtői kiadványban lehet együtt megtalálni. 

A Robotzsaru 130 millió dollárból lett és 243 milliót hozott vissza. A hozzáértőknek tetszett a színészek játéka, az újítások sora, a film stílusa és a benne lévő politikai szatíra, de összehasonlítva elődjével társadalomkritika, karakterfejlődés és erőszak tekintetében alulmaradt. Ám így is ez lett a széria legtöbbet hozó része. 

Nekem tetszett, voltak benne jó ötletek és a látványnak tényleg segített az a 27 évnyi technikai fejlődés, ám míg az eredeti 1987-es változat kultuszmozi lett, ez aligha élvezhet majd hasonló megbecsülést. Egyszer azért érdemes megnézni, aki nem látta a régit, az egy tisztességesen összerakott, pörgős akciófilmet kap, ha leül elé. 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (2 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 

Hírek:  

- Joshua Zetumer írja a Gambit forgatókönyvét. Gambit, magyar nevén Mágus egyike az X-Meneknek, Channing Tatum fogja őt alakítani. Kíváncsi vagyok, a magyarok milyen címet és nevet adnak majd neki… 

- Joel Kinnaman szintén szuperhősös mozin dolgozik, ez pedig a Suicide Squad, ahol ő lesz Rick Flagg. 

- Gary Oldman következő érdekesnek tűnő munkája a Criminal, amiben „Egy halott CIA-ügynök emlékeit és tehetségét egy kiszámíthatatlan és veszélyes elítéltbe ültetik.” Hogy miért? Az engem is érdekel! 

- Michael Keaton a közelgő Minyonokban szinkronizál, valamint a bődületes marhaságnak tűnő Kong: Skull Islandben parádézik majd – aki nem tudná, ez a King Kong előzménye… 

- Samuel L. Jackson az alábbi mozikban bukkan fel az elkövetkezendőkben: Tarzan (ezt se értem, minek kell), The Hateful Eight (Quentin Tarantino következő etűdje, ami így nyilván hűdejó), The Blob (a már több feldolgozást megélt A massza legújabb változata, hogy minek, az kérdéses), valamint a már évek óta beharangozott Nick Fury. (Utóbbi 2 2017-ig nem készült el.)

Most majd egymás után két egész estés DC-rajzfilm lesz a tévében vasárnap meg hétfőn, lehet, hogy megírom őket egy cikkben, mást egyelőre még nem tudok ígérni a jövő hétre.

Régi kedvencem, Christina Ricci mostanában ritkán játszik olyan filmben, ami érdekel. Pár éve volt az After.Life, ami magyarban A halott túlélő címet kapta, az nagyon tetszett, viszont a Reneszánsz szerelem már nem; amiket meg azóta csinált, azok közül talán a Bel Ami az, amit egyszer meg fogok majd nézni, de azzal kapcsolatban sincsenek túl nagy reményeim. Most viszont végre itt van valami, amiben ismét kibontakoztathatta a tehetségét és még a figyelmemet is sikerült felkeltenie! Lássuk, ki volt Lizzie Borden és miért fogott baltát…

1892-ben az Egyesült Államokat megrázta egy szörnyű kettős gyilkosság, amit Fall River városában követtek el: valaki szó szerint kivégezte a tehetős üzletember Andrew Bordent és nejét, Abby-t. A gyilkosság idején bizonyíthatóan mindössze két ember tartózkodott a ház környékén: Bridget, a bejárónő (Hannah Anderson) és az áldozatok lánya, Lizzie (C.R.), utóbbi pedig több szempontból is gyanús. De se bizonyíték, se szemtanú, se nyom, amin elindulhatna a nyomozás. A kerületi ügyész (Gregg Henry) meg van győződve, hogy az ártatlan külsejű Lizzie a tettes. Vajon tényleg ő volt az, és ha igen, miért tette? 

Ez a bűntény gyakorlatilag ugyanebben a formában bekövetkezett a valóságban több mint 120 éve, és azóta is gyakran felbukkan a populáris kultúrában vagy a bűnügyi tudományos kutatások között, hiszen annyira rejtélyes. Sajnos anélkül, hogy elárulnám, mi lesz a befejezés, képtelenség továbbmenni és kitárgyalni ezt a művet, tehát ha meg akarod nézni, akkor most ne olvass tovább! 

„Az igazság és a törvény a mi oldalunkon áll.” 

Tehát, ahhoz, hogy továbblépjünk, le kell szögeznem, hogy Bordent anno az esküdtszék felmentette a vádak alól, és szabadon távozhatott a bíróságról, az ügynek pedig ez adja az igazi pikantériáját. Ha a mai kor módszereivel vizsgálódhattak volna az akkor élt rendőrök, biztosan elítélték volna a nőt, és a Lizzie Borden Took an Ax ugyanezen az állásponton van. Kinek ne lenne gyanús egy önmagának számtalanszor ellentmondó, nyilvánvalóan bizonyítékot megsemmisítő, furcsa személy, aki bizonyíthatóan ott volt a tetthelyen, és még a motivációját se kell sokáig keresnünk. De a törvény az törvény, és ahogy a Tizenkét dühös emberben láthattuk, az esküdtek döntése szent és sérthetetlen - amit ők kimondanak, az viszont nem egyenlő a valódi igazsággal. Az ügy hátteréről még lesz szó később, most nézzük magát a filmet! 

Aki behatóbban ismeri Ricci munkásságát, az tudhatja, hogy nagyszerűen tud az itt megjelenő karakteréhez hasonló őrült nőszemélyeket életre hívni, elég csak Wednesday Addams-re gondolnunk, szóval tökéletes választás volt. Apró termete és még mindig gyermeki vonásokkal bíró arca ideálissá teszik a rém ártatlan külsejének megjelenítéséhez, de ezen felül is igazán jól játszik, pláne, ha megpróbáljuk őt a többi karakter szemszögéből nézni. A tárgyalásokon meghurcolt nőnek tűnik, az ismerősök szemében furcsa viselkedése miatt ijesztő lehet, a nyomozóhatóság néhány tagján pedig látszik, hogy érzik a benne megbúvó gonoszt. Mellette itt van még Clea DuVall, akit szintén rég nem láttam már, ő Emmát, Lizzie nővérét alakítja – jó volt újra látni, és tetszett a Riccivel való összjátéka. Gregg Henry szintén nagyszerű, remekül megírt szövegeket adtak a szájába, és a tárgyalótermes részeknél uralja a képernyőt. Az utolsó ismertebb arc Stephen McHattie, vagyis Andrew Borden – a szakálla miatt nem ismertem fel, de ő volt Hollis Mason a Watchmenben. A rendező a főként sorozatokon dolgozó Nick Gomez (Dögölj meg, drága Mona!) volt, az írással a szintén főleg tv-szériákon munkálkodó Stephen Kay-t (Get Carter) bízták meg. Kiemelném még a zeneszerző Tree Adams-et, aki marhajó modern, rockos számokat írt a XIX. század végi cselekményhez, ez nagyon tetszett (és vicces neve is van, hiszen a tree azt jelenti, hogy fa).

A zene mellett a hangulat szintén megérdemel némi méltatást. Az éjszakai jelenetek és a visszaemlékezések különösen hátborzongatóra sikerültek, nem beszélve a hullákról; és annak ellenére tudtam izgulni, hogy tisztában voltam vele, mi lesz a vége. Van néhány dolog, amit az alkotók csak egészen halvány utalásokkal mutatnak be, ez pedig arra sarkallja a nézőt, hogy agyaljon: Ilyen például a pajtában tartott galambok esete. Valaki megölte őket, és egyértelműnek tűnik, hogy kicsoda, meg hogy miért, de majd ha elérünk a történelmi ismertetéshez, ott leírom, hogy ténylegesen mi történt. A másik ilyen az, hogy Lizzie leszbikus, erre csak pici utalások vannak, de észre lehet venni őket. Lényegében a sztoriban azt tárják elénk, hogy a filmbeli Ms. Bordennek minden oka megvolt, hogy gyilkoljon, ha ugyan tényleg ő tette, és ez megint kényes kérdés, hiszen a néző nem tud azonosulni az áldozatokkal. „Megérdemelte” – gondolhatod, miközben nézed, de ezalatt Lizzie meg annyira betegnek tűnik, hogy képtelenség őszintén szorítani érte. Mialatt egyrészt szórakoztató belegondolni, hogy ilyen lehetne Wednesday Addams felnőttként, kibontakozik előttünk egy feszültséggel teli tárgyalótermi dráma. Azt hiszem, aki úgy ül le elé, hogy nem ismeri az igazi esetet, annak igencsak mellbevágó lehet a végén a felmentés, majd ami még azután jön. 

Érdekességek: A holttesteket boncoló orvos segédjét Jono Borden játszotta, ezt a szerepet direkt neki csinálták. Jono Lizzie leszármazottja és a Borden-család történetének avatott ismerője, aki Kanadában él. Szakértőnek kérték fel a sztorihoz, a kis szerep pedig egyfajta jutalom volt számára. A Lizzie Borden Took an Ax tévéfilm, bemutatása után vegyes kritikákat kapott. A film előzmény is, erre épül ugyanis a 8 részes, ebben az évben bemutatott The Lizzie Borden Chronicles, ami már teljesen fiktív és azt tárja elénk, hogy mi lesz a címszereplővel a per után (annyit elárulhatok, hogy semmi jót nem tesz). 

Irodalom rovat 

Következzék a Borden-gyilkosság nyomán született gyermekversike három változata, az első kettő eredeti nyelven, a harmadik a filmben hallható magyar fordítás:

Lizzie Borden took an axe

She gave her mother forty whacks.

After she saw what she had done

She gave her father forty-one.

Lizzie Borden got away

For her crime she did not pay.

Lizzie Borden took an axe

Gave her mother forty whacks,

Then she hid behind the door,

And gave her father forty more. 

Lizzie Borden baltával

Gyorsan végzett anyjával

Mikor apja hazaért

Megölte a kanapén

Történelmi arcképcsarnok rovat 

Lizzie Andrew Borden (1860 – 1927) és a gyilkosság 

Róla annyit érdemes tudni, hogy vallásos asszony volt, elsősorban tanítónőként dolgozott Fall River vasárnapi iskolájában, ezt a filmben alig mutatják, de nem is annyira lényeges. Lássuk inkább a gyilkossághoz vezető utat: Andrew Borden jelentős vagyona ellenére mértékletes életet élt, például saját házában nem volt beépített vízvezeték-rendszer vagy fürdőszoba – kérdés, hogy csak takarékos vagy fukar volt-e? Azok a bizonyos galambok is léteztek, Andrew viszont úgy gondolta, hogy a helyi kölykök majd le akarják vadászni őket és ez odavonzza a gyerekeket, ezt valamiért nem akarta, így végzett velük – egy baltával. A filmben sosem láthatjuk, hogy ki ölte meg a madarakat, de úgy tűnik, mintha az őrült Lizzie gyilkolta volna le őket. Tény, hogy a lányt, aki saját kezűleg építette a ketrecet a szárnyasoknak, eléggé megviselte apja eme lépése. Szintén láthattuk, hogy Mr. Borden ingatlanokat vett felesége családja számára – Abby csak a mostohaanyja volt a Borden-lányoknak – ez pedig újabb feszültségeket szült. A famílián végigsöpört egy jelentős megbetegedés pár nappal a tragédia előtt, ekkor Abby attól félt, hogy népszerűtlen férjét valaki megpróbálta megmérgezni. 

A gyilkosság: Abby Bordent szemből érte a találat, ettől megpördült és arccal előre a földre zuhant, a homloka és az orra összezúzódott. A gyilkos ezután valószínűleg a hátára ülve még tizenkilencszer sújtott le a fejére. Andrew Borden tíz vagy tizenegy csapást szenvedett el egy baltaszerű fegyvertől, ami szétroncsolta az arca bal felét. Egyik szemgolyóját pontosan kettévágta a penge, ami arra utal, hogy valószínűleg alhatott, amikor megtámadták. Amint rátaláltak a testére, meglepődve látták, hogy a sebei még véreztek.

A vizsgálat: A kihallgató rendőrök szerint Lizzie túl nyugodt és könnyed volt a kikérdezések alatt, máskor zavartnak tűnt, ezen felül gyakran furcsa válaszokat adott, amik egymásnak ellentmondtak. Sokszor nem felelt olyan kérdésekre, amik elősegítették volna az ügyét. A zsaruk elég felületes munkát végeztek a helyszínelésnél, Ms. Bordent senki sem vizsgálta meg, hogy vannak-e rajta vérnyomok, a szobáját meg csak úgy tessék-lássék módon nézték át, mivel Lizzie kijelentette, hogy rosszul van, hagyják magára. Az elégetett ruhával kapcsolatban nem volt egyértelmű, hogy vajon tényleg azt viselte-e a gyilkosság napján, saját elmondása szerint festékes lett, így használhatatlanná vált. A morfium-szedés szintén a valóságon alapul, lehetséges, hogy a nő a gyógyszer hatása miatt volt annyira szétszórt. A házkutatás során találtak egy gyanús baltát, aminek törött volt a nyele, a feje pedig úgy nézett ki, mintha valaki direkt koszolta volna össze, hogy használaton kívülinek tűnjön, erről viszont nem sikerült tökéletesen megállapítani, hogy köze volt-e a gyilkosságokhoz. A tárgyalási rész alatt láthatjuk, ahogy jelentik, amint egy újabb baltás gyilkosságot követnek el a környéken – ezt a cselekmény ennyiben hagyja, igazából pedig az elkövetőt elkapták és egyértelműen megállapították róla, hogy külföldön tartózkodott a Borden-eset idején. A preparált koponyákat is tényleg bemutatták, Lizzie tényleg összeesett, mikor meglátta őket. A fejeket később a tulajdonosaik sírjába temették. 

Ki tehette? Bár Lizzie-t felmentették, a mai napig ő az első számú gyanúsított. Egy teória szerint az apja testileg és szexuálisan is bántalmazta őt, ez azonban nem bizonyítható. Ed McBain író 1984-es Lizzie című regényében azt taglalja, hogy szerinte a gyilkosság motivációját az adta, hogy Abby rajtakapta fiatalabbik mostohalányát a szobalánnyal, azonban míg előbbiről azt rebesgették, hogy a nőket szereti, utóbbi később férjhez ment, és sosem feltételeztek róla ilyesmit, így ez a hipotézis kizárható. Bridget viszont a halálos ágyán azt mondta a testvérének, hogy hazudott a bíróságon Lizzie védelmében. Van, aki szerint Emma volt a gyilkos, a húga pedig neki falazott. A Borden-nővérek jelentős összeget örököltek, még úgy is, hogy Abby testvéreinek tekintélyes summát kellett adniuk a hagyatékból. Lizzie és Emma vettek maguknak egy házat Fall Riverben és ott maradtak, előbbi a nevét Lizbeth-re változtatta. 1897-ben már ezen a néven emlegették, amikor bolti lopási ügybe keveredett. A helyi közösség kivette őt magából. 1915-ben Emma és húga összevesztek, az idősebb Borden elköltözött és soha többé nem találkoztak. 1927-ben eltávolították Lizbeth epehólyagját, aki ezután nem sokkal tüdőgyulladást kapott, amibe belehalt; Emmát kilenc nappal később vesegyulladás vitte el. De van még két gyanúsított a Borden-ügyben: Az egyik William Borden, Andrew törvénytelen gyermeke, aki mészárosként/lóhús-kereskedőként dolgozott és lehetséges, hogy zsarolással próbált pénzt kicsalni apjából. A másik John Morse, Lizzie anyjának testvére, aki a gyilkosság előtt ott aludt a Borden-házban, másnap pedig távozott, de korábban sosem látogatta meg őket. Morse a korabeli rendőrségnek is gyanús volt. 

Vissza a fikcióhoz: Ez a film érdekes, izgalmas, nyomasztó és feszült, különleges zenei megoldással és egy remek színésznővel a címszerepben. Érdemes megnézni! 

Pontozás: 

imdb: 5.8 (Nem értem, miért kapott ilyen keveset.) (2 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Eléggé erőteljes hatása van, nem szívesen nézném újra.) 

Hírek:

- Ebben az évben indult útjára e film folytatása, a The Lizzie Borden Chronicles című tévés miniszéria. Eredetileg hatrészesre tervezték, de nyolcrészes lett, Christina Ricci és Clea DuVall benne vannak, Christina producer is, két részt pedig Stephen Kay rendezett. 

- Stephen McHattie következő munkája az igen jónak tűnő The Dark Stranger című animációs horror (Bizony, horror és nem horror-vígjáték): „Egy fiatal művészt saját képregényének egyik rémisztő alakja kísérti, miközben megpróbálja legyőzni a pszichózist, mielőtt az felülkerekedik rajta.” Stephen magát a címszereplőt fogja megszólaltatni. 

Jövő héten jelentkezem újból, addig is itt egy interjú Christina Riccivel a Lizzie Borden-szerepről:

Tavaly és tavalyelőtt mindenhol tele volt az internet a Frozennel, én pedig azon gondolkodtam, vajon miért? Aminek ekkora hatása van, azt biztosan érdemes megnézni – pláne mivel ez vitte el az Oscart a Lego Movie helyett. Inkább eltekintek a további szószaporítástól, szóval ugorjunk fejest a több méteres hóba: 

Arendelle csodás országának van egy királya, akinek van két leánya: a virgonc, szeleburdi Anna (felnőtt hangja Kristen Bell) és a mágikus hatalommal bíró Elsa (felnőttként Idina Mendez). Csodás gyerekkoruknak azonban vége szakad, mikor az idősebb lány véletlenül eltalálja egy varázslövedékkel a húgát, akit csak az menthet meg, ha kitörlik az emlékezetét. Ezek után viszont Elsa, félve saját erejétől, bezárkózik a szobájába és még akkor sem jön elő, amikor évekkel később a szülei a tengerbe vesznek... De eljön a nap, amikor ki kell jönnie, mert megválasztják Arendelle következő uralkodójának, ám az estély botrányba csap át, mikor varázsereje véletlenül ismét elszabadul. Az újdonsült királynő népe biztonsága érdekében úgy dönt, otthagyja királyságát és a hegyekbe vonul, ahol hatalmával jégkastélyt emel magának. Anna viszont nem hagyja, hogy szeretett nővére remetének álljon, így nyomába ered a jégkereskedő Kristoff (Jonathan Groff), a rénszarvas Sven és az életre kelt, beszélő hóember, Olaf (Josh Gad) társaságában. Hamarosan a képletesen megfagyott szív szó szerint is azzá válik, és a nővéreknek meg kell találniuk az ellenvarázst, különben Anna és az egész ország örökké a jég fogságába kerül… De vajon mi lehet az és hol található?

A Josie és a Vadmacskák után szabadon fogalmazva a Jégvarázs az új Avatar. A kettőnek kb. ugyanaz a lényege, egy rendkívül látványos, szórakoztató formába öntött klasszikus mese, különbség csak annyi, hogy itt jelentősen több az éneklés, de jóval kevesebb a borzalmas haláleset. Míg az Avatarnál nehezebb dolgom lenne, ha a célközönséget kéne egyértelműen meghatároznom, itt biztos, hogy az óvodás-kisiskolás lányok felé száll az irányított CGI-hógolyó. Zéró elvárással ültem le elé, és miközben voltak benne tényleg jó poénok, meg csodás látványvilág, személy szerint nem találtam többnek egy jó mesénél.  

Bővebben: Nincs vele semmi baj, a karakterek szimpatikusak; a dalok egészen jók és nincsenek akkora túlsúlyban, hogy elnyomják a többi részletet; párszor felnőtt fejjel is lehet önfeledten nevetni; a látvány meg tényleg szép meg részletes. Érdemes figyelni az állatok szőrét, az emberek haját, a ruhákat a közelképeknél, ezek mind olyan hihetetlenül valóságosak, hogy a figurák rajzfilmszerű, karikatúra-arcával együtt valóban különös hatást érnek el. Az ember-karakterek esetében az újító jelleg ellenére azért nem sikerült kihagyni a halott szülős Disney-klisét, a nők Barbie-baba-szerű alakját és szerintem még a lehelet se mindig látszik a hidegben; de ezekért kárpótol a vidám troll-sereg és a Hóriás (akit elvileg Mályvacukornak hívnak:D) – meg hogy legalább az állatok nem beszélnek. A sztoriban pozitívum, hogy bemutatja, milyen az, ha a mágia csapást jelent a használójára nézve, meg tetszett a répa-propaganda; valamint ki kell emelni Hans herceg alakját (megszólaltatója Santino Fontana), akihez egy merőben szokatlan, de éppen emiatt kissé értékelhetetlen fordulat kapcsolódik. Az eredeti címben jelzett fagy számomra kétszer vált igazán érezhetővé, az első alkalom az, mikor Anna beletoccsan a pocsolyába, a második alkalommal meg a végén a fagyott vízen támolyog előre a hóviharban – a többi esetben valahogy talán az események melegsége miatt nem éreztem a tél szorítását. Apró megjegyzés még így a bekezdés végére: Olaf szerintem egy az egyben a Szörnyek az Űrlények ellen B.O.B.-jának valamivel okosabb változata. 

„Van, akiért érdemes elolvadni.” 

Néhány szót az alkotókról: A sztori Hans Christian Andersen A jégkirálynő című 1844-es meséjén alapul (ennek a magyar címében nem vagyok biztos, aki tudja, segítsen ki!); ám jelentős átdolgozáson ment át - a producer Peter Del Vecho szavaival: „Van jég, hó és egy királynő, de ezeken kívül eléggé eltértünk tőle.” A forgatókönyv megírásában részt vett Dean Wellins, akihez számos egyéb animációs munka köthető és Shane Morris, aki mindössze egyetlen tv-filmmel büszkélkedhet ezen felül; a munka oroszlánrészét viszont a rendezést is végző páros, Chris Buck és Jennifer Lee végezte. Buckról azt kell tudni, hogy ő volt a Pocahontas írója és a ’99-es Tarzan rendezője, szóval már ismert, sikeres a szakmában. Lee vele ellentétben csupán a közelmúltban robbant be a Rontó Ralph forgatókönyvével, ami azonban olyan jó visszajelzéseket kapott, hogy nekiadták a Jégvarázs írását, sőt, nőként első volt, aki Disney animációs mozit rendezhetett. Előbbi az animációs részt, utóbbi a történetet irányította.

Érdekességek: A jégkirálynő első animációs változata már a ’30-as években szóba került, bár akkor még csak egy Andersen életrajzi film egyik darabja lett volna, ami viszont sosem valósult meg. Aztán a ’90-es évek elején, majd az ezredfordulón megint előkerült a projekt, de igazán csak 2011-ben indult be. Az előkészítési fázisban a stáb tagjai az USA-ban, Kanadában és Norvégiában kutatták a vastag hó tulajdonságait, világítási próbákat végeztek, valamint megfigyelték, hogyan viselkedik a hó, ha valaki sétál, fut, vagy hosszú szoknyában elesik benne – utóbbi tesztet nem csak hölgyek végezték el:D A fehér téli csapadék mindenféle tulajdonsága mellett ihletet merítettek a természeti környezet szépségéből. A Norvégiába tett kéthetes látogatás alapozta meg a Jégvarázs nagy részét, mivel az említett környezet mellett a norvég ruhák, épületek, nevek, a néphit trolljai és a helyi zene is bekerült a film világába. Arendelle kastélya az Osloban található Akershus-erőd alapján „épült fel”, a várost magát Bergen város Bryggen nevű kikötői negyede inspirálta, az egészet körbevevő fjordot meg a Naeroyfjord.

Kristen Bell a szereplőválogatáson elárulta, hogy gyerekként nagy kedvence volt A kis hableány és az Aladdin, előbbi egyik dalát anno felénekelte magnóra – ez a kiskori lelkesedés volt az egyik dolog, ami meggyőzte az alkotókat. A felvételek ideje alatt Bell állapotos volt, így később (nem csak ezekből az okokból) sok szövegét újra fel kellett mondania. Idina Menzel színpadi színésznő, korábban főleg tv-sorozatokban volt látható, azonban játszott egy hasonló hercegnős műben, a Bűbájban. A két színésznő közösen felkészült az első nagy olvasó-próbára és miután a szöveggel végeztek, közösen előadtak egy dalt (Wind Beneath My Wings), ami könnyeket csalt a producerek/rendezők szemébe, így azonnal véglegesítették őket Anna és Elsa szerepére. A szinkronizálás alatt mindketten hangszigetelt burákban álltak, de egymással szemben, így együtt tudtak játszani, miközben hallották a másikat a fülhallgatón keresztül, ám a beszédük mégsem folyt egybe. Josh Gadnek már volt tapasztalata fagyos animációs mozikkal, hiszen hallhattuk a Jégkorszak 4-ben. Van három érdekes fickó, akiket szeretnék kiemelni a színészek közül: Ciarán Hinds (Troll Papa), Mance Rayder a Trónok Harcában; Fred Tatasciore (egyéb hangok), a StarCraft II Zeratulja; és David Boat (egyéb hangok), akinek vicces neve van (Hajó Dávid). Jennifer Lee a nővérek kapcsolatát saját húgával való kapcsolatáról mintázta: Brittney Lee együtt dolgozott vele a Frozenen, mint művészeti vezető és kreatív művész. Jennifer egyébként a hercegnők anyukájának hangja. A filmben hallható dalokat egy házaspár, Robert Lopez és Kristen Anderson-Lopez írták, akik már korábban dolgoztak a Disney-nek a 2011-es Micimackón. A szerzők new yorki otthonukban munkálkodtak és hosszú videokonferenciákat folytattak a Kaliforniában tartózkodó stábbal. A felvett demo-anyagokat emailen küldték el nekik, ezekben mindketten énekeltek és Robert zongorán játszott hozzá. Az írási procedúra több mint egy éven át tartott. 

Mikor a kastély kapuja kinyílik és Anna kilibben rajta, a befelé áramló tömegben ott van Aranyhaj és Flynn az Aranyhaj és a nagy gubancból, a kép bal oldalán. Ezalatt Elsa kilép az erkélyre, és szétnéz, itt pedig a bal hátsó sarokban látható Tiana hercegnő és Naveen herceg A hercegnő és a békából. A boltban, ahol Anna és Kristoff először találkoznak, a polcon van egy plüss Miki egér; amikor pedig a leányzó még kicsiként a lábával utánozza az ingaórát, akkor a könyvespolc tetején ül egy Miki. Ha gyorsan kimondod egymás után azt, hogy Hans, Anna, Kristoff, Sven, akkor valamennyire hasonlít arra, hogy Hans Christian Andersen. Elsa az első Disney-hercegnő, akit ténylegesen megkoronáznak egy filmben. A könyvben, amiben a király a trollokról olvas, rúnák vannak, a belőle kieső térkép pedig a Magányos Hegy térképére hasonlít, mindkét dolog utalás A gyűrűk urára. A később Oscar-díjjal jutalmazott Let It Go (Legyen hó) című dalt egyetlen nap alatt írta a szerzőpáros – ez a dal önmagában átformálta az őt éneklő karaktert a sztoriban.

A legösszetettebb képsor az, amikor Elsa felépíti a jégkastélyt, itt minden egyes képkockán 4000 számítógép dolgozott egyszerre, összesen 132 órán át. A teljes Frozen létrejöttéhez 600 ember két és félévnyi munkája kellett. Olaf és a Hóriás visszatükrözik, hogy milyen volt Elsa abban a pillanatban, amikor életre keltette őket. Előbbi neve értelmezhető szójátékként is a funkciójára nézve (angol kiejtés szerint ólef, ami nagyon hasonlít arra, hogy oh laugh, vagyis „nevess”). A koronázáson a püspök azt mondja „Ahogy kezében tartja eme szentségeket, és megkoronáztatott e szent helyen, íme, bemutatom nektek Elsát, Arendelle királynőjét.” (Ha jól sejtem, akkor gaelic nyelven.) A készítők bedobtak egy csavart, ami ellentmond a korábbi Disney-filmeknek, ugyanis ezúttal a gonosz ruhája egyáltalán nem sötét, míg a jóké igen. A Jégvarázsból egyes helyeken karaoke-verziót mutattak be, ahol ki volt írva a dalok szövege, és egy kis hópehely ugrált a szavakon, így a közönség együtt énekelhetett a szereplőkkel. A nyitó és zárójelenetben hallható dal Frode Fjellheim zeneszerző Eatnemen Vuelie-je, amit Sámi nyelven adnak elő. 

Az említett Aranyhaj…-hoz hasonlóan itt is a kétdimenziós, kézzel rajzolt animációt ötvözték a komputer-technikával. Wayne Unten, aki Elsa életre keltését vezette, úgy állította be a figurát, hogy az akkor vegyen levegőt, amikor Idina Menzel a szövege felmondása alatt. A királynő haja 420 ezer különálló szálból van. Jean Gillmore karakter-tervező külön csak a ruhák minél realisztikusabbá tételéért felelt; és valóban jól dolgozott, hiszen a jelmezek sosem látott élethűséggel bírnak a végeredményben. Több olyan programot írtak, amiket kizárólag egyes részletek animálására hoztak létre, így például a havat és a hópelyheket külön-külön szoftver generálta. Bár a jég meg a hó látványvilága már tökéletes volt, a velük érintkező dolgok hanghatásait nem tudták rögzíteni terepen, így egy külön stúdióban, napi 23 kiló jéggel kísérletezve vették fel a megfelelő hangokat. Ötféle hó-típusban ötféle verzióját rögzítették a lehetséges összes lépésnek, Elsa lépteit a jégpalotában pedig három különböző effekt összekeverésével állították elő. Svent, a rénszarvast egy igazi rénszarvasról mintázták, bár ebből valószínűleg nem sok maradt meg a kész műben:)

A Hollywood Reporternek író Todd Mccarthy szerint hosszú ideje ez az első hollywoodi film, ami felhívja a figyelmet a globális lehűlésre (?). Kolléganője, Christy Lemire nagyon hasonlónak találta Elsát a Stephen King-regényből ismert Carrie-hez. Mások meg úgy vélték, a Jégvarázs a melegek elfogadtatásáról szól, Elsa az LGBTQ-fiatalság jelképe és a Let It Go a homoszexualitás bevallásáról szól. (No comment.) Menzel, Bell és Lee egyetértettek abban, hogy alkotásuk feminista mű (a szó jó értelmében véve), ami a nővéri kapcsolatról szól, és olyan hercegnőket ad a világ lányainak, akik sokkal reálisabbak és könnyebben átérezhetőek, mint mondjuk Hamupipőke. Csak Észak-Amerikában több mint 3 millió Frozenes jelmez fogyott el, a Random House kiadó által eladott filmkönyvek száma átlépte a 8 milliót, az Elsa pedig felkerült a Top 100 legkedveltebb lánynév listájára 2014-ben, ahol a 88. lett. Ezen felül számos játék, videojáték, a Disneylandekben hullámvasút, egy jégrevü, egy rövid animációs film és egy az inspirációul szolgáló norvégiai helyszíneket bejáró utazási program is született a Jégvarázsból. Sőt, Elsa, Anna meg Kristoff bekerültek az Egyszer volt, hol nem volt című tévésorozatba. A Sámi kultúra terjesztéséért hálás volt a norvég kormány a stábnak, a 2014-es elnöki beszédben Aili Keskitalo miniszterelnök a Frozent kiemelte 2013 nagy eseményei közt. 

Ezen a linken angolul olvasható egy érdekes cikk, amit Dr. Jill Squyres pszichiáter írt, és azt taglalja, hogy Elsa borderline személyiség (borderline personality disorder, vagyis labilis személyiség)  

A nagy siker viszont bajjal is jár, erre példa, hogy az angol és amerikai kisgyerekek számos alkalommal elrángatták szüleiket a filmre, majd mind megtanulták kívülről a dalokat és úton-útfélen, éjjel-nappal ezt fújták, agyára menve a felnőtteknek, sőt, gyakran a többi gyereknek is. 2014 végén Jennifer Lee már azt nyilatkozta, hogy nem győznek bocsánatot kérni a váratlan őrület miatt:P Aztán becsúszott egy per, bár ezúttal nem a szóban forgó alkotás készítőit perelték be, hanem fordítva. Van egy The Legend of Sarilla nevű animációs mozi, amiben eszkimók szerepelnek, és a forgalmazó Phase 4 Films a Jégvarázs sikere után elkezdte ezt Frozen Land címen reklámozni, sőt a plakátokat is átalakította, hogy meglovagolják az éneklős fagyasztósdi farvizeit. De a Miki egeres stúdió szemfüles volt, és a bíróságon igazat adtak nekik, így a Phase 4-nak vissza kellett hívnia minden „bűnösnek talált” kiadványt, kópiát, plakátot, stb. és ki kellett fizetnie 100 ezer dollárt a Disney-nek.

A Jégvarázs megközelítőleg 150 millió dollárból készült és világszerte 1 milliárd 274 milliót hozott vissza. Ez minden idők legtöbbet kaszáló zenés rajzfilmje, és 2013 legsikeresebb rajzfilmje. Erőteljes pozitív fogadtatásban részesült a kritikusoktól, összesen 44 díjat kapott. Ezek közt van a Golden Globe, az Oscar (ebből kettő: Legjobb Animációs Film, Legjobb Eredeti Betétdal), a BAFTA, a Grammy és a Kritikusok Szövetségének Díja is. [Különös módon a legutolsó alkalom, amikor hasonló mennyiségű elismerést kapott a Disney az két olyan alkotásnál történt, amit szintén Chris Buck vezényelt: az egyik a Tarzan, a másik a Pocahontas.] A látványát, a zenéjét, a forgatókönyvét, a mondanivalóját és a színészeit is elismerték, a Let It Go külön figyelmet kapott. 

Nekem a sok újításból csak néhány tűnt fel, idegen tollakkal meg nem akarok ékeskedni, így csak azt mondom, amit a tévé elöli felkelésem után gondoltam róla: Ez egy jó kis mese, ami igazán szép látványvilágot kapott, viszont értetlenül állok a globális hisztéria előtt, amit okozott. Bár különösebb problémám nincs vele, azért annyit hozzá kell fűznöm, hogy a korábbi szintén Oscar-győztes Merida, a bátorban ugyanez benne volt, csak kevesebb énekléssel, és a királylány bongyor, vörös hajával, szeplőivel, relatíve pici szemével és fiús beállítottságával ugyanúgy „modern nőt” képviselt, mint Anna vagy Elsa. Amellett meg lehetetlenség elmenni, hogy a Disney-lobbi valószínűleg tudatosan nyomta el a Jégvarázsnál minden tekintetben jobb Lego-filmet, nehogy az nyerhessen. (Everything Is Awesome?) 

Pontozás: 

imdb: 7.5 (2 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 5/5 (Úgy gondolom, nincs mire pontot levonni, a célközönség nem én voltam, de így is tetszett; a nagytőke döntései miatt meg kár füstölögni.) 

Hírek: 

- Jön a Jégvarázs 2, bár egyelőre még csak Jennifer Lee, Chris Buck, a producer Peter Del Vecho és a történet befejezése van meg hozzá.  

- Josh Gad írja a Pixelt, amiről sajnos úgy néz ki, hogy nagy ökörség lesz; az Angry Birds-öt, amivel szerintem már régen átestek a disznó túloldalára a játékgyárosok; és az elképesztő ötleten alapuló Triplets-et, ami a régi Arnold Schwarzenegger-Danny de Vito-vígjáték, az Ikrek folytatása. És hogy ki lesz a harmadik iker? Attól tartok, hogy Eddie Murphy… A csúcs azonban mégsem ez, hanem hogy Gad urat ilyen rezümével kérték fel a következő Emma Watsonos A Szépség és a Szörnyeteg forgatókönyvének elkészítésre. Miért?! (A Pixel tényleg megbukott; a Dühös madarak nagy siker lett, bár azóta kiment a divatból; a Hármasikrek nem készült el, A Szépség és a Szörnyeteg pénzügyileg jól teljesített.)

- Santino Fontana egy érdekesnek hangzó jövőben játszódó sci-fi/romantikus izében, a Fade to White-ban szerepel majd, bár lehet, hogy ez is csak egy újabb kiválasztott éhezők útvesztője lesz. 

- Alan Tudyk tutira ment és a közösségi finanszírozás eszközéhez nyúlt legújabb terve, a Con Man című sorozat kapcsán, amit rendez, ír, és pénzel is. Hogy miért írtam a tutit? Mert felkérte főszereplőtársnak Nathan Filliont. Walsh és Mal újból együtt! 

- Ciarán Hinds A 47-es ügynök névre hallgató új Hitman-feldolgozásban bukkan fel legközelebb, amiben a címszereplő vonalkódját Rupert Friend viseli majd. (Ez nekem nagyon tetszett, a világ többi részén azonban utálják.)

Az ezt megelőző bejegyzésben azt írtam, megpróbálok még egy cikket besuvasztani az előző hétbe, de végül a kinézett alkotást inkább kihagytam, ehhez meg egyszerűen annyi adatot kellett átrágni, hogy egy teljes napom elment rá, vasárnap pedig dolgoztam, úgyhogy a terv nem sikerült. Most ismét be leszek táblázva, de csütörtök estére találtam valamit, ezen kívül akad még két film, amit talán moziban fogok megnézni. De mivel most hétfő van, így legalább egy plusz bejegyzést 80%-ra ígérhetek még erre a hétre! 

És még valami: A végén ki van írva (bár ugye ezt alapból maximum a moziban lehet észrevenni), hogy a stúdió nem ért egyet Kristoff azon nézetével, hogy a férfiak megeszik a fikájukat, valamint jön még egy apró, cuki poén a stáblista után, szóval tessék azt végigvárni! 

Lezárásul pedig egy nálam kompetensebb külföldi duó angol nyelvű videója a Frozen hibáiról (a videóban spoilerek vannak, csak akkor nézd meg, ha a filmet már láttad; és van benne két olyan dolog, ami szerintem különben nem hiba):

A tavalyi évben általam látott legjobb szuperhősfilm Az Igazság Ligája: A Villám-paradoxon volt, így naná, hogy érdekelt, mi lesz a folytatásban. A War azonban egy újrázás, a képregény-szériában New 52-nek nevezett felújított univerzum nyitánya. Hogy ez most jó-e, arról majd később, először jöjjön a történet: 

Ebben a világban az emberek félnek a szuperhősöktől, sokan a létezésükben sem hisznek, ám nagyon is itt vannak, és ijesztő képességeik vagy külsejük dacára jót akarnak – csak éppen a legtöbb ellenféllel való harcban elkerülhetetlen a pusztítás, amit okoznak. Számos nagyvárosban hirtelen hatalmas, aranyszín páncélt viselő, repülő és tüzet okádó lények bukkannak fel, akik látszólag bombákat akarnak telepíteni, de a hősök megállítják őket. Közös céljuk rájönni, kik vagy mik ezek a bestiák, honnan jöttek és hogy a robbanószernek látszó tárgyak, amiket magukkal hordoznak, valójában mik? Batman (Jason O’Mara), Zöld Lámpás (Justin Kirk), Superman (Alan Tudyk), Wonder Woman (Michelle Monaghan), Villám (Christopher Gorham), Shazam (Sean Astin) és Kiborg (Shemar Moore) hamarosan rájönnek, hogy egy idegen invázióval állnak szemben, amit a félelmetes Darkseid (Steve Blum) vezet. Vajon ha összefognak, legyőzhetik őt vagy a Földnek befellegzett?

A cím alapján nem erre számítottam, de alapvetően a Háború egy eredettörténet. Megmutatja, hogyan alakul meg a New 52 Igazság Ligája, a középpontban Kiborg megszületésével. Róla azt kell tudni, hogy benne volt az előző részben is, ám eredetileg a Tini Titánokhoz tartozik, csak később áll be a JLA-be. Nekem a rajzfilm-sorozatbeli felállás jelenti a Ligát: Superman, Batman, Wonder Woman, Flash, Green Lantern, A Marsi Fejvadász és Hawkgirl; ám utóbbi kettő már a Villám-paradoxonban se volt benne. Helyükre jött a már említett félig ember, félig gép hős, aki különben tök jó képességekkel bír, de szerintem szerepeltetése összefügg azzal, hogy a széria Zöld Lámpása fekete volt, ám őt felváltotta a fehér bőrű Hal Jordan, szóval kellett egy új afro-amerikai karakter. Ezzel semmi gond nincs, teljesen érthető, és különben Kiborg remek. Az előzményben szintén megjelenő, ám itt nagyobb teret kapó Shazam pedig óriási – nem a képességei miatt, mert végülis közte meg Superman között annyi a különbség, hogy utóbbi a szeméből és nem a kezéből lövi az energia-sugarakat; hanem a mögötte lévő ötlet miatt. Shazam ugyanis egy tizenéves kisfiú, aki egy mágikus szó kimondásával átalakul ezzé a szuperemberré, aki repül, villámokat szór és baromi erős, ám a gyermeki világlátása/énje megmarad. Kár, hogy szinte semmit se tudunk meg róla ebből a filmből, mert sokkal érdekesebb karakter Kiborgnál. 

A csapatot nagyszerűen ellensúlyozza a ténylegesen legyőzhetetlen főgonosz, az isteni hatalmú Darkseid. Kurvajól néz ki, a hangja ijesztő, a képességei bámulatosak, ám a nagy csata kb. 7. percétől ő sem lesz különb a korábbi fő-rosszfiúnál. Amikor ezen elgondolkodtam, rájöttem, hogy a DC-univerzum egész estés mozijaiban szinte mindig egy ilyen hatalmas, csupa izom palit kell lenyomni. A történet sajnos túlzottan egyszerű, az erőszak sokkal kevesebb (az egyetlen nyilvánvaló gyilkosságot nem mutatják meg), szóval az eddigi simán felnőtteknek is ajánlható animációs kalandok közül visszatértünk a gyerekeknek szóló rajzfilmek talajára. De legalább a poénok tényleg jól működnek, pláne ha ismered a karaktereket; az új jelmezek tetszetősek; Kiborg megszületése meg kifejezetten óriási jelenetsor. Az animáció meg a képi világ különben teljesen rendben van, ezen a téren a DC még mindig minőséget képvisel.

Érdekességek: A rendező az a Jay Oliva, aki A Villám-paradoxont és A Sötét Lovag visszatér 1-2-t is dirigálta. A karakterek megalkotásáért ismét Bill Finger kapta a megnevezést; az alapot nyújtó 2011-es 6 részes Justice League: Origin képregényt pedig Geoff Johns, Jim Lee és Scott Williams készítették. A mellékszereplőket megszólaltató hangok közt találhatunk egy korábbi „valódi” szuperhőst, Ioan Gruffuddot, aki Thomas Morrow-t, Diana szőke katona haverját szinkronizálja – Gruffudd volt a régi Fantasztikus Négyesben Mr. Fantastic. Shazam technikailag nem Hawkgirlt hanem Aquamant váltja a Liga alapítói közt. Mielőtt még Kiborggá válik, Victor Stone a Titans amerikai futballcsapatnál játszik, ez utalás a már említett Tini Titánokra. Az eredeti Darkseidot Hitlerről mintázták személyiségben, a kőképű óriás valódi isten. A stáblista elején van egy kis extra jelenet, ami előrevetíti a következő részt. A Justice League: War 3 és félmillió dollárból készült, egyből dvdre adták ki, de így is visszahozott több mint 5 milliót, a kritikusoktól pozitív értékeléseket kapott. 

Rossznak semmiképpen nem lehet nevezni, hiszen kedvenc hőseink újból látványos küzdelmet vívnak bolygónkért, miközben az ütések és lövések mellett a vicces beszólások is sorban jönnek. Ha önálló filmként nézünk rá és elfelejtjük a korábbi részeket, akkor hibátlan alkotás, de ha csak egy picit visszatekintünk a múltba, máris ott van Oliva úr két korábbi rendezése, azok mellett pedig ez kismiska. Aki szereti az Igazság Ligáját, az nézze meg, csalódni biztosan nem fog, bár a történet ezúttal aligha nevezhető lenyűgözőnek… 

Pontozás: 

imdb: 7.2 (2 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Jay Oliva színészként vesz részt a híres horrorszéria, a Phantasm elvileg utolsó epizódjában, a Ravagerben. 

- Bill Finger imdb-adatlapján láttam, hogy jön egy új animációs Denevérember kaland, a Batman: The Puzzle Master, valamint már tény, hogy pár év múlva érkezik az élőszereplős Igazság Ligája-film, ami egyből két részes lesz (az első a The Justice League Part One), ezen felül pedig Green Lantern kap egy újabb önálló filmet a sokak által gyűlölt Ryan Reynolds-féle után. 

- Geoff Johns pénzeli a már említett JLA-mozit, a jelenleg készülő Suicide Squadot, a Batman v Superman: Dawn of Justice-t és az önálló Wonder Woman-mozgóképet; valamint producerkedés mellett írója lesz a The Flash-nek (ami valószínűleg a jelenleg futó tévésorozatból alakul ki); utóbbi kvalitásában még részt vesz a Shazam!-ben is. Utóbbiban látok némi fantáziát, a többi eddig felsorolt azonban azt hiszem, nem fog érdekelni… 

Erre a hétre még egy bejegyzést megpróbálok összerakni…

A filmnek alapvetően az a feladata, hogy szórakoztasson. Teheti ezt úgy, hogy elröpít egy másik országba/földrészre/bolygóra, elénk tár egy izgalmas sztorit, vagy lehetőséget ad, hogy másfél órára elfelejtsük a problémáinkat és nevessünk egy jót. Szerintem az utóbbi 15 évben magyar filmnek ezt nem nagyon sikerült elérnie, kivételt képez ez alól a Kontroll és az Argo. A kettőben közös, hogy külföldi hatásúak, hiszen az elsőt Antal Nimród, egy főként az USA-ban tevékenykedő filmes készítette; a második pedig egy honosított Blöff volt. De akkor haladjunk is tovább ezen a szálon!

Az Argot azért tartom az egyik legjobb hazai filmnek, mert Árpa Attila és társasága meg tudta csinálni, hogy az eredeti receptet magyar hozzávalókkal újraalkotva ne egy béna másolatot, hanem valami igazán egyedit, egy megismételhetetlenül szórakoztató mozit üssön össze! Ezért amikor felröppent a hír, hogy lesz Argo 2, a lelkesedésem szintje rögtön az egekbe szökött, hiszen az első epizód nagyon nagy kedvencem! De aztán teltek-múltak az évek, nem történt semmi, végül az Úr 2015. esztendejében az immár két (vagy inkább tíz?) éve készülő mozi végre napvilágot láthatott. Április utolsó napján el is ugrottunk gyorsan Mozsárágyúval az esti premiervetítésre, hogy első kézből tapasztalhassuk meg, vajon Árpának sikerül-e dupláznia, mint remek filmrendező. A véleményemről a sztori ismertetése után, elöljáróban még annyit, hogy sajnos a megismételhetetlen szót nem véletlenül használtam az előzményre… 

Tíz évvel az Argo eseményei után járunk, amikor egy japán milliárdos elhatározza, hogy megszerzi cége számára a világ legelső adathordozóját, vagyis az első floppylemezt. Ez a küldetés viszont igazi profit kíván, ezért a rettegett Fekete Lótuszt (Kulka János) bízza meg, hogy térjen vissza egykori hazájába, mert a kincs ezúttal is Magyarországon van… Eközben Balog Tibi (Kovács Lajos) kiszabadul a börtönből, a kapuban pedig már várja őt régi beosztottja és barátja, Bodri (Scherer Péter), majd egy váratlan autós üldözés után csatlakozik hozzájuk a fejlövést csodás módon túlélő és éppen a kómából felébredt Tyson (Kiss József), valamint az elmaradhatatlan szótlan gyilkológép, Psycho (Bicskey Lukács) is. Hamarosan befut az első új megbízás, mégpedig pont a Fekete Lótusztól, hogy keressék meg az említett floppyt. Ám a helyzet korántsem könnyű, hiszen hiába a megbízó által biztosított rengeteg hi-tech felszerelés, ha hőseinknek fingjuk sincs a számítógép kezeléséről; ráadásul felbukkan egy újabb Hangyás Dzsoni (Nagypál Gábor), aki fel akarja koncolni őket. A sors viszont útjukba sodorja Fricit, a számtechtanárt (Bán János), aki némi pénzért hajlandó beszállni a küldetésbe. A tét 20 millió amerikai dollár, de vajon mi van azon a lemezen, ami ennyire kell a japánoknak? 

Nehéz helyzetben vagyok most. Egyfelől ez egy szórakoztató, vérgőzös ökörködés, amit egy pillanatig se kell komolyan venni; másfelől viszont a kedvenc filmjeim egyikének a következő része, ezért az elvárásaim baromi magasak voltak vele szemben. A csütörtök esti telt házas vetítésen a közönség remekül szórakozott, és az Argo 2 tényleg nem rossz, de lehetetlenség elkerülni az összehasonlítást az elődjével, és akkor már korántsem annyira király… Innentől jönnek a szpojlerek, tehát csak akkor olvass tovább, ha már láttad!

Az alkotók tisztában voltak azzal, hogy – tetszik, vagy nem tetszik – az Argo kultfilmmé nőtte ki magát, ennél fogva tisztelettel bántak az alapanyaggal, de amellett, hogy a korábbi epizód rajongóinak számtalan utalást, poént és kikacsintást adtak, megalkottak egy korrekt akció-vígjátékot, amit az is tud élvezni, aki nem látta az elsőt. Lehet, hogy nagy hibát követtem el azzal, hogy közvetlenül az új felvonás előtt megnéztem a korábbit, ezáltal észrevettem minden kis visszapillantást az Argora, de emiatt az élmény miatt túl sokat vártam el a 2-től. Árpa és a brigád szívüket-lelküket beletették ebbe, így képtelen vagyok nem imádni, de a nyilvánvaló problémái mellett se tudok elmenni – viszont, hogy ne legyen ilyen negatív a felütés, kezdjük inkább a jó dolgokkal! 

A poénok egy része kitűnő, de a többségük kitalálható, ezeken a tömeg és Mozsárágyú jól szórakozott, én már nem annyira - ettől még a film vicces. Kulka remekel és a végső harca Psychoval nagyszerű; a kerettörténetet adó Tejesember (Oszter Sándor) külön király; Frici, az egyetlen új pozitív karakter tényleg igazi ember ebben a bolondokházában; és nincsenek igazán idegesítő figurák, mint anno a Tézeusz-szálban, bár az ázsiai csajba meg a cigányokba azért bele lehetne kötni. Ismét vannak csupán természetfeletti magyarázattal érhető események, de ezek szinte mind Psychot veszik körül és a korábbi rész ismeretében nem zavaróak (azért olyan is van, hogy egy alkalommal az egyik pali vagy 20 métert zuhan, majd a padlón köt ki, de aztán nyugisan tovább megy).

A magyarság érdemeinek hirdetése és az azokon való poénkodás nekem tetszett. Itt most lehet hazaárulózni, ujjal mutogatni egyesek felé, de szerintem jelen esetben nem gyalázkodás történik, ráadásul a későbbiekben az értékek pusztításából új értékek születnek, csak figyelni kell. A mozi második felében szóba kerül a svájci frank hitel, utalás történik a magyar labdarúgás színvonalára, tehát ha nagyon kicsit is, de Árpa reagál a közélet fontos kérdéseire. (A benzinre való visszatéréssel és az egész Orfeusz körüli felhajtással a korábbi alkotásában szintén megtette ezt.) Úgy vélem, hogy az első rész a fogyasztói társadalomnak szólt be (Viva, McDonald’s), a második a bankoknak és a nagytőkéseknek. Valamint látható, hogy a „hősök” megöregedtek, kicsit lelassultak, de tetszett, hogy erre bizonyos mértékig a sztori rájátszik, így az Argo 2 picit az öregedés „paródiája” is lesz.

Most már rátérhetek a negatívumokra. Ezek önmagukban legtöbbször érdektelenek, de ha összehasonlítjuk a nagy előddel, úgy sokkal szembetűnőbbek. A nyitó akciójelenet, ami nem tartozik a filmhez, túl hosszú, a Sin City-ből lopott effektekkel operál és ellentétben a korábbi ókori csatával, olyan sokáig tart, hogy kizökkenti a nézőt. A japánok valahogy nem illenek ide – oké, a korábbi részben ugyanígy külföldiek voltak a rosszak, de mindenki magyarul beszélt és magyar színészek játszották őket, most viszont idegenek, akik idegenül is beszélnek. A japán szál végülis független a másik kettőtől, emiatt túl soknak érződik az idő, amit ráfordítunk. Az Argoban legalább folyamatos telefonos kommunikáció volt a rosszfiúk és a „jók” között, de itt ez se nagyon van. Talán Árpa így akart nyitni az ázsiai filmes piac felé? A cigány-vonal erőltetett és Hangyás Johnny nem volt cigány az első részben. A magyarázat, hogy most miért lett az, eléggé körmönfont (vagyis nincs). Ez az egész szál tulajdonképpen egy jó hosszú rasszista poén, ami nem nagyon kell, de nélküle kevesebb, mint 1 óra lenne a játékidő. Összesítésben a romák csak 4 jelenetben szerepelnek. 

A három szál (Tibiék, cigók, japók) igazából nem találkozik, ugyanis a lagzinál hiába vannak ott a japánok, köztük és a cigányok közt nincs interakció, egymás létezéséről se tudnak. (Az első részben a Tézeusz-szál független a másik kettőtől, de legalább a kincs megtalálásánál a három szál találkozik és interakcióba lépnek.) Úgy éreztem, hogy itt a káromkodás kicsit túl öncélú, erőltetettnek tűnik, de ami a legjobban fájt, az a road movie-jelleg eltűnése. Az Argoban számos várost és helyszínt láthattunk, körbeutazhattuk Magyarországot három különböző csapattal (bár Tézeuszék kirándulása nem valami látványos); itt azonban szinte végig Budapesten vagyunk, meg van néhány kitekintés Tokióba és végül megjelenik egy új helyszín a végén, de ezt a poént nem lövöm le. Utoljára pedig meg kell jegyeznem, hogy a hivatalos poszter nagyon béna, ezt simán fel lehetett volna dobni valahogy.

SZPOJLEREK VÉGE, jöhetnek az érdekességek: Árpa Attila a rendezés mellett producerként és íróként is részt vállalt a munkából. Láthatjuk is egy rövid ideig a filmben, a roma lagzin ő a gitáros. A forgatókönyvet az előző részért felelős Trunkó Bence és Huszár Péter írták. A számítógépes tanfolyamon az öreg néni Ganxsta Zolee anyukája, Kassai Ilona; a nyitó akció-szekvenciában a kémet meg Téglás Zoltán, az Ignite énekese játssza. Az első részt az RTL Klub, ezt a tv2 szponzorálta. Az éttermes részletben Kovács Lajoson jegygyűrű van, pedig Tibi elvileg nem házas. A szerverszobába való behatolást egyértelműen a Mission: Impossible ihlette. A stáblistában van két jelenet, az egyikben felbukkan két színész, akiknek a nevét előbb írják ki, mint hogy megjelennének (hogy kik ők, azt nem árulom el). Legjobb emlékezetem szerint SP, a vivás izé, szerepelt volna, mint a börtön köcsöge; valamint úgy emlékszem, hogy Hollósi Frigyesnek is szántak egy szerepet, de végülis egyikük sincs benne a kész moziban. Psycho elvileg gyerekkorában túl sok rajzfilmet nézett és ettől őrült meg (lásd a videót a cikk végén). Bicskey Lukács megtanulta színésztársai szövegét, neki nem volt egyetlen mondata sem, de így jobban tudta, hogy mikor hogyan reagáljon. A jellegzetes arcú, világítóan kék szemű színész ez év április 8-án hunyt el, 53 évesen, rákban. A díszbemutatót emiatt el akarták halasztani, de Bicskey családja és kollégái meggyőzték a rendezőt, hogy ő azt akarta volna, tartsák meg a premiert, ami így végül lezajlott.

Idézetek következnek a Cinemania 2015/4. áprilisi számából: "A Magyar Államtól kapott támogatással együtt mindösszesen 434 millió ment el az Argo 2-re, de tekintettel arra, hogy a magánszféra is beszállt, és különféle szponzorációs szolgáltatásokkal álltak a készítők rendelkezésére, igazából jóval többe került." Az első rész során történt balesetekről: "(Tizenegy évvel ezelőtt az egyik kaszkadőr szorult sürgős kórházi ellátásra félig levágott karja miatt, egy másik pedig háromszor szenvedett komolyabb fejsérülést.)" 

Végül egy informatív komment a port.hu fórumáról, Bigpapától: „A bemutatóban látszik, hogy Tyson lerúg egy gyereket. Nos, ő a Józsi (Tyson) fia :D és nagyon sokat próbálták a jelenetet. (…) Amit érdemes tudni a háttérről, hogy a Kovács Lajos 70 évesen vállalta be ezeket a jeleneteket :D és le a kalappal előtte. Nem kaszkadőr lógott a kötélen, hanem ő egy órán keresztül! A Kiss Józsi (Tyson) Lukács (Psycho) Lajos (Tibi) Peti (Bodri) Kulka (Lótusz) Young-Shin Kim (Yumiko), stb. végtelenül szerény, kedves emberek, akik az összes statisztával úgy beszéltek,mint egyenlő partnerrel, megmaradtak embernek. Lukács olyan nyugodt és kedves volt az éjjeli forgatáson, pedig egész nap színházban dolgozott, aztán jött éjfélre Rétságra, ami forgatás reggel 6-ig tartott.” 

Összefoglalás: Mivel imádom az Argot, ezért lehetetlen, hogy lepontozzam az Argo 2-t. Vannak nyilvánvaló hibái, de úgy érzem, ezek legtöbbje csak engem zavar. Aki egy jót akar röhögni, vagy szeretné viszontlátni Balog Tibit és csapatát, az mindenképp üljön be rá! 

Pontozás: 

port.hu: 7.4/10 (2 év alatt 0.4-et csökkent.)

imdb: 7/10 (2 év alatt 0.9-et esett vissza.)

Szerintem: 4/5 

Szerkesztés 2016. május 1: Ma volt a tv-premier. Így, másodszori megtekintésre sokkal jobban tetszett! Észrevettem egy érdekes hibát: A börtönnél Bodri autójának utánfutója van, és a keretet adó úriember ebbe az utánfutóba esik bele. Azonban később az autó megváltozik, és immár nincs utánfutója, ellenben a rakodótérben a pasas mégis ott van. Továbbá feltűnt, hogy Ganxsta Zolee-nak nem csak az anyukája van benne a filmben, hanem a zenéje is, két számát hallhatjuk a játékidő első felében. Ezen felül elhangzik pár szállóige az előző részből. Szóval összességében az idő mindenképpen megszépítette az élményt, de a hibák megmaradtak, ezért a pontszámon nem változtatok. Ja és a Psycho vs. Yumiko harc ezúttal jobban tetszett a Fekete Lótuszosnál.

Végül jöjjön egy Bicskey Lukáccsal készült interjú:

Gondolom férfitársaim nem fognak meglepődni, ha azt mondom, ebből a filmből mindössze két dolog maradt meg: a Bögyös Maca és a tank. Hát igen, nehéz letagadni, hogy ezek miatt akartam újra látni „azt a részt, amiben benne vannak” és ennek köszönhetően láttam a Csak semmi pánikot, amihez korábban még sose volt szerencsém; meg Az elvarázsolt dollárt, amit meg összekevertem ezzel. De végre megérkezett az eredeti (?) Ötvös Csöpi-széria záró darabja is a Filmrajongóra! 

Ellopott műremek, háborús aranykincs és hamis pénz után Ötvös Csöpi (Bujtor István) ezúttal nagy elődje, Piedone nyomába lépve drog után nyomoz rendkívül hozzáértő kollégájával, Kardos doktorral (Kern András). A szálak immár külföldre vezetnek, München után Athén a következő állomás, és miközben egy rejtélyes rosszfiú (Sörös Sándor) sorra gyilkolja le bűntársait, a Purci és Tsa. Kft. válogatott kommandójával árveréseken, autópályákon, hajók fedélzetén és női hálószobákban kutat mázas porcelánok meg műnarancsok belsejében. Purci úr (Kozák László) szó szerint és képletesen is beveti a nehéztüzérséget, miközben egy élelmes kissrác (Tuza Bálint) szintén Csöpi segítségére siet. Vajon együttes erővel elkapják majd a homályban rejtőző magyar drogbárót? 

A legnagyobbaktól lopni sohasem bűn, de azért itt már nagyon-nagyon ismerősek voltak a dolgok (csempészés ételben – Szuperzsaru; zene - …és megint dühbe jövünk!; beszólások – Piedone-sorozat). Bujtor szájából elhangzik két olyan mondat, amit korábban Spencer karaktereinek szinkronizálása során egy az egyben elmondott; a rosszfiúkat jelző zenei aláfestést mintha a Halloweenből emelte volna át Frenreisz Károly (tudom, ez hülyeségnek hangzik, de tényleg ez jutott eszembe róla), viszont ezek mégse tekinthetőek negatívumnak. Azért, mert ez a széria sosem titkolta, hogy külföldi mozikból vett alapokra építkezik, és mert ennél a résznél tényleg mindent beleadtak a készítők! A poénok nagyszerűek és sok van belőlük, a sztori izgalmas, végig leköt, a zene tök király, a tank űberfasza, és mindezt megspékelték egy kis meztelenkedéssel is. [Csodálkoztam, hogy a tvgettó főműsoridőben káromkodást és csöcsöket mutogat 12-es karikával, de hát fejlődünk, ez már nem számít korhatárosnak.] Az összképen talán csak az igen feltűnő utószinkron ront valamicskét, de ez megbocsátható.

A már említett színészek mellett a korábbi epizódokból visszatér Avar István (Rendőrfőnök), Szilágyi István (Purci úr egyik embere/dinnyés Az elvarázsolt dollárban) és Piroch Gábor (az első részben játszott hasonló rosszfiút). Új, de ismert arcként láthatjuk Hollósi Frigyest (babaszállító, pl. Kisváros), Körtvélyessy Zsoltot (igazgató és az én generációmnak Hoffer Józsi), Nyertes Zsuzsát (az egyik csábító szőkeség és a Gálvölgyi Show állandó szereplője), plusz Kerekes Józsefet (kamionos, Jim Carrey magyar hangja). Két ember még külön kiemelést érdemel: az egyik Kamuti Jenő (a doktor), az egykori híres vívóbajnok és sportorvos; a másik Juhász Illés (Kardos embere), akit például a Família Kft. Vilijeként ismerhetünk, de őt azért emelem ki, mert városom, Székesfehérvár színházának tagja és közel áll a munkahelyemhez is. Most pedig jöhet az elmaradhatatlan Szomszédok-kör, ahol felsorolom azokat, akiket jelen filmünkön kívül a kultikus teleregényben szintén láthattunk már: Sörös Sándor (Szűcs apuka Jutka sulijából), Papadimitriu Athina (Rezső nője), Kállay Ilona („Szép” Ilonka), Gór Nagy Mária (Vilma), Kökényessy Ági (Gitta, aki Mara helyett jön a stúdióba), Závodszky Noémi (Antónia), Kaszás Géza (Alma presszójában rendőr/testőr/gengszter?) és Raksányi Gellért (Kutya úr). 

Érdekességek: Bujtor a főszerep mellett íróként meg rendezőként is(mét) megcsillogtatta tehetségét. A Ricsit alakító Tuza Bálint később felbukkant a Zsaruvér és Csigavérben. A Bögyös Macát alakító Kopekin Györgyi valójában számos művésznéven pornószínésznő volt a ’90-es években, Németországban. Az említett Zsaruvér és Csigavér utódsorozat első felvonására, ami tulajdonképpen a következő rész, éppen 10 évet kellett várni. 

Jöjjön néhány komment a port.huról! Adrián29 írja: „Nekem is a kedvencem. Az a vicces az egészben, hogy szerintem, az összes Ötvös Csöpis film közül az sikerült a legjobban. Ami előtte volt, még csak gyenge próbálkozás, ami utána volt, arról ne is beszéljünk.” 5i némi háttérinfóval szolgál BM-ről: „A tube8-on mint Georgina Lempin van fent a hölgy.;-) Ajánlom az érdeklődök figyelmébe.:-)” irredenta84 egy kis extra Szomszédok-adalékot nyújt: „az a Tuza Bálint, aki a Bujtor óráját lopkodja, később a Szomszédokban tűnik fel a 213. fejezetben. persze, azt a részt Bujtor rendezte épp.” Végül Csonger egy nyilvánvaló, de nem zavaró butaságra hívja fel a figyelmet: „Görögországban az utolsó taxis is beszél magyarul?” 

Még néhány plusz információ a magyar nyelvű wikipédiáról: „1991 legnézettebb filmje Magyarországon. A Ricsit játszó Tuza Bálint elmondta, hogy úgy kaphatta meg a szerepet, ha el tudja lopni Bujtor István óráját. Kardos doktor a filmben egy helyen ezt mondja Ötvös Csöpiről: „Igen [megütötte Lajoska urat], mert nem akarta visszaadni neki a nagyapja éttermét. És ráadásul cégérként még mindig az öreg Csöpi bácsi nevét használják.” Ez utalás a rendező családjára. Bujtor István nagyapja a híres étterem tulajdonosa, Gundel Károly volt, akitől 1949-ben államosították a Gundel éttermet. A rendszerváltozást követően, a privatizáció során a Gundel család nem kapta vissza az éttermet. 2008-2009-ben az m1 egy vágott verziót mutatott be, ami 5 perccel rövidebb volt, így nem tartalmazott néhány jelenetet, mint például a kaszinóst, amikor Csöpi és Doktor a soproni kaszinóban játszanak, és Kardos melléfogásainak köszönhetően sikerül nyerniük. A történet egyik pontján Kardos a tengerben evickél, segítségért kiabál, a helikopteren érkező Ötvös pedig egy palack Unicumot dob neki. A jelenet nyilvánvaló utalás az Unicum híres reklámképére.” 

Bár A pogány madonnát már igen régen láttam, az utóbbi 3 epizód közül ez viszi a pálmát. Humorban, akcióban, izgalomban, de ökörségben is bővelkedik; jellegzetesen Bud Spencer és közben jellegzetesen magyar; gyöngyszem a ’90-es évek legelejéről, aminek még 24 évvel később sem kell szégyenkeznie a hazai vígjátékok felhozatalával szemben. Mozsárágyúnak meg nekem is nagyon tetszett, csak ajánlani tudom! 

Pontozás: 

port.hu: 8.9/10

imdb: 7.2 (2 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 

Hamarosan újabb magyar filmmel jelentkezem, a köztes időben pedig megpróbálom elkészíteni végre azt a videót, amit már régen meg akarok csinálni. 

Ja és még valami: Az elvarázsolt dollárra elképesztő módon több mint 6300 klikk és 25 komment érkezett (utóbbiakból néhány én voltam, de akkor is), ez szerintem minden tekintetben rekord az oldal történetében, úgyhogy köszönöm mindenkinek, aki ebben részt vett!:)