Mint tudjuk, előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy magyar.

     Kojak hadnagy (Inke László) is egykor Kócsag Jánosként született kis hazánkban s immár, mint nemzetközileg elismert szaktekintély érkezik Budapestre a Krimi-írók Nemzetközi Konferenciájára. Számára Magyarország gyakorlatilag ismeretlen és érthetetlen terep most már, ahol viszont ugyanúgy tapadnak rá a nők, ugyanolyan jól csúszik a whiskey és itt is történnek gyilkosságok. Szóval nincs idő városnézésre, meg kell vizsgálni a híres geológusprofesszor (Őze Lajos) halálának körülményeit. A már említett nők közül pedig egy csinos szőke (Esztergályos Cecília) feltűnően tapad az egykori Kócsagra - ezt eleinte csak ellenállhatatlan sármjának tudja be főszereplőnk; de lehet, egyéb érdekek vezetik, mondjuk hogy egyel több hulla forduljon elő a filmkockákon.

     Eleve, ilyen címmel ki nem nézne meg egy filmet? Inke László nem csak szinkronhangja volt Telly Savalasnak, de szinte ikreknek is hihetnénk őket, annyira hasonlítottak. Utóbbi egy, azaz 1 dollárért odaadta a megfilmesítés jogait honfitársainknak.

      Amolyan vígkrimi e film műfaja, rendelkezik minden szükséges kellékkel, ami bűnügyi alkotásokhoz elengedhetetlen, ugyanakkor rengeteg vicces dolog is történik. Adott egy gyilkosság meg egy nyomozás és szép lassan egyre több mozaikdarabka kerül a helyére, teljes mértékben kirajzolódik, ami történt. Emellett viszont nevetésre is ad okot bőven Szalkai Sándor filmje, ha ránézünk a stáblistára ez nem meglepő; hiszen itt van Harsányi Gábor, Körmendi János, Koltai Róbert, Gobbi Hilda, Gálvölgyi János és Márkus László. Továbbá Tolnay Klári, Greguss Zoltán, Szakácsi Sándor, Raksányi Gellért, Dörner György, Antal Imre, a főiskolai hallgató Básti Juli, Pécsi Ildikó vagy maga Bástya elvtárs, aki hihetetlen poénként úszómestert alakít. ;)

     Kojak találkozik a kor Magyarországára jellemző anomáliákkal, amik nálunk mégse számítottak anomáliáknak. Pl.: kopaszként is kötelező az úszósapka - tudniillik az esetlegesen lehulló hajszálak végett. A taxisok a hónap második felében már nem feltétlenül állnak meg minden utazni kívánónak, az aranyokleveles zippzárkészítő csak úgy nem áll neki zippzárat javítani, stb. Tehát hősünk nem létező haja égnek áll párszor. De csak felgöngyölíti az ügyet... vaaagy mégse?

     Kiváló film ez, ami természetesen nem hibátlan, de van benn valami báj meg sok-sok röhögős jelenet. Hálistennek. És külön megemlíteném hímnemű olvasóinknak, hogy Esztergályos művésznő sokszor fellelhető lenge öltözetben.

     Ez itt pediglen a remek főcímnóta, csak annyit mondanék, hogy Presser-Sztevanovity D.

Az ember néha belefut olyan alkotásba, amiről nem sok ötlete van, hogy mi lehet, de pár dolog miatt mégis érdekli. Így voltam anno a Prozac Nationnel, amit csak azért akartam látni, mert az volt az első film, amiben Christina Ricci levetkőzött - és kb. ennyi is maradt meg belőle, ami elmond egy-két dolgot a színvonaláról. (2016-os megjegyzés: Túl fiatal voltam, hogy megértsem...) Most megint hasonló helyzet állt elő, a Kaboom ugyanis az első mozi, amiben megnézhetjük Juno Temple-t meztelenül, de érdekelt még a figyelemfelkeltő címe és az imdbn talált sci-fi besorolása miatt is. Előzetes vizsgálódásaimból annyit szűrtem le, hogy ez a film a szexről szól és ennyi, de akkor furdalni kezdte az oldalam a kíváncsiság, hogy mi benne a sci-fi? Férfiként ki ne lenne kíváncsi a kedvenc színésznőjét levetkőztető mozira, pláne ha az tudományos-fantasztikus, átszőve keféléssel?:D Aki erre a kérdésre "engem nem érdekel"-t mondana, az ne olvasson tovább!

Smith (Thomas Dekker) 18 éves, főiskolás srác. Elsősorban a fiúkhoz vonzódik, de néha lányokkal is lefekszik; bulizni jár és idegeskedik a szobatársa különös viselkedése miatt. Ráadásként van egy visszatérő álma, amire nem tudja a magyarázatot - egészen mostanáig, ugyanis elmegy egy újabb buliba, ahol meglát két csajt, akiket az álmából ismer. Azon az estén rengeteg különös dolog esik meg vele, például szoros kapcsolatba kerül a szexi Londonnel (J.T.) és félelmetes víziója lesz állatmaszkot viselő fickókról, akik üldözik. Eztán megtudhatjuk, hogyan próbál meg Smith fiúkkal ismerkedni; hogy legjobb barátja, Stella (Haley Bennett) miként akar szabadulni leszbikus kapcsolatából; Londontől pedig tanácsokat kaphatunk a lepedőakrobatikáról - ám ezalatt lassan egyre több megmagyarázhatatlan dolog történik. A szálak összefutnak, mindenki érintett, az összes srácnak van valami titka és közben felsejlik egy küszöbön álló globális katasztrófa képe. De mi köze Smith-nek ehhez az egészhez, miért akarnak tőle annyian annyifélét és mi lesz a világ sorsa? 

SZPOJLERVESZÉLY INNENTŐL! 

Amennyit tudtam róla, az alapján már gondoltam, hogy itt valami nagy dologról van szó, aztán belenéztem a filmbe és pont azt a jelenetet pillantottam meg, amiben egyik kedvenc együttesem, a Ladytron Weekend című száma szól - ezzel előre megvásároltak a készítők:D Elkezdtem nézni és sorba jöttek a jobbnál jobb poénok, amik közt minden néző találhat olyat, amit ízléstelennek ítélhet; a zene sem volt rossz és a buta tinivígjátéki felszín alatt megbújó fantasy-mellékszál folyamatosan fenntartotta a figyelmemet. Bekövetkeztek előre nem látható csavarok is, meg ott volt a Lorelait (Roxane Mesquida) körülvevő természetfeletti aura, ami valahogy totál természetesnek hat és ez annyira fura, hogy már tetszett. Amikor kiderült, mi van a háttérben, egyre izgibbé vált az egész, aztán vége lett és pislogtam, hogy mi a túró ez a barmó befejezés?

A legkülönösebb az a Kaboomban, hogy ha kivágnánk az összes szeretkezést és szexszel kapcsolatos dolgot, akkor egy kb. 30-40 perces sztorit kapnánk, egy közepes fantasy-t, ami mintha valami gagyi sorozat epizódja lenne. A kevertségével az egyetlen baj az, hogy a sztori elsikkad a szereplők szexjelenetei közt, mintha csak azzal a szándékkal készült volna az egész, hogy "válasszunk szép fiúkat és lányokat, aztán fektessük le őket egymással". Amikor ennek vége szakad, felszínre kerül a sci-finek nevezett akármi és ekkor szembesülhetünk vele, hogy az író-rendező-producer-vágó Gregg Araki sokkal jobban ért a fiatalok kapcsolatainak bemutatásához, mint a természetfeletti összeesküvésesdihez. Az alapötlet jó, mert a műfajok kutyulásával olyan embereket is rá lehet venni, hogy nézzék meg ezt, akiket nem érdekelne egy vígjáték a szexről, de a Kaboom éppen emiatt bukik meg. Ha egy sima dugásos, ostoba komédiának készült volna, ahol a homoszexualitás kérdését boncolgatják, akkor sokkal királyabb lett volna, mert így valami olyan akar lenni, ami nem tud. 

SZPOJLERVESZÉLY VÉGE 

Juno Temple az első negyedben jelenik meg, végig csodásan néz ki és bár ellenérzéseket kellett volna kiváltania, az ő arca párosítva London alapvetően kedves és jó fej személyiségével mégiscsak szimpatikussá tette ezt a "rosszlányt". Rajongóinak körében (vagyis külföldön) hírhedt ez a mozi, hiszen majdnem ugyanannyi időt van benne pucéran, mint ruhában; a végén pedig még meg is kötözik - az a jelenet a kocsiban pedig marhajó, mikor kiszabadul. Thomas Dekker szimpatikus, de valahogy mégsem szurkoltam neki igazán, nem tudom miért. A mellékszereplők közül Haley Bennettet meg Roxane Mesquidat emelném ki, mert ők szépek, a többiek érdektelenek.  

Érdekességek: Gregg Araki homoszexuális, de saját bevallása szerint nem "meleg filmrendező". Thomas Dekker a House-ban volt a vallásos gyógyító srác, a valóságban pedig a csodálói találgatják, hogy milyen beállítottságú. Ő maga azt vallja: "Eddig valódi kapcsolatom csak nőkkel volt, de nem ragaszkodom hozzájuk. Ha lehetőséged van, hogy bármit kipróbálhass az életben, miért mondanád, hogy ezt és ezt nem próbálnád ki soha?" Juno Temple így vall a filmes szexualitásról: "Úgy gondolom, az embereknek nem kellene idegeskedni, ha erről kell beszélniük, mert ez mindenkit érint. Az erőszakos jelenetek számomra sokkal megterhelőbbek, mint bármelyik szexjelenet. Az erőszakot sokkal ijesztőbbnek tartom. Tavaly lőnöm kellett egy fegyverrel [a Killer Joe-ban] és ezt sokkal inkább idegőrlőnek találtam, mint egy szexjelenetet. Szerintem a szexualitás fontos. Ez tesz azzá, aki vagy. Ettől leszel nő, ettől változol, növekedsz és tisztában leszel tőle a testeddel. Ha forgatunk, az nem valóságos. Elég fura, hogy például megmondják, hová rakd a lábad. Koreográfiára épül és korántsem izgató. De nem, nem félek felfedezni a szexualitást a vásznon."

A 2010-es Cannes-i Filmfesztiválon elsőként ennek a filmnek ítélték oda az új Queer Palm-díjat, amit a jövőben is olyan mozgóképnek adnak majd, ami hozzájárul a melegek, leszbikusok és biszexuálisok ügyének támogatásához. A Kaboom készítési költségei ismeretlenek, 116 ezer dollárt hozott vissza, kritikai fogadtatásáról szintén nem találtam adatokat.  

Egyrészt tetszett, mert vicces és tele van jó csajokkal, másrészt viszont a történettől sokkal többet vártam, a befejezése pedig iszonyúan gagyi. Fogalmam sincs, mihez tudnám hasonlítani; mindenképpen eredeti, de nem annyira jó, mint vártam. 

Utólagos szerkesztés: Sokat gondolkoztam ezen a filmen és rájöttem, mi a "hibája". Ellentétben mondjuk a Priscilla, a Sivatag Királynőjével és a Dirty Girllel, a Kaboom semmit nem tesz azért, hogy szimpatikusnak lássuk a homoszexuális karaktereket. Míg a Priscillában a három főhős közül legalább egyet biztosan megkedvelünk; a Dirty Girlben szereplő Clarkkal is hamar megbarátkozunk; addig az itteni Smith bemutatásában semmi pozitív nincs. Lehet, hogy Gregg Araki rendezése közelebb áll a valósághoz, de ettől még nem segíti jobban a melegek elfogadását. 

Pontozás: 

imdb: 5.7 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 3/5 

Hírek: 

- A szőke Thort alakító Chris Zylka felbukkan majd A csodálatos Pókemberben is. 

Várható írások: Kojak Budapesten, A király beszéde, Underworld 4, a Mulholland Drive értelmezése és még valami Juno Temple-ös. 

Mivel a Weekendből csak rossz minőségű felvételek vannak a youtube-on, így inkább belinkelem az abszolút kedvenc Ladytron-számomat, a Burning Upot:

Újfent a cinegore megbízásából néztem meg egy filmet, de ezúttal tőlem származott az ötlet, hogy az ehavi kerekasztal David Lynch ikonikus filmje legyen. Évekkel ezelőtt láttam utoljára, fogalmam sincs, hogy mikor, de azóta mondogattam mindenkinek, mennyire jó meg durva ez, szóval nem ártott az újranézés. A véleményem most sem változott, ám mivel ez egy elképesztően szürreális és nehezen értelmezhető alkotás, így elhatároztam, hogy két cikket írok róla. Most jön az általános értékelő írás, majd később egy összefoglaló a neten olvasható néhány populáris értelmezésről, kiegészítve saját gondolatokkal. Tehát, aki a mögöttes tartalomról akar olvasni, az várja meg a következő bejegyzést! 

A Mulholland Drive Hollywood leghíresebb utcája, ami a hegyekben kanyarog végig. Itt lakik Jack Nicholson, itt élt Marlon Brando, és most azt láthatjuk, hogy ugyanitt egy fiatalokkal teli kocsi összeütközik egy limuzinnal. Az egyetlen túlélő egy zavarodott és rettegő nő (Laura Harring), aki el akar bújni a világ elől, így besurran egy idős asszony luxuslakásába, ami éppen üresen áll. Hamarosan viszont társaságot kap, ugyanis a városba érkezik a lakás tulajdonosának unokahúga, a színészi ambíciókat dédelgető, naivnak és ártatlannak tűnő Betty (Naomi Watts), aki rátalál a betolakodóra, de ahelyett, hogy kidobná, felajánlja neki a segítségét. A sötét hajú nő ugyanis amnéziás, fogalma sincs róla, hogy kicsoda és hogy honnan jött vagy miért van ott, csak a balesetre emlékszik. Jobb híján a Rita nevet választja magának, és ezek után Rita meg Betty elindulnak felderíteni az előbbi személyazonosságát, közben az utóbbi a filmfővárosban próbál meg elhelyezkedni színésznőként. Felbukkan egy táskányi pénz, egy különös alakú kék kulcs és rengeteg sötét figura, akik egy készülő mozi rendezőjét, Adamet (Justin Theroux) akarják bármi áron befolyásolni - de mi köze van ezeknek a tárgyaknak és embereknek a két hősnőhöz? Kicsoda valójában Rita és mi lesz Adam filmjének sorsa? 

Kerülni szeretném a szpojlereket, de el kell mondanom, hogy a Mulholland Drive mégsem erről szól. Képtelen vagyok megmondani, hogy miről szól, de nem én vagyok az egyetlen, aki így van ezzel. A lényeg az, hogy a 147 perces játékidőben úgy a 120. perc környékén jön egy olyan fordulat, hogy az ember csak néz, aztán meg sem állunk, zuhanunk egyre lejjebb Lynch úr tudatalattijába, ahol aztán minden és mindenki kifordul önmagából, semmi sem igazi, semmit sem hihetünk el és a valóságról alkotott képünket lehúzhatjuk a vécén. Viszont ameddig eljutunk ide, addig rémüldözhetünk, nevethetünk és gyönyörködhetünk, szóval ebben a moziban minden benne van, amit egy jó filmtől várhat a néző. 

Naomi Watts az abszolút főszereplő, az ő szála a legérdekesebb és nekem ő tetszik a felvonultatott nők közül a legjobban. Rengeteg érzelmet jelenít meg, nagyon élethűen, mindig elhisszük róla, hogy éppen tényleg azt érzi, amit kifelé mutat - ez pedig külön érdekes, ismerve a Mulholland Drive félrevezető természetét. Laura Harring kevésbé vonzott, de korántsem játszik rosszul; Justin Theroux pedig az első egy órában szállít néhány poént a sötét atmoszférájú történetbe. Ismertebb arc még a csupán kb. öt percet szerepelő Dan Hedaya, az ő testvérét a film zeneszerzője/karmestere, Angelo Badalamenti kelti életre, a medencetisztító pedig Májli Szájrusz apukája, Billy Ray Cyrus. Önmagaként megjelenik a spanyol énekesnő, Rebekah del Rio és bár felismerhetetlen, de rendkívül emlékezetes alak Bonnie Aarons, akit a Neveletlen hercegnőben jegyezhetett meg a néző elég csúnya arcáról:) David Lynch írta/rendezte a filmet, valamint három dalt szerezett és elő is adott hozzá, meg segített a zene és a hangeffektek szerkesztésében. 

Érdekességek: Műfaji besorolása szerint szürreális neo-noir pszicho-thriller:) Eredetileg 1999-ben készült, egy soha el nem indult sorozat pilotjaként, 8 millió dollárból, ám az ABC csatorna visszautasította a megvásárlását. Erre a francia Studio Canal adott még 7 millió dollárt, hogy Lynch átdolgozza a tévéfilmet az ezüst vászonra. A megrendelő amerikai csatorna többek közt ezeket kritizálta a '99-es verzióban: nem lineáris a történetmesélés; Watts és Harring túl idősek, hogy tv-sztárok lehessenek; mutatják, ahogy házfelügyelőnő dohányzik és még premierplánban láthatunk benne egy rakás kutyaszart is:D A rendező először vissza akarta utasítani az átdolgozást és a rengeteg új jelenet hozzátoldását, mondván rossz szájízt hagyott hátra neki az ABC-vel való közös munka, sőt, kifogyott az ötletekből. Amikor mégis belement a dologba, elszörnyedve szembesült azzal, hogy addigra az összes jelmezt és díszletet megsemmisítették, ám ez inspirációt adott neki, hogy hogyan zárja le a sok nyitva hagyott szálat, amik a tv-sorozatban oldódtak volna meg. Elvileg a Mulholland Dr. a Twin Peaks utód-szériája lett volna.  

"David nyitott a kérdésekre, csak éppen egyikre sem válaszol." - Justin Theorux 

A direktor sosem adott magyarázatot a művében látható szimbolizmusra és a narratívában lévő rejtélyekre sem, így mind a közönség, mind a kritikusok, de még a stáb tagjai is a mai napig csak találgathatnak, miről szól a film - arra készteti a nézőt, hogy kételkedjen abban, amit átél benne. Theroux elmondása szerint David bácsi kifejezetten élvezte, hogy a szereplőket frusztrálja, amiért nem értik, mi miért történik. Betty első látásra a kisvárosi naiva kliséjének tűnik, de a személyisége (és/vagy annak elvesztése) a sztori középpontja; sőt, egyesek szerint ő az egész film tudata és tudatalattija egyben. Rita identitás-keresése egyenlő a néző azon igyekezetével, hogy megtalálja a Mulholland Drive értelmét. Egy meg nem nevezett értékelő szerint "amnéziája és szépsége miatt tökéletesen tiszta figura, akire a néző kivetíthet bármilyen angyali vagy ördögi személyiséget". Adam akciója a filmjébe beleszóló emberek limója ellen Jack Nicholson hírhedt 1994-es dührohamának állít emléket. A Cowboy (Monty Montgomery), a Castigliani-fivérek (Hedaya és Badalamenti), meg Mr. Roque (Michael J. Anderson) egy névtelen szervezet tagjai, akik a háttérből irányítják a filmipart. Ők jelképezik az alkotói szabadság halálát, a hollywoodi belső kört, akik "egy zárt hierarchikus rendszert alkotnak, ami csak megbízottakon keresztül kommunikál a külvilággal". 

A kísérőzene a néző "érzelmi útitársa". A Silencio Klubban hallható Llorando Roy Orbison Crying című dala spanyolul. Angelo Badalamenti azt nyilatkozta, hogy több 10-12 perces, lassú tempójú muzsikát rögzített Lynch-nek, amikből a rendező maga vagdosott ki és módosított részleteket, a félelmetes hatású dallamvilág ebből állt össze. Mivel a Mulholland Dr. elsőnek tévére készült, így különleges intézkedéseket kellett hozni a mozis vetítések érdekében. A direktor úr ezért készített egy instrukciót, amit minden egyes tekercshez mellékeltek: ennek segítségével a kép a vásznon megfelelő pozícióba került és a hang is jól szólt. A kész művet Jennifer Syme-nak ajánlották, aki egy fiatal színésznő volt, Lynch asszisztenseként dolgozott és a forgatás alatt autóbaleset áldozata lett.

Naomi Watts-ot és Laura Harringet David bácsi a fényképeik alapján választotta ki, aztán egy-egy félórás megbeszélésen elmondta nekik, hogy semmilyen addigi munkájukat nem látta. Harring a szereplőválogatásra menet egy kisebb autóbalesetet szenvedett... Justin Theroux egy hosszú repülőútról esett be a meghallgatásra talpig fekete ruhában, kócos hajjal, ez a külső pedig annyira megtetszett Lynch-nek, hogy ilyenné alakította a karakterét. Ugyanez viszont Naomi Watts-nak nem jött be, neki újra kellett jelentkeznie, rendezettebb külsővel:) Ez a házfelügyelőnőt alakító Ann Miller utolsó filmje. A porszívózó takarítót Charles Croughwell, a kaszkadőrök irányítója keltette életre; a Mr. Roque-ot játszó Michael J. Anderson pedig valójában törpe és művégtagokat viselt, hogy normális magasságúnak tűnjön.  

A Mulholland Drive 15 millió dollárból készült és 20 milliót hozott vissza. A kritika majdnem egyöntetűen az egekig dicsérte és ez váltotta ki a rendező addigi művei közül a legnagyobb közönség-visszhangot. Csupán néhány helyről kapott negatív reakciókat, azokon túl viszont rengeteg elismerésben részesült. David Lynch elnyerte a Cannes-i Filmfesztiválon a Legjobb Rendező díját. A Mulholland Drive a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetsége, a francia Cahiers du Cinéma, az indieWIRE weboldal, a Slant, a Reverse Shot, a Village Voice meg a Time Out New York magazinok szerint is az évtized legjobb filmje lett. Sok kritikus máig azt mondja, hogy különös módon, de ez mutatja be legjobban a 2000-es éveket. Az Empire magazin valaha készült 500 legjobb filmet tartalmazó listáján 391. lett; ez indította el Harringet és Watts-ot a sztárrá válás útján. 

Röviden: Rémisztő hangulatú, sötét atmoszférájú, szexszel, hazugsággal és elmebeteg víziókkal teli film A sötétség útja, ami rendkívüli hatással van a nézőjére. Csak erős idegzetűeknek ajánlom, meg olyanoknak, akik imádják az érthetetlen mozikat. 

Pontozás: 

imdb: 8.0 

Szerintem: 5/5 (Nem nagyon akarnám újra látni, mert túlságosan felkavaró.) 

Itt olvashattok az értelmezési lehetőségekről.

Hírek: 

- Laura Harring következő munkája szintén egy nem túl szívderítő mozgókép, a Manson Girls, ami a hírhedt Manson-család rémtetteinek legújabb feldolgozása lesz. 

Várható írások: A Mulholland Drive értelmezései, Kojak Budapesten, A király beszéde, Underworld 4, valami Juno Temple-film. 

Ja és még valami: SZPOJLER! A Winkie's-es résznél, mikor a fickó a rémálmát meséli, tessék kapaszkodni, mert az valami borzalmasan ijesztő lesz! SZPOJLER!

Megint itt. Múlt héten bejelentettem, hogy májusig nem lesz több Juno Temple-film, de mint látható, hazudtam:D Most ő az abszolút kedvencem és sajnálom, hogy a magyar tévék csak két moziját adják, amikben csupán nyúlfarknyi mellékszerepe van (2016-ra ez a helyzet pozitív irányba változott); de éppen ezért meg kellett ragadnom a lehetőséget, hogy megnézzem az egyiket, hogy legalább lássam őt:) Ez pedig a St. Trinian's volt, ami régebben is tetszett - bár nem egy olyan hűdejó film, de vicces, és tele van szép csajokkal. Jól szórakoztam rajta, ezért megjött a kedvem a folytatásához, hogy a "kötelező" írások között legyen egy olyan is, amit poénból választok. Mindössze annyit vártam a The Legend of Fritton's Goldtól, hogy legyen benne Juno, de sokkal többet kaptam tőle, úgyhogy jól jártam! Innentől viszont csak az olvasson tovább, akinek az első rész tetszett, meg akinek még nem jön ki a könyökén a mániám:D 

Új tanév kezdődik az anarchia melegágyában, a St. Trinian's-ben és Miss Fritton (Rupert Everett) kinevezi koleszfőnöknek Annabelle-t (Talulah Riley), ám a lánynak nincs ideje azon tanakodni, hogyan álljon helyt új pozíciójában, mert társaival máris kalamajkába keverednek. Ugyanis egy ismeretlen férfi 20 ezer fontot ajánl fel Celianak (J.T.) egy gyűrűért, ami a könyvtár pókhálós mélyén rejtőzik, és az igazgatónő rájön, hogy a megbízó egy legendás kincs, a Fritton-arany után kutat! Ráadásul a fickót semmi sem állíthatja meg, kommandósai rátörnek az iskolára - de persze nem sejtik, kikkel állnak szemben:) A St. Trinian's lányai ellentámadásba lendülnek: a top dívák, az emósok, a környezetvédők, a durva csajok, az elsőévesek és a stréberek ismét összefognak egy közös cél érdekében! Indul a kincskeresés Anglia-szerte, de vajon kié lesz a zsákmány: kedvenc lányainké vagy a nőgyűlölő ellenségé - és egyáltalán mit rejt a Fritton-kincsesláda? 

Én már az elején meg voltam elégedve, mert Juno karaktere indítja be az eseményeket és rögtön van egy nagyjelenete, plusz jóval többet szerepel, mint az előző felvonásban. Rajta kívül visszatér még Holli Mackie és Cloi Mackie (az ikrek), Tamsin Egerton (Chelsea, a fő top díva), Gemma Arterton (Kelly, aki koleszfőnökből titkosügynök lesz), Celia Imrie (az alkoholista felügyelőnő), Jodie Whittaker (a portáscsaj), Toby Jones (a könyvelő) meg Colin Firth (Geoffrey) is; plusz az első epizód végén hallható főcímzenét előadó Girls Aloud egyik tagja, Sarah Harding szintén a főbb szereplők sorába lép. A strébereket vezető Lily Cole helyett a sokkal hitelesebb külsejű Ella Smith van (nem mintha nem kedveltem volna Cole-t:)), a főemó Paloma Faith helyét pedig Monserrat Lombard vette át (talán még jobb is elődjénél). A rosszfiú David Tennant (az áruló a Harry Potter és a tűz serlegében, plusz egyike a Doctor Whoknak), valamint a vége felé látható Georgia King, aki a Vadóckában Emma Roberts ellenfele. A rendező-producer megint Oliver Parker ( az előző epizódnál ugyanezeket a feladatokat látta el és ő dirigálta a Johnny English 2-t meg a Dorian Gray-t) [és Barnaby Thompson, az előző epizód producere], Rupert Everett pedig társproducerként vett részt a munkálatokban.

A történet korántsem olyan buta, mint amilyennek látszik, igaz, a vége eléggé furcsa; de több a poén, Rupert Everett meg Gemma Arterton kevesebb időt kapnak és mindketten sokkal jobbak, plusz a tehetségtelen szépfiú Russell Brandet kiírták a francba:D Juno Temple újfent cuki, több szerepe van és fontosabb a cselekményben, de az rossz, hogy a játékidő felénél eltűnik és csak a végén tér vissza, ezt pedig semmilyen módon nem magyarázzák meg. Érdekesség, hogy az első St. Trinian's-ben azért van olyan keveset, mert a figurája alapvetően drogos, ezért a legtöbb jelenetét kivágták, itt meg környezetvédőt csináltak belőle - de így legalább többet van képernyőn:) Az egyik legjobb rész a fiúiskolás (az itt látható összeszerkesztett két kis kép onnan van, magam vágtam ki őket a filmből), de a flashmob, az ostrom, meg a befejező buli is király. Kivettek majdnem minden utalást a szexre (pl. top dívák és a Flash által eljátszott homokos az egyben) meg a drogokra (a portáscsaj tablettái, maga Celia), viszont sokat beszélnek az akkoriban trendi dolgokról. Jobbak a zenék, mint az előzőben, a viccek szintén és nincsen annyi baromság sem, végülis ez szinte minden tekintetben remekebb! 

Érdekességek: Ez a hetedik az összes St. Trinian's film közül, amik Ronald Searle rajzain alapulnak. A trailerben látható aranyérmék valójában bolgár aprópénzek:) Ha jól megfigyeljük, akkor a két összeillesztett gyűrű egy ismert jelképet ad ki, amiből következtetni lehet a sztori befejezésére. Talulah Riley és David Tennant már dolgoztak együtt a Doctor Who 4. évadában. A St. Trinian's 2: The Legend of Fritton's Gold összesen 7 millió fontot hozott be és bár a készítési költségeiről nem találtam adatokat, az elődje 12 milliót kaszált, tehát azt alulmúlta. A kritikusok porig alázták, de nekem úgy tűnt, az első rész rajongói oda voltak érte.  

Nekem (szintén) nagyon tetszett a St. Trinian's 2. Juno Temple az elsőhöz képest jóval többet szerepelt, volt egy csomó jó csaj (rajta kívül is:D), remek poénok, frankó zene és az előző filmben lévő sok baromságot sikerült minimálisra csökkenteni. A The Legend of Fritton's Gold sokkal jobb a szimpla St. Trinian's-nél, akinek az tetszett, ezt is biztosan élvezni fogja! 

2023-as kiegészítés – A dvd bemutatásával: Az eltelt évek alatt sokszor megnéztem ezt a mozit és valahogy mindig jó kedvem lesz tőle. Izgalmas látni, hogy a brit színjátszás néhány nagyágyúja hogyan ökörködik, plusz a 2008-2009-es évek hangulata nagyon-nagyon nosztalgikus számomra. Nemrég a Media Marktnál 500 Ft-ért meg lehetett venni cikkem tárgyát dvdn, ez pedig újabb ürügyet szolgáltatott az újranézésére.

Ez a 2012-es kiadás igen alacsony színvonalú, mert a korongon és a hátsó borítón az első rész csoportképe szerepel, a kedvcsináló szövegben pedig azt írják, hogy „Mrs.” Fritton és hogy Piers Pomfrey az ő „gonosz unokabátyja”, holott semmiféle rokoni viszony nincs közöttük. Ellenben pozitívum, hogy kiemelik Junot, mint visszatérő szereplőt, a neve mellett a Vágy és vezeklés, illetve a TDKR szerepelnek – ez mindkettő sajnos csak mellékszerep, de talán a forgalmazó Cinetel a saját kiadványait helyezte előtérbe.

A tok belseje üres, fehér. Ha betesszük a korongot, akkor nincs forgalmazói logo vagy ilyesmi, egyből a menübe kerülünk, ahol választhatunk a Lejátszás, Beállítások vagy az Extrák közül. A régi videokazettás időszak felelevenítésére a bemutatókkal kezdtem, a The Legend of Fritton’s Goldé jó, nevettem is rajta, ez alapján simán megnézném, ha nem ismerném. Ez egy külön almenüben van, a Bemutatók pedig csupa más filmet reklámoz, vagy negyed órán át. Néztem őket és sose hallottam egyikről sem, talán a valamelyik északi államból származó A tini boszorkányt megnézném, de a többit nem – amúgy a 6 bemutatóból csak 2-nél látható az eredeti cím… A Képgaléria egy 1 perc 50 másodperces videó, amiben nagy felbontásban látható pár tényleges promóciós beállítás meg néhány a forgatás alatt készült fotó (az ide beillesztett kép innen van).

A film képminősége nem a legjobb, sőt, valószínűleg pontosan ugyanaz a kópia, amit anno 2012-ben letöltöttem. Most a hazai szinkront választottam, Juno magyar hangja (Hermann Lilla) nagyon jól illik hozzá, de általánosságban mindenki remekel. A rébuszokat, szójátékokat meg az ezekre épülő poénokat egészen jól lefordították, különösen tetszett mikor Zoe vadbaromnak nevezi Biancát a temetőben:D Pici hiba, hogy amikor besurrannak a titkos társaság gyűlésére, akkor Firth egyik kínos, humorosnak szánt pillanatából hiányzik a szinkron, ezért erről a rossz poénról a hazai néző lemarad. Ezen kívül Toby Jones karakterének nevét (bursar = gazdasági igazgató/”könyvelő”) nem tudták lefordítani, ezért mindenki Bürszörnek nevezi, ami igen furcsán hat, mert valójában ez a munkaköre. Ha jól emlékszem, az első részben mintha Velőnek szólították volna? Felmerült még bennem a hajós összecsapásnál, hogy a kisebb hajó miért áll meg? Ha tovább mennének, teljes gőzzel, akkor simán átférnének a híd alatt, a vitorlás nem tudná követni őket.

Mivel immár 11 éve ismerem ezt a mozit, észrevettem pár dolgot: 1. Könnyen meg lehet figyelni, hogy amikor Annabelle és Kelly leverik az őröket a széfnél, akkor nyilvánvalóan nem Talulah Riley-t és Gemma Artertont láthatjuk, bár mindkettejüknek hihető kaszkadőrt választottak; a testarányok megfelelőek, de sose mutatják az arcukat. 2. A flashmobos résznél az énekesnők láthatóan tátognak. 3. Celia eltűnésére magyarázat, hogy nem az egész suli megy a flashmobra, csak egy részük; még kevesebben mennek be a színházba; és Juno karaktere a végén érkező erősítés része – nekem ő a vezetőjük is:)

A nemzetközi hírnévnek örvendő Colin Firth eléggé lejáratja magát, az ő jelenetei egyébként a film mélypontjai; a transzvesztita Rupert Everett viszont nem zavar, mert paródia-jellege van. Érdekesség, hogy David Tennant itt még csak 10. Doktor volt, azóta ő a 14. is (elvileg), Jodie Whittaker pedig a 13. lett. Gabriella Wilde (Saffy, az egyik top díva) és Freddie Fox (a fiú, aki igazoltatja őket a fiúiskolánál) együtt játszottak Junoval A három testőrben, ahol Temple volt Anna királynő, Fox Lajos király és Wilde a királynő komornája. Temple és Tennant felbukkannak még együtt a Dicső ’39-ben is.

Az egyetlen dolog, amivel lehetne kötözködni az a mondanivaló átadásának módja. Az üzenet annyi, hogy a lányok menők, ők is képesek bármire, szóval igazából a tizenéves csajoknak szóló megerősítés. Ezt viszont erőteljes feminizmusba burkolták, amit a nőgyűlölettel állítanak szembe; de mindezt szórakoztató formában teszik. Itt még a liberális üzenet kimerül annyiban, hogy mennyire királyak a nők mindenben, nem erőltetik a homoszexualitást (Everett karaktere ebben a világban ténylegesen nő), az egyetlen prominens fekete szereplő, Zawe Ashton pedig vicces, tehát nincs miért utálkozni. Sajnálom, hogy ilyen és ehhez hasonló filmek ma már nem készülhetnek!

Összehasonlítás az első résszel: 13 év után másodszor megnéztem a 2007-es St. Trinian's-t, közvetlenül ez után, így más megvilágításban láttam a folytatást.

Olvastam az imdbn, hogy a The Legend of Fritton's Gold sokkal inkább családbarát, ezt megerősíthetem. Az első rész tele van szexuális poénokkal, a szereplők isznak, dohányoznak, drogoznak és ahogy az erről szóló cikk végére odaírtam, mindenki érintett valamilyen bűntényben. Itt viszont csupán úgy tűnik, mintha mindnyájan kicsit flúgosak lennének, akik nem illenének be egy normális suliba, de amúgy nincs velük igazi gond.

Ha már suli: A St. Trinian's a második részre elvesztette iskola-jellegét, mert a felnőtt szereplők szinte kivesznek. Mindössze egyetlen órát láthatunk, ahol egy névtelen, egyjelenetes tanárnő van; említés szintjén előkerül a "voodoo-óra" és láthatjuk a vicces "szakkört", de a helyszín inkább hatalmas kommunának tűnik, mint tanintézménynek. A felnőttek közül csak a gondnoknő, a gazdasági igazgató és a recepciós térnek vissza, azonban e trióból csak Toby Jones kap nagyobb szerepet a vége felé, a többiek egy-két soros szövegekkel bíró háttérszereplők.

Ha már szereplők: Itt nincsen indiai a főhősök között; mivel nincsen másik iskola, akivel rivalizálnának, így eltűnik Geoffrey lánya; a végső bulijelenet/stáblista alatt feltűnő riporternő viszont ugyanaz, aki az első részben a helyszíneken van minden eseménynél, de ő is csak egyetlen jelenetet kapott. Juno egyik filmben sincs ott a végén a buliban, mindkét stáblistában egy korábbi jelenetét vágják be a neve mellé; az első részben kis pötty-piercing van az orrában, itt karika. Chelsea eddigre már magabiztosabb lehetne az eszét illetően a tanulmányi verseny után, de olyan, mintha az agya visszaállt volna egy korábbi verzióra:) Itt Zoe úgy is viselkedik, mint egy goth, az elődje, Andrea viszont nem. Érdekes módon az első "szakadt"-vezér Taylor ellenséges Andreával szemben, de visszafelé ugyanez nem működik. A kettőben Zoe és a Taylort váltó Bianca viszont rendesen egrecíroztatják egymást - a megölelős-poént mindkét filmben ellövik. A Fritton arany legendájában a lányoknál semmiféle halálos távolsági fegyver nincs, kivéve a nyílpuska, de azt nem használják, Lucy csak fogja és rázza az ostromnál.

A két St. Trinian's egymáshoz való viszonyát talán úgy lehetne összefoglalni, hogy mintha egymás alternatív valóságai lennének, amiket a mindkét realitásban jelenlévő szereplők meg a helyszín kapcsol össze - de minden kicsit más az egyik helyen meg a másikban is (a második résznél például a pár másodpercig mutatott Trinski Vodkás üvegen kívül semmi se utal arra, hogy az első megtörtént). A változásokat másképp nehéz lenne megmagyarázni (hová tűnik Flash meg a teljes tanári kar; miért vált törzset Celia; miért lesz "buddhista" Beverly-ből, stb.). Az első film talán a Ronald Searle-rajzok testet öltött, az adott korhoz igazított verziója; a második pedig ennek meseszerű paródiája. Engem viszont a folytatás majdnem minden tekintetben jobban elszórakoztat, mint az első.

Pontozás: 

imdb: 5.3 (7 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 6/5 (Másodszori nézés után felhúztam a pontszámot. Azt gondoltam, nem lesz olyan jó, mert tudom, mi fog történni, de másképp lett. Ez valami baromijó, kövezzetek meg érte, de tényleg így gondolom:D)

Hírek: 

- Több mint biztos, hogy 2012 végén jön a harmadik új St. Trinian's-mozi, a Versus the World, ám az eredeti szereplőgárdából már szinte senki nem lesz benne, kérdéses, hogy így kíváncsi-e rá valaki... (2023-as megjegyzés: Ez sose valósult meg.]

- Juno Temple egy történelmi romantikus drámában, a Girls' Night Outban Margaret hercegnőt, II. Erzsébet testvérét játssza majd, aki anno válásával és viharos szerelmi életével vált híressé. A film a II. világháború alatt játszódik, amikor az egyetlen szabad estéjükön szerelem és veszélyek várnak a hercegnőkre. Emellett még a Small Apartments című krimi-komédiában lesz női főszereplő. Ennek sztorija: "Egy férfit különös események és furcsa szomszédok veszik körbe Chris Miller regényének adaptációjában.", szerintem egész érdekesnek hangzik. (Az elsőben végülis más játszotta a hercegnőt, a Small Apartments viszont jó volt, írtam róla.)

- Colin Firth egy még dátum nélküli, harmadik Bridget Jones-ban, a Bridget Jones's Baby-ben megint Marc Darcy lesz. (2016-ra készült el.)

- Gemma Arterton a Byzantium névre hallgató horror/fantasy-ben anyavámpírt alakít majd, a lánya bőrébe Saoirse Ronan bújik. Gemma még egy fantasy-ben, a Jancsi és Juliskán alapuló Hansel and Gretel: Witch Hunters-ben Juliskát fogja életre kelteni:) (Mindkettőt láttam és készítettem róluk bejegyzéseket.)

- Tamsin Egerton szinkronhangként közreműködik a Justin and the Knights of Valourben. 

- Holly és Cloe Mackie újfent együtt dolgozik a Covenen, ami feltehetőleg vámpíros horrornak készül. 

Várható írások: Kojak Budapesten, A király beszéde, Mulholland Drive, Underworld 4 és valami Juno Temple-ös:D 

Végezetül pedig a fülbemászó dallamú betétdal, a Banned of St. Trinian's-től (értitek, bend, mint zenekar:)) az Up and Away: 

A videós lista utolsó címe, megint valami olyan, amit nem is tudom, hogy miért néztem meg. Az első ok talán az 1001 film amit látnod kell mielőtt meghalsz, amiben benne van; a második Robert de Niro és Jodie Foster, mint főszereplők. A harmadik, hogy tudjam, honnan származik a legendás "Te hozzám beszélsz?":) Előre leszögezem, nem én vagyok a legmegfelelőbb ember egy ehhez hasonló kultuszfilm elemzésére, de megteszem a tőlem telhetőt. 

Travis Bickle (de Niro) 26 éves. Nincs munkája, se céljai, és éjjelente képtelen aludni, ezért úgy dönt, beáll éjszakai műszakos taxisnak. Jó munkaerőnek bizonyul, mivel bárkit elvisz bárhová, nem kérdezősködik, csak teszi a dolgát. Napközben az esze egy Betsy nevű lányon (Cybill Shepard) jár, aki az egyik helyi szenátor választási kampányán dolgozik. Travis elhívja kiszemeltjét néhány randira, de a kezdeti szimpátia után úgy tűnik, a dolog mégsem működhet közöttük. A férfinak pedig elege lesz a körülötte lévő szennyes világból és elhatározza, hogy rendet tesz benne; első próbálkozásképpen egy kiskorú prostin (Foster) próbál meg segíteni, aki szerinte a bűnözés mocsarában fuldoklik. Travis Bickle 26 éves, éjszakai műszakos taxisofőr és vietnami veterán. Állig fel van fegyverkezve és csak egy célpont kell neki, akin kitöltheti a dühét. De vajon ki lesz az?  

"Isten magányos lovagja vagyok." 

Kb. az egész film történetét leírtam, mert tényleg alig van valami, de azokat a megvalósítás és a színészi játék teszik felejthetetlenné. Alaphelyzet: itt ez a furcsa fiatalember, aki nem tudja, mit akar az élettől, ám számomra korántsem volt nyilvánvaló az első perctől, hogy ő egy poszt-traumatikus stressztől szenvedő egykori katona. Szurkoltam neki, hogy meg tudja hívni a csajt kávézni, hogy ne kerüljön bajba éjszaka, meg ilyenek, és néha nevettem a buta, meggondolatlan ballépésein. Azt hiszem, Travis nem egy rossz ember, csak fogalma sincs, mihez kezdjen és hogy hogyan kezelje a körülötte lévő többi embert. Mert valójában ők sem jobbak nála, gondoljunk csak a boltosra, a többi taxisra (köztük van Peter Boyle), az utasokra (egyikük, aki a feleségét akarja lelőni, az a rendező Martin Scorsese) vagy a stricire (Harvey Keitel). Sőt, ők még talán rosszabbak Bickle-nél, de ez csak az én véleményem. 

"Soha semmi nem könnyű, ami jó és helyes." 

A legjobban az éjszakai város bemutatása tetszett. Hősünk lassan végighajt a neonreklámokkal teleszórt utcákon, ahol a lámpák piszkos fénye csillogó ruhákról, fényes hajkölteményekről és színes napszemüvegekről verődik vissza; miközben egy tök jó, egyszerű, leginkább jazznek nevezhető zene festi alá Travis gondolatait, amiket a naplójába jegyez le. Nem látjuk, mikor indul, sokszor azt sem, mikor érkezik meg; az utasokról is csak felszínes információkat tudunk meg, és ahogy a címszereplő számára, számunkra ugyanúgy összefolynak a nappalok, az éjszakák meg az órák.  

"Hozzám beszélsz? Nem látok itt mást. Mégis mit hiszel, ki a fasznak beszélsz? Igen? Ok." 

Ezek mellett a fő irányvonal egy magányos ifjú elszigeteltségének története, aki nem akar beleolvadni az utcák mocskos tömegébe, ugyanakkor hiába próbál meg közeledni másokhoz, mert valami belső, titkos akarat mintha direkt megakadályozná. Csoda, hogy dühös és nem találja a helyét? Természetes reakció, hogy felelőst keres, akire rossz sorsának alakulását ráfoghatja, ám egy olyan helyen, ahol bárki vehet pusztító erejű lőfegyvereket, ez bizony igencsak veszélyessé teszi őt. Szerencsére talál egy magasztos célt, a testéből élő Iris megmentését, és talán ha ezt a feladatot sikerrel végrehajtja, akkor önmagát is megválthatja vele. De mi van akkor, ha nem jön össze neki a szabadítás, vagy ha semmi se változik meg tőle? És ezt tudnám még folytatni, mert sok dolog van a cselekményben, amiről elmélkedni lehetne, de szerintem a már említettek a legfontosabbak. Ja és még valami: A látványvilág remek, főleg az éjszakai jeleneteknél. 

Foster és de Niro jók, Shepard inkább csak csinos külseje miatt érdekes, Keitelt meg alig lehet felismerni dús, hosszú, fekete hajjal:) Irritáló szereplőnek maximum a mozipénztárosnőt lehetne említeni, de ő csak egy percet szerepel, szóval lényegtelen. Mint már mondtam, a rendező Scorsese volt, a forgatókönyvet Paul Schrader írta, az irománya részben saját életén, részben pedig a George Wallace szenátor ellen merényletet elkövető Arthur Bremer naplóján alapul.  

Érdekességek: Paul Schraderrel szinte ugyanazok a dolgok estek meg a valódi életben, mint amik Travis-szel (leszámítva persze a film végét:D). Írásának lényege szerinte a "magány kórtana". Állítólag mindössze öt nap kellett a forgatókönyv megszületéséhez, az író addig egy megtöltött fegyvert tartott az asztalán motivációnak/inspirációnak. A strici karakterét angolul Sportnak hívják, ami végülis srácot jelent, magyarul Playboy-nak nevezik és egyszer a polgári neve is elhangzik, de már nem emlékszem rá. Eredetileg néger lett volna, de a rendező kérte Schradert, hogy ezt hadd változtassák meg, mert már így is túl sok fekete negatív szereplő van és Bickle érezhetően rasszista (hogy divatos legyek: kirekesztő). Scorsese szerint a legfontosabb jelenet a telefonálós, amikor a kamera lassan átsiklik a főhősről a hosszú, üres, hideg fényekkel megvilágított folyosóra, mintha csak azt mondanák nekünk ezzel, hogy a beszélgetés túl fájdalmas és szánalmas ahhoz, hogy figyeljünk rá. A kajálda, ahol a sofőrök esznek, a valóságban is a taxisok törzshelye volt. Mára már lebontották, de a helyén álló ház örökölte a nevét (Belmore). A címszereplő extravagáns sérója lószőrből készült paróka. A Betsy által idézett Kris Kristofferson dal címe Pilgrim Chapter 33; az album, amin szerepel (és amit később Travis megvesz) a The Silver Tongued Devil and I. A zeneszerző Bernard Herrmann 1975 karácsony estéjén fejezte be a filmhez tartozó muzsika felvételeit és alig pár órával később szívrohamot kapott, ami el is vitte - 64 évesen, a Taxi Drivert az ő emlékének szentelték. Egyébként ez az utolsó Columbia-mozi, ami még a régi logót használja.  

SZPOJLEREK ITT 

A Washington Post kritikusa, Stephen Hunter anno azt boncolgatta, hogy Bickle talán nem is háborús veterán, hanem csak annyira zavart, hogy felveszi ezt a személyiséget annak érdekében, hogy beilleszkedhessen a háborúból éppen kilábalt társadalomba. A rendező erre úgy reagált, hogy azt mondta, Travis instabilitása a teljes nemzet 1975-ös érzéseit tükrözi; a haj, amit vág magának, pedig rituális viselet volt a vietnami dzsungelben harcoló amerikai katonák közt, tehát valóban megjárta a földi poklot. A filmet rengeteg kritika érte erőszakossága miatt, pedig mindössze négyen halnak meg a teljes játékidő alatt; ám a legmagasabb X-besorolás (21 éven aluliaknak nem ajánlott) elkerülése végett a nagy leszámolásnál a vér színét vörösről rózsaszínre változtatták. Az erről a részről felvett nyers képkockák elvesztek, így a dvd-kiadáshoz nem tudták visszaállítani az eredeti színeket. Egy helyen azt olvastam, hogy Scorsese örült ennek, máshol azt írták, ő akarta a legjobban a visszaállítást és sajnálta, hogy lehetetlen. Travis-t a direktor egy szenthez hasonlította, aki meg akarja tisztítani a világot és saját elméjét. A véres események után a "bosszúálló angyal" öngyilkos akar lenni, ezzel pedig az ősi szamurájok "halj meg tisztességgel"-hagyományát próbálja meg követni. Nagyon érdekes felvetés, ami nekem meg sem fordult a fejemben, hogy a hős valójában maga is meghal a lövöldözésben, és amit utána látunk, az a haldokló elme látomása vagy puszta delíriumos képzelgés. Az író és a rendező viszont egymást támogatva kijelentették a dvd audiokommentárjában, hogy azok az események valóságosak; ha pedig jól megnézzük, láthatjuk, hogy Travis nem fog felhagyni a hadjáratával és a következő tette korántsem lesz majd pozitív dolog. ("...egy ketyegő időzített bomba...", "...nem gyógyul meg a film végére...", "...legközelebb nem lesz hősies...") 

SZPOJLER VÉGE 

Robert de Niro megszerezte a taxisengedélyt és néhány héten át gyakorlásképpen taxizott - egy helyütt azt írják, napi 12 órában csinálta ezt. 15 kilót fogyott a szerep kedvéért, tanulmányozott mentális problémákat és kazettán hallgatta Arthur Bremer naplójának felolvasását. Katonai bázisokra is ellátogatott és megfigyelte a harcosok viselkedését, meg a beszédbeli sajátosságaikat, hogy beépíthesse őket a karakterbe. A populáris kultúra szerves részévé vált tükörbe nézős szekvencia teljesen improvizált volt, a forgatókönyvben csak annyi szerepelt instrukcióként, hogy "Travis a tükörben nézi magát". Scorsese szerint a jelenetet Marlon Brando hasonló produkciója ihlette a Reflections in a Golden Eye című filmből, de Niro saját bevallása szerint Bruce Springteen egyik közönségével folytatott hangulatkeltő attrakcióját vette alapul. A felvételek ideje alatt Robert Oscar-díjat kapott A Keresztapa II-ért, erre a producerek megijedtek, hogy fizetésemelést kér majd, mivel hirtelen sztár lett belőle, de ő jó fej volt és megelégedett az eredetileg megállapított 35 ezer dolláros fizetséggel.   

Jodie Foster kb. annyi idős volt, amennyinek mondják, addigra már egy csomó sorozatban meg pár tévéfilmben is szerepelt. Alkalmazása előtt pszichológiai teszteknek vetették alá, hogy lássák, nem fog-e lelki sérüléseket okozni neki a munka. A kritikusok belekötöttek, hogy egy ilyen fiatal színésznőt miért kell kitenni szörnyű, véres eseményeknek, de a készítők a felvétel előtt megmutatták neki, hogyan működnek az egyes speciális effektusok, hogy felkészítsék a látottakra. Később azt mondta, nagyon érdekesnek tartotta ezeket. Az általa játszott "eléggé érett" szerep ellenére a kész mozit Jodie a besorolás miatt csak egy felnőtt kísérővel tudta megnézni:) Félelmetes párhuzam a valósággal, hogy egy John Hinckley nevű elmebeteg, aki Jodie Foster-mániás volt, a mozi megtekintése után elhatározta, hogy merényletet hajt végre, utánozva de Niro karakterét és 1981. március 30-án rálőtt Nixon elnökre, aki súlyosan megsérült, de túlélte a támadást.  

Cybill Shepard folyton elfelejtette a szövegét a kávézós résznél és a főszereplő alakítóját ez rendkívül idegesítette. Viszont a sok használhatatlanná váló felvétellel kellemes perceket szereztek a producer Julia Phillips-nek és a vágó Marcia Lucas-nak, akik sokat nevettek rajtuk:) Harvey Keitel igazi striciktől kért tanácsokat a szerepéhez. Iris barátnőjét Garth Avery alakítja, ő segített Scorsese-nek megalkotni Iris karakterét (szóval feltehetőleg valódi prosti volt). Az antipatikus pénztároslány Robert de Niro akkori barátnője, Diahnne Abbott. Iris szülei igazából Scorsese szülei, Charles és Catherine.  

A Taxisofőr 1 300 000 dollárból készült és 28 milliót hozott vissza. A kritika imádta, a nagy nevű Roger Ebert az általa valaha látott legjobb alkotások sorában említette. Beválasztották az Amerikai Nemzeti Filmarchívumba, az Amerikai Filmintézet pedig az 52. legjobbnak, és a 22. leghatásosabbnak választotta. A Time magazin a világ 100 legjobb filmje közé válogatta, a Premiere pedig a 25. legveszélyesebb mozgóképként nevezte meg. Travis Bickle lett a Filmintézet Top 50 filmes gonosztevőjéből a 30., az Empire 100 legnagyobb mozifigurái közül pedig a 18. A "Te hozzám beszélsz?" a tizedik lett a Filmintézet legjobb mozis szövegei közt, a Premiere-nél a nyolcadik. Jodie Foster megnyerte a Legjobb Mellékszereplőnek és a Legjobb Új Színésznőnek járó BAFTA-t, a zeneszerző Bernard Herrmannt pedig ugyanitt poszthumusz tüntették ki a muzsikáért Anthony Asquith-díjjal. Robert de Niro elnyerte a New Yorki Filmkritikusok Szövetségétől a Legjobb Színész jutalmát, a film maga pedig Arany Pálmát kapott Cannes-ban.  

Ez egy nagyon hangulatos, egyedi, de furcsa film. Talán nem tudtam a kellő mélységekig felderíteni a mondanivalóját, de a lényeg az, hogy tetszett és ajánlom! 

Pontozás: 

imdb: 8.5 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Még 2005-ben röppent fel a hír, miszerint folytatást akarnak készíteni a Taxisofőrhöz. De Niro már 2000-ben arról beszélt, hogy szeretné eljátszani az idősebb Travis Bickle-t, 2010-ben pedig mellette és Scorsese mellett Lars von Trier is beszállt a buliba. Scorsese tavaly azt nyilatkozta, szeretné a folytatást 3D-ben megcsinálni. Szóval lelkesedni már jó régen lelkesednek, de hogy van-e értelme vagy hogy lesz-e belőle bármi, azt nem lehet tudni. 

- Martin Scorsese következő rendezése a híres énekes életéről szóló film, a Sinatra lesz, amit pénzel is. A címszereplő már biztosan megvan, mégpedig Leonardo DiCaprio az. 

- Robert De Niro megint egy háborús veterán bőrébe bújik a 2014-ben érkező Killing Seasonben, ahol a boszniai harcok amerikai túlélője lesz, vele szemben pedig egy egykori szerb katona, akit John Travolta kelt életre, és ők fognak megküzdeni egymással az isten háta mögötti vadonban.  

- Jodie Fostert legközelebb az Elysiumban láthatjuk, ez egy dráma/sci-fi, Matt Damonnal és William Fichtnerrel. 

- Harvey Keitel szintén egy tudományos-fantasztikus műben bukkan fel jövőre, ez pedig a The Congress Robin Wright és Paul Giamatti főszereplésével.  

Várható írások: St. Trinian's 2, Kojak Budapesten, A király beszéde, Mulholland Drive.

     A világon mindent kifiguráz ez a film. Kivéve a magyarországi 50-es éveket, mert azt A Tanú tette meg.

     Cry-Baby (Johnny Depp) a legmenőbb srác a környéken, Elvis fénykorában járunk. Bandájával együtt csak "lógósokként" emlegetik őt az úgynevezett "kékvérűek", akik élére vasalják még a farmert is. Ezzel szemben CB bőrcuccokban mászkál, erkölcstelen rock 'n roll zenét hallgat és hasonló megvetendő dolgokat visz véghez. A rivális sznobfejek közt van Allison (Amy Locane), aki egyből belezúg Cry-Baby-be és viszont. Tehát már rendelkezünk is egy amolyan modern Rómeó és Júlia-történettel, azzal az eltéréssel, hogy nem két család, hanem két eltérő világszemléletű társaság áll szemben egymással. Na, hát ez alapján senki se nézné meg, szóval elárulom, hogy rendkívül ötletes, fura és mindenre fittyet hányó filmmel van dolgunk. Melynek a végén kiderül, mi lesz a szerelmesek sorsa.

     A dörtidenszing nevű rémdráma, a külföldiek, a betegek, a főszereplők, az ötvenes évek, egyszóval minden kiparodizálásra kerül. Már-már olyan érzés kerített hatalmába, hogy angol alkotást nézek... tényleg annyira eltér a bugyuta, kommersz amcsi bigyóktól, melyeket egyesek (illetve rémületesen sokan) vígjátéknak mernek nevezni, hogy az valami gyönyörű. Johnny Depp hülyét csinál magából, de mindezt a tőle megszokott remek játékkal teszi. Pedig akkoriban még csak egyszerű tinisztár volt valami mittudomén milyen sorozat okán. Épp ezért kapta meg a szerepet is egyébiránt; a rendező, John Waters főszereplőtalálás végett vett egy halom tinédzsersajtót és mindnek az elején Depp Úr mosolygott vissza reá - ő pedig elvállalta, mivel látta a forgatókönyvből, hogy ez egy kiváló állatság.

     A mellékszereplők közt találunk élő legendát (Iggy Pop), egykori pornőszínésznőt (Traci Lords), Csúcsfejné-hasonmást (Susan Tyrell) és remek zenéket. A kész mű nem volt sikeres anyagilag és asszem a tengeren túl nem is kedvelik ma se túlzottan, mivel számukra az ötvenes évek a diadalmas hidegháború, meg a gazdasági fejlődés és Sinatra korszaka. De  kit érdekel?

     Engem nem. Viszont a film jó anyag.

     George Harrison meg egy halhatatlan zseni és ma lenne 69 éves. Boldog szülinapot neki, bárhol is legyen most! (A videót, ami itt volt, levették.)

Megint egy Juno Temple-film, de nyugalom, az új Batmanig most nem lesz több tőle. A Cracks nagyon jó volt vele, a Wild Child viszont már kevésbé, ezért látni akartam még valamit, ami király és amiben ismét főszereplő - a Dirty Girl pedig külön érdekes, mert az eddigi karaktereivel ellentétben ezúttal egy kurvás lányt játszik. Ezen kívül csak annyit tudtam, hogy van valami köze a sulihoz, de ez az információm tévesnek bizonyult. Lássuk akkor, mi az igazság, vagyis, hogy miről szól:

1987-ben járunk, az oklahomai Normanben. A helyi középiskola "réme" Danielle (J.T.), aki kihívó ruháival, extravagáns viselkedésével és túlzott szexualitásával elérte, hogy mindenki sugdolózzon róla a háta mögött. A fiúk akarják, a lányok megvetik, de neki jó így, egészen addig, amíg az igazgató meg nem elégeli a sorozatos botrányait és áthelyezi a leányzót a problémás gyerekekkel foglalkozó "kisegítő" osztályba. Itt aztán Danielle párul kapja a túlsúlyos, magányos és biszexuális Clarke-ot (Jeremy Dozier), akivel kénytelenek eljátszani egy házaspárt, gyermeküket pedig egy rajzolt arccal bíró liszteszsák jelképezi. Az együtt töltött hosszú órák alatt aztán kezdeti összeférhetetlenségük ellenére fokozatosan megbarátkoznak egymással, Clarke segítségével Danielle pedig megtudja sosem látott apja nevét és címét. A két különös sorsú, kitaszított fiatal együtt elköti a fiú apjának autóját és nekivágnak az ismeretlennek, hogy megtalálják a boldogságukat - de vajon jobbá válik az életük az út végére, vagy minden csak még rosszabbra fordul?

(A képen Juno Temple, a rendező és Jeremy Dozier.) Rövid idő alatt kiderült, hogy remekül fogok szórakozni. A Dirty Girl a '80-as, '90-es évek vígjátékainak modern másolata, sikerült benne visszahozni ezek hangulatát, ráadásul tele van humoros pillanatokkal. Emellett road movie, ezt a műfajt nagyon kedvelem és plusz pont jár a jó zenékért. Tetszett még, hogy a főhősök a "gyermeküket" Joan Jett után nevezik el, és felcsendül a Do You Wanna Touch Me az említett énekesnőtől, akit szintén bírok. Juno itt minden eddiginél nőiesebb, marhajó alakja van és gyakorlatilag alig visel ruhát a játékidő legalább 60%-ában:1 És énekel, meg sztriptízel, szóval nekem minden elvárásom teljesült:D (Azt azért ki kell kötni, hogy ez a film nem gyerekeknek való, szóval itthon valószínűleg 16-os karikát kapna, már csak a sok káromkodás miatt is, szóval erre azért készüljön fel, aki meg akarná nézni.)

"- Ha összekörömlakkozod a kocsit, apám meg fog ölni!

 - Édesem, bevallottad, hogy homokos vagy, elkötötted apád kocsiját és leléptél az osztály kurvájával. Te magad vagy a hulla szó definíciója." 

Komolyra fordítva a szót, a vicces húzások és a színes külső alatt egy igencsak valódi történet lapul a felnőtté válásról, a szexualitásról, a másság elfogadásáról és a szeretet meg a barátság hatalmáról. Danielle és Clarke a két véglet: előbbinek túl sok alkalmi partnere volt, nincsenek érzelmi kötődései és legbelül nagyon sok szeretetre vágyik, elsősorban az apjától, akit sosem ismert; utóbbi pedig saját természetével kénytelen küzdeni homofób faterja és tehetetlen anyja miatt, így aztán ő sem lehet boldog. Amikor pedig "egymásra találnak", akkor segítenek a másiknak a lelkükben tátongó űr betöltésében... Meg aztán az a hitvallásom, hogy néha kell nézni melegekről, vagy négerekről vagy bármilyen más, tőlünk különböző emberekről szóló filmet, mert ezek között vannak igazi kincsek, a főszereplők pedig sokszor nem is annyira különböznek tőlünk, mint hinnénk.

Temple kisasszony fantasztikus, már ő egyedül elvinné a filmet a hátán. Legjobban az tetszett benne, hogy még a lehető leginkább ribancos mivoltában sem hülyepicsa (tessék megnézni a Wild Childról szóló írásomat, hogy értsük, mire gondolok) és bár egy olyan karaktert játszik, aki alapvetően taszító lenne számomra, ő mégis szimpatikussá tette. Jeremy Dozier szintén remek, ő a valóságban is homoszexuális, így nem esett nehezére megszemélyesíteni Clarke-ot, vagy éppen átéreznie a figurát ért támadásokat. Egyébiránt csak a srác hanghordozásában van valami és nekem még a vakító fehérségű fogai meg a szája árulkodtak arról, hogy igen, ő homokos; de mióta tudom, hogy igazából az, már korántsem tartom annyira lenyűgözőnek az alakítását. Azért egyáltalán nem volt rossz. Az egész film egyik legjobb jelenete, mikor Juno és Jeremy közösen énekelnek és egy koreográfiára mozognak a kocsiban, meg mikor nevetnek a masszírozós ágyon, ezekben a részekben mindkettejükből árad az életöröm, a jókedv és ez egyszerűen átragadt rám:)

A mellékszereplők közt több ismert arc is van. Danielle anyukája a mindig gyönyörű Milla Jovovich, akit ezúttal egy drámai szerepben nézhetünk meg; oldalán a kissé már őszülő, de még mindig kitűnően játszó William H. Macy-vel. Clarke édesanyját Mary Steenburgen kelti életre, övé a fiatalokén kívül talán a legjobb alakítás: a visszahúzódó, konfliktuskerülő nő, akiből aztán előtör a fiát védelmező anyatigris, és a sarkára állva végre azt teszi, amit már régen meg kellett volna tennie. Ki kell még emelnem Tim McGraw-t, aki a végén felbukkanó fontos szereplő, ő is remekelt, annyira természetes, kedves karaktert játszik. Megemlíteném még az egyetlen jelenetben szereplő Jack Kehlert, aki pedig a Totál káoszban Dennis Farina bérgyilkos kollégája. Az író-rendező Abe Sylvia volt, aki saját gyerekkorának élményeiből merített a forgatókönyvhöz; a 25 (!) különböző producer között pedig felfedezhetjük Bob és Harvey Weinsteint, akik ezúttal szerencsére semmit se csesztek el a belepofázásukkal:)

Érdekességek: Abe Sylvia 2004-ben, egyetemi tanulmányai alatt dolgozta ki a sztorit, és azt szerette volna elmesélni vele, milyen volt felnőni a '80-as években. Ez Jeremy Dozier első mozija, előtte csak rövidfilmekben szerepelt. Joan a fiktív narrátor, a hangja Juno, és nagyon aranyos, ahogy a szituációktól függően változik az arckifejezése:) Milla és Juno később együtt dolgozott A három testőr 3D-ben is. Junonak meg kellett tanulnia vezetni, de nem volt jogsija, és azóta sem szerezte még meg. A Dirty Girlben sok Melissa Manchester-dal hallható, ezek egyikét, a Rainbirdöt (elvileg ezt adják elő a végén) Manchester Mary Steenburgennel együtt írta.

Egy angol nyelvű Juno Temple-interjúból idézek most pár saját fordítású részletet.

A történetről: "... [Danielle] találkozik ezzel a fura alakkal, aki az élete részévé válik és akiről, azt hiszem soha nem gondolta volna, hogy össze fog barátkozni vele. Ő [Clarke] válik az őrzőangyalává, és rendkívüli barátság alakul ki köztük. A barátok a legfontosabbak az életben. Ha találsz egy jó barátot, nem szabad elengedned. Azt hiszem ez remek példa rá, hogy milyen csodálatos is a barátság az emberek számára. Ez a két félreértett karakter összefog és együtt kivirulnak. Én nagyon olyan vagyok, aki a "Ne ítéld meg a könyvet a borítója alapján"-mottó szerint él. Így [vagyis ha előítéleteid vannak] egy csomó dologról lemaradhatsz. Bolond vagy, ha ezt teszed."

A meghallgatásról: "Amikor először bejöttem, egy szobába kerültem, ami Cyndi Lauper-szerű lányokkal volt tele, akiknek cuki szőke hajuk volt, falatnyi rózsaszín forrónadrágot és platformcipőket, meg ilyesmiket viseltek. Rajtam szakadt hálós harisnya, levágott szárú farmer-rövidgatya meg egy olyan póló volt, ami... Tudod, az, amihez melltartót kell felvenned, mert ha megmozdulsz, mindened kilátszik belőle. Meg volt egy levágott ujjú motorosdzsekim, orrpiercingem, kócos volt a hajam és elkentem a szemfestékem. Szóval abszolút máshogy néztem ki, olyan voltam, mint Courtney Love és Cyndi Lauper keveréke. Bementem és azt hittem, meg is van: "Igen! Vajon jól csináltam? Nem tudom. Istenem!" Aztán hazamentem és később felhívott az ügynököm, aki azt mondta: "Azt szeretnék, ha visszamennél, de vedd ki a piercinget és fésülködj meg." Abe [a rendező] azt mondta, nem akarja megmutatni a próbafelvételem a producereknek, ha ilyen rongyosan nézek ki. A "mocskost" [dirty] egy kicsit rosszul értelmeztem; ez a piszkos és nem a ribancos verzió volt. Úgyhogy visszamentem egy kicsit rendezettebben."

A mondanivalóról: "A figurám pozitív üzenetet közvetít, de azt hiszem, maga az egész mozi is, és ez jó dolog, mert a középiskola elég nehéz időszak az ember életében."

A zenéről: "A zene tényleg hat rád egy ilyen szituációban. Még a forgatás kezdete előtt megkaptuk a számokat, amiket betétdaloknak szántak. Abe adott nekünk egy CD-t és megmondta, pontosan melyik számok szólnak majd az egyes jelenetek alatt. Így sokkal könnyebbé tette az egészet."  

Utólagos szerkesztés, még pár információ, amiket a youtube-on lévő interjúkból tudtam meg: Abe Sylvia homoszexuális a valóságban. Maga Melissa Manchester a végén lévő duettnél a zongorázó tanárnő. A dráma-komédia váltakozása hitelessé teszi az egészet, hiszen az életben is jó idők és rossz napok váltakoznak (á lá Balázs Fecó). Tim McGraw elsősorban countryénekes. A történet megvalósításának érdekében Juno és ő addig nem érintkeztek, amíg a filmben a karaktereik meg nem látják egymást. A rendező a koreográfiák kitalálásában és a jelmezek kiválasztásában is segédkezett.

Újabb megjegyzés 2020-ból: A legvégén felfedeztem, hogy van magyar vonatkozása: A nagyzenekari zenét a Budapesti Szimfonikus Zenekar játszotta, a Magyar Rádió 22-es stúdiójában vették fel. A felvételvezető Gulya Róbert, a karmester Drahos Béla volt, a felvételek rögzítésében Buczkó Gábor és Lukács Miklós segédkeztek (utóbbi nevét Míklósnak írták:)) A köszönet-rovatban kiemelik Gazdag Gyulát. 

A Dirty Girl 4 millió dollárból készült és 53 ezret hozott be, ám tény, hogy a The Weinstein Company 3 millióért megvette a forgalmazási jogokat, plusz filmfesztiválokon vetítették, így máris jobban érthető az alacsony bevétele. A kritikai fogadtatásáról megint csak a Rotten Tomatoes negatív értékelését találtam meg, de számomra ez az oldal nem mérvadó. 

Nekem nagyon tetszett, mert vicces, kedves, ugyanakkor megérinti a néző lelkét. Jó a zenéje, szép a látványvilága, a főhősök szimpatikusak és egyszerűen jó nézni. Ajánlom mindenkinek, aki nem gyűlöli a ribiket meg a melegeket.  

Pontozás: 

imdb: 6.5 (4 év alatt 0.4-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 

Hírek:  

- Olvastam egy érdekes pletykát. Egyesek azt rebesgetik, hogy a The Dark Knight Rises egy igencsak nagy meglepetést tartogat a nézők számára, ugyanis állítólag a hivatalos bejelentés ellenére Juno Temple nem a Macskanő segédjét, Holly Robinsont, hanem Harley Quinnt, Joker bosszúszomjas párját játssza majd. Hát ez kurvanagy lenne, de nem tudom, mennyi az egésznek a valóságalapja... (Láttam, írtam róla, úgyhogy kijelenthetem, hogy sajnos, semennyi...)

- Milla Jovovich megint visszatér az akció-horrorokhoz a Resident Evil: Retributionnel. (Ehhez szintén volt szerencsém, készítettem róla bejegyzést.)

Még mindig hátra van két film a listámról, de Mozsárágyú is nézni akarja őket velem, úgyhogy a videokazettás megtekintéseket hétvégére csoportosítottam át, hogy csatlakozhasson hozzám. Így aztán jöhet a többi mozi, ami az elmúlt négy évben gyűlt fel a listámra! A múltkoriban a szülinapi írás után megjött a kedvem Ellen Page és Juno Temple munkáihoz, így most őket preferálom a többi felgyülemlett címmel szemben. Viszont a tegnap előtti The Tracey Fragments-szel a végére értem Ellen összes érdekes munkájának, így folytattam a sort a Juno szereplésével fémjelzett alkotásokkal. Úgy tűnik, szegény lányt a pályája kezdetén angolsága miatt beskatulyázták a lányiskolás mozgóképekbe, elég csak a St. Trinian's-re, Cracks-re vagy erre gondolni - ráadásul a következő megtekintenivalóban, a Dirty Girlben is iskoláslányt játszik... Talán az arcberendezése miatt járt így, ki tudja?:) No, de akkor térjünk rá a filmre: már az első jelenetben kiderült, hogy nem ő a főhős, emiatt csalódtam, viszont a felütés elég hatásos, tehát sejtettem: a Vadócka (milyen aranyos cím, nem?:D) legalább vicces lesz. Lássuk a sztorit: 

Poppy (Emma Roberts) elkényeztetett, ostoba, nagyképű kaliforniai lány. Olyan életet él, mint amit a Viva és az MTV sugall a hozzá hasonló 17 éves fruskáknak, ám édesanyja öt évvel korábbi elvesztése miatt még mindig tele van dühvel/fájdalommal. Édesapja (Aidan Quinn) már nem bír vele, így elküldi egy bentlakásos angol leányiskolába, amitől azt reméli, talán megszelídíti gyermekét. Poppy viszont az első percben elhatározza, hogy nem hajlandó beilleszkedni, sőt, inkább ki akarja rúgatni magát - ám ez korántsem egyszerű. Szerencsére négy szobatársa (köztük van Temple) összefog vele a terve végrehajtásában! Mialatt együtt próbálkoznak az iskola felforgatásával, az öt lányból nagyszerű kis társaság kovácsolódik és a hősnő is rátalál a helyére a lacrosse-csapat élén. Rádöbben, hogy talán mégse olyan rossz neki itt, ám ekkor a gépezet már régen mozgásba lendült és lehetetlenség megállítani. Vajon kicsapják a címszereplőt, és ha igen, örülni fog vagy szomorkodni? 

Röviden: ez egy buta kis vígjáték, aminek semmi más szándéka nincs, mint megnevettetni a nézőt. Kicsit kikapcsolhatjuk az agyunkat, röhögcsélhetünk, meg számolgathatjuk a kliséket. A történetben semmi meglepetés nincsen (azért a tüzes résznél izgultam Junoért:)), az alapja az általam már legalább ötször leírt "emberünk bekerül egy helyre, ami teljesen idegen számára, és azt saját képére formálva sokkal jobbá teszi", csak trendi zenékkel aláfestve. Érdekes látni, ahogy a média által nyomatott hülyepicsa-életstílus megbukik a játékidő során és eszembe jutott, hogy az összes hasonló tinifilmben ez történik, de a "zenetévék" (meg a bulvársajtó) továbbra is propagálják ezt a magatartást. Ezek szerint Hollywood a tévé ellen dolgozik, vagy mi?:) Lássunk pár szót a színészekről: 

Emma Roberts nekem nem volt szimpatikus; még a végére, mikor ő lesz a nagy hős, akkor sem zártam igazán a szívembe. Juno Temple nagyon édes ezzel a szénaboglya-frizurával és ő itt a vicces, ügyetlen karakter, szerintem simán ellopja az összes közös jelenetet Roberts elől - jó volt, na:) A szobatársak közül a Kate-et játszó Kimberley Nixont emelném ki, aki szép és tehetséges; a "gonoszt" életre keltő Georgia King meg kellően antipatikus. Külön tetszett Natasha Richardson alakítása iskolaigazgatóként, mellette még a felügyelőnőt játszó Shirley Henderson és a franciatanár bőrébe bújó Jason Watkins érdemel külön említést, ők a pár perces felbukkanásaikkor igazán poénosak:) Az ügyeletes szépfiú a méretes orral bíró Alex Pettyfer, a rendező meg Nick Moore volt, aki elsősorban vágó. 

Érdekességek: A suli elvileg 12-17 éves lányokat fogad, ám Georgia King már 22 volt a forgatás idején, Kimberly Nixon pedig 23. King és Juno Temple együtt játszottak a St. Trinian's 2-ben (de nincs közös jelenetük). Ez Natasha Richardson utolsó filmje, ugyanis két évvel ezelőtt elhunyt, egy síbaleset következtében. A diákokat megszemélyesítő statiszták valódi bentlakásos iskolák növendékei. A lacrosse-döntőn látott különös tánc egy Haka, vagyis maori "csatakiáltás", amit először az új-zélandi All Blacks rögbisek alkalmaztak, ám azóta elterjedt más sportágakban is. A végestáblista elejét érdemes megnézni, ahol egy csomó buta képet, meg néhány extra jelenetet láthatunk még. A Vadócka eredetileg 15-ös karikás lett volna, ám végül 12-es lett, egyesek azt rebesgetik, hogy a kész filmet jó pár helyen megvágták/átszinkronizálták az alacsonyabb besorolás miatt... 20 millió dollárból készült és kis híján 22 milliót hozott vissza, egyes országokban sikeres volt, másokban nem igazán. A kritikától vegyes fogadtatásban részesült.  

Ahogy már mondtam, ez egy habkönnyű komédia, amit nem kell komolyan venni. Sokszor lehet nevetni rajta, nekem mindössze azért tetszett kevésbé, mert nem Juno Temple a főszereplő. Az ő rajongóinak (már ha rajtam kívül van ilyen ebben az országban:D) viszont melegen ajánlom, mert Temple kisasszony tényleg remek benne és nagyon cuki is:)

Pontozás: 

imdb: 6.1 (4 év alatt 0.3-at emelkedett.)

Szerintem: 4/5 

A dvdről: Egylemezes, külföldi kiadás, nyitásnak megint nyelvet kell választani a figyelmeztető üzenet elolvasásához, majd jön két gyagya trailer (Kedves John, Cincin lovag). A menü állóképekből áll, a címadó dal egy része szól a főmenüben, az alpontokban viszont nincs muzsika. Öt kisfilm képezi a bónusz tartalmakat, nézzük őket sorban:

- Ghostville: Alex Pettyfer leviszi Emma Roberts-et és Junot a suli alagsorába, ami elég félelmetes, sötét és hideg, Emma aztán jól ráijeszt Junora:D

- Lacrosse: A felkészülés, az egyes színészek véleménye erről a sportról, vicces bénázások sora.

- Headgirl's Tour: Georgia King Harrietként végigkalauzol minket a sulin. Minden tele filmesekkel, és annyira nem marad karakterben. Ez a Harriet sokkal jobb fej, mint a filmben lévő, csak egy pillanatra hasonlítanak egymásra.

- School Memories: Humoros, érdekes emlékek a színészektől a sulis éveikről. Az első csókról, az első napról az iskolában és így tovább.

- Így készült: Ebből tudtam meg a következő információkat = A rendező úgy néz ki, mint egy vén bakkecske. 3 évig keresték Poppy szerepére a megfelelő színésznőt. Az írók tapasztalatlanok voltak, könyvtárakban és egyéb helyeken hallgatták tinédzserek beszédét és így szedték össze a szövegeket. Sokszor Roberts saját mondatait is beépítették. Emma azt mondja, hogy egy teljes nap alatt csak egy jelenetet vettek fel, 10 órán át rögzítettek egy két perces szekvenciát. Ez a filmecske meglepően tartalmas és informatív, pedig csak 10 perces.

Összesítésben ez egy kitűnő korong, szívvel-lélekkel készült, érdekes, kedves, humoros bónusz tartalmakkal, csak ajánlani tudom. Minden vígjátékhoz legalább ilyen szintű extrák kellenének!

Hírek: 

- Juno Temple készülő munkái közül most két filmet emelnék ki. Az első a Lovelace, Amanda Seyfried főszereplésével, ami egy híres pornószínésznő életéről szól; mellette még nagyon sok ismert arc felbukkan majd, pl. Sarah Jessica Parker és James Franco. A második a sokkal érdekesebb, hivatalosan még cím nélküli Sebastian Silva-alkotás, amit viszont több mint bizonyosan Magic Magic-nek hívnak majd. Ebben a horror-thrillerben Juno a főhősnő, akinek "egy chilei vakáció során megbomlik az elméje, ám a barátai (Emily Browning és Michael Cera) egészen addig nem veszik komolyan, amíg már túl késő nem lesz...". Ez kurvajónak ígérkezik! (Azóta mindkettőt láttam és írtam róluk.)

- Kimberly Nixon az utóbb említett mozihoz hasonló műfajú Elfie Hopkins-ban bukkan fel legközelebb. (Ami csúnyán megbukott.)

- Georgia King Alan Ford oldalán menekül majd az élőholtak elől a Cockneys vs. Zombies horror-vígjátékban. 

- Aidan Quinnt a romantikusnak bélyegzett, de természetfeletti dolgokkal átitatott The Last Keepers-ben nézhetjük meg, ha minden igaz, még ebben az évben.

Várható írások: Dirty Girl. 

És ha már az itt tárgyalt film címe Wild Child, akkor csakis egy bizonyos szám jöhet szóba, mégpedig egy eredetileg 1958-ban megjelent dal, amit egy sokat félmeztelenkedő, öreg és hosszú hajú, de még ma is energiával telt úriember dolgozott fel; avagy Ájm dö ríl váld van váld van-rovat:

Tegnap volt Ellen Page 25. szülinapja - pont egy hónappal és két nappal idősebb nálam:) Már azóta rajongok érte, hogy először felbukkant a nagy nyilvánosság előtt az X-Men 3-ban, az eltelt évek során pedig az egyik legkedvencebb színésznőm lett. Az összes fontosabb filmjét láttam és a jövőben is figyelemmel fogom kísérni a munkásságát. A jeles alkalomból gondoltam, meg kell néznem valamelyik moziját, amit még nem láttam, de a listámon már csak ez volt tőle. Valójában fogalmam se volt, mire vállalkoztam, bár egy előzetes beletekintés során rájöttem, hogy ez valami egészen különös élmény lesz - és a tippem bejött... 

"A nevem Tracey Berkowitz. Tizenöt éves vagyok. Csak egy hétköznapi lány, aki gyűlöli magát." 

Egy busz hátsó ülésén ül egy lány (Page), aki mindössze ocsmány, virágmintás zuhanyfüggönyt visel magán. Csak ül és utazik, nem tudni honnan jött, vagy hová tart. És elkezd mesélni. Elmondja, mi történt vele, hogyan került ide, de nehéz megérteni, amit mond. Tracey ugyanis több mint bizonyosan megőrült... 

A sztorit el lehetne mesélni kb. két mondatban, de nem fogom megtenni. Ugyanis, bár a történet egyszerű, a megvalósítás elképesztően egyedivé és különlegessé teszi. Ráadásul, mivel a hősnő nagy eséllyel tébolyult, ezért sosem lehetünk biztosak benne, mikor beszél a valóban megtörtént dolgokról, vagy hogy mikor vagyunk mindössze a képzelgéseinek szemtanúi. Ami miatt igazán egyedülálló a The Tracey Fragments, az a címből is sugallt osztott képernyős megoldás (fragment=szilánk). Van úgy, hogy egyetlen, nagy képet látunk, de olyan is, amikor hat kisebbet, vagy akár húsz nagyon picit, és minden mozog, az eseményeket több szemszögből mutatják, az ember azt se tudja, hova nézzen. Tök jó például az, amikor három-négy képen látjuk az eseményt: a család ül a nappaliban. Egy képen anyu, másikon apu, harmadikon a kisfiú, negyediken Tracey, ötödik képnek pedig megjelenik Page, amint ül a buszon és narrátorként funkcionál. Másik nagyon király momentum, mikor elrohan otthonról a címszereplő. Ekkor a minden képen szaladó lány látványa alá egy marhajól odaillő zenét vágtak be (ezt a végére belinkelem), aminek a refrénjében az van, hogy "lovak" és ahányszor ez a szó elhangzik, a futó lány helyén megjelenik egy pillanatra egy vágtató ló.

Soha nem láttam még ehhez foghatót, így rendkívül nehéz beszélnem róla. Reménykedem, hogy a képek valamennyire alátámasztják a mondanivalómat, segítenek megérteni az egészet. Szerintem elsősorban arról szól, hogy mi vagyunk valakik, akik ülünk a buszon, észrevesszük ezt a lányt és megszólítjuk. Megkérdezzük, jól van-e, ő pedig azt válaszolja: "Bazdmeg, törődj a saját dolgoddal!" De aztán mégis megered a nyelve és elkezdi előadni a történetét. Mivel nem ismerjük, sose tudhatjuk, mikor mond igazat és mikor hazudik, de a néző a játékidő alatt kilép ebből a szerepéből, mert az alkotók megmutatják azt is, amit Tracey szavaiból nem tudunk meg: a valóságot. Vagyis, hogy mi játszódott le igazából. 

E mű légköre elég nyomasztó, mivel a képek általában rendkívül sötétek, ráadásul az angyali arcú Page-et csupa megaláztatás, támadás éri benne; ezt tetőzendő még obszcén szövegeket is adtak a szájába. Minden egyes pillanatban azt vártam, hogy mikor fog elkövetni valami végzetes hibát, meg fogják erőszakolni vagy valami ilyesmi lesz és volt egy olyan pont a vége felé, amikor azt gondoltam, hogy ez micsoda elképesztő állatság. Láttuk a Junot? Netán a Hajrá Bliss!-t? Akkor emlékezhetünk belőlük azokra a jelenetekre, amikor Ellen figurája odaadja magát az aktuális fiújának. Itt ezt kifordították, de a jelenet úgy indul, mintha ez lenne Tracey életének legszebb élménye. A zene, a képek, minden azt mutatja, közben pedig az agyamban szólt a vészjelzés, hogy "Te idióta, mi a frászt csinálsz, nem szabadna itt lenned! Kint kéne lenned és figyelned kéne! A te hibád minden!" és akkor jön a váltás. Mint amikor egy régi lemezjátszón megugrik a tű. Erről van szó. Sosem az történik, amit hiszünk, sosem az játszódik le, amit látunk. A fények, a hangok, a zene, a képek, semmi sem igaz, semmi sem valódi. Azért néha lehet nevetni, ami jól jön, például a kigáncsolás egymás után tízszer elég viccesen hat. 

Nehéz lett volna jobb embert találni erre a szerepre, mint Ellen Page. Annak ellenére, hogy határozottan csinos lány, itt most elhisszük róla, hogy nem az. Szurkolunk neki, pedig lehet, hogy csak el akarja hitetni velünk, hogy ő a jófiú, az is megeshet, hogy igazából a gonosz maga. Egy csomó új arcát láthatjuk, a legemlékezetesebb a fehér hajú és az emós külső, de lesz belőle hajléktalan is. A többiek szinte mind hétköznapi figurákat keltenek életre, mindössze egy érdekesebb alak van, a pszichiáter dr. Herek, aki nő, de egy férfi (Julian Richings) játssza. Nála például tök jó poén, hogy nem lehet tudni, hogy valójában is így néz ki, vagy csak a címszereplő látja ilyennek, hiszen kizárólag ő találkozik vele. Vagyis elképzelhető, hogy a dokinak semmi baja sincs, talán csak egy idősebb, kicsit csúnya nő, de a lány az iránta érzett gyűlöletéből transzvesztitának vizionálja. Richings egyébként együtt szerepelt Page-dzsel az X3-ban, de nem volt közös jelenetük (ő a fickó, aki Magneto előtt szólal fel az elhagyatott templomban); a Lance-t játszó örök mellékszereplő Maxwell McCabe-Lokos pedig a Mouth to Mouth-ban dolgozott együtt Ellennel. (Megjegyzés: A Mouth to Mouth-t magyarul Szócsöveknek nevezik...) Le kell szögeznem, hogy független, kis költségvetésű kanadai filmről van most szó! A rendező Bruce McDonald, a forgatókönyvet Maureen Medved írta, saját 1998-as regényéből. A wikipédia szerint a regény "Tracey haragjáról, frusztrációiról és elhagyatottságáról szól" meg arról, hogyan "keresi a megváltást egy tragédia árnyékában". 

"Ha egy ló felbukik, habzani kezd a szája. A ló felbukik, a lábaival kapálódzik és nincs jól... Úgyhogy valaki lelövi. A lóból ragasztó lesz. Egy gép beletölti a ragasztót a tubusokba és a gyerekek összenyomják a tubust, hogy kijöjjön a ragasztó és papírdarabokat ragasztanak vele kartonra. Ragasztó kerül a gyerekek kezére és a gyerekek megeszik a ragasztót. És a gyerekek eggyé válnak a lóval." 

Érdekességek: Tizennégy nap alatt forgatták le, de kilenc hónapot vett igénybe az utómunka. Ez az első egész estés film, amiben az osztott képernyős kompozit-technikát alkalmazták a teljes játékidő alatt. A kanadai promóció keretében a készítők hozzáférhetővé tették a teljes rögzített anyagot torrentként az interneten, az effektek nélkül, lehetőséget adva a rajongóknak, hogy elkészítsék saját verzióikat, előzeteseiket, videoklipjeiket, stb. Ez az első mozgókép, ahol lehetővé tették ezt. Készült hozzá egy azonos című képregény, amit egy ideig ingyen be lehetett szerezni a vetítéseken. Egy vicces név a stábból: Slim Twig (Vékony Bot), ő volt Billy Zero, egyébiránt zenész, ha minden igaz, valahol hallható a muzsikája a filmben. A The Tracey Fragments 750 ezer kanadai dollárból készült és 42 ezer USA-dollárt hozott vissza - ha a mostani forint-átváltási táblázathoz viszonyítjuk, akkor végülis pénzügyileg megbukott, de hát ez a művészi/érthetetlen/fura mozik sorsa. A kritikai megítéléséről csak egy adatot találtam, miszerint a Rotten Tomatoes-on lehúzták, de annak az oldalnak a véleményére nem adok. A film 2007-ben elnyerte a Manfred Saltzgeber-díjat, ami az olyan alkotásoknak jár, amik "kiszélesítik a jelenkor mozizásának látóhatárát".  

Semmihez nem hasonlítható, így lehetne a legjobban összefoglalni. 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Meg kell néznem valamikor újra, mert annyi apró részlet van benne, amit elsőre észre sem veszel...)

Utólagos szerkesztés: Másodszorra is erőteljes élmény volt, de már tudtam, mi van a háttérben, hogy mi fog történni és ezért nem értek meglepetések. Pár dolgot hozzátennék az eddig taglaltakhoz: Visszatérő momentum a ló, ám a jelentése homyálos. Page karaktere szerintem akkor őrül meg, amikor feltűnik a stilizált hollóraj. Gyakorlatilag nincsen befejezés, mert nincs vége a történetnek és ez is annyira durva, mert csak sejtheted, mi lesz, találgathatsz, hogyan alakul a lány sorsa. Végezetül egy óriási idézet: "Honnan tudod, mi valódi és mi nem, ha az egész világ csak a fejedben létezik?"

Hírek: 

- Bruce McDonald egyetlen epizódot rendez a Luc Besson égisze alatt készülő A szállító tévésorozatból. 

"Tracey Berkowitz-nak hívnak. Tizenöt vagyok. Csak egy hétköznapi lány." 

Itt pedig az ígért dal, a Horses a Broken Social Scene-től (eredetileg Patti Smith száma és 9 perces, ez a rövidített verzió):

Ha egy film Oscar-díjat kap, az tulajdonképpen nem jelent semmit. Manapság ez hatványozottan igaz, amikor csupa olyan művet díjaznak, amikre senki se kíváncsi. (Pl. bijonszés éneklős akármi, Vérző olaj, stb.) A lényeg az, hogy jó nevű színészeket és rendezőket tisztelnek meg egy plecsnivel, ami az esetek nagy többségében nem a tehetségnek szól - ugyanez uralkodik a művészetben is. Most például kitüntették hazánkfia Fliegauf Bencét [ezelőtt Benedek volt] (szép magyar neve van), amiért csinált egy filmet a hányattatott sorsú cigányokról. Ha a hányattatott sorsú cigányokról, zsidókról, vagy BÁRMILYEN kisebbségről készül mozi, azt úgyis elhalmozzák díjakkal, még ha lófasz sincs benne (lásd: Sorstalanság). Senki ne értsen félre: nem szidom a magyar győzelmet, se a kisebbségeket, amiket mondok, azok tények. (Már csak halkan merem megjegyezni, hogy az idei Oscar-jelöltek közül a 60%-áról azt se tudom mi, a többi A király beszéde; és jelölték legalább két technikai kategóriában a Transformers 3. című rémdrámát is.) Tehát elöljáróban leszögezhetjük, hogy attól, hogy Hollywoodban kitüntetik, még lehet valami unalmas és szar. 

Na, de eddig mindössze három olyan film volt, ami elvitte az Oscarok Top 5-ös leosztását, vagyis a Legjobb Film, Legjobb Rendező, Legjobb Férfi Főszereplő, Legjobb Női Főszereplő és Legjobb Forgatókönyv alkotta díj-csomagot:) Az egyik A bárányok hallgatnak, ami kétség kívül remek és még ma is megállja a helyét. A másik az It Happened One Night című rendkívül régi izé, amiről semmit sem tudok, és a harmadik jelen írásom tárgya. Mivel tetszett a Száll a kakukk fészkére, ezért a 3/2-es arány azt jelenti, hogy ez az elismertségi fokozat mégiscsak a minőségi alkotásokat jelöli meg. (Aki látta az It Happened One Nightot, az nyugodtan mondja meg, hogy jó-e, hátha az arány növekszik!) Az itt tárgyalt mű fura címét egyébiránt sokszor hallottam már, de fogalmam sem volt, hogy mi van benne, egészen addig, amíg a Jack Nicholson-könyvemben nem olvastam róla. Onnantól viszont rögvest érdekelni kezdett, még úgy is, hogy sajnos leírták, mi a vége. De semmi baj én befogom a számat, eltitkolom a "poént", úgyhogy nyugodtan olvass tovább... 

Helyszínünk egy idegszanatórium, ahová új beteg érkezik. A különös Randall P. McMurphy (Jack Nicholson) azonban mégsem tűnik egészen őrültnek, inkább csak kilóg a sorból és nem is akar beállni. Ám a terápiát vezető Ratched nővér (Louise Fletcher) meg van győződve róla, hogy Randall segítségre szorul - ő maga meg azt gondolja, hogy a "McMurphy-módszer" jobbat tesz majd az ápoltak egészségének, mint a vaskalapos szigorral betartatott ingerszegény napi program. Főhősünk tehát megpróbálja talpra állítani elesett társait, akik már el is felejtették, milyen érzés valójában élni; de korántsem egyszerű mondjuk kosárlabdázást vagy meztelencsajos kártyával történő pókerezést megtanítani egy rakás mentális problémával küszködőnek. Amikor pedig kiderül, hogy Murph nem mehet ki, csak ha kiengedik, azonnal elkezd munkálkodni a szökésén. Vajon sikerül meglépnie vagy örökre a sárga házban reked - és vajon egyedi hatása a többiekre pozitív változásokat hoz, vagy a káoszba taszítja az egész idegosztályt? 

Ez egy marhajó film. Nagyon érdekes, vicces, elgondolkodtató, lélekbe markoló, felemelő, izgalmas - egyszerűen jó nézni. Hiába őrültek a szereplők, mégis mindnyájan szimpatikusabb, kedvesebb, jobb fej karakterek, mint a normálisak, akik meg/el/ítélik őket. Bár az alap végülis a "pasas bekerül x helyre, amit a puszta jelenlétével megváltoztat (meg akar változtatni)", ha ezt ehhez hasonlóan jól írják meg és ilyen kitűnő színészek tolmácsolják, szinte újszerűen hat - pedig már majdnem 40 éves... 

"A rohadt életbe, a végén még én is bedilizek ezen a hülye helyen." 

Jack Nicholson volt a tökéletes választás McMurphy-nek. Karizmatikus, ugyanakkor van benne némi téboly; kedves, de pillanatok alatt feldühödik; szóval tele van ellentmondásokkal. De mindenek felett ő a szabadság bajnoka, aki az elnyomottakért küzd, a diktatórikus rendszer ellen. Külön tetszett benne a rejtélyessége és a belőle áradó derű/élni akarás. Vele szemben áll Louise Fletcher hajthatatlan, dogmatikus, jéghideg Ratched nővére, aki látszólag érzelmek nélküli, saját módszereiben tökéletesen bízó "gyógyító". Neki minden érdeke az, hogy az általa felépített rendszert megőrizze, még ha az rosszul is működik. Ha megnézzük, Ratched egyáltalán nem gonosz, de a betegek és főleg Murph szempontjából maga a sátán - a konfrontációjuk elkerülhetetlen. A szabadság harcosa és a bezártság prófétája össze kell hogy mérje erejét! Szerintetek ki győz majd? Nézzétek meg és kiderül! A harmadik főszereplő egy egészen különös karakter, az egyszerűen csak Főnöknek nevezett hatalmas termetű indián (Will Sampson). Ő süketnéma, gyakorlatilag szinte csak vegetál, ám valójában sokkal több, mint aminek látszik. Míg az elején mindössze egyike ennek a dilis társaságnak, később egyre jobban az előtérbe kerül, míg szinte egyenrangú lesz Randallel; de valójában róla se tudjuk meg, hogy kicsoda.  

A többiek közt csupa ismert arc van, mindenki nagyon-nagyon fiatalon: Christopher Lloyd (ki mást lehetett volna felkérni egy dilinyós szerepére?:D), Danny DeVito, Brad Dourif (szintén remek választásnak bizonyult), Michael Berryman (az eredeti Sziklák szemének egyik ikonikus alakja), Vincent Schiavelli (pl. Emperor: Battle for Dune, érdekes arca miatt ő is beillik ide) és Scatman Crothers (a Ragyogásból az idős néger és az eredeti Transformers sorozatból Jazz hangja). Utóbbi már nem a betegek közé tartozik, ahogy az egyik tömegjelenben látható Anjelica Huston (Nicholson akkori barátnője) sem. A rendező a híres Milos Forman, az egyik producer Michael Douglas, a másik a Hustonnal közös jelenetben felbukkanó Saul Zaentz volt. A történet nagy vonalakban Ken Kesey 1962-es azonos című regényén alapszik, valamint az abból készített Dale Wasserman-féle színdarabon. 

Érdekességek: Az alapul szolgáló regényből készült darab 1963-tól öt hónapon át ment, 82 előadást élt meg. McMurphy-t Kirk Douglas, Billy-t Gene Wilder, a Főnököt Ed Ames keltette életre. A megfilmesítési jog már a kezdetektől fogva Kirk Douglas-nél volt, ő azonban soha nem tudta tető alá hozni a projektet; mire pedig sikerült volna, akkor már túl idős volt a főszerephez, ezért fiának adta a lehetőséget, de a bevételek egy bizonyos százaléka így is az övé lett. Ken Kesey egy darabig együtt dolgozott a film készítőivel, de aztán hamar összezördült velük, elsősorban a szereplők kiválasztása és az események bemutatásának szemszöge miatt (a könyvben az egész eseménysort az indián nézőpontjából élhetjük át). Az írott verzió alapja egyébként az író LSD-kísérletekben való részvétele, meg a veteránkórházi kisegítő munkája volt, tehát igazából burjánzanak benne a szürreális elemek. Kesey később beperelte Formant és csapatát a Száll a kakukk fészkére "lemészárlásáért", a pert pedig megnyerte. Ő már nem él, de életében sosem nézte meg a kész mozit, egyszer véletlenül beleszaladt a tévében, de mikor rájött, hogy azt látja, elkapcsolt róla. A mozi címe egy amerikai gyermekdalocskából származik. A nagy stúdiók mind visszautasították a finanszírozását, az egyik okuk az volt, hogy nagyon sok időt kellett volna rááldozniuk a forgatásra. A történéseket sorrendben vették fel, kivéve a horgászós részt, azt rögzítették utoljára. Ebben a mozgóképben szinte egyáltalán nincs zene, csak a végén lévőt vettem észre. A betegek közt egyetlen néger se akad, viszont az ápolók mind azok (fordított elnyomás?). 

Jack Nicholson elég kicsi gázsit kapott a szereplésért, viszont a teljes bevételből is részesült a szerződése szerint, ez pedig milliókat hozott számára. Az említett hajós szekvencia felvételekor ő volt az egyetlen, aki nem lett tengeribeteg az egy hétig tartó munka során. Állítólag amikor a karaktere egy igazán fájdalmas beavatkozáson esik át, akkor azt a valóságban is végrehajtották rajta - ez viszont feltehetőleg csak városi legenda. Murph megérkezése után a főorvossal folytatott beszélgetése improvizáció volt mindkét fél részéről. Ez előtt nem sokkal Randall az egyik őr nyakába ugrik, mikor leveszik a bilincset róla, aztán megpuszilja - viszont az őrt játszó színész reakciója életszerűtlen volt, ezért Forman titokban megegyezett Jackkel, hogy a másik ott álló biztonsági emberre vesse rá magát:D Amaz pedig igencsak meglepődött, egyes verziókban még azt is látni lehet, hogy behúz egyet Nicholsonnak:D Volt egy elhíresült pletyka is a főhős alakítójával kapcsolatban, eszerint pedig a Száll a kakukk fészkére azért szünetelt pár hetet, mert hajat ültettek be neki. Ez viszont álhír, mindössze arról volt szó, hogy Jacknek és Formannak más-más elképzelései voltak a narratívával kapcsolatban és ameddig a munka állt, addig próbálták meggyőzni egymást ilyen-olyan eszközökkel. A színész és a rendező onnantól fogva csak a vezető operatőrön keresztül beszélt egymással, viszont a média felé úgy tettek, mintha a legjobb barátok lettek volna. Az évekkel későbbi dvd-megjelentetés alkalmával Nicholson emiatt a rossz viszony miatt visszautasította a szereplést.

Will Sampson 196 centi magas volt. A helyszínül kiválasztott oregoni pszichiátriai intézethez közeli parkban dolgozott vadőrként és az egyik helyi vállalkozó (aki a kikötőmesterként látható is) ajánlotta őt, mikor kiderült, hogy az átlagos indián színészek elég alacsonyak. Brad Dourif azt nyilatkozta egy alkalommal, hogy Sampson életéből tíz évet börtönben töltött egy olyan dologért, amit valaki más követett el, amikor pedig kiengedték, nem kapott kárpótlást, sőt, még bocsánatot se kértek tőle. Will a forgatáson megfigyelte a többi szereplőt és később azt mondta, hogy csak Dourif és ő érezték át igazán, milyen bezárva lenni. Sampson 1987-ben, 53 évesen hunyt el, mikor komplikációk léptek fel nála egy transzplantációs műtét során. Azt mondják róla, hogy ő a harmadik áldozata a "Poltergeist-átoknak", 1986-ban ugyanis szerepelt Steven Spielberg hírhedt horrorjának második részében. A Poltergeist II-ről szóló legenda szerint Sampson kijelentette, hogy érzi az átkot, ami a forgatáson ül és indián szertartásokkal próbálta meg elűzni azt, ám egy évvel a bemutató után őt is utolérte a végzet. A másik áldozat Dominique Dunne, akit az első rész elkészülte után, 1982-ben, 22 éves korában ölt meg az expasija; a harmadik pedig Heather O'Rourke, aki mindössze 12 volt, mikor 1988 januárjában, a harmadik rész premierje előtt hunyt el, mert félrediagnosztizálták... 

A One Flew Over The Cuckoo's Nest Brad Dourif, Christopher Lloyd, Will Sampson és dr. Dean R. Brooks első filmje. Brooks alakította a főorvost, dr. Spivey-t, ő valódi orvos, azért is szerepeltették, mert hálásak voltak neki, hogy megengedte a teljes alkotói szabadságot az intézményében. A doki ötlete volt, hogy valódi betegeket alkalmazzanak statisztákként, ez pedig megvalósult, legalább nyolcvan, az intézetben kezelt bentlakó vett részt a munkálatokban. A színészek sok időt töltöttek velük együtt, hogy jobban át tudják élni az elmebajok milyenségét; a legtöbben közülük (beleérve Jacket) a karaktere bőrében maradt akkor is, mikor már nem forogtak a kamerák. Danny DeVito 1971-ben színpadon már eljátszotta Martini figuráját, ezért kérték fel őt a mozgóképes Martininak. A Cheswick bőrébe bújt Sydney Lassickot egy-egy apró mellékszerepben láthatjuk a Világtörténelem - I. kötetben és Apácashow 2-ben. A Hardingot megtestesítő William Redfieldet dr. Brooks a forgatás alatt szembesítette azzal, hogy leukémiás és tizennyolc hónapot jósolt neki. Mivel anno még nem volt lehetőség csontvelő-átültetésre, így Redfield valóban belehalt ebbe a rémes betegségbe, majdnem pontosan tizennyolc hónappal a diagnózis után. Milos Forman jellegzetes munkamódszere, hogy imádja a színészek reakcióit rögzíteni, ezért akadt olyan beállítás, amikor tíz percen át kizárólag Jack Nicholsont vetette fel, még ha nem is az ő jelenetéről volt szó. Louise Fletcher jeges pillantása, amivel Ratched nővér a sokkoló beavatkozásról visszatérő McMurphy-t jutalmazza, valójában a direktornak szólt:) Forman 2009-ben vonult vissza a filmezéstől.

Néhány egyéb érdekes információ a már emlegetett Jack, az életművészből, amit Edward Douglas írt: Michael Douglas (nincs köze az íróhoz) Anjelica Hustonon keresztül vette rá Jacket a szereplésre; őt azonban jelentős időre lekötötték korábban elvállalt feladatai, ezért a szerep majdnem másé lett - még szerencse, hogy Forman kitartott mellette. Nicholsont az győzte meg, hogy vállalnia kell Randall életre keltését, hogy látta a könyvből készült darab előadását a New York University-n, ahol a közönség az est végén álló tapssal jutalmazta a színjátszókat. Danny DeVitonak abban az időben volt egy képzelt barátja, akivel beszélgetett is:D Louise Fletcher nevezte el Mildrednek Ratched nővért, akinek eredetileg nem adtak keresztnevet; aztán az egyik jelenetnél, mikor Jack McMurphy-ként a keresztnevén szólította, akkor elpirult, ezt valahol látni is lehet. Mivel a férfiak nem léptek ki a szerepükből, ezért a szünetekben még mindig úgy tekintettek a hölgyre, mint valamiféle rosszindulatú banyára, ezért egy alkalommal Fletcher félmeztelenre vetkőzött előttük, hogy emlékeztesse őket rá, hogy nőből van és nem egyenlő a karakterével. A gyártó cég olcsón ellátta fűvel a teljes stábot. A horgászós részlet dr. Brooks egyik kísérletén alapult, amikor ötvenegy betegét elvitte egy kéthetes vadvízi evezőtúrára. Az utolsó jelenet rögzítése mindenkire nagy hatással volt, William Redfield azt nyilatkozta, hogy Sydney Lassicket ki kellett vezetni a felvételről, mert olyan keservesen sírt. A forgatókönyvet író Bo Goldman korábban színdarabokat kreált, akkoriban még senki sem ismerte, de ezzel a művével, amit Dale Wasserman színpadi instrukcióiból írt át, egyből bekerült a hollywoodi élvonalba.  

A One Flew Over The Cuckoo's Nest 4 400 000 dollárból született meg és (ha hihetünk a Jack, az életművésznek) 320 milliót hozott be. A kritikusoktól pozitív visszajelzéseket kapott; Fletchert, Formant, Nicholsont és a forgatókönyvíró Lawrence Hauben-Bo Goldman-párost Oscar-díjjal jutalmazták, valamint a kész művet megválasztották a Legjobb Filmnek. A Száll a kakukk fészkére 1993-ban bekerült az Amerikai Nemzeti Filmarchívumba, a Time Magazin pedig az alapjául szolgáló regényt beválogatta az 1923 és 2005 között íródott legjobb angol nyelvű regények toplistájába. A film tart egy Guiness-rekordot is, ugyanis 1976 elejétől 1987 végéig folyamatosan vetítették Svédországban. Az Amerikai Filmintézet megszavazta a valaha készült 33. legjobb filmnek, az utóbbi száz év 20. legjobb mozijának, valamint a 17. leginspirálóbb USA-beli mozgóképnek. Ezen túl Ratched nővér lett a top 100 filmes főgonosz listáján az 5. helyezett. 

Sajnos azt hiszem nem vagyok elég kvalifikált ahhoz, hogy egy ilyen volumenű műről írjak, de ettől függetlenül megpróbáltam, remélem legalább ezt díjazzátok:) Nekem tetszett.  

Pontozás: 

imdb: 8.7 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 (Talán nagyobb lett volna a hatása, ha nem tudom, mi lesz a befejezése...) 

Hírek:  

- Louise Fletcher a The Home című horrorban ijesztget majd minket híres kortársaival (pl. Cloris Leachmannel és Brian Coxszal).  

- Michael Berryman elképesztő pofázmányának köszönhetően még ma is rendkívül foglalkoztatott színész. Az alábbi horrorokban kapott szerepet: The Lords of Salem (Rob Zombie legújabb munkája), Erebus (egy paranormális dolgokkal teli hotelről szól), Wrath of Job (vallásos témájú, Tony Todd-dal). Valamint benne lesz még az Architect of Chaos című démonos akciófilmben és a The Sum of 9 névre hallgató thrillerben, ami egy iskolában lakozó gonosz erőről mesél. 

Boldog 25. születésnapot Ellen Page-nek:) Az ő tiszteletére várható a következő írásom, a The Tracey Fragments.  

Ja és még valami: SZPOJLER ITT! Egyetlen dolog maradt homályos számomra az egész kakukkosdiban: Murph végülis miért nem szökött el? Annyira lerészegedett, hogy képtelen volt elmenni? Vagy elment a kedve tőle? Aki tudja, írja meg!

Megint egy cinegore-os megbízatás révén írok. Ezúttal Stephen King tematikus hét van és sokáig gondolkoztam, mi lenne az a film, amit megnéznék tőle - a választék a kollégák nagy létszámának és szerencsére hasonló mértékű szorgalmának köszönhetően elég szűkös volt, így végül eszembe jutott ez. Ki ne lenne kíváncsi egy olyan mozira, amiben Emilio Estevez életre kelt kamionokkal harcol az AC/DC zenéjére, pláne, ha a rendező maga King bácsi! Na ugye, hogy te is megnéznéd. Olvass tovább, aztán ha a cikk végére megmarad a kedved hozzá, akkor megtaláltad a neked való akció/sci-fi/horrort! 

Egy poros amerikai kisvárosban különös események kezdődnek, mikor egy rendkívül ritka üstökös a Föld közelébe ér. A gépek ugyanis életre kelnek, az elektromos késtől a bulldózerig mind egy szálig! Hősünk Bill (Emilio Estevez), aki néhány társával együtt a Dixie Boy kamionos megállóban reked, amit blokád alá vesznek a megvadult fémóriások. Szerencsére pont kapóra jön a főnök (Pat Hingle) titkos fegyvertára, ám a teherautók csak jönnek és jönnek, egyre közelebb, egyre fenyegetőbben. Vajon sikerül az embereknek túlélniük a hét napot, ameddig az üstökös bolygónk mellett van, vagy mindnyájan valamelyik országúti monstrum kerekei alatt végzik? 

Eddig csak egyszer láttam, ha minden igaz, de három dolog nagyon megmaradt belőle. Az első, hogy King személyesen is megjelenik az elején, a második az irtó gagyi katonai járgány a géppuskával, a harmadik meg a rabszolgamunka, mikor az emberek kénytelenek kiszolgálni benzinnel a gépeket. Meg persze hogy lehetne elfelejteni, hogy végig AC/DC szól? Szóval van itt minden, ami alapján egy szórakoztató filmet össze lehet hozni: kamionok, király zene, véres események, jó nő (Laura Harrington), jó pasi (Estevez, bár én nem értek hozzá, de nyilván ezért ő a főhős), pár poén, lövöldözés, meg Stephen King. Sajnos azonban a kitűnő író korántsem olyan jó rendezőként, ezért sikerült pár szarvashibát elkövetnie. Nézzük most ezeket sorban! 

SZPOJLEREK JÖNNEK 

Az első, amire nincs magyarázat az, hogy a szimpla személygépkocsikra miért nem hat "az átok"? Bár láthatunk olyan halottakat, akikkel nyilvánvalóan a kocsijuk végzett, "akcióba" egyik sima autó se lendül. A következő az a katonai izé. Ez valójában is létezik, egy M274 Mule szériás dzsip, amit mindenféle fegyverrel fel lehet szerelni. De tök hülyén néz ki és gagyi, ráadásul az imdbn valaki beírta, hogy ha már a Mule fegyvere működik, akkor a Dixie Boy alagsorában felhalmozott arzenál miért nem kel életre? Aztán ott vannak még a megmagyarázhatatlan véletlenek: Az ifjú párt üldöző kamion felrobban, de mitől? Az, amelyik a nyomukba ered, mikor a benzinkútnál kiszállnak, szintén miért dönt úgy, hogy megáll, és nem rohan bele az épületbe? A srác nappal nem tudja leszedni a rácsot a csatornáról, éjjel viszont azonnal "letépi" - hogy is van ez? Mindezt megkoronázandó még ott a tök fölösleges, erőltetett "megtért bűnöző vagyok"-mellékszál, aminek valójában semmi köze a történethez és az eseményeket se viszi előbbre.  

SZPOJLEREK VÉGE 

Na, de azért nem egy rakás szarról beszélünk, mert bármennyire tökéletlen a Maximális túlhajtás, mégis szórakoztató, és ez a lényeg! A mellékszereplők közül ki kell emelnem az idegesítő feleséget játszó, nagyon furán kinéző Yeardley Smith-t (nagyon fontos, hogy ő Lisa Simpson szinkronhangja a tudjátokhol), aki szerintem olyan aranyos volt; meg a halálos áramütést szenvedő úriembert, akit az a Giancarlo Esposito kelt életre, aki a Nekem 8-ban az egyik rablót, Charlie-t. Az eseménysor alapját King Trucks című novellája adta, amit az író maga dolgozott át forgatókönyvvé és meg is rendezte; a nyitó képsorban beugrott egy apró szerepre - ő az, akit leseggfejez a bankautomata:D 

Érdekességek: István bácsi azt mondta, azért akarta ezt megrendezni, hogy végre legyen egy King-mű, amit "rendesen csinálnak meg". ("Ha azt akarod, hogy jól készüljön el, csináld meg te magad.") Az író kérte fel az AC/DC-t a zene megírására, mivel ők a kedvenc zenekara; a filmhez összeütött dalokból lett a Who Made Who című album. Az együttes tagjai egyetlen pillanatra láthatóak, ők ülnek abban a motorcsónakban, ami átmegy a felnyíló híd alatt. A Dixie Boy-t a filmesek építették fel és olyan jól sikerült, hogy több valódi teherfuvarozó meg akart állni ott, hogy kipihenhesse magát, emiatt a készítők feladtak egy hirdetést a helyi újságban, hogy ne menjenek oda az emberek, mert ez egy ál-benzinkút. A forgatás befejezése után néhány helyi összedobta a vagyonát és megvették az épületet, majd átalakították egy igazi benzinkúttá, ami körülbelül 1989-ig működött is, de aztán csődbe ment és lerombolták. Viszont aki manapság arra jár (Észak-Karolinában, Wilmingtonban), még mindig találhat hirdetőoszlopokat, amik a Dixie Boy felé irányítják az utazókat. A főgonosz fekete Happy Toyz-kamion egy módosított 1981-es White-Western Star 4800-as, aminek elejére a Pókember ismert ellenfelének, a Zöld Manónak arcát tették. Az életre kelő fűnyírós szekvencia felvételekor a távirányítású modell meghibásodott és nekiment egy fatörzsnek, amit teljesen szétforgácsolt. Az össze-vissza repülő szilánkok egyike kiszúrta a vezető operatőr, Armando Nannuzzi jobb szemét, aki ezért 18 millió dollárra perelte Kinget. Az ügyet peren kívüli megegyezéssel, egy meg nem nevezett összeggel végül megoldották, Nannuzzi pedig még több King-feldolgozáson munkálkodott a későbbiekben. 1997-ben készült egy tévéfilm is a novellából, aminek szimplán Trucks a címe és jelentősen kisebb költségvetésből lett, mint ez.  

A Maximum Overdrive 10 millió dollárból készült, de csak 7 400 000-et hozott be. A kritikusok mindenütt leszólták, maga King azt mondta, hogy "hülyéknek való film" és hogy soha többé nem akar rendezni. Azt is bevallotta, hogy akkoriban még drogfüggő volt és a forgatás nagy részében azt se tudta, mit csinál, de hogy tiszta fejjel sokkal jobban teljesítene, ha megint megadatna neki a lehetőség.  

Összesítésben egy szórakoztató sci-fi-akciófilm, ami kevésbé horror és annak ellenére nem annyira King, hogy első kézből, tőle származik. Azért a kamionok és az AC/DC rajongóinak biztosan tetszeni fog:) 

Pontozás: 

imdb: 5.4 (4 év alatt 0.5-öt emelkedett.)

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Stephen King alábbi írásaiból készül mostanság film: Willa (horror-dráma), Creepshow (több kisebb sztoriból álló borzongatós mozi, a '80-as években készült mozgókép újrája) és lesz még egy új tv-sorozat is az egyik munkájából, ez pedig a The Talisman.

Várható írások: Kojak Budapesten.

Itt pedig a kedvenc AC/DC-feldolgozásom:

Már csak 3 film van a listámon a videokazettás válogatásból, de a Péntek 13-at (az eredetit) majd a következő 13-án nézem meg, viszont két héten belül megpróbálom megtekinteni a fennmaradó kettőt (Taxisofőr, Kojak Budapesten). Már az ünnepi hét előtt (múlt héten volt az oldal 4 éves) beígértem a Léont, a Fekete Hattyú kapcsán pedig még inkább megjött a kedvem hozzá. Lássuk hát:

Leon (Jean Reno) az olasz maffia bérgyilkosa. Teszi a dolgát, nem üti bele az orrát mások ügyeibe. Megveti az alkoholt, csak tejet iszik, sose dohányzik, nem hajtja a nőket; egyetlen barátja egy cserepes virág. Szabadidejében néha moziba megy vagy írni-olvasni tanul. Szakmájában viszont ő a legjobb. Mivel hidegen hagyja mások baja, így igazán nem zavarja a szomszédjában folyó mindennapos csetepaté, aminek legfőbb áldozata a 12 éves Mathilda (Natalie Portman). Egy nap azonban a lányka apja súlyos hibát követ el, mert át akar vágni egy korrupt nyomozót (Gary Oldman), aki eljön a brigádjával, hogy kiirtsa a férfi egész családját - ám Mathilda szemtanúja lesz az esetnek és Leonnál keres menedéket. Innentől indul a magányos, lelki sérült kislány és a különös, érzelmileg visszamaradott bérgyilkos kapcsolata, ami mindkettejük életét örökre megváltoztatja - már ha sikerül élve megúszniuk az ellenük indított hadjáratot...

Ebben annyi minden van, ami miatt tetszik! Francia film, Luc Besson rendezte, a "hősöket" Jean Reno, Natalie Portman meg Gary Oldman keltik életre, lövöldöznek és néhol még vicces is. Egyszerű, de jó a sztorija, amit fantasztikus színészek játszanak el, különös hangulata van és így tovább. Mi kellhet még? Ezzel a felállással lehetetlenség szart csinálni (lásd: Wasabi, ami ugyanez mínusz Portman és Oldman, mégis tök jó, igaz, ott Besson csak producer volt). Ez a film indította el Natalie-t az Oscar-díj felé, Reno pályájának szintén kiemelkedő alkotása és a francia direktor máig legnagyobb művének tekintik. De vajon mitől olyan jó?

Először is, már maga a főszereplő érdekes. A montázsban, ami bemutatja, hogyan telik egy napja, Leon szinte olyan, mint egy fura hobbival bíró gyerek. Kicsit lassabb felfogású, a lelki világa nagyon egyszerű, már-már sivár, de csak azért, mert nem ismeri az igazi örömöt. Mathilda, aki szintén így van az élettel, megtanítja a férfit örülni a mindennapoknak, rádöbbenti a szeretet érzésére, ám ezek az értékek összeférhetetlenek emberünk munkájával. Mert mire jó egy bérgyilkos, aki érzelmi alapon keres célpontokat?

A leányzó maga az elkorcsosult tinédzserek megtestesítője. Látható, milyen környezetből jött, érthető, mitől lett ilyen és kissé komikus módon a nehézfiúkat halomra ölő profi jobban tart tőle, mint ellenfeleitől. Míg Leon inkább gyermeki, Mathilda mintha egy fiatal testbe zárt nő lenne, aki ki akar szabadulni, hogy megfizessen a világnak... Portman tehetsége már ekkor megmutatkozott, ahogyan a felnőttesnek látszani akaró, ám a kritikus pillanatokban mégiscsak gyerek hősnőt játssza. Az egyik pillanatban Transformers-rajzfilmet néz a tévében (külön pluszpont érte:)), a másikban terrorista-akciót készül végrehajtani - nagyszerűen megírt karakter egy csodás színészpalánta előadásában.

Gary Oldman már csak hab a Torgyán. Őrült, gonosz, ijesztő és ezek közül egyiket sem a megjelenésével éri el - talán kijelenthető, hogy a '92-es Dracula után ez a legjobb alakítása. A Stansfield névre hallgató nyomozó minden egyes kis rezdüléséből árad a káosz, a kiszámíthatatlanság, ő az eszményi gonosz. Ezt a velejéig romlott figurát ellensúlyozza Danny Aiello Tony-ja, aki elvileg maffiafőnök és Leon munkaadója, ám inkább olyan, mintha az apja helyett apja lenne - egyfajta tanítómester. (Figyelemre méltó párhuzam: a jó bűnöző és a rossz rendőr...) Nagyon tetszett Aiello utolsó jelenete, amikor érezni lehet, hogy az olasz alvilági fejes mennyire kedveli a beosztottját. A mellékszereplők közt ott van felismerhetetlenül Samy Naceri (egy SWAT-os komaként) és Maiwenn Le Besco (a szőke prosti a dagadt gazemberrel), aki a Díva bőrébe bújt Az ötödik elemben. Luc Besson író és producer is volt.

Érdekességek: Az említett Maiwenn azt állítja, az ő élete inspirálta Mathildáét, hiszen mindössze 11 évesen ismerte meg Bessont, akivel évekkel később összejöttek és közös gyermekük is született. A színésznő a forgatás idején a rendező jegyese volt, 17 év a kettejük közti korkülönbség. A Léon másik ihletője a Nikita című film, ahol a direktor és Reno együtt dolgoztak, utóbbi pedig az itteni főhőshöz külsejében és foglalkozásában is nagyon hasonlító, Victor nevű figurát keltette életre. Más források szerint Besson akkor írta meg a forgatókönyvet, mikor Az ötödik elem felvételei Bruce Willis egyéb kötöttségei miatt határozatlan időre leálltak. Luc ekkor úgy döntött, nem ereszti szélnek a forgatócsoportot, hanem alig egy hónap alatt összedobta a sztorit és három hónap alatt fel is vették az egészet - magyarul a jelen tárgyalt film elvileg csak azért lett, hogy kitöltse a stáb idejét. Háromféle címen ismert: Léon, The Professional (A profi) és az itthoni verzióban. A mozis változata 111 perces, ám létezik egy kibővített verziója is, ami 136 perc.

Leon teljes neve elvileg Leon Montana. Jean Reno azt nyilatkozta, hogy a figurája direkt kicsit agyilag lassú, érzelmileg visszamaradott, hogy így is érzékeltessék, semmiképpen nem élne vissza a helyzetével Mathilda rovására. Számára föl sem merülhet a testi kontaktus kettejük közt, így amikor a lány szerelemről/kettejükről beszél, mindig Portman volt az érzelmi irányítója az adott jeleneteknek. Natalie-t eredetileg elutasította a szereplőválogató, de ő visszament és előadta azt a részletet, mikor a leányzó a kistestvére elvesztéséről beszél, ezzel pedig meggyőzte a rendezőt, hogy ő a tökéletes választás. Ez az első filmszerepe, 11 éves volt, mikor megkapta. A szülei kikötötték, hogy Portman mindössze öt dohányzós jelenetben szerepelhet és azokban is csak úgy, hogy nem mutathatják őt sem a füstöt leszívni, sem kifújni - ha megfigyeljük, pontosan öt cigis szekvencia akad és egyikben sincs füst.

Amikor Stansfield "kihallgatja" Mathilda apját, a nyomozó nagyon közel megy a másik férfihoz és megszagolja őt - ez nem volt a forgatókönyvben, így az apát játszó színész meglepetése és a kényelmetlenségét tükröző arca valós reakciók. Szintén köztük zajlik le a "beszélgetés" Beethovenről, ott pedig Oldman improvizált és minden egyes felvételnél mást mondott. A nagydarab zsarut, Benny-t életre keltő Keith A. Glascoe a színészettel felhagyva később tűzoltó lett és ott volt a World Trade Center tragédiájakor, ahol a többi ember kimentése közben életét veszítette. A főszereplő páros motelbeli álneve, a MacGuffin egy mozis szakkifejezés, amit Hitchcock alkotott meg, jelentése: egyértelmű dolog a sztoriban, aminek semmilyen más feladata nincs, csak hogy előrevigye a történetet. (Magyarul ott akármilyen név jó lett volna.) A tévében látható Transformers-rajzfilm jelenetei nem ugyanabból az epizódból valóak, hanem összevágták őket, így az Alakváltók szövegei valamennyire tükrözik Mathilda lelki állapotát. A végső "ostrom" felvételekor a rengeteg rendőrautó kapóra jött, ugyanis egy gyanútlan bolti tolvaj beléjük botlott és megrémülve a sok zsarutól, feladta magát a meglepődött statisztáknak:) Végül egy vicces név a mellékszereplők közül: Willi One Blood (Egy Vér Vili) - Stansfield valamelyik embere volt. A Leon, a profi 16 millió dollárnak megfelelő frankból készült és 45 millió dollárt hozott be, a kritikusok már a bemutatásakor elismerték. Ironikus módon a mai napig sokkal jobb a megítélése, mint a nagyobb durranásnak szánt The Fifth Elementé (pedig az is kurvajó).

Ez a mozi minden tekintetben remek: érdekfeszítő, izgalmas, akciódús, párszor vicces és szívszorító is. Tökéletes alkotás, csak ajánlani tudom. 

Pontozás: 

imdb: 8.6

Szerintem: 5/5 

- Állítólag már régen van egy forgatókönyv a Léon folytatásához, amit Mathildára épített az író, a forgatást addig felfüggesztve, amíg Portman idősebb nem lesz. Az említett úr kilépett a francia Gaumont alkalmazásából, de a jogok náluk maradtak, ezért feltételezhető, hogy ez a mű sosem lát majd napvilágot...

- Luc Besson írója és producere lesz a Liam Neesonnal készült nagy sikerű Elrabolva következő részének, valamint pénzel egy, A szállítóból készülő tv-filmsorozatot és egy érdekes romantikus fantasy-t, a La mécanique du coeur-t. (Utóbbi hőse egy férfi, akinek születésekor óraművet raktak a szíve helyére, ezért tartózkodnia kell az erős érzelmektől, de őt is eléri a szerelem...) 

- Jean Reno a címszereplője az orosz történelem hírhedt, ellentmondásos alakjáról készülő Raspoutine-nak.  

- Gary Oldman jelenleg a Suszter, szabó, baka, kémben látható a hazai mozikban, hamarosan pedig harmadik alkalommal nézhetjük meg Gordon főfelügyelőként A Sötét Lovag: Felemelkedésben. Ezek mellett készül egy Arthur & Lancelot című, egyelőre dátum nélküli fantasy/kalandfilm, amiben elvileg ő alakítja Merlint. 

Várható írások: Kojak Budapesten és/vagy Taxisofőr.

Ez volt talán az első Bruce Willis-vígjáték, amit láttunk, és bár a legtöbben akciósztárként gondolnak rá, itt bebizonyította, hogy a komédiázásban is megállja a helyét.  

Russ (Willis) arculattervező, mások imidzsén dolgozik. Sok pénze, szép kocsija és nagy háza van, de se nője, se kutyája, se családja, se barátai. A munkatársai érzéketlen bunkónak tartják, de azért elvan. Vagy legalábbis azt hiszi. Egy nap azonban felbukkan életében egy kisfiú (Spencer Breslin), akiről kiderül, hogy nem más, mint ő maga, csak 8 évesen! Hihetetlen, de igaz, a kis Rusty valahogy odakerült 1968-ból, és a két Russelnek össze kell fognia, hogy rájöjjenek, miért történik velük ez az egész. De ez nem olyan egyszerű, pláne ha a felnőtt el akarja felejteni a múltat, amit a kicsi jelképez; ő pedig egyáltalán nincs megelégedve idősebb önmagával. Viszont ez a csodás esemény bizonyíték arra, hogy mindketten kaphatnak egy újabb esélyt, hogy megtalálhassák a boldogságukat - de mi lesz, ha nem sikerül? És hogyan fog reagálni a külvilág egy ilyen elképzelhetetlen eseményre? 

"Higgadtság, szendvics..." 

A siker titka: gyerek és kutya - itt mindkettő van. Egy nagy meg egy aprócska golden retriever, amiktől bárki elolvadna, és az aranyos, duci Spencer Breslin az óriási szemével, amivel rácsodálkozik a felnőttek furcsa világára. Willis figuráját látva azonnal dr. House ugrott be, aki hasonló mentalitású; de emlékeztetett Melvin Udallre is a Lesz ez még így se!-ből, szóval el tudjátok képzelni, milyen. Főszereplő még az érdekes külsejű, de mindenképp vonzó Emily Mortimer, aki Russ vágyainak titkos tárgya (ezt még önmagának se vallaná be) és Lily Tomlin, aki pedig a főhős fanyar humorú asszisztense. Ismertebb arc Dana Ivey (itt pszichiáter, az Addams Family-ben volt Hogyishívják kuzin nője), Matthew Perry (garantálom, hogy nem fogjátok felismerni:)), Chi McBride (House főfőnöke az első évadból), na meg önmagaként Larry King. Rajtuk kívül kiemelném Jean Smartot, aki a bemondónő, szerintem ő nagyon szimpatikus, remekül játszik. A rendező-producer Jon Turteltaub volt. 

A sztori érdekes, aranyos és megindító, ráadásul mindenki egy kicsit elgondolkozhat, vajon mit tenne hasonló helyzetben. Mit mondanál a 8 éves önmagadnak, milyen tanácsot adnál neki az élethez; mi az, amit elárulnál neki és mi az, amit nem? Emellett pedig végig fennáll annak a lehetősége, hogy lehet, hogy nem is Rusty az, aki segítségre szorul... Mivel pedig egy igazi vígjátékról van szó, így rengeteg alkalmunk lesz nevetni, mondjuk Russ bunkóságán, vagy a gyermeki és a felnőtt világ összeütközésén. 

"Mi az a slepp?" 

Érdekességek: A kissrác kérdésére, vagyis hogy mitől narancssárga néha a Hold, mikor feljön, a végefőcím elején megkapjuk a választ - és ezt most még le is adták! Matthew Perry szívességből ugrott be, mert összehaverkodtak Willis-szel a Bérgyilkos a szomszédom forgatásán, így minimális pénzért vállalta az aprócska szerepet, dacára annak, hogy három órát vett igénybe feltenni a maszkját, meg még a stáblistában se szerepel a neve. A The Kid 65 millió dollárból lett és 110 milliót hozott vissza, a kritikai fogadtatásáról nem tudok. Spencer Breslin megkapta alakításáért a Young Artist Award Legjobb Tíz Éven Aluli Mozifilmes Szereplőjének járó díját.  

Ez egy könnyű kis vígjáték, ami a gyermekkor értékeinek, a családnak, a szerelemnek és az álmoknak a fontosságáról szól; ám a komoly mondanivaló dacára vicces és szeretni való. Mi nagyon kedveljük Mozsárágyúval:) 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Bruce Willis lesz Kane a Kane & Lynch-ben (eszelős lövöldözős játékból készülő film, társa valamiért Jamie Foxx), valamint felbukkan még a G.I. Joe: Megtorlásban is. (Előbbi sose készült el, utóbbit láttam, írtam róla.)

     Mel Brooks filmjei nélkül egész biztos, hogy borzasztóbb lenne valamivel a világ. Az Űrgolyhók egy az egyben remekmű és én ezt vállalom (ezt a beszélgetést).

    A sci-fi műfaj, illetve azon belül is leginkább a legnagyobb klasszikus, a Star Wars a céltáblája az alkotóknak, de kiparodizálásra kerül a Star Trek, az Alien, meg a Majmok bolygója is. Főszereplőnk a jó oldalon Lone Starr (Bill Pullman) és hű társa Morzsa (John Candy). Ők amolyan űrkalandorok. A rossz oldalon pedig Dark Helmetet (Rick Moranis) üdvözölhetjük és Skroob elnököt (Mel Brooks). Mindkét oldal célja megmenteni/elrabolni, tehát megszerezni Vespa hercegnőt (Daphne Zuniga), a jóknak pénzt ígér a hercegnő apja (Dick Van Patten), a rosszak pedig vele akarják zsarolni a papát, Roland királyt; mert egy gaztettet akarják véghezvinni, mely a király bolygójának lég-ellopása. Ezt tehát meg kell akadályozni, de hogyan? A SCHWARTZ legyen a szereplőkkel és a nézőkkel...

     Mel Brooks a filmjeivel azt a hozzáállást, világlátást képviseli, amellyel jó lenne, ha minden Földlakó rendelkezne; ne vegyük önmagunkat túl komolyan, bárhol, bármi lehet vicces és nevetséges, csak nyitott szemmel kell járni. Ő minden mozijában saját zsidóságán röhög, a saját filmjét is kifigurázza MINDEN alkalommal és még a valójában fiktív szereplők is bizalmatlanok a filmmel szemben, amiben vannak. Esetünkben semmit nem kell érteni vagy megmagyarázni, csak csodálni kell azt a temérdek sok baromságot és kreatív megoldást, melyet szemünk elé öntenek. Szóviccektől kezdve a soviniszta poénokon át egészen a leggyermetegebb viccekig minden megtalálható itt.

     A színészek szerintem jók. Már önmagában nehéz lehetett röhögés nélkül végigcsinálni a jeleneteket, melyet Zuniga egyszer egy interjúban alá is támasztott. Fontos megemlíteni Dom DeLuise és Michael Winslow pici, ám annál lényegre törőbb szerepét; a megannyi egyéb filmes utalást, pl. a Paramount-hegy "meggyalázását"; a magyar szinkron zseniális mivoltát; illetve azt, hogy ez egy nagyon vicces film. :)

     Mára már klaszikussá vált, annak idején egész jó pénzt hozott a házhoz, kritikai fogadtatása vegyes volt. Nekem viszont elég annyi, hogy Brooks, John Candy és egy bárgyú dártvéderutánzat együtt - ez csak jó lehet.

     Remélem ezt mindenki így gondolja. Még a Balfaszok is! :)

     És "ki ne ismerné Joghurtot?"

      Pár napnyi a történet, melyben egy minden tekintetben elcseszett család tagjai kénytelenek összezárva tölteni ezt az időt, egy mini-szépségversenynek köszönhetően.

      A nem tudom mennyi idős, de kábé 8 éves Olive (Abigail Breslin) sikoltozva és futkározva veszi tudomásul, hogy indulhat a Little Miss Sunshine elnevezésű, picinyke szépségkirálylányt kereső vetélkedőn. Végül is nem jöhet szóba más, mint hogy az egész bagázs elkíséri őt. És hogy kik is ők?

      Kezdetnek itt az apuka (Greg Kinnear), akinek csak győztesek és vesztesek léteznek, semmilyen elfogadható mentséget nem mondhat neki egy úgymond vesztes, az egy vesztes és kész. Az anyuka (Toni Collette) csak simán szétszórt és a nevelési eszközei merőben eltérnek férjéitől. A fiúgyermek (Paul Dano) némasági fogadalmat tett pár hónapja, pilóta akar lenni és Nietzschét bálványozza. A nagyfater (Alan Arkin) meg egy kicsit bolond és üres pillanataiban heroint fogyaszt. A meleg nagybácsi (Steve Carell) pedig külön nyűg számukra, mivel nemrég "szabadult" a pszichiátriáról, ahová azért utalták be, mert meg akarta ölni magát.

      Mindenki őriz élményeket családi kiruccanásokról ugyebár, hőseink sem fogják elfelejteni azt a pár száz mérföldet, melyet egy működésében hiányokkal küzdő kisbusszal tettek meg. Annyi tuti, hogy sok nehéz helyzet és jó pár nevetséges pillanat áll útjukba és a végkifejlet az hihetetlen! Annyira váratlan és egyedi a befejezés, hogy öröm nézni.

      Kiváló színészekkel van dolgunk, a rendezők meg eleddig csak videoklipek okán voltak jegyezhetőek. Szokatlan film ez, amelyben a kezdetben borzasztó emberek rádöbbennek, hogy az élet boldogság és végül egymás karjaiba omlanak, aztán mindenki okádik a giccstől meg a kliséhegyek megmászásának borzasztó élményétől. E mondatnál mindenképp sokkal jobb maga A család kicsi kincse, mert sok eltérő helyzetben láthatóak a szereplők, és nem is lehet eldönteni, hogy vicces vagy szomorú ez az egész. Valahol a kettő között mozog remek módon. Azt hiszem, végső soron mindegyik családtagból megtalálható egy kicsi minden emberben, éppen ezért mindegyikükkel tudunk azonosulni. (Nem szó szerint értettem ezt természetesen, mivel a leírtak alapján mindenki egy szűk látókörű, szeleburdi, gyermeteg, világfájdalommal rendelkező drogos buzi.:D)

      És ezt is köszönöm Katarzynának! Mert nagyon tetszett!

      Ő itt pedig a valódi Little Miss Sunshine: :)

      Egyetlen éjszaka, 5 különböző nagyváros, 5 különböző történet, megannyi fura és különc alakkal, főszerepben taxisofőrök, Jim Jarmusch rendezésében.

      Los Angeles, New York, Párizs, Róma és Helsinki enged bepillantást éjszakai életébe. Egy alig húszéves, láncdohányos fruskával (Winona Ryder), egy kelet-német hivatásos bohóccal (Armin Mueller-Stahl), egy nehéz felfogású és büszke elefántcsontpartival (Isaach De Bankolé), egy nagyon fura és nagyon bolond talján mókamesterrel (Roberto Benigni) és egy múltja szomorú terhével élő határozott finn fickóval (Matti Pellonpää) meg ideiglenes útitársaikkal ismerkedhetünk meg pár perc alatt, mégis gyakorlatilag megtudunk róluk mindent.

      Az 5 sztorit csak az köti össze, hogy mindegyik egy taxiút során játszódik. Számomra mind érdekes volt és igazából mind az 5 sofőr kedvelhető valamiért. Remek sorrend alakult ki, mert könnyedebb és súlyosabb témák váltakoznak, a nézőnek nincs ideje rágódni, elgondolkodni egyiken-másikon, jön is a következő felvonás. A végén viszont szerintem egyértelműen eldönthető, hogy tetszik-e avagy nagyon nem. Köztes állapot nem hinném, hogy van. Egyszerű vagy picit bonyolultabb emberi sorsokról van csupán szó és hát magának az embernek mi lenne érdekesebb egy másik embernél?

      A rendezőre jellemző különleges hangulat szintén jelentkezik e filmnél is. A néző egyszer megértő hallgatóként van jelen, másszor értetlenül pislogva röhög az elhangzó vicces marhaságokon. Alkalmanként van min elgondolkozni, megint máskor meg egyszerűen vigyorogni kell. De mind az 5 történet emberközeli, mindennapi témákkal foglalkozik, mint például az előttünk álló élet, a mögöttünk hagyott múlt, a szép pillanatok és a szörnyűségek. Amit felkínál számunkra az élet, azt el kell fogadni vagy bármin lehet változtatni? Helyrehozhatóak-e a dolgok, a sors vagy mi magunk irányítjuk az életünket? stb.

      De azért főleg az olasz rész gondoskodik róla, hogy ne komolyodjunk el túlzottan. Nekem nagyon tetszett, egy egyszerű film, ami bővelkedik érdekességekben.

      Köszönet a megtekintés lehetőségéért Katának!

Ahogy tavaly, ezúttal is egy hármas bejegyzést készítettem, de most nem egy színésznőre koncentráltam, hanem háromra. Úgy döntöttem, hogy mivel már tele van a padlás Christina Ricci mozijaival, így most a fiatalabb generáció két tagját, Juno Temple-t és Ellen Page-et választottam, valamint a csodás Natalie Portmant. Így tehát következzen egy-egy film ezektől a szép és tehetséges színésznőktől!

1. Cracks - Merülések (2009) 

Juno Temple neve nem hiszem, hogy sokaknak ismerős itthon, ami talán érthető is, hiszen csak ebben az évben tölti be 23. életévét és bár már jónéhány filmben szerepelt, ezek közül egyik se lett olyan kirobbanó siker. Elsőként a St. Trinian's-ben találkoztam vele, ahol csupán háttéralak, de nagyon megtetszett:) Aztán később láttam a Year One-ban, amiben gyakorlatilag ő az egyetlen jó dolog (leszámítva Oliver Platt nagyszerű alakítását a homokos főpapként:D), aztán pedig A másik Boleyn-lányban, ahol szintén csak mellékszereplő volt. Éppen azért választottam a Cracks-et, mert eddig egyetlen főszerepét se láttam, de ezzel végképp meggyőzött arról, hogy nem csak nagyon csinos, de kitűnő színész is! Azért korántsem mellékes módon emellett a mű mellett szólt még Eva Green szereplése, akit pedig a Franklyn óta kísérek figyelemmel. Akkor hát, nézzük, mi ez a furcsa című film:

1934, Anglia. Helyszínünk egy bentlakásos lányiskola, hőseink pedig egy műugró-csapat tagjai. A hattagú alakulat kapitánya Di (ejtsd: Dáj - Temple), az edző pedig a szabados szellemű, szép és rejtélyes Miss G (Green). A lányok bálványozzák tanárnőjüket, aki csupa izgalmas programot szervez számukra, pl. éjszakai meztelen fürdőzést, történeket mesél nekik messzi országok hős férfijairól és igyekszik felszabadítani a kisasszonyokban lakozó nőket. Ám az idillt megzavarja egy új diák, az arisztokrata családból érkező spanyol Fiamma (Maria Valverde), aki különlegességével és egyedi világlátásával felforgatja a többiek életét. Az új növendék meg a kapitány közti súrlódások egyre nagyobbak lesznek, ám míg egyik percben gyűlölködnek, a másikban már legjobb barátnők. Közben pedig Miss G érdeklődése Fiamma iránt természetellenesnek kezd tűnni. Vajon milyen titkot rejteget az edző és hogyan alakul a három nő által alkotott furcsa trió sorsa?

Csak egyetlen információm volt erről a filmről, mégpedig sajnos pont a leglényegesebb, a tanárnő titka, de ezen kívül semmi egyebet nem tudtam. Elvásárok nélkül tekintettem meg, a már említett két hölgy jelenléte volt a garancia, hogy tetszeni fog. Éppen ezért meglepődtem, mert a végére nagyon durva lesz a sztori. Minden pillanatban számítottam rá, hogy na majd most történik valami, de ami történik, arra mégsem készülhettem fel. A három nő miatt három szál van: az első szál Dié, aki a tanárnő kedvence, a csapat legjobbja és az új lány megérkezésével fokozatosan elveszíti mindezt. Azt láthatjuk, hogyan viszonyul Fiammához és hogyan próbálja meg visszaszerezni példaképe megbecsülését, aztán végül egy egészen váratlan fordulat történik vele. A második szál Fiammaé, aki meg sem próbál beilleszkedni, ám az angol értékekhez mért mássága miatt pillanatok alatt lenyűgözi társait. Hol mindenki szereti, hol mind ellene vannak, ő pedig nem tehet arról, amibe belekeveredik, nincs hatalma az események felett. Végül pedig ott van még Miss G, aki kezdetben klisészereplőnek tűnik, ám lassan fény derül az igazi személyiségére és visszamenőleg rájöhetünk a hazugságaira. Mindezt rendkívül életszerűen tálalják, mindenkinek természetesek a reakciói, a játékuk kifogástalan, még a mellékszereplőké is.

A látványvilág nagyon szép, alapvetően sötét színekkel operál. A festői táj, a hegyek, a hullámzó víz, a nyíló virágok, minden csodásan néz ki. A műugrás-gyakorlatokon pedig lassítások során megcsodálhatjuk a színészlányok sportolói tehetségét, mindezt lassú, egyszerű zongorakísérettel. (Utólagos szerkesztés: Egy interjúból kiderült, hogy az ugrásokat profik hajtották végre, a színésznők csak a kezdeti állásokba álltak be. - Blu-Ray minőségben ezt észre lehet venni.) Már az első pillanatokban érezhető valami megmagyarázhatatlan feszültség a levegőben a tanárnő és Di között, az érzelmek mindhárom főszereplő arcán tökéletesen tükröződnek - mind Greennek, mind Temple-nek óriási szeme van, amit remekül hasznosítanak a lelkiállapotok kifejezésére. A helyszínül szolgáló ház komor és egyes jelenetekben kifejezetten ijesztő, a napfény meg a sötétség pedig aszerint is váltakozik, hogy éppen vidám vagy szomorú esemény történik.

A mellékszereplők között két arc is látható, akikkel a V, mint Vérbosszúban találkozhattunk: az egyik Imogen Poots, aki itt Poppy, Di jobbkeze, ott a fiatal Valerie; a másik Sinéad Cusack, aki az iskolát vezető Miss Nievent, a V-ben meg az orvos Delia Surridge-et keltette életre. A történet alapját Shelia Kohler regénye szolgáltatta, az írónő segédproducerként segítette a forgatást; a rendező-forgatókönyvíró Jordan Scott, Ridley Scott lánya volt. Scott úr testvérével, Tony-val producerként beszállt a filmbe, így ez az eddigi egyetlen alkalom, amikor a teljes Scott-klán együtt dolgozott.

Néhány egyéb érdekesség: Jordan Scott ez előtt csak három rövidfilmet rendezett, 2009 óta semmit. Ő és Eva Green jó barátnők, utóbbi azt nyilatkozta, hogy a karaktere "komplikált", az inspirációt pedig egyik drámatanárának személyisége adta neki. Maria Valverde-nél pontosan egy nappal vagyok idősebb, ő tényleg spanyol, nem csak a karaktere az. A lányok közt a forgatás során kialakult egy egység, ám Greent a rendezőnő távol tartotta tőlük, hogy elősegítse a karakterek közti csodálat/tisztelet kialakulását. Sajnos ennél több információt gyakorlatilag nem sikerült beszereznem a Cracks-ről, még a készítési költségéről sem találtam adatokat, ám mivel független film, ezért aligha hiszem, hogy sokba került volna. Az Egyesült Királyságban 43 ezer eurót hozott, Észak-Koreában 40 ezer dollárt; vegyes kritikai fogadtatásban részesült. 

Nekem nagyon tetszett, érdekes, rendkívül izgalmas és megrázó volt. Az ártatlanság elvesztéséről szól, arról, hogyan dől romba egy világ, amit a "kitaszított" lányok hoztak létre maguknak, arról, amikor képzeletbeli erődjüket az Igazság kezdi el ostromolni. A drámák kedvelőinek biztosan tetszeni fog!

Pontozás: 

imdb: 6.7 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.) 

Szerintem: 5/5 (Kíváncsi vagyok, az újranézés alkalmával mennyit veszít majd az erejéből - ha ugyan veszít bármennyit is...) Szerkesztés: Semmit sem veszített az erejéből másodszorra, de azért sokkal jobb volt elsőre, mikor még nem tudtam, mi fog történni. Másodszorra viszont, mikorra tisztában voltam az elkövetkezőkben rám váró dolgokkal, felfedeztem egy csomó apró utalást és jelzést, amik élvezetesebbé tették az újranézést. Szóval még így is marhajó volt, hogy előtte már láttam egyszer. 

Harmadszorra pedig magyarul néztem meg és megtudtam néhány újabb apróságot, sőt, maga a sztori is egészen más színben tűnt fel előttem, mert eddig főleg a lányokra koncentráltam, most viszont kirajzolódott előttem Miss G furcsa sorsa is. Mind ő, mind Di egész mások, mint amilyennek eddig hittem őket - íme egy újabb bizonyíték, hogy bizonyos filmeket megéri akár kettőnél többször látni. 

Néhány újabb megfigyelés 2020-ból:

Az eredeti cím Cracks - Repedések, ami a Miss G hazug, idilli kis világán keletkező repedésekre utal. Megteremtette a Paradicsomot ezeknek a lányoknak és magának, csakhogy az egész értelmetlen, cél nélküli ("Mire jó a gyakorlás, ha nem versenyzünk?") Repedések keletkeznek a tanárnő álcáján is, a csillogó felszín alatt beteges vágyak, sötét titkok rejtőznek. A magyar cím tetszik, de elveszi ezt a jelentést.

A lányok nagy többsége nem érti, mi történik körülötte. Di nem akarja tudni, talán szánt szándékkal ferdít el mindent, az utolsó percig megbízik Miss G-ben, még azután is, mikor látja, mit tesz Fiammával. Sosem kér bocsánatot a spanyol lánytól, pedig lett volna alkalma rá: a reggeli fésülködős résznél, meg a végén, mielőtt segítségért szalad.

Fiamma koraérett, felnőtt, a többiek nem azok, még Miss G sem, ő felnőtt-testbe bújt tinilány, aki felnőttet játszik (erre utal az "öt személyes tárgy lehet elöl"-rész ismétlődése a végén). A csapat tagjainak a kapitány kivételével nincs önálló személyiségük vagy akaratuk, mindnyájan Dit követik, akinek van akarata, csak őt is irányítják.

Egyedül Fuzzy, a béna, kétbalkezes az, aki felnéz Fiammára és nem vesz részt a zaklatásában. A hatosfogatból a szemüveges Lauren teljesen elsikkad, gyakorlatilag nincs rajta semmi feltűnő, ami miatt megjegyezhetnénk, érdekes szöveget se kapott, csak úgy van.

Miután a korábbi első (Di) elfogadja a második helyet és beáll a sorba, onnantól a dolgok jóra fordulhatnának (a lépcsőn üldögéléstől), csakhogy az új elit (Fiamma) jobb mint a vezető (Miss G). És a vezető már nem fog lemondani a helyéről meg az ezzel járó hatalomról - a mindennapi valóság miniatűr leképzése. Kevesen vannak, akik hajlandóak elismerni, ha más jobb náluk, ez mindenkinek rosszul esik, pláne, ha addig ők voltak a legjobbak...

A rendszer összeomlik, amint valaki nem hajlandó gondolkodás nélkül engedelmeskedni, vagy kérdéseket tesz fel. A "Miért?" a legnagyobb ellenség. Ez is ismerős a mindennapokból, ugye?

Ez a film nagyon jó, de a derűs pillanatok dacára kellemetlen élmény, hiszen az összes szereplő és a néző is kellemetlenül érzi magát: Di világa összeomlik, a szeme előtt lepleződik le egy hamis bálvány, akit addig istenített, megöli a féltékenység és aztán végül szembesülnie kell azzal, mi mindent tett. (Érdekes belegondolni, hogy vajon miféle felnőtt lesz belőle, képes lesz-e valaha szembenézni a saját felelősségével, vagy egyáltalán felismeri-e azt?) Fiamma nem akar itt lenni, ahol minden tekintetben idegen, folyton támadják, még aludni se tud nyugodtan. A társnői néha egyenesen ellenségként kezelik, aztán Miss G elkezdi nyíltan ostromolni és ez ellen semmit sem tehet. (Az mondjuk fura, hogy vajon miért nem fordul az igazgatónőhöz vagy a többi tanárhoz?) Miss G pedig a visszautasítás miatt érzi magát rosszul, de közben ügyelnie kell a lassan szerte foszló álcájára is. Két tűz közé kerül, hiszen meg akarja tartani az imidzsét, de közben meg akarja kapni Fiammát, és éppen tőle kellene megvédeni magát...

A befejezés különösen sokkoló akkor, ha belegondolunk, hogy az igazgató az iskola hírnevére hivatkozva eltussolja az egész ügyet, Miss G szabadon távozhat, Di pedig magára hagyja a többieket, akik nélküle végülis senkik...

Még annyit fűznék hozzá az egészhez, hogy a Cracks a női szépség emlékművének is tekinthető, hiszen megörökíti ezeket a színésznőket fiatalságuk, vonzó mivoltuk teljében; ugyanakkor megtestesíti egy elmúlt világ szépség-eszményét, elég csak megnézni, mennyire megváltozott mindenki a premierre!

2. SUPER (2010) 

Ellen Page-dzsel először az X-Men 3-ban találkoztam, ahol ő az áteresztő képességgel bíró Kitty Pryde/Árnymacska. Aranyos arca rögtön bevésődött az emlékezetembe és kíváncsi lettem a többi filmjére is, így gyors egymásutánban megnéztem a Junot, a Mouth to Mouth-ot, a Cukorfalatot, később pedig az Eredetet, a Whip Itet és a Zseni az apámat. Akárki akármit mond, szerintem elsőrangú színésznő, ugyanolyan természetességgel kelt életre bosszúálló „angyalt”, mint terhes tinit. Egy pár moziját még kiválasztottam és köztük volt a Super is. Sokáig filóztam, hogy érdekel-e ez engem, merthogy Rainn Wilson a főszereplő és vele kapcsolatban még nem sok pozitív élményem volt; de hát Ellen szuperhős-kosztümöt ölt benne, úgyhogy látnom kellett:) Lássuk, sikerül-e kedvet csinálnom hozzá nektek:

Frank (Wilson) eddigi élete kész katasztrófa. Gyerekként és tiniként csupa megaláztatás érte, felnőttként se vitte túl sokra, de mégis boldog szépséges felesége, Sarah (Liv Tyler) oldalán. Ám az asszony kezd elhidegülni férjétől, majd egy napon nyom nélkül eltűnik. Az összetört férfi sejti, hogy a gazdag alvilági alaknál, Jacques-nál (Kevin Bacon) kell keresnie szerelmét, ám nem tehet semmit azért, hogy visszakapja. Ekkor már csak Istenben bízik és egy éjjelen látomása támad, ami azt mutatja, hogy az élete nem értelmetlen, mert feladata van: maszkot kell öltenie, hogy felvegye a harcot a bűnnel és ezáltal esélyt kapjon a megváltásra! Így aztán Frank átalakul Crimson Bolttá (Karmazsin Villámnak vagy Bíbor Villámnak lehetne fordítani) és drogárusok, rablók meg pedofilok nyomába ered, ám a társadalom őt magát is bűnözőnek tekinti. A szuperhőssé lett vesztes lehetőséget lát egykori párjának megmentésére, de ez nem is olyan egyszerű, ha a "szupergonosz" csapatában állig felfegyverzett gazemberek játszanak. Szerencsére rátalál a kissé őrült képregény-rajongó lányra, Libby-re (Page), aki Boltie-ként (talán Villámka?) csatlakozik hozzá, ketten pedig nagyobb eséllyel szállhatnak szembe a rosszfiúkkal! De Franknek saját lelki világával, tetteinek súlyával és az inkább csak hátráltató csatlósával is meggyűlik a baja. Vajon mi lesz Crimson Bolt sorsa: sikerrel jár és visszakapja a szerelmét, vagy elbukik és csúnya halált hal?

Az elején úgy tűnt, ez valami kis vicces állatkodás lesz. Végülis mi mást lehetne kinézni ebből a paliból, meg aztán ott a rajzfilm-főcím, ami szintén ilyesmit ígér, de rohadtul nem ilyen a film! Ez nagyon-nagyon durva, elképesztő események történnek, semmit sem cenzúráznak, fröcsög a vér és minden olyan, amilyen a valóságban lenne. Itt nincsenek csodák, nincsenek mellélövő gépfegyverek, nincs cukormáz, se csillogás, csak szenny, vér és valóság. Ezek ellenére sokszor nagyon vicces és édes mozi, máskor szó szerint sokkoló - még horrorfilmek se voltak ennyire mellbevágóak!

Amikor vége lett, azonnal eszembe jutott, hogy a Ha/Ver elmehet a picsába. Ami ott nem működött, az itt nagyon is, mert míg Ha/Vernek semmilyen normális oka nincs a harcra, addig Franket a bosszú hajtja, az elvesztett életét, ellopott boldogságát akarja visszaszerezni. Azt mondták a kritikusok, hogy "jujj de véres a Kick-Ass", hát ehhez képest az lófasz. Itt bizony nagyon reális és borzasztó sérülések vannak, nincs olyan, hogy valaki kiugrik egy ablakon és semmi baja se lesz, sőt, akire lőnek, azt el is találják - ez nagyon tetszett! Viszont bármennyire komoly az alaphang, lehetetlenségnek bizonyult elkerülni pár ostoba amerikai poént és valójában a Super nem egy hősről szól, hanem a tönk szélén álló férfiról, aki megpróbál valamilyen értelmet találni céltalan létének, aki csak szeretné visszakapni a feleségét.

Remek mellékszál a Frank és Libby közti kapcsolat alakulása, hiszen köztük óriási korkülönbség (meg magasság-különbség:D) van, a férfi nem is érdeklődik a lány iránt, ráadásul együtt "dolgoznak". Mégis mi lehet az, amit az aprócska nő vonzónak talál ebben a csúnya, átlagos és elutasító emberben? Természetesen a felszín alatt rejtőző szuperhős ez a dolog, aki megbünteti az olyanokat, akik rászolgálnak; aki tenni akar valamit, mikor mindenki más csak áll és néz. Franknek pedig szüksége van Libby segítségére, legyen szó csupán egy helyről, ahol álomra hajthatja a fejét, vagy egy bajtársról, akire akár rábízhatja az életét. Szóval kell is neki, meg nem is...

A cél, ami emberünket vezeti, igencsak magasztos, de valljuk be, se te, se én nem lennénk képesek utánacsinálni ezt. Engem is elhagyott a barátnőm 2 éve, de nem hinném, hogy megtenném érte azt, amit Frank tesz Sarah-ért: hogy kimenti abból a szarból, amiben a nő önszántából kezd elsüllyedni. Viszont ismét felmerül a korábban a a Watchmennél megjelent önbíráskodás esete, mert sokan félnek Crimson Bolttól, kezdetben nem tartják többre a mezei drogdílereknél, sőt, még talán alábbvalónak is gondolják. Később aztán bebizonyosodik, hogy igaza volt a célpontjai megválasztásánál, de addigra már ez (sem) számít. Mert jön a végső csata, amit fénykardok, repülő gatlingágyús hátitáskák vagy hi-tech kémcuccok helyett egyszerű pisztolyokkal, késekkel és ököllel vívnak meg.

Olyan események történnek, amik egy "normális" amerikai filmben elképzelhetetlenek, még ha a legvéresebb horrorról vagy a legrealisztikusabb Christopher Nolan-moziról legyen is szó. Akit itt megütnek, az vérzik, akit lelőnek, az súlyosan megsérül és sem a zsaruk, sem senki más nem golyóálló... Az egyik legnagyobb királyság benne mégis az utolsó jelenet, aminek csak ma reggel jöttem rá az értelmére, arra, hogy mit is jelent - hatalmas... Különben sokszor megnevettetnek minket az alkotók, főleg Page szekvenciái humorosak, és Wilson karakterét szánni fogjuk, mert annyira szánalomra méltó tud lenni. Így hát elmondható, hogy a Super a bugyuta vígjátékok, a tragédiával telített drámák, a szuperhős-antifilmek, az akciómozik és a romantikus mozgóképek egyedülálló keverékéből jött létre, amit nem a hollywoodi valóság, hanem az élet ihletett.

Rainn Wilson meglepett, mert eddig csak egy mellékszerepben láttam a Junoban, meg Galaxar hangjaként hallottam a Szörnyek az Űrlények ellenben, de mivel nem nézem a Comedy Centralon futó Office-t (mittudoménmi a magyar címe), ezért fogalmam se volt róla, hogy jó színész. Márpedig az, sőt, itt még társproducer is volt. A csúcs viszont Ellen Page, aki lejátssza a többieket a vászonról: totál őrült, flúgos, imádni való:), ráadásul Boltie-ként király csuklópengéket adtak neki! Liv Tyler csak mellékalak, szép, de nekem Page mellett fel se tűnt; Kevin Bacon viszont második virágkorát éli mostanság, egyre több jó filmbe hívják meg, amiknek csak tovább emeli a színvonalát. Ismert mellékszereplő még a Vészhelyzet Samje, Linda Cardellini, aki itt nyusziárus:), meg Nathan Fillion, a Serenity kapitánya, aki vallásos szuperhős:D Plusz még meg kell említeni Rob Zombie-t, aki Isten hangja és egyetlen mondata van. Az író-rendező James Gunn, akit a vallásos tévésorozat gonoszaként, a vörös ördög Demonswillként láthatunk is.

Érdekességek: James Gunn már 2002 óta dolgozott a forgatókönyvön, de egyetlen stúdió sem vállalta a finanszírozást az erőszakos tartalom és a vallási töltet miatt. Ez a rendező második szuperhősös filmje, az előző a The Specials, aminél viszont csak író volt; azt mondja, nagyon érdekli ez a téma, még biztosan csinál majd ezzel foglalkozó mozikat. Eredetileg nem Rainn Wilsont akarták főhősnek, de ő meggyőzte az alkotókat, majd rögtön továbbküldte a forgatókönyvet Ellen Page-nek, akivel a Juno forgatásán haverkodtak össze, és a színésznő azonnal beszállt a projektbe. A nyomozót alakító Gregg Henry és a főverőlegény, Abe életre keltője, Michael Rooker anno együtt szerepeltek a hasonlóan "rémes" Slitherben. Abe egyik beosztottja, a felnyírt hajú gazember a valóságban a direktor úr tesója. Mivel alacsony költségvetésű független filmről van szó, így mindenki a Színészkamara által előírt minimálbért kapta. A valóságban tényleg volt egy a Holy Avengerhez hasonló sorozat, a Bibleman:D Ismét szerepel a vicces nevű Krystal Mayo (Kristály Majonéz), akit ezúttal könnyű beazonosítani, ő a tolószékes nő, akit a "hős" megment. Az egyetlen dolog, ami később átgondolva érthetetlen az egész sztoriban: hogyan készül Boltie ruhája? Merthogy Frank maga varrja az övét és látszik rajta, hogy összegányolt munka, de Libby jelmeze tökéletes latex-szerelés. 

A Super 2 és fél millió dollárból készült, de csak 322 ezret hozott vissza. A kritikusoktól vegyes fogadtatásban részesült, ami nagymértékben a Ha/Ver sikerének tudható be. Saját filmjéről James Gunn azt mondta: "[ez egy film] egy pasiról, aki a saját spirituális misszióját hajtja végre, csak éppen szuperhős-kosztümöt visel. De valójában a hapsiról szól és nem a szerkóról." Mark Millar, a Kick-Ass képregény kitalálója nyilatkozta: "Az emberek odajönnek hozzám, hogy "Óh, istenem, ez a fickó lemásolta a Ha/Vert", csak mert [a Super] egy évvel később jött ki, de James már akkor is azon dolgozott, mikor én ezen. Mindkét projekt egyazon időben készült." Gunn az összehasonlításról: ""Egyrészt szar dolog, de másrészt meg ki nem szarja le? Legalább 4000 bankrablásos mozi létezik. Simán lehet akkor öt különböző emberfeletti erő nélküli szuperhősös film is." A Supert azért pár helyen elismerték, a 2011-es Fantasia Filmfesztiválon megosztva nyerte meg az AQCC-díjat a Superheroes című dokumentumfilmmel; a Video On Demanden (tévén keresztül letölthető filmek katalógusa) viszont meglepően nagy sikere lett, az egyik legtöbbet kért, legnagyobb bevételt behozó alkotássá vált.  

Ez egy egyedülálló, elképesztő film, hihetetlen ereje van és biztos vagyok benne, hogy ennyire valóságos szuperhős-mozit még senki nem láthatott. Viszont ugyanakkor nehezen befogadható, kevert műfajú, furcsa alkotás, ami egyszer megnevettet, aztán sokkol, végül pedig felemel - úgy, hogy közben leszámol MINDEN klisével! Óriási volt, biztosan meg kell néznem majd újra! 

Pontozás:

imdb: 6.8 

Szerintem: 6/5

Utólagos szerkesztés: Másodjára korántsem üt akkorát, mert a legdurvább részekre emlékeztem, így már nem leptek meg, ám a fegyverboltos jelenet meg a poénok még így is odavágtak:D Közben még felmerült bennem néhány kérdés, de azt hiszem ezek a nagy egész szempontjából lényegtelenek.

3. Fekete Hattyú (Black Swan, 2010) 

Nehezemre esett volt könnyű eldönteni, mi legyen a harmadik film, vagyis inkább, hogy ki legyen a harmadik színésznő, akit kiválasztok. A fennmaradó két Ricci-film annyira nem érdekel, úgyhogy gondolkodtam még a Sleeping Beauty-n (Emily Browning), de végülis emellett döntöttem. (Azóta írtam a Sleeping Beauty-ról.) Natalie Portmant gondolom senkinek se kell bemutatnom, hiszen a Leon, a profi óta a filmvilág élvonalába tartozik. Nemcsak nagyon szép, de emellé tehetséges és művelt, a színészet mellett ugyanis tudományos cikkek írásában is részt vesz, folyton tanul valamit, most pedig éppen főállású anyuka. Fogalmam sincs, mióta rajongok érte, de minden fontosabb munkáját láttam, sőt, már pusztán a jelenléte elég nekem bármilyen mozi megtekintéséhez:) Két éve ő is felállhatott a képzeletbeli dobogó csúcsára, mikor megnyerte a Legjobb Női Főszereplő Oscar-díját ezért a filmért - így egyértelmű volt, hogy látnom kell ezt. Ha ehhez még hozzávesszük a Portman és Mila Kunis közt lezajló, nagy érdeklődést kiváltó leszbikus szexjelenetet, meg a rendező Darren Aronofsky eddigi munkáit, akkor pláne egyértelmű, hogy jónak ígérkezik a Fekete Hattyú. A sztoriról pár mondatban:

Egy meg nem nevezett ballett-társulatnál járunk, ahol az egocentrikus rendező, Thomas (ejtsd: Tomá, Vincent Cassel) az évadot A hattyúk tavának sajátos adaptációjával akarja nyitni. A rendhagyó előadáson ugyanannak a táncosnőnek kell megszemélyesítenie az ártatlan, szenvedő, tiszta Fehér, és a vad, csábító, gonosz Fekete Hattyút is. A választás a tökéletességre törekvő, ám szenvedélymentes, rideg Ninára (Portman) esik, akinek Thomas azt tanácsolja, hogy engedje el magát, fedezze fel a szexualitását, a sötét oldalát a kettős szerephez. Ám a lány környezete tele van különös alakokkal, akikről nem egészen biztos, hogy mindig az ő javát akarják. Például az új kollegina, Lily (Mila Kunis), esetében Nina meg van győződve, hogy a lány keresztbe akar tenni neki és a szerepére áhítozik. De egyre több jel mutat arra, hogy hősnőnkkel valami nincs rendben: testén furcsa kaparásnyomok tűnnek fel, hallucinál, és félelmetes látomásai támadnak. Közben pedig hiába tesz meg minden tőle telhetőt, látszólag képtelen úgy eljátszani a szerepet, ahogy azt a rendező várja tőle. Eljön az előadás nagy napja és az előzetesen távolmaradását bejelentő Nina hirtelen mégis megjelenik. Ezek után mindenki arra kíváncsi, hogy vajon sikerül-e a balerinát próbáló feladat megoldása vagy elbukik és új sztár után kell nézni? És még ha sikerül is neki a hattyútestbe zárt ikerlányok életre keltése, vajon milyen árat kell fizetnie érte?

Natalie+Mila+leszbi-jelenet=engem már megvettek, de ezen felül nem sejtettem, mit fogok látni. Ez a film borzasztóan félelmetes, sokszor még akkor is megijedtem, mikor tudtam, hogy most jön majd az ijesztés. Kirajzolódik benne egy nő sorsa, akit elnyom az anyja, aki elnyomja saját vágyait és akinek végülis önmagát kell legyőznie a tökéletes szereplés érdekében. Míg Nina a sikeresnek mondható balerina, addig ott van előtte három példa, ami figyelmeztetőleg hat rá. A fiatalabb, kívánatosabb, élettel teli Lily (aki letaszíthatja a csúcsról); a kiégett, megbuktatott, kiöregedett Beth (akinek a sorsa akár az övé is lehet - Winona Ryder) és saját édesanyja, aki feladta a karrierjét, csakhogy sosem mondott le róla, így a lányára erőlteti az álmát (akinek a hibáit akár ő maga is elkövetheti a jövőben - Barbara Hershey). Mindezek felett pedig ott áll Thomas, aki szakmailag és emberileg is kihívást jelent; akinek megnyerése egyenlő a totális sikerrel. Miközben a hősnő történetét nézzük, kicsit bepillantást nyerhetünk egy balett-társulat életébe, láthatjuk a próbákat, a gyakorlást, a rengeteg bonyolult mozdulatot és csodálhatjuk a táncosokból áradó szépséget.

Ezek ellensúlyozzák az iszonytató látomásokat, az őrület félelmetes megnyilvánulásait és a valóság összemosódását a lázálmokkal, ami végül olyan szintre fokozódik, hogy már semmiben sem lehetünk biztosak: ez most tényleg megtörténik? Minden pillanatban várhatnak ránk ijesztő meglepetések, legyen szó a karakternek és az alakítójának szó szerinti eggyé válásáról; a személyisége sötét oldalának felszínre töréséről vagy akár vérvörös dühvel átitatott erőszakról. A néző átélheti egy megbomló elméjű személy képzelgéseit és kevés dolog rémisztőbb annál, mint amikor valaki elveszíti a valóságérzékelését. A klubban játszódó résztől eltekintve mindent Csajkovszkij zenéje kísér, ami egészen komoly hangulatot teremt, egyes helyeken már-már kísérteties jelleget öltve; a látványvilágot pedig a fekete és a fehér szín ellentéte jellemzi leginkább.

Natalie Portman mindent visz. Van olyan jelenet, ahol üde, ragyogó; van ahol megfáradtnak, az életbe belerokkantnak látszik és amikor "átalakul", az egészen rémisztő, pedig csak balett-táncot látunk. Mila Kunis szép, szexi, csábító, pont amilyennek Lily-nek lennie kell; Winona Rydert viszont csak nagy nehézségek árán tudtam felismerni, rajta már kezd látszani, hogy hány éves. Barbara Hershey nagyon antipatikus karakter; de Vincent Cassel remek, annak ellenére, hogy talán az ő figurája iránt is ellenszenvet kéne érezni. A mellékszereplők közt megjelenik Charlotte és Abraham Aronofsky, ők a rendező szülei.

Érdekességek: Aronofsky a lánytestvére révén találkozott a balettel, egy csomó előadást megnézett a filmhez, A hattyúk tavának történetében a két ellentétes főszereplő személyisége fogta meg. Kb. 10 évig tartott, mire az ötletből film lett, eredetileg színházban játszódott volna egy gonosz másolattal (doppelgängerrel), Csajkovszkij műve mellett Dosztojevszkij A hasonmás című regénye volt még ihletforrás. A zene egy részét a Chemical Brothers szolgáltatta, ám a számaik kimaradtak a hivatalos albumról. Majdnem az összes jelenetben van tükör vagy valamilyen tükröződő felület. A filmben látható táncosok a Pennsylvaniai Balett-Társulat tagjai. A krónikus vakarózás egy létező rendellenesség, dermatillomaniának is nevezik. A klubos szekvencia az egyik legbonyolultabb jelenet, Nina saját magát, Lily-t, Thomas-t és az előadás egyéb részleteit "látja oda". Bár normális lejátszási sebességnél nem lehet észlelni, de legalább 1000 manipulált kép van abban a 45 másodpercben! A Fekete Hattyú műfaji besorolása szerint pszichothriller, de én lazán rámondom, hogy horror. Mila Kunis régebben táncos volt és mivel Portman tudta róla ezt, ezért javasolta őt Lily-nek. Kunis-t meghallgatás nélkül, mindössze egy Skype-os chatelés után már alkalmazta is a rendező - vajon miért?:D Mila három hónapon keresztül, heti hét napon át öt órát gyakorolta a mozdulatokat; egyes jelenetekben Maria Riccetto balerinát láthatjuk helyette.  

Natalie Portman majdnem 10 kilót leadott, hogy elérje ezt a külsőt - ő is és kolléganője is rendkívül vékonyak itt, pedig alapból se kövérek. Portman már akkor elkezdett balettórákat venni, mikor még hivatalos forgatókönyv sem volt, annyira bízott a Fekete Hattyú létrejöttében. Az egy évig tartó felkészülésből hét hónapnyi edzést saját zsebből fizetett. Állítólag a karaktereik közti viszony kiélezéséért Aronofsky nem engedte egymás közelébe a két főhősnőt, és a másikat becsmérlő üzenetekkel bombázta őket. A tükrön lévő szöveget Natalie írta fel; a különös terápia, amikor pedig a csontjait teszi helyre egy csontkovács (vagy mi) pedig valóságos, ugyanis a színésznő egyik bordája megsérült, így fizikoterápiára szorult. Amikor a terapeuta megérkezett, a rendező felvette a procedúrát, úgy, hogy közben Portman még mindig Ninát játszotta - az arcára kiülő fájdalom valódi. Két hivatásos balerina is dublőrködött helyette, Kimberly Prosa és Sarah Lane; utóbbi pedig jelentős botrányt kavart, mikor azt állította, hogy a táncjelenetek nagy részében őt lehet látni és nem Portmant. Annyi bizonyos, hogy amikor csak a lábait mutatják, az valószínűleg nem ő, de mind a koreográfus, mind a direktor, mind a vágó megerősítette, hogy az esetek 85%-ában Natalie van a képeken és nem a dublőrök. A főszereplőnő azt nyilatkozta: "Úgy gondoltam, nagyon érdekes ez a film, mert annyiféleképpen mutatja be egy művész személyiségét és az önmagához való nárcisztikus vonzódását, meg a saját személyétől való undorodást is."  

SZPOJLER ITT 

Natalie Portman szerint a befejezéskor látható vér annyira lentről folyik, hogy menzesznek látszik, ezért ő maga úgy gondolja, Nina nem hal meg, csupán megöli a lelkében lakozó gyermeket... 

SZPOJLER VÉGE 

A Fekete Hattyú 13 millió dollárból készült (ami egy ilyen produkciónál elég kis költségvetésnek számít) és 329 milliót hozott vissza. A kritika kitörő lelkesedéssel fogadta, a 67. Velencei Filmfesztiválon nyitófilmként szerepelt, a nézők álló ovációval ünnepelték. Összesen 63 különböző díjat nyert, rengeteget ezek közül Natalie Portmannek ítéltek, ezek közül elsősorban a Legjobb Női Főszereplőnek járó Oscar-díjat emelném ki, ahogy azt már a bevezetőben írtam. 

Elképesztő mozi ez, felkavaró, rémisztő és nagyon izgalmas. Mindenkinek ajánlom, érdemes megnézni!  

Pontozás: 

imdb: 8/10 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 6/5 

Ja és még valami: A befejező jelenet elképesztő erejű, ahogy a fehér fény elárasztja a képernyőt és csak a közönség éljenzését meg a tapsot lehet hallani...

Hírek: 

- Juno Temple több érdekes filmben is játszik 2012-ben. Az általam legjobban várt a Jack and Diane (leszbis horror), aztán ott van még a nagy durranásnak ígérkező A Sötét Lovag: Felemelkedés (amiben Anne Hathaway Macskanőjének segédje lesz), végül pedig a The Brass Teapot (dráma-fantasy). (Mindet láttam, írtam róluk.)

- Ellen Page Woody Allen mellett szerepel a mester következő alkotásában, a Nero Fiddledben, ami elvileg vígjáték. (Ez a Rómának szeretettel.)

- Natalie Portman két drámát forgat, mindkettőben Christian Bale partnernője lesz; az egyik a Knight of Cups, a másik pedig a Lawless (utóbbiban csak mellékszereplő). 

- Eva Green tovább erősíti a legújabb Tim Burton-horror, a Dark Shadows már így is impozáns szereplőgárdáját (a teljesség igénye nélkül: Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Johnny Depp, Jackie Earle Haley, Christopher Lee és Chloe Grace Moretz), valamint állítólag címszereplő lesz a 300 folytatásában, a Battle of Artemisiaban. (Mindkettőről írtam azóta.)

- Rainn Wilson megint egy vesztest kelt életre a Girlfriend Experience-ben, aminek hőse felbérel egy prostit, hogy legyen a barátnője:) 

- Liv Tyler Hívatlanok 2-beli felbukkanását még mindig nem erősítették meg hivatalos forrásból, ellenben már biztos, hogy benne lesz a The Side Effect névre hallgató horror/sci-fiben, ami a világűrben végrehajtott gyógyszerkísérletekről szól.  

- Kevin Bacon az izgalmas horror/fantasy/akciófilmben, a képregényen alapuló R.I.P.D.-ben fog szerepelni. (Erről szintén született bejegyzés.)

- Mila Kunis az Óz, a nagy varázsló előzményének készült Oz: The Great and Powerfulban James Franco partnernője, valamint Mark Wahlberggel játszik együtt az életre kelő plüssmaciról szóló Tedben. (Előbbiről is írtam már.)

- Winona Ryder szinkronizál a Frankenweenie-hez, szintén Tim Burtonnek. (Akit érdekel róla a véleményem, keressen rá a keresőben itt jobbra!)

Várható írások: A kölyök.

Elérkezett a Filmrajongó blog negyedik születésnapja. Bizony, hosszú idő telt el 2008 óta, számos esemény történt velem, de ez az oldal mindig megmaradt egyfajta állandóságként. Néha nyűgként, néha kötelességként, néha munkaként, néha szórakozásként gondolok rá, de a lényeg, hogy örülök, hogy még mindig megvan és hogy ilyen szépen bővül. 

A 2011-es évben felmondtam a munkahelyemen, így gyakorlatilag korlátlan mennyiségű szabadidőm lett. Sajnos rengeteg órát áldoztam a Team Fortress 2-re, de ennek eredményeként legalább csináltam pár vicces videót ebben a témakörben - oldalt megtekinthető a youtube-profilomban. Az év elején gondot okozott, hogy az Explorerem elromlott, mert feltettem valami fölösleges frissítést, aztán átváltottam a Chrome-ra, ott viszont kezdetben nem engedte a Word-szövegeket bemásolni, ráadásként pedig a képeket külön meg kell szerkesztenem hozzá, mert az admin-felületen már ezt se lehet. Volt olyan írás (konkrétan a Thor), amit jó 30 percbe tellett publikálni, gondolhatjátok is, milyen ideges voltam.  

Csabi barátomnak köszönhetően viszont sikerült rendbe tenni az oldalt, ő segített a header megszépítésében - igaz, így most nincs külön főoldal-link, de asszem egy úgyis lényegtelen. Sajnos nem emlékszem már, honnan/kitől sikerült ellesnem a címkék készítését, de neki szintén köszönettel tartozom:) Amióta átdolgoztam a címkerendszert és lehetővé tettem a keresést, az oldal látogatottsága megduplázódott! Pluszban igen jó, hogy A héten tvben menü nem csak ajánlóként működik, hanem önjavító folyamatként is, mert minden vasárnap a jövő heti ajánlat összeállításakor átolvasom az adott filmekről szóló írásokat, így folyamatosan javulnak a régebbi cikkek.

Lássuk a toplistákat! 

2011 Legjobb Filmjei (nem mind 2011-esek, hanem ekkor láttam őket): Sucker Punch Extended Cut (+a mozis verzió, az Álomháború), Egek ura, Bram Stoker's Dracula, Az ötödik elem, Elhúztak a felnőttek, miénk a pálya! és az Ed, Edd 'n Eddy's Big Picture Show. 

Nagyon tetszettek még ezek is: Tiszta napfény, Red, A Paradicsom Fantomja, A régi környék, Wes Craven's New Nightmare, Rémálom az Elm utcában 3, Hívatlan vendég, Millenium-trilógia, Super Size Me, Whip It, The Runaways, na meg a Turbózombi, véruszkár (:D). 

2011 Legrosszabb Filmjei: Addams Family 3, Rendőrakadémia 6 és A nagy csapat 3. 

2011 Legkülönösebb Filmjei: Az éhség, A gyűrűk ura (1978), Ha/Ver és a Korán keltem aznap, amikor meghaltam.

Mozsárágyú toplistái: 

Top 5: Airplane!, Rumnapló, Mi újság Tiger Lily?, Csinibaba, Brian élete. 

Legrosszabbak: Mama kicsi fia, 9 - A szám hatalma, Jack és Rose balladája, Johnny English újratöltve, Taták a tutiban.

Mozsárágyú (azaz Én) szeretne néhány dolgot hozzáfűzni a listájához; A legjobb 5-öt nehéz volt kiválasztanom, mivel jóformán csak olyan filmekkel akadt dolgom, amelyeket nagyon imádok, szóval ez az 5 csak a jéghegy csúcsa. Ezért úgy raktam össze a listát, hogy legyen benne magyar és külföldi, régi és új és nagyon úgy tűnik, hogy műfaj szempontjából elég egyhangúra sikeredett, mivel ezek leginkább vígjátékok, bááár! Lényegében egyik sem tekinthető gagyi nevettető baromságnak, mélyebbre ásva ezekben bőven találunk komoly mondanivalót. De tényleg.

A legrosszabbakkal meg az az érdekes helyzet állt elő, hogy ezek egytől egyig csak hihetetlen mértékű unalommal ajándékoztak meg, egyik sem amolyan szemétdombra való borzalom. Amúgy láttam bőven ilyen jellegűeket is tavaly, csak arról T. Sámán írt. Ennyi. További jó estét, kellemes blognézegetést minden erre tévedő lénynek. Boldog szülinapot a Blognak és Leslie Nielsennek!

Ismét gazdagabbak lettünk egy vendégalkotó írásával, ezúttal SickRat elemzéséről van szó, aki néhány bekezdésben kifejtette véleményét a Fertőzés című mozi milyenségéről.

A 2011-es év számokban összefoglalva így nézett ki: 

Az indulástól számított összes oldalletöltések száma: 249 661. (Február hetedikei adat.)

Az utóbbi egy hónapban az átlagos napi letöltések mennyisége: 418.

A legjobb nap: Aug. 19 - 960 letöltés.

Az utóbbi egy hónapban legolvasottabb bejegyzések: A tetovált lány (linket lásd feljebb a Millenium-trilógia címszó alatt), Superman, Egri csillagok.

Legtöbb rákeresés: Superman.

Hangsúlyoznám, hogy a linkcsere-megkeresések mellett semmilyen módon nem reklámozzuk az oldalt. 

Néhány adat még: 

208 bejegyzés készült az évben összesen.

Bejegyzések összesítve: Több, mint 800, ezek közt akad néhány dupla írás és néhány oda nem illő marhaság, de ezek elenyésző kisebbséget alkotnak. 

Nálam az év projekte a Rémálom az Elm utcában-sorozat összes részének megírása volt. Ez az alap sorozat 7 részével és az újrával együtt 8 bejegyzés, plusz ott van még a Freddy vs. Jason is. 

A naponta minket látogató olvasók száma hét közben 200 felett, hétvégén 400 körül van. Mindenkinek hálás vagyok, de továbbra is sajnálom, hogy alig-alig kommenteltek.  

Ez hát a tavalyi év összefoglalása, a számok mindenképpen magukért beszélnek, így tudom, van értelme annak, amit csinálok:) Ha már újságíróként nem tudtam elhelyezkedni a saját városomban, legalább így gyakorlom a hivatást. 

Tervezett projektek: videós lista befejezése (már csak négy film van hátra), szülinapi írás (ahogy már korábban ígértem, három kedvenc színésznőm három filmje egy bejegyzésben), Mozsárágyú pedig két filmmel is jelentkezik hamarosan.

Karácsonyra megkaptam a Jack, az életművész című könyvet, ami Jack Nicholson életéről szól, elég részletesen, az egyes filmjeiről külön is írnak benne. Mivel már úgyis régen láttam bármit Jack bácsitól és éppen róla olvasok, ezért gondoltam, hogy megnézem ezt. Bár a könyvben azt írták, nem túl jó, a képek mégis felkeltették a figyelmemet, szóval ennyi már elég volt ajánlásnak. Lássuk hát, hogyan lépett Nicholson Lon Chaney Jr. nyomába! 

"A kárhozat is jobb a halálnál?" 

Will Randall (J.N.), aki egy könyvkiadónál főszerkesztő, magányosan autózik hazafelé a tél közepén, amikor a kihalt, holdfényben fürdő úton elüt egy farkast. Az állat azonban a látszat ellenére túléli a balesetet és mielőtt távozik a helyszínről, megharapja a férfi kezét. Will életében pedig hamarosan változások kezdődnek: a főnöke (Christopher Plummer) le akarja fokozni, a felesége megcsalja és ráadásul mind az állását, mind a házasságát ugyanaz a fickó, Stewart (James Spader) veszélyezteti. Ám megjelenik életében az öntörvényű, szépséges Laura (Michelle Pfeiffer), aki a főnöke lánya és kezdetben csak az apja bosszantására akarja felhasználni Willt, de aztán egymásba szeretnek. Azonban a főhős napról-napra egyre jobban megváltozik, és egy idő után már abban sem biztos, hogy nem fogja-e bántani azokat, akiket szeret. De vajon valóságosak-e az átváltozások, amiket éjszaka átél, vagy csupán a képzelete játszik vele - és mi lesz a bimbózó románc sorsa? Együtt maradhat-e a szépség és a szörnyeteg?

"A rossz mindig a jókkal történik." 

Elvárások nélkül ültem le a tévé elé, és ahogy haladt előre a cselekmény, egyre jobban érdekelt, vajon mitől olyan rossz film ez, igazuk volt-e anno a kritikusoknak? A Jack, az életművész szerint nem olyan lett, mint amilyennek az író Jim Harrison és a rendező Mike Nichols elképzelte, plusz még a benne rejlő potenciált se használták ki - ezzel csak részben értek egyet, de erről majd később. Eddig kevés farkasos mozit láttam, olyat, ami csak rájuk koncentrál, konkrétan mindössze egyet (Cursed), de azért tisztában vagyok a képességeikkel, szenvedésükkel, stb. Itt az egész mítoszt kicsit újraértelmezik, mert egy alapvetően kedves, udvarias és szerény emberből válik bestia, aki ráadásul korban közeledik az ötvenhez. Az egész vérfarkasság valójában mellékszál, a lényeg az, hogy hogyan küzd meg ez a férfi a munkájában és a magánéletében jelentkező gondokkal. Újonnan szerzett képességei kezdetben előnyére válnak, később azonban hátráltatják, mert már nem lehet biztos saját magában - éjszaka erőszakossá, zabolátlanná lesz és arra se emlékszik vissza, miket csinált. Az újdonság tehát elsősorban a hős életkorából adódik, a többi a farkas-léttel jár. A külsőségek pofásak, az egyetlen bibi (mai szemmel nézve!), hogy a kezdeti átalakult-maszkban emberünk nagyon hasonlít egy bizonyos adamantium-csontvázzal rendelkező illetőhöz:D A sztorihoz még annyit, hogy egy darabig nem lehet tudni, hogy amikor átalakul, azt csak álmodja, vagy tényleg megtörténik, mert az egészet olyan álomszerűre komponálták és ez tetszik; a befejezése pedig nagyon nagy, csak kár, hogy semmire se ad magyarázatot. Vagyis végső soron nem derül ki, hogy mi miért történt...

" ... és akkor az ember egy szép napon találkozik egy pofával a radiátorhoz láncolva és hirtelen minden értelmet nyer." 

Nicholson egyfelől rossz választás volt, mert alapvetően ránézésre nem tudnám elképzelni, hogy emögött az arc mögött ilyen személyiség bújik meg - pláne a hírhedt valós dühkitörései és az őrült szerepei után. Másrészt viszont farkasként nagyon meggyőző, a maszk helyett az teszi szörnyeteggé, ahogyan eljátssza, hogy szörnyeteg. Pfeiffer fiatal, üde és nagyon szép, a karaktere pedig érdekes figura, akiről mindig megtudhatunk valami újat. Hiába tűnik jéghidegnek, unatkozónak, valójában sebezhető, tele félelemmel és szorongással. Igencsak látványos, ahogyan a rettegés előtör belőle, nekem egészen meglepő volt, mert addig ki nem néztem volna ebből a szereplőből, hogy mondjuk könnyekben törjön ki. Christopher Plummer csak mellékalak, de abszolút hihető róla, hogy milliomos főgóré - ez a szerep már máshol is jól állt neki, például a Különvéleményben. A legnagyobb hiba James Spader szerepeltetése volt, a pasi arca szörnyen tenyérbemászó, a figurája még inkább az, és a végén a hozzá fűződő, zavaros, ostoba csavar csak még tovább rontja az összképet. Ha akárki más lett volna Stewart, a Wolf ezerszer jobb lenne. Érdekesség, hogy Jack egyik lánya, Jennifer feltűnik az irodában, az alkalmazottak közt; az állatkertes részben az egyik zsaru pedig David Schwimmer, a jóbarátok leirritálóbb szereplője. A rendező Mike Nichols a Farkas előtt olyan klasszikusokat rendezett, mint a Nem félünk a farkastól vagy a Diploma előtt; a zeneszerző pedig a méltán világhírű Ennio Morricone volt. Furcsa módon a mestertől elvárt zenei színvonal itt aligha teljesült számomra, egyetlen emlékezetes dallam se maradt meg belőle.

Egyéb érdekességek: Nicholson, Nichols és Harrison jó barátok voltak, az író meg a főszereplő az imdb adatai szerint 12 éven át dolgoztak, hogy a Wolf elkészülhessen. Joker és a Macskanő itt egy párt alkotnak, ez pedig a második közös filmjük volt (az első Az eastwicki boszorkányok). Christopher Plummer annyira beleilleszkedett a karaktere helyzetébe, hogy amikor pofon kellett vágnia Pfeiffert, akkor tényleg sikerült megütnie. Fura hiba, hogy bár Will hallása szuperéles lesz, a végső harcban mégsem hallja meg a mögötte osonó, fegyverét lóbáló ellenfelet. A kész film bemutatóját 8 hónappal eltolták, hogy felvegyék a harmadik harmadát (ez kicsit látszik is, Stewart haja más a rendőrségen, mint előtte volt). A Farkas 70 millió dollárból készült és 131 milliót hozott, a kritikától nem túl pozitív fogadtatásban részesült - Nicholsontól mindenki többet várt anno. Ennek ellenére Jim Harrison és Wesley Strick forgatókönyvét Saturn Awarddal jutalmazták.  

Én sokkal rosszabbra számítottam. Az egyetlen lényeges hibája, hogy semmilyen magyarázatot nem adnak nekünk az eseményekre, minden csak úgy megtörténik. Azért a befejezése remek lett és van benne néhány vicces jelenet is, szóval érdekességképpen minden horror- és vérfarkasfilm-rajongónak ajánlom! 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 4/5

Hírek: 

- Michelle Pfeiffer ismét Tim Burtonnel dolgozik, a Dark Shadows című vámpíros horroron, ami egy régi sorozaton alapszik. A főszereplőt Johnny Depp kelti életre. (Láttam, írtam róla.)

- Állítólag Ennio Morricone-t kéri fel Quentin Tarantino a Kill Bill harmadik részéhez komponistának, ezt azonban még hivatalosan nem erősítették meg. (2016-ig nem valósult meg, hála Istennek!)

Közeledik a blog születésnapja, így a beígért Leon, a profi lehet, hogy elmarad. Cserébe viszont megnézem három kedvenc színésznőm három filmjét és egy közös bejegyzésben megörökítem őket! (Utólag a Léon is elkészült.)

A mai gyerekek már aligha tudják, milyen volt a videojátékok hőskora. Én igen későn (15 évesen) kaptam meg első saját számítógépem, de már előtte játszottam itt-ott olyan klasszikusokkal, mint a Doom II, a Quake II, az igazi GTA és az Age of Empires. Ám nem beszélhetünk a régi időkről a mára már szinte eltűnt videojáték-árkádok említése nélkül. Ezeken a helyeken 100 Ft-ért lehetett automatákon játszani a House of the Deaddel, a Jurassic Parkkal, a Mortal Kombat Trilogy-val vagy éppen a Tekken-sorozat valamelyik darabjával. Ezzel el is érkeztünk írásom tárgyához, a verekedős játékokhoz. Számomra három nagy név van ebben a műfajban: a már kezdetektől fogva fantasztikus grafikájú Soul Calibur, az erőszakosságáról elhíresült Mortal Kombat és az egyszerű, de élvezetes Tekken. (Persze ide lehet még sorolni a Street Fightert, de mivel azzal sosem játszottam, így kihagyom a listámról.) Az előbbi felsorolás kb. a minőségi sorrendet is mutatja: a SC 3D, szép, kidolgozott figurákkal, érdekes harcrendszerrel (ki lehet ütni az ellenfelet a pályáról) és rengeteg lehetőséggel; a Mortal 2D, véres és vicces (gondoljunk csak a kivégzésekre); a Tekken viszont nem olyan szép, nem olyan érdekes, de mégis jó. Míg a Soul Caliburból tervezett film sosem készült el, a Mortal Kombatből már két egész estés akciófilm és legalább két tévésorozat létezik, ráadásul csinálják a harmadik felvonást. A Tekkenből 1998-ban lett egy anime-mozi, de egészen tavalyig (16 évvel az első játék bemutatója utánig) várni kellett az élőszereplős verzióra. Kérdés, hogy érdemes volt-e várni...

A jövőben a világot mamutcégek irányítják, az egykori USA helyén most a Tekken vállalat területe van. Helyszínünk a főváros, Tekken City, ahol a civilizált városlakókat fal választja el a kinti gettó szegényeitől. Ott kint él Jin Kazama (Jon Foo), aki az ellenállási mozgalom csempésze, ám hidegen hagyja az ügyük, egészen addig, amíg az anyját meg nem ölik egy tisztogatási akcióban. Jin ekkor megfogadja, hogy bosszút áll, ezért jelentkezik a cég által évente megrendezett harcművészeti bajnokságra, a Vasökölre. Ő az első, aki bejut a gettóból, de vajon helyt tud-e állni majd az arénában? Talán igen, mert segítségére van edzője, a visszavonult harcos Steve Fox (Luke Goss) és a szintén a verekedésben részt vevő csinos Christie Monteiro (Kelly Overton). Talán együtt, összefogva győzhetnek és a fiatal főhős bosszút állhat a Tekken vezérén, Heihachi Mishimán (Cary-Hiroyuki Tagawa), akit az anyja halála miatt vádol - de mi van, ha nem ő áll emögött és őt is csak kihasználta valaki?

Fogalmam sincs, mi a Tekken-játékok sztorija, de el kell ismerni, hogy a számítógépes karaktereket nagyon jól keltették életre. Igaz, hogy van köztük olyan, aki nem hasonlít eredeti önmagához (pl. Jin haja egészen más, Kazuyo teljesen máshogy néz ki), de a legtöbbjük elképesztő hasonlóságot mutat a digitális karakterekkel (pl. Eddy Gordo és Yoshimitsu). Az egyetlen dolog, amit cikkem tárgyának megtekintése előtt tudtam, az volt, hogy Cary-Hiroyuki Tagawát kérték fel Heihachinak, ami óriási, hiszen ő volt anno a félelmetes Shang Tsung a Mortal Kombatben - a Tekkenből egyébként ő, Yoshi, meg a filmből kimaradt Ogre a kedvenceim. Valójában csak azt vártam, hogy sorakoztassák fel az ismert animált alakokat hús-vér formában, ezt az elvárásomat teljesítették. A főbb harcosok: Jin, Kazuyo (Ian Anthony Dale), Heihachi (ő sajnos alig harcol), Yoshimitsu (Gary Ray Stearns), Raven (Darrin Dewitt Henson), Marshall Law (Cung Le), Eddy Gordo (Lateef Crowder), Christie Monteiro, Bryan Fury (Gary Daniels) és még megjelenik a lényegtelen, de legalább a sorozatból ismert Nina Williams, Anna Williams, Sergei Dragonov és Miguel Roja is. (Utóbbi kettő eredetileg Dragunov és Rojo.)

Anno a Mortal Kombat-filmhez sikerült egy jó sztorit kitalálni, de ott a játék készítői beleszólhattak a dologba, itt azonban nem. Sajnos nincs új a nap alatt, Liu Keng is bosszút akart állni a főgonoszon és Jint ugyanez motiválja; viszont aztán jön egy új ok, amiért harcolhat, ez pedig ismeretlen apjának felismerése. A Vasököl verseny maga olyan, mint Amerikában a Super Bowl, mindenki nézi, ezért hatalmas pénz van benne - ez jó ötlet, teljesen hihető. Szóval feltálalnak nekünk nagy adagnyi akciót, egy kis erőltetett drámát meg valami fura, összecsapott szerelmi szálat. Jinnek ugyanis van egy csaja kint, de amint bejut a versenybe, Monteiroval is összejön, szóval korántsem az a monogám típus. És persze közben mindkét lány aggódik érte, de a kinti barátnő inkább csak kirakatfigura. A verseny maga túl gyorsan zajlik le, és például Anna egyáltalán nem harcol. Az egyes karakterek specialitásai közül leginkább Gordoét sikerült visszaadni, mert bár Yoshi kurvajól mutat, de eldobja a kardját, amit biztosan nem tenne meg a "valóságban". Sajnos az utolsó három harc (Jin és Yoshi, Jin és Fury, Jin és Kazuyo) eléggé zavaros, valahogy egyiknél se értettem meg, hogy mivel győzi le hirtelen a fiú az ellenfeleit - Fury-nél például abszolút érthetetlen, Kazuyonál meg annyira gyorsan történik, hogy lehetetlenség felfogni... A legjobb rész egyértelműen Roja és Kazama harca, az úgy tökéletes, ahogy van, de azért a Law elleni küzdelem is fasza. A táncolós szekvencia azért férfiszemmel nagyon jó:D, mert Kelly Overton istenien mozog... Egy jó pont azért is jár, amiért Luke Goss-nak végre pozitív szerepet adtak.

Érdekességek: Jon Foo egy rövidfilmben eljátszotta Ryut a Street Fighterből; Ian Anthony Dale a Mortal Kombat: Legacy-ban volt Scorpion; Lateef Crowder pedig ugyanott Baraka. Gary Ray Stearns a Mortal Kombat Conquest egyik epizódjában tűnt fel, koponyás harcosként. Tamlyn Tomita, aki Jin anyja, a Babylon 5 pilotjában Laurel Takashimát keltette életre, de a sorozatban már nem ő játszotta ezt a szerepet, hanem Claudia Christian (csak akkor már orosz volt és Susan Ivanova). A rendező neve Dwight H. Little, aki, úgy tűnik, hogy a folytatások mestere, hiszen eddigi rendezései közt van a Halloween 4, a Szabadítsátok ki Willyt 2 és az Anakonda 2. Egy vicces név a stábból: Krystal Mayo (Kristály Majonéz), aki go-go táncosnőt alakított. A Tekken 35 millió dollárból készült, először külföldön mutatták be, ott azonban nagyon rosszul teljesített, csak 1 700 000-et hozott vissza, ezért az USA-ban egyből videóra adták ki. Katsuhiro Harada, a Tekken játékok készítéséért felelős vezető leszólta a mozit, azt mondta, a Namconak (ők a készítő cég) "nem volt beleszólása a film készítésébe, a szerződés megkötötte a kezünket", később azt nyilatkozta, nem is érdekli, milyen a kész mozgókép.  

Röviden: Vannak benne jó részek, de amikor a verekedés vagy Kelly Overton helyett valami mást mutatnak, akkor unalmas. Még Tagawa úr se tud rendesen kibontakozni. Azért a bunyós mozik kedvelőinek ajánlom, nekik biztosan tetszeni fog, a játék rajongóit viszont óva intem tőle, hacsak nem hozzám hasonlóan Yoshimitsu-imádók:D 

Pontozás: 

imdb: 4.8 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 3/5 

Hírek:

- Luke Goss következő munkái közt van az Inside című horror (amiben két rabnak a börtönből kell kimenekülnie egy szörny elől, ami mindenki mást legyilkol és egyikükhöz valamilyen módon kötődik), a Death Race: Inferno (a Halálfutam folytatása, ha jól tudom, a harmadik) meg az Extinction névre hallgató fantasy (ez talán robotos lesz). 

Várható írások: Leon, a profi.

Általában nem szeretem a drámákat, de vannak kivételek. Ez a film azért is kivétel, mert szinte alig történik benne valami, mégis egy nagyon izgalmas történet bontakozik ki előttünk. Ráadásul minden valós időben játszódik, a cselekmény abban az évben zajlik, amikor a mozi készült és ezek az emberek teljesen hétköznapiak, könnyedén lehet velük azonosulni. De vajon mitől olyan dühösek? Hát ettől:

1957-ben, valahol az Egyesült Államokban járunk. Egy hosszú tárgyalás végén a tizenkét tagú esküdtszék visszavonul döntést hozni: a tét egy tizennyolc éves fiú sorsa, akit saját apja meggyilkolásával vádolnak. Mikor az urak összeülnek, szavazásra kerül sor, ám az ítélet kimondásához az esküdtek teljes egyetértése kell és egyikük, a 8-as számú (Henry Fonda) azt mondja, a vádlott nem bűnös. Ekkor kezdődik a hosszas vita, aminek során tizenkét teljesen különböző korú, származású, társadalmi hátterű, munkájú és meggyőződésű férfi próbálja meg eldönteni, halált érdemel-e ez az ifjú vagy valóban ártatlan? Megvitatják a bizonyítékokat és egyre több ellentmondás, képtelenség kerül napvilágra, közben pedig kiderül, melyiküket mi motiválja szavazata leadásában. De kinek lesz igaza, mi a valódi igazság és vajon helyes döntést hoznak-e majd - ha egyáltalán sikerül döntést hozniuk...

Tegnap este meglepődtem, mert most láttam másodszor és nem emlékeztem, hogy ennyire jó. Sok mindent lehetne írni arról, hogy mitől olyan remek Sidney Lumet filmje, úgyhogy haladjunk sorban! Először is, Henry Fonda. Az égkék szemek, a jellegzetes arc, minden igazi filmrajongónak Frank a Vadnyugatból és az öreg Beauregard, akit Terence Hill méltóképp akar elbúcsúztatni a Nevem: Senkiben. Itt ő az egyetlen, akit semmi nem befolyásol: csak gondolkodik, és józan ésszel akar dönteni, mert a többiekkel ellentétben már az elejétől kezdve érzi a vállára nehezedő súlyt. Te ki tudnád mondani csak úgy, hogy a vádlott bűnös, ha tudod, hogy ezzel a halálba küldöd? A 8-as esküdt is ezen töri a fejét és arra jut, hogy lesz, ami lesz, ad egy utolsó lehetőséget az igazságnak. Fonda karaktere mégsem angyal vagy makulátlan lelkű, pusztán csak kételkedik. Annyira valóságos a játéka, egy pillanatra sem felételezhető róla, hogy ő nem az a háromgyerekes építész, akinek mondja magát.

"-Szép kis társaság, mi? -Olyanok, mint bárki más." 

Aztán jönnek sorban a többiek. Az elnök, az 1-es (Martin Balsam), akit leginkább neutrálisnak lehetne nevezni: próbál rendet tartani, ám annak ellenére, hogy nagyon sokáig kitart a bűnös mellett, mégsem támogatja vehemensen saját "csapatát" vagy támadja a másik felet. A 2-es (John Fiedler) egy amolyan jelentéktelen figura, aki a többiek véleményével ért egyet, egészen addig, amíg megvilágosodik, hogy itt és most mennyire fontos a szava. Ez a szemüveges fickó a tipikus elnyomott kisember alakja, a hivatalokban robotoló arctalan tömeg egyik tagja. Lee J. Cobb a 3-as, aki a leghangosabb, legdühösebb. Ő mindenkit provokál, mindenbe beleköt, de legbelül csak egy összetört lélek, akit múltbéli hibája bánt. Ő a "nagy ellenfél", aki a végsőkig kitart, akit látszólag lehetetlenség meggyőzni - de csak addig, amíg áll mellette valaki. A 4-es (E.G. Marshall) az analizáló, vizsgálódó, a száraz realitás talaján álló férfi, akit csak a tények érdekelnek. Az egyetlen, akire valahogy nincs hatással a hőség és az indulatok tengerében is nyugodt marad, ám elkötelezetten a bűnöst kiáltók pártján áll. Az 5-ös (Jack Klugman) a szegénysorból származó, csendes, halk szavú ember, de amikor a hozzá hasonlóakat szidják, felemeli a hangját - vagy amikor a késeléssel kapcsolatban sajnálatos módon tapasztalattal bír.

A 6-os (Edward Binns) egyszerű munkás, aki csak teszi a dolgát, azonban korántsem buta. Tiszteli az idősebbeket, a többiek véleményét és ugyanezt a tiszteletet elvárja másoktól is, teljesen jogosan. Az asztal egyik végén ülő 7-es (Jack Warden) a mindenkit pocskondiázó, érdektelen, laza fickó, akit csak az aznap esti meccs izgat. Lerí róla, hogy csak le akar lépni onnan, egyáltalán nem számít neki a fiú élete. A 9-es (Joseph Sweeney) a korelnök, akinek éles szeme és pontos meglátásai vannak, erős szövetségese a 8-asnak - a józan ész igazi szószólója; Fonda és Cobb mellett leginkább őt nevezhetjük még főszereplőnek. Következik a 10-es (Ed Begley), aki szénanáthája miatt állandóan köhög és a 3-ashoz hasonlóan dühös - őt is valami belső meggyőződés hajtja, már a kezdetektől fogva gyűlöli a vádlottat, így egészen addig képtelenség hatni rá, amíg rá nem jön, milyen rosszul gondolkodik. A 11-es (George Voskovec) egy európai származású órás, aki a 4-eshez hasonlóan nyugodt, megfontolt, pontos figura, és szintén sok sértés éri származása és gondolatai miatt. Végül marad még a 12-es (Robert Webber), a fiatal reklámszakember, akit szintén nem nagyon érdekel az egész ügy, csak megpróbálja jól érezni magát - ám veszélyes is, mert ingadozik, sose tudja, ki mellé álljon.

Ez a 11 férfi Fondával együtt csodálatosan játszik. Nincs köztük különbség, mindannyian ugyanannyira lényegesek, erre utal az, hogy nincs nevük. Egytől-egyig hitelesek, senki sem hivalkodó vagy ripacs - ez volt még régen az igazi színészet! A feszültség a levegőben, a fények az arcokon, az érzelmek tükröződése a szemekben - látni kell, így leírva nehéz visszaadni. Nagyon kevés zenét hallhatunk, inkább a képek és a szavak beszélnek.  

"Nem nyerhetünk és nem veszthetünk semmit az ítéletünkkel." 

Érdekességek: Sidney Lumet rendezett már korábban, de ez volt az első mozifilmje; ahogy Fonda első és utolsó produceri fellépése is. A történet alapját Reginald Rose forgatókönyve adta, amit 1954-ben tévére adaptáltak, az akkori Twelve Angry Men élő adásban ment le, az itteni szereplők közül Joseph Sweeney és George Voskovec benne voltak. Rose és Fonda együtt pénzelték a produkciót a United Artists megbízásából. Ez John Fiedler első mozija. A szereplők órákig ugyanabban a teremben tartózkodtak és eljátszották a szituációkat többször is, hogy megtudják, milyen hosszú időre összezárva lenni ugyanazokkal a személyekkel. A 8-as esküdt alakítója nem szerette megnézni a róla készült felvételeket, így annak dacára, hogy producer volt, sosem látta a teljes alkotást. Pár percet megtekintett belőle és kiment a vetítésről, de azért biztosította a direktort, hogy "Nagyszerű lett.".  

Ahogy haladunk előre a játékidőben, úgy halad a kamera is, folyamatosan egyre közelebb megy a szereplőkhöz. A lencsék változtatásával azt az érzést keltik a nézőben, mintha a szoba egyre kisebb lenne; ráadásként a szemmagasság fölötti indítás után lassan lejjebb ereszkedik a felvevőgép, a végére már mindent alulról látunk. Ezek a beállítások fokozzák a klausztrofóbia érzését. A teljes kilencvenhat percből mindössze három perc van, amikor az esküdtek szobáján kívül járunk: ekkor a bírósági épület auláját, a mosdót, a tárgyalótermet és végül az utcát láthatjuk. A szereplők legtöbbjét a munkája alapján azonosítják a többiek. Miután a 10-es elmondja "gyűlöletbeszédét", a 4-es rászól, hogy innentől ki ne nyissa a száját - és tényleg ez történik, a hátralévő kb. tíz percben a 10-es csöndben marad, még csak nem is köhög. A 8-as végig teljesen fehér ruhában van, mintegy jelezve, hogy ő az "igazság bajnoka".

A valóságban ennyi együtt töltött idő alatt megtanulhatták volna egymás neveit. A döntéseik nagyrészt spekuláción alapulnak és ha az életben hasonló szituáció adódik (a 8-as kis magánnyomozása, a kések megjelenése és a rengeteg új tény feltárása), akkor kihirdetik, hogy az esküdtszék döntésképtelen. Az utolsó jelenetből kiderül, hogy a 8-ast Davis-nek, a 9-est McCardle-nek hívják, a többiek nevét sosem tudjuk meg. A különleges bicska egy olasz stílusú nyéllel és filippínó tradíciók alapján készült kriss-pengével rendelkező rugós kés. Az alacsony költségvetés miatt ha egy bizonyos szöget bevilágítottak, az összes abból olyan jelenetet, amit abból a nézetből szándékoztak felvenni, akkor kellett rögzíteni, így gyakran megesett, hogy egy adott párbeszéd egyes mondatai között valójában akár hetek is eltelhettek.  

Sidney Lumet tavaly hunyt el 86 évesen. Martin Balsam "önmagát" játszotta A báránysültek hallgatnakban. John Fiedler 2005-ös haláláig Malacka szinkronhangja volt a Micimackóban. E.G. Marshall keltette életre a Superman II-ben az elnököt. Jack Klugman az egyetlen, aki még él a szereplők közül, most 90 éves. (2016-ra már ő sincs közöttünk...) Jack Warden idős korában sok buta vígjátékban szerepelt, amikről beszélni se érdemes, de gyerekként láttam őket, így ismerős volt számomra az arca. Joseph Sweeney 1918-ban jelent meg először filmben. George Voskovec a Monarchiában született, a mai Csehország területén. Robert Webberrel találkozhattunk A piszkos tizenkettőben és a Piedone Hong Kongbanban.  

A 12 angry men 350 ezer dollárból lett, a bevétele ismeretlen, de tény, hogy pénzügyileg megbukott. A kritikusok már akkoriban elismerték, de nem hozott be annyit, amennyit vártak tőle - ez főként a színes mozgóképek és a szélesvásznú alkotások megjelenése miatt történt. Ezért Fonda se kapta meg soha az őt illető gázsit - ennek ellenére mindig azt mondta, a valaha általa készített három legjobb mozi között van ez. Egészen a televíziós sugárzásáig nem lett igazi siker a dühös emberek története, azután viszont hatalmas népszerűségre tett szert. Az Amerikai Filmintézet a világ második legjobb tárgyalótermi drámájának választotta, szintén náluk a 8-as esküdt a XX. század legnagyobb mozis hőseinek Top 50-es listáján huszonnyolcadik lett; maga a Tizenkét dühös ember pedig a negyvenkettedik leginspirálóbb, a nyolcvannyolcadik legizgalmasabb és az utóbbi száz év nyolcvanhetedik legjobb filmje címeket kapta meg. Saját korában Arany Medvét nyert Berlinben, 2007-ben pedig beválasztották az Egyesült Államok Nemzeti Filmarchívumába. Manapság mindenütt igazi klasszikusként tekintenek rá, mind a nézők, mind a hozzáértők körében elismert darab; az üzleti iskolákban gyakran vetítik, mert rendkívül jól ábrázolja a csapatdinamikát és a konfliktuskezelést. Rengeteg tévésorozatban van hasonló történettel rendelkező rész, készült többféle filmes feldolgozása is, a legismertebb a '97-es, Jack Lemmonnal. 

Ez egy nagyszerű film, mert izgalmas, érdekes és "nyugdíjas kora" ellenére időtálló alkotás. Sorsokat láthatunk, mindenkiét: a vádlottét, a bíróét, az ügyészét, az ügyvédét, a tanúkét, az esküdtekét és így tovább. Mindenkit befolyásol valami (előítélet, egyéb teendő, stb.) és végig ott lebeg a szemük előtt a rossz döntés lehetősége - vagyis hiába lett az a vége, ami, nem tudhatjuk meg, hogy tényleg jól döntöttek-e. Én azt mondom, hogy igen, valahogy jó érzést azt hinni, hogy így helyes. 

Pontozás:

imdb: 8.9

Szerintem: 5/5 

Várható írások: Tekken.

Megint olyan eset forog fenn, amikor a folytatások előbb kerülnek fel az oldalra, mint az eredeti. Ugyanis már régen megvan a Predator 2, a Ragadozók és az AvP 1-2 is, csak ez hiányzott. Nagyon nagy kedvencemről van szó most, mert ebben született meg az egyik leges legjobb filmes szörnyeteg, a Ragadozó. Marcona külseje ellenére intelligens, felülmúlhatatlan technikai fölénnyel bír és ezek dacára egy barbár sportot, a vadászatot űzi, már-már megszállottan. Prédái mindig az univerzum legveszélyesebb lényei, így a született gyilkos Alien és az eszes, a környezetéhez gyorsan alkalmazkodó ember. Mégis attól tetszik annyira, hogy hatalmas, erős, ijesztő és hosszú a haja:) Tök király fegyverei vannak (minden részben valami új), remek a hangja, a külseje, egyszerűen tökéletes. Csak azt utálom, hogy sose ő nyer... 

Különös, de az egész Ragadozó-sztori egy hollywoodi viccből alakult ki. A nyolcvanas évek közepén, amikor a Rocky már a negyedik részénél járt, azt kezdték mondogatni, hogy mivel Balboa már a Földön nem találhat legyőzőre, következő ellenfele E.T. lesz (és ekkor még szó se volt a Rocky V-ről). Viszont egy testvérpár, Jim és John Thomas lehetőséget láttak a viccben, ezért összedobták a Vadász című történetet, amiben egy igazi keményfiú egy űrből jött harcossal méri össze az erejét. Az 1985-ös szkriptből aztán '86-ban kezdtek filmet forgatni, ám sokáig nehezen haladt a dolog, mert az eredetileg Jean-Claude Van Damme-nak szánt szerep, a nindzsa-szerű földönkívüli nem volt elég meggyőző, a rendező John McTiernan pedig még újoncnak számított a szakmában. A folyton panaszkodó és a többi szereplőhöz képest alacsony Van Damme-ot gyorsan lecserélték, a helyére a 220 centi magas, kosarasból lett színész, Kevin Peter Hall állt; a szörny-guru Stan Winston pedig szintén beszállt a buliba és egy repülőúton, James Cameron sugallatainak felhasználásával megtervezte a gyík-ember-rák-keverék óriást, aki aztán bevonult a filmtörténelembe.

"Valami seggfej szerint ti vagytok a csúcs." 

A mozi egyértelműen a szörnyre és a fénykorát élő főhősre, az izomkolosszus Arnold Schwarzeneggerre épült, de utóbbi felvetette, hogy jobb lenne egy csapat, ne csak ő harcoljon egyedül a lénnyel. Az ötlet mindenkinek tetszett, így szerződtették a Rocky-mozik sztárját, Carl "Apollo Creed" Weathers-t, az egykori pankrátor Jesse Venturat és a Schwarzival a Kommandóban együtt dolgozó Bill Duke-ot. Mellettük volt még a balhéiról közismert Sonny Landham, a spanyol származású Richard Chaves és a forgatókönyvíró Shane Black, akit McTiernan felügyeletére, meg az akkoriban íródó Halálos fegyver munkálatai miatt vettek be. Mind Blacknek, mind Venturanak ez volt az első szerepe. A csapat tagjai mellett meg kell még említeni Peter "Optimus Fővezér" Cullen szinkronszínészt is, aki a lény megszólaltatásáért volt felelős.

Pár szót a sztoriról: Dutch őrnagy (Schwarzi) és elit mentőosztaga új feladatot kap, ami a brazil őserdőbe szólítja őket. A csapatnak egy állítólagos minisztert kell kiszabadítania gerillák fogságából, ám még a tapasztalt harcosok is meglepődnek, mert rögtön érkezésük után megnyúzott holttestekre bukkannak, akik életükben amerikai katonák voltak. A rejtélyek száma pedig egyre csak nő, mert miután rajtaütnek az ellenségen, kiderül, hogy a megbízó Dillon (Weathers) átejtette őket - de ez még csak a kisebbik gond. Ugyanis egyre bizonyosabbá válik, hogy nincsenek egyedül a dzsungelben. Valami lassan elkezdi egyenként levadászni őket, így a hamis mentőakcióból élet-halál harc alakul ki. Végül csak Dutch és a förtelmes lény maradnak, így közöttük dől majd el, ki lesz a végső győztes és ki hagyhatja el élve (netán trófeákkal megrakodva?) az erdőt. Vajon legyőzheti-e az ember a testileg erősebb és technikailag fejlettebb szörnyeteget, vagy skalpja bekerül a Ragadozó páncélját díszítő tárgyak közé? 

"Mind itt halunk meg." 

Ezzel az alapfelállással lehetetlenség elrontani egy filmet, túl sok jó dolog van benne, hogy rosszul sikerüljön:) Mai szemmel nézve mindössze egyetlen vonásába tudok belekötni, a láthatatlansági effektusba, ami a XXI. századi nézőnek már finoman szólva idejétmúltnak tűnik. Ellenben a vadász külseje tökéletes, az akkori filmesek még iszonyatjó maszkokat/jelmezeket tudtak csinálni. Hall karaktere rendkívül életszerű, szinte lelép a vászonról. A kommandó is fasza lett, érezhető köztük az összetartás, látható, hogy ezek durva fazonok, akikkel nem érdemes ujjat húzni - főleg abból a részletből látszik, amikor a fél erdőt lekaszálják sortűzzel:D Az egészre a koronát a remek zene teszi fel: Little Richard slágere, a Long Tall Sally és a nekem külön tetsző, harci dobokból álló visszatérő főtéma. A játékidő első fele egy vérbeli akciófilm, ahol a tökös amerikaiak valagba billentik a gazembereket és magukkal viszik az egyetlen túlélőt, egy szép lányt (Elpidia Carrillo). Utána pedig kezdődik a vadászat, ahol az eddig legyőzhetetlennek látszó férfiak lesznek a zsákmányállatok. Szóval van itt akció, sci-fi, pici horror és mindez megfelelően vegyítve.  

Érdekességek: Blain fegyvere egy minigun, amit alapvetően helikoptereken használnak, azonban számos módosításon esett át. Először is, lelassították, hogy lehessen látni a forgását; másodszor, mivel lehetetlenség megfelelő elektromos energiaforrás nélkül működtetni, ezért a hozzá tartozó akkumulátor kábeleit Jesse Ventura jelmezében rejtették el. A valóságban az egyszer Nagymamának, egyszer Nagypapának nevezett fegyver olyan erős, hogy ha egy ember lőne vele, azt fellökné; itt pedig elvileg azért mondana csődöt, mert hiányzik a hozzá való erőforrás, meg azért, mert a Blaint kivégző plazmatöltet átégeti a hátán cipelt lőszeres zsákot - de mindez nem akadályozza a szereplőket. Később ugyanez az ágyú bukkant fel a Terminátor 2-ben. Az imdb szerint, amikor Hawkins kikérdezi a lányt, ő spanyolul azt válaszolja a "Mi történt, hölgyem?" kérdésre, hogy "Nem tudom, nem vagyok biztos benne.", nem pedig azt, hogy "a vadon ragadta el". Másik hiba, hogy bár Dutch egész testét elfedi a sár, a szeme szabadon marad, így továbbra is sugározza a hőt, ezért a Predatornak meg kellett volna látnia.  

"Mind hülye buzik vagytok, nem tudjátok, mi a jó." 

Sonny Landham csak azzal a feltétellel kapta meg a munkát, hogy egy testőr éjjel-nappal vele volt, hogy megakadályozza őt a rendbontásban. A forgatást hónapokra leállították Schwarzenegger egyéb irányú elfoglaltságai (például az esküvője és a nászútja:)) miatt. Mind Arnold, mind a rendező 25 fontot fogyott a forgatáson - előbbi a szerepére felkészülve; utóbbi azért, mert nem evett a mexikói kajákból. És ő járt jól, mert a többiek mind hasmenést kaptak a fertőzött víz miatt. John McTiernan eltörte a csuklóját a forgatás alatt, de folytatta a rendezést. Jim Thomas társproducer is volt, testvére azonban nem. Elpidia Carillo a Ragadozó 2-ben ugyanezt a karaktert kelti életre. A stábnak több kellemetlen hátráltató tényezővel kellett megküzdenie, így például a dzsungelben őket fogadó borzasztó hideggel, amiket hőlámpákkal győztek le. A színészeknek a nehéz terep próbára tette az állóképességét, mivel egyikük elmondása szerint "...mindig domboldalon forgattunk. Egész nap domboldalakon álltunk, egyik lábunk fent, másik lent. Borzasztó volt." Dutch alakítójának még a jeges, mocskos és piócákkal telt vízzel is meg kellett birkóznia, a felvételek sokasága miatt pedig három hétig borította sár a testét. A kommandó tagjaival még egyszer, utoljára találkozhatunk a stáblistában, ahol mindnyájan tisztelegnek a közönségnek - ki így, ki úgy.  

"Mi az isten vagy te?!"-rovat 

Amikor a szörny elkapja az első katonát (akit "elragad a dzsungel"), ott még Van Damme bújik meg az effekthez használt speciális vörös ruhában. Az eredeti lényként egy dokumentumfilmben szintén ő látható (képet mellékeltem feljebb, ilyen lett volna a szörny az első dizájn szerint). Peter Cullen nem nagyon akarta elvállalni a feladatot, mert az előző munkájában (a King Kongban) nagyon megerőltette a hangját, így pihennie kellett volna, de a maszk nélküli Predator arca meggyőzte, hogy beszálljon a produkcióba. A vadász vérét diszkókban használatos világító rudak folyadékából és zseléből állították elő, a színe a besorolás miatt zöld. A sisakon belüli szkenner-hangok egyik összetevője egy ostorcsapás. A láthatatlan harcos haját nem animálták, ezért álcázáskor kopasznak tűnik. Mind ebben, mind a második részben benne van, hogy a teremtmény valahogy képes felvillantani a szemét (persze csak a sisak üvegét), azonban az AvP-ben és a Predators-ban már nem. Ugyanakkor itt egészen emberi hangon röhög és úgy látszik, alapvetően az infra-tartományban lát, mert maszk nélkül úgy jelenik meg előtte minden. De feltételezhető, hogy már ekkor is többféle látásmódja van, mert ezekkel találja meg a fém csapdákat és így célozza be a fegyvereket. A hangutánzása (felveszi az emberi beszédet) főleg a folytatásban lesz fontos, itt pedig először hallhatjuk a nagyon király "célzáshangot", amikor a három vörös lézerpont kiválasztja a plazmaágyú következő célpontját. A Predator-ruha nehéz volt és rosszul kiegyensúlyozott. Kevin Peter Hall (a képét lásd lejjebb) nem látott ki a jelmezből, ezért sokszor el kellett próbálni a jeleneteit, mert utána emlékezetből játszott. Őt egyébként a végén láthatjuk "civilben", a helikopter pilótájaként.

A Ragadozó 15 millió dollárból készült és csak a bemutatása évében 98 milliót hozott be. Eredetileg rengeteg negatív kritika érte, elsősorban a sztorija miatt, de az évek alatt megkapta a neki járó elismerést. 2007-ben a Film.com megválasztotta 1987 hetedik legjobb filmjének; 2008-ban az Empire magazin a Top 500 Valaha Készült Legjobb Mozis listájának 336. helyét adományozta neki. Az Entertainment Weekly újság a 22. legjobb akciófilmként és a 14. legjobb "Rock-'em, Sock-'em" (lődd szét őket?) mozgóképként nevezte meg.  

Röviden: Egy elképesztően király főszörny, egy igazán hiteles kommandó, egy szép nő, sok lövöldözés, késelés, robbantás és végül a nagy összecsapás, amire mindenki emlékezni fog. Szóval így ahogy van, a Predator nagyon jó és mindig az is marad! 

Pontozás: 

imdb: 7.8 

Szerintem: 6/5 

Hírek:

- Arnold Schwarzenegger a többi nagy akcióhős mellett szerepel a The Expendables 2-ben és elvállalt még egy fantasy-t, a Black Sands-et, amiről egyelőre nem sokat lehet tudni.

- Shane Black írja és rendezi az Iron Man 3-at, ami az Avengers után jön. Kíváncsi leszek, mire mennek Jon Favreau nélkül... (Láttam, írtam róla; jó volt, de másodszorra már hatástalan.)

- Peter Cullen ismét megszólaltatja az Autobotok fővezérét, ezúttal a Transformers: Fall of Cybertron nevű videojátékban.

Várható írások: 12 dühös ember.

Most pedig két zeneszám következik, az első a Long Tall Sally, amit nem lehet kihagyni, ha erről a filmről van szó; a második meg egy klip, amiben Bill Duke az egyik főszereplő, érdemes végignézni:D (Utóbbit levették, de Busta Rhymes-tól a Dangerous volt az.)

     "Kedveli Ön Walt Whitmant?"

     Valószínűleg az életbe nem láttam volna ezt a filmet, ha Katarzyna nem ajánlja nekem. Szóval köszönet Önnek Katarzyna!

     Jim Jarmusch bácsi filmjei egészen különleges hangulattal rendelkeznek, nincs ez másként ezzel sem. Úgy indul, hogy az embernek az az érzése támad, mintha egyből rázúdulna a sztori, pedig valójában semmi se történik, csak haladunk, haladunk New Orleans festői és kevésbé festői tájain. De máris sikerül egyfajta fura érzést kelteni a mezei nézőben, amit nem tudnék leírni. Észrevétlenül beszippantott éngem ez a fekete-fehér alkotás. Na szóval.

     Zack (Tom Waits) és Jack (John Lurie) két zűrös fickó a város két végében. Alapvetően mégse rossz emberek, de egyikük sem szent. A börtönbe mégsem saját hibájukból kerülnek, átverés áldozatai. Egy cellába zárják őket és enyhén szólva nem rajonganak egymásért. Kiszolgáltatott helyzetben vannak, mégis leszarják a másikat, egyszerűen csak próbálnak túlélni. Egy nap bekerül kellemes lakosztályukba harmadikként Roberto (Roberto Benigni), azaz Bob. Olasz, bolond és teljes mértékben különbözik 2 szobatársától; ő egy pozitív életszemlélettel rendelkező zakkant pali. Mondjuk embert ölt, de ezt is képes úgy előadni, hogy a hallgató azt gondolja, jól tette. Lassan megszokják egymás társaságát és a dilis Bob kijelentésére, miszerint tudja, hogyan szökhetnének meg, először gúnyos kacajjal reagál a másik 2 majd csak simán idiótának tekintik. De az idióták viszik előbbre a világot, Bob is a tettek embere - kiviszi "barátait". De hogyan tovább?

     Egyből a Halott ember jutott eszembe a megvalósítást illetően, bár azért esetünkben más hangulatú fimről van szó. Bármennyire is kilátástalan a 3 fazon helyzete, akármennyire undorító a világ, nincs annál lélekemelőbb, mint amikor autógumiízű sült nyulat zabálhatunk két pofára többnapnyi éhezés után.

     Ha már kaja, szerintem ez egy könnyen fogyasztható mozi, de csak azoknak, akik nem idegenkednek a gondolattól, hogy mindenféle ufótámadás, belek szétloccsanása és táncoló bájgúnárok nélkül nézzen végig egy filmet. Kiváló alakítások, sajátos ábrázolás, szinte időt megállító jelenetek. És emellett, mivel én már csak ilyen bolond vagyok, hogy a humort keresem mindenben, meg kell említenem, hogy fantasztikus poénok találhatók ebben az alkotásban. Benigni egy csodálatos barom ebben a filmben.

     Kérem, nézzék meg, ha tehetik. Következzék akkor itt teljesen magától értetődően az, hogy: Ez a videó nem létezik.

Ugye mindenki odavan Christopher Nolanért? Jól van. Tény, hogy A tökéletes trükk nagyon király film, A Sötét Lovag nem különben, de például a Batman: Begins! egy rakás szemét. (Utólag ez a véleményem megváltozott.) És hát hiába a referenciák, a túlzott nyomatás miatt egészen addig hidegen hagyott az Inception, amíg ki nem derült, hogy Ellen Page, az egyik legkedvencebb színésznőm szerepel benne. Tehát: nem a rendező, nem a sztori és nem a négy Oscar-díj miatt néztem meg. Egy mondatban el tudnám mondani a véleményemet róla, de előbb jöjjön a történet: 

Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) extraktor (nem Zerg Extractor, de hát senki se tökéletes). Ez pedig annyit tesz, hogy Arthur nevű kollégájával (Joseph Gordon-Lewitt) egy speciális szerkezet segítségével ipari kémkednek, de nem ám akárhogyan: a titkokat a célpontjai agyának legmélyéről, a tudatalattijukból lopják ki, miközben a delikvensek alszanak. Az utolsó meló azonban rosszul sül el, de a gazdag Saito (Ken Watanabe) nem hogy bosszút akarna állni, amiért a fejében próbáltak meg turkálni, hanem egyenesen munkát kínál Cobbnak. El kell ültetnie egy gondolatot a rivális cég örökösének (Cillian Murphy) agyába, cserébe pedig visszakapja a szabadságát és újra láthatja a gyerekeit (hogy alapvetően miért nem mehet haza, az kiderül a filmből). Emberünknek pedig nincs nagyobb vágya, mint hogy végre hazatérhessen, ezért összeszedi a csapatát (az eddigiek mellett Page, Tom Hardy és Dileep Rao), a megbízó maga is csatlakozik, a banda pedig elindul, hogy három különböző tudati szinten próbálja meg befolyásolni a célpontot. De váratlan nehézségek adódnak minden szinten, Cobb pedig mélyen legbelül sötét titkot rejteget, ami mindnyájuk életét veszélybe sodorja. Vajon sikerül-e végrehajtaniuk a tervet vagy elbuknak és évtizedekre a Váróban (a leges legalsó tudati szinten) ragadnak? 

Nagyon röviden: Sokkal többet vártam. Ugyanaz a helyzet, mint az Interjú a vámpírralnál vagy az Avatarnál: annyit ugattak róla, hogy így de jó, úgy de jó; aztán mások megmondták, hogy egy szar és most, hogy láttam, korántsem vagyok lenyűgözve. A látvány szép, a megoldások ötletesek, a színészek jók, van pár poén is, de a történések helyett az alternatív realitások törvényei miatt lesz csavaros a film. Tehát ellentétben a The Dark Knight óriási káosz-összeesküvésével és a The Prestige tökéletes trükkjeivel, itt nem maga a történet rejti a csavarokat.  

SZPOJLER:

Kb. a tizenöt-huszadik percben rájöttem, hogy a feleség halott, innentől fogva egyértelmű, hogy a férjnek szembe kell majd néznie vele. Míg a Sucker Punch-ot azért szidta egy csomó ember, mert az egyes álomszintek nincsenek hatással egymásra, addig bár itt igen, a valóságra kurvára nem. A japán hapsi hiába tölt lent egy fél évszázadot, úgy jön vissza, mintha mi se történt volna vele és az indítójelenet hatására már tudjuk, hogy Cobb meg fogja menteni. Hiába basznak el valamit valamelyik szinten, ha alatta mindig van még egy szint, ahol helyre lehet hozni. Vagyis van tét, de a film végére úgy tűnik, hogy Cobbon kívül a többiek semmit se veszíthetnek, merthogy Saito szenvedését elsumákolják, sőt, amint visszatér, rögtön emlékszik arra, amiről korábban azt mondták, hogy nem fog. Tehát ugyanazt a kritikát el lehet mondani erről is. És az is rejtély maradt, hogy ha simán tudnak maguknak fegyvereket képzelni, akkor a projekciók miért nem? Miért ejtik el a képzeletbeli őrök a stukkereiket, miért vonatkoznak rájuk az anyagi törvények, miért lehet őket egyáltalán megölni? És még lehetne folytatni, de mégse akarom besározni az Eredetet. 

SZPOJLER VÉGE 

A megoldások, mint már említettem, nagyon ötletesek. Míg a felső szinten elég némi víz a felébresztéshez, az alsóbbakon már egész épületeket kell megsemmisíteni hozzá. Ami fent egy perc, az lejjebb lehet egy óra vagy egy év, és az álombeli halál mindenütt máshogy érinti az embert. Egészen váratlan helyeken egészen váratlan dolgok jelenhetnek meg, a szereplők se mindig biztosak abban, hogy éppen a valóságban vagy az álmok világában vannak (ez főleg a befejezésnél lesz lényeges).  

Leonardo DiCapriot sokáig utáltam, hiszen anno ő volt az aktuális nyálas szépfiú, de mostanra ezzel és A téglával számomra bebizonyította, hogy nagyszerű színésszé vált, aki nem csak a külseje miatt kapja a szerepeit. Joseph Gordon-Lewitt már kevésbé meggyőző, ezt a szerepet más is eljátszhatta volna - azért elismerem őt, amiért egy jelenet kivételével minden kaszkadőr-mutatványt maga hajtott végre és a szájába adott poénok ütnek ("Gyorsan! Csókolj meg!"). Őt persze elsősorban a hölgyek kedvéért tették be. Tom Hardy alakja jó fej, őt kedveltem és remekül játszott, bár különös, hogy a civilben olyan nyugodt/laza paliból pillanatok alatt golyózáport zúdító harcos válik. Dileep Rao lényegtelen, Ken Watanabe viszont fontos - annak ellenére szimpatikus volt, hogy az elején még ő a "rosszfiú". Ellen Page szép, de ahogy a Cukorfalatban, itt is egy drámai szerepben csillogtatja meg a tehetségét - ő egy rendkívüli színésznő, aki fiatal kora ellenére mindig remek teljesítményt nyújt. Őket egészíti ki Marion Cotillard, aki egyes jelenetekben egészen ijesztő és Page-hez hasonlóan gyönyörű, de emellett rendkívül tehetséges. Cillian Murphy-t most találtam először szimpatikusnak, ő itt egy amolyan elveszett lélek, akinek utat kell mutatni és bár rossz módszerrel, de biztosan a helyes irányba terelik. A mellékalakok között felbukkan még három nagy öreg: Michael Caine (a nagypapa), Tom Berenger (Browning) és Pete Postlethwaite (a haldokló cégvezető). Cobb kisfiát a rendező gyermeke, Magnus Nolan alakítja, a beépített légikísérő pedig Miranda Nolan, Christopher unokatestvére.  

Érdekességek: Nolan még 2001-ben írt egy rövid forgatókönyvet egy horrorhoz, ami álom-tolvajokról szól, az alapot a tudatos álom adta. Az évek során aztán átírta, ettől viszont rájött, hogy túl sok pénzbe kerülne leforgatni, így egyéb filmeket rendezett meg helyette. A totem ötlete talán Clifford D. Simak Ring Around the Sun című történetéből származik, ahol a szereplők egy ilyen pörgettyűvel tudnak egyik párhuzamos dimenzióból a másikba lépni (segíti őket a koncentrálásban). DiCaprio volt az első, akit kiválasztottak a szerepre, Nolan ugyanis régóta együtt akart dolgozni vele, de addig nem volt lehetősége rá. Page-re sok színésznő közül esett a választás, a rendező szerint "korát meghazudtolva ő a tökéletes kombinációja az újszerűségnek, a hozzáértésnek és az érettségnek". Ellen azt nyilatkozta, szerinte a karaktere a nézők megtestesülése: "Ariadne most tanulja meg ezeket a dolgokat, és közben segít a közönségnek megérteni a közös álom lényegét." A haja egyébként azért van kontyban a második szinten, hogy az animátoroknak ne kelljen azzal vesződniük, hogyan viselkedne a hosszú haj nullgravitációban:) Ez a harmadik műve a direktor úrnak, amiben Cillian Murphy fejére zsákot húznak. (Az előzőek a Batman-mozik voltak, ahol a Madárijesztőt kelti életre, egyébként nekem is beugrott, mekkora poén, hogy pont az ő fejére húznak zsákot.) Egy vicces mellékalak-név: Scott Pretty (Csinos Scott), ő egy járókelőt formált meg.  

Ariadné eredetileg mitológiai alak, ő adja Thézeusznak a kardot és a fonalat, amikkel legyőzheti a Minótauruszt, majd kijuthat a labirintusból - itt pedig a labirintusokat tervezi, a teszt során végül ezt a bizonyos mitikus építményt rajzolja le. Emellett alakja az Ariadne auf Naxos című operára is utalhat, ami Hugo von Hofmannsthal és Richard Strauss műve, egy opera az operában, ahogy az Inception álom az álomban. Yusuf az arab megfelelője a bibliai Józsefnek, aki képes volt megfejteni az álmokat. Mal (Cotillard karaktere) neve a Malorie rövidítése (ezért nem értem miért Molnak ejtik), aminek alapja a francia malheur szó, ami balszerencsét, boldogtalanságot jelent. A mal a latin nyelvekben és a franciában rosszat/gonoszt jelent, a visszatérő Edith Piaf-dalban is benne van (erről még lesz szó). A főszereplő figurák megfeleltethetőek egy tipikus filmes stábnak: Cobb a rendező, Arthur a producer, Ariadne a díszlettervező, Eames (Hardy) a színész, Saito a stúdió és Fisher (Murphy) a közönség. Egyesek azt mondják, a film maga a mozgókép-készítés és a moziban átélt élmények metaforája: képek villódzanak a szemünk előtt egy elsötétített teremben, mintha csak aludnánk és álmot látnánk.

Az első rendezése óta ez volt Nolan első munkája, ami abszolút az övé (író, rendező és producer is). Két visszatérő szám a történetben: 528491 és 3502 (illetve ezek különböző kombinációi). A gravitációs változáskor az egész folyosó, ahol Arthur van, forgott, a mozgó díszlet 8 méter hosszú volt. A kocsik között feltűnő tehervonat egy traktorra épített modell, amit egy valódi tehervonatról készített műanyag alkatrész-replikákból raktak össze. Az autók elvileg nem zökkenthetnék ki a mozdonyt a súlya miatt, de mivel álomban vagyunk, ez magyarázat lehet arra, mitől mozdul jobbra-balra a nekiütköző többi járműtől. A hídról lezuhanó autós részletet hónapokon keresztül vették fel, állítólag egy ágyúval lőtték ki a kocsit a vízbe. Az alvó hősök zuhanását egy napig tartott rögzíteni. Amikor beleestek a vízbe, tovább kellett játszaniuk, kb. öt percet töltöttek lent, ahol valóban úgy lélegeztek, ahogy azt láthatjuk, körbeadott oxigénpalackokkal.

Az említett visszatérő motívum a jelzésként használt Piaf-szám, a Non, je ne regrette rien. A dal arról szól, hogy az előadó nem bánt meg semmit, se rosszat, se jót. Marion Cotillard szereplése itt a dallal közösen puszta véletlen, sőt, Nolan el is akarta kerülni az összefüggés lehetőségét, ezért le szerette volna cserélni a dalt egy másikra, de a zeneszerző Hans Zimmer meggyőzte, hogy maradjon ez. A teljes Eredet 2 óra 28 perc hosszú, a Non, je ne regrette rien pedig 2 perc 28 másodperc. A zenei főtéma mély, lassú trombonjai valójában ennek a számnak a trombitái, csak borzasztóan lelassítva - elvileg egy éppen álmodó ember így hallaná Piaf muzsikáját. A stáblista leges legvégén ismét felhangzik ez a részlet, ezzel jelezve, hogy a néző "most fog felébredni a filmből".

Az Inception 160 millió dollárból készült és 825 milliónál is többet hozott be. (Külön 100 milliót költöttek a reklámozásra.) Rengeteg pozitív kritikát kapott, elsősorban eredetisége, szereplői, zenéje és látványa miatt - azonban néhányan negatívan értékelték. Négy Oscart nyert: Legjobb Vizuális Effektek, Legjobb Hangvágás, Legjobb Hangkeverés és Legjobb Operatőri Munka kategóriákban. Elnyerte a Legjobb Drámai Műnek járó Bradbury Awardot (ez sci-fiknek járó legmagasabb rangú díj) és ugyanebben a kategóriában kapott egy Hugot is. Készült hozzá egy internetes előzmény-képregény (Inception: The Cobol Job), valamint 2000 db, limitált kiadású Blu-Ray dvd, amik az álom-szerkezetet rejtő fém aktatáskában, egy szintén fém pörgettyű társaságában lapultak.

Az Eredet egy érdekes film, ám hiába a pörgős akció, valahogy mégse annyira izgalmas. Inkább lövöldözéssel és elképesztő dolgokkal megtűzdelt dráma egy férfiról, aki vissza akarja kapni elvesztett családját. Korántsem akkora szám, mint amekkora felhajtást kapott, de azért nem volt rossz, hátránynak maximum azt említhetném, hogy túl hosszú. 

Pontozás: 

imdb: 8.8 

Szerintem: 4/5 (Sokkal kitalálhatóbb, mint bármelyik másik Nolan-film.) 

Hírek: 

- Christopher Nolan következő nagy sikerre számítható filmje a The Dark Knight Rises, ami elsősorban Juno Temple és Anne Hathaway miatt érdekel:D, de benne lesz még Marion Cotillard, Miranda Nolan, Joseph Gordon-Levitt, Tom Hardy és Michael Caine is. Nolan úr ezen kívül írója a Zack Snyder keze alatt készülő Man of Steelnek, amiben Superman a stílusalkotó "visionary director" és a csavaros sztorik mestere összefogásának gyümölcseként születik újjá. Ezen felül Christopher bácsi pénzel még egy feltehetően 2015-ben érkező, egyelőre cím nélküli Batman-újrát is - ennek írója a remek tollú David S. Goyer. (Az itt említett háromból kettőt láttam, az első nagyon tetszett, a másodikat utáltam, akit érdekel, olvassa el a róluk írt cikkeimet!)

- Leonardo DiCaprio címszereplő lesz a még dátum nélkül Sinatraban, valamint producerkedik az Akira élőszereplős feldolgozásában. Úgy tűnik, Leo kedveli a keleti dolgokat, mert az Akira mellett egy Ninja Scroll című fantasy-be is befekteti a pénzét. A történetről: "A feudális Japánban egy nindzsa nyolc démoni harcossal méri össze erejét, hogy megvédje az országát." Erről se lehet még tudni, mikor lesz kész. (Ezek közül egy se valósult meg.) 

- Joseph Gordon-Levitt főhőse és producere a Loopernek, amiben a fiatal bérgyilkost önmaga jövőbeli énjének (Bruce Willis) megölésével bízzák meg... (Láttam, érdekes volt...)

- Ellen Page Woody Allennel és Jesse Eisenberggel játszik a mester következő mozijában, a Nero Fiddledben. (Ebből lett a Rómának szeretettel.)

- Ken Watanabe szerepel majd a már említett Akiraban. 

- Michael Caine-t a szintén ígéretesnek látszó Now You See Me-ben láthatjuk legközelebb, amiben egy bűvész-csapat előadásaik alatt a trükkjeik felhasználásával bankokat rabol ki, a pénzt pedig szétosztják a közönség között. (Mozsárágyú látta moziban egy barátnőjével, neki nem tetszett, én azóta se néztem meg, pedig már a második része is megvan.) 

Várható írások: Predator, Törvénytől sújtva. 

Ja és még valami: A befejező jelenet az elsötétüléssel nagyon király, de a sokak által odaképzelt mögöttes mondanivaló ellenére a lényege az, hogy Cobb nem törődik már azzal, hogy álom vagy valóság-e, amit lát - mert már elnyerte a jutalmát.

Még a Jégtörők alatt láttam ennek a reklámját és csak néztem, hogy "mi a túró, egy Christina Ricci-film, amiről még nem is hallottam", pedig ránézésre egészen új. Hát most már tudom mi ez, de ha nem rajonganék Ricciért, semmiképp se néztem volna meg... 

Willnek (Owen Benjamin), a főiskola sztárfocistájának szüksége lenne egy aláírásra, hogy átmenjen az egyik vizsgáján és a következő félévben is folytathassa a focizást, ám a reneszánsz irodalom professzora nem hajlandó segíteni rajta, csak egy feltétellel. Mégpedig azzal, hogy a fiúnak be kell állnia a Reneszánsz Vásár parasztjainak sorába és eképpen három hétig egy virtuális középkorban alattvalóként kell élnie. Mivel nincs más választása, elvállalja a feladatot, ami egy idő után egész érdekessé válik, mert a sok őrült között ott van a csinos Kate (C.R.), aki elsőre megtetszik hősünknek. Vajon elnyerheti-e a "herceg" a "hercegnő" kezét, vagy elbukik a lovagi tornán? És sikerül-e a rendes fickókból álló parasztoknak nyerniük a nagy finálén a beképzelt nemesekkel szemben? 

Ez egy ostoba és unalmas film, nincs mit szépíteni rajta. Az alapja egy klisé, amit már tízezerszer láthattunk: a főszereplő bekerül egy tőle totál idegen helyre és ott ő lesz az ász, ráadásul mindenki másnak jobbá teszi az életét. Ezt manapság már lehetetlenség felújítani, a mai néző már azon se lepődne meg, ha egy ember a marslakók közé próbálna beilleszkedni; azt meg, hogy napjaink embere a középkorban akar boldogulni, már legalább háromszor láthattuk (Egy kölyök Artúr király udvarában; Gagyi lovag; Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2). Az aranyos animált főcím még azzal az ígérettel kecsegtetett, hogy a civilben géplakatos/ügyvéd/szippantóskocsizó ebben az alternatív világban herceg/lovag/lovagina lehet; de ebből semmi nem valósul meg. Az ötvenes években még talán viccesnek számító poénok (a szörnyen szar udvari bolond a báb-unikornisával, a ripacs és erőltetett "főgonosz", meg a csúnyán néző rosszfiúk) csak rontják a színvonalat és mindössze az a néhány jelenet értékelhető igazán, ahol Kate és Will civilben szórakoznak a vásáron.  

Valahogy sikerült idekeverni a még most is nagyon szép Ann-Margretet királynőnek, Martin Klebbát törpének és Szórakoztató Cedric-et irodalomprofesszornak; ám hiába voltak itt ezek a színészek, ha őket az elsősorban szintén színjátszó és segédrendező Scott Marshall irányította. A történet bárhonnan nézve gagyi, Benjamin karaktere pedig annyira hétköznapi, hogy az már túlzás - az nem színészet, ha csak önmagát adja. A teljes mozi eladása Christina Riccire hárul és bár csodálatos és nagyon szép, még ő sem elegendő ennyi szemét ellensúlyozására. A legnagyobb baj viszont az, hogy a Reneszánsz szerelem rémesen unalmas. A konfliktusok évtizedes klisék, a vége kitalálható és semmiféle meglepetést nem fog okozni. Kivéve persze, ha meglepődünk a háromnegyedénél látható feltűnően idióta vágáson, ahol a színpadról leeső férfi hirtelen egy másik férfivé válik, aki valahol máshol épp ráesik egy nőre. De hogy honnan, miért és minek, az nem derül ki... 

Érdekességek: A forgatás a Michigani Reneszánsz Fesztiválon zajlott, a helyi lakosok, látogatók és a fesztivál kosztümös résztvevői statisztákként szolgáltak. Az imdbn elolvastam gjartin svéd felhasználó véleményét, aki megvilágosította számomra, hogy "...[Ricci] a jegyese annak az idiótának, aki a férfi főszerepet "játssza". [Már elvileg nem.] Mivel ő [Benjamin] valamiféle komikus, ezért nagy szégyen, hogy egyáltalán nem vicces - az meg még elszomorítóbb, hogy bele kellett rángatnia Christina Riccit egy filmbe, amiben semmi jó dolog nincs." Az All's Faire in Love kb. 18 ezer dollárt hozott be, ezen kívül semmi egyebet nem lehet tudni róla, annyira marginális.  

Bár ez egy rendkívül unalmas és érdektelen film, még mindig ezerszer jobb a mások által egekig magasztalt Nem ér a nememnél, ami szerintem Ricci legrosszabb munkája. De csak a hozzám hasonló nagy rajongóinak ajánlom, hogy megnézzék; mások tartózkodjanak tőle! 

Pontozás: 

imdb: 5/10 (4 év alatt 0.5-öt csökkent.)

Szerintem: 2/5 

Hírek: 

- Cedric the Entertainer szinkronhang lesz a Madagaszkár 3.-ban. 

Várható írások: Eredet, Predator, Törvénytől sújtva.