Először Dávid barátomtól hallottam erről a filmről, aki úgy ajánlotta, hogy David Bowie-s leszbi-vámpírfilm. Akkor úgy gondoltam, nem érdekel különösképpen, aztán a 101 horrorfilm amit látnod kell mielőtt meghalszban is olvastam róla, így aztán elkértem és mégis megnéztem. "Sajnos" mivel egy művészfilmről van szó - vagy egy ahhoz nagyon hasonló valamiről - ezért nem hiszem, hogy érdemben tudnék szólni róla, de megpróbálom.

John (D.B.) és Miriam (Catherine Deneuve) első pillantásra arisztokratáknak vagy különc újgazdagoknak tűnnek, ám ez a pár sötét titkokat rejteget, főként a nő. John és Miriam ugyanis vámpírok, de nem a tvájlájt vagy a Drakula vérszívói. Kimehetnek a napra, nincsenek hegyes fogaik, ámde örök életűek, gyönyörűek és ellenállhatatlanul rabul ejtőek. A férfi azonban hamarosan rádöbben, hogy a számára ígért soha el nem múló fiatalság talán már csak hetekben mérhető... Ezalatt Sarah (Susan Sarandon), a kutatónő izgalmas kísérletet vezet, ahol az öregedés folyamatát tanulmányozzák társaival. Egy nap aztán beállít egy úr, aki azt állítja, hogy harmincas éveiben jár, de ránézésre legalább ötvennek tűnik - Sarah leülteti a váróban és nem foglalkozik vele, pár óra múlva azonban újból találkozik vele és döbbenetes felfedezést tesz... Innentől pedig elkerülhetetlen a két főszereplőnő találkozása, a kérdés pedig az, hogy mit tehet az ember, ha egy emberfeletti erő kiválasztja magának a saját céljaira?

Bevallom, különösebb elvárások nélkül ültem le e mű elé. Érdekesnek gondoltam, de egyáltalán nem olyan volt, mint vártam. A szépséges Catherine Deneuve (40 éves volt itt) és a szerintem akkoriban nagyon jól kinéző Susan Sarandon (37 volt, én meg nem mondtam volna) látványát folyton felváltják az erőszak és a pusztulás sokkoló képei, meg a gyilkosság vérvörös víziói, és míg az egyik pillanatban csak nézünk és ámulunk az elénk táruló látnivalón, utána meg legszívesebben elfordulnánk - pedig gyakorlatilag semmit se mutatnak direktben.

Az élet nagy kérdéseit különös módon mutatja meg nekünk Tony Scott rendező, hiszen a fő téma az öregedés, az elmúló szerelem, az elkerülhetetlen végzet, az egész életen át tartó szenvedés és az ártatlanság bemocskolása. Míg a legtöbb vámpírfilm a vérszívókat gonosz szörnyetegekként ábrázolja, akiknek egyedül az éltető testnedv megivása számít, addig itt az ezzel járó áldás/átok, az örök élet és az azt kísérő kínok kerülnek középpontba - hasonlót láthattunk már a Nosferatu, az éjszaka fantomjában és A vámpír árnyékában, de akár említhetném a Hegylakót is, ami szintúgy a halhatatlanok szenvedéseivel foglalkozik. Felmerül még a kérdés, hogy vajon a néző hogyan döntene Sarah-ként - elfogadnánk egy soha el nem múló szerelem és egy végtelen élet ajándékát? És ha megnéztük a filmet, elgondolkodhatunk, hogy ha abban a pillanatban igent mondtunk volna, akkor úgy végeznénk, mint Miriam szeretői, az pedig talán még a halálnál is rosszabb.

Az éhségnek több érzelmi csúcspontja is van: rögtön az indítás nagyon erőteljes, ahogy szépen lassan épül fel bennünk az itt látható vámpírok élete; de említhetném még a Deneuve-Sarandon ágyjelenetet, a Johntól való búcsúzást és a két legmellbevágóbb részt: a hegedülő lány végzetét és Miriam sorsának beteljesülését. A színészi játék mellett a lehengerlő maszkmesteri munka és a speciális effektusok teremtik meg ezt a különös atmoszférát: félelmetes, de mégis szép; látni akarjuk, mégis legszívesebben kikapcsolnánk. Egyetlen negatívuma a számomra értelmezhetetlen utolsó jelenet volt - aminek aztán az imdbn elolvastam a jelentését - viszont ez nem ront rajta sokat. Fura, hogy a betétdalul szolgáló Bela Lugosi Is Dead című szám önmagában nem fogott meg, de itt a látvánnyal és mindennel együtt nagyon jó volt.

Érdekességek: A The Hungert Whitley Strieber regénye ihlette, amit nagy vonalakban követ. Ez volt Tony Scott első egész estés filmje. A mellékszereplők közt felbukkan egy rövid jelenetig a nagyon fiatal Willem Dafoe és a még rengeteg hajjal rendelkező Dan Hedaya, valamint az első jelenetben szereplő Ann Magnusont is kiemelném, mert jó csaj:) David Bowie a film kedvéért megtanult csellón játszani, ráadásul, amikor a karaktere fizikai változása úgy kívánta, rekedtre ordította magát éjjelente a Washington-hídon állva:) Az éhséget az 1983-as cannes-i filmfesztiválon versenyen kívül mutatták be. 10 millió dollárból készült, majdnem 6 milliót hozott. Bemutatásakor a kritika erősen támadta a túlságosan a látványra koncentráló, lassú mivolta és a cselekmény kidolgozatlansága miatt - de idővel kultuszfilm lett belőle, sötét, de mégis csillogó világából fakadóan. Főként a goth szubkultúra körében lett népszerű, még egy rövid életű tv-sorozatot is készítettek hozzá.

Én magam mégsem adnék rá pontot, mert kb. ugyanott vagyok, mint anno a Mephistonál, hogy nem tudok igazán véleményt alkotni róla. Szép, de ronda; vonz, mégis taszít - jó, hogy láttam, de egyszer éppen elég volt.

Az imdbs pontszáma: 6.6 (5 év alatt 0.3-at emelkedett.)

Hírek:

- 2009-ben a Warner bejelentette, hogy készül Az éhség újrája, melynek forgatókönyvét maga Whitley Strieber írja - nos, ebből azóta se lett semmi.

- Tony Scott lesz a producere a már többször említett Prometheus sci-finek, valamint a Stoker című drámának - főszerepben Mia Wasikowska, nem tudni, köze van-e Bram Stokerhöz. (Nincsen, viszont kurvajó. Az itt emlegetett két filmről írtam már azóta.)

- Catherine Deneuve-öt a negyedik Asterix és Obelixben, a God Save Britanniában láthatjuk legközelebb.

- Willem Dafoe a The Wild Bunch című izraeli animációs filmben lesz szinkronhang, amiben génmódosított kerti növények harcolnak vadvirágok ellen:D

Még ma megírom a Max Payne-ről szóló beszámolómat. Nemrég szerencsém volt látni A nagy csapatot, este pedig megyünk a Sucker Punch bemutatójára! Szóval ezekről biztosan lesz majd cikk. További várható filmek: Machete.