Boldog Új Évet Minden Kedves Olvasómnak!:) 

Valójában valami mást terveztem az év első írásának, de egyrészt elsején sikerült összeszednem egy fasza náthát, másrészt most egyfolytában három napon át dolgoztam, szóval se időm, se kedvem nem volt a kinézett művek valamelyikére. Azonban mivel már két másik A három testőr-mozi szerepel a blogon, így egy harmadik még belefér. Ezúttal a klasszikus történet folytatásával van dolgunk.

Úgy 20 év telhetett el az eredeti A három testőr óta. Athos (John Malkovich) visszavonultan él és fiát, Raoult (Peter Sarsgaard) neveli; Porthos (Gérard Depardieu) még mindig az élet élvezeteit próbálja hajszolni, Aramis (Jeremy Irons) meg teljesen pappá vált. Legifjabb társuk, D’Artagnan (Gabriel Byrne) időközben az új király, XIV. Lajos (Leonardo DiCaprio) testőrségének parancsnokává lett; ám az ifjú uralkodó rosszul bánik alattvalóival, így a legendás muskétások hamarosan ismét találkoznak, de ezúttal a harcmezőn szemben álló felekként! Aramis ugyanis tudja a rejtélyes Vasálarcos titkát és két barátjával őt akarja felhasználni, hogy megdöntsék Lajos uralmát, ám D’Artagnan eközben szinte fanatikus módon védelmezi a zsarnokot. Vajon az igazságért való küzdelem végül ismét egymás mellé állítja őket? Sikerülhet a nagy terv? És ki rejtőzik a félelmetes álarc mögött? 

Még gyerekként többször láttuk ezt a mozit Mozsárágyúval, de mostanra mindent elfelejtettünk, tehát jó volt újra látni. Sajnos a sztori vagy totál kitalálható vagy túlságosan váratlan, ám ellentétben a Juno Temple-ös meg az Oliver Plattes verzióval (igen, így különböztetem meg őket) ez vérbeli kosztümös kalandfilm, jóval kevesebb vicces pillanattal. Mivel az alapul szolgáló regényeket nem olvastam, így összehasonlítási alapul csak a másik két mozgókép szolgálhat, szóval most ezek tükrében próbálkozom meg a karakterek elemzésével.

Athos az apafigura, a gyermekét vesztett, bosszúra szomjazó férfi és a Vasálarcos felkészítője. A motivációja teljesen érthető, de rejtély, hogy vajon ki volt a fia anyja, mert a Milady, aki a másik két filmben a szerelme, meghal, mielőtt gyermeket szülhetne. Porthos olyan, mint a többi változatban, de azzal kell szembenéznie, hogy az idő múlásával ereje/képességei egyre gyengülnek, ezért most ő a komikus elem, aki úton-útfélen felsül valahogy, de végül bebizonyíthatja, hogy méltó híres harcosi hírnevére. Aramis igazi vezetővé avanzsál, gondos, higgadt, megfontolt és van egy titka, ám ez érdekes módon semmiféle jelentőséggel nem bír a történetben, eltekintve attól, hogy kap egy könnyen felejthető motivációt. D’Artagnannal az a probléma, hogy csak a legvégén, utólag lesz érthető, hogy mit miért tett vagy mondott, szóval a játékidő alatt sokszor értetlenségre adhat okot, hogy miért éppen úgy cselekszik, ahogy. Lajos a korábbi király fia, önző, pazarló, visszaél a hatalmával, tipikus rossz uralkodó, hiába a jóképűsége, könnyű megutálni. A nőket Judith Godrèche (Christine) és Anne Parillaud (Anna királynő) képviselik, mindketten szépek és egész jól játszanak. A Raoul bőrébe bújt Peter Saarsgardot láthattuk például a Zöld Lámpás Hector Hammondjaként, a király egyik tanácsadója meg Hugh Laurie – a felbukkanása különösen vicces, ha láttunk pár részt a Fekete Viperából vagy az Egy kis Fry és Laurie-ból, amelyekben gyakran játszott hasonló külsejű fickókat. A Vasálarcos nagyrészt a rendező-producer-író Randall Wallace (Pearl Harbor) műve, ő ültette át Dumas regényeit (Húsz év múlva, Bragellone vikomt) az ezüst vászonra.

Érdekességek: A négy muskétás mind különböző nemzet fia – Irons angol, Malkovich amerikai, Byrne ír és Depardieu francia - egyedüliként, annak ellenére, hogy a karakterek maguk mind franciák. A wikipedia szerint a sztori inkább az 1929-es meg az 1939-es filmváltozatokon alapul, mintsem Dumas regényein. A vasálarc igazából polisztirinből volt. Az MGM felmérései alapján a nézők leginkább DiCapriot akarták látni, ezért váltottak jegyet a vetítésekre; a közönség több mint fele nőnemű volt, és nagyrészt 25 év alatti. A kész mű egyes tévés verzióiból Porthos szerelmi jelenetét a szénakazalban kivágták, ám így később érthetetlen, miért meztelen, mikor az istállóba megy. Ugyanígy kiollózták azt az aprócska mozzanatot, amikor a Vasálarcos gyónás előtt keresztet vet. Mindkettő teljességgel érthetetlen számomra, semmi durvát vagy felháborítót nem mutatnak bennük, sőt, az első példa kifejezetten vicces.

Némi szpojler 

A regénynek egész másmilyen a vége, de egyébiránt Lajos sem ennyire negatív figura benne. A filmben akad pár történelmileg inkorrekt dolog, amikből a humoros/leginkább figyelemre méltó darabokat kiválogattam nektek: XIV. Lajos szállásán látható a majdnem 100 évvel később élt XV. Lajos képe. A befejezéskor hallható narráció ellenére valójában a franciák szívtelen, tekintélyelvű uralkodóként gondolnak XIV. Lajosra, bár politikusi nagyszerűségét elismerik. A korábbi filmekkel összehasonlítva nekem is feltűnt, hogy miért nőtlen az uralkodó? Hát 1662-ben nem is volt az, már két éve házasemberként élt. D’Artagnan és Anna királynő viszonya abszolút Randall Wallace ötlete, a regényekben semmi ilyesmi nem fordul elő, az ebből fakadó összes dolgot szintén ő találta ki. Fura módon Christine figurája a Dumas-munkákban szereplő, valójában létezett Louise de la Valliére-en alapul, akinek a szerepe ráadásul a nyomtatott oldalakon ugyanaz, mint az övé, valamiért a nevét mégis megváltoztatták… Lajosnak tényleg volt egy Fülöp nevű testvére, aki azonban nem az ikre, hanem a bátyja volt, Orléans hercege.  A herceg benne van a regényekben, ám a filmekből kihagyják, mert lényegtelen szereplő és csak zavaró tényező lenne. 

Szpojler vége

Történelmi arcképcsarnok-rovat: Eustache Dauger, a Vasálarcos Férfi 

A XVII. század francia históriájának különös alakja ez a 34 éven át börtönben raboskodó férfi, akiről a mai napig nem lehet tudni, hogy ki volt és miért alkalmaztak fogva tartása során annyi szokatlan óvintézkedést. Létezése bizonyított tény, ugyanis több mint három évtizednyi fogsága alatt végig ugyanaz a börtönparancsnok, Bénigne Dauvergne de Saint-Mars vigyázott rá és az általa írott, valamint neki címzett levelekből alkothatunk képet a maszkosról. 

A legenda 1669. körül kezdődik, amikor Saint-Mars levélben kapott utasítást, hogy készítsen elő egy cellát az érkező Dauger nevű fogolynak. Meghagyták, hogy zárkájának dupla ajtaja legyen, hogy ne szűrődjenek ki onnan a hangok, az őre pedig csak naponta egyszer látogathatta, amikor is vizet, ételt és bármi egyebet vihetett neki, amire a rabnak szüksége volt. Az instrukciók közt szerepelt, hogy ha Dauger szükségletein túl bármi másról próbál beszélni, azonnal meg kell ölni, bővebben meg csak annyit tudunk meg róla, hogy a parancs kiadója szerint „egyszerű komornyik, nem igényel túl sok dolgot”. Írásszakértők megállapították, hogy ebben a levélben az elítélt nevét más kézírással örökítették meg, mint a szöveg többi részét, utólag írhatták be, szóval talán még a nevét is titokban kellett tartani. 

A maszk, amit hordott, a legkorábbi források szerint fekete bársonyból készült és éjjel-nappal viselte, a fém álarc teóriája később alakult ki. Az első hely, ahol börtönéveit töltötte, az Pignerol volt, ahová olyan férfiak és nők kerültek, akik szégyent hoztak az államra – vajon Dauger mit tehetett? Saint-Mars csöndesnek írja le őt, aki „nem csinál bajt” és „a király és Isten akaratának van alárendelve”, vagyis ez annyit tesz, hogy elfogadta a helyzetét, nem küzdött ellene, szökni sem próbált; pedig a többi rabtársa állandóan ezt tette. Az óvintézkedések ellenére a Vasálarcost néha mégsem különítették el a fogságán osztozókkal, sőt, az egyik Pignerolba zárt nemes úrnak, Fouquet-nak ő lett a helyettes inasa, a fő szolgálója ugyanis gyakran betegeskedett. Ám csak akkor engedték neki a szolgálatot, ha a másik inas tényleg képtelennek bizonyult ellátni a posztját és Fouquet egyedül volt egész nap, mert rajta kívül nem találkozhatott másik rabbal. 

Az együtt töltött 34 év alatt Dauger Saint-Mars-ral együtt vándorolt egyik büntetés-végrehajtási intézetből a másikba, mert a parancsnokot gyakran áthelyezték. Az egyik ilyen út során, Sainte-Marguerite-be tartva terjedt el a szóbeszéd, hogy az álarca fémből van; új cellájában pedig megint dupla ajtót kapott a hangszigetelés végett. A titokzatos férfi 1703. novemberében hunyt el, Marchioly-ként temették el. Minden ruhadarabját elégették, az általa birtokolt fémtárgyakat beolvasztották, cellája bútorait megsemmisítették, a falát lecsiszolták és újra bevakolták. Semmi nem maradt utána… 

Lehetséges magyarázatok a személyazonosságára és egyéb adatok 

- Egy 1711-es keltezésű levélben XIV. Lajos húga, Elizabeth Charlotte arról számol be nagynénjének, hogy a Vasálarcost éjjel-nappal két muskétás őrizte, akik azt a parancsot kapták, hogy lőjék le, ha levenné álarcát. Jámbor férfiként írja le, aki kényelemben töltötte a napjait és mindent megkapott, amire csak szüksége volt. A kutatók szerint Elizabeth Charlotte több mint valószínűleg soha nem találkozott Daugerrel, aki ekkor már 8 éve halott volt, így feltehetőleg a nemes hölgy az általa hallott pletykákat örökítette meg. 

- A történészek egyetértenek abban, hogy a rab inasként végzett munkája fontos tény, mert az ekkor érvényben lévő etikett megtiltotta egy nemes úrnak, hogy másokat szolgaként segítsen, ezzel máris meg lehet cáfolni a Vasálarcos királyi származását. Csak még rejtélyesebbé teszi őt, hogy főleg azt tiltották, hogy olyan rabokkal érintkezzen, akik határozott idejű büntetésüket töltötték, vagyis reményük volt arra, hogy kiszabaduljanak.

- Egy újabb keletű teória szerint a maszkos XIV. Lajos biológiai apja lehetett, XIII. Lajos, a korábbi király ugyanis lassan húsz éve külön élt feleségétől 1638-ban, mikor az utóda megszületett. Az elmélet atyja, Hugh Ross Williamson azt mondja, hogy az igazi apa Amerikába távozott, de aztán az 1660-as években visszatért Franciaországba, hogy megzsarolja az uralkodót a hallgatásáért, ekkor zárták be. Ez megmagyarázná a nagymértékű titoktartást, amivel Daugert körbevették, mert ha kiderül, hogy kicsoda, azzal Lajos uralma illegitimmé vált volna. Arra is választ ad, miért tartották luxuskörülmények közt és miért nem ölték meg csak úgy - mégsem ölette meg csak úgy a saját apját. Ám ellene szól, hogy állítólag a fogantatást Anna királynő és Richelieu bíboros együtt tervelte ki, ami lehetetlen, hiszen gyűlölték egymást, ráadásul XIV. Lajos külsőleg igencsak hasonlított XIII. Lajosra. 

- Lajos királynak volt egy saját titkosírása, amivel különösen fontos leveleket írt. Ezek egyikében kerül szóba egy bizonyos Vivien de Bulonde nevű tábornok, aki az 1691-es cuneoi csatában gyáván visszavonulva maga mögött hagyta csapatai ellátmányát meg a sérülteket. Ezért záratták Pignerolba, ahol „éjjel-nappal őrizzék, csak nappal járhat szabadon egy (…)-vel.” Különös módon a levél utolsó két szavát nem sikerül megfejteni, ezeket a 330 és a 309 számok fedik el. Sokan ezt gondolják „maszkot viselve”-nek, de az előttük álló avec jelentése vele, vagyis a három szó azt eredményezné, hogy „egy maszkos ember kíséretében”. Ezt az elméletet cáfolja, hogy Dauger ekkor már lassan 20 éve fogolyként élt, Bulonde tábornok letartóztatásáról egy napilap beszámolt, tehát nem volt titok, ráadásul pár hónap után kiengedték őt. A magas rangú katona halálának dátuma 1709. – Dauger ekkor már 6 éve eltávozott az élők sorából… 

- Egy másik elképzelés a halotti bizonyítványban szereplő Marchioly név miatt az álarc alatt rejlő személyt Ercole Antonio Mattiolinak, az akkor élt olasz diplomatának gondolja. Ez viszont lehetetlen, mert feljegyzések tanúsítják, hogy Dauger a Bastille-ban is volt, ahol Mattioli sosem járt. 

- 1801-ben Pierre Roux-Fazillac, a forradalom törvényhozója arról számol be, hogy az álarcos férfi alakja valójában két ember sorsának összemosódásából jött létre. Egyikük a már említett Mattioli, a másik egy inas, Eustache D’Auger. 

- Andrew Lang 1903-as könyvében, a The Valet’s Tragedy and Other Stories-ban azt állítja, hogy Eustache Dauger egy inas, bizonyos Martin álneve volt, akit gazdája, Roux de Marsilly 1669-es kivégzése után azért börtönöztek be, mert túl sokat tudhatott alkalmazójáról, a hugenotta összeesküvőről. 

- 1908-ban Arthur Barnes The Man of the Mask című munkájában közli, hogy szerinte az álarc James de le Cloche-t, Anglia protestáns uralkodójának, II. Károlynak törvénytelen gyermekét rejtette, akit apja a katolikus Franciaországgal való titkos tárgyalásokra küldött. Egyértelmű, hogy Cloche sokat tudott a francia-angol tárgyalásokról, ezért könnyen elképzelhető, hogy bebörtönözték, mielőtt eljárt a szája. 

- II. Károlynak létezett egy másik házasságon kívül született fia, Monmouth herceg, aki lázadást szított nagybátyja, a katolikus II. Jakab ellen. A mozgalom viszont elbukott és Monmouth-t 1685-ben kivégezték, ám 1768-ban egy Saint-Foix nevű író bejelentette, hogy a herceg helyett egy másik embert végeztek ki és belőle lett az álarcos, mivel XIV. Lajos jó katolikusként felajánlotta segítségét a másik uralkodónak, aki nem akarta kivégeztetni saját unokaöccsét. Ez azonban újfent megalapozatlan feltevés, mivel Dauger 1669-ben már börtönben volt, plusz a Monmouth megmentésére szőtt összeesküvésre sincs bizonyíték. 

- Furcsa módon a XVII. században tényleg élt egy nemesember, akit Eustache Dauger de Cavoye-nak hívtak. Ő állítólag egy hírhedt fekete misével egybekötött gazemberkedésben, mérgezésekben meg egy gyilkosságban is részt vett, ráadásul adósságok terhelték, stb., szóval volt ok a lecsukatására. Ám a fennmaradt dokumentumok azt bizonyítják, hogy Dauger de Cavoye-t a Saint-Lazare-börtönben már akkor fogva tartották, mikor tőle több száz mérföldre, Pignerolban bezárták az álarcost. De Cavoye az 1680-as évek végén hunyt el a Saint-Lazare-ban, de Brienne gróf versének tanulsága szerint súlyos alkoholizmusa végzett vele, vagyis a két Dauger nem lehetett azonos. 

Bárki is volt ő, olyan dolgokat tudott, amiket senki másnak nem volt szabad hallania. De vajon az arcát miért kellett eltakarni?

A hosszas kitérő után térjünk vissza a filmhez: A Vasálarcos kb. 35 millió dollárból lett és kis híján 183 milliót hozott be. Vegyes, többnyire negatív kritikákat kapott, ám DiCaprio akkor olyan vonzerőt képviselt a lányok szemében, aminek nem lehetett ellenállni. A fanyalgó kritikusok éppen ezért neki ítélték a Legrosszabb Filmbeli Párnak járó Arany Málnát (aki látta a filmet, az tudja, miért pár). 

Az én érzéseim is vegyesek ezzel a művel kapcsolatban. A remek főszereplő színészek egy furcsa történetet tárnak elénk, ami néhol fájdalmasan kitalálható, máshol meg érthetetlen fordulatokkal operál, ám a figyelmet végig fenntartja. Izgalmas és Depardieu révén vicces, a látványvilágra sem lehet panasz, a néhol talán túl zavarosnak látszó sztori a végére világossá válik, de összességében nekem a tavaly elemzett A három testőr jobban tetszett.

Pontozás: 

imdb: 6.5 (3 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Athos, Porthos és Aramis legközelebb A három testőr tévésorozatban bukkan fel képernyőinken. 

- Az elsősorban íróként és producerként tevékenykedő Randall Wallace ebben az évben egy érdekes drámát rendez. A Heaven Is For Real főszereplője Greg Kinnear - egy kisvárosban élő apát alakít, akinek erőre és elkötelezettségre van szüksége, hogy megossza a világgal fia lenyűgöző élményét, ami örökre megváltoztatja az életüket. A cím magyarul annyit tesz „A Mennyország létezik”.

- Leonardo DiCaprio pénzeli az A Boy and His Tiger című életrajzi drámát, amely Bill Wattersonról, Kázmér és Huba alkotójáról szól. (Sajnálom, hogy ez végül nem készült el...)

- Jeremy Irons következő munkája a Killing Frank (horror/thriller), ami a leírása alapján nagyon jónak tűnik: „Egy baleset következtében a gyűlölt üzletember, Frank Reynolds (Irons) teljesen magatehetetlenné válik, így legfőbb munkatársai és családtagjai összegyűlnek, hogy döntsenek az örökségéről, ám valaki elkezdi sorban legyilkolni őket.”

- Gabriel Byrne részt vesz Stephanie Meyer örökségének továbbvitelében a Vampire Academy című undormányban, ami tovább degradálja a vérszívókról felépített képet… (Ez viszont sajnos vászonra került...)

- Gérard Depardieu most is elég sok moziban vállalt szerepet, ezek közül ránézésre egyedül a Welcome to New York az, ami említésre méltó, ebben Dominique Strauss-Kahnt játssza. Kérdés, hogy ő ténylegesen akkora formátumú figura-e, hogy életrajzi filmet kelljen csinálni róla… (Asszem ebből semmi se lett.)

Három mozit néztem ki, amiket a közeljövőben mindenképpen megnézek, szóval hamarosan újból jelentkezem.