Hivatalosan ez a legnézettebb magyar film a rendszerváltoztatás óta. 

Jómagam nem ezért pengettem ki a mozijegy árát, hanem mert nemrég voltam Demjén Rózsi-koncerten, a háttér mögötte tele volt a film jeleneteivel (ez a turné a film reklámja is volt egyben), és hát először húztam a számat, hogy ez valami musical, minek rontják el a dalokat, kell ez nekem? De aztán egy kis hang (és kedves Édesanyám :)) mondta, mégis meg kéne nézni.

Szerencsére a dalok jó kezekben voltak, ezt az én lelki békém miatt fontos kijelenteni. Lehetne akármilyen szuper a film, ha szétbarmolják a dalokat (lásd egy halom életrajzi ihletésű [értsd: szenzációhajhász átverés] mozi esetében), akkor az szemétdombra való. De Menyhárt János és Subecz Tamás érti a dolgát, a zene nagyon, tehát nagyon jó. Kiváló a hangszerelés, a vége főcímben meg nem tudom, mikori felvételen, de nem az eredeti Jöjj vissza vándort énekli a Rózsi, viszont fenomenális! Jobb, mint az eredeti. A Menyhárt, művésznevén Menyus, Brian May-szinten van gitár tekintetében és ezt nem is tudja a világ (Briant szintén hallottam élőben, úgyhogy nekem elhiheti az olvasó), szóval valami zseni a pali. Subecz pedig az egyik vokalista volt a koncerten, egy-két szólóban előadott nótából megállapítottam, hogy zenei ízlése van neki. 

Akkor a filmről is kéne valamit írnom, mondja itt nekem a belső Mozsárágyú. Három testvér véletlenül megtalálja anyukájuk titkos dobozkáját, benne egy 1994-ben írt naplóval, mellette ismeretlen férfinévvel feladott leveleket... Vonakodnak elolvasni, mert ahogy egyikük mondja: „semmi közünk más titkaihoz”, de mégis beleolvasnak. És kirajzolódik egy igazi nagy szerelem története, ami mindegyikőjüket meglepi, hiszen azt gondolták, hogy az anya nagy szerelme a fater volt... De hát, nem mindig ilyen egyszerű az élet. Ez a nyári, cuki szerelem a film témája, főszereplőnk Eszter (Törőcsik Franciska) és Gergő (Ember Márk). Különösebb fordulatokra nem kell számítani, az erős kezdés, ahogy megismerkednek (labdával orrba rúgja a srác az éppen napozó csajszit), később kicsit alábbhagy. De tényleg aranyos és szórakoztató az egész. 

Eszternek világéletében az apja mondta meg, mit kell tennie, mit szabad, mit nem, hogyan kell élnie a saját életét. Még a barátja is a fater munkatársa (Brasch Bence), aki egy igazán rendes pali. Viszont ez a balatoni nyaralás a barátnőkkel összehozza őt Gergővel, aki szabad, mint a madár (mint A szabadság vándorai), nem foglalkozik azzal, mások szerint mi a helyes, ő csak éli az életét. És ahogy az lenni szokott, kezdetben nagyon nem bírja Eszter a srácot, meg ő is túl merevnek találja a lányt, de aztán a zene! A zene a közös nyelvük, mert igazából első látásra belezúgtak a másikba, aztán a muzsika oldja a kis feszültséget közöttük. Nagyon jó jelenet, amikor a zongorán játszanak, szavak nélkül beszélgetnek és megismerik egymást. 

Két írónk van és nagyon érződik, hogy mindketten nők. A poénokon is sajnos. Én nőként mondom, hogy valami katasztrófa, milyen lapos poénok voltak. Gondolom ez egy szint, amit mindenki megért, de nyugodtan besegíthetett volna valami nagyágyú, neveket inkább nem írok, de egy férfi kellett volna, aki például életében látott már vagy 500 filmet. A Goda Krisztina forgatókönyvírói munkásságában olvasható egyetlen mozgóképet sem néztem meg, mert nem érdekeltek, de gyanítom, hogy hasonló poénokkal operál azokban is. Kormos Anett a másik író, tőle meg egyenesen rosszul vagyok. A történet és aranyos fordulatai végig fenntartották az érdeklődésemet, van egy gyors sodrása a filmnek, ez többet számít végeredményben, mint a poénok, amik minden bizonnyal nem olyan hülyéknek készültek, akik eredetiben szeretnek nézni mondjuk Monty Pythont, meg tudják, ki volt Latabár Kálmán… 

A gyenge humor nem sokat vont le a filmélményből, mert a két főszereplő kiváló. Nagyon passzolnak egymáshoz, tehetségük valahol az egekben van és ami még nagyon fontos: értettem, hogy mit beszélnek drága anyanyelvünkön! (Az utóbbi 20 év filmjeit tekintve ez azért megható, igaz, hogy nem is volt a szereplők között Csányi Sándor. Két mellékszereplő esetében nem éreztem, hogy teljesen urai lennének a saját artikulációjuknak, de még ez se volt vészes. Egyikük meg még nagyon fiatal, majd javul.)

Mellékszereplők közt találunk éppen menő popsztárt (Marics Peti), egykor menő popsztárt (Brasch Bence, na jó, ő azért színész is), és kortalan, örökké menő pop-rocksztárt: Demjén Ferencet. Egy csöpp szerepe van, olyan, mint a Stan Lee a szuperhősei között a filmekben, nagyon ötletes. Györgyi Anna és Seress Zoltán ismert nevek, a többiek feltörekvő ifjú titánok, pl. Márkus Luca, Varga-Járó Sára, Kirády Marcell – aki egyébként a producer, Kirády Attila fia, de ezt csak most tudtam meg, szerintem érdemes megjegyezni a nevét. Ő a főszereplő két bolond barátja közül a bolondabb. A kevésbé bolond, nőcsábász a Marics Peti, aki a Valmarból a mar. Sok reményt nem fűztem a megjelenéséhez, de pozitívan csalódtam. Az énektanárok, foniáterek sírva menekülnek előle szerintem, valami nem stimmel a hangjával, viszont egyértelműen vászonra termett a gyerek.

A rendező Orosz Dénes, akinek egy filmjét sem láttam eddig, de ahogy nézem, nem is fogom. Viszont a Hogyan tudnék élni nélküled? összességében nagyon jól sikerült. Amikbe fent belekötöttem, apró dolgok, tényleg nem rontanak az összképen, mert mindenből a megfelelő mennyiség került bele; szerelem, izgalom, nosztalgia, blőd jelenetek. És biztos nagyon unalmas azoknak, aki még olvasnak bennünket, hogy én mindig a zenéről írok a filmek kapcsán, de hát ez csillagos ötös! Nyilván, ha a nevét adta a produkcióhoz a Feri, akkor azért az jelent valamit. 

Ha nekem tetszett, akkor szerintem a Tarr Béla-rajongókon kívül a többségnek is tetszeni fog.