Szeretem az alternatív történelmet, hiszen olyan remek dolgok születnek belőle, mint mondjuk a régi Red Alert-játékok, a Fatherland című film vagy éppen a cikkem alapját adó könyv. Nézzük is akkor, hogy ki van itt (újra): 

Az író Timur Vermes 1967-ben született német anyától és ’56-os emigráns magyar apától. Zsurnalisztaként és szellemíróként (olyan személy, aki ismert alkotók stílusában képes írni) kereste a kenyerét, első regénye az Er ist wieder da, ami 2012-ben jelent meg hazájában, Németországban és 2013-ban itt nálunk. Azóta több mint 1 millió kötetnyit adtak el belőle és 27 nyelvre fordították le. Akinek a poszterből még nem derült ki, hogy miről szól, annak itt egy kis ízelítő: 

2011, Berlin: Egy koszos, beépítetlen telken középkorú férfi fekszik egy pocsolyában, rajta hosszú, szürke katonaköpeny, csizma, egyenruha, mellette tányérsapka hever. Magához tér, lassan feltápászkodik és elindul. Utolsó emléke az, hogy egy kis szobában van a feleségével, kezében a pisztolya, ám – ahogy hamarosan kiderül – mindez 66 éve történt! Ez az ember ugyanis Adolf Hitler, aki talán a Sors akaratából életben maradt és eljutott a mai világba. Vajon hogyan reagál az egykori Führer a modern Németországra? Mihez kezd majd benne? És hogyan vagy miért került ide egyáltalán? 

Hitlert mindenki ismeri, a 20. század leghíresebb alakjainak egyike (ha nem a leghíresebb), több ezer könyvet, filmet, ismeretterjesztő sorozatot csináltak róla, de van belőle akciófigura, a nevével értékesített bor és így tovább. A német diktátor kifizetődő, hálás téma, mert annak ellenére, hogy születése óta több mint 100, halála óta több mint 70 év telt el, még mindig szinte minden nap írnak, beszélnek róla. Hogy kik, miért és hogyan, az most lényegtelen. Szóval Vermes úr fogta az NSDAP első emberét és megtette őt a régi jó „figura bekerül egy helyre, amihez meglepő módon alkalmazkodik, aztán megváltoztatja azt” főhősévé; az eseménysort pedig belső monológként, a „hősön” keresztül élhetjük át. A Nézd, ki van itt rendkívül olvasmányos, a fejezetek épp elég hosszúak, a benne foglaltak pedig hol tényleg igen viccesek, hol érdekesek, ám mindenképpen elgondolkodtatóak. A múlt héten értem a történet végére, immár másodszor olvastam el és be kell valljam, az első alkalomból csak egyetlen dolog maradt meg és az is hibásan. Azóta viszont 4 évnyi megszerzett történelmi tudás birtokában egészen más szemmel jártam végig ismét az utat, amit Hitler a külvárosból indulva tesz meg, de még így is annyi minden volt benne, aminek érdemes utánajárni, hogy csak na! 

SZPOJLEREK JÖNNEK A REGÉNYHEZ 

Most feltűnt, hogy az ébredésekor viselt ruházata valahogy irreális, ugyanis a valóságban 1945. április 30-án a bunkerében ölte meg magát, és biztos, hogy se a köpenye, se a sapkája nem volt rajta. A függőségei eltűnnek, az egészsége megjavul, nincsenek dühkitörései, és sokkal jobb állapotban van, mint amilyennek a szemtanúk meg a történészek leírták. Ezeket meg lehet magyarázni azzal, hogy tényleg meghalt, ám egy idealizált verziójában reinkarnálódott – de a benzin a ruháiban mindezt keresztülhúzza… Nagyon különös módon a szövegben egyszer szerepel egy héber eredetű kifejezés (tohuvabohu – zűrzavar, rendetlenség), elképzelhető, hogy ez beépült a német nyelvbe, de számomra nagyon idegen, hogy Hitler használja. Kérdés, hogy ez az eredeti szövegből származik, vagy esetleg a fordító tette bele? Ugyanilyen furcsa az alábbi mondatrész: „a feladatára alkalmatlan Dönitz” – Dönitz admirális Hitler utódja volt, akit a Führer maga nevezett ki a végrendeletében. Persze lehet, hogy utólag könyveli el, hogy rossz döntést hozott, de ez se teljesen egyértelmű. Fura, hogy ebben az egyben belátja a tévedését, míg mindenkor máskor kb. tévedhetetlennek tartja önmagát. Gondolkodtam azon, hogy ismerheti-e a rágógumit, mert említi, hogy látja azt a titkárnője szájában. Nos, igen, a II. Világháború alatt az amerikai katonák a fejadagjukkal kaptak rágót is, amit aztán a helyi lakossággal cseréltek el mindenfélére. De 1944-ben Hitlert érdekelhette ez a lényegtelen információ, sőt, eljuthatott-e egyáltalán hozzá? A könyv végén pedig akad egy figyelemreméltó párhuzam Adolf és Michel Tournier A Rémkirályának főszereplője, a „szintén náci” Abel Tiffauges között: mindketten szeretik nézni a játszó gyerekeket, míg nekik maguknak nincs gyerekük. Utolsó megjegyzés: Az Európai Bizottság támogatta ennek a könyvnek a megjelenését. Aki elolvassa, az utána végigrághatja magában, hogy vajon miért? 

SZPOJLEREK VÉGE 

Egyszóval ez egy jó könyv. Hogy mi volt az író célja vele, vagy mit üzen a regény, azt döntse el mindenki maga, most inkább térjünk rá a filmre! 

2014, Berlin: Egy panelház előtti szűk kis parkban ébred fel a férfi, akinek jellegzetes arcát mindenki ismeri. Piszkos, tépett egyenruhájában kibotorkál a Brandenburgi kapuhoz, ahol a turisták meg a járókelők fotózni kezdik, mert azt hiszik, hogy látványosság. Nagy nehezen elér egy újságárushoz, aki színésznek nézi és befogadja magához. Nem tudhatja, hogy ő tényleg az igazi Adolf Hitler (Oliver Masucci)… 

Közben a szerencsétlen rendező-aspiráns Sawatzki (Fabian Busch) elveszti az állását a myTV kereskedelmi adónál, ám aztán otthon felfedezi, hogy utolsó leforgatott anyagában ott van ez a figura, aki teljesen olyan, mint Hitler. Elindul hát, hogy megtalálja őt és mikor szembesül vele, halálra röhögi magát, az egykori Führer ugyanis akaratán kívül rendkívül viccessé válik a 21. században demagóg dumájával és a közismert történelmi alak tökéletes imitációjával – ez könnyen megy neki, mivel önmagát adja. Sawatzki mindent feltesz egy lapra, leforgat vele egy kalózfilmet és beviszi korábbi munkahelyére, ahol az önelégült Sensenbrink (Christoph Maria Herbst) meglátja a lehetőséget a Vezérben arra, hogy megbuktassa a föléje rendelt Bellini asszonyt (Katja Riemann). Arra viszont sem ők, sem a tévé tulajdonosa nem számít, hogy Hitler óriási sikert ér el a szórakoztató showban, amibe beleteszik. Népszerűsége egyre nő, de vajon hová vezet ez? Felhasználhatják Adolf Hitlert mások a saját céljaik elérésre, vagy ő fog mindenki mást manipulálni, miközben a nézők röhögnek? 

Számomra még nagyon friss a könyv-élmény, mindenre emlékszem belőle és ebből a szempontból ez a film csalódás volt. Az egy dolog, hogy a történetet több helyen megváltoztatták, a főszereplőt pedig olcsó gegekre pazarolták el, de egészen az utolsó jelenetsorig nincs meg benne az, ami a regényben minden egyes bekezdésben érezhető: Hitler komolysága, hidegvére és könyörtelen előretörése a csúcsig. Bár a kulcsfontosságú momentumok jelentős része bekerült a mozgóképbe (a televízió meg az internet felfedezése, a show feletti hatalomátvétel, az átlagemberek reakciója Hitlerre), sok dolog kimaradt; illetve az eredetileg belső monológként játszódó eseménysort, amit csak Adolf nézőpontjából látunk, kiegészítették Sawatzki rendkívül kibővített, átalakított mellékszálával. Masucci játéka egyébként kifogástalan, de több ponton is eltér a külseje az általa játszott alakétól, ő ugyanis alacsony volt, kék szemű és az arcbőre se volt ennyire ráncos. Profilból viszont a hasonlóság elképesztő. 

SZPOJLEREK ITT avagy könyv a film ellen: 

Praktikus okokból 2011 helyett 2014-ben járunk, ugyanakkor ez a dátum gyakorlatilag semmit se ad hozzá az eredeti felálláshoz. A regényben Sensenbrink egy lényegtelen, tehetetlen háttéralak, akit Hitler és Bellini minduntalan lefőz, néha mégis akadnak jó ötletei; most viszont ő az első számú rosszfiú, hiszen el akarja távolítani az „emberi főhős” Sawatzkit, a tehetséges Bellinit, és magát Hitlert is, akit a néző ugyanúgy megkedvel, ahogy az olvasó. Krömeier kisasszony, aki a regényben Hitler titkárnője és fontos segítője, itt egy az egyben Sawatzki szerelme, kb. ennyi szerep jutott neki, de legalább a külseje remek. A második számú főhős a nyomtatott oldalakon egészen másmilyen, tehetséges, jóvágású, a munkaköre a tévénél tisztázatlan. Ő lesz a Vezér első számú támogatója és jobbkeze, „az új Goebbels”. A pergő képeken teljesen másmilyen: alacsony, vézna, vesztes. A műsorvezető, akihez Wolf bácsit (így nevezteti magát a regényben) beteszik, valójában egy török, Ali Wizgür, aki azonban ugyanolyan humorban utazik, mint itteni kópiája, Witzigmann. Viszont ezúttal túl gyorsan háttérbe szorul, nem érezhető eléggé, hogy új társa fokozatosan átveszi tőle a fő attrakció szerepét és Hitler beszédeit se dolgozták ki eléggé. A saját műsora pedig teljesen eltűnt, ahogy a nagyon lényeges Bild-szál is… Frau Bellini az egyetlen szereplő, aki tulajdonképpen teljesen megegyezik mindkét inkarnációjában. A figurák neveit megváltoztatták, mindannyian az őket játszó színészek keresztnevét viselik. 

Az új világ felfedezése Vermes művében hosszadalmasabb folyamat eredménye, ugyanitt a névtelen újságos nagyobb szereppel bír. Ő az, aki több napra befogadja Hitlert, ruhát és ételt ad neki, sőt, ő hívja fel rá Sensenbrink és Sawatzki figyelmét. Az is fontos a könyvben, hogy miért büdös az egyenruha, ugyanis benzin van rajta, merthogy az öngyilkosságot elkövetett Führer meghagyta az embereinek, hogy a testét égessék el – itt csak szimplán bűzös. A filmben az újságos nem annyira szimpatizál a központi alakkal és kevésbé érdeklődő, korábban több napos együttélésük ezúttal csak egy napig tart, a Vezér később se megy vissza hozzá, a ruháit pedig a mosodástól kapja. Wolf bácsi gondolatait narrációként hallhatjuk, de a leírt monológból több helyen párbeszéd lett. Kis extra plusz pont jár a szemüvegért – kevésbé közismert tény, de Hitler erősen rövidlátó volt, nyilvánosság előtt viszont sose viselte a szemüvegét. A könyvben csak egyetlen helyen kerül szóba ez a vonása, mikor azt mondja, hogy egy bizonyos módon kell gépelni a beszédeit, különben nem tudja elolvasni, itt viszont az újságosbódéban a lapok tanulmányozásakor felteszi az okuláréját. Sawatzki gerillafilmje teljesen a mozis banda találmánya, a könyvben az időutazó az Ali Wizgür Showba kerül és utána kezdi el járni az utcákat, de mindössze egy alkalommal hagyja el ténylegesen Berlint. A fiatal rendező teljes háttere ugyanilyen módon jött össze. A tévés dolog egy teljes, hosszú fejezetet tesz ki, itt pillanatok alatt vége van, az újságos pedig a nyomtatott verzióban semmit se kér Hitlertől, mert megjelenik egy közös kép róluk a Bildben, ami után tódulnak hozzá a vásárlók. 

Számomra kifejezetten taszító és irritáló az a néhány nyilvánvalóan tévésorozat-szintű, erőltetett geg, amiket Hitler végrehajt: Levetkőzik a tisztítóban, lelő egy kutyát, szemetel és elalszik az egyik jobboldali politikussal folytatott beszélgetés során. Ezeket az igazi Führer sosem követte volna el, ahogy a regényben szereplő sem – a könyvben nincs is nála a pisztoly… A Bild-szál és a sörfesztivál eltüntetésével kiveszett a rendkívül fontos média-kritika, ami bizonyos fokig visszatér a kutyás botránnyal, de az annyira ostoba… Pozitívum viszont Krömeier nagymama fő jelenete, ami rendkívül erőteljes és sokkal hitelesebb reakció, mint ami a könyvben van. Végül egy kis gondolati Möbiusz-lépcső: A filmben Hitler megírja a könyvet, amit megír a könyvben, ami maga a regény, és a film, ami abból a könyvből készült, ebben a filmben készül.:) 

SZPOJLEREK VÉGE 

„Ha elítél, el kell ítélnie egy egész népet. Németország engem választott!” 

A rendező-író David Wnendt (Nedves tájak – Készen állsz Helenre?), a másik író Mizzi Meyer (egy számomra ismeretlen német sorozat készítője); a forgatókönyvet (a szintén sorozatos) Johannes Boss és Marco Kreuzpaintner (semmi érdekes) készítették. Állítólag Timur Vermes részt vett a szkript megalkotásában, de ezt sem a stáblista, sem az imdb nem támasztja alá. A színészek teljesítménye remek, néhányukat a fontosabb karakterek miatt még meg kell említeni: Franziska Wulf – Krömeier kiasszony, Michael Kessler – Witzigmann és Gudrun Ritter – Krömeier nagymama (Hanna – Gyilkos természet). Utóbbi két jelenetben szerepel összesen, de a második igazán elementáris hatású, anélkül, hogy szájbarágós lenne. Néhány megfigyelés: Sawatzki filmje kandi-kamera jellegű, az ekkor látható emberek nem színészek, Masucci és Busch tényleg körbeutaztak Németországban egy operatőrrel és ekkor rögzítették ezeket a képsorokat, ahol a dialógusok meg az átlagpolgárok reakciói is teljesen improvizáltak. (Elgondolkodtató, hogy mennyire pozitívan fogadják „Hitlert”, szinte alig akad negatív visszajelzés.) Az anti-náci felhang erőteljes, de mégis finoman, a megszokottól eltérően tálalják, ugyanis itt a nézőnek/olvasónak a feladata megérteni az üzenetet – legalábbis a könyvben, a filmben viszont az egyértelműen nevetséges jelenetek és az igencsak hatásos, egészen sokkoló lezárás azért megkönnyítik az ember dolgát. Az én kópiámnak elég fura angol felirata volt, sokszor a fordító elfelejtett egész mondatokat, olykor valami tök más nyelv szavait tette bele, és megpróbálta a németek szájából elhangzó angol kifejezéseket németként értelmezve átalakítani, ami érdekes eredményekhez vezetett. (Plusz az ert, vagyis a hímnemű egyes szám harmadik személyt gyakran itnek fordította, ami a semleges nemet jelöli – ha már úgyis ez a téma, akkor elő a nyelvtani nácizmussal!) 

Kihangsúlyoznám, hogy amint azt egy kolléga a FilmOn említette, a színvonal meg a hangulat eléggé hullámzó. Kezdésnek az ébredés után a myTV-sek háttere jön, aztán az improvizált interjúcsokor, majd visszatérünk a forgatókönyvhöz – egyébként a valódi embereket felvonultató szekvenciáknál a képminőség is más. Az utolsó kb. 40 perc pedig teljesen elrugaszkodik a könyvtől, történik egy (negatív) fordulat, majd azután még kettő és ez az utóbbi kettő marhára célba talál, mert a regény olvasóit is meglepi majd. Pluszban érdemes megfigyelni a „3 hónap múlva” felirat utáni részt, ami egy az egyben A bukás híres részletének rekreálása, csak másképpen. 

(A képen Oliver Masucci.) Néhány érdekesség a netről: Sawatzki szobájában látható egy Vissza a jövőbe-poszter, ami utalás arra, hogy Hitler megérkezik a múltból a számára a jövőt jelentő korunkba – az említett film rajongói észrevehetik azt is, hogy Sawatzki ruhája rendkívül hasonlít Marty McFly-éra. A regény audiobook-változatát Christoph Maria Herbst tolmácsolásában hallhatjuk, a színész egyébként eljátszotta a Führeren alapuló „Hatlert” a Der Wixxer és a Neues vom Wixxer című filmekben. Michael Kessler szintén a Vezér bőrébe bújt a Switch és a Switch: Reloaded című izébizékben. Fabian Busch szerepelt A bukásban, mint náci tiszt, Katja Riemann pedig Eva Braunt keltette életre a Goebbels und Geduldigban. Az Er ist wieder da megközelítőleg 3.3 millió dollárnak megfelelő euróból jött létre, majd 25 és félmillió dollárnyit hozott be. Saját országában bankot robbantott a mozipénztáraknál. 

„Az idő pont megfelelő nekem.” – mondja Adolf Hitler az utolsó képeken. Ebből mindenki kihallhatja, amit akar. 

Pontozás: 

imdb: 7.1 

Szerintem: 4/5