Tegnap ismét eljött a péntek 13., ami már jó ideje nem esett meg és sajnos (?) tavaly az utolsó alkalommal inkább a Tesót néztem, utána viszont túl fáradt voltam már ehhez. Vagyis már egy éve készülök a II. részre, amit anno csak egyszer láttam és cdn van meg, amit pénzért írattam egy azóta rég nem létező internet caféban, ha minden igaz, legalább 8 éve... Néhány dolog persze erősen megmaradt belőle, annak ellenére, hogy csak egyszer volt szerencsém hozzá, de most, a másodszori nézésre kifejezetten tetszett! 

Egy pici visszatekintés 1980-ba: Ekkor mutatták be a Victor Miller és Sean S. Cunningham által összehozott Friday the 13th-t, ami a az 1978-as Halloween: A rémület éjszakája által elindított úgynevezett slasher (sorozatgyilkosos) horror-alműfaj egyik legkorábbi képviselője, sőt, akár nevezhető tinihorrornak is a szereplők életkorából adódóan. Mai szemmel már nem túl izgalmas, ám saját korában igencsak ijesztően hatott, így minimális költségvetését sokszorosan visszahozta és bár önálló alkotásnak tervezték, mégis a kapzsi stúdióvezetőknek köszönhetően egy sorozat első darabjává vált. Ha úgy vesszük, a ma ismert Péntek 13-széria igazán a Part 2-val indult be, mert itt jelent meg először a torz arcát fehér maszk mögé rejtő gyilkos, Jason Voorhees....

Öt évvel az első rész után járunk, amikor a bezárt, elkerített, lebontott Kristály-tavi Tábortól nem messze új hely nyílik, itt pedig táborvezetőket képeznek a vállalkozó szellemű fiatalokból. Minden adott egy dolgos, ám vidám nyárhoz, de a színes kis társaság nem is sejti, hogy valaki figyeli őket. Valaki, aki nem szereti, ha az emberek a területére lépnek, egy olyan személy, aki minden élőben potenciális ellenfelet, megbüntetendő bűnöst lát. A helyiek által legendának hitt Jason Voorhees (Steve Dash és Warrington Gillette) az új péntek 13-án lecsap a srácokra, akik az édesanyja gyilkosára emlékeztetik. A mészárlás megkezdődik és az áldozatok száma egyre nő, ám hősnőnk, Ginny (Amy Steel) nem hagyja magát levadászni és felveszi a harcot a fején liszteszsákot viselő rémmel. Vajon melyiküké lesz az utolsó vágás?

Ma már senki sem lepődik meg azon, ha egy nagy pénzügyi és/vagy kritikai sikerű mozit folytatnak, ám régen ez nem volt így. Talán pont a '80-as években született a bejáratott címek sokszorosításának trendje, így indult meg a Halloween, a Rémálom az Elm utcában, a Rendőrakadémia vagy az itt tárgyalt széria is. A II. rész az azóta az FvsJ-vel 12 részessé bővült Friday-filmfolyam első hányadát, az "ember-Jason"-trilógiát nyitja meg (ebbe nem számoltam bele az első mozit, mert abban Jason tulajdonképpen nem létezik), ami a IV.-kel zárul. Az előd Mrs. Voorhees-a egy igazán valós gonosz, aki talán éppen azért félelmetes, mert sokáig nem látjuk, ki ő. Aztán felfedik az arcát, megmutatják az őrületét és hétköznapivá teszik - egy hús-vér gyilkos, bosszúszomjas nő, a fia halálát megtorolni vágyó anya. Persze a lényeg nem ez a személy, hanem a brutalitást és a minimális szexualitást bemutató szekvenciák sora. A Péntek 13. II. részében a szörny még mindig valós: egy csúnya, szellemileg visszamaradott férfi, aki egyetlen családtagjának elvesztéséből fakadóan emberéletek kioltójává válik. Itt lehetne elmélkedni azon, hogy Voorhees a társadalom áldozata-e, de maga a film nem törekszik mély mondanivaló bemutatására, inkább vérrel, kaszabolással és holttestekkel akarja sokkolni a nézőt. Ebben pedig sokkal jobb, mint az őt megelőző hasonló nevű alkotás, mert míg azt 33 év távlatából már nehéz élvezni, addig ezt még most is lehet, bár korántsem a remek forgatókönyvnek vagy a fantasztikus színészi játéknak köszönhetően. Akkor vajon miben rejlik a sikerének titka?

Valaki egyszer valahol azt írta/mondta, hogy a Péntek 13-széria "szoftpornó kerti szerszámokkal". Ebben sajnos van valami: A 2013-as év emberének már olyan ínyencségek edzették a gyomrát, mint a Fűrészek, a Motel, az általam nem látott Szerb Film és Az emberi százlábú, ezért aztán mondjuk egy laza nyakelvágás, amit 1 másodpercig mutatnak, már nem ijeszti meg. De itt két olyan alulöltözött hölgy is van, akiknek az idomai egyszerűen elterelik a férfinéző figyelmét a "cselekményről". Azon kaptam magam, hogy őket bámulom, amikor nem történik semmi, vagy szinte semmi, de ez nyilván nem véletlenül lett így alakítva, elég csak a kötelező meztelen fürdőzéses pillanatokra gondolni, amik innentől majdnem mindegyik részben szerepelnek. Ekkor még a gyilkos megjelenítése a Halloween által lefektetett alapokon nyugszik, a lényege a suspense, vagyis a késleltetés. Minél később látjuk meg őt, annál jobban kíváncsiak leszünk rá, azonban a motivációin nem kell sokat agyalni, mert az első fél órában egy hosszas visszaemlékezés, majd a tábortűz körül előadott kísértet-história segít megérteni, hogy kicsoda Jason.

Érdekes pillanat volt, amikor Ginny a bárban megpróbálta beleélni magát a Voorhees-fiú lelki világába, hogy micsoda traumákon ment keresztül, amik idáig juttatták, de ezt utána gyorsan "humorba" fojtják, nehogy ebbe az irányba menjen el a sztori. A későbbi folytatásokban patakokban folyó vérhez képest eléggé kendőzött erőszakot láthatunk (erről még lesz szó) és kevesebb az áldozat, viszont szemtanúi lehetünk pár klasszikusan a hokimaszkosra jellemző gyilkossági módszernek (leszúrás hosszú, hegyes tárggyal; machete a fejbe, stb.). Felbukkan az egyetlen komolyabb gyenge pontja, az anyja iránt érzett szeretete, ami aztán egészen az FvsJ-ig elveszik az elkövetkezendő újabb Péntekek során. A kristály-tavi mészáros itt még egyszerű ember, semmiféle szuperereje nincs. A cselekményben két fura apróság van, ami feltűnt: Mikor a rém a lányt kergeti, akkor egy csomó dolog nem látszik a sötétség miatt, ez elég zavaró. A másik meg, hogy a zsaru jó 2 percig futott, mire megtalálta a házat Jasont követve, a csaj viszont abszolút véletlenül elindulva két-három lépés után ott van. De ami még ennél is furcsább: a pasi hogy talál rá, mikor semmi nem utal arra, hogy merre ment és elvileg tök messze vannak a kempingtől?

A szereplők közt akad három arc, akiket már ismerhetünk a Friday the 13th-ből: Adrienne King (Alice, az első rész protagonistája), Betsy Palmer (Mrs. Voorhees, Jason anyukája, az első gyilkos) és Walt Gorney ("Őrült" Ralph); az új szereplők közül senki sem igazán kiemelkedő színészileg, csupa széplány és szépfiú. Azért Marta Kober (Sandra) és Kirsten Baker (Terry) mindenképpen megérdemlik, hogy feltüntessem a nevüket, aki látta őket, érti:P Továbbá el kell mesélnem, hogy a közhiedelemmel ellentétben Warrington Gillette csak egyetlen alkalommal, az ablakon áttöréses jelenetben játszotta Jasont, minden más megjelenésekor (kettőt kivéve, amikről még lesz szó) Steve Dash vagyis Steve Daskawisz bújt meg a liszteszsák alatt. A rendező-producer Steve Miner volt, aki az első részen unit production managerként (nem tudom, ennek mi a magyar megfelelője) és társproducerként dolgozott, valamint ő rendezte a III. részt meg a remek A szörnyet is. A forgatókönyvet készítő Ron Kurz stáblistából kimaradva látta el ugyanezt a feladatot az első, harmadik és negyedik felvonásoknál; a zenét ismét Harry Manfredini szerezte.

Érdekességek: Először a Halloweenhez hasonlóan itt is egy nem összefüggő, csak címében egyező szériát akartak alkotni, ám Phil Scuderi, az egyik eredeti producer kitalálta, hogy legyen Jason a központi szereplő, annak ellenére, hogy a korábbi epizódban lévő szereplése minden bizonnyal nem valóságos. Minernek tetszett az ötlet, a többi alkotónak, Victor Millernek, Sean S. Cunninghamnek és Tom Savininek viszont nem, úgyhogy ők kiszálltak. De más szakemberek maradtak, így a stáb sokban egyezett az egy évvel azelőttivel. Adrienne King csak úgy vállalta a szereplést, hogy ha nagyon keveset kell képernyőn lennie, ugyanis félt egy pszichopata rajongójától, aki üldözte a szeretetével - azóta fel is hagyott a filmezéssel, csak szinkronszerepekben hallhattunk. Az ő karaktere mellett még Walt Gorney-é az, aki túlélte az első Pénteket, de most mindkettejüknél fordul a kocka - Ralph végül ismét a spájzban ijeszt rá a főhősnőre, ám ezúttal már holtan.

Jasont első felbukkanásakor a jelmeztervező Ellen Lutter alakította, a szériában az egyetlen nőként (erről lesz még szó, hogy miért). A rém külsejét az 1976-os A város, amely rettegett a naplementétől rosszfiúja ihlette. Warrington Gillette a táborvezető szerepére jelentkezett, de nem kapta meg, viszont a rendezőnek tetszett a játéka, így neki adta Jason alakját. Betsy Palmert csak egyetlen napra alkalmazták, fekete háttér előtt vették fel azt a néhány sornyi szöveget, amit mondott, évek múltán erre az esetre már nem is emlékezett. A színészek a helyszínül szolgáló faházakban laktak a forgatás idején, közülük három srác poénból egy éjjel úgy ráijesztett az egyik lányra, hogy az elájult. Steve Dash-t rendkívül dühítette, hogy az egyjelenetes Gillette-et tüntették fel Jasonként mindenütt, de kárpótlásul a III. részbeli visszaemlékezésnél csak az ő nevét írták ki. A szerep egyébként többféle sérülést okozott neki, például a zsákot hozzá kellett ragasztani az arcához, hogy úgy maradjon, az ehhez használt ragasztószalag csúnya nyomokat hagyott; a végső harc egyik felvételénél pedig Steve rosszul mozdult és Amy Steel eltalálta a középső ujját a machetéjével, amit 13 öltéssel varrtak össze és nem sok kellett volna ahhoz, hogy elveszítse. Dash-t a jelmezében kezelték a sürgősségi osztályon, de ennek ellenére partnernőjével közösen erősködtek, hogy meg akarják csinálni a jelenetet, ezért aznap este elkészült az új felvétel. A sérült ujjára egy kondomot húzott fel, amire némi műkoszt applikáltak, ezzel eltakarva a sebet.

Szerintem az Alice-es részben a zuhanyfüggönyre közelítés egyfajta Psycho-kifigurázás, de ez csak a saját gondolatom. Ez a szekvencia egyébként a valaha készült egyik leghosszabb főcím előtti rész, ami egyes verziókban kis híján eléri a 15 percet. Ezt ellensúlyozandó a stáblista a végén elképesztően rövid. A lezáráskor egyébként pont ugyanaz a fordulat, mint az elsőben, így kérdéses, hogy a leleplezett alak valóságos-e vagy csak egy álom? Kurz szerint amit látunk, az meg is történt, ezzel viszont ellentmondásban áll a III. rész kezdete, szóval igazából sose tudjuk meg, mi lett a két szőkével, de a legvalószínűbb az, hogy mindketten életben maradtak. Ez a végső, nagy pillanat egyébként bevonult a horrorfilmek történetébe az évek során. A mozgókép eseményeit megörökítették egy regényben, ami 1988-ban látott napvilágot, az írója Simon Hawke.

Még több érdekesség a "hivatalos" Péntek 13-weboldalról, a fridaythe13thfilms.comról: Victor Miller azért nem vállalta a visszatérést, mert egyrészesre tervezte a sztorit; Sean S. Cunningham nem akarta újból leforgatni ugyanazt a filmet (ebben van valami...); Tom Savini pedig azt mondta, a folytatás ötlete egyenesen marhaság és inkább továbblépett egy a Friday the 13th-hez meglepően hasonló nyári táboros gyilkolászás, a The Burning irányába. Egy másik legendás maszkmester, Stan Winston elkezdett dolgozni a II. részen, de idő hiányában mégsem tudott részt venni a tényleges munkálatokban, ám a felvezetésnél a hűtőben lévő szépség az ő keze munkája. Végül az akkoriban még kezdő Carl Fullerton foglalta el a make-upos pozíciót, ám az általa életre hívott rémségeket meg később a besorolási bizottság kivágatta. Warrington Gillette csak azért kapta meg a gonosz szerepét, mert azt mondta, hogy van némi kaszkadőri tapasztalata. Első napján rögtön az ominózus ablakon betörést vették fel vele, amihez 6 órába tellett felrakni az arcára a protéziseket. Hamarosan sajnos nyilvánvalóvá vált, hogy Gillette képtelen végrehajtani a kaszkadőr-mutatványokat, így kilépett, de nem tudták kivel helyettesíteni. Erre az időre vette át a gyilkos szerepét a jelmeztervező Ellen Lutter (ahogy már mondtam, az ő lábait rejti Jason bakancsa és nadrágszára az első jelenetben), utána meg a társproducer Jerry Wallace (az ő keze szúrja le a nőt). Az éppen munkanélküli Steve Daskawisz itt került a képbe. A kaszkadőr a testvérétől kölcsönkért pénzen utazott a helyszínre. Az üldözés felvételekor újfent megsérült, mert egy kiásott jelre kellett ugrania, ám úgy ért földet, hogy a kezében tartott vasvilla pont a mellkasa elé került, amire ráesett és négy bordája megrepedt. Gillette-et később muszáj volt visszahívni ahhoz a jelenethez, mikor Jason fejéről lekerül a zsák, mert rá méretezték a maszkot - a poén viszont az, hogy ez a részlet nem került bele a kész műbe (legalábbis amit én láttam, abban nincs), de emiatt az extra szereplés miatt kellett kiírni a nevét a végén, Daskawisz pedig csak kaszkadőr-megjelölést kapott. 

Todd halálát úgy sikerült megvalósítani, hogy az őt életre keltő színész nyakára egy műanyag-darabot erősítettek a sminkesek, ebbe egy cső vezetett a fáról, amin lógott. Mikor a kést végighúzták rajta, egy segéd a fán elkezdte pumpálni a művért, amiből sokkal több lett, mint gondolták, a szerencsétlen színjátszónak viszont a szemébe folyó vörös lé ellenére karakterben kellett maradnia a jelenet végéig. A tolókocsis srác végzetéhez egy speciális szerkezetet építettek, ami nem dőlhetett fel és egy profi kaszkadőr ült bele; a fejbe belevágott machetét egy baseball-maszkból készített kellék meg egy fából faragott kés segítségével hozták létre, a mozdulatsort visszafelé rögzítették, aztán megfordították. A kész mozit végül a besorolási bizottság elé vitték, akik a nagy sikert elért első részt vágatlanul engedték a filmszínházakba, ám ezt utólag megbánták és bosszúból gyakorlatilag minden durvaságot kiollóztattak innen. Alkotói valójában nem szánták ennyire könnyednek a Part 2-t, ám ezt engedték nekik... Elvileg a legyártott eredeti jelenetek még létezhetnek, így ha a Paramount egyszer majd engedélyezi, akkor lehet Vágatlan/Rendezői Változat cikkem tárgyából, de ennek az esélye elég kicsi. A Péntek 13. II. rész másfél millió dollárból lett és majdnem 22 milliót hozott be. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott, ám ezek közt túlsúlyban voltak a negatívak. 

Szerintem ijesztőbb, időt állóbb, mint a nyitó darab, ám mivel az ikonikus hokimaszk ekkor még nem volt meg, és Jason se több egy testileg torz, lelkileg sérült fiatalembernél, plusz a vágások is betettek neki, így annyira mégsem emelkedik ki a '80-as évek horrorjai közül. Másodszorra láttam, de tetszett, ezt még nem unom:)

Pontozás:

imdb: 6.1

Péntek 13-filmként: 5/5

Sima filmként értékelve: 4/5 (A vágások és az a néhány furcsaság azért rontanak rajta...) 

Hírek: 

- Amy Steel és Adrienne King ismét egy filmben szerepelnek majd: a Tales of Poe a nemrég indult horroros újhullám, az Edgar Allan Poe művein alapuló borzongatás soron következő darabja lesz. 

Várható írások: Superman az Elitek ellen.