Hivatalos adatok szerint majd’ 10 millióan látták ezt a filmet Magyarországon, ebben a mai napig rekorder ez a propagandisztikus, operettisztikus vígjáték. Tele van valódi színészzsenikkel, máig népszerű dallamokkal, és ami a legnagyszerűbb; mai szemmel is nézhető. 

Szirmai Albert és Bakonyi Károly szerezte az alapjául szolgáló operettet, amit 1916-ban mutatták be, és ha minden igaz, akkoriban is játszódik, az akkori előkelő világ és a cselédség áll szemben egymással a történetben. Operettről van szó, ezért a lényeg a zenén volt és persze a nevetésen. Röviden az alaptörténet: Úgymond úri heccként egy grófi társaság a bolondját akarja járatni Baracs Istvánnal, aki „csak” egy tiszttartó (lényeg, hogy nem gróf, de azért egy tiszttartó se akárki volt annak idején, a filmben ezt is tovább gondolják). Ő pedig azt hiszi, hogy szerelme, a gróf leánya is benne volt a gaz viccben, pedig nem. És visszavágásként megbízza talpraesett lovászát, hogy játssza el, hogy ő egy külföldről sok év után hazatérő előkelő úr, aztán „lássa el” a sznobok baját. Nagy siker volt, persze, hogy készült belőle film. Ez, vagyis az 1949-es már a harmadik változat. Minden bizonnyal nagyon érezte a korszellemet a rendező, Keleti Márton, tehát tudta, mi kell a népnek. A történet valamelyest átalakult, ugyanis…

...az 1940-es évek végén járunk, Magyarországon. A grófi család a Korláthy família (beszélő név), egy szem lánygyermekük Rolla (Németh Marika), aki otthon éppen halálra unja magát az úri hobbik űzése közben, és családja határozott tiltása ellenére elmegy a helyi vásárba. Mi keresnivalója lenne ott, a pórnép közt egy ilyen finom, ifjú hölgynek? A vásárban ott az egész falu természetesen, így a nemrég hazaérkezett Baracs István (Sárdy János) vasútépítő mérnök is, akinek feladata a vasút megépítése. Egészen váratlanul. Kettejük tekintete összetalálkozik a céllövölde környékén és a néző már tudja, amit ők még csak sejtenek; egy szerelem lángra lobbant épp most, a mai szemmel szinte ijesztő közelik hatására talán még a néző is megborzong. (És amit külön szeretek ezekben a filmekben, az az, hogy még egy kis fénnyel ki is emelik ilyen pillanatoknál a főszereplők szembogarát, olyan mesterkélt, de mégis bájos tud lenni ez a módszer. Nem tudom, szaknyelven ez mi, de nagyon érdekes.) Szóval két főszereplőnk nehezen, de elköszön egymástól a nap végén (és egy kis éneklés után), ám Rolla valódi neve nem derül ki, ahogy az sem, hogy grófkisasszony. Baracs ezt inkább amolyan női fortélynak tudja be, nem füllentésnek, számára csak még izgalmasabb a helyzet. Rolla viszont biztos benne, hogy nem akarna vele többé találkozni Baracs, ha szembesülne a helyzettel… 

Másnap már értesülnek Korláthyék a lány „kicsapongásáról”, aki még azt is közli velük, hogy egy vasútépítő mérnökkel találkozott a vásárban. Ez már valami! - csettintenek elismerően, nem szegény ember egy mérnök, nagyon jól választott a gyermek! Meg is jelenik reggel a házban Baracs, a vasút ügyében. Minden jól megy, egészen addig, míg Korláthy ki nem jelenti, hogy a grófi birtokon kell áthaladnia a nyomtávnak, nekik legyen belőle hasznuk. Baracs márpedig a népet kiszolgáló vasutat tervez, a dolgozó nép hasznára kell váljék a befektetés! Ettől nem tágít még egy gróf kedvéért sem! A családfő innentől kezdve nem tekinti őt szívesen látott vendégnek, pláne nem Rolla udvarlójának. Tehát a két szerelmes közti áthatolhatatlannak tűnő ellentét kialakult.

És hogy ne tragédiába torkolljanak a fenti fejlemények, megjelenik egy másik párocska is, ők Miska, a talpraesett és állítólag ütődött lovászfiú (Gábor Miklós), meg az ő menyecskéje, a Marcsa (Mészáros Ági). Kettejük humoros párbeszédei, évődései kitűnően megágyaztak a nevetésnek már a film korábbi szakaszaiban is, igazi jutalomjáték lehetett ez a színészeknek. Mindketten tenyeres-talpas, szeretnivaló figurák, és persze parasztok, a mesebeli legkisebb és legszegényebb fiú/lány megfelelői, akik a sok viszontagság után elnyerik méltó jutalmukat... De mi is lesz ez? Az operetthez hasonlóan Baracs itt szintén az átverés eszközéhez nyúl; ezt a sok burzsujt meg kell leckéztetni, nehogy már azt higgyék, övék a világ, csak azért mert grófnak születtek! Aki nem annak születik, az már nem is ember talán? Na, nem úgy van az... Baracs a grófi udvar egyik épületében lakik az apjával, ők értesülnek egyedül arról, hogy a több évtizede külföldön élő és a szafarin vadászó Eleméry gróf nemsokára vendégségbe érkezik, ám késni fog! A jövetelről már mindenki tud, óriási banzájt rendeznek a nagyon fontos személy tiszteletére, ahová mindenki hivatalos, közel s távol, csak nemesi származású legyen. És a késés okán jön a frappáns ötlet, hogy Baracs beöltözteti az ő hű lovászát, Miskát, hogy legyen ő ez a VIP-személy, viccelje meg a társaságot, törjön borsot mindenki orra alá. Ha még elintézné a vasút ügyét is... Szóval kapják meg a grófék, amit érdemelnek, és mindezt a nép egyszerű fiától, aki túljár az eszükön!

Érzünk némi agitációt, esetleg tukmálást a történet felvázolása után? Hát, még ha nézzük a filmet... Egyértelmű, hogy a propaganda eszközeit rejtették el ebben a kedves vígjátékban, de nem érdekel senkit, mert fantasztikus az egész! És miért? A színészek miatt. A két főszereplő, Sárdy és Németh Marika elsősorban énekesek voltak, nyilván ezért ők a főszereplők, hiszen énekes szerepekről van szó, de nem ők viszik a pálmát. (Ők tisztességesen elvégezték a munkát, és ennyi, kicsit túlzottan tökéletesek is ezek a szerepek, picit idegesítőek.) Viszont mindenki más! Egytől egyig zsenik, vitán felül. Akiket még nem említettem, a grófék közeli ismerősei, Pixi és Mixi grófok, akik megegyezéses alapon nem közelednek Rolla kisasszonyhoz, viszont mindig a közelében tartózkodnak: a két Latabár. Írhatnám a kettőt is nagybetűvel, mert ők intézmények voltak annak idején. Amit ők művelnek... Én egész nap tudnám nézni, annyira elképesztően tehetségesek voltak, igazi színészek, akik még tanultak (vagy már születésüktől kezdve tudtak?) énekelni, táncolni, előadni, artistamutatványoktól sem ijedtek meg... Mindent tudtak, amit erről a szakmáról tudni lehet. A régi iskola képviselői voltak, akik olyan lazasággal tálaltak bármit ebben a filmben, hogy a néző azt hiszi, ezt mindenki meg tudja csinálni – pedig nem! Egy megfordulásban, egy biccentésben, egy tárgy felemelésében évtizedek rutinja bújik meg – valami fenomenálisak! Annyira kell rajtuk röhögni, hogy komolyan figyelni kell közben, hogy meghallja az ember, mit beszélnek, mert a röhögéstől nem hallani. Arról nem beszélve, hogy egy korszak jelképei voltak, főleg a kisebbik, a Kálmán, mert a nép imádta őt. Ezért is volt telitalálat ez a szereposztás. 

No meg Gábor Miklós! Aki éppen a háború utáni években válik közönségkedvenccé, nem nehéz elképzelni, hogy miért... Már a hangja is olyan szép, hogy a női szívek olvadozni kezdenek. Ő azért volt kiváló választás a szerepre, mert Miska csak előadja, hogy ütődött, meg a falu bolondja, mert annak többet lehet, mint másnak... Ezt el is mondja Baracs úrnak. Ezt a „kettős személyiséget” nagyon lehengerlően alakítja Gábor: A szeme se áll jól, nem kell a szomszédba mennie egy kis balhé kedvéért, de a szíve és az esze a helyén van. Ez is nagyon jól illeszkedik a propaganda-gépezetbe egyébként; az egyszerű parasztgyerek mégse olyan egyszerű, nem lehet őt csak úgy félrelökni, érti ő nagyon is a világ dolgait, ezért tudja sikeresen eljátszani az „öreg” grófot. Tehát összetett figura ez a Miska, nagyon jól állt Gábor Miklósnak, meg nagyon jól áll rajta is minden gúnya, amit ráadtak az öltöztetők. Filmre termett volt ő is.

Akárcsak Mészáros Ági, aki kedves, meleg tekintetével és szerethető lényével szintén egy jó ütőkártya a szereposztó rendező kezében. Mindenki imádta őt is, éppen ezért megrázó az a kirekesztés, ami '56-os szerepvállalása miatt érte őt. (Amikor e sorokat írom, november 4-ét írunk, ezért jutott ez most eszembe, érdemes utánaolvasni, mi történt vele.) Marcsa (meg Miska) olyan karakter, akit mindenki ismert, minden faluban akadt ilyen kedves fehérnép, könnyű volt vele azonosulni. A hab a tortán, hogy ő is beöltözik úriasszonynak a film vége felé - feltételezem, akkor mindenki dőlt már a röhögéstől a míves műbőr székekről a moziban. Egy énekes betétben is helyet kap Marcsa Pixivel és Mixivel, ez a Csiribiri kék dolmány – aki ezt nem ismeri, az bizonyára ufó vagy nem kis hazánkban nőtt föl. Óriási játék. 

Még olyan nagy nevek akadnak a stáblistán, mint Pécsi Sándor, Gobbi Hilda, Sulyok Mária, Lehotay Árpád. Gobbi zseniális a kleptomániás nagymama figurájában (36 évesen játszotta), a film vége felé kiderül, hogy ő is olyan, mint a Miska; elsőre csak egy ügyefogyottnak látszik, de egyáltalán nem az. Viszont kiderül, hogy ugyanúgy a jó oldalon áll, mert nem biztos, hogy ízig-vérig nemes – a néző pedig ujjonghat, hogy nem véletlenül volt szimpatikus figura neki már az elejétől fogva... Az írók előtt le a kalappal, kiválóan kerekítették úgy a sztorit, hogy mindvégig az aktuális rendszert is simogatják. De, mint az elején írtam, ez egyáltalán nem zavaró trükk, mert erről is szólt a film, mióta megszületett. Csak néha jobban látszik a propaganda, máskor kevésbé. Nincs új a nap alatt ma sem.

Az is mutatja, hogy ez egy fantasztikus film, hogy ennek kapcsán Gobbi Hildáról csupa jót írtam, nem is tudok semmi rosszat megfogalmazni a Mágnás Miskáról sem. Az eredeti szerzőké az igazi érdem, az alapot ők adták. Keleti Márton és a forgatókönyvíró Békeffi István „csak” aktuálissá formálta. És ez az aktualitás 70 évvel később is fogyasztható, szórakoztató.