A legendás páros nem kevésbé legendás filmjének folytatása.
Jack Lemmon és Walter Matthau, azaz Felix Ungar és Oscar Madison. Előbbi kimért, precíz, hipochonder és álmodozó; utóbbi imádja a szerencsejátékokat, a belevaló csajokat, szörnyen lusta és jó kedélyű. A 30 évvel korábbi filmben kiderült, mi lesz, ha összeköltözik a tűz és a víz. Ezzel szemben most "csak" együtt utaznak gyermekeik esküvőjére (Felix lánya és Oscar fia házasodik).
Őszintén szólva olyan régen láttam az eredeti filmet, hogy nem igazán emlékszem rá, de a fő konfliktusforrás természetesen akkor is és most is a főhősök eltérő személyisége. Mindent másképp látnak, ha megkérdeznénk, egyből rávágnák, hogy ki nem állhatják egymást, ám mégis valami különös oknál fogva barátok. A sok acsarkodás, a másik ugratása mellett bármikor képesek egymást kihúzni a pácból és együtt minden akadályt legyőznek. Legyen az egy beszorult wc-ajtó vagy akár a sivatag.
A két komikus hozza a formáját, egyszerűen utánozhatatlanok. A magyar szinkront is eltalálták, Zenthe Ferenc és Szilágyi Tibor kölcsönzi hangját a két "öregnek". Az úgynevezett ródmúvik alapvetően népszerűek, sok lehetőséget rejtenek magukban, így van ez megint. Fura figurákkal találkoznak, különböző járművek segítik vagy hátráltatják őket az előrejutásban, az utazás végén pedig rokonokká válnak, már ha a vőlegény is úgy akarja...
A zene, melyet Alan Silvestri jegyez, kiválóan támogatja a jelenteket, hát még az ikonikus főcímdal, melyet a vicces nevű Neil Hefti szerzett. Nincs ember, aki ne ismerné. A mellékszereplők közül érdemes megemlíteni Richard Riehle urat, akinek a karaktere szándéka ellenére ismerkedik meg a főszereplőkkel. Többször egymás után. Egy pár pillanatra föltűnik Amy Yasbeck is. A poénok sem amolyan egyszerű megmosolyogtató valamik, hanem váratlanok, frappánsak és teljességgel elsöprőek. Mármint szerintem. A két színész közti különleges kapcsolatnak köszönhetően maga a film is különleges. Persze bukás volt minden értelemben, de a legtöbb folytatás mindig az. Én bármire vevő vagyok, amiben ez a két fazon szerepel, együtt vagy külön-külön, mindegy.
Az alkotás egyik kiemelkedő fontosságú részlete egy bőröndhöz kapcsolódik. Így következzék az Ebből lett a békávészignál rovat:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.