Ez az a film, ami KELL. Egyszer mindenkinek meg kéne nézni, mert hihetetlen jó hatással van az emberre. Komolyan, tiszta terápia.

     A hálaadás nevű izé, aminek értelme előttem továbbra se rajzolódott ki, nagyon fontos ünnep tőlünk nyugatra, abban a bazinagy országban. Neal Page (Steve Martin) számára is, aki egy unalmas értekezlet karmai közül kiszabadulva elindul taxit fogni, mert nemsoká indul a gépe haza, ahol várja őt a család meg a pulyka. Talán még akkor se gondol semmi visszafordíthatatlanul katasztrofálisra, amikor ellopják a szeme elől az egyik járművet. Pedig itt veszi kezdetét élete legborzalmasabb néhány órája, és mindez annak a palinak köszönhető, aki elcsórta a taxiját; Del Griffith-nek (John Candy). Szegény Neal semmi mást nem akar, csak eljutni Chicagóba, de Del, a függönykarika-árus is odatart. Legalábbis úgy tűnik.

     De miben áll ez a pokoli utazás? Neal saját bevallása szerint sem az a beszédbe elegyedős fajta, ezzel szemben Del nagyon is az. Mondhatni be nem áll a pofája. Egymás totális ellentétei, mindenről másképp gondolkodnak, Neal szempontjából a pohár félig üres, Del viszont félig telinek látja. Ebből csak valami iszonyatos bunyó lehet, vagy örök barátság. Ehhez még hozzáadjuk a címszereplő járműveket, azok jellegét és kész van a komédia.

      Folyamatos röhögésre kell felkészülnünk, kezdve a közös franciaágyas szundikálástól, a tűz martalékává váló bankkártyán át egészen a hirtelen feltűnő Michael McKeanig. A két főszereplő zseniális, amolyan "lap ide-lap oda" kategória kettejük játéka, remekül kiegészítik egymást. És ami a lényeg: a töménytelen mennyiségű hülyeségen kívül is szórakoztató ez a filmecske, mert a két fickó, olyan, mint bármelyikünk. Sőt, szerintem a kettő fazon tulajdonságai mindenkiben megvannak együtt. Mert ki ne lenne rosszul attól, ha a mellette lévő, egy NAGYON hosszú úton elkezd énekelni, ugyanakkor a legtöbb ember alapvetően olyan, mint Del. Legalábbis jó ezt hinni. Mindenkinek jót akar, csak néha máshogy sülnek el a dolgok.

      A már említett McKeanen kívűl feltűnik még Kevin Bacon, Martin Ferrero, Larry Hankin meg Ben Stein. Egy csomó filmből lehetnek ismerősek. És egytől egyig az összes mellékszereplő, azok is, akiket nem említettem, marhajók. Mind segítik a filmet.  Na és a zene, az is nagyon jó. Vidám és gagyi is egyben, az ember folyamatosan azon kapja magát, hogy egyfolytában vigyorog - és ez nagy mértékben köszönhető a muzsikáknak. És a film vége, teljesen elüt az addigiaktól, de abszolút odaillik és meg is van az a bizonyos katarzis. Sok nevetés és a végén a nem teljesen hepi, de hepiend. Ezért olyan jó ez a film, mert abszolút váratlan dolgok is vannak benne.

10/10. Erre mondják asszem, hogy k.rvajó.

Zeneeeee. És szöveg. :)