Garfieldot biztosan mindenki ismeri Magyarországon, ő ugyanis azon kevés képregény-karakter egyike, aki a rendszerváltás óta megszakítás nélkül jelenik meg idehaza ilyen vagy olyan formában. Annak ellenére, hogy anno a Semic Interprint megszűnt, a Garfield Magazin valahogy túlélte ezt és a mai napig kapható. Még középiskolásként is előfizetője voltam, nagyon sokáig szerettem, de aztán egy idő után, valamikor úgy 2010 környékén egyre unalmasabb lett, ezért többet nem vettem meg.  

Viszont Jim Davis, Garfield megalkotója tudja, hogyan kell az agyszüleményéből pénzt csinálni, ezért az immár több mint 40 éve velünk öregedő narancssárga macska minden elképzelhető formában elérhető: figurák, plüssök, ruházati elemek, kulcstartók, digitális játékok és a ’80-as évek óta szerepel a tévék képernyőin, illetve a mozikban. Ennek a mindenre kiterjedő pénzhajhászásnak része a Garfield miniregények sora, amik közé tartozik az itthon először 2002-ben kiadott Garfield és a Zűr kommandó. Az eredeti széria 1998-ban indult az USA-ban és öt részből áll, hazánkban pedig az ötből négy részt adtak ki: Baljós Kezdet, Patkány Jack visszavág, K-9 – A Brutál Blöki, A Kegyetlen Kombinátor. Az Egyesült Államokban még több Zűr kommandó-képregény kijött, nálunk azonban (amennyire láttam), az ötödik könyvet sose adták ki; pillanatnyilag az Adoc-Semic hivatalos oldalán az első kettő vásárolható meg magyarul. Nekem az első kiadású teljes sorozat megvan, mert amikor kiszanáltam a Garfield-gyűjteményemet, újra elolvastam és úgy gondoltam, ez elég jópofa, maradhat.  

Arról viszont fogalmam se volt, hogy ebből a miniregény-szériából film is készült, és mikor valahogy véletlenül megtudtam a létezését, akkor az imdbn (vagy a port.hun?) kegyetlen alacsony, 2.9-es pontszáma volt, emiatt rögtön megjegyeztem. Tavaly a Media Markt 500 Ft-os kiárusításán a Tébolyult és a St. Trinian’s 2 mellett ezt is megvettem, de hónapokig nem bírtam rávenni magam a megnézésére. Nos, a mostani megtekintés után azt mondom, teljesen érthető volt a habozás, azonban mielőtt belevágnék a film tárgyalásába, lássuk először a négy mini-regényt! 

Az eredeti címén Pet Force (Kiskedvenc Osztag) lényege, hogy Garfield, Ubul, Heléna, Nermál és Mici szuperhősökké válnak egy alternatív univerzumban, amiben Jon alteregója, Jon herceg uralkodik, Binky bohóc mágus, az állatorvos Liz pedig gonosz techno-mágus, Lizboszi néven. Ezt az univerzumot és fő bolygóját, a Poliésztert védelmezi a Zűr kommandó, az öt kiskedvenc alternatív szuperhős változata; azonban még a legelső könyvben a legújabb csatájuk során Lizboszi csapdába csalja és gyakorlatilag megsemmisíti őket. Binky mágus szerencsére varázslattal áthozza a mi valóságunkból a Zűr kommandó itteni megfelelőit, akik, átlépve az új realitásba, rögtön megkapják a szuperhatalmat! Mind a négy könyv a hősök ismertetésével kezdődik, úgyhogy most leírom, mit kellett volna látnunk a filmben: 

„Néhány kedves négylábú – Garfield, Ubul, Heléna, Nermál és Mici – egyik pillanatról a másikra egy másik univerzumban találja magát, ahol egyszeriben szuperhősökké lesznek. Ők – a Zűr kommandó.

Garzooka – Termeténél csak a tekintélye nagyobb. A Zűr kommandó félelmet nem ismerő, falánk parancsnoka. Harcias természetű, borotvaéles karmokkal, kötélidegekkel és egy rendkívül különleges képességgel: ha a helyzet úgy kívánja, gammasugárzású szőrgalacsinokat (és ugyancsak halálos aranyköpéseket) lövell a szájából.

Modul – Nyomozásra teljes mértékben alkalmatlan, ám fantasztikus ereje van. Fegyvere: ultrasíkos nyála és szupernyúlékony nyelve. Elég egy cuppantás és az illető máris teljes agyellágyulásban szenved.

Sztárléna – A szirénhangok dalnoka. Hipnotikus éneke mindenkit révületbe ejt. Csak egyvalaki tud ellenállni e bűvöletnek – Garzooka.

Abnermál – Testhőmérséklete soha nem mozdul el a nulla fokról, így aztán jéghideg mancsának érintésétől ellenségei jégcsappá merevednek. Ráadásul egy sugárbiztos védőpajzsot is képes maga köré vonni, mely nemcsak neki nyújt védelmet, de a Zűr kommandó többi tagjának is. Van még egy fegyvere, aminek Garzooka nem annyira örül: mindenkit halálra idegesít (a kisöcséd sokat tanulhatna tőle).

Robuci – Féli komputer, félig mackó robot. Fantasztikusan leleményes, ő a Zűr kommandó esze, ami ebben a társaságban nem olyan nagy dolog.” 

Mint látható, az ötletek egy része nem újdonság, mégis jópofa módon, az eredeti karakterekhez illően tálalják őket: Garfield, mint főszereplő, a legnagyobb hatalmú, és ahogy a mi világunkban szeret karmolni, úgy itt is; Heléna, akinek legfőbb jellegzetessége a nagy szája, a hangját használja fegyverként; Ubul a tipikus ostoba izomagy („tank”); Mici a tipikus „agyas” robot; Nermál pedig – aki Mici és Heléna mellett szintén nem kapott semmiféle testi erőt – varázslatos hatalommal bír. Érdemes megjegyezni, hogy egyikük se tud repülni, és bár mind Garzooka, mind Modul iszonyú erősek, végülis egyik kommandósnak sincs klisé-ereje, csupán olyan, amit már láttunk (pl.: Superman testi ereje Garzookáé, Plastic Man nyúlékonysága Modul nyelvében van, Sztárléna ugyanazzal az erővel bír, mint Black Canary, Abnermál a Láthatatlan Lány és Jégember hatalmát használja, Robuci meg szuperintelligens, mint egy számítógép).  

Mielőtt tovább lépünk, le kell szögeznem, hogy a Pet Force azért olyan jó, mert végülis nem Jim Davis csinálta, csak „az ő ötlete alapján” készült. Alkotói: Az író Michael Teitelbaum [rengeteg licensz alapján készült könyv szerzője], „munkatársak” Mark Acey [sok-sok Garfield-könyv szerzője] és Gary Barker [a neve tévesen Bakerként van írva mind a négy kötetben, a ’80-as évek óta rajzoló a Garfield-képsoroknál] (ők a történetért meg a karakterekért feleltek); illetve az illusztráló Gary Barker és Larry Fentz [33 éven át vett részt a Garfield-képregények rajzolásában]. Mint látható, Gary Barker két feladatot is ellátott, erre még visszatérünk.  

Nézzük egyenként a sztorikat, illetve az általánosan a Zűr kommandó kalandjaihoz fűződő meglátásaimat! Az 1. kötetben elolvashatjuk, hogy Garfield, aki ebben a világban egy „átlagos” házi macska, nem tartja sokra a képregényeket; ez többszörösen összetett dolog, hiszen egyrészt a tényleges valóságban ő is képregényfigura, másrészt a könyvek „Földjén” a Zűr kommandó is csupán képregényként létezik; harmadrészt pedig a könyvek maguk is illusztráltak. Így tulajdonképpen a legfőbb szereplő már a legelején kritikát mond önnön műfaja felett. Érdekesség, hogy a regényekben egyáltalán nincs benne az, hogy Jon Arbuckle képregény-rajzoló. Itt úgy csinál, mintha a kapcsolata a comics műfajával kimerülne annyiban, hogy „gyerekként nagy rajongója volt”. Érdekes vonás, hogy a főgonosz az állatorvos Liz alteregója, ami abban gyökeredzik, hogy Garfield utálja az állatorvosokat (is); ez az eredeti 1998-as publikálás, illetve a 2002-es magyar első kiadás esetén még teljesen érthető; ám mostanra, 2024-re a Garfield-képsorokban az örök párkapcsolati vesztes Jon és Liz már egy párt alkotnak – erre a film reagál, rögtön a nyitójelenetben, a regényekben viszont még nyoma sincs – mert akkoriban ez elképzelhetetlen volt. (Többek közt ez az egyik olyan dolog, amiért a mostani Garfield már nem jó.) Érdekesség Binky bohóc, aki szerintem már igen hosszú ideje nem része a Garfield-képsoroknak, régen viszont gyakori visszatérő szereplő volt, például ő van az egyik legjobb sorozat-sztoriban, a „Rotundoban”. Ide vág, hogy a regényekben elég sok teljesen új alak vonul fel, a régiek alteregói mellett; közülük a legkiemelkedőbb az első két könyvben kulcsszerepet játszó Patkány Jack.  

A Baljós Kezdetnek az 52. oldalánál kerülnek az általunk ismert állatkák a Zűr kommandó helyére, ezért igen hosszú a felvezetés, pláne, ha hozzátesszük, hogy az egész könyv mindössze 86 oldal; vagyis az 1. kötet az előtörténet, amiben megismerjük azokat a szereplőket, akik egy kivételével mind a három további miniregényben visszatérnek. Itt merült fel bennem a Garfield-világ (nem csak a Pet Force-é, hanem úgy általában) egyik visszatérő inkonzisztenciája, az, hogy a dagi macska és állat-társai végső soron nem tudnak beszélni, hanem csupán gondolják a szövegeiket, viszont Jon néha érti, amit így mondanak, máskor meg nem. Ennek lesz szerepe a 4. kötet történetében, itt viszont csak egy kis megjegyzés. A Zűr kommandó tagjai a saját világukban, mint intelligens teremtmények, természetesen érthetően tudnak beszélni, kommunikációjukat pedig mindenki megérti – kivétel Modul, aki nem tud beszélni, mert annyira buta, mint Ubul, aki a Garfield-képsorokban se tudja kifejezni a gondolatait szövegbuborékokkal. Összesítésben elmondható, hogy a Baljós Kezdet kerek egész minden szempontból, önálló műként is megállja a helyét. 

A 2. kötetben az illusztrációk kapcsán tűnt fel, hogy Sztárlénának és Modulnak három ujja van a kezén, míg mindenki másnak négy – erre még a film tárgyalásánál visszatérünk; illetve észrevettem, hogy a fekete-fehér képek (csak a borítók színesek) nem teljesen követik a szöveget. Például: a szöveg szerint Binky mágus sapkája csúcsán van bojt, a képeken nincs; Sztárlénát gyakran úgy ábrázolják, mintha repülne, holott ilyen képessége nincsen; Patkány Jack falábáról az írott sorokban egyetlen szó sem esik; valamint a gonoszokon akkor is rajta van egyes jellegzetes felszerelési tárgyuk, amikor a sztori szerint elvesztik azokat, ilyen Patkány Jack szemkötője vagy Lizboszi varázs-kristálya. Ez a dolog azért érdekes, mert Gary Barker az illusztrálás mellett a karakterek megalkotásában is részt vett, szóval minimum neki figyelnie kellett volna arra, mit írt le Michael Teitelbaum és mit kell neki meg Larry Fentznek megalkotnia ezek alapján. (Azért Teitelbaumot se kell félteni, ha az inkonzisztenciákról van szó, hiszen a kommandó úrhajója az elején tágas, a 3. vagy 4. kötetben viszont már szűkösnek írja le.) Valamelyik karakter szájából elhangzik, hogy „Jézusom”, ami mindig furcsán hat számomra egy alternatív valóságban, hiszen itt semmi se utal a kereszténység létére – persze elképzelhető, hogy angolban „jeez”-t mondanak, ami a Jézusom lerövidült, ugyanakkor vallásos felhang nélküli verziója és ebben az esetben a fordító Nagy Ágnes a ludas. (Utólagos megjegyzés: Az illusztrátorokat felmenti az, ha ők készítették a rajzokat előbb, amihez aztán az író utólag alkotta meg a szöveget. Ebben az esetben viszont kérdéses, hogy végülis ki találta ki az egészet - mégiscsak Jim Davis az alkotó?)

A Patkány Jack visszavágnál figyeltem fel arra, hogy Heléna az eredeti képsorokban elvileg kóbor macska, nincs gazdája, szóval mit keres Jon házában? A képregényben szerintem Jon és Heléna sohasem találkoztak még; de ugyanilyen érthetetlen, hogy miért van a Nermál tulajdonát képező, bekeretezett képregény Jon házának falán? Nermál egyébként, ha jól emlékszem, akkor Jon szüleinek a macskája és azért jön látogatóba, mert néha Jonnak kell vigyáznia rá, tehát az ő jelenléte még valamennyire érthető. Nos, a Heléna-problémára a 3. kötet választ ad, ott majd visszatérek rá. A 2. kötetnél jegyeztem fel, hogy az igazi Zűr kommandó, tehát akik a Poliészter-univerzumban léteztek, mielőtt Lizboszi kitörölte őket, egy olajozottan működő, elit harcegység; a helyettesítőik viszont inkább egymás szapulásával vannak elfoglalva. Abnermál konkrétan folyamatosan direkt provokálja Garzookát, illetve néha Sztárléna is rászáll a vezérre; Modul pedig annyira buta, hogy ha néha elejtenek egy-két olyan megjegyzést, ami rá nézve sértő, azt meg se érti.  

Lizboszi jellegzetesen minden újabb titkos rejtekhelyének ad valamilyen menő nevet (pl.: Elrettentő Erőd), és a legelső részben még érthető, hogy a hősök tudják, mi a gonosz főhadiszállásának a neve. Azonban a 2. kötettől nincs nyoma annak, hogy a kizárólag a mágikus hatalmú állatorvos által használt neveket a jófiúk honnan tudják meg. Rá van írva nagy betűkkel mindegyikre? Itt az illusztrációk se segítenek… A Patkány Jack visszavág az egyetlen miniregény, amiben nem hangzik el a kommandó jelmondata („Az erőleves velünk van!”); ezen kívül itt érezhető, hogy ez csak egy átvezető sztori, aminél a lényeg a címszereplő végérvényes bukása; emiatt a befejezés kicsit elsietett, utána viszont jön egy Epilógus, ami egyetlen másik kötetben sincsen és annyi a feladata, hogy kedvet csináljon a 3. részhez. 

A 3. kötetnél, ahogy említettem, megmagyarázzák, mit keres Heléna (és Nermál) Jon házában, eszerint ezúttal mind az öten Jon kedvencei (a dolog mindössze ott sántít, hogy Mici Garfield tulajdona, de legalább van magyarázat). Mivel az előző részben a konfliktust és a főgonosz legyőzését Binky mágus főzete idézi elő, így ebben a részben elgondolkodtatott, hogy ha a főzet hatása ebben a két esetben időleges, akkor vajon máskor is az? Erre nincsen több példa, viszont furcsa, hogy amikor Lizboszi kristálya összetörik, nem sokkal később Binky varázslata elveszti a hatását. Van összefüggés vagy nincs? Ha van, miért van? Az itteni konfliktus bizonyos szempontból jópofa és eredeti, más részről viszont bugyuta, ezért felmerült bennem, hogy minden kutya annyi nyakörvet vihet magával, amennyit csak akar? Senki se ellenőrzi vagy limitálja ezt? Számomra az is furcsa, hogy K-Kilences (akit a regényben egyszer se hívnak K-9-nek, csak a borítón nevezik így) miért nem fordul Lizboszi ellen, hiszen végső soron a főgonosz ellentmondásba kerül önmagával, mikor azt parancsolja a kutyaembernek, hogy szabadítsa meg fajtársait az emberi uralom alól – miközben ő emberként éppen parancsol neki, a kutyának. A négy kötetből a K-9 – A Brutál Blöki az egyetlen, amiben az öt hős nem a Zűr kommandó képregény 100. számának borítóján át jut el az alternatív valóságba, viszont annak ellenére, hogy a 4. kötetben megerősítik: a képregény-borító az átjáró egyik fele a „Földön”, ezúttal semmiféle magyarázat nincs arra, hogy miért oldható meg az utazás enélkül is. Ebben a miniregényben ugrunk bele a cselekménybe a leggyorsabban, de annak ellenére, hogy egy harmadik részről beszélünk, Michael Teitelbaum még mindig relatíve sok mondatot pazarol ismétlésre – igaz, hogy a célközönség elsősorban a nagyobb gyerekek köre, csakhogy aki megveszi a harmadik részt egy sorozatból, az már nyilvánvalóan rajongója az adott sorozatnak, tehát már tisztában van egyes dolgokkal. (Itt meg kell jegyeznem, hogy ez az ismétlés igazán csak akkor zavaró, ha gyors egymásutánban olvassuk a folytatásokat, a valóságban akár egy év is eltelhetett az eredeti publikálások között, bár itthon elvileg negyedévente jött ki az újabb rész, tehát akár emlékezhettünk rá anno, hogy micsoda Gorbull vagy hogy mi történt a 2. kötet Epilógusában.) 

A 3. kötetben indokolatlanul sok új nevesített szereplő van, akik közül csupán egy szerepel két fejezetben (egy másik említés szintjén kettőben van, de ténylegesen csak egyben jelenik meg), a többiek mind csupán egyetlen fejezetnyi ideig vannak a színen. Ezúttal akad egy tényleges hiba a szövegben, ami lehet fordítási probléma is: Mikor Abnermál zuhan, azt írják, hogy „Míg az öt szuperhős méltóságteljesen ereszkedett alá, Abnermál úgy húzott el mellettük, mintha ágyúból lőtték volna ki.” A hiba az, hogy a kommandó összlétszáma öt fő, tehát ha Abnermál elhúz a társai mellett, akkor a társai csak négyen vannak. Három kötet kellett, mire az ellenség megtanult védekezni a kommandósok ellen, ami azért elgondolkodtató, mert (ha jól emlékszem) már az 1.-ben azt írják, hogy „emberöltők óta” védelmezi az univerzumot a Pet Force, szóval Lizboszi gyorsabban tanulhatna az ellenségeiről. (Ennek ellentmond az, hogy az 1., a 3. és a 4. kötetben is van olyan csapda, ami kifejezetten a kommandósok képességeinek kivédésére készült; megerősíti viszont, hogy az ágyútöltelék ellenfelek szinte mindig felkészületlenek.) A „Jézusom” után most itt egy „Istenem”, ami még izgalmasabbá válik annak folyományaképp, hogy éppen a K-Kilences mondja, aki nem az egyébként korántsem biztos, hogy ebben a valóságban létező Isten teremtménye, hanem Lizboszié.  

Itt nagyon feltűnő, hogy a csapat egyetlen kutya-tagjának, Modulnak semmiféle hatása nincs a kutya-központú konfliktusra és viszont: Semmilyen szolidaritás nincs benne a többi eb iránt, azok pedig csupán egyszer jegyzik meg, hogy őt is kezelésbe kellene venni; de nem kiemelt célpont és Garzooka egyértelműen kutya-gyűlölő megjegyzései se hatnak rá. Utóbbi még magyarázható Ubul butaságával, előbbi viszont kihagyott ziccer. Külön ki kell emelnem, hogy a 80. oldalon van egy felnőtt fejjel élvezhető poén, ami túlmegy a megmosolyogtató-kategórián, ez Garzooka repülőgépes aranyköpése – sajnos a teljes regényfolyamban ez az egy olyan vicc, amin tudtam nevetni; de hangsúlyozom, nem én vagyok a célközönség. Összesítésben a K-9 – A Brutál Blöki az eddigi legjobb, mivel itt az alapvető bugyutaság valamennyire háttérbe szorul és hiányzik a széria leggyengébb láncszeme, Patkány Jack.  

Viszont még ennél is jobb a magyar nyelven a széria lezárását jelentő 4. kötet! Itt már a nyitánynál megvan az alapkonfliktus, ami egyből érinti az öt eredeti karaktert: ezúttal nem tudnak hazamenni a saját valóságukba. Felmerült bennem, hogy egyáltalán miért akarnak visszamenni? Helénának és Nermálnak itt sokkal jobb dolga van (már amennyiben azt vesszük, hogy az igazi Heléna kóbor macska és hogy Nermálnak végülis rengeteget kell melóznia azon, hogy annyira cuki legyen, nem léphet ki a szerepéből, csak ha Garfieldot szapulhatja); Mici pedig ideát ténylegesen él, míg odaát a szokásos nem-biztos-hogy-tényleg-csak-egy-élettelen-játék kategóriát erősíti. (Utóbbi mondjuk nem kommentálja, hogy ott ragadnak, talán azért sem, mert robot, vagyis nincsenek érzelmei.) Ubul mindkét világban alapvetően boldog, Garfield az egyetlen, akinek talán jobb odaát, de mindent összevetve ez sem igaz. Szóval miért akarnak minden áron visszakerülni a régi, eseménytelen életükbe, ahol végső soron senkik? Ugyanilyen fogas kérdés, hogy Jon miért csodálkozik azon, hogy Garfield meg a többiek két lábon járnak, holott ezt a „mi valóságunkban” is gyakran csinálják? Viszont a tényleg érthető beszéd biztosan sokkolóan hat rá. Ebben a részben kimarad a másik háromban jelenlévő „Binky mágus alap hangereje iszonyúan hangos”-részlet, amit egyébként nem sajnálok; viszont újfent mindenki tudja, hogy hívják Lizboszi legújabb főhadiszállását. Ezeket ellensúlyozandó a címszereplő Kegyetlen Kombinátor az eddigi legjobb főellenség, a sztori egy igazi, hamisítatlan szuperhős-kaland és a mindenütt jelenlévő bugyutaságot is csak Jon Arbuckle képviseli, akinek az ostobaságára kihegyezett poénok ezúttal nem működnek.  

Lezárásképpen elmondható, hogy a Zűr kommandó-sorozat, ami együtt ad ki oldalszámban egy átlagos hosszúságú regényt, szórakoztató, eredeti módon vegyíti egybe a Garfield-képsorok világát egy elképzelt szuperhősös sci-fivel, amit némi mágiával vegyít, mint a legnagyobb comics-vonulatok. Az 1. kötetet a bugyuta alapsztori és Patkány Jack jelenléte rontja; a 2. inkább egyfajta átvezető, mint A Karib-tenger kalózai 2, ami önmagában nem állja meg a helyét; a 3.-nál viszont a bugyuta konfliktust a cselekmény és a nagyon király K-Kilences megfelelően ellensúlyozzák. Ehhez jön a kitűnő 4. kötet és így végső soron az egész élmény pozitív. Most jön viszont a legnagyobb kérdés: Hogy lehet egy ilyen, végső soron igen hosszú és bonyolult „mitológiát” átültetni a tévék képernyőjére? Magyarul: Lehet-e jó Pet Force-filmet csinálni? (Most már tényleg rátérek a filmre!) 

Nos, ha rövid akarok lenni, akkor a válasz az, hogy nem, ennek pedig két oka van: Az ocsmány animáció és Jim Davis. Sajnos sem a borító, sem a leírás nem utal arra, hogy a Garfield’s Pet Force egy háromrészes trilógia befejező darabja. Ez csupán annyiban rontja az összképet, hogy a nézőnek, aki ezen információ nélkül ül le elé, fogalma sincs, miért néz ki az elvileg a mi világunkra hasonlító filmes valóság úgy, ahogy; miért ilyen ocsmányak a háttérfigurák meg a mellékszereplők; mi a túró ez a stúdió és ki a fene ez a sok „ember”, akiket Garfield név szerint ismer, de nekünk fogalmunk sincs róla, hogy kik. Erről a trilógiáról annyit kell tudni, hogy a 2007-es Garfield Gets Reallel kezdődött, amit egy évvel később a Garfield’s Fun Fest, majd újabb egy év múlva cikkem tárgya követett. Itt most a narancssárga macsek egy „Cartoon World”, vagyis Rajzfilm-Világ nevű helyen él, amit csupa rendkívül csúnya ember és megmagyarázhatatlan lény (beszélő állatok, élő szemeteskuka, stb.) népesít be. Garfield munkája az, hogy egy stúdióban róla és barátairól képregényeket készítenek, de hogy kinek, azt nem tudom, mert ha a helyi világ lakosainak készülne, akkor mindannyian híresek lennének, az újságárus viszont úgy kezeli Nermált, mint egy hülyegyereket. Elvileg itt mindenki rajzfilmfigura, ezért olyan paródia-jellegűek, ám a koreai animátoroknak köszönhetően a legtöbb alak egyáltalán nem hasonlít Jonra vagy Lizboszira, akik ugye az eredeti Garfield comics-ból jöttek; de a beszélő állatok se hasonlítanak Ubulra meg a többi általunk is ismert figurára. Tehát minden elképesztően színes, nagyon-nagyon ronda és abszolút érthetetlen. 

A mellékalakok kinézetére nincsen mentség, viszont ebben az esetben a félretájékoztatott néző lehet a hibás, hiszen honnan tudjam, hogy ez egy folytatás? Ugyanakkor a helyszín meg a visszatérő figurák kivételével, amennyire tudom, a Pet Force-nak semmi köze se a Gets Realhez se a Fun Festhez, vagyis folytatás, de mégsem. Arra azonban abszolút nincs mentség, hogy Jim Davis, aki egyedül viseli a forgatókönyvíró megnevezését, mi a frászért fogta és dobta a szemétbe Michael Teitelbaum, Mark Acey és Gary Barker aprólékosan felépített karaktereit, világát és „mitológiáját”? Innentől szpojlerek jönnek, bár nem hiszem, hogy bárki meg akarná nézni ezt a filmet… 

A kezdet legkezdetén már kiderül, hogy az eredetileg angolul is Polyesternek nevezett fő-bolygót átkeresztelték Dorkonra (a dork az kb. ilyen vesztes hülyét jelent), viszont a magyar szinkronban (amit a dvd menüjéből amúgy nem is lehet elérni) még mindig Poliészternek hívják. Nos, a helyszínen Jon hercegen kívül semmi és senki nincs a miniregényekből; Binky mágust pedig lecserélték egy egészen aranyos külsejű Wally professzor nevű tudósra. Ezúttal ez az új szereplő találja fel a génlebontó sugarat, amit itt valami rövidítéssel M.Ó.K.A.-nak hívnak, ezt pedig egy fénylő kristály (ennek is van valami K-betűs neve) lát el energiával. Miközben a professzor bemutatót tart a feltűnően unatkozó hercegnek, Lizboszi besétál a kutyaember testőreivel (ez utalás a 3. kötetre) és nyomban hozzámegy a nőre vágyó uralkodóhoz – tegyük hozzá, hogy még nem ment le 5 perc sem a játékidőből! Ezután elveszi a „bolygó kulcsait”, kinyitja az energia-kalitkát, amibe a M.Ó.K.A. be van zárva és elkezd vele lövöldözni. Szerencsére jön a Zűr kommandó és hát nincs Robuci…  

Ez viszont csak egy dolog, sokkal nagyobb baj az, hogy minden egyes figurát megváltoztattak: Garzooka majdnem olyan, mint a miniregényekben, de sosem használja a karmait; Modultól elvették a hülyítő képességét és nem nyáladzik egyáltalán (ezt mondjuk nem sajnálom); Sztárléna egyenruhájáról hiányzik a két vastag szalag, amik a hátáról csüngenek le és a csuklóihoz vannak erősítve, a képessége pedig tök más, hipnotizáló ének helyett a szeméből tud sugarakat lőni, amivel Abnermál eredeti hatalmához hasonlóan megbénítja az ellenfeleit (nem megfagyasztja, csak szoborrá változtatja őket, de egy pillanat alatt vissza tudja csinálni). Abnermál pedig, aki testfelépítésében is totál máshogy néz ki, ezúttal szimplán Higanyszál lett, vagyis irtó gyors, ám se pajzsot formálni, se fagyasztani nem tud már. Vagyis az ötből egyet kilőttek; a maradék négyből kettő nagyon hasonló, de mégsem ugyanaz, kettő pedig totál más. Ha ehhez hozzájön, hogy a legelső összecsapásnál az elvileg igen profi valódi Zűr kommandó azonnal elbukik és a négy tagból háromnak gyakorlatilag annyi, akkor máris látható, mi itt a probléma: Nem törődtek az alapanyaggal, megelégedtek annyival, hogy a figurák kb. úgy néznek ki, mint ahogy kell, hasonló a nevük és kész.

A szinkronban elég nevetséges módon az angolul Vetvixnek (vet = állatorvos, vixen = boszorka, tehát Állatorvos-Boszi) nevezett Lizboszit valamiért Lezboszinak hívják (nem viccelek, egy gyerekfilmről van szó), nincs varázshatalma, nincs vele se Patkány Jack, se K-Kilences, se Gorbull, nincs titkos főhadiszállása, újabb és újabb gonosz terve, hanem a M.Ó.K.A. segítségével akar mindenkiből agyatlan zombit csinálni. A miniregényekben a harcosai két állat összetételéből születnek (például kígyófejű elefánt), itt a fegyver viszont bármit bármivel össze tud kombinálni (mondjuk egy idős pasast a robogójával), sok embernél azonban semmiféle külső változást nem idéz elő, csak hirtelen mindenki elkezd szót fogadni Lizboszinak. Holott eredetileg Wally professzor semmi ilyesmit nem tudott vele csinálni, a főgonoszt pedig sose látjuk, amint átalakítaná vagy módosítaná a fegyvert.

Ebben a világban Jon állatai simán emberként viselkednek minden tekintetben, de hát rajtuk kívül is vannak beszélő állatok, szóval korántsem lógnak ki a sorból. Az, hogy a bamba Jon herceg miért akar hirtelen feleséget magának és miért mondja, hogy „túl hangyás vagyok”, mikor a miniregényekben visszatérő poén, hogy amint Jon Arbuckle, ő sem tekint önmagára fura szerzetként vagy félnótásként, még ha az is; sehová se vezet, nincs megalapozva sem. Nincs magyarázat rá, hogy a kutyaemberek honnan jöttek, hogy miért nincs Binky mágus vagy hogy miért nincs mágia úgy alapból? A négy állati főhős megvalósítása se az igazi, mert az eredeti karakterekkel ellentétben itt Helénának/Sztárlénának négy ujja van három helyett; Nermál pedig permanensen vigyorog, mint a Joker, ami kissé ijesztő, főleg, mert akkor se lohad le a mosolya, mikor szomorú vagy ideges. Annak azért örülök, hogy a szinkronból kiderült, Nermál egyértelműen fiú, ez a képregényekben sose volt számomra világos. Ha már szinkron, a főszereplők magyar hangjai kiemelkedően teljesítenek. 

A Zűr kommandó-képregény a Cartoon Worldben is létezik, és a legújabb számban benne vannak a főszereplők, mint önmaguk; plusz a borítóján keresztül kerül Garzooka, Jon herceg, Wally professzor és Lizboszi a csatlósaival ide. Ezzel csak az a baj, hogy a miniregényekben a cselekmény sosem játszódott Garfield aktuális világában, hanem mindig átmentek a Poliészter valóságába! Ez a változtatás viszont lehetővé teszi, hogy Garfield és Garzooka találkozzanak, sőt, ők ketten végig külön személyek maradnak, külön testben. Ez egészen a befejezésig nem tetszett, de erre még visszatérek. Ahogy a miniregények ismertetésénél írtam, ott a főszereplőknek mindössze át kell lépniük az alternatív valóságba, ettől rögtön megkapják alteregóik testét meg hatalmát; itt viszont mindhármuknak meg kell innia egy varázsitalt, ami csupán kb. fél óra alatt kezd el hatni. A végén vissza kell alakulniuk eredeti formáikba, a visszaalakító piros főzet azonnal hat, sőt, Abnermálnak meg se kell innia.  

„rajzfilmfigura vagyok (…) végülis ebből élek” 

Amint már említettem, az egyszeri nézőnek fogalma sincs, mi ez a stúdió és ki a franc ez a sok torzszülött, aki körbeveszi Garfieldot. Különösen ijesztően hat a feltűnően nagy mellű és fenekű rendezőasszisztens Betty, aki az első pillanattól fogva intenzíven vonzódik Garzookához. Bár ezt humornak szánták, érthetetlen, hogy kinek szól, mert felnőttként nem vicces, gyerekként nyilván érthetetlen és összesítésben elég zavaró. Jön pár böfögős és fingós poén, amik eléggé alja színvonalat képviselnek – a böfögés sose áll távol Garfieldtól, ám a fingás az már kicsit erős. A bugyuta sztoriban olyan nyilvánvaló marhaságokat hagytak benne, mint hogy a kövér cica megpróbálja elrejteni a jégkockának álcázott, világító erő-kristályt a szájában, de ahelyett, hogy lenyelné és ezzel elejét venné az egész konfliktusnak, inkább csak a szájában tartja, ami irtó feltűnő, így hamar elveszik tőle. A különösen ronda járókelők kb. 30 perc után se reagálnak a város fölött lebegő űrhajóra, csak amikor az elkezd rájuk lőni; Abnermált és Modult nem szólítják a nevükön; a tömegjeleneteknél ismétlődnek a figurák; „A Bolond Bandából” a két nő pedig semmi értelmeset vagy hasznosat nem csinál, amivel segítené a társait vagy a kommandósokat. (Ez a Bonitának nevezett, embernek egyáltalán nem látszó valami elképesztően ronda, felfoghatatlan, hogyan lehet benne mind a három filmben!) 

„Én nem megmentem a napot, hanem átalszom.” 

Az utolsó etapban a négy hős összeolvad, ez felidézi a Kegyetlen Kombinátort; ám az összeolvadt forma szájaiból hallható olyan hang, ami az alap hangok közt nincs; a már eddig is kusza, barmó sztori pedig a végére még átmegy a szokásos USA-beli animációs filmes óriásszörny-klisébe. Bár a szörny jól néz ki, nem illik ide. A befejezésnél a Garzookától függetlenül létező Garfield egyedül ment meg mindenkit, ez az egyetlen igazán jó újítás; majd jön a nagy összeborulás, amit azonban egy megmagyarázhatatlan, hosszú táncjelenet követ, amiben Garfield és Heléna a csillagok közt táncolnak az égen. Értelme nincs, de biztosan a 3D-effekt miatt rakták be. Érdekes, hogy mikor Heléna megcsókolja Garfieldot, azt mutatják, a többi csókot (pl.: Lizboszi és Jon herceg) viszont nem. Mivel az általam megvásárolt korongon a film 2D-s meg 3D-s változata is rajta van, én pedig a 2D-st választottam, ezért azt nem tudom megmondani, hogy a térhatás (2 db ajándék piros-kék szemüveg van a lemezhez, amiket inkább gyerekfejre méreteztek) mennyit tesz hozzá az élményhez, viszont látni lehet a 2D-ben is, hogy valószínűleg hol használták (mondjuk a szörny rombolásánál meg az említett táncnál). Az jó, hogy a játékidő rövid, alig több mint egy órás; de a poénok nem jók, a figurák jelentős része ijesztő, nehéz eldönteni, ki a célközönség és a látottaknak az eredeti regényekhez szinte semmi köze nincsen… 

Szpojlerek vége 

Nézzük, hogy kik követték el ezt a pixel-bűncselekményt! Ahogy már írtam, az író (és az egyik producer) Jim Davis volt, Garfield atyja, aki 1980 óta foglalkozik a mozgóképes Garfield-inkarnációkkal – ezért is érthetetlen, miért olyan pocsék a történet. A rendező-főproducer az a Mark A.Z. Dippé, aki elsősorban vizuális effekt rendező, ebben a minőségében pedig részt vett többek közt a Terminator 2-ben; direktorként ő irányította a Garfield Gets Realt (imdbs pontszáma 4.3), a Garfield’s Fun Festet (szintén 4.3), a legújabb Marmaduke-ot (3.5, legendásan pocsék) és a Spawnt! Mellé mind a három Cartoon World-mozinál az egyik koreai animátort nevezték meg társrendezőnek, ezúttal Wonjae Lee-t, aki storyboard rajzoló volt a Garfield’s Fun Festnél.  

Szinte mindenkinek a hang-isten Frank Welker (vagy ahogy a dvd borítóján megnevezik: „Frank Weller”) a hangja, ő szólaltatta meg Garfieldot, Garzookát, az óriásszörnyet, a narrátort (aki az elején bemutatja a kommandósokat), a tüskés páncélt viselő kutyaember őrt, a kung fu-mozdulatokat bemutató ember őrt, az ügyvédet, az ügyvéddel fejet cserélő kutyát, egy bizonyos Keith-t (nem tudom, ki lehet) és egy „Komputer-hangot” (talán ez szól a fegyverből, amikor átkapcsol „szuper-keverés” módba). Welker volt Garfield hangja a Gets Realben és a Fun Festben, de 1987 óta szinte mindig ő hallható a dagi macsek szövegeiben. Hozzá hasonló régi motoros az Ubul kutyahangját adó Gregg Berger, aki 1982 óta szólaltatja meg a sárga kutyát. Audrey Wasilewski (Heléna), Jason Marsden (Nermál) és Wally Wingert (Jon) szintén visszatérők a Gets Realből és a Fun Festből; új szereplő a Lizboszi hangját kölcsönző Vanessa Marshall. A szintén mindhárom filmben feltűnő ronda mellékalakok visszatérő hangjai Jennifer Darling (Betty és Bonita, előbbi itt szerepelt egyedül), Neil Ross (Wally professzor és Wally, az alteregója), valamint Greg Eagles (Eli, a kötelező fekete szereplő…). Szinte mindenkit összeköt még a Cartoon World-mozikat megelőző The Garfield Show, ami ugyanígy 3D-s, de nincs köze a filmekhez (imdb-s pontszáma 5.5).  

Érdekességek: Az eredeti Pet Force-ban Modul neve Odious (az eredeti Odie-ból, jelentése utálatos, gyűlöletes:D), Jon herceg pedig nem herceg, hanem császár. A 3D-s változat elvileg 5 perccel hosszabb a 2D-snél, mert az elején van egy hosszú, Star Wars-t idéző, úszó szöveg, amit a narrátor felolvas (ezt nem tudom megerősíteni). Állítólag „ez a film nagyon népszerű a furry-k (állatoknak beöltöző perverzek) körében”:D A Garfield’s Pet Force a Cartoon World-trilógia legnagyobb bevételt hozó darabja, összesen 11.4 millió dollárt produkált, ám a készítési költsége ismeretlen. Végül egy idézet a port.hu fórumáról, ahol abertura ezt írja: „Az a legnagyobb baj a filmmel, hogy ez is egy könyvsorozat adaptációja lenne, de a könyv teljesen másképp épül fel. Kérdem én a forgatókönyvírókat, hogy nem olvasnak utána a dolgoknak, történeteknek? Ami nem felnõtt-tartalommal bír, azt le kell tojni? A képregényadaptációknál is nevekkel kapcsolatban is volt probléma, fõleg a szinkron esetében. A könyvsorozatot minden 14 év alatti gyerek kezébe szívesen ajánlom, mert olvastatja magát és humoros. A film pedig szinte csak a karakterekkel kapcsolódik a könyvhöz, de tartalmilag semmennyire, akár a Dragonball filmje.” 

Ez sajnos kitűnően összefoglalja, mi a probléma a Garfield és a Zűr kommandóval: Készítői abszolút fittyet hánytak az alapot adó miniregényekre, amikből sem a hősök képességeit, sem a jól átgondolt ellenségeket, sem az aprólékosan felépített univerzumot nem hozták át ide. Egy alapvetően ronda és érdektelen, viszont olcsón életre kelthető új realitásba helyezték a Pet Force-ot, amit azonban alaposan kiheréltek, körbehintették unalmas, de legalább taszító mellékszereplőkkel, majd mindezt megpróbálták a térhatásra felépítve eladni egy teljesen másik Garfieldért rajongó közönségnek. Felnőttként, aki jól ismeri mind Garfieldot, mind az eredeti Zűr kommandót, ez egy értékelhetetlen valami; és biztos vagyok benne, hogy gyerekként se lehet élvezni. Valószínűsíthetően a két elődje se jobb nála. Száz póknak is egy a térde, ne nézzétek meg, inkább olvassátok el a miniregényeket! 

Pontozás: 

imdb: 4.1 (A legtöbb vélemény meglehetősen pozitív.) 

port.hu: 3.6 (Itt már jelentős előnyben vannak az 1/10-es értékelések.) 

Szerintem: 2/5 (A végső soron majdnem tökéletes Garzookáért 1 pont jár, illetve Garfield világ-megmentéséért és Lizboszi sorsának lezárásáért még 1.) 

Hírek: 

- Ebben az évben kerül(het) a mozikba a The Garfield Movie, mely újfent 3D-s számítógép-animációval kísérli meg életre kelteni kedvenc kövér cicánkat. Azt látva, mire képes Jim Davis, ha CGI-ról van szó, semmiképp sem számítok pozitív végeredményre… 

Végül egy Garfield-inspirálta zene a ’90-es évekből: