Ha nem nézed meg, pazzo vagy, mint Joe Zasa. És ha megnézed, megtudod, hogy járt a jó öreg Joe Zasa. :) Viccet félretéve, a trilógia harmadik darabja a korábbiakhoz hasonlóan mestermű, bár ezt mondják a leggyengébbnek. De esetünkben minimum bronzérmes lehet egy epizód, szóval... Ebben sokkal több hely jut az érzelmeknek, amolyan pszichológiai mélységekbe merülhet a néző, de azért van vérontás is, a vérontás kedvelőinek.
Több évtized eltelt már azóta, hogy a kis Mike Corleone betért egy diszkrét étterembe, és fejbe lőtt két igazi barmot. Két felnőtt gyermeke van, eladta a kaszinóit, próbál fennmaradni immáron legális körülmények között. Csak hát nem hagyják. A már említett Joe Zasa (Joe Mantegna), például. A lényeg, hogy eléggé elfajulnak a dolgok, és ha csak annyit mondok, hogy szomorúan és kicseszettül magányosan éri őt a halál, akkor enyhén fejezem ki magamat.
A fiatalabb színészgeneráció képviselői: Sofia Coppola, Andy Garcia, John Savage, Bridget Fonda. Utóbbi nem sok vizet zavar, Claude Hooper-Bukowsky meg igazából 49-es születésű, szóval mindegy. Andy Garcia kulcsszerepet játszik, és meglepően jól alakít. Az azóta rendezői Oscarral rendelkező Coppola-lány meg tűrhető. Ahhoz képest, hogy a 2. részben még Connie fiát "alakította". De szerintem, ha nem lenne a végén a lépcsős jelenet, el is felejtenénk, hogy szerepelt. De mondjuk szép leány volt, küldök is egy képet Tévésámánnak.
Amikor végignéztem, az jutott eszembe, hogy olyan volt, mintha bemennél egy múzeumba, ahol a szerinted legszebb képek vannak egymás mellett, és végigmennél az egész kiállításon. Pláne, amikor az első részekből vágtak be képeket. Meg személyes kedvencemet, a szicíliai esküvő pillanatait is felidézték megint. Amíg az első két részt óriásinak mondom, addig erre azt mondanám, hogy nagyon jó folytatás. Szóval önmagában nem állná meg a helyét szerintem, az 1. meg a 2. viszont igen. Nyilván hiányoznak a régi szereplők, meg a Luca Brasi-jellegű fickók, satöbbi.
Al Pacino oltári munkát végzett, mindhárom filmben, persze Coppola bá is. Korda Gyuri bácsi borzalmakkal felérő feldolgozása óta még többre becsüljük a film zenéjét, megtanultuk, hogy ha vérben fürödve ébredünk, aggódhatunk a lovunkért. Együtt szentségelhettünk Sonnyval, gyönyörködhettünk a régi mozdonyokban, átkozhattuk a tévékettőt a rohadék reklámokért hajnali kettőkor. Jó volt.
Azoknak, akik sírtak a Titanic nevű szánalmas unalomhalmon, azoknak a figyelmébe ajánlom ezt itt:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.