Igaz, hogy maga a történet, a szerzők és a két főszereplő ugyanaz, de a végeredmény valóban messze elmarad az eredeti francia verziótól.
Tévésámán kolléga nagyszerűen lefestette az alaptörténetet, meg aki ismeri a Jöttünk, láttunk...-ot, az úgyis tisztában van a lényeggel. A női főszereplő, Christina Applegate karaktere az egyik eltérő pont, ő a XXI. században Lady Juliát alakítja, aki már jobban hasonlít ősére, Rosalindra, ő inkább királylányos, vagy tündérkisasszonyos jelleget kapott, nem úgy, mint Béatrice, akit mindkét "formájában" viccesre vettek. A helyszín Chicago, de a többi lokális pont nagyjából egyezik, itt is mennek étterembe, "száguldanak" az autópályán, felfedezik maguknak az angol vécét, a tévét, satöbbi. A varázsló jelen esetben angol, Malcolm McDowell a megformálója. Ez a varázsló átjön a jelenbe, és megpróbál alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz, ami egészen sikerül is neki.
Malfete gróf és André, a fegyverhordozó, alapjában véve hasonlít Godefroy-ra és Jacques Fosra, viszont itt a kapcsolatuk ábrázolásánál már nem csak a poénkodás volt a cél, egyes jelenetekben már-már komolyan, egyenrangú partnerekként társalognak. És emiatt nem annyira jó ez a film. Legalábbis szerintem. A nevük is más, tehát nem ugyanazokról van szó, mint a Les Visiteurs-ben, de hát akkor is, André már túlzásba viszi az alkalmazkodást, a modern korba való beilleszkedést.
Ezen is lehet röhögni, ebben is vannak idézhető mondatok, de én 5-ből csak 3-at adnék rá. Helyenként elég unalmasra sikeredett.
Emitt található az egyik legjobban sikerült jelenet. "Majd kárpótollak egyik sertésemmel."
Sajnos a videót azóta levették...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.