Minden évben december 6-án, vagyis Szent Miklós ünnepén (Mikuláskor) megnéztem a Szuper havert, mint kedvenc rajzfilmemet, ám most egy nappal korábban beugrott, hogy pár hónapja adta a tv a Monsters vs. Aliens-t és sajnáltam, hogy éppen nem tudtam megnézni. Tehát gondoltam egyet és ezt választottam esti szórakozásul, ám fura módon sehol se találtam a saját kópiámat, úgyhogy kénytelen voltam gyorsan letölteni egyet. Ekkor vettem észre, hogy a karakterek története időközben folytatódott, nemcsak a már elemzett A mutáns tökök támadásában, hanem még két rövidfilmben és egy mostanra 40 részt megért animációs sorozatban is, amit az amerikai Nickelodeonon sugároznak. Ebben az írásban szót ejtek a két kisfilmről, amiket a youtube-on bárki megnézhet, majd (rendhagyó módon) a sorozatról. Kezdődjék hát a szörny-csapat újabb kalandjainak sora! 

1. B.O.B.’s Big Break (2009) 

Ez a 13 perces kis animációs szösszenet a nagyfilm előzménye. 

Ekkor a csapat még háromtagú (ha nem számoljuk az ekkor még életben lévő Láthatatlan Embert), Dr. Csótány (ismét Hugh Laurie) pedig mindenféle szökési tervet próbál kieszelni, amivel ő és Hiányzó Láncszem (Will Arnett) végre elhagyhatják az 51-es körzetet. Az új ötlet B.O.B. (Seth Rogan) élő bombává változtatása, ami kudarcba fullad, ám a kék zselény mellékhatásként képessé válik telepátiára: akihez hozzáér, annak tud olvasni a gondolataiban, mindezt úgy, hogy még csak észre sem veszi. Társai megpróbálják elérni, hogy B.O.B. beleolvasson az itt még csak kapitány Monger (Kiefer Sutherland) agyába és így megtudják, hol vannak a titkos kijáratok. Ám az elpusztíthatatlan kocsonya közben azt hiszi, hogy mindez a születésnapjára rendezett parti része. Vajon mi sülhet ki a dologból?

A B.O.B.’s Big Break a Monsters vs. Aliens dupla dvdhez és a blu-rayhez járt extraként, egyszer pedig az említett Nickelodeon is vetítette. Érdekes benne, hogy a dokinak világuralmi tervei vannak, továbbá, hogy a szereplőket ugyanazok a színészek szólaltatják meg, akik az egész estés kalandban. Nekem tetszett, aranyos volt és valamennyire segít megérteni a karakterek motivációját.

Pontozás: 

imdb: 6.4 

Szerintem: 5/5

2. Night of the Living Carrots (2011) 

Ismét egy Halloweeni rövidfilm, ami a Mutant Pumpkins from Outer Space folytatása.

Miután az űrből jött tökfejek legyőzetnek, egyikük nedve megfertőz egy répát, amiből zombi-zöldség lesz. Az apró veszedelem harapásával agyatlan rémmé változtathat bárkit, így Hiányzó Láncszem (David Kaye), Dr. Csótány (James Horan) és B.O.B. (Seth Rogan) felveszik a harcot vele és a fertőzöttekkel, ám kiderül, hogy egyetlen esélyüknek, a kék szörnynek a répa a gyenge pontja. Márpedig csak úgy mentheti meg barátait és a Halloweent, ha megeszi az összes rém-növényt! Vajon sikerül neki vagy a zombi-répák átveszik a hatalmat Modesto felett? 

Ez már nem volt annyira érdekes, mint a Mutant Pumpkins... A helyszín és az esemény ugyanaz, ráadásul fura, hogy az „együnk sok zöldséget” mondanivalót pont a cukorka-zabálás ünnepén közvetítik. Susan/Drabália a Big Breakhez hasonlóan ezúttal sem szerepel, de nincs magyarázat rá, hogy miért nem, ugyanígy Rovaroszaurusz sem bukkan fel. A játékidő 13 perc, a központi figura B.O.B., Láncszem háttéralakká válik, Dr. Csótány meg csak másodlagos. A poénforrásként jelenlévő Monger és az egyszemű főhős mellett a pár mondattal rendelkező Murphy-szülőknek ugyanaz a szinkronjuk, mint a nagyfilmben, az őrült tudósnak meg a hal-majomnak már más a hangja. Ez a rövidfilm a Nintendo DS-rendszerben került először bemutatásra, a nagyközönség pedig két DreamWorks animációs dvdn, a Shrek's Thrilling Tales-en és a DreamWorks Spooky Stories-on juthatott hozzá. Az egyetlen igazi pozitívumnak talán az a visszaemlékezés tekinthető, amiben a kocsonyás jófiú feleleveníti, hogy miért utálja a répát. 

Néhány érdekesség, amit észrevettem: Bob jelmeze ugyanaz, mint amit a sorozatban visel, mikor személyiséget cserél. A lányszoba (feltehetőleg Susan szobája) falán lévő plakát egyértelműen a fiúbandák kifigurázása szolgál, a felirat szerint az együttes neve Boy Band (fiú banda):) Az oroszlán a Madagaszkárból az egyik plüss, amit B.O.B. magával visz a tetőre. 

Annyira nem volt jó, mint A mutáns tökök támadása, inkább azt ajánlanám. 

Pontozás: 

imdb: 6.3 (4 év alatt 0.6-ot emelkedett!)

Szerintem: 3/5 

3. Monsters vs. Aliens (2013) 

2009-ben a Nickelodeon megrendelt egy pilot-epizódot, majd egy egész szériát, ami az akkor bemutatott mozifilm karakterein alapul. A sorozat végül 2013-ban indult el, és ahogy említettem, 40 részt ért meg eddig, amikből az első 15 megjelent dvdn is. A gyártója az Oktobor Animation cég, amely a Madagaszkár pingvinjei és a Kung Fu Panda rajzfilm-szériák készítésével vált ismertté.

Azért gondoltam, hogy írok pár szót erről a sorozatról, mert nagyon tetszik. Az alapja az, hogy a Szörnyeket (új hangjuk van és Rovaroszaurusz már nincs köztük) az Ötven-Valahányas körzetben Monger tábornok mindig valamilyen új feladattal látja el, vagy éppen hétköznapi dolgokból alakulnak ki az egész bázist vagy a bolygót veszélyeztető helyzetek, miután a cselekmény előrehaladtával négy Űrlény kerül a szupertitkos létesítménybe. A telekinézissel rendelkező, magát békenagykövetnek álcázó Coverton valójában a Föld leigázását tervezi; az apró, aranyos és hihetetlenül intelligens Sqweep még csak gyerek és a planéta domináns fajáról készít házi dolgozatot az iskolájának; a veszedelmes harcos Sta’abi pedig az Antarktiszon jégbe fagyva talált Vornicarn miatt érkezik, akit házi kedvenccé és vadásztárssá akar képezni, ám Coverton közbenjárása miatt mindketten itt ragadnak…

A humoros helyzeteket minden karakternél valami más okozza: Susan például gyakran rendre akarja utasítani a társait, akik vezetőjükként kezelik és a testében lévő kvantónium sokszor bajok forrása. Dr. Csótány zseniális találmányai általában maguktól vagy külső behatástól hibásodnak meg, Láncszem pedig a lustasága és rámenőssége miatt kerül kalamajkába. B.O.B.-ról szinte minden lepereg, éppen ezért a konfliktusokat leggyakrabban ő teremti, úgy, hogy nem is tud róla. Plusz érdekesség, hogy mindegyik szörnynek megfeleltethető egy az űrlények közül: Susannek Coverton (béke-harc), Láncszemnek Sta’abi (hatalmas testi erő és túl nagy egó), a dokinak Sqweep (elképesztő elme gyenge testben), B.O.B.-nak meg Vornicarn (elpusztíthatatlan, megállíthatatlan, agyatlan poénforrások). A legtöbb vicc ezeknek az eltérő vagy nagyon hasonlatos személyiségeknek az ütközéséből sarjad és a negyven rész közül mindössze kettő, a vérfarkasos meg a zombis nem tetszett egyáltalán, a többi jó vagy fergeteges volt.

Néhány érdekesség, amiket innen lehet megtudni: B.O.B. „hivatalos” neve Robert lenne, Dr. Csótány keresztneve Herbert, Mongeré Warren. Susannek a pilotban hyperium kerül a testébe, így innentől kezdve akaratával tudja befolyásolni a saját méretét. A haja immár permanensen hátrafogja, hogy könnyebb legyen meganimálni. Drabália fogainak mosása rengeteg vizet emészt fel és fülzsír-problémája is van:D Láncszem testi ereje jóval nagyobb és már a kora sem látszik meg rajta, ráadásul lett mellszőre, hogy még férfiasabbnak tűnjön. B.O.B.-nak nincsenek hangsúlyos ajkai a szériában, viszont kettőnél több kezet képes növeszteni. (Itt különben sokkal cukibb, mint a filmben.) Rovaroszaurusz eltűnésére nincs magyarázat. Coverton a helyi gravitáció miatt nem bírja el a saját súlyát. Sqweep több mint 700 éves, de még mindig gyerek, a nemi identitását meg elég nehéz meghatározni, mert a hangja egyértelműen női, egyszer tényleg mintha „she”-ként utalnának rá, a neten viszont „he”-ként vagyis férfiként nevezik meg, további nehezítő körülmény, hogy rózsaszín a bőre. Sta’abit talán a Predatorról, Vornicarnt meg nyilvánvalóan az Alienről mintázták. Monger allergiás a macskaszőrre.

Összesítésben ez a sorozat kitűnő és felnőttként is élvezhető, ráadásul jól jön, mert 2011-ben a DreamWorks kijelentette, hogy a Szörnyek az Űrlények ellen néhány társával (Megaagy, Cápamese) együtt önálló mű marad, vagyis mozis folytatásuk sosem lesz, de ezek a kedves és hősies figurák még bőven tartogatnak meglepetéseket/lehetőségeket, szóval tök jó, hogy ezek kiaknázásra kerülnek. Remélem egyszer majd itthon is fogják adni a sorozatot!

Remélem megjött a kedvetek valamelyik rövidfilm vagy a sorozat megtekintéséhez - ezek egyelőre, ha minden igaz, csak angolul elérhetőek.

Manapság a nemzetközi porondon nem sok magyar filmcsillag díszeleg. Ha hirtelen meg kellene neveznem párat, akkor csak Andy Vajna, Antal Nimród és Osvárt Andrea jutnának eszembe, éppen ezért meg kell becsülni a múlt világhírű hazai mozicsillagait. Köztük a legkiemelkedőbb a virágkorát az Egyesült Államokban élő Lugosi Béla volt, akire mai napig Drakula grófként emlékezünk szerte a Földön. Béla munkássága azonban nem csak a vérszívó életre keltéséből állt, emellett még számos jobb/rosszabb horrorral örvendeztette meg saját korában élő és mai rajongóit. Éppen ezért egy hónapja, amikor megláttam a turkálóban 100 Ft-ért A fehér zombit eredeti dvdn, nem hagyhattam ott. Tegnap végre volt kedvem megnézni, úgyhogy most elmesélhetem nektek ezt a hátborzongató történetet:) 

Egy fiatal jegyespár (Madge Bellami és John Harron) különös, ám igen kecsegtető ajánlatot kap egy gazdag úrtól (Robert Frazer). A férfi felajánlja, hogy Haitin lévő birtokán keljenek egybe, sőt, még állást is kínál az ifjú vőlegénynek, szóval a párocska kapva kap az alkalmon. Ám a helyszínen már megérkezésükkor rémisztő események történnek: a helyiek élőhalottakról, zombikról pusmognak… Az esküvő napján a tehetős vendéglátó szerelmet vall a menyasszonynak, aki azonban visszautasítja és hamarosan titokzatos körülmények közt elhalálozik. Az özvegyen maradt férj a temetés éjjelén visszamegy a sírhoz, amit üresen talál, a nyomok a szigeten élő félelmetes hatalmaknak parancsoló vudu mágushoz (Lugosi) vezetnek, aki a holt arát zombiként élesztette újjá! Szerencsére a helyi tiszteletes (Joseph Cawthorn), aki sokat tud az őslakosok mágiájáról, segítségére siet a meghasadt szívű fiatalembernek, majd együtt néznek szembe a zombi-mesterrel és élőholt szolgáival. Vajon sikerül győzedelmeskedniük a gonosz felett vagy maguk is a járkáló hullák armadáját fogják gyarapítani?

Ha röviden akarom leírni a véleményem, akkor az annyi, hogy Béla fantasztikus teljesítményt nyújt az ördögi varázslóként, a zombik egészen jól néznek ki (bár tulajdonképpen nem halottak), és a hölgy is helyes, de rajtuk kívül nincs más pozitívum. Először: tudom, hogy vétek ezt felróni, de nagyon zavart a folyamatos statikus zörej a hangsávban, plusz a túl erős környezeti zajok nem egyszer elnyomják a szereplők hangját. Nyilván az szintén a korával magyarázható, hogy sokszor látszik, egyes helyeken egy-két képkocka kimaradt, de nem a fontos részeknél, úgyhogy ez lényegtelen, csak megfigyeltem. Pozitívum viszont, hogy a képi megoldások tök jók, ezek mai szemmel nézve sem hatnak gagyinak, bár egy helyen ismét feltűnik egy kitömött madár, mint a The Unholy Three-ben meg a The Ladykillers-ben, az azért nevetséges. Egész a 20. percig nincs zene, aztán mikor lesz, akkor sokszor nem odaillő vagy fura, túl vidám. Lugosinak viszont tök jó hangja volt, nagyon tetszett, és a sminkje meg a zombik maszkjai is remekül mutatnak. 

A sztori különben nem valami bonyolult, a lényege a vudu vallásban gyökerező zombi, ami végülis nem élőhalott, hanem drogokkal tetszhalott állapotba küldött személy, akit aztán hasonló módon felélesztenek és munkára fognak. Ez még nem a klasszikus, emberhúsra éhező rémet mutatja be, hanem a mágiát és annak összeütközését a modern társadalommal. Az alapot William B. Seabrook 1929-es The Magical Island című könyve és elvileg Kenneth S. Webb Zombie névre hallgató színdarabja adta. A White Zombie-t a Halperin-testvérek csinálták, Victor volt a rendező, Edward a producer.

Szpojlerz hír 

Ez a gyufás dolog nyilván fontos lesz, a nézés közben rájöttem, de amikor a könyvtárban dumálnak és a pasas 2 percen belül kétszer is kér, az picit nevetséges. Az elején meg volt egy olyan pillanat, mikor az égő pipát simán zsebre vágta. Az akkor ott nem gyullad ki vagy ilyesmi? Na, de amin komolyan elgondolkodtam, az a végső nagy harc: Mikor a zombi-mestert leüti a doktor, akkor a szörnyek folytatják a megkezdett parancsot, ám ész nélkül, a lány meg visszatér az életbe. Nem kellene akkor a hat férfinak is visszanyernie az öntudatát és egyből rátámadnia Béla karakterére? Na és mi van akkor, mikor a mester alszik? Mert akkor sincs tudatánál, és nem képes uralni a zombikat. Ilyenkor lekötözi őket vagy mi? 

Szpojlerz áff 

Érdekességek: Webb darabját annak az évnek az elején mutatták be, amelyikben ez a film készült, a szerző ezért beperelte Halperinéket a jogokért, de végül vesztett. A fehér zombi független alkotás, néhányan ezt tekintik az első egész estés zombis mozgóképnek, bár ugyanezért a címért versenyben van a Dr. Caligarival. A forgatás jelentős része a Universalnal folyt, az ő stúdióikat és kellékeiket használták, többek közt láthatjuk a Draculából átkerült nagy csarnokot, A Notre Dame-i toronyőrből az erkélyt, és a folyosót a Frankensteinből. Béla 500 és 900 dollár közötti fizetést kapott, később megbánta, hogy ilyen olcsón elvállalta a munkát, ám állítólag utólag 5000 dollárt azért juttattak még neki. Madge Bellamy szintén 5000 dolcsit kapott. Lugosin és a komikusként jól ismert Cawthornon kívül a többi színész főleg olyan volt, akik a néma-korszak után elvesztették a hírnevüket. Bellamy szeretett együtt dolgozni hazánk legendás fiával, elmondása szerint nagyon kedves volt és minden reggel kézcsókkal köszöntötte őt; az egyik operatőr, Enzo Martinelli viszont távolságtartónak találta Bélát. A maszkmester az a Jack Pierce volt, aki a Frankenstein, A Farkasember és A Múmia sminkjeit készítette.

A White Zombie-nak volt egy 74 perces változata, mára a 69 perces verziója maradt fent. Terjesztési problémák gátolták a sikerét, számos stúdión ment keresztül, mielőtt a mozikba került. Saját korában sikertelen lett, a kritikusoktól vegyes, elsősorban negatív értékeléseket kapott. Sem a történet, sem a színészi játék nem nyerte el a korabeli hozzáértők tetszését, ám független produkcióként remek bevételt produkált, bár népszerűségben alulmaradt a többi kortárs horrorral szemben. Mára javult a megítélése - a szereplőket továbbra sem tartják jónak, de a műből áradó hangulatot igen. A fehér zombi bekerült azon kevés amerikai rémisztgetős mozgókép közé, ami tetszett a náciknak, valamint Clevelandben nézőcsúcsot állított be, majdnem 17 ezer jegyet váltottak rá. Lett egy folytatása, az 1936-os Revolt of the Zombies, ami csúfosat bukott. Halperinék alkotását a ’60-as évekig eltűntnek hitték, ekkor kerültek elő belőle a ma ismert kópiái. A terjesztési jogok akkori birtokosa és a copyright-jog tulaj utódai közt pereskedés indult, mert előbbi szeretett volna egy új változatot összevágni, utóbbiak azonban nem engedték át neki a birtokukban lévő eredeti felvételeket. A jogi csatát végül az örökösök nyerték. Napjaink horrorjaiban a szereplők gyakran nézik tévében a White Zombie-t, például benne van az új Halloweenben és az Ed Woodban, mára ugyanis köztulajdonná vált, mert elévült rá a szerzői jog. Rob Zombie első zenekarát erről a filmről nevezte el. Cikkem tárgya 50 ezer dollárt emésztett fel, a pontos bevétele nem ismert. 

Nem volt nagy szám, de akik rajonganak Lugosiért, azok ne hagyják ki, érte érdemes megnézni! 

Pontozás: 

imdb: 6.4 

Szerintem: 3/5 

A dvdről: Egy nagyon egyszerű kiadás, ami valószínűleg a 2002-es Bela Lugosi-pakk egyik darabja lehetett korábban. A menünek nincs értelme, csak play gomb van, mint a Godzillánál, extrák nincsenek, plusz az elejére meg a végére odatettek egy figyelmeztetést és a terjesztő nevét is beböffentik kétszer. 100 Ft-ot megért, de önmagában nem valami érdekes, bár kérdés, hogy egy 80 éves mozihoz milyen extrákat lehet összeszedni? 

Hírek: 

- 2014-re ígérik a sztori újabb feldolgozását, meglátjuk, hogy lesz-e belőle valami.

Ismét valami olyan, amit már kerülgettem egy ideje, de korábban nem volt kedvem megnézni, aztán elmentem a Media Marktba (ez itt a reklám helye) és megnézegettem a dvd borítóját, ahol egy igen izgalmasnak tűnő kép fogadott. Nos, igen, erről van szó: úgy lehet nekem eladni egy súlyos mondanivalóval bíró thrillert, hogy beleteszik egyik kedvenc színésznőmet, Ellen Page-et és egy olyan jelenetet, amiben szájon csókol egy másik nőt. Ezt hívják marketingnek és valljuk be, A Keletnek kell a hirdetés, mert különben nem sokan néznék meg. Pedig érdemes…

Jane (Brit Marling) titkosügynök, aki egy magánkézen lévő biztonsági szolgálatnak dolgozik. Számos jelentkező közül választják ki egy bonyolult eset felgöngyölítésére: A magát A Keletnek nevező öko-terrorista sejtbe kell beépülnie és megakadályoznia, hogy nagyvállalatok vezetői ellen kövessenek el különös merényleteket. A dolog azonban korántsem egyszerű, mert a Sarah-vá avanzsált Jane lassan kezdi úgy érezni, hogy a furcsa körülmények között élő, ám érzelmekben, tudásban és szeretetben gazdag Keletesek közt van az igazi helye, ráadásul az őket vezető karizmatikus, sármos Williamnek (Alexander Skarsgard) azonnal megakad a szeme az ügynöknőn. De melyik oldalnak van igaza és melyiket választja majd a hősnő? Vajon sikerülnek a merényletek és elérnek-e valamit velük a végrehajtóik?

Sosem szoktam kémes filmeket nézni, úgyhogy úgy ültem le elé, hogy „oké, legalább Ellen benne lesz, ez már valami”. Aztán lassan megfogott a hangulata. Itt nem arról van szó, hogy Jane egy női James Bond vagy valami ilyesmi. Magasan képzett ügynök, de ember és vannak érzelmei. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a puszta létezésünk rombolja a bolygónkat, ezért annyira nem is meglepő, hogy a gyógyszereinkben meg az ivóvízben mérgek vannak, szóval mindenki tudja, hogy melyik oldalnak van igaza, a „terroristáknak” vagy a cégmoguloknak. A kérdés az, hogy te vagy én, hajlandóak lennénk-e helyes módon a környezettel együtt élni, feladva a kényelmet, a megszokott előre kész ételeket, a kátrányból előállított üdítőket, stb. A nézőnek látszólag könnyű dolga van, de gyakorlatilag mégsem: A Kelet tagjai átlagosak, nincs semmijük, de mégis megvan mindenük, érthető a motivációjuk és szimpatikusak is, biztosan mindenki kedvelni fogja őket. Ám miközben nekik szurkolunk a kényelmesen fotelünkön ülve vagy az ágyunkon heverészve a jó meleg, fűtött lakásban, akkor éppen azokat támogatjuk, akik ellen harcolnak. Vagyis a rendszer részei vagyunk…

„Egy forradalom sosem egyszerű. De nem hagyhatod ott csak úgy, nem fordíthatsz hátat neki.” 

A történet nem túl bonyolult, de a megvalósítás, az egyszerűség teszi nagyszerűvé. A veszély valós, a lopakodós, kutakodós részeknél együtt izgulhatunk beépített emberünkkel, megbotránkozhatunk a hatalmas mamutvállalatok tettein és szurkolhatunk, hogy Jane azt a csapatot válassza, akiket szeretnénk. Brit Marlinghoz korábban nem volt még szerencsém, de örülök, hogy megismerhettem. Korántsem egy hollywoodi bombanő, de csinos, kellemes hangja van és kitűnően játszik. Ellen Page szerepe kicsi (ahogy ő maga is), de fontos, és ő a narrátor. Alexander Skarsgard (True Blood) és Toby Kebbell (Spíler, A Titánok Haragja) szintén remekelnek, utóbbi karaktere a legjobb fej a sztoriban. Ismertebb mellékszereplő a Paige-et játszó Julia Ormond, a producerek közt meg megtalálhatjuk Ridley Scottot és az azóta elhunyt Tony Scottot. Marling és a rendező Zal Batmanglij (Mennyire király név, nem? BATMANglij) régi barátok, együtt írták a The Eastet, Brit producer is volt. Korábban közösen dolgoztak a The Recordist című rövidfilmen és a sci-fi/dráma Sound of My Voice-on, ami egy hasonló csoportosulásról szól.

Érdekességek: A két író az USA-beli Ne Vegyél Semmit Nap inspirációjára tartott egy Ne Vegyél Semmit Nyarat, ennek során a freeganizmusnak nevezett életmódot próbálták ki és úgy éltek, ahogy a moziban látható szereplők. A freeganok kizárólag mások által kidobott ételt fogyasztanak, és ahogy a The East is rávilágít, ezeknek sokszor semmi bajuk. Saját anarchista élményeiken kívül a ’70-es években készült thrillerek nyújtottak alapot a forgatókönyvhöz. A rendező így magyarázta meg a cím és a csoportosulás nevének jelentését: „A Kelet egyrészt a keleti part, ami az USA-ban egyfajta fogalom, New England, a hatalom központja. Az Óz-mitológiában a Keleti Boszorkány volt a gonosz, mert a könyv arról szól, hogy a középnyugati országrészt hogyan szívatja meg a keleti, vagyis Washington. És persze ott van még a Közel-Kelet meg a Távol-Kelet, ami olyan másnak tűnik. A tökéletes Másmilyen. Szóval ez egy kettős jelentésű szó és szerintem érdekes, hogy egy olyan ellenállási mozgalom viseli névként, ami a keleti partról, New Englandből származó srácokból áll, akik Másmilyenek akarnak lenni.” Egy vicces név a stábból: Billy Slaughter (Mészárlós Vili), ő volt Trevor, a zsaru. 

Apró szpojler itt 

Ellen Page másodszor hal meg filmen úgy, hogy lelövik; a csókolózós jelenet meg nem rossz, de tényleg csak kampányfogás. Ami viszont kell. 

Szpojler vége 

A Kelet 6 és félmillió dollárból lett, USA-beli bevétele valamivel több, mint 2 millió dollár. A kritikusok nagyrészt pozitívan reagáltak rá. 

Remekül felépített érdekes, izgalmas történet, hús-vér szereplőkkel, érthető motivációkkal és olyan eseményekkel, amik a valóságban ugyanígy megtörténhetnének. A főhősnőt örökre megváltoztatja ez a küldetés, ám sajnos a mondanivaló lényege valahogy elveszik, mert úgy hiszem, a néző, még ha sokkolja is a cselekmény, nem fog változtatni a szokásain miatta… 

Pontozás:

imdb: 6.8 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5

Hírek:

- Ellen Page jövőre ismét Árnymacska lesz az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiban, amit már nagyon várok. Ezen kívül végre ismét kapott egy érdekes szerepet, az Into The Forest című dráma/sci-fiben, amely egy tinédzser testvérpárról szól, akik a közelgő apokalipszis elől egy erdőbe menekülnek. Ellen producer is, filmbeli partnere Evan Rachel Wood. (Előbbiről írtam, az utóbbiból asszem nem lett semmi.)

- Alexander Skarsgard egy szintén világvégés horrorban, a Hiddenben bukkan fel 2014-ben, valamint a The Giver névre hallgató dráma/sci-fiben, amitől viszont nem várok sokat, lévén a női főszereplő Taylor Swift… 

- Toby Kebbell A majmok bolygója: Forradalom névre keresztelt előzmény-folytatást erősíti. 

A közeli jövőben két filmet ígérhetek biztosra, mindkettő horror lesz. 

A sorozattá váló filmekkel az a gond, hogy soha nincs senki, aki eljönne velem megnézni őket, mert nem látták a korábbi 5 részt. Erre az egyre talán lett volna társam, de a kritikák és elemzések után úgy gondoltam, elég lesz látni, majd ha kiadják dvdn. Jól gondoltam, bár a minősége rendben van, de az általam látott, a mozistól eltérő Unleashed Extended verzió hosszabb, szóval jobb is. Akik rendszeres olvasóim, azok tudhatják, hogy majdnem minden folytatást meg szoktam kérdőjelezni, pláne akkor, ha egy alapvetően rossz filmhez készülnek – itt felmerül az X-Men: Kezdetek – Farkas, de szerencsére a The Wolverine-nek semmi köze ahhoz. Ehelyett a nekem kedves X-Men: Az ellenállás végétől folytatódik a történet…

A lenyűgöző nyitójelenetben a második világháború végén Nagaszakiban Logan (Hugh Jackman, immár hatodszor) megmenti egy fiatal japán tiszt életét, majd visszatérünk a jelenbe. Főnix legyőzése után az X-Men tagjai szétszóródtak, a gyakorlatilag halhatatlan címszereplő magányos remeteként tengeti napjait egy erdőben, valahol Észak-Amerikában, egészen addig, míg hobbiból ölő vadászok fel nem bolygatják békés élőhelyét. Ekkor úgy dönt, megleckézteti a gazembereket, ám még mielőtt vérfürdőt rendezhetne, felbukkan egy különös, vörös hajú lány, Yukio (Rila Fukushima) és megakadályozza a dolgot. A zord külsejű, adamantium-karmos férfi vele tart és kiderül, hogy a lány nem véletlenül jött, el akarja őt vinni Tokióba, ahol az a tiszt, akit korábban megmentett, immár haldokló öregemberként, el akar búcsúzni tőle. Logan nagy nehezen rááll, hogy elmegy, de megérkezése után nyilvánvalóvá válik, hogy valami nagy disznóságba keveredett, ugyanis az idős Yashida (Hal Yamanouchi) pár órán belül bekövetkező halála után unokájára, a szépséges Marikora (Tao Okamoto) hagyja elképesztő méretű iparvállalatát, ezzel óriási veszélybe sodorva őt. Hősünk elhatározza, hogy megvédi az örökösnőt, de közben hihetetlen dolog történik: valamitől elveszti a regenerálódási képességét. Az immár halandóvá vált Farkasnak szembe kell nézni a számára ismeretlen fáradtsággal, gyengeséggel, a halál ígéretével meg egy hadseregnyi yakuzával, nindzsával és pár szamurájjal is. Vajon képes lesz őket legyőzni ilyen állapotban, vagy a Távol-Keleten a pusztulás vár rá?

Az elvárásaim közepesek voltak, mert az első 3 X-mozit imádom, és hát az Origins - Wolverine is élvezhető, szóval valami hasonlóra vártam. Nagy meglepetésemre James Mangold (Kate & Leopold, Azonosság, A nyughatatlan) rendezése egészen másmilyen lett, mint amire számítottam: A The Wolverine-ben keveredik a komoly dráma a távol-keleti harcművészeti filmekkel, a szuperhős-jelleg másodlagossá válik, mindezt pedig meghintik egy csipet humorral és egy teáskanálnyi romantikával. A történet Frank Miller és Chris Claremont Wolverine-képregény-sorozatának 1982-es japán vonalából táplálkozik, és rendkívül jól tálalják. Az elején a vadember bekerül a tradícióktól övezett Japánba, majd az izgalmas üldözés egy érdekfeszítő akció-drámát vázol fel előttünk, ahol a címszereplővel együtt kutathatunk Mariko titkai után. Onnantól, hogy a lányt elrabolják, a sztori ismét átvált a szuperhős-aspektusba, aminek sajnos van egy borzasztóan gagyi velejárója, a Viperának nevezett mutáns (Svetlana Khodchenkova). Ő annyira béna és oda nem illő, hogy kizökkenti a remek hangulatból a nézőt és elviszi a filmet a gagyi irányába, nem tudom, miért kellett így megalkotni ezt a szereplőt. 

Tudni kell, hogy az Unleashed verzió 2 óra 17 perc, a mozis 1 óra 57 perc, úgyhogy ehhez mérten mondom, hogy úgy az első másfél órában Farkas elveszti a hatalmát és a számára szokatlan halandósággal gyűlik meg a baja. De az új szerelem és a japán hatalmi harcok sem hagyják nyugodni a múltját, ami az álmaiban megjelenő Jean (Famke Janssen) alakjában materializálódik. A vörös hajú mutánsnő azt az ígéretet sugallja Logannek, hogy ha Yashida igazat mond, és tényleg segíthet rajta, akkor a halál után ő majd ott vár a túlvilágon a férfira. Ez is egy érdekes mellékszál, hiszen ha az Origins-ből indulunk ki, akkor emberünk már jó 300 éves és ezek szerint ennyi idő alatt az összes vele történt eseményből meg a szerelmekből Jean emléke a legerősebb, vagyis az elmúlás biztosan vonzó számára, mert akkor újra együtt lehet az igazival, akivel az életben elválasztattak. Tetszett az is, hogy az atombomba ledobása után a mozi nem megy át moralizálásba és anti-USA-jelenetek sem következnek. Bár ezeknek lett volna oka, mégis már annyiszor láttuk őket és itt most nem a háború borzalmairól mesélnek, hanem az öröklét fájdalmáról, de Marvel-módra. Úgyhogy vannak lenyűgöző akciójelenetek, szemtanúi lehetünk emberfeletti lények csatáinak és kibontakozik egy tök jól kitalált „másodlagos” sztori Yashida örökségéről. A feszültség oldására van pár kicsi poén, a szerelmi szál kitalálható, de hát mit tegyünk, ez már csak így megy Hollywoodban. Ami viszont újdonság, az a rengeteg vér és a sok-sok halott. De ilyen véresnek kellene lennie egy igazi harcnak az ezüst vásznon, mert pl. korábban utáltam, hogy ha Farkas leszúr valakit, utána a karmai nem vöröslenek, itt viszont igen, plusz a Fekete Nindzsák vezetője lenyilaz pár bunkót, néhány jóembert lelőnek, megmérgeznek, leböknek, szóval hullanak a statiszták rendesen. A látványvilág nagyon szép és hihető, kivéve Viperát, de őt már szidtam eleget…

A színészek közül egyedül a szőke hölgyről vagyok rossz véleménnyel, de ez nem az ő hibája, mert a karaktert annyira ostobán alkották meg, hogy mindegy, ki játszotta volna el. Mondjuk azért egy tehetségesebb és szebb hölgy megkedveltethette volna őt velem, de ez se biztos. A többiek jók voltak, főleg Jackman, de neki ez a szerep már biztosan természetes, még akkor is, ha éppen újfajta megvilágításba kell helyeznie régi karakterét. Hugh úr pénzével beszállt a buliba, és ha a helyében lennék, elégedett lennék a végeredménnyel. Stan Lee csak producer volt, most nem bukkan fel, de helyette a stáblista elején lévő pluszjelenetben megjelenik két ismerős alak a korábbi X-filmekből. 

Érdekességek: Mangold szerint japán drámák, szamurájfilmek és néhány western inspirálta a Wolverine-t. Yashida kardján az alábbi Kanji-jelképek olvashatóak: Sosem Halt Meg, Sosem Öregedett, Sosem Pusztult El – egyrészt a kardra, másrészt Farkasra vonatkoznak. A kuzuri jelentése rozsomák. Nagaszaki bombázását természeti katasztrófákról (pl. vulkánkitörésekről) mintázták, nem valódi atomrobbantások pusztításáról. Akciófilm léte ellenére négy női főhős van (ha beleszámítjuk Jeant). Eredetileg 2 óra 35 percnyi lett volna a játékidő. Ez az első X-Men-mozi, aminek kiadták a bővített verzióját blu-rayen és az első amit IMAX 3D-ben vetítettek. Az Unleashed annyiban különbözik a mozis változattól, hogy részletesebb benne a nindzsa-harc-szekvencia és hosszabbak a párbeszédek. A vonatos csatához a zsinórokra rögzített színészeket meg kaszkadőröket zöld háttér előtt vették fel, majd összevágták őket egy speciális kamera-csoporttal Tokióban felvett vonatúttal, amit jelentősen felgyorsítottak. A grizzly-t számítógéppel rajzolták, a haláltusájához viszont épült egy 6 méteres mozgó modell. Hal Yamanouchi tökéletesen beszél olaszul, így tudta saját magát szinkronizálni az olasz nyelvű kiadáshoz. Ez Tao Okamoto és Rila Fukushima első filmje.

Kuzuri-rovat

Hugh Jackman nagy rajongója a ’82-es Miller-Claremont-képregényeknek. A szerepre való felkészüléshez Dwayne Johnson segítségét kérte, aki összeállított neki egy étrendet, napi 6000 kalóriányi barna rizst, steaket és csirkehúst kellett fogyasztania, ám megérte az erőfeszítés, mert elérte azt az alakot, amilyennek magában mindig elképzelte Farkast. Hugh azt nyilatkozta, hogy korábban sosem hagytak neki elég időt a felkészülésre – kompenzálásul a stúdió szinte mindegyik promóciós fotón félmeztelenül mutogatta őt, hogy így elismerjék szépen felépített izomzatát.

Ezüst Szamuráj-rovat 

Ez az Ezüst Szamuráj a képregények Kenuchio Haradajának és Shin Haradajának egyesítéséből született. Kenuchio mutáns, aki tachyon-mezőt képes létrehozni bármi körül, ezt általában a kardjára teszi és így az adamantiumon kívül bármit át tud vágni, ezen felül képzett harcos bármilyen pengével, puszta kézzel és lőfegyverekkel. Shinnek meg egy fantasztikus páncélzata van, olyasmi, mint Vasembernek. Bár a Farkasban van egy Harada, ő egy különálló karakter. Silver Samurait a mozdulatrögzítő-ruhát viselő kaszkadőr, Shane Rangi játszotta, a digitálisan megrajzolt modell őt utánozza. A hatalmas, fényes alakot egy 3D-nyomtatóval készített makettről mintázták meg, fényes felületét volt a legnehezebb létrehozni. 

SZPOJLEREK 

Shingen és Logan párbajában az adamantium-karmok nem vágják át a kard pengéjét, pedig ennek kéne történnie, amint érintkeznek. Később Farkas akkora király, hogy puszta kézzel tépi szét a szintén adamantiumból készült Ezüst Szamuráj páncélját… Azt se értettem, hogy a Szamuráj simán be tudja kapcsolni egy kézzel is az izzó pengét, Logan viszont csak úgy képes aktiválni, ha két kézzel fogja meg. Ha a „robotnak” különleges kapcsolata van a kardjaival, akkor jó, de ebben az esetben meg senki másnak nem kellene tudnia aktiválni őket. Ha a párbaj kimeneteléből indulunk ki, akkor Farkasnak csontkarmai lesznek a Days of Future Pastben? Erre marhára kíváncsi vagyok… (A jövőben nem, a múltban igen.) Ezen kívül azt is meg kellene magyarázni, hogy a testet váltott X Professzor hogyan került vissza a saját testébe és ha ő a múltból jött verzió, akkor a jelenben élő hol van ekkor? 

SZPOJLEREK VÉGE 

A The Wolverine 120 millió dollárból készült, több mint 414 milliót hozott vissza, a kritikusoktól nagy többségében pozitív kritikákat kapott. Elnyerte a tetszésemet, mert érdekes, izgalmas, fordulatos, és szép a látványvilága. Mindenki, aki megnézte ezt, jegyezze meg jól - ez a jövő: Ázsiai színészek, ázsiai helyszíneken, ázsiai értékekkel ismertetik meg az amerikai szereplőket és velük együtt a közönséget. Azt hiszem, nem kell sokáig várnunk, amíg ilyen lesz az összes szuperprodukció, de engem ez nem zavar. 

Pontozás: 

imdb: 6.7 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 5/5 (Remek volt, csak az a hülye Vipera ne lenne benne.) 

Hírek: 

- Lesz Wolverine 2, amit James Mangold ír és rendez, a főszerepben ismét Hugh Jackmant láthatjuk, a sztori pedig a karakter hosszú történetének valamelyik populáris állomásán fog alapulni. (Ez lett végül a Logan, amit 2017-ben mutattak be.)

- Hugh Jackman az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiban hetedszer bújik Logan bőrébe. (Láttam, írtam róla.)

- A szuperhős-áradatnak a jövőben sem szabnak gátat, Stan Lee mester műveiből az alábbi mozik készülnek jelenleg: The Avengers: Age of Ultron, Guardians of the Galaxy, X-Men: Az eljövendő múlt napjai, Amerika Kapitány: A tél katonája, Silver Surfer, Doctor Strange, Nick Fury, Deadpool, Ant-Man, cím nélküli Daredevil újra, A Fantasztikus Négyes reboot, A csodálatos Pókember 2-3-4. (Láttam, közepes film; írtam róla; már szóba került; erről is írtam; nem készült el; 2016-ban mutatták be; nem készült el; 2016-ban mutatták be; 2015-ben mutatták be; sorozat lett belőle; láttam; a másodiknál befuccsolt.)

Még annyit, hogy a stáblista elején tessék maradni mindenképpen, a végén már nem kell.

A régi filmek újrái sorra buknak meg, szuperhősökkel már Dunát lehetne rekeszteni, a folyatások és előzmények hömpölygő árja pedig elnyeli az eredeti alkotásokat, de közben felütötte a fejét ez a trend, a klasszikus mesék (pl. Andersen vagy Grimmék meséi) élőszereplős, erőteljesen számítógépes grafikára épülő, fantasy-ként történő újjáélesztése. Talán Tim Burton Alice Csodaországban-jával kezdődött ez az őrület Hollywoodban. Lássunk néhány másik példát: Grimm (Terry Gilliam és egy csomó nagyszerű színész, mégis megbukott, mert a producerek szétszedték), Hófehér és A Vadász (anno maximális pontszámot adtam rá, de valójában lassú és unalmas), Tükröm, tükröm (nem láttam), Boszorkányvadászok (nagyon tetszett), valamint jövőre jön a Maleficent (Csipkerózsika) és a Cinderella (Aranyhaj, asszem így van magyarul). Ezekben a művekben közös, hogy ismert színészek a főszereplők, a történetbe pedig általában sötét tónust kevernek, ám a kritika mindig utálja őket és legtöbb esetben a bevételük sem kielégítő. Én viszont szívesen megnézem őket, mert van úgy, hogy valami újat visznek az ismert történetbe, átértelmezik a figurákat, más megvilágításba helyezik az eseményeket. Vagy folytatják, de olyan is lehet, mint ebben az esetben, hogy előzményt csinálnak neki… 

Oscar (James Franco) tehetséges vásári bűvész, ám túlságosan meggyőzően hat közönségére, ráadásul összezördül a kollégáival és így bajba kerül. Szerencsére az utolsó pillanatban sikerül meglépnie egy hőlégballonnal, ami azonban tornádóba kerül és elnyeli a mutatványost. De a forgószél nem öli meg, hanem átrepíti egy mesés világba, Ózba, ahol a próféciák szerint egy nagy varázsló, akinek neve megegyezik a földével, eljön majd és megdönti a Gonosz Banya hatalmát. Oscart pedig éppen Oznak becézik a barátai – talán ő az, akiről a jóslat beszél? Vajon sikerül győzedelmeskednie a valódi gonosz felett, ezzel megmentve új hazáját, vagy elbukik, és mindenki megtudja, hogy csaló?

Az 1939-es Óz, a csodák csodája című legendás musical-mese beépült a populáris kultúrába és bár manapság a 20 éves vagy annál fiatalabb generációnak már biztosan nem mond semmit, ebből származik a Somewhere Over The Rainbow nevezetű dal eredetije, aminek hawaii verzióját mindenki imádja. Ez a filmvolt az, ami a világhírig repítette Judy Garlandot és az évek során a többi szereplőt. Az Óz egy regény-cikluson alapszik, amit L. Frank Baum kezdett el írni, az első kötet 1900-ban jelent meg, és már 1908-ban, az író részvételével, filmes eszközök igénybevételével, egy utazó showban feldolgozták. Ennek ismeretében korántsem olyan vad ötlet előzményt csinálni a ’39-es mozinak, pláne nem úgy, hogy a könyv-sorozatnak több mint 20 része van, szóval bőven akad benne anyag. El is érkeztünk az Oz the Great and Powerful első pozitívumához, ami az alapötlete: Kicsoda a férfi, aki a nagy varázslónak tetteti magát? Honnan jött, hogy szerezte a „hatalmát” és így tovább. Ez a karakter azonban csak mellékalak Dorothy Gale sztorijában, tehát egy jól bejáratott módszert vetettek be, mikor a mellékszereplőből csináltak főhőst. 

Az alap mellett azonban mindössze két dolog akad, ami jó dolog: Az egyik az élő porcelánbaba (Joey King hangján beszél), aki aranyos és mivel porcelánbabákkal dolgozom, így különösen közel áll a szívemhez; a másik meg a nagy finálé, ahol láthatjuk, hogyan dolgozta ki Oscar a trükköt, amivel elnyerte a „mágus-alakját”. Ezeken kívül sajnos csupa unalmas, felesleges vagy elpocsékolt dolgot kapunk. Hiába a gyönyörű és tehetséges Rachel Weisz vagy a szemnek nem kevésbé kellemes Mila Kunis, ha a figuráik érdektelenek, az alakításuk pedig a forgatókönyv miatt lapos. Hiába a tehetséges rendező, Sam Raimi és az ő elmaradhatatlan partnere, Bruce Campbell, ha nincs nyoma annak, hogy benne voltak a filmben. A repülő majmok, az ostoba gonosztevők meg Michelle Williams uncsi Jó Boszorkánya sem emelnek a színvonalon – az igaz, hogy őket Baum találta ki, de ugyanígy a porcelánbaba is a könyvekből jött, őt meg tudták jól csinálni, a többieket nem. A sok szarság viszont alkalmas arra, hogy közülük még inkább kiemelkedjen James Franco: Ez az ő filmje, itt mindenki megbizonyosodhat róla, hogy remekül ért a mesterségéhez, elhomályosítja a többi színészt, az egyetlen, aki a tehetsége miatt lesz maradandó a néző számára.

A történet persze mese, ami elvileg gyerekeknek szól, ám az a gond, hogy nem lehet egyértelműen megállapítani, ki a célközönség? Az indító fekete-fehér, a régi időket idéző felvezetés például biztosan a felnőtteket célozza; több részlet, ami a ’39-es filmre vagy a könyvekre utal, az az eredeti művek rajongóit fogja célkeresztbe; a felnőtt szemmel nézve bugyuta, aranyos poénok, és Óz egysíkú lakói viszont a gyerekeknek szólnak. A probléma itt az, hogy ha teszem azt egy család nézi az Ozt, akkor az elején a gyerekek unatkozni fognak, a felnőttek meg a későbbiekben unják majd magukat, mert a cselekmény egyértelmű és kiszámítható. A trailerek, promóciós képek meg egyebek alapján lehet tépelődni, hogy a háromból melyik boszi lesz a zöldbőrű rém és lehet kimeredő szemmel kutatni Bruce Campbellt, ám az első fordulat után már semmi se lesz meglepő. A jók győzelme borítékolható, Disney-film révén igazi áldozatok nincsenek, bár többször szóba kerül, hogy a porcelán lányka elvesztette a családját, viszont ők nem igazi emberek voltak. A látnivaló szemkápráztatóan színes, de mivel én, mint laikus képtelen vagyok eldönteni, hogy mit vettek át ’39-ből, mit húztak elő a könyvből és mit találtak ki a készítők maguk, így fogalmam sincs, mit kellene dicsérnem. Még számos helyen bele lehetne kötni az események láncolatába, de mivel úgy gondolom, egy gyerek ezeket figyelmen kívül hagyta volna, így békén hagyom a sztorit és inkább csak annyit írok: nem elég érdekes. Mozsárágyú többször is kiment a film alatt, mert annyira nem történt semmi lényeges, és tényleg, az első fordulat után nincs semmi, ami fenntarthatja a néző érdeklődését, mivel egyértelmű, mi fog történni. A zöld boszis dolog mondjuk váratlanul ért és Weisz karakterének titka is, de ezek keveset nyomnak a latban.

Érdekességek: A forgatókönyv írója David Lindsay-Abaire, aki már kipróbálta magát ebben a műfajban a Tintaszívvel és Az öt legendával. Ismertebb mellékszereplő Zack Braff (Frank és Finley hangja), Martin Klebba (az egyik törpe, de nehéz kiszúrni a többiek között) valamit Tony Cox (Pukk). Négy Raimi van a mellékszereplők közt, valamint egy Lindsay-Abaire, szóval a készítők belerakták a rokonságukat, a rendező pedig két korábbi tanárát, valamint a Gonosz halottból három színésznőt is szerepeltetett. A zenét Danny Elfman szerezte. Franket L. Frank Baum után hívják így, a cirkusz, aminek Oscar dolgozik, pedig szintén ezen okból a Baum-testvéreké. Az Óz-regények köztulajdont képeznek, így névlegesen ezekre épül a film, ám sokat vesz át a ’39-es MGM-musicaltől, ami viszont a Warneré. Az egyik producer szerint azért jó ez a film, mert nem volt olyan Disney-mese, amiben a főszereplő pozitív karakter férfi, úgyhogy kellett egy. Az események 20 évvel az első regény előtt játszódnak. A címszereplő teljes neve Oscar Zoroaster Phadrig Isaac Norman Henkle Emmanuel Ambroise Diggs. Megjelenik a gyáva oroszlán, a madárijesztő és a mesterek utalnak a bádogemberre. Annie (Michelle Williams karaktere a valóságban) egy John Gale nevű férfihoz megy hozzá, ők lesznek Dorothy Gale szülei. A bűvésznek valójában nem a félresikerült előadás miatt kell menekülnie, hanem mert összeszűri a levet az erőművész feleségével, csakhogy erre pusztán a filmből képtelenség rájönni… Theodora könnyei azért hagynak sebeket az arcán, mert a víz a gyenge pontja.

Raimi és Danny Elfman a Pókember 2 forgatásán úgy összevesztek, hogy kijelentették, sosem dolgoznak együtt többé, itt mégis sikerült félretenniük ellentéteiket. James Francot Lance Burton bűvész készítette fel a szerepére, a fiatal színész 7 millió dollárt kapott a munkájáért. Sok díszletet tényleg felépítettek, hogy a szereplőknek könnyebb legyen beleélniük magukat a játékba. A porcelánbabát egy báb jelenítette meg a forgatáson, Joey King pedig ott volt a helyszíneken és ott mondta a karakter szövegeit, így tudott interakcióban lenni a képen is látszódó kollégáival. Zach Braff szintén ezt a módszert használta, Finley mozgását és arcjátékát az övé alapján mintázták meg digitális technikával. A Gonosz Banya maszkját három órába tellett felvinni és egy órát vett igénybe a leszedése, az őt alakító színésznő ezután két hónapig pihent, hogy a bőre regenerálódhasson a sok megpróbáltatás után. A szerzői jogi megkötések mellett a színészek folyamatos ingázása tovább nehezítette a munkát: Rachel Weisznek a forgatás közepén kellett távoznia, hogy leforgassa A Bourne-hagyatékbeli jeleneteit, Michelle Williams-nek az Egy hét Marilynnel promóciós kampányában kellett részt vennie, James Franconak pedig elhunyt az édesapja, ezért kimenőt kapott, hogy együtt lehessen a családjával. A mellékszereplők közt, Smaragdváros egyik polgárát alakítva felbukkan egy férfi, akinek tényleg az a neve, hogy Oz (Oz Noori). A film egyik betétdalát Mariah Carey énekelte. 

Az Ozt 3D kamerákkal rögzítették, a Kansas-ben játszódó részlet máig a leghosszabb modern térhatású fekete-fehér szekvencia. Amíg a kép monokróm, addig a hang is mono, a felbontás pedig kicsi, ezek mind megváltoznak, amit Óz földjére érünk. Több jelenet élét tompítani kellett, mert a Disney és a besorolási bizottság túl durvának ítélte őket. A reklámkampány részeként egy hőlégballon járta az Egyesült Államokat. Az Oz the Great and Powerful 215 millió dollárból lett és több mint 493 milliót hozott vissza. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott, a feministák hiányoltak egy erős női karaktert és az egész filmet embergyűlölőnek bélyegezték. Az 1939-es változat rajongóinak állítólag tetszett, de a korábbit mindenki jobbnak ítélte.

Nekem nem tetszett, mert bár tisztességesen megcsinálták, mégsem elég érdekes, nincs benne szinte semmi izgalmas és külön fájdalmas, hogy a rosszfiúk (illetve lányok) mennyire ostobák meg egysíkúak. De legalább nincs tele énekléssel.

Pontozás: 

imdb: 6.3 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 3/5 

Hírek: 

- Lesz folytatás, amit már nem Raimi rendez, viszont a szereplők ugyanazok lesznek, Dorothy-ra viszont még ne számítsunk... 

- L. Frank Baum történetei alapján hamarosan jönnek az alábbi mozgóképek: L. Frank Baum's The Wonderful Wizard of Oz, The Land of Oz és Legends of Oz: Dorothy’s Return. Utóbbi animációs, a többi élőszereplős. 

- Sam Raimi írja az Army of Darkness 2 forgatókönyvét, amiben Bruce Campbell játszik. Sam bácsi pénzeli az új Poltergeistot, amit David Lindsay-Abaire ír, valamint a Murder of a Catet, amiben egy férfi a macskája gyilkosait keresi. Érdekesnek hangzik nem? (Az első 2017-ig ötlet maradt, a második rossz lett, a harmadik megbukott.)

- James Franconak 13 új filmje érkezik a mozikba a közeljövőben, köztük a Veronica Mars – film a sorozatból, a The Labyrinth – fantasy-horror-sci-fi és A kis herceg, amiben szinkronizál. 

- Mila Kunis alakítja címszereplőt a Jupiter Ascending névre hallgató sci-fiben. (Ez is csúnyán megbukott.)

Egyszer régen láttam ezt, de nagyon kevés maradt meg belőle, ám a remek címe meg a rendezője, Terry Gilliam ismét felkeltették az érdeklődésemet iránta. Kedvelem Gilliam fantasztikus, kicsavart, sötét világát, amiben a szeretet, a szerelem és a képzelet játsszák a főszerepeket, a Sötétséget pedig végül mindig legyőzi a Fény… 

Jack (Jeff Bridges) a legmenőbb rádiós műsorvezető, provokatív beszélgetős műsorával jut a csúcsra, ám egy napon végzetes tanácsot ad zavart hallgatójának, aki ennek hatására lövöldözni kezd, megölve hét embert és saját magát… Három évvel később az alkoholproblémákkal küzdő, lecsúszott Jack a barátnője, Anne (Mercedes Ruehl) nyakán élősködik. Egy különösen durva éjszaka után megpróbálja megölni magát, ám két fiatal megakadályozza az akciót, csak hogy jól összeverjék és megpróbálják felgyújtani. Egy különös társaság, a fura Parry-vel (Robin Williams) az élen viszont megmenti őt. Hősünket valami megfogja a nyilvánvalóan őrült hajléktalanban, akiről hamarosan kiderül, hogy azért menekült a fantáziavilágba, mert elvesztette a feleségét – éppen abban a lövöldözésben, amit közvetve Jack okozott. A két férfi életútja pedig innentől összefonódik, Parry szerint ugyanis kettejük feladata, hogy megtalálják Isten régen elvesztett varázslatos ereklyéjét, a Szent Grált. Vajon meglelik a legendás kincset, és ha igen, elhozza-e számukra a megváltást?

Eddig csak az Időbanditák volt az, amit igazán gyengének éreztem Gilliamtől, igaz, ott a célközönség nem én vagyok, hanem a gyerekek. Itt viszont egy nagyon brutális, fajsúlyos dráma alakul komédiává, egy tragédiából virágzik ki szívet melengető történet arról a különös barátságról, ami visszaterel a helyes útra két kisiklott életet. Bár mondhatjuk, hogy négyet, mert a két férfival kapcsolatban lévő barátnők mindennapjai szintén pozitív irányba változnak. Nézzük sorba a dolgokat, itt bizony van miről tárgyalni! 

Először ott az önimádó, sikerben fürdő sztár. Jó ember, akit elvakított a hírnév, vagy egy arrogáns idióta? Gilliam nem foglalkozik ezzel, kihagyja a meghurcoltatását, a bírósági meghallgatásait, inkább azt tárja elénk, hogy Jack három év alatt sem bírta földolgozni a rémes esetet. Ez egy nagyon fontos dolog, mert mindenhol máshol arra kerül a fő hangsúly, hogy hogyan büntetik meg az emberek a bűnöst, itt viszont a Sors, vagy maga Isten méri a csapásokat. Elképzelhető, hogy a durva külső mégis érző szívet takar és emberünk egyszerűen képtelen élni a bűntudatával. A rádiós senkinek és semminek érzi magát, számára minden értelmetlen, alkoholba merülve próbál felejteni, a mellette lévő csodás nő segítségével képtelen élni, vagy nem akar. Fura, hogy amikor megismeri Parry-t, rögtön rájön, hogy itt az esély a megváltásra, ami talán afelé mutat, hogy legbelül, tudat alatt csak az alkalmat várta. 

Következik a sikátorok és szemétdombok vidám lovagja. Egykor más személy volt, más névvel, munkával, igazi otthonnal, de mindezt elvették tőle, így elmenekült a valóság elől egy kitalált, ám valós alapokon nyugvó realitásba, ahol nemes küldetés hajtja. Dacára, hogy nyilvánvalóan elmebeteg, Parry jó ember, kedves és segítőkész, tele érzelmekkel, vágyakozással, szeretettel. Az ő Grálja a normális lét, a múltbeli szörnyűségekre való állandó emlékezés és fájdalom nélkül, de a legjobb az, hogy ez a szent misszió valójában inkább szolgál arra, hogy megváltsa Jacket és Lydiát, mint saját magát. Ha leszámítjuk a Vörös Lovagos rémlátomásait, akkor kijelenthető, hogy Williams figurája sokkal boldogabb a többieknél, mert van célja, vannak barátai, elvei és valódi, tiszta érzései. Egy letűnt kor letűnt értékrendjét képviseli a mocskos utcák legmélyén, ahol az emberek szívében lakozó igazi szörnyek vadásznak szerencsétlen áldozataikra. Ott ő a fényes páncélú hős, az igazság bajnoka, de szüksége van egy társra, mert egyedül túl nagy falat neki ez a feladat– segítség kell, hogy meggyógyulhasson.

A szépnek nem nevezhető, különc Lydia (Amanda Plummer) gyakorlatilag Parry női kiadása. Ő megőrizte az ép elméjét, de ugyanúgy saját valóságába menekül a meg nem értettség, a többiek érdektelensége és a boldogtalanság elől. Williams karaktere talán éppen azért szeret bele, mert látja, min megy keresztül és saját sorsának tükörképére bukkan: a két félember együtt boldog egészet alkothatna, mindössze Lydiának kellene kitárulkoznia, közel engednie a másikat. Ebben segíti őt Anne, Jack barátnője, aki igazi áldás, mert feltétel nélkül szereti a párját, akiben kevés jó tulajdonság maradt a lövöldözés óta, mégis kitart mellette, mindent megtesz érte. Közte és Parry között nem is olyan nagy a különbség, mert mindketten tudnak őszintén szeretni, valódi könnyeket ejteni és kezdetben mindkettejük szerelme viszonzatlan. Anne azonban boldogtalan, pedig mindene megvan: szép, fiatal, kedves, csábító, okos és talpraesett, csakhogy szívét gúzsba köti a szerelem, ami éppen az érdektelen, embergyűlölő Jackhez láncolja. De ha a férfi megváltozna, ha ismét tudna örülni az életnek, akkor minden más lenne. 

Az ezüst serleg a változást jelképezi, azt a valamit, ami hiányzik a négy karakternek: Parry-nek a tragédia feldolgozását és így ép elméje visszanyerését, Jacknek a bűntudaton túllendülést/az újrakezdést, Lydiának a szerelmet és Anne-nek a viszonzott érzéseket. Nem bonyolult dolgok ezek, de csakis egyvalaki szerezheti meg a Grált, egy ember kezében van négyük boldogsága: Jackében. Neki kell megküzdenie saját démonaival, megostromolnia egy igazi várat, meg elfogadnia, hogy van fény az alagút végén, csak fel kell kelnie és elindulnia felé. A történet azt üzeni, hogy a padlóról csakis felfelé vezet az út, hogy mindenki érdemel egy második esélyt és mindannyian képesek vagyunk Grál-lovaggá válni, ha akarunk. 

Érdekességek: Terry Gilliam ezúttal csak rendező volt, első alkalommal nem dolgozott a forgatókönyvön, azt helyette Richard LeGravenese írta, aki A szív hídjait, meg A suttogót. A mellékszereplők közt egy-egy kis jelenetben felfedezhetjük Kathy Najimit – vásárló a tékában, Apácashow 1-2, Hókusz-pókusz; Harry Shearert – a sztár a tvshowban, Oscar, amerikai Godzilla; Michael Jetert – az énekes(nő), Halálsoron, Apácashow 2; valamint Gilliam egyik kedvencét Tom Waits-et, mint egy mozgássérült, hajléktalan veteránt. Amanda Plummer Christopher Plummer lánya, Mercedes Ruehl pedig a Folt a zsákjátból lehet ismerős. Richard LeGravenese elvileg a kórházban lévő egyik őrültként látható is. 

Szpojler itt 

Harry Sagan nem véletlenül lesz Parry-vé, ez ugyanis a Parsifal becézett alakja. Ő a kerekasztal lovagja, a bolond, aki megváltja a Halászkirályt a legendában, pont úgy, ahogy Parry megváltja Jacket, vagyis itt most Jack a címszereplő. Parsifal ellenfele ugyanúgy a Vörös Lovag, és a csók utáni rádöbbenés az univerzumra szintén megtörténik vele. 

Szpojler vége 

A videotéka kirakatában és a falán Gilliam két korábbi munkájának plakátjai fedezhetőek fel: a Münchausen báró kalandjaié meg a Brazilé. A kivehető filmek túlnyomórészt a The Fisher Kinget gyártó TriStar égisze alá tartoznak. Ez a direktor első olyan alkotása, amiben egyetlen Monthy Python-tag sem bukkan fel. A csodálatos keringő-jelenetet Terry bácsi találta ki, a forgatókönyvben eredetileg más szerepelt, de az nem működött. Több mint 400 statiszta vett részt benne, köztük profi táncosok és néhány igazi utas a pályaudvarról, azóta pedig a helyszínül szolgáló vasúti megállóban újév napján minden évben megismétlik ezt a tömeges táncot. Lydia családneve Sinclair: ez egy visszatérő név a Grál-legendákban. Jack rádiós személyiségét Howard Sternről mintázták, aki viszont a stúdió ellenszenve miatt nem dolgozhatott a filmen. Egy vicces név a stábból: Az idős milliomost/professzort alakító színészt Mel Bourne-nek hívták.

Vörös Lovag-rovat 

A démoni látomást Chris Howell kaszkadőr játszotta. A lovagot úgy tervezték meg, mintha belülről égne, ezért jönnek lángcsóvák a sisakjából és ezért füstöl a páncélja több helyen. A jelmezt bőrből, alumíniumból és tűzálló uretánból alkották meg, a hátából kiálló zászló-tüskék horgászbotokra meg antennákra szerelt kínai selyemből készültek. A páncélzat megközelítőleg 60 kilót nyomott és rendkívül összetett volt: Belülről kibélelték, hogy tompítsa az ütést, ha esetleg Howell kiesne a nyeregből; a hűtéséről jég-csomagok gondoskodtak, amiket több helyen lehetett belehelyezni. A füstöt és tüzet maga a kaszkadőr idézte elő a lándzsán lévő távirányítóval. A lángokat tápláló propán-tartályokat a nyeregben rejtették el, a sisakban oxigén-ellátás és rádió is volt a kommunikáció végett.

A Halászkirály legendája 24 millió dollárból lett és kis híján 42 milliót hozott vissza, a kritikusoktól mindenütt pozitív értékelésekben részesült. Mercedes Ruehl Oscar-díjat nyert vele a Legjobb Női Mellékszereplő kategóriában. Ugyanebben a minőségében megkapta a Golden Globe-ot, a Sci-Fi, Fantasy és Horrorfilmek Díját, a bostoni és a los angeles-i kritikusok elismeréseit, valamint az Amerikai Vígjáték-díjat Legviccesebb Női Mellékszereplőként. Robin Williams-et is Arany Glóbusszal jutalmazták, mint Legjobb Férfi Főszereplőt Vígjátékban vagy Musicalben, Terry Gilliam pedig a People’s Choice Awardot kapta a Torontoi Filmfesztiválon és az Ezüst Oroszlánt a Velencei Filmfesztiválon. 

Nekem tetszett, mert annak ellenére, hogy a tragédia, amit feldolgoz, az mellbevágó és megrendítő erejű, Gilliam ebből mégis egy csodálatos mesét mond el a szeretet erejéről, a hajléktalanokról, a sztárokról, Istenről és az egész életről. Külön pluszpont jár, amiért a végén felemelő érzésekkel kapcsoltam ki a tévét, pedig a rendező úr műveinél ez általában elég ritka. Csak ajánlani tudom, de türelem és értelem kell hozzá. 

Pontozás: 

imdb: 7.6 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Nagyon közel jár a hatoshoz.) 

Hírek: 

- Terry Gilliam színészként a Jupiter Ascending című fantasy-t erősíti, valamint a Monthy Pythonos produkcióban készülő Absolutely Anythinget, amiben a híres brit ötösfogat űrlényeket szólaltat meg, a főszereplő pedig egy mágikus hatalommal bíró tanár, akit Robin Williams kelt életre. (Utóbbi info hazugság, Simon Pegg a főszereplő.)

- Robin Williams harmadszor is Teddy Roosevelt lesz az Éjszaka a múzeumban 3-ban. Ez komoly? Mi a frászt lehet még ebből kihozni?! 

- Amanda Plummer nagy visszatérése a most látható Az éhezők viadala: Futótűz, amiben egy korábbi győztest játszik. 

A végére még két apróság: Vagy az én fülem rossz, vagy a magyar szinkronban tényleg Barry-nek nevezik Parry-t, ami viszont nagy baj, ha igaz, mert így elveszik a szpojler-részben említett utalássor lényege. Valamint tudom, hogy a csatornák fenntartják a műsorváltozás jogát, de akkor is, ezt a filmet fél órával előbb kezdték és csak a puszta szerencsének köszönhető, hogy sikerült elkapnom. Azért a félórás csúszás nagyon durva és még így is 00.50-től 3.25-ig tartott, ami meg felháborító. <Ennél már csak az felháborítóbb, hogy a Csupasz pisztoly 33 1/3-ból a remek Viasat3 múlt héten legalább 5 percet kivágott: sem a spermaklinikás geg-szekvencia, sem Tanya leleplezése nem került bemutatásra, pusztán azért, hogy 19.20-as kezdéssel tűzhessék műsorra a mozit. Nevetséges.>

Anno nagy várakozással töltött el mindenkit a Vasember 2 végén látható jelenet, amikor a sivatagban megtalálják Thor kalapácsát. Az északi népek ősi mítoszaiból a képregények hasábjaira átültetett viharisten a Marvel-univerzum egyik legerősebb, örök érvényű és elpusztíthatatlan karaktere, olyan, mint Rozsomák az X-Menből vagy Hulk: igazi ikonikus figura. A materiálisabb szuperhősök, mint mondjuk a technika fejlődéséből született Iron Man vagy a tudomány csodájaként létrejött Amerika Kapitány mellett azt a vonalat képviseli, akiknek a mágia, a varázslat, a természetfeletti ad elképesztő hatalmat – mint mondjuk Dr. Strange. (2017-re már az utóbbi is kapott önálló mozit, de az egész Marvel-filmuniverzumban azt erősítik, hogy ezek a csodás képességek valójában megmagyarázhatóak tudományosan, tehát mégsem mágia vagy varázshatalom eredményei...) Azonban felmerül a kérdés, hogy a Nolan-féle Batman-trilógiához szokott mezei nézőknek hogyan lehet összeegyeztetni két olyan karaktert, mint Thor és Tony Stark – pláne egy filmben? Nos, anno a nagyszerű színész, Kenneth Branagh kapta meg a lehetőséget, hogy megrendezze Thor első színre lépését és ez a mozi – bár nem volt olyan jó, mint az első Vasember, de kenterbe veri Captain Americát – hitelesen, hihető módon ábrázolta Asgard isteneit és az általunk ismert világon túl húzódó varázslatos dimenziókat. Ezután a Bosszúállókban Joss Whedonnak sikerült a mágiára épülő valóságot egyeztetnie a technikára alapulóval, így tudott együtt harcolni Thor és Stark úr. Azonban ennek a filmnek a végén is láthattuk, hogy a jövő még nagy dolgokat tartogat – mondhatnám, titáni méretűeket, hehe – vagyis nem az volt az utolsó alkalom, hogy a jóképű kalapácsos villámszóróval utoljára találkoztunk. Aligha meglepő módon jött a Sötét Világ, aminél egy központi kérdés van: hogyan lehet Thor és bajkeverő bátyja, Loki figuráit újból, immár harmadszorra elénk hozni úgy, hogy ne váljanak klisékké, önmaguk paródiájává? Egy jó történet, két kitűnő színész és egy jó rendező kellenek hozzá!

Hosszú idő telt el New York nagy csatája óta, ezalatt Thor (Chris Hemsworth) egyszer sem látogatott a Földre, mert a Világfa 9 birodalmát járta harcosaival, hogy rendet, békét teremtsen. Közben persze egyre nyilvánvalóbb, hogy mennyire vágyakozik igaz szerelme, Jane (Natalie Portman) iránt, így gyakran látogatja a Bifröst-híd őrét, a mindent látó Heimdallt (Idris Elba), hogy érdeklődjön nála a szépséges halandó sorsa felől. Egy nap azonban Jane eltűnik, ezért Thor ismét ellátogat a kék bolygóra, ahol kiderül, valamiféle különös vírus szállta meg a tudósnő testét, ami egy másik dimenzióból származik. A bölcs Odin (Anthony Hopkins) hamar rájön, hogy az Asgardra hozott földiben az Aether nevű pusztító mágikus fegyver lakozik, ez pedig felébreszti az évezredekkel korábban legyőzött, kihaltnak hitt sötét elfek utolsó megmaradt csapatát, akiket a gonosz Malekith (Christopher Eccelston) vezet. Malekith nyílt támadást intéz Odin királysága ellen és még az itt lakozó „istenek” is csak nagy veszteségek árán tudják megnyerni ellene az első csatát – de mi lesz a háború kimenetele? Vajon sikerül megállítani a sötét elfeket, mielőtt azok rászabadítják az univerzumra az Aethert vagy a kilenc birodalomra örök éjszaka borul? Közben pedig még szoríthatunk Thornak, hogy együtt lehessen szerelmével és kibéküljön lázadó bátyjával, Lokival (Tom Hiddleston)…

Thor abba a szerencsés helyzetbe került, hogy dacára Supermanhez hasonló tökéletességének, mégis szerethető, valóságos és jó fej figura. Superman hibátlan, az ereje végtelen, nincs, aki legyőzze, az egyetlen gyenge pontja pedig a kriptonit. Vele szemben Thornak korántsem makulátlan a személyisége az első részben, a másodikban is őrlődik mindenféle kétely miatt, ráadásul bármikor áthágja a szabályokat, ha azt helyesnek érzi. Nagyon más, mint űrből jött társa, mert nem riad vissza a gyilkosságtól, a fenyegetőzéstől és bár az ereje szinte végtelen, mégis le lehet győzni, meg lehet sebezni, magyarul a néző azonosulni tud vele. Hulknak három filmre volt szüksége, mire elért odáig, hogy én személy szerint megkedvelhessem, az újkor Supermanjei viszont nem érhetnek a fantasztikus Christopher Reeve nyomába, hiába minden, lehetetlenség szeretni őket. Thort már az első mozijában szívébe zárta a közönség, mert azt jelképezi, hogy bármilyen erős is valaki, bármennyire legyőzhetetlennek látszik, mégis hibázhat, és ugyanazok a problémák sújtják, mint téged vagy engem. Konfliktusba kerül az apjával, a testvérével és a szerelmet sem könnyű elnyernie – utóbbiban pedig ott van a keserű jövőkép, ami Jane rövid élete miatt mindössze múló boldogságot jósol a szőke istenségnek…

Branagh után a Trónok Harca rendező/producerét, Alan Taylort kérték fel a The Dark World irányítására, a főszereplők viszont ugyanazok maradtak. Hemsworth és Hiddleston párosa már elegendő, hogy sikerre vigyék a filmet, hiszen a két sármos fickó belopja magát a női nézők szívébe, miközben a férfiak a folyamatos kakaskodáson, csipkelődésen és az ezen át is érezhető fivéri szeretet megnyilvánulásain szórakozhatnak. Natalie Portman szinte elveszik mellettük, most nem lehet annyira érezni, hogy Oscar-díjas színésznőt nézünk, de végülis bármennyire fontos Jane ebben a történetben, mégiscsak háttérfigura. Ugyanerre a sorsra jut a mindig kitűnő Anthony Hopkins, aki azonban a jelmez meg a szemtakaró alól is lehengerlő alakítást nyújt a dühvel, haraggal és fájdalommal telt szívű, megfáradt öregemberként, aki már nehezen tudja betölteni azt a szerepet, amit mindenki szán neki.

A korábbi epizódból visszatér mindenki kedvence, Kat Dennings, aki fárasztó poénokkal és bájosnak szánt ügyetlenkedéssel próbál meg néhány humoros pillanatot szerezni, ám ez az ostoba viccelődés nem megy neki. Ellenben Stellan Skarsgard, aki volt már komoly tudós majd szó szerint megszállott zseni, most félőrült lángelmét alakít – ezeken a poénokon tényleg nevethetünk. Rene Russo kardozik, Idris Elba meg gondterhelt barátként mutatja be a mindenhatónak tűnő Heimdallt; mellettük ismét felbukkan Ray Stevenson a nagy szakállú Volstaggként és Jaimie Alexander Sifként, de nem zavarnak sok vizet. A rosszfiúkat Christopher „Destro” Eccleston és Adewale Akinnuoye-Agbaje képviselik, mindketten súlyos maszkokat viselve. Olvastam, hogy Malekith gyenge gonosz, de nem értek egyet vele: jól néz ki, jó a hangja, érthető a motivációja és van benne valami elementáris gonoszság. (Azért Eccleston remek színész, még egy pocsék sztoriba is képes életet lehelni.) Adewale karaktere, Kurse ideális partner a terveiben: nagy, ocsmány és legyőzhetetlen, igazán jól megcsinált gazember. (Igaz, a képregénybeli Kurse jobban néz ki.) A kis epizódszereplők közt négy ismerős arcot fedeztem fel: Bort, Odin apját uncredited módon Tony Curran (Underworld 2) alakítja; Eirt, az asgardi orvost Alice Kriege (a Star Trek VIII. felejthetetlen Borg Királynője), a mellette dolgozó nővér Talulah Riley (St. Trinian’s 1-2) és végül jön az elmaradhatatlan, mindig nagyon vicces helyen, váratlanul felbukkanó Stan Lee is. 

SZPOJLER 

Egy rövid pillanatig felbukkan az Avengers egyik tagja, ami jó poén, a stáblista utáni egyik jelenetben (merthogy kettő is van) meg a szőkére festett hajú Benicio Del Torot csodálhatjuk meg. 

SZPOJLER VÉGE

A történet egy klasszikus hollywoodi klisé: A rég elfeledett nagy ellenség visszatérése, lásd mondjuk A Gyűrűk Ura, A Múmia 1-2, stb. Ezt viszont sok kis mellékszál, érdekes karakterek, pár jó vicc meg remek színészi játék teszik izgalmassá. Igaz, hogy dacára a Trónok Harcás behatásnak, a műből mégis inkább Star Wars-érzés árad: Asgard légvédelmi lövegei, a sötét elfek arctalan hadai a lézerpuskákkal, az űrhajók, a fénylő kardok, az eltorzult arcú gonosz, a fekete páncélos, legyőzhetetlennek látszó ellenség, az apa-fiú-konfliktus, ezek mind-mind George Lucas világát idézik. A totális happy end, ismerve a Marvelt, csak ideiglenes, mert emlékszünk például az Amerika Kapitány utolsó jelenetére, vagy éppen az Avengers stáblista utáni pillanataira: itt is kapunk valami ilyesmit, ami viszont a Bosszúállók második része mellett a Guardians of the Galaxy-t is előkészíti – nem beszélve arról, hogy Loki utolsó felbukkanása miatt mindenki tudni akarja majd, hogy mi lesz most?

SZPOJLEREK újfent

Néhány butaság azért szemet szúrt, pláne miután volt pár órám elgondolkodni a látottakon: 1. Hogy a bánatba szerzi meg Sif és Volstagg az Aethert, hogyha az benne volt Malekith-ben, aki elpusztult? Hogyan tudták beletenni abba a kis dobozba? 2. Szuperkések: Heimdall szétvág egy olyan hajót velük, ami később széjjelveri az egész palotát egy karcolás nélkül, Loki meg egy ilyennel nyír ki vagy 6 sötét elfet és ezzel vágja le Thor kezét. Ilyeneket miért nem árulnak a tvshopban?  3. A fekete lyuk gránátból miért nincs nagyobb? Miért nem dobnak Asgardra egy rohadt nagy méretűt belőle és kész? 

SZPOJLEREK VÉGE, hála Istennek.

Érdekességek: A második részt már 2011-ben tervezni kezdték, még az első bemutatója előtt. Kenneth Branagh állítólag a speciális effektek miatt hosszúra nyúló forgatás mellett nem akarta elkötelezni magát, és az is frusztrálta, hogy már a Thor premierje előtt el kellett volna kezdenie dolgozni a folytatáson; ezek miatt utasította vissza az újabb epizód rendezését. A helyére eredetileg Patty Jenkins-t, A rém rendezőnőjét akarták, de ő végül mégsem vállalta a felkérést. Natalie Portman ezt nagyon zokon vette, már beleélte magát, hogy Jenkins-szel dolgozhat és mikor kiderült, hogy mégse így lesz, akkor vissza akart lépni, de a szerződése kötelezte a szereplésre – talán emiatt nem olyan jó a Sötét Világban. Taylor engedélyezte az improvizációt, ezzel a lehetőséggel főleg Dennings és Skarsgard éltek, de pl. Hemsworth improvizálta a jelenetet, mikor Thor felakasztja a kalapácsát a fogasra. Jaimie Alexander elég csúnyán megsérült, amikor egy esős napon elcsúszott a stúdió betonlépcsőjén – egy teljes hónapra fel kellett függesztenie a munkát gyógyulása idejére. Asgard vízeséseit az izlandi Dettifoss-vízesésről mintázták. A Stonehenge-nél játszódó képsorokat tényleg Stonehenge-nél vették fel, de igencsak körülményes módon, mivel a brit örökségvédelem speciális feltételekkel engedélyezte a filmeseknek, hogy a területre lépjenek. A kövek közé csak a látogatói órákon kívül mehettek be, így hajnalban kellett dolgozniuk és mindössze három órájuk volt mindenre. A hatalmas tömbökhöz nem szabadott hozzáérni vagy rámászni, ez tovább bonyolította a problémákat.

Sötét elf-rovat

Magyarban sötét tündéreknek nevezik őket, de szerintem ez nevetségesen hangzik, mert az elf az elf, vagy legalább tünde, de nem tündér…. A nyelvüket ehhez a filmhez alkották meg, a két főgonoszt alakító színészeknek sok szöveget így kellett megtanulniuk. Malekith külsejét hat órába tellett megcsinálni, a jelmezét még 45 perc volt feltenni. Adewale Akinnuoye-Agbaje-t Kurse-alakba három óra alatt változtatták át, kb. 20 kilónyi protézist viselt, a mozgása pedig annyira tetszett Alan Taylornak, hogy a kaszkadőrmunkát is rábízta, mert a kaszkadőrök nem tudták visszaadni azt. A sötét elf katonákat alakító statisztákat kiképezték, hogy egyenes háttal, büszkén tartsák magukat, hogy kellőképpen nemes külsőt kapjanak. A maszkokon a szemeknek lévő lyukakat picit lejjebb helyezte a készítő, így a színészeknek egy hangyányit fel kellett emelniük a fejüket, hogy átlássanak rajtuk, ez is egy apró trükk volt, hogy magabiztosabbnak, büszkébbnek tűnjenek. 

SZPOJLER, megint

Benicio Del Toro karaktere, A Gyűjtő a Guardians of the Galaxy-ben jut majd fontosabb szerephez, és a szájából elhangzó „Egy megvan, még négy kell.”-mondat az Infinity Gauntlet nevű mágikus tárgyra utal, amit az Avengers végén látott szimpatikus úriember keres nagy erőkkel. Az Aether ennek a relikviának egy alkotóeleme. Amerika Kapitány felbukkanásakor Tom Hiddleston beöltözött a kék-piros jelmezbe és eljátszotta, hogy Loki hogyan viselkedne a Kapitány alakjában, Chris Evans pedig őt imitálta. 

SZPOJLER VÉGE

A Thor: Sötét Világ 170 millió dollárból lett és eddig több mint 342 milliót hozott vissza. A kritikusok vegyes, de főleg pozitív értékelésekkel méltatták. 

Nekem tetszett, szórakoztató és látványos volt, pont olyan, amilyennek akartam. Aki szerette az elsőt, az ne hagyja ki!

Pontozás: 

imdb: 7.0 (4 év alatt 0.7-et esett vissza.)

Szerintem: 5/5 (Tény, hogy semmire nem emlékszem belőle.)

Hírek: 

- Alan Taylor neve felmerült a 2015-ös, ötödik Terminátor kapcsán. (Láttam, írtam róla.)

- Chris Hemsworth a The Avengers: Age of Ultronban megint kalapácsot, a Hófehér és A Vadász 2-ben pedig ismét baltát ragad majd. (Előbbi közepes, utóbbi csúnya bukás lett.)

- Natalie Portman producere és rendezője lesz az A Tale of Love and Darkness című drámának. 

- Tom Hiddleston Guillermo del Toro régen várt lovecrafti ihletésű horrorját, a Crimson Peaket erősíti 2015-ben.

- Anthony Hopkins a Noéban Matuzsálemet alakítja legközelebb. (Ez szintén elhasalt.)

- Stellan Skarsgardot a Csipkerózsika élőszereplős fantasy-változatában láthatjuk majd. (Eltűnt a süllyesztőben.)

- Adewale Akinnuoye-Agbaje-vel a nagyszabású történelmi filmben, a Pompeii-ben találkozhatunk újra. (Megnéztem, írtam róla.)

- A Sötét Világ közvetlen folytatása a most nagy sikerrel futó tv-sorozatban, az Agents of S.H.I.E.L.D.-ben lesz látható, a The Well névre hallgató epizódban. Thor megjelenik az Avengers következő részében, Loki viszont nem, de még legalább egy Thor-mozi várható a jövőben, amiben viszont tutira mindketten visszatérnek. 

A következő írás témájában még nem vagyok teljesen biztos, majd meglátjuk, mi lesz az.

Egy beszédes cím, egy jó poszter és egy szép színésznő – ezzel engem már meg lehet venni. Ha csak rápillantunk az eredeti plakátra (nem arra, amit betettem), akkor látunk egy magas, kapucnis alakot, aki előtt Jessica Biel szinte eltörpül, a cím pedig The Tall Man, ami szó szerint nem túl izgalmas, de így egyértelműen Slendermanre utal, vagyis azt sugallja, hogy nézd meg! Majdnem egy héttel a beszerzése után lett csak időm rá, de nem azt kaptam, amire számítottam. Hogy a csalódás pozitív vagy negatív volt, azt a sztori ismertetése után megosztom veletek…

Egy apró észak-amerikai városka a színhely, ahol az élet nehéz, mert a bánya bezárása után nem maradt munka, nincs pénz, nincs semmi, az emberek csak tengődnek. A bajokat tetézendő az utóbbi időkben rengeteg gyermeknek veszett nyoma, ráadásul mintha a föld nyelte volna el őket, semmi sem maradt utánuk. A helyiek közt terjengő szóbeszéd a Magas Férfinek nevezett rémet tartja felelősnek a gyermekrablásokért: egyesek szerint nem is földi halandó, mások azt állítják, csak városi legenda. Azonban az ápolónő/orvos Julia (J.B.) hamarosan első kézből kerül kapcsolatba vele, mikor a házából elrabolják a kis Davidet. Vajon mi az igazság, ki vagy kik állnak a rejtély mögött és mi lesz az eltűnt gyerekekkel?

Jómagam kedvelem az olcsó, hatásvadász szórakoztatást, ezért vagyok oda az olyan mozikért, mint a Halloween-széria, a Péntek 13-sorozat; vagy a természetfeletti gonosszal kecsegtető alkotásokért, például a Vidocq vagy az Aki bújt, aki nem. Itt is ezt éreztem: lesz egy király, félelmetes szörny, akiért rajonghatok, aki megborzongat majd gaztetteivel. És innentől muszáj szpojlereznem, mert különben nem tudok érdemben nyilatkozni a műről, szóval csak az olvasson tovább, aki nem akarja megnézni! 

A felvezetésnél megteremtik a titokzatos légkört, ám utána jó negyed órán át semmi sincs. Az első dolog, ami számomra gyanús lett, az a Christine nevű karakter (Eve Harlow): ki ő? Julia lánya vagy rokona, esetleg egy helyi tini, aki vigyáz a gyerekre? Ez a részlet olyan apró, hogy nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, de azért érdekelt. Szóval az első felében úgy tűnik, a Magas Ember egy valós személy, de mégse természetfeletti lény, bár tény, hogy eszembe juttatta Freddy Kruegert a gyerekek és az Aki bújt, aki nem Bitangját a kocsija miatt. Aztán viszont jön egy fordulat és egy ideig elhitetik velünk, hogy valamiféle összeesküvés van a háttérben, amiben Julián kívül mindenki más benne van – na, ez a legjobb rész, mert ekkor nagyon érdekelt, hogy mi folyik itt. Erre jön még egy fordulat, mert lassan körvonalazódik, hogy talán pont fordítva áll a dolog és valójában a hősnő maga az antagonista! Amikor bizonyossá válik ez a tény, akkor viszont a film leülepszik, hirtelen érdektelenné válik a motiváció, meg minden egyéb – de várjunk csak, hátra van még több mint fél óra! Marhára nem tudtam, mi jöhet még, de közben volt egy elméletem, amit már korábban felállítottam a Tall Man személyazonosságáról és ez a végén bejött. 

Szpojlerek vége 

Az utolsó negyed órában fény derül mindenre, többek közt arra is, hogy ez bizony mégse horror. Ez még alapvetően oké lenne, de az elvárt rém és a remek befejezés is elmarad, ezekért nem kapunk elég kárpótlást. Biel szerepét bárki más eljátszhatta volna, sőt, valahogy az érzelmei megjelenítése se sikerült igazán, emiatt képtelen voltam szorítani Juliáért. Ezen az sem segít, hogy a fordulatok miatt nehéz megítélni, melyik oldalon áll a hősnő, és hogy az a jó oldal-e? Jodelle Ferland, a Silent Hill első részéből ismert kislány helyes tinivé cseperedve egy pici, ám a végére fontossá váló mellékszerepben látható, nekem ő volt az igazi főszereplő, de a karaktere túl fura, és nincs a képernyőn eleget ahhoz, hogy azonosulni tudjon vele a néző. Ismerős volt még a felügyelőt játszó Stephen McHattie, aki a Watchmenben az eredeti Éji Bagoly; meg a sheriff bőrébe bújó William B. Davis, aki az X-akták legendás Cigarettás Férfija, de mindkét jeles férfiú csak apró mellékszerepben látható. Továbbá megemlíteném még, hogy a Magas Férfit a kaszkadőr Rene Mousseux alakította. Jessica Biel producer is volt, a rendezést meg az írást pedig a Mártírokat jegyző Pascal Laugier vállalta magára.

Érdekességek: Ez a mozi francia-kanadai koprodukció eredménye, nem amerikai gyártmány. Úgy tűnik, hogy egyes országokban The Secret címen ismerik, vagy lehet, hogy ez volt az első címváltozata? (2017-ben az imdb szerint magyar címe tükörfordításban A magas ember.) A The Tall Man valamivel több mint 18 millió dollárból készült, ám csak 5 milliót hozott vissza. A kritikusok dicsérték Biel játékát, de a történet fordulatait már nem kedvelték. 

Számomra csalódás volt, mert hiába a csavaros történet, ha kimarad belőle az, amit látni akartam. Aki horrorra vágyik, az válasszon valami mást, aki viszont rejtélyes thrillert szeretne, az adjon neki egy esélyt – talán jobban tetszik majd neki, mint nekem… 

Pontozás: 

imdb: 5.9 

Szerintem: 3/5 

Hírek: 

- Jodelle Ferland a 400 Boys című akciómoziban Maria Valverde-vel játszik együtt, majd egy ifjúsági fantasy-t, a The Peppercorn Chronicles-t fogja erősíteni. 

- Stephen McHattie két valódi horrorban bukkan fel jövőre: Az egyik a twilight-utánzatnak tűnő vérfarkasos Wolves, a másik a Hellmouth, ahol producer is lesz. 

Ma este megnézzük Mozsárágyúval a Thor: Sötét Világot, valamint a közeljövőben megtekintem a Szellemhajó dvdjét, ennek a meglévő cikkét kiegészítem az extrák tartalmával. Még sikerült szereznem egy újabb klasszikus, fekete-fehér mozit is, aminek egyelőre nem árulom el a címét, de előbb-utóbb kiderül!

Manapság mindenki utálja Tim Burtont, nekem viszont még most is az egyik kedvenc rendezőm, előbb vagy utóbb mindig megnézem az új mozijait. Az eredeti Frankenweenie-t még 2007-ben vagy 2008-ban láttam a youtube-on, egy főiskolai órára ugyanis Burtont választottam témának. Mivel ez a rövid változat tetszett, ezért gondoltam, hogy Tim bácsi biztosan remek egész estés alkotást tud összehozni belőle – hogy igazam lett-e, azt majd csak a sztori ismertetése után közlöm!

Victor (hangja Charlie Tahan) magának való, rendkívül okos iskolás fiú, egyetlen barátja a kiskutyája, Sparky. Az unalmas kisvárosba, ahol él, új tudomány-tanár érkezik, aki felkelti a gyerekek érdeklődését e tantárgy iránt, sőt, versenyt is rendez számukra. Ezalatt egy sajnálatos balesetből adódóan szegény Sparky elpusztul, ám a karizmatikus új tanerő óráján Victor rájön, hogy lehetséges visszahozni az életbe négylábú barátját. Megépít egy fantasztikus szerkezetet, és kihasználva a gyakori villámcsapásokat, feléleszti a holt ebet. A kutyus új életre kel, picit furcsán néz ki, de ugyanolyan, mint volt. Ám a többi gyerek megsejti, hogy hősünk valami elképesztő dolgot művelt és mivel ők akarják megnyerni a tudományos versenyt, így ellopják az ötletét. De úgy látszik, az eljárás az avatatlanok kezében igen veszélyessé válik és nem minden felélesztett állatka olyan kedves, mint Sparky. Vajon hogyan fognak megbirkózni a krízissel és mi lesz az élőholt eb sorsa?

Ez egy horror gyerekeknek és/vagy mese a horror-szerető felnőtteknek. Minden benne van, amit Burton a műfajban kedvel és megjelenik az összes jellegzetesség, amiért ma is rajongunk a műveiért. Már az eredeti Frankenweenie-ben felfedezhető, hogy a rendező mennyire oda van a Frankensteinért: gyakorlatilag ugyanazt a történetet meséli el, ám őrült tudós helyett állatbarát gyerekkel; de a Universal klasszikusára való utalások a direktor más műveiben szintén megjelennek, elég csak Az Álmosvölgy Legendájában lévő malomra gondolni. Tim bácsi hű maradt az alapanyaghoz, ahogy a ’84-es változat, ez ugyanúgy fekete-fehér, az animációs filmet pedig a régi stop-motion módszerrel alkották meg. (Bábokat mozgatnak, minden egyes mozdulat számtalan apró képből áll össze.) Legjobban talán úgy lehetne összefoglalni, hogy A halott menyasszony szereplői találkoznak Ed Wooddal az Ollókezű Edward helyszínén. A kedvesen groteszk figurák szerethetőek, még a negatív alakokat sem lehet utálni, hiszen például Edgar egyfolytában mosolyog, a dagi Bobról meg nyilvánvaló, hogy nem gonosz, csak a társai nyomása miatt viselkedik olyan bután.

Szpojlerek jönnek itt 

Ez a film főhajtás a régi idők nagy horrorjai előtt. Frankenstein: Victornak ez a családneve, maga a történet is a Frankensteinen alapszik, az egyik gyerek egy az egyben Boris Karloff, a másik a púpos Igorra hajaz, a teknőcöt Shelley-nek nevezték, Sparky jelentése Szikrácska (a villám, ami életet hoz), a szomszéd lányt Elsanak hívják – ez és a kutyája haja utalás Elsa Lanchesterre, aki a szörnyeteg aráját játszotta. Godzilla: A japán gyerek és a teknőséből átalakuló mutáns. A Farkasember: Edgar patkánya. A Múmia: Kolosszus, a hörcsög. A megszálló űrlények: a tengeri majmok. A nagy szemű kislány zombiszerű, Bajsz úr pedig talán egy vámpírt jelenít meg. Ha igen, akkor mellette még egy utalás van a Drakulára: Elsa családneve Van Helsing. Aranyos még, hogy a tanár úr egyértelműen Vincent Price külsejét kapta meg, a hangja Martin Landau, Burton kedvelt színésze, a másik nagy öreget, Christopher Lee-t meg egy archív Hammer-mozi részlete képviseli:)

Szpojlerek vége 

Különös módon az HBO felirattal adta, talán a hétfőn szokásos feliratos bemutató miatt, de ugyanakkor fél egykor kezdődött, kora délután, a feliratosok meg éjjel szoktak menni, de mindegy, ez csak nekem izgalmas. Nézzük inkább a szereplők szinkronjait: Catherine O’Hara – anyuka/zombilány, Martin Short – apuka/Mr. Burgemeister, Charlie Tahan – Victor, Winona Ryder – Elsa, Dee Bradley Baker – mellékszereplő állatok és Frank Welker – Sparky. Burton úr az ötletgazda, a rendező meg a producer; a forgatókönyvet a vele gyakran együtt munkálkodó John August (Éjsötét Árnyék, 9 – A szám hatalma) írta, a zenét Danny Elfman szerezte.

Érdekességek: Az egész estés Frankenweenie ötlete már 2005-ben megszületett, a Fura Lánynak nevezett zombiszerű gyerek pedig egészen 1997-ig eredeztethető vissza, amikor Burton egyik könyvében, a The Melancholy Death of Oyster Boy & Other Stories-ban bukkant fel mellékalakként. Sparky külsejét nagy mértékben a Family Dog című animációs sorozat címszereplőjétől kölcsönözték. Mrs. Frankensteint Barbara Bainről mintázták, aki Martin Landau exfelesége; a polgármester pedig az 1970-es rajzfilm, a Santa Claus Is Comin’ To Town polgármesterére hajaz. A neve, a Mr. Burgemeister egyébként utalás a foglalkozására. A hasonló technikával gyártott A halott menyasszony legtöbb készítője ebben is részt vett. A Nagy Hal óta ez az első Burton-mozi, amiben nem játszik Johnny Depp, és az Álmosvölgy óta az egyetlen, amiben nincs benne Helena Bonham Carter.

A Frankenweenie az első fekete-fehér, meg az első stop-motion film, amit IMAX 3D-ben mutattak be. A helyszínt a rendező saját gyerekkorának színhelyéről mintázta, ám Pennsylvaniában van egy tényleges New Holland nevű városka, amiről a Disney kijelentette, hogy a sztori ott játszódik. Ez a dolog nem véletlen, ugyanis a helyi iskola vezetősége hívta fel a figyelmüket a két helység hasonlóságára – New Hollandnek még egy tényleges fesztiválja is van, ami hasonlít a filmben látotthoz. Promóciós célból a szerencsés suliba reklámanyagokat vittek és premier előtt levetítettek a gyerekeknek több részletet a műből. Más stop-motionnel készült alkotásokhoz mérve cikkem tárgyának díszlete sokkal nagyobb volt. Kb. 200 bábút használtak az alkotók, Victort 18 különböző figura ábrázolta. Az embereknek valódi haja volt és megközelítőleg 45 helyen lehetett őket mozgatni, míg Sparky-t 300 helyen! A belső szerkezetek megalkotása sokszor olyan pici alkatrészeket és szakértelmet kívánt, hogy egyes darabokat svájci órásmesterek készítettek. A premier hónapjában egy utazó kiállítás hirdette a kész művet, amin a díszleteket meg a bábokat tárták a nagyérdemű elé. A dvd-kiadáshoz tartozik egy kétperces rövidfilm, a Captain Sparky vs. the Flying Saucers. 

Az Ebcsont beforr 39 millió dollárból lett és 81 milliót hozott vissza, a kritikusok pozitívan értékelték, 8 különböző díjat nyert, ezek nagy részét Legjobb Animációs Film kategóriában, de Elfman muzsikáját is elismerésben részesítették. 

Ez egy kedves horrorocska a műfajért rajongó rendezőtől a hozzá hasonlóan érdeklődő nézőknek. Vicces, szerethető és a filmrajongóknak igazi csemege, a sok utalás felfedezgetése miatt. Nekem nagyon tetszett, bár a legjobb benne nem maga a film, hanem az érzések sora, amiket kelt, meg a szándék, a nagy elődök iránti tisztelet és az alapanyagba kevert szeretet. Nagyobbacska gyerekeknek már ajánlom, főleg az állatbarátoknak, na meg a horror szerelmeseinek! 

Pontozás: 

imdb: 7.0 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 

Holnap lesz november 5, remélem, mindenki tudja, melyik filmet kell nézni…

Ahogy korábban írtam, terveztem három Christina Ricci-film megtekintését, most végre belevágtam. A listán az első cím ez, amit anno csak azért akartam látni, mert ez az első meztelen szerepe, talán nem árulok el nagy titkot, ha megmondom, hogy azon kívül csak a trailerben is látható ikonikus kamerába nézése meg a címet tartalmazó mondat kimondása maradt meg belőle. Ez nem csoda, mert egy igen súlyos, de mindig aktuális témáról, a depresszióról szól. 

Elizabeth (C.R.) 19 éves lány, író szeretne lenni. Anyja nyomására beiratkozik a Harvardra, ahol egy Lou Reed-koncertről (erről még lesz szó) írt kritikája után rögtön díjat kap, sőt, még a Rolling Stone magazin is felfigyel rá. Ám hősnőnk ezek után hiába küzd, nem tudja megismételni a szakmai sikert, ráadásul a magánélete tele van problémákkal – mindezek gyökere pedig a mára sajnos népbetegséggé vált depresszió. Úgy tűnik, egyedül képtelen megbirkózni ezzel a rémes betegséggel, ám amikor gyógyszert kap, annak váratlan mellékhatásai lesznek. Vajon hogyan alakul a sorsa, élhet-e valaha normális életet, megtalálhatja-e a boldogságot? 

„Lizzie, egy férfivécében találkoztunk először. Minden vagy, csak unalmas nem!” 

Könnyen lehet, hogy 8 év is eltelt, mióta először láttam ezt, azalatt sok dolog megváltozott bennem/körülöttem, így például nem igazán örültem, mikor a nyitó stáblistában egyre-másra következtek a színészek, akiket utálok. Az első név Jason „Amerikai pités” Biggs, aki később a Csak az a szexben megint Ricci partnerét játszotta, itt viszont fele annyira sem irritáló, ha eltekintünk tenyérbe mászó külsejétől. Ezzel a figurájával tudtam azonosulni valamennyire, a többivel nem. Aztán jön Michelle Williams, aki szintén elég idegesítően néz ki, itt viszont még cuki, barna hajú, gömbölyded lány volt, szóval végülis nem zavart. Anne Heche ugyanez a kategória, de legalább elég keveset látszik. Jonathan Rhys Meyers szinte felismerhetetlen hosszú hajjal és sovány arccal, szintén csak mellékalak; viszont ezt a sok, mára nevessé vált, de akkor még jobbára kezdő színészt ellensúlyozandó itt van nekünk Jessica Lange, aki Elizabeth anyját alakítja nagyszerűen. 

És akkor Lou Reed. Szóval elképesztő. Sosem szoktam előre megnézni, hogy ki szerepel egy adott filmben, csak a legfőbb főszereplőket és ennek pláne nem néztem utána; meg, ahogy mondtam, semmire nem emlékeztem belőle. Reed október 27-én halt meg, most, november 2-án pedig megnéztem egy filmet, amiben az elején kulcsfontosságú szerepe van. Előadja az általam ismert talán egyetlen számát, a Perfect Day-t, ami a drogozásról szól és a hősnő pont ekkor vesz be extasy-t, később azt hallucinálja, hogy maga Reed a partnere, de ami még ennél is durvább, Elizabeth kritikája ezzel a mondattal ér véget: „Lou Reednek meg kéne halnia.” Ez az egész olyan hihetetlen, tudom, hogy furán hangzik, de akkor is. 

A történet amúgy egyszerű, hétköznapi és sok lényeges szála van. Például az anya-lánya kapcsolat, a hedonista életmód hátrányai, a válás hatása egy gyerekre; vagy átélhetjük, milyen, hogyha a szerelmünknek baj van a fejével. A mozit Ricci egymaga viszi el a hátán, legfőbb támasza Lange, akivel hiteles párost alkotnak, a többiek is jók, csak annyira kevés időt kapnak, hogy elsikkadnak. (Heche viszont rossz.) Nekem külön izgalmas volt látni egy másik író életének bemutatását, amiben sok ismerős dolgot fedeztem fel, például az éjszakai írás rituáléját, amit én is követek. Azon túl pedig, hogy fiatalként láthatjuk a mai 30-as színészgeneráció tagjait, még egy csomó, mára kikopott filmes trükköt is elénk tárnak, például az átlátszó „szellemképet” (nem tudom mi a szakszó erre) meg a montázst. Még egyszer kiemelném Christinát, aki itt nagyon szép – ekkor ducibb volt, nekem úgy jobban tetszett, mint olyan nagyon vékonyan, amilyen ma – és fantasztikus teljesítményt nyújt. Különös, hogy 20 éves, de a hangja olyan, mint egy kislányé, és hát ugye pucér jelenete is van, erről többet nem kell mondanom, úgy hiszem. A rendező az Álmatlanságot készítő Erik Skjoldbjaerg volt, a sztorit pedig megtörtént események inspirálták, Elizabeth Wurtzel ugyanis tényleg létezik és 1994-ben megjelent önéletrajzi regényének adaptációja ez. 

Érdekességek: 18 különböző producer volt, egyikük maga Ricci. A cselekmény a ’80-as évek második felében játszódik. A nagypapát alakító Claude De Martino egyszer sem szólal meg. Elizabeth asztalán a Bruce Spingsteen-kritika készítése közben az X-aktákból ismert Morley’s fiktív cigaretta dobozát pillanthatjuk meg. Jessica Lange-et említi a Prozac Nation-könyv. Dacára annak, hogy 2000-ben forgatták le, ezt a művet mégsem mutatták be az USA-ban, ennek több oka volt. Egyrészt a stúdió szerint a hősnőt nehéz megkedvelni, másrészt az igazi Elizabeth-nek se tetszett a kész változat, ráadásul nem kívánatos figura lett, miután negatív hangnemben beszélt szeptember 11-ről. Ezen kívül a tesztvetítések sikertelennek bizonyultak, a kész anyagot folyton újravágták és úgy érezték, sosem elég jó. Bár a Torontoi Nemzetközi Filmfesztiválon 2001-ben levetítették, egészen 2005-ig nem láthatták az egyesült államokbeliek, akkor pedig csak azért, mert a producer Weinsteinék kiléptek a Miramaxból, és ekkor az összes parkolópályára állított mozi napvilágra került. Igaz, ez csak tv-premiert kapott… Az igazi Elizabeth Wurtzel most 46 éves, író, újságíró. 26 volt, amikor a Prozac Nation megjelent és nemzetközi bestsellerré vált, ez máig a legsikeresebb munkája. És most vissza a filmhez: 9 millió dollárból készült, független alkotás, bevétele és kritikai fogadtatása nincs, mivel nem mutatták be moziban. 

Érdekes film, picit egyhangú, viszont a depressziós írói lét bemutatása miatt átélhető – nem mintha depressziós lennék, de író vagyok:) Akit érdekel ez a betegség, vagy maga is érintett benne, az adjon neki egy esélyt, mert ez főleg nekik szól. 

Pontozás: 

imdb: 6.1 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 4/5 (-1 Anne Heche miatt.) 

Hírek: 

- Christina Ricci következő értelmes szerepe a Lizzie Borden című dráma főszerepe, ami a XIX. század végén élt hírhedt nőről mesél, akit felmentettek egy olyan kettős gyilkosság vádja alól, amit minden jel szerint ő követett el... (Láttam, írtam róla.)

Mozsárágyú nagyon kíváncsi a Last Vegas-ra, úgyhogy lehet, hogy éppen ma fogjuk megnézni, vagy a jövő héten. Aztán közben talán folytatom a Christina Ricci-filmeket, vagy nem, majd meglátjuk. (A Last Vegas-t végül egyedül néztem meg, 2016-ban, a tévében...)

Néha kell rendes filmet is nézni, ami a valóságról szól, igazi emberekről, igazi sorsokról és reális dolgokról. Azért nem árt, ha ezeket valamilyen érdekes köntösbe öltöztetik és egy különleges látványvilág még többet emel az egészen. A Holdfény Királyság egyetlen, nagyon fontos dologról szól, de a megvalósítása miatt mégis kiemelkedő, többet mond, mint egy átlagos mozi ugyanebben a témában és azt hiszem, szükség van manapság ilyen filmekre a szuperhősök és nyálas fantasy-k dömpingje között. Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket, ha igen, akkor gyertek velem egy izgalmas kirándulásra!

1965. Helyszínünk egy sziget, aminek a végén áll a Kheki Cserkészek piciny tábora. Innen eltűnik az egyik fiú, a hátrahagyott levele szerint útnak indul, mennie kell. Közben a sziget túlsó oldalán, a Bishop-família legidősebb gyermeke ugyanígy felszívódik, üzenetében viszont csak annyit ír az öccsének, hogy kölcsön kell vennie a lemezjátszóját, majd visszaadja. A cserkészcsapat vezetője (Edward Norton), a helyi rendőr (Bruce Willis) és a Bishop-házaspár (Frances McDormand + Bill Murray) hamarosan rájönnek, hogy az árva, meg nem értett fiú, Sam (Jared Gilman) és az erőszakra hajlamos, magányos lány, Suzy (Kara Hayword) hosszú ideje leveleztek, majd együtt tervelték ki, hogy eltöltenek egy kis időt kettesben a vadonban. Ám a felnőttek ezt nem fogják annyiban hagyni, így nagyszabású kutatóakció indul utánuk. Miközben mindenki őket keresi, a két tini is megtalálja, amit keresett: szerelmet, megértést, kedvességet, mindazt, ami addigi életükből hiányzott… De vajon együtt maradhat-e ez a furcsa párocska, vagy elszakítják őket egymástól a körülményeik, meg azok, akik azt hiszik, jobban tudják, mi a jó nekik?

Ahogy látható, maga a történet egyszerű, ám a felszín alatt rengeteg apróság lapul, amik mindig egyre érdekesebbé teszik az eseménysort, ráadásul csodálatosan megalkotott színvilág és lenyűgözően szép, művészi látvány jellemzi a néznivalót. A legjobban a valódisága tetszett. A két főszereplő gyerek attól szimpatikus, hogy átlagosak, sőt vannak nyilvánvaló hibáik: Jarednek vastag szemüvege és bozontos szemöldöke van, az arca kissé lányos; Karanak meg oldalra áll az álla és az arcformája rendkívül fura; de ha megnézzük a többi gyereket, akkor olyan alakokat láthatunk, akikkel mindenki találkozott már. Van kövér, sovány, kancsal, vörös hajú, magas, alacsony, szóval mindenki átlagos; ám a csavar most jön igazán, mert a felnőtteket alakító páratlan színészekről sem ugrik be, hogy kiket is látunk éppen. A szemüveges, nyámnyilának látszó, kopaszodó rendőrt nem fogjuk akciósztárnak látni; az elkeseredett, boldogtalan apában sem fedezzük majd fel a szellemirtót; a cserkészcsapat főnökét meg véletlenül sem gondolnánk egy titkos klub alapítójának. Ezek a figurák mind esendőek, hétköznapiak, és emiatt mindenkivel együtt tudunk érezni. Sehol egy tökéletes fogsor vagy egy kidolgozott, izmos has – ezek a személyek minket jelképeznek, az átlagos, valódi embereket.

A Holdfény Királyság nagyszerűsége a remek színészek mellett a fantasztikus Wes Andersonnak köszönhető, aki egy személyben író, rendező meg producer volt. Dacára annak, hogy az alaptéma a szeretet, a szerelem, ami pozitív; azért sok negatív dolgot tárnak elénk, ám ahogy anno a kifejezetten negatívumokra épülő Tenenbaum, a háziátokban, itt is sikerül gyakran mosolyt csalni az arcunkra, megnevettetni vagy elszomorítani minket.  A szokatlan beállítások (például a nyitójelenet egyetlen hosszú oldalirányú kameramozgásból áll), a szürreálisan élénk színek és néhány igazán egyedi filmnyelvi megoldás (a kedvencem a narrátor, aki egy létező szereplő ott a szigeten és mindig megjelenik azon a helyszínen, ahol beszélnie kell, sőt még a többiekkel is interakcióba lép) felejthetetlen élménnyé teszik ezt a csodás alkotást. A külsejükön túl a velük történő élmények meg az életkoruk miatt mindannyian azonosulni tudunk a gyerekszereplőkkel, hiszen mindenki emlékszik az első, ártatlan szerelmére, a csúfolásokra vagy hogy sokszor a fiatalok úgy érzik, a felnőttek gátolják őket. Gyakorlatilag újraélhetjük életünk egyik meghatározó élményét, visszarepülhetünk egy korba, mikor még nem volt internet, nem voltak érintőképernyős telefonok, ájpedek meg féjszbúk; ahol az emberek még jobban törődtek egymás sorsával; és mindezt a természet lágy ölén tehetjük meg. Bár vannak nyomasztó témák benne, hiszen szóba kerül az elmúlás, a válás, a szeretet hiánya, a meg nem értettség, összességében mégis egy katartikus, pozitív élmény a Moonrise Kingdom, mert reményt ad. Azt sugallja, hogy mindig lehet jobb, hogy ránk is vár valaki odakint, akivel boldogok lehetünk – csak tennünk kell érte!

Érdekességek: A forgatókönyv másik írója Anderson mellett Roman Coppola, Francis Ford Coppola fia volt. A szkriptben több olyan dolog felbukkan, amit a megalkotói gyerekként éltek át: Anderson például Suzy-hoz hasonlóan megtalálta szüleinél a „Küzdelem a problémás gyerekkel” című kis könyvet; Coppoláéknál pedig az anyuka a Bishop-famíliához hasonlóan hangosbeszélőn kommunikált a házon belül a többiekkel. Ez a rendező hatodik közös mozija Bill Murray-vel és az első, amiben Owen Wilson semmilyen módon nem vállalt szerepet – hála Istennek! Jared Gilmant Murray tanította meg nyakkendőt kötni a forgatás során; az ifjú színjátszó szerint a legtöbbször a bogár-fülbevalós jelenetet kellett felvenni, mert vagy az egyik lógott ki a képből, vagy rosszul tartotta őket és nem látszódtak. A hat könyv, amiket a kislány magával visz, nem létező alkotások, amikhez a szövegeket a direktor írta meg, a borítókat hat különböző művész illusztrálta. Később ezek a kis történetek animációs filmecskék formájában megelevenedtek Wes bácsi jóvoltából, aki promóciós célokra használta fel őket.

A narrátort alakító úriember neve Bob Balaban, a mellékszereplők közt ismerősként felbukkan Harvey Keitel és Tilda Swinton. Hayward első próbálkozásra megkapta a szerepet, Gilman a felkészüléshez megtanult kenuzni és nyílt tűzön sütni; Sam karakteréhez Clint Eastwood figuráját vette alapul a Szökés Alcatrazból-ból. Mindkét gyereknek ez volt az első mozis munkája, a lány megtarthatta a kis szürke cicát, a fiú meg ajándékba a karaktere hátizsákját kapta a készítőktől. A zenét főleg az 1900-as évek második felében élt zeneszerző, Benjamin Britten művei adják, a további muzsikát az ő stílusában komponálták meg. A színdarab, amiben Suzy is részt vesz, a Noye’s Fludde, szintén az ő alkotása – egy ugyanilyen előadáson anno Anderson a bátyjával együtt játszott kis korában. Sok olyan felvételt hallhatunk, ahol maga a szerző instruálta a kórust és a zenészeket. A Holdfény Királyság független film, 16 millió dollárból készült és 68 milliót hozott vissza, mindenütt rendkívül pozitív értékeléseket kapott; két legjobb filmnek járó és egy különdíjat nyert (AFI Awards, Gotham Awards).

Örülök, hogy megnéztem, mert tényleg egyedi és csodálatos. Egy régi film a modern időkben, plusz ez volt az első eset, hogy tényleg tetszett Edward Norton játéka. Ajánlom mindenkinek. 

Pontozás: 

imdb: 7.8 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Wes Anderson írja, rendezi és pénzeli a nevében magyar The Grand Budapest Hotelt: „Gustave H., a legendás házfelügyelő kalandjainak krónikája egy híres európai hotelben, a két világháború között, ahol Zero Moustafa, a londínerfiú lesz a legmegbízhatóbb barátja.” Közelebbről elvileg arról szól, hogy egy gazdag idős hölgyet valaki meggyilkol a szállodában és a tettest keresik, andersoni formában. A filmben szerepelni fog: Saoirse Ronan, Ralph Fiennes, Harvey Keitel, Bob Balaban, Tilda Swinton, Bill Murray és Edward Norton. (Láttam, írtam róla.)

- Kara Hayward új filmje a The Sisterhood of Night lesz, amiben egy lány felfed egy titkos társaságot, ami az otthonát jelentő külvárosban működik. 

- Harvey Keitel a beszédes című Neutron Zombies horror-vígjátékot erősíti. 

- Bill Murray egy érdekes drámában játszik jövőre. A St. Vincent De Van Nuys egy kisfiú története, akinek elválnak a szülei, közben pedig barátra lel a szomszédjában élő embergyűlölő, erkölcstelen, hedonista háborús veteránban – ez lesz Murray. (Ezt is megnéztem, és értekeztem róla.)

- Edward Norton következő munkája a Birdman Emma Stone-nal és Michael Keatonnal: „Egy lecsúszott színész, aki annak idején egy legendás szuperhőst keltett életre, kénytelen felülemelkedni saját egóján és családi problémáin, hogy visszaszerezhesse régi dicsőségét egy Broadway-darab segítségével.”  (Erről szintén született bejegyzés azóta.)

Plusz egy: Ha már Bill Murray, akkor eszembe jutott, hogy mi lehet a Szellemirtók 3-mal? Úgy fél éve még több helyen is szerepelt az imdbn, mondván készülőben van, de azóta meg eltűnt minden adatlapról, szóval utánajártam kicsit, hogy mi történt vele. A wikipediáról származó információk jönnek most: Ha lenne, mindenképpen egy új, fiatal csapat létrejöttét mutatná be, ahol az öregek csak segítik őket. Állítólag Bill Murray a fő akadályozó tényező, mert nem akar szerepelni és engedélyt se ad a karaktere szerepeltetésére, viszont máskor meg úgy tűnik, mégis akarja. A legfrissebb hírek októberből származnak, ezek szerint a forgatókönyvet még mindig írják, Murray-nek helyet biztosítanak, de alapvetően nem számítanak rá. Így most már több mint 10 éve húzódik a dolog… Tehát van, de valójában nincs. (Harold Ramis halálával a nagy négyes újabb szereplése meghiúsult. Arról, hogy mi lett végül a Szellemirtókkal, jobb nem is beszélni...)

Következőleg nem tudom, mit nézek majd, de most megint lesz két szabad napom, a jövő héten meg még több, úgyhogy hamarosan újra jelentkezem! Megjegyzés: A képeket a blog.hu rendszere nyújtja ki ennyire...

Egyelőre úgy döntöttem, hogy a „tényleg érdekel”-listával folytatom a filmnézést. Három cím közül választhattam és mivel az egyik még nem jött ki dvdn, a másik pedig valószínűleg nagy odafigyelést érdemel, így maradt ez, amiről úgy gondoltam, könnyed esti kikapcsolódás lesz, aztán elég pár bekezdésnyit pofáznom róla itt. Tényleg így lett, szóval vágjunk is bele:

Nick (Ryan Reynolds) Bostonban dolgozik rendőrként. Feleségével (Stephanie Szostak) egy kis házban éldegélnek, és minden jól megy, egészen addig, míg egy drogcsempészen való rajtaütés után hősünk és társa, Hayes (Kevin Bacon) egy csomó aranyra bukkan. Megosztoznak rajta, ám később egy nagyszabású akció során Hayes váratlanul a társa ellen fordul a kincs miatt és lepuffantja őt. Nick pedig meghal… Ám a sztori csak itt kezdődik igazán, ugyanis a Túlvilágra érve egy irodában találja magát, ahol felajánlanak neki egy munkát: szolgálhat az R.I.P.D.-nél, a világon valaha élt legjobb rendőrökből a másvilágon szerveződött rendfenntartó egységnél, akiknek az élők közé szökött halott lelkek letartóztatása és visszahozása a feladata. Emberünket beosztják a nagyszájú, nagyképű és még nagyobb egójú vadnyugati marshall, Roy (Jeff Bridges) mellé, aki saját módján próbálja megtanítani neki az R.I.P.D. működési elveit. Ám már a legelső akciójuk során a korábbihoz hasonló aranyra bukkannak és Nicknek valami azt súgja, nagy dolog van készülőben. A zöldfölű újonc meg a tapasztalt profi elindul a nyomon, a szálak pedig egyetlen helyen futnak össze: Hayes-nél. Vajon mit rejteget ez az ember és miért lehet fontos az arany a holtaknak?

Még amikor nem jött ki a Szellemzsaruk, csak a szinopszisát lehetett elolvasni, akkor már tetszett az ötlet, amire alapszik. Végülis mekkora poén, hogy odaát is kell rendőrség? Ezen kívül mivel a két fickó különböző korokban élt, így különböző értékrendet képviselnek, más a modoruk, a szókincsük, mást néznek meg egy nőn és ez máris újabb remek kiindulópont egy tipikus vicces zsarufilmhez. Ezen túl még vannak tök jó ötletek, például, hogy a lélek-rendfenntartók milyen alakban jelennek meg a Földön vagy, hogy mi a rosszfiúk gyenge pontja, plusz van pár vicces poén is. Nagyon zavaró viszont, hogy Bridges vadnyugati akcentusa miatt alig lehet érteni, amit mond, és bár dunsztom sincs, hogy miért, de most valahogy Kevin Bacon karaktere nem működik. Az X-Men: Az elsőkben fenomenális volt és itt sincs sok különbség, de valamiért ebben az esetben mégsem tudta megteremteni az ördögi főgonosz alakját – talán ebben közrejátszott, hogy bénán néz ki. Reynolds viszont meglepően remekül teljesít, az utóbbi idők legjobb alakítása ez tőle. A főnököt játszó Mary-Louise Parker semmilyen, ráadásul valahogy öregnek látszódott; ellenben Stephanie Szostak (aki a Vasember 3-ból lehet ismerős) helyes és a játéka is tetszett. Visszatérve a történetre, a viccek közül van egy, amit többször ellőnek, és mondjuk harmadszorra már nem olyan jó; a fő cselekményszál érdekes, de korántsem eredeti, mert már többször láthattuk máshol. A szörnyek között vannak remek példányok, de a folyton előtérbe kerülő dagadt alak már túlzás és sajnos nem sikerült elkerülni a kliséket sem. Ám még így sem értem, hogy miért utálják ezt ennyire mindenhol, mert engem elszórakoztatott…

Érdekességek: A film alapját egy képregény adja, a Rest In Peace Department – ennek a rövidítése a cím, magyarul annyit tesz: Nyugodj Békében Ügyosztály. Az említett comics Peter M. Lenkov műve, aki olyasmiket szabadított a világra, mint a Pauly Shore nevével fémjelzett iszonyú Kaszakő, vagy az általam sosem látott Nikita, a bérgyilkosnő tv-sorozat. A rendezést Robert Schwentkére bízták, aki a RED-et meg a Légcsavart dirigálta. James Hong, az öreg kínai 1955. óta filmezik és olyan mozikban láthattuk már mellékszerepekben, mint az Airplane!, a Szárnyas fejvadász vagy Az Árnyék; a szőke nőt pedig, aki után mindenki megfordul, a fehérneműmodell Marisa Miller alakítja. Roy énekel egy dalt a filmben, ami a vége-stáblista alatt is hallható, ez a The Better Man, amit ő és Schwentke írtak. A G.I. Joe második részéhez hasonlóan irtó sok az uncredited szereplő. A Szellemzsaruk 130 millió dollárból lett, de csak 75 milliót hozott vissza, a kritikusoknak nem tartottak belőle elővetítést, viszont ők mégis megnézték és utálták, ahogy a közönség is. Jöjjön egy idézet a wikipediáról, a New York Post nevű lapba író Kyle Smith-től, ami összefoglalja az emberek általános véleményét az R.I.P.D.-ről: „Ahhoz képest, hogy buzgón lop a Szellemirtókból és a Men in Blackből, az R.I.P.D.-nek mégis sikerül új módokon rendkívül borzalmassá válnia. A cselekmény totál nyilvánvaló és baromi gyagya egy időben, valószínűleg ugyanazzal az ’LSD-hatása alatt találunk ki mindent’-módszerrel született, mint a Howard, a kacsa.”

Tényleg nem értem, miért utálja ezt mindenki. Vannak benne jó dolgok, jó színészek és érdekes karakterek, bár tény, hogy akadnak hibái. Én jól szórakoztam rajta, de egynél többször nem érdemes megnézni. 

Pontozás: 

imdb: 5.6 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 4/5 (Az indítás kicsit unalmas és tényleg érthetetlen, amit Roy mond…) 

Hírek:

- Jeff Bridges-t a TRON 2 óta bombázzák a fantasy/sci-fi szerepekkel, ez pedig úgy látszik, egy ideig nem is fog változni. Jövőre jön A hetedik fiú (varázslós ifjúsági fantasy), a The Giver (sci-fi/fantasy dráma, aminél producer), valamint A kis herceg, Saint-Exupéry legendás regényének animációs adaptációja, amiben Bridges úr csak hallható lesz. (Az első kettő megbukott, az utolsót valószínűleg senki se látta.)

- Ryan Reynolds 2014-ben a The Voices horror-vígjátékot erősíti (?), valamint vörös-fekete jelmezt ölt Deadpoolként, az azonos című, egyelőre még dátum nélküli mozgóképhez. Közben szerepet vállalt még egy érdekes drámában, a Selfless-ben: „Egy nagyon gazdag, rákban haldokló öregembert radikális kezelésnek tesznek ki, amitől a tudata átkerül egy fiatal, egészséges férfi testébe. Ám a dolgok nem olyan szépek, amilyennek látszanak, mert lassan rájön új teste eredetére és egy titkos szervezet létrejöttére, ami a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy rejtve maradhasson.” – Jól hangzik, nem? (A Deadpool bankot robbantott, A hangokat szintén senki se látta, a legutolsó meg megbukott.)

- Kevin Bacon következő munkája a Skum Rocks! névre hallgató zenés „dokumentumfilm” egy ’80-as évekbeli bandáról, ami egyáltalán nem tudott zenélni, de mégis irtó sikeres lett, mert akkora marketinget építettek köré. A felvezetésből képtelen voltam eldönteni, hogy az együttes tényleg létezett vagy sem, de mindenesetre számtalan hasonló példát tudnék említeni a való életből, sőt, akár a jelenből is... 

- James Hong szintén szinkronizál, a Kung-Fu Panda 3-hoz (no comment…), valamint író, rendező, főszereplő és producer lesz a még cím nélküli James Hong Frankenstein moziban: „Egy kisváros életét felzaklatja, mikor a helyi ázsiai tudós létrehoz egy ázsiai szörnyet és egy feleséget neki.” A műfaj viszont vígjáték, úgyhogy nem kell félni:) 

Ma este valószínűleg a Holdfény Királyságot nézem majd, de nem biztos…

Pár hónapja a VOX Magazinban láttam, hogy kiadták dvdn a Stokert meg ezt, és akkor felírtam őket a megnézendőim listájára. Előbbit pár nappal később megtekintettem, erre viszont nem volt időm, mert közbejött pár másik dvd, de aztán szombat éjjel megnéztem újra a Rise of the Cobrát, tegnap meg a Retaliationt. Pár szóban össze tudnám foglalni a véleményem, de előbb nézzük a sztorit: 

Egy elég érthetetlen nyitó akció után megtudhatjuk, hogy az előző epizód hőse, Duke (Channing Tatum) immár egy kis csapat Joe vezetője. Az újabb küldetés során Pakisztánba mennek, ahol nukleáris rakétafejeket kell megszerezniük, ám a sikeres végrehajtás után elképesztő tűzerővel ütnek rajtuk és csak hárman élik túl a csapást: Roadblock (Dwayne Johnson, A Szikla), Flint (D.J. Cotrona) és Jaye (Adrienne Palicki). Ám ez még csak a jéghegy csúcsa, mert közben Viharárny (Byung-hun Lee) és Firefly (Ray Stevenson) kiszabadítja a Cobra Parancsnokot (Luke Bracey) szupertitkos börtönéből, az álcázott Zartan (Jonathan Pryce/Arnold Vosloo) pedig ördögi tervet készít elő a világ uralmára. A megmaradt három harcos összefog a Távol-Keletről érkező Kígyószemmel (Ray Park) és Jinx-szel (Elodie Yung), valamint az első Joe-val, Colton ezredessel (Bruce Willis), majd útnak indulnak, hogy megállítsák a Cobrát – de vajon sikerül-e?

Nem kertelek tovább: Ez a film egy baromság. Utólag perszer megértettem, hogy miért, de akkor is. Szóval képzeljétek el, hogy az a zseniális ember, aki a justin bieber-filmet és a Step Up-sorozatot adta nekünk, bizonyos Jon M. Chu, és a mindenki által imádott Zombielandet író Rhett Reese-Paul Wernick-páros a stúdióval karöltve eldöntötték, hogy olyan folytatást csinálnak, ami egyben újra. Értitek? Micsoda baromökörség ez?! Most jöjjön pár példa az ostobaságára, mert egyszerűen elviselhetetlen ez az egész… 

SZPOJLEREK KÖVETKEZNEK 

1. Minden korábbi Joe eltűnt, kettőt kivéve és vitték magukkal a sivatagi szuperbázist is.

2. Duke csaja, Ann, szintén eltűnt.

3. Viharárny túlélte azt, hogy kimelegedve, több sebből vérezve, összeverve belezuhant az Antarktisz jeges vizébe, majd ezután nemcsak az elképesztően vastag jégtakaró, de az egész tengeralatti bázis ráomlott. Emberünk viszont annyira király, hogy nemcsak visszajön a halálból, de Kígyószemnek öltözve megöli a pakisztáni elnököt, majd úgy szabadítja ki a Parancsnokot, hogy megállítja a saját szívverését, aztán újraindítja.

4. A Parancsnok a böriben új maszkot kapott, csak úgy, mert miért ne, ráadásul annak ellenére, hogy biztosan nem tudtak kommunikálni egymással, csúnyán összeveszhetett Destroval, mert a fémarcút otthagyják a zárkában - ami mellesleg még véletlenül sem az, ahová az előző rész végén zárták őket.

5. A G.I. Joe-k már csak egyszerű kommandósok, a futurisztikus cuccaikat annyira minimalizálták, hogy a távirányított golyót meg Roadblock kerítésszaggatóját kivéve fel se tűnnek.

6. Roadblock bárkit lenyom, legyen szó az ő járművénél legalább háromszor nagyobb és erősebb Cobra tankokról vagy a harcművész-mester és nála képzettebb Firefly-ról. Ráadásul morálisan tökéletes és hibátlan a fogsora.

7. A RED 2-nek talán ez az előzménye, ugyanis nemcsak hogy Byung-hun Lee karaktere ugyanazt a pálfordulást hajtja végre, de még Bruce Willis is itt van. 

Azért az jó volt, hogy London elpusztul és a főgonoszt sem sikerül lefülelni. 

SZPOJLEREK VÉGE

Na, de szerencsére akadnak pozitívumok. Ilyen például a teljes Viharárny-Kígyószem-mellékszál, ami önmagában sokkal izgalmasabb, érdekesebb és szórakoztatóbb a mozi többi részénél. Külön plusz pont jár Jinxért, aki majdnem olyan király, mint a másik két nindzsa. A Cobrának ténylegesen lehet itt szurkolni, mert egyrészt a Parancsnok remekül néz ki, dacára annak, hogy nem Joseph Gordon-Lewitt játssza, Zartan és Firefly szintén nagyszerű gonoszok és nekik még tényleg vannak szuper-fegyvereik meg fasza cuccaik. Az utolsó pozitívumok: Jonathan Pryce kitűnő rosszfiúként és Adrienne Palicki csinos, jól esik ránézni.

Nem mondom, hogy Dwayne Johnson a világ legrosszabb színésze, de ennél a karakternél nincsen nagyobb klisé. Azon túl, hogy tökéletes katona, elképesztően kidolgozott izmokkal, még jó barát, példás apa és tiszteletreméltó feljebbvaló is. Az egyetlen alkalom, amikor hibázik, az meg nem jön össze neki, tehát gyakorlatilag hibátlan – ezzel az emberrel képtelen voltam együtt érezni. Mellette Flint annyira lényegtelen, hogy nem is tudom, minek volt szükség rá… Ugyanígy rémesen erőltetett Willis szerepeltetése, akit egyébként kedvelek, de csak tölteléknek van, nyilván azért, mert a tényleges sztárt, Tatumot az első fél órában kinyírják, kellett helyette egy húzónév… A mellékalakok közül három személyt emelnék ki: a börtönigazgató Walton Goggins-t, akit sok helyen lehet látni, mindig mellékszerepekben; a Vak Mester RZA-t, aki nagyon ismert rapper; a harmadik pedig a főleg gyermekszínészként híressé vált Joe Mazzello (pl. Jurassic Park). A sztori maga alapvetően oké lenne, de a lényege az, hogy A Szikla egy amolyan FPS-játék karakterré avanzsálva, egyszemélyes hadseregként lenyomja a több száz fős Cobrát, amit zászlólengetéssel és kitüntetés-adományozással ünnepelnek meg.

Az első rész ugyanúgy tele van ilyesmikkel, de akkor adtak egy tényleges csapatot, sok szereplőt, akik közül kiválaszthattam a kedvencemet, a gonoszok sorából szurkolhattam a legromlottabbaknak, plusz ott volt a kismillió kütyü, amiket már ránézésre is el tudtam képzelni egy akciófigura tartozékának. Ezeket támogatta a kitűnő, pörgős alaphangulat, aminek nem volt hűdenagy morális mondanivalója, ha leszámítjuk a szerelmi szálat, és egy percre sem tűntek fel a képtelenségek. Ez viszont olyan, mintha egy random ’90-es évekbeli amerikai katonás akciófilmet összevágtak volna egy 2013-as távol-keleti harcművészeti mozival, amibe valamiért belekevertek egy adag sci-fit; az elegyet azonban annyira rosszul mérték ki, hogy az első összetevő íze elnyomja a többiét, ráadásul ezt még önmagában sem jó lenyelni, így meg azt kérdezem, hogy a másik két fincsi dolog mellé minek kell? És ráadásul miért ilyen sok? A 2010-es években egy ennyire amerikanizált, patriotizmussal nyakon öntött képtelenségre miért kellett pénzt adni?

Érdekességek: A történetet a most is futó animációs sorozat, a G.I. Joe: Renegades és a képregény 126. száma inspirálta. Stephen Sommers, az első epizód rendezője producerként segédkezett. A Parancsnok hangja nem a testét adó Luke Bracey, hanem Robert Baker; a maszkja pedig az egyik eredeti Commander-dizájnt utánozza, szóval valamennyivel jobban hasonlít „önmagára”. Arnold Vosloo tényleges arcát alig pár másodpercre lehet csak látni, ám maszkot viselve, képeken vagy számítógépes animációval még feltűnik párszor. Zartan és Viharárny párbajánál a háttérben az egyik fémkonténeren a Resident Evilből ismert Umbrella-cég logója látható. A börtön neve, amiben a rosszfiúkat tartják fogva, németül azt jelenti „valakit koporsóba tenni”. Roadblock járgánya kísérleti stádiumban lévő amerikai katonai jármű, a neve Ripsaw vagy Ripper; a filmben Cobra-katonákat alakító Howe-testvérek tervezték, elvileg 80 mérföld/órával képes haladni és létezik belőle kétéltű verzió is. A forgatás során egy stábtag életét vesztette egy balesetben.

A bemutatót 2012 közepére tervezték, ám az addig reklámozásra költött irdatlan mennyiségű pénz ellenére majdnem egy évet csúsztatták a premiert. Egyrészt a 3D-effektek hozzáadása miatt; másrészt mivel a tesztközönség azt nyilatkozta, hogy szívesen láttak volna többet Johnson és Tatum karaktereinek haverkodásából, úgyhogy ilyesmiket utólag még tettek bele; harmadrészt pedig egy másik Channing Tatum-film, a Magic Mike pont akkor jött ki, így nem akarták, hogy a két "mű" ütközzön. Pakisztánban a Retaliationt betiltották, mert negatívan ábrázolja az országot – ez érthető… A G.I. Joe képregények/játékok információi szerint Kígyószem azért viseli a maszkját, mert egy helikopter-szerencsétlenségben csúnyán megsérült, az arcát folyamatosan állítják helyre plasztikai műtétekkel, ám a hangszálait teljes mértékben elvesztette, vagyis nem képes beszélni. A filmben a karján és Viharárny kardján a Ba gua jelkép látható, ami a tüzet, a vizet és a teljességet jelképezi. Ez a jele az Arashikage nindzsaklánnak, aminek mindketten tagjai. Az imdbs stáblista tanúsága szerint elképesztően sok uncredited szereplő volt. A G.I. Joe: Megtorlás 130 millió dollárból született és majdnem 376 milliót hozott vissza, a kritikusoktól negatív értékeléseket kapott. 

Nekem se tetszett, túl sok benne a logikátlan, agyatlan amerikai akciófilm és túl kevés benne az első részben átélhető szuperfegyveres szupercsapatok szupertagjainak összecsapása. A pozitív szereplőkkel lehetetlenség azonosulni, a gonoszok meg nem játszanak elég nagy szerepet ahhoz, hogy megkedvelhessük őket; túl kevés a tényleg jó poén, túl sok a barmóság. Rossz, de azért le a kalappal Byung-hun Lee és Ray Park előtt!

Pontozás: 

imdb: 5.8 

Szerintem: 2/5 

Hírek: 

- Lesz sajnos G.I. Joe 3, amit ugyanez a Jon M. Chu rendez, az írást a Hófehér és A Vadászt jegyző Ewan Daugherty-re bízták, a szereplők közül A Szikla és Willis bácsi már biztosak, Ray Park elvileg szintén visszatér. Az alkotók vagy Transformers-crossovert akarnak (jujj…) vagy visszahoznák Scarlettet és a Bárónőt, Kígyószem pedig megkapná legendás társát, Timbert, a farkast. A forgatókönyv még a készítés stádiumában jár. (2017-ig szerencsére semmi nyoma annak, hogy valaha megvalósul.)

- Jon M. Chu újabb justin bieber-dokumentumfilmet készül elkövetni az emberiség ellen…

- Rhett Reese és Paul Wernick már dolgoznak a Zombieland 2 szkriptjén, valamint ők készítik a forgatókönyvet a Deadpoolhoz (kár érte, szeretném, ha az a film jó lenne…), sőt, lesz egy önálló Venom-mozi is, amitől már előre félek, hogy mennyire el fogják szúrni. (A Deadpool megszületett és hatalmas siker lett, még nem láttam.)

- Dwayne Johnson alakítja Herkulest a Hercules: The Trachian Wars-ban (nem így képzelnék egy görög hőst), de ez még csak a jéghegy csúcsa, merthogy jön ám a Halálos iramban 7 (atyaég) és az Utazás a Föld középpontja felé, majd az azt követő Utazás a rejtélyes szigetre harmadik felvonása, a Journey 3: From Earth to Moon – tegye fel a kezét, aki látta bármelyik előzményét… 

- Channing Tatum a The Lego Movie-ban (magyarul A Lego-kaland) Superman szinkronjaként szólal meg, majd egy újabb sci-fi, a Jupiter Ascending gárdáját fogja erősíteni. És hogy a baromságoknak ne legyen vége, lesz 22 Jump Street (az igen…) és Magic Mike 2 (utóbbinál emberünk csak producer). (Legalább a Legos jó volt, erről írtam is.)

- Ray Stevensont hamarosan megint láthatjuk Volstaggként a Thor: Sötét világban. (Szintén írtam róla.)

- Ray Park egy tudományos-fantasztikus mozin, a Future Figthers-en dolgozik jelenleg. 

- Bruce Willis megint Hartigan bőrébe bújik az általam már nagyon várt Sin City: A Dame To Kill Forban, utána meg ismét John McClane lesz a Die Hardestben… (Az előbbiről született bejegyzés a blogra.)

Bejutottam a HearthStone zártkörű bétájába, úgyhogy most ez lefoglal, de azért még a héten biztosan nézek filmeket. (Három hét után abbahagytam, mert egyszerűen meguntam, hogy mindig ugyanazok az ellenfelek, ugyanazokkal a lapokkal jönnek...)

A fene se tudja, miért néztem meg anno a ’76-os Carrie-t, aztán meg a 2002-es változatát, mert a helyzet az, hogy van valami Stephen King írásaiban, amit nem szeretek. A novelláskötete anno tetszett és néhány tök jó film is készült a munkáiból, pl. A remény rabjai, de utálom, hogy sose ad magyarázatot arra, mi miért történik, meg hogy mindig negatív a befejezés. Jó, ez most nagyon általánosítás, de nekem ez a benyomásom róla, King-rajongók, nyugodtan javítsatok ki, ha tévedek! Azonban az új Carrie vonzott, egyrészt mivel azt híresztelték róla, hogy jobban épít a könyvre, mint majdnem 40 évvel korábbi elődje, másrészt pedig (egykori...) kedvencem, Chloë Grace Moretz mellett a mindig remek Julianne Moore is a főszereplők között van. Átlagos elvárásaim voltak ezzel a művel kapcsolatban, de azért nem számítottam arra, hogy csalódottan hagyom majd el a filmszínházat, ki tudja, mióta először…

Azt hiszem, mindenki ismeri ezt a történetet, aki mégsem, annak itt egy kis ízelítő belőle: Carrie (C.G.M.) 18 éves, középiskolás lány, akit a társai folyton piszkálnak, otthon meg őrült, vallási fanatikus anyja (J.M.) egrecíroztatja. Egy napon, mikor igencsak rossz időpontban jön meg élete első havi vérzése, rádöbben, hogy képes az akaratával tárgyakat mozgatni. Ezután pedig talán minden jóra fordul kínokkal teli életében, mert a suli egyik legjobb pasija (Ansel Elgort) elhívja őt az érettségi bálra. Azonban kevesen tudják csak, hogy az aljas Chris (Portia Doubleday) és társai egy utolsó, gonosz tréfára készülnek, amivel még egyszer, mindenki előtt le akarják égetni a visszahúzódó, magányos lányt. De a dolog rosszul sül el és Carrie nem bírja tovább, szabadjára engedi tomboló dühét, az este pedig vérfürdőbe torkollik. Vajon lesz túlélő, aki elmesélje a hihetetlen eseményeket? És hogyan alakul ennek a különös teremtésnek a további sorsa?

Gondolom, nem vagyok egyedül, amikor kijelentem, hogy utálom azokat a seggfejeket, akik előre lepontoznak egy filmet anélkül, hogy látták volna – persze ha mondjuk jön egy új Twilight vagy egy új Éhezők viadala, akkor már előre tudom, hogy szar lesz, de ezek olyankor lépnek akcióba, mikor valami újdonság érkezik. Most is ez történt, gyakorlatilag 10 nappal a bemutató előtt már 5.9-en állt az imdbn, mert „remake”… Nos, a Carrie elvileg (evlileg!) nem remake, hanem adaptáció, vagyis az írott szöveget alakították át mozgó képekké, tehát De Palma műve helyett King regényén alapszik, ugyanakkor benne van a modernizáció és persze érezhető a ’76-os változat hatása, ám a direktor Kimberly Peirce belevitte saját egyéniségét. (Amit itt leírtam, az színtiszta hazugság...) Szóval a speciális effektek fejlődése meg az új ötletek, plusz a címadó karakternél fiatalabb színésznő alkalmazása az eljátszására már eléggé érdekessé tették számomra ahhoz, hogy megnézzem, plusz kellemes társaságom is volt hozzá, vagyis minden adott volt egy jó filmhez. És mégsem lett az, a továbbiakban megpróbálok válaszokat keresni arra a kérdésre, hogy miért?

Na most, az a helyzet, hogy nem olvastam a könyvet és a ’76-os eredetit öt éve láttam, a 2002-est meg még régebben, szóval talán kicsit ködösek az emlékeim/hiányos a tudásom, úgyhogy ha valamiben tévednék, akkor javítsatok ki! 

Egy nagy probléma van Peirce művével és sok pici, a nagy az, hogy a karakterek semmiféle érzelmet se váltottak ki belőlem. Pedig a színészek tényleg tök jók, főleg Moore és Ansel Elgort alakítása tetszett, de hiába az egész, mert a gonoszokat képtelen voltam utálni, a jókért nem szorítottam, de ami még rosszabb, hogy Carrie iránt sem éreztem semmit az égvilágon. Ez az egész talán abban gyökerezik, hogy tudtam, mi fog történni, viszont ezzel lehetetlen megmagyarázni, hogy a rendkívül őrült, tényleg ijesztő Moore-t például miért voltam képtelen gyűlölni; vagy, hogy mitől lehetetlen Elgort Tommy-ját annyira megkedvelni, hogy érdekeljen, mi lesz vele. Ugyanakkor itt jön a képbe a gonosz Chris, akinél érthetetlen, mi végre gyűlöli ennyire Carrie-t. Csak egy elejtett félmondat utal erre a valamire, amit maga a címszereplő a teljes játékidő alatt egyszer sem tesz, sőt, még csak jelét sem mutatja, hogy valaha megtette volna; de ugyanígy érthetetlen Sue (a csinos Gabriella Wilde) hirtelen pálfordulása. Ez a két karakter hiteltelenné válik, még akkor is, ha utólag már meg lehet mondani, mi a motivációjuk – azért ennek egyértelműen ki kéne derülnie a filmből...

A színészek játéka mellett pozitív csalódást okoztak a jól megalkotott effektek és a sok apróság, amikkel Peirce feldobta a régi történetet. Ilyen mondjuk Margaret öncsonkítása, vagy, hogy az igazgató fél kimondani a menstruáció szót. A báli pusztítás igen brutális, több ötletes halálnemet láthatunk és a telekinézist igazán remekül kihasználták a többi kamasz megbüntetésére. Viszont ezek ellensúlyozására párszor abszolút oda nem illő események történnek: A zuhanyzós szekvenciában például Moretz olyan képeket vág, mintha éppen élvezne, a disznóvér ploccsanását valamiért háromszor egymás után mutatják különböző szögekből; a befejezésnél meg sikerült majdnem ugyanazt az ökörséget beletenni, amit anno De Palma is odabiggyesztett a sajátjába. A nézése közben az volt a bajom, hogy senkihez se bírtam kötődni, és mivel mindig tudtam, mi lesz, csak azok a dolgok szórakoztattak igazán, amikre nem számítottam, például Tommy poénjai vagy a Sue-hoz kapcsolódó apró mellékszál. Utólag átgondolva valahogy csak a zavaró részletek merültek fel bennem, nem a pozitívumok. (Mivel az előbbiek elnyomják az utóbbiakat...)

Érdekességek: A Carrie volt King első nyomtatásban megjelent regénye, 1974-ben látott napvilágot; a filmek világában eddig három feldolgozást és egy érthetetlen „folytatást” szült. Az újrát már 2011 óta tervezték, a legendás író így reagált a dologra: „Minek kell, ha egyszer az eredeti olyan jó?” Kimberly Peirce eddigi legsikeresebb műve A fiúk nem sírnak. A rendezőnő jó barátja Brian De Palmának, aki rábólintott a remake-re. A forgatókönyv egyik készítője, Roberto Aguirre-Sacasa 2008-ban már dolgozott egy King-művön alapuló képregényen, vagyis volt némi tapasztalata ezen a téren. Julianne Moore nemrég kapott csillagot a Hírességek Sétányán, az ünnepségre Chloë-t is meghívta. Ansel Elgort színpadi színész, ez az első filmje. Judy Greer ismerős lehet a Dr. House-ból vagy a Mi kell a nőnek?-ből, az igazgató alakító Barry Shabaka Henley pedig Póker volt az Életfogytigban.

SZPOJLEREK INNENTŐL 

A stáblistában feltüntettek egy bizonyos Skyler Wexlert, aki elvileg a fiatal Carrie-t játszotta, csakhogy olyan jelenet nincs. Ez mégis hol volt? Vagy ő a kisbaba? Ez ez első alkalom, hogy Sue terhessége megjelenik egy Carrie-filmben – ez a könyvben csupán apró mellékszál. A báli részletben a címszereplő egyik pillanatról a másikra elhagyja mindkét cipőjét. Ez végülis lehetséges, hogy akkor történik, mikor a földön fekszik a halott Tommy mellett, vagy amikor repül, de szerintem nem kellene csak úgy leesnie a lábáról. Valaki elmagyarázhatná, hogy a könyvtárban, mikor a fotós srác segít neki, az micsoda? Miért volt ezt fontos beletenni? Elvileg ennek az a magyarázata, hogy a bálban őt is megöli, pedig ez a gyerek nem ártott neki – bár folyamatosan rögzíti a szó szerint véres eseményeket, nem áll le egy pillanatra sem, talán ezért érdemel büntetést.

A következőkben az internet legjobb Chloë Grace Moretz rajongói oldaláról, a chlomo.org-ról származó információkat közlök, ahol külön alfóruma van a Carrie-nek. 

Penguin nevű felhasználó szerint Chloë a testi furcsaság hiányát (no komment...) próbálta meg az eltúlzott, különös mozgással kompenzálni – ez főleg a pusztításkor szembeötlő, de nekem mondjuk természetesnek hatott, hiszen honnan tudjuk, milyen hatással van az emberre, ha telekinézist használ? Meg aztán ott Carrie elvileg „kikapcsolja önmagát” és a dühe irányítja, azért olyan idegen a mozgása.

GG az alábbi érdekes problémákat veti fel: 1. Margaret mazochizmusa túlzás – én azt gondolom, hogy ez egy újszerű, ijesztő plusz részlet, amit megérte beletenni, bár elvileg a könyvben ez nincsen. 2. Carrie nem érződik eléggé áldozatnak, mert például halálra rémül az anyjától a suliban, de otthon már egészen bátran kiáll vele szemben – ebben van valami… 3. Szerinte a Kick-Ass 2-ben látható „Mindy a középiskolában” mellékszál hitelesebben mutatja be azt az alakot, amit Carrie jelképez, ez pedig külön elgondolkodtató abból a szempontból, hogy a KA2 később készült, mint ez a mozi és Chloë egy interjúban azt válaszolta a kérdésre, miszerint direkt olyan Carrie-szerű-e az erdős jelenet, hogy talán igen. GG még hozzáteszi: lehet, hogy csak a különböző körülmények miatt lett Mindy ezen aspektusa hitelesebb. 4. A fő gond az, hogy szimpatikussá próbálták tenni a címszereplőt, ahelyett, hogy szörnyeteggé változtatták volna -  Ha jól tudom, King tényleg azt akarta ábrázolni, hogy egy ártatlan lányt a természetfölötti erő pusztító entitássá alakít át, ám úgy érzem, hogy Peirce olvasatában a lényeg az, hogy Carrie-t a körülményei teszik ilyenné, vagyis a hangsúly az áldozat-jellegén van, ezért akarták, hogy megkedveljük. De ez nem sikerült… 5. A vérrel borított lány lehetne rémisztőbb, őrültebb, nem tombol igazán – erről még lesz szó, de nekem egyébként tetszett az, hogy megválogatja azt, kit öl meg és azt is, hogy hogyan. (Most akkor mi van? A fotóst meggyilkolja, pedig ártatlan volt, vagy akkor mégse?)

AsianG azt mondja, Chloë külseje remekül illett a karakterhez, főleg a zuhanyozós és a medencés részeknél; a piszkálást szintén elismerésre méltónak ítéli, mert szerinte tényleg ilyesmikkel basztatják egymást a mai tinik.

Cubia pozitívumként említi, hogy Carrie nem a ráömlő disznóvértől szabadul el, hanem attól, hogy Tommy-t agyoncsapja a lezuhanó vödör; ugyanakkor ezt az utóbbi balesetet hihetetlennek tartja. Kiemeli azt is, hogy mikor a hősnő a rombolás után a fürdőkádban ülve rádöbben arra, ténylegesen mit tett korábban, az utólag remekül megvilágítja, hogy a báli részben tényleg elveszti az öntudatát és csak a dühe irányítja - Ez a részlet nekem is tetszett.

Pixel szerint ez Chloë eddigi legjobb alakítása, ami érzelmileg magával ragadta őt. (Valószínűleg nincs igaza, mert 2017-ben semmit se tudok felidézni ebből az alakításból.) Azt mondja, bár élvezte a bosszú-szekvenciát, azt érezte, hogy az alkotók direkt visszafogták magukat, mintha 12 éven aluliaknak besorolásra hajtottak volna és a ténylegesen 18-as karikás pillanatok csak a kocsi lassított felvételes elpusztításakor láthatóak. A befejezést furcsának, majd nevetségesnek találta - Én az ő nyomában haladva elgondolkodtam a dolgon és végülis érthető, hogy Carrie miért hal meg az anyjával együtt: azért, mert bűntudata van a sok gyilkosságtól, szörnyetegnek érzi magát és így tovább. Viszont a temetős dologra nem találtam magyarázatot… Pixel említette elsőnek, hogy legalább húszpercnyi plusz idő kellene a filmnek a kibontakozásra, ezt pedig később, tőle függetlenül, ugyanezzel az időintervallummal említették más kommentelők is. Mond néhány konkrét dolgot, hogy ezt az időt mire kellett volna használni, ezek közt van Carrie félelmének bemutatása, amit a társai miatt érez vagy a város reakciója a tragédiára.

shep rögtön a bejegyzése elején felhozza ezt az említett 20 percet, neki például a több piszkálási rész hiányzott. Kritizálja az effekteket meg a gyilkosságokat, amiket a Végső állomásban láthatóakhoz hasonlít – nem értek egyet vele. Tommy és a hősnő kapcsolata viszont elnyerte a tetszését; ellenben Chloë szépsége zavarta őt abból a szempontból, hogy szerinte szebb, mint a zaklatói és a készítőknek emiatt el kellett volna rondítaniuk a külsejét. (Hah!) Az aprócska szexjelenetet oda nem illőnek érzi, szerinte túl sokat mutatnak ahhoz képest, hogy ez a történet egészének szempontjából mennyire lényegtelen.

Név nélküli felhasználó írja, hogy működésképtelen az a módszer, hogy ugyanazokat a szemétkedéseket játsszák le, mint az első filmben, de semmi mást nem tesznek hozzá, mivel itt nincs meg Carrie-ben Sissy Spacek különössége, helyette egy vonzó, fiatal lányt látunk.

Egy másik Anonymous említi, hogy ostoba ötlet volt ennyire ragaszkodni a könyvhöz. (Ha ragaszkodtak volna, akkor Carrie tök máshogy nézett volna ki, az anyjáról már ne is beszéljünk...)

Újabb névtelen komment: „Ha egy film telekinézisről meg piszkálásról szól, akkor a karakternek szerintem abszolút eszét vesztve kellene tombolnia, aztán egy fantasztikus jelenetben meghalnia. Az tény, hogy az első dolgot nem kapjuk meg, de utána még jön ez a pocsék befejezés, hogy meghal egy házban? Ez tök hülyeség.”

Megint egy Anonymous mondja, hogy a könyv szerint Carrie csupa furcsa dolgot művelt a múltban, ám mivel ezt a film semmilyen módon nem érzékelteti, így hiteltelen, hogy ezért utálják őt. (Így van.) Szerinte a vérengzés és a szexjelenet is teljesen fölösleges.

K; írja, hogy ha túl gyorsnak és összecsapottnak éreztük a mozit, az azért van, mert ilyen a könyv is. Azt mondja, Carrie már a 10. fejezetben a bálban van, és addig piszkálják, de nem nagyon, valamint hogy a De Palma-verzió a King-íráshoz képest szar. (Ez nem az én véleményem.) Ugyanakkor felvilágosítja a többieket (és ezáltal minket), hogy a szexjelenet a könyvben fontos szerepet játszik, mert Sue és Tommy ekkor vallanak először szerelmet egymásnak, meg hát ekkor vannak együtt először.

Egy újabb Anonymous megerősíti GG korábbi megállapítását, miszerint a Kick-Ass 2-ben jobban működött a tinidráma, amit Chloë előad, de talán ez betudható a zenének, ami sokat segít.

Megint név nélkül: Az általam kiemelt Chris és Sue motivációjának hiteltelenségén túl Tommy odaadása a barátnője felé hasonlóan alaptalannak látszik. A Margaret karakteréhez hozzátett újításokat értelmetlennek véli, szerinte ezek nélkül is elég őrült. Azt mondja, ez az első alkalom, hogy Chloë játékát rossznak érezte, mert egyrészt túlzottan magabiztos és így nem adja el a karakter visszahúzódó természetét, amit erőltetetten képes csak megjeleníteni; másrészt meg a telekinézis-szekvencia gesztikulációit túlzásnak tartja. Kiemeli, hogy a Carrie nem tini bosszú-sztori, hanem horror, ezért fontos lett volna, hogy ne a szemétkedők elleni mondanivalóra koncentráljanak és hogy a főszereplőnek később a bűnösök mellett az ártatlanokat is meg kellett volna ölnie mind egy szálig, nem szabadott volna szimpatikussá tenni. Hozzáteszi még, hogy mikor a hősnő megmondja, hogy Sue terhes és kislány lesz, az biztosan reflexió a nyitójelenetre, mikor Margaret nincs tisztában azzal, hogy állapotos; de abban a pillanatban ez így elüt a hangulattól, ezért ostobaságnak tűnik.

QuietGrace azt állítja, irreális, hogy a hormontúltengésben szenvedő kamasz fiúk közül senki sem hajt rá a nyilvánvalóan vonzó Carrie-re, erre válaszul emlékezteti őt egy névtelen hozzászóló arra a kis részletre, mikor egy srác szopásra utaló mozdulatokat tesz felé. Vagyis a kölykök tudják, hogy vonzó, de ettől még utálják.

THE NEW EXPLODING GIRL MB közzétette saját kis cikkét, amit állítólag egy újságnak írt. Ebben pozitívan nyilatkozik a műről, néhány mondata talán segíthet megérteni Peirce alkotását: Azt mondja, feltehetőleg azért készült a film, mert a stúdió biztos befektetést akart nyújtani a részvényeseinek; ám a minőségre való törekvésként felfogadtak egy fiatal, jellegzetes stílusú rendezőt hozzá. (Aki nő, mert ugye a nőket kint elnyomják...) Szerinte ilyenkor ezek az újdonsült alkotók csak külsőre tudják felturbózni a sztorikat, de Kimberly belevitte a piszkálódás-motívumot, hozzáigazította a női főszereplőket és ezzel átformálta az egészet. (Ökörség.) Kiemeli, hogy Julianne és Chloë anya-lánya-kapcsolata rendkívül hiteles és érdekes, hogy a karakterekkel megegyező, vagy fiatalabb korú színészekre bízták olyan szélsőséges érzelmek bemutatását, amik még talán nem mennek számukra könnyedén. Valamint tőle származik az általam már korábban idézett mondat, ami szerintem nagyon fontos: „Meg kell érteni, hogy De Palma HORRORt forgatott, Kimberly viszont az abúzív emberi kapcsolatok poklát mutatja be science-fiction elemekkel tarkítva.”

Két Anon vitatkozik azon, hogy bemutatták, de nem is mutatták be, hogy miért utálja Carrie-t a többi gyerek. Ebből a vitából származnak a korábbi megfigyeléseim, miszerint Chris félmondata, amit a játékidő közepén elejt, csak lóg a levegőben, mert a címszereplő viselkedése egyáltalán nem támasztja alá azt. Vagyis a gyűlölet itt a személyiségének szól – ami nyilván a félreneveléséből adódik, de ez sem derül ki.

Solarnak tetszett a film, de többet várt tőle.

The_Bememother felveti, hogy kétféle módon érdemes nézni a Carrie-t: „1. Gondold azt, hogy valamelyik X-Men eredet-történetét látod és 5 perccel a vége előtt kapcsold ki. 2. Képzeld el, hogy Carrie vérében magas a midichlorianok száma és valójában egy Jedi napjainkban.”

BritneyBitch! is egy fontos meglátást tesz, megjegyzem, ő az első, aki biztosan női szemmel nézte végig: „Ez egy nővé váló lány története, egy tragédia és nem egy kitaszított története, aki mindenkit megöl az érettségi bálon.”

Végül jöjjön Anonymous hosszú kommentje: Felhívja a figyelmünket arra, hogy a ’76-os és a ’13-as változat majdnem ugyanolyan hosszúak, de szerinte Peirce direkt erre ment rá, emiatt pedig korlátok közé szorította saját munkáját. Jól kihasználta az idejét, de itt jön az újabb, ezúttal konkrétan ki nem mondott 20 perces kritika. Ő azt állítja, jó, hogy ennyi komputer-animációt vetettek be; de a nyitójelenetben Margaret viselkedése számára érthetetlen – ezzel nincs egyedül a kommentelők közt. Igen különös apróságra mutat rá, szerinte ugyanis a zuhanyzós részben, mikor Chloë a padlón csúszik, látható, hogy hófehér bugyi van rajta, ami ugye duplán lehetetlen, mert egyrészt Carrie nyilván meztelenül zuhanyzott, másrészt meg ha mégsem, akkor az alsóneműnek véresnek kellett volna lennie. Valamiért azonban ez a jelenet így benne maradt a végső vágásban – kiemeli, hogy Chloë maga is mondta, hogy zavarják a filmben hagyott folytatólagossági hibák. Itt is egy fontos mondat következik: „Végülis megértem, hogy a kritikusok miért mondják erre, hogy szükségtelen remake. Merthogy a változtatások tényleg jobbá tették a Carrie-t, de ahhoz nem lett elég jó, hogy lekörözze a klasszikus eredetit. Manapság pedig alapvető ellenszenv irányul az újrázások felé, nem mutathatsz be valamit, ami picit jobb vagy ugyanolyan jó, mint a korábbi, mert tutira ledorongolnak érte.”

+1, tőlem: Egy interjúban Chloë azt mondja, az egyetlen dolog, amit megváltoztatna Carrie-ben az a fotós srác megölése, ő életben hagyná. Tehát ezek szerint Ms. Moretz ugyanúgy látja a szerepét, ahogy Peirce: szimpatikus, a körülmények áldozatává váló lányként; nem pedig Stephen King szörnyeteggé avanzsáló tinijeként. 

SZPOJLEREK VÉGE

A Carrie 30 millió dollárból lett, eddig valamivel több mint 17 milliót hozott vissza, a kritikusoktól vegyes értékelésben részesült.

Röviden összefoglalva tehát: Jó alapsztori, amit remek színészek mesélnek el nekünk, kiegészítve eddig nem látott kis jelenetekkel, látványos pusztítás-orgiával a végén; de mindezt megmérgezi a sok pici hiba meg a megmagyarázhatatlan lélektelenség… 

Pontozás: 

imdb: 5.9 (4 év alatt 0.5-öt esett vissza.)

Szerintem: 3/5 (Kár érte, de lehet, hogy a második nézéskor jobban fog tetszeni!) (Nem így lett, viszont a Vágatlan Változat emelt a színvonalán egy picit.)

Hírek: 

- Stephen King műveiből kismillió alkotás készül éppen most is, ezek közül a legérdekesebbek: The Milkman – horror, A talizmán – tv-széria, Az – a korábbi változat remake-je. 

- Ha nem vagytok kíváncsiak a Carrie-re, Julianne Moore-t láthatjátok a Don Jonban; jövőre meg érkezik A hetedik fiú című varázslós fantasy és Az éhezők viadalának harmadik része, két részletben, ezekben szintén felbukkan majd. (Megjegyzés: Most már mindig két vagy három részes lesz minden film a mozikban?) [Az elsőt szívesen megnézném, a második csúnyán megbukott, a harmadik-negyedik pedig végre valahára eltüntette a mozikból Katniss-t.]

- Az ígéretes tehetségnek tűnő Ansel Elgort következő munkája egy dráma, a The Fault in Our Stars, ami két különös fiatal szerelmét mutatja be: Egyikük folyamatosan egy oxigén-tartályhoz van kötve, a másik műlábat visel és egy rákbeteg-klinikán ismerkedtek össze… (Ez nagyot kaszált és beindította a beteg szerelem trendet...)

- Judy Greerrel legközelebb a Dawn of the Planet of the Apes-ben találkozhatunk. (Újabb siker.)

Következőleg asszem a G.I. Joe 2-t nézem majd, de nem biztos. 

Ja és még valami: A Carrie-ből már van fent camrip a neten, de ne nézzétek meg, mert több mint 10 perc hiányzik belőle…

Aki a ’90-es években nőtt fel velem együtt, annak még biztosan mond valamit Genndy Tartakovsky neve, ha pedig nem ugrik be, segítek egy kicsit: Ő találta ki az akkori kor egyik meghatározó rajzfilmjét, a Dexter Laboratóriumát. (Milyen jó idők is voltak azok, mikor a Dexter név említésére még nem az a sorozatgyilkos pasi ugrott be mindenkinek…) Szóval ez a Tartakovsky nevű úr rendezte a Hotel Transylvaniát, ami a Szörnyek az Űrlények ellennel elkezdődött remek trend következő darabja: ebben a szörnyek a hősök, a rosszak a jók, vagyis kedvenc „gonoszainkért” szurkolhatunk humoros környezetben. Ezúttal az ismert rémek nem ijesztgetni, hanem nevettetni akarnak minket, szóval készüljünk fel egy halálian vicces túrára a ködös Erdélyben!

Drakula gróf (Adam Sandler az eredeti szinkronhangja), a világ legismertebb vérszopója, egyedülálló szülőként kitalálja, hogy építtet egy nagyszerű menedéket a magafajta szörnyetegek számára, ahol aztán a rémek kipihenhetik magukat és garantáltan ember-mentes környezetben szórakozhatnak. Itt tölti víg napjait lányával, Mavis-szel (Selena Gomez), aki azonban 118. születésnapján úgy érzi, hogy most már tényleg ki akar szabadulni apja túlságosan oltalmazó denevérszárnyai alól. A gróf viszont mindent megtesz, hogy elrettentse gyermekét a külvilágtól, ami sikerül is, egészen addig, amíg teljesen véletlenül egy fiatal ember, Jonathan (Andy Samberg) bejut a Hotel Transylvaniába. Drakula nem akarja megölni az ifjút, így kénytelen szörnynek maszkírozni Jonathant, akiből Jonastein lesz és rábízzák Mavis születésnapi partijának megrendezését. A borzalmas társulat pedig egyre jobban szórakozik, miközben a fővámpír azon izgul, nehogy lebukjanak – és hogy Mavis nehogy beleszeressen az emberbe… Vajon sikerül Drakula terve, vagy a váratlan látogató fenekestül felforgatja élőholt életüket?

Röviden: Ez egy vicces animációs mozi, amiben úgy láthatjuk kedvenc klasszikus horror-szereplőinket, ahogy még soha! A Farkasembernek például megszámlálhatatlan gyereke van; Frankenstein darabokra tudja szedni magát, a Láthatatlan Emberről meg megtudhatjuk, hogy vörös, göndör hajkoronával bír és nagyon béna a mutogatós játékokban. A figurák mind aranyosak és viccesek, kivéve Drakulát, aki bár komikus külsővel bír, de komoly szereplő – néha elsüt pár poént, ám ebben a formában el tudnám képzelni egy sötétebb hangvételű alkotásban is. No, de térjünk vissza a tárgyra: Mavis cuki, a rémek viccesek, a poénoknak pedig csak nagyon pici százaléka buta, fingós-böfögős amerikai Adam Sandler-filmes poén. A látványvilág tök jó, a sztori egyszerű, könnyen követhető és időtlen, mint egy vámpír: Az apáról szól, aki fél elengedni a lányát; a lányról, aki meg akarja ismerni a világot; a szerelem szépségéről és arról, hogy rossz dolog az embereket pusztán a külsejük vagy a „fajuk” alapján megítélni. Az olyan apróságok, mint az utalások a klasszikus horrorokra, a Twilight kifigurázása vagy az amerikai fogyasztói társadalom humoros formában történő pellengérre állítása garantálják, hogy a felnőtt nézők is jól szórakozzanak a nézése alatt. Külön viccesek a gyagya zombik, az élő lovagpáncélok meg a csontvázak:D Az egyetlen részlet, ami nem tetszett, az a manapság oly divatos, zenének csak nagyon nehezen nevezhető, autotune-ra épülő „popmuzsika” nyomatása, de ez meg egyértelműen a kor lenyomata, ami ellen aligha lehet tenni. 

A teljesség kedvéért álljon itt az ismertebb szinkronhangok listája: Kevin James – Frankenstein; Steve Buscemi – Wayne, a Farkasember; David Spade – Griffin, a Láthatatlan Ember; CeeLo Green – Murray, a Múmia és Jon Lovitz – Quasimodo. Rajtuk kívül a teljes Sandler-család is szerephez jutott: Adam felesége, Jackie volt Drakula feleségének, Marthanak a hangja; lányaik, Sunny és Sadie pedig kisebb mellékszereplőkként hallhatóak.

Érdekességek: A film már 2006-ban a tervezés fázisában volt, de hat év kellett hozzá, hogy megvalósuljon. Ez Genndy Tartakovsky első egész estés filmje – bár a Dexterből anno készített egy nagyon hosszú, időutazásos, tv-filmnek felfogható részt. Genndy a hatodik rendező, akinek felajánlották a munkát, ő pedig nemcsak elvállalta, de átdolgozta a forgatókönyvet is, a Hotel Transylvania innentől a Bolondos dallamok felé kezdett tendálni. Mavis szobájában a falon lévő egyik poszter egyértelmű utalás Selena Gomezre, az őt megszólaltató színésznőre; a többi szereplőről elmondható, hogy valamennyire hasonlítanak a szinkronhangjaikra. Drakula halottaskocsijának román rendszáma van. A városkát, aminek közelében a hotel található, Segesvárról mintázták, ahol Vlad Tepes született. Mavis zsugorított feje angolban női, magyarban férfi hangon szólal meg. A társproducerként is működő Sandler kettő, Andy Samberg pedig egy dalt írt a filmhez. A nagyobb mozihoz jár egy kis kiegészítő filmecske, a Goodnight Mr. Foot, amit Tartakovsky írt, rendezett és rajzolt. Ebben a hagyományos rajzfilmben a jeti a főhős, aki nem tud aludni egy túlbuzgó szoba-boszorkány miatt - a dvd-kiadáson megtekinthető, sajnos az HBO nem adta. A Hotel Transylvania 85 (más forrás szerint 104) millió dollárból készült és kis híján 347 milliót kaszált. A nézők szerették, a kritikusoktól vegyes értékelést kapott – az animációt meg a rendezést kedvelték, a forgatókönyvet már nem. Ez tartja a legnagyobb szeptemberi hétvégi premier bevételének rekordját; Adam Sandler pluszban elnyerte a Kid’s Choice Awardon a Kedvenc Animációs Film-Szereplő Hangjának járó díjat. 

Aranyos, humoros szereplők, jó viccek és szép, igényes látványvilág jellemzik ezt a művet. Nekem tetszett; a mai animációs dömpingben felüdítően hatott, mint vámpírnak a vérátömlesztés:) 

Pontozás: 

imdb: 7.1 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (A kicsit gyenge kezdés meg a béna befejező koncert-rész ellenére nem fogok pontot levonni.) 

Hírek: 

- Nagy valószínűséggel készül Hotel Transylvania 2, mégpedig 2015-ben, bár valószínűleg ez kevésbé lesz jó, mivel Genndy Tartakovsky nem vesz részt benne, helyette ugyanis a Popeye legújabb, egész estés verzióján dolgozik. (Tényleg meglett, láttam is.)

Ja és még valami: A stáblistát érdemes végignézni, az első felében ugyanis a karakterek 2D-ben ismét életre kelnek és ők rakják ki a stábtagok neveit így vagy úgy; később pedig a filmhez készült rajzokat láthatunk, amik nagyon hangulatosak. 

Holnap nagy eséllyel hullafáradt leszek, de ha mégsem, akkor mindenképpen megnézek valamit! 

Íme, a beígért klasszikus remekmű. Kis híján 60 évvel ezelőtt emelkedett ki először a tengerből a legendás Godzilla, hogy a földdel tegye egyenlővé Tokiót. A radioaktív őshüllő azóta az óriásszörnyek királyává vált és megteremtette a kaiju műfaját, aminek legutóbbi világhírű darabja a Tűzgyűrű. Már egy hónapja megvettem ezt a lemezt, de sosem volt kedvem megnézni, vasárnap éjjel aztán leültem és elhatároztam, hogy na, most akkor azért is. Érdekes élménynek bizonyult, kár, hogy a vége felé már alig bírtam ébren maradni… 

Oto szigeténél több hajó rejtélyes körülmények közt eltűnik, amire válaszul a japán kormány tudományos expedíciót indít a titokzatos események felderítésére. A helyi öregek egy régi legendáról beszélnek, a szörnyről, aki a mélységből felemelkedve a szárazföldre jön, hogy emberhússal táplálkozzon… Hamarosan kiderül, hogy a Gojirának nevezett gigászi bestia tényleg létezik, és úgy tűnik, víz alatti atomrobbantások miatt hagyta el tengerfenék közeli otthonát. Míg egy neves tudós tanulmányozni szeretné, addig mindenki más azon gondolkodik, hogyan lehetne elpusztítani. Egy fegyver hozta létre a bestiát és úgy tűnik, csak egy másik pusztító találmány végezhet vele – de akkor mikor lesz vége a rombolásnak?

A legérdekesebb az, hogy a mára a trash-katasztrófa-mozik állandó szereplőjévé vált gumiszörny első színre lépése alapjában véve nem is szörnyes film, hanem egy allegorikus tiltakozás a tömegpusztító fegyverek, közelebbről a hidrogénbomba ellen. Japán máig a világ egyetlen országa, ami atomcsapást szenvedett el és 1954-ben bizony még nagyon élesen élt a Hiroshimában és Nagaszakiban történt felfoghatatlan pusztítás emléke; ám egy időben közelebbi esemény indította el a láncreakciót. A Lucky Dragon 5 névre keresztelt halászhajó 1954-ben egy a vártnál jóval erősebb, titkos amerikai víz alatti atomrobbantás körzetében tartózkodott, emiatt 23 fős legénysége súlyos sugárfertőzést kapott, a rádiós pár hónappal később meg is halt. Kiderült, hogy a teszt során elszabadult sugárzás megfertőzte a tenger halait, majd a széllel sodródva katonákat, halászokat és több sziget teljes lakosságát. Ez a történés indította el a Japánon végigsöprő nukleáris paranoiát, ami egy törölt projekt után végül a Gojirában csapódott le. A szörny maga a megtestesült pusztító atomenergia, aminek ő maga szintén az áldozata és ugyanazt a rombolást viszi végbe, amit a bombák tettek, csak lassabban. 

A történet elég egyszerű: A lényeg nem a rém mitikus mivoltán van, nem is a faja vagy az ereje a fontos, hanem hogy hogyan jött létre és hogy miért jött a felszínre. Az ismeretlen lény kétféleképpen hat az emberekre: A politikus el akarja tussolni, meg akarja semmisíteni, mielőtt bárki tudomást szerez róla; a tudós pedig szeretné megismerni a titkait, tanulmányozni ezt a páratlan teremtményt. Erről lehetne még tovább értekezni, de ez csupán egy érdekes mellékszál, így menjünk tovább, térjünk rá a romboló fegyverek aspektusára! Gojirát a hidrogénbomba "szülte", ennek megállíthatatlanságával tör előre Tokión keresztül, a legyőzéséhez egy újabb szuperfegyverre van szükség. Ekkor kerül előtérbe a háború nyomát magán viselő békés tudós, Serizawa (Akihiko Hirata), aki véletlenül alkotott meg egy olyan találmányt, ami, ha rossz kezekbe kerül, annak beláthatatlan következményei lesznek. Még ebben a vészterhes időben sem hajlandó bevetni Oxigén Elpusztító készülékét, mert fél az utóhatásától. Amikor végre mégis kötélnek áll, azt fiatalkori szerelme kedvéért teszi, és olyan módon használja kreálmányát, ami igazán tiszteletre méltó, már-már az ősi szamurájok becsületkódexét idézi. Nekem ez volt a legérdekesebb dolog. 

A speciális effektek adják a kaiju/tokusatsu mozik lényegét és bár látni lehet, hogy mikor mutatnak maketteket, de azok minden alkalommal kifogástalanok, részletesek, nagyon szépek, ahogy a pirotechnikai trükkökre sem lehet panasz; de még a szörny gumi hát-taréjai sem zökkentettek ki. Merthogy ennek a műnek rendkívül borongós, komoly hangvétele van, amit már a nyitó stáblista alatt hallható ijesztő üvöltések meg a súlyos lépések dörrenései festik alá. A fekete-fehér látványvilág csak tovább fokozza a mondanivalót és bár konkrétan nem történik meg a felelősök keresése, ez kimondatlanul is ott lebeg a levegőben: ki rendelte el a robbantásokat, ki szabadította ránk ezt az Isten csapását? Az emberek közül csak a két tudós alakja maradt meg igazán, a már említett Akihiko Hirata Serizawája, és Takashi Shimura Yamane-ja, aki tanulmányozni szeretné ezt a különös életformát. A történetet Tomoyuki Tanaka producer tengeri utazása ihlette, aki elgondolkodott, hogy vajon miféle teremtményeket rejthet a mélység? A sztorit Shigeru Kayama, a kor ismert japán thriller-írója vetette papírra, a forgatókönyv létrehozásában a rendező Ishiro Honda is segédkezett. (A lentebbi képen ő van.)

Érdekességek: A Toho Stúdió megrendelésére eredetileg a Lucky Dragon 5 incidensét akarták feldolgozni – ez végül a Godzilla nyitójelenetében öltött testet, ugyanis az első hajó olyan körülmények közé kerül, amilyenbe a valós halász-jármű, az oldalán a felirat pedig „No. 5.” . Ez volt az első olyan japán mozi, amihez storyboard készült (kis rajzok, amiken rajta van a teljes eseménysor, jelenetről jelenetre), ehhez rajzművészeket alkalmaztak, ami viszont pluszköltségeket jelentett. A Gojira az első kaiju (japán óriásszörnyes) mozi. A stúdió nem engedte, hogy színesben forgassák le, ez pedig utólag váratlanul pozitívan hatott a kész változatra, mivel a trükkökhöz szükséges kábeleket, csöveket meg ilyesmiket teljesen elfedte. 

A partra kivonuló harcosok valódi katonák, gyakorlatozás közben vették fel őket. Hondát és az effektmester Eiji Tsuburayát a hatóságok megállították és kérdőre vonták, amikor egy felhőkarcoló tetején Godzilla támadását tervezték meg, a körülöttük lévő nézelődők pedig megrémültek attól, amiről beszéltek. A forgatás alatt egy szovjet atomrobbantási kísérlet eredményeként radioaktív eső zúdult Japánra, ez abban a jelenetben csapódott le, amikor az Oto-sziget lakosainak azt mondja az egyik tudós, hogy ne igyanak a vízből, mert fertőzött. A fémtoronyban lévő tévéstáb riporterét alakító Masaaki Tachibana olívaolajat kent az arcára, hogy úgy tűnjön, izzad. A direktor az a technikus, aki az erőmű termében meghúzza a kart, amikor megpróbálják árammal sokkolni a rémet. A merüléskor valódi búvárokról készült anyagot vágtak össze a szárazon, díszletek közt létrehozott képekkel. A feliratozás szerint az egyik korai jelenetben a főhősnő a Budapest Vonósnégyes koncertjére megy. Az USA-ban 1956-ban mutatták be a filmet, ám újravágták és beleillesztettek egy csomó saját jelenetet, melyekben Raymond Burr (Ínyencfalat, Perry Mason-sorozat) egy amerikai riportert kelt életre, aki az események középpontjába kerül – az új változat címe Godzilla, King of Monsters.

A Szörnyek Királya-rovat 

Címszereplőnk nevét elég sokáig nem sikerült eldönteni, elvileg még versenyt is hirdettek az elnevezésére. A végső döntés, a Gojira a japán gorilla (gorira) és bálna (kujira) szavak összeolvasztásából lett. A külsejéről sokáig tanakodtak a készítők, volt, aki óriáspolipnak akarta, volt, aki mutáns, majomtestű, gomba-szerű fejjel megvert akárminek, de aztán az 1953-as, nagy sikerű Pánik New Yorkban miatt inkább dinoszaurusszá tették. (A név a középső alakváltozathoz készült, de megmaradt.) A radioaktív leheletű bestia Stegosaurus, Iguanodon és Tyrannosaurus keveréke. A Godzilla névváltozatot nem az egyesült államokbeli forgalmazó, hanem a japán készítők találták ki. (A wikipedia szerint elvileg Godzilának kell ejteni a Gojirát, nem tudom, hogy ez tényleg így van-e.) 

A szörny 50 méter magas, a megjelenítéséhez egy teljes testjelmezbe bújtatott embert használtak, aki miniatűr várost rombolt le. Egyetlen képsornál, mikor az óriás a farkával pusztít el egy épületet, akkor használtak stop motion technikát, az összes többi esetben a kaszkadőr Haruo Nakajima van a jelmezben. (A színes képen feljebb ő van.) Emberként is láthatjuk a szerkesztőségben, ahol egyike az ott lévő újságíróknak, valamint Ishiro Hondával együtt az erőmű vezérlőtermében tartózkodik. Az imdb szerint a hüllőt nem csak ő, hanem Katsumi Tezuka is játszotta, aki szintén zsurnalisztaként bukkan fel civilben. Az első jelmez majdnem 100 kilót nyomott és kb. két méter magas lett, ám rettentő kényelmetlen és merev volt, a külsejétől eltekintve egyáltalán nem felelt meg a céljának, ezért újat kellett csinálni. A második változat valamivel könnyebb lett, de így is elég súlyos, ezen kívül borzasztó meleg volt benne és a szellőzése sem lett kielégítő. Bele kellett építeni egy csatornát, ami a rengeteg izzadtság elvezetésére szolgált és biztonsági okokból egyhuzamban mindössze három percet tölthetett el benne a színész. A ruha hátából kábelek lógtak ki, amikkel a szájat és a szemeket lehetett mozgatni, bár bevallom, én úgy vettem észre, hogy nem mozog a szeme… A címszereplő víz alatti mozgását egy akváriumban vették fel, ami üres volt, ám a kamera és a rém között egy üvegfal mögött halak úsztak. Egy trükkfelvétel során Nakajimát véletlenül áramütés érte, szerencsére nem lett komoly baja. 1972-es visszavonulásáig minden filmben ő alakította Godzillát. A hatalmas mutáns hangját úgy hozták létre, hogy a hangtechnikus Akira Ifukube egy gyantával bevont nyersbőr kesztyűt húzogatott föl és le egy nagybőgő húrjain, majd visszhang-effekttel játszotta le. A lépései dörgését úgy csinálta, hogy üstdobot megcsomózott kötéllel csapkodott. 

A Gojira 100 millió jenből készült, korának legdrágább japán filmje volt, hazájában 152 millió jent hozott vissza. A helyi kritikusok először igen negatívan reagáltak rá, de aztán az évek során egyre pozitívabban értékelték. Az USA-ban 2004-ben ismét bemutatták, az ottani közönség ekkor láthatta először a Raymond Burr-mentes változatot, ez további 412 ezer dollárnyi bevételt termelt - az amerikai kritikusoknak ez a verzió nagyon tetszett, Godzilla saját csillagot is kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán. Mára az egyik legjobb óriásszörnyes filmként tekintenek rá és a mozi történetének egyik sarokköveként. 27 folytatása született, nem számolva az utánzásait, a paródiákat és az 1998-as amerikai újrát. A méretes radioaktív őslényből popkultúra-ikon lett. 

Tetszett, mert Romero zombis munkáihoz hasonlóan a horrorisztikus külső mögött valós és égető problémára hívja fel a figyelmet. A mai napig látszik rajta, hogy mennyi munkát, pénzt és időt áldoztak rá, sokkal több van benne, mint azt az ember elsőre hinné. Egy nézést mindenképpen megérdemel a mozi szerelmeseinek! 

Pontozás: 

imdb: 7.5 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 5/5 

A dvdről: Egy újabb 100 Ft-os korongról van szó, amit a The Ladykillers-szel és a The Great St. Trinian’s Train Robbery-vel együtt vettem a turkálóban; ám ezt nem a Daily Mail, hanem a patinásabb The Guardian adta ki. Ennél fogva nincsen az elején üvöltő hangerejű céglogó és van menü, igaz, csak egyetlen funkcióval, a Lejátszással. Extrák ezúttal sincsenek, a szereplők japánul beszélnek, a feliratozás viszont nem tökéletes, egy helyen elírták a szöveget (tacktless) és csak minden második mondatnál jelenik meg az angol magyarázat. Végülis azért a lényeget lefordították… A Daily Mailes lemezeknél sokkal jobb kiadás, de nagyon fapadosnak számít, ám 100 Ft-ért ajándéknak tekinthetem. 

Hírek: 

- Három évvel ezelőtt a Legendary Pictures megvásárolta Godzilla jogait a Tohotól, az új remake gyártása most is gőzerővel folyik. A jelenlegi tulajdonos sajtóközleménye szerint a kritikailag megbukott ’98-as változattól elrugaszkodva ebben a részben visszatérnek a japán gyökerekhez. Bemutató elvileg jövő májusban… (Láttam, írtam róla.)

A héten sok izgi mozgóképet ad a tévé, ezek egyike a Hotel Transylvania, azt kinéztem magamnak, és lesz még pár másik alkotás is, amit talán megtekintek. Ezen kívül tervezem egy három cikkből álló sorozat elkészítését, amivel régi kedvenc színésznőm, Christina Ricci előtt tisztelegnék. Ebből az egészből viszont most még semmi nem biztos, de erre a hétre legalább egy plusz bejegyzést mindenképpen ígérhetek!

Elérkeztünk a harmadik Saoirse Ronan-filmhez, amit az utóbbi időkben láttam. Már tavaly felírtam a listámra mind ezt, mind a Violet & Daisy-t, de ehhez is csak most juthattam hozzá – anno ugyanis a székesfehérvári Cinema City-ben nem vetítették, mert a forgalmazó elgondolása szerint úgysem hozta volna vissza a bele fektetett pénzt. Később aztán egy VOX-os kritikát elolvasva úgy gondoltam, talán mégse baj, hogy lemaradtam róla, de továbbra is kíváncsi voltam rá. Valami egészen másra számítottam, de a véleményemről majd csak a történet ismertetése után!

Eleanor (Ronan) és Clara (Gemma Arterton) kénytelenek elhagyni az otthonukat, mikor utóbbi meggyilkol egy férfit, ám az ő életükben az ölés nem megy ritkaságszámba, ugyanis vérivó élőholtak. Útjuk egy tengerparti kisvárosba vezeti őket, ahol egy magányos férfi révén menedéket lelnek, Clara pedig rögtön bordélyházzá alakítja a lakásukul szolgáló, lepusztult, Byzantium nevű hotelt. Ellie viszont mégsem akar beletörődni a sorsába és megpróbál kitörni a hazugsággal teli mindennapokból. Összeismerkedik a különös Frankkel (Caleb Landry Jones), aki talán kiutat jelenthet neki az ördögi körből, ám ekkor újból veszélybe kerülnek. A fiatalabb vérszívó ugyanis sok dolgot nem tud még az idősebbről és arról, hogy mások is vannak, akik hozzájuk hasonlóak. Olyanok, akik bármit megtennének, hogy eltüntessék őket a föld színéről…

Szerintem a Byzantiumot rendező Neil Jordan legendás vámpírmozija, az Intejú a vámpírral elég szar. Vannak benne jó dolgok, például Stephen Rea őrült karaktere meg Kirsten Dunst örökké gyermektestbe zárt szenvedő alakja, de összességében szinte semmit sem tesz hozzá az éjszaka gyermekeinek mozis mítoszához. Azt hittem, ez ugyanolyan rossz lesz, de pont az ellenkezője sült ki belőle, bár itt is akadt olyan, ami nem tetszett. De ennél végre azt lehet érezni, hogy volt értelme elkészíteni, mert a néhány klasszikus klisé mellett rengeteg újdonságot találtak ki, ezzel újrateremtve a vámpírokat. Itt nehéz szörnyeteggé válni, alig jár valami emberfeletti képesség az átok mellé, a két főhős pedig az öröklét két különböző megélését tárja elénk. Clara élvezi a gyönyöröket és mások manipulálását, de közben szívén viseli a prostituáltak sorsát; Ellie pedig nagy körültekintéssel választja ki áldozatait, mialatt szeretne végre őszintén élni, úgy, hogy felvállalhassa, kicsoda valójában.

„- Ne tedd!”

„- Nem fogom.” 

Ezeken túl a hangsúly végre nem a romantikán meg a drámán van – ezek is bele kerültek, de fontosabb kérdéseket toltak előtérbe, például a nők elnyomását; és mivel ez egy igazi horror, csak úgy fröcsög a vér. Van benne lefejezés, különféle vérszívások, erőszak, de az igazán király jelenet a véres zsebkendős. A sztori érdekes és szurkoltam a hősnőknek, csak a befejezés nem tetszett – na jó, bevallom, féltékeny lettem Frankre:D

Ronan és Arterton csodásak – előbbi cuki és mégis ijesztő, utóbbi pedig baromi szexi, de korántsem olyan egyszerű karakter, mint amilyennek látszik; Caleb Landry Jones (X-Men: Az elsőkben Banshee) viszont idegesített, egyrészt irtó furán néz ki, másrészt alig lehet érteni, amit mond. Őket egészíti Sam Riley (Franklyn), Jonny Lee Miller (Éjsötét Árnyék), Tom Hollander (Karib-tenger kalózai 2-3, a stáblistán nincs feltüntetve) és a durva külsejű Uri Gavriel (A Sötét Lovag: Felemelkedésben a vak börtönlakó, aki arabul magyaráz). Közülük főleg Riley emelkedik ki és különös, hogy Miller megint negatív szerepet kapott. 

Érdekességek: A forgatókönyvet Moira Buffini írta 2008-as színdarabja, az A Vampire Story nyomán; és korábban már együtt dolgozott Gemma Artertonnal a Tamara Drew-n, amit szintén ő írt. A „vér” valójában egy nagyon édes ételszínezékes szirup volt, Saoirse-nak nem ízlett:) Ms. Ronan egyébként ténylegesen megtanulta azt a két zongoradarabot, amit Ellie játszik, intenzív zongoraleckéknek köszönhetően. Ő és Tom Hollander együtt szerepeltek a Hanna – Gyilkos természetben is. A Byzantium 8 millió fontból készült és csak az USA-ban 85 millió dollárt hozott vissza, a kritikusok pozitívan értékelték.

Különleges és újító mozi, ami amellett képes horror maradni, hogy egyben dráma és icipicit romantikus film. Megreformálja a borzongatós műfaj egyik legősibb kreatúráját úgy, hogy nem válik önmaga rossz paródiájává és már emiatt elismerésre méltó. 

Pontozás: 

imdb: 6.5 

Szerintem: 5/5 (Látnom kell még egyszer, ez biztos!) 

Hírek: 

- Gemma Arterton a The Voices című horror-vígjátékban bukkan fel legközelebb, amiben egy gyári munkásnak a kutyája meg a macskája mondja meg, mit tegyen, és ez odáig vezet, hogy véletlenül megöli az egyik kollégáját… (Ez a kolléga a hölgy, amúgy nem láttam a filmet.)

- Sam Riley a Maleficentet erősíti többek közt Angelina Jolie, Elle Fanning és Juno Temple oldalán. (Ezt viszont megnéztem és írtam róla.)

Nem tudom, mi lesz a következő írásom tárgya, de legkorábban szerdára várható.

Már jó régen felírtam a listámra ezt a filmet, ami azért vonzott, mert kedvelem a két főszereplő hölgyet. Eddig nem bírtam hozzájutni, most viszont már hazánkban is elérhetővé vált dvdn, így végre láthattam – plusz éppen kapóra jött, mert a Vágy és vezeklés meghozta a kedvem Saoirse Ronan mozijaihoz.

A címszereplők (Violet – Alexis Bledel és Daisy – Saoirse Ronan) foglalkozásukat tekintve bérgyilkosok. Közös albérletben laknak, csak együtt dolgoznak és fiatalságuk meg a gyengébbik nemhez való tartozásuk ellenére halálosan hatékonyak. A szabadnapjukon új megbízatás érkezik: a főnöküket kirabolta egy illető, aki utána felhívta őt telefonon, megmondta, hol lakik, és hogy várja az embereit. Egyszerű, könnyű melónak látszik, a pénz pedig jól jönne a párosnak, mert nemrég dobták piacra a popsztár Barbie Sunday új ruhakollekcióját, amiből mindketten szeretnének egy-egy mesés, ám méregdrága darabot. A gond csak akkor kezdődik, mikor véletlenségből szóba állnak a célszeméllyel (James Gandolfini), innentől ugyanis elkezdik megismerni őt és nem könnyű végezni valakivel, akit már ismersz. A dolgot tovább bonyolítja a rivális kollégák felbukkanása, a célpont sok izgalmas titka és lassan fény derül arra is, hogy a két lány elhallgat dolgokat egymás elől. Vajon sikerül végrehajtani a feladatot vagy ezúttal ők lesznek az áldozatok?

A nyitójelent megmutatta, hogy ez valami egészen szokatlan lesz. A két lenyűgözően kék szemű színésznő érdekes párost alakít és a szó szerint véresen komoly események ellenére a Violet & Daisy-nek van egy megfoghatatlan komikuma. A történet lassan indul be, de amint a három főhős az első alkalommal szembesül egymással, onnantól rögtön begyorsít, magával ragad. Kíváncsi lettem, hogy miért akar a fickó meghalni, de miközben ezt szépen adagolják, újabb és újabb érdekes részletek bukkannak fel. Kár, hogy az ezekből fakadó rengeteg lehetőséget nem aknázták ki a készítők – lásd lejjebb, a szpojlereknél. Ronan, Bledel és Gandolfini triója remek, teljesen hitelesek mindnyájan, mindössze a csajok háttértörténetén dolgozhattak volna egy picit többet. A legnagyobb problémám az egésszel az, hogy nincs magyarázat arra, miért meg hogyan lett Violet és Daisy bérgyilkossá. Az egyetlen ismertebb mellékszereplő Danny Trejo, akinek mindössze 5 perce van, valamint számomra ismerős még Stu „Large” Riley is, akit anno a Ha/Ver szó szerinti nehézfiújaként láthattunk – ő kezelte a végén a páncélöklöt. Az író-rendező-producer Geoffrey Fletcher volt, akihez az Oscar-díjas Precious forgatókönyve köthető. 

Érdekességek: Gandolfini karakterét elvileg Michaelnek hívják, de ez egyszer se hangzik el. Egy vicces név a mellékszereplők közül: Emerald-Angel Young (Fiatal Smaragd-Angyal), egy bizonyos May-t alakított.

SZPOJLEREK JÖNNEK 

Folyamatosan visszatérő probléma, hogy hősnőink kifogynak a lőszerből. Ekkor azt gondoltam, jujj, de hülyék, miért nem veszik el a halottak fegyvereit? És mekkora poén, hogy a pasas megkérdezi tőlük ugyanezt:D Daisy titka tök jó, bár ebben az esetben még inkább érdekelt volna, hogy mi vette rá arra, hogy bérgyilkosnak álljon? Továbbá az sem kapott túl nagy hangsúlyt, hogy Violet nyilvánvalóan megölte a volt társát és a négy gazember, akiket kivégez, anno feltehetőleg megerőszakolták őt. A repülőgép-motívumot sem magyarázzák meg és ezekért mind kár, mert engem tényleg érdekeltek volna… A legjobb jelenet egyébként a szülinapi tánc, ahol egy nagyon vicces Harry Belafonte-dalra ropják, kár, hogy az olyan rövid. (Ha már tánc, később van egy elég sokkoló, hasonló részlet.) Az idősebb lány álma szintén érdekes, a szerszámboltban valamiért mennyei fény van az ajtó mögött, és ezek együtt egy icipici fantasztikumot visznek bele a sztoriba. 

SZPOJLEREK VÉGE 

A Violet & Daisy a wikipedia szerint 17 ezer dollárt hozott be, a kritikusok utálták. Igen különös film, mert nincs eleje és végülis a vége se igazi vég, a játékidő inkább csak egy szelet valami nagyobból. A szokatlan történet és a központban álló trió miatt tetszett, ám sajnálom, hogy annyi minden kimaradt belőle… 

Pontozás: 

imdb: 6.1 (3 év alatt 0.3-at csökkent.)

Szerintem: 3/5 

Hírek: 

- Saoirse Ronant ebben a hónapban a Majd újra lesz nyár névre hallgató romantikus, háborús drámában láthatjuk. (Erről azóta született cikk.)

- Danny Trejo Macheteként hamarosan gyilkolni fog a hazai mozikban, rezüméjén pedig 21 új cím szerepel, ezeket inkább nem részletezném. (A Machete gyilkolról is írtam már.)

Korábban beharangoztam egy filmet, de azt valahogy azóta se volt kedvem megnézni, pláne mivel kiderült, hogy feliratos és nem angolul beszélnek benne… Valószínűleg egyszer csak rászánom magam, de korántsem biztos, addig meg az összeírt mozik listájából fogok válogatni. (Erről szintén elkészült már a cikkem.)

Végül jöjjön egy trailer, hátha kedvet kaptok a filmhez:

Mostanában egészen sok Juno Temple-filmet ad a tv. Múlt héten volt a St. Trinian’s, ezen a héten pedig a Kismadarak, amit jövő szombaton ismételnek, valamit az általam korábban még nem látott Vágy és vezeklés. Bírom Keira Knightley-t, de ez a cím egyszerűen nem keltette fel a figyelmemet, azt hittem, valami romantikus baromság, most azonban elhatároztam, hogy megnézem, mivel ez Juno harmadik szereplése és az egyik legemlékezetesebb a korai munkái közül – ráadásul az egész film marhára ms, mint aminek tűnik. 

A sztori a ’30-as években indul, amikor a Tallis-család óriási birtokán összegyűlik a rokonság. Az élénk képzeletű kislány, az írói tehetség jeleit mutató Briony (Saoirse Ronan) egyre több nyomot vél felfedezni, ami a nővére, Cecile (Knightley) és a jóképű kertészlegény (?) Robbie (James McAvoy) között dúló szerelemre utal, ám félreérti ezeket, valami egészen másra gondol. Erre csak még egy lapáttal rátesz az a szörnyű bűntény, amit az ott vendégeskedő unokatestvére (Temple) kárára követ el valaki. Briony összerakja a mozaik darabjait saját szájíze szerint és egyetlen szemtanúként vallomást tesz a tettes ellen, aki szerinte nem más, mint Robbie! Hiába a gyanús körülmények sokasága, a rendőrség hisz neki és a fiatalembert elszakítják Cecile-től. Aztán kitör a háború és a három főhős mind a maga útját járva próbál túlélni, segíteni vagy éppen vezekelni. Vajon hazajuthat a borzalmas dolgokon keresztülment baka és ismét együtt lehet ápolónővé vált szerelmével vagy a sors más végzetet tartogat számukra?

Bevallom, akadt még egy dolog, ami visszatartott az Atonementtől, ez pedig maga a bűntény, amit szegény Lola, vagyis Juno ellen elkövetnek, egyszerűen nem akartam ezt látni, de legnagyobb meglepetésemre jöttek ennél durvább dolgok is. Az első fél órában még tök jól szórakoztam, figyeltem a kis részletekre, a cselekmény alakulására, aztán miután Robbie-t elviszik a kékruhások, onnantól jönnek az igazán brutális dolgok. Nem ez az első mozi, ami a háborút egy katona szemszögéből próbálja bemutatni, ám tény, hogy ha valaki a győztes oldalon harcolt, az mégsem jelentette azt, hogy győztesen került ki a vérzivatarból. Szokatlan és figyelemreméltó a rémes dolgok naturalisztikus, ám mégis elegáns bemutatása, a különös zene, a történésekben előre-hátra ugrálás és a sok közeli kép, az apróságok akkurátus bemutatása.

Az eseménysort nagyszerű színészek tárják elénk. Keira Knightley-t nem kell bemutatnom senkinek, szép és tehetséges. James McAvoy ismét lenyűgözött, ezúttal sem kellett csalódnom benne. Briony-t hárman keltik életre: Saoirse Ronan után Romola Garai és végül Vanessa Redgrave, nekem leginkább az első kettő alakítása tetszett. Juno és a „mellé rendelt” Benedict Cumberbatch egyetlen igazi közös jelenete elementáris erejű, a pillantásokból, a szavakból szinte sugárzik a szexuális vágy, de tekintve a „résztvevőket”, nagyon nyomasztó érzés volt nézni. Még egy érdekesebb színész van, akit kiemelnék: a végén az interjúnál a riportert az elsősorban forgatókönyvíróként ismert Anthony Minghella játszotta (ő készítette például a Hideghegy és Az angol beteg szkriptjét). A rendező Joe Wright (Büszkeség és balítélet, Hanna -  Gyilkos természet) volt, a cselekmény Ian McEwan 2001-es regényén alapszik, az író társproducer is volt. 

Érdekességek: Megfigyeltem, hogy az elején szinte mindig hallható valamilyen rovar zümmögése, a végén a háborúban pedig mindig ugyanaz a harmonikaszó hallatszik. A zene legkülönösebb pontja az, hogy a háttérzajok, például az írógép kopogása, beleépülnek, a részévé válnak, ez nagyon tetszett. (Innentől már a világhálóról összeszedett adatok következnek.) Az egyedi képi világ egy részét úgy érték el, hogy Christian Dior harisnyákat húztak a kamerák lencséjére. A Dunkirkben játszódó részeket egy Redcar nevű településen vették fel, a helyi lakosok közül sokan statisztáltak, nekik 50 fontot fizettek fejenként. Ebben a szekvenciában valahol látható a direktor, a katonák meg a Ködös utak című mozgóképet nézik, ami egy dezertőr sorsát mutatja be, aki Franciaországból próbál kijutni. A II. Világháborúból összesen 8 brit katonai mentőautó maradt fent, ezek mindegyike szerepet kapott. Mikor Robbie-t elviszik a rendőrök, figyeljük meg a kukucskáló kislány melletti üvegablakot! Az itt látható figura Matilda, aki egyrészt jelentheti az azonos című angol gyerekvers folyton hazudozó kislányát, másrészt Szent Matildát, az ártatlanul megvádoltak védőjét. A forgatást 3 hét próba előzte meg, hogy addigra a színészek megszokják a környezetet meg a karaktereiket.

A szerepére való felkészüléshez Keira Knightley a ’30-as és ’40-es években készült filmeket nézett. Romola Garai 3 évvel idősebb nála, mégis a húgát alakítja. Briony életre keltői egymást megfigyelve hozták létre a figura mozgását és jellemzőit, egy beszédtanár segítségével pedig a beszédüket is összehangolták. Juno és Romola együtt játszottak a Dicső ’39-ben; Juno és Benedict pedig A másik Boleyn lányban, bár ha jól emlékszem, nincs közös jelenetük. Néhány érdekes név a stáblistáról: Leander Deany (rendőrt játszott, férfi és mégis leandernek hívják), Alex Noodle (magánzárkás katona vagy valami ilyesmi, a neve nudlit jelent), valamint a nővértanoncok közül az egyiket ugyanúgy hívják, mint a főszereplő lányt, csak máshogy írja: Bryony Reiss. 

A Vágy és vezeklés 30 millió dollárból jött létre és 129 milliót hozott vissza. A kritikusoktól csupa pozitív értékelést kapott, a színészi játékot, a fényképezést és a zenét is méltatták. A zeneszerző Dario Marinellit Oscar-díjjal jutalmazták munkájáért, maga a film 40 különböző díjat nyert és felkerült több kritikus 2007. Legjobb Filmjei-listájára. Ez indította el Ms. Ronant a világhír felé, ugyanis azon nyomban Oscar-, BAFTA- meg Golden Globe-jelöléseket kapott, és bár egyiket sem vihette haza, mégis rögtön ismertté lett. 

Nem erre számítottam, felülmúlta az elvárásaimat. Durva volt, felkavaró és érdekes, testközelből mutatta be a háború borzalmait meg az emberi természet sötét bugyrait, mindezt különleges, egyedi módon tette, nagyszerű színészek tolmácsolásban, amire a koronát az elképesztő lezárás tette fel. Csak ajánlani tudom! 

Pontozás: 

imdb: 7.8 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Keira Knightley következő érdekesnek látszó munkája a Laggies, amiben Chloë Grace Moretz-cel játszik együtt. A történet egy lelkében még mindig tini, harmincas nőről szól, aki valódi élete elől elmenekülve összebarátkozik egy tizenéves lánnyal és együtt szórakoznak. (Ezt aztán senki se nézte meg...)

- James McAvoy megint X-Professzor lesz az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiban, majd a legújabb Frankensteinben a szörnyet életre keltő doktor bőrébe bújik. (Előbbiről írtam azóta.)

- Saoirse Ronan a címében hozzánk közel álló The Grand Budapest Hotelben bukkan fel legközelebb, majd a How To Catch A Monsterben, ami egy újabb Percy Jackson… (Szintén az elsőről született már cikkem.)

- Benedict Cumberbatch A hobbit 2-3-ban kapott szerepet és szinkronizálni fog a hűdenagyonszükséges Madagaszkár pingvinjei-mozifilmben… Ezeken kívül viszont akad a rezüméjén még valami, a Flying Horse névre hallgató dráma, ami azért keltette fel a figyelmemet, mert Gary Oldman írta és rendezi. Kíváncsi vagyok, miről szólhat? 

Más: Anno tanultam a kereskedelmi televíziózásról, de így sem értem, mi értelme van hétköznap 23 óra után közszolgálatinak nevezett műsorokat adni. A tv2-ről van szó, elsőnek a film előtt adott valami hitelről szóló 5 perces izét, ami nyilvánvalóan bankreklám, aztán meg a Vágy és vezeklés közben jött ez a lakás talkshow vagy mi a bánat, ami össz-vissz nincs 2 perc. Ennek mi az értelme? Ki nézi meg? És ha már reklámozzák, akkor miért csak ennyi az egész? Ráadásul annak a pasasnak valami elképesztően hülye frizurája van, lehetetlenség komolyan venni… Tudom, hogy fel kell mutatni ilyen műsorokat, mert különben bevonják az engedélyüket, de az értelmetlen, hogy nappal csak szemét megy, éjjel meg a „közszolgálati műsorokat” beszúrják a reklámblokkba… 

Mivel a ’90-es években nőttem fel, így az akkori vígjátékok egyik állandó, nagyszerű szereplőjét, Tom Hanks-et a mai napig kedvelem. Az iránta való rajongásom miatt néztem meg a 2004-es Betörő az albérlőmet, amit nagyon kedvelek, dacára annak, hogy nem vagyok oda a Coen-fivérekért. Miután többször is láttam ezt a bizonyos fekete komédiát, elgondolkodtam rajta, vajon milyen lehet az eredeti? Pláne érdekes lett az ’55-ös változat, mikor kiderült, hogy a főszereplők közt van Sir Alec Guinness és Peter Sellers – utóbbit már több helyen láttam, de előbbit még híres Obi-Wan Kenobi alakításán kívül sehol. Így aztán, ahogy a korábban taglalt The Great St. Trinian’s Train Robbery-t, ezt is 100 Ft-ért vettem, Daily Mailes kiadásban, a turkálóban. Lássuk, megért-e ennyit! 

A bűnöző-lángelme Marcus professzor (Guinness) kieszel egy ördögi tervet, amivel 60 ezer fontra tehet szert. Már csak néhány segédre van szüksége és egy helyre, ahonnét a rablást irányíthatják. Éppen kapóra jön a kedves, idős hölgy, Mrs. Wilberforce (Katie Johnson) kiadó szobája a vasút melletti düledező házikóban, így Marcus és emberei (Sellers, Herbert Lom, Danny Green és Cecil Parker) magukat muzsikusoknak álcázva beköltöznek. A terv kissé körülményesen, de összejön, ám egyikük ügyetlensége miatt a házinéni rájön, hogy a különös kompánia rosszban sántikál. Márpedig ekkora dohányt nem lehet veszni hagyni, így meg kell ölni az egyetlen szemtanút – de ekkor a hétpróbás gazfickóknak inába száll a bátorsága. Vajon képesek lesznek megtenni, amit kell, vagy valami más történik – de akkor kié lesz a nagy zsozsó? 

Aki látta az újrát, annak a sztori nem lesz meglepetés, de elárulom, hogy igen sok dologban különbözik a cselekmény az utódjáétól. Például a legnyilvánvalóbb, hogy más a helyszín, más a rablás célpontja, plusz itt maga az öregasszony is részt vesz benne, bár úgy, hogy maga sem tud róla. Az öt férfiból igazán csak ketten kidolgozottak, Alec Guinness Orlock grófra emlékeztető külsejű, őrült professzora és Danny Green buta, de rémesen erős One-Roundja. Parker és Lom csak külsejükben érdekesek, valójában személyiségük vagy speciális szerepük nincs, ahogy Peter Sellers-nek sem, akinek ez volt az egyik legkorábbi, nagyobb lélegzetű alakítása. Katie Johnson aranyos és tulajdonképpen a mozi azt mutatja be, hogy az öt gazember hogyan viszonyul az ő karakteréhez és ez hogyan hat ötük viszonyára. 

SZPOJLER, mivel úgyse nézi meg ezt senki… 

A legfőbb különbség az, hogy a 2004-esben gyakorlatilag maga a Sors csap le egyenként a rosszfiúkra, itt pedig megölik egymást. Meg hát ugye itt mindenki fehér, ott meg akad két néger meg egy ázsiai… 

SZPOJLER VÉGE 

Ez a Ladykillers krimiszerűbb, komolyabb, mint későbbi névrokona, de lehet rajta nevetni, bár én hiányoltam pár dolgot. Az első Mrs. Wilberforce esernyője, amit kétszer is elhagy és mindig valami kalamajka származik belőle – a végén van vele egy apró poén, de azt hittem, hogy egyike lesz a „gyilkos szerszámoknak”. Ugyanezt vártam a már ránézésre súlyos kalapácstól, amit a hölgy a rakoncátlankodó vízvezeték nógatására használ, ebből viszont nem lett semmi. Ugyanígy a papagájok meg a különös ház se kaptak fontosabb szerepet, csak kis részletek, amik a nagy egészet nézve szükségtelenek. Az egyetlen bajom viszont a pisztoly, amit Harry, vagyis Sellers hordoz magával. Amikor végre eldönti, hogy lelövi az öregasszonyt, akkor ránéz egyik társára, aztán elteszi, mondván „túl hangos lenne”, közben meg az utcán minden ház tök messze van a helyszíntől. De ennél is ostobább az a jelenet, mikor One-Round kergeti Harry-t a ház körül és mindketten kétszer átlépik a földön lévő, a holdfényben kifejezetten fénylő fegyvert, egyikük sem veszi fel és puffantja le a másikat. Persze tény, hogy akkoriban nem lehetett erőszakot mutatni a filmekben, de ez annyira logikátlan – bár talán az ötvenes évek közönsége viccesnek találta. (Viszont ez se mentség a kitömött madárra, az baromi nevetséges:D) Észrevettem egy ismerős arcot a mellékszereplők közt, az utcai gyümölcsárus ugyanis a korábban említett St. Trinian’s főgonosza, Frankie Howerd.

Érdekességek: A rendező neve Alexander Mackendrick. Ő, Guinness és Cecil Parker együtt dolgoztak A fehér öltönyös férfi című mozin is. Az író William Rose egyik forgatókönyvén alapszik a rendkívül sikeres A csajom apja ideges (az eredeti címe Guess Who's Coming to Dinner). Rose a Betörő az albérlőmmel BAFTÁt nyert. Herbert Lom a Rózsaszín Párduc-filmek egyik oszlopos tagja lett később Peter Sellers-szel együtt és ő élt a legtovább a főhősök közül, tavaly halt meg, 95 évesen. Katie Johnson a harmincas években kezdett filmezni, ekkor már ötven fölött volt, de egészen Mrs. Wilderforce alakjáig nem figyeltek fel rá, ezért azonban rögtön BAFTA-díjat kapott. Sajnos ezután már csak egy filmet készíthetett, mert 1957-ben elhunyt.

Eredetileg nem a törékeny Johnsont akarták felkérni a házinéninek, hanem egy fiatalabb színésznőt, ő azonban a forgatás kezdete előtt meghalt. A madarak hangja Peter Sellers volt. Alec Guinness a professzort a színész Alastair Simről mintázta, utóbbi lánya azt nyilatkozta, hogy sokan azt hitték, tényleg Sim játszotta Marcus-t. William Rose állítólag megálmodta a teljes cselekményt, a stáblistát díszítő rózsák pedig rá utalnak (rose=rózsa). A taxisofőrt játszó Kenneth Connor később a Folytassa…!-filmek nagy sztárja lett. Mikor a papagáj kirepül a szobából, azt mondja, hogy „Alec Guinness” – én nem vettem észre, alig érthető, amit a szárnyasok mondanak. A ház hátulsó része díszlet volt, az eleje igazi épület, a belsejében játszódó részek meg stúdióban készültek. Zeneszakértőknek érdemes megfigyelni a lemezt, ugyanis azon a muzsika mindig az eseményeknek megfelelően változik. A cselekmény más műveket is inspirált a 2004-es változaton kívül: 1996-ban a BBC Radio 4-on sugározták a hangjáték-változatot, 2011-ben és ez év nyarán pedig színre vitték, kétféleképpen. Bár semmilyen információt nem találtam a költségeiről vagy a bevételéről, a hazájában sokszor a legjobb komédiák közé választották a The Ladykillers-t, ami mindenképpen azt mutatja, hogy sikeres volt. 

Jól szórakoztam rajta, jobb, mint a The Great St. Trinian’s Train Robbery, a 2004-es Betörő az albérlőm hozzám közelebb áll, de ez se volt rossz. Dacára annak, hogy kis híján 60 éves, még ma is megállja a helyét! 

Utólagos szerkesztés: A régebbi kiadású 1001 film amit látnod kell mielőtt meghalsz című könyvben is helyet kapott.

Pontozás: 

imdb: 7.8 

Szerintem: 5/5 

Ez az első cikkem, amit közvetlenül Wordbe írtam, korábban ugyanis azt a módszert alkalmaztam, hogy jegyzettömbbe kerültek az adatok, majd ott fogalmaztam meg a szöveget, végül itt formáztam, de rájöttem, hogy így kevésbé körülményes és a program sokszor már írás közben javítja az elgépeléseimet. Ma este debütál magyarul először a Little Birds az HBO-n, ezt semmiképpen nem hagyom ki, a régi filmes dvdkből most meg már csak egy van hátra, egy igazi legendás, klasszikus alkotás, amit mindenki ismer. Kis segítség: Nem amerikai mű, de éppen most gyártják a második amerikai feldolgozását. Ráismer valaki?:)  

Ezer és egy alkalommal belefutottam már ebbe a király címbe, a plakáton meg egy tök jó maszkot viselő fickó volt és mivel mindenütt jó olcsón árulták, eldöntöttem, hogy beszerzem. Sajnos (?) a Metroban elfogyott, mire odaértem, de a múltkor ugyanazon a garázsvásáron, ahol a Franklynt vettem, ott volt ez is, ugyanúgy 150 Ft-ért, szóval elhoztam. Tegnap éjjel leültem megnézni és mivel ez a Rendezői Változat, így hajnali 3-ig tartott - ha pedig kicsit utána olvastam volna, akkor talán meg se veszem!

A jövőben járunk, ahol a távol-keleti országok győztek egy nagy háborúban és megalakult az Európát és Ázsiát magába foglaló Eurázsiai Birodalom. Ám a környezetszennyezés meg a háborúk mindenütt borzalmas körülményeket teremtenek, sugárzás meg egyéb rémségek tizedelik a lakosságot. Azuma professzor (Akira Terao) talál egy lehetséges megoldást mindezek legyőzésére, a neo-sejteket, amikből bármilyen testrészt/szervet lehetséges létrehozni. A kutatásokhoz viszont rengeteg idő és pénz kell, ezekből pedig nincs elegendő... A fordulat akkor történik, mikor egy villámcsapás hatására a tápfolyadékban tárolt testrészek összeállnak és létrejönnek belőlük a Neo Sapiens-ek, akik közül csak öten élik túl a kiirtásukra szerveződött tisztogató akciót. Ők aztán bosszút esküdnek az emberiség ellen és egy ódon kastélyban rendezik be főhadiszállásukat, ahonnét robot-hadseregükkel ostrom alá veszik a Birodalmat. Közben Azuma professzor katonának állt fia, Tetsuya (Yusuke Iseya) meghal szolgálatteljesítés közben, ám az apja a tápfolyadékba helyezve újjáéleszti őt. A fiú kap egy harci ruhát és újjászületve felveszi a Casshern (ejtsd: Kesszörn) nevet, majd elindul, hogy mindörökre véget vessen a háborúnak. Ehhez azonban le kell győznie a félelmetes erővel és intelligenciával rendelkező Burait (Toshiaki Karasawa), az utolsó Neo Sapiens-t. Vajon sikerrel jár a hős és eljön végre a béke kora, vagy elbukik, ezzel mindent pusztulásra ítélve?

Ha a rövid véleményemre vagytok kíváncsiak, akkor az ennyi: Nem nekem való. Túlságosan absztrakt, összetett, anime-szerű, szokatlan és túl sok mondanivalója van. Már eleve a látványvilág befogadása nehéz dolog, aztán meg kell jegyezni a számos szereplőt, akiket be se mutatnak, hanem az események közben kell megértenünk, kik ők; majd pedig végig kell gondolnunk, ki kivel van, miért harcolnak, és hogy mi miért történik. Számos gyönyörű, művészi képet tárnak elénk, a rendkívül mély vörös és sárga színeket a játékidő közepén felváltja a monokróm látványvilág, a valóságtól rendkívüli mértékben elrugaszkodott jelenetek meg úgy keverednek a teljesen hétköznapi dolgokkal, hogy egy idő után már semmin nem fogunk meglepődni. Van itt egyértelmű tiltakozás a diktatúrák meg a háborúk ellen, a szerelem/szeretet dicsőítése, terítékre kerül a halál elfogadásának kérdésköre, a közkatonák által átélt elképzelhetetlen események bemutatása és az ember pusztító természetének jellemzése is. A Neo Sapiens-ek magánhadjáratának egyetlen kiváltó oka az, hogy a normális emberek megtagadják tőlük a létezéshez való jogot: ekkor ismét egy súlyos kérdés merül fel, az, hogy ki dönthet az életről és halálról, van-e joga egyáltalán ehhez bármely hús-vér lénynek?

Mindeközben felépítenek előttünk egy olyan hihetetlen világot, ami az anime-rajongóknak talán nem ismeretlen, de a többi nézőnek biztosan nagyon új és elképesztő hatású. Jönnek mindenféle steampunk jegyeket magukon hordozó robotok, repülő erőd, gigászi harci gépezetek és ezekben egyaránt benne van a keleti építmények hagyományos külseje meg egy elképzelt jövő modernitása. Bár lézerágyúk meg hasonlóak azért nincsenek... A sztorit egy kissé nehéz követni, legalább negyven perc eltelik, mire ténylegesen megszületik a hős, meg ott a Dragon Ballra nagyon jellemző "harminc percet pofázunk, aztán ötöt verekedünk" is, valamint a például a Duel Masters-ben  látható idegesítő, értelmetlen karakter, akit nem tudom, miért volt muszáj beletenni. Az egyik Neo Sapiens ugyanis értelmi és testi fogyatékos, csak nyervogni meg üvölteni tud, és dacára annak, hogy ha nagyon akarom, meg tudom fogalmazni, hogy mit képvisel, mégsem bírtam megkedvelni, sőt, kifejezetten örültem, mikor elpatkolt. A legnagyobb gondom az, hogy maga a hős antipatikus. Alapvetően még a külseje is érdektelen, ha leszámítjuk a maszkot, ami csak a harcban van rajta; nekem Burai sokkal érdekesebb, kedvelhetőbb karakter volt. A fehér hajú "főgonosznál" érthető, miért harcol, lehet azonosulni a céljaival, Casshern viszont csak úgy van, sodródik az eseményekkel. A másik érdekfeszítő karakter a professzor, akiről a végén kiderül, hogy micsoda borzalmas dolgokban vett részt és elképesztő folyamatok zajlanak benne a nyugodt külső alatt. A hab a tortán a rendkívül metaforikus befejezés, ami nekem viszont nem tetszett...

Érdekességek: A Casshern alapjául az 1973 és 74 között futó anime, a Shinzo ningen Kyashan szolgált (a hős nevét néhol Kyashannak, néhol Casshannak írják), amit az a Tatsuo Yoshida írt, aki a Speed Racer elődjét, a Mahha GoGoGo-t is. A Shinzo ningen Kyashan pedig a Terebi Magazinban még korábban megjelent Boken Oh című szérián alapszik, amit Akita Shoten talált ki. A harci öltözetet viselő újjászületett fiú kalandjai már 1993-ban megelevenedtek egy egész estés (rajz)filmben (Casshan). Cikkem tárgyának létrejötte elsősorban Kazuaki Kiriya érdeme, aki író, rendező, a fényképezés vezetője és vágó is volt. Ez a direktori debütálása, azóta még két hasonló kaliberű mozit hozott létre. A Casshern igazi különlegessége az, hogy az egyik legelső olyan mozgókép, ami teljes egészében zöld háttér előtt készült, vagyis gyakorlatilag az egész látványvilágot számítógéppel hozták létre. Ez a technika korábban videojátékok készítésére volt, a 2000-es évek első felében vetették be először a moziiparban, a négy legkorábbi ilyen módon legyártott alkotás egyike Kiriya úr rendezése, a másik három a Sky kapitány és a Holnap Világa (ez elég szar), az Immortel [ad vitam] (ezt imádom) és az Able Edwards (erről viszont korábban még sosem hallottam).

Az általam megjelölt két műfaj mellett ez a monumentális látomás besorolható még a tokusatsu (főleg különleges effektekre épülő) és az "élőszereplős anime" kategóriákba. A távol-keleti rajzfilmekből átvettek kameraszögeket, háttereket, sztori-építőelemeket és a karakterek is anime-szereplőkhöz hasonlóan viselkednek. A történethez Shakespeare klasszikusa, a Hamlet nyújtott inspirációt. Utalások a Shinzo ningen Kyashanra: A védőöltözetet bemutató rajzokon a filmben lévő ruha tervrajzai közt ott van a sorozatban látható páncél terve. A fehér harci szerelést felépítő tudós laborjában megpillanthatjuk az eredeti Casshern-sisakot, amit elég közelről mutatnak. A Neo Sapiens-ek robotjai egy az egyben megegyeznek az animében látottakkal. Burai monológját egyben vették fel, a fehér hajú karakter engem a Szárnyas fejvadász Roy Batty-jére emlékeztetett. Az épületeken, posztereken mindenütt felfedezhetőek orosz, szerb-horvát és boszniai feliratok, amik mind a békét hirdetik - ezek a II. Világháborúban megsemmisült országokra utalnak, a rosszfiúk és seregük meg a nácikat idézik fel. A forgatás két hónapig tartott, az utómunka még hat hónapot vett igénybe. A hihetetlen néznivalót nem csak számítógépes animációval csinálták, használtak festményeket és kameratrükköket is. A betétdalt a rendező exfelesége, a japán popsztár Hikaru Utada énekli. A Casshern megközelítőleg 6,6 millió dollárnyi jenből készült és kb. 13 millió dollárnyit hozott vissza. A kritikusok dicsérték a látványát és a kivitelezését. 

Nem mondanám, hogy megszerettem, de a rengeteg mondanivalója és az a különös világ, amiben játszódik, figyelemre méltó. Akik szeretik az animéket, azoknak talán jobban tetszene, mint nekem, így én inkább nem is adok rá pontszámot. Úgy érzem, ezt a filmet valaki másnak csinálták, inkább a nálam kompetensebbekre hagyom az értékelést:) 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)

A dvdről: Érdekes, hogy Egylemezes Rendezői Változatról van szó, rendes tokban van és szép animált menüvel bír, de nincsenek hozzá extrák. Ha tényleg tetszett volna a film, akkor szerettem volna látni némi plusz tartalmat hozzá, így viszont nem sajnálom, hogy nincs. Csak azt furcsállom, hogy minek írják rá, hogy van egy "A Black Mirror bemutatja"-rész, ha egyszer nincs. Azért a 150 Ft reális ár érte, ha úgy vesszük, hogy papírtokban, 200 Ft-ért adták a szimpla mozis verzióját...

Sorra nyílnak aztán zárnak be Fehérváron a turkálók. Nem tudom, hogy ez jót jelent-e, mert ha van rájuk igény, az azt mutatja, hogy rá vagyunk szorulva a külföldiek megunt cuccaira és ez aligha pozitívum, ám mindenképpen akadnak jónak felfogható oldalai is a dolognak, például a Nagy-Britanniából érkező használt dvdk/könyvek sora, amiket rajtam kívül nem nagyon vesz senki. A hónap elején az egyik ilyen boltban egy rakás papírtokos lemez között válogatva találtam 3 filmet, amik érdekesnek tűntek, úgyhogy megvettem őket, darabjukat 100 Ft-ért, ennyit végülis még egy rossz mozi is megér. Na de mi van akkor, ha nem rosszak? 

Elsőként ezt néztem meg közülük. A St. Trinian's-filmek igen hosszú múltra tekintenek vissza, ugyanis Ronald Searle, a suli megálmodója először 1941-ben vetette papírra az anarchista lányiskolát karikatúrák formájában, a legkorábbi mozgóképes feldolgozás pedig 1954-ből való (The Belles of St. Trinian's). Ezt az '54-es alkotást még négy folytatás követte (köztük az itt tárgyalt nagy vonatrablós a harmadik), majd a 2000-es években két feldolgozás készült belőle. Szégyen vagy nem, nekem nagyon tetszenek az új St. Trinian's-ek és nem csak Juno Temple miatt, szóval amikor megláttam ezt a dvdt, kíváncsi lettem, hogy vajon a régi részek is olyan szórakoztatóak-e, mint a maiak. Egy rövid történet-ismertetés után elolvashatjátok a véleményemet! 

1963-ban óriási visszhangot kapott az úgynevezett nagy vonatrablás, amiben óriási pénznek kelt lába a ködös Albionban. Filmünk szerint a profin dolgozó rablók a zsákmányt egy üresen álló kúriában rejtették el, aztán álnéven elvegyültek a többi ember között, várva a titokzatos Főnök hívását, hogy mikor hozzák el a pénzt. Azonban mihelyt akcióba lendülnek, kiderül, hogy a ház már lakott és éppen az a hírhedt St. Trinian's Lányiskola vert benne tanyát, amit az Oktatási Minisztérium meg akar fékezni. Az elképesztően vicces technikai kütyükkel felszerelt, ám korántsem túl okos betörők bandája (élükön Frankie Howerd) egy szülői nyílt napot kihasználva megpróbálja ismét elcsórni a rengeteg dohányt, közben pedig a minisztérium három tagja arra készül, hogy leleplezi a kétes hírű iskolában folyó dolgokat, amikbe maga a miniszter (Raymond Huntley) is belefolyt, szeretője, az igazgatónő (Dora Bryan) révén. Vajon kiderül az igazság és a suli bajba kerül? No és kié lesz a pénz? 

Lévén ez a film már több mint 50 éves, egyszerűen nem lehet utálni. A túl élénk színek, a túljátszott szerepek, a felgyorsított mozgás és az elavult viccek mindenképpen mosolyt csaltak az arcomra, de volt néhány tényleg humoros jelenet is. Az indítás elég unalmas, ráadásul mivel egyetlen korábbi epizódot sem láttam, így olyan érzésem támadt, mintha a közepén kezdenék nézni egy sorozatot. Szerencsére azért a folytatások valójában nem függenek össze szorosan és egy idő után elkezdtek jönni a felújított változatból ismertekhez hasonló poénok, szóval jól elszórakoztam rajta. Egyértelmű a James Bond-paródia-jelleg, hiszen a betörők vezetője olyan high-tech masinákkal rendelkezik, hogy csak na, mondjuk van adóvevőként használható zuhanyrózsája vagy rádióhullámokon érkező képek fogadására alkalmas fényképezőgépe. Sajnos azonban a tokon lévő szöveggel ellentétben nem a növendékek a főszereplők, hanem inkább a felnőttek, belőlük meg olyan sok van, hogy közülük alig emelkedik ki valaki. Tény, hogy a kor híres komikusa, Frankie Howerd kapja a legtöbb időt, a poénjain lehet nevetni is. Dora Bryan az idegesítő és az érdektelen határán mozog, Raymond Huntley abszolút lényegtelen, viszont őket ellensúlyozandó ott van George Cole, vagyis "Flash" Harry (őt érdekes módon egyszer sem szólítják Flash-nek, pedig az újban meg csak ezen a néven emlegetik a karaktert), de nála meg azt nem értettem, hogy ő most kicsoda a suliban? Gondnok? Mindenes? 

Maga a sztori rém egyszerű, leginkább az Állj vagy jövök!-höz tudnám hasonlítani, mert az a lényege, hogy az anno üresen álló házban elrejtett lopott holmit csak a veszélyes új lakók közé beépülve lehet megszerezni - éppen ezért Howerd karaktere a Főnök utasítására elküldi két lányát a St. Trinian's-be. Ez még így oké, de a nyílt nap elején lévő megjelenésük után mindketten eltűnnek, innentől semmi szerepük nincs, nem állnak rajtuk bosszút se - ez egy szembeötlő hiba, de végülis mégse zavaró. A tanári kar bemutatása remek (főleg a művészet tanárnőé:D), de a későbbiekben nekik sincs lényeges szerepük, nem lesz belőlük önálló személyiség, pedig a 2000-es évek változataiban minimum a könyvelőt, a dadust és az igazgatónőt megjegyezhetjük magunknak. Azt olvastam, hogy volt olyan korábbi rész, ahol Rupert Everetthez hasonlóan férfi játszotta az igazgatónőt, de most ez sincs, ami egy jó poénlehetőség elpuskázása, ezen kívül két alkalommal, mikor négereket mutatnak, kissé erőltetett, mára talán rasszistának tűnő klisé-figurákat láthatunk. A csúcs a váltóőr, aki egyértelműen egy arcfestékkel bekent fehér férfi, de hát abban az időben még nem volt megszokott afroamerikai színészeket szerepeltetni. Egyébként az egész sztoriban csak a táncos jelenetnél lévő klisé nem tetszett, az olyan nagyon buta... Viszont a végén van egy elég hosszú, de szórakoztató vonatos üldözés, ahol három szerelvény kergeti egymást. 

Érdekességek: Az eredeti, régi széria negyedik része ez és az első, ami színes. A nagy vonatrabláson meg a James Bond-mozikon kívül az akkori Harold Wilson-kormány technokrata elveit és az átfogó oktatási rendszerüket figurázza ki. A főcím alatt láthatóak Searle rajzai, amik engem Sajdik Ferenc alkotásaira emlékeztettek. A rendezéssel a Sidney Gilliat-Frank Launder-párost bízták meg, akik a forgatókönyvet is írták, valamint műsorvezetőként (?) közreműködtek. Gilliat találta ki a nyitó stáblista alatt hallható zene szövegét. Frankie Howerd itthon néhány Folytassa!-filmből lehet ismerős a nézőknek. Dora Bryan még él, 90 éves. George Cole most 88, ő az egyetlen igazi visszatérő szereplő, ugyanis már az '54-es eredetiben is Harry-ként látható, ám az 1980-as ötödik felvonásban már nem szerepelt. Raymond Huntley az 1967-es harmadik St. Trinian's-ben egy bírót játszott. A vonaton lévő diáklányok mind egy közeli iskola tanulói voltak. A The Great St. Trinian's Train Robbery-ről mára csak annyit lehet tudni, hogy az 1966-ban bemutatott 15 legsikeresebb angol film között volt és mivel a dvd a Daily Mail "Klasszikus Brit Filmek" kiadványai közt jelent meg, így biztosra veszem, hogy ott nagyon kedvelik. 

Nem volt rossz, könnyed, esti kikapcsolódásnak tökéletes, de az új verziók jobban tetszettek.

Pontozás: 

imdb: 5.9 (4 év alatt 0.4-et emelkedett.)

Szerintem: 4/5 

A dvdről: Ez a legcsupaszabb lemez, amit valaha láttam, még menüje sincs. Ha berakjuk, jön egy logó, aztán indul a film. Kész, ennyi. Bár, mivel egy napilaphoz járt mellékletként, így nem várhattam tőle túl sokat, de azért még a hazai 99 Ft-os korongoknak is szokott menüje lenni... Egy százast megért, bár tulajdonképpen ugyanolyan, mintha letöltötten néztem volna meg, semmiben sem különbözik tőle. 

Elvileg este sorra kerül majd egy újabb dvd, de ez a terv még változhat.

Újabb nagyszerű DC-univerzum rajzfilm az HBO-ról. Több felvezetés nem is kell, vágjunk bele! 

A mai modern korban járunk, ahol Superman (George Newbern hangján szólal meg) szembesül azzal, hogy az emberek elavultnak tartják a módszerét, miszerint életben hagyja metahumán ellenfeleit, majd az igazságszolgáltatásra bízza őket. Közben háború robban ki két szomszédos, fejlett ország (Byalia és Pokolistan) között, a konfliktus megoldását kutatva egy csatában a címszereplő váratlan segítséget kap négy hőstől, akikkel még sosem találkozott korábban. A magukat Eliteknek nevező csapat (Manchester Black - Robin Atkin Downes, Coldcast - Catero Colbert, Menagerie - Melissa Disney és Kalap - Andrew Kishino) Superman mellett állva az igazságért harcol, ám hamarosan kiderül, hogy a módszereik radikálisak, nem riadnak vissza a gyilkolástól sem. Az öt szupererős harcos megpróbál együtt dolgozni, de a köztük lévő nézeteltérések egyre erőteljesebbé válnak és az emberek inkább az Elitek durva megoldásait részesítik előnyben a kriptoni abszolút igazságosságával szemben. Az összecsapás elkerülhetetlenné válik és a vörös-kék ruhás jótevőről úgy látszik, hogy esélytelenül indul harcba. Vajon van még helye az Acélembernek a XXI. században vagy alulmarad a csatában és ezzel bebizonyosodik, hogy fölöslegessé vált? 

A felvezetésnél még nem tudtam, mi lesz ebből, de aztán már az első csata a baromijól kinéző Atom Koponyával civil áldozatokat követelt és ekkor éreztem, hogy ez valami nagyon más, mint a korábbiak. A rajzok stílusa egy picit komolytalanabb, de szó szerint folyik a vér, rengeteg ember hal meg és még gyengébb káromkodást is hallhatunk. Ezen felül bemutatásra kerülnek olyan dolgok, amiket ritkán láthatunk képregényből készült animációs filmekben: alkoholizmus, politika, Amerika-ellenesség és közvetve a halálbüntetés kérdésköre is felmerül. A sebezhető Superman motívumát már bemutatták korábban, akkor ténylegesen a nála erősebb Apokalipszis győzte le egy az egy elleni csatában, de most az elvei miatt kerül sor összeütközésre közte meg az új "hősök" között. Tulajdonképpen az Elitek a DC-univerzum antihősei, akik itt a szuperhősök új trendjét képviselik (lásd még: Sötét Lovag-trilógia, Watchmen, stb.) és ebben a minőségükben mérik össze erejüket az egyik legelső képregénybeli jófiúval, a makulátlan Supermannel. Mozsárágyú csak hallgatta, amiről beszélnek, nem nézte velem, de már ennyiből is azt mondta: "Ez nem gyereknek való." és igaza van. A sok erőszak, a halál és a vér szokatlanok az ilyen filmekben, én legalábbis még sosem láttam ehhez hasonlót, éppen emiatt a Superman vs. The Elite kiemelkedő alkotás. 

A Superman-mítoszból ismert alakok itt is tiszteletüket teszik, láthatjuk Lois Lane-t (Pauley "NCIS" Perrette szinkronizálásában), Perry White-ot, Jimmy Olsent és a Kent-házaspárt. A megjelenő metahumánok az alábbi erőkkel bírnak: Atom Koponya (Dee Bradley Baker) génmutáció eredményéből jött létre, rendkívül erős, sugárzik és energia-nyalábokat képes lőni; radioaktív lila erőforrását pedig alapvetően óriási testi erejének további fokozására is tudja használni. Manchester Black képzett telepata és telekinetikus hatalommal bír, tud tárgyakat mozgatni, erőpajzsot létrehozni, agyat mosni, mások elméjét irányítani, sőt, akár halálos agyérgörcsöt is előidézhet. Coldcast elektromágneses mezők manipulálásával tud például energialövedékeket kilőni, pajzsot létrehozni vagy zárlatot okozni bármilyen elektronikus szerkezetben. Menagerie hatalmát egy földönkívüli parazita adja, amit az akaratával irányít és mindenféle alak felvételére késztetheti; Kalap pedig egy démon/földelementál erejét szerezte meg valahogy, amit a nevét is adó fejfedőn keresztül tud fókuszálni. Az alapot Joe Kelly, Doug Mahnke és Lee Bermejo 2001-es képregénye, a What's So Funny About Truth, Justice, and the American Way szolgáltatta (előbbi az író, utóbbi kettő a rajzolók), a forgatókönyvet Kelly csinálta. A rendező és storyboard-rajzoló Michael Chang volt, aki elsősorban az utóbbiként dolgozik (pl. Superman és a Nap-expedíció), ez az első egész estés rajzfilm-rendezése, a producerek közt pedig ismét ott találjuk az elmaradhatatlan Bruce W. Timmet, aki egy apró szerepben, a brit titkosszolgálat ügynökeként hallható is. 

Érdekességek: Ez a 14. DC Universe egész estés animációs mozi. A szinkronhangok közt találhatjuk Tara Strongot (Töketlenek) és Troy Evans-t (Frank a Vészhelyzetből). A háborús felek egyikét angolul is Pokolistannak hívják, azt hittem, ez egy hülye fordítási hiba, de nem. Joe Kelly így nyilatkozott a kész műről: "A DC-univerzumon keresztül láthatjuk a politikát, a hatalomért fizetett árat és Amerika helyét a világban." A Superman az Elitek ellen 3 és fél millió dollárból lett, egyből dvdre jött ki, a kritikai elismertségéről és a bevételéről nem találtam adatokat.

Ez egy igazán egyedi darabja az eddigi szuperhősös rajzfilmeknek, mert durvább, valóságosabb és mindezt úgy éri el, hogy a rajzok stílusa megőrizte '90-es évekre hajazó jellegét. A sztori érdekes és bár sejthető a végkifejlet, megéri megnézni, hogy az 1938-ban született Superman meg az általa közvetített értékek hogyan állják meg a helyüket a mai kor antihőseivel és kifordult erkölcseivel szemben. 

Pontozás:

imdb: 7.1 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 5/5 

Következőleg valószínűleg a Casshernt fogom nézni, amit tegnap sikerült beszereznem eredeti dvdn, de lehet, hogy az asztalomon várakozó másik három korong közül választok egyet.

Tegnap ismét eljött a péntek 13., ami már jó ideje nem esett meg és sajnos (?) tavaly az utolsó alkalommal inkább a Tesót néztem, utána viszont túl fáradt voltam már ehhez. Vagyis már egy éve készülök a II. részre, amit anno csak egyszer láttam és cdn van meg, amit pénzért írattam egy azóta rég nem létező internet caféban, ha minden igaz, legalább 8 éve... Néhány dolog persze erősen megmaradt belőle, annak ellenére, hogy csak egyszer volt szerencsém hozzá, de most, a másodszori nézésre kifejezetten tetszett! 

Egy pici visszatekintés 1980-ba: Ekkor mutatták be a Victor Miller és Sean S. Cunningham által összehozott Friday the 13th-t, ami a az 1978-as Halloween: A rémület éjszakája által elindított úgynevezett slasher (sorozatgyilkosos) horror-alműfaj egyik legkorábbi képviselője, sőt, akár nevezhető tinihorrornak is a szereplők életkorából adódóan. Mai szemmel már nem túl izgalmas, ám saját korában igencsak ijesztően hatott, így minimális költségvetését sokszorosan visszahozta és bár önálló alkotásnak tervezték, mégis a kapzsi stúdióvezetőknek köszönhetően egy sorozat első darabjává vált. Ha úgy vesszük, a ma ismert Péntek 13-széria igazán a Part 2-val indult be, mert itt jelent meg először a torz arcát fehér maszk mögé rejtő gyilkos, Jason Voorhees....

Öt évvel az első rész után járunk, amikor a bezárt, elkerített, lebontott Kristály-tavi Tábortól nem messze új hely nyílik, itt pedig táborvezetőket képeznek a vállalkozó szellemű fiatalokból. Minden adott egy dolgos, ám vidám nyárhoz, de a színes kis társaság nem is sejti, hogy valaki figyeli őket. Valaki, aki nem szereti, ha az emberek a területére lépnek, egy olyan személy, aki minden élőben potenciális ellenfelet, megbüntetendő bűnöst lát. A helyiek által legendának hitt Jason Voorhees (Steve Dash és Warrington Gillette) az új péntek 13-án lecsap a srácokra, akik az édesanyja gyilkosára emlékeztetik. A mészárlás megkezdődik és az áldozatok száma egyre nő, ám hősnőnk, Ginny (Amy Steel) nem hagyja magát levadászni és felveszi a harcot a fején liszteszsákot viselő rémmel. Vajon melyiküké lesz az utolsó vágás?

Ma már senki sem lepődik meg azon, ha egy nagy pénzügyi és/vagy kritikai sikerű mozit folytatnak, ám régen ez nem volt így. Talán pont a '80-as években született a bejáratott címek sokszorosításának trendje, így indult meg a Halloween, a Rémálom az Elm utcában, a Rendőrakadémia vagy az itt tárgyalt széria is. A II. rész az azóta az FvsJ-vel 12 részessé bővült Friday-filmfolyam első hányadát, az "ember-Jason"-trilógiát nyitja meg (ebbe nem számoltam bele az első mozit, mert abban Jason tulajdonképpen nem létezik), ami a IV.-kel zárul. Az előd Mrs. Voorhees-a egy igazán valós gonosz, aki talán éppen azért félelmetes, mert sokáig nem látjuk, ki ő. Aztán felfedik az arcát, megmutatják az őrületét és hétköznapivá teszik - egy hús-vér gyilkos, bosszúszomjas nő, a fia halálát megtorolni vágyó anya. Persze a lényeg nem ez a személy, hanem a brutalitást és a minimális szexualitást bemutató szekvenciák sora. A Péntek 13. II. részében a szörny még mindig valós: egy csúnya, szellemileg visszamaradott férfi, aki egyetlen családtagjának elvesztéséből fakadóan emberéletek kioltójává válik. Itt lehetne elmélkedni azon, hogy Voorhees a társadalom áldozata-e, de maga a film nem törekszik mély mondanivaló bemutatására, inkább vérrel, kaszabolással és holttestekkel akarja sokkolni a nézőt. Ebben pedig sokkal jobb, mint az őt megelőző hasonló nevű alkotás, mert míg azt 33 év távlatából már nehéz élvezni, addig ezt még most is lehet, bár korántsem a remek forgatókönyvnek vagy a fantasztikus színészi játéknak köszönhetően. Akkor vajon miben rejlik a sikerének titka?

Valaki egyszer valahol azt írta/mondta, hogy a Péntek 13-széria "szoftpornó kerti szerszámokkal". Ebben sajnos van valami: A 2013-as év emberének már olyan ínyencségek edzették a gyomrát, mint a Fűrészek, a Motel, az általam nem látott Szerb Film és Az emberi százlábú, ezért aztán mondjuk egy laza nyakelvágás, amit 1 másodpercig mutatnak, már nem ijeszti meg. De itt két olyan alulöltözött hölgy is van, akiknek az idomai egyszerűen elterelik a férfinéző figyelmét a "cselekményről". Azon kaptam magam, hogy őket bámulom, amikor nem történik semmi, vagy szinte semmi, de ez nyilván nem véletlenül lett így alakítva, elég csak a kötelező meztelen fürdőzéses pillanatokra gondolni, amik innentől majdnem mindegyik részben szerepelnek. Ekkor még a gyilkos megjelenítése a Halloween által lefektetett alapokon nyugszik, a lényege a suspense, vagyis a késleltetés. Minél később látjuk meg őt, annál jobban kíváncsiak leszünk rá, azonban a motivációin nem kell sokat agyalni, mert az első fél órában egy hosszas visszaemlékezés, majd a tábortűz körül előadott kísértet-história segít megérteni, hogy kicsoda Jason.

Érdekes pillanat volt, amikor Ginny a bárban megpróbálta beleélni magát a Voorhees-fiú lelki világába, hogy micsoda traumákon ment keresztül, amik idáig juttatták, de ezt utána gyorsan "humorba" fojtják, nehogy ebbe az irányba menjen el a sztori. A későbbi folytatásokban patakokban folyó vérhez képest eléggé kendőzött erőszakot láthatunk (erről még lesz szó) és kevesebb az áldozat, viszont szemtanúi lehetünk pár klasszikusan a hokimaszkosra jellemző gyilkossági módszernek (leszúrás hosszú, hegyes tárggyal; machete a fejbe, stb.). Felbukkan az egyetlen komolyabb gyenge pontja, az anyja iránt érzett szeretete, ami aztán egészen az FvsJ-ig elveszik az elkövetkezendő újabb Péntekek során. A kristály-tavi mészáros itt még egyszerű ember, semmiféle szuperereje nincs. A cselekményben két fura apróság van, ami feltűnt: Mikor a rém a lányt kergeti, akkor egy csomó dolog nem látszik a sötétség miatt, ez elég zavaró. A másik meg, hogy a zsaru jó 2 percig futott, mire megtalálta a házat Jasont követve, a csaj viszont abszolút véletlenül elindulva két-három lépés után ott van. De ami még ennél is furcsább: a pasi hogy talál rá, mikor semmi nem utal arra, hogy merre ment és elvileg tök messze vannak a kempingtől?

A szereplők közt akad három arc, akiket már ismerhetünk a Friday the 13th-ből: Adrienne King (Alice, az első rész protagonistája), Betsy Palmer (Mrs. Voorhees, Jason anyukája, az első gyilkos) és Walt Gorney ("Őrült" Ralph); az új szereplők közül senki sem igazán kiemelkedő színészileg, csupa széplány és szépfiú. Azért Marta Kober (Sandra) és Kirsten Baker (Terry) mindenképpen megérdemlik, hogy feltüntessem a nevüket, aki látta őket, érti:P Továbbá el kell mesélnem, hogy a közhiedelemmel ellentétben Warrington Gillette csak egyetlen alkalommal, az ablakon áttöréses jelenetben játszotta Jasont, minden más megjelenésekor (kettőt kivéve, amikről még lesz szó) Steve Dash vagyis Steve Daskawisz bújt meg a liszteszsák alatt. A rendező-producer Steve Miner volt, aki az első részen unit production managerként (nem tudom, ennek mi a magyar megfelelője) és társproducerként dolgozott, valamint ő rendezte a III. részt meg a remek A szörnyet is. A forgatókönyvet készítő Ron Kurz stáblistából kimaradva látta el ugyanezt a feladatot az első, harmadik és negyedik felvonásoknál; a zenét ismét Harry Manfredini szerezte.

Érdekességek: Először a Halloweenhez hasonlóan itt is egy nem összefüggő, csak címében egyező szériát akartak alkotni, ám Phil Scuderi, az egyik eredeti producer kitalálta, hogy legyen Jason a központi szereplő, annak ellenére, hogy a korábbi epizódban lévő szereplése minden bizonnyal nem valóságos. Minernek tetszett az ötlet, a többi alkotónak, Victor Millernek, Sean S. Cunninghamnek és Tom Savininek viszont nem, úgyhogy ők kiszálltak. De más szakemberek maradtak, így a stáb sokban egyezett az egy évvel azelőttivel. Adrienne King csak úgy vállalta a szereplést, hogy ha nagyon keveset kell képernyőn lennie, ugyanis félt egy pszichopata rajongójától, aki üldözte a szeretetével - azóta fel is hagyott a filmezéssel, csak szinkronszerepekben hallhattunk. Az ő karaktere mellett még Walt Gorney-é az, aki túlélte az első Pénteket, de most mindkettejüknél fordul a kocka - Ralph végül ismét a spájzban ijeszt rá a főhősnőre, ám ezúttal már holtan.

Jasont első felbukkanásakor a jelmeztervező Ellen Lutter alakította, a szériában az egyetlen nőként (erről lesz még szó, hogy miért). A rém külsejét az 1976-os A város, amely rettegett a naplementétől rosszfiúja ihlette. Warrington Gillette a táborvezető szerepére jelentkezett, de nem kapta meg, viszont a rendezőnek tetszett a játéka, így neki adta Jason alakját. Betsy Palmert csak egyetlen napra alkalmazták, fekete háttér előtt vették fel azt a néhány sornyi szöveget, amit mondott, évek múltán erre az esetre már nem is emlékezett. A színészek a helyszínül szolgáló faházakban laktak a forgatás idején, közülük három srác poénból egy éjjel úgy ráijesztett az egyik lányra, hogy az elájult. Steve Dash-t rendkívül dühítette, hogy az egyjelenetes Gillette-et tüntették fel Jasonként mindenütt, de kárpótlásul a III. részbeli visszaemlékezésnél csak az ő nevét írták ki. A szerep egyébként többféle sérülést okozott neki, például a zsákot hozzá kellett ragasztani az arcához, hogy úgy maradjon, az ehhez használt ragasztószalag csúnya nyomokat hagyott; a végső harc egyik felvételénél pedig Steve rosszul mozdult és Amy Steel eltalálta a középső ujját a machetéjével, amit 13 öltéssel varrtak össze és nem sok kellett volna ahhoz, hogy elveszítse. Dash-t a jelmezében kezelték a sürgősségi osztályon, de ennek ellenére partnernőjével közösen erősködtek, hogy meg akarják csinálni a jelenetet, ezért aznap este elkészült az új felvétel. A sérült ujjára egy kondomot húzott fel, amire némi műkoszt applikáltak, ezzel eltakarva a sebet.

Szerintem az Alice-es részben a zuhanyfüggönyre közelítés egyfajta Psycho-kifigurázás, de ez csak a saját gondolatom. Ez a szekvencia egyébként a valaha készült egyik leghosszabb főcím előtti rész, ami egyes verziókban kis híján eléri a 15 percet. Ezt ellensúlyozandó a stáblista a végén elképesztően rövid. A lezáráskor egyébként pont ugyanaz a fordulat, mint az elsőben, így kérdéses, hogy a leleplezett alak valóságos-e vagy csak egy álom? Kurz szerint amit látunk, az meg is történt, ezzel viszont ellentmondásban áll a III. rész kezdete, szóval igazából sose tudjuk meg, mi lett a két szőkével, de a legvalószínűbb az, hogy mindketten életben maradtak. Ez a végső, nagy pillanat egyébként bevonult a horrorfilmek történetébe az évek során. A mozgókép eseményeit megörökítették egy regényben, ami 1988-ban látott napvilágot, az írója Simon Hawke.

Még több érdekesség a "hivatalos" Péntek 13-weboldalról, a fridaythe13thfilms.comról: Victor Miller azért nem vállalta a visszatérést, mert egyrészesre tervezte a sztorit; Sean S. Cunningham nem akarta újból leforgatni ugyanazt a filmet (ebben van valami...); Tom Savini pedig azt mondta, a folytatás ötlete egyenesen marhaság és inkább továbblépett egy a Friday the 13th-hez meglepően hasonló nyári táboros gyilkolászás, a The Burning irányába. Egy másik legendás maszkmester, Stan Winston elkezdett dolgozni a II. részen, de idő hiányában mégsem tudott részt venni a tényleges munkálatokban, ám a felvezetésnél a hűtőben lévő szépség az ő keze munkája. Végül az akkoriban még kezdő Carl Fullerton foglalta el a make-upos pozíciót, ám az általa életre hívott rémségeket meg később a besorolási bizottság kivágatta. Warrington Gillette csak azért kapta meg a gonosz szerepét, mert azt mondta, hogy van némi kaszkadőri tapasztalata. Első napján rögtön az ominózus ablakon betörést vették fel vele, amihez 6 órába tellett felrakni az arcára a protéziseket. Hamarosan sajnos nyilvánvalóvá vált, hogy Gillette képtelen végrehajtani a kaszkadőr-mutatványokat, így kilépett, de nem tudták kivel helyettesíteni. Erre az időre vette át a gyilkos szerepét a jelmeztervező Ellen Lutter (ahogy már mondtam, az ő lábait rejti Jason bakancsa és nadrágszára az első jelenetben), utána meg a társproducer Jerry Wallace (az ő keze szúrja le a nőt). Az éppen munkanélküli Steve Daskawisz itt került a képbe. A kaszkadőr a testvérétől kölcsönkért pénzen utazott a helyszínre. Az üldözés felvételekor újfent megsérült, mert egy kiásott jelre kellett ugrania, ám úgy ért földet, hogy a kezében tartott vasvilla pont a mellkasa elé került, amire ráesett és négy bordája megrepedt. Gillette-et később muszáj volt visszahívni ahhoz a jelenethez, mikor Jason fejéről lekerül a zsák, mert rá méretezték a maszkot - a poén viszont az, hogy ez a részlet nem került bele a kész műbe (legalábbis amit én láttam, abban nincs), de emiatt az extra szereplés miatt kellett kiírni a nevét a végén, Daskawisz pedig csak kaszkadőr-megjelölést kapott. 

Todd halálát úgy sikerült megvalósítani, hogy az őt életre keltő színész nyakára egy műanyag-darabot erősítettek a sminkesek, ebbe egy cső vezetett a fáról, amin lógott. Mikor a kést végighúzták rajta, egy segéd a fán elkezdte pumpálni a művért, amiből sokkal több lett, mint gondolták, a szerencsétlen színjátszónak viszont a szemébe folyó vörös lé ellenére karakterben kellett maradnia a jelenet végéig. A tolókocsis srác végzetéhez egy speciális szerkezetet építettek, ami nem dőlhetett fel és egy profi kaszkadőr ült bele; a fejbe belevágott machetét egy baseball-maszkból készített kellék meg egy fából faragott kés segítségével hozták létre, a mozdulatsort visszafelé rögzítették, aztán megfordították. A kész mozit végül a besorolási bizottság elé vitték, akik a nagy sikert elért első részt vágatlanul engedték a filmszínházakba, ám ezt utólag megbánták és bosszúból gyakorlatilag minden durvaságot kiollóztattak innen. Alkotói valójában nem szánták ennyire könnyednek a Part 2-t, ám ezt engedték nekik... Elvileg a legyártott eredeti jelenetek még létezhetnek, így ha a Paramount egyszer majd engedélyezi, akkor lehet Vágatlan/Rendezői Változat cikkem tárgyából, de ennek az esélye elég kicsi. A Péntek 13. II. rész másfél millió dollárból lett és majdnem 22 milliót hozott be. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott, ám ezek közt túlsúlyban voltak a negatívak. 

Szerintem ijesztőbb, időt állóbb, mint a nyitó darab, ám mivel az ikonikus hokimaszk ekkor még nem volt meg, és Jason se több egy testileg torz, lelkileg sérült fiatalembernél, plusz a vágások is betettek neki, így annyira mégsem emelkedik ki a '80-as évek horrorjai közül. Másodszorra láttam, de tetszett, ezt még nem unom:)

Pontozás:

imdb: 6.1

Péntek 13-filmként: 5/5

Sima filmként értékelve: 4/5 (A vágások és az a néhány furcsaság azért rontanak rajta...) 

Hírek: 

- Amy Steel és Adrienne King ismét egy filmben szerepelnek majd: a Tales of Poe a nemrég indult horroros újhullám, az Edgar Allan Poe művein alapuló borzongatás soron következő darabja lesz. 

Várható írások: Superman az Elitek ellen.

Szombat este az RTL Klub a kereskedelmi csatornák szokásához híven az éppen moziban lévő (vagy máskor az érkező/nemrég kifutott) folytatás-filmek egyikének, a Red 2-nek leadta az első részét, a Redet. (Apró megjegyzés: A rendelkezésükre álló egy hónap alatt sehol nem sugározták a Ha/Vert...) A Bruce Willis nevével fémjelzett akció-komédia a 2010-es év üdítő színfoltja volt, merthogy ebben Oscar-díjas és számos más elismeréssel rendelkező, aggkor felé tendáló színészekből verbuváltak egy kőprofi kémcsapatot, akik golyózápor és robbanások közepette megmentik a világot - vagy inkább saját magukat. Annak idején nagyon tetszett ez a mű, sokat nevettem rajta, így aztán most, majdnem egy év elteltével újra megnéztem Mozsárágyúval együtt, és ismét jól szórakoztam rajta, bár korántsem annyira, mint elsőre. Úgy gondolom, hogy ettől nem csak nekünk jött meg a kedvünk ahhoz, hogy pontosan egy hónappal a magyarországi premier után megtekintsük a moziban a következő részt - ezt támasztja alá, hogy kb. 15 ember volt az Alba Plaza legkisebb vetítőtermében tegnap este. Hogy tetszett-e a Red 2? A véleményemet lásd a történet ismertetése után!

Frank (Willis) immár nyugis házasember, felesége az előző részből megismert Sarah (Mary-Louise Parker). A férj elkényezteti asszonykáját és a széltől is óvja, így érthető, hogy eközben nem kíváncsi váratlanul felbukkanó régi barátjára, a flúgos Marvinra (John Malkovich), aki kisvártatva autójával együtt a szemük láttára levegőbe repül. Franket hamarosan üldözőbe veszik és dacára annak, hogy Marvin "föltámad" halottaiból, még így is csak ketten vannak az ellenük szövetkező sereggel szemben - persze adott még Sarah amatőr lelkesedése a kémkedés iránt. Végül összeáll egy újabb nagy csapat: az eddig megismertek mellett az orosz elhárítás magas rangú kémnője (Catherine Zeta-Jones), egy őrült tudós (Anthony Hopkins), a világ legjobb bérgyilkosa (Byung-hun Lee), valamint az előző részben szintén felbukkanó Victoria (Helen Mirren) és orosz szerelme, Ivan (Brian Cox). A céljuk egy nagyváros elérése, ahol egy félelmetes erejű pusztító fegyvert rejtettek el, azt kell megakadályozniuk, hogy ez felrobbanjon. Vagy mégsem?

A kritikák alapján arra számítottam, hogy olyan lesz, mint az első epizód, ám már a nyitó stáblistánál tudtam, hogy nem olyan. Sajnos ekkor jön az egyik legostobább húzás, mégpedig, hogy az első epizód átvezető zenés képeslapjai helyett most egy egyértelmű Marvel-utánzat képregényes helyszínváltó-módszer szemtanúi lehetünk, ami sután néz ki és a zene is mindig ugyanaz alatta. Valójában egy hatalmas gond van: A Redben meglepően, groteszkül humorosan hatott például Mirren gépágyúval vagy Malkovich az időzített bombával a mellkasán, de itt már minderre számítunk, tudjuk kik ők, tudjuk, mire képesek, nem fog váratlanul érni minket a dolog. A kémesdi persze csak úgy működik, ha közben egymást is átvágják, ami jó dolog, de van olyan szereplő, akiben egyetlen percig sem bízunk majd és senki se fog értetlenül pislogni, amikor elárulja a többieket. Dean Parisot rendező úr (Galaxy Quest, Dick és Jane trükkjei) minden jó dolgot átvett elődjétől, Robert Schwentkétől, ennek folyományaként minden megismétlődik. Ismét adott egy alak, aki a történet 3/4-edéig ellenük van, aztán átáll hozzájuk; van holtából feltámadó barát meg bolond cimbora; de akad egy csomó dolog, ami megváltozott. Marvin például már alig őrültködik, sőt, a divat meg a nők szakértője lett; Frank és Sarah mintha személyiséget cseréltek volna; Ivan meg csak mutatóba van; de még a poénok és a szövegek is ugyanolyanok ("Nem az a lényeg, mi a parancs, hanem, hogy mi a helyes." - szorozva kétszer). Nekem legjobban az fájt, hogy a befejezés képtelen, kiszámítható és buta, amire mindenki azonnal rájön... Még egy apróság: Örültem, hogy a szinkronhangok mind ugyanazok, mint a korábbiban - kivéve persze szegény Hollósi Frigyest, aki azóta már nincs köztünk...

A színészek újfent remekelnek, bár a pálmát elsősorban Hopkins viszi, aki egy bonyolult személyiséget játszik a komolytalan atmoszféra ellenére fantasztikus módon. A már ismert arcokból Malkovich kitűnő, de a figurája nagyon megváltozott az előzményhez képest; Mirrennek úgy tűnik, mintha teljesen ugyanazokat a jeleneteket kellett volna újra eljátszania, de párszor azért kap esélyt a tehetsége csillogtatására; Parker kisasszony pedig számomra pozitív csalódást okozott, a csapatból ő újult meg legjobban. Nekem csak a túlsminkelt Zeta-Jones az, aki egyáltalán nem illett oda, hiteltelen és unalmas volt.... Byung-hun "Viharárny" Lee nevéhez fűződnek a legkirályabb akciójelenetek, mellette pedig feltűnik még két ismert arc: David Thewlis (Professzor N.A.G.Y. Lompos a Harry Potterből) és Tim Pigott-Smith (Mr. Creedy a V mint Vérbosszúból). Az alapot még mindig Warren Ellis és Cully Hamner képregénye adta, amire ezúttal rá is játszottak, szerintem fölöslegesen... A forgatókönyvet író Jon és Erich Hoeber eddig olyan műveket tettek le az asztalra, mint a Vakító fehérség és a rendkívül gyorsan a süllyesztő mélyén landoló Csatahajó.

Érdekességek: Victoria úgy jut be a diliházba, hogy Anglia királynőjének tetteti magát - ez nem eshetett Mirren nehezére, hiszen három filmben és egy színpadi darabban is koronás főt alakított korábban. Anthony Hopkins és Brian Cox mindketten voltak már Hannibal Lecterek. A Hant és édesapját ábrázoló fotón valóban Byung-hun Lee-t és édesapját láthatjuk. A 2000-ben elhunyt Jong Kun Lee álma az volt, hogy filmsztár legyen, de ezt sosem sikerült elérnie, ám a megható történetet hallva a rendező feltüntette a nevét a főszereplők között, pedig csak egy pillanatra láthatjuk a fényképét, ezzel a papa vágya poszthumusz teljesült. A premier egy időben volt több országban az R.I.P.D.-vel, amit Robert Schwentke rendezett és Mary-Louise Parker abban is benne van (korábban pedig Hopkins mellett szerepelt A vörös sárkányban). Két érdekes név a stábból: Tristan D. Lalla (bizonyos Vance nevű jóembert játszott) és Yo Santhaveesuk (kettes számú biztonsági őr). A Red 2 84 millió dollárból lett, eddig 119 milliót hozott be, a kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott.

Az elődjéhez képest kevésbé nyerte el a tetszésemet. Bár elszórakoztatott és fenntartotta a figyelmemet, de kitalálható volt és ami az első részben újdonságnak számított, az itt már nem megy élményszámba. Ezek ellenére tisztességes folytatás, szóval jó, hogy láttam. 

Pontozás: 

imdb: 6.7 (4 év alatt 0.3-at csökkent.)

Szerintem: 4/5 

Hírek:

- Feltehetőleg lesz Red 3, amit ismét Hoeberék írnak. (2017-ig nem valósult meg.)

- Bruce Willis hamarosan hatodszor is drágának tartja az életét (ez most komoly?), valamint ismét Hartigan bőrébe bújik a Sin City: A Dame To Kill Forban. (Utóbbit láttam, írtam róla.)

- Dean Parisot a Harry Potter-klón Percy Jackson klónját, az Atlantis 7-t rendezi legközelebb. 

- John Malkovich szinkronizál a The Penguins of Madagascarban, ami a ki tudja hányadik fellépése az egyébként két teljesen fölösleges folytatást megért Madagaszkár mellékszereplőinek; és ő lesz Feketeszakáll a Crossbones című kalózos tv-sorozatban. 

- Brian Cox ismerős terepen dolgozik tovább, következő két, érdekesnek tűnő munkája a Mindscape névre hallgató természetfeletti thriller és a borzongatós The Home. 

- Anthony Hopkins újfent szakállal és szemtakaróval kelti életre az északi főistent, Odint a Thor: Sötét világban, valamint Matuzsálem lesz a Noah-ban. (Az elsőről szintén született azóta bejegyzés.)

Ezen a héten még legalább egy írást megpróbálok összehozni, legkorábban szerdára várható a következő cikk.