Valami jót akartam olvasni és beleakadt a szemem ebbe a könyvbe a polcomon. Négy nap alatt befejeztem és rendkívül sokat nevettem rajta, de hát aki ismeri a Korongvilágot, az tudja, miről beszélek.

1997-ben jelent meg ez az eredetileg hat részes animációs széria, testvérével a Soul Music-kal együtt; azonban elődjével ellentétben a Wyrd Sisters-t később összevágták egy egész filmmé, így még inkább helye van itt.

Aki esetleg nem olvasta valamelyik korábbi Discworld-írásomat (A mágia fénye, Varázsapó, A postamester, Soul Music), annak annyit kell tudnia, hogy ezek Terry Pratchett könyvein alapulnak és a Korongvilág nevű fantasztikus helyen játszódnak. A Korong olyan, mint a mi középkorunk, csak van mágia, istenek, varázslók, szörnyek, multiverzum, meg amit csak el tudtok képzelni egy high fantasy-ben (pl.: Gyűrűk Ura). Viszont ugyanakkor minden a fonákjára fordulva jelenik meg: a varázslók léha, öntelt, láncdohányos alakok, akik egymás hatalmára pályáznak; az istenek kicsinyesek és csak szórakoznak a halandókkal; valamint sokat elmond a világról, hogy az embereket legjobban kedvelő „mindenható” alak maga A Halál, aki gyakorlatilag az összes regényben visszatérő szereplő. Mindezt Pratchett eszelősen jó humora teszi feledhetetlenné, amit igazán csak akkor lehet érzékelni, ha valaki elolvassa a könyveit.

Jelen esetben a középpontban egy apró királyság, az istenek háta mögötti Lancre áll, ahol a királyt meggyilkolja az unokaöccse. Ezzel még semmi gond nem lenne, hiszen a királyok hivatalában az orgyilkosság természetes halálnemnek számít, ám az új uralkodó (Felmet herceg – Rob Rackstraw hangján szólal meg) se az emberek, se a királyság körében nem örvend népszerűségnek. Ez pedig felettébb sok bosszúságot okoz a környéken élő három boszorkánynak (Mállotviksz Néne - Annette Crosby, Ogg Ángyi - June Whitfield és Magrat Beléndek – Jane Horrocks), akik akaratukon kívül (is) belekeverednek az ügybe, mikor a gyilkosság éjszakáján véletlenül náluk köt ki a még pólyás trónörökös meg a király koronája. Úgyhogy nincs mit tenni, ideje beleártaniuk magukat abba, amibe a hagyományok szerint tilos lenne, de Néne szabálya úgy szól: Ha már megszeged a szabályokat, szegd meg őket jól! Ehhez pedig kapóra jön a megölt király bosszúra vágyó szelleme, egy vándorszínész-társulat és persze egy nagy adag mágia. Csakhogy a herceg sem hagyja magát és megkísérli a népet a boszorkányok ellen fordítani. Vajon ki nyeri majd a harcot és ki ülhet Lancre trónjára?

A Soul Music anno nagyon tetszett, olvastam a könyvet is, viszont akkor megvolt az az „előnyöm”, hogy régen volt szerencsém a könyvhöz, ezért az nem tűnt fel, mi minden hiányzott, illetve mit változtattak meg. Ezúttal azonban éppen azon a napon néztem meg a feldolgozást, amin befejeztem a könyvet, úgyhogy még minden emlékem nagyon friss volt – tehát feltűntek a különbségek.

Pratchettet adaptálni azért hálátlan feladat, mert a humor legtöbbje a narrátor szövegében található. A Wyrd Sisters azonban nem alkalmaz narrátort, így az eseménysor leszűkül a cselekményre, emiatt pedig még a kis híján 2 és félórás játékidő ellenére is túl gyorsnak tűnik az egész. Ez viszont mégsem tekinthető hibának, pláne úgy nem, ha hozzátesszük, hogy hagyományos animációval készült a látnivaló, amihez csak néhol toldottak be számítógépes trükköket. Magyarul éppen elég feladat volt a figurák életre keltése és a Korongvilág tévéképernyőre ültetése, valószínűleg éppen azon voltak, hogy leszűkítsék, mi mindent kelljen megmutatniuk.

A külsőségekkel nincs baj: Mállotviksz Néne nagyon jó, őt ilyennek képzeltem, Ogg Ángyit kicsit kevésbé terebélyesnek gondoltam, Magrat meg az első részben talán túl csúnya. Persze a könyvborító sokat befolyásolt nálam az elképzelésükben… A többi alak közül egyedül a Hercegné nem tetszett, mert ő olyan külsővel bír, mint valami sci-fi figura, nem igazán illik a középkori hangulathoz, plusz a ruhái is elég férfiasak. Az effektek igen jók: a szellemek átlátszósága, amikor a király nem tudja elhagyni a kastélyt, az átvezetések az egyes részek között, Néne érzékelésének kiterjesztése a külvilágba, a varázslatok, vagy a kristálygömb remekül működnek. Kiemelném még a démont a démonidézésnél, aki bár erősen túlzás, hiszen a könyvben csupán egy fej jelenik meg, a kinézete marhajó, mert olyan, mintha gumicukorból lenne. Az a jelenet egyébként viccesebb lett, mint a könyvben, bár kimaradt belőle a név-ismétlés, amely sokat elmond Nénéről. Az egyetlen feltűnő probléma az, hogy a figurák nem tartják az arányaikat, ez főként a magasságuknál vehető észre, hiszen például van úgy, hogy Ángyi Néne derekáig ér, máskor meg ugyanakkorák; Tamasján háromévesen úgy néz ki, mint egy miniatűr felnőtt; Hwelről meg szerintem a kocsmai jelenetig az, aki nem olvasta a könyvet, biztosan nem jön rá, hogy törpe.

A cselekmény tökéletesen követi a könyvét, szinte minden fontos dolog benne van és a poénok 90%-át is átemelték, csak éppen nem mindegyik működik – van, ami kizárólag leírva jó igazán.Akadnak jópofa kis részletek, ilyen például Néne seprűjének váltó-hangja vagy hogy a Herceg a pizsamájához is kardot hord. A narrátor hiányát néha úgy oldották meg, hogy a szereplők mondják el azokat a mondatokat, amiket a regényben tőle hallhattunk, viszont néhány egyéb dolog szintén kimaradt, mások pedig kevésbé hasonlítanak arra, amit elképzeltem: A kopogós poén az elején a kapussal például a magyar szövegben szerintem nem érthető, de angolul már igen; a Marx-testvérekre tett utalást pedig csak úgy értettem meg, hogy láttam, hiszen a szövegből nem tudtam felismerni őket. A színházi előadások alatt úgy képzeltem, hogy a boszorkányok sokkal hangosabban beszélgetnek, ezért zavarnak mindenkit. A kastélyban élő szellem-légió, a sétáló menhir, az „átsegítjük a folyón” meg az Ogg-klán segítsége a varázslatnál elmaradt – ezek apróságok és nem annyira lényegesek. Vannak azonban változtatások, amik rosszat tesznek az egésznek:

1. A figurák túl sokat gesztikulálnak beszéd közben, ez főként az első részben zavaró. A színészektől vagy a Bolondtól például ez elvárható lenne, de a boszorkányoktól már nem annyira. 2. Magrat valahogy kevésbé érzelmes, mint a könyvben, ott folyton változik a hangulata; és itt még elég sokáig a három hősnő egymáshoz való viszonyát is nehezen tudták hatásosan visszaadni. Ez később szerencsére nagyjából megoldódik. 3. A szellem az egyik részben nem viseli a koronáját, pedig ez hozzá tartozik. Az animátorok nyilván véletlenül hagyták le, ám ez fontos részlet, hiszen a végső előadásnál azt mondja, hogy „az én koronám van rajta” és ekkor a néző is láthatja, hogy tényleg ugyanazt a koronát viselik, mert a következő epizódban már visszakerül rá. (Arra mondjuk nincs magyarázat, hogy a Tamasján fejére kerülő díszhez hogyan került hozzá az a sapka.) 4. A könyvben a Herceg szájából elhangzó szöveg egy részét valamiért kétszer is átadták a Hercegnének. Ezzel nyilván azt akarták erősíteni, hogy melyikük a dominánsabb, okosabb, viszont így Felmet kevésbé tűnik intelligensnek, pedig az. 5. A véres kéz nagyon erős jelkép a könyvben, amivel Pratchett igen finoman jelezi a herceg megtébolyodását. Ez itt teljesen kimarad. 6. 15 helyett 18 évet mennek előre az időben. Ha jól számolom, akkor elvileg Tamasján 16 vagy 17 éves lehet a könyvben, itt pedig elhangzik, hogy 21. Ez vajon az amerikai piac miatt eszközölt változtatás? 7. A Halál a könyvben nem megy le a nézők közé és csak az előadás közepe táján bukkan fel a kulisszák mögött. 8. A szellem által elfoglalt hely magyarázata kimarad, pedig ott igen jól megindokolja az író, miért nem ül senki az Ángyi melletti „üres” székre. 9. A Megfoltozott Dobban játszódó részt rendkívül elsiették. Tény, hogy azt, ami a könyvben van, nem lehetett volna visszaadni a narrátor nélkül, de az a legjobb rész, amely annyira tetszett, hogy egymás után kétszer is elolvastam. Ugyanez a helyzet a törpe kocsmával, amiből szintén remek poénok maradtak ki – például az asztalukhoz lépő törpe kommentje a nőnek öltöző férfiakról. 10. A sok kihagyott dolog mellé betettek két olyat, ami a könyvben nincs, az első a levágott fejű szellem szerencsétlenkedése a fejével, ő kb. két fejezet alatt eltűnik és sose kerül ismét említésre; a második Krizofrász, a maffiafőnök troll, aki a regényben egyetlen mondatban kerül említésre, ám nem szerepel, itt azonban kétszer előjön és még beszél is. Mintha az első meg az utolsó résznél mások lettek volna a készítők.

Pár néhány másodperces képsor többször is visszatér, főleg az állatokat ábrázolók, illetve van néhány pici animációs hiba (pl.: Ángyi arcáról eltűnik a pír; néha hosszú a körmük, máskor rövid). A főbb szereplők közül egyedül Magrat vált ruhát a teljes játékidő alatt, illetve Nénét és a hercegi párt láthatjuk alvóruhában, egyébként mindenki szinte változatlan (Néne néha leveszi a kalapját, Ángyi pedig a rókaprémjét is).

Ezek mellett azonban nagyon jó a „kolbász kifliben”, ezt a regények rajongói biztosan értékelni fogják, illetve ki kell emelnek Rob Rackstraw teljesítményét, szerintem ő volt a legjobb szinkronszínész. Nézzünk akkor mindenki mást is, név szerint, akikről eddig még nem esett szó: Eleanor Bron (A Hercegné), Les Dennis (A Bolond és Tamasján), Jimmy Hibbert (a szellem) és Christopher Lee (A Halál). A rendező-producer ugyanaz a Jean Flynn volt, aki a Soul Music-ot is dirigálta; a zenét (amiből kiemelkedik a fantasztikus főcímdal) megint Phil Bush és Keith Hopwood szerezték.

Érdekességek: Az alapul szolgáló regény 1988-ban jelent meg először, angol nyelven, az általam birtokolt hazai Cherubion-kiadás 2000-es. Rob Rackstraw-t és Jimmy Hibbertet hallhatjuk a Soul Music-ban is, azonban a stáblistában nem jelölték, ki kit szólaltatott meg ott.

Összesítésben a Wyrd Sisters egy teljesen jó feldolgozása Terry Pratchett könyvének. Bár nehéz beszerezni, hosszú és magyarul nem lehet hozzáférni, azoknak, akik olvasták a regényt, érdemes tenniük vele egy próbát, pláne, ha az emlékek már kissé megfakultak a nyomtatott oldalakkal kapcsolatban. Viszont nincs szívem levonni tőle a maximális pontszámból, hiszen ez egy kordokumentum, abból az időből, amikor a fantasy-t még rajzfilmen lehetett csak megjeleníteni és a rajzfilm ténylegesen kézzel rajzoltat jelentett.

Pontozás:

imdb: 6.9/10 (1 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5