"Különleges, nem rosszabb." Ilyen Temple Grandin, csakúgy, mint minden autista.
 
      Néhány éve valami dokumentumfilmben hallottam először a világhírű tudósról, Temple Grandinről, aki a haszonállattartás terén ért el figyelemreméltó eredményeket. 4 éves korában állapították meg az autizmusát, amely betegségről még ma sem tud mindent az orvostudomány. Sőt, nem is olyan régen még mindig úgy gondolták, maga az édesanya felelős a kialakulásáért, mert nem vette ölbe elég alkalommal a gyermekét. Ennél borzasztóbb ostobaságot ki sem találhattak volna! És sajnos manapság rengeteg előítélet és meg nem értés övezi ezeket a betegeket. Ez a film sokat segíthet, hogy megismerjük, megértsük ezt az agyi hibát.

     Claire Danes a címszereplő, akinek az anyja (Julia Ormond) és saját visszaemlékezései segítségével nyerhetünk bepillantást az életébe. A főiskola megkezdése előtt egy nyarat töltött nagynénjénél (Catherine O'Hara) és itt ismerkedett meg a számára legérdekesebb élőlényekkel, a marhákkal. Többször említi is Temple, hogy másképp látja a dolgokat, mint egy átlagos ember; képekben értelmez mindent, azonnal felismeri például, hogy miként mozog együtt a sok állat, rájön gyakorlatilag a gondolkodásmódjukra. Hősnőnk az emberekkel csak nagyon nehézkesen képes kapcsolatot teremteni, nem úgy az állatokkal. A számunkra egyszerű, de mélyebb jelentéssel bíró szókapcsolatok, mint pl.: a kakasokkal kelni, számára viszont értelmezhetetlenek, illetve rögtön megjelenik előtte egy kép, amint az illető egy háztetőn kukorékol a tarajossal együtt. Egyéni látásmódja és érzékelése végül kézzelfogható sikereket hoz neki az életben, még ha meg is kell küzdenie értük az emberek ostobasága miatt. Temple sok problémával szembesül, amelyeket csak nagyon nehezen tud megoldani, de a marhák iránti érdeklődése és tisztelete túlsegíti mindenen. Kezdve az átlépésre váró ajtóktól a számára fülsértő és rendkívül zavaró ventilátor-zörgésig. És természetesen a szerencse és egy tanár (David Strathairn) is mellé szegődik, aki korán észrevette Temple kivételes tehetségét a fizika és a biológia iránt.

     Danes már nyert egy Emmy-díjat játékáért és véleményem szerint ez csak a kezdet. Egy igazán hozzáértő, a pszichiáter és neurológus anyukám szerint hiteles az alakítása, szóval így is van. A fura mozgást, a hadaró és monoton beszédet, a pánikrohamokat kitűnően jeleníti meg, azt hiszem. Lenyűgöző a csaj, nekem eddig mindig az a minősíthetetlen Rómeó és Júlia ugrott be róla, eztán már nem így lesz. Julia Ormond is kapott egy Emmy-t, ő az anya kétségeit és a féltést jeleníti meg jól. Egészen átérezhetjük neki köszönhetően, hogy milyen lehet, ha valaki, akit a legjobban szeretünk, nem ölel meg minket. Igazából nem tudnék rossz játékot említeni a film kapcsán.

     Nekem nagyon tetszett. Egyrészt, mert érdekel a téma, másrészt rájöttem, hogy tényleg nem lehet az autistákra azt mondani, hogy nem normálisak. Nagyon sokban hasonlítanak az egészséges emberre, ha sarkítottan is: vannak félelemeik, ugyanolyan vágyaik és érzéseik. Sok ilyen beteg egy-egy tudományágban igen kiemelkedően teljesít, az élet más területein meg csapnivalóak. Ez sok mindenkiről elmondható, még ha náluk ha nem is olyan éles a határvonal, mint Temple-nél. Érdekesség, hogy az egyetlen, akit talán barátjának tekint, egy vak lány (Melissa Farman). Utóbbi a fülével képes hasonló "képalkotásra", mint ő.

     Érdemes megnézni. Tuti dolog. Ha már állatok, akkor ez: