A 2012-es év értékelését itt olvashatjátok.

Tavaly egy fontos dolog megváltozott a filmes dolgaim közt, ugyanis Christina Ricci után Juno Temple lett a kedvenc színésznőm. Riccit természetesen nem felejtem el, de a helyzet az, hogy már hosszú ideje semmi érdemlegesben se vett részt, kivétel a bukott Pan Am-sorozat, amit kedveltem. (2017-ig még összehozta a remek Lizzie Borden-filmet és a hozzá kapcsolód mini-sorozatot, amit egyelőre nem láttam, de biztosan jó!) Ellenben Juno csillaga most emelkedik igazán magasra, a hazai közönség láthatta őt egy apró mellékszerepben a The Dark Knight Rises-ben, hamarosan pedig a mozikban lesz a Killer Joe, ami fantasztikus hír! Ezen túl BAFTÁra jelölték Ms. Temple-t, szóval tényleg csak idő kérdése, mire hazánkban is ismertté válik majd. (2017-re megkapta az említett díjat, a közönség pedig láthatta még a Sin City második részében és a Demónában.) A Filmrajongó ötödik születésnapját most csak az ő filmjeivel ünneplem, mivel a többi nagy kedvencemtől (Ellen Page, Natalie Portman és Chloë Grace Moretz) semmi igazán izgit nem találtam. (Azóta az utóbbi négyért különböző okokból, de már szinte egyáltalán nem rajongok...)

I. Jack and Diane (2012)

Előszeretettel nézem rajongásom tárgyait horrorokban, ezért örültem, amikor felröppent a hír, hogy Juno több borzongatós moziban is szerepet kapott, ezek közül időrendileg az első az itt tárgyalt mű, amit „leszbikus vérfarkasos horrorként” emlegettek. Már a puszta felvetés elég volt ahhoz, hogy érdekeljen a Jack and Diane, és a tudomásomra jutott elmarasztaló kritikák sem vették el a kedvemet tőle. Lássuk, mi ez: 

A kissé furcsa és naiv Diane (J.T.) nagynénjénél tölt néhány napot és a véletlennek köszönhetően megismerkedik a fiús, laza Jackkel (Riley Keough). A lányok szinte pillanatok alatt egymásba szeretnek, ám saját különcségük és a környezetük rosszallása nehezíti a kapcsolatukat. Diane-nek csak 6 napja van, amit együtt tölthet új párjával, Jack azonban többet akar. Az eseményeket csak bonyolítja, hogy mindkettejüknek megmagyarázhatatlan módon bizonyos időközönként vérezni kezd az orra és látomásaik támadnak, amikben rémisztő szörnyetegeket látnak. Vajon megmenthető ez a törékeny szerelem?

Nem titok, hogy nagyon sokat vártam ettől a filmtől és sajnos ennek a felét se teljesítette… Ez már a harmadik alkalom, hogy Junot egy homoszexualitással foglalkozó műben nézhettem meg, és az a része tényleg jó volt. Jackről már csak a külseje alapján is el tudom képzelni, hogy leszbikus és hát ki ne szeretne bele Ms.Temple-be?:) A konfliktusaik és a problémáik bemutatása életszerű, ennél fogva nem tudom, miért volt szükség erre az erőltetett ál-horror/fantasy-vonalra?!

INNENTŐL SZPOJLEREK JÖNNEK.

Először is, baromi fura, hogy se eleje, se vége nincs a történetnek. Csak úgy ott vagyunk és mennek az események, aztán jön a vége, ami végülis nem befejezés. Jó, hát értem, hogy kell valami érdekesség, hogy felkeltse a figyelmet, de azért lehetne egy minimális felvezetés és az se ártott volna, ha nem hagyják a dolgot a levegőben lógni, megoldatlanul a lezárással… De a csúcs ez a vérfarkas-dolog. Szóval, valójában szörny nincsen, de a "felbukkanásainak" értelme sincsen. A rejtélyes átvezető jelenetek, ahol mindenféle belső szerveken szőrszálak és hajfonatok csúsznak, semmit sem jelentenek, a két látomás és a remek nyitójelenet szintén totálisan értelmetlenek, csak úgy van minden. A legnagyobb csalódás viszont az orrvérzés, ami tényleg egy remek ötlet, de sehova se vezet. Ez is csak megtörténik és nincsen szerepe vagy értelme. Az orrvérzés, a bestia és a sötétség egyébiránt összefüggenek, de mivel a miértek és a hogyanok homályban maradnak, ezért erre nem vesztegetek több időt. 

Ha elvonatkoztatunk ettől a fölösleges állatkodástól, akkor is akadnak problémák. Például az, hogy szinte semmi nem történik. Ha leszámítjuk a smárolós jeleneteket és azokat, ahol vitatkoznak, akkor tényleg semmi sincs, de a legrosszabb a „pornós” részlet, ahol forgattak egy ostoba „amatőr pornót” és azt végig lejátsszák, ez pedig a történet teljes egészének szempontjából totálisan lényegtelen. És azt se értettem meg, hogy mi a szerepe a sebnek Jack arcán? Elüti egy kocsi, mert elmerül a gondolataiban, de ezt se tudom, hogy miért kellett? Ha legalább Diane sebezte volna meg a víziói alatt, de így?! Ami feltűnt még, az a kép elsötétedése, párszor talán a szomorúságot akarták így érzékeltetni, hogy minden szín komorabbá válik egy rövid időre, aztán visszavilágosul, de ez is csak egy fölösleges bonyolítás. 

SZPOJLER VÉGE

A témából kitalálható, hogy a Jack and Diane csak 18 éven felülieknek ajánlott, de annyit még megsúgok, hogy maszturbálás és némi meztelenség is akad benne. A sok rossz mellett azért lehet pozitívumokat találni: A feszültség nagyon érezhető az elején, amikor a lányok még csak kerülgetik egymást, a néző szinte átéli a helyzetüket; párszor meg lehet nevetni, ami egy komoly témánál sosem árt. Juno nagyon cuki és kitűnően játszik, Elvis unokája (Ms. Keough) viszont nem nyűgözött le. [De még mindig jobb volt, mint az egyetlen jelenetben szerepelő Kylie Nagysztár Minogue, aki köré óriási felhajtást csaptak, hogy jajj, hát ő benne van ebben a filmben és lányokkal csókolózik…] Az író-rendező-producer a csupa semmitmondó mozit készítő Bradley Rust Gray volt – kérdés, hogy egy jobb rendező többet tudott-e volna kihozni ebből? 

Érdekességek: Diane-t Diane Lane-nek hívják:D Eredetileg Ellen Page és Olivia Thirlby lettek volna a főszereplők (Ellen és Juno leszbikusokként, na, az aztán:O). Az ételek, amiket a lányok esznek, mind tartalmaznak valami vörös színűt. A stáblista végén külön köszönetet mondanak az alkotók többek közt Page-nek, Jena Malone-nak, Thrilby-nek és Alison Pillnek. John Mellencampnak, egy amerikai énekesnek van egy dala, aminek a címe ugyanaz, mint ennek a filmnek, de csak annyi a közös bennük, hogy tinik szerelméről szól (igaz, a dalban fiú és lány van…), így nem használták fel. 

A lényeg az, hogy ez nem horror, hanem egy dráma két homoszexuális lány szerelméről. Ennyi az egész, szóval csak az nézze meg, akit ez a téma (vagy valamelyik szereplő) érdekel. 

Pontozás: 

imdb: 4.5 (4 év alatt 0.6-ot emelkedett.)

Szerintem: 2/5 

II. Little Birds (Kismadarak, 2011)

Kb. egy éve olvasok, hallgatok és nézek interjúkat ezzel a filmmel kapcsolatban, így érthető, hogy érdekelt. Már az alapfelvetés is érdekesnek tűnt, mert ebből a felállásból általában mindig olyan mozik születnek, amik vagy nagyon jók (Dirty Girl) vagy nagyon súlyosak (Hick). Reméltem, hogy a Jack and Diane kaotikus összevisszasága után valami jót láthatok és szerencsére így lett! [Felhívnám a figyelmet arra, hogy ez szintén 18 éven felülieknek szól, mert már rögtön pucér jelenettel indul.] Nézzük a történetet:

Helyszínünk Salton Sea, egy kisváros a semmi közepén. Itt él a 15 éves, nagy dolgokra vágyó, mocskos szájú és manipulatív Lily (J.T.) meg a hasonló korú legjobb barátnője, a dolgos, jóakaratú Alison (Kay Panabaker). A lányok különféle őrültségekkel töltik az idejüket, de a kissé instabil Lily folyton kitalál valami veszélyeset, és aztán amikor egy nap találkoznak néhány Los Angeles-ből érkezett deszkás sráccal, a szőke csaj elhatározza, hogy utánuk megy az Angyalok Városába, ahol talán a nagybetűs Élet várja. Alison enged a nem egészen baráti unszolásnak és hősnőink egy elkötött autóval útra kelnek, hogy megtalálják azt a sok dolgot, ami eddig hiányzott az életükből. Ám míg egyikük túlságosan könnyen beadja a derekát, legyen szó bármiről és máris felnőttnek hiszi magát; addig a másik még mindig gyerek, ezen pedig nem akar olyan hirtelen változtatni. A szabad élet reménye azonban álságos hazugság és a sok tiltott dolog közül egyre több válik veszélyessé. Vajon hogyan alakul a lányok sorsa?

"Elutaztam a világ túlsó felére, hogy megtanuljam, hogy az emberek mindenütt ostobák és kegyetlenek. Ennyi erővel akár itthon is maradhattam volna."

Ha röviden akarom összefoglalni, akkor a Little Birds az élet nagy dolgairól szól, kicsiben. Benne van a szerelem, a szabadságvágy, a felnőtté válás, a barátság, a barátság összeütközése a szerelemmel, a kortársaktól származó nyomás, a kisvárosok „szennye” és így tovább. Az első 40 percben bemutatják nekünk, milyen úgy élni, ha semmi sem történik körülöttünk és hogy ki miként áll hozzá ehhez a dologhoz. Aztán a lányok útra kelnek és elkezdődik a kaland, ami másképp végződik, mint ahogy eltervezték… Lily megjátssza a nagy felnőttet, mindenkivel lekezelő, szemétláda, manipulatív; Alison viszont jólelkű, még tényleg gyerek és gyerekként szeretne viselkedni, neki nem sürgős felnőni. Jesse (Lily szerelme) szintén nem egy rossz ember, de ő sem elég erős ahhoz, hogy kiálljon a többiekkel szemben, ha másként gondol valamit. A két másik fiút sem mondanám gonosznak vagy negatívnak, de öten együtt csupa rossz dolgot művelnek – a „tömeg hatalmának” érzéséből kifolyólag. Ők is azokon mennek keresztül, amiken mindenki más, olyan problémáik vannak, mint mindenki másnak, csak éppen máshogy és máshol élnek.

Juno ezúttal egy antipatikus karaktert alakít, akit biztosan senki sem fog kedvelni, de az elcseszett múltja meg a reménytelen jelene alapot ad Lily-nek erre a viselkedésre, ellenben a cuki Kay Panabaker Alisonja nagyon közel került hozzám, mert annyira hasonlítunk. (Ha egy társaság összegyűlik, gyakran érzem magam úgy benne, ahogy Alison a deszkások közt.) Ez szerintem inkább Panabaker filmje, mint Junoé, legalábbis az én szememben mindenképpen. A többiek közül a jó fej Hogant játszó Neal McDonough, a magas gördeszkás Chris Coy és a fura arcú, de szimpatikus srácot életre keltő Kyle Gallner emelkednek ki, de meg kell említeni mindenki kedvencét, a kétjelenetes Kate Bosworth-öt is. Az író-rendező-zeneszerző Elgin James volt, akit a betétdalok némelyikében hallhatunk énekelni.

Érdekességek: A film részben a rendező életén alapul: Elgin James volt bandatag, punkénekes, ő a straight edge-stílus egyik punk-vezéralakja és 1 évet ült börtönben zsarolásért. Eredetileg arról szeretett volna mesélni, ahogy a legjobb barátjával annak idején beléptek egy bandába, de mivel félt attól, hogy a korábbi életében tapasztalt erőszakot istenítő alkotás születne, így finomított rajta és inkább két tinilány szempontjából mesélte el a sztorit. Juno választhatott, hogy melyik figurát akarja, ő pedig Lily mellett döntött, mert közelebb érezte magához. Az elsősorban sorozatszínésznő Kay és ő összebarátkoztak a felvételek alatt, együtt aludtak, filmeket néztek és gyorskajákat ettek:) Temple és James két évet dolgoztak együtt a Little Birds-ön, ezalatt megkedvelték egymást, és azóta is legjobb barátnak vagy családtagnak nevezik a másikat interjúk során. A direktor azt mondta, a filmje szerelmi vallomás az életét végigkísérő erős nőknek, köztük Junonak. A stáblistában külön köszönetet mondanak Robert Redfordnak és Gazdag Gyulának (magyar filmrendező). Tizenhat producer volt.

„Nem akarunk díjakat nyerni. Nem akarjuk, hogy az emberek szeressék ezt a filmet. Csak annyit akarunk, hogy nézzék meg és keltsen érzéseket bennük.” – Kay Panabaker 

A Little Birds költségeiről nem találtam adatokat, a bevétele kb. 16 és félezer dollár volt. A Sundance Fesztiválon nagy sikert aratott, később azonban számos negatív kritika érte; de akadt olyan szakértő is, aki jónak találta. Cikkem tárgya egyike lett 2012. tíz legjobb független mozijának, a Paste Magazin a tavalyi év ötven legjobb filmjei közé választotta, a Complex Magazin pedig a Legjobb 25 Nyári Film listájára vette fel. Elgin James-t a Variety megnevezte a Tíz Rendező, Akikre Oda Kell Figyelni-toplistáján.

Nekem tetszett, mert a fiatalokról szól, a fiatalok nyelvén és annak dacára, hogy egészen más körülmények közt éltem/élek/nőttem fel, mégis tudtam szimpatizálni ezekkel a srácokkal. Picit a Hickre emlékeztet, mert a befejezés annyira mellbevágó és mégis valahogy pozitív; az egyetlen hiba, amit említhetnék, az a hangosítás az elején (a vonatos résznél szinte alig érteni, ki mit mond), de ez az összértékből nem von le. 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 5/5

Hírek: 

- Juno Temple benne lesz a Sin City: A Dame To Kill Forban és friss info (2013.02.11.) megnyerte a BAFTA Rising Star Awardját! (Láttam, írtam róla.)

- Riley Keough a Mad Max: Fury Roadban bukkan fel legközelebb. (Nagyon nagy film és Riley irtó jól néz ki benne!)

- Chris Coy a Random című horrorban egy az ittenihez hasonló alakot kelt majd életre. 

- Neal McDonough Bruce Willis-ék mellett játszik a Red 2-ben. (Sajnos korántsem volt olyan jó, mint az első, erről is írtam.)

Önreklám-rovat, avagy minden, ami Juno Temple.