Ahogy tavaly, ezúttal is egy hármas bejegyzést készítettem, de most nem egy színésznőre koncentráltam, hanem háromra. Úgy döntöttem, hogy mivel már tele van a padlás Christina Ricci mozijaival, így most a fiatalabb generáció két tagját, Juno Temple-t és Ellen Page-et választottam, valamint a csodás Natalie Portmant. Így tehát következzen egy-egy film ezektől a szép és tehetséges színésznőktől!
1. Cracks - Merülések (2009)
Juno Temple neve nem hiszem, hogy sokaknak ismerős itthon, ami talán érthető is, hiszen csak ebben az évben tölti be 23. életévét és bár már jónéhány filmben szerepelt, ezek közül egyik se lett olyan kirobbanó siker. Elsőként a St. Trinian's-ben találkoztam vele, ahol csupán háttéralak, de nagyon megtetszett:) Aztán később láttam a Year One-ban, amiben gyakorlatilag ő az egyetlen jó dolog (leszámítva Oliver Platt nagyszerű alakítását a homokos főpapként:D), aztán pedig A másik Boleyn-lányban, ahol szintén csak mellékszereplő volt. Éppen azért választottam a Cracks-et, mert eddig egyetlen főszerepét se láttam, de ezzel végképp meggyőzött arról, hogy nem csak nagyon csinos, de kitűnő színész is! Azért korántsem mellékes módon emellett a mű mellett szólt még Eva Green szereplése, akit pedig a Franklyn óta kísérek figyelemmel. Akkor hát, nézzük, mi ez a furcsa című film:
1934, Anglia. Helyszínünk egy bentlakásos lányiskola, hőseink pedig egy műugró-csapat tagjai. A hattagú alakulat kapitánya Di (ejtsd: Dáj - Temple), az edző pedig a szabados szellemű, szép és rejtélyes Miss G (Green). A lányok bálványozzák tanárnőjüket, aki csupa izgalmas programot szervez számukra, pl. éjszakai meztelen fürdőzést, történeket mesél nekik messzi országok hős férfijairól és igyekszik felszabadítani a kisasszonyokban lakozó nőket. Ám az idillt megzavarja egy új diák, az arisztokrata családból érkező spanyol Fiamma (Maria Valverde), aki különlegességével és egyedi világlátásával felforgatja a többiek életét. Az új növendék meg a kapitány közti súrlódások egyre nagyobbak lesznek, ám míg egyik percben gyűlölködnek, a másikban már legjobb barátnők. Közben pedig Miss G érdeklődése Fiamma iránt természetellenesnek kezd tűnni. Vajon milyen titkot rejteget az edző és hogyan alakul a három nő által alkotott furcsa trió sorsa?
Csak egyetlen információm volt erről a filmről, mégpedig sajnos pont a leglényegesebb, a tanárnő titka, de ezen kívül semmi egyebet nem tudtam. Elvásárok nélkül tekintettem meg, a már említett két hölgy jelenléte volt a garancia, hogy tetszeni fog. Éppen ezért meglepődtem, mert a végére nagyon durva lesz a sztori. Minden pillanatban számítottam rá, hogy na majd most történik valami, de ami történik, arra mégsem készülhettem fel. A három nő miatt három szál van: az első szál Dié, aki a tanárnő kedvence, a csapat legjobbja és az új lány megérkezésével fokozatosan elveszíti mindezt. Azt láthatjuk, hogyan viszonyul Fiammához és hogyan próbálja meg visszaszerezni példaképe megbecsülését, aztán végül egy egészen váratlan fordulat történik vele. A második szál Fiammaé, aki meg sem próbál beilleszkedni, ám az angol értékekhez mért mássága miatt pillanatok alatt lenyűgözi társait. Hol mindenki szereti, hol mind ellene vannak, ő pedig nem tehet arról, amibe belekeveredik, nincs hatalma az események felett. Végül pedig ott van még Miss G, aki kezdetben klisészereplőnek tűnik, ám lassan fény derül az igazi személyiségére és visszamenőleg rájöhetünk a hazugságaira. Mindezt rendkívül életszerűen tálalják, mindenkinek természetesek a reakciói, a játékuk kifogástalan, még a mellékszereplőké is.
A látványvilág nagyon szép, alapvetően sötét színekkel operál. A festői táj, a hegyek, a hullámzó víz, a nyíló virágok, minden csodásan néz ki. A műugrás-gyakorlatokon pedig lassítások során megcsodálhatjuk a színészlányok sportolói tehetségét, mindezt lassú, egyszerű zongorakísérettel. (Utólagos szerkesztés: Egy interjúból kiderült, hogy az ugrásokat profik hajtották végre, a színésznők csak a kezdeti állásokba álltak be. - Blu-Ray minőségben ezt észre lehet venni.) Már az első pillanatokban érezhető valami megmagyarázhatatlan feszültség a levegőben a tanárnő és Di között, az érzelmek mindhárom főszereplő arcán tökéletesen tükröződnek - mind Greennek, mind Temple-nek óriási szeme van, amit remekül hasznosítanak a lelkiállapotok kifejezésére. A helyszínül szolgáló ház komor és egyes jelenetekben kifejezetten ijesztő, a napfény meg a sötétség pedig aszerint is váltakozik, hogy éppen vidám vagy szomorú esemény történik.
A mellékszereplők között két arc is látható, akikkel a V, mint Vérbosszúban találkozhattunk: az egyik Imogen Poots, aki itt Poppy, Di jobbkeze, ott a fiatal Valerie; a másik Sinéad Cusack, aki az iskolát vezető Miss Nievent, a V-ben meg az orvos Delia Surridge-et keltette életre. A történet alapját Shelia Kohler regénye szolgáltatta, az írónő segédproducerként segítette a forgatást; a rendező-forgatókönyvíró Jordan Scott, Ridley Scott lánya volt. Scott úr testvérével, Tony-val producerként beszállt a filmbe, így ez az eddigi egyetlen alkalom, amikor a teljes Scott-klán együtt dolgozott.
Néhány egyéb érdekesség: Jordan Scott ez előtt csak három rövidfilmet rendezett, 2009 óta semmit. Ő és Eva Green jó barátnők, utóbbi azt nyilatkozta, hogy a karaktere "komplikált", az inspirációt pedig egyik drámatanárának személyisége adta neki. Maria Valverde-nél pontosan egy nappal vagyok idősebb, ő tényleg spanyol, nem csak a karaktere az. A lányok közt a forgatás során kialakult egy egység, ám Greent a rendezőnő távol tartotta tőlük, hogy elősegítse a karakterek közti csodálat/tisztelet kialakulását. Sajnos ennél több információt gyakorlatilag nem sikerült beszereznem a Cracks-ről, még a készítési költségéről sem találtam adatokat, ám mivel független film, ezért aligha hiszem, hogy sokba került volna. Az Egyesült Királyságban 43 ezer eurót hozott, Észak-Koreában 40 ezer dollárt; vegyes kritikai fogadtatásban részesült.
Nekem nagyon tetszett, érdekes, rendkívül izgalmas és megrázó volt. Az ártatlanság elvesztéséről szól, arról, hogyan dől romba egy világ, amit a "kitaszított" lányok hoztak létre maguknak, arról, amikor képzeletbeli erődjüket az Igazság kezdi el ostromolni. A drámák kedvelőinek biztosan tetszeni fog!
Pontozás:
imdb: 6.7 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)
Szerintem: 5/5 (Kíváncsi vagyok, az újranézés alkalmával mennyit veszít majd az erejéből - ha ugyan veszít bármennyit is...) Szerkesztés: Semmit sem veszített az erejéből másodszorra, de azért sokkal jobb volt elsőre, mikor még nem tudtam, mi fog történni. Másodszorra viszont, mikorra tisztában voltam az elkövetkezőkben rám váró dolgokkal, felfedeztem egy csomó apró utalást és jelzést, amik élvezetesebbé tették az újranézést. Szóval még így is marhajó volt, hogy előtte már láttam egyszer.
Harmadszorra pedig magyarul néztem meg és megtudtam néhány újabb apróságot, sőt, maga a sztori is egészen más színben tűnt fel előttem, mert eddig főleg a lányokra koncentráltam, most viszont kirajzolódott előttem Miss G furcsa sorsa is. Mind ő, mind Di egész mások, mint amilyennek eddig hittem őket - íme egy újabb bizonyíték, hogy bizonyos filmeket megéri akár kettőnél többször látni.
Néhány újabb megfigyelés 2020-ból:
Az eredeti cím Cracks - Repedések, ami a Miss G hazug, idilli kis világán keletkező repedésekre utal. Megteremtette a Paradicsomot ezeknek a lányoknak és magának, csakhogy az egész értelmetlen, cél nélküli ("Mire jó a gyakorlás, ha nem versenyzünk?") Repedések keletkeznek a tanárnő álcáján is, a csillogó felszín alatt beteges vágyak, sötét titkok rejtőznek. A magyar cím tetszik, de elveszi ezt a jelentést.
A lányok nagy többsége nem érti, mi történik körülötte. Di nem akarja tudni, talán szánt szándékkal ferdít el mindent, az utolsó percig megbízik Miss G-ben, még azután is, mikor látja, mit tesz Fiammával. Sosem kér bocsánatot a spanyol lánytól, pedig lett volna alkalma rá: a reggeli fésülködős résznél, meg a végén, mielőtt segítségért szalad.
Fiamma koraérett, felnőtt, a többiek nem azok, még Miss G sem, ő felnőtt-testbe bújt tinilány, aki felnőttet játszik (erre utal az "öt személyes tárgy lehet elöl"-rész ismétlődése a végén). A csapat tagjainak a kapitány kivételével nincs önálló személyiségük vagy akaratuk, mindnyájan Dit követik, akinek van akarata, csak őt is irányítják.
Egyedül Fuzzy, a béna, kétbalkezes az, aki felnéz Fiammára és nem vesz részt a zaklatásában. A hatosfogatból a szemüveges Lauren teljesen elsikkad, gyakorlatilag nincs rajta semmi feltűnő, ami miatt megjegyezhetnénk, érdekes szöveget se kapott, csak úgy van.
Miután a korábbi első (Di) elfogadja a második helyet és beáll a sorba, onnantól a dolgok jóra fordulhatnának (a lépcsőn üldögéléstől), csakhogy az új elit (Fiamma) jobb mint a vezető (Miss G). És a vezető már nem fog lemondani a helyéről meg az ezzel járó hatalomról - a mindennapi valóság miniatűr leképzése. Kevesen vannak, akik hajlandóak elismerni, ha más jobb náluk, ez mindenkinek rosszul esik, pláne, ha addig ők voltak a legjobbak...
A rendszer összeomlik, amint valaki nem hajlandó gondolkodás nélkül engedelmeskedni, vagy kérdéseket tesz fel. A "Miért?" a legnagyobb ellenség. Ez is ismerős a mindennapokból, ugye?
Ez a film nagyon jó, de a derűs pillanatok dacára kellemetlen élmény, hiszen az összes szereplő és a néző is kellemetlenül érzi magát: Di világa összeomlik, a szeme előtt lepleződik le egy hamis bálvány, akit addig istenített, megöli a féltékenység és aztán végül szembesülnie kell azzal, mi mindent tett. (Érdekes belegondolni, hogy vajon miféle felnőtt lesz belőle, képes lesz-e valaha szembenézni a saját felelősségével, vagy egyáltalán felismeri-e azt?) Fiamma nem akar itt lenni, ahol minden tekintetben idegen, folyton támadják, még aludni se tud nyugodtan. A társnői néha egyenesen ellenségként kezelik, aztán Miss G elkezdi nyíltan ostromolni és ez ellen semmit sem tehet. (Az mondjuk fura, hogy vajon miért nem fordul az igazgatónőhöz vagy a többi tanárhoz?) Miss G pedig a visszautasítás miatt érzi magát rosszul, de közben ügyelnie kell a lassan szerte foszló álcájára is. Két tűz közé kerül, hiszen meg akarja tartani az imidzsét, de közben meg akarja kapni Fiammát, és éppen tőle kellene megvédeni magát...
A befejezés különösen sokkoló akkor, ha belegondolunk, hogy az igazgató az iskola hírnevére hivatkozva eltussolja az egész ügyet, Miss G szabadon távozhat, Di pedig magára hagyja a többieket, akik nélküle végülis senkik...
Még annyit fűznék hozzá az egészhez, hogy a Cracks a női szépség emlékművének is tekinthető, hiszen megörökíti ezeket a színésznőket fiatalságuk, vonzó mivoltuk teljében; ugyanakkor megtestesíti egy elmúlt világ szépség-eszményét, elég csak megnézni, mennyire megváltozott mindenki a premierre!
2. SUPER (2010)
Ellen Page-dzsel először az X-Men 3-ban találkoztam, ahol ő az áteresztő képességgel bíró Kitty Pryde/Árnymacska. Aranyos arca rögtön bevésődött az emlékezetembe és kíváncsi lettem a többi filmjére is, így gyors egymásutánban megnéztem a Junot, a Mouth to Mouth-ot, a Cukorfalatot, később pedig az Eredetet, a Whip Itet és a Zseni az apámat. Akárki akármit mond, szerintem elsőrangú színésznő, ugyanolyan természetességgel kelt életre bosszúálló „angyalt”, mint terhes tinit. Egy pár moziját még kiválasztottam és köztük volt a Super is. Sokáig filóztam, hogy érdekel-e ez engem, merthogy Rainn Wilson a főszereplő és vele kapcsolatban még nem sok pozitív élményem volt; de hát Ellen szuperhős-kosztümöt ölt benne, úgyhogy látnom kellett:) Lássuk, sikerül-e kedvet csinálnom hozzá nektek:
Frank (Wilson) eddigi élete kész katasztrófa. Gyerekként és tiniként csupa megaláztatás érte, felnőttként se vitte túl sokra, de mégis boldog szépséges felesége, Sarah (Liv Tyler) oldalán. Ám az asszony kezd elhidegülni férjétől, majd egy napon nyom nélkül eltűnik. Az összetört férfi sejti, hogy a gazdag alvilági alaknál, Jacques-nál (Kevin Bacon) kell keresnie szerelmét, ám nem tehet semmit azért, hogy visszakapja. Ekkor már csak Istenben bízik és egy éjjelen látomása támad, ami azt mutatja, hogy az élete nem értelmetlen, mert feladata van: maszkot kell öltenie, hogy felvegye a harcot a bűnnel és ezáltal esélyt kapjon a megváltásra! Így aztán Frank átalakul Crimson Bolttá (Karmazsin Villámnak vagy Bíbor Villámnak lehetne fordítani) és drogárusok, rablók meg pedofilok nyomába ered, ám a társadalom őt magát is bűnözőnek tekinti. A szuperhőssé lett vesztes lehetőséget lát egykori párjának megmentésére, de ez nem is olyan egyszerű, ha a "szupergonosz" csapatában állig felfegyverzett gazemberek játszanak. Szerencsére rátalál a kissé őrült képregény-rajongó lányra, Libby-re (Page), aki Boltie-ként (talán Villámka?) csatlakozik hozzá, ketten pedig nagyobb eséllyel szállhatnak szembe a rosszfiúkkal! De Franknek saját lelki világával, tetteinek súlyával és az inkább csak hátráltató csatlósával is meggyűlik a baja. Vajon mi lesz Crimson Bolt sorsa: sikerrel jár és visszakapja a szerelmét, vagy elbukik és csúnya halált hal?
Az elején úgy tűnt, ez valami kis vicces állatkodás lesz. Végülis mi mást lehetne kinézni ebből a paliból, meg aztán ott a rajzfilm-főcím, ami szintén ilyesmit ígér, de rohadtul nem ilyen a film! Ez nagyon-nagyon durva, elképesztő események történnek, semmit sem cenzúráznak, fröcsög a vér és minden olyan, amilyen a valóságban lenne. Itt nincsenek csodák, nincsenek mellélövő gépfegyverek, nincs cukormáz, se csillogás, csak szenny, vér és valóság. Ezek ellenére sokszor nagyon vicces és édes mozi, máskor szó szerint sokkoló - még horrorfilmek se voltak ennyire mellbevágóak!
Amikor vége lett, azonnal eszembe jutott, hogy a Ha/Ver elmehet a picsába. Ami ott nem működött, az itt nagyon is, mert míg Ha/Vernek semmilyen normális oka nincs a harcra, addig Franket a bosszú hajtja, az elvesztett életét, ellopott boldogságát akarja visszaszerezni. Azt mondták a kritikusok, hogy "jujj de véres a Kick-Ass", hát ehhez képest az lófasz. Itt bizony nagyon reális és borzasztó sérülések vannak, nincs olyan, hogy valaki kiugrik egy ablakon és semmi baja se lesz, sőt, akire lőnek, azt el is találják - ez nagyon tetszett! Viszont bármennyire komoly az alaphang, lehetetlenségnek bizonyult elkerülni pár ostoba amerikai poént és valójában a Super nem egy hősről szól, hanem a tönk szélén álló férfiról, aki megpróbál valamilyen értelmet találni céltalan létének, aki csak szeretné visszakapni a feleségét.
Remek mellékszál a Frank és Libby közti kapcsolat alakulása, hiszen köztük óriási korkülönbség (meg magasság-különbség:D) van, a férfi nem is érdeklődik a lány iránt, ráadásul együtt "dolgoznak". Mégis mi lehet az, amit az aprócska nő vonzónak talál ebben a csúnya, átlagos és elutasító emberben? Természetesen a felszín alatt rejtőző szuperhős ez a dolog, aki megbünteti az olyanokat, akik rászolgálnak; aki tenni akar valamit, mikor mindenki más csak áll és néz. Franknek pedig szüksége van Libby segítségére, legyen szó csupán egy helyről, ahol álomra hajthatja a fejét, vagy egy bajtársról, akire akár rábízhatja az életét. Szóval kell is neki, meg nem is...
A cél, ami emberünket vezeti, igencsak magasztos, de valljuk be, se te, se én nem lennénk képesek utánacsinálni ezt. Engem is elhagyott a barátnőm 2 éve, de nem hinném, hogy megtenném érte azt, amit Frank tesz Sarah-ért: hogy kimenti abból a szarból, amiben a nő önszántából kezd elsüllyedni. Viszont ismét felmerül a korábban a a Watchmennél megjelent önbíráskodás esete, mert sokan félnek Crimson Bolttól, kezdetben nem tartják többre a mezei drogdílereknél, sőt, még talán alábbvalónak is gondolják. Később aztán bebizonyosodik, hogy igaza volt a célpontjai megválasztásánál, de addigra már ez (sem) számít. Mert jön a végső csata, amit fénykardok, repülő gatlingágyús hátitáskák vagy hi-tech kémcuccok helyett egyszerű pisztolyokkal, késekkel és ököllel vívnak meg.
Olyan események történnek, amik egy "normális" amerikai filmben elképzelhetetlenek, még ha a legvéresebb horrorról vagy a legrealisztikusabb Christopher Nolan-moziról legyen is szó. Akit itt megütnek, az vérzik, akit lelőnek, az súlyosan megsérül és sem a zsaruk, sem senki más nem golyóálló... Az egyik legnagyobb királyság benne mégis az utolsó jelenet, aminek csak ma reggel jöttem rá az értelmére, arra, hogy mit is jelent - hatalmas... Különben sokszor megnevettetnek minket az alkotók, főleg Page szekvenciái humorosak, és Wilson karakterét szánni fogjuk, mert annyira szánalomra méltó tud lenni. Így hát elmondható, hogy a Super a bugyuta vígjátékok, a tragédiával telített drámák, a szuperhős-antifilmek, az akciómozik és a romantikus mozgóképek egyedülálló keverékéből jött létre, amit nem a hollywoodi valóság, hanem az élet ihletett.
Rainn Wilson meglepett, mert eddig csak egy mellékszerepben láttam a Junoban, meg Galaxar hangjaként hallottam a Szörnyek az Űrlények ellenben, de mivel nem nézem a Comedy Centralon futó Office-t (mittudoménmi a magyar címe), ezért fogalmam se volt róla, hogy jó színész. Márpedig az, sőt, itt még társproducer is volt. A csúcs viszont Ellen Page, aki lejátssza a többieket a vászonról: totál őrült, flúgos, imádni való:), ráadásul Boltie-ként király csuklópengéket adtak neki! Liv Tyler csak mellékalak, szép, de nekem Page mellett fel se tűnt; Kevin Bacon viszont második virágkorát éli mostanság, egyre több jó filmbe hívják meg, amiknek csak tovább emeli a színvonalát. Ismert mellékszereplő még a Vészhelyzet Samje, Linda Cardellini, aki itt nyusziárus:), meg Nathan Fillion, a Serenity kapitánya, aki vallásos szuperhős:D Plusz még meg kell említeni Rob Zombie-t, aki Isten hangja és egyetlen mondata van. Az író-rendező James Gunn, akit a vallásos tévésorozat gonoszaként, a vörös ördög Demonswillként láthatunk is.
Érdekességek: James Gunn már 2002 óta dolgozott a forgatókönyvön, de egyetlen stúdió sem vállalta a finanszírozást az erőszakos tartalom és a vallási töltet miatt. Ez a rendező második szuperhősös filmje, az előző a The Specials, aminél viszont csak író volt; azt mondja, nagyon érdekli ez a téma, még biztosan csinál majd ezzel foglalkozó mozikat. Eredetileg nem Rainn Wilsont akarták főhősnek, de ő meggyőzte az alkotókat, majd rögtön továbbküldte a forgatókönyvet Ellen Page-nek, akivel a Juno forgatásán haverkodtak össze, és a színésznő azonnal beszállt a projektbe. A nyomozót alakító Gregg Henry és a főverőlegény, Abe életre keltője, Michael Rooker anno együtt szerepeltek a hasonlóan "rémes" Slitherben. Abe egyik beosztottja, a felnyírt hajú gazember a valóságban a direktor úr tesója. Mivel alacsony költségvetésű független filmről van szó, így mindenki a Színészkamara által előírt minimálbért kapta. A valóságban tényleg volt egy a Holy Avengerhez hasonló sorozat, a Bibleman:D Ismét szerepel a vicces nevű Krystal Mayo (Kristály Majonéz), akit ezúttal könnyű beazonosítani, ő a tolószékes nő, akit a "hős" megment. Az egyetlen dolog, ami később átgondolva érthetetlen az egész sztoriban: hogyan készül Boltie ruhája? Merthogy Frank maga varrja az övét és látszik rajta, hogy összegányolt munka, de Libby jelmeze tökéletes latex-szerelés.
A Super 2 és fél millió dollárból készült, de csak 322 ezret hozott vissza. A kritikusoktól vegyes fogadtatásban részesült, ami nagymértékben a Ha/Ver sikerének tudható be. Saját filmjéről James Gunn azt mondta: "[ez egy film] egy pasiról, aki a saját spirituális misszióját hajtja végre, csak éppen szuperhős-kosztümöt visel. De valójában a hapsiról szól és nem a szerkóról." Mark Millar, a Kick-Ass képregény kitalálója nyilatkozta: "Az emberek odajönnek hozzám, hogy "Óh, istenem, ez a fickó lemásolta a Ha/Vert", csak mert [a Super] egy évvel később jött ki, de James már akkor is azon dolgozott, mikor én ezen. Mindkét projekt egyazon időben készült." Gunn az összehasonlításról: ""Egyrészt szar dolog, de másrészt meg ki nem szarja le? Legalább 4000 bankrablásos mozi létezik. Simán lehet akkor öt különböző emberfeletti erő nélküli szuperhősös film is." A Supert azért pár helyen elismerték, a 2011-es Fantasia Filmfesztiválon megosztva nyerte meg az AQCC-díjat a Superheroes című dokumentumfilmmel; a Video On Demanden (tévén keresztül letölthető filmek katalógusa) viszont meglepően nagy sikere lett, az egyik legtöbbet kért, legnagyobb bevételt behozó alkotássá vált.
Ez egy egyedülálló, elképesztő film, hihetetlen ereje van és biztos vagyok benne, hogy ennyire valóságos szuperhős-mozit még senki nem láthatott. Viszont ugyanakkor nehezen befogadható, kevert műfajú, furcsa alkotás, ami egyszer megnevettet, aztán sokkol, végül pedig felemel - úgy, hogy közben leszámol MINDEN klisével! Óriási volt, biztosan meg kell néznem majd újra!
Pontozás:
imdb: 6.8
Szerintem: 6/5
Utólagos szerkesztés: Másodjára korántsem üt akkorát, mert a legdurvább részekre emlékeztem, így már nem leptek meg, ám a fegyverboltos jelenet meg a poénok még így is odavágtak:D Közben még felmerült bennem néhány kérdés, de azt hiszem ezek a nagy egész szempontjából lényegtelenek.
3. Fekete Hattyú (Black Swan, 2010)
Nehezemre esett volt könnyű eldönteni, mi legyen a harmadik film, vagyis inkább, hogy ki legyen a harmadik színésznő, akit kiválasztok. A fennmaradó két Ricci-film annyira nem érdekel, úgyhogy gondolkodtam még a Sleeping Beauty-n (Emily Browning), de végülis emellett döntöttem. (Azóta írtam a Sleeping Beauty-ról.) Natalie Portmant gondolom senkinek se kell bemutatnom, hiszen a Leon, a profi óta a filmvilág élvonalába tartozik. Nemcsak nagyon szép, de emellé tehetséges és művelt, a színészet mellett ugyanis tudományos cikkek írásában is részt vesz, folyton tanul valamit, most pedig éppen főállású anyuka. Fogalmam sincs, mióta rajongok érte, de minden fontosabb munkáját láttam, sőt, már pusztán a jelenléte elég nekem bármilyen mozi megtekintéséhez:) Két éve ő is felállhatott a képzeletbeli dobogó csúcsára, mikor megnyerte a Legjobb Női Főszereplő Oscar-díját ezért a filmért - így egyértelmű volt, hogy látnom kell ezt. Ha ehhez még hozzávesszük a Portman és Mila Kunis közt lezajló, nagy érdeklődést kiváltó leszbikus szexjelenetet, meg a rendező Darren Aronofsky eddigi munkáit, akkor pláne egyértelmű, hogy jónak ígérkezik a Fekete Hattyú. A sztoriról pár mondatban:
Egy meg nem nevezett ballett-társulatnál járunk, ahol az egocentrikus rendező, Thomas (ejtsd: Tomá, Vincent Cassel) az évadot A hattyúk tavának sajátos adaptációjával akarja nyitni. A rendhagyó előadáson ugyanannak a táncosnőnek kell megszemélyesítenie az ártatlan, szenvedő, tiszta Fehér, és a vad, csábító, gonosz Fekete Hattyút is. A választás a tökéletességre törekvő, ám szenvedélymentes, rideg Ninára (Portman) esik, akinek Thomas azt tanácsolja, hogy engedje el magát, fedezze fel a szexualitását, a sötét oldalát a kettős szerephez. Ám a lány környezete tele van különös alakokkal, akikről nem egészen biztos, hogy mindig az ő javát akarják. Például az új kollegina, Lily (Mila Kunis), esetében Nina meg van győződve, hogy a lány keresztbe akar tenni neki és a szerepére áhítozik. De egyre több jel mutat arra, hogy hősnőnkkel valami nincs rendben: testén furcsa kaparásnyomok tűnnek fel, hallucinál, és félelmetes látomásai támadnak. Közben pedig hiába tesz meg minden tőle telhetőt, látszólag képtelen úgy eljátszani a szerepet, ahogy azt a rendező várja tőle. Eljön az előadás nagy napja és az előzetesen távolmaradását bejelentő Nina hirtelen mégis megjelenik. Ezek után mindenki arra kíváncsi, hogy vajon sikerül-e a balerinát próbáló feladat megoldása vagy elbukik és új sztár után kell nézni? És még ha sikerül is neki a hattyútestbe zárt ikerlányok életre keltése, vajon milyen árat kell fizetnie érte?
Natalie+Mila+leszbi-jelenet=engem már megvettek, de ezen felül nem sejtettem, mit fogok látni. Ez a film borzasztóan félelmetes, sokszor még akkor is megijedtem, mikor tudtam, hogy most jön majd az ijesztés. Kirajzolódik benne egy nő sorsa, akit elnyom az anyja, aki elnyomja saját vágyait és akinek végülis önmagát kell legyőznie a tökéletes szereplés érdekében. Míg Nina a sikeresnek mondható balerina, addig ott van előtte három példa, ami figyelmeztetőleg hat rá. A fiatalabb, kívánatosabb, élettel teli Lily (aki letaszíthatja a csúcsról); a kiégett, megbuktatott, kiöregedett Beth (akinek a sorsa akár az övé is lehet - Winona Ryder) és saját édesanyja, aki feladta a karrierjét, csakhogy sosem mondott le róla, így a lányára erőlteti az álmát (akinek a hibáit akár ő maga is elkövetheti a jövőben - Barbara Hershey). Mindezek felett pedig ott áll Thomas, aki szakmailag és emberileg is kihívást jelent; akinek megnyerése egyenlő a totális sikerrel. Miközben a hősnő történetét nézzük, kicsit bepillantást nyerhetünk egy balett-társulat életébe, láthatjuk a próbákat, a gyakorlást, a rengeteg bonyolult mozdulatot és csodálhatjuk a táncosokból áradó szépséget.
Ezek ellensúlyozzák az iszonytató látomásokat, az őrület félelmetes megnyilvánulásait és a valóság összemosódását a lázálmokkal, ami végül olyan szintre fokozódik, hogy már semmiben sem lehetünk biztosak: ez most tényleg megtörténik? Minden pillanatban várhatnak ránk ijesztő meglepetések, legyen szó a karakternek és az alakítójának szó szerinti eggyé válásáról; a személyisége sötét oldalának felszínre töréséről vagy akár vérvörös dühvel átitatott erőszakról. A néző átélheti egy megbomló elméjű személy képzelgéseit és kevés dolog rémisztőbb annál, mint amikor valaki elveszíti a valóságérzékelését. A klubban játszódó résztől eltekintve mindent Csajkovszkij zenéje kísér, ami egészen komoly hangulatot teremt, egyes helyeken már-már kísérteties jelleget öltve; a látványvilágot pedig a fekete és a fehér szín ellentéte jellemzi leginkább.
Natalie Portman mindent visz. Van olyan jelenet, ahol üde, ragyogó; van ahol megfáradtnak, az életbe belerokkantnak látszik és amikor "átalakul", az egészen rémisztő, pedig csak balett-táncot látunk. Mila Kunis szép, szexi, csábító, pont amilyennek Lily-nek lennie kell; Winona Rydert viszont csak nagy nehézségek árán tudtam felismerni, rajta már kezd látszani, hogy hány éves. Barbara Hershey nagyon antipatikus karakter; de Vincent Cassel remek, annak ellenére, hogy talán az ő figurája iránt is ellenszenvet kéne érezni. A mellékszereplők közt megjelenik Charlotte és Abraham Aronofsky, ők a rendező szülei.
Érdekességek: Aronofsky a lánytestvére révén találkozott a balettel, egy csomó előadást megnézett a filmhez, A hattyúk tavának történetében a két ellentétes főszereplő személyisége fogta meg. Kb. 10 évig tartott, mire az ötletből film lett, eredetileg színházban játszódott volna egy gonosz másolattal (doppelgängerrel), Csajkovszkij műve mellett Dosztojevszkij A hasonmás című regénye volt még ihletforrás. A zene egy részét a Chemical Brothers szolgáltatta, ám a számaik kimaradtak a hivatalos albumról. Majdnem az összes jelenetben van tükör vagy valamilyen tükröződő felület. A filmben látható táncosok a Pennsylvaniai Balett-Társulat tagjai. A krónikus vakarózás egy létező rendellenesség, dermatillomaniának is nevezik. A klubos szekvencia az egyik legbonyolultabb jelenet, Nina saját magát, Lily-t, Thomas-t és az előadás egyéb részleteit "látja oda". Bár normális lejátszási sebességnél nem lehet észlelni, de legalább 1000 manipulált kép van abban a 45 másodpercben! A Fekete Hattyú műfaji besorolása szerint pszichothriller, de én lazán rámondom, hogy horror. Mila Kunis régebben táncos volt és mivel Portman tudta róla ezt, ezért javasolta őt Lily-nek. Kunis-t meghallgatás nélkül, mindössze egy Skype-os chatelés után már alkalmazta is a rendező - vajon miért?:D Mila három hónapon keresztül, heti hét napon át öt órát gyakorolta a mozdulatokat; egyes jelenetekben Maria Riccetto balerinát láthatjuk helyette.
Natalie Portman majdnem 10 kilót leadott, hogy elérje ezt a külsőt - ő is és kolléganője is rendkívül vékonyak itt, pedig alapból se kövérek. Portman már akkor elkezdett balettórákat venni, mikor még hivatalos forgatókönyv sem volt, annyira bízott a Fekete Hattyú létrejöttében. Az egy évig tartó felkészülésből hét hónapnyi edzést saját zsebből fizetett. Állítólag a karaktereik közti viszony kiélezéséért Aronofsky nem engedte egymás közelébe a két főhősnőt, és a másikat becsmérlő üzenetekkel bombázta őket. A tükrön lévő szöveget Natalie írta fel; a különös terápia, amikor pedig a csontjait teszi helyre egy csontkovács (vagy mi) pedig valóságos, ugyanis a színésznő egyik bordája megsérült, így fizikoterápiára szorult. Amikor a terapeuta megérkezett, a rendező felvette a procedúrát, úgy, hogy közben Portman még mindig Ninát játszotta - az arcára kiülő fájdalom valódi. Két hivatásos balerina is dublőrködött helyette, Kimberly Prosa és Sarah Lane; utóbbi pedig jelentős botrányt kavart, mikor azt állította, hogy a táncjelenetek nagy részében őt lehet látni és nem Portmant. Annyi bizonyos, hogy amikor csak a lábait mutatják, az valószínűleg nem ő, de mind a koreográfus, mind a direktor, mind a vágó megerősítette, hogy az esetek 85%-ában Natalie van a képeken és nem a dublőrök. A főszereplőnő azt nyilatkozta: "Úgy gondoltam, nagyon érdekes ez a film, mert annyiféleképpen mutatja be egy művész személyiségét és az önmagához való nárcisztikus vonzódását, meg a saját személyétől való undorodást is."
SZPOJLER ITT
Natalie Portman szerint a befejezéskor látható vér annyira lentről folyik, hogy menzesznek látszik, ezért ő maga úgy gondolja, Nina nem hal meg, csupán megöli a lelkében lakozó gyermeket...
SZPOJLER VÉGE
A Fekete Hattyú 13 millió dollárból készült (ami egy ilyen produkciónál elég kis költségvetésnek számít) és 329 milliót hozott vissza. A kritika kitörő lelkesedéssel fogadta, a 67. Velencei Filmfesztiválon nyitófilmként szerepelt, a nézők álló ovációval ünnepelték. Összesen 63 különböző díjat nyert, rengeteget ezek közül Natalie Portmannek ítéltek, ezek közül elsősorban a Legjobb Női Főszereplőnek járó Oscar-díjat emelném ki, ahogy azt már a bevezetőben írtam.
Elképesztő mozi ez, felkavaró, rémisztő és nagyon izgalmas. Mindenkinek ajánlom, érdemes megnézni!
Pontozás:
imdb: 8/10 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)
Szerintem: 6/5
Ja és még valami: A befejező jelenet elképesztő erejű, ahogy a fehér fény elárasztja a képernyőt és csak a közönség éljenzését meg a tapsot lehet hallani...
Hírek:
- Juno Temple több érdekes filmben is játszik 2012-ben. Az általam legjobban várt a Jack and Diane (leszbis horror), aztán ott van még a nagy durranásnak ígérkező A Sötét Lovag: Felemelkedés (amiben Anne Hathaway Macskanőjének segédje lesz), végül pedig a The Brass Teapot (dráma-fantasy). (Mindet láttam, írtam róluk.)
- Ellen Page Woody Allen mellett szerepel a mester következő alkotásában, a Nero Fiddledben, ami elvileg vígjáték. (Ez a Rómának szeretettel.)
- Natalie Portman két drámát forgat, mindkettőben Christian Bale partnernője lesz; az egyik a Knight of Cups, a másik pedig a Lawless (utóbbiban csak mellékszereplő).
- Eva Green tovább erősíti a legújabb Tim Burton-horror, a Dark Shadows már így is impozáns szereplőgárdáját (a teljesség igénye nélkül: Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Johnny Depp, Jackie Earle Haley, Christopher Lee és Chloe Grace Moretz), valamint állítólag címszereplő lesz a 300 folytatásában, a Battle of Artemisiaban. (Mindkettőről írtam azóta.)
- Rainn Wilson megint egy vesztest kelt életre a Girlfriend Experience-ben, aminek hőse felbérel egy prostit, hogy legyen a barátnője:)
- Liv Tyler Hívatlanok 2-beli felbukkanását még mindig nem erősítették meg hivatalos forrásból, ellenben már biztos, hogy benne lesz a The Side Effect névre hallgató horror/sci-fiben, ami a világűrben végrehajtott gyógyszerkísérletekről szól.
- Kevin Bacon az izgalmas horror/fantasy/akciófilmben, a képregényen alapuló R.I.P.D.-ben fog szerepelni. (Erről szintén született bejegyzés.)
- Mila Kunis az Óz, a nagy varázsló előzményének készült Oz: The Great and Powerfulban James Franco partnernője, valamint Mark Wahlberggel játszik együtt az életre kelő plüssmaciról szóló Tedben. (Előbbiről is írtam már.)
- Winona Ryder szinkronizál a Frankenweenie-hez, szintén Tim Burtonnek. (Akit érdekel róla a véleményem, keressen rá a keresőben itt jobbra!)
Várható írások: A kölyök.