Tegnap volt Ellen Page 25. szülinapja - pont egy hónappal és két nappal idősebb nálam:) Már azóta rajongok érte, hogy először felbukkant a nagy nyilvánosság előtt az X-Men 3-ban, az eltelt évek során pedig az egyik legkedvencebb színésznőm lett. Az összes fontosabb filmjét láttam és a jövőben is figyelemmel fogom kísérni a munkásságát. A jeles alkalomból gondoltam, meg kell néznem valamelyik moziját, amit még nem láttam, de a listámon már csak ez volt tőle. Valójában fogalmam se volt, mire vállalkoztam, bár egy előzetes beletekintés során rájöttem, hogy ez valami egészen különös élmény lesz - és a tippem bejött... 

"A nevem Tracey Berkowitz. Tizenöt éves vagyok. Csak egy hétköznapi lány, aki gyűlöli magát." 

Egy busz hátsó ülésén ül egy lány (Page), aki mindössze ocsmány, virágmintás zuhanyfüggönyt visel magán. Csak ül és utazik, nem tudni honnan jött, vagy hová tart. És elkezd mesélni. Elmondja, mi történt vele, hogyan került ide, de nehéz megérteni, amit mond. Tracey ugyanis több mint bizonyosan megőrült... 

A sztorit el lehetne mesélni kb. két mondatban, de nem fogom megtenni. Ugyanis, bár a történet egyszerű, a megvalósítás elképesztően egyedivé és különlegessé teszi. Ráadásul, mivel a hősnő nagy eséllyel tébolyult, ezért sosem lehetünk biztosak benne, mikor beszél a valóban megtörtént dolgokról, vagy hogy mikor vagyunk mindössze a képzelgéseinek szemtanúi. Ami miatt igazán egyedülálló a The Tracey Fragments, az a címből is sugallt osztott képernyős megoldás (fragment=szilánk). Van úgy, hogy egyetlen, nagy képet látunk, de olyan is, amikor hat kisebbet, vagy akár húsz nagyon picit, és minden mozog, az eseményeket több szemszögből mutatják, az ember azt se tudja, hova nézzen. Tök jó például az, amikor három-négy képen látjuk az eseményt: a család ül a nappaliban. Egy képen anyu, másikon apu, harmadikon a kisfiú, negyediken Tracey, ötödik képnek pedig megjelenik Page, amint ül a buszon és narrátorként funkcionál. Másik nagyon király momentum, mikor elrohan otthonról a címszereplő. Ekkor a minden képen szaladó lány látványa alá egy marhajól odaillő zenét vágtak be (ezt a végére belinkelem), aminek a refrénjében az van, hogy "lovak" és ahányszor ez a szó elhangzik, a futó lány helyén megjelenik egy pillanatra egy vágtató ló.

Soha nem láttam még ehhez foghatót, így rendkívül nehéz beszélnem róla. Reménykedem, hogy a képek valamennyire alátámasztják a mondanivalómat, segítenek megérteni az egészet. Szerintem elsősorban arról szól, hogy mi vagyunk valakik, akik ülünk a buszon, észrevesszük ezt a lányt és megszólítjuk. Megkérdezzük, jól van-e, ő pedig azt válaszolja: "Bazdmeg, törődj a saját dolgoddal!" De aztán mégis megered a nyelve és elkezdi előadni a történetét. Mivel nem ismerjük, sose tudhatjuk, mikor mond igazat és mikor hazudik, de a néző a játékidő alatt kilép ebből a szerepéből, mert az alkotók megmutatják azt is, amit Tracey szavaiból nem tudunk meg: a valóságot. Vagyis, hogy mi játszódott le igazából. 

E mű légköre elég nyomasztó, mivel a képek általában rendkívül sötétek, ráadásul az angyali arcú Page-et csupa megaláztatás, támadás éri benne; ezt tetőzendő még obszcén szövegeket is adtak a szájába. Minden egyes pillanatban azt vártam, hogy mikor fog elkövetni valami végzetes hibát, meg fogják erőszakolni vagy valami ilyesmi lesz és volt egy olyan pont a vége felé, amikor azt gondoltam, hogy ez micsoda elképesztő állatság. Láttuk a Junot? Netán a Hajrá Bliss!-t? Akkor emlékezhetünk belőlük azokra a jelenetekre, amikor Ellen figurája odaadja magát az aktuális fiújának. Itt ezt kifordították, de a jelenet úgy indul, mintha ez lenne Tracey életének legszebb élménye. A zene, a képek, minden azt mutatja, közben pedig az agyamban szólt a vészjelzés, hogy "Te idióta, mi a frászt csinálsz, nem szabadna itt lenned! Kint kéne lenned és figyelned kéne! A te hibád minden!" és akkor jön a váltás. Mint amikor egy régi lemezjátszón megugrik a tű. Erről van szó. Sosem az történik, amit hiszünk, sosem az játszódik le, amit látunk. A fények, a hangok, a zene, a képek, semmi sem igaz, semmi sem valódi. Azért néha lehet nevetni, ami jól jön, például a kigáncsolás egymás után tízszer elég viccesen hat. 

Nehéz lett volna jobb embert találni erre a szerepre, mint Ellen Page. Annak ellenére, hogy határozottan csinos lány, itt most elhisszük róla, hogy nem az. Szurkolunk neki, pedig lehet, hogy csak el akarja hitetni velünk, hogy ő a jófiú, az is megeshet, hogy igazából a gonosz maga. Egy csomó új arcát láthatjuk, a legemlékezetesebb a fehér hajú és az emós külső, de lesz belőle hajléktalan is. A többiek szinte mind hétköznapi figurákat keltenek életre, mindössze egy érdekesebb alak van, a pszichiáter dr. Herek, aki nő, de egy férfi (Julian Richings) játssza. Nála például tök jó poén, hogy nem lehet tudni, hogy valójában is így néz ki, vagy csak a címszereplő látja ilyennek, hiszen kizárólag ő találkozik vele. Vagyis elképzelhető, hogy a dokinak semmi baja sincs, talán csak egy idősebb, kicsit csúnya nő, de a lány az iránta érzett gyűlöletéből transzvesztitának vizionálja. Richings egyébként együtt szerepelt Page-dzsel az X3-ban, de nem volt közös jelenetük (ő a fickó, aki Magneto előtt szólal fel az elhagyatott templomban); a Lance-t játszó örök mellékszereplő Maxwell McCabe-Lokos pedig a Mouth to Mouth-ban dolgozott együtt Ellennel. (Megjegyzés: A Mouth to Mouth-t magyarul Szócsöveknek nevezik...) Le kell szögeznem, hogy független, kis költségvetésű kanadai filmről van most szó! A rendező Bruce McDonald, a forgatókönyvet Maureen Medved írta, saját 1998-as regényéből. A wikipédia szerint a regény "Tracey haragjáról, frusztrációiról és elhagyatottságáról szól" meg arról, hogyan "keresi a megváltást egy tragédia árnyékában". 

"Ha egy ló felbukik, habzani kezd a szája. A ló felbukik, a lábaival kapálódzik és nincs jól... Úgyhogy valaki lelövi. A lóból ragasztó lesz. Egy gép beletölti a ragasztót a tubusokba és a gyerekek összenyomják a tubust, hogy kijöjjön a ragasztó és papírdarabokat ragasztanak vele kartonra. Ragasztó kerül a gyerekek kezére és a gyerekek megeszik a ragasztót. És a gyerekek eggyé válnak a lóval." 

Érdekességek: Tizennégy nap alatt forgatták le, de kilenc hónapot vett igénybe az utómunka. Ez az első egész estés film, amiben az osztott képernyős kompozit-technikát alkalmazták a teljes játékidő alatt. A kanadai promóció keretében a készítők hozzáférhetővé tették a teljes rögzített anyagot torrentként az interneten, az effektek nélkül, lehetőséget adva a rajongóknak, hogy elkészítsék saját verzióikat, előzeteseiket, videoklipjeiket, stb. Ez az első mozgókép, ahol lehetővé tették ezt. Készült hozzá egy azonos című képregény, amit egy ideig ingyen be lehetett szerezni a vetítéseken. Egy vicces név a stábból: Slim Twig (Vékony Bot), ő volt Billy Zero, egyébiránt zenész, ha minden igaz, valahol hallható a muzsikája a filmben. A The Tracey Fragments 750 ezer kanadai dollárból készült és 42 ezer USA-dollárt hozott vissza - ha a mostani forint-átváltási táblázathoz viszonyítjuk, akkor végülis pénzügyileg megbukott, de hát ez a művészi/érthetetlen/fura mozik sorsa. A kritikai megítéléséről csak egy adatot találtam, miszerint a Rotten Tomatoes-on lehúzták, de annak az oldalnak a véleményére nem adok. A film 2007-ben elnyerte a Manfred Saltzgeber-díjat, ami az olyan alkotásoknak jár, amik "kiszélesítik a jelenkor mozizásának látóhatárát".  

Semmihez nem hasonlítható, így lehetne a legjobban összefoglalni. 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Meg kell néznem valamikor újra, mert annyi apró részlet van benne, amit elsőre észre sem veszel...)

Utólagos szerkesztés: Másodszorra is erőteljes élmény volt, de már tudtam, mi van a háttérben, hogy mi fog történni és ezért nem értek meglepetések. Pár dolgot hozzátennék az eddig taglaltakhoz: Visszatérő momentum a ló, ám a jelentése homyálos. Page karaktere szerintem akkor őrül meg, amikor feltűnik a stilizált hollóraj. Gyakorlatilag nincsen befejezés, mert nincs vége a történetnek és ez is annyira durva, mert csak sejtheted, mi lesz, találgathatsz, hogyan alakul a lány sorsa. Végezetül egy óriási idézet: "Honnan tudod, mi valódi és mi nem, ha az egész világ csak a fejedben létezik?"

Hírek: 

- Bruce McDonald egyetlen epizódot rendez a Luc Besson égisze alatt készülő A szállító tévésorozatból. 

"Tracey Berkowitz-nak hívnak. Tizenöt vagyok. Csak egy hétköznapi lány." 

Itt pedig az ígért dal, a Horses a Broken Social Scene-től (eredetileg Patti Smith száma és 9 perces, ez a rövidített verzió):

Ha egy film Oscar-díjat kap, az tulajdonképpen nem jelent semmit. Manapság ez hatványozottan igaz, amikor csupa olyan művet díjaznak, amikre senki se kíváncsi. (Pl. bijonszés éneklős akármi, Vérző olaj, stb.) A lényeg az, hogy jó nevű színészeket és rendezőket tisztelnek meg egy plecsnivel, ami az esetek nagy többségében nem a tehetségnek szól - ugyanez uralkodik a művészetben is. Most például kitüntették hazánkfia Fliegauf Bencét [ezelőtt Benedek volt] (szép magyar neve van), amiért csinált egy filmet a hányattatott sorsú cigányokról. Ha a hányattatott sorsú cigányokról, zsidókról, vagy BÁRMILYEN kisebbségről készül mozi, azt úgyis elhalmozzák díjakkal, még ha lófasz sincs benne (lásd: Sorstalanság). Senki ne értsen félre: nem szidom a magyar győzelmet, se a kisebbségeket, amiket mondok, azok tények. (Már csak halkan merem megjegyezni, hogy az idei Oscar-jelöltek közül a 60%-áról azt se tudom mi, a többi A király beszéde; és jelölték legalább két technikai kategóriában a Transformers 3. című rémdrámát is.) Tehát elöljáróban leszögezhetjük, hogy attól, hogy Hollywoodban kitüntetik, még lehet valami unalmas és szar. 

Na, de eddig mindössze három olyan film volt, ami elvitte az Oscarok Top 5-ös leosztását, vagyis a Legjobb Film, Legjobb Rendező, Legjobb Férfi Főszereplő, Legjobb Női Főszereplő és Legjobb Forgatókönyv alkotta díj-csomagot:) Az egyik A bárányok hallgatnak, ami kétség kívül remek és még ma is megállja a helyét. A másik az It Happened One Night című rendkívül régi izé, amiről semmit sem tudok, és a harmadik jelen írásom tárgya. Mivel tetszett a Száll a kakukk fészkére, ezért a 3/2-es arány azt jelenti, hogy ez az elismertségi fokozat mégiscsak a minőségi alkotásokat jelöli meg. (Aki látta az It Happened One Nightot, az nyugodtan mondja meg, hogy jó-e, hátha az arány növekszik!) Az itt tárgyalt mű fura címét egyébiránt sokszor hallottam már, de fogalmam sem volt, hogy mi van benne, egészen addig, amíg a Jack Nicholson-könyvemben nem olvastam róla. Onnantól viszont rögvest érdekelni kezdett, még úgy is, hogy sajnos leírták, mi a vége. De semmi baj én befogom a számat, eltitkolom a "poént", úgyhogy nyugodtan olvass tovább... 

Helyszínünk egy idegszanatórium, ahová új beteg érkezik. A különös Randall P. McMurphy (Jack Nicholson) azonban mégsem tűnik egészen őrültnek, inkább csak kilóg a sorból és nem is akar beállni. Ám a terápiát vezető Ratched nővér (Louise Fletcher) meg van győződve róla, hogy Randall segítségre szorul - ő maga meg azt gondolja, hogy a "McMurphy-módszer" jobbat tesz majd az ápoltak egészségének, mint a vaskalapos szigorral betartatott ingerszegény napi program. Főhősünk tehát megpróbálja talpra állítani elesett társait, akik már el is felejtették, milyen érzés valójában élni; de korántsem egyszerű mondjuk kosárlabdázást vagy meztelencsajos kártyával történő pókerezést megtanítani egy rakás mentális problémával küszködőnek. Amikor pedig kiderül, hogy Murph nem mehet ki, csak ha kiengedik, azonnal elkezd munkálkodni a szökésén. Vajon sikerül meglépnie vagy örökre a sárga házban reked - és vajon egyedi hatása a többiekre pozitív változásokat hoz, vagy a káoszba taszítja az egész idegosztályt? 

Ez egy marhajó film. Nagyon érdekes, vicces, elgondolkodtató, lélekbe markoló, felemelő, izgalmas - egyszerűen jó nézni. Hiába őrültek a szereplők, mégis mindnyájan szimpatikusabb, kedvesebb, jobb fej karakterek, mint a normálisak, akik meg/el/ítélik őket. Bár az alap végülis a "pasas bekerül x helyre, amit a puszta jelenlétével megváltoztat (meg akar változtatni)", ha ezt ehhez hasonlóan jól írják meg és ilyen kitűnő színészek tolmácsolják, szinte újszerűen hat - pedig már majdnem 40 éves... 

"A rohadt életbe, a végén még én is bedilizek ezen a hülye helyen." 

Jack Nicholson volt a tökéletes választás McMurphy-nek. Karizmatikus, ugyanakkor van benne némi téboly; kedves, de pillanatok alatt feldühödik; szóval tele van ellentmondásokkal. De mindenek felett ő a szabadság bajnoka, aki az elnyomottakért küzd, a diktatórikus rendszer ellen. Külön tetszett benne a rejtélyessége és a belőle áradó derű/élni akarás. Vele szemben áll Louise Fletcher hajthatatlan, dogmatikus, jéghideg Ratched nővére, aki látszólag érzelmek nélküli, saját módszereiben tökéletesen bízó "gyógyító". Neki minden érdeke az, hogy az általa felépített rendszert megőrizze, még ha az rosszul is működik. Ha megnézzük, Ratched egyáltalán nem gonosz, de a betegek és főleg Murph szempontjából maga a sátán - a konfrontációjuk elkerülhetetlen. A szabadság harcosa és a bezártság prófétája össze kell hogy mérje erejét! Szerintetek ki győz majd? Nézzétek meg és kiderül! A harmadik főszereplő egy egészen különös karakter, az egyszerűen csak Főnöknek nevezett hatalmas termetű indián (Will Sampson). Ő süketnéma, gyakorlatilag szinte csak vegetál, ám valójában sokkal több, mint aminek látszik. Míg az elején mindössze egyike ennek a dilis társaságnak, később egyre jobban az előtérbe kerül, míg szinte egyenrangú lesz Randallel; de valójában róla se tudjuk meg, hogy kicsoda.  

A többiek közt csupa ismert arc van, mindenki nagyon-nagyon fiatalon: Christopher Lloyd (ki mást lehetett volna felkérni egy dilinyós szerepére?:D), Danny DeVito, Brad Dourif (szintén remek választásnak bizonyult), Michael Berryman (az eredeti Sziklák szemének egyik ikonikus alakja), Vincent Schiavelli (pl. Emperor: Battle for Dune, érdekes arca miatt ő is beillik ide) és Scatman Crothers (a Ragyogásból az idős néger és az eredeti Transformers sorozatból Jazz hangja). Utóbbi már nem a betegek közé tartozik, ahogy az egyik tömegjelenben látható Anjelica Huston (Nicholson akkori barátnője) sem. A rendező a híres Milos Forman, az egyik producer Michael Douglas, a másik a Hustonnal közös jelenetben felbukkanó Saul Zaentz volt. A történet nagy vonalakban Ken Kesey 1962-es azonos című regényén alapszik, valamint az abból készített Dale Wasserman-féle színdarabon. 

Érdekességek: Az alapul szolgáló regényből készült darab 1963-tól öt hónapon át ment, 82 előadást élt meg. McMurphy-t Kirk Douglas, Billy-t Gene Wilder, a Főnököt Ed Ames keltette életre. A megfilmesítési jog már a kezdetektől fogva Kirk Douglas-nél volt, ő azonban soha nem tudta tető alá hozni a projektet; mire pedig sikerült volna, akkor már túl idős volt a főszerephez, ezért fiának adta a lehetőséget, de a bevételek egy bizonyos százaléka így is az övé lett. Ken Kesey egy darabig együtt dolgozott a film készítőivel, de aztán hamar összezördült velük, elsősorban a szereplők kiválasztása és az események bemutatásának szemszöge miatt (a könyvben az egész eseménysort az indián nézőpontjából élhetjük át). Az írott verzió alapja egyébként az író LSD-kísérletekben való részvétele, meg a veteránkórházi kisegítő munkája volt, tehát igazából burjánzanak benne a szürreális elemek. Kesey később beperelte Formant és csapatát a Száll a kakukk fészkére "lemészárlásáért", a pert pedig megnyerte. Ő már nem él, de életében sosem nézte meg a kész mozit, egyszer véletlenül beleszaladt a tévében, de mikor rájött, hogy azt látja, elkapcsolt róla. A mozi címe egy amerikai gyermekdalocskából származik. A nagy stúdiók mind visszautasították a finanszírozását, az egyik okuk az volt, hogy nagyon sok időt kellett volna rááldozniuk a forgatásra. A történéseket sorrendben vették fel, kivéve a horgászós részt, azt rögzítették utoljára. Ebben a mozgóképben szinte egyáltalán nincs zene, csak a végén lévőt vettem észre. A betegek közt egyetlen néger se akad, viszont az ápolók mind azok (fordított elnyomás?). 

Jack Nicholson elég kicsi gázsit kapott a szereplésért, viszont a teljes bevételből is részesült a szerződése szerint, ez pedig milliókat hozott számára. Az említett hajós szekvencia felvételekor ő volt az egyetlen, aki nem lett tengeribeteg az egy hétig tartó munka során. Állítólag amikor a karaktere egy igazán fájdalmas beavatkozáson esik át, akkor azt a valóságban is végrehajtották rajta - ez viszont feltehetőleg csak városi legenda. Murph megérkezése után a főorvossal folytatott beszélgetése improvizáció volt mindkét fél részéről. Ez előtt nem sokkal Randall az egyik őr nyakába ugrik, mikor leveszik a bilincset róla, aztán megpuszilja - viszont az őrt játszó színész reakciója életszerűtlen volt, ezért Forman titokban megegyezett Jackkel, hogy a másik ott álló biztonsági emberre vesse rá magát:D Amaz pedig igencsak meglepődött, egyes verziókban még azt is látni lehet, hogy behúz egyet Nicholsonnak:D Volt egy elhíresült pletyka is a főhős alakítójával kapcsolatban, eszerint pedig a Száll a kakukk fészkére azért szünetelt pár hetet, mert hajat ültettek be neki. Ez viszont álhír, mindössze arról volt szó, hogy Jacknek és Formannak más-más elképzelései voltak a narratívával kapcsolatban és ameddig a munka állt, addig próbálták meggyőzni egymást ilyen-olyan eszközökkel. A színész és a rendező onnantól fogva csak a vezető operatőrön keresztül beszélt egymással, viszont a média felé úgy tettek, mintha a legjobb barátok lettek volna. Az évekkel későbbi dvd-megjelentetés alkalmával Nicholson emiatt a rossz viszony miatt visszautasította a szereplést.

Will Sampson 196 centi magas volt. A helyszínül kiválasztott oregoni pszichiátriai intézethez közeli parkban dolgozott vadőrként és az egyik helyi vállalkozó (aki a kikötőmesterként látható is) ajánlotta őt, mikor kiderült, hogy az átlagos indián színészek elég alacsonyak. Brad Dourif azt nyilatkozta egy alkalommal, hogy Sampson életéből tíz évet börtönben töltött egy olyan dologért, amit valaki más követett el, amikor pedig kiengedték, nem kapott kárpótlást, sőt, még bocsánatot se kértek tőle. Will a forgatáson megfigyelte a többi szereplőt és később azt mondta, hogy csak Dourif és ő érezték át igazán, milyen bezárva lenni. Sampson 1987-ben, 53 évesen hunyt el, mikor komplikációk léptek fel nála egy transzplantációs műtét során. Azt mondják róla, hogy ő a harmadik áldozata a "Poltergeist-átoknak", 1986-ban ugyanis szerepelt Steven Spielberg hírhedt horrorjának második részében. A Poltergeist II-ről szóló legenda szerint Sampson kijelentette, hogy érzi az átkot, ami a forgatáson ül és indián szertartásokkal próbálta meg elűzni azt, ám egy évvel a bemutató után őt is utolérte a végzet. A másik áldozat Dominique Dunne, akit az első rész elkészülte után, 1982-ben, 22 éves korában ölt meg az expasija; a harmadik pedig Heather O'Rourke, aki mindössze 12 volt, mikor 1988 januárjában, a harmadik rész premierje előtt hunyt el, mert félrediagnosztizálták... 

A One Flew Over The Cuckoo's Nest Brad Dourif, Christopher Lloyd, Will Sampson és dr. Dean R. Brooks első filmje. Brooks alakította a főorvost, dr. Spivey-t, ő valódi orvos, azért is szerepeltették, mert hálásak voltak neki, hogy megengedte a teljes alkotói szabadságot az intézményében. A doki ötlete volt, hogy valódi betegeket alkalmazzanak statisztákként, ez pedig megvalósult, legalább nyolcvan, az intézetben kezelt bentlakó vett részt a munkálatokban. A színészek sok időt töltöttek velük együtt, hogy jobban át tudják élni az elmebajok milyenségét; a legtöbben közülük (beleérve Jacket) a karaktere bőrében maradt akkor is, mikor már nem forogtak a kamerák. Danny DeVito 1971-ben színpadon már eljátszotta Martini figuráját, ezért kérték fel őt a mozgóképes Martininak. A Cheswick bőrébe bújt Sydney Lassickot egy-egy apró mellékszerepben láthatjuk a Világtörténelem - I. kötetben és Apácashow 2-ben. A Hardingot megtestesítő William Redfieldet dr. Brooks a forgatás alatt szembesítette azzal, hogy leukémiás és tizennyolc hónapot jósolt neki. Mivel anno még nem volt lehetőség csontvelő-átültetésre, így Redfield valóban belehalt ebbe a rémes betegségbe, majdnem pontosan tizennyolc hónappal a diagnózis után. Milos Forman jellegzetes munkamódszere, hogy imádja a színészek reakcióit rögzíteni, ezért akadt olyan beállítás, amikor tíz percen át kizárólag Jack Nicholsont vetette fel, még ha nem is az ő jelenetéről volt szó. Louise Fletcher jeges pillantása, amivel Ratched nővér a sokkoló beavatkozásról visszatérő McMurphy-t jutalmazza, valójában a direktornak szólt:) Forman 2009-ben vonult vissza a filmezéstől.

Néhány egyéb érdekes információ a már emlegetett Jack, az életművészből, amit Edward Douglas írt: Michael Douglas (nincs köze az íróhoz) Anjelica Hustonon keresztül vette rá Jacket a szereplésre; őt azonban jelentős időre lekötötték korábban elvállalt feladatai, ezért a szerep majdnem másé lett - még szerencse, hogy Forman kitartott mellette. Nicholsont az győzte meg, hogy vállalnia kell Randall életre keltését, hogy látta a könyvből készült darab előadását a New York University-n, ahol a közönség az est végén álló tapssal jutalmazta a színjátszókat. Danny DeVitonak abban az időben volt egy képzelt barátja, akivel beszélgetett is:D Louise Fletcher nevezte el Mildrednek Ratched nővért, akinek eredetileg nem adtak keresztnevet; aztán az egyik jelenetnél, mikor Jack McMurphy-ként a keresztnevén szólította, akkor elpirult, ezt valahol látni is lehet. Mivel a férfiak nem léptek ki a szerepükből, ezért a szünetekben még mindig úgy tekintettek a hölgyre, mint valamiféle rosszindulatú banyára, ezért egy alkalommal Fletcher félmeztelenre vetkőzött előttük, hogy emlékeztesse őket rá, hogy nőből van és nem egyenlő a karakterével. A gyártó cég olcsón ellátta fűvel a teljes stábot. A horgászós részlet dr. Brooks egyik kísérletén alapult, amikor ötvenegy betegét elvitte egy kéthetes vadvízi evezőtúrára. Az utolsó jelenet rögzítése mindenkire nagy hatással volt, William Redfield azt nyilatkozta, hogy Sydney Lassicket ki kellett vezetni a felvételről, mert olyan keservesen sírt. A forgatókönyvet író Bo Goldman korábban színdarabokat kreált, akkoriban még senki sem ismerte, de ezzel a művével, amit Dale Wasserman színpadi instrukcióiból írt át, egyből bekerült a hollywoodi élvonalba.  

A One Flew Over The Cuckoo's Nest 4 400 000 dollárból született meg és (ha hihetünk a Jack, az életművésznek) 320 milliót hozott be. A kritikusoktól pozitív visszajelzéseket kapott; Fletchert, Formant, Nicholsont és a forgatókönyvíró Lawrence Hauben-Bo Goldman-párost Oscar-díjjal jutalmazták, valamint a kész művet megválasztották a Legjobb Filmnek. A Száll a kakukk fészkére 1993-ban bekerült az Amerikai Nemzeti Filmarchívumba, a Time Magazin pedig az alapjául szolgáló regényt beválogatta az 1923 és 2005 között íródott legjobb angol nyelvű regények toplistájába. A film tart egy Guiness-rekordot is, ugyanis 1976 elejétől 1987 végéig folyamatosan vetítették Svédországban. Az Amerikai Filmintézet megszavazta a valaha készült 33. legjobb filmnek, az utóbbi száz év 20. legjobb mozijának, valamint a 17. leginspirálóbb USA-beli mozgóképnek. Ezen túl Ratched nővér lett a top 100 filmes főgonosz listáján az 5. helyezett. 

Sajnos azt hiszem nem vagyok elég kvalifikált ahhoz, hogy egy ilyen volumenű műről írjak, de ettől függetlenül megpróbáltam, remélem legalább ezt díjazzátok:) Nekem tetszett.  

Pontozás: 

imdb: 8.7 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 (Talán nagyobb lett volna a hatása, ha nem tudom, mi lesz a befejezése...) 

Hírek:  

- Louise Fletcher a The Home című horrorban ijesztget majd minket híres kortársaival (pl. Cloris Leachmannel és Brian Coxszal).  

- Michael Berryman elképesztő pofázmányának köszönhetően még ma is rendkívül foglalkoztatott színész. Az alábbi horrorokban kapott szerepet: The Lords of Salem (Rob Zombie legújabb munkája), Erebus (egy paranormális dolgokkal teli hotelről szól), Wrath of Job (vallásos témájú, Tony Todd-dal). Valamint benne lesz még az Architect of Chaos című démonos akciófilmben és a The Sum of 9 névre hallgató thrillerben, ami egy iskolában lakozó gonosz erőről mesél. 

Boldog 25. születésnapot Ellen Page-nek:) Az ő tiszteletére várható a következő írásom, a The Tracey Fragments.  

Ja és még valami: SZPOJLER ITT! Egyetlen dolog maradt homályos számomra az egész kakukkosdiban: Murph végülis miért nem szökött el? Annyira lerészegedett, hogy képtelen volt elmenni? Vagy elment a kedve tőle? Aki tudja, írja meg!

Megint egy cinegore-os megbízatás révén írok. Ezúttal Stephen King tematikus hét van és sokáig gondolkoztam, mi lenne az a film, amit megnéznék tőle - a választék a kollégák nagy létszámának és szerencsére hasonló mértékű szorgalmának köszönhetően elég szűkös volt, így végül eszembe jutott ez. Ki ne lenne kíváncsi egy olyan mozira, amiben Emilio Estevez életre kelt kamionokkal harcol az AC/DC zenéjére, pláne, ha a rendező maga King bácsi! Na ugye, hogy te is megnéznéd. Olvass tovább, aztán ha a cikk végére megmarad a kedved hozzá, akkor megtaláltad a neked való akció/sci-fi/horrort! 

Egy poros amerikai kisvárosban különös események kezdődnek, mikor egy rendkívül ritka üstökös a Föld közelébe ér. A gépek ugyanis életre kelnek, az elektromos késtől a bulldózerig mind egy szálig! Hősünk Bill (Emilio Estevez), aki néhány társával együtt a Dixie Boy kamionos megállóban reked, amit blokád alá vesznek a megvadult fémóriások. Szerencsére pont kapóra jön a főnök (Pat Hingle) titkos fegyvertára, ám a teherautók csak jönnek és jönnek, egyre közelebb, egyre fenyegetőbben. Vajon sikerül az embereknek túlélniük a hét napot, ameddig az üstökös bolygónk mellett van, vagy mindnyájan valamelyik országúti monstrum kerekei alatt végzik? 

Eddig csak egyszer láttam, ha minden igaz, de három dolog nagyon megmaradt belőle. Az első, hogy King személyesen is megjelenik az elején, a második az irtó gagyi katonai járgány a géppuskával, a harmadik meg a rabszolgamunka, mikor az emberek kénytelenek kiszolgálni benzinnel a gépeket. Meg persze hogy lehetne elfelejteni, hogy végig AC/DC szól? Szóval van itt minden, ami alapján egy szórakoztató filmet össze lehet hozni: kamionok, király zene, véres események, jó nő (Laura Harrington), jó pasi (Estevez, bár én nem értek hozzá, de nyilván ezért ő a főhős), pár poén, lövöldözés, meg Stephen King. Sajnos azonban a kitűnő író korántsem olyan jó rendezőként, ezért sikerült pár szarvashibát elkövetnie. Nézzük most ezeket sorban! 

SZPOJLEREK JÖNNEK 

Az első, amire nincs magyarázat az, hogy a szimpla személygépkocsikra miért nem hat "az átok"? Bár láthatunk olyan halottakat, akikkel nyilvánvalóan a kocsijuk végzett, "akcióba" egyik sima autó se lendül. A következő az a katonai izé. Ez valójában is létezik, egy M274 Mule szériás dzsip, amit mindenféle fegyverrel fel lehet szerelni. De tök hülyén néz ki és gagyi, ráadásul az imdbn valaki beírta, hogy ha már a Mule fegyvere működik, akkor a Dixie Boy alagsorában felhalmozott arzenál miért nem kel életre? Aztán ott vannak még a megmagyarázhatatlan véletlenek: Az ifjú párt üldöző kamion felrobban, de mitől? Az, amelyik a nyomukba ered, mikor a benzinkútnál kiszállnak, szintén miért dönt úgy, hogy megáll, és nem rohan bele az épületbe? A srác nappal nem tudja leszedni a rácsot a csatornáról, éjjel viszont azonnal "letépi" - hogy is van ez? Mindezt megkoronázandó még ott a tök fölösleges, erőltetett "megtért bűnöző vagyok"-mellékszál, aminek valójában semmi köze a történethez és az eseményeket se viszi előbbre.  

SZPOJLEREK VÉGE 

Na, de azért nem egy rakás szarról beszélünk, mert bármennyire tökéletlen a Maximális túlhajtás, mégis szórakoztató, és ez a lényeg! A mellékszereplők közül ki kell emelnem az idegesítő feleséget játszó, nagyon furán kinéző Yeardley Smith-t (nagyon fontos, hogy ő Lisa Simpson szinkronhangja a tudjátokhol), aki szerintem olyan aranyos volt; meg a halálos áramütést szenvedő úriembert, akit az a Giancarlo Esposito kelt életre, aki a Nekem 8-ban az egyik rablót, Charlie-t. Az eseménysor alapját King Trucks című novellája adta, amit az író maga dolgozott át forgatókönyvvé és meg is rendezte; a nyitó képsorban beugrott egy apró szerepre - ő az, akit leseggfejez a bankautomata:D 

Érdekességek: István bácsi azt mondta, azért akarta ezt megrendezni, hogy végre legyen egy King-mű, amit "rendesen csinálnak meg". ("Ha azt akarod, hogy jól készüljön el, csináld meg te magad.") Az író kérte fel az AC/DC-t a zene megírására, mivel ők a kedvenc zenekara; a filmhez összeütött dalokból lett a Who Made Who című album. Az együttes tagjai egyetlen pillanatra láthatóak, ők ülnek abban a motorcsónakban, ami átmegy a felnyíló híd alatt. A Dixie Boy-t a filmesek építették fel és olyan jól sikerült, hogy több valódi teherfuvarozó meg akart állni ott, hogy kipihenhesse magát, emiatt a készítők feladtak egy hirdetést a helyi újságban, hogy ne menjenek oda az emberek, mert ez egy ál-benzinkút. A forgatás befejezése után néhány helyi összedobta a vagyonát és megvették az épületet, majd átalakították egy igazi benzinkúttá, ami körülbelül 1989-ig működött is, de aztán csődbe ment és lerombolták. Viszont aki manapság arra jár (Észak-Karolinában, Wilmingtonban), még mindig találhat hirdetőoszlopokat, amik a Dixie Boy felé irányítják az utazókat. A főgonosz fekete Happy Toyz-kamion egy módosított 1981-es White-Western Star 4800-as, aminek elejére a Pókember ismert ellenfelének, a Zöld Manónak arcát tették. Az életre kelő fűnyírós szekvencia felvételekor a távirányítású modell meghibásodott és nekiment egy fatörzsnek, amit teljesen szétforgácsolt. Az össze-vissza repülő szilánkok egyike kiszúrta a vezető operatőr, Armando Nannuzzi jobb szemét, aki ezért 18 millió dollárra perelte Kinget. Az ügyet peren kívüli megegyezéssel, egy meg nem nevezett összeggel végül megoldották, Nannuzzi pedig még több King-feldolgozáson munkálkodott a későbbiekben. 1997-ben készült egy tévéfilm is a novellából, aminek szimplán Trucks a címe és jelentősen kisebb költségvetésből lett, mint ez.  

A Maximum Overdrive 10 millió dollárból készült, de csak 7 400 000-et hozott be. A kritikusok mindenütt leszólták, maga King azt mondta, hogy "hülyéknek való film" és hogy soha többé nem akar rendezni. Azt is bevallotta, hogy akkoriban még drogfüggő volt és a forgatás nagy részében azt se tudta, mit csinál, de hogy tiszta fejjel sokkal jobban teljesítene, ha megint megadatna neki a lehetőség.  

Összesítésben egy szórakoztató sci-fi-akciófilm, ami kevésbé horror és annak ellenére nem annyira King, hogy első kézből, tőle származik. Azért a kamionok és az AC/DC rajongóinak biztosan tetszeni fog:) 

Pontozás: 

imdb: 5.4 (4 év alatt 0.5-öt emelkedett.)

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Stephen King alábbi írásaiból készül mostanság film: Willa (horror-dráma), Creepshow (több kisebb sztoriból álló borzongatós mozi, a '80-as években készült mozgókép újrája) és lesz még egy új tv-sorozat is az egyik munkájából, ez pedig a The Talisman.

Várható írások: Kojak Budapesten.

Itt pedig a kedvenc AC/DC-feldolgozásom:

Már csak 3 film van a listámon a videokazettás válogatásból, de a Péntek 13-at (az eredetit) majd a következő 13-án nézem meg, viszont két héten belül megpróbálom megtekinteni a fennmaradó kettőt (Taxisofőr, Kojak Budapesten). Már az ünnepi hét előtt (múlt héten volt az oldal 4 éves) beígértem a Léont, a Fekete Hattyú kapcsán pedig még inkább megjött a kedvem hozzá. Lássuk hát:

Leon (Jean Reno) az olasz maffia bérgyilkosa. Teszi a dolgát, nem üti bele az orrát mások ügyeibe. Megveti az alkoholt, csak tejet iszik, sose dohányzik, nem hajtja a nőket; egyetlen barátja egy cserepes virág. Szabadidejében néha moziba megy vagy írni-olvasni tanul. Szakmájában viszont ő a legjobb. Mivel hidegen hagyja mások baja, így igazán nem zavarja a szomszédjában folyó mindennapos csetepaté, aminek legfőbb áldozata a 12 éves Mathilda (Natalie Portman). Egy nap azonban a lányka apja súlyos hibát követ el, mert át akar vágni egy korrupt nyomozót (Gary Oldman), aki eljön a brigádjával, hogy kiirtsa a férfi egész családját - ám Mathilda szemtanúja lesz az esetnek és Leonnál keres menedéket. Innentől indul a magányos, lelki sérült kislány és a különös, érzelmileg visszamaradott bérgyilkos kapcsolata, ami mindkettejük életét örökre megváltoztatja - már ha sikerül élve megúszniuk az ellenük indított hadjáratot...

Ebben annyi minden van, ami miatt tetszik! Francia film, Luc Besson rendezte, a "hősöket" Jean Reno, Natalie Portman meg Gary Oldman keltik életre, lövöldöznek és néhol még vicces is. Egyszerű, de jó a sztorija, amit fantasztikus színészek játszanak el, különös hangulata van és így tovább. Mi kellhet még? Ezzel a felállással lehetetlenség szart csinálni (lásd: Wasabi, ami ugyanez mínusz Portman és Oldman, mégis tök jó, igaz, ott Besson csak producer volt). Ez a film indította el Natalie-t az Oscar-díj felé, Reno pályájának szintén kiemelkedő alkotása és a francia direktor máig legnagyobb művének tekintik. De vajon mitől olyan jó?

Először is, már maga a főszereplő érdekes. A montázsban, ami bemutatja, hogyan telik egy napja, Leon szinte olyan, mint egy fura hobbival bíró gyerek. Kicsit lassabb felfogású, a lelki világa nagyon egyszerű, már-már sivár, de csak azért, mert nem ismeri az igazi örömöt. Mathilda, aki szintén így van az élettel, megtanítja a férfit örülni a mindennapoknak, rádöbbenti a szeretet érzésére, ám ezek az értékek összeférhetetlenek emberünk munkájával. Mert mire jó egy bérgyilkos, aki érzelmi alapon keres célpontokat?

A leányzó maga az elkorcsosult tinédzserek megtestesítője. Látható, milyen környezetből jött, érthető, mitől lett ilyen és kissé komikus módon a nehézfiúkat halomra ölő profi jobban tart tőle, mint ellenfeleitől. Míg Leon inkább gyermeki, Mathilda mintha egy fiatal testbe zárt nő lenne, aki ki akar szabadulni, hogy megfizessen a világnak... Portman tehetsége már ekkor megmutatkozott, ahogyan a felnőttesnek látszani akaró, ám a kritikus pillanatokban mégiscsak gyerek hősnőt játssza. Az egyik pillanatban Transformers-rajzfilmet néz a tévében (külön pluszpont érte:)), a másikban terrorista-akciót készül végrehajtani - nagyszerűen megírt karakter egy csodás színészpalánta előadásában.

Gary Oldman már csak hab a Torgyán. Őrült, gonosz, ijesztő és ezek közül egyiket sem a megjelenésével éri el - talán kijelenthető, hogy a '92-es Dracula után ez a legjobb alakítása. A Stansfield névre hallgató nyomozó minden egyes kis rezdüléséből árad a káosz, a kiszámíthatatlanság, ő az eszményi gonosz. Ezt a velejéig romlott figurát ellensúlyozza Danny Aiello Tony-ja, aki elvileg maffiafőnök és Leon munkaadója, ám inkább olyan, mintha az apja helyett apja lenne - egyfajta tanítómester. (Figyelemre méltó párhuzam: a jó bűnöző és a rossz rendőr...) Nagyon tetszett Aiello utolsó jelenete, amikor érezni lehet, hogy az olasz alvilági fejes mennyire kedveli a beosztottját. A mellékszereplők közt ott van felismerhetetlenül Samy Naceri (egy SWAT-os komaként) és Maiwenn Le Besco (a szőke prosti a dagadt gazemberrel), aki a Díva bőrébe bújt Az ötödik elemben. Luc Besson író és producer is volt.

Érdekességek: Az említett Maiwenn azt állítja, az ő élete inspirálta Mathildáét, hiszen mindössze 11 évesen ismerte meg Bessont, akivel évekkel később összejöttek és közös gyermekük is született. A színésznő a forgatás idején a rendező jegyese volt, 17 év a kettejük közti korkülönbség. A Léon másik ihletője a Nikita című film, ahol a direktor és Reno együtt dolgoztak, utóbbi pedig az itteni főhőshöz külsejében és foglalkozásában is nagyon hasonlító, Victor nevű figurát keltette életre. Más források szerint Besson akkor írta meg a forgatókönyvet, mikor Az ötödik elem felvételei Bruce Willis egyéb kötöttségei miatt határozatlan időre leálltak. Luc ekkor úgy döntött, nem ereszti szélnek a forgatócsoportot, hanem alig egy hónap alatt összedobta a sztorit és három hónap alatt fel is vették az egészet - magyarul a jelen tárgyalt film elvileg csak azért lett, hogy kitöltse a stáb idejét. Háromféle címen ismert: Léon, The Professional (A profi) és az itthoni verzióban. A mozis változata 111 perces, ám létezik egy kibővített verziója is, ami 136 perc.

Leon teljes neve elvileg Leon Montana. Jean Reno azt nyilatkozta, hogy a figurája direkt kicsit agyilag lassú, érzelmileg visszamaradott, hogy így is érzékeltessék, semmiképpen nem élne vissza a helyzetével Mathilda rovására. Számára föl sem merülhet a testi kontaktus kettejük közt, így amikor a lány szerelemről/kettejükről beszél, mindig Portman volt az érzelmi irányítója az adott jeleneteknek. Natalie-t eredetileg elutasította a szereplőválogató, de ő visszament és előadta azt a részletet, mikor a leányzó a kistestvére elvesztéséről beszél, ezzel pedig meggyőzte a rendezőt, hogy ő a tökéletes választás. Ez az első filmszerepe, 11 éves volt, mikor megkapta. A szülei kikötötték, hogy Portman mindössze öt dohányzós jelenetben szerepelhet és azokban is csak úgy, hogy nem mutathatják őt sem a füstöt leszívni, sem kifújni - ha megfigyeljük, pontosan öt cigis szekvencia akad és egyikben sincs füst.

Amikor Stansfield "kihallgatja" Mathilda apját, a nyomozó nagyon közel megy a másik férfihoz és megszagolja őt - ez nem volt a forgatókönyvben, így az apát játszó színész meglepetése és a kényelmetlenségét tükröző arca valós reakciók. Szintén köztük zajlik le a "beszélgetés" Beethovenről, ott pedig Oldman improvizált és minden egyes felvételnél mást mondott. A nagydarab zsarut, Benny-t életre keltő Keith A. Glascoe a színészettel felhagyva később tűzoltó lett és ott volt a World Trade Center tragédiájakor, ahol a többi ember kimentése közben életét veszítette. A főszereplő páros motelbeli álneve, a MacGuffin egy mozis szakkifejezés, amit Hitchcock alkotott meg, jelentése: egyértelmű dolog a sztoriban, aminek semmilyen más feladata nincs, csak hogy előrevigye a történetet. (Magyarul ott akármilyen név jó lett volna.) A tévében látható Transformers-rajzfilm jelenetei nem ugyanabból az epizódból valóak, hanem összevágták őket, így az Alakváltók szövegei valamennyire tükrözik Mathilda lelki állapotát. A végső "ostrom" felvételekor a rengeteg rendőrautó kapóra jött, ugyanis egy gyanútlan bolti tolvaj beléjük botlott és megrémülve a sok zsarutól, feladta magát a meglepődött statisztáknak:) Végül egy vicces név a mellékszereplők közül: Willi One Blood (Egy Vér Vili) - Stansfield valamelyik embere volt. A Leon, a profi 16 millió dollárnak megfelelő frankból készült és 45 millió dollárt hozott be, a kritikusok már a bemutatásakor elismerték. Ironikus módon a mai napig sokkal jobb a megítélése, mint a nagyobb durranásnak szánt The Fifth Elementé (pedig az is kurvajó).

Ez a mozi minden tekintetben remek: érdekfeszítő, izgalmas, akciódús, párszor vicces és szívszorító is. Tökéletes alkotás, csak ajánlani tudom. 

Pontozás: 

imdb: 8.6

Szerintem: 5/5 

- Állítólag már régen van egy forgatókönyv a Léon folytatásához, amit Mathildára épített az író, a forgatást addig felfüggesztve, amíg Portman idősebb nem lesz. Az említett úr kilépett a francia Gaumont alkalmazásából, de a jogok náluk maradtak, ezért feltételezhető, hogy ez a mű sosem lát majd napvilágot...

- Luc Besson írója és producere lesz a Liam Neesonnal készült nagy sikerű Elrabolva következő részének, valamint pénzel egy, A szállítóból készülő tv-filmsorozatot és egy érdekes romantikus fantasy-t, a La mécanique du coeur-t. (Utóbbi hőse egy férfi, akinek születésekor óraművet raktak a szíve helyére, ezért tartózkodnia kell az erős érzelmektől, de őt is eléri a szerelem...) 

- Jean Reno a címszereplője az orosz történelem hírhedt, ellentmondásos alakjáról készülő Raspoutine-nak.  

- Gary Oldman jelenleg a Suszter, szabó, baka, kémben látható a hazai mozikban, hamarosan pedig harmadik alkalommal nézhetjük meg Gordon főfelügyelőként A Sötét Lovag: Felemelkedésben. Ezek mellett készül egy Arthur & Lancelot című, egyelőre dátum nélküli fantasy/kalandfilm, amiben elvileg ő alakítja Merlint. 

Várható írások: Kojak Budapesten és/vagy Taxisofőr.

Ez volt talán az első Bruce Willis-vígjáték, amit láttunk, és bár a legtöbben akciósztárként gondolnak rá, itt bebizonyította, hogy a komédiázásban is megállja a helyét.  

Russ (Willis) arculattervező, mások imidzsén dolgozik. Sok pénze, szép kocsija és nagy háza van, de se nője, se kutyája, se családja, se barátai. A munkatársai érzéketlen bunkónak tartják, de azért elvan. Vagy legalábbis azt hiszi. Egy nap azonban felbukkan életében egy kisfiú (Spencer Breslin), akiről kiderül, hogy nem más, mint ő maga, csak 8 évesen! Hihetetlen, de igaz, a kis Rusty valahogy odakerült 1968-ból, és a két Russelnek össze kell fognia, hogy rájöjjenek, miért történik velük ez az egész. De ez nem olyan egyszerű, pláne ha a felnőtt el akarja felejteni a múltat, amit a kicsi jelképez; ő pedig egyáltalán nincs megelégedve idősebb önmagával. Viszont ez a csodás esemény bizonyíték arra, hogy mindketten kaphatnak egy újabb esélyt, hogy megtalálhassák a boldogságukat - de mi lesz, ha nem sikerül? És hogyan fog reagálni a külvilág egy ilyen elképzelhetetlen eseményre? 

"Higgadtság, szendvics..." 

A siker titka: gyerek és kutya - itt mindkettő van. Egy nagy meg egy aprócska golden retriever, amiktől bárki elolvadna, és az aranyos, duci Spencer Breslin az óriási szemével, amivel rácsodálkozik a felnőttek furcsa világára. Willis figuráját látva azonnal dr. House ugrott be, aki hasonló mentalitású; de emlékeztetett Melvin Udallre is a Lesz ez még így se!-ből, szóval el tudjátok képzelni, milyen. Főszereplő még az érdekes külsejű, de mindenképp vonzó Emily Mortimer, aki Russ vágyainak titkos tárgya (ezt még önmagának se vallaná be) és Lily Tomlin, aki pedig a főhős fanyar humorú asszisztense. Ismertebb arc Dana Ivey (itt pszichiáter, az Addams Family-ben volt Hogyishívják kuzin nője), Matthew Perry (garantálom, hogy nem fogjátok felismerni:)), Chi McBride (House főfőnöke az első évadból), na meg önmagaként Larry King. Rajtuk kívül kiemelném Jean Smartot, aki a bemondónő, szerintem ő nagyon szimpatikus, remekül játszik. A rendező-producer Jon Turteltaub volt. 

A sztori érdekes, aranyos és megindító, ráadásul mindenki egy kicsit elgondolkozhat, vajon mit tenne hasonló helyzetben. Mit mondanál a 8 éves önmagadnak, milyen tanácsot adnál neki az élethez; mi az, amit elárulnál neki és mi az, amit nem? Emellett pedig végig fennáll annak a lehetősége, hogy lehet, hogy nem is Rusty az, aki segítségre szorul... Mivel pedig egy igazi vígjátékról van szó, így rengeteg alkalmunk lesz nevetni, mondjuk Russ bunkóságán, vagy a gyermeki és a felnőtt világ összeütközésén. 

"Mi az a slepp?" 

Érdekességek: A kissrác kérdésére, vagyis hogy mitől narancssárga néha a Hold, mikor feljön, a végefőcím elején megkapjuk a választ - és ezt most még le is adták! Matthew Perry szívességből ugrott be, mert összehaverkodtak Willis-szel a Bérgyilkos a szomszédom forgatásán, így minimális pénzért vállalta az aprócska szerepet, dacára annak, hogy három órát vett igénybe feltenni a maszkját, meg még a stáblistában se szerepel a neve. A The Kid 65 millió dollárból lett és 110 milliót hozott vissza, a kritikai fogadtatásáról nem tudok. Spencer Breslin megkapta alakításáért a Young Artist Award Legjobb Tíz Éven Aluli Mozifilmes Szereplőjének járó díját.  

Ez egy könnyű kis vígjáték, ami a gyermekkor értékeinek, a családnak, a szerelemnek és az álmoknak a fontosságáról szól; ám a komoly mondanivaló dacára vicces és szeretni való. Mi nagyon kedveljük Mozsárágyúval:) 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Bruce Willis lesz Kane a Kane & Lynch-ben (eszelős lövöldözős játékból készülő film, társa valamiért Jamie Foxx), valamint felbukkan még a G.I. Joe: Megtorlásban is. (Előbbi sose készült el, utóbbit láttam, írtam róla.)

     Mel Brooks filmjei nélkül egész biztos, hogy borzasztóbb lenne valamivel a világ. Az Űrgolyhók egy az egyben remekmű és én ezt vállalom (ezt a beszélgetést).

    A sci-fi műfaj, illetve azon belül is leginkább a legnagyobb klasszikus, a Star Wars a céltáblája az alkotóknak, de kiparodizálásra kerül a Star Trek, az Alien, meg a Majmok bolygója is. Főszereplőnk a jó oldalon Lone Starr (Bill Pullman) és hű társa Morzsa (John Candy). Ők amolyan űrkalandorok. A rossz oldalon pedig Dark Helmetet (Rick Moranis) üdvözölhetjük és Skroob elnököt (Mel Brooks). Mindkét oldal célja megmenteni/elrabolni, tehát megszerezni Vespa hercegnőt (Daphne Zuniga), a jóknak pénzt ígér a hercegnő apja (Dick Van Patten), a rosszak pedig vele akarják zsarolni a papát, Roland királyt; mert egy gaztettet akarják véghezvinni, mely a király bolygójának lég-ellopása. Ezt tehát meg kell akadályozni, de hogyan? A SCHWARTZ legyen a szereplőkkel és a nézőkkel...

     Mel Brooks a filmjeivel azt a hozzáállást, világlátást képviseli, amellyel jó lenne, ha minden Földlakó rendelkezne; ne vegyük önmagunkat túl komolyan, bárhol, bármi lehet vicces és nevetséges, csak nyitott szemmel kell járni. Ő minden mozijában saját zsidóságán röhög, a saját filmjét is kifigurázza MINDEN alkalommal és még a valójában fiktív szereplők is bizalmatlanok a filmmel szemben, amiben vannak. Esetünkben semmit nem kell érteni vagy megmagyarázni, csak csodálni kell azt a temérdek sok baromságot és kreatív megoldást, melyet szemünk elé öntenek. Szóviccektől kezdve a soviniszta poénokon át egészen a leggyermetegebb viccekig minden megtalálható itt.

     A színészek szerintem jók. Már önmagában nehéz lehetett röhögés nélkül végigcsinálni a jeleneteket, melyet Zuniga egyszer egy interjúban alá is támasztott. Fontos megemlíteni Dom DeLuise és Michael Winslow pici, ám annál lényegre törőbb szerepét; a megannyi egyéb filmes utalást, pl. a Paramount-hegy "meggyalázását"; a magyar szinkron zseniális mivoltát; illetve azt, hogy ez egy nagyon vicces film. :)

     Mára már klaszikussá vált, annak idején egész jó pénzt hozott a házhoz, kritikai fogadtatása vegyes volt. Nekem viszont elég annyi, hogy Brooks, John Candy és egy bárgyú dártvéderutánzat együtt - ez csak jó lehet.

     Remélem ezt mindenki így gondolja. Még a Balfaszok is! :)

     És "ki ne ismerné Joghurtot?"

      Pár napnyi a történet, melyben egy minden tekintetben elcseszett család tagjai kénytelenek összezárva tölteni ezt az időt, egy mini-szépségversenynek köszönhetően.

      A nem tudom mennyi idős, de kábé 8 éves Olive (Abigail Breslin) sikoltozva és futkározva veszi tudomásul, hogy indulhat a Little Miss Sunshine elnevezésű, picinyke szépségkirálylányt kereső vetélkedőn. Végül is nem jöhet szóba más, mint hogy az egész bagázs elkíséri őt. És hogy kik is ők?

      Kezdetnek itt az apuka (Greg Kinnear), akinek csak győztesek és vesztesek léteznek, semmilyen elfogadható mentséget nem mondhat neki egy úgymond vesztes, az egy vesztes és kész. Az anyuka (Toni Collette) csak simán szétszórt és a nevelési eszközei merőben eltérnek férjéitől. A fiúgyermek (Paul Dano) némasági fogadalmat tett pár hónapja, pilóta akar lenni és Nietzschét bálványozza. A nagyfater (Alan Arkin) meg egy kicsit bolond és üres pillanataiban heroint fogyaszt. A meleg nagybácsi (Steve Carell) pedig külön nyűg számukra, mivel nemrég "szabadult" a pszichiátriáról, ahová azért utalták be, mert meg akarta ölni magát.

      Mindenki őriz élményeket családi kiruccanásokról ugyebár, hőseink sem fogják elfelejteni azt a pár száz mérföldet, melyet egy működésében hiányokkal küzdő kisbusszal tettek meg. Annyi tuti, hogy sok nehéz helyzet és jó pár nevetséges pillanat áll útjukba és a végkifejlet az hihetetlen! Annyira váratlan és egyedi a befejezés, hogy öröm nézni.

      Kiváló színészekkel van dolgunk, a rendezők meg eleddig csak videoklipek okán voltak jegyezhetőek. Szokatlan film ez, amelyben a kezdetben borzasztó emberek rádöbbennek, hogy az élet boldogság és végül egymás karjaiba omlanak, aztán mindenki okádik a giccstől meg a kliséhegyek megmászásának borzasztó élményétől. E mondatnál mindenképp sokkal jobb maga A család kicsi kincse, mert sok eltérő helyzetben láthatóak a szereplők, és nem is lehet eldönteni, hogy vicces vagy szomorú ez az egész. Valahol a kettő között mozog remek módon. Azt hiszem, végső soron mindegyik családtagból megtalálható egy kicsi minden emberben, éppen ezért mindegyikükkel tudunk azonosulni. (Nem szó szerint értettem ezt természetesen, mivel a leírtak alapján mindenki egy szűk látókörű, szeleburdi, gyermeteg, világfájdalommal rendelkező drogos buzi.:D)

      És ezt is köszönöm Katarzynának! Mert nagyon tetszett!

      Ő itt pedig a valódi Little Miss Sunshine: :)

      Egyetlen éjszaka, 5 különböző nagyváros, 5 különböző történet, megannyi fura és különc alakkal, főszerepben taxisofőrök, Jim Jarmusch rendezésében.

      Los Angeles, New York, Párizs, Róma és Helsinki enged bepillantást éjszakai életébe. Egy alig húszéves, láncdohányos fruskával (Winona Ryder), egy kelet-német hivatásos bohóccal (Armin Mueller-Stahl), egy nehéz felfogású és büszke elefántcsontpartival (Isaach De Bankolé), egy nagyon fura és nagyon bolond talján mókamesterrel (Roberto Benigni) és egy múltja szomorú terhével élő határozott finn fickóval (Matti Pellonpää) meg ideiglenes útitársaikkal ismerkedhetünk meg pár perc alatt, mégis gyakorlatilag megtudunk róluk mindent.

      Az 5 sztorit csak az köti össze, hogy mindegyik egy taxiút során játszódik. Számomra mind érdekes volt és igazából mind az 5 sofőr kedvelhető valamiért. Remek sorrend alakult ki, mert könnyedebb és súlyosabb témák váltakoznak, a nézőnek nincs ideje rágódni, elgondolkodni egyiken-másikon, jön is a következő felvonás. A végén viszont szerintem egyértelműen eldönthető, hogy tetszik-e avagy nagyon nem. Köztes állapot nem hinném, hogy van. Egyszerű vagy picit bonyolultabb emberi sorsokról van csupán szó és hát magának az embernek mi lenne érdekesebb egy másik embernél?

      A rendezőre jellemző különleges hangulat szintén jelentkezik e filmnél is. A néző egyszer megértő hallgatóként van jelen, másszor értetlenül pislogva röhög az elhangzó vicces marhaságokon. Alkalmanként van min elgondolkozni, megint máskor meg egyszerűen vigyorogni kell. De mind az 5 történet emberközeli, mindennapi témákkal foglalkozik, mint például az előttünk álló élet, a mögöttünk hagyott múlt, a szép pillanatok és a szörnyűségek. Amit felkínál számunkra az élet, azt el kell fogadni vagy bármin lehet változtatni? Helyrehozhatóak-e a dolgok, a sors vagy mi magunk irányítjuk az életünket? stb.

      De azért főleg az olasz rész gondoskodik róla, hogy ne komolyodjunk el túlzottan. Nekem nagyon tetszett, egy egyszerű film, ami bővelkedik érdekességekben.

      Köszönet a megtekintés lehetőségéért Katának!

Ahogy tavaly, ezúttal is egy hármas bejegyzést készítettem, de most nem egy színésznőre koncentráltam, hanem háromra. Úgy döntöttem, hogy mivel már tele van a padlás Christina Ricci mozijaival, így most a fiatalabb generáció két tagját, Juno Temple-t és Ellen Page-et választottam, valamint a csodás Natalie Portmant. Így tehát következzen egy-egy film ezektől a szép és tehetséges színésznőktől!

1. Cracks - Merülések (2009) 

Juno Temple neve nem hiszem, hogy sokaknak ismerős itthon, ami talán érthető is, hiszen csak ebben az évben tölti be 23. életévét és bár már jónéhány filmben szerepelt, ezek közül egyik se lett olyan kirobbanó siker. Elsőként a St. Trinian's-ben találkoztam vele, ahol csupán háttéralak, de nagyon megtetszett:) Aztán később láttam a Year One-ban, amiben gyakorlatilag ő az egyetlen jó dolog (leszámítva Oliver Platt nagyszerű alakítását a homokos főpapként:D), aztán pedig A másik Boleyn-lányban, ahol szintén csak mellékszereplő volt. Éppen azért választottam a Cracks-et, mert eddig egyetlen főszerepét se láttam, de ezzel végképp meggyőzött arról, hogy nem csak nagyon csinos, de kitűnő színész is! Azért korántsem mellékes módon emellett a mű mellett szólt még Eva Green szereplése, akit pedig a Franklyn óta kísérek figyelemmel. Akkor hát, nézzük, mi ez a furcsa című film:

1934, Anglia. Helyszínünk egy bentlakásos lányiskola, hőseink pedig egy műugró-csapat tagjai. A hattagú alakulat kapitánya Di (ejtsd: Dáj - Temple), az edző pedig a szabados szellemű, szép és rejtélyes Miss G (Green). A lányok bálványozzák tanárnőjüket, aki csupa izgalmas programot szervez számukra, pl. éjszakai meztelen fürdőzést, történeket mesél nekik messzi országok hős férfijairól és igyekszik felszabadítani a kisasszonyokban lakozó nőket. Ám az idillt megzavarja egy új diák, az arisztokrata családból érkező spanyol Fiamma (Maria Valverde), aki különlegességével és egyedi világlátásával felforgatja a többiek életét. Az új növendék meg a kapitány közti súrlódások egyre nagyobbak lesznek, ám míg egyik percben gyűlölködnek, a másikban már legjobb barátnők. Közben pedig Miss G érdeklődése Fiamma iránt természetellenesnek kezd tűnni. Vajon milyen titkot rejteget az edző és hogyan alakul a három nő által alkotott furcsa trió sorsa?

Csak egyetlen információm volt erről a filmről, mégpedig sajnos pont a leglényegesebb, a tanárnő titka, de ezen kívül semmi egyebet nem tudtam. Elvásárok nélkül tekintettem meg, a már említett két hölgy jelenléte volt a garancia, hogy tetszeni fog. Éppen ezért meglepődtem, mert a végére nagyon durva lesz a sztori. Minden pillanatban számítottam rá, hogy na majd most történik valami, de ami történik, arra mégsem készülhettem fel. A három nő miatt három szál van: az első szál Dié, aki a tanárnő kedvence, a csapat legjobbja és az új lány megérkezésével fokozatosan elveszíti mindezt. Azt láthatjuk, hogyan viszonyul Fiammához és hogyan próbálja meg visszaszerezni példaképe megbecsülését, aztán végül egy egészen váratlan fordulat történik vele. A második szál Fiammaé, aki meg sem próbál beilleszkedni, ám az angol értékekhez mért mássága miatt pillanatok alatt lenyűgözi társait. Hol mindenki szereti, hol mind ellene vannak, ő pedig nem tehet arról, amibe belekeveredik, nincs hatalma az események felett. Végül pedig ott van még Miss G, aki kezdetben klisészereplőnek tűnik, ám lassan fény derül az igazi személyiségére és visszamenőleg rájöhetünk a hazugságaira. Mindezt rendkívül életszerűen tálalják, mindenkinek természetesek a reakciói, a játékuk kifogástalan, még a mellékszereplőké is.

A látványvilág nagyon szép, alapvetően sötét színekkel operál. A festői táj, a hegyek, a hullámzó víz, a nyíló virágok, minden csodásan néz ki. A műugrás-gyakorlatokon pedig lassítások során megcsodálhatjuk a színészlányok sportolói tehetségét, mindezt lassú, egyszerű zongorakísérettel. (Utólagos szerkesztés: Egy interjúból kiderült, hogy az ugrásokat profik hajtották végre, a színésznők csak a kezdeti állásokba álltak be. - Blu-Ray minőségben ezt észre lehet venni.) Már az első pillanatokban érezhető valami megmagyarázhatatlan feszültség a levegőben a tanárnő és Di között, az érzelmek mindhárom főszereplő arcán tökéletesen tükröződnek - mind Greennek, mind Temple-nek óriási szeme van, amit remekül hasznosítanak a lelkiállapotok kifejezésére. A helyszínül szolgáló ház komor és egyes jelenetekben kifejezetten ijesztő, a napfény meg a sötétség pedig aszerint is váltakozik, hogy éppen vidám vagy szomorú esemény történik.

A mellékszereplők között két arc is látható, akikkel a V, mint Vérbosszúban találkozhattunk: az egyik Imogen Poots, aki itt Poppy, Di jobbkeze, ott a fiatal Valerie; a másik Sinéad Cusack, aki az iskolát vezető Miss Nievent, a V-ben meg az orvos Delia Surridge-et keltette életre. A történet alapját Shelia Kohler regénye szolgáltatta, az írónő segédproducerként segítette a forgatást; a rendező-forgatókönyvíró Jordan Scott, Ridley Scott lánya volt. Scott úr testvérével, Tony-val producerként beszállt a filmbe, így ez az eddigi egyetlen alkalom, amikor a teljes Scott-klán együtt dolgozott.

Néhány egyéb érdekesség: Jordan Scott ez előtt csak három rövidfilmet rendezett, 2009 óta semmit. Ő és Eva Green jó barátnők, utóbbi azt nyilatkozta, hogy a karaktere "komplikált", az inspirációt pedig egyik drámatanárának személyisége adta neki. Maria Valverde-nél pontosan egy nappal vagyok idősebb, ő tényleg spanyol, nem csak a karaktere az. A lányok közt a forgatás során kialakult egy egység, ám Greent a rendezőnő távol tartotta tőlük, hogy elősegítse a karakterek közti csodálat/tisztelet kialakulását. Sajnos ennél több információt gyakorlatilag nem sikerült beszereznem a Cracks-ről, még a készítési költségéről sem találtam adatokat, ám mivel független film, ezért aligha hiszem, hogy sokba került volna. Az Egyesült Királyságban 43 ezer eurót hozott, Észak-Koreában 40 ezer dollárt; vegyes kritikai fogadtatásban részesült. 

Nekem nagyon tetszett, érdekes, rendkívül izgalmas és megrázó volt. Az ártatlanság elvesztéséről szól, arról, hogyan dől romba egy világ, amit a "kitaszított" lányok hoztak létre maguknak, arról, amikor képzeletbeli erődjüket az Igazság kezdi el ostromolni. A drámák kedvelőinek biztosan tetszeni fog!

Pontozás: 

imdb: 6.7 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.) 

Szerintem: 5/5 (Kíváncsi vagyok, az újranézés alkalmával mennyit veszít majd az erejéből - ha ugyan veszít bármennyit is...) Szerkesztés: Semmit sem veszített az erejéből másodszorra, de azért sokkal jobb volt elsőre, mikor még nem tudtam, mi fog történni. Másodszorra viszont, mikorra tisztában voltam az elkövetkezőkben rám váró dolgokkal, felfedeztem egy csomó apró utalást és jelzést, amik élvezetesebbé tették az újranézést. Szóval még így is marhajó volt, hogy előtte már láttam egyszer. 

Harmadszorra pedig magyarul néztem meg és megtudtam néhány újabb apróságot, sőt, maga a sztori is egészen más színben tűnt fel előttem, mert eddig főleg a lányokra koncentráltam, most viszont kirajzolódott előttem Miss G furcsa sorsa is. Mind ő, mind Di egész mások, mint amilyennek eddig hittem őket - íme egy újabb bizonyíték, hogy bizonyos filmeket megéri akár kettőnél többször látni. 

Néhány újabb megfigyelés 2020-ból:

Az eredeti cím Cracks - Repedések, ami a Miss G hazug, idilli kis világán keletkező repedésekre utal. Megteremtette a Paradicsomot ezeknek a lányoknak és magának, csakhogy az egész értelmetlen, cél nélküli ("Mire jó a gyakorlás, ha nem versenyzünk?") Repedések keletkeznek a tanárnő álcáján is, a csillogó felszín alatt beteges vágyak, sötét titkok rejtőznek. A magyar cím tetszik, de elveszi ezt a jelentést.

A lányok nagy többsége nem érti, mi történik körülötte. Di nem akarja tudni, talán szánt szándékkal ferdít el mindent, az utolsó percig megbízik Miss G-ben, még azután is, mikor látja, mit tesz Fiammával. Sosem kér bocsánatot a spanyol lánytól, pedig lett volna alkalma rá: a reggeli fésülködős résznél, meg a végén, mielőtt segítségért szalad.

Fiamma koraérett, felnőtt, a többiek nem azok, még Miss G sem, ő felnőtt-testbe bújt tinilány, aki felnőttet játszik (erre utal az "öt személyes tárgy lehet elöl"-rész ismétlődése a végén). A csapat tagjainak a kapitány kivételével nincs önálló személyiségük vagy akaratuk, mindnyájan Dit követik, akinek van akarata, csak őt is irányítják.

Egyedül Fuzzy, a béna, kétbalkezes az, aki felnéz Fiammára és nem vesz részt a zaklatásában. A hatosfogatból a szemüveges Lauren teljesen elsikkad, gyakorlatilag nincs rajta semmi feltűnő, ami miatt megjegyezhetnénk, érdekes szöveget se kapott, csak úgy van.

Miután a korábbi első (Di) elfogadja a második helyet és beáll a sorba, onnantól a dolgok jóra fordulhatnának (a lépcsőn üldögéléstől), csakhogy az új elit (Fiamma) jobb mint a vezető (Miss G). És a vezető már nem fog lemondani a helyéről meg az ezzel járó hatalomról - a mindennapi valóság miniatűr leképzése. Kevesen vannak, akik hajlandóak elismerni, ha más jobb náluk, ez mindenkinek rosszul esik, pláne, ha addig ők voltak a legjobbak...

A rendszer összeomlik, amint valaki nem hajlandó gondolkodás nélkül engedelmeskedni, vagy kérdéseket tesz fel. A "Miért?" a legnagyobb ellenség. Ez is ismerős a mindennapokból, ugye?

Ez a film nagyon jó, de a derűs pillanatok dacára kellemetlen élmény, hiszen az összes szereplő és a néző is kellemetlenül érzi magát: Di világa összeomlik, a szeme előtt lepleződik le egy hamis bálvány, akit addig istenített, megöli a féltékenység és aztán végül szembesülnie kell azzal, mi mindent tett. (Érdekes belegondolni, hogy vajon miféle felnőtt lesz belőle, képes lesz-e valaha szembenézni a saját felelősségével, vagy egyáltalán felismeri-e azt?) Fiamma nem akar itt lenni, ahol minden tekintetben idegen, folyton támadják, még aludni se tud nyugodtan. A társnői néha egyenesen ellenségként kezelik, aztán Miss G elkezdi nyíltan ostromolni és ez ellen semmit sem tehet. (Az mondjuk fura, hogy vajon miért nem fordul az igazgatónőhöz vagy a többi tanárhoz?) Miss G pedig a visszautasítás miatt érzi magát rosszul, de közben ügyelnie kell a lassan szerte foszló álcájára is. Két tűz közé kerül, hiszen meg akarja tartani az imidzsét, de közben meg akarja kapni Fiammát, és éppen tőle kellene megvédeni magát...

A befejezés különösen sokkoló akkor, ha belegondolunk, hogy az igazgató az iskola hírnevére hivatkozva eltussolja az egész ügyet, Miss G szabadon távozhat, Di pedig magára hagyja a többieket, akik nélküle végülis senkik...

Még annyit fűznék hozzá az egészhez, hogy a Cracks a női szépség emlékművének is tekinthető, hiszen megörökíti ezeket a színésznőket fiatalságuk, vonzó mivoltuk teljében; ugyanakkor megtestesíti egy elmúlt világ szépség-eszményét, elég csak megnézni, mennyire megváltozott mindenki a premierre!

2. SUPER (2010) 

Ellen Page-dzsel először az X-Men 3-ban találkoztam, ahol ő az áteresztő képességgel bíró Kitty Pryde/Árnymacska. Aranyos arca rögtön bevésődött az emlékezetembe és kíváncsi lettem a többi filmjére is, így gyors egymásutánban megnéztem a Junot, a Mouth to Mouth-ot, a Cukorfalatot, később pedig az Eredetet, a Whip Itet és a Zseni az apámat. Akárki akármit mond, szerintem elsőrangú színésznő, ugyanolyan természetességgel kelt életre bosszúálló „angyalt”, mint terhes tinit. Egy pár moziját még kiválasztottam és köztük volt a Super is. Sokáig filóztam, hogy érdekel-e ez engem, merthogy Rainn Wilson a főszereplő és vele kapcsolatban még nem sok pozitív élményem volt; de hát Ellen szuperhős-kosztümöt ölt benne, úgyhogy látnom kellett:) Lássuk, sikerül-e kedvet csinálnom hozzá nektek:

Frank (Wilson) eddigi élete kész katasztrófa. Gyerekként és tiniként csupa megaláztatás érte, felnőttként se vitte túl sokra, de mégis boldog szépséges felesége, Sarah (Liv Tyler) oldalán. Ám az asszony kezd elhidegülni férjétől, majd egy napon nyom nélkül eltűnik. Az összetört férfi sejti, hogy a gazdag alvilági alaknál, Jacques-nál (Kevin Bacon) kell keresnie szerelmét, ám nem tehet semmit azért, hogy visszakapja. Ekkor már csak Istenben bízik és egy éjjelen látomása támad, ami azt mutatja, hogy az élete nem értelmetlen, mert feladata van: maszkot kell öltenie, hogy felvegye a harcot a bűnnel és ezáltal esélyt kapjon a megváltásra! Így aztán Frank átalakul Crimson Bolttá (Karmazsin Villámnak vagy Bíbor Villámnak lehetne fordítani) és drogárusok, rablók meg pedofilok nyomába ered, ám a társadalom őt magát is bűnözőnek tekinti. A szuperhőssé lett vesztes lehetőséget lát egykori párjának megmentésére, de ez nem is olyan egyszerű, ha a "szupergonosz" csapatában állig felfegyverzett gazemberek játszanak. Szerencsére rátalál a kissé őrült képregény-rajongó lányra, Libby-re (Page), aki Boltie-ként (talán Villámka?) csatlakozik hozzá, ketten pedig nagyobb eséllyel szállhatnak szembe a rosszfiúkkal! De Franknek saját lelki világával, tetteinek súlyával és az inkább csak hátráltató csatlósával is meggyűlik a baja. Vajon mi lesz Crimson Bolt sorsa: sikerrel jár és visszakapja a szerelmét, vagy elbukik és csúnya halált hal?

Az elején úgy tűnt, ez valami kis vicces állatkodás lesz. Végülis mi mást lehetne kinézni ebből a paliból, meg aztán ott a rajzfilm-főcím, ami szintén ilyesmit ígér, de rohadtul nem ilyen a film! Ez nagyon-nagyon durva, elképesztő események történnek, semmit sem cenzúráznak, fröcsög a vér és minden olyan, amilyen a valóságban lenne. Itt nincsenek csodák, nincsenek mellélövő gépfegyverek, nincs cukormáz, se csillogás, csak szenny, vér és valóság. Ezek ellenére sokszor nagyon vicces és édes mozi, máskor szó szerint sokkoló - még horrorfilmek se voltak ennyire mellbevágóak!

Amikor vége lett, azonnal eszembe jutott, hogy a Ha/Ver elmehet a picsába. Ami ott nem működött, az itt nagyon is, mert míg Ha/Vernek semmilyen normális oka nincs a harcra, addig Franket a bosszú hajtja, az elvesztett életét, ellopott boldogságát akarja visszaszerezni. Azt mondták a kritikusok, hogy "jujj de véres a Kick-Ass", hát ehhez képest az lófasz. Itt bizony nagyon reális és borzasztó sérülések vannak, nincs olyan, hogy valaki kiugrik egy ablakon és semmi baja se lesz, sőt, akire lőnek, azt el is találják - ez nagyon tetszett! Viszont bármennyire komoly az alaphang, lehetetlenségnek bizonyult elkerülni pár ostoba amerikai poént és valójában a Super nem egy hősről szól, hanem a tönk szélén álló férfiról, aki megpróbál valamilyen értelmet találni céltalan létének, aki csak szeretné visszakapni a feleségét.

Remek mellékszál a Frank és Libby közti kapcsolat alakulása, hiszen köztük óriási korkülönbség (meg magasság-különbség:D) van, a férfi nem is érdeklődik a lány iránt, ráadásul együtt "dolgoznak". Mégis mi lehet az, amit az aprócska nő vonzónak talál ebben a csúnya, átlagos és elutasító emberben? Természetesen a felszín alatt rejtőző szuperhős ez a dolog, aki megbünteti az olyanokat, akik rászolgálnak; aki tenni akar valamit, mikor mindenki más csak áll és néz. Franknek pedig szüksége van Libby segítségére, legyen szó csupán egy helyről, ahol álomra hajthatja a fejét, vagy egy bajtársról, akire akár rábízhatja az életét. Szóval kell is neki, meg nem is...

A cél, ami emberünket vezeti, igencsak magasztos, de valljuk be, se te, se én nem lennénk képesek utánacsinálni ezt. Engem is elhagyott a barátnőm 2 éve, de nem hinném, hogy megtenném érte azt, amit Frank tesz Sarah-ért: hogy kimenti abból a szarból, amiben a nő önszántából kezd elsüllyedni. Viszont ismét felmerül a korábban a a Watchmennél megjelent önbíráskodás esete, mert sokan félnek Crimson Bolttól, kezdetben nem tartják többre a mezei drogdílereknél, sőt, még talán alábbvalónak is gondolják. Később aztán bebizonyosodik, hogy igaza volt a célpontjai megválasztásánál, de addigra már ez (sem) számít. Mert jön a végső csata, amit fénykardok, repülő gatlingágyús hátitáskák vagy hi-tech kémcuccok helyett egyszerű pisztolyokkal, késekkel és ököllel vívnak meg.

Olyan események történnek, amik egy "normális" amerikai filmben elképzelhetetlenek, még ha a legvéresebb horrorról vagy a legrealisztikusabb Christopher Nolan-moziról legyen is szó. Akit itt megütnek, az vérzik, akit lelőnek, az súlyosan megsérül és sem a zsaruk, sem senki más nem golyóálló... Az egyik legnagyobb királyság benne mégis az utolsó jelenet, aminek csak ma reggel jöttem rá az értelmére, arra, hogy mit is jelent - hatalmas... Különben sokszor megnevettetnek minket az alkotók, főleg Page szekvenciái humorosak, és Wilson karakterét szánni fogjuk, mert annyira szánalomra méltó tud lenni. Így hát elmondható, hogy a Super a bugyuta vígjátékok, a tragédiával telített drámák, a szuperhős-antifilmek, az akciómozik és a romantikus mozgóképek egyedülálló keverékéből jött létre, amit nem a hollywoodi valóság, hanem az élet ihletett.

Rainn Wilson meglepett, mert eddig csak egy mellékszerepben láttam a Junoban, meg Galaxar hangjaként hallottam a Szörnyek az Űrlények ellenben, de mivel nem nézem a Comedy Centralon futó Office-t (mittudoménmi a magyar címe), ezért fogalmam se volt róla, hogy jó színész. Márpedig az, sőt, itt még társproducer is volt. A csúcs viszont Ellen Page, aki lejátssza a többieket a vászonról: totál őrült, flúgos, imádni való:), ráadásul Boltie-ként király csuklópengéket adtak neki! Liv Tyler csak mellékalak, szép, de nekem Page mellett fel se tűnt; Kevin Bacon viszont második virágkorát éli mostanság, egyre több jó filmbe hívják meg, amiknek csak tovább emeli a színvonalát. Ismert mellékszereplő még a Vészhelyzet Samje, Linda Cardellini, aki itt nyusziárus:), meg Nathan Fillion, a Serenity kapitánya, aki vallásos szuperhős:D Plusz még meg kell említeni Rob Zombie-t, aki Isten hangja és egyetlen mondata van. Az író-rendező James Gunn, akit a vallásos tévésorozat gonoszaként, a vörös ördög Demonswillként láthatunk is.

Érdekességek: James Gunn már 2002 óta dolgozott a forgatókönyvön, de egyetlen stúdió sem vállalta a finanszírozást az erőszakos tartalom és a vallási töltet miatt. Ez a rendező második szuperhősös filmje, az előző a The Specials, aminél viszont csak író volt; azt mondja, nagyon érdekli ez a téma, még biztosan csinál majd ezzel foglalkozó mozikat. Eredetileg nem Rainn Wilsont akarták főhősnek, de ő meggyőzte az alkotókat, majd rögtön továbbküldte a forgatókönyvet Ellen Page-nek, akivel a Juno forgatásán haverkodtak össze, és a színésznő azonnal beszállt a projektbe. A nyomozót alakító Gregg Henry és a főverőlegény, Abe életre keltője, Michael Rooker anno együtt szerepeltek a hasonlóan "rémes" Slitherben. Abe egyik beosztottja, a felnyírt hajú gazember a valóságban a direktor úr tesója. Mivel alacsony költségvetésű független filmről van szó, így mindenki a Színészkamara által előírt minimálbért kapta. A valóságban tényleg volt egy a Holy Avengerhez hasonló sorozat, a Bibleman:D Ismét szerepel a vicces nevű Krystal Mayo (Kristály Majonéz), akit ezúttal könnyű beazonosítani, ő a tolószékes nő, akit a "hős" megment. Az egyetlen dolog, ami később átgondolva érthetetlen az egész sztoriban: hogyan készül Boltie ruhája? Merthogy Frank maga varrja az övét és látszik rajta, hogy összegányolt munka, de Libby jelmeze tökéletes latex-szerelés. 

A Super 2 és fél millió dollárból készült, de csak 322 ezret hozott vissza. A kritikusoktól vegyes fogadtatásban részesült, ami nagymértékben a Ha/Ver sikerének tudható be. Saját filmjéről James Gunn azt mondta: "[ez egy film] egy pasiról, aki a saját spirituális misszióját hajtja végre, csak éppen szuperhős-kosztümöt visel. De valójában a hapsiról szól és nem a szerkóról." Mark Millar, a Kick-Ass képregény kitalálója nyilatkozta: "Az emberek odajönnek hozzám, hogy "Óh, istenem, ez a fickó lemásolta a Ha/Vert", csak mert [a Super] egy évvel később jött ki, de James már akkor is azon dolgozott, mikor én ezen. Mindkét projekt egyazon időben készült." Gunn az összehasonlításról: ""Egyrészt szar dolog, de másrészt meg ki nem szarja le? Legalább 4000 bankrablásos mozi létezik. Simán lehet akkor öt különböző emberfeletti erő nélküli szuperhősös film is." A Supert azért pár helyen elismerték, a 2011-es Fantasia Filmfesztiválon megosztva nyerte meg az AQCC-díjat a Superheroes című dokumentumfilmmel; a Video On Demanden (tévén keresztül letölthető filmek katalógusa) viszont meglepően nagy sikere lett, az egyik legtöbbet kért, legnagyobb bevételt behozó alkotássá vált.  

Ez egy egyedülálló, elképesztő film, hihetetlen ereje van és biztos vagyok benne, hogy ennyire valóságos szuperhős-mozit még senki nem láthatott. Viszont ugyanakkor nehezen befogadható, kevert műfajú, furcsa alkotás, ami egyszer megnevettet, aztán sokkol, végül pedig felemel - úgy, hogy közben leszámol MINDEN klisével! Óriási volt, biztosan meg kell néznem majd újra! 

Pontozás:

imdb: 6.8 

Szerintem: 6/5

Utólagos szerkesztés: Másodjára korántsem üt akkorát, mert a legdurvább részekre emlékeztem, így már nem leptek meg, ám a fegyverboltos jelenet meg a poénok még így is odavágtak:D Közben még felmerült bennem néhány kérdés, de azt hiszem ezek a nagy egész szempontjából lényegtelenek.

3. Fekete Hattyú (Black Swan, 2010) 

Nehezemre esett volt könnyű eldönteni, mi legyen a harmadik film, vagyis inkább, hogy ki legyen a harmadik színésznő, akit kiválasztok. A fennmaradó két Ricci-film annyira nem érdekel, úgyhogy gondolkodtam még a Sleeping Beauty-n (Emily Browning), de végülis emellett döntöttem. (Azóta írtam a Sleeping Beauty-ról.) Natalie Portmant gondolom senkinek se kell bemutatnom, hiszen a Leon, a profi óta a filmvilág élvonalába tartozik. Nemcsak nagyon szép, de emellé tehetséges és művelt, a színészet mellett ugyanis tudományos cikkek írásában is részt vesz, folyton tanul valamit, most pedig éppen főállású anyuka. Fogalmam sincs, mióta rajongok érte, de minden fontosabb munkáját láttam, sőt, már pusztán a jelenléte elég nekem bármilyen mozi megtekintéséhez:) Két éve ő is felállhatott a képzeletbeli dobogó csúcsára, mikor megnyerte a Legjobb Női Főszereplő Oscar-díját ezért a filmért - így egyértelmű volt, hogy látnom kell ezt. Ha ehhez még hozzávesszük a Portman és Mila Kunis közt lezajló, nagy érdeklődést kiváltó leszbikus szexjelenetet, meg a rendező Darren Aronofsky eddigi munkáit, akkor pláne egyértelmű, hogy jónak ígérkezik a Fekete Hattyú. A sztoriról pár mondatban:

Egy meg nem nevezett ballett-társulatnál járunk, ahol az egocentrikus rendező, Thomas (ejtsd: Tomá, Vincent Cassel) az évadot A hattyúk tavának sajátos adaptációjával akarja nyitni. A rendhagyó előadáson ugyanannak a táncosnőnek kell megszemélyesítenie az ártatlan, szenvedő, tiszta Fehér, és a vad, csábító, gonosz Fekete Hattyút is. A választás a tökéletességre törekvő, ám szenvedélymentes, rideg Ninára (Portman) esik, akinek Thomas azt tanácsolja, hogy engedje el magát, fedezze fel a szexualitását, a sötét oldalát a kettős szerephez. Ám a lány környezete tele van különös alakokkal, akikről nem egészen biztos, hogy mindig az ő javát akarják. Például az új kollegina, Lily (Mila Kunis), esetében Nina meg van győződve, hogy a lány keresztbe akar tenni neki és a szerepére áhítozik. De egyre több jel mutat arra, hogy hősnőnkkel valami nincs rendben: testén furcsa kaparásnyomok tűnnek fel, hallucinál, és félelmetes látomásai támadnak. Közben pedig hiába tesz meg minden tőle telhetőt, látszólag képtelen úgy eljátszani a szerepet, ahogy azt a rendező várja tőle. Eljön az előadás nagy napja és az előzetesen távolmaradását bejelentő Nina hirtelen mégis megjelenik. Ezek után mindenki arra kíváncsi, hogy vajon sikerül-e a balerinát próbáló feladat megoldása vagy elbukik és új sztár után kell nézni? És még ha sikerül is neki a hattyútestbe zárt ikerlányok életre keltése, vajon milyen árat kell fizetnie érte?

Natalie+Mila+leszbi-jelenet=engem már megvettek, de ezen felül nem sejtettem, mit fogok látni. Ez a film borzasztóan félelmetes, sokszor még akkor is megijedtem, mikor tudtam, hogy most jön majd az ijesztés. Kirajzolódik benne egy nő sorsa, akit elnyom az anyja, aki elnyomja saját vágyait és akinek végülis önmagát kell legyőznie a tökéletes szereplés érdekében. Míg Nina a sikeresnek mondható balerina, addig ott van előtte három példa, ami figyelmeztetőleg hat rá. A fiatalabb, kívánatosabb, élettel teli Lily (aki letaszíthatja a csúcsról); a kiégett, megbuktatott, kiöregedett Beth (akinek a sorsa akár az övé is lehet - Winona Ryder) és saját édesanyja, aki feladta a karrierjét, csakhogy sosem mondott le róla, így a lányára erőlteti az álmát (akinek a hibáit akár ő maga is elkövetheti a jövőben - Barbara Hershey). Mindezek felett pedig ott áll Thomas, aki szakmailag és emberileg is kihívást jelent; akinek megnyerése egyenlő a totális sikerrel. Miközben a hősnő történetét nézzük, kicsit bepillantást nyerhetünk egy balett-társulat életébe, láthatjuk a próbákat, a gyakorlást, a rengeteg bonyolult mozdulatot és csodálhatjuk a táncosokból áradó szépséget.

Ezek ellensúlyozzák az iszonytató látomásokat, az őrület félelmetes megnyilvánulásait és a valóság összemosódását a lázálmokkal, ami végül olyan szintre fokozódik, hogy már semmiben sem lehetünk biztosak: ez most tényleg megtörténik? Minden pillanatban várhatnak ránk ijesztő meglepetések, legyen szó a karakternek és az alakítójának szó szerinti eggyé válásáról; a személyisége sötét oldalának felszínre töréséről vagy akár vérvörös dühvel átitatott erőszakról. A néző átélheti egy megbomló elméjű személy képzelgéseit és kevés dolog rémisztőbb annál, mint amikor valaki elveszíti a valóságérzékelését. A klubban játszódó résztől eltekintve mindent Csajkovszkij zenéje kísér, ami egészen komoly hangulatot teremt, egyes helyeken már-már kísérteties jelleget öltve; a látványvilágot pedig a fekete és a fehér szín ellentéte jellemzi leginkább.

Natalie Portman mindent visz. Van olyan jelenet, ahol üde, ragyogó; van ahol megfáradtnak, az életbe belerokkantnak látszik és amikor "átalakul", az egészen rémisztő, pedig csak balett-táncot látunk. Mila Kunis szép, szexi, csábító, pont amilyennek Lily-nek lennie kell; Winona Rydert viszont csak nagy nehézségek árán tudtam felismerni, rajta már kezd látszani, hogy hány éves. Barbara Hershey nagyon antipatikus karakter; de Vincent Cassel remek, annak ellenére, hogy talán az ő figurája iránt is ellenszenvet kéne érezni. A mellékszereplők közt megjelenik Charlotte és Abraham Aronofsky, ők a rendező szülei.

Érdekességek: Aronofsky a lánytestvére révén találkozott a balettel, egy csomó előadást megnézett a filmhez, A hattyúk tavának történetében a két ellentétes főszereplő személyisége fogta meg. Kb. 10 évig tartott, mire az ötletből film lett, eredetileg színházban játszódott volna egy gonosz másolattal (doppelgängerrel), Csajkovszkij műve mellett Dosztojevszkij A hasonmás című regénye volt még ihletforrás. A zene egy részét a Chemical Brothers szolgáltatta, ám a számaik kimaradtak a hivatalos albumról. Majdnem az összes jelenetben van tükör vagy valamilyen tükröződő felület. A filmben látható táncosok a Pennsylvaniai Balett-Társulat tagjai. A krónikus vakarózás egy létező rendellenesség, dermatillomaniának is nevezik. A klubos szekvencia az egyik legbonyolultabb jelenet, Nina saját magát, Lily-t, Thomas-t és az előadás egyéb részleteit "látja oda". Bár normális lejátszási sebességnél nem lehet észlelni, de legalább 1000 manipulált kép van abban a 45 másodpercben! A Fekete Hattyú műfaji besorolása szerint pszichothriller, de én lazán rámondom, hogy horror. Mila Kunis régebben táncos volt és mivel Portman tudta róla ezt, ezért javasolta őt Lily-nek. Kunis-t meghallgatás nélkül, mindössze egy Skype-os chatelés után már alkalmazta is a rendező - vajon miért?:D Mila három hónapon keresztül, heti hét napon át öt órát gyakorolta a mozdulatokat; egyes jelenetekben Maria Riccetto balerinát láthatjuk helyette.  

Natalie Portman majdnem 10 kilót leadott, hogy elérje ezt a külsőt - ő is és kolléganője is rendkívül vékonyak itt, pedig alapból se kövérek. Portman már akkor elkezdett balettórákat venni, mikor még hivatalos forgatókönyv sem volt, annyira bízott a Fekete Hattyú létrejöttében. Az egy évig tartó felkészülésből hét hónapnyi edzést saját zsebből fizetett. Állítólag a karaktereik közti viszony kiélezéséért Aronofsky nem engedte egymás közelébe a két főhősnőt, és a másikat becsmérlő üzenetekkel bombázta őket. A tükrön lévő szöveget Natalie írta fel; a különös terápia, amikor pedig a csontjait teszi helyre egy csontkovács (vagy mi) pedig valóságos, ugyanis a színésznő egyik bordája megsérült, így fizikoterápiára szorult. Amikor a terapeuta megérkezett, a rendező felvette a procedúrát, úgy, hogy közben Portman még mindig Ninát játszotta - az arcára kiülő fájdalom valódi. Két hivatásos balerina is dublőrködött helyette, Kimberly Prosa és Sarah Lane; utóbbi pedig jelentős botrányt kavart, mikor azt állította, hogy a táncjelenetek nagy részében őt lehet látni és nem Portmant. Annyi bizonyos, hogy amikor csak a lábait mutatják, az valószínűleg nem ő, de mind a koreográfus, mind a direktor, mind a vágó megerősítette, hogy az esetek 85%-ában Natalie van a képeken és nem a dublőrök. A főszereplőnő azt nyilatkozta: "Úgy gondoltam, nagyon érdekes ez a film, mert annyiféleképpen mutatja be egy művész személyiségét és az önmagához való nárcisztikus vonzódását, meg a saját személyétől való undorodást is."  

SZPOJLER ITT 

Natalie Portman szerint a befejezéskor látható vér annyira lentről folyik, hogy menzesznek látszik, ezért ő maga úgy gondolja, Nina nem hal meg, csupán megöli a lelkében lakozó gyermeket... 

SZPOJLER VÉGE 

A Fekete Hattyú 13 millió dollárból készült (ami egy ilyen produkciónál elég kis költségvetésnek számít) és 329 milliót hozott vissza. A kritika kitörő lelkesedéssel fogadta, a 67. Velencei Filmfesztiválon nyitófilmként szerepelt, a nézők álló ovációval ünnepelték. Összesen 63 különböző díjat nyert, rengeteget ezek közül Natalie Portmannek ítéltek, ezek közül elsősorban a Legjobb Női Főszereplőnek járó Oscar-díjat emelném ki, ahogy azt már a bevezetőben írtam. 

Elképesztő mozi ez, felkavaró, rémisztő és nagyon izgalmas. Mindenkinek ajánlom, érdemes megnézni!  

Pontozás: 

imdb: 8/10 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 6/5 

Ja és még valami: A befejező jelenet elképesztő erejű, ahogy a fehér fény elárasztja a képernyőt és csak a közönség éljenzését meg a tapsot lehet hallani...

Hírek: 

- Juno Temple több érdekes filmben is játszik 2012-ben. Az általam legjobban várt a Jack and Diane (leszbis horror), aztán ott van még a nagy durranásnak ígérkező A Sötét Lovag: Felemelkedés (amiben Anne Hathaway Macskanőjének segédje lesz), végül pedig a The Brass Teapot (dráma-fantasy). (Mindet láttam, írtam róluk.)

- Ellen Page Woody Allen mellett szerepel a mester következő alkotásában, a Nero Fiddledben, ami elvileg vígjáték. (Ez a Rómának szeretettel.)

- Natalie Portman két drámát forgat, mindkettőben Christian Bale partnernője lesz; az egyik a Knight of Cups, a másik pedig a Lawless (utóbbiban csak mellékszereplő). 

- Eva Green tovább erősíti a legújabb Tim Burton-horror, a Dark Shadows már így is impozáns szereplőgárdáját (a teljesség igénye nélkül: Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Johnny Depp, Jackie Earle Haley, Christopher Lee és Chloe Grace Moretz), valamint állítólag címszereplő lesz a 300 folytatásában, a Battle of Artemisiaban. (Mindkettőről írtam azóta.)

- Rainn Wilson megint egy vesztest kelt életre a Girlfriend Experience-ben, aminek hőse felbérel egy prostit, hogy legyen a barátnője:) 

- Liv Tyler Hívatlanok 2-beli felbukkanását még mindig nem erősítették meg hivatalos forrásból, ellenben már biztos, hogy benne lesz a The Side Effect névre hallgató horror/sci-fiben, ami a világűrben végrehajtott gyógyszerkísérletekről szól.  

- Kevin Bacon az izgalmas horror/fantasy/akciófilmben, a képregényen alapuló R.I.P.D.-ben fog szerepelni. (Erről szintén született bejegyzés.)

- Mila Kunis az Óz, a nagy varázsló előzményének készült Oz: The Great and Powerfulban James Franco partnernője, valamint Mark Wahlberggel játszik együtt az életre kelő plüssmaciról szóló Tedben. (Előbbiről is írtam már.)

- Winona Ryder szinkronizál a Frankenweenie-hez, szintén Tim Burtonnek. (Akit érdekel róla a véleményem, keressen rá a keresőben itt jobbra!)

Várható írások: A kölyök.

Elérkezett a Filmrajongó blog negyedik születésnapja. Bizony, hosszú idő telt el 2008 óta, számos esemény történt velem, de ez az oldal mindig megmaradt egyfajta állandóságként. Néha nyűgként, néha kötelességként, néha munkaként, néha szórakozásként gondolok rá, de a lényeg, hogy örülök, hogy még mindig megvan és hogy ilyen szépen bővül. 

A 2011-es évben felmondtam a munkahelyemen, így gyakorlatilag korlátlan mennyiségű szabadidőm lett. Sajnos rengeteg órát áldoztam a Team Fortress 2-re, de ennek eredményeként legalább csináltam pár vicces videót ebben a témakörben - oldalt megtekinthető a youtube-profilomban. Az év elején gondot okozott, hogy az Explorerem elromlott, mert feltettem valami fölösleges frissítést, aztán átváltottam a Chrome-ra, ott viszont kezdetben nem engedte a Word-szövegeket bemásolni, ráadásként pedig a képeket külön meg kell szerkesztenem hozzá, mert az admin-felületen már ezt se lehet. Volt olyan írás (konkrétan a Thor), amit jó 30 percbe tellett publikálni, gondolhatjátok is, milyen ideges voltam.  

Csabi barátomnak köszönhetően viszont sikerült rendbe tenni az oldalt, ő segített a header megszépítésében - igaz, így most nincs külön főoldal-link, de asszem egy úgyis lényegtelen. Sajnos nem emlékszem már, honnan/kitől sikerült ellesnem a címkék készítését, de neki szintén köszönettel tartozom:) Amióta átdolgoztam a címkerendszert és lehetővé tettem a keresést, az oldal látogatottsága megduplázódott! Pluszban igen jó, hogy A héten tvben menü nem csak ajánlóként működik, hanem önjavító folyamatként is, mert minden vasárnap a jövő heti ajánlat összeállításakor átolvasom az adott filmekről szóló írásokat, így folyamatosan javulnak a régebbi cikkek.

Lássuk a toplistákat! 

2011 Legjobb Filmjei (nem mind 2011-esek, hanem ekkor láttam őket): Sucker Punch Extended Cut (+a mozis verzió, az Álomháború), Egek ura, Bram Stoker's Dracula, Az ötödik elem, Elhúztak a felnőttek, miénk a pálya! és az Ed, Edd 'n Eddy's Big Picture Show. 

Nagyon tetszettek még ezek is: Tiszta napfény, Red, A Paradicsom Fantomja, A régi környék, Wes Craven's New Nightmare, Rémálom az Elm utcában 3, Hívatlan vendég, Millenium-trilógia, Super Size Me, Whip It, The Runaways, na meg a Turbózombi, véruszkár (:D). 

2011 Legrosszabb Filmjei: Addams Family 3, Rendőrakadémia 6 és A nagy csapat 3. 

2011 Legkülönösebb Filmjei: Az éhség, A gyűrűk ura (1978), Ha/Ver és a Korán keltem aznap, amikor meghaltam.

Mozsárágyú toplistái: 

Top 5: Airplane!, Rumnapló, Mi újság Tiger Lily?, Csinibaba, Brian élete. 

Legrosszabbak: Mama kicsi fia, 9 - A szám hatalma, Jack és Rose balladája, Johnny English újratöltve, Taták a tutiban.

Mozsárágyú (azaz Én) szeretne néhány dolgot hozzáfűzni a listájához; A legjobb 5-öt nehéz volt kiválasztanom, mivel jóformán csak olyan filmekkel akadt dolgom, amelyeket nagyon imádok, szóval ez az 5 csak a jéghegy csúcsa. Ezért úgy raktam össze a listát, hogy legyen benne magyar és külföldi, régi és új és nagyon úgy tűnik, hogy műfaj szempontjából elég egyhangúra sikeredett, mivel ezek leginkább vígjátékok, bááár! Lényegében egyik sem tekinthető gagyi nevettető baromságnak, mélyebbre ásva ezekben bőven találunk komoly mondanivalót. De tényleg.

A legrosszabbakkal meg az az érdekes helyzet állt elő, hogy ezek egytől egyig csak hihetetlen mértékű unalommal ajándékoztak meg, egyik sem amolyan szemétdombra való borzalom. Amúgy láttam bőven ilyen jellegűeket is tavaly, csak arról T. Sámán írt. Ennyi. További jó estét, kellemes blognézegetést minden erre tévedő lénynek. Boldog szülinapot a Blognak és Leslie Nielsennek!

Ismét gazdagabbak lettünk egy vendégalkotó írásával, ezúttal SickRat elemzéséről van szó, aki néhány bekezdésben kifejtette véleményét a Fertőzés című mozi milyenségéről.

A 2011-es év számokban összefoglalva így nézett ki: 

Az indulástól számított összes oldalletöltések száma: 249 661. (Február hetedikei adat.)

Az utóbbi egy hónapban az átlagos napi letöltések mennyisége: 418.

A legjobb nap: Aug. 19 - 960 letöltés.

Az utóbbi egy hónapban legolvasottabb bejegyzések: A tetovált lány (linket lásd feljebb a Millenium-trilógia címszó alatt), Superman, Egri csillagok.

Legtöbb rákeresés: Superman.

Hangsúlyoznám, hogy a linkcsere-megkeresések mellett semmilyen módon nem reklámozzuk az oldalt. 

Néhány adat még: 

208 bejegyzés készült az évben összesen.

Bejegyzések összesítve: Több, mint 800, ezek közt akad néhány dupla írás és néhány oda nem illő marhaság, de ezek elenyésző kisebbséget alkotnak. 

Nálam az év projekte a Rémálom az Elm utcában-sorozat összes részének megírása volt. Ez az alap sorozat 7 részével és az újrával együtt 8 bejegyzés, plusz ott van még a Freddy vs. Jason is. 

A naponta minket látogató olvasók száma hét közben 200 felett, hétvégén 400 körül van. Mindenkinek hálás vagyok, de továbbra is sajnálom, hogy alig-alig kommenteltek.  

Ez hát a tavalyi év összefoglalása, a számok mindenképpen magukért beszélnek, így tudom, van értelme annak, amit csinálok:) Ha már újságíróként nem tudtam elhelyezkedni a saját városomban, legalább így gyakorlom a hivatást. 

Tervezett projektek: videós lista befejezése (már csak négy film van hátra), szülinapi írás (ahogy már korábban ígértem, három kedvenc színésznőm három filmje egy bejegyzésben), Mozsárágyú pedig két filmmel is jelentkezik hamarosan.

Karácsonyra megkaptam a Jack, az életművész című könyvet, ami Jack Nicholson életéről szól, elég részletesen, az egyes filmjeiről külön is írnak benne. Mivel már úgyis régen láttam bármit Jack bácsitól és éppen róla olvasok, ezért gondoltam, hogy megnézem ezt. Bár a könyvben azt írták, nem túl jó, a képek mégis felkeltették a figyelmemet, szóval ennyi már elég volt ajánlásnak. Lássuk hát, hogyan lépett Nicholson Lon Chaney Jr. nyomába! 

"A kárhozat is jobb a halálnál?" 

Will Randall (J.N.), aki egy könyvkiadónál főszerkesztő, magányosan autózik hazafelé a tél közepén, amikor a kihalt, holdfényben fürdő úton elüt egy farkast. Az állat azonban a látszat ellenére túléli a balesetet és mielőtt távozik a helyszínről, megharapja a férfi kezét. Will életében pedig hamarosan változások kezdődnek: a főnöke (Christopher Plummer) le akarja fokozni, a felesége megcsalja és ráadásul mind az állását, mind a házasságát ugyanaz a fickó, Stewart (James Spader) veszélyezteti. Ám közben megjelenik az öntörvényű, szépséges Laura (Michelle Pfeiffer), aki a főnöke lánya és kezdetben csak az apja bosszantására akarja felhasználni Willt, de aztán egymásba szeretnek. Ezalatt a főhős napról-napra egyre jobban megváltozik, és egy idő után már abban sem biztos, hogy nem fogja-e bántani azokat, akiket szeret. De vajon valóságosak-e az átváltozások, amiket éjszaka átél, vagy csupán a képzelete játszik vele - és mi lesz a bimbózó románc sorsa? Együtt maradhat-e a szépség és a szörnyeteg?

"A rossz mindig a jókkal történik." 

Elvárások nélkül ültem le a tévé elé, és ahogy haladt előre a cselekmény, egyre jobban érdekelt, vajon mitől olyan rossz film ez, igazuk volt-e anno a kritikusoknak? A Jack, az életművész szerint nem olyan lett, mint amilyennek az író Jim Harrison és a rendező Mike Nichols elképzelte, plusz még a benne rejlő potenciált se használták ki - ezzel csak részben értek egyet, de erről majd később. Eddig kevés farkasos mozit láttam, olyat, ami csak rájuk koncentrál, konkrétan mindössze egyet (Cursed), de azért tisztában vagyok a képességeikkel, szenvedésükkel, stb. Itt az egész mítoszt kicsit újraértelmezik, mert egy alapvetően kedves, udvarias és szerény emberből válik bestia, aki ráadásul korban közeledik az ötvenhez. Az egész vérfarkasság valójában mellékszál, a lényeg az, hogy hogyan küzd meg ez a férfi a munkájában és a magánéletében jelentkező gondokkal. Újonnan szerzett képességei kezdetben előnyére válnak, később azonban hátráltatják, mert már nem lehet biztos saját magában - éjszaka erőszakossá, zabolátlanná lesz és arra se emlékszik vissza, miket csinált. Az újdonság tehát elsősorban a hős életkorából adódik, a többi a farkas-léttel jár. A külsőségek pofásak, az egyetlen bibi (mai szemmel nézve!), hogy a kezdeti átalakult-maszkban emberünk nagyon hasonlít egy bizonyos adamantium-csontvázzal rendelkező illetőhöz:D A sztorihoz még annyit, hogy egy darabig nem lehet tudni, hogy amikor átalakul, azt csak álmodja, vagy tényleg megtörténik, mert az egészet olyan álomszerűre komponálták és ez tetszik; a befejezése pedig nagyon nagy, csak kár, hogy semmire se ad magyarázatot. Vagyis végső soron nem derül ki, hogy mi miért történt...

" ... és akkor az ember egy szép napon találkozik egy pofával a radiátorhoz láncolva és hirtelen minden értelmet nyer." 

Nicholson egyfelől rossz választás volt, mert alapvetően ránézésre nem tudnám elképzelni, hogy emögött az arc mögött ilyen személyiség bújik meg - pláne a hírhedt valós dühkitörései és az őrült szerepei után. Másrészt viszont farkasként nagyon meggyőző, a maszk helyett az teszi szörnyeteggé, ahogyan eljátssza, hogy szörnyeteg. Pfeiffer fiatal, üde és nagyon szép, a karaktere pedig érdekes figura, akiről mindig megtudhatunk valami újat. Hiába tűnik jéghidegnek, unatkozónak, valójában sebezhető, tele félelemmel és szorongással. Igencsak látványos, ahogyan a rettegés előtör belőle, nekem egészen meglepő volt, mert addig ki nem néztem volna ebből a szereplőből, hogy mondjuk könnyekben törjön ki. Christopher Plummer csak mellékalak, de abszolút hihető róla, hogy milliomos főgóré - ez a szerep már máshol is jól állt neki, például a Különvéleményben. A legnagyobb hiba James Spader szerepeltetése volt, a pasi arca szörnyen tenyérbemászó, a figurája még inkább az, és a végén a hozzá fűződő zavaros, ostoba csavar csak még tovább rontja az összképet. Ha akárki más lett volna Stewart, a Wolf ezerszer jobb lenne. Érdekesség, hogy Jack egyik lánya, Jennifer feltűnik az irodában, az alkalmazottak közt; az állatkertes részben az egyik zsaru pedig David Schwimmer, a jóbarátok leirritálóbb szereplője. A rendező Mike Nichols a Farkas előtt olyan klasszikusokat rendezett, mint a Nem félünk a farkastól vagy a Diploma előtt; a zeneszerző pedig a méltán világhírű Ennio Morricone volt. Furcsa módon a mestertől elvárt zenei színvonal itt aligha teljesült számomra, egyetlen emlékezetes dallam se maradt meg belőle.

Egyéb érdekességek: Nicholson, Nichols és Harrison jó barátok voltak, az író meg a főszereplő az imdb adatai szerint 12 éven át dolgoztak, hogy a Wolf elkészülhessen. Joker és a Macskanő itt egy párt alkotnak, ez pedig a második közös filmjük volt (az első Az eastwicki boszorkányok). Christopher Plummer annyira beleilleszkedett a karaktere helyzetébe, hogy amikor pofon kellett vágnia Pfeiffert, akkor tényleg sikerült megütnie. Fura hiba, hogy bár Will hallása szuperéles lesz, a végső harcban mégsem hallja meg a mögötte osonó, fegyverét lóbáló ellenfelet. A kész film bemutatóját 8 hónappal eltolták, hogy felvegyék a harmadik harmadát (ez kicsit látszik is, Stewart haja más a rendőrségen, mint előtte volt). A Farkas 70 millió dollárból készült és 131 milliót hozott, a kritikától nem túl pozitív fogadtatásban részesült - Nicholsontól mindenki többet várt anno. Ennek ellenére Jim Harrison és Wesley Strick forgatókönyvét Saturn Awarddal jutalmazták.  

Én sokkal rosszabbra számítottam. Az egyetlen lényeges hibája, hogy semmilyen magyarázatot nem adnak nekünk az eseményekre, minden csak úgy megtörténik. Azért a befejezése remek lett és van benne néhány vicces jelenet is, szóval érdekességképpen minden horror- és vérfarkasfilm-rajongónak ajánlom! 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 4/5

Hírek: 

- Michelle Pfeiffer ismét Tim Burtonnel dolgozik, a Dark Shadows című vámpíros horroron, ami egy régi sorozaton alapszik. A főszereplőt Johnny Depp kelti életre. (Láttam, írtam róla.)

- Állítólag Ennio Morricone-t kéri fel Quentin Tarantino a Kill Bill harmadik részéhez komponistának, ezt azonban még hivatalosan nem erősítették meg. (2016-ig nem valósult meg, hála Istennek!)

Közeledik a blog születésnapja, így a beígért Leon, a profi lehet, hogy elmarad. Cserébe viszont megnézem három kedvenc színésznőm három filmjét és egy közös bejegyzésben megörökítem őket! (Utólag a Léon is elkészült.)

A mai gyerekek már aligha tudják, milyen volt a videojátékok hőskora. Én igen későn (15 évesen) kaptam meg első saját számítógépem, de már előtte játszottam itt-ott olyan klasszikusokkal, mint a Doom II, a Quake II, az igazi GTA és az Age of Empires. Ám nem beszélhetünk a régi időkről a mára már szinte eltűnt videojáték-árkádok említése nélkül. Ezeken a helyeken 100 Ft-ért lehetett automatákon játszani a House of the Deaddel, a Jurassic Parkkal, a Mortal Kombat Trilogy-val vagy éppen a Tekken-sorozat valamelyik darabjával. Ezzel el is érkeztünk írásom tárgyához, a verekedős játékokhoz. Számomra három nagy név van ebben a műfajban: a már kezdetektől fogva fantasztikus grafikájú Soul Calibur, az erőszakosságáról elhíresült Mortal Kombat és az egyszerű, de élvezetes Tekken. (Persze ide lehet még sorolni a Street Fightert, de mivel azzal sosem játszottam, így kihagyom a listámról.) Az előbbi felsorolás kb. a minőségi sorrendet is mutatja: a SC 3D, szép, kidolgozott figurákkal, érdekes harcrendszerrel (ki lehet ütni az ellenfelet a pályáról) és rengeteg lehetőséggel; a Mortal 2D, véres és vicces (gondoljunk csak a kivégzésekre); a Tekken viszont nem olyan szép, nem olyan érdekes, de mégis jó. Míg a Soul Caliburból tervezett film sosem készült el, a Mortal Kombatből már két egész estés akciófilm és legalább két tévésorozat létezik, ráadásul csinálják a harmadik felvonást. A Tekkenből 1998-ban lett egy anime-mozi, de egészen tavalyig (16 évvel az első játék bemutatója utánig) várni kellett az élőszereplős verzióra. Kérdés, hogy érdemes volt-e várni...

A jövőben a világot mamutcégek irányítják, az egykori USA helyén most a Tekken vállalat területe van. Helyszínünk a főváros, Tekken City, ahol a civilizált városlakókat fal választja el a kinti gettó szegényeitől. Ott kint él Jin Kazama (Jon Foo), aki az ellenállási mozgalom csempésze, ám hidegen hagyja az ügyük, egészen addig, amíg az anyját meg nem ölik egy tisztogatási akcióban. Jin ekkor megfogadja, hogy bosszút áll, ezért jelentkezik a cég által évente megrendezett harcművészeti bajnokságra, a Vasökölre. Ő az első, aki bejut a gettóból, de vajon helyt tud-e állni majd az arénában? Talán igen, mert segítségére van edzője, a visszavonult harcos Steve Fox (Luke Goss) és a szintén a verekedésben részt vevő csinos Christie Monteiro (Kelly Overton). Talán együtt, összefogva győzhetnek és a fiatal főhős bosszút állhat a Tekken vezérén, Heihachi Mishimán (Cary-Hiroyuki Tagawa), akit az anyja halála miatt vádol - de mi van, ha nem ő áll emögött és őt is csak kihasználta valaki?

Fogalmam sincs, mi a Tekken-játékok sztorija, de el kell ismerni, hogy a számítógépes karaktereket nagyon jól keltették életre. Igaz, hogy van köztük olyan, aki nem hasonlít eredeti önmagához (pl. Jin haja egészen más, Kazuyo teljesen máshogy néz ki), de a legtöbbjük elképesztő hasonlóságot mutat a digitális karakterekkel (pl. Eddy Gordo és Yoshimitsu). Az egyetlen dolog, amit cikkem tárgyának megtekintése előtt tudtam, az volt, hogy Cary-Hiroyuki Tagawát kérték fel Heihachinak, ami óriási, hiszen ő volt anno a félelmetes Shang Tsung a Mortal Kombatben - a Tekkenből egyébként ő, Yoshi, meg a filmből kimaradt Ogre a kedvenceim. Valójában csak azt vártam, hogy sorakoztassák fel az ismert animált alakokat hús-vér formában, ezt az elvárásomat teljesítették. A főbb harcosok: Jin, Kazuyo (Ian Anthony Dale), Heihachi (ő sajnos alig harcol), Yoshimitsu (Gary Ray Stearns), Raven (Darrin Dewitt Henson), Marshall Law (Cung Le), Eddy Gordo (Lateef Crowder), Christie Monteiro, Bryan Fury (Gary Daniels) és még megjelenik a lényegtelen, de legalább a sorozatból ismert Nina Williams, Anna Williams, Sergei Dragonov és Miguel Roja is. (Utóbbi kettő eredetileg Dragunov és Rojo.)

Anno a Mortal Kombat-filmhez sikerült egy jó sztorit kitalálni, de ott a játék készítői beleszólhattak a dologba, itt azonban nem. Sajnos nincs új a nap alatt, Liu Keng is bosszút akart állni a főgonoszon és Jint ugyanez motiválja; viszont aztán jön egy új ok, amiért harcolhat, ez pedig ismeretlen apjának felismerése. A Vasököl verseny maga olyan, mint Amerikában a Super Bowl, mindenki nézi, ezért hatalmas pénz van benne - ez jó ötlet, teljesen hihető. Szóval feltálalnak nekünk nagy adagnyi akciót, egy kis erőltetett drámát meg valami fura, összecsapott szerelmi szálat. Jinnek ugyanis van egy csaja kint, de amint bejut a versenybe, Monteiroval is összejön, szóval korántsem az a monogám típus. És persze közben mindkét lány aggódik érte, de a kinti barátnő inkább csak kirakatfigura. A verseny maga túl gyorsan zajlik le, és például Anna egyáltalán nem harcol. Az egyes karakterek specialitásai közül leginkább Gordoét sikerült visszaadni, mert bár Yoshi kurvajól mutat, de eldobja a kardját, amit biztosan nem tenne meg a "valóságban". Sajnos az utolsó három harc (Jin és Yoshi, Jin és Fury, Jin és Kazuyo) eléggé zavaros, valahogy egyiknél se értettem meg, hogy mivel győzi le hirtelen a fiú az ellenfeleit - Fury-nél például abszolút érthetetlen, Kazuyonál meg annyira gyorsan történik, hogy lehetetlenség felfogni... A legjobb rész egyértelműen Roja és Kazama harca, az úgy tökéletes, ahogy van, de azért a Law elleni küzdelem is fasza. A táncolós szekvencia azért férfiszemmel nagyon jó:D, mert Kelly Overton istenien mozog... Egy jó pont azért is jár, amiért Luke Goss-nak végre pozitív szerepet adtak.

Érdekességek: Jon Foo egy rövidfilmben eljátszotta Ryut a Street Fighterből; Ian Anthony Dale a Mortal Kombat: Legacy-ban volt Scorpion; Lateef Crowder pedig ugyanott Baraka. Gary Ray Stearns a Mortal Kombat Conquest egyik epizódjában tűnt fel, koponyás harcosként. Tamlyn Tomita, aki Jin anyja, a Babylon 5 pilotjában Laurel Takashimát keltette életre, de a sorozatban már nem ő játszotta ezt a szerepet, hanem Claudia Christian (csak akkor már orosz volt és Susan Ivanova). A rendező neve Dwight H. Little, aki, úgy tűnik, hogy a folytatások mestere, hiszen eddigi rendezései közt van a Halloween 4, a Szabadítsátok ki Willyt 2 és az Anakonda 2. Egy vicces név a stábból: Krystal Mayo (Kristály Majonéz), aki go-go táncosnőt alakított. A Tekken 35 millió dollárból készült, először külföldön mutatták be, ott azonban nagyon rosszul teljesített, csak 1 700 000-et hozott vissza, ezért az USA-ban egyből videóra adták ki. Katsuhiro Harada, a Tekken játékok készítéséért felelős vezető leszólta a mozit, azt mondta, a Namconak (ők a készítő cég) "nem volt beleszólása a film készítésébe, a szerződés megkötötte a kezünket", később azt nyilatkozta, nem is érdekli, milyen a kész mozgókép.  

Röviden: Vannak benne jó részek, de amikor a verekedés vagy Kelly Overton helyett valami mást mutatnak, akkor unalmas. Még Tagawa úr se tud rendesen kibontakozni. Azért a bunyós mozik kedvelőinek ajánlom, nekik biztosan tetszeni fog, a játék rajongóit viszont óva intem tőle, hacsak nem hozzám hasonlóan Yoshimitsu-imádók:D 

Pontozás: 

imdb: 4.8 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 3/5 

Hírek:

- Luke Goss következő munkái közt van az Inside című horror (amiben két rabnak a börtönből kell kimenekülnie egy szörny elől, ami mindenki mást legyilkol és egyikükhöz valamilyen módon kötődik), a Death Race: Inferno (a Halálfutam folytatása, ha jól tudom, a harmadik) meg az Extinction névre hallgató fantasy (ez talán robotos lesz). 

Várható írások: Leon, a profi.

Általában nem szeretem a drámákat, de vannak kivételek. Ez a film azért is kivétel, mert szinte alig történik benne valami, mégis egy nagyon izgalmas történet bontakozik ki előttünk. Ráadásul minden valós időben játszódik, a cselekmény abban az évben zajlik, amikor a mozi készült és ezek az emberek teljesen hétköznapiak, könnyedén lehet velük azonosulni. De vajon mitől olyan dühösek? Hát ettől:

1957-ben, valahol az Egyesült Államokban járunk. Egy hosszú tárgyalás végén a tizenkét tagú esküdtszék visszavonul döntést hozni: a tét egy tizennyolc éves fiú sorsa, akit saját apja meggyilkolásával vádolnak. Mikor az urak összeülnek, szavazásra kerül sor, ám az ítélet kimondásához az esküdtek teljes egyetértése kell és egyikük, a 8-as számú (Henry Fonda) azt mondja, a vádlott nem bűnös. Ekkor kezdődik a hosszas vita, aminek során tizenkét teljesen különböző korú, származású, társadalmi hátterű, munkájú és meggyőződésű férfi próbálja meg eldönteni, halált érdemel-e ez az ifjú vagy valóban ártatlan? Megvitatják a bizonyítékokat és egyre több ellentmondás, képtelenség kerül napvilágra, közben pedig kiderül, melyiküket mi motiválja szavazata leadásában. De kinek lesz igaza, mi a valódi igazság és vajon helyes döntést hoznak-e majd - ha egyáltalán sikerül döntést hozniuk...

Tegnap este meglepődtem, mert most láttam másodszor és nem emlékeztem, hogy ennyire jó. Sok mindent lehetne írni arról, hogy mitől olyan remek Sidney Lumet filmje, úgyhogy haladjunk sorban! Először is, Henry Fonda. Az égkék szemek, a jellegzetes arc, minden igazi filmrajongónak Frank a Vadnyugatból és az öreg Beauregard, akit Terence Hill méltóképp akar elbúcsúztatni a Nevem: Senkiben. Itt ő az egyetlen, akit semmi nem befolyásol: csak gondolkodik, és józan ésszel akar dönteni, mert a többiekkel ellentétben már az elejétől kezdve érzi a vállára nehezedő súlyt. Te ki tudnád mondani csak úgy, hogy a vádlott bűnös, ha tudod, hogy ezzel a halálba küldöd? A 8-as esküdt is ezen töri a fejét és arra jut, hogy lesz, ami lesz, ad egy utolsó lehetőséget az igazságnak. Fonda karaktere mégsem angyal vagy makulátlan lelkű, pusztán csak kételkedik. Annyira valóságos a játéka, egy pillanatra sem felételezhető róla, hogy ő nem az a háromgyerekes építész, akinek mondja magát.

"-Szép kis társaság, mi? -Olyanok, mint bárki más." 

Aztán jönnek sorban a többiek. Az elnök, az 1-es (Martin Balsam), akit leginkább neutrálisnak lehetne nevezni: próbál rendet tartani, ám annak ellenére, hogy nagyon sokáig kitart a bűnös mellett, mégsem támogatja vehemensen saját "csapatát" vagy támadja a másik felet. A 2-es (John Fiedler) egy amolyan jelentéktelen figura, aki a többiek véleményével ért egyet, egészen addig, amíg megvilágosodik, hogy itt és most mennyire fontos a szava. Ez a szemüveges fickó a tipikus elnyomott kisember alakja, a hivatalokban robotoló arctalan tömeg egyik tagja. Lee J. Cobb a 3-as, aki a leghangosabb, legdühösebb. Ő mindenkit provokál, mindenbe beleköt, de legbelül csak egy összetört lélek, akit múltbéli hibája bánt. Ő a "nagy ellenfél", aki a végsőkig kitart, akit látszólag lehetetlenség meggyőzni - de csak addig, amíg áll mellette valaki. A 4-es (E.G. Marshall) az analizáló, vizsgálódó, a száraz realitás talaján álló férfi, akit csak a tények érdekelnek. Az egyetlen, akire valahogy nincs hatással a hőség és az indulatok tengerében is nyugodt marad, ám elkötelezetten a bűnöst kiáltók pártján áll. Az 5-ös (Jack Klugman) a szegénysorból származó, csendes, halk szavú ember, de amikor a hozzá hasonlóakat szidják, felemeli a hangját - vagy amikor a késeléssel kapcsolatban sajnálatos módon tapasztalattal bír.

A 6-os (Edward Binns) egyszerű munkás, aki csak teszi a dolgát, azonban korántsem buta. Tiszteli az idősebbeket, a többiek véleményét és ugyanezt a tiszteletet elvárja másoktól is, teljesen jogosan. Az asztal egyik végén ülő 7-es (Jack Warden) a mindenkit pocskondiázó, érdektelen, laza fickó, akit csak az aznap esti meccs izgat. Lerí róla, hogy csak le akar lépni onnan, egyáltalán nem számít neki a fiú élete. A 9-es (Joseph Sweeney) a korelnök, akinek éles szeme és pontos meglátásai vannak, erős szövetségese a 8-asnak - a józan ész igazi szószólója; Fonda és Cobb mellett leginkább őt nevezhetjük még főszereplőnek. Következik a 10-es (Ed Begley), aki szénanáthája miatt állandóan köhög és a 3-ashoz hasonlóan dühös - őt is valami belső meggyőződés hajtja, már a kezdetektől fogva gyűlöli a vádlottat, így egészen addig képtelenség hatni rá, amíg rá nem jön, milyen rosszul gondolkodik. A 11-es (George Voskovec) egy európai származású órás, aki a 4-eshez hasonlóan nyugodt, megfontolt, pontos figura, és szintén sok sértés éri származása és gondolatai miatt. Végül marad még a 12-es (Robert Webber), a fiatal reklámszakember, akit szintén nem nagyon érdekel az egész ügy, csak megpróbálja jól érezni magát - ám veszélyes is, mert ingadozik, sose tudja, ki mellé álljon.

Ez a 11 férfi Fondával együtt csodálatosan játszik. Nincs köztük különbség, mindannyian ugyanannyira lényegesek, erre utal az, hogy nincs nevük. Egytől-egyig hitelesek, senki sem hivalkodó vagy ripacs - ez volt még régen az igazi színészet! A feszültség a levegőben, a fények az arcokon, az érzelmek tükröződése a szemekben - látni kell, így leírva nehéz visszaadni. Nagyon kevés zenét hallhatunk, inkább a képek és a szavak beszélnek.  

"Nem nyerhetünk és nem veszthetünk semmit az ítéletünkkel." 

Érdekességek: Sidney Lumet rendezett már korábban, de ez volt az első mozifilmje; ahogy Fonda első és utolsó produceri fellépése is. A történet alapját Reginald Rose forgatókönyve adta, amit 1954-ben tévére adaptáltak, az akkori Twelve Angry Men élő adásban ment le, az itteni szereplők közül Joseph Sweeney és George Voskovec benne voltak. Rose és Fonda együtt pénzelték a produkciót a United Artists megbízásából. Ez John Fiedler első mozija. A szereplők órákig ugyanabban a teremben tartózkodtak és eljátszották a szituációkat többször is, hogy megtudják, milyen hosszú időre összezárva lenni ugyanazokkal a személyekkel. A 8-as esküdt alakítója nem szerette megnézni a róla készült felvételeket, így annak dacára, hogy producer volt, sosem látta a teljes alkotást. Pár percet megtekintett belőle és kiment a vetítésről, de azért biztosította a direktort, hogy "Nagyszerű lett.".  

Ahogy haladunk előre a játékidőben, úgy halad a kamera is, folyamatosan egyre közelebb megy a szereplőkhöz. A lencsék változtatásával azt az érzést keltik a nézőben, mintha a szoba egyre kisebb lenne; ráadásként a szemmagasság fölötti indítás után lassan lejjebb ereszkedik a felvevőgép, a végére már mindent alulról látunk. Ezek a beállítások fokozzák a klausztrofóbia érzését. A teljes kilencvenhat percből mindössze három perc van, amikor az esküdtek szobáján kívül járunk: ekkor a bírósági épület auláját, a mosdót, a tárgyalótermet és végül az utcát láthatjuk. A szereplők legtöbbjét a munkája alapján azonosítják a többiek. Miután a 10-es elmondja "gyűlöletbeszédét", a 4-es rászól, hogy innentől ki ne nyissa a száját - és tényleg ez történik, a hátralévő kb. tíz percben a 10-es csöndben marad, még csak nem is köhög. A 8-as végig teljesen fehér ruhában van, mintegy jelezve, hogy ő az "igazság bajnoka".

A valóságban ennyi együtt töltött idő alatt megtanulhatták volna egymás neveit. A döntéseik nagyrészt spekuláción alapulnak és ha az életben hasonló szituáció adódik (a 8-as kis magánnyomozása, a kések megjelenése és a rengeteg új tény feltárása), akkor kihirdetik, hogy az esküdtszék döntésképtelen. Az utolsó jelenetből kiderül, hogy a 8-ast Davis-nek, a 9-est McCardle-nek hívják, a többiek nevét sosem tudjuk meg. A különleges bicska egy olasz stílusú nyéllel és filippínó tradíciók alapján készült kriss-pengével rendelkező rugós kés. Az alacsony költségvetés miatt ha egy bizonyos szöget bevilágítottak, az összes abból olyan jelenetet, amit abból a nézetből szándékoztak felvenni, akkor kellett rögzíteni, így gyakran megesett, hogy egy adott párbeszéd egyes mondatai között valójában akár hetek is eltelhettek.  

Sidney Lumet tavaly hunyt el 86 évesen. Martin Balsam "önmagát" játszotta A báránysültek hallgatnakban. John Fiedler 2005-ös haláláig Malacka szinkronhangja volt a Micimackóban. E.G. Marshall keltette életre a Superman II-ben az elnököt. Jack Klugman az egyetlen, aki még él a szereplők közül, most 90 éves. (2016-ra már ő sincs közöttünk...) Jack Warden idős korában sok buta vígjátékban szerepelt, amikről beszélni se érdemes, de gyerekként láttam őket, így ismerős volt számomra az arca. Joseph Sweeney 1918-ban jelent meg először filmben. George Voskovec a Monarchiában született, a mai Csehország területén. Robert Webberrel találkozhattunk A piszkos tizenkettőben és a Piedone Hong Kongbanban.  

A 12 angry men 350 ezer dollárból lett, a bevétele ismeretlen, de tény, hogy pénzügyileg megbukott. A kritikusok már akkoriban elismerték, de nem hozott be annyit, amennyit vártak tőle - ez főként a színes mozgóképek és a szélesvásznú alkotások megjelenése miatt történt. Ezért Fonda se kapta meg soha az őt illető gázsit - ennek ellenére mindig azt mondta, a valaha általa készített három legjobb mozi között van ez. Egészen a televíziós sugárzásáig nem lett igazi siker a dühös emberek története, azután viszont hatalmas népszerűségre tett szert. Az Amerikai Filmintézet a világ második legjobb tárgyalótermi drámájának választotta, szintén náluk a 8-as esküdt a XX. század legnagyobb mozis hőseinek Top 50-es listáján huszonnyolcadik lett; maga a Tizenkét dühös ember pedig a negyvenkettedik leginspirálóbb, a nyolcvannyolcadik legizgalmasabb és az utóbbi száz év nyolcvanhetedik legjobb filmje címeket kapta meg. Saját korában Arany Medvét nyert Berlinben, 2007-ben pedig beválasztották az Egyesült Államok Nemzeti Filmarchívumába. Manapság mindenütt igazi klasszikusként tekintenek rá, mind a nézők, mind a hozzáértők körében elismert darab; az üzleti iskolákban gyakran vetítik, mert rendkívül jól ábrázolja a csapatdinamikát és a konfliktuskezelést. Rengeteg tévésorozatban van hasonló történettel rendelkező rész, készült többféle filmes feldolgozása is, a legismertebb a '97-es, Jack Lemmonnal. 

Ez egy nagyszerű film, mert izgalmas, érdekes és "nyugdíjas kora" ellenére időtálló alkotás. Sorsokat láthatunk, mindenkiét: a vádlottét, a bíróét, az ügyészét, az ügyvédét, a tanúkét, az esküdtekét és így tovább. Mindenkit befolyásol valami (előítélet, egyéb teendő, stb.) és végig ott lebeg a szemük előtt a rossz döntés lehetősége - vagyis hiába lett az a vége, ami, nem tudhatjuk meg, hogy tényleg jól döntöttek-e. Én azt mondom, hogy igen, valahogy jó érzést azt hinni, hogy így helyes. 

Pontozás:

imdb: 8.9

Szerintem: 5/5 

Várható írások: Tekken.

Megint olyan eset forog fenn, amikor a folytatások előbb kerülnek fel az oldalra, mint az eredeti. Ugyanis már régen megvan a Predator 2, a Ragadozók és az AvP 1-2 is, csak ez hiányzott. Nagyon nagy kedvencemről van szó most, mert ebben született meg az egyik leges legjobb filmes szörnyeteg, a Ragadozó. Marcona külseje ellenére intelligens, felülmúlhatatlan technikai fölénnyel bír és ezek dacára egy barbár sportot, a vadászatot űzi, már-már megszállottan. Prédái mindig az univerzum legveszélyesebb lényei, így a született gyilkos Alien és az eszes, a környezetéhez gyorsan alkalmazkodó ember. Mégis attól tetszik annyira, hogy hatalmas, erős, ijesztő és hosszú a haja:) Tök király fegyverei vannak (minden részben valami új), remek a hangja, a külseje, egyszerűen tökéletes. Csak azt utálom, hogy sose ő nyer... 

Különös, de az egész Ragadozó-sztori egy hollywoodi viccből alakult ki. A nyolcvanas évek közepén, amikor a Rocky már a negyedik részénél járt, azt kezdték mondogatni, hogy mivel Balboa már a Földön nem találhat legyőzőre, következő ellenfele E.T. lesz (és ekkor még szó se volt a Rocky V-ről). Viszont egy testvérpár, Jim és John Thomas lehetőséget láttak a viccben, ezért összedobták a Vadász című történetet, amiben egy igazi keményfiú egy űrből jött harcossal méri össze az erejét. Az 1985-ös szkriptből aztán '86-ban kezdtek filmet forgatni, ám sokáig nehezen haladt a dolog, mert az eredetileg Jean-Claude Van Damme-nak szánt szerep, a nindzsa-szerű földönkívüli nem volt elég meggyőző, a rendező John McTiernan pedig még újoncnak számított a szakmában. A folyton panaszkodó és a többi szereplőhöz képest alacsony Van Damme-ot gyorsan lecserélték, a helyére a 220 centi magas, kosarasból lett színész, Kevin Peter Hall állt; a szörny-guru Stan Winston pedig szintén beszállt a buliba és egy repülőúton, James Cameron sugallatainak felhasználásával megtervezte a gyík-ember-rák-keverék óriást, aki aztán bevonult a filmtörténelembe.

"Valami seggfej szerint ti vagytok a csúcs." 

A mozi egyértelműen a szörnyre és a fénykorát élő főhősre, az izomkolosszus Arnold Schwarzeneggerre épült, de utóbbi felvetette, hogy jobb lenne egy csapat, ne csak ő harcoljon egyedül a lénnyel. Az ötlet mindenkinek tetszett, így szerződtették a Rocky-mozik sztárját, Carl "Apollo Creed" Weathers-t, az egykori pankrátor Jesse Venturat és a Schwarzival a Kommandóban együtt dolgozó Bill Duke-ot. Mellettük volt még a balhéiról közismert Sonny Landham, a spanyol származású Richard Chaves és a forgatókönyvíró Shane Black, akit McTiernan felügyeletére, meg az akkoriban íródó Halálos fegyver munkálatai miatt vettek be. Mind Blacknek, mind Venturanak ez volt az első szerepe. A csapat tagjai mellett meg kell még említeni Peter "Optimus Fővezér" Cullen szinkronszínészt is, aki a lény megszólaltatásáért volt felelős.

Pár szót a sztoriról: Dutch őrnagy (Schwarzi) és elit mentőosztaga új feladatot kap, ami a brazil őserdőbe szólítja őket. A csapatnak egy állítólagos minisztert kell kiszabadítania gerillák fogságából, ám még a tapasztalt harcosok is meglepődnek, mert rögtön érkezésük után megnyúzott holttestekre bukkannak, akik életükben amerikai katonák voltak. A rejtélyek száma pedig egyre csak nő, mert miután rajtaütnek az ellenségen, kiderül, hogy a megbízó Dillon (Weathers) átejtette őket - de ez még csak a kisebbik gond. Ugyanis egyre bizonyosabbá válik, hogy nincsenek egyedül a dzsungelben. Valami lassan elkezdi egyenként levadászni őket, így a hamis mentőakcióból élet-halál harc alakul ki. Végül csak Dutch és a förtelmes lény maradnak, így közöttük dől majd el, ki lesz a végső győztes és ki hagyhatja el élve (netán trófeákkal megrakodva?) az erdőt. Vajon legyőzheti-e az ember a testileg erősebb és technikailag fejlettebb szörnyeteget, vagy skalpja bekerül a Ragadozó páncélját díszítő tárgyak közé? 

"Mind itt halunk meg." 

Ezzel az alapfelállással lehetetlenség elrontani egy filmet, túl sok jó dolog van benne, hogy rosszul sikerüljön:) Mai szemmel nézve mindössze egyetlen vonásába tudok belekötni, a láthatatlansági effektusba, ami a XXI. századi nézőnek már finoman szólva idejétmúltnak tűnik. Ellenben a vadász külseje tökéletes, az akkori filmesek még iszonyatjó maszkokat/jelmezeket tudtak csinálni. Hall karaktere rendkívül életszerű, szinte lelép a vászonról. A kommandó is fasza lett, érezhető köztük az összetartás, látható, hogy ezek durva fazonok, akikkel nem érdemes ujjat húzni - főleg abból a részletből látszik, amikor a fél erdőt lekaszálják sortűzzel:D Az egészre a koronát a remek zene teszi fel: Little Richard slágere, a Long Tall Sally és a nekem külön tetsző, harci dobokból álló visszatérő főtéma. A játékidő első fele egy vérbeli akciófilm, ahol a tökös amerikaiak valagba billentik a gazembereket és magukkal viszik az egyetlen túlélőt, egy szép lányt (Elpidia Carrillo). Utána pedig kezdődik a vadászat, ahol az eddig legyőzhetetlennek látszó férfiak lesznek a zsákmányállatok. Szóval van itt akció, sci-fi, pici horror és mindez megfelelően vegyítve.  

Érdekességek: Blain fegyvere egy minigun, amit alapvetően helikoptereken használnak, azonban számos módosításon esett át. Először is, lelassították, hogy lehessen látni a forgását; másodszor, mivel lehetetlenség megfelelő elektromos energiaforrás nélkül működtetni, ezért a hozzá tartozó akkumulátor kábeleit Jesse Ventura jelmezében rejtették el. A valóságban az egyszer Nagymamának, egyszer Nagypapának nevezett fegyver olyan erős, hogy ha egy ember lőne vele, azt fellökné; itt pedig elvileg azért mondana csődöt, mert hiányzik a hozzá való erőforrás, meg azért, mert a Blaint kivégző plazmatöltet átégeti a hátán cipelt lőszeres zsákot - de mindez nem akadályozza a szereplőket. Később ugyanez az ágyú bukkant fel a Terminátor 2-ben. Az imdb szerint, amikor Hawkins kikérdezi a lányt, ő spanyolul azt válaszolja a "Mi történt, hölgyem?" kérdésre, hogy "Nem tudom, nem vagyok biztos benne.", nem pedig azt, hogy "a vadon ragadta el". Másik hiba, hogy bár Dutch egész testét elfedi a sár, a szeme szabadon marad, így továbbra is sugározza a hőt, ezért a Predatornak meg kellett volna látnia.  

"Mind hülye buzik vagytok, nem tudjátok, mi a jó." 

Sonny Landham csak azzal a feltétellel kapta meg a munkát, hogy egy testőr éjjel-nappal vele volt, hogy megakadályozza őt a rendbontásban. A forgatást hónapokra leállították Schwarzenegger egyéb irányú elfoglaltságai (például az esküvője és a nászútja:)) miatt. Mind Arnold, mind a rendező 25 fontot fogyott a forgatáson - előbbi a szerepére felkészülve; utóbbi azért, mert nem evett a mexikói kajákból. És ő járt jól, mert a többiek mind hasmenést kaptak a fertőzött víz miatt. John McTiernan eltörte a csuklóját a forgatás alatt, de folytatta a rendezést. Jim Thomas társproducer is volt, testvére azonban nem. Elpidia Carillo a Ragadozó 2-ben ugyanezt a karaktert kelti életre. A stábnak több kellemetlen hátráltató tényezővel kellett megküzdenie, így például a dzsungelben őket fogadó borzasztó hideggel, amiket hőlámpákkal győztek le. A színészeknek a nehéz terep próbára tette az állóképességét, mivel egyikük elmondása szerint "...mindig domboldalon forgattunk. Egész nap domboldalakon álltunk, egyik lábunk fent, másik lent. Borzasztó volt." Dutch alakítójának még a jeges, mocskos és piócákkal telt vízzel is meg kellett birkóznia, a felvételek sokasága miatt pedig három hétig borította sár a testét. A kommandó tagjaival még egyszer, utoljára találkozhatunk a stáblistában, ahol mindnyájan tisztelegnek a közönségnek - ki így, ki úgy.  

"Mi az isten vagy te?!"-rovat 

Amikor a szörny elkapja az első katonát (akit "elragad a dzsungel"), ott még Van Damme bújik meg az effekthez használt speciális vörös ruhában. Az eredeti lényként egy dokumentumfilmben szintén ő látható (képet mellékeltem feljebb, ilyen lett volna a szörny az első dizájn szerint). Peter Cullen nem nagyon akarta elvállalni a feladatot, mert az előző munkájában (a King Kongban) nagyon megerőltette a hangját, így pihennie kellett volna, de a maszk nélküli Predator arca meggyőzte, hogy beszálljon a produkcióba. A vadász vérét diszkókban használatos világító rudak folyadékából és zseléből állították elő, a színe a besorolás miatt zöld. A sisakon belüli szkenner-hangok egyik összetevője egy ostorcsapás. A láthatatlan harcos haját nem animálták, ezért álcázáskor kopasznak tűnik. Mind ebben, mind a második részben benne van, hogy a teremtmény valahogy képes felvillantani a szemét (persze csak a sisak üvegét), azonban az AvP-ben és a Predators-ban már nem. Ugyanakkor itt egészen emberi hangon röhög és úgy látszik, alapvetően az infra-tartományban lát, mert maszk nélkül úgy jelenik meg előtte minden. De feltételezhető, hogy már ekkor is többféle látásmódja van, mert ezekkel találja meg a fém csapdákat és így célozza be a fegyvereket. A hangutánzása (felveszi az emberi beszédet) főleg a folytatásban lesz fontos, itt pedig először hallhatjuk a nagyon király "célzáshangot", amikor a három vörös lézerpont kiválasztja a plazmaágyú következő célpontját. A Predator-ruha nehéz volt és rosszul kiegyensúlyozott. Kevin Peter Hall (a képét lásd lejjebb) nem látott ki a jelmezből, ezért sokszor el kellett próbálni a jeleneteit, mert utána emlékezetből játszott. Őt egyébként a végén láthatjuk "civilben", a helikopter pilótájaként.

A Ragadozó 15 millió dollárból készült és csak a bemutatása évében 98 milliót hozott be. Eredetileg rengeteg negatív kritika érte, elsősorban a sztorija miatt, de az évek alatt megkapta a neki járó elismerést. 2007-ben a Film.com megválasztotta 1987 hetedik legjobb filmjének; 2008-ban az Empire magazin a Top 500 Valaha Készült Legjobb Mozis listájának 336. helyét adományozta neki. Az Entertainment Weekly újság a 22. legjobb akciófilmként és a 14. legjobb "Rock-'em, Sock-'em" (lődd szét őket?) mozgóképként nevezte meg.  

Röviden: Egy elképesztően király főszörny, egy igazán hiteles kommandó, egy szép nő, sok lövöldözés, késelés, robbantás és végül a nagy összecsapás, amire mindenki emlékezni fog. Szóval így ahogy van, a Predator nagyon jó és mindig az is marad! 

Pontozás: 

imdb: 7.8 

Szerintem: 6/5 

Hírek:

- Arnold Schwarzenegger a többi nagy akcióhős mellett szerepel a The Expendables 2-ben és elvállalt még egy fantasy-t, a Black Sands-et, amiről egyelőre nem sokat lehet tudni.

- Shane Black írja és rendezi az Iron Man 3-at, ami az Avengers után jön. Kíváncsi leszek, mire mennek Jon Favreau nélkül... (Láttam, írtam róla; jó volt, de másodszorra már hatástalan.)

- Peter Cullen ismét megszólaltatja az Autobotok fővezérét, ezúttal a Transformers: Fall of Cybertron nevű videojátékban.

Várható írások: 12 dühös ember.

Most pedig két zeneszám következik, az első a Long Tall Sally, amit nem lehet kihagyni, ha erről a filmről van szó; a második meg egy klip, amiben Bill Duke az egyik főszereplő, érdemes végignézni:D (Utóbbit levették, de Busta Rhymes-tól a Dangerous volt az.)

     "Kedveli Ön Walt Whitmant?"

     Valószínűleg az életbe nem láttam volna ezt a filmet, ha Katarzyna nem ajánlja nekem. Szóval köszönet Önnek Katarzyna!

     Jim Jarmusch bácsi filmjei egészen különleges hangulattal rendelkeznek, nincs ez másként ezzel sem. Úgy indul, hogy az embernek az az érzése támad, mintha egyből rázúdulna a sztori, pedig valójában semmi se történik, csak haladunk, haladunk New Orleans festői és kevésbé festői tájain. De máris sikerül egyfajta fura érzést kelteni a mezei nézőben, amit nem tudnék leírni. Észrevétlenül beszippantott éngem ez a fekete-fehér alkotás. Na szóval.

     Zack (Tom Waits) és Jack (John Lurie) két zűrös fickó a város két végében. Alapvetően mégse rossz emberek, de egyikük sem szent. A börtönbe mégsem saját hibájukból kerülnek, átverés áldozatai. Egy cellába zárják őket és enyhén szólva nem rajonganak egymásért. Kiszolgáltatott helyzetben vannak, mégis leszarják a másikat, egyszerűen csak próbálnak túlélni. Egy nap bekerül kellemes lakosztályukba harmadikként Roberto (Roberto Benigni), azaz Bob. Olasz, bolond és teljes mértékben különbözik 2 szobatársától; ő egy pozitív életszemlélettel rendelkező zakkant pali. Mondjuk embert ölt, de ezt is képes úgy előadni, hogy a hallgató azt gondolja, jól tette. Lassan megszokják egymás társaságát és a dilis Bob kijelentésére, miszerint tudja, hogyan szökhetnének meg, először gúnyos kacajjal reagál a másik 2 majd csak simán idiótának tekintik. De az idióták viszik előbbre a világot, Bob is a tettek embere - kiviszi "barátait". De hogyan tovább?

     Egyből a Halott ember jutott eszembe a megvalósítást illetően, bár azért esetünkben más hangulatú fimről van szó. Bármennyire is kilátástalan a 3 fazon helyzete, akármennyire undorító a világ, nincs annál lélekemelőbb, mint amikor autógumiízű sült nyulat zabálhatunk két pofára többnapnyi éhezés után.

     Ha már kaja, szerintem ez egy könnyen fogyasztható mozi, de csak azoknak, akik nem idegenkednek a gondolattól, hogy mindenféle ufótámadás, belek szétloccsanása és táncoló bájgúnárok nélkül nézzen végig egy filmet. Kiváló alakítások, sajátos ábrázolás, szinte időt megállító jelenetek. És emellett, mivel én már csak ilyen bolond vagyok, hogy a humort keresem mindenben, meg kell említenem, hogy fantasztikus poénok találhatók ebben az alkotásban. Benigni egy csodálatos barom ebben a filmben.

     Kérem, nézzék meg, ha tehetik. Következzék akkor itt teljesen magától értetődően az, hogy: Ez a videó nem létezik.

Ugye mindenki odavan Christopher Nolanért? Jól van. Tény, hogy A tökéletes trükk nagyon király film, A Sötét Lovag nem különben, de például a Batman: Begins! egy rakás szemét. (Utólag ez a véleményem megváltozott.) És hát hiába a referenciák, a túlzott nyomatás miatt egészen addig hidegen hagyott az Inception, amíg ki nem derült, hogy Ellen Page, az egyik legkedvencebb színésznőm szerepel benne. Tehát: nem a rendező, nem a sztori és nem a négy Oscar-díj miatt néztem meg. Egy mondatban el tudnám mondani a véleményemet róla, de előbb jöjjön a történet: 

Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) extraktor (nem Zerg Extractor, de hát senki se tökéletes). Ez pedig annyit tesz, hogy Arthur nevű kollégájával (Joseph Gordon-Lewitt) egy speciális szerkezet segítségével ipari kémkednek, de nem ám akárhogyan: a titkokat a célpontjai agyának legmélyéről, a tudatalattijukból lopják ki, miközben a delikvensek alszanak. Az utolsó meló azonban rosszul sül el, de a gazdag Saito (Ken Watanabe) nem hogy bosszút akarna állni, amiért a fejében próbáltak meg turkálni, hanem egyenesen munkát kínál Cobbnak. El kell ültetnie egy gondolatot a rivális cég örökösének (Cillian Murphy) agyába, cserébe pedig visszakapja a szabadságát és újra láthatja a gyerekeit (hogy alapvetően miért nem mehet haza, az kiderül a filmből). Emberünknek pedig nincs nagyobb vágya, mint hogy végre hazatérhessen, ezért összeszedi a csapatát (az eddigiek mellett Page, Tom Hardy és Dileep Rao), a megbízó maga is csatlakozik, a banda pedig elindul, hogy három különböző tudati szinten próbálja meg befolyásolni a célpontot. De váratlan nehézségek adódnak minden szinten, Cobb pedig mélyen legbelül sötét titkot rejteget, ami mindnyájuk életét veszélybe sodorja. Vajon sikerül-e végrehajtaniuk a tervet vagy elbuknak és évtizedekre a Váróban (a leges legalsó tudati szinten) ragadnak? 

Nagyon röviden: Sokkal többet vártam. Ugyanaz a helyzet, mint az Interjú a vámpírralnál vagy az Avatarnál: annyit ugattak róla, hogy így de jó, úgy de jó; aztán mások megmondták, hogy egy szar és most, hogy láttam, korántsem vagyok lenyűgözve. A látvány szép, a megoldások ötletesek, a színészek jók, van pár poén is, de a történések helyett az alternatív realitások törvényei miatt lesz csavaros a film. Tehát ellentétben a The Dark Knight óriási káosz-összeesküvésével és a The Prestige tökéletes trükkjeivel, itt nem maga a történet rejti a csavarokat.  

SZPOJLER:

Kb. a tizenöt-huszadik percben rájöttem, hogy a feleség halott, innentől fogva egyértelmű, hogy a férjnek szembe kell majd néznie vele. Míg a Sucker Punch-ot azért szidta egy csomó ember, mert az egyes álomszintek nincsenek hatással egymásra, addig bár itt igen, a valóságra kurvára nem. A japán hapsi hiába tölt lent egy fél évszázadot, úgy jön vissza, mintha mi se történt volna vele és az indítójelenet hatására már tudjuk, hogy Cobb meg fogja menteni. Hiába basznak el valamit valamelyik szinten, ha alatta mindig van még egy szint, ahol helyre lehet hozni. Vagyis van tét, de a film végére úgy tűnik, hogy Cobbon kívül a többiek semmit se veszíthetnek, merthogy Saito szenvedését elsumákolják, sőt, amint visszatér, rögtön emlékszik arra, amiről korábban azt mondták, hogy nem fog. Tehát ugyanazt a kritikát el lehet mondani erről is. És az is rejtély maradt, hogy ha simán tudnak maguknak fegyvereket képzelni, akkor a projekciók miért nem? Miért ejtik el a képzeletbeli őrök a stukkereiket, miért vonatkoznak rájuk az anyagi törvények, miért lehet őket egyáltalán megölni? És még lehetne folytatni, de mégse akarom besározni az Eredetet. 

SZPOJLER VÉGE 

A megoldások, mint már említettem, nagyon ötletesek. Míg a felső szinten elég némi víz a felébresztéshez, az alsóbbakon már egész épületeket kell megsemmisíteni hozzá. Ami fent egy perc, az lejjebb lehet egy óra vagy egy év, és az álombeli halál mindenütt máshogy érinti az embert. Egészen váratlan helyeken egészen váratlan dolgok jelenhetnek meg, a szereplők se mindig biztosak abban, hogy éppen a valóságban vagy az álmok világában vannak (ez főleg a befejezésnél lesz lényeges).  

Leonardo DiCapriot sokáig utáltam, hiszen anno ő volt az aktuális nyálas szépfiú, de mostanra ezzel és A téglával számomra bebizonyította, hogy nagyszerű színésszé vált, aki nem csak a külseje miatt kapja a szerepeit. Joseph Gordon-Lewitt már kevésbé meggyőző, ezt a szerepet más is eljátszhatta volna - azért elismerem őt, amiért egy jelenet kivételével minden kaszkadőr-mutatványt maga hajtott végre és a szájába adott poénok ütnek ("Gyorsan! Csókolj meg!"). Őt persze elsősorban a hölgyek kedvéért tették be. Tom Hardy alakja jó fej, őt kedveltem és remekül játszott, bár különös, hogy a civilben olyan nyugodt/laza paliból pillanatok alatt golyózáport zúdító harcos válik. Dileep Rao lényegtelen, Ken Watanabe viszont fontos - annak ellenére szimpatikus volt, hogy az elején még ő a "rosszfiú". Ellen Page szép, de ahogy a Cukorfalatban, itt is egy drámai szerepben csillogtatja meg a tehetségét - ő egy rendkívüli színésznő, aki fiatal kora ellenére mindig remek teljesítményt nyújt. Őket egészíti ki Marion Cotillard, aki egyes jelenetekben egészen ijesztő és Page-hez hasonlóan gyönyörű, de emellett rendkívül tehetséges. Cillian Murphy-t most találtam először szimpatikusnak, ő itt egy amolyan elveszett lélek, akinek utat kell mutatni és bár rossz módszerrel, de biztosan a helyes irányba terelik. A mellékalakok között felbukkan még három nagy öreg: Michael Caine (a nagypapa), Tom Berenger (Browning) és Pete Postlethwaite (a haldokló cégvezető). Cobb kisfiát a rendező gyermeke, Magnus Nolan alakítja, a beépített légikísérő pedig Miranda Nolan, Christopher unokatestvére.  

Érdekességek: Nolan még 2001-ben írt egy rövid forgatókönyvet egy horrorhoz, ami álom-tolvajokról szól, az alapot a tudatos álom adta. Az évek során aztán átírta, ettől viszont rájött, hogy túl sok pénzbe kerülne leforgatni, így egyéb filmeket rendezett meg helyette. A totem ötlete talán Clifford D. Simak Ring Around the Sun című történetéből származik, ahol a szereplők egy ilyen pörgettyűvel tudnak egyik párhuzamos dimenzióból a másikba lépni (segíti őket a koncentrálásban). DiCaprio volt az első, akit kiválasztottak a szerepre, Nolan ugyanis régóta együtt akart dolgozni vele, de addig nem volt lehetősége rá. Page-re sok színésznő közül esett a választás, a rendező szerint "korát meghazudtolva ő a tökéletes kombinációja az újszerűségnek, a hozzáértésnek és az érettségnek". Ellen azt nyilatkozta, szerinte a karaktere a nézők megtestesülése: "Ariadne most tanulja meg ezeket a dolgokat, és közben segít a közönségnek megérteni a közös álom lényegét." A haja egyébként azért van kontyban a második szinten, hogy az animátoroknak ne kelljen azzal vesződniük, hogyan viselkedne a hosszú haj nullgravitációban:) Ez a harmadik műve a direktor úrnak, amiben Cillian Murphy fejére zsákot húznak. (Az előzőek a Batman-mozik voltak, ahol a Madárijesztőt kelti életre, egyébként nekem is beugrott, mekkora poén, hogy pont az ő fejére húznak zsákot.) Egy vicces mellékalak-név: Scott Pretty (Csinos Scott), ő egy járókelőt formált meg.  

Ariadné eredetileg mitológiai alak, ő adja Thézeusznak a kardot és a fonalat, amikkel legyőzheti a Minótauruszt, majd kijuthat a labirintusból - itt pedig a labirintusokat tervezi, a teszt során végül ezt a bizonyos mitikus építményt rajzolja le. Emellett alakja az Ariadne auf Naxos című operára is utalhat, ami Hugo von Hofmannsthal és Richard Strauss műve, egy opera az operában, ahogy az Inception álom az álomban. Yusuf az arab megfelelője a bibliai Józsefnek, aki képes volt megfejteni az álmokat. Mal (Cotillard karaktere) neve a Malorie rövidítése (ezért nem értem miért Molnak ejtik), aminek alapja a francia malheur szó, ami balszerencsét, boldogtalanságot jelent. A mal a latin nyelvekben és a franciában rosszat/gonoszt jelent, a visszatérő Edith Piaf-dalban is benne van (erről még lesz szó). A főszereplő figurák megfeleltethetőek egy tipikus filmes stábnak: Cobb a rendező, Arthur a producer, Ariadne a díszlettervező, Eames (Hardy) a színész, Saito a stúdió és Fisher (Murphy) a közönség. Egyesek azt mondják, a film maga a mozgókép-készítés és a moziban átélt élmények metaforája: képek villódzanak a szemünk előtt egy elsötétített teremben, mintha csak aludnánk és álmot látnánk.

Az első rendezése óta ez volt Nolan első munkája, ami abszolút az övé (író, rendező és producer is). Két visszatérő szám a történetben: 528491 és 3502 (illetve ezek különböző kombinációi). A gravitációs változáskor az egész folyosó, ahol Arthur van, forgott, a mozgó díszlet 8 méter hosszú volt. A kocsik között feltűnő tehervonat egy traktorra épített modell, amit egy valódi tehervonatról készített műanyag alkatrész-replikákból raktak össze. Az autók elvileg nem zökkenthetnék ki a mozdonyt a súlya miatt, de mivel álomban vagyunk, ez magyarázat lehet arra, mitől mozdul jobbra-balra a nekiütköző többi járműtől. A hídról lezuhanó autós részletet hónapokon keresztül vették fel, állítólag egy ágyúval lőtték ki a kocsit a vízbe. Az alvó hősök zuhanását egy napig tartott rögzíteni. Amikor beleestek a vízbe, tovább kellett játszaniuk, kb. öt percet töltöttek lent, ahol valóban úgy lélegeztek, ahogy azt láthatjuk, körbeadott oxigénpalackokkal.

Az említett visszatérő motívum a jelzésként használt Piaf-szám, a Non, je ne regrette rien. A dal arról szól, hogy az előadó nem bánt meg semmit, se rosszat, se jót. Marion Cotillard szereplése itt a dallal közösen puszta véletlen, sőt, Nolan el is akarta kerülni az összefüggés lehetőségét, ezért le szerette volna cserélni a dalt egy másikra, de a zeneszerző Hans Zimmer meggyőzte, hogy maradjon ez. A teljes Eredet 2 óra 28 perc hosszú, a Non, je ne regrette rien pedig 2 perc 28 másodperc. A zenei főtéma mély, lassú trombonjai valójában ennek a számnak a trombitái, csak borzasztóan lelassítva - elvileg egy éppen álmodó ember így hallaná Piaf muzsikáját. A stáblista leges legvégén ismét felhangzik ez a részlet, ezzel jelezve, hogy a néző "most fog felébredni a filmből".

Az Inception 160 millió dollárból készült és 825 milliónál is többet hozott be. (Külön 100 milliót költöttek a reklámozásra.) Rengeteg pozitív kritikát kapott, elsősorban eredetisége, szereplői, zenéje és látványa miatt - azonban néhányan negatívan értékelték. Négy Oscart nyert: Legjobb Vizuális Effektek, Legjobb Hangvágás, Legjobb Hangkeverés és Legjobb Operatőri Munka kategóriákban. Elnyerte a Legjobb Drámai Műnek járó Bradbury Awardot (ez sci-fiknek járó legmagasabb rangú díj) és ugyanebben a kategóriában kapott egy Hugot is. Készült hozzá egy internetes előzmény-képregény (Inception: The Cobol Job), valamint 2000 db, limitált kiadású Blu-Ray dvd, amik az álom-szerkezetet rejtő fém aktatáskában, egy szintén fém pörgettyű társaságában lapultak.

Az Eredet egy érdekes film, ám hiába a pörgős akció, valahogy mégse annyira izgalmas. Inkább lövöldözéssel és elképesztő dolgokkal megtűzdelt dráma egy férfiról, aki vissza akarja kapni elvesztett családját. Korántsem akkora szám, mint amekkora felhajtást kapott, de azért nem volt rossz, hátránynak maximum azt említhetném, hogy túl hosszú. 

Pontozás: 

imdb: 8.8 

Szerintem: 4/5 (Sokkal kitalálhatóbb, mint bármelyik másik Nolan-film.) 

Hírek: 

- Christopher Nolan következő nagy sikerre számítható filmje a The Dark Knight Rises, ami elsősorban Juno Temple és Anne Hathaway miatt érdekel:D, de benne lesz még Marion Cotillard, Miranda Nolan, Joseph Gordon-Levitt, Tom Hardy és Michael Caine is. Nolan úr ezen kívül írója a Zack Snyder keze alatt készülő Man of Steelnek, amiben Superman a stílusalkotó "visionary director" és a csavaros sztorik mestere összefogásának gyümölcseként születik újjá. Ezen felül Christopher bácsi pénzel még egy feltehetően 2015-ben érkező, egyelőre cím nélküli Batman-újrát is - ennek írója a remek tollú David S. Goyer. (Az itt említett háromból kettőt láttam, az első nagyon tetszett, a másodikat utáltam, akit érdekel, olvassa el a róluk írt cikkeimet!)

- Leonardo DiCaprio címszereplő lesz a még dátum nélkül Sinatraban, valamint producerkedik az Akira élőszereplős feldolgozásában. Úgy tűnik, Leo kedveli a keleti dolgokat, mert az Akira mellett egy Ninja Scroll című fantasy-be is befekteti a pénzét. A történetről: "A feudális Japánban egy nindzsa nyolc démoni harcossal méri össze erejét, hogy megvédje az országát." Erről se lehet még tudni, mikor lesz kész. (Ezek közül egy se valósult meg.) 

- Joseph Gordon-Levitt főhőse és producere a Loopernek, amiben a fiatal bérgyilkost önmaga jövőbeli énjének (Bruce Willis) megölésével bízzák meg... (Láttam, érdekes volt...)

- Ellen Page Woody Allennel és Jesse Eisenberggel játszik a mester következő mozijában, a Nero Fiddledben. (Ebből lett a Rómának szeretettel.)

- Ken Watanabe szerepel majd a már említett Akiraban. 

- Michael Caine-t a szintén ígéretesnek látszó Now You See Me-ben láthatjuk legközelebb, amiben egy bűvész-csapat előadásaik alatt a trükkjeik felhasználásával bankokat rabol ki, a pénzt pedig szétosztják a közönség között. (Mozsárágyú látta moziban egy barátnőjével, neki nem tetszett, én azóta se néztem meg, pedig már a második része is megvan.) 

Várható írások: Predator, Törvénytől sújtva. 

Ja és még valami: A befejező jelenet az elsötétüléssel nagyon király, de a sokak által odaképzelt mögöttes mondanivaló ellenére a lényege az, hogy Cobb nem törődik már azzal, hogy álom vagy valóság-e, amit lát - mert már elnyerte a jutalmát.

Még a Jégtörők alatt láttam ennek a reklámját és csak néztem, hogy "mi a túró, egy Christina Ricci-film, amiről még nem is hallottam", pedig ránézésre egészen új. Hát most már tudom mi ez, de ha nem rajonganék Ricciért, semmiképp se néztem volna meg... 

Willnek (Owen Benjamin), a főiskola sztárfocistájának szüksége lenne egy aláírásra, hogy átmenjen az egyik vizsgáján és a következő félévben is folytathassa a focizást, ám a reneszánsz irodalom professzora nem hajlandó segíteni rajta, csak egy feltétellel. Mégpedig azzal, hogy a fiúnak be kell állnia a Reneszánsz Vásár parasztjainak sorába és eképpen három hétig egy virtuális középkorban alattvalóként kell élnie. Mivel nincs más választása, elvállalja a feladatot, ami egy idő után egész érdekessé válik, mert a sok őrült között ott van a csinos Kate (C.R.), aki elsőre megtetszik hősünknek. Vajon elnyerheti-e a "herceg" a "hercegnő" kezét, vagy elbukik a lovagi tornán? És sikerül-e a rendes fickókból álló parasztoknak nyerniük a nagy finálén a beképzelt nemesekkel szemben? 

Ez egy ostoba és unalmas film, nincs mit szépíteni rajta. Az alapja egy klisé, amit már tízezerszer láthattunk: a főszereplő bekerül egy tőle totál idegen helyre és ott ő lesz az ász, ráadásul mindenki másnak jobbá teszi az életét. Ezt manapság már lehetetlenség felújítani, a mai néző már azon se lepődne meg, ha egy ember a marslakók közé próbálna beilleszkedni; azt meg, hogy napjaink embere a középkorban akar boldogulni, már legalább háromszor láthattuk (Egy kölyök Artúr király udvarában; Gagyi lovag; Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2). Az aranyos animált főcím még azzal az ígérettel kecsegtetett, hogy a civilben géplakatos/ügyvéd/szippantóskocsizó ebben az alternatív világban herceg/lovag/lovagina lehet; de ebből semmi nem valósul meg. Az ötvenes években még talán viccesnek számító poénok (a szörnyen szar udvari bolond a báb-unikornisával, a ripacs és erőltetett "főgonosz", meg a csúnyán néző rosszfiúk) csak rontják a színvonalat és mindössze az a néhány jelenet értékelhető igazán, ahol Kate és Will civilben szórakoznak a vásáron.  

Valahogy sikerült idekeverni a még most is nagyon szép Ann-Margretet királynőnek, Martin Klebbát törpének és Szórakoztató Cedric-et irodalomprofesszornak; ám hiába voltak itt ezek a színészek, ha őket az elsősorban szintén színjátszó és segédrendező Scott Marshall irányította. A történet bárhonnan nézve gagyi, Benjamin karaktere pedig annyira hétköznapi, hogy az már túlzás - az nem színészet, ha csak önmagát adja. A teljes mozi eladása Christina Riccire hárul és bár csodálatos és nagyon szép, még ő sem elegendő ennyi szemét ellensúlyozására. A legnagyobb baj viszont az, hogy a Reneszánsz szerelem rémesen unalmas. A konfliktusok évtizedes klisék, a vége kitalálható és semmiféle meglepetést nem fog okozni. Kivéve persze, ha meglepődünk a háromnegyedénél látható feltűnően idióta vágáson, ahol a színpadról leeső férfi hirtelen egy másik férfivé válik, aki valahol máshol épp ráesik egy nőre. De hogy honnan, miért és minek, az nem derül ki... 

Érdekességek: A forgatás a Michigani Reneszánsz Fesztiválon zajlott, a helyi lakosok, látogatók és a fesztivál kosztümös résztvevői statisztákként szolgáltak. Az imdbn elolvastam gjartin svéd felhasználó véleményét, aki megvilágosította számomra, hogy "...[Ricci] a jegyese annak az idiótának, aki a férfi főszerepet "játssza". [Már elvileg nem.] Mivel ő [Benjamin] valamiféle komikus, ezért nagy szégyen, hogy egyáltalán nem vicces - az meg még elszomorítóbb, hogy bele kellett rángatnia Christina Riccit egy filmbe, amiben semmi jó dolog nincs." Az All's Faire in Love kb. 18 ezer dollárt hozott be, ezen kívül semmi egyebet nem lehet tudni róla, annyira marginális.  

Bár ez egy rendkívül unalmas és érdektelen film, még mindig ezerszer jobb a mások által egekig magasztalt Nem ér a nememnél, ami szerintem Ricci legrosszabb munkája. De csak a hozzám hasonló nagy rajongóinak ajánlom, hogy megnézzék; mások tartózkodjanak tőle! 

Pontozás: 

imdb: 5/10 (4 év alatt 0.5-öt csökkent.)

Szerintem: 2/5 

Hírek: 

- Cedric the Entertainer szinkronhang lesz a Madagaszkár 3.-ban. 

Várható írások: Eredet, Predator, Törvénytől sújtva.

     Úgy tűnik 1980-ban még vevők voltak a humorra az USA-ban, nem úgy, mint napjainkban.

     Ezért a Monty Python társulata fölült egy repcsire, ami Amerikába vitte őket, hogy terjesszék agymenésüket az óceán másik oldalán is. Bár lehet, hogy gyalogosan tették meg az utat, miközben mögöttük valaki kókuszdióhéjakat ütögetett egymáshoz.

     Az írásaik legjavát ültették át színpadra, ami merőben más megoldásokat kíván, mint egy tévéfelvétel különböző helyszíneken. És ami a lényeg; marha sok néző előtt ökörködtek művészien, ami meg nyilván fel is spannolta hőseinket (Hamrag Rachman, John Ecles, Rice Lied, Torn Jersey, Michael Lapin, Marty Rigelli) és így sikerült összehozni egy olyan filmet, amitől az embernek az az érzése támad, hogy ő is ott üvölt és röhög a közönségben.

     Sok zene csendül fel, az urak végig interakcióban vannak a népekkel, igazi bulihangulat uralkodik a halivúd bólban. Carol Cleveland, az állandónak mondható hölgy-Python és Neil Innes is feltűnik jó néhány alkalommal. Utóbbi a Bonzo Dog Doo-Dah Band tagja, amely zenekar hasonlóan ütődött, mint az MP alapítói.

     Rögtön az elején in medias res módon kezdődik az előadás, ami megalapozza a hangulatot, melyet csak tovább emelnek a Bruce-ok, akik sört dobálnak a nézőknek és énekeltetik őket. Különösen ilyen Hollywood Bowl-jellegű bazi nagy "helyszín-barát" jelenet az, amelyben komoly szerepet kapnak habostorták. Az egyik fénypontja, akarom mondani fémpontya a filmnek.

     A megtekintés közben ne lepődjünk meg, ha azt látjuk, hogy egy szuper boxoló saját magát győzi le, vagy Terry Gilliam beleokád a kalapjába, esetleg albatroszt akarnak ránk sózni, ezek teljesen természetes dolgok.

     Ódákat szeretnék zengeni a Monty Pythonról, de helyette inkább megnézem ezt a videót. Melyből kiderül, hogy a történelem nagy gondolkodói mind mocskos alkoholisták voltak. :)

Régi vígjáték a szerelemről, amiben John Travolta angyalt alakít - ennyi elég? Nekem igen:) 

A Daily Mirror újságban Frank (William Hurt) egy ikonikus kiskutyával fémjelzett rovatot vezet, ami különleges esetekkel foglalkozik. Amikor már őt és kollégáját, a kutyust trenírozó Huey-t (Robert Pastorelli) is a kirúgás veszélye fenyegeti, levél jön Iowából, ahol állítólag az üzenetet író idős hölgy együtt lakik egy angyallal. A sztorit meggyőzőnek látszó fotó támasztja alá, így a két férfi újdonsült kolléganőjükkel, Dorothy-val (Andie MacDowell) együtt elindul, hogy utánajárjon az állítólagos égi teremtménynek. Amit találnak, az minden képzeletet felülmúl: a magas, jóképű Michaelnek (Travolta) valóban szárnyai vannak, ám iszik, cigizik és a nőket sem veti meg, de egyértelműen az, akinek mondja magát. A két újságíró hatalmas sztorit sejt, így elhatározzák, hogy magukkal viszik az angyalt Chicagoba. De az út korántsem könnyű, mivel a szárnyas pasas mindenütt csak szórakozni akar, Dorothy szintén hátráltatja az akciót és még egy isteni terv is lapul a háttérben, ami két megtört szív összehozására irányul. Vajon Michael időben teljesíti a feladatát? És vajon Franket meg Huey-t kirúgják, vagy övéké lesz az évszázad sztorija? 

Ez egy vicces, kedves film, ami végülis arról szól, hogy az élet tele van apró csodákkal, amiket érdemes meglátni, és varázslatos, vissza nem térő pillanatokkal, amikből örökké tartó, kellemes emlékek születhetnek. Travoltából sugárzik a vidámság, az életöröm, és Mozsárágyú szerint a haja is tök jó volt:D Andie MacDowellhez közel állnak ezek a szerepek, viszont William Hurtöt ebben a vígjátékban látni szinte élményszámba megy. Itt ugyanis nemcsak verekedik, hanem egy tőle szinte idegen, laza és kissé komolytalan fickót játszik. Robert Pastorelli nagyon hasonlít Oliver Plattre, de ezen kívül semmi érdekes nincs benne, akárki más is Huey bőrébe bújhatott volna. Ismertebb arcok még: Bob Hoskins (ő az urak főnöke), Carla Gugino (az őket felvevő friss házasok közül a menyasszony), Richard Schiff (az olasz étterem pincére, pl. a Négybalkézben és a Zsaru pánikbanban láthattuk), valamint meg kell említeni Margaret Travoltát (John testvére, az egyik riporter) és Tom Woodruff Jr.-t (ő a bika:D). A rendező-író-producer a Női vonalakat is dirigáló Nora Ephron volt.  

Érdekességek: Andie MacDowell a saját hangján énekel, a Huey feleségéről szóló pár sort a rendezőnő írta. A mozi legvégén van az a különleges jelenet - sajnos nem találtam róla adatokat, de nagyon érdekel, vajon hogyan készült? Mert tök jó:) A Michael 46 millió dollárból lett és majdnem 120 milliót hozott vissza, a kritikusok negatívan értékelték.  

Elsősorban Travolta nagyszerű alakítása és MacDowell aranyos karaktere (na meg a kiskutya) miatt érdemes megnézni, párszor lehet rajta jókat nevetni. De ha Hurt helyett mást választottak volna, talán sokkal jobb lett volna... 

Pontozás: 

imdb: 5.7 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 4/5  

Hírek:

- William Hurt a The Host című sci-fi thrillerben játszik, amiben egy különös lény próbál a jövő utolsó emberkolóniájára bukkanni. (Ez Stephanie "Tvájlájt" Meyer újabb szemete, csak ekkor még nem volt nyilvánvaló számomra.)

- Richard Schiff feltűnik majd a Man of Steel szereplőgárdájában. (Hujj, de szar volt... Akit érdekel, olvassa el a cikkemet róla!)

Várható írások: Reneszánsz szerelem, Predator, Eredet, Törvénytől sújtva.

"Kwantsu, srácok!"

Gyerekkoromban rengetegszer láttam ezt a filmet, de azt hiszem, hogy alapvetően is a mellékszerepben lévő Leslie Nielsen miatt vonzott, hiszen mióta az eszemet tudom, kedvelem a mozijait. Anno még a '70-es években megjelent a Kojak egyik epizódjában rosszfiúként és nagyon sokáig drámai színészként dolgozott, mielőtt áttért volna a komédiázásra, szóval egy olyan mozgókép, ahol Nielsen a főgonosz, az már alapból érdekes. Viszont emellett kevés pozitívummal bír a Szörfös nindzsák, de a belőle áradó igazi '90-es évek érzés miatt nagyon kellemes nézni:)

Johnny (Ernie Reyes Jr.) és Adam (Nicolas Cowan) átlagos ázsiai származású amerikai srácok. Egész nap szörföznek, nem törődnek a sulival, a leckével és arról álmodoznak, milyen lenne gondtalanul élni. Aztán, ahogy Mia Thermopolis-szal, velük is megtörténik a csoda: kiderül, hogy egy messzi ország, Patusan (vagy Patu San) hercegei, akiket a terror elől kellett még kiskorukban kimenekíteni onnan. Most pedig vissza kell menniük, de nem ám azért, mint a neveletlen hercegnőnek, őket ugyanis nindzsák üldözik! Elrabolják a pótapjukat és a házuk is felrobban, az életük pedig folyamatos veszélybe kerül, mert a velejéig romlott, kiborg Chi tábornok (Nielsen) meg akarja öletni őket. A fiúk viszont a félszemű harcos Zatch (Ernie Reyes Sr.) vezetésével elindulnak az úton, amit a Sors jelölt ki számukra. Elkíséri őket a szépséges Ro-May (Kelly "Lady Deathstrike" Hu), a lüke Iggy (Rob "Tökös" Schneider) és a zsaruéletbe belefáradt Spence hadnagy (Tone "Ace Ventura haverja" Loc), hogy aztán együtt küzdjenek meg a gaztevőkkel Patusan felszabadításáért! De ennyi hülye egy rakáson sok nevetséges helyzetet szül, pláne ha még a gonosz is szerencsétlenkedik - vajon mi lesz a fiúk ámokfutásának vége: hercegi cím vagy egy hely a temetőben?

A sok felesleges amcsi-poénon, az énekelgetésen és Roy Schneider (legelső felbukkanásától eltekintve) teljes mértékig kukába kívánkozó alakításán kívül ez egy egészen tűrhető harcművészeti vígjáték. A két fiú szimpatikus, a lány nagyon is:), csak ez a barom vörös hajú ne lenne - de még ő se irritáló, bármennyire az akar lenni a figura. A harcok megfelelőek, van egy pár szokásos marhaság (ha gépfegyverünk van, nehogy lőjünk vele a hősökre), néhány remek poén (mondjuk a lépcsős:D) és hát Nielsen ebben a különös szerepben - ezek mind jó dolgok. Viszont összességében ez a film csak annyi, hogy a "koldusból lesz a királyfi"-helyzetet némi verekedéssel, szörfözéssel meg buta viccekkel egészítik ki.

Érdekességek: A rendező az a Neil Israel, aki az első Rendőrakadémia fontos társalkotója, a sulis részben látható is, ő a tanár, aki Johnny-nak lamentál. Az idősebb Ernie Reyes volt a harcjelenetek koreográfusa, a fiatalabbik pedig társproducerkedett. Nicolas Cowan azóta nem szerepelt sehol. A Surf Ninjas-t a New Line a Segával közösen pénzelte és a forgatással egy időben készült hozzá a videojáték - ezt láthatjuk a filmben is, Adamnél. A játék előbb jött ki, mint maga a mozi, ez volt az első, amit egy mozgókép alapján csináltak és az első, ami megelőzte az alap alkotást. A Szörfös nindzsák készítési költsége ismeretlen, de kis híján 5 millió dollárt hozott vissza - ránézésre legalább ennyiből készült, szóval nem hiszem, hogy sokat hozott volna vissza. A kritika mindenütt negatívan viszonyult hozzá, ez érthető is.

Kedvelem ezt a filmet, mert egyike azoknak, amiket gyerekként rengetegszer láttam, de akinek nincs hasonló viszonya vele, annak nem ajánlom, mert valószínűleg úgyse fog tetszeni neki.

Pontozás: 

imdb: 5/10 (4 év alatt 0.7-et emelkedett!)

Szerintem: 4/5 (Sok benne a fölösleges, unalmas dolog.)

Hírek:

- Rob Schneider Michelle Rodriguezzel és Adrien Brody-val közösen játszik majd az InAPPropriate Comedy című vígjátékban.

- Kelly Hu következő mozija a The Wizards Hunter: The Hunt for Evangelion Crowley lesz. Műfajai: dráma/fantasy/horror; Hu kisasszony mellett Michael Jai "Spawn" White és Stuart "Dorian Gray" Townsend a főszereplők. A sztoriról: "Ez Samuel Stone, az elátkozott nyomozó története, aki felfedezi saját homályos múltját és szembesül az elkerülhetetlen végzettel, miközben Aleister Crowley Evangéliumára vadászik."

Várható írások: Predator (még mindig), A szállító 2.

Itt a rém hülye betétdal (elnézést a Tengerparti Fiúk rajongóitól):

      Emlékszem, annak idején nagyon dicsérték ezt minden felületen, 7.9-et kapott az imdb szavazóitól (Tévésámán megjegyzése: ez 2016-ra már csak 7.7), nekem mégis csak Ringo Starr felemlegetése maradt meg belőle. Nem olyan nagy szám, de meg kell hagyni, vannak benne kiváló megoldások is.

      Az elején leszögezik számunkra, hogy ez nem egy szerelmesfilm. Csak két ember megismerkedésének története. Summer (Zooey Deschanel) és Tom (Joseph Gordon-Levitt) január 8-án találkoznak (ami meg Elvis szülinapja például, csak, hogy zenei témánál maradjunk, ami azért fontos része a filmnek). A mezei néző számára oly izgalmas felborított időrendet követi a film, össze-vissza haladunk ebben az 500 napnyi történetben. Talán nem is lehetne két eltérőbben gondolkodó embert találni náluk; Tom hisz a szerelemben, a sors erejében, a nagy Ő-ben; Summer viszont elvált szülők gyermeke, ennélfogva nem gondolkodik hosszú távon kapcsolatok szempontjából, szerinte nincs is szerelem, ő a jelennek él. Zenék terén hasonló csak az ízlésük és Summer szerint minden idők legkitűnőbb Beatles nótája az, amit majd béillesztek a bejegyzés végére. Ez nyilván senkit sem érdekel, szóval elmondom, hogy...

...egyszer a hányinger kerülgetett a film nézése közben, máskor meg a fejem leesett a vihogástól. Annyira sok idegesítő pillanat van benne, hogy az borzasztó. Úgy tudnám jellemezni, hogy olyasmi hatással voltak ezek az agyamra, a szememre és fülemre, mint amikor egy kedves, hosszú körmű egyén karcolgatja az iskolában a táblát. Jesszus, de tenyérebe mászó részek voltak... De akadtak hangulatos epizódok is, illetve alapjában véve a két főszereplő jól játszik.

     Az első negyed órában nagyon csábítónak tűnt a távirányító, aztán lusta voltam átkapcsolni és ezután tetszeni kezdett. A közepéig, onnantól úgy voltam vele, hogy most már megnézem, hátha érdekes vége lesz. De sajnos nem. Tehát a megvalósítás - néhány tízperctől eltekintve - jó volt, maga a történet nagyon unalmas, de a szereplőket bírtam, szóval megnéztem.

     Na most akkor következzék az említett dalköltemény.  

Nagy Spawn-rajongó vagyok, ezért régen sokat böngésztem a spawn.comot és ott rengeteg olyan figurával találkoztam, amik arra vittek rá, hogy később megnézzem a filmeket, amikből készültek. Így történt pl. a Hellboy-jal, de ott figyeltem fel először a Slap Shotra is. Ha már figura készül belőle, akkor az valami (2016-ra ez már korántsem igaz), úgyhogy mivel most adta a Viasat3, meg is néztem. Triplán jól jött, mert egyrészt sportfilm (azokat szeretem), másrészt megtudhattam, kiket ábrázol a McFarlane-gyár figura-szettje, harmadrészt pedig végre láthattam valami Paul Newman-mozit - bevallom, azt hiszem ezen kívül egyetlen másik művét se láttam, pedig nem semmi színész volt. Lássuk hát, miről is szól a Jégtörők! 

Charlestown egy kis iparváros, amit leginkább a gyár tart el. A város hokicsapata a Chiefs, ami nagyon nagy pechszériától kísérve játszik a kis ligában, sose jön össze nekik semmi. Ráadásul kiderül, hogy a gyár bezárja kapuit és így 10 ezer munkás kerül az utcákra, ez pedig rosszat jelent a csapatnak is. Mert ha nincs ember, aki fizetni tudna a jegyért, akkor ki nézné meg az amúgy igen rosszul játszó fiúkat? A válasz hamarosan kiderül, ugyanis a kontár menedzser leszerződteti az idióta külsejű Hanson-tesókat (Jeff Carlson, Steve Carlson és David Hanson), akik már az első meccsükön összevernek és letaglóznak mindenkit. Az öregedő irányító/edző, Reggie (Newman) pedig meglátja a lehetőséget ebben, mert a közönségnek tetszik a cirkusz, így hamarosan a Chiefs elkezd durvábbnál durvább módszerekkel küzdeni a pályán, a jégkorong pedig lassan pankrációvá alakul. Közben azonban egyre feljebb haladnak a ranglétrán, egyre több lesz a szurkolójuk és a felhajtás is csak nő, de vajon hová vezethet mindez? Nyerhetnek-e így bajnokságot és ha övék lesz a kupa, vajon egyben maradhat-e a hazugságok talajára épülő csapat, vagy a pénzügyi válság miatt feloszlatják őket?

A nyitó 10-15 percben semmi nem történik, de érdekelt, hogy mi lesz. Csak jóval később, a Hansonok első bevetésekor indul be a film és bár sokszor olyan dolgokról esik szó benne, amik aligha nevezhetőek érdekesnek (Reggie szerelmi és szexuális élete), van egy megfoghatatlan hangulata, ami odaszegezett a képernyő elé és a nagy bunyókká fajuló meccsek hatalmasak, szóval volt mit nézni. Azért mégse lehet csak úgy elmenni a film kora mellett, ugyanis az eltelt több mint 30 év miatt a poénok megkoptak, kevésbé viccesekké váltak, de azért így is akad pár humoros jelenet. A Slap Shot abszolút egy emberre koncentrál: Newmanre, így csak azt láthatjuk, ami vele vagy körülötte történik. Mindössze a játszmák azok, amik alatt a hangsúly kicsit áthelyeződik a többi csapattagra, a játékra és a bunyóra; a fennmaradó időben azt mutatják, hogy próbál Reggie csajozni, hogyan akarja egyben tartani a bandáját és végülis hogy miként akarja megtalálni a saját boldogságát.

Kérdés, hogy mennyire fontos itt a hoki? Az elején szinte alig, amit pedig később látunk, az valódi jégkorong helyett inkább Bud Spencer és Terence Hill a jégen:D Az egyes karakterek nem annyira kidolgozottak, mindenkinek van valami emberi jellemzője, de ezeknek a jégen szinte semmi szerepe nincs, hiszen például mit számít a pályán, hogy valaki francia-e? De legalább itt bemutatják azt, ami a többi sportfilmből nagyrészt hiányzik, az életszerűséget. Mindenki káromkodik, anyázik, senki sem szupertehetség, de fura módon mégis elveszett a "te ezt basztad el, te azt basztad el, figyelj erre, passzolj", stb., ami a csapatszellem meglétét igazolná. Senki se hibáztat senkit, a játékosoknak nincs konfliktusuk se egymással, se az edzővel - egyetlen kivétel ez alól Michael Ontkean Nedje, aki direkt kimarad a verekedésekből, és helyette rendes hokit akar játszani. De ő is csak Reggie-vel kerül összetűzésbe és akkor se valami nagy dologról van szó, hanem sima passzív ellenállásról. Szóval van is hoki, meg nincs is, van is csapat meg nincs is, vannak is karakterek, meg nincsenek is...

Nagyon sokszor csúnyán beszélnek a szereplők, ettől az egész annyira valóságos lesz; ezen kívül van leszbikus meg homokos karakter, rengeteg szó esik a szexről és az ágyjelenetben sokáig mutatnak egy félpucér hölgyet, vagyis itt a takaró mindenkinek ugyanaddig ér:) Visszatérő motívum az elveszett szerelem, hiszen Reggie a volt nejét akarja visszakapni, Ned pedig, bár szétmegy asszonyával, Lily-vel, mindketten titokban a másikra vágynak. Newman karaktere próbálja elnyerni valamelyik nő szívét, de hogy sikerrel jár-e, azt nem árulom el. Az életszerű légkör megteremtését szolgálja az is, hogy bemutatják, amint a jégkorongosok rárepülnek egymás feleségeire, és emellé a készítők rámutatnak a sport-bizniszben utazó gazdagok machinációira. Egy mellékszálban megjelenik, hogy mi mindent tesz meg az edző a csapata egyben tartásáért, akár az egész világot hajlandó átverni - más kérdés, hogy ez jó-e vagy sem. A végén pedig csinálnak egy fordulat-fordulatot, amihez hasonlót még sose láttam, pláne nem sportfilmben, ez még külön érdekes (arra gondolok, hogy mi történik az utolsó meccsen).

Számomra Newman mellett három ismert arc akadt: Brad Sullivan - a perverz Morris, aki Thomas atya volt az Apácashow 2-ben; Swoosey Kurtz - itt az egyik játékos felesége, és pl. Vadtűz a Buboréksrácban; valamint M. Emmett Walsh - Dickie Dunn, az alaptalan híreket megíró újságíró, pl. a Kelekótya karácsonyban találkozhattunk vele. A Hansonokat valódi hokisok játszották: Jeff és Steve Carlson tesók a valóságban is, ráadásul van egy harmadik bátyjuk, Jack, aki azonban nem tudott részt venni a forgatáson, helyette jött David Hanson, aki szerencsére nagyon hasonlít a Carlsonokra. Steve és David jelenleg edzőként dolgoznak, Jeffről nincs adat. Michael Ontkean szintén profi jégkorongos volt, mielőtt színésznek állt. Még két embert meg kell említenem: Lindsay Crouse-t, aki Lily, Ned felesége (ő olyan cuki) és Susan Kendall Newmant, Paul lányát, aki pedig gyógyszertárasnőt és rajongót is alakított. A forgatókönyvet Nancy Dowd írta, testvére, Ned Dowd kis ligás élményei alapján. Ned a kaszkadőrök vezetőjeként és technikai tanácsadóként vett részt a forgatáson, valamint ő a rettegett afrofrizurás ellenfél megtestesítője. A rendező George Roy Hill, aki a nagyon különös Az ötös számú vágóhidat és a nem túl jól sikerült Fura farmot jegyzi.

"Az erőszak bemocskolja, megöli ezt a sportot."

Érdekességek: A slapshot a legerősebb lövés e sportban. A Chiefs-et a valóban létező Johnstown Jets inspirálta, amiben a szereplők közül többen játszottak; néhány verekedést a valóságban megtörtént események inspiráltak. Newman azt nyilatkozta, hogy ezen a forgatáson szórakozott a legjobban és ez volt a kedvence saját filmjei közül. Emellett megemlítette, hogy civilben elég keveset káromkodott, ám a Slap Shot után ez megváltozott, mert annyira beleragadtak a szitokszavak a beszédébe:) A Hanson-testvérek szövegei improvizációk voltak, a cselekedeteik nagy része ugyanígy spontán jött. Amikor az öltözőben a fiúk alumínium-fóliát tekernek a kezükre, azt azért teszik, hogy az ütéseikkel fel tudják szakítani az ellenfeleik arcát - állítólag a Carlsonok ezt csinálták élesben is, de ők ezt később tagadták. Szerintük éppen csak kőkeményre szárított vizes bőr-golfkesztyűik voltak:D A filmben "old time hockey"-nak, vagyis régi idők hokijának nevezik a rendes szabályok szerinti játékot, ám a való életben ezt éppen az ellenkező értelemben használják.

A Jégtörők készítési költségéről nincs adat, de 28 millió dollárt hozott be, ami azért szép summa, főleg 1977-ben. A kritika az évek alatt egyre pozitívabban állt hozzá, mára kultfilm-státuszban van. A mai napig sok NHL-csapat nézi a repülős vagy buszos utazásokon, sok profi hokis a kedvenceként nevezi meg mostanában is. Hatását mutatja, hogy a jégkorongozók egymás közt Dickie Dunn-nak nevezik azt az újságírót, aki megalapozatlan híreket közöl:) Kanada francia nyelvterületén különösen kedvelt alkotás ez, mert a két francia játékos egy ottani dialektust használ és azon káromkodnak. A már említett régi idők hokija mellett egyéb szólások is bekerültek a külföldi jégkorongozók nyelvezetébe, sőt, kint lehet kapni Chiefs-mezeket. Utólag valódi csapatok megválasztották maguknak ezt a nevet, jelenleg a világon legalább három hoki-csapatot hívnak Chiefs-nek. Ezek közt akad olyan, amelyik a filmben látott mezeket viseli.

A Hanson-tesók beépültek a popkultúrába, Jeff, Steve és David máig híresek erről a szerepükről - meg is élnek belőle, rengeteg hokimeccsen felbukkannak hozzájuk hasonló alakok az USA-n belül. Anno felajánlották nekik, hogy kapnak egy saját mozit, de visszautasították, mert mindegyikőjük a valódi sportkarrierjére akart koncentrálni. Őket ábrázolja a McFarlane által kiadott Cult Classics-széria három figurája, amiket össze lehet kapcsolni, ezáltal kialakítható egy közös dioráma - ezeket anno meg kellett változtatni, mert először véres uniformissal gyártották őket és a szülők panaszkodtak:) A Maxim magazin 1998-ban a Slap Shotot választotta a valaha készült legjobb "fiús mozinak"; az Entertainment Weekly Top 50 Kultfilm listáján a 31. lett. A GQ nevű újság beválasztotta aközé a 30 film közé, ami "megváltoztatta a férfiak életét", az egyik cikkírójuk szerint az utóbbi 50 év legjobb sport-mozgóképe ez. Hasonló véleményen volt a The Hockey News, ahol a világ legjobb jégkorong-filmjének választották. Két folytatása készült (Breaking the Ice, The Junior League), ezek videóra jöttek ki, mérsékelt sikerrel.

Érdekes film volt, de örülök, hogy láttam. A sportmozik egyik ősatyja, ami például a nagy kedvencemnek számító Kerge kacsák-trilógia előtt taposta ki az utat. Különös atmoszférája magával ragad, duplán csavaros befejezése még ma is meglepően hathat és a Hansonok tényleg nagyszerű fickók:D Aki szereti ezt a témát, mindenképpen adjon neki egy lehetőséget!

Pontozás:

imdb: 7.4 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 4/5 (Az eleje és sok egyéb részlete kicsit unalmas.)

Hírek:

- M. Emmet Walsh egy érdekesnek tűnő dráma/fantasy-n dolgozik jelenleg, ez a The Odd Life of Timothy Green. A sztoriról: "Egy gyermektelen pár elás a kertjében egy dobozt, amiben benne van minden vágyuk egy gyermek iránt. Hamarosan pedig meg is születik a kicsi, ám Timothy Green több, mint aminek látszik." A női főszerepben Jennifer Garner. Mit gondoltok? Nekem elég jól hangzik. (Azóta megnéztem, írtam róla, tetszett.)

Várható írások: Predator.

Ha azt mondom, Guy Ritchie, akkor sokaknak Madonna volt férje ugrik be, ami elég szar. Viszont a legtöbbeknek a nagyszerű Blöff fog felrémleni, ami a szórakoztató krimi-akciófilmek netovábbja:) Ritchie később kiegészítette ezt a nem rossz Spílerrel és mostanában bizonyította, hogy más területen is remekül tudja kamatoztatni egyéni stílusát, lásd az új Sherlock Holmes-ot (és a folytatásával). De mindenki elindul valahonnan és emberünknek már az első mozija elképesztően magasra tette a mércét, mondhatni új műfajt teremtett - ez volt a Lock, Stock And Two Smoking Barrels...

Eddy (Nick Moran), Tom (Jason Flemyng), Szappan (Dexter Fletcher) és Dudva (Jason Statham) négy jó haver, akik megpróbálnak boldogulni az életben, ki így, ki úgy. Mivel Eddy nagyszerű pókerjátékos, ezért a fiúk elhatározzák, összedobnak neki 100 lepedőt, hogy részt vehessen Baltás Harry (P.H. Moriarty) elit éjszakai kártyapartiján, ahol aztán majd megszedi magát. Legalábbis ez a terv. De a dolgok nem ilyen egyszerűek, mert a dörzsölt Harry csal, így pedig átveri újonc játékostársát, aki ezzel félmillió fontot veszít. A négyesfogat egy hetet kap, hogy összeszedje a lóvét, de mégis honnan lehet ilyen rövid idő alatt ennyire sok pénzt szerezni? Ebben az esetben a szomszédból, ahol a magát csak Kutyának nevező tolvaj (Frank Harper) embereivel a környék legjobb marihuánáját termesztő hülyéket készül kirabolni. Hőseink felállítják a briliáns csapdát, ám arra nem számítanak, hogy a fű egy jelentős személyé; az antik puskák, amiket elrettentésül vettek, szintén hiányoznak valakinek és hát ki ne akarna lecsapni az 500 ezres zsákmányra? Az események pedig beindulnak, röpködnek a golyók és szállnak a jobbnál-jobb szövegek; de vajon ki viszi a bankot és ki találja majd magát a két füstölgő puskacső rossz végén állva?

"Nem lopott az áru, csak nincs kifizetve."

Ez egy óriási film. Már a pörgős nyitójelenet magával ragad és aztán is végig fenntartja a figyelmet. Mivel annyi szálon fut a cselekmény, muszáj figyelni ahhoz, hogy értsünk minden poént, meg tudjuk, ki kivel van, stb. Az ügyesen megalkotott karaktereknek mind-mind van valami saját, egyéni motivációja: van aki félelemtől, van aki nyereségvágytól és olyan is akad, aki bosszútól vezérelve járja útját; a sok külön szál pedig összefut végül és (elvileg) mindenki megkapja, amit érdemel. Mindezt pedig szórakoztató formában tárják elénk, a Ritchie-re oly jellemző megállított képekkel, lassításokkal, marhajó zenével, bunyóval, lövöldözéssel, basszamegezéssel és ütős poénokkal. (Nekem mindössze a jó nők hiányoznak belőle, csak a sztriptízbáros jelenetben van egy csaj, mindenki más férfi.) A befejezés szintén újító jellegű, hiszen a képzeletünkre bízzák, vajon mi történik a kép elsötétítése után.

Guy Ritchie író, rendező és szereplőválogató is volt. Ez Jason Statham és Vinnie Jones első filmje, mellettük pedig csupa olyan arc vonul fel, akiket már azóta láthattunk valahol. Jason Flemyng mostanában különféle szörnyeket játszik (pl. Azazelt a legutolsó X-Menben), de cigányként feltűnik Brad Pitt társaságában, a Blöffben. Steven Mackintosh-t, aki a füvesek vezetője, Tannis-ként láthattuk az Underworld 2-3-ban; a narrátort/Alant játszó Alan Fordot pedig szintén a Blöffben, ahol ő volt a Bunkó. P.H. Moriarty szerintem kiköpött Rade Serbedzija, elsőre össze is tévesztettem őket, a jobbkezét, Barry-t életre keltő Lenny McLean pedig híres-hírhedt tagja volt az angol éjszakai életnek, mielőtt színésznek állt. A történet szempontjából még pár embert muszáj megemlíteni: Stinget, aki Eddy apja; Victor McGuire-t és Jake Abrahamot, ők  a két balek, akiket Barry megbíz, hogy lopják el a puskákat; Stephen Marcus-t, ő Nick, a görög és Vas Blackwoodot, vagyis Rory Breakert. A producer Matthew Vaughn volt, akit egy pillanatra láthatunk, őt ráncigálja ki Kutya a kocsijából:)

"Meleg helyzet volt. És ha helyzet van, akkor lépni kell. Már ha olyan a helyzet."

Érdekességek: Amikor a görög összetöri az üvegasztalt, az véletlen baleset volt, de a rendezőnek annyira megtetszett, hogy visszatérő poént csinált belőle. Jason Statham a valóságban is dolgozott utcai árusként; Vinnie Jones-t pedig éppen a forgatás kezdésekor engedték szabadon a zsaruk, merthogy egy darabig a vendégszeretetüket élvezte a szomszédja elveréséért:) Dudvát angolul Baconnek hívják - vajon hogy sikerült ez a fordítási bravúr? A Barry által fojtogatott úriember Tim Maurice-Jones, a vezető operatőr; a producerek közt felfedezhetjük Sting feleségét, Trudie Stylert. 125-ször mondják a bassza meg valamelyik verzióját, a focimeccsen pedig a játékosok közt megnevezik Vaughnt és Ritchie-t. Érdekes hiba, hogy az állítólag az emberek reakciójából remekül olvasó Eddy akkor is tovább emeli a tétet, amikor Harry rendkívül feltűnő módon reagál a jó lapjárására - ezt mi is láthatjuk, mert ráközelítenek a Baltás szemére. Lenny McLean a bemutató előtt egy hónappal, 49 évesen hunyt el, agyi áttétes tüdőrákban, a filmet az ő emlékének dedikálták. 2000-ben indult egy, a film alapján készült sorozat, a Lock, Stock... (és minden egyes epizódnak másként folytatódik a címe).

A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső 1 350 000 dollárból készült és több mint 25 milliót hozott vissza. A kritikusoknak és a közönségnek is nagyon tetszett, hamar kultfilm-státuszt kapott. A Total Film magazin 2004-ben a valaha készült 38. legjobb brit mozgóképnek választotta; 2000-ben a Mystery Writers of America nevű szervezet Guy Ritchie-t Edgar Awarddal tüntette ki a történet megalkotásáért.

Nagyon nagy film, látni kell! Könnyedebb a Blöffnél, rendkívül szórakoztató és izgalmas, mindenkinek ajánlom!

Pontozás:

imdb: 8.2

Szerintem: 6/5

Hírek:

- Jason Flemyng a legendás orosz horror, a Viy újrájában, a Viy. Vozvrashchenie-ben látható mostanság - talán ott is szörnyet játszik?

- Dexter Fletcher szintén egy borzongatós alkotásban bukkan fel, ennek címe Coven - valószínűleg vámpíros.

- Nick Moran a változatosság kedvéért ugyanúgy horroron dolgozik, ez pedig a 13 Eerie, a női főszerepben Katharine Isabelle.

- Jason Statham marad az akciófilmek területén, ebben az évben két folytatással jön majd a mozikba: The Expendables 2 (az elsőt meg kéne nézni...) és The Fast and the Furious 6 (sok lesz már...).

- Steven Mackintosh? Találjátok ki, mi a műfaja a vele készülő Elfie Hopkins-nak:D Annyit segítek, hogy erről szól: "Egy feltörekvő tini nyomozó belebotlik élete első ügyébe, mikor elkezd kutatni a szomszédjába költöző rejtélyes család után." Ebből nem biztos, hogy rá lehet jönni, na, megmondom: horror...

- Alan Ford a beszédes című Cockneys vs Zombies-ban ("Egy csapat bankrabló a zombiktól hemzsegő Londonból próbál kijutni.") és a szintén sokat sejtető Strippers vs Werewolves-ban játszik 2012-ben, utóbbiban Robert Englunddal együtt.

- P.H. Moriarty a gengszteresdiből horrorba átcsapó The Haunting of Harry Payne gárdáját erősíti ("Az egykori gengszter Harry Payne szembenéz erőszakos múltjával és az ellene irányuló síron túli bosszúval.").

- Frank Harpert a mostanság divatos görög mítoszokból merítő irányzatot valamiféleképp újraértelmező The Nephilimben nézhetjük meg hamarosan - a műfajt már nem is merem megnevezni:D

Más téma: Az új Heineken-reklámban sörrel koccintanak. Miért nem gondolkodik kicsit el a cég az országról, ahol reklámozni akar, mielőtt egy ilyet műsorra tűz? Ez olyan, mintha disznóhúst hirdetnének az araboknak... Az meg külön szégyen, hogy a magyar tv-társaságok nyugodtan játsszák ezt, mintha mi se történne bennük...

Várható írások: Jégtörők, Predator, ha szerencsém van, akkor mozizni is el tudok menni.

Itt pedig a film impozáns zenei felhozatalából a kedvencem, amit a nagy kártyaparti alatt hallhatunk, vagyis a Liar, Liar a The Castaways-től:

Tegnap úgy gondoltam, ideje lesz megnézni valamilyen filmet, hiszen már két napja nem írtam semmit. Vacilláltam a Predator és e között, végül az utóbbi mellett tettem le a voksomat, mert úgy gondoltam, erről kevesebbet kell beszélni. A '79-es Nosferatu igazi ritkaság, azok között a mozik közt foglal helyet, amiket egyszer ha leadnak, mindenképpen meg kell nézni és fel is kell venni - ilyen volt A Paradicsom Fantomja vagy a Panoptikum is.  

Térjünk a trágya! Bram Stoker mára leghíresebb regényét, ami saját korában nem volt túl nagy fontosságú, elsőként egy magyar filmes vitte az ezüst vászonra, ám ez a mű mára az elveszett mozgóképek sorát bővíti. (Valójában alig volt köze a Drakula gróf rémtetteihez...) 1922-ben aztán elkészült a Nosferatu: Ein Symphonie des Grauens, amit a fény-árnyék-technika nagyszerű úttörője, az expresszionista művész Friedrich Wilhelm Murnau rendezett, a szörnyeteget pedig Max Schreck keltette életre. Schreck alakítása olyan félelmetesnek hatott saját korában, hogy sokan azt találgatták, valójában ki lehet ez a hatalmas termetű, ijesztő külsejű férfi, vagy, hogy egyáltalán tényleg ember-e. Erre a bizonyos vérszívóra, Orlock grófra pedig még most, 90 évvel később is emlékezünk, a horror mai bestiáinak egyik ősapjaként tekintünk rá és bizony ha nekem azt mondják, hogy vámpír, akkor az elsők közt az ő képe ugrik be - Lugosi Bélaé és Gary Oldmané mellett. 

A '22-es Nosferatu kis híján az enyészeté lett, miután Stoker özvegye beperelte a gyártó Pranat és követelte, hogy semmisítsék meg az összes kópiát. Szerencsére nem így lett és ez a remekmű a mai napig megtekinthető, beszerezhető és a modern kor közönsége is borzonghat rajta. Murnau alkotása a Drakula-mítosz vadhajtása lett, hiszen a copyright-jog miatt a szereplők és helyek neveit meg kellett változtatni, ám a sikere miatt egyfajta önálló mítosszá vált. Erre bizonyíték a jóval későbbi amerikai feldolgozás, ahol a készítők abból a városi legendából indultak ki, miszerint Schreck tényleg vámpír volt - vagyis A vámpír árnyékából megtudhatjuk, hogy hogyan lehet filmet forgatni a főszerepben egy valódi élőhalottal, és hogy mi lesz a vele dolgozó stáb sorsa... Viszont mivel a Nosferatu eredendően német alkotás, ezért leginkább a németek méltóak arra, hogy feldolgozzák - ebből lett a Phantom der Nacht.

Werner Herzog rendező azzal a szándékkal ült a direktori székbe, hogy újraforgassa elődje legendás művét színesben, hanggal - az alapot adó filmhez hűen, ám némiképpen kibővítve, átformálva azt. A '22-es alkotás egyik legfőbb vonulata a művészfilmes mivolta, az expresszionizmus jellegzetességeinek mozgóképi megörökítése; Herzog pedig ezen az irányvonalon maradva maga is egy művészi alkotást készített, ahol a színek, a dialógust nélkülöző jelenetek, a tájak, a helyszínek és a szereplők puszta arca többet mondanak ezer szónál. Mielőtt még jobban belemerülnék, néhány mondatot a történetről - bár, ki ne tudná, miről szól a Drakula?

Jonathan Harkernek (Bruno Ganz) Transsylvániába kell utaznia különösen viselkedő főnöke, Renfield (Roland Topor) megbízásából, hogy találkozzék a dúsgazdag gróffal (Klaus Kinski), aki házat akar venni Wismarban. Már indulása előtt fiatal felesége, Lucy (Isabelle Adjani) kérleli őt, hogy ne menjen, mert rendkívül rossz előérzet gyötri őt férje útja kapcsán; aztán odaérve a helyiek is próbálják lebeszélni tervéről, ám Jonathan hajthatatlan. Hamarosan találkozik is a rémisztő külsejű arisztokratával, akiről egyre biztosabbá válik, hogy nem csak levegőváltozás miatt akar Wismarba menni, hanem pusztulást és halált akar odavinni - mert ő Nosferatu, a halhatatlan, a patkányok ura! Ám Harkert szörnyű, rejtélyes betegség támadja meg és így képtelenné válik arra, hogy útját állja a gróf gonosz tervének. Ki lesz hát az, aki felveszi majd a harcot az éjszaka sötét lelkű teremtményével és vajon egyesülhet-e még valaha az ifjú pár boldogságban?

Most, 2012-ben, amikor már majdnem 100 év telt el a Nosferatu óta, az ember felteheti a kérdést, miért érdemes megnézni egy újabb Drakulát, konkrétabban mi az, amit Werner Herzog hozzátesz Bram Stoker és az ő nyomán haladó filmesek munkásságához? A választ már nagyrészt megadtam, de most mégis összefoglalom újra. Tehát, egyrészt Murnau művészeti módszerét, a fény-árnyék kölcsönhatást használja, másrészt figuráinak külseje hasonlít az eredeti szereplőkére, harmadrészt pedig némi romantikus töltetet visz bele Orlock-Drakula történetébe. Míg az Ein Symphonie des Grauens alapvetően művészi horror, addig a Phantom der Nacht művészi horrorfilmbe oltott dráma, ahol a vámpír magánya, keserűsége és önmagától való viszolygása kerül előtérbe. Közben pedig kiemelkedően fontos lesz Lucy (eredetileg Mina) és Jonathan szerelme, aminek a vérszívó véget vet és ezzel egy valódi okot ad a nőnek, hogy az harcoljon ellene - a régiben tulajdonképpen Harkernének nincs különösebb oka, hogy szembeszálljon a lénnyel. (Leszámítva azt, hogy ő az egyetlen tiszta lelkű ember, aki meghozhatja az áldozatot az emberiség érdekében.) Ezen túl Herzog belerakta saját művészi mondanivalóját a történetbe: a főcím alatt látható félelmetes mexikói múmiákat és a kísérteties zenei főtémát; a szálló denevér képsorait; a tengerparton sétáló szerelmeseket, vagy a helyszínek hosszas, klasszikus muzsikával aláfestett, statikus képeit. (Utólagos megfigyelés: Utóbbi szintén Murnautól ered.)

Viszont bármennyire is a szeretetről és annak elvesztéséről szóló dráma, meg élénk színekkel és szép zenékkel operáló művészfilm, alapvetően mégiscsak horrorról beszélünk. Ha objektíven nézzük, a cselekmény rendkívül lassú, szinte alig történik valami és még a hirtelen mozdulatok is valahogy lelassulnak benne; de ennek ellenére az egész ijesztő. Ahányszor megszólalt az a zene, megborzongtam; a '22-es eredetiből szinte tökéletesen átvett képek szintén rémületesek, ám a legdurvább mégis a pestis ábrázolása. Nem a hullákat vagy a szenvedőket mutatják, hanem a tízezer patkányt, a sok-sok koporsót és a csúcsponton az utolsó vacsorát, amikor Wismar lakossága a halálra készülve még utoljára mulat egy jót. Az emberek a koporsók és az imádkozó szerzetesek közt táncolnak és énekelnek, tivornyáznak a lábuk alatt mozgó patkánytengerben és mindezt egy komótos tempójú, fájdalmasan szép zene kíséri. A káosz és az őrület ebben a mindössze körülbelül két perces jelenetben olyan intenzív, amihez foghatót még nem láttam.

"A szeretet hiánya a legnagyobb fájdalom."

A történet ugyebár örökbecsű darab, ám ez egy újfajta (legalábbis akkoriban újfajta) megközelítése a témának. Bár a Lugosi-féle Drakulához még nem volt szerencsém, biztos vagyok benne, hogy sem abban, sem a korábbi német feldolgozásban nem tűnt a vámpír olyannak, akit a magány vagy az önutálat kínoz, itt viszont az ő oldaláról elsősorban erről van szó. Drakula itt amolyan beletörődő, saját sorsa ellen lázadni képtelen figura, aki kénytelen halált és pusztulást terjeszteni, mert ezért létezik - még akkor is, ha alapvetően talán nem ilyen volt emberként. Harker és a felesége a regényben fontos szereplők, hiszen az előbbi írja az utóbbinak a naplót, ami maga a regény; Mina (Lucy) pedig a későbbiekben is a gróf kiszemeltje. A Nosferatuban áldozat, a '92-es Drakulában viszont készséggel csatlakozik a szörnyhöz - jelen esetben makulátlan szívű, szerelmes asszony, aki a férjét akarja megvédeni, majd látva a káoszt és a megsemmisülést, másokat akar megkímélni a szenvedéstől. Lucy a legfontosabb szereplő, körülötte folynak az események, ám érdekes módon úgy tűnik, Jonathant mégsem érdekli annyira: bár az elején látszik, hogy szereti, mégis képes őt elfelejteni. Ha a Gary Oldman-féle vérszopóból indulunk ki, akkor az öröklétre kárhoztatottak mindig emlékezni fognak szívszerelmükre, akit elveszítenek - itt mégsem ez történik - erről még lesz szó, majd a szpojleres részben. A legnagyobb csalódás Van Helsing doktor, aki a '92-es verzióban Anthony Hopkins alakításában nagyon király, itt viszont csak egy szkeptikus vénember, aki végül csak akkor hiszi el a valóságot, mikor saját szemével látja a rémes bestiát. Egy, még a film alaptónusához képest is rendkívül lassú alak, aki a cselekmény mozgatásához semmilyen módon se járul hozzá. Nos, nagyjából ennyiben hoz újat Az Éjszaka Fantomja a többi adaptációhoz képest.

Néhány szót a színészekről: Kinski ijesztő, mert alapvetően is különös arcberendezése volt, ám nem érhet a földöntúlinak látszó Schreck nyomába. Azért kitesz magáért és tök vicces, hogy annak ellenére, hogy csak 173 centis volt, mégis magasabb a többieknél. Bruno Ganz szerintem lényegtelen, ezt a szerepet akárki másra rábízhatták volna, ám a karakter újraértelmezésében rejlik a befejezés mellbevágó mivolta, ezért érdemes figyelnünk rá, még azután is, mikortól a háttérbe húzódik. Isabelle Adjani olyan mint egy tündér, hosszú fekete haja és nagy, fekete szeme éles kontrasztos alkot fehér bőrével és fehér ruháival. Ő lesz Jonathan "eltűnése" után a főhős, és végülis Lucy az egyetlen igazán pozitív szereplő, a tiszta lelkű nő. Három embert kell még megemlíteni: a valóban őrültnek látszó, Kálloy-Molnár Péter hangján eszét vesztve kacagó Renfieldet (Roland Topor); a szkeptikus, antipatikus Van Helsinget (Walter Ladengast) és a gróf várában hegedülő cigánygyereket, aki nem más, mint Árpa Attila! A legjobb színészként Adjanit nevezném meg, ő mindenki mást lejátszik a vászonról, a Kinskivel alkotott Szépség-Szörnyeteg-páros pedig igen emlékezetes marad. Werner Herzog írta, rendezte és pénzelte is filmjét.

Érdekességek: Herzog úgy gondolta, hogy a '22-es Nosferatu a valaha készült legjobb német film, ezért tiszteletből szerette volna megcsinálni a saját verzióját. Ekkorra Bram Stoker özvegye elhunyt, így a copyright-jog elévült, a Drakula közkincs lett, ezért a rendező úgy forgathatta le az újrát, hogy a regényben szereplő neveket használta - de a Lucy-Mina változásra ez nem ad magyarázatot. A forgatókönyvet elsősorban Stokeré helyett Murnau munkája inspirálta. Mivel Wismar polgármestere nem engedélyezte, hogy 11 ezer patkányt eresszenek szabadon városában, ezért a holland Delftben forgatták le a wismari részeket, a kastélyban játszódó cselekményt pedig az akkori Csehszlovákiában. Néhány jelenet egy az egyben újraalkotása az 57 évvel korábbiaknak - pl. a hajón megjelenő vámpír, az ablakban feltűnő gróf vagy az alvajáró nő - de ezek nem koppintások, hanem tisztelgésből lettek ilyenek. A dialógusokat németül és angolul vették fel, egymás után, sokan azonban, akik mindkét verziót látták, azt állítják, hogy a német sokkal jobb, mert mind Kinski, mind Ganz rosszul beszélték az angolt. A zene nagy részét a Popol Vuh nevű német zenekar szolgáltatta, akiket Herzog gyakran kér fel a filmjeiben való közreműködésre.

Árpa Attila mellett a patkányok szintén magyarok voltak:), mivel azonban szürkéket nem sikerült szerezni, ezért befestették őket. Állítólag az állatokat iszonytató körülmények között tartották, így megették egymást és a festési eljárás során is többjük elpusztult. A koporsókban lévő földbe beletúró ember, akinek a lábát megharapja az egyik rágcsáló, az maga a rendező. A denevéres felvételek egy természetfilmből származnak, a nyitóképeken pedig a híres guanajuatoi múmiák egy része látható. A direktor kivetette őket az üveg mögül, ahol megtekinthetőek és sorba rakta őket, így egészen kicsi gyermektől az öregemberig minden korosztály látható, végül saját kamerájával vette fel ezeket a képsorokat. Klaus Kinski maszkját négy órába tellett felhelyezni, a füleket naponta újraalkották, mert a levétel során megsemmisültek. Kinski híres volt a dühkitöréseiről, ám érdekes módon nagyon jól kijött a japán maszkmesterrel, így sosem akadt vele gond a forgatás során.

Pár számomra érthetetlen dolog: Amikor a vérszívó partra száll Wismarban, miért pont egy templomban húzza meg magát? Hogy tud bemenni a megszentelt földre? Bent aztán úgy néz ki, mintha megijedne a holdfénytől, az imdb szerint az ott lévő keresztektől retten meg - de akkor meg hogyhogy a temetőben lévő több száz kereszt hidegen hagyja? Miért nem fél a nő a vámpírtól, mikor először találkoznak, mikor előtte még egy denevértől is halálra rémül?

A Phantom der Nacht 2 és fél millió márkából készült, a pontos bevétele csak Olaszországban ismert, ez pedig majdnem 54 millió líra. Ellenben bizonyos, hogy legalább egymillió jegyet váltottak rá Németországban, és több mint 930 ezret Franciaországban. Egyszóval pénzügyileg sikeres volt. A kritikusoknak is tetszett, a 29. Nemzetközi Berlini Filmfesztiválon a díszlettervező Henning von Gierke-t Ezüst Medvével jutalmazták a Nosferatun végzett munkásságáért.

SZPOJLER ITT 

Nagyon durva, negatív a befejezés: A nő meghal, a dokit lecsukják, a város a megsemmisülés szélén, a férfiból vámpír lesz, ráadásul úgy tűnik, őt nem igazán zavarja a napfény sem. Elindul rejtélyes célja felé, közben pedig már Renfield is úton van, hogy megfertőzze Rigát a fekete halállal...

SZPOJLER VÉGE

Ez egy különleges, nyomasztó film, ami belesulykolja a nézőbe, hogy van rosszabb a halálnál, de ugyanakkor kellőképpen megrémiszti az elkerülhetetlennel kapcsolatban. Mind a klasszikus horror, mind a művészfilmek, mind a drámák kedvelőinek ajánlom; az 1922-es mű rajongóinak A vámpír árnyékával egyetemben kötelező darab!

Pontozás:

imdb: 7.5 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Nem szívesen nézném meg újra, rossz érzéseket kelt a nézőben.)

Ja és még valami: Klaus Kinskinek van egy Nosferatu a Venezia című 1988-as filmje, erről tud valaki valamit? A posztere elég figyelemreméltó, lehet, hogy érdemes lenne megnézni...

Itt pedig az intro, csak erős idegzetűeknek:

Megint itt vagyok, megint egy folytatással, ami megint egy Alien-rész:D 1979 és 1986 után 1992-ben jött az újabb epizód a Nyolcadik Utas történetében - ekkor páran talán arra számítottak, hogy megint valami nagy durranás lesz, másokban meg felmerülhetett, hogy vajon hány bőrt lehet még lehúzni egy olyan lényről, aminek nincs is bőre, hanem kitinpáncél védi... Az Alien 3 kicsit izzadtságszagú, kicsit összedobált jellegű, korántsem indokolt folytatás, de a bővebb véleményemet majd később, előbb pár szót a történetről:

A hibernált állapotban lévő Ripley-re (Sigourney Weaver) megint rátalál valaki, ezúttal egy csapat elítélt a Fury 161-es bolygón, ahová a bátor hősnő mentőkabinja lezuhan. A becsapódásban Hicks és Newt meghalnak, a magára maradt Ellennek pedig meg kell próbálnia beilleszkednie a börtön lakói közé, amíg a Weyland-Yutani emberei érte jönnek. Ám ez korántsem egyszerű, mivel ezek a férfiak évek óta nem láttak nőt, ráadásul többségük erőszaktevő, gyilkos vagy még rosszabb. De talán mégsem ők jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem egy új, eddig még sosem látott Alien és valami, ami még ennél is rosszabb. Vajon hogyan élheti túl Ripley ezt a kalandot - ha egyáltalán sikerül neki?

Őszinte legyek? Nem akarok sokat dumálni erről, mert szerintem ez a legbénább része a sorozatnak. Az Alien önmagában is nagyon jól megállja a helyét a horror/thrillerek közt, némi sci-fivel keverve; az Aliens a tudományos-fantasztikus akciómozik közt foglal el előkelő helyet; az Alien 3 viszont csak egy kissé felnagyított másolata az indító résznek. Ott mi is volt? Hét ember és egy cica, bezárva valahová, ahonnan nem tudnak kimenni, velük utazik egy gyilkos és félhetnek egymástól is. Itt pedig: Huszonöt férfi és egy nő, bezárva valahová, ahonnan nem tudnak kijutni, van velük egy gyilkos és egymástól is félhetnek. Az egyetlen különbség az, hogy most Ripley "érzelmesebb" oldalát mutatják be nekünk, némi vallásos felhanggal vegyítve. Azért akadnak még benne jó dolgok, például Sigourney Weaver nagyon jól néz ki, az elítéltek bunkóságán lehet röhögni és az Alien is elég ronda - már amennyit megmutatnak belőle, de teljes alakban mégse néz ki olyan királyul.

A mellékszereplők közül kiemelkedik Charles Dance (pl. A postamester) és Charles S. Dutton (a House-ban Foreman apja), de ismertebb arc még Pete Postlethwaithe, Lance Henriksen is beugrik egy jelenet erejéig, a 85-ös elítéltet pedig az a Ralph Brown játsza, aki a Baljós Árnyakban Amidala királynő hajójának pilótája. Az Alient most először Tom Woodruff Jr. effektmester keltette életre, Weaver társproducerként is közreműködött, a rendező pedig a Hetedikkel és a Harcosok klubjával elhíresült David Fincher volt.

Érdekességek: Legalább hat különböző forgatókönyvet írtak e mozihoz, Fincher pedig a negyedik rendező volt, akit felkértek - ez az első rendezése. Hét millió dollár már a felvételek kezdete előtt elment olyan díszletekre, amiket fel sem használtak. A forgatás úgy indult meg, hogy még nem volt kész a szkript, aztán három hónapra le is állt, amíg átírták a sztorit. A végső megoldás: Halál több mint egy évet töltött a vágószobában, ráadásul a Fox stúdió a rendező megkérdezése és bevonása nélkül vágta meg az anyagot - kontárságukat tükrözi az is, hogy megjelentettek egy teaser trailert, ami szerint a cselekmény a Földön játszódik... Fincher emiatt elzárkózott a műtől, még az utómunkálatok előtt kilépett és vissza se ment többet. A 2004-es Alien Kvadrológia dvd-kollekció megjelenésekor se volt hajlandó segíteni egy hosszabb változat összerakásában, pedig akkor már fűt-fát ígértek neki. Az Assembly Cutnak nevezett alternatív verzió mégis megszületett, ez harminc perccel hosszabb a mozisnál, tartalmaz pár visszaállított/hosszabb jelenetet és a mozis változatból kihagyott történeti mellékszálakat is.

Az indításnál a 20th Century Fox jellegzetes nyitózenéje átmegy az Alien-zenébe, ami elég hátborzongató hatást kelt. Az események elvileg csak napokkal/hetekkel az előző film történései után következnek be. Ez az első része a szériának, amiben elhangzik A Cég neve, eddig csak feliratok utaltak rá. Az első epizódba tervezett szexjelenetet itt pótolták, bár nem mutatják - újabb hasonlóság A nyolcadik utas: a Halállal. Newt holttestét egy Carrie Hennre hasonlító életnagyságú babával helyettesítették. A kutya pofáján a karmolás-nyomokat úgy csinálták, hogy leborotválták a szőrét a megfelelő a helyeken. A lezuhant mentőkabint felemelő daru makett, a hajó maga pedig egy átalakított X-szárnyú vadászgép modellje. Az ólomöntöde nagy része kartonpapírból készült. A vallási hasonlat a következő: Ripley a hibernálókamrában olyan, mint egy romolhatatlan szent üvegkoporsóban. Már kétszer sikeresen legyőzte az őt bemocskolni akaró gonoszt; ám amikor mégis kudarcot vall, a szent helyként értelmezhető Sulaco kiveti magából - ez pedig a száműzetés a Paradicsomból.

Készítettek egy szétrobbant mellkasú Hicks-replikát, amit fel akartak használni, ám mikor ezt Michael Biehn megtudta, megfenyegette a stúdiót, hogy bepereli őket, ha így tesznek. Aztán mégiscsak fizettek neki, hogy az azonosítási jelenetben megmutathassák a képét - ezért az egyetlen képért több pénzt kapott mint a teljes Aliens-ért... Lance Henriksen csak a hangja a szétroncsolt Bishopnak, a figura maga egy rendkívül élethű mechanikus báb. Weaver annak ellenére tök jól néz ki, hogy a fél szeme az első negyedórában vörös, aztán leborotválják a haját - amikor még nem kopasz, akkor valahogy sokkal jobban áll neki az a haj, ami az előzőben rosszul mutatott a fején, sőt, még fiatalabbnak is tűnik. A forgatás szüneteiben parókát viselt, mert az akkor kétéves kislányának nem tetszett tar fejjel:)

Eredetileg Ripley-t bele se akarták tenni az új epizódba, mert túl sokat kellett volna fizetni Weavernek, ő pedig úgy érezte, hogy az előző filmen történt változtatások miatt karaktere háttértörténetét nem ismerhették meg eléggé a nézők, így beleegyezett, hogy kimarad. De végül a Fox vezetői úgy döntöttek, mégiscsak kell, hiszen ő az egyetlen túlélő, a kapocs a folytatások között. Weaver 5 és fél millió dollárt kapott, plusz a teljes bevételből is járt neki százalék. Mikor Fincher megkérdezte őt, nem zavarja-e, hogy le kellett vágni a haját, azt mondta poénból, hogy "Nem izgat, amíg több pénzt kapok!". Amikor azonban a forgatás leállt, visszanőtt a hölgy haja, a szerződése szerint pedig negyvenezer dollár járt volna neki, ha újból kopasszá akarják tenni - ezt a pénzt a producerek úgy spórolták meg, hogy tizenhatezerért készítettek egy rendkívül részletes skalp-maszkot, amit aztán felvittek a színésznő fejére. Az emlékezetes vascső-Alienfej szekvenciát felülről betiltották, ám a direktort ez nem tartotta vissza, ő maga filmezte le Weavert és ezt láthatjuk a kész alkotásban. Egy vicces név a stáblistáról: Deobia Oparei - egy férfi, az első áldozatok közt lévő Arthur életre keltője.

"Ez a mifene"-rovat, avagy kutyából nem lesz gyilkos kétméteres bogár

(A képen a címszereplő és a rendező.) Az itteni szörnyeteget ismét H. R. Giger tervezte: mind a négy végtagját használja futáshoz, nincsenek a hátán az ikonikus csőszerű képződmények és hangsúlyosabbak az ajkai. A Tom Woodruff Jr. számára készített jelmez rugalmas és strapabíró volt, hogy lehetővé tegye a négykézláb mászást. A trükkmester kobakja a lény nyakában volt, mert az Alien-fejet telepakolták a száj mozgatásához szükséges szerkezetekkel. Készült egy gépesített bestia-fej a közeli felvételekhez, néhány jelenetben pedig egy kék háttér előtt felvett, pálcákkal mozgatott bábot láthatunk. Terveztek és legyártottak egy Királynő-arcmászót, de végül ez kimaradt.

A végső megoldás: Halál 65 millió dollárból készült, kis híján 160 milliót hozott vissza. Vegyes fogadtatásban részesült a kritikusoktól, a negatív vélemények főleg az elődeivel való összehasonlítás miatt érték. Készült belőle egy regény (ismét Alan Dean Foster műve), egy három részes képregény-minisorozat és kétféle videojáték, különböző platformokra.

Összesítésben az Alien 3 az Alien nem túl jó kópiája. Akadnak benne király részek, de a teljes egész több dologban is sántít, mindenképpen a legrosszabb része az eddigi négyesnek.

Pontozás:

imdb: 6.4 (4 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 3/5

Hírek:

- David Fincher rendezte a nemrég külföldön már bemutatott A tetovált lányt; jelenleg pedig egy új Verne-adaptáción, a 20,000 Leagues Under the Sea: Captain Nemon dolgozik. (Előbbit láttam, írtam róla.)

- Charles Dance szinkronizál a Justin and the Knights of Valourben, a hamarosan érkező Underworld 4-ben láthatjuk is. (Utóbbiról szintén írtam már.)

- Ralph Brown két jónak ígérkező filmben is szerepet kapott; az egyik a Stoker, a másik a Jack the Giant Killer - akit bővebben érdekel e két mű, ugorjon fel az imdb oldalára, vagy üsse be a címeket az itteni keresőbe idézőjelben! (Az elsőről szintén született azóta bejegyzés.)

Ja és még valami: Akinek van FEM3 csatornája, az ma este ki ne hagyja A láncot (ami valójában Black Snake Moan, de mindegy...)!