Christina Ricci-hét, harmadik felvonás…

Első kedvenc színésznőmtől nem idegen a borzongatós műfaj, hiszen világhírét egy vicces horror, az Addams Family hozta el. Később ennek folytatásában, majd a sokkal komolyabb Áldott a gyermekben is feltűnt, aztán Tim Burton fantasztikus Az Álmosvölgy Legendájában ő játszotta a női főszerepet. Következett Wes Craven rossz emlékű Cursedje, aztán a remek After.Life, végül a Lizzie Borden fejszét fogott és az abból létrejött minisorozat. Ha akarom, szintén ide sorolhatom a Caspert; a lényeg tehát, hogy Christina gyakran kapott/kap szerepet valamilyen rémisztő eseményre alapuló moziban. Ezért esett a választásom harmadikként a Distortedre, amiről a műfaján és a poszterén kívül semmit se tudtam.

Laurent (C.R.) folyton látomások gyötrik, ezért férjével, Russellel (Brendan Fletcher) elköltöznek a nagyvárosból, egy új építésű luxus-toronyházba. A hatalmas kégli mellett az épületnek van medencéje, mélygarázsa, tornaterme, szóval ami csak kellhet; ám a hősnő mégsem tud megnyugodni. Amikor egyedül van, furcsa hangokat hall, a szomszédok némelyike különösen viselkedik, folyton ugyanazt a dalocskát dúdolja körülötte mindenki és aztán borzasztó, villódzó képsorok jönnek a tévéből. Russell meg van győződve róla, hogy neje zárt osztályra való, Lauren azonban tudja: nem őrült. Egy internetes fórumon ráakad valakire, akiről úgy tűnik, hisz neki, sőt, magyarázattal tud szolgálni arra, ami az asszony körül zajlik. De kiben bízhat akkor, ha már mindenki gyanús, a tét pedig az elméje feletti kontroll?

A Distorted rögtön belecsap a lecsóba, a nyitás egy erősen villódzó, rémálomszerű képsor, ilyenek végig előfordulnak, ám okkal. A cselekmény első 10-15 perce kicsit zavaros, mert nincs elég információnk a szereplőkről, de Lauren múltja végülis csak egy kiindulópont, a lényeg úgyis az, ami a fő helyszínen történik. Ricci ezúttal szőke, a kibontott haj megint sokkal jobban áll neki, mint az összefogott, és nyugodtan letagadhatna minimum 5 évet (38 volt itt). A sztori ismét rá fókuszál, ahogy a War Flowers esetében, de most csak azt láthatjuk, amit az általa játszott figura megél, vagyis egy percre se szakadunk el tőle. A mellé rendelt Brendan Fletcher nagyon ismerős volt, aztán rájöttem, a Freddy vs. Jasonben az ő bátyját öli meg Krueger (aztán vele is végez). Az egyetlen ismert arc még John Cusack, aki a film közepénél jelenik meg a rejtélyes pasasként, aki hisz a szőke nőnek.

A konfliktus először klisének látszik: új lakás egy társasházban, ahol van pár fura alak, meg pár túl normális, ebből még bármi lehet. Úgy a 30. perc körül már sejtjük, mi a lényeg, de addig is a nyomasztó atmoszféra megvan, az egymástól kellően nagy távolságra elhelyezett ijesztések működnek, mindezt a hangulathoz kitűnően passzoló zene meg pár szokatlan szögből felvett kép egészíti ki. Folyamatosan van min gondolkodni: Vajon mit jelentenek a visszatérő rémképek a nő fejében? Mi a férj munkája és kinek az oldalán áll? Mi van, ha Lauren tényleg elembeteg?

Az utóbbi kérdés mindössze egy halvány sejtés, hiszen elég gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy az, amit átél, valóság. Egy ponttól úgy tűnik, a központi figura az elnyomott kisember, akit kipécéztek felülről, benne van a csapdában és nem tud onnan szabadulni, ám a nagy szembesülésnél érezhető a közelgő változás a felállásban. Nekem tetszett a sztori, mert szokatlan, közben hihető és ijesztően közelinek látszik a mai valósághoz. Felvetődik a tökéletes biztonság kérdése, vajon lehetséges-e ez az állapot; kritizálják a nagyhatalmak illegális módszereit; és visszatolják a figyelem központjába az Egyesült Államok titkosszolgálatának egyik legsötétebb kísérletét…

A helyszínt adó fiktív toronyház egyértelműen számítógéppel rajzolt és nagyon látszik rajta. Russell pont olyan aprócska, mint Lauren, cukik együtt. Ricci karaktere mezítláb van otthon majdnem minden jelenetben, ez életszerűvé teszi. Az már kevésbé valóságos, hogy elvileg festő, de sosem mutatják, hogy bármi festéshez hasonlót csinálna. A játékidő első felében gyakran mutatják a hősnőt különböző tükrökben, ezen kívül folyton visszatérő motívumként vizet iszik, illetve teleengedi a fürdőkádját. Bár cikkem tárgya kis stúdiók műve, azért érződik rajta, hogy 2018-ban készült, mert felbukkan benne egy szuperokos fekete pasi (Vicellous Shannon), aki szemüveges, tehát nyilván zseni; az agyturkász egy jó dagadt fekete nő; az „új legjobb barátnő” indiainak tűnik; ám amikor kiderül, hogy ki a főgonosz, az egészen szokatlan, legalábbis ha az utóbbi 5-6 év mozijait nézzük.

Pár dolog a sztoriból, ami igazán rejtélyes: Ha Lauren titokban akarja tartani, amit csinál, akkor miért ül pont a kávézó legközepén, az egyetlen olyan asztalnál, ami máshogy néz ki, mint a többi, a háta mögött a pulttal, ahová mindenki odamegy? Plusz ahol lakik, ott mindent kamerák lesnek, tehát még érthetetlenebb, hogy ennyire óvatlan. A kamerák viszont az egyetlen olyan helyen nincsenek ott, ahol lenniük kéne, az irányítóközpontban, a színfalak mögött. A valóságban egy ilyen helyre lehetetlenség csak úgy besétálni, az én munkahelyemen a szervert belépőkód mellett kulcsra zárt ajtó és egy mesterséges szem is őrzi… Elképesztő, hogy a hősnőben sose merül fel a menekülés lehetősége, vagyis megpróbálhatná rávenni Russellt az újabb költözésre, mégsem teszi. A pofa persze biztosan ellenállna, lévén az asszonyának az előző helyen ugyanúgy problémái voltak, de azért mégis meg lehetett volna próbálni. Te visszamennél oda minden nap, ahol nem érzed magad biztonságban? Engem a rossz minőségű számítógépes grafikával megcsinált ház mellett csak két dolog zavart: 1. A furcsa pasiról sejthető az ártalmatlansága. 2. Egyetlen pillanatra se hittem el Lauren őrültségét, mert az alapozás nem építi fel eléggé a mentális állapotát. Elvileg bipoláris zavara van, ám mivel igen sokáig elkendőzik azt, amiért ilyen lett és alapvetően túl normálisnak látszik, ezért senki se fog kételkedni az igazában.

Néhány mondat az alkotókról: A rendező a számomra teljesen ismeretlen filmeken dolgozó Rob W. King, az író meg Arne Olsen (Hátulgombolós hekus, Vörös skorpió) volt. A zeneszerző nevét nem találtam meg, pedig a muzsika tetszett. Vicellous Shannon benne van gyerekként a Kerge kacsák 2-ben, valószínűleg az egyik utcai görhokisként; ezen felül kiemelést érdemel az egészen rövid ideig látható Tim szerepében Scott Olynek, aki igazán nyugtalanító érzést kelt.

Érdekességek: Ez a film kanadai. A hotel, ahol a végén Lauren találkozik a „megbízóval” valódi és tényleg így néz ki, ez egy elhagyatott szállóhely, amit a stábtagok találtak. A sírkövön lévő TTIOT azt jeleneti „az igazság odaát van”. A költségekről meg a bevételről nincs adatom, viszont úgy tűnik, a Distorted senkinek se tetszett igazán…

Nekem viszont igen! A cselekmény a valóságban gyökerezik, ettől érdekes lesz; a hősnő kedvelhető, a helyzete átélhető; az ijesztések működnek, a rejtélyeket magadtól úgyse tudod majd feloldani; a hangulat meg a zene igazán nyomasztó és mindenki jól játszik. Az a néhány hibája megbocsátható, mert tényleg lekötött másfél órára.

Pontozás:

imdb: 5.3 (1 év alatt 0.7-et esett vissza.)

Szerintem: 5/5

A következő CR-mozi vasárnapra várható.