"Helsinki az nyugat?"

     Tímár Péter filmre vitte azt az időszakot, amiről eddig nem tudtuk - pláne én nem, mert akkor még meg se születtem -, hogy milyen izgalmas, vicces és szenvedélyes volt.

     Azért se mindegy, hogy Helsinki (szigorúan s-el ejtve) nyugat-e vagy sem, mert oda lehet kijutni egy kis szerencsével, meg valami színvonalas produkcióval, a VIT-re. 1962-ben. Világifjúsági Találkozó. De ez utóbbi senkit se érdekel, csak le kéne lépni már! Így gondolja ezt Attila (Almási Sándor), Félix (Németh Kristóf) meg Jenőke (Lázár Balázs) is, szóval, mivel semmihez sem értenek, gyorsan alakítanak egy tánczenekart. A többi pedig a sors dolga, gondolják... Mindegyikük más indokból választaná a disszidálásnak eme kevésbé feltűnő formáját, és szívnának végre külföldi cigit, meg találkoznának svéd lányokkal (már persze nem Helsinkiben). Az egész lakótelep a Ki Mit Tud? lázában ég, így a tömb erkölcsi és fizikai értelemben vett mindenese, Simon bá (Gálvölgyi János), a nagyvilági életre vágyó Manci (Nagy Natália), Angéla (Tóth Anita), aki titokban szerelmes Attilába, Boston Cézára (Reviczky Gábor), aki életében még nem mondott igazat, és még sokan mások.

     Mindegyik szereplő maga a röhej, megnevettetnek, de minden nevetés mögött érződik azért a népünkre jellemző "sírva vigadás", és talán ezért is olyan jó film ez. Nekünk szól. Abban a fura, visszafele rögzített formátumban készült, mint mondjuk a Zimmer Feri, tele van hatalmas poénokkal, amik ma már szállóigék. Magyarul: nagyon vicces és mégis a végén kiderül, hogy nem csak a sors keze dönt a Helsinkibe utazókról, még mindig diktatúra van, még mindig nehéz jó lemezhez jutni, satöbbi. Tehát a végén visszaesünk a realitás talajára. De addig van folyamatos mulatság, zene dögivel, meg kiváló színészemberek hada. És nem elsősorban színészként ismert emberek is. :)

     Én bármikor, bárhol, bármilyen körülmények közt képes vagyok megnézni a Csinibabát.