Ez a cikk már csütörtök éjjel, a premier napján készen volt, de vártam Mozsárágyút, hátha addig összehoz valamit. Nos, ez nem sikerült neki, úgyhogy most publikálom a saját szövegemet. Ha pedig ő még ír majd róla valamit, az külön bejegyzésben jelenik meg.

Mozsárágyú írását itt olvashatjátok.

Szóval a második rész végén (a Reszkess, Amerika! nem tartozik a sorozathoz) Godefroy (Jean Reno) és Jacques Fos (Chritian Clavier) a francia forradalom idejére kerültek vissza, ahol utóbbi leszármazottja, Jacques Fosó rögtön letartóztattatja őket. A lovagnak és szolgájának azonban most már van tapasztalata a múltról és a jövőről – előbbi, amint megtudja, hogy a jelenkori király meghalt, elhatározza, hogy trónra ülteti a jogos örököst, a királyfit; utóbbi meg vissza akar jutni az 1990-es évekbe. De az időutazás újfent szörnyűséges csapásokkal jár: A két középkori teste rohamos öregedésnek indul. Vissza kell térniük saját idejükbe, különben borzasztó végük lesz! Szerencsére megtalálják az akkori Montmirail-családot, akik jövőbeli sorstársaikhoz hasonlóan kénytelenek befogadni a látogatókat. Közben viszont zajlik a forradalom, az esemény sorjáznak; van, aki kitüntetné, van, aki kivégeztetné hőseinket. Vajon a guillotine várja őket? Vagy megmenekülnek és végre hazatérhetnek? 

Nagy elvárások nélkül ültem be a moziba, mert mindenképpen látni akartam ezt. Az első rész kissé komolyabb volt, ebben a poénokat a „középkori emberek a jelenben”-szituáció eredményezte. A folytatásban aztán már nem fogták vissza magukat a készítők, és egy az egyben az ökörködésre mentek rá. Hiába vannak komoly karakterek (pl. az inkvizítor), még őket sem lehet komolyan venni. A 3 évvel azutáni USA-remake megpróbálta saját területén lemásolni a sikerreceptet, de ahogy az lenni szokott, kiölték belőle a lényeget, és bár a Just Visting vicces, de a másik kettőhöz képest lélektelen. A harmadik epizódhoz ismét összeállt a nagy csapat: Jean-Marie Poiré rendez, ír és pénzel; Clavier szerepel, ír és pénzel; Reno szerepel; és melléjük még visszatért Marie-Anne Chazel, a felejthetetlen Ginette életre keltője (igaz, egy jelentősen kisebb szerepben). Tehát minden adott volt a sikerhez, nem? Sajnos ehhez hozzá kell tenni, hogy az előbbi négyből az első három úr volt a felelős a Reszkess, Amerika!-ért is…

A forradalom (aminek eredeti címe A terror volt, csakhogy a hírhedt koncert-merénylet miatt ezt meg kellett változtatniuk) az első részhez kanyarodik vissza. Vagyis alapvetően komoly akar maradni, de a szereplői egyszerűen vígjátékká változtatják az egészet. Remek megoldást találtak a színészek öregedésének magyarázatára, valamint hasonlóan színvonalas az 1790-es évek Franciaországának bemutatása is. Clavier és Reno hozzák a szokott formájukat, és a magyar szinkron ismét csak hatalmasat dob a viccesség-faktoron. Azonban sajnos akadnak problémák… Az első és legfontosabb az, hogy az új szereplők nem viccesek. Míg a korábbi részekben a Montmirail-család tagjai magukban is humorosak voltak, addig itt sótlan, idegesítő, piperkőc arisztokratákat kapunk. Az egyetlen igazán érdekes közülük a harcias Victoire-Églantine (Stéphanie Crayencour), azonban lázadása és az igazi „montmirailsága” elsikkad a többiek mellett. Kiemelést érdemel még Sylvie Testud, aki Charlotte Robespierre-t, a rettegett forradalmár testvérét játssza – Charlotte nem mellesleg Fosó párja. 

Értem én, hogy a forradalom nagyjaival tilos viccelni, de a család tagjai fiktív szereplők, ők lehetettek volna élettel telibbek, nevetségesebbek. A második rész végén felbukkanó Napóleon itt egyáltalán nincs jelen, plusz „Ginette” párjául teljesen indokolatlanul egy fekete pacákot választottak. (Mellesleg Chazel karakterét az imdb szerint Prune-nak hívták, a filmben meg Flornak nevezik.) Oké, ezzel végülis semmi gond nincs, de itt és később Robespierre megjelenésekor még anti-rasszista és feminista szlogeneket adtak a szereplők szájába. Ez vajon miért kellett? Engem az is zavart, hogy az első részben A Merész lakosztályában lévő festményen Gonzague de Montmirail egy az egyben „Übire” (tudom, hogy nem így kell leírni) hasonlít, itt viszont lecserélték az arcát egy másik színészére. Persze, ez érthető változtatás volt, hiszen éppen elég, hogy Claviernek többes szerepet kellett játszania; meg aztán korábban sem találkozhattunk Godefroy-ra külsőleg hasonlító jövőbeli rokonnal. De azért akkor is… (Igaz, az első rész hercegnőjét ugyanígy lecserélték a másodikban, de ott a csere felüdítő, érdekes volt, jót tett. Itt a szóban forgó karakterrel korábban még sosem találkoztunk, így nincs mihez viszonyítani, de elképzelhető, hogy jobb lett volna Reno duplán…) 

SZPOJLER ITT 

A végén van egy nagyon király csavar, amire biztosan nem számít senki, ide berakták Jacques-Henry Jacquart gyerekként. Ám, ha hihetünk ennek a jelenetnek, „Zsákk”-nak az első részben kb. 60 évesnek kellene lennie… Hacsak nem változott meg a jövő a két középkori ténykedése miatt. Ja és most ugrott be, hogyhogy sosem találkoznak más időutazókkal? Csak volt még egy pár ember, aki felhörpintette a varázsitalt és ugyanígy eltévedt az időalagútban… 

SZPOJLER VÉGE

Érdekességek: A zenét megint Eric Levi (azaz ERA) szerezte. Poiré több mint 10 év után tért vissza a filmezéshez ezzel a munkájával. A stáblista elején láthatjuk a család menekülését, a legvégén pedig van egy aprócska plusz jelenet – ha bármelyikről lemaradnátok, nem kell bánkódni, egyik se lényeges. A cikkem tárgyát övező érdeklődést jelzi, hogy a premier napján a 19.30-as vetítésen kb. 30-an voltunk (Mozsárágyú szerint kevesebben), illetőleg az is, hogy még csak wikipédia-oldala sincs. Ennél fogva sem a bevételéről, sem a költségéről nincs adatom. 

Összefoglalva: A francia készítők mintha az első részt ötvözték volna az amerikai újrával. Bár a La Révolution egyáltalán nem rossz, mégis az unalmas mellékszereplők hosszas szerepeltetése és az előző részekkel lévő inkonzisztenciák („Egy igazi lovag nem hord harisnyát.” – mondja „Übi”, mikor az első részben rajta is volt…) sokat rontanak rajta. Azért mindenképpen megnézzük majd újra! 

imdb pontszám: 4.5 

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Christian Clavier következő filmjeinek egyikéhez összeáll a magas szőke felemás cipős férfival, azaz Pierre Richard-ral. Közös vígjátékuk címe: Les Plombiers (A vízvezeték-szerelők). 

Ja és még valami: Nagy dolog van készülőben, figyeljétek a blogot!