Bud Spencer és Terence Hill nekünk, magyaroknak mindig kedvelt marad, szinte már a népmesei hőseink sorába emelkedtek, pedig egyikük sem itt született. Sok közös filmjükből azonban egyre biztosabb, hogy a ritkán vetített darabok a gyengébbek, és amik állandóan mennek, azok a jobbak. Az utóbbi másfél évben legalábbis csupa olyan alkotást láttam tőlük (egyéni vagy közös teljesítményt), ami bizony hagyott kívánnivalót maga után… 

Érdekes eset az, amikor egy mozgókép teljes bukását (legyen az minőségi, erkölcsi vagy pénzügyi) egyetlen személynek lehet tulajdonítani. A Föld után című valami például Will Smith miatt hasalt el, mert ő találta ki, hogy ez az egész legyen, pénzt adott rá, aztán még a főszerepet is eljátszotta. A Grimm Harvey Weinstein miatt ment tönkre, aki dilettáns módon széjjelszabdaltatta Terry Gilliam vízióját. A kalózok háborúja pedig George Martin miatt lett ilyen… Ez a film nem annyira rossz, de teljesen lélektelen – ez a legfőbb hibája, ám sajnos korántsem az egyetlen… 

Történetről nehéz itt beszélni, mert alig akad valami. A lényeg, hogy van a jó kalózkapitány (Black – T.H.), a „hős” Pedro (George Martin), a „gonosz” helyi hatalom, meg a három rivális tengeri rablóvezér (egyikük B.S.), és mindenkinek egy nagy halom aranyra fáj a foga. Közben van kardozás, szerelem, vízi csata és átverés. Vajon kié lesz a kincs, ki nyeri a kalózok háborúját? 

Ha objektív akarok lenni, akkor ez egy közepesen szórakoztató kalandfilm, ami saját korában biztosan megállta a helyét, és a főszereplő (hát…) páros nevének hatására nyilván jelentős összeget hozott a konyhára. Vannak benne jó és kifejezetten rossz dolgok, ám végül a hajó elsüllyed a rakomány súlyától, mert nem megfelelő az egyensúly. Ugyanis mondjuk a Nyomás utána!, az …és megint dühbe jövünk! és főleg a Szuperzsaru számos blőd dolgot tartalmaz, de a jó színészek, a jól kitalált karakterek meg a rengeteg poén olyan remek szórakozást nyújt, hogy csak a sokadik alkalommal vesszük észre a hiányosságokat. Az Il Corsaro Nero (jelentése A Fekete Kalóz, mivel Black kapitány neve feketét jelent és mindig ezt a színt viseli) esetében viszont rögtön szemet szúrnak, plusz alig van valami, ami elfedné őket. Ezért végül csütörtököt mond, mint az elázott pisztoly… 

Vannak benne igazán jó dolgok, úgyhogy kezdjük inkább ezekkel! Az első, ami nagyon tetszett, az Terence Hill rapírral. Jól áll neki ez a szerep, a jelmezét mintha rá öntötték volna, ezúttal nem komédiázik, hanem meglepően komoly, még a komikusabb jelenetek közepén is. Említettem a főhős (aki tulajdonképpen a címszereplő) ruháját. Általánosságban az egész filmről elmondható, hogy a kosztümök szépek, igényesek, ez újabb jó pont. A hajók szintén pofásak, az utólagos adatgyűjtés alkalmával viszont kiderült, ez talán mégsem dicsérendő pont (erre még visszatérek). A látványvilág tele van igen harsány színekkel, mindezt pedig lendületes zene festi alá. Végezetül a három hölgyből mindenki választhat magának tetszőt (nekem a komorna meg a fogadósnő jött be, az alkirályné nem). 

Most jönnek a negatívumok… 15 perc után még mindig nincs konfliktus, 25 percnél derül ki, hogy arany a tét. Ez a „Don” Pedro onnantól lesz érthető, hogy tudjuk, ő a forgatókönyvíró… Lényegtelen, unalmas, erőltetett, érdektelen figura, Martin még másodhegedűs se bír lenni Hill mellett, és az se világos, mitől lesz a karaktere annyira fontos, minek van jelen végig? Persze lehet, hogy sok mindent nem tudok, és ő a ’70-es évek olasz filmgyártásának Don Juanja, de mindenesetre nekem nem hiányozna, ha valaki kivágná A kalózok háborújából. Felmerülhetett egyesekben: miért ez a magyar cím? Nos, van egyfajta „háború”, ez adja a cselekmény keretét. Az első fél óra második felében megismerkedünk a négy kapitánnyal (Hill, Spencer, egy kopasz csóka és egy pofa, aki sok más Bud-Terence-moziból ismerős lehet), aztán kb. 40 percen át Blacket követjük, majd a másik három visszatér a végén egy újabb „összecsapásra”. Viszont cikkem tárgya néha eredeti nevének szó szerinti fordításában is vetítésre kerül – nekem speciel ez jobban tetszik, ám a port.hus kommenteket olvasva mégis meghagytam a nosztalgikus érzelmeket keltő verziót.

Tehát eddig van egy unalmas, mindenütt jelen lévő mellékszereplőnk, egy lassan kibontakozó konfliktusunk, meg egy csatának se nevezhető háborúnk. Oké, de mi a helyzet a bunyóval? Hát… Az elején van egy verekedés a kocsmában, ahol Bud Spencer nincs jelen, itt számomra a legjobb rész az volt, mikor Hill és Martin párbajoznak, bár az meg túl gyorsan végződik. A második „csata” előtt jön még egy harcjelenet, mikor a legénység elindul, hogy kiszabadítsa a kapitányt. Igazából nincs vele semmi gond, de a Csendesnek nevezett szuperfickó (akármit dob vagy lő, az célba talál) söröskorsós sorozatát kivéve igazán nincs min nevetni. Pár dolog hasonlít a Spencer-Hill-mozikra, de mivel előbbi ténylegesen egyáltalán nem vesz részt a harcokban, utóbbi meg a legtöbbször csak a kardját használja, ezért az elvárt vicces pofonosztás elmarad. 

Ettől még mindig lehetett volna jó az Il Corsaro Nero, de ehhez két dolog kellett volna: 1. Nevettető viccek, 2. egy jó forgatókönyvíró. Az 1. pontot még elnézném, mert mégiscsak kis híján 50 éves ez a mozi, de sajnos mégsem lehet elnézni, mert a humor lenne az egyik megoldás a totál üres sztori elfedésére. Mivel azonban ennek 95%-a nem fakasztott nevetésre (az említett dobálózáson mosolyogtam, az tényleg jópofa), ezért feltűnt sok-sok dolog… Meg kell emlékeznem Bud Spencer (magyarban: Carlos) tétlenségéről. Majdnem fél órát kell várni, amíg először láthatjuk, annyit tesz, hogy ül egy asztalnál, iszogat, párszor mond valamit, aztán részt vesz az aukción, de felsül. Utána van egy egészen jó kis jelenete, amiben Black hajóján a két kapitány akarata egymásnak feszül, de Spencer figurája ismét alulmarad. Végül a második „csatában” ő vezeti a „rajtaütést”, majd fogságba esik. 

SZPOJLER 

Aztán a legvégén dicsőséges, de fölösleges módon meghal… 

SZPOJLER VÉGE 

Röviden szólva eljátsszák nekünk ugyanazt, mint az Isten megbocsát, én nemnél, a nagydarab szakállas ugyanis összesen 25-30 percet van képernyőn, de szinte meg se mozdul, csak komoly arccal, egyhelyben dumál. Húzónévnek kellett, semmi másra. Szóval, ha úgy vagy vele, mint én, hogy a híres olasz páros miatt akarod látni e mozit, akkor már eleve csalódni fogsz (kivéve ha Terence a kedvenced közülük). 

Ha már nem kapom meg azt, amit szerettem volna, legalább lenne valami más, de az sincs. A karakterek furák: A nézőnek fingja sincs, hogy Pedro honnan veszi az információkat, amiket tud; Blacknél legalább érthető, hogy agyafúrt, tapasztalt pali, meg szerencséje van, stb. Az alkirály elnagyolt, neki kéne a főgonosznak lennie, közben viszont csak egy elegáns hivatalnok. Az elején azt mondja, az akasztás rossz, mert aki meghal, az már nem tud dolgozni; aztán a ¾-nél kijelenti: akkor akasszák fel Blacket, mert haszontalan. A felesége, Isabel érthetetlen dolgokat tesz, rejtély, hogy kedvelnünk kellene vagy utálni. 

Vissza az eseménysorhoz: A történet nagyon foghíjas, semmire nincs magyarázat, minden csak úgy megtörténik. A legotrombább baromság a ruhacserélős trükk. Persze, vicc, de mikor volt idejük rá; hogy a francba nem tűnik fel az őröknek; stb. Az első fél órában nehéz megmondani, mi ez az egész, ki mit miért tesz; aztán jön a nyomozás az arany után (ez szintén lehetett volna izgalmasabb), majd a verseny a célért. Utoljára kapunk még egy tényleges ütközetet, ami egészen jó, majd a győztesek vidám muzsikára elhajóznak a napfényes tengeren, a mérhetetlen mennyiségű arannyal… Elvileg kaland-komédiát látunk, de Hill és Spencer vérkomolyan játszanak; az effektek bénák és átgondolatlanok (elöltöltős pisztolyból több mint egy lövést ad le a Csendes), az izgalom valahol egy az utóbbi 5 évben készült Steven Seagull-mozi szintjét üti meg; de legalább mindenki jól mutat.  

Pár szót a szereplőkről meg az alkotókról: Sal Borgese, a barnaképű, bajuszos fickó, Black embere, az maga Anulu a Kincs, ami nincsben és Nimfas az …és megint dühbe jövünk!-ben. Utóbbiból felbukkan Paragoulis, a Görög, alias Luciano Catenacci is; ezúttal a főszereplő kormányosaként. A négy kapitányból a hosszú hajú DeLussac-ot életre keltő Carlo Realit többek közt az Akit Bulldózernek hívtakban, a Seriff az égbőlben és a Piedone Afrikábanban láthattuk. A hölgyeket Silvia Monti (Isabel), Diana Lorys (Manuela, a kocsmárosnő) és Mónica Randall (Carmen, a hosszú copfos komorna) alakították. Az írói Enzo Gicca és a rendezői Vincent Thomas név egyaránt Lorenzo Gicca Pallit takarja. A forgatókönyvet, ahogy már leírtam, a Pedrot alakító George Martin írta, ez volt az első ilyen munkája (meglátszik); a zenét Gino Peguri szerezte. 

Az egyetlen érdekesség, amit cikkem tárgyáról találtam, az a tengeri csatákra vonatkozik, eszerint a vízi összeütközéseket korábbi alkotásokból ollózták össze. Ez megmagyarázza, hogy az ágyúk igen alacsony színvonalú elsütései dacára miért néznek ki olyan jól a hajók. Ellenben van egy magyar dolog, amire érdemes felhívnom a figyelmet, ez pedig a szinkron. A port.hu kommentjeit olvasva kiderült, hogy legalább négyféle hazai hangsávval létezik ez a film: (Spencer - Hill) Csurka László – Schnell Ádám, Kránitz Lajos – Szersén Gyula, Bujtor István – Szakácsi Sándor (én ezt hallottam), a negyedikben pedig Gesztesi Károly Spencer hangja, de hogy ki Hillé, azt nem írták meg. A hozzászólók mind egyetértettek abban, hogy Kránitz volt a legjobb, Szakácsi szerintük rossz választásnak bizonyult (nekem más a véleményem), Gesztesin közösen viszolyognak. Idézem caseyjones nevű felhasználót, aki remekül megragadta az Il Corsaro Nero lényegét: „(…) nem volt rossz film, de ebből is hiányoltam a humort, ami ugyancsak nagy probléma volt az Isten megbocsát, én nem! - Bosszú El Pasóban - Akik csizmában halnak meg trilógiájukban. Egyszerűen nem áll jól ennek a párosnak a komoly szerep. A film alapötlete nagyon jó ötlet volt, egy ilyen kalózos közegben simán el tudtam volna őket képzelni sok humorral és mulatságos verekedős jelenetekkel. Ha úgy tekintünk rá, mint kalózos film, akkor nagyon szórakoztató, viszont mint Spencer-Hill film, úgy már veszít fényéből... De még mindig jobb, mint az Akik csizmában halnak meg. 10/7.1” 

Magam sem tudnám jobban kifejezni, ha rövidségre törekednék. Ez a film se nem vicces, se nem izgalmas, gyenge forgatókönyve, lapos poénjai és csak nyomokban felfedezhető központi cselekménye mind ellene dolgoznak. A szép látvány, az élénk színvilág, a jó zene, az ismerős arcok, a szép hölgyek és Terence Hill kalózként viszont mind pozitívumok. Együtt kiadnak egy közepest – ahhoz elég érdekes, hogy ne und magad halálra alatta, de biztos a röhögés se küld majd padlóra közben. 

Pontozás: 

imdb: 5.4 (Pontosan közepes, mert a jó meg a pocsék dolgok kioltják egymást.) [1 év alatt 0.1-et csökkent.]

port.hu: 7.9 (Nosztalgia, a mi hőseink, a régi idők, stb.) [1 év alatt 0.2-t esett vissza.]

Szerintem: 3/5 (Fél pontokat nem osztogatunk, úgyhogy felfelé kerekítek.) 

Megkísérlem még ebben a hónapban megnézni az Avenues-t, remélem legalább tűrhető lesz. A következő hónapban egy komolyabb írásműbe kellene belefognom, így a filmes cikkek száma valószínűleg csökkenni fog.