Megszületett az eddigi leghosszabban írt bejegyzésem:) 12 napon át készült, remélem elnyeri a tetszéseteket!
Annyit teljes biztonsággal kijelenthetek, hogy az elmúlt 10 év egyik legnagyobb magyar sikerfilmje volt ez, ami pluszban még a nemzetközi porondon is helytállt. Ha azt állítanám, hogy ez alatt a 10 év alatt nem készült jó magyar mozgókép, akkor hazudnék, mert szinte minden filmfesztiválon szokott legalább egy hazai díjazott lenni. Ha pedig nem nyerünk, akkor is vannak nagy eredményeink, pl. a Maestro című aranyos kis rövidfilmünk kijutott az Oscar-gálára.
Azonban tény, hogy a mai magyar alkotók fele nem a nagyközönség számára készít filmeket. Az átlagos nézőnek nehezen emészthető, vagy szinte befogadhatatlan művek jönnek létre, amik a szakma és a kritikusok elismerését mindig bezsebelik, de öncélúak, a széles néprétegeknek érdektelenek – sőt, gyakran a laikus szemnek élvezhetetlenek. A moziba mégis bekerülő hazai filmek pedig szar, ostoba, amerikai mintára készülő tucatvígjátékok vagy nyálas szerelmesfilmek.
Akaratlanul is eszembe jut, hogy miért kell nekünk olyan valami, mint az Álom.net, ami egy amerikai klisét mesél el egy olyan országban, ahol ennek a szokásnak (pompom-lányok) se nyoma, se értelme nincs. Miért kell olyan romantikusnak nevezett akármi, mint a 9 és fél randi, ami a műanyagemberekről a műanyagembereknek szól? A vígjátékok terén pedig vagy olyanok születnek, mint az Üvegtigris, ami már olyannyira rossz, hogy képtelenség utálni; vagy a Kútfejek/Szőke kóla/Papírkutyák és a hozzájuk hasonló nemtommik, amiket senki se nézett meg és senki se kíváncsi rájuk azóta se. Ennek ellenére nem elég, hogy a városom minden pontját kiplakátolják velük, amikor aktuálisak, hanem később még évente adja őket különböző időpontokban a tv. Egyébiránt a mozik kínálata különben sem kielégítő, mert minden hónapban van olyan lassan, hogy bemegyek a moziba, megnézem a plakátokat és 10-ből 3 filmnél elgondolkodok, hogy egyáltalán mi ez a szemét, hogy került ide és ki nézi majd meg?
Viszont vannak ellenpéldák is!
Tudnám ismét említeni az Üvegtigrist, ami tipikus egyszer nagyon jó, mozis nézésre készült, ízig-vérig magyar vígjáték. Az első részét áthatja az amerikás életérzés, de csakis poén-szinten. Nem másolat, eredeti ötlet, valódi színészekkel. Persze elkerülhetetlen lett el a folytatása, ami valójában sokkal rosszabb, de egyszer, moziban mégis mindenki nagyon élvezte anno. A másik ellenpélda pedig az Argo, ami nyílt másolata a Blöff-féle krimi-vígjátékoknak, mégis annyira magyarosított, hogy szerintem túlszárnyalta angol eredetijeit. Ahhoz pedig, hogy a tipikusan hazai művészfilmet egy isteni vígjátékkal hozzon össze valaki, ahhoz igazán egyedi látásmód szükségeltetett. Ügyelni arra, hogy a két műfaj finom átfedésben legyen, kellőképpen elosztva a film első és második felére, mindeközben pedig mondanivalók százait hordozó képsorokat mutatni és még nevettetni is: így leírva, átgondolva szinte lehetetlennek tűnik.
Van egy férfi, akinek mégis sikerült. Egy férfi, akire büszkék lehetünk, hogy magyar, valaki, aki a tengerentúl lehetőségeit hazahozta, majd átformálta olyanná, ami csakis kis hazánkra jellemző, és mindezt abba a formában öntötte, amivel halhatatlanságot biztosított különös történetének és a Magyar Film aranykönyvében önmagának is. Ő
Antal Nimród. Róla azt kell tudni, hogy kint született, de aztán hazajött. 1995-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakát, majd videoklipek és rövidfilmek rendezésével több díjat is nyert.
2003-as első egész estés filmjét, a Kontrollt nemcsak rendezte, de a forgatókönyvet is ő írta hozzá. A honlapján felsorolt 10 díjából mindet ezzel nyerte, köztük van a cannes-i, a varsói és a philadelphiai filmfesztiválok elismerése. Ez a nagyszerű alkotás olyan lökést adott a karrierjének, hogy 4 évvel később már Kate Beckinsale-t és Luke Wilsont irányíthatta a 2007-es Elhagyatott szobában, valamint még most, 2009-ben tervezik bemutatni legújabb alkotását, az Armoredot. Ebben már Jean Reno és Larry Fishbourne szerepel! Röviden fogalmazva a 37 éves Nimród csillaga egyre fényesebben ragyog Hollywood egén.
Most már tényleg rátérek a filmre magára:) Nehéz lenne műfaji határok közé szorítani a Kontrollt. Az első fele vígjáték, a második fele inkább egy kissé horrorisztikus művészfilm, közben pedig krimi és dráma is lejátszódik a szemeink előtt. Valamikor, egy elképzelt helyen játszódik az egész, ami persze kísértetiesen hasonlít Budapestre, de mégsem az. Erről biztosít minket a leges legelején Aba Botond, egykori BKV-vezér. Tehát, mivel egy akkoriban közismert, hiteles személy garantálja, hogy ez a Budapest nem az a Budapest, innentől aztán bármit lehetett filmre vinni, mert nem dokumentum lesz, hanem fikció.
Amikor először látjuk a főhőst, még nem tudjuk, ki ő. Csupán egy fiatal fickó, aki tök jó bőrkabátban fekszik a metróállomás padlóján és éppen ébredezik. Ugyanígy nem tudtuk akkoriban, ki az a Csányi Sándor. Nem a milliárdos üzletemberről beszélek, hanem arról a pasasról, aki eljátszotta ennek a furcsa mozinak a főszerepét és a rendezőhöz hasonlóan rögtön a figyelem középpontjába került. Csányi addigra már szerepelt egy pár alkotásban, de igazán ez hozta meg neki a hőn áhított sikert. A Szabadság, szerelemben vagy a Rokonokban játszva elég nagy felhajtást csaptak körülötte, azóta meg majdnem minden moziba készülő mozgóképben szerepet kap. Változatlanul filmezik és színdarabokban is látható, de már nem övezi akkora érdeklődés, mint néhány évvel ezelőtt. Pillanatnyilag nagyobb népszerűségnek örvend nála a felesége, Pokorny Lia, aki a Beugró miatt minden héten látható a tv-ben… Na de most vissza arra a bizonyos állomásra!
A bőrkabátos emberről kiderül, hogy jegyellenőr. A „mai magyar valóságban” a közszféra összes dolgozójával szemben előítéletek vannak: a köznyelv szerint az orvosok kapzsik és rosszul végzik a munkájukat, a parkolóőrök saját zsebükre dolgoznak, a rendőrök hülyék, a mentősök túl messzire viszik a betegeket, stb. A kalauzokkal szemben ugyanígy sok az előítélet, ráadásul nekik kell megküzdeniük a sok tahó állattal, akik ilyen-olyan indokból ingyen akarnak utazni és sajnos az esetek nagy többségében tudnak is…
Vágás és egy kis büfében látunk három újabb férfit. Az idősebb, cigarettázó ember (Mucsi Zoltán) addig piszkálja magas társát (Pindroch Csaba), amíg az bele nem ájul a sült krumplijába. Eközben legfiatalabb társuk (Nagy Zsolt) csak néz és kérdezget („Hallod?”). Majd megérkezik a közülük leginkább rosszarcú és második nézésre is hajléktalannak titulálható negyedik (Badár Sándor), ezután hamarosan rohanni kezdenek, mert késésben vannak valahonnan – a krumpliban heverő természetesen ottmarad. A mozgólépcsőn pár perc múlva már ő és az elején látott bőrkabátos is feltűnik és hallhatjuk a neveiket – Muki, Bulcsú – bár ezzel nem vagyunk kisegítve.
Mint látható, az átlag magyar film állandó szereplői, Mucsi, Badár, Pindroch jelen vannak, de ezúttal valami más közegben, valahogy máshogy, de mégis ugyanúgy, ahogy más mozikban szoktak. Nagy Zsoltot kivéve mind ismert arcok, ez a csapat szolgáltatja majd a poénokat ebben az egyébként elég komor és durva világban.
Nem fogom jelenetről-jelenetre elemezni a látottakat (pedig lehetne), úgyhogy inkább rátérek a fontosabb dolgokra. Először is pár szót a mellékszereplőkről:
- Muki: Ő egy rendkívül érdekes kórral, a narkolepsziával kénytelen élni. Ha nagyon felidegesedik, akkor az agya hirtelen kikapcsol, és ettől mély álomba zuhan. Összesen kétszer ájul el így a játékidő alatt, a legtöbb időt öntudatlanul tölti egy széken vagy padon. Külsőre nem igazán feltűnő, talán csak magassága kelti fel a figyelmet. Muki az, aki talán normálisnak nevezhető a társaságból, csupán kissé lecsúszott és szerencsétlen alak. Igazán nem kliséfigura vagy valami nagy általános jelképe. A csapat leginkább józan tagja, aki teljesen a valóságban él.
- Professzor: Mucsi Zoltán idősebb karaktere. A neve egyszer hangzik el, utalhat kissé finomabb verbális stílusára, külsejére, vagy talán egykori foglalkozására. Jellemző rá, hogy mindennel elégedetlen, próbálja végezni a munkáját, de valahogy sosem jönnek össze neki a dolgok, ráadásul kollégáival sincsen a legjobb viszonyban. Ő azt a korosztályt testesíti meg, aki már túljutott élete virágkorán, a munkája megterheli, és az egészet a fiatalabb társain próbálja levezetni – nem erőszakosan, hanem színlelt bölcsességekkel. Irányítani akar, de nem tud, nem bírja az iramot, hátráltatja a többieket. Több mint valószínű, hogy ő volt az, aki senkinek sem kellett, így Bulcsú nyakába varrták…
- Lecsó: Badár vulgáris, minden helyzetben helytálló figurája, aki tényleg olyan magyar. Káromkodik, lapfűrészt hord magánál és mindenre készen áll! Kisegíti a sokszor megakadó Professzort, kiáll a csapatáért, legyen szó verekedésről vagy csak ordibálásról, egyszóval próbál megélni ebben a lehetetlen környezetben. Ő a helyzetkomikum figurája, aki szedett-vedett külsejével és utcai modorával sok vidám perc okozója. Vele bármely piacon, kocsmában találkozhatnánk, egy tényleg mai alak, akit az Élet maga alkothatott. Érdekesség, hogy a neve egyszer sem hangzik el a film során, de első felbukkanásakor Tibi valami furcsa szagot érez – talán lecsóét?
- Tibi: Nagy Zsolt játssza az újonc ellenőrt, aki Buffalojával és „golyóálló mellényével”, tahó stílusával és lejmolásával a fiatalság rosszabbik felét jelképezi. Ő az, aki semmit sem tud, úgy ahogy a néző sem. Vele együtt ismerkedünk meg a földalatti világ groteszk alakjaival, furcsa szokásaival és sokszor erőszakos eseményeivel. A nagymenőnek tűnő Bulcsút próbálja követni, de amaz nem mutat iránta (sem) érdeklődést. Tibiben még sok lehetőség rejtőzik, talán ő lesz a jövő ellenőre, de sajátos barmóságával és tiszteletlenségével erre kevés esélye van. Sejthető, hogy őt is úgy sózták rá a vesztesek bandájára, mint újoncot, aki inkább hátrányt jelent, mint előnyt.
Több alkalommal láthatjuk az egyéb kalauzcsapatok tagjait, akik szintén nem valami nagyszerűek, így elkönyvelhetjük, hogy defektes emberek, a társadalom deviáns egyedei mennek ebbe a munkakörbe (persze csak e kitalált világban!). De a vezetőség sem különb. A Scherer Péter által játszott „Kisfőnök”, aki közvetlenül vezényli az ellenőröket, elvárja, hogy tiszteljék, hogy mindenki rendesen dolgozzon, de valójában nem tesz érte semmit. Az „Öltönyösök” (Cserhalmi György és Mucsi Sándor) pedig igazán fura fickók. Az egyik sosem beszél, csak a másik, a „Nagyfőnök” fülébe suttog, amaz pedig próbál elegáns és kimért lenni, de aztán üvöltözik, kikel magából, úgy viselkedik, mint egy kiskirály. Nem tiszteli senki, de félnek tőle és ez talán elég is neki – egészen addig, míg összeakad Bulcsúval, aki nem ijed meg tőle.
Ott van még Béla bá (Kovács Lajos), aki részeges, alpári, de mégis kedves és szerethető karakter, igazi apuka-alak. Na meg Laci (Nádasi László), akinek kezdetben nem sok jelentőséget tulajdonítunk, később azonban az elnyomott kisember megtestesítőjévé válik. Meg Gonzó (Lázár Balázs), Bulcsú nagy ellenfele. Ő egy igazi munkahelyi seggfej, beképzelt, erőszakos és nagypofájú, a főnök kedvence. A legjobbnak hiszi magát és a vezetőség szemében valóban az, de a gyakorlat mást bizonyít…
Tőlük különállóan, csupán egy rövid utazásra tér be ide a Kulka János által játszott tanár-szerű koma, Feri, aki Bulcsú múltjának figurája. Beszélgetésükből nem derül ki, hogy beosztott-főnök vagy kolléga-kolléga viszonyban voltak-e, de kihallatszik, hogy akadt régen valami, ott a fönti életben, amiben Bulcsú sokkal jobb volt, mint mások. Azonban megijedt a felelősségtől, a pozíciója megtartásával járó viszályoktól, és egyszerűen lelépett. Valamiben ő volt a legjobb, mégsem ismerte el, vagy ha tudatában is volt ennek, nem törődött vele. Feri a fönti világot jelképezi. Kedves, átlagos, normális – mindaz, ami Bulcsú egykoron lehetett. És nem feledkezhetek meg a Gyalogkakukkról (Mátyássy Bence) sem. Ő egy gyors lábú, pimasz és fékezhetetlen ifjú, aki sportot űz abból, hogy borotvahabbal fújja le az újonc ellenőröket. Tipikus hétköznapi púp-a-háton figura, aki mindig kicsusszan a hősök kezei közül. Bulcsúban azért végül mégis emberére akad!
A valóság szintje kb. itt ér véget.
A valós és nem valós határán mozog Kripli (László Zsolt), valamiféle „bölcs öreg”, egy olyan ember, aki annak idején feltehetően sokat volt ebben a földmélyi világban, talán maga is kalauzként. A sínfutás nevű abszurd és életveszélyes próbatétel egyik szerencsétlenül járt túlélője – kérdés, hogy mi maradt az ellenfeléből?
Irreális mivoltát az adja, hogy ez a „játék” a valódi életben egyszerűen elképzelhetetlen, ő pedig ennek nagy ismerője, egykori bajnoka. Megjelenése, külseje és a hatalmas tét ellenére megingathatatlan nyugodtsága miatt feltételezhető róla, hogy sokkal többet tud még, mint a sínfutás mibenléte, azonban ahogy a legnagyobb harcosok, vagy mint a mitikus tudás hordozói, ő is csak erre a rövid időre tér vissza egykori életterére, hogy lássa a kor bajnokát, aki talán önnön fiatal énjére emlékezteti. És ha már ennél a vérre menő „sportnál” tartunk: ismét valami, amiben főhősünk mindenkit lefőz. Ismét egy olyan dolog, amiről mindenki tudja, hogy ő képes rá, hogy Bulcsú a legjobb benne, de megint valami, aminek saját maga nem tulajdonít nagy jelentőséget. Fönt is és lent is van valami, amiben verhetetlen, de úgy látszik, ebből mégsem profitál, nem érdekli. Ha kell, akkor megmutatja, mit tud, de számára ez csak ennyit jelent.
Szofi, a maciruhás lány (Balla Eszter) már inkább a valóságon túli létben van. Különös külsejét munkájának köszönheti (amiről valójában sosem derül ki, hogy micsoda), de ennek dacára udvarias, odaadó, olyan, amilyennek a korosztályának lennie kéne. Béla bá lányaként ismeri a legendákat, amiket apjáról mesélnek, de tudja a valóságtartalmukat is, ezzel egyfajta titokzatos tudás birtokosa. Egy másik ellenőrcsapattal összeverekedik és gyakorlatilag egymaga elbánik négyükkel; emellett jelen van Bulcsú álmában, ő mutatja meg neki a gyilkost; és ami a legkülönösebb, látja a baglyot, aki két alkalommal utat mutat a főhősnek. A maciruhát később tündérjelmezre cseréli, ezzel is hangsúlyozva, hogy sokkal több, mint aminek látszik – sosem jelenik meg hétköznapi viseletben.
A bagoly egy érdekes motívum. A bölcsesség jelképe, de emellett a bagoly mindent lát és mindent hall – különösen kitűnőek az érzékei a sötétben, mint például a metró-alagutakban… Talán Bulcsú tudatalattija ez a madár? Vagy egy természetfeletti hírnök, aki a jövőt mutatja? Akárhogy is, nem látomás, mert Szofi szintén látja őt – bár lehet, hogy ez a lány misztikus képességeinek köszönhető.
De ha már a föld alatt játszódik az egész, gondolkozzunk el ezen! Valójában főhősünk csapatával semmi jó nem történik. Megverik, megalázzák, verbálisan is támadják őket – talán csak a humoruk marad meg, mert legalább néha röhögnek egy jót. Egymáson, magukon, az egész életen… Szóval ez a talajszint alatti hely Bulcsúéknak olyan, mint a Pokol. Le kell menniük, szenvedniük kell, de aztán a nap végén eléri őket a megváltás: visszamehetnek a felszínre. Azaz visszamehetnének a felszínre. Professzor egy alkalommal kijelenti, hogy megy haza, Muki pedig kétszer is mondja, hogy telefonon hívta Bulcsút – utóbbi azonban soha nem megy fel, de se Lecsóról, se Tibiről, de még Béla báról sem derül ki, hogy egyáltalán elhagyják-e valaha ezt a kenőolajtól bűzlő, áramtól sercegő alvilágot. Ettől még erősebbé válik a Pokol-hasonlat, hiszen megpróbáltatásaik színhelyét úgy tűnik, nem képesek elhagyni. A kopasz metróvezető esetében pedig még a bűnt is megtudjuk: mozdonyvezetőként összetört három szerelvényt a Keleti pályaudvaron, talán ő ezért „bűnhődik”.
Ugyanakkor nem csak ők változnak meg attól, hogy lejönnek ide, hanem maguk az utasok is. Mert lent az ellenőrök viselkedése a „normális”, hiszen elvileg az ő helyük és világuk ez. Az ő példájukat meg az utazás szabályait kellene követni. Ezzel szemben a legtöbb utas, akivel a szerencsétlen sorsú csapat összeakad munkája során, ilyen-olyan okból még erre a rövid időtartamra sem hajlandó felvenni a metró viselkedési formáit, inkább hozza magával a sajátjait és azokból nem fog kilépni.
Ott van például a strici, aki egyszerűen elvből nem vesz jegyet, mert megteheti, hogy nem vesz. Aztán a zavarodott elméjű pasi, aki a sarokba húzódva utazik, és szinte azt se tudja, hol van. A zombiszerű drogos, aki saját tűjét használja fegyverként, vagy a kis csapatnyi B-közép szurkoló, akik szintén jó szokásból nem váltanak jegyet, balhézni viszont annál inkább van kedvük a rossz időben, rossz helyen felbukkanó kalauzokkal. Saját mintáikat, megszokott dolgaikat nem cserélik le, még erre a pár perces útra se, nekik ez csupán egy apró része a napnak, ami már-már a kötelező időpazarlás és szenvedés kategóriába tartozik. Az utasok, akik e rövid időre „beugranak”, mert muszáj nekik, nos, ők a szenvedő lelkek, akik a metrókocsik üstjében főnek – a főzetet keverő ördögök pedig az ellenőrök. Milyen bizarr feltételezés: egy alvilág, ahol még a démonok is szenvednek…
A nem-valós sík legfontosabb szereplője a Lökdösődő vagy Árnyék (Szabó Győző). Sokféle teóriám van, arra nézve, hogy ki lehet ő.
1. Egy őrült férfi, aki ugyanúgy a metróban lakik, mint a főhős. Ezzel magyarázható, hogy miért öldösi az embereket, hogy hogyan kerül mindig jó időben jó helyre (ismeri a terepet) és az is, hogy miért takarja el az arcát. Viszont nem magyarázza, hogy Bulcsút miért keríti hatalmába az a fojtogató érzés, mikor találkozik vele. A ruházatuk hasonlósága lehet véletlen, az álom-részt ráfoghatjuk Szofira, hogy valóban ő mutatja meg leendő párjának a gyilkos búvóhelyét egy látomásban. Felvetődik a kérdés, hogy ha valóban két különböző férfiról van szó, akkor miért akarják Bulcsú nyakába varrni a gyilkosságokat? Hiszen a kamera nyilván felvette a Lökdösődőt is – de a felvétel olyan, mintha megvágták volna.
2. A Lökdösődő másik neve Árnyék, ami nem más, mint a pszichológia szerint az emberi énnek azon állatias része, ami az elfojtott vágyakat, a vadságot tartalmazza. Az árnyék elnyomott helyzetben van a lélek szintjei közt, de ha teszem azt felszínre tudna törni, akkor szörnyű dolgokra vihetné rá az embert. Ez a legpopulárisabb elképzelés, amely szerint a csuklyás figura és a főhős egyazon személy két énje. Lehetséges, hogy Bulcsúból előtör lelke sötét oldala és ez manifesztálódik a gyilkosságokban, vagy talán kettős személyisége van. Az egyik frusztrációi létrehozzák a másikat, aki gyilkolni kezd az eredeti én tudta nélkül. Magyarázza, hogy miért ugyanolyan a ruhájuk, hogy miért nem látszik a Lökdösődő a felvételen, és hogy miért csak Bulcsú érzékeli a jelenlétét. Még az álom-szekvencia jelentését is megadja, hiszen a Szofi bőrébe bújt tudatalatti (?) rámutat a főhős lelkének sötét zugára, ahol összekuporodva rejtőzik a gonosz én.
3. Ő valamiféle természetfeletti lény, emberszerű alakban. Az arca sosem látszik, ki tudja, hogy néz ki? El tud tűnni a szem elől, vagy lehet, hogy láthatatlan (Bulcsú biztosan észreveszi őt, ez lehet egy adottság, viszont nem derül ki, hogy Béla bá különös lánya a valóságban látja-e a gyilkost), nem veszi fel a kamera, sőt, rövid időre képes áramkimaradást is okozni. Utóbbit egyetlen másik elméletem sem magyarázza. Az első két gyilkosságnál áramkimaradás van, csupán pár pillanatnyi, mielőtt megjelenik a szörny. Egybeesés vagy démoni erő?
4. A 2. és 3. konklúziója, vagyis hogy a személyiség-kettőződést egy démoni megszállás idézi elő – ez által a Lökdösődő és Bulcsú egy test, nem egy személy, de mégis mindenre magyarázatot ad. Kivéve, ha azt vesszük figyelembe, hogy hogyan győzi le a végén a hős a rosszat, mert ez a módszer feltételezi, hogy két külön testben léteznek! (Bár azt nem látjuk, hogy ténylegesen feltrancsírozná őt az érkező szerelvény. Csak eltűnt, véglegesen...)
Utólagos szerkesztés 2022-ből: Amikor a hős szembenéz a gonosszal, utóbbi mindig felszívódik a semmibe. Ez, valamint a tény, hogy semelyik másik ember nem látja őt vagy nem reagál rá (bár a végén a parti-jelenetnél az egyik névtelen bulizó a kép jobb oldalán mintha egyenesen neki beszélne) arra utal, hogy nem "igazi". A ruhájukban is van különbség, mert Bulcsúnak a fekete kapucnis pulóvere alatt van még egy, de az Árnyéknak nincs. Ezen kívül a csuklya alól felsejlik Szabó Győző jellegzetes álla, ami sehogy se hasonlít Csányi Sándoréra. Na, akkor most egyek vagy sem?
Bármelyiket is fogadjuk el, egy igazán egyedi és különleges figura ez a fickó, aki nagyon jó főellenfél a hős számára. A végső leszámolás a gépzenével és a különböző jelmezekbe öltözött alakokkal (akik talán nem valódiak) majd a hosszú, végtelennek tűnő futás pedig emlékezetes marad a néző számára. Végül a hős a szép hősnővel egy csókban összeforrva elindul a fenti világba, a napfény felé, maguk mögött hagyva a metró fémcsikorgású poklát – Bulcsú elnyeri a megváltását.
Elgondolkodtató, hogy nevezhető-e akármelyik figura egyértelműen jónak vagy rossznak? A gyilkos persze semmiképp nem pozitív alak, de ha ugyanaz az ember, mint a főhős, akkor már nem lehet jó karakterként tekinteni Bulcsúra sem. Gonoszak az ellenőrök, amiért végzik a munkájukat? Rosszak-e az utasok, akik nem vesznek jegyet? (Erre a válasz elvileg igen lenne, de ha már mindenhol lenyúlja a pénzedet az állam, akkor itt egy viszonylag egyszerűen kijátszható vállalat, ahol a béred a szolgáltatás ellenére a zsebedben maradhat…) Gonzóék tényleg rosszfiúk, csak mert a bénákon röhögnek? És ezt lehetne folytatni a végtelenségig…
Mindenképpen sokszor kell megnézni ezt a filmet, hogy kellőképpen tudjuk értékelni. Elsőre a legtöbbünket csak az ellenállhatatlan humor ragad magával, de miután ez kiveszik, kicsit csalódottan kelünk fel székünkből, mondván „de jó volt az eleje, kár hogy ilyen szarul végződött”. De minél többször látjuk, annál több aspektusát fedezzük fel, annál jobban megértjük, vagy annál inkább fel tudjuk tölteni saját jelentéseinkkel a képeket. Emiatt sem lehet megunni.
Utólagos szerkesztés 2022-ből: Feltűnt egy apró jelenet, aminek korábban nem tulajdonítottam jelentőséget. Bulcsú a végén találkozik Gonzóékkal, Béla bá kimenti és végül hősünk lefekszik a székekre, elalszik, majd utána felébred. Az első dolog, amit megtesz, hogy kinyújtja a bal kezét, megnézi a felső részét, véresek a bütykei, látszik, hogy küzdött; majd megfordítja, a tenyerében hosszú, véres vágás van, ami viszont egészen a tenyér közepéig ér. Ez talán egy stigma? Ha igen, akkor lehetséges, hogy ekkor emberünk már nem él, és a körülötte bulizók mind csak szellemek, az emberi bűnök jelképei. Elképzelhető, hogy ekkor átlépünk az Árnyék világába, ahol a megfáradt harcos még megvívja utolsó csatáját saját magával, aztán találkozik egy angyallal, aki annak a szép lánynak az arcát viseli, akivel a fiatalember csupán kétszer találkozik a valóságban. Ez az angyal pedig felviszi a megváltott lelket a Mennybe - vagyis akkor Bulcsú meghal? Akár ez is lehetséges...
A véleményem az, hogy ez tényleg egy olyan mozi, amit mindenkinek látnia kell, mert magyar, mert büszkék lehetünk rá és mert kibaszott jó!
port.hu felhasználói szerint: 8.6/10
imdb.com felhasználói szerint: 7.7/10 (7 év alatt 0.1-et emelkedett.)
Szerintem: 6/5
A végére pedig még annyit, hogy én mindig veszek jegyet a metrón:)
.jpg)
De a lényeg az a zene. Hát az valami oltári. Csak azok fogják értékelni a filmet, akik imádják Hendrixet, vagy a The Whot, vagy a Dancing in the streetet. És hasonlókat. Én együtt énekeltem a számokat a szereplőkkel, ha már ilyenre sor kerül, akkor őszintén szólva lehet felőlem béna a film. De azért nem az. Az eleje ölég lassú, nem ütnek a poénok, de később egyre viccesebb lesz, és nem is olyan idegesítőek egyes figurák.
.jpg)
