Ahogy korábban írtam, terveztem három Christina Ricci-film megtekintését, most végre belevágtam. A listán az első cím ez, amit anno csak azért akartam látni, mert ez az első meztelen szerepe, talán nem árulok el nagy titkot, ha megmondom, hogy azon kívül csak a trailerben is látható ikonikus kamerába nézése meg a címet tartalmazó mondat kimondása maradt meg belőle. Ez nem csoda, mert egy igen súlyos, de mindig aktuális témáról, a depresszióról szól. 

Elizabeth (C.R.) 19 éves lány, író szeretne lenni. Anyja nyomására beiratkozik a Harvardra, ahol egy Lou Reed-koncertről (erről még lesz szó) írt kritikája után rögtön díjat kap, sőt, még a Rolling Stone magazin is felfigyel rá. Ám hősnőnk ezek után hiába küzd, nem tudja megismételni a szakmai sikert, ráadásul a magánélete tele van problémákkal – mindezek gyökere pedig a mára sajnos népbetegséggé vált depresszió. Úgy tűnik, egyedül képtelen megbirkózni ezzel a rémes betegséggel, ám amikor gyógyszert kap, annak váratlan mellékhatásai lesznek. Vajon hogyan alakul a sorsa, élhet-e valaha normális életet, megtalálhatja-e a boldogságot? 

„Lizzie, egy férfivécében találkoztunk először. Minden vagy, csak unalmas nem!” 

Könnyen lehet, hogy 8 év is eltelt, mióta először láttam ezt, azalatt sok dolog megváltozott bennem/körülöttem, így például nem igazán örültem, mikor a nyitó stáblistában egyre-másra következtek a színészek, akiket utálok. Az első név Jason „Amerikai pités” Biggs, aki később a Csak az a szexben megint Ricci partnerét játszotta, itt viszont fele annyira sem irritáló, ha eltekintünk tenyérbe mászó külsejétől. Ezzel a figurájával tudtam azonosulni valamennyire, a többivel nem. Aztán jön Michelle Williams, aki szintén elég idegesítően néz ki, itt viszont még cuki, barna hajú, gömbölyded lány volt, szóval végülis nem zavart. Anne Heche ugyanez a kategória, de legalább elég keveset látszik. Jonathan Rhys Meyers szinte felismerhetetlen hosszú hajjal és sovány arccal, szintén csak mellékalak; viszont ezt a sok, mára nevessé vált, de akkor még jobbára kezdő színészt ellensúlyozandó itt van nekünk Jessica Lange, aki Elizabeth anyját alakítja nagyszerűen. 

És akkor Lou Reed. Szóval elképesztő. Sosem szoktam előre megnézni, hogy ki szerepel egy adott filmben, csak a legfőbb főszereplőket és ennek pláne nem néztem utána; meg, ahogy mondtam, semmire nem emlékeztem belőle. Reed október 27-én halt meg, most, november 2-án pedig megnéztem egy filmet, amiben az elején kulcsfontosságú szerepe van. Előadja az általam ismert talán egyetlen számát, a Perfect Day-t, ami a drogozásról szól és a hősnő pont ekkor vesz be extasy-t, később azt hallucinálja, hogy maga Reed a partnere, de ami még ennél is durvább, Elizabeth kritikája ezzel a mondattal ér véget: „Lou Reednek meg kéne halnia.” Ez az egész olyan hihetetlen, tudom, hogy furán hangzik, de akkor is. 

A történet amúgy egyszerű, hétköznapi és sok lényeges szála van. Például az anya-lánya kapcsolat, a hedonista életmód hátrányai, a válás hatása egy gyerekre; vagy átélhetjük, milyen, hogyha a szerelmünknek baj van a fejével. A mozit Ricci egymaga viszi el a hátán, legfőbb támasza Lange, akivel hiteles párost alkotnak, a többiek is jók, csak annyira kevés időt kapnak, hogy elsikkadnak. (Heche viszont rossz.) Nekem külön izgalmas volt látni egy másik író életének bemutatását, amiben sok ismerős dolgot fedeztem fel, például az éjszakai írás rituáléját, amit én is követek. Azon túl pedig, hogy fiatalként láthatjuk a mai 30-as színészgeneráció tagjait, még egy csomó, mára kikopott filmes trükköt is elénk tárnak, például az átlátszó „szellemképet” (nem tudom mi a szakszó erre) meg a montázst. Még egyszer kiemelném Christinát, aki itt nagyon szép – ekkor ducibb volt, nekem úgy jobban tetszett, mint olyan nagyon vékonyan, amilyen ma – és fantasztikus teljesítményt nyújt. Különös, hogy 20 éves, de a hangja olyan, mint egy kislányé, és hát ugye pucér jelenete is van, erről többet nem kell mondanom, úgy hiszem. A rendező az Álmatlanságot készítő Erik Skjoldbjaerg volt, a sztorit pedig megtörtént események inspirálták, Elizabeth Wurtzel ugyanis tényleg létezik és 1994-ben megjelent önéletrajzi regényének adaptációja ez. 

Érdekességek: 18 különböző producer volt, egyikük maga Ricci. A cselekmény a ’80-as évek második felében játszódik. A nagypapát alakító Claude De Martino egyszer sem szólal meg. Elizabeth asztalán a Bruce Spingsteen-kritika készítése közben az X-aktákból ismert Morley’s fiktív cigaretta dobozát pillanthatjuk meg. Jessica Lange-et említi a Prozac Nation-könyv. Dacára annak, hogy 2000-ben forgatták le, ezt a művet mégsem mutatták be az USA-ban, ennek több oka volt. Egyrészt a stúdió szerint a hősnőt nehéz megkedvelni, másrészt az igazi Elizabeth-nek se tetszett a kész változat, ráadásul nem kívánatos figura lett, miután negatív hangnemben beszélt szeptember 11-ről. Ezen kívül a tesztvetítések sikertelennek bizonyultak, a kész anyagot folyton újravágták és úgy érezték, sosem elég jó. Bár a Torontoi Nemzetközi Filmfesztiválon 2001-ben levetítették, egészen 2005-ig nem láthatták az egyesült államokbeliek, akkor pedig csak azért, mert a producer Weinsteinék kiléptek a Miramaxból, és ekkor az összes parkolópályára állított mozi napvilágra került. Igaz, ez csak tv-premiert kapott… Az igazi Elizabeth Wurtzel most 46 éves, író, újságíró. 26 volt, amikor a Prozac Nation megjelent és nemzetközi bestsellerré vált, ez máig a legsikeresebb munkája. És most vissza a filmhez: 9 millió dollárból készült, független alkotás, bevétele és kritikai fogadtatása nincs, mivel nem mutatták be moziban. 

Érdekes film, picit egyhangú, viszont a depressziós írói lét bemutatása miatt átélhető – nem mintha depressziós lennék, de író vagyok:) Akit érdekel ez a betegség, vagy maga is érintett benne, az adjon neki egy esélyt, mert ez főleg nekik szól. 

Pontozás: 

imdb: 6.1 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 4/5 (-1 Anne Heche miatt.) 

Hírek: 

- Christina Ricci következő értelmes szerepe a Lizzie Borden című dráma főszerepe, ami a XIX. század végén élt hírhedt nőről mesél, akit felmentettek egy olyan kettős gyilkosság vádja alól, amit minden jel szerint ő követett el... (Láttam, írtam róla.)

Mozsárágyú nagyon kíváncsi a Last Vegas-ra, úgyhogy lehet, hogy éppen ma fogjuk megnézni, vagy a jövő héten. Aztán közben talán folytatom a Christina Ricci-filmeket, vagy nem, majd meglátjuk. (A Last Vegas-t végül egyedül néztem meg, 2016-ban, a tévében...)