Mikor először olvastam erről a filmről, már tudtam, hogy tetszeni fog és érdemes megnézni. J.J. Abrams neve mostanra egyet jelent az igazi szórakoztató mozikéval, általában amikben részt vesz, azok jól sülnek el (lásd: Cloverfield, Star Trek). Külön plusz, hogy csak most néztem meg, mert mióta végeztem a Jack Nicholson-életrajzzal, azóta Steven Spielbergét olvasom és ő ennek a fő producere, szóval így még egy kis extra érdekesség is volt számomra. A rövid, egyszerű, figyelemfelkeltő cím megint egy remek mozit takar, lássuk, mi ez: 

1979-ben járunk az ohioi Lillianben. Az apró városkában él a tizenéves Joe (Joel Courtney), aki barátaival (Riley Griffiths, Ryan Lee, Gabriel Basso és Zach Mills) saját zombifilmjük elkészítésén munkálkodik szabadidejében. A "rendező" Charles aztán egyik nap felkéri a suli legszebb lányát, Alice-t (Elle Fanning), hogy szerepeljen az egyik jelenetben, ő pedig igent mond. A srácok éjjel kiosonnak a vasúthoz, hogy rögzítsenek néhány snittet, amikor jön egy szerelvény és ezt belefoglalják a moziba. De egyikük sem számít arra, hogy a vonat kisiklik és óriási pusztítást hagy maga után. A kis szemtanúk megegyeznek, hogy senkinek nem beszélnek a dologról, ám ezután az éjszaka után a városkában elszaporodnak a különös események, ráadásul megjelenik a katonaság is. Joe, Alice és barátaik pedig a felvett képsorokat megnézve rájönnek, hogy volt valami a vonaton, valami megmagyarázhatatlan, ami a baleset után elszabadult otthonukban. De mit akar ez az entitás és vajon mi lesz a film meg a város lakóinak sorsa? 

Semmit sem vártam tőle, de megkaptam azt, amit már nagyon régen egyetlen mozitól sem: a szórakozást. A Super 8 egyetlen vágya, hogy szórakoztassa a nézőt és remek munkát végez e téren. A vonatkatasztrófa képsorai elképesztőek, még akkor is, ha a nézése közben azt gondoltam, hogy "azért ez túlzás". A filmforgatás tök jó, a srácok szimpatikusak, és külön tetszett, hogy tényleg hétköznapi fiúk. A rendező srác dagi, a hosszú hajú kicsi és fogszabályzót hord, a magas szemüveges meg olyan tutyi-mutyi, az utolsó srácnak meg nagy elálló fülei vannak - csupa olyan arc és személyiség, akikkel találkozhattál a suliban. A főhős Joel Courtney egészen egyszerű, mindennapos megjelenésű; a csapatból mindössze Elle Fanning lóg ki, aki fiatal kora ellenére már most túlszárnyalja szépségben a nővérét.  

Az alapszituáció Spielberg saját életéből származik: iskolás korában filmeket készített a barátaival/családtagjaival, és újból megjelenik egy bizonyos korábbi alkotásának fő motívuma, miszerint a különös valamivel csak a gyerekek tudnak szót érteni, a felnőttek pedig önös célokból bántani akarják. A Joe életét beárnyékoló tragédia a halál elfogadásáról mesél, ami gyerekként talán még nehezebb, mint felnőtt fejjel; a két csonka család közt fennálló ellentét szintén erre vezethető vissza. Spielberg egészen fiatal volt, amikor az apja elhagyta a családot, ez visszaköszön Alice-nél, csak anyával. És megjelenik még, bár csak felszínesen, a nagy esemény, a tini-szerelem is, de egy manapság szinte idejétmúltan romantikus módon, ami szerintem marhajó. Ha pedig a főszereplők gyerekek, akkor sokat lehet nevetni, hiszen a gyerekkor a vidámság időszaka:) 

A látványvilág nagyszerű, a Cloverfieldben látott módon mindig csak részleteket mutatnak a valamiből, most is inkább a hangok keltik életre. Elképesztő, mikor üvölt, a hideg futkos az ember hátán... A hozzá kapcsolódó eseménysor végtelenül egyszerű, de nagyszerű, igazán családbarát megoldás. Bár csak ritkán hallhatunk zenét, de amikor mégis, akkor remek régi dalok szólnak, meg egy csomószor a hangeffektekkel ijesztenek ránk. A játékidő alatt elénk tárulnak a '70-es évek végén felnövő gyerekek mindennapjai, a kertvárosi élet jellemzői és mindezt sikerült úgy kivitelezni, hogy elkerülték a csöpögős amerikai nacionalizmus felvonultatását - á lá A függetlenség napja. A főszereplők remekelnek, bár elsősorban Fanning és Courtney emelkedik ki közülük, de nekem Griffiths és Lee játéka is tetszett. A felnőttek közül ismerős lehet Alice apja, Ron Eldard, akit A szellemhajóban láthattunk; az ezredes bőrébe bújt Noah Emmerich a Truman Show-ból és a napszemüveges, bajszos néger, Richard T. Jones, a Reneszánsz emberből. A rendező J.J. Abrams valahol felbukkan katonaként, a zeneszerző Michael Giacchino pedig Crawford seriffhelyettest játssza.  

Érdekességek: A történet két különböző ötletből állt össze: az egyikben a '70-es évek végén pár gyerek filmet forgatott, a másik egy űrlény-invázió volt. A rendező ugyanakkor szeretett volna tisztelegni Steven bácsi mozijai előtt, főleg az E.T. és a Harmadik típusú találkozások járt a fejében a forgatókönyv megírásakor. Spielberg szinte folyton ott volt a helyszíneken és mind ő, mind Abrams azt nyilatkozták, hogy ez volt a legszórakoztatóbb forgatás, amin valaha részt vettek. Charles alkotását, a The Case-t igazából elsősorban Gabriel Basso meg a többi gyerek találta ki, a direktor csak segített nekik. A kész rövidfilmet a végefőcím elején megnézhetjük és nagyon király, érdemes megvárni:D  

Elle Fanning csak 12 éves volt a felvételek idején (azért amikor Joe elmegy Alice házához és a lány apja éppen hazajön, akkor legalább 16-nak néz ki), így a törvény szerint nem vezethetett: ezt úgy oldották meg, hogy egy kaszkadőr a hátsó ülésről, távirányítással vezérelte az autót. Mikor a főszereplő fiú szembenéz a végén a lénnyel, akkor a haját borzoló fuvallat (a valami lehelete) valójában Abrams, aki egy nagy kartonpapírral legyezte Joel Courtney-t:D A városházi gyűlésen az asszisztensek között a szemfülesek felfedezhetik Dakota Fanninget. A Super 8 volt Courtney és Riley Griffiths első filmje. Zach Mills-szel a Mr. Magorium meseboltjában találkozhattunk, Ryan Lee pedig benne van a legújabb Dévid Getta-klipben (és egyébként a hatalmas fogaival meg a fura arcával tisztára úgy néz ki, mint a csalfa volt barátnőm:D:D:D:D). A szörnyet Coopernek nevezték el a stábtagok, a mozgását pedig Bruce Greenwood szolgáltatta, az ő digitális lenyomatára építették fel a bestiát. A névtelen mellékalakok közt találhatunk egy Zilai Zoltán nevű úriembert, aki a katonák egyikét alakította.  

A benzinkutat Kelvin-állomásnak hívják, ez a név Abrams egyik visszatérő motívuma. A vonat teljesen számítógéppel rajzolt, a baleset pedig direkt eltúlzott, hogy emléket állítsanak vele a régi nagy katasztrófafilmeknek. Az éjszakai jelenetet tényleg éjjel vették fel, külső helyszínen és nem egy elsötétített stúdióban. A végén lévő mágneses mezős részben látható az a bicikli, amivel Elliot elmenekíti E.T.-t az üldözőik elől és megállapítható, hogy csak bizonyos tárgyakat vonz a mező, amiket a lény maga választ ki. Amikor Joe szembenéz a teremtménnyel, az a fiú halott édesanyjának szemével néz vissza rá. Fura hiba, hogy a srácok a suliban valahogy képesek lejátszani a filmfelvételeket, pedig nincs áram a városban. A The Case-t sajnos nem lehetett valódi 8 mm-es filmre venni, mert a szemcséssége miatt az utómunka lehetetlenné vált rajta, ezért 16 mm-es szalagra rögzítették. Ahogy a Cloverfieldnél, a promóció részeként itt is többféle vírus-marketing-kampányt indítottak, a Valve pedig a Portal 2 mellé kiadott egy interaktív előzetes-játékot, ahol a játékos a vonaton van, mielőtt az kisiklik, aztán pedig a trailerhez hasonlóan kinyílik az ajtó és hallhatjuk a szörny hangját. 

A Super 8 50 millió dollárból lett és kis híján 260 milliót hozott vissza. A kritikusoktól azon nyomban pozitív visszajelzéseket kapott, főleg a nosztalgikus mivolta, a kitűnő látványelemei és a jó zenéje miatt dicsőítették - többen 2011 egyik legjobb nyári mozijának választották. Külön elismerték Elle Fanninget és Joel Courtney-t játékukért, viszont a mozi befejezése sokaknak nem tetszett. A nézőket szintén megosztotta a lezárás, egyesek erőteljes, érzelmes, kielégítő megoldásnak tartották, mások erőltetettnek és elhamarkodottnak - nekem tetszett.  

Ez egy marhajó mozi, amiben keveredik az ifjúsági film, a sci-fi és a dráma. Látványos, lenyűgöző, humoros és kiemelkedően szórakoztató, csak ajánlani tudom! 

Pontozás: 

imdb: 7.1 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 

Utólagos szerkesztés: Másodszorra, magyarul nézve inkább a nagyon erős érzelmi töltete, a szépsége és a jó viccei fogtak meg a Super 8-ban. Már nem volt olyan izgalmas, de a szívszorító és a kedves pillanatok így is meghatottak:) Nagyszerű alkotás, érdemes többször látni!

Hírek: 

- J.J. Abrams pénzeli az egyelőre még cím nélküli Cloverfield-folytatást; valamint producere és rendezője lesz a 2013-as új Star Trek-epizódnak. Ezeken felül íróként és direktorként működik közre egy Revolution névre hallgató, tévére készülő sci-finél. A történetről: "Egy csapat ember harcol a túlélésért és szeretteik megtalálásáért egy világban, ahonnét mindenfajta elektromos energia hirtelen rejtélyes módon eltűnik." (Az első lett a Cloverfield Lane 10, a második a Sötétségben, amiről írtam is.)

- Steven Spielberg támogatja a Sötét zsaruk 3.-at és a Stephen King regényeiből készülő The Talisman tv-sorozatot (már a Poltergeist óta együtt akart dolgozni Kinggel). Valamint ő a producere a Jurassic Park IV-nek és a When Worlds Collide-nak, amiben egy bolygó neki fog ütközni a Földnek és a közelgő katasztrófa árnyékában láthatjuk, hogyan viselkednek, mit tesznek az emberek. Spielberg rendezni is készül, mégpedig a Robopocalypse névre hallgató dráma/sci-fi/akciót. Ebben egy jövőbeli robot-lázadás utáni események szemtanúi lehetünk - kicsit Terminátor-koppintásnak tűnik, nem? (A Men in Black 3. részéről azóta elkészült a cikkem, a Jurassic Park 4 pedig végül Jurassic World néven látott napvilágot.)

- Joel Courtney lesz egy 10 000 000. Mark Twain-feldolgozásban, a Tom Sawyer & Huckleberry Finnben Tom. 

- Elle Fanning jövőre egy drámában szerepel, a Bombban: "Két tinédzser lány életét mutatja be a '60-as évek Londonjában." Fanning mellett főbb szereplő lesz Christina Hendricks és Anette Bening. Elle még egy fantasy-ben is felbukkan egy év múlva: a Maleficentben a Csipkerózsika történetét mutatják be a gonosz Maleficent szemszögéből, akit Angelina Jolie játszik, Fanning a hercegnőt kelti életre. (Utóbbiról írtam azóta.)

A múlt héten nem igazán néztem új filmeket, inkább csupa olyan elé ültem le, amit már láttam, de tudtam róla, hogy szórakoztató. Meg aztán volt más dolgom is. Tegnap a horoszkópon azt írta, ideje rendet tennem a feljegyzéseim között, úgyhogy azzal a lendülettel felújítottam a fő listámat és kidobtam róla legalább 10-15 címet, amik igazán mégsem érdekelnek. Az összes többit felírtam egy tiszta lapra és mivel a legelső ez volt, így gyorsan megkerestem és aznap este megnéztem. Emily Browningot gondolom sokan ismeritek, tavaly a Sucker Punch miatt elég nagy hírverést kapott, de a múltban már bizonyított a Hívatlan vendégben és láthattátok a Lemony Snicketben is. Browning kisasszony híres arról, hogy megválogatja a szerepeit, elsősorban nem a pénz hajtja, hanem a kihívás - éppen ezért sem vállalta el a tvájlájt főszerepét, amit végülis Stephanie Meyer neki írt... Mikor 2011 nyarára lecsengett az Álomháború okozta sokk (nekem nagyon tetszett, de mégse váltotta be a hozzá fűzött reményeket), újabb "botrány" volt kitörőben, mikor híre ment a Sleeping Beauty-nak. Leírom a történetet és ebből rögtön megérthetitek, mire gondolok: 

Lucy (E.B.) főiskolás lány Ausztrália egyik nagyvárosában. Sodródik az élettel, bármibe belemegy, legyen szó drogokról, szexről vagy mondjuk takarítási munkákról. Egy nap aztán meglát egy hirdetést az újságban és jelentkezik a megadott címen. A szép és elegáns Clara (Rachael Blake) alkalmazza őt speciális hálózatában, amely gazdag, idős férfiaknak nyújt erotikus szolgáltatásokat. Lucy-ból pedig Sarah lesz, aki minden alkalommal megiszik egy csészényi bódító italt és mély álomba zuhanva kiszolgáltatottjává válik a kliensek akaratának... A lány életében lassan egyre több negatív dolog következik be, és ez a különös munka lesz az egyetlen biztos pontja. De vajon miféle tragédiának kell történnie végül, hogy felrázza a nemtörődömségbe burkolózó lányt - ki lesz végül a herceg, aki felkelti Csipkerózsikát?

"Miért ne?" 

Csak annyit tudtam, hogy Emily a főhősnő és sok benne a pucérkodás, de nem erre számítottam. Az első pár jelenet után már szinte fel sem tűnt a ruhátlanság és a sztori nyomasztó egyszerűsége, meg a sokszor sokkoló képi világ kezdett lehengerelni. Ugyanis amit leírtam, az végülis csak egy részlete a teljes történetnek; én inkább úgy foglalnám össze, hogy egy hiábavaló élet, egy céltalan, passzív, az eseményekkel sodródó, mások akaratának bábjaként létező lány története ez. Ő az egyik véglet, amit jó elkerülni, ám a mai fiatalságban számos ember van, aki ilyen módon él - vagyis kicsit kordokumentumnak is mondható.  

Régi nagy kérdés a szexiparban dolgozók problémája: elítéljük-e őket vagy ne? Köteleznünk kell-e őket, hogy "rendes" munkát válasszanak? Van-e egyáltalán jogunk, hogy korlátozzuk őket? A filmben Lucy két különböző munkát végez: egy kajáldában takarító és fénymásolós egy irodában, ám mindkét helyen megterhelik és feltehetőleg alig fizetik meg. Aztán bejön ez a bizonyos lehetőség, ahol gyakorlatilag semmit sem kell tennie és mégis egy csomó pénzt kap. Te vajon hogyan döntenél a helyében? Robotolnál éhbérért vagy inkább vállalnád ezt a különös lehetőséget egy csomó léért? A választ számomra Dobray Sarolta könyvének, az Őrült világnak első része adja meg, amiben az írónő Olaszországban dolgozó magyar alkalmi örömlányok közé épül be (de csak lakótársként:)). Itt aztán kiderül, hogy egy hétvége alatt megkereshetnek akár félmillió forintot és egyenesen rosszul érzik magukat, ha napi 10-15 kuncsaft nem dolgozza meg őket... A "strici" pedig azt nyilatkozza, hogy az ország női lakosságának igen nagy része ilyen vagy olyan formában, de kipróbálja ezt. Könnyű munka, sok pénz. Ez tehát az első dolog, ami hősnőnket válaszút elé állítja, ám ő nem úgy reagál, ahogy bárki más tenné. 

Felszínesen ugyan, de kibontakozik egy szerelmi szálnak nevezhető valami. A Birdmann névre hallgató úriember és hősnőnk közt fennáll ez a talán plátói szerelemnek mondható dolog. Ez az, ami meglepő fordulattal szolgál majd, de annyira finoman mutatják be, hogy szinte észre sem lehet venni. Ez is tetszett egyébként: az elegáns megoldások, amikor az eseményeket csak érzékeltetik és sok mindent a képzeletünkre bíznak. A módszer ellensúlyozza a látványt és az eseményeket, így az egész sztori éle egy kicsit tompul, de ez nem baj. Visszatérve a szerelmi szálra: szöges ellentétben áll a bárban történő dolgokkal, ugyanis itt kiderül, hogy Lucy-nak nem feltétlenül van szüksége drogokra, hogy megtegye azt, amit mások akarnak... Birdmann szolgáltatja a második eseményt, aminek jelentősen ki kellene hatnia a központi szereplőre, de ő ismét szokatlan módon válaszol erre. Mialatt "élvezi az életet", a valóságban minden kezd összeomlani körülötte.  

Harmadrészt a Sleeping Beauty foglalkozik az idősek és fiatalok közti óriási különbséggel, a korosodó férfiak szexuális életével, meg az elmúlás közeledtével beköszöntő érzelmekkel. Ezeket az Első Férfinak nevezett karakter (Peter Carroll) testesíti meg. Van benne valami ellenállhatatlanul szimpatikus: ránézésre 60 és 70 közötti úr, aki élete alkonyán döbben rá, hogy bár sok mindent elért, mégsem boldog és valahogy belefáradt a színjátszásba. Szeretné egy kicsit még jól érezni magát, a hátralévő néhány évét maximálisan kihasználni, de már képtelen rá... Szerintem egyébként elvesztette a feleségét, így özvegyként szomorú és még a Lucy-val folytatott "aktusában" sincs semmi undorító. Kedveltem ezt az alakot, mert ő az, aki az elvesztegetett fiatalságot jelképezi, meg azt, hogy a társadalom elvárásainak teljesítése még nem biztos, hogy egyenlő a boldogsággal.  

A Sleeping Beauty művészfilm, így rengeteg szép képet láthatunk. Az aprócska, tejfehér bőrű Browning a nagyváros szürkeségében, a hatalmas szobában, vagy a megvetett ágyban szinte elveszik; a kamera az első percekben végig áll, nem mozog és ez egészen különös hatást kelt. Visszatérő motívum az autók mellett elsétáló hősnő, a lány keze és az üzenetek, amiket a lakótársai hagynak neki. A letépett növényi termés talán az elvesztett ártatlanság, az Első Férfi monológja után felbukkanó stoppos és Lucy rosszulléte a hiábavalóságra való rádöbbenés, a pénz elégetése pedig az önutálat, az érdektelenség jelképe. A nyomasztó légkört csak fokozza, hogy alig van zene, ám a legvégén szóló félelmetes muzsika az utolsó képekkel együtt rendkívüli hatású. A film tabudöntögető, ám a történetnek nincs eleje és nincs vége - míg Emily kitárulkozik előttünk, Lucy-ról valójában alig tudunk meg valamit. Az alapvetően sötét hangulat kiteljesedik a két kellemetlen csúcsjelenetnél: a kísérletben és a Második Férfi "aktusában".  

SZPOJLÖR ÁLÖRT 

Az egyetlen dolog, amit tényleg nem értettem, az a barátja halála. A srác egyértelműen alkoholista, de öngyilkos lesz vagy elissza a máját? Lucy pedig folyton itatja, vagyis alig törődik vele, ráadásul ha öngyilkos lett, akkor szerintem hagyja meghalni... 

SZPOJLÖR ENDSZ HÍR 

Az egész film Emily Browning vállain nyugszik, ő viszi előre a cselekményt, mindig csak azt látjuk, ahol fizikailag jelen van. Aki anno az Álomháborúnál több vetkőzést várt tőle, az itt megkaphatja, de mint már mondtam, egy idő után abszolút lényegtelen lesz ez a dolog. Emily tökéletesen játszik, teljesen természetes, még a rendkívüli kihívással járó első jelenetben is az - ezt például nem biztos, hogy sokan utánacsinálnák... Egyébként pedig fantasztikusan mutat ruhátlanul, valamiféle éteri jelenség, mint egy tündér - a mocskos valóság könnyen megkapható királylánya. A többiek közül nekem leginkább Peter Carroll játéka tetszett, de meg kell említenem Chris Haywoodot, a Második Férfit, ő volt számomra az egyetlen igazán negatív figura és kitűnően keltette életre ezt a visszataszító embert. A rendező-író az elsőfilmes Julia Leigh, aki elsősorban írónőként keresi kenyerét.  

Érdekességek: A Sleeping Beauty valójában Csipkerózsikát jelent, de itt most szó szerint kell venni, vagyis alvó szépség. A rendezőnő javaslatára Browning Lars von Trier Antikrisztusában Charlotte Gainsbourg alakítását tanulmányozta, azt vette alapul. 2008-ban készült egy Hollywoodi Feketelista, amin az akkoriban visszautasított legjobb filmötletek szerepeltek, ez is köztük volt. Majdnem az összes jelenetet egy részletben vették fel, ezért nincsenek különböző látószögek, mindent mindig egy irányból mutatnak. Egy vicces név a stábból: Pearl Tan (Lebarnult Gyöngy:D), ő a pedikűrös. Egy francia sajtós úriember egy általam látott interjúban azt mondta, hogy ha Lucy Csipkerózsika, akkor Clara a boszorkány - és tényleg, mint ahogy a mesében, itt ez a nő altatja el a lányt. A vízben úszós rész az egyetlen, ami látomás, a többi dolog mind valóságos.  

Emily Browning a szerepéről: "Passzív, nihilisztikus, engedi, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek vele. (...) Azt hiszem, csak nagyon, nagyon eltávolodott a körülötte történő eseményektől. Úgy gondoltam, rendkívül érdekes alak. Manapság gyakori a korosztályomban, hogy az emberek ilyen nemtörődöm, már-már mazohisztikus módon élnek, de szerintem a leginkább figyelemfelkeltő Lucy-ban az, hogy nála ez nem a naivitásból fakad. Nagyon is tisztában van vele. Van ez a szinte perverz érdeklődése az iránt, hogy mi fog történni vele, ha átengedi az irányítást külső erőknek és úgy vélem, ez nagyon érdekes." Elmondta azt is, hogy a valóságban nyugis, csendes életet él, így ez igazi megmérettetés volt számára. Visszautasítja az olyan szerepet, amiről már ránézésből érzi, hogy el tudná játszani, a kihívások vonzzák. Nem az vezérli, hogy sokkoló mozikban játsszon, hanem hogy érdekes feladatokat vállaljon el. Már az első jelenet elolvasása után úgy döntött, életre akarja kelteni Lucy-t, aki az ő antitézise. Az utolsó jelenet felvétele volt a legnehezebb számára, mivel ekkor a karakterét mindenétől megfosztják. Julia Leigh számára a sztorit az idős férfiak fiatal nőkkel való "vigasztalódásának" rég bevett szokása és egy rémálom ihlette, amikor azt álmodta, hogy alvás közben lefilmezik. 

A Sleeping Beauty 3 millió ausztrál dollárból készült, hazájában durván 300 ezer amerikai dollárt hozott be. A hozzáértők támadták és dicsérték is; mivel művészfilm, így ez teljesen érthető.  

Nem tudom, mit mondhatnék rá. Sötét hangulatú alkotás, ami rossz érzést kelt a nézőben; túlzott egyszerűsége néha már bántó. Emily Browning-rajongóknak kötelező, de CSAK 18 ÉVEN FELÜL! 

Pontozás: 

imdb: 5.3 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Én nem adnék rá pontot. Aligha mondhatnám, hogy tetszett, de azt se, hogy rossz volt. 

Hírek: 

- Emily Browning legközelebbi érdekes filmje az általam már nagyon várt cím nélküli Sebastian Silva-thriller, azaz a Magic Magic; főszerepben Juno Temple, Emily és Michael Cera. Ezen felül Browning kisasszony említette interjúi egyikében, hogy következő munkája a Cassie and Jude című vígjáték lesz, amiben egy ikerpárt kelt életre, ám ennek a rajongói oldalak kivételével sehol nincs nyoma a neten, így nem tudom, tényleg lesz-e ilyen mozgókép. (Nem lett.)

Várható írások: Mr. Bean nyaral, Super 8.

Májusban érkezik hozzánk A Sötét Lovag: Felemelkedés és ennek kapcsán a széles tömegek is megismerik majd Juno Temple-t. (Sajnos nem így lett...) Addig viszont tovább publikálom elemzéseimet a filmjeiről, aztán ha többen fogják ismerni, jöhetnek ide olvasni róluk:) Három olyan mozija maradt, amit szeretnék látni és meg tudok nézni, ám ezek közül a Glorious '39 kevésbé érdekel, mert valami ósdi dráma; A három testőr 3D meg csak végső esetre van, ha már semmi egyebet nem találnék tőle. (Tévedtem, mind a kettő remek volt!) Aztán pedig maradt ez, amiről annyit tudtam, hogy Junonak barna benne a haja, a műfaj fantasy és valaki azt írta róla a tumblrön, hogy "elszáll majd tőle az agyad, ha megnézed". Ennyi már éppen elég ajánlásnak és mikor belenéztem, rögtön láttam, hogy itt valami igen érdekessel lesz dolgom. Ez a lehető legenyhébb kifejezés rá, konkrétan keresem a szavakat, amikkel le tudnám írni...

A jövőben az emberiség gyakorlatilag elérte a halhatatlanságot, mivel újra tudják építeni az elhaló sejteket. Nincs már szex, nincs szerelem, minden fehér, steril és furcsa. Ebben a világban él az utolsó halandó, Nemo Nobody (Jared Leto), aki éppen ma tölti be 118. életévét. A televízió nagy felhajtást csinál körülötte, mert Nemo hamarosan meg fog halni - utolsóként a világon. Érdekes módon azonban rendkívül hosszú élete ellenére senki se tudja, ki ő, még talán saját maga sem. Egy vállalkozó kedvű fiatal újságíró besurran az öregember kórházi szobájába és megkéri, mesélje el neki az életét, amit egy antik szalagos magnóra rögzítene. És Mr. Nobody elkezd mesélni, a történetéből pedig mindent megtudhatunk róla a születése előtti időtől egészen mostanáig. De amit mond, csupa zagyvaságnak tűnik, tele ellentmondásokkal. Hogy lehet egyszerre három különböző felesége? Hogy lehet itt, ha már többször meghalt? Egyáltalán igaz egy szó is abból, amit hallunk tőle?

"Én nem létezem. De te honnan tudod, hogy létezel-e?" 

Először is, le kell szögeznem, hogy ez nem amerikai alkotás, hanem belga-francia-német-kanadai. Én az Extended vagy Director's Cutot néztem, ami két és fél óra, de mégis odaszögezett a monitor elé. Képtelen vagyok megfogalmazni, hogy mi van benne, mert annyira elképesztő. Fantasztikus, leírhatatlan hatású mozi, amiben a lenyűgöző látványvilág és a szépség mindennemű formája mellett a csavaros sztori, a humoros jelenetek, meg a szerelem jó és rossz oldalának tökéletes bemutatása is ámulatba ejtheti a nézőt. Az elején sokat lehet nevetni, később egyes jelenetekből csak úgy árad a szomorúság, de mindenek felett az egész baromira meglepő. Olyan fordulatok vannak benne - legalább öt alkalommal tátva maradt a szám, egyszer hangosan ki is mondtam, hogy "aztakurva", szóval értitek? Több idősíkon, több helyszínen és "dimenzióban" játszódik a cselekmény, de mindent összeköt a főhős személye, aki látja a jövő egyes pillanatait. Elsődlegesen Juno miatt akartam látni cikkem tárgyát, de a történet annyira magával ragadott, hogy még majdnem ő is beleolvadt a nagy egészbe számomra. Akinek tetszett a Donnie Darko meg a Pillangó-effektus, az nézze meg ezt, mert mindkettőt lazán lemossa a pályáról!

"Minden út jó út. Bármi lehetett volna bárhogyan. És pontosan ugyanannyit jelentene."

Jared Letot eddig aligha tartottam nagyra, mivel a zenéje nem tetszett és bár filmen már találkoztam vele (Rémségek könyve), teljesítménye elsikkadt. Itt viszont nagyon király volt, Nemo minden egyes arca, amit megformált, hiteles lett, például szemüveggel és azzal a félhosszú hajjal kicsit Jim Carrey-re emlékeztetett:D A nők közül elsőnek Temple kisasszonyt méltatnám: cuki, mint mindig; ő az első valódi szerelem megtestesülése, a barna lány piros ruhában. Bár alig szerepel, de tetszett. Diane Kruger tökéletesen ábrázolja Juno karakterét felnőttként, szerintem sokkal szebb barnán, mint szőkén és tényleg, az volt benne a legjobb, hogy a figurája mennyire hasonlít tinédzser önmagára. Sarah Polley is jól formálja meg a depressziós anyát, de elég fájdalmasak a jelenetei, így most annyira nem volt számomra szimpatikus, mint a Holtak hajnalában. Kiemelném még Natasha Little-t, az Anyát, aki egyrészt szép, másrészt mellékszereplő mivolta ellenére kitűnő teljesítményt nyújt; meg az Elise-t 15 évesen játszó Clare Stone-t, mert tetszett:) A férfiak közt Leto mellett a tini Nemo bőrébe bújó Toby Regbo remekelt, akiről el lehetett hinni, hogy magányos, zárkózott; vagy szerelmes és boldog; lányos arcával pedig igazán különös párja Junonak. Van még egy ismert pofa, az Apa, Rhys Ifans, aki itt visszafogja magát, de azért rossznak mégse nevezném. Az író-rendező a belga Jaco Van Dormael volt, aki egy rövid időre látható is, a tojást főző brazil munkanélküliként.

Érdekességek: Nemo teljes neve magyarul azt jelenti, hogy Névtelen Senki, ugyanakkor a keresztneve visszafelé omen, vagyis jel, amiből következtetni lehet a jövőre (ez utal a képességére). Az időben oda-vissza haladására utal Anna és lánya Eve neve, amik oda-vissza ugyanazok. Minden egyes élet, amit a főhős átél, más színű, másként fényképezték és másmilyen zene szól bennük. A három domináns szín: kék - Elise (depresszió, bánat), sárga - Jean (élet, gazdagság) és vörös - Anna (igaz szerelem, szenvedélyes kapcsolat). A fehér (ami az élet előtti és az élet végi részeket uralja) az összes többi szín együttvéve, így a végtelen lehetőségek allegóriája. A külsőségeket többek közt Martin Parr fotográfus munkái ihlették. Az alap események mellett Nemo tévéműsorában szóba kerülnek olyan dolgok, mint a galamb-kísérlet, a Nagy Bumm-elmélet, a Szerelem, az ősi Félelem és az Entrópia [aki nem tudja, mi micsoda, az nézze meg a mozit, abból választ kap a kérdéseire].

A mai napig ez a legdrágább belga film a világon, a pénzt viszont már akkor megadták a készítőknek, amikor mindössze csak a forgatókönyv és a rendező személye volt meg, színészeket pedig még nem is szerződtettek. Furcsának hatott, hogy a Belgiumban használatos nyelvek közül egyiken sem beszélnek a szereplők, helyettük angolul dumálnak, a rendező ezt így kommentálta: "A történet angolul fogalmazódott meg bennem. Hatalmas térbeli és időbeli távolságokat szel át. Az egyik legfontosabb részlet benne egy kisfiú, akinek döntenie kell, hogy az anyjával megy Kanadába, vagy az apjával marad Angliában. Meg aztán volt egy pár nagyszerű angol anyanyelvű színész, akivel szerettem volna együtt dolgozni." (Magyarul: Az angolt a világon mindenütt beszélik, Kanadában és Angliában pláne.) A direktor a Mr. Nobody cselekményét így foglalta össze: "Az embernek felkínálkozó végtelen számú lehetőségről szól. Nincsenek jó vagy rossz döntések az életben. Egyszerűen csak minden döntés egy másik életet eredményez számodra. Ami valójában számít, az az, hogy élsz." Van Dormael a készítés alatt nyilvánosságra hozta a teljes forgatókönyvet.

Ez az utolsó film, amiben Jared Leto színészként részt vett, 2009 óta teljes mértékben együttesének, a 30 Seconds to Mars-nak szenteli az idejét. (Aztán később mégis visszatért a filmekhez, Oscart kapott, stb.) Egy interjúban olvastam, hogy elvileg nem Juno látható, amikor meztelen, hanem egy dublőr (mivel akkor még kiskorúnak számított). Toby Regbo volt a Harry Potter és a Halál Ereklyéi első részében a fiatal Dupladurr professzor. A Mr. Nobody-ban nagyon fontosak a zenék, főként a különböző verzióban visszatérő Mister Sandman. Emellett hallható még néhány számomra kedves sláger, amikről elsősorban Zack Snyder munkái ugranak be, konkrétan a 99 Luftballons Nenától (Watchmen), a Sweet Dreams a Eurythmics-től meg a Where is My Mind? a Pixies-től (utóbbi kettő Sucker Punch). Az egyik vágó egy külföldre szakadt hazánkfia, Veress Mátyas volt, aki elsősorban francia nyelvű filmeken szokott dolgozni.

A Mr. Nobody 58 millió dollárból készült, de mivel főleg filmfesztiválokon mutatták be, meg kevés moziban játszották, így alig 2 és fél milliót hozott vissza. Azonban már a kezdetektől fogva óriási elismerésben részesült a kritikusoktól, sokan közülük 2010 legjobb mozgóképének nevezték. Az első premierje a 66. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválon volt, ahol megnyerte a Biografilm Awardot és a Golden Osellát, utóbbit a legjobb technikai megoldásokért ítélték a filmen dolgozó Sylvie Olivének. A Torontói Filmfesztiválon pozitívan fogadták, a 23. Európai Filmdíj-átadón pedig elnyerte a közönségdíjat. A rangos belga mozis elismerést, a Magritte-díjat legjobb film, legjobb rendező, legjobb forgatókönyv, legjobb fényképezés, legjobb zene és legjobb vágás kategóriákban is megkapta. Jaco Van Dormaelnek ítélték munkájáért az André Cavens-díjat, ami a legkitűnőbb belga direktornak járó elismerés. A Mr. Nobody mára kultfilm lett, filozófiai tartalma, zenéje, jól kidolgozott karakterei és Christophe Beaucarne fényképezése miatt.  

Csak annyit mondanék róla, hogy ELKÉPESZTŐ és hihetetlen ereje van. Aki teheti, nézze meg, engem lenyűgözött. 

Pontozás: 

imdb: 7.9 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 6/5 

Hírek: 

- Rhys Ifans A csodálatos Pókemberben kelti életre dr. Curt Connors-t, vagy ismertebb nevén The Lizardot. (Láttam, írtam róla.)

- Diane Kruger a The Host című sci-fiben lesz Saoirse Ronan partnere. A sztoriról: " Egy lelket, a Vándort, beleolvasztják egy fogságba esett ember, Melanie Stryder testébe, akinek a feladata innentől fogva a Földön élő utolsó emberi kolónia felkutatása lesz." (Erről meg kiderült, hogy Stephanie Meyer újabb szennyes műfaj-megcsúfolási kísérlete...)

Már az első rész óta nagyon kedvelem az Underworld-sorozatot, amiben a szép és halálos vámpírok harcolnak a bestiális külsejű, ám rendkívül intelligens vérfarkasok ellen. A két klán ősi háborújában alakult ki a románc a vérszívó Selene és az emberből farkassá váló Michael között, aminek eredménye végül a vámpírok klánjának megtépázása, meg egy elképesztő erejű hibrid létrejötte lett. Michael ugyanis a két faj közös ősének, Alexander Corvinus-nak az egyenesági leszármazottja, így képes túlélni mindkét éjszakai lény harapását, erejük pedig egyesül benne. Az első rész befejezése nyitva maradt, így várható volt a folytatás. Jött is az Evolúció, amiben a tiltott szerelmespár egy minden addiginál erősebb ellenféllel volt kénytelen szembenézni, az első vámpírral, Marcus-szal, és testvérével, az eredeti vérfarkassal, Williammel. Szerencséjükre Michael elképesztő ereje és maga Alexander Corvinus is őket segíti, így talán lesz esélyük a győzelemre - de mi vár rájuk, ha ez a kaland lezárul? Nos, annak idején nem tudhattuk meg a választ, mert a harmadik rész előzmény lett - kérdéses, hogy kellett-e ez, szerintem jól jött, de aligha volt annyira indokolt. Én csalódtam a Rise of the Lycans-ben, amiért Kate Beckinsale hiányzott belőle, éppen ezért örültem, amikor kiderült, hogy lesz egy újabb epizód, amibe ő is visszatér. Nekem ez már elég volt a megtekintéshez - most rátérek a cselekményre, remélem, még nem ment el a kedvetek Az ébredéstől a hosszú felvezetés miatt:) 

Az emberiség valahogyan rájön, hogy a vámpírok és a vérfarkasok nem csak a képzelet szüleményei, hanem igencsak valóságos lények, akik megfertőzik az embereket és így szaporodnak. A világ kormányai ezért összefognak, majd háborút indítanak a halhatatlanok klánjai ellen - emiatt még a szuper-vámpír Selene-nek (Kate Beckinsale) is menekülnie kell. Már éppen elhagynák a várost szerelmével, mikor rajtuk ütnek és a több száz éves nő elveszíti az eszméletét... Mikor felébred, fejjel lefelé találja magát egy hibernáló-kamrában, fogalma sincs, hogyan került ide, de nincs ideje gondolkozni, mert állig felfegyverzett biztonságiak támadják meg. Ezek nem is sejtik, kivel állnak szemben! Selene kiszabadul és nyomába ered a rejtélyes Kettes Alanynak, akivel valamilyen megmagyarázhatatlan kötés miatt agyi kapcsolatban van; látja, amit ő lát, ha elég közel kerülnek egymáshoz. Biztos forrásból tudja, hogy a Kettes egy hibrid, vagyis csakis Michael lehet az! Ám amikor végül rátalál, megdöbbenve szembesül vele, hogy az illető egy kislány (India Eisley). A gyermekben hihetetlen erő lakozik, emiatt célponttá válik: a rejtőzködő, világuralmi terveket szövögető farkasok el akarják kapni, hogy megszerezzék a hatalmát; a vámpírok el akarják üldözni maguk közül; az emberek pedig meg akarják ölni. A leányzó csak a hősnőre számíthat, így együtt kelnek útra, hogy felderítsék a háttérben álló összeesküvést - és hogy tulajdonképpen kicsoda a Kettes Alany, meg hogy mi lett Michael Corvin sorsa... 

Elkezdődött a film és az első néhány percben a korábbi három epizódból összeollózott jelenetek jöttek, ezután mégis beindul az Awakening: olyan halálokat mutatnak, hogy csak na! Van itt fejletépés, nyílt törés, nyakelvágás, szóval igazán változatos és véres módokon aprítják az ellenfeleket a "jófiúk". Selene minden addiginál gyorsabb, végre látjuk vért inni és hát Beckinsale bőrcuccban, hosszú kabátban meg jégkék szemmel kurvajól néz ki. A sztori tetszett, például amikor Selene felfedezte a lányt, ott marhára meglepődtem; később viszont a vérfarkasok rejtőzködési helye mégse annyira nagy szám, mert valahogy végig sejthető. Egyébként korántsem bonyolult a történet, de beleraktak mindent, ami az első részben jól működött: van egy gyűlölt mutáns, egy kitaszított vámpír (Selene), egy bürokrata vérszopó-nemes (Charles Dance), egy ellenséges tudós (Stephen Rea) és valaki, akiért a hősnő hideg szíve dobog. Az akció óriási, itt aztán premier plánban mutatnak mindent, fröcsög a vér rendesen, szóval a horrorisztikus elemekre sem lehet panasz.  

A főszereplő hölgy már kisujjból rázza ki a karakterét, végülis neki az a feladata hogy szép, szexi és halálos legyen, erre pedig Milla Jovovich mellett ő a legjobb. Stephen Rea és Charles Dance remekelnek, elég csak velük kapcsolatban a V, mint Vérbosszúra meg A postamesterre gondolni - mindketten veterán színészek, rájuk nem lehet panasz. India Eisley szép és olyan törékenynek látszik, éppen ezért óriási, mikor átalakul - sokkal jobban mutat, mint anno Scott Speedman. Ha pedig róla van szó: Michael Corvin benne van a filmben, de nem Speedman játssza, hanem egy hasonmása, akire számítógéppel rajzolták rá az arcot:P A fiatal vámpír meg a nyomozó szerintem érdektelenek, bárki mást felkérhettek volna ezekre a szerepekre. Két embert meg kell még említeni, az első Wes Bentley (Amerikai Szépség, Szellemlovas), aki a Selene-t elengedő tudóst alakítja (kimaradt a stáblistából); a második Richard Cetrone, aki az átalakult lycanek egyike, őt az első részben a hosszú hajú farkasként láthattuk, aki rendőrnek is beöltözik. A rendezők Mans Marlind és Björn Stein voltak, akik tv-sorozatos svéd úriemberek; az írók közt ott van Len Wiseman (az eredeti alkotók egyike), ő pénzelte a produkciót; valamint J. Michael Straczynski, a Babylon 5 atyja.  

Érdekességek: Scott Speedman kijelentette, hogy nem lesz benne ebben, erre az egyik producer azt nyilatkozta, hogy majd visszatér az ötödikben:) Az ébredés sajtóvetítése elmaradt; viszont pontosan ugyanazon a napon mutatták be, mint amelyiken hat évvel korábban a második részt. Ez India Eisley második filmje, az előző is egy horror volt, a Headspace. Egy vicces név a stáblistából: Benita Ha - ápolónőt játszott. 

SZPOJLEREK ITT 

Van valakinek ötlete, hogy hogyan jönnek rá az emberek az éjszaka gyermekeinek létezésére? Talán a Corvinus-hajó felrobbantása és utána a kommandós-akció az ősfarkas nyughelyén; plusz az ezek után maradt bizonyítékok miatt? Tényleg, ha visszaemlékezünk, Alexander azt mondja az Evolutionben, hogy ő takarított fel a fiai után, vagyis, ha meghal, nincs, aki elfedje a nyomokat! Lépjünk tovább: tegye fel a kezét, akinek leesett, hogy a tudós megrendezte a saját fia halálát! Gondoljunk csak bele: amikor a nyomozó kérdéseket akar feltenni neki, a doki azt válaszolja: nem történt szökés, és hogy mivel a fia a fertőzés áldozata lett, ezért a lehető legkomolyabban veszi a kérdést. Aztán persze kiderül, hogy a fiú nagyon is él, ő az óriás vérfarkas. Szóval ez nekem fel se tűnt. Pár fura dolog: a letépődő testrészeknél mindig kifröccsen a vér, de mondjuk mikor Selene benyúl a srác mellkasába és kihúzza a kezét, az nem véres; a vérivás után a szájukon sincs folt; a harcok végén pedig a kezeiken sem. Tutira R-es besorolást kapott a mű, úgyhogy akkor már odafigyelhettek volna az ilyen részletekre... Még egy hiba, amit a neten olvastam: Honnan veszi elő kedvenc vámpírnőnk a gránátot, amivel végül elpusztítja gigászi ellenfelét? Merthogy zsebe nincs, az övén nem függenek gránátok, tehát totál érthetetlen, hogyan kerül az éppen akkor oda. És most jut eszembe, hogy ezt az ötletet egyenesen A Karib-tenger kalózai első felvonásából lopták, ahol a bombadobálós csontit ugyanígy szívatja meg Jack kapitány... Selene itt a harcos filmes anyák sorába lép (pl. Ripley, Sarah Connor). 

SZPOJLER VÉGE 

Az Underworld: Awekening 70 millió dollárból készült és több mint 145 milliót hozott vissza. Február 21-éig bezárólag ez volt 2012 második legnagyobb bevételű filmje, igaz, a "hozzáértők" leszólták...  

Nekem viszont nagyon tetszett a negyedik Underworld, ami olyan, mintha az első rész alapján készült volna, merthogy szinte ugyanazok az események vannak benne - de sokkal durvább, véresebb és látványosabb! A negyedik részek egyébként szinte mindig tetszenek (Ómen 4, Alien 4), ezzel ugyanígy vagyok. Aki szerette az eredetit, annak ez is biztosan elnyeri az elismerését.  

Pontozás: 

imdb: 6.7 (4 év alatt 0.3-at csökkent.)

Szerintem: 5/5 (Biztos, hogy megnézem majd újra!) 

Hírek:

- Len Wiseman rendezi az új Totall Recallt, amiben Schwarzi helyett Colin Farrellnek lesz emlékmása, a női főhőst Kate Beckinsale kelti életre. 

- J. Michael Straczynski írója és producere a készülő The Adventures of Apocalypse Al nevű tévésorozatnak - ez ám a figyelemfelkeltő cím! 

- Stephen Rea a Styria című fantasy/horrorban Eleanor Tomlinson és Marozsán Erika partnere.  

- Wes Bentley-t pár hét múlva Az éhezők viadalában láthatjuk, valamint együtt játszik Amanda Seyfrieddel és Juno Temple-lel a Lovelace-ben, ami a híres pornósztár, Linda Lovelace életéről szól, a címszereplő Seyfried lesz. (Mindkettőt láttam, írtam is róluk.)

Várható írások: Mr. Nobody, a Mulholland Drive értelmezése.

     Ez egy remek film. És nem azért, mert Oscar-díjas.

     York hercegeként találkozunk címszereplőnkkel (Colin Firth), a 20-as években. Azonnal átérezheti a néző, miként hat erre a fiatal és ereje teljében lévő haditengerészre a dadogása; megbénítja, már-már kővé dermeszti. Igaz, hogy nem számít különösebben arra, hogy valaha király lesz, hiszen van egy bátyja, Edward (Guy Pearce), de mégis, mint királyi sarjnak, vannak kötelezettségei, melyeknek szerves része, hogy nagy nyilvánosság előtt beszédet mond. Azaz olvas. Kipróbált már hatásosnak mondott módszereket, vén beszédtanárok technikáit, semmi sem segít, még saját lányainak - egyikük idén ünnepli trónra lépésének 60. évfordulóját - sem tud mesét felolvasni. Egy ausztrál embert ajánlanak feleségének (Helena Bonham Carter), akiről annyit tudni, hogy kiváló sikereket ér el páciensei körében. Ő Lionel Logue (Geoffrey Rush), aki a herceggel való legelső találkozásnál egy pillanatig még mintha megilletődött lenne, de azonnal leszögezi, hogy nem fogja királyi fenségnek szólítani "Bertie-t", és nincs olyan, hogy a palotában tartják a kezeléseket - úgy tekint Albert hercegre, mint bármelyik másik hozzá betévedő beszédproblémásra.

     Kapcsoltuk aligha mondható zökkenőmentesnek, de aztán lassanként megismerjük a herceg múltját, miközben furábbnál furább, viszont láthatóan hatásos kezeléseknek veti alá ez az ausztrál. Amikor gyermekkoráról mesél Bertie, az egyszerűen isteni jelenet és nem is kétséges már a néző számára, mi okozza a borzalmas lámpalázat, az elcsukló hangot, a leküzdhetetlen idegességet és félelemet a beszéd kapcsán. Apja (Michael Gambon) halála után az akkori nézetek szerint erkölcsileg megkérdőjelezhető életmódot folytató tesó kerül a trónra. De mindenki látja előre, hogy Albertünk - azaz Györgyünk - nemsokára követi őt, és ez mindenki számára félelmetes dolog lehet, nemhogy neki. A 30-as évek végét írjuk ekkor, és akkoriban időgép híján is bárki megjósolhatta, mi következik a történelem színpadán...

     Rendkívül érdekes, hogy a film maga elég lassú, a helyszínek, a zene, a jelenetek mind egyfajta súlyos feszültség jelenlétét érzékeltetik, mégis élvezhető, szórakoztató ez a mozi és észre sem vesszük, máris eltelik a játékidő. Minden a helyén van, remek arányban keveredik a tragédia a felemelő pillanatokkal, ezt a herceget egyszerűen nem lehet nem megkedvelni. Colin Firth zseniális, csakúgy mint a valóban ausztrál Geoffrey Rush. Remek párost alkotnak, a király és Logue figurája is tartogat meglepetéseket. Nagyon jó belegondolni, hogy valami hasonló mehetett végbe kettejük között a valóságban is; hogy tényleg életre szóló barátságot és szövetséget kötöttek egymással.

     A címben szereplő tényleges beszéd, meg az azt megelőző pár perc egymaga lehetne egy film, annyi minden zsúfolódik össze benne, pedig semmi mást nem látunk, mint egy embert meg egy mikrofont. Azt gondolom, ebben rejlik az egész titka; amit látunk az egyszerű és vontatott, ám ami emögött valójában van, az meg hááát nem semmi!

     Rendesen kaszált Tom Hooper alkotása, ugyebár a legjobb film lett tavaly és abszolút megérdemelten nyert Oscart Mr. Firth. Vagyis minden tekintetben sikeres mű, pedig egyáltalán nem mondanám közönségbarátnak, engem mégis odaszögezett a képernyő elé különleges atmoszférájával. Csillagos 5-ös, mint amilyen a bizonyítványom volt még 1996-ban. De tényleg. Látni kell!

"I want to be the King and Queen of Cheese" rovatunkban ma:

     Mint tudjuk, előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy magyar.

     Kojak hadnagy (Inke László) is egykor Kócsag Jánosként született kis hazánkban s immár, mint nemzetközileg elismert szaktekintély érkezik Budapestre a Krimi-írók Nemzetközi Konferenciájára. Számára Magyarország gyakorlatilag ismeretlen és érthetetlen terep most már, ahol viszont ugyanúgy tapadnak rá a nők, ugyanolyan jól csúszik a whiskey és itt is történnek gyilkosságok. Szóval nincs idő városnézésre, meg kell vizsgálni a híres geológusprofesszor (Őze Lajos) halálának körülményeit. A már említett nők közül pedig egy csinos szőke (Esztergályos Cecília) feltűnően tapad az egykori Kócsagra - ezt eleinte csak ellenállhatatlan sármjának tudja be főszereplőnk; de lehet, egyéb érdekek vezetik, mondjuk hogy egyel több hulla forduljon elő a filmkockákon.

     Eleve, ilyen címmel ki nem nézne meg egy filmet? Inke László nem csak szinkronhangja volt Telly Savalasnak, de szinte ikreknek is hihetnénk őket, annyira hasonlítottak. Utóbbi egy, azaz 1 dollárért odaadta a megfilmesítés jogait honfitársainknak.

      Amolyan vígkrimi e film műfaja, rendelkezik minden szükséges kellékkel, ami bűnügyi alkotásokhoz elengedhetetlen, ugyanakkor rengeteg vicces dolog is történik. Adott egy gyilkosság meg egy nyomozás és szép lassan egyre több mozaikdarabka kerül a helyére, teljes mértékben kirajzolódik, ami történt. Emellett viszont nevetésre is ad okot bőven Szalkai Sándor filmje, ha ránézünk a stáblistára ez nem meglepő; hiszen itt van Harsányi Gábor, Körmendi János, Koltai Róbert, Gobbi Hilda, Gálvölgyi János és Márkus László. Továbbá Tolnay Klári, Greguss Zoltán, Szakácsi Sándor, Raksányi Gellért, Dörner György, Antal Imre, a főiskolai hallgató Básti Juli, Pécsi Ildikó vagy maga Bástya elvtárs, aki hihetetlen poénként úszómestert alakít. ;)

     Kojak találkozik a kor Magyarországára jellemző anomáliákkal, amik nálunk mégse számítottak anomáliáknak. Pl.: kopaszként is kötelező az úszósapka - tudniillik az esetlegesen lehulló hajszálak végett. A taxisok a hónap második felében már nem feltétlenül állnak meg minden utazni kívánónak, az aranyokleveles zippzárkészítő csak úgy nem áll neki zippzárat javítani, stb. Tehát hősünk nem létező haja égnek áll párszor. De csak felgöngyölíti az ügyet... vaaagy mégse?

     Kiváló film ez, ami természetesen nem hibátlan, de van benn valami báj meg sok-sok röhögős jelenet. Hálistennek. És külön megemlíteném hímnemű olvasóinknak, hogy Esztergályos művésznő sokszor fellelhető lenge öltözetben.

     Ez itt pediglen a remek főcímnóta, csak annyit mondanék, hogy Presser-Sztevanovity D.

Az ember néha belefut olyan alkotásba, amiről nem sok ötlete van, hogy mi lehet, de pár dolog miatt mégis érdekli. Így voltam anno a Prozac Nationnel, amit csak azért akartam látni, mert az volt az első film, amiben Christina Ricci levetkőzött - és kb. ennyi is maradt meg belőle, ami elmond egy-két dolgot a színvonaláról. (2016-os megjegyzés: Túl fiatal voltam, hogy megértsem...) Most megint hasonló helyzet állt elő, a Kaboom ugyanis az első mozi, amiben megnézhetjük Juno Temple-t meztelenül, de érdekelt még a figyelemfelkeltő címe és az imdbn talált sci-fi besorolása miatt is. Előzetes vizsgálódásaimból annyit szűrtem le, hogy ez a film a szexről szól és ennyi, de akkor furdalni kezdte az oldalam a kíváncsiság, hogy mi benne a sci-fi? Férfiként ki ne lenne kíváncsi a kedvenc színésznőjét levetkőztető mozira, pláne ha az tudományos-fantasztikus, átszőve keféléssel?:D Aki erre a kérdésre "engem nem érdekel"-t mondana, az ne olvasson tovább!

Smith (Thomas Dekker) 18 éves, főiskolás srác. Elsősorban a fiúkhoz vonzódik, de néha lányokkal is lefekszik; bulizni jár és idegeskedik a szobatársa különös viselkedése miatt. Ráadásként van egy visszatérő álma, amire nem tudja a magyarázatot - egészen mostanáig, ugyanis elmegy egy újabb buliba, ahol meglát két csajt, akiket az álmából ismer. Azon az estén rengeteg különös dolog esik meg vele, például szoros kapcsolatba kerül a szexi Londonnel (J.T.) és félelmetes víziója lesz állatmaszkot viselő fickókról, akik üldözik. Eztán megtudhatjuk, hogyan próbál meg Smith fiúkkal ismerkedni; hogy legjobb barátja, Stella (Haley Bennett) miként akar szabadulni leszbikus kapcsolatából; Londontől pedig tanácsokat kaphatunk a lepedőakrobatikáról - ám ezalatt lassan egyre több megmagyarázhatatlan dolog történik. A szálak összefutnak, mindenki érintett, az összes srácnak van valami titka és közben felsejlik egy küszöbön álló globális katasztrófa képe. De mi köze Smith-nek ehhez az egészhez, miért akarnak tőle annyian annyifélét és mi lesz a világ sorsa? 

SZPOJLERVESZÉLY INNENTŐL! 

Amennyit tudtam róla, az alapján már gondoltam, hogy itt valami nagy dologról van szó, aztán belenéztem a filmbe és pont azt a jelenetet pillantottam meg, amiben egyik kedvenc együttesem, a Ladytron Weekend című száma szól - ezzel előre megvásároltak a készítők:D Elkezdtem nézni és sorba jöttek a jobbnál jobb poénok, amik közt minden néző találhat olyat, amit ízléstelennek ítélhet; a zene sem volt rossz és a buta tinivígjátéki felszín alatt megbújó fantasy-mellékszál folyamatosan fenntartotta a figyelmemet. Bekövetkeztek előre nem látható csavarok is, meg ott volt a Lorelait (Roxane Mesquida) körülvevő természetfeletti aura, ami valahogy totál természetesnek hat és ez annyira fura, hogy már tetszett. Amikor kiderült, mi van a háttérben, egyre izgibbé vált az egész, aztán vége lett és pislogtam, hogy mi a túró ez a barmó befejezés?

A legkülönösebb az a Kaboomban, hogy ha kivágnánk az összes szeretkezést és szexszel kapcsolatos dolgot, akkor egy kb. 30-40 perces sztorit kapnánk, egy közepes fantasy-t, ami mintha valami gagyi sorozat epizódja lenne. A kevertségével az egyetlen baj az, hogy a sztori elsikkad a szereplők szexjelenetei közt, mintha csak azzal a szándékkal készült volna az egész, hogy "válasszunk szép fiúkat és lányokat, aztán fektessük le őket egymással". Amikor ennek vége szakad, felszínre kerül a sci-finek nevezett akármi és ekkor szembesülhetünk vele, hogy az író-rendező-producer-vágó Gregg Araki sokkal jobban ért a fiatalok kapcsolatainak bemutatásához, mint a természetfeletti összeesküvésesdihez. Az alapötlet jó, mert a műfajok kutyulásával olyan embereket is rá lehet venni, hogy nézzék meg ezt, akiket nem érdekelne egy vígjáték a szexről, de a Kaboom éppen emiatt bukik meg. Ha egy sima dugásos, ostoba komédiának készült volna, ahol a homoszexualitás kérdését boncolgatják, akkor sokkal királyabb lett volna, mert így valami olyan akar lenni, ami nem tud. 

SZPOJLERVESZÉLY VÉGE 

Juno Temple az első negyedben jelenik meg, végig csodásan néz ki és bár ellenérzéseket kellett volna kiváltania, az ő arca párosítva London alapvetően kedves és jó fej személyiségével mégiscsak szimpatikussá tette ezt a "rosszlányt". Rajongóinak körében (vagyis külföldön) hírhedt ez a mozi, hiszen majdnem ugyanannyi időt van benne pucéran, mint ruhában; a végén pedig még meg is kötözik - az a jelenet a kocsiban pedig marhajó, mikor kiszabadul. Thomas Dekker szimpatikus, de valahogy mégsem szurkoltam neki igazán, nem tudom miért. A mellékszereplők közül Haley Bennettet meg Roxane Mesquidat emelném ki, mert ők szépek, a többiek érdektelenek.  

Érdekességek: Gregg Araki homoszexuális, de saját bevallása szerint nem "meleg filmrendező". Thomas Dekker a House-ban volt a vallásos gyógyító srác, a valóságban pedig a csodálói találgatják, hogy milyen beállítottságú. Ő maga azt vallja: "Eddig valódi kapcsolatom csak nőkkel volt, de nem ragaszkodom hozzájuk. Ha lehetőséged van, hogy bármit kipróbálhass az életben, miért mondanád, hogy ezt és ezt nem próbálnád ki soha?" Juno Temple így vall a filmes szexualitásról: "Úgy gondolom, az embereknek nem kellene idegeskedni, ha erről kell beszélniük, mert ez mindenkit érint. Az erőszakos jelenetek számomra sokkal megterhelőbbek, mint bármelyik szexjelenet. Az erőszakot sokkal ijesztőbbnek tartom. Tavaly lőnöm kellett egy fegyverrel [a Killer Joe-ban] és ezt sokkal inkább idegőrlőnek találtam, mint egy szexjelenetet. Szerintem a szexualitás fontos. Ez tesz azzá, aki vagy. Ettől leszel nő, ettől változol, növekedsz és tisztában leszel tőle a testeddel. Ha forgatunk, az nem valóságos. Elég fura, hogy például megmondják, hová rakd a lábad. Koreográfiára épül és korántsem izgató. De nem, nem félek felfedezni a szexualitást a vásznon."

A 2010-es Cannes-i Filmfesztiválon elsőként ennek a filmnek ítélték oda az új Queer Palm-díjat, amit a jövőben is olyan mozgóképnek adnak majd, ami hozzájárul a melegek, leszbikusok és biszexuálisok ügyének támogatásához. A Kaboom készítési költségei ismeretlenek, 116 ezer dollárt hozott vissza, kritikai fogadtatásáról szintén nem találtam adatokat.  

Egyrészt tetszett, mert vicces és tele van jó csajokkal, másrészt viszont a történettől sokkal többet vártam, a befejezése pedig iszonyúan gagyi. Fogalmam sincs, mihez tudnám hasonlítani; mindenképpen eredeti, de nem annyira jó, mint vártam. 

Utólagos szerkesztés: Sokat gondolkoztam ezen a filmen és rájöttem, mi a "hibája". Ellentétben mondjuk a Priscilla, a Sivatag Királynőjével és a Dirty Girllel, a Kaboom semmit nem tesz azért, hogy szimpatikusnak lássuk a homoszexuális karaktereket. Míg a Priscillában a három főhős közül legalább egyet biztosan megkedvelünk; a Dirty Girlben szereplő Clarkkal is hamar megbarátkozunk; addig az itteni Smith bemutatásában semmi pozitív nincs. Lehet, hogy Gregg Araki rendezése közelebb áll a valósághoz, de ettől még nem segíti jobban a melegek elfogadását. 

Pontozás: 

imdb: 5.7 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 3/5 

Hírek: 

- A szőke Thort alakító Chris Zylka felbukkan majd A csodálatos Pókemberben is. 

Várható írások: Kojak Budapesten, A király beszéde, Underworld 4, a Mulholland Drive értelmezése és még valami Juno Temple-ös. 

Mivel a Weekendből csak rossz minőségű felvételek vannak a youtube-on, így inkább belinkelem az abszolút kedvenc Ladytron-számomat, a Burning Upot:

Újfent a cinegore megbízásából néztem meg egy filmet, de ezúttal tőlem származott az ötlet, hogy az ehavi kerekasztal David Lynch ikonikus filmje legyen. Évekkel ezelőtt láttam utoljára, fogalmam sincs, hogy mikor, de azóta mondogattam mindenkinek, mennyire jó meg durva ez, szóval nem ártott az újranézés. A véleményem most sem változott, ám mivel ez egy elképesztően szürreális és nehezen értelmezhető alkotás, így elhatároztam, hogy két cikket írok róla. Most jön az általános értékelő írás, majd később egy összefoglaló a neten olvasható néhány populáris értelmezésről, kiegészítve saját gondolatokkal. Tehát, aki a mögöttes tartalomról akar olvasni, az várja meg a következő bejegyzést! 

A Mulholland Drive Hollywood leghíresebb utcája, ami a hegyekben kanyarog végig. Itt lakik Jack Nicholson, itt élt Marlon Brando, és most azt láthatjuk, hogy ugyanitt egy fiatalokkal teli kocsi összeütközik egy limuzinnal. Az egyetlen túlélő egy zavarodott és rettegő nő (Laura Harring), aki el akar bújni a világ elől, így besurran egy idős asszony luxuslakásába, ami éppen üresen áll. Hamarosan viszont társaságot kap, ugyanis a városba érkezik a lakás tulajdonosának unokahúga, a színészi ambíciókat dédelgető, naivnak és ártatlannak tűnő Betty (Naomi Watts), aki rátalál a betolakodóra, de ahelyett, hogy kidobná, felajánlja neki a segítségét. A sötét hajú nő ugyanis amnéziás, fogalma sincs róla, hogy kicsoda és hogy honnan jött vagy miért van ott, csak a balesetre emlékszik. Jobb híján a Rita nevet választja magának, és ezek után Rita meg Betty elindulnak felderíteni az előbbi személyazonosságát, közben az utóbbi a filmfővárosban próbál meg elhelyezkedni színésznőként. Felbukkan egy táskányi pénz, egy különös alakú kék kulcs és rengeteg sötét figura, akik egy készülő mozi rendezőjét, Adamet (Justin Theroux) akarják bármi áron befolyásolni - de mi köze van ezeknek a tárgyaknak és embereknek a két hősnőhöz? Kicsoda valójában Rita és mi lesz Adam filmjének sorsa? 

Kerülni szeretném a szpojlereket, de el kell mondanom, hogy a Mulholland Drive mégsem erről szól. Képtelen vagyok megmondani, hogy miről szól, de nem én vagyok az egyetlen, aki így van ezzel. A lényeg az, hogy a 147 perces játékidőben úgy a 120. perc környékén jön egy olyan fordulat, hogy az ember csak néz, aztán meg sem állunk, zuhanunk egyre lejjebb Lynch úr tudatalattijába, ahol aztán minden és mindenki kifordul önmagából, semmi sem igazi, semmit sem hihetünk el és a valóságról alkotott képünket lehúzhatjuk a vécén. Viszont ameddig eljutunk ide, addig rémüldözhetünk, nevethetünk és gyönyörködhetünk, szóval ebben a moziban minden benne van, amit egy jó filmtől várhat a néző. 

Naomi Watts az abszolút főszereplő, az ő szála a legérdekesebb és nekem ő tetszik a felvonultatott nők közül a legjobban. Rengeteg érzelmet jelenít meg, nagyon élethűen, mindig elhisszük róla, hogy éppen tényleg azt érzi, amit kifelé mutat - ez pedig külön érdekes, ismerve a Mulholland Drive félrevezető természetét. Laura Harring kevésbé vonzott, de korántsem játszik rosszul; Justin Theroux pedig az első egy órában szállít néhány poént a sötét atmoszférájú történetbe. Ismertebb arc még a csupán kb. öt percet szerepelő Dan Hedaya, az ő testvérét a film zeneszerzője/karmestere, Angelo Badalamenti kelti életre, a medencetisztító pedig Májli Szájrusz apukája, Billy Ray Cyrus. Önmagaként megjelenik a spanyol énekesnő, Rebekah del Rio és bár felismerhetetlen, de rendkívül emlékezetes alak Bonnie Aarons, akit a Neveletlen hercegnőben jegyezhetett meg a néző elég csúnya arcáról:) David Lynch írta/rendezte a filmet, valamint három dalt szerezett és elő is adott hozzá, meg segített a zene és a hangeffektek szerkesztésében. 

Érdekességek: Műfaji besorolása szerint szürreális neo-noir pszicho-thriller:) Eredetileg 1999-ben készült, egy soha el nem indult sorozat pilotjaként, 8 millió dollárból, ám az ABC csatorna visszautasította a megvásárlását. Erre a francia Studio Canal adott még 7 millió dollárt, hogy Lynch átdolgozza a tévéfilmet az ezüst vászonra. A megrendelő amerikai csatorna többek közt ezeket kritizálta a '99-es verzióban: nem lineáris a történetmesélés; Watts és Harring túl idősek, hogy tv-sztárok lehessenek; mutatják, ahogy házfelügyelőnő dohányzik és még premierplánban láthatunk benne egy rakás kutyaszart is:D A rendező először vissza akarta utasítani az átdolgozást és a rengeteg új jelenet hozzátoldását, mondván rossz szájízt hagyott hátra neki az ABC-vel való közös munka, sőt, kifogyott az ötletekből. Amikor mégis belement a dologba, elszörnyedve szembesült azzal, hogy addigra az összes jelmezt és díszletet megsemmisítették, ám ez inspirációt adott neki, hogy hogyan zárja le a sok nyitva hagyott szálat, amik a tv-sorozatban oldódtak volna meg. Elvileg a Mulholland Dr. a Twin Peaks utód-szériája lett volna.  

"David nyitott a kérdésekre, csak éppen egyikre sem válaszol." - Justin Theorux 

A direktor sosem adott magyarázatot a művében látható szimbolizmusra és a narratívában lévő rejtélyekre sem, így mind a közönség, mind a kritikusok, de még a stáb tagjai is a mai napig csak találgathatnak, miről szól a film - arra készteti a nézőt, hogy kételkedjen abban, amit átél benne. Theroux elmondása szerint David bácsi kifejezetten élvezte, hogy a szereplőket frusztrálja, amiért nem értik, mi miért történik. Betty első látásra a kisvárosi naiva kliséjének tűnik, de a személyisége (és/vagy annak elvesztése) a sztori középpontja; sőt, egyesek szerint ő az egész film tudata és tudatalattija egyben. Rita identitás-keresése egyenlő a néző azon igyekezetével, hogy megtalálja a Mulholland Drive értelmét. Egy meg nem nevezett értékelő szerint "amnéziája és szépsége miatt tökéletesen tiszta figura, akire a néző kivetíthet bármilyen angyali vagy ördögi személyiséget". Adam akciója a filmjébe beleszóló emberek limója ellen Jack Nicholson hírhedt 1994-es dührohamának állít emléket. A Cowboy (Monty Montgomery), a Castigliani-fivérek (Hedaya és Badalamenti), meg Mr. Roque (Michael J. Anderson) egy névtelen szervezet tagjai, akik a háttérből irányítják a filmipart. Ők jelképezik az alkotói szabadság halálát, a hollywoodi belső kört, akik "egy zárt hierarchikus rendszert alkotnak, ami csak megbízottakon keresztül kommunikál a külvilággal". 

A kísérőzene a néző "érzelmi útitársa". A Silencio Klubban hallható Llorando Roy Orbison Crying című dala spanyolul. Angelo Badalamenti azt nyilatkozta, hogy több 10-12 perces, lassú tempójú muzsikát rögzített Lynch-nek, amikből a rendező maga vagdosott ki és módosított részleteket, a félelmetes hatású dallamvilág ebből állt össze. Mivel a Mulholland Dr. elsőnek tévére készült, így különleges intézkedéseket kellett hozni a mozis vetítések érdekében. A direktor úr ezért készített egy instrukciót, amit minden egyes tekercshez mellékeltek: ennek segítségével a kép a vásznon megfelelő pozícióba került és a hang is jól szólt. A kész művet Jennifer Syme-nak ajánlották, aki egy fiatal színésznő volt, Lynch asszisztenseként dolgozott és a forgatás alatt autóbaleset áldozata lett.

Naomi Watts-ot és Laura Harringet David bácsi a fényképeik alapján választotta ki, aztán egy-egy félórás megbeszélésen elmondta nekik, hogy semmilyen addigi munkájukat nem látta. Harring a szereplőválogatásra menet egy kisebb autóbalesetet szenvedett... Justin Theroux egy hosszú repülőútról esett be a meghallgatásra talpig fekete ruhában, kócos hajjal, ez a külső pedig annyira megtetszett Lynch-nek, hogy ilyenné alakította a karakterét. Ugyanez viszont Naomi Watts-nak nem jött be, neki újra kellett jelentkeznie, rendezettebb külsővel:) Ez a házfelügyelőnőt alakító Ann Miller utolsó filmje. A porszívózó takarítót Charles Croughwell, a kaszkadőrök irányítója keltette életre; a Mr. Roque-ot játszó Michael J. Anderson pedig valójában törpe és művégtagokat viselt, hogy normális magasságúnak tűnjön.  

A Mulholland Drive 15 millió dollárból készült és 20 milliót hozott vissza. A kritika majdnem egyöntetűen az egekig dicsérte és ez váltotta ki a rendező addigi művei közül a legnagyobb közönség-visszhangot. Csupán néhány helyről kapott negatív reakciókat, azokon túl viszont rengeteg elismerésben részesült. David Lynch elnyerte a Cannes-i Filmfesztiválon a Legjobb Rendező díját. A Mulholland Drive a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetsége, a francia Cahiers du Cinéma, az indieWIRE weboldal, a Slant, a Reverse Shot, a Village Voice meg a Time Out New York magazinok szerint is az évtized legjobb filmje lett. Sok kritikus máig azt mondja, hogy különös módon, de ez mutatja be legjobban a 2000-es éveket. Az Empire magazin valaha készült 500 legjobb filmet tartalmazó listáján 391. lett; ez indította el Harringet és Watts-ot a sztárrá válás útján. 

Röviden: Rémisztő hangulatú, sötét atmoszférájú, szexszel, hazugsággal és elmebeteg víziókkal teli film A sötétség útja, ami rendkívüli hatással van a nézőjére. Csak erős idegzetűeknek ajánlom, meg olyanoknak, akik imádják az érthetetlen mozikat. 

Pontozás: 

imdb: 8.0 

Szerintem: 5/5 (Nem nagyon akarnám újra látni, mert túlságosan felkavaró.) 

Itt olvashattok az értelmezési lehetőségekről.

Hírek: 

- Laura Harring következő munkája szintén egy nem túl szívderítő mozgókép, a Manson Girls, ami a hírhedt Manson-család rémtetteinek legújabb feldolgozása lesz. 

Várható írások: A Mulholland Drive értelmezései, Kojak Budapesten, A király beszéde, Underworld 4, valami Juno Temple-film. 

Ja és még valami: SZPOJLER! A Winkie's-es résznél, mikor a fickó a rémálmát meséli, tessék kapaszkodni, mert az valami borzalmasan ijesztő lesz! SZPOJLER!

Megint itt. Múlt héten bejelentettem, hogy májusig nem lesz több Juno Temple-film, de mint látható, hazudtam:D Most ő az abszolút kedvencem és sajnálom, hogy a magyar tévék csak két moziját adják, amikben csupán nyúlfarknyi mellékszerepe van (2016-ra ez a helyzet pozitív irányba változott); de éppen ezért meg kellett ragadnom a lehetőséget, hogy megnézzem az egyiket, hogy legalább lássam őt:) Ez pedig a St. Trinian's volt, ami régebben is tetszett - bár nem egy olyan hűdejó film, de vicces, és tele van szép csajokkal. Jól szórakoztam rajta, ezért megjött a kedvem a folytatásához, hogy a "kötelező" írások között legyen egy olyan is, amit poénból választok. Mindössze annyit vártam a The Legend of Fritton's Goldtól, hogy legyen benne Juno, de sokkal többet kaptam tőle, úgyhogy jól jártam! Innentől viszont csak az olvasson tovább, akinek az első rész tetszett, meg akinek még nem jön ki a könyökén a mániám:D 

Új tanév kezdődik az anarchia melegágyában, a St. Trinian's-ben és Miss Fritton (Rupert Everett) kinevezi koleszfőnöknek Annabelle-t (Talulah Riley), ám a lánynak nincs ideje azon tanakodni, hogyan álljon helyt új pozíciójában, mert társaival máris kalamajkába keverednek. Ugyanis egy ismeretlen férfi 20 ezer fontot ajánl fel Celianak (J.T.) egy gyűrűért, ami a könyvtár pókhálós mélyén rejtőzik, és az igazgatónő rájön, hogy a megbízó egy legendás kincs, a Fritton-arany után kutat! Ráadásul a fickót semmi sem állíthatja meg, kommandósai rátörnek az iskolára - de persze nem sejtik, kikkel állnak szemben:) A St. Trinian's lányai ellentámadásba lendülnek: a top dívák, az emósok, a környezetvédők, a durva csajok, az elsőévesek és a stréberek ismét összefognak egy közös cél érdekében! Indul a kincskeresés Anglia-szerte, de vajon kié lesz a zsákmány: kedvenc lányainké vagy a nőgyűlölő ellenségé - és egyáltalán mit rejt a Fritton-kincsesláda? 

Én már az elején meg voltam elégedve, mert Juno karaktere indítja be az eseményeket és rögtön van egy nagyjelenete, plusz jóval többet szerepel, mint az előző felvonásban. Rajta kívül visszatér még Holli Mackie és Cloi Mackie (az ikrek), Tamsin Egerton (Chelsea, a fő top díva), Gemma Arterton (Kelly, aki koleszfőnökből titkosügynök lesz), Celia Imrie (az alkoholista felügyelőnő), Jodie Whittaker (a portáscsaj), Toby Jones (a könyvelő) meg Colin Firth (Geoffrey) is; plusz az első epizód végén hallható főcímzenét előadó Girls Aloud egyik tagja, Sarah Harding szintén a főbb szereplők sorába lép. A strébereket vezető Lily Cole helyett a sokkal hitelesebb külsejű Ella Smith van (nem mintha nem kedveltem volna Cole-t:)), a főemó Paloma Faith helyét pedig Monserrat Lombard vette át (talán még jobb is elődjénél). A rosszfiú David Tennant (az áruló a Harry Potter és a tűz serlegében, plusz egyike a Doctor Whoknak), valamint a vége felé látható Georgia King, aki a Vadóckában Emma Roberts ellenfele. A rendező-producer megint Oliver Parker ( az előző epizódnál ugyanezeket a feladatokat látta el és ő dirigálta a Johnny English 2-t meg a Dorian Gray-t) [és Barnaby Thompson, az előző epizód producere], Rupert Everett pedig társproducerként vett részt a munkálatokban.

A történet korántsem olyan buta, mint amilyennek látszik, igaz, a vége eléggé furcsa; de több a poén, Rupert Everett meg Gemma Arterton kevesebb időt kapnak és mindketten sokkal jobbak, plusz a tehetségtelen szépfiú Russell Brandet kiírták a francba:D Juno Temple újfent cuki, több szerepe van és fontosabb a cselekményben, de az rossz, hogy a játékidő felénél eltűnik és csak a végén tér vissza, ezt pedig semmilyen módon nem magyarázzák meg. Érdekesség, hogy az első St. Trinian's-ben azért van olyan keveset, mert a figurája alapvetően drogos, ezért a legtöbb jelenetét kivágták, itt meg környezetvédőt csináltak belőle - de így legalább többet van képernyőn:) Az egyik legjobb rész a fiúiskolás (az itt látható összeszerkesztett két kis kép onnan van, magam vágtam ki őket a filmből), de a flashmob, az ostrom, meg a befejező buli is király. Kivettek majdnem minden utalást a szexre (pl. top dívák és a Flash által eljátszott homokos az egyben) meg a drogokra (a portáscsaj tablettái, maga Celia), viszont sokat beszélnek az akkoriban trendi dolgokról. Jobbak a zenék, mint az előzőben, a viccek szintén és nincsen annyi baromság sem, végülis ez szinte minden tekintetben remekebb! 

Érdekességek: Ez a hetedik az összes St. Trinian's film közül, amik Ronald Searle rajzain alapulnak. A trailerben látható aranyérmék valójában bolgár aprópénzek:) Ha jól megfigyeljük, akkor a két összeillesztett gyűrű egy ismert jelképet ad ki, amiből következtetni lehet a sztori befejezésére. Talulah Riley és David Tennant már dolgoztak együtt a Doctor Who 4. évadában. A St. Trinian's 2: The Legend of Fritton's Gold összesen 7 millió fontot hozott be és bár a készítési költségeiről nem találtam adatokat, az elődje 12 milliót kaszált, tehát azt alulmúlta. A kritikusok porig alázták, de nekem úgy tűnt, az első rész rajongói oda voltak érte.  

Nekem (szintén) nagyon tetszett a St. Trinian's 2. Juno Temple az elsőhöz képest jóval többet szerepelt, volt egy csomó jó csaj (rajta kívül is:D), remek poénok, frankó zene és az előző filmben lévő sok baromságot sikerült minimálisra csökkenteni. A The Legend of Fritton's Gold sokkal jobb a szimpla St. Trinian's-nél, akinek az tetszett, ezt is biztosan élvezni fogja! 

2023-as kiegészítés – A dvd bemutatásával: Az eltelt évek alatt sokszor megnéztem ezt a mozit és valahogy mindig jó kedvem lesz tőle. Izgalmas látni, hogy a brit színjátszás néhány nagyágyúja hogyan ökörködik, plusz a 2008-2009-es évek hangulata nagyon-nagyon nosztalgikus számomra. Nemrég a Media Marktnál 500 Ft-ért meg lehetett venni cikkem tárgyát dvdn, ez pedig újabb ürügyet szolgáltatott az újranézésére.

Ez a 2012-es kiadás igen alacsony színvonalú, mert a korongon és a hátsó borítón az első rész csoportképe szerepel, a kedvcsináló szövegben pedig azt írják, hogy „Mrs.” Fritton és hogy Piers Pomfrey az ő „gonosz unokabátyja”, holott semmiféle rokoni viszony nincs közöttük. Ellenben pozitívum, hogy kiemelik Junot, mint visszatérő szereplőt, a neve mellett a Vágy és vezeklés, illetve a TDKR szerepelnek – ez mindkettő sajnos csak mellékszerep, de talán a forgalmazó Cinetel a saját kiadványait helyezte előtérbe.

A tok belseje üres, fehér. Ha betesszük a korongot, akkor nincs forgalmazói logo vagy ilyesmi, egyből a menübe kerülünk, ahol választhatunk a Lejátszás, Beállítások vagy az Extrák közül. A régi videokazettás időszak felelevenítésére a bemutatókkal kezdtem, a The Legend of Fritton’s Goldé jó, nevettem is rajta, ez alapján simán megnézném, ha nem ismerném. Ez egy külön almenüben van, a Bemutatók pedig csupa más filmet reklámoz, vagy negyed órán át. Néztem őket és sose hallottam egyikről sem, talán a valamelyik északi államból származó A tini boszorkányt megnézném, de a többit nem – amúgy a 6 bemutatóból csak 2-nél látható az eredeti cím… A Képgaléria egy 1 perc 50 másodperces videó, amiben nagy felbontásban látható pár tényleges promóciós beállítás meg néhány a forgatás alatt készült fotó (az ide beillesztett kép innen van).

A film képminősége nem a legjobb, sőt, valószínűleg pontosan ugyanaz a kópia, amit anno 2012-ben letöltöttem. Most a hazai szinkront választottam, Juno magyar hangja (Hermann Lilla) nagyon jól illik hozzá, de általánosságban mindenki remekel. A rébuszokat, szójátékokat meg az ezekre épülő poénokat egészen jól lefordították, különösen tetszett mikor Zoe vadbaromnak nevezi Biancát a temetőben:D Pici hiba, hogy amikor besurrannak a titkos társaság gyűlésére, akkor Firth egyik kínos, humorosnak szánt pillanatából hiányzik a szinkron, ezért erről a rossz poénról a hazai néző lemarad. Ezen kívül Toby Jones karakterének nevét (bursar = gazdasági igazgató/”könyvelő”) nem tudták lefordítani, ezért mindenki Bürszörnek nevezi, ami igen furcsán hat, mert valójában ez a munkaköre. Ha jól emlékszem, az első részben mintha Velőnek szólították volna? Felmerült még bennem a hajós összecsapásnál, hogy a kisebb hajó miért áll meg? Ha tovább mennének, teljes gőzzel, akkor simán átférnének a híd alatt, a vitorlás nem tudná követni őket.

Mivel immár 11 éve ismerem ezt a mozit, észrevettem pár dolgot: 1. Könnyen meg lehet figyelni, hogy amikor Annabelle és Kelly leverik az őröket a széfnél, akkor nyilvánvalóan nem Talulah Riley-t és Gemma Artertont láthatjuk, bár mindkettejüknek hihető kaszkadőrt választottak; a testarányok megfelelőek, de sose mutatják az arcukat. 2. A flashmobos résznél az énekesnők láthatóan tátognak. 3. Celia eltűnésére magyarázat, hogy nem az egész suli megy a flashmobra, csak egy részük; még kevesebben mennek be a színházba; és Juno karaktere a végén érkező erősítés része – nekem ő a vezetőjük is:)

A nemzetközi hírnévnek örvendő Colin Firth eléggé lejáratja magát, az ő jelenetei egyébként a film mélypontjai; a transzvesztita Rupert Everett viszont nem zavar, mert paródia-jellege van. Érdekesség, hogy David Tennant itt még csak 10. Doktor volt, azóta ő a 14. is (elvileg), Jodie Whittaker pedig a 13. lett. Gabriella Wilde (Saffy, az egyik top díva) és Freddie Fox (a fiú, aki igazoltatja őket a fiúiskolánál) együtt játszottak Junoval A három testőrben, ahol Temple volt Anna királynő, Fox Lajos király és Wilde a királynő komornája. Temple és Tennant felbukkannak még együtt a Dicső ’39-ben is.

Az egyetlen dolog, amivel lehetne kötözködni az a mondanivaló átadásának módja. Az üzenet annyi, hogy a lányok menők, ők is képesek bármire, szóval igazából a tizenéves csajoknak szóló megerősítés. Ezt viszont erőteljes feminizmusba burkolták, amit a nőgyűlölettel állítanak szembe; de mindezt szórakoztató formában teszik. Itt még a liberális üzenet kimerül annyiban, hogy mennyire királyak a nők mindenben, nem erőltetik a homoszexualitást (Everett karaktere ebben a világban ténylegesen nő), az egyetlen prominens fekete szereplő, Zawe Ashton pedig vicces, tehát nincs miért utálkozni. Sajnálom, hogy ilyen és ehhez hasonló filmek ma már nem készülhetnek!

Összehasonlítás az első résszel: 13 év után másodszor megnéztem a 2007-es St. Trinian's-t, közvetlenül ez után, így más megvilágításban láttam a folytatást.

Olvastam az imdbn, hogy a The Legend of Fritton's Gold sokkal inkább családbarát, ezt megerősíthetem. Az első rész tele van szexuális poénokkal, a szereplők isznak, dohányoznak, drogoznak és ahogy az erről szóló cikk végére odaírtam, mindenki érintett valamilyen bűntényben. Itt viszont csupán úgy tűnik, mintha mindnyájan kicsit flúgosak lennének, akik nem illenének be egy normális suliba, de amúgy nincs velük igazi gond.

Ha már suli: A St. Trinian's a második részre elvesztette iskola-jellegét, mert a felnőtt szereplők szinte kivesznek. Mindössze egyetlen órát láthatunk, ahol egy névtelen, egyjelenetes tanárnő van; említés szintjén előkerül a "voodoo-óra" és láthatjuk a vicces "szakkört", de a helyszín inkább hatalmas kommunának tűnik, mint tanintézménynek. A felnőttek közül csak a gondnoknő, a gazdasági igazgató és a recepciós térnek vissza, azonban e trióból csak Toby Jones kap nagyobb szerepet a vége felé, a többiek egy-két soros szövegekkel bíró háttérszereplők.

Ha már szereplők: Itt nincsen indiai a főhősök között; mivel nincsen másik iskola, akivel rivalizálnának, így eltűnik Geoffrey lánya; a végső bulijelenet/stáblista alatt feltűnő riporternő viszont ugyanaz, aki az első részben a helyszíneken van minden eseménynél, de ő is csak egyetlen jelenetet kapott. Juno egyik filmben sincs ott a végén a buliban, mindkét stáblistában egy korábbi jelenetét vágják be a neve mellé; az első részben kis pötty-piercing van az orrában, itt karika. Chelsea eddigre már magabiztosabb lehetne az eszét illetően a tanulmányi verseny után, de olyan, mintha az agya visszaállt volna egy korábbi verzióra:) Itt Zoe úgy is viselkedik, mint egy goth, az elődje, Andrea viszont nem. Érdekes módon az első "szakadt"-vezér Taylor ellenséges Andreával szemben, de visszafelé ugyanez nem működik. A kettőben Zoe és a Taylort váltó Bianca viszont rendesen egrecíroztatják egymást - a megölelős-poént mindkét filmben ellövik. A Fritton arany legendájában a lányoknál semmiféle halálos távolsági fegyver nincs, kivéve a nyílpuska, de azt nem használják, Lucy csak fogja és rázza az ostromnál.

A két St. Trinian's egymáshoz való viszonyát talán úgy lehetne összefoglalni, hogy mintha egymás alternatív valóságai lennének, amiket a mindkét realitásban jelenlévő szereplők meg a helyszín kapcsol össze - de minden kicsit más az egyik helyen meg a másikban is (a második résznél például a pár másodpercig mutatott Trinski Vodkás üvegen kívül semmi se utal arra, hogy az első megtörtént). A változásokat másképp nehéz lenne megmagyarázni (hová tűnik Flash meg a teljes tanári kar; miért vált törzset Celia; miért lesz "buddhista" Beverly-ből, stb.). Az első film talán a Ronald Searle-rajzok testet öltött, az adott korhoz igazított verziója; a második pedig ennek meseszerű paródiája. Engem viszont a folytatás majdnem minden tekintetben jobban elszórakoztat, mint az első.

Pontozás: 

imdb: 5.3 (7 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 6/5 (Másodszori nézés után felhúztam a pontszámot. Azt gondoltam, nem lesz olyan jó, mert tudom, mi fog történni, de másképp lett. Ez valami baromijó, kövezzetek meg érte, de tényleg így gondolom:D)

Hírek: 

- Több mint biztos, hogy 2012 végén jön a harmadik új St. Trinian's-mozi, a Versus the World, ám az eredeti szereplőgárdából már szinte senki nem lesz benne, kérdéses, hogy így kíváncsi-e rá valaki... (2023-as megjegyzés: Ez sose valósult meg.]

- Juno Temple egy történelmi romantikus drámában, a Girls' Night Outban Margaret hercegnőt, II. Erzsébet testvérét játssza majd, aki anno válásával és viharos szerelmi életével vált híressé. A film a II. világháború alatt játszódik, amikor az egyetlen szabad estéjükön szerelem és veszélyek várnak a hercegnőkre. Emellett még a Small Apartments című krimi-komédiában lesz női főszereplő. Ennek sztorija: "Egy férfit különös események és furcsa szomszédok veszik körbe Chris Miller regényének adaptációjában.", szerintem egész érdekesnek hangzik. (Az elsőben végülis más játszotta a hercegnőt, a Small Apartments viszont jó volt, írtam róla.)

- Colin Firth egy még dátum nélküli, harmadik Bridget Jones-ban, a Bridget Jones's Baby-ben megint Marc Darcy lesz. (2016-ra készült el.)

- Gemma Arterton a Byzantium névre hallgató horror/fantasy-ben anyavámpírt alakít majd, a lánya bőrébe Saoirse Ronan bújik. Gemma még egy fantasy-ben, a Jancsi és Juliskán alapuló Hansel and Gretel: Witch Hunters-ben Juliskát fogja életre kelteni:) (Mindkettőt láttam és készítettem róluk bejegyzéseket.)

- Tamsin Egerton szinkronhangként közreműködik a Justin and the Knights of Valourben. 

- Holly és Cloe Mackie újfent együtt dolgozik a Covenen, ami feltehetőleg vámpíros horrornak készül. 

Várható írások: Kojak Budapesten, A király beszéde, Mulholland Drive, Underworld 4 és valami Juno Temple-ös:D 

Végezetül pedig a fülbemászó dallamú betétdal, a Banned of St. Trinian's-től (értitek, bend, mint zenekar:)) az Up and Away: 

A videós lista utolsó címe, megint valami olyan, amit nem is tudom, hogy miért néztem meg. Az első ok talán az 1001 film amit látnod kell mielőtt meghalsz, amiben benne van; a második Robert de Niro és Jodie Foster, mint főszereplők. A harmadik, hogy tudjam, honnan származik a legendás "Te hozzám beszélsz?":) Előre leszögezem, nem én vagyok a legmegfelelőbb ember egy ehhez hasonló kultuszfilm elemzésére, de megteszem a tőlem telhetőt. 

Travis Bickle (de Niro) 26 éves. Nincs munkája, se céljai, és éjjelente képtelen aludni, ezért úgy dönt, beáll éjszakai műszakos taxisnak. Jó munkaerőnek bizonyul, mivel bárkit elvisz bárhová, nem kérdezősködik, csak teszi a dolgát. Napközben az esze egy Betsy nevű lányon (Cybill Shepard) jár, aki az egyik helyi szenátor választási kampányán dolgozik. Travis elhívja kiszemeltjét néhány randira, de a kezdeti szimpátia után úgy tűnik, a dolog mégsem működhet közöttük. A férfinak pedig elege lesz a körülötte lévő szennyes világból és elhatározza, hogy rendet tesz benne; első próbálkozásképpen egy kiskorú prostin (Foster) próbál meg segíteni, aki szerinte a bűnözés mocsarában fuldoklik. Travis Bickle 26 éves, éjszakai műszakos taxisofőr és vietnami veterán. Állig fel van fegyverkezve és csak egy célpont kell neki, akin kitöltheti a dühét. De vajon ki lesz az?  

"Isten magányos lovagja vagyok." 

Kb. az egész film történetét leírtam, mert tényleg alig van valami, de azokat a megvalósítás és a színészi játék teszik felejthetetlenné. Alaphelyzet: itt ez a furcsa fiatalember, aki nem tudja, mit akar az élettől, ám számomra korántsem volt nyilvánvaló az első perctől, hogy ő egy poszt-traumatikus stressztől szenvedő egykori katona. Szurkoltam neki, hogy meg tudja hívni a csajt kávézni, hogy ne kerüljön bajba éjszaka, meg ilyenek, és néha nevettem a buta, meggondolatlan ballépésein. Azt hiszem, Travis nem egy rossz ember, csak fogalma sincs, mihez kezdjen és hogy hogyan kezelje a körülötte lévő többi embert. Mert valójában ők sem jobbak nála, gondoljunk csak a boltosra, a többi taxisra (köztük van Peter Boyle), az utasokra (egyikük, aki a feleségét akarja lelőni, az a rendező Martin Scorsese) vagy a stricire (Harvey Keitel). Sőt, ők még talán rosszabbak Bickle-nél, de ez csak az én véleményem. 

"Soha semmi nem könnyű, ami jó és helyes." 

A legjobban az éjszakai város bemutatása tetszett. Hősünk lassan végighajt a neonreklámokkal teleszórt utcákon, ahol a lámpák piszkos fénye csillogó ruhákról, fényes hajkölteményekről és színes napszemüvegekről verődik vissza; miközben egy tök jó, egyszerű, leginkább jazznek nevezhető zene festi alá Travis gondolatait, amiket a naplójába jegyez le. Nem látjuk, mikor indul, sokszor azt sem, mikor érkezik meg; az utasokról is csak felszínes információkat tudunk meg, és ahogy a címszereplő számára, számunkra ugyanúgy összefolynak a nappalok, az éjszakák meg az órák.  

"Hozzám beszélsz? Nem látok itt mást. Mégis mit hiszel, ki a fasznak beszélsz? Igen? Ok." 

Ezek mellett a fő irányvonal egy magányos ifjú elszigeteltségének története, aki nem akar beleolvadni az utcák mocskos tömegébe, ugyanakkor hiába próbál meg közeledni másokhoz, mert valami belső, titkos akarat mintha direkt megakadályozná. Csoda, hogy dühös és nem találja a helyét? Természetes reakció, hogy felelőst keres, akire rossz sorsának alakulását ráfoghatja, ám egy olyan helyen, ahol bárki vehet pusztító erejű lőfegyvereket, ez bizony igencsak veszélyessé teszi őt. Szerencsére talál egy magasztos célt, a testéből élő Iris megmentését, és talán ha ezt a feladatot sikerrel végrehajtja, akkor önmagát is megválthatja vele. De mi van akkor, ha nem jön össze neki a szabadítás, vagy ha semmi se változik meg tőle? És ezt tudnám még folytatni, mert sok dolog van a cselekményben, amiről elmélkedni lehetne, de szerintem a már említettek a legfontosabbak. Ja és még valami: A látványvilág remek, főleg az éjszakai jeleneteknél. 

Foster és de Niro jók, Shepard inkább csak csinos külseje miatt érdekes, Keitelt meg alig lehet felismerni dús, hosszú, fekete hajjal:) Irritáló szereplőnek maximum a mozipénztárosnőt lehetne említeni, de ő csak egy percet szerepel, szóval lényegtelen. Mint már mondtam, a rendező Scorsese volt, a forgatókönyvet Paul Schrader írta, az irománya részben saját életén, részben pedig a George Wallace szenátor ellen merényletet elkövető Arthur Bremer naplóján alapul.  

Érdekességek: Paul Schraderrel szinte ugyanazok a dolgok estek meg a valódi életben, mint amik Travis-szel (leszámítva persze a film végét:D). Írásának lényege szerinte a "magány kórtana". Állítólag mindössze öt nap kellett a forgatókönyv megszületéséhez, az író addig egy megtöltött fegyvert tartott az asztalán motivációnak/inspirációnak. A strici karakterét angolul Sportnak hívják, ami végülis srácot jelent, magyarul Playboy-nak nevezik és egyszer a polgári neve is elhangzik, de már nem emlékszem rá. Eredetileg néger lett volna, de a rendező kérte Schradert, hogy ezt hadd változtassák meg, mert már így is túl sok fekete negatív szereplő van és Bickle érezhetően rasszista (hogy divatos legyek: kirekesztő). Scorsese szerint a legfontosabb jelenet a telefonálós, amikor a kamera lassan átsiklik a főhősről a hosszú, üres, hideg fényekkel megvilágított folyosóra, mintha csak azt mondanák nekünk ezzel, hogy a beszélgetés túl fájdalmas és szánalmas ahhoz, hogy figyeljünk rá. A kajálda, ahol a sofőrök esznek, a valóságban is a taxisok törzshelye volt. Mára már lebontották, de a helyén álló ház örökölte a nevét (Belmore). A címszereplő extravagáns sérója lószőrből készült paróka. A Betsy által idézett Kris Kristofferson dal címe Pilgrim Chapter 33; az album, amin szerepel (és amit később Travis megvesz) a The Silver Tongued Devil and I. A zeneszerző Bernard Herrmann 1975 karácsony estéjén fejezte be a filmhez tartozó muzsika felvételeit és alig pár órával később szívrohamot kapott, ami el is vitte - 64 évesen, a Taxi Drivert az ő emlékének szentelték. Egyébként ez az utolsó Columbia-mozi, ami még a régi logót használja.  

SZPOJLEREK ITT 

A Washington Post kritikusa, Stephen Hunter anno azt boncolgatta, hogy Bickle talán nem is háborús veterán, hanem csak annyira zavart, hogy felveszi ezt a személyiséget annak érdekében, hogy beilleszkedhessen a háborúból éppen kilábalt társadalomba. A rendező erre úgy reagált, hogy azt mondta, Travis instabilitása a teljes nemzet 1975-ös érzéseit tükrözi; a haj, amit vág magának, pedig rituális viselet volt a vietnami dzsungelben harcoló amerikai katonák közt, tehát valóban megjárta a földi poklot. A filmet rengeteg kritika érte erőszakossága miatt, pedig mindössze négyen halnak meg a teljes játékidő alatt; ám a legmagasabb X-besorolás (21 éven aluliaknak nem ajánlott) elkerülése végett a nagy leszámolásnál a vér színét vörösről rózsaszínre változtatták. Az erről a részről felvett nyers képkockák elvesztek, így a dvd-kiadáshoz nem tudták visszaállítani az eredeti színeket. Egy helyen azt olvastam, hogy Scorsese örült ennek, máshol azt írták, ő akarta a legjobban a visszaállítást és sajnálta, hogy lehetetlen. Travis-t a direktor egy szenthez hasonlította, aki meg akarja tisztítani a világot és saját elméjét. A véres események után a "bosszúálló angyal" öngyilkos akar lenni, ezzel pedig az ősi szamurájok "halj meg tisztességgel"-hagyományát próbálja meg követni. Nagyon érdekes felvetés, ami nekem meg sem fordult a fejemben, hogy a hős valójában maga is meghal a lövöldözésben, és amit utána látunk, az a haldokló elme látomása vagy puszta delíriumos képzelgés. Az író és a rendező viszont egymást támogatva kijelentették a dvd audiokommentárjában, hogy azok az események valóságosak; ha pedig jól megnézzük, láthatjuk, hogy Travis nem fog felhagyni a hadjáratával és a következő tette korántsem lesz majd pozitív dolog. ("...egy ketyegő időzített bomba...", "...nem gyógyul meg a film végére...", "...legközelebb nem lesz hősies...") 

SZPOJLER VÉGE 

Robert de Niro megszerezte a taxisengedélyt és néhány héten át gyakorlásképpen taxizott - egy helyütt azt írják, napi 12 órában csinálta ezt. 15 kilót fogyott a szerep kedvéért, tanulmányozott mentális problémákat és kazettán hallgatta Arthur Bremer naplójának felolvasását. Katonai bázisokra is ellátogatott és megfigyelte a harcosok viselkedését, meg a beszédbeli sajátosságaikat, hogy beépíthesse őket a karakterbe. A populáris kultúra szerves részévé vált tükörbe nézős szekvencia teljesen improvizált volt, a forgatókönyvben csak annyi szerepelt instrukcióként, hogy "Travis a tükörben nézi magát". Scorsese szerint a jelenetet Marlon Brando hasonló produkciója ihlette a Reflections in a Golden Eye című filmből, de Niro saját bevallása szerint Bruce Springteen egyik közönségével folytatott hangulatkeltő attrakcióját vette alapul. A felvételek ideje alatt Robert Oscar-díjat kapott A Keresztapa II-ért, erre a producerek megijedtek, hogy fizetésemelést kér majd, mivel hirtelen sztár lett belőle, de ő jó fej volt és megelégedett az eredetileg megállapított 35 ezer dolláros fizetséggel.   

Jodie Foster kb. annyi idős volt, amennyinek mondják, addigra már egy csomó sorozatban meg pár tévéfilmben is szerepelt. Alkalmazása előtt pszichológiai teszteknek vetették alá, hogy lássák, nem fog-e lelki sérüléseket okozni neki a munka. A kritikusok belekötöttek, hogy egy ilyen fiatal színésznőt miért kell kitenni szörnyű, véres eseményeknek, de a készítők a felvétel előtt megmutatták neki, hogyan működnek az egyes speciális effektusok, hogy felkészítsék a látottakra. Később azt mondta, nagyon érdekesnek tartotta ezeket. Az általa játszott "eléggé érett" szerep ellenére a kész mozit Jodie a besorolás miatt csak egy felnőtt kísérővel tudta megnézni:) Félelmetes párhuzam a valósággal, hogy egy John Hinckley nevű elmebeteg, aki Jodie Foster-mániás volt, a mozi megtekintése után elhatározta, hogy merényletet hajt végre, utánozva de Niro karakterét és 1981. március 30-án rálőtt Nixon elnökre, aki súlyosan megsérült, de túlélte a támadást.  

Cybill Shepard folyton elfelejtette a szövegét a kávézós résznél és a főszereplő alakítóját ez rendkívül idegesítette. Viszont a sok használhatatlanná váló felvétellel kellemes perceket szereztek a producer Julia Phillips-nek és a vágó Marcia Lucas-nak, akik sokat nevettek rajtuk:) Harvey Keitel igazi striciktől kért tanácsokat a szerepéhez. Iris barátnőjét Garth Avery alakítja, ő segített Scorsese-nek megalkotni Iris karakterét (szóval feltehetőleg valódi prosti volt). Az antipatikus pénztároslány Robert de Niro akkori barátnője, Diahnne Abbott. Iris szülei igazából Scorsese szülei, Charles és Catherine.  

A Taxisofőr 1 300 000 dollárból készült és 28 milliót hozott vissza. A kritika imádta, a nagy nevű Roger Ebert az általa valaha látott legjobb alkotások sorában említette. Beválasztották az Amerikai Nemzeti Filmarchívumba, az Amerikai Filmintézet pedig az 52. legjobbnak, és a 22. leghatásosabbnak választotta. A Time magazin a világ 100 legjobb filmje közé válogatta, a Premiere pedig a 25. legveszélyesebb mozgóképként nevezte meg. Travis Bickle lett a Filmintézet Top 50 filmes gonosztevőjéből a 30., az Empire 100 legnagyobb mozifigurái közül pedig a 18. A "Te hozzám beszélsz?" a tizedik lett a Filmintézet legjobb mozis szövegei közt, a Premiere-nél a nyolcadik. Jodie Foster megnyerte a Legjobb Mellékszereplőnek és a Legjobb Új Színésznőnek járó BAFTA-t, a zeneszerző Bernard Herrmannt pedig ugyanitt poszthumusz tüntették ki a muzsikáért Anthony Asquith-díjjal. Robert de Niro elnyerte a New Yorki Filmkritikusok Szövetségétől a Legjobb Színész jutalmát, a film maga pedig Arany Pálmát kapott Cannes-ban.  

Ez egy nagyon hangulatos, egyedi, de furcsa film. Talán nem tudtam a kellő mélységekig felderíteni a mondanivalóját, de a lényeg az, hogy tetszett és ajánlom! 

Pontozás: 

imdb: 8.5 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Még 2005-ben röppent fel a hír, miszerint folytatást akarnak készíteni a Taxisofőrhöz. De Niro már 2000-ben arról beszélt, hogy szeretné eljátszani az idősebb Travis Bickle-t, 2010-ben pedig mellette és Scorsese mellett Lars von Trier is beszállt a buliba. Scorsese tavaly azt nyilatkozta, szeretné a folytatást 3D-ben megcsinálni. Szóval lelkesedni már jó régen lelkesednek, de hogy van-e értelme vagy hogy lesz-e belőle bármi, azt nem lehet tudni. 

- Martin Scorsese következő rendezése a híres énekes életéről szóló film, a Sinatra lesz, amit pénzel is. A címszereplő már biztosan megvan, mégpedig Leonardo DiCaprio az. 

- Robert De Niro megint egy háborús veterán bőrébe bújik a 2014-ben érkező Killing Seasonben, ahol a boszniai harcok amerikai túlélője lesz, vele szemben pedig egy egykori szerb katona, akit John Travolta kelt életre, és ők fognak megküzdeni egymással az isten háta mögötti vadonban.  

- Jodie Fostert legközelebb az Elysiumban láthatjuk, ez egy dráma/sci-fi, Matt Damonnal és William Fichtnerrel. 

- Harvey Keitel szintén egy tudományos-fantasztikus műben bukkan fel jövőre, ez pedig a The Congress Robin Wright és Paul Giamatti főszereplésével.  

Várható írások: St. Trinian's 2, Kojak Budapesten, A király beszéde, Mulholland Drive.

     A világon mindent kifiguráz ez a film. Kivéve a magyarországi 50-es éveket, mert azt A Tanú tette meg.

     Cry-Baby (Johnny Depp) a legmenőbb srác a környéken, Elvis fénykorában járunk. Bandájával együtt csak "lógósokként" emlegetik őt az úgynevezett "kékvérűek", akik élére vasalják még a farmert is. Ezzel szemben CB bőrcuccokban mászkál, erkölcstelen rock 'n roll zenét hallgat és hasonló megvetendő dolgokat visz véghez. A rivális sznobfejek közt van Allison (Amy Locane), aki egyből belezúg Cry-Baby-be és viszont. Tehát már rendelkezünk is egy amolyan modern Rómeó és Júlia-történettel, azzal az eltéréssel, hogy nem két család, hanem két eltérő világszemléletű társaság áll szemben egymással. Na, hát ez alapján senki se nézné meg, szóval elárulom, hogy rendkívül ötletes, fura és mindenre fittyet hányó filmmel van dolgunk. Melynek a végén kiderül, mi lesz a szerelmesek sorsa.

     A dörtidenszing nevű rémdráma, a külföldiek, a betegek, a főszereplők, az ötvenes évek, egyszóval minden kiparodizálásra kerül. Már-már olyan érzés kerített hatalmába, hogy angol alkotást nézek... tényleg annyira eltér a bugyuta, kommersz amcsi bigyóktól, melyeket egyesek (illetve rémületesen sokan) vígjátéknak mernek nevezni, hogy az valami gyönyörű. Johnny Depp hülyét csinál magából, de mindezt a tőle megszokott remek játékkal teszi. Pedig akkoriban még csak egyszerű tinisztár volt valami mittudomén milyen sorozat okán. Épp ezért kapta meg a szerepet is egyébiránt; a rendező, John Waters főszereplőtalálás végett vett egy halom tinédzsersajtót és mindnek az elején Depp Úr mosolygott vissza reá - ő pedig elvállalta, mivel látta a forgatókönyvből, hogy ez egy kiváló állatság.

     A mellékszereplők közt találunk élő legendát (Iggy Pop), egykori pornőszínésznőt (Traci Lords), Csúcsfejné-hasonmást (Susan Tyrell) és remek zenéket. A kész mű nem volt sikeres anyagilag és asszem a tengeren túl nem is kedvelik ma se túlzottan, mivel számukra az ötvenes évek a diadalmas hidegháború, meg a gazdasági fejlődés és Sinatra korszaka. De  kit érdekel?

     Engem nem. Viszont a film jó anyag.

     George Harrison meg egy halhatatlan zseni és ma lenne 69 éves. Boldog szülinapot neki, bárhol is legyen most! (A videót, ami itt volt, levették.)

Megint egy Juno Temple-film, de nyugalom, az új Batmanig most nem lesz több tőle. A Cracks nagyon jó volt vele, a Wild Child viszont már kevésbé, ezért látni akartam még valamit, ami király és amiben ismét főszereplő - a Dirty Girl pedig külön érdekes, mert az eddigi karaktereivel ellentétben ezúttal egy kurvás lányt játszik. Ezen kívül csak annyit tudtam, hogy van valami köze a sulihoz, de ez az információm tévesnek bizonyult. Lássuk akkor, mi az igazság, vagyis, hogy miről szól:

1987-ben járunk, az oklahomai Normanben. A helyi középiskola "réme" Danielle (J.T.), aki kihívó ruháival, extravagáns viselkedésével és túlzott szexualitásával elérte, hogy mindenki sugdolózzon róla a háta mögött. A fiúk akarják, a lányok megvetik, de neki jó így, egészen addig, amíg az igazgató meg nem elégeli a sorozatos botrányait és áthelyezi a leányzót a problémás gyerekekkel foglalkozó "kisegítő" osztályba. Itt aztán Danielle párul kapja a túlsúlyos, magányos és biszexuális Clarke-ot (Jeremy Dozier), akivel kénytelenek eljátszani egy házaspárt, gyermeküket pedig egy rajzolt arccal bíró liszteszsák jelképezi. Az együtt töltött hosszú órák alatt aztán kezdeti összeférhetetlenségük ellenére fokozatosan megbarátkoznak egymással, Clarke segítségével Danielle pedig megtudja sosem látott apja nevét és címét. A két különös sorsú, kitaszított fiatal együtt elköti a fiú apjának autóját és nekivágnak az ismeretlennek, hogy megtalálják a boldogságukat - de vajon jobbá válik az életük az út végére, vagy minden csak még rosszabbra fordul?

(A képen Juno Temple, a rendező és Jeremy Dozier.) Rövid idő alatt kiderült, hogy remekül fogok szórakozni. A Dirty Girl a '80-as, '90-es évek vígjátékainak modern másolata, sikerült benne visszahozni ezek hangulatát, ráadásul tele van humoros pillanatokkal. Emellett road movie, ezt a műfajt nagyon kedvelem és plusz pont jár a jó zenékért. Tetszett még, hogy a főhősök a "gyermeküket" Joan Jett után nevezik el, és felcsendül a Do You Wanna Touch Me az említett énekesnőtől, akit szintén bírok. Juno itt minden eddiginél nőiesebb, marhajó alakja van és gyakorlatilag alig visel ruhát a játékidő legalább 60%-ában:1 És énekel, meg sztriptízel, szóval nekem minden elvárásom teljesült:D (Azt azért ki kell kötni, hogy ez a film nem gyerekeknek való, szóval itthon valószínűleg 16-os karikát kapna, már csak a sok káromkodás miatt is, szóval erre azért készüljön fel, aki meg akarná nézni.)

"- Ha összekörömlakkozod a kocsit, apám meg fog ölni!

 - Édesem, bevallottad, hogy homokos vagy, elkötötted apád kocsiját és leléptél az osztály kurvájával. Te magad vagy a hulla szó definíciója." 

Komolyra fordítva a szót, a vicces húzások és a színes külső alatt egy igencsak valódi történet lapul a felnőtté válásról, a szexualitásról, a másság elfogadásáról és a szeretet meg a barátság hatalmáról. Danielle és Clarke a két véglet: előbbinek túl sok alkalmi partnere volt, nincsenek érzelmi kötődései és legbelül nagyon sok szeretetre vágyik, elsősorban az apjától, akit sosem ismert; utóbbi pedig saját természetével kénytelen küzdeni homofób faterja és tehetetlen anyja miatt, így aztán ő sem lehet boldog. Amikor pedig "egymásra találnak", akkor segítenek a másiknak a lelkükben tátongó űr betöltésében... Meg aztán az a hitvallásom, hogy néha kell nézni melegekről, vagy négerekről vagy bármilyen más, tőlünk különböző emberekről szóló filmet, mert ezek között vannak igazi kincsek, a főszereplők pedig sokszor nem is annyira különböznek tőlünk, mint hinnénk.

Temple kisasszony fantasztikus, már ő egyedül elvinné a filmet a hátán. Legjobban az tetszett benne, hogy még a lehető leginkább ribancos mivoltában sem hülyepicsa (tessék megnézni a Wild Childról szóló írásomat, hogy értsük, mire gondolok) és bár egy olyan karaktert játszik, aki alapvetően taszító lenne számomra, ő mégis szimpatikussá tette. Jeremy Dozier szintén remek, ő a valóságban is homoszexuális, így nem esett nehezére megszemélyesíteni Clarke-ot, vagy éppen átéreznie a figurát ért támadásokat. Egyébiránt csak a srác hanghordozásában van valami és nekem még a vakító fehérségű fogai meg a szája árulkodtak arról, hogy igen, ő homokos; de mióta tudom, hogy igazából az, már korántsem tartom annyira lenyűgözőnek az alakítását. Azért egyáltalán nem volt rossz. Az egész film egyik legjobb jelenete, mikor Juno és Jeremy közösen énekelnek és egy koreográfiára mozognak a kocsiban, meg mikor nevetnek a masszírozós ágyon, ezekben a részekben mindkettejükből árad az életöröm, a jókedv és ez egyszerűen átragadt rám:)

A mellékszereplők közt több ismert arc is van. Danielle anyukája a mindig gyönyörű Milla Jovovich, akit ezúttal egy drámai szerepben nézhetünk meg; oldalán a kissé már őszülő, de még mindig kitűnően játszó William H. Macy-vel. Clarke édesanyját Mary Steenburgen kelti életre, övé a fiatalokén kívül talán a legjobb alakítás: a visszahúzódó, konfliktuskerülő nő, akiből aztán előtör a fiát védelmező anyatigris, és a sarkára állva végre azt teszi, amit már régen meg kellett volna tennie. Ki kell még emelnem Tim McGraw-t, aki a végén felbukkanó fontos szereplő, ő is remekelt, annyira természetes, kedves karaktert játszik. Megemlíteném még az egyetlen jelenetben szereplő Jack Kehlert, aki pedig a Totál káoszban Dennis Farina bérgyilkos kollégája. Az író-rendező Abe Sylvia volt, aki saját gyerekkorának élményeiből merített a forgatókönyvhöz; a 25 (!) különböző producer között pedig felfedezhetjük Bob és Harvey Weinsteint, akik ezúttal szerencsére semmit se csesztek el a belepofázásukkal:)

Érdekességek: Abe Sylvia 2004-ben, egyetemi tanulmányai alatt dolgozta ki a sztorit, és azt szerette volna elmesélni vele, milyen volt felnőni a '80-as években. Ez Jeremy Dozier első mozija, előtte csak rövidfilmekben szerepelt. Joan a fiktív narrátor, a hangja Juno, és nagyon aranyos, ahogy a szituációktól függően változik az arckifejezése:) Milla és Juno később együtt dolgozott A három testőr 3D-ben is. Junonak meg kellett tanulnia vezetni, de nem volt jogsija, és azóta sem szerezte még meg. A Dirty Girlben sok Melissa Manchester-dal hallható, ezek egyikét, a Rainbirdöt (elvileg ezt adják elő a végén) Manchester Mary Steenburgennel együtt írta.

Egy angol nyelvű Juno Temple-interjúból idézek most pár saját fordítású részletet.

A történetről: "... [Danielle] találkozik ezzel a fura alakkal, aki az élete részévé válik és akiről, azt hiszem soha nem gondolta volna, hogy össze fog barátkozni vele. Ő [Clarke] válik az őrzőangyalává, és rendkívüli barátság alakul ki köztük. A barátok a legfontosabbak az életben. Ha találsz egy jó barátot, nem szabad elengedned. Azt hiszem ez remek példa rá, hogy milyen csodálatos is a barátság az emberek számára. Ez a két félreértett karakter összefog és együtt kivirulnak. Én nagyon olyan vagyok, aki a "Ne ítéld meg a könyvet a borítója alapján"-mottó szerint él. Így [vagyis ha előítéleteid vannak] egy csomó dologról lemaradhatsz. Bolond vagy, ha ezt teszed."

A meghallgatásról: "Amikor először bejöttem, egy szobába kerültem, ami Cyndi Lauper-szerű lányokkal volt tele, akiknek cuki szőke hajuk volt, falatnyi rózsaszín forrónadrágot és platformcipőket, meg ilyesmiket viseltek. Rajtam szakadt hálós harisnya, levágott szárú farmer-rövidgatya meg egy olyan póló volt, ami... Tudod, az, amihez melltartót kell felvenned, mert ha megmozdulsz, mindened kilátszik belőle. Meg volt egy levágott ujjú motorosdzsekim, orrpiercingem, kócos volt a hajam és elkentem a szemfestékem. Szóval abszolút máshogy néztem ki, olyan voltam, mint Courtney Love és Cyndi Lauper keveréke. Bementem és azt hittem, meg is van: "Igen! Vajon jól csináltam? Nem tudom. Istenem!" Aztán hazamentem és később felhívott az ügynököm, aki azt mondta: "Azt szeretnék, ha visszamennél, de vedd ki a piercinget és fésülködj meg." Abe [a rendező] azt mondta, nem akarja megmutatni a próbafelvételem a producereknek, ha ilyen rongyosan nézek ki. A "mocskost" [dirty] egy kicsit rosszul értelmeztem; ez a piszkos és nem a ribancos verzió volt. Úgyhogy visszamentem egy kicsit rendezettebben."

A mondanivalóról: "A figurám pozitív üzenetet közvetít, de azt hiszem, maga az egész mozi is, és ez jó dolog, mert a középiskola elég nehéz időszak az ember életében."

A zenéről: "A zene tényleg hat rád egy ilyen szituációban. Még a forgatás kezdete előtt megkaptuk a számokat, amiket betétdaloknak szántak. Abe adott nekünk egy CD-t és megmondta, pontosan melyik számok szólnak majd az egyes jelenetek alatt. Így sokkal könnyebbé tette az egészet."  

Utólagos szerkesztés, még pár információ, amiket a youtube-on lévő interjúkból tudtam meg: Abe Sylvia homoszexuális a valóságban. Maga Melissa Manchester a végén lévő duettnél a zongorázó tanárnő. A dráma-komédia váltakozása hitelessé teszi az egészet, hiszen az életben is jó idők és rossz napok váltakoznak (á lá Balázs Fecó). Tim McGraw elsősorban countryénekes. A történet megvalósításának érdekében Juno és ő addig nem érintkeztek, amíg a filmben a karaktereik meg nem látják egymást. A rendező a koreográfiák kitalálásában és a jelmezek kiválasztásában is segédkezett.

Újabb megjegyzés 2020-ból: A legvégén felfedeztem, hogy van magyar vonatkozása: A nagyzenekari zenét a Budapesti Szimfonikus Zenekar játszotta, a Magyar Rádió 22-es stúdiójában vették fel. A felvételvezető Gulya Róbert, a karmester Drahos Béla volt, a felvételek rögzítésében Buczkó Gábor és Lukács Miklós segédkeztek (utóbbi nevét Míklósnak írták:)) A köszönet-rovatban kiemelik Gazdag Gyulát. 

A Dirty Girl 4 millió dollárból készült és 53 ezret hozott be, ám tény, hogy a The Weinstein Company 3 millióért megvette a forgalmazási jogokat, plusz filmfesztiválokon vetítették, így máris jobban érthető az alacsony bevétele. A kritikai fogadtatásáról megint csak a Rotten Tomatoes negatív értékelését találtam meg, de számomra ez az oldal nem mérvadó. 

Nekem nagyon tetszett, mert vicces, kedves, ugyanakkor megérinti a néző lelkét. Jó a zenéje, szép a látványvilága, a főhősök szimpatikusak és egyszerűen jó nézni. Ajánlom mindenkinek, aki nem gyűlöli a ribiket meg a melegeket.  

Pontozás: 

imdb: 6.5 (4 év alatt 0.4-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 

Hírek:  

- Olvastam egy érdekes pletykát. Egyesek azt rebesgetik, hogy a The Dark Knight Rises egy igencsak nagy meglepetést tartogat a nézők számára, ugyanis állítólag a hivatalos bejelentés ellenére Juno Temple nem a Macskanő segédjét, Holly Robinsont, hanem Harley Quinnt, Joker bosszúszomjas párját játssza majd. Hát ez kurvanagy lenne, de nem tudom, mennyi az egésznek a valóságalapja... (Láttam, írtam róla, úgyhogy kijelenthetem, hogy sajnos, semennyi...)

- Milla Jovovich megint visszatér az akció-horrorokhoz a Resident Evil: Retributionnel. (Ehhez szintén volt szerencsém, készítettem róla bejegyzést.)

Még mindig hátra van két film a listámról, de Mozsárágyú is nézni akarja őket velem, úgyhogy a videokazettás megtekintéseket hétvégére csoportosítottam át, hogy csatlakozhasson hozzám. Így aztán jöhet a többi mozi, ami az elmúlt négy évben gyűlt fel a listámra! A múltkoriban a szülinapi írás után megjött a kedvem Ellen Page és Juno Temple munkáihoz, így most őket preferálom a többi felgyülemlett címmel szemben. Viszont a tegnap előtti The Tracey Fragments-szel a végére értem Ellen összes érdekes munkájának, így folytattam a sort a Juno szereplésével fémjelzett alkotásokkal. Úgy tűnik, szegény lányt a pályája kezdetén angolsága miatt beskatulyázták a lányiskolás mozgóképekbe, elég csak a St. Trinian's-re, Cracks-re vagy erre gondolni - ráadásul a következő megtekintenivalóban, a Dirty Girlben is iskoláslányt játszik... Talán az arcberendezése miatt járt így, ki tudja?:) No, de akkor térjünk rá a filmre: már az első jelenetben kiderült, hogy nem ő a főhős, emiatt csalódtam, viszont a felütés elég hatásos, tehát sejtettem: a Vadócka (milyen aranyos cím, nem?:D) legalább vicces lesz. Lássuk a sztorit: 

Poppy (Emma Roberts) elkényeztetett, ostoba, nagyképű kaliforniai lány. Olyan életet él, mint amit a Viva és az MTV sugall a hozzá hasonló 17 éves fruskáknak, ám édesanyja öt évvel korábbi elvesztése miatt még mindig tele van dühvel/fájdalommal. Édesapja (Aidan Quinn) már nem bír vele, így elküldi egy bentlakásos angol leányiskolába, amitől azt reméli, talán megszelídíti gyermekét. Poppy viszont az első percben elhatározza, hogy nem hajlandó beilleszkedni, sőt, inkább ki akarja rúgatni magát - ám ez korántsem egyszerű. Szerencsére négy szobatársa (köztük van Temple) összefog vele a terve végrehajtásában! Mialatt együtt próbálkoznak az iskola felforgatásával, az öt lányból nagyszerű kis társaság kovácsolódik és a hősnő is rátalál a helyére a lacrosse-csapat élén. Rádöbben, hogy talán mégse olyan rossz neki itt, ám ekkor a gépezet már régen mozgásba lendült és lehetetlenség megállítani. Vajon kicsapják a címszereplőt, és ha igen, örülni fog vagy szomorkodni? 

Röviden: ez egy buta kis vígjáték, aminek semmi más szándéka nincs, mint megnevettetni a nézőt. Kicsit kikapcsolhatjuk az agyunkat, röhögcsélhetünk, meg számolgathatjuk a kliséket. A történetben semmi meglepetés nincsen (azért a tüzes résznél izgultam Junoért:)), az alapja az általam már legalább ötször leírt "emberünk bekerül egy helyre, ami teljesen idegen számára, és azt saját képére formálva sokkal jobbá teszi", csak trendi zenékkel aláfestve. Érdekes látni, ahogy a média által nyomatott hülyepicsa-életstílus megbukik a játékidő során és eszembe jutott, hogy az összes hasonló tinifilmben ez történik, de a "zenetévék" (meg a bulvársajtó) továbbra is propagálják ezt a magatartást. Ezek szerint Hollywood a tévé ellen dolgozik, vagy mi?:) Lássunk pár szót a színészekről: 

Emma Roberts nekem nem volt szimpatikus; még a végére, mikor ő lesz a nagy hős, akkor sem zártam igazán a szívembe. Juno Temple nagyon édes ezzel a szénaboglya-frizurával és ő itt a vicces, ügyetlen karakter, szerintem simán ellopja az összes közös jelenetet Roberts elől - jó volt, na:) A szobatársak közül a Kate-et játszó Kimberley Nixont emelném ki, aki szép és tehetséges; a "gonoszt" életre keltő Georgia King meg kellően antipatikus. Külön tetszett Natasha Richardson alakítása iskolaigazgatóként, mellette még a felügyelőnőt játszó Shirley Henderson és a franciatanár bőrébe bújó Jason Watkins érdemel külön említést, ők a pár perces felbukkanásaikkor igazán poénosak:) Az ügyeletes szépfiú a méretes orral bíró Alex Pettyfer, a rendező meg Nick Moore volt, aki elsősorban vágó. 

Érdekességek: A suli elvileg 12-17 éves lányokat fogad, ám Georgia King már 22 volt a forgatás idején, Kimberly Nixon pedig 23. King és Juno Temple együtt játszottak a St. Trinian's 2-ben (de nincs közös jelenetük). Ez Natasha Richardson utolsó filmje, ugyanis két évvel ezelőtt elhunyt, egy síbaleset következtében. A diákokat megszemélyesítő statiszták valódi bentlakásos iskolák növendékei. A lacrosse-döntőn látott különös tánc egy Haka, vagyis maori "csatakiáltás", amit először az új-zélandi All Blacks rögbisek alkalmaztak, ám azóta elterjedt más sportágakban is. A végestáblista elejét érdemes megnézni, ahol egy csomó buta képet, meg néhány extra jelenetet láthatunk még. A Vadócka eredetileg 15-ös karikás lett volna, ám végül 12-es lett, egyesek azt rebesgetik, hogy a kész filmet jó pár helyen megvágták/átszinkronizálták az alacsonyabb besorolás miatt... 20 millió dollárból készült és kis híján 22 milliót hozott vissza, egyes országokban sikeres volt, másokban nem igazán. A kritikától vegyes fogadtatásban részesült.  

Ahogy már mondtam, ez egy habkönnyű komédia, amit nem kell komolyan venni. Sokszor lehet nevetni rajta, nekem mindössze azért tetszett kevésbé, mert nem Juno Temple a főszereplő. Az ő rajongóinak (már ha rajtam kívül van ilyen ebben az országban:D) viszont melegen ajánlom, mert Temple kisasszony tényleg remek benne és nagyon cuki is:)

Pontozás: 

imdb: 6.1 (4 év alatt 0.3-at emelkedett.)

Szerintem: 4/5 

A dvdről: Egylemezes, külföldi kiadás, nyitásnak megint nyelvet kell választani a figyelmeztető üzenet elolvasásához, majd jön két gyagya trailer (Kedves John, Cincin lovag). A menü állóképekből áll, a címadó dal egy része szól a főmenüben, az alpontokban viszont nincs muzsika. Öt kisfilm képezi a bónusz tartalmakat, nézzük őket sorban:

- Ghostville: Alex Pettyfer leviszi Emma Roberts-et és Junot a suli alagsorába, ami elég félelmetes, sötét és hideg, Emma aztán jól ráijeszt Junora:D

- Lacrosse: A felkészülés, az egyes színészek véleménye erről a sportról, vicces bénázások sora.

- Headgirl's Tour: Georgia King Harrietként végigkalauzol minket a sulin. Minden tele filmesekkel, és annyira nem marad karakterben. Ez a Harriet sokkal jobb fej, mint a filmben lévő, csak egy pillanatra hasonlítanak egymásra.

- School Memories: Humoros, érdekes emlékek a színészektől a sulis éveikről. Az első csókról, az első napról az iskolában és így tovább.

- Így készült: Ebből tudtam meg a következő információkat = A rendező úgy néz ki, mint egy vén bakkecske. 3 évig keresték Poppy szerepére a megfelelő színésznőt. Az írók tapasztalatlanok voltak, könyvtárakban és egyéb helyeken hallgatták tinédzserek beszédét és így szedték össze a szövegeket. Sokszor Roberts saját mondatait is beépítették. Emma azt mondja, hogy egy teljes nap alatt csak egy jelenetet vettek fel, 10 órán át rögzítettek egy két perces szekvenciát. Ez a filmecske meglepően tartalmas és informatív, pedig csak 10 perces.

Összesítésben ez egy kitűnő korong, szívvel-lélekkel készült, érdekes, kedves, humoros bónusz tartalmakkal, csak ajánlani tudom. Minden vígjátékhoz legalább ilyen szintű extrák kellenének!

Hírek: 

- Juno Temple készülő munkái közül most két filmet emelnék ki. Az első a Lovelace, Amanda Seyfried főszereplésével, ami egy híres pornószínésznő életéről szól; mellette még nagyon sok ismert arc felbukkan majd, pl. Sarah Jessica Parker és James Franco. A második a sokkal érdekesebb, hivatalosan még cím nélküli Sebastian Silva-alkotás, amit viszont több mint bizonyosan Magic Magic-nek hívnak majd. Ebben a horror-thrillerben Juno a főhősnő, akinek "egy chilei vakáció során megbomlik az elméje, ám a barátai (Emily Browning és Michael Cera) egészen addig nem veszik komolyan, amíg már túl késő nem lesz...". Ez kurvajónak ígérkezik! (Azóta mindkettőt láttam és írtam róluk.)

- Kimberly Nixon az utóbb említett mozihoz hasonló műfajú Elfie Hopkins-ban bukkan fel legközelebb. (Ami csúnyán megbukott.)

- Georgia King Alan Ford oldalán menekül majd az élőholtak elől a Cockneys vs. Zombies horror-vígjátékban. 

- Aidan Quinnt a romantikusnak bélyegzett, de természetfeletti dolgokkal átitatott The Last Keepers-ben nézhetjük meg, ha minden igaz, még ebben az évben.

Várható írások: Dirty Girl. 

És ha már az itt tárgyalt film címe Wild Child, akkor csakis egy bizonyos szám jöhet szóba, mégpedig egy eredetileg 1958-ban megjelent dal, amit egy sokat félmeztelenkedő, öreg és hosszú hajú, de még ma is energiával telt úriember dolgozott fel; avagy Ájm dö ríl váld van váld van-rovat:

Tegnap volt Ellen Page 25. szülinapja - pont egy hónappal és két nappal idősebb nálam:) Már azóta rajongok érte, hogy először felbukkant a nagy nyilvánosság előtt az X-Men 3-ban, az eltelt évek során pedig az egyik legkedvencebb színésznőm lett. Az összes fontosabb filmjét láttam és a jövőben is figyelemmel fogom kísérni a munkásságát. A jeles alkalomból gondoltam, meg kell néznem valamelyik moziját, amit még nem láttam, de a listámon már csak ez volt tőle. Valójában fogalmam se volt, mire vállalkoztam, bár egy előzetes beletekintés során rájöttem, hogy ez valami egészen különös élmény lesz - és a tippem bejött... 

"A nevem Tracey Berkowitz. Tizenöt éves vagyok. Csak egy hétköznapi lány, aki gyűlöli magát." 

Egy busz hátsó ülésén ül egy lány (Page), aki mindössze ocsmány, virágmintás zuhanyfüggönyt visel magán. Csak ül és utazik, nem tudni honnan jött, vagy hová tart. És elkezd mesélni. Elmondja, mi történt vele, hogyan került ide, de nehéz megérteni, amit mond. Tracey ugyanis több mint bizonyosan megőrült... 

A sztorit el lehetne mesélni kb. két mondatban, de nem fogom megtenni. Ugyanis, bár a történet egyszerű, a megvalósítás elképesztően egyedivé és különlegessé teszi. Ráadásul, mivel a hősnő nagy eséllyel tébolyult, ezért sosem lehetünk biztosak benne, mikor beszél a valóban megtörtént dolgokról, vagy hogy mikor vagyunk mindössze a képzelgéseinek szemtanúi. Ami miatt igazán egyedülálló a The Tracey Fragments, az a címből is sugallt osztott képernyős megoldás (fragment=szilánk). Van úgy, hogy egyetlen, nagy képet látunk, de olyan is, amikor hat kisebbet, vagy akár húsz nagyon picit, és minden mozog, az eseményeket több szemszögből mutatják, az ember azt se tudja, hova nézzen. Tök jó például az, amikor három-négy képen látjuk az eseményt: a család ül a nappaliban. Egy képen anyu, másikon apu, harmadikon a kisfiú, negyediken Tracey, ötödik képnek pedig megjelenik Page, amint ül a buszon és narrátorként funkcionál. Másik nagyon király momentum, mikor elrohan otthonról a címszereplő. Ekkor a minden képen szaladó lány látványa alá egy marhajól odaillő zenét vágtak be (ezt a végére belinkelem), aminek a refrénjében az van, hogy "lovak" és ahányszor ez a szó elhangzik, a futó lány helyén megjelenik egy pillanatra egy vágtató ló.

Soha nem láttam még ehhez foghatót, így rendkívül nehéz beszélnem róla. Reménykedem, hogy a képek valamennyire alátámasztják a mondanivalómat, segítenek megérteni az egészet. Szerintem elsősorban arról szól, hogy mi vagyunk valakik, akik ülünk a buszon, észrevesszük ezt a lányt és megszólítjuk. Megkérdezzük, jól van-e, ő pedig azt válaszolja: "Bazdmeg, törődj a saját dolgoddal!" De aztán mégis megered a nyelve és elkezdi előadni a történetét. Mivel nem ismerjük, sose tudhatjuk, mikor mond igazat és mikor hazudik, de a néző a játékidő alatt kilép ebből a szerepéből, mert az alkotók megmutatják azt is, amit Tracey szavaiból nem tudunk meg: a valóságot. Vagyis, hogy mi játszódott le igazából. 

E mű légköre elég nyomasztó, mivel a képek általában rendkívül sötétek, ráadásul az angyali arcú Page-et csupa megaláztatás, támadás éri benne; ezt tetőzendő még obszcén szövegeket is adtak a szájába. Minden egyes pillanatban azt vártam, hogy mikor fog elkövetni valami végzetes hibát, meg fogják erőszakolni vagy valami ilyesmi lesz és volt egy olyan pont a vége felé, amikor azt gondoltam, hogy ez micsoda elképesztő állatság. Láttuk a Junot? Netán a Hajrá Bliss!-t? Akkor emlékezhetünk belőlük azokra a jelenetekre, amikor Ellen figurája odaadja magát az aktuális fiújának. Itt ezt kifordították, de a jelenet úgy indul, mintha ez lenne Tracey életének legszebb élménye. A zene, a képek, minden azt mutatja, közben pedig az agyamban szólt a vészjelzés, hogy "Te idióta, mi a frászt csinálsz, nem szabadna itt lenned! Kint kéne lenned és figyelned kéne! A te hibád minden!" és akkor jön a váltás. Mint amikor egy régi lemezjátszón megugrik a tű. Erről van szó. Sosem az történik, amit hiszünk, sosem az játszódik le, amit látunk. A fények, a hangok, a zene, a képek, semmi sem igaz, semmi sem valódi. Azért néha lehet nevetni, ami jól jön, például a kigáncsolás egymás után tízszer elég viccesen hat. 

Nehéz lett volna jobb embert találni erre a szerepre, mint Ellen Page. Annak ellenére, hogy határozottan csinos lány, itt most elhisszük róla, hogy nem az. Szurkolunk neki, pedig lehet, hogy csak el akarja hitetni velünk, hogy ő a jófiú, az is megeshet, hogy igazából a gonosz maga. Egy csomó új arcát láthatjuk, a legemlékezetesebb a fehér hajú és az emós külső, de lesz belőle hajléktalan is. A többiek szinte mind hétköznapi figurákat keltenek életre, mindössze egy érdekesebb alak van, a pszichiáter dr. Herek, aki nő, de egy férfi (Julian Richings) játssza. Nála például tök jó poén, hogy nem lehet tudni, hogy valójában is így néz ki, vagy csak a címszereplő látja ilyennek, hiszen kizárólag ő találkozik vele. Vagyis elképzelhető, hogy a dokinak semmi baja sincs, talán csak egy idősebb, kicsit csúnya nő, de a lány az iránta érzett gyűlöletéből transzvesztitának vizionálja. Richings egyébként együtt szerepelt Page-dzsel az X3-ban, de nem volt közös jelenetük (ő a fickó, aki Magneto előtt szólal fel az elhagyatott templomban); a Lance-t játszó örök mellékszereplő Maxwell McCabe-Lokos pedig a Mouth to Mouth-ban dolgozott együtt Ellennel. (Megjegyzés: A Mouth to Mouth-t magyarul Szócsöveknek nevezik...) Le kell szögeznem, hogy független, kis költségvetésű kanadai filmről van most szó! A rendező Bruce McDonald, a forgatókönyvet Maureen Medved írta, saját 1998-as regényéből. A wikipédia szerint a regény "Tracey haragjáról, frusztrációiról és elhagyatottságáról szól" meg arról, hogyan "keresi a megváltást egy tragédia árnyékában". 

"Ha egy ló felbukik, habzani kezd a szája. A ló felbukik, a lábaival kapálódzik és nincs jól... Úgyhogy valaki lelövi. A lóból ragasztó lesz. Egy gép beletölti a ragasztót a tubusokba és a gyerekek összenyomják a tubust, hogy kijöjjön a ragasztó és papírdarabokat ragasztanak vele kartonra. Ragasztó kerül a gyerekek kezére és a gyerekek megeszik a ragasztót. És a gyerekek eggyé válnak a lóval." 

Érdekességek: Tizennégy nap alatt forgatták le, de kilenc hónapot vett igénybe az utómunka. Ez az első egész estés film, amiben az osztott képernyős kompozit-technikát alkalmazták a teljes játékidő alatt. A kanadai promóció keretében a készítők hozzáférhetővé tették a teljes rögzített anyagot torrentként az interneten, az effektek nélkül, lehetőséget adva a rajongóknak, hogy elkészítsék saját verzióikat, előzeteseiket, videoklipjeiket, stb. Ez az első mozgókép, ahol lehetővé tették ezt. Készült hozzá egy azonos című képregény, amit egy ideig ingyen be lehetett szerezni a vetítéseken. Egy vicces név a stábból: Slim Twig (Vékony Bot), ő volt Billy Zero, egyébiránt zenész, ha minden igaz, valahol hallható a muzsikája a filmben. A The Tracey Fragments 750 ezer kanadai dollárból készült és 42 ezer USA-dollárt hozott vissza - ha a mostani forint-átváltási táblázathoz viszonyítjuk, akkor végülis pénzügyileg megbukott, de hát ez a művészi/érthetetlen/fura mozik sorsa. A kritikai megítéléséről csak egy adatot találtam, miszerint a Rotten Tomatoes-on lehúzták, de annak az oldalnak a véleményére nem adok. A film 2007-ben elnyerte a Manfred Saltzgeber-díjat, ami az olyan alkotásoknak jár, amik "kiszélesítik a jelenkor mozizásának látóhatárát".  

Semmihez nem hasonlítható, így lehetne a legjobban összefoglalni. 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Meg kell néznem valamikor újra, mert annyi apró részlet van benne, amit elsőre észre sem veszel...)

Utólagos szerkesztés: Másodszorra is erőteljes élmény volt, de már tudtam, mi van a háttérben, hogy mi fog történni és ezért nem értek meglepetések. Pár dolgot hozzátennék az eddig taglaltakhoz: Visszatérő momentum a ló, ám a jelentése homyálos. Page karaktere szerintem akkor őrül meg, amikor feltűnik a stilizált hollóraj. Gyakorlatilag nincsen befejezés, mert nincs vége a történetnek és ez is annyira durva, mert csak sejtheted, mi lesz, találgathatsz, hogyan alakul a lány sorsa. Végezetül egy óriási idézet: "Honnan tudod, mi valódi és mi nem, ha az egész világ csak a fejedben létezik?"

Hírek: 

- Bruce McDonald egyetlen epizódot rendez a Luc Besson égisze alatt készülő A szállító tévésorozatból. 

"Tracey Berkowitz-nak hívnak. Tizenöt vagyok. Csak egy hétköznapi lány." 

Itt pedig az ígért dal, a Horses a Broken Social Scene-től (eredetileg Patti Smith száma és 9 perces, ez a rövidített verzió):

Ha egy film Oscar-díjat kap, az tulajdonképpen nem jelent semmit. Manapság ez hatványozottan igaz, amikor csupa olyan művet díjaznak, amikre senki se kíváncsi. (Pl. bijonszés éneklős akármi, Vérző olaj, stb.) A lényeg az, hogy jó nevű színészeket és rendezőket tisztelnek meg egy plecsnivel, ami az esetek nagy többségében nem a tehetségnek szól - ugyanez uralkodik a művészetben is. Most például kitüntették hazánkfia Fliegauf Bencét [ezelőtt Benedek volt] (szép magyar neve van), amiért csinált egy filmet a hányattatott sorsú cigányokról. Ha a hányattatott sorsú cigányokról, zsidókról, vagy BÁRMILYEN kisebbségről készül mozi, azt úgyis elhalmozzák díjakkal, még ha lófasz sincs benne (lásd: Sorstalanság). Senki ne értsen félre: nem szidom a magyar győzelmet, se a kisebbségeket, amiket mondok, azok tények. (Már csak halkan merem megjegyezni, hogy az idei Oscar-jelöltek közül a 60%-áról azt se tudom mi, a többi A király beszéde; és jelölték legalább két technikai kategóriában a Transformers 3. című rémdrámát is.) Tehát elöljáróban leszögezhetjük, hogy attól, hogy Hollywoodban kitüntetik, még lehet valami unalmas és szar. 

Na, de eddig mindössze három olyan film volt, ami elvitte az Oscarok Top 5-ös leosztását, vagyis a Legjobb Film, Legjobb Rendező, Legjobb Férfi Főszereplő, Legjobb Női Főszereplő és Legjobb Forgatókönyv alkotta díj-csomagot:) Az egyik A bárányok hallgatnak, ami kétség kívül remek és még ma is megállja a helyét. A másik az It Happened One Night című rendkívül régi izé, amiről semmit sem tudok, és a harmadik jelen írásom tárgya. Mivel tetszett a Száll a kakukk fészkére, ezért a 3/2-es arány azt jelenti, hogy ez az elismertségi fokozat mégiscsak a minőségi alkotásokat jelöli meg. (Aki látta az It Happened One Nightot, az nyugodtan mondja meg, hogy jó-e, hátha az arány növekszik!) Az itt tárgyalt mű fura címét egyébiránt sokszor hallottam már, de fogalmam sem volt, hogy mi van benne, egészen addig, amíg a Jack Nicholson-könyvemben nem olvastam róla. Onnantól viszont rögvest érdekelni kezdett, még úgy is, hogy sajnos leírták, mi a vége. De semmi baj én befogom a számat, eltitkolom a "poént", úgyhogy nyugodtan olvass tovább... 

Helyszínünk egy idegszanatórium, ahová új beteg érkezik. A különös Randall P. McMurphy (Jack Nicholson) azonban mégsem tűnik egészen őrültnek, inkább csak kilóg a sorból és nem is akar beállni. Ám a terápiát vezető Ratched nővér (Louise Fletcher) meg van győződve róla, hogy Randall segítségre szorul - ő maga meg azt gondolja, hogy a "McMurphy-módszer" jobbat tesz majd az ápoltak egészségének, mint a vaskalapos szigorral betartatott ingerszegény napi program. Főhősünk tehát megpróbálja talpra állítani elesett társait, akik már el is felejtették, milyen érzés valójában élni; de korántsem egyszerű mondjuk kosárlabdázást vagy meztelencsajos kártyával történő pókerezést megtanítani egy rakás mentális problémával küszködőnek. Amikor pedig kiderül, hogy Murph nem mehet ki, csak ha kiengedik, azonnal elkezd munkálkodni a szökésén. Vajon sikerül meglépnie vagy örökre a sárga házban reked - és vajon egyedi hatása a többiekre pozitív változásokat hoz, vagy a káoszba taszítja az egész idegosztályt? 

Ez egy marhajó film. Nagyon érdekes, vicces, elgondolkodtató, lélekbe markoló, felemelő, izgalmas - egyszerűen jó nézni. Hiába őrültek a szereplők, mégis mindnyájan szimpatikusabb, kedvesebb, jobb fej karakterek, mint a normálisak, akik meg/el/ítélik őket. Bár az alap végülis a "pasas bekerül x helyre, amit a puszta jelenlétével megváltoztat (meg akar változtatni)", ha ezt ehhez hasonlóan jól írják meg és ilyen kitűnő színészek tolmácsolják, szinte újszerűen hat - pedig már majdnem 40 éves... 

"A rohadt életbe, a végén még én is bedilizek ezen a hülye helyen." 

Jack Nicholson volt a tökéletes választás McMurphy-nek. Karizmatikus, ugyanakkor van benne némi téboly; kedves, de pillanatok alatt feldühödik; szóval tele van ellentmondásokkal. De mindenek felett ő a szabadság bajnoka, aki az elnyomottakért küzd, a diktatórikus rendszer ellen. Külön tetszett benne a rejtélyessége és a belőle áradó derű/élni akarás. Vele szemben áll Louise Fletcher hajthatatlan, dogmatikus, jéghideg Ratched nővére, aki látszólag érzelmek nélküli, saját módszereiben tökéletesen bízó "gyógyító". Neki minden érdeke az, hogy az általa felépített rendszert megőrizze, még ha az rosszul is működik. Ha megnézzük, Ratched egyáltalán nem gonosz, de a betegek és főleg Murph szempontjából maga a sátán - a konfrontációjuk elkerülhetetlen. A szabadság harcosa és a bezártság prófétája össze kell hogy mérje erejét! Szerintetek ki győz majd? Nézzétek meg és kiderül! A harmadik főszereplő egy egészen különös karakter, az egyszerűen csak Főnöknek nevezett hatalmas termetű indián (Will Sampson). Ő süketnéma, gyakorlatilag szinte csak vegetál, ám valójában sokkal több, mint aminek látszik. Míg az elején mindössze egyike ennek a dilis társaságnak, később egyre jobban az előtérbe kerül, míg szinte egyenrangú lesz Randallel; de valójában róla se tudjuk meg, hogy kicsoda.  

A többiek közt csupa ismert arc van, mindenki nagyon-nagyon fiatalon: Christopher Lloyd (ki mást lehetett volna felkérni egy dilinyós szerepére?:D), Danny DeVito, Brad Dourif (szintén remek választásnak bizonyult), Michael Berryman (az eredeti Sziklák szemének egyik ikonikus alakja), Vincent Schiavelli (pl. Emperor: Battle for Dune, érdekes arca miatt ő is beillik ide) és Scatman Crothers (a Ragyogásból az idős néger és az eredeti Transformers sorozatból Jazz hangja). Utóbbi már nem a betegek közé tartozik, ahogy az egyik tömegjelenben látható Anjelica Huston (Nicholson akkori barátnője) sem. A rendező a híres Milos Forman, az egyik producer Michael Douglas, a másik a Hustonnal közös jelenetben felbukkanó Saul Zaentz volt. A történet nagy vonalakban Ken Kesey 1962-es azonos című regényén alapszik, valamint az abból készített Dale Wasserman-féle színdarabon. 

Érdekességek: Az alapul szolgáló regényből készült darab 1963-tól öt hónapon át ment, 82 előadást élt meg. McMurphy-t Kirk Douglas, Billy-t Gene Wilder, a Főnököt Ed Ames keltette életre. A megfilmesítési jog már a kezdetektől fogva Kirk Douglas-nél volt, ő azonban soha nem tudta tető alá hozni a projektet; mire pedig sikerült volna, akkor már túl idős volt a főszerephez, ezért fiának adta a lehetőséget, de a bevételek egy bizonyos százaléka így is az övé lett. Ken Kesey egy darabig együtt dolgozott a film készítőivel, de aztán hamar összezördült velük, elsősorban a szereplők kiválasztása és az események bemutatásának szemszöge miatt (a könyvben az egész eseménysort az indián nézőpontjából élhetjük át). Az írott verzió alapja egyébként az író LSD-kísérletekben való részvétele, meg a veteránkórházi kisegítő munkája volt, tehát igazából burjánzanak benne a szürreális elemek. Kesey később beperelte Formant és csapatát a Száll a kakukk fészkére "lemészárlásáért", a pert pedig megnyerte. Ő már nem él, de életében sosem nézte meg a kész mozit, egyszer véletlenül beleszaladt a tévében, de mikor rájött, hogy azt látja, elkapcsolt róla. A mozi címe egy amerikai gyermekdalocskából származik. A nagy stúdiók mind visszautasították a finanszírozását, az egyik okuk az volt, hogy nagyon sok időt kellett volna rááldozniuk a forgatásra. A történéseket sorrendben vették fel, kivéve a horgászós részt, azt rögzítették utoljára. Ebben a mozgóképben szinte egyáltalán nincs zene, csak a végén lévőt vettem észre. A betegek közt egyetlen néger se akad, viszont az ápolók mind azok (fordított elnyomás?). 

Jack Nicholson elég kicsi gázsit kapott a szereplésért, viszont a teljes bevételből is részesült a szerződése szerint, ez pedig milliókat hozott számára. Az említett hajós szekvencia felvételekor ő volt az egyetlen, aki nem lett tengeribeteg az egy hétig tartó munka során. Állítólag amikor a karaktere egy igazán fájdalmas beavatkozáson esik át, akkor azt a valóságban is végrehajtották rajta - ez viszont feltehetőleg csak városi legenda. Murph megérkezése után a főorvossal folytatott beszélgetése improvizáció volt mindkét fél részéről. Ez előtt nem sokkal Randall az egyik őr nyakába ugrik, mikor leveszik a bilincset róla, aztán megpuszilja - viszont az őrt játszó színész reakciója életszerűtlen volt, ezért Forman titokban megegyezett Jackkel, hogy a másik ott álló biztonsági emberre vesse rá magát:D Amaz pedig igencsak meglepődött, egyes verziókban még azt is látni lehet, hogy behúz egyet Nicholsonnak:D Volt egy elhíresült pletyka is a főhős alakítójával kapcsolatban, eszerint pedig a Száll a kakukk fészkére azért szünetelt pár hetet, mert hajat ültettek be neki. Ez viszont álhír, mindössze arról volt szó, hogy Jacknek és Formannak más-más elképzelései voltak a narratívával kapcsolatban és ameddig a munka állt, addig próbálták meggyőzni egymást ilyen-olyan eszközökkel. A színész és a rendező onnantól fogva csak a vezető operatőrön keresztül beszélt egymással, viszont a média felé úgy tettek, mintha a legjobb barátok lettek volna. Az évekkel későbbi dvd-megjelentetés alkalmával Nicholson emiatt a rossz viszony miatt visszautasította a szereplést.

Will Sampson 196 centi magas volt. A helyszínül kiválasztott oregoni pszichiátriai intézethez közeli parkban dolgozott vadőrként és az egyik helyi vállalkozó (aki a kikötőmesterként látható is) ajánlotta őt, mikor kiderült, hogy az átlagos indián színészek elég alacsonyak. Brad Dourif azt nyilatkozta egy alkalommal, hogy Sampson életéből tíz évet börtönben töltött egy olyan dologért, amit valaki más követett el, amikor pedig kiengedték, nem kapott kárpótlást, sőt, még bocsánatot se kértek tőle. Will a forgatáson megfigyelte a többi szereplőt és később azt mondta, hogy csak Dourif és ő érezték át igazán, milyen bezárva lenni. Sampson 1987-ben, 53 évesen hunyt el, mikor komplikációk léptek fel nála egy transzplantációs műtét során. Azt mondják róla, hogy ő a harmadik áldozata a "Poltergeist-átoknak", 1986-ban ugyanis szerepelt Steven Spielberg hírhedt horrorjának második részében. A Poltergeist II-ről szóló legenda szerint Sampson kijelentette, hogy érzi az átkot, ami a forgatáson ül és indián szertartásokkal próbálta meg elűzni azt, ám egy évvel a bemutató után őt is utolérte a végzet. A másik áldozat Dominique Dunne, akit az első rész elkészülte után, 1982-ben, 22 éves korában ölt meg az expasija; a harmadik pedig Heather O'Rourke, aki mindössze 12 volt, mikor 1988 januárjában, a harmadik rész premierje előtt hunyt el, mert félrediagnosztizálták... 

A One Flew Over The Cuckoo's Nest Brad Dourif, Christopher Lloyd, Will Sampson és dr. Dean R. Brooks első filmje. Brooks alakította a főorvost, dr. Spivey-t, ő valódi orvos, azért is szerepeltették, mert hálásak voltak neki, hogy megengedte a teljes alkotói szabadságot az intézményében. A doki ötlete volt, hogy valódi betegeket alkalmazzanak statisztákként, ez pedig megvalósult, legalább nyolcvan, az intézetben kezelt bentlakó vett részt a munkálatokban. A színészek sok időt töltöttek velük együtt, hogy jobban át tudják élni az elmebajok milyenségét; a legtöbben közülük (beleérve Jacket) a karaktere bőrében maradt akkor is, mikor már nem forogtak a kamerák. Danny DeVito 1971-ben színpadon már eljátszotta Martini figuráját, ezért kérték fel őt a mozgóképes Martininak. A Cheswick bőrébe bújt Sydney Lassickot egy-egy apró mellékszerepben láthatjuk a Világtörténelem - I. kötetben és Apácashow 2-ben. A Hardingot megtestesítő William Redfieldet dr. Brooks a forgatás alatt szembesítette azzal, hogy leukémiás és tizennyolc hónapot jósolt neki. Mivel anno még nem volt lehetőség csontvelő-átültetésre, így Redfield valóban belehalt ebbe a rémes betegségbe, majdnem pontosan tizennyolc hónappal a diagnózis után. Milos Forman jellegzetes munkamódszere, hogy imádja a színészek reakcióit rögzíteni, ezért akadt olyan beállítás, amikor tíz percen át kizárólag Jack Nicholsont vetette fel, még ha nem is az ő jelenetéről volt szó. Louise Fletcher jeges pillantása, amivel Ratched nővér a sokkoló beavatkozásról visszatérő McMurphy-t jutalmazza, valójában a direktornak szólt:) Forman 2009-ben vonult vissza a filmezéstől.

Néhány egyéb érdekes információ a már emlegetett Jack, az életművészből, amit Edward Douglas írt: Michael Douglas (nincs köze az íróhoz) Anjelica Hustonon keresztül vette rá Jacket a szereplésre; őt azonban jelentős időre lekötötték korábban elvállalt feladatai, ezért a szerep majdnem másé lett - még szerencse, hogy Forman kitartott mellette. Nicholsont az győzte meg, hogy vállalnia kell Randall életre keltését, hogy látta a könyvből készült darab előadását a New York University-n, ahol a közönség az est végén álló tapssal jutalmazta a színjátszókat. Danny DeVitonak abban az időben volt egy képzelt barátja, akivel beszélgetett is:D Louise Fletcher nevezte el Mildrednek Ratched nővért, akinek eredetileg nem adtak keresztnevet; aztán az egyik jelenetnél, mikor Jack McMurphy-ként a keresztnevén szólította, akkor elpirult, ezt valahol látni is lehet. Mivel a férfiak nem léptek ki a szerepükből, ezért a szünetekben még mindig úgy tekintettek a hölgyre, mint valamiféle rosszindulatú banyára, ezért egy alkalommal Fletcher félmeztelenre vetkőzött előttük, hogy emlékeztesse őket rá, hogy nőből van és nem egyenlő a karakterével. A gyártó cég olcsón ellátta fűvel a teljes stábot. A horgászós részlet dr. Brooks egyik kísérletén alapult, amikor ötvenegy betegét elvitte egy kéthetes vadvízi evezőtúrára. Az utolsó jelenet rögzítése mindenkire nagy hatással volt, William Redfield azt nyilatkozta, hogy Sydney Lassicket ki kellett vezetni a felvételről, mert olyan keservesen sírt. A forgatókönyvet író Bo Goldman korábban színdarabokat kreált, akkoriban még senki sem ismerte, de ezzel a művével, amit Dale Wasserman színpadi instrukcióiból írt át, egyből bekerült a hollywoodi élvonalba.  

A One Flew Over The Cuckoo's Nest 4 400 000 dollárból született meg és (ha hihetünk a Jack, az életművésznek) 320 milliót hozott be. A kritikusoktól pozitív visszajelzéseket kapott; Fletchert, Formant, Nicholsont és a forgatókönyvíró Lawrence Hauben-Bo Goldman-párost Oscar-díjjal jutalmazták, valamint a kész művet megválasztották a Legjobb Filmnek. A Száll a kakukk fészkére 1993-ban bekerült az Amerikai Nemzeti Filmarchívumba, a Time Magazin pedig az alapjául szolgáló regényt beválogatta az 1923 és 2005 között íródott legjobb angol nyelvű regények toplistájába. A film tart egy Guiness-rekordot is, ugyanis 1976 elejétől 1987 végéig folyamatosan vetítették Svédországban. Az Amerikai Filmintézet megszavazta a valaha készült 33. legjobb filmnek, az utóbbi száz év 20. legjobb mozijának, valamint a 17. leginspirálóbb USA-beli mozgóképnek. Ezen túl Ratched nővér lett a top 100 filmes főgonosz listáján az 5. helyezett. 

Sajnos azt hiszem nem vagyok elég kvalifikált ahhoz, hogy egy ilyen volumenű műről írjak, de ettől függetlenül megpróbáltam, remélem legalább ezt díjazzátok:) Nekem tetszett.  

Pontozás: 

imdb: 8.7 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 (Talán nagyobb lett volna a hatása, ha nem tudom, mi lesz a befejezése...) 

Hírek:  

- Louise Fletcher a The Home című horrorban ijesztget majd minket híres kortársaival (pl. Cloris Leachmannel és Brian Coxszal).  

- Michael Berryman elképesztő pofázmányának köszönhetően még ma is rendkívül foglalkoztatott színész. Az alábbi horrorokban kapott szerepet: The Lords of Salem (Rob Zombie legújabb munkája), Erebus (egy paranormális dolgokkal teli hotelről szól), Wrath of Job (vallásos témájú, Tony Todd-dal). Valamint benne lesz még az Architect of Chaos című démonos akciófilmben és a The Sum of 9 névre hallgató thrillerben, ami egy iskolában lakozó gonosz erőről mesél. 

Boldog 25. születésnapot Ellen Page-nek:) Az ő tiszteletére várható a következő írásom, a The Tracey Fragments.  

Ja és még valami: SZPOJLER ITT! Egyetlen dolog maradt homályos számomra az egész kakukkosdiban: Murph végülis miért nem szökött el? Annyira lerészegedett, hogy képtelen volt elmenni? Vagy elment a kedve tőle? Aki tudja, írja meg!

Megint egy cinegore-os megbízatás révén írok. Ezúttal Stephen King tematikus hét van és sokáig gondolkoztam, mi lenne az a film, amit megnéznék tőle - a választék a kollégák nagy létszámának és szerencsére hasonló mértékű szorgalmának köszönhetően elég szűkös volt, így végül eszembe jutott ez. Ki ne lenne kíváncsi egy olyan mozira, amiben Emilio Estevez életre kelt kamionokkal harcol az AC/DC zenéjére, pláne, ha a rendező maga King bácsi! Na ugye, hogy te is megnéznéd. Olvass tovább, aztán ha a cikk végére megmarad a kedved hozzá, akkor megtaláltad a neked való akció/sci-fi/horrort! 

Egy poros amerikai kisvárosban különös események kezdődnek, mikor egy rendkívül ritka üstökös a Föld közelébe ér. A gépek ugyanis életre kelnek, az elektromos késtől a bulldózerig mind egy szálig! Hősünk Bill (Emilio Estevez), aki néhány társával együtt a Dixie Boy kamionos megállóban reked, amit blokád alá vesznek a megvadult fémóriások. Szerencsére pont kapóra jön a főnök (Pat Hingle) titkos fegyvertára, ám a teherautók csak jönnek és jönnek, egyre közelebb, egyre fenyegetőbben. Vajon sikerül az embereknek túlélniük a hét napot, ameddig az üstökös bolygónk mellett van, vagy mindnyájan valamelyik országúti monstrum kerekei alatt végzik? 

Eddig csak egyszer láttam, ha minden igaz, de három dolog nagyon megmaradt belőle. Az első, hogy King személyesen is megjelenik az elején, a második az irtó gagyi katonai járgány a géppuskával, a harmadik meg a rabszolgamunka, mikor az emberek kénytelenek kiszolgálni benzinnel a gépeket. Meg persze hogy lehetne elfelejteni, hogy végig AC/DC szól? Szóval van itt minden, ami alapján egy szórakoztató filmet össze lehet hozni: kamionok, király zene, véres események, jó nő (Laura Harrington), jó pasi (Estevez, bár én nem értek hozzá, de nyilván ezért ő a főhős), pár poén, lövöldözés, meg Stephen King. Sajnos azonban a kitűnő író korántsem olyan jó rendezőként, ezért sikerült pár szarvashibát elkövetnie. Nézzük most ezeket sorban! 

SZPOJLEREK JÖNNEK 

Az első, amire nincs magyarázat az, hogy a szimpla személygépkocsikra miért nem hat "az átok"? Bár láthatunk olyan halottakat, akikkel nyilvánvalóan a kocsijuk végzett, "akcióba" egyik sima autó se lendül. A következő az a katonai izé. Ez valójában is létezik, egy M274 Mule szériás dzsip, amit mindenféle fegyverrel fel lehet szerelni. De tök hülyén néz ki és gagyi, ráadásul az imdbn valaki beírta, hogy ha már a Mule fegyvere működik, akkor a Dixie Boy alagsorában felhalmozott arzenál miért nem kel életre? Aztán ott vannak még a megmagyarázhatatlan véletlenek: Az ifjú párt üldöző kamion felrobban, de mitől? Az, amelyik a nyomukba ered, mikor a benzinkútnál kiszállnak, szintén miért dönt úgy, hogy megáll, és nem rohan bele az épületbe? A srác nappal nem tudja leszedni a rácsot a csatornáról, éjjel viszont azonnal "letépi" - hogy is van ez? Mindezt megkoronázandó még ott a tök fölösleges, erőltetett "megtért bűnöző vagyok"-mellékszál, aminek valójában semmi köze a történethez és az eseményeket se viszi előbbre.  

SZPOJLEREK VÉGE 

Na, de azért nem egy rakás szarról beszélünk, mert bármennyire tökéletlen a Maximális túlhajtás, mégis szórakoztató, és ez a lényeg! A mellékszereplők közül ki kell emelnem az idegesítő feleséget játszó, nagyon furán kinéző Yeardley Smith-t (nagyon fontos, hogy ő Lisa Simpson szinkronhangja a tudjátokhol), aki szerintem olyan aranyos volt; meg a halálos áramütést szenvedő úriembert, akit az a Giancarlo Esposito kelt életre, aki a Nekem 8-ban az egyik rablót, Charlie-t. Az eseménysor alapját King Trucks című novellája adta, amit az író maga dolgozott át forgatókönyvvé és meg is rendezte; a nyitó képsorban beugrott egy apró szerepre - ő az, akit leseggfejez a bankautomata:D 

Érdekességek: István bácsi azt mondta, azért akarta ezt megrendezni, hogy végre legyen egy King-mű, amit "rendesen csinálnak meg". ("Ha azt akarod, hogy jól készüljön el, csináld meg te magad.") Az író kérte fel az AC/DC-t a zene megírására, mivel ők a kedvenc zenekara; a filmhez összeütött dalokból lett a Who Made Who című album. Az együttes tagjai egyetlen pillanatra láthatóak, ők ülnek abban a motorcsónakban, ami átmegy a felnyíló híd alatt. A Dixie Boy-t a filmesek építették fel és olyan jól sikerült, hogy több valódi teherfuvarozó meg akart állni ott, hogy kipihenhesse magát, emiatt a készítők feladtak egy hirdetést a helyi újságban, hogy ne menjenek oda az emberek, mert ez egy ál-benzinkút. A forgatás befejezése után néhány helyi összedobta a vagyonát és megvették az épületet, majd átalakították egy igazi benzinkúttá, ami körülbelül 1989-ig működött is, de aztán csődbe ment és lerombolták. Viszont aki manapság arra jár (Észak-Karolinában, Wilmingtonban), még mindig találhat hirdetőoszlopokat, amik a Dixie Boy felé irányítják az utazókat. A főgonosz fekete Happy Toyz-kamion egy módosított 1981-es White-Western Star 4800-as, aminek elejére a Pókember ismert ellenfelének, a Zöld Manónak arcát tették. Az életre kelő fűnyírós szekvencia felvételekor a távirányítású modell meghibásodott és nekiment egy fatörzsnek, amit teljesen szétforgácsolt. Az össze-vissza repülő szilánkok egyike kiszúrta a vezető operatőr, Armando Nannuzzi jobb szemét, aki ezért 18 millió dollárra perelte Kinget. Az ügyet peren kívüli megegyezéssel, egy meg nem nevezett összeggel végül megoldották, Nannuzzi pedig még több King-feldolgozáson munkálkodott a későbbiekben. 1997-ben készült egy tévéfilm is a novellából, aminek szimplán Trucks a címe és jelentősen kisebb költségvetésből lett, mint ez.  

A Maximum Overdrive 10 millió dollárból készült, de csak 7 400 000-et hozott be. A kritikusok mindenütt leszólták, maga King azt mondta, hogy "hülyéknek való film" és hogy soha többé nem akar rendezni. Azt is bevallotta, hogy akkoriban még drogfüggő volt és a forgatás nagy részében azt se tudta, mit csinál, de hogy tiszta fejjel sokkal jobban teljesítene, ha megint megadatna neki a lehetőség.  

Összesítésben egy szórakoztató sci-fi-akciófilm, ami kevésbé horror és annak ellenére nem annyira King, hogy első kézből, tőle származik. Azért a kamionok és az AC/DC rajongóinak biztosan tetszeni fog:) 

Pontozás: 

imdb: 5.4 (4 év alatt 0.5-öt emelkedett.)

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Stephen King alábbi írásaiból készül mostanság film: Willa (horror-dráma), Creepshow (több kisebb sztoriból álló borzongatós mozi, a '80-as években készült mozgókép újrája) és lesz még egy új tv-sorozat is az egyik munkájából, ez pedig a The Talisman.

Várható írások: Kojak Budapesten.

Itt pedig a kedvenc AC/DC-feldolgozásom:

Már csak 3 film van a listámon a videokazettás válogatásból, de a Péntek 13-at (az eredetit) majd a következő 13-án nézem meg, viszont két héten belül megpróbálom megtekinteni a fennmaradó kettőt (Taxisofőr, Kojak Budapesten). Már az ünnepi hét előtt (múlt héten volt az oldal 4 éves) beígértem a Léont, a Fekete Hattyú kapcsán pedig még inkább megjött a kedvem hozzá. Lássuk hát:

Leon (Jean Reno) az olasz maffia bérgyilkosa. Teszi a dolgát, nem üti bele az orrát mások ügyeibe. Megveti az alkoholt, csak tejet iszik, sose dohányzik, nem hajtja a nőket; egyetlen barátja egy cserepes virág. Szabadidejében néha moziba megy vagy írni-olvasni tanul. Szakmájában viszont ő a legjobb. Mivel hidegen hagyja mások baja, így igazán nem zavarja a szomszédjában folyó mindennapos csetepaté, aminek legfőbb áldozata a 12 éves Mathilda (Natalie Portman). Egy nap azonban a lányka apja súlyos hibát követ el, mert át akar vágni egy korrupt nyomozót (Gary Oldman), aki eljön a brigádjával, hogy kiirtsa a férfi egész családját - ám Mathilda szemtanúja lesz az esetnek és Leonnál keres menedéket. Innentől indul a magányos, lelki sérült kislány és a különös, érzelmileg visszamaradott bérgyilkos kapcsolata, ami mindkettejük életét örökre megváltoztatja - már ha sikerül élve megúszniuk az ellenük indított hadjáratot...

Ebben annyi minden van, ami miatt tetszik! Francia film, Luc Besson rendezte, a "hősöket" Jean Reno, Natalie Portman meg Gary Oldman keltik életre, lövöldöznek és néhol még vicces is. Egyszerű, de jó a sztorija, amit fantasztikus színészek játszanak el, különös hangulata van és így tovább. Mi kellhet még? Ezzel a felállással lehetetlenség szart csinálni (lásd: Wasabi, ami ugyanez mínusz Portman és Oldman, mégis tök jó, igaz, ott Besson csak producer volt). Ez a film indította el Natalie-t az Oscar-díj felé, Reno pályájának szintén kiemelkedő alkotása és a francia direktor máig legnagyobb művének tekintik. De vajon mitől olyan jó?

Először is, már maga a főszereplő érdekes. A montázsban, ami bemutatja, hogyan telik egy napja, Leon szinte olyan, mint egy fura hobbival bíró gyerek. Kicsit lassabb felfogású, a lelki világa nagyon egyszerű, már-már sivár, de csak azért, mert nem ismeri az igazi örömöt. Mathilda, aki szintén így van az élettel, megtanítja a férfit örülni a mindennapoknak, rádöbbenti a szeretet érzésére, ám ezek az értékek összeférhetetlenek emberünk munkájával. Mert mire jó egy bérgyilkos, aki érzelmi alapon keres célpontokat?

A leányzó maga az elkorcsosult tinédzserek megtestesítője. Látható, milyen környezetből jött, érthető, mitől lett ilyen és kissé komikus módon a nehézfiúkat halomra ölő profi jobban tart tőle, mint ellenfeleitől. Míg Leon inkább gyermeki, Mathilda mintha egy fiatal testbe zárt nő lenne, aki ki akar szabadulni, hogy megfizessen a világnak... Portman tehetsége már ekkor megmutatkozott, ahogyan a felnőttesnek látszani akaró, ám a kritikus pillanatokban mégiscsak gyerek hősnőt játssza. Az egyik pillanatban Transformers-rajzfilmet néz a tévében (külön pluszpont érte:)), a másikban terrorista-akciót készül végrehajtani - nagyszerűen megírt karakter egy csodás színészpalánta előadásában.

Gary Oldman már csak hab a Torgyán. Őrült, gonosz, ijesztő és ezek közül egyiket sem a megjelenésével éri el - talán kijelenthető, hogy a '92-es Dracula után ez a legjobb alakítása. A Stansfield névre hallgató nyomozó minden egyes kis rezdüléséből árad a káosz, a kiszámíthatatlanság, ő az eszményi gonosz. Ezt a velejéig romlott figurát ellensúlyozza Danny Aiello Tony-ja, aki elvileg maffiafőnök és Leon munkaadója, ám inkább olyan, mintha az apja helyett apja lenne - egyfajta tanítómester. (Figyelemre méltó párhuzam: a jó bűnöző és a rossz rendőr...) Nagyon tetszett Aiello utolsó jelenete, amikor érezni lehet, hogy az olasz alvilági fejes mennyire kedveli a beosztottját. A mellékszereplők közt ott van felismerhetetlenül Samy Naceri (egy SWAT-os komaként) és Maiwenn Le Besco (a szőke prosti a dagadt gazemberrel), aki a Díva bőrébe bújt Az ötödik elemben. Luc Besson író és producer is volt.

Érdekességek: Az említett Maiwenn azt állítja, az ő élete inspirálta Mathildáét, hiszen mindössze 11 évesen ismerte meg Bessont, akivel évekkel később összejöttek és közös gyermekük is született. A színésznő a forgatás idején a rendező jegyese volt, 17 év a kettejük közti korkülönbség. A Léon másik ihletője a Nikita című film, ahol a direktor és Reno együtt dolgoztak, utóbbi pedig az itteni főhőshöz külsejében és foglalkozásában is nagyon hasonlító, Victor nevű figurát keltette életre. Más források szerint Besson akkor írta meg a forgatókönyvet, mikor Az ötödik elem felvételei Bruce Willis egyéb kötöttségei miatt határozatlan időre leálltak. Luc ekkor úgy döntött, nem ereszti szélnek a forgatócsoportot, hanem alig egy hónap alatt összedobta a sztorit és három hónap alatt fel is vették az egészet - magyarul a jelen tárgyalt film elvileg csak azért lett, hogy kitöltse a stáb idejét. Háromféle címen ismert: Léon, The Professional (A profi) és az itthoni verzióban. A mozis változata 111 perces, ám létezik egy kibővített verziója is, ami 136 perc.

Leon teljes neve elvileg Leon Montana. Jean Reno azt nyilatkozta, hogy a figurája direkt kicsit agyilag lassú, érzelmileg visszamaradott, hogy így is érzékeltessék, semmiképpen nem élne vissza a helyzetével Mathilda rovására. Számára föl sem merülhet a testi kontaktus kettejük közt, így amikor a lány szerelemről/kettejükről beszél, mindig Portman volt az érzelmi irányítója az adott jeleneteknek. Natalie-t eredetileg elutasította a szereplőválogató, de ő visszament és előadta azt a részletet, mikor a leányzó a kistestvére elvesztéséről beszél, ezzel pedig meggyőzte a rendezőt, hogy ő a tökéletes választás. Ez az első filmszerepe, 11 éves volt, mikor megkapta. A szülei kikötötték, hogy Portman mindössze öt dohányzós jelenetben szerepelhet és azokban is csak úgy, hogy nem mutathatják őt sem a füstöt leszívni, sem kifújni - ha megfigyeljük, pontosan öt cigis szekvencia akad és egyikben sincs füst.

Amikor Stansfield "kihallgatja" Mathilda apját, a nyomozó nagyon közel megy a másik férfihoz és megszagolja őt - ez nem volt a forgatókönyvben, így az apát játszó színész meglepetése és a kényelmetlenségét tükröző arca valós reakciók. Szintén köztük zajlik le a "beszélgetés" Beethovenről, ott pedig Oldman improvizált és minden egyes felvételnél mást mondott. A nagydarab zsarut, Benny-t életre keltő Keith A. Glascoe a színészettel felhagyva később tűzoltó lett és ott volt a World Trade Center tragédiájakor, ahol a többi ember kimentése közben életét veszítette. A főszereplő páros motelbeli álneve, a MacGuffin egy mozis szakkifejezés, amit Hitchcock alkotott meg, jelentése: egyértelmű dolog a sztoriban, aminek semmilyen más feladata nincs, csak hogy előrevigye a történetet. (Magyarul ott akármilyen név jó lett volna.) A tévében látható Transformers-rajzfilm jelenetei nem ugyanabból az epizódból valóak, hanem összevágták őket, így az Alakváltók szövegei valamennyire tükrözik Mathilda lelki állapotát. A végső "ostrom" felvételekor a rengeteg rendőrautó kapóra jött, ugyanis egy gyanútlan bolti tolvaj beléjük botlott és megrémülve a sok zsarutól, feladta magát a meglepődött statisztáknak:) Végül egy vicces név a mellékszereplők közül: Willi One Blood (Egy Vér Vili) - Stansfield valamelyik embere volt. A Leon, a profi 16 millió dollárnak megfelelő frankból készült és 45 millió dollárt hozott be, a kritikusok már a bemutatásakor elismerték. Ironikus módon a mai napig sokkal jobb a megítélése, mint a nagyobb durranásnak szánt The Fifth Elementé (pedig az is kurvajó).

Ez a mozi minden tekintetben remek: érdekfeszítő, izgalmas, akciódús, párszor vicces és szívszorító is. Tökéletes alkotás, csak ajánlani tudom. 

Pontozás: 

imdb: 8.6

Szerintem: 5/5 

- Állítólag már régen van egy forgatókönyv a Léon folytatásához, amit Mathildára épített az író, a forgatást addig felfüggesztve, amíg Portman idősebb nem lesz. Az említett úr kilépett a francia Gaumont alkalmazásából, de a jogok náluk maradtak, ezért feltételezhető, hogy ez a mű sosem lát majd napvilágot...

- Luc Besson írója és producere lesz a Liam Neesonnal készült nagy sikerű Elrabolva következő részének, valamint pénzel egy, A szállítóból készülő tv-filmsorozatot és egy érdekes romantikus fantasy-t, a La mécanique du coeur-t. (Utóbbi hőse egy férfi, akinek születésekor óraművet raktak a szíve helyére, ezért tartózkodnia kell az erős érzelmektől, de őt is eléri a szerelem...) 

- Jean Reno a címszereplője az orosz történelem hírhedt, ellentmondásos alakjáról készülő Raspoutine-nak.  

- Gary Oldman jelenleg a Suszter, szabó, baka, kémben látható a hazai mozikban, hamarosan pedig harmadik alkalommal nézhetjük meg Gordon főfelügyelőként A Sötét Lovag: Felemelkedésben. Ezek mellett készül egy Arthur & Lancelot című, egyelőre dátum nélküli fantasy/kalandfilm, amiben elvileg ő alakítja Merlint. 

Várható írások: Kojak Budapesten és/vagy Taxisofőr.

Ez volt talán az első Bruce Willis-vígjáték, amit láttunk, és bár a legtöbben akciósztárként gondolnak rá, itt bebizonyította, hogy a komédiázásban is megállja a helyét.  

Russ (Willis) arculattervező, mások imidzsén dolgozik. Sok pénze, szép kocsija és nagy háza van, de se nője, se kutyája, se családja, se barátai. A munkatársai érzéketlen bunkónak tartják, de azért elvan. Vagy legalábbis azt hiszi. Egy nap azonban felbukkan életében egy kisfiú (Spencer Breslin), akiről kiderül, hogy nem más, mint ő maga, csak 8 évesen! Hihetetlen, de igaz, a kis Rusty valahogy odakerült 1968-ból, és a két Russelnek össze kell fognia, hogy rájöjjenek, miért történik velük ez az egész. De ez nem olyan egyszerű, pláne ha a felnőtt el akarja felejteni a múltat, amit a kicsi jelképez; ő pedig egyáltalán nincs megelégedve idősebb önmagával. Viszont ez a csodás esemény bizonyíték arra, hogy mindketten kaphatnak egy újabb esélyt, hogy megtalálhassák a boldogságukat - de mi lesz, ha nem sikerül? És hogyan fog reagálni a külvilág egy ilyen elképzelhetetlen eseményre? 

"Higgadtság, szendvics..." 

A siker titka: gyerek és kutya - itt mindkettő van. Egy nagy meg egy aprócska golden retriever, amiktől bárki elolvadna, és az aranyos, duci Spencer Breslin az óriási szemével, amivel rácsodálkozik a felnőttek furcsa világára. Willis figuráját látva azonnal dr. House ugrott be, aki hasonló mentalitású; de emlékeztetett Melvin Udallre is a Lesz ez még így se!-ből, szóval el tudjátok képzelni, milyen. Főszereplő még az érdekes külsejű, de mindenképp vonzó Emily Mortimer, aki Russ vágyainak titkos tárgya (ezt még önmagának se vallaná be) és Lily Tomlin, aki pedig a főhős fanyar humorú asszisztense. Ismertebb arc Dana Ivey (itt pszichiáter, az Addams Family-ben volt Hogyishívják kuzin nője), Matthew Perry (garantálom, hogy nem fogjátok felismerni:)), Chi McBride (House főfőnöke az első évadból), na meg önmagaként Larry King. Rajtuk kívül kiemelném Jean Smartot, aki a bemondónő, szerintem ő nagyon szimpatikus, remekül játszik. A rendező-producer Jon Turteltaub volt. 

A sztori érdekes, aranyos és megindító, ráadásul mindenki egy kicsit elgondolkozhat, vajon mit tenne hasonló helyzetben. Mit mondanál a 8 éves önmagadnak, milyen tanácsot adnál neki az élethez; mi az, amit elárulnál neki és mi az, amit nem? Emellett pedig végig fennáll annak a lehetősége, hogy lehet, hogy nem is Rusty az, aki segítségre szorul... Mivel pedig egy igazi vígjátékról van szó, így rengeteg alkalmunk lesz nevetni, mondjuk Russ bunkóságán, vagy a gyermeki és a felnőtt világ összeütközésén. 

"Mi az a slepp?" 

Érdekességek: A kissrác kérdésére, vagyis hogy mitől narancssárga néha a Hold, mikor feljön, a végefőcím elején megkapjuk a választ - és ezt most még le is adták! Matthew Perry szívességből ugrott be, mert összehaverkodtak Willis-szel a Bérgyilkos a szomszédom forgatásán, így minimális pénzért vállalta az aprócska szerepet, dacára annak, hogy három órát vett igénybe feltenni a maszkját, meg még a stáblistában se szerepel a neve. A The Kid 65 millió dollárból lett és 110 milliót hozott vissza, a kritikai fogadtatásáról nem tudok. Spencer Breslin megkapta alakításáért a Young Artist Award Legjobb Tíz Éven Aluli Mozifilmes Szereplőjének járó díját.  

Ez egy könnyű kis vígjáték, ami a gyermekkor értékeinek, a családnak, a szerelemnek és az álmoknak a fontosságáról szól; ám a komoly mondanivaló dacára vicces és szeretni való. Mi nagyon kedveljük Mozsárágyúval:) 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Bruce Willis lesz Kane a Kane & Lynch-ben (eszelős lövöldözős játékból készülő film, társa valamiért Jamie Foxx), valamint felbukkan még a G.I. Joe: Megtorlásban is. (Előbbi sose készült el, utóbbit láttam, írtam róla.)

     Mel Brooks filmjei nélkül egész biztos, hogy borzasztóbb lenne valamivel a világ. Az Űrgolyhók egy az egyben remekmű és én ezt vállalom (ezt a beszélgetést).

    A sci-fi műfaj, illetve azon belül is leginkább a legnagyobb klasszikus, a Star Wars a céltáblája az alkotóknak, de kiparodizálásra kerül a Star Trek, az Alien, meg a Majmok bolygója is. Főszereplőnk a jó oldalon Lone Starr (Bill Pullman) és hű társa Morzsa (John Candy). Ők amolyan űrkalandorok. A rossz oldalon pedig Dark Helmetet (Rick Moranis) üdvözölhetjük és Skroob elnököt (Mel Brooks). Mindkét oldal célja megmenteni/elrabolni, tehát megszerezni Vespa hercegnőt (Daphne Zuniga), a jóknak pénzt ígér a hercegnő apja (Dick Van Patten), a rosszak pedig vele akarják zsarolni a papát, Roland királyt; mert egy gaztettet akarják véghezvinni, mely a király bolygójának lég-ellopása. Ezt tehát meg kell akadályozni, de hogyan? A SCHWARTZ legyen a szereplőkkel és a nézőkkel...

     Mel Brooks a filmjeivel azt a hozzáállást, világlátást képviseli, amellyel jó lenne, ha minden Földlakó rendelkezne; ne vegyük önmagunkat túl komolyan, bárhol, bármi lehet vicces és nevetséges, csak nyitott szemmel kell járni. Ő minden mozijában saját zsidóságán röhög, a saját filmjét is kifigurázza MINDEN alkalommal és még a valójában fiktív szereplők is bizalmatlanok a filmmel szemben, amiben vannak. Esetünkben semmit nem kell érteni vagy megmagyarázni, csak csodálni kell azt a temérdek sok baromságot és kreatív megoldást, melyet szemünk elé öntenek. Szóviccektől kezdve a soviniszta poénokon át egészen a leggyermetegebb viccekig minden megtalálható itt.

     A színészek szerintem jók. Már önmagában nehéz lehetett röhögés nélkül végigcsinálni a jeleneteket, melyet Zuniga egyszer egy interjúban alá is támasztott. Fontos megemlíteni Dom DeLuise és Michael Winslow pici, ám annál lényegre törőbb szerepét; a megannyi egyéb filmes utalást, pl. a Paramount-hegy "meggyalázását"; a magyar szinkron zseniális mivoltát; illetve azt, hogy ez egy nagyon vicces film. :)

     Mára már klaszikussá vált, annak idején egész jó pénzt hozott a házhoz, kritikai fogadtatása vegyes volt. Nekem viszont elég annyi, hogy Brooks, John Candy és egy bárgyú dártvéderutánzat együtt - ez csak jó lehet.

     Remélem ezt mindenki így gondolja. Még a Balfaszok is! :)

     És "ki ne ismerné Joghurtot?"

      Pár napnyi a történet, melyben egy minden tekintetben elcseszett család tagjai kénytelenek összezárva tölteni ezt az időt, egy mini-szépségversenynek köszönhetően.

      A nem tudom mennyi idős, de kábé 8 éves Olive (Abigail Breslin) sikoltozva és futkározva veszi tudomásul, hogy indulhat a Little Miss Sunshine elnevezésű, picinyke szépségkirálylányt kereső vetélkedőn. Végül is nem jöhet szóba más, mint hogy az egész bagázs elkíséri őt. És hogy kik is ők?

      Kezdetnek itt az apuka (Greg Kinnear), akinek csak győztesek és vesztesek léteznek, semmilyen elfogadható mentséget nem mondhat neki egy úgymond vesztes, az egy vesztes és kész. Az anyuka (Toni Collette) csak simán szétszórt és a nevelési eszközei merőben eltérnek férjéitől. A fiúgyermek (Paul Dano) némasági fogadalmat tett pár hónapja, pilóta akar lenni és Nietzschét bálványozza. A nagyfater (Alan Arkin) meg egy kicsit bolond és üres pillanataiban heroint fogyaszt. A meleg nagybácsi (Steve Carell) pedig külön nyűg számukra, mivel nemrég "szabadult" a pszichiátriáról, ahová azért utalták be, mert meg akarta ölni magát.

      Mindenki őriz élményeket családi kiruccanásokról ugyebár, hőseink sem fogják elfelejteni azt a pár száz mérföldet, melyet egy működésében hiányokkal küzdő kisbusszal tettek meg. Annyi tuti, hogy sok nehéz helyzet és jó pár nevetséges pillanat áll útjukba és a végkifejlet az hihetetlen! Annyira váratlan és egyedi a befejezés, hogy öröm nézni.

      Kiváló színészekkel van dolgunk, a rendezők meg eleddig csak videoklipek okán voltak jegyezhetőek. Szokatlan film ez, amelyben a kezdetben borzasztó emberek rádöbbennek, hogy az élet boldogság és végül egymás karjaiba omlanak, aztán mindenki okádik a giccstől meg a kliséhegyek megmászásának borzasztó élményétől. E mondatnál mindenképp sokkal jobb maga A család kicsi kincse, mert sok eltérő helyzetben láthatóak a szereplők, és nem is lehet eldönteni, hogy vicces vagy szomorú ez az egész. Valahol a kettő között mozog remek módon. Azt hiszem, végső soron mindegyik családtagból megtalálható egy kicsi minden emberben, éppen ezért mindegyikükkel tudunk azonosulni. (Nem szó szerint értettem ezt természetesen, mivel a leírtak alapján mindenki egy szűk látókörű, szeleburdi, gyermeteg, világfájdalommal rendelkező drogos buzi.:D)

      És ezt is köszönöm Katarzynának! Mert nagyon tetszett!

      Ő itt pedig a valódi Little Miss Sunshine: :)

      Egyetlen éjszaka, 5 különböző nagyváros, 5 különböző történet, megannyi fura és különc alakkal, főszerepben taxisofőrök, Jim Jarmusch rendezésében.

      Los Angeles, New York, Párizs, Róma és Helsinki enged bepillantást éjszakai életébe. Egy alig húszéves, láncdohányos fruskával (Winona Ryder), egy kelet-német hivatásos bohóccal (Armin Mueller-Stahl), egy nehéz felfogású és büszke elefántcsontpartival (Isaach De Bankolé), egy nagyon fura és nagyon bolond talján mókamesterrel (Roberto Benigni) és egy múltja szomorú terhével élő határozott finn fickóval (Matti Pellonpää) meg ideiglenes útitársaikkal ismerkedhetünk meg pár perc alatt, mégis gyakorlatilag megtudunk róluk mindent.

      Az 5 sztorit csak az köti össze, hogy mindegyik egy taxiút során játszódik. Számomra mind érdekes volt és igazából mind az 5 sofőr kedvelhető valamiért. Remek sorrend alakult ki, mert könnyedebb és súlyosabb témák váltakoznak, a nézőnek nincs ideje rágódni, elgondolkodni egyiken-másikon, jön is a következő felvonás. A végén viszont szerintem egyértelműen eldönthető, hogy tetszik-e avagy nagyon nem. Köztes állapot nem hinném, hogy van. Egyszerű vagy picit bonyolultabb emberi sorsokról van csupán szó és hát magának az embernek mi lenne érdekesebb egy másik embernél?

      A rendezőre jellemző különleges hangulat szintén jelentkezik e filmnél is. A néző egyszer megértő hallgatóként van jelen, másszor értetlenül pislogva röhög az elhangzó vicces marhaságokon. Alkalmanként van min elgondolkozni, megint máskor meg egyszerűen vigyorogni kell. De mind az 5 történet emberközeli, mindennapi témákkal foglalkozik, mint például az előttünk álló élet, a mögöttünk hagyott múlt, a szép pillanatok és a szörnyűségek. Amit felkínál számunkra az élet, azt el kell fogadni vagy bármin lehet változtatni? Helyrehozhatóak-e a dolgok, a sors vagy mi magunk irányítjuk az életünket? stb.

      De azért főleg az olasz rész gondoskodik róla, hogy ne komolyodjunk el túlzottan. Nekem nagyon tetszett, egy egyszerű film, ami bővelkedik érdekességekben.

      Köszönet a megtekintés lehetőségéért Katának!

Ahogy tavaly, ezúttal is egy hármas bejegyzést készítettem, de most nem egy színésznőre koncentráltam, hanem háromra. Úgy döntöttem, hogy mivel már tele van a padlás Christina Ricci mozijaival, így most a fiatalabb generáció két tagját, Juno Temple-t és Ellen Page-et választottam, valamint a csodás Natalie Portmant. Így tehát következzen egy-egy film ezektől a szép és tehetséges színésznőktől!

1. Cracks - Merülések (2009) 

Juno Temple neve nem hiszem, hogy sokaknak ismerős itthon, ami talán érthető is, hiszen csak ebben az évben tölti be 23. életévét és bár már jónéhány filmben szerepelt, ezek közül egyik se lett olyan kirobbanó siker. Elsőként a St. Trinian's-ben találkoztam vele, ahol csupán háttéralak, de nagyon megtetszett:) Aztán később láttam a Year One-ban, amiben gyakorlatilag ő az egyetlen jó dolog (leszámítva Oliver Platt nagyszerű alakítását a homokos főpapként:D), aztán pedig A másik Boleyn-lányban, ahol szintén csak mellékszereplő volt. Éppen azért választottam a Cracks-et, mert eddig egyetlen főszerepét se láttam, de ezzel végképp meggyőzött arról, hogy nem csak nagyon csinos, de kitűnő színész is! Azért korántsem mellékes módon emellett a mű mellett szólt még Eva Green szereplése, akit pedig a Franklyn óta kísérek figyelemmel. Akkor hát, nézzük, mi ez a furcsa című film:

1934, Anglia. Helyszínünk egy bentlakásos lányiskola, hőseink pedig egy műugró-csapat tagjai. A hattagú alakulat kapitánya Di (ejtsd: Dáj - Temple), az edző pedig a szabados szellemű, szép és rejtélyes Miss G (Green). A lányok bálványozzák tanárnőjüket, aki csupa izgalmas programot szervez számukra, pl. éjszakai meztelen fürdőzést, történeket mesél nekik messzi országok hős férfijairól és igyekszik felszabadítani a kisasszonyokban lakozó nőket. Ám az idillt megzavarja egy új diák, az arisztokrata családból érkező spanyol Fiamma (Maria Valverde), aki különlegességével és egyedi világlátásával felforgatja a többiek életét. Az új növendék meg a kapitány közti súrlódások egyre nagyobbak lesznek, ám míg egyik percben gyűlölködnek, a másikban már legjobb barátnők. Közben pedig Miss G érdeklődése Fiamma iránt természetellenesnek kezd tűnni. Vajon milyen titkot rejteget az edző és hogyan alakul a három nő által alkotott furcsa trió sorsa?

Csak egyetlen információm volt erről a filmről, mégpedig sajnos pont a leglényegesebb, a tanárnő titka, de ezen kívül semmi egyebet nem tudtam. Elvásárok nélkül tekintettem meg, a már említett két hölgy jelenléte volt a garancia, hogy tetszeni fog. Éppen ezért meglepődtem, mert a végére nagyon durva lesz a sztori. Minden pillanatban számítottam rá, hogy na majd most történik valami, de ami történik, arra mégsem készülhettem fel. A három nő miatt három szál van: az első szál Dié, aki a tanárnő kedvence, a csapat legjobbja és az új lány megérkezésével fokozatosan elveszíti mindezt. Azt láthatjuk, hogyan viszonyul Fiammához és hogyan próbálja meg visszaszerezni példaképe megbecsülését, aztán végül egy egészen váratlan fordulat történik vele. A második szál Fiammaé, aki meg sem próbál beilleszkedni, ám az angol értékekhez mért mássága miatt pillanatok alatt lenyűgözi társait. Hol mindenki szereti, hol mind ellene vannak, ő pedig nem tehet arról, amibe belekeveredik, nincs hatalma az események felett. Végül pedig ott van még Miss G, aki kezdetben klisészereplőnek tűnik, ám lassan fény derül az igazi személyiségére és visszamenőleg rájöhetünk a hazugságaira. Mindezt rendkívül életszerűen tálalják, mindenkinek természetesek a reakciói, a játékuk kifogástalan, még a mellékszereplőké is.

A látványvilág nagyon szép, alapvetően sötét színekkel operál. A festői táj, a hegyek, a hullámzó víz, a nyíló virágok, minden csodásan néz ki. A műugrás-gyakorlatokon pedig lassítások során megcsodálhatjuk a színészlányok sportolói tehetségét, mindezt lassú, egyszerű zongorakísérettel. (Utólagos szerkesztés: Egy interjúból kiderült, hogy az ugrásokat profik hajtották végre, a színésznők csak a kezdeti állásokba álltak be. - Blu-Ray minőségben ezt észre lehet venni.) Már az első pillanatokban érezhető valami megmagyarázhatatlan feszültség a levegőben a tanárnő és Di között, az érzelmek mindhárom főszereplő arcán tökéletesen tükröződnek - mind Greennek, mind Temple-nek óriási szeme van, amit remekül hasznosítanak a lelkiállapotok kifejezésére. A helyszínül szolgáló ház komor és egyes jelenetekben kifejezetten ijesztő, a napfény meg a sötétség pedig aszerint is váltakozik, hogy éppen vidám vagy szomorú esemény történik.

A mellékszereplők között két arc is látható, akikkel a V, mint Vérbosszúban találkozhattunk: az egyik Imogen Poots, aki itt Poppy, Di jobbkeze, ott a fiatal Valerie; a másik Sinéad Cusack, aki az iskolát vezető Miss Nievent, a V-ben meg az orvos Delia Surridge-et keltette életre. A történet alapját Shelia Kohler regénye szolgáltatta, az írónő segédproducerként segítette a forgatást; a rendező-forgatókönyvíró Jordan Scott, Ridley Scott lánya volt. Scott úr testvérével, Tony-val producerként beszállt a filmbe, így ez az eddigi egyetlen alkalom, amikor a teljes Scott-klán együtt dolgozott.

Néhány egyéb érdekesség: Jordan Scott ez előtt csak három rövidfilmet rendezett, 2009 óta semmit. Ő és Eva Green jó barátnők, utóbbi azt nyilatkozta, hogy a karaktere "komplikált", az inspirációt pedig egyik drámatanárának személyisége adta neki. Maria Valverde-nél pontosan egy nappal vagyok idősebb, ő tényleg spanyol, nem csak a karaktere az. A lányok közt a forgatás során kialakult egy egység, ám Greent a rendezőnő távol tartotta tőlük, hogy elősegítse a karakterek közti csodálat/tisztelet kialakulását. Sajnos ennél több információt gyakorlatilag nem sikerült beszereznem a Cracks-ről, még a készítési költségéről sem találtam adatokat, ám mivel független film, ezért aligha hiszem, hogy sokba került volna. Az Egyesült Királyságban 43 ezer eurót hozott, Észak-Koreában 40 ezer dollárt; vegyes kritikai fogadtatásban részesült. 

Nekem nagyon tetszett, érdekes, rendkívül izgalmas és megrázó volt. Az ártatlanság elvesztéséről szól, arról, hogyan dől romba egy világ, amit a "kitaszított" lányok hoztak létre maguknak, arról, amikor képzeletbeli erődjüket az Igazság kezdi el ostromolni. A drámák kedvelőinek biztosan tetszeni fog!

Pontozás: 

imdb: 6.7 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.) 

Szerintem: 5/5 (Kíváncsi vagyok, az újranézés alkalmával mennyit veszít majd az erejéből - ha ugyan veszít bármennyit is...) Szerkesztés: Semmit sem veszített az erejéből másodszorra, de azért sokkal jobb volt elsőre, mikor még nem tudtam, mi fog történni. Másodszorra viszont, mikorra tisztában voltam az elkövetkezőkben rám váró dolgokkal, felfedeztem egy csomó apró utalást és jelzést, amik élvezetesebbé tették az újranézést. Szóval még így is marhajó volt, hogy előtte már láttam egyszer. 

Harmadszorra pedig magyarul néztem meg és megtudtam néhány újabb apróságot, sőt, maga a sztori is egészen más színben tűnt fel előttem, mert eddig főleg a lányokra koncentráltam, most viszont kirajzolódott előttem Miss G furcsa sorsa is. Mind ő, mind Di egész mások, mint amilyennek eddig hittem őket - íme egy újabb bizonyíték, hogy bizonyos filmeket megéri akár kettőnél többször látni. 

Néhány újabb megfigyelés 2020-ból:

Az eredeti cím Cracks - Repedések, ami a Miss G hazug, idilli kis világán keletkező repedésekre utal. Megteremtette a Paradicsomot ezeknek a lányoknak és magának, csakhogy az egész értelmetlen, cél nélküli ("Mire jó a gyakorlás, ha nem versenyzünk?") Repedések keletkeznek a tanárnő álcáján is, a csillogó felszín alatt beteges vágyak, sötét titkok rejtőznek. A magyar cím tetszik, de elveszi ezt a jelentést.

A lányok nagy többsége nem érti, mi történik körülötte. Di nem akarja tudni, talán szánt szándékkal ferdít el mindent, az utolsó percig megbízik Miss G-ben, még azután is, mikor látja, mit tesz Fiammával. Sosem kér bocsánatot a spanyol lánytól, pedig lett volna alkalma rá: a reggeli fésülködős résznél, meg a végén, mielőtt segítségért szalad.

Fiamma koraérett, felnőtt, a többiek nem azok, még Miss G sem, ő felnőtt-testbe bújt tinilány, aki felnőttet játszik (erre utal az "öt személyes tárgy lehet elöl"-rész ismétlődése a végén). A csapat tagjainak a kapitány kivételével nincs önálló személyiségük vagy akaratuk, mindnyájan Dit követik, akinek van akarata, csak őt is irányítják.

Egyedül Fuzzy, a béna, kétbalkezes az, aki felnéz Fiammára és nem vesz részt a zaklatásában. A hatosfogatból a szemüveges Lauren teljesen elsikkad, gyakorlatilag nincs rajta semmi feltűnő, ami miatt megjegyezhetnénk, érdekes szöveget se kapott, csak úgy van.

Miután a korábbi első (Di) elfogadja a második helyet és beáll a sorba, onnantól a dolgok jóra fordulhatnának (a lépcsőn üldögéléstől), csakhogy az új elit (Fiamma) jobb mint a vezető (Miss G). És a vezető már nem fog lemondani a helyéről meg az ezzel járó hatalomról - a mindennapi valóság miniatűr leképzése. Kevesen vannak, akik hajlandóak elismerni, ha más jobb náluk, ez mindenkinek rosszul esik, pláne, ha addig ők voltak a legjobbak...

A rendszer összeomlik, amint valaki nem hajlandó gondolkodás nélkül engedelmeskedni, vagy kérdéseket tesz fel. A "Miért?" a legnagyobb ellenség. Ez is ismerős a mindennapokból, ugye?

Ez a film nagyon jó, de a derűs pillanatok dacára kellemetlen élmény, hiszen az összes szereplő és a néző is kellemetlenül érzi magát: Di világa összeomlik, a szeme előtt lepleződik le egy hamis bálvány, akit addig istenített, megöli a féltékenység és aztán végül szembesülnie kell azzal, mi mindent tett. (Érdekes belegondolni, hogy vajon miféle felnőtt lesz belőle, képes lesz-e valaha szembenézni a saját felelősségével, vagy egyáltalán felismeri-e azt?) Fiamma nem akar itt lenni, ahol minden tekintetben idegen, folyton támadják, még aludni se tud nyugodtan. A társnői néha egyenesen ellenségként kezelik, aztán Miss G elkezdi nyíltan ostromolni és ez ellen semmit sem tehet. (Az mondjuk fura, hogy vajon miért nem fordul az igazgatónőhöz vagy a többi tanárhoz?) Miss G pedig a visszautasítás miatt érzi magát rosszul, de közben ügyelnie kell a lassan szerte foszló álcájára is. Két tűz közé kerül, hiszen meg akarja tartani az imidzsét, de közben meg akarja kapni Fiammát, és éppen tőle kellene megvédeni magát...

A befejezés különösen sokkoló akkor, ha belegondolunk, hogy az igazgató az iskola hírnevére hivatkozva eltussolja az egész ügyet, Miss G szabadon távozhat, Di pedig magára hagyja a többieket, akik nélküle végülis senkik...

Még annyit fűznék hozzá az egészhez, hogy a Cracks a női szépség emlékművének is tekinthető, hiszen megörökíti ezeket a színésznőket fiatalságuk, vonzó mivoltuk teljében; ugyanakkor megtestesíti egy elmúlt világ szépség-eszményét, elég csak megnézni, mennyire megváltozott mindenki a premierre!

2. SUPER (2010) 

Ellen Page-dzsel először az X-Men 3-ban találkoztam, ahol ő az áteresztő képességgel bíró Kitty Pryde/Árnymacska. Aranyos arca rögtön bevésődött az emlékezetembe és kíváncsi lettem a többi filmjére is, így gyors egymásutánban megnéztem a Junot, a Mouth to Mouth-ot, a Cukorfalatot, később pedig az Eredetet, a Whip Itet és a Zseni az apámat. Akárki akármit mond, szerintem elsőrangú színésznő, ugyanolyan természetességgel kelt életre bosszúálló „angyalt”, mint terhes tinit. Egy pár moziját még kiválasztottam és köztük volt a Super is. Sokáig filóztam, hogy érdekel-e ez engem, merthogy Rainn Wilson a főszereplő és vele kapcsolatban még nem sok pozitív élményem volt; de hát Ellen szuperhős-kosztümöt ölt benne, úgyhogy látnom kellett:) Lássuk, sikerül-e kedvet csinálnom hozzá nektek:

Frank (Wilson) eddigi élete kész katasztrófa. Gyerekként és tiniként csupa megaláztatás érte, felnőttként se vitte túl sokra, de mégis boldog szépséges felesége, Sarah (Liv Tyler) oldalán. Ám az asszony kezd elhidegülni férjétől, majd egy napon nyom nélkül eltűnik. Az összetört férfi sejti, hogy a gazdag alvilági alaknál, Jacques-nál (Kevin Bacon) kell keresnie szerelmét, ám nem tehet semmit azért, hogy visszakapja. Ekkor már csak Istenben bízik és egy éjjelen látomása támad, ami azt mutatja, hogy az élete nem értelmetlen, mert feladata van: maszkot kell öltenie, hogy felvegye a harcot a bűnnel és ezáltal esélyt kapjon a megváltásra! Így aztán Frank átalakul Crimson Bolttá (Karmazsin Villámnak vagy Bíbor Villámnak lehetne fordítani) és drogárusok, rablók meg pedofilok nyomába ered, ám a társadalom őt magát is bűnözőnek tekinti. A szuperhőssé lett vesztes lehetőséget lát egykori párjának megmentésére, de ez nem is olyan egyszerű, ha a "szupergonosz" csapatában állig felfegyverzett gazemberek játszanak. Szerencsére rátalál a kissé őrült képregény-rajongó lányra, Libby-re (Page), aki Boltie-ként (talán Villámka?) csatlakozik hozzá, ketten pedig nagyobb eséllyel szállhatnak szembe a rosszfiúkkal! De Franknek saját lelki világával, tetteinek súlyával és az inkább csak hátráltató csatlósával is meggyűlik a baja. Vajon mi lesz Crimson Bolt sorsa: sikerrel jár és visszakapja a szerelmét, vagy elbukik és csúnya halált hal?

Az elején úgy tűnt, ez valami kis vicces állatkodás lesz. Végülis mi mást lehetne kinézni ebből a paliból, meg aztán ott a rajzfilm-főcím, ami szintén ilyesmit ígér, de rohadtul nem ilyen a film! Ez nagyon-nagyon durva, elképesztő események történnek, semmit sem cenzúráznak, fröcsög a vér és minden olyan, amilyen a valóságban lenne. Itt nincsenek csodák, nincsenek mellélövő gépfegyverek, nincs cukormáz, se csillogás, csak szenny, vér és valóság. Ezek ellenére sokszor nagyon vicces és édes mozi, máskor szó szerint sokkoló - még horrorfilmek se voltak ennyire mellbevágóak!

Amikor vége lett, azonnal eszembe jutott, hogy a Ha/Ver elmehet a picsába. Ami ott nem működött, az itt nagyon is, mert míg Ha/Vernek semmilyen normális oka nincs a harcra, addig Franket a bosszú hajtja, az elvesztett életét, ellopott boldogságát akarja visszaszerezni. Azt mondták a kritikusok, hogy "jujj de véres a Kick-Ass", hát ehhez képest az lófasz. Itt bizony nagyon reális és borzasztó sérülések vannak, nincs olyan, hogy valaki kiugrik egy ablakon és semmi baja se lesz, sőt, akire lőnek, azt el is találják - ez nagyon tetszett! Viszont bármennyire komoly az alaphang, lehetetlenségnek bizonyult elkerülni pár ostoba amerikai poént és valójában a Super nem egy hősről szól, hanem a tönk szélén álló férfiról, aki megpróbál valamilyen értelmet találni céltalan létének, aki csak szeretné visszakapni a feleségét.

Remek mellékszál a Frank és Libby közti kapcsolat alakulása, hiszen köztük óriási korkülönbség (meg magasság-különbség:D) van, a férfi nem is érdeklődik a lány iránt, ráadásul együtt "dolgoznak". Mégis mi lehet az, amit az aprócska nő vonzónak talál ebben a csúnya, átlagos és elutasító emberben? Természetesen a felszín alatt rejtőző szuperhős ez a dolog, aki megbünteti az olyanokat, akik rászolgálnak; aki tenni akar valamit, mikor mindenki más csak áll és néz. Franknek pedig szüksége van Libby segítségére, legyen szó csupán egy helyről, ahol álomra hajthatja a fejét, vagy egy bajtársról, akire akár rábízhatja az életét. Szóval kell is neki, meg nem is...

A cél, ami emberünket vezeti, igencsak magasztos, de valljuk be, se te, se én nem lennénk képesek utánacsinálni ezt. Engem is elhagyott a barátnőm 2 éve, de nem hinném, hogy megtenném érte azt, amit Frank tesz Sarah-ért: hogy kimenti abból a szarból, amiben a nő önszántából kezd elsüllyedni. Viszont ismét felmerül a korábban a a Watchmennél megjelent önbíráskodás esete, mert sokan félnek Crimson Bolttól, kezdetben nem tartják többre a mezei drogdílereknél, sőt, még talán alábbvalónak is gondolják. Később aztán bebizonyosodik, hogy igaza volt a célpontjai megválasztásánál, de addigra már ez (sem) számít. Mert jön a végső csata, amit fénykardok, repülő gatlingágyús hátitáskák vagy hi-tech kémcuccok helyett egyszerű pisztolyokkal, késekkel és ököllel vívnak meg.

Olyan események történnek, amik egy "normális" amerikai filmben elképzelhetetlenek, még ha a legvéresebb horrorról vagy a legrealisztikusabb Christopher Nolan-moziról legyen is szó. Akit itt megütnek, az vérzik, akit lelőnek, az súlyosan megsérül és sem a zsaruk, sem senki más nem golyóálló... Az egyik legnagyobb királyság benne mégis az utolsó jelenet, aminek csak ma reggel jöttem rá az értelmére, arra, hogy mit is jelent - hatalmas... Különben sokszor megnevettetnek minket az alkotók, főleg Page szekvenciái humorosak, és Wilson karakterét szánni fogjuk, mert annyira szánalomra méltó tud lenni. Így hát elmondható, hogy a Super a bugyuta vígjátékok, a tragédiával telített drámák, a szuperhős-antifilmek, az akciómozik és a romantikus mozgóképek egyedülálló keverékéből jött létre, amit nem a hollywoodi valóság, hanem az élet ihletett.

Rainn Wilson meglepett, mert eddig csak egy mellékszerepben láttam a Junoban, meg Galaxar hangjaként hallottam a Szörnyek az Űrlények ellenben, de mivel nem nézem a Comedy Centralon futó Office-t (mittudoménmi a magyar címe), ezért fogalmam se volt róla, hogy jó színész. Márpedig az, sőt, itt még társproducer is volt. A csúcs viszont Ellen Page, aki lejátssza a többieket a vászonról: totál őrült, flúgos, imádni való:), ráadásul Boltie-ként király csuklópengéket adtak neki! Liv Tyler csak mellékalak, szép, de nekem Page mellett fel se tűnt; Kevin Bacon viszont második virágkorát éli mostanság, egyre több jó filmbe hívják meg, amiknek csak tovább emeli a színvonalát. Ismert mellékszereplő még a Vészhelyzet Samje, Linda Cardellini, aki itt nyusziárus:), meg Nathan Fillion, a Serenity kapitánya, aki vallásos szuperhős:D Plusz még meg kell említeni Rob Zombie-t, aki Isten hangja és egyetlen mondata van. Az író-rendező James Gunn, akit a vallásos tévésorozat gonoszaként, a vörös ördög Demonswillként láthatunk is.

Érdekességek: James Gunn már 2002 óta dolgozott a forgatókönyvön, de egyetlen stúdió sem vállalta a finanszírozást az erőszakos tartalom és a vallási töltet miatt. Ez a rendező második szuperhősös filmje, az előző a The Specials, aminél viszont csak író volt; azt mondja, nagyon érdekli ez a téma, még biztosan csinál majd ezzel foglalkozó mozikat. Eredetileg nem Rainn Wilsont akarták főhősnek, de ő meggyőzte az alkotókat, majd rögtön továbbküldte a forgatókönyvet Ellen Page-nek, akivel a Juno forgatásán haverkodtak össze, és a színésznő azonnal beszállt a projektbe. A nyomozót alakító Gregg Henry és a főverőlegény, Abe életre keltője, Michael Rooker anno együtt szerepeltek a hasonlóan "rémes" Slitherben. Abe egyik beosztottja, a felnyírt hajú gazember a valóságban a direktor úr tesója. Mivel alacsony költségvetésű független filmről van szó, így mindenki a Színészkamara által előírt minimálbért kapta. A valóságban tényleg volt egy a Holy Avengerhez hasonló sorozat, a Bibleman:D Ismét szerepel a vicces nevű Krystal Mayo (Kristály Majonéz), akit ezúttal könnyű beazonosítani, ő a tolószékes nő, akit a "hős" megment. Az egyetlen dolog, ami később átgondolva érthetetlen az egész sztoriban: hogyan készül Boltie ruhája? Merthogy Frank maga varrja az övét és látszik rajta, hogy összegányolt munka, de Libby jelmeze tökéletes latex-szerelés. 

A Super 2 és fél millió dollárból készült, de csak 322 ezret hozott vissza. A kritikusoktól vegyes fogadtatásban részesült, ami nagymértékben a Ha/Ver sikerének tudható be. Saját filmjéről James Gunn azt mondta: "[ez egy film] egy pasiról, aki a saját spirituális misszióját hajtja végre, csak éppen szuperhős-kosztümöt visel. De valójában a hapsiról szól és nem a szerkóról." Mark Millar, a Kick-Ass képregény kitalálója nyilatkozta: "Az emberek odajönnek hozzám, hogy "Óh, istenem, ez a fickó lemásolta a Ha/Vert", csak mert [a Super] egy évvel később jött ki, de James már akkor is azon dolgozott, mikor én ezen. Mindkét projekt egyazon időben készült." Gunn az összehasonlításról: ""Egyrészt szar dolog, de másrészt meg ki nem szarja le? Legalább 4000 bankrablásos mozi létezik. Simán lehet akkor öt különböző emberfeletti erő nélküli szuperhősös film is." A Supert azért pár helyen elismerték, a 2011-es Fantasia Filmfesztiválon megosztva nyerte meg az AQCC-díjat a Superheroes című dokumentumfilmmel; a Video On Demanden (tévén keresztül letölthető filmek katalógusa) viszont meglepően nagy sikere lett, az egyik legtöbbet kért, legnagyobb bevételt behozó alkotássá vált.  

Ez egy egyedülálló, elképesztő film, hihetetlen ereje van és biztos vagyok benne, hogy ennyire valóságos szuperhős-mozit még senki nem láthatott. Viszont ugyanakkor nehezen befogadható, kevert műfajú, furcsa alkotás, ami egyszer megnevettet, aztán sokkol, végül pedig felemel - úgy, hogy közben leszámol MINDEN klisével! Óriási volt, biztosan meg kell néznem majd újra! 

Pontozás:

imdb: 6.8 

Szerintem: 6/5

Utólagos szerkesztés: Másodjára korántsem üt akkorát, mert a legdurvább részekre emlékeztem, így már nem leptek meg, ám a fegyverboltos jelenet meg a poénok még így is odavágtak:D Közben még felmerült bennem néhány kérdés, de azt hiszem ezek a nagy egész szempontjából lényegtelenek.

3. Fekete Hattyú (Black Swan, 2010) 

Nehezemre esett volt könnyű eldönteni, mi legyen a harmadik film, vagyis inkább, hogy ki legyen a harmadik színésznő, akit kiválasztok. A fennmaradó két Ricci-film annyira nem érdekel, úgyhogy gondolkodtam még a Sleeping Beauty-n (Emily Browning), de végülis emellett döntöttem. (Azóta írtam a Sleeping Beauty-ról.) Natalie Portmant gondolom senkinek se kell bemutatnom, hiszen a Leon, a profi óta a filmvilág élvonalába tartozik. Nemcsak nagyon szép, de emellé tehetséges és művelt, a színészet mellett ugyanis tudományos cikkek írásában is részt vesz, folyton tanul valamit, most pedig éppen főállású anyuka. Fogalmam sincs, mióta rajongok érte, de minden fontosabb munkáját láttam, sőt, már pusztán a jelenléte elég nekem bármilyen mozi megtekintéséhez:) Két éve ő is felállhatott a képzeletbeli dobogó csúcsára, mikor megnyerte a Legjobb Női Főszereplő Oscar-díját ezért a filmért - így egyértelmű volt, hogy látnom kell ezt. Ha ehhez még hozzávesszük a Portman és Mila Kunis közt lezajló, nagy érdeklődést kiváltó leszbikus szexjelenetet, meg a rendező Darren Aronofsky eddigi munkáit, akkor pláne egyértelmű, hogy jónak ígérkezik a Fekete Hattyú. A sztoriról pár mondatban:

Egy meg nem nevezett ballett-társulatnál járunk, ahol az egocentrikus rendező, Thomas (ejtsd: Tomá, Vincent Cassel) az évadot A hattyúk tavának sajátos adaptációjával akarja nyitni. A rendhagyó előadáson ugyanannak a táncosnőnek kell megszemélyesítenie az ártatlan, szenvedő, tiszta Fehér, és a vad, csábító, gonosz Fekete Hattyút is. A választás a tökéletességre törekvő, ám szenvedélymentes, rideg Ninára (Portman) esik, akinek Thomas azt tanácsolja, hogy engedje el magát, fedezze fel a szexualitását, a sötét oldalát a kettős szerephez. Ám a lány környezete tele van különös alakokkal, akikről nem egészen biztos, hogy mindig az ő javát akarják. Például az új kollegina, Lily (Mila Kunis), esetében Nina meg van győződve, hogy a lány keresztbe akar tenni neki és a szerepére áhítozik. De egyre több jel mutat arra, hogy hősnőnkkel valami nincs rendben: testén furcsa kaparásnyomok tűnnek fel, hallucinál, és félelmetes látomásai támadnak. Közben pedig hiába tesz meg minden tőle telhetőt, látszólag képtelen úgy eljátszani a szerepet, ahogy azt a rendező várja tőle. Eljön az előadás nagy napja és az előzetesen távolmaradását bejelentő Nina hirtelen mégis megjelenik. Ezek után mindenki arra kíváncsi, hogy vajon sikerül-e a balerinát próbáló feladat megoldása vagy elbukik és új sztár után kell nézni? És még ha sikerül is neki a hattyútestbe zárt ikerlányok életre keltése, vajon milyen árat kell fizetnie érte?

Natalie+Mila+leszbi-jelenet=engem már megvettek, de ezen felül nem sejtettem, mit fogok látni. Ez a film borzasztóan félelmetes, sokszor még akkor is megijedtem, mikor tudtam, hogy most jön majd az ijesztés. Kirajzolódik benne egy nő sorsa, akit elnyom az anyja, aki elnyomja saját vágyait és akinek végülis önmagát kell legyőznie a tökéletes szereplés érdekében. Míg Nina a sikeresnek mondható balerina, addig ott van előtte három példa, ami figyelmeztetőleg hat rá. A fiatalabb, kívánatosabb, élettel teli Lily (aki letaszíthatja a csúcsról); a kiégett, megbuktatott, kiöregedett Beth (akinek a sorsa akár az övé is lehet - Winona Ryder) és saját édesanyja, aki feladta a karrierjét, csakhogy sosem mondott le róla, így a lányára erőlteti az álmát (akinek a hibáit akár ő maga is elkövetheti a jövőben - Barbara Hershey). Mindezek felett pedig ott áll Thomas, aki szakmailag és emberileg is kihívást jelent; akinek megnyerése egyenlő a totális sikerrel. Miközben a hősnő történetét nézzük, kicsit bepillantást nyerhetünk egy balett-társulat életébe, láthatjuk a próbákat, a gyakorlást, a rengeteg bonyolult mozdulatot és csodálhatjuk a táncosokból áradó szépséget.

Ezek ellensúlyozzák az iszonytató látomásokat, az őrület félelmetes megnyilvánulásait és a valóság összemosódását a lázálmokkal, ami végül olyan szintre fokozódik, hogy már semmiben sem lehetünk biztosak: ez most tényleg megtörténik? Minden pillanatban várhatnak ránk ijesztő meglepetések, legyen szó a karakternek és az alakítójának szó szerinti eggyé válásáról; a személyisége sötét oldalának felszínre töréséről vagy akár vérvörös dühvel átitatott erőszakról. A néző átélheti egy megbomló elméjű személy képzelgéseit és kevés dolog rémisztőbb annál, mint amikor valaki elveszíti a valóságérzékelését. A klubban játszódó résztől eltekintve mindent Csajkovszkij zenéje kísér, ami egészen komoly hangulatot teremt, egyes helyeken már-már kísérteties jelleget öltve; a látványvilágot pedig a fekete és a fehér szín ellentéte jellemzi leginkább.

Natalie Portman mindent visz. Van olyan jelenet, ahol üde, ragyogó; van ahol megfáradtnak, az életbe belerokkantnak látszik és amikor "átalakul", az egészen rémisztő, pedig csak balett-táncot látunk. Mila Kunis szép, szexi, csábító, pont amilyennek Lily-nek lennie kell; Winona Rydert viszont csak nagy nehézségek árán tudtam felismerni, rajta már kezd látszani, hogy hány éves. Barbara Hershey nagyon antipatikus karakter; de Vincent Cassel remek, annak ellenére, hogy talán az ő figurája iránt is ellenszenvet kéne érezni. A mellékszereplők közt megjelenik Charlotte és Abraham Aronofsky, ők a rendező szülei.

Érdekességek: Aronofsky a lánytestvére révén találkozott a balettel, egy csomó előadást megnézett a filmhez, A hattyúk tavának történetében a két ellentétes főszereplő személyisége fogta meg. Kb. 10 évig tartott, mire az ötletből film lett, eredetileg színházban játszódott volna egy gonosz másolattal (doppelgängerrel), Csajkovszkij műve mellett Dosztojevszkij A hasonmás című regénye volt még ihletforrás. A zene egy részét a Chemical Brothers szolgáltatta, ám a számaik kimaradtak a hivatalos albumról. Majdnem az összes jelenetben van tükör vagy valamilyen tükröződő felület. A filmben látható táncosok a Pennsylvaniai Balett-Társulat tagjai. A krónikus vakarózás egy létező rendellenesség, dermatillomaniának is nevezik. A klubos szekvencia az egyik legbonyolultabb jelenet, Nina saját magát, Lily-t, Thomas-t és az előadás egyéb részleteit "látja oda". Bár normális lejátszási sebességnél nem lehet észlelni, de legalább 1000 manipulált kép van abban a 45 másodpercben! A Fekete Hattyú műfaji besorolása szerint pszichothriller, de én lazán rámondom, hogy horror. Mila Kunis régebben táncos volt és mivel Portman tudta róla ezt, ezért javasolta őt Lily-nek. Kunis-t meghallgatás nélkül, mindössze egy Skype-os chatelés után már alkalmazta is a rendező - vajon miért?:D Mila három hónapon keresztül, heti hét napon át öt órát gyakorolta a mozdulatokat; egyes jelenetekben Maria Riccetto balerinát láthatjuk helyette.  

Natalie Portman majdnem 10 kilót leadott, hogy elérje ezt a külsőt - ő is és kolléganője is rendkívül vékonyak itt, pedig alapból se kövérek. Portman már akkor elkezdett balettórákat venni, mikor még hivatalos forgatókönyv sem volt, annyira bízott a Fekete Hattyú létrejöttében. Az egy évig tartó felkészülésből hét hónapnyi edzést saját zsebből fizetett. Állítólag a karaktereik közti viszony kiélezéséért Aronofsky nem engedte egymás közelébe a két főhősnőt, és a másikat becsmérlő üzenetekkel bombázta őket. A tükrön lévő szöveget Natalie írta fel; a különös terápia, amikor pedig a csontjait teszi helyre egy csontkovács (vagy mi) pedig valóságos, ugyanis a színésznő egyik bordája megsérült, így fizikoterápiára szorult. Amikor a terapeuta megérkezett, a rendező felvette a procedúrát, úgy, hogy közben Portman még mindig Ninát játszotta - az arcára kiülő fájdalom valódi. Két hivatásos balerina is dublőrködött helyette, Kimberly Prosa és Sarah Lane; utóbbi pedig jelentős botrányt kavart, mikor azt állította, hogy a táncjelenetek nagy részében őt lehet látni és nem Portmant. Annyi bizonyos, hogy amikor csak a lábait mutatják, az valószínűleg nem ő, de mind a koreográfus, mind a direktor, mind a vágó megerősítette, hogy az esetek 85%-ában Natalie van a képeken és nem a dublőrök. A főszereplőnő azt nyilatkozta: "Úgy gondoltam, nagyon érdekes ez a film, mert annyiféleképpen mutatja be egy művész személyiségét és az önmagához való nárcisztikus vonzódását, meg a saját személyétől való undorodást is."  

SZPOJLER ITT 

Natalie Portman szerint a befejezéskor látható vér annyira lentről folyik, hogy menzesznek látszik, ezért ő maga úgy gondolja, Nina nem hal meg, csupán megöli a lelkében lakozó gyermeket... 

SZPOJLER VÉGE 

A Fekete Hattyú 13 millió dollárból készült (ami egy ilyen produkciónál elég kis költségvetésnek számít) és 329 milliót hozott vissza. A kritika kitörő lelkesedéssel fogadta, a 67. Velencei Filmfesztiválon nyitófilmként szerepelt, a nézők álló ovációval ünnepelték. Összesen 63 különböző díjat nyert, rengeteget ezek közül Natalie Portmannek ítéltek, ezek közül elsősorban a Legjobb Női Főszereplőnek járó Oscar-díjat emelném ki, ahogy azt már a bevezetőben írtam. 

Elképesztő mozi ez, felkavaró, rémisztő és nagyon izgalmas. Mindenkinek ajánlom, érdemes megnézni!  

Pontozás: 

imdb: 8/10 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 6/5 

Ja és még valami: A befejező jelenet elképesztő erejű, ahogy a fehér fény elárasztja a képernyőt és csak a közönség éljenzését meg a tapsot lehet hallani...

Hírek: 

- Juno Temple több érdekes filmben is játszik 2012-ben. Az általam legjobban várt a Jack and Diane (leszbis horror), aztán ott van még a nagy durranásnak ígérkező A Sötét Lovag: Felemelkedés (amiben Anne Hathaway Macskanőjének segédje lesz), végül pedig a The Brass Teapot (dráma-fantasy). (Mindet láttam, írtam róluk.)

- Ellen Page Woody Allen mellett szerepel a mester következő alkotásában, a Nero Fiddledben, ami elvileg vígjáték. (Ez a Rómának szeretettel.)

- Natalie Portman két drámát forgat, mindkettőben Christian Bale partnernője lesz; az egyik a Knight of Cups, a másik pedig a Lawless (utóbbiban csak mellékszereplő). 

- Eva Green tovább erősíti a legújabb Tim Burton-horror, a Dark Shadows már így is impozáns szereplőgárdáját (a teljesség igénye nélkül: Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Johnny Depp, Jackie Earle Haley, Christopher Lee és Chloe Grace Moretz), valamint állítólag címszereplő lesz a 300 folytatásában, a Battle of Artemisiaban. (Mindkettőről írtam azóta.)

- Rainn Wilson megint egy vesztest kelt életre a Girlfriend Experience-ben, aminek hőse felbérel egy prostit, hogy legyen a barátnője:) 

- Liv Tyler Hívatlanok 2-beli felbukkanását még mindig nem erősítették meg hivatalos forrásból, ellenben már biztos, hogy benne lesz a The Side Effect névre hallgató horror/sci-fiben, ami a világűrben végrehajtott gyógyszerkísérletekről szól.  

- Kevin Bacon az izgalmas horror/fantasy/akciófilmben, a képregényen alapuló R.I.P.D.-ben fog szerepelni. (Erről szintén született bejegyzés.)

- Mila Kunis az Óz, a nagy varázsló előzményének készült Oz: The Great and Powerfulban James Franco partnernője, valamint Mark Wahlberggel játszik együtt az életre kelő plüssmaciról szóló Tedben. (Előbbiről is írtam már.)

- Winona Ryder szinkronizál a Frankenweenie-hez, szintén Tim Burtonnek. (Akit érdekel róla a véleményem, keressen rá a keresőben itt jobbra!)

Várható írások: A kölyök.

Elérkezett a Filmrajongó blog negyedik születésnapja. Bizony, hosszú idő telt el 2008 óta, számos esemény történt velem, de ez az oldal mindig megmaradt egyfajta állandóságként. Néha nyűgként, néha kötelességként, néha munkaként, néha szórakozásként gondolok rá, de a lényeg, hogy örülök, hogy még mindig megvan és hogy ilyen szépen bővül. 

A 2011-es évben felmondtam a munkahelyemen, így gyakorlatilag korlátlan mennyiségű szabadidőm lett. Sajnos rengeteg órát áldoztam a Team Fortress 2-re, de ennek eredményeként legalább csináltam pár vicces videót ebben a témakörben - oldalt megtekinthető a youtube-profilomban. Az év elején gondot okozott, hogy az Explorerem elromlott, mert feltettem valami fölösleges frissítést, aztán átváltottam a Chrome-ra, ott viszont kezdetben nem engedte a Word-szövegeket bemásolni, ráadásként pedig a képeket külön meg kell szerkesztenem hozzá, mert az admin-felületen már ezt se lehet. Volt olyan írás (konkrétan a Thor), amit jó 30 percbe tellett publikálni, gondolhatjátok is, milyen ideges voltam.  

Csabi barátomnak köszönhetően viszont sikerült rendbe tenni az oldalt, ő segített a header megszépítésében - igaz, így most nincs külön főoldal-link, de asszem egy úgyis lényegtelen. Sajnos nem emlékszem már, honnan/kitől sikerült ellesnem a címkék készítését, de neki szintén köszönettel tartozom:) Amióta átdolgoztam a címkerendszert és lehetővé tettem a keresést, az oldal látogatottsága megduplázódott! Pluszban igen jó, hogy A héten tvben menü nem csak ajánlóként működik, hanem önjavító folyamatként is, mert minden vasárnap a jövő heti ajánlat összeállításakor átolvasom az adott filmekről szóló írásokat, így folyamatosan javulnak a régebbi cikkek.

Lássuk a toplistákat! 

2011 Legjobb Filmjei (nem mind 2011-esek, hanem ekkor láttam őket): Sucker Punch Extended Cut (+a mozis verzió, az Álomháború), Egek ura, Bram Stoker's Dracula, Az ötödik elem, Elhúztak a felnőttek, miénk a pálya! és az Ed, Edd 'n Eddy's Big Picture Show. 

Nagyon tetszettek még ezek is: Tiszta napfény, Red, A Paradicsom Fantomja, A régi környék, Wes Craven's New Nightmare, Rémálom az Elm utcában 3, Hívatlan vendég, Millenium-trilógia, Super Size Me, Whip It, The Runaways, na meg a Turbózombi, véruszkár (:D). 

2011 Legrosszabb Filmjei: Addams Family 3, Rendőrakadémia 6 és A nagy csapat 3. 

2011 Legkülönösebb Filmjei: Az éhség, A gyűrűk ura (1978), Ha/Ver és a Korán keltem aznap, amikor meghaltam.

Mozsárágyú toplistái: 

Top 5: Airplane!, Rumnapló, Mi újság Tiger Lily?, Csinibaba, Brian élete. 

Legrosszabbak: Mama kicsi fia, 9 - A szám hatalma, Jack és Rose balladája, Johnny English újratöltve, Taták a tutiban.

Mozsárágyú (azaz Én) szeretne néhány dolgot hozzáfűzni a listájához; A legjobb 5-öt nehéz volt kiválasztanom, mivel jóformán csak olyan filmekkel akadt dolgom, amelyeket nagyon imádok, szóval ez az 5 csak a jéghegy csúcsa. Ezért úgy raktam össze a listát, hogy legyen benne magyar és külföldi, régi és új és nagyon úgy tűnik, hogy műfaj szempontjából elég egyhangúra sikeredett, mivel ezek leginkább vígjátékok, bááár! Lényegében egyik sem tekinthető gagyi nevettető baromságnak, mélyebbre ásva ezekben bőven találunk komoly mondanivalót. De tényleg.

A legrosszabbakkal meg az az érdekes helyzet állt elő, hogy ezek egytől egyig csak hihetetlen mértékű unalommal ajándékoztak meg, egyik sem amolyan szemétdombra való borzalom. Amúgy láttam bőven ilyen jellegűeket is tavaly, csak arról T. Sámán írt. Ennyi. További jó estét, kellemes blognézegetést minden erre tévedő lénynek. Boldog szülinapot a Blognak és Leslie Nielsennek!

Ismét gazdagabbak lettünk egy vendégalkotó írásával, ezúttal SickRat elemzéséről van szó, aki néhány bekezdésben kifejtette véleményét a Fertőzés című mozi milyenségéről.

A 2011-es év számokban összefoglalva így nézett ki: 

Az indulástól számított összes oldalletöltések száma: 249 661. (Február hetedikei adat.)

Az utóbbi egy hónapban az átlagos napi letöltések mennyisége: 418.

A legjobb nap: Aug. 19 - 960 letöltés.

Az utóbbi egy hónapban legolvasottabb bejegyzések: A tetovált lány (linket lásd feljebb a Millenium-trilógia címszó alatt), Superman, Egri csillagok.

Legtöbb rákeresés: Superman.

Hangsúlyoznám, hogy a linkcsere-megkeresések mellett semmilyen módon nem reklámozzuk az oldalt. 

Néhány adat még: 

208 bejegyzés készült az évben összesen.

Bejegyzések összesítve: Több, mint 800, ezek közt akad néhány dupla írás és néhány oda nem illő marhaság, de ezek elenyésző kisebbséget alkotnak. 

Nálam az év projekte a Rémálom az Elm utcában-sorozat összes részének megírása volt. Ez az alap sorozat 7 részével és az újrával együtt 8 bejegyzés, plusz ott van még a Freddy vs. Jason is. 

A naponta minket látogató olvasók száma hét közben 200 felett, hétvégén 400 körül van. Mindenkinek hálás vagyok, de továbbra is sajnálom, hogy alig-alig kommenteltek.  

Ez hát a tavalyi év összefoglalása, a számok mindenképpen magukért beszélnek, így tudom, van értelme annak, amit csinálok:) Ha már újságíróként nem tudtam elhelyezkedni a saját városomban, legalább így gyakorlom a hivatást. 

Tervezett projektek: videós lista befejezése (már csak négy film van hátra), szülinapi írás (ahogy már korábban ígértem, három kedvenc színésznőm három filmje egy bejegyzésben), Mozsárágyú pedig két filmmel is jelentkezik hamarosan.

Karácsonyra megkaptam a Jack, az életművész című könyvet, ami Jack Nicholson életéről szól, elég részletesen, az egyes filmjeiről külön is írnak benne. Mivel már úgyis régen láttam bármit Jack bácsitól és éppen róla olvasok, ezért gondoltam, hogy megnézem ezt. Bár a könyvben azt írták, nem túl jó, a képek mégis felkeltették a figyelmemet, szóval ennyi már elég volt ajánlásnak. Lássuk hát, hogyan lépett Nicholson Lon Chaney Jr. nyomába! 

"A kárhozat is jobb a halálnál?" 

Will Randall (J.N.), aki egy könyvkiadónál főszerkesztő, magányosan autózik hazafelé a tél közepén, amikor a kihalt, holdfényben fürdő úton elüt egy farkast. Az állat azonban a látszat ellenére túléli a balesetet és mielőtt távozik a helyszínről, megharapja a férfi kezét. Will életében pedig hamarosan változások kezdődnek: a főnöke (Christopher Plummer) le akarja fokozni, a felesége megcsalja és ráadásul mind az állását, mind a házasságát ugyanaz a fickó, Stewart (James Spader) veszélyezteti. Ám közben megjelenik az öntörvényű, szépséges Laura (Michelle Pfeiffer), aki a főnöke lánya és kezdetben csak az apja bosszantására akarja felhasználni Willt, de aztán egymásba szeretnek. Ezalatt a főhős napról-napra egyre jobban megváltozik, és egy idő után már abban sem biztos, hogy nem fogja-e bántani azokat, akiket szeret. De vajon valóságosak-e az átváltozások, amiket éjszaka átél, vagy csupán a képzelete játszik vele - és mi lesz a bimbózó románc sorsa? Együtt maradhat-e a szépség és a szörnyeteg?

"A rossz mindig a jókkal történik." 

Elvárások nélkül ültem le a tévé elé, és ahogy haladt előre a cselekmény, egyre jobban érdekelt, vajon mitől olyan rossz film ez, igazuk volt-e anno a kritikusoknak? A Jack, az életművész szerint nem olyan lett, mint amilyennek az író Jim Harrison és a rendező Mike Nichols elképzelte, plusz még a benne rejlő potenciált se használták ki - ezzel csak részben értek egyet, de erről majd később. Eddig kevés farkasos mozit láttam, olyat, ami csak rájuk koncentrál, konkrétan mindössze egyet (Cursed), de azért tisztában vagyok a képességeikkel, szenvedésükkel, stb. Itt az egész mítoszt kicsit újraértelmezik, mert egy alapvetően kedves, udvarias és szerény emberből válik bestia, aki ráadásul korban közeledik az ötvenhez. Az egész vérfarkasság valójában mellékszál, a lényeg az, hogy hogyan küzd meg ez a férfi a munkájában és a magánéletében jelentkező gondokkal. Újonnan szerzett képességei kezdetben előnyére válnak, később azonban hátráltatják, mert már nem lehet biztos saját magában - éjszaka erőszakossá, zabolátlanná lesz és arra se emlékszik vissza, miket csinált. Az újdonság tehát elsősorban a hős életkorából adódik, a többi a farkas-léttel jár. A külsőségek pofásak, az egyetlen bibi (mai szemmel nézve!), hogy a kezdeti átalakult-maszkban emberünk nagyon hasonlít egy bizonyos adamantium-csontvázzal rendelkező illetőhöz:D A sztorihoz még annyit, hogy egy darabig nem lehet tudni, hogy amikor átalakul, azt csak álmodja, vagy tényleg megtörténik, mert az egészet olyan álomszerűre komponálták és ez tetszik; a befejezése pedig nagyon nagy, csak kár, hogy semmire se ad magyarázatot. Vagyis végső soron nem derül ki, hogy mi miért történt...

" ... és akkor az ember egy szép napon találkozik egy pofával a radiátorhoz láncolva és hirtelen minden értelmet nyer." 

Nicholson egyfelől rossz választás volt, mert alapvetően ránézésre nem tudnám elképzelni, hogy emögött az arc mögött ilyen személyiség bújik meg - pláne a hírhedt valós dühkitörései és az őrült szerepei után. Másrészt viszont farkasként nagyon meggyőző, a maszk helyett az teszi szörnyeteggé, ahogyan eljátssza, hogy szörnyeteg. Pfeiffer fiatal, üde és nagyon szép, a karaktere pedig érdekes figura, akiről mindig megtudhatunk valami újat. Hiába tűnik jéghidegnek, unatkozónak, valójában sebezhető, tele félelemmel és szorongással. Igencsak látványos, ahogyan a rettegés előtör belőle, nekem egészen meglepő volt, mert addig ki nem néztem volna ebből a szereplőből, hogy mondjuk könnyekben törjön ki. Christopher Plummer csak mellékalak, de abszolút hihető róla, hogy milliomos főgóré - ez a szerep már máshol is jól állt neki, például a Különvéleményben. A legnagyobb hiba James Spader szerepeltetése volt, a pasi arca szörnyen tenyérbemászó, a figurája még inkább az, és a végén a hozzá fűződő zavaros, ostoba csavar csak még tovább rontja az összképet. Ha akárki más lett volna Stewart, a Wolf ezerszer jobb lenne. Érdekesség, hogy Jack egyik lánya, Jennifer feltűnik az irodában, az alkalmazottak közt; az állatkertes részben az egyik zsaru pedig David Schwimmer, a jóbarátok leirritálóbb szereplője. A rendező Mike Nichols a Farkas előtt olyan klasszikusokat rendezett, mint a Nem félünk a farkastól vagy a Diploma előtt; a zeneszerző pedig a méltán világhírű Ennio Morricone volt. Furcsa módon a mestertől elvárt zenei színvonal itt aligha teljesült számomra, egyetlen emlékezetes dallam se maradt meg belőle.

Egyéb érdekességek: Nicholson, Nichols és Harrison jó barátok voltak, az író meg a főszereplő az imdb adatai szerint 12 éven át dolgoztak, hogy a Wolf elkészülhessen. Joker és a Macskanő itt egy párt alkotnak, ez pedig a második közös filmjük volt (az első Az eastwicki boszorkányok). Christopher Plummer annyira beleilleszkedett a karaktere helyzetébe, hogy amikor pofon kellett vágnia Pfeiffert, akkor tényleg sikerült megütnie. Fura hiba, hogy bár Will hallása szuperéles lesz, a végső harcban mégsem hallja meg a mögötte osonó, fegyverét lóbáló ellenfelet. A kész film bemutatóját 8 hónappal eltolták, hogy felvegyék a harmadik harmadát (ez kicsit látszik is, Stewart haja más a rendőrségen, mint előtte volt). A Farkas 70 millió dollárból készült és 131 milliót hozott, a kritikától nem túl pozitív fogadtatásban részesült - Nicholsontól mindenki többet várt anno. Ennek ellenére Jim Harrison és Wesley Strick forgatókönyvét Saturn Awarddal jutalmazták.  

Én sokkal rosszabbra számítottam. Az egyetlen lényeges hibája, hogy semmilyen magyarázatot nem adnak nekünk az eseményekre, minden csak úgy megtörténik. Azért a befejezése remek lett és van benne néhány vicces jelenet is, szóval érdekességképpen minden horror- és vérfarkasfilm-rajongónak ajánlom! 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 4/5

Hírek: 

- Michelle Pfeiffer ismét Tim Burtonnel dolgozik, a Dark Shadows című vámpíros horroron, ami egy régi sorozaton alapszik. A főszereplőt Johnny Depp kelti életre. (Láttam, írtam róla.)

- Állítólag Ennio Morricone-t kéri fel Quentin Tarantino a Kill Bill harmadik részéhez komponistának, ezt azonban még hivatalosan nem erősítették meg. (2016-ig nem valósult meg, hála Istennek!)

Közeledik a blog születésnapja, így a beígért Leon, a profi lehet, hogy elmarad. Cserébe viszont megnézem három kedvenc színésznőm három filmjét és egy közös bejegyzésben megörökítem őket! (Utólag a Léon is elkészült.)

A mai gyerekek már aligha tudják, milyen volt a videojátékok hőskora. Én igen későn (15 évesen) kaptam meg első saját számítógépem, de már előtte játszottam itt-ott olyan klasszikusokkal, mint a Doom II, a Quake II, az igazi GTA és az Age of Empires. Ám nem beszélhetünk a régi időkről a mára már szinte eltűnt videojáték-árkádok említése nélkül. Ezeken a helyeken 100 Ft-ért lehetett automatákon játszani a House of the Deaddel, a Jurassic Parkkal, a Mortal Kombat Trilogy-val vagy éppen a Tekken-sorozat valamelyik darabjával. Ezzel el is érkeztünk írásom tárgyához, a verekedős játékokhoz. Számomra három nagy név van ebben a műfajban: a már kezdetektől fogva fantasztikus grafikájú Soul Calibur, az erőszakosságáról elhíresült Mortal Kombat és az egyszerű, de élvezetes Tekken. (Persze ide lehet még sorolni a Street Fightert, de mivel azzal sosem játszottam, így kihagyom a listámról.) Az előbbi felsorolás kb. a minőségi sorrendet is mutatja: a SC 3D, szép, kidolgozott figurákkal, érdekes harcrendszerrel (ki lehet ütni az ellenfelet a pályáról) és rengeteg lehetőséggel; a Mortal 2D, véres és vicces (gondoljunk csak a kivégzésekre); a Tekken viszont nem olyan szép, nem olyan érdekes, de mégis jó. Míg a Soul Caliburból tervezett film sosem készült el, a Mortal Kombatből már két egész estés akciófilm és legalább két tévésorozat létezik, ráadásul csinálják a harmadik felvonást. A Tekkenből 1998-ban lett egy anime-mozi, de egészen tavalyig (16 évvel az első játék bemutatója utánig) várni kellett az élőszereplős verzióra. Kérdés, hogy érdemes volt-e várni...

A jövőben a világot mamutcégek irányítják, az egykori USA helyén most a Tekken vállalat területe van. Helyszínünk a főváros, Tekken City, ahol a civilizált városlakókat fal választja el a kinti gettó szegényeitől. Ott kint él Jin Kazama (Jon Foo), aki az ellenállási mozgalom csempésze, ám hidegen hagyja az ügyük, egészen addig, amíg az anyját meg nem ölik egy tisztogatási akcióban. Jin ekkor megfogadja, hogy bosszút áll, ezért jelentkezik a cég által évente megrendezett harcművészeti bajnokságra, a Vasökölre. Ő az első, aki bejut a gettóból, de vajon helyt tud-e állni majd az arénában? Talán igen, mert segítségére van edzője, a visszavonult harcos Steve Fox (Luke Goss) és a szintén a verekedésben részt vevő csinos Christie Monteiro (Kelly Overton). Talán együtt, összefogva győzhetnek és a fiatal főhős bosszút állhat a Tekken vezérén, Heihachi Mishimán (Cary-Hiroyuki Tagawa), akit az anyja halála miatt vádol - de mi van, ha nem ő áll emögött és őt is csak kihasználta valaki?

Fogalmam sincs, mi a Tekken-játékok sztorija, de el kell ismerni, hogy a számítógépes karaktereket nagyon jól keltették életre. Igaz, hogy van köztük olyan, aki nem hasonlít eredeti önmagához (pl. Jin haja egészen más, Kazuyo teljesen máshogy néz ki), de a legtöbbjük elképesztő hasonlóságot mutat a digitális karakterekkel (pl. Eddy Gordo és Yoshimitsu). Az egyetlen dolog, amit cikkem tárgyának megtekintése előtt tudtam, az volt, hogy Cary-Hiroyuki Tagawát kérték fel Heihachinak, ami óriási, hiszen ő volt anno a félelmetes Shang Tsung a Mortal Kombatben - a Tekkenből egyébként ő, Yoshi, meg a filmből kimaradt Ogre a kedvenceim. Valójában csak azt vártam, hogy sorakoztassák fel az ismert animált alakokat hús-vér formában, ezt az elvárásomat teljesítették. A főbb harcosok: Jin, Kazuyo (Ian Anthony Dale), Heihachi (ő sajnos alig harcol), Yoshimitsu (Gary Ray Stearns), Raven (Darrin Dewitt Henson), Marshall Law (Cung Le), Eddy Gordo (Lateef Crowder), Christie Monteiro, Bryan Fury (Gary Daniels) és még megjelenik a lényegtelen, de legalább a sorozatból ismert Nina Williams, Anna Williams, Sergei Dragonov és Miguel Roja is. (Utóbbi kettő eredetileg Dragunov és Rojo.)

Anno a Mortal Kombat-filmhez sikerült egy jó sztorit kitalálni, de ott a játék készítői beleszólhattak a dologba, itt azonban nem. Sajnos nincs új a nap alatt, Liu Keng is bosszút akart állni a főgonoszon és Jint ugyanez motiválja; viszont aztán jön egy új ok, amiért harcolhat, ez pedig ismeretlen apjának felismerése. A Vasököl verseny maga olyan, mint Amerikában a Super Bowl, mindenki nézi, ezért hatalmas pénz van benne - ez jó ötlet, teljesen hihető. Szóval feltálalnak nekünk nagy adagnyi akciót, egy kis erőltetett drámát meg valami fura, összecsapott szerelmi szálat. Jinnek ugyanis van egy csaja kint, de amint bejut a versenybe, Monteiroval is összejön, szóval korántsem az a monogám típus. És persze közben mindkét lány aggódik érte, de a kinti barátnő inkább csak kirakatfigura. A verseny maga túl gyorsan zajlik le, és például Anna egyáltalán nem harcol. Az egyes karakterek specialitásai közül leginkább Gordoét sikerült visszaadni, mert bár Yoshi kurvajól mutat, de eldobja a kardját, amit biztosan nem tenne meg a "valóságban". Sajnos az utolsó három harc (Jin és Yoshi, Jin és Fury, Jin és Kazuyo) eléggé zavaros, valahogy egyiknél se értettem meg, hogy mivel győzi le hirtelen a fiú az ellenfeleit - Fury-nél például abszolút érthetetlen, Kazuyonál meg annyira gyorsan történik, hogy lehetetlenség felfogni... A legjobb rész egyértelműen Roja és Kazama harca, az úgy tökéletes, ahogy van, de azért a Law elleni küzdelem is fasza. A táncolós szekvencia azért férfiszemmel nagyon jó:D, mert Kelly Overton istenien mozog... Egy jó pont azért is jár, amiért Luke Goss-nak végre pozitív szerepet adtak.

Érdekességek: Jon Foo egy rövidfilmben eljátszotta Ryut a Street Fighterből; Ian Anthony Dale a Mortal Kombat: Legacy-ban volt Scorpion; Lateef Crowder pedig ugyanott Baraka. Gary Ray Stearns a Mortal Kombat Conquest egyik epizódjában tűnt fel, koponyás harcosként. Tamlyn Tomita, aki Jin anyja, a Babylon 5 pilotjában Laurel Takashimát keltette életre, de a sorozatban már nem ő játszotta ezt a szerepet, hanem Claudia Christian (csak akkor már orosz volt és Susan Ivanova). A rendező neve Dwight H. Little, aki, úgy tűnik, hogy a folytatások mestere, hiszen eddigi rendezései közt van a Halloween 4, a Szabadítsátok ki Willyt 2 és az Anakonda 2. Egy vicces név a stábból: Krystal Mayo (Kristály Majonéz), aki go-go táncosnőt alakított. A Tekken 35 millió dollárból készült, először külföldön mutatták be, ott azonban nagyon rosszul teljesített, csak 1 700 000-et hozott vissza, ezért az USA-ban egyből videóra adták ki. Katsuhiro Harada, a Tekken játékok készítéséért felelős vezető leszólta a mozit, azt mondta, a Namconak (ők a készítő cég) "nem volt beleszólása a film készítésébe, a szerződés megkötötte a kezünket", később azt nyilatkozta, nem is érdekli, milyen a kész mozgókép.  

Röviden: Vannak benne jó részek, de amikor a verekedés vagy Kelly Overton helyett valami mást mutatnak, akkor unalmas. Még Tagawa úr se tud rendesen kibontakozni. Azért a bunyós mozik kedvelőinek ajánlom, nekik biztosan tetszeni fog, a játék rajongóit viszont óva intem tőle, hacsak nem hozzám hasonlóan Yoshimitsu-imádók:D 

Pontozás: 

imdb: 4.8 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 3/5 

Hírek:

- Luke Goss következő munkái közt van az Inside című horror (amiben két rabnak a börtönből kell kimenekülnie egy szörny elől, ami mindenki mást legyilkol és egyikükhöz valamilyen módon kötődik), a Death Race: Inferno (a Halálfutam folytatása, ha jól tudom, a harmadik) meg az Extinction névre hallgató fantasy (ez talán robotos lesz). 

Várható írások: Leon, a profi.