Aki rendszeres olvasóm (ha ugyan van ilyen), az tudhatja, hogy 5-ös skálán pontozom a filmeket, de néha, számomra kivételesen kiemelkedő alkotás esetében 6-ost adok rájuk. Nos, 2016-ban elég sok mozit végignéztem, annak ellenére, hogy csak töredékükről írtam, de minden esetben gondos válogatás eredményeképpen ültem le eléjük. Ennek köszönhető, hogy talán még sosem láttam ennyi nagyszerű alkotást, mint most – következzenek hát ezek! (Ismét dőlt betűvel szedtem a tavalyi feljegyzésemet, utána jön az idei hozzáfűzésem.)

Tudóspalánták/Osztályon felül (The History Boys, 2006)

Nagyon örülök, hogy fennmaradtam és megnéztem, mert ilyen jó filmet régen nem láttam! Összetett, gondolatébresztő, csupa igazi karakterrel és egy olyan élethelyzettel, amibe könnyedén bele lehet helyezkedni. Közben pedig vicces, szórakoztató alkotás, és nem mellesleg finoman, izgalmas módon közelíti meg a tanár és diák közti kapcsolat mibenlétét, sokféleségét, valamint árnyaltan szól a homoszexualitás kérdésköréről. Szóba kerül a vallás, a szerelem, a szex, a halál; van éneklés, költészet, tesióra és még sok-sok minden más! Azt hiszem, ez eddig 2016 legjobb filmje.

A legfurább utólag ebben az, hogy tavaly az utolsó mozgókép, amit végignéztem, A kertbérlő volt, amit ugyanaz az Alan Bennett írt, mint ezt; abban azonban megjelenik maga az író, akit a filmben baromira utáltam. Hihetetlen, hogy egy ilyen ellenszenves alak ennyire remek dolgot írhat – a The History Boys egyébként színdarabként indult, a szereplők nagy része ugyanaz, mint akik a színpadon játszották el.

imdb: 6.9

Port.hu: 7.0 (Újabb nemzetközi egyetértés, bár én többet adtam volna rá.)

An Adventure in Space and Time (2013)

Tévéfilm a legendás brit sorozat, a Doctor Who keletkezéséről. A nyitó fél órában a hangsúly az első női produceren és az indiai származású rendezőn van, akik ketten, fiatalként, az átlagostól eltérőként próbálnak előretörni a merev ’60-as évek BBC-jénél. Ez a fele egy picit propagandisztikus és unalmas. Utána viszont a hangsúly áthelyeződik William Hartnellre, az Első Doktorra. Hartnell már az ötvenes évei derekán járt, amikor megkapta a szerepet, nehéz természetű ember volt és a kollégái kezdetben féltek is tőle. A sorozat azonban elképesztő sikert aratott, a stáb összecsiszolódott és az évek során a széria tovább folytatódott, ám az idősödő, beteg színész egyre rosszabb állapotba került, míg végül lecserélték. A főleg szuperprodukciók mellékszerepeiből ismert David Bradley csodálatos alakítást nyújt Hartnellként, és bennem az fogalmazódott meg, hogy mennyien vannak hozzá hasonlóan, akiket ismerünk, de sosem kapnak lehetőséget az igazi csillogásra. Aki rajong a Doctor Whoért, annak kötelező darab ez a film, de önállóan is megállja a helyét, mint kitűnő dráma a televíziózás hajnaláról. Nagyon tetszett, bár az eleje nem valami jó…

Ez a film itthon ismeretlen, pedig a sorozat felújított epizódjai egy ideig mentek a tévében, azonban a Peter Capaldi-féle 12. Doktor-éra már nem ért el kis hazánkig. Az An Adventure in Space and Time még a 11. Matt Smith-éra darabja, és a széria 50. születésnapjára készült, visszatekintésként. Az elején lévő propaganda ennél a címnél (vagy bármilyen más brit tévésorozatnál) sajnos elkerülhetetlen, de szerencsére a rendező Terry McDonough és az író Mark Gatiss gyorsan letudták a kötelező köröket, hogy aztán átadhassák ezt az élményt a nézőnek.

imdb: 8.3

A port.hun nincsen fent.

Körhinta (1956)

Legendás magyar film az ’50-es évekből, egy viszontagságos szerelem története a nagyon fiatal Törőcsik Mari és a különleges Soós Imre tolmácsolásában. A történet rendkívül egyszerű, ugyanakkor a megvalósítás és a színészi játék igazi élménnyé varázsolja még 60 év távlatából is. A technikai megoldások igazán szépek, a konfliktus valós, érthető. Érdekes párhuzam vonható a Rómeó és Júliával: Mari családja kilép a téeszből, ezért sem akarják, hogy a lány egy téesz-taghoz menjen hozzá – Máténak, Soós karakterének családja maga a szocialista mozgalom. A két família pedig egymásnak feszül. A menyegzős táncjelenet rendkívüli lett, már azért az egy részért megérte látni a teljes filmet! Kiemelném még a mai szemmel elég vicces mellékszerepet alakító Raksányi Gellértet, valamint az apró utalásokat a háttérből (például az óra ketyegése és a fűrész hangja a feszültséget jelzik). Ugyanakkor poén, de a végső jelenetben, a háttérben totál véletlenül átsétáló és kedélyesen röfögő disznóba bele lehet magyarázni a Pataki családtól éppen szép lassan elpártoló gazdagságot:)

Ez a szép a filmművészetben: hiába kötött benne a politikai mondanivaló, hiába dicsőít egy olyan rendszert, amit a legtöbben szívesen elfelejtenének, mégis gyönyörű, érdekes és kortalan.

Port.hu: 9.2

imdb: 8.0

Állj mellém! (Stand By Me, 1986)

Amikor az ember ehhez hasonló régi, tinédzsereknek készült filmet néz, akkor jöhet rá igazán, hogy valami kihalt a világból. Ebben a műben igazi karakterek láthatóak, igazi motivációval, igazi háttértörténettel. Annak ellenére, hogy az ’50-es években játszódik, teljesen átélhető, főleg fiúként. Miközben a sínen futós részt néztem, egy az egyben azt mondtam ki hangosan, mint az egyik szereplő (Úristen!), és emlékszem, hogy gyerekként mi is csináltunk hasonlóan veszélyes mutatványokat a haverjaimmal, mert a gyerekek még nem félik a halált. És a lényeg éppen a halál, hiszen ezzel kénytelenek a szereplők így vagy úgy szembenézni. Közben azonban az egész kirándulás igazán vicces, a srácok jó fejek, és láthatunk egy csomó nevesebb színészt nagyon fiatalon (Jack O’Connelt például annyira egyszerű felismerni). Ez egy újabb példa arra, hogy Stephen King nem-horror írásaiból sokkal jobb filmek születnek, mint a borzongatósokból. Ezeknek van eleje, van vége, van magyarázatuk és bár korántsem szívderítő témákról szólnak, a megvalósítás és a körítés felemelővé teszi őket. A befejezéskor éreztem a katarzist és ez a manapság készülő filmeknél már egyáltalán nincs meg. Miért nincsenek ehhez hasonló mozik az ifjúságnak 2016-ban?

Ehhez csak annyit, hogy édesapám, aki futballal foglalkozik, tavaly azt mesélte, hogy a 400 kisiskolás korú gyerekkel megrendezett foci-kupán megkérdezték a srácoktól, hogy kinek van otthon labdája és kb. 3 ember mondta, hogy neki van. Fájdalmas látni, hogyan haladunk egyre gyorsabban afelé a világ felé, amit a WALL-E-ban mutattak be…

imdb: 8.1

Port.hu: 8.9

Az Igazság Ligája: Istenek és Szörnyek (Justice League: Gods and Monsters, 2015)

Megint egy alternatív valóság-történet, amelyben a Liga három legfőbb hőse, Superman, Batman és Wonder Woman új külsőt, képességeket és háttértörténetet kap. Ez a trió ugyanúgy a jóért küzd, ám ölnek, nem félnek az erőszak következményeitől és a megítélésük korántsem pozitív. A cselekmény alapját egy gyilkosság-sorozat adja, valaki ugyanis halomra öli a Föld legnagyobb koponyáit – és a nyomok meglepő következtetésekhez vezetnek. Mialatt a három hős nyomoz, megismerhetjük, hogy hogyan jutottak el abba a státuszba, amibe kerültek és itt rengeteg izgalmas, jó ötletet mutatnak nekünk. Továbbá az ellenfelet az utolsó pillanatig rejtély övezi, nem lehet rájönni, ki lesz az. A számos utalás a DC-univerzum további karaktereire (pl. Mr. Fagy és az elmaradhatatlan Kiborg) a rajongók számára élvezetes perceket nyújtanak; mindezt pedig pár igazán jó poén, valós erőszak és kitűnő akció fűszerezi. Az új Liga tagjainak külseje és hatalma nagyon tetszett, ahogy az is, hogy morálisan egyikük sem áll teljesen a jó oldalon – ezzel a módszerrel az egyébiránt túlságosan tökéletes Superman sokkal kedvelhetőbbé válik. A borzalmas ölések közül sokat csak érzékeltetnek, de például ha valakit karddal leszúrnak, akkor igenis fröcsög a vére, és a penge se marad száraz. A játékidő kevesebb, mint másfél óra, a cselekmény pedig egyetlen pillanatra sem laposodik el, még a drámai pillanatok is érdekesek, hiszen ezeken keresztül ismerhetjük meg igazán a főszereplőket. (Nehéz volt nem észrevenni az elbújtatott propagandát, de ez a mai világban egy az USA-ból származó mozi esetében sajnos természetes…) Nagyon tetszett és őszintén szeretném, ha az élőszereplős DC-filmek legalább fele ennyire jók lennének!

Manapság már mindenkinek a könyökén jönnek ki az USA-szlengben csak capeshitnek (szar szuperhősös mozi) nevezett izébizék, amikből minden évben minimum 4 van (tavaly jött Doctor Strange, az Öngyilkos Osztag, Superman összecsapott Batmannel, Amerika Kapitány világában meg kitört a polgárháború). Ezek közül a DC-művek mindig lemaradnak a több pénzzel és kreativitással rendelkező Marvel mögött, pedig itt van nekik a DCAU (DC Animated Universe, vagyis a rajzfilmes univerzum), ami fényévekkel jobb az élőszereplős micsodáknál. Nagy hiba lebecsülni a rajzolt szuperhősöket, pláne ha azok ilyen jó kis kalandban vesznek részt – ide beleférnek olyan dolgok, amik a moziban bemutatott nagy testvérekbe nem…

imdb: 7.1

Port.hu: 5.5 (Úgy látszik, itthon nem szeretjük az alternatív valóságokat…)

Mad Max: A Harag Útja (Mad Max: Fury Road, 2015)

Az eredeti három részből csak annyira emlékszem, hogy a másodikban a gonosznak hokimaszkja van, a harmadikat viszont legalább kétszer láttam, úgyhogy eléggé megmaradt. Ez viszont, azt a rohadt! Nincs megállás, dübörögnek a motorok, a gitár és a dobok; robbannak a bombák, fütyülnek a golyók… A ritkább drámai részek egyenesen furcsák, mivel a többihez képest annyira lassúak és komolyzene festi alá őket. A szörnyekké váló emberek közt micsoda pofák vannak! Halhatlan Joe óriási, a gitáros elmebeteg is nagyon tetszett, és milyen elképesztően brutális járgányokon mennek! Erre a filmre lehet azt mondani, hogy élmény és kár lenne kihagyni, de ugyanakkor teljesen érthető a felé támasztott mindenféle kritika, ez pedig igen különös helyzet. Mindenesetre nem bántam meg, hogy megnéztem!

Élmény – ez a lényeg. Külföldön úgy gúnyolják, hogy Feminism Road (A feminizmus útja), ezen mindenki elgondolkodhat.

imdb: 8.1

Port.hu: 6.9 (Mivel itthon a Film+ előszeretettel adja az eredeti trilógiát, így annak rajongói biztosan lepontozták.)

Non-Stop (2014)

Bár az Elrabolva-széria sosem érdekelt, ez felkeltette a figyelmemet érdekesnek látszó történetével. Meg hát bírom Liam Neesont, Julianne Moore-t és Michelle Dockery-t is. A Non-Stop a címéhez hűen egy pillanatra sem ül le, végig érdekes és nagyon izgalmas! A rejtély elég komplex és számos gyanús alak van a helyszínül szolgáló repülőn – bárki lehet a rosszfiú. Minden remekül működik, az elterelések, a különböző újabb és újabb krízisek, plusz még a megoldást se lehet kitalálni, a néző pont akkor tudja meg, ki a tettes, amikor a főszereplő. Utólag belegondolva a politikai korrektség elég erőteljes benne, de ettől függetlenül marhajó film, kitűnően szórakoztam rajta!

Liam Neeson korunk tökös akciósztárja, és számomra ezzel a munkájával bebizonyította, hogy méltó erre a megnevezésre. A többi hasonló filmje is ennyire jó?

imdb: 7.0

Port.hu: 8.1 (Érdekes, milyen nagy a különbség.)

A piramis (The Pyramid, 2014)

Az ősi Egyiptom mindig vonzott az istenekkel, a legendákkal, a piramisokkal meg a múmiákkal, hát most kaptam egy nagyon király horrort, ahol ezekből a legtöbbet hozzák ki anélkül, hogy a szokásos kliséket látnánk. Az alapfelállás az ismert elátkozott kastély, csak a kastély most egy piramis és a föld alatt vagyunk. A helyszín nagyon élethű, rendkívül réginek látszik és tökéletesen visszaadja egy ókori építészeti remekmű hangulatát, de a benne rejlő veszélyeket is. Furcsa, hogy félig found footage (lásd: Ideglelés), félig nem az, de a szereplők kamerái mégis ugyanabban a minőségben vesznek fel, mint a „külső” kamera. Ez viszont annyiban tök jó, hogy nincs meg az a szokásos érzés, ami ebben a műfajban mindig előjön, hogy mindent csak a hős kameráján át látunk; és ezért egyértelmű, mikor vannak az ő felvételei és mikor a fiktív valóságosak. A színészek ismeretlenek, ennél fogva elég hitelesek, főleg onnantól, mikor már a helyzet komollyá válik és elkezdenek káromkodni. A gonosz szinte végig rejtve marad, és amikor végül teljes valójában láthatjuk, akkor ütős, ijesztő lény bontakozik ki előttünk – kitűnő ötleten alapszik, csak éppen akiről mintázták, az egy egyértelműen pozitív figura volt anno, ez kicsit sántít. Az effektek szépek, kevés a számítógépes animáció, az ijesztések működnek, a hangulat kellőképpen nyomasztó és az elején éppen elég időt töltünk együtt a szereplőkkel ahhoz, hogy megkedvelhessük őket, így később szorítunk értük. Én szorítottam. Csodálkozom, hogy nem hallottam még erről a filmről, mert nagyon tetszett!

Pár éve leálltam a horror horror hátán életstílussal, mert egy idő után már valahogy nem érdekelt az egész. Azóta több könyvet elolvastam a régi nagy Egyiptomról, a kultúráról, ami az egész világon nyomot hagyott (két hazai példa: a munkahelyem berendezését a Narmer Építészeti Stúdió csinálta, és van Ozirisz Könyvkiadónk), valószínűleg ezért tetszett sokkal jobban, mint amit a most következő pontszámok mutatnak.

imdb: 4.6

Port.hu: 4.8 (Hiába, aki mindent megnéz, annak minden unalmassá válik.)

Orosz Harkály (The Russian Woodpecker, 2015)

Fogalmam sem volt, hogy mibe fogok belefutni, de tudtam, hogy ezt érdemes lesz látni. Nagyon keveset beszélünk az egykori Szovjetunió meg a szovjet vezetők bűneiről és arról, hogy sokan azok közül, akik felelősek voltak, még mindig élnek és sohasem kell felelniük a tetteikért. (Nem úgy, mint egy bizonyos másik rendszer gaztetteit elkövetőknek…) Az Orosz Harkály egy fiatal ukrán művészt kísér végig, aki gyerekként átélte a csernobili atomkatasztrófa utóhatását. Fedor Alexandrovics arra keresi a választ, hogy milyen okból történt meg a III-as blokk robbanása, kinek és miért állhatott érdekében előidézni a katasztrófát? A nyomok egy elképesztő méretű katonai jeladó, a Duga irányába mutatnak, amely ott áll, nem messze az erőműtől… Mi az összefüggés eközött a rejtélyes fémmonstrum és az 1986-os pusztítás között? Mire volt jó a jel, amit sugárzott? Miközben ezekre a kérdésekre keresi a választ, megnézhetjük, hogyan hat a nyomozás rá és a családjára, valamint, hogy a szovjet rendszer kiszolgálói még mindig hűek egykori vérvörös eszméikhez. Nagyon fontos mellékszálként pedig kirajzolódik előttünk az Ukrajnában most is folyó polgárháború, ami Fedor szavaival élve „az első lépés a Szovjetunió visszaállítása és a második lépés a III. világháború felé”. Fantasztikus alkotás ez, igen erős hatást gyakorol a nézőre, pláne, ha magyar, hiszen a csernobili robbanás ránk is kihatott. A nyomozás izgalmas és érdekes, a művészi jelleg igen halovány, jelzésszerű módon jelenik meg. A játékidő végére pedig hiába derülnek ki a tények, nincs bizonyíték és a valóságban folyó eseménysor mellett a 29 évvel azelőtt történtek háttérbe szorulnak. Ja és még valami: Attól, hogy valamiről nem beszélünk, mert tilos, attól az még megmarad, létezik, ott van, csak azt akarják, hogy ne lássuk.

Itt egy példa arra, micsoda elképesztő filmeket láthat az ember a Sundance TV-n. Azt hiszem, hogy az Orosz Harkályt kötelező néznivalóvá kellene tenni az egykori CCCP-régióban…

imdb: 7.0

Port.hu: 10 (Két szavazatból, az egyik az enyém. Látszik, hogy a világ azon fele, ami sose volt vörös befolyás alatt, nem érti meg annyira.)

Egy este Sinkovits Imrével (1969)

Mozsárágyú klaviatúrájára kívánkozik ez a rendhagyó portréfilm. Ebben a legendás Sinkovits, aki ma lenne 88 éves, nem csak egy riporter kérdéseire válaszolgat; vagy nem mások beszélnek róla; hanem ő maga mesél az életéről, a pályájáról, a színészetről, szórakoztató, érdekes formában. Egy-egy nagyobb beszéd-darab vagy vers után jön valami könnyedebb, egy kis jelenetecske, színmű-részlet, film-morzsa vagy éppen felnőttként játssza el, hogy miként felvételizett a Színművészetire. Érdemes figyelni a finom utalásokra: A szovjetbarát Magyarország, a szocializmus mindössze két alkalommal jelenik meg, mind a kétszer vicces formában; és érezhető, hogy azért itt megbújik a rendszer kritikája (elég csak Illyés Gyula versére gondolni, vagy arra, hogy vajon mi rejlik a „6 éve megint a Nemzeti Színház tagja vagyok” mondat mögött). Sokszor a kis jelenetek egymásutánjában annak ellenére, hogy tudjuk, látjuk és halljuk a színészt, aki minden alkalommal ugyanaz, a figurák annyira különböznek, hogy lényegében más-más embert látunk az összes esetben. És ebben rejlik a színészet nagysága, az, amit a maiak már nem tudnak…

Én már öregembernek ismertem meg, de máig emlékezetes gyerekkoromból, hogy ő szólaltatta meg Törpapát vagy a Sárkányszívben a sárkányt; majd ő volt Árpád vezér a Honfoglalásban. Azóta pedig tudom, hogy ő az örök Tizedes, Sinkó László bátyja, Sinkovits-Vitay András apja; de Mozsárágyú képzettebb nálam a filmjei kérdéskörében. Ám ez a portré még így is rendkívüli élmény volt, pedig nem járok színházba se.

Port.hu: 10

Az imdbn nincsen fent.

48 óra (48 Hrs., 1982)

Egyszer régen már láttam, de csak annyi maradt meg bennem, hogy irtó sokat káromkodnak benne. Másodszorra (is) nagyon tetszett, mert tartalmazza mindazt, ami ma már lehetetlenség egy hollywoodi akció-vígjátékban: Az életszagú, dohányzó, mocskos szájú, alkoholt vedelő Nick Nolte alakja például egyszerűen elképzelhetetlen. Az meg mindennek a teteje, ahogy a látszólag nyugis, teljesen „ártatlan” fekete társával bánik. Ez így együtt mindenféle írott és íratlan törvény áthágása lenne ma, ezért nincsenek ehhez hasonló filmek 2016-ban. És ez nagy kár, mert a 48 óra baromi szórakoztató! Csúcs szövegek, király zene, egy érdekes hajsza és az összeférhetetlenből összetartóvá váló főszereplő páros remek (sokszor disznó) viccei teszik igazi élménnyé ezt a kb. 2 órát. A színvonalat tovább emeli egy kis szerepben Brion James, valamint az elsőrendű választásnak bizonyuló főgonosz, James Remar. Az egyetlen, amibe bele lehet kötni, az a túl egyszerű történet, ez leginkább a végén válik nyilvánvaló. Ennek ellenére ez egy irtó jó film, remélem, minél előbb adják majd a folytatását is, amit még sose láttam!

Szórakoztató élmény – ennek kéne lennie a filmkészítés kulcsszavának, de sajnos a haszon a kulcsszó… (Adták a folytatást is, az korántsem ennyire jó.)

imdb: 6.9

Port.hu: 8.9 (Kint biztos a „politikai inkorrektség ellen küzdők” [SJW] nyomták a gombot, ettől lett annyival kisebb a pontszáma az itthoninál.)

Egy tökéletes nap (A Perfect Day, 2015)

Így kell filmet csinálni a háborúról. Itt nem azt látjuk, hogy a hősies amerikaiak így, a gonosz terroristák úgy, hanem egy maréknyi válogatott nemzetiségű ember próbál segíteni egy olyan ország lakóin, akik nem ismerik őket, számukra a beszédük érthetetlen, utálattal fordulnak feléjük és bizalmatlanok az irányukba. Van itt veterán, aki mindenből viccet csinál; a főnök, ami már mindent látott; a tolmács, aki helyi, mégis a „megszállókkal” tart; bürokrata „szupermodell”; kezdő idealista; meg egy kisfiú. Annak ellenére baromijól szórakozunk, hogy látjuk a harcok borzalmas következményeit – folyton záporoznak a jobbnál jobb poénok, ezek jelentős hányada Tim Robbins-tól érkezik. Ahelyett, hogy legyilkolt embereket, éhező túlélőket, lövöldözést meg bombázást mutatnának, sokkal finomabb, nyugodtabb, mélyebb eszközökkel tárják elénk, hogy hogyan hat a konfliktus az átlagos falusira, akinek semmi köze a csatározásokhoz, aki csak élni akar, és olyan egyszerű vágyak vezénylik, mint hogy inni szeretne egy pohár vizet. Mindezt király zene festi alá, és tényleg megismerhetjük mind a hat főhőst, még ha csak egy elejtett félmondatból is. A történet alapkonfliktusa végig megmarad, de emellé mindig adódik egy-egy újabb kis mellékkonfliktus, amit meg kell oldani, hogy előbbre juthassanak a fő feladattal. Igazán remek, hogy a figurák közül Robbins-ét és Benicio del Toroét a valóságban lehet, hogy rühellném, ám itt szurkoltam nekik, velük nevettem, velük idegeskedtem és izgultam, és erre tényleg nincs jobb szó, mint az, hogy csodálatos. Az már csak hab a tortán, hogy nincsen erőltetett politikailag korrekt mondanivaló; beleerőszakolt, oda nem illő szereplő és a humor se az a rossz „vígjátéki” vicceskedés. Mindössze két kérdésem van: 1. Lánc nincs sehol? 2. A fiú honnan tud angolul? Azt azért le kell szögeznem, hogy ez egy irtó jó film, nagyon örülök, hogy megnéztem!

Hogy miért ilyen jó? Mert nem Hollywoodban készült…

imdb: 6.8

Port.hu: 7.4 (Én 10-est adtam rá.)

Snoopy és Charlie Brown: A Peanuts-film (The Peanuts Movie, 2015)

Tudtam, hogy ez tök jó lesz és tényleg az volt! Nagyon tetszett benne, hogy a hagyományos animáció hiánya fel sem tűnik, sőt, néhányszor a régi módon rajzolt, fekete-fehér figurák is megjelennek, általában Charlie Brown gondolataiban. A poénok viccesek, a Snoopy-féle részek látványosak, egyedül az árulja el a készítés évét, hogy a kerek fejű főhős legalább négyszer-ötször mai szlengszavakat mond; meg a modern popzene. Utóbbi nem illik ide, de mégis ideillik. A Vörös Báróval azt hiszem, most találkoztam először, utánaolvastam és tényleg, a képregényekben visszatérő ellenfele a kutyusnak. A viccek egy része kitalálható, de azért, mert nyilvánvaló, hogy a Peanuts-univerzumban ez fog történni – lásd például Schroedert a 20th Century Fox logónál, tudtam, hogy ott lesz. Valószínűleg egy teljesen új, fiatal néző jól tudna szórakozni ezen, a hozzám hasonló „régi rajongók” meg pláne – arra azért kíváncsi vagyok, hogy vajon a gyereknézők mindent megértenek-e, hiszen ők még nem ismerhetik a karaktereket. A stáblistát érdemes végignézni, főleg az elejét, ahol van egy végső poén, meg az összes figura megjelenik még egyszer, utoljára.

Szeretem Charlie Brown világát, bár a képregényeket nem olvastam, de már az összes egész estés rajzfilmet láttam. Ezek a cuki gyerekek már akkor tudták, hogyan kell elszórakoztatni a hozzájuk hasonló korúakat meg a felnőtteket egyaránt, mikor még minden egyes animált panelt kézzel kellett megrajzolni. Nincs új a nap alatt – de örülnék neki, ha a tévéből a gyerekek felé inkább ez meg a régi magyar rajzfilmek folynának a sok anime, meg a szenny helyett…

imdb: 7.1

Port.hu: 6.7 (Azért a régi darabok nosztalgiájához talán nem tud felérni.)

Ifjúság (Youth, 2015)

Nagyon fura, de úgy ültem le elé, hogy ez biztosan jó lesz; aztán az első 10-15 percben azon gondolkodtam, mi a bánatot nézek; a végén pedig úgy keltem fel előle, hogy valami hihetetlen élményben volt részem. Lehet nevetni, vannak igazán könnyfacsaró pillanatok, szürreális látomások, a valóság betüremkedik a filmbe, nagy gondolatokat hallhatunk kis dolgokról, nézhetünk szépséget meg rútságot, elhangzanak kíméletlen igazságok, vannak visszatérő motívumok és mindezt Paolo Sorrentino még azzal is megkoronázza, hogy rendkívüli csavarokat alkalmaz a sztoriban. Az egyik legjobb jelenet a legelőn a tehenes, ez annyira szórakoztató és jópofa, de tele van még felejthetetlen képsorokkal az egész film, például az utolsó két képkocka leírhatatlan erejű, pedig abszolút semmi különös nincs bennük. Két agg főhősünk kritikát mond az életről, a művészetről, a nőkről, az öregedésről, és közben megfordul körülöttük a címadó ifjúság számos különböző képviselője, akik sokszor tisztábban látnak, mint ők; jobban értenek dolgokat, mint ők; szebbek, vidámabbak, boldogabbak, mint ők; de végül majd mind oda jutnak el, ahol most ők vannak. Rengeteget lehetne, és talán kellene még írni erről az alkotásról, de most mégsem teszem meg. Talán most már ez 2016 legjobb filmje.

Manapság egyre többször készülnek olyan filmremekek, mint ez, amikben a hetedik X-en túl járó, méltán híres színjátszókra építenek fel történeteket, és bármilyen furcsa, ezek minden alkalommal működnek (kivéve Robert de Nironál…). Vannak rendezők, akik felismerték, hogy ha ez a generáció kihal, valószínűleg nem maradnak már igazi nagyságok, csak pénzen futtatott sztárocskák, úgyhogy ameddig lehet, minél többet kell kihozni belőlük – mert talán már nem lesznek velünk sokáig. És milyen érdekes: ez se Hollywoodból jött…

Utólagos szerkesztés 2020-ból: Másodszorra is elképesztő erejű volt, pedig sok dologra emlékeztem belőle. Ez egy ÉLMÉNY, hatással van a nézőre, és ez az, ami elválasztja a filmet a filmművészettől. Ez az utóbbi egyik legjobb példája.

imdb: 7.3

Port.hu: 7.9 (Mehetne még följebb, simán.)

A legújabb testamentum (Le tout nouveau testament, 2015)

Anno nagyon tetszett a Mr. Nobody, ezért akartam látni Jaco Van Dormael új alkotását. Ebben Isten Brüsszelben lakik és a számítógépével teremtette a világot meg az embert, hatalmát pedig arra használja fel, hogy szívasson minket. Van felesége, aki nem mer mellette érvényesülni, és egy lánya, Ea, aki viszont, miután tíz évet tölt el kiállhatatlan apja mellett, úgy dönt, kimegy az emberek közé, megkeresi a maga 6 apostolát és megírja velük A Legújabb Testamentumot, hátha ezzel jobbá tudja tenni az életet a Földön. Ez egy nagyon jó film, rendkívül szórakoztató, szép, látványos, szívhez szóló, vicces és szomorú; de azért vannak benne túlzások. A gorillát például ennek tartom, de akad más dolog is benne – hiszen például a végére leszűrhető, hogy a nők jobban értenek a világ irányításához, mint a Teremtő, aki férfi… Különösen kedves a két álom-jelenet, meg a szerelem naivan szép ábrázolása. Szóval baromi jó volt, de tudtam, hogy az lesz! Ilyen kellene még!

Van Dormaelt azért megcsapta Hollywood szele, ez tény, viszont a nagyszerű, EREDETI ötletei még mindig működnek. Képzeljétek el, hogy ez nem egy képregény, regény, sorozat, színdarab vagy már létező film feldolgozása!

imdb: 7.2

Port.hu: 7.3 (Ismét egyetért a világ.)

Ezek voltak hát 2016 6/5-ös filmjei, amelyek közül mindegyik megérdemelne egy önálló cikket. Holnapra jön még egy elemzés, majd a következő hetekben folyamatosan adagolom a fennmaradó se nem túl rossz, se nem kiemelkedő filmekről szóló tavalyi feljegyzéseimet.

Tegnap moziztunk a volt kolléganőmmel, és ezt néztük meg. A Resident Evil-széria (elvileg) utolsó részét, a hatodikat, amely elvarr minden szálat (?). Ez a sorozat több szempontból érdekes, például dacára annak, hogy a tényleges Kaptár csak az elsőben meg ebben szerepel, minden részt magyarul így neveztek el. Ezen kívül az igazi Biohazard-játékokhoz alig van valami köze – de ez ténylegesen csak azokat zavarja, akik játszottak is vele. (Közben rájöttem, hogy ez a baj a legtöbb hasonló feldolgozással: a játékot képtelenek visszaadni, de ha fogalmad sincs arról, mit kéne látnod az adott címmel ellátott történetben, akkor élvezheted.) 

A sztori ismertetése elég nehéz most – na, nem azért, mert annyira hihetetlenül fordulatos, hanem azért mert általában, aki megnézi, azt úgyse izgatja a keret, amibe a zombi-mészárlást erőltették. Szintén problémát okoz, hogy amivel reklámozzák, az abszolút ökörség, és tök más van benne. Ha viszont elmondom a lényeget, akkor lelövöm a poént… Lényegében megismerhetjük az Umbrella történetét, hogy kik és hogyan alapították a Céget, ami a világra szabadította a T-vírust. Megtudhatjuk végre, hogy mindez kinek a jóvoltából és miért ment végbe. Illetve részt vehetünk még egy utolsó nagy ostromban, ahol Alice-nek (Milla Jovovich) vissza kell térnie oda, ahol minden elkezdődött: Raccoon City-be, a Kaptár mélyére… Ja és fény derül arra, hogy igazából kicsoda Alice.

Nem tudom mennyire szpojler, de Dr. Ser Jorah Alexander Mormont Isaacs (Iain Glen) visszatér, megpróbál keresztbe tenni hősnőnknek (kétszer is), valamint ismét itt van a rendkívül lényeges Claire Redfield (Ali Larter), valamint Albert Wesker (Shawn Roberts), aki elveszti minden érdekes tulajdonságát… Kapunk néhány lényegtelen új figurát (a rosszfiúk közt van egy koreai, a jók közt 2 néger és két keménycsaj Claire mellett, tökéletes sminkkel és hajjal, civilben mindketten modellek), két unalmas szörnyet és újra itt vannak a zombikutyák, akik viszont sokkal jobbak, mint addig valaha! Sajnálom, hogy Weskert elcseszték, mert a játékban ő az igazi gonosz, de érte kárpótol Isaacs, akit nagyon keményen felturbóztak az utolsó etapra – Glen most kiélhette magát. A villanásokkal, hangeffektekkel próbálnak megrémíteni minket (az első azért működött, ugye Bogi?:D), ám közben az ökörségek úgy vágódnak a néző arcába, mint lezuhant helikopter farka a Predator-szájú, fogófarkú, négyszárnyas bestiáéba. Csak egyetlen példa: A Kaptárba mindössze egy helyen lehet bejutni, ezt a helyet bombabiztosan le lehet zárni. De mégse zárják le, nyitva hagyják, hadd jöjjön csak bárki. És bent, amikor egy füst alatt minden behatolóval végezhetnének a szellőztetőnél, akkor megelégednek azzal, hogy egy megdöglik, a többieket tovább engedik. Miért? 

SZPOJLER 

Sajnos a legnagyobb baj a gigászinak szánt lezárás, ugyanis ezzel nincs vége a filmnek… Bár a Péntek 13. ugyanilyen című IV. részénél szintén nem sikerült a lezárás, szóval sejthettem volna. 

Utólagos szerkesztés: Nagyon furcsa, hogy belevittek egy alig feltűnő vallási melléktémát. Vajon ez minek kellett, mit akartak mondani vele?

SZPOJLER VÉGE

Két embert kell kiemelni az alkotók közül: Az első Paul W.S. Anderson, a sorozat atyja, aki ezúttal is író-rendező-producer volt; a második Ever Anderson, a Vörös Királynő, aki Milla és Paul lánya. Különben szerintem jól játszott, ha örökli az anyja szépségét, akkor nagy karrier vár rá Hollywoodban… 

Érdekességek: Már 2013-ban el akarták kezdeni a filmezést, csakhogy Jovovich áldott állapotba került, így halasztani kellett a dolgot. A fennmaradó időben Anderson a Pompeiin dolgozott. A nyitánynál rögtön beugrott a Cinema Sins-es Jeremy hangja, ahogy azt mondja „A whole minute of logos. Narration. Retelling the events of the previous movies, in case you’ve missed any of them.” (Egy percig csak stúdiólogókat láthatunk, utána Alice szokás szerint mesél, közben pörögnek a képek a régebbi epizódokból.) A végefőcím után annyi extra van, hogy a Vörös Királynő elismétli: „Mind meg fogtok halni idelent.” – persze erről mi lemaradtunk, pedig direkt megkérdeztem a mozis srácot, aki bejött, hogy takarítson, hogy lesz-e a végén valami és azt mondta, nem. Mondjuk ez egy totál lényegtelen mozzanat, de mégis ott van…

Dr. Isaacs a filmesek teremtménye, a játékban nincsen benne. A nevét az első részben látható gonosz, William Birkin megformálója, Jason „Malfoy” Isaacs után kapta. A szerintem csúnya és tehetségtelen Ali Larternek nagyon jó dolga van, ugyanis Claire Redfield létező figura a Biohazardban, de ő az egyetlen, akit az igazi játék-karakterek megformálói közül visszahívtak. A jelmez, amit visel, megegyezik Claire Resident Evil: Revelations 2-beli ruhájával. A Lee parancsnok nevet viselő ázsiai rosszfiút egy híres koreai színész, Lee Jon Gi formálta meg, ez az első hollywoodi produkció, amiben részt vett. Egy zimbabwei férfi, Busani "Alisdair" Ncube több mint ezer mérföldet utazott, hogy statisztálhasson A kaptár 6-ban, de út közben elfogyott a pénze, így mégsem került bele… A The Final Chapter a széria leghosszabb darabja (106 perc), hivatalos bemutatója (január 27.) pedig három nappal a legújabb Resident Evil játék (a hetedik) premierje után volt. 

A forgatást két szörnyű baleset kísérte. Az elsőben a hősnő kaszkadőre, Olivia Jackson száguldott bele motorral egy meghibásodott kamera-állványba. A hölgyet két hétig mesterséges kómában kellett tartani, ugyanis nem volt rajta bukósisak, és az ütközéskor a fél arca teljesen összeroncsolódott, eltörtek a bordái, a kulcscsontja, a lapockája, a nyakában elrepedt egy főér, lebénult a karja, és a gerincoszlopa is megsérült. Amputálni kellett a hüvelykujját, majd az egész bal alkarját… A másik tragédia viszont sokkal szörnyűbb volt, ugyanis egy rosszul kibiztosított, preparált katonai dzsip nekicsapódott a stáb egyik tagjának, Ricardo Cornelius-nak, nekilökte egy falnak és teljesen összepréselte. A férfit kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni…

A kaptár: Utolsó fejezet 40 millió dollárból készült (ez nagyon alacsony költség amúgy) és e hó elejéig 118 milliót hozott vissza. A kritikai megítélése vegyes. A bemutató óta eltelt időben a Resident Evil-széria összbevétele átlépte az 1 milliárd dollárt, ezzel elnyerte a pénzügyileg valaha volt legsikeresebb borzongatós sorozat címét. 

Nekünk nem igazán tetszett. Sok logikai bukkanót tartalmazott, elmaradtak a jó szörnyek, az új karakterek érdektelenek, a befejezés pedig hülyeség. Azért akadtak benne jó pillanatok, úgyhogy Bogi 2,5-es pontszámát felhúzom 3-ra. De még így is ez az eddigi legbénább Resident Evil. 

Pontozás: 

imdb: 5.6 (A cikk megírása óta 0.6-ot csökkent.)

Szerintem: 3/5 

Hírek:  

- A producer Samuel Hadida még 2012-ben azt nyilatkozta, hogy terveznek egy hetedik részt, illetve nem kizárt egy újrázás sem. Azóta felröppent a hír, hogy a Resident Evil tévésorozatként folytatja a pályafutását. Meglátjuk, melyik válik valóra. 

- Iain Glen természetesen visszatér a Trónok Harca 7. évadjában, valamint egy érdekes drámát, a My Cousin Rachelt erősíti – Daphne de Maurier regénye alapján, főszereplő Rachel Weisz. 

Holnap jön a bejegyzés az általam 2016-ban látott legjobb filmekről!

Eredetileg a „minden nem kiemelkedő alkotást” akartam a mai napra, de egyszerűen olyan sok van, hogy ezt egy cikkbe belesűríteni értelmetlen, így majd szépen, fokozatosan adagolom őket az elkövetkezendő hetekben. Addig is jöjjenek a legfurább mozgóképek, azok, amikre valószínűleg nem tudnék pontot adni, ha kellene! (Dőlt betűvel szedve a tavalyi feljegyzéseim, utána jön a mostani hozzáfűznivalóm.) Kis poénként mindegyiknek olyan címe van, ami emlékeztet valamilyen Transformers-játékra, úgyhogy ezekkel illusztrálom a mondandómat.

Dühöngő bika (Raging Bull, 1980)

Érdekes film. A technikai megoldások figyelemre méltóak, de nem tudom, mit akar elmesélni. A pasast egyszerűen lehetetlenség megkedvelni. A csodaszép feleségével úgy bánik, mint egy kutyával; megveri a saját öccsét; direkt veszít, pedig nem is áll érdekében és így tovább. Magasról nagyot lehet esni, persze; meg ott van a sport mögött álló korrupció képe; de ha legalább egy olyan vonása lenne Jake-nek, amiért lehetne szeretni, akkor több értelme volna…

Biztosan nem vagyok eléggé képzett, hogy megértsem ezt a művet…

imdb: 8.2

Port.hu: 8.6

Madarak és emberek (Bird People, 2014)

Nagyon különös film… Az elején egyfajta montázsban láthatunk gondolatokat, amik egy vonaton utazó emberek fejében járnak. Utána majdnem egy órán át nézhetjük az amerikai Gary-t, aki üzleti útja kellős közepén úgy dönt, feladja addigi életét, hogy mindent újrakezdhessen. A játékidő második fele Audrey-ról, a francia lányról szól, aki abban a hotelben takarít, ahol Gary megszállt. Ő pedig egy hirtelen áramkimaradást követően a szálloda tetején találja magát, ahol is – ki tudja, miért – verébbé változik és az elkövetkezendő közel egy órát madárbőrben tölti. A két hős három alkalommal találkozik, bár az első kettőnél a férfi nem tudja, hogy a nő látja, figyeli őt. A Gary-ról szóló rész lassú, szinte semmi sem történik, és az egész a Locke-ot juttatta eszembe, de míg ott igazán érdekelt, hogy mi lesz a középpontban álló szereplő sorsa, addig itt inkább azért néztem tovább, hogy megtudjam, van-e ennek értelme? Az Audrey-veréb cselekmény sokkal izgalmasabb, pörgősebb, párszor ijesztő is, hiszen például ragadozók elől kell menekülnie. Ekkor kiderül, milyen jó dolog az, ha a madártestet emberi elmével lehet irányítani. Irtó fura módon a nyitó montázs után jön egy felirat a férfi nevével, majd amikor meghozza a fontos döntést, az ő gondolatai helyett egy narrátor beszél – azonban ez a narrátor soha többet nem szólal meg. A veréb fejében járó dolgokat a lány hangján hallhatjuk, néha pedig az emberi-állati alak közt átfedés van, hiszen például az ablakpárkányon ülő apró tollas helyett a színésznő arcát láthatjuk, mintha teljes alakjában préselődött volna oda. A második etap (amit az „Audrey”-felirat vezet be) sokkal jobb, mint az első, itt azt vártam, hogy vajon vissza tud-e változni majd? Az, hogy utólag az egész, kissé kafkai szituációra nincsen magyarázat, korántsem zavaró; ugyanakkor érdemes figyelni, mit jelent a repülés a két különböző hős számára. Mindenesetre azt hiszem, ha csak a madarasdiból állna ez az alkotás, akkor sokkal élvezhetőbb lenne. Viszont érdekes, különleges élménynek bizonyult, szóval nem sajnálom azt a két órát, amit a végignézésére szántam.

imdb: 6.1

Port.hu: 6.0

Inkognitóban Budapesten (1976)

Mozsárágyú szerint „olyan tévéfilm, amiben nem történik semmi, de mégis tök jó”. Rövid, alig egy órás alkotás ez, melyben a ’70-es években egy író rádöbben, hogy álságos az élete, meg az is, amit ír. Néha felbukkan egy-egy emlék a gyerek- és fiatalkorából, vagy egy utalás arra, hogy a II. világháborúban milyen atrocitások érték az embereket. Ezek és a csak néhány percekre megjelenő mellékszereplők mind-mind tovább lökik a hőst lefelé az úton, ami ahhoz vezet, hogy meghasonlik önmagával – rádöbben, mennyi mindent vesztett/vesztegetett el. A fényképezés kifejezetten szép és érdekes, még akkor is, ha a főváros eléggé csúnya oldalát mutatja be; ezen felül számos, ma már idős színészt láthatunk fiatalként a képsorokon. A történetnek végülis se eleje, se vége nincs, nagyjából 3 napot láthatunk az író életéből, de közben sok dolog történik, amin el lehetne gondolkodni: A fiatalember, aki talán az egyetlen igazi olvasója, de mégsem vált vele egyetlen szót sem; az emberek, akik felismerik, de megismerni már nem hajlandók; és az apja haláláról szóló befutó regénye, ami végül párhuzamba kerül haldokló édesanyjával. Örülök, hogy megnéztem, de azt azért mégsem jelenthetem ki, hogy tetszett. Vártam valamit a végén, de semmit se kaptam, csak nyitva hagyott kérdéseket…

Port.hu: 7.0

imdb: nincs elég szavazat a pontszámhoz

A homár (The Lobster, 2015)

Nagyon különös film ez, de valahogy tudtam, hogy érdemes megnézni. Az elsősorban akciószerepeiről és jó megjelenéséről ismert Colin Farrell „elcsúnyult” ehhez a karakterhez, akit életre kelt, és mit ne mondjak, a sztori maga Örkény tollára kívánkozik. Az eseménysornak igazán csak az első fele kerül szóba a bemutatóknál, de valójában ez a film három részből áll. Az első a kényszerített párosításról szól, ahol találkozhatunk mind férfiakkal, mind nőkkel, akik az előttük álló lehetőségek közül választanak – párra lelnek, mindegy, milyen áron; egyedül maradnak és állatokká lesznek, vállalva ennek minden velejáróját; vagy… Vagy jöhet a második rész, ami elmondja, mi a(z egyik) harmadik út. Ekkor kerül elő a még mindig nagyon vonzó Rachel Weisz, és a szívemnek kedves Léa Seydoux, bár a játékidő első felében meg ott van a rendkívül cuki Jessica Bardem. A második felvonás érdekes volt és egészen a szemműtétig izgalmas is, de onnantól következik a harmadik etap és ekkor A homár egészen lemerül a fenékre – egy bizonyos ponttól kezdve nincs min izgulni, és valahogy a készítők a fordulattal megölték az alkotásukat. A zárójelenet szabad értelmezhetősége és a yachton történt események elgondolkoztatják a nézőt, hogy vajon ezután mi lesz, de különben is bőven van min agyalni a látottak közül. Külön plusz pont jár azért, mert szinte minden szereplőnek van valami hibája, ami karakterizálja őket, és elég csak belegondolni, hogy ezzel vagy azzal (illetve a mi saját, valóságos hibáinkkal) vajon miként állnánk helyt az adott helyzetekben, miként próbálnánk meg elfedni őket, stb. Megéri látni, na.

Az idei év Oscar-esélyesei közül csak ezt láttam, mert csak ez érdekelt…

imdb: 7.1

Port.hu: 5.6 (Úgy látszik, mi magyarok, nem értjük ezt.)

Holnap egy a közelmúltban bemutatott film elemzésével folytatódik az ünnepség!

Folytatódik a születésnapi cikk-sorozat. Az előző végén azt írtam, félek, hogy a rossz filmek 2017-ben is elérnek hozzám, ezt pedig részben az itt tárgyalt mű miatt mondtam. Újabb Maisie Williams-moziról van szó, és ahhoz, hogy megértsd, miért voltak fenntartásaim vele kapcsolatban látatlanban, jöjjön egy kis bevezető acsarkodás a modern világ ellen! Három fontos dolog van itt, amit előzetesen fel kell vezetnem: Az okostelefonok, a Netflix és egy kis bulvársajtó-téma. 

Amikor 2002-ben édesapám felajánlotta, hogy mivel most fog kezdődni a középiskola (hangsúlyos, nem óvoda, nem általános, hanem középiskola!), ezért a húgommal együtt kaphatunk egy-egy mobilt. Én a máig nagy megbecsülésnek örvendő Nokia 3310-es mellett tettem le a voksomat és ez a nagy teherbírású, könnyen kezelhető készülék 8 éven át szolgált. Végül aztán tönkrement, és akkor kaptam egy Nokia 5000d-t, és ezt használom immár 7 éve. Kb. 2 alkalommal interneteztem rajta, mikor ingyen lehetett, de elsősorban azért van, hogy telefonáljak vele, jegyzeteljek bele, és hogy reggelente felébresszen vagy emlékeztessen a fontos dolgokra. De amióta ezek a rohadt löködős telefonok megjelentek, nem lehet úgy végigmenni az utcán, hogy ne lássam mindenhol, ahogy minden korosztály belebújik ezekbe a bigyulákba. Éjjel-nappal rajta lógnak, minden szabad percben ezt nézik, a tinik még letenni is képtelenek. Jó, annak idején elég sokat ültem a számítógép előtt, de aztán ez néhány év alatt elmúlt. Mostanra elértem oda, hogy nincsen igényem arra, hogy 24 órán át fent legyek a neten, és ha valahová elmegyek, ahol tudom, hogy lesz egy-két fölösleges órám, akkor inkább viszek magammal egy könyvet. Szóval rendkívül utálom ezeket a „telefonokat”, főleg mivel arra ösztönöznek, hogy ne tanulj, ne gondolkodj, ne használd a kezed, majd ő mindent megtesz helyetted. Hogy jön ez ide? A történet ismertetésénél kiderül.

A következő alfejezet a Netflix nevű akármi. Nos, a hülye amerikaiaknál erősen üldözik a torrentezést, viszont támogatják a pár fillérért legálisan letölthető dolgokat. A Netflix egy olyan program, mint a torrent, csak itt fizetni kell, és maga a program tárolja a filmeket/sorozatokat, amiket leszedsz. Ez elvileg segít megelőzni a kalózkodást, de tegyük hozzá, hogy kis hazánkból lehetetlenség elérni ezt a szolgáltatást, tehát ha meg akarnám nézni legálisan az iBoy-t, akkor várnom kellene addig, amíg egy itteni csatorna bemutatja, esetleg megjelenik dvdn vagy on demanden – ennek az esélye 0. Ez a rész pedig azért fontos, mert a szóban forgó alkotás a Netflix saját gyártású mozija. (Az original, tehát eredeti jelzőről még lesz szó…)

Végül néhány gondolat Maisie Williams magánéletéről – ezt nyugodtan át lehet ugrani. A fiatal színésznő 2015-ben teljesen nyugodtan kinyilatkoztatta, hogy már nem szűz és hogy a párja a középiskolai szerelme. Azonban tavaly, mikor az iBoy készült, a lesifotósok lecsaptak Maisie-re, aki egy hotelből jött ki az egyik filmbeli partnerével, Charley Palmer Rothwellel; és míg a fiú magabiztosan vigyorgott a kamerákba, a lány próbálta elrejteni az arcát a nyilvánosság elől – ilyesmire korábban sosem volt példa. Szerintem egyértelmű, hogy mit csináltak ők ketten abban a hotelben. Ezek után kifejezetten érdekes, hogy a főhőst játszó Bill Milner lett Maisie új partnere, jelenleg együtt élnek és „turnéznak” a film kapcsán. Milner és Williams korábban együtt játszottak a The Secret of Crickley Hall című horror-minisorozatban, de egyetlen közös jelenetüket úgy vették fel, hogy sosem találkoztak egymással. Az iBoy, ahogy korábban a Cyberbully vagy a rossz emlékű Up on the Roof, egyértelműen Ms. Williams jelenlegi sikerére épít. És az utóbbi példa azt sugallta nekem, hogy vigyázzak, mert ismét valami szemétbe futhatok bele, amit a megrögzött Game of Thrones-rajongók torkán akarnak lenyomni.  

A bevezető összefoglalása: Megnéznél-e egy olyan filmet, amit arra a platformra készítettek, amit nem nekünk találtak ki; a kiindulópontja az okostelefon, és arra épít, hogy egy teljesen ismeretlen történetet/világot/főszereplő színészt adjon el egy mára egyre lejjebb csúszó sikersorozat egyik sztárocskájának hírnevét kihasználva? Amennyiben a válasz igen, olvass tovább – amennyiben a válasz nem, úgy kezet foghatunk, mert elsőre én is ezt gondoltam. Aztán láttam a trailert, ami meglepően érdekesnek tűnt, és végül tegnap este leültem az iBoy elé – amiben kellemesen csalódtam. Vagyis: ne ítéld meg az iPhone-t a tokja alapján…

A középiskolás Tom (Milner) egy rendkívül rossz hírű környéken lakik a nagymamájával (Miranda Richardson). Magas, vékony, csontos fiú, furcsa arccal és ennek tetejébe visszahúzódó is. Azonban nyílt titok, mennyire tetszik neki a hozzá egészen közel lakó Lucy (Williams). Mikor végre rászánja magát, hogy átmenjen a lányhoz, akkor egészen rémes, krimibe illő helyzetbe csöppen. Hirtelen egy fegyver csöve és néhány mindenre elszánt szempár szegeződik rá, ő pedig menekül. Futás közben előveszi az okostelefonját, hogy hívja a zsarukat, ám akkor a pisztoly elsül… Mikor Tom napokkal később felébred, kiderül, hogy támadói megerőszakolták Lucy-t, őt meg csak a szerencse mentette meg a haláltól, ám a lövéstől a kezében tartott telefon darabkái az agyába fúródtak. Hamarosan rájön, hogy ez a rémes eset furcsa képességekkel ruházta fel, majd titokban elhatározza, hogy újdonsült erejével felkutatja a gazembereket, aztán bosszút áll rajtuk. Felveszi az iBoy nevet és ahol lehet, megszívatja a hozzá hasonló korú szemétládákat, de közben eszébe sem jut, hogy személyes keresztes hadjárata veszélybe sodorhat mindenkit, aki fontos számára. Vajon meddig képes elmenni a bosszú nevében és milyen következményei lesznek a tetteinek? 

Ezt a filmet két dolog öli meg: A címe és a kiindulási alapja, amit előzetesen a nyilvánosság elé tártak. A lényeg ugyanaz, mint a Kick-Ass-nél, vagyis hogy egy teljesen átlagos tini szuperhősi képesség birtokába jut. Az, hogy miként szerzi a hatalmát, az első öt perc után immár teljesen lényegtelenné válik. Sajnos nagy kár, hogy ha nem lett volna Maisie (és az egyébként sehol se említett nagyszerű Miranda Richardson), akkor az iBoy-t lehetetlenség lett volna eladni. (Talán így is az, de a Netflixnek akkora a bevétele, hogy úgyse tud belebukni.) No és akkor térjünk vissza arra, hogy „a Netflix original movie”. Ez persze igazából azt jelenti, hogy az ő saját produkciójuk, de az original szó szerint eredetit jelent. Cikkem tárgya olyannyira nem eredeti, hogy egy 2010-ben megjelent YA-regényen (YA = young adult, olyan szenny, mint a Twilight vagy Az útvesztő) alapszik, a megvalósítás és az egész cselekmény pedig sokakat emlékeztet a nemrég megjelent Watchdogs nevű videojátékra. Ám, ahogy említettem, a kiindulási pont lényegtelen.

SZPOJLEREK INNENTŐL 

Az a fontos, hogy Tom mostantól képes bármiféle elektromos szerkezetet irányítani; az agyával rácsatlakozik telefonokra, számítógépekre, az internetre; és az akaratát rá tudja kényszeríteni a gépekre meg a programokra. Mindent, amit lát, képként vagy videóként vissza tudja játszani magában, megállíthatja és felnagyíthatja a részleteket; gondolatait szöveggé formálhatja, és mindezt feltöltheti a netre, vagy kivetítheti az emlékezetéből; illetve villámsebesen megtanulhat bármit. Sőt, pénzt is tud ide-oda utalni. Igazán tetszett, hogy miként rémíti halálra a bandatagokat éjszaka a saját kütyüikkel. A sztori végére még két elég erős „fegyverre” tesz szert. Külön poén, hogy kifelé nem látszik, mit csinál, ez még furábbá teszi az amúgy is fura Tomot (kár, hogy erre kevésbé játszanak rá). 

A könyvet nem olvastam, de felmerült bennem, hogy van-e bármiféle korlátja a képességnek, valamint hogy miféle erőforrás hajthatja? Rendben van, hogy hozzáfér az információkhoz, de miként tanul meg mindent ennyire gyorsan? (Sosem látjuk, hogy gyakorolná a koncentrációt, vagy, hogy rájönne arra, hogy „jé, ezt is tudom”.) Hogyan indította be a kocsit? (Nekem nincs autóm, de a gyújtás az elektromos, ugye? Viszont a gáz nem.) A telefon teljesítménye számít? A memóriája mennyi adatot tud tárolni és meddig? Kell neki térerő? Kell neki töltés? Kell többlet-bevitel a kajából, stb? Miként jut be a gazemberek lakásaiba? Az adatforgalom gyorsaságát mi határozza meg? A befejezés után felmerült még, hogy megmaradt-e a képessége és ha igen, senki se vonja felelősségre? Ráadásul szinte mindenhatóvá válik... Vajon tovább tudja adni a gyerekeinek ezt az egészet? Közben ugrott be egy kommentre válaszolva, hogy a leginkább hangtámadásnak leírható dolog, meg aztán a csata egészen fura befejezése olyan adottságokra épül, amik ott és akkor jönnek elő a semmiből. Nincs egyetlen nyom, ami afelé mutatna, hogy Tom képes lehet ilyesmikre… 

SZPOJLEREK VÉGE

Pár szót a színészekről: Bill Milnernek (A Locke-ban a gyerek hangja, az X-Men: Az elsőkben a fiatal Eric) jó dolga van, ugyanis rendkívül egyedi arcát könnyű megjegyezni, valamint itt lehetőséget kapott arra, hogy megcsillogtassa a tehetségét. Már a megjelenése elég hitelessé teszi a tipikus „senki” megformálására, de később is valóságos marad, amikor már megvannak a képességei. Bár női főszereplőnek Maisie-t jelölték meg, valójában elég keveset van képernyőn, de remekül teljesít két nagyjelenetében, a pánikrohamnál, meg amikor pisztolyt fog a túszszedőkre. Miranda Richardsont (pl. Fekete Vipera, Az Álmosvölgy Legendája) felüdülés újra látni, tőle mindig elvárható a jó teljesítmény. A legkiemelkedőbb számomra azonban Rory Kinnear (James Bond-filmek, Londoni rémtörténetek), aki csak az utolsó etapban jelenik meg, de elsőrangúan alakít. Meg kell még említeni a már korábban szóba került Charley Palmer Rothwellt, neki szintén természet adta ajándék az arca, ami igazán alkalmassá teszi negatív figurák életre keltésére, de valószínűleg még a lányok is vonzónak találják. Az utolsó, akit még kiemelek, az Jordan Bolger, aki Danny-t, Tom legjobb barátját kelti életre. Nem tett rám mély benyomást, de a figurája azért fontos. A rendező Adam Randall volt (3 rövidfilm és egy Level Up című, az imdbn 4.4-es akciófilm alkotja az eddigi filmográfiáját), a forgatókönyvet Joe Barton (Humans), valamint a Mark Denton-Johnny Stockwood-páros (a 2016-os Medici-sorozat egy részén dolgoztak még) dobta össze. 

Pár megjegyzés és kisebb szpojler, saját megfigyelések alapján 

Maisie beszédét sokszor alig lehet érteni az angol akcentus miatt (a többi szereplőnél nem volt ilyen gondom). Már korábban feltűnt, hogy minden filmben minden ajtó nyikorog. Miért? Az egész támadási szekvencia furcsa: Tom belép az ajtón, szól, senki sem válaszol, hallja a nyögéseket, aztán egy fekete srác lép ki az ajtón, az arca takarásban. Ekkor megjelenik Eugene (felismertem, mert már láttam azt az említett lesifotós-sorozatot, meg aztán baromi jellegzetes a szeme), és a néger gyerekkel együtt elkezdi üldözni a hőst, de pont ekkor bentről kijönnek még ketten. Később kiderül, hogy összesen öten voltak bent, egy filmezett, és négyen erőszakoskodtak. Az a homályos, hogy az egyiknek rajta kellett lennie Lucy-n, tehát minimum álló fasszal kellett volna rohannia, és azt se hiszem el, hogy ennyire gyorsan lekászálódik a lányról, felhúzza a gatyáját az erekciójára, aztán a haverjával, aki fel volt öltözve, teljesen ugyanakkor érik utol a másik kettőt, akik ráadásul oda se szóltak nekik. A csupa négerből álló banda „feje” egy hófehér bőrű, szőke srác. Na, igen. (És aztán kiderül, hogy a nagyfőnök is fehér.) Ez mennyire valóságos? 

Amikor Tom már tudja, hogy ott van a videó a telefonokon, miért nem jelenti fel őket? Ez elég bizonyíték! És amúgy meg, ha több mint 10 nap telt el az eset óta, most miért veszik elő a felvételt? És miért pont óra közben? Lucy facebookjának a képe egy régebbi fotó, amit Maisie saját magáról csinált és elég sokáig ez volt a tényleges képe. Az iBoy díszletében készült képeket beletették egy pár hónapja megjelent vicces kis videóba, amiben a leányzó az okostelefonok reklámjait parodizálta. A Danny-Tom-Eugene-háromszög érdekes, de előre sejthető, hogy a fekete fiú majd keresztbe tesz a főszereplőnek. „Fam”? (Azt jelenti, öregem, haver, koma.) Ki a fene használja ezt szóban? És mi volt az értelme annak a jelenetnek, mikor először látjuk Cutz-ot? A szőke rosszfiú beül a kocsiba, mondanak egymásnak 3 semmit se jelentő mondatot, ezek után Eugene lelép:D A hülye szuperhős-nevet megmagyarázza, hogy Tom egy unalmas alak:) Tetszett a végső harcnál, hogy amikor sejthető, hogy Lucy majd lelövi Ellmant, ezzel a klisével leszámoltak; de a csata vége még mindig hülyeség. 

Szpojlerek vége, most jön az ítélet

Alapvetően nem erről szól, DE kiderül, hogy ezek a telefonok a legnagyobb gyengeségünket jelentik. Automatikusan csatlakoznak az internethez, aki akarja, az mindig tudja, hol vagy. A fiatalok annyira hozzánőttek ezekhez a készülékekhez, hogy még amikor betörő után mennek, akkor is viszik magukkal. Ma már nem kell gondolatolvasónak lenni ahhoz, hogy bárkiről megtudjuk a legféltettebb titkait, elég, ha csak hozzáférünk valakinek a kütyüihez – érdekes módon egy korábbi Maisie-mozi, az említett Cyberbully szintén rávilágított erre a tényre.

Cikkem tárgyát most január 27-én mutatták be, vagyis innentől lehet letölteni a Netflixről. A költségvetése kb. másfél millió dollár volt, ami nagyon kevés, ehhez képest igen szép eredményt értek el. Pillanatnyilag a kritikai megítélése vegyes. 

Néhány megjegyzés következik egy anoním külföldi fórumról, hozzánk hasonló átlagemberektől. Szlovák barátom írja: „A fájdalmasan kevés Maisie-jelenléten kívül rám is főleg pozitív benyomással volt. A technikai rész kivitelezése tényleg nagyon jó (…), a film jól nézett ki és jól is szólt. A cselekmény viszont számomra eléggé másoltnak tűnt. Az első fele és a hős születése túlzottan emlékeztetett például a Ha/Verre (az alapján, amire emlékszem belőle, mert úgy fél évtizede láttam utoljára). Egy másik gondom az, hogy a hős ereje túlontúl nagy a konfliktus méretéhez képest. (Itt leírja, mi mindent tud csinálni Tom) és aztán a csúcsjelenetben a helyi, piti gengszterrel néz szembe? Értem, hogy ez motiválja a hőst, de a képességei túl erősek, egy percre se fogsz kételkedni a harc kimenetelében. Bill játéka eléggé véges – teljesen ugyanazt a testbeszédet alkalmazza, mint a Crickley Hallban, ahol egy totál más karaktert kelt életre – de hihető, és elégséges ehhez a szerephez. A gonosz szőke fickó (akivel Maisie lefeküdt a valóságban:o) viszont lemossa a pályáról, ő nagy volt. És Maisie teljesítménye fantasztikus, mint mindig!” Egy másik vélemény: „A gorillaszerű csajtól eltekintve tetszett a film. De örülnék, ha abbahagynák végre ezt a szarságot, ami az önbíráskodás meg a bosszúállás dekonstrukciója. Szeretnék végre egy kibaszott őszinte filmet, amiben a hős leszarja a morált meg, hogy mi a helyes és csak azért küzd, hogy azt tehesse, amit jónak lát és ragaszkodik a fegyvereihez, miközben sosem hágja át a saját szabályait és sose mond le arról, amiben hisz.”

Végezetül a saját összefoglalásom: Az iBoy egy meglepően jó YA-szuperhős-akció-krimi, amiben a buta cím és a buta kiindulópont ellenére sötét atmoszféra és durva dolgok fogadják a nézőt. A színészek jól teljesítenek, az effektek a költségvetéshez képest nagyon szépek, a sztori érdekes, és párszor lehet önfeledten röhögni meg kárörvendeni a gazfickók szenvedésein. Csak annyi gond van vele, hogy a készítők nem húztak fel korlátokat a hős erejének; illetve említhetném még a kissé gyenge lezárást is. De mivel sokkal jobb, mint amire számítottam, ezért megkapja a maximális pontszámot. 

Pontozás: 

imdb: 6.0 (A cikk megírása óta 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Maisie Williams legutóbb bemutatott munkája, az eredetileg The Devil and the Deep Blue Sea névre hallgató The Book of Love hamarosan elérhetővé válik. Különösebb visszhang nélkül megvolt a bemutatója, és az átkeresztelés rosszat sejtet, de ki tudja? A Trónok Harca ebben az évben folytatódik a 7. évaddal, ami az utolsó előtti. Maisie az alábbi filmekben kapott szerepet: The Forest of Hands and Teeth (zombis YA-marhaság á lá Az éhezők viadala), Departures (Csillagainkban a hiba-koppintás), A Storm in the Stars (Elle Fanniges Mary Shelley életrajzi dráma), Stealing Silver (rövidfilm), Early Man (Wallace & Grommit-látványvilágú ősemberes animáció, a címszereplő hangja Eddie Redmayne). [A Book of Love sajnos nem túl jó, a többi említett film még nincs készen.]

- Miranda Richardson két történelmi drámát erősít: Az első a The Happy Prince, amely Oscar Wilde utolsó napjairól szól, az író-rendező-főszereplő Rupert Everett; a második a Churchill, melyben a híres brit miniszterelnököt ezúttal Brian Cox játssza, Richardson pedig a feleségét alakítja. 

Holnap jön egy újabb összefoglaló cikk azokról a mozgóképekről, amiket 2016-ban láttam, és közepesek-jók voltak, de nem tettek rám különösen nagy benyomást.

Szombaton lesz 9 éve, hogy megalkottam ezt az oldalt. Tavaly leálltam az aktív cikkírással, ehelyett a már meglévő bejegyzések javítására koncentráltam (meg a harmadik regényemre). Ennek ellenére azért megnéztem egy csomó filmet, néhányról értekeztem is, a többiről csak magamnak készítettem pár mondatos emlékeztetőket, hogy aztán felhasználhassam őket. Íme, most elérkezett az idő erre! Ezen a héten szombatig minden nap lesz egy új bejegyzés, köztük 3 cikk 3 filmről. (Ebből kettő teljesen új!) A szülinapi hét első felvonásaként lássuk azokat az izéket, amiket 2016-ban a legrosszabbnak találtam.

1. Amiket lekapcsoltam

A kereskedelmi tévézés egyetlen igazi pozitívuma, hogy a földarabolt mozgóképeknél az első reklámig kb. el tudod dönteni, hogy tetszik vagy nem, és ha az "alkotás" az utóbbi kategóriába esik, akkor hosszabb időráfordítás nélkül elkapcsolhatsz róla és garantáltan elkerül az érzés, hogy „most már végignézem”. Itt azok következnek, amiket otthagytam, és inkább másra fordítottam azt a két órát. (Először, dőlt betűvel jön a 2016-os feljegyzés, utána a mostani hozzáfűzött gondolatok sora.) 

Fordított felállás (Family Weekend, 2013)

15 percet bírtam ki belőle. A középiskolásként profi ugróköteles lány, az őt körülvevő klisé-szereplők (lány, aki nagyon utálja, de a végére nyilván összebarátkoznak; vesztes fiú, aki szerelmes belé és nyilván összejönnek), majd a kurvásan felöltöztetett kislány, a hippi Matthew Modine és végül a transzvesztitának kinéző nagytesó után nem tudtam tovább nézni…

Ez a „mű” azzal kecsegtetett, hogy egyrészt sportfilm (furcsa sport, de mégiscsak az), másrészt pedig gyerekkorom egyik kedvenc vígjátékának, a Lakat alattnak a modern feldolgozása lesz. Az első elvárást semmiképpen se teljesíti, a másodikat meg egyszerűen nem volt türelmem kivárni. Ezt a szemetet szinte minden héten adja a tévé, most például a csodálatos Mozi+ csatornán lesz…

imdb: 6.3

Port.hu: 5.4 (Ez alapján talán megérte volna végigvárni.)

Charleston (1977)

Az első reklámig néztem, ami kb. 15 perc lehetett. Nagyon unalmas, a sztori se érdekelt, a karakterek se, és láttam, hogy még 2 órát tart, úgyhogy lekapcsoltam…

2016. egyik legnagyobb eseménye volt Bud Spencer (vagyis inkább Carlo Pedersoli) halála, ám, ahogy azt többen megjegyezték, a magyar televíziózásban ez korántsem okozott jelentős változást, hiszen így se volt olyan hét, hogy ne adták volna valamelyik filmjét. A Charleston egy elég furcsa nyitánnyal operál, miszerint nagydarab hősünk ezúttal csalót játszik, aki a bandájával valami nagy pénzt akar leszakítani. Lehetséges, hogy beindult volna, ha megvárom, de negyed óra alatt teljesen elment tőle a kedvem…

imdb: 5.8

Port.hu: 8.1 (Itt látható, hogy mennyire elfogultak vagyunk Buddal.) 

SuperBob (2015)

10 perc után lekapcsoltam. Az alapötlet (hétköznapi szuperhős, akinek ez a munkája, de egyébként átlagember) jó, de a film maga borzasztóan erőltetett, unalmas, idegesítő, nem vicces…

Catherine Tate Angliában olyan, mint nálunk mondjuk Csala Zsuzsa, a neve összeforrt a nevettetéssel. Anno a Doctor Whoban, majd saját önálló műsorában is szórakoztatta a briteket, én az előbbiben kedveltem meg, és mivel ő az egyik főszereplő, ezért adtam egy esélyt ennek a szarnak. Talán direkt ennyire rossz és élvezhetetlen, mindenesetre nekem szenvedés volt, pedig szeretem az angol humort.

imdb: 5.5

Port.hu: 2.4 (Lehet, hogy a magyarok nem értik?)

Élve eltemetve (Buried Alive, 2007)

Azt hittem, ez az, amikor Ryan Reynolds-ot egy koporsóban elássák a föld mélyére, de nem, ez valami arannyal és átokkal operáló baromság. Tinihorror, benne Tobin „Fűrész” Bell. 10 percet néztem belőle, de az dögunalmas volt, úgyhogy inkább lekapcsoltam…

Ebben az esetben a filmnézési szokásaim miatt kerültem abba a helyzetbe, hogy mást kaptam, mint amit szerettem volna. Ennek ellenére az ehhez hasonló mifenéket jó esetben elkerülöm. Lehet, hogy a "már annyira rossz, hogy jó"-kategória egyik tagja, de inkább visszakoztam a megnézésétől…

imdb: 4.0

Port.hu: 4.5 (Asszem semmit se veszítettem a döntésemmel…)

2. A szürke terep 

Angolul gray areanak hívják azt az átmeneti részt, ahol például az olyan szereplők foglalnak helyet, akiket lehetetlenség egyértelműen jónak vagy gonosznak kikiáltani, műfaji átfedések esetén szintén használják ezt a kifejezést. Nos, az én gray areamba egyetlen cím került 2016-ból, ez a débolg annyira borzalmas volt, hogy egyszerűen látni akartam, mi a bánat lesz belőle, de az első egy óra után a Film+ adása elment… Azóta se vettem rá magam, hogy folytassam, pedig elképesztően idióta mivoltában nagyon szórakoztató! Miről van szó? Íme: 

Spirit – A sikoltó város (The Spirit, 2008)

Szinte lehetetlenség szavakkal kifejezni, hogy mi ez. Kb. egy órát néztem belőle, aztán elment az adás a tévében és úgy döntöttem, akkor ennyi elég is lesz. Inkoherens, nincs magyarázat semmire. Nevetségesen szar párbeszédek, irritálóan idióta poénok, magukban beszélő szereplők, gagyi trükkök és semminek sincs értelme. Az egész filmet a Sin City képi világának nyúlására építették fel, de egy óra alatt nem derült ki, kicsoda a hős, ki a rosszfiú, meg hogy mi a bánat ez az egész. Mivel a képregényt nem ismerem, így arról sincs fogalmam, hogy ennek ilyennek kellene lennie, vagy csak Frank Miller önmagában ekkora filmkészítési antitalentum?

Aki még nem látta, az el se tudja képzelni, milyen ez. Mióta belenéztem, azóta érthetetlen számomra, hogy az az ember, akinek a Sin City-t és az abban látható lenyűgöző karaktereket köszönhetjük, hogyan és egyáltalán MIÉRT csinálta ezt?! De az még furább, hogy anno egy rakás akciófigura is készült hozzá, tehát tényleg azt hitték, hogy sikeres lehet. Mint ahogy írtam, nem olvastam a képregényt, ezért vagyok kénytelen véleményt alkotni pusztán a látottak alapján. Ha ilyennek kell lennie, mert ilyen az alapul szolgáló rajzolt alkotás, akkor nem szóltam. De az tény, hogy önmagában, mindenfajta előzetes ismeret nélkül, pláne csak így félig nézve, ez nem áll meg. El lehet töprengeni rajta, hogy egyáltalán megérdemli-e a film megnevezést:)

imdb: 4.8

Port.hu: 5.5 (Talán én valami mást néztem:P)

3. Amiket végignéztem

Ezeknél mindenhol volt valami okom arra, hogy végigüljem őket, de ez korántsem jelenti azt, hogy sokkal jobbak lettek volna a fentebb említetteknél. 

Jégvárak (Ice Castles, 2010)

Nagyon unalmas. A konfliktusra egy órát kell várni, a férfi főszereplő reakciója hiteltelen; és a „vak” lány úgy lát, ahogy én, ha leveszem a szemüvegem, pedig nem vagyok látássérült… Megjegyzés: A sérülés ábrázolása viszont orvosilag pontos, ez tényleg megtörténhet így a valóságban.

Újfent azzal kecsegtetett, hogy sportfilm lesz, és ha van benne egy romantikus főszál, akkor is lehetett volna egy újabb Jéghercegnő. De nem lett. A korcsolyázáson nincs elegendő hangsúly, gyakorlatilag csak egy „jármű” (az angol plot device kifejezést nehéz átültetni magyarra), amibe a hősnőt beültetik, majd ez visszaviszi őt gyerekkori szerelme karjai közé. Klisét klisére halmoznak (megváltoztat a siker, kisváros a nagyváros ellen, stb.), a szereplők érdektelenek, és tényleg, szinte semmi sem történik. Azért ki kell emelnem, hogy van benne egy nagyon jó jelenet, a végső versenyen, amikor összevágták úgy, hogy az arénában lévő lány egyszerre teljesít a közönség előtt és otthon, a házuk mögött lévő kis befagyott tavacskán. Az a rész technikailag kitűnő és szép, de ez édeskevés.

Azért néztem végig, mert szeretem a Jéghercegnőt és vártam, hogy hátha beindul.

imdb: 6.3

Port.hu: 8.2 (Én speciel 2-est adtam rá a 10-ből, de azóta valakik nagyon felvitték a pontszámot. Talán női nézők voltak és valószínűleg azért nem tetszett nekem ez, mert férfinak születettem.) 

Akik csizmában halnak meg/Csizmadombi fenegyerek (1969)

Unalmas, zavaros, túlbonyolított. Az első negyven percben semmit sem tudunk meg, a gonosz karakterek kb. a hatvanadik perc körül tűnnek fel. Terence Hill egyfajta fontos mellékszereplő, Bud Spencer a rosszakkal egy időben jön elő, és ő se igazán főhős. A játékidő kb. fele egy cirkuszban játszódik, a karaktereknek nincs motivációja, stb. Az alap zenéje, ami nem a cirkuszhoz kapcsolódott, az viszont nagyon tetszett.

Megint szegény Spencert szapulom. Sajnos az ő filmográfiája se hibátlan, ahogy örök társáé, Terence Hillé sem. Ebben a korai közös műben még nincsen benne a későbbi nagyon vicces, alapvetően komolytalan légkör, ami a vérgőzös westernekkel keveredve adta ki azt az igazán csodás atmoszférát, ami felejthetetlenné teszi a Nevem: Senkit, az Aranyeső Yuccábant, vagy Az ördög jobb és bal keze 1-2-t. Igenis, én elvárom ezt tőlük, éppen emiatt volt csalódás anno az Isten megbocsát, én nem; tavaly pedig ez. Érdekesség, hogy egy teljesen ugyanebben a miliőben játszódó másik munkájuk viszont tetszett, erről majd a héten egy következő írásban olvashattok. Amúgy a cirkuszért se vagyok oda… Persze az is lehet, hogy én vagyok a hülye, hogy történetet, motivációt meg hasonlókat kerestem. Amennyiben igen, akkor elnézést.

Azért néztem végig, mert szeretem a Spencer-Hill-párost.

imdb: 5.7

Port.hu: 7.6 (A külföldi kollégák úgy látszik, velem értenek egyet.) 

Dredd (2012)

Az eredetivel összehasonlítva nagy szar. Ha nem hasonlítom össze, akkor meg baromság.

Amerikaiak egy csoportja felvilágosított, hogy ez olyan, mint a képregény, és attól jó. De teszek a képregényre, viszont az 1990-es változat nagyon tetszett, éppen ezért szinte élvezhetetlen volt. Olivia Thrilby egy igazi tehetségtelen senki, de mostanra (?) már a Trónok Harca miatt futtatott Lena Heady is elért erre a szintre. Az előbbiért képtelen voltam szorítani, az utóbbi meg hiteltelen főgonosz. Ezek után tök mindegy, hogy Karl Urban jó-e a címszerepben vagy sem. Az „eredeti”, Sly bácsival, sokkal inkább nekem való. Újfent bocsánatot kérek, ezúttal a képregény rajongóitól!

Azért néztem végig, mert a régi változat tetszett.

imdb: 7.1

Port.hu: 7.0 (Kisebbségben vagyok a véleményemmel, de korántsem ez az első ilyen eset.) 

13 kísértet (Thir13en Ghosts, 2001)

Tipikus kliséfilm, a végeredmény pedig azért fájdalmas, mert a kiindulási pont kifejezetten jó. Adott egy mozgó labirintus, ami ezúttal áttetsző, ebbe kerül be 6 ember, akiket a szintén idezárt természetfeletti gonosz üldöz. Ez a gonosz pedig (kezdetben) 12 alakot ölt, amik többségükben irtó jól mutatnak. Mindezt még pofás effektek és a varázsige földöntúli hangjai teszik hátborzongatóvá – de a Thir13en Ghosts mégis rossz film. Miért? Azért, mert dacára a remek szörnyeknek, az ijesztgetést hirtelen hangokkal és villanásokkal oldják meg; mert az egyik főszereplő Matthew Lillard; mert Tony Shaloub és F. Murray Abraham kivételével mindegyik „színész” igazi tehetségtelen pojáca; és mert a történetben annyi logikai bukkanó van, hogy csak na. Már az érthetetlen számomra, hogy mit keres itt ez a néger csaj? Miért lakik együtt a hősökkel? És miért kell belőle nagy hőst csinálni a végére? Ha legalább nem lenne borzasztóan béna, kétdimenziós figura, akkor talán kevésbé zavarna… Aztán ugye a szellemek között van kettő, akik nem tudnak ártani az embereknek (A Törzs és A Szomorú Szerelmes), de így is 10 a 6 ellen az arány (plusz a rosszaknál később felbukkan még egy főnyi erősítés) és az emberek közül a két gyerek teljesen tehetetlen – akkor miért van az, hogy a gyilkos kísértetek mégsem csapnak le többet közülük? A médium miért lepődik meg A Sakál jelenlétén, ha egyszer segítenie kellett a befogásában? Hogyhogy fogalma sincs arról, hogy mi vár rá a házban, amikor belép? A feleség mit keres itt, mikor ő nem is erőszakos halált halt? Hogyan vették ki azt az üveglapot a falból? A Dühös Hercegnőnek miért van műmelle? Szóval röviden szólva volt egy jó ötlet, néhány jó effekt és ronda bestia; de csak szarházi, unalmas embereket, gügye fordulatokat és erőltetett, oda nem illő poénokat tudtak köréjük rakni. Sajnálom, mert lehetett volna belőle egy csúcs horror…

Utólag még kiderült, hogy ez egy 1960-as horror újrázása; illetve bizonyíték arra, hogy a pénztől senki se lesz tehetséges: Annak idején nagy lóvét öltek a már rajzfilmként is unalmas, ugyanarra az állandóan ismétlődő klisére épülő Scooby Doo-filmbe, aminek ráadásul még készítettek folytatásokat; sőt, a mai napig jönnek az egész estés rajfilmek ezekkel a karakterekkel. És ennek a folyományaként nyomták be mindenhová ezt a Matthew Lillard nevű seggfejet. Manapság példa ugyanerre Rihanna és Cara Delivigne, akik még csak nem is színészek… A lényeg, hogy ha egy ilyen megcsinált sztárocska az egyik főszereplő, akkor az adott filmet kerüljük el jó messzire!

Azért néztem végig, mert már láttam egyszer és kíváncsi voltam, mi lesz.

imdb: 5.5

Port.hu: 6.5 (Lehet, hogy az Élve eltemetvével jobban jártam volna?)

4. Amelyikről bejegyzés született 

A folyamatosan egyre lejjebb süllyedő Trónok Harcának köszönhetően lett világhírű a furcsa arccal megáldott Maisie Williams, aki eredetileg táncolni tanult és csak mellékesen került a filmszakmába. Az általa életre keltett Arya Stark sokak kedvence, bár A Tűz és Jég dala-rajongók szerint a sorozatbeli Aryát mindenki félreérti, ami az alkotók hibája. Mindenesetre én megkedveltem Maisie-t és ennek köszönhetően láttam a remek Cyberbully-t, a rendkívül összetett Eszméletet és a mini-sorozat-mivolta miatt a blogról kimaradt The Secret of Crickley Hallt, amikkel mind meg voltam elégedve. (Kis kitérő: Szintén Maisie-hez kapcsolódik 2016 leghosszabb kommentje, egy illető gyakorlatilag ugyanannyit írt szuperlatívuszokban, mint amekkora a cikk az általam 3/5-re értékelt Gyilkos sivatagról.:)) Sajnos Maisie-nek vagy az ízlése nagyon rossz vagy az ügynöke egy barom, de mindenféle ökörséget elvállal (lásd: Up on the Roof – amúgy az előbbi lehetőség valószínűbb). Miatta néztem meg 2016. mélypontját: 

Regardez

Ezt a mocskot nem tudom megbocsátani neki – eltűnt volna a szennyvízcsatornában, ha ő nincs benne, de elvállalta és ezzel gyakorlatilag elkövetett egy bűntényt az emberiség ellen. Persze vannak, akik szerint én nem értettem meg ezt a mosladékot, de fél év alatt sem kegyeskedtek megmagyarázni, hogy mi a lényeg, miért kellett ezt egyáltalán megcsinálni, és hogy mit kellene érteni benne… Eddig annyira jutottam, hogy ez egy meme mozgó feldolgozása és ilyenekre nincs szükség!

imdb: 5.4 (Mikor én néztem, még nem volt pontszáma, de ez túlontúl magas!) 

Ezek voltak tehát 2016. legrosszabb filmélményei, amik (attól tartok) ezen a héten folytatódni fognak. Holnap és csütörtökön meglátjuk, hogy igazam volt-e. Aki ezek közül bármelyiket látta és nem ért egyet, nyugodtan kommenteljen!

Íme 2017 első bejegyzése. Még az előző év végén rájöttem, hogy láttam pár olyan alkotást 2016 folyamán, amik beillenének az eddigi cikkek közé, de azóta se tudtam rászánni magam, hogy ismét megnézzem őket, majd még értekezzek is róluk. Ezért most jöjjön egy újabb szavazás.

Ezek között volt olyan, ami nagyon tetszett, de akadt olyan, ami kevésbé. Mindenesetre igazán azokról szeretnék bővebben beszélni itt, amikről olvasnátok, úgyhogy nosza, tessék véleményt nyilvánítani! Egyébként februárban, mikor a Filmrajongó 9 éves lesz, el fogom mesélni 2016-os filmélményeimet, szóval ezekről mindenképpen ejtek majd szót, a szavazástól függetlenül.

A szavazás lezárult. Győztes: Hotel Transylvania 2, 2 szavazattal. Futottak még: Furcsa pár, Hitman és A szállító, 1-1 szavazattal. Mivel jelenleg a Hitman: Contracts-szel játszom, ezért talán az is sorra kerül.

Ezt az évet úgy kezdtem, hogy leálltam az új cikkek írásával, mert arra gondoltam, hogy a már meglévő 1000 bejegyzés jelentős része nem naprakész. A szövegeken sajnos van mit javítani, a képeket pedig át kell helyezni, mert időközben a sablon megváltozott és emiatt mindegyik balra csúszott, plusz sok helyen a belinkelt youtube-videókat levették, szóval ezeket ki kell igazítani. És ha már arra jártam, frissítettem az imdbs meg as port.hus pontszámokat - mindegyiknél jeleztem, hogy a cikk írása óta mennyit változott, meg hogy milyen irányba. Néhol, rendkívül ritkán, de a saját pontszámomat is megváltoztattam. Nem sikerült az összes bejegyzésen átrágnom magamat, de az évből 5 hónapot foglalkoztam ezzel a munkával: a 2008-as indulástól eljutottam 2012-ig, ez az utolsó év, amit még idén ki tudtam javítani. Nézzünk néhány érdekességet 4 évvel ezelőttről:

- A húgom és szerzőtársam, Mozsárágyú ebben az évben hagyott fel az írással, nagyrészt azért, mert a beleegyezése nélkül átírtam a cikkeit. Később még egyszer visszatért, és talán a jövőben is olvashatunk majd tőle ezt-azt, ha ideje engedi.

- Akkoriban szintén elkezdtem a régebbi munkáink javítását, de az év 20. hetében abbahagytam és aztán 4 éven át csak itt-ott foglalkoztam vele. Az elhintett információkból az derül ki, hogy akkor még a műfaji kategóriákat javítottam. Ezen kívül volt még egy akció, aminek során (ha minden igaz, 2015-ben) átnéztem és kijavítottam az összes Péntek 13-bemutatót. Innentől kezdve a 2013-2016-os időszak van még hátra.

- A legtöbb facebook-kedvelést A remény rabjai érte el, ez 24 embernek tetszik. Különös, de pár évvel korábban már írtam róla, csak idő közben valahogy elfelejtettem, ezért kétszer értekeztem ugyanarról...

- Két jellegzetes hibám ebből az időből: az executive producert továbbra is segédproducernek fordítottam társproducer helyett, valamint a "legjobb" helyett a "leginkább jó" formátumot részesítettem előnyben, ki tudja, miért...

Szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik kitartottak a Filmrajongó mellett annak ellenére, hogy 2016-ban szinte alig született bejegyzés! Az év lezárásaként még lehet, hogy publikálok két írást (a 2016-ban látott legjobb és legrosszabb filmekről), de elképzelhető, hogy ez már átcsúszik 2017-be. 

Jövőre ugyanezt a módszert folytatom, tehát új cikket csak arról fogok írni, ami teljesen új és a moziban néztem meg, illetve olyanról, ami itthon még elérhetetlen és valamelyik kedvenc színésznőm szerepel benne, vagy olyanról, aminek a többi része már szerepel itt.

Ja, és ha már erre jársz, nézd meg a regényem facebook-oldalát!

(Az alábbi pályázati felhívás emailben érkezett hozzám.)

A Daazo.com 2017. március 29. és április 2. között szervezi meg az ötödik Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, amelyre idén is várják tehetséges filmkészítők munkáit. A Friss Hús elsődleges célja a legújabb magyar és nemzetközi rövidfilmek bemutatása, valamint egy olyan szakmai fórum építése, ahol a visszajelzést kereső alkotók közönség előtt mutathatják meg alkotásaikat. A vetítések rendre telt házasak és jelentős szakmai és sajtóvisszhangot keltenek.

Ahogy tavaly is, az animációs és az élőszereplős filmeket külön kategóriába lehet nevezni: a fesztivál utolsó napján három (magyar élőszereplős, magyar animációs, és nemzetközi élőszereplős és animációs) fődíjat osztanak ki. 

Díjak:

A legjobb magyar élőszereplős rövidfilm 500.000 forintos pénzdíjat nyer

A legjobb magyar animációs rövidfilm 500.000 forintos pénzdíjat nyer 

A nevezés feltételei:

• Maximum 35 perces játékidő
• Műfaji és technikai megkötés nincs
• Az alkotás 2015. január után készült
• Korábban nem nevezték a filmet a Friss Hús rövidfilmfesztiválra 

Nevezési határidő: 2017. január 31. 

Nevezési díj: 4500 forint filmenként 

Nevezni az alábbi linken lehet: http://www.daazo.com/frisshus_17_hun/info 

További információ: Deák Zsuzsanna (Daazo.com) 06209457878, zsuzsanna.deak@daazo.com

Úgy emlékszem, hogy a Szóljatok a köpcösnek! egy vicces, jópofa krimi-vígjáték, amiben Barry Sonnenfeld rendező úr kamatoztathatta humorizálási tehetségét, miközben elmesélt egy jó sztorit arról, hogyan lesz az uzsorásból producer, és a maga módján megmutatta, miként készül egy film. Tíz évvel e mozi sikere után valaki kitalálta, hogy folytatni kellene – végülis, ha már az alapjául szolgáló regénynek addigra elkészült a második része, akkor miért ne? Ez lett a Csak lazán, amit azért néztem meg, mert az elődje tetszett; és azért írok róla, hogy akkor mindkét részről legyen bejegyzés. 

Chili Palmer (John Travolta) beleunt a mozgóképek világába és valami újban szeretné kipróbálni magát. Éppen kapóra jön, hogy haverját a szeme láttára lelövi egy orosz gengszter, ugyanis halála előtt Tommy (James Woods) még elmeséli, hogy szeretne egy filmet a saját életéről, aminek már meg is találta a női főszereplőjét, egy feltörekvő, tehetséges énekesnőt. Chili lemond erről a biográfiáról, viszont találkozik az említett dalos pacsirtával (Linda Moon – Christina Milian) és a hölgy rögtön elbűvöli. Úgyhogy emberünk, korábbi eredményes módszereit használva, összefog halott barátja özvegyével (Edie – Uma Thurman), hogy felfuttassák Linda karrierjét. Csakhogy nem ők az egyetlenek, akik megérzik a pénzszagot: jön még Nick (Harvey Keitel), akihez a lány eredetileg szerződött; Raji (Vince Vaughn), Nick beképzelt, önámító embere, aki a saját tulajdonának tekinti Lindát; az említett oroszok és még az erőszakos módszerekhez előszeretettel nyúló lemezproducer, Sin (Cedric the Entertainer) is. Vajon sikerül megalkotni az új sztárt, dollármilliókat kaszálni és életben maradni – amennyiben pedig a válasz igen, úgy ki lesz a szerencsés, akinek a neve ott virít majd az aranylemez borítóján? 

Az első pár perc kicsit unalmas volt, de a leszámolás egészen szokatlan és vicces, majd ezek után Travolta jó ideig brillírozik. A több szálon futó történet jelentős része teljesen érdektelen (például Chili és Edie románca), a maradékból pedig legalább fél óra csak azzal megy el, hogy egy akkoriban éppen rém menő pop „zenekar” (például a Dö Blekk Ájd Píz, amiről tudom, hogy nem így kell leírni) húzza a nótát, miközben a főhősök alakítói (John és Uma) élvezkednek a „muzsika” hangjaira. De a fő szál tényleg érdekes, hiszen ahogy haladunk előre, úgy lesz egyre szövevényesebb az a háló, aminek közepén Linda szerződése pihen. A Raji-szál kibírhatatlanul erőltetett, életidegen és szar alaphangulatát a fantasztikus teljesítményt nyújtó Dwayne „A Kő” Johnson (tudom, hogy sziklának szokták fordítani) ellensúlyozza: a hozzá kapcsolódó poénok ütnek, és egyszerűen jó volt nézni, ahogy kibontakoztathatja a benne rejlő komikust. Szerencsére az erőteljesen propaganda-ízű Sin-cselekményvonalba beépítettek egy hasonlóan csúcs figurát, ez pedig Dabu, akit az Outkast oszlopos tagja, André Benjamin formál meg. Neki szintén adtak egy csomó király poént, Benjamin jó formában volt a klisé gangsta-rapper paródiájaként. 

Határozott pozitívum még az Aerosmith központi szerepe, akiktől ugyan a játékidő alatt mindössze a Cryin’-t hallhatjuk, de ők legalább képviselnek valamiféle tényleges zenei színvonalat. Steven Tyler bácsi önmagát alakítja, és Joe Perry-nek is jutott pár mondatnyi szöveg, ez szintén jó dolog. Kifejezetten felüdítőek a politikailag inkorrekt poénok, mert kb. éppen 10 éve már nem szabad ilyen módon viccelni; a folyton égő cigaretták, amiket ugyanígy kifüstöltek a mai mozikból; valamint számtalan önreflexiót kapunk a készítőktől: a folytatásokról, a mű-négerekről, a klisékről, a megcsinált bandákról és így tovább. Ugyanakkor hiába játszanak rá a közönség érzéseire, ha közben a Be Cool pontosan olyan lesz végeredményben, mint amit ki akar karikírozni. Hogy könnyebben érthető legyen: ami alapból szar, annak a paródiája is szar (lásd például a kitűnő Bagi-Nacsa duó munkásságát). Az előző részből megmaradt Danny DeVito (aki az egyik fő producer) mindössze két kis beugró-jelenetet kapott, de legalább még itt van; Thurman és Travolta pedig újból táncra perdülnek, ahogy annak idején, a Ponyvaregény híres jelenetében. 

Mielőtt rátérnék a legnyilvánvalóbb negatívumra, jöjjön egy kis közjáték! Manapság a legtöbb filmet vagy eredeti dvdn nézem meg (letölteni bárki tud, de sokszor potom pénzért szerezhetünk extrákkal telepakolt korongokat) vagy a tévében. A mozicsatornák ezért kedvemre valóak, például az HBO, a berkeibe tartozó Cinemax, és ezek számmal ellátott társai. Ezeken nincs reklám, se korhatár-karika, csak a film, ahogy annak lennie kell, elejétől a végestáblista utolsó képéig. A Csak lazán!-t azonban a csodás tv2 adta. A játékidő három órásra duzzadt, köszönhetően annak, hogy szó szerint 15 percenként adtak 7 perc reklámot, plusz ezekbe a blokkokba beleerőltettek miniatűr „műsorokat” (Red Kárpet, Aktív, „Híradó”), amik együtt még legalább negyed órát adtak hozzá mindehhez. Ha ez még kevés lett volna, a kép bal felső sarkában és legalul folyton pörögtek és villództak a jobbnál-jobb animált baromságok, amik a közelgő fenomenális „műsorokat” hirdették – volt úgy, hogy Chili arcát letakarta az egyik ilyen… Ez a kereskedelmi televíziózás rákfene a médián, ocsmány, romboló hatású a kérdéses mozira nézve és még szánalmas is. 

Most ugorjunk vissza a lemez-bizniszbe! Furcsának találtam néhány fordulatot a szövegekben, ezek közül leginkább a férfi hős „kló” kifejezése ütötte meg a fülem. Vajon milyen okból nem lehetett wc-t mondani? Ezen kívül kíváncsi vagyok, hogy Paul Adelstein karaktere kinek volt vicces, érdekes vagy mi az ok, amiért egyáltalán benne kellett, hogy legyen ebben? És akkor most térjünk rá a szerintem legnagyobb „hibára” – figyelem, csúnya dolog jön: Haladt előre a történet, és egyre inkább szemet szúrt, mennyi a négerekhez köthető filmes klisé. Persze, ezek direkt sorjáznak, mert poénosnak szánják őket. Aztán úgy másfél óránál, Nick irodájában Sin előadta azt a monológot, és aztán eszembe jutott, mi van akkor, ha ez egy néger propaganda-film? Rasszista vagyok? Amik itt jönnek, azok mind benne vannak:

1. A konfliktus középpontjában álló személy (Linda) fekete. Azon túl, hogy vonzó, fiatal, tud énekelni, zenét szerezni, dalszöveget írni és zongorázni, még keményen meg is dolgozik a betevő falatokért. Ez egy tökéletes karakter. 2. Lindát csak a fehér szereplők szívatják, név szerint Raji és Nick. Sin például a leges legelső találkozásukkor is tisztelettudóan, udvariasan bánik vele. 3. Az egész Raji-figura. Fogalmam sincs, ki gondolta azt, hogy ez az alak bármiféle pozitív érzelmet kiválthat a nézőből. Anno Sacha Baron-Cohen totálisan ugyanezt az embert játszotta el Ali G-ként, a kettejük közti különbség az, hogy Ali angol és végtelenül ostoba, míg Raji amerikai és van némi esze, csak kevés. Sachán lehetett nevetni, Vince-en én nem tudtam. És hát ugye ő a fehér ember, aki fekete akar lenni, mert irigyli őket, vagy felnéz rájuk, vagy tudom is én, de közben az összes többi figurát irritálja a színjátéka. 4. Sintől mindenki fél, és amikor félnek tőle, megpróbálnak haverkodni vele, tesónak nevezik, a négerekre jellemző mozdulatokat tesznek felé, de ezzel megsértik. Sőt, ő maga csak akkor csinál ilyesmiket, ha Dabu felidegesíti. Cedric papa karaktere az abszolút pozitív példa, akiről elhangzik, hogy a szegénysorról küzdötte fel magát a csúcsra; ráadásul kifogástalan úriember és a lehető legjobb apa. A többi alak eltörpül mellette, még Chili is mindig térdet hajt neki. Végül pedig ő az egyetlen szereplő, aki a legkevesebb erő-befektetéssel mindent elér, amit akart, sőt még többet, mintha ez alanyi jogon járna neki. Újabb tökéletes fekete. 5. Sin monológja Nick irodájában: A feketéké Amerika, a zene, minden, a fehér ember inkább hálás kellene, hogy legyen nekik, stb. 

Amiket eddig felsoroltam, egyáltalán nem a cselekmény előremozdítását szolgálják. Tök mindegy, hogy a tehetséges lánynak milyen a bőrszíne; vagy, hogy a maffiózók melyik országból jönnek, mert egyen-figurák – az első a jó, az utóbbiak rosszak. Véletlen egybeesés, hogy a rendező, F. Gary Gray maga is afro-amerikai. Tegyük hozzá, hogy nagyon szeretem az Életfogytigot, a Kaliforniába jöttemet, az Emlékezz a Titánokrát, vagy a Jég veled!-et, amik mind-mind tele vannak fekete szereplőkkel, akiket ugyanúgy szeretek. Ott ezek a szereplők kedvelhetőek, átlagosak, olyanok, mint te vagy én és se a készítők, se maguk a figurák nem szándékoznak azt bizonygatni, mennyivel jobbak a fehéreknél. 

Most, hogy ezen túl vagyunk, nézzünk pár adatot a szereplőkről: Christina Milian ismerős lehet a Szemtelen szemtanúkból, Debbie Mazar (Marla) a Mindörökké Batmanből, Arielle Kebbel (Robin, a titkárnő) pedig a Hívatlan vendégből. A díjátadón felbukkan Wyclef Jean, Fred Durst a Limp Bizkitből, Gene Simmons  a Kiss-ből, Anna Nicole Smith (a Csupasz Pisztoly 33 1/3-ból:D) és Nicole Scherzinger (szégyelld magad, ha nem tudod, ki az;)). A kosármeccsen láthatjuk a legendás Kobe Bryantet, az Aerosmith koncerten meg ott van mindenki kedvenc történelmi összeesküvés-regény-szerzője, Dan Brown. Találtam egy vicces nevet a stáblistában: Frank Nyi – kórboncnok. 

Pár szót a készítőkről: A történet Elmore Leonard 1999-es regényén alapszik, ő írta a Get Shorty-t inspiráló művet 1990-ben, illetve a híres Jackie Brownt. A forgatókönyvet összehozó Peter Steinfeld talán legismertebb munkája a süllyesztőben gyorsan eltűnő 21 – Las Vegas ostroma; e kitűnő férfiú immár 6 éve nem kapott munkát Hollywoodban… A rendező F. Gary Gray társproducerkedett, és ő hozta tető alá a tavalyi Oscar-díjon méltatlanul elfeledett Straight Outta Comptont, valamint az ettől, meg cikkem jelenlegi tárgyától is gyökeresen különböző Az olasz melót. 

Pár érdekesség: A Be Cool 16-os karikásként indult, de közben átváltoztatták 12-esre – erre utal, hogy az egyetlen bazdmeg a felvezetésben az, amit Chili akkor mond, mikor Tommy-val a besorolásokról beszélnek. John Travolta javasolta Uma Thurmant Edie-nek, mert szeretett volna újból együtt dolgozni vele. James Woods rövid jelenlétét az indokolja, hogy agyérgörcse lett, amit sürgősen meg kellett műteni, emiatt nem tudta elvállalni az eredetileg neki szánt Nick megformálását. A helyére érkező Harvey Keitel benne volt az előzményben, de csak beugróként. Thurman, Keitel és Travolta mind együtt dolgoztak a Ponyvaregényben. Észrevettem, hogy Tommy irodájában japán akciófigurák állnak a polcon Edie háta mögött. Furcsaság, hogy Linda fellépése és aközött, hogy megtudja, hogy koncertezhet, elvileg alig némi idő telhetett el, de mégis, Steven Tylerrel egy tökéletesen begyakorolt koreográfiát adnak elő. Hogy lehet ez? A végefőcím alatt a teljes szereplőgárda táncra perdült, de erről ugye lemaradtam, mert jött a reklám. Sin monológja se a regényben, se a forgatókönyvben nem szerepelt, Gray maga tette bele a cselekménybe. 

A Csak lazán 53 milliót emésztett fel, bevétele valamivel több mint 95 millió lett, kritikai megítélése elég rossz. 10 évvel a bemutató után egy interjúban a rendező ezt mondta: „Azt gondoltam, ez a film működni fog. Pont akkor csináltam egy sikeres 12-es karikás filmet (Az olasz melót), aztán megkaptam a Be Coolt, ami 16-os volt, de az utolsó pillanatban azt mondták, csináljak belőle 12-est. Ott kellett volna hagynom az egészet. Ez a sztori uzsorásokról meg gangsta rapperekről szól, és ha ezt nem teheted komollyá és durvává, akkor jobb, ha nem is csinálod meg. Beszálltam, azt gondoltam, egy ilyen filmet csinálok, és mégse úgy lett. Lehet, hogy nagyképű voltam, mikor azt hittem, hogy mivel sikeres voltam a 12-es karikás zónában, működőképessé tehetem ezt.” 

Én viszont azt mondom, hogy dacára a kritikának és a direktor véleményének, ez a mozi nem azért hasalt el, mert komolytalan. Azért lett sokkal rosszabb az elődjénél, mert egyrészt unalmasabb, másrészt legalább a negyede videoklipekből áll, harmadrészt a viccesnek szánt dolgok sokszor melléfogások lettek, és a propaganda túlerőltetett benne.  

Pontozás: 

imdb: 5.7 

Szerintem: 3/5 

Hírek: 

- F. Gary Gray rendezi a Fast 8-et, ami a Halálos iramban immár nyolcadik felvonása… 

- James Woods az új Igazság Ligája rajzfilm-sorozatban kölcsönzi a hangját Lex Luthornak. 

- Danny DeVito rendezi és pénzeli a St. Sebastiant, amely „egy nukleáris háború utáni túlélőkről szól, a helyszín Oroszország”. A főbb szereplők közt találhatjuk William Fichtnert. 

- Dwayne Johnson ismét Gray-el dolgozik majd az említett Fast 8-en, valamint benne van az új Jumanjiban és ő lesz a Black Adam nevű szuperhős a 2019-es Shazam!-ben. Shazam egyébként érdekes figura, talán még én is megnézem majd ezt a mozit. Kő Úr filmográfiája tartogat még néhány érdekességet. Az elkövetkező néhány címnél a szereplés mellett producerként segíti a forgatást: Rampage („A ’80-as évek klasszikus videojátékán alapul, melyben majmok és szörnyek rombolták le a városokat.”), Baywatch (ő lesz Mitch Buchanan), Doc Savage (újabb szuperhős-szerep), San Andreas 2 (…). Valamint kiderült, hogy a Moana, amiben Dwayne bácsi a férfi főhős megszólaltatója, azért kapja Európában a Vaiana nevet, mert van egy Moana Pozzi nevű olasz pornószínésznő és a forgalmazók nem akarják, hogy a nézők rá asszociáljanak:D [2017-es adalék: A Vaiana cuki rajzfilm lett, a Baywatch nagyot bukott, a többiről nem tudok nyilatkozni.]

Héjjjjááááá-rovat:

Újból itt vagyok, mivel hosszú idő után moziban voltunk Mozsárágyúval. Ismét a Székesfehérváron egyedüli független művész moziként működő Barátság Klubmoziban jártunk, ahol egy igazán különleges alkotást nézhettünk meg. A Gagarin három okból érdekes: 1. Orosz film. 2. A nagy mozik nem mutatták be. 3. Korántsem friss, hiszen 2013-ban készült. Térjünk a lényegre, sisakot fel, kapaszkodjunk meg a fém-hevederekben és irány a kozmosz!

1961. A II. Világháború vége óta óriási fejlődésen ment keresztül a rakétatechnika. Már fejünk felett lebegett az első műhold, megtörtént az első élő állat feljuttatása az űrbe, innentől nincs más hátra, mint felküldeni az első embert. Helyszínünk a Szovjetunió, ahol megkezdődik a legalkalmasabbnak látszó húsz vadászgép-pilóta felkészítése és tesztelése a kozmonauta-státusz elnyeréséhez. A jelentkezők közül kiemelkedik a nyugodt, mindig pozitív Jurij Gagarin (Yaroslav Zhalnin) - napról-napra nyilvánvalóbb lesz, hogy őt fogja érni a nagy megtiszteltetés, és elsőként juthat el a kozmoszba! Azonban ez a dolog korántsem egyszerű: A pilótát elképesztő terhelés és csupa korábban ismeretlen hatás fogja érni; a technika sem 100%-ig tökéletes és ott van még az aggódó feleség (Olga Ivanova) meg a két apró leányka, akik várják haza a családfőt. Elérkezik az idő az indulásra, és mialatt Jurij kiér a Föld körüli pályára, szó szerint lepereg előtte az élete. Kint viszont olyan csodákat láthat, amilyet még soha senki más… De a rekord csak akkor az igazi, ha a bátor katona vissza is tér, épen, egészségesen. Immár biztos, hogy Gagarin az első, aki kijut – de ő lesz-e az első, aki visszajön? 

Röviden összefoglalva az Első a világűrben egyrészt visszaidézi azt az utat, amíg Jurij eljutott a Vosztok-1 űrhajó kabinjába, másrészt átélhetjük azt a rendkívül izgalmas durván másfél órát, amit bolygónk megkerülésével töltött; ezalatt kis visszaemlékezéseket nézhetünk meg múltja jellegzetes pillanataiból. Felrémlik előttünk a piszkos, éhező gyermek, akit a világháború igazságtalanul sújt; az ifjú, aki elhatározza, hogy a nagyvárosba indul szerencsét próbálni; a fiatalember, aki bravúros pilótává válik; valamint a boldog, szerelmes férj, aki szép gyerekeinek örvend. 

A vetítés kezdete előtt találgattuk Mozsárágyúval, hogy vajon mit fogunk látni? Tény, hogy a szovjetek mindent megtettek azért, hogy a kevésbé dicső hőseikből is mitikus alakokat varázsoljanak (lásd például Matraszov esetét); ráadásul szegény Gagarinnak alig pár évnyi dicsőség jutott, ugyanis 1968-ban máig vitatott körülmények közt lelte halálát – szóval vannak dolgok az élettörténetében, amikre lehet kérdő tekintettel nézni. De elvitathatatlan tény, hogy címszereplőnk volt az első, aki egymagában megtette ezt a hihetetlenül hosszú, de mégis rendkívül gyors utat, borzalmas veszélyekkel dacolt, azután visszatért – és ha csak feleannyira szimpatikus volt a valóságban, mint amennyire a Pervyy v kosmose bemutatja, akkor kozmonauta volta mellett emberként is büszkék lehetünk rá, nemzettől, országtól függetlenül.  

„A csillagok Isten könnyei.” 

Ennek a filmnek hatalmas érdeme az, hogy a nyilvánvaló történelmi helyzet ellenére ki tud lépni a szocializmus és a hidegháború kereteiből. Bár a szereplők oroszul beszélnek és a táj is egyértelműen behatárolja a földrajzi helyszínt, nekem a teljes, kis híján két órás játékidő alatt mindössze kettő darab vörös csillag tűnt fel, senki sem elvtársazza a másikat; és még a CCCP felirat sem annyira domináns, pedig ott van hősünk sisakján. Az egyetlen ténylegesen politikai figura, Hruscsov (a kitűnően játszó és nagyon hiteles külsővel bíró Vladimir Chuprikov), pedig vicces, joviális fickónak látszik, szóval az alkotók remekül vizsgáztak a rezsim csúfos orcájának elfedéséből. Ám ez most korántsem propagandisztikus céllal történt, mindössze arról van szó, hogy hosszú távon lényegtelenné vált, ki küldte fel ezt a férfit a csillagok közé. Gondoljunk csak bele, Neil Armstrongra se azt mondjuk, hogy az első amerikai a Holdon, hanem az első ember a Holdon. Ember – ez a lényeg. Az is tök jó, hogy felsorolják a húsz legjobb szovjet űrhajós-jelölt nevét a névsorolvasásánál, ebben a formában azért nekik is emléket állít ez a mű. 

Ez a sztori legalább annyira Gagariné, mint amennyire a rakétát és a kilövést megtervező Koroljové (Mikhail Filippov). Benne jelenik meg a valóság talaján álló férfi képe, a tervezőé, aki itt most a legfőbb irányító is. Bár szeretné elérni a célját, számára az emberek biztonsága az első, nem akar áldozatokat. Viszont az íróasztal mellől az út az ismeretlenbe vezet, képtelen garantálni a kiválasztott katona épségét és ez megijeszti. A valóságban persze nyilván más döntött, felülről, Koroljovnak nyilván nem volt ekkora beleszólási lehetősége a dolgokba. Számomra a legjobb teljesítményt a feleség, Valentina alakítója, Olga Ivanova nyújtotta. Bár csupán mellékszereplő és alig adtak neki szöveget, mégis igazán intenzíven közvetíti az aggódó asszony érzelmeit a nézőnek. Amúgy a színészek mind jók voltak, senki sem tűnt ki, mint a környezetétől elütő, hiteltelen alak – kiemelném még a feleségek találkozóján a szőke asszonyt, ő nagyon tetszett, sajnos a figurája neve titokban maradt, így a színésznő nevét se tudom. Érdekes még látni a régi kor mára sokak számára elképzelhetetlen lassúságát, ahol például az apa csak akkor tudja meg, mit vitt végbe a fia, mikor már visszajött. 

Jöjjön most egy kis kitérő, tekintsünk vissza néhány évtizednyit a múltba és ismerjük meg az embert, akiről cikkem tárgya született! 

Történelmi arcképcsarnok-rovat: Jurij Alekszejevics Gagarin 

(Az idézőjelben lévő információk közvetlenül a rendkívül okos magyar vagy a sokkal korrektebb és tartalmasabb angol wikipediáról származnak, szó szerint vettem át őket.) 

Jurij Alekszejevics Gagarin 1934-ben született egy Klushino nevű faluban (amit halála után átneveztek Gagarinná az emlékére). Volt két nővére meg egy öccse; és gyerekként éppen azt az időt kellett megélnie, mikor a Szovjetunió európai területeit megszállták a németek. 1941 novemberében a Gagarin-családot kitelepítették a saját házukból, amit odaadtak egy német tisztnek. A nyomorgó família egykori otthona kertjében, egy kb. 3 x 3 méteres sárkunyhóban kényszerült lakni, majdnem két éven át! (Ez megjelenik a filmben.) A kis Jurijt általános iskolai tanárai „intelligens és szorgalmas tanulóként jellemezték”. 1951-ben öntőmunkási képzést kapott, ezután felvételt nyert a Szaratovi Műszaki Főiskolára, ahol „traktorokat tanulmányozott”. Ebben az időben a Volga folyónál dolgozott mellékállásban, mint dokkmunkás. Még ekkor belépett egy amatőr repülő-klubba, megszerezte a pilótavizsgáját, aztán besorozták katonának és vadászgépre került. 

Cikkem tárgyában megjelenítették a húsz fős elitet, de Gagarin bekerült a közülük kiemelkedő Szocsi Hatosba is (a legjobb hat), akikből a Vosztok-program első űrhajósait toborozták. 1960-ban egy a Szovjet Légierőnél szolgáló orvos ezt írta emberünkről: „Visszafogott; elszégyelli magát, ha túl pikáns viccet mond; egyértelműen látszik a Jurijban végbemenő magas fokú intellektuális fejlődés; kollégái közül kiemelkedik abban, hogy pontosan és nagy körültekintéssel figyeli meg a környezetét; remek a képzelőereje; gyorsan reagál; kitartó; nagyon gondosan készül minden egyes feladat vagy gyakorlat végrehajtására; a repülési mechanikát és a matematikai formulákat könnyedén használja; remekel a magas szintű matematikában; nem érzi magát kellemetlenül, ha meg kell védenie az álláspontját, amennyiben úgy hiszi, hogy igaza van; úgy tűnik, hogy jobban érti az életet magát, mint a barátai legtöbbje.” 

„Gagarint és [a filmben is megjelenő] társát, German Tyitovot kitűnő teljesítményük és kis termetük alapján választották ki az űrutazásra. (Gagarin 157 cm magasra nőtt.)” Jurij kedvenc sportja a jéghoki volt, de emellett imádta a kosárlabdát: a Szaratovi Műszaki Főiskola csapatát edzette és bíróként is részt vett ebben a sportban. 

A híres kozmosz-utazásra 1961. április 12-én került sor, űrhajója a Vosztok-1 nevet viselte. „Az egész repülés 108 percig tartott, eközben egyszer megkerülte a Földet – így ő lett az első ember, aki az űrbe utazott és az első, aki megkerülte bolygónkat.” Az első kozmonauta adott az utókornak egy szállóigévé váló felkiáltást. Miután Koroljov rádión közölte vele, hogy „minden rendben van”, megkezdődik a felszállás, Jurij teljesen informális módon azt válaszolta neki: „Poyekhali!” (Nyomás! vagy Gyerünk!) Ez a lelkes válasz aztán „a keleti blokkban az Űrkorszak kezdetének szinonimájává vált”. Ugyanakkor Gagarinnak tulajdonították azt a mondatot is, hogy „Nem látok itt fent semmiféle Istent.” Ám valójában sosem mondott ilyent, hiszen ortodox családban nőtt fel, vallásos nevelést kapott. (Ezt a most tárgyalt mozi finoman érzékelteti.) Az említett szöveget Nyikita Hruscsov adta a szájába, aki a repülés után meghirdetett vallásellenes mozgalomba kívánta betuszkolni őt, mondván „Gagarin kirepült az űrbe, de nem látott ott semmiféle istent.” A ferdítésről a híres űrhajós egyik társa, Valentin Petrov rántotta le a leplet egy 2006-os interjúban. 

Ahogy a filmben is látható, a szerencsésen visszatérő pilóta a pártvezér utasítására két teljes rendfokozatot lépett előre, majd számos kitüntetéssel és megtisztelő címmel halmozták el. Nem csak nemzeti hős lett, hanem a világ hőse. Felmerülhet a kérdés, hogy miként hatott ez rá? A magyar wikipedia szerint „Gagarin a hirtelen rászakadó népszerűséget rosszul viselte. Részben ennek, részben pedig megromlott házasságának hatására inni kezdett.” Az angol nyelvű változat azt mondja, a felesége tényleg rajtakapta őt egyszer egy másik nővel, feltételezett alkoholproblémáit viszont annak tulajdonítja, hogy „bár ismerősei szerint Gagarin társasági ivó volt, nemzetközi turnéja alkalmával állandóan olyan helyzetekbe került, mikor elvárták tőle, hogy igyon.” Bevallom, jobban nem néztem utána ennek, így fogalmam sincs, melyik forrásnak kellene hinnünk. Mindenesetre biztos, hogy mint felelős pilóta, messze állt tőle az alkoholizmus. 

Ismét idézet jön a hazánk nyelvén olvasható internetes lexikonból: „1962-től a Legfelső Tanács tagja lett, de később visszatért Csillagvárosba, ahol többször használható űrhajók tervezésével foglalkozott.” Ez a Legfelsőbb Tanács egyenlő a Fiatal Kommunisták Ligájának Központi Tanácsával. Soha többet nem engedték vissza a kozmoszba: „a szovjet vezetők megpróbálták távol tartani a repüléstől, mert féltek, hogy elveszítik a hősüket egy balesetben.” Ennek ellenére részt vett a Szojuz űrprogramban, amely 1967-ben indult meg. Itt már csak helyettes jelölt, második volt Vlagyimir Komarov mögött, aki Gagarin tiltakozása ellenére szállt fel hajójával, majd a landolásnál szörnyethalt. Ettől kezdve Jurijt végleg eltiltották az űrhajózásban való bárminemű részvételtől. (Szegény, hiszen ő jót akart…) 1967-től a Moszkva melletti Csillagváros Kozmonauta Képzőközpontjának egyik kiképzőtisztje lett (az intézményt halála után róla nevezték el). És ha már halál: A nagy hős mindössze 34 évesen fejezte be földi pályafutását 1968. március 27-én, mikor egy máig titokzatos repülőgép-baleset áldozatává vált pilótatársával, Vlagyimir Szerjoginnal együtt. Jöjjön most néhány összeesküvés-elmélet a vesztéről! 

„A baleset körülményei sokáig tisztázatlanok voltak, a hivatalos vizsgálat eredményeit részleteiben nem közölték, így az évtizedek során sok találgatás látott napvilágot. (…) 2013-ban Alekszej Leonov űrhajós végül engedélyt kapott a valódi történet nyilvánosságra hozatalára. Eszerint a katasztrófa idején zajlott a Szu–15 vadászgép tesztje, ám a gép meghibásodott és az előírt 10 000 méteres magasság helyett 450-500 méterre süllyedt, veszélyesen közel kerülve Gagarin és Szerjogin MiG–15-öséhez, ami a keletkező örvény miatt 55 másodperccel később lezuhant. A katasztrófa valós okát vélhetően azért titkolták hosszú ideig, mert az új vadászgép sikertelen tesztje – ami ráadásul egy nemzeti hős halálát okozta – súlyos presztízsveszteség lett volna a légierőnek.” (...)„Leonovnak csak azzal a feltétellel engedték meg, hogy elmesélje ezt az eseményt, hogy megígérte, nem nevezi meg a Szu-15-ös pilótáját, merthogy az illető még mindig él, a nyolcvanadik életévében jár és rossz az egészségi állapota.” 

„Egy másik elmélet szerint Gagarin nem a MiG–15UTI balesetében halt meg a Kirzah megyében, Vlagyimir járásban található Novoszelovo falu közelében, hanem egy megrendezett balesetről volt szó, ahol két vadászgép pilóta az eredeti terveknek megfelelően sértetlenül katapultált a repülőgépből. Míg Gagarin valójában, mint a sikertelen Zond–4 Hold körüli űrrepülés (a Zond-program az USA Apollo űrprogramjának szovjet megfelelője) résztvevője, visszatéréskor vesztette életét. Tehát a figyelemelterelő repülőgép-baleset időpontjában Gagarin valószínűleg már halott volt.” (...) „A KGB jelentése szerint a balesetért a repülésirányítók felelősek. Az iratban az áll, hogy egy repülésirányító idejétmúlt adatokkal látta el Gagarint, és a felszállás idején az időjárási viszonyok sokkal rosszabbak voltak, mint amit a pilóta várt volna. A földi kiszolgáló-személyzet ezen kívül a gépen felejtette a külső üzemanyagtartályokat. Gagarin tervezett repüléséhez tiszta időre volt szüksége és a külső tartályok is hátráltatták. A nyomozás során kiderült, hogy a repülő dugóhúzóba került, talán mert nekiment egy madár, de elképzelhető, hogy egy másik gépet próbált kikerülni. [Utóbbi egybevág Leonov állításával.] A használhatatlannak bizonyuló időjárás-előrejelzés miatt a pilóták azt hitték, hogy magasabban vannak, ezért voltak képtelenek kihozni járművüket a forgásból.” 2007 áprilisában a Kreml megvétózta, hogy újfent nyomozzanak a rejtélyes baleset ügyében, mondván „nem láttak okot rá, hogy új nyomozást indítsanak.” A hős kozmonauta sírja a Kreml falában van. 

A túlvilágra távozásán kívül az űrrepülését is misztikum övezi: „Korabeli nyugati források szerint nem Gagarin volt az első ember az űrben: több sikertelen, a pilóták halálával végződő kísérlet előzte meg Gagarin űrrepülését, amelyeket a szovjet propaganda elhallgatott.” (Akit ez a téma bővebben érdekel, az keressen rá a youtube-on arra, hogy Lost Cosmonaut!)  Az „egyik elmélet szerint Gagarin valójában egy szerepet játszott el, azaz helyett[e] Grigorij Gigojevics Nyeljubov repült 1961 április 12-én. Mivel az űrhajós-kiképzésben szintén részt vett Gagarint tekintette a párt a kommunista emberideálnak és nem Nyeljubovot, ezért a hős űrhajós szerepét Gagarin játszotta el (…).” 

Akár így, akár úgy halt meg, a világ máig se feledte el Jurij Gagarint: „Tisztelgésül a világ első űrhajósa előtt, Neil Armstrong és Buzz Aldrin Gagarin egy[ik] kitüntetését [magukkal] vitték az Apollo–11 útjára és a Hold felszínén hagyták azt a holdsétájuk alkalmával. (…) A Nemzetközi Csillagászati Unió a Ljudmila Csernih szovjet csillagász által 1968. február 6-án felfedezett 1968CB jelű kisbolygót Jurij Gagarinról nevezte el, hivatalos megjelölése szerint 1772 Gagarin néven.” Dicsőségére díjat alapítottak, szobrokat emeltek neki, zenében is megörökítették, elneveztek róla holdkrátert, űr-indítóállványt, katonai akadémiát, hajót, repülőt és hoki-kupát. Április 12. 1962 óta ünnepnap, kezdetben csak a szovjet blokkban tartották számon, mint a Kozmonautika Napját, 2011 óta viszont az egész világon ez a Nemzetközi Emberi Űrrepülés Napja, becenevén a Jurij-nap. Gagarin két lánya még ma is él, az idősebbik, Jelena, történész, aki a Kreml Múzeumban dolgozik; a fiatalabb, Galina, pedig közgazdaságot oktató professzor a moszkvai Plekhanov Egyetemen. 

Az itt bemutatott film címszereplője nem csak űrhajósként, hanem emberként is máig kedvelt alak. Apró termete mellett legendás mosolyát szokták megemlíteni, ami azonnal szimpatikussá tette őt, bármelyik országban járt is. Nagyon odaadóan viselkedett a tiszteletére összesereglett tömegek irányába. Egy fennmaradt anekdota szerint mikor Manchesterben járt, hatalmas eső kerekedett, de mégis ellenezte, hogy felhajtsák az autója tetejét. Azt mondta: „Ha ez a sok ember mind eljött, hogy köszöntsön és kibírja, hogy álljon az esőben, akkor én is kibírom.” Visszautasította a felkínált esernyőt, és végig állva maradt, hogy az emberek láthassák őt. 

A világon mindenütt szeretik és elismerik, jelképpé vált. 

Most pedig térjünk vissza a Pervyy v kosmose-hez! A rendező Pavel Parkhomenko volt a production designer (hogy mondják ezt magyarul?), az írók közül Andrey Dmitriev csak írt, Oleg Kapanets viszont pénzével támogatta a készítést, valamint egy ezredesként valahol feltűnik a képeken. Oroszországban 2013 nyarán mutatták be e művet, 2014-ben pedig dvdn is kijött. Bár HD-ben rögzítették, máig nem adták ki blu-rayen, de nagy felbontású változatához hozzá lehet jutni az Amazon Home rendszerében. A játékidő pontosan annyi, ahány percet Jurij kint töltött az űrben. A „Gávárity Moszkvá” résznél az eredeti 1961-es rádiófelvételt játszották be. Arra kíváncsi volnék, hogy az alkotók mennyi korabeli dokumentumot használtak fel, valamint hogy kaptak-e korábban sosem publikált anyagokat az államtól – merthogy a Gagarin állami pénzen készült, mégpedig kb. 9 és félmillió dollárnyi rubelből. 

A kritikusoktól vegyes értékelést kapott: a színészek teljesítményét, a rendezést és a történetmesélést kedvelték; viszont kritizálták a látványeffekteket, a felülről jövő támogatást és azt, hogy kihagyták, mi lett a hős kozmonautával a repülése után. Utóbbi tulajdonképpen érthető, ha a korábban felvetett „politikamentesítést” figyelembe vesszük… Egy Martin Chilton nevű újságíró kiderítette, hogy a címszereplő családja támogatta ezt a projektet, míg két korábbi feldolgozást (egy musicalt és egy fiktív drámát) bojkottáltak; Chilton érzékeltette cikkében, hogy ez azért van, mert itt Gagarin életét makulátlanná tették. Azonban éppen ezidőtájt jött ki a nagy sikert arató Gravitáció, ami talán lökést adhatott az Első a világűrbennek – a hazai mozikban látható angol eredetű poszteren látszik, hogy ott rájátszottak erre; ezen felül pedig a történet egyezik az eredeti felvételekből összeállított brit First Orbit című dokumentumfilmével. 

Az én véleményem az, hogy ennek a mozgóképnek egyetlen hibája van: a történelmi hűség. Mindannyian tudjuk, hogy Jurij sikerrel járt, ezért hiába a sok hátráltató tényező, sosem fenyegeti igazi veszély. Azonban átélhetjük benne a kiképzést, az atmoszférán áthatolás rémisztő pillanatait, meg a magyarok számára kevésbé csillogó ’50-es évek szovjet életérzését. A legnagyobb erénye viszont az, hogy eszünkbe juttatja, közelebb hozza hozzánk ezt a felejthetetlen férfit, aki először lehetett tanúja annak, milyen csodálatos a Föld az űrből nézve… 

Pontozás: 

imdb: 6.6 

Szerintem: 4/5 (Ahogy mondtam, lehetetlenség szívből szorítani a hősért, mert tudjuk, hogy úgyis sikerül neki.)

Egyéb hírek: A blog javítása lassan halad, jelenleg 2012 legelején járok. A Kék szemek december 6-án elsőként mutatkozik majd be nagyközönség előtt a Békéscsabai Irodalmi Esten, aki el tud jönni, jöjjön, alkosson tömeget, lehet majd nyerni és vásárolni is a könyvből!

Legalább két éve feltűnt, hogy valamiért a blogról kimaradt a Harry Potter-széria második felvonásának bemutatója, így most egy hiánypótló cikk következik. 

Nagyon fontos: Nem olvastam egyik könyvet sem, amit erről az univerzumról tudok, azt csak a filmekből és Mozsárágyútól tudom. Viszont olvastam a Heri Kókler paródia-sorozatot, ezért a szereplőket és tárgyakat azokon a neveken említem majd több alkalommal is, amiket a K.B. Rottring álnevű magyar szerző adott számukra. Szóval elő a Tom-porral, utazzunk el a Titkok Kamrájába! 

A sztori röviden annyi, hogy villám-sebhelyes, szemüveges címszereplőnket (Daniel Radcliffe) sorozatosan érik a látszólag megmagyarázhatatlan csapások, mialatt a jelek afelé mutatnak, hogy talán ő az iskola négy legendás alapítói közül az egyiknek (Jajdekár Jencinek) az utódja. Ha pedig ez igaz, akkor felelős azért, hogy kinyílt a Titkok Kamrája – az, amiről senki se tudja, hogy hol van, meg hogy miféle borzasztó szörnyeteget rejthet magában. A „sárvérű” varázslótanoncok egymás után dermednek meg, mintha valaki csúnya átkot mondott volna rájuk. Vajon tényleg Harry a hunyó? És ha nem, akkor kicsoda?

Jöjjön is a lényeg, mint varázspálca-suhintásra megjelenő kobra! Ez egy tök jó film. Az alapsztori egy nagyon izgalmas nyomozás, aminek során a fiatal srácnak és barátainak kell rájönniük, hogy ki, miért és hogyan tör az egész suli vesztére. A dolog egyértelműnek tűnik, Hermione (Emma Watson) és Ron (Rupert Grint) szinte kórusban mondják, hogy nyilván Rágó Máyfolt (Tom Felton) a felelős a Rokfortban garázdálkodó gyilkos rémség ámokfutásáért, hiszen ki más lenne méltó utódja Jajdekárnak? Igen ám, csakhogy közben a Mágiaügyi Mini Sztérium „házkutatást tart” Hibridnél (Robbie Coltrane) – vajon neki mi köze van ehhez az egészhez? És hová vezet a pókok ösvénye? 

A nyomozást nagyszerű poénok színesítik, ezek elsősorban Ronhoz köthetőek; valamint közben ugye zajlik a tanítás: van itt mandragóra-átültetés, kavics-meccs, átok-kivédési gyakorlat és mágus-párbaj! A Chamber of Secrets azon folytatások közé tartozik, ahol a cél még tényleg a történetmesélés, a mesemondás, a szálak szövögetése, nem pedig a kaszálás. Az előző epizódban megismertük a világot és a benne élő szereplőket, de ahogy az ifjú varázs-használóknak, nekünk is sokat kell még tanulnunk J.K. Rowling univerzumáról. Jönnek új kihívások, amik során a szereplők egyes tulajdonságai megmérettetésre kerülnek; sosem látott mitikus teremtmények (akikkel azért más művekben már találkozhattunk); friss figurák, akik segítik vagy hátráltatják a hősöket; mindezeket pedig érdekes formában tárja elénk a rendező Chris Colombus. Őt azért is szeretném külön méltatni, mert így, sokadszorra látva rengeteg kis utalást találtam, amit kollégáival együtt elrejtett a játékidő folyamán – mind-mind a főellenségre utalnak.  

Szpojlerek itt  

Első a mandragóra, ami elég nyilvánvaló. A második Lockhart óráján Hermione megállító-átka – mintha a kis manókat valaki megdermesztené. A harmadik a női vécé első jelenete, ahol a kamera úgy mozog, hogy elsőként az ominózus csapokat láthatjuk a mosdókkal, amiknek később jelentős szerepe lesz. Biztos van még pár, én ennyit találtam meg. 

Szpojlerek vége 

Ugyanakkor ez a film néhány tekintetben eléggé rossz. Az egyik nagyon idegesítő dolog a Dobby nevű manó. Mindig is utáltam, mert nem elég, hogy borzasztóan ronda és mazochista; de dühítő, hogy mindig direkt bajba keveri Harry-t; és túlságosan nagy a hatalma – varázspálca és mágikus szavak használata nélkül tud varázsolni. Ezt a figurát elvileg meg kéne kedvelnünk, szánnunk kellene, ám erre senki se kérjen, én bizony utálom. A másik, hozzá hasonló gyenge pont az új védővarázs-tanár, a seggfej Lockhart (Kenneth Branagh). Ő persze egy vicces karikatúra, aki talán egyfajta kritikája a túlzottan sikeres, minden akadályt legyőző legendás hősöknek, de ettől függetlenül lehetetlenség megkedvelni. Hülye, gyáva, nevetségesen néz ki, szóval ő se a szívem csücske. (A titka viszont remek ötlet.) Tehát ez a két új alak eléggé lerontja a színvonalat, viszont őket ellensúlyozza az érdekes, már nevében is rejtélyes Tom Riddle (Christian Coulson – riddle = találós kérdés, megoldásra váró feladvány).

Egyébként az tuti, hogy a Potter-filmfolyam addig volt igazán jó, ameddig a hangsúly (vagy annak a jelentősebb része) a poénokon volt, és nem a hűdesötét, hűdekomoly atmoszférán, ami aztán annyira véresen brutális, hogy egyetlen jelentős szereplő se hal meg… Jó példa erre a szellemek jelenléte, akik barátságos, sokszor vicces alakok, de ahogy komolyodik a cselekmény, úgy tűnnek el. Persze azért itt is van már komoly mondanivaló, amit „aljas módon” rejtjelezve közölnek, és aztán a nézőn múlik, hogy ezt észreveszi-e vagy se (például a szőke, talpig feketében járó rasszisták, akiknek „semmilyen alapjuk nincs” arra, hogy önmagukat a szerintük alacsonyabb rendűek fölé emeljék). És jönnek a mozis klisék, amiket valahogy sose lehet elkerülni: A gonosz hosszú hajú férfi; van egy karakter, aki mindent tud, de ahelyett, hogy elmondaná, amit tud, rejtélyeskedik és ezzel (meg a nagyszerű ötleteivel) bajba sodorja a főhőst; a számítógéppel rajzolt figurák nincsenek hatással a környezetükre (Agyar például nem reagál a pókokra, a gyerekek meg a megidézett kobrára); és akadnak megmagyarázhatatlan események, amikhez még a könyvek ismerete se nyújt segítséget. Utóbbi ékes példája az, amikor Harry „éjnek évadján”, a penitencia óráról kifelé menet először két haverjába, majd Alamusz Giccsbe (a mindig kitűnő David Bradley), végül a komplett évfolyamába fut bele. Ezek közül csak Giccsről hihető, hogy este a suli folyosóit járja, a többiek hová a bánatba mennek? Az már mellékes, hogy a százfűlé-főzet elvileg egy órán át hat, de hacsak nem tart 45 percig, hogy az aulából feljussanak a Jajdekár klubhelyiségébe, akkor ez sose volt egy óra (bár, talán a mozgó lépcsők megszívatták őket). 

Szpojlerek innentől 

Pár érthetetlen dolgot a folytatások után visszatekintve és a további könyvek ismeretében már meg lehet magyarázni. Feltűnt például, hogy Cotton professzor (Alan Rickman) azt mondja, hogy amiért Harry és Ron kárt tettek abban a gyilkos fában meg tiltott légi közlekedést folytattak vagy mittudomén, ki kellene csapni őket. Erre Dupladurr igazgató úr (itt még az előkelő atmoszférát és bölcsességet sugárzó Richard Harris) és Meggenya professzorasszony (Maggie Smith) azt mondják, majd ők eldöntik, és akkor maradjanak. Nos, ez retrospektívben érthető, hiszen a tanárok mind összefogtak, hogy megvédjék a főhőst, de közben fenn kell tartaniuk előtte az álcájukat. Vagyis ez itt színjáték. „10 pont a Csippendélnek” – de ezt ki számolja? A filmekben senki, a könyvben viszont egy varázstárgy, vagyis ha egy ehhez hasonló mondat elhangzik, annak hatása lesz. Felmerült bennem, hogy a normális világ mögötti rejtett világ tud-e valamit Istenről vagy egy magasabb erőről – Mozsárágyú szerint az egyik regényben az írónő utal egy teremtő alakra, de csak ennyire emlékezett vissza. A nekem totál ismeretlen Percy Weasley (ezt most úgy mondom, hogy az összes filmet láttam) kolléganőm szerint később egyfajta negatív alakként még visszatér, de a véleményem az, hogy teljesen lényegtelen, funkció nélküli alak. Szóval mire kellett? Van még két kis poénom, saját kútfőből: Teljesen olybá tűnik, hogy Hibrid maffiaügyekbe keveredett, illetve uzsorakölcsönt vett fel, hiszen egy rossz hírű utcában találkozik Harry-vel, láthatóan hazudik arról, hogy mit keresett ott; később rendkívül ideges, próbálja menteni a srácot, akinek a szobáját valaki feldúlja; végül el is viszik és bedugják a böribe. Ezen felül érdekes egybeesés, hogy a párszaszájú Potter alakítója több mint egy évtizeddel a Chamber of Secrets után a Szarvakban szintén képes parancsolni a kígyóknak. 

Kérdéseim: 1. Minden jel arra mutat, hogy a Weasley-család autója élő varázstárgy (artifact creature:D). Vajon kell-e jogsi ahhoz, hogy valaki vezethesse? Ha nem, miért nem? 2. Mirtill halála 50 év alatt senkinek se szúrt szemet? Hogyhogy nem vizsgálódtak az ügyében? 3. 1000 év alatt csak 2 pali volt, aki párszaszájú? Ez ennyire ritka lenne? 4. Miért halálos az iskola a tanulóira nézve? Ez a „halálos” viszont ál-veszély, hiszen ahogy feljebb mondtam, egyetlen lényeges szereplő se hal meg a teljes széria alatt (kivéve Edward Cullent, de hát ő más kategóriába esik). Akkor meg minek ez a művi feszültség? Miért nem lehet kinyírni mondjuk Debil Longatomot vagy a kilences ikrek egyikét? (Gyengébbek kedvéért utóbbiak a Weasley-k.) 5. Dobby konkrétan tudja, hogy mi van a Kamrában? A naplóról is tud? Ha a válasz igen, akkor ahelyett, hogy Harry-t baszkurálja, miért nem próbálja meg inkább önfeláldozó módon megsemmisíteni a naplót vagy kinyírni a baziliszkuszt?

6. Mi a túróért van az, hogy a kisdiákok 50 centire állnak a nyilvánvalóan megvadult kobrától? Miért nem mennek legalább harapási távolságon kívülre? 7. A kígyóknak nincs valódi fülük, de ez a kobra akkor is süketnek tetteti magát. Miért csak Harry negyedik felszólítására reagál? 8. Mire jó az, hogy a nyilvánvalóan semmire se használható, rosszakaratú Lockhartot leviszik a Kamrába? 9. Jajdekár Jenci miért építette a titkos búvóhelyét a lányok klotyója alá? Ezek szerint Gigawatt (bár itt még csak Megawatt) Voltmárvolt a lányvécébe járt be fondorlatos ügyeit intézni?:D 10. A baziliszkusz nyilván nem egészen kígyó, de azokkal a baszottnagy orrlyukakkal hogy nem érzi meg Harry (félelmének) szagát? 11. Hermelin ki vagy mi után akart nyomozni és hol? Meg minek? Ő ugye bent ragad a budiban, de nélküle is megtudnak mindent, ami Ron szerint egyenlő a semmivel – és tényleg. 12. Az említett vöröske mire föl kapja a végén a plecsnit? Azon felül, hogy majrézott, és jó helyen volt jó időben, valamint taccsra vágta a pálcáját és ezzel a varázsképességét, semmit se csinált. A származásáért tüntetik ki, mint az iskola „dísz-szegénylegényét”? Vagy apuka beveti a Mini Sztériumi összeköttetéseit? (Utóbbi elég valószínű, hiszen ők helyezik vissza Dupladurrt a tisztségébe…) +1: Miért mindig az átok-kivédő tanár a rosszfiú? Ezeket miért nem világítják át egyből vagy legalább a második eset után? Aki bármelyikre tudja a választ, kommenteljen! 

Utólagos szerkesztés: Mozsárágyú felhívta a figyelmemet rá, hogy Dumbledoor, Piton és az egyik Weasley-iker meghalnak a széria vége felé, tehát az "egyetlen jelentős figura se hal meg"-dologban tévedtem. (Viszont az utolsó úriember elpatkolására nem emlékszem a filmekből.) Ezen kívül szerinte a sötét átkok kivédése tanári állás "el van átkozva", azok, akik vállalkoznak a tanítására, mindig elbuknak. (Hogy ez az átok szó szerint értendő-e; ha igen, akkor kitől származik és tudnak-e róla; abban már korántsem volt biztos. Az azonban tuti, hogy csak olyan ember tudja oktatni ezt a tárgyat, akinek van/volt valamilyen köze a sötét oldalhoz, ennél fogva erkölcsileg megkérdőjelezhető.)

Szpojlerek vége

Néhány szót az alkotókról: A rendező Chris Colombus pénzével támogatta a filmet. A forgatókönyvet Steve Kloves készítette (ő írta az összes HP-mozi meg A csodálatos Pókember szkriptjét, de utóbbi óta ilyen típusú munkát nem kapott a mozgókép-iparban). A zenét John Williams szerezte. A már szóba került Watson, Radcliffe, Grint, Coltrane, Bradley és Felton mellett visszatér még Maggie Smith (Meggenya professzor), Fiona Shaw (Fekália néni), Alan Rickman (Cotton professzor), John Cleese (Félig Fejnélküli Nick), Richard Griffiths (Vastagbél bácsi), Warwick Davis (az apró, ősz tanár) és Richard Harris (akinek sajnos ez volt az utolsó alkalma, mikor az igazgató bőrébe bújhatott…). Új szereplő Toby Jones (Dobby hangja), Jason Isaacs (Lucifer Máyfolt), Julian Glover (Aragog hangja – Pycelle mester a Trónok Harcából), Mark Williams (Weasley apuka – a Doctor Whoban Rory apja), Bonny Wright (a kis Genny) és Shirley Henderson (Hisztis Mirtill – a Doctor Whoban az embereket magába olvasztó űrlényes részben szerepelt). Sajnos az eltelt 14 év alatt ebből az illusztris gárdából hárman is távoztak az örök vadászmezőkre (sorrendben): Richard Harris (2002), Richard Griffiths (2013) és Richard Alan Rickman (2016)… 

Érdekességek: A könyv, amin cikkem tárgya alapul, 1998-ban jelent meg. Bár mind közül ez a legvékonyabb, ebből lett a leghosszabb film (két és fél órás). Rowling művei megjelennek a játékidő alatt abban a gyanús utcában és a boltban, ahol Lockhart dedikál – a háttérben álló polcokon vannak. A Chamber of Secrets munkálatai három nappal az első HP-mozi bemutatója után kezdődtek. Az egész forgatás legdrágább díszlete Dupladurr irodája. Dobby-t egy rúdra erősített labda „játszotta” a helyszíneken. A varázsautó egy Ford Anglia, pont olyan, mint az, amivel az írónő a barátaival furikázott fiatal korában – még a színe is egyezik, direkt így írta meg. A Weasley-házban magától kötő kötőtűk lehető legélethűbb megformálásáért az egyik stábtag anyukáját órákon át filmezték, miközben kötött. Egy norvég mozitulajdonos arról panaszkodott, hogy az ominózus csigás résznél jórészt gyerekkorú nézői jelentős hányada rosszul lett és rókázni kezdett – mind tele voltak cukorkával meg pattogatott kukoricával, szóval volt mit kiadni magukból… John Williams éppen befejezett egy munkát és már el kellett kezdenie egy következőt, így alig volt ideje megcsinálni cikkem tárgyának zenéjét. Amiket komponált hozzá, azokból William Ross állította össze a muzsikát, és ő vezényelte a zenekart is. Néhány dallamot az előző epizódból emeltek át. [Az imdbn egy furcsa komment azt állítja, hogy a százfűlé-főzetes felvonásnál Ron és Harry hangja nem változik meg, és nem az a feladatuk, hogy megpróbálják utánozni Döglégy és Mó-Csing igazi hangját, hanem hogy hozzájuk hasonló stílusban kell beszélniük. Hogy ebből mennyi igaz, dunsztom sincs, mert máshol azt írják, hogy a két színész a főhősök hangján szólal meg és eddig még csak magyarul láttam ezt a filmet, szóval aki esetleg látta angolul, az megerősíthetné…]

Daniel Radcliffe megközelítőleg 2 millió fontot kapott ezért a szerepléséért. A fiatal színész azt nyilatkozta, hogy a Titkok Kamrája a kedvence a HP-könyvek közül. Harry felhúzza a nadrágja szárát, hogy megmutassa, hiányzik a zoknija; Radcliffe-nek ehhez le kellett borotválnia a lábát. Ráadásul kézírását a rendező nem találta eléggé harrysnek, így amikor a főhős ír, akkor helyette az egyik statisztát láthatjuk. Rupert Grint tényleg retteg a pókoktól, annyira, hogy sohasem nézte meg azt a részt, amikor elmennek az erdőbe Aragoghoz. Amit ott láthatunk tőle, az valódi félelem, mert elképzelte, mit érez, mikor igazi pókokat lát. Emma Watsonnak a zárójelenetnél meg kellett ölelnie a két fiút, de annyira zavarban volt, hogy a direktor azt mondta neki, akkor alakítsa úgy a cselekményt, ahogy szeretné. Emma tényleg megölelte Danielt, de csak alig pár másodpercre, így az alkotóknak meg kellett állítaniuk a képet, hogy úgy tűnjön, mintha egy teljesen hétköznapi ölelés lenne; Rupert viszont csak egy kézfogást kapott. A rajongók visszanézve azt mondják, már itt megmutatkozott a Hermione és Ron közti vonzalom. Mikor Rágó azt mondja Mó-Csingnak, hogy „Nem is tudtam, hogy tudsz olvasni.”, az improvizáció, ugyanis Tom Felton elfelejtette a szövegét. Richard Harris a bemutató előtt alig pár héttel hunyt el. A Döglegyet alakító Jamie Waylettet 2 évre becsukták a kóterbe, mert részt vett a 2012-es londoni zavargásokban. Chris Colmbus mind a négy gyermekét beletette a filmbe. A gyerekszereplők közt fejtetű-invázió tört ki a munkálatok során, ezért ápolónőket kellett alkalmazni, hogy megakadályozzák a fertőzés terjedését. A stáblista végén kiderül, hogy mi lett Lockhart sorsa – a kereskedelmiken persze ezt sosem adják le… 

Jason Isaacs elég jelentős befolyást gyakorolt a karakterére, ezzel együtt a filmre is. Ő találta ki, hogy Lucifernek hosszú, szőke haja legyen, valamint hogy a sétabotjába rejti a varázspálcáját. Állítólag a hosszú haj azért lett, hogy az idősebb meg a fiatalabb Máyfoltot könnyebb legyen megkülönböztetni (komolyan?). Ahhoz, hogy a paróka tincsei ne hulljanak az arcába, a színésznek folyamatosan kissé hátra kellett hajtania a fejét, emiatt a karaktere állandóan dölyfösnek, sznobnak tűnik, mintha szó szerint lenézne a többiekre. Isaacs annyira megkedvelte a sétapálcát, hogy megkísérelte hazavinni, de elkapták:) Colombus-nak nem volt ínyére ez a sok változtatás, de Radcliffe meggyőzte őt, mondván Jason bácsi ötletei „tök jók”. Fia alakítójához hasonlóan az idősebb rosszfiú életre keltője is improvizálhatott: Amikor Lucifer szembesül azzal, hogy a cselszövése eredménytelenné vált, még odaszól Potternek „Reméljük, Mr. Potter mindig itt lesz, hogy megmentse az iskolát.” – ez és a rá adott válasz a színjátszók pillanatnyi ötlete volt. Hasonló módon történt meg az, hogy idősebb Máyfolt a Dobby-t felszabadító átverésnél a halál-átkot mondja, itt ugyanis Isaacs az első eszébe jutó ártó varázst nyögte ki, és mivel éppen akkor fejezte be a negyedik könyvet, ez ugrott be neki. Szóval a figura igazából nem ennyire hülye:)

A Harry Potter és a Titkok Kamrája körülbelül 100 millió dollárból lett és 879 milliót hozott vissza világszerte. A kritikusoktól mindenütt pozitív visszajelzéseket kapott, mindenki odavolt a sötétebb atmoszféráért, pedig ez annyira nem is érezhető. Az Egyesült Királyságban kiadott dvd-változata lett az első, amiből ott több mint 1 millió darabot adtak el. 

A tanulság az, hogy miképp egy versnél vagy egy regénynél, a filmeknél is sokat számít, hogy hány évesen találkozunk vele. Még mindig szórakoztatónak tartom, de már látom, hogy az alkotói milyen nagyszerű munkát végeztek benne. Persze így se lett tökéletes, de a műfaján belül a legfelső kategóriába tartozik.  

Pontozás: 

imdb: 7.4 

Szerintem: 4/5 (A zavaró mellékalakok és a logikátlan ökörségek miatt kap egy pontnyi levonást.) 

Hírek: 

- Chris Colombus írja az érdekfeszítőnek korántsem nevezhető állítólag közelgő Szörnyecskék 3 meg a Kincsvadászok 2 forgatókönyvét (előbbinél producerkedik); azonban sokkal izgalmasabbnak hangzik az I Kill Giants, melyben egy fiatal nő az életében jelentkező problémák elől egy kitalált világban keres menedéket – mintha a Brazil női párja lenne! Ezt Chris bácsi pénzeli. 

- Bár Steve Kloves-t az említett The Amazing Spider-Man óta nem engedik írni, abban senki se akadályozza meg, hogy támogasson egyes projekteket. Így most például részben az ő vagyonából készült a közelgő Legendás állatok és megfigyelésük (amiből már most azt mondják, hogy lesz még két felvonás), illetve az immár harmadik (?) Jungle Book (rendezi: Andy Serkis). 

- J. K. Rowling szintén támogatói feladatot lát el a Cormoran Strike című tévésorozatnál, ami a saját férfi álnéven kiadott, azonos című könyvén alapszik. (Ez egyébként a főhős pasi neve és hát elég hülye név az, hogy Kormorán Csapás vagy Sztrájkoló Kormorán…) 

- John Williams komponálja a közelgő Star Wars-ok, a Ready Player One és az Indiana Jones 5 zenéjét. 

- Emma Watson egy újabb A Szépség és a Szörnyetegben lesz az egyik címszereplő, természetesen az első, a második meg Luke Evans. (Jelenleg a normális emberek többségében Emma Watson feminizmusa kint ellenszenvet ébreszt, Evans úr Drakulás szuperhősködése pedig csúnyán elhasalt a jegypénztáraknál. Lehetett volna ennél rosszabb párost összehozni?) 

- Jason Isaacs a misztikus thriller London Fields-et erősíti, valamint az érdekesnek látszó The Death of Stalint, amely a diktátor utolsó napjait és a halála által létrehozott káoszt örökíti meg – de amerikai készítőktől… 

- Kenneth Branagh a szuperhős-hullámok meglovagolása után felül a YA-vonatra, következő munkája az Artemis Fowl című izé, aminek producere és rendezője lesz.

- David Bradley a rendkívülinek látszó Await Further Instructions-ben szerepel jövőre. A sztori szerint „Karácsonykor egy rosszul működő család bent reked a saját otthonában, miközben tagjai ijesztő üzeneteket kapnak a tévén keresztül, ami egymás ellen fordítja őket.” Számomra ez tök jól hangzik! 

- Warwick Davis a Star Wars VIII-ban és a Zsivány Egyesben is szerepet kapott. 

- John Cleese mostanában szinkronszínészként gyakorolja hivatását. Benne lesz a nyilvánvalóan borzalmas ökörség Trollokban, valamint a jó ötletre épülő Charmingban. Utóbbiról ennyi van az imdbn: „Három mesebeli hercegnő azzal szembesül, hogy mindegyiküket ugyanaz a herceg jegyezte el.” Aki Prince Charming - ezt magyarul úgy mondjuk, hogy „a mesebeli herceg”, de ez a neve, a charming elbűvölőt jelent, megnézem majd, hogy miként fordítják le hazánk nyelvére ezt. Mindenesetre a Meridához hasonló, kliséket felrúgó valamire számítok. 

- Bonny Wright szintén egy animációs mozihoz kölcsönzi hangját. Az A Christmas Carol a világhírű Karácsonyi ének előzménye, amiből megtudhatjuk, hogyan lesz Scrooge olyan, amilyen. Különben ez se tűnik rossznak… 

Ezek után azt hiszem, ildomos lenne megnéznem a Hellraiser III-at, ami szintén hiánypótló lenne. Elképzelhető, hogy ez lesz a következő cikkem témája. (Erre 2023-ig nem került sor...)

Korábban még sosem gondolkodtam el azon, hogy mi lehet a célja egy rövidfilmnek? Talán elsősorban az, hogy felhívja a figyelmet az alkotóira, a benne szereplő színészekre, és esetleg megnyissa az utat egy egész estés mű felé. Így született például a szerintem lenyűgöző Whiplash; de említhetném akár a 12 majmot is, amit pedig egy francia rövidfilm inspirált.

Ritkán nézek ilyen alkotásokat, ezekről nehezebb írni szpojlerek nélkül, mivel a borzasztóan lerövidített játékidő miatt gyakorlatilag minden mozdulat/történés fontos (kellene, hogy legyen). Láttam már kitűnő alkotásokat ebben a kategóriában, elég csak a filmmágus Georges Méliés kis mozgóképecskéire, vagy a Juno Temple nevével fémjelzett Swerve-re gondolni, de biztos vagyok benne, hogy számos elsőrangú magyar mű gazdagítja ezt a műfajt. És akkor jönnek az olyanok, mint az Up on the Roof, ami utólag visszanézve nyilvánvalóan propaganda/pénz-felmarkolási célból jött létre, de oké, ezt még meg lehet érteni. Ám hogy mi a fasz volt ez a Regardez, arról egyszerűen normális modorban képtelen vagyok értekezni, mert annyira feldühített.

Innentől csúnya szavak és szpojlerek jönnek!

Ismeritek a klasszikus kort idéző névvel megáldott Eros Vlahos-t? Ha nem, akkor a hiba nem bennetek van. Ő egy most 21 éves brit fickó, akinek eddigi rezüméjén pár sorozat (Da Vinci démonai, Sikersorozat), pár lényegtelen film (Nanny McPhee 2, 2012-es Keira Knightley-s Anna Karenina) található, leghíresebb alakítása pedig a Trónok Harcában valami Lommy Greenhands nevű figura, akire egyáltalán nem emlékszem. Szóval ez az illető fogta magát és írt egy történetet, amire saját pénze mellett egy Jack Cooper Stimpson nevű ipse lóvéját is elverte. Elverte, mert ez értékelhetetlen.

Adott egy pacák (a színész nevét le se írom, mert jobb, ha titokban marad, hogy vállalkozott erre), aki könyvelő valahol. A főnöke (?) egy fiatal, gazdag seggfej, aki a legutóbbi nagyszerű pénzügyi manőveréért meg akarja őt jutalmazni, ezért odaadja neki hétvégére a párizsi lakását. Azt mondja neki, hogy menjen, tegyen amit akar, azon a két napon élvezze az életet Franciaország fővárosában!

(Itt még bármi lehetett volna. A nyitáskor a főnök telefonon beszél valakivel és azt mondja neki: "mivel a könyvelő ilyen jól csinálta, nem kell börtönbe menned". A nyitánykor látható "városi legendán alapul" felirat ezzel együtt bárhová vezethet; hiszen adott az ismeretlen helyszín, egy idegen ország, idegen kultúrával, és a nyelvvel, amit a főszereplő nem beszél.) Most tessék kapaszkodni, mert jön a lényeg, a konfliktus! Minden egyes szó igaz...

Tehát a pasi ott van a lakásban. Mindenfélét megkóstol a hűtőben, aztán vécéznie kell. Nagydolog. Elvégzi a dolgát, és ekkor szembesül vele, hogy a lehúzó szerkezet, úgy tűnik meghibásodott. És négy órakor jön majd a takarítónő. A hölgy megérkezik (ez Maisie Williams...) és a pasas megmutatja neki a szart, majd megnyomja a gombot, hogy mutassa, a wc bizony nem működik... És akkor mi lesz? Találjátok ki, de ne is, inkább elmondom: Most működik, a víz csak úgy ömlik.

ENNYI A FILM. ERRŐL SZÓL. 

Szépen, nyugodtan bemutatom, mit jegyzeteltem, miközben néztem, kiegészítve a közben érkező gondolatokkal:

Regardez = rigárdé, jelentése nézz, nézd. Ezt ismételgeti az emberünk, mikor meg akarja mutatni, mi a gond. Először a hős maga végigjárja, kipróbálja az összes szobát, aztán a takarítónővel ismét végigjárnak mindent. A tipikus vesztes pasi a főszereplő, a főnökei nem tudják a nevét, ügyetlen, hülye haja van, szemüveges, persze… Töketlenkedik. Nevessünk rajta? Szánjuk meg? Ez most vicces akar lenni? Ezek a pozitív gondolatok. Képtelenség eldönteni, hogy mi volt az író-rendező szándéka. A fújtatós rész majdnem humoros, de semmi egyéb még csak meg sem közelítette az ingerküszöbömet. Talán a 10-15 éves nézőknek, illetve a rossz, amerikai stílusú gegek kedvelőinek ezek a dolgok nevetésre ingerlők lehetnek, de akinek ennél már egy picit kifinomultabb a humora, annak a látnivaló szórakoztató helyett idegesítő, irritáló és szánalmat keltő lesz.

Nem hiszem el, hogy tényleg van olyan, hogy a valóságban valaki megmondja a nevét neked, miután rosszul tudtad és utána te továbbra is, kettő másodperccel később, azon a helytelen néven nevezed. Azt sem hiszem el, hogy valakit, akit éppen megdicsérsz a nagyszerű munkájáért, nem tudsz a nevén szólítani. Ilyen csak a filmekben van, tehát életszerűtlen! A 12 perces játékidőből 4 percnyi ez a dühítő felvezetés. A továbbiakban semmiféle jelentősége nincs annak, hogy a koma kitől és miért kapta a lakást. Ezt a négy percet lehetett volna valami másra fordítani, ha ugyan lenne egy tényleges történet, de nincs, az egész egyetlen szó szerint szar poénra van kihegyezve, ami 10 percnyi ráhangolás után következik. Ha legalább ez jó lett volna, ha ezért a csattanóért megérte volna végigszenvedni az előtte lévő időt...

Azt se bírom felfogni, hogy miért Párizs? Ennyi pénzt el kellett baszni alapból egy helyszín miatt, miközben a "sztorit" el lehetett volna mesélni bárhol máshol is. A nyitánynál egy szobát mutatnak, nyilván Angliában, utána jön egy kb. másfél perces montázs az utazásról, ahol tényleg megjelennek a francia helyek, de aztán végig csak bent vagyunk ebben a lakásban. A "legenda" Franciaországban játszódik, és ennyire autentikusak akartak lenni? Az egyszerűbb lett volna, hogy csak a vonatot, repülést mutatják, majd azt, ahogy a pasi bemegy a házba. Ezért kár volt elutaztatni 5 vagy 6 embert egy másik országba...

Az meg egyenesen bődületesen irritáló, elmebeteg és életidegen megoldás, hogy az embernek nincsen annyi esze, hogy a fürdőszobai csapból vagy a konyhai mosogatóból hozzon vizet és azzal öblítse le azt a kurva wc-t. EZ HOGY NEM JUT ESZÉBE EGY FELNŐTT FÉRFINAK? Sose szoktam filmet megtekerni, de amikor ott szerencsétlenkedett a kagylónál, azt egyszerűen muszáj volt, mert SEMMI SEM TÖRTÉNT, és még végtelenül idegesített is. Még mindig nehezen bírom elfogadni, hogy 1. Tényleg az a konfliktus, hogy egy pasas nem tudja lehúzni a szart a wc-n. 2. Egy átlagos felnőttnek nincs annyi esze, hogy vizet hozzon a katasztrófa elhárítására. 3. Erre valaki pénzt adott. 4. Erre színészek és egy operatőr rááldozta az idejét. 5. Maisie Williams képes volt elvállalni egy ilyen munkát. 

Ha már Ms. Williams: A karaktere a 9. percnél jelenik meg, előtte mindössze egyetlen pillanatra tűnik fel, mikor a figyelmetlen főszereplőnek majdnem nekihajt a biciklijével. Ekkor odakiált neki valamit, amit a rendkívül humoros rendező utólag úgy fordított, hogy "Brexit köcsög" - feliratozták, ez van odaírva. Nyilvánvaló, hogy a film a Brexit előtt készült, valamint az is, hogy egy egyszerű járókelőről egy másik képtelen megmondani, hogy az most brit. Ráadásul hallatszik, hogy semmiféle B-betűs szó nincs abban, amit a lány mond...

Mikor a hapsikám felkapja a szótárat, akkor és ott még meg lehetett volna menteni ezt az egészet. Ugyanúgy szarban maradt volna, de megpróbálhatta volna elmagyarázni a dolgot a takarítónak előre, és akkor nem kellett volna megmutatni a vécézés eredményét. A leges-leges-legidegesítőbb viszont az, hogy kitaláltam a "nagy poént". Amint odaértek, rögtön rájöttem, ennél fogva még csak váratlan módon se bírt vicces lenni.

Szpojlerek vége

Azon töröm a fejem, hogy kit hibáztassak? Vlahos-t, akit ezért nyugodtan rögtönítélő bíróság elé lehetne állítani? Stimpsont, aki pénzt adott rá? Attól tartok, hogy a leginkább Maisie Williams a hibás, mert ha ő nemet mond és sose szerepel benne, akkor ez a szenny elsikkadt volna. Soha, senki sem lenne kíváncsi rá a készítő szűk családján kívül. Az egyetlen dolog, amivel meg tudom magyarázni a Regardez létrejöttét, az az, hogy a direktor el akart utazni Párizsba Maisie-vel, hogy megdughassa. Csináljunk egy filmet, legyél te a női főszereplő, gyere, bújj az ágyamba...

Megbocsáthatatlan, emberiség ellen elkövetett bűn ez. Fent van a youtube-on, ingyen megtekinthető, de az Isten szerelmére kérek mindenkit, hogy ne nézze meg, ha pedig mégis, akkor nyomjon rá egy lefelé mutató hüvelykujjat!

imdbs pontszáma egyelőre nincs. [2017-ben már van, 5.0.]

Szerintem: 0/5 (Azért mínuszba mégse akarok lemenni...)

Aki esetleg nem tudná, 2016-ban szüneteltetem a „mindenről írok, amit láttam”-munkamódszert, ugyanis 2015-ben többször is eszembe jutott, hogy az oldalon található megközelítőleg 1000 bejegyzésben rengeteg hiba van. Valamikor 2010 táján egyszer már nekifutottam a javításnak, de nem jutottam túl messzire, plusz maradtak hibák és közben a blog.hu megváltozott, emiatt újabb intézkedésre volt szükség. Tehát most az az elv vezet, hogy a meglévő cikkeket pofozom helyre ahelyett, hogy újakat írnék. Közben azért nézek filmeket és mindegyikről jegyzetelek néhány sornyi gondolatot. Ezeket vagy újévkor, vagy a 2017-es blogszülinap idején fogom közzétenni. Na, de ennyi felvezető után vágjunk is bele! 

Az utóbbi hónapokban háromévnyi anyagon sikerült átrágnom magamat. Most következzen néhány megfigyelés/megjegyzés ezekről az évekről:

2009. 

A hét évvel ezelőtti állapotokhoz képest általánosságban a legtöbb film imdbs pontszáma emelkedést mutat. Ez nyilván elsősorban annak tudható be, hogy 2009-ben még korántsem volt annyi embernek gyors internet-hozzáférése, vagy egyáltalán internete – ma már szinte mindenki ott hordja a zsebében a világhálót… Mozsárágyú Puskás Hungary-bemutatóját 168 ember kedveli, ami az eddigi legmagasabb szám ebben a kategóriában. Máig emlékszem, ahogy felutaztunk Budapestre, hogy megnézzük ezt, ugyanis itt, Székesfehérváron nem adták; és sokáig csak a művészmozikban vetítették. Mostanában már szerencsére felbukkan a tévében, érdemes megnézni, elég erős érzelmi hatása van a nézőre.

2010.

Ebben az évben inkább kolléganőm cikkei domináltak, engem ugyanis lefoglalt a haldokló kapcsolatom, ami éppen akkoriban ért véget. Onnantól azonban egy csomó időm felszabadult és többet tudtam írni. Két említésre méltó érdekesség van ebből az időszakból: A két szerző ugyanazon a héten írt a Retúrjegy és a Retúr című filmekről; illetve az év kedvelési-rekordja ismét Mozsárágyú egyik írásához, az Óvakodj a törpétől!-höz köthető (19 embernek tetszik). Emellett itt bukkant fel egy nagyon irritáló hiba, amit évekig képtelen voltam orvosolni és a későbbi bejegyzésekben baromi sok időt emésztett fel, ez pedig az utólagos szerkesztés során megváltozó betűtípus, amivel az online felületen szinte semmit se lehet kezdeni. 

Ez a hiba amiatt történik, hogy a régi Wordünkben másmilyen volt a betűtípus, szóval nem azt használtuk, ami a blog.hu-n alapvetően be van állítva; és ha utólag belenyúltam valamelyik írásba, akkor egyetlen szimpla Enter után akár egész bekezdések váltottak át a szerver betűtípusára, miközben eltűnt belőlük minden formázás. Ezt csak úgy lehet korrigálni, ha fogom az egész szöveget, kimásolom Wordbe és átállok erre a bizonyos központi változatra, vagy egy még rendes szövegrész után újból legépelem az egész mondatot/bekezdést, nyomok egy Entert és reménykedek. Azt hiszem, ez a probléma azután tűnt el, hogy abbahagytuk a régi számítógép használatát. (Erről az előző javítási jelentésben is értekeztem.)

2011. 

Ez az év rendesen megszívatott, ezért először nézzük a pozitívumokat! A legtöbb facebookos kedvelést megint Mozsárágyú kapta; a Hacsi, a leghűségesebb barátért (31). Nekem csak a harmadik hely jutott az Apja lányával (17), ami viszont tök jó, mert azt mutatja, hogy vannak, akik egyetértenek velem abban, hogy ez egy remek kis vígjáték, csak éppen a rendező személye miatt utálják. (A második helyezett egyébként az Egy gésa emlékiratai 19-cel, ami azért baromi fura, mert a cikk arról szól, hogy kolléganőmnek nem annyira tetszett, amit látott.) Az első pár hétben a filmek általánosan minimális elmozdulást mutatnak imbds pontszámok terén, aztán meredeken mennek felfelé. Kis életrajzi érdekességeket is találtam. A 8. héten azt írtam, hogy munkalehetőség merült fel előttem – erről sejtem, hogy mi volt, de mégse vagyok benne teljesen biztos. Később azt írtam, hogy talán lesz valaki, aki segít majd a megnézendők listájával. Erre szintén akad egy tippem, ám ez újfent nem 100%. Pici megjegyzés a végére: A pontozásoknál frissítettem a pontszámokat, a melléjük írt megjegyzésben lévő évet (pl: „5 év alatt”) a bejegyzés születésétől számoltam, ami arra a dátumra is utal, mikor a szóban forgó alkotást láttam [illetve a javítás évére]. Tehát senki se gondolja, hogy ez a premierekre vonatkozik! 

Innentől pedig jön a panaszáradat, úgyhogy aki az ilyesmit nehezen bírja, az ne olvasson tovább!

Folytatódott a már említett megváltozó betűtípus ámokfutása. Új gond a széthúzódó bekezdések jelensége: Régebben sok üres helyet hagytam a témájukban eltérő bekezdések között, de nem ennyit, ez utólag került bele valahogyan. Idegesítő, hogy a Word a mosolypofi-jelet a két alkotóelemből automatikusan átalakítja egyé, ám a blog.hu motorja ezt valamiért az összes írásban lecserélte egy J-re… Két Marvel-mozit értek megmagyarázhatatlan csapások az eltelt évek alatt: A Vasember 2-ben egy bekezdésnyi szöveg valamiért feketéről szürkévé fakult, a Thorban pedig teljesen szétforgácsolódtak a bekezdések (Enterek felbukkanása a sorok közepén a semmiből). Ez mind olyan dolog, amit nem én csináltam, mert publikálás után mindig megnézem, hogy miként mutat a kész szöveg, és ha ilyesmi történik, azt kijavítom. 

A képek méretét és minőségét illetően megint el kell mondanom, hogy anno még korántsem volt mindenről hatalmas felbontású fotó a neten, szerkesztőprogramok híján a módosításokat kénytelen voltam Paintben elvégezni; és néhány kép azért torz, mert a szerkesztésben be kellett torzítani, hogy a régi felület normálisan jelenítse meg a kész verzióban. Utóbbi hiba folyománya, hogy az azóta kijavított blog.hu-s motor most már azt jeleníti meg, ahogyan a szerkesztőben vannak e torzított ábrák… [Úgy látszik, szeretem ismételni önmagamat, emrt ez is benne van a korábbi jelentésben...] Még egy dolog van, ami az őrületbe kergetett, ez pedig a teljesen érhetetlen mondattörési rendszer. Van úgy, hogy a túl hosszú szavakat a motor áttolja a következő mondat elejére, de sokszor tök rövid szavakkal ugyanezt csinálja és egyszerűen csak akkor lehet normális külsejű, „lyukaktól mentes” bekezdést összehozni, ha átfogalmazom a szöveget, hogy ne törje meg… A harmadik gond a szerverre feltöltött képek eltűnése: van olyan bejegyzés, amiből eltűnt 1-1 kép, legtöbbször a nyitó posztert ábrázoló járt így. Erre maximum azt a magyarázatot tudom elképzelni, hogy egyes fájltípusokat már nem támogat a blog.hu, de erről meg akkor lehetne szólni a felhasználóknak. 

Két kis önhibával találkoztam ebben az évben: Az első az eltüntet szó, amit mindig eltűntetnek írtam, a második pedig, hogy nem voltam tisztában azzal, hogyan kellene lefordítani az executive producer szót. Ezt segédproducernek neveztem át, holott magyarul társproducernek kell fordítani. 

Szóval borzasztó sokáig tartott 2011. javítása, de nem csak a fogalmazási hibák és a megnövekedett terjedelmű cikkek miatt, hanem mert a blog.hu szerkesztőfelülete rémesen ostoba. 1. A Chrome-ba beépített gyors helyesírás-javítót nem lehet használni benne, csak a link-bejegyzésben. Az összes többiben valami barom táblázat-beillesztőt hoz elő jobbklikkre. Most nem arról van szó, hogy ne tudnám magamtól, hogy az elgépelt szavaknak mi a helyes alakja, de irtóra dühít, hogy a motor aláhúzással jelzi nekem, hogy az adott szó hibás, viszont minden egyes ilyet magamnak kell újragépelnem, mert az automata javítási lehetőség nincsen engedélyezve. Ez pedig marhasok időt vesz el. 2. Ha a szerkesztőfelületen magát a cikket akarom lejjebb húzni, az csak azután lehetséges, miután belekattintok, pontosan a nyitó kép mellé, mert addig egérgörgetésre magát a szerkesztőt mozgatja. De ez minek van? A felületen semmi sincs alul, ami kellene, ha bele akarok nyúlni egy korábbi írásomba… [Kivéve a Címkéket.] Persze, igaz, hogy ingyenes ez a rendszer, de amennyire tudom, a Wordpress ugyanígy az, és abban nincsenek ilyenek, sőt, a kereső még számra is tud keresni… 

Szóval így állok most. Még sok van hátra, de egyszerűen 2016-ban már képtelenség lenne befejezni a hátralévő éveket, úgyhogy valószínűleg át fogok csúszni 2017-be. Mindenesetre most azért jön majd új cikk, egy Maisie Williams-rövidfilmről.

Regényem, a Kék szemek mától külön Facebook oldalt kapott, akit érdekel, nézze meg:

http://www.facebook.com/GemKekSzeme

A Juno Temple-hét utolsó felvonásaként megnéztem ezt, ami A Sötét Lovag: Felemelkedéshez hasonlóan nagy hírű, nagy költségvetésű hollywoodi szuperprodukció, neves színészekkel, és korántsem eredeti történettel. Ahogy Batman képregényen alapszik, amit évtizedekkel korábban találtak ki, úgy a Fekete mise is egy könyv adaptációja, ami azonban megtörtént eseményeket dolgoz fel. És Juno mindkettőben alig pár percig látható… 

Ez a történet James „Whitey” Bulgerről (Johnny Depp) szól, aki az 1950-es évek végén kezdte bűnözői pályafutását, a ’70-es években pedig Boston déli részében működött. Jimmy abba a kivételezett helyzetbe került, hogy az öccse, Billy (Benedict Cumberbatch) szenátor, gyerekkori barátja, Joe Connolly (Joel Edgerton) pedig FBI-ügynök lett. Utóbbi régi haverságukra való hivatkozással beszervezi emberünket informátornak, ezzel mindenki jól jár: Az ügynökség Jimmy füleseit felhasználva levadássza az olasz maffiózókat, akik a város másik felét uralják, az ír rosszfiúk pedig cserébe nyugodtan dolgozhatnak tovább aljas üzleteiken. Ám miközben az egykori három jóbarát (a bandavezér, a szenátor és az ügynök) karrierje felfelé ível, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Whitey uralma immár minden határon túlmegy. De vajon ki tudja majd megállítani? 

Általában ritkán nézek gengszterfilmeket, valahogy nem vonz a műfaj, és a főszereplő karakter Amerikán kívüli ismeretlensége is azt súgta, hogy ez a mű távol áll majd tőlem. Viszont sikerült benne felfedeznem olyan dolgokat, amik tetszettek, és ezért lekötött, dacára a 2 órás játékidőnek. A sztori izgalmas, és ez nagyrészt Johnny Depp ijesztően meggyőző, tőle totál szokatlan alakításának köszönhető. Megmutatja, hogy bár Bulger rossz ember, vannak tiszteletre méltó tulajdonságai - a családi tragédiák alkalmával a korábbi szörnyeteg sajnálatra méltóvá válik, de ez mégse jelenti azt, hogy kedvelni fogjuk. Ám a Fekete mise nem domborítja ki annyira azt a hihetetlen tényt, hogy az amerikai szenátusba bekerülhet egy olyan ember, akinek a testvére maffiafőnök, illetve azt sem, hogy a tesók miképpen segítik egymást magas pozícióikból. A fókusz inkább arra került, hogy bemutassa Jimmy felemelkedését, gyilkosságait és machinációit; valamint azt, hogy ez miképpen formálja át Connolly-t, aki igazságosztóból egyre gyorsabban válik az alvilág beépített emberévé. Joel Edgerton, akit én leginkább a Star Wars előzményfilmek fiatal Owen Lars-aként ismertem, jól játszik, de a fura haja végig zavart. Hasonlóan néha Deppen is látszódott, hogy az egész arca maszk, főleg a túlméretezett szemgolyói feltűnőek, de szerencsére nála az alakítás feledteti ezt a tényt.

Juno alig szerepel. A 37. percben bukkan fel, rámosolyog az egyik gazfickóra, aztán jó egy óra múlva jelenik meg ismét, akkor viszont hosszabb időre. Sajnos a Far From the Madding Crowdhoz hasonlóan itt újfent meghal, ráadásul igen brutális körülmények között. A Meadowland esetével ellentétben örülök, hogy őt kérték fel erre a kis szerepre, mert egyrészt a jelmezében baromijól mutat, másrészt a kis szekvenciája azért emlékezetes marad a nézőnek, brutalitása miatt. Az utóbbi tulajdonság a Black Mass-ben igen prominens, számos kegyetlen gyilkosságot nézhetünk végig, amiket igazán az elkövetők látszólagos teljes nyugalma és érdektelensége tesz még rémesebbé. Emiatt végig fennáll a nyomasztó alaphangulat, de mindezek ellenére mégis szurkoltam a negatív szereplőknek, hogy nehogy lebukjanak. 

A Fekete mise egyértelműen hasonlít A téglára, hiszen utóbbiban Jack Nicholson karakterét James Bulgerről mintázták, ezen felül a központi szereplők mindkettőben írek és mellékalakokként mindkét esetben számos ismert arcot vonultatnak fel. Cikkem tárgyában az említett hármas mellett az alábbi neves színjátszókat nézhetjük rövidebb-hosszabb ideig: Kevin Bacon (az FBI egyik főembere), Dakota „Mindenhol Ott Vagyok” Johnson (Whitey barátnője), Peter Sarsgaard (Halloran, többek közt a Zöld Lámpás főgonosza), David Harbour (Connolly korrupt társa, nagyon jellegzetes arca van, én a Pan Amből ismerem) és Adam Scott (Városfejlesztési osztály). Scottot egyébként leghíresebb szerepének meme-jellege és nevetséges bajusza miatt egy pillanatig sem tudtam komolyan venni... A cselekmény alapját a Bulger-féle White Hill Banda ténykedését feltáró 2001-es Black Mass: The True Story of an Unholy Alliance Between the FBI and the Irish Mob című könyv adta, melyet Dick Lehr és Gerard O’Neill írtak. A forgatókönyv Mark Mallouk (kezdő, korábban producer pl. a Hajsza a győzelemértnél) és Jez Butterworth (A holnap határa, On-lány) munkája; a rendező Scott Cooper (Őrült szív, A harag tüze), a producerek egyike Brett Ratner (X-Men: Az ellenállás vége) volt.

Néhány saját megfigyelés: Jimmy a Miamiban játszódó részben azt mondja az ottani kapcsolatának: „Soha többé ne adja nekem pénzt nyilvánosság előtt!”; aztán mondjuk 10 perccel később ő maga, teljesen egyedül, fényes nappal kivégzi a szintén ennél az asztalnál helyet foglaló Sarsgaard figuráját. Most akkor a háttérbe akar húzódni vagy feltűnést akar kelteni? Azt se értem, miért ő maga öli meg az ellenfeleit és miért van ott gyakorlatilag minden gyilkosságnál? Érdemes maradni a stáblista alatt, itt ugyanis fotókat, videókat láthatunk a valódi emberekről, akiket a színészek megtestesítettek. Az imdb szerint elképesztően sok mellékalak van, akiknek nem írták ki a nevét a filmben. Nos, az ő listájukat végigrágva találtam három vicces nevet: Yuval Bibi – fotóst játszott, Simba Dibinga – FBI ügynököt keltett életre, és London Hall – kocsmai vendég/gyászoló a temetésen, a neve azt jelenti, hogy London Terem. 

További érdekességek: A könyv megfilmesítési jogait már azelőtt eladták, mielőtt a mű egyáltalán megjelent. A tulajdonosok azonban nem használták ki az alkalmat és a tulajdonjog lejárt, 2006-ban pedig egy másik gárda vette meg. Johnny Deppet 2013-ban felkérték a főszerepre, de aztán kilépett, majd mégis visszajött. Állítólag elégedetlen volt a fizetésével, végül mégis annyiért vállalta el a munkát, amennyit először ajánlottak neki. Mikor Depp visszajött, Joel Edgertonnak akadt dolga másik projekten, de aztán ő is visszatért. A wikipedia szerint Scott Coopert a rendezésen túl felkérték a forgatókönyv átírására, de az imdb és a stáblista ezt nem támasztotta alá.

A figyelemfelkeltő cím magyarázatára nem könnyű rájönni, nekem se sikerült, de utána olvasva kiderült, mit jelent. Alapvetően a fekete mise sátánimádók/boszorkányok szertartása, ami a katolikus misék kiforgatása. Ez úgy jön ide, hogy a megjelenő szereplők szinte mind katolikusok, de teljes mértékben az egyház elveivel szembemenve követik el rémtetteiket – mintha fekete misét tartanának. Ugyanakkor szójáték, mert Jimmy gúnyneve Fehérkét jelent, valamint utal a sötétségbe boruló államra, Massachusetts-re (Mass az állam nevének rövidítése, a helyszínt adó Boston ennek a fővárosa). Az angol bazdmeg 254 alkalommal hangzik el és magyar fülnek elég gyorsan unalmassá válik – mi mennyivel választékosabban tudjuk szidni a világot, nem? A gyilkossági jelenetek egy része tényleg azokon a helyeken történik, ahol a valódi leszámolások megestek. 

A valódi Billy Bulger jóval alacsonyabb az őt alakító színésznél. Benedict Cumberbatch és Juno Temple korábban együtt játszottak a Vágy és vezeklésben, de ezúttal nincs közös jelenetük. Joel Edgerton direkt nem kereste meg a valódi John Connolly-t, mert szerinte az egykori ügynök teljesen másképpen látja a dolgokat, mint ahogy a film mutatja. Felkészüléséhez korabeli felvételeket nézett a fickóról. A Kevin Weeks-t alakító Jesse Plemons hasonló módon készült fel, de ő még nyelvtanárhoz is járt, hogy elsajátítsa az akcentust. A valódi Kevin Weeks látta a Black Mass-t (már letöltötte a börtönbüntetését és szabadlábon van), majd hevesen tiltakozott ellene. Szerinte se Bulgert, se a jobbkezét, Stephen Flemmit, se őt magát nem jól jelenítették meg, valamint szerinte egy csomó olyan bűntett elkövetéséhez odatették az alakját, ahol valójában jelen se volt.

A valódi James Joseph "Whitey" Bulger, Jr. jelenleg egy floridai börtönben ül, 86 évesen. Fehérke gúnynevét szőke haja miatt kapta a rendőröktől, de mindig is utálta, ha így nevezték. Johnny Depp többször próbált találkozni vele, ő azonban hallani se akart a dologról. Így jobb híján Bulger ügyvédje, Jay Carney segítette Deppet a felkészülésben. Johnny bácsi rendőrségi megfigyeléseken készült felvételeket, meg rögzített beszélgetéseket tanulmányozott Jimmy életre keltéséhez. Saját elmondása szerint a bostoni akcentust az Aerosmith gitárosától, Joe Perry-től tanulta, akivel egyébként együtt játszanak a Hollywood Vampires nevű zenekarban. Állítólag Scott Cooper meghívta Whitey néhány egykori „alkalmazottját” a forgatásra, akik mind elismerően nyilatkoztak Depp teljesítményéről. (Ez ellentmond a feljebb idézett Weeks véleményének, szóval mindenki döntse el, hogy melyik igaz!) A Fekete mise megközelítőleg 53 millió dollárból lett és kis híján 100 milliót hozott vissza. A kritikusok kedvelték, főleg a központi alak megformálójának teljesítményét díjazták. 

Összesítésben nekem is tetszett a Black Mass. Bár hosszú és sokszor lassú, de mégis izgalmas, érdekes, durva és elgondolkodtató mű. Johnny Deppnek több ilyen szerepet kéne adni! 

Pontozás: 

imdb: 6.9/10 (1 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 

Hírek:  

- Johnny Depp közelgő munkáiból az alábbiakat érdemes kiemelni: London Fields (keressetek rá oldalt a keresőben, mert korábban már leírtam, miről szól), Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales (úgy látszik, ez a széria örökké tart), Gnomeo & Juliet 2 (ez vajon minek kell?) és The Invisible Man (a Universal klasszikus horrorjának újrázása). 

- Benedict Cumberbatch lesz az egyik következő Marvel-szuperhős, Doctor Strange, valamint ő szólaltatja meg Sir Kánt az újabb A dzsungel könyvében (rendezi: Andy Serkis) és A Grincset a How The Grinch Stole Christmas számítógépes animációs feldolgozásában. 

- Dakota Johnson a Távol a világ zajátólnál már említett The Sound of Metal női főhősét alakítja, valamint bekerült a teljesen fölösleges Suspiria-újrázásba és a közelgő két (!) újabb szürke 50 árnyalatába… 

- Adam Scott megint együtt játszik majd Juno Temple-lel a The Most Hated Woman in Americában – vajon ezúttal lesz közös jelenetük? (Nem volt...)

Ma van Juno Temple 27. szülinapja és tökéletesen időzítettem, mert a listámon szereplő négy filmjéből a legjobbról szóló cikket éppen a mai napra tudom kitenni. Az eddigi kettő sajnos nem nyerte el a tetszésemet – az egyiknek a kiindulási alapja nem tetszett, a másikban meg az volt a rossz, hogy nincs cselekménye. Tegyük hozzá, mindkettőt kedvelték a kritikusok – erről még lesz szó. A Len and Company-nél más a helyzet, de már tavaly, vagy tavalyelőtt, amikor felbukkantak róla az első hírek, tudtam, hogy jó lesz. Régen találkoztam utoljára ezzel az előérzettel, ám most ismét bejött és megint megerősített abban a hitemben, hogy a kis, független produkciók sokkal inkább érdemesek a figyelemre, mint a nagy pénzből összehozott mozik. (Megjegyzés: Mindenesetre a Meadowland bizonyította ennek ellenkezőjét…)

Len (Rhys Ifans), a gazdag zenei producer, fogja magát és elmegy az Isten háta mögött álló vidéki házába. Nem visz magával telefont, egész nap régi sorozatokat néz a tévében, meg a koszos medencéjében úszkál. Úgy gondolja, magányra van szüksége… Hamarosan azonban beállít rég nem látott fia, Max (Jack Kilmer), aki állítólag csak úgy beugrott és nem akar tőle semmit; aztán megjelenik felfedezettje, az ügyeletes popdíva Zoe (Juno Temple), aki pedig elbujdosott producere nyomában van. A két fiatal és a hasonló korú, a ház dolgait intéző William (Kier Gilchrist) felforgatják az önközpontú szemétládaként viselkedő Len életét, ám közben valójában mindnyájuknak szükségük van egymásra. Vajon az együtt töltött idő alatt jobb ember lesz-e a seggfej fickóból, a részeges sztárocskából, a naiv városi fiúból és a meg nem értett srácból?

Az a film, ami az Ian Dury and the Blockheads Hit Me With Your Rythm Stickjével indul, nem lehet rossz, és valóban, a Len and Company kurvajó! Igen egyszerű alaptörténettel bír, ami mögött mégis számos apró mellékszál húzódik. A játékidő alatt megismerjük Len teljes élettörténetét, és Ifans úgy képes elhitetni velünk ezt a kiöregedett rocksztár-karaktert, hogy csupán két alkalommal vesz gitárt a kezébe és csak egyszer énekel. Figurája szarik a világra, a szabályokra, a jó modorra, de közben végtelenül nyugodt, lassú és a néző számára irtó vicces. A mellé érkező Jack Kilmer (aki Val Kilmer fia) tökéletesen játszik, fiatal kora ellenére teljesen hiteles, természetes és szeretni való, nagyon megkedveltem az ő Maxét. Juno pedig bebizonyítja, hogy rászolgált a Független Filmek Királynője címre, mert látható, hogy főszerepben brillírozik. Az utóbbi két munkájában, amiket elemeztem, sokadrangú mellékszereplővé degradálták, így alig hagy nyomot a néző emlékezetében, itt viszont helyes, érdekes, izgalmas figurát kelt életre. A Zoe-Max-páros között irtó jól működik a kémia, ráadásul mindketten szépek és fiatalok, gyorsan meg lehet őket szeretni. Kier Gilchrist kettejüket kiegészítendő egy elnyomott, alapvetően boldogtalan alak bőrébe bújik, aki azonban fura módon éppen Lenben találja meg azt a barátot, akit a kortársai közül hiányol.

Mindegyik színész tökéletes választás volt, és itt bebizonyosodik, hogy attól, hogy valaki remekül tud játszani, még nem lesz automatikusan jó egy szerepre. Ha szembeállítjuk Jack Kilmert Carey Mulligannel a Távol a világ zajától-ból, máris láthatóvá válik, hogy mindketten megteszik a tőlük telhető legtöbbet, de míg Mulligan pusztán a külseje miatt hitelteleníti a neki adott szereplőt, addig Kilmerre mintha ráöntötték volna Jacket. Ezt csak tovább fokozza, hogy külsejében vannak hasonló vonásai az apját megformáló Rhys Ifans-szel. Ezeken túl még a forgatókönyv is remek. Itt minden azon múlott, hogy a szereplők mennyire lesznek hitelesek, és ehhez kellett egy jó szövegkönyv meg egy alaposan átgondolt történet. Ezek révén az egyes figurák egymáshoz való viszonya hiteles, vonzalmuk vagy utálatuk a másik iránt a néző számára megalapozottá vált; mindezt pedig kitűnő zene és nevettető poénok emelik még tovább a csúcs felé. Az alkotók sokszor operálnak azzal a módszerrel, hogy a hang, amit hallunk, elüt a képtől, amit látunk, ez egészen varázslatos hangulatot áraszt; és bár a kulcsfigurák mindegyike valamiféle válságon megy át, ebből a filmből mégis csak úgy árad a jókedv meg a pozitív életigenlés és ettől válik igazán szórakoztatóvá!

A rendező-író Tim Godsallnak ez az első egész estés alkotása (korábban egyetlen rövidfilmje volt), és hasonló cipőben járt a forgatókönyvet készítő társproducer, Katharine Knight is (össze lehet hasonlítani az eredményt a Meadowlanddel!); a zenét Miles Hankins szerezte. A mellékszereplők közt két számomra ismert arc volt még, akiket meg akarok említeni. Az első Jonathan Potts, aki nekem örökre a Jason X Lowe professzora marad – humoros, de mégis átlagos, visszafogott szereplő, aki segít megvilágítani William családi hátterét. A másik a Max anyját, Len volt feleségét/barátnőjét játszó Kathryn Hahn – ő viszont kifejezetten rossz. A semmiből megjelenő Hahn egyáltalán nem illett bele a miliőbe, száraz, hiteltelen, béna alakításával kb. 10 perces jelenléte idejére elrontotta a hangulatot. 

Érdekességek: A történet alapja Carly Mensch Len, Alseep in Vinyl című színpadi darabjából származik. Junot láthatjuk lila hajjal és hallhatjuk röfögni:D Ő és Max anyjának alakítója már együtt dolgoztak a Délután is jó!-ban, itt azonban nincs közös jelenetük. A Meadowland után szinte megütötte a fülem, ahogy William azt mondja „az apám Afganisztánban van”. Utólag erről kiderül, hogy hazugság, de vajon mi a fenének kellett bele ez a mondat? Ha már Meadowland, a Len and Company hozzá hasonlóan filmfesztiválokon indított, majd néhány moziba is eljutott, aztán gyorsan ment video on demandre. A kritikusoktól vegyes értékelést kapott, de számomra úgy tűnik, hogy szinte senki sem látta, ezért nincs nagy visszhangja.

Pedig ez egy kiváló film! Szórakoztató, vicces, érdekes, jó a hangulata, nagyon jók a karakterei és a párbeszédei, nem beszélve a színészek játékáról. Az már csak hab a tortán, hogy anélkül érezzük teljesen hiteles zenésznek Lent, Maxet és Zoe-t, hogy alig vagy egyáltalán nem zenélnek; és hogy milyen részletesen megismerjük az összes hőst, pedig csak másfél óránk van rá, a történetet meg végülis nem erre hegyezték ki. Így kellene filmet csinálni, ahogy Godsall és Knight csináltak; és ezeket az alkotásokat kellene fókuszba helyezni az aktuális mozis kínálat helyett („Fembusters”). Imádtam, majdnem tökéletesnek mondanám és ajánlom mindenkinek! 

Pontozás: 

imdb: 6.1 (0.4-del marad le a Far From the Madding Crowdtól, amit pedig a kritikusok az egekig dicsértek…) 

(Egy év alatt 0.6-ot csökkent...)

Szerintem: 5/5 (6-ost Hahn jelenetei miatt nem kap.) 

2017-es megjegyzés: Magyarul, másodszorra nézve már kevésbé tetszett, sajnos úgy látszik, nem állja ki az idő próbáját és csak egyszer szabad megnézni. 

Következik: Fekete mise.

A Távol a világ zajától után ismét egy olyan mozi, amiben Juno Temple csak mellékszereplő. De még milyen mellékes, kb. ugyanannyit van képernyőn, mint a TDKR-ben… 

Sarah (Olivia Wilde) és Phil (Luke Wilson) házasok, van egy kisfiuk. Miközben autókáznak, megállnak egy benzinkútnál, ahol a gyerek elmegy vécére, majd eltűnik… Egy évvel később kezdődik a tulajdonképpeni cselekmény, ami azt mutatja be, hogyan próbálja a tanárként dolgozó anya és a rendőrként szolgáló apa feldolgozni a helyzetet, hogy a fiuk még mindig nem kerül elő. Vajon mi lesz kettejük tönkrement kapcsolatából és megkerül-e végül az elveszett gyermek? 

Az első 15 percben semmi sem történik. Ugye nyoma veszik a kissrácnak, de ezt se valami izgalmas módon mutatják meg, majd innentől kezdve egy jó darabig áll a cselekmény. Rengetegszer semmi nincsen, csak azt látjuk, ahogy a szereplők valahol állnak, ülnek, mennek, ám mégis van az egésznek valami megfoghatatlan, feszültséggel terhes hangulata. Ez tetszett. 

Az már kevésbé tetszett, hogy Junot egy megközelítőleg öt perces jelenettel elintézték, ahol ráadásul egy fekete pali drogos csaját játssza. Tulajdonképpen semmi értelme nincs a karakterének, a jelenet lényegtelen és bárki mást is felkérhettek volna. Az igazán dühítő viszont az, hogy mindezek ellenére az imdbn Junot Wilde után rögtön a második helyen említik, de a stáblistában ki se írják a nevét… Azonban nem ő az egyetlen, akit elvesztegettek: A nagyszerű John Leguizamot berakták egy epizódszerepbe, mindössze két jelenettel, hasonlóan háttérbe szorul a szintén remek Giovanni Ribisi is (a háztetőn játszódó jelenetben például lenyűgözően játszott). Egészen nyúlfarknyi szerepben feltűnik a Harmadik műszak Sully-ja, Skipp Sudduth – neki kifejezetten örültem, kár, hogy nem kapott több időt. A színészi játék egyébként elsőrangú: Wilde karaktere lassan megbolondul, irracionális cselekedetei idegesítőek. Wilson figurája gátlástalanná kezd válni, kimondja, ami eszébe jut, néha nagyon ostobán viselkedik. Érdekes volt látni Luke bácsit ebben a műben, mert rá még mindig alapvetően vígjátéki, vicces színészként tekintek. 

A sztori számomra rögtön az első fél órában megbicsaklik. Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen elképesztő traumán áteső nőt visszaengedjenek tanítani egy általános iskolába? Illetve hogyan engedhetik, hogy Phil tovább dolgozzon rendőrként? Ezeket a felelősségteljes beosztásokat nem ellenőrzi senki? Bár a férj talán átment volna a teszteken, a feleség tutira megbukott volna! Egyébként azt hiszem a Meadowland lényege az, hogy bemutassa, mi a hasonló tragédiák megélésének két nagy lehetséges verziója: az elutasítás (Wilde) és az elfogadás (Wilson). Bár egyikük se viselkedik helyesen, de mégis mi a helyes ebben a szituációban? Tény azonban, hogy visszaélnek a mások feletti hatalmukkal és beleássák magukat rajtuk kívülállók életébe/problémáiba, ahelyett, hogy elsősorban a sajátjukkal foglalkoznának. (Ez talán csak Sarah-ra igaz, Phil próbál segíteni magán, de rossz eszközökkel.) 

A cselekményben minden más töltelék, de olyan dolgok történnek, hogy csak néztem… 1. Egy éven keresztül nem takarítják ki azt a nyomorult kocsit? 2. Adam mostohaanyja hogyhogy nem veszi észre, hogy Sarah követi? Annyira nyilvánvalóan és ostobán csinálja! 3. Egyszerűen muszáj volt beépíteni egy mikroszkopikus mellékszálat, ami a feketéket és az amerikai életmódot dicsőíti. A tanítónő osztálya tele van fekete gyerekekkel és egyikük hangsúlyozottan nagyon okos kislány, csak hát a bátor katona bátyja éppen Afganisztánban terjeszti a szabadságot, ezért rosszul érzi magát és kemény zenéket hallgat. Ide-oda még beszúrtak egy-két kisebbségit (sajnos végülis Leguizamo szerepeltetését ugyanúgy ezzel lehet megindokolni), ugyanis mindegyik központi szereplő fehér. (Le lehet rasszistázni, de kezdem unni ezeket a kötelező diverzitási köröket az USA-beli produkciókban…) 4. Borzasztó, hogy az aláfestő zenék sokszor egyszerűen üvöltő hangerővel szólnak, míg a beszédet alig lehet hallani, hacsak nem tekered fel a hangerőt. (A bal fülem kicsit még most is fáj.) 5. Szpojler vagy nem szpojler, de nincs befejezés. Persze kiderül, hogy mi lett az eltűnt Jessie sorsa, de Sarah-nak felelnie kellett volna a tetteiért. Két megfigyelés még a végére: A repülőtéri blokádnál egy az egyben az a klisé rádiós beszélgetés hallható, amire az idősebb PC-használók az eredeti GTA 1-ből emlékezhetnek. A stáblista valami mérhetetlenül hosszú, legalább 5 perces, pedig nem egy speciális effektekkel túlzsúfolt moziról beszélünk. 

A probléma gyökere az, hogy ez a film hangulatos, de cselekménye végső soron nincsen. Az elfojtott trauma következményeinek bemutatását, és úgy ahogy, a feldolgozással járó negatív élményeket is láthatjuk, de valójában semmi se történik. Ezért elsősorban a kezdő alkotókat lehet hibáztatni: Az író-társproducer Chris Rossi egy teljesen jellegtelen háttérszínész és ez az első forgatókönyves próbálkozása; a rendező Reed Morano (hölgy az illető) pedig operatőr és szintén elsőként kóstolt bele az itteni feladatába. Viszont Olivia Wilde annyira hitt ebben az egészben, hogy főproducerként beszállt a pénzével a munkálatokba. Ezeket olvasva (két színész meg egy kamerás) nem csoda, hogy a Meadowland szép, hatásos, de eseménytelen.  

Érdekességek: A cím szerintem az apa álmára (látomására?) utal, a kisfiáról a magas fűben, amit a csoportterápián mesél el, és mintha az elején a gyerek is mondana valami ilyesmit (meadowland = rétország). Morano, Wilde és Juno Temple együtt dolgoztak a Bakeliten, ahol utóbbi kettő színész, előbbi operatőr volt. Jessie-t a rendezőnő kisfia alakítja. Olivia Wilde éppen azután lett állapotos, hogy megkapta ezt a szerepet, Morano ezért úgy döntött, késlelteti a produkciót, hogy a színésznő mégis szerepelhessen benne. Cikkem tárgyát csak filmfesztiválokon mutatták be, majd alig pár moziban, végül ment video on demandre. Tehát bevételét és költségeit nem ismerem, a kritikusoknak viszont tetszett. 

Nekem nem. A cselekmény hiánya, az elpazarolt tehetségek, a felesleges karakterek és a fülsüketítő zenék összesítésben lerontották az egyébként gondosan megkomponált hangulatot. Ismét képtelen voltam együtt érezni a hősnővel, amit csak fokoz a történet lezáratlansága… 

Pontozás: 

imdb: 5.8 (A nép nem szereti, és igazuk van.)(1 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 3/5 (A színészi játék tényleg remek, ezért ennél lejjebb mégsem mennék.)

2017-es megjegyzés: Az imdb szerint ennek a filmnek van már magyar címe, ez pedig Lehull az éj...

Hírek. 

- John Leguizamo benne lesz a meglepően sikeres John Wick folytatásában, a Chapter Twoban.

- Giovanni Ribisi következő figyelemre érdemes munkája a The Bad Batch, ami egy romantikus történet, de kannibálok között! A főbb szerepekben Jim Carrey-t, Jason Momoat és Keanu Reeves-t láthatjuk. Csak nehogy egy újabb Eleven testeket kapjunk! 

Következik: Reményeim szerint a Len and Company, ha ez elérhetetlen, akkor a Fekete mise.

Visszatértem, hogy filmekről írjak, és ahogy a tegnapi bevezetőben megjegyeztem, ezen a héten igyekszem minden napra kitenni egy-egy új cikket Juno Temple nemrég készült munkáiról. 

Listámon az első a Távol a világ zajától volt, erről ugyanis biztosra vettem, hogy le lehet tölteni. Őszintén megmondom előre, hogy nem a szívem csücske sem a korszak, amelyben játszódik; sem a hősnőt alakító Carey Mulligan. Ettől függetlenül reménykedtem benne, hogy Junonak valamilyen nagyobb mellékszerep jut, illetve, hogy hátha olyan lesz, mint a Doctor Whoban a Weeping Angels első felbukkanása, amiben Mulligan kisasszony egészen jól játszott. Sajnos másmilyen lett, de végső soron ez nem kizárólag a színészeken múlott… 

1870, Anglia. Az árva, ám saját lábán tökéletesen megálló Bathsheba (C.M.) erős személyiségével és szépségével (ez nem az én véleményem) szinte azonnal felkelti a legtöbb férfi figyelmét. Miközben örököl egy egész farmot és azt megpróbálja legjobb tudása szerint irányítani, hárman is küzdenek a kegyeiért: a jóképű, dolgos, de nincstelen Gabriel (Matthias Schoenaerts); a gazdag, magányos, idősebb Boldwood (Michael Sheen); és a fiatal, rámenős, vonzó katonatiszt Frank (Tom Sturridge). Ám Bathsheba egyikük helyzetét sem könnyíti meg szabad természetével és függetlenségre törekvő terveivel. Vajon végül ki nyeri el a hölgy kezét? 

Innentől szpojlerek jönnek, mert másképpen lehetetlenség érzékeltetni, hogy miért nem tetszett ez a film! 

Először is, ha jól értelmezem, akkor a hősnő elsőre a szépségével kelti fel az udvarlói figyelmét, Carey Mulligant viszont csak nagy jóindulattal lehet szépnek nevezni, kiemelkedően gyönyörűnek viszont semmiképpen. Az egész már ott kibicsaklik, hogy a farmra érkezése után gyakorlatilag állandóan mellette van Jessica Barden, akinek nagyon édes arca van, hatalmas kék szeme és szeplői, ráadásul a hangja is cuki. Érthetetlen, hogy miért nem rá hajt mindenki. (Súlyos tény, de komolyan mondom, hogy az első húsz percben a pásztor vonzóbb volt számomra, mint a főszereplő, pedig nem vagyok homokos.) De oké, rendben van, ez az én szubjektív véleményem. 

Viszont az már nem szubjektív, hogy ez a történet tulajdonképpen arról szól, hogy Bathsheba előtt nyitva áll a boldogság kapuja, ő azonban saját elhatározásból direkt folyton becsapja azt és csak azért megy a másik irányba, mert megteheti, meg mert mutogatni akarja, hogy ő mennyire független, szabad akaratú, erős nő. (Itt meg kell említenem, hogy kiejtésre a vezetékneve ugyanaz, mint Az éhezők viadalának szintén minden szabályt felrúgó Katniss-ének (Everdene – Everdeen), ezt is párhuzamba lehet állítani.) Gyakorlatilag az történik, hogy van ez a nő, akiről el kellene hinnem, hogy irtó vonzó, és a személyiségében tényleg van valami, hiszen kiáll önmagáért, stb; de egyszerűen lehetetlenség megkedvelni. Már a legelején adott Gabriel, aki egy álompasi, de komolyan. Őt nem csak visszautasítja, de nagyon, nagyon hosszú időn keresztül kínozza. Aztán jön Boldwood, aki a maga módján sármos, igen gazdag és elérhetetlennek mondják. Egyből szinte Bathsheba lábai elé fekszik, ő pedig többször átlép rajta, miközben a férfi végig azzal hitegeti magát, hogy előbb-utóbb mégiscsak elnyeri szerelme kezét. Nála egyébként érdekes, hogy kezdetben arrogáns seggfejnek tűnik, de valahogy tudtam, hogy nem az. És igazam lett, csak keresi az igazán magához illőt, ezért olyan elutasító (elvileg) a „kérőivel”. 

Itt két dolgot kell kiemelnem: 1. Mind a két eddig bemutatott férfi hajlandó lenne bármire, hogy feleségül vehesse a hősnőt, és egyikük sem akarja letörni az ambícióit, vagy elvenni tőle azt, ami az övé. Boldwood már majdnem azt mondja neki, hogy az se zavarja, ha lefekszik másokkal. Most komolyan, ennél többet nem kívánhatna magának ez a nő… 2. Az (elvileg)-et azért használtam feljebb, mert nagyon sok dolog akad a történetben, amit csak érzékeltetnek. Tehát például Bathsheba vonzó tulajdonságait a nyitó lovaglós rész mutatja be leginkább, és később is vannak jelenetek, amik erre utalnak, de gyakorlatilag ezzel elintézik a személyiségét. A közte és Gabriel közt szövődő kapcsolat ugyanerre a sorsra jut, plusz az említett Boldwood elérhetetlen „jópartiságát” egyetlen elsuttogott pletyka építi fel, majd egy köszönésben teljesedik ki. A vicc itt az, hogy a főszereplő látványosan bámulja Michael Sheen karakterét, tehát ténylegesen tetszik neki és még így is nemet mond. Persze ha akarom, ez még mindig érthető. De ami ezután jön…

Frank megjelenik az éjszaka közepén, aztán másnap elhívja Bathshebát az erdőbe, ott megcsókolja, és a nő utána mondjuk 2 perccel hozzámegy és lefekszik vele. A pasi fiatal, jóképű, de ugyanakkor láthatóan veszélyes, és itt jön be az, hogy az író Thomas Hardy, akinek regényén ez a sztori alapul, már 1874-ben megfigyelte, hogy a nő úgyis a rosszfiút választja. És tényleg. Franknek nincs pénze, se nem gyengéd, se nem dolgos, de ő mégis vele megy az oltár elé. És azok után, amiket eddig láttunk, nekem, a nézőnek, kedvelnem kellene ezt a bigét? Innentől a következő történik: A lakodalomban már látszik, hogy Frank egy vadállat. Mit szeret? Inni, szerencsejátékozni (egyetlen jelenet és egy párbeszéd mutatja be, ismét) és a régi szeretőit patronálni. Gabriel korábban figyelmezteti szerelmét, hogy ne higgyen neki, de ő mégis hisz… Most akkor sajnáljam? 

Rövid kitérő Juno Temple miatt: Már a stáblista alatt rájöttem, hogy harmadrangú karaktert kapott, mert utolsó előttinek írták ki a nevét. Szinte ugyanaz a szerepe, mint a Vágy és vezeklésben: rövid ideig feltűnő konfliktusforrás, aki cuki, de aztán egy őt megkívánó férfi miatt bajba kerül. Összesen 5 jelenete van, ebből kettőben csöndben van, egyben pedig halott… Viszont legalább nem kellett sokat várnom rá, az első negyed órában benne van, ám aztán gyorsan eltűnik és csak sokkal később jön vissza. 

Ha már itt tartunk, az egyik legfőbb probléma az, hogy a mellékszereplők sokkal érdekesebbek, mint a főszereplő. Amennyiben ilyen minimalista módon ábrázolok valakit, akkor legalább egy vonzó színésznőt kellene választanom, de nem; ehelyett viszont fogom és körbeveszem szebbnél szebb mellékszereplőkkel, akik nyilvánvalóan sokkal vonzóbbak, mint ő (Schoenaertz, Temple, Barden). De nem csak szebbek nála, hanem még a történetük is megkapóbb. Vajon miért nincsen Gabrielnek felesége? Miért tereli a fiatalabb kutyája önnön elhatározásából az egész nyáját a szakadékba? (Ezt különben se értem.) Honnan van Boldwood pénze? Neki miért nincs felesége? Fanny (Juno karaktere) hogyan kerül az utcára és hogyan éli túl? Itt még megjegyzem, hogy gyakorlatilag egyetlen karakter van az egész filmben, aki önmagának okozza a szenvedést, ez a feledékeny Fanny – mindenki mást Bathsheba taszít nyomorba, ez egy újabb ok, amiért képtelen voltam megkedvelni őt. 

Sajnáltam a pásztort, azért, amin végig kellett mennie. Annyira kitartó volt, hogy ottmaradt az úrnője körül, állandóan segítette, és amaz nem is engedte el maga mellől; de egyúttal végig kellett néznie, ahogy Frank és Boldwood udvarolnak neki, aztán látszólag vagy ténylegesen sikerrel járnak. Sajnáltam Boldwoodot, amiért minden méltóságát feladva lement kutyába, és még így se érte el, amit akart, ráadásul mi lesz vele a végén… Még Franket is lehet sajnálni, hiszen egyrészt benne van egy olyan házasságban, ami számára csak érdekből köttetett, másrészt elveszti az igazi szerelmét és az életét, két alkalommal (bizony ám…). Fanny-t szintén sajnáltam. 

A végső poén pedig ez: A befejezés éppen azt adja meg Bathshebának, ami már az elején az övé volt; Gabriel szerelmét. Ha ott és akkor fogja magát és hozzámegy a pásztorhoz, boldogan élnek, amíg meg nem halnak, Boldwood és Frank pedig járták volna a maguk útját. De nem, neki aztán bizonyítania kellett magának és mindenkinek, és ezzel egy csomó másik életet tönkretett, hogy aztán ugyanoda jusson, ahonnan elindult. (A farm akkor is jön, ha a birkák elpusztulnak, bár lehet, hogy leégett volna, de mindegy, a lényeg, hogy együtt biztosan boldogok lettek volna/lesznek.) Az a véleményem, hogy ez a nő nem érdemli meg ezt a férfit és a pozitív befejezést. 

Szpojlerek vége 

Azért vannak pozitív dolgok a Far From the Madding Crowdban. Egyrészt nagyon szép képeket láthatunk (az operatőr Charlotte Bruus Christensen), másrészt nagyszerű zenét hallhatunk (Craig Armstrong a zeneszerző). A színészek végülis egytől-egyig kitűnően teljesítenek, bár a hősnő szerepére én valaki mást választottam volna. Az egyik legjobb jelenet az aratási ünnepségen lévő éneklés, ahol Mulligan és Sheen duettje igazán hallójáratokat simogató. (Valószínűleg az igazi hangjukat hallhatjuk itt.) Két megfigyelésem következik: Az első, hogy minden kérő (Franket kivéve) zongorát ígér, mint jövőbeli ajándékot. Tudom, hogy anno egy művelt hölgynek legalább egy hangszeren kellett tudnia játszani, de tényleg annyira vonzó ajánlat a zongora?:) A másik megfigyelésem, hogy a dolgozó Bathshebának csak és kizárólag mindig az arca bal alsó fele lesz piszkos. De hogyan és miért? A homloka például nem izzad? Pár szót az alkotókról: A rendező Thomas Vinterberg, akinek nemrég mutatták be A kommuna című munkáját. A forgatókönyvet David Nicholls írta, akihez az általam nem látott Egy nap és a Távol a világ zajátólhoz hasonló Szép remények köthető. 

Érdekességek: A felvételek 2013-ban készültek. Thomas Vinterbergnek ez az első kosztümös filmje. Már a forgatókönyv olvasásánál tudta, hogy Carey Mulligant kéri fel hősnőnek, Mulligan pedig maga javasolta Matthias Schoenaertzot Gabrielnek a 2012-es Rozsda és csontban látható alakítása okán. (Ebben engem az zavar, hogy ha más a rendező és más a főszereplő, akkor Schoenaertz kimarad, pedig ő nyújtja a legkitűnőbb teljesítményt az egész játékidő alatt.) Mikor Bathsheba alakítóját megkérdezték, hogy a három kérő közül kit választana, azt mondta: „Valószínűleg a báránybébis fickót (Gabrielt) választottam volna már az első 20 percben!” (Teljesen egyértelmű, hogy ez a helyes döntés…) A szereplők részt vettek egy kéthetes gazdálkodó-képzésen. Matthias Shoenaertz tényleg megtanulta azokat a dolgokat, amiket karaktere a filmben csinál, még azt a felfúvódás-megállító trükköt is. Furcsa módon a biztonsági és egészségi felügyelet elsősorban a birkáktól óvta a színészeket, közben pedig a lovakra kellett volna ügyelni, amik közül az egyik ledobta a főszereplőt, aki ezek után hat héten át érezhette egy enyhe agyrázkódás kellemetlen utóhatásait. 

A történetnek alapot adó regény címe egy 1751-es vers (Thomas Gray: Elegy written in a Country Churchyard) egyik sorából ered. Ez a film az imdb szerint az ötödik, a wikipedia szerint a negyedik feldolgozása Thomas Hardy művének. Az első mozgóképes adaptáció 1915-ös. A 2010-ben készült Tamara Drew is erre alapul, ebben a Far From the Madding Crowdhoz hasonlóan benne van Jessica Barden. (És valószínűleg sokkal hihetőbb, hogy Gemma Artertonba mindenki beleszeret.) A Távol a világ zajától készítési költsége nem ismert, világszerte valamivel több, mint 30 millió dollárt hozott be. A kritikusok imádták, főleg Mulligan teljesítményét. 

Én viszont azt mondom, hogy ez egy szép, de nagyrészt eseménytelen film, amiben megpróbálnak egy antipatikus hősnőt a középpontba állítani, de ez egyáltalán nem működik. Jók a színészek, lenyűgözőek a képek a természetről, csodás a zene; de még a harmadrangú mellékszereplők sorsa és személyisége is szerethetőbb és érdekesebb, mint Bathshebáé. Megpróbálom úgy felfogni, hogy amit láttunk, az Gabriel szenvedés-története, aminek végén elnyeri méltó jutalmát. Felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg megérte? 

Pontozás: 

imdb: 7.1 

Szerintem: 3/5 (A befejezés igazságtalan, az utolsó fél óra nagyon nyomasztó, a hősnőt lehetetlenség megkedvelni.) 

Hírek: 

- Juno Temple közelgő filmjeiről itt olvashattok. 

- Matthias Schoenaerts rendezésre és írásra adta a fejét. Franky című dokumentumfilmje az azonos nevű barátjáról, egy egylábú MMA (mixed martial arts – egy harcművészeti stílus) harcosról szól majd. Színészként Matthias két érdekesnek tűnő szerelmi drámát erősít a jövőben. Az első a The Sound of Metal, melyben ő egy rockzenekar dobosa, Dakota Johnson az énekese, és a sztori azt mutatja be, hogy a dobos fokozatosan elveszti a hallását, és hogy aztán mi lesz velük. A második a La Fídéle, melyben  nagypályás bűnözőt játszik, aki beleszeret egy autóversenyzőnőbe, utóbbit Adéle Exarchopoulos játssza. Már csak miatta is érdekel a La Fídéle. 

- Tom Sturridge Lord Byront kelti életre az Elle Fanning nevével fémjelzett A Storm in the Stars-ban. Úgy érzem, ez jó lesz! 

- Jessica Barden a Habit című horrorban bukkan fel legközelebb. Ez függőkről szól, de vajon milyen anyag okozza a függőségüket? 

- Michael Sheen az érdekesnek tűnő, de valószínűleg korántsem annyira érdekes Az utazókat erősíti. 

Következik: Meadowland (ha le tudom tölteni).

Kedvenc színésznőm, Juno Temple, most lesz 27 éves csütörtökön. Ezt megünnepelendő a másik blogommal, a Juno Temple Rajongói Oldallal együtt minden nap hozok valamit róla/tőle. Aki esetleg nem ismerné őt, az itt elolvashat egy rövid életrajzot, itt pedig néhány érdekes adatot tudhat meg róla.

Ezen a héten a Filmrajongón hosszú idő után ismét lesznek új írások, előreláthatólag a következő filmekről:

1. Távol a világ zajától
2. Meadowland
3. Fekete mise
4. Len and Company (ehhez még nem biztos, hogy hozzá lehet jutni)(De lehet, magyar címe: Egyszer Len.)

A társoldalon pedig minden nap lesz egy-egy új interjú fordítása.

Íme, ismét itt vagyok. Két évvel ezelőtt elterveztem, hogy ezt a filmet majd a kolléganőmmel (aki azóta már csak a volt kolléganőm) nézem meg, úgyhogy felhívtam és együtt elmentünk a moziba. Két dolog izgatott igazán az Apocalypse-ben: Maga a címszereplő, aki egy rendkívüli, isteni hatalommal bíró gonosz; és Sophie Turner a Trónok Harcából. A rosszfiút életre keltő Oscar Isaac-kel kapcsolatban felemás a megítélésem, az Álomháborúbeli szerepében nagyon jó volt, Az ébredő Erőben viszont lényegtelen, érdektelen, semmilyen. Most ráadásul egy olyan alakot osztottak rá, aki nem csak természetfeletti erejét, de külső megjelenését tekintve is hatalmas. Szóval kíváncsi voltam, vajon Isaac meg tud-e felelni a kihívásnak? Elöljáróban annyit, hogy nem bántam meg az 1680 Ft-ot, amit a jegyre költöttem! 

Évezredekkel ezelőtt, az ókori Egyiptomban élt egy hús-vér istenség, aki elképesztő dolgokat vitt végbe puszta akaratával. Azonban egy elszánt csoport fellázadt ellene és bár elpusztítani nem tudták, ráomlasztották saját piramisát, abban reménykedve, hogy örökre eltemetik a sötét földbe… 1983: Az ősi isten híveinek leszármazottai kitartó kutatás után megtalálják En Sabah Nur (O.I.) „sírját”, és egy véletlennek köszönhetően a minden korábbit felülmúló mutáns új életre kel. Szétnézve modern világunkban arra a következtetésre jut, hogy romlott, hamis bálványokat imádó nép lett az emberiségből, ezért elindul, hogy összegyűjtse négy Lovasát, majd velük együtt beindítsa az Apokalipszist. Erik Lensherr (Michael Fassbender) magára vonja a feltámadt nagyúr figyelmét és másokét is: Hamarosan a régi X-csapat megmaradt tagjai néhány már ismert, meg pár „új” arccal Magneto nyomába erednek és így fény derül Apokalipszis tervére. A maroknyi mutánsnak mindent be kell vetnie, hogy győzhessenek, de vajon megállíthatják-e a közelgő világvégét?

Röviden: Ez egy tök jó szuperhős-akciómozi. Korántsem hibátlan, de sokkal izgalmasabb és érdekesebb, mint a többi – ez ugyanis ténylegesen elérte, hogy beüljek rá, míg azok nem… 

Nézzük kicsit hosszabban: A nyitó egyiptomi rész nagyon megfogott. Az Anubisz-maszkot viselő Lovasok, maga En Sabah Nur, a rendkívül látványos piramis, az istenszobrok, a hajlongó imádók és az ezeket kísérő futurisztikus technológia, meg maga az árulás óriási. A helyszín kitűnő lett, éreztem az ősi Nílus-menti civilizáció szellőjét; az élő istenség hatalmasságát pedig sikerült megmutatni anélkül, hogy az említett karakter bármit is csinálna. Az egyetlen kis dolog, ami zavart, az a háttérzene latin szövege, ez ugyanis egyáltalán nem illik Egyiptomhoz, de legalább eme „hibát” kiküszöbölték a jelen lévő figurák óegyiptomi (kopt?) szövegével. 

Pici szpojler 

Eric családjának, de minimum a kislányának a halála előrelátható esemény, így semmiféle sokkot nem okoz, pláne, ha hozzávesszük, hogy mennyire ostoba módon halnak meg. A későbbiekben tapasztalható csavarokról is elmondható, hogy számítasz majd rájuk, de azok legalább nagyon királyak! 

Szpojler vége 

Összeáll a gonosz csapat: En Sabah Nur, Ciklon (Alexandra Shipp), Psziché (a Psylocke mennyivel jobban hangzik – Olivia Munn), Angyal (Ben Hardy) és Magneto. Gondolom másban is felmerül a kérdés, hogy miért lett rosszfiú/rosszlány az időjárást befolyásoló villámszóróból és a repülő srácból? Nos, a későbbiekben erre választ kaphattok, de a filmből mindez nem derül ki… (Közben beugrott: Vajon a rendező-producer-író Bryan Singernek van valami előítélete a repülő karakterekkel kapcsolatban? Merthogy folyton ők lesznek a rosszfiúk az új trilógiában, míg a jók közül senki sem tud repülni.) 

A jó oldalt képviselik: Charles Xavier (James McAvoy), Hank McCoy (Nicholas Hoult), Mystique (Jennifer Lawrence), Peter Maximoff (Evan Peters), Kurt Wagner/Árnyék (Kodi Smit-McPhee), Jean Gray (Sophie Turner) és Scott Summers (Tye Sheridan). Illetve velük tart még Moira McTaggart ügynök (Rose Byrne) és Alex Summers (Lucas Till). Ha elmondom, hogy az egyikük meghal a filmben, akkor szerintetek ki lesz az? 

A teljes játékidő több mint két órás, az elején elég hosszú a felvezetés: A négy fő helyszín Kairó (Apokalipszis), Lengyelország (Magneto), Amerika (X Professzor) és Németország (Mystique). Láthatjuk, hogy a négy fő karakter mit tett az utóbbi időkben, mire készül most, és hogy az utóbbi három miként reagál a kék istenség érkezésére.

Szpojler újfent 

A neten olvastam, hogy ha Moira nem merészkedne le a föld mélyére, akkor a napfény sosem jutna le oda, és En Sabah Nur sosem kelne életre. Ekkor a lengyel gyárban nem szakadna le az az olvasztótégely vagy mi, Magnetonak nem kellene felfednie magát, és így tovább. Itt bizony tényleg a fatális véletlen és az emberi mulasztás okozza a katasztrófát…

Szpojler vége 

Na, de megvan a két csapat, már csak egymásnak kell ereszteni őket. Kérdés: Hogy lehet lenyomni egy istent? A válasz elég érdekes, ezt nem árulom el, de azért nyilvánvalóan borítékolható, hogy hőseink győzedelmeskednek a végén. Nekem irtóra tetszett En Sabah Nur, a magyar hangja fantasztikus volt, a képességei eszméletlenek, és a külseje is csúcs. Az arca például meggyőzőbb, mint a képregényes verzióé, és az is remek húzás, hogy a szeme csak akkor világít, ha nagyobb erőkifejtést tesz, de csak matt fénnyel. Oscar Isaac annak dacára kelt fennkölt és királyi hatást, hogy alapvetően egy alacsony, vézna pacák a való életben. A másik oldalon különösen Evan Peters brillírozik az ezúttal tragikomikus villámláb-szerepben; valamint Smit-McPhee is marhajó Árnyékként, Alan Cumming méltó utódja. Fassbender ezúttal nem igazán győzött meg, de ez azért van, mert a figuráját klisékre alapozták. McAvoy jó volt, de ő is hasonló gondokkal küzdött. Eric és Charles túlontúl egysíkúak lettek, de a hangsúly most nem rajtuk van, hanem az új szereplőkön. Emiatt sajnos Nicholas Hoult Bestiája egészen elsikkad, pedig a karakter ember alakjában tök jó fej, viszont a jelenléte semmi mással nem magyarázható, mint azzal, hogy benne volt a korábbi két részben. Motivációja csak ennyi: én jó vagyok. Alex Summers totál érdektelen, de eddig is az volt; Mystique pedig azzá vált – erről még lesz szó. 

Szóval a régebbi figurák megsínylik a rengeteg „új” szereplőt; akik viszont előnyt élveznek, mert már ismerjük (kedveljük?) őket, ezért jó újból találkozni velük. Sajnálatos módon az őket játszó fiatal srácok nem sok vizet zavarnak (Kodin kívül): Küklopsz teljesen lényegtelen, üres, unalmas alak, de ha belegondolunk, mindig is az volt. Korábban annyiból állt, hogy ő Jean Grey szerelme és emiatt a főhős Farkas riválisa, most még ez sincs meg. Jean a történet szempontjából kiemelkedő, Turner kisasszony oké, de hosszú távon elsikkad. A most kiemeltebb Jubilee-nek semmiféle szerepe nincs, csak töltelékfigura, még a képességeit sem használja; a sztárolt Psylocke pedig egysíkú harcos, akinek az adottságai se túl érdekesek. A nagyrészt csöndben lévő Angyal (vagyis Arkangyal) viszont sokkal jobb, mint a korábbi, bár a feladata kimerül a repülő rosszfiúéban; Ciklon pedig csak addig érdekes, amíg Magneto be nem áll Lovasnak. (A négy Lovasból háromnak ténylegesen semmiféle szerepe nincs a történetben.)

Nézzük meg kicsit jobban a cselekményt! A nyitány tehát abból áll, hogy a már ismert három hőst (a mágneses pofát, a professzort meg az alakváltót) újraértelmezik: Eric normális, hétköznapi emberként próbál boldogulni, távol az Egyesült Államoktól, de éppen a végső soron jóra hajló természete miatt bukik el mindent. McAvoy figurája tökéletesen hasonul Patrick Stewartéhoz az eredeti trilógiából; Mystique-kel azonban baj van. 

Szpojler, nem csak ehhez a filmhez 

Anonymous nevű felhasználó írja az 8chan /tv/ részlegének ide vágó topikjában: „[Magneto] családját megölik és azt hiszik, hogy cuki dolog, hogy Skarlát Boszorkányt [a kislányból lehetne, ha felnőne] egy nyíl öli meg, pont mint Higanyszálat a Disney-moziban.” [Tehát Skarlát Boszorkány és Higanyszál féltestvérek, a Disney-mozi meg a Bosszúállók: Ultron kora. Egyébként valahogy emlékeztem, hogy Eric mindkét gyereke érdekes.] (…) „A nagy és független Mystique egyetlen ütéssel csap le bazinagy verőembereket. Szerintem ez vicces, mert voltak ténylegesen jó részek ebben a filmben, aztán viszont csikorogva lefékezett az egész cselekmény, mikor Mystique megjelent a vásznon. Sosem harcol, csak kiüt egy-két verőlegényt, átalakul Psylocke-á és elvágja Apokalibsi torkát, aztán szarrá fojtják. És ennyi, ő tényleg csak egy gyülekezőpont, és még azok a pillanatai is, amikor inspirációul kellene szolgálnia a többi mutánsnak, rohadtul erőltetettnek és nevetségesnek hatnak, miközben azt próbálják eladni neked, hogy ő milyen csúcs, vívódó, magányos farkas.” (…) „Összességében átlagos filmnek mondanám, de a Mystique-jelenetek megölték az egész filmet, ahányszor csak megjelent. Nem is kellett volna ide, teljesen haszontalan volt, még haszontalanabb, mint Katniss.” Még egy névtelen beszélgetőtárs írja ugyanott: „A film maga nem rossz, szokás szerint Fassbender és McAvoy nagyon jól teljesítenek, és végső soron az egyetlen rossz ízt hátrahagyó dolog a teljesen megbocsáthatatlan fókusz Katniss-en (nem is Mystique), ami lehúzza az egész filmet, mert a készítők úgy érezték, hogy beszédmondó hőst kell csinálniuk belőle.” 

Szpojler vége

Tényleg éreztem, hogy valami nem stimmel, de valahogy mégsem tudtam volna konkrétan megmondani, hogy a kék alakváltó csajjal van a gond. Pedig igen. Ha visszaemlékezünk Rebecca Romijnra, akkor azon túl, hogy az ő Mystique-je sokkal szexibb volt, az első nagy különbség, amit felfedezhetünk az, hogy a felnőtt mutánsnő ugyanolyan zaklatott, mint a tini, de ennek nagyon ritkán ad hangot. Amikor pedig mégis, az sokkal hatásosabb. És az Apocalypse játékidejének mondjuk 90%-ában a karakter Jennifer Lawrence arcát viseli („Nem akarok azonosulni egy hamis jelképpel.”), ami szöges ellentétben áll a korábban büszkén kéklő Ravennel. Magyarul ez a személyiség-változás rossz, de ha nagyon akarom, akkor érthető. Viszont érdekes mellékszál a visszatérő, immár ezredesi rangban szolgáló Stryker (Josh Helman), aki az X2-höz hasonlóan ezúttal is jelentős akadályt gördít a fiatal mutánsok útjába. De aki tapasztalt X-Men-néző, az tudja, hogy Stryker szervesen kapcsolódik az egyik főhőshöz, ráadásul olyan valakiről van szó, akinél többször is hangsúlyozták, hogy nem, nem fog megjelenni ebben a részben. 

Megint szpojler 

De bizony jön, és micsoda jelenetsort kapott! Az egész film egyik csúcspontja „X-Fegyver” őrjöngése – itt nem spóroltak az erőszakkal és a vérrel. Egyébként érezhető, hogy Singer nosztalgiázva nyúlt vissza az X2-höz, több párhuzam is felfedezhető közte és cikkem tárgya közt, az egyik ilyen Stryker. 

Szpojler vége 

Nehéz elmenni az auschwitzi szekvencia mellett, amit csak tovább fokoz Eric és kislánya közös jelenete, melyben az apa az elvesztett nagyszülőkről mesél. Természetes, hogy Magneto személyiségének fontos része, hogy holokauszt-túlélő, és az is érhető, hogy élete legnagyobb tragédiájának megidézésével akarja En Sabah Nur felébreszteni a benne szunnyadó bosszúállót; de mégis ez a rész oda nem illő, megakasztja az események folyását, és csak sokkal hosszabbá teszi a filmet. (Plusz, a ma múzeumként működő haláltábor elpusztítása érdekes módokon értelmezhető…) 

Nézzünk most pár saját észrevételt: Marvel-moziról van szó, így nem maradhat ki Stan Lee pillanata – érdekesség, hogy a mellette lévő hölgy a való életben is a felesége. A látványvilágban számos X jelenik meg, ezeket érdemes figyelni. Megmagyarázhatatlannak tűnik számomra az iskolai támadásnál az a tény, hogy Jean, Scott, Kurt és Jubilee együtt vannak, de aztán mikor a katonák kiütnek mindenkit, Jubilee elöl marad a tömeggel és kidől, míg a másik három jóval távolabb, egy fal mögött vészeli át a csapást. Egyszerűen nem emlékszem, hogy Árnyék teleportált volna, ha pedig mégis, akkor mekkora szarházi, hogy az ázsiai lányt otthagyja… Ugyanez a kis négyesfogat együtt megnézi A Jedi visszatért a moziban (emlékezzünk, 1983-ban járunk), és kifelé menet a vöröske így szól: „Mindig a harmadik rész a legrosszabb.” Singer itt egyértelműen beszól Brett Ratnernek Az ellenállás végéért, de közben humoros módon önreflektál is, hiszen az Apokalipszis szintén harmadik epizód. Végül két dolog, amik szombat reggel, reggelizés közben jutottak eszembe: 1. Oscar Isaac végső soron csak a sztárolás miatt került be, ha ugyanis nincs benne a VII. Star Wars-ban, még mindig jórészt ismeretlen színész lenne. De ennek ellenére meglepően jól teljesít, bár az eredeti hangja nagyon nem illik egy istenhez. Kivételesen érdemes inkább magyarul nézni cikkem tárgyát, mint angolul, pláne mivel kint sokan kritizálták a brit Turner amerikai akcentusát is. 2. Nincs igazán kiért szorítani. A hősök mind szenvednek (ez nem saját gondolat, a neten olvastam valahol), a gonosz csúcs, de a céljával lehetetlenség azonosulni; az újak közül Kurt szimpatikus, de ő meg nem szerepel eleget. Szóval kiért kellene izgulnom? 

Pár szót az alkotókról: Mint már szó volt róla, Bryan Singer, az első X-Men-mozi atyja ült a direktori székben, valamint íróként és producerként is közreműködött a munkálatokban. A fő-író Simon Kinberg nevéhez a bukott Fantasztikus Négyes és a saját szériáján belül leggyengébbnek mondott X-Men: Az ellenállás vége fűződik – vajon miért egy ilyen fickót bíztak meg? Szerencsére mellette dolgozott még Michael Dougherty (X-Men 2, Adsz vagy kapsz) és Dan Harris (X-Men 2, Superman visszatér). Utóbbiak már inkább garanciát nyújtanak a minőségre, nem beszélve arról, hogy itt egy indok rá, miért hasonlít ez a rész annyira az első trilógia második felvonásához. Kiemelnék még hat színészt a gárdából, akikről eddig nem esett szó: Scott középiskolai tanárnője az az Ally Sheedy, akit a Nulladik órában és a Rövidzárlatban láthattunk. Az egyiptomi jelenetben En Sabah Nurt Berdj Garabedian keltette életre; Lovasait pedig az alábbi hölgyek és urak: Monique Ganderton (Halál), Rochelle Okoye (Éhínség), Warren Scherer (Pestis) és Fraser Aitcheson (Háború). Különösen az energiát lövő nő maradt meg, ő tök jó volt.

Érdekességek: Singer annak idején lemondott Az ellenállás végének rendezéséről a Superman visszatér miatt – nekem speciel mindkettő nagyon tetszett, de elképzelhető, hogy ha Bryan úr maradt volna a mutánsok mellett, akkor a Last Standnek nem lenne olyan rossz híre. Az Apocalypse-ben a rendező azt a koncepciót használta fel, amit az említett harmadik részben használt volna (és a kettő között felfedezhetőek hasonlóságok). Singer azt nyilatkozta, hogy ez „hat X-Men film lezárása, de egyben lehetséges újjászületése a fiatalabb, újabb karaktereknek”, szóval „az X-Men igazi megszületése”. Simon Kinberg hozzáteszi, hogy Az elsőkkel indult új trilógia záródarabja ez a mű. Kinberg úrtól származik a magyarázat arra a kérdésre, amit jóval feljebb feltettem, vagyis miként lett Ciklon és Angyal gonosz? Nos, Az eljövendő múlt napjaiban a történelem megváltozott, az idősík „újraindult” és emiatt sok mutáns más utat jár be, mint eredetileg. 

Jennifer Lawrence, James McAvoy, Michael Fassbender és Nicholas Hoult szerződése ezzel a filmmel lejárt, de mindannyian azt nyilatkozták, hogy szívesen szerepelnének még egy X-moziban, ha annak jó a forgatókönyve. Evan Peters minden más színésznél több időt töltött a stúdióban, Higanyszál nagyjelenetét ugyanis három és fél hónapba tellett felvenni. Olivia Munn McAvoy úr tanácsára vett kardvívó-leckéket – ez elég különös. Miért McAvoy tanácsolta ezt neki? Munn nem ismerte a karaktert? Nem nézett utána? Se a rendező, se a producerek? Végül egy vicces név a stábból: John Bourgeois (Burzsoá János), szerepe szerint Radford tábornok a Pentagonban. 

Szpojler 

A teljesen érthetetlennek tűnő stáblista utáni jelenet a következő Farkas-mozira utal, melynek főgonosza ez alapján Mister Sinister lesz, és várható Rozsomák női másának, X23-nak a felbukkanása is. (2017-es megjegyzés: Ebből lett a Logan, amit meg kéne néznem...)

Szpojler vége

„Megtisztítani” rovat 

Apokalipszis megalkotói Louise Simonson írónő és Jackson Guice rajzoló, a figura első megjelenése 1986-ban történt. A Marvel kánonja szerint En Sabah Nur annyit jelent, hogy „Az Első”, bár ez nyelvtanilag helytelen fordítás. Az arab nyelvben nevének jelentése „a hajnali fény”. 5000 éves, elvileg ő az első mutáns, bár jelenleg olyan karakterek készülnek az X-képregényekhez, akik még nála is idősebbek. Képességei: lángelme, telekinézis (tárgyakat mozgat az agyával), telepátia (gondolatolvasó), technopátia (azonnal képes megérteni, használni és manipulálni bármilyen technológiát), teleportáció (azonnal képes bárhol megjelenni), halhatatlanság (bár a filmben ez csak a szellemére/lelkére vonatkozik), sebezhetetlenség, nagyon gyors gyógyulás, valóság-manipuláció (képes átírni a fizika törvényeit kedve szerint), hatalmas testi erő, szupergyors reflexek, elképesztő gyorsaság, anyag-, energia- és tömeg-manipuláció (tudja változtatni a saját súlyát, méretét és a teste szilárdságát). Technológiáját az ősi Celestialoktól szerezte (egyikük koponyáját láthattuk A Galaxis Őrzőiben). A film sztorija szerint Apokalipszis nem tekint magára mutánsként. 

Az eljövendő múlt napjainak végén Brendan Pedder keltette életre En Sabah Nurt. A figura első igazi színre lépése éppen a rajzolt lapokon történt felbukkanásának 30. évfordulóján történt. Volt kolléganőm nem ismerte fel Oscar Isaac-et a rengeteg smink és gumiréteg alatt, szóval a maszkmesterek jó munkát végeztek vele. A felélesztésén munkálkodók az Akkaba Klán tagjai, ők En Sabah Nur leszármazottai a képregényben. Isaac bizonyos fokig az 1987-es He-Man – A világ ura Skeletorjáról (Frank Langella) mintázta Apokalipszist. A különleges hangot, amin a félisten beszél, három különböző mikrofonnal vették fel: egy basszus-mikrofonnal, egy basszus dobokra specializálódott mikrofonnal és egy Sennheiserrel. A három hangrögzítőt az utómunkálatok során a színész arcának három különböző pontjára erősítették fel. Valószínűleg mindazok hangján meg tud szólalni, akiknek a testében az évezredek alatt élt. 

Isaac-re rengeteg rétegnyi maszkot és protézist tettek fel, a cipőjének pedig megemelt talpa volt, hogy magasabbnak látszódjon (utóbbit nagyon jól elrejtették). A jelmeze 20 kilót nyomott, ezért alig lehetett mozogni benne. Oscar a kabuki színház módszereit tanulmányozta a figura személyiségének visszaadásához. A kosztüm rendkívül meleg volt, a Cinemania Magazin szerint külön hűtő-berendezéssel látták el, az internet szerint a forgatási szünetekben a színész egy speciális hűtősátorban pihent. Apokalipszis külsejét számos fórumon támadták a rajongók és a piszkálódók, elsősorban átlagos mérete és az Atomcsapatban látható Ivan Ooze-hoz való hasonlatossága miatt. Valójában viszont a figura nem lila, hanem kék, és demonstrálja alak-változtató képességét is. Anno Hugh Jackmant szintén támadások érték, őt viszont azért, mert túl magas volt Farkasnak:) Kis apróság, hogy Ciklon lakásában a tévében éppen egy régi Űrszekerek-epizód megy, a Who Mourns For Adonais?, melyben az Adonais nevű szuperlény istent játszva próbálja uralni az embereket, pont mint En Sabah Nur. Végül némi gondolkodnivaló: Igaza van Apocalypse-nek? Tényleg romlottak vagyunk? A hamis bálványok imádása az tuti, csak nézzünk körül a bulvármédiában… 

Az X-Men: Apokalipszis megközelítőleg 178 millió dollárból készült, 2016.05.27.-ről származó adatok szerint eddig kb. két hetes vetítése alatt 115 milliót hozott vissza. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott. 

Nekem viszont nagyon tetszett, mint eddig mindegyik X-Men-film. Izgalmas, nagyon látványos, akcióban dús, király főgonosszal, remek Árnyékkal és magyarázattal olyan kérdésekre, hogy mitől kopasz Charles vagy miért fehér Ororo Monroe haja. 

Pontozás: 

imdb: 7/10 (2016.05.27.-én)(1 év alatt 0.6-ot csökkent.)

Szerintem: 5/5 (Szívesen látnám újra magyarul, de talán majd angolul is megnézem.)(Azóta láttam már az HBO-n, másodszorra is ugyanaz tetszett benne, mint elsőre.)

Hírek: 

- Felröppentek hírek, miszerint több X-Men-mozi már nem készül, de mára ezt sikerült megcáfolni. Jön ugyanis az X-Force és a The New Mutants! Utóbbi az író szerint az 1990-es években játszódik, és a Sötét Főnix-sagán alapul majd; a rendező pedig az űrbe szeretné kivinni hőseit. 

- Bryan Singer rendezi, írja és pénzeli a 20 000 Leagues Under The Sea című Jules Verne-feldolgozást; valamint producerként működik közre az érdekesnek tűnő Legion című tv-filmnél, ami egy olyan pasasról szól, akinek számos személyisége van, mindegyik valamilyen különleges képességgel. (Utóbbiból sorozat lett.)

- Állítólag jön a klasszikus sci-fi, a Logan futása újrája. Ha tényleg, akkor ezt Simon Kinberg írja. 

- Michael Dougherty írja és rendezi az első után a második Adsz vagy kapsz!-ot is. Ez kivételesen tényleg jó horrornak ígérkezik! 

- James McAvoy egy egyelőre még homály fedte M. Night Shayamalan-projektben, a Splitben vesz részt. (Nagy felhajtás volt körülötte.)

- Michael Fassbender, mint producer és főszereplő, beledurrant a nulláslisztbe az Assassin’s Creeddel, ami nyilván irtó sok lóvét fog fialni. Emellett felbukkan az Alien: Covenantban (ez még mindig nem teljesen a Nyolcadik utas előzménye lesz ám!) és a The Snowmanben. (Utóbbiról bővebb információért tessék idézőjelben beírni a címet jobb oldalon a Keresőbe!)(Óriásit bukott, megbukott, most jön ki.)

- Jennifer Lawrence végre ismét valami izgalmas szerepet kap Az utazók című sci-fiben. (Erről ugyanott lehet tájékozódni, ahol a hóemberről, csak Passengers-t kell beírni.)(Csúnyát zakózott.)

- Lucas Till lesz az új MacGyver… Ez tényleg kell? 

- Tye Sheridan bekerült a klasszikus sci-fi-regény, a Ready Player One filmes adaptációjának stábjába. 

- Oscar Isaac természetesen visszatér Poe Dameronként a Star Wars VIII-ban. 

- Josh Helman a My Name Is Lenny névre hallgató életrajzi drámában Lenny McLeant, a leghíresebb brit pusztakezes bokszolót kelti életre – azt, aki A Ravasz, az Agy, és két füstölgő puskacsőben volt Baptista Barry. 

- Sophie Turner a Mary Shelley’s Monsterben a Frankenstein írónőjét idézi meg nekünk, természetfeletti aspektussal. Ennek ellentéteként készül az A Storm in the Stars, ahol Elle Fanning bújik Mary Shelley bőrébe, itt azonban a hangsúly nem a regényen, hanem Mary és a költő Shelley szerelmén lesz. Utóbbi moziban viszontláthatjuk Ben Hardy-t.

Nézzétek meg a könyvet, amit írtam, ha tetszik, vegyetek belőle, tényleg nagyon olcsó, csak 1500 Ft!

Erről a filmről már született egy cikk, egy nappal korábban. Ahogy azonban az előző két epizódnál, itt is mindkettőnk véleményét megismerhetitek. Tehát a most következő szöveget Mozsárágyú írta:

                Sokat kellett várni erre a folytatásra. Bizony, már majd’ 20 éve annak, hogy Godefroy fehérhattyút szeretett volna vacsorázni jó borsosan, és ennyi éve történt meg, hogy Paolo felhörpintette Jacques Fos barátunk lőréjét. Nem volt bennem semmiféle elvárás a filmmel kapcsolatban, mindössze jó szórakozást vártam tőle. Ezt meg is kaptam, az már más kérdés, hogy összehasonlíthatatlan az előző két (főleg a 2.) epizóddal.

                A francia forradalom kellős közepébe repítette hőseinket, Merész Godefroy-t (Jean Reno) és többé-kevésbé hű fegyverhordozóját, Jacques Fost (Christian Clavier) az időutazáshoz szükséges bájital. Igazán frappáns megoldással adták tudtunkra a készítők, miért néznek ki ugyebár a közvetlen folytatás ellenére is idősebbnek kedvenc középkori figuráink; minden egyes, ebben az idősíkban és rabságban töltött hét alatt ők 10 évet öregednek – teljesen hihető, hiszen az időalagút számos hasonló rejtélyes tulajdonságokkal bír. Az már tudható, hogy az egyik Fos-ivadék jelen van, ő a Közvádló, Fosó, aki Napóleon társaságában volt látható az előző részben. Végülis a korzikai császár helyett a „derék ember ez a Robespierre” oldalán tevékenykedik a forradalom győzelméért. Ha rajta múlna, már az első pár percben lenyakazták volna Godefroy-ékat a guillotine nevű, akkor még egészen friss találmánnyal. De ahogy az lenni szokott, a sok szerencsétlenség után segítségükre siet a sors és a Közvádló úr felesége – aki mellesleg Robespierre húga – meggyőződéssel állítja a majdnem rögtön ítélő bíróság előtt, hogy Fos igazából a férje rég halottnak hitt nagybátyja. Aki természetesen a bűnös nemesség által megtiport élete miatt néz ki úgy, ahogy. Tehát szörnyen. Nem engedik el őket, ők viszont a Montmirailok jelmondata alapján megkezdik az intézkedést – Halál reám, ha ezt hagynám! -, és sikeresen megszöknek.

                Innentől pedig hasonló felépítésű sztori következik, tehát félreértések sorozata, és a forradalom eszméi miatt nemhogy közelebb, inkább nagyon távolnak kerülnek hőseink a célállomástól, a XII. századi Franciaországtól. Végig úgy éreztem, hogy nagyobb a hangsúly a forradalom jellegzetességeinek megjelenítésén, mint a két főszereplő sorsán. Sok az idegesítő szereplő számomra ebben a filmben, akik egyáltalán nem abban az értelemben antipatikusak, mint pl. az 1. részben a Berné testvérek titkárnője. Egyszerűen nem voltam kíváncsi a „talált családtagokra”, erre a puccos grófi származású némberre meg az őt utáló mostohagyermekeire. Robespierre személyiségét jól mutatták meg, a Közvádló és felesége meg az összes többi, ugyanabban a házban lakó bolond viszont vicces pillanatokat okozott. Sikerült Ginette asszony egyik leszármazottját is megismernünk, ő azért közel sem olyan lényeges szereplő, mint az ük-ük-ükanyja.

                Nézzük hőseink szereplését: kevés olyan poén és idézet jut nekik, amit még 20 év múlva is felemlegetnék, azt hiszem. Nagyon sokat röhögtem, félreértés ne essék, de sokszor inkább azért, mert imádom ezeket a fazonokat és nagyon jól alakított mind Monsieur Reno, mind Clavier. Utóbbi újból kivette a részét a sztori megírásában is a rendező, Jean-Marie Poiré mellett, és jól teljesítettek; remekül felépített és fondorlatos a történet, jók a karakterek – igaz, nekem a nagy részük olyan „semmilyen” volt -, viszont hiányzik valami az előző filmek eredetiségéből. Úgy érzem, kicsit elfáradtak a lábszag-poénok meg az altesti humor elemei, most is viccesek, de túl sok van belőlük. Fos ugyanolyan debil, mint volt, Godefroy igazságérzete és hazaszeretete még mindig nagyon erős, de az a bizonyos plusz hiányzik nekem ebből a filmből; egyszerűen nem olyan jó, mint a korábbiak. Sőt, egy jelenetnél, amiben a grófné beszélget az általa utált, de gazdag jövendőbelijével, nos ennél a párbeszédnél még el is bambultam. Ez számomra meglepő volt.

                Mint már említettem, minden különösebb elvárás nélkül léptem be a moziba, és, ami miatt szerethető ez a sorozat, azt megkaptam az új résztől; a tökkelütött és egymást folyamatosan félreértő szereplők, a korabeli sajátosságok – ruhák, nyelvezet, szokások – és a jó zene meg a gyagya poénok mind adottak voltak a szórakozásomhoz. Sok minden van, amibe bele lehetne kötni, de mégse teszem, inkább azt emelném ki újra negatívumnak, hogy túl sokszor nem Fosék vannak a történések középpontjában.

SZPOJLER ITT!

                A befejezés, ahogy várható volt, újból nyitva hagyja a kaput egy folytatásnak, de nem hinném, hogy lesz negyedik rész. [Tévésámán megjegyzése: A stáblista legvégén lévő ajtó becsukása talán éppen ezt jelképezi.] Ez is igazándiból azért készült el szerintem, mert a készítőknek kedve volt hozzá, és nem feltétlenül azért, hogy óriási pénzeket kaszáljanak.

SZPOJLER VÉGE

                Jöttem, láttam, visszamennék a 2. részhez, amiből napestig tudok folyamatosan idézni és 20. alkalommal is ugyanúgy hahotázok minden egyes poénon. Erre mondaná abból az epizódból Monsieur Goulard, hogy „De hát beteg ember(ek)!”

Tévésámán cikke ugyanerről ezen a linken érhető el.

Ez a cikk már csütörtök éjjel, a premier napján készen volt, de vártam Mozsárágyút, hátha addig összehoz valamit. Nos, ez nem sikerült neki, úgyhogy most publikálom a saját szövegemet. Ha pedig ő még ír majd róla valamit, az külön bejegyzésben jelenik meg.

Mozsárágyú írását itt olvashatjátok.

Szóval a második rész végén (a Reszkess, Amerika! nem tartozik a sorozathoz) Godefroy (Jean Reno) és Jacques Fos (Chritian Clavier) a francia forradalom idejére kerültek vissza, ahol utóbbi leszármazottja, Jacques Fosó rögtön letartóztattatja őket. A lovagnak és szolgájának azonban most már van tapasztalata a múltról és a jövőről – előbbi, amint megtudja, hogy a jelenkori király meghalt, elhatározza, hogy trónra ülteti a jogos örököst, a királyfit; utóbbi meg vissza akar jutni az 1990-es évekbe. De az időutazás újfent szörnyűséges csapásokkal jár: A két középkori teste rohamos öregedésnek indul. Vissza kell térniük saját idejükbe, különben borzasztó végük lesz! Szerencsére megtalálják az akkori Montmirail-családot, akik jövőbeli sorstársaikhoz hasonlóan kénytelenek befogadni a látogatókat. Közben viszont zajlik a forradalom, az esemény sorjáznak; van, aki kitüntetné, van, aki kivégeztetné hőseinket. Vajon a guillotine várja őket? Vagy megmenekülnek és végre hazatérhetnek? 

Nagy elvárások nélkül ültem be a moziba, mert mindenképpen látni akartam ezt. Az első rész kissé komolyabb volt, ebben a poénokat a „középkori emberek a jelenben”-szituáció eredményezte. A folytatásban aztán már nem fogták vissza magukat a készítők, és egy az egyben az ökörködésre mentek rá. Hiába vannak komoly karakterek (pl. az inkvizítor), még őket sem lehet komolyan venni. A 3 évvel azutáni USA-remake megpróbálta saját területén lemásolni a sikerreceptet, de ahogy az lenni szokott, kiölték belőle a lényeget, és bár a Just Visting vicces, de a másik kettőhöz képest lélektelen. A harmadik epizódhoz ismét összeállt a nagy csapat: Jean-Marie Poiré rendez, ír és pénzel; Clavier szerepel, ír és pénzel; Reno szerepel; és melléjük még visszatért Marie-Anne Chazel, a felejthetetlen Ginette életre keltője (igaz, egy jelentősen kisebb szerepben). Tehát minden adott volt a sikerhez, nem? Sajnos ehhez hozzá kell tenni, hogy az előbbi négyből az első három úr volt a felelős a Reszkess, Amerika!-ért is…

A forradalom (aminek eredeti címe A terror volt, csakhogy a hírhedt koncert-merénylet miatt ezt meg kellett változtatniuk) az első részhez kanyarodik vissza. Vagyis alapvetően komoly akar maradni, de a szereplői egyszerűen vígjátékká változtatják az egészet. Remek megoldást találtak a színészek öregedésének magyarázatára, valamint hasonlóan színvonalas az 1790-es évek Franciaországának bemutatása is. Clavier és Reno hozzák a szokott formájukat, és a magyar szinkron ismét csak hatalmasat dob a viccesség-faktoron. Azonban sajnos akadnak problémák… Az első és legfontosabb az, hogy az új szereplők nem viccesek. Míg a korábbi részekben a Montmirail-család tagjai magukban is humorosak voltak, addig itt sótlan, idegesítő, piperkőc arisztokratákat kapunk. Az egyetlen igazán érdekes közülük a harcias Victoire-Églantine (Stéphanie Crayencour), azonban lázadása és az igazi „montmirailsága” elsikkad a többiek mellett. Kiemelést érdemel még Sylvie Testud, aki Charlotte Robespierre-t, a rettegett forradalmár testvérét játssza – Charlotte nem mellesleg Fosó párja. 

Értem én, hogy a forradalom nagyjaival tilos viccelni, de a család tagjai fiktív szereplők, ők lehetettek volna élettel telibbek, nevetségesebbek. A második rész végén felbukkanó Napóleon itt egyáltalán nincs jelen, plusz „Ginette” párjául teljesen indokolatlanul egy fekete pacákot választottak. (Mellesleg Chazel karakterét az imdb szerint Prune-nak hívták, a filmben meg Flornak nevezik.) Oké, ezzel végülis semmi gond nincs, de itt és később Robespierre megjelenésekor még anti-rasszista és feminista szlogeneket adtak a szereplők szájába. Ez vajon miért kellett? Engem az is zavart, hogy az első részben A Merész lakosztályában lévő festményen Gonzague de Montmirail egy az egyben „Übire” (tudom, hogy nem így kell leírni) hasonlít, itt viszont lecserélték az arcát egy másik színészére. Persze, ez érthető változtatás volt, hiszen éppen elég, hogy Claviernek többes szerepet kellett játszania; meg aztán korábban sem találkozhattunk Godefroy-ra külsőleg hasonlító jövőbeli rokonnal. De azért akkor is… (Igaz, az első rész hercegnőjét ugyanígy lecserélték a másodikban, de ott a csere felüdítő, érdekes volt, jót tett. Itt a szóban forgó karakterrel korábban még sosem találkoztunk, így nincs mihez viszonyítani, de elképzelhető, hogy jobb lett volna Reno duplán…) 

SZPOJLER ITT 

A végén van egy nagyon király csavar, amire biztosan nem számít senki, ide berakták Jacques-Henry Jacquart gyerekként. Ám, ha hihetünk ennek a jelenetnek, „Zsákk”-nak az első részben kb. 60 évesnek kellene lennie… Hacsak nem változott meg a jövő a két középkori ténykedése miatt. Ja és most ugrott be, hogyhogy sosem találkoznak más időutazókkal? Csak volt még egy pár ember, aki felhörpintette a varázsitalt és ugyanígy eltévedt az időalagútban… 

SZPOJLER VÉGE

Érdekességek: A zenét megint Eric Levi (azaz ERA) szerezte. Poiré több mint 10 év után tért vissza a filmezéshez ezzel a munkájával. A stáblista elején láthatjuk a család menekülését, a legvégén pedig van egy aprócska plusz jelenet – ha bármelyikről lemaradnátok, nem kell bánkódni, egyik se lényeges. A cikkem tárgyát övező érdeklődést jelzi, hogy a premier napján a 19.30-as vetítésen kb. 30-an voltunk (Mozsárágyú szerint kevesebben), illetőleg az is, hogy még csak wikipédia-oldala sincs. Ennél fogva sem a bevételéről, sem a költségéről nincs adatom. 

Összefoglalva: A francia készítők mintha az első részt ötvözték volna az amerikai újrával. Bár a La Révolution egyáltalán nem rossz, mégis az unalmas mellékszereplők hosszas szerepeltetése és az előző részekkel lévő inkonzisztenciák („Egy igazi lovag nem hord harisnyát.” – mondja „Übi”, mikor az első részben rajta is volt…) sokat rontanak rajta. Azért mindenképpen megnézzük majd újra! 

imdb pontszám: 4.5 

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Christian Clavier következő filmjeinek egyikéhez összeáll a magas szőke felemás cipős férfival, azaz Pierre Richard-ral. Közös vígjátékuk címe: Les Plombiers (A vízvezeték-szerelők). 

Ja és még valami: Nagy dolog van készülőben, figyeljétek a blogot!

Azt ígértem, hogy legközelebb júliusban jövök, de mikor megnéztem azt, arra gondoltam, hogy mivel a sorozat előző négy darabjáról már született cikk, így ezt se hagyom ki. Szóval a "He's back." rám is vonatkozik;)

Az újrázás vagy reboot azt jelenti, hogy fogunk egy korábbi történetet (aminek már megvan a saját rajongói köre), amiből az ismert szereplőket a korábbi történethez hasonló, de (jó esetben) mégsem ugyanolyan kalandokba kergetjük. (A Star Wars VII. például elbukott ezen a téren, mert szinte egy az egyben a IV. részt másolja.) Ezeknek az elkészültét legtöbb esetben a pénzhajhászás váltja ki, de néha csak azért jönnek létre filmek, hogy a jogtulajdonos megtarthassa az adott történetet/figurákat. (Ezért készült A csodálatos Pókember 1-2, vagy ezért szerepelnek minden évadban a Dalekek a Doctor Whoban.) És ha már Doctor Who, akkor itt és most a Paramount stúdió abszolút biztosra ment a kaszálásban, és nem csak a Terminator-széria rajongóit próbálták meg behúzni a filmszínházakba, hanem a Trónok Harca (Emilia Clarke) és a Ki vagy, Doki? (Matt Smith) fanatikusokat is. Ilyenkor pedig csak a bevétel számít (a végeredmény minősége nem), ebben pedig a Genesys jól teljesített!

Az ismert eseménysor pereg le előttünk megint: John Connor (Jason Clarke) visszaküldi megbízható emberét, Kyle Reese-t (Jai Courtney) a múltba, hogy védje meg az emberiség vezérének anyját a Skynet Terminátorától. Azonban az időutazás végén Kyle azzal szembesül, hogy Sarah Connor (Emilia „Daenerys” Clarke) egy tökös harcosnő, a társa meg egy szintén a jövőből érkezett kiborg, a Papa (Arnold Schwarzenegger). Hármasban új ellenfelekkel kénytelenek szembenézni, miközben megpróbálják kiiktatni az öntudatra ébredő mesterséges intelligenciát, még mielőtt az megszületik. Ám a Skynet sem ül ölbe tett gyártósori karokkal, inkább utánuk küldi leghalálosabb kreálmányát. Vajon ezúttal végre sikerül megállítani Az Ítélet Napját? 

Nekem eddig mindegyik Terminator tetszett, mert az összes epizódban találtam valami jót. A mostanit rengeteg negatív kritika érte, pedig sikerült visszahozni az ikonikus Arnie-t, és a már ismert szereplőket jól kifordították nekünk. A sztori érdekes, hiszen a Skynet látszólag mindig előre kiszámítja halandó ellenfelei lépéseit; az a néhány poén üt; és Emilia Clarke-ot egyszerűen jó nézni. Nem a játékát, hanem őt magát. Matt Smith rövid jelenléte kifejezetten üdítő volt, főleg, mivel ezúttal rosszfiút alakított. Az egyetlen dolog, ami miatt az élmény számomra kevesebb volt, az a szpojler, hogy tudtam, mi a nagy fordulat; ám némi kutakodás után kiderült, hogy bárki, aki megnézte a második trailert, ugyanezt élhette át. (Nem szoktam bemutatókat nézni, csak ha a moziban látom őket.) Jaj és tényleg, hát benne van J.K. Simmons, igaz csak egy pici mellékszerepben; meg Byung-hun Lee is, aki meg sem szólal. 

Lássunk néhány dolgot, amit a játékidő alatt jegyeztem fel: A fiatal Schwarzi nagyon élethű, számítógépes animációval hozták létre, de ezt az akciójeleneteken kívül szinte lehetetlenség megmondani. (Később még lesz szó erről.) Túl sokat pofáznak a szereplők, van egy csomó 2-5 perces részlet, amikor csak ülnek vagy állnak valahol, beszélnek és semmi sem történik, ezek egy része unalmas volt. A párbaj az elején a két Terminátorral marhajó, ez a film egyik legkirályabb pillanata! Lee karaktere a Terminator 2-ből ismert T-1000, itt elhangzik róla, hogy „ fel tudja venni az alakját annak, amihez hozzáér”. Ez inkább varázslatnak hangzik, mint technikának, meg aztán felmerülnek a kérdések: át tud alakulni például fává, fogkefévé vagy szendviccsé is? 

Pici szpojler 

Elgondolkodtató kérdés, hogy ki kit küldött a jövőből a múltba? A Skynet valamikor elküldi a T-1000-est, hogy az végezzen Sarah-val; közben valaki, akiről nem tudjuk meg, ki volt, visszaküldi a T-800-ast, hogy védje meg Sarah-t. Aztán jön egy újabb T-800-as, majd a szuperfegyver. És közben a múltban a jövő megváltozott, a jövőből pedig olyan múltba mennek vissza, ami szintén megváltozott, szóval hatalmas a katyvasz. 

Szpojler vége 

Az egyik legbutább jelenet a két emberi hős érkezése 2017-be: Nekik megy egy kocsi a nyílt autópályán, de szó szerint semmi bajuk nem lesz. És Kyle-ról utólag nem derül ki, hogy gép lenne, szóval ez hogy a túróba történhet meg? Aranyos poén, hogy a ’84-es szekvenciában az áruházi rendőrpáros túlélő tagjából lesz Simmons figurája 2017-ben, akinek senki sem hiszi el, hogy találkozott a Papa-féle csapattal, és mivel robotokról karattyol, így Optimusz Fővezérnek csúfolják:D Az is érdekes, hogy mit takar a Genisys, ugyanis, ha belegondolunk, ez súlyos társadalomkritika. De nem is kell előremenni az időben, elég csak kimenni az utcára, a Skynet már itt van, és már irányítja az életünket, csak úgy hívják, hogy 4G. Azért cuki a filmtől, hogy úgy akar társadalomkritikát mondani, hogy közben két helyen elég egyértelmű reklámot (Nike és Pepsi) mutogatnak, igaz, utólag mindkettőt megmagyarázták, hogy a nyitó epizódok egyes pillanataira reflektálnak vele. Jai Courtney az eddigi legjobb Kyle Reese. Bevallom, én az első epizódból egyáltalán nem emlékeztem erre az alakra, a negyedikben elég béna volt, a másik kettőben meg asszem nincs benne. Courtney-val mindössze az a gond, hogy irtó csúnya – de ezt inkább a hölgyeknek kell megítélnie, nekem mindenesetre elég rondának tűnt. Arra is kíváncsi vagyok, hogy a Skynet miért érzi fontosnak, hogy önmagának, illetve a nem-beszivárgó egységeinek emberszerű formát adjon, ha egyszer el akar pusztítani minden embert? 

Pár szó a produkció vezetőiről: A rendező Alan Taylor, aki társproducerként és rendezőként részt vett a Trónok Harcában (biztosan ő hozta magával Emilia Clarke-ot), valamint neki köszönhetjük (?) a Thor: Sötét világot. Az egyik író Laeta Kalogridis, aki korábban az Éjszakai őrségen és a Viharszigeten dolgozott; a másik a Féktelen Haragot dirigáló Patrick Lussier. Lussier pénzelte is a Genisys-t. 

Érdekességek: A gépek lázadása gyakorlatilag lezárta az első trilógiát, a Megváltást pedig egy új trió nyitódarabjának szánták. Ez azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és az akkori jogtulajdonos, a The Halcyon Company csődbe ment miatta. Kénytelenek voltak eladni a Terminator-jogokat, amiket 29 és félmillió dollárért a Pacificor nevű cég vásárolt meg. Ők továbbadták az egészet az Annapurna Pictures-nek, aminek vezetője, Megan Ellison átruházta a jogokat bátyja cégére, a Skydance-re. Arról nem szól a fáma, hogy Ellison mennyit pengetett ki, de tény, hogy a Halcyon úgy kötötte meg a szerződést, hogy minden egyes eljövendő Terminator-film után 5 millió dollár jár nekik. A Skydance jelenleg minimum két mozi elkészítéséig birtokolja ezt a franchise-t, ők a Paramounttal álltak össze, akik még a Genisys bemutatója előtt engedélyeztek két folytatást, mivel ha ezek nem készülnek el, akkor a jogok 2019-ben visszaszállnak James Cameronra. Ennek a stúdiónak eddig különben semmi köze nem volt a szériához. 

Cameron egyébként tanácsokkal látta el Taylort meg az írókat is. Az ő alapvető ötlete volt még a régi időkben, hogy a T-1000-es legyen a rosszfiú és a T-800-as a jó, ezt az első epizódban még technikai okokból nem sikerült megvalósítani. A folyékony gyilkológép egyébként James bácsi szerint a keleti országok robotjait reprezentálta a Judgement Day-ben, amely az amerikaiak robotjával csapott össze; itt ez a hasonlat még tovább fokozódik, hiszen az 1000-es modellt ezúttal egy távol-keleti színész játssza. Az eredeti két Terminator mellett az új Star Trek, a TRON-újra és az X-Men: Az eljövendő múlt napjai is inspirációul szolgáltak a cselekményhez. Fura, de annak ellenére, hogy a sztori itt elvileg Az ítélet napja után közvetlenül folytatódik, és nem vesz tudomást a Rise of the Machines-ról meg a Salvationről, mégis rendkívül hasonlít az utóbbihoz tervezett folytatás eseménysorára. 

Arnold Schwarzenegger hat hónapon keresztül napi három órát edzett a szerepére, így sikerült elérnie ugyanazt a testtömeget és izom-mennyiséget, mint amit 12 évvel korábban, A gépek lázadásakor. Emilia Clarke és Jason Clarke nem rokonok. J.K. Simmons improvizálta a legtöbb szövegét. Az 1973-as Papát és a gonosz T-800-ast a testépítő Brett Azar alakította, akinek digitális utómunkával tették rá a testére a fiatal Arnold fejét. Azar elmondta, hogy nem csak azért kapta meg a szerepet, mert fizikailag rendkívül hasonlított az 1984-es Halálosztóra, hanem mert tökéletesen reprodukálta a meghallgatáson az első epizódból a megérkezési jelenetet, szöveggel együtt. Arnold bácsi, aki egyébként Brett testépítő-példaképe is, összehaverkodott fiatal kollégájával, és adott neki egy csomó body building-magazint meg szivart ajándékba:) A már említett Nike-reklám valóban utalás a korábbi részekre, a jelmeztervező Susan Matheson ugyanis pont olyan Nike Vandal márkájú cipőket akart Kyle-nak, mint amilyeneket a karakter az első részben hordott. Ezt a cipőt újonnan már nem lehet beszerezni, ő azonban addig rágta a Nike fülét, míg azok gyártottak 25 párat, csak a film kedvéért. James Cameronnak premier előtt levetítették a kész filmet és nagyon tetszett neki. Azt mondta, méltó folytatása az első kettőnek és „felrázta tetszhalálából a sorozatot”. A Genesys-t reklámozó termékek közt találhatunk Arnold bácsi Terminátor-hangján megszólaló úttervező programot is:) 

Szpojlerkék 

Alan Taylor nem akarta, hogy a második trailerben a reklámos fiúk lelőjék az egyik legfőbb fordulatot a cselekményben; ám a promóciós részleg megvétózta a kérését, mert meg akarták mutatni, hogy nem egyszerű rebootról van szó. John T-3000-es, „Alex” T-5000-es típusú Halálosztó. A végestáblista első felében van egy plusz jelenet, amelynek lemaradtam az elejéről - kiszaladtam wcre, mert azt hittem, úgyis a legvégén lesz. A jövőben, a film elején láthattuk, ahogy megsemmisítik a Skynet szerverét, ám eszerint mégsem, ugyanis az igazi egy földalatti objektumban van elrejtve valahol, John és Kyle eredeti idejében. Szóval a folytatás nyitva áll… 

Szpojlerkék vége 

Két érdekes vélemény-részlet a FilmO-ról, elsőnek Fekete Imre Dexter írja: „John Connor castingján egy kalapból húzták ki a színész nevét, esküszöm. Felháborító és unalmas volt.” Cofotka így beszél a történetről: „Aztán lehidaltam, amikor megláttam John Connort... hát kösz, mondom, akkor már inkább hozták volna vissza a színészt az előző filmből, ő se tetszett, de ez fájt. Nem is néztem őt, vagy Kyle Reese-t, mindkettő kikészített. Ehelyett Matt Smith képét bámultam, aki a háttérben állt, és láttam a fején, hogy itt lesz valami, hogy ő itt csinálni fog valamit, és bumm, elkapta Johnt - annyira nem bántam. (…) Arnold vezetett, belökte a vicsorra emlékeztető mosolyát, ami már a második részben sem ment neki (itt egy, a Judgement Day-ből kivágott jelenetre utal, amit aztán a blu-ray kiadáson visszatettek a filmbe) (…) Nem akarom leírni a film eseményeit, mert aki megnézi, úgyis tudja mi történt, de alapjában véve én nagyon élveztem, a szereposztás engem is kiakasztott néha, a szinkron meg pláne, de majd egyszer megszerzem angolul is, és nem lesz semmi gond. (…) Én nagyon-nagyon szerettem ezt a részt az Ítélet Napja után, és persze a második részt semmi nem körözheti le, mert kultfilm, de megkockáztatom, hogy majdnem egyformán jók. Én legalábbis így érzem. Persze mások vagyunk, így nem tetszhet mindenkinek.” 

Az ötödik Terminator 155 millió dollárból lett, teljes nemzetközi bevétele több mint 440 millió. A kritikusoknak se a színészi játék, se a történet nem tetszett, de Arnie visszatérésnek mindenki örült. Eredetileg lett volna egy tévé-sorozat és két újabb film, ám ezeket a Paramount leállította, bár, a jövőben talán a pénz mégiscsak beszélni fog, és kapunk egy újabb Halálosztós mozit… Nekem mindenesetre tetszett a Genisys, szórakoztató volt, nem unatkoztam alatta, bár akadtak benne eseménytelen részek; ezen kívül az új Sarah és az új gonosz se igazán izgatott. Utólag a negyediknél jobbnak találom.

Pontozás: 

imdb: 6.5 (1 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Alan Taylor pénzeli és rendezi a készülő Piknik az árokparton-sorozatot. Aki nem tudná, az azonos című regényen alapszik a Sztalker és a S.T.A.L.K.E.R. videojátékok. 

- Amennyiben mégis lesz új Terminator, azt Patrick Lussier finanszírozza. 

- Arnold Schwarzenegger tovább halad a kitaposott úton: A Triplets az Ikrek folytatása lesz; a The Legend of Conan pedig a Conan-mozik folytatása. (Az előbbi 2017 végéig nem készült el, utóbbi meg gyorsan eltűnt a süllyesztőben.)

- Emilia Clarke-ot hamarosan ismét viszontláthatjuk a Trónok Harca 6. évadában, ezen felül pedig két filmben kapott főszerepet. A Mielőtt megismertelek az Életrevalók nyálasított, amerikanizált verziója, ebben a Doctor Whoból ismert Jenna Coleman alakítja Emilia figurájának legjobb barátnőjét. Sokkal érdekesebb a Voice from the Stone: Ebben az ’50-es években, Olaszországban játszódó thrillerben Clarke a főhősnő, egy ápoló, aki megpróbálja felfedni egy hallgatásba burkolózó árva fiú titkait. (A második asszem sose készült el, vagy ha igen, nem vele.)

- Jai Courtney antihőssé avanzsál az Öngyilkos osztagban, Bumeráng Kapitányként. Ez különben egy elég érdektelen karakter, de engem ez a film se izgat, pedig nagyon tetszett a csapat Az Arkham ostromában… (Nagyot bukott ez a valami, rendkívül megosztó lett.)

- J.K. Simmons J. Jonah Jameson után újabb ismert képregényhős bőrébe bújik a The Justice League Part One-ban, ahol Gordon főfelügyelőt kelti életre. Ez sem érdekel, pedig nagyon szerettem a JLA-rajzfilmeket. Viszont talán figyelmemre érdemesebb lesz a The Snowman, melyben Michael Fassbender nyomoz egy eltűnt nő után, aki mindössze egyetlen nyomot hagy hátra: a sálját egy különös hóemberen találják meg. Simmons ebben mellékalakként tűnik fel. (Ezt végülis azért fogom kihagyni, mert herótom van a skandináv krimiktől...)

- Matt Smith a Büszkeség és balítélet meg a zombikban jön legközelebb a magyar mozikba (asszem). Remélem, láthatjuk majd, ahogy lekaszabol pár élőholtat! (Minden héten adja a tévé, de valahogy sose vagyok kíváncsi rá.)

- Byung-hun Lee-t beválogatták a totál felesleges A hét mesterlövész-remake címadó csapatába, feltehetőleg csak azért, hogy legyen köztük ázsiai. Nyilván lesz csaj és talán még homokos is… (Ahogy jött, úgy el is tűnt, senkit se izgatott...)

Márciusban elkezdtem a 2009-es bejegyzések javítást, de a munka és egyéb dolgok közbeszóltak, így jelenleg csak kb. a 20. hétig jutottam és még legalább 34 van hátra. Valószínűleg ebben a hónapban ezt az évet nem tudom befejezni…