Ez a film nem kevesebb, mint egy műfaj megteremtője. A "hogyan készítsünk kevés pénzből valami nagy marhaságot, amin lehet röhögni?" nevezetű műfajról, azaz egy már kész film átszinkronizálásáról van szó.

     Woody Allen rendezőként is ekkor mutatkozott be, máris legalább 5 percnyi rendezéssel töltött idővel. Főhőseink japán emberek, akik japán emberektől akarnak megszerezni egy japán tojássaláta-receptet, és ennek érdekében megölnek sok japán embert meg egy kobrát. Mindezen eseménysorokat néhol megszakítja a The Lovin' Spoonful, vagy maga Allen bá. A lényeg, azaz a recept vajon jó kezekbe kerül-e a történet végén, vagy blablabla...

     E blog virtuális hasábjain már találkozhatott a kedves virtuális vagy létező olvasó a Ping-pong című alkotás ismertetésével és büszkén bejelenthetem, hogy annak a Tiger Lily volt a tanítómestere. Következésképpen ez csak jobb lehet és szerény véleményem szerint nem csak jobb, egyenesen fantasztikus ez a film. A legbénább és legfárasztóbb poénoktól egészen a tökéletes nevetésgenerátor-marhaságokig mindennel találkozhatunk a megtekintés közben. Az urak meg gyönyörködhetnek szép ázsiai nénikben.

     Én remekül szórakoztam és tisztában vagyok vele, hogy az immáron 7 milliárdos emberiség egészen kicsi része érez hasonlóan e filmmel kapcsolatban. Pedig ez egy remekmű, csak nincs értelme. :)

És köszönöm SickRat kollégának, hogy lehetővé tette számomra a megtekintést! Mert eléggé adja neki a film.

Jöjjön akkor az írás végére is valami értelmetlen: