Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: tomzameth@gmail.com

Kategóriák

18+ (1) akció (151) áldokumentum (7) animációs (71) bekategorizálhatatlan (6) dokumentum (15) dráma (346) fantasy (145) háborús (20) hill (20) hírek (91) horror (201) kaland (80) katasztrófa (4) krimi (73) magyar (88) musical (11) néma (11) paródia (36) regényem (11) rövidfilm (14) sci fi (150) spencer (26) sport (39) szatíra (11) szuperhős (108) thriller (64) történelmi (42) vígjáték (492) western (11) zene (63)

Kék Szemek és A lány a tűzesőben Facebook Oldal

Friss topikok

  • Tévésámán: @Liberális Artúr: Köszönjük:) (2024.02.10. 13:04) 16. születésnapi bejegyzés I. – Összefoglaló 2023-ról
  • Tévésámán: @Gerberus: Az animáció egy része tényleg nagyon ronda, erre legjobb példa a felügyelő, de a pirami... (2024.01.18. 21:06) Halhatatlanok [Immortel (ad vitam), 2004]
  • Pedrolacarte9213: Szerintem egy igazi klasszikus. Számomra érthetetlen, hogy miért nem kapott Oscar-díjat. Összessé... (2024.01.11. 08:58) Excalibur (1981)
  • gigabursch: Ezek szerint a film kiválóan bemutatja, hogy az orvosi arrogancia nem mai találmány, viszont a gye... (2023.12.07. 14:04) Semmelweis (2023)
  • gigabursch: @Tévésámán: Kb három évtizede láttam. Orrba-szájba kerestem mindenféle megosztó oldalon, de sehol... (2023.09.15. 21:14) Csontváry (1980)

2016.02.11. 10:01 Tévésámán

8 éves születésnapi megabejegyzés: Nosferatu, Eine Symphonie des Grauens (1922)

2008-ban ezen a napon született meg az első bejegyzés ezen az oldalon, így e jeles dátumot minden évben megünneplem valamilyen különleges cikkel. 2016-ban a választásom egy filmtörténeti mérföldkőre esett, a horror- és vámpírfilm ősatyjára, a Nosferatura. 

FIGYELEM: Nagyon hosszú cikk következik, csak az álljon neki, akinek van legalább húsz perce és tényleg végig akarja olvasni!

nosferatu.jpg

Első találkozásom ezzel a művel a 2000-es évek elején történt, amikor karácsonyi ajándékként megkaptam az 1001 film amit látnod kell mielőtt meghalsz névre hallgató könyvet. Ebben olvastam róla és aztán meg is néztem. Anno nagyon tetszett, és hála a Queen meg David Bowie közös számának, az Under Pressure-nek, a tévében gyakran láthattuk a Mozsárágyú által csak Bazinagy Vámpírként emlegetett címszereplőt. Annak ellenére, hogy régen sok rémisztgetős mozit néztem, mégsem vagyok a vérszívó-zsáner szerelmese. Azonban ebben a műfajban is akadnak szép számmal olyan alkotások, amiket érdemes megnézni, függetlenül attól, hogy kedveljük-e az Éjszaka Gyermekeiről szóló történeteket, és korántsem véletlenül, ezek mind Bram Stoker Drakula gróf válogatott rémtettein alapulnak… 

Előjáték: A kezdetek 

albin.jpg

A spiritiszta és művész Albin Graunak az I. Világháborúban töltött szolgálata során egy szerb paraszt mesélt arról, hogy az apja élőholttá, vámpírrá változott halála után. Grauban annyira megmaradt ez a történet, hogy elhatározta, filmet készít belőle. 1921-ben Enrico Dieckmannal megalapították a Prana Film stúdiót, abból a célból, hogy okkult, természetfeletti dolgokkal foglalkozó mozikat gyártsanak. Első alkotásuk alapanyagaként kinézték maguknak Stoker regényét, azonban jogdíjakat már nem akartak utána fizetni. A forgatókönyvírást a szintén legendás Der Golem mindkét változatán dolgozó Henrik Galeenre bízták, aki amellett, hogy remek expresszionista műveket adott ki a kezéből, egyszerű, de nagyszerű változtatásokat eszközölt a történeten. Elsősorban a szereplők nevét változtatta meg (Drakulából így Orlok, Harkerből Hutter lett), a cselekményt pedig Angliából áthelyezte egy fiktív németországi kisvárosba, Wisborgba. Ugyanakkor számos dolgot kihagyott Stoker sztorijából (pl. Lucy Westenra teljes szálát, a fokhagymát, és Van Helsinget), de hozzátette a hajókon, patkányokkal érkező pestist. A Nosferatuvá átkeresztelt vámpír életre keltéséhez már csak a rendező hiányzott; a választás Friedrich Wilhelm Murnaura esett, aki abban az időben szürreális, misztikus filmeket készített (például a Jekyll és Hyde-esetet feldolgozó Janusfej).

I. felvonás: A forgatás 

Összeállt a szereplőgárda. A pozitív hős Huttert (vagyis Jonathan Harkert) Gustav von Wangenheim játszotta; feleségét, Ellent (vagyis Minát) Greta Schröder; Hutter őrült főnökét, Knockot (Renfieldet) Alexander Granack; a grófot (Drakulát) pedig Max Schreck alakította. Schröder már dolgozott együtt Galeennal a Der Golemben (elvileg ő volt a kislány a virággal?), Schreck pedig híres volt arról, hogy a színpadon a normálistól eltérő, öreg, groteszk figurákat keltett életre. Egyfajta német Lon Chaney-ként nagyon vonzotta őt a jelmezek és maszkok világa, ráadásul 191 cm-es magassága is kiemelte az átlagból. Hans Erdmann nagyzenekari művet komponált, amit a film nyilvános vetítéseire szántak; Albin Grau pedig megtervezte a díszleteket, a kosztümöket, a reklámanyagokat és Orlok kártevő-szerű, kórosan sovány véznaságát. Grau és Dieckmann adták a pénzt. 

tumblr_mbjgnnnuwa1rf1hlxo1_500.jpg

A kor szokásaitól eltérően Murnau rengeteget forgatott külső helyszíneken, ezen kívül sokat használta az expresszionizmusra oly jellemző fény-árnyék-együtthatót, valamint mozgatta is a kamerát. Az Erdélyben játszódó részeket Szlovákiában vették fel, a többit különböző német városokban. A kiadások csökkentése miatt az operatőr Fritz Arno Wagnernek csak egyetlen kamerát adtak, így mindössze egyetlen negatív készült el. Galeen igen precíz instrukciókkal látta el Murnaut a világítással meg a felvételekkel kapcsolatban, ő pedig gondosan követte ezeket, ám 12 oldalnyit teljesen átírt a forgatókönyvből, miután a saját példányát hiányosan kapta meg. Ez a 12 oldal a befejezést tartalmazta. Grau rajzolt néhány storyboardot, a direktor szintén, a színészek időzítését pedig egy metronóm ritmusa segítette.

II. felvonás: A cselekmény 

alexander-granach.jpg

Az ifjú, naiv Huttert felettese, Knock megbízza, hogy menjen el a messzi Transylvaniába, és adjon el egy Wisborgban álló házat a gazdag Orlok grófnak. A fiatalember elindul és tudomást sem vesz felesége, Ellen rossz előérzetéről, majd a helyszínre megérkezve a helyiek rémtörténeteiről, meg a szállását biztosító fogadóban talált babonás könyvecskéről sem – utóbbi a sírból kikelő Nosferaturól szól, akinek egyetlen célja, hogy az élők vérét szívja. Azonban az események nem várt fordulatot vesznek, mikor a fura, ám túlontúl szívélyes Orlok bezárja hősünket a kastélyába, Hutter nyakán pedig fura sebek jelennek meg – mindennek tetejébe Wisborgban Knock megbolondul, Ellent pedig szörnyű látomások kínozzák. Az üzlet megköttetik, majd a gróf elindul, hogy birtokba vegye új házát, és megkeresse a rabságban sínylődő ifjú asszonyát, akit egy képen látott korábban. A vérszopó csomagjait 6 koporsó teszi ki, melyekben föld és patkányok hada utazik – a célállomásra vezető hosszú hajóút alatt pestis tör ki a matrózok között, az első tiszt pedig egy rejtélyes potyautasról beszél, aki a raktérben kísért. Hutter kiszabadítja magát, de elkésett, mert a szörny jóval előtte érkezik meg, és már csak egyvalaki marad, aki megállíthatja: a tiszta és bűn nélküli Ellen… 

III. felvonás: A névtelen narrátor gondolatai, avagy véleményem a filmről 

Az eredeti megtekintésből nem sok emlékem maradt meg, ám az interneten lépten-nyomon bele lehet ütközni a Nosferatuból származó képekbe vagy utalásokba. A jeles szülinapi alkalomra megrendeltem külföldről a limitált példányszámú Steelbookok egyikét, amely blu-rayen tartalmazza a tökéletesen felújított filmet 1080-as képminőséggel, az eredeti Erdmann-muzsikával, újraírt német nyelvű feliratokkal és kétféle választható audiokommentárral; valamint jár hozzá ugyanez dvd-formátumban és egy 50 oldalas kis könyvecske. 

um9yhup.jpg

Ez a ma már 94 éves alkotás igen erős hatást gyakorol a nézőre. Max Schreck Orlokja még ma is földöntúlinak, valódinak látszik, a színészek kifejező mozgása és arcjátéka fenomenális, mindezt csak tovább erősíti a különleges muzsika, amit ebben a formában egy emberöltővel ezelőtt vagy még régebben hallhatott utoljára a közönség. A technikai megoldások akkoriban elképesztőnek számítottak, a maguktól mozgó tárgyak, az eltűnő vámpír vagy a természetellenes gyorsasággal robogó fekete hintó biztosan borzongással töltötték el a ’20-as évek publikumát. Ezen felül a kamera mozog, ami akkoriban ritkaságszámba ment. A szép természeti képek, a hatalmas hegyek, a tenger, a rejtélyes kastély vagy az állatok (pók, húsevő növény és mikroszkopikus méretű polip) bemutatása a színek hiánya ellenére szépséget sugároz. A nyomasztó atmoszféra végig belengi az alkotást, a hús-vér hősökért őszintén lehet izgulni, a gonosztól meg retteghetünk. Orlok annak ellenére szörnyen erőteljes, hogy senkit sem ken falhoz, sőt, fejeket se tép le. Külön kiemelném Alexander Granach alakítását, aki rendkívül fura külsőt kapott, és nagyon jól mutatja be, hogy Knocknak micsoda energiát kölcsönöz az őrülete. Biztos, hogy ezzel a palival egyébként még Nosferatu machinációi előtt se volt minden rendben… 

Észrevételeim: A címet úgy lehet lefordítani, hogy Nosferatu, a Borzalmak Szimfóniája; ennek ellenére hazánkban Nosferatu – Drakulaként ismerik. Orlok látszólag egyszer sem pislog, de az internet szerint az első felvonás végén a színész egyszer mégis becsukta a szemét, ez azonban nem tűnt fel. Különlegessége a karakternek, hogy a szemfogai helyett a két metszőfoga lett nagy és hegyes. Valahol azt olvastam, hogy Hutternek Thomas a keresztneve, de szerintem ez marhaság, hiszen a saját feleségétől elvárható lenne, hogy azon szólítsa. A vérfarkast egy hiéna keltette életre, azt viszont nagyon szeretném tudni, hogy a mikroszkopikus polipkát vajon hogyan vették fel ezekkel a kezdetleges eszközökkel? A könyv, amiben minden Nosferatuval kapcsolatos kérdésre válasz rejlik, egyszerűen ott van Hutter szobájában a fogadóban, és ő magával viszi, annak ellenére, hogy babonának tartja az egészet. Ellen ebből értesül a vámpír legyőzésének módjáról, gyakorlatilag ez helyettesíti Van Helsinget. De semmit sem tudunk meg róla, még azt se, hogy ki írta. Ugyanígy rejtély marad a narrátor személye: A szöveges betétekben úgy ír, mintha neki magának mesélték volna a történteket, de sose tudjuk meg, hogy vajon kicsoda? Talán maga Stoker? Még három dolog, amiről nem tudom, hogy honnan vették: A helyszínként Brémát jelölik meg, miközben a városka neve Wisborg. A Magyar Fangoria és az említett 1001 film… is azt mondja, hogy a fekete hintónak nincsen kocsisa, pedig az én változatomban egy hatalmas kabát alá rejtőzve maga Orlok hajtja a lovakat. Ezekre magyarázat lehet a felújítás: az „új” feliratok nevén nevezik a fiktív helyszínt, a korábbi cenzúrázott verziók (erről még lesz szó) pedig talán tényleg kocsis nélkül ábrázolták a hintót. 

nosferatu_1.jpg

Nézzük a különbségeket a forrásmű és az Eine Symphonie des Grauens között, először saját észrevételeim jönnek: Renfield a regényben nem szabadul ki, ha jól emlékszem. Az orvos eredetileg fiatalember. A vámpír külsejét nagyon megváltoztatták (pl. nincs haja és bajusza se). Kimaradtak a gróf cigányai és a „telekspekulációk” (vagyis hogy Drakula több helyen vesz magának házat). Néhány toldalék az internetről: A cselekmény az 1890-es évek helyett 1838-ban játszódik. Orlok új vámpírok létrehozása helyett minden esetben megöli az áldozatait, ám ezeket a halálokat a város lakói a pestisre fogják. (Erről még értekezek később.) Az eredeti Drakulát csak meggyengíti a napfény, de nem pusztítja el. (Ez aztán végképp kiment a fejemből…) 

Érdekességek: A legkorábbi, bizonyíthatóan létező Drakula-film a magyar Drakula halála. Ez egy évvel előzi meg cikkem tárgyát. Az imdb szerint „a közelmúltban végbement magyarországi kutatások kimutatták, hogy nem Stoker regényén alapul.” A történet szerint egy fiatal nő látogatást tesz egy elmegyógyintézetben, ahol a páciensek közül valaki Drakulának vallja magát. Ezután a hősnőt szörnyű víziók kezdik gyötörni, ő pedig képtelen eldönteni, hogy a borzalmak tényleg megtörténnek vele, vagy csak képzelődik? A Drakula halála sajnos elveszett film… 

A mozikban anno levetített, vágott verzió 65 perces, a helyreállított 93. Érdemes figyelni a filmben a szerződést, amin Knock és Orlok szerződnek, ezt ugyanis énoki (angyali?), hermetikus és alkimista szimbólumok alkotják, amiket Grau csempészett oda. Hans Erdmann kísérőzenéjét sohasem rögzítették korábban, mindig csak élőben játszották. Galeen forgatókönyve költészeti szempontból ritmikus. Az Egyesült Államokban a Nosferatut jelenleg semmilyen copyright nem védi, Európában azonban igen, ha jól tudom, a Friedrich-Wilhelm-Murnau-Alapítványhoz tartozik. Murnau mester tragikusan fiatalon, 42 évesen halt meg, sírját tavaly feldúlták és ellopták a koponyáját.

max_schreck_1922.jpg

KözjátékTörténelmi arcképcsarnok-rovat: Max Schreck (1879 – 1936) 

Friedrich Gustav Maximilian Schreck saját korának ünnepelt színpadi színésze volt. Megközelítőleg 1902-től haláláig játszott a világot jelentő deszkákon, filmes karrierje 1920-ban indult be. Leginkább kisebb szerepeket kapott, munkáinak jelentős része mára elérhetetlen. Állítólag visszavonult életet élt, különös humora volt és szeretett hosszú sétákat tenni a természetben. Felesége, a szintén színész Fanny Schreck látható a Nosferatuban, mint a nővér, aki Huttert ápolja. Hosszú ideje tartja magát a városi legenda, miszerint azért játszotta annyira jól Orlokot, mert tényleg vámpír volt – ezt dolgozza fel a 2000-ben készült Shadow of the Vampire, amelyben Willem Dafoe keltette őt életre. Továbbá Schreck előtti főhajtás, hogy a Batman visszatérben Christopher Walken gátlástalan üzletember-figurája az övével megegyező nevet kapott. 

Közjáték II - A Nosferatu kritikai fogadtatása és hatása a populáris kultúrára 

Az interneten számos, egymásnak ellentmondó dolgot találtam ebben a témában. A wikipedia F.W. Murnau-oldala szerint „saját idejében a szürrealista művészeknek és íróknak tetszett, az általános megítélése azonban vegyes volt”. Cikkem tárgyának oldalán az olvasható, hogy „túlnyomórészt pozitív kritikákat kapott”, ám bírálatok is érték: Gyakran rótták fel neki, hogy a technikai tökéletessége és a képek tisztasága nem illik össze a horror-vonulattal; illetve azt is írták róla, hogy a vámpír túlságosan valóságos és túl fényesen világították meg ahhoz, hogy tényleg ijesztő legyen. Közben viszont a természeti képeket és a látványvilág stílusát kiemelten magasztalták – tán ez az egyik előfutára a mai nagy látványfilmeknek? Lehet, de közben viszont egyáltalán nem üres, mint ahogy azok… Mára a Nosferatut nagy hatású filmremekként tartják számon. Roger Ebert, a neves kritikus azt írta róla: „a ”Nosferatu” máig hatásos maradt. Nem ijeszt meg minket, de kísérteni fog.” 

tumblr_m4nbebkanv1r358mv.jpg

Az általam nagyon kedvelt White Wolf Studio World of Darkness-világában játszódó Vampire-játékokban az egyik választható klán a Nosferatu, akik külsőleg szörnyen csúnya, eltorzult alakok, pont, mint a nevüket adó gróf. 1995-ben musical, 2005-ben opera formájában is napvilágot látott az Eine Symphonie des Grauens, utóbbit csak CD-n adták ki. 2012-ben rádiójáték formájában kelt új életre. Magyar vonatkozás, hogy a valószínűleg hazánkból elszármazott képregény-készítő Louis Pecsi 2009-ben megjelentette a Nosferatu: The Untold Origin című munkáját, amely Orlok gróf eredetével ismertet meg minket; 2014-ben pedig a spanyol Caspervek Trio többek közt Sopronban mutatta be a filmhez szerzett muzsikáját.

IV. felvonás: A per

1922-ben Bram Stoker már nem élt, azonban az özvegye, Florence Stoker még igen, és ő volt az irodalmi hagyaték gondozója. A Prana Film nem kért engedélyt tőle a férje munkájának használatára és jogdíjakat sem fizetett neki. A hölgy figyelmét elkerülte a Nosferatu létezése, egészen egy Berlinben feladott névtelen levél megérkezéséig, ami beszámolt az egyik nagyszabású vetítésről. Akkoriban Florence asszony anyagilag rossz helyzetben volt, így pláne feldühödött azon, hogy semmit sem fizettek neki a Drakula használati jogáért, úgyhogy gyorsan beperelte a német filmes csapatot. A per elhúzódott, a Prana pedig csődöt jelentett, hogy ne keljen kifizetniük az esetleges büntetéseket. (Albin Grau cége tehát egyetlen filmet adott ki, mielőtt megszűnt volna…) Az ügy végül 1925 júliusában Mrs. Stoker győzelmével zárult. A bíróság arra kötelezte az alpereseket, hogy minden létező kópiát és negatívot át kell adniuk az özvegynek megsemmisítésre. A wikipedia szerint a producerek gyorsan eladták minden rendelkezésükre álló tekercset a Deutsche Film Produktionnak, ezzel tehermentesítve magukat, illetve az Angliában kiadott bírói rendelkezést nehéz volt betartatni Németországban, így több kiadás fennmaradt. A ’20-as évek végén már több helyen létezett belőle egy-két példány, 1929-ben pedig az USA-ban is bemutatták. A helyreállított, 93 perces kiadást több ilyen kópia felhasználásával rakták össze (erre még visszatérünk.)

V. felvonás: Szakirodalom, adalékok és egyéb vélemények 

Új Oxford Filmenciklopédia (2004) 150. oldal

„A Nosferatuban (1921) a német expresszionista film egyik legszínesebb képét teremtette meg. A jelenet, ahogy Nosferatu árnyéka leereszkedik a lépcsőn a nőhöz, aki várja, a filmgyártás egy egész korszakát és műfaját kifejezi. (…) a „horror szimfóniája”, melyben a természetellenes behatol a hétköznapi világba, mint mikor Nosferatu hajója besiklik a kikötőbe rémes rakományával, a koporsókkal, patkányokkal, matrózok holttestével és pestissel. Murnau hatásos helyszíni felvételeihez hasonlót akkoriban ritkán láthattak német filmekben. Lotte Eisner (1969) szerint Murnau volt a legnagyobb expresszionista rendező, mivel képes volt a horrort a stúdión kívül megjeleníteni. Nosferatut furcsa effektek kísérik, minden egyes példa a szokatlanság különlegességét mutatja. A sorrend, amely negatívba fordul, miután Nosferatu kocsija Jonathant áthozza a hídon a vámpír kastélya felé, később idézetként felbukkan Cocteau Orpheusz (Orphée) és Godard Alphaville című filmjeiben. Max Schreck Nosferatuja passzív ragadozó, a filmes expresszionizmus megtestesítője.” [A gróf igazából felfelé megy a lépcsőn, a hajón meg csak a kapitány holtteste van.] 

lwrxh7oe.jpg

1001 film amit látnod kell mielőtt meghalsz (2003) 46. oldal

„(…) minden idők egyik leghatásosabb némafilmjét (…). Kísérteties módon, az alaptémát és az új médiumot mintha csak egymásnak teremtették volna. A nagyrészt levél formájában íródott regény kevés dialógust és sok leírást tartalmaz, ami a képi történetmesélésre épülő némafilm számára tökéletes. A fény és a sötétség örök harcáról szóló történet szintén nagyszerűen illik ahhoz a formátumhoz, amely szinte kizárólag a fény és a sötétség közjátékával dolgozik. (…) Murnau (…) a címet azért változtatta meg, mert az író örökösei perrel fenyegették. (Ami azt illeti, a kész film éppencsak hogy elkerülte a megsemmisítést elrendelő bírói végzést.) Végül a szereplők nevén kívül csak keveset változtattak az eredeti történeten, és a Nosferatu nyomán született több tucat Drakula-feldolgozást már valóban büntető szankciókkal sújtották.” [Stokernek volt egy fia is. A „keveset változtattakkal” meg lehet vitatkozni…] 

„Ám a Nosferatu még ennyi év után is kiemelkedik a Drakula-filmek sorából. Az egyik döntő tényező a címszereplő Max Schreck, akinek vezetékneve „félelmet” jelent. Schreck csaknem vadállatias egyszerűséggel játssza a vámpírt. A sötétség teremtménye az ő megformálásában alig különbözik a hatalmában álló patkányoktól, ösztönösen, szinte leplezetlen sóvárgással vonzza a vér látványa.” [Werner Herzog Nosferatu, Phantom der Nachtjában még jobban kiemelkedik Orlok patkányszerűsége.] „ A Nosferatuban Murnau megalkotta a filmművészet néhány legmaradandóbb, a mai napig kísértő képsorát: Orlok félelmetes árnyakat vetve oson keresztül kastélyán Hutter nyomában; a gróf merev bábként kiemelkedik koporsójából; a gróf, a napsugár fogságában, halálra váltan vonaglik, mielőtt semmivé foszlana. Murnau filmje számos olyan vámpírmítoszt is elterjesztett, amely nemcsak a Drakula-mozikba, hanem a tömegkultúrába is beszivárgott.”

Magyar Fangoria 9. szám 2005. VI. december-január 40-41. oldal

„(…) Nosferatu, enie Symphonie de Grauens címet viselő alapmű, amely 1921 végén készült mindössze pár hónap leforgása alatt, majd 1922-ben került a korabeli filmszínházakba. (…) A Nosferatuval a korai mozgóképeken még ritkásan feltűnő vámpír-mítosz vizuális kanonizációját is neki köszönheti a zsáner rajongótábora.” [Az elején a címet a lapban hibásan közölték le, ezért én is így írtam le.] „Természetesen nem a Nosferatu az első vámpírmozi, hiszen a hazánk fia, Lajthay Károly rendezte Drakula (1921) megelőzte azt, nem beszélve a vérszívó figurájának kezdetleges megjelenéseiről, példának okáért mondjuk a francia George Mélies által levezényelt 1896-os rövidke etűdben, Az ördög kastélyában. Vizuális megfogalmazásában azonban mégis az első olyan mozgóképnek tekinthető, melyben a mítosz egyes apró darabkái jellegzetes képpé formálódtak. Ilyen például (…) amikor a hajnal felkelő sugarai lángok formájában megsemmisítik a vérszívót, vagy mikor Drakula a fizika törvényeinek ellentmondva emelkedik ki koporsójából. Ezzel a Nosferatu hivatkozási pont lett a vámpírfilmek terén (…) ez a nagyon fontos alkotás éppenhogy csak elkerülte a megsemmisítő bírósági végzést, viszont több utóvágására, csonkítására került sor ellensúlyozásképpen. Ennek tudható be, hogy a film restaurálása közben olyan mementókra bukkantak, amelyek a Nosferatu egy óra 33 perces változatáról emlékeznek meg, amit teljes egészében sohasem sikerült összerakni.” [8 évvel később ez mégis összejött, mi már ebben a formában láthattuk.]

184289.jpg

„Az Orklokra keresztelt Drakula gróf figurája tökéletesen megfelelt Murnau fixa ideájának: határhelyzetek metszetében vergődő lény; kettősségek sorozatából épül fel alakja, amit a fény és a sötétség váltakozása, az élet és a halál határmezsgyéjén való létezés határoz meg. A Nosferatuban nyoma sincs a későbbi horror-ikon Lugosi Béla snájdig vámpíralakjának, vagy az Interjú a vámpírral modell külsejű vérszívójának (…). A Max Schreck által játszott Orlok gróf rettentően visszataszító külsejű, szinte nem is emberi formájú gonosz. Schreck (akinek a neve mellesleg németül „terrort” jelent, és ha már szóetimológiáról beszélünk, a Nosferatu cím a görög nosophoros szóból származik, amely vírushordozót jelent) alakítása hihetetlenül erős, messze a legösztönösebb, legállatiasabb vámpír a filmtörténetben, még akkor is, ha összesen kevesebb, mint 10 perc (!!!) erejéig van a vásznon. Schreck az 1.91 méter magas termetével és szuggesztív mimikájával igazán rémisztő figurát varázsolt Orlok grófból, amit csak tovább hangsúlyozott, hogy a rendezői utasításoknak megfelelően egyetlen jelenetben sem pislogott a színész, gesztusait pedig a stílusirány által megkövetelt teatralitás határáig fokozta.” [A mi hosszabb verziókban talán a gróf is többet szerepel, és ahogy már említettem, elvileg egyszer mégis pislog.] „A Nosferatu vizuálisan igazán kimagasló alkotás. (…) Megdöbbentően erős képek ezek, melyek első látás után beleégnek a néző agyába. (…) Kreatív és találékony kameramozgásokkal a Nosferatuban is találkozhatunk, amelyet még a korszakban abszolút életképes, alapvető technikai trükkökkel és tökéletes díszletvilággal is megfejelt a direktor. A felvételek nagy része egyébként nappal készült, a képeket utólag színeztette ki Murnau kékkel, hogy azok éjszakai hatást keltsenek, a nappali felvételeket pedig barnás színűre retusálták.” 

„A Nosferatu jó szociohorrorhoz méltóan tökéletesen megtestesíti a kor német társadalmának kollektív félelmeit (világháborús veszteségek, nyomor, kiábrándultság (…) igazi mozgatórugója mégis a felszín alatt meghúzódó, elfojtott szexualitás. Ennek a szemszögnek többféle értelmezése is létezik. Az egyik az, amely szerint az ösztönlény Orlok gróf Hutter naiv és tiszta figurájának ellentéte és kiegészítője is egyben, egymás komplementerei, együtt alkotnak egy teljes egészet, csakúgy, ahogy Dr. Jekyll és Mr. Hyde. (…) Ugyanakkor érdekes lehet az a megközelítése is a műnek, amely szerint Murnau homoszexuális volt, így Orlok figurája nem más, mint egy jókora fallikus szimbólum, amellyel a hősnek szembe kell néznie, meg kell vele küzdenie. Ezzel magyarázható, hogy Hutter szinte teljességgel aszexuális viszonyt ápol a feleségével, ellentétben a vágytól égő Orlokkal, és ez az interpretáció helytálló a filmben felbukkanó homoerotikus felhangok esetében is. Gondolok itt arra, mikor Orlok nem bír ellenállni Hutter vérző ujjainak: ez esetben a vér a szexuális aktus metaforájaként is értelmezhető.” 

„A Nosferatu mai szemmel nem túlságosan ijesztő horrorköltemény, amelynek igazi erénye sokkal inkább a technikai megvalósításban és a szokatlanul mély, szerteágazó tartalmában, illetve kidolgozott szimbólumrendszerében (a hálójában terpeszkedő pók párhuzama Orlokkal az egyik leghíresebb a filmtörténetben) keresendő, mintsem az ijesztgetésben (…). Érdekes a hasonlóság a rendező és Orlok gróf sorsa között, hiszen mind a ketten vágyuk tárgyáért utazták át a „nagy vizet” (a direktor a náci diktatúra elől emigrált Amerikába, ahol a Fox stúdió szerződtette), csak éppen Friedrich Wilhelm Murnau esetében nem Ellennek, hanem mozgóképnek hívták ezt a szerelmet. (…) ránk, horror- és filmrajongókra hagyományozza ezt a kiváló borzalomszimfóniát, amely igazi gyöngyszeme a film több mint egy évszázados történetének.” 

A Cinegore magyar horror-oldal idevágó cikkéből idézek:

„A Max Shreck által alakított vámpír immár kultikus ikon lett, a horror, valamint általában a filmkészítés történelmének egyik legjobban felismerhető alakja. (…) Még eltelik pár nap, ami alatt a gróf sikertelenül próbál táplálkozni Hutter véréből, mivel egész különös mód Hutter felesége telepatikusan megérzi otthonról a bajt, és kiáltásai során a vámpír erőtlenné válik Hutterrel szemben. (…) ő minden ami az elmúlás, a halál, de az igaz emberi érzelmekkel szemben már tehetetlen.” [A középső gondolat nagyon érdekes, miszerint Ellen otthonról védelmezi a férjét, lehetséges, hogy a feleség akarata tartja őt életben.] 

funko_pop-nosferatu-movies-vinyl-figur-nosferatu-eine-symphonie-des-grauens-fk4786_incredible_figures-001jpg.jpg

Dorian Gray írja a port.hun:

„nem ez volt az első film erről a történetről. 1917-ben vagy '18-ban készült egy változat még Szovjet-Oroszorszgban (abban az időben még ilyen átmeneti neve volt), de a polgárháborúban elveszett/megsemmisült az összes kópiája.” [Ennek semmilyen nyomát nem találtam meg. Írtam a kommentelőnek, de egy hét alatt semmilyen válasz sem érkezett tőle…] 

Twillight írja ugyanott:

„Ez a film zseniális, és nagyon érdekes kontrasztot alkot a Lugosi-féle Drakula-feldolgozással. A díszdoboz igazán egyedi, és a benne lévő két filmmel már nem is tűnik olyan borsosnak az ára (nemrég vitték le 10K-ról 5K-ra).” [2010-ben volt. Bevallom, én sosem láttam a Nosferatut itthon dvdn, de már más is írta, hogy kapható. Nyilván persze nem a teljes változat…A díszdobozban az 1922-es változat, a Phantom der Nacht és a Shadow of the Vampire volt, ha jól tudom.]

VI. felvonás: A Limitált Kiadású Kétlemezes Steelbook Változat meséi 

dsc_0104.JPG

1.lemez: A borítón egy eredeti Albin Grau-plakát látható, ami mindkét korong felszínén felbukkan. A zöldes árnyalatú a dvd-változat, ezen van maga a film, valamint egy 53 perces dokumentumfilm, a The Language of Shadows és két kisebb monológ (Abel Ferrara, Kevin Jackson). A menü hangtalan, nincs benne animáció se. A rendező Abel Ferrara 12 percben beszél a vámpír-mítoszról, saját idevágó alkotása, a The Addiction kapcsán. Ez a 2007-es felvétel vágatlan, ugyanakkor rossz minőségű és felirat sincs hozzá. Azt mondja, hogy a vámpír mai szexi, kedvelhető változatát sosem tudta megérteni, és hogy a vérivó figura a világ minden táján, minden mítoszban megtalálható. Említ példákat is, és azt mondja, a vámpír maga a Sátán. De a Nosferaturól egy szót sem ejt. 

Kevin Jackson író viszont már konkrétan erről beszél 20 percben. Először Grauról és az okkultizmusról. A prana szó jelentése az élet lehelete. Megemlíti, hogy Galeen is okkultista volt. A Van Helsing-karakter egy Paracelsus-t követő orvos, amit a feliratokban kiemeltek, de ennek a jelentősége csak annak tűnik fel, aki jártas ezen a téren. Murnau gyerekkorából származik a hajózás emléke, mint az egyetlen fizikai dolog, amit csinált. Láthatunk festményeket, amik a film egyes képeit ihlették. Kiemeli, hogy Murnau homoszexuális volt, említi a Nosferatu in Love című novellát, amely arról szól, hogy a rendezőre miként hatott szerelmének halála a háborúban. A direktor nagyon kemény főnöknek bizonyult, de mégsem volt kellemetlen vele dolgozni. A Nosferatu egy ragadozóról szól, és fontos benne a sok állat. Eredetileg terveztek pislogó fát és ember méretű hollót a műbe. A táj maga is él. Utalások a homoszexualitásra: A heteroszexuális pár, amit egy külső erő fenyeget. A vérivós részben mintha szexuális izgalom hajtaná a grófot. A vámpír kívülálló, mint aki nem illik a társadalomba (ahogy akkoriban a melegek). Jackson nagyon jónak tartja a vágást. Murnau leírta a forgatás előtt, hogy kb. hány méter filmet akar egy-egy jelenethez felhasználni. A kész film Németországban alig hozott be pénzt, az USA-beli kritikusok baromi unalmasnak tartották. 

friedrich_wilhelm_murnau_2.jpg

The Language of Shadows (Az árnyak nyelve): 2007-es dokumentumfilm a rendező korai műveiről, amelyben többek közt láthatjuk a Nosferatu helyszíneit, ahogy manapság kinéznek. Németül van, beépített angol felirattal, Luciano Berriatúa a rendező. Megszólalnak még élő leszármazottak a készítők családjaiból. Murnau evés közben is olvasott, mint én:) Eredetileg Plumpe-nak hívták, művésznevét viszont nem az a hely adta, ahol született, hanem ahol művész barátaival vakációzott. Gyakran dolgozott együtt Conrad Veidttel. A Janusfejben Lugosi Béla is felbukkan! Léteznek a rendezőről készült festett portrék. Ő maga rajzolt, próbált festeni is, de nem ment neki. A szeretőit „barátnak” nevezik a filmben. Albin Grauval együtt dolgoztak már 1920-ban. Grau személyesen ismerte Aleister Crowley-t. Murnau természeti képei a figurái lelkiállapotát tükrözik. Enrico Dieckmann is okkultista volt. A prana jelentése életerő. Láthatjuk Grau rajzait. A vérben van a lélek és az élet, ez népszerű elképzelés volt a XIX. században, mikor Bram Stoker a regényét írta. A fogadóra, ahol Hutter megszáll, az van kiírva, hogy „Korcsma”:) A ház, amit Orlok megvesz, a wismari sóraktárak épülete. Az ablakon kinéző kamerához rácsot szereltek a lencse elé. Hutter háza mellett tényleg volt egy templom, de annak szolgálói nem járultak hozzá, hogy benne legyen a filmben, így egy másik városban felvett templomot kellett berakni helyette. A vámpír elsétál előtte, vagyis a szent hely nem hat rá. 

Az árnyékok elárulják, hogy ugyanazokon a helyszíneken az éjszakát és a nappalt ábrázoló felvételek közt csak alig pár óra telt el. Minden alkalommal megtudjuk, hová és mire állították a kamerát, a dokumentumfilmesek megcsinálják ugyanazokat a beállításokat színesben. A hintót hajtó emberek nem színészek voltak. A hintót fehér szövettel takarták le, hogy a negatívon fekete legyen. A szlovákok féltek Schrecktől. Murnau ismerte a kameralencséket, így mindig volt elképzelése róla, melyiket mikor akarja használni. Mutatnak egy ritkaságot, egy kétszer felvett részt. A tutajosok, akik szintén igaziak voltak, ódzkodtak a koporsók szállításától. A befejezéskor látható romvár képe nem szerepelt a forgatókönyvben, improvizálták. Albin Grau írta, hogy „A film az árnyékok nyelve.” Az árnyék a világ sötét, gonosz másik oldala. Hallhatunk a világosítási technikákról és a díszletekben elrejtett okkult jelekről. A szerződéseken rózsakeresztes és egyéb középkori titkosírás is szerepel. 

Az audiokommentárokat ezúttal se hallgattam meg, a Ferrarás kivételével az extrák nagyon informatívak voltak!

2. lemez: 100%-ban ugyanaz, mint az első, de szürke árnyalatú és ez már blu-ray. Hogy ennek így mi értelme van, azt nem tudom…

c8053a430190521ddbe57d46af4e94a3.jpg

A könyvecske:

1. rész: The Deadly Space Between – Gilberto Perez, filmkritikus, főiskolai tanár 

„ F.W. Murnau Nosferatuja (…) talán a legnagyszerűbb film a Weimari Köztársaságból, újabb válasz volt az I. Világháborúra, de nem az őrült hatalomra reagált, amely elszabadította a háborút, hanem a halálra, amit elkerülhetetlenné tett. [A másik „válasz” a Das Kabinnet des Dr. Caligari volt.] Murnau filmje máig az egyik legjobban zengő hangú és legfelkavaróbb válasz a művészet világából a halál kérdésére, amely mindnyájunkat kikerülhetetlenül elér. A Nosferatu egyedülálló a weimari filmek közt, mert borzongató történetét (…) főként természeti helyszíneken adja elő (…).” A képi világra a korai svéd filmek, E.T.A. Hoffmann írásai és Caspar David Friedrich festményei hatottak. „Az expresszionizmus romantikus gyökerei sehol sem annyira nyilvánvalóak, mint ebben a filmben.” Az itt látható természeti képeket stúdióban lehetetlenség reprodukálni. „A Nosferatu kifelé tekint: az én ablakán át Murnau kamerája félénken pillant a kinti világba, amely (…) engesztelhetetlenül baljósnak és sötétnek tűnik. (…) Nosferatu, a vámpír, nem is annyira karakter, inkább szimbolikus megtestesülése a kinti félelmetes világnak. (…) ez nem egy szexi vámpír – bár ez korántsem állította meg a vele kapcsolatos szexuális értelmezések áradatát.” Külsejében egy emberi csontváz és egy patkány keveréke – szellem és ragály-hordozó. 

Orlok a halál erejét használja (politikai tartalommal felruházni hibás lépés), ki lehet térni előle, de sosem menekülhetsz meg tőle. Éppen ezért mozog lassan, nem kell sietnie. „(…) ennek a halálos figurának az ereje mintha minden irányba elérne a képen belül és kívül is.” Murnau és Galeen tudatosan kerülték a vámpír-mítosz kliséit; sem a túlvilágba vetett hit, sem a harapás után lehetséges élőholt lét nem kínál megváltást az elmúlás elől. Van Helsing háttérbe szorulásával elveszett a tudomány fontossága a filmből. „A Nosferatu az én allegóriája, amit bedobtak a világba, ahol a halál várja.” Ha a vámpír jeleníti meg a halált, akkor a többi szereplő az elmúlásra való válasz módjait. A szerző szerint a mesélő egy történész, aki a városban dúló járványt örökítette meg. Hutter „jelképezi a figurát, aki nem gondol a halálra.” Számára „a halál olyan, ami másokkal történik, valami, ami még messze van ahhoz, hogy rágódjon rajta.” A férj utazása a valóságból a túlvilág felé ismert horror-elem. 

nosferatueinesymphoniedesgrauens-filmszene-164758.jpg

Az első támadásnál, mikor Orlok belép a szobába, az őt körülvevő ajtó olyanná teszi a képet, mintha a szörny egy koporsóban feküdne. Itt találkozik a Perez által az Eine Symphonie des Grauens két legfontosabb szimbólumának tartott dolga, a kapu (amin áthaladunk az életünk során) és a koporsó (a végső állomás). Ezért „minden átjáró az életben átjáró a halálba”. Itt Ellen tényleg megállítja Orlok támadását a messzeségből, de a szerző azt mondja, hogy valójában nem érte, hanem Hutterért nyúl ki, csakhogy amaz elájult és képtelen válaszolni neki. Ezért a kapcsolat a gróf és a feleség közt jön létre. A negatívba forduló képsor egyfelől megzavarja a valóságot, másrészt a világ törékenységét, elmúlt dolgokat reprezentál, mint egy halotti maszk. „A Nosferatuban a tudás szintén nem megnyugtató, hiszen ez a tudás a közelgő végről szól.” Először Hutteren van a hangsúly, őt követjük a misztikumba, majd az onnan visszafelé vezető úton több szálra szakad a narratíva, és az egyes szálakat váltakozva láthatjuk. A keresztvágások a Nosferatuban arra szolgálnak, hogy bemutassák, a halál, miként a pók hálója, vagy a polip karjai, mindenhová elér. Ellen várakozása és kinyilatkoztatása („Elé kell mennem! Itt van!”) érthető mind a vámpírra, mind a férjre. A kapu és a koporsó ismét találkoznak, amikor Orlok, hóna alatt „fekhelyével” átvonul a kikötőn, majd a templom kapuja előtt. A gróf eltűnése után olyan, mintha beleolvadna a városkába, amelyet utána megtizedel a ragály. „(…) a Nosferatuban a természet az üresség, aminek szélén az én egyensúlyoz.” 

„A képek Murnaunál (…) tünékenynek és befejezetlennek látszanak, a láthatatlan fenyegeti őket, átmeneti kompozíciók, amiket bármikor megzavarhatnak. (…) A film médiumában a bemutatás a képen kívülire támaszkodik; egy nem látható helyhez és annak tartalmához viszonyulva reméli, hogy a képen bemutatott dolgok értelmet nyernek.” Murnaunál a képen kívüli és a képen lévő nagy üresség egybemosódik. A befejezetlenség vezet át a képen túliba, ott azonban félelmetes terep várakozik. Minden részlet beállított, minden előre vetíti, hogy mi következik majd. Az összes képet a külső világ ostromolja. Mikor a várost a pestis tizedeli, se a szörnyet, se a hozzá köthető természetfeletti dolgokat nem látjuk, így az egész olyan, mintha természetes eredetű lenne. „(…) a koporsó, amiben a vámpír alszik, előre jelzi az egész városnak az örök álmot. Mintha a város alvása a reggeli napsugarakkal észrevétlenül menne át a halálba.” Az ajtókat megjelölő férfi a kapukból koporsókat varázsol, míg aztán az utolsó ajtó kinyílik és azon keresztül egy igazi koporsót hoznak elő - a két motívum újfent találkozik. Úgy látszik, hogy Hutter – mivel rettentően fél - mindenki elől eltitkolja, hogy sejti, a vámpír itt van közöttük és ő okozza a rontást. Csak Ellen és Knock mernek szembenézni az igazsággal. Knock szemszögéből az utcára tóduló tömeg egy rakás rovarnak tűnik, amik készen állnak, hogy a pók hálójába ragadjanak. Ellen meglepően hasonló szemszögből látja, hogy mi lesz velük, ha ez megtörténik: ablakából a hosszú sorokban haladó halottszállítókat nézi. 

tumblr_nvvdrrerco1qmemvwo1_500.jpg

Perez szerint a nagytotáloknál a kép elmosódott, nincsenek kivehető részletek, nincs egy konkrét dolog, amibe a szem „belekapaszkodhat”, ezért a néző a látványt a saját érzéseivel tölti fel. A nagytotálban mutatott halálnál a néző a saját elmúlásától fél. „Murnau kamerája (…) egy vizuális narrátor, ami nézőpontja miatt mintha egy, a karakterektől független tudat lenne (…).” „Christian Metz és mások azt állítják, hogy egy film nézése közben elsősorban nem a karakterekkel, hanem a kamerával azonosítjuk önmagunkat. Ez akár így van, akár nem, hatványozottan igaz arra az élményre, amit egy Murnau-mű nézése közben érzünk.” A néző és a néznivaló közti űr a kulcsa ennek, ami beleviszi a nézőt a cselekménybe. A rendező munkássága többek közt John Fordra és Alfred Hitchcockra is hatott. Utóbbi bevallottan a Nosferatuból merített A gyanú árnyékában című alkotásához, melyben a nagybácsi és az unokaöcs viszonya Orlok és Ellen viszonyához hasonlít. Mivel mind a vallást, mind a tudományt mellőzi, az Eine Symphonie des Grauens leginkább Heidegger egzisztencialista világlátásához közelít. Ellen áldozata nem az isteneknek szóló bocsánatkérő bűnhődés, hanem az ember tette, aki „bátran szembe mer nézni a rá váró véggel.” Az asszony az egyetlen, akinek be kell hívnia a bestiát, csak hozzá nem képes magától bemenni. A befejezéskor a korábban a halál ideáját, aztán a megmagyarázhatatlan rémületet, majd a természeti csapást reprezentáló Orlokból az egyéni elmúlás jelképe lesz – mivel Ellen bátran szembenéz vele, így sebezhetővé, törékennyé válik. 

„A vámpírok félelmetessége a Drakulában a szexualitástól, elsősorban a női szexualitástól való félelmet jelképezi. A Nosferatu magányos vérszívója nem a szexualitás veszélyét, hanem a halálét szimbolizálja. A Nosferatuban, amiben nincsenek női vámpírok, egy nő a vámpír legfőbb ellenfele és végül elpusztítója. A vámpír áldozatai között a filmben – azok közül, akiket látunk, és nem csak utalnak rájuk – egyetlen nő sincs, amíg csak a feleség a végén fel nem ajánlja a vérét. Az a jelenet, amiben [Orlok] elmegy a hálószobájába és ő [Ellen] ott tartja maga mellett hajnalhasadtáig, az egyetlen, amiben a vámpír ölelése szexuális töltetet kap, de még itt sem ez a lényeg. (…) a szexualitás a Nosferatu utolsó jelenetében az önmagát nyugtalanul, de szabadon elfogadó ’halál-felé-haladás’ állapotának metaforája. A nő a Nosferatuban nem elsősorban szexuális lényként fontos, hanem mint egy létezésében valódi emberi alak. (…) A feleség a Nosferatuban azt szimbolizálja, ami az egzisztencialista életfelfogás szerint a legjobb módja az emberi létnek a legfontosabb állomásnál, a halállal való egyé váláskor. (…) szabad akaratából találkozik a halállal, de remegve és rettegve. (…) Figyelemreméltó kapcsolata a vámpírral, és ereje, amivel kordában tudja tartani ezt a halál-karaktert, talán azt (…) a hatalmat szimbolizálja, amit valaki azáltal nyer, hogy a halálát magáévá teszi.” A vámpír maga is meghal, de ekkor már nem az egyetemes halált jelképezi, hanem az egyénit, amit a nő legyőz azzal, hogy magához öleli, és a sajátjává teszi.

 „(…) az árnyék (…), amit a vásznon mozogni látunk, az a világ kísértete.” A fény, amely elpusztítja a vérszívót, ugyanazon az ablakon jön be, ahol korábban maga a gonosz érkezett. „Ideillő módon a fény az, ami elpusztítja a vámpírt; amely eloszlatja az árnyékát, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ez az árnyak médiumának a fénye.” Robin Wood szerint Orlok az ember sötét oldala, amit elnyom a civilizáció és az, ahogy átlép a kapukon, az elnyomott felszínre törését jelképezi. Dudley Andrew szerint Murnau „rettegve tekint a jövőbe”. A városba beúszó hajó jelenete ugyanebben a formában megtalálható az 1979-es Nosferatu – Phantom der Nachtban, ott azonban nem működik, mert nincs előtte feszültség, amit ’a hajó hordoz’. A rendező korai halála után munkássága feledésbe merült, egészen az ’50-es évekig, amikor Lotte Eisner vezetésével Franciaországban megkísérelték visszaemelni munkáit a köztudatba.

tumblr_static_2nwtidgtw3eows8g4kkswgsg.jpg

2. rész: Vampires – Albin Grau 1921-ben megjelent cikke 

Ebben a rövid kis írásban a szerző beszámol arról, hogy a Nosferatut egy szerb paraszt története ihlette, amit a háború alatt mesélt el neki és négy társának. Állítólag az eset a sírból visszatérő apával Romániában történt, 1884-ben, és ott az emberek Nosferatunak nevezték a vámpírokat. Véletlenül még a végzés is az úriember zsebében volt arról, hogy a hatóságok anno felnyitották a sírját és végeztek a vérszívóval. Ez a rész azért már túl szép, hogy igaz legyen… Végül még annyit, hogy a szerző megemlíti, Prágában találkozott egyik katonatársával, aki ott volt vele azon az éjszakán, és a találkozás örömére magyar bort ittak egy kocsmában:)

3. rész – A film helyreállításáról 

A lemezeken található filmet egy évig (2005-2006) tartott restaurálni, a munkát a The Language of Shadows-t rendező Luciano Berriatúa végezte el. A kész mozit az alábbi darabokból rakták össze: 1922-es francia feliratos darab a Cinématéque Francaise-től, 1939-es másodpéldány a Bundesarchiv-Filmarchiv Berlin/Koblenz gyűjteményéből, 1930-as évekbeli A Tizenkettedik Óra néven forgalmazott francia darab szintén a Cinématéque Francaise-től. A feliratokat egy 1962-es másodpéldány szolgáltatta, a már említett Bundesarchiv-Filmarchiv Berlin/Koblenz-től. A hiányzó feliratokat és beillesztett képeket a berlini trickWilknél készítették el, ezeket a játékidő során megjelölték, hogy könnyű legyen megkülönböztetni őket az eredetiektől. Az angol nyelvű felirat friss (2013-as) fordítás. 

4. rész – Útban a Nosferatu felé, írta Enno Patalas, a müncheni Városi Múzeum/Filmmúzeum egykori igazgatója

Cikkem tárgyának teljes, 1922-es állapotának visszaállításához számos, az évek során feltűnt különböző verzióját rakosgatták össze. Az 1926-ban vagy ’27-ben elkészült második francia változat amerikai fordításának köszönhető, hogy a köztudatban a helyszín Brémaként szerepel, itt ugyanis a helyszínt és a szereplők nevét is megváltoztatták. Ez a darab aztán visszakerült Európába, ahol angolból visszafordították németre az olvasnivaló részeket. Később pedig, vicces módon a németet, amit angolból fordítottak, amit azelőtt viszont franciából vettek át, visszafordították franciára:) Minden egyes újabb átalakítással a képek minősége egyre csökkent… Az 1950-es évekig a franciák nem foglalkoztak a feliratok és beillesztett részletek megőrzésével, így azok jelentős része az idők során elveszett, megváltozott. Azonban a Nosferatuban a feliratoknak különösen fontos a szerepük. Három könyv bukkan fel: az ismeretlen naplója, a vámpírokról szóló kötet és a hajónapló; amik ahelyett, hogy előre vinnék a sztorit, inkább homályosabbá teszik azt, ami látható, mind a szereplők, mind a néző számára. 

A napló szerzője eredetileg névtelen, aláírásként három keresztet használ, de van olyan változat, amiben az író a helyszínt adó város „korábbi elöljárója és születési helyének ügyes történetírója”. A kereszt-aláírás viszont arra mutat, hogy a „beszélő” egy hang a túlvilágról, aki akár a gróf is lehet. Orlok maga a húsevő növény, félúton az élet és a halál között; Ellen pedig a nyitánykor azt kérdezi csokorral hazatérő férjétől, hogy miért ölte meg a virágokat – ez talán előrejelzi a férfi ártatlanságának elvesztését. A Német Demokratikus Köztársaság Filmarchívumában létezik egy különleges változata a filmnek, melyben Albin Grau mintázta meg a betűket. Ebben a feliratok a kamerával felvett, ténylegesen leírt mondatok, elsötétítéssel jelennek meg és tűnnek el, a könyvek lapjait pedig lapozzák. Másik érdekes változat az 1930-as években készült A Tizenkettedik Óra, amelyet Dr. Waldemar Roger készített azzal a szándékkal, hogy hangosfilmet faragjon a némából. Új feliratokat gyártott, a hangot gramofonról játszotta le, és számos változtatást eszközölt a jelenetekben, például boldog befejezést fabrikált a sztori végére. 

tumblr_mukpt77g6o1qazanuo1_1280.jpg

Bár alapjában véve fekete-fehér filmről beszélünk, az utólagos színezés mégis rendkívüli jelentőségű, hiszen ezzel lehet egyértelműen megkülönböztetni az éjszakai és nappali részleteket. (Természetesen mindent nappal vettek fel.) A színezést a korabeli másolt példányok esetében direkt hagyták ki, úgy gondolták, nem fontos, azonban ha teljesen monokróm a képi világ, akkor szinte lehetetlenség megmondani, mikor melyik napszak van. Illetve előáll az a helyzet, hogy Orlok vígan masírozik a napfényben, ami pedig tönkreteszi a befejezést. 1980-ban felbukkant egy 1922-es francia kópia a Cinématéque Francaise raktárából, ami hiányos és rossz állapotú volt, viszont látszódott rajta, hogy anno melyik részt és milyen színűre festették ki utólag. Erről majdnem biztosan állítható, hogy a színezett német változaton alapul, így teljesen visszaadja az eredeti képi világot. Az éjszakai jelenetek kékek vagy zöldek, de még akkor is, mikor lámpa világít rajtuk és az ember ezért sárgát várna. A szobabelsők az esti időpontokban sárgák, kivéve a befejezéskor, mikor kint kék, bent zöld fény van. A zöld fény a gonosz karaktert ’veszi körül’. A hajnali részletek rózsaszínben pompáztak, kivéve a narancssárgára színezett húsevő növényes részt. 

A zenét a mozizás hajnalán nem a történet részeként kezelték, hanem a nézőknek nyújtott extra szolgáltatásként. Franciaországban például sokszor úgy vetítették a némafilmeket, hogy csak egyetlen zongora kísérte őket. F.W. Murnau azonban másként állt hozzá a kérdéshez. Hans Erdmann kísérőzenéjét teljes nagyzenekari és kisebb szalonzenekari változatban is lejegyezte. A Fantastisch-Romantische Suite névre keresztelt, 10 tételből álló szerzeményt Erdmann a filmszínházakra bízta, azzal az instrukcióval, hogy nem kell őket „minden esetben ugyanebben a formában játszani. Ez persze lehetséges, de semmiképpen sem kötelező.” Éppen ezért a hatás néha bejött, másszor nem. Azonban a szerző megjegyzi, hogy a pontosan játszott kísérőzene meglepő módon nagyszerűen erősíti a film színezését, és viszont. 

5. rész – A híd, írta a feliratokat fordító és a dvdt pénzelő Craig Keller

Keller arra hívja fel a figyelmet, hogy abban a teljesen lényegtelennek tűnő jelenetben, ahol Hutter átmegy a fahídon, látható egy kis részlet, ami a hozzá kapcsolódó olvasnivalóval együtt félelmetes jelentést kap. A felirat szerint „Mikor átkelt a hídon, hátborzongató víziók kezdték gyötörni.” A fiatalember séta közben hátranéz a kamera felé, ám ahhoz túl messze van, hogy pontosan lássuk az arcára kiülő különös ábrázatot. A szerző azt mondja, lehet, hogy Hutter mosolyogva pillant a kamera felé, de az is elképzelhető, hogy a szó szerint arcnak lefordítható német das Gesicht szó ebben az esetben arra vonatkozik, hogy a hátborzongató víziók miatt pofákat vág. Ráadásul egyenesen belenéz a néző szemébe, ezzel azt mondva, hogy ’most már te is benne vagy ebben a világban, amiben én.’ Ugyanakkor a szekvencia úgy is értelmezhető, hogy Hutter átkel a szellemek világába, ami ugyan nem tűnik másnak, mint az innenső oldal, a valódi világ, de a mesélő (a felirat) azt mondja, így mégis elhisszük neki.

nosferatu_eine_symphonie_des_grauens_szenenbilder_04_72dpi.jpg

Utóhang 

A Nosferatu megkerülhetetlen műalkotás. Jelentősége többszörös, hiszen a weimari Németország egyik ritka és felbecsülhetetlen értékű dokumentuma, valamint úttörő a némafilmek és a filmművészet terén. Aztán még a Drakula-történet ős-filmje; a horror egyik nagypapája, meg a vámpír-mítosz egyik gyökere. Nézhető Bram Stoker regényének feldolgozásaképpen, fantasztikummal megtöltött némafilmként, vagy akár erotikával telített okkult borzalomként. Fontos megjegyezni, hogy aki látni akarja, az válassza a 93 perces verziót, ne érje be a 65 percessel! 

Pontozás: 

imdb: 8/10 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Már jó ideje várható egy újabb feldolgozás az 1979-es Phantom der Nacht után, ezúttal az amerikaiaktól. A Nosferatu elvileg ebben az évben elkészülhet…

Ebben az évben még egy hasonlóan nagy léptékű projektet tervezek nyárra, azt viszont lehet, hogy több bejegyzésben valósítom meg. Továbbá sajnálom, hogy a több hétig kint lévő szavazásra egyetlen szavazat sem érkezett… Végül pedig a már emlegetett Queen és David Bowie-szám, az Under Pressure: A videót levették...

1 komment

Címkék: horror dráma néma


2016.01.25. 23:34 Tévésámán

Javítás I. fázis: 2008

2008.jpg

Aki nem olvasta volna a 2016-os évre vonatkozó bejegyzést eddig, az itt megteheti, hogy értse, miről beszélek! 

Elkészültem a blogon található írások javításának első fázisával, amelyben a 2008-as év összes cikkét átnéztem és felújítottam. Miből állt a felújítás? Először is, a cikkek külalakját ellenőriztem, kiszedtem azokat a videókat, amiket anno beágyaztunk, de már nincsenek fent a youtube-on, így elérhetetlenné váltak. Újakat nem kerestem, mert egyrészt sokszor már képtelen vagyok visszaemlékezni, hogy mi volt a videóban, másrészt meg előbb-utóbb úgyis leveszik majd őket megint… Minden képet beraktam középre, így szebben mutatnak, és jobban illeszkednek az oldal alaptémájához. A szerver eltüntetett néhány képet, ezeket pótoltam, illetve pár cikk egyáltalán nem tartalmazott illusztrációt, mert 2008-ban még lehetetlenség volt az adott filmről bármit is találni a neten. Ezeket utólag kiegészítettem.

Akkoriban még nem volt annyi tartalom a weben, mint most, ezért a 8 évvel ezelőtti írásokban nincsen annyi és olyan jó minőségű fotó. Ezeket békén hagytam, mert így emlékeztetnek arra, milyen volt régen blogot írni:) Néha azért nyúltak meg a fotók, mert a szerkesztésnél meg kellett nyújtani őket, hogy jól nézzenek ki a publikálás során, ugyanis azidőtájt a blog.hu motorja összenyomta a képeket. Később ezt a problémát kiküszöbölték, azonban a szerkesztői felületen most már csak arányosan lehet csökkenteni a fotók méretét, ezért nem szórakozom a kijavításukkal. Emléket állítanak a régi időknek…

A Filmrajongó indulásakor még egyből a szerkesztői felületre írtam a cikkeket, aztán később a Jegyzettömbbe fogalmaztam meg a szövegeket, amiket aztán áttettem a Wordbe. Ez a művelet elég hosszadalmas volt, főleg, mivel a Word „szétdobta” a mondatokat, amiket egyenként kellett újra összerakni, aztán megformázni. Erről jut eszembe, hogy volt pár cikk, ahol a betűtípus az utólagos szerkesztés során a szerkesztői felületen megváltozott, és nem illett össze az adott írások többi részével. Éveken át fogalmam se volt, hogy ezt miként lehet orvosolni, de most kiderült, hogy egyszerűen Wordbe át kell másolni a szöveget, és ott be lehet állítani a betűtípust. Pár helyen voltak még igénytelenül összerakott linkek, ezeket átszabtam, hogy illeszkedjenek a környezetükbe.

A kérdéses évben a Jöttünk, láttunk, visszamennénk mindkét részéről két írás született; valamint Mozsárágyú már ekkor értekezett a Mystery Menről, amiről a későbbi évek folyamán készítettem egy részletesebb bemutatót. Ezek direkt szerepelnek kétszer, kétféle szemszögből. Ezen felül a Szárnyas fejvadászról véletlenül két cikket írtam, ahogy A remény rabjairól is... Utóbbiról határozottan emlékszem, hogy nem jött elő a keresőben, amikor utánanéztem, hogy megvan-e már; az előbbinél viszont fel se merült, hogy már szerepel és csak most derült ki számomra…

Azonban ennek van egy pozitív vonulata is, mégpedig hogy megmutathatom nektek, miként változtak a munkáim az évek során. A következő linken elolvashatjátok a 2008-as A remény rabjait, itt a négy évvel későbbi, jóval részletesebb változatát; itt pedig ugyanígy az „eredeti” Szárnyas fejvadászt, majd az „újragondoltat”. Érdemes megfigyelni a pontszámok változását is!

 

A következő kérdés, amire a válaszotokat várom, az a szerzőtársammal kapcsolatos. Mozsárágyú a húgom, aki elől kezdetben eltitkoltam az oldalt, de amikor megismerte, ő is azonnal írni akart rá. Mindketten újságíró szakon végeztünk a Kodolányin, szóval megvan bennünk az íráskészség, ugyanakkor nagyon különböző az ízlésünk mozgóképek terén – ez kapóra jött számomra, mert kolléganőm megnézett és megírt olyan alkotásokat, amiket én nem. Cikkeink is rendkívül különbözőek, ő inkább az érzéseit, a film által benne keltett hangulatot ismerteti, míg én sok tényt, érdekességet közlök, és emellé csak mellékletként csatolom a véleményemet.

Íme, két példa, a már említett Jöttünk, láttunk, visszamennénk első része, amit mind a ketten „elemeztünk” saját látószögünkből: Mozsárágyúé és az enyém.

Húgom jelenleg a munkája miatt rendkívül kevés szabadidővel rendelkezik, de néha van olyan film, amiről kijelenti, hogy nagyon szívesen írna róla, ha volna rá módja. Felajánlottam neki, hogy bármiféle időkorlát nélkül, nyugodtan tegye ezt meg, aztán, ha egyszer készen lesz a cikke, akkor kirakom. 

Végül még egy szavazás, hogy legyen mit nézegetni: Anno úgy voltam vele, hogy egy nap akár három írást is kitettem, míg mostanában inkább heti egy vagy kettő a maximum. Igaz, ezek jóval részletesebb, kielégítőbb információforrások, mint a kisebb társaik. Mégis jó lenne tudni, hogy nektek mi tetszik jobban? 

Előre is köszönöm az összes szavazatot! 

Egyéb hírek az oldallal kapcsolatban: Az ebben az évben megnézett filmekről egy kis listát vezetek, amit majd az év végén, vagy valamikor azután közzéteszek. A következő hónapban valami mást fogok csinálni, így nem foglalkozom a javítással. Új cikkek sem fognak születni, kivéve a blog február 11-ei születésnapjára készülő szuper bejegyzést, ami egy igazán különleges, filmtörténeti mű egyedi kiadásáról fog szólni! Ezen felül reménykedem benne, hogy hamarosan nagy bejelentéssel térhetek majd vissza:) Szavazzatok és olvassátok el a 2008-ban készült írásokat, amik most már a lehető legjobbak! Február 11-én találkozunk!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2016.01.17. 12:02 Tévésámán

Heroes Reborn + Pain & Gain: Érdekes hírek a Napi Mocsokból

Ha tömegközlöködéssel és egyedül utazom valahová, általában út közben mindig olvasok egy kis bulvársajtót. Ezen lehet röhögni, szörnyülködni és örülni annak, hogy engem a celebek világa nem érdekel. Ezen a héten budapesti utam során a Napi Mocsok hasábjain felfedeztem két cikket, ami eléggé felkeltette a figyelmemet, ezért úgy döntöttem, írok róluk, hátha van még olyan, aki hozzám hasonlóan nem hallott ezekről a dolgokról.

I. A Hősök-sorozat felújítása, a Heroes Reborn egyetlen évad után lekerül a képernyőkről.

Az eredetileg 2006 és 2010 között futó, négy évadot megélt Hősöket itthon a tv2 adta és nagyon nyomatták. Ez a sorozat, ha jól tudom, különleges képességű, köztünk élő emberekről szólt, szóval egyfajta X-Men-klónnak tekinthetjük. Azt nem tudom, hogy ténylegesen sikeres volt-e, én például senkit sem ismerek, aki anno nézte volna, de tudom, hogy mindenütt reklámozták és ennek köszönhetjük a rendkívül tehetséges Hayden Panettiere felbukkanását is. 

Éppen ezért marhára meglepő számomra, hogy a felújítása gyakorlatilag azonnal megbukott az USA-ban. Bár tény, hogy most a tv-sorozatok korát éljük, azt hittem, hogy a Heroes alapvetően nagyot kaszáló, nagy hírnévnek örvendő valami volt, és az utódja emiatt ugyanolyan sikeres lesz. (Lásd mondjuk a Better Call Sault és a Fear The Walking Deadet.) Nos, egyértelmű, hogy tévedtem. Lássunk néhány idevágó idézetet!

"A Heroes Reborn évadzárója a franchise végét is jelenti az NBC elnöke, Bob Greenblatt szerint, aki egy amerikai sajtóeseményen beszélt a széria végéről. Mint mondta, eleve egy évaddal, elinduló és lezáruló sztorival terveztek, de nem lett volna a kreátor, Tim Kring ellenére, ha lesz még folytatás - a nézettség azonban nem volt meggyőző." (Blikk, 2016.01.15., 10. oldal)

Magyarul: Szerettünk volna egy csomó nézőt és egy csomó pénzt, de a művünk senkit se érdekelt, szóval nem fogjuk folytatni. Ez a kidumálási próbálkozás annyira jó... (Nem beszélve a magyartalan, indokolatlan kreátor és franchise szavak használatáról.) Vajon hasonló sors vár-e a jóbarátok egy részesre tervezett speciális epizódjára is, amiről éppen ma írták meg, hogy Matthew "Bérgyilkos a szomszédom" Perry nem lesz benne? Remélem, hogy igen.

Még egy kis adalék az 8chan.net /tv/ részlegének ehhez kapcsolódó topikjából. Az alábbi hozzászólók mind névtelen felhasználók:

"Egyáltalán mi a francért próbálkoztak? Még Hayden Panettiere-t se tudták visszahozni."

"Úgy tűnik, megkísérelték összehozni azt, amit eredetileg is akartak, hogy minden egyes évadban egy új csapatnyi mutánsra összpontosítsanak (vagy csak ebben az egy évadban?). Viszont úgy tűnik, beraktak pár szereplőt a régi szériából, ami azt mutatja, hogy csak kaszálni akartak vele, amennyire lehetett."

"Nem vagyok meglepve. Ez a sorozat karácsony előtt közepes minőségűből valódi szemétté vált az évad második felére."

A kommentelők egyetértettek abban, hogy semmi értelme nem volt a sorozat újjáélesztésének, illetve senkit sem zavart, hogy a végeredmény aztán megbukott. És mindössze egyetlen hozzászóló akarta volna Hayden Pannettiere-t látni. Vagyis úgy látszik, rajta kívül vajmi kevés vonzereje volt ennek az egésznek. [Megjegyzés: Egyetlen részt se láttam belőle, de sosem érdekelt.]

II. Egy magyar hölgy pert nyert a Paramount Studios ellen, ami a Pain & Gain (Izomagyak) című filmjével meggyalázta testvére emlékét

A Bors 2016. január 15.-én megjelent számának 6-7. oldalán található egy nagy méretű cikk, ami beszámol erről az eseményről. A hazánkban Izomagyak néven is futó akció-vígjáték viszonylag nagy felhajtás nélkül tűnt el a süllyesztőben 2013-as premierje után, engem személy szerint egyáltalán nem érdekelt, ám ez az írás felhívta a figyelmemet arra, hogy az USA-beli filmesek (élükön Micheal Bay-jel) egy magyar milliomos és barátnője meggyilkolásából készítettek szórakoztatónak szánt filmet. Mivel a kérdéses alkotást nem láttam, így konkrét véleményt se tudok mondani, ám az utánaolvasás során az derült ki számomra, hogy Bay alkotása a rosszfiúk oldalára állítja a közönséget. 

A magyar vonatkozás már izgalmas; az pedig pláne, hogy a felperes Griga Zsuzsanna bebizonyította, hogy a hatalmas filmgyárak korántsem mindenhatóak, és egy egyszerű civil is nyerhet pert ellenük, amennyiben igaza van. Nézzünk pár idevágó idézetet az említett lap említett oldalairól:

"A Bors írt róla először, hogy a történet egy Amerikában élő magyar milliomos, Griga Ferenc haláláról szól." Az említett perelő hölgy Ferenc testvére.

(Griga Zsuzsanna) " Amikor értesültem a film készítéséről, írtam a Paramount stúdiónak, de egy durva válaszlevélben közölték, mivel Feri meghalt, semmi közöm az egészhez. Az előzetesekből aztán láttam, hogy viccet csináltak az egészből, és szinte teljesen elferdítették a tényeket, holott igaz történetként hirdették, ez szerepelt a film plakátjain és magában a filmben is."

"Griga Ferenc (...) előbb New Yorkban élt, autókat mosott, majd Floridába költözött, ahol szextelefonos céget alapított, amiből milliomos lett. Egy testépítőkből álló bűnbanda 1995-ben elrabolta a barátnőjével együtt, hogy pénzt zsaroljanak ki tőle. Grigát egy súlyzóval ölték meg, kedvesét halálra nyugtatózták."

(Rónai Péter, ügyvéd) "A főszereplő Mark Wahlberget azért pereltük be, mert kiadott egy táplálék-kiegészítő tablettát a film logójával. A sztárt végül nem büntette meg a bíróság, a Paramountot és Michael Bay rendezőt viszont elmarasztalta. Már kaptunk egy ajánlatot tőlük, amit nem fogadtunk el."

A Bors szerint a "film mérsékelt siker volt 2013-ban", a wikipedia szerint 26 millió dollárból készült és valamivel több mint 86 milliót hozott vissza. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott. Azt nem értem, hogy a Wahlberg elleni per mire volt jó, illetve azt sem, hogy mi értelme van Michael Bay-től azt várni, hogy bocsánatot fog kérni egy művéért. Eddig a négy Transformers-izéért sem kért bocsánatot senkitől...

Na, szóval úgy gondoltam, ezeket érdemes megosztanom veletek, mert az egyik magyar vonatkozású, és mindkettő bemutatja, hogy Hollywood sincs isteni hatalommal megáldva. Akinek van valamilyen hozzászólása a sorozathoz, vagy a filmhez, az bátran kommenteljen!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2016.01.01. 10:10 Tévésámán

2016 - Oldalátalakítás, kilátások az új évre

construction.gif

Boldog és Sikerekben Gazdag 2016-ot Minden Kedves Olvasómnak!

Néhány bejelentésem van a Filmrajongóval kapcsolatban. Az oldalon található több mint 1000 bejegyzés jelentős részét egynél többször soha nem olvastam el, így tele lehetnek hibákkal, tévedésekkel, illetve még levehették a hozzájuk tartozó youtube-videókat. Sőt, mivel úgy 2014 közepe óta a blog.hu átállt az alapvetően középre helyezett képes rendszerre, így a régi, balra húzódó képek sem állják már meg a helyüket.

Ennél fogva úgy döntöttem, hogy 2016. január 1-től "lezárom" az oldalt. Ez annyit takar, hogy ebben az évben felújítom az eddigi 7 év cikkeit, aktualizálom, kicsinosítom őket, hogy a jövőben minőséget képviselhessenek. Ameddig ez a munka tart, új bejegyzés csak abban az esetben lesz, ha valami olyat látok, amit mindenképpen meg akarok ismertetni veletek; illetve ha valami nagyon-nagyon tetszeni fog és ezt el akarom mondani.

Ezen kívül A héten a tvben-listára mostantól csak olyan alkotások kerülnek fel, amik legalább a 3-as pontszámot elérték és emellett valamennyire tetszettek is nekünk. Azt hiszem, mindenki jobban jár, ha csak olyan alkotásokat ajánlok a figyelmetekbe, amik szerintünk jók.

A javítási munkáról majd folyamatosan beszámolok, illetve talán készítek nagyobb összefoglaló bejegyzéseket (pl. összes írás 2011-ből vagy összes Bud Spencer-film, stb.).

Ez az egész nem tart majd annyira sokáig, mert egyrészt élvezem a feladatot, másrészt sok olyan bejegyzés van, amit már kijavítottam. Legrosszabb esetben is 7 évnyi termést 7 hónap alatt végig lehet járni, szóval az év második felében már biztosan jönnek új írások.

Az eddig ismertetett mozis kínálatból egyedül az X-Men: Apokalipszis az, amit biztosan megnézek majd. Ezen kívül tutira ígérhetem Juno Temple 2015-ben bemutatott, illetve jövőre érkező filmjeinek ismertetését - azt még nem döntöttem el, hogy februárban, a blog születésnapja, vagy júliusban, az ő szülinapja kapcsán. 

Szóval új bejegyzés most egy darabig nem lesz. Ha mégis, akkor az valami igazán nagyszerű dologról fog szólni! És ahogy mondtam, figyeljétek a híradó-összefoglaló írások érkezését!

Megjegyzés 2017-ből: Munka és regényírás mellett nem lehetett egy év alatt befejezni ezt az egészet, még csak most járok a végén és már október van...

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2015.12.29. 09:25 Tévésámán

Star Wars: Az Ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens, 2015)

b5u3o4liiamhtzf.jpg

Állandóan mindenki erről a filmről ugat, úgyhogy mi is megnéztük. A cikk további részében szpojlerek jönnek, úgyhogy aki még esetleg nem látta, az ne olvasson tovább! 

Történetet nem írok, hanem inkább ugorjunk egyből a lényegre: ez egy középszerű alkotás. Konkrétan 3/5. -1, amiért gyakorlatilag ugyanaz, mint Az Új Remény, és még egy -1, amiért semmit, de semmit sem magyaráznak meg! 

A hangulata jó volt és elszórakoztatott, nagy élmény volt a III. rész után ismét az óriási vásznon látni a nyitó Star Wars-feliratot; pluszban pedig a poénok meg a régi rajongóknak szánt kis utalások tovább emelték a színvonalat. Sajnálatos módon az új karakterek nem nagyon tesznek hozzá a végeredményhez, a régiek közül meg egyedül Han Solo (természetesen Harrison Ford) kap elegendő időt, hogy kibontakozhasson. De akkor nézzük is végig őket, a nagy öregeket, akik kis híján 40 éve segítik mesélni a messzi-messzi galaxis történeteit: Ford mellett visszatér Mark Hamill (Luke Skywalker) és Carrie Fisher (Leia Organa), valamint Peter Mayhew (Chewbacca) és Anthony Daniels (C-3P0). R2-D2 is felbukkan, de Kenny Baker ezúttal csak tanácsadóként vett részt a karakter megalkotásában, már nem ő bújik meg a jelmezben. Visszatérő kisebb karakterek: Warwick Davis (ezúttal egy Wollivan nevű alakot játszott, fogalmam sincs, ki ez), Tim Rose és Erik Bauersfeld Ackbar admirálisként, valamint Mike Quinn és Kipsang Rotich Nien Nunbként. Nagyszerű dolog, hogy az utóbbi két űrlényt pontosan ugyanazok az emberek mozgatták és szólaltatták meg, akik a régi részekben, ezen kívül bábuk meg maszkok segítségével jelenítették meg őket. És ha már az eredeti trilógia alkotóinál tartunk, emeljük ki, hogy a forgatókönyv egy részét Lawrence Kasdan, A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér írója hozta össze; a zenét pedig újfent John Williams szerezte. 

crniphquyaaoupy.jpg

Lássuk az új arcokat! A főszereplő Rey-t Daisy Ridley kelti életre, a jófiúvá avanzsáló egykori rohamosztagos Finnt John Boyega, a vagány űrpilóta Poe-t pedig Oscar Isaac testesíti meg. A jó oldalt erősíti még Lupita Nyong’o (Maz Kanata szinkronhangja) és Max von Sydow (az öreg pasi az elején a faluban). A rosszfiúk közt üdvözölhetjük Adam Drivert (Kylo Ren), Andy Serkis-t (Snoke) és Gwendoline Christie-t (Phasma kapitány); valamint szinkronként hallhatjuk Simon Pegget (a Rey-nek szemétért kaját adó Unkar Plutt) és Daniel Craiget (a rohamosztagos, akit a lány elmetrükkel manipulál); az egyik First Orderes tiszt pedig a Trónok Harcából meg Az útvesztőből ismert Thomas Brodie-Sangster. Lawrence Kasdan egyébként producer is volt, mellette a forgatókönyvért J.J. Abrams felelt. Abrams szintén beszállt a pénzével a produkcióba és ő volt a rendező; az íróként feltüntetett Michael Arndt művét azonban nem használták fel. Külön kiemelném pozitívumként a jakkui településen az itatóban szlopáló hatalmas disznót, amin Mozsárágyúval remekül szórakoztunk.:) 

Kis utalások az eredeti trilógiára: a Dejarik-holosakk, a Jedi gyakorlógömb, „döglött” lépegető, lázadó sisak, Vader szétvert maszkja.

Dolgok, amiket direkt nem magyaráztak meg (bizony, mivel úgyis sikeres lesz, és úgyis jönnek a folytatások): 1. Finn hogyan tudja a kondicionálás ellenére nem meghúzni a ravaszt? Aztán miként dönt úgy, hogy átáll? 2. Poe hogy éli túl a zuhanást? Hogyan megy el Jakkuról? 3. Mi motiválja Finnt? Egész életében csak a rohamosztagos képzést ismerte, miért érdekli Rey sorsa, miért barátkozik össze Poe-val 20 perc együttlét után? 4. Rey csak úgy tudja használni az Erőt, mert csak? 5. Kylo, akit maga Luke Skywalker és Snoke is tanított, veszít a lány ellen, aki életében először fog fénykardot. Hogyan lehetséges ez? 6. A TIE-vadászban nincs létfenntartás, de hőseink maszk nélkül repülnek vele. Nem tud leszállni, de azért elindulnak vele le a Jakkura, ami egyébként egy az egyben megegyezik a Tatooine-nal. 7. A Köztársaság még létezik, de akkor a Birodalomnak tűnő First Order hogyan létezhet vele együtt? 8. Ha van Köztársaság, miért kell tőle függetlenül még egy Ellenállás is? Ez a két oldal egy célt szolgál, mégsem fognak össze? 9. Mint tudjuk, a rohamosztagosok képtelenek eltalálni bármilyen célpontot. Akkor a közülük való Finn mitől lett mesterlövész? 10. Mi motiválja Rey-t? Alapvetően ott akar maradni a Jakkun és várni azt, aki megígérte neki, hogy visszajön érte; mégis hirtelen irtó fontos lesz neki, hogy segítsen BB-8-nek, megtalálják Luke-ot és lázadjanak. Ott, a semmi közepén, egy totál lényegtelen bolygón mit érdekli őt a First Order?

bqmf7g8ccaemv-y.jpg

Az új gonosz, Kylo Ren Darth Vader külsejét egyesíti Anakin Skywalker elkényeztetett kamaszos dühkitöréseivel, Maz megfeleltethető egy női Yodának, Rey Luke-nak, Poe Hannak, BB-8 R2-D2-nak; és egyedül Finn az, aki nem hasonlít valamelyik korábbi főhősre. A maszkos rosszfiú mellett a háttérben álló, először csak hologramon megjelenő nagyúr is visszatér (Snoke); szinte megismétlődik a kantina-jelenet; a First Order fegyvere meg egy felturbózott, immár harmadik Halálcsillag. Ha nagyon akarom, akkor Phasma meg Boba Fetthez hasonlítható. Szóval nincs új a Nap alatt… Egyetlen alkalommal igen nyilvánvaló propagandát állítanak elénk: vörös zászlók lengnek, a szürke ruhás ezredes üvöltve szózatot intéz az összegyűlt rohamosztagosokhoz, akik karlendítéssel éltetik. Na, honnan ismerős ez a képsor? 

Kis adalék a megértéshez, illetőleg az eddig felhozott kérdésekre egy lehetséges válasz korábbi vendégszerzőnktől, SickRattől: Finn Lando Calrissian fia. Ez magyarázhatja azt, hogy mitől lesz szabad akarata és lelkiismerete. Plusz lehet, hogy Lando Felhővárosban megtalálta Luke elveszett fénykardját és ő vitte el Mazhoz. 

Egyéb magyarázat nélkül maradt dolgok az 8chan /tv/ részlegének „idegesítő részletek Az ébredő erőből” részéről, Névtelen hozzászólóktól: 1. Rey tudja, hogyan kell lézerpisztollyal lőni és másodpercek alatt mesteri szinten kezd el bánni vele. 2. A végső párbajnál Kylo hagyja, hogy ellenfele nyugodtan meditáljon, nem lép közbe. 3. Hogyan találják meg a bolygónyi méretű Csillaggyilkos bázison Phasmát? 4. Finn saját bevallása szerint a takarítók közt dolgozott, de urai mégis éles bevetésre küldték. 5. Chewbacca külseje semmit sem változott az évtizedek alatt. 6. Kylo a Ren-lovagrend mestere, de mégsem fejezte be a képzését. 7. Finn pálfordulását bajtársa halála okozza, ám a későbbiekben mindenfajta érzés nélkül gyilkolja halomra azokat, akikkel néhány órával/nappal korábban még egynek számított. 8. Leia a visszatéréskor megöleli Rey-t, akivel ekkor találkozik először; Chewie-t viszont nem. 9. Az elképzelhetetlenül nagy Csillaggyilkos teljes pajzsát egyetlen kis képernyőről ki lehet iktatni. 10. Miként van az, hogy a takarítók közt dolgozó Finnt mindenki felismeri? Pláne úgy, hogy folyton maszkot kellett viselnie. 11. Rey-nek semmiféle tapasztalata nincs űrhajók irányításáról, mégis az első alkalommal mindenről tudja, hová való és mit csinál; fantasztikusan szlalomozik a lövedékek és törmelékek esőjében; hihetetlen mutatványokat hajt végre a Millenium Falconnal, majd végül megerősíti, hogy tényleg ez volt az első alkalma, mikor űrhajót vezetett. 12. Chewbaccát leginkább ölebként kezelik, és Han halála után nem ő kapja meg a Falcont, hanem Rey. 13. A főhősnő honnan tudja, hogy a Jedi elmetrükk egyáltalán létező dolog? Sosem látta korábban, hogy valaki ilyet csinál; ráadásul azt hitte, a Jedik csak a legendákban léteztek. 14. Finnről senki sem feltételezi, hogy kettős ügynök. Nem csak beavatják őt az Ellenállás terveibe, hanem hagyják, hogy beleszóljon és elküldik a Csillaggyilkosra. Bár alig ad okot arra, hogy megbízzanak benne, mégis megengedik neki, hogy átvegye az akció irányítását és eljuttatják abba a pozícióba, ahonnan tökéletesen tudja szabotálni az egészet.

cvbealpw4aaqxjs.jpg

Két negatív megállapítás ugyaninnen: I. „Az egész film, főként Kylo és Rey csak akkor értékelhető, ha a készítők ennek a két karakternek jelentős fordulatot terveznek (átállnak az ellenkező oldalra). Hiszen egy gonoszt úgy építesz fel, hogy megmutatod, mire képes; a hősnek viszont küzdenie kell.” [Aki látta, az tudja, hogy Rey semmiért se küzd meg, egyszerűen Luke-szintű képességeket kap a puszta levegőből.] II. „Ez a film egy vidámparki hullámvasút. Ha egyetlen pillanatra is elgondolkodsz rajta, az egész szétesik.” Két pozitív vélemény, az első az említett részlegről: „Kedveltem Snoke-ot. Szerintem jól nézett ki. Olyan Óz, a csodák csodája-érzést keltett. Mert kisebb, mint Yoda és csak a hologramja ilyen óriási.” Ez meg tőlem: Chewie sérülése az első csatában remek, mert ez mutatja, hogy ő is megöregedett. 

Elképesztően sokat lehetne még pofázni az érdekességekről, de egyszerűen se időm, se kedvem nincs hozzá, így ezt most mellőzni fogom. Akik nem tudnak angolul és emiatt számukra az imdb adattára elérhetetlen, azok próbálják meg beszerezni a decemberi VOX Magazint, abban rengeteg adat van erről a moziról! 

Végül az utolsó két fontos adat jön: Az ébredő erő 200 millió dollárból készült és eddig már több mint 1 billió dollárt hozott vissza – és még nagyon a vetítési időszak elején járunk! A kritikusok általánosságban kedvelték. 

Nekünk annyira nem tetszett. Bár szórakoztató volt, de annyi lehetetlenséget, megválaszolatlan kérdést és pénzszagot hagyott maga után, hogy mégsem tudjuk szívből szeretni. Ezért, ahogy említettem, 3/5-öt kap tőlünk. 

imdb pontszáma: 8.6 (2 év alatt 0.4-et csökkent, de többet kellett volna.)

Politika-rovat: Rey azért kap meg mindent, mert nő; Finn azért főszereplő, mert néger; Poe pedig 90%-os biztossággal nevezhető homokosnak. Ezt a szériát is sikerült tönkretenni a "feminizmus" és az "SJW"-mozgalom jegyében. Éljen!

Hírek: 

- J.J. Abrams pénzeli az alábbi produkciókat: Portal, Half-Life, Star Trek: Mindenen túl, Mission: Impossible 6, Star Wars VIII, cím nélküli Cloverfield folytatás. (Ebből 3 készült el eddig, a legutolsóban kiderül, hogy a szörnyek az űrből jönnek; az Űrszekerek irtó uncsi volt; a következő "Star Wars" meg jövőre jön...)

- Lawrence Kasdan az írója és producere a készülő önálló Han Solo-filmnek. (Ami biztos, hogy ostobaság lesz.)

- Harrison Ford állítólag benne lesz egy új Szárnyas fejvadászban, az ötödik Indiana Jones-ban és a Star Wars VIII-ban. (A középső nem készült el, a többi bemutatóra vár.)

- Mark Hamill szintén visszatér a Star Wars VIII-ban, valamint újfent megszólaltatja Jokert a Batman: The Killing Joke című animációs filmben. 

- Carrie Fisher is benne lesz a Star Wars VIII-ban. (Azóta meghalt, úgyhogy a IX.-ben már nem.)

- Simon Pegg harmadszor lép az Enterprise fedélzetére a Star Trek: Mindenen túlban; valamint szinkronként hallhatjuk a most már ötödik (?) Jégkorszakban. 

- Max von Sydow-t jövőre a Trónok Harcában látjuk viszont. (Elég keveset szerepelt...)

- Daisy Ridley, Adam Driver és John Boyega visszatérnek itt látható karaktereikhez a Star Wars VIII-ban. 

- Oscar Isaac szintén megint Poe-vá válik, de előtte még a félelmetes En Sabah Nurként bukkan fel az X-Men: Apokalipszisben, amit már nagyon várok! Az eljövendő múlt napjai végén látott fickó sem volt igazi Apocalypse-ként számomra, de örülök, hogy végül nem Logan Lermant választották a szerepre. (Láttam, írtam róla, tetszett.)

- Andy Serkis a Black Pantherben ugyanazt a figurát játssza, akit az Avengers 2-ben; valamint a motion capture technológiát felhasználva játszik a következő két Tintin-filmben, a War for the Planet of the Apes-ben és a Jungle Book: Origins-ben; utóbbit rendezőként is jegyzi. 

Ebben az évben már nem lesz több írás, de jövőre nagy változás várható a blogon, úgyhogy figyeljetek!

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: sci fi


2015.12.24. 13:27 Tévésámán

Macskajáték (1972)

covers_10154.jpg

Boldog Karácsonyt minden kedves olvasómnak!

Ahogy a Glóriánál, most is az történt, hogy az emailembe belépve láttam a port.hu-s értesítőt, hogy este lesz egy Örkény István-művön alapuló film. Gondoltam, akkor nézzük meg, mondtam a családnak, hogy ez lesz, aztán közösen leültünk nézni. (Annyit még hozzáfűznék, hogy normális esetben elkerülöm az ATV-t, ez egy kivételes alkalom volt, bár a hónap elején adták az Isten hozta, őrnagy úr!-t is…) Annyit elöljáróban még meg kell jegyeznem, hogy az alapul szolgáló kisregény sosem tartozott a kedvenceim közé az Örkény-életműből, bár a jelentősége vitathatatlan. Nézzük, mi lett belőle a mozgóképes feldolgozás során! 

A történet középpontjában a Budapesten élő özvegy Orbánné (Dayka Margit) áll, akinek mindennapjait gazdag, külföldön élő, de betegsége miatt járásképtelen nővérének, Gizának (Bulla Elma) írt leveleiből és kettejük telefonbeszélgetéseiből ismerhetjük meg. Mindkettejüknek megvannak a saját problémáik, mindketten másként látják egymás helyzetét, Orbánné életét pedig még a szerelem is bonyolítja. 

Bevallom, utoljára középiskolás koromban olvastam a Macskajáték írott változatát, és akkoriban nem tett rám nagy hatást, így alig emlékszem, mi van benne. Itt, a filmváltozatban pedig a sokszor szerintem abszolút céltalan és oda nem illő művészkedés vette el a kedvem a sztoritól. Persze egy levél-regényt nem könnyű megfilmesíteni, ám számomra Makk Károly felvillanó izéi, színes lencséken és beszűkített „lyukon” keresztül mutogatott néznivalói, össze-vissza visszhangzó szövegei és a semmit mutató képei kifejezetten idegesítően hatottak. Lehet, hogy ez az igazi, legfelsőbb szintű filmművészet és az is lehet, hogy erről fogalmam sincs, de ezek a dolgok nem tetszettek benne, na.

macskajatek.jpg

Ellenben Dayka Margit nagyon jól játszik, miatta egyre jobban kezdett érdekelni, hogy vajon mi történik a figurájával, Erzsivel. A konfliktusai korántsem rendhagyóak, ám hajlott kora (60-as évei végén jár) mégis különlegessé teszi azokat, amiket átél. Mennyivel más a szerelem, mikor az ember fiatal és milyen más idősen! Még akár negyven év után is kiderülhet, hogy valakit nem ismerünk, vagy nem eléggé ismerjük, ám az érzései ellen senki se képes küzdeni. Giza sorsa viszont apróságokból bontakozik ki, nála jobban kell figyelni a kis részletekre, pláne ha kimaradt az alapul szolgáló írás. A nővérek próbálják szépíteni a valóságot egymás előtt, ám a néző előtt képtelenek titkolózni. Érdekes megfigyelni, hogy ki mikor és miről hazudik.

2339798_orig.jpg

Külön kis mellékszálat képez az Erzsi szomszédjában élő Egérke (Törőcsik Mari), aki különös baráti-beosztotti viszonyban van a főhősnővel. A minden gondok gyökerét jelentő Paula (Makay Margit) viszont alig jelenik meg. A Nagy Őt, Csermlényi Viktort Balázs Samu kelti életre; valamint felbukkan még Piros Ildikó (a fiatal Erzsi), Szilágyi Tibor (az iskolaigazgató), Szirtes Ádám (nem tudom, kit játszott) és a beszédtanárnő A Tanúból (sajnos fogalmam sincs, mi a civil neve). A forgatókönyvet Makk Károly és Bacsó Péter írták, a rendező Makk Károly volt. 

Érdekességek: A cím egyrészt utal Erzsi és Giza oda-vissza levelezésére, másrészt a kórus bosszújára, harmadrészt Erzsi és Egérke nyávogós játékára. Örkény István 1963-ban írta a Macskajáték kisregény-verzióját, ami 1965-ben, folytatásokban jelent meg a Kortárs hasábjain. Egy évvel később a Jeruzsálem hercegnője című könyv lapjain látott napvilágot; a színpadi dráma-változat 1969-re készült el. A színházi premier 1971-ben volt. Az itt tárgyalt művön kívül Szabó István is készített belőle filmet 1983-ban. A Macskajáték imdb-adatlapján hibásan szerepel, hogy a film 1974-es, valamint az operatőr Tóth Jánost az írók közt tüntetik fel. Eredetileg Mezei Mária játszotta volna Gizát, ám a forgatás előtt egy nappal visszalépett a szerepléstől. A helyére érkező Bulla Elma már bizonyított a színpadi változat Gizájaként. Csermlényi Viktor szerepel Örkény egy másik művében, A hattyú halálában (és elvileg az Egy jól siekrült temetésben is), ami szintén a Jeruzsálem hercegnőjében jelent meg először. Makk Károly alkotását jelölték Oscar-díjra és Arany Pálmára, de egyiket sem kapta meg.

tumblr_n3kdbgg9s91qjoammo1_500.jpg

Végül két vélemény a port.huról; feketevipera írja: „A Macskajáték érdekes stílusú film, kicsit talán nehéz is befogadni. A "szürreális", az álomkép-szerűen megjelenő múltat és a meglehetősen lehangoló jelent ütköztető képek valami szokatlan jelleget biztosítanak a filmnek, Örkény sajátos stílusát ilyen formanyelvre lefordítva. A Macskajáték tipikusan olyan alkotás, hogy rá kell hangolódni, nem olyan film, amit bármikor és bárhol meg lehet nézni.” És egy magyarázat arra, hogy miért nem tetszett nekem a film, olangtól: „Ez a film nem "érdekes stílusú", hanem egy csodálatos remekmű. Korhatáros. Ki kellene tenni a karikát, hogy (60). Ez alatt a kor alatt nehéz azonosulni a film "stílusával", amely teljesen leköveti és hűen visszaadja az idős ember csapongó gondolkozását, emléktöredékeinek váratlan becsapódásait, a finom részleteken elidőzését. Mondhatnám - 62 évesen - így működünk mi, öregek. A távoli testvérhez való viszony, a rivalizálás, a fájdalmas emlékek föl-fölidézése, a beletörődés, belenyugvás, a maradék büszkeség összekotrása.... A legcsodálatosabb magyar filmek egyike.” 

Örkény története, Dayka Margit játéka és néhány megoldás tetszett; de összességében ez a látásmód, ez a művészi megközelítés nem nekem való. Mint film, nem tetszett, unalmasnak éreztem, céltalannak; de a hiba valószínűleg bennem van. 

Pontozás: 

port.hu: 8.4

FilmO: 3/5 (Ez inkább mutatja a fiatalabb korosztály véleményét, igaz, csak hárman szavaztunk, de mind 3-ast adtunk rá.)

imdb: 6.8 (2 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 3/5 

2017-es megjegyzés: Azóta volt szerencsém elolvasni a színdarabot és emiatt még kevésbé tetszik ez a film. Egyszerűen annyi mindent megváltoztattak (Giza sorsa, a befejezés, Csermlényi külseje) benne, hogy szinte rá se lehet ismerni! És akkor még nem beszéltem az 1977-es színházi közvetítésről. Na, az az igazi Macskajáték, Sulyok Mária és az itt is látható Bulla Elma előadásában; azonban érdemes megnézni az 1985-ös változatot is, amiben Psota Irén és Tolnay Klári szerepelnek. Mind a kettő sokkal jobb, mint Makk Károly alkotása, hűek Örkény írásához, viccesek és mégis tragikusak. 

Lehet, hogy a hétvégén még összedobok egy dupla Bud Spencer-cikket, majd meglátjuk.

1 komment

Címkék: magyar dráma


2015.12.15. 11:17 Tévésámán

A legyek ura (Lord of the Flies, 1990)

51bjxhdx7jl.jpg

A művészet régi, bevett fogása, hogy valamilyen problémát gyerekek segítségével mutat be, így sokkal erőteljesebb hatást ér el, mint ha ugyanezt felnőttek tolmácsolnák felénk. Például vajon mennyire lenne durva a Battle Royale, ha iskolai osztály helyett mondjuk, egy vállalati közösség tagjai lennének a szereplői? Ugye, hogy már nem olyan érdekes? Nos, William Golding híres regénye egy csapat kiskamasz fiút szerepeltetve festi le, hogy milyen az, amikor az ember önmagából kivetkőzve, a társadalmi normákat maga mögött hagyva, szinte vadállattá alakul. Ennek második filmes feldolgozását láttuk most Mozsárágyúval. 

Egy katonai akadémiai osztály repülőgépe a tengerbe zuhan. A túlélő fiúk egy közeli trópusi szigetre evickélnek, ahol fel kell készülniük a huzamosabb ott tartózkodásra. Kezdetben mindenki gyerekként viselkedik, ökörködnek, siránkoznak, butaságokon rágódnak, közben a rangidős Ralph megpróbálja összefogni a csapatot. Ám az észérvei nem mindenkire hatnak, így például az erőszakra hajlamos, nagyhangú Jack is úgy gondolja, nem kell neki a „felettese” módszereiből, ezért kis vadászközösséget alakít. Hamarosan a srácok két táborra oszlanak, és lassan mindenki átszivárog Jack soraiba. Egyedül az okos, de túlsúlya miatt a többiek céltáblájává váló Röfi marad Ralph mellett, de ketten nem húzhatják sokáig. Pláne úgy, hogy közben a másik tábor ellenségnek kiáltja ki őket és még állítólag egy szörny is van a szigeten. Vajon hogyan alakul az elvadult fiatalok sorsa? Kimentik őket, és ha igen, mi marad meg az emberségükből? 

lord_of_the_flies_1260289760_2_1990.jpg

Ez egy klasszikus, brutális történet. A regényt még nem olvastam, a régi filmet se láttam, úgyhogy nem volt összehasonlítási alapom, sőt, most találkoztam először ezzel a sztorival. Bár az első húsz percet elég eseménytelennek találtam, kétségtelen, hogy van egy csomó pozitívum a Lord of the Flies-ban: Nagyon szép, élénk színek; jó zene és realisztikus látvány, hogy a külsőségeket említsem. A fiatal fiúk csoportdinamikáját és egymáshoz való viszonyát remekül mutatja be: ahogy cikizik egymást; ahogy inkább beállnak a sorba, csak hogy ne lógjanak ki a kortársak közül; ahogy a kisebbek felnéznek a nagyobbakra; meg ott van pluszban a tekintély kialakulásának két módja. Bár a Jacket alakító srác korántsem néz ki túl veszélyesnek, ez talán csak segíti, hogy még hitelesebb legyen a figura erőszakossága. Az ő tekintélye azon alapszik, hogy nyíltan csak Ralph és Röfi mernek szembeszállni vele, utóbbit azonban senki se veszi komolyan. A vadászok eredményei és az egyre növekvő hatalmuk pedig magukért beszélnek, ez egy idő után elnyomja a Ralph iránt érzett tiszteletet. Utóbbi tekintélye a korábban megszerzett rangján, felnőttes, ésszerű viselkedésén és alapvető kedvességén alapul. Hiszen kiáll a kicsúfolt Röfi mellett, próbál rendet teremteni és logikus szabályokat alkotni, de végül az elszabaduló ösztönöket egyedül már nem bírja kordában tartani. (Megjegyzés: A Cinemax felirattal adta a filmet. Az elején, ameddig egyenruhát hordanak, Ralph-ot „Uramnak” szólítják a többiek, de a feliratban ez egyszer sem jelenik meg. Pedig fontos, mert ezen keresztül is látszik, hogyan vesznek el a társadalomban értéknek számító dolgok a szigeten.)

83d28fa87316d2ef4b88736f6ffb6393.jpg

SZPOJLEREK INNENTŐL 

Érdekes módon van egy felnőtt túlélő is, Benson kapitány, ő azonban végig nyögdécselve fekszik, aztán elszökik, míg a srácok alszanak, végül szörnyű véget ér. Ameddig még jelen van, egyesek bíznak benne, hogy visszanyeri az öntudatát, de Jack már akkor végezne vele. A másik érdekesség, hogy a nyugis Simon nevű fiú kétszer is valamilyen álmot lát (egyszer Benson ébredését, egyszer a sziget mellett elrepülő helikopter megsemmisülését), azonban ezeket semmilyen filmnyelvi eszközzel nem különítik el a valóságtól, ez pedig, főleg az első alkalommal, megzavarja a nézőt. Újabb figyelemre méltó vonás a szörny motívuma. Még a nagy Jack sem olyan bátor, hogy egyedül bemerészkedjen a barlangjába, és miután félig-meddig kiderül, hogy ez a félelmetes bestia kitaláció, a vadászok vezetője még mindig azt állítja, hogy bármikor jöhet. Mert szüksége van egy közös ellenségre az emberei számára, és miután a szörny már nem elég, a külön maradó Ralph-ot és Röfit pécézi ki magának. Utóbbi azért játszik fontos szerepet, mert egyedül az ő szemüvegével lehet tüzet gyújtani. A szemüveg maga szintén különleges utat jár be, érzékeltetve a beálló változásokat. Először kiderül, hogy fókuszlencsének használható, szóval új értelmet nyer. Azután eltörik, mutatva, hogy a barbárrá lealacsonyodottak semmit sem tisztelnek; végül elveszti eredeti funkcióját és tűzgyújtó szerszámmá alakul. Ekkor a vadászok már szinte fel sem fogják, hogy mi a szemüveg eredeti célja. 

A tragédiák persze elkerülhetetlenek egy ilyen szituációban. A vezérüket vakon követő, nem gondolkodó, ösztönök által hajtott, felfegyverzett tinik veszélyt jelentenek mindenre, ami él és mozog. Egymásra is. Kizárólag az ikrekben marad meg valami a korábbi életükből, ez látható, amikor két alkalommal falaznak Ralph-nak, a többiek azonban semmi ilyesmit sem mutatnak. Egy idő után már senkit se izgat, hogy kimentik-e őket valaha. Jack a kezdet kezdete óta azt hangoztatja, hogy örökre itt ragadnak, és vagy mindenki elhiszi ezt az elméletet egy idő után, vagy elfelejtik, hogy másfajta életet éltek korábban. Az érkező felmentő sereg helyett a másnapi vadászatot várják, az égbolt helyett a bozótost figyelik, mozgásra lesve. Hiszen az ember csupán egy intelligens állat, ám ha megvonják tőle a körülményeit, akkor kénytelen az esze mellett az ősidőkből megmaradt, elnyomott berögződésekre hagyatkozni. Ölj, vagy téged ölnek meg! Az erős fennmarad, a gyenge elbukik. Ebből adódóan több haláleset történik, de igazán csak az utolsó sokkol(hat)ja a nézőt. 

SZPOJLEREK VÉGE

lord-flies.png

Nézzük az alkotókat! A három legfőbb szereplő Balthazar Getty (Ralph; első szerepe, de máig aktív színész), Chris Furrh (Jack; az egyetlen mozifilmje) és Danuel Pippoly (Röfi, ő volt A Viharhegy Óriásában a haspók Zeke). A legjobb egyértelműen Getty. A rendező és vágó a leginkább természetfilmeket gyártó Harry Hook volt (ez meglátszik a végeredményen), a forgatókönyvet Jay Presson Allen (Kabaré) írta. A zenét Philippe Sarde szerezte. 

Érdekességek: William Golding regényét először 1963-ban filmesítették meg, akkor még fekete-fehérben. Cikkem alanya a második a könyvhöz hű feldolgozások sorában, de készült még egy amerikai és egy fülöp-szigeteki változat is, ezeknek azonban csak az alapötletük hasonlít Golding művéhez. Az 1990-es Lord of the Flies forgatása 1988-ban zajlott. A forgatókönyv eredetileg sokkal több káromkodást tartalmazott, de a stúdió ezek jelentős részét kihúzatta, mert a gyerekszínészek szüleit felháborította volna. Ralph felkötött keze nem a regényből került a vászonra. Balthazar Getty ugyanis pár héttel a kezdés előtt fára mászott, leesett és eltörte a csuklóját, ezért Hook belevitte a sztoriba az ifjú valódi sérülését. Nincs nyoma, hogy a játékidő során megölt számos állat vajon valódi volt-e, de nagyon úgy néz ki. Végezetül két hiba: A hatalmas, felfújható csónak, amivel a srácok kiúsznak a szigetre, az érkezésük után eltűnik és később sem játszik már szerepet. Röfi szemüvege pedig igazából nem alkalmas fókuszlencsének, mivel a kövér fiú rövidlátó, és a rövidlátóknak készült lencsék nem összegyűjtik, hanem szétszórják a napfényt. Ez a hiba azonban a regényben is benne van. A legyek urának készítési költségéről nem találtam adatot, bevétele kis híján 14 millió dollár lett. A legtöbb elemző szerint a ’63-as eredeti jobb, azt is mondják, hogy itt a színes látványvilág mesterkéltté teszi az egészet. Saját korában azt nyilatkozták róla, hogy az alapjául szolgáló, akkoriban majdnem 40 éves regény már elavulttá vált, és a kor emberének vajmi kevés borzongásra ad okot. Sajnos igaz, amit anno Roger Ebert írt: „minden nap történik olyan esemény az utcákon, ami sokkal borzasztóbb bárminél, mint amit a kis szörnyetegek művelnek Golding szigetén.” 

Mindenesetre azt mondom, hogy aki még hozzánk hasonlóan nem találkozott ezzel a történettel más formában, annak ez a feldolgozás is jó. Viszonylag lassú, az elején kissé eseménytelen, de gondolkodásra késztet. 

Pontozás: 

imdb: 6.4 

Szerintem: 4/5 (Aki mostanában nézi meg, annak már egyáltalán nem lesz annyira durva, sőt, már a saját korában sem volt az.) 

2017-es megjegyzés: Elolvastam a regényt és szerintem nagyon jó volt, valamint láttam a '63-as verziót is. Az itt tárgyalt, velem majdnem egyidős alkotás és elődje együtt adnák ki a könyv tökéletes feldolgozását.

Hírek: 

- Balthazar Getty benne lesz a készülő új Twin Peaks-sorozatban. A régi egyébként gyakorlatilag folyamatosan megy az M2-n, késő éjjel. 

Ja és még valami: A cím eredete nem derül ki a filmből.

2 komment

Címkék: thriller dráma kaland


2015.12.10. 14:45 Tévésámán

Drakula vendége (vagy Drakula vendégei, Bram Stoker’s Dracula’s Guest, 2008)

draculas-guest-2008.jpg

A port.hun jártamban-keltemben akadtam rá erre a filmre, aminek még egyetlen értékelése sem volt. Bevallom, miután elolvastam Bram Stoker regényét, kicsit jobban elkezdett érdekelni Drakula története, és az itt tárgyalt mű a leírás alapján érdekesnek tűnt. Mondjuk a Film+ 2-ből gondolhattam volna, hogy talán mégsem jó ötlet vállalkozni rá… 

Bram Stoker (Wes Ramsay) feleségül kéri szerelmét, Elizabeth Murray-t (Kelsey McCann), ám a hölgy apja (Dan Speaker) nem hajlandó hozzáadni a lányát, csak azzal a feltétellel, hogy ha egy évig távol maradnak egymástól. Ha a szerelmük kibírja ezt a próbát, akkor egybekelhetnek. Bram meghúzza magát egy távoli helyen, Elizabeth pedig elmenekül Londonból, ám balszerencséjére a vasútállomáson összetalálkozik Drakula grófjával (Andrew Bryniarski), aki felajánlja neki a segítségét. Ám ebből hamar emberrablás kerekedik, így aztán a szerelmes ifjú és a bosszúszomjas apa útra kelnek Erdélybe, hogy leszámoljanak a gaz gróffal.

1336914455_1.jpeg

Ezt az alkotást nézve két dolog merült fel bennem: Michael Feifer vagy írni, vagy rendezni nem tud – esetleg egyiket se. Ezt az embert gyakorlatilag egy személyben terheli a felelősség a Dracula’s Guestért, és ez sajnálatos, mert több pénzből, egy normális forgatókönyvvel vagy egy jobb direktorral lehetett volna valami érdekeset csinálni. Ezt csak azért mondom, mert valóban létezik egy ilyen című novella Bram Stoker tollából, ami csak a halála után jelent meg, és állítólag a Drakula gróf válogatott rémtetteinek eredetileg törölt nyitófejezete lett volna. Sajnos a címen és néhány kis részleten kívül ennek a filmnek vajmi kevés köze van az irodalmi alapanyaghoz. A továbbiakban szpojlerek következnek, így csak az olvasson tovább, aki már látta, illetve nem akarja megnézni! 

A nyitásnál feltűnt a rendkívül fura képminőség, valami igen olcsó anyagra rögzítették a látnivalókat. Viszont már ekkor akadt valami, ami tetszett benne, ez pedig a régies beszédstílus, ami a regényre emlékeztetett. A gonosz megjelenéséig egy szimpla dráma bontakozik ki előttünk, és azt hiszem, ez a legerősebb rész. Azonban itt van két súlyos kérdés: Miért lett a történet főszereplője Bram Stoker, miért nem maradt Jonathan Harker, vagy lehetett volna egy teljesen új szereplő is; valamint miért lett Minából Elizabeth? De ezek csak apró részletek. Viszont azért az ember várja, hogy mikor lesz a csavar, a kikacsintás, hogy „hé, ő az író, majd figyeld a végén, mikor tollat ragad és megírja a történetét!” Hát ezt hiába várjuk…

b9b9718c045c0429a264f1a60973ed49.jpg

Aztán következik a gróf első megjelenése. Ugye minden feldolgozás sarkalatos pontja, hogy ki és miként ábrázolja a vérszívót. Nos, Andrew Bryniarski félelmetesen néz ki, de igen-igen rossz színész. Tetszett, hogy a külseje úgy-ahogy követi a regényt (szakálla van és nagy orra), valamint a később Bőrpofát is életre keltő fickó óriási termete révén erőt sugároz. A magyar szinkronhangja, Varga Kolos, remekül teljesít, sokat ad hozzá a hatáshoz; de sajnos ez édeskevés. Bryniarski túlzottan színpadias, mesterkélt; ehhez még hozzájön, hogy a gróf bírja a napfényt, olyan dolgokat tud csinálni, mint a Jedik a Star Wars-filmekben, ezen kívül teleportál, hipnotizál, láthatatlanná válik, szó esik róla, hogy tud repülni és farkas helyett kutyává alakul. (Utóbbit valószínűleg azért, mert Feifer egyik specialitása a kutyás film, a másik a sorozatgyilkosos.) A figura újraértelmezéséhez hozzátartozik, hogy nem egy Drakula van, hanem több volt, ezért nevezik Drakula grófjának, és persze a felmenői is vámpírok voltak. Vért szívni csak egyszer láthatjuk, cserébe viszont kapunk némi vicces történelmi inkonzisztenciát, mikor a térképen újfent Romániát mutatnak, majd később Drakula azt mondja, hogy  „A székelyek meghódítják a világot!” Szintén új, de jó megoldás, hogy „Harker” helyett ezúttal „Minát” ejti foglyul, ráadásul a rosszfiú nem csak a vérére pályázik, hanem gyereket akar csinálni neki. (Hogy megszabaduljon egy évszázados átoktól és emberré válhasson? Ez a szál végül megoldatlan marad, nem tudjuk meg, mi történik a megerőszakolt Elizabeth-tel, és a méhében fejlődő sátáni magzattal.) 

Deeeeee ezeket még el tudnám fogadni művészi szabadságként, adaptációként, stb. Ám a történet annyira összefüggéstelen, értelmetlen és ostoba, hogy teljesen elnyomja a pozitívumokat. Haladjunk sorban: Először kapunk egy nyitó jelenetet, ami rögtön a dolgok közepébe vág, megtudjuk, hogy Malcolm (az meg ki?) halott, a vérszopó majdnem kétszer kioltotta Bram életét és megerőszakolta Elizabeth-et. Majd vissza egy hetet a múltba. Itt az a gond, hogy ezek után az egyetlen igazi meglepetés csak az összecsapott, érthetetlen és barmó végkifejletkor éri a nézőt, vagyis előre ellőnek minden fordulatot. Aztán: Hősünk egészen véletlenül ugyanott dolgozik, ahol Jonathan Harker és a megbízása is ugyanaz, találnia kell egy házat Drakulának. Aki a puszta levegőből, fényes nappal jelenik meg az ingatlanügynökségen. Itt még azért bizakodtam. 

Később Elizabeth elmegy a vasútra, ahol pénz nélkül próbál felszállni egy vonatra, ami Skóciába indul, de a kalauz nem engedi fel. Drakula véletlenül pont ott van, és kicsit megtépi a pasast, de ezek után hősnőnk és a vámpír nem szállnak fel a vonatra, hanem utóbbi külön bejáratú hintóján indulnak el. Oké. Ez belefér. Valaki viszont elmondhatná, hogy a pályaudvaros rész után hirtelen honnan tudja az inas, hogy Drakula elrabolta Elizabeth-et? Még ha a kalauz vallomást tesz, leírja a támadóját, akkor is a szemtanúk (ha voltak) annyit láthattak, hogy a lány önként száll be a hintóba, mert ez történt. Plusz valahogy mindenki ismeri Drakulát, csak Bram, Elizabeth és az ingatlanos pasi nem - a cselekmény végére derül ki, hogy honnan és miért, vagyis inkább akkor se.

hqdefault.jpg

Események, amik számomra homályosak: Bram miért éjjel nézi meg a házat? Ez a házas dolog különben sehová se vezet, a gróf megbízást ad, a pali levadássza neki azt az épületet, aminek feltehetőleg a vámpír maga öli meg a tulajdonosát; de ezek után egyszer sem térünk vissza Londonba. Tehát ez a szál ugyanúgy félbemarad, mint a démoni gyermeké… Abban a kisvárosban vagy faluban, ahová Bram elvonul, Drakulának szintén van egy háza és emberünk tök véletlenül pont oda szállásoltatja el magát? Azon már nem lepődök meg, hogy a hintó, Elizabeth-tel, valahogy átkelt az óceánon, de utána, amikor együtt ülnek az asztalnál, akkor a lányt nem zavarja a gróf külseje? Addig ugyanis se karmai, se vámpírfogai nem voltak, ezek csak ott bújnak elő, de ő nem reagál rájuk. A csúcs viszont a franciaországi rész. Bram, ki tudja hogyan, megérkezik Franciaországba, mert azon és Németországon keresztül akar eljutni „Romániába”. És ott van egy ház, ahová bemegy érdeklődni a vonat felől, de se csomagja, se semmije nincs, ami arra utalna, hogy több napja utazik. És itt a házban lakik egy fura öregasszony meg egy ronda öregember és ezek tulajdonképpen patkányemberek, de az egész annyira zavaros, hogy az imdbs stáblista elolvasásáig fel se fogtam. Ülnek az asztalnál, beszélgetnek, innen-onnan kint és bent figyelik őket, a vendéglátók irtó furák, aztán Bram felkap egy kést, elszalad, a csöves külsejű alakok utána, aztán van némi verekedés, végül lehagyja őket. Ez mi a bánat volt? 

A németországi részlet valamennyire követi a címadó novella eseményeit, bár a kutya elég nevetséges, ráadásul a kaotikus képek még tovább terhelik a néző agyát. Ezt követően, a nyitó jelenet egy az egyben jön megint – ha nem 3 perces lenne, és akadna benne valami új, akkor lenne értelme ismét bemutatni, de így… Ekkor ismét megtörténik, hogy az egyik figura (jelen esetben Bram) olyan dolgokat tud, amiket semmiképpen se tudhat. Honnan veszi, hogy Malcolmot megölte valaki? Annyit lát, hogy fel van akasztva. Oké, a házban ott függ Drakula képe a falon, de ha mialatt ott lakott, ez nem tűnt fel neki, akkor azt se tudhatja, hogy övé a ház, tehát semmiféle alapja sincs arra, hogy a grófot összekösse barátja halálával. Egyáltalán mi az, ami miatt a teljes mértékben öngyilkosságnak tűnő akciót bűnténynek könyveli el? De ez még semmi, mert azt is tudja, hogy a francia patkányemberek szintén az erdélyi nagyúr bűvkörébe tartoznak, mikor erre szó szerint semmi se utal – a házban persze volt 2 patkány, de ez akkoriban mégse lehetett annyira ritka dolog. Oké, elismerem, ha kihallgatja a német katonákat, akkor rájöhet, hogy „a kutya, ami nem kutya” az valami földöntúli izé, de ha már itt tartunk, Bram honnan tudja meg, hogy Drakula vámpír? Kitől? Mikor? És miként jöhet rá, hogy akkor a kutya csakis ő lehet állat képében?

pict0162.jpeg

Azért a rosszfiút se kell félteni a hülye megoldásoktól: Amikor foglyul ejti Elizabeth-et a barlangban, azt mondja neki „Gondoskodnom kell rólad”, de se vizet, se ételt nem ad neki. Miféle gondoskodás ez? És aztán ezt a barlangot, ami állítólag annyira jól el van rejtve, hogy csak akkor találják meg, ha a gróf engedi, mindenki egyből megtalálja. Plusz kiderül, hogy ha innen indulva felfelé megy valaki, akkor a kastélyba jut ki, tehát a csajnak csak fel kellene kelnie és el kellene indulnia, hogy kijusson. Még valami: „A rács csak bentről nyílik” – de erre honnan jön rá? Drakula egyszer se nyitja ki. És milyen hülye börtönajtó az, aminek a rab felőli oldalon van a zárja? És a csaj miért nem próbálja meg kinyitni valahogy? 

Sajnos méghátra van a legmélyebb mélypont. Amikor ugyanis az apa, Murray admirális megérkezik, akkor Brammel együtt elkezdik üldözni az egyébként kívülről várkastélynak, belülről kriptának tűnő építményben a grófot, aki demonstrálja a Sötét Oldal erejét, majd kardpárbajt vív az admirálissal. Akiről kiderül, hogy halhatatlan vámpírvadász, végzett a vérszívó felmenőivel és véletlenül sem Van Helsing a neve. Sőt, a lánya örökölte tőle a halhatatlanságot! Murray úr annyira király, hogy ő is tud láthatatlanná válni, majd egy követhetetlen, amatőr módon koreografált csatában megöli Drakulát úgy, hogy elvágja a nyakát, aztán szíven szúrja. Karddal. És ezek után semmit, de semmit se magyaráznak meg, egyszerűen vége van a filmnek. 

Szpojlerek vége, érdekességek kezdete: Bram Stokert nem tűntették fel a stáblistában. Michael Feifer játssza az admirális kocsisát; és egyébiránt a forgatókönyv készítésén meg a rendezésen túl producer is volt. A tegnapi napon (december 9.) volt a magyarországi tévépremierje ennek a műnek, így az elsők közt láthattam itthon. Végezetül egy vicces név a stábból: Daniel Bonjour (a német katonák kapitánya). A Dracula’s Guest megközelítőleg 1 millió dollárból készült, más adatom nincs róla. 

Egy jó ötletből nagyon ótvar, összefüggéstelen zagyvaság készült, ahol a vámpírt összekeverik a Sith Nagyurakkal; az írót az általa megteremtett karakterrel és a nézőket a legelőkön nyammogó birkákkal. Voltak benne pozitívumok, de annyira sok a negatívum, hogy csak na. Jobban jártam volna, ha a Vészhelyzetet nézem az M3-on… 

Pontozás: 

imdb: 3 (2 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 2/5 

Ja és még valami: Az miért van, hogy az angol, egyes számú guest (vendég) szót magyarul vendégekre fordították?

Szólj hozzá!

Címkék: horror dráma


2015.12.07. 09:26 Tévésámán

Az Őrzők legendája (Legend of the Guardians: The Owls of Ga’Hoole, 2010)

legend-of-the-guardians-the-owls-of.jpg

Ez volt az utolsó „klasszikus” (Az acélembert megelőző) Zack Snyder-film, amit eddig nem láttam, így most, hogy adta a tévé, sort kerítettem a megtekintésére. Alapvetően csupán annyit tudtam róla, hogy baglyos animációs mozi és hogy erősen kilóg a rendező munkáinak sorából. Viszont egészen jó volt, így elmondható, hogy Snyder helyesen tette, amikor elvállalta a direktori felkérést a The Owls of Ga’Hoole esetében. De ki is azok az Őrzők?

Főhősünk a fiatal, álmodozó bagoly, Soren (eredetileg Jim Sturgess hangján szólal meg), aki oda van a Jégkarmok Csatájának ősi legendájáért. Mindig azt játssza testvéreivel, hogy ő a nagy harcos, Kire-i Lyze, bár a bátyja, Tuk (Ryan Kwanten) azt mondja, a történet nem is valódi és az Őrzők sem léteznek. Ám egy este mindketten leesnek a fáról, ahol a családi fészek van és elragadják őket a magukat Tisztáknak nevező gonosz baglyok. Soren és tesója választhatnak: rabszolgamunkát végeznek, vagy beállnak a harcosok közé. Jómadarunk természetesen kitart az elvei mellett, de egy öreg lázadó segítségével hamarosan ismét a szabadban találja magát, egy nagy küldetéssel: Meg kell találnia az Őrzőket, azokat, akikről egész életében álmodozott! Szerencsére odagyűlik mellé néhány segítőtárs, az apró Gylfie (Emily Barclay), az örökmozgó Kotor (David Wenham) és a költő Dereng (Anthony LaPaglia). Ha pedig sikerül eljutniuk Ga’Hoole híres fájához, onnan már csak egy szárnycsapás az, hogy megmentsék a bagolykirályságokat a félelmetes Vascsőrűtől (Joel Edgerton)!

legend-of-the-guardians-the-owls-of-gahoole.jpg

Azon felül, hogy teljes legyen a Snyder-filmográfia, semmi nem vonzott ehhez, de gyorsan kiderült, hogy más, mint a mai animációs filmek. A madarak anatómiailag korrektek, mindössze talán a szemgolyóikat tették emberszerűvé. Fogásra a lábukat használják, mint a valódi baglyok, láthatjuk, ahogy zsákmányt ejtenek, felköhögik a fajukra jellemző köpetet és emellé még egy egész kis mitológiát is felépítettek nekünk. Persze ez a történet se új, egy már meglévő regénysorozaton alapszik (erről még lesz szó). A film cselekménye egyébként az ismert legkisebb fiú története, vegyítve egy kis fantasy-vel, természetfilmmel meg tanmesével a szeretetről. A legjobb az egészben talán ez a mitikus világ, hiszen ez feltételezi, hogy az állatoknak lehetnek hőseik, legendáik, apáról fiúra szálló tudásanyagaik. (Persze a fémmegmunkálás, a bányászat és a tűz használata már a hihetetlen kategóriába nyúlik át.)

Van itt még rivalizáló testvérpár, Jó és Gonosz örök harca, a barátság fontosságának hangsúlyozása, néhány poén és némi felnőtteknek szóló mondanivaló. A Tiszták ugyanis önmagukat felsőbbrendű fajnak tartják, úgy hiszik, nekik kell uralniuk a bagolykirályságokat. Az erre épülő kiválasztás meg a képességek helyett a fanatizmus preferálása pedig a Földön ismert kétféle nagy diktatúra sajátossága. A főszereplő nem annyira érdekes, viszont Gylfie-t és Derenget kedveltem, előbbi nagyon cuki, olyan ici-pici, utóbbi pedig humoros, erős, és intelligens alak. Hozzájuk hasonlóan kiemelkedett számomra a lázadó Dudu (sajnos az angol nevét nem tudom, így fogalmam sincs, ki a hangja) és a flúgos Ezylryb (Geoffrey Rush), mert mindketten sokkal többek, mint aminek látszódnak. Tetszett még az első igazi próba, a repülni tanulás, mert ebből meg az szűrhető le, hogy sok gyakorlással bárki lehet profi, nem csak az, aki istenáldotta tehetséggel születik. Természetesen a kliséket lehetetlen elkerülni: Árulás, a gonoszok egyenmaszkot hordanak, fárasztó humorzsák, és az állatok közti egyenlőtlen megkülönböztetés a készítők részéről (a denevérek például nem tudnak beszélni, ahogy a varjak se).

legend_of_the_guardians_movie_image-14.jpg

Kicsi szpojler

A holdkór csak úgy elmúlik? Erre végülis nem adnak választ… 

Szpojler vége 

Még szót kell ejteni a látványról, hiszen a rendezőnek ez az egyik védjegye. Az animáció rendkívül részletes, gyakorlatilag ki lehet venni a különálló tollakat a szereplők testén, az arcok barátságosak (kivéve persze a gonoszokét), a színek erősek, vibrálóak. Snyder Az acélember előtt mindenütt alkalmazta a rá oly jellemző lassításokat, itt tényleg sikerült jó pillanatokat kiválasztani hozzá, amik elősegítik a szépen animált néznivalók érvényesülését. Azt hiszem kijelenthető, hogy ha vannak nehezen hihető vagy gyenge részek Az Őrzők legendájában, az nem igazán a direktor miatt kerültek bele, hanem inkább az alapul szolgáló irodalmi művek miatt. Vagyis a Guardians of Ga’Hoole-sorozat miatt, ami a belőle létrejött mellékágakkal együtt 28 könyvre valót tesz ki. Az írónő Kathryn Lasky 2003-ban publikálta az elsőt és 2013-ban a legutóbbit – a hölgy producerként segédkezett a film készítésében. A kiinduló forgatókönyvet maga Lasky írta, ám aztán ezt nem használták fel. Helyette John Orloff (Hatalmas szív) és Emil Stern (Halálos gyengédség) közös munkájából lett a cselekmény. A már említettek mellett még az alábbi színészek hallhatóak az angol szinkronban: Abbie Cornish – Otulissa, Helen Mirren – Nyra (a gonosz királynő), Miriam Margolyes – Szisszen asszony, Richard Roxburgh – Boron (a jó király), Hugo Weaving – Noctus/Grimble (Noctus Soren apja, Grimble talán Dudu) és Sam Neill (Allomere).

2010_legend_of_the_guardians_the_owls_of_ga_hoole_021.jpg

Érdekességek: A megfilmesítési jogot már 2005-ben megszerezte a Warner. Amit láthatunk, az több mint 3 éven át készült. Minden az ősidőkben, Ausztráliában történik – a fura az, hogy a könyvekben Észak-Amerika a helyszín, és ennek megváltoztatását egyedül a fura ekidnah-nak nevezett sámán felbukkanása érzékelteti. Az ősidőket meg végképp semmi. Összesen 15 féle bagolyfaj egyedei bukkannak fel, ezek közül azonban jó pár nem él Ausztráliában – bár, ha a történelem előtti évezredekben járunk, akkor miért ne lehettek volna ott is? 

Ez Snyder első nem 18-as karikás mozija. Az animátorok egy bagolymenedékben figyelték meg a valódi állatokat, ez segített a figurák élethű megmintázásában. A nyitány során Noctus röptét láthatjuk, aki átszáll a Village Roadshow és a Warner Brothers logókon, ezzel egy kis izgalmat csempészve az egyébként unalmas stúdió-bemutatókba. Ezen felül a végefőcím is animált, ám ez sajnos a kereskedelmi tévék átka miatt nekem kimaradt. Allomere az egyetlen, aki nem szerepel a könyvekben, őt a forgatókönyvírók találták ki. Az Őrzők legendája 80 millió dollárból készült és 140 milliót hozott vissza. A valósághű ábrázolást, a szinkronszínészek teljesítményét, a fényképezést és a térhatású elemeket dicsérték a kritikusok; ám a történetet túl misztikusnak és mégis kiszámíthatónak ítélték. A Warnernél tervbe vették a folytatást, de ebből máig nem lett semmi. 

Összességében tetszett: Hozza azt, amit egy gyerekeknek szóló alkotástól vár az ember, de közben valósághűen ábrázolja az állati szereplőket és ezen felül teret enged Snyder sajátosságainak. Ugyanakkor annyira mégsem illik bele a rendező filmográfiájába, így igazából fogalmam sincs, kinek tudnám ajánlani. 

Pontozás: 

imdb: 7.0 

Szerintem: 5/5 

Hírek:  

- Zack Snyder írja a Justice League második részét; valamint rendezi azt, emellett az első részt és a Batman Superman ellent, amire nem vagyok kíváncsi. Ezeken túl még beszáll a pénzével a Suicide Squad, a Wonder Woman, a The Flash és az Aquaman munkálataiba. Ha jön egy Marsi Fejvadász-film, azt azért megnézem. (Nem fog jönni...)

- Nem rég távozott az élők sorából a kitűnő író, Terry Pratchett; valószínűleg emiatt készül majd a Sofőrök című animációs mozi az egyik Korongvilágon kívül játszódó írásából, aminek a forgatókönyvéért John Orloff felel. 

- Geoffrey Rush és David Wenham felbukkannak a Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales-ben. A negyedik epizódot háromszor láttam, de elmarad az eredeti trilógiától, szóval érdekel, hogy mit tudnak még kihozni ebből az egészből. (Megbukott...)

- Sam Neill következő filmje a Freedom Flight, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint amit mi is leforgattunk nemrég arról a magyarországi ’56-os gépeltérítésről. Vajon ez majd nagyobb sikert arat, mint a hazai verzió; illetve lesz-e annyi tisztesség a tengerentúliakban, hogy megemlítik, hogy már létezik egy feldolgozása a történetnek?

Szólj hozzá!

Címkék: fantasy animációs


2015.12.03. 15:40 Tévésámán

Defendor - A véderő (2009)

tt1303828_defendor_2.jpg

Hiába a számos tv-csatorna és az internet, vannak olyan filmek, amikről egyszerűen sehol sem hallhat az ember. Ilyen például a Defendor, amit először valamelyik nagyáruház polcán láttam meg, DVD-formátumban. Jó ideig szemeztem vele, de 1000 Ft-ot sokalltam érte. Aztán jött egy Alexandra kiadós akció, és 665-ért hozzájutottam ehhez meg a DoA-hoz. Azért az érdekel, hogy vajon miért maradt homályban ez a mozi, ha egyszer ismert színészek vannak benne, a történet érdekes és a végére nem válik baromsággá. Na, de lássuk, miről van szó – a poszter meg a cím ellenére sokkal több van benne, mint ami látszik! 

Arthur (Woody Harrelson) szellemileg kissé visszamaradott felnőtt. Egy építkezésen dolgozik forgalomirányítóként, imádja a képregényeket és van egy különös hobbija: Éjszaka fekete ruhát ölt, magára aggat egy csomó kacatot, felfegyverzi magát és Defendorrá alakulva elindul, hogy megvédelmezze az ártatlanokat a gonosztól. Küldetésének valódi célja ősi nemezise, Captain Industry felkutatása, csakhogy hősünknek fogalma sincs, hol lehet ez a gazfickó. Egy napon aztán megmenti a prosti Katerinát (Kat Dennings), aki pénzért hozzászegődik egyfajta segítőtársként, de még ő sem veszi komolyan Arthurt. Emberünk azonban belecsöppen az események kellős közepébe, mikor rászáll a helyi maffiavezérre, akiben felfedezni véli Captain Industry-t. De lehet-e esélye ennek a flúgos szuperhősnek a valódi keményfiúk ellen?

woody_harrelson_defendor_trying_to_find_his_way_out_in_the_8x10.jpg

Talán a Watchmen volt az első alkotás, ami felvetette az emberfeletti erőt nélkülöző szuperhősök kérdését, akik ráadásul másban sem dúskálnak túlzottan. Filmek terén a Mystery Men, a Kick-Ass 1-2, a Sparks és a SUPER ugyanezzel a témával foglalkozik, ám mindig lehet egy friss csavart vinni az alaphelyzetbe, mindig akad valaki, aki újat tud mutatni ezen a téren. Ezúttal az elsősorban színész Peter Stebbings vállalkozott a különleges igazságosztó legendájának megteremtésére. Ő egy személyben a történet megalkotója, a forgatókönyv írója és a rendező. A jó ötlet viszont sokszor nem elég, pláne nem egy elsőfilmes direktor kezében (lásd Transzcendens, Hófehér és a Vadász). Szerencsére itt másként alakultak a dolgok. 

kat-dennings-in-movie-defendor-2009.jpg

A véderő különlegessége, hogy elsőként ábrázol visszamaradott szuperhőst, Arthur ugyanis kb. egy tízéves gyerek szintjén van agyilag. Éppen emiatt lesz a cölibátusa, a drogokkal szembeni gyűlölete és a motivációja (meg akarja bosszulni az anyja halálát) sokkal érthetőbb, ettől válik a figura kedvelhetőbbé. Az alacsony költségvetés miatt a film csupán érzékelteti, hogy a színhelyül szolgáló városban elharapódzott a bűnözés meg az erőszak, de ez igen hiteles lett. A realizmus egyébként jellemző a Defendorra, alig van benne olyasmi, amin hitetlenkedni lehetne (talán a darazsas dolog, meg a kocsiba épített „fegyverzet” ilyen). Munkájából kifolyólag és mivel egy raktárban lakik, elfogadható, hogy Arthur hozzá tud jutni azokhoz a cuccokhoz, amiket használ, meg hát ért hozzájuk; plusz semmi igazán szokatlan felszerelése sincs. Ebben az esetben még a jelmez elkészítése is hihető, mert csak egy fekete póló meg némi ragasztószalag kell hozzá. A sztori egy ideig érdektelennek, komolytalannak tűnik, pedig nincsen humorra kihegyezve, inkább a dráma dominál benne. A legjobb viszont a befejezés lett, ahol Stebbings meglépte azt, amit a többiek korábban nem mertek. (Ezt a lépést egyébként Mark Millarnak illett volna alkalmaznia a Kick-Ass-nél…)

defendor_movie_image_woody_harrelson_2.jpg

Woody Harrelson nagyszerűen teljesít, abszolút hitelesen formálja meg Arthurt és ténylegesen átváltozik Defendorrá: más hangon kezd beszélni, magabiztosnak, erősnek tűnik és van egy remek pillanat, amikor elmeséli, miért kell neki ez az alteregó. Kat Dennings nekem nem tetszik, az igazi hangja pedig már-már elviselhetetlen, mint valami nyávogó macska, számomra ő volt a film leggyengébb pontja. Pault, Arthur főnökét és barátját Michael Kelly alakítja, a kissé bolondnak tűnő korrupt zsarut pedig Elias Koteas kelti életre. Kiemelném még Sandra Oh-t, a pszichiátert, mert ez a színésznő először kapott olyan szerepet, amiben nem irritáló; valamint két arcot, akit már láttam korábban: Alan C. Petersont – a maffiafőnök (Álomháború) és a hülye nevű Dakota Goyot – Jack (Vasököl). 

Érdekességek: Stebbings 2005-ben írta a forgatókönyvet, aztán sokáig házalt vele, de mivel eléggé kevert műfajú, ezért sehol se kellett. Végül egy kis stúdió lehetőséget adott neki. A rendezőt Arthur kezelőorvosaként láthatjuk a kórházban. A készítők szociális munkásokat kértek fel, hogy segítsék Dennings-et a karaktere minél élethűbb megformálásában. Furcsa hibaként az egyik jelenetben benne maradt, hogy Harrelson jól hallhatóan Defendert mond Defendor helyett – talán nem maradt pénz az újraforgatáshoz vagy senki se vette észre? A véderő 4 millió kanadai dollárból lett, az USA-ban mindössze 44 ezer USA-dollárt hozott vissza. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott, bár a főszereplő alakítását mindenütt dicsérték. 

A Defendor egy különleges alkotás, ami tud újat mutatni ebben a lerágottnak tűnő szuperhős-alműfajban. A címszereplő motivációja érdekes, és bár a cselekmény komolytalannak tűnik, mégis nagyon komoly film válik belőle, ami aztán nem megy át önmaga paródiájába, mint a SUPER vagy a Kick-Ass. Nagy meglepetés volt számomra, úgyhogy ajánlom! 

Pontozás: 

imdb: 6.8 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Woody Harrelson két folytatást erősít jövőre, az egyik a Szemfényvesztők 2, a másik a War for the Planet of the Apes – ezt meddig lehet még húzni? (Előbbi megbukott, utóbbi azóta még egy részt kapott és a válasz: Bármeddig...)

- Kat Dennings szinkronizálni fog a Croodék 2-ben. Örülnék egy animációs filmnek, ami nem kap folytatást…

3 komment

Címkék: szuperhős


2015.11.25. 14:43 Tévésámán

DoA – Élve vagy halva (Dead or Alive, 2006)

doa_one_sheet.jpg

A ’90-es években és a 2000-es évek elején még nagy népszerűségnek örvendtek az arcade (játékterem) nevezetű helyek, ahol aprópénzért lehetett különböző lövöldözős meg verekedős játékokat játszani. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a bunyós játékok az egyik legmeghatározóbb élményt adták a generációmnak, elég csak a véres Mortal Kombatre, a már akkoriban is lenyűgöző grafikájú Soul Caliburre, vagy a Tekken-szériára gondolni, csak hogy azokat említsem, amikkel játszottam. De itt van még a Street Fighter vagy a Dead or Alive – és az eddig felsorolt címekben a Soul Caliburt kivéve közös, hogy készült belőlük legalább egy film. Annak ellenére, hogy sosem játszottam a főleg női karakterekre épülő DoA-val, a film valahogy mégis érdekelt. A tévében gyakran adják, de sosem tudtam/akartam igazán megnézni, viszont nemrég 665 Ft-ért hozzájutottam dvdn. Nem vártam túl sokat, ahhoz képest elképesztően jó volt, de vegyétek ezt a kijelentést szkeptikusan, mert imádom a rossz filmeket:) 

Adott három szép és veszélyes hölgy: Kasumi, a klánjából kitagadott nindzsa hercegnő (Devon Aoki); Tina, a profi pankrátor (Jaime Pressly); és Christie, a tolvaj/bérgyilkos (Holly Valance). Mindhárman meghívást kapnak a DOA harci versenyre, ahol a győztes jutalma a dicsőség mellett 10 millió dollár! Azonban a lányoknak az izmos férfi ellenfeleken kívül hamarosan a versenyt szervező Donovannel (Eric Roberts) is fel kell venniük a harcot, a pénzéhes játékmester ugyanis valami gonosz dologban sántikál. Szerencsére néhány lelkes pasas a lányok segítségére siet, így együtt már szembeszállhatnak a bajnokság mögött álló ármánykodóval. Ám a megmérettetés neve nem véletlenül Élve vagy Halva – kérdés, ki fog így és ki fog úgy kikerülni belőle? 

doa00.jpg

Az amerikai szlengben van egy catfight nevű kifejezés, ami azt takarja, hogy csajok verik egymást. A férfiak pedig ezt általában szeretik nézni:P Nos, a DoA ezt lovagolja meg - elképzelhető, hogy a lányoknak meg az tetszhet benne, hogy pár női karakter laposra veri a pasikat. Az Élve vagy halva receptje nagyon egyszerű: vegyél pár dögös bigét, egy csomó király verekedős jelenetet, adj hozzá néhány „vicces” karaktert, pár melákot, egy B-kategóriás húzónevet, majd az egészet öntsd fel ronda számítógépes grafikával és helyezd bele egy már létező rajongótáborral bíró univerzumba! Talán senki sem fog meglepődni, ha a producerek közt meglátja Paul W.S. Anderson nevét…

Mind a három főhősnőt egy-egy felvezető harcban ismerhetjük meg, ahol kiderül a motivációjuk. Kasumi a bátyját keresi, aki tavaly a DOA-n tűnt el, állítólag meghalt, de a lány nem hiszi el ezt. Férfi társa Hayabusa, aki vigyázni próbál rá, meg van egy lila hajú Ayane nevű csaj, aki ki akarja nyírni, mert a hercegnő a klánja elhagyásával shinobi (klán nélküli nindzsa) lett. Tina be akarja bizonyítani a világnak, hogy a színjátéknak titulált pankráció ellenére tényleg képes harcolni. Őt az apja, Bass követi, bár hogy miért, az nem igazán világos. Christie meg a szeretőjével, Max-szel együtt a pénzre hajt. 

tumblr_nbos4zjain1qcsq4oo1_1280.jpg

Kasumi nyitánya egy wuxia-film részlete is lehetne – azonban a lány a későbbiekben sosem „repül”. Ayane egy tipikus anime-szereplő, hiteltelen, érdektelen, unalmas, ront Kasumi szálán, ami egyébként a legjobb; mert a hercegnő az egyetlen, aki tényleg hiteles. (Plusz nekem ő tetszik a legjobban:P) Tina a humoros vonalat képviseli, de nem ő a vicces, hanem a körülötte történő események sora - neki meg ott van az idióta Zack, aki rá akar hajtani. A legbénább Christie. A karakter túl tökéletes, túl szép, ennél fogva totál átélhetetlenné válik. Ehhez még hozzájön a seggfej Max; a rendkívül ostoba pisztolyos-melltartós nyitó rész és az, hogy lenyomja Helenát (róla még lesz szó), aki egymaga elbánik ötven őrrel. Christie semmilyen módon nem szolgálja a cselekmény előre juttatását, egy ostoba amerikai karakter, akivel lehetetlenség azonosulni. Számomra ő rontotta el a teljes élményt… 

Mivel az eredeti játékkal sosem játszottam, ezért újból előáll az a helyzet, hogy csak a látottak alapján tudok ítélkezni. Tehát nem vakít el a rajongás, viszont helyette elvakít a logika. A meghívóknál már lehet homlokot ráncolni, ezek ugyanis dobókésekhez hasonló izék, amik odarepülnek a főszereplőkhöz. Ki, honnan és hogyan dobja őket? Christie-é egészen elképesztően gyagya módon érkezik, a karakter reakciója teljesen életidegen; Tináé meg a nyílt tenger közepén, a semmiből bukkan elő. Utána újabb meglepetés, hogy a szigetre érkezve próbatételképpen ejtőernyővel kell kiugraniuk a repülőből és mindenki tud ejtőernyőzni. Ahogy haladunk előre, láthatunk néhány érdekesnek látszó figurát, ilyen például a Kill Bill 2 mesterére meg a Soul Calibur Edge Masterére emlékeztető Gen Fu, meg az izomagyú Bayman; ám őket egyáltalán nem ismerjük meg. Előbbi eltűnik, utóbbiról semmit se árulnak el nekünk. A poénkodás néha tényleg jól sül el, de az olyan állatságok, mint a Max vs. Bayman „meccs”, az agyamra mentek. 

76f0e5bd102c36e12cb34b18cb41e5a2.jpg

Szerencsére Christie-t kiegyensúlyozandó, az először csak műsorvezetőnek tűnő Helena is beszáll a verekedésbe. Ő pedig cuki, kedves és érdekes karakter. Mellé előjön egy klisé figura, a számítógépes szakember Weatherby, akin azonban egy gramm felesleg sincs, a fogai vakítóan fényesek, és az egész programozói voltát elintézik annyival, hogy szemüveges és zavarba jön Helena közelében. Ha már számítógép: a futurisztikus technika néha tök jó ötleteket generál, ilyen például a versenyzők órája, ami jelzi, hogy ki lesz a következő ellenfelük; vagy a véráramukba juttatott nanorobot-armada, ami a szervezőknek mutatja az ütéseket, a sérüléseket, stb. 

Pici szpojler 

Máskor viszont marhaságok jönnek elő, ilyen Donovan titkos fegyvere, a mozdulatokat előrejelző szemüveg. Ebben az volt a leginkább idegesítő, hogy a három lány és Hayabusa meg az elveszett tesó mind látták, hogy Donovan ezen keresztül „kapta meg az erejét”, de annyi esze egyiknek sincs, hogy megpróbálja leverni az arcáról vagy széttörni a szemüveget… 

Szpojler vége 

kasumi-2.jpg

Az ötletes kiválasztás meg a sérülésjelző rendszer mellett tetszett, hogy érthetőek a szabályok, a véletlenszerű harcok mögött van elgondolás és sok különböző pályán néznek szembe egymással a harcosok. A párviadalok tényleg nagyon látványosak, a legjobbak talán Tina harcai; a későbbiekben pedig több az egy ellen meccseket is nézhetünk, ezekből a legkirályabb Helena csatája az őrökkel, de a végső harc Donovan ellen se rossz. 

Még egy apró szpojler 

A négy lány, a hozzájuk verődő három fiú (Bass kiesik a versenyből), plusz Hayate (Kasumi bátyja) és Ayane együttesen kilenc főszereplőt ad ki, és ezek közül egy sem hal meg a játékidő folyamán. Ha jól számolom, akkor egyébként összesen két haláleset van, a végén a Buddha komplexummal együtt ugyanis felrobban a szervező meg Bayman is. 

Szpojler vége 

Nézzük a színészeket! Devon Aokit a Sin City eredeti Mihojaként ismerhetjük például, de közben modell és háromgyerekes édesanya is. Nekem az ő játéka tetszett a legjobban, nagyszerűen harcol, jól néz ki és bár alig mutat érzelmeket, ez se áll rosszul neki. Jaime Pressly filmográfiájában nem találhatunk ehhez hasonló szerepeket, de remekül teljesít, hitelesen kelti életre a szőke, de korántsem üresfejű Tinát. Holly Valance viszont tehetségtelen, ripacskodó, a karaktere rosszul megírt, egyszerűen szar. A többiek közül kiemelkedő Sarah Carter (Helena) és Kane Kosugi (Hayabusa); a Bass-t alakító Kevin Nash-t láthattuk például a Csontdarálóban meg az első Megtorlóban; a visszatérő kalózvezér pedig az a Robin Shou, aki a Mortal Kombat-mozik Liu Kangje volt. A rendező A szállító 1-2-t jegyző, akció-koreográfia-szakértő és színész Corey Yuen; a forgatókönyvet J.F. Lawton (Micsoda nő, Úszó erőd), meg Adam és Seth Gross (semmi jelentős) írták – úgy képzelem, hogy ami gagyi, azt az utóbbiaknak köszönhetjük. A zenét az ismert DJ, Junkie XL szerezte. 

Érdekességek: Ez Holly Valance első főszerepe. Robin Shou és Kane Kosugi mindketten fejenként három verekedős játék adaptációban vett részt. Shou a Mortal Kombat és a DoA mellett felbukkant a Street Fighter: Chun-Li legendájában; Kosugi az itteni szerepén túl a Street Fighter Zeroban szinkronizált, a Tekken: A Man Called X-ben pedig meg is jelent. 

1054488967.jpg

Az első Dead or Alive-játék 1996-ban jelent meg. A sok női karakter (aprólékosan megrajzolt cicikkel) mellett a széria érdekessége a különleges blokkolási rendszer (lásd a videót a bejegyzés végén). A ’96-os epizódban mutatkozott be a filmben megjelenő Kasumi, Tina, Hayabusa, Ayane, Bass, Bayman, Gen Fu, Jann Lee, Leifang és Zack; Helena és Leon a második, Christie a harmadik részben szerepelt először. Kasumi neve ködöt jelent japánul, ő a sorozat főhőse a kezdetektől. Christie haja a játékban fehér. Bayman orosz, Helena francia, Zack pedig civilben DJ, alakját Dennis Rodmanről mintázták. A filmben az első nap harcai teljesen olyanok, mint amilyenek a játékban vannak, a bemondónő hangját egy az egyben onnan emelték át. A pályákat tényleg szét lehet verni; a kézilabda-szekvencia pedig egy különleges DoA-mellékjáték, a 2003-as Deddo oa Araibu Ekusutorimu Bichi Bareboru előtti tisztelgés. 

A dvdről: Ez egy nagyon egyszerű magyar kiadás, a beállítások és a jelenetválasztás mellett csak három unalmas film három unalmas trailerje került rá extraként. 500 Ft-nál többet nem ér meg, én a 665 forintomért viszont kaptam plusz egy lemezt, ami majd szintén előbb-utóbb sorra kerül. 

A DoA 21 millió dollárból lett, de csak 7 és félmilliót hozott vissza, a kritikusoktól mindenütt egyöntetű negatív megítélés érte. Viszont a Film Threat weboldalnak író Michael Ferraro cikkében kiemelte, hogy azon ritka játék-feldolgozások egyike, amik ténylegesen követik az alapul szolgáló termék történetét. A széria rajongói ennek ellenére dühösek a készítőkre a szereplőválasztás, a figurák megváltoztatása és sok fontos figura kihagyása miatt – igazuk van, ugyanis az idióta Maxre és az érdektelen Weatherby-re elég sok idő megy el, de egyikük sincs benne a játékokban. 

Ahogy már mondtam, mindenfajta elvárás nélkül ültem le a képernyő elé, éppen ezért meglepően jónak találtam cikkem tárgyát. Látványos harcok, dögös nők, pár jó poén, és a Paul W.S. Anderson bűvkörében elvárható ökörség együtt szórakoztató, agykikapcsolós akciómozit alkot. Aki szerette a Mortal Kombatet, annak tetszeni fog! 

Pontozás: 

imdb: 4.8 

Szerintem: 4/5 (Christie karaktere elég sokat ront rajta.) 

Ezen a héten még feltehetőleg sorra kerül a Robert Downey Jr.-féle A bíró, illetve várható még az emlegetett másik dvd, amiről egyelőre nem nyilatkozom többet. Itt pedig megnézhettek egy harcot az ötödik DoA-játékból, ahol Kasumi méri össze erejét Christie-vel: A videót sajnos levették.

Szólj hozzá!

Címkék: akció


2015.11.22. 10:40 Tévésámán

Glória (1982)

m3-74034-03585100.jpg

Tegnap unalmamban megnéztem az emailjeimet és láttam, hogy a port.hu üzeni, lesz éjjel egy Örkény István-művön alapuló film. Rögtön megváltoztattam a napi filmnézési tervemet, hogy láthassam.

Ha kedvenc íróm neve kerül említésre, a legtöbbeknek az egyperces novellák, a Tóték, a Macskajáték, vagy az Isten hozta, Őrnagy úr! ugrik be. Örkény viszont számtalan más írást is készített, például a Glória alapját adó azonos című kisregényt, amit színdarab formába Sötét galambként dolgozott át. Mindkettőt 1957-ben írta, a kisregény csak jóval később, 1972-ben jelent meg először nyomtatásban, ebből lett a film, amit láttam…

Glória nővér, civilben Tar Ilona (Zsurzs Kati) az 1950-es években él egy zárdában. A kommunizmus szelleme azonban bejárja Európát és emiatt a rendet, melynek tagja, feloszlatják. A 26 éves lány kénytelen visszatérni a való életbe, ahol 12 éve nem járt. Naiv, jólelkű, de tettre kész, kedvessége és szépsége hamar felkelti a férfiak figyelmét. Ide-oda sodródik, majd kiköt egy kis településen, ahol a helyi kocsmában kap állást – itt ismeri meg a tisztességesnek látszó Rimanóczit (Körmendi János), aki mindent megtesz, hogy elnyerje a lány szerelmét. Ő pedig egyre gyorsabban halad azon az úton, hogy Glóriából Ilonka váljon belőle. Vajon megtalálja majd a helyét a világban, és ha igen, boldog lehet-e?

Első találkozásom ezzel a címmel a Lázár István tollából született Örkény-monográfiában volt. Amiket ott olvastam, az alapján a mű nem érdekelt, később szereztem egy igen vaskos kötetet, amiben benne van, de egyelőre még sok más könyvvel együtt vár a sorára. Mivel ilyen hirtelen jött az ötlet, hogy megnézem a Glóriát, így fel se készültem belőle, semmit se tudtam róla.

m3-74034-04013500.jpg

Végülis ez egy dráma, ami szólhat: A beilleszkedésről, arról, hogy milyen kívülállónak lenni. A vallásosság kihalásáról. A szocialista értékrend és a klerikális életmód összeütközéséről. Az ember esendőségéről. A világ romlottságáról. És így tovább… Lássuk kicsit kibontva ezeket a gondolatokat! Glória idegen a saját családjában, a többiek gyakorlatilag nem ismerik. Egy ideig a nevére sem hallgat, hiába Ilonkázzák le, meg se hallja, az anyját idegesíti az életmódja; első alkalmazója meg halálra egrecíroztatja, csak mert megteheti és ő tűri. Isten említésére mindenki elhidegül tőle, olyan is akad, aki faképnél hagyja. Ugyanakkor a két író (Örkény és a forgatókönyvet jegyző Zsurzs Éva) mellőzi azt a klisét, amikor a vallásos ember meghasonlik és elkezdi az Urat hibáztatni mindenért; illetve azt, amikor a Teremtőt kérleli, hogy váltsa jobbra a sorsát. Az átlagemberek Ilonka körül szinte mind érzéketlenek és az ő szemében romlottak – van, aki viszont csak annak tűnik. A legtöbb férfi könnyű prédának tekinti őt, az egyetlen, aki mégsem, Rimanóczi, nos, ő meg családos ember, szóval nem jobb a többinél.

Nagyon finom utalások vannak arra, hogy miként avatkozik bele az ’50-es évek kemény szocializmusa a hősnő életébe. Az első, amit alig lehet észrevenni, az a bátyja, Sándor tartózkodása tőle – Sándor ugyanis párttag, sőt, jó helyen ülő elvtárs, akinek kifejezetten rosszul jönne, ha kiderülne, hogy a húga apáca volt. A második, sokkal nyilvánvalóbb, Kun Vilmos jelenete, ahol Ilonka műszaki rajzolónak jelentkezik. Ez egyébként az egyik igazán örkényi pillanat a műben, a másik a zárda kiürítése, mikor meg sem várják, hogy a nővérek távozzanak, már hozzák is be a tanszereket meg az olajoshordókat, mert ezentúl raktár lesz az épületből.

Aztán ott vannak a férfiak Glória életéből. Igen jó, különleges választás volt Körmendi Jánost szerződtetni Rimanócziként – bár a regényt még nem olvastam, általa a filmben ez a karakter rendkívüli kettősséghez jut. Ugyanis ezt a színészt szerintem senki sem azonosítja gonosztevők megformálójaként, mindenkinek humoros jelenetek, nevettető pillanatok ugranak be róla, és ha nem figyelünk, akkor még szimpátiát is érezhetünk Körmendi figurája iránt. Hiszen, ugye, a felesége őrült, és ránézésre a pasas szándékai tényleg tiszták. Ám van egyetlen pillanat, egyetlen nagyon lényeges kis részlet, ami fölött könnyen elsiklik a néző és nekem szintén csak egy félnapnyi gondolkodás és utánajárás után ugrott be, hogy ez a jelenet mennyire fontos. Ez a kocsmában történik, amikor felbukkan és elzavarja Szerednyey Béla kis epizódszereplőjét - ez mutatja meg, hogy milyen igazából és hogy a később látott mézes-mázas, kedves úriember csak a látszat. Ellenben az összes szereplő elhiszi a látszatot, aztán Ilonka végül saját kárán tanulja meg, hogy kicsoda igazából ez a csábító, amikor enged neki.

zsurzs-kati-1024x682.jpg

Az apácából kocsmárosnővé lett központi alak mellett felbukkanó második jelentős férfi a Hosszú, akit Koncz Gábor játszik. Bár ez a nagyhangú, erőszakosnak és faragatlannak tűnő fickó nem pályázik Glória kegyeire, mégis gyakran találkoznak, hiszen az otthonát jelentő leányszálláson összebarátkozik szobatársnőivel és közülük az egyiknek a szeretője eme úr. Nála meg éppen fordítva van, mint Rimanóczinál: gazembernek tűnik, de közben sokkal rendesebb a többi férfinál. Egyébként Koncz Gábor játéka fenomenális, a szövege nagyon vicces és egy eredeti, életszagú, emlékezetes alakká formálja a szereplőt, akit életre kelt. A harmadik, egyben utolsó, egy névtelen, akit újabb Gábor, mégpedig a Harsányi játszik. Ilonka – innentől már csak Ilonkaként – ugyanis egy tejgazdaság egyetlen, magányos tehenésznőjévé válik és ez a pasas jön minden nap a tejért. Persze ő is könnyű prédának nézi címszereplőnket, többször ráhajt, de aztán mindig pofára esik, ezek után a nő és a férfi elkezdi vívni csöndes háborúját. De – és ez egy nagyon szép vonulat a cselekményben – gyakorlatilag a tejszállító az egyetlen ember, akivel Ilonka találkozik és az egyetlen, akihez kötődhet. Ez végül kiteljesedik, amikor a sofőrt tragédia sújtja, és a tehenészben felébred az egykori apáca; majd a láng elhamvad és a hamuból újjászületik valódi asszonyként, a férfi oldalán. Ez itt, a végén értelmezhető úgy, hogy a két utolsó embert látjuk a világ végén (vagy a kezdetén?), az öreg Fejes bácsi (a tehenészet tulajdonosa) maga az Isten, ők ketten a szolgái: a részeges Ádám és a bizonytalan Éva…

Még valamit érdemes kiemelni, az utat, amit a központi figura bejár. Ez a szép, kedves lány ide-oda sodródik, keresi a helyét, tenni akar és helyesen élni. A zárdából, ahol Istennek tetsző módon létezett, kijut a valóságba, alkalmazkodnia kell, lassan áttér a világi létre, de a régi szokásokat, értékeket magával viszi. Azonban miután bűnbe esik (elveszti a szüzességét), már hiába megy vissza a rendfőnöknőhöz, aki lakásán kis menedéket tart fent egykori nővérei számára, mert itt se találja meg a helyét. Se a normális életbe, se a kolostoriba nem tud visszailleszkedni, ezért keresi meg a kettő ötvözetét a világvégi tanyán. Glóriából, a szentből, Ilonka, az esendő lesz…

m2-28712-04174000.jpg

Pár szót a készítőkről: Az említett forgatókönyvíró, Zsurzs Éva volt a rendező, hozzá fűzhető például az Abigél és a Beszterce ostroma; a hosszú, szép snitteket pedig az elismert operatőrnek, Ráday Mihálynak köszönhetjük. Nézzük az ismertebb, fontosabb szereplőket! Zsurzs Kati a rendezőnő lánya, azonban bebizonyítja, hogy nem ezért lett belőle kedvelt színésznő – a hangját különben nagyon szeretem, olyan kellemes hallgatni. Az apácák közt találjuk Venczel Verát, Fónay Mártát és Komlós Jucit, külön kiemelném a rendfőnöknőt játszó Lukács Margitot méltóságteljes, nagyszerű alakításáért. Olyan, mint egy igazi királynő, hatalmat, eleganciát, szépséget sugároz. Ilonka anyja Berek Kati, a családtagjai közt ott van Kulka János, hajjal és bajusszal:). A már említett mellékalakok mellett felbukkan még a leányszálláson Földessy Margit és Máthé Erzsi, láthatjuk Balázs Pétert, Hunyadkürthy Istvánt (az Ötvös Csöpi-filmek jellegzetes arcú gaztevőjét) és valahol még Lang Györgyi is benne van, de nem vettem észre. Ketten felbukkannak a Família Kft.-ből: Bod Terézt, a nagymamát a kocsmában láthatjuk, Dzsupin Ibolya, vagyis Kövérné meg, ha minden igaz, akkor a Hosszú nője, de ez nem 100%. Valamint a Glória egy Szomszédok-találkozó, a híres teleregényből az alábbi emberkék bukkannak fel: Komlós Juci (Lenke néni), Kulka János (Mágenheim), Báró Anna (a reszelős hangú kacatárusnő), Kun Vilmos (Dénes bácsi), és Zsurzs Kati is benne volt, mint Etus erdélyi barátnője.

E filmnek egyáltalán nincs wikipedia oldala, az imdbn se írnak róla semmit, mindössze annyit találtam róla, hogy egyenesen televízióra készült. Érdekességként Lázár István Örkény István című könyvéből jön néhány adat. 212. oldal: Glóriához hasonlóan „(…) 1957-ben kellett újrakezdeniük sokaknak az életet, akik korábban a maguk nem egyházi, de ahhoz sokban hasonló dogmatizmusának, merev regulájának ’szerzetesi’ fegyelmében éltek, cselekedtek, gondolkodtak.” Ez volt az év, amikor Kádár János hatalomra kerülésével megkezdődött a nevével fémjelzett korszak, ami felváltotta a Rákosi-éra erőteljes személyi kultuszát. „Glória tapasztalati az 1950-es évek első felének hétköznapjaiban: ugyanaz, amit Örkény részben megírt, részben nem írhatott meg (…) Egyformán próbál mindenkit megérteni: a fiatal, regulájához hű és az újhoz túlságosan is hamar alkalmazkodó apácát egyaránt, a Glóriát meggyalázó és a Glóriát végül is meghódító, köznapi asszonnyá tevő férfit egyaránt.” A Sötét galamb színdarabként megbukott, mert amikor íródott és még aktuális lett volna, akkor nem mutatták be, mikor pedig végül, majdnem 20 évvel később, 1970-ben műsorra tűzték, már elvesztette frissességét, mondanivalójának erejét. A regényt utólag elhomályosítja a Macskajáték, a Tóték és a Pisti a vérzivatarban, plusz ártott neki a sok idő, ami eltelt a megírása és a megjelenése között.

orkeny_067o_nagy_lead.jpg

Én magam úgy érzem, hogy nem tudom kellőképpen értékelni a Glóriát. Ezért pontszámot nem kap, szöveges értékelést pedig nyújtsanak helyettem a port.hu-s hozzászólók! Lympha: „Akik nem ismerik, azoknak annyit tudok írni a filmről, hogy jó értelemben véve egyszerű, elgondolkodtató.” Nelli Szunics: „Sallangmentes, elgondolkodtató, megható.” olahmiki1959: „Jó lenne minél több ilyen felemelő filmet látni, - bár lehet, hogy ehhez Örkény István, és Szabó Magda kaliberű írókra, forgatókönyvírókra lenne szükség, - de nagyon...:)))”

Pontozás:

imdb: 7.2 (2 év alatt 0.4-et emelkedett.)

port.hu: 8.7 (2 év alatt 0.2-t csökkent.)

Utólagos hozzátoldás: Azóta elolvastam a Sötét galambot, amely egy bizonyos ponttól nagyon más, mint a mozgóképes változat, a lezárása pedig teljesen eltérő. Nem tudom, hogy utólag visszatekintve így a kettő közül melyik változat tetszett jobban, de azt hiszem, hogy az itt tárgyalt film pozitívabb élményt nyújt, mint a színdarab. 

1 komment

Címkék: magyar dráma


2015.11.20. 11:57 Tévésámán

Interkozmosz (2014)

interkozmosz_indiegogo_620-x-413_02.jpg

Ezt a blogot soha, sehol nem reklámoztam, ám lassan 8 év kitartó munkájának gyümölcseként néha mégis elképesztően magas látogatottságot produkál egy-két bejegyzés. Még ennél is nagyobb dolog történt nemrég, de mielőtt ezt elmondom, inkább beszéljünk erről a kisfilmről! 

Bánhegyi Béla, a rendezője, írója és zeneszerzője még 2012-ben keresett meg egy emaillel, melyben annyit kért, hogy számoljak be e hasábokon a forgatás kezdetéről. Eleget tettem a kérésnek, aztán bizonyos időközönként, mikor egy-egy mérföldkőhöz ért (trailer elkészülte, a kísérőzene véglegesítése, stb.), mindig megüzente, hogy áll. Én pedig továbbítottam az infokat nektek. Nemrég megnéztem a kész művet, amely egy évvel a premierje után a vimeo.com oldalon kapott helyet (a link majd jön, ahol megnézhetitek). De miről is szól? 

Az 51 éves Bandi (Szőke András) megszállott sci-fi rajongó. Egyedül él, nincsenek barátai, ám az űrrel való olthatatlan szerelme kitölti minden percét. Az Interkozmosz ennek a férfinak egy vasárnapját mutatja be, avagy betekintést enged egy magányos különc furcsa kis világába… 

A 21 perces játékidő alatt fekete-fehér képeket láthatunk, amit nagyszerű, a régi időket idéző szintetizátor-muzsika fest alá. A helyszínül szolgáló Taliándörögd pusztuló, régi házai, a szélfútta mezők, a repedezett betonút és a hatalmas telekommunikációs antenna együtt egészen érdekes ellentétet alkotnak. De ugyanezt erősíti Bandi otthona is, egy parasztház, ami belül tele van műszaki dolgokkal. A gyakorlatilag Isten háta mögött élő, magányos férfi egy teljesen szokatlan hobbit választ magának, ami ráadásul lakókörnyezetétől – ha csak nem vesszük az antennát magát – totálisan elüt. De talán éppen ebben rejlik a magyarázat… 

Szerintem ugyanis Bandi menekülni szeretne. Az élete unalmas és eseménytelen lenne, ha nem zsúfolná tele megszállottsága tárgyának imádatával. Amatőr rádiósként bújja a zörejjel teli adókat, látogatja és behatóan vizsgálja a gigászi távközlési monstrumot, a pincéjében pedig egy igazán különleges, titkos kis zugot rejteget, ahol teljesen átadhatja magát az univerzum csodálatának. Ugyanakkor feltételezhető, hogy boldogtalan, hiszen egyedül van rajongásával, pedig ha egy városba születik, ott sok magához hasonló érdeklődésű emberrel találkozhatott volna. Ha ugyan akart volna. Mert az is elképzelhető, hogy feltétlen tisztelete a végtelen űr iránt abból ered, hogy a földi létet elképzelhetetlenül pirinyónak és jelentéktelennek találja a Nagy Egészhez képest. Az ember csupán egy porszem, melyet az Idő szele elsodor – mi ez az örökké táguló kozmoszhoz, a több milliárd éves csillagokhoz meg gázfelhőkhöz képest, amik mindig voltak és mindig lesznek? 

Bandi története a magány bemutatása. Az, ahogyan mi látjuk őt, egyfajta keveréke annak, amit ténylegesen átél, meg annak, amit csak hozzágondol. Néha – például egy filmrajongók számára igencsak ismerős autó felbukkanásakor – nem biztos, hogy a dolog tényleg megtörténik, illetve ha igen, akkor is egy része feltételezhetően képzelgés. A hosszan kitartott, látszólag eseménytelen snittek az eseménytelenséget hangsúlyozzák; a remek muzsika viszont egy perce sem teszi unalmassá a másként teljesen érdektelen történéseket (lásd pl. a fogmosást). Nekem egyetlen rész maradt teljesen homályos, ez a lezárás, ahol a nézőnek kell eldöntenie, vajon mit lát a képernyőn? Az alkotók közül érdemes megemlíteni Horváth Szilárdot, aki operatőr és forgatókönyvíró is volt, valamint a zenét szolgáltató The Outsiders-t (Bánhegyi Béla fantomzenekarát?). 

everything-is-real.jpg

Érdekességek: Bandi foglalkozása elektronikai gépszerelő, ezért (is) van tele a háza ilyen cuccokkal. A leírás szerint 15 éves kora óta álmodozik arról, hogy bejut a lezárt távközlési telepre. Az Outsiders Bandi kedvenc zenekara. Az Interkozmosz önköltségen készült. Egy idézet magától a rendezőtől: „Az IKM valóban nem sci-fi, szerintem is inkább egy monodráma. A legfontosabb, hogy főhősünk nem kér a kinti beteg, rohanó világból, ezért amikor csak lehetséges, a képzelőerejét hívja segítségül, a néző számára pedig nem mindig egyértelmű hogy most épp az általunk ismert valóságot látja, vagy Bandi univerzumában jár.” 

Hogy jobban megértsem, mit láttam, illetve jobban vissza tudjam adni a filmet nektek, megkértem Bélát, hogy válaszoljon néhány kérdésemre. A vele készült interjú következik most, némi szpojlerrel, így csak az olvasson tovább, aki már látta a művet – aki nem, az ugorjon a bejegyzés végére, a linkhez, ahol megtekintheti!

 

Mennyire alapul személyes élményeiden az alkotás? Ami Bandi körül megjelenik, az olyan, mintha a gondolataidat látnánk az életről?

Sok személyes élményem visszatükröződik a filmen: a magány érzése, a vágy, hogy megismerjem a megismerhetetlent, az alkotás iránti szenvedélyem, a félelmekkel való szembenézés és azok legyőzése... 

Hol található a helyszín, a romosnak tűnő falu és a hatalmas antennák?

A filmet Taliándörögdön forgattuk, de nem szeretném, ha bárkit is megtévesztene az a pár filmkocka. Nagyon kedves emberek élnek ott és igazán szép vidék! 

Szőke Andrásra a külseje miatt esett a választásod? Számomra kissé meglepő, hogy ebbe az alapvetően komoly hangvételű alkotásba egy olyan színészt választottál, aki elsősorban nevettető, vígjátéki emberként ismert.

A válasz egyszerű: nem tudtam mással elképzelni ezt a filmet. András ott él Taliándörögdön, ezért a kötődése is adott a faluhoz és a Földi Űrtávközlési Állomáshoz. Alkotóként jellemző rám a melankólia és ezt megéreztem Andrásban is. 

A DeLoreanes dolgot nem igazán értettem. Csupán véletlen, hogy pont egy ilyen autó veszi fel Bandit és az ajtó kinyílásának hangját ő képzeli oda vagy itt valami többről van szó?

Ahogy már korábban utaltam rá "amikor csak lehetséges, a képzelőerejét hívja segítségül"... Valaki felveszi hazafelé, de nem valószínű, hogy egy DeLorean :) 

A befejezés is rejtély számomra. A pincében lévő vetítőterem egy miniatűr planetárium, vagy valamilyen csodás módon a főszereplő tényleg ki tud ülni a székével a kozmoszba?

A többség eddig arra tippelt, hogy űrhajó, de igazából egy speciális házimozi-rendszer, amelyet valóban meg akartunk alkotni a filmhez, de hamar be kellett látnunk, hogy túl nagy fába vágtuk a fejszénket: a vetített térnek egyszerre 3 különböző nézőpontból kellett volna megjelenni. 

A figurád azért akar az űrbe jutni, hogy maga mögött hagyja azt az életet, ami teljesen sivár, unalmas és érdektelen?

Nem erről van szó, hiszen Bandi a saját világában boldog, egyszerűen csak a maga módján szeretné elérni a csillagokat... 

 

Számomra kétszeresen is fantasztikus élmény volt az Interkozmosz. Egyrészt, mivel segíthettem a reklámozásában a magam egyszerű módján és ezt Béla megjutalmazta azzal, hogy többek mellett az én nevemet is kiírta a stáblista Köszönet-rovatába; másrészt, mivel nagyszerű dolog, hogy megnézek egy művet és aztán én, a mezei blogger, közvetlenül beszélhetek a készítővel az információs szupersztrádán – aki ráadásul válaszol a kérdéseimre:) 

Maga a mű megérdemel egy nézést, mivel csak 21 perc, így mindenkinek belefér az idejébe. Ezen a linken megtekinthetik az Interkozmoszt, itt elérhetitek a neki szentelt angol nyelvű honlapot, itt pedig meghallgathatjátok a rendező által kreált zenéket. 

Pontozás: 

Szerintem: 5/5 

Ezen a héten számos film lesz a tévében, úgyhogy legalább még egy írással biztosan jönni fogok! 

Ja és még valami: Amennyiben ezt az interjút, vagy annak részleteit szeretnétek felhasználni, akkor forrásnak jelöljétek meg a Filmrajongó blogot!

Szólj hozzá!

Címkék: magyar dráma rövidfilm


2015.11.14. 18:31 Tévésámán

Hóból is megárt a sok (Snow Day, 2000)

a70-6663.jpg

Itt egy mozi, amit először gyerekként láttam, és emlékeztem rá, hogy nagyon tetszett. Mivel észrevettem, hogy megint adni fogják, ezért úgy alakítottam a napom, hogy megnézhessem. Szerencsére ezúttal az emlékek nem csaltak meg és remekül szórakoztam! Nézzük is, mit takar ez a cím: 

Helyszínünk egy amerikai kisváros. Beköszönt a tél, és mint mostanában olyan gyakran, inkább nyárias idő van. Ám kis főhősnőnk, Natalie (Zena Gray) bízik benne, hogy hamarosan havazni fog. Vágya pedig valóra válik, amikor egyetlen éjszaka alatt annyi fehér áldás hull az égből, hogy hószünetet rendelnek el az iskolákban. És egy hószüneti napon bármi megtörténhet! Natalie elindul barátaival, hogy megfékezze a környék rémét, a Hótolót (Chris Elliott); a leányzó bátyja, Hal (Mark Webber) mindent bevet, hogy meghódítsa Clare-t (Emmanuelle Chriqui), a suli legszebb lányát; közben pedig meteorológus apjuk (Chevy Chase) megpróbálja elérni, hogy az ő időjárás-jelentése legyen a legnézettebb a városban. Vajon melyikük éri el végül a célját?

zgsd26.jpg

„Következő hírünk: Az ember, aki beperelte önmagát, és nyert!” 

Minden gyerek szereti a havat, de azt hiszem, hogy azok a felnőttek, akik nem felejtették el teljesen a gyerekkorukat, szintén várják, hogy mikor kezd hullani a téli csapadék. És mint ilyen, a hó áldásos háttér, remek helyszín számos filmhez. Itt most az ifjúság három képviselője jelenik meg, akik három különböző problémát tárnak elénk (a harmadik a legkisebb tesó, de őt nem érdemes név szerint kiemelni). A nagyfiú a szerelmet kergeti, ami valójában már egy ideje ott kopogtat az ajtaján, csak ő elsiklik felette. A kislány elhatározza, hogy megmenti a világot, ami számára erre a kisvárosra korlátozódik; a legkisebbik tesó meg csak ki akar jutni a szabadba, hogy végre együtt havazzon az anyukájával. Mindegyiküknek le kell gyűrniük valakit, hogy győzzenek: Halnek Clare korábbi udvarlóját, Natalie-nak a Hótolót, a picinek meg az anyukáját – vagy inkább az anyuka munkáját. 

A Snow Day felhívja a figyelmet arra, hogy erős akarattal, kellő elszántsággal és néhány jó baráttal még a legelérhetetlenebb cél is megvalósítható! Valamint arra, hogy az életben számos egyszerű örömforrás van, amik mellett rohanó világunkban elmegyünk, pedig milyen jó együtt játszani a tesóval, vagy valami nagy kalandot átélni egy kedves személlyel! Továbbá, hogy a becsületes, lelkiismeretes munka elnyeri méltó jutalmát, illetve, hogy egy napra bárkiből lehet szívrabló, szuperhős vagy remek szülő. Klisék? Azok, de ettől még igazak…

294282_1020_a.jpeg

„Készülj, ázsiai habzóbor-piac!” 

Szerintem a legjobb történetszál Natalie-é. Izgalmas, látványos és gyerekként ki ne szeretett volna ehhez hasonló hőstettet végrehajtani? Külön kiemelném azt a részt, amikor a kislányt elkísérő akciófigura társaival együtt életre kel, és lelkesítő beszédet mond. Itt nagyszerű stop-motion-jeleneteket láthatunk, ahol a figura jelképezi azt, akiről mintázták; azt, akinek Natalie gondolja őt és közben egy percre sem válik túl valóságossá, végig játék marad. Hal hadjárata akár egy önálló szerelmes tinifilmnek is beillene, annak minden sziruposságával együtt, a befejezése viszont aranyos. Jól kifigurázza a kívül szép, de belül üres lányokat és fiúkat, plusz a koripályás rész fergeteges, hiszen az üzemeltetőt Iggy Pop kelti életre, aki wct takarít és „kripta-zenét” nyomat, óriási!:D Chevy Chase mint húzónév került ide, bár a karrierje akkoriban már elindult lefelé a lejtőn. De hát ilyen a világ, változik a humor, változik az emberek ízlése, és hát Chase bácsi sem lehet örökké fiatal. Sajnos az ő szála a leggyengébb, itt ütközik ki leginkább az az erőltetett amerikai humor, amire a normális európai egy bizonyos életkor fölött egyszerűen nem vevő. Az anyuka szála elsősorban a felnőtteknek szól, aranyos, de feledhető. 

Nézzük most a készítőket! A rendező Chris Koch (Pete és kis Pete, Modern család), az írópáros Will McRobb és Chris Viscardi (Cincin lovag, Ren és Stimpy, Pete és kis Pete) voltak, róluk még lesz szó. A már említettek mellett kiemelném még a szereplők közül Schuyler Fisket (Lane - cuki), Katharine Isabelle-t (Clare egyik barátnője – ismert sikolykirálynő), és Damian Youngot (az igazgató – egy visszatérő poén-elem rá épül).

snow_day_001.jpg

„A szerelem az, ha valakit akár 10 percig is elviselsz magad mellett.” 

Érdekességek: Koch, McRobb és Viscardi nem véletlenül dolgoztak együtt ezen a munkán, ugyanis a Hóból is megárt a sok eredetileg a Pete és kis Pete-sorozat mozifilm-változata lett volna. Ám aztán ez mégse jött össze, így az ötletet megtartották, de új karaktereket írtak hozzá és önálló történetté varázsolták. A magyar szinkronban két nagyon béna dolgot fedezhetünk fel. Az egyik, hogy az igazgató angolul principal, ezt azonban a fordítók érthetetlenül principálisnak fordították. Gyerek legyen a talpán, aki tudja, mi az a principális – ettől azt hiszem a visszatérő poénja is gyengül, mert érthetetlenné válik, miért dobálják őt állandóan. A másik, hogy Clare-t a volt palija Klári macinak szólítja. Igazán adhattak volna az angol nevű szereplőknek angol becenevet… 

Chris Elliott sokaknak ismerős lehet, nos, ő a szintén havas tájon játszódó Idétlen időkigben az operatőr. Meg kell még említenem, hogy az apuka „ellenfelét” alakító John Schneider Hazárd megye egyik eredeti lordja volt anno. Chevy Chase azt nyilatkozta a forgatásról, hogy elviselhetetlen volt a hideg, +1 fokban kellett dolgozniuk – hah, itt Magyarországon mi ezt meg sem éreznénk! A "nagy fagy" viszont elégtelennek számított az igazi hóhulláshoz, így a trükkmestereknek kellett havat előállítaniuk. Ez később kapóra jött, ugyanis a forgatási helyszín közelében bankrablás történt, viszont a két tolvaj nem tudta, hogy arrafelé film készül. Menekülés közben, legnagyobb meglepetésükre, belehajtottak egy hatalmas műhóbuckába, ennek „segítségével” a nyomukban lévő zsaruk – a filmesek csodálkozó pillantásaitól kísérve – hamar elkapták őket. Chase karakterének munkahelye egy valódi stúdió, ami a kanadai Edmontonban található. Akkoriban a helyi meteorológus ugyanezt a táblát és hasonló módszereket alkalmazott az időjárás-jelentéshez, sőt, a két hírolvasó nem is színész, hanem valódi tévés. A Snow Day 13 millió dollárból lett, összesen 62 500 000-et hozott vissza, azonban a kritikusok utálták. 

chevy_chase_snow_day_001.jpg

Nekem viszont tetszett, évekkel ezelőtt meg most is, mert egy jópofa vígjáték, elsősorban gyerekeknek. Bárcsak esne már a hó! 

Pontozás: 

imdb: 5 (Azért ennél jobb volt!)(2 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Vannak gyengébb részei, de ezek nincsenek túlsúlyban, így megbocsáthatóak.) 

Hírek: 

- Iggy Pop két figyelemfelkeltő moziban játszik jövőre. Az első a The Sandman, amely egy látszólag a halálból visszatért sorozatgyilkosról szól; a második a Gutterdammerung, amiről nem tudom elmondani miről, szól, de a trailerje nagyon brutális és lehengerlő, érdemes rákeresni a youtube-on! 

Várható írások: Interkozmosz – exkluzív extrával!

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték


2015.11.12. 13:49 Tévésámán

Hokipalánta (Les Pee-Wee 3D: L'hiver qui a changé ma vie, 2012)

1651576-20141111-ew37co.jpg

Sportközvetítéseket sosem nézek, de nagyon szeretem a sportfilmeket. Ezekben annyi pozitív dolgot és izgalmat lehet találni! Viszont már idejét se tudom, mikor láttam utoljára ilyen mozit, úgyhogy most örülök, hogy találtam egyet. Senkit ne tévesszen meg a gyagya magyar cím, a Hokipalánta egy tök jó ifjúsági sport-vígjáték-dráma! 

A történet három jéghokis tini és az őket támogató három szülő körül forog. A tehetséges, ám magába forduló Janeau (Antoine-Olivier Pilon) apjával (Normand Daneau) új városba költözik. Viszonyuk elég rossz, alig beszélnek egymással, a srác dühös a világra, amiért az anyja meghalt. A második Julie (Alice Morel-Michaud), akinek minden vágya, hogy a legjobb női kapus váljon belőle. Anyja (Édith Cockrane) igyekszik támogatni, de úgy, hogy a lánya jövőjét is figyelembe vegye. Végül pedig ott van Joey (Rémy Goulet), a csapatkapitány, a legjobb játékos; akit pedig az apja (Claude Legault) hajszol a végsőkig, hogy tökéletes centert faragjon belőle. 

Julie beviszi Janeau-t a helyi Hiúzok névre hallgató csapatba, ahol azonban a többiek nem fogadják annyira szívesen. Az új fiú kétségkívül rendkívüli a pályán, de emiatt gyorsan ellenségre talál a miatta második legjobbá váló Joey-ban, aki főleg az otthoni nyomás miatt telepszik rá. Közben a Hiúzok kijutnak a Québec-i Ifjúsági Világbajnokságra, ám a belső viszályok a gyerekek és a szülők között kikezdik a csapatot. Vajon van így esély a győzelemre?

image_4556.jpg

Aki hozzám hasonlóan a ’90-es években gyerekeskedett, az biztosan látta a Kerge Kacsák-sorozat valamelyik részét. Ez hasonlít rá, de kanadai francia, és a fókusz egészen más ponton van, mint az amerikaiaknál. Itt elsősorban a gyerekek egymással meg a felnőttekkel való viszonya a fontos, az iskola teljesen háttérbe szorul, és csak helyszínként van jelen. Érdemes figyelni az ok-okozati összefüggéseket, meg a kis mellékszálakat. Például ott van a második kapus, Éric (Gabriel Verdiér), aki fél a korongtól: izgalmas nézni, ahogy a játékidő alatt fokozatosan győzi le a szorongását és egyre jobbá válik. 

Pici szpojlerek 

Nagyon tetszett, hogy nem csinálták meg azt az égbekiáltó baromságot, ami a Kerge Kacsák 2-ben van, miszerint a nagyon tehetséges kapust szinte alig szerepeltetik, helyette a tehetségtelenebb, nagypofájúbb, de az előző részből ismert srácot állítják be – a készítők, nem az edző. Itt a tehetségesebb kapus (Julie) tényleg lesérül, de aztán megkapja a lehetőséget, hogy védjen a nagy meccsen. Ő azonban tisztességes lesz önmaga és a másik hálóőr (Éric) felé; inkább a kispadon marad, bevallva saját gyengeségét és átengedi a lehetőséget társának, aki a csapattal együtt jutott el idáig. Szintén jó húzás, hogy teljesen kimarad a szerelmi szál: Bár érezni lehet, hogy Janeau és Julie nagyon kedvelik egymást, de csak jó barátok lesznek; meg az egyke szüleikből se alakul pár. Amint kiderül, hogy mi Joey apjának igazi motivációja, az is rögtön sokkal hitelesebb lesz, hogy miért gyötri a fiát; nem beszélve Joey pokoljárásról, amikor a többiek levegőnek nézik. Ez egy nagyon szépen felépített, remekül kivitelezett fejlődéstörténet. Nem egyik percről a másikra történik, hogy mindenki megbocsát neki, és ő se hirtelen válik jófiúvá a taplóból. 

Szpojlerek vége

alice8423.jpg

Bár a főszereplő lány és az anyja kapcsolata annyira nincs felépítve, a két fiú és a két apa közti viszonyt kitűnően csinálták meg. Lassan, fokozatosan lesz mindenki csak egy picit jobb ember, de nincsenek látványos pálfordulások vagy klisék. A drámai alaphangot ellensúlyozzák a vidám pillanatok, van egy csomó az ifjúságra tök jellemző dolog. Tetszett, hogy párszor káromkodnak, hogy a fiúk milyen bunkók, ahogy egymást cikizik, mert ez mind a valóság hiteles ábrázolása. És mindezek mellett még a sport rész se kutya! Edzésekből elég keveset látunk, a meccsekből a legfontosabb részeket nézhetjük meg, a játékidő második fele pedig a döntőé, amit teljes egészében elénk tárnak. 

Nagyobb szpojlerek 

Sajnos azt a klisét viszont mégsem bírták elkerülni, hogy az ellenfél ne az orosz válogatott legyen, akik, ahogy a Kerge Kacsákban a döntős ellenség, most is nagyobbak, erősebbek náluk. A digitális tabella, amely a csapatok előrejutását mutatja, utólag visszanézve a döntő után hiteltelen lesz, mert nem csak hogy a Hiúzokon kívül egyetlen másik brigád sincs, akiknek fantázianevük lenne (mindenkit a városa jelöl); hanem még az oroszok 14-3-as és több mint 20 gólos győzelmei után a végső megmérettetésen látott teljesítményük is megkérdőjelezhetővé válik. Ja, igen, itt jön még egy klisé, amit már láthattunk az USA-beli változatokban: Az ellenfél az első félidőt toronymagasan nyeri, de aztán a „jófiúk” összekapják magukat, „szívvel és lélekkel játszanak, élvezik a sportot” és hopp, megnyerik a meccset. Örülök, hogy végül győztek, de titkon sóvárogtam, hogy hátha itt is realisztikus lesz a Les Pee-Wee 3D és hőseink elbuknak… Érdekes lett volna. 

Szpojlerek vége

8d91f6af32414c4d5aa992b683ae77de.jpg

Még két dolgot akarok kiemelni, mielőtt továbblépünk. Az egyik a játékidő. Míg a Mighty Ducks-nál 3x1,5 óra állt a filmesek rendelkezésére egy sztori több részes elmesélésre, addig itt 1x2 óra van. Szóval ez a film hosszabb, de jóval részletesebb, szebben felépített élmény. A második Guy Nadon, az edzőt, Mike-ot alakító fickó. A gyerekek mind nagyon jók, a felnőttek közül viszont igazán csak ő emelkedik ki. Lássuk a készítőket! Különös csapat jött itt össze: A rendező Éric Tessier főleg tévésorozatok epizódjait dirigálja; a háromfős forgatókönyvírói társaságból pedig egyik tag sem főállású szkript-alkotó. Emmanuel Joly-nak alig van ezen kívül más kapcsolódása a mozgóképek világához, Jean-Sebastién Poirier színész, Martin Bouchard pedig technikusi feladatokat szokott ellátni. Mindhármuknak ez az egyetlen máig jegyzett forgatókönyvük. Fura, hogy hozzá nem értő mivoltuk ellenére mennyivel jobb végeredményt hoztak össze, mint USA-beli hasonszőrű kollégáik hasonló esetekben… 

Érdekességeket sajnos nem találtam, de azért ide is akad pár gondolatom. Feltűnt, hogy mennyire sok céglogó van az elején, egészen pontosan két percen át csak stúdiók és produceri kompániák jeleit bámulhatjuk a kezdésnél. A betétdalok marhajók, kár, hogy nincs adat róluk a neten… Végül egy megjegyzés az imdbn lévő egyetlen szöveges értékelésből. A kanadai tsimmen1868 írja: „Ez csak egy rendkívül pontos betekintés a hokis szülők életébe, bemutat mindent, ami jó és mindent, ami rossz benne.” Tehát akár így is lehet nézni. A Hokipalánta készítési költsége 8 300 000 kanadai dollár volt, bevételéről nem találtam semmit. 

Nekem nagyon tetszett: Érdekes, izgalmas, életszerű helyzetekkel és szereplőkkel, jó színészekkel, elsőrangú zenével meg pár vicces poénnal. Aki kedveli a sportfilmeket, az ne hagyja ki! 

Pontozás: 

imdb: 6.5 

Szerintem: 5/5 (Szívesen látnám újra!) 

Hogy mi lesz a következő írásom témája, az még egyelőre nem biztos, de a közeli jövőben várható Bánhegyi Béla rövidfilmjének, az Interkozmosznak a bemutatása.

Szólj hozzá!

Címkék: sport vígjáték dráma


2015.11.04. 19:08 Tévésámán

Elborult világ (Finsterworld, 2013)

finster_poster.jpg

Németország. Ha valakinek ma ezt mondjuk, akkor talán elsőnek Angela Merkel és a menekültáradat jut eszébe, a Mercedes-Benz meg a BMW, esetleg a Bayern München focicsapat. De Németországhoz tartozik a történelem egyik leggonoszabb emberének kikiáltott Adolf Hitler is. Amikor megláttam a Cinemax kínálatában ezt a filmet, akkor valamilyen sci-fi-szerűségre gondoltam, nem arra, amit végül láttam. Az elején azt hittem, hogy nem szól semmiről és kis híján lekapcsoltam, de aztán… Aztán láttam, hogy bizony van itt miről elgondolkodni! 

Egy idős asszony, egy pedikűrös, egy rendőr, egy dokumentumfilmes nő, egy középkorú házaspár, egy remete és egy osztálykiránduláson lévő középiskolás csoport. Hétköznapi emberek, de mégis különösek, különlegesek. Mi köztük az összefüggés? Németország – Németország múltja, jelene és a titkaik, amik összehozzák őket…

finster2.jpg

Az első félóra alatt azon tanakodtam, hogy vajon mit akart ezzel az egésszel a készítők csapata? Aztán amint kiderült, hogy hová tart a kiránduló csapat, minden világossá vált – legalábbis egy bizonyos szemszögből nézve. Itt minden és mindenki összefügg egymással, de a lényeg ezeknek az embereknek az élete, amit kendőzetlenül tárnak elénk. 

Talán központi szereplőnek lehetne nevezni a Sandberg-családot, aminek négy tagja a fiú, az apa, az anya és a nagymama. Már a köztük fennálló viszonyról rengeteget lehetne értekezni: az apa utálja a saját fiát, az anya valószínűleg rosszul nevelte fel gyermekét; akiből aztán igazi szemétláda válik, a nagymamát pedig magára hagyják egy intézetben, ahol egyetlen társasága a hozzá járó pedikűrös. Vajon miért hanyagolja el az idős asszonyt a családja? Mi történt a férjével? Miért lett ilyen a kapcsolata a fiával? 

Ha már említettük a Sandberg-unokát, lássuk a kiránduló csapatot! Ott van a szemüveges fiú (Dominik) és a szemüveges lány (Natalie), akik képregényeket olvasnak, és folyton együtt lógnak. A már szóba került unoka (Maximilian), és a haverja (Jonas); akik az előbbi párost meg a tanárt heccelik. Szerintem Maximilian a családi háttere miatt olyan, amilyen, közben viszont tetszik neki Natalie. Jonas azért követi Maximiliant, mert olyan szeretne lenni, mint ő. Dominik pedig szerelemes Natalie-ba, de nem mondja el neki, aztán amikor látja, hogy a lány megcsókol egy másik fiút, akkor eltörik benne valami. Megpróbál kivonulni a világból, és éppen ennek a megcsókolt srácnak a szüleibe fut bele.

411f0df2-8da0-46c7-9f22-92d7c4a754earworld675.jpg

A rendőr és a filmes nő kapcsolata a film egyik leggyengébb pontja. Ez a nő egyáltalán nem érdekes, és bár értem én, hogy fontos kérdésekről van szó a szálukban, de igazából ők csak úgy vannak. Bár a fickón azért érdemes elmélázni egy kicsit: Más, mint aminek látszik; más akar lenni, mint aki; egy megértő társra vágyik, de rossz ajtón kopogtat. Furcsa titka a másság jelképe, de lehet, hogy csak egy különös, a kívülállók számára érthetetlen szubkultúra bemutatása? 

Közben meg ott az erdőben élő remete, aki magányosan tölti napjait, de aztán új barátra lel egy varjú képében. A madár és a férfi tökéletes harmóniában élnek egymással és az őket körülvevő erdővel – de hogy jön ez ide? Ez volna az ideális élet, amikor az ember nem sokban különbözik a vadaktól? Vártam, hogy mi lesz az összefüggés a többi szállal, és ez lett a legdurvább, leginkább mellbevágó pillanat: Ha ugyanis belerondítunk a természet egyensúlyába, az visszavág és bosszút áll, ráadásul az ártatlanokon. 

De - és itt most csúnya dolgok jönnek - nem lehet elmenni a mellékes mondanivaló mellett sem. Avagy lehetséges az Elborult világot értelmezni a náci ideológia utóhatásának dokumentációjaként is. Innentől kemény gondolatok és szpojlerek jönnek, úgyhogy akit zavar az ilyesmi, az ne olvasson tovább! 

VIGYÁZAT, PROVOKATÍV TARTALOM!

19534740_2013090910292149.jpg

Hová tartanak a gyerekek? Megtekinteni egy emlékhellyé alakított haláltábort. A tanár egészen közel-keleties vonásokkal bír, a vele folytonos elmepárbajt vívó Maximilian pedig a hitleri eszméknek megfelelő, tökéletes árja külsővel bír. Az őt fanatikusan követő Jonas alacsony, barna hajú, barna szemű – egy alárendelt faj jelképe? Dominikra lehet mondani, hogy zsidó, Natalie pedig a német nő, akit a nemzetiszocialista eszme megérint – illetve ő a haláltábor túlélője. De egy fordított haláltáboré, mert ebben az esetben mindenki azt hiszi, hogy a lányt a tanár zárja be a hamvasztó kemencébe, pedig a valódi tettes Maximilian. A tanárt le is ültetik – náci propaganda, működés közben? Koncepciós perek? 

A remete és Dominik megpróbálnak kivonulni a társadalomból – utóbbi azután, hogy szíve választottja látszólag inkább az árjával tart, előbbiről viszont nem tudunk meg semmit. Honnan van a fegyvere? Mi űzte őt a vadonba? Háborús bűnös vagy bűntett áldozata? Az, hogy végül a fiú e férfi keze által hal meg, csak tovább bonyolítja a dolgot: Az egykori katona áll bosszút a felelősön? Nem csak úgy vaktában lő, gondosan kiválasztja a célpontját: a zsidót. Dominik kimondja, hogy a németek mindent megtesznek, hogy a hitleri Németországgal szöges ellentétben álló hazát hozzanak létre, ami azonban így csúnya, élhetetlen és unalmas lesz. Ezt jelképezi a panellakó, akit a filmes nő próbál megörökíteni. A fiú, aki felismeri, hogy Adolf Hitler, mint történelmi személyiség, a német néptől elválaszthatatlan; aki kész lenne elfogadni ezt a súlyos örökséget és ezzel együtt lépne tovább, szinte azonnal meghal. „A múltat végképp eltörölni?” 

A remete történetszálában benne van az istent játszó ember cselekedeteinek utóhatása, ami értelmezhető a magát Isten fölött állónak tekintő nemzetiszocialisták tetteinek utóhatásaként. A Sandberg-család pedig talán azt jelképezi, hogy a tökéletesnek tűnő német família csak egy álom, amit lehetetlenség megvalósítani. Külön érdekesség, hogy a Maximiliant játszó ifjú színész lengyel… Még valami: Lehetséges, hogy a két „perverz”, a rendőr és a pedikűrös azokat az embereket jelképezi, akiket annak idején Hitler igyekezett kiirtani, viszont láthatjuk, hogy ebben az (elborult?) világban ma már mindketten megtalálhatják a saját helyüket. A dokumentumfilmes pedig talán maga Leni Riefenstahl, aki a ’30-as években a náciknak dolgozott, aztán hosszú élete vége felé már Afrikában dokumentálta a bennszülöttek mindennapjait? 

b64bf3e87144f8ad06360f8ea94.jpg

Szpojlerek és ordas eszmék vége

Lássuk a színészeket, akik eljátsszák nekünk ezt a többrétegű történetet: A rendőr – Ronald Zehrfeld, a filmes nő – Sandra Hüller. Maximilian – Jakub Gierszal, az apja – Bernard Schütz, az anyja – Corinna Harfouch, a nagyanyja – Margit Carstensen. A pedikűrös –Michael Maertens, a remete - Johannes Krisch. Natalie – Carla Juri, Dominik – Leonard Scheicher, Jonas – Max Pellny, a tanár – Christoph Bach. Az író-rendező a korábban csak dokumentumfilmeket készítő Frauke Finsterwalder, a másik író a rendezőnő férje, Christian Kracht (neki sem ez előtt, sem ez után nem volt filmes munkája). 

Érdekességek: Az eredeti cím egy szóösszetétel, a német finster (sötét, vészjósló, komor) és az angol world (világ) elegyítése, szóval a magyar cím tükörfordítás. Azonban biztosan nem véletlen, hogy a rendezőnőt Finsterwaldernek („sötét erdei”) hívják, ennek okán lehetséges, hogy a Finsterworld azt jelenti: Finsterwalder világa vagy a világ, ami körbeveszi Finsterwaldert. Az is elképzelhető, hogy a direktor önmagáról mintázta a filmes csajt – vajon akkor a férje volt a rendőr modellje? Visszatérő motívum a cigaretta, amit az egyik karakter egy másiknak ad át, de mindig úgy, hogy meggyújtja, beleszív, és már amikor füstöl, akkor adja tovább. Ez talán a kapcsot jelenti az emberek között? A dal, ami keretet ad a történetnek a The Wind, Cat Stevens-től. Az Elborult világ kritikailag nagy sikert aratott, hat különböző díjjal jutalmazták, a készítési költségéről és a bevételéről azonban nem találtam adatokat. 

tyomnyij-mir-scene-3.jpg

A port.hun írja benvenuto1: „Ebben a filmben maguk a németek mesélnek a német mentalitásról. Hiteles. Mások is ilyennek látják őket.” Lehetséges. De lehet, hogy mégse. Értelmezhető így; de úgy is, ahogy az elején írtam le; meg úgy is, ahogy a provokáló részben elemeztem ki. Hogy ez jó vagy nem jó, azt döntse el az, aki nézi! Gondolatébresztő, megmozgatta az agyamat, ugyanakkor a pedikűrös történetét idegesítőnek találtam és a cselekmény legelső fél órájában semmi se történik – szóval nem tökéletes, de első filmnek kiemelkedő teljesítmény Frakue Finsterwaldertől!  

Pontozás: 

imdb: 6.9 

Szerintem: 4/5

Szólj hozzá!

Címkék: dráma


2015.10.21. 19:22 Tévésámán

Réber László rövidfilmjei

Ritkán nézek rövidfilmeket, mert kevéssel találkoztam, ami tényleg jó lenne, most azonban kikerülhetetlen volt, hogy megtekintsek hármat. Ezek azonban olyan művek, amikről szinte senki sem tudja, hogy léteznek és csupán egy személy erőfeszítéseinek köszönhető, hogy nem lettek az enyészeté.

0000018591.jpg

Réber László (1920-2001) grafikus, illusztrátor, karikaturista és rajzfilm-készítő volt. Ha így elsőre nem ugrik be róla semmi, akkor elég, ha annyit mondok, hogy Lázár Ervin és Janikovszky Éva könyveit ő illusztrálta – ugye, hogy emlékeztek a rajzaira? Magyarországon elsősorban ezekkel a kedves, rendkívül egyszerű rajzocskákkal azonosítják őt, de közben dolgozott az Élet és Irodalom meg a Lúdas Matyi lapoknál, csinált szobrokat, metszeteket, kollázsokat, illusztrálta Örkény István, Kurt Vonnegut és még számos más szerző könyveit. És mindezek mellett a ’60-as években három rövid, szatirikus rajzfilmet is rendezett/rajzolt. Október 15-én a székesfehérvári Hetedhét Játékmúzeumban megemlékeztünk róla a hagyományos Réber-konferencián, ahol ezúttal elsősorban mozgóképes munkássága került terítékre. Jöjjön most ezeknek az alkotásoknak a taglalása, időrend helyett játékidőben növekvő sorrendben! 

I. Az ember, a föld és az űr (1967) 

Játékidő: 50 másodperc 

Nagyon nehéz lenne megmondani, pontosan miről szól ez a színes, igen gyors kis alkotás. Leginkább az maradt meg belőle, amikor egy rakéta kilő a Földről az űrbe és landol egy másik bolygón. Sajnos ennél többet nem igazán tudok róla mondani, meg kellene néznem még egy párszor, hogy megértsek belőle valamit… 

Pontot nem adnék rá.

1501hetedhet1500020_nagy.jpg

II. Autókór (1964) 

Játékidő: 8 perc 

Az Autókór egy kollázs-technikával készült humoros, de még ma is aktuális filmecske. Hőse egy férfi, aki kénytelen naponta a zsúfolt buszon utazni a munkahelyére. Itt a lábára lépnek, oldalba könyökölik, szóval az út elég kellemetlen számára. De tudja, mi a megoldás: Kellene egy autó! Éjjel-nappal a gépkocsikról álmodik, a feje szinte autó-alkatrészekből áll, másra se gondol, másról se beszél.

Az egyszerű Réber-rajzok találkozása a valóságból kiragadott járművek és márkajelzések képeivel egészen érdekes világot teremt, amit nagyszerűen fest alá a háttérzene. A történet alapvetően a fogyasztói társadalom egyik legfőbb jóléti cikke, az autó „ellen” szólal fel – nem azt mondja, hogy haszontalan, hanem azt, hogy mennyi ember van, akinek fontosabb a kocsija minden másnál. A poénok egy része igen nyilvánvaló, de vannak kis rejtett utalások (például a „fiat” szó megjelenése a nő és a férfi párbeszédében), a cselekmény nagy része pedig – a végkifejletet látva egyértelműen – a hős fejében játszódik le. Ennek az embernek tényleg úgy tűnik, hogy ha lenne végre autója, akkor minden tökéletes lenne: megtalálná a párját, előléptetnék, szóval neki a slusszkulcs egyenlő a boldogság kulcsával. 

Ne feledjük, hogy a ’60-as évek elején járunk, amikor nem lehetett csak úgy bemenni egy szalonba és venni egy járgányt! Bizonyos márkák rendelkezésre álltak és az autót kérvényezni kellett, be kellett fizetni rá, aztán hosszú éveket várni, amíg végre kiutalták. Akkoriban nagyon nagy presztízsértékkel bírt, ha valakinek nyugati autója volt, illetve ha az itthon elérhető, elsősorban szovjet és német márkákból a drágább luxusmodellek valamelyikével rendelkezett. 

Ha belegondolunk, sokan még ma is úgy vannak vele, hogy legnagyobb kincsük, legértékesebb tulajdonuk az autójuk, ami elsődleges prioritást élvez. Magyarul: Réber a lényegre tapintott ezzel a kisfilmmel. Persze jó lehet, ha nem kell a benzingőzös buszpályaudvaron várakozni, vagy bezsúfolódni egy túlfűtött vasúti kocsiba, ám a gépjármű rengeteg pénzt és odafigyelést követel magának. A művész alkotótársaival egy korszakos problémára hívja fel a figyelmet, amit azonban így, 50 év távlatából is értelmezni tudunk. Hatása máig kitart, a poénjai szintén, tehát tök jó. Nekem nagyon tetszett! 

Érdekesség: Két rendező volt, az említett grafikusművész mellett a másik Imre István (Vuk; Frakk, a macskák réme; Gusztáv; stb.). 

Bár az imdbn fent van, de elegendő értékelést még nem kapott, így pontszáma sincs. 

Szerintem: 5/5 (A háromból ez a legjobb, legalábbis számomra!)

1501hetedhet1500022_nagy.jpg

III. Eldorádó (1965) 

Játékidő: 10 perc 

Ez Réber leghosszabb alkotása, amiben szintén a fogyasztói társadalom elé állít görbe tükröt. Ezúttal négy dolgot állít pellengérre: A televíziót, a rádiót, a színes magazinokat és a telefont. Karikírozott, eltúlzott formában, de bemutatja, hogy ezek a tárgyak miként ejtik rabul a tulajdonosaikat, és hogyan építenek falakat az emberek közé. Láthatjuk, hogy a rádió szempontjából a hallgató csak egy pár fül; a tévé szemszögéből a néző egy pár szem; és végül a másik ember szemében maga az ember is leredukálódik arra, amit néz, hallgat vagy birtokol. 

Ez a mű az Autókór folytatásának tekinthető, ám kevésbé vicces, inkább elgondolkodtató. Réber ugyanazt a kollázs-technikát használta itt is, azonban most egy egész történet helyett inkább kis „példabeszédeket” kapunk a civilizáció legújabb vívmányainak túlzott használatáról. Viszont úgy gondolom, hogy a korábbi műnél jobban működik a mondanivaló, mivel humorosabb formába csomagolták – megmarad a poén, így jobban el tudunk gondolkodni rajta. 

Érdekesség: Varga Zoltán filmtörténész a konferencián elmondta, hogy a két hosszabb Réber-rajzfilm különleges abból a szempontból, hogy mindkettő tartalmaz egy-egy kis fölvezetést a főcím előtt. Ez pedig a műfajban teljesen szokatlan megoldás. Az Autókórnál megemlítette, hogy a művész munkáira egyébként is jellemző többféle értelmezési lehetőséget milyen jól aknázták ki; az Eldorádónál meg a filmes trükkök sajátos alkalmazása került szóba. Widengard Krisztina, Réber László lánya és a hagyaték gondozója elmondta, hogy ezek a filmek 16 mm-es szalagokon porosodtak a Magyar Televízió archívumában; ő viszont saját pénzén mindhármat digitalizáltatta – egyelőre hivatalos kiadásban ezek a művek még nem jelentek meg. Bár az imdbn sem Az ember, a föld és az űr; sem az Eldorádó nincs fent, további címek megjelennek Réber neve mellett: Élőszereplős alkotások = A nagy kék jelzés (1970 –grafikákat csinált hozzá), Az oroszlán ugrani készül (1969 - fotómontázsokat hozott össze ehhez), A varázsló (1969 - rajzokat rajzolt hozzá). Animációs rövidfilmek: Erdei sportverseny (1952), Kutyakötelesség (1953) és A kiskakas gyémántfélkrajcárja (1951). Az első kettőnél tervező, a harmadiknál „trace artist” volt, ez talán körvonalazót vagy előrajzolót jelent? Az Autókórnál ugyanez a megjelölése, plusz író és rendező. 

Összességében nekem az Autókór tetszett a legjobban. Az első inkább egy kísérleti filmecske, az utolsóban pedig a jó ötletek ellenére a humor nem annyira dominál, mint ahogy elvártam tőle. Ha csak a másodikat nézzük, elképzelhető, hogy ha több teret kap és marad ebben a szakmában, nagy rajzfilmes válhatott volna Réber Lászlóból. Így „mindössze” nagy grafikus és illusztrátor maradt:)

Szólj hozzá!

Címkék: magyar rövidfilm animációs


2015.10.18. 21:14 Tévésámán

Sötét zenék (Málmhaus, 2013)

metalheadposter-thumb-672x960-39544.jpg

Manapság elvileg senki sem néz tévét, mert ott az internet, inkább letöltenek. Ugyanezért nem vesznek dvdket és blu-rayeket, ez meglátszik a fehérvári Media Markton, ami teljesen leépítette a filmrészlegét. Zenei cdkről már ne is beszéljünk! Ugyanakkor van egy csomó olyan film, amiről nem hallhatsz, nem tudhatsz meg semmit sehonnan, viszont a tévében leadják, és akkor megnézheted. Amióta két hónapja szereztem magamnak egy UPC-s „dobozt”, sokkal többet bámulom a televíziót, és sokkal több olyan alkotást látok, amikről vagy sosem hallottam, vagy egyszerűen nem érdekeltek annyira, hogy letöltsem őket. A Cinemax adta ezt, amiről most szó lesz. Elöljáróban azt kell tudni, hogy a Cinemax az HBO társcsatornája és olyan mozgóképek mennek rajta, amik a főcsatorna kínálatába valamiért nem férnek be. No, de elég a szócséplésből, hangerőt fel és csapjunk a húrok közé! 

1983-ban egy kis izlandi faluban történik egy szörnyű tragédia az egyik farmon: a tizenéves, metálzenét imádó Baldur leesik a traktorról és a betakarítógépbe zuhan, amit nem él túl. Húga, Hera, szemtanúja az eseményeknek és innentől végérvényesen megváltozik az élete. Elégeti az összes színes, lányos ruháját, elkezd bőrkabátot és zenekaros pólókat hordani, megtanul gitározni és innentől csak a metál érdekli… Öt évvel később a már felnőtt Hera (Thora Bjorg Helga) még mindig ott tart, ahol Baldur halálakor volt. Nem tanul, nem dolgozik, szinte egyáltalán nincsenek barátai, ráadásul folyton valami bajba kerül vagy botrányt csinál. A szülei (Halldóra Geirhardsdóttir – az anya és Ingvar Eggert Sigurdsson – az apa) élete is nehéz a baleset óta, pláne egy ilyen lánnyal, aki senkire sem hallgat, és csak kárt okoz. A közösségbe egy új, fiatal pap érkezik és majdnem egy időben vele visszatér egy régi, gyerekkori barát, aki mindig gyengéd érzelmeket táplált hősnőnk iránt. Vajon ezek az emberek megváltoztathatják Herát? És hová vezethet a lány útja, mi lesz vele, ha a dolgok így mennek tovább?

bf17ab12464eb2c8c9210b25a6f0de93.jpg

Mi vonzott ehhez a filmhez? Középiskolás koromban én is nagyon szerettem a metált, Ozzy-t és Alice Coopert hallgattam naphosszat, hosszú volt a hajam, feketében jártam – utóbbi szokásom még megvan, a többi már nem nagyon. De még mindig szívesen hallgatok rockzenét néhanapján és valamennyire egynek érzem magam a rockerekkel és a metálosokkal, pedig igazán sosem tartoztam közéjük. Viszont a rock az jó, a metál meg még jobb, szóval adott a zenei alap. Ehhez jön az európai készítés ténye, és Izland számomra messzi, idegen, kissé misztikus kultúrája, meg a különös nyelv, amit beszélnek. 

Az indító színes, nyári képsorokba szinte villámcsapásként hasít bele az elég grafikus módon ábrázolt tragédia, és innentől átmegyünk egy sokkal sötétebb, a szürke meg a fekete által uralt világba. Baldur halála mindenkit megviselt a családban, a szülők elhidegültek egymástól, Hera pedig teljesen magába fordult, miközben átalakult halott bátyja utánzatává. Nem sok értelmét látja az életnek, egész nap csak zenét hallgat, gitározik, vagy zenei lapokat olvas; aztán lerészegedik, és valami bajt csinál. Úgy tűnik, mintha örömét lelné a rombolásban, mintha igyekezne eltaszítani magától és elpusztítani mindent, ami normális; amilyenné ő képtelen válni. Gyerekkori játszópajtása, Knútur (Hannes Óli Ágústsson) aztán eljön hozzá, és látszik a srácon, hogy mennyire szereti Herát, ő azonban nem veszi komolyan – enged neki, de közben valójában mégse viszonozza az érzéseit. Külön érdekesség a pap (Sveinn Ólafúr Gunnarsson) figurája, aki igen közel kerül a hősnőhöz, ám közben más módon akarja megmenteni a lányt, mint ahogy ő várná.

thora-bjorg-helga-e1433797732311.png

Szpojler 

Az egyik emlékezetes jelenetben kiderül, hogy mi okozza a szülők közti rossz viszonyt: Az apa önmagát okolja Baldur haláláért, és azt hiszi, hogy a felesége ugyanígy gondolkodik, de aztán kiderül, hogy erről szó sincs és végül együtt, közösen el tudják engedni elveszett gyermekük emlékét. 

Szpojler vége 

Néhány „tréfán”, amit a lány elkövet, lehet röhögni, például mikor a vágóhídon metált bömböltet a birkáknak; máskor viszont csak csodálkoztam, hogy miért tesz ilyesmiket? Thora Bjorg Helga fantasztikus, dacára a belőle áradó szomorúságnak és negativitásnak, végig úgy érezzük, mintha Hera lenne az igazi áldozat, aki a legtöbbet veszítette el; és mintha végig neki lenne igaza mindenki mással szemben. Talán megtestesíti mindazt a lázadást, mindazt a feszültséget, ami ott rejtőzik bennünk, amit olyan szívesen kiengednénk, ettől lesz szimpatikus. 

Közben egy fura jellemfejlődés megy végbe, a hősnő elér a pusztítás legfelső szintjére, ahonnan már csak lefelé lehet menni; majd elmenekül otthonról, de aztán visszatér, szembenéz tettei következményeivel és megpróbál normálissá válni Knútur oldalán. De ebből nem lesz semmi, hiszen régi énje ismét felbukkan, amikor megjelenik nála három fiú, akik meghallgatták a demoját és együtt akarnak zenélni vele. Szóval ide-oda hullámzik a főszereplő jelleme, de semmi sem tudja igazán kizökkenteni abból a kerékvágásból, amibe testvére halála juttatta. Aztán a legvégén eljut oda, hogy a környezete végre elfogadja őt olyannak, amilyen, és innentől megtalálhatja a helyét a világban.

129806_ori.jpg

Pár szót a készítőkről: Az író-rendező-társproducer Ragnar Bragason volt, a nyomasztó alapzenét Petur Thor Benediktsson szerezte. Néhány érdekesség: A filmnek nincs főcíme. Angolul Metalheadnek nevezik a Málmhaus-t, ez egy szlengszó a metálrajongóra. A cselekmény nagy része elvileg 1989-ben történik – sehol egy mobil, Hera kazettás magnón meg lemezjátszón hallgatja a zenéket. Főleg Megadeth és Judas Priest szól a játékidő alatt. Thora Bjorg Helga eredeti neve Borbjörg Helga Borgilsdóttir. 2014-ben az itt látható alakításáért elnyerte az Izlandi Akadémiai Díjat Legjobb Színésznő kategóriában. A Sötét zenék kritikai tekintetben nagy siker volt, a főszereplőnő játékát mindenütt elismerték. Készítési költségről és bevételről nem találtam adatokat. 

Aki egyszer részese volt vagy még mindig részese a metálzene körüli kultusznak, az biztosan élvezni fogja ezt a filmet, de ajánlom az európai drámák kedvelőinek is! Mozsárágyú véleményét majd valószínűleg kommentként olvashatjátok a cikk alatt:)

Pontozás: 

imdb: 7.1 

Szerintem: 5/5 

Várható írások: Réber László rövidfilmjei.

1 komment

Címkék: zene dráma


2015.10.16. 15:23 Tévésámán

Victoria (2015)

vic_aushang_a4.jpg

Mi lehet érdekesebb élmény, mint megnézni a Victoriát egy Viktóriával? A hölgyet persze nem ismeritek, de én kezeskedem érte, a filmről meg a sztori után elmondom, hogy miért akkora szám: 

Berlinben vagyunk, egy éjszakai klubban, ahol egyedül mulat a címszereplő (Laia Costa). Összeismerkedik négy helyi fiúval, akik elhívják őt bulizni, a lány pedig velük megy. Jól elszórakoznak, ám aztán az egyik srác kidől, és a másik közli, hogy szükségük van egy negyedik emberre és ez nagyon fontos. De miért? Mindenesetre Victoria megkedveli a vidám társaságot, és úgy tűnik, segíthet nekik elrendezni egy komoly konfliktust, úgyhogy elvállalja, hogy sofőrként csatlakozik hozzájuk. Az este innentől elképesztő eseményekbe torkollik – van, akinek teljesen megváltozik az élete és van, akié véget ér…

victoria-2015-film.jpg

Mielőtt tovább mennénk, két dolgot ki kell emelni: Ez egy német film és az a különlegessége, hogy több mint 2 órás, de egyetlen, folyamatos jelenetben vették fel, vágás nélkül. Tavaly ugyanezt ígérte a Birdman, de abban több vágás is van, ebben viszont tényleg egy sincs. Akinek felkeltettem a figyelmét, az menjen el a moziba, nézze meg, tényleg megéri! Aztán jöjjön vissza és olvassa el, amit írtam:) Akit meg ez nem érdekel, az nyugodtan olvasson tovább, de innentől SZPOJLEREK JÖNNEK! 

A sztori rém egyszerű, egyetlen mondatban össze lehet foglalni: A lány összeismerkedik a fiúkkal, elvállalja, hogy velük tart egy bankrablási kísérletben, ami sikerül, de utána menekülniük kell. 

Sajnos a VOX és Mozimánia előfizetéseimnek köszönhetően tudtam, hogy mi fog történni, így semmi sem ért meglepetésképpen, de még így is elmondható, hogy az izgalmas jelenetek baromi izgalmasak. A néző úgy érzi, mintha egy lenne ezekkel a srácokkal, akiknek végülis nincs igazi neve, nincs igazi személyisége sem, együtt mégis kitesznek valami különös entitást, aminek a szemlélődő a részévé válik. Ezért lehet aggódni értük, szurkolni nekik és reménykedni, hogy jól alakul a sorsuk. 

A lényeg a megvalósítás. Adott a négy fiú (Sonne – a józan ész, a főnök; Boxer – a keménylegény, az ösztönökre hallgató; Blinker – a laza, vidám arc és Fuss – aki ki van ütve), akikből aztán három lesz, és Victoria, meg a láthatatlan operatőr, aki mindenhová követi őket. Az első majdnem egy óra nagyon hangulatos, egy igazi éjszakai bulizás képei. Pici rablás, pici rendzavarás, de igazából semmi rossz, csak öt fiatal, akik kicsit kirúgnak a hámból. Érezhető, ahogy Sonne és a lány között kezdődik valami… Ezek után jön a fordulat, amikor az elkötött kocsival elmennek valahová, és itt felbukkan az alvilág. Az igazi gengszterek, nem a tévés klisék. Ekkor a néző szembesül az elképesztő felállással és kénytelen végiggondolni, ténylegesen először a film során, hogy „én vajon mit tennék?” A konfliktus ugyanis nem akkor kezdődik, amikor Victoria elmegy bulizni a srácokkal, hanem amikor kétszer egymás után vállalja, hogy vezeti a szeme előtt ellopott autót. Akkor ő a hibás? Ha nem megy velük, mindez meg se történik? Korántsem biztos… 

victoria.jpg

A bank utáni autós menekülés elképesztő, pedig csak annyit látunk, a kocsiból filmezve, hogy egy autó megy Berlin utcáin és a benne ülő négy ember egyszerre ordít és pánikol. Ezután jön a gyönyörű bulizós jelenet, ahol kellemes, nyugodt muzsika szól, és úgy tűnik, minden sikerült. De felbukkannak a zsaruk, lövöldözés, túszszedés következik és végül érkezik a lecsupaszított, minimalista befejezés. 

A Birdman esetében a folyamatosan szóló háttérzene, a természetfeletti képzelgések és a groteszk élethelyzetek miatt az egész egyben-veszem-fel elveszti az élét; a Victoriánál azonban minden valóságos és ekkor tűnik fel, hogy az igazi sztár itt nem Laia Costa vagy a fiúk, hanem az operatőr Sturla Brandth Grøvlen. Nagyon ritka az a pillanat, amikor észrevehetjük, hogy Grøvlen egy különálló személy, ez pedig varázslatos. Sajnos viszont akad néhány jelenet, ami indokolatlanul hosszú, még úgy is, hogy valós időben játszódik a cselekmény, ez kizökkenti a nézőt. Erre példa a zongorázás, ami fontos Victoria és Sonne kapcsolatában, de lehetett volna akár fele ilyen hosszú; illetve később a fogmosásos rész, valamint az autóban játszódó pillanatok is valamennyire ilyenek. A játékidő hossza tényleg csak ezeknél a kissé eltúlzott szekvenciáknál tűnik fel.

berlinale-schipper-jpg--d267e70c4a45a5ff-.jpg

Álljon itt most a fiúkat alakító színészek névsora: Frederick Lau – Sonne, Franz Rogorowski – Boxer, Burak Yigit – Blinker és Max Mauff – Fuss. A srácok közül a ténylegesen spanyol, elsősorban sorozatokból ismert Laia Costa a legidősebb, 1985-ben született, a legtöbb bejegyzett filmes kredittel pedig Max Mauff bír, ez 50 szereplés. Az író-rendező-producer Sebastian Schipper volt, aki elsősorban színész, ez már a negyedik direktori munkája. Két írótársa Olivia Neergaard-Holm és Eike Frederik Schultz voltak, utóbbi játssza a csapost a klubban, akitől Victoria a vodkát veszi az elején. A zenét Nils Frahm szerezte. 

Érdekességek: A forgatókönyv mindössze 12 oldalas volt, a dialógusok legnagyobb része improvizáció. A teljes cselekményt „hibátlanul” harmadszorra sikerült felvenni, de ekkor is csak éppen hogy; ugyanis amikor a rablás után menekültek, Costa véletlenül elfelejtette, merre kell fordulnia az autóval és rossz irányba ment, egyenesen a stáb felé. Ekkor az összes fiú, plusz a kocsi csomagtartójában megbújó rendező is ordítozni kezdett, hogy rossz irányba megy, de Sturla Brandth Grøvlen hidegvérének köszönhetően nem látszódnak a stábtagok, akik mellett elmentek. Sebastian Schipper kiabálását az utómunka során kivágták. 

Pár megfigyelésem a cselekménnyel kapcsolatban: A gengszter, aki elvileg kőprofi, először odaadja a stukkereket, és csak utána mondja a fiúknak, hogy vegyenek fel kesztyűket. Ujjlenyomatok? Fuss-t, aki mit sem tudott a körülötte zajló eseményekről, bevarrják a semmiért, de legalább túléli a kalandot. A szállodai recepciós biztosan tud személyleírást adni Victoriáról és talán a főrosszfiú is emlékszik, szóval feltehetőleg elég gyorsan rátalál a rendőrség vagy a maffia, hiszen még útlevele sincs.

jjr_1823.jpg

A Victoria készítési költségéről nem találtam adatokat, de valószínűsíthető, hogy mivel három nekifutás kellett, így több lett a végső kiadás, mint amennyit terveztek. Egyelőre a bevételéről sincs adat, de biztos vagyok benne, hogy szépen teljesít a kasszáknál. Az viszont tuti, hogy a kritikusoknak nagyon tetszett, a 66. Nemzetközi Berlini Filmfesztiválon Sturla Brandth Grøvlen Ezüst Medve-díjat kapott kiemelkedő filmművészeti teljesítményéért; a Victoria pedig a 2015-ös Német Filmdíj-átadó gálán hat kategóriában nyert: Legjobb Film, Legjobb Rendezés, Legjobb Operatőri Munka, Legjobb Zene, Legjobb Női Főszereplő, Legjobb Férfi Főszereplő (Frederick Lau). Laia Costa lett az első külföldi színésznő, aki elnyerte ezt a díjat. 

Összefoglalva: Ez egy intenzív, emlékezetes mozi. Rendkívül valóságos, adrenalin-növelő akcióval, szerethető szereplőkkel és fájdalmas befejezéssel. Amennyire tudom, a Cinema City Magyarországon nem vetíti, pedig illene. Sokkal inkább ezt kellene adni, mert szokatlan, európai és mégsem baromság. Aki teheti, nézze meg! 

Pontozás: 

imdb: 7.7 (2 év alatt 0.5-öt esett vissza.)

Szerintem: 5/5 (Pontlevonást nem adok neki, sőt, ha nem tudtam volna, mi fog történni, talán 6-ost is kaphatott volna.) 

Hírek:

- Olivia Neergaard-Holm írja a Shelley című horror forgatókönyvét, aminek azonban a sztori alapján nincs köze a Frankenstein írónőjéhez… 

Várható írások: Sötét zenék, Réber László rövidfilmjei.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi akció thriller dráma


2015.10.11. 20:36 Tévésámán

Valaki hőse (Somebody’s Hero, 2011)

p_66250.jpg

Van néhány „rejtett” tévécsatorna, amit szerintem senki se néz, ezek egyike a FilmBox, ami nagyon fura mozikat ad és elsősorban önmagát ismétli. Viszont, mivel filmcsatorna, így a kínálatát hétről-hétre figyelem és kiszúrtam ezt, mint valami olyat, ami talán figyelemre méltó. Pár szót a történetről, aztán elmondom, mit tapasztaltam… 

Dennis (Christopher Gorham) könyvelőként dolgozik. Határozatlan, lényegtelen figura. Egy napon kiállhatatlan főnöknője rábíz egy nagyon fontos feladatot: meg kell kötnie egy szerződést a dúsgazdag özveggyel, Kathie-vel (Susan Misner). Egy véletlen baleset folytán a nő nemcsak hogy belemegy az üzletbe, de még marasztalja is Dennis-t, aki ekkor ismeri meg Kathie kisfiát, Jake-et (Ben Hyland). Jake példaképe a rettenthetetlen szuperhős, America Man, de semmi más nem érdekli. Mialatt a szerződés miatt többször is találkoznak, a főszereplő úgy dönt, szerez egy America Man-jelmezt és azt felöltve megpróbál hatni a kisfiúra, ám a számításait keresztülhúzza egy rabló, aki éppen azt a jelmezboltot készül kirámolni, ahol éppen Dennis vásárol. Hirtelen ötlettől vezérelve emberünk felölti America Man álcáját és szembeszáll a tolvajjal, másnap pedig már az újságok címoldalon közlik a csodás eseményt. Ezek után kiderül, hogy New Yorknak szüksége van egy igazi szuperhősre, és Dennis kelletlenül, de elvállalja, hogy reményt ad az embereknek. Vajon a hősi lét segít majd neki, hogy magára találjon, és esetleg összehozza őt Kathie-vel, vagy valami nagyon rossz vár rá az út végén? 

Rövid leszek: Az író-rendező Darin Backsteadnek volt egy jó ötlete, de megvalósítani, úgy, ahogy kellett volna, nem tudta. Akinek ennyi nem elég, az olvasson tovább, akinek elég, az ugorjon a Pontozáshoz!

A Valaki hőse arról szól, hogy nem kell szupererő ahhoz, hogy megments valakit. Dennis se egy különleges személy, de kedves, jó szándékú és ez éppen elég ahhoz, hogy begyógyítsa Kathie és Jake sebzett szíveit. Ugyanakkor azzal, hogy elvállalja a hősi „munkát”, sok száz, talán sok ezer embernek ad reményt, ami szintén szép teljesítmény – és mindezt emberfeletti hatalom nélkül teszi! Legalábbis ezt akarja üzenni/mutatni a film, a valóságban azonban túl sokat akar egyszerre és tele van felesleges maszlaggal. Innentől tehát jöjjenek a problémák, mert sajnos egy csomó van… 

Az első, hogy a szuperhősi vonal, ami elvileg kiemelné ezt a többi hasonszőrű romantikus vígjáték-dráma közül, teljesen elsikkad. Dennis motivációja az első akciónál világos és érthető, ám az erre érkező túlzottan pozitív reakció a néptől már nem az, de a végén azért rá lehet jönni, hogy miért lett ekkora szám America Man fellépéséből. 

man_america.jpg

SZPOJLER 

Azonban ekkor már azt is tudjuk, hogy a jelmezboltot (varázsfelszerelések boltját) birtokló gazdag üzletember áll a háttérben. Ő veszi rá a főszereplőt, hogy maradjon meg élő képregény-figurának, majd aztán lebuktatja. Hacsak nem az övé az America Man-márka, akkor semmit se ért el, csak kidobott egy csomó pénzt és összezavarta egy pasas életét. Az, hogy miért csinálta Dennis-szel ezt az egészet, még a magyarázata után se világos. Tehát értelmetlen az egész. 

SZPOJLER VÉGE 

Az előtérbe kerülő dráma-vonalban meg az egész kiindulási pont válik hiteltelenné azzal, hogy Kathie már az első találkozásukkor túl kedves és nyílt az emberünkhöz. Mi oka van megbízni benne? Ha ezt mégis elfogadom, akkor jön a rendező hibája, mégpedig, hogy nem mutat meg eleget a köztük kialakuló munkakapcsolatból, ami barátsággá válik. Az első tárgyalás után máris ugrunk oda, hogy Dennis csak úgy beállít és vizeslufi-baseballozni hívja Jake-et. A házvezetőnő simán beengedi, a gyerek megbízik benne, stb; de mi nem láthattuk, hogy mire alapozzák ezt a bizalmat. És ha már itt tartunk: Backstead valamiért megtette másodlagos, szinte Dennis-szel egyenrangú főszereplővé a házvezetőnőt. Miért? Minek kell egyáltalán ez a figura? Előre is elnézést attól, aki erre érzékeny, de az egyetlen ok, amit el tudok képzelni, az a híres egyesül államokbeli sokszínűségi direktíva. Magyarul: Az összes főszereplő fehér, ezért kell egy néger is. Ezt erősíti meg az a tény, hogy szinte minden háttéralak, járókelő, bámészkodó ugyanígy néger. Senki se értsen félre, nem az a bajom, hogy van egy fontos fekete szereplő, hanem az a bajom, hogy kiemeltek egy egyébként teljesen felesleges figurát és indokolatlanul sok szöveget/jelenetet/játékidőt adtak neki, amit lehetett volna akár a nő és a férfi kapcsolatának bemutatására fordítani.

bnlkm8iprtoeg0lcoxyc_chris_gorham.jpg

Az alacsony költségvetéssel (erről egyébként konkrét adat nincs) magyarázható, hogy miért sorozatszínészeket alkalmaztak, ám a főnökasszonyt játszó Pamela Shaw egyszerűen borzalmas. A mellékszál, hogy a szemét főnök szívatja a főszereplőt, egyébiránt szintén érdektelen, és se nem vicces, se nem jó, szóval újabb felesleges adalék. Sajnos az ilyenek miatt elveszik a kisfiú története, ami egyébként szívhez szóló, és az anyuka sem lehet eléggé kidolgozott. Az igazán nagy probléma azonban a rendező személye: Darin Backstead (aki egyébként egy úr) ugyanis ezelőtt csak rövidfilmeket csinált. Ha ezt vesszük, akkor megbocsáthatóak dolgok, de számos olyan jelenet akad, ami egyszerűen rossz/rosszul komponált, illetve fölösleges. Az egyik ilyen, amikor a főnök behívatja emberünket. Itt fogtam magam és kimentem pisilni, aztán mire visszaértem, pont vége lett és később semmiben nem befolyásolt, hogy kimaradt az a szekvencia. Ez volt a példa a fölöslegességre. Rossz jelenetként említhető az, amikor Dennis és Kathie először találkoznak, illetve még az éttermes rész. Itt mutatkozik meg, hogy Darin bácsi nem ért az emberi kapcsolatok bemutatásához; meg az, hogy képtelen igazán jól összefonni a szuperhős-szálat a dráma-szállal. Még egy utolsó kis dolog: Christopher Gorham egyszerűen túl jól néz ki átlagos könyvelőnek. Túl kisportolt és jóképű, még csak klisé-szemüvege sincs. 

Érdekességek nincsenek (a wikipedian még lapja se létezik), úgyhogy jöjjön egy kis összefoglalás: A Somebody’s Hero jó alapötletből indul ki, vannak benne remek pillanatok, néha még vicces is; de az amatőr rendező-író teljesen tönkretette a végeredményt. Jóval hosszabb filmként vagy mini-széria formában, valaki más kezében ebből valami igazán nagyszerűt lehetett volna kihozni, így azonban az egész nem több a Ha/Ver gyerekbarát változatánál, amit ötvöztek egy átlagos drámával. 

Pontozás: 

imdb: 5.8 (2 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 3/5 (Nem nézném meg újra.) 

Várható írások: Victoria, Sötét zenék.

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték dráma szuperhős


2015.09.29. 09:29 Tévésámán

Holtodiglan (Gone Girl, 2014)

ee4160a56b5f9ed458684ec8b3f452d6.jpg

Tavaly marha nagy felhajtás volt ekörül a film körül, és bár se David Fincherért, se Ben Affleckért nem vagyok annyira oda, azért érdekelt, hogy vajon mi lehet ez? Egy jó kis csavaros történet mindig jöhet, pláne ha ilyen jó címe van (az eredetire gondolok, persze lefordítva már nem olyan izgi, annyit tesz, hogy „Elveszett lány”). Vasárnap volt az HBO-n a premier, úgyhogy megnéztem és most mesélek róla nektek… 

A jóképű Nick Dunne (B.A.) és szépséges neje, Amy (Rosamund Pike) ötödik házassági évfordulójukra készülnek. A külvilág számára tökéletesnek látszó párt alkotnak, ám akad, aki úgy tudja, számos probléma vet árnyékot boldogságukra. Egy napon Nick hazaérkezve a városból nem találja feleségét, a házukban pedig több jel is arra mutat, mintha a nőt elrabolták volna. Hamarosan rendőrségi nyomozás és médiakampány indul az elveszett Amy megtalálására, ám ezalatt a férj minden egyes nappal gyanúsabbnak, ingerültebbnek tűnik – a nyomok pedig gyilkosságra utalnak. Vajon Nick megölte élete párját, és ha igen, miért tette? Ha viszont nem, akkor mi történt igazából és hová lett Amy? 

303045_065.jpg

Kezdjük mindjárt azzal, hogy a Gone Girl jó film, de nem kiemelkedő. Persze most jöhet a rendezz hasonlót, írj hasonlót komment – a lényeg az, hogy nincs itt semmi, amit még nem láttunk korábban, kivéve a fura befejezést. A történet az első egy órában megfogott, hiszen izgalmas, ahogy egyre újabb és újabb nyomok kerülnek elő; ahogy Nick egyre jobban besározódik – 

Pici szpojler 

- valahogy pedig vagy Affleck remek alakítása vagy Fincher rendezése következtében a néző érzi, hogy nincs ez rendjén. Szerintem elég sokan meg leszünk győződve a nézés közben arról, hogy Nick ártatlan, legalábbis Amy eltűnését illetően. 

Szpojler vége

gone-girl-2.jpg

Három nézőpontból tekinthetjük meg öt nap eseményeit, utána pedig nagyobb időbeli ugrásokkal haladunk előre. Először azt láthatjuk, ami a férfi főszereplő körül történik, az eseményeket az ő szemszögéből, de mégis úgy, hogy a gondolatai, az érzései valamennyire rejtve maradnak előlünk. Ezt meg-megszakítják szemelvények Amy naplójából, a két nézőpont pedig egy irányba tereli a tv előtt ülőt, mégpedig a férj bűnössége felé. És aztán az első óra végén, mikor előkerül a fáskamrába zárt ajándékcsomag, akkor mondtam Mozsárágyúnak, aki itt volt a szobában, hogy „Most mi a túró lesz? Nyilvánvaló, hogy a pasi a gyilkos, de még egy óra hátravan.” Naná, mivel ekkor Fincher rendező úr előhúzza a kalapból a számomra leginkább a Mulholland Drive-ból ismert trükköt: felejtsd el, amit eddig láttál és tekintsd meg a valóságot! 

NAGY SZPOJLER ITT 

Akkor kb. 5 perc alatt bemutatják, hogy Amy megrendezte az eltűnését, mert bosszút akart állni Nicken – miért is? De mindegy, nem ez a fontos, hanem az, hogy innentől még mindig van 50 percnyi esemény… A férfi elkezdi harcát a manipulatív média és a nő ellen, mialatt utóbbi saját csapdájába sétál bele a gazdag középiskolai szerelménél. Ekkor jön az igazán váratlan fordulat, arra nem számítottam, hogy miként kerül ki ebből az aranyrácsos kelepcéből, utána meg következik a végjáték és a lezárás. 

SZPOJLER VÉGE

2014-10-01-gonegirl02.jpg

A legnagyobb hiba számomra a befejezés. Ameddig eljutunk oda, már nem tudjuk, kiben bízhatnánk, és az, akinek valószínűleg az oldalára állunk, semmit se tesz – tényleg nem tehet semmit? Ez a végkifejlet a nézőnek csalódás, nekem legalábbis az volt. 

Szerencsére a karakterek és az őket életre keltő színészek remekelnek. Nincs olyan közöttük, aki érdektelen lenne, mindannyian titkokat rejtegetnek, amiket meg akarunk ismerni. Ben Affleck és Rosamund Pike nagyszerűek, mindketten kettős alakítást nyújtanak, le a kalappal előttük! Jó volt még Neil Patrick Harris (a vagyonos Desi) és Carrie Coon (Margot); előbbinél egy pillanatra sem gondoltam, hogy ez az a pasi, aki abban a sorozatban játszik, amit mindenki imád. Ugyanez már nem mondható el a sztárügyvédet játszó Tyler Perry-ről, akiről azonnal az ugrott be, hogy ez az a surmó, aki a világot a Madea-szériával mérgezi önnön szórakoztatására. Ennél fogva nem tudtam őt komolyan venni, de ez az én hibám… Néhány ismerős arc a mellékszereplők közül: Sela Ward (Dr. House – itt Sharon, a „talkshowmadár”), Missi Pyle (pl. Galaxy Quest – a szőke nő a tévéből) és Patrick Fugit (Majdnem híres – a nyomozó társa). Az Andie-t alakító Emily Ratajkowsinak külföldön jelentős rajongótábora van, pedig még csak nemrég kezdte a színésznő-szakmát – elsősorban vonzó külseje miatt kedvelik, valószínűleg nem a tehetségéért. David Fincher volt a rendező, a forgatókönyvet saját 2012-es regényéből Gillian Flynn (az illető egy hölgy) írta, a producerek közt meg ott találhatjuk Reese Witherspoont. A zenét, amely nekem igazán csak a végefőcím alatt tűnt fel, ismét a direktorral együttműködő Trent Reznor-Atticus Ross-páros szerezte.

screen-shot-2014-08-26-at-2_23_40-pm.png

Érdekességek: Reese Witherspoon produkciós cége már a megjelenéskor megvásárolta a Gone Girl-regény filmjogait másfél millió dollárért. Reese úgy gondolta, a későbbiekben nem csak producerként vesz majd részt a munkálatokban, hanem főszereplőként is, ám aztán a David Fincherrel való beszélgetések során rájött, hogy nem ő a megfelelő ember erre a feladatra, ezért visszalépett. Van olyan, hogy az írók maguk készítik a műveikből a kezdeti forgatókönyveket, de aztán tapasztaltabb filmes szakemberek folytatják helyettük a munkát. Ezúttal viszont Gillian Flynnt nem cserélték le, mivel egyeztek az elképzelései a rendezőével. Flynn szkriptekből adaptált regényeket olvasott, Fincher és a Harry Potter-filmeken dolgozó Steve Kloves pedig tanácsokkal segítették őt. Az írási folyamat alatt Gillian a szövegeket elküldte Davidnek, aztán telefonon megbeszélték, hogy átdolgozzák-e őket, és ha igen, akkor hogyan. Volt olyan részlet, amit számos alkalommal átalakítottak, valami viszont már elsőre elnyerte végső formáját. 

Az egyik producer, Ceán Chaffin azt nyilatkozta, hogy a rendező minden jelenetet vagy 50 alkalommal rögzíttetett. Rosamund Pike-ra azért esett a választás, mert Fincher szerint az arca kortalan, ezzel eljátszhat a valódi koránál fiatalabb és idősebb nőket is. Ben Afflecket egy jellemző mosolya alapján választotta ki: képeket keresett róla a neten és ez a mosoly többször visszatért, David bácsi meg úgy érezte, ez jól visszaadja Nick Dunne karakterének esszenciáját. Ez Carrie Coon első moziban bemutatott filmje. Az ügyvédet eredetileg „egy Alec Baldwin-szerű” fickóként írták le, de nyilván a híres amerikai sokszínűség jegyében lett belőle fekete szereplő. Tyler Perry viszont azt mesélte a New York Magazinnak, hogy korábban sosem hallott sem a regényről, sem Fincherről, szóval úgy vállalta el a felkérést az ügynöke javaslatára, hogy nem is tudta, miről van szó. Ezt azért elég nehéz elhinni, hiszen a direktor úr készítette a rendkívül népszerű Hetediket és a Harcosok Klubját is, de ezek szerint Perry úr ezekről sem hallott még… Emily Ratajkowskit Affleck ajánlotta, referenciaként egy videoklipet (Robin Thicke: Blurred Lines) adott meg és úgy tűnik, ennyi elég volt.

gone-girl-poster-where-1000-1200.png

Ben, mivel maga is rendező, egy nap le akarta tesztelni Finchert és picikét állított a kamera lencséjén, a direktor azonban észrevette, miután belenézett a felvevőgépbe. A Holtodiglanban volt az első alkalom, hogy Affleck teljesen meztelenül, szemből felvett jelenetet vállalt, mivel elmondása szerint európai hangulatú filmet akartak, ahol a szereplők nem tudják elrejteni a hibáikat. A forgatási szünetekben Nick életre keltője ’80-as évekbeli dalokat énekelgetett. Tyler Perry ezt hallva kitalált egy játékot kettejüknek: ő elkezdett egy véletlenszerűen eszébe jutó számot énekelni, Bennek pedig folytatnia kellett – és nem sikerült kifogni rajta, mindent tudott! Rosamund Pike és Neil Patrick Harris kettesben, két órán át próbálták el az ominózus ágyjelenetüket. Pike korábban egy Dóra, a felfedező-babát használt a gyakorláshoz. Rosamund hat kilót szedett fel és adott le három alkalommal, hogy érzékeltesse a karakterében végbemenő változásokat. Rengeteg hamburgert és malátát evett a hízáshoz, a fogyáshoz meg napi négy órát edzett egy profi ökölvívó segítségével, valamint szintén naponta negyvenkét perc alatt lefutott nyolc kilométert. Hozzá hasonlóan Affleck is láthatóan izmosabb lett a játékidő során, mivel ekkor már készült a Batman v Supermanbeli szerepére. Végül két érdekes név a stáblistáról: Buda (ő egy néger pasi, akit a repülőtéren láthattunk) és Joel Shock (biciklis/motoros hírvivő, a neve sokkot jelent). 

A Holtodiglan 61 millió dollárból készült és több mint 368 milliót hozott vissza. Ez lett David Fincher eddigi legnagyobb bevételű műve. A kritikusoktól nagyrészt pozitív visszajelzést kapott; huszonnyolc különböző díjat ítéltek oda neki. 

Jó volt, de korántsem érzem annyira kiemelkedőnek, mint amennyire mondják – de ugyanígy vagyok Fincher többi alkotásával is, szóval lehet, hogy bennem van a hiba? 

Pontozás: 

imdb: 8.1 (Irreálisan magas pontszám.)(2 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 4/5 (A közepétől minden feszültség kihal belőle, legalábbis számomra.) 

Hírek: 

- Az amerikai A tetovált lánynak jön a folytatása, amit ismét David Fincher rendez. (2017-ig nem készült el.)

- Gillian Flynntől mostanában jött ki a Sötét helyek, ami dacára a Gone Girl sikerének és a parádés szereposztásnak, elég gyorsan elsikkadt, itthon például semmit nem hallottunk róla. A következő Flynn-írás alapján létrejövő mozgókép, a Sharp Objects már csak tévére jön ki – lehet, hogy az írónő leszállóágba került? 

- Ben Affleck az elkövetkezendő 3-4 évben 5 különböző filmben alakítja Batmant; a most még cím nélküli önálló Batman-újrát pedig rendezi, írja és pénzeli is. (Vagy mégse.)

- Rosamund Pike egy izgalmasnak tűnő világháborús kalandfilmet, az HHHH-et erősíti majd. 

- Sela Ward A függetlenség napja 2-ben az amerikai elnök bőrébe bújik – női elnök? Csak nem bújtatott kampány Hillary Clintonnak? (Aki elbukott, ahogy ez a szemét is...)

- Tyler Perry bekerült a teljeséggel felesleges Tini nindzsa teknőcök 2-be (kit érdekelt egyáltalán az első a trailerek után…), viszont közben szintén szerepet nyert a Brain on Fire-ben, ami már sokkal izgibbnek tűnik: Ez az igaz történeten alapuló dráma egy fiatal nő megőrülését mutatja be, a főszerepben Chloë Grace Moretz-cel. (Előbbi behozott némi pénzt, talán az ifjú közönség miatt, utóbbi meg most is ott melegedik a Tesco polcain dvdként...)

Ezen a héten még biztosan jön tőlem egy újabb írás, de még nem döntöttem el, miről.

1 komment

Címkék: thriller dráma


2015.09.23. 15:52 Tévésámán

Tanárok (Teachers, 1984)

teachers_84.jpg

Minden hétvégén elkészítem A héten a tvben-listát, ami tartalmazza azokat a [jó] filmeket, amik szerepelnek itt az oldalon és olyan csatorna adja őket, amit mindenki tud fogni. Ez a lista egyrészt kedvcsináló/óva intő, másrészt az oldal öntisztító folyamatához is hozzájárul, mert általában az ide bekerülő cikkeket kijavítom. Mióta az HBO-t kivették a Fejér Megyei Hírlaphoz tartozó tv-újságból, azóta kénytelen vagyok a port.hu-t használni arra, hogy utánanézzek a mozicsatornák műsorának [2017 óta az említet újság értékelhetetlen, így már mindent a portról nézek ki...], ám ennek köszönhetően mindig találok valami érdekeset. A Tanárok így került elém, az egészen ismeretlen AMC csatorna kínálatában. Jókor adták, jónak tűnt, hát megnéztem. De mi is ez?

A Kennedy Középiskola látszatra átlagos suli, ahol minden rendben megy, de közben a felszín alatt súlyos gondok vannak. A problémák akkor bukkannak a felszínre, amikor az egyik volt diák bepereli az iskolát, mivel diplomás létére se írni, se olvasni nem tud. A tanári kart irányító Roger Rubell (Judd Hirsch) mindent megtesz, hogy az ügyből a lehető legjobban jöjjön ki az intézmény, ám elköveti azt a hibát, hogy az egykor idealistaként a diákokért harcoló kollégájának, Alex Jurelnek (Nick Nolte) adja a tanácsadói feladatot. Alex pedig felfigyel a problémás Eddie Pilikianre (Ralph Macchio), és miközben vele foglalkozik, egyre jobban feltűnik neki, hogy a rendszer, amit szolgál, a velejéig romlott, álságos és működésképtelen. Ez a tanár megpróbálja felkarolni tanítványait, de közben úgy érzi, hiába úszik az árral szemben, semmit sem ér el. Szerencsére mellette van egykori tanítványa, az ügyvédnő, aki a perben az iskola ellen harcol, Lisa Hammond (JoBeth Williams), aki arra ösztönzi Alexet, hogy ne adja fel. De közben a problémák egyre csak súlyosbodnak, még tragédiák is történnek – mit tehet itt vajon egyetlen ember?

teachers.jpg

A ’80-as években készült vígjátékoknak van egy leírhatatlan hangulata, ami mindig megfog, még akkor is, ha a kérdéses alkotás nem annyira jó. Ha egy akkoriban bemutatott művet néz az ember, rögtön felismeri, és nekem például mindig az ugrik be, hogy milyen más lehetett az élet akkor, mikor nem volt internet, számítógép meg okostelefon. A fiatalok walkmanen hallgattak kazettákat, kölcsönzött tékás videókat néztek, és a suli után játéktermekbe, táncolni meg görkorizni jártak. Ebbe a korba repít minket vissza a Teachers, ami azonban különleges, mert a rosszul működő, megreformálásra váró iskola témáját a másik oldalról, a tanárok felől mutatja be. Milyen más azt látni, hogy itt is vannak olyanok, akiket tönkretesz a rendszer, ők sem velejükig gonoszak, és aki mégis „rossz”, az is valamiféle felsőbb célt lát lebegni a szeme előtt, ez motiválja. 

86903_full.jpg

A sztori problémája a rendkívül hosszú felvezetés. Az első egy órában csak azt láthatjuk, milyen gondok vannak, amikkel Alexnek és a srácoknak szembe kell nézniük. Néhol lehet nevetni, máskor elgondolkodni, de legalább az 55. percig kell várni, amíg főszereplőnk ténylegesen beindítja az események láncolatát. Persze átérezzük a helyzetet, de lehetett volna ugyanezt rövidebben is elénk tárni. Ezen kívül a komédia meg a dráma nincs igazán egyenlő arányban egymással, és vannak pillanatok, amikor a néző szinte tanácstalanná válik, hogy mit érezzen (pl. a haláleseteknél). Amikor viszont poén van, az a legtöbbször tényleg jó, és a Tanárok egyik karaktert sem akarja démonizálni, vagyis nincs egyértelműen negatív szereplő. Persze Rubell nem valami szimpatikus, de az ő szempontjait se nehéz megérteni. 

Utólag belegondolva a készítők egyszerre túl sokat akartak belevinni ebbe a filmbe. Egyfelől Alex és Lisa szerelme elég kevés időt kap, másfelől mind ez, mind pedig a tinik problémái (amiket legjobban Diane, Danny és Eddie jelképeznek) valahogy elsikkadnak a nagy fő cselekmény mellett. Persze mindegyik összefügg és hat egymásra, de a tumultus miatt egyik sem kap elegendő súlyt. Szurkoltam Jurelnek, de egyszerűen túl sok problémát kell megoldania, rajta a legnagyobb a nyomás: Ha el akarja érni, hogy a gyerekek tiszteljék, hogy segíthessen nekik; akkor szembe kell helyezkednie a kollégáival. Ők pedig azt várják el, hogy ne tegyen semmit, maradjon „a barátjuk”, de ha mégis lépne, akkor nem csak az állását, de a jó hírét is elveszítheti… Emellett a humor még inkább elveszi a komoly problémák élét, ettől valahogy a legfenyegetőbb dolgot sem érezzük annak, aminek kéne.

82131_full_0.jpg

Nick Nolte-t fura ebben a szerepben látni, de gyorsan meg lehet szokni. Mellette ismert arc még a mellékszerepben feltűnő Morgan Freeman, meg Laura Dern (a diáklány Diane). Judd Hirsch-t például A függetlenség napjában láthattuk Jeff Goldblum karakterének apjaként; Ralph Macchio pedig az eredeti Karate kölyök. A tesitanárt játszó Art Metrano a Rendőrakadémia-sorozat Mauser hadnagya, a flúgos Danny-t életre keltő Cripsin Glovert pedig felnőttként láthattunk pár moziban (Willard, Charlie angyalai). Kiemelném még Richard Mulligant, aki az őrült Herbert Gowert alakítja, az egyetlen tanárt, aki Jurel mellett belopja magát a tanítványok szívébe. A rendező a szép filmográfiával bíró Arthur Hiller (Vaklárma, Száguldás gyilkosságokkal, Idegroncs-derbi, Hotel Plaza, La Mancha lovagja), az író az ezzel az egyetlen kredittel bíró W.R. McKinney. És az se elhallgatandó tény, hogy az aláfestő zenék nagyon jók – nekem legalábbis igen tetszettek – ezeket Sandy Gibson válogatta. 

Érdekességek: A történetet a producer testvérpár, Aaron és Irwin Russo találta ki. Irwin 10 éven át tanított New Yorkban, volt mire alapoznia. A vége stáblista alá bevágták a filmzenei album reklámját. A Tanárok készítési költségéről nincs adat, de 27 és félmillió dollárt hozott be, ami abban a korban elég szép summa volt. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott. 

Nekem tetszett, bár korántsem tökéletes. Visszaidézi a ’80-as évek hangulatát és zenéit, érdekes története van, de közben kicsit túl hosszú, kicsit túlzsúfolt. Aki szereti a középiskolai vígjátékokat/drámákat, az azért mindenképp adjon neki egy esélyt! 

Pontozás: 

imdb: 6 (2 év alatt 0.1-et nőtt.)

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Judd Hirsch benne lesz a több mint biztosan fölösleges A függetlenség napja 2-ben. (Így van, eltűnt a süllyesztőben.)

- Morgan Freeman a 101. Ben-Hur-adaptációt erősíti majd. (Ez se érdekelt senkit.)

Várható írások: Meteo, Holtodiglan.

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték dráma


2015.09.19. 11:13 Tévésámán

D'Artagnan lánya (La fille de D'Artagnan, 1994)

fille-de-d-artagnan-1994-10-g.jpg

Biztosan mindenkinek van olyan gyerekkori/fiatalkori emléke, hogy látott egy filmet, amiről csak az maradt meg, hogy tetszett neki, meg még esetleg egy-két apróság. Én így voltam ezzel a művel, mindössze három dologra emlékeztem belőle: arra, hogy jó; hogy Philippe Noiret figurája mennyire tetszett és hogy a fiatal Sophie Marceau félmeztelen benne:P Úgyhogy amikor láttam egy akcióban mindössze 300 Ft-ért a D’Artagnan lányát eredeti dvdn, amire még extrák is kerültek, gondoltam, megrendelem. Eltartott egy darabig, amíg végre volt időm/kedvem megnézni, de örülök, hogy megvettem ezt a lemezt, mert az a ritka eset állt elő, hogy minden, amire emlékeztem, benne van és még most is jó! 

Athos, Porthos, Aramis és D’Artagnan – mind hallottunk már a híres Testőrökről. Most húsz évvel az utolsó kalandjuk után járunk, mikor már mindannyian megöregedtek, tétlenkednek, semmi izgalmas nem történik velük. Ám ekkor egy vidéki apácazárdában meggyilkolják a rendfőnöknőt – pont azon a helyen, ahol Eloise (Sophie Marceau) él. Ő azonban nem akárki, hanem a híres D’Artagnan harcias és gyönyörű lánya, aki rögtön bosszút esküszik az elkövető Vörös Hölgy (Charlotte Kady) ellen, akiről kiderül, hogy Crassac herceggel (Claude Rich) karöltve az ifjú Lajos király ellen készül merényletre! Eloise elindul, hogy figyelmeztesse az uralkodót és megkeresse rég nem látott apukáját, út közben pedig mellé szegődik a költő Quentin (Nils Tavernier), aki rögtön beleszeret a talpraesett hősnőbe. Ám a párizsi udvarban Eloise süket fülekre talál, így kénytelen rávenni D’Artagnant (Philippe Noiret), hogy hívja össze legendás bajtársait (Jean-Luc Bideau, Raoul Billerey és Sami Frey) és ismét rántsanak kardot a jó ügy érdekében. A nagyhírű muskétások szerencsére mindnyájan vállalkoznak egy végső, nagy hőstettre– pláne ha ennek végén pénz meg dicsőség is várja őket!

89073_full.jpg

Korábban már két Három testőrös film szerepelt itt (A három testőr, A vasálarcos), ám ezúttal a történetet saját földjén filmesítették meg, kissé továbbgondolva. 20 év alatt a poénok nagy része semmit sem kopott; a szereplők (még a negatív alakok is!) szerethető, szimpatikus figurák; jó a zene, a látvány szép, az érdekes történet mellé pedig pár remekül kivitelezett akciójelenet társul. Az egyetlen dolog, amit e mű ellen fel lehetne hozni, az a hossza, mert picit több mint 2 órás, és van olyan jelenet, ami indokolatlanul hosszúnak tűnik (pl. a nyitó üldözés). Ennek ellenére nem unatkoztam alatta, sőt, egyre jobban érdekelt, hogy mi fog történni. 

Szpojler 

A kiinduló alap az, hogy Eloise és a bíboros is azt hiszik, hogy összeesküvés készül. Az egyik csapat egy mosodai listát, a másik egy szerelmes verset próbál megfejteni, de egyiknek sincs köze a tényleges áruláshoz, ami viszont létezik. 

Szpojler vége

iavhederpqxb5s8qnhvolxmtxlx.jpg

Felüdítő, hogy most végre nem a bíboros a gonosz, és a rosszfiú Crassac sem egy velejéig romlott figura. Külön poén, hogy a veszélyben lévő király meg a pozitív figurák korántsem hibátlanok, szóval tényleg mindenki életszerű. Kimarad a klisévé vált muskétás-jelmondat és az is különlegesség, hogy a testőrök magázódnak. Van egy jó kis csavar a történetben, amire tényleg nem lehet számítani, és Marceau mellett még egy szép színésznőt (Maria Pittaresi) megcsodálhatunk a maga pucér valójában. 

Az alkotókról pár mondatot: A sztori Eric Poindron és Riccardo Freda ötletéből ered. Előbbinek máig ez az egyetlen filmes munkája, utóbbit pedig felkérték rendezőnek, de aztán lecserélték őt Bertrand Tavernier-re. Tavernier a rendezés mellett Michel Léviant-nal és Jean Cosmos-val (A lány és a farkasok) a forgatókönyv készítésében is részt vett. A kitűnő kísérőzenét Philippe Sarde szerezte. Sophie Marceau cuki, Charlotte Kady szexi, az urak pedig jó fejek, főleg Philippe Noiret és Claude Rich remekelnek a szerepeikben. Kiemelném még Gigi Proiettit (Mazarin bíboros) és Jean-Paul Roussillont (Planchet), előbbi jópofa, utóbbi vicces.

parcours_0081.jpeg

Érdekességek: Marceau két hónapon át vett vívás-leckéket a szerepéhez, figurája legtöbb kaszkadőrmutatványát ő maga végezte. A bemutató után a színésznő azt nyilatkozta, nem tetszik neki, hogy a film ennyire a testőrökre koncentrál a címszereplő helyett (pedig kb. ugyanannyi időt kapnak). Philippe Noiret még két alkalommal játszott a muskétásokról szóló filmekben: Az 1964-es Cyrano és D’Artagnanban XIII. Lajost, az 1989-es A testőrök visszatérnekben Mazarint alakította; utóbbiban ő volt az egyetlen főbb szerepben látható francia színész, ám a karakter, akit életre keltett, olasz. Noiret Bertrand Tavernier kedvenc színésze volt, gyakran dolgoztak együtt. A Quentint alakító Nils Tavernier a rendező fia. Claude Rich-t láthattuk az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetésben, ahol ő a druida. A Porthos-t alakító Raoul Billerey még négy másik Három testőr-moziban szerepelt: A három testőr – 1953; A vasálarcos – 1962; D’Artagnan (tévés miniszéria) – 1970; valamint Les trois mousquetaires ou L'escrime ne paie pas – 1979. Utóbbiban ő volt Rochefort és Jussac, az előbbi háromban csak mellékszerepekben bukkant fel. A stáblista elején az összes főszereplő bemutatkozik, így könnyű őket beazonosítani, ez a módszer különben tök jó, kár, hogy már nem alkalmazzák. Cikkem tárgyának egyik angol címe Revenge of the Musketeers (A muskétások bosszúja). Végül egy megfigyelés tőlem: A nyitó üldözési szekvenciában a négeren nincsen bilincs, amíg az erdőben szalad, de miután beér a zárdába, hirtelen már van (Kiegészítés 2021-ből: Amikor fut, akkor a láncai mintha ketté lennének törve, később egyben vannak.). A D’Artagnan lányának készítési költségéről nincsenek adatok, az Egyesült Államokból 312 ezer dollárt hozott be. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott. 

A dvdről: Tekintve, hogy több mint 20 éves filmről van szó, már az pozitív dolog, hogy egyáltalán vannak extrák. A gond az, hogy ezek végülis ál-extrák: Van egy trailer és egy tv-spot (ami a trailer egy darabja), ezek rendben vannak. A Képgaléria egy videó, ami a filmből nagyjából időrendben, valamennyire véletlenszerűen összeválogatott kimerevített képkockákból áll – ez semmit sem tesz hozzá az élményhez. Az Így készült igen rövid, plusz van egy interjú Philippe Noiret-vel; mindkettő franciául, magyar felirat nélkül – aki nem érti a nyelvet, az ezekből se sokat fog majd fel... Ehhez még hozzájön, hogy a film igen halk, a menü viszont hozzá képest ordít. Szóval ez a kiadás jó is, meg nem is jó… 

img-3469949ca0.jpg

Nekem tetszett, jól szórakoztam rajta és a hossza sem zavart. Aki szereti A három testőr-filmeket, a francia mozikat és/vagy Sophie Marceau-t, az nézze meg! 

Utólagos szerkesztés 2021-ből: Harmadszor néztem meg tegnap éjjel, és van néhány fura dolog, ami csak most tűnt fel. Az első, hogy bármennyire hosszú a játékidő, az események egy része mégis irtó gyorsan történik, például Eloise szinte pillanatok alatt megtalálja az apját, később meg egyből a megfelelő kastélyba mennek. Lehet, hogy a keresések során eltelik valamennyi idő, csak ezt nem lehet érzékelni. A szerelmi szál nagyon erőltetett, a hősnő és a költő szinte alig vannak együtt; az Athos-fordulat viszont remek, erre egyáltalán nem emlékeztem. A humor működik, a zene tényleg jó, de az akció-jelenetekben nincs vér és baromi nyilvánvaló, hogy amikor a kardoknak érintkezniük kellene az ellenfelekkel, akkor közel sincsenek hozzájuk. Külön kiemelném a magyar szinkront, ami tovább emeli a színvonalat. Összesítésben pozitív élmény ez a mozi, amit francia alapanyagból franciák írtak, aztán ők filmesítették meg. Végülis ez az ő történelmük/irodalmi örökségük. A pontozással továbbra is egyetértek. 

Pontozás: 

imdb: 5.9 (2 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték kaland


2015.09.09. 13:12 Tévésámán

The Falling – Mélyebb elemzés

Úgy veszem észre, hogy leszállóágban vannak az elgondolkodtató filmek. Sajnos ebben nagy szerepet játszanak az olyan alkotások, amiknek semmi értelmük nincs, és ezek elveszik az emberek kedvét attól, hogy elgondolkozzanak bármilyen mozin, amit láttak. Pedig szerintem jó dolog, ha kicsit foglalkozunk a sztorikkal, a látottakkal, meg azzal is, amit nem mutattak meg - én például két napig agyaltam a Prometheus-on, főleg azokon a kérdéseken, amiket felvetett. Egy filmnek nem feltétlenül kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy a néző gondolkodhasson rajta, de vannak alkotások, ahol a cselekmény meg a látottak továbbgondolása kifejezetten ajánlatos! Senkit sem szeretnék kioktatni, de ha megnézel valamit és utána végigpörgeted magadban, hogy mit is láttál, nagyszerű dolgokra jöhetsz rá. No, de most már rátérek a tárgyra!

locked_up_maisie.png

Nagyon vártam a The Fallingot, mivel Maisie Williams eddigi filmográfiájában csupán a Heatstroke volt, amiben alig találtam valami pozitívumot. Bár Az érem két oldala korántsem annyira jó, van benne valami aranyos, amiért úgy érzem, még az idegesítő vonásai dacára sem lehet utálni; a Cyberbully és az ezen az oldalon nem elemzett mini-sorozat, a The Secret of Crickley Hall viszont kifejezetten óriásiak voltak! Ebben az esetben is úgy készültem, ahogy általában: Próbáltam a lehető legkevesebbet megtudni a szóban forgó műről, azonban belefutottam egy igen brutális szpojlerbe, ez jelentősen befolyásolta az élményt, amit cikkem tárgyának megtekintése adott; ám utána elég sokat gondolkodtam rajta és úgy döntöttem, nem hagyom ennyiben a dolgot. Windows Movie Maker segítségével végigtekertem a filmet, és számos rejtett részletet találtam benne, amik megváltoztatták a véleményemet Carol Morley rendezéséről. (Azért nem néztem végig még egyszer, mert az élmény még nagyon friss volt, és a szupergyors montázsokat meg képbevágásokat csak kimerevítve lehet igazán látni.) 

A The Falling ugyanis egy fantasztikus alkotás. Ezen a linken elolvashatjátok az elemzésemet róla, most viszont mélyebben alámerülök a lányiskola előtt lévő tóba, úszom egyet a nagy fa lehulló levelei közt és csak az tartson velem, aki látta a filmet és/vagy érdekli őt a téma! Innentől csupa szpojler jön! 

Ha jól megnézzük a nyitójelenetet, akkor ez valójában a teljes film után játszódik, vagyis amit ezek után látunk majd, az visszatekintés a múltba. Ez természetesen csak a második vagy a sokadik megtekintésre tűnik fel, de az itt következő dolgok legtöbbje ilyen lesz. Ebben a jelenetben Lydia kissé felhúzza a szoknyáját, a lábán egy kék véraláfutás látható – ez valószínűleg a nem túl gyengéd aktus eredménye, talán Kenneth övcsatja csinálta – újabb bizonyíték, hogy ez itt a jelen, ami mostantól jön, az a múlt.

is_this_bitch_serious.jpg

A visszaemlékezést egy rendkívül gyors montázs nyitja, amiből rengeteg képet tudatosan biztosan nem fogunk fel. Itt felbukkan egy feszület és egy pentagram, utóbbi még egyszer visszatér. Utalás a természetfelettire és az Abbie-Lydia-Isten-Jézus-párhuzamra (erről még lesz szó). Ugyanitt megjelenik a visszatérő képsor, aminél egy kalapos, szürke zakós férfi és egy szőke nő a nagy fánál egymáséi lesznek. A nő nem annyira akarja, ez látszik. Kik ők? A nő Lydia anyja, a férfi Lydia rejtélyes apja. Bizonyíték: Amikor Lydia összetöri a vörös festékes tálat, abban a jelenetben az anyuka azt mondja Abbie-nek „olyan volt a hajam, mint a tied” – vagyis szőke. 

A biológiaórán a tojásban lévő vércsepp Abbie halált hozó terhességére utal. A tavon először két hattyú úszkál, majd csak egy van, utána ez is eltűnik. Először arra gondoltam, hogy ez a két madár a két barátnőt jelképezi, de a második még Abbie halála előtt szívódik fel – akkor talán az ártatlanságuk megtestesülései? Ahogy haladunk előre a történetben, a kisebb utalások egyre erősebben jelzik, hogy Lydia talán tényleg szerelmes Abbie-be, jóval többet érez iránta, mint barátságot. Ezt bizonyíthatja, hogy Lydiát nem érdeklik a fiúk (Kenneth-tel csak azért akar lefeküdni, mert Abbie is lefeküdt vele, így ha szexelnek, akkor „együtt lehetnek” a halott barátnő emlékével).

flowers_for_maisie.jpg

A betegeket azzal vádolják, hogy egymást utánozzák, ám Lydia nem láthatta, amikor Abbie remegett, így ezt a tünetet például nem produkálhatta utánzásból. A rajzórán látható az első igazi jelzés arra nézve, hogy tényleg természetfeletti történések zajlanak a háttérben, itt ugyanis mindenkinek megáll az órája. Az ájulás fertőző jellegére utal, hogy a két vörös hajú lány külön-külön, de mindketten azután ájulnak el, hogy ránéznek Lydiára (a vírushordozóra) – ő maga viszont jóval Abbie távozása után mutatja a tüneteket, szóval a lappangási idő minden egyes újabb fertőzöttel egyre kevesebb. A megmagyarázhatatlanságot erősíti, hogy a göndör vörös hajú olyan dolgokat lát, amiknek nem lehetett szemtanúja. Nála bukkan fel a keresztbe tett női láb is - ez a fő szálat átható szexualitás jele vagy utalhat Lydia vonzalmára a nők iránt? 

Minduntalan visszatérünk a nagy fához, ami a tó mellett áll, ez mindennek a középpontja. Itt fogant meg Lydia, itt tettek fogadalmat Abbie-vel és itt a legerősebb utóbbi szellemi jelenléte. Elképzelhető, hogy Lydia anyja ugyanabba a suliba járt, ahová a főszereplő. Lydia mindenkiben elvesztett „szerelmét” látja, az aktus során viszont Kenneth előtt is Abbie jelenik meg, ezért nem néz Lydia szemébe. Visszatérő elem a zöld színű alma – ez talán egy vallási utalás a bűnbeesésre? Akad egy újabb tünet, amit képtelenség csak úgy imitálni, ez az orrvérzés, bár ez sem mindenkinél jön elő. Van egy alig észrevehető kis jelenet, ahol Lydia egészen erotikus módon hajol oda a vérző orrú Susanhez. Itt ismét felmerül a kérdés, hogy Lydia a lányokat szereti-e, és ha igen, vajon összejött-e neki bármi bármelyikükkel? Abbie-vel valószínűleg nem.

lesbo_scene.jpg

Az ájulás-kór terjedéséhez talán hozzájárulnak az otthoni körülmények is, hiszen amennyire látjuk, a legtöbbjüknél otthon feszült a légkör. A film egyik csúcsjelenete, amikor a gyűlésteremben a reggeli ima alatt elszabadul a káosz – ekkor viszont a mindent kiváltó, mindenért okolt vírusgazda nincs is a teremben. Tehát azok, akik itt produkálják a tüneteket, nem az ő hatására teszik azt, amit. Lydia aztán besétál az egész közepébe, ott pedig a többi lány a keresztre feszített Jézus pózában emeli fel őt az ég felé, ahonnan Abbie visszanéz rá – vagyis Abbie a láthatatlan, a megmagyarázhatatlan, a teremtő erő, aki a betegséget elhozza a kiválasztottaknak, Lydia pedig az ő „leánya”/prófétája. Abbie ugyanakkor halálával mintegy megváltja szexuálisan elnyomott barátnőit („népét”), így szintén hasonlítható Jézushoz. 

Ahogy a cselekmény halad előre, egyre jobban érzékelhető, ahogy a testvéri szeretet (elsősorban a húgnál) átalakul; ezt támasztja alá, hogy Lydia egyértelműen féltékeny Susanre (pl. kórtermi jelenet). Az események középpontjában a főszereplőnőt találjuk, ő irányít mindent és mindenkit, akarva vagy akaratlanul, illetve elképzelhető, hogy Abbie rajta keresztül hat a még élőkre, ő kölcsönzi neki a hatalmát; esetleg a kettejük egyesüléséből jön ez az „erő”. Susan tudatosan próbál az elhunytra hasonlítani, ezt észben tartva érdemes elgondolkodni azon, hogy Kenneth vajon emiatt vet szemet rá vagy éppen rajta keresztül próbálna meg eltávolodni Abbie emlékétől, ami Lydia képében állandóan ott van körülötte? A vallási felhang tovább erősödik, amikor az eddigieket kombinálva rájöhetünk, hogy az, aki megtagadja a betegséget, az megtagadja Abbie-t (és Lydiát, vagyis „Istent és az ő prófétáját”); majd jönnek még bibliai alakok: A rajztanár betegségével közvetlen kapcsolat a felnőttekhez (a hívő), az irodalomtanár magának is hazudik az eseményekről (a tagadó), az igazgatónő teljesen szkeptikus (a hitetlen).

sexy_look.jpg

Az eddig említettek mellett ott van még az ismétlődő véres kéz motívuma, ez talán a szóban már korábban említett, házilag elvégzett abortuszra utal, vagyis könnyen lehet, hogy Abbie ebbe hal bele és nem a szülési komplikációkba. Megválaszolatlanul marad a rejtély a mellékhelyiség falánál: Ezt még Abbie kezdi el bontani, aztán Lydia félig lerombolja és kijelenti, hogy „itt van valami”, de sosem tudjuk meg, hogy ha tényleg van ott valami, akkor mi az. A főhősnő elméje lassan megbomlik, a cérna viszont végül valószínűleg akkor szakad el nála, amikor Susan bejelenti, hogy randizgatni kezdtek Kenneth-tel (vagyis így Susan „elveszi tőle Abbie-t”). Lydiából lesz a Lázadó, az Anarchista, aki szembeszáll a Renddel, a szabályokkal; mindegy hogy hol és mikor. Fokozatosan veszít el mindent, és úgy lesz egyre bátrabb, mert nincs mivel megállítani őt – ezért van gyakorlati hatalma, ezért félnek tőle a felnőttek.

psycho_maisie.jpg

A lezárásnál ismét kivonulhatunk a nagy fához, ami talán magába fogadta Abbie szellemét – lehet, hogy permanensen, de lehet, hogy csak ideiglenesen, hiszen a fogadalom úgy szólt, hogy „minden évben, ezen a napon találkozunk itt”, szóval talán éppen az évforduló napja van. Mindenesetre valószínűleg ő hozza vissza Lydiát a halálból. Itt van még egy nagyon fontos rész: Amikor az anya kimegy az éjszakába, akkor a fánál hirtelen megrohanják a saját emlékei és egyben Abbie jelenlétének morzsái. Ekkor jelenik meg egy mohával benőtt téglakupac, valamint egy korábbi étkezés képe, ahol Lydia egy ház alakúra vágott sajtszeletet tart – talán volt egy korábbi ház itt valahol, ahol az anya és a rejtélyes apa megismerkedtek? Talán ott laktak egy darabig? Vagy ez átvitt értelemben a nagy fára vonatkozik, ez a kiindulópont, az „otthon”, ahová mindannyian visszatérnek?

A befejezés után nekem nem volt egyértelmű, hogy kicsoda Lydia apja, ezt sosem tudjuk meg pontosan, de valószínűsíthető, hogy vérfertőzésből születhetett. Ez magyarázattal szolgálna a különcségére, az őrületre való hajlamára és arra, hogy talán tudat alatt ezért létesít természetellenes kapcsolatot a bátyjával – aki végülis csak a féltestvére. Utoljára pedig egy tisztán spekulációra épülő elméletet osztok meg, amit egy névtelen külföldi hozzászóló mondott nekem: „Az a srác (Kenneth) megőrzött egy tincset a hajából, amit egy kis dobozban tartott, szóval feltételezheted, hogy megpróbált valamilyen varázslatot csinálni vele. (Kenneth-től kétszer is elhangzik, hogy tud varázsolni, és lehet, hogy a pentagram is hozzá kapcsolható, bár a felbukkanásakor egyértelműen női kéz rajzolja.) Ez egy mágikus magyarázat lehet Pugh (Abbie) halálára.” Nekem ez az egész ott sántít, hogy a hajszálakat mintha a lány elhunyta után szedné össze a fiú, persze ez nem biztos, de akkor miért akarhatta Abbie halálát?

Utólagos szerkesztés: Nem hittem volna, de ez a film elért a magyar tévébe. Igaz, a Cinemax adta, ami az HBO előfizetéses társcsatornája, viszont szinkronizálták! Még így, a harmadik nézésre is találtam újdonságokat benne, szóval lássuk a magyarul Eszmélet névre keresztelt történet legfrissebb titkait! SZPOJLEREK INNENTŐL 

Fura módon 12-es karikával adták, egyszer 20:00-kor, másnap viszont 14 óra körül. A vérfertőzés és a szex-téma miatt legalább 16-ost adtam volna neki és későbbi időpontba tettem volna, de nem én döntöm el… Pár idézet: "Gondold el, mi mindent látott az időtől megfosztott fa!" (mondja Abbie a központi jelképre, a fára) "Anyám azóta utál, hogy megfogantam." "Csak a tudatos elme szabad." (Lydia) "Minden, ami élő, a Föld céljait szolgálja. Minden, ami halott, a Holdét." (ez valamilyen vers részlete, amit csomószor megismételnek) "Szakítani akarsz?" – Na, ez egy érdekes pillanat volt. Angolul elsiklottam felette, pedig nyilvánvaló, hogy Lydia barátságnál jóval többet érez Abbie irányába. Szlovák ismerősöm szerint „a fiatal lányok folyton párokat alakítanak és ’randiznak’, ez nem igazi kapcsolat, csak szociális dolog.” Abbie részéről talán tényleg az… 

Fontos jelkép a víz, ami legalább annyiszor tűnik fel, mint a fa, bár a jelentése homályos. Kenneth Dilifejnek hívja a húgát. Abbie már a suliban meghal, amikor összeesik; emlékére költészeti díjat alapítanak. Az anya sose megy ki a házból. „Erővonal” húzódik a suli alatt - talán ez van a vécében elkerített részen? Kenneth apja lelépett, Lydia azt hiszi, hogy az ő apja ez a pasi volt, és ezért terjeszti, hogy az anyja üldözte el az apját. Hogy ténylegesen miért ment el, azt nem tudjuk meg. A vörös hajú tanárnőt kirúgják vagy kilép? Terhes is lesz, valószínűleg attól a fiatal tanártól vár gyereket. Susanből Suzie válik és elveszik a prefektusi címét - "járnak" Lydiával? 

"Sose voltam beteg." - Lydia megjátszotta az egészet, de mégis járvány lett belőle! Tehát Abbie tünetei valódiak voltak, a többieké is, de az övé nem! Lydia erőszakból született. A sztori lényege a test és az elme felszabadítása. Szpojlerek vége

mfw_this_thread5.jpg

Köszönöm bárkinek, aki végigolvassa ezt a cikket, és reménykedem benne, hogy ezzel sikerül felkeltenem a figyelmet a The Falling iránt – szerintem megérdemelné! Kényes témája és különös mivolta végett úgy hiszem, hogy itthon vagy nem láthatjuk sosem, vagy csak az olyan előfizetői extra csatornák valamelyikén fog felbukkanni, mint a Cinemax, az éjjeli műsorsávban. Aki viszont tud angolul, az töltse le, nézze meg és mondja el, hogy igazam volt-e! (Eddig a legtöbben külföldön nem értettek egyet velem, de hátha találok valakit ebben a kis hazában, aki hozzám hasonlóan gondolkodik…)

2 komment

Címkék: dráma bekategorizálhatatlan


2015.09.07. 22:09 Tévésámán

Szavazás II.

Mint láthattátok, nem tudtam kipréselni magamból egy hét alatt azt a beígért két cikket, de mentségemre legyen szólva, hogy hétfő kivételével minden nap melózni kellett, és ez jelentősen elfárasztott... Ráadásul mostanában elég sokat olvasok, elsősorban könyveket, ami szintén elveszi a filmnézésre szánható időt. Ebben az évben már 27 könyvvel végeztem, ennek okán eszembe jutott, hogy megkérdezlek titeket:

Különben ezen a héten lesz öt szabadnapom, úgyhogy most majd nekiállok a munkának rendesen!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


süti beállítások módosítása