A cinegore kerekasztalán egy újabb gyöngyszem bukkant elő, most viszont magyar alkotóktól. Akik ismerik, azt mondják, ez az első hazai horrorfilm, bár én inkább nevezném kriminek. Lássuk, mi is ez a Defekt: 

Három nő eltűnt, teljesen különbözőek voltak, más-más módon vesztek el, ám annyi apró véletlen egybeesés van az ügyeikben, hogy a fiatal nyomozó, Gedeon (Kern András) úgy érzi, az egész nem lehet véletlen, ezek a személyek ugyanazon oknál fogva vesztek el és feltehetőleg ugyanott. Ezért aztán meggyőzi a Nagyfőnököt (Kézdy György), hogy elengedje őt és egy önkéntest a kiszemelt célterületre, hátha meg tudnak akadályozni egy bűntényt. Az önkéntes őrmester (Szabó Gyula) és Gedeon elkezdenek furikázni azon a részen, ahol a fiatalabb férfi szerint a rejtély nyitja található és hamarosan rá is bukkannak egy defektet szenvedett, összetört hátuljú Trabantra - de hol a sofőr? A hölgy, aki a kocsit vezette (Gyöngyössy Katalin) nincs messze tőlük, ám éppen az életéért küzd az éj leple alatt egy furcsa alakkal (Márkus László), aki csapdába ejtette őt különös házában. Vajon melyikük győz, fény derül-e a titkokra és ha igen, ki jön majd rá, mi a megoldás?

SZPOJLER INNENTŐL 

Annyira kevés esemény történik, hogy gyakorlatilag lehetetlenség spoiler nélkül írni róla. A játékidő legnagyobb részét az teszi ki, hogy a nő eltűnteti a gyilkos hulláját, merthogy sikerül megölnie, ekkor mindent részletesen láthatunk, hogy hogyan törli le az ujjlenyomatokat, hogyan rejti el a holttestet, stb. A többi időben Kern és Szabó föl-alá kocsikáznak és Kern folyton a dohányzásról beszél; végül jön a nyitott, fura lezárás, ugyanis az áldozat, aki maga is gyilkossá vált, visszatér a városba a kocsijával együtt, még mielőtt Gedeonék utolérnék, és bevallja a rendőröknek, hogy mit tett. Ezután következik a gyomorforgató helyszíni szemle, ahol előkerül a három eltűnt teteme. [Érdemes figyelni Márkus László hulla-játékát, igencsak meggyőző:)] És hogy utána mi lesz? Azt a képzeletünkre bízzák... 

SZPOJLER VÉGE 

A nyitó szekvenciában Kézdy György kitűnően alakítja a főnököt, sajnáltam, hogy összesen ennyit szerepelt. A legtöbbünk emlékezetében csak Virágh doktorként élő Kézdy nem az egyetlen arc a Szomszédokból itt, a helyszínelő nyomozó ugyanis Kiss Gábor, aki Hável igazgató úr a suliból, a zenét Vukán György szerezte és a teherautó-sofőrt életre keltő Nagy Gábor is benne volt a híres teleregény egyik epizódjában. És nem csak ez az egyetlen sorozatokkal való kapcsolata a Defektnek, hiszen az író-rendező Fazekas Lajos a Kisváros egyik atyja. Visszatérve a színészekhez: a négy főszereplő mind remekel, elsősorban a fantasztikusan élethű pszichopata bőrébe bújó Márkus és a pillanatok alatt hétköznapi asszonyból az életéért és a szabadságáért küzdő harcossá váló Gyöngyössy Katalin érdemel külön kiemelést - a hölgy tehetséges meg szép is, Márkust pedig a műveltebbeknek nem szükséges dicsérnem. Szabó Gyula egyszerű és puritán módon alakít (mintha maga lenne a megtestesülése a mozi egyszerűségének), Kern egy idegeskedő, lelkes, ám türelmetlen alakot formál meg, a tőle elvárható módon. 

E fekete-fehér filmben a mozdulatok, arckifejezések dominálnak, beszédet alig hallhatunk, a nő például, ha jól számoltam, összesen egy mondatot mond a vége felé. A zsaruk persze eleget szövegelnek helyette is:) A furcsa zene és a sok csönd, amit néha zajok szakítanak meg, igazán különös atmoszférát teremtenek, az első fél órában a rejtély maga az, ami odaszegezi a nézőt a képernyő elé. Mi az összefüggés az eltűnt nők között? Miért mindig ünnepnapok után veszett nyomuk? Mi a közös bennük? Bár végig sejteni lehet a megoldást, a tapasztalt mozinézőkben benne van a feszültség, mert lehet, hogy mégsem az a rossz ember, akire gondolunk - de más történik, annyit azért elmondok, hogy ne számítsatok csavarra. A korabeli mozilátogatót persze biztosan meglepte a pince titka, a maiakat azonban már nem fogja váratlanul érni.

Az egyetlen igazi érdekesség a Defektről az, hogy saját korában betiltották, de ez érthető, mivel meztelenség, erőszak és hullák vannak benne, amik azért még a mai napig kuriózumnak számítanak egy magyar filmben. Mindössze 1985-ben mutatták be végül és bár az ismertsége kicsi, mégis filmtörténeti fontosságú, mert ha nem tekintjük horrornak, akkor is az első komolyabb hazai bűnügyi filmről van szó. 

Rejtélyes, minimalista, a vége elég horrorisztikus és a lassúsága ellenére a mai napig működik. Ráadásul jó színészek játszanak benne és csak egy órás, ezek mind-mind mellette szólnak. 

(Megjegyzés: Sajnos összesen két darab kép van róla az egész interneten...)

Pontozás: 

port.hu: 8.7 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

imdb: 7.5 (4 év alatt 1.5-öt emelkedett!)

Szerintem: 5/5

Sokadszorra adták már, de csak most ültem le megnézni, és az adatok összegyűjtése közben realizálódott bennem, hogy ez már 10 éves film... Az eredeti Terminator minden idők egyik leghíresebb sci-fi akciómozija, amiben a jövőből jött, embernek álcázott robot orvgyilkos próbál megölni egy nőt, Sarah Connort, akinek egyszer fontos szerepe lesz az emberiség túlélésében. Merthogy azt a jövőt a gépek és az őket irányító globális intelligencia, a Skynet irányítja. Sarah azonban a bátor Reese-nek köszönhetően túléli a harcot a géplénnyel, hogy aztán magányosan folytassa felkészülését az eljövendő Ítéletnapra - ami aztán egy jó évtized múlva ismét esedékessé válik, merthogy addigra megszületik a fia, John Connor, az emberiség jövőbeli vezére. A kissrácnak és kemény harcossá vált édesanyjának ismét szembe kell néznie a halálosztóval, de ezúttal a kiborg azért jön, hogy megvédje őket egy másik veszedelmes entitástól, a folyékony fém alapú T-1000-estől. Ekkor felcsillan a remény arra is, hogy Connorék csírájában elfojtsák a Skynetet, mielőtt az öntudatra ébredne, a végső győzelem után úgy látszik, az emberiség megmenekült. De mi van, ha mégsem?

Erre a kérdésre keresi a választ A gépek lázadása, amikor az immár felnőtt férfivá érett John (Nick Stahl) céltalan életét élve egy napon ismét összetalálkozik a fekete bőrruhába öltözött Terminátorral (Arnold Schwarzenegger), aki elrabolja őt és az eseményekbe látszólag teljesen véletlenül belekeveredett Kate-et (Claire Danes), hogy megmentse őket a gyönyörű és halálos T-X-től (Kristanna Loken). Az őrültnek látszó John és az értetlen Kate lassan kénytelenek lesznek elfogadni, hogy a jövőből érkezett szörnyetegek miattuk jöttek, meg azt is, hogy a sorsukat immár nem mások uralják. A hősök ismét megpróbálkoznak a Skynet ébredésének megakadályozásával, de a siker korántsem biztos, mert az elképesztő tűzerővel bíró T-X elpusztíthatatlannak bizonyul, amíg az őket védelmező T-101-est egyre jobban megviseli a sok csata. Vajon ezúttal is elkerülhető az Ítélet Napja vagy a gonosz gépek aratják le a babérokat?

Egy folytatás esetében mindig nagy kérdés, hogy túl tudja-e szárnyalni az elődjét? [Megjegyzés: Manapság már nem csak azoknak a filmeknek csinálnak folytatást, amik sikeresek lesznek...] Nyilvánvaló, hogy ha egy mozi óriásit kaszál, akkor lesz folytatása, TELJESEN MINDEGY, hogy miről van szó benne, mert ha már tovább nem lehet vinni, akkor elkezdik előről vagy előzményt forgatnak hozzá, esetleg csinálnak egy spin-offot (az adott univerzumban játszódik, de nem kapcsolódik annyira szervesen hozzá); a cím pedig márkanévvé válik, ezért minimum a készítési költséget mindig behozza. Jelen esetben a Terminatorról beszélünk, aminek a lényege az, hogy férfi és nő menekül a gyilkos elől, aki most éppen egy robot, ezért nehéz legyőzni. Nincsen mondanivalója, nincsenek benne mély értelmű utalások, csak szórakoztatni akar, le akar nyűgözni és ez még 30 év után is megy neki. Egy ilyen alkotást könnyű folytatni, pláne úgy, ha már alapvetően benne volt a következő rész lehetősége - az elsődleges célpont ugyanis nem Sarah, hanem a megszületendő fia, John; innentől adott az új főhős. A Terminator 2. minden tekintetben elképesztően jó második rész: látványos, izgalmas, érdekes, vicces és baromi király. James Cameron ezzel és az Aliens-szel bebizonyította, hogy a folytatások nagymestere - de mi van akkor, ha az ő művét akarják folytatni az ő karaktereivel, de Cameron maga már semmilyen módon nem akar részt venni a munkálatokban?

Ekkor jön az, hogy szükség van valamire, ami újdonságként hat amellett, hogy minden olyat megpróbálnak visszahozni, ami az elődöket naggyá tette. Ezért aztán hívták Schwarzit, aki ismét formába hozta magát; kreáltak egy női antagonistát; megpróbálták a két emberi hőst a lehető legszimpatikusabbá tenni és az egészet nyakon öntötték egy jó adag időutazós-jövő-a-múltban-szósszal. A dolog működik, mert a robotok működnek és igazán rajtuk meg a harcukon kívül nem sok érdemleges dolog akad - azért a végére betettek egy csavart, ami ütni aligha üt, de mindenképpen váratlan. A néznivaló remek, a csaták óriásiak, szinte érezni a két gépharcos ütéseinek erejét; ráadásként a Terminátor most is, mint a kettőben, ász poénokat nyomat. A négy főszereplő közül egyértelműen Arnie a legjobb, aki már harmadszor alakította a Terminatort és Kristanna Loken személyében méltó partnerre talált a pusztításban. Claire Danes-t sosem kedveltem, itt viszont pont azért jó, mert annyira kilóg a többiek közül és végülis az a szerepe, hogy kívülálló legyen; Nick Stahl (a Sin City Yellow Bastardje) viszont totál átlagos. (Én a jó robotnak drukkoltam végig, nem az embereknek...) A mellékalakok közt ott van a visszatérő pszichiáter, dr. Silberman, vagyis Earl Boen; a báros nyitójelenetnél a kidobóember pedig M.C. Gainey (Lost, Kerge Kacsák). A rendezéssel Jonathan Mostow-t (A félelem országútján) bízták meg, James Cameron semmilyen módon nem vett részt a filmben, egykori társa, Gale Anne Hurd viszont most is producerkedett.

Érdekességek: 170 millió dolláros jóváhagyott költségvetésével a Rise of the Machines rendelkezik a világon a legnagyobb előre megítélt büdzsével. Jonathan Mostow írta a betétdalok közül kettőnek a szövegét. Ez Earl Boen utolsó szereplése, amikor láthatjuk is, azóta már csak szinkronmunkát vállal. A fickó, akinek John összetöri a kocsiját, az Billy D. Lucas, Arnold Schwarzenegger egyik személyes kaszkadőre; a bárban a sztriptízt néző nők közül szintén többen a Governator alkalmazottai voltak. A lánctalpas, tankszerű robotok a befejezés felé valódi, működő modellek; a részecskegyorsító viszont számítógéppel rajzolt. Az autós üldözést fél évig tartott összevágni, Kate és John beszélgetését a furgon hátuljában négy nap alatt vették fel, ám a napok között hónapok teltek el. Az Ítélet Napja egészen pontosan 2004. július 24-én, 18.18 percre esik. A Skynet-jelenetsornál látható két vicces nevű légibázis, amik a valóságban is léteznek: a Moron Airfield (szó szerint, angolul Barom Reptér) Spanyolországban van, a Batman Air Base (Batman Légibázis) Törökországban található. Az akkor még Terminator-trilógia mindegyik részében ugyanaz a benzinkút látható, ahol tankolnak; mindig ugyanabból a szögből mutatják, ahogy a halálosztó felül egy motorra és elhajt jobbra; valamint a gépférfiú bal lába mindegyik epizódban megsérül. A film többféle videojátékot inspirált (lásd a bejegyzés végét). Mindkét robotot játszó színészről életnagyságú maketteket készítettek, mert volt néhány jelenet, amit túl kockázatos lett volna velük felvetetni.

T-X Terminatrix-rovat 

Kristanna Loken 7 kilónyi izmot szedett magára a szerep kedvéért, harcművészeteket gyakorolt, lőfegyverek kezelésében képezte magát és megtanult magassarkúban futni. Mivel a T-X-nek nagyon kevés szövege van, így pantomim-leckéket vett, hogy szavak helyett az arckifejezésével meg a testével tudjon kommunikálni. A temetői szekvencia felvételekor a rengeteg futás miatt rosszul lett és a halottaskocsi tetejére való ugrást már nem tudta végrehajtani, azt egy kaszkadőrnő csinálta meg helyette. A mell-nagyobbítós képsor csak sokadik próbálkozásra sikerült, mert a melltartójába épített légpárnák folyton meghibásodtak. Több mint egy évet vett igénybe a részecskegyorsítóra rátapadó Terminatrix meganimálása.

"Én öltelek meg."-rovat 

Arnold Schwarzenegger hat hónapon át napi három órán át tréningezett, így elérte, hogy kb. ugyanakkora súlya és izomtömege lett, mint a Terminator 2 idején - ne felejtsük el, hogy ekkor 54 éves! A fizetése 29 250 000 dollár plusz a teljes profit 20% lett, ennek egy részét felajánlotta, hogy a daruskocsis üldözést le lehessen forgatni, ugyanis a hatalmas jármű súlyosan megrongálódott és nem volt idő másikat szerezni, azt kellett megjavítani; valamint még ahhoz is hozzájárult, hogy a stáb maradhasson Kaliforniában, ne kelljen Kanadába költözniük. (A rossz nyelvek szerint az utóbbi gesztus kampányakció volt a kormányzói kinevezéséhez, mások azt mondták, az ekkoriban fellángolt kanadai forgatásokat ellenzők mozgalma adott okot rá.) Arnold több alkalommal megsérült, egyszer például az egyik ínszalagja szakadt el a csuklójánál, ami miatt meg is kellett műteni. A temetői jelenetnél a Terminátorra pakolt felszerelés a lehető legkönnyebb volt, de rendkívüli súlyt képviselt: csak a bőrdzseki több mint 10 kilót nyomott, nem beszélve a koporsóról, a gépágyút pedig egy speciális tartóövvel erősítették a derekához, mert még ő sem volt elég erős ahhoz, hogy egy kézzel megemelje. A tartóövet később digitálisan kiradírozták a képről.

A "Visszatérek." helyett most "Még visszatér." és "Visszajöttem." van. Amikor a jó robot újraindítja magát, az nem trükkfelvétel: a színész képes volt olyan hosszú ideig teljesen mozdulatlan maradni. Az újraindulás pillanatában, ha kimerevítjük a képet, megnézhetjük, milyen programok futnak a Terminátor agyában, többek közt találhatunk Quicktime Video Codec-et és MP3.comot. Az itt látható komponensek az Apple Macintosh operációs rendszer részei, vagyis a halálosztó Apple-gyártmány:D Schwarzenegger párkapcsolati tanácsokat adott Claire Danes-nek, amíg együtt dolgoztak. Az imdbn két érdekes kérdést is felvetettek a felhasználók: Ha a kiborg tényleg annyira rémesen nehéz, akkor hogyan képes olyan autókat vezetni, amikkel majdnem megegyezik a súlya, hogyan bírják el őt? A másik pedig, hogy mielőtt kiderül, hogy Kate képes őt parancsok végrehajtására kötelezni, addig a nő hiába mond neki bármit, nem teljesíti, pedig engedelmeskednie kellene (például mikor az elején azt mondja neki, hogy engedje el és ő ellenáll). Vajon hogy lehetséges ez? 

A Terminator 3. - A gépek lázadása megközelítőleg 200 millió dollárt emésztett fel, de világszerte 433 milliót hozott vissza. A kritikusoktól vegyes fogadtatásban részesült. Terveztek egy negyedik részt, a Project Angelt, ebből különböző okok miatt nem lett semmi, de aztán megszületett a Megváltás... 

Nekem tetszett, még jobb volt, mint a kettő, mert a T-X sokkal jobb gonosz, mint a T-1000-es. 

Pontozás: 

imdb: 6.4 

Szerintem: 5/5 (Kíváncsi vagyok a negyedikre is.) 

Hírek: 

- Lesz Terminator 5, James Cameron adatlapján már szerepel, mivel mint a figura kitalálóját, minden jövőbeli projektnél fel fogják tüntetni, de valószínűleg ő maga nem dolgozik rajta. 

- Arnold Schwarzenegger állítólag megint halált oszt az említett ötödik Terminatorban, valamint felbukkan a The Legend of Conanben (ez szerintem egy újra) és az akció/fantasy műfajú Unknown Soldierben, amiről egyelőre nem sok mindent lehet tudni. 

- Kristanna Loken marad a tudományos fantasztikum területén, következő munkája a Hunting the Phantom címet viseli.

Végül egy igazi klasszikus, idevágó videó, a Rossz PC Játékok Sorozat Terminator 3 epizódja:

Egy vagy két éve találkoztam ezzel a filmmel dvdn az akkor még létező nagy fehérvári videotékában, vagy az Intersparban, és rögtön felkeltette a figyelmemet. Annyira viszont nem érdekelt, hogy letöltsem, így megfeledkeztem róla, egészen a múlt hétig, amikor megláttam, hogy adja az HBO. Szóval most megtekintettem és tetszett, de először lássuk, vajon fel tudom-e csigázni az érdeklődéseteket iránta: 

Philadelphiában, egy toronyházban járunk, ahol az egyik liftbe beszáll öt ember: egy fiatal, drága göncöket viselő nő (Bojana Novakovic), egy idős asszony (Jenny O'Hara), egy jól öltözött férfi (Geoffrey Arend), egy alkalmi ruhákat viselő, borostás pasi (Logan Marshall-Green) és az egyik biztonsági őr (Bokeem Woodbine). A felvonó valahol a 20. emelet környékén elakad és az öt utas bent reked, a szorult helyzet pedig próbára teszi az idegeiket. Ám a dolgok különös fordulatot vesznek, amikor egy időre kialszik a villany és az egyikük megmagyarázhatatlan módon megsérül. A fogságba esettek dühödten és félelemmel telve néznek egymásra, miközben a lift kameráján át biztonságiak és egy rendőrnyomozó (Chris Messina) kísérik figyelemmel az eseményeket, amik minden egyes áramkimaradásnál egyre borzalmasabbá válnak. Az őrök egyike a képeket látva meggyőződéssel állítja, hogy tudja, mi folyik a fülkében: szerinte az utasok egyike maga a Sátán, aki ember alakban érkezett a Földre, hogy a bűnösöket még haláluk előtt megkínozza. De lehetséges ez? És ha igen, melyikük az Ördög? 

Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a sztorit, akkor annyi a lényeg, hogy öt embert bezártak egy dobozba és az egyikük veszélyes gyilkos, a játékidő alatt pedig a rendőr és a néző próbál rájönni, hogy melyikük a gonosz. Ám a Devil M. Night Shyamalan ötletén alapszik és ő az egyik producer is, így szövevényesebb a dolog, mert valójában minden és mindenki összefügg, plusz még ugye ott van a természetfeletti motívum, ami már az elejétől nyilvánvaló. Az igazi kérdés nem az, hogy ki az Ördög, hanem hogy miért éppen ezek az emberek vannak a liftben és miért azok a szemtanúk, akik - meg az, hogy a modern társadalom miképp reagál a földöntúli jelenségre. A liftben rekedtek között mindenki találhat magának egyet, akire a leginkább gyanakodhat, de elárulom, hogy sosem fogtok rájönni, melyikük az. A színészek tűrhetőek, a legjobb szerintem Logan Marshall-Green, akit a Prometheus-ban láthattunk azóta. Nekem ismerős volt Geoffrey Arend (A buborék srácban a pingvinfiú), az egyetlen aprócska mellékszerepben feltűnő Jonathan Potts (a professzor a Jason X-ből) és Bokeem Woodbine (az Életfogytigból Mit-Sem-Ért) is. A rendező John Erick Dowdle (és elvileg a tesója, Drew Dowdle segítette), akinek a nevéhez a Karantén című horror fűződik. 

Érdekességek: Az ötletet egy népmese, a Találkozás az ördöggel (amiről az említett vallásos őr mesél), valamint Agatha Christie regénye, a Tíz kicsi néger adta. Ez a The Night Chronicles-trilógia első része, a sorozat a modern kori városi emberek és a természetfeletti találkozását fogja bemutatni. Mind az öt karakternél van valami vörös: a borostás férfi táskája, az öregasszony haja, a fiatal nő körmei, az őr ruháján a jelzés és a matracügynök nyakkendője. A liftszerelőt játszó Joe Cobden négy hónapig készült a szerepére, az ő utolsó jelenetét volt a legbonyolultabb felvenni. A Devil 10 millió dollárból készült és 63 milliót hozott vissza. A kritikusoknak nem vetítették le, ők később vegyes értékelésben részesítették. 

Jó kis mozi ez, bár nem annyira meglepő és feszültséggel teli, mint A falu, de bizonyítja, hogy Shyamalan mégsem égett ki teljesen az évek alatt. 

Pontozás: 

imdb: 6.3 

Szerintem: 5/5 (Biztos, hogy mindenki végig fogja nézni, hogy megtudja, melyikük is az Ördög.) 

Hírek: 

- M. Night Shyamalan írja, rendezi és pénzeli A Föld utánt, amiben a Will Smith és Jaden Smith által alakított apa-fiú-páros űrhajójával lezuhan egy lakatlan bolygón, amin ezer évvel azelőtt még emberek éltek, de hirtelen távozniuk kellett és ezt a planétát fogják együtt felfedezni. (Nagyot bukott...) 

- Bokeem Woodbine benne lesz az új Riddickben. 

- Alakul a The Night Chronicles második része, a címe elvileg Reincarnate lesz. Ebben egy amerikai bíróság esküdtszékének 12 tagja áll majd a középpontban, akik egy ügy feltérképezése alatt kerülnek kapcsolatba a természetfelettivel. A harmadik epizód állítólag A sebezhetetlen soha el nem készült folytatásán alapszik majd... (Ebből lett talán a Széttörve? Meg az Üveg.)

Mostanság sok mindent nem néztem meg a tévében, de próbálom kicsit aktivizálni magam. Ennek első lépéseként ültem le cikkem tárgya elé tegnap, egyrészt mert tetszik Kristen Stewart, másrészt még az angol címe alapján sem volt ismerős A hírnök, ezért adtam neki egy esélyt - reméltem, hogy láthatok a hölgyeménytől egy a The Runaways-hez hasonló teljesítményt. A véleményemről majd később, először néhány szót a történetről:

Jess (K.S.) családjával (Penelope Ann Miller - anyuka, Dylan McDermott - apuka, és kisöcsi) egy régóta lakatlan tanyára költözik, hogy új életet próbáljanak kezdeni. Az apa napraforgó-termesztésből akar pénzt szerezni és erőfeszítéseit úgy tűnik, siker koronázza, ám a családban egyre nagyobb lesz a feszültség. A nagylányt senki sem érti meg, a szülők gyakran egymást hibáztatják, a kissrác pedig nem beszél. Az egész helyzetet csak bonyolítja, hogy Jess-t rémisztő látomások meg események kezdik kísérteni, amiket rajta kívül kizárólag aprócska öccse él át. De vajon valóságosak ezek, vagy a lány kezd megőrülni? Mi lesz az apa álmával, a családdal, és mi fog történni, ha a hősnőt kísértő rémalakokról kiderül, hogy valóságosak? 

Nem vártam semmit és amit kaptam, az valami elképesztő, de abban az értelemben, hogy sohasem láttam még ennyire felemás filmet. Az első negyed órában szinte semmi sem történik, aztán beindul a cselekmény és tényleg izgalmas, rejtélyes lesz minden; majd jön egy fordulat, amitől kezdve a dolog kútba esik... Képtelen voltam elhinni, hogy az unalmas felvezetés utáni kitűnően felépített feszültséget egy ilyen ostoba, értelmetlen, barmó módon szüntessék meg. Ismét az van, mint mondjuk a Rémségek könyve 2-ben, hogy az alkotók előhúznak a cilinderből egy olyan gazfickót, akire sosem gondoltunk volna, majd megteszik őt a gyilkosnak és utána jön valami izé, amire szavakat se találok, aztán vége. Semmit sem magyaráznak meg, persze össze lehet rakni a sztorit, de akkor meg állatság.

Stewart fura módon a filmmel együtt lesz jobb és rosszabb. Amíg az említett semmilyen bevezető van, addig a szokásos egyarcú önmagát mutatja, de később kibontakozik, ám az idióta lezárásnál megint visszavált a memekből ismert Kristenné. Penelope Ann Miller teljesen átlagos, Dylan McDermott pedig kifejezetten egysíkú és unalmas. Üdítő jelenség a mindössze két jelenetben felbukkanó William B. Davis, az X-akták legendás Cigarettása; és a farmsegédet alakító John Corbett, aki a hősnő mellett számomra a legszimpatikusabb karakter alakítója. A sztori alapját az a Todd Farmer írta, akinek a Jason X-et és a Féktelen Haragot köszönhetjük; az egyik producer Sam Raimi volt; a rendezéssel pedig a Pang-testvéreket, Danny-t és a vicces nevű Oxide-ot bízták meg (ők csinálták az eredeti A szem 1-2-t). 

Érdekességek: Farmer forgatókönyve egészen másról szólt, saját elmondása szerint "Az én ötletem az Egy csodálatos elme horror-változata volt (...)"; ám a stúdió átíratta az egészet, így csak a karakterek neve és a helyszín maradt ugyanaz. Az ötletgazda ezt így kommentálta: "(...) nekik A ragyogás kellett egy farmon." A cím a varjakra utal, ám ezt a történetből nem lehet kideríteni; a magyarok pedig a többes számot okosan egyes számra fordították... A kistesót, Bent egy ikerpár játszotta, Evan és Theodore Turner; a szellemfiút pedig egy lány, Jodelle Ferland (a kislány a Silent Hillből). A The Messengers inspirált egy képregényt is, valamint egy előzményt; A hírnök 2: A vég kezdete teljes egészében Todd Farmer szkriptjére épül. A hírnök 16 millió dollárból készült és kis híján 55 milliót hozott vissza, a kritikusoktól negatív visszajelzéseket kapott. 

Ez az egyik leginkább kevert mozi, amit valaha láttam. Még megbocsátható lenne, hogy az elején nem történik semmi, nézve a közepét, ami szerintem óriási; de a készítők megölték a filmet azzal, hogy semmire sem adtak magyarázatot, meg azzal, hogy ilyen végtelenül gyagya és fantáziátlan módon zárták le a történetet... Ennek ellenére tini/kísértetes horrorként megállja a helyét; Kristen Stewart-rajongóknak kötelező darab. 

Pontozás:

imdb: 5.4 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 3/5 (Sajnálom, hogy ez lett belőle, nagy kár érte!) 

Hírek: 

- Kristen Stewart ismét Hófehérke lesz a Snow White and the Huntsman 2-ben - ötletem sincs, hogy ez miért kell vagy hogy miről fog szólni... (Elkészült, de Kristen kimaradt belőle - jobb is, mert megbukott.)

- Dylan McDermott egy újabb horrorban bukkan fel: A Stephen King írása alapján készülő Mercy-ben "egy egyedülálló anya és a két fia befogadják a misztikus hatalmaknak parancsoló nagymamájukat". Nem is hangzik rosszul. 

- Jodelle Ferland egy sci-fiben játszik legközelebb: Az Ionban "egy férfi idegen világokba és más dimenziókba utazik, hogy megtalálja reinkarnálódott szerelmét". Erősen twilight-szagú a dolog... 

- Sam Raimi a producere a hamarosan megjelenő Evil Dead-újrának és a támogatás mellett rendezi is a legújabb Poltergeistot. Kérdés, hogy vajon ezekre tényleg szükség van-e... (Az első nagy siker lett, a második már nem...)

Várható írások: Ördög.

Kissrác koromban nagy divat volt a fiúk körében a kosaraskártyák gyűjtése. Furcsa, mert mindenki focizott és nem annyira a kosárlabdával azonosított ország vagyunk, ráadásul anno még aligha lehetett nézni a tévében az NBA meccseket, mégis mind rajongtunk a tengerentúli óriásokért, akik a narancsszín labdát pattogtatva elképesztő mutatványokat csináltak. Köztük a legkiemelkedőbb a Chicago Bulls sztárja, Michael Jordan volt, mindenki az ő kártyáit kereste, az etalonét. És persze a gyerekek imádják a rajzfilmeket, én pedig mindig kedveltem a sci-fit meg a szörnyeket, szóval a Space Jamet mintha nekem csinálták volna. Benne van Jordan, a Bolondos dallamok vicces figurái, egy csapat marslakó monszta és ők együtt kosaraznak király zenére, miközben remek poénokkal sorozzák a rekeszizmainkat. Kellhet ennél több egy gyereknek?:) 

Kicsit nagyobb vonalakban arról van szó, hogy egy másik bolygón található a Durung Domb nevű csillagközi vidámpark, aminek gonosz és ronda főnöke, Durvarangy úr (Danny de Vito hangján szólal meg eredetileg) egy új attrakciót akar a parkba, hogy dőljön a lé; a puszta véletlennek köszönhetően pedig megpillantja tévéjén a Bolondos dallamokat és elhatározza, hogy az abban látott flúgos firkák kellenek. Elküldi satnya és buta szolgáit, hogy rabolják el a Föld legviccesebb rajzfilm-csapatát, ám az agyafúrt Tapsi Hapsi (Billy West) eszén nem lehet csak úgy túljárni. A Looney Toonok megpróbálják legyőzni az űrlényeket, ezért kihívják a töpörödött megszállókat egy kosármeccsre - de sejtelmük sincs róla, hogy ostoba ellenfeleik ördögi tervet forralnak a győzelem érdekében: elrabolják az NBA legnagyobbjainak tehetségét és MamlaSztárokká válnak, akik ellen a sportban járatlan firkáknak csekély esélyük van. Tapsi szerencsére kiötli a megoldást: leviszik a világukba a visszavonult, baseballjátékossá vált Michael Jordant, hogy segítsen nekik. A Legek Ura hamar beilleszkedik a csapatba, de vajon elég lesz-e a kosár egykori legfényesebb csillagának segítsége a gigantikus rémek elleni mérkőzésen, vagy Tapsiék veszítenek és örökre a durung dombi közönséget kell szórakoztatniuk? 

Ez az egyik legsikeresebb példája a hús-vér színészek és a rajzolt karakterek együtt szerepeltetésének. Akkoriban a számítógépes grafika csak kiegészítésül szolgált a hagyományos rajzstílus életszerűbbé tételéhez, nem pedig a helyébe állt, így itt még egy mára már sajnos letűnt, "ősi" módon készült rajzfilmet nézhetünk. A híres figurák (Dodó kacsa, Cucu malac, Gyalogkakukk, a Prérifarkas, Csőrike és Szilveszter, Taz, Elmer Fudd, stb.) most is nagyszerűek, sokat lehet nevetni a bugyutaságaikon; a gonoszok rondák és buták, de kedvelhetőek, Jordan pedig egész jól komédiázik. A magyar szinkron elsőrangú, a lefordított szóviccek ütnek, a zene nagyon jó, mindössze a Wayne Knight által alakított Stan idegesítő benne. A valódi élet híres emberei közül felbukkan még Bill Murray és rengeteg NBA-s: Larry Bird, Patrick Ewing, Charles Barkley, Muggsy Bogues, Larry Johnson és Shawn Bradley, hogy csak a történet szempontjából fontosabbakat említsem. A rendező az elsősorban Michael Jackson videoklipjein dolgozó Joe Pytka volt. Ki kell még emelnem a remek kiszólásokat: Dodó például egyszer azt mondja "Ez volt az utolsó alkalom, hogy gyerekekkel és kutyákkal forgattam.", Bill Murray pedig elég érdekes úton kerül le a rajzolt világba; de Yosemite Sam és Elmer Fudd akciója is hatalmas, amikor Csőrikét megmentik a lila Mamlasztól - azon biztosan mindenki röhögni fog:D 

Érdekességek: A sztorit egy Nike-reklámkampány ihlette, amiben Tapsi Hapsi és Jordan Marvinnal, a marslakóval és az ő embereivel áll ki kosarazni. Michael Jordan nemrég, február 17-én lett 50 éves. Tényleg minden meccsén a főiskolai alsógatyáját viselte szerencsehozónak; a forgatáson pedig építettek neki egy saját pályát, hogy jobban érezze magát. Muggsey Bogues a maga 160 centijével az NBA-ben valaha játszott legkisebb játékosok közé tartozik; míg Shawn Bradley minden idők második legmagasabb amerikai játékosa (229 centi). Rengeteg reklám van a filmben: Murray a Saint Paul Saints kisligás csapat sapkáját viseli, aminek társtulajdonosa volt; Larry Johnson egyik mondata ("Még a nagyanyám is jobban játszik nálam!") utalás egy Converse-reklámra; és Stan hosszú monológja, ami tele van márkanevekkel, az meg csupa olyan terméket jelöl meg, amit anno Jordan protezsált. A szereplők által pattogtatott kopott labdát Joe Pytka vitte haza, amit azóta is nagy becsben őriz. A betétdalokat tartalmazó korong hatszoros platinalemez lett és több díjat kapott. Egy vicces név a mellékszereplők közül: Manner Washington (Jeffet, Michael nagyfiát játszotta, a neve azt jelenti, hogy "viselkedés":D). 

A Looney Tunes férfi karaktereit eredetileg mind a sorozat atyja, Mel Blanc szólaltatta meg, ám ő 1989-ben elhunyt. Helyette először a fiát akarták, de vele nem sikerült megegyezni, így több embert kellett felvenni, hogy hangjukat kölcsönözzék a figuráknak. Az alábbi alakok az ő hangjukat használják: Billy West - Tapsi Hapsi/Elmer Fudd, Dee Bradley Baker - Dodó kacsa/Taz, Bob Bergen - Csőrike/Marvin, a marslakó/Cucu malac/a kommentátor egerek, Bill Farmer - Szilveszter/Foghorn Leghorn (magyarul elvileg Bóbita?)/Yosemite Sam, Maurice LaMarche - Pepe a borz, Kath Soucie - Lola Nyuszi és June Foray - a Nagyi. Foray az egyetlen, aki a karaktere eredeti szinkronja volt korábban is. A kis űrlényeket hölgyek szólaltatták meg, egyiküket Catherine Reitman, a producer Ivan Reitman lánya. Jordan kutyájának hangját Frank Welker produkálta.

Ez Lola nyuszi első megjelenése, az ezután készült Bolondos dallamoknak viszont állandó szereplője lett. A MamlaSztárok egy alkalommal vendégszerepeltek az Animánia melléksorozatában, a Pinky and the Brainben (a magyar címe annyira ostoba, hogy nem akarom leírni). A kosárlabda minden alkalommal valódinak látszik, de valójában csak akkor az, mikor Jordan fogja, a firkák kezében rajzolt laszti van. A közönséget úgy hozták létre, hogy eleve meglévő szereplőkkel feltöltöttek egy szektort, majd őket replikálták újra és újra. Tapsiék tornatermét Leon Schlesinger Teremnek hívják, ez az úriember volt az első Bolondos dallamok producere. Dodó kacsa azt mondja Tapsinak, hogy nevezzék a csapatot Kacsáknak, mire ő azt válaszolja, hogy ez egy bolond ötlet, vagy valami ilyesmit. Az angol verzióban a válasz így hangzik: "What kind of Mickey Mouse organization would name their team the Ducks?", ami kb. ugyanezt jelenti, ám benne van Miki egér neve; a Disney pedig valóban elnevezett egy csapatot Kacsáknak, az általuk szponzorált Anaheim Ducks-ot. A stáblista utáni jelenetben a firkák összevesznek, hogy ki mondja az "Itt a vége, srácok!" legendás szállóigét, aztán Michael megkérdezi "Most már hazamehetek?". A Space Jam 80 millió dollárból készült, világszerte 230 milliónál többet hozott vissza. Megosztotta a kritikusokat, ám a betétdalai mindenütt óriási sikert értek el.

Szeretem ezt a filmet, mert a gyerekkoromra emlékeztet. Kosárlabda- és őrült vígjáték-rajongóknak külön ajánlom:) 

Pontozás: 

imdb: 6.3 (4 év alatt 0.4-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Jól esett 15 év után újra látni!) 

Hírek: 

- Bill Murray következő filmje a címében magyar The Grand Budapest Hotel című filmdráma Jude Law-val. Úgy tűnik, hogy vagy nem lesz Szellemirtók 3, vagy Bill bácsi nem fog szerepelni benne, mindenesetre az imdbs rezüméjéről levették... (Az elsőt láttam és írtam róla, a másodikról nem érdemes beszélni...)

- Folytatni fogják az Ikreket... A pofám leszakad. A Triplets-ben (Hármasikrek) Arnold Schwarzenegger és Danny de Vito (az ikrek), rájönnek, hogy van egy harmadik testvérük - aki ráadásul lehet, hogy Eddie Murphy... Erre már tényleg nem tudok mit mondani... 

Ma este díjeső lesz az Oscar-gálán az amerikai patriotizmusnak szimpatikus mozik számára. A Bin Ladenes és a Lincoln legalább fejenként 2 díjjal távoznak majd... Remélem azért a szórakoztató mozik is kapnak valamit. 

Végül jöjjön az egyik legjobb szám a Space Jamből, a Ready to Rumble:

Február 21-én volt Ellen Page szülinapja, úgyhogy megnéztem tőle valamit, amit még nem láttam. Sejtelmem se volt, hogy mibe vágok bele... 

A megtörtént eseményeket feldolgozó An American Crime Sylvia Likens (E.P.) története, akit a '60-as években a húgával együtt a szüleik egy Gertrude Baniszewski (Catherine Keener) nevű nő gondnokságára bíztak, hogy ameddig ők távol vannak, vigyázzon rájuk. Azonban a betegeskedő, gyógyszereken élő, egyébként is hat gyereket nevelő Gertie élete kész szenvedés és amikor a legnagyobb lánya, Paula (Ari Graynor) azt állítja, hogy Sylvia hazugságokat terjeszt róla a suliban, akkor elkezdi kiélni a haragját a rá bízott lányon. Az erőszak spirálja pedig egyre mélyebbre vezet, a szerencsétlen Sylviát bezárják a pincébe és válogatott kínzásoknak teszik ki nap mint nap. Vajon mi lesz a rémtörténet vége - sikerül neki megszöknie?

Ez egy baromi brutális film, de semmi nem durvább a valóságnál. Először írok magáról a mozgóképről pár szót, aztán a tényleges eseményekről is. Szóval adott a Page és Hayley McFarland által megformált testvérpár, akik helyesek, kedvesek, szeretni valóak és adott a Baniszewski-família, ahol a három kisebbik lány teljesen az anya befolyása alatt van, a kisfiú szintúgy, az idősebb lányok közül Stephanie (Scout "Halloween" Taylor-Compton) nem törődik a többiekkel, Paula pedig Gertie-hez hasonlóan Sylvián éli ki a frusztrációit elcseszett élete miatt. Ebben a "családban" minden gond és nyűg az anya nyakába szakad, ám kipécézheti az új lányt magának, aki így az összes negatív érzés céltáblájává válik. Az igazi brutalitás viszont abban rejlik, hogy a bűntettben mennyien vesznek részt. A nagylányok pasijai, az odajáró környékbeli gyerekek... A szomszédok hallják a sikolyokat és senki nem tesz semmit; a Likens-lányok félnek, ezért nem mernek szólni; a Baniszewski-gyermekeknek pedig természetessé válik a dolog - de mi van a többiekkel?! Ahogy a mondás tartja, sok jó ember kis helyen gonosszá válik, és szerintem ti is emlékeztek az egykori iskoláitokban pár srácra, akiket a többiek a piszkálódásuk céltáblájának használtak. Itt szintén ez elevenedik meg, ám bemutatják nekünk, hogy mi történik akkor, ha semmiféle korlát nincs, ha a gyilkos ösztönök elszabadulnak - mert akárhogy próbáljuk elkendőzni, az erőszak az emberi természet része...

A cuki Page és az elgyötört Keener nagyszerű ellentét-párost alkotnak, külön tetszett, hogy a Gertie bőrébe bújó színésznő vonásai miatt a figurára valahogy nem lehet negatívan nézni. A többiek közül a kis Johnny-t játszó Tristan Jarrednek és a már említett Ari Graynornak viszont kifejezetten ellenszenves a külseje, így őket azért lehet utálni. A többi gyerek aranyos és ettől csak méginkább sokkoló lesz a sok szörnyűség, amit elkövetnek... Ismertebb arcok a mellékszereplők közt: James Franco (Gertie szeretője), Evan Peters (Ricky, a Ha/Verből a hülyegyerek Dave barátai közül) és a már szintén szóba került Taylor-Compton. Az író-rendező az Anne Hathaway színrelépését, az Elátkozott Ellát is produkáló Tommy O'Haver volt. 

Érdekességek: Ez volt a második kísérlet Sylvia Likens történetének megfilmesítésére, az elsőt a '80-as évek elején a testvére, Jenny akadályozta meg, ő azonban meghalt, ezzel elhárult az akadály a filmesek elől. Az eseményeket megörökítő jegyzőkönyvek szolgáltak a cselekmény alapjául. Page volt az egyetlen jelölt Sylvia szerepére. Ellen a forgatáson szó szerint éheztette magát, hogy elnyerje a lesoványodott lány külsejét. Ő és Ari Graynor később ismét együtt játszottak a Hajrá Bliss!-ben. A jeleneteket időrendben rögzítették, hogy minden szereplő átérezhesse a pincébe zárt áldozat szenvedéseit. Az An American Crime 2 millió dollárból készült, ám mozikban nem mutatták be, a terjesztő First Look International belső konfliktusai miatt. A kritikusoktól negatív visszajelzéseket kapott - furcsa módon a Likens-lány történetén alapuló The Girl Next Door, amit szintén 2007-ben mutattak be, sikeresebb lett nála. 

SZPOJLER ITT 

Sylvia Likens - a valóság

Sylvia tizenhat volt. Tizennégy különböző helyen laktak a húgával a szüleik munkája miatt, akik utazó karneválosként keresték a kenyerüket. A lányt az alábbi borzalmas szenvedéseknek tették ki: verték (a saját húgának is meg kellett ütnie), égő cigarettát nyomtak a bőrére, ruhátlanul kellett lennie, fel kellett nyomnia magának egy kólásüveget, leforrázták, éheztették, a sebeit sóval dörzsölték be, megetették vele a saját végtermékét, nem használhatta a vécét, és még meg is bélyegezték. A halálát végül belső vérzés, agysérülés, sokk, alultápláltság és a bőrén okozott rengeteg sérülés okozta. Haláltusájakor átharapta a saját ajkait, majdnem letépve mindkettőt, azonban kétséget kizárólag megállapították, hogy Baniszewski vádjaival ellentétben szűzen halt meg. Bár a filmben nem szerepelnek, de a Likens-lányoknak még három testvérük volt. A nővérük telefonon beszélt Jenny-vel, aki elmondta neki, mi történik, de ő nem hitt neki. Egyszer megpróbálták a szülei kiszabadítani Sylviát, de Gertrude azt hazudta nekik, hogy a gyerek elszökött tőle - és még a gyermekvédelmis is elhitte ezt a mesét, amit Jenny kikényszerített hazugságával támasztott alá... Az áldozat megpróbált menekülni, de elbukott.

Gertrude Baniszewski tettét addigi rossz élete valamennyire megmagyarázhatja. Még gyerekként látta az apját szívrohamtól meghalni, 16 évesen abbahagyta az iskolát és hozzáment az akkor 18 éves John Baniszewskihez, akivel hat közös gyereke született. A film szerint összesen hat gyereke volt, de igazából hét, a hetedik a szeretőjétől, Dennis Lee Wrighttól, akivel együtt éltek, miután a férje otthagyta. Wright bántalmazta, és a hetedik utód megszületésekor szintén elhagyta őt. A tárgyaláson az ügyész az Indiana államban valaha elkövetett legborzalmasabb bűncselekménynek nevezte ezt a gyilkosságot. Gertrude végig tagadta bűnösségét, arra hivatkozva, hogy a betegsége meg a depressziója miatt nem tudta, mit csinál, de 1966-ban így is elítélték életfogytiglanra. 1971-ben újratárgyalták az ügyét, ám újfent bűnösnek találták. Húsz évet ült, ezalatt mintarab lett belőle, a börtön varróműhelyében dolgozott és a fiatalabb elítélteknek egyfajta pótmamájává vált - úgy is nevezték, hogy Anyu. 1985-ben a közfelháborodás ellenére szabadon engedték, jó magaviselete miatt. Szabadlábra helyezése után megváltoztatta a nevét és Iowában telepedett le, ahol 1990-ben, 60 évesen halt meg tüdőrákban. 

Jenny Likens Wade (ez már a házasság utáni neve volt) 2004-ben hunyt el, szívrohamban, 54 éves korában. Ricky vagyis Richard Hobbs két évet ült a fiatalkorúak javítóintézetében, aztán szabadon engedték, de 21 évesen ugyanaz a kór vitte el, mint Gertie-t. Johnny Baniszewski szintén két évet kapott, ahogy Coy Hubbard, Stephanie pasija is. Stephanie-t felmentették, mivel bizonyítékokkal szolgált a többiek ellen - ő szintén új névvel kezdett új életet, tanítónő lett és gyerekeket szült. Paula világra hozta a gyermekét, akit örökbe adtak, ő maga pedig hat évet ült börtönben. Szabadulása után friss személyazonosságot kapott és családja lett, pár évvel ezelőtt viszont kiderült a valódi kiléte és emiatt kirúgták a munkájából, egy iskolából, ahol 14 évig tanácsadóként dolgozott. A ház, ahol a rémtett történt, üresen állt 44 évig, aztán lebontották, a helyére egy parkolót fognak építeni. Sylvia tragédiája több művészeti alkotás (installáció, regény és dokumentumfilm) alapjául szolgált. A semmiért, értelmetlenül halt meg, a féltékenység és mások hibái miatt... 

SZPOJLER VÉGE 

Az An American Crime a valóban megtörtént eseményeknek kissé finomított verziója, de így is félelmetes, mellbevágó és sokkoló. A vége felé van egy fordulat, ami borzasztóan brutálisan hat a nézőre... Erős idegzetű, a drámákat kedvelő filmrajongóknak ajánlom, de csak 18 éven felülieknek! Nem az ábrázolt erőszak miatt, hanem az esemény kegyetlensége végett... 

Pontozás: 

imdb: 7.4 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Nem szívesen nézném újra.) 

Hírek: 

- Ellen Page másodszor is Kitty Pryde lesz az X-Men: Days of Future Pastben, ami Az elsők folytatása; mostanában pedig egy videojáték, a Beyond: Two Souls munkálataiban vesz részt: a hősnőt róla mintázták, ő adta az arcát, a mozgását és a hangját! Page ezeken kívül most először kipróbálja magát rendezőként, a Miss Stevens című vígjátékkal. (Az X-Ment láttam, írtam róla.)

- Scout Taylor-Compton ismét horrorban utazik, a 7500-ban egy repülőgépen elszabaduló természetfeletti hatalom terrorizálja az utasokat. 

- James Franco az Itt a végében önmagát alakítja egy csomó más színész mellett, akiknek a világvégével kell szembenézniük egy buli kellős közepén.

- Evan Peters kedvenc színésznőm, Juno Temple oldalán bukkan fel legközelebb, a Truck Stop névre hallgató drámában. (Ebből lett a Safelight, amit azóta szintén megnéztem és értekeztem róla a Filmrajongón.)

A 2012-es év értékelését itt olvashatjátok.

Tavaly egy fontos dolog megváltozott a filmes dolgaim közt, ugyanis Christina Ricci után Juno Temple lett a kedvenc színésznőm. Riccit természetesen nem felejtem el, de a helyzet az, hogy már hosszú ideje semmi érdemlegesben se vett részt, kivétel a bukott Pan Am-sorozat, amit kedveltem. (2017-ig még összehozta a remek Lizzie Borden-filmet és a hozzá kapcsolód mini-sorozatot, amit egyelőre nem láttam, de biztosan jó!) Ellenben Juno csillaga most emelkedik igazán magasra, a hazai közönség láthatta őt egy apró mellékszerepben a The Dark Knight Rises-ben, hamarosan pedig a mozikban lesz a Killer Joe, ami fantasztikus hír! Ezen túl BAFTÁra jelölték Ms. Temple-t, szóval tényleg csak idő kérdése, mire hazánkban is ismertté válik majd. (2017-re megkapta az említett díjat, a közönség pedig láthatta még a Sin City második részében és a Demónában.) A Filmrajongó ötödik születésnapját most csak az ő filmjeivel ünneplem, mivel a többi nagy kedvencemtől (Ellen Page, Natalie Portman és Chloë Grace Moretz) semmi igazán izgit nem találtam. (Azóta az utóbbi négyért különböző okokból, de már szinte egyáltalán nem rajongok...)

I. Jack and Diane (2012)

Előszeretettel nézem rajongásom tárgyait horrorokban, ezért örültem, amikor felröppent a hír, hogy Juno több borzongatós moziban is szerepet kapott, ezek közül időrendileg az első az itt tárgyalt mű, amit „leszbikus vérfarkasos horrorként” emlegettek. Már a puszta felvetés elég volt ahhoz, hogy érdekeljen a Jack and Diane, és a tudomásomra jutott elmarasztaló kritikák sem vették el a kedvemet tőle. Lássuk, mi ez: 

A kissé furcsa és naiv Diane (J.T.) nagynénjénél tölt néhány napot és a véletlennek köszönhetően megismerkedik a fiús, laza Jackkel (Riley Keough). A lányok szinte pillanatok alatt egymásba szeretnek, ám saját különcségük és a környezetük rosszallása nehezíti a kapcsolatukat. Diane-nek csak 6 napja van, amit együtt tölthet új párjával, Jack azonban többet akar. Az eseményeket csak bonyolítja, hogy mindkettejüknek megmagyarázhatatlan módon bizonyos időközönként vérezni kezd az orra és látomásaik támadnak, amikben rémisztő szörnyetegeket látnak. Vajon megmenthető ez a törékeny szerelem?

Nem titok, hogy nagyon sokat vártam ettől a filmtől és sajnos ennek a felét se teljesítette… Ez már a harmadik alkalom, hogy Junot egy homoszexualitással foglalkozó műben nézhettem meg, és az a része tényleg jó volt. Jackről már csak a külseje alapján is el tudom képzelni, hogy leszbikus és hát ki ne szeretne bele Ms.Temple-be?:) A konfliktusaik és a problémáik bemutatása életszerű, ennél fogva nem tudom, miért volt szükség erre az erőltetett ál-horror/fantasy-vonalra?!

INNENTŐL SZPOJLEREK JÖNNEK.

Először is, baromi fura, hogy se eleje, se vége nincs a történetnek. Csak úgy ott vagyunk és mennek az események, aztán jön a vége, ami végülis nem befejezés. Jó, hát értem, hogy kell valami érdekesség, hogy felkeltse a figyelmet, de azért lehetne egy minimális felvezetés és az se ártott volna, ha nem hagyják a dolgot a levegőben lógni, megoldatlanul a lezárással… De a csúcs ez a vérfarkas-dolog. Szóval, valójában szörny nincsen, de a "felbukkanásainak" értelme sincsen. A rejtélyes átvezető jelenetek, ahol mindenféle belső szerveken szőrszálak és hajfonatok csúsznak, semmit sem jelentenek, a két látomás és a remek nyitójelenet szintén totálisan értelmetlenek, csak úgy van minden. A legnagyobb csalódás viszont az orrvérzés, ami tényleg egy remek ötlet, de sehova se vezet. Ez is csak megtörténik és nincsen szerepe vagy értelme. Az orrvérzés, a bestia és a sötétség egyébiránt összefüggenek, de mivel a miértek és a hogyanok homályban maradnak, ezért erre nem vesztegetek több időt. 

Ha elvonatkoztatunk ettől a fölösleges állatkodástól, akkor is akadnak problémák. Például az, hogy szinte semmi nem történik. Ha leszámítjuk a smárolós jeleneteket és azokat, ahol vitatkoznak, akkor tényleg semmi sincs, de a legrosszabb a „pornós” részlet, ahol forgattak egy ostoba „amatőr pornót” és azt végig lejátsszák, ez pedig a történet teljes egészének szempontjából totálisan lényegtelen. És azt se értettem meg, hogy mi a szerepe a sebnek Jack arcán? Elüti egy kocsi, mert elmerül a gondolataiban, de ezt se tudom, hogy miért kellett? Ha legalább Diane sebezte volna meg a víziói alatt, de így?! Ami feltűnt még, az a kép elsötétedése, párszor talán a szomorúságot akarták így érzékeltetni, hogy minden szín komorabbá válik egy rövid időre, aztán visszavilágosul, de ez is csak egy fölösleges bonyolítás. 

SZPOJLER VÉGE

A témából kitalálható, hogy a Jack and Diane csak 18 éven felülieknek ajánlott, de annyit még megsúgok, hogy maszturbálás és némi meztelenség is akad benne. A sok rossz mellett azért lehet pozitívumokat találni: A feszültség nagyon érezhető az elején, amikor a lányok még csak kerülgetik egymást, a néző szinte átéli a helyzetüket; párszor meg lehet nevetni, ami egy komoly témánál sosem árt. Juno nagyon cuki és kitűnően játszik, Elvis unokája (Ms. Keough) viszont nem nyűgözött le. [De még mindig jobb volt, mint az egyetlen jelenetben szerepelő Kylie Nagysztár Minogue, aki köré óriási felhajtást csaptak, hogy jajj, hát ő benne van ebben a filmben és lányokkal csókolózik…] Az író-rendező-producer a csupa semmitmondó mozit készítő Bradley Rust Gray volt – kérdés, hogy egy jobb rendező többet tudott-e volna kihozni ebből? 

Érdekességek: Diane-t Diane Lane-nek hívják:D Eredetileg Ellen Page és Olivia Thirlby lettek volna a főszereplők (Ellen és Juno leszbikusokként, na, az aztán:O). Az ételek, amiket a lányok esznek, mind tartalmaznak valami vörös színűt. A stáblista végén külön köszönetet mondanak az alkotók többek közt Page-nek, Jena Malone-nak, Thrilby-nek és Alison Pillnek. John Mellencampnak, egy amerikai énekesnek van egy dala, aminek a címe ugyanaz, mint ennek a filmnek, de csak annyi a közös bennük, hogy tinik szerelméről szól (igaz, a dalban fiú és lány van…), így nem használták fel. 

A lényeg az, hogy ez nem horror, hanem egy dráma két homoszexuális lány szerelméről. Ennyi az egész, szóval csak az nézze meg, akit ez a téma (vagy valamelyik szereplő) érdekel. 

Pontozás: 

imdb: 4.5 (4 év alatt 0.6-ot emelkedett.)

Szerintem: 2/5 

II. Little Birds (Kismadarak, 2011)

Kb. egy éve olvasok, hallgatok és nézek interjúkat ezzel a filmmel kapcsolatban, így érthető, hogy érdekelt. Már az alapfelvetés is érdekesnek tűnt, mert ebből a felállásból általában mindig olyan mozik születnek, amik vagy nagyon jók (Dirty Girl) vagy nagyon súlyosak (Hick). Reméltem, hogy a Jack and Diane kaotikus összevisszasága után valami jót láthatok és szerencsére így lett! [Felhívnám a figyelmet arra, hogy ez szintén 18 éven felülieknek szól, mert már rögtön pucér jelenettel indul.] Nézzük a történetet:

Helyszínünk Salton Sea, egy kisváros a semmi közepén. Itt él a 15 éves, nagy dolgokra vágyó, mocskos szájú és manipulatív Lily (J.T.) meg a hasonló korú legjobb barátnője, a dolgos, jóakaratú Alison (Kay Panabaker). A lányok különféle őrültségekkel töltik az idejüket, de a kissé instabil Lily folyton kitalál valami veszélyeset, és aztán amikor egy nap találkoznak néhány Los Angeles-ből érkezett deszkás sráccal, a szőke csaj elhatározza, hogy utánuk megy az Angyalok Városába, ahol talán a nagybetűs Élet várja. Alison enged a nem egészen baráti unszolásnak és hősnőink egy elkötött autóval útra kelnek, hogy megtalálják azt a sok dolgot, ami eddig hiányzott az életükből. Ám míg egyikük túlságosan könnyen beadja a derekát, legyen szó bármiről és máris felnőttnek hiszi magát; addig a másik még mindig gyerek, ezen pedig nem akar olyan hirtelen változtatni. A szabad élet reménye azonban álságos hazugság és a sok tiltott dolog közül egyre több válik veszélyessé. Vajon hogyan alakul a lányok sorsa?

"Elutaztam a világ túlsó felére, hogy megtanuljam, hogy az emberek mindenütt ostobák és kegyetlenek. Ennyi erővel akár itthon is maradhattam volna."

Ha röviden akarom összefoglalni, akkor a Little Birds az élet nagy dolgairól szól, kicsiben. Benne van a szerelem, a szabadságvágy, a felnőtté válás, a barátság, a barátság összeütközése a szerelemmel, a kortársaktól származó nyomás, a kisvárosok „szennye” és így tovább. Az első 40 percben bemutatják nekünk, milyen úgy élni, ha semmi sem történik körülöttünk és hogy ki miként áll hozzá ehhez a dologhoz. Aztán a lányok útra kelnek és elkezdődik a kaland, ami másképp végződik, mint ahogy eltervezték… Lily megjátssza a nagy felnőttet, mindenkivel lekezelő, szemétláda, manipulatív; Alison viszont jólelkű, még tényleg gyerek és gyerekként szeretne viselkedni, neki nem sürgős felnőni. Jesse (Lily szerelme) szintén nem egy rossz ember, de ő sem elég erős ahhoz, hogy kiálljon a többiekkel szemben, ha másként gondol valamit. A két másik fiút sem mondanám gonosznak vagy negatívnak, de öten együtt csupa rossz dolgot művelnek – a „tömeg hatalmának” érzéséből kifolyólag. Ők is azokon mennek keresztül, amiken mindenki más, olyan problémáik vannak, mint mindenki másnak, csak éppen máshogy és máshol élnek.

Juno ezúttal egy antipatikus karaktert alakít, akit biztosan senki sem fog kedvelni, de az elcseszett múltja meg a reménytelen jelene alapot ad Lily-nek erre a viselkedésre, ellenben a cuki Kay Panabaker Alisonja nagyon közel került hozzám, mert annyira hasonlítunk. (Ha egy társaság összegyűlik, gyakran érzem magam úgy benne, ahogy Alison a deszkások közt.) Ez szerintem inkább Panabaker filmje, mint Junoé, legalábbis az én szememben mindenképpen. A többiek közül a jó fej Hogant játszó Neal McDonough, a magas gördeszkás Chris Coy és a fura arcú, de szimpatikus srácot életre keltő Kyle Gallner emelkednek ki, de meg kell említeni mindenki kedvencét, a kétjelenetes Kate Bosworth-öt is. Az író-rendező-zeneszerző Elgin James volt, akit a betétdalok némelyikében hallhatunk énekelni.

Érdekességek: A film részben a rendező életén alapul: Elgin James volt bandatag, punkénekes, ő a straight edge-stílus egyik punk-vezéralakja és 1 évet ült börtönben zsarolásért. Eredetileg arról szeretett volna mesélni, ahogy a legjobb barátjával annak idején beléptek egy bandába, de mivel félt attól, hogy a korábbi életében tapasztalt erőszakot istenítő alkotás születne, így finomított rajta és inkább két tinilány szempontjából mesélte el a sztorit. Juno választhatott, hogy melyik figurát akarja, ő pedig Lily mellett döntött, mert közelebb érezte magához. Az elsősorban sorozatszínésznő Kay és ő összebarátkoztak a felvételek alatt, együtt aludtak, filmeket néztek és gyorskajákat ettek:) Temple és James két évet dolgoztak együtt a Little Birds-ön, ezalatt megkedvelték egymást, és azóta is legjobb barátnak vagy családtagnak nevezik a másikat interjúk során. A direktor azt mondta, a filmje szerelmi vallomás az életét végigkísérő erős nőknek, köztük Junonak. A stáblistában külön köszönetet mondanak Robert Redfordnak és Gazdag Gyulának (magyar filmrendező). Tizenhat producer volt.

„Nem akarunk díjakat nyerni. Nem akarjuk, hogy az emberek szeressék ezt a filmet. Csak annyit akarunk, hogy nézzék meg és keltsen érzéseket bennük.” – Kay Panabaker 

A Little Birds költségeiről nem találtam adatokat, a bevétele kb. 16 és félezer dollár volt. A Sundance Fesztiválon nagy sikert aratott, később azonban számos negatív kritika érte; de akadt olyan szakértő is, aki jónak találta. Cikkem tárgya egyike lett 2012. tíz legjobb független mozijának, a Paste Magazin a tavalyi év ötven legjobb filmjei közé választotta, a Complex Magazin pedig a Legjobb 25 Nyári Film listájára vette fel. Elgin James-t a Variety megnevezte a Tíz Rendező, Akikre Oda Kell Figyelni-toplistáján.

Nekem tetszett, mert a fiatalokról szól, a fiatalok nyelvén és annak dacára, hogy egészen más körülmények közt éltem/élek/nőttem fel, mégis tudtam szimpatizálni ezekkel a srácokkal. Picit a Hickre emlékeztet, mert a befejezés annyira mellbevágó és mégis valahogy pozitív; az egyetlen hiba, amit említhetnék, az a hangosítás az elején (a vonatos résznél szinte alig érteni, ki mit mond), de ez az összértékből nem von le. 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 5/5

Hírek: 

- Juno Temple benne lesz a Sin City: A Dame To Kill Forban és friss info (2013.02.11.) megnyerte a BAFTA Rising Star Awardját! (Láttam, írtam róla.)

- Riley Keough a Mad Max: Fury Roadban bukkan fel legközelebb. (Nagyon nagy film és Riley irtó jól néz ki benne!)

- Chris Coy a Random című horrorban egy az ittenihez hasonló alakot kelt majd életre. 

- Neal McDonough Bruce Willis-ék mellett játszik a Red 2-ben. (Sajnos korántsem volt olyan jó, mint az első, erről is írtam.)

Önreklám-rovat, avagy minden, ami Juno Temple.

Most van öt éve, hogy elindítottam ezt az oldalt, és jó szokásom szerint a szülinap alkalmából értékelem az eltelt egy évet (mint valami pártvezér:D) 

A szülinapi bejegyzés ezen a linken találjátok.

A tavalyi év jelentős változásokat hozott a blog életében. Először is, ismét van munkám, emiatt gyorsabban elfáradok (meg hát öregszem:P), ezért az év vége felé már se időm, se energiám és hogy őszinte legyek, kedvem se volt a filmnézéshez. Emiatt a bejegyzések száma sajnos csökkent. A másik dolog, ami nyilván feltűnt már, hogy Mozsárágyú kilépett a szerkesztőségből. Ez az én hibámból történt elsősorban, de egyébként ő sokkal többet dolgozik, mint én, emiatt alig van szabadideje, és ez szintén szerepet játszott a döntésében. (2017-es megjegyzés: Azóta olvasószerkesztőként visszatért, és nagy ritkán írni is szokott, általában régi magyar filmekről, amiket én sose nézek...) A harmadik esemény - amire nincs magyarázatom -, az a november vége óta folyamatosan csökkenő olvasottság, ez ugyanis nincs összefüggésben az elsőnek említett kevesebb bejegyzéssel, mert akkoriban még azért a heti 1-2 írást szokás szerint szállítottam. A kommentekből még mindig alig akad egy-kettő, a facebookos lájkokról pedig nem kapok értesítést, mert nekem nincs ilyen oldalam, de azok azért gyűlnek. (2017-es megjegyzés: Már van, mert "muszáj volt".) Ennyi felvezetés után térjünk rá a tárgyra, avagy ilyen volt a 2012-es év számokban:

- Az év folyamán 140 bejegyzés született.

- Az összes bejegyzés száma lassan eléri az 1000-et!

- A legaktívabbak 2012. első hetében voltunk, itt 7 nap alatt 9 írás készült.

- A legjobb nap 08.30. volt, ekkor 669 oldalletöltést értünk el.

- A legtöbb látogató 11.01-én volt, ezen a napon 440 különböző IP-címet regisztrált a rendszer.

- Az utóbbi egy hónapban átlagosan naponta 150 látogató és ugyanennyi lapletöltés volt. (Kerekített adat 2013.01.01.-2013.01.31.-ig terjedő statisztika alapján.)

- 2008-as indulása óta a transfesser.blog.hu összesen 390 000 lapletöltést számlál. (Kerekített adat 2013.02.04.)

- A Kereső szerint a legtöbben a Killer Joe-ra kerestek rá, a teljes keresések 4,16%-át ez adja ki.

- A legtöbb katt a Bújócskára érkezett, 123. [A Keresőt és a kattintásokat én magam is befolyásolom a bejegyzések felújításakor és A héten a tvben listájának összeállításakor, így ezek nem teljesen reprezentatív adatok.]

- A legtöbb bejegyzéssel bíró kategóriánk a vígjáték, 391 filmünk van benne.

- Az év két legnagyobb projektje a Mulholland Drive – A sötétség útjának és a Szárnyas fejvadásznak a mélyreható, filozofikus ismertetése volt. Mindkettő nagyon sokáig készült… Valamint sikerült megnéznem 3 kivételével az összes videokazettára felvett mozimat, az a három (Eszelős szívatás, A Tizedes meg a többiek, Bean – Az igazi katasztrófafilm) viszont valószínűleg sosem kerülnek majd sorra… (2017-ben A Tizedes... már megvan, de nem videón néztük.)

A 2012-ben látott legjobb filmek: Tigris és sárkány, Nagy Hal, A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, SUPER, Fekete Hattyú, St. Trinian’s 2: The Legend of Fritton’s Gold, Mr. Nobody, Csontdaráló, A gödör, Amélie csodálatos élete, Let Me In, A remény rabjai

A 2012-ben látott legrosszabb filmek: Reneszánsz szerelem, A gazdatest, Winter of Frozen Dreams, USA állampolgár: Körkép

2012 legkülönösebb filmje (amit nem tudtam lepontozni): Sleeping Beauty

2013-ban a születésnapot egy dupla Juno Temple-írással ünneplem, amit hamarosan olvashattok. Erre az évre egyelőre semmit sem tudok ígérni, annyi bizonyos, hogy ha mozikba kerül az új Ha/Ver, a Carrie és a Magic Magic, akkor ezeket mindenképpen megnézem majd, de mivel nemrég ismét belekezdtem egy komolyabb írásba, ezért most sem fogok annyi időt szakítani a filmekre. Ettől függetlenül az oldal élni fog továbbra is, nem hagyom abba az elemzéseket!

Imádom a '80-as évek zenéit, és ebből a korszakból megkerülhetetlen a popmuzsika történetében az osztrák énekes/zeneszerző, Falco. A Rock Me Amadeus legendás előadója 15 évvel ezelőtt hunyt el egy autóbalesetben, az ő emlékére adta a Duna Tv ezt az életrajzi filmet.

A Verdammt, wir leben noch! a fikciót vegyíti a tényekkel, így mesél nekünk a legnagyobb németajkú popzenész életéről. Láthatjuk, hogy a fiatal Hansinak már iskolásként tehetsége volt a zenéhez, majd elhatározta, hogy sztár lesz belőle; szemtanúi lehetünk annak, amint felfedezi őt egy producer; megnézhetjük a kezdeti sikereit, a bukásokat és közben szólnak a legjobb számai/megelevenednek híres klipjei. Viszont szembesülhetünk azzal is, hogy ez a nagyszerű előadóművész a magánéletben nehéz természetű ember volt, nem vetette meg az alkoholt, sem a drogokat és (ha hihetünk a filmnek) jelentős kihívásnak bizonyult együtt élni vele. Valóban az extremitások embere lett volna? (A képernyőn Manuel Rubey kelti őt ismét életre, a feleségét Patricia Aulitzky formálja meg.)

Elismerem a készítők szándékát, de Falcot nem lehet eljátszani. Ő annyira egyedi, jellegzetes, karizmatikus és utánozhatatlan volt, akárcsak a hangja. Viszont annyiban érdemes látni ezt a művet, hogy megtudhassuk az érdekességeket róla - sajnos azonban a valóságot és az utólag kreált dolgokat néha nehéz elválasztani egymástól. Például nem tudom, hogy mennyi alapja van a gyerekével kapcsolatos mellékszálnak vagy, hogy tényleg ennyi drogot használt-e? A befejezés elég felkavaró, mert az utolsó pillanatait megörökítő képsorok darabokra vágva végigkísérik a teljes filmet, és ha figyelünk, azt láthatjuk, hogy öngyilkos lett - azonban nem így történt... A moziról konkrétan annyi érdekességet találtam, hogy Thomas Roth írta és rendezte, a költségvetése pedig körülbelül 3 millió euró volt.

Hans Hölzel-rovat 

Falco eredeti neve Johann Hölzel volt, 1957. február 19-én született és 1998. február 6-án hunyt el. Ő az egyetlen német nyelven éneklő zenész, aki első helyezést ért el az Egyesült Államok sikerlistáján (a Rock Me Amadeus-szal); és máig a legtöbb eladott lemezzel rendelkező osztrák művész (20 millió nagy és 15 millió kislemez). Abszolút hallása volt. A nevét a keletnémet síugró, Falko Weißpflogtól kölcsönözte. Szólókarrierje előtt egy berlini jazz-rock zenekarban énekelt, majd basszusgitározott a Ganymed (1981) és a Drahdiwaberl (1978-1983-ig) együttesekben. Legnagyobb sikerű dalai a Der Komissar, a már említett Rock Me Amadeus, a Vienna Calling, a The Sound of Musik, a Jeanny és folytatása a Coming Home (Jeanny Part II), valamint a halála után kijött Out of the Dark. (Én személy szerint kedvelem még a Body Next To Body-t, a Wiener Blutot, az Egoistot és a Mutter Der Mann Mit Dem Koks Ist Dat is; de most majd utánajárok a többi alkotásának!) 1988-tól ment lefelé a lejtőn, ekkortól nem sikerült megismételnie a régi sikereit, de állítólag elhunyta előtt a visszatérését tervezgette. Azon a végzetes napon terepjáróját vezetve egy busszal ütközött a Dominikai Köztársaságban, ahol akkoriban élt - egy vizsgálat bebizonyította, hogy a buszsofőr volt a hibás, aki ezért 3 évnyi letöltendő börtönbüntetést kapott. Bár Hans Hölzel már nem él, Falco tovább szárnyal, 1998 óta 13 lemeze jelent meg, a menedzsere megírta a róla szóló visszaemlékezést és számos médiumban emléket állítottak neki. 

Maga a film nem volt rossz, de kicsit úgy érzem, hogy túlságosan negatívan állították be őt. Aprócska "hibának" lehet még nevezni a 2 órás játékidőt, de ez alig tűnt fel, az viszont marhára zavart, hogy a gyerekkora bemutatása dögunalmas... Azért összességében érdekes és gondolatébresztő, kissé megingatta a Falcoról kialakított képemet és felidézte ezeket a király számokat, amiket sajnos manapság már alig hallani. 

Pontozás: 

imdb: 6.8 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 4/5 

Készen van a 2012-es év összefoglalója, készül a szülinapi bejegyzés és a héten még megpróbálom a lehető legtöbb mozit megnézni.

Nem is tudom, mikor találkoztam először a filmrendező Terry Gilliam munkásságával, de tény, hogy az ő (egyik?) fő műve, a Brazil inspirált arra, hogy öt évvel ezelőtt létrehozzam ezt az oldalt, így mindenképpen sokkal tartozom neki. A Brazil mellett kedvelem még tőle a Grimmet és a 12 majmot is, bár utóbbit nem szívesen nézem újra, mert elég súlyos alkotás - de ez Gilliam úr szinte minden munkájáról elmondható. És ha ő ül a rendezői székben, akkor engem rögtön érdekel az adott film, a Doctor Parnassus-nak pedig külön érdekessége, hogy ez a szó szerint az egekig emelkedett Heath Leadger utolsó munkája. De nem csak ezért érdekes, úgyhogy vágjunk is bele a történetbe:

Modern világunk Londonját különös tákolmány járja: egy szekér, ami pillanatok alatt miniatűr színházzá képes változni. A társulat mindössze négy főből áll: az ezeréves mesemondó, Doktor Parnassus (Christopher Plummer); a lánya, a szép Valentina (Lily Cole); a törpe Percy (Verne Troyer) és a hozzájuk szegődött fiatal Anton (Andrew Garfield). Ez a fura kompánia azzal az ígérettel kecsegteti a nézőket, hogy beléphetnek általuk a Képzelet Birodalmába, ahol bármi lehetséges; ám a mai kor emberét már hidegen hagyja ez az idejétmúlt szórakoztatási forma, így az előadások mindenhol kudarcba vagy botrányba fulladnak. Pedig ez nem csak trükk és szemfényvesztés... A dolgok viszont különös fordulatot vesznek, mikor egy esős éjjelen a Blackfriars-hídon áthaladva egy felakasztott férfira találnak, akit valahogy sikerül megmenteniük, majd befogadják maguk közé. A szélhámosság miatt bajba került Tony (H.L.) cserébe segít fellendíteni a showt és a siker látszólag nem marad el. Ám a háttérben áll egy alku, amiről senki sem tud: a Doktor magával az Ördöggel (Tom Waits) kötött fogadáson nyerte örök életét, ennek az ára a lánya lelke, akiért a Gonosz majd a tizenhatodik születésnapján jön el. Az idő vészesen fogy, de egy újabb fogadás talán megmentheti Valentinát: ha a társulatnak előbb sikerül öt lelket a helyes útra téríteni a Képzelet Birodalmában, mint hogy a Sátán ötöt tévútra vezessen, akkor a Doktor gyermeke szabad lesz. De ha elbuknak, pokolra jut. Vajon ki nyeri meg a fogadást, mi lesz a hősnővel és melyik félt fogja segíteni a titkokkal teli Tony?

Rég volt már 2008, amikor nagy hírverést kapott Ledger váratlan, tragikus halála; azonban a túlhajszolt ausztrál színész hattyúdalként hátrahagyott két fantasztikus alakítást: a Jokerét Nolan The Dark Knightjában és Tony-t a Parnassus-ban. Az utóbbi körüli hírverésből mindössze Lily Cole jelenléte és Ledger utolsó alakításának ténye maradt meg, így nem sejthettem, mire számítsak. Gilliam, nevéhez méltóképp most is realitásokat kever össze, ahogy az Időbanditákban vagy a fentebb említett alkotásaiban: itt a régmúlt dicső színházának megmaradt igehirdetői és a jelen sivár, egymástól elszigetelten élő emberei kerülnek összeütközésbe; valamint a valóság és a képzelet. A néző láthatja, hogy Terry bácsi szerint milyen lehet belépni egy másik ember gondolataiba, de felmerül ismét az öröklét fájdalmának kérdése, szemtanúi lehetünk a hazugságok pusztító hatásának és mindezt egy néhol már-már Monthy Python-szerű világban tárják elénk. A sztori egyetlen hatalmas baja az első óra, ami rémisztően unalmas. Szerencsére Ledger, Plummer és a néha felbukkanó Waits remekelnek, így végülis ki lehet bírni (Cole-t meg lehet bámulni:P), de szinte semmi nem történik; sőt, egészen Tony első átalakulásáig csak fölvezetést kapunk. A csúcspont a fogadás vége, majd pedig végül a befejezés, ami igazán felemelő - attól a pár perctől az élmény mégis összességében pozitívvá vált.

A többféle módon értelmezhető történetet remek színészek tárják elénk, a már említetteken kívül felbukkan még Johnny Depp (Tony 1), Jude Law (Tony 2), Colin Farrell (Tony 3) és Peter Stormare (az elnök), valamint néhány számomra érdekes ember is. [A St. Trinian's 1-2-ből a két emo-vezér, Paloma Faith és Monserrat Lombard, ráadásul egy jelenetben, együtt szerepelnek; valamint az egyik plázabeli gazdag vásárlónő Gwendoline Christie, aki a Trónok Harcából az óriás termetű Brienne.] Gilliam író, producer, látványtervező és zeneszerző volt; a másik író pedig Charles McKeown, akinek a Brazil forgatókönyvét köszönhetjük. A pénzelők között felfedezhetjük Amy Gilliamet, aki Terry lánya.

Érdekességek: A wikipedia szerint a Képzelet Birodalma válaszút elé állítja azt, aki belép; aki helyesen dönt, az megvilágosodik, aki helytelenül, nos, azt láthattuk... Vannak utalások a Godot-ra várva című klasszikus drámára, például Mr. Nick (az Ördög) ruhája és a Law-féle Tony nyakában lógó kötél. A mágikus tükör mögötti elképesztő világokat híres festmények inspirálták. Tony-t Tony Blairről mintázták, arról az emberről, aki " bátran kimondja a legőrültebb dolgokat, sőt, feltehetőleg még hisz is bennük"; a Doktor pedig Gilliam alteregója, egy idős férfi, akinek lenyűgöző képzelőereje van, de a világ, amiben él, már nem kíváncsi rá... Az akasztásos részlettel Roberto Calvira utaltak, aki egy hírhedt olasz bankár volt az 1900-as évek második felében és azon a hídon találtak rá, felakasztva - azóta bebizonyosodott, hogy meggyilkolták. A sok híres színész közül Johnny Deppet volt a legnehezebb megszerezni - nem mintha tiltakozott volna a projekt ellen, csak éppen alig volt ideje rá a Közellenségek miatt. Végül egy napra és három órára tudott elszabadulni, ezalatt kellett az összes jelenetét felvenni. A stábtagok közül nem csak Ledger hunyt el a felvételek ideje alatt, hanem az egyik fő producer, William Vince is, 44 évesen, rákban; ezen kívül a rendezőt az utómunkálatok idején elütötte egy autó, de szerencsére túlélte csigolyatöréssel. Ezek után azt mondta: "A harmadik alkalom nekünk kedvezett, nem sikerült elkapniuk. Elkapták a főszereplőnket, a producert és most a direktort is el akarták intézni, de a szemetek felsültek az utolsónál. Bárkik is ők... A nagy hármasra hajtottak (...) Ezzel biztosan kicsinálták volna a mozit. De nem sikerült megölniük. Itt maradtam, hogy elmeséljem a történetet." Egy vicces név a mellékszereplők közül: Peter New (az egyik mentős).

Heath Ledger-rovat

Az ausztrál színész a humoros szövegeinek nagy részét improvizálta. A filmet William Vince és Ledger emlékének szentelték, így a stáblista elején azt olvashatjuk, hogy "Heath Ledger és barátai filmje". Az ő szereplése volt az egyik tényező, amiért a producerek pénzelték a Parnassus-t, így amikor Gilliam megtudta a szomorú hírt, kijelentette, hogy "Ennek a mozinak annyi, ez ilyen egyszerű." Ezek után pár hónapig állt a munka, amíg kitalálták azt a remek megoldást, hogy a Képzelet Birodalmába való minden egyes belépésekor Tony arca megváltozik, így felfogadhatták az új színészeket és befejezhették a művet. Depp, Law és Farrell mind az elhunyt barátai voltak, ezért felajánlották a gázsijukat elvesztett kollégájuk lányának, a kis Mathildának, akinek így biztosították a jövőjét (egy darabig legalábbis). 

Több különös, megmagyarázhatatlan dolog történet a munkálatok során. Az utolsó mondat, amit Ledgertől rögzítettek, az volt, hogy "A hírnököt nem szokás lelőni." Amikor Johnny Depp részeit vették fel, akkor Depp megkérdezte a rendezőt, hogy mondhatná-e ezt a mondatot, anélkül, hogy tudta volna, hogy ez volt Heath utolsó mondata, amit ő maga is ott helyben talált ki. Terry bácsi kiemelte azt a fura jelenséget, amit én is észrevettem, hogy először alig tűnik fel, hogy Johnny az elődje helyére lépett, mert annyira hasonlítottak egymásra. Amikor az oroszok megérkeznek, akkor Tony megpróbál az éppen aktuális kuncsaft mögött elbújni és egyéb fura mozdulatokkal elrejtőzni. Ekkor Ledger Deppet utánozza és ettől az átalakulás még meggyőzőbb és még hihetetlen lett. Farrell azt állította, hogy Ledger szinte megszállta őt és valójában az elhunyt munkáját folytatta ahelyett, hogy a maga módján játszott volna. Gilliam így mesélt ezekről a furcsaságokról: "Nem akarom túlmisztifikálni a dolgot, de... a film önmagát készítette el. (...) Ironikus módon azok a döntések, amiket kényszerből hoztunk, jót tettek neki, ezek miatt olyan, mintha Heath segített volna a rendezésben és az írásban is." Néhányszor szükség volt egy dublőrre, aki Tony-t ábrázolja, erre a feladatra Zander Gladish-t találták. Őt az első két Képzelet-jelenetben láthatjuk, aztán amikor a karakter jelmezeket próbálgat, meg néhol a távolról felvett képeknél is. Gladish minden alkalommal a jellegzetes fehér maszkot viseli és nem szólal meg.

A The Imaginarium of Doctor Parnassus kb. 30 millió dollárból készült és világszerte több mint 60 milliót hozott be - valljuk be, nyilvánvaló, hogy Ledger halála fellendítette a jegyeladást... A kritikai megítélése vegyes volt. A Total Sci-Fi Online Magazin olvasói 2009 legjobb fantasy-jének választották, a jelmeztervező Monique Prudhomme munkájáért megkapta az Amerikai Jelmeztervező-Szövetségtől az Év Legjobbjának járó kitüntetést, valamint a Nemzetközi Újságíró-Akadémia Satellite-díjátadóján a Legjobb Kosztümöknek szólót. 

Végülis nem volt rossz, sokkal több jó dolog van benne, mint negatívum, de sajnos az unalmassága ellen nincs gyógyír. Ennek ellenére ajánlom, mert érdekes, látványos és szokatlan film! 

Pontozás:

imdb: 6.8 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 3/5 

Hírek: 

- Terry Gilliam következő rendezése a The Zero Theorem című létkérdésekkel foglalkozó dráma. Ezen kívül szinkronizálni fog régi barátjának, Terry Jones-nak, az Absolutely Anything sci-fi vígjátékban: "Egy tanár furcsa dolgokat kezd átélni, miután kiderül, hogy varázshatalommal bír." A főbb szereplők: Gemma Arterton, Benedict Cumberbatch és Robin Williams. (Utóbbiban végül Simon Pegg lett a fő karakter.)

- Andrew Garfield másodszor is pókruhát ölt a jövőre érkező The Amazing Spider-Man 2-ben. (Ami olyan rossz lett, hogy a karaktert teljesen átformálták, és Garfieldot ki is rúgták.)

- Colin Farrell az igen érdekesnek tűnő Winter's Tale-ben (fantasy) látható és az új trendeket meglovagoló A zöld uraiban (szintén fantasy, de animációs, az eredeti címe Epic:D) hallható lesz 2014-ben. (Az első barmóság lett, a második eltűnt a süllyesztőben.)

- Verne Troyer állítólag szerepet kap a boszorkányüldözésről szóló, középkori horrorban, a Judge Ice-ban, ám ennek még az elkészülte sem biztos. 

- Tom Waits a tündérmesék sötét hangulatú feldolgozásainak újabb állomásában, a Pinocchioban lehet majd Gepetto mester hangja. Ez is animációs moziként készül, a rendezői székben Guillermo del Toroval. 

- Peter Stormare a horror vízeire evez új filmjeivel, a Clownnal (átok és gyilkos bohóc) meg a Miloval (horrorvígjáték egy srácról, akinek egy démon lakik a beleiben:D). 

Holnap indul az ünnepi hét, ezalatt sok filmet fogok nézni, valamint jön a 2012-es év értékelése és egy születésnapi bejegyzés is!

Tudom, már jó ideje nem írtam ide semmit és a látogatottság rekord-alacsony, de a jövő hétfőtől érdemes lesz megint nézni a blogot, mert szabadságot vettem ki és a jön a szülinapi hét, vagyis a tavalyi év összegzése, ünnepi bejegyzés és új cikkek is készülnek majd a jeles esemény alkalmából.

Szóval ne csüggedjen az a pár ember, aki még most is idejár, néhány nap és visszatérek!

Az első új cikk a Doktor Parnassus és a Képzelet Birodalma lesz.

A Dark Shadows megtekintése után figyeltem fel Chloë Grace Moretz-re, aki korát meghazudtoló színészi kvalitással bír és emellett igazán egyedi vonásai vannak, amitől nagyon vonzó is. (2017-es megjegyzés: Az évek során számomra egyre csúnyábbá vált, ahogy felnőtt, és sajnos valami miatt az utóbbi mondjuk 5 évben csupa szar izében vállalt szerepet...) Megnéztem a három leghíresebb filmjét, aztán csatlakoztam egy nemzetközi rajongói klubhoz és ott választottam ki a leányzó eddigi munkái közül a Texas Killing Fields-et. Ez a hét rendkívül különleges volt, hiszen hétfőn először adták magyarul az HBO-n a Cracks-et, ami a Merülések címet kapta, tegnap éjjel pedig ugyanezen a csatornán debütált a Texas gyilkos földjén. Sok képet láttam már belőle a Chloë-rajongói közösségben, de igazán nem tudtam, miről szól vagy, hogy mit várjak tőle. Ismertetem pár mondattal a sztorit, aztán kifejtem a véleményemet róla!

Helyszínünk Texas városa Texas államban, ahol a helyi rendőrség két nyomozója, a fiatal, hirtelen haragú és kemény módszereiről ismert Mike (Sam Worthington) és az idősebb, megfontoltabb, vallásos Brian (Jeffrey Dean Morgan) egy tinilány meggyilkolásának ügyében kutat. A jelek a városkában ügyködő stricik bűnösségére utalnak, ám akad még egy-két gyanús fickó és hamarosan újabb holttest kerül elő. A gondok sorát csak nehezíti, hogy Mike exfelesége, a szintén rendőr Pam (Jessica Chastain) állandóan a segítségüket kéri a körzetükön túli bűnesetekhez, Briannek pedig még külön fejfájást okoz a rémes családja miatt egész nap csavargó Anne (C.G.M.) felügyelete is. A három nyomozó együtt rájön, hogy a gyilkosságokat ugyanaz a személy követte el, aki rémtettei helyszínéül a város mellett elterülő lápot választotta ki, amit embert próbáló körülményei miatt a helyiek csak Gyilkos Földként emlegetnek. A harmadik áldozat után az egyre idegesebb és elszántabb zsaruknak kevés idejük marad a tettes előkerítésére, ugyanis hirtelen Anne szintén eltűnik. Vajon sikerül felgöngyölíteniük a szálakat, megállítani a gyilkost és megmenteni a kislányt, vagy elnyeli őket a Gyilkos Föld kérlelhetetlen mocsara?

Alapvetően egy egyszerű krimitörténettel van dolgunk: ott a gyilkos és vele szemben a rendőrök, akik nyomoznak utána; mellékszálként pedig a kislány, aki borzasztó körülmények között nőtt fel és bár otthon lenne a helye, nem akar ott lenni, aztán bárhová megy, könnyen bajba kerülhet. Érzékelhető még a Pam és Mike közötti rossz viszony, valamint nagyon felületesen az is, hogy a nő mennyire kedveli Briant. A történettel egyetlen komolyabb gondom van, ez pedig a stricik szála, akik szinte végig a rosszfiúk szerepét töltik be, aztán a sztorijuknak nincs lezárása: nem derül ki, hogy mit és miért csináltak, illetve, hogy a szőke fickóval mi lesz ezek után. A látványvilág nappal nagyon világos, éjjel piszkos képet tárnak elénk a poros kisvárosról; néha pedig furcsa, fekete átvezető snittekkel összekötött kisebb jelenetek is jönnek, elsősorban a kezdésnél meg a befejezésnél. Az események elég lassan folydogálnak, gyakorlatilag az erőszakos cselekmények nagy részét nem láthatjuk, a hangsúly inkább a szereplőkön és a köztük fennálló feszültségen van. Ezért maga a bűntény szinte marginálissá válik, ám tény, hogy engem nagyon érdekelt, ki a gyilkos. A megoldás sejthető, de az elterelések jól működnek és az "alvilág" bemutatásában felfedezhetünk egy jó adag társadalomkritikát - ezt azonban magunknak kell megtalálnunk. A történetet a valóság ihlette, a Gyilkos Mezők valóban létezik, azért hívják így, mert anno négy fiatal nő holttestét találták meg itt. Tavaly elfogtak és életfogytiglanra ítéltek egy Kevin Edison Smith nevű férfit, aki bizonyíthatóan végzett az egyik lánnyal és a hatóságok szerint köze lehet a Texas államban a '70-es és '80-as években eltűnt 30 lány halálához is. Térjünk vissza a fikcióhoz:

A színészek közül leginkább Morgan emelkedik ki, aki teljesen hiteles ebben a kissé megfáradt, alapvetően jóindulatú szerepben. Briannek egyrészt helyt kell állnia új közösségében, hiszen nemrég érkezett (erre csak utalások vannak), másrészt családos emberként még nagyobb felelősséget érez a bűnös kézre kerítéséhez, mert akár az ő gyermekei is lehetnek a következő áldozatok- vagy a szinte saját lányaként szeretett Anne (ezt meg már én következtettem ki). Morgan karakterének vallásosságát talán jobban is ki lehetett volna aknázni, így inkább csak egy apróság, ami reálisabbá teszi a figurát. Chloë Moretz jó, de alig szerepel, viszont azalatt kitűnően hozza a világban egyedül maradt, a gyermekkor és a felnőttlét határán megrekedt, perspektíva nélküli lányt, akivel igen ritkán történik bármi jó dolog. Worthington elviselhető, ez a szerep jobban állt neki, mint a hősködés a fantasy-kben; Jessica Chastain (aki a Zero Dark Thirty miatt most mindenütt ott van) viszont egyáltalán nem tett rám nagy benyomást, totál átlagos, semmilyen, ezt bárki más is ugyanígy el tudta volna játszani. A mellékalakok közül a beteges Rhinot életre keltő Stephen Grahamet (a legutóbbi Karib-tenger kalózaiból a vicces fiú) és Sheryl Lee-t (a Vámpírokban a prosti) említeném még meg - előbbi remek, utóbbi pedig ismerhető mondjuk még a Twin Peaks-ből. A rendező Ami Canaan Mann, akinek ez a második filmje, a többi munkája tv-sorozatok epizódjainak dirigálása volt. 

Érdekességek: A rendezőnő a híres direktor, Michael Mann (Az embervadász, Szemtől szemben) lánya, az apuka a producerek egyike volt. Ami Canaan Mann az egyik betétdal, a Kiss Your Eyes előadója is. A szerepeikre való felkészüléshez Moretz és Lee rehabilitációs központokat kerestek fel, ahol drogfüggőkkel töltöttek együtt némi időt - elvileg Lucy, az anya drogos vagy drogos volt, Anne pedig valószínűleg egy drogos terhesség eredménye miatt olyan furcsa. A főszereplő trióban három nagy "hős" találkozik: Hit-Girl (Chloë), A Komédiás (Morgan) és Jake Sully (Worthington). A film fogadtatásáról és költségeiről nem találtam adatot, független moziként az Egyesült Államokban mindössze 45 ezer dollárnyi bevétele lett, ám részt vett a 2011-es Velencei Filmfesztiválon a versenyben. 

Átlagos mozinak mondanám a Texas Killing Fields-et: nem kiemelkedően jó, sem nem rossz, ám valószínűleg ha kevesebb képet láttam volna belőle a neten, talán a sztori is jobban ütött volna. 

Pontozás: 

imdb: 5.7 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Chloë Grace Moretz és Jeffrey Dean Morgan két filmben is játszanak együtt ebben az évben. Az egyik a The Rut című kaland/dráma: "Apja megbecsülésének elnyeréséhez egy fiatal lány rengeteg veszélynek teszi ki magát, amikor egyedül indul el élete nagy kalandjára, hogy az érintetlen vadonban szarvasra vadásszon." A másik pedig a hasonló műfajú The Devil and the Deep Blue Sea: "Egy, a felesége elvesztésén túllépni képtelen, befelé forduló építész összebarátkozik egy nagydumás fiatal lánnyal és segít neki, hogy megépítsen egy tutajt, amivel nekivághat az Atlanti-óceánnak." (Az első sosem készült el, a másodikból lett a Book of Love, amiben Chloe helyett Maisie Williams játszik.)

Mostanában nem nagyon nézek filmeket, de azért a heti egy írást még így is tudom garantálni, szóval 7-8 napon belül újból jelentkezem!

Nekem bármit el lehet adni Natalie Portmannel és végülis miatta néztem meg ezt másodszorra is. Plusz még a Közelebb mellett szólt, hogy a másik választás Az átok lett volna, de mivel azt már kívülről tudom, és nem érhet az 1963-as eredetije nyomába sem, így inkább ezt választottam.

A film négy ember története: Dan, a "bukott író" (Jude Law); Alice, a sztriptíztáncosnő (N.P.); Anna, a fotós (Julia Roberts) és Larry, a bőrgyógyász (Clive Owen). Mind különbözőek, de közben hasonlóak is és a játékidő alatt a köztük formálódó szerelmi viszonyok alakulásának lehetünk tanúi. A két nő és a két férfi a boldogságért harcol egymással meg saját magukkal, a kérdés csak az, végül ki lesz ennek a furcsa háborúnak a győztese? És vajon milyen árat kell fizetnie ezért?

"A szerelem miért kevés?" 

Tulajdonképpen a négy hősön kívül semmi más lényeges nincsen, bennük pedig az a különös, hogy egyikük sem jó vagy rossz: egyszerűen csak esendő emberek. Nem archetípusok, de felvonultatják előttünk mindkét nem gyengeségeit: a csalfaságot, a leküzdhetetlen vágyat, a szerelmi bánatot, a fájdalmat és a pillanatnyi tökéletességet. Személy szerint hozzám talán Alice és Larry állnak legközelebb, a másik kettő motivációit képtelen vagyok megérteni. Egyébként Roberts alakján kívül a többiekben mind akad valami szimpatikus. Dan például jó humorral van megáldva, de az első látásra róla kialakított képünk nagyon távol áll a valóságtól. Larry látszólag egy durva állat, ám igazából talán ő a leginkább érzelmes közülük, a két férfi közös jelenetének végén viszont kiderül, hogy bizony mégsem az erkölcs bajnoka, sőt. (Személyes megjegyzés: Bizony minden oka megvan rá, hogy bosszút álljon.) Alice egy igazi kettős személyiség, egyik pillanatban olyan mint egy angyalka, a másikban pedig egy csábító, buja démon. (Portman rövid, vörös hajjal, aztán rózsaszín, majd platinaszőke parókában, sokszor csupán alig néhány ruhadarabot viselve elképesztő látványt nyújt...) Anna számomra kifejezetten taszító alak, róla nem is igazán akarok beszélni.

"Minden valami másnak a másolata." 

Ki kell hangsúlyoznom, hogy ez a történet csakis 18 éven felülieknek való, ám nem a látvány, hanem a szöveg miatt. Az összes szereplő végletekig szókimondó és elsősorban mindig a szexről van szó a párbeszédeikben, sokszor meglepően kendőzetlen módon; szerencsére a felemelőnek aligha nevezhető eseménysort itt-ott megszakítja egy-egy kis poén, ami jól jön a néző arcába vágott nyers valóság feldolgozásához. Külön érdekesség, hogy csak nyomokban láthatjuk az idő múlását, az egyes szekvenciák közt napok/hetek/hónapok vagy akár egy egész év is eltelhet, csak a szereplők külsejében bekövetkező minimális változások utalnak erre. A sztori alapjául Patrick Marber színdarabja szolgált, a forgatókönyvet maga Marber írta (az ő nevéhez fűződik az Egy botrány részletei is). A rendező-producer Mike Nichols (Diploma előtt, Farkas) volt.

"Mindent szeretek benned, ami fáj."

Érdekességek: A színpadi változat 1997-ben debütált. A darab és a film elvileg Mozart Cosi fan tutte-jének modernizálása, erre utal az operában játszódó részlet és a kísérőzene. Clive Owen játszott a darab egyik adaptációjában, akkor viszont Dant keltette életre. Natalie Portman a forgatás kezdetén egy fura ajándékkal lepte meg Julia Roberts-et: egy nyaklánccal, aminek a medáljába az volt belevésve, hogy "ribi" - utalva ezzel a sok káromkodást tartalmazó szövegkönyvre. Roberts a felvételek befejezése után viszonozta Portman kedvességét egy "kis ribi" feliratú nyakbavalóval:D Anna kiállítása az egyetlen jelenet, amikor mind a négy karakter egy helyiségben tartózkodik. Az utolsó percekben és a repülőtéren a vámnál kiderül, hogy Alice nem hazudott, amikor Larry fizetett neki, hogy megmondja az igazi nevét. A film befejezése csak utalás a darab végére, de ha a lezáró képsort figyelmesen nézzük, megtudhatjuk, hogy mi lesz Alice sorsa... A Closer 7 különböző díjat kapott, ezek nagyrészt Portman és Owen között osztódtak el. 

"Próbálj meg hazudni! Ez a világ közös pénzneme." 

A Közelebb 27 millió dollárból készült, 115 és fél milliót hozott vissza, ráadásul még a kritika is pozitívan értékelte. Nem mondhatnám, hogy szeretem, de a kitűnő színészi játék és a mindannyiunkat érintő kérdések valósághű bemutatása miatt egy nézést mindenképpen megérdemel. Natalie Portman-rajongóknak kötelező!

Pontozás: 

imdb: 7.3 

Szerintem: 5/5 (Csak azért, mert utálom Julia Roberts-et, még nem fogok pontot levonni...) 

Hírek: 

- Natalie Portman visszatér a mozivászonra Jane-ként a Thor: The Dark Worldben. (Ami teljesen felejthető lett.)

- Clive Owen szintén egy folytatásban bukkan fel hamarosan, a Sin City: A Dame to Kill Forban; valamint még egy érdekesnek tűnő filmet találtam nála, ez pedig a The Last Knights, egy akció/kaland Morgan Freemannel - egyelőre mást nem lehet tudni róla, de a címe elég figyelemfelkeltő. (Az elsőt láttam, írtam is róla.)

Ma este nagy valószínűséggel megnézem a 48 órát, de nem biztos. (Ez 2016-ra maradt, viszont annak az évnek az egyik legjobb filmje lett!)

Ezt a filmet lehet, hogy már egy évtizede kerestem. Irtó régen láttam és csak egyszer, de annyira erősen megmaradt, hogy újból látni akartam. Nagy örömömre szolgált, hogy jól emlékeztem és tényleg Rutger Hauer a férfi főszereplő, így nemrég sikerült rábukkannom a Fatherlandre. Mivel HBO-s és nekünk azóta van HBO-nk, hogy itthon megjelent, így lehetséges, hogy 1994-95-ben láthattam, 8 évesen?:O Akár ez is elképzelhető. Mindenesetre ez egy nagyszerű film, amit örülök, hogy ismét megtekinthettem. 

Egy alternatív valóságban járunk, ahol a náci Németország megnyerte a II. Világháborút és így Európát Germania uralja. A '60-as években vagyunk, a hidegháború a németek és az oroszok között zajlik, ám Hitlernek szüksége van egy szövetségesre a szovjetek ellen: ez pedig csakis Amerika lehet. Főszereplőnk az SS őrnagy Xavier March (R.H.), aki látja a rendszer visszásságait és megpróbál velük együtt élni; de egyik nap egy furcsa gyilkossági ügy felderítését bízzák rá, ami egyre szövevényesebbé válik. Közben Berlinbe érkezik egy propagandacélokat szolgáló körbevezetésre az amerikai újságírónő, Charlie (Miranda Richardson), aki pedig rejtélyes üzenetet kap, aminek nyomán elindulva egy másik emberölés helyszínére kerül, amit szintén March-nak kell feltárnia. A látszólag tökéletes rendszert szolgáló, alapvetően jó szándékú férfi és az igazságot mindenáron kideríteni akaró külföldi nő egymásban váratlanul szövetségesre lel, de kettejüknek egy egész birodalommal kell szembeszállniuk: a tét a világ sorsa. Vajon létrejön a Germania és Amerika közti szövetség vagy Charlie és Xavier sikerrel járnak és megakadályozhatják ezt?

"Hazám hűséges fia vagyok." 

A Robert Harris 1992-es regénye alapján készült A Harmadik Birodalom egy remekül kivitelezett vízió arról, hogy mi történt volna, ha a szövetségesek elveszítik a nagy háborút; és miközben az író által kitűnően felvázolt Reich mindennapjaiba, működésébe és a világ többi része felé mutatott álarca mögé is beleláthatunk, kibontakozik előttünk az a szövevényes összeesküvés, ami végül mégiscsak megbuktathatja a 75 éves Hitlert. A dolog pikantériája Xavier figurája, akit más néven és más külsővel, de mindenütt megtalálhatunk a disztópikus, diktatúrákkal foglalkozó filmekben; például ő Finch nyomozó a V mint Vérbosszúból, aki a rendszer egyik fogaskereke, de aztán mindenütt szembesül vele, hogy a békésnek tűnő felszín alatt elnyomás van. Charlie alakjában az oknyomozó újságíró ideája elevenedik meg, amire a koronát a befejezés teszi fel, mikor megtudhatjuk, mi lett vele. Hauer és Richardson már régóta kiérdemelték helyüket a legkitűnőbb karakterszínészek panteonjában, itt mindketten bizonyíthatják tehetségüket, bár March összetett figurája mellett a zsurnaliszta hölgy csak másodhegedűs. A mellékalakok közül Peter Vaughan (az SS vezére) lehet ismerős, akit a vak Aemon mesterként láthatunk a Trónok Harcában; a többiek közül Jean Marsh-ot (az egész összeesküvést megtestesítő Anna von Hagen) és Rudolph Fleischert (a csupán egy jelentben látható, ám mégis félelmetes Hitler) emelném ki. A sztoriban van néhány kisebb mellékszál, mondjuk maguk a gyilkosságok is ide tartoznak, de a legérdekesebb a March-ot és fiát bemutató tragikus eseménysor. A rendező Christopher Menaul volt, ő elsősorban tv-sorozatok és tv-filmek készítőjeként ismert.

"Nem ölhetünk meg angyalokat, igaz?" 

Érdekességek: A felvételek egy része tényleg Berlinben készült, a többit főként Csehországban rögzítették, ahol sok deprimáló külsejű, a hidegháború során emelt épületet találhattak. (Jöhettek volna ide is...) A filmesek által a német fővárosba álmodott monumentális építményeket Albert Speer, Hitler főépítésze tervezte, a négy közül (A Nép Fórumának Palotája, A Diadalív, az Olimpiai Stadion és a Birodalmi Kancellária) csak (az utóbbi) kettő épült meg. Anno a többi német építész úgy gondolta, hogy a másik két, túlontúl óriási méretű konstrukció összedőlne a saját súlya alatt, de azóta számítógépes szimulációkkal kimutatták, hogy Speer tervei hibátlanok voltak, meg lehetett volna valósítani őket, tehát ha a nácik valóban győznek, akkor Berlin kb. úgy nézett volna ki utána, ahogy itt megjelenítik. A Fatherland 4,1 millió fontba került, ám mivel az HBO számára, tévéfilmként készült, így nem volt bevétele. Miranda Richardson Golden Globe-ot nyert Legjobb Női Mellékszereplő Tévés Produkcióban kategóriában, Rutger Hauert több díjra is jelölték, de egyet sem kapott meg... 

Ezt a filmet azoknak ajánlom, akik szeretik a fiktív nácis mozikat, a háborús drámákat és a szövevényes krimiket. Remek színészek tolmácsolnak egy érdekes és eredeti történetet, aminek egyetlen hibája az, hogy a befejezése annyira erőteljesen beleivódik a néző emlékezetébe, hogy utána már aligha érdemes újra megnézni. 

Pontozás: 

imdb: 6.5 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Miranda Richardson benne lesz a következő nagy mese-feldolgozás-fantasy-ben, a Maleficentben Angelina Jolie, Juno Temple és Elle Fanning oldalán. (Láttam, írtam róla.)

A következő írásom tárgyát még nem ismerem...

Jó Filmekben Gazdag és Boldog Újévet Kívánok minden kedves Olvasómnak! 

Szeretem Guy Ritchie filmjeit, mert a rengeteg akció és a jó dumák mellett ráadásul lehet röhögni rajtuk, ám sajnos néha neki is becsúsznak baklövések. Szerencsére a 2009-es Sherlock Holmes nem ezek közé tartozik, hiszen az évtized elején hamvaiból föltámadt főnixként visszatérő Robert Downey Jr. és a kitűnő Jude Law együtt, kiegészülve a cuki Rachel McAdams-szel és az ördögi Mark Stronggal fantasztikus négyest alkotott. Ezen kívül Ritchie jellegzetes stílusát ötvözte Arthur Conan Doyle fordulatos regényeinek világával, megteremtve egy igazán egyedi XIX. századot. Nekem nagyon tetszett a Holmes, így vártam a folytatást, amit múlt vasárnap végre meg tudtam nézni. Hogy jó volt-e? A történet ismertetése után megmondom!

Egy év telt el, mióta Sherlock Holmes (R.D. Jr.) megoldotta utolsó nagy ügyét, ám most ismét egykori társa, dr. Watson (J.L.) segítségére van szüksége, mert egyre bizonyosabb lesz abban, hogy egy látszólag baleseteknek/véletleneknek tűnő történéssor, ami jelenleg megy végbe Európában, valójában egy bűnöző lángelme zseniális tervének része. Sherlock meg van győződve róla, hogy a tökéletesen feddhetetlennek tűnő Moriarty professzor (Jared Harris) áll mindezek mögött, de senki sem hisz neki... Címszereplőnk mindent elkövet, hogy kellemetlen helyzetbe hozza társát és elrontsa a jó doktor mézesheteit újdonsült arájával; ám hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy mindenkit óriási veszély fenyeget, mert Moriarty valóban tervezget, ráadásul igencsak grandiózus mértékben! Szerencsére egy talpraesett cigány jósnő (Noomi Rapace) és Holmes rendkívül fura bátyja (Stephen Fry) segédkezik a gaztevő lefülelésében, viszont ez az ellenfél azon túl, hogy méltó detektívünkhöz, talán még túl is szárnyalja őt. Vajon ki nyeri az elmék csatáját, ahol a tét az egész kontinens sorsa?

Már jó rég volt, hogy az első részt láttam és azt is csak egyszer, így a visszatérő motívumokra (kísérletezés a kutyával, a "jövőlátó" harcok) nem emlékeztem, de a lényeg az, hogy az év utolsó filmjének valami szórakoztatót akartam és a Game of Shadows megadta ezt. A küzdelmek nagyon látványosak, a poénok kitűnőek, a színészek elsőrangúak, Noomi Rapace-nak meg jól áll a hosszú göndör haj; ezekhez hozzájön még Hans Zimmer európai romák muzsikájából merítő zenéje, amit hallva a néző legszívesebben táncra perdülne. Két dolog van, ami miatt az Árnyjáték mégsem lett jobb, mint az elődje: az egyik az, hogy a fordulatok korántsem annyira meglepőek; a másik pedig a számomra túl ostoba befejezés. Ezt a lezárást azonban maga Conan Doyle találta ki és neki is meg kellett csinálnia a csavart, ami logikátlan és értelmetlen, de a rajongóknak még több Holmes-regény kellett... A mellékszereplők közt ismét feltűnik Rachel McAdams, bár nem túl sokáig van jelen; ismertebb arc még a jellegzetes külsejű Eddie Marsan, akit könnyű megjegyezni, ha már egyszer láttad valahol (pl. V mint Vérbosszú, Hancock); a producerek egyike pedig Susan Downey, Vasember úr felesége.

Érdekességek: A sztori alapját Az utolsó eset című novella adja, de megtalálhatóak benne motívumok Az üres házból, A Négyek jeléből, A görög tolmácsból, A félelem völgyéből, A pettyes pántból, A haldokló detektívből, A Bruce-Partington-tervek elrablásából, A lopakodó professzorból és A másik foltból is. A Game of Shadows-t olyan folytatásnak szánták, ami önmagában megállja a helyét, nem szükséges, hogy a nézője ismerje hozzá az előzményt (ezt tudom igazolni). Mind a nyitó, mind a záró stáblistát érdemes megnézni, mert olyan, mintha Watson jegyzetfüzetét nézegetnénk, ahol az események rajzokként jelennek meg, amiket Az utolsó esetből származó, kézzel írt részletek illusztrálnak. Stephen Fry és Jared Harris ugyanazon a napon születtek. A tengeri résznél látható hajó valódi gőzhajó, az utolsó forgalomban lévő tengeri utazásra alkalmas gőzös, a PS Waverly, ami Írországban rendszeresen közlekedik. A már említett roma zenét Zimmer és Ritchie együtt gyűjtötték Szlovákiában, Olaszországban és Franciaországban, ahol tanulmányozták a cigányok életkörülményeit, szokásait és tizenhárom muzsikust közülük magukkal vittek, hogy segítsenek a filmben. A hivatalos kísérőzenét tartalmazó lemez bevételének egy részét a készítők a romák segítésére ajánlották fel.

SZPOJLER ITT 

Az imdbn található egyik hozzászólás szerint Holmes valóban képes lehet túlélni a zuhanást, amennyiben a vízesés "tövébe" (ahol a lezúduló víz beleömlik a tengerbe) esik - kérdés, hogy akkor vajon a professzor is túlélhette-e? 

SZPOJLER VÉGE 

A Sherlock Holmes: Árnyjáték 125 millió dollárból készült és kis híján 545 milliót hozott vissza, ezzel 2011 tizenkettedik legnagyobb bevételű mozija lett. A kritikusoktól vegyes értékelést kapott. 

Nekem tetszett, bár emlékeim szerint az előző egy kicsit jobb volt. A befejezés nem egészen illik oda, emiatt és a kitalálható fordulatok miatt egy pontot levonok. 

Pontozás: 

imdb: 7.5 

Szerintem: 4/5 

Hírek:

- A Warner Bros. bejelentette, hogy lesz Sherlock Holmes 3. (2017-ben még nincs kész.)

- Robert Downey Jr. biztosan újból felölti szuperhős-alteregóját a Vasember 3-ban és talán az Avengers 2-ben is. (Mindkettő megtörtént, a másodikat láttam, közepes volt...)

- Noomi Rapace ismét szembenéz a félelmetes idegenekkel a Prometheus 2-ben. (Amiből végül Alien: Covenant lett és ő már nincs benne...)

- Jared Harris egy tudósokból álló csapat tagját alakítja a The Quiet Ones című horrorban, ahol a fehér köpenyes urak és hölgyek egy kopogó szellemet akarnak létrehozni...

- Stephen Fry felbukkan a következő A hobbitban, valamint szinkronizál a The Canterville Ghost nevű animációs filmben, aminek társproducere is. 

- Bár nem egészen ide tartozik, de lesz/lehet Lobo-film! Az őrült, mániákus gyilkos motoros űrlény-zsoldos elképesztő, fekete humorral átszőtt kalandjai végre megelevened(het)nek egész estés mozgókép formájában! Remélem 18-as karikásan, ezt úgy kellene megcsinálni!  (Sajnos a jelenlegi képregényes Lobo csak egy béna kópiája a réginek...)

Várható írások: A Harmadik Birodalom (Fatherland). 

Itt pedig megnézhetitek Noomi Rapace legutóbbi munkáját, a Rolling Stones új számának, a Doom and Gloomnak a klipjét, de CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!

Pár napja ugrott be, hogy ugyan, mi a fene tart vissza attól, hogy megnézzem a Resident Evil 5-öt, amikor a korábbi négy tetszett és a moziba is szívesen elmentem volna az ötödikre, ha eljön velem valaki? A válasz az, hogy semmi, úgyhogy tegnap éjjel sokadszorra ugrottam fejest Paul W.S. Anderson fantáziavilágába. 

Most nehéz helyzetben vagyok, mert végülis ennek a filmnek alig van története. A lényeg az, hogy az első fél órában látszólag összefüggéstelen eseménysor szemtanúi lehetünk: először jön szó szerint oda-vissza a negyedik rész végén beinduló nagy csata az Arcadián, utána pedig hirtelen valami alternatív valóságba csöppenünk, ahol látszólag minden tökéletes - de aztán megjelennek a zombik! Amikor pedig végleg elvesztjük a fonalat, akkor Anderson úr bedobja magát és újból ránk zúdítja A Kaptár legjobb elemeit, megbolondítva egy rakás eszelős harcjelenettel, brutális szörnyekkel meg egy tökéletes first person shooter-videojáték hangulatával. 

A sorozat eddigi négy epizódja közül mindenképpen kiemelkedik az első, ami sci-fi/akcióként, túlélő-horrorként és játék-feldolgozásként is elsőrangú. Ott annyi jó ötlet volt, de az alkotók később nemcsak átestek a paci másik oldalára, de tettek 3-4 fordulatot, aztán hátrafelé ültek vissza rá; így ezeket a kitűnően működő dolgokat már nem nagyon tudták újból felhasználni. Ezért aztán a rendező/író/producer az említett különös fél órás felvezetéssel visszavisz minket az alapokhoz: a helyszín megint egy föld alatti bázis, ahonnan egy kommandós-csapatnak kell kijutnia, miközben katonákkal, szörnyekkel és halálcsapdák labirintusával birkóznak. Ebbe az elegybe a Biohazard-rajongók kedvéért vegyítettek néhány ismert játékbeli figurát: Ada Wongot (Li Bingbing), Leon S. Kennedy-t (Johann Urb) és a számomra eddig ismeretlen Barry Burtont (Kevin Durand); a régebbi Resident Evil-mozik kedvelőinek pedig visszahozták a széria indítódarabjának két arcát, Raint (Michelle Rodriguez) és az ottani kommandós-csapat vezérét (Colin Salmon, akinek a neve lazacot jelent:)). 

Semmilyen elvárásom nem volt, király szörnyeket akartam látni, meg Milla Jovovich-ot bőrcuccban zombikat irtani és ezeket megkaptam. A felvezető "káosz" közben csak néztem, először a lassítva visszafelé futó eseményeket, aztán pedig meghallgattam Alice remek külsőségek között előadott kommentárját, amivel leginkább az első Resire utaltak. Utána hirtelen megint minden felgyorsul és jön az "álom"-szekvencia, ami a szájakból előtörő csápoktól eltekintve az utóbbi évek egyik legjobb zombis jelenetsora. Éééééééééééés ekkor tényleg az alapoktól kezdődik minden előről, hiszen hősnőnk egy zárkában ébred, ahonnan valamiféle rejtélyes külső segítséggel jut ki, majd kezdetét veszi a menekülés/hentelés. A hősnő megint a föld (igazából víz és jég) alatt, "városok" utcáin, arctalan tömegek elől (katonák és zombi katonák!) fut, miközben egy mindent látó szem (a Vörös Királynő) figyeli és mindig újabb akadályok elé állítja őt.

A korábbi Kaptárakra jellemző motívumok közül majdnem mindegyik feltűnik: a fertőzéssel való harc (a végén Rain injekciója), az egykori baráttal történő csata (a klónok közt ott van Oded Fehr és Rodriguez figurája, meg a már említett kommandós-vezér az egyből), az ismét ellenséges szándékú külső megfigyelő (a Vörös Királynő), a visszaszámlálás, a főellenség (az agymosott Jill, plusz a giga-licker), ráadásul "pálya-főellenségként" visszatér az általam nagyon kedvelt Executioner/Axeman is. Az egyetlen dolog, ami hiányzik, az a zombi kutyák jelenléte, de mit ne mondjak, megvagyunk nélkülük, mert már a háromban elég nevetségesek voltak. Mindezek mellé összeszedtek (loptak) pár jó ötletet korábbi mozikból; így például a kislányt, akit a hősnőnek meg kell védenie (Aliens); a padlószétlövős menekülést (Underworld) és a verekedés közben röntgenképként megmutatott csonttöréseket (Mortal Kombat-játéksorozat legutóbbi része, bár állítólag ez thai akciófilmekből származik). 

Akad néhány elég súlyos barmóság, ami még nekem is sok. Ilyen az, hogy soha senkit nem találnak el a lövések, csak az umbrellás, maszkos katonákat meg a szörnyeket; vagy hogy Alice valahonnan tud jelbeszélni; de idesorolható, hogy az előző részben abszolút lényegtelen vörös géppók most már él és az eltávolítása után az áldozata egyből visszanyeri az emlékezetét; vagy hogy egyetlen tűszúrástól másodpercek alatt bárki szuperhatalomra tehet szert. Egyébként a teljes játékidőnek legalább a negyede értelmetlen lövöldözés, amit a lezáró nagy bunyó koronáz meg; de aki hozzám hasonlóan jól ismeri Anderson úr munkásságát, az nem fog meglepődni az utolsó percekre tartalékolt, hihetetlenül eltúlzott végső háború-szekvencián sem. A korábbi szereplők közül visszatér Boris Kodjoe (Luther West) és Shawn Roberts (Albert Wesker) a negyedikből; továbbá meg kell még említeni a fontosabb új arcokat: Aryana Engineer (Becky, a neve mérnököt jelent:)), Megan Charpentier (a Vörös Királynő teste [Ave Merson-O'Brian a hangja]), Ray Olubowale (Axe Man 1, az előző részben szintén ő volt, 201 centi magas egykori bokszoló) és Kevin Shand (Axe Man 2, 210 centis volt kosaras, aki Magyarországon is játszott!). 

Érdekességek: A Resident Evil történetében ez az első alkalom, hogy Jill és Leon találkoznak. A nyitó stáblistában a videojátékos karaktereket alakító színészek neve alá a figuráikét is feltüntetik, a kizárólag a mozgóképre adaptálás során kitalált szereplők megformálóit csak szimplán írják ki. A sztorihoz az inspirációk közt az Eredetet, az Alien-filmeket és a Blade Runnert nevezték meg a készítők. Jovovich az egyetlen, aki az eddigi öt epizód mindegyikében szerepelt. Anderson már hosszú ideje vissza akarta hozni Rodriguezt a szériába; a negyedik felvonásban fontos, ám itt már eltűnt hősök (Chris, Clair és K-Mart) pedig elvileg az Umbrella fogságába estek, ezért maradtak ki. A "Moszkvában" játszódó jeleneteket tényleg Moszkvában vették fel. Ada Wongot utószinkronizálták, Sally Cahill a hangja; Li Bingbing a forgatáson egy 7500 dolláros parókát viselt.

A felvételek közben baleset történt, amikor egy platform összedőlt és maga alá temetett tizenhat statisztát. Közülük tízet kórházba kellett vinni, ám az orvosoknak igen nehéz feladatuk volt velük, mert a zombimaszkok és a művér miatt nem lehetett egyértelműen megállapítani a tényleges sérüléseket. A marketingkampány részeként Atlantában felbukkant egy éjfekete, Umbrella-jelet viselő furgon, ami egy napig a városban keringett; Tokió egyik forgalmas bevásárló-negyedében pedig huszonhét zombinak maszkírozott illető jelent meg, hogy aztán szórólapokkal hirdessék a filmet a bámészkodóknak. A Resident Evil: Retribution 65 millió dollárból készült és 221 milliót hozott vissza. A kritikusoknak nem tartottak külön vetítést, de akik mégis megnézték, azok később főleg negatívan értékelték, elsősorban a karakterek meg a történet kidolgozatlansága miatt; ám dicsérteket is kapott a 3D-s látványvilágért, a lenyűgöző effektekért és a kitűnően koreografált harcjelenetekért. 

Az elvárásaimat túlteljesítette, így nem tudok rá rosszat mondani. A bugyutaságokat ellensúlyozza a rengeteg akció, a szexi csajok jelenléte, a láncfűrészes zombi, plusz a megduplázódott Executioner. Persze ha a harmadik helyett rögtön ezzel folytatták volna, akkor talán jobb lett volna, de ezt már sosem tudjuk meg. 

Pontozás: 

imdb: 5.4 

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Paul W.S. Anderson lesz a Halálfutam második epizódjának producere; emellett pénzeli és dirigálja a Pompeii című látványos féltörténelmi kalandfilmet. (Utóbbit megnéztem, írtam róla.)

- Úgy látszik az új trend a görög istenek modern környezetbe helyezése, hiszen a Gods Behaving Badly és a Percy Jackson 2 mellett jön a The Whole Banana (vígjáték), amiben a Sienna Guillory által életre keltett alkotói válságba került művésznőn egy ókori hellén isten segít, hogy rendbe jöjjön a szerelmi élete. (Ezekből csak a középső készült el.)

- Michelle Rodriguez megint félszeművé válik a Machete Kills-ben és ismét száguldani fog a The Fast and the Furious 6-ban. (Az előbbiről is írtam egy cikket.)

- Kevin Durand a nagyszabású bibliai eposz, a Noah stábját erősíti. 

- Megan Charpentier ismét egy véres alkotásban játszik, ez pedig a Mama (horror): "Annabel és Lucas gondjaira bízzák fiatal unokahúgaikat, akiket a szüleik öt évre magukra hagytak egy erdőben. De vajon hogy élték túl, ki vigyázott rájuk ezalatt?" 

- A Resident Evil-széria jövőjéről annyit lehet tudni, hogy mivel a pénztáraknál szépen muzsikál, így biztosan lesz folytatása (látva az utolsó jelentet, ez 100%). Anderson úr a 6. résszel kívánja lezárni az Alice-sorozatot, ám a producerek egyike azt nyilatkozta, hogy nem kizárt egy Milla Jovovich-mentes 7. Kaptár és a teljes filmfolyam újrázása sem... 

A következő alanyom címe még bizonytalan, majd meglátjuk, mi lesz az.

Ingyen bármilyen szuperhősfilmet szívesen megnézek és mivel van HBO-nk, így ezt gyakorlatilag ingyen láthattam. Amikor a mozikban játszották, akkor korántsem érdekelt annyira, hogy fizessek érte, azóta pedig csak rosszakat hallottam róla, viszont emiatt kicsit jobban felkeltette a figyelmemet. Magát a hőst annyira nem kedvelem, de mivel az Igazság Ligájának alapító tagja, így megérdemli a minimális tiszteletet. Kérdés, hogy vajon mennyire tisztelték Hal Jordan (több Green Lantern is volt!) karakterét a készítők, ha "minden szuperhős én vagyok" Ryan Reynolds-ra bízták a megformálását? Olvass tovább és kiderül! 

A felelőtlen, nagyképű és a világ felé önmagát rettenthetetlennek mutató Halt (R.R.) hosszú napja végén valami zöld gömb foglyul ejti, aztán magával ragadja egy tó partjára, ahol egy lezuhant űrhajóban egy különös földönkívüli fekszik. Emberünk megpróbál segíteni idegen pilóta kollégájának, ám az meghal, de mielőtt az örök vadászmezőkre távozna, még rábízza a férfira a gyűrűjét és egy titokzatos lámpást. Ő persze nem tudja, mihez kezdjen a nem mindennapi ajándékkal, de aztán az fokozatosan elképesztő hatalommal ruházza fel Halt, akinek hamarosan szüksége lesz újdonsült képességeire, ugyanis a halott idegen akaratán kívül egy másik földlakót is természetfeletti erővel "ajándékozott meg". A szóban forgó Hectornak (Peter Sarsgaard) azonban egészen más tervei vannak az adottságaival; ha pedig ez kevés lenne, univerzális katasztrófa fenyegeti a Földet a testet öltött félelem, Parallax (Clancy Brown hangján szólal meg) képében. Szerencsére a szuperhőssé avanzsáló fickó mellett állnak Zöld Lámpás kollégái - elvileg. De mi lesz akkor, ha egyedül marad és nem csak képletesen szólva kell majd szembenéznie a félelmével? 

Nem vártam semmit, de azt sikerült alulmúlni:D, ám még így is azt mondom, hogy ez egy jó kis agykikapcsolós mozi, amit csak nézel és elszórakoztat. Unalmasnak semmiképpen sem unalmas, egyszer vagy kétszer tudtam nevetni rajta, csak éppen Justice League-rajongói szemmel nézve volt igencsak fájdalmas az egész. Mindkét gonosz annyira ostobán néz ki, hogy lehetetlenség őket komolyan venni; ráadásul talán a vágás miatt vagy valami egyéb okból, de sokszor úgy éreztem, hogy az események alig függenek össze. A látvány persze lehengerlő, az Oa bolygó felszíne vagy a szuperképességek megnyilvánulásai mind nagyon királyak, de ez kevés, ha a történet gyagya. A főhőst úgy rakták össze, hogy elvileg tökéletesen szimpatikus legyen, de Reynolds alakítása abszolút semmilyen, ezt a "nagy konfliktust" a régi szerelmével, akit faképnél hagyott, meg már biztos, hogy te is láttad valahol... Sajnos a tehetségtelen Blake Lively szerepeltetése sem dob az összképen, az meg már kész rejtély, hogy hogyan keveredett ide Tim Robbins? 

Peter Sarsgaard apait-anyait belead, de ha a figurája ennyire barmó külsőt kapott, akkor hiába. Hector egészen addig tök jó, ameddig nem változik át, mert akkor még rejtélyes, bármi lehetne belőle és a színész játéka is megfelelő, ám utána ez mind elveszik. A fő-Lámpás Sinestrot az egy kilónyi smink (vagy CGI?) alatt remekül teljesítő Mark Strong kelti életre, akiből árad a hatalom meg a felsőbbrendűség. Mivel ismertem ezt a figurát korábbról, így vártam, mikor ütközik ki a valódi természete, de ez csak a stáblista elején látható pluszjelenetben történik meg. Továbbá felismerhetjük még Angela Bassettet a Vészhelyzetből (dr. Waller), a lezuhanó űrlény maszkja mögött Temuera "Jango Fett" Morrisont találhatjuk, a Lámpások közt nagyobb hangsúlyt kapó karaktereket pedig szintén ismert emberek szólaltatják meg: Geoffrey Rush (Tomar-Re) és Michael Clarke Duncan (Kilowog). A rendező Martin Campbell korábban a Zorro álarcát, az Aranyszemet és a Casino Royale-t dirigálta, a történetet képregényírók segítségével alkották meg. 

Érdekességek: A Zöld Lámpás először 1940-ben jelent meg az All-American Comics hasábjain, Hal Jordan a második, aki a fantasztikus gyűrűt viselhette. A Green Lantern élőszereplős film munkálatai már 1997-ben elkezdődtek, a történethez az Emerald Dawn, a Secret Origin és a Denny O'Neil-Neal Adams-páros, valamint a Dave Gibbons által készített képregények szolgáltak alapul. A comics főszereplőit korabeli filmcsillagokról mintázták, Carolt és Halt Elizabeth Taylorról meg Paul Newmanről, Sinestrot David Nivenről. Carol (vagyis a hős csaja) a képregényekben a gonosz Star Sapphire-ré válik; erre utal a repcsis résznél a Sapphire kódnév. Temuera Morrison maszkját 5 órán át készítették. Blake Lively a Mátrixok kaszkadőrcsapatával és a Cirque du Soleil akrobatáival együtt készült az akciójeleneteire (amikről nem tudom, hol vannak a filmben). Hal és az Őrzők párbeszéde szóról szóra megegyezik a már említett Secret Originben olvashatóval. Parallax (elég béna) külsejét a 9/11 terrorista-akció füstfelhői és indiai ünnepi kavalkádokról készített képek ihlették. Mikor Hal Sinestroval gyakorol, akkor megidéz egy láncfűrészt: ez főhajtás a megbukott Igazság Ligája-mozi, Az ötödik hős előtt, ahol a Zöld Lámpás ugyanezt csinálja. Tomar-Re egy Möbius-szalagot hoz létre, hogy ennek segítségével demonstrálja az akarat erejét - a nyomtatott képsorokban a Lámpások ezzel az alakzattal szokták köszönteni egymást. Dr. Waller a Justice League-rajzfilmekben a testes kormányzati ügynöknő, aki gyakran felbukkan. Készült egy videojáték a filmhez, a Green Lantern: Rise of the Manhunters; és mint már említettem, a vége-stáblista elején van még egy fontos jelenet, amit érdemes megnézni. 

A Green Lantern 200 millió dollárból készült és 222 milliót hozott vissza (állítólag csak a marketing 100 millióba került, de erről az összegről nem tudom, hogy benne van-e az említett 200 milliós költségvetésben). Mivel gyakorlatilag alig hozta vissza a bele fektetett összeget, ráadásul mind a kritikusok, mind a nézők negatívan értékelték, így bukásnak számít. Sokan ezt annak tudják be, hogy a nagyközönség már nem vevő a szuperhős-sztorikra. Mindezek ellenére két díjat nyert: 2010-ben a Scream Awards-on a Legjobban Várt Mozinak járó elismeréssel jutalmazták, 2011-ben pedig a People's Choice Awardon a nézők a kedvenc szuperhősüknek Ryan Reynolds karakterét szavazták meg. 

Átlagosnak nevezném ezt az alkotást. Jobb, mint az Amerika Kapitány, fenntartja az érdeklődést és bár sokszor gyagya, de legalább elszórakoztat.

Pontozás: 

imdb: 5.6 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Elvileg terveznek egy folytatást a Green Lanternnek és már tervbe vették a Justice League-mozit is - amennyiben ezek közül bármelyik elkészül, akkor ismét Ryan Reynolds-ot láthatjuk Halként. (Személyes megjegyzés: Remélem, hogy a Martian Manhunternek jobb filmet csinálnak, mint ez, már ha kap sajátot...)

- Ryan Reynolds lesz az új Hegylakó, a vicces kiszólásairól ismert szuperhős Deadpool és az R.I.P.D. egyik élőholt zsaruja. (Utóbbit megnéztem, írtam róla.)

- Peter Sarsgaard legközelebb Woody Allennel dolgozik együtt a Mester legújabb, még cím nélküli alkotásán. 

- Clancy Brown szintén a szuperhősös műfajban marad, egy év múlva a Sparks-ban láthatjuk. (Erről szintén értekeztem azóta.)

Várható írások: Resident Evil 5 - ha be tudom szerezni.

Ismét egy cinegore-os közös filmnézés miatt írok. Godzilla, King Kong: mindenki hallott már róluk, hiszen ahogy Drakula, Frankenstein szörnye vagy Freddy Krueger, beépültek a populáris kultúrába, ezzel együtt pedig a köztudatba. Ezért aztán az is tudja, kik ezek a rémek, akik még nem látták a velük foglalkozó mozikat. És ha már itt vannak a nagyszerű dögök, akik hatalmas rajongótáborokkal bírnak, akkor miért ne lehetne még egy és még egy mozgóképet készíteni róluk? Valaki anno kitalálta, hogy (a mai tendenciákkal ellentétben) fölösleges két mozit csinálni, két történettel és egy halom mellékszereplővel, ha mindezt meg lehet oldani egyben úgy, hogy az adott bestiákat összeeresztik egy közös tombolásra. Így jött létre a King Kong vs. Godzilla, amiben az 1932-ben született amerikai óriás emberszabású és az 1954-ben a világra szabadult radioaktív őshüllő megküzdhetett a Szörnyek Királya címért! 

Japán partjainak közelében egy tengeralattjáró balesetet szenved és emiatt egy jéghegyből kiszabadul az évmilliók óta fagyott börtönbe zárt Godzilla (Haruo Nakajima és Katsumi Tezuka), majd elindul a Hokkaido-félsziget felé, látszólag megállíthatatlanul... Közben egy aprócska szigeten különös gyümölcsöt fedeznek fel a tudósok, akik gyógyászati célokra akarják hasznosítani a növényi termést, ám a helyiek nem hajlandóak adni belőle, mondván ezzel magukra haragítják a sziget istenét, egy óriást, akit még senki sem látott. Az odaérkező felfedezőket persze nem állíthatja meg egy legenda, de aztán az ő álluk is leesik, amikor saját szemükkel pillanthatják meg a hatalmas King Kongot (Shoichi Hirose), akit aztán elfognak és magukkal visznek. A két elképesztő méretű bestia egyszerre ér partot és elkezdik romba dönteni Japánt, miközben többször is összecsapnak; az emberek pedig tanakodnak, hogy hogyan állíthatnák meg őket? A válasz egyszerű: hagyni kell, hogy a szörnyek összemérjék erejüket és remélni a legjobbakat. A nagy csata pedig kezdetét veszi - vajon ki lesz a győztes és őt hogyan állítják majd meg az emberek? 

Három dolgot kell tudni erről a filmről ahhoz, hogy véleményt alkossunk róla: 1963-ban készült, óriásszörnyes és a története egy vicc. A lényeg végülis a két monstrum harca, akiket gumijelmezbe bújt emberek alakítanak meglepően igényesen kidolgozott makettek között ugrándozva. El lehet felejteni a klasszikus stop-motion animációval létrehozott Kongot és az atomkor pusztító erejét megtestesítő Godzillát, ezek a fiúk ugyanis sokkal komolytalanabbak, egyszerűen képtelenség félni tőlük. Persze a készítőknek sem az ijesztgetés volt a céljuk, hanem a szórakoztatás és ebből a szempontból az itt tárgyalt mű egészen jó. Sajnos (?) mára már a poénnak szánt dialógusok és a vicceskedő színészek helyett a butuska külsejű címszereplőkön, a négernek maszkírozott japánokon meg a végtelenül ostoba történeten fogunk nevetni. 

Én az amerikai verziót láttam, ami a hozzátoldott híradós szarságoktól még gyagyább lesz. Egyszerűen fájdalmas látni és hallani a szakértőt alakító színészt, a tengeralattjáró kapitányát, meg az összes nyugati embert - borzalmasan pocsék, érzéketlen alakítások, barmó karakterek, életidegen párbeszédek... Azért a tényleg tök jó makettek és az ősrégi, de mutatós speciális effektek feledtetik ezt a sok szemetet, a végső harcnál pedig tényleg lehet szurkolni valamelyik rémnek és aztán izgulni, hogy vajon ő lesz-e a győztes. A színészek érdektelenek, az ázsiaiak túljátsszák a figuráikat, az amerikaiak meg nem erőltetik meg magukat eléggé. Rengeteg rossz viccet hallhatunk és folyton ugyanazok a képek ismétlődnek, a bennszülötteknek borotvált a hónalja, Godzilláról pedig megtudhatjuk, hogy a T-Rex és a Stegosaurus keveréke:D Az unalmas és rossz híradózás mellett van még egy-két elképesztő pillanat, például mindenki ismeri a szörnyeket, de az amcsik meglepődnek rajtuk, hogy jé, ezek tényleg léteznek. A hüllő kék lánglehelete narancsszín tüzet eredményez; Kong erőt nyer az elektromosságtól, Godzilla viszont fél tőle. Jó, mi? Ugyanakkor a már említett apró részletek nagyon tetszettek, a pici tankok baromi élethűek, a rajzok és a montázs-technikával készített felvételek pofásak, de még a gyengécske szörnyek külsejébe is (feltehetően) komoly mennyiségű munkát fektettek, az óriásgorilla például pislog. 

Érdekességek: A rendező Ishiro Honda, az első, 1954-es Godzilla készítője volt. Néhány szót a hüllőt alakító színészekről: Haruo Nakajima a Gojira után még tizenegy alkalommal bújt a gumiruhába, ezzel a mai napig rekordot tart. Utoljára 1972-ben alakította a prehisztorikus szörnyet, hosszú karrierje során pedig más bestiák pikkelyes bőrét is magára öltötte. Rengeteg sérülést elszenvedett munkája során, például megégett, megrázta az áram és egyszer majdnem megfulladt. Katsumi Tezukáról már nem találtam ennyi adatot, de az biztos, hogy ő is benne volt az '54-es filmben és utoljára 2001-ben alakította Godzillát. Bár a két címszereplők már kétszer szerepelt együtt korábban is, ez volt mindkettejüknek az első színes, szélesvásznú mozija. Godzilla harmadik színre lépése ez; Kongnak szintén, bár a Kingu Kongu tai Gojira nem közvetlen folytatása az előző két King Kongnak. 

A sztori alapját Willis O'Brien, a '32-es King Kong effektmesterének ötlete adta, aki mindenképpen szeretett volna egy új filmet a szörnynek, amiben egy hozzá méltó ellenféllel csaphat össze. O'Brien elképzelése a „King Kong vs Frankenstein” lett volna, amiben az utóbbi egy hatalmas, különböző állatok testrészeiből összerakott dög lett volna. Az amerikai stúdiók azonban a stop-motion technika költségessége miatt visszaléptek a szponzorálástól, ezért az ötletgazda nevében eljáró John Beck producer felajánlotta kliense írását a Toho Stúdiónak, akik megvették azt, de kicserélték Frankensteint saját lényükre. Willis bácsi nem is tudott a tranzakcióról és még csak a nevét sem tüntették fel sehol, mint kitalálóét. Ez a mozi a Toho fennállásának 30. évfordulójára készült. Godzillát újratervezték, hogy kevésbé félelmetes, inkább kissé komikus legyen; az itt használt Kong-jelmezt pedig a filmtörténelem egyik legbénább és legunalmasabb gorilla-ruhájának tekintik. Utóbbit támasztja alá az a tény, hogy a reklámozásért felelős csapat lecserélte az erről készült képeket a posztereken, mert annyira nevetségesnek tartották. A komikus hangvétel elsősorban a speciális effektusokért felelős Eiji Tsuburayának köszönhető, aki gyerekeknek szóló mozit akart csinálni, amivel szélesebb közönség felé nyithat. A stúdiónak tetszett ez az elgondolás, ám a rendező meg az effektes csapat ellene volt. 

Az óriáspolipos részhez két gumiból készült és négy igazi oktopuszt használtak, amiket forró levegővel terelgettek a maketteken. A négyből hármat szabadon engedtek, a negyediket Tsuburaya úr elfogyasztotta ebédre. Amikor a csatában Kong a válla felett átdobja ellenfelét, akkor Shoichi Hirose nem egy üres jelmezt dobott hátra, hanem Haruo Nakajimát, teljes kosztümjében; így mutatva meg, hogy kettejük közül ő volt az erősebb. Az említett urak nagyjából szabad kezet kaptak a harci koreográfia megalkotásában, amit aztán órákon át gyakoroltak - a mozdulatok legtöbbjét a profi pankrációból vették, ami akkoriban rendkívül népszerűnek bizonyult Japánban. Az amerikaiak később tették hozzá saját verziójukhoz a híradós részeket, módosították a zenét és effekteket kölcsönöztek a The Mysterians című filmből (pl. a fölrengést). Az itt felbukkanó Godzilla-jelmez a mai napig az egyik legkedveltebb a szörny alakváltozatai közül, pedig csak ebben a műben látható. A polipos rész ihlette A Karib-tenger kalózainak Krakenjét. A japán verzió jobb minőségű kópiájából egy 1970-es vágás során 24 perc elveszett, ez pedig azóta sem került elő, így a hiányzó részleteket a kisebb felbontású szalagokból kellett helyreállítaniuk. 

A győztes kilétét nem árulom el, de azt elmondhatom róla, hogy azért lett ő a nyertes, mert anno népszerűbb volt kollégájánál, akit negatív figurának tekintettek. A kissé kétes kimenetelű befejező jeleneteket látva sokan találgattak, hogy mi is történt, de a stúdió megerősítette, hogy melyikük nyert. A '60-as évek végén egy téves újsághír révén elterjedt az a legenda, hogy a japán változatban a másik szörny győz, de ez valójában kacsa; ám mivel a '80-as évekig Amerikában senki se bírt hozzájutni a távol-keleti eredetihez, így tényként kezelték ezt a városi legendát. A Kingu Kongu tai Gojira 5 millió jüanból készült és 350 milliót hozott vissza. Több mint 11 millió jegyet adtak el rá Japánban és a mai napig ez a legnagyobb bevétellel bíró Godzilla-mozi. Kultfilmmé vált, ám a kritikai megítélése még mindig vegyes.

Gagyinak gagyi, kicsit unalmas, de mégis szerethető. Egyszerűen ezekre az óriásszörnyes állatkodásokra nem bírom azt mondani, hogy szarok - és egyébként ez mérföldekkel jobb, mint a kis híján fél évszázaddal későbbi Gyilkos cápa vs. Óriáspolip... 

Pontozás: 

imdb: 5.9 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 3/5 (Azért nem nézném meg még egyszer:D)

A copyright-jog szar dolog abból a szempontból, hogy ha valaminek a jogtulajdonosa vagy, akkor akár azzal a névvel lótrágyát is piacra dobhatsz, mivel a tied a márka. A filmesek gyakran esnek abba a hibába, hogy nem tudják, mikor álljanak le egy adott címmel ellátott mozi folytatásainak gyártásával. Addig nincs gond, ameddig a szériában vannak még lehetőségek (lásd: Harry Potter, hiszen ott hét könyv van, mindegyik egy új sztori), de ha már az ötödik bőrt húzzák le ugyanarról, az már minden esetben egyenlő a bukással (pl: Rendőrakadémia, Beethoven). Ilyen esetekben a kudarcot az okozza, hogy a korábbi sikeres alkotások készítői kiszállnak, és hiába a jó alapanyag, ha egyszer laikusok kezébe adják a gyeplőt. Nagy kedvencem, A Múmia sajnos erre a sorsra jutott, hiszen a második rész sakálfejű harcosokkal, párbajokkal és CGI-Dwayne Johnsonnal telített orgiája után a rendező Stephen Sommers elutasította a következő epizód dirigálását; az pedig külön fájó, hogy a szépséges Rachel Weisz hozzá hasonlóan kilépett a keretből. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a The Mummy 3 már nem is Egyiptomban játszódik, akkor tulajdonképpen semmi sem maradt benne, amiért érdemes lenne megnézni. (Talán éppen ezért tűnt el a süllyesztőben olyan gyorsan.) Miután most a hét elején a Viasat3 leadta az első kettőt, megjött a kedvem az utolsóhoz, ami helyett érdekes módon inkább a Skorpiókirály 1-2-t sugározták. Kérdés, hogy vajon jobban jártam-e A Sárkánycsászár sírjával, vagy hogy egyáltalán érdemes volt-e fennmaradnom majdnem hajnali 3-ig miatta? Ha érdekel a válasz, olvass tovább! 

Jó néhány év eltelt azóta, hogy Rick (Brendan Fraser) és párja, Evelyn (ezúttal már Maria Bello) végképp száműzték a túlvilágra a két lábon járó egyiptomi sorscsapást, Imhotepet. Közben lezajlott a II. Világháború, amiben hőseink kémkedtek, mostanra pedig gyönyörű kastélyukban élvezik a nyugdíjukat. Vagyis inkább csak élveznék, mert nagyon unatkoznak, de még önmaguknak sem vallják be az igazságot... Alex (Luke Ford) felnőtt, és szüleihez hasonlóan kincsvadásznak állt, első nagy fogása pedig a Shanghaji Múzeum számára a Sárkánycsászár elveszettnek hitt mauzóleuma. A legendás uralkodót bemutató kiállításra éppen kapóra jön a britek által visszaadott Shangri-La Szeme drágakő, amit fiuk meglátogatása néven az O'Connell-házaspár visz el Kínába. Ott azonban váratlan nehézségekbe ütköznek, mert dacára az évezredes figyelmeztetéseknek, egy nagyravágyó tábornok (Anthony Wong Chau-Sang) elhatározza, hogy feléleszti örök álmából a Császárt és elátkozott seregét. A mágikus hatalommal bíró, szinte elpusztíthatatlan szörnyeteg (Jet Li) valóban újjáéled és elindul, hogy megtalálja a mitikus örök élet forrását - ha ebben megmerítkezik, akkor onnantól már senki sem állíthatja meg! Hőseink azonban ezt nem hagyhatják annyiban, így Evey, Rick, Alex, a véletlenül odakeveredő Jonathan (John Hannah) és a hozzájuk csapódó Lin (Isabella Leong) együtt próbálják meg megakadályozni az apokaliptikus tervet. Vajon sikerrel járhatnak vagy a Sárkánycsászár hadai másodszor is lerohanják a világot? 

Annak ellenére, hogy ilyen szép kis körítést írtam neki, valójában ennek a filmnek nincs története. Fogtak két évszázados klisét (szüleitől eltávolodó gyerek+a nyugalmat elviselni képtelen, izgalomra vágyó emberek mindennapjai), hozzájuk toldottak egy túlságosan lényegtelenné váló szerelmi konfliktust (a csaj ugyanis nem lehet a srácé, mert valami elválasztja őket), majd az egészet beletették egy király keleti fantasy-kalandba, ami viszont sajnos beleragad egy ostoba amerikai rágógumi-vígjátékba. Ahogy ebből a leírásból kitűnik, a legnagyobb baj az, hogy míg Sommers-nél működött a gyagya vígjáték elegyítése a kincskeresős kalandmozival, addig az új rendező, Rob Cohen ugyanezen a téren felsül. Hiszen adott egy baromijó alapötlet (Csin Si Huang Ti, az első kínai császár agyaghadseregének felélesztése), ami uralja a kész művet; de sem a hősöket, sem a hozzájuk kapcsolódó mellékszálakat nem sikerült szintbe hozni ezzel. A korábbi Múmiákban voltak szar poénok, de itt csak és kizárólag elviselhetetlenül szar viccek vannak ("Jonathan, lángol a feneked!"), mindössze az elején sikerült megnevettetniük, mikor Rick horgászni megy. Szóval a Tomb of the Dragon Emperor vígjátéki szinten elhasal, de vajon a többi aspektusát tekintve hogyan teljesít? 

Bár tény, hogy elhagytuk Egyiptom varázslattal és misztikummal teli földjét, de helyette ellátogathatunk a rejtélyes Távol-Keletre, a Nagy Fal és a Himalája hazájába. Tehát még mindig adott egy mesés ókori civilizáció, ami oly különböző a nyugatitól, a hozzá kapcsolódó legendákkal és titkokkal - a Császár mindezeket kitűnően testesíti meg. Uralja az öt elemet (víz, tűz, föld, fém és fa), fantasztikus varázslatai vannak, baromijól néz ki, tud alakot váltani, tűzgolyókat lőni, rohadtjó a hangja, mágikus kardot forgat és az őt alakító Jet Li révén a harcművészetek mestere is. Igazi jelenléte van a vásznon, magára vonzza a tekintetet és talán meg merném kockáztatni, hogy még jobb főgonosz, mint Imhotep. Egyetlen apró hibája, hogy ál-múmia... Vele szemben áll egy ősi őrző, akinek feladata, hogy megakadályozza a szörny feléledését - ismerős, nem? A démoni antagonista és csatlósai, valamint a keleti jófiúk (lányok:)) és a lenyűgözően szép tájak együtt elsőrangú elegyet alkotnak, ami teljességgel hihető, hiteles és elfogadható. Éppen ezért sajnálom, hogy az ezen kívül történő, ehhez semmilyen módon nem kapcsolható történetszálak unalmasak és érdektelenek; meg hogy a protagonisták annyira bénák, hogy inkább a gonosznak szurkoltam... 

Ha már itt tartunk, A Múmia visszatér után összeállítottam egy listát, amit ma és tegnap még tovább bővítettem, ezen pedig azok a motívumok szerepelnek, amik mindegyik vagy majdnem mindegyik Mummy-moziban láthatóak. Most közzéteszem ezt, így aki még netán egyiket sem látta, AZ NE OLVASSON TOVÁBB! Aki mégis továbbmegy, annak a zárójelben található számokkal jelzem, hány epizódban találkozhat az adott motívummal a trilógiában: 

1. A felvezető történelemóra (3): Az első pár percben visszatekintünk a távoli múltba, hogy lássuk, hogyan és miért lett olyan a gonosz, amilyen.

2. A naiv, de okos pozitív figura (3): Evey, Alex és Lin; bár az utóbbi esetében a naiv talán nem teljesen igaz.

3. Ledőlő könyvespolcok/oszlopok (2): Az első két részben a felvezető kalandban láthatjuk ezt a poént, aminek igazán csak a másodikban van szerepe.

4. A múzeumi dolgozó, akinek fontos küldetése van (3): A múzeum igazgatója, aki jófiú; a British Museumos pali, aki a gonosz kultistákat vezeti; meg az áruló Wilson.

5. A titkos őrzők, akik a szörny feléledését hivatottak megakadályozni, de mindig elbuknak (3): az igazgató a múzeumban és Ardeth; újból Ardeth; majd Lin és az anyja. Ide tartoznak az 1-2-ből a mágusok is.

6. A zsoldosok, akiket az Imhotepet felerősítő láda megtalálásával bíznak meg (2): 4 keménylegény az elsőben, 3 keménylegény a másodikban.

7. A szörnynek el kell végeznie egy szertartást (3): Ankhsunamun felélesztése; a Skorpiókirály megölése; fürdés az örök élet forrásában. Plusz idevehetjük még Imhotep ládáját, ami kell az ereje visszaszerzéséhez és azokat a rituálékat, amiket az emberek visznek végbe a főgonosz ellen vagy érte. Mondjuk amikor a kettőben életre keltik a Múmiát vagy amikor Jonathan az egyben átveszi az irányítást a gárdisták felett a könyvvel.

8. A titkos hely, ami csak a legendákban létezik (3): Hamunaptra, Am-Sher és Shangri-La. Persze O'Connellék egyből megtalálják mindet és ehhez kétszer Jonathan szerzi a nyomravezető tárgyat.

9. Egy mágikus valami, ami mindenkinek kell a kincs megtalálásához (3): Jonathan varázserejű szerzeményei (a kulcs és Ozirisz lándzsája), a Skorpiókirály karperece, Shangri-La Szeme, a Holtak Könyve és Amon-Ré Könyve.

10. Rick vicces pilóta ismerőse (3): Winston, Izzy és "Mad Dog" Maguire.

11. A gonosz jobbkeze, aki valamiért mindent megtesz mesteréért (3): Benny (a gazdagság motiválja) Lock-Na (ki tudja, talán csak azért, mert gonosz) és a tábornok (a hatalomvágy hajtja).

12. Savas csapda (2) [A másodikban volt ilyen?]

13. Szörny-szolgák (3): A gárdista múmiák (ők két epizódban szerepelnek), a pigmeusok (ők valójában senkit nem szolgálnak, de félnek Imhoteptől és a Skorpiókirály holdudvarába tartoznak), a jetik (ezek kivételesen pozitív szereplők).

14. A hölgy, aki mindenre tudja a választ (3): Evey az első két részben, aztán Lin és az anyja az utolsóban.

15. A fekete könyv mágiája (2): Mindkétszer az amenofusz hieroglifa a kulcs. [Ha már kulcs: a kettőben hogyan nyitják ki a könyvet enélkül?]

16. A halál legyőzése (3): Imhotep kétszer tér vissza az életbe, Ankhsunamun szintén kétszer, a Császár, Evey és Rick egyszer-egyszer; de ide lehet sorolni a feléledő múmiákat és a terrakotta-sereget is.

17. Az elemek feletti uralom (3): A víz- és a homok-arc, Imhotep homokviharrá válása, a Császár varázslatai.

18. Túlvilági sereg (3): Imhotep papjai, Anubisz harcosai, az agyagkatonák, a zombik a Nagy Fal alól.

19. Harc az erejét vesztett gonosszal (3): Az egyben Jonathan és a könyv, a kettőben a sakálfejű isten veszi el Imhotep hatalmát; a harmadikban a Császár pedig a végső összecsapás során nem használja természetfeletti adottságait Rick ellen. 

És most térjünk vissza A Sárkánycsászár sírjához: 

Kiemelnék néhány dolgot, ami tetszett; a legelső az, hogy a kínai figurák az anyanyelvükön beszélnek egymással szinte minden alkalommal, még akkor is, ha a britek a közelükben vannak. (Megjegyzés: Nem ártott volna, ha beépített feliratot készítenek ezekhez a jelenetekhez, de így sem volt rossz.) Nézzétek meg, mi Jonathan night klubjának a neve:) Ami nem tetszett: Evey-t lecserélték és megöregítették, a Himaláján csak a nőkön van sál (a férfiak annyira királyak, hogy nekik nem kell:D) és aztán jönnek ezek az ominózus jetik, amik hát finoman szólva furák. Mert egész jól néznek ki és még a buta amerikai focis viccük se elviselhetetlen, csak ez olyan gagyi. A havasi ember említésére ma mindenkinek az ugrik be, hogy ostoba mítosz és ezért valahogy nem illenek oda - szerencsére az agyaghadsereg ellen felsorakozó túlvilági armada a végén kárpótol értük. A negatív csúcs viszont az, hogy (muszáj elmondanom) a tábornok meg a vágott arcú csaj túlélik, hogy egy bazinagy bomba a fejükre zuhan... 

A színészek közül a keleti figurák életre keltői emelkednek ki, ők azok, akik elviszik a hátukon az egész mozit: Michelle Yeoh (Lin anyja, anno a Tigris és sárkányban is nagyszerű volt), Isabella Leong (nagyon cuki:)) és Jet Li. A korábbi epizódokból csak Fraser és Hannah maradtak meg; mivel már nem az egyiptomi főpap a rosszfiú, így Arnold Vosloo eltűnt; Alex már nem gyerek, így őt is lecserélték; Ardeth-nek nincs befolyása Kínában, ezért szívódik fel Oded Fehr; Rachel Weisz pedig a fia születése meg a forgatókönyv hibái miatt utasította vissza a felkérést. Szerencsére sikerült beszervezni Liam Cunninghamet "Mad Dog" szerepére, őt a Trónok Harcás felbukkanása óta mindenütt szívesen látom, mert tök jó színész (lásd: A guardista). Stephen Sommers most csak pénzelte a produkciót; a helyét átvevő Cohen nevéhez a xXx, a Sárkányszív és a hazánkban még mindig előszeretettel sugárzott Daylight - Alagút a halálba köthető, ezek alapján kb. el tudjuk képzelni, mit várhatunk tőle.

Érdekességek: A számszeríj-csapdákat a valóság ihlette, a kínai archeológusok elmondása szerint ilyenek védik Csin Si Huang Ti mauzóleumát és ezek adják az egyik okot, ami miatt olyan lassan halad az agyaghadsereg feltárása. A filmbeli harcosok figuráihoz 20 különböző, cserélhető fejet készítettek el és ezeket a jelenetek között váltogatták a testeken. A Császár fogatot hajtó szobra teljes egészében megépült, a katonák között pedig akadtak Kínából importált, az igazi terrakotta-harcosokra megszólalásig hasonlító másolatok. Bár mind a sereg tagjait, mind a főgonoszt múmiának nevezik, igazából egyikük sem esett át a mumifikálási procedúrán, így technikailag mégsem azok. A Csin-dinasztia korának életszerű megidézéséhez az akkori kultúrával foglalkozó szakértők voltak a stáb segítségére. A sivatagi harcjelenetek színhelyén sokszor le kellett állni a forgatással, mivel az a hely a kínai hadsereg gyakorlóterepe és ők folyton gyakorlatoznak. Készült egy rövid előzmény-képregény a filmhez, a The Mummy Movie Prequel: The Rise & Fall of Xango's Ax, ami Rick és Alex kapcsolatát mutatja be. Az egyik betétdal, a My Sweet Eternal Love szövegét Rob Cohen írta. Egy vicces név a statiszták közül: Emerald Starr (Smaragd Csillagg, ő egy férfi), a bár egyik vendégét alakította. 

Ismeretterjesztő rovat: Az első császár és a terrakotta hadsereg

Csin Si Huang Ti (i.e. 259 - i.e. 210) az első kínai császár volt, a Csin-dinasztia ura, aki először egyesítette országa királyságait. Történelmi jelentősége most kevésbé érdekes, inkább arról beszélek, ami a filmben is megjelenik vele kapcsolatban: a miszticizmus. Huang Ti az öt elemben hitt (tűz, föld, víz, fém és fa), saját eleme a víz volt, amit a fekete szín jelképez - mindenki, aki a Császárhoz hű a sztoriban, feketét visel, ahogy ő maga is. Valóban megszállottan kutatott az élet elixírje után, ezt sok csaló kihasználta. Könyveket égettetett, aminek célja egyesek szerint az lehetett, hogy a fölöslegesnek ítélt tudományok helyett az alkímiára összpontosítsa tudósai figyelmét. Félt a szellemektől, így minden palotájába titkos folyosórendszereket építtetett, mert úgy gondolta, hogy ha "láthatatlanul" közlekedik, akkor a gonosz lelkek nem bánthatják. Sok tanítómestert kivégeztetett, ezzel próbára téve az állítólagos mágikus erejüket, mondván, akinek tényleg varázshatalma van, az majd úgyis visszajön az életbe - ez egyiküknek sem sikerült...

Különös módon a császár halálát éppen egy az örök élet megszerzésére tett kísérlet okozta: higanytablettákat vett be... Halála éppen út közben érte és a kíséretével együtt két hónapig tartott, ameddig hazaért, ezalatt a távozását a miniszterelnöke eltitkolta, mert attól félt, hogy lázadás tör ki az országban. Így aztán hatvan napon át egy oszló holttestet vittek magukkal, amit különböző praktikákkal még mindig élőnek tüntettek fel és ez olyan jól sikerült, hogy csak alig egy tucat ember jött rá az igazságra. Az uralkodót lenyűgöző méretű és részletességű síremlékbe temették el, amely gyakorlatilag egy túlvilági palota: a lehető legpontosabb másolata az életében őt körülvevő kényelemnek, na meg a hatalmának méltó reprezentálása. Az épület 38 éven át készült, egyes források szerint 700 ezer ember dolgozott rajta. A sírban egész kis világot építettek fel, volt saját égboltja, higany-folyói, talajvíz-elvezető rendszere, a császárnak pedig agyagból szolgákat, hivatalnokokat, művészeket és katonákat csináltak. 

A terrakotta hadsereg körülbelül 8000 tagot számlál, nagy részük még a föld alatt várakozik. Vannak köztük gyalogosok, íjászok, lovasok, harci szekeresek és tisztek. Manufaktúrák készítették őket, vélhetően gyártósor-szerű módszerrel, a testük és a végtagjaik különálló darabok, amiket utólag illesztettek össze. Valósághű méretűek, ám a tisztek némiképpen nagyobbak a többieknél, mert minél magasabb rangú az adott szobor, annál nagyobb méretű. Fénykorukban mindnyájan festettek és lakkozottak voltak, így még életszerűbbnek hatottak, kezükben igazi bronzfegyvereket tartottak. Minden egyes harcosnak különböző az arca, nincs köztük két hasonló, teljesen egyediek. Bár alapvetően 8 különböző arcformát használtak a megalkotásukhoz, ezeket később plusz agyag hozzáadásával speciálissá tették. Nem csak az arcuk, de a ruházatuk és a hajuk is eltérő. A fegyvereik egy részét vagy ellopták, vagy az idők során elkorhadtak, a festésük pedig sajnos lemállott.

Hihetetlen módon az általuk "forgatott" pengék között sok olyan akad, ami még 2000 év után is meglepően éles, mert annak idején króm-oxiddal vonták be őket, így ellenálltak a rozsdásodásnak. A kardok között van, amelyikre ráírták a készítésük dátumát, ezek i.e. 245 és i.e. 228 közöttről származnak, így valószínűleg ténylegesen használták őket, mielőtt az agyagkatonákhoz kerültek. A sereg a sírtól másfél kilométernyire keletre helyezkedik el, mintegy elővédként oltalmazva az örök álmát alvó császárt. Négy hatalmas veremben állnak, precíz formációban, rang és feladat szerint csoportosulva. Az első veremben áll a hadtest nagy része, itt kb. 6000 figura van, akiket megerősített, vízálló tetőzet véd az időjárástól. A második gödörben lovasok és gyalogosok sorakoznak, ők alkotják a testőrséget. A harmadikban vannak a főtisztek és a harci szekerek; a negyedik viszont üres, talán nem maradt idő befejezni. Ez a lenyűgöző armada és a mauzóleum 1987 óta a világörökség részét képezi, ám a nagy része még mindig feltárásra vár, például Huang Ti sírboltja az építmény szívében. Talán a jövőben láthatjuk majd, hogy milyen mesés kincseket rejt még ez az ókorból itt maradt csoda...

A valóság után ismét jöjjön a fikció: A The Mummy: Tomb of the Dragon Emperor 145 millió dollárból lett és világszerte 401 milliót hozott vissza; ám sem a kritikusok, sem a rajongók tetszését nem sikerült elnyernie. Különös módon azonban akadtak olyanok, akiknek mégis tetszett, köztük volt Roger Ebert, aki a sorozat legjobb darabjának kiáltotta ki a harmadik részt. Filmzenei kategóriában a Sárkánycsászár komponistáját, Randy Edelmant BMI-díjjal jutalmazták munkájáért. 

Kicsit úgy vagyok most, mint az AvP2-nél: egy kurvajó szörny ámokfutást rendez, csak éppen egy rakás semmilyen ember győzi le a végén, amikor neki kellene nyernie... A széria (eddigi?) legrosszabb darabja, de biztos vagyok benne, hogy ha Stephen Sommers mégis elvállalja a rendezést és megvárja Rachel Weiszt, akkor sokkal jobb lett volna!

Pontozás: 

imdb: 5.2 

Szerintem: 4/5 (Ez a Császár annyira tetszik, hogy nem tudok 4-es alá menni!) 

Hírek: 

- Rob Cohen az első után a harmadik xXx-et fogja rendezni, a The Return of Xander Cage-et. 

- Brendan Frasert négy filmben láthatjuk/hallhatjuk jövőre. Az első a Gimme Shelter című dráma, amiben Vanessa Hudgens rövid hajú hajléktalant játszik, aki gazdag apját (Fraser) keresi. A másik a The Legend of William Tell: 3D, amiben Brendan címszereplő és producer; valamint két animációs moziban szinkronizál: Escape from Planet Earth (sci-fi) és The Nut Job (valami mókusos vadbaromság). 

- Jet Li valószínűleg ismét a legnagyobb akcióhősök csapatát erősíti a The Expendables 3-ban, ha az valaha elkészül... 

- Maria Bello a beszédes nevű House of Horrorban fog egy rémületes kísértet-járás után nyomozni. 

- John Hannah-val a szintén borzongatós Woodland Cross-ban találkozhatunk legközelebb. 

A folytatásról: A Tomb of the Dragon Emperor premierje után úgy tűnt, jön egy következő rész. Maria Bello megerősítette ezt egy interjújában, Luke Fordot pedig három filmre szerződtették; ebben az évben azonban a Universal bejelentette, hogy nem lesz folytatás, de helyette jön (na, mi?) egy újra! (Hurrá!) Ez jelenleg biztosnak tűnik, azt ígérik, sokkal sötétebb hangulatú lesz, mint az elődei (a '32-es eredeti is horror volt), többet egyelőre nem nagyon lehet tudni róla. (2017-ben jön, a Múmia egy nő, a főhős Tom Cruise, az ellenfelek a terroristák...)

Mint látható, mostanában alig nézek filmeket. Egyrészt a munkám eléggé kifáraszt, másrészt csak olyat akarok nézni, ami tényleg érdekel; harmadrészt pedig egy jó kis fórum és néhány játék lefoglal:D Valamikor majd jövök még, remélem, hogy közben az olvasottság visszaáll majd a régi szintre...

Lássátok feleim szümtükkel, hogy mennyire nem értek ahhoz, amit csinálok: 2011 egyik legjobb filmjét, amit az élő legenda Martin Scorsese rendezett, öt Oscar-díjat kapott és mindenütt az egekig magasztaltak, csak azért néztem meg, mert Chloë Moretz benne van. No, most akkor ezt is tudjátok, innentől már csak az olvasson tovább, aki még bízik az értékítéletemben:D 

Az 1900-as évek elején járunk Párizsban, helyszínünk a hatalmas Gare Montparnasse vasútállomás. Itt éli különös életét a 12 éves Hugo Cabret (Asa Butterfield), aki észrevétlenül jár az emberek között, mialatt egy fontos, de mások számára marginális munkát végez; szabadidejében pedig az elhunyt édesapjától megmaradt utolsó tárgyi emlékét, egy régi, óraműves figurát javítgatja. Ám a pályaudvar veszélyes hely, hiszen ott van az állomásfelügyelő (Sacha Baron Cohen), aki az árvák begyűjtését tekinti legfőbb feladatának; ráadásul a kisfiúnak a betevő falatot és a gépéhez szükséges alkatrészeket is úgy kell ellopnia. Balszerencséjére a mogorva játékárus (Ben Kingsley) tetten éri és elveszi tőle a szintén az apukájától örökölt jegyzetfüzetét, Hugo pedig minden áron vissza akarja kapni azt, ezért az öregúr nyomába ered. Így találkozik össze annak keresztlányával, a szintén árva Isabelle-lel (C.M.), aki az ifjú főhős mellé szegődik és együtt egy titokzatos kulcs segítségével sikerül életre kelteniük Hugo bábuját, ami egy elképesztő képet vet papírra a gyermekek szeme láttára. Az ifjak ennek a "kincses térképnek" a hatására elindulnak életük nagy közös kalandjára, hogy fényt derítsenek egy évtizedes, varázslatos rejtélyre... De vajon miféle csoda várja majd őket az út végén és sikerül-e egyáltalán megtalálniuk?

Az a baj, hogy erről nem lehet szpojlermentesen írni. Kb. úgy a 45. perctől úgyis nyilvánvalóvá válik, miről lesz szó, úgyhogy ezúttal muszáj szpojlereznem, szóval CSAK AZ OLVASSON TOVÁBB, AKI MÁR LÁTTA! 

A Hugo egy mese a mozi születéséről, a barátságról, a családról és az álmok eléréséről. A kisfiúnak tehetsége van ahhoz, hogy megjavítson dolgokat, ezért úgy dönt, megpróbál embereket is megjavítani; a célpontja pedig a filmezés egyik úttörője, az addigra magába fordult, a világtól elzárkózott zseni, Georges Meliés lesz. Őt kelti életre Ben Kingsley és tulajdonképpen arról van szó, hogy az árva fiú segít az öregembernek és a körötte lévőknek ismét visszanyerni a rég elveszett boldogságot - közben pedig új családra lel bennük.

INNENTŐL NEM LESZ TÖBB SZPOJLER 

A látványvilág 3D-s, így lenyűgözően részletes, a képeket elsősorban meleg színek uralják, mindössze az elhagyatottság, a keserűség érzékeltetésére szolgálnak a sötétebb árnyalatok. Nekem kicsit zavaró volt az elején a túlságosan számítógéppel rajzolt néznivaló, de aztán megszoktam és már fel se tűnt. A Száguldás gyilkosságokkalt idéző vonatos rész elég durva, csodálkoztam is rajta; egyébként viszont elmondható, hogy a sztori izgalmas, humoros és érdekes - biztos vagyok benne, hogy mindenki szurkolni fog az ifjoncoknak a céljuk eléréséhez. (Személyes megjegyzés: A játékárus olyan cuccokat árul, amikkel én is foglalkozom, ez külön királyság:))

Az első negyed órában szinte alig van szöveg, ebben a felvezető részben a címszereplővel együtt végignézhetünk az állomáson, bepillantást nyerhetünk a srác mindennapjaiba és megismerhetjük azokat, akik itt dolgoznak. Sacha Baron Cohen képviseli a humort az alapvetően drámai történetben, karakterének szíve választottja pedig a virágárusnő, akit A kölyökből ismert Emily Mortimer játszik. A nagyszerű Christopher Lee ezúttal a Hugo számára ijesztő, de valójában aranyszívű könyvtáros/könyvárus, aki a kultúra megtestesítője. A Harry Potter-szériából sokan emlékezhetnek Richard Griffiths-re (Vastagbél bácsi, Harry mostohaapja) és Frances de la Tourra (az óriás nő), ők egy aranyos kis mellékszálban két idősödő ember, akik szeretnének megismerkedni egymással, ám a hölgy kutyája folyton közéjük áll. Lee figuráját kivéve a másik négy története mind-mind a szerelemről szól és ezek a kis mellékszálak nagyon tetszettek.

A gyerekek csodásan játszanak, Asa Butterfieldet óriási kék szemével lehetetlenség nem kedvelni, Chloë Moretz meg aranyos a kissé tudálékos, jó szándékú leányzóként. Külön poén, hogy Isabelle minden mondatában használ legalább egy olyan bonyolult szót, ami Hugo számára ismeretlen:) Egy kicsi, de fontos mellékalakként láthatjuk Jude Law-t; Ben Kingsley filmbeli párját Helen McCrory alakítja (Rágó Máyfolt anyukája a Potterekben), a fiatal Tabard pedig Gulliver McGrath, a legkisebb Collins a Dark Shadows-ból. A történet alapjául Brian Selznick 2007-es díjnyertes regénye, a The Invention of Hugo Cabret: a Novel in Words and Pictures szolgált, amiből John Logan (Minden héten háború) készített forgatókönyvet; ezt a már említett Martin Scorsese rendezte meg. Martin bácsi producerként is tevékenykedett a filmben; Johnny Depp pedig szintén pénzelte a produkciót. 

Érdekességek: A Hugo elkészítése elvileg Martin Scorsese kislányának, Francescának az érdeme, aki az alapul szolgáló regénnyel lepte meg apukáját születésnapján, remélve, hogy hátha ettől megjön a kedve egy film elkészítéséhez. Állítólag ő javasolta a 3D-t is, más források szerint ez az ötlet James Camerontól származik. A direktornak ez az első térhatású mozija és 18 év óta az egyetlen, ami "12 éven aluliaknak..." besorolást kapott. Martin bácsi a fotográfus, aki az üvegház előtt lefényképezi a boldog párt; a végén pedig az ünneplős résznél az egyik vendég Brian Selznick. Asa Butterfield keresztneve portugálul szárnyat jelent, a második neve pedig egészen véletlenül megegyezik az állomásfőnök kutyájáéval. Asát korábban pl. a Farkasemberben láthattuk a főszereplő fiatalkori önmagaként. Ben Kingsley Scorsese-ről mintázta a figuráját, a forgatásos részletben pedig a mellette lévő operatőr a fia, Edmund Kingsley. A rendező és Christopher Lee hosszú ideje barátok, mégis ez volt az első közös filmjük. Az egyik legbonyolultabb szekvencia a nyitány, amikor végigrepülhetünk Párizs felett, be az állomásra: ezt egy év alatt sikerült megcsinálni és minden egyes képkockán 1000 számítógép dolgozott. A Hugo többnyire történelmileg is hiteles, tekintve a szpojlereknél említett úriember bemutatását, de a vonatos eseménysort szintén a valóság inspirálta. A pályaudvaron megforduló emberek közt felfedezhetjük James Joyce-t, Winston Churchillt, Salvador Dalít és Django Reinhardtot - utóbbit a legkönnyebb észrevenni, ő a gitáros az együttesben. Egy vicces név a statiszták közül: Alexandra Metaxa (egy amerikai turistát játszott). 

Ismeretterjesztő rovat: A Jaquet-Droz óraműves automaták 

A filmben látható bábút az úgynevezetett Jaquet-Droz automaták ihlettek. Pierre Jaquet-Droz (1721–1790) svájci születésű órásmester volt, aki Párizsban és Genovában dolgozott, a cégét (amely órákat és mechanikus madarakat gyártott) különleges, mozgó babákkal reklámozta - ezek a Jaquet-Droz automaták. Összesen három van belőlük, együtt alkotnak egy komplett szettet és fennmaradtak az utókor számára, ma is megtekinthetőek a Svájci Művészettörténeti Múzeumban, Neuchatelben. Elolvastam róluk mindent, amit találtam és abszolút le vagyok nyűgözve, így kicsit részletesebben bemutatom nektek ezeket a mechanikus csodákat! A három figura név szerint: A Rajzoló, Az Író és A Zenész; 1768 és 1774 között épültek, bámulatos mozgásukat pedig rendkívüli részletességgel megalkotott fogaskerék-rendszerek hozzák létre - mivel a három bábú saját "memóriával" rendelkezik, így őket és atyjukat a számítógép egyik nagyon korai előfutárának tekintik.

A Zenész egy orgonán játszó hölgy. A muzsika, amit létrehoz, nem zenedoboz vagy előre felvett hang újbóli lejátszása, hanem maga a figura nyomkodja a speciálisan neki épített kis hangszer billentyűit, így hozva létre a hallanivalót. Mozog a mellkasa, ettől olyan, mintha lélegezne; fejével és szemével követi az ujjait és néhány olyan mozdulatot is tesz, amit egy valódi orgonista tenne, például egyensúlyoz a felsőtestével.

A Rajzoló ihlette Hugo automatáját. Ő egy kisfiú, aki négy különböző képet tud lerajzolni a ceruzájával: XV. Lajos portéját, egy nemesi párt (egyesek szerint Marie Antoinette és XVI. Lajos), egy kutyát (ami mellé odaírja franciául, hogy "az én kutyusom") és Cupidót egy szekérben, amit egy pillangó húz. Munkája közben a rajzoló mozog a székén és néha úgy tesz, mintha ráfújna a papírra, hogy lesöpörje róla a szénport.

Az Író a legösszetettebb mindnyájuk közül, gyakorlatilag bármilyen levelet le tud írni, maximum 40 szóig. A szöveget egy görgőre kell bekódolni, ahonnan egyenként olvassa be az egyes betűket. Ritkán változtatják, hogy mit írjon, mostanában elvileg éppen egy Francois Mitterrand miniszterelnöknek szóló üdvözletet vet papírra. Az Író libatollat használ, amit időről-időre belemárt az asztalkáján lévő kis tintatartóba és aztán megrázza azt, hogy a felesleges tintát lecsöpögtesse róla. Szemével követi azt, amit leír; amikor tintáért nyúl, akkor odafordul a fejével és mozgatja a papírját, mikor új sort kezd.

A bejegyzés végére keresek róluk egy videót, mert ezt én is látni akarom! De most vissza a filmhez: 

A leleményes Hugo kb. 170 millió dollárból lett, jócskán túllépte eredetileg 100 milliós keretét; teljes bevétele kis híján 186 millió. Kritikai szempontból óriási sikert aratott: 5 Oscart kapott (Legjobb Fényképezés, Legjobb Művészeti Rendezés, Legjobb Látványeffektek, Legjobb Hangvágás és Legjobb Hangkeverés kategóriákban), 2 BAFTÁT és még 19 különböző elismerést besöpört. Asa 5 díjat nyert a teljesítményével, Scorsese megkapta harmadik Legjobb Rendezői Golden Globe-ját és a filmet mindenütt elismerték mind a színészek, mind a rendező teljesítményéért, valamint dicsérték a látványvilágot is. Összesítésben minden tekintetben 2011. egyik legjobb mozgóképe lett.

Nekem tetszett, bár annyi képet láttam már korábban belőle, hogy rájöttem, mi lesz az egyik fő témája. Ennek ellenére jó volt, szép látvánnyal, kedves történettel meg némi humorral, amit remek ifjú és idősebb színjátszók tárnak elénk. Biztos vagyok benne, hogy a főhős korosztályába tartozó gyerekek is kedvelik/kedvelték:) 

Pontozás: 

imdb: 7.5 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 5/5 (A végén a nagy előadást elfelejtettem méltatni, pedig az a csúcspont!) 

Hírek: 

- John Logan írja az egyelőre Bond 24-nek és Bond 25-nek nevezett 007-es folytatásokat, amikben ismét Daniel Craig menti meg a világot a szuperbűnözőktől. (A 24-esből lett a Spectre.)

- Ben Kingsley formálja meg a Vasember hírhedt ellenfelét, a mágikus erőknek parancsoló Mandarint az Iron Man 3-ban; valamint ő kelti életre Heródes királyt a Mary, Mother of Christban, ami Szűz Máriáról fog szólni. (Előbbit láttam, írtam is róla.)

- Sacha Baron Cohen a legújabb nagy durranásnak ígérkező irodalmi adaptáció, A nyomorultak szereplőgárdáját erősíti; 2014-ben pedig remélhetőleg végre elkészül a még cím nélküli Freddie Mercury életrajzi mozi is, amiben Cohen alakítja a Queen egykori énekesét. (Utóbbiban aztán lecserélték őt valaki másra, de 2016-ig nem készültek el vele.)

- Asa Butterfield Ben Kingsley-vel, Harrison Forddal és Abigail Breslinnel közösen játszik az Ender's Game névre hallgató sci-fiben, ahol ismét a címszereplőt formálja meg. 

- Chloë Grace Moretz a fantasztikus állatságnak ígérkező Trolls-ban szinkronizál (elvileg). (Mégse így lett.)

- Christopher Lee A hobbit 1-3-ban újfent Saruman bőrébe bújik. 

- Jude Law következő érdekes munkája a már csak a címe miatt is vonzó The Grand Budapest Hotel (dráma): "Mr. Gustave, a hotel tökéletesnek látszó házfelügyelője a hőse ennek a történetnek, ami az ő problémáiról és lelki bajairól szól." További szereplők: Ralph Fiennes és Bill Murray. (Láttam, írtam róla.)

- Johnny Depp ötödször is vízre száll A Karib-tenger kalózai 5-ben - vajon hányt bőrt lehet még Jack kapitányról lehúzni? 

Végül pedig a beígért videó a Jaquet-Droz automatákról:

Az olvasóim biztosan tudják, hogy imdbs pontszámokat szoktam használni egy-egy film nemzetközi megítélésének bemutatásához. Nos, ez a bizonyos oldal rendelkezik egy Top 250-es listával, amin a legmagasabb pontszámú mozik szerepelnek, a listát pedig évek óta A remény rabjai vezeti. Már többször is láttam és a múlt hónapban az egyik turkálóban ott volt 100 Ft-ért eredeti angol nyelvű dvd-n, úgyhogy megvettem. Szóval egy bizonyos közönség által a világ legjobb filmjének választott alkotást vásárolhattam meg bagóért. Tegnap előtt éjjel végignéztem, így most megszülethet róla a bejegyzés, aminek végén a dvd-t is elemezni fogom. Vágjunk bele: 

1947. Andy Dufresne bankárt (Tim Robbins) kétszeres életfogytiglanra ítélik a feleségének és annak szeretőjének meggyilkolásáért. A férfi az utolsó pillanatig hangoztatja, hogy ártatlan, de minden bizonyíték ellene szól, így bezárják a Shawshank Börtönbe, ahol megismeri a már évek óta ott lévő Redet (Morgan Freeman) és a többi rabot, közben pedig lassan rájön, mit is jelent az életfogytig tartó büntetés. A Shawshank a korrupció és az erőszak melegágya, így Andy-nek és társainak egyáltalán nem könnyű túlélni a mindennapokat úgy, hogy közben megtartsák az emberségüket. De ez a furcsa figura mindent megtesz azért, hogy elviselhetőbbé varázsolja saját maga és a többi elítélt számára a rabság pillanatait, miközben egy percre sem adja fel a reményt a szabadulásra. Red viszont azt vallja, hogy a remény az egyik legveszélyesebb dolog egy fogoly számára. Vajon melyiküknek van igaza és miként ér majd véget Andy története?

Mindig is kedveltem Tim Robbins-t és Morgan Freemant, mindketten a régi iskola képviselői, akik nem azért lettek híresek, mert olyan szépek vagy szexisek, hanem mert tehetségük van a színészethez. Itt tényleg az a lényeg, hogy néhány remek fickó ad elő egy mesét az életről, vagy jobban mondva egy olyan életről, amit kevesen ismernek. Ezt a témát sokféle módon meg lehet közelíteni, de jelen esetben a természetesség, az életszerűség és az egészhez hozzáadott cseppnyi humor varázsolja széppé, elviselhetővé a csúnyát, az elviselhetetlent. Red narrációja és a többiek szájából elhangzó gondolatok teszik színessé az eseménysort, mert alapvetően nem túl érdekes az, hogy egy fickó ül a cellájában és maga elé néz. Ha levennénk a hangot, A remény rabjai legtöbbször érthetetlen lenne, mert a látvány helyett az elhangzó gondolat a fontos. A sztorit lehet akár Red történeteként is értelmezni, hiszen a dolgokat legtöbbször az ő szemszögéből láthatjuk és végülis el tudom képzelni, ahogy ül egy tornácon és elmeséli az egészet, mi pedig ott ülünk vele és hallgatjuk. Szerintem a két barát mellett igazán még az öreg Brooks (James Whitmore) szála az érdekes, ami rövid, de aztán megismétlődik. Egyrészt Whitmore játéka lenyűgözően egyszerű és valóságos; másrészt egy reális, a mai társadalmat is érintő problémáról van szó benne. 

"Kint rendes ember voltam. Itt lett belőlem bűnöző." 

Egy másik téma a túlélés. Aki bekerül, annak alkalmazkodnia kell a korrupt, istent játszó igazgatóhoz (Bob Gunton); a szadista őrökhöz (élükön Clancy Brown) és a többi rabhoz (ismertebb arc köztük William Sadler). Ki kell alakítania a saját rutinját, kezdenie kell magával valamit - de szinte semmilyen eszköze sincs erre. És ekkor jön a képbe Andy, aki lehetőségeket akar teremteni magának és mindenkinek, ehhez viszont kénytelen olyan ügyekbe belefolyni, amibe nem lenne szabad... A játékidő alatt biztosan minden néző belegondol, hogy ő vajon mit tenne ugyanebben a helyzetben, kinek az útját járná? Megpróbálna Robbins karaktereként "forradalmat csinálni" vagy Freeman figuráját utánozva beletörődne, és csak sodródna az eseményekkel? Tulajdonképpen a kérdés az, hogy mit tennél, ha egyik napról a másikra elvennék tőled a korábbi életedet, amit nem kaphatnál vissza? Továbblépnél, vagy körömszakadtáig ragaszkodnál ahhoz, ami már sosem lehet a tied? Lássuk a színészeket! Itt mindenki, még a kisebb mellékalakok is elsőrangúak. A már említett úriembereket aligha kell tovább magasztalnom, tudjuk róluk, hogy mennyire jók; nekem különösen tetszett a két rosszfiú, Brown és Gunton játéka, akik mindketten fantasztikusan hideg, érzéketlen embereket keltenek életre igazi profizmussal. A történet alapjául Stephen King novellája, az 1982-es Rita Hayworth and the Shawshank Redemption szolgált, ez a természetfelettit nélkülöző írásainak sorába tartozik; a rendező és a forgatókönyv írója pedig Frank Darabont (Halálsoron, A köd) volt. 

Érdekességek: King elmondása szerint a novellát a gyerekként látott börtönös filmek emlékeiből rakta össze. A Shawshank börtön többször említésre kerül a Mester munkáiban, sőt, Andy Dufresne is visszatér egy alkalommal egy másik történetben, mellékszereplőként. A sztori egyébként több dologban megegyezik azzal a könyvvel, amit Heywood talál a könyvtárba érkező adományok közt: a Monte Cristo grófjával. Stephen bácsi jó szokása szerint megengedni kezdő rendezőknek, hogy feldolgozzák a rövidebb műveit és ezekben az esetekben mindössze egy dollárt kér tőlük a jogdíjért. Frank Darabont eképpen jutott hozzá a The Woman in the Room című King-munkához, amiből mozgóképet csinált és mivel ez elnyerte az író tetszését, így levelezni kezdtek. Ezután Darabont 1000 dollárért szerezte meg a Shawshank Redemptionhöz az alkotó engedélyét és amikor ez a projekt beindult, akkor személyesen is találkozhattak. Ez volt a direktor első mozikba kerülő egész estés munkája. 

Külső helyszínként a használaton kívüli Ohio Állami Büntetés-végrehajtási Intézet szolgált, azonban az épületet annyira rossz állapotban találták, hogy a stábnak renoválnia kellett. A bent játszódó jeleneteket egy közeli stúdióban vették fel, mert olcsóbb volt megépíteni ott a díszleteket, mint elvégezni a felújítást. Ez a hely később Az elnök különgépe című akciófilm helyszínéül szolgált, mára pedig múzeummá alakították - sok egykori díszlet még most is egyben van, például az igazgató irodája. Brooks-nak van egy háziállata, Jake, a holló; és amikor először találkozunk velük, akkor az öreg rab egy kukacot ad a madárnak. Az American Humane Association (akik az állatokkal való bánásmódot figyelik a filmekben) azt mondta, hogy ez a kukac szempontjából állatkínzás, ezért egy természetes halált halt egyedet kellett kiválasztani és azt adni a tollasnak (súlyos...). Az opera, amit Andy hallgat(tat) Mozarttól a Figaro házasságának egy részlete, a Canzonetta sull'aria. A börtönt elhagyó szirénázó mentőautó lerobbant, így a felvételen valójában emberek tolják:) A befejezéskor látható falat a filmesek építették fel. Hónapokkal a munkálatok megkezdése előtt kész lett, így a növényzet körbenőhette, ettől régies külsőt kapott; évekig ott állt, aztán a gazda, akié a telek volt, darabonként eladta az eBayen:D A nagy fa, ami szintén ebben a részben játszik szerepet, villámcsapás áldozata lett és kidőlt, de a maradványát átszállították a múzeummá alakított Ohio Állami Büntetés-végrehajtási Intézet udvarára, ahol ma is megtekinthető. A neves kritikus, Roger Ebert szerint a Redemption lényege az, hogy a hős a reménytelen helyzet dacára megpróbálja fenntartani azt az érzést magában, hogy értékes ember. Mások azt sugallták, hogy Andy egyfajta modern Jézus-figura, ám Darabont megmondta: ez nem igaz, de azért örült a felvetésnek. 

Morgan Freemannek ez a kedvence a saját munkái közül és Raquel Welch (az egyik a poszter-lányok közül) is rajong A remény rabjaiért. Red és Andy első találkozásakor az előbbi baseball-labdát dobál a társaival. Ezt a jelenetet 9 órába tellett felvenni és Freeman ennyi időn át szinte megállás nélkül dobálta a labdát, ám nem panaszkodott és másnap ugyanúgy bement dolgozni, pedig nagyon erős izomláz gyötörte. A szennyvízcsöves részt Tim Robbins elsőre nem volt hajlandó megcsinálni, mert egy klinikai teszt kimutatta, hogy az ott lévő víz halálos mérgeket tartalmaz. A már említett fekete madár külön kihívást jelentett Robbins számára, mert van egy rész, ahol belépve a könyvtárba tőle kellett megkérdeznie, hogy hol van Brooks, amire a holló károgással felelt, ám ezt az állatot lehetetlen betanítani a károgásra, így a színésznek kellett alkalmazkodnia hozzá. Tim kifigyelte Jake hangadási szokásait, ezért tökéletesen tudta időzíteni a szövegét - ha jól megnézzük, amikor Andy belép a helyiségbe, egy pillanatot vár, amíg a madár elhallgat és csak akkor kezd el beszélni.

James Whitmore éppen 1949-ben szerepelt először filmen (ennek az évszámnak szerepe van a sztoriban) és 2009-ben halt meg, 88 évesen. Az egyik őrben a tetőn, a sörivósdinál, felfedezhetjük Paul McCrane-t, Romanot a Vészhelyzetből. Red szabadon bocsátási lapján a fotó Morgan Freeman fiát, Alfonsot ábrázolja, aki szintén színész és láthatjuk is teljes életnagyságban, amikor Andy-ék megérkeznek: ő az aki azt kiabálja, hogy "friss hús" (vagy valami ilyesmit). A The Shawshank Redemptiont Allen Greene emlékének szentelték: ő Frank Darabont ügynöke és közeli barátja volt, a premier előtt hunyt el. Amikor a főhős megtölti a pisztolyt, akkor nem Robbins kezét láthatjuk, hanem a rendezőét; ahogy a falba vésős képeken is, mert Darabont úgy érezte, csak ő tudja visszaadni a mozdulatokat úgy, ahogy látni szerette volna. A direktor lemondott a fizetésének egy jelentős részéről, hogy megrendezhesse a saját forgatókönyvét. A befejezés eredetileg másképp lett volna, ám a Castle Rock stúdió beleszólt, ezért hozzátoldottak még egy kis darabot az eseménysorhoz. Ezt olyan módon tették meg, ami a változtatást ellenző Darabont tetszését is elnyerte. (Egyébként a novella úgy ér véget, ahogy Frank bácsi szerette volna, hogy a mozgókép véget érjen.)

A remény rabjai 25 millió dollárból készült, a mai napig 58 és fél milliót hozott vissza. A bemutatása idején mindössze 18 milliót sikerült termelnie, a kritikusok többé-kevésbé elismerték. Később az Oscar-jelölései még egy picit hoztak a konyhára, ám az igazi sikert 1995-ben érte el, amikor az év legtöbbet kikölcsönzött videokazettája lett és ezzel bekerült a valaha legtöbbet kölcsönzött filmek közé is. A tévében szép karriert futott be, máig ez az egyik legtöbbet sugárzott mozi a világon. Az Amerikai Filmintézet 2007-ben kiválasztotta a Shawshanket a 72. legjobb filmnek, egy évvel később az Empire Magazinban a 4. legkirályabbnak szavazták meg, tavaly pedig a BBC Rádió hallgatói a kedvenc mozgóképükként nevezték meg. Rádiós szavazásokon 2004-ben és 2008-ban a legjobb Oscar-díj nélküli alkotás lett. A sztorit színpadra adaptálták, a premier 2009-ben volt a dublini Gaiety Theatre-ben. A rengeteg jelölésből csak az operatőr Roger Deakins tudott egyet díjra váltani - őt az Amerikai Operatőr-Szövetség jutalmazta kiváló teljesítményéért. 

Ez egy olyan alkotás, mint King bácsi másik remeke, az Állj mellém! - lehetetlenség utálni. Semmilyen negatívumot nem tudok felhozni ellene. A készítők azt üzenik nekünk általa, hogy van kiút a mindennapi életben magunknak létrehozott börtönökből. 

Pontozás: 

imdb: 9.3 (A legmagasabb pontszám mind közül; a Rotten Tomatoes-on 98%-on áll.) 

Szerintem: 6/5 

A dvdről: 2001-es kiadásról van szó, ha minden igaz. A képminőség borzalmas, viszont jó a zene, a menük egyszerűek, de nagyszerűek. Három extra van: Egy tök jó trailer, interjúk és egy nagyobb dokumentumfilm. Az interjúkban Freeman azt mondja, talán a bebörtönzés volt a legjobb dolog, ami Andy-vel történhetett, hiszen annyi előnyös tulajdonságára derült fény, amikről korábban talán ő maga sem tudott. Darabont szerint reményről, barátságról, emberségről és megváltásról szól ez a mű. Brown azt állítja, Hadley mindent és mindenkit gyűlöl. Niki Marvin producernő is megszólal és elmesélni, hogy 5 hónapig kutatta az amerikai börtönöket a megfelelő helyszínért. Ez az extra maga 5 perces. Kivágott jeleneteket azért nem tettek a korongra, mert a direktor azt nyilatkozta, hogy szégyelli őket és rosszul esne számára, ha napvilágra kerülnének:)  

Shawshank: The Redeeming Feature

Ebben a 48 perces dokumentációban arra a kérdésre keresik a választ a készítők, hogy mitől olyan jó a Shawshank Redeption? Én az alábbiakat tudtam meg belőle:

Robbins azt mondja, erről kérdezik a leggyakrabban az emberek. Sokaknak nagyon fontos az életben ez a mozi. A novellában Andy a filmek világába menekül. A rendező szerint inkább meseszerű az egész, mint börtönös sztori. King anno úgy gondolta, hogy a forgatókönyv a régmúlt időket idézi, teli ósdivá vált megoldásokkal és ősi klisékkel, nem is tudta elképzelni, hogy egyáltalán megengedik majd valakinek, hogy leforgassa. Rengeteg hollywoodi színész szerepelni akart Darabont művében, miután elolvasták a szkriptet. Freeman szerint Andy és Red között már-már több van, mint barátság, valami erősebb, ami csak ilyen életveszélyes helyzetekben alakulhat ki. Frank bácsi véleménye az, hogy a főhősökön túl a mellékszereplők is nagyon fontosak egy jó sztorihoz. Az igazgató alakja Nixont idézi - a bemutatkozó szövege legalább háromszor van az extrák között... A helyszín igazán különös hatással volt mindenkire, aki ott járt a forgatás alatt; megszólal olyan ember is aki korábban raboskodott azon a helyen. Egy 50 évvel ezelőtti rab egy szóban úgy foglalta össze a helyet, hogy "elbaszott". Láthatunk képeket róla, hogy az egykori fegyintézet hogy nézett ki 2001-ben. A börtön egy Mansfield nevű kisvárosban áll, ahová a hollywoodiak beépültek, mialatt ott dolgoztak, részei lettek a közösségnek.

A múzeummá alakult épületben látható a szennyvízcső darabokban, meg a sárga vonal, aminél a "friss húsok" felsorakoznak. A Castle Rockot képviselő hölgy azt mondja, hogy ők nem kötelezték Darabontot a befejezés megváltoztatására, csak sugallták felé, hogy így kéne és ő elfogadta. A rendező és a producer megkapták a városka kulcsát a helyi premieren, amibe betekintést nyerhetünk. Elsősorban a Shawshank hossza (két és fél óra) miatt mentek el rá anno olyan kevesen, Sadler szerint a címe sem volt elég figyelemfelkeltő. Akadt olyan ember, aki ennek a mozgóképnek a hatására döntött úgy, hogy nem vet véget az életének. A vallási felhangokról is szó esik. Az operás jelenet összefoglalja az egész filmet. A kisfilmnek Mark Kermode volt az írója és narrátora, a rendezője pedig Andrew Abbott, előbbi szájából hangzik el, hogy A remény rabjai "a spirituális megváltás története a horror mesterének tollából". Maga a lemez egyébként megfelelő kiadás, majdnem egy órányi extrát tartalmaz és ismét a jobbik fajtából, vagyis nem próbálnak meg érdektelen barmóságokat lenyomni a néző torkán. A hazai kiadás előttem ismeretlen, de ez tetszett, ajánlom a beszerzését! 

Hírek: 

- Jönnek az új Stephen King-horrorok: Carrie, Creepshow, Cell, The Milkman, It és a The Talisman tévés minisorozat. Engem csak a Carrie érdekel, keressetek rá itt oldalt, hogy megtudjátok, miért:P 

- Tim Robbins ismét rendez, ezúttal a Man Under című drámát: "Egy külvárosi család élete a feje tetejére áll, amikor a róluk készült képet kiállítják a Modern Művészetek Múzeumában és hirtelen a nyakukba szakad a világhír." Főbb szerepekben Robbins mellett Michelle Pfeiffert és Chloë Grace Moretz-et láthatjuk majd. (Ez nem készült el.)

- Morgan Freeman következő munkái közt van a Now You See Me (keress rá oldalt), az Oblivion (sci-fi Tom Cruize-zal) és a The Lego Movie (:O). (Utóbbiról írtam.)

- Bob Gunton jövőre egy fantasy-t erősít, a Jimmy-t: "Egy értelmileg sérült tinédzser története, aki természetfeletti lényekkel kommunikál." Érdekesnek hangzik! 

- William Sadler két igazán nagy durranásban bukkan fel hamarosan: az egyik a Machete folytatása, a Machete Kills; a másik pedig az Iron Man 3. (Ezekről szintén írtam.)

- Clancy Brownnak is van két közelgő szereplése, amik izgalmasnak tűnnek: a Nothing to Fear (horror) és a Sparks (szuperhősös). (Utóbbiról ugyanúgy van cikk a Filmrajongón.)

Várható írások: A leleményes Hugo.

Érdekes, hogy bizonyos filmekre már akkor is kíváncsi voltam, mielőtt még a főhőst alakító színésznőért rajongani kezdtem. Így voltam a Hickkel, amiből csak egy képet láttam (Chloë Moretz pisztollyal) és már ennyi elég volt, hogy tudjam, érdemes lesz látnom. Hát ez rohadtul nem olyan volt, mint vártam, de igencsak letaglózott és ez jó. Úgyhogy akkor térjünk a trágya, lássuk miről szól ez, amiről tutira nem hallhattál még sose:

Luli (C.M.) 13 éves tini valamikor a '70-es években. Alkoholista anyja és hasonlóan piás apja egy reggelen egymás után lelépnek és otthagyják őt egyedül, a lány pedig egy tv-reklám hatására úgy dönt, hogy elindul Las Vegas-ba, szerencsét próbálni. Útja során összeakad a sántító, vörös hajú Eddie-vel (Eddie Redmayne), akivel aztán később folyton egymásba botlanak; valamint a szabadelvű Glendával (Blake Lively), aki drogozik, cigizik és iszik. Luli bekerül egy különös világba, ahol hirtelen ő lesz a tiltott gyümölcs, amire többen is vágyakozni kezdenek és talán csak Eddie védheti meg őt. Vagy ez mindössze a látszat? Egyáltalán mit akar maga a hősnő - eljut-e valaha Vegas-ba és ha igen, akkor mi vár rá ott?

Ez egy borzasztóan furcsa film. Az elején a Dirty Girlre hasonlít, az elszökő lány motívumával, miközben a drámai alaphang ellenére néha lehet egy jót nevetni valami kis poénon. Viszont már Glenda felbukkanásakor van egy pillanat, amiből a felszín alatt megbújó feszültség homályosan észlelhető, és hát ott a puska-a-falonból kialakult pisztoly-a-retikülben-effekt, ami vérontást ígér. Egészen addig, amíg Eddie és Luli harmadszor összetalálkoznak a gazdag pasas házában, igazán rosszra nem számítottam, de utána jön az ominózus biliárdozás, amit a női wcben zajló, elég durva jelenet követett és innentől minden egy irányba mutatott. Persze én a romantikus lelkemmel az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy mégiscsak jól fognak elsülni a dolgok és emiatt kétszer annyira mellbe vágott az, ami jött... Hihetetlenül lassan, szinte észrevehetetlenül átmegyünk a Dirty Girlből a Killer Joe-ba és egyszer csak ott találjuk magunkat a világ végi motelben a hősnővel és minden világos lesz. Ezek után már csak a végső leszámolás jöhet, ami végleg elpusztítja a 13 éves testben élő gyermeki lelket - de ez sokkal erőteljesebb, mint a Killer Joe.

Míg William Friedkin művében a nyers erőszak-ábrázolás annyira profán, hogy szinte elveszti az élét, addig Derick Martini rendezésében az összes brutalitást csak érzékeltetik, elkendőzik, tompítják valahogy, de ez ezerszer durvábbá teszi az eseménysort. Legalább két percig találgattam, hogy mi történt a kukoricásban, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg csakis egyvalami lehetett ott és bár sohase mondják ki, mégis nyilvánvalóvá válik. A Joe-ban mindenki az elejétől fogva minimum a mentalitása révén nyakig benne volt a mocsokban, itt viszont azt nézhetjük meg, ahogyan egy 13 éves leányzót elnyel a szenny örvénye. Ő csak belekeveredik ebbe az egészbe és akaratán kívül ez az elfajzott világ és degenerált lakói elrabolják tőle a gyerekkorát... Azért a sok negatív hangvételű esemény között itt-ott elszórva találhatunk igazán vígjátéki pillanatokat, például Luli tükör előtti filmes idézgetéseit, Eddie "bosszúállását" a seggfej munkaadóján vagy az aranyos rajzokat, amiket a hősnő készítget. Közben kibontakozik a múlt, vagyis hogy miért jut el a lány oda, ahová. A Hick végül minden brutalitása ellenére pozitívvá válik, látva a záró képsorokat.

Moretz kisasszony újfent elképesztően jó, fiatal korát meghazudtolóan remekül játszik - ahogy mindenhol, ahol eddig láttam. Mellette a fiatalabb generációt képviselő Redmayne is remekel, őt már A katedrális óta megjegyeztem magamnak, szerintem a korosztályának egyik legjobbja és bár 30 éves, de egyáltalán nem tűnik annyinak. (Mióta Oscar-díjat kapott, ismét mindenütt ott van, de most már az embereknek feltűnik a jelenléte.) Blake Lively nem tett rám nagy hatást, mert a két ifjú tehetség elhomályosítja. Az idősebb színészeket képviselve apró mellékalakként megjelenik Juliette Lewis (a piás anyuka) és Alec Baldwin (a jó szándékú moteltulajdonos a végén); valamint van még két srác, akik igazán attól érdekesek, hogy egy-egy híres hollywoodi fiatal tesói: Rory Culkin (Macaulay Culkin öccse, ő a kártyás-ivós játékot játszó Clement) és Trevor Duke-Moretz (na, vajon kinek lehet a bátyja?:) - a végén ül a buszon, producer is volt). A rendező Derick Martini semmi igazán fontosat nem tett még le az asztalra, a forgatókönyvet Andrea Portes írta saját regénye alapján. 

Viszonylag új filmről van szó, olyannyira, hogy a hivatalos bemutatója csak ennek a hónapnak a végén lesz, de május óta már elérhető Amerikában tévén és iTunes-on keresztül, szóval legálisan hozzá lehet jutni. Független mivolta és provokatív témája miatt alacsony lesz a publicitása, az újszerűségéből fakadóan pedig semmi érdekesség nincs még róla. Igazán csak az nem tetszett benne, hogy az elején sokszor totál érthetetlen, amit a szereplők mondanak, mert mindenki suttog és hadar; a zene viszont jó, a leges legelső, ami megszólal, az nagy kedvencemtől, Joan Jett-től a Crimson and Clover, a végefőcím alatt meg Bob Dylan megy. A Hick 7 millió dollárból lett, mivel eddig nem játszották mozikban, így bevétele se volt. A kritikától mindenütt lesújtó értékeléseket kapott. 

Utólagos szerkesztés: Nem említettem meg külön a film egyik rosszfiúját, a biliárdozós részben szereplő Dave Vesciot, de nemrég találtam egy exkluzív beszélgetést, ahol egy fórumon Dave mezei rajongók kérdéseire válaszolt a szerepével és a filmmel kapcsolatban és innen kihámoztam két érdekességet: Vescio lökte az összes golyót a biliárdasztalon, amit láthatunk /profi játékos/, Chloë pedig tényleg megütötte őt mikor összeverekednek a karaktereik - minden egyes felvételnél!

Hogy én mit gondolok? Azt, hogy ez a film brutális és fura. Sejtheted, mi lesz majd, de nem tudhatod száz százalékig biztosra, minden húzás meglepő lesz benne és a lassan csavarodó történt is emlékezetessé válik, főleg a lezárással. Az egész attól ilyen durva, hogy egy gyerekkel történik, éppen ezért bár premier plánban semmit sem mutatnak, mégis kizárólag 18 éven felülieknek ajánlom csak! 

Pontozás: 

imdb: 5.7 (Méltatlanul kevés, tekintve, hogy a Killer Joe mennyivel többet kapott...) (4 év alatt 0.4-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Meg kell majd néznem újra!) 

Hírek: 

- Az imdbn mostantól jobb oldalt minden színésznél meg lehet tekinteni az előkészületi fázisban lévő, még szinte semmiféle bizonyos adattal alá nem támasztható filmeket, amikben az illető szerepelhet/szerepelni fog, ez pedig egy tök jó dolog! 

- Chloë Grace Moretz-től már nagyon várom a Carrie-t, amiről biztosra mondom, hogy 2013 egyik legkirályabb horrorja lesz; valamint néhány véletlenül talált tumblrös kép és információmorzsa után a Ha/Ver 2-re is kíváncsi lettem, pedig az első valahogy nem tetszett (de tervezem, hogy újból megnézem). Az Emily the Strange-moziról annyit találtam, hogy animációsnak készül, tehát Chloë maximum szinkronjával keltheti életre Emily-t, erre viszont elsőrangú választás, mert remek hangja van! (Az első bukott, a második szintén, a harmadik nem készült el. Olvassátok el a cikkeimet róluk!)

- Eddie Redmayne a sztárparádénak ígérkező A nyomorultakat erősíti jövőre. 

- Alec Baldwin szerepelni fog az egyelőre még cím nélküli legújabb Woody Allen-alkotásban. 

Várható írások: A remény rabjai és még sok minden más!

Ez az egyik kedvenc sportfilmem, ezért amikor múlt hónap elején megláttam egy százasért a turkálóban, tudtam, hogy nem hagyhatom ott! Végülis ennyit simán megér egy amerikai Collector's Edition lemez. Mivel a filmről már írtam, ezért most egy kisebb, különálló bejegyzésben elemzem ezt a külföldi korongot meg az extráit, és remélhetőleg a rajongókkal együtt én is gazdagabb leszek néhány érdekes/vicces plusz információval. Vágjunk bele! 

Az általam megszerzett változat egylemezes, ám rengeteg extrát tartalmaz. Amint a korongot behelyezzük a lejátszóba, elsőnek egy rakás ostoba trailert láthatunk, amik egyfelől videotékás/mozis hangulatot teremtenek, másfelől viszont csupa barmó izét reklámoznak velük - kivétel a '74-es eredeti Longest Yard. A menüről általánosságban elmondható, hogy majdnem teljesen statikus, a főmenüben a háttér mozog és Nelly egyik dala szól, az almenükben jó kis rockzene megy. 

A legelső érdekesség egy werkfilm, amiben a forgatás kulisszatitkaiba nyerhetünk bepillantást. Többek között megtudtam belőle, hogy a helyszín egy valódi börtön volt, de az épületet átalakították és szinte minden nap tájfun-szerű időjárás akadályozta a munkát, kétszer is villámcsapás érte a díszletet. A rendező gyakran kikérte Burt Reynolds véleményét egy-egy jelenetről, Adam Sandler sokat gyakorolt profi focistákkal a szerepére; Nelly pedig kiválóan teljesített atlétaként. Ezen kívül kiderül, hogy a pankrátorok milyen vicces pasasok:D Szerintem remek kis extra ez, mert tényleg csak az érdekes dolgok kerültek bele, nem untatnak unalmas részletekkel és már itt megalapozzák a későbbi mozgóképecskékre is jellemző poénkodós, könnyed, laza hangulatot. A második menüpont alatt azt mutatják be nekünk, hogy micsoda hihetetlen mennyiségű ételt tömnek magukba ezek az izomkolosszusok naponta. Bob Sapp például elmondja, hogy miből áll egy napi átlagos étkezése, hát elképesztő; ennél már csak a Dalip Singh által elfogyasztott kajamennyiség meglepőbb. Itt látható, hogy összehasonlítják Singh jelmezét az átlagos méretű Sandlerével és még az egyébként igencsak impozáns megjelenésű profi focisták meg a többi pankrátor is elismerően nyilatkoznak az indiai óriásról. 

A harmadik dokumentáció az amerikai foci mozis életre keltéséről szól. A meccs reálisabbá tételéhez néhány NFL-es operatőrt is felkértek, hogy tényleg olyan legyen, mint amit a tévében láthatunk; és nyilvánvalóvá teszik számunkra, hogy ezt a játékot nem lehet mímelni, így az ütések meg ütközések többé-kevésbé igaziak voltak. A negyedik menüpont alatt azt a pár szekvenciát tárják elénk, amikben CGI-animációt alkalmaztak. Érdekesség, hogy a pingpongnál a labda effekt, mert Singh nem tudott volna egy igazit ütögetni a bilincsei miatt és a meccsen a nézők szintén rajzok, mert csak 150 statiszta felvételére volt pénzük és engedélyük. Következnek a kivágott jelenetek, amikhez, ha akarjuk, meghallgathatjuk a rendező Peter Segal audiokommentárját - én enélkül tekintettem meg őket. Az orros meg a kajálós egész jó, Kevin Nash poénkodásai tetszettek, a többi viszont tényleg elég béna, nem baj, hogy kidobták őket. Az utolsó három menüpont alatt sorban jön Nelly-től az Errtime klipje (csak a vége érdekes, mikor Sandler megjelenik humorizálni), majd egy klip a filmből a P.O.D. Here Comes The Boomjára (ez baromijó), levezetésként pedig nevethetünk még egy utolsót a bakiparádén. A legvégső "extra" az elején látható gyagya trailerek lejátszására szolgál, de nem hiszem, hogy bárki kíváncsi lenne rájuk még egyszer - igazából viszont ez az egyetlen tényleg hülye plusz az egészben, ami nélkül a Collector's Edition ugyanolyan jó lenne, sőt, talán még jobb. 

Még nem volt szerencsém a Csontdaráló magyarországi kiadásához, de biztosan kevésbé részletes, mint ez. Vagyis ismét itt egy jó példa rá, hogy ha már eredeti filmeket akarunk venni, akkor érdemesebb külföldről rendelni, mert normális esetben alig drágábbak a magyar kiadásoknál, de mégis ezerszer jobbak! Hiába, ez már így lesz a jövőben is, ami igazán király, színvonalas vagy érdekes, az ide úgyse jut el... Na, de visszatérve a Gyűjtői Kiadáshoz: ez egy isteni darab, akinek hozzám hasonlóan tetszett a The Longest Yard és tud angolul, az mindenképpen szerezze be! 

Várható írások: A remény rabjai. 

Október 31-én éjjel úgy döntöttem, nézek valami jó kis horrort, de olyat, amiről már írtam - így esett a választásom a Dark Shadows-ra. Pár hónapja még úgy gondoltam, megveszem blu-rayen, végülis 4300 Ft nem nagy ár érte, ám átgondolva a dolgot rájöttem, hogy annyira mégsem kell, ezért megelégedtem egy letöltött verzióval:P Tim Burton legutóbbi mozijának hatására megjött a kedvem, hogy nézzek valamit Chloë Grace Moretz-től és micsoda szerencse, hogy van már a rezüméjén egy másik horror - mostanában ilyesmikben utazok, egy adott színésznő borzongatós munkáira repülök rá. Annyit tudtam a Let Me Inről, hogy "kritikailag elismert vámpíros horror", aztán mikor belenéztem, hogy angolul van-e, akkor se lettem sokkal okosabb, mégis úgy gondoltam, adok neki egy esélyt. És baromira megérte! 

Új-Mexikóban járunk, 1983-ban. Hősünk Owen (Kodi Smit-McPhee), a 12 éves fiú, aki nehezen találja helyét a világban. A szülei különköltöztek és éppen válnak, őt pedig három erősebb srác folyton terrorizálja a suliban - vagyis tele van dühvel és elfojtott érzésekkel. Magányosan tengeti napjait, cukorkát nyammogva és távcsővel kukkolva a szomszédokat, amíg egy nap új lakók költöznek a szomszédos lakásba. A látszatra egyedülálló apa (Richard Jenkins) és különös "lánya" (C.G.M.) hamar felkeltik Owen érdeklődését, hiszen a férfi éjszakánként folyton eljárkál, az otthonukból pedig rendre ijesztő zajok hallatszanak. A kisfiú az estéket a lakóház hóval fedett játszóterén tölti egymagában, de hamarosan ez a fura leányzó csatlakozik hozzá és egyre jobban összebarátkoznak. Ám Abby-ben van valami nyugtalanító, valami megmagyarázhatatlan... Mindezek ellenére ő lesz Owen utolsó mentsvára, miközben az iskolai zaklatás egyre erőteljesebbé válik és még a városkát megrázó gyilkosság-sorozat is tovább ront a helyzeten. Ifjú hősünk pedig lassan egyre biztosabb lesz benne, hogy legjobb barátja rémisztő titkot rejteget... Vajon mi történik majd, ha fény derül az igazságra Abby-vel kapcsolatban; kitarthat-e ez a barátság a halál vérvörös árnyékában?

A második évezred hajnala óta rájár a rúd a vámpíros filmekre, hiszen anno Brian de Palma hiába csinálta meg a fantasztikus Bram Stoker's Draculát és aztán hiába jött a Shadow of the Vampire; Stephanie Meyer minden vérszívó-rajongó levesébe beleköpött az Alkonyattal, ami elindította még a Vámpírnaplókat, az Odaátot meg még egy csomó súlyos baromságot, amik lealacsonyították a horror műfaját - pláne a vámpíros horrorét. Éppen ezért az utóbbi években komoly közönségnek normális vérszopós mozgóképet előállítani lehetetlenségnek tűnt, mert ez a zsáner átalakult a tinik és magányos, túlsúlyos nők pénztárcájának vékonyítására kihegyezett iparággá. Szerencsére egy másik új hollywoodi trend, a svédek lenyúlása éppen kapóra jött, hogy Drakula gróf fajtájának kiszipolyozott hírnevét helyreállítsák, visszahozva az éjjel vadászó ősi szörnyeteg karakterét a torporból.

Ugyanis 2004-ben Svédországban kiadták John Ajvide Lindqvist regényét, a Lat den rätte komma in (kb. azt jelenti a cím, hogy "engedd be azt, aki jót akar"), ami nemcsak a papír alapú, de a négy évvel később elkészült filmes alakjában is nagy siker lett mind hazájában, mind pedig külföldön. (Elvileg ez a film itthon is ismert, de ebben nem vagyok teljesen biztos; a regény Hívj be! címmel megvásárolható magyarul.) Szóval mikor a Let The Right One In (ez az angol neve) debütált a mozikban, akkor az amerikaiak elhatározták, hogy csinálnak egy újrát belőle. A motivációik erőteljesen megkérdőjelezhetőek voltak, a wikipedián és az imdbn elérhető adatok elolvasásából az derült ki, hogy kaszálni akartak; de ők ezt úgy mondták, hogy "szélesebb közönség számára is élvezhetővé akarták tenni Lindqvist történetét". Még nem láttam az eredeti Lat den rätte komma int, de el tudom képzelni, hogy túlságosan művészfilmes jellegű és ebben az esetben volt értelme a dolognak; de egyébként is, mert ez a mű valami kurvajó lett. 

Szóval fogták a könyvet meg a filmet és felkérték az eredeti alkotókat, magát Lindquistet és a rendező Tomas Alfredsont, hogy segédkezzenek. Az író, aki a korábbi forgatókönyvet is készítette, szívesen segített; Alfredson ellenben visszautasította a lehetőséget, mondván nem ért egyet az újrázással: "Ha remake-elni akarunk egy filmet, az azért van, mert az eredeti rossz. De szerintem az enyém nem az." A korábbi kollégái közül azért a két producer, John Nordling és Carl Molinder szintén úgy gondolta, hogy érdemes elkészíteni az amcsi változatot, így pénzükkel újfent támogatták a vámpírlány életre keltését. A döntés megszületett, már csak a direktort kellett kiválasztani, ezt a feladatot pedig Matt Reeves-re (Cloverfield) bízták, aki besegített a szkript megalkotásába.

Sok érdekes szálon értelmezhető a történet, hiszen tartalmazza két, a társadalomból kivetett kívülálló rendhagyó kapcsolatát, akik ráadásul gyerekek; benne van az angyalarcú gyilkos örök érvényű meséje; az iskolai erőszak sajnos túl sok embert érintő kérdése; az ölj vagy meghalsz-elv szívbemarkoló bemutatása; az öröklét összeütközése az éretlen személyiséggel; a bosszú; a halállal való fiatalkori szembesülés és a legelemibb érzésünk, a szeretet brutálisan őszinte megelevenítése. Azt hiszem, már most jó sokat írtam, de higgyétek el, ennek akár a háromszoros terjedelmében is lehetne elmélkedni az egyes jelenetekről, a fő- és mellékszálakról, a figurákról meg magáról az egész Let Me Inről; de mindez a sztori aprólékos ismertetése nélkül lehetetlenség, így most inkább elkerülöm a szpojlerezést és továbblépek. 

Ha már a történetnél járunk, bármennyire is tetszett ez a film, meg kell említenem, hogy az események alakulása sokszor kitalálható, ám ez nem igazán zavaró, mert aminek ütnie kell, az üt. A baleset és a kórházi tűz nagyon durvák, nem csak látványilag, hanem mert annyira átélhetőek, szinte a saját bőrömön éreztem a fájdalmat a nézésük közben; az abszolút csúcspont viszont az, amikor a nyomozó készül benyitni a fürdőszobába a vége felé. Akkor minden egyes idegszálam pattanásig feszült, pedig gyakorlatilag semmi nem történik... A képi világ sötét és nyomasztó, ám ez csak még inkább felemelővé teszi azt a néhány boldog pillanatot, amit a két gyermek barátsága szolgáltat. A néznivalót a '80-as évek zenéi festik alá, bár én csak két számot ismertem közülük, a Turning Japanese-t és a Do You Really Want To Hurt Me-t, ezek együtt kb. fél percet szólnak.

Kodi Smit-McPhee alkatilag mintha csak erre a szerepre termett volna, lányos arcával, soványságával és vékony hangjával nagyszerűen adja vissza a többiek által bántalmazott, magát a világban egyedülállónak érző és némileg beteges fantáziával megáldott fiút, aki viszont mindezek dacára alapvetően jó szándékú és kedves. Chloë Grace Moretz mindenki mást háttérbe szorít, lehengerlően játssza a törékenynek, védtelennek látszó, ám valójában rémisztően erős kislányt, aki ragadozóként kénytelen élni. Az arca annyira furcsa, mert bizonyos esetekben nagyon szépnek, máskor borzasztóan csúnyának látszik és egyszerűen képtelenség eldönteni róla, hogy milyennek tekintsem, ettől olyan vonzó számomra. Visszatérve az alakításához, Abby-t még akkor is szánni fogjuk és szurkolunk majd neki, amikor józan ésszel ezt semmilyen körülmények között nem tennénk; emellett az ifjú színésznő személyiséggel, lélekkel ruházza fel a figurát. Ez a leány végtelenül szomorú, egyáltalán nem olyan, mint Kirsten Dunst az Interjú a vámpírralban; és ebben rejlik a sebezhetősége, az egyedisége (erről inkább nem mondanék többet, nehogy lelőjem valamelyik poént). A mellékalakok közt két férfi van, akik a leginkább hangsúlyosak a fiatal tehetségek mellett: Richard Jenkins (pl. Farkas, Rumnapló) a vámpír társaként és Elias Koteas (ő lőtte le Dr. House-t:P) a nyomozóként. Ők mindketten baromijók, nekem főleg az utóbbi játéka tetszett. Meg kell azért említeni Dylan Minnette-et is, ő Kenny, a szemétkedő fiú, aki lépten-nyomon próbálja megkeseríteni Owen életét és szintén nagyszerűen alakít.

Érdekességek: Reeves számos változtatást eszközölt a forgatókönyvön, ám igyekezett minél inkább hű maradni az eredetihez; sőt, egyes elemeket egyenesen onnan emelt át: "A Let Me In a könyv, az eredeti film és az adaptálás közben kitalált dolgok keveréke." A rendező megmondta a színészeinek, hogy ne nézzék meg a korábbi változatot, hogy így "meg tudjuk csinálni a saját verziónkat, de közben a lehető legjobban hűek maradunk a történethez". Abby külsejét és személyiségét egy hajléktalan kislányról készült fotósorozat inspirálta, amit Mary Ellen Mark készített. Amikor a vámpír mezítláb ténfereg, akkor körülötte igazi hó van, Chloë pedig tényleg abban járkált, a felvételek közti szünetben hősugárzókkal melegítették a lábát, nehogy megfázzon. Egy Houdini nevű grafikai programmal csinálták meg a vámpír-effekteket. Owen édesapjának hangja a telefonban Elias Koteas-é. A gyilkos "maszkját" Richard Jenkins találta ki. A filmnek 16 producere volt. A játéktermes részben a pultos srác Colin Moretz, Chloë bátyja. Megjelent egy képregény-minisorozat, a Let Me In: Crossroads, ami a vérszívó háttértörténetét dolgozza fel; ám ez kiverte a biztosítékot John Ajvide Lindqvistnél, merthogy ő nem adott engedélyt ennek az elkészítésére: "Engem ugyan senki nem kérdezett meg erről és szerintem bűzlik a dolog. Utána fogok járni, mert biztos, hogy nincs joguk ilyet kiadni." Később aztán rájött, hogy mégiscsak van, mert a szerződésében ez is benne volt, csak éppen neki senki sem mondta el...

A Let Me In 20 millió dollárt emésztett fel és 24 milliót hozott vissza, óriási elismerésben részesült szinte minden szempontból. Kritikailag 2010 egyik legjobb filmje lett, több szakértő best-of-listájára felkerült és az év talán legjobban értékelt horrorjává vált. Lindqvist tetszését elnyerte, Stephen King pedig azt írta róla: "A Let Me In a zsánert meghazudtoló alkotás. Nem csak egy horror, hanem az utóbbi 20 év legjobb amerikai horrorja." [Ha ő mondja, akkor így van:)] Sok kritikus üdvözölte Matt Reeves alkotását, mondván azon ritka hollywoodi remake-ek sorát erősíti, amik hűek maradtak az eredeti filmhez; mások viszont pont ezt kritizálták benne, mert szerintük Reeves azt állította, új módon közelíti majd meg a sztorit, de mégsem így tett. Chloë 6 különböző díjat söpört be Abby szerepéért, Kodi 1-et Owenért, a film maga 4-et; a két gyereket mindenütt magasztalták remek együttműködésükért és meglepően komoly, már-már felnőttes alakításukért. 

A Let Me In az egyik legjobb horror, amit valaha láttam. Kellőképpen véres, ám drámaisága ellenére nem válik unalmassá, a benne ábrázolt tragédia szívbe markoló, a két főhősért biztosan mindenki szorítani fog és igazából itt elérkeztem arra a pontra, hogy nem is tudom összefoglalni a lényegét. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg! (De ne azok, akiknek a horror a Fűrésznél, a Végső állomásnál meg a Tudom, mit tettél tavaly nyáronnál kezdődik...)

Pontozás: 

imdb: 7.2 (Az első változat 8.0 lett.) 

Szerintem: 6/5 (Nem tudom, volna-e értelme újranézni, de biztosan sort kerítek majd rá még egyszer!) 

Utólagos szerkesztés: Elolvastam a Crossroads-ot, szerintem nem nagyon tesz hozzá az itt bemutatott történethez. Bepillantást nyerhetünk "az apa" lelki világába, ám ő nekem már a filmben is háttérbe szorult a gyerekek mellett; az alap eseménysor pedig unalmas és koppintás-szagú... Akinek tetszett a Let Me In, az azért adhat egy esélyt a Crossroads-nak, de nekem nem tetszett. 

Hírek: 

- Elvileg Matt Reeves rendezi a Dawn of the Planet of the Apes-t, ami az év elején bemutatott Majmok bolygója-előzmény folytatása lesz. Ezen kívül pénzeli a Beyond Apollot, egy sci-fit, ami a Vénuszra induló első űrexpedíció során történő baljós eseményeket dolgozza fel. 

- John Ajvide Lindqvist újabb regénye kerül megfilmesítésre: a Hanteringen av odödaban zombik szállják meg Svédországot, a háttérben viszont itt is emberi sorsok rajzolódnak majd ki. 

- Chloë Grace Moretz két újabb horrorban lesz címszereplő: az egyik a Maggie (egy lány zombivá válásáról szól), a másik a King-klasszikus Carrie újrája - ebből egyelőre két képet láttam, de már most megmondom, hogy tutira kurvanagy lesz! Moretz kisasszony azonban nem csak véres mozikat forgat a jövőben, hiszen benne lesz a Trolls-ban is, ami viszont nem internetes vadbarmokról, hanem azokról a kócos, fura kis játékbabákról fog szólni, akik a '90-es években hódítottak itthon is. A Trolls egyébként animációs műnek készül és 2015-ben láthatjuk. (A Maggie-ben végül Abigail Breslin lett a címszereplő; a Carrie megbukott, bár a rendezői változata sokkal jobb a mozisnál; a Trollok meg 2016-ban jött ki, szintén Chloe nélkül.)

- Kodi Smit-McPhee a jövőre érkező 13 123 457. Rómeó és Júliában bukkan fel újból. 

- Nem ide tartozik, de muszáj tájékoztatnom mindenkit, hogy lesz Gru 2... Tegye fel a kezét, aki látta az előzőt! Nekem speciel nem volt még szerencsém hozzá, de továbbra is fenntartom a véleményemet, hogy gusztustalan dolog minden egyes animációs filmnek kapásból legalább két folytatást gyártani, függetlenül a bevételétől és a kritikai fogadtatásától... (Aztán jött a Gru 3, majd a Minyonok...)

Várható írások: Majd meglátjuk, lesz 1-2 érdekes film a tévében, meg talán megnézem A remény rabjai dvdmet is végre.

Amióta az eszemet tudom, szeretem a francia filmeket, mert van bennük valami egyedi, különleges, amit nehéz megfogalmazni, amivel sehol máshol a világ moziiparában nem találkozhatunk. A két kedvenc francia rendezőm Luc Besson és Jean-Pierre Jeunet, jelen esetben utóbbi "világmegváltó" művéről beszélünk, amit mindenki imád - de most az egyszer én is így vagyok vele:)

Amélie (Audrey Tautou) 23 éves felszolgálónő egy kis bisztróban. Furcsa gyermekkora miatt nagyon különösen látja a világot és az embereket maga körül, gyakorlatilag mesebeli helynek képzelve az egész életet. Egy napon aztán véletlenül rábukkan a lakása falában egy dobozkára, amit évtizedekkel korábban egy kisfiú rejtett el ott, benne a legféltettebb kincseivel. Hősnőnknek eszébe jut, hogy az egykori kisgyerek biztosan mennyire örülne, ha most, felnőttként visszakapná a régmúlt idők darabkáját, így elindul, hogy megkeresse a gyermeket, aki mára már 50 éves férfivá érett. Amélie ennek az élménynek a hatására eldönti, hogy jobbá akarja tenni mások életét és innentől kezdve mindent megtesz a többiek boldogságáért. Ám a csodálatos feladat teljesítése közben csak egyvalakiről megfeledkezik: önmagáról. Vajon ki fogja boldoggá tenni őt?

Jeunet-t onnan lehet felismerni, hogy őrült, furcsa figurákat vonultat fel egy nagyon erős színekkel bíró világban, ahol mindig valami szokatlan történik, ám az átlagostól eltérő szereplők és események mögött valójában az élet mindennapos kérdéseivel foglalkozik, azokkal, amik mindnyájunkat érintenek. Az Amélie csodálatos életében például a szerelem, a barátság, az emberek emberszámba vétele, a boldogság keresése és az apróságokkal mások napjainak szebbé varázsolása jelenik meg; aztán miközben néztem, rájöttem, hogy ezek a figurák mégsem annyira abszurdak, sőt, jobban hasonlítanak ránk, mint hinnénk. Hiszen itt van az író, akinek nem adják ki a könyveit - honnan tudhatod, hogy a mindennapok során hány író mellett mész el az utcán?; meg a féltékeny férfi, aki még hónapokkal a szakításuk után is a volt barátnője után kajtat - mindent megtesz, hogy pokollá tegye a nő életét, mialatt saját szánalmasságát észre sem veszi, ilyennel találkoztam már; vagy éppen az idős úr, aki napjait magányban tölti - önhibáján kívül. És ha velük találkozhatunk a valóságban, akkor talán lehet, hogy van közöttünk egy-két Amélie - jó érzés ezt gondolni:)

A fő cselekményszál, vagy ha úgy tetszik, mondanivaló, rejtve marad és bár végig látható, a vicces és szép dolgok elfedik előlünk. Sok-sok kis esemény jön, amik a szereplőikkel együtt összefüggenek egymással és végülis rengeteget lehetne beszélni az apró mellékszálak főszereplőiről. Vegyük példának Lucient (Jamel Debbouze), aki a sarki zöldségesnél dolgozik. Az egyik keze béna és kissé szellemileg fogyatékos, ám kedves, segítőkész és jó szándékú; ezen tulajdonságai pedig nagyon hasonlóvá teszik őt Amélie-hez. A főnöke folyton szívatja és pocskondiázza, emiatt Lucien a hősnő segítő szándékának egyik célpontjává válik, amikor a véletlennek köszönhetően Amélie "bosszút állhat" a zöldségesen, igazságot szolgáltatva. Láthatjuk, hogy a címszereplő ideális világában Lucien lenne a főnök és a rosszindulatú fickó a kisegítő, nem pedig fordítva; ezen kívül megelevenedik előttünk a magányos "üvegember" (Serge Merlin) és a fogyatékos ifjú barátsága is - együtt festenek, ám az egyedüllétre kárhoztatott öreg néha nehezen fér meg az együgyűségéből fakadóan boldog sráccal. Már ez a pici szál magában nagyon érdekes, akár egy egész filmet lehetne szentelni neki.

"Az élet egy olyan előadás próbája, amit sosem tartanak meg." 

A szépséges látnivaló mellett a kedves és humoros események sokasága teszi emlékezetessé Jeunet remekét, amiben néhányan drámát, mások inkább vígjátékot játszanak, Tautou és a férfi főhős Mathieu Kassovitz karakterei pedig eközött a két műfaj között ingáznak, összekötve a mellékszálakat meg a többi figurát egymással. Érdemes minden apró részletre figyelni, mert bár sokszor csak valami aranyos vagy vicces dolgot láthatunk (maci alakú felhő, világutazó kerti törpe), mégis akadnak motívumok, amik csak később nyernek értelmet (például az újságcikk a gleccserről vagy a fotóautomaták fantomjának esete). A humor nagyon fontos, hiszen ez az egyik legfőbb erény, ami segíthet bennünket az élet viharai közepette és a valóságban is lépten-nyomon jól jöhet. Kiemelném még a sebesen váltakozó képeket, a gyorsítást, a montázs-technikát meg a zene és a csönd remek használatát - az egészre a koronát a kitűnően megírt párbeszédek teszik fel.

Lássuk a színészeket! Az über-cuki Tautou és a rendkívüli méretű orral megáldott Kassovitz mindketten kedves, kissé esetlen, a maguk álomvilágaiban élő figurákat játszanak, akik nagyon szimpatikusak és jó fejek. A mellékszereplők közül a megszállott, savanyú és gonoszkodó Joseph bőrébe bújt Dominic Pinon most is kiemelkedik - az övé a legjobb poén ("Teveszőr."). Serge Merlin megható alakítást nyújt az üvegcsontú idős úrként, Rufus pedig remek Amélie magányos, befelé forduló apjaként. Jamel Debbouze itt sokkal kedvelhetőbb, mint az Asterix és Obelix 2-ben - a fogyatékosok megjelenítése mellett ő az egyetlen kisebbségi szereplő is, mivel marokkói. Néhány francia filmekből ismert arc/név szintén felbukkan: Isabelle Nanty (Georgette, a Jöttünk, láttunk, visszamennénkben Bernier titkárnője), Armelle (Philomene, a Jöttünk, láttunk... 2-ben Petronilla), André Dussollier (a narrátor, a Vidocq-ban a rendőrfőnök) és Ticky Holgado (a beszélő képsor és Martineu a Pofa be!-ben). A rendező a forgatókönyv írásában is részt vett, valamint ő választotta ki a szinkronhangokat a csak hangként hallható szereplőkhöz.

Érdekességek: Jeunet 1974-ben kezdte el az emlékek és történetek gyűjtését, amik végül az Amélie cselekményévé álltak össze. Valószínűleg erőteljes inspirációt nyújthatott Dosztojevszkij regénye, Az idióta is, mert mindkettőben naiv, ártatlan és túláradóan kedves a főszereplő; plusz a bukott író neve, az Hipolito erre a műre utal, mert abban is van egy hasonló nevű fickó, Hippolite, aki bukott filozófus. Egy másik forrás szerint a cselekményt az 1994-es Chungking Express című távol-keleti alkotás második fele inspirálta, ami szintén a boldogság kereséséről szól. A világjáró kerti törpe meséje a valóságban gyökerezik, ugyanis a '90-es években Franciaországban és Angliában a magukat Kerti Törpe Felszabadítási Mozgalomnak nevező társulat több mint 150 ilyen giccses díszt lopott el, amikről aztán hasonló képeket készítettek. Az ötlet később egy utazási iroda reklámkampányában megint visszaköszönt.

A stáb minden kiválasztott helyszínt megtisztított, hogy beleilljenek a címszereplő fantasztikus álomvilágába; ám többször igencsak nehéz helyzetben voltak, például a pályaudvar esetében. Audrey Tautou nem tudott kővel kacsázni, ezt utólag számítógéppel rajzolták meg. A nyitó képsorok alatt a gyermek Amélie-t láthatjuk, amint mindenfélét csinál - ha ekkor figyeljük, hogy éppen kinek a nevét írják ki (pl. operatőr, vágó, stb.), akkor észrevehetjük, hogy a kislány ezekre a foglalkozásokra utaló dolgokat művel. A lenyűgöző látványt digitális animációval és a képek utólagos manipulálásával, az ún. digital intermediate módszerrel alkották meg. A záró stáblista alatt minden egyes színész képét láthatjuk, mégpedig a férfi főszereplő, Nino fotóalbumához hasonlóan széttépett és utólag összeragasztott fotográfiák formájában. A statiszták között van egy magyar hölgy, bizonyos Kovács Julianna. 

A Le fabuleux destin d'Amélie Poulain 77 millió frankból készült, a bevétele pedig kis híján 174 millió dollár lett, világszerte kritikai megbecsülésnek örvend ma is, na meg rengeteg díjjal jutalmazták. Az Európai Filmfesztiválon a Legjobb Filmnek választották, nyert két BAFTA-t és 4 Cézár-díjat. Ausztráliában megválasztották az ország második kedvenc mozijának, felkerült a New York Times valaha készült 1000 legjobb filmjének listájára és az Empire Magazin szavazásán a világ második legjobb mozgóképe lett. 2010-ben az Amerikai Operatőrök Szövetsége az évtized legjobban fényképezett filmjeként nevezte meg az Amélie-t. Egy békafajt is elneveztek a kedves lány után, a Cochranella amelie-t. Különös módon a kirobbanó siker ellenére egyetlen nagyobb stúdió sem vette meg a forgalmazás jogát, így jelenleg sincsen nemzetközi terjesztője, annak idején pedig azért nem került be a Cannes-i Filmfesztivál programjába, mert a kiválasztásért felelős Gilles Jacob érdektelennek találta - ő azonban még csak egy félkész verziót látott, amiben a zene sem volt benne. 

Az Amélie csodálatos élete szerethető, kedves és örök érvényű film, amit jól esik nézni, mert a boldogságról, a szerelemről és arról szól, hogy mi magunk képesek vagyunk jobbá tenni az életet - akár mindenki más számára is:) Szép, vicces és aranyos, nagyon jó mozi! 

Pontozás: 

imdb: 8.4 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 6/5 

Várható írások: Let Me In.