Ennyi Supermanes rajzfilm és élőszereplős alkotás megnézése után már mégse mondhatom, hogy nem szeretem Supermant, viszont azt kijelenthetem, hogy Bryan Singer rendezéseit kedvelem. Szóval utóbbi hozta tető alá előbbi kalandjait, ráadásul ez egy legendásan rossz hírű mozi, ami még egy ok volt, hogy megnézzem. 8 évvel a premier után már szinte mindent elfelejtettem vele kapcsolatban, csak az maradt meg, hogy bukásnak tartották, de nagy meglepetésemre egészen jó volt, valójában pedig még csak azt se lehet mondani, hogy tényleg megbukott. Akkor mi is ez az egész, kérdezhetitek most? Elmondom, miről szól, aztán megmagyarázom ezt a kissé kaotikus bevezetőt! 

A legendás kryptoni hős (ezúttal Brandon Routh) öt évvel ezelőtt elhagyta a Földet, mert utána akart járni a csillagászok felfedezésének, akik azt állították, hogy megtalálták szülőbolygóját, ami mégsem pusztult el. Mostanra a világ nagyot változott, a visszatérő Kal-El azonban gyorsan megtalálja a helyét, hiszen segítő kezekre mindig szükség van, pláne ha ezek a kezek képesek felemelni egy egész utasszállító repülőgépet. Azonban éppen ekkor indul be Lex Luthor (Kevin Spacey) ördögi terve, ami az egész amerikai kontinenst pusztulással fenyegeti! Ha ez nem volna elég kihívás, Supermannek szembesülnie kell azzal, hogy Lois Lane (Kate Bosworth) időközben feleségül ment a Daily Planet jóképű munkatársához (James Marsden) és született egy kisfia (Tristan Lake Leabu). Ennek a négy nem mindennapi embernek végül egyesítenie kell erőit, hogy megállíthassák Luthort, ám a gonosz zseni látszólag mindenre felkészült. Vagy mégsem? 

Az első félórában eléggé szkeptikusan álltam ehhez a mozihoz, mivel az volt bennem, hogy a közvélemény szerint rossz, megbukott, stb. és itt még alig akadt valami, ami alátámasztotta volna ennek az ellenkezőjét. Aztán szép sorban jöttek az apró pozitívumok, amik miatt végül sikerült átadnom magam az élménynek. Tény, hogy szörnyen sok a kitalálható fordulat, van olyan eset, amikor a forgatókönyv direkt késlelteti ezeket, elhiteti, hogy „neeeem, úgyse az lesz”, aztán mégis; ráadásul maga a sztori se érdekes. A probléma gyökere abban van, hogy Singer megpróbálta ugyanazt, amit Richard Donner ’78-ban: megtette főellenségnek Lex Luthort. És hiába Kevin Spacey, hiába a jobban megalkotott gonosz, Luthor élő szereplőként egyszerűen nem működik. Aki látott már egyetlen epizódot az Igazság Ligája-rajzfilmből, amiben felbukkan a kopasz géniusz, az biztosan ugyanezt érezheti. Se Gene Hackman, se Spacey Lexét nem tudom komolyan venni, és mindkét alkalommal valami baromsággal akarja elpusztítani a világot (Amerikát). A Lois Lane-mellékszál viszont jó, mert egyrészt Kate Bosworth meglepően remek a szerepben, másrészt ott van vele James Marsden, harmadrészt meg a kisfiukat játszó Tristan Lake Leabu nagyon aranyos. Itt a konfliktus kevésbé látványos, ám annál érdekfeszítőbb: Lois nem tudja, hogy Clark Kent Superman és előbbit csak ügyetlen havernak tekinti, míg az utóbbi iránt még mindig vannak érzései, amiket talán magának se vall be. Kal-Elnek szembe kell néznie azzal, hogy szerelme új életet kezdett, ám jön még egy meglepetés számára és a néző számára is – bevallom, ez már egy kissé túlzásnak tűnik.

Vissza egy picit a negatív szereplőkhöz: A hajón játszódó rész, amikor Luthor ismerteti a tervét Lois-szal, na az odavág, akkor tényleg látható egy pici ideig a valódi Lex! Ugyanakkor a rosszfiúknál annyi marhaság van, hogy csak na! Sok az erőltetett poénjuk, ténylegesen csak némelyik vicces; a múzeumban lévő jelenetsor igencsak elrugaszkodott a valóságtól; és Parker Posey elég idegesítő. De a csúcs mindenképpen Kal Penn szerepeltetése: akinek ez a név nem mond semmit, azzal nincs gond, elárulom, ő játszotta Dr. House egyik segédjét, aki megmagyarázhatatlan okokból öngyilkos lett. Bryan Singer a House egyik producere volt és ezért beletette az akkoriban ismert Pennt ebbe a filmbe, de a figurájának semmiféle szerepe nincs, még csak szöveget se kapott és ez egyszerűen zavart. A játékidő majdnem egésze alatt jelen van, egyszer se szólal meg, semmiféle jellegzetessége nincs és totál felcserélhető BÁRKIRE. Talán az szól mellette, hogy ő az egyetlen így vagy úgy központban lévő, nem fehér szereplő – ez is baromi fura, sehol egy néger, sehol egy ázsiai. Nem mintha hiányoznának, de mostanra már megszoktam, hogy mindig van legalább egy ezekből a nagy szuperprodukciókban… 

„A Pulitzer-díj olyan, minta az Oscar-díj. Hamar elfelejtik, miért kaptad, az a lényeg, hogy van.”

A pozitív alakok közt már kevesebb irritáló dologgal találkoztam. Nagy örömömre itt van Sam Huntington, akit a Detroit Rock City óta kedvelek és sajnálom, hogy alig láthatom; Brandon Routh pedig nagyon jó Clark Kentként, igencsak hasonlít Christopher Reeve-re és Supermanként is oké. Az Acélember különleges képességeinek bemutatása szintén üdítőleg hat: eddig is tudtuk, hogy röntgenlátása és szuperhallása van, de még sosem nézhettük meg ezeket az ő szemszögéből. Végül itt van még a remek Frank Langella, aki Perry White-ot kelti életre – szerintem hiteles főszerkesztő, hiszen ezek a valóságban is mindig csak egy dologra koncentrálnak, az eladhatóságra. 

Pici szpojler 

A rendező azért betett nekünk két dolgot, ami mellett nehéz elmenni. Az első az „asztmás gyerek a fújókájával”-klisé, ami egyrészt teljesen jelentéktelen, másrészt meg álságos is, hiszen csak azért van, hogy elfedje Lois titkát. A másik dolog az azóta elhíresült jelenet, amiben a címszereplő szemgolyójáról lepattan egy pisztolyból kilőtt lövedék. Ez teljesen elfogadható, de annyira abszurd pillanat… 

Szpojler vége

Ahogy előre haladt a történet, rádöbbentem, hogy a kitalálhatóság nem azért van, mert a készítők híján voltak a fantáziának, hanem mert méltóképpen akartak tisztelegni a Superman és a Superman II előtt. Az a sok kis ismerős pillanat onnan származik, onnan van John Williams nagyszerű főcímzenéje, és még a befejezésben is visszahozták a legendás pillanatot, mikor a hős körberepül a bolygó körül. Mikor ezeket megértettem, rájöttem, hogy nem szabad haragudni a kiszámítható pillanatok miatt, sőt, utólag szinte ezek váltak a legjobb momentumokká! [Megjegyzés: Az élményt jelentősen csökkenti az a tény, hogy a Film+-on néztem, ahol egy ideje már mindig adott percnél adják a reklámot. Mindegy, mikor kezdődik vagy ér véget egy jelenet, ők annál a percnél elvágják a mozit, ezzel gyakran olyan helyzetet teremtve, hogy az ember már nem tudja, hogy kezdődött a jelenet, esetleg mi volt annak a mondatnak az eleje, amit kettéharaptak neki… Ez elég nagyfokú érzéketlenség a nézővel szemben!] 

Zölden világító kő rovat, avagy még egy kis szpojlerezés 

Megint itt a kryptonit-probléma. Ez az összes Supermanes alkotásban felmerül, hiszen a karakter egyik jellegzetessége, az egyetlen gyenge pontja ez a zöld kristály, ami a megsemmisült szülőbolygójából származik és elveszi földöntúli erejét, ha kapcsolatba kerül vele. Sajnos nincs egy univerzális szabály arra nézve, hogy a kő mérete és a Kal-Eltől számított távolsága mennyire befolyásolják ezt a jelenséget, de a józan paraszti ész azt diktálja, hogy minél nagyobb a kryptonit és minél közelebb van hozzá, annál pusztítóbb a hatása. Hát nem. A kristály úgy viselkedik, ahogy a forgatókönyvírónak leginkább megfelel. Hősünk nyugodtan tud repülni egy szigetnyi méretű kryptonit-tömb felett, sőt, ugyanezt később az óceán aljáról leszakítja és felemeli, majd miközben gyakorlatilag kis híján kiszúrják a szemét a combnyi vastagságú kryptonit-rudak, felviszi az egész szigetet az űrbe és elhajítja. Amikor Lex leböki egy ilyen kődarabbal, akkor kis híján meghal, de a víz alá süllyedve azért nem fullad meg, mert hát… Miért is nem? Ezen kívül poén, hogy a jelmezének ugyanez az anyag a gyengéje: kibírja az űrből a Földre visszatérés hőjét, a magmába csapódást, a golyókat, de a kryptonit átszakítja!:) 

Szpojlerek vége

„Azt írtad, a világnak nem kell megmentő, de én minden nap hallom, ahogy érte kiáltanak.” 

Érdekességek: A Reeve-féle Superman-mozik negyedik installációja után a ’90-es évek elején elindult a hercehurca egy újabb Acélember-mozgókép elkészítésének érdekében. Aki jól tud angolul, az erre a linkre kattintva elolvashatja a meg nem valósult Superman-projektek izgalmas történetét, a többieknek pedig kiemelném a két legjobbat: Keith Giffen képregény-író ötlete lett volna a 2000-es években egy olyan Superman-film, ahol az ellenfél a legendás Lobo (lásd: Superman-Lobo képregény). Kevin Smith szintén egy fantasztikus ötletet álmodott meg. A Superman Lives-ben a félelmetes gép, Braniac lenne volna a főellenség, aki elküldené hírnökét, Doomsday-t a Földre, ahol Superman a vele való összecsapásban meghalna (lásd: Superman halála). Braniac elfedné a Napot, így megfosztva a hőst az erejétől, Lex Luthor pedig segítené azt az ördögi tervet. Ám Superman mégis feléledne a The Eradicator nevű kryptoni robot segítségével. Ez az új figura át tudna alakulni repülőgéppé és egy erő-páncéllá is, ami ideiglenesen visszaadná az Acélembernek elvesztett erejét, aki végül így bontaná le a Nap-blokádot és győzné le Braniac-et. Sajnálom, hogy ezekből nem lett semmi, mert mind Lobo, mind Braniac nagy kedvenceim! 

Ezt a Smith-féle forgatókönyvet kidobták és másikat csináltattak, aztán elkezdődtek a Superman Lives munkálatai, a rendező Tim Burton, a főszereplő pedig Nicolas Cage (!) lett volna, tartottak ruhapróbát, nyomtattak előzetes posztert, a bemutató dátumát 1998-ra tűzték ki, de aztán a projekt elpusztult. Az új szkriptet J.J. Abrams írta és elképesztő módon elrugaszkodott a már meglévő mítosztól, ám az ekkor a fedélzetre lépő új kapitány, Bryan Singer baromságnak tartotta ezt az írást és újat készíttetett. Abrams helyére Michael Dougherty és Dan Harris (Adsz vagy kapsz) jöttek, akik egyetemi hallgatókként láthatóak a múzeumos résznél, őket tessékeli ki a biztonsági ember. Dougherty korábban dolgozott együtt Singerrel az X-Men 2-n. A főszerepet felajánlották Will Smith-nek, aki viszont azzal hárította el a felkérést, hogy nem akarja „összerondítani a fehérek hősét”. A Superman Returns remake, de egyben folytatás, elvileg a Richard Donner-féle Superman II. után játszódik, de kapcsolható a negyedik epizódhoz és a későbbi Supergirl-filmhez is. Christopher Reeve-nek lett volna egy pici szerepe, de pont a forgatás megkezdése előtt hunyt el. Özvegye, Dana még láthatta a felvételek megkezdését, és azt mondta, Brandon Routh hihetetlenül hasonlít eltávozott férjére. Sajnos a premiert már ő sem érte meg, mert gyógyíthatatlan rákkal küzdött. A filmet kettejük emlékének szentelték.   

A rendező-producer biztos volt benne, hogy csakis egy ismeretlen játszhatja Supermant. Mikor ő és Routh először találkoztak egy kávézóban, a színész véletlenül kiöntötte az italát és elárasztotta vele az asztalukat, aztán pánikolni kezdett és ez meggyőzte Singert arról, hogy jó lesz Clarknak. Routh 10 kilónyi izmot szedett fel a szerepéhez. A készítők a kezdetektől fogva Kevin Spacey-t akarták Lex Luthornak, ennek érdekében a felvételek idejét úgy módosították, hogy az éppen színházigazgatói feladatokat ellátó Spacey csatlakozni tudjon hozzájuk. A forgatás alatt a színész egy golfkocsin közlekedett, amivel egy Superman babát húzott maga után és egy megafonba kiabálta, hogy „Supermannak meg kell halnia!”. Kevin bácsi javasolta Kate Bosworth-öt a direktornak. Kate Katharine Hepburn és Julia Roberts alakításait tanulmányozta a felkészüléshez. Kal Pennek eredetileg fontosabb szerepe volt. Frank Langella azt az instrukciót kapta, hogy legyen nyugis, megfontolt, ellentétben a karakter korábbi megformálóival, annak érdekében, nehogy a mozinézők azt mondják, Perry az akkoriban bankot robbantó Pókember J. Jonah Jamesonjának klónja. Vicces módon a valóságban utóbbi ténylegesen az előbbi figura másolata.

A Magány Erődjében játszódó első jelenetben a kristályokon megjelenő Jor-El, akit később többször hallhatunk, az Marlon Brando, aki a ’78-as eredetiben alakította Kal-El apját. Brando a második részhez több jelenetet is eljátszott, azonban később beperelte a stúdiót, mondván nem kapta meg a jussát, ezért azokat a felvételeket nem használhatták 1980-ban, de 26 évvel később már igen. A karakter alig látszódik, de egyébként számítógépes animációt használtak a megjelenítéséhez – a 2004-ben elhunyt színészóriás örökösei hozzájárultak ehhez. A bárban, ahol Clark és Jimmy isznak, a csapos az a Jack Larson, aki az 1952-es Superman-sorozatban volt Jimmy Olsen, majd a ’96-os Lois és Clarkban az idős Jimmy. Larson legutolsó filmje ez előtt 1957-ben került a mozikba, vagyis 49 év után tért vissza az ezüst vászonra! A haldokló milliomosnő Noel Neill, aki az 1948-as Superman-filmben és a már említett ’52-es sorozatban Lois Lane-t keltette életre. A Daily Planet egyik újságírója a földrengéskor Guy Hendrix Dyas, a látványtervező.

A korábbi utolsó Acélember-mozi, az 1987-es A sötétség határán utolsó mondataként Kal-El azt mondja Luthornak: „Húsz év múlva találkozunk!” Ezt a jelenetet 1986-ban vették fel, és pont 20 év múlva, 2006-ban Lex és Superman tényleg újból találkoztak a mozikban! Számos utalás látható a hős képregényes kalandjaira, például megelevenedik az Action Comics első számának borítója, amin Superman egy autót emel fel; az űrrepülős szekvencia az 1986-os Man of Steel mini-sorozatból van; de utalnak vele az 1996-os és az 1942-es Superman-rajzfilmekre is. A kezdő stáblista alatt a megsemmisülő Kryptonról utazunk a Földre, ahogy a ’78-as nyitórészben. Martha Kent kisteherautója pontosan ugyanaz az autó, amit a figura az első epizódban vezet. Metropolis látképe Manhattanéből lett. A Kent-farm eredetileg egy stúdióban épült fel, de aztán a díszletet szétszedték és újraépítették Ausztráliában. A stáb 7 kilométernyi utat és egy 15 hektáros kukoricaföldet hozott létre a helyszínen, utóbbi azért is elképesztő teljesítmény, mert a kontinensnyi országot éppen 7 éves aszály sújtotta. A kukoricát 12 hét alatt sikerült eléggé megnöveszteni. Ezen a helyen, Új Dél Wales-ben a helyi munkások alkalmazásával több, mint 100 millió dollárnyi bevételt generáltak a gazdaságnak. 

A forgatást jelentősen hátráltatta, hogy egy ízben ellopták néhány stábtag adóvevőjét, majd a tolvajok a felvételek közben „cut” és „action” (vége a felvételnek, kezdjük a felvételt) parancsokat kiabáltak a rádiókba, ezzel káoszt teremtve. Az elszabaduló autós résznél ez kis híján balesetet okozott. A hős ruhája egy milliskin nevű anyagból készült, ami új korában akadályozza a mozgást, viselés után viszont megereszkedik, így rengeteg darabot kellett készíteni belőle. A hatalmas vasútmodell-hálózatot a legendás német Märklin-cég szakértői építették fel 14 hét alatt, a teljes sínpálya hossza 280 méterre rúgott. A Superman Returns-höz készült egy négyrészes előzmény-képregény, egy feldolgozás-képregény, egy regény-változat és egy videojáték.

Bryan Singer a 2006-os Comic Conon azt nyilatkozta, hogy elégedetlen a művét reklámozó marketinggel. A rendező 15 percnyi anyagot kivágott a filmből, privát tesztvetítésekre hivatkozva, köztük az önmagában 10 millió dollárba kerülő „Visszatérés a Kryptonra”-részt, ami csak IMAX 3D-ben létezett, így azt még dvd-extraként sem tudták felhasználni. A szimpla kétdimenziós verzió mellett az említett szélesvásznú változatban 20 percnyi jelenet térhatásúnak készült, ez volt az első alkalom, hogy egy egész estés élőszereplős film ezzel a kevert formátummal kerüljön a filmszínházakba. Bryan bácsi azt mondta Larry King műsorában, hogy ha nem kapja meg a jogokat John Williams ’78-as főcímdalához, akkor el se kezdi a munkát. A legendás zeneszerzőt felkérték a filmhez, de idő hiányában kénytelen volt visszautasítani a lehetőséget, ám ő javasolta maga helyett John Ottmant és végül két szerzeményt mégis megcsinált a műhöz. Brandon Routh húga, Sara egyike a kórusban hallható énekeseknek. 

A Superman visszatér 209 millió dollárból lett és 391 milliót hozott vissza, a kritikusoktól pozitív elismerésben részesült. Dicsérték a látványt, a speciális effekteket és a stílust, megszavazták neki a Legjobb Fantasy-nek járó díjat a Saturn Awards-on. És most jön az érdekes rész, a magyarázat, hogy miért hittem azt, hogy ez egy bukott film: Az 1990-es évektől számított elpocsékolt pénz a meg nem valósult projektekre kb. 54 millió dollárt emésztett fel, a világméretű reklámhadjárat pedig még 100 milliót, ezzel a teljes költség a stúdió szempontjából megközelítőleg 363 millió lett. A Warner akkori elnöke kijelentette, hogy „legalább 500 milliót kellett volna visszahoznia”, de mivel ez nem sikerült, így dacára annak, hogy papíron majdnem megduplázta a költségvetését, mégis bukásnak könyvelték el. Jópofa, nem? Éppen ezért a 2009-re tervezett folytatásból nem lett semmi… 

Számomra pozitív csalódás volt a Superman Returns, bár el kell ismernem, hogy vannak hibái és az eleje elég unalmas. Ám azoknak az újráknak a sorába tartozik, amik képesek hűek maradni az elődjükhöz, miközben újdonságokat visznek bele a már ismert sztoriba. Aki kedveli az 1978-as és az 1980-as Supermaneket, az ne hagyja ki ezt se, viszont a Man of Steel rajongóinak nem ajánlom! 

Pontozás: 

imdb: 6.1 

Szerintem: 4/5 

2017-es megjegyzés: Érdekes módon Brandon Routh-ból mégiscsak sikeres szuperhős lett, ugyanis két tévésorozatban is ő alakítja az Atom nevű héroszt.

Hírek: 

- Bryan Singer ezen a nyáron nagyot kaszált az X-Men:Az eljövendő múlt napjaival, aminek jön a következő epizódja, az X-Men: Apokalipszis; amit rendezőként, íróként és producerként jegyez. (Láttam, tetszett, írtam róla.)

- Michael Dougherty rendezi a Trick ’r Treat 2-t, emellett Dan Harris-szel együtt írják az X-Men: Apokalipszis forgatókönyvét. (Előbbi még mindig nem készült el.)

- Az elsősorban sorozatokban felbukkanó Brandon Routh jövőre egy izgalmas sci-fiben bukkan fel. A 400 Days „négy asztronautáról szól, akik egy 400 napos szimulációban vesznek részt. Ennek során elküldik őket egy idegen bolygóra, ám út közben elvesztik a kapcsolatot a külvilággal és lassan kezdenek megőrülni, majd amikor kénytelenek elhagyni a hajójukat, kiderül, hogy a szimuláció valóság…” 

- Kate Bosworth kisebb horrorokban kapott női főszerepet. 

- Kevin Spacey a Förtelmes főnökök 2-t erősíti (ez tényleg kell?), valamint egy a Nicsak, ki beszél!-t idéző borzalmas über-baromságban, a Boss Baby-ben is felbukkan. Nem hiszem el, hogy erre valaki pénzt ad és tényleg azt gondolja, hogy jó ötlet! (Ebben tévedtem, a Bébi úrnak nevezett izé ugyanis nagy sikert aratott.)

- Parker Posey szerepet kapott Woody Allen új, még cím nélküli filmjében.

Várható írások: Az Igazság Ligája - A Villám-paradoxon.