Giuseppe Moscati egy II. János Pál pápa által szentté avatott orvos volt. Az ő élete szolgált a film alapjául.

     Nápoly, 1903. Moscati (Beppe Fiorello) utolsó vizsgáira készül az orvosi egyetemen. Középosztálybeli család sarja, kedves és haladó gondolkodású fiatalember, és persze tehetséges. Barátja, Giorgio ezzel szemben gazdag, már apja is orvos volt, és fényes, pénzzel teli jövő vár rá. Kevésbé tehetséges. Az egyetem után sorsuk eltérően alakul. Giorgio az emberek kifosztásán ügyködik. Giuseppe életét a betegeknek és szegényeknek szenteli, új eljárásokat fejleszt ki az orvoslásban, hisz a szeretet gyógyító erejében. A világháborún, Mussolini diktatúráján, a körülötte zajló szörnyűségeken pozitív életszemlélete, a másokért való önfeláldozása segíti át. Egy dologban azért egyezik a két jóbarát élete; mindketten rátalálnak életük szerelmére, de mindketten el is veszítik őket.

     A szeretet valóban mindig segít - ez a film üzenete. Mivel egy szent élete jelenik meg szemünk előtt, ezért nem túlzó vagy hihetetlen ez a fajta életmód, melyet a doktor folytatott. A szegények gyógyszerét saját maga fizette, senkinek nem mondott nemet, ha segítségre volt szüksége. Persze naivitása bajba is sodorta néha. Fiorello remek alakítást nyújt. Helyenként azért nem hiszem, hogy teljesen történelem-hű az alkotás, és van 1-2 gagyinak mondható eseménysor is. Egyébként 2 részes tévéfimről van szó, a második nekem jobban tetszett.  

     Érdekes és lényeges kérdéseket vet fel az alkotás, például magáról az orvoslásról. Mi lett volna, ha néhány orvos nem száll szembe az addigi szabályokkal, ha nem gondol tovább egy-egy esetet, ha nem szenvedélyként tekint hivatására? Akkor ma minden bizonnyal járványok tucatjai pusztítanák az emberiséget, és mondjuk az elmebetegeket még mindig ördög által megszállt szerencsétleneknek gondolná a világ. Aztán itt van a "Doktor House-jelenség". Jobb-e az az orvos, aki csak egy betegséget lát az emberi lélek helyett? (Persze Ház doki nem létezik, de valóban jó orvos, annak ellenére, hogy egy tapló.) Nyilván objektívnak kell maradnia, ám ma már egyértelmű tény, hogy a lelket a testtel együtt ápolni kell, gyorsabb a gyógyulás, ha jól érezzük magunkat.

     Társadalmilag össze nem illő párokkal szemben még a mai napig is léteznek fenntartások egyes emberek számára, hát még 100 éve. Erről, a testvéri összetartásról, a szegénységről is esik szó a filmben. Elgondolkodtató és kedves alkotás, a hibáival együtt is.

Ez pedig a trélerr: