Annyi bizonyos, hogy temérdek nagy névbe botlunk a stáblista nézegetése közben, és a számítógépes animációk valami óriásiak. Különben van benne jó is, rossz is.

     Susie Salmon (Saoirse Ronan) 14 éves, szerető család veszi körül egy kedves kisvárosban és élete első randijára készül. Egy nap az iskolából hazafelé menet megállítja a szomszédja, Mr. Harvey (Stanley Tucci) és becsalja őt egy föld alatti bunkerba. A beteges Harvey meggyilkolja őt és míg családja az elvesztését próbálja földolgozni, addig Susie-nak el kell érnie, hogy a Mennyországba kerüljön; azaz el kell engednie szeretteit, csakúgy, mint nekik is őt. A lány a földi és égi lét közti mezsgyén mindent lát, ami a neki kedves emberekkel történik és valamilyen módon szerettei is érzékelik őt. A halála után jó pár hónappal aztán kiderül, hogy Harvey a gyilkos, de ez nem jelenti egyértelműen a történet lezárását, mégsem oldódnak meg Salmonék problémái...

     Egyes részek kifejezetten izgalmasak és feszültséggel teliek, az ember beledöglik, hogy megtudja, mi lesz. De jelen vannak a jó öreg klisészerű mondatok és jelenetek, amiktől meg feláll a hátán a szőr. (Vagy megáll a haja. haha) Az átható kék szemű, vörös hajzuhataggal rendelkező Saoirse Ronan tökéletes ellentéte a már-már undorító és perverz, kopaszodó Stanley Tuccinak. Utóbbi szerintem hibátlanul játszik. A generációja egyik legnagyobb tehetségének számító Ronan valóban hely állt a filmben, bár néhol azért már túlontúl aranyos. Rachel Weisz az anyuka, szerintem semmi megvalósíthatatlan nem várta őt a szerepben. Mark Wahlberg az apa, ő is jó. Susan Sarandon viszont kiváló időben jelenik meg, mint a részeges és kelekótya, mégis szerethető nagymama. Az ő jelenetei megszakítják a filmen végighúzódó általános feszültséget.

     A látvány önmagáért beszél, mind az ijesztő, mind a lélekemelő helyszínek meg tájak nagyon ott vannak a szeren. Túlvilági-sárga a búzamező, meg hasonlók. Peter Jackson egyébként a rendező, szóval nem meglepő, hogy ekkora a hangsúly a vizuális izéken. Alice Sebold könyve alapján készült a film, amely kedvező fogadtatásra lelt, ahogy nagyjából ez a film is.

     A halálról, annak elfogadásáról és persze az életről mesél a Komfortos mennyország, szóval mindenkinek szól. Én azt mondom, érdemes megnézni, mert elgondolkodtató és szórakoztató is, ugyanakkor nem mondanám kiemelkedőnek. Azért nem rossz.