Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: tomzameth@gmail.com

Kategóriák

akció (152) áldokumentum (7) animációs (73) bekategorizálhatatlan (6) dokumentum (16) dráma (355) fantasy (146) háborús (20) hill (20) hírek (95) horror (204) kaland (81) katasztrófa (4) krimi (73) magyar (95) musical (11) néma (11) paródia (36) regényem (12) rövidfilm (14) sci fi (150) spencer (28) sport (41) szatíra (12) szuperhős (108) thriller (64) történelmi (43) vígjáték (499) western (12) zene (64)

Kék Szemek és A lány a tűzesőben Facebook Oldal

Friss topikok

2015.12.10. 14:45 Tévésámán

Drakula vendége (vagy Drakula vendégei, Bram Stoker’s Dracula’s Guest, 2008)

draculas-guest-2008.jpg

A port.hun jártamban-keltemben akadtam rá erre a filmre, aminek még egyetlen értékelése sem volt. Bevallom, miután elolvastam Bram Stoker regényét, kicsit jobban elkezdett érdekelni Drakula története, és az itt tárgyalt mű a leírás alapján érdekesnek tűnt. Mondjuk a Film+ 2-ből gondolhattam volna, hogy talán mégsem jó ötlet vállalkozni rá… 

Bram Stoker (Wes Ramsay) feleségül kéri szerelmét, Elizabeth Murray-t (Kelsey McCann), ám a hölgy apja (Dan Speaker) nem hajlandó hozzáadni a lányát, csak azzal a feltétellel, hogy ha egy évig távol maradnak egymástól. Ha a szerelmük kibírja ezt a próbát, akkor egybekelhetnek. Bram meghúzza magát egy távoli helyen, Elizabeth pedig elmenekül Londonból, ám balszerencséjére a vasútállomáson összetalálkozik Drakula grófjával (Andrew Bryniarski), aki felajánlja neki a segítségét. Ám ebből hamar emberrablás kerekedik, így aztán a szerelmes ifjú és a bosszúszomjas apa útra kelnek Erdélybe, hogy leszámoljanak a gaz gróffal.

1336914455_1.jpeg

Ezt az alkotást nézve két dolog merült fel bennem: Michael Feifer vagy írni, vagy rendezni nem tud – esetleg egyiket se. Ezt az embert gyakorlatilag egy személyben terheli a felelősség a Dracula’s Guestért, és ez sajnálatos, mert több pénzből, egy normális forgatókönyvvel vagy egy jobb direktorral lehetett volna valami érdekeset csinálni. Ezt csak azért mondom, mert valóban létezik egy ilyen című novella Bram Stoker tollából, ami csak a halála után jelent meg, és állítólag a Drakula gróf válogatott rémtetteinek eredetileg törölt nyitófejezete lett volna. Sajnos a címen és néhány kis részleten kívül ennek a filmnek vajmi kevés köze van az irodalmi alapanyaghoz. A továbbiakban szpojlerek következnek, így csak az olvasson tovább, aki már látta, illetve nem akarja megnézni! 

A nyitásnál feltűnt a rendkívül fura képminőség, valami igen olcsó anyagra rögzítették a látnivalókat. Viszont már ekkor akadt valami, ami tetszett benne, ez pedig a régies beszédstílus, ami a regényre emlékeztetett. A gonosz megjelenéséig egy szimpla dráma bontakozik ki előttünk, és azt hiszem, ez a legerősebb rész. Azonban itt van két súlyos kérdés: Miért lett a történet főszereplője Bram Stoker, miért nem maradt Jonathan Harker, vagy lehetett volna egy teljesen új szereplő is; valamint miért lett Minából Elizabeth? De ezek csak apró részletek. Viszont azért az ember várja, hogy mikor lesz a csavar, a kikacsintás, hogy „hé, ő az író, majd figyeld a végén, mikor tollat ragad és megírja a történetét!” Hát ezt hiába várjuk…

b9b9718c045c0429a264f1a60973ed49.jpg

Aztán következik a gróf első megjelenése. Ugye minden feldolgozás sarkalatos pontja, hogy ki és miként ábrázolja a vérszívót. Nos, Andrew Bryniarski félelmetesen néz ki, de igen-igen rossz színész. Tetszett, hogy a külseje úgy-ahogy követi a regényt (szakálla van és nagy orra), valamint a később Bőrpofát is életre keltő fickó óriási termete révén erőt sugároz. A magyar szinkronhangja, Varga Kolos, remekül teljesít, sokat ad hozzá a hatáshoz; de sajnos ez édeskevés. Bryniarski túlzottan színpadias, mesterkélt; ehhez még hozzájön, hogy a gróf bírja a napfényt, olyan dolgokat tud csinálni, mint a Jedik a Star Wars-filmekben, ezen kívül teleportál, hipnotizál, láthatatlanná válik, szó esik róla, hogy tud repülni és farkas helyett kutyává alakul. (Utóbbit valószínűleg azért, mert Feifer egyik specialitása a kutyás film, a másik a sorozatgyilkosos.) A figura újraértelmezéséhez hozzátartozik, hogy nem egy Drakula van, hanem több volt, ezért nevezik Drakula grófjának, és persze a felmenői is vámpírok voltak. Vért szívni csak egyszer láthatjuk, cserébe viszont kapunk némi vicces történelmi inkonzisztenciát, mikor a térképen újfent Romániát mutatnak, majd később Drakula azt mondja, hogy  „A székelyek meghódítják a világot!” Szintén új, de jó megoldás, hogy „Harker” helyett ezúttal „Minát” ejti foglyul, ráadásul a rosszfiú nem csak a vérére pályázik, hanem gyereket akar csinálni neki. (Hogy megszabaduljon egy évszázados átoktól és emberré válhasson? Ez a szál végül megoldatlan marad, nem tudjuk meg, mi történik a megerőszakolt Elizabeth-tel, és a méhében fejlődő sátáni magzattal.) 

Deeeeee ezeket még el tudnám fogadni művészi szabadságként, adaptációként, stb. Ám a történet annyira összefüggéstelen, értelmetlen és ostoba, hogy teljesen elnyomja a pozitívumokat. Haladjunk sorban: Először kapunk egy nyitó jelenetet, ami rögtön a dolgok közepébe vág, megtudjuk, hogy Malcolm (az meg ki?) halott, a vérszopó majdnem kétszer kioltotta Bram életét és megerőszakolta Elizabeth-et. Majd vissza egy hetet a múltba. Itt az a gond, hogy ezek után az egyetlen igazi meglepetés csak az összecsapott, érthetetlen és barmó végkifejletkor éri a nézőt, vagyis előre ellőnek minden fordulatot. Aztán: Hősünk egészen véletlenül ugyanott dolgozik, ahol Jonathan Harker és a megbízása is ugyanaz, találnia kell egy házat Drakulának. Aki a puszta levegőből, fényes nappal jelenik meg az ingatlanügynökségen. Itt még azért bizakodtam. 

Később Elizabeth elmegy a vasútra, ahol pénz nélkül próbál felszállni egy vonatra, ami Skóciába indul, de a kalauz nem engedi fel. Drakula véletlenül pont ott van, és kicsit megtépi a pasast, de ezek után hősnőnk és a vámpír nem szállnak fel a vonatra, hanem utóbbi külön bejáratú hintóján indulnak el. Oké. Ez belefér. Valaki viszont elmondhatná, hogy a pályaudvaros rész után hirtelen honnan tudja az inas, hogy Drakula elrabolta Elizabeth-et? Még ha a kalauz vallomást tesz, leírja a támadóját, akkor is a szemtanúk (ha voltak) annyit láthattak, hogy a lány önként száll be a hintóba, mert ez történt. Plusz valahogy mindenki ismeri Drakulát, csak Bram, Elizabeth és az ingatlanos pasi nem - a cselekmény végére derül ki, hogy honnan és miért, vagyis inkább akkor se.

hqdefault.jpg

Események, amik számomra homályosak: Bram miért éjjel nézi meg a házat? Ez a házas dolog különben sehová se vezet, a gróf megbízást ad, a pali levadássza neki azt az épületet, aminek feltehetőleg a vámpír maga öli meg a tulajdonosát; de ezek után egyszer sem térünk vissza Londonba. Tehát ez a szál ugyanúgy félbemarad, mint a démoni gyermeké… Abban a kisvárosban vagy faluban, ahová Bram elvonul, Drakulának szintén van egy háza és emberünk tök véletlenül pont oda szállásoltatja el magát? Azon már nem lepődök meg, hogy a hintó, Elizabeth-tel, valahogy átkelt az óceánon, de utána, amikor együtt ülnek az asztalnál, akkor a lányt nem zavarja a gróf külseje? Addig ugyanis se karmai, se vámpírfogai nem voltak, ezek csak ott bújnak elő, de ő nem reagál rájuk. A csúcs viszont a franciaországi rész. Bram, ki tudja hogyan, megérkezik Franciaországba, mert azon és Németországon keresztül akar eljutni „Romániába”. És ott van egy ház, ahová bemegy érdeklődni a vonat felől, de se csomagja, se semmije nincs, ami arra utalna, hogy több napja utazik. És itt a házban lakik egy fura öregasszony meg egy ronda öregember és ezek tulajdonképpen patkányemberek, de az egész annyira zavaros, hogy az imdbs stáblista elolvasásáig fel se fogtam. Ülnek az asztalnál, beszélgetnek, innen-onnan kint és bent figyelik őket, a vendéglátók irtó furák, aztán Bram felkap egy kést, elszalad, a csöves külsejű alakok utána, aztán van némi verekedés, végül lehagyja őket. Ez mi a bánat volt? 

A németországi részlet valamennyire követi a címadó novella eseményeit, bár a kutya elég nevetséges, ráadásul a kaotikus képek még tovább terhelik a néző agyát. Ezt követően, a nyitó jelenet egy az egyben jön megint – ha nem 3 perces lenne, és akadna benne valami új, akkor lenne értelme ismét bemutatni, de így… Ekkor ismét megtörténik, hogy az egyik figura (jelen esetben Bram) olyan dolgokat tud, amiket semmiképpen se tudhat. Honnan veszi, hogy Malcolmot megölte valaki? Annyit lát, hogy fel van akasztva. Oké, a házban ott függ Drakula képe a falon, de ha mialatt ott lakott, ez nem tűnt fel neki, akkor azt se tudhatja, hogy övé a ház, tehát semmiféle alapja sincs arra, hogy a grófot összekösse barátja halálával. Egyáltalán mi az, ami miatt a teljes mértékben öngyilkosságnak tűnő akciót bűnténynek könyveli el? De ez még semmi, mert azt is tudja, hogy a francia patkányemberek szintén az erdélyi nagyúr bűvkörébe tartoznak, mikor erre szó szerint semmi se utal – a házban persze volt 2 patkány, de ez akkoriban mégse lehetett annyira ritka dolog. Oké, elismerem, ha kihallgatja a német katonákat, akkor rájöhet, hogy „a kutya, ami nem kutya” az valami földöntúli izé, de ha már itt tartunk, Bram honnan tudja meg, hogy Drakula vámpír? Kitől? Mikor? És miként jöhet rá, hogy akkor a kutya csakis ő lehet állat képében?

pict0162.jpeg

Azért a rosszfiút se kell félteni a hülye megoldásoktól: Amikor foglyul ejti Elizabeth-et a barlangban, azt mondja neki „Gondoskodnom kell rólad”, de se vizet, se ételt nem ad neki. Miféle gondoskodás ez? És aztán ezt a barlangot, ami állítólag annyira jól el van rejtve, hogy csak akkor találják meg, ha a gróf engedi, mindenki egyből megtalálja. Plusz kiderül, hogy ha innen indulva felfelé megy valaki, akkor a kastélyba jut ki, tehát a csajnak csak fel kellene kelnie és el kellene indulnia, hogy kijusson. Még valami: „A rács csak bentről nyílik” – de erre honnan jön rá? Drakula egyszer se nyitja ki. És milyen hülye börtönajtó az, aminek a rab felőli oldalon van a zárja? És a csaj miért nem próbálja meg kinyitni valahogy? 

Sajnos méghátra van a legmélyebb mélypont. Amikor ugyanis az apa, Murray admirális megérkezik, akkor Brammel együtt elkezdik üldözni az egyébként kívülről várkastélynak, belülről kriptának tűnő építményben a grófot, aki demonstrálja a Sötét Oldal erejét, majd kardpárbajt vív az admirálissal. Akiről kiderül, hogy halhatatlan vámpírvadász, végzett a vérszívó felmenőivel és véletlenül sem Van Helsing a neve. Sőt, a lánya örökölte tőle a halhatatlanságot! Murray úr annyira király, hogy ő is tud láthatatlanná válni, majd egy követhetetlen, amatőr módon koreografált csatában megöli Drakulát úgy, hogy elvágja a nyakát, aztán szíven szúrja. Karddal. És ezek után semmit, de semmit se magyaráznak meg, egyszerűen vége van a filmnek. 

Szpojlerek vége, érdekességek kezdete: Bram Stokert nem tűntették fel a stáblistában. Michael Feifer játssza az admirális kocsisát; és egyébiránt a forgatókönyv készítésén meg a rendezésen túl producer is volt. A tegnapi napon (december 9.) volt a magyarországi tévépremierje ennek a műnek, így az elsők közt láthattam itthon. Végezetül egy vicces név a stábból: Daniel Bonjour (a német katonák kapitánya). A Dracula’s Guest megközelítőleg 1 millió dollárból készült, más adatom nincs róla. 

Egy jó ötletből nagyon ótvar, összefüggéstelen zagyvaság készült, ahol a vámpírt összekeverik a Sith Nagyurakkal; az írót az általa megteremtett karakterrel és a nézőket a legelőkön nyammogó birkákkal. Voltak benne pozitívumok, de annyira sok a negatívum, hogy csak na. Jobban jártam volna, ha a Vészhelyzetet nézem az M3-on… 

Pontozás: 

imdb: 3 (2 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 2/5 

Ja és még valami: Az miért van, hogy az angol, egyes számú guest (vendég) szót magyarul vendégekre fordították?

Szólj hozzá!

Címkék: horror dráma


2015.12.07. 09:26 Tévésámán

Az Őrzők legendája (Legend of the Guardians: The Owls of Ga’Hoole, 2010)

legend-of-the-guardians-the-owls-of.jpg

Ez volt az utolsó „klasszikus” (Az acélembert megelőző) Zack Snyder-film, amit eddig nem láttam, így most, hogy adta a tévé, sort kerítettem a megtekintésére. Alapvetően csupán annyit tudtam róla, hogy baglyos animációs mozi és hogy erősen kilóg a rendező munkáinak sorából. Viszont egészen jó volt, így elmondható, hogy Snyder helyesen tette, amikor elvállalta a direktori felkérést a The Owls of Ga’Hoole esetében. De ki is azok az Őrzők?

Főhősünk a fiatal, álmodozó bagoly, Soren (eredetileg Jim Sturgess hangján szólal meg), aki oda van a Jégkarmok Csatájának ősi legendájáért. Mindig azt játssza testvéreivel, hogy ő a nagy harcos, Kire-i Lyze, bár a bátyja, Tuk (Ryan Kwanten) azt mondja, a történet nem is valódi és az Őrzők sem léteznek. Ám egy este mindketten leesnek a fáról, ahol a családi fészek van és elragadják őket a magukat Tisztáknak nevező gonosz baglyok. Soren és tesója választhatnak: rabszolgamunkát végeznek, vagy beállnak a harcosok közé. Jómadarunk természetesen kitart az elvei mellett, de egy öreg lázadó segítségével hamarosan ismét a szabadban találja magát, egy nagy küldetéssel: Meg kell találnia az Őrzőket, azokat, akikről egész életében álmodozott! Szerencsére odagyűlik mellé néhány segítőtárs, az apró Gylfie (Emily Barclay), az örökmozgó Kotor (David Wenham) és a költő Dereng (Anthony LaPaglia). Ha pedig sikerül eljutniuk Ga’Hoole híres fájához, onnan már csak egy szárnycsapás az, hogy megmentsék a bagolykirályságokat a félelmetes Vascsőrűtől (Joel Edgerton)!

legend-of-the-guardians-the-owls-of-gahoole.jpg

Azon felül, hogy teljes legyen a Snyder-filmográfia, semmi nem vonzott ehhez, de gyorsan kiderült, hogy más, mint a mai animációs filmek. A madarak anatómiailag korrektek, mindössze talán a szemgolyóikat tették emberszerűvé. Fogásra a lábukat használják, mint a valódi baglyok, láthatjuk, ahogy zsákmányt ejtenek, felköhögik a fajukra jellemző köpetet és emellé még egy egész kis mitológiát is felépítettek nekünk. Persze ez a történet se új, egy már meglévő regénysorozaton alapszik (erről még lesz szó). A film cselekménye egyébként az ismert legkisebb fiú története, vegyítve egy kis fantasy-vel, természetfilmmel meg tanmesével a szeretetről. A legjobb az egészben talán ez a mitikus világ, hiszen ez feltételezi, hogy az állatoknak lehetnek hőseik, legendáik, apáról fiúra szálló tudásanyagaik. (Persze a fémmegmunkálás, a bányászat és a tűz használata már a hihetetlen kategóriába nyúlik át.)

Van itt még rivalizáló testvérpár, Jó és Gonosz örök harca, a barátság fontosságának hangsúlyozása, néhány poén és némi felnőtteknek szóló mondanivaló. A Tiszták ugyanis önmagukat felsőbbrendű fajnak tartják, úgy hiszik, nekik kell uralniuk a bagolykirályságokat. Az erre épülő kiválasztás meg a képességek helyett a fanatizmus preferálása pedig a Földön ismert kétféle nagy diktatúra sajátossága. A főszereplő nem annyira érdekes, viszont Gylfie-t és Derenget kedveltem, előbbi nagyon cuki, olyan ici-pici, utóbbi pedig humoros, erős, és intelligens alak. Hozzájuk hasonlóan kiemelkedett számomra a lázadó Dudu (sajnos az angol nevét nem tudom, így fogalmam sincs, ki a hangja) és a flúgos Ezylryb (Geoffrey Rush), mert mindketten sokkal többek, mint aminek látszódnak. Tetszett még az első igazi próba, a repülni tanulás, mert ebből meg az szűrhető le, hogy sok gyakorlással bárki lehet profi, nem csak az, aki istenáldotta tehetséggel születik. Természetesen a kliséket lehetetlen elkerülni: Árulás, a gonoszok egyenmaszkot hordanak, fárasztó humorzsák, és az állatok közti egyenlőtlen megkülönböztetés a készítők részéről (a denevérek például nem tudnak beszélni, ahogy a varjak se).

legend_of_the_guardians_movie_image-14.jpg

Kicsi szpojler

A holdkór csak úgy elmúlik? Erre végülis nem adnak választ… 

Szpojler vége 

Még szót kell ejteni a látványról, hiszen a rendezőnek ez az egyik védjegye. Az animáció rendkívül részletes, gyakorlatilag ki lehet venni a különálló tollakat a szereplők testén, az arcok barátságosak (kivéve persze a gonoszokét), a színek erősek, vibrálóak. Snyder Az acélember előtt mindenütt alkalmazta a rá oly jellemző lassításokat, itt tényleg sikerült jó pillanatokat kiválasztani hozzá, amik elősegítik a szépen animált néznivalók érvényesülését. Azt hiszem kijelenthető, hogy ha vannak nehezen hihető vagy gyenge részek Az Őrzők legendájában, az nem igazán a direktor miatt kerültek bele, hanem inkább az alapul szolgáló irodalmi művek miatt. Vagyis a Guardians of Ga’Hoole-sorozat miatt, ami a belőle létrejött mellékágakkal együtt 28 könyvre valót tesz ki. Az írónő Kathryn Lasky 2003-ban publikálta az elsőt és 2013-ban a legutóbbit – a hölgy producerként segédkezett a film készítésében. A kiinduló forgatókönyvet maga Lasky írta, ám aztán ezt nem használták fel. Helyette John Orloff (Hatalmas szív) és Emil Stern (Halálos gyengédség) közös munkájából lett a cselekmény. A már említettek mellett még az alábbi színészek hallhatóak az angol szinkronban: Abbie Cornish – Otulissa, Helen Mirren – Nyra (a gonosz királynő), Miriam Margolyes – Szisszen asszony, Richard Roxburgh – Boron (a jó király), Hugo Weaving – Noctus/Grimble (Noctus Soren apja, Grimble talán Dudu) és Sam Neill (Allomere).

2010_legend_of_the_guardians_the_owls_of_ga_hoole_021.jpg

Érdekességek: A megfilmesítési jogot már 2005-ben megszerezte a Warner. Amit láthatunk, az több mint 3 éven át készült. Minden az ősidőkben, Ausztráliában történik – a fura az, hogy a könyvekben Észak-Amerika a helyszín, és ennek megváltoztatását egyedül a fura ekidnah-nak nevezett sámán felbukkanása érzékelteti. Az ősidőket meg végképp semmi. Összesen 15 féle bagolyfaj egyedei bukkannak fel, ezek közül azonban jó pár nem él Ausztráliában – bár, ha a történelem előtti évezredekben járunk, akkor miért ne lehettek volna ott is? 

Ez Snyder első nem 18-as karikás mozija. Az animátorok egy bagolymenedékben figyelték meg a valódi állatokat, ez segített a figurák élethű megmintázásában. A nyitány során Noctus röptét láthatjuk, aki átszáll a Village Roadshow és a Warner Brothers logókon, ezzel egy kis izgalmat csempészve az egyébként unalmas stúdió-bemutatókba. Ezen felül a végefőcím is animált, ám ez sajnos a kereskedelmi tévék átka miatt nekem kimaradt. Allomere az egyetlen, aki nem szerepel a könyvekben, őt a forgatókönyvírók találták ki. Az Őrzők legendája 80 millió dollárból készült és 140 milliót hozott vissza. A valósághű ábrázolást, a szinkronszínészek teljesítményét, a fényképezést és a térhatású elemeket dicsérték a kritikusok; ám a történetet túl misztikusnak és mégis kiszámíthatónak ítélték. A Warnernél tervbe vették a folytatást, de ebből máig nem lett semmi. 

Összességében tetszett: Hozza azt, amit egy gyerekeknek szóló alkotástól vár az ember, de közben valósághűen ábrázolja az állati szereplőket és ezen felül teret enged Snyder sajátosságainak. Ugyanakkor annyira mégsem illik bele a rendező filmográfiájába, így igazából fogalmam sincs, kinek tudnám ajánlani. 

Pontozás: 

imdb: 7.0 

Szerintem: 5/5 

Hírek:  

- Zack Snyder írja a Justice League második részét; valamint rendezi azt, emellett az első részt és a Batman Superman ellent, amire nem vagyok kíváncsi. Ezeken túl még beszáll a pénzével a Suicide Squad, a Wonder Woman, a The Flash és az Aquaman munkálataiba. Ha jön egy Marsi Fejvadász-film, azt azért megnézem. (Nem fog jönni...)

- Nem rég távozott az élők sorából a kitűnő író, Terry Pratchett; valószínűleg emiatt készül majd a Sofőrök című animációs mozi az egyik Korongvilágon kívül játszódó írásából, aminek a forgatókönyvéért John Orloff felel. 

- Geoffrey Rush és David Wenham felbukkannak a Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales-ben. A negyedik epizódot háromszor láttam, de elmarad az eredeti trilógiától, szóval érdekel, hogy mit tudnak még kihozni ebből az egészből. (Megbukott...)

- Sam Neill következő filmje a Freedom Flight, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint amit mi is leforgattunk nemrég arról a magyarországi ’56-os gépeltérítésről. Vajon ez majd nagyobb sikert arat, mint a hazai verzió; illetve lesz-e annyi tisztesség a tengerentúliakban, hogy megemlítik, hogy már létezik egy feldolgozása a történetnek?

Szólj hozzá!

Címkék: fantasy animációs


2015.12.03. 15:40 Tévésámán

Defendor - A véderő (2009)

tt1303828_defendor_2.jpg

Hiába a számos tv-csatorna és az internet, vannak olyan filmek, amikről egyszerűen sehol sem hallhat az ember. Ilyen például a Defendor, amit először valamelyik nagyáruház polcán láttam meg, DVD-formátumban. Jó ideig szemeztem vele, de 1000 Ft-ot sokalltam érte. Aztán jött egy Alexandra kiadós akció, és 665-ért hozzájutottam ehhez meg a DoA-hoz. Azért az érdekel, hogy vajon miért maradt homályban ez a mozi, ha egyszer ismert színészek vannak benne, a történet érdekes és a végére nem válik baromsággá. Na, de lássuk, miről van szó – a poszter meg a cím ellenére sokkal több van benne, mint ami látszik! 

Arthur (Woody Harrelson) szellemileg kissé visszamaradott felnőtt. Egy építkezésen dolgozik forgalomirányítóként, imádja a képregényeket és van egy különös hobbija: Éjszaka fekete ruhát ölt, magára aggat egy csomó kacatot, felfegyverzi magát és Defendorrá alakulva elindul, hogy megvédelmezze az ártatlanokat a gonosztól. Küldetésének valódi célja ősi nemezise, Captain Industry felkutatása, csakhogy hősünknek fogalma sincs, hol lehet ez a gazfickó. Egy napon aztán megmenti a prosti Katerinát (Kat Dennings), aki pénzért hozzászegődik egyfajta segítőtársként, de még ő sem veszi komolyan Arthurt. Emberünk azonban belecsöppen az események kellős közepébe, mikor rászáll a helyi maffiavezérre, akiben felfedezni véli Captain Industry-t. De lehet-e esélye ennek a flúgos szuperhősnek a valódi keményfiúk ellen?

woody_harrelson_defendor_trying_to_find_his_way_out_in_the_8x10.jpg

Talán a Watchmen volt az első alkotás, ami felvetette az emberfeletti erőt nélkülöző szuperhősök kérdését, akik ráadásul másban sem dúskálnak túlzottan. Filmek terén a Mystery Men, a Kick-Ass 1-2, a Sparks és a SUPER ugyanezzel a témával foglalkozik, ám mindig lehet egy friss csavart vinni az alaphelyzetbe, mindig akad valaki, aki újat tud mutatni ezen a téren. Ezúttal az elsősorban színész Peter Stebbings vállalkozott a különleges igazságosztó legendájának megteremtésére. Ő egy személyben a történet megalkotója, a forgatókönyv írója és a rendező. A jó ötlet viszont sokszor nem elég, pláne nem egy elsőfilmes direktor kezében (lásd Transzcendens, Hófehér és a Vadász). Szerencsére itt másként alakultak a dolgok. 

kat-dennings-in-movie-defendor-2009.jpg

A véderő különlegessége, hogy elsőként ábrázol visszamaradott szuperhőst, Arthur ugyanis kb. egy tízéves gyerek szintjén van agyilag. Éppen emiatt lesz a cölibátusa, a drogokkal szembeni gyűlölete és a motivációja (meg akarja bosszulni az anyja halálát) sokkal érthetőbb, ettől válik a figura kedvelhetőbbé. Az alacsony költségvetés miatt a film csupán érzékelteti, hogy a színhelyül szolgáló városban elharapódzott a bűnözés meg az erőszak, de ez igen hiteles lett. A realizmus egyébként jellemző a Defendorra, alig van benne olyasmi, amin hitetlenkedni lehetne (talán a darazsas dolog, meg a kocsiba épített „fegyverzet” ilyen). Munkájából kifolyólag és mivel egy raktárban lakik, elfogadható, hogy Arthur hozzá tud jutni azokhoz a cuccokhoz, amiket használ, meg hát ért hozzájuk; plusz semmi igazán szokatlan felszerelése sincs. Ebben az esetben még a jelmez elkészítése is hihető, mert csak egy fekete póló meg némi ragasztószalag kell hozzá. A sztori egy ideig érdektelennek, komolytalannak tűnik, pedig nincsen humorra kihegyezve, inkább a dráma dominál benne. A legjobb viszont a befejezés lett, ahol Stebbings meglépte azt, amit a többiek korábban nem mertek. (Ezt a lépést egyébként Mark Millarnak illett volna alkalmaznia a Kick-Ass-nél…)

defendor_movie_image_woody_harrelson_2.jpg

Woody Harrelson nagyszerűen teljesít, abszolút hitelesen formálja meg Arthurt és ténylegesen átváltozik Defendorrá: más hangon kezd beszélni, magabiztosnak, erősnek tűnik és van egy remek pillanat, amikor elmeséli, miért kell neki ez az alteregó. Kat Dennings nekem nem tetszik, az igazi hangja pedig már-már elviselhetetlen, mint valami nyávogó macska, számomra ő volt a film leggyengébb pontja. Pault, Arthur főnökét és barátját Michael Kelly alakítja, a kissé bolondnak tűnő korrupt zsarut pedig Elias Koteas kelti életre. Kiemelném még Sandra Oh-t, a pszichiátert, mert ez a színésznő először kapott olyan szerepet, amiben nem irritáló; valamint két arcot, akit már láttam korábban: Alan C. Petersont – a maffiafőnök (Álomháború) és a hülye nevű Dakota Goyot – Jack (Vasököl). 

Érdekességek: Stebbings 2005-ben írta a forgatókönyvet, aztán sokáig házalt vele, de mivel eléggé kevert műfajú, ezért sehol se kellett. Végül egy kis stúdió lehetőséget adott neki. A rendezőt Arthur kezelőorvosaként láthatjuk a kórházban. A készítők szociális munkásokat kértek fel, hogy segítsék Dennings-et a karaktere minél élethűbb megformálásában. Furcsa hibaként az egyik jelenetben benne maradt, hogy Harrelson jól hallhatóan Defendert mond Defendor helyett – talán nem maradt pénz az újraforgatáshoz vagy senki se vette észre? A véderő 4 millió kanadai dollárból lett, az USA-ban mindössze 44 ezer USA-dollárt hozott vissza. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott, bár a főszereplő alakítását mindenütt dicsérték. 

A Defendor egy különleges alkotás, ami tud újat mutatni ebben a lerágottnak tűnő szuperhős-alműfajban. A címszereplő motivációja érdekes, és bár a cselekmény komolytalannak tűnik, mégis nagyon komoly film válik belőle, ami aztán nem megy át önmaga paródiájába, mint a SUPER vagy a Kick-Ass. Nagy meglepetés volt számomra, úgyhogy ajánlom! 

Pontozás: 

imdb: 6.8 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Woody Harrelson két folytatást erősít jövőre, az egyik a Szemfényvesztők 2, a másik a War for the Planet of the Apes – ezt meddig lehet még húzni? (Előbbi megbukott, utóbbi azóta még egy részt kapott és a válasz: Bármeddig...)

- Kat Dennings szinkronizálni fog a Croodék 2-ben. Örülnék egy animációs filmnek, ami nem kap folytatást…

3 komment

Címkék: szuperhős


2015.11.25. 14:43 Tévésámán

DoA – Élve vagy halva (Dead or Alive, 2006)

doa_one_sheet.jpg

A ’90-es években és a 2000-es évek elején még nagy népszerűségnek örvendtek az arcade (játékterem) nevezetű helyek, ahol aprópénzért lehetett különböző lövöldözős meg verekedős játékokat játszani. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a bunyós játékok az egyik legmeghatározóbb élményt adták a generációmnak, elég csak a véres Mortal Kombatre, a már akkoriban is lenyűgöző grafikájú Soul Caliburre, vagy a Tekken-szériára gondolni, csak hogy azokat említsem, amikkel játszottam. De itt van még a Street Fighter vagy a Dead or Alive – és az eddig felsorolt címekben a Soul Caliburt kivéve közös, hogy készült belőlük legalább egy film. Annak ellenére, hogy sosem játszottam a főleg női karakterekre épülő DoA-val, a film valahogy mégis érdekelt. A tévében gyakran adják, de sosem tudtam/akartam igazán megnézni, viszont nemrég 665 Ft-ért hozzájutottam dvd-n. Nem vártam túl sokat, ahhoz képest elképesztően jó volt, de vegyétek ezt a kijelentést szkeptikusan, mert imádom a rossz filmeket:) 

Adott három szép és veszélyes hölgy: Kasumi, a klánjából kitagadott nindzsa hercegnő (Devon Aoki); Tina, a profi pankrátor (Jaime Pressly); és Christie, a tolvaj/bérgyilkos (Holly Valance). Mindhárman meghívást kapnak a DOA harci versenyre, ahol a győztes jutalma a dicsőség mellett 10 millió dollár! Azonban a lányoknak az izmos férfi ellenfeleken kívül hamarosan a versenyt szervező Donovannel (Eric Roberts) is fel kell venniük a harcot, a pénzéhes játékmester ugyanis valami gonosz dologban sántikál. Szerencsére néhány lelkes pasas a lányok segítségére siet, így együtt már szembe szállhatnak a bajnokság mögött álló ármánykodóval. Ám a megmérettetés neve nem véletlenül Élve vagy Halva – kérdés, ki fog így és ki fog úgy kikerülni belőle? 

doa00.jpg

Az amerikai szlengben van egy catfight nevű kifejezés, ami azt takarja, hogy csajok verik egymást. A férfiak pedig ezt általában szeretik nézni:P Nos, a DoA ezt lovagolja meg - elképzelhető, hogy a lányoknak meg az tetszhet benne, hogy pár női karakter laposra veri a pasikat. Az Élve vagy halva receptje nagyon egyszerű: vegyél pár dögös bigét, egy csomó király verekedős jelenetet, adj hozzá néhány „vicces” karaktert, pár melákot, egy B-kategóriás húzónevet, majd az egészet öntsd fel ronda számítógépes grafikával és helyezd bele egy már létező rajongótáborral bíró univerzumba! Talán senki sem fog meglepődni, ha a producerek közt meglátja Paul W.S. Anderson nevét…

Mind a három főhősnőt egy-egy felvezető harcban ismerhetjük meg, ahol kiderül a motivációjuk. Kasumi a bátyját keresi, aki tavaly a DOA-n tűnt el, állítólag meghalt, de a lány nem hiszi el ezt. Férfi társa Hayabusa, aki vigyázni próbál rá, meg van egy lila hajú Ayane nevű csaj, aki ki akarja nyírni, mert a hercegnő a klánja elhagyásával shinobi (klán nélküli nindzsa) lett. Tina be akarja bizonyítani a világnak, hogy a színjátéknak titulált pankráció ellenére tényleg képes harcolni. Őt az apja, Bass követi, bár hogy miért, az nem igazán világos. Christie meg a szeretőjével, Max-szel együtt a pénzre hajt. 

tumblr_nbos4zjain1qcsq4oo1_1280.jpg

Kasumi nyitánya egy wuxia-film részlete is lehetne – azonban a lány a későbbiekben sosem „repül”. Ayane egy tipikus anime-szereplő, hiteltelen, érdektelen, unalmas, ront Kasumi szálán, ami egyébként a legjobb; mert a hercegnő az egyetlen, aki tényleg hiteles. (Plusz nekem ő tetszik a legjobban:P) Tina a humoros vonalat képviseli, de nem ő a vicces, hanem a körülötte történő események sora - neki hátráltatónak meg ott van az idióta Zack, aki rá akar hajtani. A legbénább Christie. A karakter túl tökéletes, túl szép, ennél fogva totál átélhetetlenné válik. Ehhez még hozzájön a seggfej Max; a rendkívül ostoba pisztolyos-melltartós nyitó rész és az, hogy lenyomja Helenát (róla még lesz szó), aki egymaga elbánik ötven őrrel. Christie semmilyen módon nem szolgálja a cselekmény előre juttatását, egy ostoba amerikai karakter, akivel lehetetlenség azonosulni. Számomra ő rontotta el a teljes élményt… 

Mivel az eredeti játékkal sosem játszottam, ezért újból előáll az a helyzet, hogy csak a látottak alapján tudok ítélkezni. Tehát nem vakít el a rajongás, viszont helyette elvakít a logika. A meghívóknál már lehet homlokot ráncolni, ezek ugyanis dobókésekhez hasonló izék, amik odarepülnek a főszereplőkhöz. Ki, honnan és hogyan dobja őket? Christie-é egészen elképesztően gyagya módon érkezik, a karakter reakciója teljesen életidegen; Tináé meg a nyílt tenger közepén, a semmiből bukkan elő. Utána újabb meglepetés, hogy a szigetre érkezve próbatételképpen ejtőernyővel kell kiugraniuk a repülőből és mindenki tud ejtőernyőzni. Ahogy haladunk előre, láthatunk néhány érdekesnek látszó figurát, ilyen például a Kill Bill 2 mesterére meg a Soul Calibur Edge Masterére emlékeztető Gen Fu, meg az izomagyú Bayman; ám őket egyáltalán nem ismerjük meg. Előbbi eltűnik, utóbbiról semmit se árulnak el nekünk. A poénkodás néha tényleg jól sül el, de az olyan állatságok, mint a Max vs. Bayman „meccs”, az agyamra mentek. 

76f0e5bd102c36e12cb34b18cb41e5a2.jpg

Szerencsére Christie-t kiegyensúlyozandó, az először csak műsorvezetőnek tűnő Helena is beszáll a verekedésbe, ő pedig cuki, kedves és érdekes karakter. Mellé előjön egy klisé figura, a számítógépes szakember Weatherby, akin azonban egy gramm felesleg sincs, a fogai vakítóan fényesek, és az egész programozói voltát elintézik annyival, hogy szemüveges és zavarba jön Helena közelében. Ha már számítógép: a futurisztikus technika néha tök jó ötleteket generál, ilyen például a versenyzők órája, ami jelzi, hogy ki lesz a következő ellenfelük; vagy a véráramukba juttatott nanorobot-armada, ami a szervezőknek mutatja az ütéseket, a sérüléseket, stb. 

Pici szpojler 

Máskor viszont marhaságok jönnek elő, ilyen Donovan titkos fegyvere, a mozdulatokat előre jelző szemüveg. Ebben az volt a leginkább idegesítő, hogy a három lány és Hayabusa meg az elveszett tesó mind látták, hogy Donovan ezen keresztül „kapta meg az erejét”, de annyi esze egyiknek sincs, hogy megpróbálja leverni az arcáról vagy széttörni a szemüveget… 

Szpojler vége 

kasumi-2.jpg

Az ötletes kiválasztás meg a sérülésjelző rendszer mellett tetszett, hogy érthetőek a szabályok, a véletlenszerű harcok mögött van elgondolás és sok különböző pályán néznek szembe egymással a harcosok. A párviadalok tényleg nagyon látványosak, a legjobbak talán Tina harcai; a későbbiekben pedig több az egy ellen meccseket is nézhetünk, ezekből a legkirályabb Helena csatája az őrökkel, de a végső harc Donovan ellen se rossz. 

Még egy apró szpojler 

A négy lány, a hozzájuk verődő három fiú (Bass kiesik a versenyből), plusz Hayate (Kasumi bátyja) és Ayane együttesen kilenc főszereplőt ad ki, és ezek közül egy sem hal meg a játékidő folyamán. Ha jól számolom, akkor egyébként összesen két haláleset van, a végén a Buddha komplexummal együtt ugyanis felrobban a szervező meg Bayman is. 

Szpojler vége 

Nézzük a színészeket! Devon Aokit a Sin City eredeti Mihojaként ismerhetjük például, de közben modell és háromgyerekes édesanya is. Nekem az ő játéka tetszett a legjobban, nagyszerűen harcol, jól néz ki és bár alig mutat érzelmeket, ez se áll rosszul neki. Jaime Pressly filmográfiájában nem találhatunk ehhez hasonló szerepeket, de remekül teljesít, hitelesen kelti életre a szőke, de korántsem üresfejű Tinát. Holly Valance viszont tehetségtelen, ripacskodó, a karaktere rosszul megírt, egyszerűen szar. A többiek közül kiemelkedő Sarah Carter (Helena) és Kane Kosugi (Hayabusa); a Bass-t alakító Kevin Nash-t láthattuk például a Csontdarálóban meg az első Megtorlóban; a visszatérő kalózvezér pedig az a Robin Shou, aki a Mortal Kombat-mozik Liu Kangje volt. A rendező A szállító 1-2-t jegyző, akció-koreográfia-szakértő és színész Corey Yuen; a forgatókönyvet J.F. Lawton (Micsoda nő, Úszó erőd), meg Adam és Seth Gross (semmi jelentős) írták – úgy képzelem, hogy ami gagyi, azt az utóbbiaknak köszönhetjük. A zenét az ismert DJ, Junkie XL szerezte. 

Érdekességek: Ez Holly Valance első főszerepe. Robin Shou és Kane Kosugi mindketten fejenként három verekedős játék adaptációban vett részt. Shou a Mortal Kombat és a DoA mellett felbukkant a Street Fighter: Chun-Li legendájában; Kosugi az itteni szerepén túl a Street Fighter Zeroban szinkronizált, a Tekken: A Man Called X-ben pedig meg is jelent. 

1054488967.jpg

Az első Dead or Alive-játék 1996-ban jelent meg. A sok női karakter (aprólékosan megrajzolt cicikkel) mellett a széria érdekessége a különleges blokkolási rendszer (lásd a videót a bejegyzés végén). A ’96-os epizódban mutatkozott be a filmben megjelenő Kasumi, Tina, Hayabusa, Ayane, Bass, Bayman, Gen Fu, Jann Lee, Leifang és Zack; Helena és Leon a második, Christie a harmadik részben szerepelt először. Kasumi neve ködöt jelent japánul, ő a sorozat főhőse a kezdetektől. Christie haja a játékban fehér. Bayman orosz, Helena francia, Zack pedig civilben DJ, alakját Dennis Rodmanről mintázták. A filmben az első nap harcai teljesen olyanok, mint amilyenek a játékban vannak, a bemondónő hangját egy az egyben onnan emelték át. A pályákat tényleg szét lehet verni; a kézilabda-szekvencia pedig egy különleges DoA-mellékjáték, a 2003-as Deddo oa Araibu Ekusutorimu Bichi Bareboru előtti tisztelgés. 

A dvdről: Ez egy nagyon egyszerű magyar kiadás, a beállítások és a jelenetválasztás mellett csak három unalmas film három unalmas trailerje került rá extraként. 500 Ft-nál többet nem ér meg, én a 665 forintomért viszont kaptam plusz egy lemezt, ami majd szintén előbb-utóbb sorra kerül. 

A DoA 21 millió dollárból lett, de csak 7 és félmilliót hozott vissza, a kritikusoktól mindenütt egyöntetű negatív megítélés érte. Viszont a Film Threat weboldalnak író Michael Ferraro cikkében kiemelte, hogy azon ritka játék-feldolgozások egyike, amik ténylegesen követik az alapul szolgáló termék történetét. A széria rajongói ennek ellenére dühösek a készítőkre a szereplőválasztás, a figurák megváltoztatása és sok fontos figura kihagyása miatt – igazuk van, ugyanis az idióta Maxre és az érdektelen Weatherby-re elég sok idő megy el, de egyikük sincs benne a játékokban. 

Ahogy már mondtam, mindenfajta elvárás nélkül ültem le a képernyő elé, éppen ezért meglepően jónak találtam cikkem tárgyát. Látványos harcok, dögös nők, pár jó poén, és a Paul W.S. Anderson bűvkörében elvárható ökörség együtt szórakoztató, agykikapcsolós akciómozit alkot. Aki szerette a Mortal Kombatet, annak tetszeni fog! 

Pontozás: 

imdb: 4.8 

Szerintem: 4/5 (Christie karaktere elég sokat ront rajta.) 

Ezen a héten még feltehetőleg sorra kerül a Robert Downey Jr.-féle A bíró, illetve várható még az emlegetett másik dvd, amiről egyelőre nem nyilatkozom többet. Itt pedig megnézhettek egy harcot az ötödik DoA-játékból, ahol Kasumi méri össze erejét Christie-vel: A videót sajnos levették.

Szólj hozzá!

Címkék: akció


2015.11.22. 10:40 Tévésámán

Glória (1982)

m3-74034-03585100.jpg

Tegnap unalmamban megnéztem az emailjeimet és láttam, hogy a port.hu üzeni, lesz éjjel egy Örkény István-művön alapuló film. Rögtön megváltoztattam a napi filmnézési tervemet, hogy láthassam.

Ha kedvenc íróm neve kerül említésre, a legtöbbeknek az egyperces novellák, a Tóték, a Macskajáték, vagy az Isten hozta, Őrnagy úr! ugrik be. Örkény viszont számtalan más írást is készített, például a Glória alapját adó azonos című kisregényt, amit színdarab formába Sötét galambként dolgozott át. Mindkettőt 1957-ben írta, a kisregény csak jóval később, 1972-ben jelent meg először nyomtatásban, ebből lett a film, amit láttam…

Glória nővér, civilben Tar Ilona (Zsurzs Kati) az 1950-es években él egy zárdában. A kommunizmus szelleme azonban bejárja Európát és emiatt a rendet, melynek tagja, feloszlatják. A 26 éves lány kénytelen visszatérni a való életbe, ahol 12 éve nem járt. Naiv, jólelkű, de tettre kész, kedvessége és szépsége hamar felkelti a férfiak figyelmét. Ide-oda sodródik, majd kiköt egy kis településen, ahol a helyi kocsmában kap állást – itt ismeri meg a tisztességesnek látszó Rimanóczit (Körmendi János), aki mindent megtesz, hogy elnyerje a lány szerelmét. Ő pedig egyre gyorsabban halad azon az úton, hogy Glóriából Ilonka váljon belőle. Vajon megtalálja majd a helyét a világban, és ha igen, boldog lehet-e?

Első találkozásom ezzel a címmel a Lázár István tollából született Örkény-monográfiában volt. Amiket ott olvastam, az alapján a mű nem érdekelt, később szereztem egy igen vaskos kötetet, amiben benne van, de egyelőre még sok más könyvvel együtt vár a sorára. Mivel ilyen hirtelen jött az ötlet, hogy megnézem a Glóriát, így fel se készültem belőle, semmit se tudtam róla.

m3-74034-04013500.jpg

Végülis ez egy dráma, ami szólhat: A beilleszkedésről, arról, hogy milyen kívülállónak lenni. A vallásosság kihalásáról. A szocialista értékrend és a klerikális életmód összeütközéséről. Az ember esendőségéről. A világ romlottságáról. És így tovább… Lássuk kicsit kibontva ezeket a gondolatokat! Glória idegen a saját családjában, a többiek gyakorlatilag nem ismerik. Egy ideig a nevére sem hallgat, hiába Ilonkázzák le, meg se hallja, az anyját idegesíti az életmódja; első alkalmazója meg halálra egrecíroztatja, csak mert megteheti és ő tűri. Isten említésére mindenki elhidegül tőle, olyan is akad, aki faképnél hagyja. Ugyanakkor a két író (Örkény és a forgatókönyvet jegyző Zsurzs Éva) mellőzi azt a klisét, amikor a vallásos ember meghasonlik és elkezdi az Urat hibáztatni mindenért; illetve azt, amikor a Teremtőt kérleli, hogy váltsa jobbra a sorsát. Az átlagemberek Ilonka körül szinte mind érzéketlenek és az ő szemében romlottak – van, aki viszont csak annak tűnik. A legtöbb férfi könnyű prédának tekinti őt, az egyetlen, aki mégsem, Rimanóczi, nos, ő meg családos ember, szóval nem jobb a többinél.

Nagyon finom utalások vannak arra, hogy miként avatkozik bele az ’50-es évek kemény szocializmusa a hősnő életébe. Az első, amit alig lehet észrevenni, az a bátyja, Sándor tartózkodása tőle – Sándor ugyanis párttag, sőt, jó helyen ülő elvtárs, akinek kifejezetten rosszul jönne, ha kiderülne, hogy a húga apáca volt. A második, sokkal nyilvánvalóbb, Kun Vilmos jelenete, ahol Ilonka műszaki rajzolónak jelentkezik. Ez egyébként az egyik igazán örkényi pillanat a műben, a másik a zárda kiürítése, mikor meg sem várják, hogy a nővérek távozzanak, már hozzák is be a tanszereket meg az olajoshordókat, mert ezentúl raktár lesz az épületből.

Aztán ott vannak a férfiak Glória életéből. Igen jó, különleges választás volt Körmendi Jánost szerződtetni Rimanócziként – bár a regényt még nem olvastam, általa a filmben ez a karakter rendkívüli kettősséghez jut. Ugyanis ezt a színészt szerintem senki sem azonosítja gonosztevők megformálójaként, mindenkinek humoros jelenetek, nevettető pillanatok ugranak be róla, és ha nem figyelünk, akkor még szimpátiát is érezhetünk Körmendi figurája iránt. Hiszen, ugye, a felesége őrült, és ránézésre a pasas szándékai tényleg tiszták. Ám van egyetlen pillanat, egyetlen nagyon lényeges kis részlet, ami fölött könnyen elsiklik a néző és nekem szintén csak egy félnapnyi gondolkodás és utánajárás után ugrott be, hogy ez a jelenet mennyire fontos. Ez a kocsmában történik, amikor felbukkan és elzavarja Szerednyey Béla kis epizódszereplőjét - ez mutatja meg, hogy milyen igazából és hogy a később látott mézes-mázas, kedves úriember csak a látszat. Ellenben az összes szereplő elhiszi a látszatot, aztán Ilonka végül saját kárán tanulja meg, hogy kicsoda igazából ez a csábító, amikor enged neki.

zsurzs-kati-1024x682.jpg

Az apácából kocsmárosnővé lett központi alak mellett felbukkanó második jelentős férfi a Hosszú, akit Koncz Gábor játszik. Bár ez a nagyhangú, erőszakosnak és faragatlannak tűnő fickó nem pályázik Glória kegyeire, mégis gyakran találkoznak, hiszen az otthonát jelentő leányszálláson összebarátkozik szobatársnőivel és közülük az egyiknek a szeretője eme úr. Nála meg éppen fordítva van, mint Rimanóczinál: gazembernek tűnik, de közben sokkal rendesebb a többi férfinál. Egyébként Koncz Gábor játéka fenomenális, a szövege nagyon vicces és egy eredeti, életszagú, emlékezetes alakká formálja a szereplőt, akit életre kelt. A harmadik, egyben utolsó, egy névtelen, akit újabb Gábor, mégpedig a Harsányi játszik. Ilonka – innentől már csak Ilonkaként – ugyanis egy tejgazdaság egyetlen, magányos tehenésznőjévé válik és ez a pasas jön minden nap a tejért. Persze ő is könnyű prédának nézi címszereplőnket, többször ráhajt, de aztán mindig pofára esik, ezek után a nő és a férfi elkezdi vívni csöndes háborúját. De – és ez egy nagyon szép vonulat a cselekményben – gyakorlatilag a tejszállító az egyetlen ember, akivel Ilonka találkozik és az egyetlen, akihez kötődhet. Ez végül kiteljesedik, amikor a sofőrt tragédia sújtja, és a tehenészben felébred az egykori apáca; majd a láng elhamvad és a hamuból újjászületik valódi asszonyként, a férfi oldalán. Ez itt, a végén értelmezhető úgy, hogy a két utolsó embert látjuk a világ végén (vagy a kezdetén?), az öreg Fejes bácsi (a tehenészet tulajdonosa) maga az Isten, ők ketten a szolgái: a részeges Ádám és a bizonytalan Éva…

Még valamit érdemes kiemelni, az utat, amit a központi figura bejár. Ez a szép, kedves lány ide-oda sodródik, keresi a helyét, tenni akar és helyesen élni. A zárdából, ahol Istennek tetsző módon létezett, kijut a valóságba, alkalmazkodnia kell, lassan áttér a világi létre, de a régi szokásokat, értékeket magával viszi. Azonban miután bűnbe esik (elveszti a szüzességét), már hiába megy vissza a rendfőnöknőhöz, aki lakásán kis menedéket tart fent egykori nővérei számára, mert itt se találja meg a helyét. Se a normális életbe, se a kolostoriba nem tud visszailleszkedni, ezért keresi meg a kettő ötvözetét a világvégi tanyán. Glóriából, a szentből, Ilonka, az esendő lesz…

m2-28712-04174000.jpg

Pár szót a készítőkről: Az említett forgatókönyvíró, Zsurzs Éva volt a rendező, hozzá fűzhető például az Abigél és a Beszterce ostroma; a hosszú, szép snitteket pedig az elismert operatőrnek, Ráday Mihálynak köszönhetjük. Nézzük az ismertebb, fontosabb szereplőket! Zsurzs Kati a rendezőnő lánya, azonban bebizonyítja, hogy nem ezért lett belőle kedvelt színésznő – a hangját különben nagyon szeretem, olyan kellemes hallgatni. Az apácák közt találjuk Venczel Verát, Fónay Mártát és Komlós Jucit, külön kiemelném a rendfőnöknőt játszó Lukács Margitot méltóságteljes, nagyszerű alakításáért. Olyan, mint egy igazi királynő, hatalmat, eleganciát, szépséget sugároz. Ilonka anyja Berek Kati, a családtagjai közt ott van Kulka János, hajjal és bajusszal:). A már említett mellékalakok mellett felbukkan még a leányszálláson Földessy Margit és Máthé Erzsi, láthatjuk Balázs Pétert, Hunyadkürthy Istvánt (az Ötvös Csöpi-filmek jellegzetes arcú gaztevőjét) és valahol még Lang Györgyi is benne van, de nem vettem észre. Ketten felbukkannak a Família Kft.-ből: Bod Terézt, a nagymamát a kocsmában láthatjuk, Dzsupin Ibolya, vagyis Kövérné meg, ha minden igaz, akkor a Hosszú nője, de ez nem 100%. Valamint a Glória egy Szomszédok-találkozó, a híres teleregényből az alábbi emberkék bukkannak fel: Komlós Juci (Lenke néni), Kulka János (Mágenheim), Báró Anna (a reszelős hangú kacatárusnő), Kun Vilmos (Dénes bácsi), és Zsurzs Kati is benne volt, mint Etus erdélyi barátnője.

E filmnek egyáltalán nincs wikipedia oldala, az imdbn se írnak róla semmit, mindössze annyit találtam róla, hogy egyenesen televízióra készült. Érdekességként Lázár István Örkény István című könyvéből jön néhány adat. 212. oldal: Glóriához hasonlóan „(…) 1957-ben kellett újrakezdeniük sokaknak az életet, akik korábban a maguk nem egyházi, de ahhoz sokban hasonló dogmatizmusának, merev regulájának ’szerzetesi’ fegyelmében éltek, cselekedtek, gondolkodtak.” Ez volt az év, amikor Kádár János hatalomra kerülésével megkezdődött a nevével fémjelzett korszak, ami felváltotta a Rákosi-éra erőteljes személyi kultuszát. „Glória tapasztalati az 1950-es évek első felének hétköznapjaiban: ugyanaz, amit Örkény részben megírt, részben nem írhatott meg (…) Egyformán próbál mindenkit megérteni: a fiatal, regulájához hű és az újhoz túlságosan is hamar alkalmazkodó apácát egyaránt, a Glóriát meggyalázó és a Glóriát végül is meghódító, köznapi asszonnyá tevő férfit egyaránt.” A Sötét galamb színdarabként megbukott, mert amikor íródott és még aktuális lett volna, akkor nem mutatták be, mikor pedig végül, majdnem 20 évvel később, 1970-ben műsorra tűzték, már elvesztette frissességét, mondanivalójának erejét. A regényt utólag elhomályosítja a Macskajáték, a Tóték és a Pisti a vérzivatarban, plusz ártott neki a sok idő, ami eltelt a megírása és a megjelenése között.

orkeny_067o_nagy_lead.jpg

Én magam úgy érzem, hogy nem tudom kellőképpen értékelni a Glóriát. Ezért pontszámot nem kap, szöveges értékelést pedig nyújtsanak helyettem a port.hu-s hozzászólók! Lympha: „Akik nem ismerik, azoknak annyit tudok írni a filmről, hogy jó értelemben véve egyszerű, elgondolkodtató.” Nelli Szunics: „Sallangmentes, elgondolkodtató, megható.” olahmiki1959: „Jó lenne minél több ilyen felemelő filmet látni, - bár lehet, hogy ehhez Örkény István, és Szabó Magda kaliberű írókra, forgatókönyvírókra lenne szükség, - de nagyon...:)))”

Pontozás:

imdb: 7.2 (2 év alatt 0.4-et emelkedett.)

port.hu: 8.7 (2 év alatt 0.2-t csökkent.)

Utólagos hozzátoldás: Azóta elolvastam a Sötét galambot, amely egy bizonyos ponttól nagyon más, mint a mozgóképes változat, a lezárása pedig teljesen eltérő. Nem tudom, hogy utólag visszatekintve így a kettő közül melyik változat tetszett jobban, de azt hiszem, hogy az itt tárgyalt film pozitívabb élményt nyújt, mint a színdarab. 

1 komment

Címkék: magyar dráma


2015.11.20. 11:57 Tévésámán

Interkozmosz (2014)

interkozmosz_indiegogo_620-x-413_02.jpg

Ezt a blogot soha, sehol nem reklámoztam, ám lassan 8 év kitartó munkájának gyümölcseként néha mégis elképesztően magas látogatottságot produkál egy-két bejegyzés. Még ennél is nagyobb dolog történt nemrég, de mielőtt ezt elmondom, inkább beszéljünk erről a kisfilmről! 

Bánhegyi Béla, a rendezője, írója és zeneszerzője még 2012-ben keresett meg egy emaillel, melyben annyit kért, hogy számoljak be e hasábokon a forgatás kezdetéről. Eleget tettem a kérésnek, aztán bizonyos időközönként, mikor egy-egy mérföldkőhöz ért (trailer elkészülte, a kísérőzene véglegesítése, stb.), mindig megüzente, hogy áll. Én pedig továbbítottam az infokat nektek. Nemrég megnéztem a kész művet, amely egy évvel a premierje után a vimeo.com oldalon kapott helyet (a link majd jön, ahol megnézhetitek). De miről is szól? 

Az 51 éves Bandi (Szőke András) megszállott sci-fi rajongó. Egyedül él, nincsenek barátai, ám az űrrel való olthatatlan szerelme kitölti minden percét. Az Interkozmosz ennek a férfinak egy vasárnapját mutatja be, avagy betekintést enged egy magányos különc furcsa kis világába… 

A 21 perces játékidő alatt fekete-fehér képeket láthatunk, amit nagyszerű, a régi időket idéző szintetizátor-muzsika fest alá. A helyszínül szolgáló Taliándörögd pusztuló, régi házai, a szélfútta mezők, a repedezett betonút és a hatalmas telekommunikációs antenna együtt egészen érdekes ellentétet alkotnak. De ugyanezt erősíti Bandi otthona is, egy parasztház, ami belül tele van műszaki dolgokkal. A gyakorlatilag Isten háta mögött élő, magányos férfi egy teljesen szokatlan hobbit választ magának, ami ráadásul lakókörnyezetétől – ha csak nem vesszük az antennát magát – totálisan elüt. De talán éppen ebben rejlik a magyarázat… 

Szerintem ugyanis Bandi menekülni szeretne. Az élete unalmas és eseménytelen lenne, ha nem zsúfolná tele megszállottsága tárgyának imádatával. Amatőr rádiósként bújja a zörejjel teli adókat, látogatja és behatóan vizsgálja a gigászi távközlési monstrumot, a pincéjében pedig egy igazán különleges, titkos kis zugot rejteget, ahol teljesen átadhatja magát az univerzum csodálatának. Ugyanakkor feltételezhető, hogy boldogtalan, hiszen egyedül van rajongásával, pedig ha egy városba születik, ott sok magához hasonló érdeklődésű emberrel találkozhatott volna. Ha ugyan akart volna. Mert az is elképzelhető, hogy feltétlen tisztelete a végtelen űr iránt abból ered, hogy a földi létet elképzelhetetlenül pirinyónak és jelentéktelennek találja a Nagy Egészhez képest. Az ember csupán egy porszem, melyet az Idő szele elsodor – mi ez az örökké táguló kozmoszhoz, a több milliárd éves csillagokhoz meg gázfelhőkhöz képest, amik mindig voltak és mindig lesznek? 

Bandi története a magány bemutatása. Az, ahogyan mi látjuk őt, egyfajta keveréke annak, amit ténylegesen átél, meg annak, amit csak hozzágondol. Néha – például egy filmrajongók számára igencsak ismerős autó felbukkanásakor – nem biztos, hogy a dolog tényleg megtörténik, illetve ha igen, akkor is egy része feltételezhetően képzelgés. A hosszan kitartott, látszólag eseménytelen snittek az eseménytelenséget hangsúlyozzák; a remek muzsika viszont egy perce sem teszi unalmassá a másként teljesen érdektelen történéseket (lásd pl. a fogmosást). Nekem egyetlen rész maradt teljesen homályos, ez a lezárás, ahol a nézőnek kell eldöntenie, vajon mit lát a képernyőn? Az alkotók közül érdemes megemlíteni Horváth Szilárdot, aki operatőr és forgatókönyvíró is volt, valamint a zenét szolgáltató The Outsiders-t (Bánhegyi Béla fantomzenekarát?). 

everything-is-real.jpg

Érdekességek: Bandi foglalkozása elektronikai gépszerelő, ezért (is) van tele a háza ilyen cuccokkal. A leírás szerint 15 éves kora óta álmodozik arról, hogy bejut a lezárt távközlési telepre. Az Outsiders Bandi kedvenc zenekara. Az Interkozmosz önköltségen készült. Egy idézet magától a rendezőtől: „Az IKM valóban nem sci-fi, szerintem is inkább egy monodráma. A legfontosabb, hogy főhősünk nem kér a kinti beteg, rohanó világból, ezért amikor csak lehetséges, a képzelőerejét hívja segítségül, a néző számára pedig nem mindig egyértelmű hogy most épp az általunk ismert valóságot látja, vagy Bandi univerzumában jár.” 

Hogy jobban megértsem, mit láttam, illetve jobban vissza tudjam adni a filmet nektek, megkértem Bélát, hogy válaszoljon néhány kérdésemre. A vele készült interjú következik most, némi szpojlerrel, így csak az olvasson tovább, aki már látta a művet – aki nem, az ugorjon a bejegyzés végére, a linkhez, ahol megtekintheti!

 

Mennyire alapul személyes élményeiden az alkotás? Ami Bandi körül megjelenik, az olyan, mintha a gondolataidat látnánk az életről?

Sok személyes élményem visszatükröződik a filmen: a magány érzése, a vágy, hogy megismerjem a megismerhetetlent, az alkotás iránti szenvedélyem, a félelmekkel való szembenézés és azok legyőzése... 

Hol található a helyszín, a romosnak tűnő falu és a hatalmas antennák?

A filmet Taliándörögdön forgattuk, de nem szeretném, ha bárkit is megtévesztene az a pár filmkocka. Nagyon kedves emberek élnek ott és igazán szép vidék! 

Szőke Andrásra a külseje miatt esett a választásod? Számomra kissé meglepő, hogy ebbe az alapvetően komoly hangvételű alkotásba egy olyan színészt választottál, aki elsősorban nevettető, vígjátéki emberként ismert.

A válasz egyszerű: nem tudtam mással elképzelni ezt a filmet. András ott él Taliándörögdön, ezért a kötődése is adott a faluhoz és a Földi Űrtávközlési Állomáshoz. Alkotóként jellemző rám a melankólia és ezt megéreztem Andrásban is. 

A DeLoreanes dolgot nem igazán értettem. Csupán véletlen, hogy pont egy ilyen autó veszi fel Bandit és az ajtó kinyílásának hangját ő képzeli oda vagy itt valami többről van szó?

Ahogy már korábban utaltam rá "amikor csak lehetséges, a képzelőerejét hívja segítségül"... Valaki felveszi hazafelé, de nem valószínű, hogy egy DeLorean :) 

A befejezés is rejtély számomra. A pincében lévő vetítőterem egy miniatűr planetárium, vagy valamilyen csodás módon a főszereplő tényleg ki tud ülni a székével a kozmoszba?

A többség eddig arra tippelt, hogy űrhajó, de igazából egy speciális házimozi-rendszer, amelyet valóban meg akartunk alkotni a filmhez, de hamar be kellett látnunk, hogy túl nagy fába vágtuk a fejszénket: a vetített térnek egyszerre 3 különböző nézőpontból kellett volna megjelenni. 

A figurád azért akar az űrbe jutni, hogy maga mögött hagyja azt az életet, ami teljesen sivár, unalmas és érdektelen?

Nem erről van szó, hiszen Bandi a saját világában boldog, egyszerűen csak a maga módján szeretné elérni a csillagokat... 

 

Számomra kétszeresen is fantasztikus élmény volt az Interkozmosz. Egyrészt, mivel segíthettem a reklámozásában a magam egyszerű módján és ezt Béla megjutalmazta azzal, hogy többek mellett az én nevemet is kiírta a stáblista Köszönet-rovatába; másrészt, mivel nagyszerű dolog, hogy megnézek egy művet és aztán én, a mezei blogger, közvetlenül beszélhetek a készítővel az információs szupersztrádán – aki ráadásul válaszol a kérdéseimre:) 

Maga a mű megérdemel egy nézést, mivel csak 21 perc, így mindenkinek belefér az idejébe. Ezen a linken megtekinthetik az Interkozmoszt, itt elérhetitek a neki szentelt angol nyelvű honlapot, itt pedig meghallgathatjátok a rendező által kreált zenéket. 

Pontozás: 

Szerintem: 5/5 

Ezen a héten számos film lesz a tévében, úgyhogy legalább még egy írással biztosan jönni fogok! 

Ja és még valami: Amennyiben ezt az interjút, vagy annak részleteit szeretnétek felhasználni, akkor forrásnak jelöljétek meg a Filmrajongó blogot!

Szólj hozzá!

Címkék: magyar dráma rövidfilm


2015.11.14. 18:31 Tévésámán

Hóból is megárt a sok (Snow Day, 2000)

a70-6663.jpg

Itt egy mozi, amit először gyerekként láttam, és emlékeztem rá, hogy nagyon tetszett. Mivel észrevettem, hogy megint adni fogják, ezért úgy alakítottam a napom, hogy megnézhessem. Szerencsére ezúttal az emlékek nem csaltak meg és remekül szórakoztam! Nézzük is, mit takar ez a cím: 

Helyszínünk egy amerikai kisváros. Beköszönt a tél, és mint mostanában olyan gyakran, inkább nyárias idő van. Ám kis főhősnőnk, Natalie (Zena Gray) bízik benne, hogy hamarosan havazni fog. Vágya pedig valóra válik, amikor egyetlen éjszaka alatt annyi fehér áldás hull az égből, hogy hószünetet rendelnek el az iskolákban. És egy hószüneti napon bármi megtörténhet! Natalie elindul barátaival, hogy megfékezze a környék rémét, a Hótolót (Chris Elliott); a leányzó bátyja, Hal (Mark Webber) mindent bevet, hogy meghódítsa Clare-t (Emmanuelle Chriqui), a suli legszebb lányát; közben pedig meteorológus apjuk (Chevy Chase) megpróbálja elérni, hogy az ő időjárás-jelentése legyen a legnézettebb a városban. Vajon melyikük éri el végül a célját?

zgsd26.jpg

„Következő hírünk: Az ember, aki beperelte önmagát, és nyert!” 

Minden gyerek szereti a havat, de azt hiszem, hogy azok a felnőttek, akik nem felejtették el teljesen a gyerekkorukat, szintén várják, hogy mikor kezd hullani a téli csapadék. És mint ilyen, a hó áldásos háttér, remek helyszín számos filmhez. Itt most az ifjúság három képviselője jelenik meg, akik három különböző problémát tárnak elénk (a harmadik a legkisebb tesó, de őt nem érdemes név szerint kiemelni). A nagyfiú a szerelmet kergeti, ami valójában már egy ideje ott kopogtat az ajtaján, csak ő elsiklik felette. A kislány elhatározza, hogy megmenti a világot, ami számára erre a kisvárosra korlátozódik; a legkisebbik tesó meg csak ki akar jutni a szabadba, hogy végre együtt havazzon az anyukájával. Mindegyiküknek le kell gyűrniük valakit, hogy győzzenek: Halnek Clare korábbi udvarlóját, Natalie-nak a Hótolót, a picinek meg az anyukáját – vagy inkább az anyuka munkáját. 

A Snow Day felhívja a figyelmet arra, hogy erős akarattal, kellő elszántsággal és néhány jó baráttal még a legelérhetetlenebb cél is megvalósítható! Valamint arra, hogy az életben számos egyszerű örömforrás van, amik mellett rohanó világunkban elmegyünk, pedig milyen jó együtt játszani a tesóval, vagy valami nagy kalandot átélni egy kedves személlyel! Továbbá, hogy a becsületes, lelkiismeretes munka elnyeri méltó jutalmát, illetve, hogy egy napra bárkiből lehet szívrabló, szuperhős vagy remek szülő. Klisék? Azok, de ettől még igazak…

294282_1020_a.jpeg

„Készülj, ázsiai habzóbor-piac!” 

Szerintem a legjobb történetszál Natalie-é. Izgalmas, látványos és gyerekként ki ne szeretett volna ehhez hasonló hőstettet végrehajtani? Külön kiemelném azt a részt, amikor a kislányt elkísérő akciófigura társaival együtt életre kel, és lelkesítő beszédet mond. Itt nagyszerű stop-motion-jeleneteket láthatunk, ahol a figura jelképezi azt, akiről mintázták; azt, akinek Natalie gondolja őt és közben egy percre sem válik túl valóságossá, végig játék marad. Hal hadjárata akár egy önálló szerelmes tinifilmnek is beillene, annak minden sziruposságával együtt, a befejezése viszont aranyos. Jól kifigurázza a kívül szép, de belül üres lányokat és fiúkat, plusz a koripályás rész fergeteges, hiszen az üzemeltetőt Iggy Pop kelti életre, aki wct takarít és „kripta-zenét” nyomat, óriási!:D Chevy Chase mint húzónév került ide, bár a karrierje akkoriban már elindult lefelé a lejtőn. De hát ilyen a világ, változik a humor, változik az emberek ízlése, és hát Chase bácsi sem lehet örökké fiatal. Sajnos az ő szála a leggyengébb, itt ütközik ki leginkább az az erőltetett amerikai humor, amire a normális európai egy bizonyos életkor fölött egyszerűen nem vevő. Az anyuka szála elsősorban a felnőtteknek szól, aranyos, de feledhető. 

Nézzük most a készítőket! A rendező Chris Koch (Pete és kis Pete, Modern család), az írópáros Will McRobb és Chris Viscardi (Cincin lovag, Ren és Stimpy, Pete és kis Pete) voltak, róluk még lesz szó. A már említettek mellett kiemelném még a szereplők közül Schuyler Fisket (Lane - cuki), Katharine Isabelle-t (Clare egyik barátnője – ismert sikolykirálynő), és Damian Youngot (az igazgató – egy visszatérő poén-elem rá épül).

snow_day_001.jpg

„A szerelem az, ha valakit akár 10 percig is elviselsz magad mellett.” 

Érdekességek: Koch, McRobb és Viscardi nem véletlenül dolgoztak együtt ezen a munkán, ugyanis a Hóból is megárt a sok eredetileg a Pete és kis Pete-sorozat mozifilm-változata lett volna. Ám aztán ez mégse jött össze, így az ötletet megtartották, de új karaktereket írtak hozzá és önálló történetté varázsolták. A magyar szinkronban két nagyon béna dolgot fedezhetünk fel. Az egyik, hogy az igazgató angolul principal, ezt azonban a fordítók érthetetlenül principálisnak fordították. Gyerek legyen a talpán, aki tudja, mi az a principális – ettől azt hiszem a visszatérő poénja is gyengül, mert érthetetlenné válik, miért dobálják őt állandóan. A másik, hogy Clare-t a volt palija Klári macinak szólítja. Igazán adhattak volna az angol nevű szereplőknek angol becenevet… 

Chris Elliott sokaknak ismerős lehet, nos, ő a szintén havas tájon játszódó Idétlen időkigben az operatőr. Meg kell még említenem, hogy az apuka „ellenfelét” alakító John Schneider Hazárd megye egyik eredeti lordja volt anno. Chevy Chase azt nyilatkozta a forgatásról, hogy elviselhetetlen volt a hideg, +1 fokban kellett dolgozniuk – hah, itt Magyarországon mi ezt meg sem éreznénk! A "nagy fagy" viszont elégtelennek számított az igazi hóhulláshoz, így a trükkmestereknek kellett havat előállítaniuk. Ez később kapóra jött, ugyanis a forgatási helyszín közelében bankrablás történt, viszont a két tolvaj nem tudta, hogy arrafelé film készül. Menekülés közben, legnagyobb meglepetésükre, belehajtottak egy hatalmas műhóbuckába, ennek „segítségével” a nyomukban lévő zsaruk – a filmesek csodálkozó pillantásaitól kísérve – hamar elkapták őket. Chase karakterének munkahelye egy valódi stúdió, ami a kanadai Edmontonban található. Akkoriban a helyi meteorológus ugyanezt a táblát és hasonló módszereket alkalmazott az időjárás-jelentéshez, sőt, a két hírolvasó nem is színész, hanem valódi tévés. A Snow Day 13 millió dollárból lett, összesen 62 500 000-et hozott vissza, azonban a kritikusok utálták. 

chevy_chase_snow_day_001.jpg

Nekem viszont tetszett, évekkel ezelőtt meg most is, mert egy jópofa vígjáték, elsősorban gyerekeknek. Bárcsak esne már a hó! 

Pontozás: 

imdb: 5 (Azért ennél jobb volt!)(2 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Vannak gyengébb részei, de ezek nincsenek túlsúlyban, így megbocsáthatóak.) 

Hírek: 

- Iggy Pop két figyelemfelkeltő moziban játszik jövőre. Az első a The Sandman, amely egy látszólag a halálból visszatért sorozatgyilkosról szól; a második a Gutterdammerung, amiről nem tudom elmondani miről, szól, de a trailerje nagyon brutális és lehengerlő, érdemes rákeresni a youtube-on! 

Várható írások: Interkozmosz – exkluzív extrával!

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték


2015.11.12. 13:49 Tévésámán

Hokipalánta (Les Pee-Wee 3D: L'hiver qui a changé ma vie, 2012)

1651576-20141111-ew37co.jpg

Sportközvetítéseket sosem nézek, de nagyon szeretem a sportfilmeket. Ezekben annyi pozitív dolgot és izgalmat lehet találni! Viszont már idejét se tudom, mikor láttam utoljára ilyen mozit, úgyhogy most örülök, hogy találtam egyet. Senkit ne tévesszen meg a gyagya magyar cím, a Hokipalánta egy tök jó ifjúsági sport-vígjáték-dráma! 

A történet három jéghokis tini és az őket támogató három szülő körül forog. A tehetséges, ám magába forduló Janeau (Antoine-Olivier Pilon) apjával (Normand Daneau) új városba költözik. Viszonyuk elég rossz, alig beszélnek egymással, a srác dühös a világra, amiért az anyja meghalt. A második Julie (Alice Morel-Michaud), akinek minden vágya, hogy a legjobb női kapus váljon belőle. Anyja (Édith Cockrane) igyekszik támogatni, de úgy, hogy a lánya jövőjét is figyelembe vegye. Végül pedig ott van Joey (Rémy Goulet), a csapatkapitány, a legjobb játékos; akit pedig az apja (Claude Legault) hajszol a végsőkig, hogy tökéletes centert faragjon belőle. 

Julie beviszi Janeau-t a helyi Hiúzok névre hallgató csapatba, ahol azonban a többiek nem fogadják annyira szívesen. Az új fiú kétségkívül rendkívüli a pályán, de emiatt gyorsan ellenségre talál a miatta második legjobbá váló Joey-ban, aki főleg az otthoni nyomás miatt telepszik rá. Közben a Hiúzok kijutnak a Québec-i Ifjúsági Világbajnokságra, ám a belső viszályok a gyerekek és a szülők között kikezdik a csapatot. Vajon van így esély a győzelemre?

image_4556.jpg

Aki hozzám hasonlóan a ’90-es években gyerekeskedett, az biztosan látta a Kerge Kacsák-sorozat valamelyik részét. Ez hasonlít rá, de kanadai francia, és a fókusz egészen más ponton van, mint az amerikaiaknál. Itt elsősorban a gyerekek egymással meg a felnőttekkel való viszonya a fontos, az iskola teljesen háttérbe szorul, és csak helyszínként van jelen. Érdemes figyelni az ok-okozati összefüggéseket, meg a kis mellékszálakat. Például ott van a második kapus, Éric (Gabriel Verdiér), aki fél a korongtól: izgalmas nézni, ahogy a játékidő alatt fokozatosan győzi le a szorongását és egyre jobbá válik. 

Pici szpojlerek 

Nagyon tetszett, hogy nem csinálták meg azt az égbekiáltó baromságot, ami a Kerge Kacsák 2-ben van, miszerint a nagyon tehetséges kapust szinte alig szerepeltetik, helyette a tehetségtelenebb, nagypofájúbb, de az előző részből ismert srácot állítják be – a készítők, nem az edző. Itt a tehetségesebb kapus (Julie) tényleg lesérül, de aztán megkapja a lehetőséget, hogy védjen a nagy meccsen. Ő azonban tisztességes lesz önmaga és a másik hálóőr (Éric) felé; inkább a kispadon marad, bevallva saját gyengeségét és átengedi a lehetőséget társának, aki a csapattal együtt jutott el idáig. Szintén jó húzás, hogy teljesen kimarad a szerelmi szál: Bár érezni lehet, hogy Janeau és Julie nagyon kedvelik egymást, de csak jó barátok lesznek; meg az egyke szüleikből se alakul pár. Amint kiderül, hogy mi Joey apjának igazi motivációja, az is rögtön sokkal hitelesebb lesz, hogy miért gyötri a fiát; nem beszélve Joey pokoljárásról, amikor a többiek levegőnek nézik. Ez egy nagyon szépen felépített, remekül kivitelezett fejlődéstörténet. Nem egyik percről a másikra történik, hogy mindenki megbocsát neki, és ő se hirtelen válik jófiúvá a taplóból. 

Szpojlerek vége

alice8423.jpg

Bár a főszereplő lány és az anyja kapcsolata annyira nincs felépítve, a két fiú és a két apa közti viszonyt kitűnően csinálták meg. Lassan, fokozatosan lesz mindenki csak egy picit jobb ember, de nincsenek látványos pálfordulások vagy klisék. A drámai alaphangot ellensúlyozzák a vidám pillanatok, van egy csomó az ifjúságra tök jellemző dolog. Tetszett, hogy párszor káromkodnak, hogy a fiúk milyen bunkók, ahogy egymást cikizik, mert ez mind a valóság hiteles ábrázolása. És mindezek mellett még a sport rész se kutya! Edzésekből elég keveset látunk, a meccsekből a legfontosabb részeket nézhetjük meg, a játékidő második fele pedig a döntőé, amit teljes egészében elénk tárnak. 

Nagyobb szpojlerek 

Sajnos azt a klisét viszont mégsem bírták elkerülni, hogy az ellenfél ne az orosz válogatott legyen, akik, ahogy a Kerge Kacsákban a döntős ellenség, most is nagyobbak, erősebbek náluk. A digitális tabella, amely a csapatok előrejutását mutatja, utólag visszanézve a döntő után hiteltelen lesz, mert nem csak hogy a Hiúzokon kívül egyetlen másik brigád sincs, akiknek fantázianevük lenne (mindenkit a városa jelöl); hanem még az oroszok 14-3-as és több mint 20 gólos győzelmei után a végső megmérettetésen látott teljesítményük is megkérdőjelezhetővé válik. Ja, igen, itt jön még egy klisé, amit már láthattunk az USA-beli változatokban: Az ellenfél az első félidőt toronymagasan nyeri, de aztán a „jófiúk” összekapják magukat, „szívvel és lélekkel játszanak, élvezik a sportot” és hopp, megnyerik a meccset. Örülök, hogy végül győztek, de titkon sóvárogtam, hogy hátha itt is realisztikus lesz a Les Pee-Wee 3D és hőseink elbuknak… Érdekes lett volna. 

Szpojlerek vége

8d91f6af32414c4d5aa992b683ae77de.jpg

Még két dolgot akarok kiemelni, mielőtt továbblépünk. Az egyik a játékidő. Míg a Mighty Ducks-nál 3x1,5 óra állt a filmesek rendelkezésére egy sztori több részes elmesélésre, addig itt 1x2 óra van. Szóval ez a film hosszabb, de jóval részletesebb, szebben felépített élmény. A második Guy Nadon, az edzőt, Mike-ot alakító fickó. A gyerekek mind nagyon jók, a felnőttek közül viszont igazán csak ő emelkedik ki. Lássuk a készítőket! Különös csapat jött itt össze: A rendező Éric Tessier főleg tévésorozatok epizódjait dirigálja; a háromfős forgatókönyvírói társaságból pedig egyik tag sem főállású szkript-alkotó. Emmanuel Joly-nak alig van ezen kívül más kapcsolódása a mozgóképek világához, Jean-Sebastién Poirier színész, Martin Bouchard pedig technikusi feladatokat szokott ellátni. Mindhármuknak ez az egyetlen máig jegyzett forgatókönyvük. Fura, hogy hozzá nem értő mivoltuk ellenére mennyivel jobb végeredményt hoztak össze, mint USA-beli hasonszőrű kollégáik hasonló esetekben… 

Érdekességeket sajnos nem találtam, de azért ide is akad pár gondolatom. Feltűnt, hogy mennyire sok céglogó van az elején, egészen pontosan két percen át csak stúdiók és produceri kompániák jeleit bámulhatjuk a kezdésnél. A betétdalok marhajók, kár, hogy nincs adat róluk a neten… Végül egy megjegyzés az imdbn lévő egyetlen szöveges értékelésből. A kanadai tsimmen1868 írja: „Ez csak egy rendkívül pontos betekintés a hokis szülők életébe, bemutat mindent, ami jó és mindent, ami rossz benne.” Tehát akár így is lehet nézni. A Hokipalánta készítési költsége 8 300 000 kanadai dollár volt, bevételéről nem találtam semmit. 

Nekem nagyon tetszett: Érdekes, izgalmas, életszerű helyzetekkel és szereplőkkel, jó színészekkel, elsőrangú zenével meg pár vicces poénnal. Aki kedveli a sportfilmeket, az ne hagyja ki! 

Pontozás: 

imdb: 6.5 

Szerintem: 5/5 (Szívesen látnám újra!) 

Hogy mi lesz a következő írásom témája, az még egyelőre nem biztos, de a közeli jövőben várható Bánhegyi Béla rövidfilmjének, az Interkozmosznak a bemutatása.

Szólj hozzá!

Címkék: sport vígjáték dráma


2015.11.04. 19:08 Tévésámán

Elborult világ (Finsterworld, 2013)

finster_poster.jpg

Németország. Ha valakinek ma ezt mondjuk, akkor talán elsőnek Angela Merkel és a menekültáradat jut eszébe, a Mercedes-Benz meg a BMW, esetleg a Bayern München focicsapat. De Németországhoz tartozik a történelem egyik leggonoszabb emberének kikiáltott Adolf Hitler is. Amikor megláttam a Cinemax kínálatában ezt a filmet, akkor valamilyen sci-fi-szerűségre gondoltam, nem arra, amit végül láttam. Az elején azt hittem, hogy nem szól semmiről és kis híján lekapcsoltam, de aztán… Aztán láttam, hogy bizony van itt miről elgondolkodni! 

Egy idős asszony, egy pedikűrös, egy rendőr, egy dokumentumfilmes nő, egy középkorú házaspár, egy remete és egy osztálykiránduláson lévő középiskolás csoport. Hétköznapi emberek, de mégis különösek, különlegesek. Mi köztük az összefüggés? Németország – Németország múltja, jelene és a titkaik, amik összehozzák őket…

finster2.jpg

Az első félóra alatt azon tanakodtam, hogy vajon mit akart ezzel az egésszel a készítők csapata? Aztán amint kiderült, hogy hová tart a kiránduló csapat, minden világossá vált – legalábbis egy bizonyos szemszögből nézve. Itt minden és mindenki összefügg egymással, de a lényeg ezeknek az embereknek az élete, amit kendőzetlenül tárnak elénk. 

Talán központi szereplőnek lehetne nevezni a Sandberg-családot, aminek négy tagja a fiú, az apa, az anya és a nagymama. Már a köztük fennálló viszonyról rengeteget lehetne értekezni: az apa utálja a saját fiát, az anya valószínűleg rosszul nevelte fel gyermekét; akiből aztán igazi szemétláda válik, a nagymamát pedig magára hagyják egy intézetben, ahol egyetlen társasága a hozzá járó pedikűrös. Vajon miért hanyagolja el az idős asszonyt a családja? Mi történt a férjével? Miért lett ilyen a kapcsolata a fiával? 

Ha már említettük a Sandberg-unokát, lássuk a kiránduló csapatot! Ott van a szemüveges fiú (Dominik) és a szemüveges lány (Natalie), akik képregényeket olvasnak, és folyton együtt lógnak. A már szóba került unoka (Maximilian), és a haverja (Jonas); akik az előbbi párost meg a tanárt heccelik. Szerintem Maximilian a családi háttere miatt olyan, amilyen, közben viszont tetszik neki Natalie. Jonas azért követi Maximiliant, mert olyan szeretne lenni, mint ő. Dominik pedig szerelemes Natalie-ba, de nem mondja el neki, aztán amikor látja, hogy a lány megcsókol egy másik fiút, akkor eltörik benne valami. Megpróbál kivonulni a világból, és éppen ennek a megcsókolt srácnak a szüleibe fut bele.

411f0df2-8da0-46c7-9f22-92d7c4a754earworld675.jpg

A rendőr és a filmes nő kapcsolata a film egyik leggyengébb pontja. Ez a nő egyáltalán nem érdekes, és bár értem én, hogy fontos kérdésekről van szó a szálukban, de igazából ők csak úgy vannak. Bár a fickón azért érdemes elmélázni egy kicsit: Más, mint aminek látszik; más akar lenni, mint aki; egy megértő társra vágyik, de rossz ajtón kopogtat. Furcsa titka a másság jelképe, de lehet, hogy csak egy különös, a kívülállók számára érthetetlen szubkultúra bemutatása? 

Közben meg ott az erdőben élő remete, aki magányosan tölti napjait, de aztán új barátra lel egy varjú képében. A madár és a férfi tökéletes harmóniában élnek egymással és az őket körülvevő erdővel – de hogy jön ez ide? Ez volna az ideális élet, amikor az ember nem sokban különbözik a vadaktól? Vártam, hogy mi lesz az összefüggés a többi szállal, és ez lett a legdurvább, leginkább mellbevágó pillanat: Ha ugyanis belerondítunk a természet egyensúlyába, az visszavág és bosszút áll, ráadásul az ártatlanokon. 

De - és itt most csúnya dolgok jönnek - nem lehet elmenni a mellékes mondanivaló mellett sem. Avagy lehetséges az Elborult világot értelmezni a náci ideológia utóhatásának dokumentációjaként is. Innentől kemény gondolatok és szpojlerek jönnek, úgyhogy akit zavar az ilyesmi, az ne olvasson tovább! 

VIGYÁZAT, PROVOKATÍV TARTALOM!

19534740_2013090910292149.jpg

Hová tartanak a gyerekek? Megtekinteni egy emlékhellyé alakított haláltábort. A tanár egészen közel-keleties vonásokkal bír, a vele folytonos elmepárbajt vívó Maximilian pedig a hitleri eszméknek megfelelő, tökéletes árja külsővel bír. Az őt fanatikusan követő Jonas alacsony, barna hajú, barna szemű – egy alárendelt faj jelképe? Dominikra lehet mondani, hogy zsidó, Natalie pedig a német nő, akit a nemzetiszocialista eszme megérint – illetve ő a haláltábor túlélője. De egy fordított haláltáboré, mert ebben az esetben mindenki azt hiszi, hogy a lányt a tanár zárja be a hamvasztó kemencébe, pedig a valódi tettes Maximilian. A tanárt le is ültetik – náci propaganda, működés közben? Koncepciós perek? 

A remete és Dominik megpróbálnak kivonulni a társadalomból – utóbbi azután, hogy szíve választottja látszólag inkább az árjával tart, előbbiről viszont nem tudunk meg semmit. Honnan van a fegyvere? Mi űzte őt a vadonba? Háborús bűnös vagy bűntett áldozata? Az, hogy végül a fiú e férfi keze által hal meg, csak tovább bonyolítja a dolgot: Az egykori katona áll bosszút a felelősön? Nem csak úgy vaktában lő, gondosan kiválasztja a célpontját: a zsidót. Dominik kimondja, hogy a németek mindent megtesznek, hogy a hitleri Németországgal szöges ellentétben álló hazát hozzanak létre, ami azonban így csúnya, élhetetlen és unalmas lesz. Ezt jelképezi a panellakó, akit a filmes nő próbál megörökíteni. A fiú, aki felismeri, hogy Adolf Hitler, mint történelmi személyiség, a német néptől elválaszthatatlan; aki kész lenne elfogadni ezt a súlyos örökséget és ezzel együtt lépne tovább, szinte azonnal meghal. „A múltat végképp eltörölni?” 

A remete történetszálában benne van az istent játszó ember cselekedeteinek utóhatása, ami értelmezhető a magát Isten fölött állónak tekintő nemzetiszocialisták tetteinek utóhatásaként. A Sandberg-család pedig talán azt jelképezi, hogy a tökéletesnek tűnő német família csak egy álom, amit lehetetlenség megvalósítani. Külön érdekesség, hogy a Maximiliant játszó ifjú színész lengyel… Még valami: Lehetséges, hogy a két „perverz”, a rendőr és a pedikűrös azokat az embereket jelképezi, akiket annak idején Hitler igyekezett kiirtani, viszont láthatjuk, hogy ebben az (elborult?) világban ma már mindketten megtalálhatják a saját helyüket. A dokumentumfilmes pedig talán maga Leni Riefenstahl, aki a ’30-as években a náciknak dolgozott, aztán hosszú élete vége felé már Afrikában dokumentálta a bennszülöttek mindennapjait? 

b64bf3e87144f8ad06360f8ea94.jpg

Szpojlerek és ordas eszmék vége

Lássuk a színészeket, akik eljátsszák nekünk ezt a többrétegű történetet: A rendőr – Ronald Zehrfeld, a filmes nő – Sandra Hüller. Maximilian – Jakub Gierszal, az apja – Bernard Schütz, az anyja – Corinna Harfouch, a nagyanyja – Margit Carstensen. A pedikűrös –Michael Maertens, a remete - Johannes Krisch. Natalie – Carla Juri, Dominik – Leonard Scheicher, Jonas – Max Pellny, a tanár – Christoph Bach. Az író-rendező a korábban csak dokumentumfilmeket készítő Frauke Finsterwalder, a másik író a rendezőnő férje, Christian Kracht (neki sem ez előtt, sem ez után nem volt filmes munkája). 

Érdekességek: Az eredeti cím egy szóösszetétel, a német finster (sötét, vészjósló, komor) és az angol world (világ) elegyítése, szóval a magyar cím tükörfordítás. Azonban biztosan nem véletlen, hogy a rendezőnőt Finsterwaldernek („sötét erdei”) hívják, ennek okán lehetséges, hogy a Finsterworld azt jelenti: Finsterwalder világa vagy a világ, ami körbeveszi Finsterwaldert. Az is elképzelhető, hogy a direktor önmagáról mintázta a filmes csajt – vajon akkor a férje volt a rendőr modellje? Visszatérő motívum a cigaretta, amit az egyik karakter egy másiknak ad át, de mindig úgy, hogy meggyújtja, beleszív, és már amikor füstöl, akkor adja tovább. Ez talán a kapcsot jelenti az emberek között? A dal, ami keretet ad a történetnek a The Wind, Cat Stevens-től. Az Elborult világ kritikailag nagy sikert aratott, hat különböző díjjal jutalmazták, a készítési költségéről és a bevételéről azonban nem találtam adatokat. 

tyomnyij-mir-scene-3.jpg

A port.hun írja benvenuto1: „Ebben a filmben maguk a németek mesélnek a német mentalitásról. Hiteles. Mások is ilyennek látják őket.” Lehetséges. De lehet, hogy mégse. Értelmezhető így; de úgy is, ahogy az elején írtam le; meg úgy is, ahogy a provokáló részben elemeztem ki. Hogy ez jó vagy nem jó, azt döntse el az, aki nézi! Gondolatébresztő, megmozgatta az agyamat, ugyanakkor a pedikűrös történetét idegesítőnek találtam és a cselekmény legelső fél órájában semmi se történik – szóval nem tökéletes, de első filmnek kiemelkedő teljesítmény Frakue Finsterwaldertől!  

Pontozás: 

imdb: 6.9 

Szerintem: 4/5

Szólj hozzá!

Címkék: dráma


2015.10.21. 19:22 Tévésámán

Réber László rövidfilmjei

Ritkán nézek rövidfilmeket, mert kevéssel találkoztam, ami tényleg jó lenne, most azonban kikerülhetetlen volt, hogy megtekintsek hármat. Ezek azonban olyan művek, amikről szinte senki sem tudja, hogy léteznek és csupán egy személy erőfeszítéseinek köszönhető, hogy nem lettek az enyészeté.

0000018591.jpg

Réber László (1920-2001) grafikus, illusztrátor, karikaturista és rajzfilm-készítő volt. Ha így elsőre nem ugrik be róla semmi, akkor elég, ha annyit mondok, hogy Lázár Ervin és Janikovszky Éva könyveit ő illusztrálta – ugye, hogy emlékeztek a rajzaira? Magyarországon elsősorban ezekkel a kedves, rendkívül egyszerű rajzocskákkal azonosítják őt, de közben dolgozott az Élet és Irodalom meg a Lúdas Matyi lapoknál, csinált szobrokat, metszeteket, kollázsokat, illusztrálta Örkény István, Kurt Vonnegut és még számos más szerző könyveit. És mindezek mellett a ’60-as években három rövid, szatirikus rajzfilmet is rendezett/rajzolt. Október 15-én a székesfehérvári Hetedhét Játékmúzeumban megemlékeztünk róla a hagyományos Réber-konferencián, ahol ezúttal elsősorban mozgóképes munkássága került terítékre. Jöjjön most ezeknek az alkotásoknak a taglalása, időrend helyett játékidőben növekvő sorrendben! 

I. Az ember, a föld és az űr (1967) 

Játékidő: 50 másodperc 

Nagyon nehéz lenne megmondani, pontosan miről szól ez a színes, igen gyors kis alkotás. Leginkább az maradt meg belőle, amikor egy rakéta kilő a Földről az űrbe és landol egy másik bolygón. Sajnos ennél többet nem igazán tudok róla mondani, meg kellene néznem még egy párszor, hogy megértsek belőle valamit… 

Pontot nem adnék rá.

1501hetedhet1500020_nagy.jpg

II. Autókór (1964) 

Játékidő: 8 perc 

Az Autókór egy kollázs-technikával készült humoros, de még ma is aktuális filmecske. Hőse egy férfi, aki kénytelen naponta a zsúfolt buszon utazni a munkahelyére. Itt a lábára lépnek, oldalba könyökölik, szóval az út elég kellemetlen számára. De tudja, mi a megoldás: Kellene egy autó! Éjjel-nappal a gépkocsikról álmodik, a feje szinte autó-alkatrészekből áll, másra se gondol, másról se beszél.

Az egyszerű Réber-rajzok találkozása a valóságból kiragadott járművek és márkajelzések képeivel egészen érdekes világot teremt, amit nagyszerűen fest alá a háttérzene. A történet alapvetően a fogyasztói társadalom egyik legfőbb jóléti cikke, az autó „ellen” szólal fel – nem azt mondja, hogy haszontalan, hanem azt, hogy mennyi ember van, akinek fontosabb a kocsija minden másnál. A poénok egy része igen nyilvánvaló, de vannak kis rejtett utalások (például a „fiat” szó megjelenése a nő és a férfi párbeszédében), a cselekmény nagy része pedig – a végkifejletet látva egyértelműen – a hős fejében játszódik le. Ennek az embernek tényleg úgy tűnik, hogy ha lenne végre autója, akkor minden tökéletes lenne: megtalálná a párját, előléptetnék, szóval neki a slusszkulcs egyenlő a boldogság kulcsával. 

Ne feledjük, hogy a ’60-as évek elején járunk, amikor nem lehetett csak úgy bemenni egy szalonba és venni egy járgányt! Bizonyos márkák rendelkezésre álltak és az autót kérvényezni kellett, be kellett fizetni rá, aztán hosszú éveket várni, amíg végre kiutalták. Akkoriban nagyon nagy presztízsértékkel bírt, ha valakinek nyugati autója volt, illetve ha az itthon elérhető, elsősorban szovjet és német márkákból a drágább luxusmodellek valamelyikével rendelkezett. 

Ha belegondolunk, sokan még ma is úgy vannak vele, hogy legnagyobb kincsük, legértékesebb tulajdonuk az autójuk, ami elsődleges prioritást élvez. Magyarul: Réber a lényegre tapintott ezzel a kisfilmmel. Persze jó lehet, ha nem kell a benzingőzös buszpályaudvaron várakozni, vagy bezsúfolódni egy túlfűtött vasúti kocsiba, ám a gépjármű rengeteg pénzt és odafigyelést követel magának. A művész alkotótársaival egy korszakos problémára hívja fel a figyelmet, amit azonban így, 50 év távlatából is értelmezni tudunk. Hatása máig kitart, a poénjai szintén, tehát tök jó. Nekem nagyon tetszett! 

Érdekesség: Két rendező volt, az említett grafikusművész mellett a másik Imre István (Vuk; Frakk, a macskák réme; Gusztáv; stb.). 

Bár az imdbn fent van, de elegendő értékelést még nem kapott, így pontszáma sincs. 

Szerintem: 5/5 (A háromból ez a legjobb, legalábbis számomra!)

1501hetedhet1500022_nagy.jpg

III. Eldorádó (1965) 

Játékidő: 10 perc 

Ez Réber leghosszabb alkotása, amiben szintén a fogyasztói társadalom elé állít görbe tükröt. Ezúttal négy dolgot állít pellengérre: A televíziót, a rádiót, a színes magazinokat és a telefont. Karikírozott, eltúlzott formában, de bemutatja, hogy ezek a tárgyak miként ejtik rabul a tulajdonosaikat, és hogyan építenek falakat az emberek közé. Láthatjuk, hogy a rádió szempontjából a hallgató csak egy pár fül; a tévé szemszögéből a néző egy pár szem; és végül a másik ember szemében maga az ember is leredukálódik arra, amit néz, hallgat vagy birtokol. 

Ez a mű az Autókór folytatásának tekinthető, ám kevésbé vicces, inkább elgondolkodtató. Réber ugyanazt a kollázs-technikát használta itt is, azonban most egy egész történet helyett inkább kis „példabeszédeket” kapunk a civilizáció legújabb vívmányainak túlzott használatáról. Viszont úgy gondolom, hogy a korábbi műnél jobban működik a mondanivaló, mivel humorosabb formába csomagolták – megmarad a poén, így jobban el tudunk gondolkodni rajta. 

Érdekesség: Varga Zoltán filmtörténész a konferencián elmondta, hogy a két hosszabb Réber-rajzfilm különleges abból a szempontból, hogy mindkettő tartalmaz egy-egy kis fölvezetést a főcím előtt. Ez pedig a műfajban teljesen szokatlan megoldás. Az Autókórnál megemlítette, hogy a művész munkáira egyébként is jellemző többféle értelmezési lehetőséget milyen jól aknázták ki; az Eldorádónál meg a filmes trükkök sajátos alkalmazása került szóba. Widengard Krisztina, Réber László lánya és a hagyaték gondozója elmondta, hogy ezek a filmek 16 mm-es szalagokon porosodtak a Magyar Televízió archívumában; ő viszont saját pénzén mindhármat digitalizáltatta – egyelőre hivatalos kiadásban ezek a művek még nem jelentek meg. Bár az imdbn sem Az ember, a föld és az űr; sem az Eldorádó nincs fent, további címek megjelennek Réber neve mellett: Élőszereplős alkotások = A nagy kék jelzés (1970 –grafikákat csinált hozzá), Az oroszlán ugrani készül (1969 - fotómontázsokat hozott össze ehhez), A varázsló (1969 - rajzokat rajzolt hozzá). Animációs rövidfilmek: Erdei sportverseny (1952), Kutyakötelesség (1953) és A kiskakas gyémántfélkrajcárja (1951). Az első kettőnél tervező, a harmadiknál „trace artist” volt, ez talán körvonalazót vagy előrajzolót jelent? Az Autókórnál ugyanez a megjelölése, plusz író és rendező. 

Összességében nekem az Autókór tetszett a legjobban. Az első inkább egy kísérleti filmecske, az utolsóban pedig a jó ötletek ellenére a humor nem annyira dominál, mint ahogy elvártam tőle. Ha csak a másodikat nézzük, elképzelhető, hogy ha több teret kap és marad ebben a szakmában, nagy rajzfilmes válhatott volna Réber Lászlóból. Így „mindössze” nagy grafikus és illusztrátor maradt:)

Szólj hozzá!

Címkék: magyar rövidfilm animációs


2015.10.18. 21:14 Tévésámán

Sötét zenék (Málmhaus, 2013)

metalheadposter-thumb-672x960-39544.jpg

Manapság elvileg senki sem néz tévét, mert ott az internet, inkább letöltenek. Ugyanezért nem vesznek dvdket és blu-rayeket, ez meglátszik a fehérvári Media Markton, ami teljesen leépítette a filmrészlegét. Zenei cdkről már ne is beszéljünk! Ugyanakkor van egy csomó olyan film, amiről nem hallhatsz, nem tudhatsz meg semmit sehonnan, viszont a tévében leadják, és akkor megnézheted. Amióta két hónapja szereztem magamnak egy UPC-s „dobozt”, sokkal többet bámulom a televíziót, és sokkal több olyan alkotást látok, amikről vagy sosem hallottam, vagy egyszerűen nem érdekeltek annyira, hogy letöltsem őket. A Cinemax adta ezt, amiről most szó lesz. Elöljáróban azt kell tudni, hogy a Cinemax az HBO társcsatornája és olyan mozgóképek mennek rajta, amik a főcsatorna kínálatába valamiért nem férnek be. No, de elég a szócséplésből, hangerőt fel és csapjunk a húrok közé! 

1983-ban egy kis izlandi faluban történik egy szörnyű tragédia az egyik farmon: a tizenéves, metálzenét imádó Baldur leesik a traktorról és a betakarítógépbe zuhan, amit nem él túl. Húga, Hera, szemtanúja az eseményeknek és innentől végérvényesen megváltozik az élete. Elégeti az összes színes, lányos ruháját, elkezd bőrkabátot és zenekaros pólókat hordani, megtanul gitározni és innentől csak a metál érdekli… Öt évvel később a már felnőtt Hera (Thora Bjorg Helga) még mindig ott tart, ahol Baldur halálakor volt. Nem tanul, nem dolgozik, szinte egyáltalán nincsenek barátai, ráadásul folyton valami bajba kerül vagy botrányt csinál. A szülei (Halldóra Geirhardsdóttir – az anya és Ingvar Eggert Sigurdsson – az apa) élete is nehéz a baleset óta, pláne egy ilyen lánnyal, aki senkire sem hallgat, és csak kárt okoz. A közösségbe egy új, fiatal pap érkezik és majdnem egy időben vele visszatér egy régi, gyerekkori barát, aki mindig gyengéd érzelmeket táplált hősnőnk iránt. Vajon ezek az emberek megváltoztathatják Herát? És hová vezethet a lány útja, mi lesz vele, ha a dolgok így mennek tovább?

bf17ab12464eb2c8c9210b25a6f0de93.jpg

Mi vonzott ehhez a filmhez? Középiskolás koromban én is nagyon szerettem a metált, Ozzy-t és Alice Coopert hallgattam naphosszat, hosszú volt a hajam, feketében jártam – utóbbi szokásom még megvan, a többi már nem nagyon. De még mindig szívesen hallgatok rockzenét néhanapján és valamennyire egynek érzem magam a rockerekkel és a metálosokkal, pedig igazán sosem tartoztam közéjük. Viszont a rock az jó, a metál meg még jobb, szóval adott a zenei alap. Ehhez jön az európai készítés ténye, és Izland számomra messzi, idegen, kissé misztikus kultúrája, meg a különös nyelv, amit beszélnek. 

Az indító színes, nyári képsorokba szinte villámcsapásként hasít bele az elég grafikus módon ábrázolt tragédia, és innentől átmegyünk egy sokkal sötétebb, a szürke meg a fekete által uralt világba. Baldur halála mindenkit megviselt a családban, a szülők elhidegültek egymástól, Hera pedig teljesen magába fordult, miközben átalakult halott bátyja utánzatává. Nem sok értelmét látja az életnek, egész nap csak zenét hallgat, gitározik, vagy zenei lapokat olvas; aztán lerészegedik, és valami bajt csinál. Úgy tűnik, mintha örömét lelné a rombolásban, mintha igyekezne eltaszítani magától és elpusztítani mindent, ami normális; amilyenné ő képtelen válni. Gyerekkori játszópajtása, Knútur (Hannes Óli Ágústsson) aztán eljön hozzá, és látszik a srácon, hogy mennyire szereti Herát, ő azonban nem veszi komolyan – enged neki, de közben valójában mégse viszonozza az érzéseit. Külön érdekesség a pap (Sveinn Ólafúr Gunnarsson) figurája, aki igen közel kerül a hősnőhöz, ám közben más módon akarja megmenteni a lányt, mint ahogy ő várná.

thora-bjorg-helga-e1433797732311.png

Szpojler 

Az egyik emlékezetes jelenetben kiderül, hogy mi okozza a szülők közti rossz viszonyt: Az apa önmagát okolja Baldur haláláért, és azt hiszi, hogy a felesége ugyanígy gondolkodik, de aztán kiderül, hogy erről szó sincs és végül együtt, közösen el tudják engedni elveszett gyermekük emlékét. 

Szpojler vége 

Néhány „tréfán”, amit a lány elkövet, lehet röhögni, például mikor a vágóhídon metált bömböltet a birkáknak; máskor viszont csak csodálkoztam, hogy miért tesz ilyesmiket? Thora Bjorg Helga fantasztikus, dacára a belőle áradó szomorúságnak és negativitásnak, végig úgy érezzük, mintha Hera lenne az igazi áldozat, aki a legtöbbet veszítette el; és mintha végig neki lenne igaza mindenki mással szemben. Talán megtestesíti mindazt a lázadást, mindazt a feszültséget, ami ott rejtőzik bennünk, amit olyan szívesen kiengednénk, ettől lesz szimpatikus. 

Közben egy fura jellemfejlődés megy végbe, a hősnő elér a pusztítás legfelső szintjére, ahonnan már csak lefelé lehet menni; majd elmenekül otthonról, de aztán visszatér, szembenéz tettei következményeivel és megpróbál normálissá válni Knútur oldalán. De ebből nem lesz semmi, hiszen régi énje ismét felbukkan, amikor megjelenik nála három fiú, akik meghallgatták a demoját és együtt akarnak zenélni vele. Szóval ide-oda hullámzik a főszereplő jelleme, de semmi sem tudja igazán kizökkenteni abból a kerékvágásból, amibe testvére halála juttatta. Aztán a legvégén eljut oda, hogy a környezete végre elfogadja őt olyannak, amilyen, és innentől megtalálhatja a helyét a világban.

129806_ori.jpg

Pár szót a készítőkről: Az író-rendező-társproducer Ragnar Bragason volt, a nyomasztó alapzenét Petur Thor Benediktsson szerezte. Néhány érdekesség: A filmnek nincs főcíme. Angolul Metalheadnek nevezik a Málmhaus-t, ez egy szlengszó a metálrajongóra. A cselekmény nagy része elvileg 1989-ben történik – sehol egy mobil, Hera kazettás magnón meg lemezjátszón hallgatja a zenéket. Főleg Megadeth és Judas Priest szól a játékidő alatt. Thora Bjorg Helga eredeti neve Borbjörg Helga Borgilsdóttir. 2014-ben az itt látható alakításáért elnyerte az Izlandi Akadémiai Díjat Legjobb Színésznő kategóriában. A Sötét zenék kritikai tekintetben nagy siker volt, a főszereplőnő játékát mindenütt elismerték. Készítési költségről és bevételről nem találtam adatokat. 

Aki egyszer részese volt vagy még mindig részese a metálzene körüli kultusznak, az biztosan élvezni fogja ezt a filmet, de ajánlom az európai drámák kedvelőinek is! Mozsárágyú véleményét majd valószínűleg kommentként olvashatjátok a cikk alatt:)

Pontozás: 

imdb: 7.1 

Szerintem: 5/5 

Várható írások: Réber László rövidfilmjei.

1 komment

Címkék: zene dráma


2015.10.16. 15:23 Tévésámán

Victoria (2015)

vic_aushang_a4.jpg

Mi lehet érdekesebb élmény, mint megnézni a Victoriát egy Viktóriával? A hölgyet persze nem ismeritek, de én kezeskedem érte, a filmről meg a sztori után elmondom, hogy miért akkora szám: 

Berlinben vagyunk, egy éjszakai klubban, ahol egyedül mulat a címszereplő (Laia Costa). Összeismerkedik négy helyi fiúval, akik elhívják őt bulizni, a lány pedig velük megy. Jól elszórakoznak, ám aztán az egyik srác kidől, és a másik közli, hogy szükségük van egy negyedik emberre és ez nagyon fontos. De miért? Mindenesetre Victoria megkedveli a vidám társaságot, és úgy tűnik, segíthet nekik elrendezni egy komoly konfliktust, úgyhogy elvállalja, hogy sofőrként csatlakozik hozzájuk. Az este innentől elképesztő eseményekbe torkollik – van, akinek teljesen megváltozik az élete és van, akié véget ér…

victoria-2015-film.jpg

Mielőtt tovább mennénk, két dolgot ki kell emelni: Ez egy német film és az a különlegessége, hogy több mint 2 órás, de egyetlen, folyamatos jelenetben vették fel, vágás nélkül. Tavaly ugyanezt ígérte a Birdman, de abban több vágás is van, ebben viszont tényleg egy sincs. Akinek felkeltettem a figyelmét, az menjen el a moziba, nézze meg, tényleg megéri! Aztán jöjjön vissza és olvassa el, amit írtam:) Akit meg ez nem érdekel, az nyugodtan olvasson tovább, de innentől SZPOJLEREK JÖNNEK! 

A sztori rém egyszerű, egyetlen mondatban össze lehet foglalni: A lány összeismerkedik a fiúkkal, elvállalja, hogy velük tart egy bankrablási kísérletben, ami sikerül, de utána menekülniük kell. 

Sajnos a VOX és Mozimánia előfizetéseimnek köszönhetően tudtam, hogy mi fog történni, így semmi sem ért meglepetésképpen, de még így is elmondható, hogy az izgalmas jelenetek baromi izgalmasak. A néző úgy érzi, mintha egy lenne ezekkel a srácokkal, akiknek végülis nincs igazi neve, nincs igazi személyisége sem, együtt mégis kitesznek valami különös entitást, aminek a szemlélődő a részévé válik. Ezért lehet aggódni értük, szurkolni nekik és reménykedni, hogy jól alakul a sorsuk. 

A lényeg a megvalósítás. Adott a négy fiú (Sonne – a józan ész, a főnök; Boxer – a keménylegény, az ösztönökre hallgató; Blinker – a laza, vidám arc és Fuss – aki ki van ütve), akikből aztán három lesz, és Victoria, meg a láthatatlan operatőr, aki mindenhová követi őket. Az első majdnem egy óra nagyon hangulatos, egy igazi éjszakai bulizás képei. Pici rablás, pici rendzavarás, de igazából semmi rossz, csak öt fiatal, akik kicsit kirúgnak a hámból. Érezhető, ahogy Sonne és a lány között kezdődik valami… Ezek után jön a fordulat, amikor az elkötött kocsival elmennek valahová, és itt felbukkan az alvilág. Az igazi gengszterek, nem a tévés klisék. Ekkor a néző szembesül az elképesztő felállással és kénytelen végiggondolni, ténylegesen először a film során, hogy „én vajon mit tennék?” A konfliktus ugyanis nem akkor kezdődik, amikor Victoria elmegy bulizni a srácokkal, hanem amikor kétszer egymás után vállalja, hogy vezeti a szeme előtt ellopott autót. Akkor ő a hibás? Ha nem megy velük, mindez meg se történik? Korántsem biztos… 

victoria.jpg

A bank utáni autós menekülés elképesztő, pedig csak annyit látunk, a kocsiból filmezve, hogy egy autó megy Berlin utcáin és a benne ülő négy ember egyszerre ordít és pánikol. Ezután jön a gyönyörű bulizós jelenet, ahol kellemes, nyugodt muzsika szól, és úgy tűnik, minden sikerült. De felbukkannak a zsaruk, lövöldözés, túszszedés következik és végül érkezik a lecsupaszított, minimalista befejezés. 

A Birdman esetében a folyamatosan szóló háttérzene, a természetfeletti képzelgések és a groteszk élethelyzetek miatt az egész egyben-veszem-fel elveszti az élét; a Victoriánál azonban minden valóságos és ekkor tűnik fel, hogy az igazi sztár itt nem Laia Costa vagy a fiúk, hanem az operatőr Sturla Brandth Grøvlen. Nagyon ritka az a pillanat, amikor észrevehetjük, hogy Grøvlen egy különálló személy, ez pedig varázslatos. Sajnos viszont akad néhány jelenet, ami indokolatlanul hosszú, még úgy is, hogy valós időben játszódik a cselekmény, ez kizökkenti a nézőt. Erre példa a zongorázás, ami fontos Victoria és Sonne kapcsolatában, de lehetett volna akár fele ilyen hosszú; illetve később a fogmosásos rész, valamint az autóban játszódó pillanatok is valamennyire ilyenek. A játékidő hossza tényleg csak ezeknél a kissé eltúlzott szekvenciáknál tűnik fel.

berlinale-schipper-jpg--d267e70c4a45a5ff-.jpg

Álljon itt most a fiúkat alakító színészek névsora: Frederick Lau – Sonne, Franz Rogorowski – Boxer, Burak Yigit – Blinker és Max Mauff – Fuss. A srácok közül a ténylegesen spanyol, elsősorban sorozatokból ismert Laia Costa a legidősebb, 1985-ben született, a legtöbb bejegyzett filmes kredittel pedig Max Mauff bír, ez 50 szereplés. Az író-rendező-producer Sebastian Schipper volt, aki elsősorban színész, ez már a negyedik direktori munkája. Két írótársa Olivia Neergaard-Holm és Eike Frederik Schultz voltak, utóbbi játssza a csapost a klubban, akitől Victoria a vodkát veszi az elején. A zenét Nils Frahm szerezte. 

Érdekességek: A forgatókönyv mindössze 12 oldalas volt, a dialógusok legnagyobb része improvizáció. A teljes cselekményt „hibátlanul” harmadszorra sikerült felvenni, de ekkor is csak éppen hogy; ugyanis amikor a rablás után menekültek, Costa véletlenül elfelejtette, merre kell fordulnia az autóval és rossz irányba ment, egyenesen a stáb felé. Ekkor az összes fiú, plusz a kocsi csomagtartójában megbújó rendező is ordítozni kezdett, hogy rossz irányba megy, de Sturla Brandth Grøvlen hidegvérének köszönhetően nem látszódnak a stábtagok, akik mellett elmentek. Sebastian Schipper kiabálását az utómunka során kivágták. 

Pár megfigyelésem a cselekménnyel kapcsolatban: A gengszter, aki elvileg kőprofi, először odaadja a stukkereket, és csak utána mondja a fiúknak, hogy vegyenek fel kesztyűket. Ujjlenyomatok? Fuss-t, aki mit sem tudott a körülötte zajló eseményekről, bevarrják a semmiért, de legalább túléli a kalandot. A szállodai recepciós biztosan tud személyleírást adni Victoriáról és talán a főrosszfiú is emlékszik, szóval feltehetőleg elég gyorsan rátalál a rendőrség vagy a maffia, hiszen még útlevele sincs.

jjr_1823.jpg

A Victoria készítési költségéről nem találtam adatokat, de valószínűsíthető, hogy mivel három nekifutás kellett, így több lett a végső kiadás, mint amennyit terveztek. Egyelőre a bevételéről sincs adat, de biztos vagyok benne, hogy szépen teljesít a kasszáknál. Az viszont tuti, hogy a kritikusoknak nagyon tetszett, a 66. Nemzetközi Berlini Filmfesztiválon Sturla Brandth Grøvlen Ezüst Medve-díjat kapott kiemelkedő filmművészeti teljesítményéért; a Victoria pedig a 2015-ös Német Filmdíj-átadó gálán hat kategóriában nyert: Legjobb Film, Legjobb Rendezés, Legjobb Operatőri Munka, Legjobb Zene, Legjobb Női Főszereplő, Legjobb Férfi Főszereplő (Frederick Lau). Laia Costa lett az első külföldi színésznő, aki elnyerte ezt a díjat. 

Összefoglalva: Ez egy intenzív, emlékezetes mozi. Rendkívül valóságos, adrenalin-növelő akcióval, szerethető szereplőkkel és fájdalmas befejezéssel. Amennyire tudom, a Cinema City Magyarországon nem vetíti, pedig illene. Sokkal inkább ezt kellene adni, mert szokatlan, európai és mégsem baromság. Aki teheti, nézze meg! 

Pontozás: 

imdb: 7.7 (2 év alatt 0.5-öt esett vissza.)

Szerintem: 5/5 (Pontlevonást nem adok neki, sőt, ha nem tudtam volna, mi fog történni, talán 6-ost is kaphatott volna.) 

Hírek:

- Olivia Neergaard-Holm írja a Shelley című horror forgatókönyvét, aminek azonban a sztori alapján nincs köze a Frankenstein írónőjéhez… 

Várható írások: Sötét zenék, Réber László rövidfilmjei.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi akció thriller dráma


2015.10.11. 20:36 Tévésámán

Valaki hőse (Somebody’s Hero, 2011)

p_66250.jpg

Van néhány „rejtett” tévécsatorna, amit szerintem senki se néz, ezek egyike a FilmBox, ami nagyon fura mozikat ad és elsősorban önmagát ismétli. Viszont, mivel filmcsatorna, így a kínálatát hétről-hétre figyelem és kiszúrtam ezt, mint valami olyat, ami talán figyelemre méltó. Pár szót a történetről, aztán elmondom, mit tapasztaltam… 

Dennis (Christopher Gorham) könyvelőként dolgozik. Határozatlan, lényegtelen figura. Egy napon kiállhatatlan főnöknője rábíz egy nagyon fontos feladatot: meg kell kötnie egy szerződést a dúsgazdag özveggyel, Kathie-vel (Susan Misner). Egy véletlen baleset folytán a nő nemcsak hogy belemegy az üzletbe, de még marasztalja is Dennis-t, aki ekkor ismeri meg Kathie kisfiát, Jake-et (Ben Hyland). Jake példaképe a rettenthetetlen szuperhős, America Man, de semmi más nem érdekli. Mialatt a szerződés miatt többször is találkoznak, a főszereplő úgy dönt, szerez egy America Man-jelmezt és azt felöltve megpróbál hatni a kisfiúra, ám a számításait keresztülhúzza egy rabló, aki éppen azt a jelmezboltot készül kirámolni, ahol éppen Dennis vásárol. Hirtelen ötlettől vezérelve emberünk felölti America Man álcáját és szembeszáll a tolvajjal, másnap pedig már az újságok címoldalon közlik a csodás eseményt. Ezek után kiderül, hogy New Yorknak szüksége van egy igazi szuperhősre, és Dennis kelletlenül, de elvállalja, hogy reményt ad az embereknek. Vajon a hősi lét segít majd neki, hogy magára találjon, és esetleg összehozza őt Kathie-vel, vagy valami nagyon rossz vár rá az út végén? 

Rövid leszek: Az író-rendező Darin Backsteadnek volt egy jó ötlete, de megvalósítani, úgy, ahogy kellett volna, nem tudta. Akinek ennyi nem elég, az olvasson tovább, akinek elég, az ugorjon a Pontozáshoz!

A Valaki hőse arról szól, hogy nem kell szupererő ahhoz, hogy megments valakit. Dennis se egy különleges személy, de kedves, jó szándékú és ez éppen elég ahhoz, hogy begyógyítsa Kathie és Jake sebzett szíveit. Ugyanakkor azzal, hogy elvállalja a hősi „munkát”, sok száz, talán sok ezer embernek ad reményt, ami szintén szép teljesítmény – és mindezt emberfeletti hatalom nélkül teszi! Legalábbis ezt akarja üzenni/mutatni a film, a valóságban azonban túl sokat akar egyszerre és tele van felesleges maszlaggal. Innentől tehát jöjjenek a problémák, mert sajnos egy csomó van… 

Az első, hogy a szuperhősi vonal, ami elvileg kiemelné ezt a többi hasonszőrű romantikus vígjáték-dráma közül, teljesen elsikkad. Dennis motivációja az első akciónál világos és érthető, ám az erre érkező túlzottan pozitív reakció a néptől már nem az, de a végén azért rá lehet jönni, hogy miért lett ekkora szám America Man fellépéséből. 

man_america.jpg

SZPOJLER 

Azonban ekkor már azt is tudjuk, hogy a jelmezboltot (varázsfelszerelések boltját) birtokló gazdag üzletember áll a háttérben. Ő veszi rá a főszereplőt, hogy maradjon meg élő képregény-figurának, majd aztán lebuktatja. Hacsak nem az övé az America Man-márka, akkor semmit se ért el, csak kidobott egy csomó pénzt és összezavarta egy pasas életét. Az, hogy miért csinálta Dennis-szel ezt az egészet, még a magyarázata után se világos. Tehát értelmetlen az egész. 

SZPOJLER VÉGE 

Az előtérbe kerülő dráma-vonalban meg az egész kiindulási pont válik hiteltelenné azzal, hogy Kathie már az első találkozásukkor túl kedves és nyílt az emberünkhöz. Mi oka van megbízni benne? Ha ezt mégis elfogadom, akkor jön a rendező hibája, mégpedig, hogy nem mutat meg eleget a köztük kialakuló munkakapcsolatból, ami barátsággá válik. Az első tárgyalás után máris ugrunk oda, hogy Dennis csak úgy beállít és vizeslufi-baseballozni hívja Jake-et. A házvezetőnő simán beengedi, a gyerek megbízik benne, stb; de mi nem láthattuk, hogy mire alapozzák ezt a bizalmat. És ha már itt tartunk: Backstead valamiért megtette másodlagos, szinte Dennis-szel egyenrangú főszereplővé a házvezetőnőt. Miért? Minek kell egyáltalán ez a figura? Előre is elnézést attól, aki erre érzékeny, de az egyetlen ok, amit el tudok képzelni, az a híres egyesül államokbeli sokszínűségi direktíva. Magyarul: Az összes főszereplő fehér, ezért kell egy néger is. Ezt erősíti meg az a tény, hogy szinte minden háttéralak, járókelő, bámészkodó ugyanígy néger. Senki se értsen félre, nem az a bajom, hogy van egy fontos fekete szereplő, hanem az a bajom, hogy kiemeltek egy egyébként teljesen felesleges figurát és indokolatlanul sok szöveget/jelenetet/játékidőt adtak neki, amit lehetett volna akár a nő és a férfi kapcsolatának bemutatására fordítani.

bnlkm8iprtoeg0lcoxyc_chris_gorham.jpg

Az alacsony költségvetéssel (erről egyébként konkrét adat nincs) magyarázható, hogy miért sorozatszínészeket alkalmaztak, ám a főnökasszonyt játszó Pamela Shaw egyszerűen borzalmas. A mellékszál, hogy a szemét főnök szívatja a főszereplőt, egyébiránt szintén érdektelen, és se nem vicces, se nem jó, szóval újabb felesleges adalék. Sajnos az ilyenek miatt elveszik a kisfiú története, ami egyébként szívhez szóló, és az anyuka sem lehet eléggé kidolgozott. Az igazán nagy probléma azonban a rendező személye: Darin Backstead (aki egyébként egy úr) ugyanis ezelőtt csak rövidfilmeket csinált. Ha ezt vesszük, akkor megbocsáthatóak dolgok, de számos olyan jelenet akad, ami egyszerűen rossz/rosszul komponált, illetve fölösleges. Az egyik ilyen, amikor a főnök behívatja emberünket. Itt fogtam magam és kimentem pisilni, aztán mire visszaértem, pont vége lett és később semmiben nem befolyásolt, hogy kimaradt az a szekvencia. Ez volt a példa a fölöslegességre. Rossz jelenetként említhető az, amikor Dennis és Kathie először találkoznak, illetve még az éttermes rész. Itt mutatkozik meg, hogy Darin bácsi nem ért az emberi kapcsolatok bemutatásához; meg az, hogy képtelen igazán jól összefonni a szuperhős-szálat a dráma-szállal. Még egy utolsó kis dolog: Christopher Gorham egyszerűen túl jól néz ki átlagos könyvelőnek. Túl kisportolt és jóképű, még csak klisé-szemüvege sincs. 

Érdekességek nincsenek (a wikipedian még lapja se létezik), úgyhogy jöjjön egy kis összefoglalás: A Somebody’s Hero jó alapötletből indul ki, vannak benne remek pillanatok, néha még vicces is; de az amatőr rendező-író teljesen tönkretette a végeredményt. Jóval hosszabb filmként vagy mini-széria formában, valaki más kezében ebből valami igazán nagyszerűt lehetett volna kihozni, így azonban az egész nem több a Ha/Ver gyerekbarát változatánál, amit ötvöztek egy átlagos drámával. 

Pontozás: 

imdb: 5.8 (2 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 3/5 (Nem nézném meg újra.) 

Várható írások: Victoria, Sötét zenék.

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték dráma szuperhős


2015.09.29. 09:29 Tévésámán

Holtodiglan (Gone Girl, 2014)

ee4160a56b5f9ed458684ec8b3f452d6.jpg

Tavaly marha nagy felhajtás volt ekörül a film körül, és bár se David Fincherért, se Ben Affleckért nem vagyok annyira oda, azért érdekelt, hogy vajon mi lehet ez? Egy jó kis csavaros történet mindig jöhet, pláne ha ilyen jó címe van (az eredetire gondolok, persze lefordítva már nem olyan izgi, annyit tesz, hogy „Elveszett lány”). Vasárnap volt az HBO-n a premier, úgyhogy megnéztem és most mesélek róla nektek… 

A jóképű Nick Dunne (B.A.) és szépséges neje, Amy (Rosamund Pike) ötödik házassági évfordulójukra készülnek. A külvilág számára tökéletesnek látszó párt alkotnak, ám akad, aki úgy tudja, számos probléma vet árnyékot boldogságukra. Egy napon Nick hazaérkezve a városból nem találja feleségét, a házukban pedig több jel is arra mutat, mintha a nőt elrabolták volna. Hamarosan rendőrségi nyomozás és médiakampány indul az elveszett Amy megtalálására, ám ezalatt a férj minden egyes nappal gyanúsabbnak, ingerültebbnek tűnik – a nyomok pedig gyilkosságra utalnak. Vajon Nick megölte élete párját, és ha igen, miért tette? Ha viszont nem, akkor mi történt igazából és hová lett Amy? 

303045_065.jpg

Kezdjük mindjárt azzal, hogy a Gone Girl jó film, de nem kiemelkedő. Persze most jöhet a rendezz hasonlót, írj hasonlót komment – a lényeg az, hogy nincs itt semmi, amit még nem láttunk korábban, kivéve a fura befejezést. A történet az első egy órában megfogott, hiszen izgalmas, ahogy egyre újabb és újabb nyomok kerülnek elő; ahogy Nick egyre jobban besározódik – 

Pici szpojler 

- valahogy pedig vagy Affleck remek alakítása vagy Fincher rendezése következtében a néző érzi, hogy nincs ez rendjén. Szerintem elég sokan meg leszünk győződve a nézés közben arról, hogy Nick ártatlan, legalábbis Amy eltűnését illetően. 

Szpojler vége

gone-girl-2.jpg

Három nézőpontból tekinthetjük meg öt nap eseményeit, utána pedig nagyobb időbeli ugrásokkal haladunk előre. Először azt láthatjuk, ami a férfi főszereplő körül történik, az eseményeket az ő szemszögéből, de mégis úgy, hogy a gondolatai, az érzései valamennyire rejtve maradnak előlünk. Ezt meg-megszakítják szemelvények Amy naplójából, a két nézőpont pedig egy irányba tereli a tv előtt ülőt, mégpedig a férj bűnössége felé. És aztán az első óra végén, mikor előkerül a fáskamrába zárt ajándékcsomag, akkor mondtam Mozsárágyúnak, aki itt volt a szobában, hogy „Most mi a túró lesz? Nyilvánvaló, hogy a pasi a gyilkos, de még egy óra hátravan.” Naná, mivel ekkor Fincher rendező úr előhúzza a kalapból a számomra leginkább a Mulholland Drive-ból ismert trükköt: felejtsd el, amit eddig láttál és tekintsd meg a valóságot! 

NAGY SZPOJLER ITT 

Akkor kb. 5 perc alatt bemutatják, hogy Amy megrendezte az eltűnését, mert bosszút akart állni Nicken – miért is? De mindegy, nem ez a fontos, hanem az, hogy innentől még mindig van 50 percnyi esemény… A férfi elkezdi harcát a manipulatív média és a nő ellen, mialatt utóbbi saját csapdájába sétál bele a gazdag középiskolai szerelménél. Ekkor jön az igazán váratlan fordulat, arra nem számítottam, hogy miként kerül ki ebből az aranyrácsos kelepcéből, utána meg következik a végjáték és a lezárás. 

SZPOJLER VÉGE

2014-10-01-gonegirl02.jpg

A legnagyobb hiba számomra a befejezés. Ameddig eljutunk oda, már nem tudjuk, kiben bízhatnánk, és az, akinek valószínűleg az oldalára állunk, semmit se tesz – tényleg nem tehet semmit? Ez a végkifejlet a nézőnek csalódás, nekem legalábbis az volt. 

Szerencsére a karakterek és az őket életre keltő színészek remekelnek. Nincs olyan közöttük, aki érdektelen lenne, mindannyian titkokat rejtegetnek, amiket meg akarunk ismerni. Ben Affleck és Rosamund Pike nagyszerűek, mindketten kettős alakítást nyújtanak, le a kalappal előttük! Jó volt még Neil Patrick Harris (a vagyonos Desi) és Carrie Coon (Margot); előbbinél egy pillanatra sem gondoltam, hogy ez az a pasi, aki abban a sorozatban játszik, amit mindenki imád. Ugyanez már nem mondható el a sztárügyvédet játszó Tyler Perry-ről, akiről azonnal az ugrott be, hogy ez az a surmó, aki a világot a Madea-szériával mérgezi önnön szórakoztatására. Ennél fogva nem tudtam őt komolyan venni, de ez az én hibám… Néhány ismerős arc a mellékszereplők közül: Sela Ward (Dr. House – itt Sharon, a „talkshowmadár”), Missi Pyle (pl. Galaxy Quest – a szőke nő a tévéből) és Patrick Fugit (Majdnem híres – a nyomozó társa). Az Andie-t alakító Emily Ratajkowsinak külföldön jelentős rajongótábora van, pedig még csak nemrég kezdte a színésznő-szakmát – elsősorban vonzó külseje miatt kedvelik, valószínűleg nem a tehetségéért. David Fincher volt a rendező, a forgatókönyvet saját 2012-es regényéből Gillian Flynn (az illető egy hölgy) írta, a producerek közt meg ott találhatjuk Reese Witherspoont. A zenét, amely nekem igazán csak a végefőcím alatt tűnt fel, ismét a direktorral együttműködő Trent Reznor-Atticus Ross-páros szerezte.

screen-shot-2014-08-26-at-2_23_40-pm.png

Érdekességek: Reese Witherspoon produkciós cége már a megjelenéskor megvásárolta a Gone Girl-regény filmjogait másfél millió dollárért. Reese úgy gondolta, a későbbiekben nem csak producerként vesz majd részt a munkálatokban, hanem főszereplőként is, ám aztán a David Fincherrel való beszélgetések során rájött, hogy nem ő a megfelelő ember erre a feladatra, ezért visszalépett. Van olyan, hogy az írók maguk készítik a műveikből a kezdeti forgatókönyveket, de aztán tapasztaltabb filmes szakemberek folytatják helyettük a munkát. Ezúttal viszont Gillian Flynnt nem cserélték le, mivel egyeztek az elképzelései a rendezőével. Flynn szkriptekből adaptált regényeket olvasott, Fincher és a Harry Potter-filmeken dolgozó Steve Kloves pedig tanácsokkal segítették őt. Az írási folyamat alatt Gillian a szövegeket elküldte Davidnek, aztán telefonon megbeszélték, hogy átdolgozzák-e őket, és ha igen, akkor hogyan. Volt olyan részlet, amit számos alkalommal átalakítottak, valami viszont már elsőre elnyerte végső formáját. 

Az egyik producer, Ceán Chaffin azt nyilatkozta, hogy a rendező minden jelenetet vagy 50 alkalommal rögzíttetett. Rosamund Pike-ra azért esett a választás, mert Fincher szerint az arca kortalan, ezzel eljátszhat a valódi koránál fiatalabb és idősebb nőket is. Ben Afflecket egy jellemző mosolya alapján választotta ki: képeket keresett róla a neten és ez a mosoly többször visszatért, David bácsi meg úgy érezte, ez jól visszaadja Nick Dunne karakterének esszenciáját. Ez Carrie Coon első moziban bemutatott filmje. Az ügyvédet eredetileg „egy Alec Baldwin-szerű” fickóként írták le, de nyilván a híres amerikai sokszínűség jegyében lett belőle fekete szereplő. Tyler Perry viszont azt mesélte a New York Magazinnak, hogy korábban sosem hallott sem a regényről, sem Fincherről, szóval úgy vállalta el a felkérést az ügynöke javaslatára, hogy nem is tudta, miről van szó. Ezt azért elég nehéz elhinni, hiszen a direktor úr készítette a rendkívül népszerű Hetediket és a Harcosok Klubját is, de ezek szerint Perry úr ezekről sem hallott még… Emily Ratajkowskit Affleck ajánlotta, referenciaként egy videoklipet (Robin Thicke: Blurred Lines) adott meg és úgy tűnik, ennyi elég volt.

gone-girl-poster-where-1000-1200.png

Ben, mivel maga is rendező, egy nap le akarta tesztelni Finchert és picikét állított a kamera lencséjén, a direktor azonban észrevette, miután belenézett a felvevőgépbe. A Holtodiglanban volt az első alkalom, hogy Affleck teljesen meztelenül, szemből felvett jelenetet vállalt, mivel elmondása szerint európai hangulatú filmet akartak, ahol a szereplők nem tudják elrejteni a hibáikat. A forgatási szünetekben Nick életre keltője ’80-as évekbeli dalokat énekelgetett. Tyler Perry ezt hallva kitalált egy játékot kettejüknek: ő elkezdett egy véletlenszerűen eszébe jutó számot énekelni, Bennek pedig folytatnia kellett – és nem sikerült kifogni rajta, mindent tudott! Rosamund Pike és Neil Patrick Harris kettesben, két órán át próbálták el az ominózus ágyjelenetüket. Pike korábban egy Dóra, a felfedező-babát használt a gyakorláshoz. Rosamund hat kilót szedett fel és adott le három alkalommal, hogy érzékeltesse a karakterében végbemenő változásokat. Rengeteg hamburgert és malátát evett a hízáshoz, a fogyáshoz meg napi négy órát edzett egy profi ökölvívó segítségével, valamint szintén naponta negyvenkét perc alatt lefutott nyolc kilométert. Hozzá hasonlóan Affleck is láthatóan izmosabb lett a játékidő során, mivel ekkor már készült a Batman v Supermanbeli szerepére. Végül két érdekes név a stáblistáról: Buda (ő egy néger pasi, akit a repülőtéren láthattunk) és Joel Shock (biciklis/motoros hírvivő, a neve sokkot jelent). 

A Holtodiglan 61 millió dollárból készült és több mint 368 milliót hozott vissza. Ez lett David Fincher eddigi legnagyobb bevételű műve. A kritikusoktól nagyrészt pozitív visszajelzést kapott; huszonnyolc különböző díjat ítéltek oda neki. 

Jó volt, de korántsem érzem annyira kiemelkedőnek, mint amennyire mondják – de ugyanígy vagyok Fincher többi alkotásával is, szóval lehet, hogy bennem van a hiba? 

Pontozás: 

imdb: 8.1 (Irreálisan magas pontszám.)(2 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 4/5 (A közepétől minden feszültség kihal belőle, legalábbis számomra.) 

Hírek: 

- Az amerikai A tetovált lánynak jön a folytatása, amit ismét David Fincher rendez. (2017-ig nem készült el.)

- Gillian Flynntől mostanában jött ki a Sötét helyek, ami dacára a Gone Girl sikerének és a parádés szereposztásnak, elég gyorsan elsikkadt, itthon például semmit nem hallottunk róla. A következő Flynn-írás alapján létrejövő mozgókép, a Sharp Objects már csak tévére jön ki – lehet, hogy az írónő leszállóágba került? 

- Ben Affleck az elkövetkezendő 3-4 évben 5 különböző filmben alakítja Batmant; a most még cím nélküli önálló Batman-újrát pedig rendezi, írja és pénzeli is. (Vagy mégse.)

- Rosamund Pike egy izgalmasnak tűnő világháborús kalandfilmet, az HHHH-et erősíti majd. 

- Sela Ward A függetlenség napja 2-ben az amerikai elnök bőrébe bújik – női elnök? Csak nem bújtatott kampány Hillary Clintonnak? (Aki elbukott, ahogy ez a szemét is...)

- Tyler Perry bekerült a teljeséggel felesleges Tini nindzsa teknőcök 2-be (kit érdekelt egyáltalán az első a trailerek után…), viszont közben szintén szerepet nyert a Brain on Fire-ben, ami már sokkal izgibbnek tűnik: Ez az igaz történeten alapuló dráma egy fiatal nő megőrülését mutatja be, a főszerepben Chloë Grace Moretz-cel. (Előbbi behozott némi pénzt, talán az ifjú közönség miatt, utóbbi meg most is ott melegedik a Tesco polcain dvdként...)

Ezen a héten még biztosan jön tőlem egy újabb írás, de még nem döntöttem el, miről.

1 komment

Címkék: thriller dráma


2015.09.23. 15:52 Tévésámán

Tanárok (Teachers, 1984)

teachers_84.jpg

Minden hétvégén elkészítem A héten a tvben-listát, ami tartalmazza azokat a [jó] filmeket, amik szerepelnek itt az oldalon és olyan csatorna adja őket, amit mindenki tud fogni. Ez a lista egyrészt kedvcsináló/óva intő, másrészt az oldal öntisztító folyamatához is hozzájárul, mert általában az ide bekerülő cikkeket kijavítom. Mióta az HBO-t kivették a Fejér Megyei Hírlaphoz tartozó tv-újságból, azóta kénytelen vagyok a port.hu-t használni arra, hogy utánanézzek a mozicsatornák műsorának [2017 óta az említet újság értékelhetetlen, így már mindent a portról nézek ki...], ám ennek köszönhetően mindig találok valami érdekeset. A Tanárok így került elém, az egészen ismeretlen AMC csatorna kínálatában. Jókor adták, jónak tűnt, hát megnéztem. De mi is ez?

A Kennedy Középiskola látszatra átlagos suli, ahol minden rendben megy, de közben a felszín alatt súlyos gondok vannak. A problémák akkor bukkannak a felszínre, amikor az egyik volt diák bepereli az iskolát, mivel diplomás létére se írni, se olvasni nem tud. A tanári kart irányító Roger Rubell (Judd Hirsch) mindent megtesz, hogy az ügyből a lehető legjobban jöjjön ki az intézmény, ám elköveti azt a hibát, hogy az egykor idealistaként a diákokért harcoló kollégájának, Alex Jurelnek (Nick Nolte) adja a tanácsadói feladatot. Alex pedig felfigyel a problémás Eddie Pilikianre (Ralph Macchio), és miközben vele foglalkozik, egyre jobban feltűnik neki, hogy a rendszer, amit szolgál, a velejéig romlott, álságos és működésképtelen. Ez a tanár megpróbálja felkarolni tanítványait, de közben úgy érzi, hiába úszik az árral szemben, semmit sem ér el. Szerencsére mellette van egykori tanítványa, az ügyvédnő, aki a perben az iskola ellen harcol, Lisa Hammond (JoBeth Williams), aki arra ösztönzi Alexet, hogy ne adja fel. De közben a problémák egyre csak súlyosbodnak, még tragédiák is történnek – mit tehet itt vajon egyetlen ember?

teachers.jpg

A ’80-as években készült vígjátékoknak van egy leírhatatlan hangulata, ami mindig megfog, még akkor is, ha a kérdéses alkotás nem annyira jó. Ha egy akkoriban bemutatott művet néz az ember, rögtön felismeri, és nekem például mindig az ugrik be, hogy milyen más lehetett az élet akkor, mikor nem volt internet, számítógép meg okostelefon. A fiatalok walkmanen hallgattak kazettákat, kölcsönzött tékás videókat néztek, és a suli után játéktermekbe, táncolni meg görkorizni jártak. Ebbe a korba repít minket vissza a Teachers, ami azonban különleges, mert a rosszul működő, megreformálásra váró iskola témáját a másik oldalról, a tanárok felől mutatja be. Milyen más azt látni, hogy itt is vannak olyanok, akiket tönkretesz a rendszer, ők sem velejükig gonoszak, és aki mégis „rossz”, az is valamiféle felsőbb célt lát lebegni a szeme előtt, ez motiválja. 

86903_full.jpg

A sztori problémája a rendkívül hosszú felvezetés. Az első egy órában csak azt láthatjuk, milyen gondok vannak, amikkel Alexnek és a srácoknak szembe kell nézniük. Néhol lehet nevetni, máskor elgondolkodni, de legalább az 55. percig kell várni, amíg főszereplőnk ténylegesen beindítja az események láncolatát. Persze átérezzük a helyzetet, de lehetett volna ugyanezt rövidebben is elénk tárni. Ezen kívül a komédia meg a dráma nincs igazán egyenlő arányban egymással, és vannak pillanatok, amikor a néző szinte tanácstalanná válik, hogy mit érezzen (pl. a haláleseteknél). Amikor viszont poén van, az a legtöbbször tényleg jó, és a Tanárok egyik karaktert sem akarja démonizálni, vagyis nincs egyértelműen negatív szereplő. Persze Rubell nem valami szimpatikus, de az ő szempontjait se nehéz megérteni. 

Utólag belegondolva a készítők egyszerre túl sokat akartak belevinni ebbe a filmbe. Egyfelől Alex és Lisa szerelme elég kevés időt kap, másfelől mind ez, mind pedig a tinik problémái (amiket legjobban Diane, Danny és Eddie jelképeznek) valahogy elsikkadnak a nagy fő cselekmény mellett. Persze mindegyik összefügg és hat egymásra, de a tumultus miatt egyik sem kap elegendő súlyt. Szurkoltam Jurelnek, de egyszerűen túl sok problémát kell megoldania, rajta a legnagyobb a nyomás: Ha el akarja érni, hogy a gyerekek tiszteljék, hogy segíthessen nekik; akkor szembe kell helyezkednie a kollégáival. Ők pedig azt várják el, hogy ne tegyen semmit, maradjon „a barátjuk”, de ha mégis lépne, akkor nem csak az állását, de a jó hírét is elveszítheti… Emellett a humor még inkább elveszi a komoly problémák élét, ettől valahogy a legfenyegetőbb dolgot sem érezzük annak, aminek kéne.

82131_full_0.jpg

Nick Nolte-t fura ebben a szerepben látni, de gyorsan meg lehet szokni. Mellette ismert arc még a mellékszerepben feltűnő Morgan Freeman, meg Laura Dern (a diáklány Diane). Judd Hirsch-t például A függetlenség napjában láthattuk Jeff Goldblum karakterének apjaként; Ralph Macchio pedig az eredeti Karate kölyök. A tesitanárt játszó Art Metrano a Rendőrakadémia-sorozat Mauser hadnagya, a flúgos Danny-t életre keltő Cripsin Glovert pedig felnőttként láthattunk pár moziban (Willard, Charlie angyalai). Kiemelném még Richard Mulligant, aki az őrült Herbert Gowert alakítja, az egyetlen tanárt, aki Jurel mellett belopja magát a tanítványok szívébe. A rendező a szép filmográfiával bíró Arthur Hiller (Vaklárma, Száguldás gyilkosságokkal, Idegroncs-derbi, Hotel Plaza, La Mancha lovagja), az író az ezzel az egyetlen kredittel bíró W.R. McKinney. És az se elhallgatandó tény, hogy az aláfestő zenék nagyon jók – nekem legalábbis igen tetszettek – ezeket Sandy Gibson válogatta. 

Érdekességek: A történetet a producer testvérpár, Aaron és Irwin Russo találta ki. Irwin 10 éven át tanított New Yorkban, volt mire alapoznia. A vége stáblista alá bevágták a filmzenei album reklámját. A Tanárok készítési költségéről nincs adat, de 27 és félmillió dollárt hozott be, ami abban a korban elég szép summa volt. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott. 

Nekem tetszett, bár korántsem tökéletes. Visszaidézi a ’80-as évek hangulatát és zenéit, érdekes története van, de közben kicsit túl hosszú, kicsit túlzsúfolt. Aki szereti a középiskolai vígjátékokat/drámákat, az azért mindenképp adjon neki egy esélyt! 

Pontozás: 

imdb: 6 (2 év alatt 0.1-et nőtt.)

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Judd Hirsch benne lesz a több mint biztosan fölösleges A függetlenség napja 2-ben. (Így van, eltűnt a süllyesztőben.)

- Morgan Freeman a 101. Ben-Hur-adaptációt erősíti majd. (Ez se érdekelt senkit.)

Várható írások: Meteo, Holtodiglan.

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték dráma


2015.09.19. 11:13 Tévésámán

D'Artagnan lánya (La fille de D'Artagnan, 1994)

fille-de-d-artagnan-1994-10-g.jpg

Biztosan mindenkinek van olyan gyerekkori/fiatalkori emléke, hogy látott egy filmet, amiről csak az maradt meg, hogy tetszett neki, meg még esetleg egy-két apróság. Én így voltam ezzel a művel, mindössze három dologra emlékeztem belőle: arra, hogy jó; hogy Philippe Noiret figurája mennyire tetszett és hogy a fiatal Sophie Marceau félmeztelen benne:P Úgyhogy amikor láttam egy akcióban mindössze 300 Ft-ért a D’Artagnan lányát eredeti dvdn, amire még extrák is kerültek, gondoltam, megrendelem. Eltartott egy darabig, amíg végre volt időm/kedvem megnézni, de örülök, hogy megvettem ezt a lemezt, mert az a ritka eset állt elő, hogy minden, amire emlékeztem, benne van és még most is jó! 

Athos, Porthos, Aramis és D’Artagnan – mind hallottunk már a híres Testőrökről. Most húsz évvel az utolsó kalandjuk után járunk, mikor már mindannyian megöregedtek, tétlenkednek, semmi izgalmas nem történik velük. Ám ekkor egy vidéki apácazárdában meggyilkolják a rendfőnöknőt – pont azon a helyen, ahol Eloise (Sophie Marceau) él. Ő azonban nem akárki, hanem a híres D’Artagnan harcias és gyönyörű lánya, aki rögtön bosszút esküszik az elkövető Vörös Hölgy (Charlotte Kady) ellen, akiről kiderül, hogy Crassac herceggel (Claude Rich) karöltve az ifjú Lajos király ellen készül merényletre! Eloise elindul, hogy figyelmeztesse az uralkodót és megkeresse rég nem látott apukáját, út közben pedig mellé szegődik a költő Quentin (Nils Tavernier), aki rögtön beleszeret a talpraesett hősnőbe. Ám a párizsi udvarban Eloise süket fülekre talál, így kénytelen rávenni D’Artagnant (Philippe Noiret), hogy hívja össze legendás bajtársait (Jean-Luc Bideau, Raoul Billerey és Sami Frey) és ismét rántsanak kardot a jó ügy érdekében. A nagyhírű muskétások szerencsére mindnyájan vállalkoznak egy végső, nagy hőstettre– pláne ha ennek végén pénz meg dicsőség is várja őket!

89073_full.jpg

Korábban már két Három testőrös film szerepelt itt (A három testőr, A vasálarcos), ám ezúttal a történetet saját földjén filmesítették meg, kissé továbbgondolva. 20 év alatt a poénok nagy része semmit sem kopott; a szereplők (még a negatív alakok is!) szerethető, szimpatikus figurák; jó a zene, a látvány szép, az érdekes történet mellé pedig pár remekül kivitelezett akciójelenet társul. Az egyetlen dolog, amit e mű ellen fel lehetne hozni, az a hossza, mert picit több mint 2 órás, és van olyan jelenet, ami indokolatlanul hosszúnak tűnik (pl. a nyitó üldözés). Ennek ellenére nem unatkoztam alatta, sőt, egyre jobban érdekelt, hogy mi fog történni. 

Szpojler 

A kiinduló alap az, hogy Eloise és a bíboros is azt hiszik, hogy összeesküvés készül. Az egyik csapat egy mosodai listát, a másik egy szerelmes verset próbál megfejteni, de egyiknek sincs köze a tényleges áruláshoz, ami viszont létezik. 

Szpojler vége

iavhederpqxb5s8qnhvolxmtxlx.jpg

Felüdítő, hogy most végre nem a bíboros a gonosz, és a rosszfiú Crassac sem egy velejéig romlott figura. Külön poén, hogy a veszélyben lévő király meg a pozitív figurák korántsem hibátlanok, szóval tényleg mindenki életszerű. Kimarad a klisévé vált muskétás-jelmondat és az is különlegesség, hogy a testőrök magázódnak. Van egy jó kis csavar a történetben, amire tényleg nem lehet számítani, és Marceau mellett még egy szép színésznőt (Maria Pittaresi) megcsodálhatunk a maga pucér valójában. 

Az alkotókról pár mondatot: A sztori Eric Poindron és Riccardo Freda ötletéből ered. Előbbinek máig ez az egyetlen filmes munkája, utóbbit pedig felkérték rendezőnek, de aztán lecserélték őt Bertrand Tavernier-re. Tavernier a rendezés mellett Michel Léviant-nal és Jean Cosmos-val (A lány és a farkasok) a forgatókönyv készítésében is részt vett. A kitűnő kísérőzenét Philippe Sarde szerezte. Sophie Marceau cuki, Charlotte Kady szexi, az urak pedig jó fejek, főleg Philippe Noiret és Claude Rich remekelnek a szerepeikben. Kiemelném még Gigi Proiettit (Mazarin bíboros) és Jean-Paul Roussillont (Planchet), előbbi jópofa, utóbbi vicces.

parcours_0081.jpeg

Érdekességek: Marceau két hónapon át vett vívás-leckéket a szerepéhez, figurája legtöbb kaszkadőrmutatványát ő maga végezte. A bemutató után a színésznő azt nyilatkozta, nem tetszik neki, hogy a film ennyire a testőrökre koncentrál a címszereplő helyett (pedig kb. ugyanannyi időt kapnak). Philippe Noiret még két alkalommal játszott a muskétásokról szóló filmekben: Az 1964-es Cyrano és D’Artagnanban XIII. Lajost, az 1989-es A testőrök visszatérnekben Mazarint alakította; utóbbiban ő volt az egyetlen főbb szerepben látható francia színész, ám a karakter, akit életre keltett, olasz. Noiret Bertrand Tavernier kedvenc színésze volt, gyakran dolgoztak együtt. A Quentint alakító Nils Tavernier a rendező fia. Claude Rich-t láthattuk az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetésben, ahol ő a druida. A Porthos-t alakító Raoul Billerey még négy másik Három testőr-moziban szerepelt: A három testőr – 1953; A vasálarcos – 1962; D’Artagnan (tévés miniszéria) – 1970; valamint Les trois mousquetaires ou L'escrime ne paie pas – 1979. Utóbbiban ő volt Rochefort és Jussac, az előbbi háromban csak mellékszerepekben bukkant fel. A stáblista elején az összes főszereplő bemutatkozik, így könnyű őket beazonosítani, ez a módszer különben tök jó, kár, hogy már nem alkalmazzák. Cikkem tárgyának egyik angol címe Revenge of the Musketeers (A muskétások bosszúja). Végül egy megfigyelés tőlem: A nyitó üldözési szekvenciában a négeren nincsen bilincs, amíg az erdőben szalad, de miután beér a zárdába, hirtelen már van (Kiegészítés 2021-ből: Amikor fut, akkor a láncai mintha ketté lennének törve, később egyben vannak.). A D’Artagnan lányának készítési költségéről nincsenek adatok, az Egyesült Államokból 312 ezer dollárt hozott be. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott. 

A dvdről: Tekintve, hogy több mint 20 éves filmről van szó, már az pozitív dolog, hogy egyáltalán vannak extrák. A gond az, hogy ezek végülis ál-extrák: Van egy trailer és egy tv-spot (ami a trailer egy darabja), ezek rendben vannak. A Képgaléria egy videó, ami a filmből nagyjából időrendben, valamennyire véletlenszerűen összeválogatott kimerevített képkockákból áll – ez semmit sem tesz hozzá az élményhez. Az Így készült igen rövid, plusz van egy interjú Philippe Noiret-vel; mindkettő franciául, magyar felirat nélkül – aki nem érti a nyelvet, az ezekből se sokat fog majd fel... Ehhez még hozzájön, hogy a film igen halk, a menü viszont hozzá képest ordít. Szóval ez a kiadás jó is, meg nem is jó… 

img-3469949ca0.jpg

Nekem tetszett, jól szórakoztam rajta és a hossza sem zavart. Aki szereti A három testőr-filmeket, a francia mozikat és/vagy Sophie Marceau-t, az nézze meg! 

Utólagos szerkesztés 2021-ből: Harmadszor néztem meg tegnap éjjel, és van néhány fura dolog, ami csak most tűnt fel. Az első, hogy bármennyire hosszú a játékidő, az események egy része mégis irtó gyorsan történik, például Eloise szinte pillanatok alatt megtalálja az apját, később meg egyből a megfelelő kastélyba mennek. Lehet, hogy a keresések során eltelik valamennyi idő, csak ezt nem lehet érzékelni. A szerelmi szál nagyon erőltetett, a hősnő és a költő szinte alig vannak együtt; az Athos-fordulat viszont remek, erre egyáltalán nem emlékeztem. A humor működik, a zene tényleg jó, de az akció-jelenetekben nincs vér és baromi nyilvánvaló, hogy amikor a kardoknak érintkezniük kellene az ellenfelekkel, akkor közel sincsenek hozzájuk. Külön kiemelném a magyar szinkront, ami tovább emeli a színvonalat. Összesítésben pozitív élmény ez a mozi, amit francia alapanyagból franciák írtak, aztán ők filmesítették meg. Végülis ez az ő történelmük/irodalmi örökségük. A pontozással továbbra is egyetértek. 

Pontozás: 

imdb: 5.9 (2 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték kaland


2015.09.09. 13:12 Tévésámán

The Falling – Mélyebb elemzés

Úgy veszem észre, hogy leszállóágban vannak az elgondolkodtató filmek. Sajnos ebben nagy szerepet játszanak az olyan alkotások, amiknek semmi értelmük nincs, és ezek elveszik az emberek kedvét attól, hogy elgondolkozzanak bármilyen mozin, amit láttak. Pedig szerintem jó dolog, ha kicsit foglalkozunk a sztorikkal, a látottakkal, meg azzal is, amit nem mutattak meg - én például két napig agyaltam a Prometheus-on, főleg azokon a kérdéseken, amiket felvetett. Egy filmnek nem feltétlenül kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy a néző gondolkodhasson rajta, de vannak alkotások, ahol a cselekmény meg a látottak továbbgondolása kifejezetten ajánlatos! Senkit sem szeretnék kioktatni, de ha megnézel valamit és utána végigpörgeted magadban, hogy mit is láttál, nagyszerű dolgokra jöhetsz rá. No, de most már rátérek a tárgyra!

locked_up_maisie.png

Nagyon vártam a The Fallingot, mivel Maisie Williams eddigi filmográfiájában csupán a Heatstroke volt, amiben alig találtam valami pozitívumot. Bár Az érem két oldala korántsem annyira jó, van benne valami aranyos, amiért úgy érzem, még az idegesítő vonásai dacára sem lehet utálni; a Cyberbully és az ezen az oldalon nem elemzett mini-sorozat, a The Secret of Crickley Hall viszont kifejezetten óriásiak voltak! Ebben az esetben is úgy készültem, ahogy általában: Próbáltam a lehető legkevesebbet megtudni a szóban forgó műről, azonban belefutottam egy igen brutális szpojlerbe, ez jelentősen befolyásolta az élményt, amit cikkem tárgyának megtekintése adott; ám utána elég sokat gondolkodtam rajta és úgy döntöttem, nem hagyom ennyiben a dolgot. Windows Movie Maker segítségével végigtekertem a filmet, és számos rejtett részletet találtam benne, amik megváltoztatták a véleményemet Carol Morley rendezéséről. (Azért nem néztem végig még egyszer, mert az élmény még nagyon friss volt, és a szupergyors montázsokat meg képbevágásokat csak kimerevítve lehet igazán látni.) 

A The Falling ugyanis egy fantasztikus alkotás. Ezen a linken elolvashatjátok az elemzésemet róla, most viszont mélyebben alámerülök a lányiskola előtt lévő tóba, úszom egyet a nagy fa lehulló levelei közt és csak az tartson velem, aki látta a filmet és/vagy érdekli őt a téma! Innentől csupa szpojler jön! 

Ha jól megnézzük a nyitójelenetet, akkor ez valójában a teljes film után játszódik, vagyis amit ezek után látunk majd, az visszatekintés a múltba. Ez természetesen csak a második vagy a sokadik megtekintésre tűnik fel, de az itt következő dolgok legtöbbje ilyen lesz. Ebben a jelenetben Lydia kissé felhúzza a szoknyáját, a lábán egy kék véraláfutás látható – ez valószínűleg a nem túl gyengéd aktus eredménye, talán Kenneth övcsatja csinálta – újabb bizonyíték, hogy ez itt a jelen, ami mostantól jön, az a múlt.

is_this_bitch_serious.jpg

A visszaemlékezést egy rendkívül gyors montázs nyitja, amiből rengeteg képet tudatosan biztosan nem fogunk fel. Itt felbukkan egy feszület és egy pentagram, utóbbi még egyszer visszatér. Utalás a természetfelettire és az Abbie-Lydia-Isten-Jézus-párhuzamra (erről még lesz szó). Ugyanitt megjelenik a visszatérő képsor, aminél egy kalapos, szürke zakós férfi és egy szőke nő a nagy fánál egymáséi lesznek. A nő nem annyira akarja, ez látszik. Kik ők? A nő Lydia anyja, a férfi Lydia rejtélyes apja. Bizonyíték: Amikor Lydia összetöri a vörös festékes tálat, abban a jelenetben az anyuka azt mondja Abbie-nek „olyan volt a hajam, mint a tied” – vagyis szőke. 

A biológiaórán a tojásban lévő vércsepp Abbie halált hozó terhességére utal. A tavon először két hattyú úszkál, majd csak egy van, utána ez is eltűnik. Először arra gondoltam, hogy ez a két madár a két barátnőt jelképezi, de a második még Abbie halála előtt szívódik fel – akkor talán az ártatlanságuk megtestesülései? Ahogy haladunk előre a történetben, a kisebb utalások egyre erősebben jelzik, hogy Lydia talán tényleg szerelmes Abbie-be, jóval többet érez iránta, mint barátságot. Ezt bizonyíthatja, hogy Lydiát nem érdeklik a fiúk (Kenneth-tel csak azért akar lefeküdni, mert Abbie is lefeküdt vele, így ha szexelnek, akkor „együtt lehetnek” a halott barátnő emlékével).

flowers_for_maisie.jpg

A betegeket azzal vádolják, hogy egymást utánozzák, ám Lydia nem láthatta, amikor Abbie remegett, így ezt a tünetet például nem produkálhatta utánzásból. A rajzórán látható az első igazi jelzés arra nézve, hogy tényleg természetfeletti történések zajlanak a háttérben, itt ugyanis mindenkinek megáll az órája. Az ájulás fertőző jellegére utal, hogy a két vörös hajú lány külön-külön, de mindketten azután ájulnak el, hogy ránéznek Lydiára (a vírushordozóra) – ő maga viszont jóval Abbie távozása után mutatja a tüneteket, szóval a lappangási idő minden egyes újabb fertőzöttel egyre kevesebb. A megmagyarázhatatlanságot erősíti, hogy a göndör vörös hajú olyan dolgokat lát, amiknek nem lehetett szemtanúja. Nála bukkan fel a keresztbe tett női láb is - ez a fő szálat átható szexualitás jele vagy utalhat Lydia vonzalmára a nők iránt? 

Minduntalan visszatérünk a nagy fához, ami a tó mellett áll, ez mindennek a középpontja. Itt fogant meg Lydia, itt tettek fogadalmat Abbie-vel és itt a legerősebb utóbbi szellemi jelenléte. Elképzelhető, hogy Lydia anyja ugyanabba a suliba járt, ahová a főszereplő. Lydia mindenkiben elvesztett „szerelmét” látja, az aktus során viszont Kenneth előtt is Abbie jelenik meg, ezért nem néz Lydia szemébe. Visszatérő elem a zöld színű alma – ez talán egy vallási utalás a bűnbeesésre? Akad egy újabb tünet, amit képtelenség csak úgy imitálni, ez az orrvérzés, bár ez sem mindenkinél jön elő. Van egy alig észrevehető kis jelenet, ahol Lydia egészen erotikus módon hajol oda a vérző orrú Susanhez. Itt ismét felmerül a kérdés, hogy Lydia a lányokat szereti-e, és ha igen, vajon összejött-e neki bármi bármelyikükkel? Abbie-vel valószínűleg nem.

lesbo_scene.jpg

Az ájulás-kór terjedéséhez talán hozzájárulnak az otthoni körülmények is, hiszen amennyire látjuk, a legtöbbjüknél otthon feszült a légkör. A film egyik csúcsjelenete, amikor a gyűlésteremben a reggeli ima alatt elszabadul a káosz – ekkor viszont a mindent kiváltó, mindenért okolt vírusgazda nincs is a teremben. Tehát azok, akik itt produkálják a tüneteket, nem az ő hatására teszik azt, amit. Lydia aztán besétál az egész közepébe, ott pedig a többi lány a keresztre feszített Jézus pózában emeli fel őt az ég felé, ahonnan Abbie visszanéz rá – vagyis Abbie a láthatatlan, a megmagyarázhatatlan, a teremtő erő, aki a betegséget elhozza a kiválasztottaknak, Lydia pedig az ő „leánya”/prófétája. Abbie ugyanakkor halálával mintegy megváltja szexuálisan elnyomott barátnőit („népét”), így szintén hasonlítható Jézushoz. 

Ahogy a cselekmény halad előre, egyre jobban érzékelhető, ahogy a testvéri szeretet (elsősorban a húgnál) átalakul; ezt támasztja alá, hogy Lydia egyértelműen féltékeny Susanre (pl. kórtermi jelenet). Az események középpontjában a főszereplőnőt találjuk, ő irányít mindent és mindenkit, akarva vagy akaratlanul, illetve elképzelhető, hogy Abbie rajta keresztül hat a még élőkre, ő kölcsönzi neki a hatalmát; esetleg a kettejük egyesüléséből jön ez az „erő”. Susan tudatosan próbál az elhunytra hasonlítani, ezt észben tartva érdemes elgondolkodni azon, hogy Kenneth vajon emiatt vet szemet rá vagy éppen rajta keresztül próbálna meg eltávolodni Abbie emlékétől, ami Lydia képében állandóan ott van körülötte? A vallási felhang tovább erősödik, amikor az eddigieket kombinálva rájöhetünk, hogy az, aki megtagadja a betegséget, az megtagadja Abbie-t (és Lydiát, vagyis „Istent és az ő prófétáját”); majd jönnek még bibliai alakok: A rajztanár betegségével közvetlen kapcsolat a felnőttekhez (a hívő), az irodalomtanár magának is hazudik az eseményekről (a tagadó), az igazgatónő teljesen szkeptikus (a hitetlen).

sexy_look.jpg

Az eddig említettek mellett ott van még az ismétlődő véres kéz motívuma, ez talán a szóban már korábban említett, házilag elvégzett abortuszra utal, vagyis könnyen lehet, hogy Abbie ebbe hal bele és nem a szülési komplikációkba. Megválaszolatlanul marad a rejtély a mellékhelyiség falánál: Ezt még Abbie kezdi el bontani, aztán Lydia félig lerombolja és kijelenti, hogy „itt van valami”, de sosem tudjuk meg, hogy ha tényleg van ott valami, akkor mi az. A főhősnő elméje lassan megbomlik, a cérna viszont végül valószínűleg akkor szakad el nála, amikor Susan bejelenti, hogy randizgatni kezdtek Kenneth-tel (vagyis így Susan „elveszi tőle Abbie-t”). Lydiából lesz a Lázadó, az Anarchista, aki szembeszáll a Renddel, a szabályokkal; mindegy hogy hol és mikor. Fokozatosan veszít el mindent, és úgy lesz egyre bátrabb, mert nincs mivel megállítani őt – ezért van gyakorlati hatalma, ezért félnek tőle a felnőttek.

psycho_maisie.jpg

A lezárásnál ismét kivonulhatunk a nagy fához, ami talán magába fogadta Abbie szellemét – lehet, hogy permanensen, de lehet, hogy csak ideiglenesen, hiszen a fogadalom úgy szólt, hogy „minden évben, ezen a napon találkozunk itt”, szóval talán éppen az évforduló napja van. Mindenesetre valószínűleg ő hozza vissza Lydiát a halálból. Itt van még egy nagyon fontos rész: Amikor az anya kimegy az éjszakába, akkor a fánál hirtelen megrohanják a saját emlékei és egyben Abbie jelenlétének morzsái. Ekkor jelenik meg egy mohával benőtt téglakupac, valamint egy korábbi étkezés képe, ahol Lydia egy ház alakúra vágott sajtszeletet tart – talán volt egy korábbi ház itt valahol, ahol az anya és a rejtélyes apa megismerkedtek? Talán ott laktak egy darabig? Vagy ez átvitt értelemben a nagy fára vonatkozik, ez a kiindulópont, az „otthon”, ahová mindannyian visszatérnek?

A befejezés után nekem nem volt egyértelmű, hogy kicsoda Lydia apja, ezt sosem tudjuk meg pontosan, de valószínűsíthető, hogy vérfertőzésből születhetett. Ez magyarázattal szolgálna a különcségére, az őrületre való hajlamára és arra, hogy talán tudat alatt ezért létesít természetellenes kapcsolatot a bátyjával – aki végülis csak a féltestvére. Utoljára pedig egy tisztán spekulációra épülő elméletet osztok meg, amit egy névtelen külföldi hozzászóló mondott nekem: „Az a srác (Kenneth) megőrzött egy tincset a hajából, amit egy kis dobozban tartott, szóval feltételezheted, hogy megpróbált valamilyen varázslatot csinálni vele. (Kenneth-től kétszer is elhangzik, hogy tud varázsolni, és lehet, hogy a pentagram is hozzá kapcsolható, bár a felbukkanásakor egyértelműen női kéz rajzolja.) Ez egy mágikus magyarázat lehet Pugh (Abbie) halálára.” Nekem ez az egész ott sántít, hogy a hajszálakat mintha a lány elhunyta után szedné össze a fiú, persze ez nem biztos, de akkor miért akarhatta Abbie halálát?

Utólagos szerkesztés: Nem hittem volna, de ez a film elért a magyar tévébe. Igaz, a Cinemax adta, ami az HBO előfizetéses társcsatornája, viszont szinkronizálták! Még így, a harmadik nézésre is találtam újdonságokat benne, szóval lássuk a magyarul Eszmélet névre keresztelt történet legfrissebb titkait! SZPOJLEREK INNENTŐL 

Fura módon 12-es karikával adták, egyszer 20:00-kor, másnap viszont 14 óra körül. A vérfertőzés és a szex-téma miatt legalább 16-ost adtam volna neki és későbbi időpontba tettem volna, de nem én döntöm el… Pár idézet: "Gondold el, mi mindent látott az időtől megfosztott fa!" (mondja Abbie a központi jelképre, a fára) "Anyám azóta utál, hogy megfogantam." "Csak a tudatos elme szabad." (Lydia) "Minden, ami élő, a Föld céljait szolgálja. Minden, ami halott, a Holdét." (ez valamilyen vers részlete, amit csomószor megismételnek) "Szakítani akarsz?" – Na, ez egy érdekes pillanat volt. Angolul elsiklottam felette, pedig nyilvánvaló, hogy Lydia barátságnál jóval többet érez Abbie irányába. Szlovák ismerősöm szerint „a fiatal lányok folyton párokat alakítanak és ’randiznak’, ez nem igazi kapcsolat, csak szociális dolog.” Abbie részéről talán tényleg az… 

Fontos jelkép a víz, ami legalább annyiszor tűnik fel, mint a fa, bár a jelentése homályos. Kenneth Dilifejnek hívja a húgát. Abbie már a suliban meghal, amikor összeesik; emlékére költészeti díjat alapítanak. Az anya sose megy ki a házból. „Erővonal” húzódik a suli alatt - talán ez van a vécében elkerített részen? Kenneth apja lelépett, Lydia azt hiszi, hogy az ő apja ez a pasi volt, és ezért terjeszti, hogy az anyja üldözte el az apját. Hogy ténylegesen miért ment el, azt nem tudjuk meg. A vörös hajú tanárnőt kirúgják vagy kilép? Terhes is lesz, valószínűleg attól a fiatal tanártól vár gyereket. Susanből Suzie válik és elveszik a prefektusi címét - "járnak" Lydiával? 

"Sose voltam beteg." - Lydia megjátszotta az egészet, de mégis járvány lett belőle! Tehát Abbie tünetei valódiak voltak, a többieké is, de az övé nem! Lydia erőszakból született. A sztori lényege a test és az elme felszabadítása. Szpojlerek vége

mfw_this_thread5.jpg

Köszönöm bárkinek, aki végigolvassa ezt a cikket, és reménykedem benne, hogy ezzel sikerül felkeltenem a figyelmet a The Falling iránt – szerintem megérdemelné! Kényes témája és különös mivolta végett úgy hiszem, hogy itthon vagy nem láthatjuk sosem, vagy csak az olyan előfizetői extra csatornák valamelyikén fog felbukkanni, mint a Cinemax, az éjjeli műsorsávban. Aki viszont tud angolul, az töltse le, nézze meg és mondja el, hogy igazam volt-e! (Eddig a legtöbben külföldön nem értettek egyet velem, de hátha találok valakit ebben a kis hazában, aki hozzám hasonlóan gondolkodik…)

2 komment

Címkék: dráma bekategorizálhatatlan


2015.09.07. 22:09 Tévésámán

Szavazás II.

Mint láthattátok, nem tudtam kipréselni magamból egy hét alatt azt a beígért két cikket, de mentségemre legyen szólva, hogy hétfő kivételével minden nap melózni kellett, és ez jelentősen elfárasztott... Ráadásul mostanában elég sokat olvasok, elsősorban könyveket, ami szintén elveszi a filmnézésre szánható időt. Ebben az évben már 27 könyvvel végeztem, ennek okán eszembe jutott, hogy megkérdezlek titeket:

Különben ezen a héten lesz öt szabadnapom, úgyhogy most majd nekiállok a munkának rendesen!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2015.08.29. 22:02 Tévésámán

Egy újság margójára

Ritkán szoktam reagálni arra, amit filmekkel kapcsolatban olvasok, de mivel csúsznak a beígért cikkek, ezért gondoltam, elmondom a véleményem valamiről, amit akárki elolvashatott kis hazánkban. Ugyanis már az újságárusoknál van az ehavi Mozimánia magazin. Aki nem ismerné, ez a VOX kistesója, ugyanaz a kiadójuk, csak más emberek dolgoznak a két kiadványon. A Mozimánia feladata elsősorban az, hogy kedvet csináljon az aktuális hónapban érkező új filmekhez; véleményeket nagyon ritkán közölnek, ezt meghagyják a nagy tesónak. Nézzük hát, miért érdekes ez a kiadvány! 

1_2.jpg

Címlapon a Batman Superman ellen – ami csak jövőre, fél év múlva kerül a mozikba. Miért kell akkor éppen most éppen erről írni a címlapsztoriban? Ez van a poszter egyik felén, a másikon meg Az útvesztő című izé második része. Ez nyilvánvalóan fizetett reklám, amit már megszokhattak a rendszeres olvasók, mert végülis a lapnak ez a dolga, de most több okból is idegesítő. 

  1. Ebben a hónapban bemutatásra kerül a papíron igen jónak tűnő Víkend, egy ritkaságszámba menő új magyar thriller. Akit érdekel, olvasson utána, elég az hozzá, hogy nekem - akinek nem igazán szíve csücske a honi filmipar – felkeltette az érdeklődésemet, s itt most potenciált érzek. Úgy gondolom, lehetett volna kicsit jobban fókuszálni erre a műre a Batman v Superman helyett. Vagy valami másra, ami releváns 2015. szeptemberéhez. (2017-es megjegyzés: A Víkend nagyszerű film, ajánlom.)
  1. Még most is egyik kedvenc rendezőmnek tartom Zack Snydert, akiről azonban manapság az egyhangú kritika nem tudja eldönteni, hogy támadják-e vagy sem? A Marvel képregényhős-dömpingje miatt a DC Comics iszonyatos pénzeket öl a kibontakozóban lévő Igazság Ligája filmuniverzum reklámozásába, és ennek egyik legfőbb szószólója Snyder úr, akit most hirtelen kedvelnek. Vagy csak nem utálnak. Számomra pedig ez egy kifejezetten rossz dolog, mert ő tényleg „látnok-rendező” volt, de már nem az. És miért nem? Azért, mert a földbe döngölték. 

Arról az emberről beszélünk, aki a legtökéletesebb képregényfilmet, a Watchmen Ultimate Editiont rendezte. Arról, aki milliókat kápráztatott el a 300-zal, és arról a férfiról, aki megalkotta „generációnk Brazilját”, a Sucker Punch-ot. A Hollywoodot irányító tőkések és fizetett bér-billentyű-koptatóik együttesen már a 2004-es Holtak Hajnala óta ütötték-vágták Snydert és műveit. „Fúúúj, miért futnak a zombik?”, aztán „Fúúj, a 300 miért nem történelmileg hiteles?”, majd „Fúúj, a Watchmen túl bonyolult!”, végül „Fúúúj, az Álomháború a világ legrosszabb filmje!”. Zack papa helyében bárki cudarul érezte volna magát, ráadásul a pénzügyi sikerek is elmaradtak (erről még lesz szó), ezért nyilvánvalóvá vált, hogy másként kell folytatnia azt, amit csinál. Illetve nem kellene, de rákényszerül. Mert mindegy, hogy összetett és agyalásra késztetőt vagy üres, de látványos, csak szórakoztatni akaró munkát csinált, mindig belekötöttek. 

És ekkor jött Az Acélember, amit mindenki várt. Egyrészt, mivel 2006 óta a rajongók szerettek volna egy új, rendesebb Superman filmet (nem mintha a Superman visszatér rossz lenne, sőt, bár ez az egyéni véleményem); másrészt mivel Snyder azért piszok jól ért a mutatós akciófilmekhez. Harmadrészt, mert a forgatókönyvet A Sötét Lovag-trilógiás Christopher Nolan írta. Tehát minden adott volt, hogy egy újabb mestermű kerüljön ki a szóban forgó direktor kezei közül. Ám a végeredmény egy 12-es karikás, űrlény megszállásos, ostoba módon a tökéletes jót képviselő isteni erejű lényt realisztikussá tenni próbáló unalmas, érdektelen és béna mozi lett. Amiből végleg kiöltek mindent, ami addig Snyder védjegye volt. Ezt a filmet akárki más meg tudta volna ugyanígy rendezni, szinte semmi köze a „valódi” Supermanhez, és annyira buta, hogy még nyomokban sem lehet ráismerni benne Nolanre. Nekem nagyon nem tetszett, de mégse ez a lényeg, hanem hogy rákényszerítettek egy egyedi látásmódú, különleges embert, hogy hagyjon fel mindennel, amit addig tett és álljon be a sorba. Ez pedig szerintem megbocsáthatatlan bűn. 

Lehet, hogy Snyder ezek után halálra keresi magát, de könnyen elképzelhető, hogy továbbra is közutálat tárgya lesz, mert az igazi Superman-rajongóktól már megkapta a magáét a Man of Steelért, és a túlzott szuperhős-felhozatal egyszer úgyis mindenkinek az agyára megy majd, azt pedig egy felől ő képviseli teljes mellszélességgel. Meg tudom érteni a döntését, de csak reménykedhetek, hogy az iszonyatos költségvetésű, csilivili látványfilmek közben visszatér majd a gyökereihez, és forgat néhány olyan remekművet, mint a Watchmen Ultimate Edition vagy az Álomháború Rendezői Változata… 

  1. Maga a cikk a Batman v Supermanről. A szerző Nagy Dánieltől következnek idézetek: 

„Bár Az acélemberben is inkább a színészi játék volt erős, mintsem a történet, a közönség ’megbocsátott’ a direktornak.” Valóban? Az Acélembert éppen csakis akkor lehet élvezni, ha a néző egyáltalán nem gondolkodik rajta; míg a korábbi műveinél ez pont fordítva volt. Megbocsátott a közönség? Inkább mindenki örült, hogy olyat kap, amit jól meghirdetnek, szépen a szájukba rágnak, és aztán mindenki örül. Ki nem örült? Az, aki gondolkodott (én), meg az, aki egy Supermanről szóló Superman filmet akart látni. És kit érdekel a színészi játék, ha a sztori ennyire ostoba – gondolok itt bármire, ami a jégben talált hajó fedélzetén történik; a Superman-ruha eredetére vagy Jor-El digitális szellemére. 

„A 2011-es Álomháborúval ugyanis nem aratott túl nagy sikert, és sokan meglepődtek azon, hogy a Watchmen – Az őrzők, valamint a 2006-ban még újszerű képi világúnak számító 300 után egy meglehetősen pocsék módon megírt alkotással rukkolt elő.” Mi benne a pocsék? Bárkinek meg tudom mutatni, hogy van egy kb. 30 Word oldalt kitevő gyűjtésem félig magyar, félig angol nyelven, ami 80%-ban arról szól, hogy miként értelmezhetőek a Sucker Punch képsorai. 30 oldal, rengeteg ember számos nagyszerű és kevésbé nagyszerű gondolatával. Ez mégiscsak jelent valamit, nem? Ha ennyit lehet agyalni, ennyit lehet elemezgetni, akkor ez mégiscsak jól van megírva, nem? És még valami: A szimpla, mozis Álomháború sehol nincsen a Rendezői Változathoz képest. Aki véleményt akar formálni erről a filmről, az nézze meg a Rendezőit, mert az olyan, ahogyan eredetileg a mozikba szánták, csak a stúdió beleugatott. Már a tripla álomszintek, a valóság és az irrealitás egybemosódása, a karakterek valódi személyazonossága és a ténylegesen végbemenő események taglalása elegendő három másik filmhez. Nem fogadom el, hogy rosszul van megírva. 

Végül egy személyes megjegyzés: „Amikor rebootolnak egy szuperhősös franchise-t, rengeteg kérdés merül fel a rajongókban a karaktereket illetően. Batman esetében is sok olyan van, amire választ szeretnének kapni a fanok, például, hogy lesz-e eredettörténet?” Egy csak Magyarországon, csak magyar nyelven megjelenő újságba miért nem lehet használni a szinonimáinkat, a szép magyar kifejezéseket? Miért nem lehet azt írni, hogy „Amikor újraindítanak egy szuperhősös szériát” vagy „Amikor elölről kezdenek egy szuperhősös sorozatot”, a rajongók helyett pedig lehetne az imádókat vagy a kedvelőket használni, illetve a két mondat egybe forrasztása esetén elkerülhető lenne a rajongók kétszeres használata. Néha én is használok kintről vett szavakat, de csak akkor, amikor már tényleg indokolt, és magyarosítva (szkript, szpojler).

  1. Ez megint félig személyes, félig objektív dolog. A 36-37. oldalon lévő Comicbukták (itt se lehetett képregényt írni) cikkben található egy táblázat – bár maga a cikk is elemezhető lenne, de a lényeg ugyanaz, hogy összesítik a Top 10 legnagyobb képregényből készült pénzügyi bukásokat. A dollárban mért veszteség áll a középpontban, de amikor megpillantottam a kilencedik helyen a minden tekintetben óriási és számomra örök kedvenc Pokolfajzatot, akkor mégiscsak úgy érzetem, hogy itt megint részrehajlás történik. Az író A.Gy. figyelembe sem veszi, hogy a listán szereplő alkotásokból ténylegesen mi az, ami jó és csak a tudatosan gerjesztett negatív szóbeszéd és/vagy a nézők meg nem értése miatt hasalt el; illetve, hogy mi az, ami ténylegesen rossz. A Pokolfajzatot, a Watchment és a Superman visszatért nem venném egy kalap alá a Macskanővel vagy a Zöld Lámpással. Legalább annyit megérdemeltek volna ezek a filmek, hogy egy zárójeles megjegyzést kapjanak, miszerint alapvetően nem rosszak, csak pénzügyileg képtelenek voltak teljesíteni a számukra előírtakat. 

Hát igen. Könnyen ugatok én, akit nem szorítanak határidők, főnökök és egyéb korlátok. Csak egy vagyok a több száz vagy több ezer blogger közül. Viszont a blog egyik legfontosabb értéke a véleménynyilvánítás, úgyhogy ezt a lehetőséget mégse hagyom ki. Aki nem ért egyet velem, az nyugodtan szóljon hozzá, legalább beszélgetünk egy kicsit!

Újabb hozzátoldás 2017-ből: A Dawn of Justice az utóbbi idők egyik legtöbbet szidott filmje lett. Gyakorlatilag senkinek se tetszett, elvileg sok pénzt hozott vissza, de hihetetlenül gyorsan eltűnt a süllyesztőben és azóta senkit se érdekel, mert már mindenki az oly csodás Wonder Womanre élvezkedik. És még valami: Ami belül üres, ami szar, azt nyomják a legnagyobb fokozaton minden csatornán. Ha valamit ennyire reklámoznak, akkor az a legjobb, ha feléje se nézel - lásd Transformers 5. Szóval igazam volt.

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2015.08.21. 10:16 Tévésámán

Francia szépség (La belle personne, 2008)

images_1.jpg

Kalandos úton ismertem meg a francia Léa Seydoux-t: Anno az HBO adta az Elhúztak a felnőttek, miénk a pálya! című filmet, ami nagyon tetszett; és ott figyeltem fel a cuki és remekül játszó Adéle Exarchopoulos-ra, akinek aztán világhírt hozott a fantasztikus Adéle élete, amelyben Seydoux volt a partnere. Ezzel az alkotással mindkettejüket megszerettem, szépek és tehetségesek, csak azt sajnálom, hogy nem tudok franciául, így képtelen vagyok eredetiben élvezni a munkáikat – sajnos nagy részüket nem szinkronizálták… Jelen írásom tárgyára a Media Markt dvd-leárazásán figyeltem fel, ám bizonytalan voltam vele kapcsolatban, és sajnáltam rá azt a 990 Ft-ot, ezért otthagytam. Szerencsére közben az elég egyhangú műsorral bíró FilmBox elkezdte sugározni, úgyhogy csak ki kellett fognom a megfelelő időpontot. A mozizáshoz csatlakozott szerzőtársam, Mozsárágyú, aki remek gondolatokkal gazdagította ezt a cikket, amit így közös művünknek is tekinthettek. 

A szépséges, fekete hajú Junie (L.S.) anyja halála után új iskolába kerül, ahol kezdetben csak az unokatestvérét ismeri. Ám hiába csöndes és visszahúzódó, külseje hamar feltűnést kelt. Hamarosan felbukkan első udvarlója, a kedves, érzelmes Otto (Grégoire Leprince-Ringuet); és felfigyel rá a fiatal, jóképű olasznyelv-tanár, Nemours (Louis Garrel) is. Az érzelmek örvényleni kezdenek Junie körül, ám a boldogságot elnyeli a széttört szívek tengere. Vajon ki kit választ végül és lesz-e olyan, aki elnyeri igazi választottját?

1ab5cda5732bc0ddfe8b4d2d604d2071.png

„Nem ismerjük az embereket, még azokat se, akiket szeretünk.” 

Mozsárágyúnak már a film közben mondtam, hogy bajban leszek ezzel a cikkel, mert szinte lehetetlenség visszaadni, hogy mitől lesz jó a Francia szépség. Márpedig jó, és úgy jó, hogy alig van benne valami, miközben sokkal többet nyújt, mint egy átlagos amerikai mozifilm hasonló témában. Mi a téma? A fiatalok érzelmi élete, a Szerelem, a szépség, a vágy, a suli meg a fiatalság. De ez mégsem romantikus film és nem is vígjáték, hanem vegytiszta dráma, szinte az ókori alapokig visszamenően. A középpontban néhány fiatal férfi meg nő szerepel, és azt láthatjuk, miként kavarognak bennük és körülöttük az érzelmek. Nemours-nak például van egy nála fiatalabb diák szeretője, miközben az egyik idősebb tanár kollégájával is jár; Junie unokatesójáról meg kiderül, hogy meleg és miközben szeretne együtt lenni szerelmével, a korábbi fiúja még mindig bele van esve, így hármuk közül egyik sem lehet boldog.

Egyszerű? Leírva annak tűnik, de ha hozzátesszük a sötét színeket, a párizsi ősz hangulatát, az édes-bús dalokat meg a gyönyörű képeket, akkor máris egy tömény elegyet kapunk, ami vizuálisan megragad a néző agyában. Sokszor csak az arcok beszélnek, nincsen szöveg, csupán a pillantások árulkodnak az érzelmek viharáról – érdemes például kiemelni az első olaszórát, ahol Maria Callas-t hallgatják. Ismétlődnek a helyszínek, pár jelenet szinte ugyanolyan, közben mégis más; sok szereplő van, de igazán csak néhány fontos; a férfiak közül egyedül Otto külseje igazán jellegzetes, a többiek nagy vonalakban ugyanolyanok; végül pedig még azt se lehet teljes mértékben kijelenteni, hogy Junie a főhős. Többször is érezhető, hogy nem mutatnak meg dolgokat nekünk, de azok mégis megtörténhettek – a kevesebb ugyebár néha több. Azon is lehet agyalni, hogy a cím mire utal („A szépséges [személy]”), konkrét személyre, esetleg magára a Szerelemre?

lea-seydoux.jpg

SZPOJLEREK JÖNNEK 

Ha nagyon figyelünk, az említett Callas-dal előtt a srác, aki a lemezt felteszi, elmeséli az opera történetét, ez pedig előrevetíti a teljes cselekményt. Van egy pillanat, amikor a lány az osztályterem előtt görnyed, teljesen csöndben van és bentről biztosan nem látható. Halljuk, ahogy Nemours magyaráz, aztán hirtelen feltépi az ajtót, kiront a folyosóra és odalép hozzá. Honnan tudta, hogy Junie ott van? Átlát az ajtón? Hatodik érzék? Végezetül aztán az jön ki az egészből, hogy a két meleg srác egymásra talál és boldogok lesznek; a heterok közül viszont mindenki összetört szívvel vagy még rosszabb állapotban jön ki ebből az egészből. Hogy ez direkt van-e így, azt nem tudom, és abban se vagyok biztos, hogy az alkotók mit akartak ezzel üzenni, de valahogy fura. Na és az utolsó jelenetnél jöttem rá, hogy az egy évvel későbbi Merülések mennyire hasonlít a La belle personne-ra: Mindkettőben új, nagyon szép diáklány érkezik a suliba, a puszta jelenlétével bekavar egy csomó más diák életébe; aztán egy tanár beleszeret. Van egy másik tanuló, aki féltékeny erre a lányra; ő közben megpróbál az apjától segítséget kérni, de nem jár sikerrel. Végül aztán egy tanuló meghal, és a hősnő egy hajón hagyja maga mögött a sulit meg a tanárt, aki valószínűleg elveszíti az állását. És mindkettő európai alkotás. Persze közben nagyon különböznek egymástól, se időben, se térben nincsenek közel és még a szereplőik is eltérőek, de mégis, vajon ez több mint puszta véletlen? 

SZPOJLEREK VÉGE

56th_san_sebastian_film_festival_la_belle_swjgxgl5tl0l.jpg

Pár mondat az alkotókról: A forgatókönyvet Gilles Taurand és Christoph Honoré írták, utóbbi volt a rendező. A történet alapját az 1678-ban megjelent, Madame de La Fayette-nek tulajdonított La Princesse de Clèves című novella adta. A zenét Alex Beaupain szerezte. 

Érdekességek: A La Princesse de Clèves a szerző neve nélkül jelent meg, így nem biztos, hogy a fentebb említett hölgy tollából származik. 2006-ban, még elnökké választása előtt Nicolas Sárközy negatív megjegyzésekkel illette ezt a művet, ami a francia felsőoktatásban a kötelező tananyag részét képezte. Miután kijelentései elhangzottak (többek közt azt mondta, hogy nevetséges, hogy a köztisztviselői vizsgán ebből tesznek fel kérdést), az egyetemi oktatók úgy értelmezték szavait, mintha az irodalom-oktatás ellen szólalna fel, így hosszas kampányba kezdtek Sárközy ellen. 2009-ben nyilvános felolvasásokat tartottak egész Franciaországban a novellából, amelynek ezt követően az eladott példányszáma jelentősen megugrott. Christophe Honoré azzal a szándékkal csinálta meg a La belle personne-t, hogy maga is kifejezze ellenszenvét az elnök véleményével szemben. A cselekményt áthelyezte egy modern francia iskolába, miközben az alapjait megtartotta, így egyszerre idézi meg az írást és azt, hogy miért lett olyan híres. A Francia szépség tévéfilm. Az alapját adó novellát eddig emellett összesen öt alakommal vitték filmre; Grégoire Leprince-Ringuet és a kávézóban Junie-re mosolygó szép nőt játszó Chiara Mastroianni (aki mellesleg Marcello Mastroianni és Catherine Denueve lánya) mindketten játszottak ezekben (az úr a 2010-es, a hölgy az 1999-es változatban). Seydoux és Louis Garrel között csak két év korkülönbség van. A rendező felajánlotta Garrelnek, hogy kiválaszthassa, mit tanítson a karaktere, ő pedig az olasz nyelv mellett tette le a voksát. Honoré emiatt úgy gondolta, hogy a színész remekül tud olaszul, pláne mivel a menyasszonya is Itáliából származik; így eléggé meglepődött, mikor kiderült, hogy Nemours életre keltője alig tud pár szót ezen a nyelven. A tévéfilm jellegből adódóan a Francia szépség készítési költsége és bevétele ismeretlen. 

lea_seydoux.jpg

Örülök, hogy megnéztem ezt a filmet, sokkal több volt benne, mint amire számítottam és végre egyszer találtam valami olyat, ami Mozsárágyúnak is tetszett! Szép, tragikus és olyan „francia” – ha ezek alapján megtetszett, akkor ne hagyd ki! 

Pontozás: 

imdb: 6.8 

Szerintem: 5/5 (Kétségtelen, hogy csigaevő felebarátaink nagyon értenek a művészi mozgóképekhez, és itt egy újabb példa, hogy kis pénzből, de hozzáértők által összehozott alkotás lekörözi a nagy pénzből csinált csilivili szeméthegyeket.) 

Hírek:

- Léa Seydoux lesz az új Bond-lány, a közelgő Spectre című újabb 007-es filmben. 

Ezen a héten más cikk már nem jön, de legalább két írásnak már megvan az alanya: az egyik egy réginek nevezhető, szintén francia alkotás bemutatása lesz, a másik meg egy kötetlenebb, elgondolkodó értekezés egy már korábban ismertetett angol műről.

1 komment

Címkék: dráma


2015.08.18. 10:50 Tévésámán

Dom Hemingway (2013)

dom-hemingway-dvd.jpg

Bírom Jude Law-t, bár nem sok helyen láttam eddig, de még sosem okozott csalódást. Mikor anno felröppent a Dom Hemingway híre, valahogy éreztem, hogy na, ez jó lesz, majd lehet röhögni rajta. Plusz ugye Emilia Clarke is benne van, az még jobbá teszi. Vasárnap éjjel pedig pont jó időben adták, egy unalmas munkanap és weboldal-szerkesztgetés után tökéletes volt. No, de mi is ez? 

Dom (J.L.) tizenkét év után szabadul a börtönből. Elindul, hogy bevasalja a tartozásokat az adósaitól; megkapja a jutalmát, amire már túl régóta várt és ismét közel kerülhessen a lányához (E.C.). Azonban semmi se jön össze neki, úton-útfélen keresztbe tesznek neki és úgy látszik, hiába a nagy önbizalom meg a nagy arc, a nagy lóvé valaki másé lesz. De talán vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a pénz… 

Mindenki látott már legalább egy brit gengszteres filmet, ezeket főleg Guy Ritchie-vel azonosítjuk, de a műfaj nem csak belőle áll. Mindenesetre ezúttal egyfajta kifordítását nézhetjük meg ennek az egésznek, hiszen a főszerepben ezúttal 20 és 30 közötti pasasok helyett az ötödik X-en túljutott, idősödő „nehézfiúk” vannak; a címszereplő pedig úgy viselkedik, mintha még mindig csak feleannyi éves lenne. Rögtön az első jelenetben van egy durva poén, és már ekkor hallhatjuk, hogy Dom igazán nagyon mocskosan beszél – ehhez még hozzájön az erőszak meg pár félpucér hölgy is, a karika viszont csak 16-os mert a vér nem fröcsög. Ameddig kijön a börtönből, addig kissé erőltetettnek tűnik a mozi, onnantól viszont beindul; ám amikor már azt hisszük, minden oké, a rendező-író Richard Shepard olyan csavart csinál, ami nem csak a hőseinek fájdalmas. Domra viszont még egy csúnya meglepetés vár a sztori vége felé, ami szintén eléggé váratlanul jön – ez a két esemény határozza meg az egész filmet, de mivel annyira eltérnek az alaphangulattól, így sajnos a Dom Hemingway eléggé hullámzó alkotás lett. De legalább a befejezés pozitív. 

maxresdefault_2.jpg

Emellett viszont egy kiváló vígjáték, hiszen izgalmas történetét remek zene kíséri, sokszor lehet jókat röhögni a főhős tahó magatartásán meg az elképesztő szövegein, és dacára, hogy ez a figura mentes szinte mindenfajta pozitív tulajdonságtól, mégis szurkolni fogunk neki, mert csak azért harcol, ami jár neki. Persze van egy rendkívül fontos dolog, amit a nézőnek el kell fogadnia, mégpedig hogy a címszereplőt alakító színész jóval fiatalabb, mint a karakter maga. Ám ugye a színészet lényege abban rejlik, hogy egy fiatal is el tud játszani egy időset, Jude Law pedig remekel itt – külön poén, hogy a börtönviselt alaknak a börtönviselt Stohl András a magyar hangja, bár valószínűleg nem emiatt választották őt. Ha elfogadjuk, hogy Law itt 50 felett van, akkor semmi gondunk nem lesz, de ha ezen képtelenek vagyunk túljutni, akkor inkább válasszunk más mozit! Persze ha továbblépünk, akkor is akad némi gond, mert legalább két alkalommal (az első jelenetnél meg az Ivana-monológnál) maga a karakter válik túlerőltetetté, és azt hiszem, Law meg Shepard nem igazán érezték, hogy mikor kellene egy picit visszavenni, vagy pedig direkt hagyták, hogy Dom elszabaduljon, hogy még inkább taszítóvá váljék a néző számára. Ez viszont visszafelé sül el, mert ugyan eléri a célját, de a film színvonalát rontja. 

jude-law-and-richard-e-grant-talk-dom-hemingway-video-interview-148264-a-1384115672-470-75.jpg

Három színészt emelnék még ki a már említett kettőn túl: Az első Richard E. Grant, aki Dickie-t, Dom legjobb barátját alakítja. Bár a fókusz nem rajta van, a karakterén érződik, hogy mennyire sokrétű, hány titkot rejteget magában, ő Dom lelkiismerete és a jelenléte hitelesebbé teszi a főszereplőt. A második Demian Bichir, aki a megbízó Ivant alakítja – nagyon hasonlít egy fiatalabb Brian Coxra, és remekül játszik. A harmadik meg Kerry Condon, aki Melody-t kelti életre, és nagyon cuki:) Az említett rendező és író Richard Shepard mostanában főleg sorozatokon dolgozik, régebben azonban több filmet is készített; a zenét Rolfe Kent szerezte. 

Érdekességek: A történet fejezetekre van bontva, mint egy könyv, mindegyik fejezet külön címmel bír. Visszatérő elem a vörös szín, a vörös falfelület/ajtó/stb. Az egyetlen dolog, ami hülyeségként feltűnt, az volt, hogy a nagyhatalmú, szupergazdag maffiafőnök Ivan villájában egyetlen testőr sincs, de még a környéken sincsenek emberei. Ez valahogy életszerűtlen. Jude Law 14 kiló hájat szedett magára a szerephez, ezt úgy érte el, hogy napi 10 doboz Coca-Colát ivott. Evelyn énekhangja tényleg Emilia Clarke-é. A Dom Hemingway készítési költségéről nem találtam adatot, viszont USA-beli bevétele mindössze 1 300 000 dollár lett. A kritikusoktól vegyes fogadtatásban részesült, a Rotten Tomatoes szerint „Jude Law-n látszik, hogy mennyire élvezi a Dom Hemingway címszerepét, de a nézők számára ez a direkt rámenős gengszter dramedy kevésbé szórakoztató a vászon túloldaláról nézve.” 

456032_1_1.jpg

Nekem tetszett, bár a hullámzó hangulata és a néha túlerőltetett központi alakja nem válnak a hasznára. Megnézése után meglepődtem, hogy vajon miért tűnt el ez a mozi ennyire gyorsan a süllyesztőben, hiszen korántsem annyira rossz; sőt, a műfaján belül üdítően hat. Talán egy hozzá hasonló, de a karakterrel ténylegesen egyidős főszereplővel operáló eszmei folytatás megérdemelné, hogy létrejöjjön! 

Pontozás: 

imdb: 6.2 

Szerintem: 4/5 (Lehet, hogy angolul mondjuk jobb…) 

Hírek:  

- Jude Law állítólag visszatér Dr. Watsonként a mozivásznakra a Sherlock Holmes 3-ban, valamint újból Guy Ritchie-vel dolgozik egy történelmi kalandfilmen, a Knights of the Roundtable: King Arthuron, ami a Kerekasztal Lovagjainak legújabb feldolgozása lesz. (Utóbbi lett a King Arthur, ami csúnyán megbukott.)

- Demian Bichir bejutott Quentin Tarantino The Hateful Eightjébe. (Ez nagy siker lett.)

- Emilia Clarke a nem túl jó eredményt produkáló ötödik Terminátor után más vizekre evez: következő munkája, a Voice from the Stone „egy hitchcocki tündérmese az 1950-es évek Toszkánájából”

Várható írások: Francia szépség.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi vígjáték dráma


2015.08.11. 14:53 Tévésámán

The Falling (Eszmélet, 2014)

the_falling_poster.jpg

Ahogy azt a The Moth Diaries bevezetőjében említettem, van valami a bentlakásos lányiskolákban játszódó filmekben, ami azonnal megfog. Legyen szó horrorról, mint az előbb említett mű; vígjátékról, mint a Vadócka vagy drámáról, mint a Merülések; már maga a környezet tartogat egy csomó lehetőséget. Az elszigeteltségben mindenféle rejtély meglapulhat, a szigorú szabályok ideális céltáblái a lázadásnak és a hosszú ideig összezártságban élő fiatal nők között mindig akadnak érdekes karakterek, szép arcok és tragikus háttértörténetek. Éppen ezért nagyon vártam a The Fallingot, ahol ezúttal a Trónok Harcából ismert Maisie Williams mellett járhatjuk végig egy ilyen szigorú leánynevelő intézet folyosóit (igaz, ő és társnői ezúttal nem laknak bent, de a lényeg ugyanaz). A jó kritikák és az általam észlelt pozitív visszhang alapján azonban nem ezt vártam…

A filmről készült mélyreható elemzésem itt olvasható.

1969. A tizenéves Lydia (M.W.) és Abbie (Florence Pugh) a legjobb barátnők, előbbi furcsa, szeretetre éhes, meg nem értett; utóbbi pedig szépséges, kreatív és vonzó. A végzet hamarosan eléri Abbie-t, mikor váratlanul teherbe esik, komplikációk lépnek fel nála és meghal. Lydia egyedül marad, közben körülötte és benne is egyre több furcsa folyamat veszi kezdetét. Hamarosan a helyszínül szolgáló suliba járó lányok között terjedni kezd egy ijesztő betegség, amitől folyton elájulnak; mindenkinek fokozatosan tönkremennek az idegei; közben pedig a lassan megőrülő hősnőnknek meg kell küzdenie hőn szeretett barátnőjének elvesztésével, az anyja iránt érzett gyűlöletével, a tanárai ellenszenvével és az egyre jobban elhatalmasodó, beteges vágyaival. Az ájulási kórt meg kellene állítani, de a veszélyre figyelmeztető diákot senki se veszi komolyan, pedig halála előtt Abbie is produkálta a tüneteit. Vajon mi lesz a szerencsétlen fertőzöttekkel és Lydia megbomló elméjével?

the_falling_group.jpg

Hol kezdjem… Sajnos belefutottam egy súlyos szpojlerbe egy külföldi weboldalon és bár már volt némi elképzelésem arról, mit fogok látni, mert olvastam egy interjút Maisie-vel a Dazed & Confused magazinban, mégis emiatt már az elején rájöttem, mi fog történni a végén. Mármint nem a befejezéskor, hanem az előtte lévő kulcsjelenetben. Ez eléggé elrontotta az élményemet, de hát ez van.

A The Fallingot 3 részre lehetne felosztani: Lydia problémái, az ájulás-kór és Abbie. Ameddig Abbie él, a dolgok viszonylag normálisan folynak, de van egy csomó apró jel, ami utal rá, hogy baj lesz. Mindenkinek vannak fura kis megmozdulásai, aztán jön a nagy bejelentés, hogy a lány terhes, és megkezdődnek nála az ájulások. Az, hogy meghal, végülis nem annyira szpojler, mert ebből indul ki minden. Az események középpontjában Lydia áll, ő ugyanis szinte eggyé akart válni Abbie-vel, akinek a nemléte annyira megviseli, hogy szó szerint beleőrül, ám az őrülete ragályos – ebből lesz a betegség. A film azon része, ami a betegséggel foglalkozik, egyértelműen a legjobb és legérdekesebb. Mi lehet ez a kórság? Hogyhogy nem mindenki kapja el? Miként terjed? Mi a végstádiuma? Gyógyítható? Viszont már a cselekmény elején ott a válasz a kérdésekre, ami azonban mégsem igazol semmit.

sad_falling_maisie.jpg

„Mindenki három ember: Az, akinek hiszi magát; az, akinek mások hiszik és az, aki valójában.” 

NAGY SZPOJLER ITT 

A lényeg a testi szerelem: Abbie elveszti a szüzességét, terhes lesz, és az alapvető tünetek ennek tudhatóak be. A halála után a belé szinte szerelmes Lydia ugyanazokat a tüneteket kezdi produkálni, ám a körülötte lévő lányok közül van, aki egyenesen immúnis a kórra, ennek pedig van egy nagyon egyszerű (nem hivatalos) magyarázata: Ők mind szüzek még, ahogy Lydia is. Tehát aki már szexelt, az nem kapja meg a betegséget. De van ennél egy sokkal mélyebb magyarázat… 

SZPOJLER VÉGE 

Lydia alapvető problémája az, hogy nem tudja, kicsoda; valójában csak Abbie közelében érzi valakinek magát, és amikor ezt elragadja tőle a Sors, akkor összeomlik. De már korábban is tele volt gondokkal, hiszen nem ismeri a saját apját és az anyjával (Maxine Peake) való szörnyű viszonyát sem képes megmagyarázni. Barátnője halála után minden, ami rá emlékezteti, kinccsé válik, olyan dologgá, amit meg kell szereznie, és itt indul a szerintem elég beteges mellékszál, aminek főszereplője Kenneth (Joe Cole), hősnőnk bátyja… 

ÚJABB SÚLYOS SZPOJLER 

Abbie lefekszik Kenneth-tel, miközben Lydia kint várakozik rájuk. Ez súlyos törést okoz a kisebbik lányban, aki, miután Abbie meghal, természetellenes vágyat kezd érezni a saját testvére iránt. A durva az, hogy ezt ő is viszonozza; végül lefekszenek egymással, ám az anyjuk megszakítja az aktust. A film megnézése után nem értettem, miért éppen vele szexel Lydia, de másnap megkérdeztem a twitteren az író-rendező Carol Morley-t, aki pár órával később válaszolt: „Szia! Hogy közelebb kerüljön Abbie-hez – mert ő (Kenneth) közel volt hozzá – és ezzel megpróbálja visszaszerezni, visszahozni őt.” Ez mindjárt más megvilágításba helyezi az eseményeket, viszont nem magyarázza, hogy a fiú miért megy bele a játékba. Mindesetre a Trónok Harcával közös vonás ez a vérfertőző kapcsolat.

SZPOJLER VÉGE

b9qakeycqaapxbt.jpg

Figyelemre méltóak még a tanárok karakterei: Az igazgatónő (Monica Dolan) megpróbál tudomást sem venni a kórról, azt hiszi, hogy kitaláció; az egyik idősebb tanárnő (Greta Scacchi) súlyos titkot rejteget és érzi, hogy a betegség valódi probléma, de szembeszáll a fertőzöttek igazával, közben lassan felmorzsolódik; a fiatal művészettanárnő (a különös nevű Morfydd Clark) pedig áldozatául esik a kórnak. Miért nem akarják elfogadni, hogy a veszély valós, még akkor se, amikor egyikük megbetegszik? Vagy talán tudják, amit tudnak és bíznak benne, hogy előbb-utóbb a lányok abbahagyják egymás utánzását? De lehet-e ilyesmit megjátszani?

ÚJABB SZPOJLER 

A The Fallingban végig ott van egy nagyon elegánsan érzékeltetett alig valós természetfeletti aspektus, egészen pontosan Abbie szelleme, jelenléte. Talán ő szabadítja fel és őrjíti meg Lydiát meg a többieket, ebből lesz az ájulósdi. Persze a felnőttek nem hiszik el, a lányok meg nincsenek teljesen tudatában az egésznek, ám az utolsó jelenetsorban Lydia anyja „találkozik” Abbie jelenlétével – vagyis az tényleg létezik! Erre utal az is, amikor a fiú, aki rájuk ordít a fánál, elesik a biciklijével, látszólag a semmibe ütközve. Amikor az orvosok megmagyarázzák, hogy az egész csak hisztéria („a rendetlenkedő méh” okozta) volt, az még nem vet véget Lydia kálváriájának, egészen addig, amíg meg nem tudja az igazságot az apjáról, és aztán egy „öngyilkossági kísérlet” után talán végleg elengedi halott barátnőjét. Az anyja viselkedése teljesen érthetővé válik, miután elárulja, ki volt Lydia apja és ez utólag visszagondolva csak fele olyan betegessé teszi a szexjelenetet. 

SZPOJLER VÉGE

smile_maisie4.jpg

A film elején lévő szupergyors montázs-pillanat meg a végén előtörő horror-hangulat egyfajta ismétlődő motívum, és míg az első arra figyelmeztet, hogy a laza felvezetés ellenére ez nem egy könnyű kis akármi lesz, addig az utolsóban kiteljesedik a mondanivaló egyik fele: Az élet megy tovább, az embereket el kell fogadni olyannak, amilyenek, és nem mindenki hibás azért, amilyen állapotban van. Amellett persze nem lehet elmenni, hogy az egész központjában a testi szerelem áll. Már a 11. percnél szóba kerül a szex, több jelenetnek egyértelmű szexuális felhangjai vannak, és azt hiszem, hogy az előbb leírtak mellett a The Falling azt is üzeni nekünk, hogy a szex kell az élethez, jó, fontos és mindenki számára szabad dolog. (Éppen ezért gondolom, hogy Magyarországra valószínűleg sosem fog eljutni. - Ebben tévedtem.) Vannak visszatérő képek: a tó, a falevelek a tavon, a hattyú, de mintha ezek egy idő után eltűnnének. A képek, amiket láthatunk, lenyűgözőek, a természet és a fiatalság szépségének emlékművei; az ájulások egy része nagyon vicces, sokszor váratlan és meglepő; az alaphangulat komor, a végén kifejezetten rémisztő, de aztán minden megoldódik.

maisie_williams_the_falling_26.jpg

„…every orgasm is like a small death… a black out…” 

Az író-rendező egy személyben Carol Morley, aki eddig két dokumentumfilmet, két rövidfilmet és egy Edge című nagyjátékfilmet csinált. Florence Pugh énekesnő és dalszerző, nekem már a beszédhangja is tetszik, de a játékidő alatt hallhatjuk énekelni és az se rossz; ez az első filmje. Kiemelném még a hosszú, vörös hajú Susant alakító Anna Burnettet, aki cuki és tetszett a játéka. A cselekményhez remekül passzoló, szokatlanul megvágott zenét Tracey Thorn szerezte, a muzsikát csak a forgatás befejezése után kezdték el felvenni. 

A The Falling 750 ezer angol fontból készült, hazájában 359 ezret hozott vissza, az USA-ban a múlt héten mutatták be, valamint most vált elérhetővé VOD-n. A kritikusoknak mindenütt tetszett, bár nem tartják tökéletesnek. A The Independent brit weboldalnak író Geoffrey Macnab ezt írta róla: „Carol Morley The Fallingja csábító és felkavaró, csodálatosan megcsinált és nagyon finom dolog, ami igazán érdekfeszítő módon egyesíti magában a melodrámát, a beavatási rítusokat (a felnőtté válást) és a természetfeletti elemeket.” 

maisie_williams_the_falling_39.jpg

Meg kell hagyni, ehhez hasonló filmmel még sohasem találkoztam. A sztorija nagyon jó, a karakterei hús-vér emberek, a hangulata leírhatatlan és bár vannak benne dolgok, amik nem tetszettek, tény, hogy elképesztő alkotás. Nem tudom, kinek lehetne ajánlani, mindenesetre az angolul jól tudó, szokatlan drámákat és/vagy Maisie Williams-et kedvelők nézzék meg! 

Pontozás: 

imdb: 5.5 (Úgy látszik a nép tetszését nem sikerült megnyernie.)(2 év alatt 0.3-at csökkent.)

Szerintem: 5/5 (Biztosan megnézem újra valamikor.) 

Hírek: 

- Maisie Williams következő filmje a jövőre érkező The Devil and the Deep Blue Sea, amiben egy hajléktalan lányt alakít, aki hajót épít, hogy eljusson egy szigetre; de még ez előtt újfent találkozhatunk vele a Ki vagy, Doki? két részében is, ahol egy titokzatos karaktert játszik. (Ezeket mind láttam, előbbiről írtam is.)

- Greta Scacchi a The White King című sci-fiben szerepel majd, ami Dragomán György regényéből készül. 

Ezen a héten még valamit megnézek majd, de még nem biztos, hogy mi lesz az.

4 komment

Címkék: dráma bekategorizálhatatlan


2015.08.09. 01:13 Tévésámán

300: A birodalom hajnala (300: Rise of an Empire, 2014)

images.jpg

Ha egy film sok pénzt hoz be, folytatása készül. Nem akkor, ha sikeres, nem akkor, ha szeretik, és nem akkor, ha jó, hanem akkor, ha kaszál. Persze, a mozi-ipar üzlet – de a filmművészet önmagában mégsem az… Mindenesetre adott nekünk a 2007-es 300, ami világhírűvé tette Gerard Butlert és Zack Snydert, és mivel szép summát termelt, a producerek gondolták, hogy csinálnak neki második részt. Egy teljesen lezárt, önmagában tökéletes történetnek, aminek ráadásul a főszereplője meghal… Ha ehhez hozzátesszük, hogy az egyedi látásmódját a (szerintem teljesen megalapozatlan) negatív visszajelzések hatására feladó Snyder visszautasította a rendezői pozíciót a következő epizódnál, és Butler sem tért vissza; helyükre pedig két totál tehetségtelen fickót szerződtettek, akkor várható volt, hogy a végeredmény enyhén szólva rossz lesz… Nézzük, hogy tényleg így van-e: 

Ha a 300 nézése közben felmerült benned, hogy Xerxész (Rodrigo Santoro) vajon miért lett olyan, amilyen és hogy miért pont a görög városállamokat pécézte ki magának; akkor örülhetsz, mert ebben a részben kiderül, hogy az egész világhódító háborút egy görög király, Themisztoklész (Sullivan Stapleton) indította el, tudtán kívül a szépséges, de romlott Artemisia parancsnok (Eva Green) kezére játszva. A manapság leginkább a gazdasági csődjéről ismert állam ókori megfelelője azonban széthúz és nem hajlandó összefogni, úgy látszik, hiábavaló volt a spártai Háromszázak áldozata; Themisztoklész mégis úgy dönt, megkísérli megállítani Xerxész gigászi hajóhadát, még mielőtt az partot érhetne, így elejét véve az inváziónak. Ám küldetése öngyilkosságnak látszik és látszólag hűséges alattvalóin kívül senki sem hajlandó követni őt a forrongó tengerre. Vajon végül sikerül győznie, vagy követheti Leonidászt a sírba?

300riseofanempire.jpg

Aki már unja a szövegáradatot, amit rendszerint produkálok, annak egy gyors felvezetés a lényegről: Ebben a filmben szinte semmi sem működik, az egész idejétmúlt, értelmetlen és unalmas. Lássuk kicsit bővebben, miért írom ezt: 

Az oké, hogy a 300 az amerikai Frank Miller képregényén alapul, az viszont megtörtént, valóságos történelmi tényekre építkezik. Itt meg az a helyzet áll elő, hogy a görög történelemre alapuló, de még meg sem jelent amerikai képregényt egy izraeli rendező álmodja filmre egy ausztrál és egy francia főszereplésével, amerikai pénzből. Nevetségesen hangzik, nem? A direktor Noam Murro korábban a sokak által utált Zseni az apámat rendezte eddig, egyébként pedig reklámokat készített; és finoman fogalmazok, amikor azt mondom, hogy helytelen döntés volt őt alkalmazni Snyder helyett. Utóbbi persze nem ért rá, mert éppen Christopher Nolannel karöltve eladta magát Az Acélemberrel Hollywood urainak; de azért íróként és producerként részt vett A birodalom hajnalában. Ez a tény egyébként nem látszik a végeredményen. Miller szintén befektette pénzét ebbe a produkcióba, és névlegesen kapott írói megjelölést (erről még szót ejtek). A forgatókönyv másik elkövetője a 300-at is író Kurt Johnstad - ki tudja, mi az, amit neki és mi az, amit Snydernek köszönhetünk a szkriptből. 

De ha félretesszük az inkompetens rendezőt meg a sztorit (amivel még nem végeztem), akkor se lenne gond, amennyiben lenne egy Gerard Butler-kaliberű színész a főszerepben, de ez sincs meg, helyette ugyanis megkapjuk Sullivan Stapletont, akit az általam teljesen ismeretlen Válaszcsapás című sorozatban és az elrontott A Sötétség Leplében láthatott a magyar közönség. Azt, hogy mennyire jóképű, állapítsák meg a hölgyek, de az tuti, hogy a játéka marhára egysíkú és unalmas. Themisztoklész totál érdektelen, és a mellé adott bajuszos pofa, a veterán meg annak túlbuzgó fia se érdekesek. Velük szemben ott van a szépséges Eva Green, aki ezúttal mintha visszafogná magát, meg Rodrigo Santoro, aki sajnos háttérbe szorul. Az egész film két legérdekesebb karaktere Xerxész (akinek az eredettörténetét megoldották annyival, hogy besétál egy medencébe normális férfiként, aztán kijön onnan a már ismert szado-mazo-piercinges óriásként) és a szintén visszatérő perzsa követ (Peter Mensah), akiről megtudjuk, hogy a legkiválóbb kardforgató, meg Artemisia nevelője is volt, mielőtt küldöttnek állt volna; és ez elég szar, ha hozzávesszük, hogy mennyi új karaktert vonultatnak fel előttünk. De nem kell pánikba esni, mert visszatér néhány kisebb szereplő az első részből! A már említett követ és az istenkirály mellett újból itt van Gorgó királynő (Lena „Cersei Lannister” Heady), a félszemű Dilios (David Wenham), meg a torzszülött „spártai”, akinek viszont még a nevét se tudom. Ők azonban nem tesznek hozzá túl sokat a filmhez – önhibájukon kívül. Ugyanis a sztori unalmas.

1_1.jpg

Szpojlerek itt 

Az, amit leírtam korábban kedvcsinálónak, nem lenne rossz, ha: 1. Lenne egyetlen karakter, akiért szoríthatnánk - a számomra érdekes uralkodó távol marad a csatáktól, a követ végzetét meg mindenki ismeri. 2. Ha nem mutatnák, hogy Leonidász erkölcsi győzelme hosszú távon szart se ért. 3. Ha nem tudnánk, hogy Themisztoklész okozta mindezt a pusztítást. 4. Ha nem látnánk, hogy Athén romba dől, miközben emberünk még mindig a víznél harcol. 5. Ha a befejezés katarzist okozna. Ezekből sajnos semmit se adnak meg nekünk. 

Szpojlerek vége 

Ehhez még hozzá kell tenni, hogy az előzményt akkora sikerre vivő látványvilág a Sin City 2-höz hasonlóan itt se működik, mert már láttuk; a lassítások öncélúak és az esetek 60%-ában indokolatlanok; plusz az erőszak egyetlen alkalommal üti meg egy átlagos Trónok Harca-epizód színvonalát (ez alatt azt értem, hogy egyetlen halál van, ahol felszisszentem, az összes többi brutalitást rezzenéstelen arccal néztem végig). A 2 órás játékidő dacára az első fél óra hihetetlenül elsietett, és mivel számomra a végső csata a pocsék karakterek miatt érdektelen maradt, így szubjektíven azt mondhatom, hogy az utolsó fél órában meg nem történik semmi. A nyitó harc és az első jelenben játszódó között 10 év telik el, de mindenki ugyanúgy néz ki, mint korábban; nincsenek szörnyek (amik vannak, azok sincsenek), minden harcos mesterlövész és az összes szereplő végig egyféle arcot mutat. Az se tetszett, hogy a CGI annyira erőteljes, hogy a teljesen valóságos elemek, pl. a szereplők, sokszor rajzoltnak, szimulációnak tűnnek. Tegyük hozzá, hogy a Rise of an Empire folytatás; de egy része ugyanakkor játszódik, mint a 300 és még előzmény is! Három az egyben, kár, hogy harmadannyira jó, mint az első rész. (Megjegyzés: A magyar szinkronban az Artemisiát megszólaltató színésznő olyan, mintha tinilány lenne, és ez zavaró, oda nem illő…) 

De azért vannak itt jó dolgok: Amikor először megyünk ki a tengerre, olyan, mintha ott lennénk a görögökkel a tajtékzó hullámok között; a valóságosan patakzó vér felüdítően hat a sok PG-13-kategóriás izé után; Junkie XL zenéje nagyon hangulatos és odaillő és jó az ősi becsület bemutatása, a „tankhajó”, meg az „öngyilkos merénylő búvárosztag”. No meg két részre osztva, de ismét láthatjuk azt a legendás pillanatot, ami memeként immár 8 éve kísérti az internetet.

eva-green-and-lena-headey-new-york-daily-news-photoshoot-2014-_1.jpg

Pár dolog, amit nem értettem: Úgy tűnik, a jófiúk csak azért félmeztelenek, hogy jól nézzenek ki, meg hogy meg lehessen őket különböztetni a talpig páncélba és feketébe öltözött megszállóktól. De ha már feláldozzák a védelmet a mozgékonyság meg a menőség érdekében, akkor Artemisia rohamánál miért nincs egyiküknél se ott az egyetlen védőfelszerelésük, a pajzs? Ha már védőfelszerelés: A perzsák páncélzata papírból van? Aztán: miért a legjobb kardforgató lesz a követ? Xerxész helyében én megtartottam volna ezt az embert, hogy tanítsa/vezesse a katonáimat… Végül egy naiv kérdés: Történelmileg mennyire hiteles a faltörőkos-akció a görög hajók részéről? Lehetséges volt ez az ókorban, tényleg használták ezt a technikát a hajózó népek? 

Érdekességek: Mint már említettem, a film elvileg Frank Miller Xerxes című képregényén alapszik, ám a gyakorlat mást mutat. A két mű nagyjából egy időben keletkezett, az 5 részesre tervezett olvasnivalóból viszont elvileg eddig csak 2 szám van meg, de még azokat se adták ki. A cselekmény történelmi magvát az artemisiumi és a szalamiszi tengeri csaták adják. A forgatókönyv első változatában Xerxészre és harci cselekedeteire koncentrált volna, ám később több változtatáson esett át, míg végül Themisztoklészra hegyeződött ki. (Ha van egy ilyen elképesztő karakterük, akkor miért kellett a róla szóló mesét lehúzni a wcn?) Bár az események jelentős része a vízen vagy a víz közvetlen közelében megy végbe, a forgatás szárazon zajlott le, a rendező szerint ez nagy szabadságot nyújtott. Az egész filmet stúdióban vették fel, zöld háttér előtt, Bulgáriában. A görög hajó megtöltött egy egész stúdiót, a perzsa gálya viszont háromfelé vágva, három különböző helyen fért csak el (a hajók közül egyetlen egy sem látszik valóságosnak, szóval kár volt az erőfeszítésért).

300-rise-of-an-empire-themistocles.jpg

Gerard Butler Leonidásza benne lett volna A birodalom hajnalában, ám a színész nem vállalta a felkérést, mondván „ez nem neki való” – vajon a meme-mé változás miatt döntött így vagy a béna alapanyag okán? Az egyik producer azt nyilatkozta, hogy egy csomó ismert színész jelentkezett Themisztoklész szerepére, ám ők elhajtották ezeket a jóembereket, mondván az első részhez hasonlóan egy relatíve ismeretlen arcból akarnak sztárt csinálni (ez a húzás se jött be). Noam Murro elmesélte, hogy amint Sullivan Stapleton besétált a válogatásra, tudta, hogy csakis ő lehet a főszereplő és kijelentette, hogy senki mást nem hajlandó alkalmazni (nagy ötlet volt). Stapleton elsőre elbizonytalanodott, hogy vajon sikerül-e neki összehoznia a „300 külsőt”, de mint látható, sikerrel járt. A rengeteg edzés mellett a felvételek ideje alatt szinte kizárólag joghurtot fogyasztott, hogy ne hízzon egy grammot sem. Artemisia szerepére ugyanígy egyetlen lehetséges jelölt volt, Eva Green – a kezdetektől csakis őt akarták, és a készítők szerencséjére a hölgy éppen ráért. Eva saját bevallása szerint régi álmát válthatta valóra ezzel a szereppel, ami az első akcióhősi munkája lett és ő is elég sokat gyakorolta a kardforgatást, mivel nagyon lelkes volt a szereppel kapcsolatban. Rodrigo Santoro napi 6 órát töltött a sminkeseknél, mire feltették rá a szerepéhez szükséges komplikált jelmezt; ám a sok ékszer és piercing eléggé törékeny volt, így vigyáznia kellett rájuk, ez pedig akadályozta a mozgásban. A hosszas sminkelés alatt Hérodotoszt olvasott, ami állítólag sokat segített neki a karaktere megformálásában. Mivel Xerxész több mint két méteres, így a „mindössze” 189 cm magas Santorot számítógépes effektekkel nagyobbították meg, ennek viszont az lett az ára, hogy a színész minden jelenetében egyedül állt a greenscreen előtt és szinte semmiféle interakció nincs közte és kollégái között; ám utólag azt mondta, hogy már az első résznél megszokta ezt a módszert, szóval tudott alkalmazkodni. 

Néhány történelmi tévedés Paul Cartledge-től, a Cambridge-i Egyetem görög kultúra szakos professzorától: Sem Dareiosz, sem Xerxész nem volt jelen a marathóni csatánál (ez a nyitó harc), ebből következik, hogy előbbi nem ott halt meg. Artemisia tényleg élt, ám hadvezér helyett királynő volt; nem jutott árvaságra; ellenezte a tengerszorosokba való behajózást és túlélte a görög-perzsa háborút. A spártai flotta mindössze 16 csatahajót küldött a görög hajóhadba, ellentétben azzal a több százzal, amit a film végén láthatunk. 

xerxes_scarface_300_rise_of_an_empire.jpg

A 300: A birodalom hajnala 110 millió dollárt emésztett fel, majd 337 milliót hozott vissza. A kritikusok kedvelték az akciójeleneteket és Eva Green játékát, de a cselekményt meg a túlerőltetetten fröcsögő vért már nem. 

Nekem nem tetszett. A rossz rendező képtelen irányítani a jó színészeit, a sok tehetségtelen központi karaktert megformáló új arc se segít; emiatt a sztori unalomba fullad, amin a hosszú játékidő csak tovább ront. Fölösleges, pénzhajhászó folytatás, nem éri meg megnézni… 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (2 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 2/5 

Hírek: 

- Sullivan Stapleton még egy filmre szerződött és Noam Murro azt mondta, hogy lát lehetőséget a folytatásra, úgyhogy attól tartok, lehetséges, hogy jön még egy 300… (2017-ig mégse jött.)

- Jövőre landol Zack Snyder eddigi legnagyobb dobása, a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala. Zack bácsi ezzel, valamint a Wonder Woman és az Aquaman filmek pénzelésével készíti elő a két részesre tervezett Justice League mozit, amiben íróként is részt vesz. Emellett még a még be sem mutatott, de már vegyes megítélése Suicide Squadban producerkedik. (Behozta a pénzt, siker lett, még nincs kész, még nincs kész, megbukott.)

- Kurt Johnstad írja az Aquaman forgatókönyvét, a címszereplő Jason Momoa lesz.

- Eva Greent Tim Burton követekező filmjében, a Miss Peregrine's Home for Peculiar Childrenben láthatjuk legközelebb. (Kb. senkit se izgatott.)

- Lena Heady a könyv formában már hírhedtté vált Pride and Prejudice and Zombies című opust erősíti. (Minden héten adja a tévé, mégse bírom rávenni magam, hogy megnézzem...)

- Rodrigo Santoro felbukkan a legnagyobb brazil focista, Pelé életrajzi filmjében, valamint a (tök fölösleges) új Ben Hurban, ahol Jézust alakítja. Istenkirály, aztán Isten fia, a következőkben Santoro már biztos teljes értékű isten lesz! 

- David Wenham bekerült a viszonylag érdektelenségben készülő A Karib-tenger kalózai 5-be; valamint szinkronhangként szerepet kapott a Blinky Bill The Movie-ban. A velem egyidős generáció biztosan emlékszik erre a koalás rajzfilmre, ami Ausztráliában játszódott, vajon hogyhogy most elővették? Talán akkor lesz egyszer Tazmánia-film is? (Jack Sparrow 5. kalandja méltán hasalt el minden tekintetben...)

Nagy előrelépés történt nálam, ugyanis szereztem egy UPC-boxot, így immár tudom fogni az összes csatornát, amit a szolgáltató kínál, így a jövőben jóval több filmet tudok majd megnézni. Különben rohadtul késő van és a képszerkesztőm is szórakozik velem, szóval, ha valami hiba van a cikkben, az ezért van… 

Várható írások: The Falling

Ja és még valami: A cím nem Perzsiára utal, a befejezéskor, ha figyelmes vagy, megtudhatod, hogy valójában mi is az a „birodalom”. 

Muzsika rovat – A Black Sabbath örök érvényű War Pigs-e egy érdekes remixben hangzik el a stáblista elején, amit itt meghallgathattok:

Szólj hozzá!

Címkék: akció fantasy


2015.08.03. 23:14 Tévésámán

Annie Hall (1977)

tumblr_mse3yhaqxs1sbxsw9o1_1280.png

Woody Allen megosztó filmes, az emberek általában imádják vagy gyűlölik a munkáit. Az utóbbi években nem nagyon alkotott maradandót, ám a múltban remek alkotások kerültek ki a keze alól, saját kedvencem tőle A Jáde Skorpió átka. Egyik korai, kis híján 40 éves mozija az Annie Hall, aminek az a különlegessége, hogy a mai napig ez az egyetlen vígjáték, amely megkapta a legjobb filmnek járó Oscart. Akkor ez vajon azt jelenti, hogy ez a világ egyik legjobb vígjátéka? Nos, a történet ismertetése után elmondom, hogy mit gondolok erről… 

Alvy Singer (W.A.) egy new yorki stand up comedy-előadó, aki keresi a helyét a világban. Elérkezik a 40. születésnapja és ekkor visszatekint élete nagy szerelmére, Annie Hallra (Diane Keaton), és megpróbál rájönni, miért mentek szét végül. Közben bemutatja nekünk az életét, meg a nagy kérdéseket, amik foglalkoztatják, mialatt azon tanakodik, hogy vajon mi a szerelem lényege, mi az értelme, és hogy egyáltalán minek az?

Ha lényegre törően akarom összefoglalni, akkor ebben a filmben szinte semmi nem történik 2 órán keresztül, csupán a szereplők beszélgetnek, de Allen olyan nagyszerű technikai ötleteket vitt bele, amik még ma is tök jók, ráadásul sok remek zsidóvicc van benne – neki szerintem megbocsáthatjuk, ha kifigurázza a zsidókat -, ám a hangulata hamar megváltozik. Az első fele kétségtelenül egyedi, humoros és úgy-ahogy érdekes, ám a második felére mindez kiveszik belőle. Persze ehhez hozzájárul, hogy az elején a kapcsolat kialakulását és virágzását mutatja be, utána meg azt, ahogyan tönkremegy, ezekből pedig egyértelműen következik, hogy az első része kellemesebb élmény a néző számára.

annie.jpg

Számomra leginkább az egyedi, szokatlan megoldások tetszettek. Alvy a narrátor szerepét is betölti, de sokszor kilép az adott jelenetből, ahol éppen van és elkezd közvetlenül a nézőhöz beszélni. (Az angolban ezt „breaking the 4th wall”-nak hívják, de a magyar szakkifejezés számomra ismeretlen.) Emlékezetes példa erre a mozis sorban állási jelenet, és mivel az egész cselekmény Alvy fejében játszódik, így az ehhez hasonló dolgok nem meglepőek. Két szekvencia akad, mikor a beszélgetőpartnerek nincsenek a képen, csak a hangjukat halljuk, később meg jön egy olyan rész, mikor belehallgathatunk Annie és Alvy gondolataiba. Különleges még az a néhány részlet, mikor hősünk másokkal és a nézővel együtt utazik a saját múltjába; sőt, még van egy rövid rajzfilm-betét is. A legjobb viszont az, hogy Alvy véletlenszerűen odalép járókelőkhöz az utcán és velük beszéli meg a gondjait, ráadásul ezek az illetők, mintha csak a saját gondolatainak/belső énjének kivetülései lennének, mindig őszintén válaszolnak és tisztában vannak emberünk problémáival, pedig most találkoztak először. Ugyanígy van, amikor a járókelők hirtelen megszólítják őt és tanácsot adnak neki, a csúcspont viszont az iskolapadba való visszautazás, ahol a gyermek Alvy a táblához megy, miközben a felnőtt önmaga megjelenik a helyén és dumálni kezd a gyerekekkel meg a tanárral, de csupa felnőtt témáról. 

Woody bácsi a szokásos figuráját adja elő (emellett író és rendező volt), aki kedveli, az most se csalódik majd benne. Diane Keaton cuki és Annie olyan fura, érdekes lány, szerintem bárki szívesen megismerkedne/összebarátkozna vele. Kisebb szerepben felbukkan néhány ma már igen ismert, de akkor még kezdő színész: Jeff Goldblum (vendég a partin), Christopher Walken (Duane), Shelley Duvall (Pam), Beverly D’Angelo (színésznő a tévében) és Sigourney Weaver (Alvy párja a mozi előtt, csak messziről látszik, nincsen szövege). Három híres, de nem színészettel foglalkozó ember szintén felbukkan a képeken: Marshall MacLuhan (filozófus, önmagát játssza), Truman Capote (író, önmaga hasonmását kelti életre) és Paul Simon (Tony-t, a híres producert alakítja). A történet megírásában Allent szerzőtársa, Marshall Brickman (Rejtélyes manhattani haláleset, Hétalvó) segítette.

article-2051378-0e715e4e00000578-951_468x360.jpg

Érdekességek: Az alapötlet szerint gyilkosság lett volna a középpontban, aminek az elkövetőjét keresik, a szerelmi szél pedig ezzel párhuzamosan futott volna. Ez végül nem került be ide, de később átalakult a Rejtélyes manhattani halálesetté. A két író Manhattan utcáin sétálgatva találta ki a sztorit. Brickman szerint Allenre azok a dolgok hatottak a legjobban, amiket Alvy is átél: betöltötte a negyvenet és elkezdett félni a saját halálától; ezek mellett pedig direkt döntött úgy, hogy a humort háttérbe szorítja „az emberekről szóló történet” javára. Számos dologban egyezik a fiktív karakter megalkotójával: Mindketten stand up comedy-előadóként keresték a kenyerüket (és ugyanazokat a poénokat mondják); Allen járt Diane Keatonnel, aki Alvy barátnőjét játssza (Keaton megerősítette, hogy legalább részben a tényleges kapcsolatukon alapul a fiktív románcuk), pl. az iskolai időutazásnál a táblára felírt december 1. Woody bácsi szülinapja, és a konkrétan megjelenő 1942. december 1.-én 7 éves volt, vagyis éppen iskolás-korú. Szóval még egyidősek is. Ennek ellenére a rendező tagadja, hogy tényleg önmagáról mintázta volna hősét: „Az emberek a fejükbe vették, hogy az Annie Hall önéletrajzi volt, és nem tudom meggyőzni őket, hogy nem volt az.” Diane Keatonnak szintén sok közös vonása akadt saját karakterével: A figurát egyenesen neki írták, a két nő ugyanazokat a ruhákat viselte és még a nevük is egyezik (Keatont eredetileg Diane Hallnak hívták, a beceneve pedig Annie volt). Diane azt nyilatkozta, hogy ez a kedvenc szerepe, nagyon sokat jelentett számára és hogy még ma sem zavarja, ha azonosítják vele. Annie külseje meghatározó divathullámot teremtett a ’70-es évek végén – állítólag maga a színésznő találta ki az összeállításokat, de a jelmeztervező Ruth Morley-nak biztosan volt beleszólása a dologba, sőt, a híres divattervező Ralph Lauren is magáénak vallotta az „Annie Hall külső” megteremtését. 

Kezdetben 3 millió dollárt szántak a forgatásra, de a költségek végül 4 millióra rúgtak. A hullámvasút alatt álló ház tényleg létezett, Coney Islanden állt és Kensington Hotelnek hívták, a felette ívelő vidámparki látványosságot pedig Villámcsapásnak. 2000-ben mindkettőt lebontották. A stáb tagjai közül többen állították, hogy a rendező rosszul bánt velük, köztük például MacLuhannel is. Talán ezt támasztja alá az a tény, hogy Allen 200 statisztát trombitáltatott össze Coney Islandre, akik órákig álltak készenlétben a kedvéért, ő azonban egész nap nem dolgozott semmit. A sorban állós részt egyetlen hosszú snittben vették fel. A kokainos poén teljesen véletlenül történt, ám a tesztvetítésen a közönségnek annyira tetszett, hogy benne hagyták a végső változatban, és forgattak hozzá némi körítést, hogy jobban beleilljen a cselekménybe. Hasonlóan spontán pillanat volt, mikor a Robot alakító Tony Roberts a kocsiban ülve a fejére tette a kapucniját, amin egy zöld szemvédő éktelenkedett. Amit Woody bácsi ekkor kérdez, az nincs a forgatókönyvben. Sok jelenet nem került be a filmbe, így például az sem, amikor egy közlekedési lámpa „utasítja” Alvy-t, hogy szerezze vissza Annie-t; ezt viszont a direktor annyira giccsesnek találta, hogy le se forgatta, ám évekkel később visszaköszönt az L.A. Story – Az őrült városban.

tumblr_inline_mussrbrofk1s177gx.jpg

Annie-t biztosan Diane Keatonről mintázták, de az, hogy Chippewa Falls-ban született, az Allen egy korábbi barátnőjére, a népdalénekes Judy Henske-re utal. A forgatáson a rendező összejött a csak egyetlen jelenetben szereplő Stacey Nelkinnel. A cselekményhez keretet ad a két vicc, amit Alvy narrátorként mesél el. A stáblista és a főcím alatt egyáltalán nincs zene, de a játékidő többi részében se nagyon van – ez Ingmar Bergman hatása. A pszichiáteres duplajelenet technikai bravúrja, hogy nem osztott képernyőt látunk, hanem egy szobát, amiben a két szettet felépítették egymás mellé és egy vékony fallal elválasztották őket. A mozis sorban állás előtt két pofa elkezdi „zaklatni” Alvy-t, és mikor Annie végre megjön, az eredeti szövegben a hős azt mondja szíve hölgyének, hogy „Itt állok a Keresztapa szereplőivel.” A két pacák közül az egyik, Rick Petrucelli, tényleg szerepelt az említett Godfatherben, de a poén az, hogy Diane Keaton is. 

Megfigyelhető, hogy helyszíntől függően hogyan változik a látványvilág: Manhattanben felhős ég, szürkeség; Los Angeles-ben forró napfény; az álomszerű időutazásos jeleneteknél pedig ragyogó színpaletta figyelhető meg. David Halle szociológus szerint a film intellektuális téren szembeállítja egymással LA-t és NY-ot, előbbit negatívabban ábrázolva. Manhattan filmszínháza klasszikus és külföldi filmeket vetít, míg a kaliforniai B-mozikat; ugyanakkor Alvy hazai terepe olyan, mint ő maga („borús, klausztrofóbiás, szociálisan elhidegült, de ugyanakkor intellektuális menedék is, tele feszültséggel”), míg LA Annie számára a szabadság jelképe. Rob saját műsora alá műröhögést kever – ennek bemutatása Hollywood kritikája. Az író Christopher Knight szerint az egész cselekményt Alvy tapasztalatai határozzák meg: „Általánosságban azt, amit megtudunk Annie-ről és a kapcsolatukról, azt mind Alvy-n keresztül láthatjuk, aki tolakodó módon képes megállítani a cselekményt és kilépni belőle, hogy könyörögjön a néző jóindulatáért [magyarul hogy a saját oldalára állítsa a nézőket].” Pszichoanalitikus, zsidó-centrikus és modernista szemlélettel még tovább lehetne cikkem tárgyát elemezni, de én megelégszem ennyivel.

annie-hall-woody-allen-diane-keaton.jpg

Az Annie Hall, mint már említettem, 4 millió dollárt emésztett fel, de több mint 39 milliót hozott vissza. A kritikusok saját korában és ma is odavannak érte: négy Oscart kapott (Legjobb Film, Legjobb Rendező, Legjobb Eredeti Forgatókönyv, Legjobb Színésznő) és ugyanennyi BAFTÁt (ugyanazokban a kategóriákban). Diane Keaton ezek mellé még elnyerte a Legjobb Színésznőnek járó Golden Globe-ot. Az Amerikai Filmintézet a Top 10 legjobb romantikus film közül a 2.-nak választotta, a 4. legjobb vígjátéknak és minden idők 31. legjobb amerikai filmjének. 1992-ben bekerült az USA Nemzeti Filmarchívumába, meg benne van az 1001 film amit látnod kell mielőtt meghalsz című könyvben. 

Woody Allen viszont nem tartja kiemelkedőnek saját művét. Azt mondja, nagyon messze van attól, amit elképzelt: „A filmnek arról kéne szólnia, mi zajlik egy pasas agyában… Senki sem értette meg, mi megy végbe ott. Mindenkit csak a köztem és Diane Keaton közti kapcsolat érdekelt. De engem nem ez izgatott… Végül le kellett egyszerűsítenem a filmet magamra és Diane Keatonre, és erre a kapcsolatra, szóval igen elégedetlen voltam vele.” A rendező többször visszautasította a folytatás elkészítését, mondván „Ha folytatást akarnak csinálni, az csak a pénzéhség miatt van, szóval nekem nem nagyon tetszik ez a dolog.” 

annie-hall.jpg

Ez egy érdekes és vicces film, de korántsem tökéletes. A különleges megoldásai és a központi témája miatt örökérvényű, ugyanakkor mai szemmel nézve kissé lassú, eseménytelen, plusz minél közelebb kerülünk a végéhez, annál unalmasabb lesz. Viszont Alvy Singer azt üzeni nekünk, hogy a szerelem „irracionális és őrült és abszurd”, de mégis kell az Élethez, és ezt fontos megjegyeznünk! 

Pontozás: 

imdb: 8.1 

Szerintem: 4/5 

Hírek:

- Woody Allen jelenleg egy még cím nélküli 6 részes miniszérián és egy ugyanígy név nélküli egész estés filmen dolgozik. 

- Diane Keaton szinkronhang lesz a Némó nyomában folytatásában. Kedves magyar forgalmazók! Hogyan lett a Finding Dory-ból, ami Megtalálni Dórit jelent Szenilla nyomában?! És MIÉRT? 

- Sigourney Weaver újból megjelenik James Cameron dübörgő Avatar-dömpingjében, de ami sokkal izgalmasabb, hogy elvállalta az új Alient is. Kár, hogy azt Neill Blomkamp fogja rendezni… (Ezekből semmi se lett.)

- Christopher Walken valamelyik A dzsungel könyvében lesz asszem szinkronhang? 

- Jeff Goldblum visszatér az új Függetlenség Napjában, ami Independence Day: Resurgence névre hallgat. Kérdés, hogy erre ki kíváncsi? (Válasz: Senki. El is tűnt, olyan gyorsan, ahogy jött.)

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték dráma


2015.08.01. 11:01 Tévésámán

Ripacsok (1981)

sandorpal03.jpg

Vannak legendás párosok a filmtörténetben, mint mondjuk Jack Lemmon és Walter Matthau, Gene Wilder és Richard Pryor vagy Terence Hill és Bud Spencer. Nekünk, magyaroknak is vannak ilyen legendáink, mint Scherer Péter és Mucsi Zoltán vagy Szőke András és Badár Sándor. Ugyanakkor ebbe a kategóriába sorolhatjuk a Kern András-Garas Dezső-párost is, pedig ők nem dolgoztak olyan sokszor együtt, főszereplőként pedig még ritkábban alkottak párt. Mi végre hát a legendás hír? Nézzük meg… 

András (Kern András) és Ede (Garas Dezső) évek óta lépnek fel zenés bohóckodásukkal a budapesti éjszakában, ám egy napon előbbi úgy dönt, hogy kiteszi társát a produkcióból, helyére pedig egy fiatal, vonzó színésznőt (Udvaros Dorottya) állít be. Ede, szembesülve a tényekkel, már-már túlzott nyugalommal távozik a helyszínről, de aztán megkezdődik a huzavona, a harc az egykori partnerek között. Minduntalan egymásba botlanak, folyton a másikat kajtatják, miközben elvileg gyűlölik egymást és mindkettejük élete fokozatosan darabokra hullik. Közben a tévé beválogatja közös produkciójukat a nagy szilveszteri műsorba. De ki fogja előadni – és kivel?

20090624ripacsokk.jpg

„Egyedül nem megy…” 

Egyszer nagyon régen már láttam ezt a filmet, a visszatérő motívumként újra meg újra felhangzó betétdala ugyanis marhajó, ezért kíváncsi voltam, vajon milyen a mű, amiben elhangzik. Anno nagyon nem tetszett, de most, idősebben, tapasztaltabban már láttam, mi a jó benne.  

Először is ugye a dal, az Egyedül nem megy. Ez egy vidám, vicces szám, nagyszerű szöveggel, és érdemes megnézni a jelenetet is, amit Ede és András, majd András és Bogárka (a színésznő) adnak elő rá. Ahányszor elhangzik a dal, mindig más a szövege, de a lényege ugyanaz; és amellett, hogy az első felállásnál barátságról, a másodiknál „barátság extrákkal”-ról szól, elmondja a Ripacsok lényegét, folyton emlékezteti a nézőt a központi dilemmára: Egyedül nem megy… 

A második a látvány és a hangulat. Ragályi Elemér, a nagyszerű operatőr, fantasztikus fény és árnyék kontrasztokkal mutatja be az éjszakai Budapestet, ami a Ripacsok legfőbb helyszíne. Neonfények és utcai lámpák sugarai vetülnek a részeges, furcsa és őrült karakterekre; árnyak ostromolják az éjjel erődítményeit, melyekben együtt mulat az elmeorvos és a lecsúszott színész, az amerikai western-sztár és a fiát ünneplő nyugdíjas munkásnő. Valahol elhangzik egy „elvtárs” és hirtelen a néző rájön, hogy mégiscsak 30 év telt már el, pedig az éjszaka nem sokat változott Budapesten… A főváros mocskos utcáinak ismerős hangulata azonnal megragad bárkit, aki magyarnak született, és úgy érezzük, mintha ott ülnénk a söntésben András mellett, mintha a piszoárnál éppen mellettünk tántorogna Ede, vagy mintha a kislány a mi fejünkhöz csapkodná a pöttyös labdát.

126990_800x600.jpg

Itt meg kell említenem, hogy a Ripacsok rendkívül hullámzó, már-már kaotikus alkotás. A jeleneteket mintha csak a véletlen rendezte volna egymás mellé, szerintem simán felcserélhető lenne a sorrend, semmit se veszítenénk el a történetből. Van egy csomó értelmetlen, abszolút káoszba fulladó, fura pillanat; például a rendkívül idegesítő zongoratanárnős rész; a tévéfelvételnél, mikor az asszisztensnő végigsodródik az egész stúdión a kavalkádban; vagy amikor Ede a gyerekeivel öltözik. Meg lehet bennük találni az értelmet, vagy, hogy a rendező mit akarhatott velük mondani, de miközben néztem, arra gondoltam, hogy „ez most mi a franc volt?” Az említett három szekvencia kivágása semmit se rontana a végső produktum színvonalán, és szerintem a mondanivalót sem kurtítanánk meg – bár, az öltöztetős jelenetet személy szerint benne hagynám. 

Na, de vissza a fősodorba! A harmadik dolog maga a történet, ami látszólag tök egyszerű, de közben nagyon mélyen szántó, ha a néző belegondol. Izgalmas, ahogy fokról fokra, párbeszédeken keresztül ismerjük meg a két főhős viszonyát: gyerekkoruk óta ismerik egymást, legalább három éve dolgoznak együtt, ismerik a másik családját, gondjukat-bajukat megosztják, ahogy az öltözőt és a nadrágot is; ám a felszín alatt problémák vannak. És ezt mindketten tudják, de egyikük sem tett még semmit – egészen a második jelenetig, amikor megtörténik Ede kipaterolása. 

Szpojler 

A történetet keretbe foglalja a produkció, ami mintha visszafelé zajlana le: Először látjuk a sikeres, jól működő, élőben zajló előadást; végül meg az improvizált, playbackelt, felkészületlen és széteső próbát. Végigjárjuk a budapesti éjszakákat, és közben megtudjuk, honnan kerültünk a kiindulópontra, és amikor már teljes a kép, akkor jön a kudarcba fulladó próba, ami mintha az előadás valódi arca lenne. Miközben szól a dal, és visszagondolunk a nyitó szekvenciára, rájövünk, hogy amit eddig láttunk, amögött az zajlott, amit most tárnak elénk! 

Szpojler vége 

Miközben ment a film, folyton azon spekuláltam, hogy mi lehetett a casus belli, ki és mi okból robbantotta szét a duót? András a hibás, aki meggyűlölte/megunta barátját? A művészi előretörés érdekében teszi, amit tesz, vagy csak be akar jutni Bogárka szoknyája alá? Esetleg Ede miatt történik minden, mert csapnivaló és tehetségtelen? Direkt nem hajlandó tovább lépni egy új projekt felé, szánt szándékkal akadályozza Andrást? Vagy neki minden jó így, ahogy van? De mi a helyzet a címmel, mi van, ha embereink tényleg csak ripacsok?

m1-10268-15173300.jpg

„Nekem ez a nadrág a munkahelyem.” 

No és itt jön egy újabb érdekes kérdés: Mi a vendetta célja, értelme? Ede alapvetően semmit se akar megbosszulni, csak továbbállna, de András kiprovokálja a balhét, ahányszor csak lehet. Aztán már Ede is belemegy a „játékba” és elkezdik űzni, hajtani a másikat. Garas karakterének nincs vesztenivalója, Kern figurája ezért fél tőle, de talán ez az, ami vonzza őt hozzá. Mindkettejüket így vagy úgy, de elhagyta a felesége, és vitte a gyerekeket is – papíron a két férfi házasember, de igazából már rég nem azok; talán emiatt akarnak bosszút állni valakin, de csak a másik van „kéznél”? Fokozatosan elérkeznek arra a pontra, amikorra egymáson kívül semmire se figyelnek, közben mindent és mindenkit elvesztenek. A kocsmai nagy találkozáskor aztán részegen mintha próbálnának valamiféle egyezségre jutni, de már egyiküknek se fontos, hogy ki van mellettük a nadrágban, vagy van-e egyáltalán rajtuk nadrág. Egymás legnagyobb ellenségei, de közben a legjobb barátok, mert hát egyedül nem megy…

Még egy szpojler 

Ha megnézzük a befejezést, és a nyitányt, rájöhetünk, hogy a konfliktusnak semmi értelme nem volt, mert a szám bukásra ítéltetett az előadóival együtt, és mindketten ugyanoda jutottak vissza, ahonnan elindultak: a „légnadrágba”… 

Szpojler vége 

Pár szót az alkotókról: Az író-rendező az a Sándor Pál, aki a remek Régi idők fociját is dirigálta, írótársa a vele gyakran együttműködő Tóth Zsuzsa volt. Kisebb-nagyobb szerepekben felbukkannak az alábbi ismert arcok: Major Tamás – dr. Molnár, Bárdy György – a főnök, Bujtor István – a rendező, Máriáss József – Gyula (a Szomszédok Bőhm bácsija), Pécsi Ildikó – a zongoratanárnő, Temessy Hédi – Róza (ő nem tudom, ki volt), Hlatky László és Kibédi Ervin (Hacsek és Sajó legendás megtestesítői), William Berger (amerikai színész volt), Aradszky László, Komár László, Zorán, Kudlik Juli és Antal Imre. A zenét Presser Gábor szerezte.

2.jpg

Érdekességek: Ez Garas Dezső második legendás Edéje, az első a Régi idők focijában Minarik Ede. A fura, fekete ruhás fiatal nő, aki körbemegy a stúdió kavalkádjában, az Máriáss Melinda, Máriáss József lánya. A vágónak elég vicces neve van, úgy hívják, hogy Kármentő Andrásné:) Hacsek és Sajó talán a beskatulyázás jelképei, mert amint megláttam őket, az ugrott be, hogy ez Hacsek és Sajó, pedig felismertem Kibédit. Ő és Hlatky látszólag karakterben maradnak kint a büfében is, és ez szerintem arra utal, hogy Edét és Andrást ugyanígy látják az emberek (ők a „légnadrágosok”). Az éjszakai utcák képei és a gyakori taxizás a Taxisofőrt juttatta eszembe, a történet pedig A tökéletes trükköt, de ez csak az én kis megjegyzésem. Meglepő módon ezúttal a magyar wikipédián szinte semmi sincs cikkem tárgyáról, pedig a korábban tárgyalt hazai alkotásoknál mindig találtam ott egy-két plusz információt. 

Ezúttal a port.hus kollégák sem erőltették meg magukat, de azért idéznék két kommentet az oldal fórumáról. perry írja: ’Édes - bús magyar 80'-s évek, és természetesen a "légnadrág". A korszak szlogenje "...egyedül nem megy, ha ha ha ha....." Bizony, egyedül nem megy, csak egymásra számíthatunk szerelmeinkben, csalásinkban. Varieté a világunk, színes álmokkal életünk tükördarabjainak torz visszfényeivel. Mi vagyunk az éjszakai Pest, ez az áldott és szidott metropolis, vagyunk lakói, amint azt barátaim Cseh Tamás és Bereményi Géza volt szíves mondani. Átsétálunk hidakon, bárokon, életeken, és mi marad nekünk? A légnadrág.’ F E B kommentjét pedig azért idézem, mert teljesen egyetértek vele: „A jelenet az énektanárnőnél nagyon nem illett a filmbe.” 

Örülök, hogy volt időm/kedvem megnézni újból a Ripacsokat, így ugyanis kijelenthetem, hogy egyáltalán nem rossz film ez, csak olyan nagyon magyar. Súlyos dolgokról beszél, a komédia álarcát viselő tragédiáról, az élet sokszor értelmetlennek tűnő mivoltáról, a törékeny emberi kapcsolatokról, de mindezt inkább a felszín alatt teszi meg. Ha ránézünk, csak a neonfényt látjuk, a piaszagot érezzük és a marhaságokat halljuk, de közben ott van minden, csak meg kell tanulni belátni az álarcok mögé… 

Pontozás: 

imdb: 7.1 (2 év alatt 0.2-t csökkent.)

port.hu: 8.5 (Ez is 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 4/5 (Vannak dolgok, amik azért nem tetszettek benne.) 

Hírek: 

- Sándor Pál következő filmjének címe Vándorszínészek, a történetről eddig nem került napvilágra semmi. Sándor író, rendező és producer lesz. (Főszerepben Rudolf Péter.)

- Kern András újból rendez, alkotása a Gondolj rám! címet viseli. Ő írja a forgatókönyvet és szereplőként tovább erősíti a művet. (Ez csúnyán megbukott.)

- Udvaros Dorottya a Kút névre hallgató drámában bukkan fel legközelebb. (Most vetítik a mozik.)

Várható írások: Annie Hall

Muzsika-rovat – ez a szám kétszer is elindul a filmben, de egyszer se megy le, most viszont mindenki meghallgathatja:

Szólj hozzá!

Címkék: magyar vígjáték dráma


süti beállítások módosítása
Mobil