Ha az ember rátalál a horror valamelyik ikonikus karakterére, akkor előbb-utóbb ezen a nyomon haladva összetalálkozik a többiekkel, hiszen például Jason útja Freddy felé vezet, kettejüket hozzá lehet kötni Ash-hez az Evil Deadből, de ugyanakkor létezik Jasont Bőrpofával vagy akár Pinheaddel összeugrasztó fan art, képregény vagy akár kisfilm is. Ezzel elérkeztünk a Szögfejű démonhoz, akinek ezüst vászonra lépése velem egyidős. Már meg se tudom mondani, hogyan találkoztam vele először, de tény, hogy a Hellraiser-széria erős nyomot hagyott az emlékezetemben – ezért gondoltam, hogy nem hagyom ott az 500 Ft-ért árult első részt a Metroban. Különben már lassan két év is eltelt, mióta rendeztem egy szavazást itt, hogy mit nézzek legközelebb és a Pokolkeltő első három része megosztott második helyet kapott, ám azóta sem foglalkoztam velük. Nos, most végre sorra került, hosszú évek után ismét kinyílt a doboz, amivel átléphettem Clive Barker elképesztően rémisztő fantáziavilágába…

Larry (Andrew Robinson) feleségével, Juliaval (Clare Higgins) beköltözik abba a nagy, elhagyatott családi házba, ahol a férfi gyerekeskedett. Néhány nyom arra utal, hogy Larry fivére ott volt egy ideig előttük, de aztán eltűnt, ki tudja, hová. A költözés első perceitől Juliát megrohanják az emlékek az elveszett Frankről (Sean Chapman), aki azonban nem börtönben ül, hanem egyenesen a Pokolba került! Ám egy véletlen balesetnek köszönhetően a holt lélek újra testet ölthet a házban. Az egykori szeretőjére vágyó asszony rémisztő alkut köt a groteszk teremtménnyel, ami egykor Frank volt: elcsábít és megöl néhány férfit, akiknek vére újból egész emberré varázsolhatja a förmedvényt. Ám Larry lánya, a csinos Kirsty (Ashley Laurence) tudomást szerez a szörnyű titokról és megszerzi a dobozt, ami Frank számára a végzetet jelenti. A lánynak csak egyetlen választása marad, ha le akarja győzni a gyilkos párost: neki is ki kell nyitnia az átjárót, amely egyenesen az Alvilágba vezet, hogy egyezséget kössön a szenvedés és kéj démonaival, a cenobitákkal. Vajon sikerülhet felülkerekednie a velejéig romlott szeretőkön és elkerülnie a borzalmas véget, amivel e földöntúli teremtmények akarnak lesújtani rá?

„Ne nézz rám!” 

A Hellraiser azon ritka alkotások egyike, ahol minden működik. A szörnyek és a speciális effektek túlnyomó többsége még ma is jól mutat, az ocsmányságok kellőképpen reálisak, a sztori érdekes meg hatásos, plusz a színészek játékára sem lehet panasz. Az író-rendező és animátorként közreműködő Barker nagysága abban rejlik, hogy a horrort a szexualitás oldaláról fogja meg, ez a hajtóerő, ami a szereplőket vezérli – legalábbis elvileg. A szemünk láttára kibontakozó szerelmi háromszög mellé gyilkosság vegyül, ezzel már lehetne egy nagyszerű thrillert alkotni, ám hozzájön még az ikonikus külsejű, gyötrő gyönyört ígérő démon-csapat meg az őket körülvevő ijesztő, groteszk létsík, ezeket pedig garantáltan senki sem fogja elfelejteni. A szado-mazo bőrruhás, megcsonkított, eltorzult lények gyülekezete, a szögek, kampók és láncok tömege fantasztikus, egyedi gonosz erőt formál meg, ami nem áll olyan távol az embertől – de belőlem már a „szakértő” beszél, hiszen láttam a sorozat összes részét. 

Belekötni semmibe sem tudnék, mert tényleg, a bőrről sokszor látszik, hogy gumi, a rajzolt trükkök meg olyan nagyon ’80-as éveket idézőek, de ezekért kárpótol a szörnyeteg Frank (ő egyébként nem Sean Chapman, hanem Oliver Smith), aki elképesztően gusztustalan, fájdalmas ránézni és garantáltan undorodni fogsz tőle. (Felmerülhet, hogy vajon egyébként ki itt az igazi gonosz? A szexre és fájdalomra éhező Frank, aki gyilkosságra csábítja szeretőjét és megveti a saját bátyját, önálló akaratból fakadóan cselekszik; míg az eredendően pokoli kreatúráknak ez a természete, nem azért csinálják, mert elhatározták egyszer. - Vagy igen?) A legjobban szerintem Clare Higgins játszik, és nemcsak az érzelmek megjelenítésének tekintetében. Egyfolytában valami vad, zabolátlan érzékiség sugárzik belőle. Andrew Robinson is remek teljesítményt nyújt, főleg a végén; Ashley Laurence pedig nagyon cuki és tényleg szorítottam a karakteréért. Néhány perces felbukkanásai alatt azonban az első filmes, korábban csak rövid alkotásokban szereplő Doug Bradley, a legendás Pinheadként mindenki mást lemos a színről. A hangja, a tartása, a mozdulatai, kiegészülve a még 27 év után is óriási maszkkal/jelmezzel igazi lélekkel tölti meg ezt a kegyetlen, rémisztő alakot. Mellette felbukkan még állandó társa, Chatterer (Nicholas Vince) és a következő epizódban velük tartó Butterball (Simon Bamford), valamint egy ritka női cenobita (Grace Kirby). Még annyit mindenképpen kiemelnék, hogy a zene nagyon jól illik a látnivalóhoz, remek, vérfagyasztó atmoszférát teremtve.

Érdekességek: Clive Barker saját novelláját, az 1986-ban megjelent The Hellbound Heartot dolgozta át forgatókönyvvé. Az imdb szerint a Hellraiser magyar címe Kísértetház… (2017-re ez szerencsére megváltozott.) Andrew Robinson két másik híres horror-folyamban is felbukkant, az egyik a Gyerekjáték (a harmadik részben látható), a másik pedig a Pumpkinhead (a másodikban van benne), egyébiránt mind ő, mind Clare Higgins elsősorban sorozatszínész. Robinson találta ki „Larry” utolsó mondatát. Mikor Frank fejjel lefelé, véresen pörög, az egy kamerateszt-jelenet, az egyik első, amit rögzítettek, Sean Chapman pedig percekig hányt utána, annyira elszédült tőle. Frank Baker csöves-karaktere elég furán hat itt, de a folytatásokban magyarázatot adnak rá, hogy ki ez a férfi. A rendező elmesélte, hogy a sokszor kritizált számítógépesnek látszódó trükköket valójában ő „meg egy görög pasi” csinálták, saját kezűleg rajzolva rá őket a kész filmre, egyetlen hétvége alatt. Hozzátette, hogy meglepően jó lett a végeredmény ahhoz képest, hogy a procedúra alatt mennyit ittak:) A kamera-beállítások azért olyanok, amilyenek, mert egy igazi házban forgott a Hellraiser, ezért legtöbbször az operatőrök vagy egyáltalán nem tudtak mozogni, vagy csak oldalra tudtak lépni a szűkös hely miatt. A padlást egy stúdióban építették fel, de csak azokban a jelenetekben használták a díszletet, ahol speciális effektek kellettek. A Nintendo belefogott egy a történeten alapuló játék fejlesztésébe és ez lett volna a világ első játéka, amiben el lehetett volna menteni az állásokat, ám a programozásba folyton hiba csúszott és a mentések se működtek, ezért végül a fejlesztés abbamaradt. A Coil nevű industrial zenekar egy teljes albumnyi anyagot rögzített a műhöz Barker felkérésére, ám a stúdió elutasította azt és inkább Christopher Younggal íratták meg a zenét. A Coil aztán megjelentette ezeket a dalokat két lemezén is, amelyek ma már ritkaságszámba mennek.

„No tears please, it’s a waste of good suffering!”-rovat 

A stáblistában Vezér Cenobitaként szereplő Pinheadet eredetileg Papnak hívták, ám aztán a stábtagok ráragasztották ezt az elnevezést, ami rajta maradt a széria többi epizódjában is. Barker viszont nem szereti ezt a megnevezést, emiatt a képregény-adaptációban Papnak nevezik a többiek, az író pedig azt ígérte, egyszer majd felfedi Pinhead valódi nevét. A női démont ugyanilyen módon Deep Throatnak nevezték, ám ezt a túlzott szexuális utalást nem használhatták a stáblistában. Chatterernek és Butterballnak lett volna szövege, ám az őket alakító színészek a protézisek miatt képtelenek voltak beszélni, ezért a dialógusaikat a másik két pokoli lény kapta meg. Doud Bradley-nek felkínálták a vezető cenobita és az egyik bútorhordó szerepét, ő meg, lévén kezdő színész volt, úgy gondolta, hogy jobb lenne, ha látnák az arcát a nézők, így kis híján az utóbbit vállalta el. A maszkját és a jelmezét hat órába tellett feltenni rá, és a filmes csapat többi tagja annyira megszokta őt ezzel a külsővel, hogy a forgatást lezáró partin senki se beszélgetett vele, mert nem ismerték meg. 

A Hellraiser 1 millió dollárból készült, több mint 14 és félmilliót hozott vissza. A kritikusok fanyalogtak, meg is kellett vágni, de a sikere megmásíthatatlan! Ha minden igaz, hét folytatást eredményezett. (Amikből néhány már szerepel itt a blogon és megígérhetem, hogy a második és a harmadik még biztosan sorra kerül, hamarosan!) 

Csak magamat tudom ismételni: Semmiféle kifogásolnivalót nem találok a Pokolkeltőben. Aki szereti a horrort, ne hagyja ki, kultikus és baromijó rémisztgetős mozi! [Az azért érthetetlen, hogy a sorozatnak egyetlen része sem ad semmiféle konkrétumot abban a tekintetben, hogy miért éri meg kinyitni a dobozt? Miért jó a démonokkal haverkodni, mit nyernek belőle? Ezen kívül még annyit, hogy eddig egyetlen Barker-novellát olvastam, ami irtó fura és nehezen befogadható volt, bár tény, hogy az alapötlete tetszett. Vajon ennek az írott változata milyen?] 

Pontozás: 

imdb: 6.9 (Az utolsó frissítés óta még 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 (Nagyon közel van a 6-oshoz, csak a gusztustalansági faktor miatt nem kapja meg.) 

A dvdről: Nagyon ritkán szoktam magyar kiadásokat venni, a legutolsó ilyen a Hajrá, Bliss! volt, ugyanis a tapasztalatom az, hogy a normális árkategóriában az ember semmit nem kap a pénzéért manapság. Ez a lemez azonban kivétel, mert a VOX Mozimagazin jelentette meg és egyértelmű, hogy a kiadásért felelős emberek mennyi figyelmet fordítottak a kész termékre. A nagyszerű, informatív borító belső felén a doboz mintázata van, ahogy a korongon magán is. A dvd behelyezésekor megjelenő, kissé hosszú céglogókat viszont nem lehet se átugrani, se áttekerni, ez negatívum. A menüben jobbra Pinhead feje, balra a kocka pörög és már a jogvédelmi szöveg alatt is ezt láthatjuk, miközben ijesztő zene szól. Kétféle magyar és kétféle angol hangsáv adott, plusz a szokott jelenetválasztás. A menü közepén ott van egy kis halálfej, ha erre rákattintasz, ügyes kis hazai filmecskét nézhetsz meg a copyrightról. Az ötlet jó, de miért kell ezt külön menüpontba rakni? 

Extrák tekintetében igen jól ellátták a Hellraisert, ezeknek mindegyike alapvetően magyarul feliratozott – kérdés, hogy ez jó-e vagy sem? A filmhez háromféle audiokommentárt választhatunk: Clive Barker; Clive és Ashley Laurence vagy a VOX-os fiúk szövegét hallgathatjuk, én szokás szerint kihagytam ezeket. Az egyik almenüben 4 trailert és 5 tv-spotot tárnak elénk – a második trailer rohadtjó, a tévére készült kedvcsinálókból a harmadik és negyedik tetszett.

- Doug Bradley interjú: Azt mondja, egy suliba jártak Barkerrel. Szerinte az egykor maga is ember Pinhead még mindig emlékszik, milyen volt halandónak lenni, ez benne van abban, ahogy viselkedik. A maszk felrakása alatt érzelmileg sivár állapotba került. Mivel egész nap ebben kellett lennie, így a forgatási szünetekben sem tudott önmaga lenni, se saját maga, se mások szemében. Egy órába telt leszedni a sminket és azt mondja, ez sokkal rosszabb élmény, mint feltenni. A kontaktlencsékben alig látott valamit és a hosszú jelmezben nehezére esett mozognia. Beszél egy jelenetről, amit leforgattak, de sosem látott.

- Interjú a forgatáson: Clive azt mondja, a leghatalmasabb fizikai/érzéki élményt nyújtják a cenobiták. Ezek a szörnyek a saját testüket torzították el ilyenné. Bob Keen, a maszkmester is megszólal. Clare Higgins szerint a női nézők kedvelni fogják Juliát, bár a férfiak viszolyognak tőle.. Az élőholt Frank annyira felforgatta a gyomrát, hogy két napig nem tudott enni.

- Kisfilm: Elég érdekesen indul, Barker azt nyilatkozza, hogy már régen elmesélt mindent a filmről, már nem is tartozik igazán hozzá. Laurence azt meséli, hogy nem is tudta, mi van a forgatókönyvben, úgy jelentkezett. Bradley elvállalta volna a főszerepek bármelyikét és ezzel nagyot hibázott volna. Az előző interjúban ő is mondja, itt meg a direktor megerősíti, hogy mivel Pinhead mellékalaknak indult, így nem számítottak rá, hogy ekkora hatással lesz az emberekre. Simon Bamford azt eleveníti fel, hogy az ő maszkját sokkal egyszerűbb volt feltenni, de mivel a fejére alakították, így két-három ember kellett, hogy ráhúzzák, mert annyira archoz simuló volt. Nicolas Vince is beszél, kár, hogy Grace Kirby-t nem szólaltatták meg. Az effektmester elmeséli, hogy a padló mozgásakor mindent speciális gépek mozgattak, Frank feléledésénél a legtöbb dolgot meg visszafelé vették fel. Oliver Smith maszkjának elkészítése 6 órát vett igénybe, plusz volt egy egész testet befedő latex-kezeslábasa. Bemutatják a Hellraiser inspirálta primitive art nevű, hát, előadási formát, aztarohadt… Ez a filmecske érdekes és informatív, de a hangvétele alapján Barkernek és Bradley-nek már talán elege van az egészből, előbbinek tutira.

Ez egy remek, méltó kiadás, elégedett vagyok vele. Jelenleg is kapható a boltokban, aki szereti ezt az alkotást, mindenképpen szerezze be! 

Hírek: 

- Clive Barker évek óta dolgozik egy még bemutatási dátum nélküli Hellraiser-újrán, amiben ígérete szerint több régi kameratrükk lesz és kevés CGI, valamint Doug Bradley is visszatér majd, mint Pinhead. 

- Doug Bradley az új Hellraiserig fennmaradó idejében az alábbi horrorokat erősíti: Taryn Barker: Demon Hunter (szerintem nem szorul magyarázatra), The 4th Reich (nácik és emberkísérletek, Simon Bamford is benne lesz), valamint a jó ideje készülő Death House (a legnagyobb B-horrorsztárok egy filmben!). 

A következő írásom egy olyan moziról szól majd, amit már régóta szeretnék látni, ezen felül ígérhetem a Hellraiser 2-t és a Demónát.

Végül jöjjön ugyanaz a dal két előadótól, amik a szériához készültek, de nem ehhez a részhez, viszont én most önkényesen felhasználom őket: Az Ozzy Osbourne-verziót levették a youtube-ról...