Mozsárágyúval éppen a Folt a zsákját című remekművet néztük, amikor az egyik reklámban ezt a filmet mutatták nekünk. A rendkívül ostoba cím és a bemutatóban megjelenő jó csajok egyértelműen azt sugallták: ezt látni kell! Úgyhogy most összefogtunk, mint a régi időkben, hogy mind a ketten leírjuk a véleményünket róla. Kezdjünk Mozsárágyú rövid értékelésével:

A kedvcsináló trailer számomra tényleg kedvcsináló volt, mondtam magamban, ekkora hülyeséget meg kell néznem!

Kicsit azért csalódtam, mert unalmas volt, azon kívül, hogy hóban úszkáló óriási cápák tűntek föl a filmben és ettek meg embereket.

Az előző mondatot alá tudom támasztani; semmi egyéb nem történt, mint lenge öltözetű hölgyek futottak a hóban vagy ültek jakuzziban, esetleg aggódtak az életükért. Továbbá egy maroknyi bátor szereplő próbált a hegyi cápák nyomába eredni, fura párbeszédek zajlottak, érthetetlen vágások és indokolatlan képsorok követték egymást. Mármint a cápás jeleneteken felül!

A lények szó szerint a semmiből jelennek meg, a film feléig nem is ismerjük meg a háttértörténetet, mely szerint 25 évvel korábban ugyanígy történt. Egyébként egy síparadicsomban vagyunk, a tavaszi szünet idején, nagyon sok fiatal csajjal és sráccal. A létesítmény tulajdonosa meg gondnoka vagy nem tudom micsodája és a polgármester mind kapzsi gonosz, ezért őket nem zavarja, hogy már 5 fiatal eltűnt a hegyen. Találkozhatunk a seriffel és a barátnőjével, akiről kiderült, hogy 25 évvel ezelőtt már átélte a támadássorozatot, szüleit elveszítette a cápák miatt. (A főcím hátteréül az ő gyerekkori rajza szolgál erről a traumatikus élményről, ez kifejezetten jópofa volt.) Persze ő tengerbiológus. Ami egy alkalommal hangzik el a filmben, tehát nem is használták ki a készítők ezt az ötletet, hogy hát ő ért a cápákhoz!:D Kiaknázatlan lehetőségnek érzem. Helyette inkább természetesen egy katona a fő „harcosunk”, fegyver már volt a kezében, ezért ő lövöldöz a lényekre. A seriff is lő, más nem. Tehát csakis hozzáértők. (Tévésámán megjegyzése: Dale már hivatalosan sheriff, amikor fegyvert fog, vele együtt hárman vannak, 2 sheriff és egy katona.)

E pompás húzás mellett egyébként nem tudom értékelni a történéseket, szerintem elég egy-egy képet megtekinteni az interneten, és rájöhetünk, hogy „egy kép többet mond ezer szónál”.

Most pedig vissza hozzám (Tévésámán):

A cápa, mint központi téma Steven Spielberg híres horrorja óta éli világkorát, lassan 50 éve jól eladható az, amiben cápák szerepelnek. Ha pedig a normális ragadozó halak már nem elég izgalmasak, akkor jöhet valaki kis extra: óriási méret (Meg, az őscápa), mutáció (Sharktopus), humanoid forma (Street Sharks) vagy elektronikus inkarnáció (RoboShark). Esetleg ki lehet ragadni megszokott környezetéből, így születhet Homoki cápa, Cápa-tornádó vagy cikkünk jelenlegi tárgya. Szóval ezúttal egy „dögös csajokkal teli síüdülő” a helyszín, ahol a jóképű fiúk (még a vesztesnek kikiáltott is simán elmehetne férfi modellnek) és igen jó csajok menekülhetnek fejvesztve a címszereplő(k) elől – mert hát az angol cím többes számban, a magyar egyesben van…

Egy ehhez hasonló valamitől igazi ostoba szórakoztatást várhat az ember, amit az Avalanche Sharks meg is ad nekünk. Néhány másodpercnyi stúdiólogó után (régen ezek sosem tartottak egy-két percig!) jön egy erőteljes indítás, hol két snowboardos koma száguld a festői kanadai tájon, miközben fasza rockzene szól; aztán egy furcsa jegesedés-jelenet után feltűnik az első cápa, aki gyorsan végez embereinkkel (a szakállasnak még van egy igen kellemetlen találkozása egy faággal, mielőtt végzete beteljesedne). Ezek után megismerünk három új szereplőt, a „vesztes” srácot (igazából semmi baj nincs vele, csak szerepe szerint őrá nem ragad egyik nő se), a bikinis szőkét meg a cuki szőkét. Kb. 15 perc után elkönyvelhető, hogy a Lavinacápa látványvilága szép, a helyszínek, az életképek meg a természeti képek kitűnőek, a kísérőzene kiváló és a csajok tényleg dögösek. Csupa ismeretlen arc, ismeretlen szinkronhangokkal.

Ebből még lehetne bármi jó, de én már ekkor elfelejtettem, mi a kapcsolat a két szőkeség meg a fiú között; valamint kiment a fejemből a már említett jegesedés. Az igazi gondok csak most kezdődnek... Elsőként baromi nyilvánvaló, hogy rengeteg a helykitöltő képsor (a síparadicsom mindennapjai, felvonók, lesikló emberek, sí-mutatványok, stb.), ezek szépek, de a sztori nem megy előre alattuk, a szereplőket se láthatjuk bennük. Folyamatosan jönnek új szereplők, akiket csupán pár sornyi bevezető szöveg alapján kellene megismernünk, eszünkbe vésnünk (nekem például a „vesztes” srác meg az eltűnt unokatestvér megkülönböztethetetlennek tűnt, a hamarosan még felbukkanó Mike pedig szintén hasonlít rájuk, de ugyanígy van négy szőke nő is, akik közül három azért valamennyire hasonlít). Sok jelenet szokatlanul rövid, egy perc alatti; ehhez tegyük hozzá a kitöltőket és máris megvan a zavaros sztori, pláne, ha még a 30. perc körül is jönnek új szereplők. Feltehetően a forgatókönyv zagyvaságából ered, hogy a kopaszsága miatt könnyen megjegyezhető Lars-ról csak a harmadik felbukkanásakor lehet egyértelműen megmondani, pontosan kicsoda.

Ha a forgatókönyv kevésbé acélos, azt még a jó színészi játék, az effektek vagy a sztori kihúzhatná a mély hóból, azonban érdemes megnézni a történéseket közelebbről: Tehát adott egy kisváros, ami a turizmusából él. Szezon van, most jön a legtöbb látogató, ezért az üdülőkomplexum tulajdonosa, a sheriff meg a polgármester együtt mindent megtesznek a sikeres idényért. Ám éppen most bukkan fel egy gyilkos szörnyeteg, ami lesből támad a gyanútlan turistákra – az egyetlen józan hang, mely ellene szól, hallgatásra ítéltetik, s végül sokan meghalnak, mire az illetékesek összefognak és megállítják a bestiát. Ismerősen hangzik? Naná, hiszen ez a Jaws, mindössze a helyszín és a befejezés különbözik!

„Egy cápa, persze! Aki a hóban úszik! Ekkora ökörséget!”

A készítők szerencsére tisztában voltak önmagukkal és a produktumuk jellegével, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy legalább három szereplő kritizálja a történet ostobaságát; néhány számítógéppel rajzolt szekvencia egyszerűen direkt kacagtatóan béna (az „Ideje átvenned a díjat!” csúcsjelenet vagy Duffy halála); a legtöbb fordulat pedig a műfajból adódóan kitalálható lett (a jacuzzis csajok sorsa, a falra szerelt számtalan puska útja vagy Hiro fontossága).

Stephen King remek módszerét követve sokszor nincs magyarázat a szörnyek eredetére, ezúttal azonban kapunk egy meglepően jól felépített háttérsztorit, amiről még lesz szó, elöljáróban annyit, hogy a hócápát „szkukum”-nak nevezik (Scucum?, Skukum?), végső soron pedig a bosszú eszköze (isteni vagy démoni eredettel). Talán valóságunk paródiája (ma, 1 nappal 2025 előtt már nem annyira tűnik paródiának az, amit 2014-ben elénk tártak), hogy egyik szereplő se csinálja azt, ami a dolga lenne (a sheriff vonakodik nyomozni, aztán leteszi a fegyvert; a hegyi mentő szarik az eltűntekre; a pénzéhes tulajdonos meg a polgármester pedig a kisemberek kényelme, biztonsága helyett a saját zsebük tömésével vannak elfoglalva). Üdítő látni az erőltetett „kisebbségi” szereplők hiányát, az egyetlen fekete hapsi több mint egy óra után, csupán néhány másodpercre tűnik fel, mielőtt nyomtalanul felszívódna (kis híján 11 évvel a bemutató után ez már elképzelhetetlennek látszik). A speciális effektek közül szerintem a lavina a legbénább, a cápák egész pofásak, néhány halál is igen élethű lett.

Szpojlerek innentől

Megtalálhatjuk a legjobban bejáratott horror-kliséket: Van bolond öregember, szkeptikus sheriff, meg nem értett problémával küzdő főhős fiú, indián legenda; vannak hamar hóba harapó perverz lányok, ronda csonkolások, a szörny ámokfutásának korábbi szemtanúi (akiknek senki se hisz); mindenki a kefélésről beszél, a komoly felnőttek nem veszik komolyan a veszélyt, mindenki ugyanúgy próbálja racionalizálni az eltűnéseket (diákcsíny, biztos csajokat hajtanak, biztos lerészegedtek, biztos síelnek, stb.), a hatóság emberei nem csinálnak semmit, a legfőbb vezető korrupt seggfej, a szörny golyóálló, a főhős látszólag legyőzetik, a megoldás jellege misztikus, a végső túlélő társaság pedig morálisan kifogástalan (a katona, aki nem fél bevallani az érzelmeit és mindenkiért önfeláldozóan harcol; a hűséges barátnő és a régi tragédiától sújtott túlélő).

Mozsárágyú rájött Hiro szerepére, amire amúgy bárki más is rájöhetne, ha egy indián eljátszására indiánt szerződtetnek – ez a csaj vagy valami kanadai indián vagy ázsiai, én ezért nem jöttem rá hamarabb, kicsoda. A fentebb említett klisék mellé van egyetlen olyan jelenet, aminél viszont pontosan az elvárhatóval ellentétesen alakulnak a dolgok: Wade orrba veri a nőjét, amiből semmiféle veszekedés vagy egyéb következmény se lesz.

Tudom, ennél a műfajnál nem kéne, mégis, jönnek a hibák, többnyire időrendi sorrendben, saját gyűjtés: A kezdésnél a két snowboardos koma közül a szakállas egy botra rögzített kamerát fog siklás közben, de amikor megállnak, a kamera nincs sehol. Miként Mozsárágyú leírta feljebb, a rövid hajú szőke nő egészen véletlenül tengerbiológus, de ennek igazából semmi haszna/értelme nincs, semmit se segít a szakértelme, főleg mivel abszolút háttéralak. A hegyekbe mennek, de a hosszú szőke hajú bikiniben ül az autóban, a cuki szőke pólóban, a „vesztes” srác ingben. Amikor Duffy a síelő csajokat bámulja, akkor a vele lévő kutya nem reagál a cápák közelségére, később viszont megrémülnek tőlük és elfutnak előlük. A kamera a játékidő elején sokszor remeg, máskor viszont stabil (a stabil képek szerintem valódi életképek a helyszínről, amin igazi turisták láthatóak). Dale beosztottja, aki ott áll mellette a napfürdőnél, a későbbiekben nincs sehol. Adam, az első sheriff inkompetens viselkedésére nincs magyarázat, Dale legalább megpróbálja menteni a menthetőt, viszont tőle meg ezt nem vártam volna – a két alak talán összekeveredett?

A „démonok” korlátai nem egyértelműek, az ő szemszögükből felvett képsorok alapján kicsi hóban és földben is tudnak úszni, át tudják törni a jacuzzi alját, de a ház falát már nem, a kocsit se bírják felborítani. A szereplőkön nem érezhető az évszak hidegének hatása (fogalmam sincs, milyen a kanadai tavasz, páran viszont fürdőruhában mászkálnak, mások nagykabátban vonulnak). Wade, a katona, mindenféle felszerelés nélkül megy a hóval borított hegyen lévő erdőbe az öccse keresésére, miközben magával viszi a kiképzéssel nem rendelkező nőjét is. Senki se reagál a komoly helyzetre eléggé komolyan – ez az egy biztosan nem a forgatókönyv hibája. Az már igen, miszerint Adam, a régi sheriff, igen gyorsan feladja a küzdelmet, pedig saját szemével látta a szörnyeket és a nője hisz bennük. Utóbbi ugyancsak hamar feladja, pedig rátalál a szülei gyilkosaira, megbosszulhatná őket, de legtöbbször csak áll és aggódik.

Leírtam feljebb a kidolgozott háttértörténet jelenlétét, amit azonban egy szereplő mesél el más szereplőknek ahelyett, hogy megmutatnák. Ross miért megy be egyedül az erdőbe a sötétben, miközben mindenki más bulizik? Wade az elején két külön jelenetben is pár pillanat alatt átvált a „nagyon aggódom a tesóm miattból” az „ideje kefélni egyetbe”. A fekete, hosszú hajú cicababa valamiért a „vesztes” sráccal utazik egy sífelvonóban; az a két pofa, akikkel pedig a következő jelenetben van, sehol nincsenek. A felvonó nyilvánvalóan több mint két ember befogadására alkalmas, de ott vannak a stábtagok is… A jacuzzis csajok mintha órák óta ülnének ott… „Tűnjünk el innen!” – ordítja Dale a névtelen síelő leányzónak, majd teljes gázt ad és elszáguld a hómobillal, de a hölgyikét nem veszi fel. Hiro jelenlétére, eredetére és valódi személyazonosságára nincs meg a magyarázat, ettől a befejezés nehezen értékelhető. Ugyanígy a legelején a jegesedés-effekt nagyon fontos, de olyan gyorsan történik, hogy elfelejted; sőt, végső soron hiányzik a kezdő konfliktus! Ki és miért teszi tönkre a totemeket? A két snowboardos csóka volt? Vagy csak simán maguktől kidőlnek, ahogy a legvégén az egyik? Hát, azok a régi sámánok elég szar munkát végeztek:D Mozsárágyú megjegyzése szerint Dale a végén úgy néz ki, mintha összekarmolta volna valami, holott egy cápa ilyesmi sérülést nem tud okozni.

Szpojlerek vége

Lássuk most még az angolban szégyenlistának nevezett stábtagok névsorát! A rendező, a látványtrükkök felelőse és az egyik fő producer Scott Wheeler, aki már régi motoros a szakmában. Meglátásom szerint úgy 2001-től nyergelt át a szemét-kategóriára, munkásságában rengeteg sárkány-témájú mozgókép található. Látványtrükkök előállításán fáradozott a Sand Sharks (imdb 2.6, ez az Avalanche Sharks szellemi elődje), a Mega Shark vs. Giant Octopus, a Transmorphers (1.7), valamint a Boa vs. Piton (2.8) munkálatai során; ugyanezt a feladatot látta el az operatőré mellett a Sharknado 3, 4, 5 készítésében; rendezői rezüméjén pedig olyan csodák díszelegnek, mint a Transmorphers: Fall of Man (2.1), a Martian Land (2.5) és a Sinbad and the War of the Furies (2.7). A hasonló vizekről ide evező Taj Nagaoka álnév valójában egy Keith Shaw névre hallgató úriembert takar, aki korábban már írt egy másik cápás baromságot, ez a Malibu Shark Attack (3.1). A viccen kívül marhajó zenét David Findlay-nek, a szép néznivalókat pedig Ioana Vasile operatőrnek köszönhetjük (utóbbi egy hölgy, ami ezen a téren ritkaság).

„A hó a véretektől lesz vörös, majd meglátod!”

Főbb szereplőink: Alexander Mendeluk – Wade, a katona; Benjamin Easterday – Lars (kaszkadőr is, ezúttal nem került bevetésre); Kelle Cantwell – Madison (Wade csaja); Richard Gleason – Adam, az első sheriff; Erin Ross – Lacey (a cuki szőke az elején); Richie Million Jr. – Mike (az egyik legpocsékabb az egész bandában). Kate Nauta volt Diana, vagyis a rövid szőke hajú csaj, őt láthattuk A szállító 2.-ben, 2014-ben visszavonult és anyuka/feleség lett. Eric Scott Woods alakítja a hegyi mentő Dale-t, emellett producer volt, az álomgyárban elsősorban ebben a szakmában dolgozik, eddigi 155 filmjének egyike a már említett Sand Sharks – erre utal a végén az egyik utolsó mondatával, amire Mozsárágyú rájött – abban is sheriffet játszik. Nicole Helen, vagyis Carol, az agyonsminkelt, kucsmás szőke; Haley Stewart pedig a bikinis jócsaj szőke az elején; előbbi 2016, utóbbi 2018 óta nem játszott sehol. A Mike csaját, Barbot életre keltő, mély dekoltázsú Erika Jordan és a kék bikinis, barna hajú, igen jó csaj Jennát alakító Emily Addison pornószínésznők. A Hiro bőrébe bújt Amy Ninh-nek és a Duffy-ként látható James Ouimet-nek ezek voltak az egyetlen szerepeik.

Érdekességek: Ez a mozi Kanadában készült és egyfajta folytatása a korábbi Sand Sharks-nak (viszont a történetük sehogy se kapcsolódik), tévéfilm (valószínűleg ezért sincs körülötte hírverés). Az imdb csak 3 hibát listáz az adatlapján, amiből egy baki, egy utószinkron-probléma, egy pedig téves (amit a felhasználó leír, az valószínűleg igaz, csakhogy nem a tengerbiológus mondja, amihez kapcsolódik, hanem a túlsminkelt szőke). Ugyanitt olvastam a DVD-változat létezéséről, amiben van három olyan jelenet, ami az eredetiből kimaradt.

Utólagos észrevételek: A legelső snowboardos résznél látható, hogy valamelyik hegyi mentő (talán Dale?) robbantással hoz létre egy kisebb lavinát, valószínűleg a pályákra akar friss havat teremteni és ez mozdítja el a totemeket – újabb szekvencia, amit teljesen elfelejtettem… Ross síszemüvegének pántjára rá van írva a neve – ez lehet véletlen egybeesés, vagy a karaktert a gyártóról nevezték el. Szinte alig használnak mobilokat a szereplők, senki se akar felvételt csinálni a cápákról – mondjuk biztos azt is semmibe vették volna, ha lett volna. A történet szempontjából irreleváns életképeket úgy fűzték bele a filmbe, hogy Lars hangosbeszélőn szól az üdülőkhöz alattuk. Hiro, az egyetlen, aki tényleg tudja, mi zajlik itt, egyáltalán nem siet a dolgok helyre hozásával.

A Lavinacápa valahol a nagyon király és az annyira pocsék, hogy már jó kategóriája között mozog, végső soron szórakoztatni vágyó, idióta izé, ami kellemes perceket szerez a nézőnek – főleg, ha szereted a szemét-kategóriát és férfi vagy!

Pontozás:

imdb: 2.3

port.hu: 2.8

Szerintem: 4/5 (Meg kéne néznem még egyszer, eredeti szinkronnal…)

Hírek:

- Scott Wheeler következő rendezése a beszédes című Confederate Zombies (Konföderációs élőholtak) valószínűleg nem fog cápákat tartalmazni (bár, ki tudja?).