A Cukornádpárlatmemoár egy igazán hangulatos, vicces, ugyanakkor elgondolkodtató film.
Hunter S. Thompson azonos című regényén alapul, melyet én nem olvastam, szóval fogalmam sincs mennyiben követi az eredeti művet.
Paul Kemp, amerikai újságíró a főszereplőnk (Johnny Depp), aki Puerto Rico államtól várja a biztos megélhetést, a szakmai előrelépést és a kiegyensúlyozott életet 1960-ban. Melót kap egy lapnál, melyet a főszerkesztő (Richard Jenkins) is csak poháralátétnek használna valószínűleg. Összehaverkodik a fotóssal, Bob Salaval (Michael Rispoli) és kénytelen összeismerkedni a médiatermék bűnügyi- és vallási tudósítójával, Moburggel (Giovanni Ribisi). Óriási feladatokat kap, ő lesz a fő felelőse a helyi tekebajnokságokról szóló beszámolóknak és egyéb hasonló érdekességekkel foglalkozik. Persze ő ennél többre hívatott, így megfogalmazódik benne, miként lehetne fellendíteni a lapot, és pont. Mert az nem megy csak úgy hipphopp, senkit se érdekel, milyen folyamatok mennek végbe a puerto ricói társadalomban, blablabla, meg például a túl sok melléknév se ajánlott egy cikk megírásakor, satöbbi. Kemp próbál egyenesbe jönni, netán leszokni a piáról (haha) és ekkor természetesen találkozik egy további nehezítő "körülménnyel", egy nővel (Amber Heard). Mindeközben pedig megkörnyékezik fehérgalléros úriemberek, akik szeretnék felhasználni hősünk írói vénáját, csakis legális célokra. Egyikük az álomhölgy barátja (Aaron Eckhart) egyébiránt. Morálisan, érzelmileg és főleg anyagilag tehát Kemp nem áll túl jól. Ilyenkor pedig két út vár minden hasonszőrű emberre: az egyik az alkohol, a másik járhatatlan. De lehet, hogy a kivétel erősíti a szabályt és Kemp talál egy járhatót?
És akkor arról még szót sem ejtettem, milyen hatalmas poénok tartózkodnak e filmben. Marhára hangulatos, Depp úron kívül mindenképp meg kell említeni Giovanni Ribisit, aki remekül alakít. Eckhart és a főszereplő csaj szerintem korántsem olyan nagy számok, bárki eljátszotta volna ezeket a karaktereket. A képi megvalósítás viszont helyén van, Dariusz Wolskié az érdem, ő volt A Karib-tenger kalózai operatőre is. Egy-egy jelenet szó szerint lélegzetelállító.
Szóval az egész lényege, hogy olyan, mintha nem film lenne, mintha az ember maga járkálna, illetve dülöngélne a szereplőkkel ott az utcán. Két másik emberi lénnyel tekintettem meg, mindhármunknak alapvetően eléggé különböző az ízlése filmek terén és nekik ugyanannyira tetszett, mint nékem. El is kellett fogyasztanunk utána egy-egy rumocskát, stílszerűen.
Sok kritika kiemeli, hogy ez csak árnyéka a remek regénynek, szóval ha a kedves olvasó olvasta azt és látta a filmet, ossza meg véleményét Mozsárágyúval egész nyugodtan. Mozsárágyú meg majd valamikor időt szakít reá és elolvassa. (Már hogy a könyvet, nem a véleményt.)
Ezt a képet meg nem kell kommentálni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tévésámán · http://transfesser.blog.hu/ 2012.02.10. 11:19:37
Akkor a véleményekre nem is vagy kíváncsi?:D
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal