Brian May London Hampton nevű negyedében született 1947-ben. Általános iskolába a Hampton Grammar intézetbe járt. Mivel korán megmutatkozott a zene iránti tehetsége,...

     Elnézést, az egy másik Brian. Szóval Brian (Graham Chapman) szinte egy pillanatban született Jézus Krisztussal, a szomszéd akolban. A három napkeleti bölcs véletlenül hozzá tér be, azt hiszik, ő a Megváltó. És Brain életében nem ők az utolsók.

     Brian már Krisztusi korba lépett, ám még mindig házsártos anyjával él, aki folyton parancsolgat neki. Béna melója van, mert fókaorrot és hasonló ropogtatni valót árul az arénában, szívből utálja a rómaiakat, szeretne már valamit kezdeni magával. Egy nap elérkezik számára a kitűnő pillanat ehhez, ugyanis csatlakozik a Júdea Népe Fronthoz, mely megbízza őt első küldetésével; fel kell írnia egy rómaiakat gyalázó szöveget egy jól látható falra. Fel is írja, igaz egy arra járó római katonának ki kell javítania a helyesírási hibáit, de társai mégis befogadják. Már csak egy cél lebeg szemeik előtt, miszerint 5 éven belül el akarják pusztítani a Római Birodalmat. És hogy miként alakul ezek után hősünk élete? Egészen ismerős lesz a Bibliát csak felületesen ismerők számára is.

     Monty Pythonék (Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones és Michael Palin) "Jézus-története" amellett, hogy vicces és igen jól sikerült, görbe tükröt állít az emberi természet elé, csak elég okosnak kell lenni, hogy a néző rájöjjön, hogy ez a lényeg. Ugyanis kifigurázzák a hiszékenységet, az irigységet, a kapzsiságot, a HÜLYESÉGET, a demagógiát, a bürokráciát, a politikát, stb., és mindezt kifejezetten frappánsan teszik. Akinek nem fekszik ez a humor, az ne nézze, de azt biztos, hogy senki se mondhatja, hogy nincs értelme ennek a műnek. Mindegyik MP-tag több szerepben jelenik meg, mindegyikőjük kitűnő. A sok-sok poén különböző területeket érint - nem arról a szegényes és sekélyes humorról van itt szó, amely manapság az úgynevezett vígjátékok főszereplőjeként jelenik meg. Esetünkben gondolkodni is kell, illetve az sem árt, ha a néző nem egy savanyú és szemellenzős bunkó. Haha.

     Tunéziában forgattak, feltűnik egy pici szerepben George Harrison, Pythonék jó barátja. Keith Moon, a The Who néhai kiváló dobosaeredetileg szintén kapott volna egy szerepet, csak sajnos időközben elhunyt és legendává vált. A végső jelenet - ami egyébként azok számára is ismerős lehet, akik azt se tudják, kik ezek a drága brit fickók - jópofa dalát Idle írta, köszönjük neki, mert mára igazi klasszikus lett az Always look on the bright side of life. Ami egyébként magának a filmnek az üzenete - meg nyilván az egész MP erről szólt -, hiszen ha már erre a világra születtünk és "úgyis egyszer élünk", akkor próbáljuk már meg nem begyöpösödve és megkeseredve, hanem a vicces dolgokra, helyzetekre fogékonyan, optimistán végigbukdácsolni az éveket!

     Egyébként mindenki kap a pofájára, jó angol szokás szerint: rómaiak, zsidók, walesiek, politikusok, zsarnokok, kereskedők, öregek, fiatalok, buzik, beszédhibások, hülyék, fura kinézetűek. Satöbbi. Zseniális film, zseniális emberektől.

Mi más is következhetne most, mint ez?

És boldog szülinapot John Lennonnak és John Entwistle-nek, aki egy bandában zenélt a már említett Moon úrral (ha valaki nem tudná)!