Pár napja ugrott be, hogy ugyan, mi a fene tart vissza attól, hogy megnézzem a Resident Evil 5-öt, amikor a korábbi négy tetszett és a moziba is szívesen elmentem volna az ötödikre, ha eljön velem valaki? A válasz az, hogy semmi, úgyhogy tegnap éjjel sokadszorra ugrottam fejest Paul W.S. Anderson fantáziavilágába. 

Most nehéz helyzetben vagyok, mert végülis ennek a filmnek alig van története. A lényeg az, hogy az első fél órában látszólag összefüggéstelen eseménysor szemtanúi lehetünk: először jön szó szerint oda-vissza a negyedik rész végén beinduló nagy csata az Arcadián, utána pedig hirtelen valami alternatív valóságba csöppenünk, ahol látszólag minden tökéletes - de aztán megjelennek a zombik! Amikor pedig végleg elvesztjük a fonalat, akkor Anderson úr bedobja magát és újból ránk zúdítja A Kaptár legjobb elemeit, megbolondítva egy rakás eszelős harcjelenettel, brutális szörnyekkel meg egy tökéletes first person shooter-videojáték hangulatával. 

A sorozat eddigi négy epizódja közül mindenképpen kiemelkedik az első, ami sci-fi/akcióként, túlélő-horrorként és játék-feldolgozásként is elsőrangú. Ott annyi jó ötlet volt, de az alkotók később nemcsak átestek a paci másik oldalára, de tettek 3-4 fordulatot, aztán hátrafelé ültek vissza rá; így ezeket a kitűnően működő dolgokat már nem nagyon tudták újból felhasználni. Ezért aztán a rendező/író/producer az említett különös fél órás felvezetéssel visszavisz minket az alapokhoz: a helyszín megint egy föld alatti bázis, ahonnan egy kommandós-csapatnak kell kijutnia, miközben katonákkal, szörnyekkel és halálcsapdák labirintusával birkóznak. Ebbe az elegybe a Biohazard-rajongók kedvéért vegyítettek néhány ismert játékbeli figurát: Ada Wongot (Li Bingbing), Leon S. Kennedy-t (Johann Urb) és a számomra eddig ismeretlen Barry Burtont (Kevin Durand); a régebbi Resident Evil-mozik kedvelőinek pedig visszahozták a széria indítódarabjának két arcát, Raint (Michelle Rodriguez) és az ottani kommandós-csapat vezérét (Colin Salmon, akinek a neve lazacot jelent:)). 

Semmilyen elvárásom nem volt, király szörnyeket akartam látni, meg Milla Jovovich-ot bőrcuccban zombikat irtani és ezeket megkaptam. A felvezető "káosz" közben csak néztem, először a lassítva visszafelé futó eseményeket, aztán pedig meghallgattam Alice remek külsőségek között előadott kommentárját, amivel leginkább az első Resire utaltak. Utána hirtelen megint minden felgyorsul és jön az "álom"-szekvencia, ami a szájakból előtörő csápoktól eltekintve az utóbbi évek egyik legjobb zombis jelenetsora. Éééééééééééés ekkor tényleg az alapoktól kezdődik minden előről, hiszen hősnőnk egy zárkában ébred, ahonnan valamiféle rejtélyes külső segítséggel jut ki, majd kezdetét veszi a menekülés/hentelés. A hősnő megint a föld (igazából víz és jég) alatt, "városok" utcáin, arctalan tömegek elől (katonák és zombi katonák!) fut, miközben egy mindent látó szem (a Vörös Királynő) figyeli és mindig újabb akadályok elé állítja őt.

A korábbi Kaptárakra jellemző motívumok közül majdnem mindegyik feltűnik: a fertőzéssel való harc (a végén Rain injekciója), az egykori baráttal történő csata (a klónok közt ott van Oded Fehr és Rodriguez figurája, meg a már említett kommandós-vezér az egyből), az ismét ellenséges szándékú külső megfigyelő (a Vörös Királynő), a visszaszámlálás, a főellenség (az agymosott Jill, plusz a giga-licker), ráadásul "pálya-főellenségként" visszatér az általam nagyon kedvelt Executioner/Axeman is. Az egyetlen dolog, ami hiányzik, az a zombi kutyák jelenléte, de mit ne mondjak, megvagyunk nélkülük, mert már a háromban elég nevetségesek voltak. Mindezek mellé összeszedtek (loptak) pár jó ötletet korábbi mozikból; így például a kislányt, akit a hősnőnek meg kell védenie (Aliens); a padlószétlövős menekülést (Underworld) és a verekedés közben röntgenképként megmutatott csonttöréseket (Mortal Kombat-játéksorozat legutóbbi része, bár állítólag ez thai akciófilmekből származik). 

Akad néhány elég súlyos barmóság, ami még nekem is sok. Ilyen az, hogy soha senkit nem találnak el a lövések, csak az umbrellás, maszkos katonákat meg a szörnyeket; vagy hogy Alice valahonnan tud jelbeszélni; de idesorolható, hogy az előző részben abszolút lényegtelen vörös géppók most már él és az eltávolítása után az áldozata egyből visszanyeri az emlékezetét; vagy hogy egyetlen tűszúrástól másodpercek alatt bárki szuperhatalomra tehet szert. Egyébként a teljes játékidőnek legalább a negyede értelmetlen lövöldözés, amit a lezáró nagy bunyó koronáz meg; de aki hozzám hasonlóan jól ismeri Anderson úr munkásságát, az nem fog meglepődni az utolsó percekre tartalékolt, hihetetlenül eltúlzott végső háború-szekvencián sem. A korábbi szereplők közül visszatér Boris Kodjoe (Luther West) és Shawn Roberts (Albert Wesker) a negyedikből; továbbá meg kell még említeni a fontosabb új arcokat: Aryana Engineer (Becky, a neve mérnököt jelent:)), Megan Charpentier (a Vörös Királynő teste [Ave Merson-O'Brian a hangja]), Ray Olubowale (Axe Man 1, az előző részben szintén ő volt, 201 centi magas egykori bokszoló) és Kevin Shand (Axe Man 2, 210 centis volt kosaras, aki Magyarországon is játszott!). 

Érdekességek: A Resident Evil történetében ez az első alkalom, hogy Jill és Leon találkoznak. A nyitó stáblistában a videojátékos karaktereket alakító színészek neve alá a figuráikét is feltüntetik, a kizárólag a mozgóképre adaptálás során kitalált szereplők megformálóit csak szimplán írják ki. A sztorihoz az inspirációk közt az Eredetet, az Alien-filmeket és a Blade Runnert nevezték meg a készítők. Jovovich az egyetlen, aki az eddigi öt epizód mindegyikében szerepelt. Anderson már hosszú ideje vissza akarta hozni Rodriguezt a szériába; a negyedik felvonásban fontos, ám itt már eltűnt hősök (Chris, Clair és K-Mart) pedig elvileg az Umbrella fogságába estek, ezért maradtak ki. A "Moszkvában" játszódó jeleneteket tényleg Moszkvában vették fel. Ada Wongot utószinkronizálták, Sally Cahill a hangja; Li Bingbing a forgatáson egy 7500 dolláros parókát viselt.

A felvételek közben baleset történt, amikor egy platform összedőlt és maga alá temetett tizenhat statisztát. Közülük tízet kórházba kellett vinni, ám az orvosoknak igen nehéz feladatuk volt velük, mert a zombimaszkok és a művér miatt nem lehetett egyértelműen megállapítani a tényleges sérüléseket. A marketingkampány részeként Atlantában felbukkant egy éjfekete, Umbrella-jelet viselő furgon, ami egy napig a városban keringett; Tokió egyik forgalmas bevásárló-negyedében pedig huszonhét zombinak maszkírozott illető jelent meg, hogy aztán szórólapokkal hirdessék a filmet a bámészkodóknak. A Resident Evil: Retribution 65 millió dollárból készült és 221 milliót hozott vissza. A kritikusoknak nem tartottak külön vetítést, de akik mégis megnézték, azok később főleg negatívan értékelték, elsősorban a karakterek meg a történet kidolgozatlansága miatt; ám dicsérteket is kapott a 3D-s látványvilágért, a lenyűgöző effektekért és a kitűnően koreografált harcjelenetekért. 

Az elvárásaimat túlteljesítette, így nem tudok rá rosszat mondani. A bugyutaságokat ellensúlyozza a rengeteg akció, a szexi csajok jelenléte, a láncfűrészes zombi, plusz a megduplázódott Executioner. Persze ha a harmadik helyett rögtön ezzel folytatták volna, akkor talán jobb lett volna, de ezt már sosem tudjuk meg. 

Pontozás: 

imdb: 5.4 

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Paul W.S. Anderson lesz a Halálfutam második epizódjának producere; emellett pénzeli és dirigálja a Pompeii című látványos féltörténelmi kalandfilmet. (Utóbbit megnéztem, írtam róla.)

- Úgy látszik az új trend a görög istenek modern környezetbe helyezése, hiszen a Gods Behaving Badly és a Percy Jackson 2 mellett jön a The Whole Banana (vígjáték), amiben a Sienna Guillory által életre keltett alkotói válságba került művésznőn egy ókori hellén isten segít, hogy rendbe jöjjön a szerelmi élete. (Ezekből csak a középső készült el.)

- Michelle Rodriguez megint félszeművé válik a Machete Kills-ben és ismét száguldani fog a The Fast and the Furious 6-ban. (Az előbbiről is írtam egy cikket.)

- Kevin Durand a nagyszabású bibliai eposz, a Noah stábját erősíti. 

- Megan Charpentier ismét egy véres alkotásban játszik, ez pedig a Mama (horror): "Annabel és Lucas gondjaira bízzák fiatal unokahúgaikat, akiket a szüleik öt évre magukra hagytak egy erdőben. De vajon hogy élték túl, ki vigyázott rájuk ezalatt?" 

- A Resident Evil-széria jövőjéről annyit lehet tudni, hogy mivel a pénztáraknál szépen muzsikál, így biztosan lesz folytatása (látva az utolsó jelentet, ez 100%). Anderson úr a 6. résszel kívánja lezárni az Alice-sorozatot, ám a producerek egyike azt nyilatkozta, hogy nem kizárt egy Milla Jovovich-mentes 7. Kaptár és a teljes filmfolyam újrázása sem... 

A következő alanyom címe még bizonytalan, majd meglátjuk, mi lesz az.

Ingyen bármilyen szuperhősfilmet szívesen megnézek és mivel van HBO-nk, így ezt gyakorlatilag ingyen láthattam. Amikor a mozikban játszották, akkor korántsem érdekelt annyira, hogy fizessek érte, azóta pedig csak rosszakat hallottam róla, viszont emiatt kicsit jobban felkeltette a figyelmemet. Magát a hőst annyira nem kedvelem, de mivel az Igazság Ligájának alapító tagja, így megérdemli a minimális tiszteletet. Kérdés, hogy vajon mennyire tisztelték Hal Jordan (több Green Lantern is volt!) karakterét a készítők, ha "minden szuperhős én vagyok" Ryan Reynolds-ra bízták a megformálását? Olvass tovább és kiderül! 

A felelőtlen, nagyképű és a világ felé önmagát rettenthetetlennek mutató Halt (R.R.) hosszú napja végén valami zöld gömb foglyul ejti, aztán magával ragadja egy tó partjára, ahol egy lezuhant űrhajóban egy különös földönkívüli fekszik. Emberünk megpróbál segíteni idegen pilóta kollégájának, ám az meghal, de mielőtt az örök vadászmezőkre távozna, még rábízza a férfira a gyűrűjét és egy titokzatos lámpást. Ő persze nem tudja, mihez kezdjen a nem mindennapi ajándékkal, de aztán az fokozatosan elképesztő hatalommal ruházza fel Halt, akinek hamarosan szüksége lesz újdonsült képességeire, ugyanis a halott idegen akaratán kívül egy másik földlakót is természetfeletti erővel "ajándékozott meg". A szóban forgó Hectornak (Peter Sarsgaard) azonban egészen más tervei vannak az adottságaival; ha pedig ez kevés lenne, univerzális katasztrófa fenyegeti a Földet a testet öltött félelem, Parallax (Clancy Brown hangján szólal meg) képében. Szerencsére a szuperhőssé avanzsáló fickó mellett állnak Zöld Lámpás kollégái - elvileg. De mi lesz akkor, ha egyedül marad és nem csak képletesen szólva kell majd szembenéznie a félelmével? 

Nem vártam semmit, de azt sikerült alulmúlni:D, ám még így is azt mondom, hogy ez egy jó kis agykikapcsolós mozi, amit csak nézel és elszórakoztat. Unalmasnak semmiképpen sem unalmas, egyszer vagy kétszer tudtam nevetni rajta, csak éppen Justice League-rajongói szemmel nézve volt igencsak fájdalmas az egész. Mindkét gonosz annyira ostobán néz ki, hogy lehetetlenség őket komolyan venni; ráadásul talán a vágás miatt vagy valami egyéb okból, de sokszor úgy éreztem, hogy az események alig függenek össze. A látvány persze lehengerlő, az Oa bolygó felszíne vagy a szuperképességek megnyilvánulásai mind nagyon királyak, de ez kevés, ha a történet gyagya. A főhőst úgy rakták össze, hogy elvileg tökéletesen szimpatikus legyen, de Reynolds alakítása abszolút semmilyen, ezt a "nagy konfliktust" a régi szerelmével, akit faképnél hagyott, meg már biztos, hogy te is láttad valahol... Sajnos a tehetségtelen Blake Lively szerepeltetése sem dob az összképen, az meg már kész rejtély, hogy hogyan keveredett ide Tim Robbins? 

Peter Sarsgaard apait-anyait belead, de ha a figurája ennyire barmó külsőt kapott, akkor hiába. Hector egészen addig tök jó, ameddig nem változik át, mert akkor még rejtélyes, bármi lehetne belőle és a színész játéka is megfelelő, ám utána ez mind elveszik. A fő-Lámpás Sinestrot az egy kilónyi smink (vagy CGI?) alatt remekül teljesítő Mark Strong kelti életre, akiből árad a hatalom meg a felsőbbrendűség. Mivel ismertem ezt a figurát korábbról, így vártam, mikor ütközik ki a valódi természete, de ez csak a stáblista elején látható pluszjelenetben történik meg. Továbbá felismerhetjük még Angela Bassettet a Vészhelyzetből (dr. Waller), a lezuhanó űrlény maszkja mögött Temuera "Jango Fett" Morrisont találhatjuk, a Lámpások közt nagyobb hangsúlyt kapó karaktereket pedig szintén ismert emberek szólaltatják meg: Geoffrey Rush (Tomar-Re) és Michael Clarke Duncan (Kilowog). A rendező Martin Campbell korábban a Zorro álarcát, az Aranyszemet és a Casino Royale-t dirigálta, a történetet képregényírók segítségével alkották meg. 

Érdekességek: A Zöld Lámpás először 1940-ben jelent meg az All-American Comics hasábjain, Hal Jordan a második, aki a fantasztikus gyűrűt viselhette. A Green Lantern élőszereplős film munkálatai már 1997-ben elkezdődtek, a történethez az Emerald Dawn, a Secret Origin és a Denny O'Neil-Neal Adams-páros, valamint a Dave Gibbons által készített képregények szolgáltak alapul. A comics főszereplőit korabeli filmcsillagokról mintázták, Carolt és Halt Elizabeth Taylorról meg Paul Newmanről, Sinestrot David Nivenről. Carol (vagyis a hős csaja) a képregényekben a gonosz Star Sapphire-ré válik; erre utal a repcsis résznél a Sapphire kódnév. Temuera Morrison maszkját 5 órán át készítették. Blake Lively a Mátrixok kaszkadőrcsapatával és a Cirque du Soleil akrobatáival együtt készült az akciójeleneteire (amikről nem tudom, hol vannak a filmben). Hal és az Őrzők párbeszéde szóról szóra megegyezik a már említett Secret Originben olvashatóval. Parallax (elég béna) külsejét a 9/11 terrorista-akció füstfelhői és indiai ünnepi kavalkádokról készített képek ihlették. Mikor Hal Sinestroval gyakorol, akkor megidéz egy láncfűrészt: ez főhajtás a megbukott Igazság Ligája-mozi, Az ötödik hős előtt, ahol a Zöld Lámpás ugyanezt csinálja. Tomar-Re egy Möbius-szalagot hoz létre, hogy ennek segítségével demonstrálja az akarat erejét - a nyomtatott képsorokban a Lámpások ezzel az alakzattal szokták köszönteni egymást. Dr. Waller a Justice League-rajzfilmekben a testes kormányzati ügynöknő, aki gyakran felbukkan. Készült egy videojáték a filmhez, a Green Lantern: Rise of the Manhunters; és mint már említettem, a vége-stáblista elején van még egy fontos jelenet, amit érdemes megnézni. 

A Green Lantern 200 millió dollárból készült és 222 milliót hozott vissza (állítólag csak a marketing 100 millióba került, de erről az összegről nem tudom, hogy benne van-e az említett 200 milliós költségvetésben). Mivel gyakorlatilag alig hozta vissza a bele fektetett összeget, ráadásul mind a kritikusok, mind a nézők negatívan értékelték, így bukásnak számít. Sokan ezt annak tudják be, hogy a nagyközönség már nem vevő a szuperhős-sztorikra. Mindezek ellenére két díjat nyert: 2010-ben a Scream Awards-on a Legjobban Várt Mozinak járó elismeréssel jutalmazták, 2011-ben pedig a People's Choice Awardon a nézők a kedvenc szuperhősüknek Ryan Reynolds karakterét szavazták meg. 

Átlagosnak nevezném ezt az alkotást. Jobb, mint az Amerika Kapitány, fenntartja az érdeklődést és bár sokszor gyagya, de legalább elszórakoztat.

Pontozás: 

imdb: 5.6 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- Elvileg terveznek egy folytatást a Green Lanternnek és már tervbe vették a Justice League-mozit is - amennyiben ezek közül bármelyik elkészül, akkor ismét Ryan Reynolds-ot láthatjuk Halként. (Személyes megjegyzés: Remélem, hogy a Martian Manhunternek jobb filmet csinálnak, mint ez, már ha kap sajátot...)

- Ryan Reynolds lesz az új Hegylakó, a vicces kiszólásairól ismert szuperhős Deadpool és az R.I.P.D. egyik élőholt zsaruja. (Utóbbit megnéztem, írtam róla.)

- Peter Sarsgaard legközelebb Woody Allennel dolgozik együtt a Mester legújabb, még cím nélküli alkotásán. 

- Clancy Brown szintén a szuperhősös műfajban marad, egy év múlva a Sparks-ban láthatjuk. (Erről szintén értekeztem azóta.)

Várható írások: Resident Evil 5 - ha be tudom szerezni.

Ismét egy cinegore-os közös filmnézés miatt írok. Godzilla, King Kong: mindenki hallott már róluk, hiszen ahogy Drakula, Frankenstein szörnye vagy Freddy Krueger, beépültek a populáris kultúrába, ezzel együtt pedig a köztudatba. Ezért aztán az is tudja, kik ezek a rémek, akik még nem látták a velük foglalkozó mozikat. És ha már itt vannak a nagyszerű dögök, akik hatalmas rajongótáborokkal bírnak, akkor miért ne lehetne még egy és még egy mozgóképet készíteni róluk? Valaki anno kitalálta, hogy (a mai tendenciákkal ellentétben) fölösleges két mozit csinálni, két történettel és egy halom mellékszereplővel, ha mindezt meg lehet oldani egyben úgy, hogy az adott bestiákat összeeresztik egy közös tombolásra. Így jött létre a King Kong vs. Godzilla, amiben az 1932-ben született amerikai óriás emberszabású és az 1954-ben a világra szabadult radioaktív őshüllő megküzdhetett a Szörnyek Királya címért! 

Japán partjainak közelében egy tengeralattjáró balesetet szenved és emiatt egy jéghegyből kiszabadul az évmilliók óta fagyott börtönbe zárt Godzilla (Haruo Nakajima és Katsumi Tezuka), majd elindul a Hokkaido-félsziget felé, látszólag megállíthatatlanul... Közben egy aprócska szigeten különös gyümölcsöt fedeznek fel a tudósok, akik gyógyászati célokra akarják hasznosítani a növényi termést, ám a helyiek nem hajlandóak adni belőle, mondván ezzel magukra haragítják a sziget istenét, egy óriást, akit még senki sem látott. Az odaérkező felfedezőket persze nem állíthatja meg egy legenda, de aztán az ő álluk is leesik, amikor saját szemükkel pillanthatják meg a hatalmas King Kongot (Shoichi Hirose), akit aztán elfognak és magukkal visznek. A két elképesztő méretű bestia egyszerre ér partot és elkezdik romba dönteni Japánt, miközben többször is összecsapnak; az emberek pedig tanakodnak, hogy hogyan állíthatnák meg őket? A válasz egyszerű: hagyni kell, hogy a szörnyek összemérjék erejüket és remélni a legjobbakat. A nagy csata pedig kezdetét veszi - vajon ki lesz a győztes és őt hogyan állítják majd meg az emberek? 

Három dolgot kell tudni erről a filmről ahhoz, hogy véleményt alkossunk róla: 1963-ban készült, óriásszörnyes és a története egy vicc. A lényeg végülis a két monstrum harca, akiket gumijelmezbe bújt emberek alakítanak meglepően igényesen kidolgozott makettek között ugrándozva. El lehet felejteni a klasszikus stop-motion animációval létrehozott Kongot és az atomkor pusztító erejét megtestesítő Godzillát, ezek a fiúk ugyanis sokkal komolytalanabbak, egyszerűen képtelenség félni tőlük. Persze a készítőknek sem az ijesztgetés volt a céljuk, hanem a szórakoztatás és ebből a szempontból az itt tárgyalt mű egészen jó. Sajnos (?) mára már a poénnak szánt dialógusok és a vicceskedő színészek helyett a butuska külsejű címszereplőkön, a négernek maszkírozott japánokon meg a végtelenül ostoba történeten fogunk nevetni. 

Én az amerikai verziót láttam, ami a hozzátoldott híradós szarságoktól még gyagyább lesz. Egyszerűen fájdalmas látni és hallani a szakértőt alakító színészt, a tengeralattjáró kapitányát, meg az összes nyugati embert - borzalmasan pocsék, érzéketlen alakítások, barmó karakterek, életidegen párbeszédek... Azért a tényleg tök jó makettek és az ősrégi, de mutatós speciális effektek feledtetik ezt a sok szemetet, a végső harcnál pedig tényleg lehet szurkolni valamelyik rémnek és aztán izgulni, hogy vajon ő lesz-e a győztes. A színészek érdektelenek, az ázsiaiak túljátsszák a figuráikat, az amerikaiak meg nem erőltetik meg magukat eléggé. Rengeteg rossz viccet hallhatunk és folyton ugyanazok a képek ismétlődnek, a bennszülötteknek borotvált a hónalja, Godzilláról pedig megtudhatjuk, hogy a T-Rex és a Stegosaurus keveréke:D Az unalmas és rossz híradózás mellett van még egy-két elképesztő pillanat, például mindenki ismeri a szörnyeket, de az amcsik meglepődnek rajtuk, hogy jé, ezek tényleg léteznek. A hüllő kék lánglehelete narancsszín tüzet eredményez; Kong erőt nyer az elektromosságtól, Godzilla viszont fél tőle. Jó, mi? Ugyanakkor a már említett apró részletek nagyon tetszettek, a pici tankok baromi élethűek, a rajzok és a montázs-technikával készített felvételek pofásak, de még a gyengécske szörnyek külsejébe is (feltehetően) komoly mennyiségű munkát fektettek, az óriásgorilla például pislog. 

Érdekességek: A rendező Ishiro Honda, az első, 1954-es Godzilla készítője volt. Néhány szót a hüllőt alakító színészekről: Haruo Nakajima a Gojira után még tizenegy alkalommal bújt a gumiruhába, ezzel a mai napig rekordot tart. Utoljára 1972-ben alakította a prehisztorikus szörnyet, hosszú karrierje során pedig más bestiák pikkelyes bőrét is magára öltötte. Rengeteg sérülést elszenvedett munkája során, például megégett, megrázta az áram és egyszer majdnem megfulladt. Katsumi Tezukáról már nem találtam ennyi adatot, de az biztos, hogy ő is benne volt az '54-es filmben és utoljára 2001-ben alakította Godzillát. Bár a két címszereplők már kétszer szerepelt együtt korábban is, ez volt mindkettejüknek az első színes, szélesvásznú mozija. Godzilla harmadik színre lépése ez; Kongnak szintén, bár a Kingu Kongu tai Gojira nem közvetlen folytatása az előző két King Kongnak. 

A sztori alapját Willis O'Brien, a '32-es King Kong effektmesterének ötlete adta, aki mindenképpen szeretett volna egy új filmet a szörnynek, amiben egy hozzá méltó ellenféllel csaphat össze. O'Brien elképzelése a „King Kong vs Frankenstein” lett volna, amiben az utóbbi egy hatalmas, különböző állatok testrészeiből összerakott dög lett volna. Az amerikai stúdiók azonban a stop-motion technika költségessége miatt visszaléptek a szponzorálástól, ezért az ötletgazda nevében eljáró John Beck producer felajánlotta kliense írását a Toho Stúdiónak, akik megvették azt, de kicserélték Frankensteint saját lényükre. Willis bácsi nem is tudott a tranzakcióról és még csak a nevét sem tüntették fel sehol, mint kitalálóét. Ez a mozi a Toho fennállásának 30. évfordulójára készült. Godzillát újratervezték, hogy kevésbé félelmetes, inkább kissé komikus legyen; az itt használt Kong-jelmezt pedig a filmtörténelem egyik legbénább és legunalmasabb gorilla-ruhájának tekintik. Utóbbit támasztja alá az a tény, hogy a reklámozásért felelős csapat lecserélte az erről készült képeket a posztereken, mert annyira nevetségesnek tartották. A komikus hangvétel elsősorban a speciális effektusokért felelős Eiji Tsuburayának köszönhető, aki gyerekeknek szóló mozit akart csinálni, amivel szélesebb közönség felé nyithat. A stúdiónak tetszett ez az elgondolás, ám a rendező meg az effektes csapat ellene volt. 

Az óriáspolipos részhez két gumiból készült és négy igazi oktopuszt használtak, amiket forró levegővel terelgettek a maketteken. A négyből hármat szabadon engedtek, a negyediket Tsuburaya úr elfogyasztotta ebédre. Amikor a csatában Kong a válla felett átdobja ellenfelét, akkor Shoichi Hirose nem egy üres jelmezt dobott hátra, hanem Haruo Nakajimát, teljes kosztümjében; így mutatva meg, hogy kettejük közül ő volt az erősebb. Az említett urak nagyjából szabad kezet kaptak a harci koreográfia megalkotásában, amit aztán órákon át gyakoroltak - a mozdulatok legtöbbjét a profi pankrációból vették, ami akkoriban rendkívül népszerűnek bizonyult Japánban. Az amerikaiak később tették hozzá saját verziójukhoz a híradós részeket, módosították a zenét és effekteket kölcsönöztek a The Mysterians című filmből (pl. a fölrengést). Az itt felbukkanó Godzilla-jelmez a mai napig az egyik legkedveltebb a szörny alakváltozatai közül, pedig csak ebben a műben látható. A polipos rész ihlette A Karib-tenger kalózainak Krakenjét. A japán verzió jobb minőségű kópiájából egy 1970-es vágás során 24 perc elveszett, ez pedig azóta sem került elő, így a hiányzó részleteket a kisebb felbontású szalagokból kellett helyreállítaniuk. 

A győztes kilétét nem árulom el, de azt elmondhatom róla, hogy azért lett ő a nyertes, mert anno népszerűbb volt kollégájánál, akit negatív figurának tekintettek. A kissé kétes kimenetelű befejező jeleneteket látva sokan találgattak, hogy mi is történt, de a stúdió megerősítette, hogy melyikük nyert. A '60-as évek végén egy téves újsághír révén elterjedt az a legenda, hogy a japán változatban a másik szörny győz, de ez valójában kacsa; ám mivel a '80-as évekig Amerikában senki se bírt hozzájutni a távol-keleti eredetihez, így tényként kezelték ezt a városi legendát. A Kingu Kongu tai Gojira 5 millió jüanból készült és 350 milliót hozott vissza. Több mint 11 millió jegyet adtak el rá Japánban és a mai napig ez a legnagyobb bevétellel bíró Godzilla-mozi. Kultfilmmé vált, ám a kritikai megítélése még mindig vegyes.

Gagyinak gagyi, kicsit unalmas, de mégis szerethető. Egyszerűen ezekre az óriásszörnyes állatkodásokra nem bírom azt mondani, hogy szarok - és egyébként ez mérföldekkel jobb, mint a kis híján fél évszázaddal későbbi Gyilkos cápa vs. Óriáspolip... 

Pontozás: 

imdb: 5.9 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 3/5 (Azért nem nézném meg még egyszer:D)

A copyright-jog szar dolog abból a szempontból, hogy ha valaminek a jogtulajdonosa vagy, akkor akár azzal a névvel lótrágyát is piacra dobhatsz, mivel a tied a márka. A filmesek gyakran esnek abba a hibába, hogy nem tudják, mikor álljanak le egy adott címmel ellátott mozi folytatásainak gyártásával. Addig nincs gond, ameddig a szériában vannak még lehetőségek (lásd: Harry Potter, hiszen ott hét könyv van, mindegyik egy új sztori), de ha már az ötödik bőrt húzzák le ugyanarról, az már minden esetben egyenlő a bukással (pl: Rendőrakadémia, Beethoven). Ilyen esetekben a kudarcot az okozza, hogy a korábbi sikeres alkotások készítői kiszállnak, és hiába a jó alapanyag, ha egyszer laikusok kezébe adják a gyeplőt. Nagy kedvencem, A Múmia sajnos erre a sorsra jutott, hiszen a második rész sakálfejű harcosokkal, párbajokkal és CGI-Dwayne Johnsonnal telített orgiája után a rendező Stephen Sommers elutasította a következő epizód dirigálását; az pedig külön fájó, hogy a szépséges Rachel Weisz hozzá hasonlóan kilépett a keretből. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a The Mummy 3 már nem is Egyiptomban játszódik, akkor tulajdonképpen semmi sem maradt benne, amiért érdemes lenne megnézni. (Talán éppen ezért tűnt el a süllyesztőben olyan gyorsan.) Miután most a hét elején a Viasat3 leadta az első kettőt, megjött a kedvem az utolsóhoz, ami helyett érdekes módon inkább a Skorpiókirály 1-2-t sugározták. Kérdés, hogy vajon jobban jártam-e A Sárkánycsászár sírjával, vagy hogy egyáltalán érdemes volt-e fennmaradnom majdnem hajnali 3-ig miatta? Ha érdekel a válasz, olvass tovább! 

Jó néhány év eltelt azóta, hogy Rick (Brendan Fraser) és párja, Evelyn (ezúttal már Maria Bello) végképp száműzték a túlvilágra a két lábon járó egyiptomi sorscsapást, Imhotepet. Közben lezajlott a II. Világháború, amiben hőseink kémkedtek, mostanra pedig gyönyörű kastélyukban élvezik a nyugdíjukat. Vagyis inkább csak élveznék, mert nagyon unatkoznak, de még önmaguknak sem vallják be az igazságot... Alex (Luke Ford) felnőtt, és szüleihez hasonlóan kincsvadásznak állt, első nagy fogása pedig a Shanghaji Múzeum számára a Sárkánycsászár elveszettnek hitt mauzóleuma. A legendás uralkodót bemutató kiállításra éppen kapóra jön a britek által visszaadott Shangri-La Szeme drágakő, amit fiuk meglátogatása néven az O'Connell-házaspár visz el Kínába. Ott azonban váratlan nehézségekbe ütköznek, mert dacára az évezredes figyelmeztetéseknek, egy nagyravágyó tábornok (Anthony Wong Chau-Sang) elhatározza, hogy feléleszti örök álmából a Császárt és elátkozott seregét. A mágikus hatalommal bíró, szinte elpusztíthatatlan szörnyeteg (Jet Li) valóban újjáéled és elindul, hogy megtalálja a mitikus örök élet forrását - ha ebben megmerítkezik, akkor onnantól már senki sem állíthatja meg! Hőseink azonban ezt nem hagyhatják annyiban, így Evey, Rick, Alex, a véletlenül odakeveredő Jonathan (John Hannah) és a hozzájuk csapódó Lin (Isabella Leong) együtt próbálják meg megakadályozni az apokaliptikus tervet. Vajon sikerrel járhatnak vagy a Sárkánycsászár hadai másodszor is lerohanják a világot? 

Annak ellenére, hogy ilyen szép kis körítést írtam neki, valójában ennek a filmnek nincs története. Fogtak két évszázados klisét (szüleitől eltávolodó gyerek+a nyugalmat elviselni képtelen, izgalomra vágyó emberek mindennapjai), hozzájuk toldottak egy túlságosan lényegtelenné váló szerelmi konfliktust (a csaj ugyanis nem lehet a srácé, mert valami elválasztja őket), majd az egészet beletették egy király keleti fantasy-kalandba, ami viszont sajnos beleragad egy ostoba amerikai rágógumi-vígjátékba. Ahogy ebből a leírásból kitűnik, a legnagyobb baj az, hogy míg Sommers-nél működött a gyagya vígjáték elegyítése a kincskeresős kalandmozival, addig az új rendező, Rob Cohen ugyanezen a téren felsül. Hiszen adott egy baromijó alapötlet (Csin Si Huang Ti, az első kínai császár agyaghadseregének felélesztése), ami uralja a kész művet; de sem a hősöket, sem a hozzájuk kapcsolódó mellékszálakat nem sikerült szintbe hozni ezzel. A korábbi Múmiákban voltak szar poénok, de itt csak és kizárólag elviselhetetlenül szar viccek vannak ("Jonathan, lángol a feneked!"), mindössze az elején sikerült megnevettetniük, mikor Rick horgászni megy. Szóval a Tomb of the Dragon Emperor vígjátéki szinten elhasal, de vajon a többi aspektusát tekintve hogyan teljesít? 

Bár tény, hogy elhagytuk Egyiptom varázslattal és misztikummal teli földjét, de helyette ellátogathatunk a rejtélyes Távol-Keletre, a Nagy Fal és a Himalája hazájába. Tehát még mindig adott egy mesés ókori civilizáció, ami oly különböző a nyugatitól, a hozzá kapcsolódó legendákkal és titkokkal - a Császár mindezeket kitűnően testesíti meg. Uralja az öt elemet (víz, tűz, föld, fém és fa), fantasztikus varázslatai vannak, baromijól néz ki, tud alakot váltani, tűzgolyókat lőni, rohadtjó a hangja, mágikus kardot forgat és az őt alakító Jet Li révén a harcművészetek mestere is. Igazi jelenléte van a vásznon, magára vonzza a tekintetet és talán meg merném kockáztatni, hogy még jobb főgonosz, mint Imhotep. Egyetlen apró hibája, hogy ál-múmia... Vele szemben áll egy ősi őrző, akinek feladata, hogy megakadályozza a szörny feléledését - ismerős, nem? A démoni antagonista és csatlósai, valamint a keleti jófiúk (lányok:)) és a lenyűgözően szép tájak együtt elsőrangú elegyet alkotnak, ami teljességgel hihető, hiteles és elfogadható. Éppen ezért sajnálom, hogy az ezen kívül történő, ehhez semmilyen módon nem kapcsolható történetszálak unalmasak és érdektelenek; meg hogy a protagonisták annyira bénák, hogy inkább a gonosznak szurkoltam... 

Ha már itt tartunk, A Múmia visszatér után összeállítottam egy listát, amit ma és tegnap még tovább bővítettem, ezen pedig azok a motívumok szerepelnek, amik mindegyik vagy majdnem mindegyik Mummy-moziban láthatóak. Most közzéteszem ezt, így aki még netán egyiket sem látta, AZ NE OLVASSON TOVÁBB! Aki mégis továbbmegy, annak a zárójelben található számokkal jelzem, hány epizódban találkozhat az adott motívummal a trilógiában: 

1. A felvezető történelemóra (3): Az első pár percben visszatekintünk a távoli múltba, hogy lássuk, hogyan és miért lett olyan a gonosz, amilyen.

2. A naiv, de okos pozitív figura (3): Evey, Alex és Lin; bár az utóbbi esetében a naiv talán nem teljesen igaz.

3. Ledőlő könyvespolcok/oszlopok (2): Az első két részben a felvezető kalandban láthatjuk ezt a poént, aminek igazán csak a másodikban van szerepe.

4. A múzeumi dolgozó, akinek fontos küldetése van (3): A múzeum igazgatója, aki jófiú; a British Museumos pali, aki a gonosz kultistákat vezeti; meg az áruló Wilson.

5. A titkos őrzők, akik a szörny feléledését hivatottak megakadályozni, de mindig elbuknak (3): az igazgató a múzeumban és Ardeth; újból Ardeth; majd Lin és az anyja. Ide tartoznak az 1-2-ből a mágusok is.

6. A zsoldosok, akiket az Imhotepet felerősítő láda megtalálásával bíznak meg (2): 4 keménylegény az elsőben, 3 keménylegény a másodikban.

7. A szörnynek el kell végeznie egy szertartást (3): Ankhsunamun felélesztése; a Skorpiókirály megölése; fürdés az örök élet forrásában. Plusz idevehetjük még Imhotep ládáját, ami kell az ereje visszaszerzéséhez és azokat a rituálékat, amiket az emberek visznek végbe a főgonosz ellen vagy érte. Mondjuk amikor a kettőben életre keltik a Múmiát vagy amikor Jonathan az egyben átveszi az irányítást a gárdisták felett a könyvvel.

8. A titkos hely, ami csak a legendákban létezik (3): Hamunaptra, Am-Sher és Shangri-La. Persze O'Connellék egyből megtalálják mindet és ehhez kétszer Jonathan szerzi a nyomravezető tárgyat.

9. Egy mágikus valami, ami mindenkinek kell a kincs megtalálásához (3): Jonathan varázserejű szerzeményei (a kulcs és Ozirisz lándzsája), a Skorpiókirály karperece, Shangri-La Szeme, a Holtak Könyve és Amon-Ré Könyve.

10. Rick vicces pilóta ismerőse (3): Winston, Izzy és "Mad Dog" Maguire.

11. A gonosz jobbkeze, aki valamiért mindent megtesz mesteréért (3): Benny (a gazdagság motiválja) Lock-Na (ki tudja, talán csak azért, mert gonosz) és a tábornok (a hatalomvágy hajtja).

12. Savas csapda (2) [A másodikban volt ilyen?]

13. Szörny-szolgák (3): A gárdista múmiák (ők két epizódban szerepelnek), a pigmeusok (ők valójában senkit nem szolgálnak, de félnek Imhoteptől és a Skorpiókirály holdudvarába tartoznak), a jetik (ezek kivételesen pozitív szereplők).

14. A hölgy, aki mindenre tudja a választ (3): Evey az első két részben, aztán Lin és az anyja az utolsóban.

15. A fekete könyv mágiája (2): Mindkétszer az amenofusz hieroglifa a kulcs. [Ha már kulcs: a kettőben hogyan nyitják ki a könyvet enélkül?]

16. A halál legyőzése (3): Imhotep kétszer tér vissza az életbe, Ankhsunamun szintén kétszer, a Császár, Evey és Rick egyszer-egyszer; de ide lehet sorolni a feléledő múmiákat és a terrakotta-sereget is.

17. Az elemek feletti uralom (3): A víz- és a homok-arc, Imhotep homokviharrá válása, a Császár varázslatai.

18. Túlvilági sereg (3): Imhotep papjai, Anubisz harcosai, az agyagkatonák, a zombik a Nagy Fal alól.

19. Harc az erejét vesztett gonosszal (3): Az egyben Jonathan és a könyv, a kettőben a sakálfejű isten veszi el Imhotep hatalmát; a harmadikban a Császár pedig a végső összecsapás során nem használja természetfeletti adottságait Rick ellen. 

És most térjünk vissza A Sárkánycsászár sírjához: 

Kiemelnék néhány dolgot, ami tetszett; a legelső az, hogy a kínai figurák az anyanyelvükön beszélnek egymással szinte minden alkalommal, még akkor is, ha a britek a közelükben vannak. (Megjegyzés: Nem ártott volna, ha beépített feliratot készítenek ezekhez a jelenetekhez, de így sem volt rossz.) Nézzétek meg, mi Jonathan night klubjának a neve:) Ami nem tetszett: Evey-t lecserélték és megöregítették, a Himaláján csak a nőkön van sál (a férfiak annyira királyak, hogy nekik nem kell:D) és aztán jönnek ezek az ominózus jetik, amik hát finoman szólva furák. Mert egész jól néznek ki és még a buta amerikai focis viccük se elviselhetetlen, csak ez olyan gagyi. A havasi ember említésére ma mindenkinek az ugrik be, hogy ostoba mítosz és ezért valahogy nem illenek oda - szerencsére az agyaghadsereg ellen felsorakozó túlvilági armada a végén kárpótol értük. A negatív csúcs viszont az, hogy (muszáj elmondanom) a tábornok meg a vágott arcú csaj túlélik, hogy egy bazinagy bomba a fejükre zuhan... 

A színészek közül a keleti figurák életre keltői emelkednek ki, ők azok, akik elviszik a hátukon az egész mozit: Michelle Yeoh (Lin anyja, anno a Tigris és sárkányban is nagyszerű volt), Isabella Leong (nagyon cuki:)) és Jet Li. A korábbi epizódokból csak Fraser és Hannah maradtak meg; mivel már nem az egyiptomi főpap a rosszfiú, így Arnold Vosloo eltűnt; Alex már nem gyerek, így őt is lecserélték; Ardeth-nek nincs befolyása Kínában, ezért szívódik fel Oded Fehr; Rachel Weisz pedig a fia születése meg a forgatókönyv hibái miatt utasította vissza a felkérést. Szerencsére sikerült beszervezni Liam Cunninghamet "Mad Dog" szerepére, őt a Trónok Harcás felbukkanása óta mindenütt szívesen látom, mert tök jó színész (lásd: A guardista). Stephen Sommers most csak pénzelte a produkciót; a helyét átvevő Cohen nevéhez a xXx, a Sárkányszív és a hazánkban még mindig előszeretettel sugárzott Daylight - Alagút a halálba köthető, ezek alapján kb. el tudjuk képzelni, mit várhatunk tőle.

Érdekességek: A számszeríj-csapdákat a valóság ihlette, a kínai archeológusok elmondása szerint ilyenek védik Csin Si Huang Ti mauzóleumát és ezek adják az egyik okot, ami miatt olyan lassan halad az agyaghadsereg feltárása. A filmbeli harcosok figuráihoz 20 különböző, cserélhető fejet készítettek el és ezeket a jelenetek között váltogatták a testeken. A Császár fogatot hajtó szobra teljes egészében megépült, a katonák között pedig akadtak Kínából importált, az igazi terrakotta-harcosokra megszólalásig hasonlító másolatok. Bár mind a sereg tagjait, mind a főgonoszt múmiának nevezik, igazából egyikük sem esett át a mumifikálási procedúrán, így technikailag mégsem azok. A Csin-dinasztia korának életszerű megidézéséhez az akkori kultúrával foglalkozó szakértők voltak a stáb segítségére. A sivatagi harcjelenetek színhelyén sokszor le kellett állni a forgatással, mivel az a hely a kínai hadsereg gyakorlóterepe és ők folyton gyakorlatoznak. Készült egy rövid előzmény-képregény a filmhez, a The Mummy Movie Prequel: The Rise & Fall of Xango's Ax, ami Rick és Alex kapcsolatát mutatja be. Az egyik betétdal, a My Sweet Eternal Love szövegét Rob Cohen írta. Egy vicces név a statiszták közül: Emerald Starr (Smaragd Csillagg, ő egy férfi), a bár egyik vendégét alakította. 

Ismeretterjesztő rovat: Az első császár és a terrakotta hadsereg

Csin Si Huang Ti (i.e. 259 - i.e. 210) az első kínai császár volt, a Csin-dinasztia ura, aki először egyesítette országa királyságait. Történelmi jelentősége most kevésbé érdekes, inkább arról beszélek, ami a filmben is megjelenik vele kapcsolatban: a miszticizmus. Huang Ti az öt elemben hitt (tűz, föld, víz, fém és fa), saját eleme a víz volt, amit a fekete szín jelképez - mindenki, aki a Császárhoz hű a sztoriban, feketét visel, ahogy ő maga is. Valóban megszállottan kutatott az élet elixírje után, ezt sok csaló kihasználta. Könyveket égettetett, aminek célja egyesek szerint az lehetett, hogy a fölöslegesnek ítélt tudományok helyett az alkímiára összpontosítsa tudósai figyelmét. Félt a szellemektől, így minden palotájába titkos folyosórendszereket építtetett, mert úgy gondolta, hogy ha "láthatatlanul" közlekedik, akkor a gonosz lelkek nem bánthatják. Sok tanítómestert kivégeztetett, ezzel próbára téve az állítólagos mágikus erejüket, mondván, akinek tényleg varázshatalma van, az majd úgyis visszajön az életbe - ez egyiküknek sem sikerült...

Különös módon a császár halálát éppen egy az örök élet megszerzésére tett kísérlet okozta: higanytablettákat vett be... Halála éppen út közben érte és a kíséretével együtt két hónapig tartott, ameddig hazaért, ezalatt a távozását a miniszterelnöke eltitkolta, mert attól félt, hogy lázadás tör ki az országban. Így aztán hatvan napon át egy oszló holttestet vittek magukkal, amit különböző praktikákkal még mindig élőnek tüntettek fel és ez olyan jól sikerült, hogy csak alig egy tucat ember jött rá az igazságra. Az uralkodót lenyűgöző méretű és részletességű síremlékbe temették el, amely gyakorlatilag egy túlvilági palota: a lehető legpontosabb másolata az életében őt körülvevő kényelemnek, na meg a hatalmának méltó reprezentálása. Az épület 38 éven át készült, egyes források szerint 700 ezer ember dolgozott rajta. A sírban egész kis világot építettek fel, volt saját égboltja, higany-folyói, talajvíz-elvezető rendszere, a császárnak pedig agyagból szolgákat, hivatalnokokat, művészeket és katonákat csináltak. 

A terrakotta hadsereg körülbelül 8000 tagot számlál, nagy részük még a föld alatt várakozik. Vannak köztük gyalogosok, íjászok, lovasok, harci szekeresek és tisztek. Manufaktúrák készítették őket, vélhetően gyártósor-szerű módszerrel, a testük és a végtagjaik különálló darabok, amiket utólag illesztettek össze. Valósághű méretűek, ám a tisztek némiképpen nagyobbak a többieknél, mert minél magasabb rangú az adott szobor, annál nagyobb méretű. Fénykorukban mindnyájan festettek és lakkozottak voltak, így még életszerűbbnek hatottak, kezükben igazi bronzfegyvereket tartottak. Minden egyes harcosnak különböző az arca, nincs köztük két hasonló, teljesen egyediek. Bár alapvetően 8 különböző arcformát használtak a megalkotásukhoz, ezeket később plusz agyag hozzáadásával speciálissá tették. Nem csak az arcuk, de a ruházatuk és a hajuk is eltérő. A fegyvereik egy részét vagy ellopták, vagy az idők során elkorhadtak, a festésük pedig sajnos lemállott.

Hihetetlen módon az általuk "forgatott" pengék között sok olyan akad, ami még 2000 év után is meglepően éles, mert annak idején króm-oxiddal vonták be őket, így ellenálltak a rozsdásodásnak. A kardok között van, amelyikre ráírták a készítésük dátumát, ezek i.e. 245 és i.e. 228 közöttről származnak, így valószínűleg ténylegesen használták őket, mielőtt az agyagkatonákhoz kerültek. A sereg a sírtól másfél kilométernyire keletre helyezkedik el, mintegy elővédként oltalmazva az örök álmát alvó császárt. Négy hatalmas veremben állnak, precíz formációban, rang és feladat szerint csoportosulva. Az első veremben áll a hadtest nagy része, itt kb. 6000 figura van, akiket megerősített, vízálló tetőzet véd az időjárástól. A második gödörben lovasok és gyalogosok sorakoznak, ők alkotják a testőrséget. A harmadikban vannak a főtisztek és a harci szekerek; a negyedik viszont üres, talán nem maradt idő befejezni. Ez a lenyűgöző armada és a mauzóleum 1987 óta a világörökség részét képezi, ám a nagy része még mindig feltárásra vár, például Huang Ti sírboltja az építmény szívében. Talán a jövőben láthatjuk majd, hogy milyen mesés kincseket rejt még ez az ókorból itt maradt csoda...

A valóság után ismét jöjjön a fikció: A The Mummy: Tomb of the Dragon Emperor 145 millió dollárból lett és világszerte 401 milliót hozott vissza; ám sem a kritikusok, sem a rajongók tetszését nem sikerült elnyernie. Különös módon azonban akadtak olyanok, akiknek mégis tetszett, köztük volt Roger Ebert, aki a sorozat legjobb darabjának kiáltotta ki a harmadik részt. Filmzenei kategóriában a Sárkánycsászár komponistáját, Randy Edelmant BMI-díjjal jutalmazták munkájáért. 

Kicsit úgy vagyok most, mint az AvP2-nél: egy kurvajó szörny ámokfutást rendez, csak éppen egy rakás semmilyen ember győzi le a végén, amikor neki kellene nyernie... A széria (eddigi?) legrosszabb darabja, de biztos vagyok benne, hogy ha Stephen Sommers mégis elvállalja a rendezést és megvárja Rachel Weiszt, akkor sokkal jobb lett volna!

Pontozás: 

imdb: 5.2 

Szerintem: 4/5 (Ez a Császár annyira tetszik, hogy nem tudok 4-es alá menni!) 

Hírek: 

- Rob Cohen az első után a harmadik xXx-et fogja rendezni, a The Return of Xander Cage-et. 

- Brendan Frasert négy filmben láthatjuk/hallhatjuk jövőre. Az első a Gimme Shelter című dráma, amiben Vanessa Hudgens rövid hajú hajléktalant játszik, aki gazdag apját (Fraser) keresi. A másik a The Legend of William Tell: 3D, amiben Brendan címszereplő és producer; valamint két animációs moziban szinkronizál: Escape from Planet Earth (sci-fi) és The Nut Job (valami mókusos vadbaromság). 

- Jet Li valószínűleg ismét a legnagyobb akcióhősök csapatát erősíti a The Expendables 3-ban, ha az valaha elkészül... 

- Maria Bello a beszédes nevű House of Horrorban fog egy rémületes kísértet-járás után nyomozni. 

- John Hannah-val a szintén borzongatós Woodland Cross-ban találkozhatunk legközelebb. 

A folytatásról: A Tomb of the Dragon Emperor premierje után úgy tűnt, jön egy következő rész. Maria Bello megerősítette ezt egy interjújában, Luke Fordot pedig három filmre szerződtették; ebben az évben azonban a Universal bejelentette, hogy nem lesz folytatás, de helyette jön (na, mi?) egy újra! (Hurrá!) Ez jelenleg biztosnak tűnik, azt ígérik, sokkal sötétebb hangulatú lesz, mint az elődei (a '32-es eredeti is horror volt), többet egyelőre nem nagyon lehet tudni róla. (2017-ben jön, a Múmia egy nő, a főhős Tom Cruise, az ellenfelek a terroristák...)

Mint látható, mostanában alig nézek filmeket. Egyrészt a munkám eléggé kifáraszt, másrészt csak olyat akarok nézni, ami tényleg érdekel; harmadrészt pedig egy jó kis fórum és néhány játék lefoglal:D Valamikor majd jövök még, remélem, hogy közben az olvasottság visszaáll majd a régi szintre...

Lássátok feleim szümtükkel, hogy mennyire nem értek ahhoz, amit csinálok: 2011 egyik legjobb filmjét, amit az élő legenda Martin Scorsese rendezett, öt Oscar-díjat kapott és mindenütt az egekig magasztaltak, csak azért néztem meg, mert Chloë Moretz benne van. No, most akkor ezt is tudjátok, innentől már csak az olvasson tovább, aki még bízik az értékítéletemben:D 

Az 1900-as évek elején járunk Párizsban, helyszínünk a hatalmas Gare Montparnasse vasútállomás. Itt éli különös életét a 12 éves Hugo Cabret (Asa Butterfield), aki észrevétlenül jár az emberek között, mialatt egy fontos, de mások számára marginális munkát végez; szabadidejében pedig az elhunyt édesapjától megmaradt utolsó tárgyi emlékét, egy régi, óraműves figurát javítgatja. Ám a pályaudvar veszélyes hely, hiszen ott van az állomásfelügyelő (Sacha Baron Cohen), aki az árvák begyűjtését tekinti legfőbb feladatának; ráadásul a kisfiúnak a betevő falatot és a gépéhez szükséges alkatrészeket is úgy kell ellopnia. Balszerencséjére a mogorva játékárus (Ben Kingsley) tetten éri és elveszi tőle a szintén az apukájától örökölt jegyzetfüzetét, Hugo pedig minden áron vissza akarja kapni azt, ezért az öregúr nyomába ered. Így találkozik össze annak keresztlányával, a szintén árva Isabelle-lel (C.M.), aki az ifjú főhős mellé szegődik és együtt egy titokzatos kulcs segítségével sikerül életre kelteniük Hugo bábuját, ami egy elképesztő képet vet papírra a gyermekek szeme láttára. Az ifjak ennek a "kincses térképnek" a hatására elindulnak életük nagy közös kalandjára, hogy fényt derítsenek egy évtizedes, varázslatos rejtélyre... De vajon miféle csoda várja majd őket az út végén és sikerül-e egyáltalán megtalálniuk?

Az a baj, hogy erről nem lehet szpojlermentesen írni. Kb. úgy a 45. perctől úgyis nyilvánvalóvá válik, miről lesz szó, úgyhogy ezúttal muszáj szpojlereznem, szóval CSAK AZ OLVASSON TOVÁBB, AKI MÁR LÁTTA! 

A Hugo egy mese a mozi születéséről, a barátságról, a családról és az álmok eléréséről. A kisfiúnak tehetsége van ahhoz, hogy megjavítson dolgokat, ezért úgy dönt, megpróbál embereket is megjavítani; a célpontja pedig a filmezés egyik úttörője, az addigra magába fordult, a világtól elzárkózott zseni, Georges Meliés lesz. Őt kelti életre Ben Kingsley és tulajdonképpen arról van szó, hogy az árva fiú segít az öregembernek és a körötte lévőknek ismét visszanyerni a rég elveszett boldogságot - közben pedig új családra lel bennük.

INNENTŐL NEM LESZ TÖBB SZPOJLER 

A látványvilág 3D-s, így lenyűgözően részletes, a képeket elsősorban meleg színek uralják, mindössze az elhagyatottság, a keserűség érzékeltetésére szolgálnak a sötétebb árnyalatok. Nekem kicsit zavaró volt az elején a túlságosan számítógéppel rajzolt néznivaló, de aztán megszoktam és már fel se tűnt. A Száguldás gyilkosságokkalt idéző vonatos rész elég durva, csodálkoztam is rajta; egyébként viszont elmondható, hogy a sztori izgalmas, humoros és érdekes - biztos vagyok benne, hogy mindenki szurkolni fog az ifjoncoknak a céljuk eléréséhez. (Személyes megjegyzés: A játékárus olyan cuccokat árul, amikkel én is foglalkozom, ez külön királyság:))

Az első negyed órában szinte alig van szöveg, ebben a felvezető részben a címszereplővel együtt végignézhetünk az állomáson, bepillantást nyerhetünk a srác mindennapjaiba és megismerhetjük azokat, akik itt dolgoznak. Sacha Baron Cohen képviseli a humort az alapvetően drámai történetben, karakterének szíve választottja pedig a virágárusnő, akit A kölyökből ismert Emily Mortimer játszik. A nagyszerű Christopher Lee ezúttal a Hugo számára ijesztő, de valójában aranyszívű könyvtáros/könyvárus, aki a kultúra megtestesítője. A Harry Potter-szériából sokan emlékezhetnek Richard Griffiths-re (Vastagbél bácsi, Harry mostohaapja) és Frances de la Tourra (az óriás nő), ők egy aranyos kis mellékszálban két idősödő ember, akik szeretnének megismerkedni egymással, ám a hölgy kutyája folyton közéjük áll. Lee figuráját kivéve a másik négy története mind-mind a szerelemről szól és ezek a kis mellékszálak nagyon tetszettek.

A gyerekek csodásan játszanak, Asa Butterfieldet óriási kék szemével lehetetlenség nem kedvelni, Chloë Moretz meg aranyos a kissé tudálékos, jó szándékú leányzóként. Külön poén, hogy Isabelle minden mondatában használ legalább egy olyan bonyolult szót, ami Hugo számára ismeretlen:) Egy kicsi, de fontos mellékalakként láthatjuk Jude Law-t; Ben Kingsley filmbeli párját Helen McCrory alakítja (Rágó Máyfolt anyukája a Potterekben), a fiatal Tabard pedig Gulliver McGrath, a legkisebb Collins a Dark Shadows-ból. A történet alapjául Brian Selznick 2007-es díjnyertes regénye, a The Invention of Hugo Cabret: a Novel in Words and Pictures szolgált, amiből John Logan (Minden héten háború) készített forgatókönyvet; ezt a már említett Martin Scorsese rendezte meg. Martin bácsi producerként is tevékenykedett a filmben; Johnny Depp pedig szintén pénzelte a produkciót. 

Érdekességek: A Hugo elkészítése elvileg Martin Scorsese kislányának, Francescának az érdeme, aki az alapul szolgáló regénnyel lepte meg apukáját születésnapján, remélve, hogy hátha ettől megjön a kedve egy film elkészítéséhez. Állítólag ő javasolta a 3D-t is, más források szerint ez az ötlet James Camerontól származik. A direktornak ez az első térhatású mozija és 18 év óta az egyetlen, ami "12 éven aluliaknak..." besorolást kapott. Martin bácsi a fotográfus, aki az üvegház előtt lefényképezi a boldog párt; a végén pedig az ünneplős résznél az egyik vendég Brian Selznick. Asa Butterfield keresztneve portugálul szárnyat jelent, a második neve pedig egészen véletlenül megegyezik az állomásfőnök kutyájáéval. Asát korábban pl. a Farkasemberben láthattuk a főszereplő fiatalkori önmagaként. Ben Kingsley Scorsese-ről mintázta a figuráját, a forgatásos részletben pedig a mellette lévő operatőr a fia, Edmund Kingsley. A rendező és Christopher Lee hosszú ideje barátok, mégis ez volt az első közös filmjük. Az egyik legbonyolultabb szekvencia a nyitány, amikor végigrepülhetünk Párizs felett, be az állomásra: ezt egy év alatt sikerült megcsinálni és minden egyes képkockán 1000 számítógép dolgozott. A Hugo többnyire történelmileg is hiteles, tekintve a szpojlereknél említett úriember bemutatását, de a vonatos eseménysort szintén a valóság inspirálta. A pályaudvaron megforduló emberek közt felfedezhetjük James Joyce-t, Winston Churchillt, Salvador Dalít és Django Reinhardtot - utóbbit a legkönnyebb észrevenni, ő a gitáros az együttesben. Egy vicces név a statiszták közül: Alexandra Metaxa (egy amerikai turistát játszott). 

Ismeretterjesztő rovat: A Jaquet-Droz óraműves automaták 

A filmben látható bábút az úgynevezetett Jaquet-Droz automaták ihlettek. Pierre Jaquet-Droz (1721–1790) svájci születésű órásmester volt, aki Párizsban és Genovában dolgozott, a cégét (amely órákat és mechanikus madarakat gyártott) különleges, mozgó babákkal reklámozta - ezek a Jaquet-Droz automaták. Összesen három van belőlük, együtt alkotnak egy komplett szettet és fennmaradtak az utókor számára, ma is megtekinthetőek a Svájci Művészettörténeti Múzeumban, Neuchatelben. Elolvastam róluk mindent, amit találtam és abszolút le vagyok nyűgözve, így kicsit részletesebben bemutatom nektek ezeket a mechanikus csodákat! A három figura név szerint: A Rajzoló, Az Író és A Zenész; 1768 és 1774 között épültek, bámulatos mozgásukat pedig rendkívüli részletességgel megalkotott fogaskerék-rendszerek hozzák létre - mivel a három bábú saját "memóriával" rendelkezik, így őket és atyjukat a számítógép egyik nagyon korai előfutárának tekintik.

A Zenész egy orgonán játszó hölgy. A muzsika, amit létrehoz, nem zenedoboz vagy előre felvett hang újbóli lejátszása, hanem maga a figura nyomkodja a speciálisan neki épített kis hangszer billentyűit, így hozva létre a hallanivalót. Mozog a mellkasa, ettől olyan, mintha lélegezne; fejével és szemével követi az ujjait és néhány olyan mozdulatot is tesz, amit egy valódi orgonista tenne, például egyensúlyoz a felsőtestével.

A Rajzoló ihlette Hugo automatáját. Ő egy kisfiú, aki négy különböző képet tud lerajzolni a ceruzájával: XV. Lajos portéját, egy nemesi párt (egyesek szerint Marie Antoinette és XVI. Lajos), egy kutyát (ami mellé odaírja franciául, hogy "az én kutyusom") és Cupidót egy szekérben, amit egy pillangó húz. Munkája közben a rajzoló mozog a székén és néha úgy tesz, mintha ráfújna a papírra, hogy lesöpörje róla a szénport.

Az Író a legösszetettebb mindnyájuk közül, gyakorlatilag bármilyen levelet le tud írni, maximum 40 szóig. A szöveget egy görgőre kell bekódolni, ahonnan egyenként olvassa be az egyes betűket. Ritkán változtatják, hogy mit írjon, mostanában elvileg éppen egy Francois Mitterrand miniszterelnöknek szóló üdvözletet vet papírra. Az Író libatollat használ, amit időről-időre belemárt az asztalkáján lévő kis tintatartóba és aztán megrázza azt, hogy a felesleges tintát lecsöpögtesse róla. Szemével követi azt, amit leír; amikor tintáért nyúl, akkor odafordul a fejével és mozgatja a papírját, mikor új sort kezd.

A bejegyzés végére keresek róluk egy videót, mert ezt én is látni akarom! De most vissza a filmhez: 

A leleményes Hugo kb. 170 millió dollárból lett, jócskán túllépte eredetileg 100 milliós keretét; teljes bevétele kis híján 186 millió. Kritikai szempontból óriási sikert aratott: 5 Oscart kapott (Legjobb Fényképezés, Legjobb Művészeti Rendezés, Legjobb Látványeffektek, Legjobb Hangvágás és Legjobb Hangkeverés kategóriákban), 2 BAFTÁT és még 19 különböző elismerést besöpört. Asa 5 díjat nyert a teljesítményével, Scorsese megkapta harmadik Legjobb Rendezői Golden Globe-ját és a filmet mindenütt elismerték mind a színészek, mind a rendező teljesítményéért, valamint dicsérték a látványvilágot is. Összesítésben minden tekintetben 2011. egyik legjobb mozgóképe lett.

Nekem tetszett, bár annyi képet láttam már korábban belőle, hogy rájöttem, mi lesz az egyik fő témája. Ennek ellenére jó volt, szép látvánnyal, kedves történettel meg némi humorral, amit remek ifjú és idősebb színjátszók tárnak elénk. Biztos vagyok benne, hogy a főhős korosztályába tartozó gyerekek is kedvelik/kedvelték:) 

Pontozás: 

imdb: 7.5 (4 év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 5/5 (A végén a nagy előadást elfelejtettem méltatni, pedig az a csúcspont!) 

Hírek: 

- John Logan írja az egyelőre Bond 24-nek és Bond 25-nek nevezett 007-es folytatásokat, amikben ismét Daniel Craig menti meg a világot a szuperbűnözőktől. (A 24-esből lett a Spectre.)

- Ben Kingsley formálja meg a Vasember hírhedt ellenfelét, a mágikus erőknek parancsoló Mandarint az Iron Man 3-ban; valamint ő kelti életre Heródes királyt a Mary, Mother of Christban, ami Szűz Máriáról fog szólni. (Előbbit láttam, írtam is róla.)

- Sacha Baron Cohen a legújabb nagy durranásnak ígérkező irodalmi adaptáció, A nyomorultak szereplőgárdáját erősíti; 2014-ben pedig remélhetőleg végre elkészül a még cím nélküli Freddie Mercury életrajzi mozi is, amiben Cohen alakítja a Queen egykori énekesét. (Utóbbiban aztán lecserélték őt valaki másra, de 2016-ig nem készültek el vele.)

- Asa Butterfield Ben Kingsley-vel, Harrison Forddal és Abigail Breslinnel közösen játszik az Ender's Game névre hallgató sci-fiben, ahol ismét a címszereplőt formálja meg. 

- Chloë Grace Moretz a fantasztikus állatságnak ígérkező Trolls-ban szinkronizál (elvileg). (Mégse így lett.)

- Christopher Lee A hobbit 1-3-ban újfent Saruman bőrébe bújik. 

- Jude Law következő érdekes munkája a már csak a címe miatt is vonzó The Grand Budapest Hotel (dráma): "Mr. Gustave, a hotel tökéletesnek látszó házfelügyelője a hőse ennek a történetnek, ami az ő problémáiról és lelki bajairól szól." További szereplők: Ralph Fiennes és Bill Murray. (Láttam, írtam róla.)

- Johnny Depp ötödször is vízre száll A Karib-tenger kalózai 5-ben - vajon hányt bőrt lehet még Jack kapitányról lehúzni? 

Végül pedig a beígért videó a Jaquet-Droz automatákról:

Az olvasóim biztosan tudják, hogy imdbs pontszámokat szoktam használni egy-egy film nemzetközi megítélésének bemutatásához. Nos, ez a bizonyos oldal rendelkezik egy Top 250-es listával, amin a legmagasabb pontszámú mozik szerepelnek, a listát pedig évek óta A remény rabjai vezeti. Már többször is láttam és a múlt hónapban az egyik turkálóban ott volt 100 Ft-ért eredeti angol nyelvű dvd-n, úgyhogy megvettem. Szóval egy bizonyos közönség által a világ legjobb filmjének választott alkotást vásárolhattam meg bagóért. Tegnap előtt éjjel végignéztem, így most megszülethet róla a bejegyzés, aminek végén a dvd-t is elemezni fogom. Vágjunk bele: 

1947. Andy Dufresne bankárt (Tim Robbins) kétszeres életfogytiglanra ítélik a feleségének és annak szeretőjének meggyilkolásáért. A férfi az utolsó pillanatig hangoztatja, hogy ártatlan, de minden bizonyíték ellene szól, így bezárják a Shawshank Börtönbe, ahol megismeri a már évek óta ott lévő Redet (Morgan Freeman) és a többi rabot, közben pedig lassan rájön, mit is jelent az életfogytig tartó büntetés. A Shawshank a korrupció és az erőszak melegágya, így Andy-nek és társainak egyáltalán nem könnyű túlélni a mindennapokat úgy, hogy közben megtartsák az emberségüket. De ez a furcsa figura mindent megtesz azért, hogy elviselhetőbbé varázsolja saját maga és a többi elítélt számára a rabság pillanatait, miközben egy percre sem adja fel a reményt a szabadulásra. Red viszont azt vallja, hogy a remény az egyik legveszélyesebb dolog egy fogoly számára. Vajon melyiküknek van igaza és miként ér majd véget Andy története?

Mindig is kedveltem Tim Robbins-t és Morgan Freemant, mindketten a régi iskola képviselői, akik nem azért lettek híresek, mert olyan szépek vagy szexisek, hanem mert tehetségük van a színészethez. Itt tényleg az a lényeg, hogy néhány remek fickó ad elő egy mesét az életről, vagy jobban mondva egy olyan életről, amit kevesen ismernek. Ezt a témát sokféle módon meg lehet közelíteni, de jelen esetben a természetesség, az életszerűség és az egészhez hozzáadott cseppnyi humor varázsolja széppé, elviselhetővé a csúnyát, az elviselhetetlent. Red narrációja és a többiek szájából elhangzó gondolatok teszik színessé az eseménysort, mert alapvetően nem túl érdekes az, hogy egy fickó ül a cellájában és maga elé néz. Ha levennénk a hangot, A remény rabjai legtöbbször érthetetlen lenne, mert a látvány helyett az elhangzó gondolat a fontos. A sztorit lehet akár Red történeteként is értelmezni, hiszen a dolgokat legtöbbször az ő szemszögéből láthatjuk és végülis el tudom képzelni, ahogy ül egy tornácon és elmeséli az egészet, mi pedig ott ülünk vele és hallgatjuk. Szerintem a két barát mellett igazán még az öreg Brooks (James Whitmore) szála az érdekes, ami rövid, de aztán megismétlődik. Egyrészt Whitmore játéka lenyűgözően egyszerű és valóságos; másrészt egy reális, a mai társadalmat is érintő problémáról van szó benne. 

"Kint rendes ember voltam. Itt lett belőlem bűnöző." 

Egy másik téma a túlélés. Aki bekerül, annak alkalmazkodnia kell a korrupt, istent játszó igazgatóhoz (Bob Gunton); a szadista őrökhöz (élükön Clancy Brown) és a többi rabhoz (ismertebb arc köztük William Sadler). Ki kell alakítania a saját rutinját, kezdenie kell magával valamit - de szinte semmilyen eszköze sincs erre. És ekkor jön a képbe Andy, aki lehetőségeket akar teremteni magának és mindenkinek, ehhez viszont kénytelen olyan ügyekbe belefolyni, amibe nem lenne szabad... A játékidő alatt biztosan minden néző belegondol, hogy ő vajon mit tenne ugyanebben a helyzetben, kinek az útját járná? Megpróbálna Robbins karaktereként "forradalmat csinálni" vagy Freeman figuráját utánozva beletörődne, és csak sodródna az eseményekkel? Tulajdonképpen a kérdés az, hogy mit tennél, ha egyik napról a másikra elvennék tőled a korábbi életedet, amit nem kaphatnál vissza? Továbblépnél, vagy körömszakadtáig ragaszkodnál ahhoz, ami már sosem lehet a tied? Lássuk a színészeket! Itt mindenki, még a kisebb mellékalakok is elsőrangúak. A már említett úriembereket aligha kell tovább magasztalnom, tudjuk róluk, hogy mennyire jók; nekem különösen tetszett a két rosszfiú, Brown és Gunton játéka, akik mindketten fantasztikusan hideg, érzéketlen embereket keltenek életre igazi profizmussal. A történet alapjául Stephen King novellája, az 1982-es Rita Hayworth and the Shawshank Redemption szolgált, ez a természetfelettit nélkülöző írásainak sorába tartozik; a rendező és a forgatókönyv írója pedig Frank Darabont (Halálsoron, A köd) volt. 

Érdekességek: King elmondása szerint a novellát a gyerekként látott börtönös filmek emlékeiből rakta össze. A Shawshank börtön többször említésre kerül a Mester munkáiban, sőt, Andy Dufresne is visszatér egy alkalommal egy másik történetben, mellékszereplőként. A sztori egyébként több dologban megegyezik azzal a könyvvel, amit Heywood talál a könyvtárba érkező adományok közt: a Monte Cristo grófjával. Stephen bácsi jó szokása szerint megengedni kezdő rendezőknek, hogy feldolgozzák a rövidebb műveit és ezekben az esetekben mindössze egy dollárt kér tőlük a jogdíjért. Frank Darabont eképpen jutott hozzá a The Woman in the Room című King-munkához, amiből mozgóképet csinált és mivel ez elnyerte az író tetszését, így levelezni kezdtek. Ezután Darabont 1000 dollárért szerezte meg a Shawshank Redemptionhöz az alkotó engedélyét és amikor ez a projekt beindult, akkor személyesen is találkozhattak. Ez volt a direktor első mozikba kerülő egész estés munkája. 

Külső helyszínként a használaton kívüli Ohio Állami Büntetés-végrehajtási Intézet szolgált, azonban az épületet annyira rossz állapotban találták, hogy a stábnak renoválnia kellett. A bent játszódó jeleneteket egy közeli stúdióban vették fel, mert olcsóbb volt megépíteni ott a díszleteket, mint elvégezni a felújítást. Ez a hely később Az elnök különgépe című akciófilm helyszínéül szolgált, mára pedig múzeummá alakították - sok egykori díszlet még most is egyben van, például az igazgató irodája. Brooks-nak van egy háziállata, Jake, a holló; és amikor először találkozunk velük, akkor az öreg rab egy kukacot ad a madárnak. Az American Humane Association (akik az állatokkal való bánásmódot figyelik a filmekben) azt mondta, hogy ez a kukac szempontjából állatkínzás, ezért egy természetes halált halt egyedet kellett kiválasztani és azt adni a tollasnak (súlyos...). Az opera, amit Andy hallgat(tat) Mozarttól a Figaro házasságának egy részlete, a Canzonetta sull'aria. A börtönt elhagyó szirénázó mentőautó lerobbant, így a felvételen valójában emberek tolják:) A befejezéskor látható falat a filmesek építették fel. Hónapokkal a munkálatok megkezdése előtt kész lett, így a növényzet körbenőhette, ettől régies külsőt kapott; évekig ott állt, aztán a gazda, akié a telek volt, darabonként eladta az eBayen:D A nagy fa, ami szintén ebben a részben játszik szerepet, villámcsapás áldozata lett és kidőlt, de a maradványát átszállították a múzeummá alakított Ohio Állami Büntetés-végrehajtási Intézet udvarára, ahol ma is megtekinthető. A neves kritikus, Roger Ebert szerint a Redemption lényege az, hogy a hős a reménytelen helyzet dacára megpróbálja fenntartani azt az érzést magában, hogy értékes ember. Mások azt sugallták, hogy Andy egyfajta modern Jézus-figura, ám Darabont megmondta: ez nem igaz, de azért örült a felvetésnek. 

Morgan Freemannek ez a kedvence a saját munkái közül és Raquel Welch (az egyik a poszter-lányok közül) is rajong A remény rabjaiért. Red és Andy első találkozásakor az előbbi baseball-labdát dobál a társaival. Ezt a jelenetet 9 órába tellett felvenni és Freeman ennyi időn át szinte megállás nélkül dobálta a labdát, ám nem panaszkodott és másnap ugyanúgy bement dolgozni, pedig nagyon erős izomláz gyötörte. A szennyvízcsöves részt Tim Robbins elsőre nem volt hajlandó megcsinálni, mert egy klinikai teszt kimutatta, hogy az ott lévő víz halálos mérgeket tartalmaz. A már említett fekete madár külön kihívást jelentett Robbins számára, mert van egy rész, ahol belépve a könyvtárba tőle kellett megkérdeznie, hogy hol van Brooks, amire a holló károgással felelt, ám ezt az állatot lehetetlen betanítani a károgásra, így a színésznek kellett alkalmazkodnia hozzá. Tim kifigyelte Jake hangadási szokásait, ezért tökéletesen tudta időzíteni a szövegét - ha jól megnézzük, amikor Andy belép a helyiségbe, egy pillanatot vár, amíg a madár elhallgat és csak akkor kezd el beszélni.

James Whitmore éppen 1949-ben szerepelt először filmen (ennek az évszámnak szerepe van a sztoriban) és 2009-ben halt meg, 88 évesen. Az egyik őrben a tetőn, a sörivósdinál, felfedezhetjük Paul McCrane-t, Romanot a Vészhelyzetből. Red szabadon bocsátási lapján a fotó Morgan Freeman fiát, Alfonsot ábrázolja, aki szintén színész és láthatjuk is teljes életnagyságban, amikor Andy-ék megérkeznek: ő az aki azt kiabálja, hogy "friss hús" (vagy valami ilyesmit). A The Shawshank Redemptiont Allen Greene emlékének szentelték: ő Frank Darabont ügynöke és közeli barátja volt, a premier előtt hunyt el. Amikor a főhős megtölti a pisztolyt, akkor nem Robbins kezét láthatjuk, hanem a rendezőét; ahogy a falba vésős képeken is, mert Darabont úgy érezte, csak ő tudja visszaadni a mozdulatokat úgy, ahogy látni szerette volna. A direktor lemondott a fizetésének egy jelentős részéről, hogy megrendezhesse a saját forgatókönyvét. A befejezés eredetileg másképp lett volna, ám a Castle Rock stúdió beleszólt, ezért hozzátoldottak még egy kis darabot az eseménysorhoz. Ezt olyan módon tették meg, ami a változtatást ellenző Darabont tetszését is elnyerte. (Egyébként a novella úgy ér véget, ahogy Frank bácsi szerette volna, hogy a mozgókép véget érjen.)

A remény rabjai 25 millió dollárból készült, a mai napig 58 és fél milliót hozott vissza. A bemutatása idején mindössze 18 milliót sikerült termelnie, a kritikusok többé-kevésbé elismerték. Később az Oscar-jelölései még egy picit hoztak a konyhára, ám az igazi sikert 1995-ben érte el, amikor az év legtöbbet kikölcsönzött videokazettája lett és ezzel bekerült a valaha legtöbbet kölcsönzött filmek közé is. A tévében szép karriert futott be, máig ez az egyik legtöbbet sugárzott mozi a világon. Az Amerikai Filmintézet 2007-ben kiválasztotta a Shawshanket a 72. legjobb filmnek, egy évvel később az Empire Magazinban a 4. legkirályabbnak szavazták meg, tavaly pedig a BBC Rádió hallgatói a kedvenc mozgóképükként nevezték meg. Rádiós szavazásokon 2004-ben és 2008-ban a legjobb Oscar-díj nélküli alkotás lett. A sztorit színpadra adaptálták, a premier 2009-ben volt a dublini Gaiety Theatre-ben. A rengeteg jelölésből csak az operatőr Roger Deakins tudott egyet díjra váltani - őt az Amerikai Operatőr-Szövetség jutalmazta kiváló teljesítményéért. 

Ez egy olyan alkotás, mint King bácsi másik remeke, az Állj mellém! - lehetetlenség utálni. Semmilyen negatívumot nem tudok felhozni ellene. A készítők azt üzenik nekünk általa, hogy van kiút a mindennapi életben magunknak létrehozott börtönökből. 

Pontozás: 

imdb: 9.3 (A legmagasabb pontszám mind közül; a Rotten Tomatoes-on 98%-on áll.) 

Szerintem: 6/5 

A dvdről: 2001-es kiadásról van szó, ha minden igaz. A képminőség borzalmas, viszont jó a zene, a menük egyszerűek, de nagyszerűek. Három extra van: Egy tök jó trailer, interjúk és egy nagyobb dokumentumfilm. Az interjúkban Freeman azt mondja, talán a bebörtönzés volt a legjobb dolog, ami Andy-vel történhetett, hiszen annyi előnyös tulajdonságára derült fény, amikről korábban talán ő maga sem tudott. Darabont szerint reményről, barátságról, emberségről és megváltásról szól ez a mű. Brown azt állítja, Hadley mindent és mindenkit gyűlöl. Niki Marvin producernő is megszólal és elmesélni, hogy 5 hónapig kutatta az amerikai börtönöket a megfelelő helyszínért. Ez az extra maga 5 perces. Kivágott jeleneteket azért nem tettek a korongra, mert a direktor azt nyilatkozta, hogy szégyelli őket és rosszul esne számára, ha napvilágra kerülnének:)  

Shawshank: The Redeeming Feature

Ebben a 48 perces dokumentációban arra a kérdésre keresik a választ a készítők, hogy mitől olyan jó a Shawshank Redeption? Én az alábbiakat tudtam meg belőle:

Robbins azt mondja, erről kérdezik a leggyakrabban az emberek. Sokaknak nagyon fontos az életben ez a mozi. A novellában Andy a filmek világába menekül. A rendező szerint inkább meseszerű az egész, mint börtönös sztori. King anno úgy gondolta, hogy a forgatókönyv a régmúlt időket idézi, teli ósdivá vált megoldásokkal és ősi klisékkel, nem is tudta elképzelni, hogy egyáltalán megengedik majd valakinek, hogy leforgassa. Rengeteg hollywoodi színész szerepelni akart Darabont művében, miután elolvasták a szkriptet. Freeman szerint Andy és Red között már-már több van, mint barátság, valami erősebb, ami csak ilyen életveszélyes helyzetekben alakulhat ki. Frank bácsi véleménye az, hogy a főhősökön túl a mellékszereplők is nagyon fontosak egy jó sztorihoz. Az igazgató alakja Nixont idézi - a bemutatkozó szövege legalább háromszor van az extrák között... A helyszín igazán különös hatással volt mindenkire, aki ott járt a forgatás alatt; megszólal olyan ember is aki korábban raboskodott azon a helyen. Egy 50 évvel ezelőtti rab egy szóban úgy foglalta össze a helyet, hogy "elbaszott". Láthatunk képeket róla, hogy az egykori fegyintézet hogy nézett ki 2001-ben. A börtön egy Mansfield nevű kisvárosban áll, ahová a hollywoodiak beépültek, mialatt ott dolgoztak, részei lettek a közösségnek.

A múzeummá alakult épületben látható a szennyvízcső darabokban, meg a sárga vonal, aminél a "friss húsok" felsorakoznak. A Castle Rockot képviselő hölgy azt mondja, hogy ők nem kötelezték Darabontot a befejezés megváltoztatására, csak sugallták felé, hogy így kéne és ő elfogadta. A rendező és a producer megkapták a városka kulcsát a helyi premieren, amibe betekintést nyerhetünk. Elsősorban a Shawshank hossza (két és fél óra) miatt mentek el rá anno olyan kevesen, Sadler szerint a címe sem volt elég figyelemfelkeltő. Akadt olyan ember, aki ennek a mozgóképnek a hatására döntött úgy, hogy nem vet véget az életének. A vallási felhangokról is szó esik. Az operás jelenet összefoglalja az egész filmet. A kisfilmnek Mark Kermode volt az írója és narrátora, a rendezője pedig Andrew Abbott, előbbi szájából hangzik el, hogy A remény rabjai "a spirituális megváltás története a horror mesterének tollából". Maga a lemez egyébként megfelelő kiadás, majdnem egy órányi extrát tartalmaz és ismét a jobbik fajtából, vagyis nem próbálnak meg érdektelen barmóságokat lenyomni a néző torkán. A hazai kiadás előttem ismeretlen, de ez tetszett, ajánlom a beszerzését! 

Hírek: 

- Jönnek az új Stephen King-horrorok: Carrie, Creepshow, Cell, The Milkman, It és a The Talisman tévés minisorozat. Engem csak a Carrie érdekel, keressetek rá itt oldalt, hogy megtudjátok, miért:P 

- Tim Robbins ismét rendez, ezúttal a Man Under című drámát: "Egy külvárosi család élete a feje tetejére áll, amikor a róluk készült képet kiállítják a Modern Művészetek Múzeumában és hirtelen a nyakukba szakad a világhír." Főbb szerepekben Robbins mellett Michelle Pfeiffert és Chloë Grace Moretz-et láthatjuk majd. (Ez nem készült el.)

- Morgan Freeman következő munkái közt van a Now You See Me (keress rá oldalt), az Oblivion (sci-fi Tom Cruize-zal) és a The Lego Movie (:O). (Utóbbiról írtam.)

- Bob Gunton jövőre egy fantasy-t erősít, a Jimmy-t: "Egy értelmileg sérült tinédzser története, aki természetfeletti lényekkel kommunikál." Érdekesnek hangzik! 

- William Sadler két igazán nagy durranásban bukkan fel hamarosan: az egyik a Machete folytatása, a Machete Kills; a másik pedig az Iron Man 3. (Ezekről szintén írtam.)

- Clancy Brownnak is van két közelgő szereplése, amik izgalmasnak tűnnek: a Nothing to Fear (horror) és a Sparks (szuperhősös). (Utóbbiról ugyanúgy van cikk a Filmrajongón.)

Várható írások: A leleményes Hugo.

Érdekes, hogy bizonyos filmekre már akkor is kíváncsi voltam, mielőtt még a főhőst alakító színésznőért rajongani kezdtem. Így voltam a Hickkel, amiből csak egy képet láttam (Chloë Moretz pisztollyal) és már ennyi elég volt, hogy tudjam, érdemes lesz látnom. Hát ez rohadtul nem olyan volt, mint vártam, de igencsak letaglózott és ez jó. Úgyhogy akkor térjünk a trágya, lássuk miről szól ez, amiről tutira nem hallhattál még sose:

Luli (C.M.) 13 éves tini valamikor a '70-es években. Alkoholista anyja és hasonlóan piás apja egy reggelen egymás után lelépnek és otthagyják őt egyedül, a lány pedig egy tv-reklám hatására úgy dönt, hogy elindul Las Vegas-ba, szerencsét próbálni. Útja során összeakad a sántító, vörös hajú Eddie-vel (Eddie Redmayne), akivel aztán később folyton egymásba botlanak; valamint a szabadelvű Glendával (Blake Lively), aki drogozik, cigizik és iszik. Luli bekerül egy különös világba, ahol hirtelen ő lesz a tiltott gyümölcs, amire többen is vágyakozni kezdenek és talán csak Eddie védheti meg őt. Vagy ez mindössze a látszat? Egyáltalán mit akar maga a hősnő - eljut-e valaha Vegas-ba és ha igen, akkor mi vár rá ott?

Ez egy borzasztóan furcsa film. Az elején a Dirty Girlre hasonlít, az elszökő lány motívumával, miközben a drámai alaphang ellenére néha lehet egy jót nevetni valami kis poénon. Viszont már Glenda felbukkanásakor van egy pillanat, amiből a felszín alatt megbújó feszültség homályosan észlelhető, és hát ott a puska-a-falonból kialakult pisztoly-a-retikülben-effekt, ami vérontást ígér. Egészen addig, amíg Eddie és Luli harmadszor összetalálkoznak a gazdag pasas házában, igazán rosszra nem számítottam, de utána jön az ominózus biliárdozás, amit a női wcben zajló, elég durva jelenet követett és innentől minden egy irányba mutatott. Persze én a romantikus lelkemmel az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy mégiscsak jól fognak elsülni a dolgok és emiatt kétszer annyira mellbe vágott az, ami jött... Hihetetlenül lassan, szinte észrevehetetlenül átmegyünk a Dirty Girlből a Killer Joe-ba és egyszer csak ott találjuk magunkat a világ végi motelben a hősnővel és minden világos lesz. Ezek után már csak a végső leszámolás jöhet, ami végleg elpusztítja a 13 éves testben élő gyermeki lelket - de ez sokkal erőteljesebb, mint a Killer Joe.

Míg William Friedkin művében a nyers erőszak-ábrázolás annyira profán, hogy szinte elveszti az élét, addig Derick Martini rendezésében az összes brutalitást csak érzékeltetik, elkendőzik, tompítják valahogy, de ez ezerszer durvábbá teszi az eseménysort. Legalább két percig találgattam, hogy mi történt a kukoricásban, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg csakis egyvalami lehetett ott és bár sohase mondják ki, mégis nyilvánvalóvá válik. A Joe-ban mindenki az elejétől fogva minimum a mentalitása révén nyakig benne volt a mocsokban, itt viszont azt nézhetjük meg, ahogyan egy 13 éves leányzót elnyel a szenny örvénye. Ő csak belekeveredik ebbe az egészbe és akaratán kívül ez az elfajzott világ és degenerált lakói elrabolják tőle a gyerekkorát... Azért a sok negatív hangvételű esemény között itt-ott elszórva találhatunk igazán vígjátéki pillanatokat, például Luli tükör előtti filmes idézgetéseit, Eddie "bosszúállását" a seggfej munkaadóján vagy az aranyos rajzokat, amiket a hősnő készítget. Közben kibontakozik a múlt, vagyis hogy miért jut el a lány oda, ahová. A Hick végül minden brutalitása ellenére pozitívvá válik, látva a záró képsorokat.

Moretz kisasszony újfent elképesztően jó, fiatal korát meghazudtolóan remekül játszik - ahogy mindenhol, ahol eddig láttam. Mellette a fiatalabb generációt képviselő Redmayne is remekel, őt már A katedrális óta megjegyeztem magamnak, szerintem a korosztályának egyik legjobbja és bár 30 éves, de egyáltalán nem tűnik annyinak. (Mióta Oscar-díjat kapott, ismét mindenütt ott van, de most már az embereknek feltűnik a jelenléte.) Blake Lively nem tett rám nagy hatást, mert a két ifjú tehetség elhomályosítja. Az idősebb színészeket képviselve apró mellékalakként megjelenik Juliette Lewis (a piás anyuka) és Alec Baldwin (a jó szándékú moteltulajdonos a végén); valamint van még két srác, akik igazán attól érdekesek, hogy egy-egy híres hollywoodi fiatal tesói: Rory Culkin (Macaulay Culkin öccse, ő a kártyás-ivós játékot játszó Clement) és Trevor Duke-Moretz (na, vajon kinek lehet a bátyja?:) - a végén ül a buszon, producer is volt). A rendező Derick Martini semmi igazán fontosat nem tett még le az asztalra, a forgatókönyvet Andrea Portes írta saját regénye alapján. 

Viszonylag új filmről van szó, olyannyira, hogy a hivatalos bemutatója csak ennek a hónapnak a végén lesz, de május óta már elérhető Amerikában tévén és iTunes-on keresztül, szóval legálisan hozzá lehet jutni. Független mivolta és provokatív témája miatt alacsony lesz a publicitása, az újszerűségéből fakadóan pedig semmi érdekesség nincs még róla. Igazán csak az nem tetszett benne, hogy az elején sokszor totál érthetetlen, amit a szereplők mondanak, mert mindenki suttog és hadar; a zene viszont jó, a leges legelső, ami megszólal, az nagy kedvencemtől, Joan Jett-től a Crimson and Clover, a végefőcím alatt meg Bob Dylan megy. A Hick 7 millió dollárból lett, mivel eddig nem játszották mozikban, így bevétele se volt. A kritikától mindenütt lesújtó értékeléseket kapott. 

Utólagos szerkesztés: Nem említettem meg külön a film egyik rosszfiúját, a biliárdozós részben szereplő Dave Vesciot, de nemrég találtam egy exkluzív beszélgetést, ahol egy fórumon Dave mezei rajongók kérdéseire válaszolt a szerepével és a filmmel kapcsolatban és innen kihámoztam két érdekességet: Vescio lökte az összes golyót a biliárdasztalon, amit láthatunk /profi játékos/, Chloë pedig tényleg megütötte őt mikor összeverekednek a karaktereik - minden egyes felvételnél!

Hogy én mit gondolok? Azt, hogy ez a film brutális és fura. Sejtheted, mi lesz majd, de nem tudhatod száz százalékig biztosra, minden húzás meglepő lesz benne és a lassan csavarodó történt is emlékezetessé válik, főleg a lezárással. Az egész attól ilyen durva, hogy egy gyerekkel történik, éppen ezért bár premier plánban semmit sem mutatnak, mégis kizárólag 18 éven felülieknek ajánlom csak! 

Pontozás: 

imdb: 5.7 (Méltatlanul kevés, tekintve, hogy a Killer Joe mennyivel többet kapott...) (4 év alatt 0.4-et emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Meg kell majd néznem újra!) 

Hírek: 

- Az imdbn mostantól jobb oldalt minden színésznél meg lehet tekinteni az előkészületi fázisban lévő, még szinte semmiféle bizonyos adattal alá nem támasztható filmeket, amikben az illető szerepelhet/szerepelni fog, ez pedig egy tök jó dolog! 

- Chloë Grace Moretz-től már nagyon várom a Carrie-t, amiről biztosra mondom, hogy 2013 egyik legkirályabb horrorja lesz; valamint néhány véletlenül talált tumblrös kép és információmorzsa után a Ha/Ver 2-re is kíváncsi lettem, pedig az első valahogy nem tetszett (de tervezem, hogy újból megnézem). Az Emily the Strange-moziról annyit találtam, hogy animációsnak készül, tehát Chloë maximum szinkronjával keltheti életre Emily-t, erre viszont elsőrangú választás, mert remek hangja van! (Az első bukott, a második szintén, a harmadik nem készült el. Olvassátok el a cikkeimet róluk!)

- Eddie Redmayne a sztárparádénak ígérkező A nyomorultakat erősíti jövőre. 

- Alec Baldwin szerepelni fog az egyelőre még cím nélküli legújabb Woody Allen-alkotásban. 

Várható írások: A remény rabjai és még sok minden más!

Ez az egyik kedvenc sportfilmem, ezért amikor múlt hónap elején megláttam egy százasért a turkálóban, tudtam, hogy nem hagyhatom ott! Végülis ennyit simán megér egy amerikai Collector's Edition lemez. Mivel a filmről már írtam, ezért most egy kisebb, különálló bejegyzésben elemzem ezt a külföldi korongot meg az extráit, és remélhetőleg a rajongókkal együtt én is gazdagabb leszek néhány érdekes/vicces plusz információval. Vágjunk bele! 

Az általam megszerzett változat egylemezes, ám rengeteg extrát tartalmaz. Amint a korongot behelyezzük a lejátszóba, elsőnek egy rakás ostoba trailert láthatunk, amik egyfelől videotékás/mozis hangulatot teremtenek, másfelől viszont csupa barmó izét reklámoznak velük - kivétel a '74-es eredeti Longest Yard. A menüről általánosságban elmondható, hogy majdnem teljesen statikus, a főmenüben a háttér mozog és Nelly egyik dala szól, az almenükben jó kis rockzene megy. 

A legelső érdekesség egy werkfilm, amiben a forgatás kulisszatitkaiba nyerhetünk bepillantást. Többek között megtudtam belőle, hogy a helyszín egy valódi börtön volt, de az épületet átalakították és szinte minden nap tájfun-szerű időjárás akadályozta a munkát, kétszer is villámcsapás érte a díszletet. A rendező gyakran kikérte Burt Reynolds véleményét egy-egy jelenetről, Adam Sandler sokat gyakorolt profi focistákkal a szerepére; Nelly pedig kiválóan teljesített atlétaként. Ezen kívül kiderül, hogy a pankrátorok milyen vicces pasasok:D Szerintem remek kis extra ez, mert tényleg csak az érdekes dolgok kerültek bele, nem untatnak unalmas részletekkel és már itt megalapozzák a későbbi mozgóképecskékre is jellemző poénkodós, könnyed, laza hangulatot. A második menüpont alatt azt mutatják be nekünk, hogy micsoda hihetetlen mennyiségű ételt tömnek magukba ezek az izomkolosszusok naponta. Bob Sapp például elmondja, hogy miből áll egy napi átlagos étkezése, hát elképesztő; ennél már csak a Dalip Singh által elfogyasztott kajamennyiség meglepőbb. Itt látható, hogy összehasonlítják Singh jelmezét az átlagos méretű Sandlerével és még az egyébként igencsak impozáns megjelenésű profi focisták meg a többi pankrátor is elismerően nyilatkoznak az indiai óriásról. 

A harmadik dokumentáció az amerikai foci mozis életre keltéséről szól. A meccs reálisabbá tételéhez néhány NFL-es operatőrt is felkértek, hogy tényleg olyan legyen, mint amit a tévében láthatunk; és nyilvánvalóvá teszik számunkra, hogy ezt a játékot nem lehet mímelni, így az ütések meg ütközések többé-kevésbé igaziak voltak. A negyedik menüpont alatt azt a pár szekvenciát tárják elénk, amikben CGI-animációt alkalmaztak. Érdekesség, hogy a pingpongnál a labda effekt, mert Singh nem tudott volna egy igazit ütögetni a bilincsei miatt és a meccsen a nézők szintén rajzok, mert csak 150 statiszta felvételére volt pénzük és engedélyük. Következnek a kivágott jelenetek, amikhez, ha akarjuk, meghallgathatjuk a rendező Peter Segal audiokommentárját - én enélkül tekintettem meg őket. Az orros meg a kajálós egész jó, Kevin Nash poénkodásai tetszettek, a többi viszont tényleg elég béna, nem baj, hogy kidobták őket. Az utolsó három menüpont alatt sorban jön Nelly-től az Errtime klipje (csak a vége érdekes, mikor Sandler megjelenik humorizálni), majd egy klip a filmből a P.O.D. Here Comes The Boomjára (ez baromijó), levezetésként pedig nevethetünk még egy utolsót a bakiparádén. A legvégső "extra" az elején látható gyagya trailerek lejátszására szolgál, de nem hiszem, hogy bárki kíváncsi lenne rájuk még egyszer - igazából viszont ez az egyetlen tényleg hülye plusz az egészben, ami nélkül a Collector's Edition ugyanolyan jó lenne, sőt, talán még jobb. 

Még nem volt szerencsém a Csontdaráló magyarországi kiadásához, de biztosan kevésbé részletes, mint ez. Vagyis ismét itt egy jó példa rá, hogy ha már eredeti filmeket akarunk venni, akkor érdemesebb külföldről rendelni, mert normális esetben alig drágábbak a magyar kiadásoknál, de mégis ezerszer jobbak! Hiába, ez már így lesz a jövőben is, ami igazán király, színvonalas vagy érdekes, az ide úgyse jut el... Na, de visszatérve a Gyűjtői Kiadáshoz: ez egy isteni darab, akinek hozzám hasonlóan tetszett a The Longest Yard és tud angolul, az mindenképpen szerezze be! 

Várható írások: A remény rabjai. 

Október 31-én éjjel úgy döntöttem, nézek valami jó kis horrort, de olyat, amiről már írtam - így esett a választásom a Dark Shadows-ra. Pár hónapja még úgy gondoltam, megveszem blu-rayen, végülis 4300 Ft nem nagy ár érte, ám átgondolva a dolgot rájöttem, hogy annyira mégsem kell, ezért megelégedtem egy letöltött verzióval:P Tim Burton legutóbbi mozijának hatására megjött a kedvem, hogy nézzek valamit Chloë Grace Moretz-től és micsoda szerencse, hogy van már a rezüméjén egy másik horror - mostanában ilyesmikben utazok, egy adott színésznő borzongatós munkáira repülök rá. Annyit tudtam a Let Me Inről, hogy "kritikailag elismert vámpíros horror", aztán mikor belenéztem, hogy angolul van-e, akkor se lettem sokkal okosabb, mégis úgy gondoltam, adok neki egy esélyt. És baromira megérte! 

Új-Mexikóban járunk, 1983-ban. Hősünk Owen (Kodi Smit-McPhee), a 12 éves fiú, aki nehezen találja helyét a világban. A szülei különköltöztek és éppen válnak, őt pedig három erősebb srác folyton terrorizálja a suliban - vagyis tele van dühvel és elfojtott érzésekkel. Magányosan tengeti napjait, cukorkát nyammogva és távcsővel kukkolva a szomszédokat, amíg egy nap új lakók költöznek a szomszédos lakásba. A látszatra egyedülálló apa (Richard Jenkins) és különös "lánya" (C.G.M.) hamar felkeltik Owen érdeklődését, hiszen a férfi éjszakánként folyton eljárkál, az otthonukból pedig rendre ijesztő zajok hallatszanak. A kisfiú az estéket a lakóház hóval fedett játszóterén tölti egymagában, de hamarosan ez a fura leányzó csatlakozik hozzá és egyre jobban összebarátkoznak. Ám Abby-ben van valami nyugtalanító, valami megmagyarázhatatlan... Mindezek ellenére ő lesz Owen utolsó mentsvára, miközben az iskolai zaklatás egyre erőteljesebbé válik és még a városkát megrázó gyilkosság-sorozat is tovább ront a helyzeten. Ifjú hősünk pedig lassan egyre biztosabb lesz benne, hogy legjobb barátja rémisztő titkot rejteget... Vajon mi történik majd, ha fény derül az igazságra Abby-vel kapcsolatban; kitarthat-e ez a barátság a halál vérvörös árnyékában?

A második évezred hajnala óta rájár a rúd a vámpíros filmekre, hiszen anno Brian de Palma hiába csinálta meg a fantasztikus Bram Stoker's Draculát és aztán hiába jött a Shadow of the Vampire; Stephanie Meyer minden vérszívó-rajongó levesébe beleköpött az Alkonyattal, ami elindította még a Vámpírnaplókat, az Odaátot meg még egy csomó súlyos baromságot, amik lealacsonyították a horror műfaját - pláne a vámpíros horrorét. Éppen ezért az utóbbi években komoly közönségnek normális vérszopós mozgóképet előállítani lehetetlenségnek tűnt, mert ez a zsáner átalakult a tinik és magányos, túlsúlyos nők pénztárcájának vékonyítására kihegyezett iparággá. Szerencsére egy másik új hollywoodi trend, a svédek lenyúlása éppen kapóra jött, hogy Drakula gróf fajtájának kiszipolyozott hírnevét helyreállítsák, visszahozva az éjjel vadászó ősi szörnyeteg karakterét a torporból.

Ugyanis 2004-ben Svédországban kiadták John Ajvide Lindqvist regényét, a Lat den rätte komma in (kb. azt jelenti a cím, hogy "engedd be azt, aki jót akar"), ami nemcsak a papír alapú, de a négy évvel később elkészült filmes alakjában is nagy siker lett mind hazájában, mind pedig külföldön. (Elvileg ez a film itthon is ismert, de ebben nem vagyok teljesen biztos; a regény Hívj be! címmel megvásárolható magyarul.) Szóval mikor a Let The Right One In (ez az angol neve) debütált a mozikban, akkor az amerikaiak elhatározták, hogy csinálnak egy újrát belőle. A motivációik erőteljesen megkérdőjelezhetőek voltak, a wikipedián és az imdbn elérhető adatok elolvasásából az derült ki, hogy kaszálni akartak; de ők ezt úgy mondták, hogy "szélesebb közönség számára is élvezhetővé akarták tenni Lindqvist történetét". Még nem láttam az eredeti Lat den rätte komma int, de el tudom képzelni, hogy túlságosan művészfilmes jellegű és ebben az esetben volt értelme a dolognak; de egyébként is, mert ez a mű valami kurvajó lett. 

Szóval fogták a könyvet meg a filmet és felkérték az eredeti alkotókat, magát Lindquistet és a rendező Tomas Alfredsont, hogy segédkezzenek. Az író, aki a korábbi forgatókönyvet is készítette, szívesen segített; Alfredson ellenben visszautasította a lehetőséget, mondván nem ért egyet az újrázással: "Ha remake-elni akarunk egy filmet, az azért van, mert az eredeti rossz. De szerintem az enyém nem az." A korábbi kollégái közül azért a két producer, John Nordling és Carl Molinder szintén úgy gondolta, hogy érdemes elkészíteni az amcsi változatot, így pénzükkel újfent támogatták a vámpírlány életre keltését. A döntés megszületett, már csak a direktort kellett kiválasztani, ezt a feladatot pedig Matt Reeves-re (Cloverfield) bízták, aki besegített a szkript megalkotásába.

Sok érdekes szálon értelmezhető a történet, hiszen tartalmazza két, a társadalomból kivetett kívülálló rendhagyó kapcsolatát, akik ráadásul gyerekek; benne van az angyalarcú gyilkos örök érvényű meséje; az iskolai erőszak sajnos túl sok embert érintő kérdése; az ölj vagy meghalsz-elv szívbemarkoló bemutatása; az öröklét összeütközése az éretlen személyiséggel; a bosszú; a halállal való fiatalkori szembesülés és a legelemibb érzésünk, a szeretet brutálisan őszinte megelevenítése. Azt hiszem, már most jó sokat írtam, de higgyétek el, ennek akár a háromszoros terjedelmében is lehetne elmélkedni az egyes jelenetekről, a fő- és mellékszálakról, a figurákról meg magáról az egész Let Me Inről; de mindez a sztori aprólékos ismertetése nélkül lehetetlenség, így most inkább elkerülöm a szpojlerezést és továbblépek. 

Ha már a történetnél járunk, bármennyire is tetszett ez a film, meg kell említenem, hogy az események alakulása sokszor kitalálható, ám ez nem igazán zavaró, mert aminek ütnie kell, az üt. A baleset és a kórházi tűz nagyon durvák, nem csak látványilag, hanem mert annyira átélhetőek, szinte a saját bőrömön éreztem a fájdalmat a nézésük közben; az abszolút csúcspont viszont az, amikor a nyomozó készül benyitni a fürdőszobába a vége felé. Akkor minden egyes idegszálam pattanásig feszült, pedig gyakorlatilag semmi nem történik... A képi világ sötét és nyomasztó, ám ez csak még inkább felemelővé teszi azt a néhány boldog pillanatot, amit a két gyermek barátsága szolgáltat. A néznivalót a '80-as évek zenéi festik alá, bár én csak két számot ismertem közülük, a Turning Japanese-t és a Do You Really Want To Hurt Me-t, ezek együtt kb. fél percet szólnak.

Kodi Smit-McPhee alkatilag mintha csak erre a szerepre termett volna, lányos arcával, soványságával és vékony hangjával nagyszerűen adja vissza a többiek által bántalmazott, magát a világban egyedülállónak érző és némileg beteges fantáziával megáldott fiút, aki viszont mindezek dacára alapvetően jó szándékú és kedves. Chloë Grace Moretz mindenki mást háttérbe szorít, lehengerlően játssza a törékenynek, védtelennek látszó, ám valójában rémisztően erős kislányt, aki ragadozóként kénytelen élni. Az arca annyira furcsa, mert bizonyos esetekben nagyon szépnek, máskor borzasztóan csúnyának látszik és egyszerűen képtelenség eldönteni róla, hogy milyennek tekintsem, ettől olyan vonzó számomra. Visszatérve az alakításához, Abby-t még akkor is szánni fogjuk és szurkolunk majd neki, amikor józan ésszel ezt semmilyen körülmények között nem tennénk; emellett az ifjú színésznő személyiséggel, lélekkel ruházza fel a figurát. Ez a leány végtelenül szomorú, egyáltalán nem olyan, mint Kirsten Dunst az Interjú a vámpírralban; és ebben rejlik a sebezhetősége, az egyedisége (erről inkább nem mondanék többet, nehogy lelőjem valamelyik poént). A mellékalakok közt két férfi van, akik a leginkább hangsúlyosak a fiatal tehetségek mellett: Richard Jenkins (pl. Farkas, Rumnapló) a vámpír társaként és Elias Koteas (ő lőtte le Dr. House-t:P) a nyomozóként. Ők mindketten baromijók, nekem főleg az utóbbi játéka tetszett. Meg kell azért említeni Dylan Minnette-et is, ő Kenny, a szemétkedő fiú, aki lépten-nyomon próbálja megkeseríteni Owen életét és szintén nagyszerűen alakít.

Érdekességek: Reeves számos változtatást eszközölt a forgatókönyvön, ám igyekezett minél inkább hű maradni az eredetihez; sőt, egyes elemeket egyenesen onnan emelt át: "A Let Me In a könyv, az eredeti film és az adaptálás közben kitalált dolgok keveréke." A rendező megmondta a színészeinek, hogy ne nézzék meg a korábbi változatot, hogy így "meg tudjuk csinálni a saját verziónkat, de közben a lehető legjobban hűek maradunk a történethez". Abby külsejét és személyiségét egy hajléktalan kislányról készült fotósorozat inspirálta, amit Mary Ellen Mark készített. Amikor a vámpír mezítláb ténfereg, akkor körülötte igazi hó van, Chloë pedig tényleg abban járkált, a felvételek közti szünetben hősugárzókkal melegítették a lábát, nehogy megfázzon. Egy Houdini nevű grafikai programmal csinálták meg a vámpír-effekteket. Owen édesapjának hangja a telefonban Elias Koteas-é. A gyilkos "maszkját" Richard Jenkins találta ki. A filmnek 16 producere volt. A játéktermes részben a pultos srác Colin Moretz, Chloë bátyja. Megjelent egy képregény-minisorozat, a Let Me In: Crossroads, ami a vérszívó háttértörténetét dolgozza fel; ám ez kiverte a biztosítékot John Ajvide Lindqvistnél, merthogy ő nem adott engedélyt ennek az elkészítésére: "Engem ugyan senki nem kérdezett meg erről és szerintem bűzlik a dolog. Utána fogok járni, mert biztos, hogy nincs joguk ilyet kiadni." Később aztán rájött, hogy mégiscsak van, mert a szerződésében ez is benne volt, csak éppen neki senki sem mondta el...

A Let Me In 20 millió dollárt emésztett fel és 24 milliót hozott vissza, óriási elismerésben részesült szinte minden szempontból. Kritikailag 2010 egyik legjobb filmje lett, több szakértő best-of-listájára felkerült és az év talán legjobban értékelt horrorjává vált. Lindqvist tetszését elnyerte, Stephen King pedig azt írta róla: "A Let Me In a zsánert meghazudtoló alkotás. Nem csak egy horror, hanem az utóbbi 20 év legjobb amerikai horrorja." [Ha ő mondja, akkor így van:)] Sok kritikus üdvözölte Matt Reeves alkotását, mondván azon ritka hollywoodi remake-ek sorát erősíti, amik hűek maradtak az eredeti filmhez; mások viszont pont ezt kritizálták benne, mert szerintük Reeves azt állította, új módon közelíti majd meg a sztorit, de mégsem így tett. Chloë 6 különböző díjat söpört be Abby szerepéért, Kodi 1-et Owenért, a film maga 4-et; a két gyereket mindenütt magasztalták remek együttműködésükért és meglepően komoly, már-már felnőttes alakításukért. 

A Let Me In az egyik legjobb horror, amit valaha láttam. Kellőképpen véres, ám drámaisága ellenére nem válik unalmassá, a benne ábrázolt tragédia szívbe markoló, a két főhősért biztosan mindenki szorítani fog és igazából itt elérkeztem arra a pontra, hogy nem is tudom összefoglalni a lényegét. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg! (De ne azok, akiknek a horror a Fűrésznél, a Végső állomásnál meg a Tudom, mit tettél tavaly nyáronnál kezdődik...)

Pontozás: 

imdb: 7.2 (Az első változat 8.0 lett.) 

Szerintem: 6/5 (Nem tudom, volna-e értelme újranézni, de biztosan sort kerítek majd rá még egyszer!) 

Utólagos szerkesztés: Elolvastam a Crossroads-ot, szerintem nem nagyon tesz hozzá az itt bemutatott történethez. Bepillantást nyerhetünk "az apa" lelki világába, ám ő nekem már a filmben is háttérbe szorult a gyerekek mellett; az alap eseménysor pedig unalmas és koppintás-szagú... Akinek tetszett a Let Me In, az azért adhat egy esélyt a Crossroads-nak, de nekem nem tetszett. 

Hírek: 

- Elvileg Matt Reeves rendezi a Dawn of the Planet of the Apes-t, ami az év elején bemutatott Majmok bolygója-előzmény folytatása lesz. Ezen kívül pénzeli a Beyond Apollot, egy sci-fit, ami a Vénuszra induló első űrexpedíció során történő baljós eseményeket dolgozza fel. 

- John Ajvide Lindqvist újabb regénye kerül megfilmesítésre: a Hanteringen av odödaban zombik szállják meg Svédországot, a háttérben viszont itt is emberi sorsok rajzolódnak majd ki. 

- Chloë Grace Moretz két újabb horrorban lesz címszereplő: az egyik a Maggie (egy lány zombivá válásáról szól), a másik a King-klasszikus Carrie újrája - ebből egyelőre két képet láttam, de már most megmondom, hogy tutira kurvanagy lesz! Moretz kisasszony azonban nem csak véres mozikat forgat a jövőben, hiszen benne lesz a Trolls-ban is, ami viszont nem internetes vadbarmokról, hanem azokról a kócos, fura kis játékbabákról fog szólni, akik a '90-es években hódítottak itthon is. A Trolls egyébként animációs műnek készül és 2015-ben láthatjuk. (A Maggie-ben végül Abigail Breslin lett a címszereplő; a Carrie megbukott, bár a rendezői változata sokkal jobb a mozisnál; a Trollok meg 2016-ban jött ki, szintén Chloe nélkül.)

- Kodi Smit-McPhee a jövőre érkező 13 123 457. Rómeó és Júliában bukkan fel újból. 

- Nem ide tartozik, de muszáj tájékoztatnom mindenkit, hogy lesz Gru 2... Tegye fel a kezét, aki látta az előzőt! Nekem speciel nem volt még szerencsém hozzá, de továbbra is fenntartom a véleményemet, hogy gusztustalan dolog minden egyes animációs filmnek kapásból legalább két folytatást gyártani, függetlenül a bevételétől és a kritikai fogadtatásától... (Aztán jött a Gru 3, majd a Minyonok...)

Várható írások: Majd meglátjuk, lesz 1-2 érdekes film a tévében, meg talán megnézem A remény rabjai dvdmet is végre.

Amióta az eszemet tudom, szeretem a francia filmeket, mert van bennük valami egyedi, különleges, amit nehéz megfogalmazni, amivel sehol máshol a világ moziiparában nem találkozhatunk. A két kedvenc francia rendezőm Luc Besson és Jean-Pierre Jeunet, jelen esetben utóbbi "világmegváltó" művéről beszélünk, amit mindenki imád - de most az egyszer én is így vagyok vele:)

Amélie (Audrey Tautou) 23 éves felszolgálónő egy kis bisztróban. Furcsa gyermekkora miatt nagyon különösen látja a világot és az embereket maga körül, gyakorlatilag mesebeli helynek képzelve az egész életet. Egy napon aztán véletlenül rábukkan a lakása falában egy dobozkára, amit évtizedekkel korábban egy kisfiú rejtett el ott, benne a legféltettebb kincseivel. Hősnőnknek eszébe jut, hogy az egykori kisgyerek biztosan mennyire örülne, ha most, felnőttként visszakapná a régmúlt idők darabkáját, így elindul, hogy megkeresse a gyermeket, aki mára már 50 éves férfivá érett. Amélie ennek az élménynek a hatására eldönti, hogy jobbá akarja tenni mások életét és innentől kezdve mindent megtesz a többiek boldogságáért. Ám a csodálatos feladat teljesítése közben csak egyvalakiről megfeledkezik: önmagáról. Vajon ki fogja boldoggá tenni őt?

Jeunet-t onnan lehet felismerni, hogy őrült, furcsa figurákat vonultat fel egy nagyon erős színekkel bíró világban, ahol mindig valami szokatlan történik, ám az átlagostól eltérő szereplők és események mögött valójában az élet mindennapos kérdéseivel foglalkozik, azokkal, amik mindnyájunkat érintenek. Az Amélie csodálatos életében például a szerelem, a barátság, az emberek emberszámba vétele, a boldogság keresése és az apróságokkal mások napjainak szebbé varázsolása jelenik meg; aztán miközben néztem, rájöttem, hogy ezek a figurák mégsem annyira abszurdak, sőt, jobban hasonlítanak ránk, mint hinnénk. Hiszen itt van az író, akinek nem adják ki a könyveit - honnan tudhatod, hogy a mindennapok során hány író mellett mész el az utcán?; meg a féltékeny férfi, aki még hónapokkal a szakításuk után is a volt barátnője után kajtat - mindent megtesz, hogy pokollá tegye a nő életét, mialatt saját szánalmasságát észre sem veszi, ilyennel találkoztam már; vagy éppen az idős úr, aki napjait magányban tölti - önhibáján kívül. És ha velük találkozhatunk a valóságban, akkor talán lehet, hogy van közöttünk egy-két Amélie - jó érzés ezt gondolni:)

A fő cselekményszál, vagy ha úgy tetszik, mondanivaló, rejtve marad és bár végig látható, a vicces és szép dolgok elfedik előlünk. Sok-sok kis esemény jön, amik a szereplőikkel együtt összefüggenek egymással és végülis rengeteget lehetne beszélni az apró mellékszálak főszereplőiről. Vegyük példának Lucient (Jamel Debbouze), aki a sarki zöldségesnél dolgozik. Az egyik keze béna és kissé szellemileg fogyatékos, ám kedves, segítőkész és jó szándékú; ezen tulajdonságai pedig nagyon hasonlóvá teszik őt Amélie-hez. A főnöke folyton szívatja és pocskondiázza, emiatt Lucien a hősnő segítő szándékának egyik célpontjává válik, amikor a véletlennek köszönhetően Amélie "bosszút állhat" a zöldségesen, igazságot szolgáltatva. Láthatjuk, hogy a címszereplő ideális világában Lucien lenne a főnök és a rosszindulatú fickó a kisegítő, nem pedig fordítva; ezen kívül megelevenedik előttünk a magányos "üvegember" (Serge Merlin) és a fogyatékos ifjú barátsága is - együtt festenek, ám az egyedüllétre kárhoztatott öreg néha nehezen fér meg az együgyűségéből fakadóan boldog sráccal. Már ez a pici szál magában nagyon érdekes, akár egy egész filmet lehetne szentelni neki.

"Az élet egy olyan előadás próbája, amit sosem tartanak meg." 

A szépséges látnivaló mellett a kedves és humoros események sokasága teszi emlékezetessé Jeunet remekét, amiben néhányan drámát, mások inkább vígjátékot játszanak, Tautou és a férfi főhős Mathieu Kassovitz karakterei pedig eközött a két műfaj között ingáznak, összekötve a mellékszálakat meg a többi figurát egymással. Érdemes minden apró részletre figyelni, mert bár sokszor csak valami aranyos vagy vicces dolgot láthatunk (maci alakú felhő, világutazó kerti törpe), mégis akadnak motívumok, amik csak később nyernek értelmet (például az újságcikk a gleccserről vagy a fotóautomaták fantomjának esete). A humor nagyon fontos, hiszen ez az egyik legfőbb erény, ami segíthet bennünket az élet viharai közepette és a valóságban is lépten-nyomon jól jöhet. Kiemelném még a sebesen váltakozó képeket, a gyorsítást, a montázs-technikát meg a zene és a csönd remek használatát - az egészre a koronát a kitűnően megírt párbeszédek teszik fel.

Lássuk a színészeket! Az über-cuki Tautou és a rendkívüli méretű orral megáldott Kassovitz mindketten kedves, kissé esetlen, a maguk álomvilágaiban élő figurákat játszanak, akik nagyon szimpatikusak és jó fejek. A mellékszereplők közül a megszállott, savanyú és gonoszkodó Joseph bőrébe bújt Dominic Pinon most is kiemelkedik - az övé a legjobb poén ("Teveszőr."). Serge Merlin megható alakítást nyújt az üvegcsontú idős úrként, Rufus pedig remek Amélie magányos, befelé forduló apjaként. Jamel Debbouze itt sokkal kedvelhetőbb, mint az Asterix és Obelix 2-ben - a fogyatékosok megjelenítése mellett ő az egyetlen kisebbségi szereplő is, mivel marokkói. Néhány francia filmekből ismert arc/név szintén felbukkan: Isabelle Nanty (Georgette, a Jöttünk, láttunk, visszamennénkben Bernier titkárnője), Armelle (Philomene, a Jöttünk, láttunk... 2-ben Petronilla), André Dussollier (a narrátor, a Vidocq-ban a rendőrfőnök) és Ticky Holgado (a beszélő képsor és Martineu a Pofa be!-ben). A rendező a forgatókönyv írásában is részt vett, valamint ő választotta ki a szinkronhangokat a csak hangként hallható szereplőkhöz.

Érdekességek: Jeunet 1974-ben kezdte el az emlékek és történetek gyűjtését, amik végül az Amélie cselekményévé álltak össze. Valószínűleg erőteljes inspirációt nyújthatott Dosztojevszkij regénye, Az idióta is, mert mindkettőben naiv, ártatlan és túláradóan kedves a főszereplő; plusz a bukott író neve, az Hipolito erre a műre utal, mert abban is van egy hasonló nevű fickó, Hippolite, aki bukott filozófus. Egy másik forrás szerint a cselekményt az 1994-es Chungking Express című távol-keleti alkotás második fele inspirálta, ami szintén a boldogság kereséséről szól. A világjáró kerti törpe meséje a valóságban gyökerezik, ugyanis a '90-es években Franciaországban és Angliában a magukat Kerti Törpe Felszabadítási Mozgalomnak nevező társulat több mint 150 ilyen giccses díszt lopott el, amikről aztán hasonló képeket készítettek. Az ötlet később egy utazási iroda reklámkampányában megint visszaköszönt.

A stáb minden kiválasztott helyszínt megtisztított, hogy beleilljenek a címszereplő fantasztikus álomvilágába; ám többször igencsak nehéz helyzetben voltak, például a pályaudvar esetében. Audrey Tautou nem tudott kővel kacsázni, ezt utólag számítógéppel rajzolták meg. A nyitó képsorok alatt a gyermek Amélie-t láthatjuk, amint mindenfélét csinál - ha ekkor figyeljük, hogy éppen kinek a nevét írják ki (pl. operatőr, vágó, stb.), akkor észrevehetjük, hogy a kislány ezekre a foglalkozásokra utaló dolgokat művel. A lenyűgöző látványt digitális animációval és a képek utólagos manipulálásával, az ún. digital intermediate módszerrel alkották meg. A záró stáblista alatt minden egyes színész képét láthatjuk, mégpedig a férfi főszereplő, Nino fotóalbumához hasonlóan széttépett és utólag összeragasztott fotográfiák formájában. A statiszták között van egy magyar hölgy, bizonyos Kovács Julianna. 

A Le fabuleux destin d'Amélie Poulain 77 millió frankból készült, a bevétele pedig kis híján 174 millió dollár lett, világszerte kritikai megbecsülésnek örvend ma is, na meg rengeteg díjjal jutalmazták. Az Európai Filmfesztiválon a Legjobb Filmnek választották, nyert két BAFTA-t és 4 Cézár-díjat. Ausztráliában megválasztották az ország második kedvenc mozijának, felkerült a New York Times valaha készült 1000 legjobb filmjének listájára és az Empire Magazin szavazásán a világ második legjobb mozgóképe lett. 2010-ben az Amerikai Operatőrök Szövetsége az évtized legjobban fényképezett filmjeként nevezte meg az Amélie-t. Egy békafajt is elneveztek a kedves lány után, a Cochranella amelie-t. Különös módon a kirobbanó siker ellenére egyetlen nagyobb stúdió sem vette meg a forgalmazás jogát, így jelenleg sincsen nemzetközi terjesztője, annak idején pedig azért nem került be a Cannes-i Filmfesztivál programjába, mert a kiválasztásért felelős Gilles Jacob érdektelennek találta - ő azonban még csak egy félkész verziót látott, amiben a zene sem volt benne. 

Az Amélie csodálatos élete szerethető, kedves és örök érvényű film, amit jól esik nézni, mert a boldogságról, a szerelemről és arról szól, hogy mi magunk képesek vagyunk jobbá tenni az életet - akár mindenki más számára is:) Szép, vicces és aranyos, nagyon jó mozi! 

Pontozás: 

imdb: 8.4 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 6/5 

Várható írások: Let Me In.

Gyilkos tinilány - ez a téma közel áll hozzám, remélhetőleg hamarosan majd felfedhetem, hogy miért:) A Hanna viszont sokkal több, mint egy ölésre képzett fiatal tragikus története, de erről majd később, előbb inkább jöjjön a sztori ismertetése: 

Címszereplőnk (Saoirse Ronan) és apja (Eric Bana) a sarkvidék közelében, egy erdőben élnek, a civilizációtól távol, különös körülmények között. A lánynak ugyanis minden pillanat a harcról, a kiképzésről szól, mégpedig mert nagy feladat vár rá, amire hosszú ideje készül. Végül elérkezik a nap, amikor felkészültnek érzi magát és ekkor megkezdődik a hajsza, merthogy az apa nem átlagos férfi, hanem egy korábbi titkosügynök, akit el akarnak tüntetni - ahogy Hannát is. Mindketten elindulnak, külön utakon, hogy végül megtalálják az életükre törő Marissát (Cate Blanchett), akinek az a legfontosabb, hogy megsemmisítse őket. De vajon miért? Mi lehet az a titok, amit a férfi őriz és mi lehet a leány "bűne", amiért üldözik?

Rendkívül érdekes alkotás ez, amit nehéz leírni. Az elején egy kifordított idillt láthatunk, amiben a romlatlan természetben él apa és lánya, akik együtt és egymás ellen is harcolnak a túlélésért, minden napot, minden percet úgy élve meg, mintha bármelyik az utolsó lehetne. Ám a trendektől eltérően Hanna nem egy ősember műveltségével bír, hanem dacára a körülményeinek, nagyon intelligens, több nyelven beszél és rengeteget tud arról a világról, amit még sohasem láthatott. Amikor elkezdődik a küzdelem Marissa és köztük, a címszereplő bekerül a civilizációba, ahonnan teljesen kilóg, ám furcsasága dacára valahogy mégsem kelt feltűnést. Vajon a modern ember ennyire felszínes, ennyire együgyű, vagy manapság már akárki lehet hóbortos, senkit sem zavar? Hősnőnk persze nem hóbortos, csupán azt hiszik róla... A hajsza közepén két kisebb mellékszál eseményeinek is szemtanúi lehetünk: az egyik a tragikomikus "primitív lény találkozása a modern világgal", a másik pedig a Hanna múltjában rejtőző dolog, amiről szépen lassan fellebben a fátyol.

Az apa, Erik és ellenfele, Marissa, mindketten ellentmondásos, kérdéseket felvető figurák. Erik egyfelől biztosítja lányának a tökéletes életet, ám megtagadja tőle a világ oly sok szépségét - pl. a zenét. Hanna lelkileg tiszta, ám erkölcsileg saját hibáján kívül nem az és bennem felmerült, hogy vajon az apának joga volt-e ezt tenni gyermekével? Még akkor is, ha ezzel az ő érdekeit szolgálta... A vörös hajú főgonosz látszólag csak a munkáját végzi, ám (Blanchett remek teljesítményének köszönhetően) szinte sugárzik belőle a személyes érdekeltség Hanna iránt. Ha összehasonlítjuk Marissát és Eriket, el kell gondolkodnunk, hogy vajon melyikük az igazi rosszfiú és melyikük a jó? Egyáltalán lehetséges-e őket pozitív alakoknak tekinteni? 

A címszereplő egy fantasztikusan megalkotott karakter, akiben benne van az a makulátlanság, amire titkon talán mindannyian vágyunk; ám véres "hivatása" és embertelen körülmények közti élete dacára rendelkezik a gyermekek őszinte kíváncsiságával, elfogulatlanságával és még a jóságukkal is. A múltjában elhelyezett fehér foltnak köszönhetően a játékidő alatt mi, a nézők könnyedén tudunk azonosulni vele, mert azt láthatunk bele, amit csak akarunk; sőt, szerintem még a befejezéskor sem válik annyira egyértelművé a jelleme, hogy később úgy érezzük, másmilyennek gondoltuk őt. Nekem külön tetszett a benne rejlő rémisztő erő és potenciál, amit ártalmatlan külseje csak még ijesztőbbé tesz, ő maga pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mennyivel erősebb mindenki másnál. Amennyire én látom, igazándiból nem is vágyik erre, szívesebben lenne normális, szívesebben tanulna, tapasztalna, inkább világot látna ahelyett, hogy vért ontson, de a körülmények összejátszanak ellene és a sorsa előre elrendeltetett...

Az akciófilm és thriller jelleg mellett a főleg kosztümös drámák (Anna Karenina, Vágy és vezeklés) készítésével hírnevet szerző Joe Wrightnak köszönhetően egy jó adag művészi vonás és némi drámaiság is került a Gyilkos természetbe. Sokszor érdekes beállításokat láthatunk, például van úgy, hogy pörög a kamera, akadnak hosszú snittek, néha meg csak egy-egy szereplő arcát mutatják premier plánban. Az erőteljes természeti képekkel (sivatag, tundra, erdőség) igen nagy kontrasztot alkot a németországi panelházak, a lepusztult vidámpark vagy a titkos föld alatti létesítmény látványa - összesítésben egyébként elmondható a Hannáról, hogy marhára látványos, főleg a színek meg a természeti képek terén. A remek néznivalót kitűnően festi alá a sokszor alkalmazott csönd (például az elején legalább 20 percig semmiféle muzsika nincs), amit aztán felváltanak a The Chemical Brothers adrenalin-pumpáló elektronikus dallamai (a legjobbat belinkelem a cikk végére). A Seth Lockhead által megálmodott történet többször is kísérletet tesz a hollywoodi klisékkel való leszámolásra, így például nincs benne a felkészülés unalmassága, csak egyetlen rövid szekvenciában, a hősnő már gyakorlatilag mindent tud a kezdet kezdetén; a vadonból kiszakadt lányt pedig nem akarják beintegrálni, hanem el akarják pusztítani. Ez és a civilizációval való első találkozás sokkja együtt igencsak pellengérre állítják a mai társadalmat, aminek álságosságát a tiszta és őszinte hős nem tudja hová tenni. 

Egy icipici kedves mozzanat a gyermeki összetartás ábrázolása, hiszen az abszolút mai, városi Sophie (Jessica Barden) és a kisöccse (Aldo Maland) azonnal befogadják Hannát, segítenek neki, sőt, a két lány hamar összebarátkozik. A kettejük közt kialakuló kapcsolat pedig azt üzeni, hogy a felszínen romlott fiatalságban legbelül még ott rejtőzik a gyermeki ártatlanság, ami talán mégsem tűnik el (olyan hamar)... A súlyos mondanivaló, majd pedig az igazság felfedése után a háttérben megbújva folyamatosan erősödő morális problémafelvetés mellett azért akad pár vidám pillanat, például amikor a tapasztalatlan címszereplő először lát olyan csodákat, mint a repülőgép vagy a zene, de említhetném akár az első, korántsem meglepő, de mégis aranyos reakcióját az ellenkező nem közeledésére:)

Itt egy újabb példa arra, hogy általam nem kedvelt/számomra ismeretlen színészek nagyszerű teljesítményükkel simán lenyűgöznek. Adott Eric Bana, akinek a nevéhez elsőre a bukott Hulkot és a közutálatnak örvendő Tróját tudnám csak kötni; az általam utált Cate Blanchett, és Saoirse Ronan, akit eddig csak a Szikravárosban láttam, de ott nem igazán nyűgözött le. És mégis: Bana kitűnő, Blanchett fantasztikus, Ronan pedig fiatal korát meghazudtolóan tehetséges - bár szerintem a két hölgy játéka elhomályosítja az úrét. A mellékszereplők közt felfedeztem két ismerős arcot: Michelle Dockery-t (ő az ál-Marissa, a Hogfatherben volt a Halál unokája) és Jason Flemynget (a "befogadó család" apukája, szerepelt pl. a Blöffben meg A titánok haragjában). Rajtuk kívül pedig akadt még egy fickó, aki borzasztóan ismerős volt, de képtelen voltam rájönni, hol láttam, amíg a végén ki nem írták a nevét: Tom Hollanderről van szó, aki a Karib-tenger 2-3 után ismét egy negatív figurát, az őrült Isaccs-et kelti életre. 

Hanna Csodaországban, avagy a filmben rejlő mese-vonulat 

A wikipedián találtam ezt a mondatot: "A Hanna - Gyilkos természet egy akció-thriller, ami tele van tündérmese-elemekkel." Néztem, hogy mi a fenét zagyvál ez össze, de aztán továbbolvastam és megértettem a dolgot. Eszembe jutott, hogy a hősnő kétszer is Grimm-mesekönyvet olvas, egyszer a jelenben, egyszer a múltbéli visszaemlékezésben; a találkozóhely szintén egy mesebirodalom, a vidámpark, és valahogy az utazás maga is kissé hasonlít a legkisebb fiú (jelen esetben leány) történetére, aki elindul szerencsét próbálni. Még a sötét hangulat sem mond ellent ennek az egésznek, hiszen gondoljunk csak bele, mennyi véres esemény történik egy mesében: a Farkas megeszi Piroskát meg a Nagymamát, a Vadász pedig az állat gyomrából vágja ki őket... Wright azt nyilatkozta, hogy a filmje "fantasy a sötét oldal legyőzéséről és a beavatásról", amikor is egy gyermek idő előtt felnőve kénytelen kilépni a nagybetűs Életbe. Mind ő, mind kritikusai említették David Lynch hatását, ami tényleg érezhető némileg (az őrült karakterek, a csönd és a zene vegyítése, a fura kameramozgások, stb.); valamint Stanley Kubrick kultikus Mechanikus narancsát. Vagyis a Grimm-mesék sötét hangulata és a jövőre felkészítő, tanító jellege keveredik a Clockwork Orange erőszakosságával plusz Lynch mester misztikus világával; elvileg ez a koktél adja ki a Hannát. A legkülönösebb ebben az egészben az, hogy elég kevesen veszik észre ezt a vonulatot, nekem sem tűnt fel.

Érdekességek: A forgatókönyv már 2006-ban megszületett, és mind abban az évben, mind 2009-ben felkerült a híres Feketelistára, ami a legjobb, meg nem valósult filmeket tartalmazza. A felvételeket Marokkóban, Finnországban és Németországban rögzítették, a finn helyszíneken olykor -27 fok uralkodott. Saoirse Ronan nevét Szursának kell ejteni, állítólag ő javasolta a producereknek Joe Wrightot, akivel korábban együtt dolgoztak a Vágy és vezeklésen. Az ifjú színésznő két hónapon át napi négy órányi intenzív harci tréningen vett részt a szerep kedvéért. Marissa hiteles megformálásához egy egykori CIA-ügynök konzultációja segített. A nagy, ovális csatorna, amiben Hanna kijut a föld alól, az egy repülőgépek tesztelésére szolgáló szélcsatorna. Isaacs a The Chemical Brothers The Devil Is in the Details című dalát fütyüli. Egy vicces név a stábból: Mohamed Majd (a marokkói hotel-tulajdonos). A Gyilkos természet 30 millió dollárból született és kis híján 64 milliót hozott vissza, a kritikusoktól pozitív értékelést kapott.  

Összefoglalva: Ez a film különös hangulatú, érdekes, izgalmas, néhol vicces, néhol szép és erőszakos tartalma ellenére egészen művészi. Bátran ajánlom bárkinek, aki kedveli az erős női főhősökkel operáló sztorikat, a jól felépített történetű thrillereket vagy a minőségi akció-mozikat! Meg azoknak, akik szívesen megnéznék, ahogy Saoirse Ronan szétrúg pár segget:D 

Pontozás: 

imdb: 6.8 (4 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 (Meg kéne nézni újra, figyelni a részletekre, mert több helyen olvastam, hogy sok olyan jelkép van benne, amikbe ezt-azt bele lehet magyarázni.)

Hírek: 

- Elkészült a Byzantium című vámpíros horror-dráma, aminek egyik főhőse Saoirse Ronan, valamint Tom Hollandert is láthatjuk benne. Ronan következő nagy dobása a The Host című sci-fi (keresőben tessék rákeresni, már írtam róla), ezen kívül pedig ő lesz Mária, a skótok királynője az azonos című kosztümös drámában és szinkronizálni fog a Justin and the Knights of Valourben. (Az elsőt láttam, írtam róla.)

- Cate Blanchett az immár három részre vágott A hobbit mindegyik epizódjában felbukkan Galadrielként, valamint szerepet kapott a legújabb, egyelőre még cím nélküli Woody Allen filmben is. 

- Jessica Barden a Comedown névre hallgató horrorban egyike lesz a pszichopata által üldözött bulizós tini-csapatnak, akik egy elhagyatott lakótelepen küzdenek az életükért. 

- Jason Flemyng visszatér a vászonra Azazelként az X-Men: Az elsők folytatásában, a 2014-ben megjelenő X-Men: Days of Future Pastben. Addig pedig megnézhetjük őt a legendás orosz horror, a Viy újrájában, a Viy. Vozvrashchenie-ben. (Előbbiről szintén írtam, de csak egy fotó van benne róla.)

- Tom Hollander most az About Time-on dolgozik, ez egy sci-fi-vígjáték-dráma, aminek a történetét még nem ismertették, a főszereplők Rachel McAdams és Bill Nighy. 

Várható írások: Amélie csodálatos élete meg talán valami a listámról. 

Itt pedig jöjjön a beígért dal, a végefőcím alatt hallható The Devil is in the Beats:

Sokszor igen érdekes körülmények vezetnek engem egy-egy film megtekintéséhez. Az A Tale of Two Sisters-hez például a Sucker Punch vezetett el, mert annak kapcsán kíváncsi lettem Emily Browning többi munkájára és így akadtam rá a Hívatlan vendégre, ami pedig ennek az újrázása. Anno azt írtam, szívesen látnám eredetit és mivel most ázsiai tematikus hét van a cinegore-on, így vállalkoztam a megnézésére. Persze úgy már kevésbé izgi, hogy tudtam, mi a csavar, de ennek ellenére baromira sokkoló!

Su-mi (Su-jeong Lim) és Su-yeon (Geun-Young Moon) testvérek, akik hosszú idő után hazatérnek idegszanatóriumbeli kezelésükről. De az otthonuk egy borzalmas tragédia emlékét rejti magában, és a nővéreknek meg kell birkózniuk édesapjuk (Kap-su Kim) új feleségével (Jung-ah Yum), aki finoman szólva nem kedveli őket. A helyzetet súlyosbítja, hogy mindhárom nőt félelmetes látomások kezdik gyötörni - a lányok a mostohájukat tartják felelősnek ezekért, ő pedig a férje gyermekeit. Vajon mi az igazság: tényleg egymást akarják az őrületbe kergetni vagy valami más áll a háttérben?

Szerintem külön jó volt, hogy tudtam, mi a befejezés, mert így figyelhettem az apró részletekre. Az első 20-25 percben például bizonytalan voltam, hogy melyik lány lesz a főszereplő, ez nagyon tetszett. Utána egy darabig úgy gondoltam, hogy kissé unalmas az egész, egyrészt mert az ázsiai filmekre oly jellemző komolyzene ilyen módon történő  felhasználása marhára nem tetszik, másrészt meg van úgy, hogy tényleg semmi se történik. Aztán a megduplázódó tárgyas rész (ami persze utólag magyarázatot kap) megalapozza a rejtélyes atmoszférát, és már az első ijesztés is rohadtul hatásos. Még akkor is sikerült megrémíteniük, amikor tudtam, hogy ez a szándék és ez egy horrornál nagyszerű dolog! Amikor pedig az amerikai verzióval ellentétben a mostoha szintén elkezdi látni azokat a szörnyűségeket, akkor lesz csak igazán király minden, főleg a lezárással együtt. Nekem mindössze a "vendégek jönnek"-szekvencia nem tetszett, értelmetlennek és erőltetettnek tartom; azonban a virágmintás szekrény, minden hozzá kapcsolódó eseménnyel együtt garantáltan emlékezetes marad a nézőknek! (Megjegyzés: Az epilógust látva felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán miért kellett ezt a bizonyos bútordarabot megtartani? Épeszű ember kidobta volna.)

Az összes szereplő kitűnő, főleg Su-jeong Lim és Jung-ah Yum, Geun-Young Moon meg olyan cuki:) Az író-rendező Jee-woon Kim volt. Amit még fontosnak tartok megemlíteni, az a csönd remek alkalmazása az izgalom fokozására és a mezítláb mászkálás, aminek biztosan van valami átvitt értelme, de hogy mi, arra nem jöttem rá. A horrorisztikus részek kibaszott durvák, főleg a végére csap át őrületbe az egész. Összehasonlítva a The Uninviteddel ez valahogy kevésbé szájbarágós, több dolgot bíznak a fantáziánkra és a mivel csak a legutolsó jelenetben derül ki, hogy mi indította el az egész eseménysort, így a tragédia utólag még sokkolóbb. 

Érdekességek: A film alapját egy híres koreai népi történet, a Janghwa Heungryeon jeon adja, amit először 1924-ben adaptáltak az ezüst vászonra. (A wikipedián fent van a lényege, el lehet olvasni, elég rémisztő.) Az eredeti cím a lányok eredeti nevéből ered (Janghwa=Rózsaszirom, Heungryeon=Vörös Lótusz), az új neveik kb. ugyanazt jelentik. A Két nővér megnyerte a Legjobb Film díját a Fantasporto Film Fesztiválon. A készítési költsége számomra valahogy zavaros, olyan 3-3 és fél millió dollárnak megfelelő pénzből lett. A bevételi adatai szintén homályosak, de az imdb szerint a legnagyobb hasznot hozó koreai mozi lett és ez az első, amit az amerikai mozikban is bemutattak. A kritikusok mindenütt pozitívan értékelték. 

Azt nem mondanám, hogy tetszett, de baromi félelmetes, érdekes és dacára a több mint két órás játékidejének, simán ideszögezett a monitor elé. A távol-keleti mozgóképek kedvelőinek mindenképpen ajánlom, meg azoknak, akik a lassú folyású, elsősorban pszichológiai horrorokat szeretik. A Hívatlan vendég ehhez képest nyugis erdei séta:) 

Pontozás: 

imdb: 7.3 

Szerintem: 5/5 (Azért nem szívesen nézném meg újra, eléggé felkavaró élmény volt.) 

Várható írások: Hanna - Gyilkos természet, meg még ki tudja, mi.

Anno még a Half Pécs Squadnál olvastam erről a filmről és mivel nagy rajongója vagyok John Hughes Repülők, vonatok, automobilokjának, így párszor már láttam a címét és a poszterét az említett úr rezüméjén. Tegnap éjjel adták a tévében, most volt időm megnézni és egyáltalán nem bántam meg, hogy fél 2-ig fent maradtam miatta! Először azonban pár szót a történetről: 

1984-ben járunk, egy középiskolában, ahol az egyik karót nyelt tanár öt diákot arra a büntetésre ítél, hogy az egész szombatot bent kell tölteniük a suliban, ráadásul még egy unalmas feladatot is rájuk sóz. A különböző szociális háttérrel rendelkező, más-más klikkbe tartozó srácok csak látásból ismerik egymást, mindössze szóbeszédeket hallottak a többiekről, ám az előttük álló hosszú nap során megismerhetik egymást, rájöhetnek, hogy korántsem annyira különbözőek és kapnak egy esélyt, hogy új barátokra tegyenek szert. Vajon mi mindent fognak majd kideríteni saját magukról meg a társaikról, és meddig fog összetartani a nulladik órás csapat?

Már az első pillanatban, amikor megszólalt a legendás betétdal (lásd a bejegyzés végén), rögtön magával ragadott a hangulat, ami oly jellemző a '80-as évek legjobb vígjátékaira. Az a világ még annyira más volt, mobiltelefon, internet, számítógépezés nélkül, ám az akkori fiatalok alig különböztek tőlünk. Az ötösfogat tagjai közt akad "királylány" (manapság plázacicának neveznénk), punk, éltanuló, sportoló és antiszociális (2012-ben biztosan leemósoznák őt); ám így is akadnak közös pontjaik. Mindnyájan elkövettek valamit, amiért büntetést kaptak, problémáik vannak a szüleikkel, a kortársaikkal és saját magukkal is, vagyis tinik... Az a baj, hogy nem lehet írásban visszaadni, mitől annyira jó a Nulladik óra. A mindenkit érintő problémák és a remek aláfestő zenék mellett főként a kitűnő ifjú színészek miatt lett kultuszfilm, amit a mai napig a valaha készült (egyik) legjobb középiskolás mozinak tartanak. Lássuk most a szereplőket!

3 fiú és 2 lány: Emilio Estevez (Andrew, a birkózó), Judd Nelson (Bender, a lázadó), Anthony Michael Hall (Brian, az "agyas"), Molly Ringwald (Claire, a gazdag széplány) és Ally Sheedy (Allison, az "őrült" leányzó); ők alkotják a "reggeli klubot" - az elnevezés egy régi rádiós műsorból származik, ami aztán beépült a szlengbe abban az iskolában, ahová John Hughes járt. Hughes írta, rendezte és pénzelte ezt a produkciót, amihez a forgatókönyvet mindössze két nap alatt írta meg. Az öt diák mellett két prominens felnőtt szereplő van: Mr. Vernon (Paul Gleason), a büntetést kiszabó tanár, és Carl (John Kapelos), a mindent tudó takarító. Mindenki nagyon jól játszik, de szerintem Ally Sheedy és Judd Nelson a legjobbak.

Érdekességek: A helyszín elvileg egy könyvtár, amit speciálisan a filmhez építettek, a Maine North High Schoolban. Ezt annak idején már csak edzőteremnek és a közeli parkhoz tartozó adminisztrációs épületnek használták, mára pedig rendőrőrs lett belőle. Ugyanitt készült a Meglógtam a Ferrarival, a két filmet együtt forgatták, néhol még a díszletnek használt poszterek is megegyeznek, a két stáb pedig gyakran együtt dolgozott - lásd az említett mozik dvds verzióinak extráit. A teljes forgatócsoport és a színészek minden nap a suli menzájában kajáltak:) Ennek az alkotásnak a többszöri megnézése azért is ajánlott, mert az elején lévő montázsban látott képek később jelentést kapnak, hiszen láthatjuk például Brian szekrényét és egy képet, ami Carlt ábrázolja, utalva arra, hogy a múltja sikeresebb volt, mint a jelene.

A felvételek megkezdése előtt a teljes eseménysort többször eljátszották próbaképpen, mint egy színházi előadás esetében. A történéseket sorrendben vették fel. A rendező rendkívül nyitott volt az ifjak improvizációira, így például amikor körben ülnek és beszélgetnek, az teljesen az ő kitalációjuk. Hughes-nak gondjai akadtak a szponzorokkal, akik vonakodtak egy tapasztalatlan direktort támogatni, ő azonban meggyőzte őket, hogy az alacsony költségvetés és az egy helyszínen zajló forgatás kockázata igen alacsony, így megéri a befektetés. A The Breakfast Club eredetileg két és fél órás lett volna, ám sok jelenetet kivágtak és a negatívokat megsemmisítették. John Hughes állítólag rendelkezett ezzel a bizonyos Rendezői Változattal, ám ez azóta sem került elő és a léte sem bizonyított. A magyar fordításban van egy érdekes részlet, nevezetesen az, hogy Andrew miért került büntetésbe: ez angolul egészen máshogy hangzik...

A filmen Molly Ringwald és Andrew Michael Hall igazából is középsikolás-korúak (17), a többiek mind idősebbek: Ally Sheedy és Emilio Estevez 23, Judd Nelson 26. A Brian édesanyját és a húgát alakító színésznők tényleg Hall anyja és húga. Allison korpája igazából parmezán sajt:D Sheedy javasolta a főcím alatt olvasható David Bowie-idézetet, ami a Changes című 1971-es dalból származik. Claire ruhatárát az akkori egyetlen chicagoi Ralph Lauren-üzletben vásárolták, miután Hughes elégedtlen volt a karakter jelmezével. A rugós kés tényleg Judd Nelsoné, aki azt mondta, önvédelmi célból hordja magánál. Juddot a rendező majdnem kirúgta, amiért a szünetekben is folyton cikizte Molly-t, ám Paul Gleason megállapította, hogy csak azért csinálja, mert nem akar kiesni a szerepéből. Nelson annyira belejött a színjátszásba, hogy titokban elment egy helyi középsuliba, ahol elhitette a srácokkal, hogy ő is oda jár; aztán a "hamis személyijével" sört vett nekik:D Bender a szabadulása közben figyelemelterelésül viccet mesél magának, ám képtelen befejezni - valójában ennek a "viccnek" nincs is csattanója. John Hughes játszotta Brian édesapját. Paul Gleason és a rendező azóta elhunyt, a többiek szerencsére jó egészségnek örvendenek. Nelson hallható a '86-os Transformers-moziban Nagyágyú és Rodimusz hangjaként, meg ő Jimmie Wing a Pancserockban. Ally Sheedy másik híres szerepe a Rövidzárlat Stephanie-ja.

Mindössze két szekvencia van, ami nekem furcsa volt, az egyik a marihuánás (talán ez az egyik ok a káromkodás és a szexről való beszélgetés mellett, amiért mindig csak éjjel adják), a másik a végén Allison átalakulása (ott minden annyira gyorsan történik...). A vágás miatt az egész film olyan, mintha több kis filmecskét tettek volna egymás után, ám ezzel semmi baj sincs. Sokáig tervezték a folytatást, ám Hughes viszonya sem Nelsonnal, sem Ringwalddal nem volt felhőtlen és egyikük sem akart együtt dolgozni a másikkal, így a terv meghiúsult. A Don't You Forget About Me-t Keith Forsey írta és a slágerlisták élére repítette a Simple Minds-ot. Sem Billy Idol, sem Bryan Ferry, sem a Pretenders nem vállalta a dal előadását, aztán biztosan megbánták:) . 

A Nulladik óra 1 millió dollárból készült, 51 és fél milliót hozott vissza. Mint már említettem, máig az egyik legjobb középiskolás filmnek tartják, ezen felül John Hughes legkitűnőbb munkájának is. Az Entertainment Weekly a világ legkirályabb középsulis mozijának választotta és felkerült a New York Times meg az Empire Magazin legkitűnőbb mozgóképeinek listájára. 

Fantasztikusan jó kis mozi ez, amit csak ajánlani tudok mindenkinek. Vicces, elgondolkodtató, felemelő és egyszerűen jó érzéssel tölti el a nézőt. Akár kétszer ilyen hosszan is elnéztem volna, sőt, alig várom már, hogy újra lássam! 

Pontozás: 

imdb: 7.9 

Szerintem: 5/5 (Ez még mehet feljebb is!)

Hírek: 

- Anthony Michael Hall is erősíti a Sexy Evil Genius szereplőgárdáját (keress rá itt jobb oldalt a keresőben, ha érdekel, mi ez), valamint a Hell Hunters című akció-horror egyik főszereplője és producere lesz.

Még mindig várható Az Operaház Fantomja és A remény rabjai. Itt pedig következik az említett betétdal (amit biztosan mindenki hallott már), a filmből kivágott képsorokkal aláfestve:

Ismét egy Juno Temple-film, amire már régóta vártam! Bár tegnap este elterveztem, hogy a Phantom of the Operát nézem, véletlenül beleütköztem egy képbe, ami az itt tárgyalt mozi dvdjéről készült, tehát már kiadták, meg lehet nézni, úgyhogy késlekedés nélkül beszereztem a saját kópiámat és elmerülhettem a texas-i redneckek mocskos világában...

Chris (Emile Hirsch) nagy bajba kerül, mivel egy veszélyes fickónak lóg 25 ezer ronggyal és a nője is kidobja. Utolsó lehetőségként apjához (Thomas Haden Church) fordul, aki már új családot alapított. Azonban a faternak sincs pénze, így a srác egy füles nyomán kitalálja, hogy megöleti az anyját egy bérgyilkossal a biztosítási pénzéért. A terv azonban több sebből vérzik, a dolgok pedig csak tovább bonyolódnak, mikor a bérgyilkos Joe (Matthew McConaughey) a szerződés biztosítékaként Chris húgát, Dottie-t (J.T.) akarja magának. Vajon sikerül végrehajtani a rémes tettet? És ki mennyit kap a dohányból?

Olvastam pár dolgot és láttam néhány interjút Junoval, mikor erről beszélt, de azért erre nem számítottam... Azon ritka emberek egyike vagyok, akik sose látták Az ördögűzőt, pedig elsősorban az a horror tette igazán ismertté William Friedkin rendezőt, aki a Killer Joe-t dirigálta. De a sztori érdekelt, mivel erőteljesen valóságos helyzetet mutat be; a biztosítási csalás, a családon belüli gyűlölködés bizony gyakori, és sajnos a gyilkosság is az. De mindez egyszerre van jelen, nyakon öntve egy nagy adag feketehumorral, káromkodással, szexszel és ráadásul Texas-ban történik, egy isten háta mögötti lakókocsiparkban. A vizuális erőszak kezdetben finom, inkább csak durva dolgokról beszélnek, de aztán lesz verekedés, némi lövöldözés és egy elég brutális kínzási szekvencia is sorra kerül.

Öt szereplő mozgatja az események szálait: a rossz társaságba keveredett Chris, akinek a húgán kívül senki sem számít a világon; az őrült, perverz és erőszakos Joe, aki rendőr létére mellékállásban bérgyilkosként dolgozik; az együgyű és az események sodrásában elmerülő Ansel (az apa); az ő új felesége, a csalfa és mocskos szájú Sharla (Gina Gershon) meg az ártatlannak látszó, torz lelki világú Dottie. A pénz, a szerelem és a szex állnak a középpontban, ahogyan a valóságban is, de a főszereplő srác személyes tragédiája; a férj és a feleség házasságának zátonyra futása és a Dottie meg Joe között kialakuló különös kapcsolat érdekes mellékszálakat alkotnak. A felbérelt mészáros ügye mögött egy hatalmas csavar rejtőzik, ami végül elvezet a kibaszott durva, letaglózó befejezéshez. Ez aztán tényleg rendesen mellbe vágott, vagy két percig bámultam a stáblistát, hallgatva az ott szóló ostoba countryzenét, miközben csak arra tudtam gondolni, hogy bazmeg, ez mennyire erős volt...

Mindenki kitűnően teljesít, kivéve Emile Hirsch-t, aki szerintem csak azért került be a filmvilágba, mert jóképűnek mondható. Szerencsére őt ellensúlyozza a mindig nagyszerű Thomas Haden Church és a meglepően jó Matthew McConaughey. Gina Gershon kellőképpen romlott nőt kelt életre, a feladata az volt, hogy ellenszenves legyen és az is lett, Juno Temple pedig ismét bebizonyítja, hogy milyen jól tud zaklatott, problémás fiatal nőket életre kelteni. A sztori alapját Tracy Letts (ő egy férfi) színdarabja adja, a forgatókönyvet saját maga írta. Friedkin rendezése mellett a visszatérő motívumok (a villám, az eső, az ugató kutya, a sárga Corvette, meg az öngyújtó) és az erőteljes, sötét színű képek adják a Killer Joe lehengerlő erejét.

Érdekességek: Az azonos című színdarabot 1991-ben mutatták be és 2010-ben megnyerte a Joseph Jefferson Awardot (a legjobb Chicagoban bemutatott daraboknak, ottani színészeknek, társulatoknak jár ilyen). Gina Gershon fanszőr-parókát viselt az ominózus ajtónyitós jelenethez:D A film a rengeteg pucérság és káromkodás miatt mindenhol magas korhatár-besorolást kapott, ám több fesztiválon nagy sikerrel mutatták be, Angliában már június végén vetítették a mozikban. A Killer Joe 10 millió dollárból készült, eddig alig 2 milliót hozott vissza, ám egyöntetűen pozitív a kritikai megítélése mindenütt. A Rotten Tomatoes-on ezt írják róla: "Erőszakos, viccesen morbid és tele van kitűnő alakításokkal. A Killer Joe bebizonyítja, hogy William Friedkin még mindig a régi, még akkor is, ha a történet egyeseknek talán túl szörnyű."

Ez a film valami elképesztő, valós, csupa életszerű alakkal, életszerű helyzettel. A durvaság és az erőszak mellett a néhány jó poén még inkább üt, a színészek valóban szinte mind elismerésre méltóan játszanak, az egészre a koronát pedig a baromi beteg befejezés teszi fel. Tegnap éjjel még úgy gondoltam, nem tudom lepontozni, de ma azt mondom, simán megérdemli a maximális pontszámot, már csak Juno, Thomas Haden Church és Matthew McConaughey alakításai miatt is. 

Pontozás:

imdb: 6.7 (4 év alatt 0.8-at esett vissza...)

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- William Friedkin következő rendezése az I Am Wrath című akció-thriller, Nicolas Cage-dzsel a főszerepben, amit 2 év múlva láthatunk. 

- A Juno Temple-ről szóló legfrissebb hírekért katt jobb oldalon (vagy itt) a Juno Temple Rajongói Oldalamra:) 

- Matthew McConaughey munkái közül most egy sorozat látszik egyedül említésre méltónak. A True Detectives-ben ő és Woody Harrelson nyomozók lesznek, akik egy 17 éve megoldatlan sorozatgyilkossági ügyben kutakodnak. 

A moziünnepesdi nem jött össze, viszont ma este nagy valószínűséggel megnézem a Nulladik órát Mozsárágyúval. További várható írások: Az Operaház Fantomja, A remény rabjai.

Végül itt van pár Juno Temple-interjú, ami a Killer Joe-val kapcsolatban, amiket én magam fordítottam: 

http://junotemple.blog.hu/2012/07/13/12_interju_killer_joe

http://junotemple.blog.hu/2012/07/30/16_interju_killer_joe_exclusive

http://junotemple.blog.hu/2012/08/10/18_interju_vitaminwater_killer_joe

A szavazás egyik győztese, a 9 voksból 2-t kapott. 

Manapság divatos utálni M. Night Shyamalant. Annak idején mindenki oda volt érte, aztán jött ez, meg a későbbi mozijai és azóta mindenütt megvetik, pedig ő semmit sem csinál másképpen, mint addig. A falu persze érdekelt, pedig sosem láttam a világhírű Hatodik érzéket, ám tetszett A sebezhetetlen és nem volt rossz a Jelek sem - A lány a vízben már más tészta, de ezt most hagyjuk. Szóval lépjünk vissza 8 évet az időben: Adott egy felkapott rendező, egy csomó neves színész és egy izgalmas történet, tele csavarokkal - megnéznétek, ugye? Sokan meg is tekintették, aztán elkezdtek hőbörögni, pedig azt gondolom, hogy erre nincs alapjuk - de erről majd később, inkább jöjjön egy kis kedvcsináló: 

A címadó település neve Cuddington Woods és az 1890-es évek végén járunk. A falu egy erdőben áll, amit állítólag szörnyek laknak, ezért az emberek különféle óvintézkedésekre kényszerülnek a bestiák elriasztása végett, például óvakodniuk kell a vörös színtől és tilos átlépniük a határvonalat. Egy napon azonban a gyerekek egy meggyilkolt és megnyúzott állattetemre bukkannak az egyik ház mellett és ez az eset csak a kezdet. A vének tanácsa próbálja megnyugtatni a lakosságot, de egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy valami történik, az erdő rémei talán támadásra készülnek... Eközben pedig kibontakozik két fiatal szerelme: a vak Ivy (Bryce Dallas Howard) és a szótlan Lucius (Joaquin Phoenix) boldogsága elé azonban váratlan akadály gördül, de a lány elhatározza, hogy bármi áron megmenti a kapcsolatot és ezzel együtt a jövendőbelijét is. A titkokkal teli falu és a veszélyeket rejtő rengeteg mögött van valami, amitől a vének még jobban félnek, mint a szörnyektől: a város, és a hősnőnek pont oda kell elmennie. Vajon mi lehet a városban, ami ennyire ijesztő? Ivy hamarosan megtudja a megdöbbentő választ - és vele együtt a néző is... 

Most láttam másodszor és az első alkalom elég emlékezetes maradt számomra, mert másnap mentem vérvételre, még a középsuli idejében. Anno az tetszett benne, hogy a rendező előállt egy elképesztően valóságos, fantasy-be bújtatott sztorival, sőt még akkor is sikerül egy állejtős csavart beiktatnia, amikor már tudjuk az igazságot. Azt, ami ott lapul a színfalak mögött, de annyi mellékszál szövődik össze előtte, hogy elsiklunk felette, és csak akkor tűnik fel, amikor már premier plánban mutatják nekünk. A legizgalmasabb persze a szörnyes dolog, de a szokatlan szerelmespár meséje is megragadja a nézőt, ráadásul ott van még a vezető (William Hurt) és a szintén a tanácsban helyet foglaló asszony (Sigourney Weaver) közti tiltott vágyakozás, ami szintén eltereli a figyelmünket. A film színvonalát tovább emeli az a néhány humoros kis pillanat, ami a múlt századi vidéki élethez kapcsolódik, a lezárást pedig mindenki a saját szájíze szerint értelmezheti, ami újabb jó húzás volt. 

"A szeretet mindent legyőz. A világ térdre hull előtte." 

Nézzük a színészeket! A szépséges Bryce Dallas Howard egy csodás lelkű, jó szándékú hősnőt kelt életre, akivel biztosan mindenki rokonszenvezni fog, én végig szurkoltam neki. Joaquin Phoenix oké, de azt hiszem, az általam nem igazán kedvelt Adrian Brody ezúttal ellopja előle a rivaldafényt a fogyatékos Noah képében. Weaver és Hurt mellett még az alábbi ismert arcokat fedezhetjük fel a mellékszereplők közt: Brendan Gleeson (A szörny, Erőszakik), Celia Weston (After.Life, K-PAX), Judy Greer (Hirtelen 30, Mi kell a nőnek?), Michael Pitt (Funny Games U.S., Álmodozók) és Jesse Eisenberg (Zombieland, Elátkozottak). Shyamalan író, rendező, producer, zenei producer és mellékszereplő volt - ő a végén az őr az őrházban, aki az újságot olvassa. 

Érdekességek: Az eseménysor alapját állítólag az Üvöltő szelek és a King Kong adják - vagyis egy bizonyos történelmi korban játszódó dráma keveredik egy közösség ragadozó lényektől való félelmét bemutató fantasy-vel. Különös azonban, hogy a The Village számos ponton egyezik Margaret Peterson Haddix Running Out of Time című ifjúsági regényével; a szpojlerveszély miatt csak annyit árulok el, hogy mind a vének motivációja, mind a hősnőé megegyezik a kettőben, ráadásul a helyszín és az alapfelállás majdnem teljesen ugyanaz. Shyamalan persze tagadta a plágiumvádat. Bryce Dallas Howardot meghallgatás nélkül alkalmazta a direktor, miután látta egy színházi szerepben. Lucius Hunt figuráját speciálisan Joaquin Phoenixnek írták. Sigourney Weavert állítólag a forgatókönyv elolvasásától két hétig rémálmok gyötörték. Az egész szereplőgárda részt vett egy "XIX. századi felkészítő táborozáson", ahol Phoenix saját kezűleg készített egy sétapálcát Howardnak. 

A teljes helyszínt 11 hét alatt építették fel egy mezőn a semmiből. A forgatáson óriási titkolózás uralkodott, ám a szigorú biztonsági intézkedések ellenére valaki mégis ellopott egy példány a szkriptből, így jó egy évvel a bemutató előtt felkerült az internetre a csavaros befejezés (is). Ám 2004 áprilisában visszahívták a színészeket és a publikum tudta nélkül felvettek egy új végső szekvenciát, ami teljesen más lett, mint az ellopott verzió. A James Newton Howard (nincs köze a főszereplő hölgyhöz) által ehhez a mozihoz készített muzsikát mindenütt nagyon dicsérték - mi tagadás, valóban remek atmoszférát teremtett. A befejező stáblista alatt képeket láthatunk az eseményekből. A falu több mint 71 és félmillió dollárból készült, amihez hozzájött még 44 milliónyi marketing-költség, ám kis híján 257 milliót hozott vissza. Bár a kritikák elsősorban negatív és semleges véleményeket tükröztek, akadt néhány pozitív értékelés is. 

Sem pénzügyileg, sem elismerésben nem sikerült utolérnie elődeit, ám én kitartok amellett, hogy a The Village egy remekül kitalált, izgalmas és borzongató thriller, amit a végéig beleng a fantasy atmoszférája. Az utolsó pillanatig képes fenntartani a feszültséget és másodjára is jó volt, bár nem ütött akkorát, mint az első nézésekor. Aki szereti a nagy meglepetéseket tartogató mozgóképeket, az semmiképpen ne hagyja ki! Köszönet annak a két embernek, aki erre szavazott, szereztek nekem egy kellemes estét vele:) 

Pontozás: 

imdb: 6.5 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- M. Night Shyamalan rendezi és pénzeli az After Earth című sci-fit: "Egy kényszerleszállást követően az űrben utazó apa (Will Smith) és fia (Jaden Smith) felfedeznek egy bolygót, amit 1000 évvel korábban elhagytak az emberek." Nem hangzik rosszul. (Mégis nagy barmóság lett.)

- Joaquin Phoenix következő munkája a Her, egy vígjáték: "Egy magányos író különös kapcsolatba kerül újonnan vásárolt operációs rendszerével, amit arra terveztek, hogy minden igényét kielégítse." Viccesnek tűnik, ráadásul nem semmi hölgyeket sikerült összetoborozni a szereplőgárdába, egészen pontosan Olivia Wilde-ot, Amy Adams-t és Rooney Marat. (Ez viszont hatalmas sikernek bizonyult.)

- Judy Greer benne lesz az új Carrie-ben Chloe Moretz és Julianne Moore oldalán. (Láttam, írtam róla.)

- Jesse Eisenberg szinkronhangként hallható majd a Rio 2-ben. 

- William Hurt az alábbi mozikban szerepel jövőre: The Host (keressetek rá, már írtam róla), Winter's Tale. Utóbbi egy fantasy: "A XIX. századi és napjaink Manhattanében játszódó történet középpontjában egy tolvaj, egy haldokló leány és egy fehér, repülő ló van." Főszereplők: Russell Crowe és Will Smith; a rendező a híres producer Akiva Goldsman. (Mindkettő marhasággá fajult.)

Úgy döntöttem, mégsem tekintem meg a Häxant, csak az extráit, mert a kollégák a cinegore-on már mindent leírtak róla, plusz itt a szavazáson egyetlen voksot sem kapott, szóval tudom, hogy nem vagytok rá kíváncsiak. Ellenben még mindig tervezem előbb-utóbb megtekinteni Az Operaház Fantomját, ezen a héten pedig indul a Moziünnep, ezért megnézünk pár filmet a barátaimmal, de ezek közt egyelőre még nincs biztos cím.

Azok, akik velem együtt a '90-es években voltak gyerekek, mind emlékeznek rá, milyen jó volt anno hazarohanni a suliból és levágódni a tv elé, aztán a Nickelodeon csatornán rajzfilmeket nézni egész délután. Nekünk még ennél is jobb volt, mert mindig is volt HBO-nk, amin annak idején többek között a Batman-rajzfilmsorozat is  ment, amit nagyon szerettem - és íme helyben is vagyunk. Míg a Marvel önálló filmcéggé alakult át a Vasember bemutatása óta, addig a DC leginkább színvonalas, egész estés animációs mozikat és rajzfilm-sorozatokat készít szuperhőseiről. Ezek mindig fantasztikusak, mivel animációval könnyebb megeleveníteni a szupererőket, a szörnyeket és a földönkívüli világokat, ráadásul általában a történeteik is izgalmasak, érdekesek, hiszen nem egyszer már megjelent képregények szolgálnak alapul számukra. Most is ez a helyzet, a Batman: A kezdet kezdete Frank Miller és David Mazzucchelli 1987-es comics-ából készült - ugyanabból, amiből Christopher Nolan trilógiája nőtte ki magát... 

Gotham városába két ember érkezik ugyanabban az időben, mit sem tudva egymásról. Egyikük James Gordon hadnagy (Bryan Cranston hangján szólal meg), aki feleségével családalapításra készül és bár tudja, hogy nem éppen ez a legalkalmasabb hely erre, mégis hisz egy szebb jövőben. A másik pedig a fiatal Bruce Wayne (Ben McKenzie), aki több mint tíz évig volt távol a várostól, miután szülei tragikus halála sötét árnyékot vetett az életére. Mindkettejüknek ugyanaz a célja: felszámolni a bűnözést és a korrupciót, ám míg egyikük a kenőpénzek melegágyában próbál becsületesen felszínen maradni, addig a másik egy különös élmény hatására furcsa jelmezt öltve járja az utcákat, hogy saját kézzel szolgáltasson igazságot. Vajon sikerül Gordonnak lefejeznie a rendőrség keblén melengetett korrupció-kígyót? És mi a helyzet a média által csak Batmannek nevezett Bruce-szal - vajon ő mit fog elérni ezzel az akcióval? 

Sejtettem, miről lesz szó ebben a műben, de kellemesen csalódtam, A kezdet kezdete ugyanis marhajó! Ami rögtön feltűnt, az a realizmus: a szereplők arca és teste szépen kidolgozott, valósághű; folyik a vér és rendes adag erőszak is van benne. Láthatunk prostikat, lefizetett zsarukat, emberrablást, verekedést, lövöldözést, autós üldözést, sőt, még házasságtörést is - nem a tréninggel meg az egyéb unalmas marhaságokkal foglalkozik, mint a Batman: Begins. Szupergonosz mint olyan ezúttal nincs, de a veszély valós: gengszterek, orvgyilkosok, stricik, tehát igazi gazemberek jelentik. Külön tetszett még, hogy van egy Macskanő-mellékszál, ami annyira nem lényeges, de tök jó, hogy ott van. Teljesen átformálták Catwomant: Selina izmos, napbarnított, rövidhajú és Eliza Dushku hangja hallható a szájából. Rajta kívül pici időre megjelenik Vicki Vale és Harvey Dent is, valamint Selina segédje, Holly Robinson. 

Három nagyon hatásos jelenet: Batman belépője az úri társaságba, a denevérlégió támadása és az inspiráció pillanata, amiből kiderül, hogy miért éppen Denevérember lesz Bruce-ból, de nekem még tetszett a kicsit Alan Moore munkáit idéző lőgyakorlat/ultrahang váltogatás-szekvencia is. A Year One címhez (első év) hűen egy teljes év lepereg a szemünk előtt, mindig megmutatják a dátumot, hogy éppen melyik hónap melyik napján járunk. Valójában inkább Gordon a főszereplő, mint Batman, annak dacára, hogy két szálon fut a cselekmény, amit az ő gondolataikkal narrálnak. A rendezők egyike Sam Liu, aki a Superman és a Nap-expedíciót is dirigálta, a producerek közt pedig megint ott van Bruce W. Timm, aki ezúttal egy verőlegény hangja:) 

Érdekességek: A képregény 1987-ben jelent meg, a születési évemben, Bruce pedig éppen annyi idős a filmben, mint én most:) Ez a 12. DC Universe egész estés rajzfilm. Vicki Vale nem szerepelt az eredeti történetben (csak egy utalás történik rá), őt a mozi készítő rakták be. Egy idézet az IGN.com kiritkájából: "Valódi, komoly, felnőtteknek szóló szórakozást nyújt, ami mind a régi, mind az új rajongóknak tetszeni fog." A Batman: Year One 3 és félmillió dollárból lett, 2 milliónál valamivel többet hozott be. 

Egyetértek az IGN-esekkel, mert ez egy nagyszerű alkotás. Véres, durva, izgalmas, néhol humoros és rendkívül realisztikus - csak ajánlani tudom, Denevérember-rajongóknak kötelező darab! 

Pontozás: 

imdb: 7.3 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Frank Miller írásai alapján készül a Batman: A sötét lovag visszatér-rajzfilm, ami kétrészes lesz és a 300: Rise of an Empire - a korábbi Battle for Artemisia. Ezen felül Miller úr rendezi és pénzeli a Sin City: A Dame to Kill Fort. (A régen várt folytatás, de emberünk egyszer már megbukott rendezőként a Spirittel...) 

- Az Essen nyomozót szinkronizáló Katee Sackhoff elég sok érdekes filmben szerepel jövőre. Az egyik a Sexy Evil Genius, erről már írtam párszor, keressen rá, akit érdekel. Plusz még láthatjuk az egyelőre cím nélküli Riddick-folytatásban, a The Haunting in Georgiaban (kíséretes horror), a Growlban (vérfarkasos) és az Oculus-ban (szintén ijesztgetős, ebben egy nőnek be kell bizonyítania, hogy a testvére nem gyilkos, és a szörnyű tettet egy természetfeletti erő követte el). 

Próbálkozom valahogy elérni a Jack & Diane-t, ma teszek egy újabb kísérletet rá. Tervezem még Az Operaház Fantomját és A falut megnézni, valamint a cinegore kerekasztal miatt sorra kerül a Häxan is.

A húgom nagy Harry Potter-rajongó és vele együtt megnéztem az összes filmet, kivéve ezt. Tavaly karácsonyra megszereztem neki és ő azóta se nézte meg, én meg tegnap éppen itthon voltam, mikor az HBO adta, úgyhogy nem hagytam ki. Előző éjjel megtekintettem az első részt, hogy képben legyek, de mivel a könyvek egyikét sem olvastam, így néhol majd az angol neveket fogom használni, vagy azokat, amik a Heri Kókler-paródiasorozatban szerepelnek:) (Remélem, nem sértem meg vele a rajongókat.)

Az első Halál Ereklyéi után Harry (Daniel Radcliffe), Ron (Rupert Grint) és Hermione (Emma Watson) még mindig Voldemort (Ralph Fiennes) lelkének tárgyakba zárt darabjai után kutatnak, a nemrég elhunyt Dumbledoor professzor (Michael Gambon) által hátrahagyott töredékes nyomokon haladva. Közben pedig kiderül, hogy a címadó mágikus relikviák valóban léteznek, aki pedig megkaparintja őket, az legyőzheti az elmúlást. Már csak az a kérdés, hol van elrejtve a maradék horcrux, hol van a Feltámadás Köve és hogy ki nyeri majd a végső csatát, Roxfort ostromát?

Nem vártam semmit, pláne úgy, hogy az első részt végignézve alig találtam benne jó dolgot. Az eredeti szinkron persze sokkal jobb, mint a magyar, de másodszorra már egyetlen poén sem volt vicces, a "gonosz tárgy minket is gonosszá tesz, amíg visszük"-motívum pedig már fájdalmasan Gyűrűk Urás, talán egyedül a Minisztériumba való besurranásos rész menti meg az egészet az unalomtól. És hogy mi jött a második részben? Sok látványosság, parádézás és néhány tűrhető rész. Az első, ami tetszett, az a sárkánylovaglós szekvencia a szemétkedő koboldokkal (egyébként az angol goblin miért lett magyarul kobold?); a következő igen jó rész pedig a futótüzes volt - az nagyon király! Ezeken felül még a történetben rejlő csavar is a helyén van, a "feltámadás" viszont senkit sem fog meglepni. Hogy ki győz majd a végén, az nem kétséges, mert a Star Wars-ban meg a Lord of the Rings-ben sem az, végezetül pedig kapunk egy aranyos prológust, ami viszont a korábbi látványorgiához képest nevetséges lett - de azért cuki és szerethető. Pozitívum még, hogy minden karakter elnyeri méltó jutalmát, minden szálat sikerül elvarrni.

"Mindez csak a fejedben történik Harry. De attól még lehet valóságos." 

Van pár dolog, amit nem értek. Valaki magyarázza el nekem, aki látta ezt és olvasta a könyvet is, hogy ha náluk van Bellatrix pálcája és Hermione Bellatrix képében megy be a bankba, akkor miért nem tudják felmutatni igazolásképpen azt a nyomorék pálcát? De most komolyan, ennek mi az értelme? A másik, ami számomra tök vicces, az a Szükség Szobája elnevezés - egyből a mellékhelyiségre asszociáltam belőle:D:D Az írónő nyilván így nevezte angolul is, de ebbe ő se gondolt bele, hogy mekkora vicc? Ami végképp nem tetszett, az a limit nélküli varázslás. Mindenki annyit és úgy lövöldöz tűzgolyókat meg mindent, annyi védőbűbájt, átkot szór, amennyit csak akar, nincs visszacsapás (Mage: The Ascension), nem fáradnak el (Wheel of Time-regénysorozat), gyakorlatilag akárki akármit megtehet, ha akar. Ez egyszerűen gagyi annak, aki már olvasott pár színvonalas high fantasy-t - tudom, elsősorban a fiataloknak szól, főleg azoknak, akik nem is tudják, hogy ezt a műfajt eszik-e vagy isszák, ám engem mégiscsak zavart. Ezáltal nem sok tét van és ráadásként hiába a sok elhalálozó karakter, ha köztük egy sincs, akihez az egyszeri néző kötődne (aki nem olvasta a könyvet). Én a leginkább Bellatrixet sajnáltam, ő volt az egyetlen igazán karakteres szereplő, aki meghalt meg az előző epizódban Rémszemet, a többiek halála nem hatott meg (még az idegesítő házimanóé se).

Az első 4-5 mozira egyébként tisztán emlékszem, mivel állandóan adják őket a tvcsatornák és ezeknek mind-mind volt egy gyerekes, buta bája, ami miatt még a rajongó húgom is halálra tudta röhögni magát rajtuk. Nekem ez nagyon hiányzott, mert már a hatodik részre vissza se bírok emlékezni, fogalmam sincs, mi volt benne, de mire elérünk a Deathly Hallows-hoz, addigra a sorozatból kiveszik a szórakoztató jelleg. Ha valami hűdesötét, véres eseményekkel teli mozit akarnék nézni, akkor tutira  mást választanék, de ha már mindenképpen ragaszkodni kell ehhez a szériához és a márkához, akkor is lehetett volna pár nagy elődtől példát venni (Sam Raimi, Tim Burton), ők ugyanis tudtak dark fantasy-t összehozni szórakoztató módon. Tudom én, hogy az utolsó könyv jujjdedurva, de ezek szerint akkor ezt a két mozit csak az tudja igazán élvezni, aki olvasta a regényt - neki viszont ironikus módon meg majd kevés lesz az együttesen 5 órát kitevő látnivaló, mert ez meg az meg amaz kimaradt. Szóval David Yates bekerült filmjével a 22-es csapdájába: ha olvastad, azért nem fog tetszeni; ha nem olvastad, akkor meg azért:)

Mozsárágyú mindig hangsúlyozza, hogy a HP-mozikat elsősorban nem a gyerekszínészek tehetsége miatt érdemes látni, hanem inkább a mellékalakokként feltűnő felnőtteké miatt. Ez igaz is és éppen emiatt Yates J.K. Rowling nyomán haladva megpróbálkozott az egy filmbe belesűríthető legtöbb ismert színész rekordjának megdöntésével, mert a korábbi Potterekből gyakorlatilag az összes még életben lévő szereplő visszatér, ha éppen csak egy villanásra is. Tehát láthatjuk a már említettek mellett Alan Rickmant (Piton), Helena Bonham Cartert (Bellatrix), Matthew Lewis-t (Nevill), Maggie Smith-t (McGalagony), Emma Thompsont (a jósnéni), Robbie Coltrane-t (Hagrid), Evanna Lynch-et (Luna), John Hurtöt (Ollivander), Tom Feltont (Draco Malfoy), Bonnie Wrightot (Jenny), Jim Broadbentet (Slughorn), David Thewlis-t (Lupin), Timothy Spallt (Féregfark), Gary Oldmant (Sirius) és két különböző maszk alatt Warwick Davis-t (Ampók és Filiusz). Ők csak a számomra fontos alakok, a mindenféle lényegtelen mellékarcokat nem emelem ki. (Még ha az írott verzióban fontosak, akkor se.)

Érdekességek: Voldemort neve franciául azt jelenti, "elkerülni/elrabolni a halált", vagy a "halál szárnyalása". Rowling szerint az egyik karakter, akiben mindvégig biztos volt, hogy életben marad, az Hagrid. Alan Rickman azon kevesek egyike volt, aki a kezdetektől tudta az írótól Piton motivációját, mert utóbbi szerint előbbinek szüksége volt erre, hogy megértse, mitől lett a félvér herceg olyan rosszindulatú Harry irányába. Malfoy egyik fogdmegjét, a Döglégy névre hallgató karaktert azért írták ki, mert az őt alakító úriembert (Jamie Waylett) lecsukták a londoni zavargásokban való részvételéért és kábítószeres ügyeiért. Volt egy tűzeset a forgatáson és sokan azt mondták, hogy nagy volt, de később az alkotók megerősítették, hogy a sajtó felfújta a dolgot. A végső csata kivitelezése két évbe tellett az effektek miatt. A varázspálcák mind a helyszínen készültek, mindegyik a könyvben leírt külsővel bírt és nem volt köztük két egyforma. A Gringotts koboldjait a Willow Personnel Management, Warwick Davis kis embereket foglalkoztató cége szerződtette egytől-egyig. Ha megfigyeljük, látható, hogy Bellatrix a Voldemorttal lévő összes közös jelenetében a nagyúr jobbján áll, ami a hagyomány szerint a leginkább lojális és legmegbízhatóbb követő helye. Julie Walters (Molly Weasley) egész pályafutásából Mrs. Weasley Lestrange-nek mondott szövegét tartja a kedvencének ("Ne bántsd a lányomat, te szajha!"). A Deathly Hallows két epizódját egyszerre forgatták, egy 500 oldalas forgatókönyvből, a kettő együtt valamivel több mint 5 és fél órás, ezért is vágták szét a kész művet. Egy érdekes név a stáblistáról: Bob Yves Van Hellenberg Hubar (az egyik Halálfaló).

A Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2. Rész 125 millió dollárból készült és az egész világon 1 328 111 219 dollárt hozott be, ezzel a kilencedik lett a billiós álomhatár átlépői között. 2011 kritikailag és pénzügyileg is legsikeresebb mozija volt, ez a legtöbbet behozó HP-mozgókép és a legnagyobb bevételt produkáló ifjúsági könyv-adaptáció; valamint minden idők negyedik legsikeresebb hollywoodi alkotása (visszahozott pénz szempontjából). 31 különböző díjat nyert, a sok-sok pozitív értékelés között akadó néhány negatív a hosszát, a túl erőteljes látványvilágát és a félfilm jellegét támadta. 

Sajnos a Halál Ereklyéi elindított egy újabb trendet, a kettévágott filmét, ami így garantáltan kurvasok lóvét hoz be, mert aki az elsőt látta, az meg akarja majd nézni a másodikat is. (Lásd: Három részes A hobbit...) Önmagában elég fura, a másikkal együtt pedig túl hosszú, így a könyv ismerete nélkül nem nagyon tudom értékelni. Talán ha egyben megnézném az összes filmet, akkor tudnék egy rendes pontszámot adni, de így nem látom értelmét. Nem rossz, csak nem is jó. Az imdbn egyébként 8.1-et kapott, amit erős túlzásnak tartok, de biztosan a regény rajongói értékelték fel ennyire. 

Hírek:

- J.K. Rowlingnak nemrég jelent meg egy új irománya, a The Casual Vacancy, ami már nem a Harry Potter-világban játszódik és elvileg felnőtteknek szól. 

- Ralph Fiennes-t legközelebb feltehetőleg szebb külsővel, a 007 - Skyfallban nézhetjük meg. 

- Michael Gambon az Ivan the Fool című nagyszabású animációs moziban lesz szinkronhang, a kész művet 2015-ben láthatjuk. 

- Daniel Radcliffe Juno Temple-lel együtt játszik a Horns-ban, amiről bővebben itt olvashattok. Ezen kívül készül egy Kill Your Darlings névre hallgató dráma, amiben a beatnemzedék nagy költőit idézik meg és Daniel lesz Ginsberg. 

- Rupert Grint egy horroron dolgozik, a Cross Country-n; illetve felbukkan a The Drummerben, ami a Beach Boys dobosáról szól, utóbbiban partnerei közt találhatjuk Chloë Grace Moretzet, Vera Farmigat és Aaron Eckhartot. 

- Emma Watson Darren Aronofsky epikus bibliai történetében, a Noah-ban játszik Russell Crowe és Logan Lerman oldalán; valamint önmagát alakítja más sztárok mellett a The End of the Worldben - keressetek rá a keresőben, akit bővebben érdekel a sztori. A hölgy harmadik érdekesnek tűnő munkája a The Bling Ring (vígjáték/krimi): "Valós eseményeken alapulva mesél egy csapat hírnév-mániás tiniről, akik az internetet használják fel, hogy megtalálják hírességek otthonait - aztán kirabolják őket." 

- Evanna Lynch újra Luna Lovegood bőrébe bújik az A Very Potter Senior Year musicalben. HP-musical... 

- Warwick Davis szintén szinkronizál az Ivan the Foolban és egy másik ígéretes fantasy-ben, a Jack the Giant Killerben is játszik. 

- John Hurt egy szerelmes vámpírokról szóló mozgóképen, az Only Lovers Left Alive-on dolgozik éppen Tom Hiddlestonnal, Tilda Swintonnal és Mia Wasikowskaval.

- Tom Felton új filmje a Fangs of War - valami nácis horror-szerűség. 

- Bonnie Wright szintén egy nézésre érdemes műben vállalt szerepet, a The Philosophers-ben: "Egy jakartai nemzetközi iskolában a filozófiatanár megmérettetés elé állítja osztályát. A húsz fős csoportnak el kell döntenie, hogy közülük ki legyen az a tíz, akik a közelgő világvége előtt lemehetnek egy földalatti bunkerbe, hogy majd onnan kezdjék meg a nukleáris apokalipszis után az emberi nem újjáélesztését..." 

- Jim Broadbent sok más remek színész mellett benne lesz a Felhőatlaszban. 

- David Thewlis Bruce Willis-ék csapatát erősíti/gyengíti a Red 2-ben és szerepet kapott Terry Gilliam új filmjében, a The Zero Theoremben is Tilda Swinton és Christoph Waltz mellett. 

- Timothy Spall új mozijának címe Love Bite - vérfarkasos horror-vígjáték, elvileg. 

- Gary Oldman az új RoboCop színvonalát fogja emelni - úgy hiszem, elég jelentősen:)

Általában az HBO-s dokumentumfilmek elég jók szoktak lenni és mivel a múltkori Élelmiszeripar Rt. igen tanulságos volt számomra, így gondoltam, megnézem ezt is. Semmitmondó címéből és abból, hogy milyen későn adják, arra jutottam, talán valami érdekes, amiben az USA-beli emberek fura szokásait, meg ilyesmiket mutatnak be, de nem így lett. A véleményem a rövid ismertető után következik. 

Alexandra Pelosi egy amerikai dokumentumfilmes hölgy, akinek a férje korábban legális bevándorló volt. Ám miután megszülettek a gyermekeik, az apuka úgy döntött, felveszi az állampolgárságot, feleségét pedig ez inspirálta, hogy elkészítse legújabb művét, melyben arra keresi a választ, hogy miért akar annyi ember az Egyesült Államok polgára lenni? 

Számomra nem újdonság, hogy számos országban rendkívül rossz embernek lenni. (A magyarok mindig csak panaszkodni tudnak, ám gondoljunk bele, hogy Afrikában és a háború sújtotta Közel-Keleten mennyivel elviselhetetlenebb a helyzet.) Szóval, Pelosi asszony mozgóképe azt festi le számunkra, hogy jujj de jó amerikainak lenni és jujj de szar mindenütt máshol. A hazafias énekekkel kísért rövid utazás során mind az 50 tagállamban eltölthetünk 1-2 percet, és a rendezőnő ezeken a helyeken megszólaltat néhány olyan embert, aki éppen akkor veszi fel az állampolgárságot. Megkérdezi tőlük, mi volt a fő ok, hogy ezt szerették volna és ők készségesen elmesélik. A Citizen USA mindent megtesz, hogy az általunk elképzelt kövér és ostoba egyesült államokbeli polgár képét lerombolja, de nekem inkább az tűnt ki belőle, hogy a bevándorlók teszik jobb hellyé az USA-t, nem az ottani emberek. A hölgy kamerája előtt megszólal három ismert amerikai is, akik mind bevándorlóként kerültek az országba: Madlene Albright (az USA első női külügyminisztere, cseh származású), Henry Kissinger (Nixon külügyminisztere, eredetileg német) és Gene Simmons (a Kiss énekes/gitárosa, magyar/izraeli gyökerekkel bír). 

Valójában nem sok mindent lehet írni erről a filmről, egyetlen érdekességet sem találtam róla, úgyhogy azok helyett álljon itt néhány példa, hogy miért mennek az emberek Amerikába és miért akarnak állampolgárok lenni: vallásszabadság, biztonság, lehetőségek, szabadság, véleményszabadság, a fogyatékkal élők segítése, ott a szexuális beállítottság miatt nem kell szégyenkezni, nincs nemi megkülönböztetés és nem kellenek kapcsolatok a boldoguláshoz. Legalábbis a megszólalók többek közt ezeket az okokat sorolták fel. 

Az USA állampolgár: Körkép egy pozitív hangvételű, egyszerű, semmilyen dokumentummozi, amit akárki más is tudna csinálni. Alig volt benne érdekes pillanat, leszámítva a magyar hölgyet, a törpe hölgyet és Gene Simmons-t:) Nem kaptam tőle igazán semmi pluszt, sőt, azt mondom, értelmetlen megnézned, maximum akkor ajánlom, ha az amerikai álomról álmodozol... 

Pontozás: 

imdb: 5.6 (A patrióták nyomták a gombot:)) (Azért 4 év alatt így is lecsökkent 0.4-et.)

Szerintem: 2/5 

Jövő héten pénz áll a házhoz, úgyhogy nagy valószínűséggel letöltöm az iTunes-t és beszerzek pár filmet, amik még nem elérhetőek itthon. A szavazás nyertes mozijaihoz kevés kedvet érzek, de majd meglátjuk, talán még azokat is elkezdem. (Az iTunes egy nagy szar.)

Két hét után most lezárom a szavazást. A kérdés az volt, hogy a listázott filmek közül melyik szerepeljen itt legközelebb, nos íme a végeredmény:

- Két hét alatt 9 szavazat jött, ami elég nevetséges, ha azt vesszük, hogy a tanév indulása előtt napi 300 fölötti átlagos látogatottság volt, és még most sem csökkent ez a szám napi 200 alá. Na mindegy, a 9 a többség véleménye:)

- 2 szavazatot kaptak az alábbi címek: Amikor megállt a Föld (1955), A falu és a Hellraiser 1-2+5. 

- 1 szavazatot kaptak ezek: A fülke, Ali G Indahouse, Konvoj. 

Pillanatnyilag közel állok a Blade Runner befejezéséhez, plusz most még van két Thora Birch-horror, amit meg akarok nézni és elkezdtem foglalkozni ismét a nagy projekttel is. (Nem is szólva a youtube-os feliratkozóimnak ígért videóról, amivel meg már egy hónapot késtem...) Szóval amíg ezek futnak, addig új filmet nem nagyon fogok nézni. A szavazatokat kapottak közül valószínűleg elsőnek A falu kerül majd sorra, de ezt is legkorábban csak két hét múlva olvashatjátok.

Köszönöm azoknak, akik szavaztak és örülnék, ha a legközelebbi hasonló akcióban többen is hallatnátok a hangotokat. (Már ha lesz ilyen...)

2016-os megjegyzés: A falu, az Ali G, és a Hellraiser 1-2 elkészült, a többit azóta se néztem meg...