Életrajzi elemekkel átszőtt csendes, ám szórakoztató, és ugyanakkor belevaló drámai alkotás.

     Doris Duke, a milliárdos, fagyos úrinő; és Bernard Lafferty, az alkoholista, meleg inas története a film. Jó pár év eltelik a játékidő alatt, igazából nem történik semmi különös, ám mindezt nagyszerű színészek ellensúlyozzák a jelenlétükkel. Ez aztán hülye mondat volt, a lényeg, hogy a karaktereké a főszerep, a cselekmény gyakorlatilag mellékes. Kettejük kapcsolatának alakulásán van a hangsúly. Susan Sarandon és Ralph Fiennes szerintem hibátlanok ebben a filmben, és ennyi elég is. Egy ilyen jellegű drámától nem az adrenalinszint hihetetlen mértékű emelkedését kell várni, hanem egy élményt. Egy kissé vontatott, de egész jó kis élmény ez, szerintem.

      Az elején kiderül a néző számára, hogy a nő minden beosztottját tárgynak tekinti, a világon a legfontosabb dolog neki az, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen a sárgadinnye a reggeliben. Az inas meg egy szürke egérnek tűnik, aki azt se tudja, mi, merre, hány méter. És ahogy az lenni szokott, egyre több mindent tudunk meg róluk, és ők is egymásról, és így egyre szimpatikusabbak lesznek, legalábbis nekem.

     Érdekes, hogy habár beutazzák a fél világot, olyan helyeket is, ahol csak a nyár a létező évszak; mégis, amit látunk, az csak ősszel és télen zajlik. Ahogy a táj egyre sötétedik, ők ketten annál színesebbek lesznek külsőleg meg belsőleg. A zene elég fontos részvevője a filmnek, csakúgy mint a sok-sok giccses berendezési tárgy. A mellékszereplők nem túl lényegesek, csak megfelelően illeszkednek a filmbe.

     Egyszer megéri megnézni. Itt a tréler, ni.