Ha minden családi moziként eladott film ilyen lenne, akkor jobb világban élnénk. Mert manapság azt is ilyen néven reklámozzák, amiben természetfeletti dolgok, meg gyilkosságok és mittudomén, beszélő állatok szerepelnek. Szóval jó sok szemét.

     Ezt a filmet (a folytatások nem érdekelnek) mindig is szerettem. A főszereplő egy bernáthegyi, aminél aranyosabb dög nincs is ezen a bolygón, talán csak a panda. És ha már van állat, kellenek gyerekek is, szóval a középpontban egy háromgyerekes család áll, Newtonék, a családfő pedig nem Isaac, hanem George (Charles Grodin). Van még egy feleség (Bonnie Hunt) és három gyerkőc, kicsik-nagyok. Egy nap szó szerint besétál hozzájuk egy tündéri kölyökkutya, akit elneveznek Beethovennek. Az apuka, saját bevallása szerint az élete tönkremenetelét köszönheti az egyre növekvő jószágnak, ám később számára is világossá válik, hogy a család teljes jogú tagja a kedves behemót. Viszont amikor szembesül a kutyus iránti érzelmeivel, Beethoven már egy velejéig gonosz és kísérletező kedvű állatorvos (Dean Jones) kezében van. De a megsüketült német zseniről elnevezett négylábút nem olyan fából faragták, hogy ne lenne ötlete a kiszabaduláshoz. És Newtonék is bármire képesek, hogy visszakapják a bús képű ebet...

    A kutyuskát nem tudnám elég jelzővel illetni, annyira aranyos. Charles Grodin nekem garancia a biztos nevetésre, az egész film kedves és csak helyenként csordul túl az ömlengésnek köszönhetően. Ez még akkoriban készült, amikor nem fulladtak bele a mozinézők az állatos filmekbe, jó sok kiaknázható lehetőséget adott a bernáthegyi növekedése a röhögéshez. A kutya minden családtagnak segít valamilyen módon, és kiemelt fontosságú George-hoz fűződő viszonya.

    A mellékszereplők esetében pedig teljesül a sztárparádé fogalma. Stanley Tucci és Oliver Platt két nem túl okos, ám kevés ízléssel rendelkező kóklert alakít, akik segédkeznek a gonosz állatdokinak. Megtekinthetjük, milyen frizurával rendelkezett 1992-ben David Duchovny, aki bizonyos kultúrákban Mulder ügynökként ismert. Az egyik gyermek (Christopher Castile) az Egyről a kettőre című sorozatból lehet ismerős (amit asszem, megint elkezdtek sugározni egy adón). A stáblistán az Edmont Dantes álnév mögött valójában John Hughes rejtőzik, akinek többek között a Repülők, vonatok, automobilok címmel rendelkező gyöngyszemet is köszönhetjük.

     Szerintem ez a maga nemében egy kiváló film. Vannak benne gagyi dolgok és hát persze, hogy hatásvadász, de Beethoven nagyon ölelni való. A névrokona pedig egy zseni volt. Például ez is egy kiváló darab a munkásságából:

Áldott, Békés Karácsonyt kívánok minden kedves olvasónknak!:)

A sportot szerintem jobb játszani, mint nézni, ezért nem szoktam se meccseket, se Forma-1-et, se semmi ilyet bámulni. Viszont szívesen játszottam régen focit, szeretek biciklizni, pár éve kosaraztam egy kicsit - de ahogy régen, ma is szeretem a sportos filmeket. Legyen szó jégkorcsolyáról (Jéghercegnő), hokiról (Kerge kacsák), amerikai fociról (Emlékezz a titánokra!), bobról (Jég veled!) vagy bármi másról, én leülök és megnézem. Ezúttal a kosárlabda áll a középpontban, ráadásul egy nem akármilyen moziról beszélünk, de ezt majd később, előbb a sztorit:

1951, USA. Indiana állam egyik aprócska, eldugott városkájában, Hickory-ban a legkedveltebb sport a kosárlabda. A helyi kis középiskola csapata a város aprajának-nagyjának életében fontos szerepet játszik: fiúk, bátyjak, öccsök vezetik a labdát Hickory színeiben. A legutóbbi edző halála után érkezik a városba Norman (Gene Hackman), aki annak idején jó nevű edző volt a főiskolás ligában, ámde egy régi meccsen elkövetett különös szabálysértése miatt hosszú időre hátat fordított e sportnak. Érkezése után kezdetben csak barátja, a suli igazgatója (Sheb Wooley) támogatja, a legtöbb helyi ellenséges vele szemben, a csapatát alkotó srácok nem értik, miért kell hirtelen mindent másképp csinálni, a legtehetségesebb fiú pedig még csak hallani sem akar az új edző játékáról.

Normannek van mit rendbe hoznia, újra kell építenie a teamet, tiszteletet kivívnia nekik és magának, meg hát győzelemre vezetnie őket. Rögös úton menetelnek a siker felé, a tréner pedig maga mellé veszi a rossz hírű, részeges kosár-szakértő Shootert (Dennis Hopper) és lassan beleszeret az egyik csinos tanárnőbe is (Barbara Hersey). A Hickory egyre feljebb jut a bajnokságban, mialatt magánéleti válságok, a szülők és a város lakói nehezítik a helyzetüket, a nagy kérdés pedig lassan egyre égetőbbé válik: Nyerhet-e az állami bajnokságban egy ilyen aprócska csapat - egyáltalán eljuthatnak-e odáig?

Nem számítottam semmi érdekesre, csak úgy "mert miért ne"-alapon ültem le elé és bevallom, az eleje elég unalmas volt. Aztán viszont, amint elkezdődtek az edzések és felbukkant Hopper is, egyre jobb és izgalmasabb lett! Gene Hackmant egészen különös volt látni ebben a szerepben, de remekül alakított, végig szurkoltam neki, hogy elérje a célját. Érdekes volt, ha csak pár percet szerepelt is a Purple People Eateres Sheb Wooley aki egy szimpatikus öregurat kelt életre. A legjobb viszont mindenképpen Dennis Hopper. Annyira hitelesen játssza a problémákkal teli, a családjától eltávolodott alkoholistát! Tényleg remekelt! A rendező David Anspaugh és az író Angelo Pizzo szinte mindig sportos filmeken dolgoznak, ezúttal pedig egy valós eseményen alapuló mozit hoztak össze. A legjobb dobás az 1954-es Indiana állambeli bajnokságon alapszik, ahol a kicsi, de annál tehetségesebb Milan Indians csapata elérte a végső győzelmet, gyakorlatilag a semmiből indulva. Az elején lévő pár unalmas percet leszámítva izgalmas alkotást láthatunk, szimpatikus karakterekkel. A többi hasonló témájú művel szemben itt egyértelműen az edzőn van a hangsúly, végig őt követjük, a játékosok csak mellékalakok (általában fordítva szokott lenni, vagy kb. ugyanannyira fontosak a játékosok, mint a "főnök").

Érdekességek: A hosszasan imádkozó srácot a valóságban Scott Summers-nek hívják - pont úgy, ahogy az X-Men Küklopszát:) Dennis Hopper alakítása Oscar-jelölést hozott számára, amit azonban nem kapott meg. A pályára berontós jelenetében a rendkívül élethű instabil mozgását úgy érte el, hogy az "Action!" elhangzása előtt tíz másodpercen át egy helyben forgott és elszédült:) A nagy öreg ez év május 29-én hunyt el, 74 évesen. Angelo Pizzo segédrendező és producer is volt. A Hoosiers a hoosier szó többesszáma, ami az amerikai angolban az Indiana államban lakókra használt kifejezés - mivel ezt Európában nem ismerik, ezért lett a címe The Best Shot, vagyis A legjobb dobás. A zenét Jerry Goldsmith szerezte, akit szintén jelöltek a Filmakadémia díjára, de ő sem nyerte meg. Az Orion stúdió mindössze 6 millió dollárt és kevés segítséget nyújtott a filmhez, valamint a szereplők és a készítők egy része sem fűzött nagy reményeket hozzá. A zord körülmények ellenére több mint 28 milliót hozott és a már említett két Oscar-jelölést. Ezen kívül a Hoosiers-t a világ egyik legjobb (ha nem a legjobb) sportfilmjének tartják. A USA Today újság olvasói a legjobbnak szavazták, az Amerikai Filmintézet Top 10-es sport témájú mozik listáján a negyedik helyezést kapta.

Nekem tetszett, azt kaptam kb., amit elvártam. A dráma jellege igen erős, vagyis nevetni nem nagyon lehet, csodálkozni és izgulni viszont annál inkább! A szerelmi szál az egyetlen, amit erőltetettnek véltem, talán enélkül is megállta volna a helyét. Aki szereti az ilyen filmeket, az nézze meg, biztosan tetszeni fog neki, de hangsúlyozom ismét, nem vígjátékról van szó.

Pontozás:

imdb. 7.6 (6 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem. 4/5 (Az unalmas kezdés és a szerelmi szál fölöslegessége miatt.)

Hírek:

- David Anspaugh megint sportfilmet rendez, a Phenomot 2012-ben mutatják be - egy ifjú kosaras-tehetség személyes tragédiáját tárja elénk.

- Barbara Hersey-t a Natalie Portman főszereplésével készült Black Swanban láthatjuk mostanság.

Ma volt szerencsém látni az eredeti Star Trek mozifilmet, erről legkésőbb holnap olvashattok. Elhatároztam, hogy az AXN-en induló Űrszekerek-filmmaratont végig fogom nézni, így a maradék öt Trekről is írhatok majd:) Mozsárágyú nemsokára jelentkezik a Beethoven (mint kutya) elemzésével, ez a hétvége és a jövő hét pedig számos remek filmmel fog szolgálni, így az óévet rengeteg bejegyzéssel búcsúztatjuk majd (már ha kicsit gyorsítok a szokásos 2 napos tempómon:D)!

Egyre kevesebb olyan film van, amiben Terence Hill és/vagy Bud Spencer a főhős, de nem láttam még. Ez volt az egyik közülük, de tulajdonképpen nem lettem gazdagabb semmivel attól, hogy megnéztem.

A mű két órás, de hogy miről szólt az első 50 perc, azt lehetetlenség megmondani. Először láthatunk egy egészen brutálisra sikerült, vérbeli western-jelenetet, amit maga Sergio Leone mester rendezett. Úgy tűnik, mintha nem lenne sok értelme, de a vége nagyot üt! Plusz a csirkét zabáló hapsi sátáni mosolya valami fergeteges! Ezek után viszont megszólal egy elég bárgyú, vidám kis zene (Ennio Morricone a szerző!) és meglátjuk, amint Terence Hillt letaszigálják egy postakocsiról - ez még itt vicces is.

Innentől jön a "nem értem"-rész. A film kb. 40. percében kiderül, hogy a Leone-féle nyitó képsornak vajmi kevés jelentősége lesz a folytatás szempontjából, de az itt következő Hill és Klaus Kinski nevével fémjelzett eseménysornak egyszerűen nincs értelme! A kék szemű valamilyen trükköt csinál meg és ehhez van szüksége a mit sem sejtő Kinski figurájára, akit megtréfál. Azonban az egymás után következő események megtörténte, maguk az események és a későbbi jelentőségük teljességgel érthetetlenek, követhetetlenek és nem is tudom, miért vannak a filmben. Pisztolyok ugranak ki a semmiből, a karakterek motiválatlanok, én meg csak bámulok.

Utána jön a többi főhős bemutatása. Az első jelenetben látható gonosz pofa egy a négy közül (talán ő a zseni, de lehet, hogy egy haver?), aztán ott van a trükkös tolvajpáros, Bill (Robert Charlebois) és Lucy (Miou-Miou). Az ő bemutatásuk kicsit hosszúra sikerült és szintén elég követhetetlen. A kuplerájos részben totál logikátlanul bukkannak fel szereplők, az éneklés pedig egyenesen borzalmas, hagyniuk kellett volna az eredeti olasz szöveget, nem aláénekelni angolul, mert így rossz nézni.

Na, itt indul a film, jó 45-50 perccel a kezdés után. A három lókötő (Miou-Miou, Hill, Charlebois) felhasználva egyikük hasonlóságát egy halott ezredeséhez, 300 000 dollárt akar ellopni az 5. lovasezredtől. De őket sem ejtették a fejükre, Cabot őrnagy (Patrick McGoohan) és az őrmester (Raimund Harmstorff) rájönnek a csalásra. Viszont míg a két tiszt katonáikkal a vörös képű Billt és a szép Lucy-t kergetik, addig Joe (Hill karaktere) a háttérből mozgatja a szálakat. Besúgók, indiánok, vasútépítők, aranyhegyek és egymás kölcsönös kijátszása kövezik a három gazember útját - de végülis kié lesz a pénz, az arany, a dicsőség és a nő?

Ha az első 45-50 percet kivágták volna, vagy valahogy máshogy forgatják le, akkor ez egy sokkal jobb film lenne. Azokban a jelenetekben alig van poén, szinte semmi érdekes nem történik, de annyi hülye képtelenséget hordtak össze bennük, hogy csak na. Hill ugyanolyan laza és magabiztos, mint mindig, de itt nem kerül előtérbe a csajozós mivolta. Miou-Miou nagyon édes nő volt anno, olyan kis aranyos, buta szőkét alakít, akiért valójában minkét társa odavan, de ő csak kínozza a férfiakat. Robert Charlebois-nak igen érdekes arca van és érdemes tudni róla, hogy zeneszerző is, de nem volt valami szimpatikus nekem. A tulajdonképpeni rendező és író Damiano Damiani, aki ezen kívül semmi érdekeset se csinált - ezen alkotás megszületését viszont egyértelműen Sergio Leone-nek köszönhetjük. A nagy rendező a Nevem Senki sikerén felbuzdulva kitalált egy történetet, hozta magával Morricone-t és a pénzét, hogy majd csinálnak valamit, ami végülis a Senki folytatása lenne.

Tudnunk kell, hogy az eredeti negatívok nagy részét valaki a forgatás után ellopta, így a végeredményt fel nem használt jelenetekből és alternatív szögekben felvett anyagokból kellett összedobni. Az eltulajdonított kópiák a mai napig lappanganak valahol... (Ezzel talán meg lehet magyarázni az első óra inkoherenciáját.) Az így összefércelt mű az európai filmszínházak pénztáraiban remekül teljesített, de a kritika nagyon lehúzta (megértem őket), sőt, Leone-nek se tetszett a végeredmény, ezért levetette a nevét a stáblistáról.

Pár érdekesség: A Jó, A Rossz és A Csúf direktorának ez volt az utolsó westernje. Morricone zenéjét dicsérték a hozzáértők, a film muzsikája erőteljes hasonlóságokat mutat a Nevem Senkiével és felcsendül benne a Für Elise ismert motívuma is.

Ez a film nem a legjobb, ha az első órát kibírjuk, akkor viszont remek szórakozást nyújt. Jó szívvel ajánlani fanatikus Hill-rajongókon kívül senkinek sem tudom. 

Pontozás:

imdb: 6.4 (6 év alatt 0.4-et emelkedett.)

Szerintem: 2/5 (Leone, Morricone, Hill és Miou-Miou miatt, de ez sem elég többre.)

Nagy valószínűséggel megnézem majd A nagy dobás című Gene Hackman-mozit, jövő héten pedig rengeteg jó filmet ad majd a tv, úgyhogy rendületlenül "dolgozunk" tovább. (Erről elkészült az elemzésem.)

Ez az egyik olyan mozi a világon, amiről biztos, hogy mindenki hallott, még ha nem is látták. Jack Lemmon, a vígjátékok egyik régebbi koronázatlan királya; Tony Curtis, a híres "magyar" és Marilyn Monroe főszereplésével Billy Wilder Some Like It Hotja meghódította a világot. Annak ellenére, hogy egy 50 éves filmről beszélünk, ez a remek komédia ma sem veszített frissességéből, humorából és eredetiségéből. Lássuk, miről szól:

A '20-as évek végi Chicagoban a szesztilalom és Al Capone idejében az egyik közismert besúgó feldobja a nagykutya Spats-et (George Raft), az alvilág hercegét, aki így elveszíti fő bűnbarlangját. A "hála" persze nem marad el, az éneklő madárkát és bagázsát több száz acéllövedékkel díjazzák. Azonban a helyszínen ott van két fickó, akik teljesen véletlenül kerültek oda éppen akkor és a gengszterek szerencsétlenségére még meg is tudnak lépni. Egyikük a szaxofonos Joe (Curtis), a másik a nagybőgős Jerry (Lemmon). A két zenész egyébként is éppen munka után kutat, mert minden pénzük (és kabátjuk) rámegy az agárversenyre, a szerencsétlen szemtanúság miatt pedig menekülniük is kell. Furcsa és őrült módon kapóra jön nekik egy zenekar, akik éppen szaxofonost és bőgőst keresnek - a gond csak az, hogy nőket.

Hőseink azonban vastag sminkben és szoknyában, magassarkú cipőben és parókában mégiscsak be tudnak állni a bandába. Csakhogy mindketten nagy gondba kerülnek, mikor meglátják az őrülten szexi énekesnőt, Virágot (Monroe). A két svindler elkezd versenyezni Virág kegyeiért, közben fenn kell tartaniuk álcájukat és ez még mindig csak a jéghegy csúcsa, mert még ezek után is annyi minden/mindenki fogja akadályozni őket, hogy csak na! Vajon melyiküké lesz végül a Nő és ki marad hoppon?

Bevallom, ezelőtt talán egyetlen filmet sem láttam Tony Curtis-szel, se Marilynnel, de így együtt, pláne a nagy kedvenc Lemmonnal, egyszerűen POMPÁSak:D Joe a sármos, macsó fickó, de fineszes is és mindent megtesz, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy akarja. Társa, a kissé hebehurgya, rászedhető Jerry pedig megcsinál neki akármit, rábízza a pénzét, sőt az életét is.

Marilyn Monroe maga A Szépség, A Nő, a mai napig megtestesítője e fogalmunknak, ahogy az észt Einsteinhez, a rock'n rollt Elvis-hez társítjuk. Monroe csodás szépsége mellett kellemes énekhanggal is rendelkezett, azonban tudnunk kell róla, hogy nagyon gyatra színésznő volt. Képtelennek mutatkozott a szövegek megtanulására, még a legegyszerűbb mondatokat se bírta elmondani hiba nélkül. Különösen legendássá vált ennek a filmnek a forgatása, amelyről igazán elképesztő pletykák maradtak fent. Például, a "Hol a bourbun?" mondat helyes elmondása ötvenkilencedszerre sikerült és állítólag itt is utólagos alákeverést hallhatunk a filmben.

Az ominózus telefon-beszélgetéses jelenetnél, mikor Curtis búcsúzik tőle, látható a szemmozgásából, hogy a szőke szexikon olvassa a szövegét egy tábláról, ezen kívül a felvételekre több órás késéssel érkezett meg és sokszor nem volt hajlandó kijönni az öltözőjéből se. A forgatás során Monroe terhes volt (sosem született gyermeke, de többször áldott állapotba került), ezért a legtöbb sajtófotón egy dublőrnő testére montírozták rá a fejét - Evelyn Moriarty-éra, aki sokszor helyettesítette őt. Azonban Marilyn minden rigolyája és a vele való munka nehézsége ellenére maradandó, amit ebben a filmben alkotott. Rá még ma is mindenki emlékezik, vágyakoznak utána a férfiak, míg a mai hasonló kategóriába sorolt akárkikről ugyanezt szerintem már két év múlva se lehet majd elmondani...

A mellékalakok egytől-egyig kitűnőek, talán még Joe E. Brownt emelném ki külön, aki az öreg, szoknyabolond milliomost alakítja. A cselekmény alapja Robert Thoeren és Michael Logan története, amiből már 1951-ben készült film Németországban: a Fanfaren der Liebe kb. ugyanerről szól, csak a gengszter-szál nincs benne. Sokan úgy gondolják, emiatt a Van, aki forrón szereti remake-nek számít.

Egyébként rengeteg ötletes megoldás látható, nagyon sok kitűnő poént kapunk, amik még mindig viccesek, és megnézhetjük, hogy a női ruhában bujkáló férfi-motívumot lehet gusztustalankodás nélkül is humorossá tenni.

Érdekességek: Tony Curtis azt állította, hogy a '40-es évek végén szeretők voltak Monroe-val, a forgatás idején viszont nagy botrányt kavart, mikor lazán odavetette a stábtagoknak, hogy olyan érzés megcsókolni Marilynt, mint Hitlert:) A nagyszerű tangózós jelenetekhez Lemmont és Brownt George Raft tanította meg erre a táncra, órákig gyakorolt velük. A főszereplő férfiak álruhája olyannyira tökéletes volt, hogy próbaként végigsétáltak a Goldwyn-stúdión, sőt, még a női wcbe is bementek sminket igazítani és sehol nem ismerték fel őket, arra sem jöttek rá, hogy valójában nem nők:) A Josephinné avanzsált Joe női hangja nem Curtis-é, hanem Paul Frees szinkronszínészé. 

A Van, aki forrón szereti fekete-fehér film kategóriájában megkapta az Oscar Legjobb Jelmez díját, valamint három Golden Globe-ot elnyert: Legjobb Vígjáték, Legjobb Női Főszereplő (Monroe) és Legjobb Férfi Főszereplő (Lemmon). A valaha készített egyik legjobb filmként tartják számon széles e világon. Az Amerikai Filmintézet szerint a világ 22. legjobb filmje, de a 100 legviccesebb kategóriában első. Az Entertainment Weekly újság listáján a 9. helyet foglalja el, de ők is a világ legjobb vígjátékának választották. 2000-ben megválasztották a valaha készült legjobb amerikai komédiának is.

Billy Wilder írta, pénzelte és rendezte. Nehemiah Persoff, "Kis Bonaparte" alakítója az egyik a szereplők közül, aki még mindig él, 91 éves! Joan Shawlee (Szirup Susan) pedig egy nappal a születésem előtt halt meg, 1987. március 22-én, 61 évesen - lehet, hogy az ő lelke szállt belém?:)

Az egyik fekete ruhát, amit Marilyn Monroe a filmben visel, 2008-ban találta meg egy kaliforniai fickó a gardróbjában - a becses ruhadarab értéke körülbelül 250 000 dollár!

A Some Like It Hot majdnem 3 millió dollárból készült és 25 milliót hozott. 1961-ben lett belőle egy pilot-epizód, sorozatot akartak faragni a történetből, de ebből végül nem lett semmi. 1972-ben Sugar címmel színpadra állították, a mű 505 előadást élt meg, 2002-ben maga Tony Curtis is fellépett benne, ezúttal az eredetileg Joe E. Brown által játszott milliomos szerepében:) 1975-ben pedig elkészült a film indai változata, a Rafoo Chakkar, ami hazájában óriási siker lett.

Bátran ajánlom bárkinek, akinek van még igazi humorérzéke és némi intelligencia is szorult bele. Nekünk nagyon tetszett!

Pontozás:

imdb: 8.3  (6 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5

Hírek:

- Készül a Marilyn Monroe: Murder on Fifth Helena Drive című dokumentumfilm, ami állítólag lerántja a leplet a szexbálvány rejtélyes haláláról.

- Tony Curtis ez év szeptember 29-én hunyt el, 85 éves korában. Ugyanakkor jövőre mégiscsak láthatjuk majd utolsó filmjében, a Morella névre hallgató fantasy-horrorban.

Tegnap nem néztük meg az Űrgolyhókat, meglátjuk, mikor lesz legközelebb valami izgalmas. Most jönnek az ünnepek, ilyenkor sok szórakoztató filmet adnak, szóval lesz mit olvasnotok majd a Filmrajongó hasábjain! (Később az említett filmről mégis lett cikk a blogon, természetesen Mozsárágyútól.)

     A legendás páros nem kevésbé legendás filmjének folytatása.

     Jack Lemmon és Walter Matthau, azaz Felix Ungar és Oscar Madison. Előbbi kimért, precíz, hipochonder és álmodozó; utóbbi imádja a szerencsejátékokat, a belevaló csajokat, szörnyen lusta és jó kedélyű. A 30 évvel korábbi filmben kiderült, mi lesz, ha összeköltözik a tűz és a víz. Ezzel szemben most "csak" együtt utaznak gyermekeik esküvőjére (Felix lánya és Oscar fia házasodik).

     Őszintén szólva olyan régen láttam az eredeti filmet, hogy nem igazán emlékszem rá, de a fő konfliktusforrás természetesen akkor is és most is a főhősök eltérő személyisége. Mindent másképp látnak, ha megkérdeznénk, egyből rávágnák, hogy ki nem állhatják egymást, ám mégis valami különös oknál fogva barátok. A sok acsarkodás, a másik ugratása mellett bármikor képesek egymást kihúzni a pácból és együtt minden akadályt legyőznek. Legyen az egy beszorult wc-ajtó vagy akár a sivatag.

     A két komikus hozza a formáját, egyszerűen utánozhatatlanok. A magyar szinkront is eltalálták, Zenthe Ferenc és Szilágyi Tibor kölcsönzi hangját a két "öregnek". Az úgynevezett ródmúvik alapvetően népszerűek, sok lehetőséget rejtenek magukban, így van ez megint. Fura figurákkal találkoznak, különböző járművek segítik vagy hátráltatják őket az előrejutásban, az utazás végén pedig rokonokká válnak, már ha a vőlegény is úgy akarja...

     A zene, melyet Alan Silvestri jegyez, kiválóan támogatja a jelenteket, hát még az ikonikus főcímdal, melyet a vicces nevű Neil Hefti szerzett. Nincs ember, aki ne ismerné. A mellékszereplők közül érdemes megemlíteni Richard Riehle urat, akinek a karaktere szándéka ellenére ismerkedik meg a főszereplőkkel. Többször egymás után. Egy pár pillanatra föltűnik Amy Yasbeck is. A poénok sem amolyan egyszerű megmosolyogtató valamik, hanem váratlanok, frappánsak és teljességgel elsöprőek. Mármint szerintem. A két színész közti különleges kapcsolatnak köszönhetően maga a film is különleges. Persze bukás volt minden értelemben, de a legtöbb folytatás mindig az. Én bármire vevő vagyok, amiben ez a két fazon szerepel, együtt vagy külön-külön, mindegy.

Az alkotás egyik kiemelkedő fontosságú részlete egy bőröndhöz kapcsolódik. Így következzék az Ebből lett a békávészignál rovat:

Másodszor ment ez a Film+-on és örülök, hogy most megnézhettem. Mint utólag kiderült, még a listámon is rajta volt. Eddig mindössze egy képet láttam belőle és egy ajánlót olvastam a műsorújságban, de már ez alapján gondoltam, hogy ebben többről van szó, mint ami elsőre látszik. Ugyanis ezek a hősök maguk az Igazság Ligája! Az eredeti Liga a DC Comics legnagyobb szuperhőseiből tevődött össze: Superman, Batman, Flash, Wonder Woman, Green Lantern, Martian Manhunter és Hawk Girl voltak az alapítói (legalábbis a rajzfilmben), később pedig még számos hős belépett, hogy megküzdjenek a Föld szupergonoszaival és a galaxis más részeiből érkező fenyegetésekkel. És hogy mi lett ebből a nagyszerű alapanyagból? Hát ez:

Amerika egyik nagyvárosát (már nem emlékszem a nevére) az Igazság Ligája nevű szuperhős-csapat védi: Zöld Lámpás (civilben szoftverkereskedő és bukott sármőr), Tűz (civilben tehetségtelen színésznőcske), Atom (civilben fizikatanár és vesztes) és Villám (civilben épp munkanélküli). A társaság egy háztartásban lakik, ahol különböző emberfeletti erejüket is használják a mindennapokban, pl. takarításhoz, tv-szereléshez, stb. Hamarosan megjelenik a gonosz Időjós (Miguel Ferrer), aki képes irányítani az időjárást, így hozva pusztulást a hősök városára. Ezalatt pedig az egyszerű kutatónő Tori (Kimberly Oja) egy véletlen baleset során fagyasztó-képességre tesz szert, így hamarosan a Ligában találja magát, ahol új barátai és az őket vezető J'onn J'onnz (David Ogden Stiers) segítenek neki képessége kontrollálásában - az öt emberfeletti erejű harcos pedig együtt száll szembe az Időjóssal! De vajon fel tudják-e venni a versenyt a természet pusztító erejével?

1997-ben a számítógépes grafika még nem volt valami fejlett, de ennek ellenére szerintem a speciális effektekkel nincs gond. A "színészekkel" és a valódi színészek hiányával viszont annál több van, nem beszélve a szörnyen gagyi cselekményről. Miguel Ferrer mellett ismert arc még David Krumholtz, itt éppen egy pattogó srác, aki meg akarja hódítani a lófejű Tüzet. Szerintem a csúcs a feltűnően nagy hasa ellenére is jól játszó David Ogden Stiers, aki tökéletesen hasonlít a Martian Manhunterre, nagyon örültem, hogy az eredeti Ligabeli kedvencem megelevenedik a vásznon. Az öt hőst alakító emberek közül csak Atom, vagyis John Kassir dolgozik jelenleg is, a többiek már egy ideje nem kaptak szerepet - de ez érthető.

A legnagyobb gond persze az, hogy nem tudták a legtöbb valódi hőst megszerezni. Flash, Green Lantern és a The Atom igazi DC-karakterek, ahogy J'onn is, viszont a leginkább előtérben lévő Tűz nem, ezen kívül se Batman, se Superman, se Wonder Woman, se Hawk Girl... Tudnunk kell, hogy az olyan, elsőre megmagyarázhatatlan jelenségek, mint a vendégszereplők listája, a hősökkel készülő interjúk vagy az erőltetett komédiázás mind annak az eredményei, hogy a Justice League of America egy készülő tv-sorozat bevezető epizódjaként jött létre. Viszont olyan szinten megbukott, hogy végülis a szériából nem lett semmi, az elkészült filmet pedig az USA-ban be sem mutatták.

A rendező személye érdektelen, de a segédrendező az a Lewis Teague volt, aki a Cujot vagy a Macskaszemet is letette az asztalra - igaz, ő nincs a stáblistában, de egy ilyen emberrel a fedélzeten nem értem hogy tudtak valami ekkora gagyit csinálni. Számomra a legfájóbb, hogy még száz és ezer egyéb hős közül választhattak volna, csinálhattak volna egy kevésbé béna ellenfelet és egy sokkal komolyabb koncepcióba is rakhatták volna a szereplőket. Ebben az alapanyagban annyi lehetőség van, nézzetek csak meg egy Justice League-rajzfilmet, baromijó, sokkal jobb, mint ez és korántsem került ennyibe. Most is az "aranyból szart csinálunk" esete áll fent...

Az ötödik hős csak negatív kritikát kapott: szidták Stiers túlsúlyos marslakóját, az effekteket, a sztorit, a hős-szerkókat és a karakterek hihetetlen fokú eltérését az eredeti, hasonló nevű elődjeiktől. A Liga alkotóinak se tetszett, szóval abszolút bukás lett. Szerintem Stiers-szel nem volt gond, még John Kassir se annyira rossz, a Flash-effektek kifejezetten tetszettek és az Időjós álarca is, de egyébként minden egyéb nagyon-nagyon béna benne, tehát semmiképp nem nevezhető jó filmnek. Kár a remek hősökért, hogy így keltek életre először filmen...

Pontozás:

imdb: 3.2 (6 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 2/5 (A Martian Manhunterért és a JLA iránt érzett alapvető tisztelet miatt.)

Hírek:

- David Krumholtz Jim Carrey-vel játszik majd az erősen balsiker-szagú Mr. Popper's Penguins című pingvines vígjátékban...

- David Ogden Stiers a PiROSSZka 2-ben lesz hallható.

Készül a Furcsa pár 2. és a Van, aki forrón szereti elemzése, ma este pedig valószínűleg az Űrgolyhókat nézzük majd.

      Emma Thompson és Dustin Hoffman jutalomjátéka.
 
      Előbbi egyedülálló londoni nő egy unalmas állással, ám jófej munkatársakkal. Édesanyja (Eileen Atkins) folyton hívogatja, mindig ellátja őt valami aggódni valóval. Barátnője ezért vakrandit szervez neki, ami gyakorlatilag el sem kezdődik, máris vége van. Dustin Hoffman pedig egy kiégett reklámzene-író, aki lánya esküvőjére érkezik Londonba. Nem elég, hogy kénytelen elviselni a puccos fogadás végtelenül sznob résztvevőit és a volt feleségét (Kathy Baker), kiderül, hogy lánya a mostohaapjával akar végigvonulni az oltárig.

      Még a reptéren találkozott Kate (E. T.) és Harvey (D. H.), ám akkor csak futólag. Aztán a véletlennek köszönhetően együtt ebédelnek a repülőtér bárjában, és a kezdeti távolságtartás lassan kölcsönös vonzalommá alakul kettejük közt. Rájönnek, hogy az élet tartogat még számukra boldog pillanatokat, és Kate arra is ráveszi újdonsült ismerősét, hogy megjelenjen lánya lagziján. (Amolyan szolid kis lakodalomról van szó, senki nem is részeg, sehol egy "kékaszeme". :)) Egyre többet megtudnak a másikról és végül szóba jön a folytatás. Lehet-e jövője ennek a hirtelen találkozásnak, vagy bele se kezdjenek inkább?

      Mindenféle 3dé élménytől, űrlényektől, unalmas poénoktól, ripacsoktól és ikszfaktoroktól mentes filmmel állunk szembe. Már ha szemből nézzük a tévét. Mindenki Esőembere, ugyebár nem kell magyaráznom, hogy egy igen megnyerő fazon, legalábbis én mindig annak találtam. Ebben is elér bármit fura arcberendezését mosolygóssá átalakítva. Emma Thompson is remek, őt bármikor elfogadnám barátnőmnek. Szóval két tüneményes ember. Azért néhol észrevehető az alkotásban egy-egy klisészerű jelenet, és annak ellenére, hogy a mai igényeknek nem megfelelő a film - értsd, nem történik benne igazából semmi -, azért mégis jól sikerült.
A Felforgatókönyvben dolgozott először együtt Thompson és Hoffman, és annyira egy hullámhosszon voltak, hogy muszáj volt megint egy produkcióban közreműködniük.

      Jó kis film.

      A női főszereplő majd' 30 évvel ezelőtt ilyen kis gyöngyszemekben is látható volt:

Már csütörtök óta semmi érdekes filmet nem ad este a tv, ezért terveztem, hogy megnézek valamit a gyűjteményemből, amiről még nincs cikkünk. Ott van az eredeti videokazettás A rém, ami viszont eléggé nyomasztó, valamint van még három eredeti dvdm is, amiket szintén nem láttam, de ezek viszont már szerepelnek itt. Úgyhogy elkezdtem végiglapozgatni a címeket a felvett videók közül és kb. a harmadik volt a sorban ez. (Azóta már a Monster is csatlakozott a blogon található írások sorához.) Mikor elkezdtem rajongani Christina Ricciért, akkor minden fellelhető filmjét megnéztem, még az olyan borzalmakat is, mint a Nem ér a nemem vagy a Csak az a szex. Ekkoriban adta a tv A világ legnagyobb tölcsérét, amit azonnal felvettem videóra, viszont már évek óta nem láttam, de most valahogy még aktuális is volt tegnap...

Baxter egy 87 lakosú, apró városka az USA-ban, ahol szinte semmi nem történik. A hely mégis nevezetes Mr. Baxterről, aki eltervezte, hogy strandot csinál a sivatag közepére és mellé felépítette Amerika legnagyobb fagylaltos tölcsérét is. Azonban egyikből sem lett jövedelmező vállalkozás...

Ez a különös attrakció vonzza ide Davidson professzort (John Heard), a popkultúra kutatóját. A prof. magával hozza divatos, hollywoodi álmokat kergető lányát, Skye-t is (Kate Hudson), aki már az első pillanattól unja az egészet. Mr. Baxter viszont nemrég életét vesztette, így a túra céltalanná válik, ráadásul a közelben lévő kólagyár kamionja balesetet szenved a városka határában és a sofőr rejtélyes körülmények közt meghal. Az FBI karantén alá veszi a városkát, senki se ki, se be - Skye így kénytelen elvegyülni a helyi céltalan fiatalok közt. Egyikük, az apja álmát kergető Blue (Brendan Sexton III) az első pillanatban beleszeret a lányba és a halál árnyékában összekovácsolódó kis csapat, ha lehet, még jobban összebarátkozik. Te mit tennél a helyükben, ha ez lenne életed utolsó napja?

A Desert Blue-nak van egy hangulata, amit nem lehet leírni. Aki hozzám hasonló beállítottságú, vagy egyedül van, kicsit talán szomorú is, vagy csak rá tud hangolódni, annak óriási lesz látnia! Van benne valami elképesztő atmoszféra, amitől ha megnézem, mindig kicsit szebbnek látom az életet, kicsit jobban érzem magamat. Az író-rendező neve Morgan J. Freeman (nincs köze ahhoz a Morgan Freemanhez), aki a mostanában az MTV-n futó tizenéves terheseket és anyákat bemutató sorozatok producere, és emellett semmi igazán nagyot nem tett le az asztalra. A főbb szerepekben a már említetteken kívül ott van természetesen Christina Ricci (Ely, a piromániás rockercsaj), Ethan Suplee (a lézengő Cale), Michael Ironside (a drogos-részeges fő FBI-os) és Casey Affleck (Pete, a magát nagymenőnek tartó quad-versenyző). Kiemelném John Heard játékát, aki egy vidám, kedves, pozitív figurát alakít, nekem nagyon szimpatikus volt.

Minden szereplő annyira valóságos, olyan hétköznapi, hogy egyszerűen megszereted őket, ha nézed a filmet, hiszen akár a te szomszédaid is lehetnének. Hihetetlen számomra elképzelni, hogy egy egész várost csak 87-en laknak, mikor csak a házban, ahol élek, több ember van. Nincs mobil, nincs internet, nincs kábeltévé, viszont vannak helyette igazi élmények, valódi barátság - ezek a srácok tényleg ismerik/kedvelik egymást. És végülis bármennyire "elmaradottak", bármennyire is ingerszegény életet élnek, mégis vannak álmaik, szeretnek, szenvednek és boldogok akarnak lenni. Nekik talán sokkal egyszerűbb megtalálni a boldogságot...

Néhány érdekesség: A filmhez készült számok közül a Doggie Song címűt maga a rendező írta és adja elő. Az egyetlen külvilággal való kapcsolatot jelentő dologban, a rádióban hallható Liev Schreiber, a bemondó pedig Mickey Moonday a The B-52 együttes énekese. Két vicces/fura név a mellékszereplők közül: Ntare Mwine (az egyik FBI-os) és MacDaddy Beefcake (egy pofa hangja a rádióból). A világ legnagyobb tölcsére kb. 2 millió dollárból készült, mindössze 100 000-et hozott vissza, de ez érthető is, hiszen nem a nagyközönségnek készült, nem nekik szól.

Tulajdonképpen ez egy elvont alkotás, de nem szürreális, csak más, mint a legtöbb. Szerintem kitűnő filmcsemege.

Pontozás:

imdb: 6.1 (6 év alatt 0.3-at emelkedett.) [2022-re 0.2-t esett vissza.]

Szerintem: 6/5

Utóirat, 2022-ből: Ryuzaki nevű olvasónk megkeresett emailben, hogy mindenhol kutatott e mű magyar nyelvű változata iránt, ám az elérhetetlennek bizonyult, viszont mivel nekünk megvan videokazettán, így felajánlottam neki, hogy digitalizálom számára. Sokáig tartott, mire teljesíthettem a kérést, a munkám rendkívüli módon elfáraszt és elveszi a kedvem az időigényesebb dolgoktól, tegnap éjjel aztán végre mégis leültem ide a laptop elé és felvettem ezt a 24 éve bemutatott mozit.

1998… Mondanám, hogy visszaemlékszem rá, de hazudnék, ám a hangulat azonnal megfogott újra, most viszont a ’90-es évek iránti nosztalgia miatt. A cikket elolvasva kiderült, hogy harmadszorra néztem meg, valószínűleg ezért emlékeztem belőle sok mindenre, ám egyetlen pillanatát se untam. Christina Ricci elképesztően jól néz ki itt, Kate Hudson melltartó nélkül mászkál, szóval van min legeltetni a férfiszemeket. Még mindig érezhető a Wednesday Addams-múlt, Ely ugyanolyan kemény csaj mint a galád családból származó. A tölcsérnél fagyit áruló Sandy (Sara Gilbert) végig nagyon ismerős volt, már tudom, hogy a Vészhelyzetből. Michael Ironside úgy néz ki mint Lenin, de ez nyilván csak véletlenség:D A doktor és a lánya indiaiak/arabok, az egyik FBI-os néger nő, van még egy néger ügynök, de ezek lényegtelen mellékszereplők, nincsenek a pofánkba tolva úgy, mint manapság. Sehol egy ázsiai vagy homokos…

Nincs net, nincsenek okostelefonok, laptopok, lapostévék, piercingek, tetoválások és szamurájhajak; van viszont vezetékes telefon, filmtekercses fényképezőgép, 8x8-ast nyomtató Polaroid, árkád-játék a kajáldában, walkman bedugós fejhallgatóval, bakelitlemez, fényképalbum, cigarettázás, piálás és káromkodás. És még nagy dolognak számít, ha valakinek mobiltelefonja van. Láthatjuk a 7UP logóit, ugyanakkor a Birodalmi Kóla egyértelműen a Coca-Cola elleni felszólalás; elhangzik az Evian neve, mint a luxus jelképe, ami egyben a kólagyár miatt elérhetetlen víz motívumára is ráerősít.

Akadnak ismerős toposzok: a túlbuzgó zsaru, a problémás lány (aki történetesen a sheriff lánya), a nagyvárosi csaj a kisvárosban és a 40-es fehér férfi „gonosz” - csakhogy ezúttal ő nem azért gonosz, mert 40-es fehér férfi, hanem mert nyilvánvalóan alacsonyabb rangú, munkájában aligha kiemelkedő pasas, akinek alkoholproblémái vannak, ezért zavarják le „Mucsára”. Felrémlett bennem néhány másik film, miközben néztem A világ legnagyobb tölcsérét: Azonosság (egy csapat érdekes ember be van zárva egy kisvárosba, amit nem hagyhatnak el, köztük van FBI-ügynök is), Vadócka (a nagyvárosi nagymenő tinit elküldik egy „elmaradott” helyre, ahol fokozatosan beilleszkedik és rájön, hogy az addigi értékrendje valójában értéktelen), Jelzőfény (végigjárjuk az út mentén található bizonyos építményeket), Kismadarak (céltalan életek, unalmas hétköznapok, kiúttalan sorsok).

A sztori alapvetően a helyben toporgást mutatja be, ez az „akció”, vagyis, hogy nincs semmi. Valami azonban mégis van, hiszen szinte minden egyes szereplőnek van egy kis saját szála (pl.: Peter Saarsgard Billy-je a motel örököse, aki a tűz utáni nyomozás miatt szorong), ezen felül két párhuzamos nyomozás zajlik (miért égett le a motel, miért halt meg a kamionsofőr). Amellett, hogy láthatjuk, amint Blue és barátai ténylegesen ottragadtak a semmiben és nem csinálnak semmi értelmeset, a sztorit két haláleset mozgatja: Mr. Baxteré és a sofőré. Ezek és a blokád miatt mindenki bizonytalan, az elmúlás szele végig ott fújdogál a központi karakterek mellett, így tehát kijelenthető, hogy egyáltalán nem szívderítő a fő cselekményszál.

Ugyanakkor mindez csupán a keretet adja, mert a dráma mellett van románc, barátság, vidám pillanatok sora és a valóság jól keveredik a fikcióval. A Desert Blue csak annyiban más a mi 1998-unktól, hogy a kólát nem Cocának hívják, a Skye által említett sorozatok meg színészek nincsenek; vannak azonban jól felépített karakterek, életszerű párbeszédek és ha éltél abban a korban, azonnal elönt majd a nosztalgia. Nálam ezt még tovább fokozta a videomagnó és a videokazetta, hiszen ez a Grundig masina ugyanaz, amivel anno, valamikor 2008 előtt felvettem ezt a filmet és mivel benne maradt egy reklám „wish”, így felrémlett bennem, milyen volt a kereskedelmi csatornákról rögzíteni. Mikor meg kellett nyomni a felvétel gombot, nyomva tartani, hogy a gép elinduljon, rászámolni azt a néhány másodpercet, hogy a hangot is felvegye, aztán a reklám kezdetekor leállítani, de közben bizonyos időközönként megnyomni az OK-t vagy a fel-le gombot, nehogy a képmagnó átálljon standby-módba…

Érdekes, hogy a párbeszédek szerint ezek a srácok (3 fiú és 3 lány, akik valahogy mind heterok) már 12 évesen füveztek (mondjuk egy ilyen egzisztenciában kell is a kábulat, az biztos), Ely figurája pedig nyilvánvalóan nem állná meg a helyét a mai világban, hiszen petárdákat, csőbombákat készít, ami manapság terrorizmusnak minősül. Skye meséje a san franciscoi zsarukról és Blue elbeszélése a sajtó munkásairól erőteljes kritikát fogalmaznak meg társadalmunk irányába, de az egész „kólagyár a kisemberek ellen”, a gyúlékony (tán halálos?) titkos összetevő, a poszterlányt utánozni kívánó boltos csaj mind-mind felszólalások a fogyasztói világ ellen. Ez persze betudható a főszereplők tinédzser korának is, hiszen akkor lázadunk, ami ellen csak lehet.

Az egyetlen igazán feltűnő „probléma” annyi, hogy Baxternek 87 lakosa van a tábla szerint, de közülük csupán 11 embert láthatunk. Hol a többi? Őket nem érdekli, hogy itt az FBI, hogy lezárják az utakat, stb.? Viszont az a 11 színész mind remekül dolgozik és képesek létrehozni egy hiteles, hihető közösséget, így végülis a távol maradó 76 másik lakos hiánya csak harmadik alkalommal tűnt fel.

Meg vagyok győződve róla, hogy A világ legnagyobb tölcsérét soha nem adták azon az alkalmon kívül a tévében, amikor felvettem, valamikor 15 évvel ezelőtt vagy még régebben. Ez az 1 óra és 20 perc számomra túl rövid, még néztem volna, mert annyira jó minden benne! A mondanivalója szerintem annyi, hogy az amerikai álom megsemmisült, de a romjain még mindig lehetünk boldogok, ha csupán pár napra is. Ezt erősíti a nyitott befejezés, ahol nyilvánvaló, mi lesz, mégis a képzeletünkre bízzák az eseménysor folytatását – sőt, mivel nem mutatják meg a lezárást, Blue és Skye (kék + ég, a boldogság jelképe) örökre együtt maradhatnak.

Ha valaki szeretné magyarul látni ezt a filmet, írjon emailt és elküldöm neki!

Hírek:

- John Heard szerepel majd az érdekesnek tűnő The Legends of Nethiah című akció-drámában, amibe azért ha jól sejtem jelentős adag fantasy is vegyül majd, így első olvasatra valami a Franklynhez hasonlatos dolog lesz.

Ma mindenképpen megnézem Az ötödik hős című szuperhősös mozit a Film+on, este viszont megint nem lesz semmi, így lehet, hogy tovább haladok a gyűjteményemmel. Tegnaptól kezdve lehet minket twitterelni meg féjszbúkolni is, úgyhogy ha tetszik valamelyik írásunk, akkor ne fogjátok vissza magatokat:)

Újfent sikeres volt a Fejér Megyei Hírlap ingyenes vetítése, amelyre megint megtelt a székesfehérvári Cinema City legnagyobb vetítőterme. Ezúttal hajnali 6 órakor már ott voltam, hogy sorban álljak a belépőkért, de még így is csak harmadik lettem, annak ellenére, hogy 8-tól lehetett átvenni a jegyeket. Kivételesen most még a társaság is jó volt, egy idős hölgy "meséit" hallgattam, később pedig egy hasonló korú úr is csatlakozott hozzá. Unokák, gyerekek, némi pletyka, amiről az öregek szoktak mesélni:) A lábujjaim nagyon durván lefagytak, úgyhogy miután megkaptam a jegyeket, alig bírtam menni, gyakorlatilag nem éreztem a lábfejemet. A szokásos mindig első apró nő most csak a középmezőnybe ért oda, viszont másnap este, a moziban már megint legelöl volt idegesítő, hájas kisfiával. Hallottam olyat, hogy "cseh film lesz ez?", olyat, hogy "középre kell ülni, különben nem látod a háromdét" meg olyat is, hogy "ha választanom kellene, hogy újra elolvassam az Egri csillagokat vagy megint megnézzem ezt, akkor nem biztos, hogy ezt választanám". A kitűnő hozzáértő közönség legalább 95%-ának fogalma sem volt róla, mit néz, természetesen a nagy részük a sorban állásban sem vett részt, küldte a nagyszülőt/anyát/apát/feleséget/férjet, aztán beült rá, felzabálta a popcornt meg a nácsószt és ment haza, mondván: fú de szar film volt. De egyáltalán nincs igazuk, mi láttuk az előzményt és még azzal együtt is remek mozi az Örökség!

Miután legyőzetik a Master Control Program és az Encom irányítása az őt megillető Kevin Flynn (Jeff Bridges) kezébe kerül, az egykori hacker és computer-zseni ki sem látszik a rengeteg munkából. Ideje is alig van, hogy nevelje fiát, de amikor találkozik vele, mindig egy mesés számítógépes világról, A Rácsról mesél neki, ahol TRON, CLU és a többi program él; ahol annak idején lezajlott a nagy harc.

Egy nap aztán Flynn nem tér haza, senki sem tudja, hova tűnhetett és gyermeke árvaságra jut... Húsz évvel később Sam Flynn (Garrett Hedlund), az Encom legnagyobb részvényese, de nem tagja az igazgató-tanácsnak, nem vesz részt a munkában, csak évente egyszer; a legnagyobb projekteknek mindig alávág: szeretné, ha apja álma, az ingyenes, jól működő operációs rendszer továbbra is ingyenes maradna. Utolsó nagy kalandja után meglátogatja őt pótpapája, Kevin egykori legjobb barátja és munkatársa, Alan (Bruce Boxleitner) és elárulja neki, hogy megcsipogtatták a Flynn-játékteremből, aminek már évtizedek óta ki van kapcsolva a száma. Sam puszta időtöltésből elmegy oda és apja egykori törzshelyén rálel egy titkos laborra, ahol elindít egy húsz éves programot és hamarosan abban a világban találja magát, ahol előtte még csak egyvalaki járt...

A rendező, Joseph Kosinski első munkája ez, amit az eredeti TRON kultfilmmé válása után már a kilencvenes évek végén elkezdtek tervezgetni. 1999-től kezdve folyamatosan röppentek fel a hírek egy készülő folytatásról, de ezek sorra kitalációnak bizonyultak, míg végül 2008-ban látott napvilágot az első hivatalos trailer, a TR2N (fent van a youtube-on, de nézhetetlen minőségben). Tény, hogy a Disney-stúdiónak marha sok pénze van, Jeff Bridges-zel pedig nem lehet szar filmet csinálni - ezek mellé Olivia Wilde, mint női főszereplő már nekem épp elég volt, hogy tudjam, biztosan jól fogok szórakozni. Külön öröm számomra, hogy Boxleitner is visszatért, és hogy a fene nagy modernizálással sem tudták tönkretenni a TRON világát. Fogalmam sem volt, hogy hogyan készíthetnek ennek folytatást, de az írók kitettek magukért, mert a sztori jó és izgalmas, végig szurkoltam a jófiúknak.

A főszereplő sráccal semmi gondom nincs, bár tény, hogy ezt akárki el tudta volna játszani. Szerencsére Garrett Hedlund kicsit hasonlít filmbeli apjára, így előnyt élvez bárki mással szemben, de a különbség itt véget ér. Bármikor szívesen megnézem House doki Tizenhármasát; itt rövid, fekete séróval, testre tapadó ruhában látható és harcol is! A karaktere nagyon szimpatikus, amikor például nevetgél, az egészen gyermeki lett, így Quorraban egyszerre van jelen a szexi amazon és a bájos kislány. A film egyetlen negatív pontja a szerintem nagyon ronda megfiatalított Jeff Bridges, akit nagyrészt úgy rajzoltak meg, bár ő maga alakította saját fiatal mását és a nem öregedő CLUt is. Az idős Kevin Flynn viszont egyfajta isteni hatalommal bíró apafigura, ő a nagymester, a kezében tartja A Rács jövőjének kulcsát, de mégis veszélyben él és bujkálni kényszerül. A mellékszereplők közt találjuk a fél percig látható, köcsög emósnak öltöztetett Cillian Murphy-t, az ősöreg, őrült programot kitűnően játszó Michael "Vérfarkasvezér" Sheent és a film zenéjét is szerző Daft Punk formációt (ők nyomják a zenét a klubban, a wikipedia szerint mp3-programok:D).

Néhány érdekesség: Az első film rendezője és egyik írója, Steven Lisberger producerként vett részt a Legacy készítésében, valamint egy Shaddix nevű figuraként fel is tűnik (sajnos nem emlékszem rá...).

CLU és a harmincas éveiben járó Kevin a "de-age" technológia révén jött létre, az arcukat teljes mértékben animációval alkották meg. A mozi egyes jelenetei kétdimenziósak, ha jól vettem észre, akkor a múltba való visszatekintések. Olivia Wilde még nem is élt, amikor a TRONt bemutatták, itt viszont együtt játszik Jeff Bridges-zel, ami egy érdekes párhuzam, hiszen a House-ban Hugh Laurie figurája egy alkalommal éppen egy régi, klasszikus Jeff Bridges-filmből idézget neki, ő pedig azt válaszolja, hogy nem érti ezeket az utalásokat, mert még sem született, mikor azt a filmet vetítették:)

Hivatalosan tegnap mutatták be itthon és ma fogják az USA-ban és Nagy-Britanniában.

Az új Tron 200 millió dollárból készült, eddig szinte csak pozitív kritikákat kapott, de még az imdbn sem pontozták le és a bevételéről sem tudhatunk.

2016-os imdbs pontszáma: 6.8

Bátran ajánlom mindenkinek, azok is jól fognak szórakozni, akik nem látták az előzőt, de szeretik a sci-fit, akik pedig látták, azok sem fognak csalódni benne.

Szerintem: 5/5 (Így kell[ene] újrázni/folytatni/előzményt csinálni mindig!)

Hírek:

- A '82-es TRON párjának is tekinthető The Black Hole (1979) újrázása vagy folytatása is készül, ezt Joseph Kosinski rendezi majd.

- Bruce Boxleitner egy magas rangú katonatisztet játszik majd az 51 című horrorban, melyben a közvélemény nyomására az amerikai hadsereg feltárja az 51-es körzet titkait a világ előtt.

Ma se lesz semmi a tvben, így lehet, hogy este megerőltetem magam és nézek valamit - bár ennek nem sok esélyét látom:)

      "Különleges, nem rosszabb." Ilyen Temple Grandin, csakúgy, mint minden autista.
 
      Néhány éve valami dokumentumfilmben hallottam először a világhírű tudósról, Temple Grandinről, aki a haszonállattartás terén ért el figyelemreméltó eredményeket. 4 éves korában állapították meg az autizmusát, amely betegségről még ma sem tud mindent az orvostudomány. Sőt, nem is olyan régen még mindig úgy gondolták, maga az édesanya felelős a kialakulásáért, mert nem vette ölbe elég alkalommal a gyermekét. Ennél borzasztóbb ostobaságot ki sem találhattak volna! És sajnos manapság rengeteg előítélet és meg nem értés övezi ezeket a betegeket. Ez a film sokat segíthet, hogy megismerjük, megértsük ezt az agyi hibát.

     Claire Danes a címszereplő, akinek az anyja (Julia Ormond) és saját visszaemlékezései segítségével nyerhetünk bepillantást az életébe. A főiskola megkezdése előtt egy nyarat töltött nagynénjénél (Catherine O'Hara) és itt ismerkedett meg a számára legérdekesebb élőlényekkel, a marhákkal. Többször említi is Temple, hogy másképp látja a dolgokat, mint egy átlagos ember; képekben értelmez mindent, azonnal felismeri például, hogy miként mozog együtt a sok állat, rájön gyakorlatilag a gondolkodásmódjukra. Hősnőnk az emberekkel csak nagyon nehézkesen képes kapcsolatot teremteni, nem úgy az állatokkal. A számunkra egyszerű, de mélyebb jelentéssel bíró szókapcsolatok, mint pl.: a kakasokkal kelni, számára viszont értelmezhetetlenek, illetve rögtön megjelenik előtte egy kép, amint az illető egy háztetőn kukorékol a tarajossal együtt. Egyéni látásmódja és érzékelése végül kézzelfogható sikereket hoz neki az életben, még ha meg is kell küzdenie értük az emberek ostobasága miatt. Temple sok problémával szembesül, amelyeket csak nagyon nehezen tud megoldani, de a marhák iránti érdeklődése és tisztelete túlsegíti mindenen. Kezdve az átlépésre váró ajtóktól a számára fülsértő és rendkívül zavaró ventilátor-zörgésig. És természetesen a szerencse és egy tanár (David Strathairn) is mellé szegődik, aki korán észrevette Temple kivételes tehetségét a fizika és a biológia iránt.

     Danes már nyert egy Emmy-díjat játékáért és véleményem szerint ez csak a kezdet. Egy igazán hozzáértő, a pszichiáter és neurológus anyukám szerint hiteles az alakítása, szóval így is van. A fura mozgást, a hadaró és monoton beszédet, a pánikrohamokat kitűnően jeleníti meg, azt hiszem. Lenyűgöző a csaj, nekem eddig mindig az a minősíthetetlen Rómeó és Júlia ugrott be róla, eztán már nem így lesz. Julia Ormond is kapott egy Emmy-t, ő az anya kétségeit és a féltést jeleníti meg jól. Egészen átérezhetjük neki köszönhetően, hogy milyen lehet, ha valaki, akit a legjobban szeretünk, nem ölel meg minket. Igazából nem tudnék rossz játékot említeni a film kapcsán.

     Nekem nagyon tetszett. Egyrészt, mert érdekel a téma, másrészt rájöttem, hogy tényleg nem lehet az autistákra azt mondani, hogy nem normálisak. Nagyon sokban hasonlítanak az egészséges emberre, ha sarkítottan is: vannak félelemeik, ugyanolyan vágyaik és érzéseik. Sok ilyen beteg egy-egy tudományágban igen kiemelkedően teljesít, az élet más területein meg csapnivalóak. Ez sok mindenkiről elmondható, még ha náluk ha nem is olyan éles a határvonal, mint Temple-nél. Érdekesség, hogy az egyetlen, akit talán barátjának tekint, egy vak lány (Melissa Farman). Utóbbi a fülével képes hasonló "képalkotásra", mint ő.

     Érdemes megnézni. Tuti dolog. Ha már állatok, akkor ez:

Ha azt mondaná valaki, hogy "Tessék, itt egy film, nézd meg, írj róla! A rendező Harold Ramis, a főszereplők Jack Black és Michael Cera, az őskorban játszódó vígjáték.", akkor én erre azt mondanám: "Szívesen!". Eddig ennyit tudtam róla és kész. Pár napja éppen ezért nagy lelkesedéssel ültünk le az HBO elé, hogy ez biztos valami jó lesz. Ahogy néztem a stáblistát, bukkantak fel a jobbnál jobb nevek: Oliver Platt, Vinnie Jones, Olivia Wilde, Juno Temple és én máris örülök, hogy de jó film lesz:) Sajnos nem lett az, de először elmondom, miről szól:

Zed (J.B.) és Oh (M.C.) az őskor egyik törzsének tagjai, ám mindkettejüket lenézik/utálják/átnéznek rajtuk. Zed a vadászok közt teng-leng, de abszolút nem ért "szakmájához", viszont nagypofájú, ostoba és kétbalkezes. Oh a gyűjtögetőket "erősíti", okos, érzékeny srác, de semmi önbecsülése nincs, nem mer feltűnni, nem mer cselekedni/kiállni magáért. Amikor aztán a szerencsétlen páros dagadtabb tagja megszegi a falu egyetlen szabályát (Ne egyél a tiltott gyümölcsből!), akkor mindkettejüknek mennie kell. Útjuk során végigjárják a kora ókort, találkoznak a Biblia szereplőivel: Káinnal (David Cross), Ádámmal (Harold Ramis), Ábrahámmal (Hank Azaria); eljutnak Szodomába és ott egy saját szintjükhöz illő mentőakciót próbálnak meg kivitelezni, hogy kiszabadítsák rabszolgaként senyvedő egykori törzsbeli társaikat, köztük a szerelmeiket: Eemat (Juno Temple) és Mayat (June Diane Raphael). A tervük azonban kudarcot vall, saját hozzá nem értésük, az ármánykodó Káin, a helyi rendfenntartó erők, a meleg főpap (Oliver Platt) és a számukra ismeretlen tradíciók miatt. Hőseinknek viszont sietniük kell, mert Ábrahám megjósolta, hogy Szodomára az Úr le fog sújtani - márpedig akkor odavesznek a fiúk arái, nem lesz bujálkodás, nem jön a gyermekáldás és örökre vesztesek maradnak...

Felirattal néztük, így sikerült rájönni, hogy Black hangja valami elképesztően hasonlít az őt oly sokszor szinkronizáló Kálloy Molnár Péteréhez, Cerát pedig hosszú távon nagyon irritáló hallgatni. Már az első percekben feltűnt, hogy ez a mozi egyáltalán nem vicces. Az összes poén erőltetett, semmi eredeti nincs. Az ötlet oké, mert végülis tök poén, hogy mi van akkor, ha az általunk szentként tisztelt, legendás alakok mégsem voltak olyan makulátlanok; vagy, hogyha lehetséges, hogy a Könyvek Könyvében leírt események nem egészen úgy történtek meg, ahogy mi hisszük; de a megvalósításnál minden lehetséges potenciált kiöltek a történetből.

Igazán csak a mellékszereplők játéka miatt érdemes megnézni, mert a két főhős iszonyatosan béna. Persze az volt a dolguk, hogy bénák legyenek, de ha már ennyire irritálóan rosszak, akkor nem tudok értük izgulni, nem tudok együtt érezni velük. Oh-val azért tudtam valamennyire azonosulni, mert én is az okos, de gyenge srácok közé tartozom, akik mindig szerelmesek valakibe, akit nekik nehéz megkapni:) Sajnálatos módon a harmadik főszereplőnek tekinthető David Cross rémesen tenyérbemászó figura, így már muszáj volt megvárni a remek Oliver Plattet, hogy egy jó férfiszínészt is láthassunk. Persze ott van még Vinnie Jones, de ő mindig csak fél percben látszik, üt kettőt és mond egy mondatot. Ramis és Azaria felbukkanása üdítően hat ezek mellett a paprikajancsik mellett, valamint egy apró mellékszerepben láthatjuk Kyle Gass-t, a Tenacious D másik felét is.

Viszont csodás látványt nyújtanak a színésznők, feledtetve a két főbalfék bénázását. Juno Temple nekem a St. Trinian's óta nagyon tetszik, szerintem fantasztikusan néz ki, már alig várom, hogy láthassam valami nagyobb szerepben is. Olivia Wilde-ot gondolom egyetlen férfitársamnak se kell bemutatnom, az ő csillaga most egyre magasabbra emelkedik Hollywood egén és hát baromijó nő:) Már Judd Apatow produceri feltüntetésénél gyanakodhattam volna, hogy valami szart fogok látni, de ekkor még mindig reménykedtem, sajnos hiába. Ramis-től jóval többet vártam, nem is gondoltam, hogy lesüllyed erre a szintre... Egyébként ő találta ki a sztorit, egy volt a forgatókönyvírók közül és pénzelte is a projektet.

Érdekességek: Tervezték, hogy felbukkan Noé, Stanley Tucci alakításában, de az Evan, a Minden6ó bukása után kivágták őt. A mellékalakok közt találhatunk egy vicces nevet: Krystal Mayo. A Year One 60 millió dollárba került, máig mindössze 62 milliót hozott, a kritikusok utálták.

Valójában ahányszor ehhez az ősidők-motívumhoz nyúlnak az alkotók, az csak szemét lehet, bár tény, hogy nekem tetszett az I. E. 10 000, és a Year One kissé arra is emlékeztetett. Jó színészek, gyönyörű nők és egy kiváló rendező - mégis csak ezt a halom kliséből összedobált, unalmas, sótlan trágyadombot tudták összehordani egy alapvetően jó ötletből. Csak az Irigy kutya, Nő a baj, Lúzer, és ezekhez hasonló szarságok kedvelőinek ajánlom.

Pontozás:

imdb: 4.9 (6 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 2/5 (Juno Temple, Olivia Wilde és Oliver Platt miatt.)

Hírek:

- Jack Black állítólag szerepel majd a jövőre elkészülő új, egész estés Muppets-ben.

- Oliver Platt benne lesz az X-Men: First Class-ben és egy baglyot szinkronizál a Dorothy of Oz című zenés animációs filmben. (Előbbiről olvashattok már a Filmrajongón.)

- Vinnie Jones felbukkan az Age of Dragons-ban, a Cross-ban és a beszédes című Not Another Not Another Movie-ban. Komolyan rohadjon már meg mindenki, aki ezeket pénzeli! Az ilyenek meg a Luszeszíták, Rubík és Árva angyalok miatt lesz ez a sok barom fiatal olyan amilyen! Viszont, itt fontos kiemelni, hogy készül a Magic Boys, aminek egyik főhőse Jones úr, Michael Madsen mellett, a rendező pedig Koltay Róbert és a produkció félig magyar!

- Hank Azaria a Hupikék törpikékben szólaltatja meg Hókuszpókot és a Táncoló talpak 2-ben is hallhatjuk.

- Juno Temple a legújabb Három testőrben alakítja Anna királynőt, és egyik főszereplője lesz az igencsak izgalmasnak tűnő Jack and Diane című leszbis horrornak:P (Ezekről is van már írás.)

- Olivia Wilde-ot mától láthatjuk a mozikban Jeff Bridges oldalán harcolni a Tron: Legacy-ban (már láttuk, készül róla az írás), 2012-ben pedig a Now névre hallgató sci-fiben fog játszani, amiben az emberek már nem öregszenek többé, de mindenért idővel fizetnek... (Ebbe végül nem került be, asszem magyar címe Az időfutár lett.)

- Judd Apatow legközelebb egy most még cím nélküli Pee-Wee Herman-filmet szponzorál - kíváncsi vagyok, hogy Paul Reubens ismert figurája megállja-e a helyét a XXI. század mozivásznain...

Mint már említettem, készülőben van a Tron második részéről szóló bejegyzés. Ahogy oly sokan, most én is világgá kürtölöm rossz ízlésemet: Nagy örömömre szolgál, hogy ismét elindul a tvben a Michelle Trachtenberg nevével fémjelzett Mercy angyalai:D A jövő évre már több nagy cikkhez összegyűlt a téma, csak meg kell őket valósítani, tehát rendületlenül dolgozok tovább a minket olvasó kb. 200 filmrajongó szolgálatában:)

Nem hiszem, hogy sokan láttátok ezt a filmet, még úgy se, hogy egy csomószor volt pár évvel ezelőtt a tvben. Viszont feltűnő plakátja és tök jó címe miatt aki egyszer látja a poszterét valahol, biztosan megjegyzi. Pár napja jutott eszembe, hogy jó lenne újra látni, meg még nincs róla cikk, és különben is: ez a kedvenc egyszer nézhető filmem:) Arra gondolok, hogy olyan, mint A tökéletes trükk, vagy a többi sok-sok csavarra épülő mozi, amiket ha egyszer láttál, utána már nem fognak ütni - ennek ellenére vagy tízszer néztem meg a Vidocq-ot.

1830, Párizs. A hírhedt detektív, Vidocq (Gérard Depardieu) meghal egy rejtélyes nyomozási ügy végső stádiumában: megöli a gyanúsított. A bűnüldözést ért veszteség híre azonban hamarosan elsikkad egy küszöbön álló népfelkelés árnyékában. A kilátástalan, forrongó helyzet közepette négyen is a gyilkos nyomában loholnak: Étienne (Guillaume Canet), Vidocq hivatalos önéletrajzírója; Nimier (Moussa Masskri), a detektív egykori társa; Tauzet nyomozó (Jean-Pierre Gos) és vele együtt a rendőrfőnök (André Dussollier). Utazásunk során Étienne-nel együtt ismerhetjük meg Párizs bűnös negyedeit, a nyomort, a perverziók mocsarát és lassan kibontakozik három férfi tragédiája; lehull a lepel egy legendának tartott, de nagyon is valós ősrégi dologról és megismerhetjük a sok-sok szálat összekapcsoló zseniális magánnyomozó történetét is. De vajon ki a gyilkos, akit mindenki üldöz és ki lesz az, aki végül elkapja?

Pitof filmje egyike az általam olyannyira kedvelt természetfeletti francia krimiknek, azonban ellentétben pl. a Bíbor folyókkal vagy a Messze fuss, soká maradj-gyal, itt ténylegesen jelen van a megmagyarázhatatlan, a titokzatos és a gonosz. A látványvilág magán viseli a steam-punk stílus kézjegyeit, tele van elképesztően sötét, ugyanakkor nagyon erőteljes színekkel. Mindez, körítve a sok-sok közelképpel, a remek zenével és a kendőzetlenül bemutatott bűnnel fantasztikusan izgalmas, nyomasztó, de mégis érdekes világot teremt.

A színészek mind nagyszerűen alakítanak, de Gérárd Depardieu-től ez alapvetően el is várható. A férfiszemeknek kellemes látványt nyújt Inés Sastre modell-színésznő, de az izgalmas akciók és a szörnyek kedvelői se fognak csalódni. Kiemelném még Jean-Pierre Gos-t, szerintem tök jó a kényszeres nyomozóként. A történet maga nem új, ugyanis már 1909-ben készült Vidocq-film - La jeunesse de Vidocq ou Comment on devient policie - valamint most is fut a francia TF1-en egy sorozat róla. Ráadásul ő nem is kitalált figura, hanem valós személy volt!

Történelmi arcképcsarnok rovatunk következik:

Francois Eugene Vidocq, a modern kriminalisztika atyja, a világ első detektívje.

Vidocq 1775-ben született és 1857-ig élt, Franciaországban. Hírnevét saját korában szokatlan módszerei, eredményessége és a filmben is említett rablóból lett pandúr-mivolta miatt szerezte.

Huszonéves korára ült már börtönben saját szüleinek kirablásáért, csalásért, okirat-hamisításért, illegális bevándorlásért és szökésért. Többször is megházasodott, évekig élt űzött vadként, de megpróbált jó útra térni, azonban valaki mindig felbukkant a múltjából, felismerte és ezzel a nyakára hozta a karhatalmat. Egy idő után belefáradt ebbe az életbe és újbóli letartóztatásakor felajánlotta szolgálatait a hatóságnak - szabadságáért cserébe az általa ismert gaztevőket feladta, majd múltját felhasználva segített több készülőben lévő bűnügy megakadályozásában, a már megtörténtek felgöngyölítésében és a rosszfiúk dolgának megnehezítésében.

Megalapította a Sureté Nationale nevű titkosszolgálatot, amellyel hozzá hasonló egykori rabokat irányítva szolgáltatott igazságot a bűnösöknek. Sikereit jól példázza, hogy munkásságának hatására 1820-ra mérhetően kevesebb lett a bűnözés a francia fővárosban. Azonban a jó útra tért rossz mivolta, különös megoldásai és az egykori rabtársak alkalmazása miatt folyamatos támadásoknak volt kitéve. Ezért-azért folyamatosan ki-be járt a börtöne, öt évtől néhány napig terjedő elzárásokban is volt része, míg végül aztán Jules Angles rendőrfőnök segítségével hivatalosan bűnbocsánatot nyert XVIII. Lajostól 1817-ben.

Mindezek dacára a helyzete továbbra sem volt rózsás, ezért tíz évvel később otthagyta a Sureté-t és vidéken telepedett le, ahol papírgyárat alapított. De itt is elsősorban börtönviselt embereknek adott munkát, ezért megint nekimentek páran az aktuális hatalom-gyakorlók közül és a gyára egy év alatt becsődölt. Szerencséjére viszont hamarosan visszahívták dolgozni Párizsba, ahol folytatta egykori áldásos tevékenységét, de még mindig szemet szúrt feljebbvalóinak. 1832-ben megint beadta felmondását, '33-ban pedig létrehozta az Információs Hivatalt, ami magánnyomozó iroda és privát rendőrség volt egyben - emiatt őt tartják a világ első detektívjének. Találjátok ki, kik voltak a munkatársai!:) 1848-ban még képviselőnek is jelöltette magát, de mindössze egy ember szavazott rá.

Túlélte a börtönök szörnyű világát, a kolerát és több lázadást, végül 82 éves korában hunyt el. Ismeretlen helyre temették, így a mai napig legendák keringenek nyughelyéről...

Pár dolog, amit még érdemes tudni róla: Rengeteg kriminalisztikai újítása mellett nevéhez fűződik a kitörölhetetlen tinta és a hamisítás-biztos papír feltalálása is (utóbbira, ha valaki utólag ráírt, a tinta szétfolyt rajta, ezzel leleplezve a hamisítást). Állítólag fotografikus memóriával rendelkezett, képes volt felismerni a visszaeső bűnözőket még álruhában is. Ő volt az első, aki aktákat vezetett a bűnösökről, helyszíni nyomrögzítést végzett, sőt az első ballisztikai szakértőnek is őt tekinthetjük. A feljegyzéseire és tapasztalataira támaszkodva képes volt azonosítani az elkövetőket pusztán a módszereikből, és míg hivatalosan 1835-ben történt meg az első pisztoly és kilőtt golyó összehasonlítása, addig Vidocq már 1822-ben oldott meg így bűntényt.

A bűnüldözés mellett az irodalomra is nagy hatással volt. Barátai közt tudhatta többek közt Balzac-ot és Dumas-t, és saját maga is írt hat könyvet. 1828 decemberében jelent meg önéletrajza, amit nagyrészt egy szellemíró készített (ghost-writer, ők azok, akik az eredeti íróhoz megszólalásig hasonlító módon képesek regényt, zenét, verset, stb. írni.). 50 ezer példányban kelt el, kora bestsellere volt és több rendőrt is inspirált biográfia írására - valamint akadtak olyanok, akik nevét felhasználva könyvkiadásra adták a fejüket. Ő volt a minta Balzac visszatérő karakteréhez, Vautrinhez, aki három különböző regényben bukkan fel, és egyetlen alkalommal színpadra is állították a történetét. Dickens és Hugo szintén felhasználták Vidocq-ot írásaikban, sőt benne van Melville Moby Dickjében, Dumas pedig róla mintázta Jean Valjean és Javert felügyelő alakjait a Nyomorultakhoz. Még életében több alkalommal bemutattak darabokat, amiket a sztorija inspirált - mérsékelt sikerrel. Emlékére és nyomában haladva 1990-ben megalakult a Vidocq Társaság, amely FBI-os profilkészítőkből, helyszínelési szakértőkből, tudósokból, gyilkosság-ügyi specialistákból, pszichológusokból és kórboncnokokból áll. A Társaság ingyen old meg rég elfeledett vagy megoldatlan bűntényeket, mert jelmondatuk szerint "Az Igazság Igazságot szül". Vidocq a már említett 1909-es betörése után is többször visszatért a film világába: készült róla sorozat, egész estés film, némafilm, hangosfilm, fekete-fehér és színes film.

Néhány érdekesség az itt tárgyalt 2001-es alkotásról: Ez az első digitálisan rögzített, nagy költségvetésű fantasy. A '67-es sorozat volt az eredeti inspiráció: Vidocq bűnelkövetői múltját és detektívvé válását akarták az alkotók a középpontba helyezni, de nem sikerült megszerezniük a megfelelő jogokat. Pitof nemcsak rendezte, de írta is ezt a mozit. Inés Sastre már együtt dolgozott Depardieuvel a Volpone-ban és a remek Monte Cristo grófja minisorozatban, valamint szerepelt a Druidák című történelmi kalandfilmben Christopher Lambert oldalán.

Egyik kedvenc filmem, csak ajánlani tudom, főleg ha valami az amerikai moziktól egészen eltérőt akarsz látni, kedveled a rejtélyeket és a borzongató misztikumot!

Pontozás:

imdb: 6.5

Szerintem: 6/5

Hírek:

- Gérard Depardieu mostanában rettentő túlsúlya és állítólagos alkoholizmusa miatt kerül a címlapokra, azonban ez nem is csoda, hiszen nemrégiben veszítette el a fiát. A tragédia ellenére még most is aktívan filmezik. Az alábbi mozikban láthatjuk majd őt: Le grimoire d'Arkandias [Jean-Marie Poiré, a Jöttünk, láttunk... rendezője készíti, vígjáték:)], Vivaldi [életrajzi film a nagy zeneszerzőről], Astérix chez les Bretons (2012-ben, itt már csak állítólag lesz Obelix. Mivel már Christian Clavier-t is lecserélték, így nem kizárt, hogy őt is le fogják. Kíváncsi vagyok, kinek áll érdekében egy negyedik Asterix elkészítése...].

Folyamatban van A kezdet kezdetének kritikája, ma este pedig a Tron: Legacy-t nézzük majd meg a moziban.

Már egy ideje kilestem magamnak ezt a vígjátékot, amit hetente ad az MGM.  Különben ez egy egész jó csatorna, csak szinte mindig ugyanazt adják rajta, ha meg mégsem, akkor valami csak egyszer van és többet nem is lesz. Felüdítő viszont nézni a külföldi reklámokat, amik asszem csehül vagy szlovákul vannak, mert egy szót sem értek belőlük, ezért nem is idegesítenek. A terméket csak a képekkel adják el nekem, és higgyétek el, sokkal meggyőzőbb így. Próbáljátok ki, vegyétek le a hangot a reklámról, egy csomónál képtelenség eldönteni (magyaroknál persze), hogy mi a frászt reklámoznak vele. És a szomszédok még ötletesebbek is nálunk, lásd: az öltönyös, tütüt viselő, 100 kilós faszi aktatáskával lezuhan valahonnan és így hirdetnek egy bankot, vagy a Yes, Romstal!-t:)

Vissza a témához: Remélem, senkinek nem kell bemutatnom John Candy-t, aki a '80-as és '90-es évek egyik legjobb komikusa volt. Az ő neve tényleg garancia a röhögésre, bár már láttam pár olyan filmet vele, ami nem volt jó. Az egyik a Gyagyás nyomozás (unalmas), a másik a Meztelenek és bolondok (aminek eredeti címe: 1942, csak John Belushi miatt érdekes), a harmadik pedig a Mama pici fia (szintén unalmas). Viszont van egy szereplése, aminek máig nem tudom a címét. Egy fickót alakít, akit hipnotizálnak és ahányszor felmutatnak neki egy bizonyos kártyalapot, akkor elkezd őrült dolgokat csinálni - pl. előveszi a farkát nagy nyilvánosság előtt (ezt persze nem mutatják). Aki tudja, mi ennek a címe, az írja meg nekem! (Közben kiderült, hogy ez az Esze semmi, fogd meg jól!) Az Ínyencfalatnál ismét nem lehet eldönteni, vajon mi vezetett a magyar cím megszületéséhez. A Delirious az valami olyasmi, hogy lidércnyomásos, rémálmokat álmodó - javítsatok ki, ha tévednék. Viszont ellentétben buta címével, tök jó maga az egész. Erről szól:

Jack Gable (J.C.) egy sokak által szemétnek titulált romantikus sorozat, az Álmaink írója és producere. Mindent megtesz a széria sikeréért, ám a stúdió tulajdonosai és a rivális forgatókönyvíró folyton keresztbe tesznek neki. Egy nap aztán hősünk ölébe hullik a nagy lehetőség, hogy együtt lehessen egy hétvégét az Álmaink üdvöskéjével, Laurával (Emma Samms), de ő pillanatok alatt újfent a jóképű színész kolléga, Dennis (David Rasche) karjai közt keres boldogságot. A csalódott Jacket véletlenül állon vágja a kocsija csomagtartója és elájul... Amikor pedig felébred, Ashford Hills-ben találja magát, ahol az általa írt sorozat játszódik és körbeveszi őt saját kitalált világa, amiben a saját figurái kelnek életre körülötte. Először azt hiszi, megőrült, de kiderül, hogy nem álmodik, tényleg egy lett a fejéből kipattant hősök közül. Mostantól ő Jack Gates, a milliárdos üzletember, akinek lábai előtt hevernek a nők, és akit irigyelnek a férfiak. Egy ideig minden rendben is megy, hiszen mindenkit ismer, tudja, mi fog történni, de aztán felbukkan Janet (Mariel Hemingway), akit ő nem is akart vászonra vinni, majd megjelenik az igazi Jack Gates (Robert Wagner) is! Még szerencse, hogy nagydarab hősünknek ott van az van ócska írógépe, amin ha leír valamit, az megtörténik ebben a különös világban. De hogy fog hazajutni, elnyeri-e valamelyik hölgy szerelmét és segít-e, hogy a mágikus erejű fogyitabletta képlete a megfelelő kezekbe kerüljön?

Bevallom, nem sokat vártam a Delirious-tól, de már az első percében tudtam, hogy jó lesz, mert megszólalt az a szám, amit már jó ideje próbáltam megtalálni - lásd a bejegyzés végi videót. A már 20 éves poénok ma üdítőleg hatnak a fingós-böfögős viccekkel meg ostoba abszurditással teli amerikai szenny közepette. Ezek a mozik még egészen más normákat képviseltek, mint a maiak, kellett némi intelligencia is az értékelésükhöz:) 

Candy most is kitűnő, rá semmi rosszat nem lehet mondani. Mariel Hemingway nem az a tipikus szépség, de éppen ezért olyan érdekes. Emma Samms viszont garantálja az élvezetet a férfiszemeknek:) A mellékszereplők közt van maga Perry Mason, vagyis Raymond Burr (ez volt az utolsó egész estés filmje); Dylan Baker, az Adsz vagy kapsz iskolaigazgatója; Charles Rocket a Hókusz-Pókuszból; valamint a Hemingway-nek a stúdió mosdójában tanácsot adó nő képében felismerhetjük a Superman Lois Lane-jét, Margot Kiddert. Számomra külön öröm volt látni fiatalsága teljében Andrea Thompsont, aki a Babylon 5 első telepatáját, Talia Winters-t játszotta - itt egy ápolónőként jelenik meg. Az inast alakító Tony Steedman pedig szintén szerepelt a B5-ben, igaz, csak egy epizódban. A rendező Tom Mankiewicz, aki a Superman I-II-ben kreatív asszisztens volt, ő írta Az aranypisztolyos férfi forgatókönyvét és rendezte a '87-es Dragnetet Dan Aykroyddal. Mankiewicz ez év július 31-én hunyt el, 68 éves korában. A producer a szintén az Acélember kalandjaival híressé vált Richard Donner volt.

Szerintem tök jó a sztori, és a megvalósítás is elváráson felüli lett. Az egyetlen gond vele a gyenge kezdőjelenet, ami kissé hosszadalmas és manapság már nem számít igazán humorosnak sem. Meg kell várni, amíg Jack eljut az Álomvilágba és elfogadja azt valóságnak, az egész onnantól indul be - kár, hogy ezért majdnem fél órát kell nézni a nagy semmit... Viszont dicséretet érdemel a maszkmesteri munka - lásd Dylan Baker egyre rosszabbodó állapotát:)

Érdekességek: Hemingway és Kidder együtt szerepeltek a Superman IV. részében, ahol rivális titkárnőket alakítottak, itt pedig mindketten színésznők, akik a titkárnői szerepre jelentkeznek - vagy valami ilyesmi. Robert Wagnert a magyar nézők leginkább az Austin Powers-sorozatból ismerhetik, ebben Dr. Genya jobbkezét, Másodikat játszotta. Candy és Samms saját maguk adták elő a teljes kerti táncjelenetet, még a nehezebb részeket is -a hölgy később megdicsérte partnerét, mondván, milyen ügyes táncos a hatalmas méreteihez képest:) A Wikipedia szerint az Ínyencfalat nem váltotta be a hozzá fűzött pénzügyi reményeket, de csak az imdbn talált adatra tudok hivatkozni, miszerint valamivel több, mint 5 és félmillió dollárt hozott a konyhára - viszont a készítési költsége nem ismert.

Nekem tetszett, ilyennek kéne lennie egy normális, péntek esti komédiának!

Pontozás:

imdb: 5.7 (6 év alatt 0.3-at emelkedett.)

Szerintem: 4/5 (Az unalmas indítás miatt, meg azért is, mert semmi értelme nem lenne újranézni, akkor a fordulatok már kevésbé lennének érdekesek.)

Hírek:

- Emma Samms is benne lesz a Jacob című horrorban, Tim Curry és Doug Bradley mellett.

- Robert Wagner szintén a borzongatós műfaj vizeire hajózik, jövőre ugyanis a The Summoningben láthatjuk majd - a plakátján lévő szöveg alapján ez erősen egy Kampókéz-utánzatnak tűnik... Emellett viszont felbukkan még a Mafia: Farewell to the Godfatherben is, amiben Bud Spencer lesz a főszereplő!

Ma éjjel adják a Thomas Jane-es A Megtorlót, asszem azt meg fogom nézni. Itt pedig jöjjön az ígért videó, az azonos című betétdal, az előadó Prince: (A filmet nem néztem meg, a videót sajnos levették....)

A Nemesis az a rész, amit a legtöbbször láttam az eddig tizenegy epizódot megélt Star Trek-filmsorozatból. A hetedikben indult útjára a galaxisban az Új Generáció, melyet Jean-Luc Picard kapitány neve fémjelzett, és itt, a tizedik Űrszekerekben lezárul utazásuk.

Az Enterprise legénysége Riker parancsnok (Jonathan Frakes) és Troi tanácsadónő (Marina Sirtis) házasságkötését ünnepli és az ifjú párt készül elvinni nászútjukra, amikor különös dolog történik. A Romulan Birodalom föderációs követeket kér, mert új prétort választottak maguknak. Az események tovább bonyolódnak, mikor kiderül, hogy a frissen megválasztott vezető a rejtélyes reman nép tagja - ők a romulanok kitaszított, távoli rokonai. Picard kapitány (Patrick Stewart) és küldöttsége átszáll az elképesztő erejű, hatalmas reman csatahajóra, a Scimitarra, ahol szembesülnek a prétorral - azonban Shinzon (Tom Hardy) még sok meglepetést tartogat hőseink számára…

Ezalatt Data (Brent Spiner) rátalál eddig ismeretlen "testvérére", a rá megszólalásig hasonlító, de jóval fejletlenebb Előttre (angolul egy szójáték a neve, D-4 vagy Defore, ami a before [előtt] és a D betű összetétele, magyarban ezt sajnos nem lehetett visszaadni), a tanácsadónő pedig váratlan ellenséggel kényszerül megküzdeni: a félelmetes külsejű, telepatikus képességekkel bíró reman Alkirállyal (Ron Perlman). Fény derül Shinzon titkaira és lassan mindenki ráébred, hogy az új romulan vezér bizony nem a békéért harcol és nem is tisztességes módon küzd - de vajon lehet esélye az Enterprise-nak egyedül az elképesztő tűzerejű Scimitar és az ellenfelek lépéseit előre kitaláló reman harcosok ellen?

Szeretem ezt a filmet, sokszor adta már az HBO, meg különben is kedvelem az Új Generációt. A Nemesis elsősorban Picard-ról, Dataról és picit a Troi-Riker párosról szól, de mellettük nagy hangsúly fektetnek Shinzon bemutatására. Ő a kapitány méltó ellenfele minden tekintetben, megtudhatjuk a motivációit, megismerjük az őt hatalomra segítőket és részt vehetünk egy elmék közti párbajban.

Az egész film tulajdonképpen az Enterprise és a Scimitar csatáját mutatja be, valamint a két cirkáló fedélzetén zajló személyes összecsapásokat. Mind Jean-Lucöt, mind android barátját személyes érzelmeik gátolják a helyes lépések meghozatalában, az ellenfeleket pedig szorítja az idő - több oldalról is - a cselekvésre.

Az ismert figurákat az ismert színészek játsszák, többet róluk nem is érdemes szólni. Tom Hardy alakítása sajnos eléggé erőltetett, túljátszott, de őt ellensúlyozandó jelen van (ismét súlyos gumirétegek alatt) a legendás Ron Perlman, akiből csak úgy árad a gonoszság. Üde színfoltként bukkan fel, ő a film legjobb új karaktere. Brent Spiner részt vett a történet megalkotásában (hiszen Datanak fontos szerepe van benne) és még dalra is fakad az első pár percben:) Láthatjuk az egyik romulan parancsnok szerepében a Fűrészből ismert Dina Meyert, egy jelenetig beugrik Whoopi Goldberg, az Enterprise komputerének pedig ismét Majel Barrett a hangja. Az ellenség hajóját a rendező Stuart Baird szólaltatja meg, a stáblistában pedig poszthumusz segédproducerként feltüntették a sorozat atyját, Gene Rodenberry-t. Egy pillanatra megpillanthatjuk a filmben az X-Men-mozikkal híressé vált producer/rendező Bryan Singer is, ő az, aki átveszi Worf (Michael Dorn) helyét a taktikai konzolnál.

Néhány érdekesség/fontos dolog még: Ez a negyedik és egyben utolsó rész, amikor a New Generation tagjait láthatjuk. A reman Alkirály külsejét a Nosferatuból ismert Orlock gróf figurája ihlette, a neve pedig Vkruk, bár ez sosem hangzik el a filmben. Michael Dornt nagyon idegesítette, hogy Worfnak ebben a részben semmilyen fontosabb szerepet nem adtak és a harcokból is nagyrészt kimaradt. Több mint 50 percnyi leforgatott anyagot kivágtak a végső változatból, ezek közül 17 percnyi a két-dvds extra verzión fellelhető, valamint ugyanitt szintén megtekinthető háromféle hosszabbított befejezés.

Ez volt az utolsó egész estés film, amihez a kitűnő zeneszerző, Jerry Goldsmith muzsikát komponált.

A 10. Star Trek 60 millió dollárból készült, a mai napig pedig mindössze 67 milliót hozott, ezzel a teljes Űrszekerek-moziáradat leggyengébben teljesítő darabja lett. A kritika is nagyon utálta, a rajongók reakciója sem volt pozitív felé. Az Új Generáció "hattyúdala" Jonathan Frakes szerint a szériákról mit sem tudó Stuart Baird rendezése miatt (is) bukott meg (Bairdet azóta se kérték fel rendezőnek), viszont közrejátszhatott benne az, hogy egy időben mutatták be a Harry Potter második részével, a Halj meg máskor című James Bond-opussal és a Gyűrűk Ura: A két toronnyal. Ezek mellett pedig labdába se rúghatott...

Lényeg tehát, hogy az inkompetens rendező, a rajongói bázis szerint már unalmassá váló legénység és sztori, valamint a nagyobb filmekkel való verseny nem tett jót neki és így nyolc évnek kellett eltelnie, mire ismét Star Trek-filmet láthattak a rajongók a mozikban. Nekem tetszik, bár elsősorban a remanok és a hajójuk miatt, de azért bármikor szívesen megnézem.

Pontozás:

imdb: 6.4 (Egy kritikai és pénzügyi buktához képest nagyon jó pontszámot kapott, még a végén kiderül, hogy nekem van igazam:))

Szerintem: 5/5 (Ron Perlman a király!)

Hírek:

- Stuart Baird vágóként dolgozik a jövőre látható Green Lanternön. (Az is megbukott.)

- Pickard és Worf eredeti hangjaikkal feltűnnek majd a Family Guy Presents: It's A Trap! című egész estés Family Guy-epizódban.

- Tom Hardy állítólag benne lesz a Christopher Nolan-féle Batman-trilógia harmadik részében, a The Dark Knight Rises-ben, ahol Dr. Hugo Strange-et kelti majd életre - ha hihetünk a pletykáknak. (Ehelyett ő lett Bane.)

- Ron Perlman a szintén harmadik felvonását megélő Skorpiókirály legújabb epizódjában, a Rise of the Deadben kelti majd életre Horus-t, az egyiptomi védőistent.

- Bryan Singer producere és írója a készülő X-Men: First Class-nek, melyben a fiatal Magneto és a hasonló korú X Professzor kalandjait élhetjük át (így elsőre azt mondom: de hülyeség!). Valamint rendezni és pénzelni fogja az azonos című sorozatból készülő Battlestar Galacticát és a klasszikus Excalibur kaland/fantasy újráját. Ezek mellett rendezőként irányítja a Jack the Giant Killer című fantasy-t, ami az ismert mesén, a Babszem Jankón alapszik (ez viszont érdekesen hangzik!). [Utólag kiderült, hogy Az elsők tök jó, a Jack... pedig megbukott.]

Közben kijött a Transformers: Dark of the Moon trailere, amit nem néztem meg, mert nem akarom, hogy az egész filmet előre tudjam majd. Szinte bizonyos, hogy a jövő héten megnézzük majd a Tron: Legacy-t (kár, hogy már alig emlékszem az eredetire), ma kora este pedig lesz egy John Candy-film, a Cukorfalat, mást egyelőre nem tudok biztosra ígérni - de ez már így is három ígéret:)

     Ha látni szeretne a kedves olvasó egy klisékkel teli, néhol unalmas ámde mégis vicces és bájosan giccses filmet látni, akkor ez neki való.

     Az azonos című képregény szereplői váltak valóra a film kedvéért. Josie (Rachel Leigh Cook), Valerie (Rosario Dawson) és Melody (Tara Reid) a Vadmacskák nevű banda tagjai. Vannak saját dalaik de senki nem kíváncsi rájuk, egy isten háta mögötti kisvárosban laknak, és még saját "menedzsereik" (Paulo Constanzo és Missi Pyle) sem jelennek meg fellépéseiken. Ők a helyi lúzerek, senki sem hisz bennük, csak ők saját magukban. Egy nap azonban a sors összehozza a csajokat egy lemezkiadó-mogullal, Wyatt Frame-mel (Alan Cumming). A palival egy hét alatt óriási sikert arat az immár Josie és a Vadmacskák nevű formáció, minden tini odavan értük, azonban barátságukat próbára teszi mindez. Sőt, a Wyattnél is fontosabb fejes, Fiona (Parker Posey) kifejezetten furán viselkedik velük, és Josie végül rájön mindennek az okára: ők csak pici porszemek az üzleti világban, a lemezeiken a dalokban elrejtett tudatalatti üzenetek pedig hatalmas mennyiségű pénzt hoznak a konyhára. Már az életük is veszélyben forog, hiszen a lelketlen pénzemberek bármire képesek a siker érdekében...

     Persze közben dalokat adnak ki, klippeket készítenek és mindenféle cuccokat adnak el a nevükkel. A film alapjában véve a mindenféle tehetség nélküli, megcsinált sztárocskákat és a létrehozóikat figurázza ki, nagyon is érzékletesen. Már majdnem 10 éve készült, de sajnos ma is aktuális, talán túlságosan is. Minden nap föltűnik a színen egy-egy újabb gigacsillag, akármilyen faktorral, és kap egy dalt, ami semmiről nem szól, a zenéje olyan bonyolult, mint az 1x1 és ráadásul semmilyen egyéniséggel nem rendelkezik. Idegesítőek, bénák, az ember füle megfájdul tőlük és egy-két évig mégis a világ legnagyobb sztárjai. Aztán szépen elfelejtik őket és senkinek nem fognak hiányozni, a sok velük és rajtuk dolgozó ember meg halálra keresi magát, és természetesen ma már egyáltalán nem a zenéről szól a zeneipar. Nézzünk bele (már ha van hozzá elég bátorságunk és gyomrunk) pár percre a vivatévébe, vagy a magyar EMTÍVÍbe, ami zenével csak hajnali 1 és 6 között foglalkozik, stb; Bieber Dzsásztin, Tokio Motel és hasonló lények borzasztanak el minket az úgynevezett dalaikkal, amelyek estében sokkal fontosabb milyen márkájú pólóban énekelnek, mint, hogy esetleg másból is álljon a refrén, mint "nanana nanané". Undorító, ami a zeneiparban folyik, pedig már fényévekkel elhagytuk a beksztrítbojzt és Kozsó virágkorát. Kissé hosszúra nyúlt a bekezdés, a lényeg, hogy ezt jól jeleníti meg a film.

     A három lány rövid kurzuson vett részt, hogy saját maguk játsszák el a Pussycat nótákat, de Josie nem Cook hangján szólal meg. Ezek a dalok sem olyan hihetetlenül jók, de úgyis azon van a lényeg, hogy ők írták, és saját maguk találták ki a megjelenésüket, stb. Szerintem a napjainkban inkább botrányhősnő-szerepben tetszelgő Tara Reid a legjobb, bár nem lehetett olyan nehéz dolga, csak egy bugyuta hippit kellett előadnia. Alan Cumming és Parker Posey viszont gyakorlatilag a hátukon viszik a filmet, nekem "átjött" a játékuk. Előbbi a Romy és Michele-beli figurájára tesz is egy utalást, és én észrevettem. Aztán, itt van a lényeg, amit még nem is említettem. Wyatt előző csapata, a Du Jour, ők az igazi béna fiú popegyüttest testesítik meg, nagyszerűen. A tagok közül ismertebb pl. Breckin Meyer és Seth Green. Velük indul a film, tényleg olyan, mintha léteznének. Szóval ezt jól eltalálták.

     Annyit írnék végül, hogy egyszer nézhető a film, a benne szereplő dalok idegesítően fülbemászóak, szerencsére azért néhány nyerő poén is hallható. Ennyi.

     Egyáltalán nem mellesleg ma 30 éve halott John Lennon. Nyugodjon békében!

     Így most következzék egy Barrett Strong-dal a Pussycats előadásában, amelyet igen sokan elénekeltek már, példának okáért a Beatles is. Eggyel lejjebb.

     Bitlissz.

A tavalyi év nagy durranása volt a '60-as évek klasszikus sci-fijéből készített Star Trek, amely (kissé az új Batmanhez hasonlóan) nem elsősorban a rajongóknak, hanem az egyszeri embereknek készült. Mivel itt egy legendáról van szó, a fanatikus imádói úgyis beültek megnézni, de a lényeg az, hogy másokat is be lehessen csábítani erre az űrbéli kalandra. A szériából készült mozifilmek sorában ez a tizenegyedik; az általam kedvelt, de kritikailag és pénzügyileg bukást hozó Nemesis-t követte, amely még az Új Generációhoz kapcsolódott. A Paramount és a CBS felkérte a Transformers-mozikat elkövető Roberto Orci - Alex Kurtzman párost hogy készítsenek forgatókönyvet egy, az eredeti legénység tagjairól szóló előzmény-filmhez (ők producerek is voltak), a két úriember mellé harmadiknak beszállt rendezni a tv-sorozatos J.J. Abrams (pl. Alias) és egy csomó fiatal színész, a végeredmény pedig valami olyan lett, amit egymástól függetlenül többen is ajánlottak, hogy nézzem meg, sőt, a világ egyik legjobb filmjének kiáltották ki! Ezt természetesen látnom kellett, a kb. 10. vetítésekor végre meg tudtam nézni a mozicsatornán. Lássuk, miről is szól:

A fiatal, nemtörődöm, de rendkívül tehetséges Jim Kirk (Chris Pine) egy olyan férfi fia, akit hősként emlegetnek szerte a Föderációban, ő maga azonban nehéz gyermekkort élt meg és nem érdekli különösebben a békefenntartói pályafutás. Egy jól sikerült kocsmai verekedés után viszont az ellenfeleként jelenlévő Föderációs kadétok parancsnoka rábeszéli a céltalan ifjút, hogy lépjen be a flottához... Az akadémián a félig ember, félig vulkáni Spock parancsnok (Zachary Quinto) a kadétok egyik fontos kiképzését, a félelemmel való szembenézést oktatja egy rémisztő szimulációval, amit még soha, senkinek nem sikerült megoldania. Spock két világ gyermeke, így sokszor gyötrik őt kételyek, de vulkáni habitusa látszólag erősebb emberi mivoltánál, ezért semmilyen érzelmet nem mutat a külvilág felé. Még akkor sem, amikor az egyik újonc harmadik nekifutásra teljesíti a tesztjét - ez a valaki pedig maga Kirk! Spock és Kirk ekkor kerül először szembe egymással, hamarosan pedig ismét farkasszemet néznek a vészhelyzet miatt a Vulcan planéta felé száguldó Enterprise fedélzetén, ahol szembesülnek egy gigászi romulan hajóval, ami a hegyes fülűek bolygóját készül megsemmisíteni. Jim nem sokkal később egy zord jégvilágon találja magát űrkabinjában, majd némi kalandos üldözés után az egyik jeges barlangban találkozik egy öreg vulkánival, akit szintén Spocknak hívnak (Leonard Nimoy!)! Az események ekkor felgyorsulnak, és hamarosan kiderül, mi irányítja a romulan vezért, miért akarja elpusztítani a Vulcant és hogy mi lesz a következő célpontja - és szépen, lassan összegyűlik egy csapat az Enterprise fedélzetén, akikért már nagyon sokan, nagyon régóta rajonganak szerte a világon!

Szerintem nincs olyan igazi Űrszekerek-imádó, aki ne lenne kíváncsi rá, hogyan találkozott Spock és Kirk először; hogy lett Kirkből kapitány; vagy, hogy hogyan verbuválódott össze az Enterprise csapata. Ebből a filmből minden kérdésre választ kapunk, ráadásul olyan módon, hogy nem is zavarnak bele a 40 éves mítosz idővonalába. Bevallom, egyetlen részt sem láttam a Kirkös sorozatból, de a többiből se, viszont a filmeket mindig megnézem belőlük. [A Star Wars-nál ugyanez a helyzet, nem láttam belőle készült sorozatot; viszont a Babylon 5-ből végignéztem mindent, amit lehetett (kivéve a Crusade-et, de az nem is érdekel).] Jó ötlet volt visszanyúlni a kezdetekhez, elkezdeni mindent úgy előröl, hogy mégse rondítják össze Gene Rodenberry életművét, valamint a fiatal színészek miatt a mai generációhoz is közelebb hozták a tudományos-fantasztikum egyik alapkövét. (Ugyanakkor a hasonló kategóriába tartozó Transformers-t kár volt erre a sorsra kárhoztatni.. Ugyanazok az urak írták a forgatókönyvet, hogy lehet, hogy ami itt működik, az a robotoknál nem? A válasz talán a rendező személye...)

A képen a sorozat legendás szereplői, mindegyikük alatt pedig ott van 2009-es megfelelőjük.

A karakterek és neveik: Spock elsőtiszt - tudományos tiszt (Leonard Nimoy - Zachary Quinto); Pavel Chekov fegyverkezelő és navigációs tiszt (Walter Koenig - Anton Yelchin); [Nyota] Uhura kommunikációs tiszt (Nichelle Nichols - Zoe Saldana); James T. Kirk, a kapitány (William Shatner - Chris Pine); Montgomery "Scotty" Scott hajómérnök (James Doohan - Simon Pegg); Hikaru Sulu kormányos (George Takei - John Cho) valamint Leonard "Bones" McCoy a hajó főorvosa (DeForest Kelly - Karl Urban). Mellettük megismerhetjük még a két főhős szüleit (az anyák: Jennifer Morrison és Winona Ryder, utóbbit fel se ismertem), valamint az "új" ellenséget, a re-dizájnolt romulanok fejét, Nerot (Eric Bana, szintén totál felismerhetetlenül).

A csúcs egyértelműen az élő legenda, Leonard Nimoy megjelenése. Mindenkit simán lejátszik a vászonról és igazán a történet is onnan indul be, miután az öreg Spock feltűnik. A megoldás, amivel itt operálnak, már nem újdonság, ha láttad az előző négy Űrszekerek-film valamelyikét, sőt, ez a sci-fi egyik állandó visszatérő toposza. Viszont ezzel a dologgal el lehet érni, hogy a már ismert hősök új, eddig sosem látott kalandokat élhessenek át. A mellékszereplők közt találjuk még a neves producer Akiva Goldsmant (vulkáni bölcs), a FvsJ-ben Jasonként kaszkadőrködő Douglas Taitet (a hosszú arcú űrlakó a bárban) és Deep Roy-t (Scotty apró termetű, gyíkszerű segítőtársa). Hallhatjuk a forgatás után nem sokkal elhunyt Majel Barrett hangját is, aki a '60-as évekbeli sorozat összes részében szólaltatta meg a komputert - és Gene Rodenberry felesége volt. James Doohan fia, Christopher Doohan kelit életre Scotty asszisztensét. Szerepet kapott még a nagy Trek-rajongó Randy Pausch is, aki professzor volt a Carnegie-Mellon Computer Science-nél és Last Lecture című könyve tette híressé, ami a hasnyálmirigyrákkal folytatott hosszas küzdelmét mutatja be. Az elején Kirk apjának hajóján egy apró mellékalak, viszont sajnos ő sem érhette meg a bemutatót. Az akcióval nincs gond, láthatunk űrhajó-csatát, kocsmai verekedést, lövöldözést, hősiességet és van pár igazán jó poén is!

Néhány érdekesség: Gene Rodenberry és Majel Barrett emlékének szentelték a Star Treket. Ez a film több ponton is kapcsolódik a Csillagok Háborújához: az ILM csinálta a számítógépes grafikát, Ben Burtt a hangeffekteket, és az írók is merítettek a Star Wars mozgalmasságából, látványvilágából. George Lucas tanácsokat adott Abrams-nek a megvalósításhoz, állítólag azt javasolta, tegyen bele fénykardokat, hogy izgibb legyen:D (Egyéb összefüggések is észrevehetőek!) Az Enterprise ajtóinak hangját egy orosz vonat wcjének lehúzás-hangjából állították elő:D Ezelőtt soha nem hangzott el, mi Uhura hadnagy keresztneve - itt derül ki először (lásd feljebb)! A Star Trek 150 millió dollárból lett, 385 milliónál is többet fialt. 2009-es bemutatója óta a legnagyobb bevételt hozó élőszereplős sorozat-feldolgozás és az eddigi legnagyobb bevételt produkáló Star Trek-film. A kritikusok is dicsérték, sőt, az Űrszekerek-mozik történetében először, Oscar-díjjal jutalmazták. (Ebben az évben, a Legjobb Maszkmesteri Munka kategóriájában.)

Ha úgy ültem volna le elé, hogy "egy Star Trek-filmet akarok látni", akkor azt kellene mondanom: mindent megkaptam, amit vártam, J.J. Abrams rendező úr műve teljesítette az összes elvárásomat. DE! Én úgy ültem le elé, hogy valami nagyon nagyot vártam és szerintem a felhajtás mérete kissé túlzás. Kapunk egy nagyszerű sci-fit, ami Rodenberry műve is, meg nem is, új és fantasztikus, meg nem is, de mindenképpen szórakoztató, izgalmas és rendkívül látványos!

Mint már mondtam, úgy gondolom, hogy azoknak szól, akik nem nézték a régi sorozatot, de szerintem a Shatner-féle szériák rajongói se fognak csalódni benne!

Pontozás:

imdb: 8/10 (6 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5

Hírek:

- Készül a Star Trek 2012-es folytatása, sőt, a főszereplőkkel három részre íratták alá a szerződést, így ha a következő epizód sikeres lesz, akkor még egyszer találkozhatunk a régi-új Enterprise legénységével. (A folytatás címe Sötétségben, amiről már olvashattok itt a blogon, a harmadik rész pedig ebben az évben, 2016-ban jön, és nagy valószínűséggel előbb-utóbb megnézem.)

- J. J. Abrams a producere a már említett Űrszekereknek, valamint a Cloverfield következő felvonásának. Íróként a Mission: Impossible - Ghost Protocolon dolgozik, ami ha jól számolom, a negyedik lesz Tom Cruise lehetetlen feladataiból. Ezeken kívül írja, pénzeli és rendezi is a Super 8 című sci-fit, amit jövőre láthatunk. (Utóbbiról van cikk az oldalon.)

- Alex Kurtzman és Roberto Orci forgatókönyv-íróként közreműködnek majd a 2012-es Treknél, valamint írói és producerei lesznek a hamarosan látható Cowboyok és űrlényeknek (Cowboys & Aliens). (Ez nagyot bukott. Érthetetlen, amit ez a két pofa művel.)

- Leonard Nimoy ez év április 21-én hivatalosan visszavonult a filmezéstől, de állítólag mégis benne lesz a 2013-as A hobbit(ok)ban. (Asszem végül nem került be, de már szegény meg is halt azóta...)

- Bruce Greenwood (az Enterprise első kapitányát alakítja) Danny Gloverrel szerepel majd a Donovan's Echo című dráma-fantasy-ben.

- Simon Pegg a Tintinben bukkan fel, valamint írója és egyik főszereplője is a jövőre megnézhető Paul című űrlényes vígjátéknak.

- Karl Urban a Priest című vámpíros horror főhőse és a Judge Dredd címszereplője lesz.

- Zoe Saldana ismét bekékül 5 év múlva az Avatar 3-ban (én azt se tudtam, hogy 2. lesz...).

- John Cho a vele és Kal Penn-nel fémjelzett Kalandférgek-mozik kitudjahányadik részében ismét eljátssza Haroldot, az A Very Harold & Kumar Christmas-ben (ez tényleg kell?).

- Anton Yelchin az egyik törpöt szólaltatja majd meg a The Smurfs-ben, és benne lesz a Fright Night című horror-remake-ben. Az igazán érdekes munkája viszont a Mel Gibsonnal készülő The Beaver - dráma-vígjáték egy fickóról, aki egy hódbábun keresztül kommunikál a világgal...

- Chris Hemsworth (itt Kirk apja) kapta a 2011-es Thor címszerepét és az utána készülő The Avengers-ben is ő alakítja majd a villámok istenét.

Pillanatnyilag kissé le vagyok törve méltatlannak érzett fizetésem miatt, de biztosra ígérhetem a tegnap látott Star Trek: Nemesis-ről szóló írást erre a hétre. Egyebet nem tudok mondani.

You cannot change the laws of physics rovat:

       Milyen lenne, ha egy társasjáték életre kelne? A Gazdálkodj okosan! című esetében pl. 100000 Ft lenne egy autó... Jól hangzik. Viszont, ha az adott játék a résztvevők testi épségének veszélyeztetése céljából kel életre, az már kevésbé.

       Szüleik elvesztése után Judy (Kirsten Dunst) és Peter (Bradley Pierce) nagynénjükkel (Bebe Neuwirth) egy eléggé lepusztult családi házba költöznek. Mindenféle mendemonda kering a kisvárosban a házról és régi lakóikról, állítólag élt ott egy kisfiú, akit a saját apja ölt meg. Nem valami kellemes a hely már így se, viszont, amikor a két gyerkőc talál egy fura dobókockás játékot, ami veszélyes állatokat és környezeti katasztrófákat idéz elő, akkor már az a legkevesebb, hogy szörnyű múltja van a háznak. A játékon maguktól mozognak a bábuk, és úgy tűnik rajtuk kívül még két játszótárs is kell. Az egyik dobás után megjelenik egy dzsungelharcosnak öltözött férfi (Robin Williams), akiről kiderül, ő az a kisfiú, Alan, akiről azt hitték, megölte az apja. Elmondása szerint a játék elvitte őt Jumanjiba, ami a neve is a táblás bigyónak. A negyedik játékos pedig Sarah (Bonnie Hunt), aki annak idején elkezdte a játszmát Alannel. Most pedig muszáj lesz befejezniük a játékot, különben a furfangos Jumanji minden megidézett teremtménye és csapása tönkreteszi a várost. Könnyű dolguk van, gondolhatnánk, csak dobniuk kell és elmenekülni a gonosz játék "hozzávalói" elől. De mindeközben összetűzésbe keverednek a hatóságokkal, Alant mindenáron le akarja lőni egy 200 éves pasas és még Sarah mentális problémái is gondot jelentenek.

      Ki ne lenne kíváncsi egy ilyen izgalmas történetre? Kiskoromban még félelmetes is volt a ronda indás növény, ami elhúzza a rendőrjárgányt. Meg a krokodilos jelenettől is a hideg rázott ki. És valóban, azt hiszem, elsősorban a gyerekeknek nagy élmény ez a film, hiszen arról szól, hogy szembe kell néznünk az elénk gördülő akadályokkal, bátran kell viselkednünk az élet színpadán és nem utolsósorban le kell számolnunk saját félelmeinkkel, azaz önmagunkat kell  legyőznünk. “Hitünknek valljuk, hogy a megtorlás a lét törvénye. Holott létünk törvénye: önmagunk legyőzése.” - mondta egykor Gandhi. Tehát ez akár tanmesének is fölfogható, mert a két gyerek is hasonló dolgokkal szembesül.

     Robin Williams akkor sikerei csúcsán volt, minden gyerek szerette, szóval tökéletes választás volt. A két gyerek jól alakít, és még kiemelném David Alan Griert, aki egy rendőrt játszik. És Jonathan Hyde-ot is, aki Alan apja és a puskás őrült pali egy személyben. A vizuális megoldások szerintem jók, én nem is értek ehhez túlságosan. A film eleje kissé unalmas, a szokásos családi mozik jellemzőivel. Meg ahhoz képest, hogy régen mennyire izgalmasnak hatott a cselekmény, ma már nem annyira tűnik annak. A majomemberré változást én sose bírtam, az olyan béna dolog. Viszont Kirsten Dunst itt sokkal jobb, mint az Interjú a vámpírral című alkotásban.

      Ma már klasszikusnak is mondható a Jumanji, sok-sok érdekességgel. A gyerekek képzelete pedig határtalan, én magam is többször álmodoztam ilyesféle kalandokról, hát a Jumanji mindezt valóra váltja másfél órában. És most. Általában nem szeretem a karácsonyi dalokat, de ma Télapó-napon egészen karácsonyi hangulatba kerültem, így most következzék gyerekkorom egyik nagy kedvence:

     A múlt héten elhunyt Leslie Nielsen filmjei közül ez volt az egyetlen, amiről még nem írtam, és ami hirtelen elérhető volt számomra. A magyar címmel ellentétben gyakorlatilag semmi köze nincs a Csupasz Pisztolyhoz. Sőt, az angol címből kiderül, hogy ez egy 2001: Űrodüsszeia-paródia, de igazából csak néhol fedezhető ez fel.

     A legendás komikus ezúttal Dix őrmester bőrébe bújik, aki hasonlóan kétbalkezes és ostoba, mint pl. Drebin hadnagy. Újszerű feladattal bízza meg főnöke; nem akárhova, hanem a távoli Vegan holdbázisra szól a küldetése, ahol fogva tartják az Államok elnökét, aki egészen véletlenül Clintonra hajaz. Még mielőtt a Földön tartózkodó klónelnök segítségével az űrlények és a gonosz emberek vennék át az irányítást bolygónkon, Dix intézkedik. Segítőtársa a bájos Cassandra Menage (Ophélie Winter) és a gyagya Di Pasquale kapitány (Ezio Graggio). A Föld sorsa Dix kezében van, vagy legalábbis az USA sorsa.

     Sajnos ez nem valami jó film. Van benne egy-két eredeti poén, amiken lehet röhögni és a felbukkanó űrlények is annyira gagyik, hogy az már művészet, egyébként viszont tele van béna és lejárt gegekkel, amiken nem tudunk még mosolyogni sem. Ez tipikus példa arra, ami gyakran előfordul, ha épp egy kis lóvéra fáj a filmesek foga; végy egy híres embert, egy húzónevet és tégy köré valami történetet, ami azon kívül, hogy van eleje meg vége, vajmi kevés erénnyel rendelkezik. A film utolsó negyed órája viszont üdítően hat; ekkor a három tenort figurázzák ki, és e jelenetekben jó pár, amolyan igazi klasszikus poén is helyet kapott. Leslie Nielsenről még életében sem írtam volna semmi rosszat, most meg pláne. Nem az ő hibája, hogy ez egy rossz film, hanem a forgatókönyvíróé, a többi színészé, szóval mindenki másé. Valójában a legnagyobb baj a magyar címmel van, mert a szerencsétlen Naked Gun-imádó esetleg megnézi ezt, mert úgy gondolja, Drebin hadnagy újabb kalandjait láthatja. Kár.

     És most következzék egy dal, amely szerves részét képezi a filmnek. A banda, akit titkon MINDENKI szeret, de senki be nem vallaná: a Village People. :))))))))))))

https://www.youtube.com/watch?v=InBXu-iY7cw

     Ez a film szerintem olyan, mintha valaki összeszedte volna a 80-as évek legsikeresebb zenéit és kitalált volna hozzájuk egy történetet.

     Romy (Mira Sorvino) és Michele (Lisa Kudrow) legjobb barátnők ezer éve és együtt is laknak. Egyikük sem az a tipikus lángész, a legfontosabb számukra, hogy jól nézzenek ki, és ismerjék az aktuális trendeket. Előbbinek van egy béna állása, és munka közben találkozik egy régi osztálytársukkal, Heatherrel (Janeane Garofalo), aki egy lehetetlen csaj és tőle megtudja Romy, hogy tízéves érettségi találkozójuk lesz két hét múlva. Most aztán bele kell húzni, gondolják. Kell rendes meló, két pasi és menő szerkók, hogy aztán minden hülye, akivel egy suliba jártak, irigykedjen rájuk és szarul érezzék magukat, amiért a két szőke barátnő oly sikeres. De ezt el is kell érni valahogy...

      A két, a valóságban nagyon is intelligens színésznő kitűnő a filmben, Lisa Kudrow a Jóbarátok Phoebe-jeként is hasonlóan gyagya. Egy színpadi mű az alapja a Romy és Michele-nek, amiben annak idején Lisa játszott. A lényege az egésznek valójában az, hogy a középiskolai évek mindenki számára emlékezetesek maradnak, akár a legnépszerűbb, akár a ciki kategóriába tartozott is az adott személy. A rossz természetesen elnyeri büntetését, hiszen az annak idején bálkirálynővé választott Christy Masters (Julia Campbell) borzalmas házasságban él az akkori bálkirállyal, Billy-vel (Vincent Ventresca). És persze megkapják a magukét főszereplőinktől is.

      A film egy része a csajok visszaemlékezéseiből áll, így láthatunk szörnyű haj- és ruhakölteményeket. A zenéket pedig tényleg az évtized legnagyobbjai, vagy éppen legrongyosabbra játszott előadói szolgálják: Cyndi Lauper, Robert Palmer, Culture Club, The Pretenders, Bananarama, Belinda Carlisle, satöbbi. A mellékszereplők közül ismertebbek Alan Cumming és Jacob Vargas. Összességében a film egy bugyuta sztori jó kis zenékkel, nagyon jó főszereplőkkel, egész jó poénokkal. Még bőven azelőtt láttam először, hogy én magam középiskolássá váltam volna; láttam középiskolásként is és most, amikor már adószámmal rendelkezem és hasonló cukiságok leselkednek rám a mocskos felnőttvilágban. Nosztalgikus élmény volt számomra és megerősített abbéli hitemben, hogy középsulisnak lenni volt a legjobb.

     Ajánlom Jóbarátok-rajongóknak, meg akiknek általában tetszenek az amcsi vígjátékok, azoknak ez is elnyeri a tetszését szerintem. Mindenképpen jobb, mint amiket manapság futószalagon gyártanak Hálivúdban.

Itt pedig következzék az egyik felbukkanó dal, amelynek klipjét már sokan próbálták utánozni, kevés sikerrel. Robert Palmer rovat:

És ne feledje el senki kitenni ma este a csizmáját az ablakba!!!!!!!!!!!!!!

Miután végignéztem az eredeti Csillagok Háborúja-trilógia összes epizódját, felkészültem a hátra lévő Extrák-dvd megtekintésére. A filmeket tartalmazó lemezeken mindössze a csodaszép, animált menük, a rengetegféle felirat és az audiokommentárok vannak, mint plusz, az összes többi cuccot erre a 4. lemezre tették rá. A 4 dvd együtt, papír díszdobozban volt 2000 Ft, és hogy még inkább kedvet csináljak hozzá, felsorolom, mik vannak az Extrákon: Minden egyes szekcióba egy külön animációval juthatunk el, mindnek saját mozgó háttere és külön zenéje van!

Videójátékok és képgalériák

- A Star Wars Battlefront játék trailere és XBOX-demoja

- A III. részhez készült játék létrehozásáról szóló dokumentumfilmecske

- A három részhez tartozó poszterek, több országból, több verzióban

- Galéria: exkluzív, máshol eddig sosem látott fényképek a forgatásokról, hozzá választható nyelvű feliratokkal

A Sithek bosszúja dokumentumfilm

- Rövid "Hogyan készült?" bemutató, ami nem lő le semmilyen poént a moziból, de mégis érdekes (leginkább Darth Vader-rajongóknak ajánlom)

Trailerek és tv-reklámok

- A három filmhez készült bemutatók kollekciója, köztük az eredeti Revenge of the Jedié, teaser-trailerek és tv-s kedvcsinálók

Kis- és nagy dokumentumfilmek

- A Star Wars karaktereinek megszületése

- A fényszablya létrejötte

- A Csillagok Háborújának hatása a filmvilágra

- Empire of Dreams

Az Álmok Birodalma egy két és fél órás műsor, amely azt tárja elénk, ahogy a kezdő, újító szellemű ifjú rendező, George Lucas papírra veti Luke Starkiller kalandjait; majd a folyamatot, ahogy Starkillerből Skywalker lesz; ahogy kialakulnak a főbb szálak; megszületnek a makettek; elkészülnek a filmek és máig tartó hódító útjára indul a Star Wars Saga. Rendkívüli hosszúságát egyáltalán nem érezni, mert érdekes - olyanokat tudhatunk meg belőle, hogy pl. mi inspirálta Chewbacca karakterének létrejöttét, hogyan kelt életre a rancor vagy hogyan sikerült elkészíteni a legendás végtelenbe tartó szöveget, ami mindegyik mozi elején ott van.

Ebben a 2004-ben készült műben sikerült megszólaltatniuk az akkor még élő készítők nagy többségét. Lucas mester mellett többek közt látható a mára már 96 éves Stuart Freeborn (a lények tervezője), Lawrence Kasdan (az V. és VI. epizód forgatókönyvírója), Ben Burtt (a hangeffektek létrehozója), John Dykstra (látványtervező), Phil Tippett (modellkészítő), Howard Kazanjian (producer), Alan Ladd Jr. (a Fox akkori vezetője), Ralph McQuarrie (Darth Vader és a többi karakter külsejét ő találta ki) és John Williams (zeneszerző). A színészek közül Carrie Fisher (Leia hercegnő), Mark Hamill (Luke), Harrison Ford (Han), Peter Mayhew (Csubi), Kenny Baker (R2-D2 és Paploo ewok), Anthony Daniels (C-3PO) Warwick Davis (Wicket ewok), James Earl Jones (Vader hangja), Frank Oz (Yoda) és Billy Dee Williams (Lando) nyilatkozik, mellettük pedig archív felvételeken látható maszk nélkül David Prowse (Vader teste), valamint Sir Alec Guiness (Ben Kenobi) is.

Szomorú apropója a filmnek, hogy november 27-én, alig egy hete hunyt el A Birodalom visszavág rendezője, Irvin Kershner - 87 éves volt, tüdőrák vitte el. Nagyon durva, hogy amikor elkezdtem nézni a filmet, akkor még élt, mikorra befejeztem, addigra már meghalt...

Az Empire of Dreams-t Edith Becker és Kevin Burns rendezték és szintén ők voltak a producerek. Burns egyéb Star Wars-projektekben is részt vett már, ő dirigálta a Star Wars: The Legacy Revealed és a Star Wars Tech című dokumentumfilmeket, valamint a mostanában futó A Playboy-villa lányait. (Ugyan ez nem idevágó, de azért érdemes tudni:D) Az egyetlen, nem önmagát alakító ember Robert Clotworthy szinkronszínész, aki a narrátor (őt hallhatjuk megszólalni a StarCraft-játékokban Jim Raynorként).

Érdekességek: A kész mű két óra negyven perces lett volna, de 10 percet kivágtak belőle, amiben Lucas a Star Wars Holiday Specialről beszél, mert a készítők úgy érezték, ez a rész nem illik oda. Egy kilencven perces verzióját leadta az A&E csatorna még 2004-ben.

Nekem az összes extra nagyon tetszett, az Empire of Dreams pedig nagyszerű dokumentáció egy mára már letűnt korról, annak filmkészítési technikáiról, a nagy stúdiók monopóliumáról és egy ember álmáról, ami végül valóság lett. Rajongóknak kötelező darab - 2000 Ft-ért pedig a hülyének is megéri!

Pontozás:

imdb: 8.4 (6 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 - a lemez maga megérdemel egy 6-ost, csak ajánlani tudom, bár minden filmhez ennyi és ilyen minőségű extra járna!

Hírek:

- Robert Clotworthy-t 2011-ben láthatjuk majd a Green Hornet egyik mellékszereplőjeként.

- John Williams egyik legújabb munkája hallható a HP 7/I.-ben (Hedwig's Theme); valamint a jövőre elkészülő Star Wars: The Old Republic videojátékban és az egyelőre cím nélküli 2011-es Star Wars-tévésorozatban benne lesz a híres Csillagok Háborúja főcímzenéje. Ezen kívül szerepel a Superman címzenéje a 2012-es Superman: Man of Steelben, Williams pedig maga komponálja a szintén jövőre látható Tintin-mozi muzsikáját.

Egy óra múlva kezdődik a Star Trek, most már senki nem állíthat meg, hogy megnézzem:D Úgyhogy az erről szóló írást hamarosan olvashatjátok.

Vannak olyan filmek, amikről már egyetlen képből vagy akár a címéből meg tudom mondani, hogy jók lesznek-e. Anno készítettem egy ajánlási bejegyzést, még talán 2009 elején, amiben az akkor még messze lévő Szörnyek az Űrlények ellent és a The Haunted World of El Superbeastot ajánlottam, és bár nagyon-nagyon mások, mindkettő rendkívül szórakoztató animációs mozi. Aztán ebben az évben láttam az imdbn pár képet a Megaagyról és ugyanígy megéreztem, hogy ez lesz az "én filmem"! Egyáltalán nem csalódtam, de először lássuk a sztorit:

Metro City polgárait már hosszú évek óta védi a szupererős, szuperjóképű és szuperkedves Metro Man (Brad Pitt hangján szólal meg), így a városban béke és nyugalom uralkodik. Annak ellenére van ez így, hogy Metro Man ősi ellenfele, Megaagy (Will Ferrell) mindent megpróbál, hogy terrorizálja a lakosságot és elpusztítsa nemezisét. Általában mindig befuccsolnak a tervei, hiába van egy csomó multifunkciós Agybotja, futurisztikus fegyverzete és egy hűséges segítőtársa, a groteszk külsejű, de gonosz létére egészen kedves Talpnyali (David Cross). Aztán egy szép napon a kék, nagyfejű "rosszfiú" újfent elrabolja Roxanne Ritchi riporternőt (Tina Fey) és csapdába csalja a megmentésére siető hőst - csakhogy ezúttal a terve mindenki őszinte meglepetésére sikerül! Metro City így Megaagy kezébe kerül, de vajon mihez kezd a szupergonosz, ha végre elbánik a szuperhőssel? Mi lesz a város sorsa - vajon lesz valaki, aki megmenti őket a tényleges gonosztól?

Az írók - Alan J. Schoolcraft és Brent Simons - azt az ötletet vetették fel, hogy mi történne akkor, ha Lex Luthor végül legyőzné Supermant? Mit tenne akkor, mi történne Metropolis-szal, egyáltalán mi lenne Lex célja ezek után? Valóban nagyon érdekes felvetés, hiszen, ha végiggondoljuk, mindegyik hősnek van egy vagy több arknemezise (Spawnnak ott van Violator és Malebolgia; V-nek Sutler (Susan) kancellár; Batmannek Joker; Pókembernek Venom; a Fantasztikus Négyesnek Dr. Doom (Dr. Fátum); az X-Mennek Magneto és bandája; stb.), de általában ezek a gonoszok valami olyan célért küzdenek, ami értelmetlen, vagy egyáltalán nincs céljuk. Sokszor eljátszottak a figurák kitalálói is, a gondolattal, hogy mi lenne, ha? Például az Igazság Ligájában van egy rész, ami megmutatja, mi történne, ha Flash meghalna; Superman is életét veszti az Ítéletnappal vívott csatában; de arra is van példa, hogy a hős szögre akasztja a jelmezét valami miatt. Egy ideig a gonosz persze bármit megtehet, de az olyan kisebb ellenfelek, mint Batman Macskanője, Superman Bizarroja vagy Pókember Zöldmanója nem hiszem, hogy világuralmi terveket szövögetnének.

Megaagy szintén azzal szembesül, hogy Metro Man halála után azt tehet, amit csak akar és egy idő után felvetődik benne, hogy mit kezdjen magával? Az események pedig igazán csak itt indulnak be! Azért azt tegyük hozzá, hogy a nagyfejű űrlény és cimborája nem igazi rosszfiúk; senki sem fél tőlük, mert örök vesztesek; ráadásul mindketten fogékonyak a jó cselekedetekre is. Nem velejükig romlottak vagy őrületk és tulajdonképpen nem hatalommániásak. A játékidő alatt a remek viccek mellett górcső alá kerül a hősmítoszok néhány érdekes aspektusa, nevezetesen: hogy találsz meg valamit, ami láthatatlan; tényleg be lehet-e indítani egy gombnyomással bármilyen bonyolult szerkezetet; ha rendelkezel a képességekkel, amik alapján hős lehetsz, vajon tényleg (automatikusan) azzá válsz-e?

A már említett színészeken kívül hallhatjuk még Jonah Hillt (pl. Superbad), J.K. Simmons-t (Juno, Pókember-mozik), Justin Longot (Aki bújt, aki nem) és Ben Stillert. Kifigurázásra kerül a Superman-film, néhány ősrégi sci-fi és az ezekhez kapcsolódó klisék tömege, de néha egészen érzelmes részek is vannak. A rendező Tom McGrath, aki a Madagaszkárt és a belőle sarjadó marhaságokat készítette, a producerek közt ott van Stiller, Justin Theroux (a Trópusi vihar és a Vasember 2. forgatókönyvírója) és Guillermo del Toro:) Néhány nagyszerű, igazi klasszikus rockzene is megszólal, csak hogy a nekem tetsző két legjobbat említsem: a Crazy Train Ozzy-tól és a Bad to the Bone George Thorogoodtól.

Tényszerűen elmondható, hogy a Megaagy 130 millió dollárból készült, eddig körülbelül 136 (más forrás szerint 149) milliót hozott, a kritika nagyrészt pozitív fogadtatásban részesítette.

Nekem nagyon tetszett, voltak benne csavarok, sok-sok vicces esemény és az összes pozitív szereplő szerethető, kedves figura. Ráadásul két új szállóigét is szereztem belőle: Ökölpumpa! és A Felejtő (The Forget Me Stick) :D

Pontozás:

imdb: 7.3 (6 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Szívesen látnám újra, bár a csavarok így már nem ütnének...)

Hírek:

- Brad Pitt a készülő Táncoló talpak 2-ben is szinkronizál majd, valamint látható lesz a The Tree of Life című fantasy-drámában és a World War Z névre hallgató világvégés-zombis akció-horrorban.

Jövő héten vasárnap 16.00-tól adja majd a Viasat3 Varázsapu címmel a Hogfathert!!! Ugyanaznap késő este pedig az m2n lesz a Metropolis, mindkét filmet nyugodt szívvel ajánlom, ahogy a Megamindot is! Itt pedig következzen egy teaser trailer, hátha valaki kedvet kap hozzá:

Hosszú ideje nem láttam már (egyik) kedvenc színésznőm, Christina Ricci filmjeiből egyet sem, ezért jól esett ma megnézni a Sellőket, ami egyébiránt a hölgy első mozis szerepe volt. Mióta rajongok érte, azóta sose adta a tv és régen se láttam, de most már ez is megvan:)

1963. A korához képest meglepően jól kinéző, kacér Rachel (Cher) egyedül "neveli" két, különböző apától született lányát: a 16 éves, túlzottan vallásos Charlotte-ot (Winona "Vájnona" Ryder) és a 4 éves úszófenomén Kathy-t (C.R.). Valójában az idősebbik leányzó neveli a kisebbiket, míg anyjuk ki-be ugrál párkapcsolatokba, ha pedig valahol borul a bili, akkor elköltöznek. Új helyükön viszont Charlotte rátalál a Nagy Ő-re a szomszédjukban dolgozó Joe-ban (Michael Schoeffling), Rachelbe pedig beleszeret a cipőboltban dolgozó, kedves, köpcös fickó, Lou (Bob Hoskins). A városka aztán sok megpróbáltatást és boldogságot hoz a három nőnek, akik lassan valódi családdá kovácsolódnak az események forgatagában…

Az első szerelem, a fiatalság bolondsága, menekülés az öregedés elől, a komoly elkötelezettségtől való félelem - ezek mind benne vannak ilyen-olyan formában. Bár alapvetően vígjáték, nagy részében inkább dráma. A főhős Winona Ryder karaktere, aki több vonásában is Nyilas Misire hasonlít abban a szar és unalmas regényben, amit kötelezőként el kell olvasnia mindenkinek. Fiatal, szép, tapasztalatlan, naiv, olyan kis aranyos:) Ricci tündéri kislány volt, a legtöbb poén az ő szájából hangzik el, nagyon édes! Cher már itt is nagy százalékban műanyagból állt, de szerintem annak ellenére, hogy alapvetően énekesnő, jól színészkedik. Hoskins a tőle várható színvonalat hozza, ő az egyetlen normális a négy főhősből. A sztoriban csak egy dolog van, amit nem értek: hogyhogy Lou ott van a szülőin, ha nincs gyereke? Mert van egy felesége, aki lelépett tőle, de az nem derül ki, hogy van-e gyermeke - ha viszont nincs neki, akkor hogy kerül az iskolába?

Néhány érdekesség: Michael Schoeffling visszavonult a filmezéstől, ez után még egy moziban játszott, aztán letelepedett, családot alapított, mára két gyermek édesapja és fából készít bútorokat. Mint már írtam, ez Christina Ricci első filmszerepe. A Sellők alapjául Patty Dann 1986-os Mermaids című regénye szolgált. Charlotte-ot eredetileg egy másik színésznő játszotta volna (Emily Lloyd), de Cher kifogásolta őt, ezért elküldték és helyette felvették Rydert. A rendezéssel megbízott Frank Ozt szintén Cher miatt dobták ki a projektből. Lloyd később beperelte a stúdiót és egy vaskos összeget sikerült is nyernie tőlük. A Mermaids 24 millió dollárból készült, 35-öt hozott vissza, nagyrészt pozitív kritikákat kapott.

(A képen a film testvérpárja, jó pár évvel később.) Nekem tetszett; Winona Ryder korai filmjeiben nagyon szép volt és jól játszott; Riccivel bármit el lehet nekem adni és még jó kis régi zenék is vannak benne ('60-as évekbeli amcsi pop:D).

Pontozás:

imdb: 6.6 (6 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 5/5

Hírek:

- Bob Hoskins hamarosan a Neverland című Pán Péter-újrában lesz látható. Ebben a közismert mesehőst realizálják és egyfajta fantasy-világba helyezik, számomra érdekesen hangzik.

- Ryder kisasszonyt a készülő Frankenweenie-ben hallhatjuk szinkronként. (Erről már lett cikk a blogon azóta.)

Olvassátok el Mozsárágyú kritikáját a legújabb Harry Potter-filmről (ez alatt a bejegyzés alatt van, görgessetek lefelé vagy keressetek rá oldalt), tegnap néztük meg a premieren. Láttam ott egy trailert, ami megerősített abban, hogy nekem látnom kell a SuckerPunch-ot (nagyszerűen Álomháborúra fordították...), úgyhogy ezt már előre megígérhetem, hogy a leghamarabb lesz bejegyzés róla, valamint a Megaagy nevű animációs szuperhősös őrültködésről is:) Itt pedig egy videó, a dal, amit mindenki ismer, még aki sosem hallott e filmről, az is: Ááááj Gáááát Júúúúú Bééééb, de sajnos (?) levették a videót (Amúgy az említett két alkotásról szintén olvashattok már a Filmrajongó hasábjain.)

     Potter hetedszerre is befurakszik a világ minden mozitermébe.

     A hetedik könyvet két részben viszik vászonra, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy még több lóvét zsebeljenek be a készítők és nem azért, hogy minél hitelesebben valósítsák meg H. Potter horcrux-kutatását. Meg hát azért azt nem is lehet megcsinálni. Ebben a filmben van jó néhány változtatás a könyvhez képest, néhány tetszett, némelyik meg nem. És ha NEM akarja tudni a kedves erre tévedő olvasó, hogy mi van a filmben, akkor természetesen NE olvasson tovább.

      A sztori dióhéjban: Harry (Daniel Radcliffe), Hermione (Emma Watson) és Ron (Rupert Grint) útra kelnek, azaz útra kényszerítik őket a körülmények és nekiállnak megkeresni a maradék 4 horcruxot. Ezekbe rejtette el Voldemort Nagyúr (Ralph Fiennes) megcsonkított lelke darabjait. Ezalatt a halálfalók átveszik a hatalmat a Minisztérium felett, sokakra Imperius-átkot szórnak vagy csak simán elrabolják, meggyilkolják őket. A három, immár nagykorú barát pedig kilátástalannak tűnő harcot folytat a túlélésért, satöbbi. Dumbledore (Michael Gambon), úgy tűnik nem sok információt hagyott rájuk, és egymás idegeit is próbára teszik az összezártságban töltött hetek alatt.

      Rengeteg helyen járnak, egyre többet tudnak meg a horcruxokról és ezzel párhuzamosan egyre több alkalommal kerülnek életveszélyes helyzetekbe. Mindezek ellenére elég sok vicces jelenet is belefért a történetbe, ez jó pont. A három sztárocska közül szerintem csak Potter megformálója mutat némi fejlődést színészileg a legutóbbi rész óta. A másik kettő valahogy még mindig nagyobb százalékban erőltetett, mint jó. De legalább szépek és fiatalok. Erről ennyit. 

     A csúnya, gaz halálfalókkal kapcsolatos jelenetek nekem nagyon bejöttek, főleg az elején lévő. Egyébként maguk a kezdő percek nem valami figyelemfelkeltőek, inkább azt az érzést váltják ki, hogy ez egy folytatás. Tehát az egyszeri néző akár ki is sétálhatna, ha nem lett volna marha drága a jegye. Nekem mégse volt unalmas a film, csak kissé szétszórt. Na jó, helyenként mégis az, és azt hiszem objektíven szemlélve eléggé lassú is néhol. Mondjuk lehetetlenség sokat kihozni abból, hogy mennek ide-oda az országban és mindenütt egy sátorban pofáznak. (Persze a könyvben ez marhajó.) A lényegesebbnek mondható pillanatok egész jók lettek viszont, például a végén a sírbanézetel vagy a medál lebökése. Az én egyik kedvenc jelenetem az, amikor találkoznak "Bathildával", az még félelmetes is volt. Azt gondoltam, ezt meg kell csinálni rendesen és az elvárásaimnak megfelelően pöpec lett.

     De példának okáért az Umbridge (Imelda Staunton) elleni hadművelet a Minisztériumban, az egészen béna szerintem. Nem azért, mert teljesen átírták, hanem, mert az egy hülyeség, ami ott történt. Amikor elfogják őket a fejvadászok, az szintén nagy marhaság volt, ugyanígy a Malfoyék "viskójában" történtek sem nyerték el a tetszésemet. A Félvér Herceg esetében is azt éreztem, hogy valahogy nem áll össze az egész. Vannak nagyon jól tálalt részek és vannak kevésbé sikerültek, de egyszerűen képtelen vagyok visszaemlékezni, hogy mi a frász történt a film nagy részében. Szóval van eleje meg vége - ami mondom, nagyon jó lett -, de nem tudom rá azt mondani, hogy jó vagy sem, mert olyan fura. Fura, mert csak úgy jönnek egymás után a jelenetek, de folytonosságot mégse lehet észrevenni. Olyan, mintha mi is ott lennénk velük a sátorban, a végtelennek tűnő utazáson, ahol sok idő telik el mindenféle esemény nélkül. De különböző poénokkal megtörték számunkra ezt a monotonitást, és azok tényleg olyanok voltak, hogy mindenki röhögött.

      Csodás emberek a mellékszereplők. Bill Nighy rövid életű miniszteri megbizatása remek, sokat köszönhet a sminkeseknek is. Alan Rickman csak néhány perc erejéig "pitonkodik" hibátlanul. Jason Isaacsről eddig nem sok szó esett általam e filmek kapcsán, de most ki kell őt emelnem külön, mert baromi jó volt. A pasi már régóta rossz bőrben van, túlesett egy kis azkabani kiruccanáson is, ugyanakkor még kellőképpen eszelős és gátlástalan, kevesebb pozitív érzelemmel rendelkezik, mint a könyvbeli Lucius Malfoy, már ha van neki egyáltalán. A betűk által megörökített varázsló viselkedésén érezhető, hogy fél Voldimolditól meg félti a fiát, a filmben ez nincs előtérben. Helena Bonham Carter továbbra is pszichopataként ólálkodik a vásznon, a Cruciatus-t helyettesítő kínzómódszer az ő és Ms. Watson találmánya. Rhys Ifans alakítja Xenophilius Lovegoodot, én imádom a palit a Rockhajós szerepe óta, szóval pont. Bathilda szerepében Hazel Douglas állati jó, pedig alig csinál valamit. Kiráz a hideg a tekintetétől. John Hurt (Ollivander úr), Warwick Davis (Ampók) és sokan mások nyilván több szerepet kapnak a folytatásban. Andy Linden Mundungus Fletcherét említeném még meg, nagyon ott van a szeren. Dave Legeno a Blöffből lehet ismerős, ő meg a vérfarkas Fenrir Greyback, bár lényegesen megnyerőbb külsővel bír, mint ahogy én elképzeltem annak idején. Tévésámán kollégának nagyon szimpatikus volt Sipor, a mogorva házimanó, aki valóban jól játszik :)

      A zene jó, a sötét varázslatok megvalósítása jó, a poénok ülnek, a történetvezetés nem valami jó, az élmény összességében jó, de semmiképpen sem lélegzetelállító, vagy ilyesmi. Hülyeség két filmben megcsinálni, annak ellenére, hogy egyben nyilván lehetetlenség. Most ez az első rész csak úgy van, lebeg a semmiben és közel sem volt akkora szám, mint ahogy naivan feltételeztem, hogy az. Reménykedtem, hogy valami olyat érzek kifele jövet a teremből, hogy ez aztán nem semmi! De nem így lett. Ez egy olyan film, amit jó megnézni, de mégse maradandó élmény, egynéhány pillanattól eltekintve. A folytatást viszont le merném fogadni, hogy elcseszik. Azt már tényleg nem lehet megcsinálni. Olyan nincs.

     Ímhol a beígért film. Aminek a megnézetelét csak vállalkozó kedvű fiatal fiúknak ajánlom, mert szerintem ők voltak a célközönség. Az egy négyzetméterre jutó harisnyatartók száma igen magas a műben.

     Robert Searle rajzai ismertek Angolhonban, ezek alapján készült már sok film, 2007-ben ez. A történet középpontjában egy lányiskola növendékei állnak. Igazgatójuk Ms. Fritton (Rupert Everett, én föl nem ismertem), aki különös elveket vall az oktatásról. Az intézmény növendékei nem ismernek sem erkölcsöt, sem törvényt. Leginkább terroristák, kurvák, drogosok és pszichopaták alkotják a kis közösséget. És ez náluk így megy régóta. Fritton unokahúga - akinek a faterja szintén Everett - is idekerül, és egyáltalán nincs felkészülve erre a helyzetre. Annabelle (Talulah Riley) rendes, csendes és félénk, ezzel szemben itt emósok, gyökerek, csinibabák és robbanószergyártásban jártas, copfos tízévesek várják. Egy nap megtudják a csajok, hogy az oktatási miniszter (Colin Firth) véglegesen be akarja záratni a sulit és cselekvésre szánják el magukat, hiszen ők képtelenek lennének normális iskolába járni. A cél: ellopni egy értékes festményt a Nemzeti Galériából, ami viszont csak úgy kivitelezhető, ha részt vesznek az ott tartandó kvízvetélkedőn és leverik az ellenséges lányiskolát.

     A  film első felét én igazából eléggé untam, minden főbb szereplőt megismertetnek a nézővel és jönnek a szokásos, sztereotip poénok; az emósok emósok, tehát undorítóan kifestett, magukat vagdosó depressziósok; a csinos csajok agyatlanok és mindenkivel lefekszenek; a számítógép-imádók szemüvegesek és mindenki utálja őket, satöbbi. Szóval unalmas. Aztán, amikor végülis összefognak és terveket szőnek, onnantól egészen élvezhető lesz. A koleszfőnök (Gemma Arterton) az akció irányítója, ő nem tenyérbemászó. Meg gondolom a pasiknak nagyon bejön. De vannak kifejezetten idegesítő szereplők is. Az elmaradhatatlan kisminkelős-átváltoztatós-ruhapróbálgatós rész is elénk tárul. Fele-fele arányban volt szórakoztató és uncsi.

     Ismertebb emberek tűnnek föl mellékszerepekben. Az egyik okoscsaj például Lily Cole, az ismert modell. Érdekes, hogy már 19 volt a forgatáskor, és én olyan 15-nek néztem maximum. És Doctor Parnassus birodalmát is megjárta azóta. Aztán láthatjuk Russel Brandet, aki manapság leginkább csak azért ismert, mert ő Katy Perry férje. Mischa Barton annak idején néhány osztálytársam bálványa volt, szerintem semmi olyat nem produkált a filmben, amit ne tudnék akár én is eljátszani. Önmagát alakítja Mr. Stephen Fry, nagy kedvencem, hiszen ki más lehetne egy okosságról szóló játék vezetője? Nagyon jól passzol e közé a sok kis hülye közé egyébként. És egyáltalán nem mehetünk el szó nélkül korunk istennője, Cheryl Cole mellett, aki a filmzenét szolgáltató lánybanda tagja volt még akkor. Borzalmas a dal, be nem illesztem ide. (Ha nincs épp semmilyen hír Brangelináról és Gagáról, akkor tuti, hogy Cole lesz az aktuális celeb, akiről szólni kell. Ő is csak a volt férje miatt olyan nagy szám)

     Összesítve tehát ez egy feledhető film, néhány feledhetetlen poénnal (Büszkeség és Fazongyanta). Nagy siker volt a kasszáknál és van már második epizódja is, amire nem vagyok kíváncsi.

Tévésámán kiegészítése: A második rész után néztem meg ezt és míg a folytatását kívülről tudom már, addig ez szinte újdonság volt, mert csak Mozsárágyúval együtt, 2010-ben láttam egyszer. Mivel ez az úgymond eredeti, így ehhez kellene mérni a folytatást, amit annál a cikknél meg is teszek, ide viszont jön néhány dolog, amit feltétlen közölni akarok.

Ugyebár 2007-ben járunk (a forgatás ideje talán még korábbi) és 2023-ból nagyon érdekes, hogy ekkor még lehetett viccelődni a homokosokkal (Flash "álruhás" akciói a galériában), és mindössze egyetlen prominens fekete szereplő van. A kort magát viszont nehéz belőni, mert a mobiltelefonok alig látszódnak és talán csak a szintén nagyon rövid ideig látható laptopok vastagsága meg a képminőség mondja meg, hogy ez már nem a '90-es évek. Persze lehet következtetni az emósokból is, de ezt igazán csak a hozzánk hasonlóak tudják, akik akkoriban voltak tizenévesek/fiatal felnőttek. A nehezen beazonosítható kor miatt számomra nincs meg benne a nosztalgia-faktor sem - kivéve, ha azt veszem, hogy mindenki (leszámítva Rupert Everettet és Celia Imrie-t) mennyire fiatal volt még.

Kedvenc színésznőm, Juno Temple, akinek ez volt az első szereplése, amit láttam, itt még nagyon-nagyon fiatal és szép. Karaktere, Celia a drogos csaj lenne, a legtöbb jelenetét éppen ezért kivágták; például a 38. percig egy, azóta ikonikussá vált mondata van és kb összesen 1 percnyi szereplése. Viszont tetszik, hogy bárhonnan egyből észre lehet venni a hatalmas haja miatt, mindig lassabban reagál a társainál, más ruhákban van, abszolút kilóg a többiek közül. Azt is érdemes megjegyezni, hogy ő egyfajta saját klikket alkot, mert egyetlen hozzá hasonló sincs.

A humor jellege teljesen más, mint a folytatásban, itt ugyanis gyakorlatilag mindenki érintett valamiféle bűntényben, a lányok isznak, a tanári kar (köztük Ms. Fritton) folyton dohányzik (és ők is isznak), a teljes suli részt vesz a Trinski Vodka előállításában, a portáscsaj mindenkit droggal kínál, plusz rengeteg a szexre kihegyezett poén (főleg a top díváknál az elején, Camilla és Geoffrey között meg folyamatosan). A zene valami elképesztően pocsék, bár nekem tetszik a Girls Aloud-féle főcímdal és volt még talán egy jó szám, asszem akkor, mikor a lézerek között bújnak át. Meg kell jegyeznem, hogy 13 év után Russell Brand már egyáltalán nem zavart (mostanra senki se tudja, ki ő, akkor meg a csapból is folyt), a rövid rajzfilmes rész pedig a filmet inspiráló rajzokat utánozza.

Izgalmas azt olvasni, hogy Mozsárágyú szerint ez a fiatal fiúkat célozza, miközben a 2. egyértelműen a lányoknak szól. Ezt viszont valószínűleg szélesebb nézőközönség tudja értékelni, bár mondjuk egy 10-12 éves lány szerintem kitűnően szórakozna a másodikon, ehhez még talán kicsi lenne.