A szállító-széria utolsó darabja ez, amivel így teljes lesz a sorozat a blogon. (Az újra még hiányzik...) Vágjunk is bele!
Frank (Jason Statham) éppen nyugis szabadnapját tölti, amikor az éjszaka közepén a házába belerohan valaki egy Audival. A sofőrről aztán kiderül, hogy az egyik ismerőse, egy kolléga, akit ő maga ajánlott arra a feladatra, amire életében először nemet mondott. Azonban az illető, aki meg akarta bízni, nem adja fel és másodjára keményebb módszerekkel veszi rá a szállítót, hogy vigyen el két gyanús külsejű csomagot és egy csinos lányt (Natalya Rudakova) valahová, ha életben akar maradni. A feladat egyszerűnek tűnik, de a csavar ott van benne, hogy mind a férfinak, mind újdonsült utasának bomba van a csuklójára erősítve, így nem mehetnek 14 méternél messzebb az autótól. El kell érniük a célt, ahol megszabadítják őket veszélyes "ékszereiktől". Frank viszont ki akar maradni a mocskos játékból, ezért megpróbálja régi barátja, Tarconi felügyelő (Francois Berléand) és a kezdetben igencsak ellenségesen viselkedő lány segítségével megtudni, hogy mibe keveredett, meg hogy hogyan mászhat ki belőle. Úgy tűnik, nagy gazemberség van a háttérben és látszólag mindenki zord hősünk ellen fogott össze - a kérdés már csak az, hogy vajon teljesíti-e a megbízást vagy saját szabályait felrúgva, az életét kockáztatva megpróbálja meggátolni a rosszfiút (Robert Knepper) terve végrehajtásában?
Az eleje meglehetősen unalmas volt, de a horgászós résznél lévő poén azért tetszett. Az első jel, ami arra utalt, hogy ez talán nem lesz valami jó, az a sofőr kolléga távozása az örök vadászmezőkre: hihetetlen, hogy a kőprofi Franknek nincs annyi esze, hogy rájöjjön, bomba van a karperecben, ami az autóval van összefüggésben. Annyira nyilvánvaló! Ezek után egy picit fellelkesültem, mert a leányzó a maga fura módján cuki és a rejtély, hogy ki ő, meg mi a feladat, fenntartják az érdeklődést. Persze már ekkor sejteni lehet, hogy a vörös Valentina nem véletlenül van az események középpontjában - vagyis a néző már sejtheti, de a szállító valamiért erre se bír rájönni...
A környezetvédelmi "alaphang", ami teljességgel lényegtelen részletté minősül és a néhány elképesztően ostoba jelenet (pl: Magyarország és Románia közötti kétsávos úton egymás mellett két amerikai típusú csőrös kamion, amik között emberünk simán átgurul két keréken úgy, hogy a totál sík vidéken a puszta levegőn állítja oldalára a kocsiját) miatt azonban a végső benyomás aligha kedvező. Onnantól, hogy kiderül, mi az összefüggés, már teljesen érdektelen a dolog, de hát értem én, mert ez az egész amiatt kellett, hogy Franknek helyreállítsák a rezüméjét (mindenütt keringtek olyan pletykák, hogy meleg), aztán adjanak neki egy okot a megállapodásra, a lenyugvásra, ez pedig a szerelem. Apró pozitívum a főgonosz Johnson, aki tényleg hidegvérű, igazi mestere a szakmájának, nem köntörfalaz, nem töketlenkedik, pont olyan, amilyennek az összes többi filmbeli hűdenagymenő rosszfiúnak lennie kéne. Ezen kívül igazi csemege, hogy az első úti cél Budapest, bevágnak pár szép képet a városról, ám a konkrétan itt játszódó részekről lerí, hogy mégsem hazánkban vették fel őket: a piac valamiféle kikötőre emlékeztet, kicsit túlzott a balkáni jelleg; a mobiltelefonos boltban pedig hiába van kiírva, hogy Pannon, az eladó egy arab/indiai úriember, aki sehogy se illik ide. Még azt is meg kell említenem, hogy szóba kerül a tokaji bor, ám Valentina mást választ(ana) helyette...
Érdekességek: Az egyik író és producer Luc Besson volt, a rendezést pedig Olivier Megatonra bízták, aki addig legnagyobb dobásaként a Hitman másodrendezői pozícióját tudta felmutatni. Natalya Rudakova eredetileg fodrász, ám Besson meglátta az utcán és megszólította, aztán összeismerkedtek, majd rávette a hölgyet, hogy tanuljon színészetet. Olyannyira bízott benne, hogy az első 25 párizsi színjátszás-leckéjét ő maga fizette ki neki. Ez Rudakova első filmje. Valentina nyakán a tetoválás a békét jelentő kínai karakter. A kaszkadőrmutatványokat valós időben hajtották végre, csak nagyon kevés számítógépes animációt vettek igénybe a forgatás alatt. Frank és Johnson utolsó csatáját két napig tartott fölvenni, Knepper csak egyetlen alkalommal kért maga helyett dublőrt, minden mást ő csinált meg. Egy vicces név a stábból: Alex Kobold (a miniszter titkára).
SZPOJLEREK ITT
A vonatos résznél azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetséges ezt az ósdi szerelvény-szétkapcsolós trükköt a 2000-es években eljátszani. Nos, egy imdbs kolléga szerint sehogy, ugyanis már a gőzmozdonyok után következő első vonatokba is beépítettek egy biztonsági fékrendszert, ami szétkapcsolódás esetén elszakad, és magától fékezésre készteti a vasparipát. Ugyanakkor valaki más azt állítja, hogy a tavas jelenet fizikailag lehetséges, bármennyire is képtelenségnek látszik. Furcsa hiba, hogy Frank kocsija elvileg golyóálló és páncélozott, ő azonban ebben az epizódban kétszer is (a piacon meg a tóban) simán kirúgja az ablaküveget. Másik eléggé feltűnő hülyeség, hogy akárhogyan nézzük, a robbanó karkötő nagy Valentinára - ez főleg akkor látható, mikor a bunyózó Franket nézi Otto garázsában, előredől, és a kezeire támasztja a fejét. Vagyis simán le tudná venni magáról...
SZPOJLEREK VÉGE
A Transporter 3 megközelítőleg 30 millió euróból készült, világszerte a dvd-eladásokat is beleérte kis híján 109 millió dollárt hozott vissza. A kritikusoktól vegyes értékelésben részesült.
Többet vártam, sajnos ez már csak egy amolyan újabb bőr-lenyúzós folytatás, amiben van cuki csaj, menő verekedés, Budapest, meg száguldás, de a sztori unalmas, emellett a sok kicsi és nagy barmóság is ront a színvonalon. Aki szerette a korábbi két részt, az azért nézze meg, hogy megtudja, miként zárul végül Frank története, de inkább ajánlom az első epizódot, mint ezt.
Pontozás:
imdb: 6.1 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)
Szerintem: 3/5
Hírek:
- Luc Besson írja és pénzeli az Elrabolva 3-at. Kíváncsi vagyok, hogy ebben Liam Neeson melyik családtagját viszik majd magukkal a gazfickók...
- Jason Statham elvileg visszatér majd a harmadik Feláldozhatókban a legkeményebb akcióhősök csapatába, de ez még nem biztos.
- Natalya Rudakova állítólagos következő munkája a The Nocturnal névre hallgató horror lesz.
- Robert Knepper az érdekesnek ígérkező R.I.P.D. szereplőgárdáját erősíti - részletek erről a filmről a Keresőben, idézőjellel beírva. (Azóta láttam, írtam is róla.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.