Hülye címet adtak neki, az már biztos.

     Főszereplőnk Poppy (Sally Hawkins), aki lehetne akár Happy (boldog, vidám) is, mert nála a pohár nem csak simán félig teli, inkább túlcsordul, annyira pozitívan látja maga körül a világot. Amikor például ellopják a bringáját, nem dühös és nem borul ki, csak azt sajnálja, hogy nem köszönhetett el a kerekes havertól. Barátai, kollégái, az iskolában a gyerekek mind Poppy boldogságának "áldozatai". Mindannyian szeretik őt, mert rendkívüli személyiség, de ugyanakkor idegesítő is a dolgokhoz való hozzáállása; az, hogy semmit nem vesz komolyan, be nem áll a szája, mindenkivel beszélget, pedig az illető esetleg egyáltalán nem kíváncsi a mondanivalójára. Persze mindez valószínűleg azért idegesítő, mert a legtöbb ember csak szeretne olyan lenni, mint ő, de nem teheti, vagy nem képes rá. Így, hogy nincs bicója, vezetési órákat vesz Scott-tól (Eddie Marsan), aki egy neurotikus pasas. Szigorú és rideg Poppy-val, nála nem igen hatnak a vicces beszólások, satöbbi. Míg hősnőnknek lassan minden összejön életében, addig Scott egyre szélsőségesebben viselkedik, és úgy tűnik Poppy-nak is köze van ehhez...

     Egy kis szeletét látjuk a csaj életének, a történetnek gyakorlatilag nincs se eleje, se vége. Hétköznapi dolgok történnek vele, és a lényeg, hogy határtalan jókedve mindenkire hatással van. Azaz, nem szól semmiről a film. De mégis valamiért leköti a figyelmet, bár néha unalmas. Valójában nem tudnám megmondani, hogy tetszett-e. Az autóvezetéses részek külön állnak a történet egészétől, a két színészről egy percig sem gondoltam, hogy ők nem Poppy meg Scott. Szóval átütőek. De amúgy semmi különös nincs az egészben. Tényleg vidám a hangulata, a főszereplő mindig kitűnik a szürke tömegből csiricsáré öltözetével, vannak jó poénok, de az egész olyan fura. Néztem, és nem gondoltam semmire, és amikor véget ért, fogalmam sem volt, hogy mi volt ez.

     Szerintem az a jó film, ami után az ember nem tudja milyen nap van, hol van és hogy került oda, ahol éppen van, magyarul teljesen belemerül a látottakba. E mű esetében nálam szó se volt ilyenekről, de mégse nézegettem az órámat, meg hasonlók. Szóval fura volt, nem tudom, mit kezdjek vele.

     Egy idevágó nóta: Amit azóta levettek.