"Mostanában bármit teszünk, egyre több a vád.
Ki az, akit vádolnak? Ki az, akit vádolnak?
Téged is, ha életkorod nem sokkal a húsz év fölött jár.
Mondd csak, mivel vádolnak? Mondd csak, mivel vádolnak?

Vétek az, ha hajunk hosszú,
kedves táncunk nem a tangó.
Tánczenénk ha gyors, ha lassú,
számukra csak fület bántó zaj."

     Zorán tesója, Dusán oltári jó dalszövegíró, s ezzel a Cini által előadott nótával gyakorlatilag a film mondanivalóját kapjuk meg. A hatvanas évek fiataljai az egész világon lázadtak, kis hazánkban ugyebár más eszközökkel, de a céljuk ugyanaz volt; szakítani a szülők gondolkodásmódjával, ruháival és főleg zenéjével. Saját muzsika kellett a lázadáshoz, ez volt a beat.

     Ami, mint minden akkoriban, hozzánk jelentős késéssel érkezett meg, például '67-ben a Gombafejűek már rég nem is turnéztak. Koroknai Laci (Kosztolányi Balázs) sok-sok kortársával iskola után népszerű klubokban élvezi ezt az idősebb generáció számára csörömpöléssel egyenértékű zenét. Régi jó barátja, Zsuzsa (Koncz Zsuzsa) ígéretes énekesi karrier előtt áll, a legmenőbb bandákkal énekel, úgy, mint Illés, Omega. Laci szülei (Kállai Ferenc és Berek Kati) azt akarják, hogy fiuk egyetemre menjen; Zsuzsa, úgy tűnik, már nem nagyon foglalkozik vele; és hát eleve kamasz a szerencsétlen, szóval a világ az ellensége. Minden bújára gyógyír viszont a zene, melyet egy amatőr banda tagjaként mível. 

     A történet az csak amolyan váz, hogy a sok dal - ami miatt a film végülis létrejött - nehogy szétguruljon, legyen köztük valami összekötő kapocs. Amit meg az imént leírtam, az mégse igaz, mert természetesen nem a dalok előadása volt a cél, hanem a kulturális vezetés jónak látta, ha elkészül egy ilyen propagandafilm, és dől a lé, ugyanakkor irányítani tudják a tiniket, megmondhatják, mit szeressenek, satöbbi. (Mivel megtiltani azért nem lehetett ezeknek a bandáknak a szeretetét.) Szóval a legismertebb neveket összelapátolták egy filmbe, de úgy lett, ahogy az illetékes elvtársak szerették volna, és nem úgy, ahogy ténylegesen létezett a beatjelenség; a főszereplő és mindenki más azt akarja sugallni, vagyis bocs, a pofádba nyomni, hogy a beat meg a pop az egy kellemes időtöltés. Nyakkendős fiatalok, jól fésült kislányok és kisfiúk, Bambiszürcsölgetés közben ringatóznak a zenére, és meg sem fordul a fejükben, hogy urambocsá' hangosan tapsoljanak vagy kiabáljanak egy-egy jól sikerült nótára.

     Nekem ez tehát leginkább egy jó kis zenés film, amin azért el tudnék aludni. A színészi játék csak a helyenként megjelenő színészlegendák okán van jelen. Kállai mellett itt van még a későbbi Virág elvtárs, Őze Lajos; aztán Bodrogi Gyula, Máriáss József, Koltai Róbert is feltűnik. A többi néma csend.

     A szüleim generációja számára ez egyszerű nosztalgia, felidézhetik akkori kedves emlékeiket és annyi. Mindemellett a zenéje fülemnek való, és elég csak belegondolnunk, hogy ma hány huszonéves fedezhető fel Omega- vagy Illés (jó már nem lépnek föl)- koncerteken. Hányan ismerik a Lénát, a Sárga Rózsát, a Sárikát, a Kárpáthyék Lányát és a többi remekművet. Jöhetnek a leghülyébb celebek meg csillagok és faktorok, ezeket a dalokat még 50 év múlva is szeretni fogja a nép, bár biztos nem játsszák őket agyon úgy, mint a Lédi Gagát. És ez a lényeg, mert maga a film az pocsék, de van benne valami báj és valamelyest korrajznak mondható. Megbuherált korrajznak.

     Eljött a zenei témájú videjó ideje, így következzék egy szuperkoncertnyi legenda most: (Isteni, mi?)