Lassan átnevezhetem az oldalt Sorozatrajongóvá, ugyanis ahogy a Gipsz esetében, megint belefutottam egy olyan tévéfilmbe, amit egy miniszéria epizódjaiból vágtak össze…

Terence Hillt senkinek se kell bemutatni Magyarországon, bár nem hazánk fia, olyan, mintha mégis az lenne; őt és örök társát, Bud Spencert a sajátjainkként szeretjük. Míg utóbbi eredetileg vízilabdázóként indult, aztán később megpróbálkozott mindenféle dologgal a színészet mellett; addig előbbi sosem tért le a mozik meg a szériák útjáról. Cikkem tárgya Itália felé irányult, a Doc West egy minisorozatként indult (nem tudom, hány részes, mert ennek létezéséről nincs adat angolul), aztán összeollóztak belőle két filmet. Ez az első.

A neve lehetne Szentlélek vagy Senki, ez a Mr. West (T.H.) olyan, akár a ’60-as, ’70-es évek Terence Hill figuráinak nyugdíjas verziója. Lassabb lett, hirtelen mozdulatokat már ne várjunk tőle, de a kártyával, a pisztollyal és az öklével ugyanolyan mesterien bánik. A kiinduló konfliktus az, hogy beteszi a pénzét egy bankba, amit azon nyomban kirabolnak, üldözőbe veszi a banditákat, majd miután segít egy kisfiúnak, akit mérgeskígyó fenyeget, leül kártyázni, utána pár óra múlva egy poros cellában találja magát. A település nevel Holysand (Szenthomok, akár itt is lehetne), a sheriff (Paul Sorvino) pedig úgy gondolja, ez a különös idegen vagy nagy bajt vagy nagy változást hozhat magával. Elterjed, hogy West orvos, ami jól jönne a városkának; közben az egyik helyi gazemberre egyre jobban kezd illeni a bankrabló portréja; és két család közt kitör a háború a termőföldért – címszereplőnknek lesz mit helyre tennie. De vajon marad, vagy inkább továbbáll, mondván ez nem az ő problémája?

Eme film inkább illett volna a Story4-re, mint az RTL Klubra, mert ez egy elég hosszú, szép, idillikus, megmosolyogtató poénokkal teleszórt, nyugis komédia-„dráma”, afféle látszólag Aranyeső Yuccában Terence Hillel, nyugdíjas tempóban. Ettől még nem lesz rossz, de a beleerőltetett számos reklám miatt úgy elnyúlik mint egy manapság a mozikba küldött „szuperfilm” (magyarul 3 órás). Bár réginek semmiképp se nevezhető, mégis a VHS-korszakot idézi azzal, hogy nincs egyértelmű címe. A port, az imdb és a wikipedia szerint Doc West, a nyitánynál Doc West’s Conscience (West doki lelkiismerete) van kiírva, a narrátor pedig azt mondja be: Doc West, az aduász. A hős keresztneve elvileg Minnesota (a vezetékneve azt jelenti: nyugat), ez korántsem támasztja alá azt, hogy elmondása szerint „a tengerentúlon született”. Tehát vagy álnevet használ vagy hazudik… Egyébként sosem mutatkozik be így, szóval csak Doc (vagyis Doki) marad, ezúttal viszont tényleg egy orvosról van szó, nem úgy mint az Occhio alla penna „Buddy”-jának esetében.

A fő gond itt a számos mellékszál, amely elindul, de ezek közül egyik se fejeződik be. Egy sorozat esetében erre bőven volna idő, ezúttal azonban nincs, így sose tudjuk meg, mi lesz Millie és a mostohaanyja konfliktusából, hogy a „gonosz” Mitchell miért javul meg olyan gyorsan, vagy hová fajul a Baker-fivérek ellentéte. A középpontban lévő szál Doc múltja, ami szorosan összefügg azzal a pénzzel, amit a bankból lopnak el, meg amit a letartóztatásakor elvesz tőle az igazi rosszfiú. Ebből aztán egy nyomozás alakul ki, ám végül mégsem derül fény a bandita sorsára… A játékidő nagy részét Hill és Sorvino karaktereinek interakciója teszi ki, emellé jön még a Millie-Burt-szerelmi szálacska és a Baker kontra Mitchell „háború”. Itt kihagytak egy ziccert, ugyanis az első pillanattól nyilvánvaló, hogy a villogó fogsorú, sármos Burt és a hasonlóan attraktív Millie összejönnek majd, de ezt fel lehetett volna használni a két család kibékítésére. Ehelyett „bokszmeccsel” döntenek a föld sorsáról, ami végülis jópofa, csak én másra számítottam. A humor meg a szép képek kellemes, langyos atmoszférát teremtenek, amiben jól esik lubickolni szombat este, csak sajnos szinte semmi sem jut feljebb a közepes szintnél. A vicceken nem lehet olyan kirobbanóan hahotázni, mint mondjuk Az ördög jobb és bal keze esetében; az izgalom-faktor se túl magas; és ezen az összképen ront a néhol hirtelennek érződő vágás meg a pár gagyi számítógépes trükk (a kígyó vérző farka, a „lángoló” áru).

Érdekes, hogy mennyi kiemelt női szereplő van: a már sokat emlegetett Millie (Maria P. Petruolo) mellett a Doc „szerelmét” és támogatóját játszó Mrs. Stark (Clare Carey) meg a fogadóslány Gloria (Mercedes Leggett), plusz a csak emlékképekben felbukkanó, de kétségkívül nagyon szép Estrella (Darrian Chavez). West egy ponton azt mondja: „Csak a nők tudják kijavítani a férfiak hibáit.”, ez tovább fokozza az oldalbordáink iránti tiszteletet. Viszont ez itt sokkal kevésbé offenzív, mint egy amerikai produkció esetében – az már más kérdés, hogy vajon tényleg lehetett-e azon az igazi Vadnyugaton egy szép, fiatal mexikói lány fogadós? Hill – aki egyben rendezője is az alkotásnak – öregségére felszólalt a régi mozijaiban látható sokszor mértéktelen alkoholfogyasztás ellen: Doc csak teát iszik, a sheriff szintén, a „kocsmában” is van a forró nedűből, ugyanezt fogyasztják a Mitchell-házban asszonyai. Ez történelmileg hihető, hiszen már az amerikai kolóniák megalakulásakor ittak teát a britek, és elvitték magukkal az Újvilágba. Plusz információ, hogy a kiírt cím utalása a lelkiismeretre összefüggésben van az alkohollal – West doktor tehát azt üzeni: ne whiskey-t, hanem teát kérj!

A technikai dolgokról annyit, hogy a zene jó, csak túl sokszor ismétlődik (szerzője Guido [és a stáblistából kihagyott Maurizio] De Angelis); a lövés hangjait mintha egyenesen régi westernekből emelték volna át; a tökéletes fogsorok meg a túl szép képek pedig egy idealizált világot mutatnak be, ahol a ’70-es évek cowboyai csak negatív szereplők lehetnek. Viszont Terence bácsi alakja a szokásos, tőle elvárható kalandor, aki tulajdonképpen tökéletes: kitűnő gyógyító, mesterlövész, a póker királya és rendkívül eszes. Szentlélekkel ellentétben viszont nem akar meggazdagodni, sőt, annyira még a segítő szándék sincs meg benne, inkább egyfajta megszelídült oroszlán, aki nyugisan szundikál a bárányok között, ám ha jönnek a farkasok, odacsap egyet. Ennek kitűnő példája a Baker-Mitchell-párbaj, ahol tudod, mi fog történni - az is lesz. Érdekes adalék, hogy Millie apjának új feleségének képében kapunk egy negatív női szereplőt, hiszen elvileg ő felelős a „háború” kirobbanásáért, csakhogy a mellékszála sehová sem vezet – eltűnik, mint a Druidákban a rómaiakat kiszolgáló áruló; vagy mint a kereskedelmi csatornák átkaként a befejezésről levágott legutolsó kép…

Pár pici szpojler, avagy marhaságok

Vicces, hogy mikor Doc rálő a kígyóra, utána egy másodperccel később lovastul odateleportál a kisfiú mellé. A Silver névre hallgató kölyök olyan, akár a Piedone- vagy az Ötvös Csöpi-mozik állandó gyerekszereplői, viszont homályos, hogy ténylegesen miként viszonyul Mitchellékhez. Elvileg árva, elmondása alapján a szüleit azelőtt meggyilkolták, hogy egy éves lett volna; az igazi rosszfiúnak dolgozik, de közben Millie, aki elvileg jó ideig távol volt, ismeri; a végén meg úgy aggódik érte az egész család, mintha az ő srácuk lenne. Egyébként semmiképp se lehet, hogy a szép leány tudja, ki ő, mert Jack és Burt azt mondják, hogy utoljára akkor látták Millie-t, amikor még kislány volt, Silver pedig maximum 10 éves lehet, tehát csecsemőnek kellett lennie, mielőtt a csaj elment volna tanulni. Szóval valakinek fel kellett nevelnie, ám ez biztosan nem a munkaadója volt; ha meg mégis Mitchellék voltak azok, akkor a fiú tulajdonképpen rabszolga…

Fura pillanat az, mikor Doc visszakapja a kártyázásnál elhagyott pénzét. Mielőtt a sheriff lecsukja, azt mondja, 77 dollár és 55 cent van az asztalon; de ekkor csak papírpénzt kap vissza, a centek azonban érmék. Tehát valószínűleg többet adnak neki, mint amennyi jár, ő meg elfogadja, tehát annyira mégsem becsületes… Ugyanilyen különös, hogy Mrs. Stark férje már tíz éve halott, és a kutya az övé volt, de mégsem tűnik ilyen idősnek. Vagy megállt az idő az eb felett, vagy senkit se izgatott, hogy egy alig ivarérett állatot választottak egy sokkal idősebb szerepre. Az is feltűnt, hogy a boksz előtt Millie azt állítja az apja embereiről, hogy „ma lemészároltak egy csapat földművest”. Hol? Miért? Kinek a parancsára? Miért nem jelenti ezt senki a sheriffnek? Honnan tudja egyáltalán Millie ezt az információt? Mitchellt se zavarja, hogy gyilkosokat pénzel? A végső érthetetlen bemondás a nagy leszámolás után jön, mikor Mrs. Stark megkéri a dokit, segítsen Silvernek, ő meg azt mondja: „Nem.” De a kölyök azért kapott golyót, mert ŐT védte, szóval lehetne hálásabb, pláne miután korábban annyira kedvelte a fiút. A szövegkönyv még repetitív is: az „elmentem, de visszajöttem” legalább négyszer elhangzik, a „hosszú történet” háromszor.

Még egy elgondolkodtató dolog: A cselekmény pontos évszámát nem ismerjük, de Doc kezet most a műtét előtt. Ránézésre csak szimpla ivóvizet használ, viszont ez is jóval több mint amit az 1800-as években az orvosok csináltak – Semmelweis Ignác megfigyelései a bemosakodásról csak jóval 1865-ös halála után kerültek át a gyakorlatba, de a „tengerentúlon születtem” megállapítás alátámasztja, hogy hősünk esetleg ismerheti a módszert.

Szpojlerek vége

A készítőkről: Terence Hill mellett a másik rendező a szintén színészként dolgozó Giulio Base volt. A forgatókönyvet Stefano Voltaggio és Marco Barboni (Enzo Barboni fia, a Nyomás utána!, a Nincs kettő négy nélkül, A keményfejű, a Fél lábbal a paradicsomban, meg pár Extralarge írója; a 2. Doc West óta semmit sem csinált) történetéből Marcello Olivieri és Luca Biglione írták. Az angol nyelvű átiratot Terence fia, Jess Hill csinálta, Jess egyben segédrendezői feladatot is ellátott. Az említett Guido mellett Marco és Nicola De Angelis pénzelték cikkem tárgyát (gondolom a fiai, vagy Maurizio leszármazottai). A Mitchellt alakító Boots Sutherlandet láthattuk a Bunyó karácsonyig Sam Stone-jaként, Paul Sorvino meg általában amerikai mozik mellékszereplője (pl.: Mr. 3000). A fontosabb férfi-alakok megformálói: Alessio Di Clemente – Garvey, a rosszfiú, Micah Alberti – Burt, Linus Huffman – Jack és Benjamin Petry – Silver. Az egyetlen érdekesség, amit találtam az, hogy angol nyelven, de az olasz televíziónak készült ez a mű, amit az Új-Mexikói Santa Fében rögzítettek.

Összefoglalva: A Doc West egy kellemes hangulatú westernszerűség, amiben nincs igazi erőszak, a verekedés csak sport, a lövöldözés nem vérre megy, a színészek jók, a képek szépek; de a fura vágás, az átgondolatlan szövegek, az elvarratlan mellékszálak meg a pár buta effekt elrontják. Erre még rátesz egy lapáttal a néha kissé túlcsorduló idillikusság meg az indokolatlanul hosszú játékidő. Azért sokkal jobb, mint mondjuk az Atyai pofonosztó…

Pontozás:

imdb: 6 (Egy év alatt 0.1-et emelkedett.)

port.hu: 7.6 (Egy év alatt 0.2-t csökkent.)

Szerintem: 3/5

A folytatását a jövő héten adják, de asszem kihagyom… Szerda környékén jön az új cikk!